ordog001-:ordog001-
84
10/6/10
12:38 PM
Page 84
AZ ÖRDÖG TEMPLOMA
Maria A nô az egyik könyökére támaszkodva nézte Urquhart sûrû szôrrel benôtt mellkasát. Mutatóujjával végigvándorolt a szôrzeten, és minduntalan kicsi loknikat csavart belôlük. Maria kuncogott. – Ilyen jól szórakozol? – kérdezte Urquhart. – Éppen azon gondolkodtam, hogy mennyi ideig tartana így kidíszíteni magát. Urquhart vigyorgott. – Addigra akár az élete is véget érhet – mondta a férfi. – Nos, lehet. – Maria felvonta a szemöldökét, majd felnevetett, rávetette magát a férfira, és átölelte a nyakát. – Életemben még nem találkoztam senkivel, akinek ennyi szôr lett volna a testén. Úgy néz ki, mint egy – találó hasonlat után kutatott: – farkas! A férfi odahúzta magához a nô fejét, és megcsókolta. – A farkasok gyengédek – suttogta. Maria kiszabadította magát, és leugrott az ágyról. Még mindig érezte a férfi súlyát, forró leheletét, maga fölött és magában. Vadul és féktelenül tette magáévá, oly módon, hogy az rendkívül izgató volt számára, de közben megmagyarázhatatlan nyugtalanságot is érzett vele kapcsolatban. – A farkasok kegyetlenek – válaszolta a nô. Ujjait végigjáratta Urquhart köpenyén, amely az asztalra terítve pihent. Urquhart megzavarta az érzékeit. Sok férfival volt már dolga, jó és rossz szeretôkkel, türelmetlenekkel és kényelmesekkel, brutálisakkal és olyanokkal is, akik szinte gyerekek. Néhányan kedvesek voltak hozzá, és több pénzt hagytak neki, amirôl persze Clemensnek nem szabadott tudnia, vagy meghívták ôt egy pohár borra, még ritkábban valami ételre. Mások viszont úgy kezelték, mint egy tárgyat, mint egy lélek és értelem nélküli dolgot. Akkor ott voltak még a magányosak, akik gyakran csak beszélgetni akartak, és azok, akiknek soha semmi nem volt elég. Az aggodalmaskodók és az ömlengôk, a lelkiismeretlenek és a meg-
ordog001-:ordog001-
10/6/10
12:38 PM
Page 85
SZEPTEMBER 11.
85
bánók, akiknek a bûn kínja folyton eltorzította az arcukat, és nem lehetett tudni, hogy a kéjtôl vagy a rettegéstôl nyögnek-e. Voltak még egészen mások, sajátságos kis kedvtelésekkel, és voltak közöttük átkozottak. De nekik is odaadta magát, ha fizettek érte. Mindegyikükben felismerte, hogy hová tartoznak, és ennek megfelelôen kategorizálta ôket, mint egy gyógynövényt vagy egy állatfajtát. Ezt a módszert dolgozta ki, hogy képes legyen elfogadni a tényt, miszerint a férfiak kihasználják a testét, viszont ô meg képes fölébük helyezni magát, és megfelelô távolságból tanulmányozni ôket. Valami mindegyikôjüktôl maradt nála, mindegyikük otthagyta a kamrájában büszkeségének egy apró darabját, és az összes elhullott büszkeséget trófeaként megôrizte, bezárta ôket saját börtönébe, valahol a lelke mélyén. Csak Jacop találta meg az utat a szívéhez, amikor három hónapja megérkezett Kölnbe, és a büszkeségébôl jottányit sem engedett neki. Most már Jacop is egyszer és mindenkorra történelemmé vált. Arra a lehetetlen elhatározásra jutott, hogy megszökik a szegénység béklyóiból. Ehhez fel kellett áldoznia Jacopot is, azért a merész lehetôségért, hogy egy napon a magasba törhessen, és magához emelje egy férfi, aki jobb életet tud neki biztosítani, mint Clemens bûzös bûnbarlangja. De minden távozó úriemberrel egyre szánalmasabb álommá zsugorodott a remény. Mind fájdalmasabb és nehezebb volt bíznia a Szent Szûzben, aki egy kurvát is felemelhet a polgárnôk szintjére. Maria minden magányos másodpercében Máriához imádkozott, de Clemens továbbra is csak szállította a régi ismerôsöket, a férfiakat, akik olyanok voltak, akár a gyümölcs a piacon: ezek almák, pirosak és zöldek, érettek vagy romlottak, amott a birsek, a barackok, a cseresznyék és az áfonyák, mindenki a maga módján tartozott valamelyik fajtához, mindegyik a maga módján volt egyforma, mindegyik gyáva volt, és mindegyikük csalódás. Urquhart egyik kategóriába sem passzolt. Benne olyan bölcsesség lüktetett, amitôl kirázta a hideg. Mégis azt kívánta, hogy örökre a rabjává váljon és követhesse ôt mindenhova, legyen az a jólét vagy a kárhozat.
ordog001-:ordog001-
86
10/6/10
12:38 PM
Page 86
AZ ÖRDÖG TEMPLOMA
Egy pillanatig késztetést érzett arra, hogy egyszerûen kirohanjon az ajtón. De mi van, ha ô az, akire ilyen sokáig vágyakozott és várakozott? A farkasok gyengédek. A farkasok kegyetlenek. Megfordult Urquhart irányába, és szégyenlôsen nevetett. A férfi ôt figyelte. – Máris el akarsz menni? – kérdezte a nôt. Maria megvonta a vállát. – Ugyan, hová mehetnék? Urquhart bólintott. Hosszú, kibontott haja úgy vette ôt körül, akár egy köpeny. – Igen – mondta alig hallhatóan a férfi. – Hová is? Majd felállt és kinyújtóztatta tagjait. – És maga már távozni akar? – Maria nem tudta, hogy a szavakat a megkönnyebbülés, vagy a sajnálat mondatja vele. – Igen – mondta, miközben öltözködni kezdett. – És vissza fog térni hozzám? – kérdezte vonakodva. Urquhart a vállára dobta fekete köpenyét. Valami lógott a belsejében, ami egy íjpuskára hasonlított, csak kisebb volt. Majd hirtelen eltûnt, amikor a ruha elöl összezárult Urquhart mellén. – Talán. Az attól függ, hogy mit akarsz mesélni nekem. – Mesélni? – Volt itt egy férfi. Jacop a neve, és te is ismered. Maria meg volt döbbenve a hirtelen témaváltáson. Mi köze lehetett Urquhartnak Jacophoz? – Igen, ismerem ôt. – Segítségre van szüksége. – Micsoda? – Lelki segítségre. – Urquhart Maria elé állt, és ujjával felemelte az állát. – A közös barátunk annak a veszélynek teszi ki magát, hogy elveszíti a fejét, ha továbbra is ilyesmiket fecseg. Nagyon különös dolgokat regél a ma este történtekrôl. – Te jóságos ég! – szaladt ki Maria száján. – A dóm építômestere! – Mit mondott neked?
ordog001-:ordog001-
10/6/10
12:38 PM
Page 87
SZEPTEMBER 11.
87
Miért árulnám el neki, gondolta magában, de közben már beszélt is. – Jacop egy átkozott fecsegô. Ugyan már! Állítólag látta, ahogy valami ördögfajzat a mélybe taszította a mestert. Sôt, még talán beszélt is vele. – Kivel, az ördöggel? – Ugyan! – Maria megrázta a fejét. Jacop miatt érzett dühe kezdett lángra lobbanni, de közben megdöbbentô módon azt szerette volna, ha most mellette lenne. – Tehát Gerharddal? – Igen. Mindenesetre ezt állította. – És mit mondott neki Gerhard? Óvatosan, suttogta benne egy hang, de nem vett tudomást róla, mert Urquhart borostyánszínû szemeinek igézetében vergôdött. Nagyon különös szemei voltak, mélységes szakadék tátongott mögöttük, ijesztôen és kifürkészhetetlenül. – Nem tudom. Fogalmam sincs. – A klérus ezt nem fogja jó szemmel nézni. – Honnan ismeri Jacopot? – kérdezte a nô. – Késôbb, szép Maria. Hisz mindketten azt akarjuk, hogy ne érje ôt bántódás. Tehát látta az ördögöt? És, hogy nézett ki az az ördög? – Én nem tudom. Nem is akartam róla hallani! – Egy hangos sóhajtás szakadt fel belôle. Szegény, buta Jacop. – De megkérdezhetem tôle, ha majd visszajön – mondta halkan, inkább csak magának. Ha majd visszajön… Urquhart hallgatott. – Nem kellett volna úgy elbánnom vele. Jacop mindig jó volt hozzám. Folyton jót cselekszik mindenkivel, anélkül, hogy észrevenné, tudja? – Megrázta a fejét, ránézett Urquhartra és nem tudta, hogy most sírjon-e vagy nevessen. – Mindenét elajándékozza, amije csak van, az ôrült! Magával hozza ezt a Tilmant, én pedig kidobatom, és neki nincs jobb dolga, mint odaajándékozni a kalapját és a kabátját, ráadásul még a fekhelyét is. Olyan volt, mintha villám járta volna át Urquhart testét. – Mit mondott? – suttogta a férfi. Arcvonásai kôvé dermedtek.
ordog001-:ordog001-
88
10/6/10
12:38 PM
Page 88
AZ ÖRDÖG TEMPLOMA
– El tudja képzelni, hogy ez engem mennyire emészt? Felforr tôle az agyam! Hogy kiabáltam vele, megsértettem a büszkeségét, hogy megaláztam! De fel kell egyszer fognia, elvégre nem vagyok szeretetotthon, nem tudok… – Maria az ajkába harapott. – Bocsásson meg. Bizonyára untatom magát. Bocsásson meg! – Mikor ment el Jacop? – kérdezte Urquhart színtelen hangon. – Hogy mikor? Közvetlenül az elôtt, hogy maga megérkezett. Talán még találkozott is vele idejövet. – És hová ment? Lesütötte a szemét. – Nem tudom. Talán a falba épített vackába, a boltív alá. – A boltív alá? A nô bólintott. – Porta eigilis. Még sosem hallott a status muriról? Urquhart tekintete a semmibe révedt. – El kell mennem – mondta végül. Maria megijedt. Akkor menj, kiáltotta benne egyik fele. Menj olyan messzire, amennyire lehetséges, nem te vagy, akit keresek. Megijedek tôled. De egyszerre érezte a szíve dobbanását is, és felébredni a reményt, hogy talán mégis elviszi magával. Nem, jobb ha mész…! – Jöjjön vissza! – mondta ehelyett elakadó lélegzettel. – Jöjjön, amikor csak akar. Itt leszek, várni fogok, csakis magára fogok várni! Urquhart mosolygott. – Köszönöm – mondta lágy hangon. – Azt hiszem, nem lesz szükség erre.
Jacop Jacopnak elege lett abból, hogy a templom falát bámulja. Már legalább egy óra telt el azóta, hogy elhagyta Mariát, és idôközben elpárolgott a mérge, az önsajnálatból pedig már kezdett elege lenni. A leg-
