MaReSz Nap 2013. március 19. (kedd) 9.30-17:00 óráig
A rendezvény helyszíne: Larus Étterem és Rendezvényközpont
www.maresz.hu
Tisztelt Érdeklődő, Kedves Kolléga!
A Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége 2010-ben a rendezvény szakma képviselőinek találkozása és tapasztalatcseréje céljából, hagyományteremtő jelleggel valósította meg az első MaReSz Napot. Az immár harmadik alkalommal szervezett szakmai előadássorozatot 2013. március 19-én, kedden 9:3017.00-ig a Larus Rendezvényközpontban (Budapest, XII. Csörsz u. 18/b) tartjuk, „Innováció a rendezvényszervezésben” témakörben, melyre sok szeretettel meghívjuk mindazon kollégákat, akik a rendezvényszervezés mindennapi folyamataiban aktívan részt vesznek. Hasonlóan a korábbi MaReSz Napokhoz, ezúttal is legfőbb célkitűzésünk, hogy lehetőséget biztosítsunk egymás megismerésére, kapcsolataink megerősítésére és álláspontjaink összevetésére. A programot áttekintve látható, hogy igyekeztünk olyan rendezvényt létrehozni, mely aktuális kérdéseket jár körbe, széleskörű érdeklődésre tart számot, és nemcsak a MaReSz tagjainak, hanem a Szövetségen kívüli szakembereknek, a felelős vezetőknek is érdekes és előremutató előadásokat, pódiumbeszélgetéseket tartogat, lehetőséget teremtve a valódi interakcióra, egymás ötleteinek, javaslatainak, problémáinak megvitatására. Rendezvényünk sikere a résztvevőkön, Önökön is múlik, hiszen csak közösen tudunk együtt gondolkodni, érdemi beszélgetéseket megvalósítani. Az alábbiakban olvashatják a MaReSz Nap legfontosabb tudnivalóit, illetve az előzetes programot, mely reméljük, hogy elnyeri tetszésüket, és megtisztelnek bennünket jelenlétükkel!
Szeretettel várjuk Önöket a MaReSz Napra!
Üdvözlettel: Ganczer Gábor a MaReSz Elnöke
Fontos tudnivalók A rendezvény helyszíne: Larus Étterem és Rendezvényközpont (1124 Budapest, Csörsz u. 18/b) Megközelítés: Tömegközlekedéssel:
Személyautóval:
Metró: M2-es metró a Déli pályaudvar irányába Villamos: 61-es (Csörsz utca) és 59-es (Apor Vilmos tér) Busz: 8-as (BAH csomópont), 102-es (Apor Vilmos tér), 105-ös (Apor Vilmos tér), 112-es (Sirály utca), 139-es (BAH csomópont) A BAH csomópont, az M0-ás, az M1-es és M7-es felől, illetve Pestről az Erzsébet-híd irányából
Parkolási lehetőség: A Larus Rendezvényközpont saját, 95 férőhelyes, kétszintes mélygarázzsal rendelkezik, amelyet a rendezvény ideje alatt vendégeink kedvezményes, 320,- Ft/autó/óra áron vehetnek igénybe. (A mélygarázs a Jagelló útról közelíthető meg.) A közelben közterületi parkolásra is van mód. http://larusevent.hu/informacio/terkep
Részvételi díj: Részvételi díjak
2013. március 8-ig*
2013. március 9-től március 18-ig
a helyszínen
MaReSz tag
8.000,- Ft
12.000,- Ft
15.000,- Ft
Nem MaReSz tag
15.000,- Ft
18.000,- Ft
22.000,- Ft
Diák**
5.000,- Ft
5.000,- Ft
-
A feltüntetett árak bruttó összegek. *A kedvezmény igénybevételének feltétele a jelentkezési lap és a részvételi díj határidőre történő beérkezése. **Kizárólag nappali tagozatos diákok számára, diákigazolvány felmutatásával. A regisztrációs díj tartalmazza: Részvételt a “MaReSz Nap 2013” szakmai programjain, kávészüneteket, svédasztalos ebédet.
Cégek részére a rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kínálunk az alábbiak szerint: 1. Kiállítói terület megrendelése MaReSz tag részére: 35.000,- Ft Nem MaReSz tag részére: 48.000,- Ft A kiállítói díj tartalmazza: A kiállító nevének, címének, telefonszámának, e-mail címének, honlapjának megjelentetését a rendezvény programfüzetében, 1 db 45x120 cm méretű asztalt, 2 db széket, elektromos csatlakozási lehetőséget és részvételt a szakmai programra 1 fő részére, étkezéssel. További étkezési jegy: 7.000,- Ft/fő 2. Szórólap kihelyezése az információs pultnál: 25.000,- Ft/típus Elérhetőségek és további információ: MaReSz Titkárság 1101 Budapest, Expo tér 1. K épület ● E-mail:
[email protected] ● Tel: 06-1/263-6202 ● Fax: 06-1/263-6365 ● www.maresz.hu
Tervezett program:
8:30-9:30
Regisztráció, kiállítás
9:30-9:35
Köszöntő, MaReSz-Díj átadás
9:35-13:00
Plenárisok és pódiumbeszélgetések
9:35-10:05
A Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi kampányai a hazai rendezvényipar fellendítéséért Előadó: Maráczi Gábor (Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgató)
10:05-10:25
Pódiumbeszélgetés a témáról Résztvevők: Maráczi Gábor (Magyar Turizmus Zrt. stratégiai igazgató) magyarországi és budapesti konferenciaszállodák képviselői Jábor Mária (MABEUSZ) MaReSz képviselője A beszélgetést moderálja: Kelecsényi Ágnes (Turizmus Kft.)
10:25-10:45
A Magyar Kongresszusi Iroda hosszútávú stratégiai tervei és eszközei Magyarország, mint konferencia desztináció népszerűsítésére a nemzetközi piacon Előadó: Ferenczy Anikó (Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi igazgató)
10:45-11:05
Pódiumbeszélgetés a témáról Résztvevők: Ferenczy Anikó (Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi igazgató) MaReSz Kongresszus- és Konferenciaszervező és Rendezvényhelyszín tagozat képviselői A beszélgetést moderálja: Kelecsényi Ágnes (Turizmus Kft.)
11:05-11:20 11:20-11:50
Kávészünet Hazai helyszínmustra – Szervezők kontra beszállítók – áttekintés és vitafórum rendezvényhelyszínekről, problémákról, megoldási lehetőségekről Előadó: Tordai Bálint (Bo Event Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgató) Bagdi Károly (Convention Budapest Kft. ügyvezető igazgató)
11:50:12:20
Pódiumbeszélgetés a témáról Résztvevők: Tordai Bálint (Bo Event Rendezvényszervező Kft. rendezvényigazgató) Bagdi Károly (Convention Budapest Kft. ügyvezető igazgató) Gőcze Balázs (RaM Colosseum ügyvezető igazgató) Benyeda Katalin (Magyar Nemzeti Galéria rendezvényekért és szponzorációért felelős projektmenedzser) Semsei Rudolf (Budapest Party Service Kft. ügyvezető igazgató) Molnár Melitta (Ragazzart Event Marketing rendezvényigazgató) Kiss Zsolt (Compoffice-R Kft. ügyvezető igazgató) A beszélgetést moderálja: Bacsi Krisztina (Danubius Hotels Zrt..)
12:20-12:40
Az eseménykommunikáció legfőbb trendjei – online és helyi kommunikáció, trendek a rendezvények kommunikációjában Előadó: folyamatban
12:40-13:00
Innovatív gasztronómiai megoldások a rendezvényeken - látványos hazai és nemzetközi újdonságok és megvalósításuk Előadó: Pintér Katalin (Gerbaud Gasztronómia Kft. és Onyx étterem ügyvezető igazgató)
13:00-14:00
Ebédszünet
14:00-16:00
Szekció ülések
14:00-14:30
I. Szekció
II. Szekció
3D-s épületfestés, „épületmozgató” animációk és objektumvetítés látványos filmbejátszásokkal illusztrált előadás az eseménymarketing legújabb trendjéről
IT forradalom a rendezvényszervezésben
Előadó: Vaskó Tünde (Visualpower Kft. marketing- és kommunikációs igazgató, Paint Up! főszervező)
Előadó: Kiss Zsolt (COMPOFFICE-R Kft. ügyvezető igazgató) Probáld Attila (HPS Group divízióvezető)
14:30-14:40
kérdések, megbeszélés
kérdések, megbeszélés
14:40-15:10
Rendezvénybiztonság a gyakorlatban
A szerzői jog aktuális kérdései – a hatékony koncepcióvédelem lehetőségei
Előadó: Bernáth Mihály (biztonságszervező szakember)
Előadó: Dr. Hatházi Vera ügyvéd (Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda)
15:10-15:20
kérdések, megbeszélés
kérdések, megbeszélés
15:20-15:50
„Szimbólumot közvetít az arculat” újszerű dekorációs megoldások a rendezvényeken
Mindent a reprezentációs adóról tudnivalók, szabályok, változások – szakértő bevonásával a legfontosabb változások, szabályok bemutatása
Előadó: Sándor Miklós (Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége Elnök)
Előadó: Egri István Iván (Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. adótanácsadó, könyvvizsgáló, igazságügyi szakértő) Csapó Éva (Correct Pénzügyi és Könyvszakértő Kft. könyvvizsgáló munkatárs)
15:50-16:50
Hard Rock Café koktélparti
A szervezőbizottság a program változtatásának jogát fenntartja!