Mindenki Temploma
Igehirdetések 4.
Bereczki Sándor
MI A NEVED? „Ő így felelt: Jákób”
Mi a neved?
Jákóbnak, amikor családjával Kánaán földje felé tartott, legnagyobb ellensége, Ézsaú birtokán kellett áthaladnia. Félt bátyja haragjától, bosszújától, mert ellenséges viszony alakult ki köztük. Ekkor három lépésből álló stratégiát dolgozott ki. Először is ajándékot készített Ézsaúnak. Ez az eljárása nem pusztán számító, hanem jóvátétel is van benne, testvérét is részesíteni akarja a tőle csellel megvont áldásban. Aztán még megkísérli biztonságba helyezni családját és javait. Átküldte őket a Jabbók-gázlónál, (a Jabbók a Jordán mellékfolyója), félúton a Holt-tenger és a Genezáreti-tó között. Végül egyedül maradt, elrejtőzött a sötét éjszakában. Gyötrődött és aggódott. Attól tartott, hogy Ézsaú útját állja és kifosztja őt, mindent elvesz tőle, amiért nehéz, fáradtságos munkával megdolgozott. A félelmet keltő sötétben ekkor lépéseket hallott, és hirtelen egy „ember” körülfogta, átölelte, és tusakodott
Mi a neved?
„Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt.” (1 Mózes 32,25-30)
3
vele. Milyen hátborzongató jelenet! Egy idegen tusakodott vele! Jákób azonban ebben a helyzetben is „erős volt, küzdött az Istennel. Küzdött az angyallal és legyőzte; sírt és könyörgött néki.” (Hós 12,3-4) Ez a titokzatos lény egy küldött, egy angyal emberi alakban, aki az Úr nevében jött, magát az Urat képviselte, és a rábízott feladatot teljesítette. Jákób erős, izmos pásztorember volt, aki sokszor megküzdött a nyájra leselkedő vadállatokkal, tolvajokkal és betolakodókkal. Sohasem hátrált meg, bátran szembeszállt velük. Most nem emberekkel van dolga, hanem az élő Isten küldöttjével. Egy szellemi lény, egy angyal harcolt vele, aki a heves küzdelemben „megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben.” Miért is bánt így a küldött Jákóbbal? Mit akart tőle? Azért tette ezt vele, hogy leértékelje és tehetetlen, másodosztályú, mulya embernek érezze magát? Nem! Egyáltalán nem. Azért bánt így vele az Úr, hogy felismerje a saját gyengeségét, és egész életében emlékezzen arra, hogy önmagában gyenge, de az Úrral erős! Mert az az út, melyen Jákób fog járni, csak Isten erejével tehető meg. Pál apostol is az erőtlenségének tudatában támaszkodott a kegyelemre. „… az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem… mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2 Kor 12, 9-10) Nehéz összehasonlítani Jákób és Jézus tusakodását. Jákób azért tusakodott, hogy megmeneküljön gyilkos indulatú testvére kezéből. Isten meg is mentette őt. Jézus haláltusájában azért imádkozott, hogy ne kelljen kiinnia a keserű poharat, hogy ne kerüljön ellenségei kezébe, de az Atya akaratát megértve készen állt a keresztet felvenni, és meghalni a világ bűneiért. „Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából.”(2 Kor 13,4) Jézus fizikai erejét elvették az őt kínzó emberek, de lelki erejéhez nem fértek hozzá! Jákób új útra lépett. Az Úrba kapaszkodott, és nem akarta őt elengedni. Ekkor kérdezi a küldött: „Mi a neved?”
4
Mi a neved?
Jákóbot váratlanul éri ez a kérdés. Ha emberi módon viszonyult volna az Istenhez, akkor mentegetőzött volna, vagy elhallgatta volna azt, amivel a szíve titkon vádolta. Aki bűneit nem hallgatja el, az lelkileg felemelkedik. Dávid amíg takargatta és elhallgatta gonosz tetteit, stagnált a lelki élete: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsoltárok könyve 32,3.5). Jákób őszintén válaszolt a kérdésre. Nem akart hazudni Istennek. (Mi sokszor magunknak is hazudunk!) Jákób vagyok! – felelte szégyenkezve. Én Jákób vagyok, a „fondorkodó!” Vak apámat és bátyámat kihasználtam és becsaptam. Ez vagyok! Mitől változott meg? Jákób jellemtorzulását akkor értjük meg, ha betekintünk a családjába. A szülők személyválogatók voltak. Izsák Ézsaút szerette, Rebeka pedig Jákóbot. Az anya irigykedett, amikor látta, hogy Ézsaú apjával leül, és bizalmasan beszélget, vele pedig nem igényli a bensőséges kapcsolatot. Sokszor titokban hallgatózott is, hogy miről beszélnek egymással. Egyszer, amikor Izsák szobaajtaja mögött hallgatózott, megtudta, hogy az áldás közlésére készülnek. Ekkor Rebekának az a ravasz ötlete támadt, hogy fondorlattal megszerzi Jákób számára az áldást. Izsák vak is, egy kicsit süket is, így könnyen elérhetik a céljukat. Jákób anyja tervét magévá tette, és szerepét kénytelen volt végigjátszani. Csalt az anya, de csalt a fia is. A részrehajlás miatt Rebeka elvesztette világos látását. Annak idején, mikor terhes volt, egy különös próféciát kapott a születendő gyermekeivel kapcsolatban: „Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek!” (1 Mózes 25,23) A kisebbre vonatkozott az áldás ígérete, amit Rebeka nem felejtett el, a szívében forgatott. Nem tudta azonban kivárni a prófécia valóra
5
válását, ezért emberi módon közbelépett, „besegített,” fondorkodott. Az egyik szülő Ézsaút, a másik pedig Jákóbot szerette jobban. Ez a kivételező, pártos bánásmód a család felbomlásához vezetett. A családi minta, melyet Jákób otthon látott, mély nyomokat hagyott benne. Amikor ő is családot alapított, szüleihez hasonlóan viselkedett. Az egyik fiát, Józsefet jobban szerette, mint a többit. Cifra ruhában járatta, elnéző volt iránta. Kritikátlanul elfogadta pletykáit, amiket testvéreiről terjesztett. A pártatlan szeretet hiánya nagy vihart kavart az ő családjában is, a testvérek megvetették Józsefet, és ellene fordultak. Jákób új felismerésre jutott, bűnösnek érezte magát, szégyellte, amit eddig elkövetett. Ekkor hangzanak fel az Úr feloldozó szavai: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” Jákób, a választott nép ősatyja új nevet és áldást kapott. Múltja lezárult, bűnbocsánatot nyert. Személyisége, jelleme megváltozott. Többé már nem Fondorkodó, hanem Izráel. Olyan harcos, aki isteni erővel küzd nem az emberek ellen, hanem az emberekért, az emberek javára, és győz. Győzelmeivel Isten nevére hoz dicsőséget. Hogyan lehet legyőzni az Urat? Lehetséges-e ez egyáltalán? A valóságban nem Jákób győzte le Istent, hanem Isten győzte le őt. Győztessé vált, mert hagyta magát legyőzni! Akkor mondja az Úr Jákóbnak, hogy győztél, amikor engedelmességre, alázatosságra jutott, és készen állt arra, hogy teljes életét Isten kezébe letegye. Végül is Fejedelemmé lesz Isten mellett. „Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből”(4 Móz 24,17) Diadalmaskodik az Úrral, amikor emberekért küzd, és embereknek szolgál. Jézus útja is akkor vezetett a győzelem felé, amikor „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké
6
Mi a neved?
és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2, 8-11) Jákób meg akarta tudni a vele tusakodó lény nevét. Alázattal mondta: „Mondd meg nekem a nevedet!” Az Úr azonban nem jelenti ki magát neki. Ez a harcos éjszaka nagy lehetőség arra, hogy Jákób megismerje önmagát. Mert családjával együtt még sok mindenben meg kell változniuk. Eddig szó nélkül hagyta, hogy az övéi idegen isteneket tartottak, és azokat imádták. Nem zavarta, hogy gyermekei a korszellem szerint élnek. A vallásosság vizes tejével táplálta őket. Nem tudott lelkieket adni nekik, mert neki sem volt komoly lelki élete. Döntenie kell még, hogy az Úrnak adja-e az egész életét. Az élő Isten addig nem jelenti ki magát neki, amíg össze nem gyűjti, és el nem temeti a cserfa alatt az idegen isteneket. Eljött azonban ennek az ideje is. Jákób nemcsak harcolt, hanem győzött is, ezért tudott családjával együtt újat kezdeni, és az Úrnak élni. Jákóbot megáldja a küldött, aki az Úr nevében jött hozzá. Mit értettek az emberek áldáson ebben a korban? Az áldás isteni erőben, lelki és anyagi javakban való részesedést jelentett. Ebben a nehéz helyzetben az áldás: az imádság meghallgatása. Isten Ézsaú haragját szeretetre változtatta. Ez a fordulat nyilvánvalóan nem azért következett be, mert az ajándékkal sikerült a gyűlölködő testvért kiengesztelni, hanem azért, mert Isten meghallgatta Jákób tusakodó imádságát. Szükségünk van az áldásra, de ennél sokkal nagyobb dolog az, ha az Urat megismerjük a Szentlélek által. Ha csak áldásokat és lelki élményeket igényelünk, akkor még a fogyasztói keresztyének szintjén vagyunk. Az új élet, a szeretetben gazdag élet és az örök élet Jézus Krisztus, a Megváltó megismerésével és elfogadásával kezdődik.
7
M indenk i Temploma, 2008 1105 Budapest, Cserkesz utca 7-9.
