„Az Úr közel!” A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
2012. október
Krisztus szeretetének koldusa
A reformációról ma Reformációkor az emlékezés kétirányú. Egyrészt visszaemlékezünk és visszanézünk arra a hősi korra, amikor a 16. század elején Wittenbergben Luther és munkatársai azon fáradoztak, hogy az evangélium, mint drága kincs, ismét eredeti értékében csillogjon az egyházban és beragyogja az egyház egész életét és szolgálatát ebben a világban. Hol találjuk a kegyelmes Istent? – kérdezték a reformáció munkatársai Bibliával a kezükben, amikor igehirdetést, egyetemi előadást tartottak, teológiai iratokat és könyveket írtak. A választ ott találták meg Jézus Krisztus keresztje tövében. Boldog felismeréssel vallották, hogy tényleg nincs másban üdvösség, csak a keresztre feszített Jézus Krisztusban.
Mennyi áldással veszel körül, … s marad de sokszor észrevétlen! A hitem Lelkedtől lelkesül, s nem köszönöm meg néha mégsem. Annyira vágyom gondviselésed, hogy kegyelmed által bátorodjam, de arra rest vagyok, látod, hogy az életem egészen neked adjam. Ne gyengeségem, botladozásom, ne ezt nézd, Uram, kérlek! Hisz méltatlan koldusa vagyok csak megváltó Krisztusom szeretetének! ÁMEN
Az európai népek utóbbi öt évszázados történelme tanúskodik arról, hogy a wittenbergi reformáció mekkora hatással volt azokra, akik alkalmasak voltak a gondolkodásra, a szellemi alkotásokra, a felfedezésekre, az anyanyelvek megőrzésére és azok művelésére az irodalomban, a költészetben, a művészetekben. Természetesen minden attól függött, hogy a reformáció szellemi hatása adott-e elegendő hitbeli és erkölcsi alapot erre az előbbre lépésre. Azóta is a hitbeli és erkölcsi alapon múlt és múlik, hogy a járt út célhoz vezet-e, vagy zsákutca lesz. Ezért ma sem rekedhet meg az egyház a 16. században! Kölcsey méltán kérdezte: „régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” Ez a reformáció ügyére is érvényes és igaz. Így folytatta a költő: „Hass, alkoss, gyarapíts”. Kissé átírva a vers befejezését: az egyház fényre derül! Ezzel kapunk biztatást arra, hogy légy tevékeny és élő kapcsolatban Istennel. Így keresd a választ korunk kérdéseire. A reformáció embere ezt jelenti ma. A reformáción gondolkodva hallhatjuk korunk kérdését: hol találok tiszta, példás életű embertársat? – Ott, ahol a reformáció a mindennapi életben olyan istentiszteletet jelent, ami elvezet az Istenhez, Jézus Krisztushoz. Ebből a találkozásból bontakozik ki a mai reformált ember, a tiszta és példás életű felebarát, aki másokat Isten közelébe vonz. Dr. Fischl Vilmos a MEÖT főtitkára
Áhítatok október hónapra Az áhítatokat írta: Pintér Imre a budapesti Új Élet Gyülekezet lelkipásztora, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség alelnöke írta
2012. október 1. hét
Hálaadás „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (1Thessz 5:18., Károli) Elérkezett az ősz, s vele együtt vegyes érzelmek kelnek bennünk. Hisz minden szépsége mellett, kicsit lehangoló a fák sárguló, lehulló, az elmúlásra emlékeztető lombkoronája. De az ágaikon mosolygó, színeskedő mindenféle gyümölcs fel is vidít egyúttal, mint egy beteljesedett ígéret. Érdekes, hogy a hálaérzetet mindig belengedezi valami finom mélabú. A hálaérzetet ugyanis részben az emlékezés táplálja. „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről” (Zsoltár 103:2.). Az embert Isten úgy teremtette, hogy az őt ért pozitív dolgok reakciójaként felfakad benne valami örömteljes nyugtázás. A hálaérzet még a fizikai testünkön belül is hormonáramlást indít el, amely gyógyító hatással van a stressz hatások által gyötört testünkre-lelkünkre, mint azt Selye professzor óta tudományosan is immár belátjuk. Hálaadó-emlékezés nélkül sivár az emberi élet, még ha az emlékek az elmúlásra emlékeztetnek is. A hálaérzetet persze, tudatosan is felkeltheti az ember, az őt ért isteni jótétemények felidézésével. Hiszen érdekes dolog az emberi emlékezet: nem csupán a puszta információt tárolja, hanem azt is, ahogy elraktározódott; az akkor átélt érzelmeket is. Isten szabad akaratot adott az embernek, s ez tartalmazza azt a lehetőséget is, hogy nem kényszerülünk szolgai evidenciával reagálni a minket ért környezeti behatásokra, hanem eldönthetjük, hogy a várhatóval akár tökéletesen ellenkezően fogunk reagálni. Külső nyomások alatt különösen fontos az Úrral való személyes kapcsolat, az ő jótéteményinek tudatos felidézése. A belőle fakadó hálaérzet nagymértékben hozzájárul, hogy megőrizzük érzelmi egészségünket. Az embernek pedig még arra is van lehetősége, hogy a hálát hittel és reménységgel kombinálva a jövőbe kivetítve, bizalommá érlelje. A hit valóságként kezeli a reménylett dolgokat. Az Isten jótéteményeire való hálás emlékezés arra is képessé tesz minket, hogy előre hálát adjunk, a jövendőbeli jókért. „Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki, az én szabadítómnak és Istenemnek”. Ez olyan fontos szempont, hogy egymás után háromszor is szerepel a Zsoltárokban! (Zsoltár 42:6., 12., 43:5.) Mikor a reformációra emlékezünk, hálásak vagyunk annak áldásaiért. Az Ige újrafelfedezéséért, a bibliai értékek társadalmi hatásaiért. Hálásak lehetünk azért, hogy a reformáció több volt egy korszaknál, hiszen az Egyház megújítása napjainkban is zajló folyamat! S hálások szívvel bízhatunk abban, hogy mindaddig, míg Krisztus visszajön a jövőben is fenntartja Isten a megújulás lehetőségét. Segíts Urunk, hogy mindenkor hálás szívvel emlékezzünk minden te jótéteményedre, tegyük ezt a próbák és támadások idején is, ezáltal bizakodva tekinthessünk a jövőbe: legjobb még ezután következik!
2012. október 2. hét
Vissza a gyökerekhez „Tudakozzuk a mi útjainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz. Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben. Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.” (JerSir 3:40-41., 5:21., Károli) Azt mondják, ha szeretnénk tudni, hova érkezünk, vizsgáljuk meg, honnan indultunk, és hol vagyunk most. Kössük össze ezt a két pontot egy képzeletbeli egyenessel, majd hosszabbítsuk meg a vonalat előre, s azonnal látni fogjuk a harmadik pontot, a beérkezés várható helyét. Feltéve természetesen, ha közben következetesen tartjuk az irányt. A gond akkor támad, mikor vizsgálódásunk eredményeként kiderül, hogy vágyott célunk és beérkezésünk várható pontja nem esik egybe! Ha fontosabb számunkra a cél, a helyes irány, mint az úton járás puszta élménye, akkor természetesen korrigálni fogunk. Ha csupán kicsit tértünk el, viszonylag kevés korrekció szükségeltetik. Ha azonban az eltérítő erők hatására netán épp ellenkező irányba tartunk, akkor komoly kihívás előtt állunk! Meg kell hoznunk az egyik legnehezebb döntést: visszafordulunk. S ez azért nagyon nehéz, mert be kell ismernünk, hogy tévedtünk, s úgy tűnik felesleges volt az eddig megtett út. Rosszat tesz az ember önértékelésének. Sokan a beismerést presztízsveszteségnek tartják. Ha azonban nem csinálunk a korrigálásból hiúsági kérdést, akkor minimum hármas haszna lesz belátásunknak, hajlandóságunknak. Először is rájövünk, hogy megtérésünk a téves utat is áldássá avatta, hisz annak fényében találtuk meg a helyes irányt. S hogy ez idő-, és erőpazarlásba került? Hát, kérem, mindennek ára van! Örüljünk, hogy kifizethető volt! A másik haszon az a valóságos önértékelés, mely a korrigálásra való hajlandóságból fakad. Lelkünk mélyén ugyanis pontosan tudjuk, a beismerés erkölcsi nagyságra utal, a hibák eltussolása viszont súlytalan emberre vall. Aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik! Harmadsorban pedig megtanuljuk, hogy nem várhatunk sokat az önvizsgálattal, a korrekcióval. Ha időben észlelünk, elég talán egy apró kormánymozdulat, kívülről alig érzékelhető változtatás. A halogatás azonban sokba fájhat, igen kiegyensúlyozatlan haladást eredményez! Október a reformációra való emlékezés jegyében telik. Csodáljuk a reformátorok bátorságát, nagyra értékeljük a visszaalakításra tett, jobbító szándékú változtatásaikat. Csodáljuk éleslátásukat! Az újból felfedezett Ige világosságában felismerték az Egyház útvesztését. Kimondták az ítéletet a helytelen és bűnös egyházi gyakorlatok felett, meghatározták az Istenhez az Igén keresztül való visszatérés útját. Vissza a Bibliához, vissza a gyökerekhez! Tudták és megértették, az Egyház Istené, s csak belőle, vele együtt, jelenlétében él! Csodáljuk bátorságukat – kövessük példájukat! Adj Uram, nekünk: kegyelmet, belátni a tőled való eltérésünket, erőt, készségesen visszatérni hozzád és az Ige útmutatásaihoz, s bölcsességet, hogy mindezt ne halogassuk, hanem tegyük meg még ma!
2012. október 3. hét
A szeretet konfrontál „Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, …” (Fil 2:1., Károli) Gyakran azt gondoljuk, ahol a szeretet jelen van, ott csupa kellemes megnyilvánulással találkozhatunk csak. A Biblia szellemiségétől azonban idegen ez az egyoldalú felfogás. A szeretet vigasztalása is például a Krisztusban való intésnek a folyománya. Az egyensúlyok az ok-okozati összefüggések bázisán tarthatók fenn! Ha szívesen helyt adunk valaminek, sose felejtsük el, szinte mindig társbérlővel érkezik! Sőt, gyakran a kevésbé kívánatosnak kell előbb helyt adnunk. Gyakran manipulálják a társak is egymást: ha igazán szeretnél, nem beszélnél így velem! Azaz, nem mondanál számomra ilyen kellemetlen dogokat. Pedig éppen nem az szeret igazán, aki benne hagy a tévedésben, helytelenségben! A szeretet segíteni akar, de természetesen türelmesen, és intelligensen. A szeretet nem „falaz” a tévelygésnek! „Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13:6.) Mindent elfedez, de semmit nem söpör a szőnyeg alá! A szeretet tudja, hogy bármennyire fájdalmas is, előbb fel kell tárni, és kitisztítani az elgennyesedett sebet, s csak utána szabad beötözni. A szeretet tudja, hogy nem maradhatunk örökké a kényelmi zónánkban, hiszen előbb-utóbb felélnénk azt. Ezért kikényszerít a kényelmi zónánkon kívülre, hiszen minden, amire szükségünk van az kívül található. Isten szereti az Egyházat, hiszen Fia szerezte azt, tulajdon vére által. Mikor messze tévedt eredeti küldetésétől, tartalmától és formáitól, szeretettől vezérelve, de igen határozottan annak megreformálására törekedett. A középkori egyház ezt saját maga elleni támadásnak élte meg, roppant kényelmetlennek tartotta a reformátorok tevékenységét. Az isteni szeretet azonban nem ijedt meg az igen markáns ellenállás láttán. A szeretet nagyobb mindennél, s nem adja fel. Szelíden, de határozottan halad a helyes cél felé! A reformátorok nem hagyták magukat eltéríteni. Vállalták a meg nem értést, a kiközösítést, s erejüket, igyekezetüket az Egyház megjobbítására fordították. Az egyháznak is ma is szüksége van arra, hogy a nemes tradíciók megtartása mellett folyamatosan törekedjünk annak megjobbításán. Ha szeretjük, nem engedjük a kényelmi zónában maradni! Konfrontálódjunk, ha kell, s ne essünk kétségbe az ellenállás, a meg nem értés láttán! A szeretet a legjobb iránytűnk hozzá! Istenünk, add nekünk, hogy telve legyünk szeretettel, jósággal és ismerettel, s ezáltal alkalmasak legyünk inteni, konfrontálni, felismerve, mikor hol, és kinek van szüksége az intésre, s miközben másokkal konfrontálunk, mi is készek maradjunk az intés befogadására!
Várjuk szeretettel az ökumenikus összefogásról szóló helyi híreiket, beszámolóikat, amelyeknek örömmel adunk helyet havi hírlevelünkben!
Szeretettel ajánljuk a Testvérek figyelmébe a negyedévente megjelenő, minden napra világos és gyakorlati igei vezetést adó Mai Ige füzeteket!
www.maiige.hu
2012. október 4. hét
A hírlevél címe
Bizonyosságból bizonyság „Mert nem tehetjük, hogy miket Belső a cikk főcíme láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (ApCsel 4:20., Károli) Ez a cikk 150-200 szót tar- Ennek egyik legjobb módja,
hírlevél webhellyé történő ha saját cikkeket, egyszerű átalakítására. Így Az első gyülekezet igen aktívan tett bizonyságot a feltámadott Jézus Krisztusról, eseménynaptárat vagy egy a hírlevelet befejezése után hírlevél reklámeszközként aminek következtében tömegekA csatlakoztak hozzájuk. Köztük éltekreklámozó még ugyanúj terméket kücsak konvertálni kell, és már történő használatának egyik lönleges ajánlatot illeszt a fel is teheti a webre. is, akik füleikkel hallották Krisztus csodálatos tanításait, látták, vagy akár szeméelőnye, hogy újra felhaszhírlevélbe. lyesen át is élték csodáit. S mikor pünkösdkor a Szentlélek eljött hozzájuk, a lánálhatók a különböző marketinganyagok, például a A weben anyatottak és hallottak óriási belső meggyőződéssé váltak. Nem voltakis kereshet ugyan evansajtóközlemények, a piackugot, vagy kutathat gelizációs programjaik, nem tartottak személyes bizonyságtevő kurzusokat, tatások, illetve a beszámo„töltelékcikk” után. A cikkek mégsem tudták kihagyni mindennapi érintkezéseikből ezt sok a belső bizonyosságulók. témát felölelhetnek, de kat. A meggyőződött ember óriási meggyőző erővel bír! A lehetőség bizonyosságot nyert ember a legjobb bizonyságtevő. szerint legyenek Bár a hírlevél fő célja, hogy rövidek. az egésze telve van bizonyossággal, annak haAmikor aztán széleseladja köre,aegy közösségnek nagyjából Képhez az vagyegyének ábráterméket vagy hoz tartozó felirat tása társadalmi méreteket képes ölteni. Aareformáció épp azért lehetett szolgáltatást, sikeres hírle- is A hírlevélhez felhasználtsikeres, mert tömegmozgalommá vél kulcsa olvasók haszanyagok nagy része abban a saját az adott korban jelen voltak, tudott válni. Túl azokon a társadalmi ésazgazdasági hatóelemeken, amelyek nos információkkal történő webhelybe is beilleszthető. azt gondolom, a megnyitott Szent Biblia tömeges elterjedése lehetett a kulcs Európa oly óriási mértékű, gyors ellátása. A Microsoft Publisher progés látványos reformációjához. Tömegek olvasták, vagy hallramban lehetőség van a talmazhat.
gatták az Igét, s bizonyosodtak meg arról, hogy eddigi életük és a középkori egyház gyakorlata szöges ellentétben áll az Belső cikk főcíme Evangélium eszményével. Nagy meggyőződéssel kezdtek hozzá a változtatásokhoz, s elemi erővel adták tovább meggyőmegreformált Egyháztalmazhat hatása például aztán híreket, elképesztő Ez a cikk 100-150 szótződésüket. tarHa aAhírlevelet belső köröktalmazhat. ben kívánja terjeszteni, részkönyvismertetést, a vállalat méreteket öltött, a társadalmi, gazdasági megújulási folyaletesebben bemutathat néelnökének levelét vagy egy matokban, a tudományos és technikai fejlődés elindításában. A hírlevelekben közzétehető hány, a saját szakterületre vezércikket, de ezt a hasátémák listája gyakorlatilag Az egyház helyreállítása cél,fenntarthatja hanem eszköz. vonatkozó új eljárásttehát vagy nembot példáulAbban az végtelen. Írhat a saját az szakértelemben mindenesetre, helyreállításilletve lényegileg fejlesztést. Készíthet értéke-hogyúj aalkalmazottak, a területtel kapcsolatos legsítési grafikonokat vagyszól. Napjainkban legfontosabb szembesülnünk ügyfelek vagy a bizonyosságra juttatásról újabb technológiákról vagy bevételi statisztikákat, ameforgalmazók bemutatására kell egy világméretű, elhúzódó válságsorozatból. A hitelválújításokról. lyek jól érzékeltetik az üzlet is. ságnak azt mondják alapvetően erkölcsi-etikai okai voltak, s fejlődését. Ismertetheti az üzleti vagy most úgy tűnik a válságok egymásra halmozódnak, egymást generálják. Kérdés, honnan jön az az erkölcsi meggazdasági trendeket, illetve Egyes hírlevelekben olyan az ügyfelek a vásárlók újulás, ami kivezethetné a világot ebből a és multi-krízisből? Biztosan hasáb szerepe lesz az Egyháznak ebben, de nagyon visszatérő található, számára előrejelzéseket nagy szükség van az egyházak belső bizonytalanságainakamelyet felszámolására. minden kiadásHa al-ez sokáig készíthet. kalmával frissítenek. Ez tarkésik, a válság könnyen eszkalálódhat. Ma minden keresztyén és keresztény egyház elmondhatja, szükség van egy generális reformációra! A bizonytalan kürtzengés ugyanis senkit nem motivál a harcra! Belső cikk főcíme „FIGYELEMFELKELTÉS CÉLJÁBÓL HELYEZZEN IDE EGY ÉRDEKES MONDATOT VAGY IDÉZETET A SZÖVEGEGYSÉGBŐL.”
Imádkozzunk, hogy Ez abizonyosságra cikk 75-125 szótjusson tartal- az Aélő Microsoft Publisher több a hívők széles köre Istennel, mazhat. ezer ClipArt képet tartalsegítsen az Úr az Egyház megreformálásában, maz, amelyeket importálásA képek vagy ábrák kiválehessünk hatékony bizonyságtevők e jelenvaló világban!a hírlevélbe, sal beilleszthet lasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során.
Képhez vagy ábrához tartozó felirat
A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. Oldal 5
emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen.
Együtt segíthetünk!
Atyafiak – egyetértésben „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetérétsben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor!“ (Zsolt. 133:1/b., 3/b.) Pilis kisváros Pest megyében. Nincsenek csodálandó idegenforgalmi látványosságai, híres gyógyfürdői, állatkertje, éttermei, színháza, nagymúltú középiskolái, gazdag mecénásai. Sok mindene nincs Pilisnek, de van kegyelmes és szerető Mennyei Gazdája! És vannak a városkában Krisztusnak követői, tanítványai! Az ökumenikus imahétre évről évre többen és többen jöttek el, egyre nagyobb örömmel, egyre tudatosabban. Néhány évvel ezelőtt a záró alkalmon Krámer György evangélikus esperes úr őszintén megszomorodott szavakkal búcsúzott tőlünk: vége a hétnek, el kell köszönnünk egymástól. Majd találkozunk egy év múlva újra. Elgondolkodtunk. Kerestük, hol vagyon az megírva, hogy a Krisztus tanítványainak egy egész esztendőt várniuk kell, amíg újra leülhetünk, hogy együtt imádkozzunk, együtt könyörögjünk és dicsőíthessünk, együtt kuporogjunk oda Megváltónk lábaihoz, a szavát lesve... Csak azért kellene várnunk megint egy évet, mert különböző felekezetekhez tartozunk ? Mennyire vágyakozunk az ébredés után! Mennyit imádkozunk a ránkbízottak megtéréséért, milyen szomorúak vagyunk, hogy a városkánkban milyen sok a szegény, boldogtalan, magányos, reményvesztett ember! Az imaheti záróalkalomról hazafelé ballagtunk. Egy-egy utcából négyen, öten is jöttek, négyféle felekezetből, s tudtuk, egyegy szomszédért, ismerősért mindegyikük imádkozik otthon a maga csendjében, hétközi alkalmakon, vasárnap a templomban – négy, különböző Az ökumenikus imacsoport tagjai templomban! Lehet, hogy az a szomszéd már régen hitre jutott volna, ha az utca keresztényei tudnának érte együtt imádkozni??? Így született meg az ökumenikus imaóra vágya és gondolata! Hisszük, tudjuk, hogy Urunk hívott el erre mindnyájunkat. Első alkalmunk útraindító Igéje a 133. zsoltár volt! Végtelen boldogsággal töltött el bennünket az a reménység, hogy ha ezentúl együtt, egy szívvel imádkozunk, „egyetértésben az atyafiak“, az kedves lesz az Úr előtt és az áldás nem marad el! Azóta nem csak a havi egy alkalommal tapasztalhatjuk meg ennek valóságát, amikor összegyűlünk valamelyikünk templomában, gyülekezeti termében, hanem szinte minden nap! Mennyire más úgy találkozni az utcán, piacon, vasútállomáson, hogy hangosan szól a „dícsértessék, áldás békesség, erős vár....“, s miután megosztottuk egymással imameghallgatásainkat, nehezeinket, újabb imatémáinkat, jó hangosan elköszünk: „Áldjon meg az Úr!“ Egyik ifjú testvérünk nemrég tréfásan így köszönt: „Dícsértessék a békesség erős vára!“
Lelkészeink imáikban hordoznak bennünket, de az alkalmon laikus testvérek, a felekezeti koordinátorok (képünkön) szolgálnak rövid igei áhítattal, s ezután csendesedünk el dicsőítésre, hálaadásra, könyörgésre. S hogy mit jelent számunkra az imaóra? Íme, két vallomás: “Néhány szó, amely számomra az imacsoportunkat jelenti: Küldetés, közösség, összetartozás, tolerancia, szeretet, egymástól való tanulás. Az első három szó lényegi jelentése szorosan összefügg egymással. Minden Krisztus-hívő embernek küldetése van, a küldetést csak közösségben megélve tudjuk véghez vinni és a közösség feltétele az összetartozás érzése. A közösség közösséget teremt, amelynek legjobb példája mi vagyunk. Különböző módon éljük meg a Krisztusba vetett hitünket, de Jézusban egyek vagyunk. Csodálatos, hogy a különbségek ellenére igazi egységet tudunk alkotni, amely a toleranciára és a feltétel nélküli szeretetre épül. Hiszem, hogy mi pilisi keresztények megtaláltuk a közös utat és ezen az úton úgy haladunk előre, hogy másoknak példát mutatva az Úr által ránk bízott küldetésünket teljes szeretetben és egyetértésben teljesíteni tudjuk.“ (Wieszt György római katolikus koordinátor)
„… a testvérek egyetértésben élnek.”
Szilágyi József az Igét magyarázza
Wieszt György Dr. Fülöpné Böszörményi Aliz Keveházi Márta Szilágyi József
„Amikor református testvéreinktől felvetődött az a gondolat, hogy fűzzük szorosabbra ökumenikus kapcsolatainkat, és ez nyilvánuljon meg abban is, hogy találkozzunk imaórán havonta, elgondolkodtam egy pillanatra: biztos, hogy kell ez nekünk? De töprengésem valóban csak egy pillanatig tartott, mert én is úgy éreztem, hogy Istenünk valami nagyon jót rejtett el számunkra ezzel a lehetőséggel és nekünk csak élni kell vele. Már az első összekötői (koordinátori) beszélgetésen éreztem, hogy ez így van! Az az őszinte testvéri, baráti légkör, ami kialakult közöttünk, előrevetítette a várható áldásokat. Lassan két esztendeje, hogy havonta találkozik a négy gyülekezet és érezzük, hogy Istenünk ott van közöttünk minden alkalommal. Ezeken az imaórákon imádkozunk városunkért , a benne élőkért de sokszor megemlítjük személyes dolgainkat, terheinket, próbáinkat , de örömeinket is és nagyon jó ezekért közösen imádkozni, illetve hálát adni. Ezáltal közelebb kerülünk egymáshoz mindnyájan, akik talán nem egy gyülekezetebe járunk, de ugyanahhoz az Istenhez tartozunk és így formálódik közöttünk az az igazi testvérközösség, ami itt a földön kezdődik és majd az örökkévalóságban lesz folytatása. Szívemben őszinte hálával várok minden ilyen közös alkalmat, és bíztatok mindenkit, hogy ahol talán még nem ennyire szoros a kapcsolat a felekezetek között , keressék ennek lehetőségét, fogják, fogjuk meg egymás kezét, hogy egymás hite által épülve, erősödve töltsük be együtt azt a küldetést, amit Urunk ránk bízott ezen a földön.“ (Szilágyi József baptista koordinátor)
Megváltónk imádkozott értünk azon a szörnyű órán, hogy egyek legyünk, mint ahogyan Ő egy az Atyával! Ezt sosem szabad elfelejtenünk. Mi, ott Pilisen, igyekszünk az Ő útján járni. Szeretnénk, annyira szeretnénk, hogy küldhesse áldását, hogy öröme teljék az övéiben, mert ott „atyafiakként“, egy Atyának fiaiként, egyetértésben élnek és dicsőítik Őt! Dr.Fülöpné Böszörményi Aliz református koordinátor
Keresse a felekezetközi események híreit, meghívóit, beszámolóit a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapján:
www.meot.hu
Váci Ökumenikus Missziói Nap Október 14-én, vasárnap 17 órakor a váci evangélikus templomban a reformáció hónap részeként ökumenikus istentiszteletet tartunk, melyen igét hirdet Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke. A tagegyházak missziói bizottságának lelkészei is szolgálnak az istentiszteleten Reformációi Gála Október 21-én, vasárnap Budapesten 17:00 órakor az Uránia Filmszínházban A Gálaest házigazdája Nagy Katalin A gazdag zenei programot a Pax et Bonum református énekkar Opicz józsef karnagy vezényletével, valamint a Varga Miklós művész biztosítja A Deák téri Ev. Gimnázium tanulói szavalnak és szolgálnak zenekarukkal Köszöntőt mond Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke Ünnepi előadásként Dr. Réthelyi Miklós professzor nyert felkérést bizonyságtételre „Hit és tudományos közélet” címmel Területi Női Találkozó Október 27-én, szombaton 10:00 óra a Dunavarsányi Soli Deo Gloria Közösségi Házban Fő téma: A puritanizmus aktualitása a XXI. században Nyitóáhítatot vezeti: B. Pintér Márta evangélikus lelkész Köszöntők: Dr. Bóna Zoltánné házigazda, P. Tóthné Szakács Zita, a Bizottság elnöke és Dr. Fischl Vilmos, az Ökumenikus Tanács főtitkára Előadók: A puritanizmus lelkisége: Dr. Petrőczi Éva A puritanizmus történetisége: Pungurné Császár Judit A puritanizmus a művészetekben: Kissné Budai Rita Ortodox Szent Demeter kamarakórus szolgál és Túrmezei verseket hallhatunk Reformációi Istentisztelet Október 28-án, vasárnap 17:00 órakor a Buda Vári Evangélikus Gyülekezet templomában Igét hirdet Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács tagegyházainak főpásztorai szolgálnak A zenei szolgálatot a helyi énekkar biztosítja Reformációi Megemlékezés Október 31-én, szerdán Budapesten 16:00 órakor a Reformációi emlékparkban (Fasor) Ünnepi beszéd elmondására Dr. Fábri György evangélikus egyházkerületi felügyelő nyert felkérést Imádságot Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke mond Közreműködik egy fúvós zenekar A megjelent egyházi vezetők áldást mondanak