Mindenki Temploma Gyülekezeti hírlevél 2009. Karácsony, III-4 – 12. szám
„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,11)
TARTALOM Bereczki Sándor • Üdvözítő született
3
Dr. Turcsán Erik. • Az ünnep, amit mi várunk
5
Bereczki Ágnes • A kegyelem 20 éve a Mindenki Templomában
6
Anikó Williams • A karácsony miről szól?
8
Dr. Bárdos Dorottya • Kinek fontos a jövőm?
10
G. Attila • Én már az Úré vagyok!
11
Dr. Kántor Csilla • A (z élet-) minőség az én kezemben van
12
Dr. Zolnay Júlia • A megoldás gyakran közelebb van, mint gondolnánk!
13
Lambert Noben • Ezt mondta Jézus nekem
14
• Hír az Emberbarát Alapítványról
14
Drótos Mirjam • A gondviselő csillag
15
Mindenki Temploma A Mindenki Temploma Gyülekezet lapja, 2009 Karácsony, III-4. 12. szám, Főszerkesztő: Bereczki Sándor, felelős szerkesztő: Bereczki Sándorné, szerkesztő: Gottl Egonné, korrektor: Dr. Gruber Tibor, kiadványszerkesztők: Danziger Dani, Kiss Roland, fotók: Bereczki Sándor, Demecs Zsolt, Danziger Dani Amennyiben szeretne újságot rendelni, írjon nekünk e-mailben, vagy postai címünkre: E-mail:
[email protected], Mindenki Temploma Hírlevél, 1105 Bp. Cserkesz u. 7-9. Kapcsolat: Gottl Egonné, tel.: 06-70-617-2933, Honlap: www.mindenkitemploma.hu
Bereczki Sándor
Üdvözítő született „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,10-11) vről-évre visszatérünk a gyermek Jézus születése körül kialakult szomorú dolgokra, a szállást kereső József és Mária elutasítására, az istállóban születés megalázó voltára, Heródes király gyilkos tetteire. A menny, az angyalok mindezek fölé emelkedve örömüzenetet közölnek a téli éjszakában a mezőkön nyájukra vigyázó pásztorokkal. Nem a sötétségben élők tetteiről adnak hírt, hanem arról, amit az Úr tett: „Üdvözítő született ma nektek.” Isten legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus. Az angyalok az Ő születésének örömhírét tudatják Izrael legegyszerűbb fiaival, a pásztorokkal. „Nagy öröm.” Ez a boldogság egyik fontos eleme. Az ember az Édenből való kiűzetése után elvesztette a boldogságot, amit azóta is keres. Ez a folyamat nem zárult le Mindenki Temploma
a mai napig sem. Sokan pénzt, időt, nagy energiát fektetnek be, hogy megtalálják a vágyva várt boldogságot. Egy fontos dolgot kell ezzel kapcsolatban megértenünk, hogy ha csak a boldogságot keressük, soha sem fogjuk megtalálni. Különösen addig nem, amíg önző módon csak magunkra gondolunk. Az egoizmusunk, én-központú lelkületünk feladása nélkül nem nyerjük el, ami után annyira vágyunk. Az önző ember nem akar Isten közelébe jutni, mert csak az anyagi dolgokra gondol. A fizikai, anyagi, testi dolgoktól, a sikerektől várja a boldog életet, a spirituális dolgok pedig hidegen hagyják. Amikor nem érik el sokan számításukat, mesterségesen kísérlik meg előidézni az eufóriát, testies örömet, ami nem egyenlő a boldogsággal. Igaz, hogy így hangulatuk, közérzetük javul egy rövid időre, de állapotuk ugyanaz marad. Olyan pályán haladnak, amely nem az iga-
zi cél felé vezet. Tudnod kell, ha az Urat keresed, akkor mindent megtalálsz, és minden a tiéd lesz. Nem mindenki örült a jó hírnek, Jézus születésének, de Isten küldöttei nem róluk beszélnek, hanem az Üdvözítőről. A pásztorokat megragadta a mennyei szózat, és az Úr dicsősége körülzárta őket, ekkor érezték meg életükben először, mit jelent boldognak lenni. Nem valaminek örültek, hanem Valakinek, az Üdvözítőnek. A mi örömünk is ilyen természetű? Lehetne ilyen, de sajnos, legtöbbször valamivel és nem valakivel van ös�szefüggésben. Boldog szeretnél lenni? Jézus azt mondta: „Boldogok, a kiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5,8) „Üdvözítő született ma nektek… (Lukács 2,11) – jelentik be az angyalok. Az evangélista ekkor görögül a „Szótér” Üdvözítő, Szabadító szót 3
használja. A „Szótér” hatalmas tetteinek két irányát ismerhetjük meg a Bibliában: elvesz és ad. Mit jelent ez a két fontos dolog? Egyrészt azt, hogy megszabadít a bűnből, ami sötétté, tisztátalanná, hazuggá, Isten ellen lázadóvá tette életünket. Megment az Úr haragjától és ítéletétől, mely jogosan zúdulna ránk az utolsó napon. Szeretetből megment a kárhozattól, az örök haláltól. Milyen nagy kegyelem ez! Kivezető utat ad elénk, hogy magunk mögött hagyjuk a gonosz korszellemet, ami egzisztenciálisan befolyásolt eddig minket. A mi felelősségünk pedig az, hogy amit az Úr el akar venni tőlünk, azt önként, alázatosan, hittel odaadjuk. Másrészt a „Szótér,” az Üdvözítő „új tömlőt” és „új bort”, „új szívet és új lelket” ad. Mindezt megteheti, mert szeretetből meghalt értünk a Golgotán, és minden hatalom Neki adatott. Átvisz a halál országából az élet országába, Isten mennyei országába, aminek eredményeképpen az ember részesévé válik Isten dicsőségének. Az egyszerű pásztorok fel sem fogták értelmükkel, hogy milyen nagy ajándék az Üdvözítő születése, Aki maga istállóban született. Ő a Főpásztoruk, Ő a jó Pásztoruk, Aki még életét is odaadja a juhokért. S
ha Hozzá tartoznak, biztonságban élnek, vele még a halál árnyékának völgyébe is bátran leereszkednek, és nem fognak félni a szenvedéstől, sem a reménytelenséget és kilátástalanságot sugalló gonosztól. Mert az Üdvözítő, a jó Pásztor velük van, asztalt terít nekik, elárasztja fejüket olajjal, nem éheznek, és nem szomjaznak, mert megelégíti őket. Ezen a csodálatos éjszakán nem a titokzatos élmény, hanem az Ige,
az üzenet volt meghatározó számukra. Az örömhír hallatán békét talált szegény nyugtalan szívük. A megalázott, lenézett, írástudatlan pásztorokat az Úr felmagasztalta, dicsőségével övezte körül, és nekik jelentette ki először a jó hírt: „Üdvözítő született ma nektek.” Csordultig betelt a lelkük az Úr szavával, ígéretével. A pásztorok hittek az Úr szavának, de személyesen is akartak találkozni
az Üdvözítővel. Őket nem zavarta az, hogy az újszülött istállóban, jászolban van elhelyezve, hiszen ők is ilyen körülmények között éltek. Nekik nem voltak teológiai elvárásaik az Üdvözítővel kapcsolatban. Az Úr szavát úgy fogadták el, ahogy hallották, nem tettek hozzá és nem vettek el belőle. Ilyen a gyermeki hit. Karácsony ünnepéhez közeledve hányszor küldtünk szép képeslapokat egymásnak, anélkül, hogy buzgón szeretnénk az Úr Jézus Krisztust és egymást. Betlehemes játékokkal felidézzük Jézus születésének megható történetét, de az emlékezésnél tovább nem jutunk. A pásztorok a személyes találkozásra törekedtek még áldozatok árán is. Mert ahhoz, hogy az egész életünk megváltozzon, elég meglátni Jézust! És Általa olyanná formálódunk, akik nem valakinek akarnak látszani, hanem azt akarják, hogy Valaki láthatóvá váljon bennünk: az uraknak Ura, a királyok Királya. A pásztorok megtalálták a gyermek Jézust Máriával és Józseffel, így aztán ők a nagy öröm részesei és továbbadói lettek. Ha megtalálod Krisztust, akkor az üdvösséget és a boldogságot is megtalálod. Ünnepeljünk a pásztorokkal együtt, és mi is menjünk el velük Betlehembe!
4
2009. Karácsony
Dr. Turcsán Erik
Az ünnep, amit mi várunk Sok író, költő megénekelte már azt a vágyott, felhőtlen gyerekkort idéző karácsonyi hangulatot, de akár ezek nélkül is jól tudjuk, milyen is lenne az ünnep, amit mi várunk! Jó pár évvel ezelőtt, karácsony után valamelyik napon, néhány éves kislányommal lementünk sétálni. Szép idő volt, téli hideg, mégis lelket melengető napsütés. Nyugalom és ünnepi hangulat. Ahogy közeledtünk a szomszéd panelház felé, az egyik fán furcsa dolgokat vettünk észre: lepedők voltak a fa csupasz ágaira tekeredve, sőt, ruhák is, kabátok, a földön nadrágok, ingek. És éppen egy újabb darab repült ki a negyedik emelet egyik ablakán. Ahogy csodálkozva felnéztünk, kiabálást is hallottunk, veszekedés hangjait, és jöttek az újabb ruhadarabok. Nemsokára megérkezett a rendőrség is, intézkedtek, lecsendesítették a családi perpatvart. Mi pedig sajnálkoztunk: úgy látszik, nekik nem sikerült méltó módon megünnepelni a karácsonyt. Ritka dolog talán az ilyen látványos békétlenség a „szeretet ünnepén”, de nem ritka az a feszültség, amit a kényszerű együttlét okoz ott, ahol az összetartozás csak külső dolgokban, feladatok végzésében nyilvánul meg. Ismert jelenség, hogy a lélekben távol került emberek az ünnep kényszerű összezártságában „robbannak”, a felszín alatt levő feszültségek kitörnek, és csúnya adok-kapok lesz a várva várt ünnepből. Sok író, költő megénekelte már azt Mindenki Temploma
a vágyott, felhőtlen gyerekkort idéző karácsonyi hangulatot, de akár ezek nélkül is jól tudjuk, milyen is lenne az ünnep, amit mi várunk! Nemcsak az ajándékozás, a titokzatosság, az ünnepi hangulat lenne ott, de ott lenne Apa, akinek végre van rám ideje. Még akár társasozni is hajlandó. Ott lenne Anya, akinek nem csak tennivalói, főznivalói, kritizálni valói vannak, hanem először is megértő, és minden csak ezután jön. Várnának ránk felnőtt gyermekeink, akik türelemmel hallgatják, és nem unják sem a panaszkodást, sem a jó tanácsokat. Testvérek, akik szünetet tartanak a csipkelődésben és nem szégyenlősek kimutatni a szeretetüket. Lenne helyük nagylelkű vőknek, szeretetteljes menyeknek, kedves, békességes rokonoknak. Sok nagyszerű dolog várna ránk az ünnepen, sok nagyszerű dolgot várunk mi az ünneptől. Gondoljunk most azokra, akikkel együtt karácsonyozunk. Milyen jó dolog vár rájuk! Mert nálunk végre megpihenhetnek, „elengedhetik magukat”, érezhetik, hogy elfogadjuk őket úgy, ahogy vannak. Sőt, talán még messzebbre is elérhet a mi szeretetünk: egy hívő asszony elmondta, az ő családjukban azt a hagyományt követték, hogy az ünnep idején legalább egy kívülállónak adtak még helyet, akinek nem volt kivel ünnepelnie. De képesek vagyunk mi erre? Mert hát a problémák nem tűnnek el maguktól. Vannak dolgok, amik miatt csak azért is aggodalmaskodunk, békétlenkedünk, ellenségeskedünk.
Példa után kutatunk, és felmerül bennünk a kérdés: vajon hogy mehettek ezek a dolgok a „szent családban”, ahol Jézus jelen volt, mégis Ő volt csak az egyetlen tökéletes ember? Kevés konkrétumot mondhatunk, de azt tudhatjuk, abban a családban is voltak nehezebb pillanatok, előfordult neheztelés, meg nem értés, bár azt is tudjuk, ezeket a helyzeteket aztán Jézus mindig megoldotta. Olyan válaszai voltak, amelyek nem tovább gerjesztették a feszültséget, hanem az Atyára mutattak, és békességet kínáltak. Ha erre gondolunk, mi is vágyunk erre a képességre, de érezzük a magunk gyarlóságát is. Gyakran rossz válaszokat adunk, még ha nem is dobáljuk ki a lakás felszereléseit mérgünkben az ablakon. De Jézusról ezt is olvassuk: tudta, hogy mi van az emberben. Miért is ne tudta volna? Voltak szülei, akik felnevelték, voltak testvérei, ismerte a rokonságot. Milyen jó, hogy a Biblia tudatja velünk, hogy Jézus tudja, mi van az emberben, tudja, mi van benned és bennem! Ezen felül az Úr nemcsak tudja, hogy mi van benned, azt is tudja, milyen érzés az! „Fel, bátran ünnepelj, nevét dicsérd, gyere, énekelj…” – énekeljük a lendületes dallamot. Mi akadálya lenne, hogy mi méltóképpen ünnepeljünk? Az Úr velünk van, hogy akik eddig is szeretetet kaptak tőlünk, ezután se csalódjanak, és hogy akik már nem sokat várnak tőlünk, azok kellemesen csalódjanak. Ne az ünnep hatására várjunk a környezetünkben, inkább mi legyünk azok, akikkel jó együtt ünnepelni! 5
Bereczki Ágnes
A kegyelem 20 éve a Mindenki Templomában Márványtábla hirdeti a zsinagógán mindenkinek: ez a Mindenki Temploma. Ez a templom mindenkié, felekezeti hovatartozás nélkül, bárki részére nyitva van, aki a megbékélést, a szeretet, a kegyelem Istenét keresi.
N
em mindig volt ez így: a régi zsinagóga „be- és elzárt városként” évekig állt romosan, elhagyottan a háborúban ért bombatalálat miatt. Híveit elhurcolták. A falai omladozva, a kapuján vaslakattal. A galambok raktak fészket a kupolában, több nemzedéket is kiköltve jelezték, hogy az élet megy tovább. Az idő vasfoga sötét „szmogos” köpönyeggel burkolta be, mintha valaki fekete lehelettel lehelt volna rá. Remény nem látszott arra, hogy ezen a helyen újra sarjad az élet, az élő hit.
„
„
Felemelem a Dávid leomlott sátorát
1980-as évek közepén az autóból pillantottam meg a romos, gyászoló zsinagógát, és róla a zsidó rokonaimra, testvéreimre gondoltam. Olyannak tűnt, mint a mártírsorsú, lemészárolt zsidó nép. Miközben ezen tűnődtem, az Úr igéje töltötte be a szívemet és az érzéseimet: „Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sáto-
rát…” (Ámós 9,11). Akkor bizonyosságot kaptam arról, hogy ez a hely az Úr temploma, Neki építették. Az Ő törvényét őrizte és hirdette, még ilyen romos állapotban is, a tórafülke felett épen maradt kőtáblákról. Isten törvénye, örök igéje. Gyülekezetünk akkoriban keresett lelki otthont, ahol többen is együtt lehetnek, és olyan helyet, ahol a hátrányos helyzetű emberek, köztük a szenvedélybetegek is otthonra találnak. Akkor tudtam, hogy ez az a hely, amit az Úr készített a számunkra. Ebben olyan bizonyos voltam, hogy az sem tántorított el, hogy a testvérek túlzásnak, álmodozásnak tartották, amit elmondtam. Akkoriban egy svéd vendég igehirdető prédikált a gyülekezetünkben szombat este a kapernaumi századosról, és a befejezéskor azt mondta: „Nektek is szükségetek van egy zsinagógára.” Az Istentisztelet végén, a vacsoránál azt mondtam neki: „Ma este prófétáltál.” „Miért?” – kérdezte. „Mert én tudom, hogy hol van az a zsinagóga, melyre szük-
6
2009. Karácsony
ségünk lenne. Ha érdekel, holnap megmutatom neked.” Ezután bátran hittem, hogy ezzel a hellyel az Úrnak különös célja van. Itt lesz otthona a tönkrement, reményt vesztett embereknek, ahol megépülhetnek, hasonlóképpen, ahogyan az öreg épület romjaiból felépül!
„
„
Ingyen kegyelemből
Az Úr gondviselésében részesültünk a megvásárláskor és az építkezésnél. Külföldi és belföldi összefogás és segítség eredményeképpen 1989 decemberében megvásároltuk a romos kőbányai zsinagógát, amelyből a Mindenki Temploma lett. Először 1989 karácsonyán léptünk be a felújításra váró templomba, ahol gyertyát gyújtva imádkoztunk. Az imádkozók között ott volt Loránt Miklósné is, mindenki Rózsika nénije, az Emberbarát Alapítvány alapítója is. Ő is hálaadással dicsérte az Urat a helyért, a lehetőségért, a kegyelemért, szolgálat felé kitáruló kapuért. Ő, mint holokauszt-túlélő, komoly hívő a Szentlélek fényénél felismerte a hely rendkívüliségét. Szívében forgatta azt az újszövetségi ígéretet, hogy az Úr lerontja a közbevetett választófalakat a testi és lelki Izrael között. Örömmel töltötte el az, hogy ez a hely a szegények, nincstelenek, a szenvedélyek foglyai gyógyulását szolgálja. Azon az imaéjszakán csak néhány gyertya égett, a galambok felrepültek a hangok hallatán, a csillagos eget is láttuk a romok közül. De az Úr megsejttette velünk az eljövendőt, a harcot, a küzdelmet és a szolgálat nagyságát. Mindenki Temploma
„ A kegyelem 20 éve a gyülekezet életében
„
Az erre nézve kapott bibliai ígéret a 132. Zsoltárban található: „Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül: Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem; Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel; Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei. Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek. Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.” A fenti ige szó szerint valóra vált. Sokan szkeptikusan azt mondták, hogy ránk szakad majd ez a romhalmaz, nem leszünk képesek újjáépíteni, még 10 év múlva se fogjuk használatba venni. Mások felismerték, hogy az Úrnak terve van ezzel a templommal. Időt, erőt nem kímélve lelkesen beálltak a fizikai munkába. Keményen dolgoztak, hordták a romokat, téglákat, örömmel adakoztak. Tizenegy hónap alatt épült fel a templom, a lelki ház, melynek legnagyobb értéke az, hogy az „Úr itt lakozik”. Ez a ház az imádság háza, hétről hétre hirdettetik Isten igéje, az evangelizáción hangzik az örömhír a Megváltóról és a megváltásról. Közösségi alkalmainkon minden korosztály részt vesz. A családok, a magányosok, a betegek, az elesettek,
az idősek, a lelki nehézséggel küzdők segítséget és támaszt kapnak az Úrtól és a testvéri közösségtől. Lelkipásztorunk, Bereczki Sándor és a presbitérium látják el a szolgálatokat az Úr áldásával. Gyermekmunka, tinédzserkör, ifjúsági alkalmak, szegénymisszió, utcamisszió, ünnepi koncertek és sok áldott istentisztelet zajlott itt a 20 év alatt. Az Úr kegyelme hordozott bennünket. Emberek megtalálták az Urat, megtértek, bemerítkeztek, a Szentlélek kiáradt rájuk. Sok harc és küzdelem jellemezte a mögöttünk hagyott éveket. Mindenért Övé legyen a dicsőség! A Mindenki Templomában végzett szolgálat mellett kezdtük el a munkát a szenvedélybetegek rehabilitációjáért a Loránt Miklósné által létrehozott Emberbarát Alapítvány égisze alatt. Az itt felépült pékség, mint rehabilitációs munkahely, beteljesítette azt az ígéretet, hogy: „Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel…” Több, mint 12000 szenvedélybeteg kért és kapott fizikai, egészségügyi, szociális és spirituális segítséget az Emberbarát Alapítvány tevékenysége (Teaház, Alkohol-Drogrehabilitációs Intézet, Addiktológiai Gondozó, Átmeneti és Lakóotthon) keretében. A lelki, szociális és egészségügyi munkát az Úr megáldotta gazdagon. „Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.” Az Úr igéje, mely lábaink szövétneke volt a megtett úton a 20 év alatt, megdöbbentő módon valóra vált: a Mindenki Templomán, és az e helyen végzett munkán egyaránt az Úr dicsősége és koronája ragyog. Hála, dicsőség a mi Urunknak és Istenünknek! Miénk pedig orcánk pirulása. 7
Részletek Anikó Williams írásából
A karácsony miről szól? „Egész pontosan arról van tehát szó karácsonykor, hogy mindenki élhet örök életet feltéve, hogy elfogadja a kimondhatatlanul nagy ajándékot: az Isten Fiát!”
Elsőként hadd szögezzem le, hogy annak, amit manapság az emberek „karácsonynak” neveznek, nem hogy vajmi kevés, hanem semmi köze sincs karácsony igazi jelentőségéhez! Szinte mintha egy ellenség bekötötte volna az emberek szemét, elvakította volna őket, nehogy véletlenül meglássák, sőt el se gondolkozzanak rajta, mit és miért is ünnepelnek igazából! Annyi biztos, hogy az első „karácsonykor” nem volt se „eszem-iszom, se dínom-dánom”, se más, ami annyira eltér karácsony igazi jelentésétől és jelentőségétől. Ehelyett volt egy szegényes jászol, egy istállóban, mert Isten iránt akkor se nagyon érdeklődött a legtöbb ember. Nem volt hely a fogadóban, ahol egy terhes fiatalasszony világra hozhatta volna első gyermekét… És főleg nem volt hely a szívekben! Amint ma se! Aztán voltak az angyalok, akik szintén nem a királyi palota fölött jelentek meg, hanem egy betlehemi legelő fölött, ahol pásztorok éjnek idején nyájukat őrizték. Ide kell tehát visszamennünk. És először nem is egy angyalseregről hallunk, akik énekükkel dicsérték Istent, hanem csak egy angyalról,
aki egy rövid, de nagyon világos, érthető üzenettel érkezett. Első szava a halálra vált pásztorokhoz, akiknek soha életükben nem volt ilyen élményük azelőtt, ennyi volt: „Ne féljetek!” A Bibliában ez a leggyakrabban elhangzó felszólítás. Mert az ember az Éden-kertben történt bűneset óta fél ebben a hideg-rideg világban, ahol bizony sajnos bőven van oka rá. Félünk Istentől, mert elidegenültünk Tőle. Nos az angyali üzenettel Isten ennek a félelemnek szeretne véget vetni, és szeretné, ha az ember megbékülne Istennel, és elfogadná szeretetét, mely Jézus születésével ember-közelbe érkezett. Ennek nagyságáról és valódiságáról bizony csak némi fogalmunk van. Merjük elhinni, hogy Isten – az élő Isten, Aki teremtett minket – szeret bennünket?? „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16) Ő maga mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” (János 10,10) Hogy azután beteljesítve küldetését „… meghalt mindenkiért, hogy mindenki élhessen!” Egész pontosan arról van tehát szó karácsonykor, hogy mindenki élhet
örök életet, feltéve, hogy elfogadja a kimondhatatlanul nagy ajándékot: az Isten Fiát! Felérhet-e ezzel a legfejedelmibb ajándék, amit ember adhat? Milyen szegényes is ehhez képest bármi, amit pénzen meg lehet venni!
„Ő azért jött, hogy megbékítsen, visszavezessen minket Istenhez.” De hogyan folytatódott az, amit az angyal mondott, az első karácsony éjszakáján? „… íme, hirdetek néktek nagy örömet… Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában…” (Lukács 2,10) A nagy öröm oka, hogy a kisgyermek, aki akkor ott Betlehemben megszületett, nem más, mint a megígért Messiás! Jézus később ezt mondta magáról, küldetéséről: „Mert azért jött az embernek Fia (ez messiási cím volt, amit Jézus gyakran alkalmazott magára), hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.” (Lukács 19,10) Ilyen egyszerűen meg lehetett fogalmazni – csak a kivitelezése volt „emberfe-
8
2009. Karácsony
lettien” (a szó szoros értelmében!) nehéz, mert ehhez a kereszten át vezetett az útja! „Aki meghalt mindenkiért, hogy mindenki élhessen!” Ez az örök élet ígérete. Jelentése: örökké Istennel lenni! Örüljünk tehát, mert ez a menny, ahová a hívő ember törekszik, karácsonykor érkezett meg hozzánk, emberekhez. Ő Jézus Krisztus tehát, Aki a nagy öröm oka, az Isten Küldötte, Aki azért jött, hogy megoldja az Istentől való elidegenülés problémáját – amit az ember önmaga sose tudna megoldani. Ő azért jött, hogy megbékítsen, visszavezessen minket Istenhez – és ez majd az Ő életébe kerül, hogy nekünk örök életet tudjon adni!
Így lehet a karácsony a „szeretet ünnepe!” – ha megszületik a szívünkben Jézus Krisztus. És az ajándékok? Meg „a szeretet ünnepe”? Amikor Jézus Krisztus helyreállítja Istennel való kapcsolatunkat, akkor meg akarja gyógyítani, helyre akarja állítani embertársainkkal való kapcsolatainkat is! A Biblia azt mondja, hogy ha Isten gyermekei lettünk, akkor „az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe” (Róma 5,5). Mert „… a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom.” (Galata 5,22) (Az utolsót mértékletességnek is szokták nevezni, de az önuralom pontosabb fordítás.) És a Biblia még hozzáteszi, hogy „az ilyenek ellen nincsen törvény” – nincs szükség arra, hogy paMindenki Temploma
rancsszóval bírjuk magunkat a jóra, hanem belülről, a szívükből jön az, ahol az Úr lakozást vett. Így lehet a karácsony a „szeretet ünnepe!” – ha megszületik a szívünkben Jézus Krisztus. Ez pedig úgy történhet meg, hogy megkérjük Istent, nehezítse ránk a bűneinket, hogy megvallhassuk, és megbánhassuk, mert elválasztanak Tőle. Mi a bűn? A hitetlenség, hogy eddig nem hittünk abban, Aki pedig életét adta értünk. Ezután egyszerűen, bizalommal megkérjük, hogy lépjen be Jézus az életünkbe – és befogadjuk Őt. Nem úgy, mint Betlehemben, ahol „… nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” (Lukács 2,7) Ehhez elég egy egyszerű, de őszinte, szívből jövő imádság! „… a ki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem” (János 6,37) – mondta Jézus. Hiszen életét adta azért, hogy bocsánatod és életed lehessen. Akinek szívében van Jézus, az a Szentlélek által szeretni fogja Istent, és odaszánja életét az Ő szolgálatára. Jézus meggyógyítja emberi kapcsolatainkat, és akkor már szeretni tudjuk egymást is – szívből, igazán… mert mi magunk is megtapasztaltuk, mondjuk úgy, hogy „a saját bőrünkön” Isten szeretetét! Így már van helye az ajándékozásnak – szeretetből. És nem lesz értelmetlen. Nem az ajándék nagysága a fontos, hanem a mögötte levő indulat. Így lesz a karácsony a „szeretet ünnepe”, amiről sajnos a legtöbb embernek fogalma sincs! A Legnagyobb Ajándék, a Legnagyobb Szeretet maga Jézus Krisztus. Hányan és hányan élnek – nem élnek, hanem tengődnek – Nélküle! Isten szeretetéről pedig vagy nem tudnak, vagy nem akarnak tudni! Pedig Isten az Ő Fiában,
Jézusban való életet kínálja nekünk ajándékként. Ünnepeljük tehát Őt, Jézust, karácsonykor, és azután életünk minden napján! Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.” (2 Korinthus 9,15) – Jézus Krisztusért! A fentiek fényében kívánok „boldog ünnepeket” az alábbi verssel!
Istenünk nagy bölcsessége Mindent oly jól alkotott! Teremtőnknek kedvessége Nekünk mindent megadott! Éden kertben Ádám, Éva Jó gyümölcsből ehetett, Minden este napról napra Velük járt a Szeretet! Ám, az ember balga módra Kísértőre hallgatott, Inkább hajlott kígyó-szóra – Vétkezett, és elbukott! Így az élet Éden-kertbe’ Osztályrésze nem lehet! Bűnben él, míg eljön érte Keresztfán a Szeretet! Szent karácsony éjszakáján Angyalszózat hallatszott: Mély sötétség bús óráján Isten küldött Megváltót! Bethlehem kis jászolában Anya pólyál gyermeket: Isten-küldte szent Fiúban Testté lett a Szeretet! Ám mit ér a karácsonyfa, Csillagszóró, sok evés? Ellobban a gyertya lángja, Véget ér az ünneplés… Halld, ó halld meg Jézus hangját: Jött, hogy adjon életet! Higgy hát Benne, szíved add át! S benned él a Szeretet! 9
Dr. Bárdos Dorottya
Kinek fontos a jövőm? Már 3 hónapja Dr. Bárdos Dorottya a nevem. Ez minden elképzelésemet felülmúlja, és pontosan tudom, hogy az orvosi diploma Isten ajándéka és szeretete. Tavaly hatodéves orvostanhallgató voltam, be kell vallanom, nagyon nehéz volt az utolsó év számomra, de az Úr Jézus nem hagyott cserben. Ahhoz, hogy értsétek az akkori félelmeimet és nehézségeimet, kicsit beavatlak benneteket az orvos-továbbképzés bonyolult rejtelmeibe. Egy orvos előtt sok lehetőség nyílik meg, amikor megkapja a diplomáját, mert ekkor döntheti el, milyen szakorvos szeretne lenni. Ezt követően 2 év rezidensképzés következik, ami azt jelenti, hogy fizetést kap, és kórházban dolgozik, de más orvos keze alatt, aki tanítja, és akin a felelősség van. Egy orvosnak hiába van diplomája, ha nem kerül be a rezidens rendszerbe, nem lesz belőle szakorvos, így nem tud önállóan dolgozni. A végzett orvosoknak hasonló pontrendszerben kell felvételizniük, mint a továbbtanulásnál érettségi után. Az elvárások természetesen elég nagyok, legalábbis nekem úgy tűntek. Tervekkel indultam a hatodévnek, először is úgy gondoltam, gyerekorvos leszek, mert én kiskoromtól kezdve ezt akartam. A továbbiakban, mivel az egész egyetem alatt Isten kegyelméből sikerültek a vizsgáim, úgy gondoltam, Isten hatalmas csodákat fog tenni, és az összes szi-
gorlatom, ami a pontrendszerbe nagyon beleszámít, fantasztikusan fog sikerülni, főleg a gyerekgyógyászat. De nem így lett! A szigorlataim nem sikerültek túl jól, sőt sokszor azt is tapasztaltam, hogy aki kevesebbet tanult, vagy esetleg csalt, jobb jegyet kapott, mint én. Egyre nőtt bennem a félelem, hogy nem tudok emberek elvárásainak megfelelni, és így nem lesz belőlem orvos. Sajnos nemcsak a félelem nőtt bennem, hanem az elégedetlenség is Isten felé. Nem mondtam el Istennek a félelmeimet, és nem hittem, hogy segíteni fog. Az egyik vizsga után, ami nem úgy sikerült, ahogy terveztem, fellázadtam a szívemben. „Hát Uram nem segítesz?! Hogy lehet, hogy én, a te gyermeked, ilyen szerencsétlen vagyok, de bezzeg a hitetleneknek minden sikerül?” Már amikor kimondtam, akkor megbántam. Már azon a hétvégén bocsánatot kértem Istentől az elégedetlenségemért és a hálátlanságomért. Aztán elmondtam Istennek, félek attól, hogy nem tudok megfelelni emberek elvárásainak, és hogy nincs hitem, hogy segíteni fog. Isten rámutatott, hogy már csak a büszkeségem miatt fontosak számomra a jó jegyek, hiszen Istennek mindegy, hogy sok vagy kevés által szerez szabadulást. Folyton másokhoz mértem magam, ami versengést szült bennem, és ez az elégedetlenség mellett kiölte a szívemből a szeretetet. A másik, ami fontos, hogy feladjam a saját terveim. Már korábban kértem
jelet Istentől: ha az Ő akarata, hogy gyerekorvos legyek, akkor a gyerekgyógyászat szigorlaton kapjak 5-öst! Mindent megtettem, hogy a vizsgám jól sikerüljön, de a legszigorúbb doktornőhöz kerültem, végül 3-ast kaptam, ami nála jó jegynek számít. De emlékeztem az Istennel kötött megállapodásomra. Akkor vasárnap ki tudtam mondani: „Uram legyen a te terved szerint az életem, feladom az álmaimat, de akkor ne hagyj cserben és vezess!” Konkrét igét kértem az Úrtól, és Ő azt mondta nekem: „Ne félj, mert meg nem szégyenülsz…” (Ésaiás 54,4) Isten szavának hatalmas ereje van: az összes félelmemet eloszlatta, és megerősítette hitemet. Így indultam el a felvételire. Bár mindenki azt mondta, hogy nincs esélyem, főleg azért, mert plusz pontjaim sincsenek, de én tudtam, hogy Isten megígérte: nem fogok megszégyenülni. A felvételi közben több emberrel is találkoztam, akik már harmadszorra, negyedszerre próbálkoztak. Kértem az Urat, legyen egyértelmű, mit akar az életemmel, csak egy helyre vegyenek fel. Ötféle szakirányt is megjelöltem, de egyértelműen csak egy helyre sikerült bejutni: így végül infektológus leszek, azaz a fertőző betegekkel fogok foglalkozni. Elkezdtem a képzést, és nagyon sok örömöm van benne, mert érzem, hogy ez Isten akarata, és így engem is áldássá tud tenni mások számára.
10
2009. Karácsony
Én már az Úré vagyok! Üdvözlök Mindenkit! Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. A nevem G. Attila, 19 éves vagyok. Most a megtérésemig vezető útról szeretnék nektek beszélni. Amikor megszülettem, édesanyám helyett apámmal és élettársával éltem. Alig vannak emlékeim ebből az időszakból. Hét éves koromban olyan eseményeknek voltam szem és fültanúja, amiket egy gyereknek sosem szabadott volna látnia. Ez a tragédia végigkísérte az eddigi életemet. Vizsolyban, a faluban, ahol éltünk, borzalmas dolgok történtek az egyik éjszaka: ezen az estén meggyilkolták a nagybátyámat és a bátyámat, a szemem láttára szúrták le. Édesapám pedig bosszúból megnyomorított és megölt embereket, és börtönbe került. Engem ekkor adtak állami gondozásba, ahol 17 éves koromig éltem. Azon az éjszakán engem is megölhettek volna, mert ez Magyarország történetének legvéresebb etnikai összecsapása volt. Nevezhetnénk életben maradásomat szerencsének, de én egyértelműen az Úr kezét és védelmét láttam ebben. Számomra ez az éjszaka az Úr közvetlen beavatkozása volt az életembe. Jártam pszichológushoz és pszichiáterhez is. Ekkor még nem voltam hívő, de már gyerekkoromban gondolkoztam azon, hogy van valaki hatalmasabb és védelmező, aki jó, és vigyáz rám. Volt elképzelésem az Úrról, és a
Mindenki Temploma
tragédia miatt közvetlen közelben éreztem magam hozzá. Különös, hogy egy csonka családban születtem, anya nélkül, majd gyilkosságok következtek az életemben, mégis voltak körülöttem olyan emberek, akik hitték az Urat, mint például a keresztapám is. Az intézetben is sokféle bántalmat elszenvedtem, de nem hagytam magam sose. Itt is voltak olyan segítők, akik hívők voltak.
15 éves koromban megkereszteltek katolikus szertartás szerint. Jártam hittanra, és sokat gondolkodtam az Úr dolgairól. Bibliát nem olvastam, nem imádkoztam, de mégis segített rajtam az Úr, mert megőrzött ez alatt az idő alatt. Az intézetben sok probléma volt velem, szüntelenül verekedésekbe keveredtem. Agresszív voltam és indulatos. 17 évesen elkerültem egy rehabilitációs intézetbe, mert lejárt az intézeti nevelési idő. 2 évig voltam ott. Dolgoztam, fizikai munkát végeztem. Főleg erdőn dolgoztam, és mezőgazdasági munkákat végeztem. Szerettem a természetet és az
állatokat. Emellett gimnáziumba jártam, mert tanulni akartam, de sajnos nem tudtam elvégezni. Ott meséltek nekem erről a helyről, majd sikerült idekerülnöm, az Alapítványhoz, ahol most is lakom. Ági néni és Sándor bácsi az első találkozás során nagyon segítőkész volt, azonnal felvettek az Intézetbe. Nagyon örültem neki. Minden ilyen esemény mögött, minden döntésem mögött az Urat láttam. Mintha kikövezte volna az utat a megtérésig. Amikor idejöttem, Sándor bácsi kezdett velem foglalkozni, ő beszélt nekem Jézusról és a hitről. Szőcs Dávid is nagy segítségemre volt. Még nem értek mindent teljesen tisztán, de remélem, mindent meg fogok érteni. Nem azért tértem meg, hogy valakiknek a kedvére tegyek, nem érdekből, hanem mert szükségem van az Úrra, mint személyes megváltómra. Rossz sorsom volt, sok rosszat tettem én is az életemben. Ezeket a bűnöket leraktam Jézus elé, aki elfogadott engem. Így most már Isten gyermeke vagyok, aki bármikor, bármiben fordulhat az Úrhoz. Ő meghallgat, és mellettem van. Megtértem, de ettől még én is olyan ember vagyok, mint ti, akik itt ülnek. Abban reménykedek, hogy látni fogjátok rajtam a változást. Isten nem egy ember, akiben csalódhatok. Isten a szeretet. Ő a boldogság, a mosolygás, ő minden jó. És én már az Övé vagyok.
11
Dr. Kántor Csilla
A (z élet-) minőség az én kezemben van Remélem, szeretett multinacionális nagyvállalatunk etikai kódexe nem tiltja, hogy fenti szlogenünket használjam egy-két gondolat erejéig. Bár évek óta vagyok igen kényes területen minőségbiztosító, a mai napig nem szoktam meg a nap mint nap felmerülő megpróbáltatásokat akár kiszállítások, akár hatósági vizitek kapcsán.
Cégünk legmagasabb vezetése – nem csekély éleslátásról tévén tanúságot – belátta, hogy a minőséget nem gyártás után, a kétségbeesett „utólagos” minőségbiztosítással kell belevinni termékeinkbe, hanem eleve úgy kell gyártani, hogy az ne csak a selejtnél legyen egy árnyalattal jobb, hanem feleljen meg a legmodernebb technológiáknak, legigényesebb elvárásoknak, és emellett hatékony és rentábilis legyen a termelés. Sajnos azt is látnom kell, hogy a kedvezőtlen hatású nem várt események, a szabványműveleti előírásoktól való eltérések oka leggyakrabban az emberi mulasztás, nem kellő
odafigyelés, egyik igazgatóm kedves fordulata szerint trehányság. Ez aztán ránk ró néha elhordozhatatlannak tűnő terheket. Fogalmam sincs, hogy válogatják ki a „lelkis” munkaerőket erre a néha valóban emberpróbáló feladatra, és szomorúan tapasztalom, gyakran legszívesebben neki sem állnék napi feladataimnak, mert ami egy rugalmasabb, fiatalabb kollégának kihívás, gyakorló feladat, az én megkopott idegeim számára időnként valóságos rémálom. Hogy kerülnek ide ezek a kérdések? Mi közünk nekünk hívőként a minőségbiztosításhoz? Nos, nekem személy szerint sajnos
semmi. Nem akarok megbotránkoztatni senkit, én Istenben látom a nagy minőségbiztosítót. Őrajta látom, hogy „lelkis”, fontos neki a mi jóllétünk, az Ige szerint „… azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek…”, ezek Jézus szavai. Emberi mulasztásainkból, trehányságainkból, bűneinkből fakadó keserveinkkel, az Igében írtaktól való eltéréseink kínjaival Istenhez futunk nyafogni, Tőle várjuk az utólagos minőségbiztosítást, a világtól, a jogos büntetéstől való megmentetésünket. Milyen nehéz lehet Neki! Mennyiszer gondolhatta már, hogy azonnal abbahagyja, menjünk tovább a magunk választotta úton, de ahogy mi elengedtük az Ő kezét, Ő mégsem eresztett el soha. Neki nem mindegy. Neki még a selejt éveink is számítanak, és minden általunk tönkretett „termék” fogyaszthatóvá válik az Ő keze nyomán. Próbáljuk menet közben belevinni a minőséget az életünkbe! Próbáljunk az (elő/élő) Írás szerint élni, dönteni, cselekedni! Kívánok Mindenkinek minőségi ünnepeket és Isten által minőségbiztosított Új Évet!!!
12
2009. Karácsony
Dr. Zolnay Júlia
A megoldás gyakran közelebb van, mint gondolnánk! Hívő életem során többször előfordult velem, hogy folyamatosan küzdöttem egy-egy problémával, többször próbáltam megoldást találni, de csak nem sikerült. Az Úr elé is vittem a dolgot, de mégsem történt változás, majd egyszer csak imádkozás és igeolvasás közben váratlanul az Úr megmutatta a helyes utat. Sokszor a megoldás rendkívül egyszerű, csak legyen bennünk elég hajlandóság a megvalósításhoz. Hogyan tanultam meg, hogy Jézus a rendelőben is Úr?
Panaszkodtam… Mióta dolgozom, mindig arra törekedtem, hogy a munkám során, a munkahelyemen is megőrizzem az Úr jelenlétét, békességét. Éveken át imádkoztam ezért, kérve az Urat, adjon ebben a dologban pozitív változást. Háziorvosként az utóbbi pár évben úgy tapasztaltam, nem hogy javult volna a helyzet, hanem évről-évre egyre rosszabbá vált. Az egyre több szabály és megszorító intézkedés miatt a betegek és a kollegáim is egyre elkeseredettebbek, feszültebbek. A megbeszéléseken, értekezleteken mindig egyre több szigorításról, bizonytalanságról hallunk. A betegek a megszorítások miatt velünk veszekednek, kiabálnak, tőlünk kérve számon a kialakult helyzetet. A feszültséget az is fokozza, hogy igen sok beteget látunk el naponta, bármennyire igyekszünk, gyakran várakozni kell. A velem dolgozó nővéren is látom, hogy bár emberileg igyekszik békés Mindenki Temploma
és türelmes maradni, sokszor már a rendelés elején elveszti a türelmét, és ilyenkor a hátralevő időben még őt is meg kell nyugtatgatnom. Egy ilyen feszültséggel teli nap után füstölögve mentem haza. Panaszkodtam az Úrnak, az egész helyzetet reménytelennek éreztem, elmondtam, hogy tehetetlen vagyok, sem az asszisztensnőmet, sem a betegeket nem tudom megváltoztatni. Másnap reggel az igeolvasás után elgondolkoztam, mi szólt hozzám az
igéből, majd elkezdtem imádkozni, előhozva az Úr elé az aznap várható problémákat, és eszembe jutott, hogy ismét bemegyek a rendelőbe. Néztem az aznap délelőtti teli előjegyzési naptárt. Egy csomó embernek megint mondani kellett, hogy nincs időpont, jöjjön a rendelés elejére. Várt még rám jó néhány jelentés elkészítése, tehát borítékolva volt egy újabb küzdelmes munkanap. Ekkor az Úr elkezdett beszélni velem. Rámutatott, hogy miért folyik el az erőm, és miért nem tudok változtatni a helyzetemen. Megláttam, hogy az életem minden más területén velem van, de a rendelőben azért nem, mert én nem viszem be magammal! Így nem tudja megszentelni azt a helyet. Megláttam azt is, hogy hiába beszélek a velem dolgozó nővérnek Őróla, ha nem hallja az Úr igéjét! Megkérdezte tőlem, elhiszem-e, hogy az Ő igéje képes megváltoztatni embereket és körülményeket? Készségesen igennel válaszoltam. Ekkor az Úr azt kérdezte: „Akkor miért nem olvasol el minden rendelés előtt egy rövid részt a napi igéből, és miért nem imádkozol rendelés előtt röviden naponta a nővérrel, kérve, hogy legyek ott, és megáldjam azt a helyet?”
Imádkoztam… Először igen megörültem a hirtelen jött válasznak, ami igen egyszerű13
Lambert Noben
Ezt mondta Jézus nekem nek tűnt első hallásra, majd ahogy végiggondoltam a dolgot, egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Tudtam, hogy a velem dolgozó nővérnek igen rossz tapasztalatai vannak Istennel és a hittel kapcsolatban. Gyerekkorában még el is verték, ha nem járt templomba, de a szülei élete tele volt bűnnel és nyomorúsággal, így az rögződött benne, hogy a vallásos emberek kétszínűek, képmutatóak és hazugok. Aznap reggel vegyes érzésekkel a szívemben indultam el rendelni. Elhatároztam, nem engedem, hogy ezek a rossz érzések elbizonytalanítsanak. Járok már annyi éve az Úrral, hogy az emberi okoskodások helyett Rá hallgassak. Beérve a rendelésre, elmondtam a nővérnek, hogy nagyon zavar a saját hibámból kialakult légkör a munkahelyünkön. Elmondtam, mit mutatott az Úr. Legnagyobb megdöbbenésemre semmi ellenvetése nem volt, végighallgatta az igét, sőt még imádkozott is röviden velem. Pár nap múlva már ő kérte, hogy imádkozzunk, mert rendelés elején a nagy sietségben elfelejtettük. Majd kérte, hogy vigyek be neki egy Bibliát, hogy ő is tudja követni, amit olvasok. Azóta nincs veszekedés, tülekedés. Sokkal békésebb a légkör, bár sem a munka mennyisége, sem a betegek összetétele nem változott. Ezt még mások is észrevették. Imádkoztam tehát, és úgy érzem, hogy az Úr megjelent a munkahelyemen, és bizakodóan várom, hogy igéje és jelenléte milyen gyümölcsöt terem.
Mezítelenül születtem, hogy le tudj mondani minden hivalkodásról. Szegényen születtem, hogy megtalálhasd Bennem a gazdagságot. Istállóban születtem, hogy megtanulj tisztelni minden helyet, ahol ember él. Gyermekként születtem, hogy legyél te is nyílt, bizalommal teli, mint a gyermek. Fegyver nélkül születtem, hogy te bízhass jóságomban. Szeretetből születtem, hogy sohase kételkedj szeretetemben. Éjnek idején születtem, hogy magam legyek a világosság. Emberként születtem, hogy az „új emberiség” között első legyek. Megalázottságban születtem, hogy képes légy felülmúlni magadban a kevélységet. Elrejtve születtem, hogy képes légy elkerülni minden önmutogatást. Teérted születtem, hogy veled együtt lehessek majd egy napon az Atya házában.
Hír az Emberbarát Alapítványról Elkészült, és hamarosan kapható lesz könyvesboltunkban Bereczki Sándor lelkipásztor, az Emberbarát Alapítvány elnök igazgatója által írt szakmai kiadvány „ÖNISMERET nem csak szenvedélybetegeknek…” címmel. A személyes hangú előszót Dr. Funk Sándor pszichiáter addiktológus, a Nyírő Gyula Kórház osztályvezető főorvosa írta, s már a mottóban elismerően szól, és sze-
retettel méltatja a szerzőt, aki soha „nem félt azt tenni, amit helyesnek tartott…” (Morus Tamás). Az előszó kiemeli a könyv rendkívüli szakmai hasznosságát, gyakorlatias szemléletmódját, részletesen elemzi a tartalmát, minden érdeklődőnek ajánlva, hogy vegye kézbe, ha önmagáról és másokról többet szeretne tudni. (Részletek az Emberbarát Alapítvány honlapján.)
14
2009. Karácsony
Ezt a levelet kaptuk Drótos Gyöngyi testvérünktől: „Kedves Anyuka! Gratulálok! Igazán értékes, tehetséges kislánya van, akinek gazdag a képzeletvilága, szókincse, meseszövő képessége, segítőkész és fogékony a szeretetre. Iskolánk 6 pályázója közül nekem az ő meséje tetszett a legjobban, és nagyon örültem annak, hogy az iskolán kívüli mezőnyben is a legjobbnak bizonyult. Üdvözlettel: Dr. Sándor Jánosné tanár”
Drótos Mirjam
A gondviselő csillag
E
gyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis csillag, akit Sziporkának hívtak. Mindenkinél fényesebben ragyogott az égen, így hát nagyon irigyek és féltékenyek lettek rá társai. Annyira megbántották, hogy elhatározta, vándorútra indul, és addig meg sem áll, míg szolgálatot nem talál. El is indult, három nap, s három éjszaka folyton-folyvást gyalogolt, míg egy kis kunyhóhoz nem ért. Bekopogott, és így érdeklődött: – Jó napot, van-e itt valamilyen szolgálat? – Van, de még milyen! Nálam három nap egy esztendő, és csupán annyi lesz a dolgod, hogy vigyázz éjszakánként egy kislányra, akit rémálmok gyötörnek. De úgy óvd ám, hogy egyszer se sírjon! Ha teljesíted a szolgálatot, jól megfizetlek. Hát elvállalod-é? Mindenki Temploma
– El biz’ én! Másnap elkezdődött a szolgálat. Mikor este lett, a kislány alig mert lefeküdni. Ám a csillag sugárzó és biztató tekintete erőt adott neki. Amint
ágyba bújt, Sziporka rákacsintott, és a gyermek rögtön elaludt. Gyönyörű álma volt azon az éjszakán, és reggel mosolyogva ébredt. Másnap a csillag még fényesebb lett, és újra szépen elaltatta a lányt.
Míg ő aludt, Sziporkának egy lázas fiún termett a tekintete. Szüleinek nem volt pénze gyógyszerre. A csillagnak megesett rajta a szíve, és egy fényes sugarat küldött le, ami földet érvén pénzzé változott. A kisfiú megtalálta, és megvették rajta a gyógyszert, amitől meggyógyult. A csillag hétszer fényesebb lett. Elérkezett a harmadik nap is, és a szolgálatnak vége lett. Ekkor így szólt a gazda: – Nem uraság vagyok én, hanem a főcsillag. Láttam, hogy nem csak a dolgodat végezted el, hanem még egy kisfiúnak is segítettél a gyógyulásban. Látom szerető szívű, gondoskodó, segítőkész vagy, így méltó lettél arra, hogy az utódom légy. Sziporkából, a kis csillagból igazságos nagy uralkodó lett, és az őt szolgáló csillagok azóta is minden gyermek békés álmára vigyáznak. 15
Minden Kedves Olvasónknak Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánunk! ADVENTI KONCERT
ISTENTISZTELET
2009. DECEMBER 19.
2009. DECEMBER 27.
szombat 18:00
vasárnap 11:00
KARÁCSONYI ÜNNEPI ISTENTISZTELET 2009. DECEMBER 25. péntek 10:00
GYERMEKKARÁCSONY
Úrvacsorai közösség (10.00-tól)
SZILVESZTERI ISTENTISZTELET 2009. DECEMBER 31. csütörtök 18:00
2009. DECEMBER 26. szombat 16:00
Kattints és olvass! Napi igék a honlapon Látogasson el honlapunkra! www.mindenkitemploma.hu A médiatárban Iránytű sorozat, igehirdetések, tanítások, fotósorozatok találhatóak! 2010-es naptár, karácsonyi képeslap és könyvjelző, hírlevél, koncertekről készült DVD a templom könyvtárában megvásárolhatóak.
Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra! Szerda Péntek Szombat Vasárnap
Vasárnap
17: 00-tól 18: 00-tól 17: 00-tól 18: 00-tól 18: 00-tól
Utcamisszió Bibliaóra Tizenévesek találkozója Ifjúsági összejövetel Zenés evangélizációs istentisztelet
10: 00-tól 10: 30-tól
Úrvacsora a közösség tagjai számára Vasárnapi iskola (Bibliaismeret gyermekek részére)
11: 00-tól
Istentisztelet
Mindenki Temploma Cím: 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Honlap: www.mindenkitemploma.hu E-mail: mindenkitemploma@ mindenkitemploma.hu Tel.: (+36 1) 431 9792 Fax: (+36 1) 431 9796
