Mindenki Temploma Gyülekezeti hírlevél 2012. Húsvét, VI-1. 19. szám
„Én vagyok a feltámadás és az élet...” (János 11,25)
Tartalom Bereczki Sándor • „Nincsen itt mert feltámadott”
3
Szilléry András • Feltámadott a halálból
4
Forgó András • Jézus feltámadása
5
Faragó Ferenc • Megadtam magam az Úrnak
6
Gáti Péter • A zsidó húsvét...
7
P. J. • Egy lator
8
Szőcs Dávid • Gondolatok a feltámadásról
9
Mikó Krisztián • Sötétségből a világosságra...
10
Oláh Bódi Éva • Mit jelent számomra a feltámadás ereje
11
Mindenki Temploma A Mindenki Temploma Gyülekezet lapja, 2012. Húsvét, VI.-1. 19. szám Főszerkesztő: Bereczki Sándor, felelős szerkesztő: Bereczki Sándorné, szerkesztő: Gottl Egonné, korrektor: Dr. Gruber Tibor, kiadványszerkesztő: Danziger Dániel. Illusztrációk: Yuri Lysov: Moses, Péli Tamás - Szenvedő Krisztus Amennyiben szeretne újságot rendelni, írjon nekünk e-mailben, vagy postai címünkre: E-mail:
[email protected], Mindenki Temploma Hírlevél, 1105 Bp. Cserkesz u. 7-9. Kapcsolat: Gottl Egonné, tel.: +36-70-617-2933, Honlap: www.mindenkitemploma.hu 2
2012. Húsvét
Igehirdetés Bereczki Sándor
Jézus a király „Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve...” (Máté 21,5) A virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának a napja. Először az tűnik szembe, hogy Jézus mint király jelenik meg itt. Erre a királyra összpontosul a teljes figyelem. Jézust a földön élete kezdetén és élete végén mondták királynak, soha máskor. Élete kezdetén megjelentek a keleti bölcsek, és azt kérdezték: „Hol van a zsidók királya?” Nagy megdöbbenésükre ekkor egy istállóban találták meg a zsidók királyát. Hatalmas keleti népek követei nevezték Jézust királynak. Élete végén pedig akkor hangzott el, hogy jön a király, amikor virágvasárnapon a tömeg felvonult és kiáltozott. Ez egy csodálatos nap volt. Pálmaágakat vágtak le, és ezeket hintették az útra, ahol Jézus elvonult. Királyoknak illett ilyen tisztességet tenni, hogy pálmaágakat lengessenek, és így hódoljanak. A tömeg királyi mivoltát hangsúlyozva vonult előtte. Tehát életének két szélső pólusán nevezték Jézust királynak. Jézus önmagát egyszer mondta királynak, amikor megalázó módon állították oda Pilátus elé, és akkor Ő mondta ki ezt: király vagyok. Ez a gondolat végigkísérte ettől kezdve a keresztre feszítésig: csakugyan király? Így mondja az írás, hogy „Király vagy-é hát te csakugyan?” (János 18,37) Megfeszítették, eltemették, hát kiMindenki Temploma
rály-e csakugyan? És Jézus válaszolt, valóban, én király vagyok, mert feltámadtam a halálból az életre. Jézust királlyá akarták tenni az emberek. János evangélista leírta, hogy amikor megvendégelte a tömeget, rárohantak fellelkesedve, fel akarták emelni Őt, felvenni, és vinni a vállukon, mint egy királyt, de Jézus ezt határozottan elutasította, mert ebben a világban, politikai értelemben nem kívánta a hatalmát kinyilvánítani. A másik gondolat: az evangélisták Jézus figyelemre méltó életének három évére összpontosítottak, mert ez az időszak volt a legjelentősebb. Ez alatt a három év alatt Jézust egyszer sem ünnepelték. Nem voltak óriási nagy rendezvények, nem volt körülötte felhajtás. De az a csodálatos, hogy ekkor, a virágvasárnapi bevonuláskor elfogadta az ünneplést, mégpedig azért nem tiltakozott ellene, mert eljött az Ő órája, amikor be kellett teljesülnie a próféciának, amit Zakariás mondott, hogy: „Ímé, jön néked a te királyod…” (Zakariás 9,9) Ez tehát az ünneplés alkalma volt. Jézus mindig figyelt azokra a rendkívüli órákra és alkalmakra, amelyek kijelentettek a próféták által, és beteljesítette azokat. A harmadik dolog, amit megfigyelhetünk, hogy a Jeruzsálembe
való bevonulás napján, miközben az emberek kiáltozták, hogy Ő király, és zajongva ünnepelték, az ellenség nem tett semmit! Nagyon meglepő, hogy nem álltak elő a római katonák fegyveres erőkkel, mondván, hogy: „Mit csináltok, veszélyeztetitek a mi hatalmunkat? Mi ez? Netán lázadás? Hát nem tisztelitek ti a császárt? Hogy merészeltek ilyen felvonulást rendezni?” Az ellenség, a római hadsereg csendben volt. Senki nem szólt a nagy ünneplés ellen egy szót sem. Meglepő továbbá, hogy a főpapok és fegyveres szolgáik, akik később Jézust üldözték és elfogták, virágvasárnapon mélyen hallgattak. Nem állt elő az ellenség, hogy most azonnal véget vetünk ennek az ünneplésnek, megkötözzük Jézust, és börtönbe visszük. Az ellenség néma volt, háttérbe vonult, hagyta, hogy királynak kiáltsák ki Jézust. És ugyanígy történt, amikor Jézus a templomban megjelent, és szembefordult az árusokkal és a főpapokkal. Senki sem tanúsított ellenállást. Nem rohantak rá a katonák, hogy mi jogon borogatja fel az árusok állványait. Csend volt. Ő, Jézus volt a helyzet ura. Nem azért, mintha az ellenség megváltozott volna. Nem, hanem azért – és ez itt a lényeg –, mert Isten engedte meg, hogy a káosz, a botrány, a verekedés ne fajuljon el odáig, hogy Őt 3
elfogják. Az Atyaisten tartotta kézben az eseményeket ezekben a pillanatokban is, mert Isten akarata volt ez az ünneplés, mivel Ő Zakariás által kijelentette, hogy eljön egy nap, amikor ünnepelni fogják a Messiást, és Istennek gondja volt ennek beteljesítésére. A király ünnepelt. A három szolgálatban eltöltött év tele volt üldözésekkel, de ekkor csend volt. Mint mikor a galileai tenger vihara elnémul és elhal, kisimulnak a hullámok, a természet meghódolt az Úr szavára. Csend volt, mert a király ünnepelt. A 2. Zsoltárban van így megírva: „Csókoljátok a fiút, (a királyt) félelemmel és reszketéssel…” És aztán eljött a sötétség órája, mikor az ellenség rárohant, és fenyegetőzött, mikor megkötözték Jézust, megostorozták Őt, és keresztfára feszítették. De ez a megváltás pillanata, a győzelem a gonosz fölött. Ez az ünneplés nem volt más, mint egy jövőbeli esemény előrevetített képe. Azt ábrázolta ki, hogy Jézus a megígért Messiás, aki elment a mennybe, de visszajön. Ez a kép elevenedett meg az úton Jeruzsálem felé, nyilvánvalóvá téve, hogy eljön a pillanat, mikor minden térd meghajol Jézus Krisztus nevére, és „minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”. (Filippi 2,11) És megvalósul a földön, a föld alatt és a mennyben az igazság, mikor minden térd meghajol, és nem tud senki mást mondani, csak azt, hogy Ő az Úr, Ő a Megváltó, Ő a Megmentő, Ő szeretett engem, és Ő mentett meg a halálból az életre. „Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve...” Fogadd el a békéjét és a szeretetét. Ámen.
Szilléry András
Feltámadott a halálból A Szent Lélekkel együtt munkálkodó követői az Úrnak azóta is hirdetik a Megváltónak, Jézus Krisztusnak, Isten Fiának feltámadását. Minden kétséget kizáróan a húsvét a legnagyobb keresztyén ünnep, mert Jézus halálával megváltotta a szeretett világot a bűn, a kárhozat és a Sátán hatalmából, áldozata által az ember újjászülethet, és Jézus Krisztus feltámadása az örök élet elnyerésének záloga. A minap hallottam a rádióban egy keresztény testvérünk szavait, nem szó szerint idézve így hangzott: igaz, hogy legkedvesebb ünnepünk a karácsony, de a legnagyobb a húsvét, a feltámadás ünnepe. Számomra a legkedvesebb jelző azt jelenti, hogy egy mély, belső, személyes, mindent megelőző kapcsolat fűz a jelzett eseményhez (személyhez). Keresztény hitem szempontjából pedig ez a megváltás, személy szerint a Megváltó, Jézus Krisztus. Talán úgy gondolhatjuk, hogy kinek mi a legkedvesebb, az szubjektív, „ízlés” kérdése. Én azok között, akik a megváltás személyes valóságát átélték, még nem találkoztam más „ízlésűvel”. Jézus helyettem elvégzett golgotai áldozata az én megváltásom. A pecsét pedig azon, hogy Isten, az Atya ezt elfogadja, a feltámadás. Számunkra ez Jézus feltámadásának legnagyobb jelentősége. „Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.” (1 Korinthus 15,17) A feltámadás kérdése, a halál utáni élet kérdése mindig foglalkoztatta az embereket. A bibliai embert is
természetesen, aki a választ Istennél kereste: „Ha meghal az ember, vajon feltámad-e?” (Jób 14,14) Hitünk ősatyjáról, Ábrahámról így ír a Szentírás: „Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani…” (Zsidók 11,19). Mármint Izsákot, akit Ábrahám kész volt Isten kérésére feláldozni. Ábrahám Isten barátja volt, olyan közel állt Hozzá, hogy az Ő legmélyebb titkaiba „sejthetett bele”. Engedelmessége által a gyakorlatban érezhette meg, hogy mire készül az Úr, amikor saját Fiát áldozza fel bűneinkért, és támasztja fel megigazulásunkért. „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.” (Róma 4,25) A halálból való időleges (nem örök életre szóló) feltámadásnak már az Ószövetségben is voltak példái: ilyen történt Illés, Elizeus működése idejében. Jézus is tett ilyen csodákat: a naini özvegy fia, Lázár. Ezek is kétségtelenül természetfeletti, isteni erőket jeleztek, mégis a fő kérdésre, a halál utáni életre, az örök életre való feltámadásra legfeljebb reménységet je-lentettek. A halál utáni élet kérdésében a Jézus korabeli vallásos irányzatok is megoszlottak. „Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják…” (Máté 22,23) Jézus maga határozottan tanítja a feltámadást. Egyrészt, mikor önmaga haláláról beszél, mindig beszél feltámadásáról is. „És a pogányok kezébe adják őt,
4
2012. Húsvét
hogy megcsúfolják és megostorozzák, és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” (Máté 20,19) Másrészt azonban beszél a benne hívők feltámadásáról is. „Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.” (János 6,39) „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él…” (János 11,25) Jézus követői is bizonytalanok. Van, aki nem érti: „Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad. És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?” (Márk 9,9-10) Másban már élt a hit: „Monda néki Márta: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.” (János 11,24) Most néhány szó erejéig ugorjunk vissza az időben mintegy 2000 évet. Bekövetkezik az esemény, amely a világtörténelemnek, az emberiség történetének középpontjában áll. Kivégzik Isten Fiát, aki ezekkel a szavakkal az ajkán hal meg: „Elvégeztetett.” Követői ott állnak lesújtva, értetlenül, félve. Némelyikben pislákol valami remény és hit. Emlékszik valaki a szavaira? A harmadnapi ígéretre? Ha más nem, az ellenség igen. Őrséget állítanak, hogy bebizonyítsák: nem igaz az ígéret. Ámde az ígéret IGAZ. „Nincsen itt, mert feltámadott” – kapják az első hírt az asszonyok, mikor harmadnap meglátogatják a sírt. És a hír elkezd terjedni. Lassan, kétségekbe ütközve, de feltartóztathatatlanul. A feltámadt Úr személyesen jelenik meg követőinek, és erősíti meg hitüket. Ő „aki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Mindenki Temploma
Lelke szerint, a halálból való feltámadás által…” (Róma 1,4) Amikor pedig elment e világból, elküldte a Szent Lelket: „vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim” (Ap. csel. 1,8) És valóban „az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról”. (Ap. csel. 4,33) És most térjünk vis�sza a mába. A hír azóta is terjed. A Szent Lélekkel együtt munkálkodó követői az Úrnak azóta is hirdetik a Megváltónak, Jézus Krisztusnak, Isten Fiának feltámadását. Az örök életre való feltámadásnak, Jézus szavainak első bizonyítéka maga Jézus Krisztus, az Ő feltámadása. „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;” (Kolossé 1,18) Ő az első, aki nem időlegesen, hanem örökre kelt életre. „Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára,” (Zsidók 10,12) Az Ő feltámadása a mi örök életünk biztosítéka. Nincs okunk kételkedni: „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?” (1 Korinthus 15,12) Természetesen Krisztus feltámadása hit kérdése: „Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől.” (Ap. csel. 17,32) Sok a bizonyíték, de a végső szó a hité. Én és mindazok, akik megtapasztaltuk, hogy „eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk”, személyes megismerés alapján hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt. Halleluja!
Forgó András
Jézus feltámadása bizonyíték és remény
Lehetséges mindenki számára az elrontott életből, a „lelki halál” állapotából is feltámadás Jézus Krisztus véleményem szerint vitathatatlanul az a személy, aki a világtörténelemre a legnagyobb hatást gyakorolta. Számomra feltámadása bizonyítékként szolgál arra, hogy tanítása, és mindaz, amit mondott, igaz, és amit Ő ígért, beteljesíti. Joghallgatóként hamar megtanultam az egyetemen, hogy a tanúbizonyításnak milyen nagy szerepe van a jogrendszerekben. Egy csupán két tanú által aláírt okiratot már hitelesnek fogadunk el. Nos, a Bibliában azt olvashatjuk, hogy Jézust feltámadása után látta az összes apostol és ezen kívül még 500 ember egyszerre. (1 Korinthus 15) Hiszem azt, hogy ahogyan Jézus feltámadt, úgy számomra sem jelenti a földi halál az élet végét, hanem én is átélhetem majd a feltámadás csodáját Jézus Krisztus ígérete szerint. Reményem van arra is, hogy ahogy a tékozló fiú életében ez megvalósult, úgy lehetséges mindenki számára az elrontott életből, a „lelki halál” állapotából is feltámadás. Bár ezen a helyen átvitt értelemben gondolok a feltámadásra, de a tékozló fiú példázatában szintén ezt a szót használja fia megkerülésekor az atya. „…ez az én fiam meghalt és feltámadt…” (Lukács 15,24) Hiszem azt is, hogy ahogyan Jézus legyőzte a halált, úgy nincsen lehetetlen helyzet, visszafordíthatatlan folyamat, mert van feltámadás! 5
Faragó Ferenc
Megadtam magam az Úrnak Újjászületésem története
„Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Bevallám hamisságom az Úrnak, és te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsoltárok 32,5) Az Úr kegyelméből átélhettem ezt a szabadulást, de jó néhány évnek kellett eltelnie, amíg bűnbánatra jutottam, és bűnbocsánatban részesültem. Életem eseményei, történései, függőségem kiteljesedése fölösleges, vegetáló életmódot vont maga után. A múlt árnyai Hosszú időt vett igénybe, hogy megértsem, beismerjem tehetetlenségemet a betegségemmel szemben, és rádöbbenjek, hogy egyedül nem tudok talpra állni. Változnom kellett. A változás és a fejlődés sokszor fájdalmas. Nagyon sok fájdalmon kellett átesnem józanul, ami elől mindig menekültem. Ahogy a tékozló fiúnak, nekem is a moslékos vályúnál kellett kikötnöm, hogy a legmélyebb pontra eljussak, elfogadjam, hogy vannak esetek, amikor ember az embernek már nem tud segíteni. Megtapasztaltam, hogy a múltban elkövetett bűneim, illetve az azokból eredő megkötözöttségeim már fizikai fájdalommal járnak, gúzsba kötve szinte lehetetlenné teszik a „működésemet”, és gátat szabnak a minőségi életvitelnek. Lassan-lassan egyfajta lelki értelemre tettem szert, ami abban nyilvánult meg, hogy már nem az eszem, hanem a szívem fog-
ta fel, hogy Isten jó, és szeret engem. Én ekkor értettem meg, hogy bűnös, nyomorúságos létemet a Megváltó szabadítása változtathatja meg. Egy evangelizáció alkalmával a Mindenki Templomában megérintett egy ige, ami azóta is napról-napra életet jelent. Pál apostol Titushoz írt levelében olvashatjuk: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen és igazán, és szentül éljünk.” (Titus 2,1112) Meghoztam a döntést. Megadtam magam. Feladtam azt a beteges rögeszmét, hogy a dolgoknak úgy kell végbemenniük, ahogy én akarom, eltervezem, irányítom. Megadtam magam az Úrnak! Átadtam mindent Istennek! A múltat. Mindent, amit fájlaltam, szégyelltem, vagy amik gyötörtek: bűntudatot, sérelmeket, erőtlenséget, félelmet. „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem… már készítem az utat…” (Ézsaiás 43,18-19) Új élet Mindennapi imádságaimban a hála szerepel az első helyen. Amit azelőtt
a szerencsének és a véletleneknek tulajdonítottam, azt ma egyszerűen gondviselésnek nevezem. Hiszem, hogy semmi olyan nem történhet velem sem ma, sem bármely napon, amiről az Úr ne tudna, vagy amit ne tartana irányítása alatt. Ha ez így volt a legnagyobb nyomorúságom idején, akkor miért ne lenne így, amikor újjá születhettem az Ő vére által? Új kifejezések új értelmezésben jelentek meg az életemben. A hit útjára lépve, felépülő függőként meg jelent az életemben az őszinteség, a nyíltság, a hajlandóság. Meg kellett tanulnom, hogy mit jelent az alázat. Amikor már nem az a fontos, hogy én legyek a középpontban, nem az enyémnek kell lennie az utolsó szónak, ne törekedjek mindenben és mindenkinek megfelelni. A mindennapi bibliaolvasással új értékrend szerint próbálok élni. Ebben olyan tulajdonságok kerülnek előtérbe, amelyek korábban meg sem érintettek. Ilyen a szavahihetőség, ami alapja az őszinteségnek és hitelességnek. Amikor a szavaim, a tetteim, az életem összhangban vannak. Jelenleg az életemben, a munkámban is ezt tartom a legfontosabbnak, és ezért imádkozom, hogy sikerüljön ezt elérni és megtartani, és már nem csak magamért! A környezetemért, a sorstársaimért! Együtt kell élnem a következményekkel, de Isten kegyelméből talán még megélhetem, hogy lássam az értelmes élet gyümölcsét.
6
2012. Húsvét
Gáti Péter
A zsidó húsvét, a pészach
A pészach (פסח, görögül: πάσχα; pászkaünnep) ünnepét háromféleképpen is nevezik, úgymint az elkerülés és kivonulás ünnepe, a tavasz ünnepe, a kovásztalan kenyerek ünnepe. A három zsidó zarándokünnep egyike. Mikor még állt a szentély, Izrael népe Jeruzsálembe vándorolt, és áldozatot mutatott be Istennek, a legtöbben lehetőségeikhez mérten bárányt áldoztak, melyet el is fogyasztottak. Napjainkban a szentély már nem áll, ezért az áldozat bemutatása helyett a zsinagógákban (megemlékezvén a szabadulásról) az ünnep elején hálélt ()הלל, az ünnep végén a tengeren való átkelés emlékére pedig fél hálélt mondanak. „Mikor pedig a ti fiaitok mondandjának néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula.” Mindenki Temploma
(Mózes II. könyve 12. fejezet 26-27. versek, Károli Gáspár fordítása) Az elkerülés ünnepe (hág hápészách) kifejezés ebből a tórai szakaszból ered, mivel az izraeliek házainak elkerülését a héber szöveg a pészách szóval fejezi ki. A bibliai tíz csapás közül (mely Egyiptomot érte) az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az Izráel népének nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraó engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják az országot. Éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is. A kovásztalan kenyerek ünnepe (hág hámácot) elnevezés szintén a szabadságra, szabadulásra emlékezteti a zsidóságot. A kovásztalan kenyér, vagyis a pászka (mácá, macesz, laska) volt a szegények és a rabszolgák kenyere. Nevezik nyomorúság kenyerének (lehem óni) is, hiszen a rabszolgasor-
ban tengődő zsidóság ezt fogyasztotta napi eledelül. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak sem volt idejük és módjuk megkeleszteni a tésztát. „Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen az Úrnak páskhája. E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon szent gyülekezéstek legyen, semmi robota munkát ne végezzetek. Hét napon át pedig tűzáldozatot áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon szent gyülekezéstek is legyen: semmi robota munkát ne végezzetek.” (Mózes III. könyve 23. fejezet 5-8. versek, Károli Gáspár fordítása) A pészach mindig tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be, ezért is természetes, hogy a tavasz ünnepe (hág hááviv) névvel is illetik. Kedvelt olvasmány különösen a peszachi napokon, esetleg a széderesten az Énekek éneke, héberül Sir hásirim ()שיר השירים. Ez a költői mű a szerelemről, újjászületésről (bizonyos értelmezés szerint az Isten és népe közötti szerelemről) szól. Az ünnep előestéjén (erev pészách) kerül sor a Széder-estére, ez egy különös rend szerint zajló vacsora, mikor is a Hagada elmondásával emlékeznek az Egyiptomból, a szolgaság földjéről való szabadulásra. A hálájukat kifejező zsidók ilyenkor átélik a szabadítást, és ezt önmagukra vonatkoztatják: „engem mentett ki Isten…” Gyermekeiket is beavatják a szabadulás csodás történetébe nemzedékről nemzedékre. 7
Egy lator a keresztre feszített Krisztus jobbján… …minden ember keresi, hogy mi tölthetné be az Isten alakú űrt benne, és ha az őt körülvevő világ nem segíti, hanem mélyen „magába szippantja”, sok-sok fájdalommal és szenvedéssel kísért utat kell bejárnia, míg eljut a felismerésre: van egy út, mely az Úrhoz elvezet. Van Valaki, aki meghalt érte, szereti és várja. Gyermekkor Az igazat megvallva egy szegény és zűrös roma családban nevelkedtem, egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban, kb. 5 éves koromig. Onnan költöztünk a miskolci Avas lakótelepre. Annyi idősen még nem tudtam, hogy mi a bűnözés és a drog, de ahogy teltek az évek, egyre jobban megismerkedtem mindkettővel. Avas lakótelep. Aki járt már arra, az tudja, hogy ott az élet nem éppen a földi paradicsomhoz hasonlít, hanem inkább az ellenkezője. Akkoriban rajtam kívül még öt testvéremmel elég hamar rá kellett jönni, és megízlelni az élet keserű ízeit. Ott kezdődött a bűnözés kicsiben: lopások, kisebb betörések, autók, garázsok, erkélyek kirablása, és így fokozatosan követte ezeket a drog is. Ifjúkor Először 12 évesen próbáltam ki a szipuzást nitrohígítóval, aztán jött a bélyeg (LSD). 13 évesen megvolt az első rendőrségi ügyem, a vád súlyos testi sértés, garázdaság és leütéses
rablás volt, amit sikeresen megúsztam ugyan, de ez bátorságot adott a többi bűncselekmény elkövetésére. Ugyanennyi idősen – mivel a bátyám drogdealer volt – megvolt az első amfetamin-belövésem, amit a bátyám adott be, szinte ekkor kezdődött minden.
Anyám és apám sok éven át nem tudtak közös nevezőre jutni, és 15 éves koromra ketté is vált a család.
Mi visszamentünk anyuval abba a szegényes kis faluba, ahol nem sokáig bírtam a nincstelenséget. 8 osztály után az ipari iskolát sem sokáig látogattam, jobban vonzott a bűnözés és a drogok. Sok családi veszekedés után úgy döntöttem, hogy 16 évesen saját lábamra állok. Leléptem otthonról, Budapestre költöztem, és elkezdtem drogot árulni, amiből fenn tudtam magam tartani: éltem és drogoztam. Ami először szépen felfelé ívelő karriernek tűnt, kisebb-nagyobb veszélyekkel és balhékkal, egyszerre csak csúszdává vált. Ugyanis 2001 telén „bebuktam“, és kaptam 20 hónap letöltendő börtönbüntetést, kábítószerrel való visszaélésért és terjesztésért. A büntetésem a Tököli Fiatalkorúak Börtönében töltöttem le, ami nem volt egy „leányálom”. Az a másfél év csak rontott az idegállapotomon, agresszív és indulatos lettem a legnagyobb mértékben. Teljesen elfordultam az emberi erkölcsi normáktól, ez alatt azt értem, hogy nem tanultam a hibáimból, hanem tovább romlottam. Még jobban bűnöztem, és még jobban drogoztam. Amit ekkor még nem tudtam: minden ember keresi, hogy mi tölthetné be az Isten alakú űrt benne, és ha az őt körülvevő világ nem segíti, hanem mélyen „magába szippantja”, sok-sok fájdalommal és szenvedéssel kísért utat kell bejárnia, míg eljut a felismerésre: van egy út, mely az
8
2012. Húsvét
Úrhoz elvezet. Van Valaki, Aki meghalt érte, szereti és várja. Felnőttkor 2004. szeptember 6-án azonban született egy kisfiam, aminek nagyon örültem, és akkor sikerült is egy kis időre megálljt parancsolni magamnak. 3 évig. Addigra megromlott a kapcsolatom a gyermekem édesanyjával, és otthagytam őket, ami még több drogfogyasztáshoz vezetett, amivel bűnözés is párosult. Sikeresnek látszott a drog-karrier, de mire a csúcsára értem, egyszer csak átbillent, mint egy mérleghinta. Következett egy újabb börtönbüntetés, de az sem állított meg, és tántorított el a drogozástól és a bűnözéstől. Konkrétabban: az emberi normák és az erkölcs már szóba se jöhettek, olyan mélyre sikerült lecsúszni. Már nem volt barátság, nem volt haverság, nem volt becsületem, szinte emberszámba se vettek, ami még több drogozást eredményezett, céltudatosan, tudván, hogy egyszer csúnya vége lesz. De hogy hogyan és mikor, az nem érdekelt soha. Hozzátenném, nem vagyok szuicid alkat, de még a halál közeli állapot átélése se tudott megállítani az önpusztításban. A cél felé… De jött egy nap, mikor a rendőrségi ügyek halma, a drog és az egyéb bűncselekmények közepette kikötöttem egy drog-rehabilitációs intézetben, hogy hogyan, arra nem emlékszem. Utólag megtudtam a családtagjaim elbeszéléséből, hogy ők hoztak be. Így kerültem az Emberbarát Alapítványhoz. Mint aki mély álomból ébredt, rádöbbentem, hogy eddigi életemnek itt a vége, nincs tovább… ahogy a tékozló fiú történetében. Itt a csoportos és személyes foglalkozáMindenki Temploma
sok során rengeteg bíztatást kaptam, de ez még nem volt elég. Eleinte nagyon nehéz volt az elvonási tünetek és a bezártság miatt a segítség elfogadása, a napirend betartása, és az, hogy itt más törvények uralkodnak, mint a börtönben, furcsa volt, hogy az indulataimat kezelni kell. De aztán, kb. az ötödik hónap után kezdődött el egy olyan folyamat bennem, hogy kezdtem emberi módon gondolkodni és épülgetni fizikailag és szellemileg. Mégpedig a Biblia segítségével.
A szombatonkénti kötelező templomlátogatást hónapokig rühelltem, és nem is értettem, miért van. Mi köze a rehabilitációnak a hithez? Ám lassan kezdett egyre inkább világosodni, hogy miről is van szó. Az Úr ismert engem, tudta, hogy neki kellett hozzám közeledni, mert én nem tudtam volna. Így jutottam hitre. Miért is kell a hit? Mert valamiben hinnünk kell, és az én tapasztalataim alapján csak az egy igaz Istenben hihetünk, bízhatunk, senki másban. Csak neki van arra hatalma, hogy a bűnöket megbocsássa, és új életet adjon, ahogy a megfeszített Jézus jobbján lévő latornak. Hallgatom és olvasom az igét, esténként még az ellenségeimért is imádkozom az ágy szélén ülve. Mikor innen elmegyek, az itt tanultakon túl magammal viszem Őt, hogy élni tudjak… P. J
Szőcs Dávid
Gondolatok a feltámadásról Reggel munkába menet megáll az ember a szokásos újságosbódénál, és megveszi a szokásos napilapját. Húsvét közeledtével azonban nem a szokásos poltikai és gazdasági hírekkel van tele a nagypénteki kiadás, hanem valami mással, valami ünnepivel. A harmadik oldalon található egy cikk, amelynek címe: „Jézus feltámadt és él!“ Az ember vet rá egy pillantást, majd gyorsan továbblapoz, és nagy érdeklődéssel elolvassa a „Fiatal kutatók dolgoznak az örök élet titkán“ című cikket. Ez hogyan lehetséges? Manapság már nem hír Jézus Krisztus feltámadása? Csupán egy történelmi esemény, amelyről már mindenki hallott kiskorában? Ennyi lenne az egész? Jézus Krisztus feltámadása maga az örök élet titka! Ez a legegyszerűbb és egyben legnagyszerűbb hír, amelyet ember valaha is hallhat. Az örök élet nem igényel éveken át tartó fáradságos kutatást, hanem csak egy valamit: hitet! Hitet, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia az én bűneim miatt halt meg a kereszten, de harmadnapon feltámadt. Meghalt és feltámadt, hogy megváltson engem a halálból, a bűnből, a kárhozatból, és örök életet adjon. A kereszt üres. A sír üres. Jézus feltámadt, és él! Bizony él, hogy már itt a Földön, a hétköznapjaimban, a felhőtlen örömeimben, a kibírhatatlanul nehéz pillanataimban, mindig, mindig és mindig velem legyen. Bizony él, és Benne örökké élek én is. Nem majd, hanem attól a perctől kezdve, hogy személyes Megváltómként hiszek Benne. Ő feltámadt, hogy én is örök életre támadjak fel! 9
Mikó Krisztián
Sötétségből a világosságra… Egy napon szembesültem vele, mivé lettem, miket tettem… egy szombat este az evangelizációs istentiszteleten Ági néni a sötétségről és a világosságról beszélt, és ez olyan volt, mintha tükröt tartottak volna elém. Vallásos, nem hívő családban születtem, egy kisvárosban, Szabolcs megyében. Szüleim korán elváltak, és így hamar fel kellett nőnöm. Iskolás éveim alatt már elkezdtem dolgozni különböző helyeken felszolgálóként, és az „éjszakában” is. Nyitott és fogékony voltam, de leginkább a rosszra. Minden élethelyzetben feltaláltam magam, ezért nem okozott gondot a problémák megoldása akkor sem, ha nem ment tisztességes úton. Szerettem az emberekkel foglalkozni, és ehhez kapcsolódó foglalkozást választottam magamnak. Először a vendéglátásban, majd az éjszakai életben. Egy napon hirtelen berobbant az életembe a pénzügyi szféra, innentől kezdve csak ennek szenteltem magam. Elvarázsolt a rendszer struktúrája, a sok pénz megszerzésnek lehetősége. Eleinte élvezettel segítettem az embereknek anyagi helyzetük optimalizálásában. Jól éreztem magam, hogy adok és kapok cserébe. Nem sokkal később ez a morál átformálódott bennem, mikor rájöttem, hogy tehetem azt is, hogy olyan termékeket is értékesítek, amikre nincs is szükségük az embereknek valójában. Anyagilag egyre jobban ment, gyarapodtam, élveztem, hogy jól éltem, és ezen a ponton kerültem bele az ördögi körbe. A pénz lett az
istenem. Semmi nem számított már, csak életkörülményeim mind színvonalasabbá tétele. Ekkor kezdett el furdalni a lelkiismeretem, de meggyőztem magam, hogy mindenki ezt csinálja, és ha én nem teszem meg, megteszi más, és miért legyen másnak jobb, ha én is élhetek ezzel a lehetőséggel. Egyre nehezebb és súlyosabb bűncselekményeket követtem el, lelkifurdalásomat pedig ezzel az életfilozófiával próbáltam elnyomni. Elkezdtem különféle drogokat és alkoholt fogyasztani, teljesen mindegy volt számomra, mi az, csak a feszültségemet oldja, akár csak egy órára is. Teljes szellemi sötétségben éltem. Egy napon szembesültem vele, mivé lettem, miket tettem, ettől még frusztráltabb lettem, a környezetem is többször tudomásomra adta, hogy valami nagyon nincs nálam rendben, de nem foglalkoztam vele, egy dolog érdekelt, az, hogy én legyőzzem a rossz érzéseimet, és jobban érezzem magam. Nem hallgattam senkire, családomra, barátaimra, ismerőseimre, és persze kezdtem felfedezni, hogy mindenki távolodik tőlem, míg a végén teljesen egyedül maradtam. Családom végül ultimátumot adott: csak akkor maradnak mellettem, ha bevonulok egy rehabilitációs kezelésre, és végigcsinálom a terápi-
át. Elfogadtam, mert tudtam, hogy csak akkor lesz családom a jövőben is. 2010. szeptember 23-án kaptam egy lehetőséget az Emberbarát Alapítványtól, hogy az Intézmény lakója lehetek. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban kavarogtak bennem az érzések, nem találtam a helyem, száz ember között is egyedül éreztem magam. Több hónapba telt, míg megnyíltam mások számára. Nem akartam, hogy felfedezzék a klienstársaim a gyenge pontjaimat, és szembesítsenek velük. Az álarcokat nehezen dobtam el magamtól. Sok-sok foglalkozás, személyes beszélgetés után, egy szombat este az evangelizációs istentiszteleten Ági néni a sötétségről és a világosságról beszélt, és ez olyan volt, mintha tükröt tartottak volna elém. Minden egyes mondatában felismertem magam. Pár perc elteltével egy ige hangzott el, mely a mai napig a füleimben cseng: „Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein…” (1 Péter 3,12) Ekkor tudtam és éreztem, ez nem véletlen, az Úr megszólított. Megértettem abban a percben: Krisztus értem is meghalt a kereszten, és én kegyelemben részesülhetek, egy új, és örök életet kaphatok. Más emberré lehetek, és örökké Vele, a feltámadott Jézussal
10
2012. Húsvét
élhetek az én sötétségem helyett az Ő világosságában. Eltelt még néhány hét, és kezdtem felfedezni magamban egy szemléletváltozást. Munka közben, egyik hajnalban megláttam az utcán egy puszta földön fekvő nyomorult embert, és mélyen megrendített a gondolat, hogy akár én is lehetnék. Hogy nem így történt, az Isten kegyelme. Életem átadásának, a szövetségkötésnek Bereczki Sándor lelkipásztor volt a tanúja, akinek az irodájában történt ez az esemény, ahol csak mi ketten voltunk, és az Úr.
Oláh Bódi Éva Mit jelent számomra a feltámadás ereje? Ez az erő teremtette a világot, és ugyanez az erő volt, amely feltámasztotta Jézust, és megváltotta az embert. Ez az erő már akkor is működött az életemben, amikor még nem is ismertem az Urat. Már akkor igazgatta, óvta életemet: sokszor mentett meg veszedelemből, és tett kedvessé emberek előtt. És ez az Mindenki Temploma
erő vezetett el Megváltómhoz, és újjászülethettem. Nem kímélt meg a nehézségektől, de megtanított azok közt is küzdeni. Ez az erő teremtett világosságot szívemben, és amikor a napokban mégis szomorú szívvel imádkoztam nehézségem miatt, ez az erő volt, amely megállított: hirtelen elszégyelltem magam, mégis csak húsvét felé közeledünk, valami szépre és jóra illene gondolnom, hálát adnom, pl. az örök életemért. Amikor komolyan belegondoltam, mit is jelent számomra, hogy örök életem van, beleforrósodott a szívem! Hiszen ez hatalmas boldogság! És találkozhatok a mennyben szeretteimmel is, mindazokkal, akik elfogadták Megváltómat: anyámmal, testvéreimmel, jótevőimmel stb. És akkor eszembe jutott szeretett osztályfőnöknőm, Simon Zsuzsa színművész tanárom, aki olyan sokat tett értem, neki köszönhetem, hogy színésznő lehettem. Amikor először meglátott a szigorú felvételi vizsgán, azonnal megszeretett és pártfogásába vett, nem is engedte el a kezem többé. És ez a kedves zsidó asszony, akinek szívében ott élt Isten kiválasztott népének örök irgalma, amely nem tud nem lehajolni a szegényhez, az árvához, a jövevényhez, mindvégig hitt bennem, hitt a tehetségemben, harcolt értem. Csak hosszú évek múlva mondta el, amikor már rég a kezemben volt a diplomám, hogy miért adott nekem mindig nehezebb feladatokat, mint a többieknek: a cigány származásom miatt, azért, hogy lássák mások is, mire vagyok képes, azért, hogy megvédhessen. Amikor évek múlva elújságoltam a nagy örömhírt is, hogy megtértem, örült boldogságomnak. Aztán elérkezett a búcsú: amikor
már nagyon beteg lett, és kórházba került, ahol egyedül feküdt egy szobában, apró testében alig volt élet. Mikor utoljára megfogtam a kezét, és megkértem, bánja meg a bűneit, és fogadja el az Úr Jézust Megváltójának! Válaszul megszorította a kezem. Akkor még nem tudhattam, hogy ez egy komoly válasz volt, de a temetése napján hatalmas üzenetet kaptam, az igeolvasónkban ez állt: „Mert talán azért vált meg tőled ideig-óráig, hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza…” (Filemon 1,15) Ő írta ezeket a sorokat nekem, még a diploma vizsgámhoz: „A földön most e pillanatban sok millió gyermek koldul elhagyatva, cigány, arab, román vagy zsidó, kis melegségre vágyik, hogy ha hull a hó. A nagyvilág pokol, az ember szörnyeteg, de tündérlények ők, az űzött gyermekek, s bár mindegyiken nem segíthetünk, nem éltünk hiába, ha egyen segítünk.” Dickens: Twist Olivér (részlet). Azt hiszem, büszke lenne rám, ha látna, bár végül otthagytam a világi színművészetet az Úrért, de Isten gyermekeként mindazt, amit tőle kaptam és tanultam, az Úrban élve sok szegény, árva cigánygyereknek, gyógyulni vágyó betegnek és sok keresztény fiatalnak adhatom tovább. Kész vagyok elmondani mindenkinek az örömhírt: Jézus feltámadt, a kő elgördült, a szabadságra nyíló ajtó nyitva áll. Ugye nem „hiába”?
11
2012 HÚSVÉT
Mindenkit szeretettel várunk ünnepi alkalmainkra!
Húsvéti koncert
Március 31. szombat, 18 óra A Mindenki Temploma Kórusának és Zenekarának koncertje
Nagypénteki istentisztelet Április 6. péntek, 18 óra
Zenés evangElizáció Április 7. szombat, 18 óra
Húsvéti istentisztelet Április 8. vasárnap, 11 óra
Szerda Péntek Szombat
17: 00-tól 18: 00-tól 17: 00-tól 18: 00-tól
Utcamisszió Bibliaóra Tizenévesek találkozója Ifjúsági összejövetel
18: 00-tól
Zenés evangelizációs istentisztelet
Vasárnap
10: 00-tól 10: 30-tól
Úrvacsora a közösség tagjai számára Gyermek istentisztelet (Bibliaismeret gyermekeknek)
Vasárnap
11: 00-tól
Istentisztelet
Mindenki Temploma Gyülekezete 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Honlap: www.mindenkitemploma.hu E-mail: mindenkitemploma@ mindenkitemploma.hu Tel.: (+36-1) 431-9792 Fax: (+36-1) 431-9796
Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra!
