MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Tisztelt Választópolgár! A Magyarországon élõ cigányság történelmi pillanathoz érkezett! Önálló politikai erõt formálva méretteti meg magát a 2006. áprilisi országgyûlési választásokon. Hiszem, hogy az Akadémia becslései szerint is több, mint hatszázezer lelket számláló cigányság többségének támogatásával az önálló roma érdekképviseletként zászlót bontott MCF – Roma Összefogásnak sikerül bejutnia az ország házába, és kormányzati tényezõként érezhetõ változást tud elérni helyzetünk jobbra fordítására. Csak kormányzati tényezõként lehet ugyanis érdemi javulást elérni. Az elmúlt 15 év tapasztalatai alapján látható, hogy az országot irányító, vezetõ politikai elitnek és egymást a hatalomban váltó kormányoknak nem volt a cigányság helyzetének megoldására kézzelfogható és átfogó programja. Igaz, hogy voltak különbözõ, kezdeményezések, készültek sokmilliós tanulmányok, kormányzati kutatások, papírízû roma középtávú cselekvési programok. Ezek elõkészítésébe és a végrehajtásba azonban nem vonták be a romákat, vagy csak azokat, akik segítették fenntartani a rendszert. Úgy is mondhatjuk, hogy minden magyarnak és minden politikai pártnak volt egy „cigánya”. Sokszor a nem roma szervezetek hajtották végre – romák nélkül, ám rájuk hivatkozva – a több százmillió forintos roma programokat. Ma már jól látható, hogy sokan a rábízott felelõsséggel és hatalommal visszaélve – saját pecsenyéjüket sütögetve – a roma közösségek fejlõdését tartósan hátráltatták, visszavetették. A romák érdekeit valóban képviselõket pedig félretolták. Mi lett ennek a következménye? A tények önmagukért beszélnek! A rendszerváltás után 15 évvel a többségünk munkanélküli. Többségünk kiszolgáltatottá, segélyeken élõkké vált, ami senkinek sem jó, mert egy idõ után az ország gazdasági ereje sem bírja már el ezt a terhet. Jelentõs részünk még mindig embertelen körülmények között, mélyszegénységben, telepeken él. Akármennyire hihetetlen, de még mindig vannak olyan roma testvéreink, akik lakásnak nem nevezhetõ barlanglakásokban laknak. Gyermekeink közül sokan már a vizes kenyérnek is örülnek, mert legalább ehetnek. Gyakori köztünk a szív- tüdõ-, cukor-és egyéb betegség, várható élettartamunk az átlaghoz képest 8-10 évvel rövidebb. A gyerekeink gyenge és rossz oktatásban részesülnek, kisegítõ iskolákba szorulnak. Roma fiataljainkat sehova sem veszik fel dolgozni, mert gyakran azokat a szakmákat tanítják nekik, amire nincs is szükség. Most végre összefogtunk, és magunkért, gyermekeink jövõjéért, népünk megbecsüléséért végre tenni fogunk. Van miért tennünk és élnünk ebben az országban. Közösen meg tudjuk változtatni sorsunkat! Ahogy Martin Luther King, az afro-amerikaiak szabadságáért küzdve negyven évvel ezelõtt mondta: „Gyõzni fogunk. A szívem mélyén hiszem, hogy gyõzni fogunk! Ki fogunk törni a kétségbeesés fáradtságából, és eljutunk a remény erejéhez..” Erõsek vagyunk, és 2006. április 9-én változtatunk helyzetünkön! Kolompár Orbán elnök
www.romaosszefogas.hu
1
ÖSSZEFOGÁS
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT A siker kulcsa: erõs roma érdekképviseletet ott, ahol a döntések születnek: a Parlamentben! És erõs roma érdekképviseletet ott, ahol a roma közösségek élnek: a kisebbségi, települési, és megyei önkormányzatokban is. Erõs kisebbségi önkormányzatokat A meglévõ CKÖ-k mûködési feltételeinek javítása mellett szorgalmazzuk a megyei kisebbségi önkormányzatok megalakítását, a CKÖ-k által létrehozott mûvelõdési központok, ifjúsági klubok és más intézmények kiszámítható finanszírozását. Törvénymódosítást terjesztünk be a kedvezményes mandátumhoz jutás biztosítására. Foglalkoztatás Biztos megélhetést nyújtó tartós munkaviszonyt! Több lehetõséget vállalkozóinknak! Telepfelszámolás Az új kormány azonnal kezdje el a valós telepfelszámolást, a cigánytelepek néhány éven belül szûnjenek meg, hogy végre a mi közösségeink is emberhez méltó, egészséges környezetben élhessenek. Oktatás Gyermekeink számára jobb hozzáférést a minõségi oktatáshoz. Kenyérkeresetet biztosító versenyképes szakképzést. A szegény családok gyermekei elõtt pénzhiány miatt ne záruljanak be az iskolák kapui. Napi háromszori étkeztetést, biztosított iskolatej és gyümölcs-programot. A szegregáció felszámolását. Egészségügy Jobb, elérhetõ, minõségi egészségügyi szolgáltatást minden kistelepülésen, valamennyi magyar állampolgárnak, társadalmi helyzettõl függetlenül. Roma öntudat Roma azonosságunk, kultúránk és nyelvünk megõrzését szolgáló országos cigány rádiót, kutatóintézetet, tehetséggondozó mûvelõdési központokat, ifjúsági klubokat teremtünk. Az OCÖ által létrehozott Országos Roma Könyvtár, Levél- és Dokumentumtár, valamint Országos Roma Muzeális Gyûjtemény és Kiállítási Galéria hosszú távú mûködési feltételinek biztosítása. A cigányzene mûsorfolyambeli helyének biztosításával megjelenési lehetõséget biztosítunk tehetséges zenészeinknek. Diszkrimináció elleni küzdelem Folytatjuk a diszkrimináció visszaszorítását az élet minden területén. A diszkrimináció-ellenes törvények mellé a már mûködõ intézményrendszert megerõsítjük és így biztosítjuk a törvények betartatását.
VARGA ZOLTÁN Szabolcs megye 7. sz. választókerület
2
A kopogtatócédula-gyûjtés is megmutatta: nem vagyunk egyedül! Számos magyar ember is támogatja a kisiskolák, kisposták megtartását, vagy kistérségeik fejlesztését célzó elképzeléseinket. A többi nemzetiség is osztja a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos elképzeléseinket.
www.romaosszefogas.hu
Összefogás a jövõnkért! Az MCF Roma Összefogás választási programpontjai A siker kulcsa: erõs roma érdekképviselet ott, ahol a döntések születnek: a Parlamentben! Olyan Magyarországot szeretnénk, amelynek minden polgára társadalmi helyzetétõl és származásától függetlenül méltó megbecsülésre talál. Miért van mégis az, hogy a romáknak minden kétszer, háromszor olyan nagy erõfeszítésébe kerül, több akadály tornyosul eléjük, vagy gyakran kisebb elismerésért nagyobb teljesítményt kell nyújtaniuk? És ha tudjuk, hogy ez így nincsen rendjén, miért nem változott semmi a rendszerváltás óta eltelt hosszú években? A választ a politikában kell keresnünk: A nagy pártok nekünk cigányoknak a választások elõtt mindig csak ígérgettek, úgy gondolták velünk elég csak négyévente foglalkozni. A választások elõtt elhangzó ígéreteket ugyanakkor rendre nem teljesítették. Miért nem? Mert ezt soha nem gondolták komolyan, és eddig nem volt, aki számon kérje rajtuk. Az ígéreteket számon kérõ roma érdekképviselet nélkül a parlamenti pártok nincsenek rákényszerülve arra, hogy ígéreteiket betartsák.
ÖNSZERVEZÕDÉS
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Pedig mi a romák azt várták, hogy végre a mi utcánkban is utat és járdát építsenek! Nekünk is adjanak munkát! A mi tehetséges és okos gyerekünk is kapjon normális oktatást! A mentõ eljusson hozzánk is, ha baj van! Az orvos ne küldjön el, mert nem tudunk fizetni! Hogy romaként – emberként – magyar állampolgárként büszkén vállalhassuk, kik vagyunk, és ne érjen minkét hátrány ezért!
Erõs roma önszervezõdést! A parlamentbe jutott MCF Roma Összefogás egyik fontos lépésként kezdeményezi a kisebbségi választójogi törvény módosítását, amely – összhangban az Alkotmánybíróság vonatkozó határozataival, a Magyar Alkotmány szellemiségével és a cigányság, illetve a többi 12 történelmi kisebbség jogos igényével – biztosítja a hathatós érdekképviseletet ott, ahol a kisebbségi közösségek élnek: a települési és megyei önkormányzatokban. A kedvezményes önkormányzati mandátumszerzés lehetõsége kulcskérdés; jól tudják ezt azok, akik ma is testületi üléseken védik a roma érdekeket.
www.romaosszefogas.hu
KINCSES SÁNDOR Baranya megye 4. sz. választókerület
3
FOGLALKOZTATÁS
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Az MCF Roma Összefogás 2006 õszén a helyhatósági választásokon is önállóan kívánja megmérettetni magát. A parlamenti pártok mintája is mutatja: Egy parlamenti roma érdekképviseleti párt támogatásával kisebbségi, helyi és megyei önkormányzatokban dolgozó képviselõink is sikeresebbek lesznek. Jól mûködõ megoldást kell találni a kisebbségi önkormányzatok mûködési feltételeinek biztosítására, a törvény által biztosított intézményfenntartói szerepük megvalósítására. A kisebbségi törvény alapján szorgalmazzuk a meglévõ CKÖ-k mellett megyei cigány kisebbségi önkormányzatok létrehozását. A létrehozandó megyei kisebbségi önkormányzatok kapjanak támogatási garanciát arra, hogy kulturális mûvelõdési központokat mûködtethessenek. A helyi CKÖ-k által alapított közösségi házak rendelkezzenek hosszú távon megoldott és kiszámítható finanszírozással. Azért, hogy ne kelljen felfüggeszteni a már futó sikeres programokat. Ahhoz, hogy Ózdtól Kiskunmajsán át Nyíregyházáig és Pápáig, vagy Budapesten kézzel fogható legyen a fejlõdés, biztos források szükségesek. Ezek elosztásából nem maradhatnak ki a romák képviseletei. Ezért az MCF Roma Összefogás el fogja érni, hogy a roma közösségek hiteles képviselõi is teljes joggal részt vehessenek a kistérségi, megyei és regionális fejlesztési tanácsok munkájában, az uniós források helyi felhasználásáról hozandó döntésekben.
1. A legfontosabb feladat: a romák foglalkoztatásának biztosítása Mi romák akarunk és tudunk is dolgozni. Apáink, nagyapáink a rendszerváltás elõtt a bányákban, építõiparban és a mezõgazdaságban is megmutatták: tenni akaró munkáskézbõl nincsen hiány. Mint ahogy mi is megmutatjuk: Sokféle módon tudjuk építeni, jobbítani ezt az országot. Miért van mégis az, hogy többségünk még mindig vályogviskókban és olyan telepeken él, ahol nincsen csatorna, kövezett út? A rendszerváltás elõtt a romák 82 %-ának, a nem romák 85 %-ának volt munkaviszonya. A romák 82 %-ának a rendszerváltás elõtt hivatalos, bejelentett munkahelye volt. Megélhetésünket, a család jövedelmét, a gyerekek oktatatását saját munkánk révén tudtuk biztosítani. Barátaink, szomszédjaink, családtagjaink közül sokan állásuk elvesztését követõen tartós munkanélkülivé váltak. A korábban 10, 20 vagy 25 éves munkaviszonnyal rendelkezõ emberek egy része ma már hosszú ideje, 8-10 éve állás nélkül éli mindennapjait.
DARÓCZI SÁNDOR JÓZSEFNÉ
Nógrád megye 2. sz. választókerület
4
Sokan közülünk különösen hátrányos helyzetben vannak a munkaerõpiacra való (újra-) belépés, a foglalkoztatás szempontjából is. Világosan látjuk, innen egyféleképpen lehet elõrelépni: célirányos munkahelyteremtéssel, a foglalkoztathatóság javításával.
www.romaosszefogas.hu
Vagyis: aki dolgozni tud, megfelelõ képzéssel, szaktudással vágjon bele a munkakeresésbe, és legyen is olyan hely, ahová fölveszik – hosszú távra. Fiataljaink ma nehezen tudnak munkához jutni. Azokat a szakmákat tanítják ugyanis számukra, amelyek nem versenyképesek, nincs igény rájuk, így nem veszik fel õket sehova sem. A kormányoknak mostanáig nem volt a cigány emberek munkához jutását elõsegítõ hatékony elképzelése. Ez világosan látszik, hiszen a sok százmilliós, papírízû programok ellenére közel kétszázezer a roma munkanélküli. Összehasonlításképpen: ez megfelel egy jelentõsebb vidéki város, Debrecen lakosságának. A kormányzat nehezen átlátható mûködése során e területen sem jelennek meg a romák érdekei. Parlamentbe jutva és kormányfelelõsséget vállalva az MCF Roma Összefogás a magyar és európai uniós finanszírozású programok elõkészítésénél, és a pályázati kiírásánál külön szempontként bevezeti a romaügy kifejezett szerepeltetését. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló, lehívható pénzekbõl valós, látható munkahelyeket fogunk létrehozni. Az új kormány gazdaságélénkítõ politikájától azt várjuk, hogy az elmaradott térségek jól mûködõdõ vállalkozásainál jöjjenek létre új, tartós munkahelyek, miközben az állami és önkormányzati munkahelyek számát is növelnénk.
SZAKKÉPZÉS
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Vannak olyan vállalatok, amelyek számítanak a tenni akaró munkáskezekre. Például az MCF által szorgalmazott új lakásépítési programnál az építõipari cégek nagy számban keresnek majd kõmûvest, ácsot, és bádogost. Ugyanakkor sokan közülünk a jelenleginél jóval több munkalehetõséget kapnak a települések közmûhálózatának fejlesztésénél (csatorna- és ivóvízbevezetés, csapadékvíz-elvezetõ rendszer, útépítés), amely munka elindításának támogatását a helyben lévõ roma vállalkozók bevonásához kötjük. Fontos, hogy a roma emberek lakóhelyének közelébe is minél több új vállalkozás – és ez által munkahely – települjön. Tudjuk, ma sokunk egyetlen megélhetési forrását a közmunka jelenti: Ezért kell ott, ahol nincs más megoldás az átmeneti foglalkoztatást folytatni. Programunk célja azonban, hogy ezt fokozatosan tartós munkalehetõséggel váltsuk fel, mely valódi létbiztonságot ad a jelen és a jövõ nemzedékének.
A romák szakképzésének, felnõttoktatásának javítása A versenyképes munkaerõpiacra lépés egyik hatékony eszközének tekintjük a szakmunkás-képzés átalakítását, annak további közelítését a piac (a vállalkozások) és a nemzetgazdaság valós igényeihez.
www.romaosszefogas.hu
KUNHEGYESI FERENC Bács-Kiskun megye 6. sz. választókerület
5
VÁLLALKOZÁS
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Ma még ez messze nincsen így. A romák versenyképtelen szakmákat adó szakmunkásképzõ iskolákban tanulnak, így a fiatalok jelentõs része szakképzetlenül, vagy nem a piaci igényeknek megfelelõ képzettséggel kerül a munkaerõpiacra, így biztos kenyérkeresetet adó munkájuk sem lesz. Jól tudjuk, hogy csak annak lehet kiszámítható élete, akinek rendes munkája és jövedelme is van. Magyarországon a munkaerõ-piaci beilleszkedés fontos feltétele a meglévõ szakmai végzettség még akkor is, ha nincs is mindig azonnal lehetõség a szakmai végzettségnek megfelelõ elhelyezkedésre. A parlamentben olyan programok indítására teszünk javaslatot, amelyek az eddiginél jobban segítenek abban, hogy minden pályakezdõ, átképzésben résztvevõ, vagy hosszabb rövidebb ideig munkanélküli tehetségéhez, tudásához mérten tudjon elhelyezkedni.
A roma vállalkozók helyzete A roma vállalkozások mára sorra elveszítették korábbi megbízásaikat, kiszorították õket az állami megrendelésekbõl. Mivel a roma vállalkozók azok, akik a legtöbb romát képesek foglalkoztatni, így a romák munkához jutásának érdekében alapvetõ fontosságú a roma vállalkozások megerõsítése, részükre további piaci megbízások biztosítása. Parlamentbe jutva el fogjuk érni, hogy a különbözõ állami, önkormányzati beruházásokban nagyobb arányban részt tudjanak venni, bekapcsolódni. Így például a kitüntetett állami támogatást élvezõ autópálya- és közútépítésbe az ésszerûség figyelembe vételével kétkezi munkásokat alkalmazó roma vállalkozókat vonjanak be. A települések közmûfejlesztése (út- és járdaépítés, ivóvíz- és csatornaépítés, gátépítés) során a helyben mûködõ roma vállalkozások kapjanak több megrendelést. A folyamatosan fejlõdõ, több éves, évtizedes tapasztalattal rendelkezõ vállalkozásaink (például az építõipar területén) ne csupán az alvállalkozói lánc végén jussanak szerephez. Az elmúlt idõszakban meghirdetett programok sajnos ezt nem tették lehetõvé. Rendre csak nevükben szerepelt a roma vállalkozások támogatása, miközben a pénzek jelentõs része nem a megfelelõ helyre jutott. Az OCÖ legnagyobb képviselõcsoportját adó MCF vállalkozói tagozata már eddig is számos kezdeményezéssel lépett fel a roma vállalkozók önszervezõdésének elõmozdítására. Régiónként és iparáganként, ágazatonként szervezõdõ szövetségek rendszerével szeretnénk a vállalkozók lehetõségeit feltérképezni. Így jobban ki lehet használni a már meglévõ, és az újonnan rendelkezésre álló uniós és állami fejlesztési források által nyújtott lehetõséget. Mindezek által a jelenleginél több biztos munkahelyet tudunk létrehozni.
KALÁNYOS ERIKA Baranya megye 2. sz. választókerület
6
A roma vállalkozások a tartósan munkanélküli romák foglalkoztatásával fontos feladatot vállalnak, ezért e teljesítmény elismeréseként kell a roma vállalkozások járulékterheit is csökkenteni. A helyben élõket foglalkoztató, és az
www.romaosszefogas.hu
elmaradott települések közmûfejlesztésében dolgozó vállalkozók kapjanak hosszú távú (12 vagy 18 hónapos) munkabér-támogatást. Az MCF számára fontos, hogy a vállalkozások támogatása és a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása olyan átgondolt terv alapján történjen, mint amilyet az MCF vállalkozói tagozata több ízben is javasolt. A roma vállalkozásokat hozzásegítjük, hogy sikeresen mûködhessenek a XXI. századi társadalom húzóágazataiban, például a szolgáltatóipar, számítástechnika és hírközlés, egészség- és gyógyturizmus területén. Külön hangsúlyt fektetünk azon hagyományos roma foglalkozások felélesztésére és támogatására, amelyek (pl. gyógynövények gyûjtése és feldolgozása) a nemzetközi piacok egybeolvadását és a verseny fokozódását eredményezõ globalizáció folyamatai között is versenyképesek lehetnek.
Foglalkoztatási, vállalkozási és szakképzési célkitûzések: 1. Ki kell dolgozni, és be kell építeni a kormányprogramba a romák foglalkoztatását és a roma vállalkozások megerõsítést elõsegítõ stratégiát. 2. A jelenlegi kritikus helyzet kezelésére rövid és hosszú távú célzott roma foglalkoztatási és vállalkozási programokat kell elindítani, amelyeket az illetékes tárcák közösen, kiemelt programként kezelve hajtanak végre. 3. A roma kis- és középvállalkozások megerõsítése érdekében az állami, és önkormányzati beruházások közbeszerzési pályázati feltételrendszerében százalékos arányban biztosítani kell a romák vállalkozások, vállalkozók részvételét.
FOGLALKOZTATÁS
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
4. A kormánynak – a rendelkezésre álló magyar és európai uniós forrásokból – külön Roma Vállalkozásfejlesztési Alapot kell létrehozni, mely tõkeinjekcióval támogatja az induló, illetve már sikeresen mûködõ roma vállalkozások fejlesztését, és a roma vállalkozások versenyképes ágazatokba való belépését. 5. Arra kell törekednünk, hogy a hosszú távon biztonságos foglalkoztatási lehetõségeket nyújtó területeken is – szolgáltatások – biztosítsunk képzéseket. 6. A képzés során törekednünk kell a munkaerõpiacon igényelt kulcsképességek, az önállóság, felelõsségtudat, kifejezés, valamint a csapatban dolgozás képességeinek fejlesztésére, rendszerszemlélet kialakítására, s roma fiatalok is szerezzenek megfelelõ alapokat a számítástechnika alkalmazásában. 7. A roma fiatalok szakmai oktatásában olyan személyiségfejlesztõ programot kell alkalmazni, amely lehetõvé teszi a munkaerõpiacra való kilépést a képzési szakaszok lezárása után.
www.romaosszefogas.hu
SERES GÉZA Borsod megye 5. sz. választókerület
7
TELEPFELSZÁMOLÁS
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT 2. Cigány telepek felszámolása és a telepszerû lakókörnyezetek rehabilitációja Ma több mint 100 ezer cigányember él telepen és telepszerû lakókörnyezetben az ország területén, az egyes települések külsõ részein sokszor a szeméttelepek közvetlen közelében. Sok honfitársunk nem is tudja, hogy több mint ötvenezer gyermek súlyos környezeti ártalmak mellett, harmadik világbéli körülmények között nyomorog napról-napra. Évtizedek alatt az egymást váltó kormányok ezt az állapotot nem számolták fel, és az elsõ bátortalan lépések is csak cseppként hullottak a forró kõre. A mai napig nem változott érdemben a telepeken élõk helyzete. A rossz lakhatási körülmények tragikus hatással vannak az ott élõ emberek szociális, oktatási, foglalkoztatási és egészségügyi helyzetére. A „Párizsban”, „Velencében”, és hasonló telepeken élõk az átlagnál alacsonyabb életkorra számíthatnak. Körükben gyakrabban kialakul a TBC (tüdõbaj) és a daganatos betegségek, és nagyobb arányban fordulnak elõ a koraszülések. A cigánytelepeken élõk között ez által magasabb a beteg gyermekek születési aránya is. Vajon van-e joga elvenni a mindenkori politikának több mint ötvenezer gyermek és családja jogát az egészséges, boldog élethez? A parlamentbe jutott, és kormányfelelõsséget vállaló MCF Roma Összefogás Párt átfogó, ugyanakkor konkrét, számon kérhetõ tervet dolgoz ki a telepek felszámolására. Mert a kisebbségi önkormányzati munka révén az MCF pontosan ismeri a roma emberek igényét: A telepek helyén új lakások kellenek, a telepszerû lakókörnyezeten pedig közmûhálózat (csatorna, kövezett út, egészséges víz), melynek kiépítésébõl jelentõs szelet jusson a roma vállalkozásoknak. A munkahelyteremtés és a kisebbségi választójogi törvény módosítása mellett a telepfelszámolás lesz a koalíciós tárgyalások egyik olyan pontja, amelybõl az MCF nem enged! A telepfelszámolásba be kell vonni az ott élõ roma és nem roma közösséget és intézményeket (családsegítõ szervezetek, CKÖ, települési önkormányzat, roma és nem roma civil szervezetek). A telepek felszámolása nem jelentheti a közösségek felszámolását. Ezért biztosítani kell, hogy a kialakult közösségeket ne szakítsák szét.
BALÁZS GYÕZÕ Nógrád megye 1. sz. választókerület
8
Az embereknek valódi bérlõkké, tulajdonosokká kell válniuk, olyan feltételeket kell garantálni, hogy az új lakások fenntartását, és a hiteltörlesztés fedezetét tartós munkaviszonyból tudják fedezni.
www.romaosszefogas.hu
Az építkezés által új munkahelyek születnek az építõanyag-iparban (téglagyár, cementgyár, faipar, stb.), az építõiparban (kõmûves, ács, bádogos, stb. szakmákban), továbbá a lakberendezéseket és bútorokat gyártó cégeknél. A munka által biztosított biztos jövedelembõl könnyebb lesz kifizetni a törlesztõ-részleteket és a rezsit is.
Telepfelszámolás célkitûzései: 1. Az új kormány haladéktalanul fogadja el a számon kérhetõ telepfelszámolási program menetrendjét, amely pontos céldátumokat tartalmaz. Ezt követõen azonnal hozzá kell fogni a munkához; a cigány telepeken élõk számára néhány éven belül élhetõ, emberhez méltó környezetet kell kialakítani. 2. A telepfelszámoláshoz kapcsolódó építkezési munka gazdasági növekedést eredményez, ezért ez nem újabb tehertétel az adófizetõk vállán, hanem beruházás a jövõbe. 3. A munka koordinálására létre kell hozni a Teleprehabilitációs Hivatalt. 4. Az állami költségvetésben biztosítani kell azokat a pénzügyi forrásokat, amellyel a program már 2007-ben elindítható.
3. A roma gyerekek és fiatalok hátrányainak felszámolása
OKTATÁSPOLITIKA
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Az oktatás területén a roma és nem roma népesség közötti iskolázottsági távolság tovább nõtt. A roma fiataloknak csak kevesebb, mint 10 %-a tesz érettségi vizsgát. Hazai és nemzetközi vizsgálatok is kimutatták, hogy a magyar oktatási rendszer a társadalmi-gazdasági helyzetbõl fakadó esélykülönbségeket, hátrányokat felerõsíti. A roma tanulók indokolatlanul többen vannak az enyhén értelmi fogyatékos tanulók általános iskoláiban, osztályaiban és tagozatain, arányuk ezekben az intézményekben közel ötször akkora, mint a közoktatási rendszer egészében. Az esélykülönbségek szempontjából döntõ tényezõ az erõsödõ elkülönítés.Az iskolák társadalmi rétegek szerinti elkülönítése, ami leginkább a roma tanulók pályafutását befolyásolja hátrányosan. Országosan több mint 700 olyan elkülönített osztályt valószínûsítenek, amelyekben a roma gyermekek csak versenyképtelen tudást kapnak. Elérjük, hogy a roma történelem és népismeret oktatása az általános és középfokú oktatásban kötelezõ legyen.
www.romaosszefogas.hu
IFJ. CSONKA JÓZSEF Tolna megye 2. sz. választókerület
9
OKTATÁSPOLITIKA
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT A roma családok világa Mi romák összetartó, családszeretõ emberek vagyunk. A mi családjainkban nem hagyjuk magukra az öregeket, és szeretettel, tisztességgel neveljük gyermekeinket. Ugyanakkor sokan naponta érezzük a fenyegetést, hogy gyermekeinket – gyakran jogtalan, durva eszközökkel, indokolatlanul – állami gondozásba akarják vinni, el akarják tõlünk szakítani. Az MCF Roma Összefogás határozott álláspontja, hogy a gyermeknek a családban van a helye, mert másutt veszélynek, sérülésnek van kitéve. Ezen kívül jól tudjuk azt is, hogy az állami gondozás drága, és nem a legjobb megoldás. A késõbb nevelõszülõkhöz juttatott pénzforrást viszont a roma családok gyermekeink otthoni nevelésére tudnák fordítani. Látjuk, hogy egy adott közösségben – annak nagyságától függetlenül – a roma emberek odafigyelnek egymásra, támogatják, segítik egymást. A roma családok életét könnyítené is a fõállású anyaság intézménye, illetve annak – a társadalom szempontjából hasznos tevékenység méltányolásaként – méltó elismerése.
Oktatási célkitûzések: 1. A meglévõ magán- önkormányzati és egyházi oktatási és szociális intézmények megerõsítése mellett ki kell építeni a roma szociális segítõ hálózatot, amely segíti a nevelõ intézmények tevékenységét, és mintegy összekötõ kapocsként koordinálja, segíti a gyermekek iskolai elõmenetelét, oktatását. Az óvodából kikerülõ roma gyermekek részére településtõl függetlenül óvodai elõkészítõ beindítását kell szervezni. A hátrányos helyzetben lévõ és több gyermekes családok részére ingyenessé kell tenni az óvodai ellátást. 2. Minden gyermekintézményben biztosítsanak legalább napi háromszori étkezést, melybõl legalább egy tartalmazzon meleg ételt. Az MCF az iskolatej és gyümölcs program folytatásával és kibõvítésével a gyermekek egészséges táplálása mellett a hazai termelõk piacra jutását is támogatja egyben. A rászoruló családokban élõ gyermekek számára ingyenessé kell tenni az intézményi étkeztetést.
KALÁNYOS TIBOR ENDRE
Zala megye 5. sz. választókerület
10
3. Felül kell vizsgálni a roma gyerekek speciális iskolarendszerbe helyezését, és vissza kell helyezni a normál tantervû iskolarendszerbe mindazon tanulókat, akiket csak a hátrányos megkülönböztetés, a faji elõítélet és a hátrányos megkülönböztetés végett helyeztek ezekbe az iskolákba. 4. Át kell dolgozni, ki kell bõvíteni a roma ösztöndíj rendszert.
www.romaosszefogas.hu
5. Az állami gondozásból kikerülõ - köztük számos roma - fiatal felnõtt életkezdését civil szervezeteken keresztül és célirányos támogatással segítenénk. 6. Civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok és a nyilvánosság bevonásával ellenõrizzük a speciális igényû hallgatók állami támogatást megfelelõ felhasználását, az iskola összevonásokat és a beiskolázási körzetek kialakításának megváltoztatását. 7. A kis- és szórványtelepüléseken lehetõség szerint megõriznénk az iskolákat, és ott, ahol ez nem megy, a helyiek igényeihez igazodó szolgáltatást nyújtó iskolabuszokkal könnyítjük az iskolába járást. 8. Fontos, hogy a közoktatásba kikerülõ tankönyvek, segédanyagok igényesen, és közérthetõen foglalkozzanak a cigánysággal, hiszen a tanköteles korban megszerzett ismeretek tompíthatják az otthonról hozott elõítéleteket, hozzájárulhatnak az elõítéletmentes felnõtt gondolkodáshoz. A romákról szóló ismereteknek, és az elõítéletmentes gondolkodásmódnak a pedagógus (tovább-) képzés szerves részévé kell válnia.
4. Egészségügy A roma emberek átlagéletkora tíz évvel alacsonyabb, mint a nem romáké, egyes daganatos betegségek elõfordulási aránya a roma közösségeken belül tízszerese, húszsorosa a többségi társadalmon belüli aránynak.
EGÉSZSÉGÜGY
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Ezt az állapotot sajnos nem csupán papírkötegekbõl ismerjük. A cigánytelepeken járva tapasztaljuk, hogy az ott születõ gyermekeknek nagyon kevés esélyük van az egészséges, boldog életre. Ugyanakkor az is világos, hogy a színvonalas egészségügyi szolgáltatások sem jutnak el a roma emberek túlnyomó többségéhez, a romák lakta elmaradott területekre ritkán jut el az orvos és a mentõautó. Célunk, hogy senkit se érhessen azért hátrány, mert cigány embernek született, mert olyan cigánytelepen lakik, ahová kövezett út hiányában nem jut el a mentõ, vagy mert nincsen kiegészítõ biztosítása. Célkitûzéseink eléréséhez kulcsfontosságú, hogy foglalkoztatási programunk eredményeképpen minden munkaképes roma ember tartós munkaviszonnyal, társadalombiztosítással és nyugdíj-jogosultsággal rendelkezzen. Az MCF Roma Összefogás a parlamentbe jutva szavatolja, hogy a kormányok által elodázott, de égetõen szükséges reformok, az egészségügy és a társadalombiztosítás átalakítása során ne hagyják figyelmen kívül a szegény sorsú roma és nem roma embereket.
www.romaosszefogas.hu
BARANYAI JÓZSEF Baranya megye 1. sz. választókerület
11
EGÉSZSÉGÜGY
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT A magyar egészségügy területén az egyszerre jelen lévõ hiány és pazarlás felszámolását várjuk. Ennek kapcsán, ha kell, külön biztosítást kell nyújtani, vagy programot indítani a szórványtelepüléseken, elmaradott térségekben, és telepeken élõk számára. A lakóhely, vagy szociális helyzet nem lehet az alkotmányban garantált egészséges élethez való jog megvalósulásának akadálya. A gyógyszerek piacán nagyobb teret kell engedni az ún. untángyártott (generikus) termékeknek, amelyek elterjedésétõl és megfelelõ alkalmazásától célkitûzéseink elérését biztosító költségcsökkentést várunk.
Egészségügyi célkitûzések: 1. A társadalombiztosítás által kiemelten támogatott, korszerû mûszerekkel és eljárásokkal mûködtetett, magas szakmai színvonalú alapellátást az elmaradott térségekben, kistelepüléseken is. 2. Sürgõsségi betegellátó központok létrehozása az elmaradott térségekben. 3. Civil szervezetek bevonásával megelõzõ és felvilágosító központok létrehozása az elmaradott térségekben; a központokban roma egészségügyi asszisztensek és szociális segítõk alkalmazása. 4. Roma nõvérek, ápolók képzése és foglalkoztatása a kórházakban, és más egészségügyi intézményekben. 5. Általános és különleges mozgó szûrõállomások létrehozása. Az ingyenes, rendszeres mobil szûrõvizsgálatok eljuttatása a kistelepülésekre, és a romatelepekre. 6. Havi rendszeres jövedelem a házi betegápolóknak. 7. A betegjogi képviselõk munkafeltételeinek javítása, roma betegjogi képviselõk képzése és foglalkoztatása. 8. Az egészségügyben az elkülönítés, elõítéletesség visszaszorítása.
FARKAS SÁNDOR Szabolcs megye 9. sz. választókerület
12
www.romaosszefogas.hu
5. Roma öntudat – A roma társadalom igazi arca A roma kultúra kiemelt támogatása A kisebbségi törvényben biztosított jogainkkal élve már több mint tíz éve folyamatosan hangot adunk azon igényünknek, hogy – a 12 nemzetiséghez hasonlóan – színvonalas, hosszú távon mûködtethetõ kulturális intézményeket kívánunk létrehozni. Ezekre az igényekre a mai napig sem érkezett érdemi válasz és hathatós támogatás a kormányok részérõl. A jelenlegi lehetõségek korlátait jól érzékelteti, hogy az OCÖ havi lebontásban fejenként 29 forintot kap naponta a törvényben biztosított feladatai ellátására. A roma emberek akkor élhetik meg igazából kulturális önazonosságukat, akkor élhetnek igazán büszkén ebben az országban, ha létrehozzuk, megnyitjuk és hozzáférhetõvé tesszük számukra a nélkülözhetetlen kulturális intézményeket, melyeket az OCÖ már részben elindított (Országos Roma Könyvtár, Levél- és Dokumentumtár és Országos Roma Muzeális Gyûjtemény és Kiállítási Galéria). Mindazon által fontos, hogy a roma kultúra és hagyomány ne csak elvben legyen a kulturális értelemben sokszínû Magyarország szerves, meghatározó része. Az MCF különösen szívén viseli a gyakran több nemzedék tapasztalatát, zeneszeretetét és tehetségét õrzõ, ápoló és továbbadó cigányzenészek sorsát. Ezek a tehetséges emberek a magyarnóta és a cigányzene háttérbe szorulásával nem jutnak fellépési és megfelelõ pénzkereseti lehetõséghez, és gyakran sajnos csak az országhatáron kívül kapnak méltó megbecsülést. Helyzetükön javítani fogunk, ezért az utánpótlás gondozása mellett õket is külön programmal támogatjuk.
ROMA ÖNTUDAT
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
A roma társadalom igazi arcának bemutatásához elengedhetetlen, hogy közösségünknek legyen saját hangja, melyet valóban roma emberek szólaltatnak meg. Ezért az MCF Roma Összefogás létre fogja hozni az ország egész területén hallható roma rádiót, ahol megjelenési lehetõség nyílik a hagyományõrzés, a nyelvmûvelés, a hagyományos és modern roma zene számára. Kialakítjuk a roma kulturális értékek gondozását, amely kultúránkat Magyarország, az egységesülõ Európa, és a világ számára annak összefüggésében mutatja be. A nyelv kincs. Mindannyian tudjuk, közösségünk fennmaradása érdekében rendkívül fontos a roma nyelv nemzedékeken átívelõ megõrzése.
www.romaosszefogas.hu
BATÁNOVICS LÁSZLÓ Baranya megye 5. sz. választókerület
13
ROMA ÖNTUDAT
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT A magyar kormányok hosszú ideje csak tessék-lássék módon foglalkoznak a roma nyelvvel. Ezt mutatja, hogy a mai napig nem terjesztették a Nyelvi Chartában tett vállalásokat a lovári és a beás nyelvre. Támogatjuk a cigány nyelvmûvelõket és azokat a szervezeteket, amelyek a beszélt nyelvet nemzedékrõl nemzedékre örökítik. Az MCF kiemelten támogatja a roma nyelvû és témájú, továbbá a romák múltját és jelenét bemutató könyvek (tankönyvek és oktatási segédanyagok) kiadását, és hosszú távú mûködési feltételeket biztosítunk az Országos Cigány Önkormányzat által létrehozott Országos Roma Könyvtár- és Levélés Dokumentumtár és Országos Roma Muzeális Gyûjtemény és Kiállítási Galéria számára. A romák történelmérõl, hagyományairól sokszor gyermekeink, fiataljaink is keveset tudnak. Még kevesebbet tud rólunk az „átlagostól” eltérõkkel szemben egyébként nagyon elõítéletes többség. Ezért létrehozzuk azt a Roma Intézetet, ahol a történeti kutatások eredményei, a romák múltjával kapcsolatos dokumentumok, hagyományos értékek együttesen, a széles nagyközönség számára megismerhetõvé, a kor mûszaki és ismeretátadási lehetõségeinek (kép, zene, film és számítógép egyvelege) segítségével válnak láthatóvá.
Média – A romák ábrázolásának újraformálása A média napjainkra a széles néprétegek legfontosabb tájékozódási forrásává vált. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a média roma kultúránk, nyelvünk és azonosságunk megõrzését szolgálja. Ha a romák médiabeli ábrázolását nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a média szélsõséges végletekben mutatja be a roma embereket. A középosztálybeli cigány emberek, a sokszínû cigány kultúra és hagyományápolás ábrázolása szinte egyértelmûen hiányzik e palettáról. A törekvõ, a sikereket elérõ vagy a társadalom elõítéletének falába ütközõ, a cigányságukat vállaló. Parlamentbe jutva, az MCF Roma Összefogás a médiatörvény reformja kapcsán fellép a közszolgálati televízió kisebbségi és különösen a roma társadalom nagyobb részének otthont adó vidékek életét bemutató regionális mûsorainak megerõsítéséért. A kereskedelmi médiában a beidegzõdött közhelyek visszaszorítását szorgalmazza.
ORSÓS JÓZSEF Baranya megye 7. sz. választókerület
14
A közszolgálatiság fogalmának új meghatározásánál hangsúlyt fektetünk a közös hazában élõ kisebbségek életének jobb láthatóvá tételére, a mûsorfolyamból kikopó mûfajok (magyar nóta, cigányzene, dokumentumfilmek, színdarabok és játékfilmek készítése) felkarolására.
www.romaosszefogas.hu
Céljainak eléréséhez a közmédiumok felügyelõ testületeiben delegált tagjaink révén tudunk hatni e szempontok érvényesítésére. A közszolgálati médiára fordított költségvetési források hatékony felhasználásának biztosításától jelentõs megtakarítást várunk, ami biztosíthatja az MCF által szorgalmazott országos romarádió elindításának költségeit is. Hisszük, hogy a szabályozott verseny találkozik a nézõk, mûsorkészítõk, mûvészvilág és a hirdetõk igényeivel. Ezért támogatjuk a digitális televíziózás törvényi és mûszaki feltételeinek biztosítását.
Célkitûzések: 1. A meglévõk mellett létre kell hozni a nélkülözhetetlen roma kulturális intézményeket (Roma Intézet, Roma Színház és mûvelõdési központok, ifjúsági klubok), és biztosítani kell a hosszú távú mûködtetésükhöz szükséges, elkülönített forrásokat az illetékes szaktárca költségvetésében. 2. A rádió a leggyorsabb információs eszköz, már a legszegényebb roma családban is van rádiókészülék. Egy országos lefedettségû, 24 órás rádióadó létrehozása szükséges, melynek finanszírozását az állami költségvetésben rendelkezésre álló, elkülönített források szavatolják. 3. A közszolgálati televízióban és rádióban – az ismert brit és tengerentúli példák mintájára – garantált rendszerben kell biztosítani a roma mûsorkészítõk és képernyõs arcok megfelelõ arányú foglalkoztatását. 4. A kereskedelmi televíziók mûsorszolgáltatási jogának biztosításánál kötelezõvé kell tenni az esélyegyenlõségi terv készítését.
ROMA ÖNTUDAT
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
5. Ki kell bõvíteni a Roma magazin mûsoridejét heti 25 percrõl, heti 2 X 50 percre. Ennek a mûsornak egy jobb nézettségi idõben 17.00 és 19.00 között hétköznap kell mûsoridõt biztosítani. A mûsor a nézõk igényeihez jobban igazodva legyen élõ és biztosítsa a nézõi visszajelzés lehetõségét. 6. Több olyan dokumentumfilm elkészítését szorgalmazzuk, amelyek a roma lakosság problémáit vetik fel és keresik rá a megoldást. Szükséges egy olyan televíziós kisjátékfilm-sorozat, amely szereplõi között romák is vannak. 7. A televíziós-kisjátékfilmek, valamint a roma kulturális értékeket valóságosan bemutató, szórakoztató jellegû mûsorok gyártására Roma Produkciós Iroda létrehozása, mely a közszolgálati (és esetenként akár a kereskedelmi) televíziók beszállítójaként is mûködhet. 8. Ahhoz, hogy több roma mûsorvezetõt láthassunk a képernyõkön, folytatni kell a roma újságírók (tovább-) képzését szolgáló programokat. A roma újságíró-képzésben résztvevõ fiatalokat a foglalkoztatásba átsegítõ állami ösztöndíjjal kell támogatni. Fontosnak tartjuk a meglévõ intézmények mûködési feltételeinek biztosítását.
www.romaosszefogas.hu
BOGDÁN JÓZSEF Bács-Kiskun megye 9. sz. választókerület
15
elleni küzdelem
DISZKRIMINÁCIÓ
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT 6. A megkülönböztetés elleni küzdelem Az MCF Roma Összefogás választási programja olyan átfogó megoldáscsomagot kínál, melynek sikere fokozatosan visszaszorítja a ma még meglévõ elõítéleteket. Az elõítéletességgel és megkülönböztetéssel szembeni fellépést megnehezíti, hogy a különbözõ elõítélet-kutatások alapján a többség és a média hajlik arra, hogy a romákat magukat hibáztassa helyzetükért. A „cigány munkanélküliség”, akárcsak a „cigány bûnözés” egyfajta címkévé vált a 90-es években Magyarországon, olyan kifejezéssé, melynek tartalmát a társadalom csak látszólag, az elõítéletek szûrõjén keresztül ismeri, és amit hajlamos a szõnyeg alá söpörni azzal az indokkal, hogy ez nem a többségi társadalom problémája, a megoldás sem az õ feladata. A magyarországi roma lakosság ügye az egész ország ügye. A romák helyzete csak abban az esetben mozdítható el pozitív irányban, ha a többségi társadalom megismeri a romák kultúráját és történelmét, illetve elõsegíti a foglalkoztatás, és az oktatás területén a megkülönböztetés formáinak visszaszorítását. Az eddigi diszkrimináció ellenes lépéseket (pl. a nép ügyvédje intézmény, az Egyenlõ Bánásmód Hatóság, stb.) üdvözöljük, ám azokat csupán a jó irányba vezetõ úton tett elsõ lépéseknek tekintjük.
Diszkrimináció elleni célkitûzések: 1. A médiában kapjon nagyobb teret a roma kultúra és identitás, illetve azok a roma emberek (színészek, zenészek, vállalkozók, sportolók, diplomások, és mások) közösségek, akik és amelyek jó példát tudnak mutatni egy társadalmi kérdés megoldására, hitelesen tükrözik a cigányság élethelyzetét és önazonosságát. 2. A munkaerõpiaci diszkrimináció hatásának feltárása, a munkavállalást, a társadalmi részvételt és integrációt elõsegítõ tevékenységek elindítása. 3. A Holocaust embertelenségének roma és zsidó áldozataira, továbbá az önkényuralmi rendszerek által meghurcoltakra kegyelettel gondolunk. Emléküket megõrizzük, védjük és továbbadjuk gyermekeinknek. 4. A kiépült diszkriminációellenes intézmények és intézkedések megtartása mellett nagyobb hangsúlyt fektetnénk a nyilvánosság erejére, és a (roma, valamint nem roma) lakosság körében a tájékoztató munka hatékonyságának növelésére (a háztartások legszélesebb körét elérõ kiadványokkal és programokkal).
BALOGH SÁNDOR Szabolcs megye 10. sz. választókerület
16
5. Az antidiszkriminációs jogi szabályozás megerõsítése. Az antidiszkriminációs törvény hatályának kiterjesztése a magán munkaadókra. 6. A sokszínûséget, a több kultúra egymás mellett élését támogató szemléletet erõsítõ civil, közösségi kezdeményezések kiemelt támogatása.
www.romaosszefogas.hu
7. További célok Az MCF Roma Összefogás programját a felelõs és demokratikus politizálás eszközeivel kívánja megvalósítani. Parlamenti pártként és koalíciós félként is kiszámítható, megbízható partner lesz. Politikai munkája célja, hogy Magyarország, mint a magyarság, cigányság és a velünk élõ többi nemzetiség közös hazája az Európai Unió és a szabad nemzetek közösségének tagjaként nemzetiségi hovatartozástól függetlenül minden állampolgára számára élhetõ, és méltóságteljes, teljes életet biztosítson. Bár programunk elsõ sorban a cigányság élethelyzetén szeretne javítani, ám az nem csupán a roma emberek támogatására számít. Mint ahogyan a kisposták és kisiskolák bezárása sem tesz különbséget az érintett települések lakói között, úgy a szegény sorban élõk, és közöttük a cigányság élethelyzetének javulása sem csupán az érintettekre vonatkozik, vagy „csak az õ ügyük”. Az MCF Roma Összefogás az ország lehetõségeit szem elõtt tartva, a hazai és uniós források célirányos és hatékony felhasználásától várja a programja megvalósításához szükséges forrásokat. Céljaink megvalósításához további erõforrást jelent a meglévõ költségvetési pénzek felhasználásának ellenõrzése és elköltésük hatékonyságának növelése. A közszolgálati médiában, egészségügyben, közigazgatásban és más társadalmi alrendszerekben tapasztalható egyszerre jelen lévõ hiány és pazarlás rendszerét fel kell számolni.
KÜLPOLITIKA
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Az MCF Roma Összefogás demokratikus pártként és politikai erõként nyitott a hasonló gondolkodású, a szegénységben élõk, és ezen belül a romák életének jobbítását célul kitûzõ szervezetekkel folytatott párbeszédre. Elutasítja a kirekesztés, elõítéletesség és politikai erõszak minden formáját. Várjuk azon cigány testvéreinket és céljainkkal egyetértõ, jó szándékú, becsületes emberek csatlakozását is, akik eddig a nagy pártoktól várták sorsuk jobbra fordulását. Hisszük, hogy a nagy parlamenti gyûjtõpártok nem alkalmasak a cigányság társadalmi felemelkedésének biztosítására, hiszen nekik gyõzelmük érdekében minden választói csoportot meg kell szólítaniuk, mindenkinek ígérniük kell. Az ígéretek beváltásánál azonban a cigányság, és általában a szegény sorsú csoportok valahogy mindig leghátulra kerülnek, mindig akad „fontosabb” dolog.
Külpolitika Az MCF a harmadik Magyar Köztársaság érdekeit szem elõtt tartva, a szomszédos országokkal kiegyensúlyozott partneri viszonyra törekszik, támogatja a környezõ országok demokratizálódását, és ennek függvényében uniós tagságát. Románia és Bulgária uniós csatlakozása során fontosnak tartjuk, hogy az EU nyomásgyakorló eszközeivel kényszerítse ki a két ország összesen mintegy 4 milliós cigány közössége helyzetének javítását.
www.romaosszefogas.hu
MOGYORÓSI GABRIELLA
Nógrád megye 4. sz. választókerület
17
GAZDASÁGPOLITIKA
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Az EU tagjaként élõ Magyarország, és parlamenti erõként az MCF Roma Összefogás a fokozatos bõvítés mellett támogatja a megfontolt mélyítést is, amit az unió állampolgárainak jobb tájékoztatása kell, hogy kísérjen. A NATO tagjaként fontosnak tartjuk a nemzetközi terrorizmus elleni hathatós fellépést, melyben hitünk szerint – erejéhez mérten – hazánknak is részt kell vennie. A politikai erõszakot elítélve együtt érzünk a terror minden áldozatát sirató családdal és nemzettel. Ma is érezzük a szeptember 11.-i támadás sokkját, és parlamenti erõként felelõsségteljesen keressük az egyensúlyt a társadalmi berendezkedésünk alapját képezõ demokrácia és szabadságjogok biztosítása, illetve a nemzetünk és életformánk alapját fenyegetõ terror visszaszorítására tett szükségszerû lépések között. A parlamentbe kerülve fontosnak tartjuk, hogy az állam és az unió a piacok egységesülését és a nemzetközi verseny fokozódását eredményezõ globalizáció káros hatásait a versenyben alulmaradók, és szegények számára tompítsa. Ez nem vezethet azonban a verseny indokolatlan korlátozásához, így például a távol-keleti (különösen kínai) termékek piacainkról való kiszorításához, vagy árdrágító monopóliumok kialakulásához, fennmaradásához. Megértjük a határon túli magyarok azon igényét, hogy Magyarország fokozott figyelmet fordítson sorsukra, és osztva mértékadó képviselõik véleményét, elsõ sorban a szülõföldön maradást szorgalmazzuk. Rájuk gondolva mindannyian emlékszünk 1990. márciusára, amikor Marosvásárhelyen erdélyi cigány testvéreink siettek a szorongatott magyarok segítségére. Ennek kapcsán emlékeztetünk arra, hogy a történelmi Magyarország területén élõk, magukat magyarnak vallók között számos cigány ember is található, akiknek a magyar kultúrához és nemzethez való tartozását nem lehet megkérdõjelezni.
Gazdaságpolitika Az MCF Roma Összefogás elfogadja a piaci viszonyokon alapuló kapitalista gazdasági rendet, és látja, hogy a piacok egységesülését és a nemzetközi verseny fokozódását eredményezõ globalizációba bekapcsolódó országok nemzetgazdasága jobban fejlõdik, mint az abból kimaradó államoké. Elfogadhatónak tartjuk az állam ideiglenes beavatkozását a gazdaság folyamataiba, ám ez csak az unió szabályainak figyelembe vételével történhet. Az állam ott segítsen be, ahol a fejlõdéshez az elengedhetetlen, de ne avatkozzon be ott, ahol az rontja a versenyképességet.
SÜTÕ JÁNOS ZOLTÁN Zala megye 2. sz. választókerület
18
Célunk az állam erõforrásainak célirányos felhasználása, amitõl két célt várunk: Olyan gazdasági növekedést, amely az élénkülés eredményeként újabb munkahelyeket teremt. Másfelõl megtakarításokat, amelyek forrást biztosítanak programpontjaink megvalósítására. Az MCF Roma Összefogás
www.romaosszefogas.hu
részvételével alakított politika eredményeként a foglalkoztatásban az állami támogatást fokozatosan felválthatja a piaci alapú, tartós munkaviszony.
Szociálpolitika Az MCF Roma Összefogás programjának fõ célja, hogy a roma emberek tartós munkalehetõséggel, kiszámítható létbiztonsággal rendelkezzenek, és ne szociális segélyezettként kelljen élniük. Ugyanakkor támogatjuk azt a rászorultsági elvû szociálpolitikát, amely a családtámogatási rendszer igazságosabbá tételével oda ad többet, ahol nagyobb a szükség. A szociális támogatási rendszer a nehéz élethelyzetben lévõk gondjait hivatott enyhíteni, ám valljuk, hogy a jó támogatási rendszer a megélhetés biztosítása mellett egyben a munkaképes embereket munkavállalásra is ösztökéli. Az ország házában javasoljuk, hogy a nyugdíjrendszer jobban alkalmazkodjon a kiszolgáltatott munkavállalók, így köztük számtalan cigányember szükségletéhez, hogy a ma még feketén vagy minimálbéren bejelentve dolgozó romák idõs korukban se maradjanak kiszámítható megélhetés nélkül. Határozott felfogásunk szerint azonban a legjobb szociálpolitika az, ha minden dolgozni tudó ember számára biztonságot nyújtó munkahelyet teremtünk.
Közlekedéspolitika Üdvözöljük a közlekedéspolitikában tapasztalható változásokat, az autópályaépítés és vasútfejlesztés gyorsulását. Ugyanakkor emlékeztetünk arra is, hogy a roma közösségek nagy része olyan lakókörnyezetben él, ahol az emberhez méltó infrastruktúra csak nyomaiban van jelen. A parlamentbe kerülve és kormányfelelõsséget vállalva telep felszámolási programunkhoz illeszkedõ közlekedéspolitikát szorgalmazunk, amely az egyszerûbb oktatási / képzési intézményekbe és munkahelybe járást szolgálja.
SZOCIÁLPOLITIKA
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Az autópálya-építés és más nagyberuházások fontosságát elismerve támogatjuk a nyilvánosság és a Gazdasági Versenyhivatal erejét az árdrágító kartellesedés és korrupció ellenes fellépésnél. Az így elért megtakarításból jutna arra, hogy a kistelepülések hazánk közlekedési vérkeringésének részei maradhassanak. Ugyanilyen fontosnak tartjuk ugyanakkor a környezetbarát vasúti és vízi közlekedés fejlesztését és támogatását, nagyvárosaink bekapcsolását a nemzetközi (pl. a tervezett Párizs-Budapest magas sebességû vasút, Transzszibériai vasúthoz csatlakozás) és regionális (fõként határ menti) közlekedési hálózatokba. Támogatjuk a közlekedési szövetségek kialakulását / mûködését, a bérlet- és tarifarendszerek további átjárhatóságát, közelítését. A munkába- és iskolába járás terheinek ellentételezését a jövõbe való befektetésnek tekintjük.
www.romaosszefogas.hu
ORSÓS JÓZSEF Baranya megye 3. sz. választókerület
19
RÉGIÓFEJLESZTÉS
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Budapest-program és régiófejlesztés Budapest Kelet-Közép-Európa lüktetõ szíve, gazdasági, szolgáltatási és kereskedelmi központja, és számos romaember otthona is egyben. Az MCF Roma Összefogás elfogadja a fõváros és agglomerációja fejlesztésének és lakhatóbbá tételének szükségszerûségét, és azt, hogy a térségbeli fõvárosokkal való versenyben ez állami támogatást is megkövetel. Ugyanakkor emlékeztetünk arra, hogy a fejlõdés gyakran a szervesen kialakult roma közösségek lakókörnyezetének felszámolásával, és e közösségek széthullásával jár párban, amit kilakoltatások és a rehabilitációra váró tömbökben lakók kiszorítása kísér. Civil szervezetek bevonásával olyan átgondolt programokat indítunk, amelyek igazodnak a gyakran többgyermekes és beteg családtagokat ápoló családok igényeihez, lakókörnyezetük minõségének javításával biztosítja közösségeik megóvását. A városokban lakó romák gyakrabban találkoznak a diszkriminációval. Könnyebben találnak ugyan munkát, ám könnyebben veszítik is el állásukat. Fõként tehetséges cigányzenészeinket sújtja a zenés szórakozóhelyek és éttermek számának csökkenése, ami már középtávon is veszélyezteti a zenész utánpótlást. Szorgalmazzuk, hogy az OCÖ és a Fõvárosi Cigány Önkormányzat, illetve civil szervezetek együttmûködésében Budapesten jöjjön létre egy olyan kelet-közép-európai roma kulturális központ, amely a roma hagyományõrzés feladata mellett tovább pezsdítené a fõváros lüktetõ kulturális életét. A fõváros fejlesztése mellett ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy az ország régiói arányosan részesüljenek a központi és uniós fejlesztési lehetõségekbõl, a meglévõ aránytalanságok csökkenjenek, és minél több intézmény kerüljön olyan településre, ahol azok roma emberek számára is elérhetõek, az adóforintokból fenntartott hivatalok és intézmények elõnyeit õk is egyre nagyobb számban élvezhessék, szolgáltatásaikat igénybe vehessék. Ennek biztosítására szeretnénk a kistérségi, megyei és regionális fejlesztési bizottságokban több roma érdekképviselõt látni.
Hogyan kívánjuk céljainkat elérni, és megkerülhetetlen parlamenti erõként megvalósítani? A romák nincsenek egyedül! Számos barátunk és támogatónk akad a nem romák körében is, akik józanul gondolkodva tudják: Magyarország közös hazánk. A kopogtatócédula-gyûjtés során is száz számra adták oda a jelöltjeinket helyben jól ismerõ nem romák ajánlásukat, jól tudva: a cigányságért és egyben a helyi közösségért is tenni akaró és erre képes embert támogatnak.
DRÁGA ARTÚR Hajdú-Bihar megye 8. sz választókerület
20
Milyen sok roma képviselõ lehet a parlamentben? Mi romák büszkék vagyunk azokra, akik közülünk tehetségük és szorgalmuk alapján eredményt értek el. Közéjük számoljuk eddigi képviselõinket is.
www.romaosszefogas.hu
A nagy pártoktól gyakran hallhatjuk, hogy közülük az képviseli jobban a cigányság érdekeit, amelynek padsoraiban több roma képviselõ ül. 2006-ban a Fidesz színeiben elõreláthatóan három, míg a szocialistákéban egy-két roma politikus biztosan bejut a parlamentbe.
AZ MCF Roma Összefogás képviselõjére és listájára adott szavazattal egy további egész képviselõcsoportnyi cigányember, kedvezõ esetben akár 20-25 képviselõ is ott lehet, ahol a fontos döntések születnek: a Parlamentben. A Roma Összefogás nem példa nélküli! A határon túli magyarok jó példát mutatnak nekünk: Korábban Szlovákiában több magyar párt is volt. Többet küzdöttek egymás ellen, mint a bennük bízók sorsának jobbra fordulásáért. Egyszer azonban belátták, hogy egységben az erõ, és akkor a három magyar párt létrehozta a Magyar Koalíció Pártját, amely hét éven keresztül (1999 - 2006) volt kormányon, és az idei szlovákiai választáson is jó eséllyel indul. Az erdélyi magyarok is úgy tartják, hogy egy pártban egyesítve erõiket hatékonyabbak tudnak lenni. Az RMDSZ arra ad jó példát, hogy bírja sok Erdélyben élõ román szavazatát is. Õk ugyanis azt gondolják: Ha jól, vagy jobban megy a magyaroknak, nekünk ott élõknek is jobb lesz! Amikor Romániában 2004. decemberében kormányváltásra került sor, az RMDSZ megkerülhetetlen erõ tudott maradni, és az addig kormányzó baloldali párt helyett a többségbe kerülõ jobboldalival kötött koalíciós megállapodást.
PARLAMENTI ERÕ
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Ezek a példák is azt mutatják: Tudatlanságot, vagy hazugságot állítanak azok, akik szerint a romák jobban járnak, ha a nagy pártokra szavaznak. Vajon mernék-e ugyanezt ajánlani a határon túli magyaroknak, és vajon a határon túliak hallgatnának-e rájuk, amikor a tapasztalatuk pont ennek az ellenkezõjét mutatja. Ha erõs az összefogás, és az egységet megbontani próbálókat kivetjük sorainkból, nekünk romáknak is sikerülhet! Mi lesz akkor, ha az Összefogás mögé mégsem sorakoznak fel elegen, és nem lesz meg a bejutáshoz szükséges 5%? Az országos lista felállítása egy minden eddiginél nagyobb történelmi eredmény. Olyan fegyvertény, amire minden cigányember büszke lehet! Bízunk abban, hogy a kb. 350 000 szavazóképes roma elsöprõ többsége felsorakozik az MCF Roma Összefogás zászlaja mögé, és – alacsony részvétel mellett – ez a támogatás nemhogy 5, de inkább 7-8% eredményre is elég lesz. Ha mégsem leszünk elegen, úgy a romavoksok továbbra is fontosak maradnak. Azokban az egyéni választókerületekben ugyanis, ahol az április 9.-i elsõ fordulóban nem születik gyõztes, a két héttel késõbbi második fordulóban a cigányemberek szavazata döntheti el a választás kimenetelét. Ez 2002-ben is
www.romaosszefogas.hu
CSONKA GÁBOR Heves megye 2. sz. választókerület
21
PARLAMENTI ERÕ
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT így volt, akkor az elsõ fordulótól távol maradó kisgazdák mellett a romák is a mérleg nyelvének szerepében voltak. Ezért a támogatásért cserébe az MCF programja támogatását kéri, ami minden eddigitõl eltérõen számon kérhetõ tételekbõl áll. Mi lesz akkor, ha a Roma Összefogás bejut ugyan a parlamentbe, de nem lesz rá szükség a kormánytöbbség biztosításához? A tapasztalat azt mutatja, hogy a közel 160 magyarországi párt közül azok sikeresek, amelyek parlamenti frakcióval is rendelkeznek. Parlamenti erõként az MCF Roma Összefogás roma érdekvédõi a minden ülés elején tartott napirend elõtti felszólalások alkalmával a többi parlamenti párt vezetõ politikusaival egyenrangúan szólalhat fel. Ez jó alkalom arra, hogy ráirányítsák az ország nyilvánosságának figyelmét a romák helyzetére, és szembesíteni tudják a kormányt ígéreteivel, saját javaslataikkal pedig alternatívát tudjanak kínálni. Adott helyzetben az MCF szavazataira is szükség lehet, pl. a kétharmados törvények megszavazásánál, így a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül az MCF Roma Összefogás erejét. Az 1994-1998 közötti idõszak példája azt mutatja, hogy ha a vesztes nagy pártból sok kicsi válik ki (akkor az MDF-bõl vált ki a MIÉP, MDNP, Piacpárt, stb.), úgy a 7-8% támogatottságú MCF-nek is nõ a súlya. A Fidesz 1994-ben egy olyan kispárt volt, amely a szétesõ MDF romjain nõtt naggyá. Vajon nem csak olyan újabb romapolitikusok szeretnének hatalomba jutni, akik egyik nagy pártnak sem kellettek? Az ellenkezõje igaz: Az MCF Roma Összefogás vezetõi olyan politikusok, akik az OCÖ-ben végzett munkájuk során megismerték a politika csínját-bínját, és eközben olyan hatékonyan védték a cigányság érdekeit, és szembesítették a nagy pártokat saját korábbi ígéreteikkel, hogy ezért „kellemetlenné” válnának. A nagy pártoknak ugyanis olyan „dísz-pintyekre” van szükségük, akik elhiszik és „megértik” a romaprogramok megvalósítását hátrébb soroló okokat. Nekik áldozatokra és nem gondolkodó, felelõsséget vállaló érdekvédõkre van szükségük. A nagy pártok azért sem akarnak javítani a romák helyzetén, mert ha csökken, vagy megszûnik kiszolgáltatottságuk, nem lehetne pár száz forintért, vagy használt ruhákért és lejárt szavatosságú tésztáért megkapni szavazatukat. Az MCF várja azokat a roma politikusokat, akiknek felnyílik a szeme, és nem olyanok, akik roma testvéreikre hivatkozva a hivatalban, szolgálati autóban elfelejtik azokat, akiknek támogatásával feljutottak.
KISNÉ SÁRKÖZI ILONA Baranya megye
22
Nem képviselik-e jobban a mai parlamenti pártok a romák ügyét? A nagy pártoktól mást se hallunk, mint hogy õk képviselik igazán a rászorulók és szegények ügyét! Az általuk létrehozott Romaügyi és Cigányügyi Tanácsok, Hivatalok és Bizottságok, vagy a színeikben parlamentbe jutott képviselõk számával dobálóznak. Miután már mind a két oldal, az MSZP és a FIDESZ is volt kormányon, ezért mindegyiknek bõven lett volna lehetõsége érdemben is
www.romaosszefogas.hu
tenni a cigányságért. Azok a roma politikusok, akik elõkelõbb, vagy hátulsóbb listahelyen bejutottak a parlamentbe egyenként nem tudtak elég erõt felmutatni ahhoz, hogy pártjaik felsorakozzanak javaslataik mögé, vagy hogy a romaprogramokra elkülönített pénzek érdemi változást eredményezzenek. Az MCF Roma Összefogás kormányzati erõként a roma emberek bizalmára építve, a CKÖ-k révén velük nap nap után találkozva számon kérhetõ és konkrét programmal politizál. Azért és úgy, hogy négy év múlva valós eredményeket felmutatva kérhessen újra bizalmat szavazóitól.
JELSZAVAINK: Adóznék, de nincs munkám, sem társadalombiztosításom Én már 16 éve keresek munkát A gyerekem nem járhat óvodába, mert bezárták az óvodát Gyermekemet kisegítõ iskolába küldik A gyerekem késve kapja meg az ösztöndíját A mentõ nem jön a mi utcánkba
ÖSSZEFOGÁS
ROMAÖSSZEFOGÁS A JÖVÕNKÉRT, A MUNKÁÉRT, A MEGBECSÜLÉSÉRT ÉS VÉGRE ÖNMAGUNKÉRT
Az orvos nem vizsgál meg, mert nincs pénzem 16 éve nem tudok új otthont teremteni a családomnak Én már 16 éve szeretnék jobban élni Sárban jár a gyerekem iskolába Megduplázták ugyan az autópályák hosszát, de el se jutok odáig Megduplázták ugyan az autópályák hosszát, de nálunk nincs járda sem köves út Megduplázták a családi pótlékot, mégis havi ezer forinttal kevesebbet kapok Igen, 5 %-kal csökkentették az áfát, mégis minden drágább mint tavaly És ki törõdik Lakatos Pistivel? Ha nincsen munkám, nem lesz szép otthona a családomnak Nincs emberi környezet: utak, vezetékes víz, megbecsülés, emberhez méltó élet kell Igen nagy bátorság kellett ahhoz, hogy végre kezünkbe vegyük sorsunkat!
www.romaosszefogas.hu
RÁCZ DEZSÕ Nógrád megye 3. sz. választókerület
23
MCF ROMA ÖSSZEFOGÁS PÁRT Eljött a változás ideje: Igen, 2006. április 9-én elõször dönthetek, és most valóban választhatok:
MCF Roma Összefogás Párt
„Isten hozott benneteket! Szeretettel adom rátok apostoli áldásomat.” II. János Pál pápa e szavakkal áldotta meg a magyarországi romákat További információk: www.romaosszefogas.hu www.romaforum.hu www.romacafe.hu www.romaholokauszt.hu www.romasansz.hu www.ocovalasztas.hu I
I
I
I
Az MCF Roma Összefogás Párt választási programfüzete Felelõs kiadó: Kolompár Orbán, 6120 Kiskunmajsa, Fõ út 130.
24
www.romaosszefogas.hu