Keresztút 2011
1 Várnai Péter
Keresztút 2011
I. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetızött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra... Sebei szereznek számunkra gyógyulást.” (1 Pét 2,23-24; vö. Iz 53,7) Ha komoly életre és Krisztus követésére szánod el magad, akkor készülj fel arra, hogy kevés elismerésben lesz részed. Az ismerıseid furcsán néznek rád. Egyre többen kerülnek a különös nézeteid miatt. A szüleid nem ismernek rád. Aranyos, de élhetetlen alaknak tartanak. Amikor a békét keresed, gyávasággal vádolnak. Mint aki képtelen kiállni az érdekeiért. Ha megbocsátasz, azt látják. hogy túl puha vagy. Miért nem vasalod be a jogaidat? Ha kiállsz az igazság és az eszményeid mellett, akkor meg kemény fejőnek neveznek. Alig látják be, hogy te csak vállalod és képviseled az igazságot. Te már tudod, hogy egy kicsit meghaltál a világnak. Legalábbis nem az e világ értékei szerint rendezed be az életedet. Ez a harc azzal jár, hogy összeszeded minden erıdet. Lesz egy pillanat, amikortól ezt a krisztusi életet nem fogod dramatizálni. Valódi fordulópont lesz. Nem keresed a szenvedést és a meg nem értést, de nem is kerülgeted. Tudod, hogy a világnak szóló meghalás egy valódi újjászületés. És mind minden születés fájdalommal és kínlódással jár. Minden nap meg kell halni egy kicsit az önzésnek, a gıgnek, a túlhajtott önértékelésnek. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Jézus életstílusában akarsz részt venni? Részed lesz a minden napjaiban, a magányában, a meg nem értettségében is. Így halsz meg a világnak. Életed minden fontos része rejtve marad. Elrejtve Istenben.
Keresztút 2011
II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet „Krisztus Jézus isteni mivoltában az Istennel való egyenlıséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsıségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil 2,6-11) Jézus nem csak külsejét tekintve lett hasonló az emberhez. Felvállalta sorsunkat. Mindenestül ember lett. İ aki emberré lett értünk, nem engedi, hogy az ember elembertelenedjen. Jézus vállát nyomja a ma keresztje is. A munkanélküli édesapa, aki hónapok óta feleslegesnek érzi magát. – A haszontalanság keresztje. A baleset miatt megözvegyült fiatalasszony könnyektıl áztatott arca. – A reménytelenség keresztje. A folytonosan becsapott és kisemmizett munkás aggódó csendje. – A kiszolgáltatottság keresztje. Az árakkal megbirkózni képtelen öreg jövıtıl félı sóhaja. – A bizonytalanság keresztje. A rehabilitációs osztályon fekvı naponta egyre kiüresedı tekintete. – A magány keresztje. İk a mindennapok terhének hordozói. Tekintetükkel viszik a terhet. Azt a terhet, amit nem választottak, de nem is kerülhetnek ki. Amikor hittel pillantanak fel a feszületre, felfelfénylik: nem vagyok egyedül, nem vagyok haszontalan. Nem vagyok kiszolgáltatott. Van biztos talaj a lábam alatt. Jézus arcába tekinthetek. Jézuséba, aki egy lett velem. Isteni mivoltában ember lett. Szenvedett, hogy nekem ne kelljen egyedül szenvednem. Velem együtt és énértem vállalta. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Krisztus együtt járja velünk életünk útját. A keskeny ösvényeket és a széles sugárutakat egyaránt. Idırıl idıre megáll és bevárja a legnyomorultabbat is. A puszta jelenlétével is szilárdítja emberségemet, hogy egyetlen helyzetben se magányosodjam el.
2
Keresztút 2011
III. állomás: Jézus először esik el „Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsıségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán, – hiszen oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe elıtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenrıl addig soha nem hallottak." (Iz 53,13) Az erıszak nyelve mindig harsány és magabiztos. Az erıszakos fellépés mindig meggyızı. Különösen, ha burkolt formában érkezik. A jóindulat köpenyébe burkolva. Pedig csak a test megvetése és a másik lenézése, megalázása van benne. Akarod, vagy nem – az én akaratom megy át. Az lesz, amit kigondoltam. Nincs helye sem a vitának, sem az ellenkezésnek. Önelégült mosoly követi: „Látjátok! Így kell ezekkel bánni!” A gyıztes rendszerint diadallal hagyja el a csatateret. A történelem ıt jegyzi fel. Talán egyik–másik még szobrot is kap. Vagy akár diadalívet is állítanak a tiszteletére. Tényleg ı gyızött? De mi lesz a vesztessel? Mi lesz a felrepedt ajkakkal, a vérzı szemöldökkel? Mi lesz merényletek sérültjeivel? Akiket csak úgy említ a híradás, mint könnyő, vagy súlyos sérült? Akik már nem kelnek fel a tolószékbıl. Akik szeme világát kiégette a robbanóanyag. Akik elveszítették a lábukat. Akik hónapokon át nyöszörögtek a kínzókamrák gumibotjai alatt. Akik belehülyültek a verésbe és az éhezésbe. Akik az erıszak nyomait kitörülhetetlenül hordozzák a lelkükben. Akiknek egy egész élet kevés a gyógyuláshoz. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Minden megvert emberben Jézus szenved. Minden megszégyenített áldozatban Jézus arca pirul. Minden leüvöltés Jézus fülét repeszti. Minden erıfölény Jézust dönti a földre. Minden erıszak İt pofozza. Ha valaki, İ tudja és ismeri mi a szenvedés. Én el is fordulhatok az erıszakot látva. Kerülhetem az İ arcát és a pillantását. İ a fájdalomtól lihegve is felnéz. A tekintetével ajándékoz meg. Én vagyok. Ne féljetek! Veletek vagyok a világ végezetéig.
3
Keresztút 2011
IV. állomás: Jézus édesanyjával találkozik „Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erıs a szeretet, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szeretetet, egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Én 8,6) „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság gyızelmében leli. Mindent eltőr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szőnik meg soha.” (1 Kor 13 4-7)
Az anya kifejezéshez a legszebb képek kapcsolódnak. Édes anya. Anya föld. Anya nyelv. Anya: a legerısebb és a legközelibb kötelék a földön. Éveken át készül, hogy létrejöjjön ez a kötelék. Gyakran a saját életét is veszélyeztetve adja gyermekének az életet. Nap, mint nap úgy ajándékozza önmagát, hogy semmi viszonzást nem várhat. Feneketlen kútba dobja a napjait, az éveit. A halálában is, odaát is, mindörökké nagyhatalom marad. Egész lénye és létezése bizonyítja, hogy a szeretet nem érzelgısség. A szeretettıl távol áll minden túlfőtött rajongás. A szeretetnek semmi köze a hullámzó érzelmekhez. Az anya a férjében és minden gyermekében meghal önmagának. Önként, örömmel és szeretetbıl. Az anyasághoz és a szeretethez csak az örökkévaló jelzıi illenek. Örök szeretettel szeretlek Téged. Mária, aki a kánai esküvın közbenjár a szégyennel fenyegetı helyzet megoldására. Mária aki kimondja az igen-t a megtestesült Ige befogadására. Mária, aki gondos tekintettel kísérte a felnövekvı Gyermeket. Mária, aki dermedten nézi Fia kínlódását a Golgota felé. Mária, aki ott áll Jánossal a fiatal, hőséges tanítvánnyal. Mária: az asszony kapja a csitítást: „Asszony, nem a mi dogunk a fogytán lévı bor.” Az a bor, ami soha nem fogy ki, az én vérem. Majd Mária kapja a krisztusi testnek, az Egyháznak a gondját: ”Asszony, most rád bízom a tanítvány személyében az egész Egyházat.” Az Egyház, amit rád bízok: a Menyei Örök Jeruzsálem. Asszony! Te vagy az új Éva. Aki a bőn gyümölcsfájától a megváltás fájáig kísérted gyermekeidet. A szépen termı fától a véres bitófáig tart az anyai küldetésed. Te tudod, hogy a kereszt nem a végsı állomás. A kereszt a szeretet jele és a szeretet eszköze. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A szeretet erısebb a halálnál. A szeretet nem szőnik meg soha. Az anyai szeretet örök nagyhatalom marad.
4
Keresztút 2011
V. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak „Szabadságra szól a meghívásotok. Szeretetben szolgáljatok egymásnak! Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét! Ne fáradjuk bele a jótettekbe, mert ha el nem fáradunk, majd aratni is fogunk. Amíg idınk van, tegyünk jót mindenkivel” (Gal 5,13. 6,2.9) Kiöntött az árvíz – én siettem menteni a menthetıt. Belepett a vörös iszap – én építettem újjá a házadat Elsodorta a szökıár a városodat – én szállítottam az építıanyagot. Ezreket temetett maga alá a földrengés – én kutattam fel az életben maradottakat. Mindent beborított a belvíz – én mőködtettem a szivattyúkat Minden vetést kiperzselt az aszály – én szállítottam a magam gabonájából. A járvány miatt lezárták a kikötıket – én mégis megszerveztem a gyógyszerszállítást.
"Szeressétek egymást!" Ha ezt a parancsot eltöröljük, Krisztus Egyházának egész építménye összedıl. Közösségünkben a szeretetnek olyannak kell lennie, mint a lángoló tőz. Ahogy elhamvadó tőzzel sem törıdik már senki, ugyanúgy közösségünk sem lesz már senkinek sem hasznára és el is pusztul, ha hiányzik belıle a szeretet. Reggeltıl estig a közönyrıl és a nemtörıdömségrıl hallok. Amint baj van, mihelyst pusztít a katasztrófa, én mást látok, mint amit hallok. Cireneiek állnak a segítık sorába. Az elsı szóra hordják a takarót, az élelmet. Megnyílnak a pénztárcák. Telnek a bankszámlák. Visszük egymás keresztjét. Könnyítjük egymás terhét. A Cireneitıl a szervezı értelem és a dolgos erı felajánlását tanultuk meg. Minket nem kell kényszeríteni. Ebben a keresztcipelésben ez az igazi erı: a rászorulóban meglátunk Téged. A segítı akciót megelızıen odaállunk melléd és imádságban megbeszéljük Veled a teendıt. A lélek törvényének a parancsa így jutott el a fejen át a kezekhez. Igy hosszabb az út, mint a kézbıl kézbe adott kenyér útja. De biztosabb, mert az embertıl emberig a legrövidebb út a lélek ösvényén vezet. Ez ellen pedig nincsen törvény. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A szeretet ellen nincsen törvény. Szeressetek tettetés nélkül! Adjatok! Adjatok! Túlcsorduló mértékkel mérjetek!
5
Keresztút 2011
VI. állomás: Veronika kendőt nyújt nyújt Jézusnak " Uram, a te arcodat keresem. Ne rejtsd el elılem arcodat, ne taszítsd el szolgádat haraggal! Te vagy oltalmazóm, ne utasíts vissza, Istenem, megmentım, ne hagyj el végképp! Ha apám, anyám el is felednének, az Úr akkor is magához ölel engem. Uram, mutasd meg ösvényedet, s ellenségeim miatt vezess sima úton! Ne szolgáltass ki ellenségem bosszújának! Hiszen hamis tanúk lépnek föl ellenem, férfiak, kik gonoszat forralnak. De biztos vagyok benne: meglátom az Úr dicsıségét az élık honában. Ezért remélj az Úrban és légy erıs, légy bátor és bízzál az Úrban!” (Zsolt 27,8-14)
Az Istent keresı tekintetet Jézus arcvonásai tükrözi vissza. Mielıtt kerestelek volna, Te már indultál felém. Mielıtt megszólítottak volna, Te már beszéltél hozzám. Mielıtt Rád pillantottam volna Te már belélegeztél engem. A Tied vagyok. Benned élek. A teremtett világ sóhajtva keres, és Feléd vágyakozik, mert megelızı gondoskodásoddal hívtad a létbe. Uram milyen gyenge kis kísérlet, hogy én bármit is adhatnék Neked – hiszen minden a Tied. Ha a legdrágábbat nyújtom és a számomra a leginkább értékessel szeretnélek megajándékozni, akkor is csak visszaadok Neked. Visszacsepegtetek a saját kincses táradból. Valami keveset visszacsorgatok a magadéból. Könnyítek a világ szenvedésein, a kendımmel törlöm a verejtékezı homlokot – úgy, mint Veronika tette? A támogatásban Te itt is megelızöl. A kendı lenyomata megindítóan hiteles, mert a Te vonásaid vannak rajta. Te most is többet juttatsz vissza, mint amit kaptál az embertıl. Így a segítségnyújtásban is a segítı kap többet. A saját képmásodat adod jutalmul. A Te arcodat, rászoruló tekintetedet és a részvétért esengı vonásaidat adod vissza. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Milliók és milliók arcának a lenyomatát ırzi Veronika kendıje. A segítségre szorulók milliói. Ezrek és ezrek kapják meg viszonzásul Veronika kendıjét és rajta arcod lenyomatát. A segítık ezrei. Mutasd meg mindkét arcodat! Vésd szívünkbe arcod vonásait!
6
Keresztút 2011
VII. állomás: Jézus másodszor esik el „Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensımben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevıknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ık néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre!" (Zsolt 22,15-20 ) Aki nem tanul a saját hibáiból, arra van kárhoztatva, hogy újból és újból vétkezzen. Hogy újból és újból súlyos bőnöket kövessen el. Ha egy nép nem okul a maga történelmén istentelenségein, ismét lesüllyed az erkölcsi nihil mocsarába. A népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülıföldrıl való előzetések kicsiben, szinte a láthatatlanban kezdıdnek. Ártatlan eszmék, amelyek a feltétel nélküli szabadságot hirdetik. Azt, amelyik cél nélküli és Isten nélküli. A hitétıl megfosztott ember eleinte maga elıtt akarja igazolni bőnös vágyait. Önmagát csapja be képtelen viselkedésével. És mivel sem alázata, sem reménye nincsen, egy nap csendes magányában leszámol Istennel. Már nem kérdés. Elteszi a Bibliát. Az Egyház nélkül és Jézus nélkül ünnepel. Elereszti a Golgota keresztjét és eloltja a remény pislákoló mécsesét. Tudja ugyan, hogy nem lesz képes egyedül élni, mégis megint próbálkozik. Már számtalanszor elesett és megint a porban fogja végezni. De nem tanul. Már nem tud a hite szerint élni, ezért saját hitet gyárt. Igazolni kell a bőnös életét. Ez a magamódján csinált hit a tudományosság látszatát kelti. Majd drága konferenciákon barátaival osztja meg becsomagolt hazugságait. A bulvárlapok, a magazinok is nagy hasznot húznak a hazugságból. „Azzal dicsekszik, ami a gyalázatára válik.” Az ember újból és újból elesik és alig tanul. Pedig a népirtások, a diktátorok vérengzései, a szülıföldrıl való előzetések mind-mind elızménnyel bírtak. Gyakran nem a második, hanem a sokadik elesések ezek, amelyek alatt rogyadoznak Krisztus lábai. İ mégis mint Út, mint Igazság és mint Élet marad a Világ Világossága. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Urunk, ha kísért a Tıled való elszakadás gondolata – tarts meg minket. Urunk taníts felismerni a bőnöket és a bőnök forrásait! Urunk nevelj okosan és hitben élni! Urunk, Te soha nem számolj le velünk! Urunk, Te kezdj új életet bennünk.
7
Keresztút 2011
VIII. állomás: Jézus találkozik a síró asszonyokkal „Így szólt hozzám az Úr: "Mielıtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielıtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára." Erre azt mondtam: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok." De az Úr így válaszolt: "Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tılük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak az Úr mondja ezt neked.” (Jer 1,4-8) Megható a gyermeke sorsáért aggódó asszony szeme. Megrendítı a gyermeke életéért könyörgı asszony könnye. Vonásait a féltı fájdalom barázdai hasogatják. Megindító a gyermekeiért és férjéért élı asszony keze. Lelkét és gondolatait is ık töltik be teljesen. Édesanya. Érthetetlen a gyermekét megölı asszony, aki anya. Igenje a halálra kimondott szó. Az édes szó epévé változik a szájában. Találkozom síró asszonyokkal. A váróteremben ülnek. Van, aki belül zokog, a másik már képtelen sírni, a harmadik itatgatja a szeme sarkából ki-kipergı cseppeket. A legtöbbjük nem sír. Sehogyan sem. Üres tekintettel vár. A halál elıszobájában félelem nélkül, könnyek nélkül. Vár. Vár, hogy a halálos ítéletet együtt mondhassák ki. Várja, hogy az élet elpusztításában segédeket találjon. Vár, hogy feladva édesanyai hivatását a maga kezébe vegye a lándzsát. Az önmagát felvilágosultnak, szabadnak kikiáltó modern ember megöli a saját gyermekét. A bőn felelıtlenségét egy nagyobb vétekkel terheli meg. Beszőkült, sötét alagútba kerül és nem tör ki. Elıre megfontolt módon, a haszon érdekében, bőntársakkal szövetkezve öl. A gyermekét öli. Elpusztítja az életet. Elvágja a jövıje fonalát. Van miért sírnia. Könnyeit a megbocsátó Isten kegyelme szárítja fel. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ha bensınket összeszabdalta a kétely, ha igent akarunk mondani az életre, ha az evangélium szerint akarunk élni engedjük, hogy nap-mint-nap újjászüljön az Istenbıl áradó bizalom, a bőnbánat és megbocsátás. Igy nyer új értelmet az életünk. Szeretünk, mert Isten szeret minket.
8
Keresztút 2011
IX. állomás: Jézus harmadszor esik el ,,İ, amikor isteni dicsıségben volt, az Istennel való egyenlıséget nem tekintette zsákmánynak, hanem kiüresítette magát; a szolga alakját fölvéve hasonló lett az emberekhez, és a külsejét tekintve embernek találták. Megalázta magát engedelmesen mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.'' (Fil 2,6-8.) A harmadik elesés ezt fejezi ki: az önkiüresítést, Isten Fia kenózisát, a megalázkodást a kereszt alatt. Jézus a tanítványainak mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ı szolgáljon (vö. Mt 20,28). Az Utolsó Vacsora termében a földig hajol és a tanítványai lábát mossa. Mintha ezt a megalázkodást gyakorolná. Harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt, így még hangosabban kiáltja felénk misztériumát. Halljuk meg a szavát! Ez az Elítélt, aki a földön fekszik a kereszt súlya alatt, immár közvetlenül a kivégzés helye közelében mondja nekünk: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet'' (Jn 14,6), ,,aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága'' (Jn 8,12). Ezzel is láttatja, hogy nem a halálé, a sötétségé a utolsó szó. Nincs miért botránkoznom a bőnök miatt, mert a Megváltó erıtlenül fekszik a kereszt alatt. A közeledı halál e megnyilvánulása az élet világosságát rejti magában. Olyan hatalmas titok a bőn valósága, hogy csak a megváltás titka képes felülmúlni. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A kereszt súlya alatt kinyilatkoztattad a világnak a megváltás árát. Add meg a hit világosságát, hogy fölismerjük Benned Isten és az ember szenvedı Szolgáját! Legyen bátorságuk követni Téged a hit útján, mely a vég nélküli életbe vezet. Jézusunk tiéd a tisztelet, az áldás és a dicsıség.
9
Keresztút 2011
X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól „Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelıen. Zúgolódás és huzavona nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsıségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Sıt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!” (Fil 2, 13- 18) A parttalan szabadságra és az egyén önrendelkezésére való hivatkozással súlyosan sérül az emberi méltóság. A tudatlanok kiszolgáltatottságával, a fiatalok bizalmával való visszaélés súlyos bőn. Az Egyház minden tagjának különös felelıssége van az örök értékek átadásában. A tisztaság, a házassági hőség, az önfeláldozó szeretet és a kölcsönös tisztelet nélkül nincs felelıs családi élet. Tudatosság és szabadság: ezek a teljes értékő emberi cselekvés nélkülözhetetlen összetevıi. Az önzésen nyugvó és a kapzsi, haszonlesı társadalmakban a férfi és a nı szent kapcsolata is az üzlet érdekeinek van kitéve. A legszemélyesebb és a legszentebb területeket a gonoszság hatalmának akarják kiszolgáltatni. A toleranciára hivatkozás mögött az erıszak és a vallási türelmetlenség van. A bőnös embernek van joga, azonban a bőn semmi védelemben nem részesülhet. A bőnnek nem lehetnek jogai. A házasságon nyugvó család misztériumát nem lehet semmi egyébbel felváltani, vagy helyettesíteni. Hány eszközt ismer a világ ahhoz, hogy gyengítse az akaratot és elhomályosítsa a tudatot! Féltékenyen kell védeni ıket minden fajta erıszakkal szemben! Mélyen meg kell értenünk Krisztus áldozatát, egyesülnünk kell vele, hogy képesek legyünk megakadályozni az élet értékének elveszítését. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Urunk, Jézus! Teljes odaadással fogadtad el a kereszthalált. Tégy minket és a világ minden emberét áldozatod részesévé. İrizz meg minket tisztaságban, hőségben és engedelmességben! Add, hogy létünkkel és cselekedeteinkkel szabadon és tudatosan vegyünk részt üdvözítı mővedben.
10
Keresztút 2011
XI. állomás: Jézust a keresztre szegezik „Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki elıtt nyilvánult meg. Úgy nıtt fel elıttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földbıl. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elıl iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentıl) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bőneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ı sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ı vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ı alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója elıtt, ı sem nyitotta ki a száját. Erıszakos ítélettel végeztek vele. (Iz 53, 1-8) Mi ,,vonz” ebben a kereszten agonizáló Elítéltben? Egy ilyen szenvedés kétségtelenül részvétet ébreszt. De a részvét túlságosan kevés, hogy az életünket hozzákössük ahhoz, aki a fán függ. Hogyan lehet megmagyarázni, hogy ez a rettenetes látvány emberek megszámlálhatatlan sokaságát vonzotta? Miért tették a keresztet hitük ismertetı jelévé?
Ki ad magyarázatot azokra a férfiakra és nıkre, akik a történelem folyamán e jelre tekintve éltek s adták oda az életüket?
Ki ad magyarázatot boldogemlékő Mindszenty József, boldog Salkaházi Sára, boldog Apor Vilmos, boldog Bogdánffy Szilárd, boldog Meszlényi Zoltán püspökök vértanúságára. Ki érti meg boldog Batthyány Strattmann László orvos, Árpád-házi Szent Margit áldozatait? Ki egyesül az előzött szerzetesek, a megkínzott-bebörtönzött papok-püspökök szenvedésével? Ki törli le a Gulágok, Recskek, Dachauk okozta könnyeket? Ki teszi elviselhetıvé a levert forradalmak és elcsalt évek keserőségeit. Egyetlen magyarázat: a kereszten haláltusáját vívó Krisztus. Krisztus a keresztrıl a szeretet erejével vonz. Vonz az isteni szeretet erejével, mely vonakodás nélkül teljesen odaadta magát. Vonz a végtelen szeretet erejével, amely a földrıl fölemelte a kereszt fájára Krisztus testének súlyát, hogy ellensúlya legyen az ısbőnnek. Vonz a határtalan szeretet erejével, mely a szeretet minden hiányát pótolni képes és lehetıvé teszi az embernek, hogy újra menedéket találjon az irgalmas Atya karjai között. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Fölmagasztalt Krisztus, megfeszített Béke, áraszd szívünkbe szeretetedet, hogy keresztedben fölismerjük megváltásunk jelét! Add, hogy sebeid vonzásában Veled együtt éljünk és haljunk!
11
Keresztút 2011
XII. állomás: Jézus meghal a kereszten „Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tőzve inni adott neki. „Hadd lássuk – mondta –, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülrıl egészen az aljáig. Amikor a százados, aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” (Mk 15, 33-38) A zsoltár szavai ezek, melyet Jézus imádkozott. Egész földi életében nem szőnt meg az Atya akaratát keresni. Állandó imádsága az Atyával való bensıséges egység megvalósulása. Földi életének utolsó perceiben gondolataival és szavával is Hozzá fordul. A dialógus immár kizárólagosan a haldokló Fiú és a szeretet áldozatát elfogadó Atya között zajlik. Az elhagyott igaz imádsága szakad ki belıle. A zaklatott szívő, elmagányosodott, elrontott élető ember imádsága ez a sóhaj, ami azonban nem marad meg a reménytelenség útvesztıjében. Van, mert kell lennie fénynek, életnek, megbocsátásnak. Az Örök Fıpap elfoglalja helyét a szentélyben és ezzel mindörökre megszenteli a népét. A bőn és a halál most, pont most a felfakadó ima erejében és Jézus önként vállalt halálában veszíti el a végsı csatát. Azonban a megváltás, a bőnökért való elégtétel a kereszten valósult meg. Amikor a gonoszság az Igaz feletti gyızelmét ünnepli, pontosan akkor veszíti el a végsı küzdelmet. Ettıl az órától fogva Isten szeretete több mint szó, mint gyógyító cselekedet. Az Atya elfogadva Egyszülöttjének önkéntes áldozatát, önmagában mutatta meg a Szeretetet. A százados szájából fakad fel a mindenkori ember hitvallása: Ez az ember valóban az Isten Fia volt. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A küldetésedet beteljesítetted. Megismertük a szeretetet, ami örök szeretet. Jézussal a végsı beteljesülésben arra várok csupán, hogy mi is egyek legyünk, hogy az Atyával együtt lehetünk.
12
Keresztút 2011
XIII. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ı neve. Irgalma nemzedékrıl nemzedékre az istenfélıkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gıgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezıket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért." (Lk 1, 46-55) Az Anya ölébe fektették a Fiú élettelen testét. Az Evangéliumok nem szólnak arról, mit érzett Mária abban az órában. Mintha az evangélisták hallgatásukkal tiszteletben tartanák fájdalmát, emlékeit. Hogyan is lettek volna képesek ezek kifejezésére! A sok évszázados hagyomány ırzi a Pieta képét, és általa vési bele a keresztény nép emlékezetébe legfájdalmasabb kifejezését annak a kimondhatatlan szeretetkapcsolatnak, mely Mária szívében az angyali üdvözlet órájában fogantatott és érlelıdött egészen isteni Fia születéséig. E szeretet nyilvánult meg a betlehemi barlangban, tétetett próbára már a templomban történt bemutatáskor, és mélyült el a Mária szívében ırzött és át- meg átgondolt szavakkal együtt (vö. Lk 2,51). E szeretet hangjai hallatszottak a kánai menyegzın. Most ez a szeretetkapcsolat alakul át olyan egységgé, mely felülmúlja az élet és a halál határait. E szeretetkapcsolat mintát ad minden elrontott, balul sikerült emberi kapcsolatunk helyreállítására. A szeretet szótlan ölelése gyógyulást hoz a kimondott szavak okozta bőnökre. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A Fájdalmak Asszonyának csendes ölelése által taníts minket arra a nehéz szeretetre, amely nem futamodik meg el a szenvedés elıl, hanem bizalommal ráhagyatkozik Isten gyengéd szeretetére. Nála semmi sem lehetetlen. A nagy dolgok gyakran csendben történnek. Ölelés ez a béke, melyet a kiengesztelıdés és az újjászületés csendje tart a karjaiban
13
Keresztút 2011
XIV. állomás: Jézus testét sírba helyezik „Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, s a kertben egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt ide temették Jézust. A hét elsı napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal késıbb Péter is odaért, bement a sírba és ı is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendıt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki elıször ért oda a sírhoz. Látta és hitt. (Jn 20,1-8) Krisztus élettelen testét elhelyezték a sírban. A golgotai kereszten királyként országol, most királynak járó új sírban pihen. A sír bejárata elé hengerített kı azonban nem a végsı pecsét mővére. Az utolsó szó nem a hazugságé. Nem is a győlöleté, vagy az erıszaké. Az utolsó szót a halálnál erısebb szeretet mondja ki. A sírba tétellel, a Golgota lábánál az Egyház megkezdi a nagyszombati virrasztást. Az apostolok az Utolsó Vacsora termének rejtekében győlnek össze, s ott várják a szombat elmúltát. Ez a várakozás, a vigília a sírnál, az Üdvözítı üres sírjánál való találkozással ér véget. És akkor megszólal a sír. A feltámadás néma tanúja. Az üres sír. Az egyetlen bizonyíték. Mit lát Péter és János? Semmit: az elhengerített követ, az üres sírt, néhány az összehajtott leplet. Péternek ez a semmi elegendı, mert ,,Látta és hitt.” (Jn 20,8). És vele együtt hitt az Egyház, mely attól a perctıl kezdve fáradhatatlanul átadja hite alapvetı igazságát a világnak: ,,Krisztus föltámadt a halálból, elsıszülöttként a halottak közül” (1Kor 15, 20). Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Az üres sír a végsı gyızelem jele, melyet az igazság arat a hazugság, a jó a rossz, az irgalom a bőn, az élet a halál fölött. Én vagyok a Feltámadás és az Élet.
14
