e Roma seron, kon perdal zhuvinde Roma Holocaust túlélők emlékeznek Recollections of Roma Holocaust survivers Porrajmos

e Roma seron, kon perdal zhuvinde Roma Holocaust túlélo˝k emlékeznek Recollections of Roma Holocaust survivers

Porrajmos Romano Medijako Centroske Ginadyi / Roma Sajtóközpont Könyvek / Roma Press Center Books 2

Ála trájin le bácskake roma, le sztrémoszke mudárde pe droma, hej?

Élnek-e a bácskai cigányok? Veszprémiek meghaltak az úton, hej!

Déta, Jankó, ker i bári milá, ke pa sáve haj e terni romnya, hej!

Sírjál, Jankó, bucsuzzál el sírva kedvesedtôl, kicsi fiadtól, hej!

Ále nyámco le báre bombanca, ájo ruszo le bute tankenca, hej!

Jön a német nehéz bombázókkal, itt a ruszki dübörgô tankokkal, hej!

Puske báson, le savóra násen! Szosztár básen? Ke zorálesz básen, hej!

Puska dördül, a gyerekek futnak! Miért futnak? Fegyverek ropognak, hej!

Ávoj, Hitler, ásol tye séresztár! Szo tu kerdan amáre themesztár, hej!

Hej, te Hitler, pusztuljon a fejed! Országunkat pusztasággá teszed, hej!

De m palpále mure ternyita ke prahon pe e csorre savóra, hej!

Elraboltad tôlem ifjuságom, megöltétek ártatlan családom, hej!

Ávoj, Hitler, puter tri kapuva, ke prahon pe e csorre savóra, hej!

Hej, te Hitler, nyisd ki a kapudat, most temetik kicsi fiamat, hej! Erdôs Kamill gyûjtése, Bari Károly fordítása

e Roma seron, kon perdal zhuvinde Roma Holocaust túlélo˝k emlékeznek Recollections of Roma Holocaust survivers

Porrajmos

1092 Budapest, Ferenc krt. 22. 2/3., Hungary Tel.: (36-1) 217-1059, tel./fax: 217-1068 E-mail: [email protected] http://www.romapage.c3.hu/rskhir.htm

O Romano Medijako Centro kathar o l995 kidel kethane thaj del avri nyevipenge sakodi, so le romenca pecisajvel ando Ungriko Them. Tala panzh bersh kade oxto shel skurto thaj lungo iskirimo dine avri le ungrika nyevipura. Panzh shel radioshicko butyi dine tele le Ungriko Themesko radiovura. Ande amare butyi butivar rakhadyilam kasave historijenca, saven aba na ande nyevipura trubulas te das avri. Ande kade, kade kamas, te keras ke majbut ginadyi, te das avri, ande soste tele iskirisaras so pecisardas dulmut, thaj akanak- andar kodolengo muj, kasa kasave pecisarde. Kodol kon keren e ginadya kodi kamen ke le roma phenen lenge historije pala pende, na kaver te phenel. Le rom butivar kodole historije phenena, save inke khonyik chi pushlas lendar. Najis tumenge, ke zhutisaren amenge ke kadal historije avri te das:

A Roma Sajtóközpont 1995 óta dolgozza fel és adja közre a sajtóban a Magyarországon és a régióban élô roma közösségekkel kapcsolatos eseményeket. Az indulás óta eltelt öt évben mintegy nyolcszáz rövidhírünket és hoszszabb cikkünket közölték magyarországi napilapok, félezer rádiós anyagunkat sugározták magyarországi rádiók. Munkánk során azonban több olyan történettel találkoztunk, amelyek feltárása és dokumentálása szétfeszítik az újságírás hagyományos kereteit: ezért döntöttünk úgy, hogy a jövôben könyvsorozat formájában jelentetjük meg a közelmúlt és a jelen sürgetôen feldolgozatlan eseményeit – az azokat átélôk szájából. A szerkesztôk szándéka szerint e könyvsorozat lapjain a romák, ahelyett, hogy róluk mesélnének, maguk fogják elmesélni a legtöbb esetben elôtte soha meg nem kérdezett történeteiket. Köszönjük, és hálásak vagyunk, hogy segítenek nekünk e történetek közreadásában:

The Roma Press Center has been recollecting and publishing all issues regarding the Romani community in Hungary and in the region since 1995. Since its inception, in the past 5 years, well over 800 short news items and longer articles written by our staff were published in Hungarian national newspapers, as well as 500 radio programs of the Roma Press Centre were aired in several radio stations in Hungary. In the past five years we have found several stories where the investigation and documentation would have broken the frames of the traditional journalism; so we decided to start publishing the most unexplored issues of the present and the recent past in the form of a book – through the authentic narration of the ones who went through them.According to the intention of the editors, on the pages of these books Roma will tell their stories – most of them never told before –, instead of being subject of the narration. We are grateful to the following people for telling their stories:

1. Puczi Béla (Marosszentgyörgy–Budapest) 2. Krasznai Rudolfné Kolompár Friderika, Lendvai Ilona, Holdosi Vilmosné, Bogdán Ilona, M. M.-né, Kovácsi Gyuláné Kolompár Matild, Kolompár Istvánné Lakatos Julianna, Raffael Ilona, Vajda Rozália, Hódosi Magdolna, Sztojka Istvánné, Krasznai Rudolf, Oroszi Rudolf, Holdosi József, Kánya Lajos, Bognár Albert, Szemerei András, Peller Piroska, Rakovszki Miklósné, Raffael Margit, Lakatos Angéla 3. ........... 4. ...........

Porrajmos Porrajmos e Roma seron, kon perdal zhuvinde

e Roma kon perdál zhuvinde Roma szeren, Holocaust túlélo ˝k emlékeznek Roma Holocaust emlékeznek Recollections of Romatúlélôk Holocaust survivers Recollections of Roma Holocaust survivers editor/szerkesztette/edited by: B ERNÁTH GÁBOR kon phushenas/az interjúkat készítették/interviews were made by: DR. BÁRSONY JÁNOS, DARÓCZI ÁGNES, H ORVÁTH ÉVA,

H ORVÁTH MARGIT, L AKATOS ELZA, MÁRVÁNYI PÉTER (MÁRVÁNYI S. GYÖRGY), MIKLÓSI GÁBOR, NÓTÁR ILONA, PUCZI B ÉLA, S. KÁLLAI SZILVIA, TRENCSÉNYI KLÁRA,VIDÁK MELINDA, ZSIGA ALFONZ boldas/fordította/translated by: R ADNÓTI ANNA (anglicko shib/angol/English), MOHÁCSI J ÓZSEFNÉ és MOHÁCSI EDIT (romanes) naisaras/külön köszönet/special thanks to: DR. BÁRSONY JÁNOS, DARÓCZI ÁGNES, MAJOROS KLÁRA, ˇ ˇ CLAUDE CAHN, SARITA JASAROVA, SEJDO JASAROV, L AKATOS ELZA, ANNE L UCAS, SERGE MEZHBURD, MOHÁCSI VIKTÓRIA, ZÁDORI SAMU fotovura/képek/pictures: DOKUMENTATIONS-

UND KULTURZENTRUM DEUTSCHER SINTI UND ROMA; INTERNATIONAL AUSCHWITZ COMMITTEE

Sponsor A könyv megjelenését támogatta The publication has been supported by: ROYAL NETHERLANDS EMBASSY IN BUDAPEST

ISSN 1585 - 8901 ISBN 963 00 3889 7

Roma Sajtóközpont Könyvek 2 Budapest, 2000 © Roma Sajtóközpont, Jancsó Miklós, Daróczi Ágnes, dr. Bársony János, Márványi Péter,

Dokumentations- und Kulturzentrum Deutscher Sinti und Roma; International Auschwitz Committee Kiadja a Roma Sajtóközpont A kiadásért felel: a Roma Sajtóközpont igazgatója Tördelés: EZ Nyomás: Rózsa Nyomda Felelôs vezetô: Rózsa Gábor

Tartalomjegyzék MICHAEL STEWART: Serojipo thaj serosaripo Emlékezet és megemlékezés Memory and Commemoration . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Sar shavoro/Gyerekfejjel/As a child . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Sheja/Lányok/Young girls . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56 Terne Roma/Férfiak/Young men . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95 Kodol romenge anava kon mule ando butyano lageri Roma munkaszolgálatos áldozatok névsora List of Roma Victims of the Forced Labor Service . . . . . . . . . . .123 Tela phuv/Föld alatt/Under the sod . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .127 Porrajmos ando Ungriko Them-Kronologija A Porrajmos Magyarországon-Kronológia Porrajmos in Hungary-Chronology . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .137 Porrajmos ande Trito Imperija-Kronologija A Porrajmos a Harmadik Birodalomban-Kronológia Porrajmos in the Reich-Chronology . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .146

SEROJIPO THAJ

SEROSARIPO

EMLÉKEZET

ÉS MEGEMLÉKEZÉS

MEMORY AND COMMEMORATION

– MICHAEL STEWART –

– MICHAEL STEWART –

– MICHAEL STEWART –

Else Schmidt efta bershengi sas, kana 1942 de milaj kheral ingerde la andar o Hamburgo. Pe kode seroj, duj ketana ingerde la ande ek porticko baro kher, kaj le but romen khidenas khetane. La Elseka chi gindonas pala kode sostar, ande la khate. Inke chi kode na zhanglas sosi kodo „rom”. Chi vreme nas la, te zhanel sosi o rom, ke lako dad sigo rakhas la, haj khere ingerdas la. Kattyi phendas lake, te bistrel o intrego.

Else Schmidt hétéves volt, amikor 1942 nyarán elvitték hamburgi otthonából. Arra emlékszik, hogy két katonaruhás férfi bekísérte egy kikötôi raktárépületbe, ahová már cigányok tömegét gyûjtötték be. Elsének sejtelme sem volt arról, hogy miért hozták ide. Valójában azt sem tudta mi az, hogy „cigány”. Ezúttal esélye sem volt arra, hogy megtudja, mivel az apja órákon belül rátalált, és hazavitte. Annyit mondott neki, hogy félreértés történt, és felejtse el az egészet.

Else Schmidt was seven years old when taken in the summer of 1942 from her home in Hamburg. She remembers two men in military coats marching her to a warehouse on the docks where they left her among crowds of Gypsies already gathered there. Else had no idea why she had been brought there. In fact, she had no idea what a ‘Gypsy’ was. Nor, on this occasion, did she have a chance to find out, for within hours her father had found her and brought her out of the docks. He told her that there had been a misunderstanding and that she should forget all about it.

E Else – atunchi inke na zhanglas – laki dej „doppash rom” sas, lako dad nyamco sas. O naci terminologica avri phenel voj „C-minus” si. Kadal kasave manusha si, kasko rat hamisardyol le nyamcicko ratesa. Le kasave manusha le maj bare benga. Le „uzhe roma” kodol barem andar mashkar jekhaver len romnya, haj romes. Le „C-minusosa” pale andre makhen le uzhe nyamcengo patyiv. La Elseka bax sas: ke voj ando trajo ashilas, maj anglal sar lake da deportalisarde, jekh nyamcicko familija garudas la, pala kode pasha peste las la. Cinyi sas inke atunchi, haj anda kode na serosajvel.

Else – bár akkor még ezt nem tudta – „félcigány” anya lánya volt, aki nem cigány árjához ment feleségül. A náci terminológia szerint így a „C-mínusz” kategóriába számított, amely kevert fajú cigányt jelentett, háromnegyed részben német vérrel. Az efféle keveréket veszélyesebbnek tartották, mint az ún. „tiszta cigányokat”, mert azok legalább egymás között házasodtak. A „C-mínuszosok” azonban beszennyezéssel fenyegették az árja közösséget. Elsének szerencséje volt: túlélte az üldözést, mert nem sokkal édesanyja deportálása elôtt elbújtatta, majd

Else – though she did not know it then – was the daughter of a ‘half-Gypsy’ who had married a non-Gypsy Aryan. As such, she counted in Nazi terminology as a ‘Z minus’, a mixed-race Zigeuner with ‘a greater proportion of German blood’. Such mischlinge were seen as more of a menace than the so-called ‘pure Gypsies’ because these latter at least ‘married amongst themselves.’ Z minuses, by contrast, threatened to pollute the ‘folk community’. Else, then had already been rather fortunate in 7

Pala duj bersh pale palpale avile le duj manusha. „Muro na chacho dad gindyindas, aba na but shaj kerel mishto, avla te phenla mange o chachipo. Atuhchi phendas mange na voj muro chacho dad. Vi leski romnyi thaj vi voj zurales rovnas.Thaj phendas mange muri na chachi dej, kaj akanak zhas, kothe rakhadyuves kodola romnyasa, kon si tyi dej. Me chi hatyardom andar kade khanchi… Pe kode pale mishto seroj, kanak cini shej somas thaj kanak zhamas varikaj, so le dujzhene xutyelnas mure vast, te na mukhas jekhekavres. Uzhes seroj pe kode kana te xutrav jekh geshtaposhesko vast haj voj shudas muro vast. Pe kadal mishto seroj desar shavoro but resnas mange de cini so pecisajvel manca. Elsake bari baxt sas, na kade sar kodole butshel mijje romenge kas andar 1936 thaj mashkar o 1945-o ingerde andar lengo kher. Lako na chacho dad inke jokhar las peske o tromipo, thaj gelas kaj o SS-i te mangel lake slobodicko lil. Pala panzh shon, pala kode sar ingerde la, tele gelas ando Ravensbrücko te ingrel la khere. Else ando Londoni ando Imperial War Museumoske phendas, na dulmut kode mangle latar kana ando lageri sas, so lasa kerde kothe, pala kode te na vorbil khanchi thaj te iskiril telal jekh hertija, so maladyilas lasa ando Auschwitzo. Kado papiroshi na reslas khanchi. „Ke kon bararnas man, ande Hamburga trajinas khanchi na zhannas pala kode, so pecisajlas ando lageri. Kattyi gindyinas numa nasul shaj sas kothe. Kode chi zhangle sar mudaren thaj phabaren le manushen. Chi na hatyarde pe sosko pharipo 8

adoptálta egy német család, és túl kicsi volt ahhoz, hogy vissza tudjon emlékezni azokra az idôkre. Két évvel a zavarba ejtô kikötôi kaland után ismét megjelent náluk a két férfi. „A nevelôapám úgy gondolta, hogy ezúttal nem lenne olyan könnyû kihoznia onnan, ezért elmondta nekem, hogy ô nem a vérszerinti apám, és sírt, amikor errôl beszélt. Az anyukám pedig könnyezve mondta el, hogy nem mi vagyunk az igazi szüleid. Ahová most kerülsz, ott találkozni fogsz az igazi mamáddal. Engem teljesen felkészületlenül ért mindez, egyszerûen nem értettem az egészet… Vannak részletek, amelyekre különösen jól emlékszik az ember a gyerekkorából. Például mindig kézen fogva vezettek a nevelôszüleim, hogy el ne veszítsük egymást. Tisztán emlékszem, hogy meg akartam fogni az egyik gestapós kezét, de ô ellökte a kezemet. Nagyon jól emlékszem ezekre az apróságokra, mert akkor gyerekként ezek nagyon sokat jelentettek nekem.” Else szinte példátlanul szerencsés volt azokhoz a cigány származású százezrekhez képest, akiket 1936 és 1945 között elhurcoltak az otthonukból vagy a sátortáborukból. Nevelôapja az elsô sikeres közbelépés után még egyszer vette a bátorságot, hogy menlevelet kérjen az SS-tôl a kislánynak. Öt hónappal Else elhurcolása után Ravensbrückbe utazott, hogy hazavigye. Else a londoni Imperial War Museum által nemrégiben rögzített visszaemlékezésében elmondta, hogy utoljára azt követelték tôle a táborban, írjon alá egy papírt, amelyben vállalja, hogy senkinek nem beszél

surviving, hidden in a German family where she had been adopted some time before her biological mother had been deported. She herself had been too young to remember any of this. Two years after her first puzzling visit to the docks, the men came to the door again. ‘My adoptive father thought it would not be so easy this time to get me back, and so he told me I was not his biological child; he cried when he said this. And my mother said through her tears, “we are not your real parents. You will meet your real mother at the place where you are going now.” I was completely unprepared for all this and I just could not understand it…. There are details which you particularly remember as a child. For instance, I had always held hands with my adoptive parents when walking so as not to get lost. I can clearly remember that I looked for the hand of one of the Gestapo for me to hold, but he pushed my hand away. These are small things which I can remember quite clearly, because for me as a child they were big things.’ Amongst the hundreds of thousands of people of Gypsy descent who were taken away from their homes and caravans between 1936 and 1945 Else was almost uniquely fortunate. Her adoptive father, having succeeded once, braved the offices of the SS again and secured letters of release. Five months after she was taken away he travelled to Ravensbrück to reclaim her. In a recent interview carried out by London’s Imperial War Museum, Else explained that her last obligation in the camp was to sign a paper in which she under-

gelom perdal, anda jekh palpale trade man ande shkola. Kon barardas man na mishto kerde aba pala kodo naj keren.” Khere chi vorbinnas pala e nasulyipo. Ande shkola pale sa lazhavo kernas lake. „Ke ando lageri kothe sas pe muri kuj o billogo, ande shkola sa tele trubulas te sharavav muri kuj. Ande shkola ande anglune dyesa le sittyara nasul nacivura sas le, opre tordyarde man, thaj kode phende: zhikaj na phenes avri sakoneske, so si pe tyi kuj, zhi pe atunchi si te tordyos kathe.”

Zhi kathar deshoxto bersh khonyik na vorbisardas la Elsasa pala kode, so maladyilas lasa kana voj sas oxto-inje bershengi ando Auschwitzo, thaj ando Ravensbrücko. Kadalake cina shake historija kasavi si, sar le majbute romenge historija, kon na mule kothe ando lageri. Kon khere avilas andar o lageri, sakode zhutyarnas, lendar te na phenen khanchi, te khere kamen te aven ande pengi gava. Chi pe kode nashtig phen-

ottani tapasztalatairól, sem a korábban Auschwitzban történtekrôl. Valójában nem sok értelme volt ennek a formális aláírásnak. „Hamburgban élô nevelôszüleimnek fogalmuk sem volt a koncentrációs táborokban uralkodó kegyetlen állapotokról. Elismerték, hogy nagyon rossz lehet egy ilyen kényszermunkatábor, de azt elképzelni sem tudták, hogy ott kínozzák, gyilkolják, elégetik az embereket. Ezért meg sem értették milyen szörnyûségeken mentem keresztül, hanem egybôl visszaküldtek az iskolába. Ez persze nagy tévedés volt a nevelôszüleim részérôl, de nem tehettek róla.”

took not to tell anyone of her experiences there or of her earlier stay in Auschwitz. But there was little need for the ritual of the signature. ‘My adoptive parents in Hamburg had no idea how cruel reality in the concentration camps was.They had accepted that there were very bad forced labour camps, but they could not imagine that people were ill-treated, murdered and burned there. So they could not understand the frightful things I had gone through, and so sent me straight back to school. After just two or three days at home I had to go to school again. Of course that was wrong of my adoptive parents, but they didn’t know any better.’

Else szülei odahaza fátylat borítottak a kislány gyötrelmeire. De az iskolában nyíltan folyt a megalázás: „Nagyon rossz emlékeim vannak az iskoláról, mivel a koncentrációs táborban rám tetovált szám még mindig ott volt a karomon, csak egy ragtapasz takarta. Az elsô napon a tanárok, akik rémes nácik voltak, felállítottak az osztályban és azt mondták: Addig kell itt állnod, amíg el nem mondod mindenkinek, hogy mi van a ragtapasz alatt.”

Else’s parents drew a veil at home over her torment. Humiliation at school worked more brutally: ‘I have very bad memories of school, because I still had my concentration camp number tattooed on my arm with just a plaster to hide it. On the first day, the teachers, who were bad Nazis, forced me to stand up in class. They said to me: You must stand here until you have told everyone what is under the plaster.’

Ettôl fogva tizennyolc éven át Else senkivel nem beszélt arról, mi történt vele 8-9 éves korában, Auschwitzban és Ravensbrückben.

From that day, for eighteen years, Else spoke with no one about what had happened to her in Auschwitz and Ravensbrück aged 8 and 9.

Ennek a hamburgi kislánynak a története megegyezik a többi cigány túlélô élményeivel. A különbözô táborokból hazatérve rá kellett jönniük, hogy azt várják tôlük, hallgatással fizessenek azért, ha vissza akarnak térni otthonaikba, falvaikba, és városaikba. Hallgatniuk kell arról, hogyan üldözték, hogyan próbálták megsemmisíteni a népüket. Közkeletû felfogás szerint ôk, az áldozatok a felelôsek az átélt

This story of one Hamburg girl speaks to the experience of every Gypsy survivor. On returning from the camps, they found they were expected to pay for re-admission to their homes, villages and towns with silence about their exile and the attempted destruction of their people. Commonly it was they, the victims, who were blamed for their own suffering, labelled as criminals or ‘asocials’. While such convenient forget9

nas khanchi sar nashavnas len thaj sar kamne te mudaren lenge nipon. Le majbut manusha kade xutren opren godyasa, kas ingerde von shaj shon pala kode, sostar rakhadyile romenge thaj biboldenge, ke kadal sa doshale sile. Le majbut manusha sigo bisterde so kerde le manushenca thaj chi phennas khanchi kanak ingernas len. Le roma pale na zhanen te bistren so kerde lenca. Elseke lindri inke vi akanak palpale aven kodol but nasulyipe, so atunchi ando lageri na hatyarlas. „Kothe pashljonas le parne mule, tele shordime parno mesosa, pe jekhekavreste shudime. Sar shavoro chi opre na xutyildom so si kodol. Inke vi majpalal abakanak khere avilom butivar domas suno kodolenca so kothe dikhlom: kothe ashav ando Hamburgo, angla forosko kher, thaj kon pasha mande tordyon manusha kode phenen, lenca si te zhav. Me phenav, na zhanav te zhav, ke e phuv pherdo si mulenca. Le majbut manusha chi dikhen ande muri lindri le mulen, von perdal zhan pe lende, chi dikhen khanchi.” Else Schmidt numa kade slobisardas kathar leski nasul lindri, ke avri gelas ande Anglia, pala peste mukhlas kodo luma, kanak shavoro sas. Le majbut rom ande Europa na zhanglas te bistrel so pecisardas lesa. Le bute romen chi ashundas khonyik, lengo lungo phari butyi,thaj kadi mirgisarel lengi trajo. Kanak jekh intrego them kamel te bistrel pesko nachipo, thaj avri kamel te khosel le manushengi serojipe, atunchi vi kodo them kasavo kerdyol, sar kodol manusha kon perdal trajinde le nasulyipe. So avla kodolesa themesa savo chi mukhel le manushenge, te seron pe nasulyipe, savo ande manusha tasavel le 10

szenvedésekért, ôket címkézték bûnözôknek, és „aszociális” elemeknek. Milyen könnyen jött a jótékony feledékenység azoknak, akik szó nélkül nézték végig, hogyan hurcolják el a szomszédaikat, miközben a cigányok korántsem tudták ilyen egyszerûen elfelejteni szenvedéseiket. Else álmaiban még évek múlva is visszatérnek azok az események, amelyeket akkor, a táborban nem értett meg. „Ott feküdtek a fehér holttestek, beszórva fehér mésszel, egymás hegyére-hátára dobálva. Gyerekként fel sem fogtam, hogy mik azok. De jóval késôbb, évekkel a kiszabadulásom után lidérces álmokban megjelent ez a szörnyû látvány: ott állok Hamburgban a városháza árkádja alatt, és a körülöttem lévô emberek azt mondják, hogy velük kell mennem. De én azt felelem, nem tudok menni, mert a föld tele van holttestekkel. De a többiek az álmomban nem látják a halottakat; egyszerûen átsétálnak rajtuk a magas sarkú cipôjükben, és nem vesznek tudomást a holttestekrôl.” Else Schmidt csak úgy szabadulhatott a rémálmaitól, hogy elmenekült elôlük Angliába, maga mögött hagyva gyermekkora világát. De az európai cigányok többségének nem sikerült megszöknie a múlt szinte tapintható emlékeitôl. A soha meg nem hallgatottak hosszúra nyúlt szenvedései megmérgezik az életüket. De amikor egy egész társadalom próbálja meg nem történtté tenni a múltját, kitörölni egyes tagjainak kínzó emlékeit, akkor bizonyos értelemben maga a közösség lesz fertôzött. Mi lesz egy társadalom emlékezetével, ha megtagadja, tiltja, vagy elfojtja a megemlékezést egy

fulness slipped easily into place for those who had stood by and watched their neighbours deported, the Gypsies suffering could not simply be willed out of consciousness. Years later, Else would dream of things she had not understood at the time in the camps.‘There were white corpses sprinkled with white lime, all piled on top of each other. As a child, I just could not understand what it was.Very much later, years after my liberation, I had awful nightmares about this sight: that I am standing under the portal at the city hall in Hamburg, and the people standing next to me are saying to me I should come with them. But I say “no, I cannot walk on the ground, the whole floor is full of corpses.” But the other people in the dream cannot see the dead; they just walk over them with their high heeled shoes and take absolutely no notice of the corpses.’ Else Schmidt only escaped her nightmares by fleeing to England and leaving the world of her childhood behind her. Most of Europe’s Gypsies have had less success getting away from the tangible reminders of the past. The enduring suffering of those who have never been properly heard blights the lives of those individuals. But when a whole society tries to ignore its past and paint out the pain of some of its members then the collective is in some sense stained. What happens to the memory of a society when commemoration of trauma is denied, forbidden or suppressed? There is surely no single answer to this question. Just as individuals organise and access the past in different ways,

serojipe? Pe kado pushipo nashtig te phenas khanchi. Sar vi ande kodi si differencija sar seron le manusha po nachipo, vi anda kodi si differencija sar le kulturi losaren po nachipo, po serojipo, thaj sar ingren perdal o nachipo ande amare dyesa. Le roma sar te kethane vorbisardenas, bistren o Porrajmoshi, numa ande penge godyi losaren pe penge serojipe. Losaripo thaj bistraripo kado baro paradoxo si, kado trubulas te kerel o porrajmoshesko rodipo-jekh themesko nipo trubulas te pinzharel pesko nachipo, jekh themesko nipo kas naj shkoli, thaj naj les medija, kado nipo trubulas te kethane phandel le adyesesko dyes le aratyako dyesesa. (…)

súlyos traumájáról? Erre a kérdésre bizonnyal nem adható egyetlen válasz. Ahogy az egyének is különbözôképpen kezelik, és közelítik meg a múltat, úgy a kultúrák is eltérô módon viszik át a múltat a jelenbe. Mintha a cigányok egy emberként összeesküdtek volna, hogy elfelejtik üldöztetésük traumáját, egyszersmind némán bár, de megôrzik a rejtett kollektív emlékezetben. Megôrzésnek és felejtésnek ez a paradox párban állása az, amelyet felszínre kell hoznia a roma holokausztkutatásnak – ez volna a módja annak, hogy egy ország, iskolák, saját média nélkül élô népe megismerje és összekapcsolja a jelenét a múltjával. (…)

so too cultures have multiple ways of placing the past in the present. At one and the same time the Gypsies conspire to forget the trauma of their persecution and to hold on – though in silence – to a hidden, collective memory of it. It is this paradoxical combination, of retention and amnesia which an investigation of the Romany holocaust has to explore – seeing in it the means found by a people without a state, without schools, or control of their own media to know and place their present in relation to their past. (…)

11

12

Sar shavoro Gyerekfejjel As a child

13

„Kanak avri gelam ando Auschwitzo, ando injevardes thaj starto vaj panzsto bers, ando augustuso, po dujto gyes, atunchi raklam muri dadesko anav, avri sas le but anava pala jekhekavreste iski rime. (…) Zhanglam ke ando Nyamcicko them ingerde len, numa kodi na zhanglem kaj. (…) Te na xutyilel man jek fehérvarisko rom, avri kamlom te lav jek kotor, gingyindom: khere lingrav. Kodi phendas muro shavo, o Józsi: Mama na inzu andre, ke shaj xutyiles nasvalyipo. Na bunij me, muro shavo – phendom. Kathar zhanes tu tye phralesko sas, tye dadesko sas! Atunchi nasules kerdyilom, avri ingerden man kathar o phabaruno.”

„Apámat akkor találtuk meg, amikor Auschwitzba kimentünk, kilencvennégy vagy kilencvenötben, augusztus másodikán. Egy nagy táblán volt a nevük sorba, végig. (…) Tudtuk, hogy Németországba vitték ôket, csak azt nem, hogy hová. (…) Ha egy fehérvári cigány ember nem kap el, én benyúlok a kemencébe, és kiveszek egy darabot, gondoltam: kiveszem és hazahozom emléknek. Azt mondja erre a Józsi fiam: anyám, ne nyúljál bele, mert fertôzést kaphatsz. Nem bánom én fiam – válaszoltam. Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé volt – kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az égetôbôl.”

‘We found my father when we went to Auschwitz on the second of August in ninety-four or ninety-five. Their names were written on a big slab one after the other. (…) We knew that they had taken them to Germany but we did not know where. (…) If a Rom from Fehérvár had not caught me, I would have reached into the oven and taken a piece out of it. I thought, I would take it out and bring it home as a reminder. Then my son Józsi said to me: ’Mother, don’t touch it ’cos you’d get a disease.’ ’I don’t care, son!’ – I replied. ’How do you know whether it was your brother’s or your father’s?’ – he asked. I fainted and they took me out of the crematorium.’

Krasznai Rudolfné, Kolompár Friderika

Krasznai Rudolfné, Kolompár Friderika

Friderika Kolompár, Mrs. Rudolf Krasznai

But zhene chudinpe, kana pala deportalashi pushen ma, sar zhanav te seroj palpale, atunchi somas numa deshuduj bershengo. Te pushesas mandar so kerdom aratyi, na zhanav te phenav tuke. De kana atunchi maladyilas, sako felo ando muro shero si. Shajke vas muro guglo dad seroj pe sako felo. Tranda thaj shov bershengo sas, kana ingerde les. Ando shtarvardesh taj shtar, novembr trin, detehara krujal khutyilde le romengo pero le shingale. Kaj sako kher tordyilas jekh, haj andre chingarel: ushtyen opre len pe tume le gada, son tumenge pe trin dyes xapo, haj ashen pekhaver! Muro choro dad kode phendas: shavorrale, gata amenge! Muri chori dej rolyindo shudas dujende amare gada, so sigo

Sokan csodálkoznak, amikor a deportálásról kérdeznek, hogy tizenkét éves koromban hogy tudtam így mindent megjegyezni. Ha azt kérdeznéd, hogy tegnap mit csináltam, nem tudnám megmondani. De ami akkor történt, minden, pontról-pontra megvan a fejemben. Talán édesapám miatt emlékszem annyira mindenre. Harminchat évesen vitték el. Negyvennégyben, november harmadikán, hajnalban, körülfogták a cigánytelepet a csendôrök. Minden házhoz odaállt egy, és bekiabált: ébresztô, mindenki keljen föl, öltözzön, három napi élelmet pakoljunk be, sorakozó! Szegény apám azt mondta: na, gyerekeim, végünk van! Szegény anyám sírva pakolta be két batyuba a motyónkat, amit

When they ask me about the deportation, many are surprised that at the age of twelve I could memorise everything so well. If you ask me what I did yesterday afternoon I could not tell. But I remember everything that happened then, I have it in my mind point by point. Probably, it is because of my father that I remember so many things. They took him when he was thirty-six. On the 3rd of November, 1944 at dawn, the gendarme patrols surrounded the Romani settlement. There was a patrol for each house, who shouted in: ‘Wake up! Everybody, get up, dress up and pack food for three days! Line up!’ My poor father said: ‘My children, we are finished!’ My poor moth-

14

zhanglas. Tele ingerde ame kade sar jekh haj doppash kilometeri, ando Bak, sa desh taj shov familija, sar sheltajbish manushen. Na mukhne chi jekh manushes. Ando Bak le mujalesko avlyin beshlam shindyolas o brishind, zhikaj pala mizmeri, pala kode gelam ande punre zhikaj e Zalaegerszega, khote andre shude amen jekh fabrikaske avlyina. Sas khote aba sar dujshela roma, kothe krujal. Sa kothe ingerde le romen. Tala jekh sino shudesarde amen, sar le bakren pe jekhavreste. Angla mende bibolde sasle butaji. Nas avri uzhardo, le suluma nas avri parude. Na zhangle pa pende te thoven, haj sa zhuvajle. Kattyi zhuva kherdyilas khote! Muri chori dej kidas kethane suluma, colo shudas tele pel suluma te shaj beshen tele le shavora. Kaver dyes pala mizmeri pale ando vagono shude amen. Shovardesh manushen andek vagono. Baro, lungo sas o zibano. Jekh kurko gelam khatar o Zalaegerszego zhikaj e Komároma. Kana tordyilas o zibano, le mursha tele xulyinde pala vagoni, te anen palyi varekatar. Kaske jutisardas, kaske na, kodo trushales ashilas. Kana kothe samas, kasave samas,sar kon ando trajo chi diklas paji. Ande Pápa kode pendas mure dadeske o shingalo: Rudi, te si tumende love, zha avri ando foro, haj kin xaben le shavorenge, dikhav, ke zurales bokhale. Pinzhardo sas o shingalo, Söjtöri, zurales lasho shingalo sas, le romenca kethane. Mure dades zurales kamlas. Nasules samas ande box.Avri gelas muro dad ando them mure phralesa haj andas xamasko. Kode phendas muri dej mure dadeske: na zhal tusa o shingalo,

hirtelen tudott: takarókat meg ruhá kat. Felsorakoztattak. Levittek úgy másfél kilométerre, Bakra, mind a tizenhat családot, vagy százhúsz embert. Nem hagytak egyetlen em bert sem. Bakon a bíró udvarán ültünk a zuhogó esôben, egészen délután háromig, aztán elindultunk. Zalaegerszegig gyalogoltunk, ott beraktak a téglagyár udvarába. Volt ott már addigra vagy kétszáz cigány, a környékrôl mind odagyûjtötték a cigányokat. Egy szín alá bepateroltak bennünket, mint a birkákat az istállóba. Elôtte zsidók voltak ott sokáig. Nem volt kitakarítva, a szalma nem lett kicserélve. Tisztálkodni ugye szegények nem tudtak, eltet vesedtek. Annyi tetû megtermett ott, hogy szabályosan suhogott. Szegény anyám húzott össze szalmát, ráterítette a lepedôt, hogy a gyerekek leülhessenek. Másnap délután megint tehervagonokba raktak. Hatvan embert egy vagonba. Nyolc mozdony húzta a vonatot, olyan hosszú szerelvény volt. Egy hétig mentünk Zalaegerszegtôl Komáromig. Ha megállt a vonat, a férfiak leszálltak a vagonról, hogy a közelbôl valahonnan hozzanak vizet. Akinek jutott, jutott, akinek nem, az szom jan maradt. Mire felértünk, már olyanok voltunk, mint aki vizet az életben nem látott. Pápán azt mondja édesapámnak a csendôr: Rudi, ha van pénz nálatok, menj ki a városba, vegyél valamit a gyerekeknek, látom, már nagyon oda vannak. Ismerôs volt a csendôr, söjtöri volt. Nagyon jó csendôr volt, már a cigányokkal kapcsolatosan. Apámat nagyon szeret te. Rosszul voltunk az éhségtôl. Kiment apám a

er she was crying when she put our belongings – everything that she could find quickly: blankets and clothes – into the bundle.They lined us up. They took us about one and a half kilometres away to Bakk, all the sixteen families, some one hundred and twenty people. They did not leave anybody behind. At Bakk, we sat at the judge’s courtyard in the pouring rain until three o’clock in the afternoon and then we departed. We walked to Zalaegerszeg where they put us in the courtyard of the brickwork. By that time there were at least 200 Roma. From the neighborhood they collected the Roma there. They drove us into the shed as if we were sheep. Before us, Jews had stayed there for a long time. The place had not been cleaned, the straw had not been changed. Those poor Jews, they could not wash, so they had become infested with lice and the straw literally swished because of them. My poor mother made a small strawstack, put a sheet above it so the children could sit down. Next afternoon they put us into freight wagons. Sixty people were in one wagon. The train was so long that it needed eight engines to pull the weight. It travelled for one week from Zalaegerszeg to Komárom. When the train stopped, the men got off the wagon to bring water from somewhere. Those who were lucky got some, the others remained thirsty. By the time we arrived, we felt like we had not seen water in our entire lives. At Pápa a gendarme said to my father: ‘Rudi, if you have money go into town and buy something for the children, because they are 15

na shadyu le shavoresa. Me ame te meresa, tu barem le shavoresa ashadyu. Kode phendas muro dad: so gindyis tume, te merna mange sostar muro trajo! Amenca ashadyilas. (…) Ande Komaroma perdeline amen le granyicengo shingale. Shipka sas len, haj lungo por pasha e shipka. Bari rovlyasa marde amen. Ande punre trubulas te zhas, duj kilometeri zhikaj o bunkeri. Devlale, so sa khote! Desh bunkeri, sar ek bari gropa. Savore zhenen kothe ingerde, kattyi zhene samas, inke vi avri ashadyinen. Sa katharutne ingerde kothe romen: rumungrora, beashura, drizanura. Sakofelo romen. Ratyako avile le sulicishti, avri kide le murshen. Deshushtare bershendar zhikaj le efta-oktovardesh bershengone manushen. Ingerde le. Najisinde amendar chorre, kode phendas muro chorro dad mure dake: amen ingren, na zhanas kaj, le sama pel shavorra! Avri ingerde les ando nyamcicko them, panzhvardesh bershenca maj palal zhanglem, so kherdyilas lesa. Kaver dyes avile, avri kide le ternye zhulyen, kas nas shavorra. Muri pheny, e Aranka deshokto bershengi sas. Opre las mura cinya phenya, haj mure cine phrales, kade sar te lake savorra avnas. Chi na phende lake khanchi. Le maj buten avri ingerde ando nyamcicko them, butyi te kheren. Amen pale kothe kamne te mudaren. (…) Duj kurke pashjilam ando paji, haj ande chik. Amaro xaben kode sas, tato pajesa tele shorde le shaha, haj kode phende: xan, tume bale! Pala thojimo chi ande lindri na tromardam te gindyinas, ej WC kothe sas kaj pamende avilas. 16

városba, a bátyámmal, Gyulával, hozott ennivalót. Azt mondja neki anyám: te, nem megy veled csendôr, szökjél meg a gyerekkel. Ha mi meg is halunk, legalább te maradjál meg a gyerekkel. Azt válaszolta apám: mit gondolsz, ha ti meghaltok, nekem minek az életem! Velünk maradt. (…) Odaértünk Komáromba, átvettek bennünket a határcsendôrök, vagy kik voltak. Sapkájuk volt, meg egy pár szál toll volt a sapkájuk után. Egy kétméteres bottal tereltek, ütöttek, mint a répát. Gyalog kellett menni vagy két kilométert a bunkerokhoz. Istenem, mi volt ott! Tíz bunker, mint egy nagy gödör. Mindenkit odavittek, annyian voltunk, hogy még kint az udvaron is maradtak. Mindenhonnan szállították oda a cigányokat: romungrókat, beást, drizárt. Mindenféle cigányt, ami létezik. Este jöttek a nyilasok, kiszedték a férfiakat. Tizennégy évtôl egész hetven-nyolcvan éves korig. Elvitték ôket. Elbúcsúztak szegények, azt mondta szegény apám anyámnak: minket elvisznek, nem tudjuk hová, vigyázz a gyerekekre! Kivitték Németországba, ötven évvel késôbb tudtuk meg, mi történt vele. Másnap jöttek, kiválogatták a fiatal nôket, akinek nem volt családja. A nôvérem, Aranka tizennyolc éves volt. Felvette az egyik húgomat meg az öcsémet, mintha az ô gyerekei lennének. Nem is szóltak neki semmit. A többieket kivitték Németországba dolgozni. Minket meg ott akartak elpusztítani. (…) Két hétig szenvedtünk, sárba, vízbe feküdtünk.

getting ill.’ I knew the gendarme. He was from Söjtör. He was a very good gendarme, at least with the Roma. He liked my father a lot. We were ill from hunger. My father went into the town with my brother Gyula and brought food. My mother told him: ‘Hey, the gendarme will not go with you, run away with the child! Then if we die, at least you and the child will survive.’ My father replied: ‘What are you thinking? If you die, I don’t want to live!’ He stayed with us. (…) We arrived in Komárom and were taken over by the border gendarmes, or whatever they were. They wore caps and on them there were a couple of feathers.They herded us with a two meter long stick and they hit us whenever they could. We had to walk one or two kilometres to the bunkers. Oh my god, it was hell! Ten bunkers like a big hole. They took everybody there. We were so many, that many had to stay out in the courtyard. All Gypsies were taken there: the Romungre, the Beash, the Drizars. All kinds of Gypsies. In the evening the Arrow Cross men came. They sorted out the men. From fourteen to seventy-eighty years old. They were taken away. The poor said goodbye. My poor father said to my mother: ‘They will take us, we don’t know where, take care of the children!’They took him to Germany, and we only found out 50 years later what happened to him. Next day they came and took those young women who did not have families. My sister Aranka was 18 years old. She picked up one of my little sisters and my little brother as if they

Detehara vurdonesa kide kethane le mulen. Sar pek farmo, kana murdajven le bale: opre suden le po vurdon, pala kode andre dugoske xajing. Kherde ek bari gropa, kothe shudinele, pala kode mesosa shordele tele. (…) Pala kode avile le bombicke reploplanura, kade pashal avile kaj o bunkeri, zhikaj phuv tele bombazisarde o objektumo. Amerikana, anglika, me na zhanav so sas le. Dikhle le rome sar daran. Avilas jekh reploplano, kade tele hurisardas, lake phaka tele resne pe phuv, hurane papirura rispisardas. Pasha muri dej tordyindom, avri nashlom opre lom jekh, andre ingerdom les. Kode sas pe leste skirime, na daran mure kamade ungrika phrala, na butajig avna khate. Kaver dyes dore o Hitler xutyeldas jek telegrammo, te na ingrena avri le romen, andaro komáromesko bunkeri, zhikaj ej phuv tele marna intrego nyamcicko them. Inke te ashadyuvas duj dyes, muri pheny aba chi avel khere. Sar o kokalo sas chorri. Pe ratyate apoj avile le nyamcicka ketane, dine amenge fusuj, haj kode phende: sako kidelpe khetane, haj shaj zhal. Akanak kaj shaj zhas, kana ratyi si? Sakon xutyildas peske shavores thaj gelastar. Chi zhanav apoj, zhi kaj reslas kodo, kaske inke sas papuchi? Na gelem numa panzh meteri, kasavi chik sas amari papuchi tele las pe punre. Gelem zhi kaj er Komárom, kothe andre gelem kaj tordyol o zibano, le shingale avri nashadinde amen, ke le zhuva pernas anda mende. Vash le zhuva nashtig gelem pe zibano, pe punre gelam maj dur, zhi kaj Ács. Kothe o

Az ennivalónk az volt, hogy leforrázták a fejes káposztát, hintettek rá egy kis köménymagot, és mondták: egyetek disznók! A fürdésrôl álmodni sem mertünk, a vécé ott volt, ahol épp rájuk ért. Reggelente lovaskocsival szedte össze egy ember a hullákat. Mint egy gazdaságban, mikor döglenek a disznók: földobálják a kocsira, aztán bele a dögkútba. Ástak egy nagy gödröt, oda dobták, aztán mésszel leöntötték ôket. (…) Aztán jöttek a bombázó repülôk, jó közelre a bunkerokhoz is, puhára bombázták az állomást. Amerikaiak vagy angolok, mit tudom én. Látták, hogy a cigányok hogy szenvednek. Jött a gép, olyan alacsonyan repült, hogy a szár nya majdnem elérte a földet, röpcédulákat szórt. Anyám mellett álltam, futás ki, felkaptam egyet, bevittem. Az volt ráírva, hogy kedves magyar testvérek, ne féljetek, nem sokáig lesztek itt. Másnap állítólag Hitler kapott egy táviratot, hogy amennyiben a Komáromi bunkerokból nem távoztatja el a cigányokat, porrá verik egész Németországot. Ha még maradunk két napot, a nôvérem már nem jön haza. Csontváz volt szegény. De egy este aztán jöttek a német katonatisztek, babfôzeléket adtak, és mondták: mindenki pakoljon és mehet. De hová tudjunk menni éjszaka idején? Mindenki fogta a gyerekét, elindultunk. Hogy meddig ment cipôvel az, akinek még volt egyáltalán? Úgy öt métert, mert a sár levet te. Térdig érô sár volt. Komáromig elgyalogoltunk, ott bementünk a váróterembe, de a csendôrök kizavartak, mert

were her children. So the Arrow Cross men did not bother her.They took the others to work in Germany and they wanted to kill us there. (…) We suffered for two weeks. We were lying in mud and water.The only food they gave us was a cabbage, which they poured boiling water on and sprinkled it with a little caraway seed. And they said: ‘Eat pigs!’ Bathing was out of the question and we went to the toilet wherever we had to. In the morning, a man came and collected the dead with a horse-drawn cart. It was like on a farm, when the pigs died: they put them on the cart and then threw them into the carcass-well. They dug a big hole, they threw them in and spilled lime on them. (…) Then the bombers came, they dropped their bombs close to the bunkers, they bombed the station. They were American or English, I don’t know.They saw how Roma were suffer ing.The plane came, it flew so close that its wings almost touched the ground. It distributed leaflets. I was standing next to my mother.Then I ran out and picked one up. It said: ‘Dear Hungarian friends, don’t be scared, you won’t be here for long!’– was written on it. The next day Hitler, allegedly, received a telegram saying that if he did not let the Roma leave the bunkers at Komárom, Germany would be destroyed. If we had stayed another two days, my sister wouldn’t have made it. She was like a skeleton. But one evening German officers came, gave us beans, and said we could pack and that we were 17

zibanesko shero kodo phendas: „Romnye na zhan maj dur, ke keras jek vagono inke thaj khere shaj zhan”. Le familijako love mande sas, ande dikhlesko agor sudas andre muri dej. Chi ratyi, chi dyesesa na lom tele kado dikhlo. Muri dej avri las e love thaj gelas te kinel amenge variso xaben, ame kothe asilem ando zibanesko kher. Kanak palpale avilas muri dej aba chi rakhlas amen, ke atunchi aba opre gelem ando vagono. Chingardem lake: kathe sam! Gelemtar zhi kaj e Pápa kothe pale malavenas le bombenca. Na resel ande muro shero kat har zhangle e reploplanura, ande zibano roma si? Kodo zibano chi azbade. (…) Ande Pápa po vagono mulas muri lala, lake duj shavora, jekh shej thaj jekh shavo. O jekh, jekh bershengo sas o kaver duj. Tifuszosha kerdyile. Le ungrike kethane shunde ke rovas thaj kothe avile. Avri line len andar o vagono. Kaj prahosarde le duj cine mulen, chi zhanav. Shajke jek ande jek buzulyi. Khere reslem ande Zalaegerszega. Ando zibanosko kher na mukhas amen andre, avri gelem pe vulyica, kothe pale avile le nyamcura. Phenen amenge, kathar tumen na zhan khanikaj, beshen tele! Akanak so avla amenca, pale palpale ingren amen? Kothar kaver trin manusenca nashelastar muri pheny, e Aranka. Ande Sárhida gele tele. Khere resle chorre, de pe soste! Pe zidura. Chi jekh gad, chi jekh roj, chi jekh tigalya, chi vudar, chi felyastra nas ando kher. Le gaveszko popoularo, le gazhe avri chorde lendar sakofelo. Pe ratyate apoj vi amen khere reslam: le 18

a tetû hullott belôlünk. Elindultunk gyalog, mert vonatra nem szállhattunk föl a tetû miatt. Ácsig gyalogoltunk, ott aztán újra próbálkoztunk. Az állomásfônök kijött és mondta: „aszszonyok, ne menjenek sehová, kapnak majd egy vagont, az elviszi magukat haza”. A család pénze nálam volt, egy kis vállkendôbe varrta bele anyám. Se éjjel, se nappal le nem vettem. Anyám kivette a pénzt, elment a faluba ennivalóért, mi meg ottmaradtunk az állomáson. Jött vissza anyám, keresett bennünket, de szegény nem látott minket, mert addigra már a vagonban voltunk. Kiabáltunk neki, hogy itt vagyunk. Elindult a vonat, elértünk Pápáig, ott megint el kezdték veretni az állomást. Nem fér bele a fejembe, honnan tudták a repülôk, hogy a vonatban cigányok vannak? Azt a vonatot nem bántották. (…) Pápán a vagonban meghalt a nagynéném két gyermeke, egy fiú meg egy lány. Az egyik egyéves volt, a másik kettô. Tífuszosak lettek. A magyar katonák átjöttek, meghallották, hogy sírunk. Kivették ôket a vagonból. Hogy hová temették el a két kis holttestet, nem tudom. Eláshatták ôket a bokorban. Hazaértünk Zalaegerszegre, kiszálltunk a vagonból. Az állomásra nem engedtek be, az ut cára mentünk, de ott megint jöttek a németek. Innen nem mentek sehová, ide üljetek le! Most mi lesz velünk, újból visszavisznek? Onnan másik három emberrel együtt megszökött a testvérem, Aranka. Gyalog lementek Sárhidára. Hazaértek, de mire mentek szegények haza!

free to leave. But where could we go at night? Everybody took their children and left. How long did the shoes of those who still had them last? About five meters, and then they lost them in the mud. The mud reached up to our knees. We walked to Komárom and went into the railway station’s waiting-hall. However, the gendarme sent us out because lice were falling out of us.We could not get on the train because of the lice, so we left on foot.We walked to Ács, where we tried again.The station master said to us: ‘Women, don’t go anywhere! A wagon will come soon and it will take you home.’ I had the family’s money. My mother had sewn it in my scarf. I would never take it off. My mother took the money out of it and went into the village for food, while we were stayed at the station. When she came back, she was looking for us. But she could not see us because we were already in the wagon. We shouted to her. The train departed and when we arrived at Pápa, the planes started bombing again. I have no idea how the pilots knew that there were Roma in the train. They did not harm that train. (…) At Pápa in the wagon two children of my aunt died: a boy and a girl. One of them was one year old the other two. They got typhus. Hungarian soldiers came over because they heard us crying. They took them out of the wagon. Where did they bury them? I don’t know. Probably, they buried them in a bush. We arrived in Zalaegerszeg. We got out of the wagon. We were not allowed to go to the

nyamcura opre shude amen po vagono, kade ingerde amen khere. Kanak tordyolas o zibano, chi mukhnas amen avri, numa detehara. Muri dej chingardas, e Aranka shundas thaj pala amende avilas, phuterdinde o vagono. Khere reslam. Kon khere nashilas aba phabardas jag. Po jekh kher inke sas kasht, kodo tele kide. Kon avri asadyilas, kodolen marelas o brishind. Kaver dyes opre ushtyile le romnya, aba ande kaste, sas inke zor, thaj duj kerde khetane kher. Opre gele ando gav, kathar le gazhe xutyilde tover, firizo. Tele avilas le gavesko mujalo, thaj avri chingardas: khere avile le gaveske chorre, kon sar zhanel, te zhutil len. Kade ande amenge ek cino xaben, colura ande soste te sovas. Shaj khalem. Kanak chikenalo xaben sas, le roma sa pashlyonas. Le gavesko mujalo vi kodo avri chingardas, sako detehara, sako kher trubul te del panzh litero thud. Me gelom tele pala thud, duvar trubulas te zhav te avel sakoneske thud. Pala jek-duj kurke khere avile duj manusa, kon butyenge ketane sas. Ando Zalaegerszego ande zhulyenge gada hurisarde pen kade zhangle te ashadyon khere. Kodol apoj shinnas le kasht le romenge te na pahosajven. (…) So le romnye manga kerde, ando gav ame kodo xalam. Andar o vesh ame andam kasht. Baro jiv sas, trin khera mardam tele, te shaj keras jag. Kana avilas o fronto, ando duj khera samas savorezhene. Atunchi le rusura pushke dine mura dake kuj. Sas mashkar amende vi ungrika manusha, ketana, chorre. Chi nashadam khanikas, loshaj-

A négy falra. Semmi, egy rongy, egy kanál, egy pohár, egy ajtó, egy ablak nem volt. A falusi nép kirabolta a házakat. Aztán estére leértünk mi is: a németek fölraktak minket egy vagonba, úgy vittek hazáig. Megállt a vonat, de nem akartak bennünket kiengedni, majd csak reggel. Anyám kiabált, meghallották Arankáék, értünk jöttek, kinyitották a vagont. Hazaértünk. Akik elszöktek, már tüzeltek. Az egyik lakáson még rajta volt a fele tetô, azt szedték le. Akik kint rekedtek, verte ôket az esô. Másnap reggel fölkeltek az asszonyok, már akibe még volt annyi erô, megcsináltak két házat. Fölmentek a faluba és kaptak a parasztoktól fejszét meg fûrészt. Lejött a falusi bíró, kidoboltatta a faluban: hazajöttek a falu szegényei, ki hogyan tudja, segítse ôket. Így hoztak le egy kis ennivalót, takarót. Ehettünk. Amikor zsírosat ettek, az egész telep mind feküdt. Meg kidoboltatta a bíró, hogy minden reggel minden ház öt liter tejet adjon. Én mentem le a tejért, kétszer fordultam, mire kihordtam a tejet a cigányokhoz. Egy-két hét után aztán hazajött két férfi a munkaszolgálatos katonaságtól. Zalaegerszegen voltak, átöltöztek nôi ruhába, úgy tudtak megmaradni. Azok aztán vágták a fát mindenkinek, hogy ne fagyjanak meg. (…) Amit koldultak az asszonyok, abból éltünk. Mentünk kéregetni, az erdôbôl hoztuk a fát. Nagy hó volt, három házat lebontottunk, hogy tüzelni tudjunk. Mikor jött a front, két lakásba húzódtunk mindannyian. Akkor az oroszok meglôtték anyám karját.

station, so we went to the streets, but there the Germans came again. ‘You don’t go anywhere, sit down!’ What will happen to us? Would they take us back? My sister Aranka and three other people escaped from there. The walked to Sárhida. They arrived home, but for what! They only saw the four walls. There was nothing, not even a spoon, a glass, a door, a window, nothing. The village people had robbed the houses. By evening, we had arrived as well. The Germans put us on a wagon and escorted us home.The train stopped, but they did not want to let us out until morning. My mother was shouting,Aranka and the others heard it, so they came and opened the wagon. We arrived home. Those who had escaped were already burning wood. One of the flats had half of its roof, they tore that down. Those who could not get in, were hit by the rain. The next morning the women got up and those who still had some strength mended two houses. They went to the village got axes and saws from the peasants. The village judge came down and had it announced by the sound of the drum that the poor of the village had arrived and everybody should help them as they could. So they brought us some food and blanket. We could eat.When they had greasy food, everybody was lying in the settlement. Then the judge had it announced that every house should give five litres of milk in the morning. I was the one who went to fetch the milk. It had gone there two times before I could get the milk to the Roma. One or two weeks later two men arrived from forced labour service. They had been at 19

lam te maj but zhene samas. Mashkar o plajo dikhle, varikon kothe cirdelpes, nyamcenge dikhne len, thaj puske dine pe ame. Pe duj thanende pushkinde mure dake kuj, muri pheny pe laki kuj sas, le kaver kujasa kamlas la te sharavel. Chi akanak chi zhanav opre te gindyi sar maladyilas ke la cinyi shake khanchi bajo na maladyilas. Pala kede avile le rusura. Sas mashkar amende jekh romnyi haj phendas: dikhen! Man naj chi cino, chi baro, korkori som.Vi pushke te den man chi mukhav, khanyikas pala mande. Xutyeldas ek parno colo, avri shudas les pe jekh kasht, pe le kheresko agor. Chi pushkisarde maj dur pa maro kher, pala kede avile le rusura. Phenel e romanyi romnyi: te dikhas ke aven le rusura, ashas avri haj maras kethane amare vas lenge. Vi kade sas. Chi na azbade amen, andre phangle muri dake kuj. Anda chik opre cirdam jekh kher, pala kode zhuvindam sar zhanglam. Kaj le gazhe phirdam butyi te keras. Kasavi dej nas sar muri dej sas. Tranda thaj panzhe bershengi sas, kana korkori ashilas, haj chi gelas romeste. Opre barardas amen bi dadesko. (…) Kon maj sigo manglas ma karing leste gelom. Deshushovengi bershengi somas.Türjevicko sas, duj bersh beshlam khetane kaj muri sokra. Lestar rakhadyilas muro baro shavo. Numa lila shudelas, thaj pelas, so me rodos, vi kodo sa pelas. Phendom leske, dikh! Te na avesa maj lasho, kathe mukhav tut, zhavtar le shavoresa.Vi leski dej kasavi sas, ke zhanglom te dav, lashi somas, te na atunchi sa kethane marde ma. Gindyisardom, kado naj trajo. Chi kamlom ka20

Voltak közöttünk magyar emberek, katonák, menekültek szegények. Nem zavartunk el senkit, örültünk, ha többen voltunk. A hegyoldalból meglátták, hogy ott valaki bujdosik, németeknek hitték ôket, elkezdtek ránk lövöldözni. Két helyen átlôtték anyám karját. A húgom épp a karján volt, hogy megvédje, a másik karjával próbálta eltakarni ôt. A mai napig sem tudom felfogni, hogyan történhetett, a kislánynak sem mi baja sem lett. Aztán jöttek az oroszok. Volt egy asszony közöttünk az mondta: nézzétek! Nekem nincs se kicsim, se nagyom, egyedül vagyok. Ha meg is lônek nincs baj, nem hagyok magam után gyereket. Megfogott egy fehér lepedôt, kitette egy fára a ház sarkára. Mindjárt megszûnt a lövöldözés, aztán jöttek az oroszok. A cigány asszony azt mondja: ha látjuk, hogy jönnek az oroszok, álljunk ki és tapsoljunk nekik. Úgy is volt. Nem is bántottak senkit sem, ellátták anyám sebét. Sárfalból felhúztunk egy lakást, aztán éltünk, ahogy tudtunk, a koldusságból. Napszámba jártunk. Olyan anya nem volt, mint az én anyám. Harmincöt évesen maradt özvegy, de férjhez nem ment. Felnevelt bennünket apa nélkül. (…) Az elsô kérôhöz hozzámentem. Tizenhat éves voltam.Türjei volt, két évig éltünk ott együtt az anyósomnál. Tôle született az idôsebbik fiam. De csak kártyázott, ivott, amit én kerestem, azt is elszórta. Mondtam neki, nézd, vagy megjavulsz, engem meg a gyereket választod, vagy elválunk. Az anyja is olyan volt, hogy ha tudtam adni, jó voltam, ha nem tudtam adni, nem voltam jó. Ütve-vágva voltam. Na, gondoltam,

Zalaegerszeg, they had changed to women’s clothes in order to survive. They had chopped wood for everybody, so nobody had frozen. (…) We lived on the money that the women begged. We went out to beg and brought firewood from the woods. Huge snow covered the ground and we had to tear down three houses for heat.When the front came all of us squeezed into the two flats. Then the Russians shot my mother’s arm. There were Hungarians, soldiers, refugees among us. We did not send away anybody: the more, the merrier.When they saw from the hills that people were hiding down there, they thought we were Germans and they started shooting at us. They shot through my mothers arm at two places. My little sister was on her other arm and she covered her with this arm to protect her.To this day I cannot understand how that little girl survived without a scar. Then the Russians came. There was a woman among us who said: ‘Look! I don’t have children, I’m alone. If they shoot me, I won’t leave anybody as an orphan behind.’ So she took a white sheet, put it on a wood in the corner of the house.The shooting stopped immediately and then the Russian came. A Romani woman said that when we see the Russians coming, we should step outside and applaud them. That was what we did. They did not hurt us and they looked after my mother’s wounds. We made a house out of mud and we lived as we could by begging. We worked by the day. There was no mother like mine. She had

ver romes te pinzharav, de romeste gelom. Khere gelom kaj muri dej pe Sárhida.Trin-shtar bersh barardom korkori muri shaves. Pala kode pale romeste gelem: ando Bükkösdo pek milajeski butyi pinzhardom les, me somas bish thaj jekh, voj sas bish thaj shove bershengo. Atunchi aba me na gelem khere. Najis loe Devleske vi adyes kethane sam le. Chorro zurales nasvaloj. Mure romeske kathar jek kaver romnyi sas jek duje bershengo shavo, kas voj barardas. Phendom leske: kade zhav tute, me na beshav ande jek kher la sokrasa. Ke dosta sas aba anda jek sokra. Kode phendas, chi na kamav tut kothe te ingrav, si ma rigate kher. Na, kade mishtoj. Kethane ashadyilam, so le duj shavora manca avile. Ande Bükkösd po romano than sas amen jek cino kher. Muro rom sa butyi kerlas, sas kana numa pala jek kurko dikhlom les, ke ando Pécs beshlas, butyano zhutori sas. Me pale kaj le gazhe phirdem sako dyes, butyi te kerav, muri sokra las sama pe shavora. Le shavora pale avile pala jekhkhaver. Kathar kado rom rakhadyilas man shov shavora, kathar o kaver sas ma jek, mure romes kathar e anglunyi romnyi sas les jek, vi kada les me barardom.Vi kade dikhav les, sar te me andomas les pe luma. Kana rakhadyile le anglune duj shavora, avri avilas e baba thaj kode phendas: Frida! Chi kames kothe te des le jek shavores varikaske? Phendom lake, pusztin tut kathar! O svunto Del phendom te bakres das vi mal dela pasa lende. Te pe luma te andom len, atunchi vi opre bararav len, vi te chorri avo. Pala kede opre avilam ando Csór. Muro rom atunchi ando Inota ando marhime vigna kerlas

ez nem élet. Hiába nem akarom, hogy máshoz menjek, mást ismerjek, de muszáj volt, hazamentem anyámhoz Sárhidára. Három-négy évig neveltem egyedül a fiamat. Aztán megint férjhez mentem: Bükkösdön egy idénymunkán ismerkedtem meg vele, én 21 éves voltam, ô 26. És akkor ugye én már nem mentem haza. Hála Istennek, máig együtt vagyunk. Szegény nagyon beteg. A férjemnek egy másik asszonytól volt egy kétéves fia, akit ô nevelt. Megmondtam neki: úgy megyek hozzád, hogy én anyóssal egy pillanatig nem maradok egy lakásban. Mert az anyósból már ölég volt. Azt mondja, nem is akarlak odavinni, nekem külön van lakásom. Mondom, semmi kifogásom. Összekerültünk, mind a két gyerek hozzám került. Bükkösdön, a cigánytelepen volt egy szoba-konyhánk. A férjem állandóan dolgozott, volt, hogy csak hétvégén láttam, mert szállón lakott Pécsett, ott volt segédmunkás. Én meg eljártam napszámba, az anyósom elvállalta a gyerekeket napközben. A gyerekek meg jöttek sorban. Ettôl a férjem tôl hat gyereket, a másiktól egyet, meg a férjem elôzô házasságából származó gyermekét is én neveltem fel. Azt is úgy nézem, mintha én hoztam volna a világra. Amikor megszülettek az elsô ikreim, kijött a bába, és azt mondta: Fridám, nem adol egyet az intézetbe? Mondtam neki, takarodjál ki innen! Ha az Isten, mondom, bárányt adott, majd legelôt is ad neki. Ha világra hoztam, akkor föl is nevelem, akármilyen szegénységben. Aztán hatvanban feljöttünk Fejér megyébe, Csórra. A férjem akkor már az inotai alumíni-

become a widow at the age of thirty-five, but she had never married again. She raised us all by herself, without a father. (…) I married my first suitor. I was sixteen. He was from Türje, where we lived for two years at my mother-in-law’s. My older son is his. But he played cards all the time, drank and wasted even the money I had earned. I told him: ‘Look! You either get better and choose me and the kid or we will divorce.’ His mother was the same. When I brought them money I was good, when I could not give then I was not good. They hit me all the time. So, I thought this was not life. I did not want to get know nor marry anybody else, but I had to go home to my mother to Sárhida. For three or four years I raised my son alone, then I remarried. I met him on a seasonal work at Bükkösd. I was 21, he was 26. And then I did not go home.Thank God, we are still together. He is very ill. My husband had a two-year-old son from another woman, whom he raised alone. I told him that I would only marry him if I did not have to live with my mother-in-law. He said he did not want to take me there, and that he had a flat. I said I did not mind. We got together, so I had two children. In Bükkösd, at the Romani settlement, we had a one-room flat. My husband worked all the time. I only saw him on weekends, because he lived in a worker’s hostel at Pécs, where he worked. I worked by day and my mother-in-law took care of the children during the day. And the children came one after the other. I raised all the six children from this 21

butyi, sar vignasi. Avri sittyilas o vignasesko butyi.Vi kothe kerdyilas nasvalo. Nasval kerdyilas lesko jilo, thaj vi lesko buko. Opre phende leske, thaj perdal shute les kothe kaj naj kasavi phari butyi. Butivar kade avilas khere, leske gada sa avri sas peleste phabarde. Abakanak nas les sastyipo. Gelas kaj o doktori, kode phende leske, chi kamel butyi te kerel. Shaj xutyeldosas love sar le phure, kede voj na kamlas. Pala kade ando Pét gelas butyi te kerel, kothe kaj le angara kiden avri. Trin bersh sas kothe. Le angarango than andre shindsyilas, duj manusha duj dyes thaj duj ratyi tela angara ashile, trin kaver manush kothe mulas. Pala kede khere akhardom les. Ande jek bersh trinvar shtarvar pasjilas ando hospitali. Eftavardesh thaj trin bershengoj, tranda bersh si pasa lesko dumo, tranda thaj trin mijja love phirel leske. (…) Chi jekh minut na zhanglom khere te ashav. Maj sigo andel punre, pala kode bussusa, zibanosa, vurdonesa phirdem le gava. Drabardom, kidom le porr, le gada ande Inota, ande Sárkeszi thaj Sárszentmihályi thaj majdur. Le gazhe na nashade man zhangle, ke chi chorav. Sas, kana andre gelom ande gazhesko kher thaj nas khere khonik.Tele beshlem pe rig thaj azhukardom te aven khere. Detehara trubulas te zhavtar, thaj kanak khere reslem, aba pala mizmeri trin shtar chaso sas le shavora avnas khere ande shkola. Atunchi xutyildem ma te kiravav, te najarav le shavoren. Kheresko sapujesa thovos kathar muri dej sittyilom sar trubul te kiraven o sapuj. (…) Kanak avri gelam ando Auschwitzo, ando inje22

umkohónál dolgozott, mint kohász. Kitanulta a kohászszakmát. Ott is ment tönkre. Ott megkapta a szív- és tüdôasztmát. Leszámoltatták és áttették tüskehúzónak. Sokszor úgy jött haza, hogy a ruha végig ki volt rajta égve. Kezdett baj lenni az egészségével.Volt ugyan orvosoknál, de azt mondták, hogy nem akar dolgozni, azért csinálja. Le lehetett volna százalékoltatni, de nem akarta. Aztán Pétre ment, a bányába széntermelôként dolgozott három évig. Volt egy bányaszakadás, amit két ember úgy élt át, hogy két nap, két éjjel a szén alatt voltak, de a másik három meghalt. Ezután leszámoltattam a munkahelyérôl. Évente háromszor-négyszer a kórházi ágyat nyomja. Hetvenhárom éves, har minc év munkaviszonnyal a háta mögött har mincháromezer forint rokkantnyugdíjat kap. (…) Nem tudtam otthon maradni egy percig sem. Elôször gyalog vagy busszal, vonattal, utána meg lovas kocsival jártam a környékbeli falvakat és tanyákat. Jósoltam is. Aztán jártam tollazni, rongyozni Inotára, Sárkeszire, Sárszent mihályra, még messzebbre. A parasztok sose zavartak el, tudták, hogy nem lopok. Volt, hogy bementem egy paraszt házába, de nem volt ott hon senki. Leültem egy sarokba és megvártam, míg hazajöttek. Hajnalban kellett indulnom, hogy nyolcra odaérjek, mire hazaértem, háromnégy óra volt, jöttek a gyerekek az iskolából. Akkor nekiálltam fôzni, este nekiálltam fürdetni ôket, meg mostam, háziszappannal. Anyámtól tanultam meg szappant fôzni. (…) Apámat akkor találtuk meg, amikor Ausch-

marriage, one from the previous and my husband’s child from his previous marriage. I always thought of him as my own. When my first twins were born, the midwife came and told me: ‘My Frida, why don’t you give one of them to a foster home?’ I told her: ‘Get out of here! If God has given us a lamb, he will give grazing ground as well. If I brought the child to the world, I would raise him no matter how poor we are!’ In 1960 we moved to Fejér county, to Csór. By then my husband had already worked at the aluminium-metallurgy plant at Inota as a metal-worker. He had learned metal trade. He was ruined there. He got heart and lung asthma there. They transferred him to be a drift-picker. Many times, when he came home all the clothes were burnt on him. He started to have trouble with his health. He went to the doctors, but they said he was doing it because he did not want to work. He could have retired, but he did not want to. Then he went to work in the Pét coalmine as a miner for three years. One of the coalmines collapsed. Two miners survived but they had been trapped under the coal for two days. Three died. Then I made him quit his job. He goes to hospital three or four times a week. He is seventy-three years old and with thirty years of work behind him, he gets thirty-three thousand forints disability pension. (…) I could never stay at home for a minute. First I walked, then I took a bus, then a horse-drawn cart in the surrounding homesteads. I told

vardes thaj starto vaj panzsto bers, ando augustuso, po dujto dyes, atunchi raklam muri dadesko anav, avri sas le but anava pala jekhkavreste iskirime. So le dujen raklem. Mure dades kade akharnas Kolompár Rudolf, tranda thaj shov bershengo sas kana mulas, muro prhal deshuinja bershengo sas. Zhanglam ke ando Nyamcicko them ingerde len, numa kodi na zhanglem kaj. Kana tele ingerde man kaj o phabaruno bov, so me dikhlom! Nasules kerdyilom, kade trubulas kothar avri te anen man. Pe kodo seroj, tele gelam ando bunkeri ke vi kothe sas jek than, kaj phabarnas e manushen. Kanak kathe tele avile le manusha, pe lende mukhnas o gaso, pala kodo andre shudinde len ando phabaruno bov. Inke sas man kattyi zor, andre dikhlom ando bov, lunges krospura thaj chikena pernas tele anda bov. Andre kamlom te unzuvav, te na xutyilel man jekh fehérvárisko rom. Avri kamlom te lav jekh kotor, gindyindom: khere lingrav. Kodi phendas muro shavo o Józsi: Mama, na unzu andre, ke shaj xutyiles nasvalyipo. Na bunij me, muro shavo – phendom. Kathar zhanes tu, tye phralesko sas, tye dadesko sas! Atunchi nasules kerdyilom, avri ingerden man kathar o phabaruno. Kanak aba mishto kerdyilom, opre gelom kaj pekel o kham. (…) Kanak khere reslam andar o Auschwitzo, phendom muri dake, rakhlom muri dades thaj mure phrales. Avri asadyas man. Chi kamlas te patyal mange. Atunchi kodi phendom lake: Mama! Te zhutil amen o Del, ando kaver bersh avri aves vi tu amenca, shaj dikhes, kaj phabarde mure dades thaj mure phrales. Aba voj kadi na reslas.

witzba kimentünk, kilencvennégy vagy kilencvenötben, augusztus másodikán. Egy nagy táblán volt a nevük sorba, végig. Mindkettôt megtaláltam. Édesapámat Kolompár Rudolfnak hívták, harminchat évesen halt meg, a testvérem tizenkilenc évesen halt meg. Tudtuk, hogy Németországba vitték ôket, csak azt nem, hogy hová. Amikor levittek az égetôkemencéhez, hogy ott mit láttam! Elájultam, úgy kellett kihozni onnan. Amire emlékszem, hogy lementünk a pincébe, mert ott is egy bunker van, ahol égették a népet. Ahogy ide beértek az em berek, rájuk engedték a gázt, onnan feldobálták ôket a szalagra, ami az égetôkemencébe vitte ôket. Még volt annyi erôm, hogy benéztem a kemencébe, hosszan kormok, zsírok lógtak le. Be akartam nyúlni, ha egy fehérvári cigány ember nem kap el, én benyúlok a kemencébe és kiveszek egy darabot, gondoltam: kiveszem és hazahozom emléknek. Azt mondja erre a Józsi fiam: anyám, ne nyúljál bele, mert fertôzést kaphatsz. Nem bánom én fiam – válaszoltam. Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé volt – kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az égetôbôl. Mikor jobban lettem, felmentem a napszintre. (…) Hazaérkeztünk Auschwitzból, elmondtam anyám nak, hogy megtaláltam apámat és a test véremet. Kinevetett. Nem akarta elhinni. Akkor azt mondtam neki: édesanyám, ha a Jó Isten megsegít bennünket, jövôre kijössz te is velünk, és megláthatod, hol égették el apámat és a testvéremet. De ô azt már nem élte meg. Egyszer volt egy álmom édesapámmal.

fortunes as well. Then I went to tear the feathers of the poultry to Inota, Sárkeszi, Sárszent mihály and even farther.The peasants never sent me away, because they knew I would never steal. There were times when I went to a peasant’s house and the owners were not at home. I sat down on a corner and waited until they came. At dawn I had to leave to get there at eight, and when I got home it was already three o’clock and the children came home from school. Then I started to cook. In the evening I washed them and washed with home-made soap. My mother taught me how to cook soap. (…) We found my father when we went to Auschwitz on the second of August in ninetyfour or ninety-five. Their names were written on a big stone there, one after the other. I found both of them. My father’s name was Rudolf Kolompár. He died at the age of thirty-six. My brother was 16. We knew that they’d taken them to Germany but we did not know where. When they took me to the crematorium.What I saw there! I fainted, so they had to bring me out. I remember, we went to the cellar because there was a bunker, where they had burnt people.When the people arrived, they opened the gas-pipe. Then they put the corpses to a production line which took them to the crematorium. I still had the strength to look in the furnace which was full of soot and fat. If a Rom from Fehérvár had not caught me, I would have reached into the furnace and taken a piece out of it. I thought I would take it out and bring it home as a 23

Jokhar sas man jek lindri muri dadesa. Le mulengo dyes sas. Anda muro suno mure dasa memelya phabardam. Avri dikhav thaj avel jek cino kalo manush jekh terno shavesa. Chingardav: Mama! Av, dikh kon avel! Muro dad thaj o Gyula. Kodo phendas muri dej: suno des tu, kodo na tyiro dad si. Phenel mange o manush: dikhes, kodi phenel tyi dej, na pinzharel man, shajke si la aba varikon, bisterdas man. Phenel mure dake: sostar na patyas ke me som? Anda kode phenel muri dej ke muro rom na tu san. Pe kede avri lel jekh fotovo anda pesko zubuno, kaj shtarzhene samas thaj muri dej. Aba kanak patyas ke me som? Na phenel muri dej, shajke avri lan les anda mure romesko posotyi. Phenav mure dake: so si tu san, aba chi kames mure dades tavel pale? Chi dikhes vi kodo kasavo cinoj, haj kaloj sar voj? Na trubuj mange, ke me chi dikhav tele mure romes khanyikasa. Muro dad pe kede rovlas. Me pale opre darajlom. Te zhav varikaj, haj dikhav jekh murmunca, memeja, haj luludya, ingrav. Anda muro phral thaj anda muro dad. (…) Pala kede sas mashkar amende jekh cino problema, trin bersh na beshlam kethane. Doppash shudan le love, so khutyildam vash o kher, haj kindem mange ando Zámolyi jekh kher. Shaj najisav mure shaveske, akanak ke phuresa som adyes, ke palpale rovlyindas pes. Akanak o sherutno manush pe kodi si tele kamel te istonektij muro kher. Me somas ej doshalyi, na trubulonde pe muro anav te lav o kher. Chi avlosas khanchi problema. Gelas o sherutno manush kaj o manush, kasko sas o 24

Mindenszentek volt. Álmomban édesanyámnál égettük a gyertyákat. Kinézek, jön egy alacsony, fekete ember egy fiatal gyerekkel. Kiáltok: anyám, gyere, nézz ki, jön apám meg a Gyula. Azt mondja az anyám: ne álmodj, az nem a te apád. Azt mondja nekem az a férfi: látod, azt mondja anyád, nem ismer meg, már biztos van valakije, engem elfelejtett. Mondja anyámnak: miért nem hiszed el, hogy én vagyok? Azért, mondja anyám, mert az én férjem nem te vagy. Erre kivesz egy képet a kabátja zsebébôl, ahol négyen voltunk rajta, meg édes anyám. Na, azt mondja, most már elhiszed, hogy én vagyok? Nem, mondja anyám, biztos kivetted a férjemnek a zsebébôl a fényképet, és azzal akarsz ide jönni. Mondom anyámnak: mi van veled, mér nem akarod apámat visszafogadni? Nem látod, hogy ez is olyan alacsony kis fekete, mint apám volt? De anyám azt mondja: honnan tudod, hogy ez apád? Nekem nem kell, mert én az én férjemet nem nézetem le senkivel. És erre apám elkezdett sírni. És erre fölijedtem. Akárhol vagyok, ha látok egy keresztet, oda viszek koszorút meg gyertyát. A bátyám miatt meg apám miatt. (…) Aztán lett egy kis zûr köztünk, három évre külön költöztünk. Elfeleztük a pénzt, amit kaptunk azért a lakásért, én megvettem magamnak itt Zámolyon egyet. A fiamnak köszönhetem, hogy együtt vagyok vele, az öreg visszakönyörögte magát. De aztán a polgármester mindenáron azon volt, hogy a lakásomat ledózeroltassa. Minden tudtom nélkül elment az eladóhoz, akitôl én

reminder. Then my son Józsi said to me: ‘Mother, don’t touch it ’cos you get a disease.’ ’I don’t care, son!’ – I replied. ’How do you know whether it was your brother’s or your father’s?’ – he asked. I fainted and they took me out of the crematorium. When I got better, I went upstairs. (…) We arrived home from Auschwitz and I told my mother I had found my father and brother. She laughed. She did not want to believe me. Then I told her: ‘Mother! With God’s help, next year you will come and see for yourself the place where they burnt my father and brother.’ But she did not live to see that. Once I had a dream about my father. It was All Saints’ Day. In my dream we burnt the candles at my mother’s. I looked out and a small, black man came with a young child. I shouted: ‘Mother! Come! Look who is here: my father and Gyula.’ My mother said: ‘Don’t dream! It’s not your father!’ That man said to me: ‘You see, your mother does not recognise me. It is because she has somebody and she has forgotten me.’ He said to my mother: ‘Why don’t you believe it’s me?’ My mother replied: ‘Because, you are not my husband.’Then out of his coat he pulled out a photo of the four of us and my mother. He said: ‘Do you believe me now?’ ‘No’ – said my mother. ‘Surely, you stole this photo from my husband and now you try to come here with it.’ I said to my mother: ‘What is wrong with you? Why don’t you want to take him back? Can’t you see that he is the same short black fellow that my father was?’ But my

kher, palpale kamlas te del le love. Kodo pale phenel leske: shun kathe, me lake bikindom o kher, akanak te bikinavles tuke, anda kode voj chorri te zhal pe vulyica? So mange love kames te des de kothe la romnyake! O sherutno manush ande kadi na gelas andre, phenel, o kher nasul si, tele perel shaj merel varikon ande leste.Avri si te zhan, ke te na atunchi ando sako shon, si te potyinen shel mijja. No, mishtoj. Von kathe dine mange le gavesko kulturisko kher, pale me somas ej dilyi, ke avri gelem anda muro kher. Le shavorra tele kide le kash, haj le hirbura, te shaj nyevaren pale o kher. Te na zhav pe kavresko korr. Pe kede o nyevo sherutno manush me pe kanchi na zhanglem kothe gelas haj tele istoneltindas o kher. Akanak so avla manca kaj zhav, chi zhanav. Kathar ando kashtuno kher, kathe ande man ando gettovo, kana andre ushtyilom, sar te ando gettovo avlomas pale. Pe muro phuripo so pelas manca, lingari kherdyilem, naj man khanchi. Maj mishto avlas te merav. Amaro choripe sa pusto kerdyilas.

vettem a lakást. Én voltam a hibás, mert akkor mindjárt nem írattam át a nevemre, minek, úgysem lesz semmi probléma! Úgy sem lesz semmi probléma. Elment a polgármester, hogy kifizeti az eladónak a lakást. Az meg azt mondta neki: ide figyelj, én annak a szegény asszonynak eladtam a lakást, énnekem kifizette, most még egyszer adjam el neked a lakást azért, hogy az a szegény asszony kerüljön az utcára? Amit nekem akartok adni pénzt, adjátok oda ôneki! De a polgármester ebbe nem egyezett bele, kijelentette, hogy a lakás életveszélyes, ki kell költöznöm, és amennyiben harminc napon belül nem teszek eleget a kérésüknek, minden hónapban százezer forint pénzbírságot küldenek ki. Na, jól van, ôk megadták nekem a kultúrházat, én voltam a bolond, hogy belementem, hogy a lakásból kihurcolkodok, de csak addig, ameddig a gyerekeim megjavítják a tetôt. A gyerekek le is szedték a tetôt, hogy újjáépítsük. Hogy ne menjek másnak a nyakára. Erre a polgármester, ez az új polgár mes ter, minden tudtom nélkül odament és ledózerolta a lakásomat. Hogy most aztán mi lesz velem, vagy hogy hová kerülök, hová megyek, fogalmam nincs. Onnan a faházakból idehoztak a gettóba, amikor beléptem, azt hittem, megint gettóba vagyok. Mire jutottam öregségemre, csavargó lettem, jobb lenne, ha meghalnék. Mindenünk tisztára tönkrement.

mother said: ‘How do you know this is your father? I don’t want him, I am not having my husband looked down at by anybody.’ Then my father started to cry. Then I was startled out of my sleep. Wherever I am, when I see a cross, I take a wreath and a candle there. Because of my brother and father. (…) Later we had a little trouble. We had separated for three years. We’d split the money we had received for the flat and I bought one for myself at Zámoly. I have to thank for my son that I am still with him. The old man begged me to take him back. But then the mayor wanted to demolish my flat. Without me knowing about it, he went to the man from whom I had bought the flat. It was my fault, because I did not transfer the flat to my name. I thought there would have been no problem with that.There would be no problem. Then the mayor went to the man to pay him the money for the flat.Then he said: ‘Look! I sold the flat to that poor woman, she paid for it. Now you want me to sell the flat to you as well, so that poor woman will be homeless? Give her the money that you brought here!’ But the mayor did not agree. He said that the flat was dangerous and that I had to move out. If I did not move out in thirty days, they would send me a one hundred thousand forint fine every month after that.They offered me the communal house and I was stupid enough to move out until my sons mended the roof. My 25

children had taken off the roof in order to rebuild it so that I did not have to live with others. Then the mayor, this new mayor went there and without consent demolished my flat. I don’t know what will happen, where can I go now. I have no idea. From the wooden houses they brought me here to the ghetto. When I stepped in I thought I was in the ghetto again. In my old age, I have become a loafer. It would be better if I died. Everything that was ours is ruined now.

26

„Kethane shudenas kon mulas, sar kana le pujura, thaj le bale, thaj le mashe murdajven, sar kothe kaj akanak sikaven ando tévévo. Jekhvar mulas jekh phuri romnyi, atunchi kothe somas, kanak andre shute la ande balaji, vashode ke lake shavore na mukhna ke numa kade ingren la sar majbut mulen. Andre shute la ande balaji, thaj opral shute jekh kaver balaji, pala kode karfinenca kethane malade. Kade sunujas chorra romnya ke nasvalyi kerdyilom. Gindyisardom zhuvel inke, aba na trajilas, mulas.”

„Összeszórták akik meghaltak, összedobálták ôket, mint amikor a csirkék megdöglenek vagy disznók, vagy azok a halak ott, amit mutattak a tévébe. Egyszer meghalt egy idôsebb teknyôs asszony, íppeg ott vótam, mikor beletették a teknôbe, nem engedték a gyerekei, hogy csak úgy vi gyék el semmi nélkül. Bele tet ték a teknôbe, meg a tetejire is tettek egyet, aztán össze sze gezték a két teknyôt. Annyi ra sajnáltam azt a szegény asszonyt, hogy belebete gedtem gyerekkoromba. Azt hittem, hogy él még, pedig nem élt szegény, meghalt.”

‘They had scattered those who died, they had thrown them together, just as people collect the dead poultry or pigs, or those fish they show on television. Once an old woman with a trough died, I happened to be there when they put her into the trough. Her children did not let her take away just like that. They put her into the trough and put one above her, then nailed the two together. I was so sorry for her, that when I was a child I got sick. I thought she was alive, but she was not, she died.’

Lendvai Ilona

Lendvai Ilona

Ilona Lendvai

Ando Tüskevári trajinas. Shtarzhene samas phrala, me shove bershengi somas, kana muro dad xasajlas. Deportalisarde les le nyamcura, ando l944-o. Lesko romano anav Churi sas, Lendvai Istvánoske akharde les. Andar o Komáromi ingerde muri dades, thaj so le duj papuva, thaj muri baro baches. Ando Nyamcicko Them, ando Dakhajo. Mura dako baro bachi, pala trin bersh avilas palpale. Aba vi voj mulas chorro. Voj avilas palpale korkori andar amari bari familija. Muro dad ke jekh masari kerlas butyi peske phralenca.Vurdonesa phirlas, phiravlas e mas po paho. Atunchi pahonde gropura sas. Jivendes andre phiravnas ande gropa o jiv, apoj – so me zhanav, lon thaj so inke shude po mas. Kothe tele phiravnas o mas, so le masareske trubulas. Muro papu ande kode vrema grasten inkerlas. Ke zhanes le kasave romen sar ame sam sakones

Tüskeváron éltünk. Négyen vótunk testvérek, én hat éves vótam, mikor édesapánk elveszett. Eldeportálták a németek negyvennégyben. A cigány neve Csuri vót, Lendvai Istvánnak hívták. Onnan, Komárombúl vitték el az apámat, mindkét nagyapámot, meg a nagybátyáimat Németországba és Dakhajóba. Egy anyai nagybátyám gyütt vissza, rá három évre. Azóta ô is meghalt szegény. Az gyütt vissza egyedül ennyi családbúl. Apám egy hentesnél dolgozott az öccsivel meg a bátyjával. Kocsis vót. Lovaskocsit hajtott, hordta a húst a jégre. Akkor még jégvermek vótak. Télen belehordták a havat, osztán, – mit tudom én – sót tettek rá, minden, vót a jég nyáron. Oda hordták le a húst, ami hentesnek köllött. A nagyapám abba az idôbe lovakat tartott. Mer tudod, az ilyen cigányok mint mink, mindekinek vót lova. Eljárt a vásárba,

We lived at Tüskevár. We were four children. I was six when we lost our father. The Ger mans deported him in forty-four. The Roma called him Csuri, but his name was István Lendvai. From there, from Komárom, they took my father, my grandfathers and my uncles to Germany and Dachau. Only an uncle on my mother’s side came back three years later. Since then, the poor man has also died. Only he came back from all these families. My father worked at a butcher’s with his younger and older brothers. He was a driver. He drove a horse drawn coach, he carried the meat to the ice. They still used those ice-holes then. In the winter they put snow in it there and then – I don’t know – maybe salt or something. Anyway, there was ice in the summer. The Butcher’s meat was put there. In those times, my grandfather had horses. Because, you know, 27

sas grast. Phirlas ando foro bikinlas-kinlas le grasten. Bari familija sas les, panzh sheja thaj trin shave, najis le Devleske. Ande kode vrema inke zurale sas le, na kade sar le majbut rom, kas na sas khanchi. Shun kathe, ando Tüskeváro pe jekh farmo beshlam. Shove bershengi somas, ando oktoberi ingerde amen. Pe oxto shon. Ande kirchima shundas muro baro bachi, phendas leske jekh gazho: nashentar, ke ingren tumen! Aba nas vrema te nashadyuvas, pe kodo dyeseski ratyi kethane kide amen. Aba sovasas kanak avri kide amen andar o pato. Muri dej das pe amende sigo gada, thaj vi ingernas amen. Sas kasave gazhe, kon pasha amende ashenas. Sas jekh gazho, anda kode ingerde les kaj pasha roma ashilas, te na azban le romen, phenlas o gazho kadal butyarde roma si le, den len pacha. Apoj ingerde les chi na avilas khere majbut. Andar sako gav ingerde le romen, numa andar e Teléri na. Avri ashlas pasha lende o mujalo, thaj le gazhe, phende den len pacha ke kadal butyi keren. Andre ingerde amen ando Devecseri. Intrego romen ingerde, numa jekh familija ashilas avri.Varisar kodol nashadyile.Von gele ando Komáromi pale penge nyamura, tele potyinde le shingalen, ke kade si: e love vorbil, o zhukel bashol. Le shingale thaj le sulicishti kide lendar lenge somnakaj, thaj lenge cine love. Shukares kide lendar sakofelo. Muri chorri dej, ande peske coxako mashkar andre sutas jekh cine love. Gindyisardas te slobodisajvam atunchi, te zhanas te kinas variso xaben.Vi kade sas: kana avri 28

adta-vette, kereskedett vele. Nagycsaládos vót, öt lánya meg három fia vót, hála az Úrnak. Nagy család vótunk. Abba az idôbe jól bírták magukat, nem úgy vótak mint a többi romák, hogy semmijük sem vót.Tüskeváron, figyelj ide életem, ott Tüskeváron egy tanyán laktunk. Hatéves vótam, októberba vittek el bennünket. Nyolc hónapra. A kocsmába még meghallotta a nagybátyám, mondta neki az egyik barátja, egy paraszt: meneküljetek komám, mert visznek benneteket. De már nem vót idô a menekülésre, mert aznap éjjel összeszedtek bennünket. Már feküdtünk, kiszedtek bennünket az ágyakbúl. Anyám hamar adott ránk ruhát és már vittek is minket. Vótak olyan magyarok is, akik pártoltak bennünket. Vót egy, akit azért vittek el, mert pártolta a cigányokat, hogy ne bántsák ôket, mert ezek dolgozó cigányok, hagyjanak nekünk békit. Aztán elvitték, és soha nem jött haza az se. Mindenhonnan a környékrôl elvitték a cigányokat, csak a telérieket nem. Kiállt mellet tük a bíró, meg az uraság, hogy hagyjanak békit nekik, mert rendesen dolgoznak. Bevittek bennünket Devecserbe. Minden cigányt a teleprôl, egy család maradt ki. Valahogyan azok megmenekültek. Az az egy család aztán elment a rokonyai után Komáromba, kivátotta ôket. A csendôröket megfizette, mindig ez vót: a pénz beszélt, a kutya ugatott. A csendôrök meg a nyilasok elszedték az ékszereket, meg a kis pénzünket. Szépségesen elszedtek mindent. Szegény anyám, képzeld el, a derekába a szoknyát fölvágta, és oda tett el egy kis pénzt, hogyha mégis megszabadulnánk,

all the Roma like us had horses. He travelled to markets, sold them, bought some others; he traded them. He had a big family: five daughters and three sons, thank God. Our family was big. In those times, we lived in style, not like the other Roma who did not have anything. At Tüskevár, look dear, there, at Tüskevár we lived on a homestead. I was six.They took us in October. For eight months. In the bar a peasant, a friend of my uncle told him: ‘Flee, old friend, because they will take you!’ But we did not have time to run away, because that night they came for us. They pulled us out of the beds. My mother barely had time to dress us, and they took us away. There were some Hungarians who defended us. One was transported because he defended the Roma. He told them not to hurt the Roma, because they were working Roma. He told them to leave the Roma alone. So they took him, and he did not even come back again. They took all the Roma away from everywhere, except for the Teléris. The judge and the master stood by them, because they worked well. They took us to Devecser. All the Roma from the settlement except for one family.They somehow escaped. That one family was bailed out by their relatives and they went to Komárom. They bribed the gendarmes. It had always been like that: money made the world go round. The gendarmes and the Arrow Cross men seized our jewellery and the little money we

slobodisardam kade kindas amenge xaben: grastane goja, thaj manro. Lasho sas kodo. Kanak boxale sam sakofelo shaj xas, te na meras. (…) Andre reslam ande Komároma, kade tradenas amen sar kana le bakren traden. Kukurizo, tele shude le pe phuv, thaj gataj. Amaro than uzho sas. Po barakko opral char sas, kade dikhlas avri sar mal. Nas shil, ke ke but manusha tato ajeri phurdenas. Chi o brishind na delas andre ke thulo sas o zido. Kattyi mule sas kothe, sode ando muro trajo chi dikhlom. Sako dyes butzhene mule vi phure, vi shavora, sa mule andar boxatar. Kon palpale vorbilas kodoles ando jekh, ando shero pushkinde. Kattyi marde les zhikaj na mulas. Anda kode sas vi kasavo gornyiko kon sunujas le manushen.Varikana kothe shudenas jekh kotor manro, thaj chi vorbinas zhungales. Kethane shudenas kon mulas, sar kana le pujura, thaj le bale, thaj le mashe murdajven, sar kothe kaj akanak sikaven ando tévévo. Jekhvar mulas jekh phuri romnyi, atunchi kothe somas kanak andre shute la ande balaji, vashode ke lake shavore na mukhna ke numa kade ingren la sar majbut mulen. Andre shute la ande balaji, thaj opral shute jekh kaver balaji, pala kode karfinenca kethane malade. Kade sunujas chorra romnya, nasvalyi kerdyilom. Kodi gindyisardom trajil inke, aba mulas chorri. (…) Oxto shon samas ande kodo lageri. Beashura, sakofelo roma, chorre gazhe thaj biboldura, so te phenav sar panzh-shov mijje manush. Zhanos te sikavav tuke kodo barakko. Gelomtar muri

tudjon egy kis ennyivalót venni. És úgy is lett. Mikor kiszabadultunk, úgy vett nekünk ennyivalót: lókolbászt, meg kenyeret. Jó vót az. Életmentésre minden jó. (…) Beértünk Komáromba, úgy hajtottak bennünket, mint amikor a birkákat hajtsák. Íppeg úgy. Hoztak kukoricaszárt, elterítették, oszt aránylag a mi helyünk tiszta vót. Ahhoz képest, ami ott vót. A barakkok tetején gyöp vót, felülrôl nem látja senki, mintha legelô lenne. Nem vót hideg, mert a sok nép a leheletével bemelegítette. Az esô sem tudott beesni, mert vastag falak vótak. Annyi halottat még az életben nem láttam. Ott minden nap tömegivel vótak a halottak, gyerekek, idôsek. Rengetegen haltak meg az éhségtül. Aki visszafeleselt nekik, egy az egybe agyonlûtték vagy agyonverték. Addig ütötték, míg meg nem halt. Vótak azért olyan ôrök is, hogy sajnálták az embereket. Néha egy darab kenyeret oda dobtak, vagy nem beszéltek durván. Összeszórták, akik meghaltak, összedobálták ôket, mint amikor a csirkék megdöglenek vagy disznók vagy azok a halak ott, amit mutattak a tévébe. Egyszer meghalt egy idôsebb asszony, íppeg ott vótam, mikor beletették a teknôbe, nem engedték a gyerekei, hogy csak úgy vigyék el semmi nélkül, beletették a teknôbe, meg a tetejire is tettek egyet, aztán összeszegezték a két teknyôt. Annyira sajnáltam azt a szegény asszonyt, hogy belebetegedtem gyerekoromba. Azt hittem, hogy él még, pedig nem élt szegény, meghalt.

had. They beautifully seized everything. My poor mother, imagine, she cut her skirts waist and put a few bills there, so if we were able to escape, she could buy some food. And it happened just like that: when we got out she bought us horse-sausage and bread. It was good. To save life, everything is good. (…) We arrived at Komárom.They drove us as if we were sheep. They brought corn-stalttes and spread them out on the ground, so our place was relatively clean, compared to what was there. On the roof of the barracks grass had grown, so from above it looked like a grazing ground. The place was not cold because the breath of the people inside made it warm. The rain could not fall in ’cose the walls were thick. I had not seen that many corpses before in my life. There everyday we saw a crowd of corpses, children and elderly people as well. Lots of them starved to death. Those who talked back were shot in the head or beaten to death right away.They hit them until they died. Some guards felt sorry for the people. Sometimes they gave us a piece of bread or they did not talked to us so rudely. They scattered those who died; they threw them together, just as people collect the dead poultry or pigs, or those fish that they showed on television. Once an old woman with a trough died, I happened to be there when they put her into the trough. Her children did not let her take away just like that.They put her into the trough and put one over her, then nailed the two together. I was so sorry for her, that was when I 29

shavesa, thaj leske romnyasa, atunchi nashtig dikhlam o barakko, ke kurko sas. Palpale gelam kana nas kurko. Phenel muro shavo: mama chi seros tu pe kode kaj sanas. Na kade si kodo muro shavo. Aventar. Sa chachi rig, sa chachi, kasave bakrengi akovo sas kothe zhanes, ande soste le bakren tradenas. Sar zhos dikhlom jekh than, kathe sas muri mami. Kathe kidas kethane amenge o xaben. (…) Atunchi gelam avri pe avlina kana denas o xaben. Apoj kon xarnyiko sas, kodo gelas duvartrivar, chi line sama ke but manusha sas kothe. Jekh dopash kilo manro xutyildas jekh familija. Detehara pale dine amen kalyi kaveva. Shaxa sas kethane shinde, ando londo palyi kirade. Xutyildam inke ropaja, vi kodo ando palyi kirade, thaj varikana jek cine kolompiri. Sas kothe kasave beashura, kon ingerde penca xaben. Andre mukhne te ingren. Jekheske sas ande jekh colo aro, le kavreske peko mas thaj chiken. Ingerde penca pe pengo dumo. Jekvar phenel muri pheny le jekheske: de man ek piko chiken av kasavo lasho. Chi das, daravlas o chiken. Le manusha chi kamnas te den xaben jekhkavreske. Pe avlina jag kernas, kodol sas le beashura, thaj ande jag peknas – sar ande paramicha – le ushareski bokolyi. Phenel jekhvar muro dad: den mure cine shavorenge jekh piko. „Chi das!” Muro dad apoj kothe gelas, tele mardas lengi jag, opre las duj bokolya, thaj shukares nashelas. Kethane phagerde le bokolya thaj dine sakoneske. Phenav: dade, me na xav andar le beashonge xaben. 30

Nyolc hónapig vótunk abba a barakkba. Beások, mindenféle cigányok, szegény parasztok, zsidók, a világon mindenki vót ott, mit mondjak, vót biztos egy öt-hatezer nép. Meg tudnám mutatni neked azt a barakkot. Elmentem a kisfiammal meg a feleségivel, de akkor nem nézhettük meg, mert hétvégin vótunk. Vissza kellet menni hétköznap. Aszongya a kis fiam: anyukám, biztos nem emlékszel te arra má, hogy hun vótá. Nem úgy, édes fiam. Gyertek csak. Mindig jobbra, mindig jobbra – mondom. Olyan birkaakók vótak, tudod, birkákat tereltek benne. Ahogyan ott mentem, lát tam egy helyet, itt vót a nagymamám. Itt szedte össze nekünk az ennivalót. (…) Csak az udvarra mehettünk ki, ott mérték az ennivalót. Aztán, aki élelmes vót, az ment kétszer, vagy ment háromszor. Nem vették észre, mer rengeteg nép vót. Kaptunk egy fél kiló kenyeret, egy család. Reggel meg feketekávét. Fejes káposzta össze vót vágva, sós vízbe megfôzve. Azt kaptuk, meg sárgarépát, ugyanúgy sóba, vízbe. Meg néha egy kis krumplit. Vótak olyan beások, akik vittek magukkal ennivalót. Megengedték, hogy bevigye. Egyiknek egy batyu lisztje vót, a másiknak lesütött hús, meg zsír.Vitték magukkal a hátukon. Egyszer mondja a nagynéném az egyiknek: adjál egy pici zsírt, légy olyan szíves. De nem adott, féltette. Az emberek nem akartak ennivalót adni egymásnak. Az udvaron kukuricaszárból csináltak tüzet azok a beások, oszt abba sütötték – mint a nótába van, a hamuba sült pogácsát. Aszongya egyszer az apám: adjatok

was a child. I got sick. I thought she was alive, but she was not, she died. (…) We were in the barracks for eight months. Beash and other Gypsies, poor peasants, Jews, everybody was there. At least five or six thousand people. I could show you this barrack. I went there with my son and his wife, but we could not see it then because we were there on a weekend.We had to go back on a workday. My son said to me:‘Are you sure you remember the place?’‘No, no my son. Come with me. Always to the right, to the right’ – I said. There were those sheep folds, you know they drove the sheep in them. As I walked, I saw a place, my grandmother had been there. She had collected food for us here. (…) We could only go out to the courtyard, where they distributed the food. The resourceful among us went there two or three times. They did not notice it because there were so many people. One family was given half kilogram of bread. And a coffee in the morning. Cabbage had been cut into pieces and boiled in salty water. That was what they gave us and carrot boiled the same way in salty water. And sometimes a few potatoes. Some Beash brought food with them. They let him take it in. One of them had a pack of flour, the other had meat and fat. They carried it on their backs. Once my aunt said to one of them: ‘Please give me some grease!’ But he did not, he put it aside. The people did not want to give food to one another. Those Beash used the

Me somas maj baro ande muro familija trin maj cine phrala sas inke. Jekhvar avri gelem, te den xaben, thaj avri las andar muro vast o manro jekh kaver rom. Phenav: „O lasho Del te na muntuj tut, te mudarel tut kathar kodo manro” sas tut jilo te les kana mure cine phralenge ingrav. Las o manro.Te patyas, te na, mulas kodo rom.

Kas sas godyi kodo zhanglas te lel peske xaben. Geletar le romnya kolompiri te uzharen, kothe kaj kiravnas, te shaj choren, te shaj zhanas te xas. Muri bari lala andas varikathar chiken, thaj kiradas amenge avri pej avlina zumi. Kado apoj lasho hatyaripo sas. Kon chordas, ande jekh ando shero malade les. (…) Sas jekh Nyárádicko romnyi, thaj jekh kaver, kodol tele pashjile le gornyikonca, lenge maj mishto sas jek piko. Pe kadal andar kode xojajvav, ke vi me dikhlom kanak marnas le majbuten. Kadale romnya kade hatyarden pen, ke kon sile voj sile, von zhanen te poronchin amenge.Von nichi na mule kothe. (…) Inja dyes sas amenca le mursha. Atunchi rigate

a kis gyerekeimnek egy falatot. „Nem adunk”. Nem vót rest a nagybátyám, nekiment, fölrúgta a tüzüket, fölkapott kettôt a pogácsábúl, avval szépen elosont. Összetörték, adtak mindenkinek. Mondom: édesapám, én nem eszem meg a beásokét. Hát ugye azokat mindig utálták az ilyen cigányok, mint mink, mer’ azok piszkosak vótak. Én vótam a nagyobbik a családba, három kisebb testvérem vót még. Egyszer kimegyek, hogy adjanak ennyivalót, kikapták a kenyeret a kezembül a másik cigányok. Mondom: „a jóisten ne mentsen meg, hanem dögölj meg tûle”, attúl a kenyértül, hát képes vagy, a kis test véreim nek viszem be. Elvette. Ha hiszed, ha nem, meghalt, aki elvette tûlem. Aki élelmes vót, tudott szerezni. Elmentek az asszonyok a konyhára segíteni krumplit, zöldséget, sárgarépát puculni, hogy tudjanak egy picit lopni, hogy ehessünk valamit. A nagynéném a zsírt is megszerezte szegény, fôztek nekünk kinn az udvaron rántott levest. Hát az egy élmény vót. De azér, akit lopáson értek, egyszerûen agyonütötték. (…) Vót egy nyárádi asszony, meg egy másik, azok lefeküdtek az ôrökkel, nekik egy kicsit jobb vót a világuk. Ezekre azért haragszom, mert magam láttam, amikor ütötték a többieket. Úgy érezték, hogy valakik, tudnak parancsolni. Ôk túl is élték. (…) Kilenc napig vótak velünk a férfiak Akkor szétválasztottak bennünket, csak a családos anyák meg a gyerekek maradtak egybe. Hét

corn-stalks to make a fire in the courtyard and bake – like in the tale – scones in the ashes. Once my father said: ‘Give a bit to my children’ ‘No, we won’t.’Then my uncle ran into him, put out the fires, picked up two of the scones and sneaked away. They broke it up into pieces and gave everybody some. I said I would not eat the food of the Beash.The Roma like us had always hated them because they were filthy. I was the oldest child in the family; I had three smaller brothers and sisters. Once when I went out to get some food, the other Gypsies took the bread out of my hand. I said: ‘I hope God would not save you and you would die from it, die from that bread, if you were able to steal something that I wanted to give my little brother and sisters.’ He took it. Whether you believe it or not, he died. The resourceful ones could get food. The women went to the kitchen to help out cleaning potatoes, vegetables, carrots and to steal something so we could eat. My aunt even managed to get some grease. They prepared a soup for us. That was something! If they had caught them stealing, they would have beaten them to death. (…) There was a woman from Nyárád and another one, who slept with the guards.Their lives were a little bit better. I am angry with them because I saw them hitting the others. They felt they were above us, that they could give orders.They survived. The men were there for nine days. Then they separated us. Only the mothers with families 31

kide amen, Ande jekh ashile le shavora thaj lenge deja. Efta mursha. Lenge dad, lenge papu, thaj lenge shave. Jekh phral avilas khere numa. Ingerde len ande Nyamcicko Them. Na diklom len majbut. Muri dej muntusardas duj nyamoske shejen, ande jekhako vast shutas mura phenya, anda kavreske vast mura kaver phenya, kade nashadyile ke gindyisarde lenge le shavora. Chi dikhlas pala mende khonyik. Muro drago dad. Line les amendar, na dikhlam les majbut. Muro baro phral dikhlas mules, muro bachi ando Dakhajojo. Opre pinzhardas les. Kode phendas ande gazkamora mudarde len. Ande gazkamora shude len, thaj pe lende mukhne o gazo. Thaj le mulen kade shute: jekh angalyi kasht, jekh mulo manush, thaj pale kasht, pale mulo manush. Apoj kade phabarde len. Phabarde len choren. Butivar phenav mure phraleske, kade sas dikhlom tyo dades. Te dikhos vi akanak pinzharos mure dades. Atunchi inke shavoro somas. Majanglal ketana sas ande Rusicko Them. Tradas khere lil, kanak muri pheny rakhadyilas, shavo te avla Pityu te avel, barem lesko anav te ashel, voj te merel. Khere avilas chorro, na but losh sas ma ande leste, ke na butara ingerde les. Bish thaj shove bershengo sas, kana mulas. (…) Avilas e slobodija, rispisarde le lila. Avri somas pe avlina, vash o xaben, opre lomas duj lila. Nashlomas andre lenca, ke kodi gindyisardom kathe aba amari slobodija si tele iskirime. Muri lala ginavlas opre: te na mukhen amen avri ando lageri, intrego them opre phabaren. Avri mukhne amen, avri phuterde amenge o baro 32

férfi. Az apjuk, nagyapáim meg a fiai. Egy bátyám jött haza. Elvitték ôket Németországba. Soha többet nem láttuk ôket. Anyám megmentett két rokon lányt, az egyiknek a kezibe nyomta a húgomat, a másiknak a kezibe a másik húgomat, megmenekültek, hogy övék a gyerek. Nem ellenôrizte senki. Drága apám. Elvették tôlünk, soha nem láttuk többet. A nagybátyám látta halottan Dahajóba. Felismerte halottan apámat. Azt mondta, hogy a gázkamrába ölték meg ôket. A gázkamrába belenyom kodták ôket, rájuk engedték a gázt. Meg halottan az ölfák közé rakták, egy sor ember, egy sor fa, osztán akkor úgy meggyújtották ôket. Elégették szegényeket. Sokszor mondta a bátyám, hogy sajnos ez így vót, láttam apátokat. Ha látnám, megismerném most is az apámat. Pedig gyerek vótam. Elôtte katona vót Oroszországba. Írta haza a levelet, mikor a húgom született, ha meghal, Pityu legyen a neve a gyereknek, ha fiú lesz, legalább a neve maradjon meg. Hazajött szegénykém, de nem sok örömöm vót benne, mert nemsokára elvitték. Huszonhat évesen meghalt. (…) Gyött a felszabadulás, szórták a röpcédulákat. Kinn vótam ennyivalóért, fölkaptam kettôt. Hamar beosonok vele, mer biztos a szabadulásunk lesz ebbe. Olvasta a nagynéném, hát az vót benne: ha huszonégy órán belül nem engedik el a foglyokat tisztán, ember módon, akkor az egész ország tûzbe fog égni. Engedtek bennünket, kinyitották a kaput, mehet mindenki az állomásra. Mentek azok a

and the children could stay together. Seven men. Father, my grandfathers and their sons. Only my uncle came home.They took them to Germany. That was the last time we saw them. My mother saved two girls who were our relatives. She gave them my sisters, and they pretended the children were theirs, so they survived. Nobody checked us. My dear father. They took him away and we never saw him again. My uncle saw him dead in Dachau. He recognised the body of my father. He said they were killed in gas chambers. They pushed them into the gas-chamber and showered gas upon them. They put them between rows of woods, one row of corpses, one row of wood and they lit them. They burned the poor ones. Unfortunately this happened like this, my uncle told me this story many times. He saw my father. If I saw him now, I would recognise my father.Though I was only a child. Before, he was a soldier in Russia. He sent us letters when my sister was born. He wrote, that if it had been a boy, we should have named him Pityu so if he had died, at least his name would have remained. He came back, but we did not have much joy in it since soon they took him away again. He died at 26. (…) Then liberation came and they distributed leaflets. I was out to get food and picked up two. I snuck in with it, because I was sure it was about our release. My aunt read it. It said:‘If you do not let the prisoners out in a proper way, than the whole country will be set on fire.’

vudar, shaj zhasas pe stancija. Gele kodi chorri ketani, ungrika ketani ande vagonura – kade seroj man sar te adyes te avlas – lenge punre avral sas shutime. Dikhnas amen thaj rovnas, tele shude amenge manro, thaj pengi konzervi. (…) Khere reslem ando Tüskevári, chi ashilas amenge khanchi pe luma. Ingerde amendar sakofelo. Muri lala azhukardas amen, ando Érdo beshlas, las o mujalo chi mukhlas te ing ren. Voj aba zhanglas ke ame khere avesa, azhukarlas amen ando Tüskevári. Palyi tatyardas, thaj sakones tele thovelas. Avri hulavlas ande amare bala le zhuva, ke pherdyi samas zhuvenca. Mange shukar thulyi, lungi bala sas, shordas pe muro shero petroleumo, ke na kamlas tele te shingrel. Amare gada opre phabardas. Pinzharnas amen le manusha, denas mura dake jekh cino chiken, jekh cino kolompiri, thaj sakofelo. Numa muri lala chi mukhlas te but xas, kodi phendas atunchi sa meras. Kerdas amenge zumi, anro shutas andre thaj shut, sakoneske avri shutas kattyi sode akanak slobodo te xal. Aba mursha chi sas ande familija, numa zhulya. Muri pheny atunchi sas trine bershengi, korkores zhalas-phirlas ando kher, le majbuten pashljonas ke kasavi slabi sas le. Numa atunchi ashnas opre kanak kernas jag, kanak denas amenge te xas. Le romnya korkores ashile, chi kode chi zhangle so te keren chorri. Pushnas sakonestar, le mursha trajin inke. Khonyik na zhanglas te phenel khanchi. (…) Pala kede gelem ande Zala. Ando Zalacsévo beshamas, inja bershengi somas, thaj butyi ker-

szegény katonák, a magyar katonák, akiket vittek a vagonyokba – úgy emlékszek rá, mintha most lett volna – úgy lógtak kifelé a lábaik a vagonyokbúl. Néztek bennünket, sírtak, oszt dobálták le a kis kenyerüket, meg a konzervot, amit nekik adtak ennyi. (…) Hazaértünk Tüskevárra, a világon semmink nem maradt. Mindenünket elvittek. A nagynéném várt bennünket, ô Érden lakott, ôket nem engedte el a bíró. Megtudta, hogy engednek minket haza, várt bennünket Tüskeváron. Vizet melegített, megfürösztett egyenként. Kifûsûlte a hajunkból a tetûket, mert annyi vót bennünk, hogy az iszonyatos. Ahogy levette rólunk a ruhát, úgy dobta bele a tûzbe. Gyönyörû nagy hajam vót, vastag, aztán bepetróliumozta a fejünket, mert sajnálta a hajunkat levágni. Ismertek minket az emberek, adtak anyámnak egy kis zsírt, krumplit, mindent a világon. Csak a nagynéném nem hagyta, hogy jóllakjunk, mert akkor mind meghalunk. Rántott levest fôzött tojással, meg ecetet tett bele, mindenkinek kimérte, hogy mit ehet egyszer re. Fokozatosan fogtak fel minket az ennivalóra. Ugye, férfi nem vót a családba, csak a nôk. A húgom akkor vót hároméves, egymaga mászkált a házba, a többi mind feküdt, idôsebbek, fiatalabbak mind, annyira gyengék vótak. Csak annyira keltek fel, hogy tüzet rakjanak, meg etessenek bennünket. Maguk vótak asszonyok, azt sem tudták mit csináljanak szegények. Tudakolódtak, életbe vannak, nincsenek-e a férfiak. Senki sem tudott mit mondani.

They set us free, opened the gate. Everybody could go to the railway-station.Those poor soldiers went. Hungarian soldiers in the wagons – I remember as if it happened just now – there feet were out of the wagons. They looked at us, cried and threw their bred and tinned food to us. (…) We arrived home to Tüskevár. We had lost everything. They took away everything. My aunt was waiting for us. She lived in Érd and the judge did not let them take her.When she heard that they had released us, she went and waited for us at Tüskevár. She boiled water, and washed us one by one. She combed the lice out of our hair. That many lice in our hair was awful. The minute she undressed us, she threw the clothes on fire. I had beautiful, thick hair and she did not want to cut it off, so she put paraffin on it. People knew us, so they gave my mother a little grease, potato and everything in the world. But my aunt did not let us stuff ourselves, because we could have died. She made caraway-seed soup with egg, put vinegar in it and measured the portions that each of us could eat at once. We got used to eating gradually.There were no men in the family, only women. My sister was three years old. She walked all alone in the house while the others were lying in bed because they were so weak. They only got up to make a fire and feed us. The women were all alone and they did not know what to do. They tried to find out whether the men were alive, but nobody could tell them. 33

dom kaj le gazhe. Kathe beshlas muri mami, voj phendas te avas kathe, ke ande Tüskevári chi ashilas amenge khanchi. Kothe muri dej romeste gelas, thaj kerdyilas inke shtar shavoro. Akanak efta shavoro sas. Chi trubul te phenav sar si, kanak o manushesko dad na chacho dad. Muri dej chorri, but nasulyipo nakhadyas tele, pala bish bersh kothe mukhlas kado rom. Muri drago dej, aba desh bers ke mulas, kathe ke mande. Na zhanglom te phirav ande shkola, me somas e majbari, trubulas te zhutisarav mura dake, te bararas opre mure phralen. Pala kode romeste trubulas te zhav, deshushtare bershengi somas, palpale avilom kathe, vi akanak kethane sam muro romesa, si aba shtarvardesh thaj oxto bersh. Kanak romeste gelom kathe avilem ando Kelédo. Aba kethane samas desh shon, kanak ingerde les ande Egeri ketanaske. Aba sas man jekh piko shej. Butivar sas kade, butyi kerdom thaj, chi xalom khanchi sorro dyes. Pe malya kerdom butyi. Pala kode gelem ando Duka, kothe kindem jekh kher. Kothe beshas deshuduj bersh, pala kode te avel le shavorenge, thaj mure romeske majmishto, kathe avilem. Si man panzh sheja thaj jekh shavo. Marika, Margit, Ica, Erzsébet, Rita thaj le shovengo o Imi. But nasulyipo nakhadyom me tele, numa muri shavorenge mishto te avel, sa avri sittyardom. Shtarvardesh thaj trin bersh kidom sastrura, thaj drabalesko char. Kerdom me sakofelo butyi so sas, akanak aba nasvalyi kerdyilom.

34

Elkerültünk Zalába. Kilencévesen napszámba jártam, Zalacsében laktunk. Oda valósi vót a nagyanyám, azt mondta, menjünk oda, Tüskeváron minden odalett, menjünk el Zalába. Ott anyám férjhez ment, osztán lett még három gyerek. Így vótunk heten. Nem kell mondani, hogy akinek mostoha apja van, hogyan él. Szegény anyám, sokat szenvedett, aztán húsz év múlva elvált ettôl a férjétôl is. Drága anyám, tíz éve meghalt itt nálam. (…) Nem mehettem iskolába, mert én vótam az idôsebb, segítenem kellett a nagyobbakat nevelni. Aztán tizennégy éves koromba férjhez kellett mennem, elkerültem erre vissza, összekerültem a férjemmel, együtt vagyok vele most is, negyvennyolc éve, hogy együtt vagyunk. Férjhez mentem, ide kerültem Kelédre. Együtt vótunk tíz hónapig, elvitték katonának Egerbe huszonhét hónapra. A legidôsebbik lányom vót meg. Sokszor úgy dolgoztam, hogy egy nap még egy falatot sem ettem. A mezôn kapáltunk, arattunk. Aztán elmentünk Dukára lakni, vettünk házat. Ott laktunk tizenkét évig, aztán, hogy a gyerekeknek jobb legyen, az apjuknak meg ne keljen bejárni dolgozni, ideköltöztünk. Öt lány, meg ez az egy szem fiam van. Marika, Margit, Ica, Erzsébet, Rita meg az Imi, a hatodik. Nagyon sokat szenvedtem én azért, hogy a gyerekeim ne szenvedjenek, mindet taníttattam. Vasat szedtem, gyógynövényt gyûjtöttem negyvenhárom évig az államnak. Ami munka vót, én mindent megcsináltam, most meg már le vagyok teljesen robbanva.

(…) We moved to Zala. I was nine and I worked by the day. We lived in Zalacséb. My grandmother was from there and she said we should move there. Since we had lost everything in Tüskevár, we should go to Zala county. There my mother remarried and had three more children. So there were seven of us. I don’t have to say how one lives with a step-father. My poor mother had suffered a lot and after 20 years she divorced this husband as well. Dear mother died 10 years later. (…) I could not go to school because I was the oldest and I had to help raise the others.Then when I was fourteen, I got married and I moved back here. I got together with my husband, and I am still with him today.We have been together for forty-eight years. I got married and I moved here to Keléd. We had not been together for ten months when they enlisted him for twenty-eight months. I only had my oldest daughter then. Many times when I worked all day, I did not eat at all. We were hoeing and harvesting on the field. Then we moved to Duka and bought a house. We lived there for 10 years, but later we moved here because it was better for the children, and their father did not have to go a long way to work. I have five girls and this one boy. Marika, Margit, Ica, Erzsébet, Rita and the sixth is Imi. I have suffered a lot, so they don’t have to suffer. I have sent them to school. For forty-three years I collected iron and herbs for the state. I did everything that came across, and

now I am broken.

35

„Tele shingerde amare bala… thaj sakofelo tele shingerde. Kadalen zhulya kerde amenca, pala kede jekh doktori dikhlas amen, sakofelo dikhlas kodo doktori, zhanes aba pe soste gindyinav. Kado sas kodo, kon pusado delas mange, na numa mange sakonenge. Zurales dukhalas. Jekh pusado pizdelas ande mande… zhanes aba kaj. Kathar e dukh chi dikhlom khanchi. Tele pelom pala e meselyi. Naj bajo, shaj avel e kaver zhulyi.”

„Levágták a hajunkat … meg mindenünket kopaszra. Ezt nôk csinálták velünk, aztán egy orvos mindenünket megnézte… hát tudja na, mindenünket. Ô volt az, aki injekciót is adott nekem, de nem csak nekem, mind kaptunk, az összesen. Nagyon fájt. Tudja, egy nagy injekciót szúrtak belém oda a testbe…, tudja, mire gondolok. Elsötétült elôttem minden, kedvesem. Leestem arról a vizsgálóasztalról. Odébb rúgtak, jött a következô”.

"They cut off our hair … and everything to be hairless. It was done by women, then a doctor examined us thoroughly… they examined, you know, everything. He was the one who gave an injection to me, and to all the others, to everybody. It hurt badly.You know, he gave me an injection down there …, you know what I mean. Everything went black, my dear. I fall off that examining table. They kicked me away, it was time for the next."

Holdosi Vilmosné

Holdosi Vilmosné

Holdosi Vilmosné

Inke shej somas, kanak deportalinde man. Deshushtare bershengi. Detehara ingerde man thaj mure dades. Kothe kaj le toronyesko shavorenge bar ingerde amen, akanak si kothe jekh baro barr. Kothe samas duj dyes. Sa ande jekh samas, mursha, zhulya, shavore. Le shingale chi phennas amenge khanchi, ame nashtig pushasas khanchi, numa kodo zhanglam ke variso nasulyipo perel akanak amenca. Kathar o dar chi tromajlam te pushas khanchi. Mure dades jekh kasavo sulicishto-felo avri las kothar, thaj vi mukhlas les na zhanav sostar. Shajke pinzhardas les, chi zhanav. Muro dad phenlas leske, ke vi muri Mariska kamav te ingrav manca khere. Atunchi phenel leske kado manush: chi loshajves ke tut khere mukhav, tu pale, phenel mange, ash kathe. Xutyildas man thaj palpale shudas man. Man aba chi mukhnas. Pushlom, sostar chi mukhen man, kaj ingren man? Chi phende mange khanchi.

Még lány voltam, amikor eldeportáltak. Tizennégy éves. Hajnalban vittek el engem, meg apámat. Ott, a toronyi óvodánál volt a gyülekezet, még emlékkô is van. Ott voltunk a toronyi óvodában két napig. Egybe volt ott nô, férfi, gyermek. A csendôrök semmit nem beszéltek, és mi sem kérdezhettünk, csak azt tudtuk, hogy valami borzasztó fog velünk történni. De a félelem miatt nem mertünk semmit kérdezni. Na most, az apámat egy ilyen nyilas forma férfi kivette, elengedte, nem lehet tudni, hogy miért. Lehet, hogy ismerte az a nyilas, nem tudom. Az apám meg mondja, hogy a Mariskámat is szeretném elvinni haza. Akkor azt mondja neki az az ember: örüljön, hogy magát elengedem, maga meg maradjon. Fogta, visszalökött a sorba. Engem már nem engedtek el. Kérdem miért nem enged-nek el, hát hova visznek. De nem válaszolt sem mit.

I was still a girl when they deported me. I was fourteen. They took me and my father at dawn. We came together at the kindergarten of Torony, where there is a monument. They kept us at the kindergarten for two days. There were women, men, children together. The gendar mes did not say a word and we were not allowed to ask questions. We only knew that something horrible would happen to us. But we were afraid to ask anything. Then, a man who seemed to be an Arrow Cross man selected my father and let him go, we did not know why. Maybe he knew my father, I don't know.Then my father said: ‘I want to take my Mariska home as well.’Then the man said to him: ‘You should be happy that I let you go, and you should stay!’ So he pushed me back in the line. They did not let me go after that. I asked him why and where they would take me. But he kept silent. Two days later we were taken to the Városmajor. We were there for a week and

36

Pala duj dyes ingerde man ando Városmajori. Kothe samas jekh kurko, kothar pale ingerde amen ando Komároma. Ando kasavo vagono ingerde amen savende vi le gurunyen sittyile te ingren. Pe ratyate reslam kothe. Pe kodi seroj ke ratyi sas. Andre trade amen ande jekh lageri. Sas kothe roma, biboldura, mursha, zhulya, sa ande jekh. Kothe samas jekh thaj dopash shon. Numa zhutyarasas, zhutyarasas. Kathar e box aba sa zalisajlamas. Palyi varikanak dennas amenge. Pala jekh thaj dopash shon, pale andre shude amen ande vagoni. Ingerde amen ando Dachau. Ratyi sas kanak kothe reslam. But manusha hujinde tele andar vagonura. Ande vi cine shavoren, zhulyen, bibolden, le terne zhulya rovnas pala shavora: na ingren amare shavoren! Chingardenas-rovnas chorre, sa numa ingerde lendar le shavoren. Kode phende ke ingren len ande doktorenge kher, ke nasvale le shavora. Chi na dikhle len majbut. La shavora nasvale sas andar e box, ke chi dennas lenge khanchi te xan. Na sunusarde khanyikas, te marel len o Del. Sas kaske trin shavora sas. Ande von le shavorenge

Aztán két nap múlva elvittek a Városmajorba. Ott voltunk egy hétig, onnan meg Komáromba vittek, ott volt a gyûjtôtábor. Olyan vagonnyal vittek, amibe állatokat is szoktak vinni. Estére értünk oda. Arra emlékszem, hogy este volt. Betereltek minket egy ilyen táborfélébe. Volt ott cigány, zsidó, férfiak, nôk, egybe mindenki, nem válogattak ezek. Ott voltunk legalább másfél hónapig. Másfél hónapig csak vártunk meg vártunk. Szédelegtünk az éhségtôl. Inni is csak hébe-hóba adtak. Másfél hónap múlva megint bevagonyérozták az összesünket. Elvittek minket Dachauba. Este volt, mikor megérkeztünk. Rengeteg nép, ahogy leszálltunk a vagonyból. Piciny gyerekeket is hoztak zsidó nôk, kis fiatal nôk, sírtak a gyerekek, meg sírtak a nôk, hogy ne vigyék el a kis gyerekeimet. Ordítottak szegények, de elvették tôlük a gyerekeket.Azt mondták, elviszik ôket gyerekkórházba, azokat akik betegek. Nem is látták soha többé ôket. Betegek voltak a rengeteg éhezéstôl, mert nekik sem adtak enni. Ezek senkin nem könyörültek, hogy az Isten verje meg ôket. Sok még hármat is hozott. Bôröndökkel jöttek, bepakoltak paplanokat, ruhákat, mindent a kisgyerekeknek. De be se vihették a táborba, mindent leszórtak, volt egy olyan nagy helység, ott annyi ruha volt, meg az a sok ékszer, azt el nem lehet mondani. Halomba a ruhák meg ékszerek egymásra pakolva. De mindenféle. Ugye, rólunk, cigányokról nem tudtak mit leszedni, mert mi szegények voltunk, csak az a kis ruhánk volt, amibe meg érkeztünk. A férfiakat is meg a gyerekeket is külön

then they took us to the transit camp at Komárom.We were transported in a wagon, usually used for animals. We arrived there in the evening. I remember that it was evening. They drove us into a place like a camp. There were Gypsies, Jews, men, women everybody together. These men did not select. We were there for at least one and a half months. We waited for one and a half months. We were dizzy because of hunger. They only gave us food now and then. One and a half months later, all of us were loaded into a wagon again. They took us to Dachau. We arrived in the evening. There was a huge crowd, as we got off the train. Jewish women brought their children as well, small young women.The children were crying and the women were crying and asked them not to take their children.The poor ones cried but their children were taken from them. They said, they would take them, those who were ill, to the children’s hospital.They never saw them again.They were ill because of starvation, they had not been fed either. These people had no mercy on anybody, damned people. Many brought at least three children. They had come with big suitcases. They packed eiderdowns, clothes, everything for the small children. But these things were not allowed into the camp.They scattered everything out of the suitcases. There was a big place where there were so many clothes and jewels, I couldn’t even tell.The clothes and jewels were put on top of each other. All kinds. They could not take off anything from us, Gypsies because we were poor and we only had those clothes that we had arrived in. 37

gada, thaj sakofelo. Numa nas slobodo andre te ingren ando lageri, sakofelo kide lendar, sas jekh kher, kothe kattyi gad thaj somnakaj sas, nich na zhanav tuke te phenav sode. Le but gada thaj somnakaj kethane sas shudime kothe. Sakofelo sas kothe. Pala pe amende nas so tele kiden, ke ame chorre samas, numa kattyi gada sas amenge so pe amende sas. Vi le mursha, thaj vi le shavoren pe jekh kaver rig shute. Nichi na zhanglam kaj. Ame zhulya pale kothe ashadyuvas. Pala kode tele huravenas amen. Gindyij tut, nanges gelem andre ando lageri, baro lazhavo sas kado amenge shaj gindyis. Dennas amenge kasavi gada sar le dilenge, chi kochaka nas pe lende anda kadi samas. Pe amari punre cini papuchi, shaj gindyis ke shil sas amenge. Nas phari te xutras o nasvalyipo, kanak avri samas ando jiv, ando paho. Baro jivend sas, thaj baro jiv sas, kade trubulas te phirkeras. Kathar o deshuduj chaso zhikaj e shov chasi phirkerasas, detehara gelem andre, tele pashlyuvasas pe suluma, thaj sovlas kon zhanglas te sovel, le majbuten aba nichi te soven na zhangle. Kasavo baro sas kado barakko, sar kako gav. Nas fejastra, varikattyi ajero kade avlas andre opral, ke o barakko nasul sas. Na sas chi pilachi. Kade na azbanas amen le ketani, chi inzonas karing amende. Thaj vi gracosarde amendar. Kadi vi dicholas pe lende. Varikana vi marnas amen la rolyasa. Sako dyes, thaj sako ratyi lenas sama pe amende. Ando lageri le gornyikura zhulya sas. Von inke maj nasule sas le. Shinnasmarnas amen. Pe amende marnas vi atunchi te na mishto tordyuvasas. Majpalal ando Chehic38

elvitték. Nem is tudtuk, hogy hova kerültek. Mi, nôk meg ott maradtunk. Aztán levetkôztettek minket. Képzelje el, meztelenül mentünk be a táborba, micsoda szégyen volt, hát tudja, nálunk meg fôleg. Adtak egy csíkos ruhát, olyat, amilyen a bolondokon van, még gomb sem volt rajta, csak egy kis megkötô, abba voltunk. Kis papucs a lábunkon, hogyne fázott volna meg az ember. Nem volt nehéz megkapni a betegséget, mikor kiálltunk a hóba, a nagy hidegbe, csak abba a kis csíkos ruhába. Akkora tél volt, hogy bokáig ért a hó, és úgy kellett menetelni, verték a menetet. Tizenket tôtôl reggel hatig meneteltünk, reggel bementünk hót fáradtan, a kis szalmára ledôltünk, és aki tudott az aludt, de a legtöbbje már élô halott volt, aludni se tudott. Akkora volt a barakk, mint ez a falu. Ablak semmi, valami levegô úgy felülrôl jött, a tetô felôl, gondolom a tetô nem volt ép. Úgy jött egy kis levegô.Világítás is olyan homályos valami volt. Úgy nem bántottak bennünket a katonák, nem nyúltak hozzánk. Meg undorodtak is tôlünk. Utáltak minket, ez látszott rajtuk. Ütni odaütöttek néha a gumibottal. A magasfigyelôn férfiak voltak, azok figyeltek éjjel-nappal. De a táborban velünk nôi ôrök voltak. De még csak egyszer ôk voltak a gorombák. Ütöttek-vertek bennünket. Ha valaki nem jól állott a sorba mint a katonák, akkor ránk vertek a gumibottal. Csehországban megtaláltunk késôbb egy ilyen ôrt, aki Dachauba minket ütött-vert. Megszökött, oda, Csehországba. Na aztán a Mariska, a Nyáriné, ô is idevalósi Toronyba, ô is ott volt a táborban velem, mondta neki: le-

The men and the children were taken away separately.We did not know where they were.We women stayed there. Then they undressed us. Imagine, we went into the camp naked. What a shame it was, you know, especially for us. They gave us a striped dress, similar to those lunatics wear. It did not even have a button on it, just a little rope. We wore that. We wore slippers only, so we were bound to catch a cold. It was easy to become ill, when we had to stand in the snow, in the cold wearing that little striped dress. It was such a winter there – the snow reached our ankles and we had to march like that. They beat us. We had to march from twelve till six in the morning, then in the morning we went in deadtired, tumbled down to the straw, but most of us were half-dead by then and we could not even sleep. The barracks were as big as this village. There were no windows, air poured in from above, from the roof, I think, there were holes in it. So the air could pour in.The lighting was also dim. The soldiers did not hurt us that way, they did not touch us. They were even disgusted by us.They hated us and it showed. Sometimes they hit us with their batons. There were men on the high-stands, they kept watch night and day. In the camps we had woman-guards with us. But they were even ruder. They trashed us. If we did not stand in a proper line, just like in the military, they hit us with a rubber-baton. In Czechia we found a guard like this who had beaten us in Dachau. He fled there to Czechia.Then Mariska, Mrs. Nyári, who is from Torony, who had been in the camp with me told her: ‘You cropped our

ko Them, rakhlem jekh kasavo gornyiko kon ando Dachau mardas amen. Kothe nashadyilas ando Cseho. No atunchi e Mariska, e Nyáriné, vi voj kathe beshlas ando Toronyi, thaj vi voj kothe sas manca ando lageri, phendas lake: tu shingerdan tele amari bala. Andre akhardas la ando jekh kher, thaj mardas la sar jekh grasten. Lake bala sa avri cirdas, mishto kerdas. (…) Kasavo baro paho sas, sa pahondem ande amari sani gada. Thaj kasavi cini sani papucha sas amen, vi akanak dukhan mure punre. Tele shingerde amare bala… thaj sakofelo tele shingerde. Kadalen zhulya kerde amenca, pala kede jekh doktori dikhlas amen, sakofelo dikhlas kodo doktori, zhanes aba pe soste gindyinav. Kado sas kodo, kon pusado delas mange, na numa mange sakonenge. Zurales dukhalas. Jekh pusado pizdelas ande mande… zhanes aba kaj. Kathar e dukh chi dikhlom khanchi.Tele pelom pala e meselyi. Naj bajo, shaj avel e kaver zhulyi. Numa jekhvar xuterdom kasavo pusado tala oxto shon, thaj na gelas mandar o rat zhi kaj jekh bersh. Aba oxto shavora si man. Mura shake, Etusake cino shavo, o Berci kade rakhadyilas, ke nichi na shunel, nichi na vorbil. Inke vi lake onoki kasavej. Ande muri familija kasavi problema chikanak na sas, nas karing amende nasvalyipo. Kathe kodo phendas o doktori kado nasvalyipo kathar kodo pusado si le shavorenge. Numa kado pusado sas, kanak nasvalo sas varikon, chi draba chi dine lake. Nichi na diknas pe amende.Te denas amenge draba, atunchi avri sastyardesas amen, kadi von na kamle.Von kodi

vágtad a hajunkat kopaszra. Behívta egy ilyen helyiségbe, úgy megverte mint a lovat. Szaggatta neki a haját, de jól tette. (…) Olyan hidegek voltak, hogy majd megfagytunk abba a kis ruhába. Meg ilyen kis papucsot adtak a lábunkra, azért kapott a lábam olyan izületet, hogy azóta is fáj. Levágták a hajunkat … meg mindenünket kopaszra. Ezt nôk csinálták velünk, aztán egy orvos mindenünket megnézte…hát tudja na, mindenünket. Ô volt az, aki injekciót is adott nekem, de nem csak nekem, mind kaptunk az összesen. Nagyon fájt. Tudja, egy nagy injekciót szúrtak belém oda a test be…, tudja, mire gondolok. Elsötétült elôttem minden, kedvesem. Leestem arról a vizsgálóasztalról. Odébb rúgtak, jött a következô. Egyszer kaptam ilyen injekciót a nyolc hónap alatt, nem volt többé az a hónapos dolog. Egy évig. Nyolc gyereket szültem azóta, az egyik lányomnak, az Etusnak a gyereke, a Berci süket-némán született. Aztán a lányának, vagyis az unokái is süket némák lettek. A mi családunkba senkinek nem volt soha semmi baja, meg nem volt senki süket-néma. Az itteni orvos azt mondta, hogy attól az injekciótól volt, amit nekem ottan adtak, attól lettek betegek. Az injekción kívül más nem volt, gyógyszert se adtak, a betegeknek sem. Ránk se néztek. Meg ha adtak volna, akkor meggyógyult volna, azt meg ôk nem akarták. Azt akarták, hogy haljunk meg. Semmit sem adtak, aki kibírta, kibírta, aki nem, nem. Enni egy kis répalevelet adtak, meg valamit, olyan volt, mint a sóska. Volt egy kis szeméttároló, abból szedegettük ki

hair close!’ And she called her into a room and beat her up like a horse, pulled her hair, but she was right. It was so cold, that we almost froze in that little dress. And we wore those little slippers on our feet. Because of that I got arthritis and my joints have been hurting me since then.They cut off our hair … and everything to be hairless. It was done by women, then a doctor examined us thoroughly… they examined, you know, everything. He was the one who gave an injection to me, and to all the others, to everybody. It hurt badly. You know, he gave me an injection down there…, you know what I mean. Everything went black, my dear. I fell off that examining table. They kicked me away, it was time for the next.They gave me an injection like that once in eight months and after that I did not have that monthly thing. For a year. Since then, I have given birth to eight children, but Berci, the son of one of my daughters, Etus was born deaf and dumb. And the children of her daughter, so her grandchildren are deaf and dumb also. In our family nobody had any illnesses and nobody was deaf and dumb before. Our doctor here said that they got ill because of the injection that I was given. They gave us the injection but no other medication, not even to the ill.They didn’t even look at us. Because if they had given, then they would have got better and they did not want that.They wanted us to die. They did not give us anything. Those who endured, survived. Those who did not, died. To eat they gave us a little carrot soup and something that was similar to sorrel. There 39

kamle te kothe meras. Na denas amenge khanchi, kon avri cirdas kadi vrema avri cirdas, kon na na. Sa ropa dine amenge te xas, taj kasavi zeleni patrinura.Sas kothe jekh gropa ande soste le melya shude, kothar kidesas avri le kolompireski kozhi, thaj le phabajengi kozhi. Manro nichi na dikhlamas. Oxto shon samas kothe, pe jekh kurko numa duvar dine amenge variso te xas. Kanak khere reslom bish thaj panzh kilo somas, khanchi bal nas man muri dej chi pinzharlas pe ma. (…) But mule sas kothe sako detehara, ame phiravasas avri len ando bov. Kade phabonas kothe chorre, sar le kashta. Jilo na sas amen te dikhas kodole chorre zhulya. Kasavi deshupanzhdeshushove bershenge sas le. Ame majmishto karing samas sittyime karing e box, sar von. Majnasul kode sas, sar phiravasas le manushen ande bov. O manush xutyillas le mulen thaj shudelas andre len, sar le zhuklen. Kadi na bist rav. Kattyi manushen mudarde, tavel mardo o Hitleri.Vi me phiradom, anda kodi shinde jekh bari pe muro punro. Jekh romnyi mulas. Chi patyajle ke mulas, tele shute la pe skamin, kothar tele pelas, me atunchi tordyilom ando appel, thaj phenen te lav la opre. Me phendom me na lav la opre. Pe kadi pe muro stungo punro shindas la rolyasa… ke chi lom la opre. (…) Avilas o Hitleri, sa kothe phirlas kaj o lageri le bare kherenca. Baro vucho manush sas, o Himm ler pale cino sas. Sako ratyi avile, thaj dikhnas sodezhene sam inke. Le romnya pinzharnes len, phende von sile. 40

a krumpli héját, alma héját. Kenyeret nem is láttunk. Nyolc hónapig voltunk ott, egy héten ha kétszer kaptunk valami löttyöt, kedvesem. Mire hazaértem huszonöt kiló voltam, kopasz voltam, anyám alig ismert meg. (…) Annyi halott volt ott aranyos minden reggel, mi hordtuk ki az égetôkemencébe. Úgy égtek ott szegények, mint a fa. Szívünk nem volt nézni azokat a kis fiatal zsidó nôket. Tizenöt-tizenhat évesek voltak. Mondjuk, mi jobban hozzá voltunk szokva a nélkülözéshez, mint ôk. A legrosszabb az volt, ahogy az égetôbe hordtuk a népeket. Hogy az ember fogta azokat a halottakat és dobta be ôket, mint a kutyákat. Ezt soha nem lehet elfelejteni. Annyi ember megöltek, hogy átkozott legyen az a Hitler. Én is hordtam. Azért is vágtak rá a lábamra egy nagyot. Egy idevalósi kis asszony meghalt. Nem hitték el, hogy meghalt, letették egy székre, onnan leesett, én meg akkor állottam appelt, aztán mondják, vegyen fel. Mondtam, én nem veszem fel. Erre a bal lábamra rávágott a gumibottal … Mert nem vettem fel. (…) A Hitler jött mindig, ott járkált a táborba azzal a nagy csizmájával. Nagy, magas ember volt, a Himmler meg olyan alacsonyabb volt. Minden este jöttek, és nézték, hogy még hányan voltunk ott. Majdnem minden éjszaka ott jártak, nézték, hogy mennyien vagyunk még. A tábor körül jártak. Az asszonyok felismerték, és mondták, hogy ôk azok. (…) Mondták, hogy mi innen már nem megyünk

was this little dustbin from where we picked out the skin of the potato and apple.We had not seen bread. We were there for eight months and, my dear, they gave us slop maybe twice a week. When I got home I was twenty-five kilos and bald. My mother almost did not recognise me. There were so many dead people every morning, dear, we carried them to the furnace. Poor things were burning there like wood. My heart broke when we saw those little young Jewish women. They were fifteen or sixteen. I suppose, we were more used to privation than them. The way we carried those people to the furnace, was the worst.We took those dead bodies and threw them into the fire, as if they were dogs. They killed so many people. Let Hitler be accursed! I carried them too.That was why once they hit my leg hard. A local woman died. They did not believe that she was dead. They put her on a chair, she fall off. It was my turn, and they told me to pick her up. I refused to pick her up. Then she hit my left leg with a baton because I had not picked her up. (…) The Hitler always came, he walked around the camp with his big boots. He was a big, tall man, and the Himmler was a smaller one. They came every night and checked how many of us were there. Almost every night they were there and checked how many of us were still there. They walked around the camp.The women had recognised them and said they were them. They told us, we would not go home from here. And it would have been like that if it had not been the liberation, but the Americans came. It

(…) Phennas ame aba kathar na zhas khere.Vi kade avilosas, te naj gata le mariposke, thaj na aven le amerikanura. Ratyi sas, seroj. Sosko maripo sas, numa bombazinas o lageri. Aldil o Del kodoles, kon zhanglas pe amende, ke ame andre samas ando lageri. Le ketana thaj le SS-icke zhulya nashnas vi kathe, vi kothe, kade daranas. Sa nashiletar ande ratyi vi o Hitleri thaj vi o Himmleri, te kernyon. Detehara varisoske shilavkinya zhulyi avilas, thaj phendas ustyen shejale, romnyale, ke gataj aba o mariposke, shaj zhan khere. Nichi na patyajlam. Opre shute amen pe jekh baro autovo, thaj tele shute amen pe jekh rito, thaj phende: sakon shaj zhal khere. Kothe tordyuvas chi kode na zhanglam kaj sam le, karing shaj zhas khere. Numa po baro drom gelam. Pe ratyate kanak khinyilam, tele beshlam po shancosko rig. Sako kade gelastar chi sama na line les le gaveski manusha. Jekh nasvalyi biboldicko shejasa ashilom. Kasavi nasvalyi sas, de sar khere reslas vi mulas pala jekh-duj shon. Kattyi gelam perdal reslam ando Cseho. Kaj jekh romnyi andre gelam, manglam jekh cino manro. Chi kode na zhanglam kaj sam le. Pala kode akharde jekh shibaki boldinyipes, kodoleske phenasas, sikavasas kathar avilam. E romnyi andas jekh cino xaben, thaj das pe amende gada, lashi romnyi sas. Maladas jekh telefono, thaj ingerde amen ande jekh kasavo lageri, kaj kodolen kidenas kethane kon khere inkrenas. Duj shon samas kothe. Kothar ingerde amen po zibano khere. But manusha sas kothe, pizdenas jekhkavres. Me

haza. És úgy is lett volna, ha nincs vége a háborúnak, és nem jön a felszabadítás, de jöttek az amerikaiak. Éjjel volt, emlékszem. De micsoda háború volt, csak úgy recsegtek a bombák, a tábor csak úgy emelkedett. Áldja meg az Isten, aki tudta, hogy miránk nem szabad bombázni, mert mi bent voltunk a táborba. Máskülönben mi is meghaltunk volna. A katonák, az SS-nôk szaladgáltak össze-vissza, olyan riadtak voltak. Mind eltûnt, hallja, az éjszakába, a Hitler meg a Himmler, hogy rohadjanak meg. Reggel valami takarító forma nô megjelent, és mondta, hogy keljenek lányok, asszonyok, mert vége a háborúnak, haza lehet menni. El se hittük. Teherautóra tettek, elvittek minket egy rétre, és azt mondták: mindenki elmehet haza. Ott álltunk, azt se tudtuk, hol vagyunk, merre lehetünk, merre mehetünk haza. Neki az országútnak, mindig csak azon mentem. Ha éjszaka elfáradtam, leültem az árokszélére, megpihentem. Mindenki úgy elment, hogy észre se vette a falubeli. Egy beteg, kisfejû zsidó lánnyal maradtam. Olyan beteg volt, ahogy hazaért szegény, néhány hónapra rá meghalt. Annyit mentünk, átértünk Csehországba. Egy asszonyhoz tértünk be, kértünk egy kis kenyeret. Azt se tudtuk, hol vagyunk, merre vagyunk? Aztán hívtak egy tolmácsot, oszt annak magyaráztam, hogy hol voltunk, honnan jöt tünk, meg minden. Hát az asszony hozott egy kis ennivalót, meg adott ránk ruhát. Nagyon jó kis asszony volt. Telefonált, és elvittek minket egy gyûjtôtáborba, ahova olyanokat gyûjtöttek, akik hazafelé tartottak.Valami két hónapig voltunk ott.

was in the night, I remember. But what a war it was, bombs were rasping, the camp was rising. God save them, who knew that they must not bomb us because we were in the camp. Otherwise, we would have died. The soldiers, the SS-women were running around, they were so startled. They had all disappeared, Hitler and Himmler heard in the night that they should become rotten. In the morning something like a cleaning lady came and said: ‘Wake up girls, women, because the war is over, you can go home!’ We did not believe it. They put us on trucks, carried us to a field and said everybody could go home. We stood there and did not know where we were, which way would take us home. I took the highway, I always walked on that. When at night I had become tired, I sat down at the side of a ditch and took a rest. Everybody walked by and the village people did not even see me. I stayed with an ill, small-headed Jewish girl. She was so sick that one month after we had arrived home she died. We walked that much so we arrived to Czechia.We dropped in on a woman, asked for a little bread. We did not even know where we were. Then they called an interpreter and I explained to him where we had been, from where we had arrived and everything. So the woman brought us a little food and put clothes on us. She was a very good woman. She made a call and we were taken to a transit camp, where they collected those who were on their way home. We were there for two months. From there they transported us home. There 41

xutyildom man, opre gelom, opral po zibano kade reslom khere. Opral beshlom, phurdelas e balval. Kaj o Szombathelyi hujindom tele. Muri dej zhutyarlas ma thaj mure phrala. (…) Romeste gelom, deshoxto bershengi somas. Kaj jekh romungro gelom. Bashavalicko sas. Shtarvardesh thaj oxto bersh beshlam kethane. Oxto shavora rakhadyilas amen. Aba trin bersh mulas muro rom. Abakanak korkori som. Eftavardesh bershengi som, bish thaj efta mijja si man, kodolesa kethane so andar o deportalashi xutyilav. Numa pala e draba potyinav ande jekh shon trin-shtar mijja, pe savo punro malade ando lageri, kodo chi hatyarav. Zurales dukhalas. Numa po chacho punro ashilom, abakanak chi kado na hatyarav. Vi mure shavora kathe trajin ande Toronya. Andar e officija xutyildom dujshel mijja vi o Lolo Trushul zhutisardas, kaj somas ande lageri. Oxtovardesh mijje andre shutom ando banko, te merav te avel andar soste te prahosaren ma. Thaj dom sako shavoreske panzh mijja. Sa loshajle, ke akanak bibutyako sile chorre. Ande officija, ando sako bersh, ando augustushi seron pe amende kanak ingerde amen ando lageri. Atunchi ingren vi lulugya kaj si e bari tabla. Me chi zhanav te zhav, ke naj lashe mure punre.

42

Onnan szállítottak minket haza vonattal. Nagyon sok ember volt, tolakodtak, én meg nem voltam az a típus, soha nem voltam erôszakos. Fogtam, felmásztam a vonat tetejére, úgy érkeztem haza. Fent ültem a vonat tetején, fújt a szél, de nem bántam. Szombathelyen szálltam le. Az anyám várt, meg a testvérkéim. (…) Férjhez mentem 18 évesen. Egy magyar cigány emberhez. Muzsikus volt, hegedûs. Negyvennyolc évig voltunk házasok, nyolc gyerekünk született. Három éve halt meg, azóta egyedül élek. Hetvenéves vagyok, huszonhétezer forintot kapok azzal a kis pénzzel együtt, amit a deportálás miatt rátettek a nyugdíjra. Csak a gyógyszerek havi három-négyezerbe kerülnek. Lebénult a bal lábam, mikor a gumibottal ráütöttek a táborban. Nagyon fájt. Nem álltam rá, csak a jobb lábamat használtam, ez meg lebénult. A gyerekeim is itt élnek Toronyban.Az ôsszel kaptam kétszázezer forintot a Kárpótlási Hivataltól, a Vöröskereszt segített. Beraktam a takarékba nyolcvanezret, ha meghalok, el tudjanak valamibôl temetni. Meg adtam minden gyereknek ötezer forintot. Mind örült neki, munkanélkülin vannak szegények. A Tanácsban mindig megemlékeznek augusztusban, hogy elvittek bennünket, megkoszorúzzák, tudja, azt a táblát. De hát egyikre sem tudok elmenni a lábam miatt.

were so many people and I had never been that pushy type, I had never been aggressive. So I climbed up the top of the train and travelled home like that I was sitting on the roof of the train, the wind was blowing but I did not mind. I got off at Szombathely. My mother and my brothers and sisters were waiting for me. (...) I got married at 18. To a Hungarian Gypsy. He was a musician, a violinist. We were married for forty-eight years, and had eight children. He died three years ago and since then I have been living alone. I am seventy, I receive twenty-seven thousand forints, my pension, and that little money that I am given because of the deportation. Just the medications cost three or four thousand a month. My left foot became paralysed when they hit it with the rubber baton, in the camp. It hurt a lot. I did not stand on it. I used my right foot only, and this was paralysed. My children also live here in Torony. In autumn I received two hundred thousand forints from the Compensation Bureau and the Red Cross helped, as well. I put eighty thousand in the bank, so when I die they would have the money for my funeral. I gave all of my children five thousand. They were happy, because all of them lived on unemployment benefit. In the Council they commemorate our deportation in every August, they put wreaths, you know, on that monument. But I cannot go because of my leg.

„Ingerde mure dades. Haj so somas me, shtare bershengi atunchi, pe sako felo seroj. Pe muro dad, pe muro phuro dad, po muro baro bachi kas deportalinde. Khutyilde les duj ketana, kattyi mukhne leske, phendas muri dej, te mukhen mukh, te dikhel peska cine sha. Vi mukhne. Opre las ma muro dad brigaslo sas, vi me, cirde ma kothar, haj vi ingerde les. Sar te vi akanak angla mande avlas, sar rovel muro dad. Chi avilas palpale. Phende, ke phabarde les.”

„Elvitték édesapámékat. Hát mi voltam én, négyéves voltam akkor, de mindenegyesre emlékszem. Édesapámra, öregapámra, nagybátyámra, akit eldeportálták. Fogta két katona, annyit engedtek meg, anyám mondta, hogy engedjék meg, hogy lássa a kislányát. Meg is engedték. Felvett édesapám az ölibe. Szomorú volt, én is, felkaptak onnan, elhúztak, oszt el is vitték. Mintha elôttem lenne édesapám, ahogy sírt. Nem jött vissza. Mondták, hogy elégették.”

‘They took away my father and the others. I was about four years old then, but I remember each one. My father, my grandfather, my uncle who were deported. Two soldiers grabbed him. My mother asked them to let him see his little daughter. They only allowed that. My father seated me on his lap. He was sad, I was sad, they grabbed me, pulled me away and took him away. I still recall my father as he was crying. He did not come back. He was said to be burnt.’

Bogdán Ilona

Bogdán Ilona

Bogdán Ilona

Shtare bershengi somas, kana ingerde mure familije. Andek lageri samas ando Révkomároma. Kasave bare bunkeri sas kothe. But zhene sutam pe phuv. Nas pe phuv kanchi. Ingerde mure dades. Ame pale la mamasa kothe ashilam trin shon. Sakones marnas, kasavi rovlyasa, vi le romnyan. Kana manro mangasas, pa amaro vast shinnas. Apoj vi e mama chordas manro, chorri, apoj kothe avilas jekh ketana, haj ando dumo maladas rovlyasa la mama. Pe jekhavreste trubulas te ashen le romnya. Kas sas shavorra, kodolen mukhne, kas nas kodolen rigate shude le ketana. Chorre, kathar e dar, kavreske shavorren opre line, te na ingren len. Sa tele shinde lenge bal, kade ingerde le. Nashtig pala kade te vorbin… Ingerde mure dades. Haj so somas me, shtare bershengi atunchi, pe sako felo seroj. Pe muro dad, pe muro phuro dad, po muro baro bachi kas

Négyéves voltam, amikor elvitték a családot. Egy barakkba voltunk ott, Révkomáromba. Ilyen nagy bunkerekbe voltunk. Sokan ott aludtak féden. Nem volt semmi se, csak féden aludtunk. Elvitték édesapámat. Mink meg édesanyámmal ott maradtunk, három hónapig. Mindenkit vertek, ilyen gumibottal verték az asszonyokat. Ha kenyeret kértek, a kezükre vágtak. Hát aztán édesanyám is lopott kenyeret, lopta, aztán szegény, odajött ez a katonatiszt, hátbavágta édesanyámat gumibottal. Sorakozóba tették az asszonyokat. Akiknek volt családjuk, azokat hagyták, akinek nem, azokat külön tették a katonák. Szegínyek a féltségtûl felvették másnak a gyerekét, hogy ne vigyék el ôket. Mind levágták a hajukat csupa kopaszra, úgy vitték el ôket. Hát nem lehet errû beszélni… Elvitték édesapámékat. Hát mi voltam én, négyéves voltam akkor, de mindenegyesre

I was four years old when they took away the family. We were in a barrack there in Révkomárom. We were in these huge bunkers. Many slept on the ground there. There was nothing, we slept on the ground. They took away my father. We with my mother stayed there for three months. They hit everybody with rubber-batons they hit the women. When they asked for bread they hit their hands. Then my mother had stolen bread. She had stolen it and then this officer came over and hit my mother with a rubber baton. They lined up the women. They had left alone those who had families, but the soldiers separated those who did not. The poor things lifted up other people’s children to avoid being taken away. They cut their hair and took them away just like that, bald-headed. It is impossible to talk about this… 43

deportalinde. Khutyilde les duj ketana, kattyi mukhne leske, phendas muri dej, te mukhen mukh, te dikhel peska cine sha. Vi mukhne. Opre las ma muro dad, brigaslo sas, vi me, cirde ma kothar, haj vi ingerde les. Sar te vi akanak angla mande avlas, sar rovel muro dad. Chi avilas palpale. Phende, ke phabarde les. (…) Kattyi na resel kodo love, sar o trajo. Mure dadesko trajo nashtig te kinen. Ingerde les ande kode gázkamra, phabardeles, apoj kothe mukhne les. Kodo love, kodol tranda mije. Avri potyinde lesko trajo? Chi potyinde avri. Tranda mije. Avri trubusardosas te shuven, kodol tranda mije po zido. Ame kothe samas phabarde, ke amen kothe tele phabarde. Zhanes so? Kado jekh kerko trajoj.

44

emlékszem. Édesapámra, öregapámra, nagybátyámra, akit eldeportálták. Fogta két katona, annyit engedtek meg, anyám mondta, hogy engedjék meg, hogy lássa a kislányát. Meg is engedték. Felvett édesapám az ölibe. Szomorú volt, én is, felkaptak onnan, elhúztak, oszt el is vitték. Mintha elôttem lenne édesapám, ahogy sírt. Nem jött vissza. Mondták, hogy elégették. (…) Annyit nem ér az a pénz, mint az élet. Édesapám életét nem lehet megvenni. Elvitték abba a gázkamrába, elégették, osztán otthagyták. Az a pénz, az a harmincezer forint. Kifizették az életét neki? Nem fizették ki. Harmincezer forint. Be kellett volna tenni a díszbe azt a harmincezer forintot. Mink el voltunk égetve ott, mer minket elégettek ott. Ki voltunk éhezve, szomjúhozva. Meg voltunk égetve ott. Azér, tudja mit? Ez egy rohadt élet.

They took away my father and the others. I was about four years old then, but I remember each one. My father, my grandfather, my uncle who were deported. Two soldiers grabbed him. My mother asked them to let him see his little daughter. They only allowed that. My father seated me on his lap. He was sad, I was sad, they grabbed me, pulled me away and took him away. I still recall my father as he was crying. He did not come back. He was said to be burnt. (…) No money is worth as much as life. My father’s life cannot be bought. They took him to that gas-chamber, burned him and left him there. That money, that thirty thousand forints. They paid his life for him? No they did not. Thirty thousand forints. That thirty thousand forints should have been framed. We were burnt there, because they burnt us there. We were starving and thirsty. We were burnt there.You know what? This is a rotten life.

„Thuvarlas o gunuj, ke delas o brishind, thaj po gunuj shudenas le nange shavoren. Inke tato sas o cino mulo shavoro kanak avri shuden les. Tomna sas, pe leste delas o brishind, thuvarlas. Vi muri cinyi pheny kothe mulas, jekh thaj dopash bershengi sas. Devla, avri shude la sar le kavera.”

„Füstölt a trágya, mer esett az esô, és a ganajra dobták a meztelen gyerekeket. Még meleg vót az a kis halott, ahogy kidobták. Ráesett az esô, ôsz volt, szabályosan gôzölgött. A másféléves húgom is ott halt meg. Valamilyen betegséget kapott szegény. Istenem, kidobták azt is, biztos, mint a többit, a trágyára.”

‘The manure was giving off smoke, ’cos it was raining and they had thrown the naked children on the dung. That little body was still warm when they threw it there. Rain fall on it, it was autumn, and it literally steamed. My one-and-a-half year old sister died there, as well. The poor thing caught some kind of illness. My God, probably, they also threw her out, just as the others, on the dung.’

Kovácsi Gyuláné Kolompár Matild

Kovácsi Gyuláné, Kolompár Matild

Mrs. Gyula Kovácsi, Matild Kolompár

Khate rakhadyilom ande Bocfölda, 1930-ako bersh ande marciushi. Muro dad, thaj muri dej grastenca phirnas ande forura, khere pe amaro phuv, thaj pe kavrenge phuv kernas butyi. Amaro dad ingerde ando marajipo, chi na avilas khere kothar. Ame pale ashilam panzhene muri dejasa. Shtar sheja, thaj jekh shavo. Apoj ingerde vi amen mura dasa kethane. Kasavo sas atunchi e luma, ke pe roma thaj pe biboldura avri sas le. Kodi ginyinav ke pe le roma anda kode xolyajvenas ke chorre sas, pe bibolde pale ke barvale sas. Tomna sas, phiresas drakha te kidas. Detehara avile amende. Phirnas le culishti, thaj le shingale pala jekh kher po dujto, inke vi civilura phirnas, te kidas amen te ingren. Amari dej das pe amende so sas, cine gada: jekh cino zubuno, cinyi coxa, cinyi papuchi. Zhi kaj Egerszego traden amen sar le balen. Xutyildamas mura dake coxa, sas te zhas. Ande Egerszega tordyolas o vagono, kodo ingerdas amen ande Komároma. Jekh baro lungo zibano

Itt születtem Bocföldén harmincban március tizenegyedikén. A szüleim lovakkal jártak a vásárokra, meg itthon, a saját birtokon vagy napszámba dolgozgattak. Az apánkat elvitték még a háborúba az elején, többet haza nem gyütt onnant. Mi meg öten anyánkkal maradtunk. Négy lány, meg egy fiú. De aztán elvittek minket is, mind az ötünket, az anyánkkal együtt. Ilyen vót az élet akkor, mer a zsidókra kivoltak rúgva meg a cigányra. A cigányra azé, mer szegény volt, a zsidóra meg azé mer gazdag vót, gondolom. Ôsszel volt, szüretbe jártunk. Hajnalban jöttek, reggel, korán. Mentek a nyilasok meg a csendôrök, meg még civilek is házról-házra, pakoljunk, elvisznek minket. Az anyánk adott ránk egy kis ruhát, ami vót: egy kis szoknyánk, egy kis kabátka, egy kis cipô. Egerszegig hajtottak bennünket, mint kanász a disznót. Fogtuk az anyánk szoknyáját, menni köllött. Egerszegen ott állt a vagony, vitt Komáromba. Egy hosszú szerelvény, csak cigá-

I was born here in Bocfölde, on the fourteenth of March, 1930. My parents travelled with horses to fairs or worked here on our land or as a dayworker for others. Our father was taken away in the beginning of the war, and he has never come back. We, the five of us remained with our mother. Four girls and a boy. But later they deported us too, all five of us together with our mother. Life was like this then, because the pursued the Jew and the Roma. The Roma, ’cos they were poor, the Jews, ’cos they were rich, I think. It was in the autumn, we were harvest ing the grapes. They came at dawn, in the morning, early. The arrow-cross men, the gendarmes and civilians were going from on house to the other, they ordered us to pack because they would take us away. Mother put a some clothes, everything that we had on us: a little skirt, a little coat and a little pair of shoes. They drove us like swine-herd the pigs to Egerszeg.We clang on to our mother’s skirt, we 45

pherdo romenca, numa romenca. Karing roma sas, sa kethane kide. Dyesesa, ratyasa zhalas o zibano, ame pale kethane cirdasas amen pash e mama. (…) O lageri nas dur kathar e stancija. Andel punre zhasas, tradenas amen sar le balen. O lageri gradyime sas baro gradyimasa. Ungriko ketani lenas pe amende sama. Kodol denas amen te xas, shudenas ande chik o manro. Kon xar nyiko sas xutyildas, kon na, na xalas. Butzhene samas, kasavo lungo barakkura sas sar zhi kathe la Postako drom, thaj na numa jekh barakko sas. Opral pe lende zeleno char sas. Anglal numa jekh baro phuterdyipo sas, pe phuv suluma sas, kothe beshasas, sovasas sar le bale. Kon lindralo sas tele shutas peske shero pe suluma. Le zhuva pale phirkernas pe amende, thaj pe suluma. Shaj gindyis, varikon te na thovel pes aba duj shon. Kattyi zhuva sas sar e kira. Po Svunto Del phenav ke kadi chachipo sas. Kon kasavo sas, ke inke trajilas, kodolen kethane kide thaj ingerde len ando Nyamcicko Them. Kon mulas, kodolen avri shudinde pe avlina. Thuvarlas o gunuj, ke delas o brishind, thaj po gunuj shudenas le nange shavoren. Inke tato sas o cino mulo shavoro kanak avri shuden les. Tomna sas, pe leste delas o brishind, thuvarlas. Vi muri cinyi pheny kothe mulas, jekh thaj dopash bershengi sas. Devla, avri shude la sar le kavera. Kasavi shukar cinyi shej sas… Kadi numa kodi zhanel kon kothe sas. (…) Soro dyes ando barakko samas, chi tromajlam avri te zhas, numa atunchi, kanak denas o xa46

nyok, csak cigányok. Ahol cigány volt, mindenhol összeszedték. Éjjel-nappal ment a vonat, összebújtunk anyánk mellett. (…) A tábor nem volt olyan messzi az állomástól. Gyalog mentünk, zavartak befelé. Nagy kerítés körül, drótkerítés. Fegyveres katonák, magyar katonák körül. Azok adták az ennyivalót, dobták le a sárba a kenyeret. Aki tudott, kapott, fölkapta a sárból, akinek nem jutott, nem evett. Nagyon sokan voltunk, olyan hosszú barakkok, mint ide a Posta út, de nem is egy, több barakkok. Olyan bolthajtásos volt, mint egy hosszú pajta, fölül meg gyöp volt, fû. Az elején csak egy nagy nyílás, szólma a földön leterítve, azon ültünk meg feküdtünk, mint a malacok. Ott ültünk a kis ruhánkba, amelyik elálmosodott, letettük a fejünket a szólmára, ott aludtunk. A tetûk meg másztak, Isten bizony, mentek a szólmán. Hát hogy két hónapig valaki ne mosakodjon, ne tisztálkodjon, gondolhatja. Annyi volt a tetû, mint a hangya. Isten bizony. Aki olyan vót, hogy ki tudták válogatni iket, összeszedték elvitték Németországba. Aki meg meghalt, kidobták az udvarba. Füstölt a trágya, mer esett az esô, és a ganajra dobták a meztelen a gyerekeket. Még meleg vót az a kis halott, ahogy kidobták. Ráesett az esô, ôsz volt, szabályosan gôzölgött. A másféléves húgom is ott halt meg.Valamilyen betegséget kapott szegény. Istenem, kidobták azt is, biztos, mint a többit, a trágyára. Olyan szép kislány vót… Ezt csak az tudja, aki ott vót. (…)

had to go. At Egerszeg a wagon waited for us, which took us to Komárom. A long train, only Roma, only Roma. Where they had found Roma, they collected them.The train went day and night, we huddle together next to my mother. (…) The cam was not far away from the station. We went on foot, they sent us in. Around the big fence there was wire-fencing. Soldiers with arms around Hungarian soldiers. They gave us the food, threw the bread into the mud. Those, who could, picked it up from the mud. Others, who’d got nothing, did not eat. There were many of us and long barracks, like from here to the Posta, not just one but many barracks. It was vaulted like a long barn, covered with lawn, grass on the top. A huge opening on the front, straw laid out on the floor, we sat on it, lay on it like pigs. We sat there in our little dress and when we got sleepy, we put our head down the straw and slept. And the lice were crawling, honestly, they were crawling on the straw.You can imagine, when people had not washed and cleaned for two months.There were so many lice like ants. Honestly. Those who were like that, were selected, collected and taken to Germany. Those, who died were thrown out to the courtyard. The manure was giving off smoke, ’cos it was raining and they had thrown the naked children on the dung.That little body was still warm when they threw it there. Rain fall on it, it was autumn, and it literally steamed. My one-and-a-half year old sister died there, as well.The poor thing

ben, numa jekvar pe jekh dyes. Manro thaj, vi xaben ingerde ande bari kekava. Kaske sas vasura kodo xalas, kas nas kodo na xalas. Kathar avilosas, kana chi ingerdem vasura. Kothe pale na dine. Kon zhanglas te rodel andar o mel variso xaben, manro, kodo xalas. Chikanak chi bistrav jek romnyi chi xuterdas xaben. Ingerdas peski tigelya, kathar las, kathar na chi zhanav, o zumesko roj baro thaj pharo sas. La rojasa kade ande shero maladinde la, ke shordyolas o rat pala late. Atunchi vi jekh kaver romnyi gelas te mangel peske xaben kodolake pale kasavi palma

Egész nap a barakkban voltunk, nem mertünk kimenni, csak akkor, mikor osztották az ennyivalót, egyszer naponta. Kenyeret meg ételt is vittek nagy kondérba. Akinek volt edénye evett, akinek nem, hát nem. Hát hunnan lett vóna, nem vittünk edényt. Ott meg nem adtak. Aki tudott szerezni valamit, vagy egy kis kenyeret, vagy a szömétrô valamit, azt ettük. Sose felejtem el, egy asszony nem kapott ennyivalót. Vitte a lábost, hogy hunnan vette nem tudom, ilyen hosszú merôkanál vót, alamíniumból, ilyen nagy feje vót meg hosszú szára. Úgy fej-

caught some kind of illness. My God, probably, they also threw her out, just as the others, on the dung. She was such a beautiful little girl… Only they know it, who were there. (…) We were in the barrack all they, we were afraid to go out, we only left the barrack once a day when they gave us food.They carried bread and food too in a big caldron.Those who had bowls ate, those who did not have, did not eat. But how on earth we could have bowls, since we had not taken them with us. And they did not give us. We ate what we could get, a little bread or something out of the garbage. I will never forget that when a woman did not get food. She carried her bowl to them, I don’t know from where she had got it. And there was an aluminium ladle this long, it ha big head and a long handle. They hit her head with it so bad that blood was running through her face. Then another woman, she went to ask for some food and they kicked her. She was also bleeding. I will never forget it. And we were hiding behind our mother. I never went out for bread or to ask for something. I had sister, she was younger, she went out and brought stalk for us. Stalk of the cabbage that they threw out of the kitchen.The poor thing had collected it and brought it in for us. They did not talked to us, only as if we were dogs: ‘Come on! Get out! Get in!’ Everything was done as directed. They did not ask you whether you were sick, could eat, could walk. You know, children forget a lot, but I was the oldest. The others don’t remember that much, 47

dennas! Vi lake shorgyolas laki rat, chikanak na bistrav. Amen garudas muri dej. Me chi na gelom avri pala manro, muri pheny zhalas avri chorri voj, andas amenge shaxa, so aba avri shude andar kinda po gunuj. Sar le zhuklenca kade vorbisarnas amenca: aven avri, zhan andre! Chi pushnas, nasvalo san, zhanes te xas, zhanes te zhas? Zhanes, le shavora but bistren me na, ke me somas e majbari. Le majbut na zhanen aba dore, muri dej. Te sas la xaben, te zhanglas te rodel varikaj kothe dalas kodoleske shavoreske, kon atunchi rovlas. Mishtoj muri shej, mishtoj muri shavo, maj khere zhasa. Mishtoj muri shej, naj khatar te dav, na mang, chi zhanav te dav. Na butara khere zhasa te mukhen amen, khere zhasa, kade phendas chorri. (…) Jekvar, detehara trubulas te tordyuvas avri, kode phende amenge, kas si shavoro khere shaj zhal. Shaj zhan zibanosa, zhan sar kamen. Zhan khere, zhan avri kathar! Sas kas ando colo ingerde, sas kas ande talyiga ke na zhanglas te zhal. Shtar manush ingerdas les anda jekh colo pe shtancijaé thaj kade shute opre po zibano. Po drom trubulas te tordyol o zibano, avri trbulas te shuden le mulen.Vi ame opre hulyisardam po zibano, bax sas ke mura dake sas love, sas la jekh buxli coxa thaj ande coxaki posotyi sas le love… Muri dej pe stancija vi avri potyinlas o drom. Pala mizmeri khere reslam ando Bocfölde. Amaro kher ashilas, numa sakofelo avri sas shudime pe avlina, sakofelo rispisarde. Gindyisarde le manusha ando gav, ke chi avas aba khere kothar, ingerde amen ando Nyamcicko Them, 48

bevágták vele, hogy lefosta a vér, végig folyt rajta a vér. Akkor egy másik asszonyt, az is ment szegény kérni ennivalót, azt meg úgy megrúgták a testibe. Annak is folyt a vére neki végig. Sose felejtem el. Mi meg bújtunk az anyánk mellett. Én nem is mentem ki sose kenyérért vagy valamit kérni. Vót a húgom, az kisebb vót, az kiment szegény, az hozott nekünk torzsát. Káposztának a torzsáját, amit kidobtak a trágyára a konyháról.Azt szedte össze szegény, azt hozta be nekünk. Nem is beszéltek velünk, csak mint a kutyákkal: gyerünk, kifelé, befelé, parancsszóra ment minden. Nem kérdezték beteg vagy-e, tudsz-e enni, van-e, tudsz-e menni. Tudja, a gyerekek sokat felejtenek, de én voltam a leg idôsebb. A többiek nem nagyon tudják már, csak talán az anyánk. Ha volt neki, tudott szerezni ennyivalót valahunnan, akkor adott annak, amelyik éppen sírt. Jól van lányom, jól van fiam, maradjatok, majd megyünk haza, mondta.Vígasztalt, meg jól van jányom nincsen, hiába kérsz, nem tudok adni. Majd megyünk haza, ha elengednek, ha megyünk… Evvel biztatott szegény. (…) Aztán egy reggel korán köllött sorakozni, azt mondták a gyerekes anyáknak, hogy mehetnek haza. Vonattal, vagy ahogy akarnak. Tessék, menjenek ki, menjenek haza! Vót akit lepedôbe, vagy talicskán vitték, mer nem tudott menni. Fogták a lepedôbe, négyen fogták, úgy vitték az állomásra, úgy tették fel a vonatra. Útközben a vonatnak még meg is kellett állni, letenni a hullákat. Mi is fölszálltunk a vonatra, szerencse,

maybe our mother. When she could get food somehow, she always gave it to the one who was crying. ‘Everything will be all right my daughter, my son, keep still and we will go home.’ – she said. ‘All right my daughter, I don’t have anything, you ask in vain, I cannot give you anything’ – she consoled me. ‘We will go home, when they set us free, we’ll go home…’ She encouraged me. Then one morning we had to line up early, they told to the mothers with children that they could go home. By train or anyhow. ‘Please, go out and go home!’ Some were carried out in a sheet or in a wheelbarrow, because they could not walk. They put her in a sheet, four of them held her, carried her and put her on a train like that. On the way home the train had to make a stop to put down the bodies. We had got on the train as well. Luckily my mother had some money: she had a big pleated skirt, it was in its pocked… She bought tickets at the station.We had travelled to Bocfölde and arrived home in the afternoon. The hose was there, but everything was spoiled. Everything had been dispersed and turned upside down, dispersed to the courtyard. They thought we would not come back, that we had been taken to Germany and we would die there. Our neighbours kept low, as if they did not know anything. They would have been happy, if we had never come back, who liked the Roma in those times? Today it is better, but then … nobody. We lost my father in the war, it was my mother who had to provide for us, there were

thaj ame aba mule sam. Loshajlanas te na avasas khere, ke kon kamlas le romen atunchi? Akanak majlasho si, atunchi… nas khonyik. (…) Muro dad mulas ando marajipo, mura dake trubulas te bararel amen opre, sas shtar shavoro me lom sama pe lende. Muri dej chorri, gelas ke gazhe butyi te kerel. Kanak muro phral aba baro sas, vi voj gelas butyi te kerel, le dromura kerde. Deshuinje bershengi somas kanak romeste gelom. Kerdyilas panzh shavoro. Kanak aba barile, vi me gelom butyi te kerav. Gelom ande ulejeski fabrika ande Zalaegerszegi. Deshuduj bersh kerdom butyi kathe, o bitumeno shuvas ande gonende. Mure sheja sa romeste gele. Si man jekh shej ando Zalalövô, jekh ando Szentiván, jekh ande Pápa, thaj si jekh kaver kathe manca lesko romesa, kaki shej na zsanel te vorbil, thaj na shunel mishto. Vi muro shavo romnyi las peske, kothe trin shavoro kerdyilas. Kathe opre kerdas peske kher. Si man desh onoki, thaj duj piko onoki. Mura dake sode si! Si lake bish thaj jekh onoki, thaj inke vi le onokengi si onoki. Injavardeshenge bersheskij chorri, zurales nasvalyi.

hogy volt az anyámnál pénz: nagy ráncos szoknyája vót, annak a zsebjibe vót… Jegyet vett az állomáson. Egészen Bocföldéig jöttünk, délutánra hazaértünk. A ház megvolt, de bizony minden tönkre ment. Mindent kiszórtak, föl volt forgatva minden, kiszórva az udvarra. Azt hitték nem jövünk má onnan haza, kivisznek Német országba, ott elpusztulunk. A szomszédok sunyogattak, mintha nem tudtak vóna semmit. Örültek vóna, ha sose gyüttünk volna haza, a cigányt ki bírta, akkorába fôleg. Most má jobb, de akkorába … senki. (…) Az apám a háborúba maradt, az anyámnak köllött eltartani minket, volt négy gyerek, én vigyáztam rájuk. Anyám elment szegény napszámba. Aztán, mikor nagyobbacska lett az öcsém, kubikusokkal járt utakat csinálni. Tizenkilenc évesen férjhö mentem. Lettek a gyerekek, öt gyerek. Nagyobbak lettek, elmentem én is dolgozni. A gyárba mentem, a kôolajipari vállalatná Zalaegerszegen. Tizenkét évig ott dolgoztam, három mûszakba a bitument zsákokba meg hordókba raktuk. A lányok elszálltak, férjhez mentek, Zalalövôn van egy, Szentiványon van egy, Pápán van, meg itt ez a szerencsétlen szegény, nem tud beszélni rendesen, meg nem hall rendesen, itt lakik az urával. Megnôsült a fiam is, ott három gyerek lett. Itt fönn építkezett.Van tíz unokám, meg kettô dédunoka. Az anyámnak mennyi van! Huszonegy unokája van, de az unokájának is van unokája. Kilencvenegy éves, má nagyon beteg szegény.

four children, I took care of them. My poor mother did daywork. Then when my brother grew older, he went to make roads with the navvies. At nineteen I got married.The children were coming: five of them. When they grew older I went to work as well. I worked in a factory, at the oil company in Zalaegerszeg. I worked there for twelve years, in three shifts, we put the bitumen in sacks and barrels. The girls had left the nest, they got married. There is one at Zalalövô, another at Szent ivány, another at Pápa, and this unfortunate one, who cannot talk and hear properly lives here with her husband. My son had also got married, and they had three children. He had built a house up here. I have ten grandchildren and two greatgrandchildren. But my mother has many! She has 21 grandchildren, but even her grandchild has a grandchild. She is ninety-one years old, and she is very ill.

49

„Te xas chi xutyildem khanchi, inke chi palyi. Sa praho sas la fejastrako sastro. Detehara kanak opre ushtyilom o sastro chardom. Kade sas jek piko palyi ando muro muj.”

„Enni nem kaptunk, de még vizet se. Bizony nem. Meg vót deresedve az ablaknak a vasa. Reggel korán felálltunk, a vasrácsot nyaltuk. Így vót egy kis nedvesség a szánkba.”

‘We did not get food, not even water. We did not. The window-frame got frosty. We got up early in the morning and licked the iron so we had some moisture in our mouth.’

Kolompár Istvánné Lakatos Julianna

Kolompár Istvánné Lakatos Julianna

Mrs. István Kolompár, Julianna Lakatos

Inja samas phrala: trin shave thaj trin sheja. Intye karing ame sas barvale gazhe lenge kerasas butyi. Milajesa dyiv shinasas, thaj avri marasas o dyiv, pala kodo muro dad zhalas le biboldenca ando foro. Sako felo sas amen ande luma. Mure dadeske sas bale, grasta. Bikinelas,parudelas, kade sas love. Amen na samas dromara. Sas amen kher ande Papaderecske. Deshushtare bershengi somas kana ingerde manmajsigo ande Pápa kothar ando Komároma. Shingale duj avile rotajasa. Stadyi, puska pe lengo phiko kade tradenas amen. Ando gurunyengo vagono shuden amen, kade ingerdinde amen ando Komároma ando Csillag robija. Chi suluma, khanchi, numa po flasteri pashjilam tele ando bunkero. Pe jekhekavreske dumo pashjilam. Le bibolden jekhe gyeszesza angla amende ingerde, kanak amen kothe samas aba na anden maj but bibolden. Trin kurke samas kothe. Le ketana ulavelde amenge bare rojasa gilchi sa chik, thaj memelyiga. Po dujto te gelas varikon, atunchi kothe sas jek romanyi romnyi, te pinzharel kodo, kon zhal po dujto.Vi me gelem po dujto, ke kothe sas le but shavora, te shaj xan vi von variso. Phenel e romnyi: tu aba xutyildan. Phenav lake mure phralenge trubul.

Kilencen voltunk testvérek: három fiú meg hat lány. Vótak arra mifelénk igen gazdag, kulák emberek, azoknak jártunk el dolgozni. A nyári szezonban aratni, csépülni, utána az apám elment a zsidókkal a vásárba. A világon mindenünk megvót. Az apámnak disznói, lovai. A lovakat eladták, meg cserélgették, így vót pénz. Mi nem vándoroltunk, ott vót lakásunk Pápaderecskén. Tizennégy évesen vittek el, elôbb Pápára, onnan Komáromba. Csendôrök, kettô jött biciklivel. Kalap, tollas kalap, puska a vállukon, szuronnyal, úgy hajtottak minket. Marhavagonokba vittek Komáromba, a Csillagbörtönbe. Se szalma, semmi, csak a flaszteron feküdtünk a bunkerokba. Egymás hátán elfértünk. A zsidókat elôttünk lévô nap vitték el, de még én ott vótam, három hétig, addig nem hoztak senkit. A katonák osztogattak nekünk egy ilyen nagy merôkanál ennivalót, krumplit sárostul, meg kukoricakása, ezt adtak. Ha másodszorra ment az ember, akkor egy cigány asszony ott vót, hogy megismeri, kik mennek másodszorra. Én mentem, mert ott vót a sok gyerek, egyenek azok is valamit.Azt mondja a cigány asszony: én már kaptam. De – mondom – a testvéreimnek kell. A mérôkanállal egy magyar katona olyant

We were nine: three boys and six girls. In the neighbourhood there were quite rich kulaks and we worked for them. In the summer we gathered in and thrashed the crop, and then my father went to the fair with the Jews.We had everything in the world. My father had pigs and horses. They sold and exchanged the horses, so we had money.We did not migrate, we had a flat at Pápaderecske. I was fourteen when they took me away, first to Pápa then to Komárom. Gendarmes, two of them had come on bicycles. A hat, a hat with a feather, a rifle with a bayonet on their shoulders, they drove us like that.We were taken in cattle-wagons to Komárom, to the ‘Csillagbörtön’. No straw, nothing, we lay on the ground in the bunkers.We fit in the room by lying topsy-turvy. The Jews had been taken away the day before and while I was there, for three weeks, they did not bring anybody. The soldiers gave us a this big landle of food, muddy potatoes and mush, that was what they gave us. There was a Romani woman to tell who goes twice. I went, because there were those children, so they could eat. Then the Romani lady told me I had already got. ‘But’ – I said – ‘this is for my brothers and sisters.’Then a

50

Jekh ungriko ketana le bari rojasa pe muri dumo maladas, opre pelom. Von torgyonas kothe te na nasheltar khonyik. Sas maskar amende kon tele xuttyindas andar fejastra téle ando milno. Bax sas lenge. Shtar-panzh zhene. (…) Pala trin kurke avri kiden le ternen, thaj le murshen. Mura da thaj mure cine phralen khere mukhne. Lom vi me opre jek shavoro sar te muro avlas. Chi patyanas mange ke ternyake mezisardom. „Mukh kodole shavores, thaj zha kothe!” Kattyi phende. Kothe trade man kaj le majbut. Andre shude vi man, thaj vi mure phenya ando vagono, ando Dakhajó. Duj-trin dyes inkerdas o drom. Atunchi tordyolas o vagono, kanak ushtyipe phurdine, kanak le uralimeske bombazindas. Kanak tele phurdinde o suflisto, tradinde majdur o vagono. Te xas chi xutyildem khanchi, inke chi palyi. Sa praho sas la fejastrako sastro. Detehara kanak opre ushtyilom o sastro chardom. Kade sas jek piko palyi ando muro muj. Zurales shil sas. Bax sas, ke ingerdem tate gada manca, kade na shudrilom. Inke sas kothe jek türjéncko romnyi, kodi andas perina tala kodi garudyovas amen shtar zhene. Shovardesh manush shute anda jek vagono, kodol sa mule, numa me ashilom, numa me avilom khere mashkar lende. (…) Tele kide amen ando Dakhajo pal jekhekavreste, tordyisarde amen.Angluno dyes ingerde le bibolden pe lengo than pale shuten amen. Le nyamcocke ketana trade amen ando lageri. Sas mashkar ame jek türjecki bashaveszki romanyi

rávágott a hátamra, hogy orron buktam. Azok álltak ôrt, hogy ne tudjon senki megszökni. De azért vótak közülünk olyanok, hogy be vót falazva egy kis ablakszerûség, kivették a rácsot, és a mélységbe leugrottak, meg szöktek. Szerencséjük vót.Vagy négyen-öten. (…) Három hét után kiválogatták a fiatalokat, meg a férfiakat, az anyámot meg a kistestvéreimet hazaengedték.Vettem én is magamhoz az egyiket, magamhoz fogtam, mintha az enyém lenne. De fiatalnak látszottam. „Engedje el azt a gyereket, osztán oda megy”. Ennyit mondtak. Odahajtottak a többiek közé. Bevagoníroztak engem is, meg a nôvéremet, irány Dakhajó. Két-három nap tartott az út. Akkor állt meg a szerelvény, amikor riadót fújtak, jöttek a repülôk, bombáztak. Lefújták a légót, elindították a szerelvényt. Enni nem kaptunk, de még vizet se. Bizony nem. Meg vót deresedve az ablaknak a vasa. Reggel korán felálltunk, a vasrácsot nyaltuk. Így vót egy kis nedvesség a szánkba. Rettenetes hideg vót. Az volt a szerencsém, hogy hazulról vittem jó öltözéket, így nem fáztam meg. Meg vót ott egy türjei cigány asszony, az még a dunyháját is hozta, az alá bújtunk négyen. Hatvan személyt tettek egy vagonba, azóta mind meghaltak, egyedül élek azok közül, akik visszajöttek. (…) Leszedtek minket Dakhajóba, sorakozó, ötös sorakozóba. Elôzô nap elvitték a zsidókat, a helyükre meg tettek minket. A német katonák hajtottak minket a lágerba. Vót köztünk egy türjéni muzsikus cigánasszony, az tudott né-

Hungarian soldier had hit my back so hard with the landle that I tumbled. They guarded us so nobody could run away. But there were some among us, who took the bars out something like a window, which was walled up, jumped down into the deep, and escaped. They were lucky. Four or five people. (…) After three weeks they selected the youngsters and the men, they let my mother and my litter sisters and brothers home. I picked one of them up and pretended she was mine. But I seemed too young. ‘Let go of that child and go over there’.They said this much.They sent me to the others. They put me and my sister on a wagon, destination Dachau. It was a two or three day’s journey. The trained stopped when they blew the alarm, the planes came and bombed. When the air-raid was over the train set off again. We did not get food, not even water. We did not. The windowframe got frosty. We got up early in the morning and licked the iron so we had some moisture in our mouth. It was terribly cold. I was lucky, because I had taken good clothes with me from home, so I did not catch a cold. And there was this woman from Türje, who had brought her eiderdown with her and the four of us slipped in under that. Sixty people were in a wagon, since then they have all died, I am the only one alive among those who has come back. (…) They took us off in Dachau, lined us up in five. The Jews had been taken away the previous day, 51

romnyi, kodi zhanglas nyamcicko te vorbij. Nasula sas le nyamcura. Sakoneste sas xaravlyi,bota,thaj kodolasa marnas amen vi atunshi, kana chi kerdam khanchi. Kana rigate dikhnam vi atunchi, kana vorta gelam vi atunchi, te jek piko maj avri gelam vi atunchi. Le murshe na azbanas amen, numa le SS-ketanicko zhule. Kodol inke maj poganura sas le sar le mursha. La jekhako pe lako vast opra sas vulusarime jek thulyi xaravlyi, kasavi shindas pe muro shero, palal ande muri jakha, kode zhanglom, ke korrajvav. Xutyildom muri jakhi, kade nashlom. Tele pashjilam, te kamlam, te na atunchi pe kavreski angalyi pe kavresko dumo bordolandam, apoj kade samas. Jekh shon samas ando Dakhajovo, atunchi andre vagonirozisarde amen, thaj ingerde amen ande jekh kaver lageri. Kothe dore jekh thaj dopash shon samas. Andre xutyilde amen, butyi te keras le biboldonge zhulyenca, po sastruno drom. Barra te kidas kethane, grablalinas, thaj char shinasas. Pala mizmeri ando shtar-panzh chaso andre trade amen, po amaro than de andre nastig zsaszasz. Avri tordyuvasas pala jekhkaver, ando shil, andral ando lageri. Ratyako kaj le deshujek chaso vi shelvar ginavnas amen, kade mukhnas numa amen ando lageri. Sas jekh baro-baro placco, o Appelplatz, detehara kathar e trin chasi zhi kaj le oxto chasi thaj tranda minuti avri ashuvas po shil. Kon na birijas, kodoles, ingerde thaj andre shude les ande mulenge gropa. Kothar opre kidenas len, maj phabarnas len. (…) Ando kodo kaver lageri numa zhulya sas le. 52

metül, megértette, amit beszéltek. Durvák vótak a németek. Mindegyiknél vót vagy szíj, vagy bot, odasuhintottak akkor is, ha nem csináltunk semmit. Ha félrenéztünk, akkor is, ha egyenesen mentünk, akkor is, ha egy picit kijjebb mentünk a sorból, akkor is. A férfiak nem bántottak, csak az SS-tisztnôk. Azok még kegyetlenebbek vótak. Az egyiknek a kezin vót rátekerve így vastag szíj, olyant rácsapott a fejemre, hátulrul a szemembe, azt hittem, mindjárt megvakulok. Fogtam a szememet, úgy futottam. Nem tetszettem. Lefeküdtünk, ha akartunk. Ha nem, egymás ölibe vagy a hátára ráborultunk, osztán így vótunk. Egy hónapig ott vótunk Dakhajóba, akkor bevagoníroztak megint, és elvittek egy másik táborba. Ott talán másfél hónapig vótunk. Befogtak minket dolgozni a zsidó nôkkel, a vasútra. Köveket összeszedni, gráblálni, meg a fût fölkapálni. Délután négy-öt óra felé behajtottak minket, de a helyünkre nem mehettünk be. Kinn sorakoztunk a hidegbe a lágeren belül. Este tizenegyig vagy százszor is megszámoltak minket, úgy engedtek csak be a barakkokba. Vót egy nagy-nagy téresség, az Appelplatz, reggel háromtól nyolcig, fél kilencig kint álltunk, ha hideg vót, ha meleg. Aki nem bírta, azt fogták, elvitték, bedobták egy hullaverembe. Oda beszórták, osztán onnan fölszedték, bevitték, elégették ôket. (…) Ebbe a másik táborba már csak nôk voltunk. Két-három napig álltunk a havas esôbe, mire bekerültünk, hogy lekopaszítsanak, átfertôt -

so they put us in their place. The German soldiers drove us in the lager.There was a musician Romani woman among us, who spoke German and understood what they were talking about. The Germans were cruel. Every one of them had a strap or a stick, and they hit us even when we had not done anything. When we looked away, when we walked in a straight line, but also when we went out of the line a little. The men did not hurt us, only the SS woman-officers. They were even more brutal. One of them had a thick strap wound on her hand, she hit my head from behind into my eyes, I thought I was going blind. I had my hands on my eyes and ran. She did not like me. We lay down if we wanted or fell on each others lap or back and remained like that. We had been in Dachau for a month, then they put us on a wagon and took us in another camp. We were there for about one and a half month. They mad us work with the Jewish women at the railway. We had to collect the stones and hoe up the grass. Around four or five o’clock in the afternoon they drove us in, but we could not go to our place. We had to stand in lines in the cold within the walls of the lager. Until eleven in the evening they had counted us at least a hundred times and then they let us into the barracks. There was this huge square, the Appelplatz, where we had to stand from three till quarter to nine in the morning, whether it was cold or warm.Those who could not bear it were carried away thrown into a hole for the corpses. The bodies were thrown in there, from there

Duj-trin dyes avral torgyuvaszasz ashilam ando jivano brishind, de sar andre gelam, tele shinde amare bala, pala kode uzharde amen. Andre gelam kothe kaj thoven amen, kothe sakones tele randisarde, po kaver rigate pale trade amen te najuvas. Xutyildam kasavi cinyi coxa thaj sano zubuno, amare gada, thaj amare somnakaj sa tele line pala amende. Sode somnakaj tele kide pala roma thaj pala biboldura le SS-ketana lopatasa kidenas kethane. Sas kasavo ucho, sar amaro kher. Me somas muro dadeske e majdrago shej, karing zhalas ando foro, kothar kothar anlas mange variso. Sas ma shtar somnakuni angrusnyi, jekh somnakuni vering, zlaga, kadal shukares sa kothe ashilas. Nashtig phendom, chi dav le kothe. (…) Po sastruno drom kerdam butyi. Mishto sas. But butyi kerdam, te xas numa jekvar dine amen, kasavi chekmeto thaj pahonde ropaj. Amenge vi kodi lashe sas. Kathe ande kode sas amenge maj mishto, ke angla e gazkamora sas tele shudime sakofelo zeleno chutri ropaj, kolompri. Kana avri zhanglam te nashas jekh piko, tala amari phak shindam thaj nashilamtar. Kade zyhuvindom majdur, te shaj zhanglom xajipo te chorav, te na zyhanglomas atunchi vi me opre shudomas mure taxtaji. Kade sas le amenca, te murdajves, murdajves. Jekh baro, zuralo nyamcicko doktori, chi zhanav so sas lesko anav, dore kodo kerdas amenca, te na avel amen maj but shavora. Te phenav o chachipo? Anda amari mizh pusavelas ande jek kurko trin-shtar pusado. Chi dukhalas

lenítsenek minket, megfürödjünk. Bementünk a fürdôbe, az egyik oldalon mindenkit mindenhonnan leborotváltak, a másik felén meg mindjárt küldtek mosakodni. Kaptunk ilyen kis szoknyát meg vékony kabátot, a ruháinkat, meg az aranyakat mind levetették. Ami aranyakat leszedtek ott a cigányoktul meg a zsidókrul azok az SS-katonák… lapáttal szórták. De vót olyan magas, mint a házunk teteje. Én vótam apám kedvencebb lánya, akármelyik vásárba ment, úgy haza sose jött, hogy ne hozott vóna nekem valamit. Vót négy aranygyûrûm, egy nyakláncom, fülbevalóm, karkötôm, azt mind szépen oda kellett adni. Nem mondhattam, hogy nem. (…) A vasúton dolgoztunk. Jó vót. Sokat dolgoztunk, de enni naponta csak egyszer kaptunk, olyan csekmetett fagyos répát. De nekünk az is jó vót. Itt azzal vót jobb helyünk a többitôl, hogy a gázkamra elôtt vót lerakva az égvilágon minden, krumpli, póré, zöldség, csutri répa. Mikor ki tudtunk egy kicsit szökni, egyet elloptunk, a hónunk alá vágtuk, osztán szaladtunk. Úgy éltem túl, hogy tudtam élelmet lopni, másképpen én is feldobtam vóna a talpamat. Ha ügyes vótál, tovább éltél. Úgy vótak velünk, ha megdöglesz, megdöglesz. Egy nagy, erôs német orvos, nem tudom mi vót a neve neki, talán azt tette velünk, hogy hát ne menstruáljunk. Elmondjam nyíltan? A szemérmes testünkbe adott három-négy injekciókat, heti egyszer. Nem fájt az semmit se. Akkor nem is jött meg, de késôbb igen, mert gyermekeim is születtek már itthon.

they took them and burned them. (…) In this other camp there were only women. We had stood in the sleet for two or three days before we were let in to be bared, disinfected and to wash. We went in the bathe, where on one side they shaved us everywhere, and on the other side they sent us to have a wash. They gave us a little skirt and a thin coat, they had taken away all of our clothes and removed all the gold from us. The gold, that they had taken away from the Roma and the Jews there, the SS-soldiers… scattered with a shovel.There was a pile so high as the roof of our house. I was the favourite daughter of my father, so when he went to the fair, he did not come back without bringing something for me. I had four gold rings, a necklace, a pair of earrings, a bracelet and I had to give them all. I could not say no. (...) We worked at the railways. It was good. We worked a lot but they only gave us food once, a small, frozen carrot. But for us it was okay. We were better off then others, because in front of the gas chambers there were everything in the world: potatoes, leeks, vegetables, carrots. When we were able to get out, we stole one put it under our arms and ran. I only survived because I was able to steal food, otherwise I would have died… If you were smart, you lived longer.They did not care, if you died, you died. A big, strong German doctor, I don’t know what his name was, he made us not err.. not to menstruate. Shall I say it frankly? She gave three or four injections in our genitals once a week. It 53

khanchi. Atunchi chi na avilas amendar rat, maj palal avilas, ke rakhadyile man shavora kathe khere. (…) Avilas o fronto. Phendas e türjecki romnyi: adyes te na ingrena amen kathar, tehara le lageresa kethane opre phabaren amen. Vorbisarde le nyamcura thaj voj hatyarlas lengi shib. Tradenas amen andel punre po drom, kaj o foro avral kamle te ingren amen, tala vesh o sanco aba kerde amenge. Kasave lunges ashenas le manusha, dikhasas thaj na diklam lengo agor. Kade nashadyilam sar bombazinas le uralimaskura, le SS-ketana tele pasljine sa ando shanco. Ame nashadyilam. Nashadyilam, ando lasho chaso te phenav, kathar kede sa numa zhasas. Andre gelam ande le nyamcenge khera, jekh cini mol thaj kafeva pilam, thaj gelam majdur. Kade reslam khere. Jekh shon gelem andel punre kana ando Ungriko Them reslem. (…) Pala jek bersh primevarasa avilom khere muri phenyasa. Chi somas khere nichi jek shon, tele internalisarden man ando Veszpremo. Le gaveske manusha avri phende man le shingalenge ke khere avilom, kodol pale ingerde man mure kaver phralesa kethane. But zhene samas kothe ande kasavo than, kaj vi o but dyiv shuven. Na las sama pe amende khonik. Angla fejastra sas jekh bari drakhengi bar, sako ratyi andar fejastra tele zhanas thaj annas opre le but drakha. Me kadale phralesa kethane vorbisardom, phendom leske, shun kathe vi amen mangas kadalen te mukhen vi amen tele, te shaj anas opre drakha. Majsigo tu 54

(…) Jött a front. Mondta a türjéni asszony: hogy ha minket máma, vagy holnap innen el nem visznek, gyermekeim, a lágerral fogunk együtt felrobbanni. Beszélték a németek, ô meg értette. Hajtottak minket gyalog az utakon, a városon kívül akartak az erdô alatt vinni, a sánc már meg vót készítve. Olyan hosszú vót a sor, akárhogy néztünk hátra, nem láttuk a végit. Úgy menekültünk meg, hogy támadtak a repülôk, az SS-katonák meg mind lefeküdtek a sáncba. Mink meg elszöktünk. Megszöktünk, hogy jó órába mondjam, és attól fogva csak mentünk. Bementünk a német házakhoz, pici brot, kaffe, alászolgálja, mentünk tovább. Így érkeztünk haza. Egy hónapig gyalogoltam, mire Magyarországra értem. (…) Egy év után, tavaszon jöttem haza a nôvéremmel. De nem vótam otthon talán egy hónapig sem,Veszprémbe leinternáltak. A falusiak jelentettek a csendôröknek, hogy hazajöttem, azok meg elvittek egy másik unokatestvéremmel együtt. Nagyon sokan vótunk egy olyan helységben, mint egy magtár. Nem vigyázott ránk senki. Az ablak elôtt vót egy nagy szôlôs, minden este az ablakbul lementek és hozták föl táskaszám a szôlôt. Én evvel az unokatestvérem mel összebeszéltem, mondom neki, te, mink is megkérjük ezeket, hogy engedjenek le, osztán hozunk fel szôlôt. Elôször te mész, utána meg én. Összekötöztük a lepedôket, azon csúsztunk le. Ôt leengedték, nekem meg azt mondták, engem nem engednek, mert én megszökök.

did not hurt.Then I did not have my period, but later I did, because I had children back at home. (…) The front was coming. The woman from Türje said: ‘If they will not take away from here today or tomorrow, then we ill explode with the lager.’ The Germans were talking and she understood them. They drove us on foot on the roads, they tried to take us away in the forest where they had already built the mound. The line was so long that, when we looked back, we could not see its end. We escaped them when the planes attacked and the SS-soldiers all lay down in the mound. We ran away, thank and from there we walked. We dropped by German houses, a little ‘brot, kaffe’, good-bye, and we went onward. This was how we had arrived home. I had been walking for a month before I arrived to Hungary. (…) After a year, in the spring, I arrived home with my older sister. But I was not home for a month, when they interned me to Veszprém. The villagers notified the gendarmes that I had arrived, so they took me away with another cousin of mine. There were a lot of us in one room, like a granary. Nobody guarded us. In front of the window there was a huge vineyard and every night they climbed out the window and brought up bags of grapes. I told this cousin of mine: ‘Let’s ask them to let us climb down and bring grapes back! first you go and then me.’We tied some sheets together and slipped down.

zha, pala tute me. Kethane phanglam colura, thaj kade gelam tele. Les tele mukhne mange pale kode phende, man na mukhen avri, ke me nashadyuvav. Phendom lenge me na nashavtar, numa te mukhen man tele.Te na muknasas man vi atunchi tele xutyisardomas, te merav merav. Tele mukhne man, phenav la shake, abakanak nashadyilam. Sar jekh thaj dopash kurko samas kothe, avile aba pala amende muro dad, thaj muro phral o Gyula ande le papirura, avri te len amen andar o lageri. Angluno dyes nashadilam ando Szentgálo, kaj le nyamura rakhadyilam lenca. Rodenas amen le shingale, chi rakhle amen ke kaver dyes gelamtar kaj mure dake nyamura. Zhi kathar e primevara zhi kaj e tomna kothe somas, ke kothe na rodenas ma. Kasa nashadyilom, kodi nyamo sas mange, khere gelas, xutyilde la igerde la ande Pápa. Pala late gelas lako piramno thaj das la duhano, sostar nasvalyi kerdyilas. Ingerde la kaj o doktori, kothar nashadyilas le shavesa, kon lasa beshlas pe jek trajo.

Dehogyis szökök meg, csak engedjenek le. Ha nem engedtek vóna, akkor is leugrottam vóna, ha meghalok, meghalok. Leengedtek, mondom a lánynak, na, most így megszöktünk Vagy másfél hétig vótunk ott, már jött utánunk az apám, meg a testvére, a Gyula, hozták a pa pírjainkat, hogy kivegyenek az internáló táborbul. Pont elôtte való nap szöktünk meg, Szent gálba a rokonoknál találkoztunk velük. Kerestek a csendôrök, de nem találtak, mert másnap elmentem az anyám rokonaihoz. Tavasztul ôszig ott vótam, ott nem kellett bújkálni. Akivel megszöktem, ez a rokonyom meg hazament, megfogták, elvitték Pápára. Az udvarlója utánament, adott neki bagót, amitôl a lány rosszul lett. Elvitték az orvoshoz, onnan szökött meg a fiúval, aki egy életen át a társa volt.

They let her go, but they told me they would not let me because I would run away. ‘I won’t run away, just let me down!’ If they hadn’t, I would have jumped, if I would die, I would die. They let me down and I told the girl we had escaped. We were there for one and a half weeks when my father and his brother Gyula brought our papers to get us out of the internment camp. But we had escaped just the day before, and met them in Szentgál at our relatives’. The gendarmes were looking for us, but they could not find us, because the day after went to my mother’s relatives. I was there from spring till autumn, there I did not have to hide. The cousin, with whom I escaped went home, they arrested her, took her to Pápa. Her suitor went after her, gave her tobacco, and she became unwell because of it. They took her to the doctor, and she escape from there with the boy, who was her lifelong companion.

55

Sheja

Lányok

Young girls

„Kothe feri zhulya samas, ba na reselas khanchi. Inke sas vaj panzhvar des shavora. Avri te trade lenge dejan butyi te keren, duj zhulyan xutyilde andre, hoj tumna feri o xul te xosen opre tela lende. Ba, haj chuchi pelas maj but, butivar sas kasavo, pe soste khere reslas leski dej, o shavoro aba mulo sas. Chi te khal, chi chuchi te pel na line, na grizhinaspe lenca. Zurales but romane shavora mule. Anda kodola na gelas khere chi jek. Kothe mule sa. Nas gracuja.”

„Ott csak asszonyok voltunk, de nem számított semmit. Meg volt vagy ötven gyerek. Ha az anyjukat kihajtották dolgozni, két nôt fogtak be, hogy éppen csak a szart türüljék fel alattuk. De hát szopós volt a legtöbb, sokszor volt olyan, mire hazatért az anyja, a gyerek már halott volt. Se enni, se szopni nem kaptak, nem törôdtek velük. Rengeteg cigány gyerek halt meg. Azokból nem került egyetlenegy se haza. Ott haltak meg mind. Nem volt kegyelem”.

‘There were only women there, but it made no difference. And there were about fifty children. When their mother was driven to work, they made the women clean up the faeces underneath them. But many of them were still nurslings, and in many cases, by the time their mother had arrived, they were already dead. They could not eat, could not suck, nobody took care of them. Many Roma children died. None of those got home. All of them died there. There was no mercy.’

Rafael Ilona

Raffael Ilona

Raffael Ilona

Ande Adacsa rakhadyilem, bisht thaj okto, ando augustushi. Shov zhene samasphrala: duj shave thaj star seja. Muro dad ande Pesta kaj o sastruno drom phirelas butyi te kerel, thaj le maj phure phuvaki butyi kerenas. Ando shtarvardesh thaj shtarto bersh, po rashajako dyes avile pala amende le shingale. Panzh familija ingerde. Sa mure nyamura sas, mure bacsivura. Kode phende, gugle ropaja te kidas, ingren amen ande Hatvana. Na pehende, ke ingren amen ando Nyamco, vaj vareso. Ande Hatvana andre shute amen ande biboldengi khangeri. Kothe samas jekh kurko, kothar ingerde amen ande Komaroma, khaj aba le shingale thaj le ketane zhukarnas amen. Sas kothe sako falo manusha, ungricka, rom, kon purrisarde penge thema.Vaj pe kaste xolyalyvenas anda vareso. Ande Komaroma pala panzh dyes kodephende: kathar o deshupanzhto bersh maj phu-

Adácson születtem huszonnyolc augusztusában. Hatan voltunk testvérek: két fiú, négy lány. Édesapám Pestre járt a vasútnál dolgozni, az idôsebbek meg summások voltak. Negyvennégyben, mindenszentek napján jöttek értünk a csendôrök. Öt családot vittek el. Mind a rokonaim voltak, a nagybátyáim. Azt mondták, cukorrépát szedni visznek Hat vanba. Nem mondták, hogy kivisznek minket Német országba, vagy valami. Hatvanban betettek minket a zsidó templom ba. Ott voltunk egy hétig, onnan továbbvittek Komáromba, ahol már csendôrök meg katonák vártak minket. Volt ott mindenfajta ember, magyar, cigány, hazaárulók. Vagy akire haragudtak valamiért. Komáromba öt nap után azt mondták: a tizenötévesnél idôsebb férfiak és nôk, akiknek családja nincs, jelentkezzenek. Persze, a legtöbb férfi kiállt, mert mind fiatalok voltak.Talán nem

I was born in Adács, in the August of 1928. We were six: two boys, four girls. My father worked in Pest at the railways, the elder children were seasonal workers. The gendarmes came on All Saint’s Day in forty-four. They took away five families. All of them were my relatives, my uncles. They said they would take us to harvest sugar-beet in Hatvan. They did not say they would transport us to Germany. When in Hatvan they squeezed us into the Jewish synagogue.We had been there for a week when they took us to Komárom where the gendarmes and the soldiers were already waiting for us. There were all kinds of people: Hungarians, Roma, traitors, anybody, with whom the gendarmes were angry. In Komárom, after five days, they said all the men and women over fifteen who did not have families should raise their hands. Of course,

58

re mursha thaj le zhulya, kas naj shavora, te ushtyon avri. Sar tena, le maj but mursha avri torgyile, ke sa terne sas. Dore chi na ashlas shtarendar maj but. Le maj buten sa ando vagono shute. Pala kode vi le zhuvlyan kade ulade avri. (.... ) Nas kothe chi jekh drabaslo. Mule kothe panzhdesh-deshupanzhe bershenge ande box. Sas kothe jekh bunkeri, kothe andre shinde le mulen. Hoj khana ingerde len kothar, kode na zhanav, ke na dikhlem. Ba kode zhanav, hoj -e mule cine shavora butaig sas kothe. Zhi khaj trin-shtar dyes, thaj lenge deja, lenge dada nasthig gele kothe. Marde-mudarde amen, tena tordyilam kade, pala jekh khavereste. Jekhvar vi man, ke garadyilem pasha muri dej, khaj le shavora. Zurales marde man. Pala jekh kavereste trubusardas te tordyuvas. Kas nas shov savora, avri shute jekh litero palyi – ke nashtig shaj phenenas pe leste, hoj xabeni – thaj e zhulyi kode te phendas, hoj cerraj, ke but zhene sam, atunchi e kutachesa inke vi pe lende cirde le ketane. Mura dake kade marde andre lako shero. Pala jekh-jekh thaj dopash kurko vi amen ando vagono shute. Anda amari familija feri mure dades, thaj man ingerde maj dur, ke le majbut shavora sa maj terne sas mandar. Kodalen mukle. Dine jekh kila manro thaj kasavi zurales londi goj. Ba palyi na dine. Kade shaj gelam opre ando vagono, hoj feri papuchi shaj sas pe amaro punro, jekh coxa pe amende, thaj zubuno. Sas le bibolde zhulya,

is maradt négynél több.A többieket mind vagonokba rakták. Azután válogatták a nôket is, ugyanígy. (…) Nem volt ott egy orvos se. Meghaltak ott öttíz-tizenkét évesek az éhségbe. Volt ott egy bunker, oda bevágták a halottakat. Hogy mikor lettek elszállítva, azt nem tudom, mert nem láttam. De azt tudom, hogy a halott kisgyermekek sokáig ott voltak. Három-négy napig is, és nem mehettek oda a szülôk. Ütöttek-vertek minket, ha nem álltunk úgy be a sorba. Egyszer engem is, mert elbújtam az anyám mellé a gyerekekhez. Nagyon megvertek. Sorba kellett állni. Akinek volt hat gyereke, kitettek egy liter vizet – mert nem lehetett rá azt mondani, hogy étel – és hogyha a nô azt mondta, ez kevés, mert sokan vagyunk, akkor a korbáccsal még rájuk is húztak a katonák. Az anyámnak így vágták be a fejit. Egy-másfél hét után ránk került a sor, hogy vagonokba tegyenek. A mi családunkból csak édesapámat és engem vittek tovább, mert a többi gyerekek mind fiatalabbak voltak. Azokat elengedték. Adtak egy kiló kenyeret meg ilyen nagyon sós lecsókolbászt. De vizet nem adtak. Úgy mehettünk fel a vagonba, hogy csak cipô volt a lábunkon, egy szoknya rajtunk, meg a kabát.Voltak a zsidó nôk, akiket azelôtt szállítottak el, azok vihettek magukkal ruhákat. Mi nem. Reggel vittek, estére már ott is voltunk. Egyszer állt meg a vonat, mert szônyegbombázás volt. Ott álltunk vagy két órát, de nem nyi-

most of the men stepped out, because they were young. Maybe only four remained. The others were all put in wagons. Then they selected the women similarly. (…) There were no doctors, not one. Five, ten, twelve-year-old children starved to death. There was a bunker, where they threw the bodies. I did not see them carry the bodies away. But I know that the dead children were there for a long time.Three or four days passed before the parents were allowed to go home. They thrashed us when we did not stand in line properly. Once they hit me, because I hid behind my mother next to the children. They hit me hard. We had to line up. For those who had six children, they put out one litre of water – because we could not call it food – and when the woman said it was not enough, there were many of us, the soldiers hit her with a whip.This was how they had slammed my mother’s head. After one or two weeks it was our turn to be put in the wagons. Of our family, they only took my father and me, because the other children were all younger. They let them go. They gave us a loaf of bread and a very salty sausage. But we did not get water. We were only allowed on the train with shoes on our feet, a skirt and a coat on us.There were Jewish women transported before us, who could take their clothes. We could not. We left in the morning and by the evening we arrived there. The train stopped once because of carpet bombing. We stopped for 59

kodalen angla amende ingerde, kodola shaj ingerde penca gada. Ame na. Detehara ingerde amen, pe ratyi aba vi kothe samas. Jekhvar tordyilas o zibano, ke collarebombe shudenas tele. Kothe tordyilam vaj duj chaso, ba na puterde avri le vudara. Kade izdranas le vagonura, maj kethane pele. Ame pale kothe andre izdrasas. (…) Ando Dachau zhi kaj detehara turbusardas te azhukharas. Marlas amen o jivaslo brishind. Sas amenca vi kasavi romnyi, kas cino shavoro sas, chi shonesko nas. Marlas vi les o brishind, jiv. Duj kasave cine mule pe detehara. Atunchi po plashtya shinde amen, pe sako rig kaj feri zar sas, de kasave kasthune shaplyi pe amare punre, thaj jekh sani coxa, thaj zubuno. Ande kodola ivendisardam avri. Pe detehara kaji kaveja dine bi sogodi. Po mizmeresko xaben gilchengi kozha, pe ratyi pale kaji kaveja. So tele shute pala bibolde, kodala trubusardas te ulavas, po platzo.Vagonenca andre ande le ketanenge gada, thaj amenca tele kidadele. Sas vi kasavo, hoj ande gada andre sas e mule ketaneske vast vaj punre. No, kadi pala kode nas slobodo te keras… Jekhvar jekh romani romnyi andre las ando rat, khoshlas pesko muj, thaj nasvalyi kerdyilas. Kothe avri maladas e sheresko thaj e peresko tifusi kathar le mule. Ande kodol zurales but zhene mule. E peresko tifusi tela jekh lasho kurko avri shiladas le popularen anda lageri. Tela trin dyes mudardas majna sakones. Te mulas varekon, avri tubusardas te ingren les andro najarimasko than. Feri po kaver dyes 60

tották ki az ajtókat. Annyira reszkettek a vagonok, majd összedôltek. Mi meg ott bent reszket tünk. (…) Dachauba reggelig várnunk kellett.Vert minket a havas esô.Volt velünk olyan asszony is, akinek picije volt, még hónapos se. Verte azt is az esô, hó. Két ilyen pici is meghalt reggelre. Akkor kopaszra nyírtak mindenhonnan, ahol csak szôr volt, adtak ilyen fapacskert a lábunkra, meg egy vékony szoknyát és kabátot. Abban teleltünk ki. Reggelre feketekávét adtak minden nélkül. Ebédre krumplihajat.Vacsorára megint feketekávét. Amit levettek a zsidókrul, azt kellett válogatnunk a platzon. Vagonokkal beszállították a katonák ruháit, és mivelünk szedették le. Volt olyan is, hogy a ruhába benne volt a halott katona keze vagy lába. No, ezt utána betiltották. Egyszer az egyik cigányasszony a vérbe kapott bele, megtörülte a száját, és elfertôzött. Ott ütött ki a fej- és hastífusz a halottaktól. Abban haltak meg rengetegen. A hastífusz egy jó hét alatt kisöpörte a népet a lágerbul. Három nap alatt megölt majdnem mindenkit. Ha valaki meghalt, ki kellett vinni a fürdôbe. Csak másnap szállították el. Ha volt cigány halott, azt a cigánynak kellett kivinnie. Együtt voltunk, de ha halott volt, akkor a cigány vitte a cigányt, magyar a magyart. (…) Olyan sokan haltak meg, hogy azt nem is lehet elképzelni. Kivált késôbb, a gyûjtôtáborba. A gyûjtôbe hat hónapot húztam ki. Dachauból három hónap után teherautókkal szállítottak

about two hours but they did not open the doors. The wagons were shaking so hard, they almost crumbled. And we were trembling inside. (…) We had to wait in Dachau until morning. We were hit by the sleet. There was a woman with us who had a baby not even a month old. The rain and the snow were hitting them as well. Two babies died before morning. Then they shaved us in every place where we had hair, they gave us wooden slippers, thin skirts and coat. We lived through the winter in that. For breakfast they gave us plain coffee. For lunch, potato skins. For dinner, coffee again. We had to separate the clothes that they had taken off the Jews on the ‘platz.’ Soldiers’ uniforms arrived in trains, and we had to take them off the wagons. In some cases an arm or a leg of the soldier was in his clothes.Well, later this was forbidden. Once a Romani women dipped her hand in blood, touched her mouth and became infected. Because of the dead bodies many had become infected with typhus. Many had died from it. The fever killed everybody in the lager in a week. In three days it killed almost everybody. When somebody died, he had to be taken to the baths.They only carried him away the next day. When the dead person was a Rom than a Rom had to take him out. We were together, but the Roma carried the Roma and the Hungarians carried the Hungarians. (...)

ingerde les. Te sas romano mulo, kodoles romeske trubusardas avri te ingrel. Kethane samas, ba mulo te sas, atunchi o rom ingerlas e romes, o ungricko e ungrickes. (…) Kasave but zhene mule, hoj kodo nashtig shaj gindyin. Ba maj dulmut, ando kethane diklipesko lagero maj but mule sas. Ando kethane diklipesko lagero shov shon cirdem avri. Ando Dachau pala trin shon, phare vurdonesa ingerde sakones maj dur, perdal o Berlino, ande kasavo kethane diklipesko lagero. Kattyi feri sode zhangle, andre pizdine amen. O drom nas lungo, dore jekh- duj chaso. Na zhanav aba e thanesko anav, feri kode hoj perdal o Berlino sas. Sas kothe ungricko, bolgaricko, hollandicko roma vaj des falo populalura. Amenge jekh parni chipta sas perdal farbime pe amare gada. Nashtig lamles tele chikana, pala kodo pinzharenas amen. Me ando panzhto barakko somas, trin ucho pato anda phalya, ba pe kodo chi suluma, chi kapa, khanchi. E pusto phaly. Chi tatyariko nas, te pashlyuvas nastug shaj, vi pahosajlamas. Pe jekh pato vi desh zhene beshasas, jekh kavereske burdajdam, kade tatyarasas jekh kaveres. Pala trin dyes andre shute ame kothe, kaj kiden tela phuv le barra… Pala jekh kavereste torgyarde amen, shuvasas opre le barra. Kana varesavo inkestoske na fajlas vareso, khutyildas, drukisardas o maj opruno thaj sa burdajdam. Kode sas amari bax, hoj ama na samas kothe, kaj kiden tela phuv e barra. Zurales pogane sas. Detehara tena fajlas leske amaro muj, feri tele marlas e kutachasa. Pala

mindenkit tovább Berlinen túl, ilyen gyûjtôtáborba. Amennyit csak be tudtak gyömöszölni. Az út nem volt hosszú, talán egy-két óra. Nem tudom már a hely nevét, csak azt, hogy Berlinen túl volt.Volt ott magyar, bolgár, zsidó, holland, cigány, vagy tízfajta nép. Nekünk egy fehér csík volt keresztbefestve a ruhánkon. Nem vehettük le soha, arról azonosítottak bennünket. Én az ötös barakkba voltam, három magas ágy deszkából, de azon se szalma, se takaró, sem mi. A puszta deszka. Kályha sem volt, feküdni nem lehetett, meg is fagytunk volna. Egy ágyon tizen is ültünk, egymásnak dôltünk: így melegítettük egymást. Három nap után betettek minket a sóderbányába. Sorba állítottak minket, dobtuk felfelé a sódert. Ha valamelyik tisztnek nem tetszett valami, fogta, meglökte a legfelsôt és mind dôltünk. Az volt a szerencsénk, hogy nem volt víz a bányába. Nagyon kegyetlenek voltak. Ha nem tetszett neki a pofánk, csak levert a korbáccsal. Egy idô után már annyi beteg volt, hogy egy éjszaka a katonák hordták el ôket. Állítólag a sóderbányába dobálták be ôket. A még élôket, de nagyon betegeket bevitték egy pajtaszerûségbe, leszapulták ôket, és bedobtak egy égô gyufát. Úgy égtek, mint a fa.Volt, akinek a szeme láttára az egész családját így ölték meg. Tízet vittek be. A tizenegyediknek kellett meggyújtani a gyufát és bedobni. Utána ôt is elégették. Ez Ravensbrückben volt, egy zsidó aszszony mesélte ezt. (…)

It is impossible to imagine how many people died there. And later, in the concentration camps. I was there for sixth months. After three months in Dachau, we were taken on trucks beyond Berlin to one of these concentration camps. They stuffed in as many people as they could. It was not a long way from there, maybe one or two hours. I don’t know the name of the place, just that it was beyond Berlin.There were Hungarians, Bulgarians, Jews, Dutchmen, Roma at least ten ethnic groups. We had a white band painted on our dress. We could not take it off, because they identified us by them. I was in barrack number five, three tall beds made out of boards, no straws or blankets on them. Just bare boards. There was no stove, we could not lie down, we would have frozen to death. Ten of us were sitting on a bed, leaning against one another: heating each other this way. After three days we were taken to gravelmine.We were lined up, and had to throw up the gravel. When an officer did not like something, he grabbed and pushed the one on the top and then all of us tumbled over. We were lucky, because there was no water in the mine. They were very cruel. When an officer did not like our face, he hit us with a whip. After a while, there were so many ill people, that the soldiers had to carry them away one night. Allegedly, they threw those who were still alive into the gravel-mine. But the very ill were taken into something like a barn, where they were beaten.Then the gendarmes threw a burning match on them. They were burning like 61

jekh vrama aba kattyi nasvale sas, hoj jekh ratyi le ketane phirade len. Kode phenenas, kote shude len, kaj kiden tela phuv le barra. Kon inke trejinas, ba zurales nasvale sas, andre ingerde len ande jekh shtala falo, mudarde len, thaj andre shute jekh phabardyi mashina. Kade phabonas, sar le kasht. Sas, kaske angla leske jakha mudarde leske intrego familija. Deshen ingerde andre. E deshu-shtartoske trubusardas andre te phabarel e mashina thaj andre te shudel les. Pala kodo vi les phabarde. Kado ando Ravensbrück sas, jekh biboldi zhulyi phendas kadi. (…) Pogana sas. Detehara po shtar chaso sas o ushtyharimo. Te na zhanglan pe jekh tele te xuttyes pala priccho, marnas-mudarnas. Sas vi kasavo, kon na zhanglas aba te mishkhisajvel. Kodeles shereste marde. Ande kodo shil purangles, avri te torgyon shelappelen. Ame, roma inke maj mishto sikle samas phurangle te avas, ba e raja zhulyange punre pahosajle ando jiv, pe soste andre shaj gelam. Bute zhulyan mudarde sereste, kon duma dine, hoj sostar keren kadi. Me aba detehara po shtar chaso ande pitara simas. Ingerdem o mas. Jekvar apol avri marde muro dand le nyamcura. Chordam o mas, apol xutyilde amen, avi cirde muro sasto dand. Jekhvar jekh zhulyi opre andas anda pitara varesar duj ropaja. Dikhlela, andre torgyaldela mashkar elektromoshosa pherdo sirme. Kade dophash metero shaj sas mashkhar lende. Kothe sas ratyi – dyese. Ba pordal reslas les. Me pale, kattyi maripo na diklem, sode voj las kathar jekh nacicko zhulyi, kana avri linela. Opre vulusardas lake bala pe pesko vast, thaj peske 62

Kegyetlenek voltak. Reggel négykor ébresztô. Ha nem tudtál rögtön leugrani a priccsrôl, ütöttek-vertek. Volt olyan is, aki nem tudott már megmozdulni. Azt agyonverték. Abban a hidegben mezítláb kinn állni sellappelen. Mi, cigányok még jobban szokva voltunk a mezít lábhoz, de az úri nôk lába elfagyott a hóba, mire bemehettünk. Sok asszonyt ütöttek agyon, mert odaszólt, hogy miért csináljátok ezt. Én már reggel négykor a konyhába voltam. Vittem a húst. Egyszer oszt kiütötték a fogamot a németek. Loptuk a húst, oszt elkaptak, kihúzták az egészséges fogamat. Egyszer egy asszony felhozott a konyhárul valahogy két répát. Meglátták, beállították az áram mal teli drótok közé. Úgy fél méter lehetett köztük. Ott volt éjjel-nappal. De túlélte. Én még annyi verést nem láttam, amit az kapott egy náci nôtôl, mikor kivették. Felteker-

wood. There were people whose whole families were killed like this in front of their own eyes. Ten were taken inside.The eleventh had to light the match and throw it in.Then they burned the eleventh one as well. It was in Ravensbrück, a Jewish woman told me this. (…) They were cruel. The alarm was at four in the morning. When you did not jump off your plank-bed right away, they thrashed you. There were some who could not move. They beat them to death. In that cold we had to stand barefoot on the ‘selappel’. We, Roma, were accustomed to be barefoot, but the ladies’ feet had frozen in the snow before we could go inside. Many women were beaten to death, because they asked why they were doing this to us. I was already in the kitchen at four. I was taking the meat. Once the Germans knocked out my teeth. We were stealing meat and they caught us and pulled out my good teeth. Once a woman brought two carrots up from the kitchen. They noticed it and put her in between electric wires. There was about half-ameter between these wires. She was there night and day. But she survived it. I had not seen as many beatings as she got from a Nazi woman when they pulled her out. She tied her hair to her arm and kicked her stomach with her boots. In these cases, everybody had to stand outside and watch what would happen to those who had stolen something. She also hit her eyes with her fist. She was not human anymore. Those who talked

kherenca delas ladini lako per. Atunchi sakoneske avral trubujas te torgyol, hoj te dikhel so pecisajvel, varekon te chorela. Inke dukhumasa marlas lake jakha. Anda kode maj dur nas manushnyi. Kon duma das palpale, anda kodo maj dur nas manush. Kodoles kade mudarde. Zurales bute popoularen kodalesa shute tela phuv. But zhene zumadepe, te nashentar, ba xutyildelen. Atunchi avri torgyarde intregone lageros, kade sikade, hoj mudaren kon zumavalpe. Opre unglade len vaj pushkede len.Vaj kattyi marde len, inke chi mule. Kothe feri zhulya samas, ba na reselas khanchi. Inke sas vaj panzhvar desh shavora. Avri te trade lenge dejan butyi te keren, duj zhulyan xutyilde andre, hoj tumna feri o xul te xosen opre tela lende. Ba, haj chuchi pelas maj but, butivar sas kasavo, pe soste khere reslas leski dej, o shavoro aba mulo sas. Chi te khal, chi chuchi te pel na line, na grizhinaspe lenca. Zurales but romane shavora mule. Anda kodola na gelas khere chi jekh. Kothe mule sa. Nas gracuja. (... ) Jekhvar jekh phinzhardyi zhulyi, kon jekhe maj nevo grupposa avilas, kode phendas mange:le tele o blokko pala tye gada, tena las opre e butyi. Sov zhene tele lam, maj opre shuvasles tehara. Anda ashtargyesko mato kasavo cino blokko sas, pe kodo sas muro anav. Chi lam sama, hoj opral tela emeleto shunel amen jekh inkestocki zhulyi. Karing kergyile, so gindis? Ande jekh kher, kaj kade sas le mule pe jekhkhavereste shute, sar kana le kasten son pe jekhkhavereste. Kote trubusardas te avas zhi pe

te a haját a kezére, és a csizmájával rugdosta a hasát. Ilyenkor mindenkinek kinn kellett állni, hogy lássuk mi történik, ha valaki lop. Meg ököllel verte a szemét. Abból többé nem volt ember. Aki visszaszólt, abból többet nem volt ember. Azt úgy megverték. Rengeteg sok népet avval tettek a föld alá. Rengeteg sokan próbálkoztak megszökni, de elkapták ôket.Akkor kiállították az összes lágert, úgy mutatták, hogy meggyilkolják a próbálkozókat. Felakasztották vagy agyonlôtték. Vagy annyit verték, még meg nem halt. Ott csak asszonyok voltunk, de nem számított semmit. Meg volt vagy ötven gyerek. Ha az anyjukat kihajtották dolgozni, két nôt fogtak be, hogy éppen csak a szart türüljék fel alattuk. De hát szopós volt a legtöbb, sokszor volt olyan, mire hazatért az anyja, a gyerek már halott volt. Se enni, se szopni nem kaptak, nem törôdtek velük. Rengeteg cigány gyerek halt meg. Azokból nem került egyetlenegy se haza. Ott haltak meg mind. Nem volt kegyelem. (…) Egyszer egy ismerôs cigány asszony, aki egy újabb csoporttal jött, azt mondta nekem: vedd le a blokkot a ruhádrul, ne vegyük fel a munkát. Hatan voltunk, akik levettük, majd felvarrjuk holnap. Ilyen ragasztós kis blokk volt, azon volt a nevem. Nem vettük észre, hogy odafönt rôl az emeletrôl lesnek a tisztnôk. Hova tettek, mit gondolsz? Egy épületbe, ahol úgy voltak a halottak rakva, mint mikor a fát stócolva rakják. Ott kellett lennünk estig. Néztük, hogy van-e ösmerôs köztük. Az volt a szerencsénk, hogy a lakat rossz volt, az ajtó meg deszkábul volt. Este

back were not human anymore. They were beaten so badly. Many of them died this way. Many had tried to escape, but the Nazis caught them.Then the whole lager had to stand outside and they showed us that they would kill those who try to escape. They were hanged or shot dead. Or they beat these people until they died.There were only women there, but it made no difference. And there were about fifty children. When their mother was driven to work, they made the women clean up the faeces underneath them. But many of them were still nurslings, and in many cases, by the time their mother had arrived, they were already dead. They could not eat, could not suck, nobody took care of them. Many Romani children died. None of those got home. All of them died there. There was no mercy. (…) One day a familiar Romani woman, who had arrived with a later group, said to me: ‘Take the label off your clothes, don’t work today!’ There were six of us who took them off, we thought we would sew them back on the next day. It was a sticky little label with my name on it.We did not notice that the officer-women were watching us from upstairs. What do you think, where did they put us? In a building where the dead bodies were piled on one another as if they were wood. We had to stay there until evening. We were looking for familiar faces among them. Luckily, the padlock was broken and the door was made of boards. In the evening we broke it open, so we could get out of there. We were lucky, because the officer-woman did not 63

ratyi. Dikhasas, hoj si-e pinzhardo mashkhar lende. Kode sas amari bax, hoj -e klidlyik nasul sas, thaj o vudar andar phalya sas. Ratyi leske torgyilam, ávri phagerdam o vudar, thaj pala kode zhanglam avri te muntushajvas. Kode sas amari bax, hoj le blokkura na las e inkestoski zhulyi. Te linosas len, zhanglosas, kon ande savo blokko si. Sar zorilas vi opre ladalam palpale. Kade, hoj na zhangle te rakhen amen. (…) Ando kethane diklipesko lagero kattyi zhene samas, hoj kado gav cerraj, cerraj. Ande jekh barakko kasavo shel-shel thaj panzhvar desh manusha, ande lunge barakkura sasle. Kon zhanel, sode kasave barakkora sas, zurales but. Na gindisardem me kodolasa, feri rovos, ratyi-dyese. Devlakam, so si mura dasa thaj le xurde shavorenca. Kaj shaj si muro dad? Zhanav me te seroj pe kode, sode zhene sam, thaj sar sam? (.....) Pe jekh maj mishto avnas le rusura. Ando kethane diklipesko lagero ingerde amen intya po duj-trin dyesesko drom. Na zhanav, kaj kamnas te ingren amen phujatar. Trade amen angla le rusura. Atunchi aba o Berlin le rusengo sas. Kode sas amari bax, hoj na avilas amari vrema. Sakones mudardesas. Chi agor, chi lungo nas le popularonge.Vi ratyi vi dyese tradenas amen, sas kon tele beshlas thaj kode phendas: maren amen sereste, ba na zhanav maj dur te zhav. Haj le bibolde zhulya, kon shel kile sas, kothe nas ande lende tranda kile. E morchi marlas lengi chang. Le roma varesar maj mishto torgyonas pengo than, ba vi anda kodola perenas, sar e patrin. Pala kodo tela jekh baro vesh mukle amen. Aba 64

nekiálltunk, kifeszítettük az ajtót, így tudtunk kimenekülni. Az volt a szerencsénk, hogy a blokkokat nem vette el a tisztnô. Ha elvette volna, tudta volna, ki melyik blokkban van. Ahogy kivirradt rögtön fel is raktuk vissza. Úgyhogy nem tudtak minket megtalálni. (…) A gyûjtôtáborba annyian voltunk, hogy ez a falu kevés, kevés. Egy barakkban olyan százszázötven ember, hosszú barakkok voltak. Ki tudja, hány ilyen barakk volt, nagyon sok. Nem gondoltam én azzal, csak sírtam éjjel-nappal. Istenem, mi van anyámmal meg az apró gyerekekkel. Hol lehet az édesapám? Tudtam én azt megjegyezni, hányan vagyunk meg mint vagyunk? (..) Egyre jobban jöttek befelé az oroszok. A gyûjtôtáborból vittek minket arra a két-háromhetes útra. Nem tudom, hova akartak vinni minket gyalog. Hajtottak minket az oroszok elôl.Akkor már Berlin az oroszoké volt. Az volt a szerencsénk, hogy nem került ránk a sor. Mindenkit megöltek volna. Se vége, se hossza nem volt a népnek. Éjjel-nappal hajtottak minket, volt, aki leült, és azt mondta: üssetek agyon, de nem bírok tovább menni. Hát a zsidó asszonyok, akik mázsásak voltak, ott nem volt bennük harminc kiló. A bôr csapdosta a térdjüket. A romák valahogy jobban bírták, de azokból is hullottak, mint a levél. Aztán egy nagy erdô alatt ott hagytak. Már közel voltak az oroszok, ôk meg ki tudja merre mentek, minket ott hagytak. Találtunk egy házat, ott húztuk meg ma-

take our labels. If she had taken them, she would have known in which barrack we had stayed. As the day was breaking, we sewed the labels back on. Thus, they could not find us. (…) So many of us were in the concentration camp, more than this village, more. In a barrack there were a hundred, hundred-and-fifty people, there were long barracks. Who knows, how many barracks there were… a lot. I was not thinking about that, I was crying night and day.‘My God what has happened to my mother and the small children.Where could my father be?’ I could not memorise how many of us there were. (…) The Russians were pushing forward more and more. We were taken from the concentration camp for a two-or-three-week journey. I don’t know where they wanted to take us on foot. They drove us away from the Russians. But Berlin was already taken over by the Russians. We were lucky, it did not happen to us. They would have killed everybody.The line of people was infinite. They drove us night and day, some people sat down and said: ‘Strike me dead, but I cannot go on!’ The Jewish women, who had been weighing a quintal, did not weigh more than thirty kilos then. The skin hit their knees. The Roma could bear it longer but many of them fell like leaves. Then they left us in a big forest. The Russians were close. We did not know where the Germans had gone, they’d left us there. We found a house and hid in there. The Cossacks arrived at three. On the paved road

pashe sas le rusura, thaj kon zhanel von karin gele, amen kothe mukle. Rakhlam jekh kheres, kothe cirdam amen. Po trin chaso le kozake kothe resle. Po kerdino drom kade xuttyenas le grastenge kopiti hoj kode gindisarasas: le nymacura avile palpale te mudaren amen. Ame, roma zhi pe kode, feri po deshujekh zhene ashlyilam, le majbut mule. Ba, na le nyamcura, tena le rusura avile. Pala kodo aba sas so te khas, ba so le rususra kirade, kodo uzho chiken sas. But zhene nasvale kergyile. Inke majmishto oprelas e sheresko tifusi, le manhusengi rinza kethane gelas, pe kodo xaline opre. Sas manca jekh majphuri romani romnyi, kode phendas: nahoj te xan, na dijajven, hoj shaj chajon. Te kiravena ando lonpalyi gilche, kodo te xan. Kode phende le rusura: kothe zhan, kaj kamen. So tumen faj, kodo sa tumaroj.Tena kamel varekon kothe te del, den duma le rusonge, kodola maj lenle. Lam aba ame pala kode amenge. Me ande jekh shtala rakhlem pulyura, ingerdem anda le desen, kodolen kiradam avri. (…) Maj anglal kade gindisardam, aba akanak sigo khere resas. Ke na. Majna po shtar shon reslem khere. Trubusardas te zhukarav, tavel sastruno drom. Maj anglal le romen ingerde. Kethena avilem jekha vlaxojkasa, kode phendas mange, hoj le ungrike manusha avna maj palune, te vi von le nacenge sluge sas. Maj sigo khere te kamav te resav, te zhav andre ando komendovo, te phenav jek anav. O komendovo delas ávri le hirtije, hoj sode zhnen ingerde khere. Phendem jekh anav,

gunkat. Háromkor a kozákok megérkeztek. A csinált úton annyira pattogzott a lovak patái, hogy azt hittük: a németek jöttek vissza megölni minket. Mi, cigányok addigra tizenegyen maradtunk csak, a többi meghalt. De nem a németek, hanem az oroszok jöttek. Utána már volt mit enni, de amit az oroszok fôztek, az tiszta zsír volt. Sokan megbetegedtek. Még jobban felkapott a hastífusz, az em berek gyomra össze volt menve, arra ettek rá. Volt velem egy idôsebb cigányasszony, az mondta: nehogy egyetek, ne örüljetek, hogy jóllakhattok. Ha sóba-vízbe fôtt krumplit találtok, azt egyétek. Azt mondták az oroszok: oda mentek, ahova akartok. Ami tetszik nektek, az mind a tiétek. Ha nem akarja az illetô odaadni, szóljatok orosznak, az majd elveszi. Szereztünk már mink aztán magunknak. Én egy ólban találtam tyúkokat, vittem belôle tizet, azt fôztük ki. (…) Eleinte azt gondoltuk, most már gyorsan hazaérünk De nem. Majdnem négy hónapra kerültem haza. Megkellett várni, hogy legyen vasút. Legelôször a románokat szállították. Összejöttem egy román asszonnyal, az mondta nekem, hogy a magyarok lesznek a legutolsók, mert ôk is náci bérencek voltak. Ha haza akarok jutni hamarabb, menjek be a komendóra, mondjak egy nevet. Ez a komendó adta ki a papírokat, hogy hányat szállítanak hazafelé. Mondtam egy nevet, meg Nagyszebent, megyek a románokhoz. Aláírták, másnap már vagonokba is tettek minket. Losoncra értünk, mondta az asszony, hogy itt szálljak le, mert Magyarországra érve

the hooves of the horses were so loud that we thought the Germans had come back to kill us. By then, we, Roma, were only eleven, the others had died. But not the Germans, but the Russians who came. After that we had food, but the Russian dishes were greasy. Many of us got sick.Typhoid fever was spreading even more because people, whose stomach had contracted, ate a lot. There was an older Romani woman with me who said I should not eat, and that I should not be glad to have enough.‘If you find a potato boiled in salty water, eat that!’ – she said. The Russians said: You go wherever you want to.You eat what you like, this is all yours. When somebody does not want to give it to you, then tell the Russians and they will take it for you. So we got food for ourselves. I had found chickens in a roost, I bought ten of them and we cooked them. (…) At first, we thought we would get home quickly. But it was not so. It took me almost four months to get home. I had to wait for a train. First they transported the Romanians. I met a Romanian woman who said Hungarians would be the last because they had been the hirelings of the Nazis. So if I wanted to get home earlier, I should go to the headquarters and say that I want to go to Nagyszeben, to the Romanians. They had signed the papers, and the next day put us in wagons.When we arrived at Losonc, the woman told me: ‘Get off because when we arrive at Hungary, they will close the doors and you will have to come to Romania 65

thaj o Nagyszebeni, zhav kaj le vlaxe. Telal iskirisarde, ando kaver dyes aba vi ande vagonura shute amen. Ande Losonca reslam, phenel jekh zhulyi, kathe te hulyuvav tele, ke ando Ungriko them te resena, andre pahndaven le vudara haj atunchi te kamesa tena, ande Romanija trubuj te aves. Tele hulyilem ande Losoncza, pala kodo kade avilem aba po zhenosko zibano. (…) Nachilas jekh bersh, kana khere reslem, ando shtarvar desh thaj panzh, po Jakabesko dyes kehere simas. Mura da, mure phrelen khere rakhlem. Mure dades chikana majbut na dikhlam.

66

lezárják az ajtókat, és akkor, ha akarod, ha nem, Romániába kell hogy gyere. Leszálltam Losoncon, osztán úgy jöttem már rendes személy vonaton egyedül. Egy év elmúlt, mikor haza kerültem, negyvenötben, Jakab napján itthon voltam. Anyámat, a testvéreimet találtam otthon. Apámat soha többé nem láttuk.

whether you want it or not.’ So, I got off in Losonc and I took the slow train from there by myself. (…) A year had passed since the time I got home in forty five, and I was at home on Jacob’s day. I had only found my mother, and my brothers and sisters. We never saw my father again.

„Atunchi aba kidenas le romen kethane ando sako gav, vi amen kamna te ingren, numa o barvalo gazho na muklas amen, ke mishto kerdam butyi. Avilas jekh inkesto. Detehara karing le oxto chasi avri trubulas te ashas pe avlina. Samas kade shtarvardesh-panzhvardesh zhene. Colaxardas amen. Amaro vast po jilo trubulas te shuvas, ke mishto kerasa butyi. Sas jekh phuri romnyi, kodi aba chi zhanglas butyi te kerel. Voj chi shutas o vast pe pesko jilo, atunchi phenel o inkesto, tu sostar chi shuves kothe tyo vast. Phenel e phuri romnyi vash kodi na colaxarav ke me na phenav chachipo. Kothe gelas o inkesto, piff-puff duj palma tele cirdas lake.”

„Summáskodtunk, mert már munka nem volt, mint most sincsen. (…) Akkor már szedték a romákat mindenfelôl, minket is el akartak vinni, csak az intézô nem engedte ôket, mert jól dolgoztak. Jött egy katonatiszt. Reggel nyolckor ki kellett állnunk az udvarra. Voltunk talán negyvenen-ötvenen. Esküdtetett. A kezünket a szívünkre kellett tenni, hogy hûségesen fogunk dolgozni. Volt egy öreg néni, az már nem bírt dolgozni. Nem tette a kezét a szívére. És akkor a hadnagy mondja, hogy te mért nem teszed a kezdet a szívedre. Mondta, azért, mert én hamisan nem esküdök. Odament, piff-puff, két pofont lehúzott neki.”

‘We worked as season workers, because there were no jobs, like there are not any as well today. (…) Then they were already collecting the Roma from everywhere, they wanted to take us as well, but the steward did not let them go, because they worked hard. An officer came. We had to line up in the courtyard at eight o’clock in the morning. There were forty or fifty of us. We had to take an oath. We had to put our hands on our hearts and swear that we would be faithful workers. There was an old woman, who could not work anymore. She did not put her hand on her heart. Then the 2nd lieutenant asked her: ’Why don’t you put your hand on your heart?’ She answered: ‘Because I won’t take a false oath.’ Then he went over to her and bang!, he slapped her twice in the face.’

Vajda Rozália

Vajda Rozália

Vajda Rozália

Anda Farkasfa beshlam. Shumashura samas, ke aba nas butyi, sar chi akanak naj. Ande Pécsa, ande Baranya, ande Tolna sas kasavo baro rajaknyipo, kothe phirasasmuri familijasa butyi te keras. Ando gurunyengo than beshlam. Ande marciushi avri trade le gurunyen po zeleno char, le romen pale andre. Inke chi suluma na sas pe phuv. Atunchi le mursha mangenas tover thaj kerde priccho, vi andine andre suluma. Kade samas, zurales khand sas kothe. Kothe samas okhto shon. Atunchi aba kidenas le romen kethane ando sako gav, vi amen kamna te

Farkasfán éltünk. Summáskodtunk, mert már munka nem volt, mint most sincsen. Pécsen, Baranyába, meg Tolnába voltak ilyen nagy uradalmak, oda szoktunk elmenni családostul együtt. Istállóba vótunk. Márciusba kihajtották a teheneket a mezôre, a romákat meg be. Még szalma se volt, kazal volt. De nagyon büdös. Aztán késôbben kértek a férfiak fejszét, fûrészt a cselédektôl, csináltak priccseket, hoztak be egy kis szalmát. Mégiscsak jobb volt, mint a földön. Ott voltunk nyolc hónapig. Akkor már szedték a romákat mindenfelôl, minket is el akartak

We were living in Farkasfa. We worked as season workers, because there were no jobs, like there is not any today as well. At Pécs, in Baranya and in Tolna county there were these huge estates and we used to go there with our families. We stayed in the stable. In March they drove the cattle to the fields, an they let the Roma in. There was no straw in there only stack. But it stank. Later the men asked for an axe and a saw from the servants and they made some plank-beds and put straws on them. It was better there than on the ground. We were there 67

ingren numa o barvalo gazho na muklas amen, ke mishto kerdam butyi. Avilas jek inkesto. Detehara karing le oxto chasi avri trubulas te ashas pe avlina. Samas kade shtarvardesh-panzhvardesh zhene. Colaxardas amen. Amaro vast po jilo trubulas te shuvas, ke mishto kerasa butyi. Sas jekh phuri romnyi, kodi aba chi zhanglas butyi te kerel.Voj chi shutas o vast pe pesko jilo, atunchi phenel o inkesto tu sostar chi shuves kothe tyo vast. Phenel e phuri romnyi, vash kodi na colaxarav, ke me na phenav chachipo. Kothe gelas o inkesto, piff-puff duj palma tele cirdas lake. But zhene phendas la rom nyake, colaxar tut numa, ke kadi naj chaci colax. (…) Zhanglam ke roden le romen. Bibolde aba na sas, avile le roma. Khonyik chi phendas khanchi, khonyik chi phendas, naj slobodo. Chingerdanas pala mende, khandine roma thaj ker nyi biboldura. Kasave cine limale shavora. Kat he, kaj si akanak o drabengo kher, kothe sas jekh shefto. Biboldo sas o sheftano. Kado sas ando l943. Duj limali shej avlas pala amende thaj gilyabarnas: „jekh rabbi, duj rabbi…” Chungardenas pe fejastri, thaj po vudar. (…) Man po zibano xutyilde. Deshushov bershengi somas. Aba tomna sas. Kade gindyisardem le mariposke aba gataj. Ke na sas khanchi, chi nyevipura chi radiovo. Kon phendasas amenge romenge variso. Khonyik. Na zhanav aba, ando Szombathelyo, ando Körmendi, gelem tele line man pe zibano, andre ingerde man ando Körmendi, pala kode ando Komároma. Muri familija kade zhanglas, kon 68

vinni, csak az intézô nem engedte ôket, mert jól dolgoztak. Jött egy katonatiszt. Reggel nyolckor ki kellett állnunk az udvarra. Voltunk talán negyvenen-ötvenen. Esküdtetett. A kezünket a szívünkre kellett tenni, hogy hûségesen fogunk dolgozni. Volt egy öreg néni, az már nem bírt dolgozni. Nem tette a kezét a szívére. És akkor a hadnagy mondja, hogy te mért nem teszed a kezdet a szívedre. Mondta, azért, mert én hamisan nem esküdök. Odament, piff-puff, két pofont lehúzott neki. És akkor rászóltak a nénire többen, hogy csinálja, mert ez csak egy látszat. Hát az kényszerbôl megcsinálta szegény öreg néni. (…) Tudtuk, hogy a cigányokat is üldözik. A zsidók akkor már fogytán voltak, jöttek a cigányok. De senki sem szólt ellene, senki sem szólt ellene, hogy ezt nem szabad. Otthon kiabálták utánunk, hogy büdös cigány meg rohadt zsidó. Ilyen taknyos gyerekek. Itt, ahol a gyógyszertár van, volt egy üzlet. Zsidó volt az üzletvezetô. Ez lehetett negyvenháromban. Két taknyos lánygyerek jött utánuk és énekelték: „egy rabbi, két rabbi…”. Köptek rá a küszöbére meg az ablakára. (…) Engem a vonaton kaptak el. Olyan tizenhatéves lehettem. Már ôsztájba’ volt ez. Már azt hittük vége a háborúnak. Ugye, se újság, se rádió, se semmi. Ki tárgyalt velünk, cigányokkal. Hát senki. Nem tudom már, Szombathelyre vagy Körmendre mentem, levettek a vonatról, bevittek Körmendre, aztán meg Komáromba. A csalá-

for eight months. Then they were already collecting the Roma from everywhere, they wanted to take us as well, but the steward did not let them go, because they worked hard. An officer came.We had to line up in the courtyard at eight o’clock in the morning.There were forty or fifty of us.We had to take an oath.We had to put our hands on our hearts and swear that we would be faithful workers. There was an old woman, who could not work anymore. She did not put her hand on her heart.Then the 2nd lieutenant asked her: ’Why don’t you put your hand on your heart?’ She answered: ‘Because I won’t take a false oath.’ Then he went over to her and bang, he slapped her twice in the face.Then many told the woman that she should do it because it was just for show. So this poor old woman was forced to do it. We knew they were after the Roma. They were running short on Jews, so it was time for the Roma. But nobody resisted, nobody said that this should not be done. They shouted ‘bloody Gypsies’ and ‘shitty Jews’ after us. Little brats. Here, where the pharmacy stands now, there was a shop. The manager was a Jew. This was in forty-three.Two little brats were walking behind him and they were singing: ‘one rabbi, two rabbis…’They spit on him, on his doorstep, on his window. They caught me on a train. I was about 16 then. It was in autumn.We thought the war had ended.We had no newspapers, no radio, nothing. Who had negotiated with us, Gypsies? Nobody. I don’t know whether I was going to Szombathely or Körmend.They took me off the

atunchi duj dyes na gelas khere, shaj zhangle ke ingerde les. Muri dej atunchi sas pharri mure cino phralesa. Andre akharde la, lake phraleske romnya, thaj jekh tritona romnya o lilvalo ke kathar o Szombathelyi sas jekh sulicishto. Phenel o lilvalo: kadala nashtig dav kothe, ke baro perr si la, kadi bangi changengij, kadi pale muto si. Kade chi ingerde mura da thaj mure phrales. Bax sas la. Sas kas vi shavoresa kethane ingerde. Muro dad pale majsigo mulas. Lashi nashtig phenav. Ande muro trajo lasho nas. Na but xasardosas manca e luma, ke mandar sas majlashe, thaj sa mule. Kas ingerde ando Dachau thaj ando Auschwitzo. (…) Trin kurke somas kothe. Kothe mulas muro phral. Nasvalo sas chi dine les te xal. Bari mel sas chi wc chi khanchi, le but manusha, khandipo sas. Sakon kothe kerlas kaj zhanglas, te najuven nas kaj. Kon mulas kodolen chi prahosarde! Sas jekh sar ek podo, pizdesardeles ande Duna. Le mursha, le zhulya, le shavora sa ande jekh. Ungrika ketana lenas sama pe amende, kon tele xutyilde le manushen kodol shingale sas. Andar e Komároma majdur ingerde le manushen ando Lendyelicko Them. Man bax sas, ke ando paluno lageri shute ma. Kade chi shude man ando gazo. Atunchi aba gata sas, avile le rusura vi kathar, vi kothar, tele trubulas te ashas mukhne le manusha. Mure phrales andre ingerde ando hoshpitalo ke tifusosho kerdyilas, vi muri pheny kothe mulas ando Komáromi. Andre shudinde la ande Duna. Pharri sas chor-

dom onnan tudta, hogy aki akkor két napig nem ment haza, arról lehetett tudni, hogy elvitték. Anyám akkor volt éppen terhes az öcsémmel. Behívatta ôt, a sógornôjét, meg egy harmadik asszonyt a jegyzô, mert Szombathelyrôl volt itt egy nyilas vezér. Azt mondja a jegyzô: ezt nem adhatom oda, mert ez pocakos, ez meg csámpás, ez meg néma. Így nem vitték el anyámat meg az öcsémet. Neki szerencséje volt. Volt, akit gyerekkel együtt elvittek. Édesapám meg elôbb meghalt. Jót nem mondhatok. Jó nem volt az én életemben. Nem sokat vesztett volna velem a világ, mert nálam különbek is meghaltak. Akiket elvittek Dachauba meg Auschwitzba. (…) Három hétig voltam ott. Ott halt meg az unokatestvérem. Beteg volt, enni meg nem adtak. Nagy mocsok volt, se véce, se semmi. Az a sok ember, bûz volt mindenfelé. Mindenki ott végezte a dolgát, tisztálkodni nem lehetett. Aki meghalt, nem ám eltemették! Volt egy olyan hídféle, azt megnyomták, oszt be a Dunába. Férfiak, nôk, gyerekek egybe. Magyar katonák vigyáztak ránk, de akik letartóztatták az embereket, azok csendôrök voltak. Komáromból vitték tovább az embereket Lengyelországba. Nekem az volt a szerencsém, hogy az utolsó táborba kerültem. Így nem kerültem el a gázba. Akkor már vége volt, az oroszok jöttek innen is, onnan is, le kellett állni, elengedték az embereket. Az egyik unokatestvérem Körmendre került a kórházba, tífuszos volt, a másik testvérem is ott halt meg

train and took me to Körmend and then to Komárom. In those days, when somebody did not go home for two days, his family learned that he had been taken away. My mother was pregnant with my brother then. She, her sister-in-law and a third woman were asked in by the clerk, because there was an Arrow Cross leader there. The clerk said: ‘I cannot give you these people, because this one has a belly, this one is knock-kneed, and this one is dumb.’ So they did not take my mother and brother. She was lucky. Some others were taken with their children. My father had died earlier. I cannot say anything good. Nothing good has happened in my life. The world would not have lost much had it lost me. Some other people better than me died. Those who were taken to Dachau and Auschwitz. I was there for three weeks. My cousin died there. My cousin was sick, and they did not give us food. The place was full of dirt, no toilet, nothing. Many people, stink everywhere. Everybody relieved themselves there, we could not wash. They did not even bury those who had died! There was something like a bridge: they pushed it in and threw the dead bodies into the Danube. Men, women and children together. Hungarian soldiers guarded us, but those who arrested the people were gendarmes. From Komárom people were taken to Poland. I was lucky, because they put me in the last camp. So I did not go to the gas. By then it was over, the Russians came from here and from 69

ri, ando lagari rakhadyilas lako shavoro. But shavora rakhadyile kothe. Le zhulenge chi zhutisardas khonyik, chi uzho than nas. Ando Ôriszentpéteri si man nyamura, le jekhes ando Szombathelyi xutyilde tele, pala kodi ingerde les ando Kôszegi. Leski romnyi zyutyarlas-zhutyarlas, thaj chi avilas lako rom. Xutyildas pes le shove shonengo shavoresa, gelas pala pesko rom te shunel variso thaj vi la tele phandade. Sas ma jekh phral ando Budakalászi, sar deshushtar-deshupanzh bershengo sas, andar o gav varisosko angluno manush kon lesko amal sas ingerdas les, ke nas avri le manusha sode trubulas. Voj ando Nyamcicko Them sas. Majpalal phendas, sar phiravlas avri le mulen andar e gazkamora. Kade ashilas ando trajo ke kasavo bishadofelo sas. (…) Na numa roma sas kothe, vi maj chorre gazhe sas. Sako felo roma sasle ande Komaroma. Beashura, romungrura, olavura. Andar o Muraszombato sas le beashura. Sas kothe kodo chorro Gyuri bacsi baro zuralo shukar manush sas. Chorres nas les kalca, numa variso sano zubuno. Kade shukares gilyabarelas le maj butenge voj kerlas losh. Vi andar Zala buten ingerde kothe. Kas xutyelde, dikhne, ke chorroj, aba vi ingerde. Phares gele le dyesa. Numa zhutyardam pala jekh pala kaver, kana mudaren amen. Lungo sas jekh dyes. Kasavo lungo, sar jekh shon. Anda mare gada samas. Ande jekh dyes jekhvar xutyildam te xas kaj o mizmeri. Kas sas shavora, cino, baro kadalen avri kide. Kas nas shavora, kodolen ingerde kothar. Ando gurunyengo vagono ingerde len, andar o Komaromi majdur. 70

Komáromba. Bedobták a Dunába. Terhes volt szegény, ott szült a táborban. Sokan voltak, akik ott szültek. De nem segítettek a szülésnél se semmit, olyan hely se volt, ami tiszta lett volna. Ôriszentpéteren is vannak rokonaim, az egyiket Szombathelyen fogták le, aztán elvitték Kôszegre. A felesége várta-várta, de nem jött a férfi. Fogta magát egy hathónapos gyerekkel, ment az ura után érdeklôdni, azt is letartóztatták. Meg volt egy testvérem Budakalászon, olyan tizennégy-tizenöt éves gyerek volt, és a községbe valami vezetôféle barátja vitette el, hogy legyen meg a létszám. Ô Német országban volt. Késôbb elmesélte, hogy hordta a halottakat a gázkamrából. Úgy maradt meg az élete, hogy ilyen küldöncféle volt. (…) Volt ott nem csak cigány, hanem szegényebb parasztok is. Mindenféle romák voltak Komáromba. Beások, romungrók, köszörûsök. Muraszombatból voltak beások.Volt ott az a szegény Gyuri bácsi, nagy erôs szép ember volt. Nem volt szegénynek nadrágja, csak egy kis hitván valami volt rajta. Olyan szépen énekelt, a többit vigasztalta. Meg Zalából is sokat vittek oda. Akiket elkaptak, látták, hogy olyan csórós féle, már vitték is. Nehezen teltek a napok. Csak vártuk az egyiket a másik után, hogy mikor ölnek meg. Hosszú volt egy nap. Olyan hosszú, mint most egy hónap. A saját rongyainkban voltunk. Naponta egyszer kaptunk enni délben. Akinek gyereke volt, kisebb nagyobb, ezeket megválogatták. Akinek nem volt gyereke, azokat vitték el. Marhavagonokkal szállították ôket Komá-

there and the Germans had to stop, they let the people go. A cousin of mine was taken to the hospital in Körmend; he had typhoid fever. Another sister of mine died in Komárom as well. They threw her body in the Danube. The poor thing was pregnant and gave birth in the camp. There were many who gave birth there. But nobody helped them when they were in labour and everything was dirty. I have relatives at Ôriszentpéter. One of them was arrested at Szombathely and then they took him to Kôszeg. His wife was waiting for him, but the man did not come. When she went with her six-month-old baby and made inquiries about her husband, they arrested her. I had a brother in Budakalász, he was about fourteen or fifteen, and his manager-type friend took him there so they had the proper number of people on staff. He was taken to Germany. Later he told me that he had carried the corpses out of the gas-chamber. This work of his saved his life; he was something like an errand-boy. There were not only Roma but poor peasants. There were all kinds of Roma in Komárom. Beash, Romungre, knife-grinders, Beash from Muraszombat. There was that poor uncle George, a beautiful, big, strong man. He did not have trousers, just a little piece of cloth on. He sang so beautifully and consoled the others. Many were taken there even from Zala. Those who had been caught and seemed to be poor were taken away immediately. Time passed slowly. We were always waiting for the next day, for the time, when they would kill us. A day seemed long as a month. We wore

Kana kethane kide shtar-panzh mijje ma nushen, atunchi ingerde len. Angluno dyes angla mande ingerde le, kade na ingerde vi man kothe. (…) Jekh dyes apoj avri phuterde o baro vudar, thaj phende: sakon shaj zhal. Shaj zhan khere. Kot he, kaj zhanen. Andel punre gelam kaj dikhlam. Gelam mishto dur, pasha jekh valya thaj kothe tele beshlam. Sas kothe salchina tele kidam le duj trin manusha pale phandenas e koshnyici. Bikindam le koshnyinci ando majori vash jekhduj pengöva. Kade kidam kethane po drom jekh cino xaben Kade reslam zhi kaj o Szombathelyi. Chi rakhadyilam khanikasa kas pinzhardam. Kodolen aba sa mudarde. Pala kode varisar khere reslam. Muri dej zhutarlas amen khere. Mure phrales atunchi dikhlom majsigo. Le rusura te na aven pala jekh kurko, le sulicishti le romen sa tele puskin. Aba avri sas dino ando poronchi. Phennas le gazhe, vitumenge numa jekh kurko avosas palpale, te na aven le rusura. (…) Lasho nashtig phendam chi pala kodo luma, chi pala kako. Inke jekh piko lasho sas kathar le shovardeshengo bershendar zhi kaj le eftavardeshengi bersha, ke atunchi sako rom xutyildas butyi. Kattyi chi atunchi na xutyildas jekh rom, sar jekh gazho. Sosko butyi na kernas le gazhe, kodi keravennas le romenca. O rom nashtig sittyolas, nashtyig xuterdas diploma. Kathej muro shavo ande sakofelo voj sas o majlasho, kade phirdas avri e bari shkola kamlas

rom ból tovább. Összegyûlt négy-ötezer ember, akkor szállítottak. Elôtte való nap szállítottak, hogy én odakerültem. (…) Egy nap aztán kinyitották a kaput, és mondták: mindenki mehet. Mindenki elmehet haza. Oda, ahova tud. Gyalog mentünk, amerre láttunk. Mentünk egy darabig, oszt a patak mellett leültünk. Volt ott ilyen fûzfavesszô, nekiálltunk szedni, két három ember meg kötött. Eladtuk a majorba egy pengôért-kettôért, így sikerült útravalóra meg ennivalóra valamit gyûjteni. Így jutottunk el Szombathelyig. De nem találkoztunk már senkivel az ottani ismerôsök közül. Azokat már meg is ölték. Aztán valahogy hazavergôdtünk. Anyám várt otthon. Az öcsémet akkor láttam elôször. Ha az oroszok egy hetet késnek, a nyilasok a cigányokat minden faluba lelövöldözték volna. Már ki volt adva parancsba. Mert sokan mondták utána a parasztok, hogy nektek is csak egy hét lett volna hátra, ha nem jönnek az oroszok. (…) Jót nem lehet mondani arról a rendszerrôl se, meg errôl a rendszerrôl se. Még egy kicsit jobb volt a hatvanas évektôl hetvenig, mert munkát kapott minden roma. Hát annyit nem kapott akkor sem, mint a gádzsó ember. Amit a paraszt nem fogadott el, azt a cigánnyal megcsináltatták. De nem lehetett, hogy a cigány tanuljon vagy diplomát szerezzen. Itt van a fiam, tiszta ötös volt mindenbôl, úgy érettségizett, akart továbbtanulni. Be kellett neki menni mindenhova, ide-oda küldözgették. Hát ugye, nem voltunk párt-

our own rags. We were given food once a day. Those who had children, smaller or bigger, were selected. Those who did not have children were taken away. They were transported on wagons for cattle from Komárom. The trains departed, when four or five thousand people had come together. A load had been taken away the day before I arrived. Then one day they opened the gates and told us: ‘everybody can leave’. Everybody could go home.Wherever they could.We walked, we went whereever we could. We walked for a while and then sat down next to a stream.There were willow-twigs; we collected them and two or three others were weaving. We sold them in the manor for one or two pengô. This was how we managed to collect the money for food and travel.This was how we arrived at Szombathely. But we did not meet any of our acquaintances there. They had been killed. Then, somehow, we managed to get home. My mother was waiting for me there. That was the first time I saw my brother. If the Russians had been a week late, all the Roma in the village would have been shot dead.The order had been given. Many peasants said afterwards: ‘You had only a week left, if the Russians had not come!’ There is nothing good to say about that system, nor this system. The Sixties and the Seventies were somewhat better, all the Roma had jobs. But even then he did not earn as much as the gadje. What the peasants did not want to do was done by the Roma. But it was impossible for the Roma to study or to take a diploma. 71

majdur te sittyol.Vi katka vi kotka tradenas les. Amen pale chi samas chi kommunishti, chi partizanura ke numa kodolen line opre. Maj anglal sar bish bersh le romen chi na kamne andre te len ande óvoda. Kado na o Kádári kerdas kathe, le baremujeski manusha kerde. Atunchi le roma sar shaj resen majanglal. Ando eftevardesh thaj duj avilom kathe. Ande phanruni fabrika line man opre butyi te kerav. Akanak na xutyilen butyi le roma, xut ren shov mijji sar zhutimo. Chi na dom andre muri pagubaki mangipe, sostar chi kade chi denasas khanchi. Muro shavo phendas mama na zha khanyikaj, na mang khanchi. (…) Na kamav te vorbij pala kadi, thaj vi bisterdyom aba but. Chikana khonik na pushlas so sas amenca. Aba nachilas majbut sar panzhvardesh bersh, thaj khonik khanchi chi phendas, na pushlas amendar khanchi. Akanak so pecisajlas amenca historija avla. Khere reslem, ne gelem romeste. Sas man jekh piramno, cirdam e vrema, thaj voj mulas. Pala kodo aba, na kamlem romeste te zhav. Kasavo nas, kas vi me kamlomas. Si man jekh shavo, kathe beshas dujzhene kethane. Aba shtarvardesh thaj duje bershengoj, inke naj les romnyi. Darav, me te mero, so avla lesa. Korkore ashel, naj chi romnyi, chi shavoro.

72

tagok, partizánok, mert csak azok kerülhettek be. Ezelôtt húsz évvel a romákat be se akarták venni az óvodába. Ezt nem a Kádár csinálta, itt, a nagyképû emberek. Akkor a romák hogyan juthatnak elôre. Hetvenkettôben költöztem ide. El tudtam helyezkedni. A selyemgyárban dolgoztam. De most nem kapnak munkát, hatezer forint segélyt kapnak itt a romák. Nem is adtam be a kárpótlási igényemet, minek, úgyse adtak volna semmit. Azt a kis párszáz forintot a nyugdíjhoz. A fiam mondta, anyu, ne menj, ne kérjél semmit. (…) Tudja, nem szeretek errôl beszélni, meg már el is felejtettem sok mindent. Soha senki nem kérdezte, hogy mi volt velünk.Több mint öt ven év telt el, senki semmit nem mondott, meg nem kérdezett semmit. Hát most aztán legenda lesz. Hazaértem, nem mentem férjhez. Volt egy udvarlóm, húztuk az idôt, húztuk az idôt, és akkor meghalt. Utána meg már nem akartam férjhez menni. Olyan nem jött el, akit szeretni is tudtam volna. Van egy fiam, itt élünk ketten. Negyvenkét éves, de még nincs felesége. Félek, ha meghalok, mi lesz vele. Egyedül marad, se feleség, se gyerek.

My son, for example, was excellent in everything at the final exam and he wanted to continue his education. They sent him from one place to another. We were not members of the party nor partisan, they were the only ones who could get in. Twenty years ago they would not even let the Roma in playschool. This was not done by Kádár, rather by bum ptious fellows. So how could the Roma advance? I moved here in seventy-two. I managed to get a job. I worked at the silk-factory. But the Roma could not get a job nowadays. They live on six-thousand forint social aid. I did not file for compensation. Why? They would not have given me anything. Maybe a couple of hundred to my pension. My son said: ‘Mother, don’t go, don’t ask for anything!’ You know, I don’t like to talk about this and I have already forgotten many things. Nobody has ever asked what happened to us. More than fifty years have passed and nobody said anything, nobody asked anything. And now it will be a legend. I got home, I did not get married. I had a suitor, but we were marking the time, marking the time and he died. After that I did not want to get married. Nobody came with whom I could fall in love with. I have a son and we live here together. He is forty-two, but he still does not have a wife. I’m afraid of what will happen to him when I die. He will be alone, without a wife, without a child.

„Ando gettovo rakhadyilas vi muro shavoro. (…) Aba azhukarnas ando vudar muro shavore Line les, me pe kodi gindyisardom ingren les ande institucija, thaj vi muri dej kodi phendas: ingerde les ande Nyíregyháza, ande institucija. Kanak avri slobodisardam, rodam les, thaj khanyikaj chi arakhlam les".

„Én a gettóba megszültem. (…) És már várták az ajtóba a gyereket. És elvették, és én azt hittem, hogy intézetbe viszik, meg anyám is azt mondta: elvitték Nyíregyházára, az intézetbe. Kerestük mindenütt, mikor kiszabadultunk. Nem tanáltuk sehol.”

‘I gave birth in the ghetto. (…) And they were waiting for the child at the door. They took the baby away, and I thought they had taken the baby to foster home and my mother also said the baby was taken to the foster home in Nyíregyháza. When we got out, we were looking for her everywhere. But we could not find her.’

M. M.-né

M. M.-né

Mrs. M. M.

Ande Kisvárda rakhadyilom 1931 sas marciush 20. Phirdom ande shkola, nabut ke nas man papuchi. Numa zhikaj o krechiuno, baro jiv sas, thaj na zhanglam te zhas ande shkola ke opre sas ando gav. Purangles nashtig gelam ande shkola. Andal kotora sudas mange muri dej papuchi. Andar kotora. Andar le gonenge kotora shindas tele. Kade phende: bochkori. Kade gelom ande shkola. Cine kolyibi sas atunchi pe kodo than kaj le roma beshnas. Zurales chorre sas le roma. Me le papuchi chi na pinzhardom, numa atunchi kanak romnyi kerdyilom, chorre roma samas. Chi atunchi nas le romen butyi, chi akanak naj. Milajesa mure dadesa, thaj mura dasa kukurizo, kolompiri mezgerisardam. Thaj gele le romnye ando gav, kasht te shingren, thaj ando kaver gav, vajogi kernas. Kaj le barvale gazhe nashtig keresas butyi ke kothe numa le gazhe shaj kernas butyi. Le olavura o Gyuri, o Joska, o Lakatosi grasten kinnas-bikinnas. Kodol barvale sasle, shukar vurdonesa phirnas, thaj shukar khere sas pe lenge punro, shukar gada sas len, kade zhanas ando foro. Ande Debrecina, ande Nyiregyháza

Ezerkilencszázharmincegy március 20-án szület tem Kisvárdába. Jártam iskolába, de nagyon kicsit, mert nem volt cipônk. Mindig karácsonyig, mert nem volt cipônk. Nagy havak voltak, és nem tudtunk menni, mert fent volt az iskola. És mezítláb nem mehettünk az iskolába. Rongyból varrt nekem anyám papucsot. Rongyból. Ilyen zsákdarab volt, abból varrta. Úgy mondták: bocskor. Úgy mentem iskolába. Kis kunyhók voltak akkor a telepen, kicsi kis kunyhók. Nagyon szegény cigányok voltak. Én például a cipôt nem ismertem, csak mikor asszonnyá lettem, szegények voltunk nagyon. Akkor se volt munkahely a cigányoknak, úgy mint most. Nyáron a szüleimmel tallóztunk tengerit, krumplit. Meg mentek az asszonyok házalni, fát vágtak a szomszédba, meg vályogot vetettek. Summásnak nem vették fel a cigányokat, ott magyar emberek voltak. Az oláh cigányok, a lovász cigányok, a Gyuri Jóskáék, a Lakatosék, azok kereskedtek lovakkal. Azok gazdagok voltak, gyönyörû szekérrel jártak, szép csizma a lábukon, szép ruha, mentek vásároztak. Debrecen, Nyíregyháza, mindenfelé

I was born on the 20th of March, 1931 in Kisvárda. I attended school but not for long because we did not have shoes. I always had to stop goimg to school at Christmas because we did not have shoes. And barefoot we could not go to school. My mother made a slipper out of clothes. Out of clothes. She sew it out of sackcloth. It was a kind of moccasin. I went to school in them. In the settlement there were small huts. And a lots of very poor Roma. I, for example, had not known shoes before I got married, we were so poor. Roma did not have jobs, just like these days. In summer we sorted corn or potatos.The other women used to peddle, they chopped wood in the neighbourhood and they made adobe.They were not taken as seasonal workers, Hungarians worked there.The Vlach Roma, the horse-keeping Roma, Jóska Gyuri’s and the Lakatos’s traded with horses. They were rich, they had a wonderful cart, beautiful boots on their feet, nice dress and they went to the market. To Debrecen, Nyíregyháza, they went to sell horses. Later, when the Russians came in, 73

bikinnas le grasten. Pala kode, kana andre avile rusura atunchi aba vajogi kerasas, atunchi aba maj mishto sas amenge. (…) Kade sar deshushtare bershengi somas. Ande jekh opre trade amen. Sako romes opre tradine Kathe somas ando gettovo panzhe phralenca, thaj mure nyamonca. Pinzharde manusha ande andar e Érpataki, andar o Geszterédo. Ande kothe vi kasave romen kas chi pinzharasas. Kade duj-trin shela samas, pe phuv sovasas. Ande le biboldengo khera. Kathe sas majanglal o biboldecko gettovo. Ingerde le bibolden, pala kode kathe ande amen. Nas ando kher khanchi. Shusho sas. Pe phuv pashjilam sar le bakra. Jekh po kavresko dumo sas, kasave butzhene samas. Chi patosko colo nas amen: kode phende te shuvas opre sakofelo, e perina na mukhne opre te shuvas. Numa le gada, so pe amende sas. Kade pashlyilam sar samas. Tele rangle amen vi telal vi opral. Sas le phure roma, kas na ingerde, thaj angla pengi sheja nanges beshnas, vi le phure, thaj sakon. Dikhasas jekhkavres, thaj sakones, shaj sas amenge lazhavo, nashtig keresas khanchi. Nanges samas. Le shingale lenas sama pe amende. Kathe sas o shingalengo kher. Sas vi kasave kas na pinzhardam, shingalen ande kathe andar o Nagykállóvo thaj andar e Nyíregyháza. Le shingale zhulyen ande kate. Shukare zhulyenca sas le nyamcicka ketana. Pe lengi shipka kasavo mulesko shero sas, so sas, na zhanav chiriklyi sas vare? Kodol phennas le shilange te maren amen. Malavnas amen. Thaj avri tordyosarnas amen pal jekhekaver…, le romane shejen tele 74

mentek lovat árulni. Aztán, mikor a szovjetek bejöttek, akkor már vályogot vetettünk, akkor már jó volt. (…) Úgy tizenhárom éves vótam. Egybe felhajtottak bennünket. Itt minden cigányt felhajtottak. Itt voltam a gettóba öt testvéremmel, meg a rokonság. Meg ismerôsöket hoztak Érpatakról, Geszterédrôl. Hoztak sokfelôl idegen cigány em bereket is, azokkal voltunk összetelepítve. Olyan két-háromszázan. A földön aludtunk. A padlókon. A zsidó lakásokban. Itt volt elôtte a zsidó gettó. Elvitték a zsidókat, és akkor idehoztak. Nem volt bútor, mindent elvittek valakik. A padlón aludtunk, sorban, mint a juhászok. Egymás tetején, hátán voltunk. Annyian voltunk. Takarónk se volt: azt mondták, pakoljunk fel mindent, de a dunnákat nem engedték. Csak a ruhákat, amit felvettünk. Így feküdtünk meztelen, ahogy voltunk. Lenyírtak bennünket kopaszra, alól-felül. Voltak öreg bácsik, akiket nem vittek el, és a lányai elôtte meztelenül ültek, az öreg ember is, mind. Hát nézték egymást, mindenki, mert hiába szégyelltük, nem lehetett mit tenni. Meztelenül voltunk. Csendôrök ôriztek. Itt volt csendôrôrs. És voltak idegenek, rendôröket hoztak ide Nagykállóból, Nyíregyházáról, mert kevés volt a rendôrség itt, aki vigyázott volna. Meg németek voltak itten az udvaron, németek voltak, ukrán lányokat hoztak. Ilyen lakókocsikba voltak, nôket hoztak ide. Nagyon szép, fiatal nôkkel voltak a német tisztek. Sipkájukon ilyen halálfej, vagy mi volt… madár, vagy mi volt

we made adobe, it was better then. (…) I was about thirteen. They drove us together. They drove us all the Roma. I was here in the ghetto with my five brothers and sisters and with the relatives. Some familiar people came from Érpatak, Geszteréd. They brought unfamiliar Roma as well. We were put together with them. Two or three hundred people. We slept on the ground. On the floor. In the flats of the Jews. Before, the Jewish ghetto had been here. The Jews were taken away and they brought us here. There was no furniture. Some people had taken all of it. We slept on the floor, in rows, as if we were shepherds.We were on top of each other. There were so many of us. We did not have blankets: they had told us to pack everything, but they had not let us take the duvets. Only the clothes that we had on.We lay naked, as we were. They shaved us bald, up and down. There were old men, who were in the room while their daughters and they also were sitting naked. All of them. They looked at each other, everybody, we felt ashamed, but we could not do anything.We were naked.The gendarmes guarded us. The garrison of the gendarmes was there. And there were strangers, policemen had been sent here from Nagykálló, Nyíregyháza, because there was not enough policemen. to guard us. And Germans were here, out in the courtyard there were Germans, who had brought Ukrainian girls.They brought them in caravans. The German officers were accompanied by beautiful young girls. On their

xutyelde. Kerde lenca no! (…) Chi phende amenge chi kodo te ushtyas opre, chi kodo te sovas. Andre trubulas te ashas ando kher, chi bunisarde, paslyuvas, thaj so keras. Jekh dyes le mursha avri trubulas te ashen kethane kide len. Le ternen ingerde. Ingerde vi mure dades. Le phure kathe ashile, kon aba shovardeshe bershengo sas, kodolen chi ingerde. Baro autovosa ingerde len. Sas kon nashadyilas, palpale zhanglas te avel. O Kálmán nashadyilas. Phenlas ke shinlas-marnas les.Varikaj, ande jekh barakko sas le, chi zhanav aba kaj, ando Nyamcicko Them. Pe ratyate nashadyilas, kanak sovnas le ketana, kon pe lende lenas sama. Le majbut kothe ashile, chi zhanav pala lende khanchi. Odate chi shundam pala lende khanchi, vi mure dades rodesardatindom. (…) Amen rovjarnas le gazhe. Thaj sas kathe jekh drabaro. Kodoles chi ingerde kathar, ke kanak kethane kide le bibolden, atunchi na sas kaver drabaro ando gav. Nas kon te ashel pe lesko than. Voj ashadyulas korkori peska romnyasa, thaj duj shavorenca. Kana shundas akanak aba ingren vi le romen, mudardas le duj shavoren thaj peska romnya, pala kodo vi pes. Kathe mule na zhanav kaj prahosarde len. Ame andre samas ando gettovo. Rovjarnas amen le gazhikane romnyi, kathe avnas po baro vudar, rovnas kaj dikhnas khate ande le romen. Kadal lashe gazhikane manusha annas gonenca amenge o xaben. E Klári, e Köteleskinya, – te aldij la o Svunto Del, inke vi ande phuv – andas amenge e but xaben. Ki-

rajta, én nem tudom, és azok adták a parancsot a csendôröknek, hogy minket üssenek. Ütöttek. Meg kiállítottak bennünket sorba és elvitték…, a cigány lányokat, megerôszakolták, na! (…) Nem szóltak nekünk sose, nem volt ébresztés, nem volt alvás. Bent kellett lenni mindig a lakásba, nem törôdtek, hogy ott fekszünk vagy mit csinálunk, nem törôdtek egyáltalán velünk. Egy nap a férfiak ki kellett álljanak, összeszedték ôket. A fiatalokat elvitték. Elvitték apámat is. Az öregek itt maradtak, mán aki volt hatvan éves, azt nem vitték.Teherautóval vitték el ôket. De volt aki elszökött, vissza tudott szökni. Kálmán elszökött. Az mesélte, hogy ütötték, verték ôket. Valahun valami barakkba voltak, nem tudom mán, Németország fele. És éjszaka megszökött, elaludtak az ôrzô tisztek, és elszökött. A többiek ott maradtak, nem tudok semmit azokról. Azóta se hallottunk róluk, pedig kerestettem is apámat. (…) Jaj, minket sírattak itt a magyarok. Meg volt itt egy patikus. Azt nem vitték el, mikor összeszedték a zsidókat, mert nem lett volna patikárius. Nem tudta senki helyettesíteni. Ô maradt meg egyedül a feleségivel meg a két gyerekével. De mikor meghallotta, hogy most már viszik a cigányokat, megmérgezte a két gyerekét és a feleségét, és utána magát. És itt haltak meg, de nem tudom, hogy temették el. Mink bentvoltunk a gettóba. Sírattak a magyar asszonyok, ide jöttek a kapukra sírni, hogy minket itt láttak, hogy idehozták a cigányokat. Ezek a jó magyar emberek

hats there were skulls or something… a bird or something, I don’t know, and they ordered the gendarmes to beat us. They beat us. And they lined us up and took the Romani girls… so, they raped them! (…) They did not say a word to us, there was no alarm, no sleep. We had to remain in the flat, they did not care whether we lay or what we did, they did not care about us at all. One day the men had to line up, they collect ed them. They took away the young ones.They took my father.The elderly remained here. They did not take those who were over sixty.They were taken on trucks. Some of them ran away and came back. Kálmán ran away. He told us they beat them.They were in some kind of barrack in Ger many, I think. He escaped at night when the guards were sleeping and he escaped. The others remained there, and I don’t know anything about them. Since then I have not heard about them, even though I have searched for my father. (…) Oh, the Hungarians wept for us here.There was this pharmacist. When they gathered the Jews they did not take him, because there would have been no pharmacist then. Nobody could replace him. He, his wife and his two children remained here. But when he heard that the Roma would be taken away, he poisoned his two children, his wife and then himself. They died here, but I don’t know how they were buried. We were in the ghetto. The Hungarian women cried, they came up 75

ravlas, peklas o manro, thaj andre delas amenge, muhknas lake le shingale. Atunchi e Bolegankinye, Zsuzsóka, thaj e Kosztákinya kadal lashe romnya sas le andar o gav.Thaj e phuri nuna Fehér. Kadal romnya te na avlosas le, kathe ando Újfehértóvo, mulamas ande box. Pala kode opre ashade amenge jekh kinda, kaj numa kolompirenge zumi kiravnas. Sa kolompiri, mas khanchi. But boxajlam. Le majbare shavorenge nichi na reslas xaben, kothe trubulas te das le cinenge.Vi kasavo sas, kon atunchi rakhadyilas. Ando gettovo rakhadyilas vi muro shavoro. Khamnyi somas, shove shonengi, kanak ingerde man. Baro milaj sas. Te mishto seroj ando majushi rakhadyilas, jekh romanyi romnyi Andyé, le Gyuri Joskaske romnyi, kodi las les mandar. Aba azhukarnas ando vudar muro shavoro. Line les, me pe kodi gindyisardom ingren les ande institucija, thaj vi muri dej kodi phendas: ingerde les ande Nyíregyháza, ande institucija. Kanak avri slobodisardam, rodam les, thaj khanyikaj chi arakhlam les. Kasave romnye sas kathe kon chuchi denas le cinenge. Na zhannas le cinen ando uzhipo te shon, chorre. Le romnya rovnas-chingardenas. Ratyasa chi tromanas te soven, ke daranas kat har kode, ke ingren amen. Kade zhanglam, aba kothe sas o vagono tordyindo kaj e stancija. Aba zhikaj e tomna kothe tordyolas o vagono, thaj na zhangle te ingren amen ke avile le rusura. Le kavera pale chingardenas, phennas aba sa jekh avlas te kothe igernas amen, kaj le bibolden. Majmishto avlas te meras, phennas le romane romnya. Kode zhutyarasas, kanak ingren amen kot he, 76

hozták zsákokkal nekünk ebédre a kajákat. A Klárika néni, Kötelesné – áldja meg az isten még a földbe is – hozta a sok ennivalót… Minden nap hozta az ennivalót nekünk. Fôzött, meg sütött kenyeret, és beadta, azt megengedték a csendôrök. Akkor Bolegáné Zsuzsóka néni, Kosztáné, ezek a jó asszonyok a magyar végrôl. Meg az öreg Fehér néni. Ha ezek az asszonyok nem lettek volna itten Újfehértón, meghaltunk volna éhen De utána felállítottak egy olyan konyhát, amin csak krumplileves volt. Ilyesmit fôztek. Mindig krumplit, hús nem volt sose. Nagyon sokat éheztünk. Úgy, hogy nem is jutott a nagy gyerekeknek. Inkább a kisebbeknek jutott. Olyan is volt, aki akkor született. Én a gettóba megszültem. Hathónapos terhes voltam, mikor elvittek. Igen, nagy nyár volt, mikor megszültem. Ha jól emlékszek rá, májusba lett meg, egy cigány asszony, Ángyé néni, a Gyuri Jóska felesége, az fogta el tôlem. És már várták az ajtóba a gyereket. És elvették, és én azt hittem hogy intézetbe viszik, meg anyám is azt mondta: elvitték Nyíregyházára, az intézetbe. Kerestük mindenütt, mikor kiszabadultunk. Nem tanáltuk sehol. Szoptatós anyák voltak itten. Nem tudták pelenkázni, nem tudták szegények, jaj itt szenvedtek. Az asszonyok jajgattak. Éjjel nem aludtak, mert féltek, hogy visznek bennünket elfele. Úgy tudjuk, be volt állítva már a vagon itt, az állomásba. Ôsszel beállították, de mán nem tudtak elvinni, mert jöttek az oroszok. Mások meg ordítottak, azt mondták, már nem baj volna, ha vinnének bennünket, ahova

to the gates and cried, because they brought the Roma here, when they saw us here. These kind Hungarian people brought food for us in bags for lunch. Aunt Klári, Mrs. Köteles – God bless her even in the ground – brought lots of foods… Every day she brought food for us. She cooked and baked bread and gave it to us, the gendarmes gave her permission. Then Aunt Zsuzsóka, Mrs. Bolega, Mrs Koszta these Hungarian women from the borderland. And the old Aunt Fehér. If these women had not been here in Újfehértó, we would have starved. A kitchen had been set up where they cooked potato-soup only. Something like that. They always cooked potato, they never gave us meat. We were starving a lot. The older children did not even get food. Rather the little ones. Many of them were born there. I gave birth in the ghetto. I was six months pregnant when they took me away. The summer was very hot, when I gave birth. If I remember correctly, I had the child in May; a Romani woman, Aunt Ángyé, the wife of Jóska Gyuri helped me. And they were waiting for the child at the door. They took the baby away, and I thought they had taken the baby to foster home and my mother also said the baby was taken to the foster home in Nyíregyháza. When we got out, we looked for her everywhere. But we could not find her. Nursing mothers were here. They could not change the baby, they were suffering here. The women were wailing. They could not sleep at night, because they were afraid that we would be taken away. We knew that the wagon had

kaj le bibolden ingerde. Kothe kamne te ingren vi amen. Zhutyardam kanak avel o poronchi. (…) Chi po khandino than na mukhne avri amen, numa atunchi te kothe tordyonas. Pe avlina sas o khandino than, thaj nas slobodo andre te phandavas o vudar. Vi me andre gelom, andre kamlom te phandavav o vudar pe mande. Thaj marde man. Zhi kaj o vudar marde man, baro lazhavo sas mange, thaj chi muri butyi na zhanglom te kerav. Pala kodo aba sa jekh sas te kothe tordyonas, te na kerdam amari bari butyi. (…) Me kade zhanav tomna sas, kanak andre avile le rusura. Atunchi mukhle amen. Xutyilde jekh poronchi, vi o lilvalo manush kothe sas, thaj dikhlas amen, atunchi phendas, trubul te mukhen le romen. (…) Kade gelom romeste, ke les andar e Vásárosnaményi ande, vi voj ando gettovo sas, kathe pinzhardam jekhekavres. Atunchi dikhlas man, thaj ke mande avilas. Deshupanzhe bershengi somas kana nashadom lesa. Muri sokra zurales lashi romnyi sas.Thaj sa muklas man o angluno rom, mukhlas man. Lestar jekh shavoro rakhadyilas. Kathar o kaver panzh. (…) Sas kathe fabrika, thaj chi line amen opre. Gelamtar ande Pesta butyi te keras. Majsigo gelastar muro rom butyi te kerel, me kathe somas shove shavorenca. Pala kode pala leste gelom thaj kindam jekh cino kher ando Csepeli. Kothe sas amaro kher kaj le bulgarura beshnas,- kado vi tele iskirinde ando jekh ginadyi- avri shute

vitték a zsidókat. Jobb lenne meghalnunk, mondták a cigány asszonyok, mert látták a gyerekeknek a szenvedését. Azt vártuk mindig, mikor visznek bennünket, ahova vitték a zsidókat. Oda akartak minket vinni. Vártuk mikor jön a parancs. (…) Vécére se engedtek ki, csak ha ott álltak. Az udvaron voltak a vécék, oszt nem szabad volt bezárni a vécéajtót. Én is bementem, be akartam zárni az ajtót magamra. Megvertek érte. Egész az ajtóig ütöttek, mert nem tudtam mit csinálni, szégyelltem. Hiába kellett, ott nézték az embert. De úgy megszoktuk már a végén, hogy muszáj volt. Ott álltak, míg valaki nagydolgozott! (…) Hát, én úgy tudom, ôsszel jöttek be az oroszok. És akkor elengedtek minket. Kaptak egy parancsot, a fôjegyzô úr is itt volt kint, nézett bennünket, és akkor mondta, hogy el kell engedni a cigányságot. (…) Úgy mentem férjhez, hogy ôt Vásárosnaményból hozták, ô is a gettóba volt, itt ismerkedtünk meg a gettóba. És akkor engemet megfigyelt, és eljött hozzám. Tizenöt éves voltam, mikor elszöktetett. Anyósom nagyon jó asszony volt. De csak elhagyott az elsô férjem, elhagyott.Tôle egy gyerekem született. A másodiktól öt. (…) Volt itt, ugye, gyár, de nem vettek fel bennünket. Elmentünk Pestre dolgozni. Elôbb elment a férjem dolgozni, én itt voltam hat gyerekkel. És utánamentem Pestre, vettünk egy kis szoba-

been here at the station. It arrived in the autumn, but they could not deport us because of the Russians. Others were crying, they said it would have been better if the Germans had taken us after the Jews. Seeing the children’s suffering the Romani women said: ‘It would have been better, if we had died.’ We waited for them to take us to the place, where they had taken the Jews. They wanted to take us there. We were waiting for the order. (…) They did not let us go to the toilet alone.There were toilet in the courtyard and it was not allowed to close the doors. I went in and tried to close the door behind me. They beat me up for it. They were beating me until I reached the door, but I could not do it otherwise; I was ashamed. They watched you. But we had to go and by the and we got used to that. They were standing there while someone else did a poo! (…) So, I think the Russians arrived in the autumn. They set us free then. They had been ordered – the town-clerk was there, he looked at us, and told us – to let the Gypsies go. (…) I got married; he had been brought here from Vásárosnamény. He had been in the ghetto as well; we had met here in the ghetto.And then he noticed me and came for me. I was fifteen, when he eloped with me. My mother-in-law was a good woman. Even this did not stop him, from leaving. I had one child from him and five from my second. 77

amen le shingale. Kode phende kodole bulgaricke romnya von na beshen le romenca ande jekh vulyica.Tala cheri somas le but shavorenca, butivar avilas baro brishind, ke preimevara sas, marciushi.Tala jekh baro gero salchin pashjilam, sutam, dyesesa pale kothe sas o Duna, le shavora zhannas te nandyon. Bish thaj panzh mijja sas kodo cino kher, chi love, chi kher. Atunchi baro love sas kodo. Chi mukhlom, gelomtar kaj le forosko opruno officija. Ando parlamento, thaj kothe kaj si o Margitako podo, ande kodo baro kher, kothe pale sas kasavi politikane manusha kon zhutisarde mange. Lashe manusha sas kodol, zhutisarde mange ande muri problema. Kade sar, sas jekh manush, kade busholas Szilárd, kerdas mange efta papiroshi, thaj tradelas eftafele. Atunchi o Barát Endre thaj e Marozsánkinya, thaj e Ráczkinya zhutinde mange, thaj o Felkovics andar o Romano Kethanipo. Kadal apoj dine man kher, jekh bersh sas aba ke bikheresko samas. Vi kathe, vi kothe somas le shavorenca. Pala jekh bersh xutyildom palpale mure love. Ando Csepeli kerdom butyi, ande Sastrunyi fabrika. Vi me thaj vi muro rom kathe kerdam butyi, assandyam. Panzh bersh kerdom kothe butyi pala kode nasvalyi kerdyilom, atunchi shute man te shilavav. Muro rom pale vignaso sas.Vi voj nasvalo kerdyilas, kethane gele le vune ande leske punre, thaj akanak le nasvalenge love xutyilel. Trine onoken aba opre barardom, thaj chi line len opre ande chijekh shkola. Sa kethane kidom le papiroshi andre si iskirime ande sako papiro naj than, pherdoj aba o shkola, thaj nas 78

konyhát Csepelen. A bolgársoron volt a ház, és – ez meg van írva regénybe –, kiraktak bennünket a rendôrök. Azt mondták azok a bulgár asszonyok, hogy ôk nem laknak cigányokkal az utcába. Az ég alatt voltam a sok gyerekemmel, jött a nagy esô, mert tavasz volt, március. Egy nagy árva fûzfa alatt feküdtünk, aludtunk, nappal meg ott volt az öböl, a gyerekek fürödtek. Huszonötezerért vettem azt a kis házat, és se pénz, se ház. Az akkor nagy pénz volt! Nem hagytam. Elmentem a fôvárosi tanácsokhoz, mindenfele. A parlamentbe mentem, meg ott a Margit hídnál abba a nagy házba, abba voltak ilyen ellenôrzô bizottságok, pártemberek. Nagyon jók voltak a pártemberek, segítettek nekem, mindent lerendeztek. Úgy, hogy ez a Szilárd elvtárs hét példányba csinálta meg a papírt, és elküldte hét fele. És akkor a Barát Endre meg a, Marozsánné, Ráczné, ez vette az ügyet kézbe, meg Felkovics, a Cigányszövet ség. Ezek aztán adtak nekem lakást, de egy évig állandó lakás nélkül voltam. Itt-ott laktam a gyerekeimmel. Egy év múlva kaptam vissza a pénzemet is. Csepelen dolgoztunk a Vasgyárba, az uram is, én is, nagyon szerettük. Én köszörültem, ilyen nagy daruval dolgoztam. Öt évet dolgoztam ott, aztán nagyon beteg lett a lábam, akkor eltettek takarítani. Az uram meg a martinba dolgozott! Ô is beteg lett, érszûkületes lett a lába, leszázalékolták… Három unokát fölneveltem, és nem vették fel ôket sehol se iskolába. Megvannak a papírok, összeraktam, az volt beleírva mindenütt, hogy nincs hely, teltház volt. És nem volt igaz ám.

(…) The factory, that was here, would not employ us. We went work in Pest. First my husband went to work, and I stayed at home with my six children. I followed him to Pest and we bought a one-room flat in Csepel. The house was among the Bulgarian houses – and as if it was written in a novel – the police evicted us.Those Bulgarian women said, they would not live on the same street with Gypsies. Me and my six children had no roof above our heads and there were heavy rains because it was in the spring, in March. We slept under a willow tree, and we spent the day at the gulf, the children could swim. I had bought that house for twenty-five thousand and I had no money, no house. That was a lot of money then. I refused to give in. I went to the council of the capital, and everywhere. I went to the Parliament, and to that large building near the Margit-bridge, where they had all the boards of inquiry, the party people. The party people were so good to me.They helped me, they arranged everything.This comrade Szilárd had made seven copies of that paper and sent it to seven different places. Then Endre Barát, Mrs. Marozsán, Mrs. Rácz, Felkovics and the Gypsy-alliance took the matter in their own hands. They gave me a flat, but I had been without a flat for a year- I lived here and there with my children. A year later I also got my money back. We worked at the ironworks in Csepel, both my husband and I, we liked it a lot. I grounded and worked with a crane, this big. I worked

chachi. Kavres opre line. Chi line opre mura sha, chi ande Debrecina, chi ande Nyíregyháza. Gelom lasa, ke chi mukhlom ke jekh deshushtare bershengeski shej korkores te zhal. Kana pe mande dikhle, dicholas ke rom som atunchi aba nas butyengo than, nas ande shkola than.

Mást fölvettek. Nem vették föl a kislányomat se Debrecenbe, se Nyíregyházára. Mentem vele, nem hagytam egy tizennégy éves kislányt, hogy menjen egyedül. Mikor már rám néztek, látták, hogy cigány vagyok, akkor már nem volt munkahely, nem volt hely az iskolába.

Kon phushenas: dr. Bársony János

Az interjút készítette: dr. Bársony János

there for five years, but my legs became weak, and I was transferred to clean. My husband worked at the oven! He became ill as well, his arteries in his legs had narrowed, he was pensioned off… I raised three grandchildren, but they were not admitted to school. I have all the papers collected.They always wrote:‘there is no room’, the school was ‘full-up’. And this was not true. Others were admitted. My daughter was not admitted to Debrecen, nor to Nyíregyháza. I accompanied her. I could not let a fourteenyear-old girl go alone. They looked at me, and when they saw that I was Romani there were no jobs and no place in the school. The interview was made by: dr. János Bársony

79

„Ando bish thaj dujengo barakko mule butzhene,sako dyes mulas varikon. Kothe familia sas shavorenca. Numa roma. Ando nasvalyipo, ande box, thaj ande mel mule le majbuth manusha. Januari-februari sas aba, kanak phendom mura phenyake, te zhas perdal te dikhas kodolen kasa avilomtar andar o Büko, thaj andar o Simontornya. Nas aba khonyik kothe, numa jekh cinyi shej kon murajvelas.”

„A huszonkettes barakkban rengetegen meghaltak minden nap. Ott fôleg családok voltak, gyerekekkel. Csak romák. A betegségbe, az éhségbe, a koszba haltak meg leginkább. Január-február táján mondtam az unokatestvéremnek, hogy menjünk át, nézzük meg, hogy vannak, akikkel jöttem, a bükiek, toronyiak. De senki nem volt már meg. Egyetlen egy volt meg, akkor haldoklott, egyetlen egy kislány.”

‘In barrack number twenty-two, many people died every day. There were only families with children. Only Roma. Most of them died because of illnesses, hunger and dirt. In January or February, I told my cousin to go over and see how the others are, those that I had travelled with, those from Bük, and Torony. But none of them lived. Only one of them was there, she was dying, only one little girl.’

Hódosi Magdolna

Hódosi Magdolna

Sopronperesztegen éltünk. Édesapámat már szeptemberben elvitték munkaszolgálatra, mikor a romáknál az elsô összeszedés volt. Mikor engem elvittek, már édesanyám sem volt ott hon. Apámat ment meglátogatni, mert apám írt neki, hogy kiviszik ôket Németországba.Tizenegy testvérem volt, én voltam a legnagyobb. Tizenhat éves múltam, a kisöcsém kilenchónapos. Egész éjjel az ölemben csicsíjgattam, hogy elmaradjon. Három óra lehetett, megverték az ablakot. Kiszólok, ki az. Mondják, hogy csendôrök. Negyvennégy november harmadikán. Kimegyek. Kérdik a csendôrök, hogy bejöhetnek-e. Bejöttek. Kérdik, hogy hol dolgoztunk, én meg mondom annak a falunak a nevét, ahova éppen eljártunk répát, krumplit szedni. Erre azt mondja, hogy valami ott elveszett. Ha nem ti loptátok el, visszajöhettek. Letettem a kicsit a kezembôl, elaludt, a többi testvéreim sírva elbújtak a dunyha alá, engem meg kikísértek a

We were living at Sopronpereszteg. My father was taken to forced labour service in September, when they collected the Roma. By the time they took me, my mother was not at home either. She went to visit my father, because my father had written to her that they would take them to Germany. I had eleven brothers and sisters, I was the oldest. I had turned sixteen, my little brother was nine month old. All night I was trying to lull him to sleep in my lap, so he would keep quiet. It was about three o’clock when they knocked on the window. I asked who it was. They said, ‘the gendarmes’. It was on the third of November in forty-four. I went out.The gendarmes asked me whether they could come in. They came in. They asked me, where we were working and I told them the name of the village where we picked the carrots and potatoes then. Then he said something was missing from that village. ‘So if it was not you who stole it, you

Hódosi Magdolna

Ando Sopronperesztego beshlam. Mure dades ando septemberi ingerde butyano slugake, kanak kaj le rom, o angluno kethane kidipo sas. Kanak man ingerde aba muri dej nas khere. Mure dades gelas the dikhel, ke muro dad iskirindas lake, ke avri ingren len ando Nyam cicko Them. Deshujekh phrala sas man, me somas e majbari. Deshusho bershengi somas, muro cino phral ijja shonengo sas, sorro ratyi ande muri angalyi inkerdom les, te na rovel. Trin chaso shaj sas kanak marde e fejastra. Avri vorbij, koni kodo. Phenen le shingale. 44 november 3 sas. Pushen le shingale, andre shaj zhas? Andre avile. Pushen, kaj kerdam butyi, me phenav o gavesko anav, kaj atunchi phiras ropaj taj kolompiri te kidas. Pala kode phenel o shingalo variso xasajlas kothe. Te na tumen chorden les atunchi khere shaj aven. Tele shutom le cines andar muro vast ke aba sutastar. Mure phrala pale rovnas thaj garagyuvenas pen telaj perina, man pale ingernas le shingale. Kothe avri aba sar bizhene sas. Duj romani shej 80

sas le majbut gazhe sas. Kode phende ingren amen ando Nagycenk, ando shingalengo kher, kothe te avri zhanas te vorbinas amen ke na sam doshale, khere shaj zhas. Abakanak zhanglom so si. Pe ratyate karing o desh chasi, aba vi ando Soproni, ando vagono samas. Detehara aba vi zhalas amenca o vagono, thaj kidenas opre le majbuten. O zibano tordyolas ando Büko, opre line le bükonge, le csepregonge romen thaj gelem majdur ande e Komároma. Duj kurko samas kothe. Po dujto dyes rigate shute le zhujen. Mashkar le ungriko ketana sas sakofelo. Sas kon lasho sas, sas kon pe amende chingardelas, te ashas aba. Sas kothe andar e Dunaszerdahelyi romane sheja, shukares gilyabarnas. Kodolenge pale kodi phende le ketana: na butaig gilyabaren aba shejale. Ande kode chi azbanas amen. Chi zhanglem te najuvas, aba kothe zhuvali kerdyilom. Anda kode gada samas, ande soste ingerde amen. Zhi kaj na reslam ando lageri. Pala duj kurke pale andre vagonirosarde amen. But manushen. Kasa ande e Komaroma samas, te rom sas, te gazho, sa ando vagoni sas. Ando Dachau ingerde amen. Xutyeldam manro thaj paji. Le vagonesko vudar pe dopash rig phuterdo sas, kade kerasas amari butyi sar zhalas o zibano. (…) Duj kurke samas ando Dachau. Rigate le mursha, rigate le zhulya ande jekh baro barakko. Sako manush kethane phandade. Angluno dyes vi shaj najisardam, thaj vi xutyeldam te xas. Apoj angla decemberi majdur ingerde amen,

csendôrök az utcára. Odakint már legalább húszan voltak. Két roma lány volt, a többi mind magyar. Azt mondták, elvisznek bennünket a nagycenki ôrsre, ott ha tisztázunk mindent, visszajöhetünk. Akkor már tudtam, hogy mi van. Este tízkor már Sopronban, vagonokban voltunk. Hajnalban megindult a vagon, szedték fel a többieket is. Megállt Bükön, fölvették a büki romákat, csepregieket, és mentünk tovább, Komáromba. Két hétig voltunk ott, ilyen betonozott helyiségbe tettek. Második nap már külön válogatták a férfiakat és a nôket. A magyar katonák között volt ilyen is, olyan is.Volt, aki kedves volt, volt, aki ránk kiabált, ordított, hogy csendben legyünk.Voltak ott dunaszerdahelyi cigánylányok, nagyon szépen énekeltek. Azok meg beszóltak nekik, hogy már úgysem sokáig énekeltek… De nem bántottak. Tisztálkodni nem lehetett, már ott kezdtünk tetvesek lenni. Ugyanabban a ruhában voltunk, mint amiben elvittek. Végig, amíg a lágerbe nem értünk. Két hét után megint bevagoníroztak bennünket. Rengeteg embert. Akivel Komáromba kerültem, ha magyar volt, ha roma, mind ott volt a vagonban. Dachauba vittek minket, több napon át. Kaptunk néha kenyeret meg vizet. A vagonajtót félig kinyitották, úgy vécéztünk lefelé. Ahogy ment a vonat. (…) Két hétig voltunk Dachauban. Külön a férfiak, külön a nôk, nagy barakkokban. Mindenféle nemzet összezárva. Az elsô nap meg is füröd-

can come back.’ I put down the baby, who was asleep. My other sisters and brothers were hiding under their duvets and the gendarmes took me out on the street. There were at least twenty people. Two Romani girls, the others, Hungarians. They said they would take us to the sentinel and if we had cleared ourselves there, we could come back. By then I knew what was going on. At ten in the evening we were in the wagons at Sopron. The train departed at dawn, they picked up some others. It stopped at Bük, where they picked up the Roma from Bük, Csepreg and we went on to Komárom. We were there for two weeks; they put us into those concrete buildings. On the second day they were already separating women from men. Among the Hungarian soldiers some were better and some were worse. Some of them were nice, some of them shouted at us, howled, so we would keep quiet. There were Romani girls from Dunaszerdahely, they were singing beautifully. And the soldiers told them they would not sing for long… But they did not hurt us. We could not wash and we started to become lousy there.We were wearing the same clothes in which we had been taken away. Until we arrived to the lager. After two weeks, they put us into wagons again, a vast number of people: those people with whom I had arrived to Komárom were all there, whether they were Hungarians or Roma. They were taking us to Dachau for days. Sometimes we were given some bread and 81

hettünk, kaptunk enni. De aztán december elején továbbvittek Ravensbrückbe, a nôi táborba. Dachauból is csak nôket vitték oda. Sorba kellett állni, egyenként be egy ilyen nagy irodahelyiségbe. Teljesen meztelenre vetkôztet tek, lekopaszítottak, megvizsgáltak. Kaptunk egy csíkos ruhát. Nekünk piros háromszögû jelzésünk volt, rajta a lágerszámunk. A zsidóknak sárga volt. Akiknek zöld volt, azok voltak a köztörvényesek. Megfürödhettünk, elhelyeztek a barakkokban. Kétszázan alhattunk egyben. Világítás is volt benne, és egy kevés ablak is, meg fûtötték. Háromemeletes vas ágyak, ketten, hárman voltunk egy-egy ágyon. (…) A kápók olyan zsidók voltak, akiket már elôttünk, negyvennégy tavaszán odavittek. Egyszer csak kiabál a kápó, hogy Mágdáléná Hódoszi, Mágdáléná Hódoszi. Jelentkeztem. És akkor egy ilyen szôke SS-nô elvitt orvosi vizsgálatra. Nem tudom, mit csináltak velem. 82

water. The door of the wagon was half-way open and piddled down there, as the train was moving. (…) We were in Dachau for two weeks. Men and women were kept separately in huge barracks. All kinds of nationalities were locked up together. On the first day, we could bathe and they gave us food. But in the beginning of December they took us further to the woman’s camp at Ravensbrück. Only the women were taken there from Dachau. We had to line up. They let us in one by one into a big office. They undressed us, shaved us, examined us.We were given a striped dress. Our sign was a red triangle with the number of the lager on it.The Jews had yellow.Those who had green were the ordinary criminals. We could take a bath and we were placed in barracks. Two-hundred of us were sleeping in one. There was light in it and a few windows and it was heated. Three-storey iron-beds, two or three of us in one bed. (…) The chiefs were Jews who had arrived before us in the spring of forty-four. Once the chief was shouting Mágdáléna Hódoszi, Mágdáléna Hódoszi. I presented myself. Then a blond SS woman took me to the medical examination. I don’t know what they did to me. I woke up in the camp hospital; it was a normal military hospital. Some kind of gynaecology. I remember that they squirted some kind of injection into me. I was awake then. We had no idea what they were doing. They selected us to

ande Ravensbrück, ande zhujengi lageri. Vi andar o Dachau numa zhujen ingerde kothe. Pala jekhkaver ashade amen, kade trubulas andre te zhas ande jekh baro kher. Nange samas, thaj tele rangle amen. Dine amen gada, pe lende numeri sas, amaro lageresko numero lol sas. Le biboldengi galbeno sas. Kas zeleno sas, kodol chorde, mudarde varikas. Shaj nalyuvasas, kerde amenge than ando barakko. Duj shela samas ando jekh barakko. Inke vi pilachi sas andre, thaj varisode felyastra, thaj vi tatyarnas andre.Trin sastronu pato sas kethane shudime, duj-trin zhene samas pe jekh pato. (…) E kapuvora biboldura sas le, kodolen ando 1944-engo ingerde kothe. Jekhvar chingardel o kapo: Mágdáléná Hódoszi, Mágdáléná Hódoszi, av kathe. Atunchi jekh parnyi SS-icki zhulyi ingerdas man. Chi zhanav so kerdas manca, kanak opre ushtyilom, ande jekh doktoricko kher ushtyilom opre. Varisoske zhulyengi sastaripo sas. Pe kode seroj, andemande pusade variso, atunchi inke opre somas. Chi na gindyisardam so keren amenca. Na akar-kasa kerde kadale, avri zumade pe amende variso. Numa butara zhanglom – akanak na anda kode phenav, ke me mujeski romnyi som – uzho thaj sizno shej trubulas lenge. Pala kede nasvalyi kerdyilom, sa dukhalas muro perr, thaj xutyeldom jekh baro phabardo nasvalyipo. Ando lageri sako dyes ropaj thaj kolompiri sas. Avri dine, pe jekh dyes sode manro phirel amenge. Sako dyes kasavo xaben sas, sar kaver dyes. Ushtyipo karing o panzh chaso sas, pala

A tábori kórházban ébredtem fel, egy rendes tábori kórház volt.Valami nôgyógyászat. Arra még emlékszem, hogy valamit belémfecskendeztek, valami injekciót. Akkor még ébren voltam. Nem is sejtettük, hogy mit csinálnak. Nagyon kiválogatták, hogy kivel végezzenek kísérletet. Csak sokkal késôbb tudtam meg – és ezt most nem nagyképûségbôl mondom – szóval, hogy tiszta életû, szûz nô kellett ehhez nekik. Negyvenfokos lázam lett utána, állandóan görcsöltem, petefészek-gyulladásom volt évekig. A táborban minden nap répa volt, meg krumpli, össze volt keverve, egybe. Meg volt adva, hogy egy napra hány deka kenyér jár. Mindennap egyforma ebéd. Ébresztô ötkor, rögtön appel. Sorba kellett állni, és mindennap, minden isten áldott nap megolvastak bennünket. Álltunk, én néztem a csillagos egekre, hogy édes jó istenem, ha van isten, tudják-e azt a szüleink, hogy mi mit szenvedünk. Mit fagyoskodunk, mit éhezünk. Ez minden reggel az appelen eszembe jutott. Meg titokban, hogy ne vegyék észre, sóhajtoztam felfelé. Ezt soha nem tudom elfeledni. Ez volt a legrosszabb. Fáztunk, és mozdulatlanul kellett állni. Szakadhatott a hó, az esô, nem számított semmi. Mindig csak arra gondoltam: a csillagos ég tudja hol vagyunk, és hát ez az ég van otthon is minálunk, bárcsak tudnék üzenni, hogy hol vagyok. Minden reggel. Aki megmozdult, vagy kiállt a sorból, mindjárt kapott is egyet. Onnan megszökni, ott ellenállni nem lehetett. Annak annyi is lett volna. Akirôl észrevették, hogy kint maradt,

experiment on us. Later I had found out – and I am not saying this because of bumptiousness – that they needed a pure, virgin woman for that. After that I had a forty degrees fever, spasmodic pains all the time, and for years I had ovaritis. In the camp, we had carrot and potato mixed together every day. They had calculated the amount of bread per day. Every day we ate the same lunch. Reveille at five and assembly right away. We had to line up and every day, every blessed day, they counted us. We were standing there and I looked up the sky, and I was thinking: ‘My God, do my parents know how much we are suffering, how much we are freezing and starving?’ That was what came across my mind every morning on the assembly. And in secret I kept on sighing upwards. I could never forget this. This was the worst. We were cold and we had to stand there still. It did not matter whether it was snowing or raining. I was always thinking about this: ‘The starry sky knows where we are, and there is the same sky at home, if only I could send a message about my whereabouts.’ Every morning. Those who moved or stepped out of line, were hit right away. To escape from there, to resist, was impossible. Anyone who tried, would have died. When they noticed that somebody was out or tried to steal food from the kitchen, that person was beaten badly. The guards were women as well. But they were worse than men. Some of them always had their stick with them and they thrashed us wherever they went. They were always looking for a reason to hit us.They 83

kodo appel. Avri trubulas te ashas thaj sako dyes, sako Devlesko dyes… Sako dyes ginavnas amen.Todyuvasas, thaj dikhlamas po cherhajengo cheri, muro drago Delé te si inke Del, zhanel muri dej thaj muro dad so keren amenca. Sode pahosajvas, sode boxajvas. Kadi sako detehara ande muri godyi sas. Thaj kanak na lenas man sama pharo sas amaro jilo.Varisostar na zhanav te bistrav. Kadi sas e majnasul. Shil sas amenge, thaj ande jekh than trubulas te ashas.Te chik sas, te jiv sas, te delas o brishind sa jekh sas. Sa pe kodi gindyisardom:le cherhajenge cheri zhanel kaj samle, thaj vi khere amende kado cheri si, sa pekodi gindyisardom sar trubulas te somnavav kaj som. Kadi sas sako detehara. Kon mishkilas pes, avri gelas andar pesko than, kodo xutyildas jekh. Kathar nashtig te nashentar le manusha. Kas sama lenas kodoleske kattyi sas. Kon avri ashilas, chorlas, zurales marde les. Kon pe amende sama lennas vi kodol zhulya sas. Maj nasula sas, sar le mursha. Sas kasavi kon chi na phirlas, numa rolyasa, thaj shinlas-malavlas. Numa o dosh rodelas, te shaj malavel amen. Pala o appeli sakon palpale gelas pe pesko than, xutyildamas o xaben. Sas kas avri ingerde butyi te kerel. Jekh shon somas le romenca ando bish thaj dujesko barakko. Pala kode ingerde man ando kaver barakko, kothe numa biboldura sas. Trin-shtar barakko sas kothe, butyi kernas, vi me mashkar lende somas. Na butaig ke kaj muri pheny ingerde man. Las aba ando 1939-o ingerde. Jekh phuri romnyi andar Soproni avilas, jekhvar avral gelas po barakko, thaj sama las amen, sheja, thaj 84

vagy megpróbált lopni a konyháról, nagyon megverték. Az ôrök is nôk voltak. De rosszabbak, mint a férfiak.Volt, aki nem is járt mással, csak bottal, és ütött-vágott, amerre ment. Keresett rá okot, hogy odavághasson. Keresett. Az appel után mindenki visszament a helyére, kaptuk a reggelit.Voltak, akiket kivittek valahova dolgozni. Egy hónapig voltam a romákkal a huszonkettes barakkban. Utána elvittek egy másikba, ahol fôleg zsidók voltak. Három vagy négy barakk volt, akik állandóan dolgoztak, én azok közé kerültem. De nem sokáig, mert utána elkerültem az unokatest véremhez. Ôt már harminckilencben elvitték. Ahogy késôbb mesélte, egy idôsebb soproni asszony elcsavargott a mi barakkunkból, kérdezték, honnan jött. Az asszony mondta, hogy Sopronból. Az unokatestvérem meg mondta, hogy Sopronperesztegen neki is vannak rokonai. Mondja ez a nô, hogy igen, hoztak onnan el három roma lányt. Mondta is a nevemet, hogy Magdus. Akkor az unokatestvérem már sejtet te, hogy biztosan én vagyok. És másnap este engedélyt kért az SS-es nôtôl, hogy bejöhessen hozzám, hogy ôneki egy testvére érkezett Ma gyarországról. Kapott is tíz percet. Átjött a barakkba, néztük egymást, kérdi, te vagy, ugye, a Magdus. Öt éve nem láttuk már egymást. Majd megôrült, mikor megtudta hogy mi történt velem. Sírtunk. Aztán mondta a kápó, hogy máskor is jöhet, beszélgethetünk még, de most már aztán elég. Aztán úgy január közepén megint jött értem egy SS-nô. Valahogy kiemelt, és akkor

always found one. After the assembly everybody went back to their place, where we were given breakfast.They took some away to work. I was there for a month with the Roma in barrack number twenty-two. After that I was taken to another barrack, where mainly Jews stayed. There were three or four barracks that worked all the time. I was transferred to one of these, but not for long, because I was taken to my cousin later. They already took her away in thirty-nine. She later told me that an older woman from Sopron had loafed from our barrack and they asked her where she had come from. From Sopron, she said. Then my cousin told her that she had relatives in Sopronpereszteg. Then this woman told her that three Roma girls had been brought here. She also mentioned my name, Magdus. My cousin suspected that it was me. The next day she asked the SS woman’s permission to visit her cousin who had just arrived from Hungary. She was given ten minutes. She came over, we looked at each other and she asked: ‘Is it you Magdus?’ We had not seen each other for five years. She almost got mad when she found out what had happened to me. We cried. Then the chief said that she could come again and we would talk then but for that time we talked enough. Then in the middle of January another SS woman came for me. Somehow she had managed to transfer me, that’s how I got to my cousin. In that barrack everybody was together, they did not separate the Jews from the Roma. There was no assembly, we went to work right

phendas muri phenyake, ke voj dikhlas ke avilas trin romani shej ande Sopronpereszteg.Vi phenlas muri anav, Magdus. Muri pheny aba gindyisardas ke me som. Kaver dyes vi manglas la SSecko zhulya te shaj avel andre ke mande. Xutyildas panzh minut. Phenel, tu san Magdus, panzh bersh na dikhlem aba jekhkavres. Kamlas te dijajvel, kanak shundas so sas manca. Rovasas. Pala kode phendas o kapovo, abakanak dostaj, maj kaver dyes vorbisarasa. Pala kode apoj mashkar o januari pala mande avilas jekh SS-ecki zhulyi. Varisar avri kidas man. Atunchi shute man kaj muri pheny. Ando kodo barakko sas vi roma thaj vi biboldura.Thaj nas appeli, aba detehara gelom butyi te kerav. Detehara kathar le shov chasi pala mizmeri zhi kaj le duj chasi kerdam butyi. Vi pala mizmeri kernas butyi, kathar o duj chasi zhi kaj o desh. Ingerde man penca, von butyi kernas, thaj man pale telaj e mesalya pashjarnas. Stanzierung, kadi sas o butyako anav. So o Hit leri kethane chordas, kodo sa kothe sas, ame kidasas kethane. But gada, somnakaj, thaj sakofelo so kethane kide andar vagonura. Jekhvar chingardenas mura phenyake, avel o Oberstumführer len sama, len man avri, tordyaren man pe varisosko butyi. Kadi kade zhalas duj shon. Sas jekh SSicko zhulyi, jekh ratyi ingerdas ma kaj o doktori, kasavo dukh sas ma. Maria sas lako anav, kadi lashi zhulyi sas. Pala kadi aba zhanglom te zhav lenca butyi te kerav. Sas kade kanak phende amenge pala mizmeri kathar o duj chasi nashtig te dikhas avri pe felyastra. Me chi zhanglom sostar, muri pheny phendas ke akanak ingren le manushen ando

kerültem át én az unokatestvéremhez. Abban a barakkban egyben volt mindenki, nem válogatták szét a zsidókat, romákat. És nem volt appel, reggel rögtön mentünk munkába. Reggel hattól dolgoztunk kettôig, és volt délutános mûszak is, kettôtôl tízig. Ôk dolgoztak, vittek magukkal, de én olyan beteg voltam, hogy mindig az asztalok alá befektettek. Stanzierung, ez volt a munka neve. Amit a Hitler összelopott, az mind oda ment be, azt válogattuk. Ott volt rengeteg ruha, az aranytól fogva minden, amit a vagonokból behoztak. Egyszer csak kiabálnak az unokatestvéremnek, hogy jön az Obersturmführerin, vigyázzanak, vegyenek ki, és álljak valami munkára készen, hogy észre ne vegyenek. Ez így ment két hónapon keresztül. Volt egy SS-nô, olyan fájdalmaim voltak, hogy egy éjjel elvitt orvoshoz. Mária volt a neve, nagyon aranyos volt. Utána már tudtam velük dolgozni. (…) Néha szóltak, hogy délután kettôtôl négyig nem lehet még az ablakon sem kinézni. Én nem tudtam miért, de az unokatestvérem mondta, hogy most viszik ôket a gázkamrába. Ilyenkor, ha délutánosok lettünk volna se mentünk dolgozni, minden zárva volt. Volt, hogy leszedték az embereket a vagonokból, és egyenesen a gázkamrába vitték ôket, mert a barakkokban nem volt hely.Vitték a betegeket, a gyerekeket, a családokat is. Könyörögtem magamban, hogy édes jó istenem, csak éljek, csak meg ne haljak, mi lesz velem. Pláne mikor beteg voltam. Arra gondoltam, hogy majd én is ide kerülök. A huszonkettes barakkban rengetegen meg-

away.We worked from six till two, and there was an afternoon shift from two till ten. They worked and they took me with them, but I was so sick that they had always put me under the table. Stanzierung – that was the name of the job. All those things that Hitler had stolen, were in there and we sorted them. There were many clothes, the gold and everything they’d carried in from the wagons.Then somebody shouted to my cousin that the Obersturm führerin was coming, and she should be careful, pull me out from under the table, prepare me for work, so that they would not notice anything. It had been going on like this for two months. Once I was in such a pain, that this SS woman took me to the doctor. Her name was Mária, she was very sweet. After that I was able to work. (…) Sometimes they warned us that from two till four we were not allowed to look out the windows. I did not know why, but my cousin said they were taking the prisoners to the gaschamber then. At these times, even if we had been on the night shift, we would not have gone to work, everything was closed. Sometimes, right after they pulled them off the wagons, they took them to the gas chamber because there was no room in the barracks. To the gas chambers went the sick, the children, and the families as well. When alone, I was praying: ‘Dear God, please let me live, don’t let me die, what will happen to me?’ Especially when I was ill. I was thinking I would end up there. In barrack number twenty-two, many people died every day. There were only families 85

gazkamora. Atunchi pala mizmeri chi gelamas butyi keras ke sakofelo phandado sas. Sas kade ke tele kide le manushen pe zibanura, thaj ingerde len ando gazkamora ke ande barakkura aba nas than.Ingerde le nasvale manushen, le shavoren, thaj vi le familija. Numa manglom le Devles, te na merav, te ashav ando trajo, so avla manca Devla. Sako dyes pe kodi gindyisardom vi man kathe ingrena te nasvali kerdyilav. Ando bish thaj dujengo barakko mule but zhene, sako dyes mulas varikon. Kothe familia sas shavorenca. Numa roma. Ando nasvalyipo, ande box, thaj ande mel mule le majbuth manusha. Januari-februari sas aba kanak phendom mura phenyake, te zhas perdal te dikhas kodolen kasa avilomtar andar o Bükko, thaj andar o Simontornya. Nas aba khonyik kothe, numa jekh cinyi shej kon murajvelas. (…) Aprilishi sas bish thaj shov iskirisas, pe kade zurales seroj, chingardenas amenge, phende ke zhastar. Trin dyes, thaj trin ratyi gelam pe punre. Kon na zhanglas te zhal kodoles pushke dine. Khote reslam ande jekh vesheski mashkar. Atunchi aba pashal sas o fronto, pe sako rig pushkinnas. Kode phende amenge aba pashal sam kaj o Berlini. Ratyi sas, tele pashljuvasas ando vesh, atunchi inke amenca sas e kapovura. Shundom ke malavel o khangeriko chaso, varisosko foro shaj sas kothe.Phenav mura phenyake ke aba duj chasi si. Detehara numa ame ashilam ando lageri. Kothe mukhnas amen le nyamcura, sa nashlatar. 86

haltak minden nap. Ott fôleg családok voltak, gyerekekkel. Csak romák. A betegségbe, az éhségbe, a koszba haltak meg leginkább. Januárfebruár táján mondtam az unokatest véremnek, hogy menjünk át, nézzük meg, hogy vannak, akikkel jöttem, a bükiek, toronyiak. De senki nem volt már meg. Egyet len egy volt meg, akkor haldoklott, egyetlen egy kislány. (…) Április huszonhatodikán, erre biztosan emlékszem, szóltak, hogy elmegyünk. Három éjjel három nap gyalogoltunk. Aki nem tudott jönni, azt mindjárt lelôtték. Megérkeztünk valami erdô közepébe. Akkor már nagyon közel volt a front, mindenhol lôttek. Azt mondták, Berlin közelében vagyunk. Éjjel volt, ott az erdôben megpihentünk, akkor még velünk voltak a kápók. Ütött a torony, valami város lehetett közel. Mondom az unokatestvéremnek, hogy te, kettôt ütött az óra. Hajnalra aztán magunkra maradtunk mi, lágeresek. Elhagytak a németek, mindenki elszökött, felszívódtak. Már mondtuk is, hogy biztosan felszabadulunk, mert itt hagytak bennünket, nem lesz semmi baj, valaminek kell történni, megszöktek, senki sincs velünk, menjünk ki az út szélére, valaki tudjon rólunk. Kimentünk az út szélére. De tudhattak rólunk, mert öt vagy hat vöröskeresztes autó jött. Megálltak, fölvettek bennünket. Mentünk egy napig, vagy annál is tovább, úgy érkeztünk Lübeckbe, valami állomásra. Meleg tejjel meg kenyérrel vártak. Egy nagy iskolába tettek. Reggel arra ébredtünk, hogy jöttek a kannák-

with children. Only Roma. Most of them died because of illnesses, hunger and dirt. In January or February, I told my cousin to go over and see how the others are, those that I had travelled with, those from Bük, and Torony. But none of them lived. Only one of them was there, she was dying, only one little girl. (…) On the twenty-sixth of April, I remember that for sure, they told us we were leaving. We walked three days and three nights. Those who could not come were pushed down immediately. We arrived to the middle of a forest. By that time the front was close, they were shooting everywhere. They told us we were close to Berlin. At night, we took a rest in the forest, the chiefs were not there yet. Bells were ringing, we might have been close to some kind of town. I told my cousin the clock had struck twice. By the morning we, women from the lager, had been left alone. The Germans had left, everybody had run away, they had disappeared. We were saying: we surely would be liberated, because they left us here; everything would be fine; something would happen to us; they had escaped, nobody was with us; we should go out to the road, we should let them know we were here. We went out there. But they had to have known about us because five or six red-cross cars came. They stopped and picked us up. We were on the road for a day or longer and we arrived to Lübeck as if it were a station. They were waiting for us with warm milk and bread. they put us into a large school. In the morning

Aba vi phenasas jekhkavreske, opre slobodisardam, kathe mukhlen amen le nyamcura, na avla aba khanchi problema, variso si te avel amenca, ke khonyik naj aba amenca, aven zhas avri po drom, te zhanel pala amende varikon. Avri gelam po drom, shajke aba zhannas pe amende ke pala amende avilas panzh-shov lolo trushulano autovo. Le autovura tordyonas, thaj opre, lenas amen. Gelam jekh dyes, thaj reslam ando Lübeck. Kothe aba tate thudesa, thaj manrosa azhukarde amen. Andre shute amen ande jekh bari shkola. Detehara pe kode ushtyilam opre ke anen amenge e tatyi thud. Chi azbanas aba amen. Akanak aba sakonesko anav avri sas iskirime, avri pushnas amen. Avri shaj phiras ando foro, sas amen kasavo lil, NDP, kado sas ando lil iskirime. Pala duj-trin dyes kothe resle le amerikanura. Kathe ande Lübeck ande shkola reslas amen o slobodija majushi sas.Le amerikanura andre avile ando foro tele xutyilde o foro. Inke duj dyesesa majanglal pherdyi sas e avlina nyamcocke ketanenca, autovenca. Le nyamcura aba cirdenas pen avri kothar. Andar e shkola pale ande jekh ketanenge kher zhasas. Desh-deshudujzhene samas anda jekh kher. Vi muri pheny kothe sas, thaj vi rakhadyilom mure dadeske nyamonca. Chi na zhanglom pala lende ke muro dad andar e Austria sas. Ande jekh kurko jekhvar, inke vi mozivo denas amenge. Muri pheny chi na avilas khere andar o Lübecki, romeste gelas, ke kade shaj gele avri ande e Csehszlovakija. Me somas pasha late kanak colaxarde. Aba akanak korkores ashilom.

kal, hozták a meleg tejet. Nem bántottak már minket. Addigra már névsorok voltak, kikérdeztek bennünket. Kimehettünk a városba is, volt egy kis kártyánk, NDP, ez volt ráírva. Két-három nap múlva odaértek az amerikaiak. Lübeckben, az iskolában ért bennünket a felszabadulás, május kilencedikén. Az amerikaiak bevonultak zenére, elfoglalták a várost. De két nappal elôtte még tele volt az iskola udvara német katonákkal, teherautókkal, motorokkal. Azok már menekültek vissza. Az iskolából aztán újra laktanyába kerültünk. El voltunk osztva, tizen-tizenketten egy szobában. Az unokatestvérem is ott volt, meg apám rokonaival is megismerkedtem, akikrôl nem is tudtam, mert apám osztrák volt. Egy héten egyszer még elôadás is volt nekünk, mozi vagy revümûsor, kaptunk rá jegyet. Az unokatest vérem nem is jött haza, a lübecki laktanyában megismerkedett valakivel, és férjhez ment Csehszlovákiába. Ott Lübeckben össze is házasodtak, úgy mehetett ki csak Csehszlovákiába. Én voltam az egyik tanú. Egyedül maradtam. Nagyon hiányzott. (…) Olyan beteg lettem utána, hogy Hamburgban meg Lübeckben kórházba kerültem. És csak negyvenhat augusztus tizenhatodikán kerültem haza. Az orvosok is kérdezték, hogy milyen injekciót kaptam, de nekik sem tudtam megmondani. Nem is injekció volt, hanem egy fecskendô. Attól fejlôdött vissza a méhem. Mikor férjhez mentem, azt mondta a fôorvos, hogy akkora a méhem, mint egy tizenkét éves gyereknek. Hatévi kezelés után született az elsô

we woke up, when they came with the soldiers and brought us warm milk. They did not hurt us anymore. They had lists of names and they asked questions.We could go out to the city, we had a little card, NDP was written on it. Two or three days later the Americans arrived. On liberation day, on the 9th of May we were at the school in Lübeck. The Americans marched in, they played music and took over the city. Only two days before, the courtyard of the school had been full of Ger man soldiers, trucks and motorcycles.They were already running away. From the school we were taken to the military barracks. Twelve of us were in one room. My cousin was there and I met the relatives of my father. Since my father was Austrian, I did not know these relatives. Once a week there was a performance for us, a variety show, they had given us tickets for that. My cousin did not come home. She had met someone at the military barracks in Lübeck and got married and moved to Czechoslovakia. They’d got married there in Lübeck because she could not go to Czechoslovakia otherwise. I was her witness. I was left alone. I missed her. (…) After that I got so sick that I was taken to the hospitals in Hamburg and in Lübeck. I only got home on the 16th of August in forty-six. The doctors asked me what kind of injection I had been given, but I could not tell. It was not an injection, but a syringe. Because of that my womb had regressed. When I got married the doctor said that my womb was like a womb of 87

(…) Nasvalyi kerdyilom ando Hamburg, thaj ande Lübecki, ingerde man kaj le doktori. l946 augustushi sas kanak khere avilom. Le doktorura pushnas mandar sosko pusajipo dine man ande lageri, chi lenge na zhanglom te phenav. Kasavo drab pusade ande mande, sostar kethane gelas muro miho. Kanak romeste gelom dikhlas man jekh doktori, thaj phendas mange, muri miho kasavi sar jekh deshuduje bersheske shake. Pala sohv bersh rakhadyilas muro angluno shavoro. Shov bersh sas ande mande phabaripo. Kanak khere avilom aba khonyik chi zhanglas khanchi pala mande. Ando doktorano kher kethane pinzharkerdyom jekha khelnyilkasa andar e Austrija sas. Kethane zhasas khere augustushi sas, voj ando Müncheni pinzhardas varikon chi na avilas majdur. Man deportalicko lila sas, kodo te sikadyom, chi trubulas te potyinav vash o xaben, thaj vash o zibano. Korkores avilom khere zhikaj e Sopronperesztegi. Avilom zhikaj o Soproni kothar zhikaj e Nagycenk, thaj kothar pe punre ande Peresztegi. Deshefta samas kas ingerde, chi jekh na avilas palpale. (…) Khere reslom detehara sas, phenav jekh romnyake kon pasha ame beshlas: Lashi detehara Reska nuna! Phenel vi voj menge: Lashi detehara. Kas rodes? Phenav Reska chi pinzhares man, me som e Magdus. Dragona Devla, phenel, zha-zha ke te dikhel tut tyi dej akanak merel. Me aba chingardomas, sakon opre ushtyardom. Chi na somas ke mande, numa pala duj-trin dyes, pala kode phendomas so peci88

gyerekem. Hat évig mindig petefészek-gyulladásom volt, meg méhgyulladásom. Mire felgyógyultam, már senki ismerôsöm nem volt. Az itthoniak nem is tudtak rólam semmit. A kórházban megismerkedtem egy osztrák táncosnôvel. Együtt indultunk el augusztus tizenharmadikán, de ô Münchenben megismerkedett valakivel, nem is jött tovább. Nekem csak a deportált igazolványomat kellett megmutatnom, és ingyen ennivalót kaptam, felszállhattam minden vonatra. Teljesen egyedül jöttem haza, egészen Sopronperesztegig. Eljöttem Sopronig, Sopronból Nagycenkre, és onnan gyalog eljöttem haza, Peresztegre.Tizenhetünket vittek el, nem jött senki vissza. (…) Hazaértem hajnalban, a szomszédasszonynak mondom: jó reggelt Reszka néni. Mondja ô is: jó reggelt, kit tetszik keresni. Mondom, Reszka néni, a Magdus vagyok. Édes jó istenem, azt mondja, menjél, menjél, mert anyád meghal most, ha meglát. Én már elkezdtem sikongatni, mindenki fölriadt. Nem is igen tértem magamhoz csak két-három nap múlva, akkor kezdtem mesélni nekik. Akkor aztán körülvettek, a szomszédok, mindenki, hogy még mondjam, még mondjam. Nem tudták a gyerekek, hogy ki vagyok. Azt hitték, egy bácsi jött, mikor megérkeztem.A két kisfiú magázott. Nem tudták, hogy ki vagyok. Senki nem gondolta, hogy életben maradtam ezalatt a két év alatt. Az édesapám megmaradt, nem volt már rá idejük elvinni ôket. Az én családomból mindenki megkerült, de a faluból senki más nem jött

a twelve-year old.They treated me for six years before I gave birth to my first child. I had ovaritis and inflammation in my womb for six years. By the time I recovered, I had no acquaintances. My family at home did not know anything about me. In the hospital I met an Austrian dancer. We left together on the thirteenth of August, but she met someone in München and did not go further. I only had to show my deportation ID and I was given free food, and I could get on any train. I travelled home all by myself to Sopronpereszteg. I took the train to Sopron, from Sopron to Nagycenk, from there I walked home to Pereszteg.They had taken seventeen of us and nobody came back. (…) I arrived home at dawn and I said to the neighbour: ‘Good morning Aunt Reszka.’ She said: ‘Good morning, who are you looking for?’ I said: ‘Aunt Reszka, it’s me Magdus.’ ‘Oh my God!’ – she said – ‘Go, go, because your mother would die, if she saw you!’ I cried out and everybody woke up. I did not recover for two or three days, when I started telling them stories. Then all the neighbours, everybody sat around me and asked me to tell them more, and more. The children did not know who I was. They thought that an old man came when I arrived. The two little boys addressed me formally.They did not know who I was. Nobody thought I would have survived these two years. My father survived. They did not have the time to take him. In our family everybody was

sajlas manca. Atunchi pasha ma beshnas le manusha thaj phennas: sar sas, so sas phen inke. Le shavora chi zhangle kon som. Kodi gindyisarde jekh mursh som. Khonyik na gindyisardas, ke me inke zhuvav pala duj bersh. Muro dad ando trajo ashilas, ke les na ingerde, nas aba lenge kattyi vrema. Andar muri familija sakon khere avile, andar o gav khonyik. Pale nasvalyi kerdyilom butaig. Pinzhardom mure romes, chi avlasas slobodo romeste te zhav. Butivar shundom kathar mura sokra soske zhulya andan kathe, kadi chi zhanel kaver numa te pashlyol. So shaj kerdomas, nasvalyi somas. (…) Muri phrala aba sa mule. O majcino adyes malavlas mange telefono andar e Pesta. Xutyilav andar e Frankfurta le phurikane love.Ando marciushi xutyildom majsigo. Sako trito shon xutyilav jekhvar eftashel thaj panzhvardesh marki.Vi muri cine onoki sa pushen man, sar sas atunchi e luma.

vissza. Senki nem jött vissza. Megint beteg lettem, sokáig. Megismertem a férjemet, nem szabadott volna még férjhez mennem. Hányszor hallottam, amikor az anyósom mondta, hogy milyen nôt hoztál ide, nem tud mást, csak fekszik. Hát beteg voltam. (…) Azóta majd’ mindegyik testvérem meghalt. De a legkisebb öcsém épp ma telefonált Pestrôl. Kapom a nyugdíjamat Frankfurtból. Most márciusban kaptam elôször, háromhavonta hétszázötven márkát kapok. Az unokáim is mindig arról kérdeznek, hogy hogyan volt.

found, but from our village nobody else had come back. Nobody had come back. I was ill again for a long time. I met my husband, but I shouldn’t have married him then. I have heard my mother-in-law tell him: ‘What kind of woman have you brought here? She cannot do anything, but lie.’ Well, I was ill. (…) Since then, almost all of my brothers and sisters have died. But my youngest son just telephoned me from Pest. I receive my pension from Frankfurt. It was sent to me for the first time in March, I get seven-hundred-and fifty marks for three months. My grandchildren keep asking me how it was.

89

„Pala kode avri maladilas o ratvalo nasvalyipo, ke kethane kidam vi le gilchanengo kozha. Maj bu sar le dopash manusha mule, kasa kethane avri gelam. Pernas sar le mache. Vi atunchi but zsene mule, kana avile le amerikana, ke von pale dine o lasho xajipo, haj amaro per, haj porr kethane shutyilas, atunchi anda kode mule le manusha."

„Aztán kitört a vérhas-járvány, mert összeszedegettük az udvarról a krumplihéjat is. Több mint a fele meghalt, akikkel együtt mentünk ki. Potyogtak, mint a legyek. De akkor is sokan meghaltak, amikor az amerikaiak bejöttek, mert adták a jó ételeket, és ugye, a gyomor meg a belek össze voltak száradva, akkor meg azért haltak meg.”

‘Then the dysentery epidemic broke out, because we even picked up the skin of the potato from the ground. Almost half of those, with whom we travelled had died. They were dying off like flies. But many had died when the Americans came, because they gave us good dishes and our stomach bowels were shrunken, so many died because of that.’

Sztojka Istvánné, Margit

Sztojka Istvánné, Margit

Mrs. István Stojka, Margit

Ande Bölcske, Tolna megya rakhadyilom, ando 1927. Ando shkola chi phirdem, chi te ginavav chi te skirin na zhanav. Deshupanzhesko bersh somas kanak muro paluno rom tele avilas kat har e Peshta ande Bölcske. Leski familija grastengo kupeci sasle, voj basharelas haj vi anda kodi phirlas akorde. No ande jekhavres kam lam, haj vi nashadyilam, sar le rom sityile. Opre avilom te beshas ando Csepeli, mure romeske familija khate beshas, vi voj khate beshlas haj ando fabrika kerlas butyi. Me khere somas la sokrasa, mure romes ingerde, atunchi palpale gelam ando Bölcske. Shavorra nas inke ame. Avilas o baro maripo. Zhanglam, kathar o Csepeli but bibolden ingerde. Vi mure romes ingerde ketaneske pe Kistarcsa, khaj khetane kiden le manushen. Le nyamcura kamne te ingren les: voj nashadyilas, bax sas les, kamnas les le bare ketana, ke bashavlas lenge. Anda kede, kanak kamne te ingren len, kolopo cirdas anda lesko shero, haj kothe shutas pes, kaj sas le phure, kon ashadyile. Kade skepisajlas, ke le rusura opre slobodisarde o tabori.

Tolna megyében, Bölcskén születtem ezerkilencszázhuszonhétben. Iskolába nem jártam, írni-olvasni nem tudok. Tizenöt éves voltam, amikor a késôbbi férjem lejött pestrôl Bölcskére. A családja lókupeckedéssel foglakozott, de ô muzsikálgatott is, akkor is avégett járt arra. Na, és egymásba szerettünk, megszöktünk, ahogy az a romáknál lenni szokott. Feljöttünk lakni Csepelre, az uramnak a családja mindig is itt lakott, ô is itt dolgozott gyárban. Én meg itthon voltam az anyósommal meg az uram családjával, egész addig, míg el nem vitték az uramat, akkor visszaköltöztem Bölcskére. Gyerekünk még nem volt akkor, mert többször elment. Jött a háború. Azt tudtuk, hogy rengeteg zsidót elhurcoltak, innen Csepelrôl is. Elvitték az uramat is, leventének vitték Kistarcsára, a gyûjtôtáborba. A németekhez akarták kivinni, de megmenekült: szerette a táborparancsnok, mert sokat muzsikált neki. Ezért, mikor vitték volna ôket el, egy kalapot húzott az uram fejébe, és odatolta az öregek közé, akik marad-

I was born in Tolna county, at Bölcske in 1929. I did not go to school, I cannot write and read. I was fifteen when my late husband came from Pest to Bölcske. His family worked as horsedealers, but he also played music, and this was why he was there then. So, we fell in love and eloped, as was usual with the Roma. We came to live here in Csepel; the family of my husband had always lived here, and he also worked here in the factory. I had stayed here with my mother-in-law and my husband’s family until they took him away; then I moved back to Bölcske. We did not have children then because I miscarried many times. The war came. We knew they had taken a vast number of Jews from Csepel. They had also taken my husband as a soldier to the transit camp at Kistarcsa. They wanted to take him to Germany, but he avoided that: the commander of the camp liked him because he had often played music for him. So when they were taking the men away, the commander put a hat on my husband’s head and pushed him among

90

Atunchi pe Kistarcsa kamlom te zhav mure romeste, te dikhav, kanak man ingerde. Numa jekh dyesesa maj palal te zhav, muntosajvav. Mura sokrasa kathe beshlam, ande kede vulyica, kathe sutom. Le maj but rom ando Királyerdô beshlas. Vi len kethane kide. Ando stafil kaj le panzh chasi avile le sulicishti, haj krujal xutyilde amaro kher. Phende: anen tumenca tigelye haj tejari. Andre ingrde amen po csepelisko shingalengo than, kothar pe Óbuda andek fabrika. Jekh, duj dyes samas ande kode fabrika. Pe pasavo than beshamas, kaj le vajki tatyarnas. Nas amen vasura, thaj andar kode formura xalem, ando sastro sas le. Sas kothe vi biboldura, na amenca. Sulicishti ketana lenas sama pame. O jekh kode phendas: „adal, lashe avna konzerveske”, atunchi inke na zhanglam, pe soste vorbin. Inke kethane samas le murshenca. Zhulye, mursha, shavorra.Vi man kade line, sar le shavorren, numa anda kode na xutyildom palal numero ande muri kuj. Mure romeski pheny voj aba xutyildas. Kothe inke shaj avile te dikhen amen. Man nas nyamo, muri dej ande Bölcske, na zhanglas so si manca. Jekhvar apoj avilas o Hitleri, haj le ketana. Andre shude ame ando vagono, sar le guruvnyen. Variso londo, khandino, dine te xas. Paji nas. Le manusha kothe ando vagoni xinde pel mule, opral pe mulen sutam. But zhene samas, numa roma. Jokhar apoj tordyilam ando Raho, kado aba ando Nyamcicko Them si. Kothar ingerde amen maj dur ando BergenBelsen. Kaj tordyilam, sako than lageri sas. Te xas kiradyi guglo ropaj xutyildanm, andek

tak. Így menekült meg, mert aztán az oroszok felszabadították a tábort. (…) Éppen Kistarcsára mentem volna látogatni az uramat, amikor elhurcoltak. Ha csak egy nappal késôbb jövök, megmenekülök. Az apósomékkal itt laktunk, ebben az utcában, itt szálltam meg. A többi roma a Királyerdôben lakott. Ôket is begyûjtötték. Hajnal öt körül jöttek a nyilasok, körülfogták a házat. Azt mondták: egy csajkát vagy egy lábost vigyünk magunkkal. Bevittek a csepeli rendôrkapitányság ra, onnan Óbudára a téglagyárba. Egy vagy két napig voltunk a téglagyárban. Olyan helyen laktunk, ahol a téglákat melegítik, vagy mit. Vasból voltak olyan formaszerûségek, abból ettünk, mert nem volt csajkánk. Voltak ott zsidók is, de nem velünk. Nyilas katonák vigyáztak ránk. Az egyik azt mondta: „na, ezek jók lesznek konzervának”, de mi nem tudtuk még akkor, hogy mirôl beszélnek. Akkor még együtt voltunk a férfiakkal. Nôk, férfiak, gyerekek. Engem is úgy vettek, mint gyereket, csak ezért nem kaptam késôbb számot a karomba. De a sógornôm már kapott. Ott még jöhettek minket látogatni. De nekem nem volt hozzátartozóm, anyám Bölcskén végig nem tudta, hogy mi lett velem. Egyszer aztán jött a Hitler személyesen, meg a katonák. Bevagonoztak minket, mint a marhákat.Valami sós, büdös valamit adtak enni. Vizet meg egyáltalán semmit. Az emberek odapiszkítottak a vagonba, a halottak tetején aludtunk. Nagyon sokan voltunk, csak romák.

the elderly who remained here.This was how he escaped, because after that the Russians liberated the camp. (…) I was about to visit him at Kistarcsa, when they carried me off. If I had gone a day later, I would have evaded them. We lived here with my father-in-law, on this street. I stayed here. The other Roma lived at the Királyerdô. They had collected them as well. Around five o’clock in the morning the Arrow Cross men came, surrounded the house. They said we should take a bowl or a pot with us. They took us to the police headquarters at Csepel and from there to the brickyard in Óbuda. We were in the brickyards for one or two days. We lived close to the place, where the bricks or something else was heated. We used some iron vessels, because we did not have bowls.There were Jews as well, but not with us. Arrow Cross men guarded us. One of them said : ‘These would be good for preserves’, but we did not know what it meant then. At that time we were still together with the men. Women, men, children. They regarded me as a child as well, so that was why they did not mark me later on on my arm with a number. However, my sister-in-law was marked. People could still visit us there. But I did not have any relatives, my mother at Bölcske did not know what had happened to me. Once Hitler came personally and his soldiers. They put us in wagons like cattle. We were given a stinky and salty thing to eat. But no water at all. People fouled up the wagon, we were sleep91

dyes jokhar. Manro jekh piko, andek shon jokhar. Andre pelas muri tigalya ande tatyi zumi. Rovlyindos rodos ande zumi te rakhav e tigalya. Zhungales phabardom muri kuj. Amenca na kerade butyi, numa le biboldenca. Na zhanav, le murshenge so trubulas te keren, atunchi aba na samas lenca. Sas, kana avri trade purangles po jiv, haj shudro palyi shorde pe amende. Me jokhar aba na zhanglom avri te zhav, ke tifusosho somas, o gornyiko la pushkasa kade pe muro vast maladas, inke vi akanak hatyarav. Pala kodo baro nasvalyipo puterdom, vash kode ke kethane kidam vi le kolompirengi kozhi. Maj but sar dopash andar intrego manusha mule. Kade pernas sar le macha.Vi atunchi but manusha mule, kanak andre avile le amerikanura, ke dennas amenge but lashe xaben, numa atunchi aba amare perra thaj porra kethane sas le shushime, vash kede mule. (…) Vi amen ingerde ando Auschwitzo te na aven le amerikanura. Pe sakofelo zhannas le biboldura phennas amenge: na daran, ke aven aba le amerikanura. Le nyamcura inke pe kodo dyes, kana hatyarde, ke aven, mirgisarde intrego xalyipo, te shaj mudaren sakones. Le biboldura hatyarnas le nyamconge shib, haj phennas amenge, te na xas kanchi, ke le nyamcura sako felo mirgisarde. Andre avile le amerikanura, kurko sas chi akanak na bistrav. Ande amenge but xalyipo. Man sas godyi, chi xalom but andar o xaben, majsigo numa teja pilom but. Kade na mulom, atunchi aba na zhanos te zhav, ke ando muro per 92

Na, aztán egyszer megálltunk Rahóban, ez már Németországban van. Onnan vittek tovább Bergen-Belsenbe. Ahol megálltunk, mindenhol tábor. (…) Enni mindig fôtt céklát adtak, napjában egyszer. Kenyeret, egy picike darabot, havonta egyszer. Beleesett egyszer a csajkám a forró céklába. Én meg sírva turkáltam a lébe, hogy megtaláljam. Csúnyán felhólyagosodott az egész karom. Minket nem dolgoztattak, csak a zsidókat. Nem tudom, a férfiaknak mit kellett csinálni, mert akkor már külön voltak tôlünk.Volt, hogy kihajtottak minket mezítláb a hóra és hideg vízzel locsolgattak minket. Én egyszer már nem bírtam kimenni, a tífusz miatt, az ôr úgy rávágott puskával a kezemre, hogy néha még most is érzem. Aztán kitört a vérhas-járvány, mert összeszedegettük az udvarról a krumpli héjat is. Több mint a fele meghalt, akikkel együtt mentünk ki. Potyogtak, mint a legyek. De akkor is sokan meghaltak, amikor az amerikaiak bejöttek, mert adták a jó ételeket, és ugye a gyomor, meg a belek össze voltak száradva, akkor meg azért haltak meg. (…) Minket is vittek volna Auschwitzba, ha nem jönnek az amerikaiak. A zsidók valahogyan mindenrôl tudtak, ôk mondták: most már ne bánkódjunk, mert jönnek az amerikaiak. A németek még azon a napon, amikor már érezték, hogy jönnek, megmérgezték az egész ennivalót, hogy egyszerre intézzenek el mindenkit. De a

ing on top of dead bodies.There were lots of us, just Roma. Once we stopped at Raho, we were already in Germany. From there they took us to Bergen-Belsen. Where we stopped, we saw camps everywhere. (…) They only gave us boiled beetroot once a day. A little piece of bread once a month. Once I dropped my bowl into the boiling beetroot. I was crying when I reached out for it. My whole arm got blistered badly. We did not have to work, only the Jews. I don’t know about men, because by then they had been separated from us. Sometimes they drove us out to the snow barefoot and poured water on us. Once I could not go out because of the typhus and the guard hit my head so hard, that it still hurts sometimes. Then the dysentery epidemic broke out, because we even picked up the potato skin off the ground.Almost half of those with whom we travelled had died.They were dying off like flies. But many had died when the Americans came, because they gave us good dishes and our stomach bowels were shrunken, so many died because of that. (…) We would have been taken to Auschwitz, had the Americans not come. The Jews somehow knew about everything, they told us we should not be sad because the Americans were coming. On the day the Germans felt that the Americans were coming, they poisoned the food in order to get rid of everybody at once. But the Jews understood their language and

sas o nasvalyipo. Teja pilom haj kekso xalom. Avilas o doktori haj hutyildam pusajipo. Azhukarde, kanak opre zurardyam.Atunchi apoj po zibano shute amen. Khere, ande Keleticko stancija azhukarnas amen. Rusicka love dine amen, thaj na resnas khanchi. (…) Zhanglem, muro rom kethane ashadyilas jekh bashavicko romnyasa, ke kode gindyisardas, chi avav khere. Kana shundas, ke zhuvav, tele avilas pala mande ande Bölcske, kaj muri dej. Mukhlas vash ma la nyeve romnya. Palpale gelem ando Csepeli kaj muro sokro beshlamas, muro rom butyi kerlas sar sirmari, haj kolompari. Phirlas inke te bashavel ando bijav. Avile le shavorra: desh rakhadyile haj shtar ashadyilas, duj shave, duj sheja. Le maj but mulanes rakhadyile. Tranda taj shov bersh beshlom mure romesa. Kana mulas: 1977 sas. Pala kode kethane ashadyilom le Mohácsi Gusztávesa. Kodo pale desh bersh beshlas vash ej politika ando robija. Pala leste na khutyildom kanchi love, baren vi les deportalisarde. Kattyi marde les, nasvalo kerdyilas lesko buko. Deshupanzh bersh kerdom butyi ando Ungriko Postovicko Fabrika, haj kaj ande jekh oficija okto bersh uzhardyom. Trinvardesh taj inje mije love phirel mange akanak. Pal muro rom numa panzh shela xutyilav, ke na somas lesa colaxarde. Mure sheja sigo gele romeste. Shtarzhene beshamas kathe: muro shavo, ej bori, haj muro cino nyepoto, haj me. Bish taj duj cine nepotura si man. (…) Kaver bersh avri gelem kaj o Parlamento, kana

zsidók értettek németül, és mondták, hogy senki ne egyen, mert meg van mérgezve az étel. Bejöttek az amerikaiak, vasárnap volt, soha sem felejtem. Hoztak sok ennivalókat. Nekem volt eszem, nem ettem a sok ételbôl, elôször csak teát ittam, sokat. Így nem haltam meg, pedig akkor már csak mászni tudtam a kondérig, mert benne voltam a hastífuszban. Teát ittam, meg azt a finom kekszeket ettem. Na, aztán mindjárt orvosok voltak, kaptunk injekciókat. Meg várták, míg felerôsödünk. Akkor aztán vonatra tettek minket. Itthon a Keleti pályaudvarnál jelentkeznünk kellett. Adtak nekünk ilyen ruszki pénzeket, nem nagyon volt értéke. (…) Megtudtam, hogy a férjem összeállt egy muzsikus asszonnyal, mert azt hitte, hogy nem jövök haza. De mikor meghallotta, hogy élek, lejött értem Bölcskére az anyámhoz. Elhagyta értem az új asszonyát.Visszaköltözünk Csepelre apósom házába, az uram kiváltotta az ipart, drótos meg bádogos volt. Meg járt muzsikálgatni lakodalmakba. Jöttek a gyerekek: tízbôl négy maradt meg, két fiú, két lány. A többi halva született, meg több vetélésem is volt. Harminchat évet éltem összesen az urammal. Hetvenhétben halt meg. Utána lett nekem a Mohácsi Gusztáv az élettársam. Az meg tíz évet volt politikai hadifogoly. Utána nem kaptam semmit, pedig ô is deportált volt. Annyit megverték, hogy tüdôrákot kapott. Tizenöt évet dolgoztam a Magyar Posztóba, meg az IKV-nál nyolc évet takarítottam. Har-

told everybody not to eat because the food had been poisoned. The Americans came on a Sunday, I will never forget. They brought a lot of food. I was clever enough not to eat much food, first I drank a lot of tea.This way I did not die, though I had typhoid fever and could only crawl to the kettle. I drank tea and ate delicious crackers. And the doctors came and gave us injections. They had waited for us to become stronger. Then they put us on a train. Here at the Keleti station we had to report. They gave us Russian money, but it was not worth much. (…) I learned that my husband got together with a musician woman, because he thought I would not come home. But when he heard that I was alive, he came down to Bölcske to my mother. He left his new woman for me.We moved back to Csepel, the house of my father-in-law, my husband worked as a tinsmith. And he played music at weddings.Then we had children: out of ten four have survived, two boys, two girls. The others were stillborn and I had many miscarriages. I lived with him for thirty-six years. He died in seventy-seven. Since than Gusztáv Mohácsi has become my partner in life. He was a political prisoner of war for ten years. I did not get anything after him, although he had been deported as well. They had hit him so many times that he got lung cancer. I worked ten years at the Magyar Posztó, and cleaned at the IKV for eight years. My pension is thirty-nine thousand. I only receive five 93

sas o porrajmosi, mange aba zurales dosta si anda kado trajo. Sode me nasul trajisardom ando lageri, chi ej Amerika, chi o Svajco na zhanel palpale te potyinel.

94

minckilencezer forint a nyugdíjam. Az élettársam után havi 500 forintot kapok a nyugdíjam mellé, mert nem voltunk megesküdve. Ez nagyon kevés, elmén a lakásra. A lányaim is korán mentek férjhez. Négyen lakunk itt: a fiam, a menyem, a kisunokám, meg én. Nekem dédunokám is huszonkettô van. (…) Tavalyelôtt kimentem a parlament elé a Porrajmos évfordulóra, de már nekem nagyon elegem van ebbôl az egészbôl. Azt, amit mi szenvedtünk a táborba, sem Amerika, sem Svájc nem tudja megfizetni.

hundred extra forints with my pension on account of my partner in life, because we were not married. This is too little, and I spend it on the flat. My daughters married early.The four of us live here: my son, my daughter-in-law, my grandchild and me. I have twenty-two greatgrandchildren. (…) The year before the last, I went in front of the Parliament for the Porrajmos anniversary, but I had enough of this. Our sufferings can be paid off neither by America, nor by Switzerland.

Terne roma

Férfiak

Young men

„Me numa le mulen dikhlom, tele shorde len mesosa, thaj gelas e pizdani lovitra, thaj pe lende pizdas e phuv, thaj gata, Devlesa! Ando Dachau dikhlom kede, ando shtarvardesh thaj panzh bersh. Atunchi aba nas lageri, butyi te keras ingerde amen. Hunisardam le manushen. Kade trin-shtar dyes samas kothe, le mulen tele prahosardam thaj kattyi gata. E phuv pizdasas pelende kade sas. Devlale bezex, le manushenge te vorbij! Rovavrovav."

„Én csak a halottakat láttam, leöntötték ôket mésszel, ment a tolókocsi, rányomta a földet, oszt Isten velük! Dachauban láttam ezt, negyvenötben. Akkora már megszûnt a tábor, dolgozni vittek oda minket. Temettük az embereket. A lapát meg az ásó a kezünkbe, aztán szépen ástuk az embereket. Úgy három-négy nap voltunk ott, a hullákat letakartuk, annyi. Lapáttal, ásóval. A földet nyomtuk rájuk. Ez volt. Hej, Istenem, de kár az embernek beszélni! Siralmas volt. Siralmas”.

‘I only saw dead bodies, they poured lime on them, the cart went, they put soil on it, and good bye! I saw it in Dachau in fortyfive. By then the camp was closed down, we were taken there to work. We buried people. Shovel and spade in our hands and we buried them. We were there for three or four days, we covered the bodies, that’s it. With shovel and spade. We shoveled soil on them. That was it. Hey, my God, it is no use speaking about it! It was miserable. Miserable.’

Krasznai Rudolf Krasznai Rudolf

l927-o rakhadyilom ando Pécso ande jekh cino kashtuno kher beshlam, ando Pipacs vulyica. Ande Baranya trajisardom zhi kaj na somas tranda thaj trin bersengo. Muro dad, thaj muri dej kaj le barvale gazhe kernas butyi. Pala kode muro dad mukhlas mura da, muri dej korkores barardas amen. Muro dad pale romnya las. Shtarzhene samas phrala, me somas e majphuro, muri dej kerlas butyi. (…) Desh bershengo shaj somas kana reslam e 1942-43-e bersha, aba atunchi vorbinas pala o romani pushipe thaj pala o biboldo pushipe. Shtarvardesh thaj trinengo agor aba xutyelde le biboldura e galbeno cherhaji. Reslam o shtarvardesh thaj trin atunchi aba deshefta bershengo somas, ando leventi phiros, sittyilam te pushkin, thaj sar te boldas amen po chacho, thaj po stungo rig. Sar le chache ketana. Atunchi 96

Rudolf Krasznai

Huszonhétben születtem Pécsen, egy szobakonyhás kis faházban laktunk a Pipacs utcában. Baranyában éltem egész harminchárom éves koromig. Apámék az uradalmakban dolgoztak. Aztán elváltak a szüleim, édesanyám egyedül nevelt minket. Apám újra megnôsült. Nem nôsült, hanem asszonyt fogott magának, mert a nôsülés, az más. Négyen voltunk testvérek, én, a legidôsebb, meg édesanyám dolgoztunk. (…) Tizenéves voltam, mikor elértük negyvenkettôt-negyvenhármat, elkezdôdött a cigánykérdés és a zsidókérdés. Negyvenhárom vége felé megkapták a zsidók a sárga csillagot. Elértük a negyvennégyet, már tizenhét éves voltam, leventébe jártam. Tanultunk lôni, célozni, jobbra át, balra át, hátra arc, mindent. Mint a rendes katonák. Akkor megkaptam a csendôrségre a behívót. A testvéreim nem, édesapám sem, csak engem vittek el. Azért kaptam sas behívót, mert

I was born in twenty-seven at Pécs. We used to live on Pipacs street in a little wooden house with one room. I lived in Baranya county until my 33rd birthday. My father worked in manors. My parents divorced, my mother raised us all by herself. My father got married again. Or rather, he did not get married, but he got a woman for himself, because getting married was something else. There were four of us. Me, the oldest, and my mother, we worked. (…) I was in my teens in forty-two and forty-three. The persecution of the Roma and Jews had just started. At the end of forty-three the Jews were given the yellow stars. In forty-four I was seventeen and I used to go to the Levente. We were taught how to shoot, aim, turn left, right, back and everything like regular soldiers.Then I received my call-up papers.They only took me,

xutyeldom o andreakharesko lil. Mure phralen, chi mure dades na akharde numa man. Andar kode xutyildom kasavo andreakharesko lil SAS, ke kasavo somas aba sar jekh ketana. Andre gelom ando Szentlôrinci po shingalipo. Butzhene samas kothe. Na numa kothar ingerde romen: ingerde andar Sellyo, andar Csányoszlóvo. Kothar pale kethane kide le intrego ternipen, inke vi le phure romen. Jekh dopash dyes inkerde kothe sakones, sakones opre iskirinde, thaj ingerde amen zibanosa pe Pélportpuszta ande gettovo, ande jekh lungo gurunyengo kher, pe biboldenge than. Samas karing

levente voltam, katonákhoz hasonlítottak bennünket. Bementem a szentlôrinci csendôrsége. Rengetegen voltunk. Nem csak arról vitték el a cigányokat: vittek Sellyérôl, Csányoszlóról is. Ott például összeszedték az egész fiatalságot, még az idôsebb embereket is. Egy fél napot ott tartottak, mindenkit felírtak, és vittek bennünket vonattal Pélportpusztára a gettóba, egy hosszú istállóba, a zsidók helyére. Vagy négy-ötezer cigányt. Suhogott a szalmában a tetû. Úgy elteltünk vele, hogy csutakkal söpörtük le magunkról. Egy hónapig voltunk ott: mikor már katonák is eltetvesedtek, és ezt látta a századparancsnok, a Horváth hadnagy, elvittek bennünket a fertôtlenítôbe, és onnan Mohácsra a gimnáziumba, gyalog. Mentünk másfél vagy két napot. Aki nem bírta a tempót, ottmaradt az országúton, fejbe lôtték, mint a kutyát. Nem volt kegyelem. (…) Egy hónapig voltunk Mohácson munkaszolgálatban. Lefertôtlenítettek minket, kopaszra vágtak, nem hagytak szôrzetet sehol, semmit. Megkaptuk a katonai ruhát. Magyar nemzeti szín szalagot kaptunk a bal kezünkre, aztán jó napot. Az egyik oldalon voltunk mink, a másik oldalon a zsidók. Kiabálták: a zsidókat viszik! Bakancs

not my brothers nor my father. I got drafted because I was in the Levente and they compared us to soldiers. I went to the gendarmerie at Szentlôrinc. There were lots of us. They did not only take Roma from the neighbourhood, but from Sellye and Csányoszló, as well. There they collected all the youth and the elderly, too. They kept us there for a day; they wrote down all the names and transported us by train to the ghetto at Pélportpuszta, to a long stable, to the Jews’ place. At least four or five Roma.The lice in the straw were cracking. We were covered with lice so badly that we swept ourselves with wisps.We were there for a month. Then the soldiers also got lousy and the company commander, 2nd lieutenant Horváth, who saw that, decided to take us to be disinfected, and from there we walked to the grammar school in Mohács. We were walking for one and a half or two days. Those, who could not keep up were shot in the head like a dogs and left at the side of the road. There was no mercy. (…) We were in a forced labour camp in Mohács for a month.They disinfected us, shaved us bald, shaved off all our hair, everywhere; they gave us a military uniform which had a ribbon with the Hungarian national colours on it, and good-bye.We were on one side and the Jews on the other. Some were shouting: ‘The Jews are taken away! Off with the boots, so they won’t patter!’They carried them in their hands. On the train they could put them back on.When they were taking us, it was shouted: ‘The Gypsies are taken away!’ 97

e shtar-panzh mijje. E suluma pherdyi sas zhuvenca. Kade shiladam palamende e zhuva. Jekh shon samas kothe: inke vi le ketana zhuvali sas, dikhlas kadi le ketanenge poronchniko, kade busholas Horváth, ingerde amen ande jekh kasavo than thaj tele uzharde amen, kothar ando Mohácsesko shkola. Gelam jekh-duj dyes,kon na zhanglas te zhal kothe ashilas po drom, ande shero pushkinde les, sar jekh zhukles. Nas kecmec. (…) Jekh shon samas ando Mohácsi butyi te keras, tele thode amen, tele randine amen tele shinde le bal, le zare. Xutyildam le ketanenge gada. Ung riko nacionalicko chita xutyilaldam pe amare stungo kuj, apoj lasho dyes. Pe jekh rig ame samas, pe kaver le biboldura. Chingardenas: le bibolden ingren! Bakanchi tele po punro, te na shundyon. Ando vast ingerde le bakanchi. Kana opre hulinde pe lovitra kothe opre cirde le. Kana amen le romen ingrenas, atunchi pale kode chingardenas, ingren le romen. Kodo xalam so ando jekh gettovo xutyildam. Sas kothe shaxa, thaj kolompiri. Anda kode nashtig phendam, ke somnakuno trajo sas kothe. Sas kana sas vi kasavo, kana chi xalam jekh intrego dyes. Kaj xamas, kaj na, butyi te keras, trubulasas te xas. Kana na kamne, na marde ame. Kothe sako rom malado-shindo sas ando sako minuto. Kado nas khelyipo. Biboldo, rom, mudardo sas. Gindyisardas jekh o nyamcicko ketana, xutyeldas ando vast e pushka thaj puff! Chi dikhlas kon si. Xutyildam hunavi thaj trubulas te hunavas tankicko gropa, thaj pushkengi shanco. Gindyi98

le e lábról, hogy ne kopogjanak! Vitte a kezébe. Amikor fölszállt a kocsiba, ott fölhúzhatta. Mikor minket, a cigányokat vittek, akkor meg ezek kiabáltak, hogy viszik a cigányokat. Azt ettük, amit egy ilyen gettós kaphat.Volt abba káposzta, krumpli, változatos volt. De azért nem mondhatjuk, hogy arany életünk volt.Volt olyan, hogy nem ettünk egy egész napot. Hol ettünk, hol nem ettünk, de dolgozni azt muszáj volt. Amikor nem akartak, nem vertek minket. Ott a cigány ütve-vágva volt, minden pillanatban. Nem volt játék. Zsidó és cigány kivégzés volt. Gondolt egyet a német katona, fogta a kezébe a pisztolyt és puff! Nem válogattak. Szerszámokat kaptunk, tankcsapdát, lövészárkot kellett ásnunk. Találgattuk, hogy mi lesz velünk, de az éppen annyi volt, mint mikor a macska gondol esôt. Minden pillanatban változott a parancs. Csak annyit mondtak: holnap kérem Nancsókra megyünk, vagy Babarcra lövészárkot ásni. Mi lett a vége? A jövô kedden mentünk. Ott voltunk egy hónapig, aztán tehervonattal kivittek bennünket Linzbe egy lágerba. A várostól távolabb, egy erdôben voltunk, vagy másfél hónapot. A földön feküdtünk a sárban, mint a disznók. Hát, az ághegyet ettük, meg a füvet. Nagyon kevés ennivalót adtak. A srácok megtalálták a döglött lovat, fogták a bicskát, lenyúztak a combját, kivágtak egy darabot belôle, hogy egyenek. Mentek egy száz métert, kétszáz métert, aztán meghalt a fertôzésbe, mert megette a nyers lóhúst. Ez volt. Szökni?! Az kellett volna, hogy szó nélkül

We ate what people could eat in a ghetto.We had cabbage, and potato, it was diverse. But I cannot say we lived like lords. Sometimes we ate, sometimes we did not the whole day, but we had to work. They did not hit us when the did not want to.The Roma were thrashed there all the time. It was some kind of a game. It was the extermination of the Jews and the Roma. The German soldier, whenever he felt like it, picked up his gun, and bang! They did not select. We were given tools and we had to dig communication trenches. We were guessing what would happen to us, but it was like when cats think about rain. They changed the orders every minute. Once they said: ‘Tomorrow you will go dig ditches to Nemcsók or Babarc.’ Instead, in the end, we went to work there next Tuesday. We were there for a month and then they took us on freight trains to a lager in Linz. We were away from the city in a forest. We lay on the floor like pigs. We ate buds and grass. They did not give us much; the guys had found a dead horse, they took out their knifes, stripped off the skin on its legs, and had a bite of it. Then they walked about 100 or 200 meters and died because the row, horse meat, was infected. That was it. To escape?! If someone had tried to go to the toilet or take a step without a word, they would have shot him in the head. There was martial law, it was forbidden. I cannot tell you, how many had died in our squadron. When somebody was taken away, he disappeared.They took

sardam so avla amenca, numa kattyi sas e vrema sar kanak e muca gindyil po brishind.Ande sako minuto kaver poronchi sas. Numa kattyi phende: tehara ando Nancsóko zhas thaj ando Babarco pushkengi shanco te hunavas. So avilas pe agor? Pe kaver marci gelam. Kothe samas jekh shon, pala kode zibanosa avri ingerde amen ando Linz ando jekh lageri kathar o foro majdur sas, ande jeks vesho samas sar jekh thaj dopash shon. Pe phuv pashljuvas ande chik, sar le bale. Le kashtangi agor, thaj char xamas. Zurales piko xaben denas. Le shave rakhne jekh murdano grastes, xutyilde e shuri, avri shinde jekh kotor mas, te xan. Gele kade sar jekh shel-duj shel meteri, thaj kothe mule ke xale o jivando mas. Kade sas. Te nashadyuvas?! Kodo trubulosas inke, kade te zhas varikaj, te na phenas khanyikaske khanchi. Vi ando shero pushke dinosas amen. Shtatariumo sas. Chi zhanos te phenav sodezhene mule mashkar amende. Ingerde les, thaj nas majdur. Prahosarde len sar jekh zhukles kanak murdajvel. (…) Vi le bibolden mudarnas sako than. Deshupanzh manushen avri ingerde, kodol hunisarde e gropa, le majbut ashnas krujal e gropa. Apoj pushkasa ando shero pushkinas len, thaj pernas andre. Me numa le mulen dikhlom tele shorde len mesosa, thaj gelas e pizdani lovitra, thaj pe lende pizdas e phuv, thaj gata, Devlesa! Ando Dachau dikhlom kede, ando shtarvardesh thaj panzh bersh. Atunchi aba nas lageri, butyi te keras ingerde amen. Hunisardam le manushen. Kade trin-shtar dyes samas kothe, le mulen tele

menjen valaki vécére, vagy egy lépést! Agyon is lôtték volna. Statárium volt, nem lehetett. Nem tudnám megmondani, hogy hányan halhattak meg a századból. Azt elvitték, hát az eltûnt. Elvitték, és a másik csoportból az emberek elásták, mint a kutyát, mikor megdöglik. (…) A zsidókat is, ölték, mindenhol. Tizenöt vagy húsz embert kivittek, azok megásták a gödört, a többiek meg sorakozó körbe. Aztán géppisztollyal agyonlôtték ôket, estek bele. Én csak a halottakat láttam, leöntötték ôket mésszel, ment a tolókocsi, rányomta a földet, oszt Isten velük! Dachauban láttam ezt, negyvenötben. Akkora már megszûnt a tábor, dolgozni vittek oda minket. Temettük az embereket. A lapát meg az ásó a kezünkbe, aztán szépen ástuk az embereket. Úgy három-négy nap voltunk ott, a hullákat letakartuk, annyi. Lapáttal, ásóval. A földet nyomtuk rájuk. Ez volt. Hej, Istenem, de kár az embernek beszélni! Siralmas volt. Siralmas. (…) Volt az erdôn egy síntalicska, azzal jártunk a vasútra, javítani, amit az angolok, meg az amerikaiak szétbombáztak. De hiába csináltuk, annyi volt, mintha nem csináltunk volna semmit: újra bombázták. Akkor a vasutat abbahagytuk, elvittek bennünket Schönhausenbe, egy községbe. Aztán utána ott volt még Ham burg meg Berlin. Minket elvittek, máshonnan hoztak embereket a helyünkre. Minket ugyanúgy a másik helyikre. Amit elbombáztak, azt kellett nekünk helyrehozni, az utakat, az utcákat szabadítottuk föl, hogy a népek tudjanak járni. Összeszedtük és

him away, and men from the other group buried him like a dead dog. (…) They also killed the Jews everywhere.They had taken fifteen or twenty people to dig the pit, the others encircled them. And then they were shot in the head with machine-guns, they fell in the pit. I only saw dead bodies, they poured lime on them, the cart went, they put soil on it, and good bye! I saw it in Dachau in forty-five. By then the camp was closed down, we were taken there to work. We buried people. Shovel and spade in our hands and we buried them. We were there for three or four days, we covered the bodies, that’s it. With shovel and spade. We pushed soil on them.That was it. Hey, my God, it is no use speaking about it! It was miserable. Miserable. (…) In the forest there was a rail-car.We travelled on it to the railways to repair what the English and the Americans had destroyed with their bombs. It was as if we had done nothing: the bombers destroyed them again. Then we stopped working there and they took us to another village, to Schauvhauzen.Then to Hamburg and to Berlin. They had taken us away and brought some other people in our place. And we were taken to some other people’s place. We had to repair what had been bombed, the roads; we had to clear the roads, so people could walk on them. We collected the bricks and made piles of them. Then two years had passed: I was taken in forty-four, and I arrived back to Pécs on the 16th of May, 1946. Ger99

prahosardam thaj kattyi gata. E phuv pizdasas pelende kade sas. Devlale bezex le manushenge te vorbij! Rovav-rovav. (…) Andar o vesh phirasas avri po sastruno drom, te keras palpale so le anglika taj amerikanura tele bombasisarde. Dabe kerdam variso, sarte chi na kerdamas khanchi: pale tele bombasisarde. Kothe mukhlam o sastruno drom, ingerde amen ando Schauvhazeno ande jekh gav. Kothe sas inke o Hamburg thaj o Berlin. Amen ingerde, kaver manushen ande pe amaro than. Vi amen pe jekh kaver than ingerde. So tele bombazisarde, kodo trubulas amenge palpale te keras, le droma, le vulyici, slobodisardam opre, te shaj phiren pe lende le nipura. Duj bersh somas avri ando 1944-o ingerde man thaj 1946 majushi sas kana palpale avilom ando Pécs. 1945 o Nyamco aba slobodo sas amenca inke butyi keravtatinde. O mudariko le anglikanura, thaj le amerikanura tele ashade, ke o Hitleri xuterdas jekh lil. Ke sar xuterdas chi zhanav, numa xutyeldas o lil, o mudaripo si te ashavel tele ke te na atunchi chi jekh nyamco chi zhuvel majdur. O Del te muntuj kothar sode mule sas kothe. Kothe na dikhnas sosko manush si. Kaj o rusura geletar kothe nas ashipo. Kothe phuro, terno, shavoro, shej sakon zhalas. Inke e Amerika thaj e Anglia kadalen inke lashi sas! Kadal inke Devleske manusha sas le, kaj le kozakura sas le! Ando shero pushkinde le nyamcura. Kothe na sas khelyipo. Le romen na azbanas, sako zhanglas le romen, le bibolden po mudaripo si le avri shutime, kade kamlas O Hitler thaj o Szálasi. Xutyeldam o lil, amen 100

stócokba pakoltuk a téglákat. Közben eltelt két év: negyvennégyben vittek ki, és negyvenhat május tizenhatodikán érkeztem Pécsre. Negyvenötben felszabadult Németország, de minket még mindig dolgoztattak. (…) A kivégzést az angol, és az amerikai leállította, mert Hitler kapott egy üzenetet. Azt nem tudom, hogyan kapta meg az üzenetet, de megkapta, hogy a kivégzést hagyja abba, mert ha nem, egy német nem marad meg. Isten ment sen attól, ami ott volt, hogy mennyi halott volt ott. Ott nem válogattak. Ahol a ruszki elment, ott nem volt megállás. Ott öreg, fiatal, gyerek, lányok, mindenki mentek. Még az Amerika meg az Anglia ezek még hagyján! Ezek még isteni emberek voltak, de ahol a kozákok megjelentek! Agyonlôtték a németeket. Mind sorba lövöldözték ôket. Hogyne, ott nem volt játék. A cigányokat nem bántották, mindenki tudta azt, hogy a cigányt, a zsidót kivégzés alá ítélte a Hitler meg a Szálasi. Megkaptuk a levelet, hogy minket senki sem bánthat, mármint a ruszkik. (…) Berlinben voltunk éppen a háború végén. Én az amerikaiakhoz kerültem, amerikai kísérettel kerültem haza. A személyvonat után volt két vagy három vagon, abba hoztak bennünket. Komáromban egy zsidó asszony lekért bennünket az amerikai katonáktól, hogy hipiseljen. Ékszert meg pénzt keresett nálunk, de nem talált semmit, mert a németek elvették. Leköptük, mondtam neki: te mocskos, nem örülsz, hogy élsz. A rosseb a pofádat mondom, még te akarsz hipiselni bennünket?

many was liberated, but they kept us working. (…) The English and the Americans made them stop the executions, because Hitler had received a letter. I don’t know how, but he received a message to stop the executions; if he had not stopped them, none of the Germans would have survived. God forbid what was happening! So many dead people. They did not select. Where the Russians passed by, there was no stop. The old, the young, the children – they got everyone. The Americans and the English were not so bad! These people were quite O.K., but where the Russians appeared! They shot the Germans dead. All of them one after the other. Of course, it was not a game.They did not hurt the Roma, everybody knew that the Jews and the Roma were ordered to be executed by Hitler and Szálasi. We received a letter that nobody could hurt us, meaning the Russians. (…) We were in Berlin at the end of the war. I was taken to the Americans, and I got home escorted by Americans.There were two or three wagons attached to the slow train, they brought us in that. At Komárom a Jewish woman requested from the American soldiers to search us. She was looking for jewellery and money, but she could not find anything because the Germans had taken everything. We spat on her and told her: ‘Aren’t you happy to be alive? How dare you search us?’ (…) I went home to Megyefa. We lived outside the village. Roma in the village? How can you

khonyik te na azbal aba sar le rusura. (…) Ando Berlini samas, aba pe marajiposko agor samas. Man kaj le amerikanura shute, vi von ande ma khere. Pal o manushengo zibano sas phandado duj-trin vagono ande kode ande amen khere. Ande Komároma jekh biboldeske zhulyi avri manglas amen kathar le amerikaneske ketanendar te hipisharel amen. Somnakaj thaj love rodelas, thaj chi rakhlas khanchi, ke le nyamcura aba sakofelo avri kide amendar. Tele chungardam la thaj phendam lake: tu melalyi chi lazhas tut? Chi loshas ke trajis? O nasulyipo te avel pe tute, inke tu kames te hipishares amen. (…) Ando Megyefa gelem khere. Avral andar o gav beshlem. Ando gav rom? So gindyis tu! Numa avral ando gav shaj beshlem. Chi jekh romes chi mukhnas pasha pende le gazhe, sar akanak. Le Baranyako nipura, kasave barimaske sas le, thaj barvale. Loshajlas o rom, avral andar o gav te sas les jekh putrija. Kadi na paramicha sas. (…) Khanchi butyi na sas, gelamtar ando Pécsi, ando Zsolnayske fabrika. O chik shudaresas avri. Duj-trin bersh kerdom kothe butyi. Me somas o majphuro, kon palamande sas, voj sas deshujekh-deshuduj bershengo. Muri dej ando bulgaricko bar kerlas butyi. Palakode gelomtar kaj marnas avri o dyiv, kothe kerdom butyi. Andar kodo dyiv xutyildam vi ame, so avri mardam. Kattyi zhanav te phenav vi atunchi majlashi sas, sar akanak si. Sako kuch si, jekh-duj mijjenca zhas ande bolta, thaj na kines khanchi. (…)

(…) Megyefára mentem haza. A falun kívül laktunk. Faluban cigány? Hova gondol? Nagy szó az. Csak a falun kívül lakhattunk. Éppen cigányt engedtek volna a magyarok a szomszédukba, mint most! Fôleg azok a baranyai népek, akik olyan büszkék meg gazdagok voltak. Örült a cigány, ha kinn volt neki a falu végén egy putrija. Nem volt mese. (…) Munka nem volt, nem dolgozott az uradalom, elmentem dolgozni Pécsre a Zsolnay gyárba. Az agyagot dobáltuk. Olyan három-négy évet húztam ott le. Én voltam a legidôsebb, az utánam következô testvérem 11-12 éves lehetett. Édesanyám meg a bulgárkertészeknél dolgozott, paprikába, paradicsomba. Aztán elmentem a cséplôgép mellé dolgozni. Abból a búzából, gabonából részültünk, amit kicsépeltünk. Annyit tudok mondani, hogy az még mindig jobb volt, mint ami most van. Az a nagy drágaság, ami itt van, hogy ezer forinttal meg kétezer forinttal elmegy az ember a boltba, és könnyen hozza haza a szatyrot. (…) Utána Csobokapusztán dolgoztam az uradalomban. Ott kerültem a mamával össze, mikor összekerültünk, már nekünk is voltak jószágaink. Disznó is, baromfi, de legjobban lovakkal foglalkoztam. Jártam vásárokba is. Aztán voltam tüskehúzó, tizenhárom és fél évet, alumíniumot termeltünk. Vizsgázott kohász voltam, ott a mama, megmondja. Sok helyen dolgoztam, gyárban, a bányában, az állami gazdaságban, mindenhol.

think of such a thing? It would have been something. We could only live outside the village. Just what they did not want, Hungarians in there neighborhood, just like today! Especially those people in Baranya county, they were so proud and rich. The Roma were proud to have a shanty in the outskirts of the village. It was not a fairy tale. (…) There were no jobs, the manor did not work, so I went to the Zsolnay factory in Pécs. We scattered the clay. I spent three or four days there. I was the oldest, my next brother was about 1112. My mother worked for the Bulgarian gardeners, in the paprika and tomato fields.Then I started to work on the threshing machine.They gave us a share of the wheat and the grain we had thrashed. I can say that it was still better than it is today. Prices are so high today that if you go to the shop with one or two thousand forints on you, and the bag is nearly empty when you bring it home. (…) After that, I worked at Csobokapuszta in the manor. I got together with ma there; when we got together we also had domestic animals. Pigs, fowl, but I liked the horses best. I used to go to markets. Then I worked as a thorn picker for thirteen and a half years; we produced aluminium. I was a certified metallurgist; there is ma, she could tell you. I worked at many places: in the factory, in the coal mines, on the state farm, everywhere. I inherited the heart condition and lung 101

Pala kode ande Csobokapuszta gelem kaj jekh gazho te kerav butyi. Kothe avilem kethane la romnyasa. Atunchi aba vi amen sas bale, pujura, le majlahse grasta mange sas. Phiros ando foro. Pala kode butyi kerdom ande marhime fabrika, desh thaj trin bersh cirdom tele. Sas ma lil palaj butyi, kothej e romnyi, phenel tuke. Ande but butyako than kerdom aba butyi tale e phuv, thaj ando sako than. Kathar muri dej xutyildom le jilesko-le bukhesko nasvalyipo. Zhi kathar e 1984 aba na zhanav butyi te kerav. Na butaig ingrav aba. Jekhvar ashel ande mande e ajeri thaj naj majdur.

102

Az édesanyámtól örököltem a szív és tüdôasztmát, azért százalékoltak le még nyolcvannégyben. Már fulladtam nagyon. Ezt a betegséget nem sokáig viszem. Egyszer megáll a levegô és meghalok, nincs tovább.

asthma from my mother, they pensioned me off because of that. I have fits of breathlessness. I will carry this illness for a long time. One day, there is no more air and I die. That is all.

„Me phendom – ungrika phenav – me chi som rom. Muro dad chi sas colaxardo mura dasa, muri dej pale gazhikanyi romnyi sas. (…) Thaj jekh detehara ginavnas opre amaro anav, Kecskés Pál, Oroszi Lajos, muro phral, thaj Oroszi Rudolf kadal gazhej slobodaj. Man majpalal mukhlas. Aba gindyindom man bisterdas.”

„Én jelentettem, hogy – magyarul megmondom – nem vagyok cigány. Apám nem volt megesküdve anyámmal, az anyám meg magyar asszony volt. (…) Oszt egyik reggel olvasták föl, hogy Kecskés Pál, Oroszi Lajos, az öcsém, és Oroszi Rudolf származása magyar, szabadulnak. Engöm utoljára. Azt hittöm elfelejt.

‘I reported, that – I tell you frankly – that I was not a Gypsy. My father was not married to my mother, and my mother was a Hungarian woman. (…) Then, one morning they read out that Pál Kecskés, Lajos Oroszi, my younger brother, and Rudolf Oroszi, who were of Hungarian origin, would be set free. I was the last one. I thought he had forgotten about me.’

Oroszi Rudolf

Oroszi Rudolf

Rudolf Oroszi

Muri dej mulas ando bish taj injengo bersh, muro dad pale ando trandengo bersh, kathe mukhlas intrego familija. Shove bershengo somas, kana gelastar, muro majterno phral. Ando bish thaj injengo bersh mulas muri dej, voj pale ande bish thaj oxto bersh raxadyilas, aba ando trandutuno bersh nas amen dad, gelastar. Dijardas jekha romnya, kodola sas trin shavora. Kade barardilam, me kaj le jekh pheny, kon aba romeste sas, le Lajoshes pale muri kaver pheny barardas. Oxto bershengo somas, pel papinya lomas sama. Deshuduje bershengo somas, atunchi kaj jekh barvalo gazho kerdom butyi, zhi kaj somas deshushove bershesko. (…) Sas kathe kasavo romano krajo, kaste butyi kernas le manusha. Nas voj krajo, butyi kerlas le nyamconge ando Nyamcengo Them, exportalisarlas kashki. Le shingale kothe phirnas kaj leski shej, jekh shingalo o Rigó sas lako piramno. Kado iskirilas kethane le shingalenge, kas te ingren, kon na kerel butyi leske. Kon leske kerlas butyi, kodoles chi jekhes na ingerde.

Édesanyám meghalt huszonkilencbe, édesapám meg harmincba itthagyta az egész családot. Hat éves voltam, amikor elment, a legfiatalabb test vérem pólyás baba. Huszonkilencbe halt meg anyám, ô huszonnyolcba született, már har mincba nincs apánk, elment, eltûnt. Elcsábított egy asszonyt, annak is volt három gyeröke. Úgy nevelkedtünk, hogy én az egyik test vérömnél is, aki már férjnél volt, a Lajost meg elvállalta a másik nôvérem. Így nevelködtünk. Már nyolc éves koromba libapásztor voltam. Tizenkét éves koromtól cseléd, tizenhat évig. (…) Volt itt egy olyan cigány király, akinél dolgoztak az emberek. Hát nem volt király, dolgozott a németeknek, Németországba exportált kosarat. A csendôrök odajártak a lányáho, egy Rigó nevû csendôr, az udvarolt a lányának. Az írta össze a csendôröknek, na ez nem biztos, de sejtjük, hogy az irkálta össze, kiket vigyenek el, ki nem dolgozik neki. Aki neki dolgozott, azt nem vittek egyet se.

My mother died in 1929 and my father left the family in ’30. I was six when he left and my youngest brother was just a baby. My mother died in twenty-nine. My brother was born in twenty-eight. In 1930 my father left us, he was gone. He seduced a woman who had three children. I was brought up by my sister, who was married by then, and my other sister took care of Lajos. We were brought up like that. I was a gooseherd at the age of eight. From the age of twelve I worked as a servant for sixteen years. (…) A Gypsy king lived here who had employees. He was not a king, he worked for the Germans, exported baskets to Germany. The gendarmes visited his daughter; a gendarme named Rigó courted his daughter. He was the one – well, we were not sure of that, but this was what we thought – who compiled the list of those who should and who should not be taken. Those, who worked for him were not taken. In the country the Germans collected the Roma and the Jews. They came to us at the 103

Ando them nyamcura kidenas kethane le romen thaj le bibolden. Amende jekh detehara avile. Me somas bisht thaj dujengi, muro phral deshinjengo, anda amari familija amen dujen ingerde. Kattyi phende, ketanange ingren amen po Dabasi. Pala jekhekavreste tordyinde amen, duj shingale avile amenca. O vagono nas tele phandado, atunchi na gindyisardem ke shaj nashadyilamas: kothar. Gindyisardam numa vi chaches ketana avasa. Kon zhanglas? Le shingale von zhangle kaj ingren amen. Ta sar te na zhangle. Ingerde amen avri kaj le Dabashicko stancija, koteh zhutyarde amenca le shingale, o zibano, so ingrel amen majdur. So si Rudi phennas mange, pe muro anav ke pinzharnas man. Phendom avav me khere zhutyaren man, na butaig avav. Kothar ingerde amen ande Újhartyán. Sas kothe jekh bari shkola, thaj sas kerdine pe phuv patura. Ande jekh bari kekava, kiravnas fusuj po xaben opre avlas le kerme. Kon boxalo sas chi dikhas kothe so xal. Chi xumer nas ando xaben, numa fusuj thaj kolompiri. Dine shov roja, shovzhene te beshen tele te xan. Atunchi kodol xale kattyi sode zhangle. Kodolen tradetar te den kothe kaver shovenge. Shov oxtho roma sas kothe, andar sako gav. Sas kothe sakofeliko rom. Savo rom zhanglas te bashavel, thaj sas les papiroshi, kodolen mukhle, kas nas kodol kothe ashile. (…) Andre krujisarde e shkola, pushkenca lenas sama pe amende le ungrika ketana. Vi jekh amal sas mashkar amende andar o Szentmiklósi. Phenel 104

Az országban németök szödték össze a cigányt meg a zsidót. Hozzánk egy hajnalban jöttek. Én huszonkét éves voltam, az öcsém tizenkilenc, a családból kettônket vittek el. Annyit mondtak, sorozásra, katonának megyünk Dabasra. Sorba állítottak négyesével, úgy vittek, két csendôr gyütt velünk. A vagon nem volt lezárva, de hát nem gondoltuk mink, hogy mög kéne szökni. Gondoltuk, csak tényleg besoroznak, oszt katona löszök. Ki tudta? Hát azér a csendôrök tudták, hogy hova visznek. Tudták, hogyne tudták volna. Elvittek Dabasra, ki az állomásra. Ott várták a csendôrök velünk a vonatot, ami visz tovább. Mi van Rudi, szóltak a nevemre, mert ismertek. Mondom gyüvök én haza várjatok, gyüvök nemsokára haza. Onnan elszállítottak minket Újhartyánba. Volt egy nagy iskola, meg voltak csinálva a földre az ágyak. Szójababot fôztek egy nagy üstben, a tetejére följött a kukac. De hát szegények, aki éhes volt, válogatta. Persze, tészta se volt benne, csak bab meg krumpli. Adtak hat kanalat, hatan üljenek le enni. Akkor azok ettek amennyit tudtak. Akkor azokat elküldték, adják oda másik hatnak. Hat-nyolcszáz cigány volt ott mindenhonnan, az egész járásból végig összeszedték a cigányokat. A tetves cigányokat külön, a zenész cigányokat megint külön, a vegyeseket megint. Aki zenész cigánynak volt mûködési engedélye, azt is elengedték. Akinek nem, az ott maradt. De azokkal is másképp bántak, úgy mondom, a tisztább cigányokkal, külön vótak az oláh cigánytól. (…)

break of day. I was twenty-two, my brother was nineteen. They only took away the two of us from the family.They said they would take us to the recruiting centre, and we would enlist in Dabas.We were lined up in four, and were taken away that way accompanied by two gendarmes. The wagon had not been closed, but we did not think we should run away. We thought they would only enlist us and I would be a soldier. Who knew? The gendarmes knew where they were taking us. They knew, they knew for sure. We had been taken to Dabas, to the station. The gendarmes were waiting for the train with us, that would take us further.‘What’s up Rudi?’ they would ask. They called me by my name because they knew me. I said, I would come home, I would come home soon. From there they transported us to Újhartyán. There was a large school, beds put on the floor. They cooked soybean in a huge cauldron and the maggots were floating on top of it. But those poor ones who were hungry sifted them out. Naturally, there was no pasta in it, only beans and potatoes. They gave us six spoons so six of us could sit down. They ate as much as they could. Then they were sent away and gave their spoons to six others.There were at least six or eight hundred Roma from everywhere, they had collected the Roma from the district. The lousy Gypsies separately, the musician Gypsies separately, and the mixed in the third group. Those musicians who had licence were released. Those who did not have permits, remained there. But even they were treated differently. I

mange tahj jekhekavreske: sostar ande kathe tumen? Tumen na roma san. Amen duj zhenen avri mukhle, butivar samas avri. Zhutisardam kolompiri te uzharas le ketanenge. Le majbut khanchi butyi na kernas. Pe lende numa e ketana lenas sama. Panzh ratyi sutom kothe, ande shkola, avri kerdom butyi, atunchi gelom andre, kana tele trubulas te pashlyon. Detehara pale avri gelam, shaj zhasas kaj kamas, shaj telefonalisardam khere. Me phendom – ungrika phenav – me chi som rom. Muro dad, chi sas colaxardo mura dasa, muri dej pale gazhikanyi romnyi sas. Maladom jekh telefono muri nyamenge, te anen mange dokumentumo kathar o rashaj, thaj kathar o officija, ke me chi som rom. Thaj vi ande le dokumentumi amenge, vi ame chungardamas pe le roma, kodi phenasas ame na sam roma. Thaj jekh detehara ginavnas opre amaro anav, Kecskés Pál, Oroszi Lajos, muro phral, thaj Oroszi Rudolf kadal gazhej, slobodaj. Man majpalal mukhlas. Aba gindyindom man bisterdas. Pe mure dadesko anav te sam, atunchi vi ame kothe ashas. Kade apoj pe shov dyes vi slobodisardam. Xutyildom kasavo dokumentumo ke me chi som rom. (…) Khere avilom, pe shov dyes aba vi andre ashilom butyi te kerav ande armijaki fabrika, ando Csepeli. Vi me thaj vi von. Pe jekh kurko trinzhene nashletar andar o gettovo, pej balvaliko xuv. Chi nashtig pushenas len ke kade daranas, ke zhan pala lende te ingren len andre. Kher thaj pala kher rodenas le romen, vi kadalen. Jokhar vi rakhne len. Kade ingerde len palpale.

Be volt kerítve az iskola, fegyverrel ôriztek a magyar katonák. Egy haver, egy szentmiklósi is volt köztük. Az aszondja nekem meg egy másiknak: minek hoztak tiktöket? Hát tik nem vagytok cigány, minek hoztak? És minket kettônket kiengedtek, állandó kimaradásunk volt. Fôztünk, krumplit pucoltunk a katonaságnak. A többiek semmit nem dolgoztak. Csak ôrözték körû a katonák. Hát öt napig aludtam ottan az iskolában, kint dolgoztunk, csak addig mentünk be, míg lefeküdtünk azt aludtunk. Reggel megint kimentünk, mehettünk, ahová akartunk, telefonálhattunk haza. Én jelentettem, hogy – magyarul megmondom – nem vagyok cigány. Apám nem volt megesküdve anyámmal, az anyám meg magyar asszony volt. Telefonáltam a rokonoknak, hogy hozzanak származási igazolványt paptól, tanácstól. Hát hozták is a származási igazolványt nekünk, akik köpködtük, hogy nem vagyunk cigányok, a bátyám meg a sógorom hozták. Oszt egyik reggel olvasták föl, hogy Kecskés Pál, Oroszi Lajos, az öcsém, és Oroszi Rudolf származása magyar, szabadulnak. Engöm utoljára. Azt hittöm elfelejt. Azt minket elengedtek. Ha apám nevén vagyunk, akkor mink is ott maradunk. Így aztán hat napra meg is szabadultam. Származási igazolványt kaptam, mint nem cigány. (…) Hazagyüttem, hat napra mindjárt elhelyezkedtem hadiüzembe, a Csepeli gyárba. Én is meg emezek is. Elhelyezkedtünk. Egy hétre rá hárman megszöktek a gettóbul, ki a szellôzôlukon.

mean, they treated the clean Gypsies differently. They were separated from the Vlach Roma. The school was surrounded by Hungarian soldiers who guarded us with arms.There was a friend of mine from Szentmiklós among them. He told me and another: ‘Man, why have they brought you here? You are not Gypsy, then why?’ The two of us were allowed to go out, we had permanent leave. We cooked, peeled the potatoes for the army. The others did nothing. They were surrounded by soldiers. I slept in the school for five days. I worked and I only went in there to sleep. In the morning we could go out wherever we wanted and we could phone home. I reported, that – I tell you frankly – that I was not a gypsy. My father was not married to my mother, and my mother was a Hungarian woman. I asked my relatives to bring me certificates of origin from the priest or the council. They brought us the certifications and we were screamint that we were not Gypsies, my brother and my brother-in-law brought them. Then, one morning they read out that Pál Kecskés, Lajos Oroszi, my younger brother, and Rudolf Oroszi, who were of Hungarian origin, would be set free. I was the last one. I thought he had forgotten about me.We could go. If we had been in our father’s name, we would have stayed. But this way I was freed after six days. I acquired a certificate of origin as a non-Gypsy. I came home and six days later found a job at the war factory in the Csepel plant. The others and I found a jobs. A week later three people escaped from the ghetto, through the air vent. 105

Le Csepelesko autofabrika zurales tele marde. Butzhene mule kothe.Thaj somas vi dugasi. Kaj me butyi keros, kodo sas o baro mujalo ando Miklósi. Manglas ame, ke tele puskinde jekh huralyi, te kides kethane le mulen tajh le sastre. Ande kotora kidem len kethane, andre shudamlem ando koporsovo. Sas kaske o punro shindyilas tele kaske o vast. Pala kode avri gelam shanco te keras. Sakoneske avri dine, kabor trubul te kerel. Kathar o Csepeli avile le nyamcura, kathar pale gele le rusura. Andar o intrego gav avri tradine sakones le rusura, te keren o shanco. Kade pushkinas amen chi zhanesas karing te nashas. Shudenas tele le rusura e bomba, atunchi amenge sas te garudyuvas varikaj. Apoj atunchi kanak tele marde o Csepeli, avri gelam, te choras avri le bunkeri. O dopash kodolengo sas, pekasko phuv sas o bunkero. Sas sakofelo kothe, nyeve beranda, nyevi shparhelti, sakoneske dasas anda lende. La nyamcura kasavi bunkeri kernas, sar ande paramichi. (…) Ando krechiuno, krechiunosko ratyi romnya lom, shtarvardesh thaj shtar sas. Lom la Suntone Marija: vi Marija sas muri romnyi, thaj vi sizno sas. Kerdyilas amenge shtar shavora. Muri romnyi nasvalkerdyi sas, lake godyi sas nasvalyi. Eftavardesh taj jek bershengi sas kanak mulas. Pala jekhekavreste mule, muri romnyi ando augustushi, muro shavo ando novemberi, korkori som. (…) Trin bersh ando autofabrika somas gornyiko, pala panzhvardesh thaj shov. Majsigo kasavo 106

De nem is löhetett kérdezgetni iket, mer már annyira össze voltak roskadva, hogy mennek értük. Házról-házra keresték a cigányokat, ezöket. Egyször mögtalálták. Azt úgy vitték vissza. (…) A Csepel Autógyárat nagyon lebombázták. Sokan haltak meg ott. Meg voltam én dögész is. Ahun én cseléd voltam, az volt a fôbíró Miklóson, mögkért minket, hogy lelûttek egy repülôt, szedjük össze a halottakat meg a roncsokat. Darabokba bele ôket a koporsóba. Szedtük, kinek a lába leszakadt, keze. Aztán kimentünk árkot ásni. Mindenkinek kiadták, hogy mekkorát kell ásni. Csepelrül jöttek a némötök, innen mentek az oroszok. Az egész falut kihajtották az oroszok ásni. Úgy lôttek, hogy nem tudtuk, merre szaladjunk. Még az ôr is elszaladt. Dobálták le az oroszok a rakétát, világítson, hogy merre vannak. Akkor le köllött bújnunk. Aztán mikor Csepel elesött, akkor möntünk zabrálni a bunkerokat: elhozni, ami maradt. A fele azé, akinek a földjibe volt a bunker. Szétszedtük, elosztottuk, szép gerendák, újak, meg minden, a németök a olyan bunkert csináltak, hogy mese. Új sparheltok, minden. (…) Megnôsültem negyvennégybe, szent karácsony estén. Elvöttem a Szûz Máriát: Mária is volt a feleségem, meg szûz is vót. Lett négy családom. A feleségem beteges volt, agytumorja volt. Het venegy éves lett volna egy hónap múlva mikor möghalt. Három éve múlt mostan. Egymás után, ô augusztusban, a fiam novemberben. Egymagam vagyok. (…)

But we could not ask them about it, because they were so afraid that those people would go and get them.They searched for these Roma in all the houses. They found them once. And they took them back. (…) The Csepel car factory was bombarded heavily. Many died there. I worked as a stretcher as well. The owner of the house, where I worked as a servant, asked me to gather the bodies and the pieces of the plane, that had been shot down. I put the pieces of the bodies into coffins. We gathered the torn legs and arms together . Then we dug a trench. They told everybody how deep it should be. From Csepel the Germans came, from here the Russians. They drove the whole village out to dig. They were shooting at us so hard that we did not know where to run. Even the guard was running.They dropped the Russian rockets, so they could light the place where they were. Even then we had to hide. So when Csepel fell we went to search the bunkers and take away what had been left there. Half of it belonged to the people who owned the land on which the bunker stood. We took it apart and distributed them, the beautiful new beams; the Germans made bunkers so beautiful that you could only hear about in fairy tales. New cookers and everything. I got married in ’44, on Christmas Eve. I married the Virgin Mary: her name was Mária and she was a virgin. I had four kids. She was in poor health, she had brain-tumour. She would have been 71 a month after she had died. It was

gornyiko somas, kon lel sama te na chorren le manusha. Pala kode xutyildom jekh pushka. Somas me aba sakofelo, numa umblado manush na. So le duj zhene butyi kerasas. Muri rom nyi koshnyinca kerlas. Vi me keros le koshnyince, pala tranda thaj duj bersh xutyildom jekh somnakunyi angrusnyi, ke lashi butyi keros. Mashkar le direktura somas, szanasz kothe tranda-shtarvardesh manusha, kon kerenas le kosnice. (…) Akanak mulas muro bachi, kade panzh-shov bersh, oxtovardesh thaj duj bershengo sas. Le majbut phrala, efta zhene inke vi akanak trajin. Si man jekh shej, kathe beshel pasha o doktori, voj thovel pala mande. Thaj si man jekh shavo. Tele line lesko dopash buko. Ando 1945 rakhadyilas, luludya bikinelas pe vulyica.Vi muri shej nasvalyi. Duj unoko si man, jekh shej thaj jekh shavo. Akanak si man jekh piko unoko, shove shonengo. Avri te na chingardav, inke vi akanak kathe som.

Ötvenhat után vagy három évig az autógyárban voltam fegyveres ôr. Elsôbb ilyen botos ôr voltam az üzemôrségben, hogy ne csavarogjanak, ne lopjanak. Aztán meg fegyveres.Voltam én minden, csak akasztott ember nem. Meg cséplôgéphô jártam, csépöltem. Vót kenyér, minden. A feleségem kosárfonó volt, bedolgozó. Én is a szövetkezetben voltam har minckét évig, aranygyûrûs kosárfonó vagyok, huszonöt évet ledolgoztam ott. Oszt a huszonöt évre adtak egy nagy pöcsétgyûrût. Igazga tósági tag voltam, voltunk itt harminc-negyvenen kosárfonók. (…) Most halt meg a bátyánk öt-hat éve, 82 évesen. A többi testvér, mind a heten, még élünk. Van egy lányom, itt lakik az orvosi rendelônek szem be. Az tisztáz, az mos. Meg van egy fiam. Levették a fél tüdejit. Negyvenötbe születött, virágot árult a piacon. A lányom is le van százalékolva. Unoka kettô van, egy lány, egy fiú. Most van egy kis dédunokám, hat hónapos. El ne kopogjam, azér még mindég itt vagyok.

three years ago. They died one after the other, she in August, my son in November. I am alone. (…) After ’56, I worked as a guard at the car-factory for three years. First I was a guard with a baton and I had to make sure the people did not steal or loiter about. Later I was an armed guard. I had been everything but a hanged man. I worked on the thresher. We had bread, everything. My wife was a basket weaver, a home worker. I was in the co-operative as well for thirty-two years; I am a basket weaver honoured with a golden ring; I worked there for twenty-five years. After that they gave us a big signet ring. I was a member of the executive of thirty or forty basket weavers. (…) Our brother died five or six years ago at the age of 82. My other brothers and sister, all the seven of us, are alive. I have a daughter, she lives here, across the doctor’s office. She cleans and washes for me. I have a son. He lost half of his lungs. He was born in forty-five, and he used to sell flowers on the market. My daughter was also pensioned off. I have two grandchildren, a girl and a boy. I have a great-grandchild now, he is sixmonth old. Knock on wood, I am still here.

107

„Sa zhuvale samas. Avri shutam le zhuven pe jekh baro kasht, opre beshlam, thaj kade nashavasas len, te na mishto zhanas atunchi tele shudasas len, thaj pikk. Kade khelasas amen.”

„Megtetvesedtünk. Képzelje, kitettük az izét a gerendára, ráültünk, oszt versenyeztettük a tetûket. Ha nem jól mentek, akkor lepöcköltük, pikk. Evvel szórakoztunk.”

‘We had become lousy. Imagine, we put that thing on a beam, at on it and made the lice compete. If they were not doing well, we would have flicked them. We amused ourselves this way.’

Holdosi József

Holdosi József

József Holdosi

Sas man shtar phrala, me kanak aba deshuinje bershengi somas butyi kerdom kaj shinen le kashta. Pala kode kaj le barvale manusha keros butyi, sakofelicko somas ande Veszpréma. Kode phennas, andar e Pesta aba ingerde le romen. Le shingale pale, pe amari korr sas le. Sa tradenas pala sakofelo. Le romen nashavnas, te mishto kernas variso, te na. Chi na zhanav te phenav tuke sostar si kadi, kade. Nashtig dikhen amen. Kado inke vi akanak kade si. Gracosaren amendar. Sas kade, vi pe vulyica marde le romen. Kathe romani bashavalicke roma beshnas. Butivar kethane xanas pe ande kirchima, ke phennas lenge khandine, thaj vi lengi dej kushnas. Pala kode kethane marde pen. Ande Veszpréma aba chi phendom ke rom som. Pala kode avile pala mende le shingale.Varikathar zhangle kaj som, ando Körmendi gettozisarde amen, ande jekh gurunyengo kher. Zibanosa gelam. Chi phandade man, ke zhangle chi zhanav te nashadyuvav. Andom manca gada, po dopash drom, le dopash gada shudomtar: so kerdomas lenca. Aba atunchi zhanglom kaj ingren ma. Andar sakko than kidenas intrego romen, Csörötnek, Körmend, Szombathely thaj vi andar e Zala. Sas kothe

Hat testvérem volt, de én tizenkilenc évesen má külön dolgoztam a családomtól, a fûrésztelepen. Utána mint summásmunkás, meg egy uradalomban voltam mindenes Veszprém megyében. Gyüttek a hírek, hogy Pest környékén már elvitték a cigányokat. Aztán voltak azoknak innend is onnand is testvérjei, aztán a hír ment. A csendôrök meg mindig rajta voltak a nyakunkon. Mindig zavartak, mindenér. A cigányt zavarták, ha jól, ha rosszul csinálta, akkor is. Nem tudom megmondani magának mér van ez. Ez egy fajgyûlölet. Ez még most is van. Ki nem állottak minket.Volt, hogy az utcán is megverték a cigányt. Itten cigányzenészek voltak. Sokszor összevesztek a mulatozókkal, mert mondták rájuk, hogy az anyád büdös mindenit, sok meg nem tûrte el. Aztán összeverekedtek. Veszprém megyébe már nem mondtam, hogy cigány vagyok. De aztán jöttek értünk is a csendôrök.Valahogyan megtudták, hogy merre vagyok, oszt Kör mendre gettóztak bennünket, egy nagy istállóba. Rendes személyvonattal. Nem hogy bekötöztek volna, hát tudták, hogy nem tudok megszökni. Hoztam az összes cuccomat, de félúton eldobtam: mit csináltam volna vele.

I had six brothers and sisters; but when I was nineteen I worked at the sawmill away from my family.Then I worked as a jobber, then as a utility-man in a manor in Veszprém county. The news spread that the Roma around Pest had already been taken. People had brothers and sisters here and there and the news spread. And the gendarmes were watching our backs.They bothered us about everything.They troubled us when we did something right and when we did something wrong. I cannot tell you why it was like that. This is racial hatred. It still exists. They hated us. Sometimes they even beat the Roma on the streets. Gypsy musicians were here. Many times the musicians quarrelled with revellers because those people told them that their mothers were stinky and many of them could not take it. Then they got into fights. When I was in Veszprém county, I did not mention that I was a Rom. But the gendarmes came for us, too. Somehow, they had found me and put us in a ghetto at Körmend, in a large stable. On a normal slow train.They did not tie me up, they knew I could not escape. I had brought all my stuff, but on the way there I threw them away;

108

olavura, bashavalickura, balajari, thaj sakofelo rom. Trin-shtar kurke sa ande jekh samas. Pala kode kothar majdur, ando Streim ing renas ande Austria. Perdal pe granyica traktoresa, kothe pale perdal dine le nyamconge. Sas kothe jekh olavicko, voj hatyarlas lengi shib. Jekh baro barakko. Biboldura sas le kothe. Kodolen majdur ingerde varikaj, ame pe lengi than gelam. Anda kode zhanglam, ke biboldura sas le, kattyi somnakaj sas kothe sa ande suluma sas garude. Majsigo chikode na zhanglam so si kodo, gindyisardam, khelyimatura aba pala kede avilom opral, kadal sa somnakaj si. Shudindam le, chi trubulas amenge, kon gindyisardas ke amenge trubula. Thaj chi na zhang lamas te ingras len, ke vi kade linesas amendar. Sa zhuvale samas. Avri shutam le zhuven pe jekh baro kasht, opre beshlam, thaj kade nashavasas len te na mishto zhanas, atunchi tele shudasas len, thaj pikk. Kade khelasas amen. Hunavasas kasave tankenge gropa. Me somas o tradari. Avri alosarde man. Le nyam cicko ketana avri tordyarde sakones, atunchi phende: tu, tu, tu av avri. Avri alosarde man. No phenav ando shero pushkin ma. Pala kode pale avilas thaj inke avri kidas kade sar desh manushen, pala kode le lopatura ame damas avri. Me iskirindom kethane lenge butyi, kon so kerel, trubulas te zhanav kaj si kaj keren butyi. Kadi sas muri butyi. Shtar shela zhene shaj samas, me kade sar pe tranda lomas sama. Kanak le nyamcura kothe avile atunchi sako-

Akkor má tudtam, hová visznek. Mindenhonnan szedték össze a cigányokat, Csörötnek, Körmend, Szombathely, meg innen, Zalából is. Oláh cigányok is, muzsikusok, egybe teknyôvájóak, meg minden, minden. Három vagy négy hétig be voltunk zsúfolva, be voltunk kerítve. Aztán onnan tovább Streimbe, Ausztiába. Át a határon traktorokkal. Ott átadták minket a németeknek.Volt ott egy oláhcigány, ô értette a német nyelvet, ô volt az egésznek, akit elvittek innen, a vezetôjük. Egy nagy barakk. Egy nagy raktárhelyiség. Zsidók voltak ott. Azokat továbbvitték valahova, a helyire mentünk be. Azért tudtuk, hogy zsidók voltak, mert annyi arany volt. Ilyen kis tôrkések voltak, meg sok ékszerek a szalmába belegyugva. Elôször azt se tudtuk, hogy mi az. Azt hittük, hogy játék. Már azután jöttem rá, hogy ezek mind aranyak voltak. Elszórtuk, nem kellett, ki gondolt arra, hogy nekünk arra szükségünk lesz. Meg hát nem is tudtuk volna megtartani, minden, elszedték volna úgy is tôlünk. Megtetvesedtünk. Képzelje, kitettük az izét a gerendára, ráültünk, oszt versenyeztettük a tetûket. Ha nem jól mentek akkor lepöcköltük, pikk. Evvel szórakoztunk. Ástunk ilyen tankcsapdákat. Én brigádvezetô, parancsnok voltam, mer kiválasztottak. A német katonák kiállítottak mindenkit és akkor mondtak, te, te, te, gyere ki. Kiválasztot tak. Na, mondom, agyonlônek. Aztán megy végig megint, megy, még egyet kiválaszt, olyan tizet kiválasztott, aztán a lapátokat, ilyesmiket mi osztottuk szét, szedtük be. Szót kellett fogad-

what could I do with them? By then I knew where they were taking me. They collected the Roma from everywhere, from Csörötnek, Körmend, Szombathely and also from here, from Zala. Vlach Roma and musicians together with the through-hollowers and everybody, everybody. We were crowded in there for three or four weeks, encircled. Then from there we went to Streim in Austria. We crossed the border on tractors. There they gave us to the Germans. A Vlach Roma understood German, he was the leader of the group that had been taken away from here. We were brought a large barrack, a large warehouse. Jews were there as well. They had been taken away an we were put in their place. We knew they were Jews because they left a lot of gold there. Daggers and jewellery hid in the straw. At first we did not know what it was.We thought it was a game.Then I found out that all of them were made of gold.We threw them out, did not want them; none of us thought that we would need them. Otherwise, we could not keep them. They would take everything away from us. We had become lousy. Imagine, we put that thing on a beam, and made the lice compete. If they were not doing well, we would flicked them. We amused ourselves this way. We had to dig out tank traps. I was selected to be the leader of the brigade, the commander. The German soldiers selected many and told us: ‘You, you, you come here!’ I was selected. I thought they would shoot me in the head.Then 109

neske trubulas butyi te kerel. Kon na kerlas butyi kodolen vi marnas. La pushkasa. Ame pale phenasas, atunchi ker butyi, kanak aven. Kade sar duj-trin shon kerdam butyi. Bax sas amen ke ame khere zhanglam te nashuvav pala xaben. Ratyasa zhasas perdal po vesh. Jekh ratyi phirdam o drom, chi lenas sama pe amende. Kaj shaj gelamas? Le shingale vi kade ando shero pushkinnas amen. Le ungrika shingale. Chi tromajlam khere te ashas. Pala kede chi na tromajlam te vorbisaras. Kethana vorbisardam, khere gelam, pala xaben. Vi man sas atunchi khere jekh cino balisho, kodoles tele shindam peklam les thaj ingerdam les. Vi le gazhe dine amen xaben te shaj ingras le majbutenge. Garudyuvas amen tala le kashta. Gelam kade sar jekh shel meteri, azhutyardam jekhekavres pale garudyilam, pale tordyilam, nashlem, kade kerdam, kade ingerdam jekhekavreske o xaben. (…) Ando Streim pala kode pale ando vagono shute amen. Kade panzh-shov vagoni sas. Chi kode na zhanasas karing ingren amen. Sorro ratyi gelam, jekhvar jekh beshlas tele, jekhvar o kaver ke nas than. Zhanel e phari butyi kaj samas. Shinasas avri le kashta andar o vesh, nashado shanco, tankengo gropa kerasas. Chi na zhanav sode vrema samas kathe. Sas kon avri pe phuv kerlas butyi, sas kon ande fabrika. Butaig le biboldenca kethane kerasas butyi. Sas jekh bengesko bango nyamco, SS-ketana. Pe le biboldengo dumo ashelas ando shanco, kana na kernas butyi.Te na zhannas butyi te keren, zhi pe atunchi tordyolas pe lengo dumo, zhi kaj na 110

nom nekem is, én ott parancsot teljesítettem: írtam a munkájukat, ki mit dolgozik, kellett tudnom ki hol van, merre dolgoznak. Ez volt a dolgom. Vagy négyszázan lehettünk, én olyan harmincra figyeltem. Amikor a németek oda kijöttek, akkor mindenkinek dolgozni kellett. Mer akik nem, azokat meg is ütögették. Puskatussal. Mi meg mondtuk neki, hogy legalább akkor dolgozzál, amikor jönnek. Világostul, sötétéig. Olyan két – három hónapig. Volt egy szerencsénk, hogy mink éppen haza tudtunk szökdösni kajáért. Éjjel, az erdôkön keresztül. Egy éjszaka alatt megjártuk az egészet, nem vigyáztak ránk annyira. De hát hová mentünk volna? Hát a csendôrök minket mingyárt agyonlôttek volna. A magyar csendôrök. Nem mertünk reckírozni ilyesfélét, hogy otthon maradunk, vagy valami. Errôl szó se lehetett. A szomszédokkal összebeszéltünk, hogy menjünk el kajáért. Nekem is akkor még volt itthon egy kis süldô, azt levágták, megsütötték és elvittük. A szomszédok is adtak kaját, hogy vigyük el a többieknek. Bujkáltunk a fák alatt. Megint gyüttünk egy száz métert, megvártuk egymást, megint elbújtunk egy fához, így. Meg álltunk, hallgattunk. Kicsit futottunk megint. A másik csoport ugyanígy csinálta, egymásnak hoztuk, vittük a kaját. Streimbe aztán megint vagonba raktak minket. Olyan négy-öt vagon. Azt se tudtuk, mer re visznek. Egész éccaka utaztunk, fölválltva tudtunk leülni. Eccer egyik, eccer másik. A rossebb tudja, hol voltunk. Irtottuk az erdôket, futóárkoknak hordtuk a fákat, meg tankcsapdákat csináltunk. Nem is tudom meddig voltunk

again, the soldiers went around and selected one more; he had selected about ten of us and after that we distributed and collected the shovels and things like that. I had to obey, I followed orders: I had to know and write down who worked and where, take care of the tools, put them together, and everything. That was my job. There were about four-hundred of us and I kept an eye on about thirty.When the Germans visited us everybody had to work. Those who did not were hit with a gunstock. We told him: ‘Work at least when they are here!’ From the break of the day till it got dark. For two or three months. We were lucky because we could run home for food. At night, through the forest. We did it one night, when they did not watch us that closely. But where could we go? The gendarmes would have shot us dead. The Hungarian gendarmes. We were afraid to risk remaining at home or somewhere. It was out of question.We told the neighbours that we would go for food. I had a piglet home. They butchered and roasted him and we took it. Our neighbours also gave us food to take it to the others. We were hiding behind the trees. We ran a hundred meters and waited for the others behind a tree. We stopped, listened. Then we ran again. The other group did the same, we brought each other food. (…) In Streim they put us in wagons again. In four or five wagons. We did not know where they were taking us. We travelled all night, we took turns sitting. One of us, then the other.The devil knew

pernas kethane. Kothe but bibolden mudarde. Na kade kernas amenca sar lenca. Amenca jekh piko majmishto kernas. Ande jekh kaver than sas le, pe lengo dumo sas jekh SS-icko billogo. Chi xaben nas len. Jekh sas kon khere avilas, khere mulas. Avilas khere, tordyilas angla le roma, jekh romnyi dikhlas les, andas leske lashi masaski zumi. Chi trubulosas te xal e lashi zumi, ke mulas latar. Ke kasavo slabo sas. Kasavo manro xutyildam, maj cinno sas sar muri palma, dora sas ande lende. Thaj xutyildam jekh kotor mas ando chuspajzo, thaj variso grastane goja. Thaj saxa, pherde sas rizhasa, thaj sakofelo. Nasul xaben sas. Me o manro kothe dom le chorre biboldenge. Sas jekh chorro phuro, shil sas thaj tele las pesko zubuno, kothe kamlas te del les pala o manro. Me palpale dom leske o zubuno, phendom chi trubul mange. Cigeretti sas les, shov kotora. Das ma anda lende trin, vi mange trin, vi leske trin ashilas. Me pale leske dom o manro. Kade apoj ke ame ando trajo ashas, na gindyindom. De sar zhanav te inkrav man, zhi pe atunchi inkrav man. Gindyisardom jekhvar mudarna amen vi kade. Thaj kathar zhanel o rom, kothe tordyol kodo zhungalo nyamcicko ketana thaj pushkil amen. Xal len e pustija! Inke kode sas lashi khere na azbanas le familija. Numa ame kadi chi zhanglamas. (…) Avile le rusura shundam len. Azhutyardam len, sar le meshiashura, kana resna kathe. Inke chi akanak na resen kathe, chi akanak na resen kathe, na aven. Jekhvar numa avile. Le nyamcura darajle thaj sa nashadyile. Nashlas kothe

itt, cserélték a táborokat, több helyre vittek bennünket. Volt, aki mezôgazdasági munkán, volt aki gyárba volt. Egy darabig a zsidókkal dolgoztunk együtt. Volt egy szentséges sánta német SS katona, a zsidóknak a hátára a futóárokban ráállt, ha nem dolgoztak. Ha nem tudott dolgozni, ráállt, addig gyúrta, míg össze nem csuklott, a zsidót. Hát ottan sok zsidót kiirtottak. Nem úgy bántak velünk, mint velük. Egy árnyalattal másképp. Egy külön raktárhelyiségbe voltak, még a hátukra is volt egy SS jel. Enniük se volt azoknak, majd’ éhen pusztultak. Egy volt, aki hazajött, itt halt meg. Gyütt haza és megállt a cigányok elôtt, oszt az egyik cigányasszony meglátta, hozott neki jó húslevest, hogyhát gyönge, látták rajta. Nem szabadott volna neki megenni a jó gyönge húslevest, meghalt tôle. Mert hát annyirán ki volt hervadva. Olyan kenyeret kaptunk, zabbul volt, kisebb, mint a tenyerem, szálkák voltak benne. Meg kaptunk egy darab húst a fôzelékbe, ilyen kolbászfélét, de nem tudom milyen kolbász volt az, lókolbász vagy mi. Meg káposztát, teli volt rizsával, meg összevissza mindennel. Nagyon rossz kaja volt. Én a kenyeret el szoktam vinni, szegény zsidóknak adtam oda. Mindig vittem kenyeret. Volt egy szegény öreg, hideg volt má, húzta le a pulóverját, hogy odaadja a kenyérért cserébe. Én meg húztam neki vissza, hogy nekem nem kell, ne vegye le. Cigarettája volt neki hat darab, elôvette. Adott belôle hármat, neked is három, nekem is három. Én meg neki adtam a zabkenyeret. Ezt osztán, hogy életbe maradunk, sose gondoltam. Gondoltam, majd egyszer végeznek

where they were taking us.We cut down a forest, we carried the wood for communication trenches and made tank traps. I did not know how long we stayed there. They moved us from one camp to the other. Some people worked on the fields, others in a factory. We worked with the Jews, for a while. There was this mighty, lame, German SSsoldier who stepped on the back of the Jews in the communication trenches if they did not work. If a new could not work, that man stepped on his back, on the Jew until his back broke. Many Jews were wiped out there. They treated them differently from us. There was a slight difference. They were in a separate warehouse and they had an SS sign on their back as well.They did not have food, they were starving. Only one of them had come home. He died here. On his way home he stopped here with the Roma, and when one of the Romani women saw him, she brought him meat soup, because he was so weak. He should not have eaten the good gentle meat soup. He died of it. He was withered. They gave us bread made of oats, smaller then the palm of my hand with awns in it. We also got a slice of meat and a vegetable, something like a sausage. I don’t know what kind of meat it was, probably sausage made of horse. And cabbage full of rice and everything. The food was bad. I took the bread and gave it to the Jews. I always gave it to them. There was this old man who started to pull off his sweater and wanted to give it to me for the bread. I pulled it back and told him I did not want it. He had 111

sakon kathar le rusura. Detehara trade amen butyi te keras thaj kothar sakon gelastar. Thaj me rodom kathar le nyamcura dromesko lil, thaj pe kodo sikade amenge kathe sam, pashal. (…) Pala maripo ando Mosonmagyaróváro, mashini lashardyom. Kothe na but love dine man, gelom tar kaj o Voláno, po busso. Bish thaj duj bersh somas kothe avri phirdom e majoprunyi shkola. Oxto bersh phirdom ando shkola, kade mashkar muri butyi. Pe muro phuripo sittyilom avri kede kanak aba sas man jekh cine love.Thaj zhanen vi tume le romen naj love. Te varikaj vi trubulas manush, le romen vi atunchi na len opre. Bax sas ma, jekh piko vi godyi sas ma, na zhangle ke me rom som, kaj zhos chi phenos ke me rom som. O rat pale phabolas ande mande kanak phende mange, khandino rom, thaj voj pale majkhandino sas. Ke o gazho shelvar majkhandino sas, sar o rom. But manusha gindyisajven, akanak te phenel ke rom som, chi som rom. Me pale phenav: te na phenel avri ke voj rom si, ke majdur zhanel te resel, te na zhanen pala leste ke voj rom si. Chi na gindyisarde ke me na gazho som.Vi kade phirnas manca sar le gazhenca. (…) So te phenav, me akanak zhuvav muro trajo. Xutyilav jekh cine phurikane love, si kattyi andar soste zhuvas. Kattyi si sode xas, si sakofelo so trubul amenge. Si man jekh kher opre po plajo ande Zala, kothe beshlam e romnyi nasvalyi kerdyilas, na tromajlam kothe opre te beshas majdur. Ke ratyasa te nasules kerdyol nashtig avas tele, kade avilamtar kothar. Abakanak 112

velünk. Ennyit tartogatott az ember a fejébe. Hát honnan tudja a cigány, hát oda áll az a német, az a ronda SS-katona, aztán ki tudja, lelövi. Egye meg a fene ôket. Még az volt a jó, hogy itthon a családot nem bántották. Nem tudtunk róla. Gyüttek az oroszok, hallottuk a dörgéseket. Vártuk, mint a Messiást, hogy mikor érnek oda. Még mindig nem érnek ide, még mindig nem gyünnek. Egyszer csak gyüttek. Má meg voltak rémülve a németek, elpucultak mind. Pucult mindenki az oroszok elôl. Reggel elküldtek dolgozni, oszt onnan mindenki meg széledt. Aztán én szereztem térképet, a németektôl: civil házho bementünk, mutatták a térképet, hogy itt vagyunk, közel volt. A háború után a kísérleti gazdaságba voltam szerelô Mosonmagyaróváron. De kevés volt a pénz, elmentem buszra a Volánhoz. Huszonkét évig. Letettem közbe az alapfokú, középfokú, felsôfokú gépészeti iskolát. Nyolc évig jártam iskolába. Így, a munkám közbe. Így lettem garázsmester. Öregségemre tanultam, mikor már volt egy kicsi a bukszámban. Hát tudják maguk is, hogy a romának nem volt sose pénze. Ha valahová kölött is ember, nem vették fel. Nekem az a szerencsém, hogy kicsit eszes voltam, nem tudták, hogy én roma vagyok, hanem hát tagadtam. Tagadtam, akárhun voltam. Sokszor, mikor ott a munkába nem tudták, hogy én cigány vagyok, oszt a cigány szót kimondták, a vér megforrott bennem. Mert százszorta mocskosabb volt, mint a cigány, oszt ô cigányozott. Sokszor mondtam neki, te, különb az az em ber, mint te. Mer azér ôk nem tudták, hogy én

cigarettes, six of them, took them out. Gave me three:‘You have three and I have three.’ So I gave him the oatbread. I never thought I would survive. I thought they would do away with us. That was what I was thinking about. How on earth could a Rom know when a German, a brutal SS-soldier stepped up to him whether this soldier would shoot him or not? Damn them all! Still, it was good that they did not hurt the family back home. We did not know about it. (…) The Russians were approaching, we could hear the detonations. We were waiting, like for the Messiah, for their arrival. They still had not come, they still had not come and then finally they came. The Germans were terrified, they ran away. They ran away from the Russians. They had sent us to work in the morning and they ran away. I had managed to get a map from the Germans and we went in to a civilian house. They showed us where we were – it was close. (…) After the war, I worked as a mechanic at the experimental farming in Mosonmagyaróvár. But the money was not enough, so I went to the Volán, for twenty-two years. Meanwhile I finished a lower, an intermediate and an advanced engineering school. I went to school for eight years.While I was working, I became a garage foreman. I studied when I got older, when I had some money in my wallet. You know well enough that Roma never had money.They would not hire a Rom even when they were in need of labor. My luck was that I

kathe beshas ando Pankaszi. Kothe opre so si amen o cino kher, kamlom te bikinav les thaj chi trubul khanyikaske.

cigány vagyok. Nem gyöttek rá. Nem tudták elképzelni. Sok ember gondolkozik, hogy na, mostan ô bevallja, hogy cigány, én meg azt mondom: ne vallja be. Ne vallja be, mindig elôre jut, tagadja el, ha el tudja tagadni. Rá se gondoltak volna, hogy nem magyar vagyok. Úgyhogy egyátalán, másképp nem is kezeltek, mint magyart. (…) Mit mondjak, hát én élek. Most élem az életemet, kapom a kevés nyugdíjamat, megvan annyi, hogy megélünk. Normális életet élünk. Annyi van, amit megeszünk. Megvan minden, ami kell. Van egy hegyem is fenn a Zalába, egy kis házam, ott laktunk, de az asszony cukros lett, nem mertünk fenn lakni, mert bekómált éjjel, nem tudunk vele lejönni, így elgyüttünk. Azóta itt lakunk. Ott fenn van egy kis házunk összkomfortos, árulom, de senkinek se kell. Annyit hirdetem, de senki nem veszi meg.

was clever and they did not know that I was a Rom, and I denied it. I denied it wherever I was. Sometimes, at work, where they did not know that I was Rom, they said the word ‘Gypsy’ and I would get pissed off. Because they were hundred times filthier than the Roma and abused the Roma. I’d always tell them, Roma were better than you. ’Cos they did not know that I was Rom. They had never found out. They did not think of it. Many people are thinking, whether or not they should tell that they are Roma; well, I say: don’t. Don’t tell, and you can advance; deny it, when you can. They had never thought that I was not Hungarian. Therefore they did not treat me differently at all. (…) What can I say? I am alive. I live my life, get my slight pension, I earn enough to live on. We live a normal life. We eat what we have. We have everything that we want. I have a little place in Zala, and a house up there. We used to live there but my wife had become diabetic and we did not dare to live there, because when she got sick we could not take her down to the doctors; so we moved. Since then we have lived here. Up there we have a house with every modern comfort. I am selling it, but nobody wants it. I advertise it a lot, but nobody wants it.

113

„Bashavasas ando Viszáko, kathe ande kaver gav. Atunchi kothe avlas trin-shtar shingalo phende amenge te kidem amen kethane, ingren amen. Sakon chudilas pes, so si kado, sostar? Le shingalenca na zhanglem te vorbinas. Phende vi le manusha, kadale roma chi azbade khanyikas. Kethane trubulas te kidem amen, thaj ingerdine amen. Ando Körmendi, ande khanyengi than.”

„Muzsikáltunk éppen Viszákon, itt a szomszéd községben. Egyszer csak odajött három-négy csendôr, hagyjuk abba, pakoljunk össze, mer visznek bennünket. Meg voltunk lepôdve, meg az összes vendégek is mind, hogy hát hogyan? A csendôrrel nem lehetett beszélni. Mondták a vendégek is, hogy nem bántottak senkit, ezek rendes emberek, hiába volt. Össze kellett pakolnunk, aztán vittek bennünket. Körmendre, a tyúkólakba.”

‘Just then, we were playing music in Viszák, in the neighbouring village. Once two or three gendarmes came up to us, told us to stop it and pack, because they would take us. The guests and we were surprised. ’How could that be?’ It was impossible to talk to the gendarme. The guests told them that these were good people and they did not hurt anybody, but it was useless. We had to pack and then they took us. To Körmend, to the roosts.’

Kánya Lajos

Kánya Lajos

Lajos Kánya

Phuro som aba, ando 1921-o bersh rakhadyilom. Oxto zséne samas phrala, akanak aba numa dujen ashilam. Ando Zalaegerszego beshel muro phral, thaj som inke me, le majbuten aba mule. Muro dad shukares zhanglas te bashavel, pinzharde les ande gava. Ande bijava phirlas te bashavel, na samas barvale, chorres numa, de trajisas. Muri dej pale phirdas te thovel le gazhenge ando gav. Kanak aba majbari samas vi ame phirdem te bashavas. Me kontrashi somas, muro jekh phral cimbalmoshi, o kaver bögôshi, thaj o kaver primashi sas. Gelam ando jekh bijav te bashavas, aba vi sas love. Atunchi inke shov bersh trubulas te phiras ande shkola, pala kode sittyomas inke duj bersh, thaj kerdyilom kasavo kon lasharel le autova. Chi sittyilom majdur ke atunchi mishto zhalas o bashavipo. Muro dad pale kasavo pinzhardo sas, ke avlas vi kade, o bijav atunchi sas kanak muro dad zhanglas te zhal te bashavel.

Huszonegyben születtem, igen, nagyon öreg vagyok mán. Nyolcan voltunk testvérek, mára ketten maradtunk. Zalaegerszegen lakik a bátyám, meg vagyok én, a többiek meghaltak. Az apám jó muzsikus volt, a környéken el volt ismerve. Lagzikba járt zenélni, szegényesen, de megéltünk. Az édesanyám meg szokott mosni a falusi parasztembereknek, gallérokat keményített. Nagyobbak lettünk, már mi is szívesebben mentünk muzsikálni. Én kontrás voltam, az egyik bátyám cimbalmos, egy másik bôgôs, a harmadik meg prímás volt. Elmentünk egy lagziba muzsikálni, mindjárt megvolt a pénz. Akkor még csak hat általános volt, utána kellett elvégezzem a kettôt, amikor vizsgáztam az autószerelésbôl. Nem tanultam tovább, mer jártunk muzsikálni, az akkor nagyon jól ment. Az apám meg olyan hírneves volt, hogy volt úgy, hogy a lakodalmat hétköznapra halasztották, hogy mi tudjunk muzsikálni.

I was born in twenty-one, I am very old. There were eight of us, brothers and sisters. Only two of us are alive now. My brother lives at Zalaegerszeg, I am here and the others have died. My father was a good musician, people in the neighbourhood had recognised his talent. He used to play music at weddings. We were poor but we earned our living. My mother used to wash and starch the collars of the shirts for the peasants in the village. When we got older, we were willing to play music. I played the second violin, one of my brothers was the cimbalom player, the other the bassist and the third was the leader. We played at weddings and we had money right away. At the time the primary school had six grades. After that I had to study for two more years and then I took an exam in car-engineering. I did not continue my education because I played music, and, in those times, I was good at it. My father was so famous that

114

Kathe ando gav na xolyajvenas pe roma, kathe kamnas amen. Ando Pankaszi but roma sas thaj vi atunchi kamnas amen. Thaj vi kerdem ame roma, teatro kheldem kasavi operetti: „Csárdáskirálynô, Mézeskalács, Dankó Pista”. Dore o Dankó Pista sas e majlasho.Vi me kheldom thaj vi muro phral, voj mishto zhanglas te khelel. Le romanyi sheja sa zhangle te gilyabaren, thaj ame zhanglem te bashavas. Kasavo shukar sas. Sas kathe jekh sityarica, voj sittyardas amenge sakofelo. Ando sako bersh sittyilam duj-trin operetti. Kamle amen ke ame na xalem amen sar le olahura. Shundem ke kiden kethane le biboldura thaj le romen, numa chi patyasas. Na zhanglem andre te gindyinas sostar, chi azbadam ame khanyikas. Bashavasas ando Viszáko, kathe ande kaver gav. Atunchi kothe avlas trin-shtar shingalo, phende amenge, te kidem amen kethane, ingren amen. Sakon chudilas pes, so si kado, sostar? Le shingalenca na zhanglem te vorbinas. Phende vi le manusha, kadale roma chi azbade khanyikas. Kethane trubulas te kidem amen, thaj ingerdine amen. Ando Körmendo, ande khanyenge than. Khanya sas kothe, le khanyen avri nashade, amen pale andre ingerdine. Pherdyi samas zhuvenca. Chi na suluma sas kothe, numa gunuj. Na sas kabor than te tele zhanas te das amen. Avral pale ketana sas, nichi na mukhne amen avri. O manro kasavo kalo sas sar o krospo.Thaj xumer dine ame, kethane sas astardyime, pe kodo chi chiken nas. Jekh dyes jekhvar. Chi tejari nas, pala kode apoj mure nyamura avile, haj csordánesz ande mange roj. Jekh-duj avri

Itt a faluba nem volt gyûlölködés, mer azér szerettek bennünket. Itt Pankaszban sok cigány volt, de inkább szerettek bennünket. Még nagy színdarabokat is tanultunk, tudja? Még a Csárdáskirálynôt is játszottuk. A Mézeskalácsot, Szabadság-szerelmet, darabokat játszottunk el. Aztán az összes faluból, még vidékrôl is jöttek, még köllött mennünk falukba is, hívtak minket. Én szerveztem mindig ezeket az elôadásokat. Szombathelyrôl hordtunk kölcsönbe ruhákat. A Dankó Pista volt a legemlékezetesebb. Mind romák voltak benne, mind cigánylányok, cigánylegények. Legtöbbször én játszottam a fôszerepet, meg az öcsém. Az nagyon jól játszott ám. A cigánylányok mind tudnak énekelni, muzsikálni mindannyian tudtunk, aztán sokszor ötenhatan kísértek bennünket – cimbalom, bôgô, jaj, gyönyörû volt. Volt itt egy óvónô, az tanított bennünket, táncokat, mindent. Nagyon iskolázott volt. A háború elôtt is már játszottunk, akkor is játszottunk, de ezeket a nagyobb darabokat már a háború után. Minden évben tanultunk kettô-három darabot, ilyen operetteket. Úgyhogy nagyon pártoltak bennünket, mer mi nem veszekedtünk, nem úgy, mint ugye, az oláh cigányok. Itt csak muzsikus cigányok voltak, másfajta nem. (…) Hallottuk, hogy szedik össze a zsidókat, meg a cigányokat is, de el se hittük. Nem is tudtuk, nem is tud az ember belegondolni, nem bántottunk mi senkit se. Muzsikáltunk éppen Viszákon, itt a szomszéd községben. Egyszer csak odajött három-négy csendôr, hagyjuk ab-

sometimes they would postpone a wedding to a week-day so we could play. (…) Here in the village there was no hatred, people liked us. In Pankasz, where a lot of Roma lived, they liked us even more. Did you know, that we had even studied plays? We even played the Csárdáskirálynô. The Mézeskalács, the Szabadság-Szerelem, all these plays. They had come from all the villages and from the countryside, and we had to go to the other villages, they would invite us. I would organise the performances. We borrowed the costumes from Szombathely. The Dankó Pista was the most memorable. Only Roma played in that, Romani girls and lads. Most of the time I played the leading role or my brother. He played very well. The Romani girls could sing, we all could play the instruments, but in many cases five or six musicians accompanied us – cimbalom, bass; it was beautiful. There was a nursery-school teacher who taught us the dances and everything. She was well educated. We played before the war, in the war, but we played these plays after the war. Every year we learned two or three plays, operettas. So they supported us because we did not quarrel like the Vlach Roma. Only musician Roma were here, the others were not. (…) We heard that they were collecting the Jews and the Roma but we could not believe it.We could not think of it, we did not hurt anybody. Just then, we were playing music in Viszák, in the neighbouring village. Once two or three gen115

nashilas ando baro vudar, kade andre zhanglas te anel e roj. Sas kothe phure, terne, bashavicko, olavura, balajarura, kathar o Pankaszi. Kade shtarvardesh-panzhvardesh manusha. Le shavorren, le romnyen pe bax chi ande le. Numa mursha sas. Nas bajo, phuro taj nasvalo te sas. Marnas, thaj shinnas. Ame kade sar jek haj doppash shon samas kothe. Muro dad pinzhardo manush sas, sakon pinzharlas les, bax sas les. Andar o Körmendi avri mukhneles ke o mujalo pinzharlas les, butivar bashavelas leske. Avri andas les andar o Körmendi duj dyes sas kothe. Trajilas, maj dur pesko trajo chorro manush. Bashavelas pek-pek piko, aba nopre tromajlas. (…) Kothar ingerde amen ando Nyamcicko them, kothe butyi kerdam ando vesh. Nashado shanco haj kasave tankeske gropa kherdam. Ando Nyamcicko them anda kode sas maj lasho, ke avri samas ando vesh, butyi te kheras. Traktoresa ingerde ama ando Nyamcicko them. Detehara ingerde amen, pe doppash ratyi reslam kothe. Sas, kana avile le hurale, bombazinas, ame pale nashadamas. Vi me kamlom te nashadyuvav tar haj na tromajlom. Duj zhene nashadyile tar, vi xutyelde le. Sako detehara pala jekhaver trubulas te tordyuvas, tele ginade amen. Dikhne, ke duj zhene naj mashkar amende. Akharde kaj amende jekh shibeski boldinares, apoj phendam ame na zhanas, kaj si le. Pala kode xutyilde le khere, ingerde le, chi na zhanas pala lende. Ando shero malade le. 116

ba, pakoljunk össze, mer visznek bennünket. Meg voltunk lepôdve, meg az összes vendégek is mind, hogy hát hogyan? A csendôrrel nem lehetett beszélni. Mondták a vendégek is, hogy nem bántottak senkit, ezek rendes emberek, hiába volt. Össze kellett pakolnunk, aztán vittek bennünket. Körmendre, a tyúkólakba. Tyúkok voltak benne, azokat kizavarták, bennünket meg abba vittek be. Ott voltunk olyan két hónapig. Meg teltünk tyúktetûvel. Szalmára fektettek bennünket, nem is szalma volt, hanem ganéj, ahonnan a tyúkokat kizavarták. Annyi helyünk se volt, hogy le tudtunk volna feküdni. A katonák meg kinn voltak, ki se engedtek. A kenyér, amit adtak, olyan fekete volt, mit a korom. Meg tésztát adtak, össze volt ragadva, azon zsír sem volt, semmi. Egy nap egyszer. Tányér sem volt, aztán a hozzámtartozók eljöttek és csempésztek be kalánt. Egy-kettô kiszökött a kapuba, úgyhogy a kalánt be tudta hozni. Voltak öregek, fiatalok, muzsikusok, oláh cigá nyok, teknôsök, innen, Pankaszról tán negyvenen-ötvenen. A gyerekeket, az asszonyokat szerencsére nem hozták el. Csak férfiak voltak. Nem számított öreg vagy beteg volt. Ütötték, verték. Mi úgy másfél-két hónapig voltunk ott. Az apám híres ember volt a környéken, nagyon el volt ismerve. Szerencséje volt. Körmendrôl, kiengedték, mer a szolgabíró ismerte, sokszor muzsikált neki. Kimentette onnan Körmendrôl, két napot volt ott. Élte, tovább az életét szegény ember. Zenélt is néha, de akkor már nemigen mert.

darmes came up to us, told us to stop it and pack, because they would take us. We were surprised and all the guests. ‘How could that be?’ It was impossible to talk to the gendarme. The guests told them that these were good people and they did not hurt anybody, but it was useless. We had to pack and then they took us. To Körmend, to the roosts.There were hens, they chased them out and drove us in. We were there for two months. We were covered with hen-lice.We lay on the straw, however it was not straw but dung, on which the hens used to sit. We did not have enough room to lie down properly.The soldiers outside did not let us out. The bread they gave us was as black as the soot. They gave us pasta, but it was sticky and there was no grease on it, nothing.We only ate once a day.There was no plate either, only my relatives came and brought us some spoons. One or two stood at the door and they brought in the spoons. There were old, young, musicians, Vlach Roma, trough-players, from here, Pankasz, totally about forty or fifty people. Luckily they did not bring here the children and the women. Only men were there. It did not matter whether he was young or old. They hit him. We were there for about one-and-a-half or two months. My father was famous in the neighbourhood, everybody acknowledged his talent. He was lucky. The district administrator knew him, because he played for him a lot, and let him go. This man rescued him from Körmend, where he had spent two days.

Nashtig nashadyuvas kanyikaj. Pe kode gindyisardam, vi kade meras, vi kade mudaren ame. Maj sigo ingerde ame, sar bushol aba, ando Németújvár. Sas ek baro ucho kher, kothe samas sar duj shon, zhi pe atunchi ingerde ame, andek baro vesh. Vi kothe sas ek baro kher, haj kodo vaesh trubulas amenge avri te shinas, haj kothe te keras kadale nashade shancura. Vi biboldura haj rusinura sas le kothe. Kethane kerasas butyi, numa von ande kaver kher sas le. Chorre vi kodol chi bakanchi, chi gada nas le, Devlale, sar sunusardam le. Inke chi kattyi na xuttyelnas te xan sar ame. Sas kade, manro dine, vi kodo kasavo sas sar o krospo. De anda kode vi andar kodo damas len, sode zhanglam. Haj sas kadal rusincko zhulye, vi kodol sode rovenas. Devlale, phenav, vi ame piko manro xutyeldamas, haj sa ingrasas lenge te xan, kade sunusarasas len.Von pale vi amare vas chumidenas. But zhene sas le, kasave vonyika zhuvlye sas le. Numa kattyi cine gada sas pe lende, dabe sharavenas penge anglune. Ando jivend anda kodo baro shil… (…) Kon na zhanglas, avri te avel ando vesh, maj but chi na dikhlam les. Kaj shute le, chi phendas khonyik, chi na tromajlam te pushas pala lende. Kon na zhanglas avri te avel butyi te kerel, pe ratyate gelam andre, aba ingerde. Sas kadal nyamcicki ketani, kadal apoj kanak kidasas ando vesh kodol thule kasht, numa kade marnas amen. Aba chi na birisas kodol thule kashta. Nas lasho xaben, thaj kethane pelam tala lende. Avile pala mende apoj zhip-zhup malavnas.

Onnan elvittek bennünket Németországba, ott dolgoztunk az erdôn. Futóárkokat, meg ilyen csapdákat csináltunk, tankcsapdákat. Annyiból jobb volt Németországban, hogy kinn voltunk az erdôben dolgozni.Traktorokkal vittek minket Németországba. Reggel vittek bennünket elfele, éjfélbe értünk oda. Volt, hogy gyüttek a repülôk, bombáztak, mi meg szétfutkostunk. Én is el akartam szökni, de nem mertem. Ketten szöktek meg, de elfogták ôket. Minden reggel sorba kellett állni, leolvastak bennünket. Látták, hogy kettô hiányzik. Hívtak hozzánk egy tolmácsot, aztán mondtuk, hogy mi nem tudjuk, nem tudjuk. Aztán elfogták ôket itt hon, elvitték, nem is tudunk róluk. Agyonütötték ôket, vagy hová vitték. Nem lehetett menekülni. Arra gondoltunk, hogy úgyis most hát meghalunk, elemésztenek bennünket. Elvittek minket elôször, minek hívják azt, Németújvárra, elôször oda vittek bennünket. Nagy épület, emeletes, ott voltunk valami két hónapig, míg tovább nem vittek bennünket egy nagy erdôbe. Ott is volt egy nagy épület, aztán azt az erdôt kellett nekünk levágni, meg oda csinálni ezeket a futóárkokat. Zsidók is, meg ruszinok is voltak. Együtt dolgoztunk, csak ôk külön házba voltak. Szegények, azok is, jaj se cipôjük, se ruhájuk nem volt, istenem, de sajnáltuk ôket. Még annyit se kaptak enni, mint mink. Volt olyan, hogy kenyeret kaptunk, az is olyan volt, mint a korom, de azért még azt is felosztottuk velük, vittük nekik a kenyereket, amennyit tudtunk. Aztán voltak ezek a ruszin nôk, azok is mit

He continued to live his life, the poor man. Sometimes he played music, but only occasionally in those times because he was afraid to play. (…) They took us to Germany, and we worked in the forest there. We made communication trenches and traps, tank traps. In a way, it was better in Germany because we were out in the forest. They transported us to Germany on tractors, We departed in the morning and arrived at midnight. Sometimes the planes came and we ran in all directions. I wanted to run away but I was afraid. Two people escaped, but they caught them. Every morning we had to line up and they counted us. They saw that two people were missing. They brought an interpreter, and we told them that we knew nothing. Then they were caught at home, and taken away; we don’t know about them. They beat them to death or transported them somewhere. You could not flee from them, we thought we would die, that they would kill us. At first we were taken to Németújvár, we were taken there first.We lived in a large, two-storey building. We lived there for about two months before they took us into a big forest. There also was a large building, we had to cut down the woods and make these communication trenches. There were Jews and Russians as well. We worked together, but stayed at different houses. Those poor people did not even have shoes, no clothes, my God, we were so sorry for them. They got less food than we did. Sometime when they gave us bread, which was 117

Kothe aba nyamcicko ketana sas le. Sas jekh shibeski boldipeno pe duj-trin zhes jekhvar intye avilas, pushlas, so kamas. Jekh nyamco sas, kodo zhanglas mishto te vorbij ungrika. Kode phendas, varikana leski dej ando Ungriko Them beshlas. Chi tromajlam te phenas khanchi leske, ke darasas. Kade vorbisarlas, sar te kemo avilosas mashkar amende. Le majlashe phendamas leske. Sas kasavo kon zhutilas. Opral po gunuj pasjilam. Aba jekh nyamcicko ketana avilas kothe, thaj sikadam leske, kaj pasljuvas. Atunchi anadas kothe suluma. Kodo hatyarlas amen. Sas inke jekh, kon zhutilas, ke dikhlas, naj amen papuchi, shil sas, kotorenca phandesas andre amare punre. Kodo anadas amenge kasavo kashtuno bakanchi, apoj na zhanglam anda lende te zhas, kasave phare sas.Thaj sa lashe sas. Sas kadal duj ketana kon lashe sas. Le majbut? Sa kasave sas le, kon avile pala fronto, sas kas nas punre, sas kas nas vast, vi tele sas le phagerde. Kerdam jekh bari jag, ke pahonas amare punre, kothe tatyarasas amen, apoj avile, tele marne o jag, thaj vi marde amen. Ame pale jag kerdam. Sas jekh bango, nas les jekh punro kodo zurales nasul sas. Devlale inke jekhvar kothe te na ingrel man o Del. (…) Avile le rusura, ame pale sa nashdyilam sa le Pankaszicki roma. Ratyako kethane vorbisardam, sas kothe jekh zhulyi kon kiravlas, mishto zhanglas ungrika te vorbil. Kodi phendas amenge, le rusura pashal si le, kathej le ando Szombathelyi, te nashadyuvas. Atunchi ratyi kethane vorbisardam, karing o jekh chaso chi shundam aba khanchi, nashadyilam. Deshuduj118

szenvedtek. Jaj, istenem, mondom, mink is nagyon kevés kenyeret kaptunk, mégis vittünk nekik, hogy egyenek, annyira sajnáltuk ôket. Ôk meg a kezünket is csókolták. Nagyon sokan voltak, olyan csinos nôk voltak. De csak annyi kis ruha volt rajtuk, hogy épp be tudták fedni az elejüket. A télen, abba a hidegbe… (…) Aki nem tudott kigyünni az erdôbe, az többet mán nem is láttuk. Hogy hová tették ôket, nem mondta senki, meg nem is mertünk ott érdeklôdni. Aki nem tudott kigyünni dolgozni, este mentünk be, mán el is vitték ôket. Voltak ezek a német tisztek, azok aztán, amikor szedtük az erdôn azt a vastag fát, csak ütöttek bennünket. Hát már nem is bírtuk azt a vastag fát. Ugye nem volt rendes koszt, hát összeestünk alattuk. Gyüttek utánunk, aztán zsipp-zsupp, ütöttek. Ottan már német tisztek voltak. Volt egy tolmács, két-három nap egyszer arra gyütt, kérdezte, mit akarunk. Egy német volt, de tudott rendesen beszélni magyarul. Aszondta, hogy valamikor az ô anyja magyarországi volt. De nem is mertünk semmit mondani neki, mer féltünk. Úgy beszélgetett, mintha kémkedett volna köztünk. A legjobbakat mondtuk neki mindig. Volt olyan is, aki segített. Fönn az emeleten feküdtünk a ganéjon.Végül már egy német tiszt jött oda, oszt magyaráztuk, mutattuk neki. Akkor hozatott oda szalmát. Az megértett bennünket. Volt még egy, aki segített, mer látta, hogy nem volt lábbelink se, tél volt, hideg volt, rongyokkal kötöztük be a lábunkat. Az hozatott

as black as soot again, we shared it with them and brought them as much as we could. Then there were those Russian women, they were suffering a lot. Oh, my God, we got so little bread but we gave it to them, because we were so sorry. And they kissed our hands for it. There were many of them, very beautiful women. But they only had tiny piece of clothes on to cover their fore-part. In the winter, in that cold… (…) When someone did not come to work, we would not see him anymore. Nobody told us where they had taken them, and we were afraid to ask. If someone did not come to work, by the time we got home, he had disappeared. Those German soldiers hit us when we collected the thick wood.Thus, we were not able to carry that thick wood. We were not given proper food, so we collapsed under that wood. They came after us, and bang-bang, they hit us. There were German soldiers. The interpreter came that way once a day and asked us what we wanted. He was German, but he spoke good Hungarian. He said his mother was from Hungary. We did not dare to say a word to him because we were afraid. He talked to us as if he were a spy. We always told him good things. Some of them helped. We slept upstairs on the dung. Finally, a German officer came and we explained it to him, we showed it to him. Then he sent for straw. He understood us.There was another who helped, because he had seen us without shoes, he had seen us covering our feet with clothes. He brought us boots with wood-

deshutrin bershengo shavora sas le gornyikura, variso trin-shtarzhene sasle. Xutyildam len, lam lendar e pushki, andre shutam le andro kher. Gelam ando vesh, po drom na tromajlam te zhas. Duj dyes ando vesh samas. Sas kasave lashe manusha ando gav, andre gelam, dine jekh cine kolompiri peklam le, kiradam le… Avnas le rusura, aba kaj Körmendi sas le thaj gelamtar khere. Ratyako reslom khere. Krechiunoski ratyi sas. Numa rovasas, nas khanchi, o Devlale. Jekh cine kolompiri zhanglas muri dej te anel, kodol kiradam. Phendam mura dake thaj muri dadeske so maladyilas amenca, voj numa rovnas. (…) Pinzhardam le Pankaszesko sulicishti o jekh lasho amalo sas mange. Kana atunchi ingerde amen, aba nas muro amal. Kana palpale avilam, pushlom lestar, sostar ingerde amen. Voj phendas chi zhanel khanchi thaj zhanglas.Vi kamlam te maras les. Shusteri sas. Beshlas ande temlica jekh bersh. Na dulmut mulas. Leski romnyi inke trajil. (…) Pala marajipo aba bashavarasas, ando teatro khelasas. Kom na zhanglas te bashavel, kodo gelas butyi te kerel ando fabrika, sas kothe kaj andar le kasht kernas variso. Me majsigo shilava phandos, phiravos le ando Szombathelyo po foro. Mure romnyasa kerasas le shilavura, thaj balen inkrasas, beshdam kukurizo, dyiv, sas kan deshuduj bale sas amenge. Bikindam le balen, kado baro kher kade kindom, chi manglom khanyikastar love. Bisht thaj panzh bersh kerdom butyi, akanak gelom ando hodinipe.

nekünk olyan fatalpú bakancsokat, aztán nem tudtunk benne menni, olyan vastag talpa volt. De mégis jó volt.Volt ez a két tiszt, aki jó volt. A többiek? Mind olyanok voltak, akik megjöttek a frontról, kinek keze nem volt, kinek lába nem volt, el voltak szánva. Kegyet lenek voltak. Raktunk egy nagy tüzet, ugye fázott a lábunk, ott melegedtünk, aztán jöttek, szétrúgták a tüzet, megvertek. Mi mégis újra raktuk a tüzet. Volt egy sánta, lába nem volt neki, az nagyon szigorú volt. Jaj istenem, még egyszer oda ne kerüljünk. Jöttek az oroszok, mi meg mind megszöktünk, az összes pankaszi cigány. Éjjel összebeszélgettünk, volt egy szakácsnô ottan, az jól tudott magyarul. Az mondta az egyikünknek, hogy az oroszok már közel vannak, már itt Szom bat hely körül vannak, szökjünk meg. Hát akkor este összebeszélgettünk, egy órakor meg csönd lett, elszöktünk. Tizenkét-tizenhárom éves gyerekek álltak ôrt a kapuba, valami három vagy négyen. Megfogtuk ôket, a puskát elvettük tôlük, betettük ôket az épületbe. Másztunk be az erdôbe, az úton nem mertünk jönni. Valami két nap az erdôbe voltunk,Voltak olyan jólelkû emberek a faluba, bementünk, adtak egy kis krumplit, megsütöttük, megfôztük… Közeledtek az oroszok, már Körmend körül voltak, oszt elmentünk haza. Éjjel jöttem haza. Karácsony éjjel volt. Csak sírtunk, nem volt semmi se, jaj istenem. Egy kis krumplit tudott szerezni az édesanyám, azt fôzött. Meséltünk, az édesanyám meg az édesapám csak sírtak. Ismertük is a pankaszi nyilasokat, az egyik nyi-

en soles, but we could not walk in them because the sole was so thick. Still, it was good. These two officers were kind to us. The others? All of them had come from the front, some of them lost their arms, the others their legs, so they were determined. They were brutal. We made a huge fire, because our feet were cold. We got warmer, but they came, put out the fire and beat us. We made the fire again. One of them was lame, one of his legs was missing, he was strict. Oh my God, please don’t let this happen to us again. (…) The Russians were on their way and we escaped, all the Roma from Pankasz. We were talking at night, one of the cooks spoke good Hungarian. She told one of us that the Russians were close, that they were close to here, to Szombathely, so we should escape. During we were talking that night, at one o’clock everything was silent. We ran away. Twelve or thirteen-year-old children were guarding the gates, three or four of them. We grabbed them, took their guns and put them in the building. We crawled in the forest, because we were afraid to walk on the road.We were in the woods for two days. When we arrived in a village, the kindhearted people gave us some potatoes, we boiled them, baked them… The Russians were close, they were at Körmend and we went home. I arrived at night. It was Christmas.We cried, there was nothing, my God. My mother could get a few potatoes, and she cooked that. We told them our story, and my mother and father just cried. 119

Deshoxto bershengo somas, kana romnya lom, voj sas deshefta. Panzhvardesh thaj panzh bersh beshlam kethane. Trin bersh si aba kaj mulas. Mashkar amende nas khanchi problema. Kasavo shukares trajisardam. Zurales lashi romnyi sas. Jekh barardyi shej sas amen, kade lam pasha amende, shove shonengi sas. Ando Körmendi kaj le papuchi keren kothe sas tradarkinya. Si la jekh shej, thaj jekh shavo. Laki shej sittyarkinya, lako shavo ando Szombathelyi kerel butyi, na trubul leske numa te iskiril. Sako satone khere avel, pekel kiravel, thaj ingrel mure gada avrel thovel palamande. Kade lam la pasha amende, pala o marajipo sas kadal kon nashadyime manusha. Jekh chora gazhasa thaj jekh gazesa ande penge shavores, thaj nas kaj te zhan, kathar e granyica palpale nashade len andar o Nagykôrösi sas le kade dikhnas avri sar le rom. Phenel muri dej, „shukar cini shej sostar na len la pasha tumende”. Phenav mura dake andar soste inkrasa la ande kadi chorri luma, inke chi thud na zhanav lake te dav. „Vi me zhutij tumenge, len la numa pasha tume”. Pasha amende lam la. Nas la gada, gelam kaj e suvarkinya, suvardam lake trin cini coxa. Gelamtar kaj o lilvalo, thaj pe amaro anav iskirinde la. Lako dad thaj laki dej tele phende pala cini shej. Pala kede barardam la vi kamlam la, avri sittyardam la but shkola avri phirdas. Desh bershengi sas e shej, kana avilas lako dad te ingrel la. Me phendom leske, zhi pe akanak barardam la ande kadi chorri luma. Atunchi po mujalipo gelem lake dadesa. Po mujalipo kode phende, nashtig te ingren la cina sha. Atunchi lako dad gelastar. E shej pale 120

lasvezér jó barátom volt. Aztán amikor elvittek bennünket, többé már nem volt a barátom. Nem olyan régen halt meg. Mikor meggyüttünk, megkérdeztem tôle, meg meg is akartuk verni. Azt mondta, hogy ôt senki sem kérdezte, nem is tudott róla. Dehogynem tudott róla, tudott róla, csak nem akarta… suszter volt különben. Még a felesége él neki. Ült vagy egy évet. A csendôrök semmi se kaptak. A háború után már kezdtünk muzsikálni, színdarabokat játszani. Aki nem tudott muzsikálni, az dolgozott a téglagyárnál, volt fûrésztelep, volt vállfaüzem, itt dolgoztak. Én elôször seprût kötöttem, hordtam Szombat helyre piacra. A feleségemmel faragtuk a seprût, meg disznókat tartottam, ültettünk kukoricát, gabonát, volt, mikor tizenkét disznóm volt. Egy fillér kölcsönt nem vettem fel, ezt a nagy házat abból vettem. Huszonöt évig volt iparom koszorúkészítésbôl, abból lettem nyugdíjas. Tizennyolc éves koromban megházasodtam, a feleségem tizenhét volt. Ötvenöt évig éltünk együtt. Három éve, hogy meghalt. De miköztünk ám sohasem volt semmi baj. Olyan szépen éltünk. Nagyon rendes volt a feleségem. Egy nevelt lányunk volt, úgy fogadtuk, hat hónaposan. Körmenden a cipôgyárban mûvezetô volt. Van egy lánya, meg egy fia. A lánya tanár nô, a fia Szombathelyen dolgozik az irodán. Minden szombaton hazajön, süt-fôz nekem, meg elviszi a ruhát, kimossa, aranyos lány. Úgy fogadtuk örökbe, hogy a háború után voltak ezek a menekültek. Egy szegény asszony meg egy ember hozta a kisgyerekét, nem volt hova menjenek, a határról visszazavarták ôket.

We knew the Arrow Cross men at Pankasz, one of their leaders was a friend of mine. But after they had taken me he was not a friend anymore. He died recently. When we arrived, I asked him about it and we wanted to beat him up. He said nobody had asked him and he had known nothing about it. But he knew about it, he knew about it but he did not want to… by the way he was a shoemaker. His wife is still alive. He was inside for a year. The gendarmes did not get anything. After the war we started to play music and operettas again.Those of us who could not play any instruments worked at the brick works or at the sawmill or at the hanger-works. At first I made brooms and took them to the market in Szombathely. We made them with my wife; I also had pigs, we planted corn, grain, there were times when I had twelve pigs. I never borrowed a penny, and I bought this big house from the money I earned. I worked as a wreathmaker for 25 years, and I retired from this profession. I was eighteen when I got married, and my wife was seventeen. We lived together for fiftyfive years. She died three years ago. We had no problems. We lived nicely. She was a nice lady. We had a foster-child, we adopted her when she was six-month old. She worked as a works manager at the shoe-factory in Szombat hely. She has a daughter and a son. Her daughter is a teacher, and her son works in an office in Szombathely. She comes home every Saturday, she cooks and washes my clothes, and she is lovely.We adopted her.There were refugees after

ande körmendicko fabrika tradarkinya sas. Akanak pale jekh bakanchenge bolta phuterde. Chi jekh chacho shavoro na avlas kasavo lasho sar kadi shej…

Nagykôrösiek voltak, nem úgy néztek ki, mint a cigányok. Édesanyám mondja, „te, aranyos kis lánygyerek, fogadjátok örökbe”. Mondom, édesanyám, mibôl tartjuk el ebbe a szegény világba, még tejet se tudok neki venni. „Én is segítek nektek, fogadjátok el, olyan aranyos kislánygyermek”. Hát úgy rábeszélt, elfogadtuk. Ruhája se volt neki, elmentünk egy varrónôhöz, varrattam három kis szoknyát neki. Elmentünk a jegyzôhöz és így örökbe adták. A szülôk meg lemondtak a gyerekrôl. Aztán nevelgettük, igen megszerettük, kitanítottuk, sok iskolát elvégzett. Tíz éves volt a lány, mikor elgyütt az apja, hogy elviszi. Jaj, drága. Én meg mondtam neki, hogy eddig neveltük a lánygyereket, abba a szegény világba elfogadtam. És akkor bíróságra kerültünk az apjával. A bíróság azt mondta, hogy szó se lehet róla, a kislányt már nem lehet elvinni. Akkor elment az apja. A lány meg Körmendre került be a cipôgyárba, vezetô lett. Most meg egy cipôboltot nyitottak. A saját gyerek nem olyan jó, mint ez. Ez mindig jön…

the war. A poor woman and a man brought their child, they did not have a place to go, they had been sent back at the border. They were from Nagykôrös, and they did not seem to be Roma. My mother said:‘Adopt that sweet little girl!’ I said: ‘Mother, I cannot provide for her in this world of poverty. I cannot even buy milk for her.’ ‘I will help. Adopt her. She is such a charming little girl!’ She persuaded me, and we took her. She had no clothes, so we went to the dressmaker and she made three tiny skirts for her. We went to the town-clerk so she was given to us. Her parents gave her up. We raised her, liked her a lot, and put her through school; she finished a lot of schools. She was ten, when her father came and wanted to take her with him. Oh, dear. I told him that we had raised the girl and I had taken her in those poor times. And we went to the court with her father. The judge said that there was no way the little girl could be taken away. Her father left then. She worked at the shoe-factory in Körmend; she was the manager there. Now, they have opened a shoe shop. One’s own child is not as good as this one. She always comes…

121

Kodol romenge anava kon mule ando butyano lageri

Roma munkaszolgálatos áldozatok névsora

List of Roma Victims of the Forced Labor Service

Kathe telal tele iskirindem kodol romenge anava, kon ando 1944 majsigo ketana sas le, thaj kothe mule ando butyengo lageri. Kadal anava e Perlaky Gyulané thaj e Vas Gáborné kidas kethane, andar o Historijako Lilvano Kher – konle Porrajmoseski Ginadyengi butyarkine si – le Ungriko Auschwitz Fundamento, Holocaust Dokumentaciosho Centroske. Kadal anava avri dine ando 1993/3-esko numero nyevipo.

104639 Dorogi Ferenc 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. 1912. Dorogi Anna Kiskunfélegyháza elt. 1944. X. 12.

23487 Kolompár Gusztáv 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1925. Kolompár elt. 19944. X. 9.=20

10743 Duka Aladár 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, Jászkisér 1912. Duka Anna elt. 1944. X. 10.

23488 Kolompár I. György 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1910. Kolompár Piroska elt. 1944. X. 9.

Az alábbiakban az 1944-ben a Honvéd Vezérkar veszteséglajstromára került cigány származású munkaszolgálatosok neveit közöljük. A névsort a Magyar Auschwitz Alapítvány Holocaust Dokumentációs Központ részére, a Hadtörténeti Levéltárban folytatott kutatás során a Holocaust füzetek két munkatársa – Perlaky Gyuláné és Vas Gáborné állította össze. A lista a kiadványsorozat 1993/3-as számában jelent meg.

14837 Gondi Béla 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Erzsébet elt. 1944. X. 12.

23489 Kolompár II. György 1039/I cig. muszd. Horgos, 1908. Kolompár Eszter

In the following we are printing the names of those Roma forced laborers who appeared on the casualty list of the Hungarian Army Headquarter’s Staff in 1944. The register was prepared by two collaborators of the Holocaust booklets, Gyuláné Perlaky and Gáborné Vas, during the research conducted in the War History Archive, for the use of the Hungarian Auschwitz Foundation Documentary Centre. It was published in the 1993/3 number of the serial. Skurtisaripe/Rövidítések/Abbreviations: cig. muszd.: romano butyano gruppo/cigány munkásszázad/roma forced-labor units bev. közp.: andre akharutno centro/bevonulási központ/reception centre elt.: prahonde/eltemetve/buried 124

12687 Feri Ferenc 1039./I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Júlia elt. 1944. X. 11. 16123 Haláb János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Mezôberény, 1899. Kolompár Borbála elt. 1944. X. 10. 16125 Haláb Pál 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Sárfalva, 1918. Sztajha Mária elt. 1944. X. 10.

23490 Kolompár III. György 1039/I cig. muszd. Kistelek, 1913. Kolompár Aranka elt. 1944. X. 10. 23493 Kolompár II. István 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1904. Kolompár Piroska elt. 1944. X. 9. 23494 Kolompár III. István 1039./I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1902. Kolompár Mária elt. 1944. X. 9.

16244 Halmai József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kunszentmárton, 1896. Rácz Mária elt. 1944. X. 10.

23495 Kolompár IV. István 1039./I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1901. Lakatos Júlia elt. 1944. X. 10.

227661 Kiss Mátyás 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kunszentmárton, 1924. Rácz Eszter elt. 1944. X. 10.

23497 Kolompár János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1911. Kolompár Mária elt. 1944. X. 10.

23502 Kolompár I. József 1039./I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1925. Kolompár rozália elt. 1944. X.

23512 Kolompár I. Mátyás 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Jászszentlászló, 1897. Kolompár Mária elt. 1944. X. 8.

23752 Konkoly Kálmán 1039/I cig. muszd. Kiskunfélegyháza, 1904. Rász Veronika elt. 1944. X. 11.

23503 Kolompár II. József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1918. Kolompár Eszter elt. 1944. X. 9.

23513 Kolompár III. Mátyás 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1925. Kolompár Julianna elt. 1944. X. 9.

26665 Lakatos József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Újkécske, 1923. Kolompár Rozália elt. 1944. X. 9.

23507 Kolompár II. Kálmán 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1903. Kolompár Judit elt. 1944. X. 9.

23514 Kolompár Mátyás 1039/I cig. muszd. 20 Horgos, 1907. Lakatos Julianna elt. 1944. X. 9.

26688 Lakatos Péter 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Újkécske, 1905. Lakatos Julianna elt. 1944. X. 9.

23505 Kolompár III. Kálmán 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1910. Kolompár Anna elt. 1944. X. 10.

23515 Kolompár II. Mátyás 1039/I cig. muszd.39. bev. közp. Horgos, 1922. Kolompár Eszter elt. 1944. X. 10.

27926 Lukács Barnabás 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Nagykörû, 1907. Dólé Margit elt. 1944. X. 10.

23506 Kolompár IV. Kálmán 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1917. Kolompár Piroska. elt. 1944. X. 10.

23517 Kolompár Pál 1039/I cig. muszd. Kiskunmajsa. 1926. Kolompár Júlia elt. 1944. X. 9.

33478 Ónódi Ferenc 1039/I cig muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélgyháza, 1902. Ónódi Anna Elt. 1944. X. 11.

23508 Kolompár Károly 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Horgos, 1912. Lakatos Júlia elt. 1944. X. 9. =20 23510 Kolompár I. László 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunmajsa, 1896. Kolompár Júlia elt.1944. x. 9.

23749 Konkoly I. János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kisújszállás, 1893. Rász Veronika elt. 1944. X. 11.

33480 Ónodi István 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1898. elt. 1944. X. 11.

23750 Konkoly II. János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1908. Kolompár Rozália elt. 944. X. 11.

33483 Onódi József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1925. Gondi Franciska elt. 1944. X. 14.

23511 Kolompár IV. László 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiszombor, 1925. Kolompár Erzsébet elt. 1944. X. 9.

23751 Konkoly III. János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1907. Rász anna elt. 1944. X. 12.

33485 Onódi László 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1911. Onódi Mária elt. 1944. X. 11. 125

37241 Rácz Ferenc 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1924. Rácz Rozália elt. 1944. X. 11. 37252 Rácz György 1039. /I cig. muszd. 39.bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1910. Rácz Veronika elt. 1944. X. 11. 37300 Rácz II. József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1892. Rácz Piroska elt. 1944. X. 11.

38677 Sánta Mihály 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Csépa, 1895. Médó Emilia elt. 1944. X. 11. 38956 Seres Antal 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1898. Toth Rozália elt. 1944. X. 21. 41312 Szabó József 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kecskemét, 1907. Zsákai Piroska elt. 1944. X. 12.

37622 Réce Imre 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Nagykún Karcag, 1911.Vilizsai Rozália elt. 1944. X. 11.

42363 Szász Ferenc 1039/I cig. muszd 39. bev. közp. Kismunfélegyháza, 1913. Szász Gizella elt. 1944. X. 11.

37623 Recica Ferenc 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Füzesgyarmat, 1923. Petrovics Júlia elt. 1944. X. 11.

42411 Szász József 1039/I cig. muszd 39. bev. közp. Kiskunfélgyháza, 1911. Szász Gizella elt. 1944. X. 11.

38638 Sánta Ambrus 1039/I cig. muszd- 39. bev. közp. Tiszaföldvár, 1924. Tóth Kálmán elt. 1944. X. 10.

45500 Tisza Antal 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Mindszent, 1894. Lakatos Vera elt. 1944. X. 11.

38644 Sánta II. Balázs 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Csépa, 1904. Rácz Franciska elt. 1944. X. 10.

46311 Tóth János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kiskunfélegyháza, 1916. Tarjányi Teréz elt. 1944. X. 11.

38668 Sánta József 1039./I cig. muszd. 39. bev. közp. Csépa, 1925. Balogh Ilona elt. 1944. X. 10.

47529 Ürmös Ferenc 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Jászberény, 1892.Verebes Klára elt. 1944. X. 11.

126

49124 Védó János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Kunszentmárton, 1915. Farkas Jolán elt. 1944. X. 11. 49125 Védó János 1039/I cig. muszd. 39. bev. közp. Szegvár, 1905.Védó Julianna elt. 1944. X. 10. Forrás: Hadtörténeti Levéltár veszteséglisták 1944. C-Z. (Kézzel írott)

Tela phuv

Föld alatt

Under the sod

„Pala kado chi vorbil khonyik. (…) Sakon daralas. (…) Maripo sas. Tala o maripo sakofelo sar pecisajvel. (…) O maripo aba nachilas, thaj vi kado bisterde le manusha.”

„Nem beszél róla senki se. (…) Mindenki félt. (…) Hát háború volt. Sok minden történik a háború alatt. (…) Elmúlt a háború, aztán ez is el lett felejtve.”

Ande Lajoskomáromi – kanak ando gav, kana le rusura, kana le nyamcura sas – ando 1945 januari sako romen, kon ando gav beshnas, mudarde le lagericke shingale. Majanglal shtar mursha, pala kodo lenge nyamura, zhulyen thaj shavoren. Ando l995 o Jancsó Miklós, e Daróczi Ágnes thaj o Bársony János kerde filmo pala o Lajoskomáromesko mudaripo, le gaveske manusha, thaj jekh kaver manush, kasko dad mulas kothe phende so sas, sar sas. Kadale vorbi e Daróczi Ágnes iskirindas tele.

Lajoskomáromban – miközben a település hol az orosz, hol a német katonák kezére került – 1945 januárjának harmadik hetében a falu összes roma lakosát meggyilkolták a tábori csendôrök. Elôbb négy férfit, majd a többi hozzátartozót, asszonyokat és gyermekeket. 1995-ben Jancsó Miklós, Daróczi Ágnes és Bársony János filmet készítettek a lajoskomáromi kivégzésrôl, a helybéliek és az egyik áldozat gyermekének visszaemlékezése alapján rekonstruálva a történetet. Az itt részleteiben közölt interjúkat Daróczi Ágnes készítette.

Bognár Albert, gavesko sluga sas lo

Bognár Albert volt községi szolga

Me kodi zhanav ke ando lashipo samas le romenca. Kathe beshnas pasha amende. O Peller perdal beshlas po shanco, perdal po podo, thaj o Bajza Jancsi kathe tele ande Gropa. So le duje familijasa ando lashipo samas, von butyi kerde kathar e primevara zhi kaj e tomna. (…) Sar pecisajlas? Me kade zhanav kanak ingerde le manusha, le zhulyen thaj le shavoren opre shute pe jekh vurdon. Pasha le Gavesko kher sas jekh shusho kher kothe ingerde sakones. Pe ratyate le ketani aba hunavende lengi gropa. Kothe trade jekh vurdon thaj opre shute sakones…, le romnya shute opre le shavoren, pala kode le vurdonesa kothe ingerde len, tele shute len, tradenas len ande gropa pala kode tele pushkinde len. Kado na sas majbut sar jekh-duj minut. (…) Me somas atunchi le gaveske sluga. Kothe trubulas

Hát annyit tudok, hogy jóban voltunk velük. Itt laktak a szomszédban. A Peller ott lakott az árkon, a hídon túl, a Bajza Jancsi meg itt lakott lent, a Gödörben. Mind a két családdal jóban voltunk, ezek nem kéregettek, ezek dolgoztak egész tavasztól ôszig, méghozzá keményen. (…) Hogy hogy történt? Hát én azt tudom elmesélni, vagy elmondani, hogy mikor az embereket elvitték, akkor a gyerekeket meg az asszonyokat kocsira rakták. Aztán ott a községháza mellett volt egy olyan üres óvodaépület, oda szállásolták be mindet. És estefelére, a katonák már megásták a sírjukat. Aztán odarendeltek egy kocsit, amire felpakolták az összeset…, mert hát az asszonyok rakták fel a gyerekeket, azután a kocsival odavitték ôket, ott aztán lerakták, hajtották befelé a gödörbe mind, utána meg gép-

‘Nobody talks about it. (…) Everybody was afraid. (…) Well, there was war. Many things happen in wartime. (…) The war has ended, and this have been forgotten.’ In Lajoskomárom – while the town was in Russian hands, then in German hands then in Russian hands, and so on –, in the third week of 1945 all the Roma inhabitants were killed by the gendarmes. First they killed four men, followed by the other relatives, the women and the children. In 1995 Miklós Jancsó, Ágnes Daróczi and János Bársony made a film about the executions in Lajoskomárom, then reconstructed the story based on the recollections of the locals and the child of one of the victims. The following extracts of the interviews were made by Ágnes Daróczi.

Albert Bognár, ex-village servant

128

I only know that we were on good terms with them. They lived next door. Peller lived on the drench, over the bridge, and Jancsi Bajza lived down here in the hole. We were on good terms with both families; they did not go begging, they worked from spring till autumn, they worked hard. (…) How did it happen? Well, I can only tell you that after the men had been taken away, they put the women and children in carriages. Then they took them to the parish hall, and put them in an empty nursery school. By evening, the soldiers had already dug their graves.Then they sent for a carriage and put all of them in it…, (because the women put on the children); so they were carried there by carriage, put down there, driven in the pit, and fired on by machine guns and the submachine-guns. It was over in a

te ashav. Pe gavesko agor sanas kodi ketani kon gornyikura sas. Mange trubulas te phenav kon shaj avel kothe andre, kon nichi. Kado ando duj chasi inkrelas, kanak aba avri zhalas o vurdon vi me avri gelomas kothar ke nas aba majbut rom. (…) Me na dikhlom khanchi ke kade sar shel thaj panzhvardesh-dujshel meteri ashlom kathar e gropa, thaj aba ratyi sas. Thaj e gropa mashkar le kukurizo sas. Vi kade chi dicholas khanchi. (…) Nas chi jekh chingardipo. Chi ashundam khanchi. Numa le pushken. Avri phenav o chachipo, me rovos vash lenge. Vi akanak pharoj mange te vorbij. Jekh ketana kode phendas: „chi trubul amenge te zhas ande Rusicko Them, ke vi ame zhanas aba so si o mudaripo. Numa kattyi sas.” Szemerei András, jekh manush andar o gav

Me ingerdom avri le shingalen. E vulyica Enying busholas, kadi sas le gavesko agor. Le romen ando. Ruszner Pálesko phuv prahosarde. Kade pe chachi rig. (…) Kothe nashtig te dikhas so keren le shingale. Tele shude len le shingale, thaj amenge trubulas te zhas kothar. Numa atunchi shaj avilem palpale, kanak aba von getosarde. Kade sar ame chi dikhlam khanchi. Ke kode phende amenge, te zhas kothar amenge, te na kamas ande gropa te pashljuvas. Atunchi so shaj phendamas. – Sode shingale sas kothe? – Me ingerdom trinen, kadale sa kasave manusha sas le, kon te trubul mudaren sakones. Le majbuten muro amal ingerdas.Thaj le pushki, thaj inke sakofelo so trubul. Aba gata sas e gropa, pala kodo kothe tradenas len, thaj tele pushkinde len.

puska, géppisztoly. Pár perc alatt vége volt az egésznek. (…) Én voltam akkor a községi szolga. Oda voltam rendelve. A falu végén volt egy sorompó, a katonák ott teljesítettek ôrszolgálatot. Én mondtam meg az ôrnek, hogy ki jöhet be, és ki nem. Akit én ismertem, az bejöhetett, akit nem ismertem, azt nem engedték be. Ez tartott nekem talán két óra hosszába, amikor a kocsi kiment, ami kivitte a gyerekeket meg az asszonyokat. Aztán, amikor bejött a kocsi, akkor én is bejöhettem, mert, már nem volt olyan, akit igazolni kellett volna. (…) Látni nem láttam, mert olyan százötven-kétszáz méterre voltam, és már sötétedett. Meg kukorica között, kukoricaszár között volt a gödör, kukorica között kellett bemenni. Úgysem lehetett volna látni. (…) Nem volt egy sikítás sem. Olyan csöndben történt. Már a puskaropogáson kívül. Megmondom ôszintén, én megkönnyeztem ôket. Most is nehezemre esik elmondani. Az egyik katona azért úgy találóan megjegyezte: „Köll nekünk elmenni vandalizmust tanulni Oroszországba?” Ennyi volt az egész. Szemerei András helyi lakos.

Én vittem ki a csendôröket. Az Enying utcába, falu végtôl a hatodik, vagy hetedik földre. A Ruszner Pálnak a földjén lettek eltemetve. Így jobb kéz felôl. (…) Hát ottan nagyon nézelôdni nem lehetett. Leszórták ôket a csendôrök, aztán nekünk el kellett onnan pitlizni. Legalább százötven méterre, és csak akkor jöhettünk vissza, mikor már végeztek. Úgyhogy mi nem láttunk ott semmit. Mert azt mondták, ha nem iszkolunk, akkor mi is odakerülünk a gödörbe.

few minutes. (…) I was the village servant so I was summoned there. At the end of the village there was a gate, and soldiers were guarding it. I was the one who told the soldiers who could come in and who could not. Those people whom I knew could come in, but they did not let in those whom I did no know. I had to be there for about two hours, while the carriage, which carried the women, was out. I could only come back after the carriage had come back, after that there was nobody to identify. (…) I could not see it; I was about 150 or 200 meters away and it was getting dark.The pit was in the cornfield, you had to go there using the space between the rows.You could not see it anyway. (…) There was not even a scream. It happened so quietly. Besides the rattle of gunfire. Frankly, I was crying for them. Even now, it is hard for me to tell. One of the soldiers said it quite aptly: ‘Do we have to go to Russia to learn about vandalism?’ That was it. András Szemerei, local resident

I was the one who had taken the gendarmes there. To the Enying street, to the sixth or seventh lane from the end of the village. They were buried on Pál Ruszner’s land. On the right. (…) You could not really watch them. They pushed them down and we had to stay 150 meters away, and we could only come back when they’d finished it. So, we did not see anything. They said if we had not run away, we would have ended up in the pit as well. So we could not say a word then. – How many gendarmes were there? 129

(…) – Thaj sode roma sas? – Me kade gindyisarav, sanas sar bish. Sas vi shavora, vi phure romnya, thaj sakofeliko manush sas kothe. Numa mursha na sas. Sas jekh mursh, les aba kade trubulas te ingren, ke aba zurales marde les. Kado jekh baro lazhavo sas. Sar kerel kasavo jekh ungriko manush? Thaj chi dikhel o kavres manusheske? Atunchi inke vi man kothe kamnas te ingren. Kon prahosarde len, aba kodo chi zhanav. Pala kode le shingale kethane kide sakofelo, thaj gele penge majdur. Numa kodo phende mange te avri phenav so pecisajlas vi me xutrav. Atunchi zurales darajlom. – Nichi na vorbisardan chikanak khanchi? – Na, ke pharro sas muro jilo zurales. Sostar trubulas kadale chorre manushen te mudaren? Chi kerden von khanchi. Me chi tromajlom te phenav khanchi. Patya mange, chi tromajlom te phenav khanchi. (…) Opre tradinde len po vurdon. Kade tradenas len sar le balen. Lazhavo sas so kerde. Mange numa jekh grast sas. Me trin shingales ingerdom. Na majbut. Ke majbut chi reslas aba opre. Le majbute shingale kade avile sar zhangle. Numa le pushki andas jekh vurdon. – Sode vurdonesa ingerde le romen? – Abakanak chi zhanav te phenav ke butzhene samas.(…) Samas kade shtaren, te na majbut. (…) Chi dikhlom khanchi, ke na sas slobodo te dikhas so si. Numa kanak le manushes kothe tordyaren pasha e gropa atunchi pe soste shaj gindyil? … Le mujesa trordyarde pasha e gropa, pala kode…, prrr! Thaj gata sas lenge. Jekh khamnyi romnyi inke trajilas, la inke 130

Hát olyankor nem szólhat az ember semmit. – Hány csendôr volt? – Én vittem hármat, de ezek olyan igazi vérengzôk voltak. Aztán a barátom meg vitte a többit. A géppuskát meg, amit kell. Már elôre meg volt ásva a gödör, aztán odaterelték ôket, aztán adj nekik. (…) – És a cigányok hányan voltak? – Hát az én becslésem szerint húszan voltak. De abban volt kisgyerek, öregasszony, szóval minden, amit el lehet képzelni, minden volt benne. Csak férfiak nem voltak. Egy férfi volt, azt úgy vitték be karon, mert már majdnem agyon volt ütve. Hát szörnyû látvány volt, amit megcsináltak velük. Hát mondom, ilyet megcsinál egy magyar ember? Hát nem nézi a másikat embernek? Akkor még majdnem engemet is odavittek. Hát aztán ki temette be ôket, nem tudom. Fölpakoltak, aztán mentek tovább. De azt mondták, ha eljár a szám, akkor én is kapok. Szóval félni kellett akkor nagyon. – Nem is beszélt róla soha? – Nem. Mert annyira bántott ez a dolog, hogy ôrület. Miért kellett ezeket a szegény embereket kinyírni? Hát nem vétettek ezek semmit sem. Nem mertem szólni. Nem mertem szólni, higgyék el. (…) Kocsira lettek felhajtva. Mint a disznókat, úgy hajtották ôket. Szörnyû volt, amit csináltak. Mondom, énnekem egy lovam volt. Én három csendôrt vittem. Többet nem. Több nem fért fel. A többi úgy jött, ahogy tudott. De a géppuskákat külön kocsi hozta. – Hány kocsi szállította oda a népeket?

– I took three there, but they were the bloodthirsty type. And my friend took everything else. The machine-guns and everything. The pit had already been dug, they drove them there, and they gave it to them. (…) – And how many Roma were there? – Well, I reckon, there were about twenty. But among them were children, old women, so everybody that you could imagine was among them. Just the men were not there. There was one man, but he had to be carried there because he was almost dead. It was terrible spectacle. Well I say, how could a Hungarian do something like that? Doesn’t he regard the others as humans? Then they almost took me there. But who buried them afterwards, I don’t know. They collected their things and left. But they said they would have got me if I had said a word. So then I was afraid of them. – And you have not mentioned it to anybody, have you? – No. It hurt me so bad.Why did they have to get rid of those poor people? They had not done anything wrong. I was afraid to speak up for them. Believe me, I was afraid. (…) They were driven there in a carriage. They drove them as if they were pigs. It was terrible. I am telling you I had a horse. I gave a lift to three of the gendarmes. Not more.There was no room for more. The rest of them went there however they could. But a separate carriage brought the machineguns. – How many carriages transported the people there? – I can’t tell, but there were a few of us. (…)

panzhvar pushkinde, zhi kaj na mulas. Pala kode kanak gata sas le, geletar. Kaj gele, me chi zhanav, chikanak chi dikhlom len majbut. (…) Nichi kodi chi zhanglem kathar avile. Lagericke shingale sas. Nichi na pushlam len. – Thaj so phende ando gav, sostar trubulas te mudaren le romen? – Khonyik chi zhanglas khanchi, numa mudarde len. So sas lengi dosh na zhanav. Me kodi phenav lashi manusha sas le. – Kon das avri len le shingalenge? – Pala kede o gavesko cino mujalo chi phendas amenge khanchi. Numa kodi phendas ke pe ratyate te zhas angla gavesko kher, naj slobodo te phenas khanyikaske khanchi. Ame pale nichi na vorbisardam. (…) Kado mujalo aba dulmut merdas. Kade busholas Szabó András. – Sittyile te vorbin pala kede ando gav? – Na, pala kede chi vorbisaras. – Sostar? – Sostar? … Ke pala kede chi vorbil khonyik. Darajlamas, thaj baro lazhavo sas kadi, ke kasavi kerde. – Sostar ashunen pala kede? – Khonyik chi zhanel te phenel. Sakon darajlas. (…) Maripo sas. Sakofelo pecisajvel ando maripo. – Aba nachilas majbut sar panzhvardesh thaj duj bersh! – O maripo aba nachilas, thaj kede bisterde le manusha. – Vi tu bisterdan? – Kadi, chikanak chi bistrel o manush.

– Hát azt már nem tudnám megmondani, mert voltunk jó páran. (…) Hát, négyen biztosan voltunk, ha nem többen. (…) Nem láttam, mert már nem volt szabad arra nézni. De mikor az embert odaállítják a gödör mellé, akkor mit gondol?… Arccal állították a gödör elé, aztán…, prrr! Egy sorozat és végük volt. Egy terhes asszony az nagyon sokáig szenvedett, annak legalább öt sorozatot adtak, mire végeztek. Aztán, hogy végeztek velük, eltûntek. Én azokat többet nem láttam. Úgy mentek el, mintha kilôtték volna ôket. Mentek tovább, de hogy hová lettek, azt nem tudom. (…) Hogy hová valósiak voltak, azt sem tudjuk. Tábori csendôrök voltak. Nem is kérdeztük ôket. – És mit beszéltek a faluban, miért kellett kivégezni a cigányokat? – Senki nem tudott semmit, csak egyszerûen kinyírták ôket. Hogy mi volt a bûnük nem tudom. Pedig rendes emberek voltak. – És ki adta ki a cigányokat a csendôröknek? – Hát errôl a kisbíró nem szólt. Csak azt mondta, este sötétedés elôtt menjünk oda a községház elé, ott megkapjuk a további intézkedéseket, és addig egy árva szót nem szabad szólni senkinek. Ez titok. Hát, aztán nem is szóltunk senkinek se semmit. (…) Hát az már régen meghalt már. Szabó András nevezetû volt, de az már régen meghalt. – Szoktak-e errôl beszélgetni a faluban? – Nem, errôl néma csönd volt végig. – Miért? – Hát… miért? … Nem beszél róla senki se. Hát megdöbbentünk. Megdöbbent mindenki

Well, four of us were there for sure, if not more. (…) I did not see it because we were not allowed to look in that direction. But, what were they thinking of when they were standing next to a pit like that? … They were facing the pit and then, bang-bang! One round and they were finished. A pregnant woman suffered for a long time, they had given her five rounds before they could do away with her. I never saw them again. They left as if they were launched. They left, but I don’t know where. (…) Nor do we know, from where they came.They were gendarmes from the camps. We didn’t ask. – What did the village people say? Why did the Roma have to be executed? – Nobody knew, they simply executed them. I don’t know what crime they were guilty of. But they were decent people. – And who handed them over to the gendarmes? – The village drummer did not mention this. He only said, that before dark we should go the gates of the parish hall where we would get our orders, but we should not say a word to anybody. This was a secret. So we did not say a word to anybody. (…) But he died a long time ago. His name was András Szabó, but he died a long, long time ago. – Do you talk about this in the village? – No, since then everybody has kept silent about this. – Why? – Well, … why? … Nobody talks about it.We were shocked. Everybody was astonished to see them doing that. – Why do people keep silent? 131

Peller Piroska

Ande Kiliti nashadyuvas, thaj me ando Alcsúto shundom, ke mura da, thaj mure dades tele pushkinde. (…) Atunchi rodosas len. Khere avilom ande Lajoskomáromi thaj dikhlom mure dadeski, mura daki, thaj mure phraleski gropa. Chachej, ande jekh gropa sas le prahosarde. Le gazhe lennas e furka, o lopata, kaske so sas… Kathe kaj le gazhe, kathe ande Lajoskomáromi. Avri nashade amen, kodi phende kathe aba naj tumenge than, aba tumenge naj so te roden kathe, chi pecisajlas kathe khanchi. Sakon kodi phenlas amenge: pustin tumen kathar, khandine roma! … Dikh numa, kathe si le fotovura. Kado moro dad sas. Bashavalo sas. Thaj kat ka muri lala, ke muro dad thaj kadi romnyi phrala sas le. Thaj vi kathe inke muro nyamo. – Kattyi numa tyo intrego serojipo pal tyo dad? – Numa kattyi,thaj naj majbut. Kado fotovo ando foro kerde. Kathe ande Kiliti sas jekh foro, kathe kerde, thaj pe soste, pe khancheste…

132

rajtuk, hogy ilyen dolgokat csinálnak. – Miért volt ekkora némaság? – Azt senki nem tudja megmondani. Mindenki félt. (…) Hát háború volt. Sok minden történik a háború alatt. – Na de hát azóta elmúlt ötvenkét év! – Hát elmúlt a háború, aztán ez is el lett felejtve. – Maga is elfelejtette? – Azt elfelejteni soha nem lehet. Peller Piroska

Kilitibe menekültünk és én Alcsúton hallottam ezt meg, hogy a szüleimet agyonlôdözték. (…) És akkor kerestem a szüleimet. S hazajöttem Lajoskomáromba, és megnéztem az apámnak a sírját. Anyámnak és a testvéreimnek is a sírját megnéztem, és azt láttam, hogy benn vannak valami gödörbe, elsüllyesztve. És fogták a villát, lapátot, kinek mi volt, kasza… Itt a parasztságnál, itt Lajoskomáromba. Kizavartak bennünket, azt mondták, itt nincs hely, senkinek helye itt nincs, itt ne kereskedjen senki se, itt nem történt semmi se. Mindenki azt a választ adta, hogy na, takarodás ki, piszkos, mocskos cigányok. (…) Na nézze…, itt vannak a fényképek. Ez az apám. Tárogatós ember volt. Ez meg itt nekem a néném, mert apám, meg ez az asszony édestestvér volt. Ez meg az unokatestvérem, ennek a fia. Ezé az öregasszonyé. (…) – Ennyi emléke van összesen az édesapjáról? – Csak ennyi az egész, semmi több. Ez egy búcsúi kép volt. Itt volt a búcsú Kilitibe, gyorsan levétettek, a semmibe…

– Nobody can tell you that. Everybody was afraid. (…) Well, there was war. Many things happen in wartime. – But fifty-two years have passed since then! – The war has ended, and this have been forgotten. – Have you forgotten it? – You could never forget that. Piroska Peller

We were fleeing to Kiliti, and I was in Alcsút when I heard that my parents had been shot to death. (…) And then I looked for them. I came home to Lajoskomárom and took a look at my father’s grave. Then I went to take a look at the graves of my mother, brothers and sisters, but I saw that they had been put into some kind of a pit. And they were holding pitchforks, shovels, scythes, whatever they had… Here at the manor in Lajoskomárom. They chased us away saying that we had no business there, and that nothing had happened there. Everybody told us: ‘Get out of here, you filthy Gypsies!’ (…) Have a look…, I have their pictures.This is my father. He used to play the tarogato. And this is my aunt, because this woman was the sister of my father. And this is my cousin, her son. This old woman’s.(…) – Is this all you have of your father? – That’s all. Nothing else.This was taken at a church-ale. The church-ale was here in Kiliti, the picture was taken quickly, for eternity…

„Oxtovar pushkinde man, muri kuj, muro punro, kathe ande muro mashkar, thaj vi kathe ande muri pulpa. Pe oxto thanende pushkinde.(…) Numa me zhuvidom perdal, thaj inke jekh cini shej. Kanak aba chi ashundyolas khanchi, atunchi avri ande kathar e stancijako kher jekh pilachi, thaj dikhlen amen. Me numa pashljomas ande gropa, chi mishkisardom man. Kanak aba geletar taj chi ashundas khanchi, sakones pizdomas ande mashkar, kon zhuvel inke. Tele perdas muri kuj pe cini shej, thaj voj ande mande churindas. Phenav: kon san? Savi san? Phenel mange: me som, me som e Falat. Phenav lake, cirde man opre na zhanav opre te ashav.” „Pasha le themesko drom, kathar e Székesfehérvári kade sar 20-22 kilométeri, angla e Várpalota si jekh cino lakho, sastrengo gropa sas varikana. Sode mule si telal khonyik chi zhanel te phenel. Ando 1946 le Mujalipe kade zhanglas ke shel thaj tranda mulo si, ande Székesfehérváro le officijake butyari, Harangozó István kade gindyil ke shel thaj tranda thaj duje romen ingerde, thaj inke sas deshupanzh-bish várpalotaki roma, vi kodelen kethane le majbute romenca, pushkinde ando shero le sulicishti thaj le shingale.” Kon perdal zhuvinde kadale, e jekh sas Lakatos Angéla „Mici”, thaj e deshushtar bershengeski Raffael Margit, lake romano anav „Falat”. La Micijake ande gropa ashilas laki dej, lako dad, lake phrala, thaj vi lake shavora.Vi e Raffael Margit xasardyas sakones: shtar phralen, peska da, thaj vi peske dades, kas majanglal ando Nyamcicko Them ingerde, thaj chi reslas kothar khere. O

„Kaptam nyolc lövést, karba, a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba is. Nyolc helyre. (…) Én éltem túl, meg még egy kislány. Amikor már csend lett, kihoztak a bakterházból egy karbidlámpát és megvizsgáltak minket. Én csak benn feküdtem a gödörben; nem mozogtam. Mikor eltávoztak és csönd lett, mindenkit megnyomtam magam körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem a kislányra, az vissza csípett engemet. Mondom: ki vagy? Melyik vagy? Azt mondja: Én vagyok a Falat. Te, mondom, húzz fel, nem bírok felállni.”

‘I received eight bullets, in my hand, my leg, in my side, here as well, and also in my thigh. Eight shots. (...) I am the only survivor except for a little girl. When everything was already silent, they took an acetylene lamp from the watchman's house and examined us. I was lying in the hole; I did not move. When they had left and everything was silent, I pressed each of the bodies who were around me to see if there was anyone alive. My hand fell over a little girl, she pinched me back. I said; ‘Who are you? Which one are you?’ She answered: ‘I am Falat.’ I said: ‘Help me, please, I am not able to stand up.’

„A nyolcas országút mellett, Székesfehérvártól 2022 kilométernyire, közvetlenül Várpalota elôtt van egy kis tó, bányagödör volt valamikor. Hogy hányan fekszenek a víz alatti tömegsírban, azt senki sem tudja pontosan megmondani. Az 1946-os népbírósági per százharminc áldozatról tudott, de a székesfehérvári városi népfront munkatársa, Harangozó István úgy véli, hogy Fehérvárról százharminckét cigányt vittek el, de ehhez még hozzá kell számítani tizenöt-húsz várpalotait, ôket velük együtt lôtték agyon a nyilasok meg a csendôrök.”

‘Next the highway number eight, 20-22 kilometres from the town Székesfehérvár, right before Várpalota, there is a small pond, which used to be a hole before. No one knows for sure the number of people lying in this mass grave. The people's tribunal case of 1946 knew about 130 victims, but István Harangozó, member of the Popular Front in Székesfehérvár, affirms that although 132 Roma were deported from Székesfehérvár, we have to add to this 15-20 Roma from Várpalota, who were shot to death together with them by the Arrow Cross men and gendarmes.’

A két túlélô az akkor negyven éves Lakatos Angéla, Mici, és tizennégy éves Raffael Margit, Falat. Micinek a gödörben maradt az anyja, az apja, a testvérei, a gyerekei. Raffael Margit is mindenkit elvesztett: négy bátyját, anyját, apját, akit még korábban Németországba vittek, és nem tért haza onnan. Márványi S.

The two survivors are Angéla Lakatos, ‘Mici’, who was 40 by then and Margit Raffael, ‘Falat’, 14. Mici's mother, father, sisters and brothers, and sons remained in the hole. Margit Raffael also lost everybody from her family: four brothers and her mother; her father was earlier taken to Germany, and never returned. György

133

Márványi S. György kerdas jekh interjuvo: „Tala palyi, tala phuv” – kathe numa kotora shaj ginaven – pala e Várpalotaske mudaripe. (Élet és Irodalom, l975. október 25.)

György „Víz alatt, föld alatt” címmel közölt – itt részletekben átvett – riportot a várpalotai kivégzésrôl. (Élet és Irodalom, 1975. október 25.)

S. Márványi published a report with the title ‘Under water, under the ground’ on the Várpalota execution (Élet és Irodalom, 25th October 1975), from which we quote here.

Lakatos Angéla, Mici

Angéla Lakatos, Mici

Összeszedtek és elvittek minket Várpalotára. Sokan voltunk, egy pajtába zártak minket. Esett a hó, az esô, a gyerekek bömböltek, képzelheti, egy falat kenyér nem volt. És mi is sírtunk, hogy mit csinálnak velünk. Azt mondták a csendôrök, majd az óvóhelyen lesz kenyér meg víz. Az embereket reggel hajtották oda gödröt ásni. Ôket már nem engedték fel a mélybôl, sortüzet kaptak. Mikor mi odamentünk, a férfiak már mind halva voltak. És akkor minket lôttek, az asszonyokat meg a gyerekeket. Én akkor voltam állapotos, júliusban babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést, karba, a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba is. Nyolc helyre. (…) Én éltem túl, meg még egy kislány. Amikor már csend lett, kihoztak a bakterházból egy karbidlámpát és megvizsgáltak minket. Én csak benn feküdtem a gödörben; nem mozogtam. Mikor eltávoztak és csönd lett, mindenkit megnyomtam magam körül, hogy melyik él még. Ráesett a kezem a kislányra, az visszacsípett engemet. Mondom: ki vagy? Melyik vagy? Azt mondja: Én vagyok a Falat. Te, mondom, húzz fel, nem bírok felállni.

They gathered us, and they took us to Várpalota. There were a lot of us, and they shut us up in a barn. It was snowing, raining, the children were crying, you can imagine, there wasn’t a piece of bread. And we were also crying wondering what would happen to us. Gendarme said we would have bread and water at the shelter. Men were driven there in the morning and forced to dig a hole. They never came up from the depth; they were shot to death. When we got there, men were already dead.And then they started shooting us, women and children. I was pregnant then, I would have had my baby in July. I received eight bullets, in my hand, my leg, in my side, here as well, and also in my thigh. Eight shots. (...) I am the only survivor except for one other little girl. When everything was already silent, they took an acetylene lamp from the watchman’s house and examined us. I was lying in the hole; I did not move.When they left and everything was silent, I pressed each of the bodies who were around me to see if there was anyone alive. My hand fell over a little girl, she pinched me back. I said; ‘Who are you? Which one are you?’ She answered: ‘I am Falat.’ I said; ‘Help me, please, I am not able to stand up.’

Lakatos Angéla, Mici

Kethane kide thaj ingerde amen ande Vár palota. Butzhene samas, andre phandade amen ando jekh gurunyengo kher. Delas o brishind, o jiv, le shavore rovnas, shaj gindyis chi jekh kotor manro na sas. Thaj vi ame rovasas, so keren amenca akanak. Kode phende le shingale amenge, ke kotka kaj zhas, kaj losaren pe amende, avla vi manro vi palyi. Le murshen aba detehara kothe tradinde, te hunaven jekh gropa. Len aba chi mukhne opre andar e gropa, ande shero pushkinde len. Kanak aba vi ame kothe reslam, le mursha aba sa mule sas. Atunchi amen pushkinde, le zhulyen le shavoren. Me atunchi somas khamnyi, ando juliushi shaj rakhadyilasas muro cino shavoro. Oxtovar pushkinde man, pushkinde muri kuj, muro punro, thaj kathe ando muro mashkar, thaj vi kathe ande muri pulpa. Pe oxto than pushkinde man.(…) Numa me zhuvindyom perdal thaj jekh cini shej. Kanak aba chi ashundam khanchi, avri ande jekh pilachi andar e stancijako kher, thaj dikhnas amen. Me numa pashjluvos ande gropa, chi mishkisardom man, Ka nak geletar, thaj chi ashundom khanchi sakones pizdomas ande mashkar, kon zhuvel inke. Muri kuj pe jekh cini shej perdas, voj ande mande churindas. Phenav: kon san? Savo san? Phenel mange: me som, me som e Falat. Phenav lake, cirde man opre ke na zhanav opre te ashav.

134

Raffael Margit, Falat

Raffael Margit, Falat

Kanak pushkinas amen, zurales darajlom, thaj andre xuttyilom ande gropa. Chi reslas man khanyikaj o glonto, numa jekh piko xutyeldom andar kodo so andar o kaver manush avilas avri. Kasavo khino glonto sas….

Amikor elkezdtek lôdözni, nagyon megijedtem, beugrottam a gödörbe. Hát nem ért engem sehol se golyó, csak egy kicsit kaptam, ami a másik emberbôl jött át. Olyan fáradt golyó volt…

Raffael Margit deshushtare bershengi sas atunchi, e cini shej tala jekh-duj dyes reslas pe punreste ande Veszpréma.

Raffael Margit tizennégy éves volt akkor. A kislány néhány nap alatt gyalog eljutott Veszprémbe.

Zurales ratvalo sas mure gada. Sar gelom karing o sastruno drom, andar jekh shukar kher avri dikhlas jekh romnyi. Atunchi aba shunde, sode romen mudarde le sulicishti. Andre akhardas man, mure ratvale gada tele kidas pala mande, andar peske gada das mange. Andre phanglas muri phumba, andre makhlas drabesa, das ma love, sosa gelom zhi kaj e Gyôra. Kotha sas muro baro bachi, kothe ashilom, kothar gelom romeste. Krakovszki Miklósné, kon sako dikhlas

Ando foro somas, te kinav variso, jekhvar numa dikhav ingrav le bute romen. Phenav, kaj ingren len? Kode phenel jekh kaver romnyi: traden len le sulicishti butyi te keren. Akorde ande len kaj akanak si o lakho. Me pala lende gelom, andre gelom ando vesh mashkar le but kasht. Kothe avri hunisarde lenca jekh lungo shanco (…) Kothe ashade le romnyen, pe le shancosko agor, ande lengo vast kothe sas o piko shavoro, pasha lende pale le cine shavore, xutyilnas pengi daki gada. Nasules hatyardom man kanak dikhlom sar pushkin tele le romen.Thaj sar le le sulicishti

Nagyon véres volt a ruha rajtam. Ahogy mentem a vasút felé, egy szép házból kinézett egy asszony. Akkor már híre ment, hogy hány cigányt végeztek ki a nyilasok. Behívott, a véres ruhámat leszedte rólam, a magáéból felöltöztetett. Bekötötte a sebemet, bekente gyógyszerrel, adott nekem pénzt, amivel eljutottam Gyôrig. Ott volt a nagybátyám, ott maradtam, aztán onnan mentem férjhez.

Margit Raffael, Falat

When they started shooting, I got really scared. I jumped in the hole. No bullet touched me, I got a small one only, which came out from somebody else, sort of a ‘tired’ bullet... Margit Raffael was fourteen then. She got to Veszprém on foot in a couple of days. My dress was full of blood. I was walking towards the railway station, when I saw a woman leaning out of the window of a nice house. By then it was known all around how many Roma had been killed by the Arrow Cross men. She invited me in, took my bloodstained clothes off, gave me her own dress. She put a bandage on my wound, treated it with medicine, and gave me money so that I could go to Gyôr. My uncle living there, and I stayed there for a while, and then got married.

Krakovszki Miklósné szemtanú

A városban voltam bevásárolni, egyszer csak látom, hogy visznek egy csomó cigányt. Mondom, hová viszik ôket? Azt mondja egy másik asszony: hajtják ôket a nyilasok dolgozni. Errefelé hozták ôket, ide, ahol most a tó van. Én utánuk jöttem, bementem az akácosban, a sûrû fa közébe. Ott már megásattak velük egy hossz-hosszú mély árkot (…) Odaállították az asszonyokat is a szélére, a pólyás a kezükben, a piciny mellettük, fogta a ruhájukat. Irtózatos volt, mikor megláttam, hogyan lôtték le ôket sorban. És ahogy a nyilasok lôtték le ôket, estek bele az árokba, egy kisgyerek nem halt meg, akkor odamentek és rálôttek. Én nagyot sikítot-

Miklósné Krakovszki, witness

I went to town to do the shopping, and suddenly I saw that many Roma were being driven somewhere. I asked; ‘Where are they taking them?’ Another woman said: ‘The Arrow Cross men are taking them to work.’ They brought them here, where there is this pond now. I followed them and went in the acacia grove in the depths of the forest.There they had been already forced to dig a long, long, deep trench. (...) Women were sent there to the edge, their baby in their hand, the smaller children next to them, clutching their dress. It was horrible to see how they were shot one by one. And as the Arrow 135

pushkinnas len tele, kade pernas andre ando shanco, jekh shavoro inke chi mulas, atunchi kothe gele, thaj ande shero pushkinde les. Bares chingardom, atunchi phendas o sulicishto, savo chingardas? Kon sas kodo! Anen les kathe! Atunchi nashljomtar zhi kaj khere. E Krakovszkinya vi ande Várpalota, pasha o Mátyáshesko dyiz dikhlas romane mule. Vi ando Naplóvo iskirinde pala o mudaripo, thaj pala kode chi iskirin, ke mashkar le mule vi avilosas vi roma. Varikon phendas: „dikhlom le Pál Ferences, kon atunchi sas le shingalengo shero, kothe sas angla o Mátyáshesko dyiz, kanak panzh-shov civile manushen mudarde. O Pál shingalo sas, kon atunchi jekh bibaxtalo manushes majbutivar andre shero pushkindas, thaj chi mulas , voj palpale gelas, thaj inke jekhvar ando shero pushkindas….” – Efta roma sas, trin shave andar e Székesfehérvari, le majbut andar e Várpalota. (…) Le shingale kode phende te nashen krujal kaj o dyiz thaj phenen, „kade phirel kon xoxavel pala pesko them.” – Sostar so kerde? – Khanchi, khanchi pe luma. Chi na sas le skepisarde ketana, ke kothe sas o Kolompár Lajosi mashkar lende, kas nas dopash kuj. (…) E Lakatos Angéla ande sako bersh jekhvar, opre beshel po zibano thaj ande Várpalota zhal. Luludyen ingrel pesa, thaj zhal kaj o lakho thaj andre shudel le luludya ando pályi. 136

tak, akkor a nyilas azt mondta, melyik sikoltott? Melyik volt az? Gyerünk csak, ide vele! És akkor elszaladtam, szaladtam egész hazáig. Krakovszkiné a várpalotai Mátyás-vár mellett is látott cigány holttesteket. A Naplóban közölt periratokban is szó van az itt történt kivégzésekrôl, de arra nincs utalás, hogy áldozatok között is voltak cigányok. Egy tanúvallomás részlete: „Pál Ferenc akkori csendôr törzsôrmestert a Mátyás-vár elôtt láttam, amikor öt vagy hat polgári ruhás embert kivégeztek. Pál törzsôrmester volt az, aki amikor egy szerencsétlen ember több lövés dacára nem halt meg, visszalépett és egy lövéssel szétroncsolta a fejét…” – Hét cigány volt, három fiú Székes fehérvárról, a többi Várpalotáról. (…) A csendôrök azt mondták, szaladjanak körbe a vár körül, és mondják, hogy „Így jár a hazaáruló”. – Miért, mit tettek? – Semmit, semmit a világon. Nem is voltak katonaszökevények, hisz ott volt köztük a Kolompár Lajos, egy rokkant ember, a fél karja hiányzott. (…) Lakatos Angéla minden évben egyszer, tavasszal felül a vonatra és Várpalotára utazik. Virágot visz magával, elmegy a tóhoz, és bedobja a csokrot a vízbe.

Cross men were shooting them, they were falling into the hole; a small child did not die, so they went there and shot him. I screamed and then an Arrow Cross man said; ‘Who screamed? Which one was it? Come on, get her!’ And then I escaped, and I ran home. Mrs. Krakovszki also saw Roma corpses at the Mátyás castle, in Várpalota. In the documents of the case published in Napló, these executions are also mentioned, but there is no reference made to Roma victims. Part of a testimony: ‘I saw Ferenc Pál, the gendarme sergeant-major by then in front of the Mátyás castle, when five or six civil persons were executed. It was sergeant-major Pál who – when a poor man despite several shots did not die – stepped back and destroyed his head with one bullet...’ – There were seven Roma, three of them from Székesfehérvár, and the rest from Várpalota. (...) The gendarme told them to run around the castle and shout; ‘This is the fate of the traitors of the country’. – Why, what had they done? – Nothing, absolutely nothing. They were not even deserters, you see, there was Lajos Kolompár among them, a handicapped man, he had only one hand. (...) Angéla Lakatos once a year at springtime takes a train and travels to Várpalota. She carries flower with her, goes to the pond and throws the bunch in the water.

Kronologija Kronológia Chronology

PORRAJMOS ANDO UNGRIKO THEM KRONOLOGIJA

A PORRAJMOS MAGYARORSZÁGON KRONOLÓGIA

PORRAJMOS IN HUNGARY CHRONOLOGY

1916

1916

1916

Avri phende le „nomadicko” romengo xakaj. (Nashtig mukhen kothe pengo gav, kethane trubul te iskirin len, thaj billogo trubul te shon pe lende, kon chi kamel butyi te kerel, kodoles ando butyako lageri si te ingren.) Kado kris zhikaj l945 inkerdas.

Rendelet a „kóborló” cigányok megrendszabályozására. (A települést nem hagyhatják el, teljes körû és rendszeres nyilvántartásba vételük, testi megjelölésük, a renitensek állami munkatáborba helyezésének kezdeményezése.) A rendelet 1945-ig volt érvényben.

A decree to reduce the ‘strolling’ Gypsies. (They could not leave their settlement; all of them were registered regularly; they were marked on their bodies; it was initiated that the rebels should be taken to forced labour camps). The decree was valid until 1945.

1928

1928

1928

Le Andruno Butyengo Ministeri avri phendas, ke ando them romani razzia trubul te keren.

Belügyminiszteri rendelet az országos cigányrazziák megtartásáról.

Ministerial decree (of the Interior Minister) to make nation-wide raids.

Kathar 1929

1929-tôl

After 1929

Themesko romano razzia, ande jekh bersh duvar trubul te avel.

Országos cigány razziák évente legalább két szer.

Nation-wide raids in the homes of the Roma at least twice a year.

138

1940. január 30.

a zsidó temetôben ásott tömegsírokba.

30th January 1940

Heydrich svato kerel, pe szoszte máskár májbut 30 000 romen deportálisáren.

1940. január 30. Heydrich tanácskozást tart, melyen többek között 30 000 roma deportálásáról határoznak.

Heydrich holds a conference where – among others – a decision is made on the deportation of 30.000 Roma.

1940. április 27.

27th April 1940

Himmler parancsára most már teljes családokat deportálnak.

Himmler orders the deportation of whole families.

1941 nyarától

From summer 1941

Szintiket és romákat szisztematikusan, tömegesen végeznek ki a keleti frontvonal mögött az ún. „Einsatzgruppe”-k, valamint a Wehrmacht és a rendôrség egységei.

Sinti and Roma are systematically shot behind the eastern from by so-called Einsatzgruppen as well as units of the Wehrmacht and the Ordnungspolizei.

1941. augusztus 7.

7th August 1941

Himmler kijelenti, hogy a Birodalmi Bûnügyi Rendôrség a Ritter-féle intézet újabb jelentései alapján fog dönteni a további deportálásokról. 1944 végéig Ritterék mintegy huszonnégyezer jelentést állítanak össze.

An order from Himmler states that the ‘Reich Criminal Police Department will use a race report to decide’ on further concentration camp deportations of German Sinti and Roma. The ‘Racial Hygiene Research Unit’ produces about 24.000 reports by the end of 1944.

1940. aprilis 27. Himmleri avri phenel abakanak shaj deportalisaren vi jekh intrego familija.

Kathar 1941. milaj Le sintovuren, thaj le romen de sar vorbisarde aba, kade sa vi mudarde le, pala frontosko dumo, le Einsatzgruppura thaj le Wehr machtoske shingale.

1941. augustus 7. Himmleri avri phenel ke o Imperijako Kriminalno Policija kodolen deportalisarel kas aba o Rit tericko Instituja phendas. Zhi kaj o 1944-esko agor o Ritteri 24 000 informacijengo lil kerdas.

1942. januar 5000 sintuvura thaj romen mudaren le gazosa ande Kulmhofeske lageri. Andar o Porosengo them intrego romengo familija ande Biaylstok ingren, kothar ando 1943-o bersh lengo drom ando Auschwitzo ingrel.

1942. január 5000 szintit és romát gázosítnak el a kulmhofi haláltáborban. Kelet-Poroszország összes szinti és roma családját Bialystokba szállít ják, ahonnan 1943-ban Auschwitzba vezet az útjuk.

1942. december 16. O Himmleresko „Auschwitzesko phenipo” avri phenel ke andar e Europa 22 000 sintovuren

1942. december 16. Himmler „Auschwitzi Parancsa”, melyben

January 1942 5000 Sinti and Roma from the ghetto in Lodz are murdered in gas vans in the extermination camp of Kulmhof. All East Prussian Sinti and Roma families, are deported to the concentration camp of Bialystok and from there to Auschwitz in 1943.

139

1934

1934

1934

Endre László (themesko baro manush kon organizisardas le biboldenge ingerdipo ande lageri) kode kamel, te le nomadicko romen ande themesko lageri te phandaven, le murshen te shterilizalin.

Endre László (a zsidók koncentrációs táborba szállítását késôbb államtitkárként szervezôdô hivatalnok) követeli a kóbor cigányok állami koncentrációs táborba zárását és a férfiak sterilizálását.

László Endre (the civil servant, who later ordered the transportation of the Jews to concentration camps) demands, that the strolling Gypsies be taken to the national concentration camps, and that men should be sterilised.

1939

1939

1939

Kethane kiden le Nyamcicko Themesko thaj Austrijako romen. Kathar o Soproni na dur sar panzh kilometeri, ando Lackenbach, si jekh kasavo lageri kaj kethane kiden-mudaren le romen. Vi lenge ungrika nyamura kathe phandaden. De sar jekh mijja ungriko anavesko thaj shibesko romes ande kathe, majanglal ande katharutno lageri si le, pala kode ande Polska, ande Lodzesko gettovo ingren len,majpalal ando 1943 ando auschwitzesko romano lageri, kaj le murshenge thaj le zhulyenge kasavo numeri den so pala 6-7000 avel.

Megkezdôdik a németországi és ausztriai cigányok összegyûjtése. A Soprontól 5 kilométerre fekvô Lackenbach faluban van az egyik ilyen gyûjtô- és megsemmisítô tábor, ahol a szomszédos magyar megyék cigányainak rokonai, testvérei raboskodnak. Körülbelül ezer magyar nevû, magyar anyanyelvû roma is kerül innen és a környezô területekrôl elôször helyi gyûjtôtáborokba, majd Lengyelországba, a Lodz-i gettóba, végül 1943-ban az auschwitzi cigánylágerbe, ahol a férfiak és a nôk általában 6-7 ezressel kezdôdô számot kapnak.

Roma are gathered in Germany and Austria. One of the reception and annihilating centres is in Lackenbach village, 5 kilometres from Sopron, where the relatives of the Roma in the neighbouring Hungarian counties are kept. About a thousand Hungarian-speaking Roma were taken from here and from the surrounding territories first to reception centres, then to Poland, to the ghetto in Lodz and ultimately to the ‘Gypsy lager’ in Auschwitz, where the men and the women got a four digit number beginning with 6 or 7.

1940 augustus 1

1940. augusztus 1-vel

Beginning on the 1st of August 1940

Ando Shingalengo Centro keren jekh kasavi registracija, ande soste andre si lengi najengi vur ma, thaj lengi anav. Tala efta shon 2475 romen iskirinde kethane.

A csendôrség központi nyomozó parancsnokságán bevezetik a külön országos cigány nyilvántartást, ujjlenyomat alapján. Kilenc hónap alatt 2475 cigányt vesznek nyilvántartásba.

At the central investigation headquarters of the gendarmerie, they introduced a separate register for the Roma, based on fingerprints. In nine month they registered 2475 Roma.

1941 julius 18

1941. július 18.

18th of July 1941

O Themesko Doktorengo Kethanipo ando Par-

Az Országos Orvosi Kamara elnöke a parla-

The president of the National Medical Cham ber

140

lamenti kodi kamel, te na hamisardyon le romenge rat le gazhenge ratesa. Kado o Baro Kher na mukhel.

ment Felsôházában kezdeményezi a magyarcigány vérkeveredés törvényi tilalmát.A javaslatot a Ház nem fogadja el.

1942

1942

Ando Esztergomesko foro kasavo phandado romano pero kamen te keren, so atunchi shaj mukhen le roma kanak butyi zhan te keren.

Esztergomban a város zárt cigánytelep létesítését írja elô minden helyi cigány számára, amelyet csak munkavégzés céljából hagyhatnak el.

l944

1944

Ande 1944 primevare-milaj le majbuten kon ande officija keren butyi, kodi kamen, te vi le romen kade te internalin sar le bibolden. Le romenge kasavo butyano lageri keren, kaj pe phuva trubul te keren butyi thaj kothe shingale len pe lende sama. (Kasavi lageri si ande Szolnok, thaj ande Bács-Kiskun.)

tavaszán-nyarán több helyi tisztviselô javasolja a „zsidókérdés megoldásának” mintájára a cigányok internálását. Több megyében (pl. Szolnok, Bács-Kiskun) nagyobb gazdaságokban csendôri ôrizettel mezôgazdasági kényszermunkatáborokat hoznak létre a romáknak.

Kathar o juniushi, kathar kasave romen kon na kamle butyi te keren, ande kasavo nyamcicko lageri ingerde kaj mudarde len.

Júniustól jelentôs számban kerülnek Magyarországról cigányok különbözô német megsemmisítô táborokba a „megbízhatatlanok” internáló táboraiból.

Juliush: ando them majbute thanende kethane kidipesko lageri keren. Kodole romenge, kon na kamen butyi te keren, thaj kon nomadicko trajo kamel te inkrel. Kasavo than sas pasha Nyíregyháza, pasha Mátészalka, pasha Nyírbátora, thaj pasha Újfehértó. Le majbut romen ingren ando butyano lageri andar o Szolnok,

Július: Több megyében internáló gyûjtôtáborokat létesítenek a „henye életmódot folytató, kóbor, megbízhatatlan” cigányoknak. SzabolcsSzatmár megyében a nagyobb városok (Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehértó) mellett létesítenek ilyen táborokat. Több település roma lakosságát munkatáborokba vi-

initiated the legal prohibition of interbreeding between Hungarians and Roma, in the Upper House of the Parliament.The House rejected the motion.

1942 The city council of Esztergom ordered the establishment of a closed Gypsy–settlement for all Roma, which they could only leave in order to do their work.

1944 In spring and summer, many local officers recommended, similarly to the ‘solution of the Jew-problem’, the internment of Roma. In several counties (e.g. Szolnok, Bács-Kiskun) forced labor camps were established for Roma on the larger farms. Beginning in June a significant number of Hungarian Roma were taken to several concentration camps from the internment camps of the ‘unreliable’. July: In many counties internment reception camps were established for the ‘idler, vagabond, unreliable’ Gypsies. In Szabolcs-Szatmár county these camps were created near the bigger cities (Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehér-

141

Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Nógrád. Romani lageri si ando Szekszárdo, ando Véméndo, ando Szentkirályszabadja, ando Marcali, ando Sárváro, ando Újhartyán, ande Baja, thaj ande Nagykáta.

szik Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves, Nógrád megyékbôl. Cigány munkatáborok vannak Szekszárdon, Véménden, Szent királyszabadján, Pécsváradon, Marcaliban, Sárváron, Újhartyánban, Baján, Nagykátán.

Ande augustusi po 23-o dyes, le Ketanengi Ministeri avri phenel: romano butyengo gruppo trubul te opre tordyaren. Pala le razzijako regist ralasi ingren andre le romen, andar e Zemplena, andar e Tolna, Somogya, Csong ráda, Zala, Fejéra, Baranya, Pesta, Hevesa, Borsoda, tha andar e Komároma. Kaj le butyengo gruppo kathar o septemberesko paluno kurko ingerde andre le romen. Ando oktoberi po 5-to dyes, ando Dobozi le ketanengo lageresko shingale kethane le kataharutne shingalenca, bishe romen mudaren pushkenca thaj vastesko granatosa, mashkar lende sas le vi romnya, thaj shavore.

Augusztus 23-án a Honvédelmi Minisztérium elrendeli cigány munkásszázadok felállítását. A feltöltést „cigányrazziák” útján és a cukorjegy-nyilvántartások alapján végzik: az adatok alapján Zemplén,Tolna, Somogy, Csongrád, Zala, Fejér, Baranya, Pest, Heves, Borsod, Komárom megyékbôl, és a Felvidékbôl. A munkásszázadokhoz általában szeptember utolsó hetében vonultatták be a cigányokat. Október 5-én a Békés megyei Dobozon az elsô páncélos hadosztályhoz tartozó tábori csendôrök a helyi csendôrökkel együtt kézigránáttal és golyószóróval végeznek ki a környékrôl összeszedett és megkínzott húsz romát, köztük aszszonyokat és gyermekeket.

Ando oktoberi, po 16-to dyes, le ketanengo sherutno manush avri phenel, le rom nashtig mukhen kothe pengo than. Ando novembri po 2-3- to dyes, kethane kiden le romani familijen thaj internalinen len andar e Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Gyôr, Pestake gava. O drom majsigo

142

Október 16-án a déli hadmûveleti terület kormánybiztosa elrendeli, hogy a cigányok tartózkodási helyeiket nem hagyhatják el. November másodikán-harmadikán megindul a cigány családok összeszedése és internálása Zala,Veszprém,Vas, Baranya, Somogy,Tolna, Ko-

tó). The Romani community of many settlements in Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Pest, Heves and Nógrád counties were taken to forced labour camps. There were labour camps for the Roma in Szekszárd, Veménd, Szent királyszabadja, Pécsvárad, Marcali, Sárvár, Újhartyán, Baja and Nagykáta. On the 23rd of August, the Ministry of Defence ordered the establishment of the companies of forced labourers. These were filled by raids, and with the help of the register of sugar-rations cards in Zemplén, Tolna, Somogy, Csongrád, Zala, Fejér, Baranya, Pest, Heves, Borsod, Komárom counties and Upper Hungary. Roma joined the companies of forced labourers in the last week of September. On the 5th of October, in Doboz, in Békés county, twenty tormented Roma, among them women and children, gathered in the neighbourhood were killed by the hand grenades and machine-guns of the camp gendarmes of the first armoured division, and of the local gendarmes. On the 16th of October, the government commissioner of the operations in the southern territories ordered that the Roma could not leave their permanent residences.

ande Komaroma inkrel,kathe selectalin len. Mashkar le zhulye thaj le shavora, kon na zsanen butyi te keren kodolen mukhen, le majbuten ando Nyamcicko Them deportalin. Kethane kiden le romen andar o Csepeli, Pest erzsébeto, Kispesto, Újpesto, andar e Rákospalota, andar o Budafoko, andar e Budakalászi, intrego familijasa. Mashkar o november 2-6 kiden kethane le romen katharutne shingale, thaj ingren len ande Óbudaki fabrika. Kathar november 10, perdal e Budaörsicke stancija, ando gurunyengo vagono ingren len ando Dachau, pala trin dyes shavoren thaj zhulyen ingren majdur ande Ravensbrück. Ando novemberi thaj decemberi kothe kaj sulicishti sas le, shtar razzija kerde. 1944 zhi kaj o novemberi le katharutne officiji avri phenen, ke le romen kade trubun te registralin: kas naj kaj te beshel, kon si lingari, kon si nomádicko rom, kon si bi butyako rom. Kadale romen internalisarde. Kathar e novemberi kodole romen ingerde, kon inke shaj kernas butyi. Kodole romenge, kon ando Zala thaj ando Vas beshnas ande Körmendi kerde gettovo, kathar pala trin kurko ingerde len, ando Nyam cicko Them, ando butyano lageri.

márom, Gyôr, Sopron, Pest-megyék településeikrôl, valamint a Felvidék magyar uralom alatt álló településeirôl. Az útirány elôször a komáromi erôd, a beszállítottakat itt szelektálják. A munkaképtelen nôk és gyerekek közül többet elengednek, a többieket Németországba deportálják. A Pest környéki cigányokat (Csepel, Pesterzsébet, Kispest, Újpest, Rákospalota, Budafok, Budakalász) családostól, gyermekestül november másodika és hatodika között szedik össze a helyi csendôrségeken, majd az óbudai téglagyárba viszik ôket. Innen november tizedikén a budaörsi vasútállomáson keresztül marhavagonokban szállítják Dachauba, majd három nap elteltével a nôket és gyermekeket tovább Ravensbrückbe. Novemberben és decemberben a nyilas uralom alat ti területeken négy razziát tartanak. 1944 novemberéig a cigányok közül a helyi hatóság tetszôleges döntése alapján lakhelynélkülinek, csavargónak, kóborlónak, munkakerülônek nyilvánított cigányok kerülnek internálásra. Novembertôl elsôsorban a munkaképes romákra vár ez a sors. Az északnyugat-zalai és a Vas megye déli részén élô cigányok részére Körmenden létesítenek gettót, innen három hét után vitték át ôket a német birodalom akkor határán létesített munkatáborba.

On the 2nd and 3rd of November, the collection and internment of Romani families started in Zala, Veszprém,Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Gyôr, Sopron and Pest counties and Upper Hungary. The first destination was the fortress in Komárom, where they selected those, who would be interned. They set free many of those women and children who were unable to work, and the others were deported to Germany. Roma, who live near Pest (Csepel, Pesterzsébet, Kispest, Újpest, Rákospalota, Budafok, Budakalász), were gathered between the 2nd and 6th of November in the local gendarmeries, and they were taken to the brick works at Óbuda. From here, on the 10th of November they were taken, via the train station in Budaörs, in wagons for cattle to Dachau, and after three days to Ravensbrück. In November and December, in the territories under Hungarian Nazi (Arrow Cross) control, they made four raids. Until the end of November, those Roma who had been declared by the decision of the local authority a vagabond or a slacker were interned. After November, they took mainly those Roma who were able to work. For the Roma living in the north-eastern part of county Zala and the south-eastern part of county Vas, a ghetto was established at Körmend. After three weeks they were taken from here to labour camps near the border of the German Empire.

143

1945

1945

1945

Te anglal e februari: o Andruno Ministro avri phenel, le romen kethane lenge familijasa te kiden, thaj te internalin len. Le shingale ande Keledeske gav koncentraciosho lageri ashaven opre, ande Nagykanizsa kado lageri ande kaffesko fabrika. Le zalake romenge sas jekh kaver lageri, ando Horvaticko Them, ando Braskovecz thaj ande Csáktornya. Vash o fronto mashkar le internalende roma buten mudaren, na butzhene khere avile, le majbuten ando Kôszegesko lageri, kothar pale and Nyamcicko Them ingerde ando lageri, thaj vi kodole kon ande Vas beshnas.

Február eleje: Belügyminisztériumi rendelet a cigányok családjaikkal együtt történô összeszedésére és internálására. A csendôrség Keléd községben gyûjtôtábort állít fel, Nagykanizsán erre a célra a helyi kávégyárat használják. A zalai cigányok másik gyûjtôtábora a horvátországi Draskoveczben és Csáktornyán van. A közeledô front miatt az internált romák közül sokat elpusztítanak, néhányan hazakerültek, és többeket a kôszegi internáló táborba, onnan pedig a Vas megyei romákkal együtt németországi koncentrációs táborba visznek.

In the beginning of February, the Interior Ministry ordered the collection an internment of Romani families. In the village Keléd the gendarmerie created a transit camp. For this purpose, they used the coffee factory at Nagykanizsa. The other transit camp for the Roma from Zala was in the Croatian village Draskovecz and Csáktornya. Because of the approaching front many of the interned Roma were exterminated; some of them were sent home; the others were taken to the internment camps at Kôszeg and from there – together with the Roma from county Vas – to concentration camps in Germany.

Ande februari po 23-o dyes, Andruno Minis-teri avri phendasz: le romenge thaj le biboldenge pushipe te trubul „kade sar o Drakhon kerav”. De sar andre ingerdosas le romen ando lageri, le Ungrika shingale thaj sulicishti bute romen aba khere ande pesko kher mudarde. 1944-engo tomna ande Tolna, 1945 ande januari, ando Lajoskomáromo, ande februari, ande Lenti mudarde le romen. Ande februari thaj ande marciusi tala jekh-duj dyes pashavar Palota, shel thaj panzhvardesh roma pushkinde ando shero

144

Február 23-án a belügyminiszter bejelenti: „a zsidókérdés, és cigánykérdés maradéktalan, ha kell drákói rendezését megkezdtem.” Az internálás és a megsemmisítô táborokba való szállítás mellett a magyarországi csendôrök és nyilasok több romát a lakhelyén gyilkoltak meg. 1944 késô ôszén a Tolna megyei Lengyelben, 1945 januárban a Fejér megyei Lajos komáromban, februárban a Zala megyei Lentiben gyilkoltak meg cigányokat. Február utolsó napjaiban és március elején néhány nap alatt Várpalota környékén körülbelül százötven romát lôttek agyon a nyilasok,

On the 23rd of February, the Interior Minister said: ‘I have started the full and, if needed, severe settlement of the Jew and the Gypsy problem.’ Besides taking the Roma to internment and concentration camps, the gendarmes in Hungary killed many Roma at home. They killed Roma in late 1944 in Lengyel in Tolna count, in the January of 1945 in Lajoskomárom, in February in Lenti, in Zala county. At the end of February and in the beginning of March, in a couple of day’s time, about 150 Roma were shot dead by the Arrow Cross men near Vár-

le sulicishti, andar kadal shel thaj deshupanzh romes ando Várpalotako cino vesh, jekhvarsa mudarde. Pala le romenge mudaripo but shaj ginavas, pe kode sode rom mulas, phenen sakofelo. Erdôs Kamill ando 1950 kade gindyilas sar 50 000 rom mulas ande Porrajmos. Ando 1970 „kas o nacizmushi nashavkerlas” kodolenge organizacija avri tradas le rodiponge jekh kasavi lil ande soste opre sas iskirime 28000 manusha kon ande Porrajmos mudarde. O Karsai László historijako profesoro ando 1992, and peski butyi so andarle lila kidas avri, kade gindyil ke andar o Ungriko Them 5000 romen mudarde. Vi voj kade gindyil ande lila naj sakofelo andre iskirime. (Kethane kidas o dr. Bársony János)

ebbôl mintegy száztizenötöt a várpalotai kiserdôben egyszerre.

palota, 115 of them at once in the forest near Várpalota.

A roma áldozatok számáról több becslés olvasható. Erdôs Kamill kutató az ötvenes években ötvenezer fôre tette az áldozatok számát. A hetvenes években a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága huszonnyolcezer fôs adatot szolgáltatott külföldi kutatóknak. Karsai László történész 1992-ben megjelent munkájában öt ezer körülire teszi levéltári források alapján a magyarországi cigányok áldozatok számát. Ô is megállapítja, hogy az iratanyag rendkívül hiányos, így feldolgozatlanok a korabeli csendôrség, a munkaszolgálat, a németek által átvett romák németországi sorsára vonatkozó iratok is.

There are many estimates of the Roma victims. Kamill Erdôs, in the fifties, estimated fifty-thousand victims. In the seventies the Com mit tee of the Persecutees of Nazism gave foreign researchers an estimate of twenty-eight thousand. László Karsai in his work, published in 1992, estimated five thousand Roma victims from Hungary, based on archive records. But he stated that the records are imperfect, and the records about the fate of the Roma in Ger many have not been processed yet. (The Chronology was compiled by: dr. János Bársony)

(Összeállította: dr. Bársony János)

145

PORRAJMOS ANDE TRITO IMPERIJA KRONOLOGIJA

A PORRAJMOS A HARMADIK BIRODALOMBAN – KRONOLÓGIA

PORRAJMOS IN THE REICH CHRONOLOGY

1933

1933

1933

Ando Berlini le SS-engi officija kodi kamel te sterilizisaren „le roma thaj le dopash roma”. Zhi kathar 1934 o naci partija avri kamel te phandavel le sintura, thaj le romen andar e proffelsionalni organizacije.

A berlini SS Faji és Telepítési Hivatala a „cigányok és fél-cigányok” sterilizációját követeli. 1934-tôl kezdve a náci párt többször is megkísérli romák és szintik szakmai szervezetekbôl történô kizárását.

Demand by the ‘Race and Settlement Office’ of the SS in Berlin for the sterilization of the ‘gypsies and half-gypsies’. From 1934, there are attempts by the Party agencies to exclude Sinti and Roma from professional organizations.

1935. september 15.

1935. szeptember 15.

15th September 1935

Le „Nürnbergecko rasszno zakono” mashkar le roma thaj na roma chi mukhen te colaxaren.

A „nürnbergi faji törvények” romák és nem romák között megtiltják a házasságot.

Promulgation of the ‘Nuremberg Race Laws’. Intermarriage between Roma and non-Roma is forbidden.

1936. november

1936. november

Keren o Institucija vash o rasszengo uzhipo, so o dr. Robert Ritter inkrel.

A Faji Higiénia Kutatási Intézet megalakítása, melyet dr. Robert Ritter vezet.

Kathar 1936

1936-tól

Sintovura thaj romen deportalisarde ando Dachau, Buchenwald, Mauthausen, thaj ando Ravensbrück, ande lageri.

Szintiket és romákat deportálnak a dachaui, buchenwaldi, mauthauseni és ravensbrücki koncentrációs táborba.

146

November 1936 Establishment of the ‘Racial Hygiene Research Unit’ under the leadership of Dr Robert Ritter.

From 1936 Sinti and Roma are deported to the concentration camp of Dachau, Buchenwald, Maut hausen and Ravensbrück.

1938. oktober 1.

1938. október 1.

1st October 1938

Adolf Eichmann ingravel le bibolden thaj „le romen”. O Gestapovo sakofelo kethane kidel kathar le deportalisarde sintovuren thaj kathar le romen lengo avujica.

Adolf Eichmann kezdeményezi a zsidók és a cigányok tömeges deportálását. A Gestapo elkobozza a deportált romák és szintik vagyonát.

The deportation of Jews and ‘gypsies’ is implemented by Adolf Eichmann. The Gestapo seizes the property of the Sinti and Roma, stolen on their deportation.

1938. december 8. 1938. december 8. Himmleresko dikhajipo pel romen, thaj peski krisi pe agorutnyi solucije. Rom kodo si,pe kaste o Ritter-felicko institucija kodi phenel ke kodo si.

Kathar 1939. marciushi Le sinturenge thaj le romenge kavericko billogo trubulas te phiraven, thaj vi „rasszicko personalno lil” trubulas te phiravel ke pende.

1939. september 21. Imperijake vorbipe pala kode kas inke na deportalisarde ande Polska trubul te ingren.

1939. oktober 17. O Himmleri avri phenel ando Imperijecki forura shaj keren le romenge koncentraciosho lagero, shaj deportalisaren le romen.

Himmler javaslata a cigánykérdés „végsô rendezésére”. Cigánynak az számít, akit a Ritterféle Faji Higiénia Kutatási Intézet annak tart.

Himmler's ‘Basic Decree’ for the ultimate solution of the ‘gypsy issue’: ascertains ‘gypsy’ affiliation on the basis of Ritter’s ‘race reports’.

1939. márciusától Szintiknek és romáknak megkülönböztetô jelzést kell viselniük és különleges „faji azonosító igazolványt” kell maguknál hordaniuk.

From March 1939 Orders for the special marking of Sinti and Roma are issued and special ‘race identity papers’ are given out.

1939. szeptember 21. Birodalmi tanácskozás az eddig még nem deportált cigányok Lengyelországba történô szállításáról.

21st September 1939

1939. október 17.

17th October 1939

Himmler parancsára a birodalom számos városában megkezdik a cigány gyûjtôtáborok felállítását, melyekbe a koncentrációs táborokba szállítás elôtt deportálják a romákat és a szintiket.

According to Himmler’s ‘Confinement Decree’ assembly camps similar to concentration camps are to be erected in preparation for the transports to the extermination camps.

1940 Andar o Lackenbackesko lageri, kathar o Bécs majdur, romen prahosaren ande biboldenge mur munca, sa ande jekh gropa.

8th December 1938

Summit on the deportation of the remaining Roma from he Reich territory to Poland.

1940 1940 A lakhenbachi koncentrációs táborban, Bécs városától délre, szintiket és romákat temetnek

In Lackenbach concentration camp south of Vienna, murdered Sinti and Roma are buried in mass graves in the Jewish cemetery.

147

thaj romen trubul te deportalisaren, ando Auschwitz-Birkenauvesko lageri kade phenen „romengo lageri”.

további huszonkétezer európai szinti és roma deportálását irányozza elô az AuschwitzBirkenaui koncentrációs tábor úgynevezett „cigánytábor” részlegébe.

1943. majush

16th December 1942 Himmler’s ‘Auschwitz Decree’ for the deportation of 22.000 Sinti and Roma from Europe, into the section of Auschwitz-Birkenau concentration camp termed the ‘gypsy camp’.

Dr. Josef Mengeles traden vri ando auschwitzisko lageri, ke voj te avel kothe o baro doktori. Angluno drom kodo sas leske majbut sar shel sintovuren thaj romen te mudarel. Kothe kerel pesko pinzhardo kerajipo kodolenca shavorenca, kon jekharsa dujzhene rakhadyon, kethane le Vilmos Kaiserske Institucijasa, ando kado kerajipo but romane shavore mule.

1943. május Dr. Mengelét kinevezik az auschwitzi tábor vezetôorvosává. Elsô lépésként több száz szinti és roma elgázosításáról dönt. Megkezdi hírhedt „ikerkísérleteit” a Német Kutatási Alap és a Vilmos Császár Intézet támogatásával, melyeknek számos zsidó és szinti kisgyermek esik áldozatul.

Dr. Mengele becomes SS camp doctor in Auschwitz. His first action is to gas several hundred Sinti and Roma. He starts his fam ous ‘research on twins’, supported by the Ger man Research Association and the Kaiser Wilhelm Institute, through the killing of Jewish and Sinti children.

1944. augusztus 2.

1944. augusztus 2.

2nd August 1994

O Auschwitzesko thaj Birkenauesko „romengo lageri” likvidalinde. Kas kethane xutyilde majbuten mudaren, le kavren pale ando koncentraciosho lageri ingren.

Az Auschwitz-Birkenau-i „cigánytábor” felszámolása. A foglyok nagy részét kivégzik, a többieket pedig más koncentrációs táborokba szállítják.

Dissolution of the ‘gypsy camp’ in AuschwitzBirkenau. Most of the Roma are murdered, the rest is deported to other concentration camps.

1945. majush

May 1943

May 1945 1945. május

Dopash miliovo sinturen thaj romen mudartatindas o Einsatzgruppe. Le nacivura 40 000 nyamcisko, ostrakicko sinton thaj romen registralisarde ande kadal majbut sar 25 000 mudarde.

Félmillióra becsülik a koncentrációs táborokban, illetve az Einsatzgruppe-k által kivégzett romák és szintik számát. A nácik által nyilvántartott negyvenezer német és osztrák szintibôl és romából több, mint huszonötezret gyilkoltak meg.

The number of Roma and Sinti killed in concentration camps and by the Einsatzgruppen by the end of the war is estimated at half a million. Of the 40.000 German and Austrian Sinti and Roma registered by the Nazis, more than 25.000 are murdered.

(The Nazi Genocide of German Sinti and Roma [edited by Romani Rose], 1995. Dokumentations- und Kulturzentrum Deutscher Sinti und Roma)

148