MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E HORTHY-KORSZAK Püski Levente

18

MAGYARORSZÁG T

Ö

A

R

T

É

N

E

HORTHY-KORSZAK 1920-1941

Püski Levente

T

E

PÜSKI

LEVENTE

A Horthy-korszak 1920-1941 F ő s z e r k e s z t ő R o m s i c s Ignác

KOSSUTH

KIADÓ

Írta: Püski Levente Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készítette: Nagy Béla A kötetet tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla A képek válogatásában részt vett: Stemlerné Balog Ilona Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották.

Egyéb források: Hadtörténeti Intézet és Múzeum, MTI

Fotók: Dabasi András, Farkas Árpád, Jaksity László, Király Attila, Nagy Zoltán, Soós Ferenc, Szalatnyay Judit, Szikits Péter

ISBN 978-963-09-5696-3 Minden jog fenntartva ©Kossuth Kiadó 2010 © Püski Levente 2010

Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zRt. elnök-vezérigazgatója A kiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zRt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató www.kossuth.hu / e-mail: [email protected]

Tartalom AZ E L L E N F O R R A D A L O M ÉVEI 1 9 1 9 - 1 9 2 1

K o r m á n y o k és p á r t o k • 8 Új hatalmi berendezkedés felé • 13 A trianoni döntés • 19 A BETHLENI KONSZOLIDÁCIÓ

Az új rendszer kiépítése és jellege • 26 A gazdaság stabilizálódása • 37 H a t a l o m és társadalom • 41 A külpolitika mozgástere • 46 AZ 1 9 3 0 - A S ÉVEK: A POLITIKAI Á T R E N D E Z Ő D É S I D Ő S Z A K A

Gazdasági válság és kormányváltás • 54 A gömbösi reformpolitika • 60 Társadalmi feszültségek - új politikai szerveződések • 68 Rendszervédő kísérletek: a Darányi- és az Imrédy-kormány • 74 A nagyhatalmi erőviszonyok átrendeződése és Magyarország • 82 A V I L Á G H Á B O R Ú ÁRNYÉKÁBAN

A szélsőjobb szorításában: Teleki második kormánya • 90 Semlegesség és revízió • 97 Ajánlott irodalom • 104

Az ellenforradalom évei 1919-1921 K o r m á n y o k és pártok • 8 Új hatalmi berendezkedés felé • 13 A trianoni döntés • 19

Kormányok és pártok

Peidl Gyula kormánya, 1919

Peidl Gyuláék önmagukat egy olyan átA Forradalmi Kormányzótanács 1919. meneti kormánynak amely adaugusztus elsejei lemondása és a kom- munista vezetők külföldretekintették, távodig marad hatalmon, amíg sor kerül a parzása alapvetően új helyzetet eredményelamenti választásokra és az új törvényhozás zett Magyarországon. Amennyire világos megalakulására. Ez a forgatókönyv részés egyértelmű volt, hogy a szovjet típusú ben az antant bécsi képviselőivel július védiktatúra hazai bevezetésének kísérlete gén folytatott tárgyalásokra épült, a hőn megbukott, annyira nyitottá és bizonytaóhajtott nemzetközi elismerés azonban lanná vált a jövő: kinek a vezetésével és mia nagyhatalmak részéről nem érkezett meg. lyen jellegű államberendezkedés veszi át A kormány hatalmának további, végzetes a Tanácsköztársaság helyét. Augusztus elsegyengülését eredményezte, hogy a Vörös jén sebtiben megalakult egy szakszervezeti Hadsereg maradványai képtelennek bizovezetőkből álló szociáldemokrata kormány, nyultak a román csapatok megállítására, Peidl Gyula vezetésével. Ez a kormány renmelyek augusztus 4-én bevonultak a fővádeletek sokaságával kívánta demonstrálrosba és megszállták az ország túlnyomó ni elhatárolódását a szovjetrendszertől és részét. Az általuk elfoglalt területeken mina Tanácsköztársaságtól: mindenekelőtt semden fegyveres alakulatot lefegyvereztek, missé tették a korábbi államosításokat és a közigazgatást pedig az ellenőrzésük alá megszüntették a tanácsi jellegű közigazgavonták. A dél- és nyugat-dunántúli országtást. A kommunista diktatúra helyett egy részt azok a Szegedről és Ausztriából érkeolyan demokratikus berendezkedés kialazett ellenforradalmi erők vették a birtokukkítását tűzték ki célul, amely lényegében az ba, amelyek Horthy Miklós vezetésével 1918 végi népköztársasághoz kívánt viszteljesen önállóan tevékenykedtek. Ilyen köszanyúlni. rülmények között nem meglepő, hogy augusztus 6-án este egy csekély létszámú - önmagát Fehér Háznak nevező - ellenforradalmi csoport Friedrich István vezetésével lemondásra kényszeríthette a minisztertanácsot és átvette a hatalmat. A Friedrich-kormány önmagát nyíltan ellenforradalminak tekintette, s nemcsak a Tanácsköztársaságot, hanem az őszirózsás forradalommal kezdődő időszakot is egyértelműen elutasította. Ezt kifejezendő a kormányalakítást az a József főherceg szentesítette, akit még 1918 októberében IV. Károly király küldött Budapestre kormányalakítási megbízással. Hamar kiderült azonban, hogy Friedrichék csupán egyfajta látszathatalommal rendelkeznek. Bár Horthy Miklós fővezéri tisztét gyorsan legali-

zálta a kormánnyal, valójában utóbbitól teljesen függetlenül tevékenykedett. A román katonai vezetést lényegében egyetlen cél mozgatta: a bizonytalan magyarországi helyzetre hivatkozva minél tovább meghosszabbítani a megszállást. Ennél fogva bár az augusztus 6-i hatalomátvételt tudomásul vette - valójában egyetlen magyar kormány megerősítésében sem volt érdekelt. A párizsi békekonferencia — miutáíi a Habsburg-ház restaurációját előkészítő erőt látott Friedrichékben - következetesen megtagadta tőlük a hőn óhajtott nemzetközi elismerést. Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között hatástalanok maradtak a kormány stabilizációs erőfeszítései. A különböző politikai csoportok elutasították a vele való együttműködést, az antant bizalmát pedig minden erőfeszítése dacára sem sikerült elnyernie. 1919 őszére egy meglehetősen zűrzavaros, bizonytalan helyzet alakult ki Magyarországon. A kormány képtelennek bizonyult egy működőképes államapparátus felállítására, s a tényleges hatalom valójában a fegyveres erők kezében összpontosult. A lakosság döbbenettel vegyes félelemmel figyelte, miként próbálják a román csapatok kifosztani az országot: a megszálló erők sorozatban szállították a közlekedési eszközöket, a gyárak berendezéseit, az öszszeszedett élelmiszert Romániába, a fosztogatásokat és rekvirálásokat pedig többnyire a katonák erőszakoskodása és önkényeskedése kísérte. Utólagos számítások szerint a román hadsereg mintegy 1,5 milliárd aranykorona értékben hurcolt ki anyagi javakat az országból. A hazai közvéleményben az október 5-i eset váltotta ki a legnagyobb visszhangot, amikor az amerikai kormány budapesti képviselőjének, Bandholtz tábornoknak sikerült megakadályoznia, hogy a román katonaság elhurcolja a Nemzeti Múzeum kincseinek egy részét. Egyelőre azokon a területeken sem volt jobb a helyzet, ahova a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg alakulatai vonultak be. Itt a részben önállóan szerveződő, részben

Friedrich István látogatása Horthy Miklós fővezérnél Siófokon, 1919. augusztus. Jelfy Gyula felvétele

a fővezérség által felállított fegyveres alakulatok, különítmények megtorló akciókba kezdtek, amit a köznyelvben fehérterrornak neveztek el. Ezek gyakran nemcsak a Tanácsköztársaság vidéki vezetőit érintették, hanem - arra hivatkozva, hogy a zsidó értelmiség kiemelkedő szerepet vállalt a forradalmakban - helyenként kifejezetten antiszemita színezetet kaptak. A különbö-

Harry Bandholtz tábornok szobra a Szabadság téren

A Prónay-különitményesek által végrehajtott akasztás Tab községben, 1919. augusztus

Somogyi Béla temetése

Budapesten,

1920. február 22.

váltó merényletre 1920. február 17-én került sor Budapesten. A fehérterrort támadó cikkeik miatt az Ostenburg Gyula vezette különítmény emberei elhurcolták és meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava felelős szerkesztőjét és Bacsó Bélát, a lap m u n katársát. Az 1920-as években lefolytatott hivatalos igazságügy-minisztériumi vizsgálat - Bethlen szerint - 307 kivégzett személyről tudott, de a fehérterror halálos áldozatainak száma valószínűleg ennél valamivel magasabb - mintegy 700-1000 f ő lehetett. Ettől függetlenül a hivatalos igazságszolgáltatási szerveken keresztül is elindult egy számonkérési folyamat, melynek során - 1919-1922 között - a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért mintegy 70 000 ember ellen indult b ű n v á d i eljárás, és körülbelül 60 százalékuknál hoztak elmarasztaló ítéletet. ző fegyveres különítmények közül Dunántúlon a Prónay Pál és Ostenburg Gyula, Duna-Tisza közén pedig - később - a Héjjas Iván vezette csoport vált a legismertebbé. A legnagyobb politikai visszhangot ki-

A politikai élet 1919 őszén ugyancsak átmeneti, bizonytalan állapotban volt. A dualizmus időszakának pártstruktúrája szétesett és az így keletkezett űrt kihasználva pártok és önjelölt politikusok sokasága

tűnt fel a színen, és szinte minden nagyobb politikai irányzat megtalálta a maga szervezeti kereteit. Kivéve a kommunista mozgalmat, amelynek a Tanácsköztársaság után többé esélye sem volt arra, hogy legális erőként működhessen, sőt a párt tagjai a korszak folyamán végig kemény retorziókra számíthattak a hatóságok részéről. A szociáldemokrata párt újjáalakulását az augusztus 24-i kongresszus mondta ki, és a továbbiakban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) alkotta a hazai baloldali irányzat gerincét. Mellette 1919— 1920 folyamán több kisebb liberális-demokrata jellegű párt jött létre, de közülük csak a Vázsonyi Vilmos vezette Nemzeti Demokrata Párt tudott stabil tényezővé válni. A baloldali erők elsősorban az ország politikai berendezkedésének nyugati elvek szerinti demokratizálását, a szabadságjogok minél teljesebb érvényesítését tűzték zászlajukra. Mindenekelőtt velük állt szemben az a szélsőjobboldal, melynek táborát és vezetőit főleg a történeti állam megszűnése miatt egzisztenciájukat vesztett középosztályi rétegek alkották. A szélsőjobboldali csoportok nem hoztak létre önálló pártot, hanem eleinte a Nemzeti Hadsereg kereteiben, majd különböző társadalmi szervezetek-Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE), Ébredő Magyarok Egyesülete (ÉME) - révén vettek részt a politikai küzdelmekben. Viszonylag nagy népszerűségük, vonzerejük hátterét főleg a háború utáni konszolidálatlan gazdasági és politikai viszonyok jelentették. Ideológiájukat, mely a köztudatban szegedi gondolat néven vált ismertté, erős antiszemitizmus jellemezte. A történeti állam megszűnéséért annak liberalizmusát és parlamentarizmusát is felelőssé tették, ezért az államhatalom megerősítését és militarizálását hirdették. 1919 őszének zűrzavaros viszonyai között két párt tudott a többiek fölé emelkedni. 1919. november 29-én jött létre az Országos Kisgazda és Földműves Párt, amely a paraszti körökben igen népszerű, Nagyatádi Szabó István vezette agrárdemokrata

jellegű kisgazdapárt és egy konzervatívabb színezetű agrárius párt fúziójából jött létre. Amíg Nagyatádiék a paraszti rétegek érdekeinek képviseletét kívánták felvállalni benne egy jelentősebb földreformot, az általános titkos választójog megvalósítását és a vidéki közigazgatás demokratizálását -, addig az utóbbiak inkább a közép- és nagybirtokosok felé voltak nyitottak és az agrárium helyzetének általános javítására helyezték a hangsúlyt. Mellettük a keresztény politikai irányzatot jellemezte még rendkívül dinamikus erőgyarapodás. A különböző keresztény színezetű erők 1919. október 24-én egyesültek Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) néven. Ez a tömörülés a kisgazdákhoz hasonlóan szintén felettébb heterogénná vált. Domináns erejét a különböző keresztényszocialista csoportok alkották, de szerephez jutottak benne konzervatív politikusok is. A keresztényszocializmus 1919 őszén rendkívül népszerű és dinamikus irányzatnak tűnt, amely nemcsak ideológiai szembenállását hangsúlyozta a forradalmakkal, hanem bizonyos szociális követelések felkarolásával a társadalom alsóbb rétegeit is táborába kívánta szervezni. A konzervatív

Tanácsköztársaság-ellenes, antiszemita plakát, 1919

MOVE-jelvény

Mise a gazdagyűlés előtt a Vérmezőn, 1921. május 30. Müllner János felvétele

csoportok egyébként, amelyek leginkább készek voltak a dualista Magyarország szellemi-politikai örökségének a felvállalására, egyelőre meglehetősen gyenge pozíciókkal rendelkeztek. A közvélemény jelentős része - részben őket is felelősnek

A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja plakátja, 1919 vége

tartva a történeti állam bukásáért - n e m kért belőlük. „A n é p n e k új jelszavak kellettek, s a nép új szónokok u t á n szaladt" jellemezte a korabeli helyzetet az egyik keresztény párti politikus. Önálló párt híján többnyire pártonkívüliként, vagy valamelyik nagy párt színeiben, más irányzatokkal karöltve próbáltak bizonyos politikai szerephez és befolyáshoz jutni. 1919. október végére sajátos patthelyzet alakult ki Magyarországon. A korábbi, szegedi és bécsi ellenforradalmi központok megszűnése után formailag a Friedrichkormány kezében összpontosult a végrehajtó hatalom, ez a k o r m á n y azonban érdemben sem külső, sem belső támogatottsággal n e m rendelkezett. Igaz, mellettük számos politikai csoportosulás, irányzat létezett, de közöttük olyan nagy volt a szembenállás, a nézetkülönbség, hogy külső nyomás híján, ö n m a g u k b a n képtelenek voltak egy, a Friedrichéket felváltó koalíciós k o r m á n y létrehozására. A nélkülözhetetlen külső nyomást csak a győztes nagyhatalmak jelenthették, annál is inkább, mivel kizárólag ők voltak abban a helyzetben, hogy a r o m á n csapatokat az ország elhagyására bírják.

Új hatalmi berendezkedés felé A békekonferencia megbízásából 1919. november elején Magyarországra érkezett Sir George Clerk angol diplomata, és az ő közreműködésével, harmadszori nekirugaszkodásra sikerült elindítani az államhatalom reorganizációját. Legfőbb lépésként november 24-én megalakult Huszár Károly keresztényszocialista politikus vezetésével egy átmeneti kormány, melyet az antanthatalmak immár elismertek a magyar állam hivatalos képviselőjének. Ez a kormány, miután a pártok széles körű, bár a KNEP dominanciáját biztosító koalíciójára épült, a koncentrációs jelzőt kapta. Az új kormányzati hatalom fegyveres erejét részben az újjászerveződő rendőri és csendőri alakulatok, részben a Nemzeti Hadsereg alkotta, miután H o r t h y ígéretet tett az antant felé, hogy nem tör katonai diktatúrára és alárendeli magát a minisztertanácsnak. A kormányalakítással p á r h u z a m o s a n a román

Sir George Clerk az antant teljhatalmú budapesti megbízottja kíséretével, 1919. november

hadsereg megkezdte a magyar területek kiürítését, és helyüket a Nemzeti Hadsereg alakulatai foglalták el. Egyedül a Tiszántúl felszabadulása következett be némi késéssel, 1920 tavaszán. A folyamat részeként november 16-án került sor arra a nevezetes aktusra, amikor Horthy fehér lován, darutollas katonái élén bevonult Budapestre. Horthy a bevonuláskor m o n d o t t beszédében egyértelműen kinyilvánította, hogy

Manno Miltiadesz plakátja, 1919 A Nemzeti Hadsereg ünnepélyes bevonulása Budapestre, 1919. november 16.

elnöki rendelet szabályozta, amely európai mértékkel mérve is demokratikusnak minősíthető: a lakosság mintegy 40 százalékának biztosított választójogot és - nőkre, férfiakra nézve egyaránt - általánossá tette a titkos szavazást.

A Magyar Nemzeti Királyság Pártja plakátja

ideológiailag ellenforradalmi alapokon áll. A Huszár-kormány irányítása mellett, annak utolsó lépéseként 1920. január végén zajlottak le a régóta esedékes nemzetgyűlési választások, amelyek felettébb Janusarcúnak bizonyultak. A választási kampányban nem volt igazán biztosítva az egyes politikai erők közötti esélyegyenlőség, s ezért az SZDP annak bojkottja mellett döntött. Maga a szavazás viszont egészében véve megfelelt a demokratikus elvárásoknak, így annak eredményét az antanthatalmak is elismerték. A választójogot még a Friedrich-kormány által 1919. november 13-án napvilágot látott miniszter-

Részlet a kormányzói jogkörről szóló 1920:1. törvénycikkből „13. §. A kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakorlása az alábbiakban foglalt korlátozások között illeti meg. A nemzetgyűlés által alkotott törvények szentesítés alá nem esnek; azokat a kormányzó legkésőbb hatvan napon belül kihirdetési záradékkal és aláírásával látja el. A kormányzó a kihirdetés elrendelése előtt - indokainak közlésével - a törvényt újabb megfontolás végett egy ízben visszaküldheti a nemzetgyűlésnek. Ha az így viszszaküldött törvényt a nemzetgyűlés változatlanul fenntartja, a kormányzó azt tizenöt napon belül kihirdetni köteles..." Magyar törvénytár, 1920. évi törvénycikkek. Budapest 1921. 12. old.

A választások nyomán február elején öszszeülő nemzetgyűlést - a szociáldemokraták bojkottja után - lényegében két nagy tömörülés, a Kisgazdapárt és a KNEP uralta, a m a n d á t u m o k 48, illetve 45,7 százalékával. Ilyen kiegyensúlyozott eredmény mellett - figyelembe véve, hogy a pártok belsőleg is erősen tagoltak, összetettek voltak - a pártvezetők a koalíciós kormányzás mellett döntöttek, amely kisebb-nagyobb megingásokkal, de egészen 1922 elejéig fennmaradt. A képviselők t ú l n y o m ó része ellenforradalminak vallotta magát, ami azonban számos kérdést változatlanul nyitva hagyott. A f o r r a d a l m a k elutasításából elvileg az következik, hogy a politikai berendezkedés tekintetében az 1918. októberi, vagyis az őszirózsás forradalom előtti állapotokhoz kell visszanyúlni. A nemzetgyűlés politikai csoportjai között azonban meglehetősen eltérő nézetek uralkodtak abban a tekintetben, hogy a restauráció milyen mértékben vállalható. A legitimisták a jogfolytonosság maradéktalan érvényesítését vallották, s szerintük vissza kell állítani a régi politikai intézményeket, mindenekelőtt IV. Károly királyságát. A velük szemben álló, szabad királyválasztó tábor ezt elutasította és mindenekelőtt egy új, nemzeti király megválasztása mellett kardoskodott, jóllehet annak személyét illetően körükben nem alakult ki egységes álláspont. Bár a helyzet úgy alakult, hogy a legitimisták nagyrészt a KNEP-ben, a szabad királyválasztók pedig inkább a Kisgazdapártban tömörültek, mindkét irányzat meglehetősen nagy és felettébb heterogén táborral rendelkezett. Az ellentét átmeneti feloldása jegyében a nemzetgyűlés gyorsan elfogadta az 1920: 1. törvénycikket, amely utóbb a rendszer alaptörvényévé vált. Ebben - kiteljesítve a Friedrich-kormány

létrejöttével kibontakozó ellenforradalmi folyamatot - egyértelműen elhatárolódtak a népköztársaságtól és a tanácsköztársaságtól, és érvénytelenítették azok minden intézkedését. Az alkotmányosság tekintetében tehát egyelőre érvényben hagyták a dualizmus kori alaptörvényeket, azzal a megkötéssel, hogy egyedül a nemzetgyűlés jogosult az államhatalom gyakorlásának további módját rendezni. A királysághoz mint államformához való visszatérés annyira magától értetődőnek tűnt, hogy elfelejtették annak törvényi rögzítését. A királyi trón betöltését egyelőre elhalasztották, és egyfajta államfőpótló intézményként sor került a kormányzói tisztség felállítására. Abban, hogy a királyi trón betöltetlen maradt, a belső erőviszonyok mellett a győztes nagyhatalmak is fontos szerepet játszottak azzal, hogy határozottan elutasították mind IV. Károly, mind a Habsburg-család bármely tagjának királyságát. Álláspontjukat

egyébként elsősorban nem személyes tényezők motiválták, hanem távlati szimbolikus és politikai szempontok. Ügy vélték, hogy a történeti magyar állam utolsó uralkodójának visszahozatala demonstratív szembenállást fejez ki a trianoni rendezéssel szemben. Gyors politikai egyeztetések után a nemzetgyűlés 1920. március 1 -jén elsöprő több-

Horthy Miklós a Parlament folyosóján kormányzóvá választása után, 1920. március 1.

Horthy Miklós (1868-1957) Népes, hétgyermekes tiszántúli református középbirtokosi családból származott. Horthy Miklós soproni gimnáziumi tanulmányait követően a középosztályi körökben szokásos vármegyei vagy katonatiszti pálya helyett a tengerészetet választotta. A fiumei Tengerészeti Akadémia elvégzése után 1889-ben letette a tiszti vizsgát és különböző hadihajókon szolgált. 1901-ben vette feleségül Purgly Magdolnát, egy Arad megyei birtokos család leányát, s házasságukból két fiú és két leány született. 1909-1914 között szárnysegédként szolgált az uralkodó, Ferenc József mellett. Az első világháborúban sikeres hajóparancsnokként tűnt ki, részben ennek köszönhetően 1918-ban az új uralkodó, IV. Károly őt nevezte ki a hadiflotta parancsnokának. A Monarchia megszűnése után a családi birtokra vonult vissza, majd 1919 nyarán Károlyi Gyula gróf hívására hadügyminiszter lett a szegedi ellenforradalmi kormányban. 1919 őszén, immár a Nemzeti Hadsereg fővezéreként, jelentős katonai és politikai hatalommal rendelkezett. A nemzetgyűlés 1920. március 1 -jén választotta meg Magyarország kormányzó-

jának. Eredetileg határozatlan időre szóló, ideiglenesnek szánt tiszte 1921 ben stabilizálódott, miután IV. Károly sikertelen kísérleteket tett trónja visszaszerzésére. Államfőként igyekezett bizonyos távolságot tartani a napi politikai küzHorthy Miklós, 1925 körül delmektől, így személye egyre inkább a politikai és társadalmi stabilitás szimbólumává vált. Kormányzóként többnyire a konzervatív politikai irányzatot támogatta, de megőrizte kapcsolatait egyes jobboldali radikális csoportok felé is. 1944. október 15-én - hosszas habozás után - kísérletet tett a náci Németországgal való szakításra. A sikertelen kiugrási kísérletet követően lemondásra kényszerült pozíciójáról. A második világháború után családjával Portugáliában telepedett le. Politikai tevékenységgel többet nem foglalkozott, és portugáliai visszavonultságában, 1957-ben halt meg.

Vitézi címet adományozó oklevél, 1921

Vitézi érem Horthy Miklós arcképével

séggel - 131 szavazatot kapott a 1 4 1 - b ő l k o r m á n y z ó v á választotta H o r t h y Miklóst. Konszolidált viszonyok között valószínűleg nagy megütközést keltett volna H o r thy államfősége, hiszen semmiféle politikai múlttal n e m rendelkezett. 1918 előtt előbb Ferenc József szárnysegédjeként a bécsi u d v a r b a n , m a j d az első világháborúb a n - eljutva a flotta-főparancsnokságig a M o n a r c h i a haditengerészeténél teljesí-

A Vitézi Rend A kormányzónak 1920-tól lehetősége volt - részben a nemességadományozási joga hiányát ellensúlyozandó - vitézi címeket adományozni az arra érdemesnek tartott személyeknek. Eredetileg az első világháborús érdemeket, később általában véve az ellenforradalmi tevékenységet kívánták így elismerni. A vitézi címmel többnyire földbirtokadomány járt, vagy az illető földjét vitézi birtokká lehetett minősíteni. A vitézi címmel rendelkezők -1940-re számuk 21 000 főre emelkedett - külön társadalmi szervezetbe, a Vitézi Rendbe tömörültek, melynek a kormányzó személyéhez való hűségen túl az ellenforradalmi szellemiség ébren tartása lett a feladata.

tett szolgálatot. Csakhogy 1920 elején ő volt a N e m z e t i H a d s e r e g f ő v e z é r e és pozíciója - összefüggésben a z a v a r o s belpolitikai viszonyokkal - j e l e n t ő s h a t a l m a t biztosított a s z á m á r a . Államfősége ellen az a n t a n t részéről n e m e m e l t e k kifogást és a p á r t o k sem t u d t a k r a j t a kívül egy m i n d e n k i által e l f o g a d h a t ó s z e m é l y b e n megegyezni. A k o r m á n y z ó m e g k a p t a a k o r á b b i királyi j o g k ö r egy részét - t ö b b e k k ö z ö t t a h a d s e reg f ő p a r a n c s n o k a , „legfelsőbb h a d u r a " lett és kinevezhette, v a l a m i n t f e l m e n t h e t te a m i n i s z t e r e l n ö k ö t -, a m i a z o n b a n egyelőre távol állt attól, h o g y erős h a t a l m i jogosítványai legyenek. így p é l d á u l n e m biztosították s z á m á r a a H a b s b u r g - u r a l k o d ó k főkegyúri és törvényszentesítési j o gát - az eléje kerülő t ö r v é n y j a v a s l a t o k a t illetően c s u p á n egyszeri, halasztó erejű vétójoga volt - és nemességet sem a d o m á n y o z h a t o t t . Részben u t ó b b i pótlására, részben az első v i l á g h á b o r ú s é r d e m e k j u talmazására h o z t á k létre 1920 f o l y a m á n a Vitézi Rendet, amely u t ó b b látványosan

összefonódott H o r t h y személyével. Meghatározatlan időre szóló kormányzósága átmenetileg valóban megoldást jelentett, de a legitimista-szabad királyválasztó ellentét továbbra is a belpolitikai élet egyik súlyos feszültségforrása maradt. A nemzetgyűlés létrejötte, a legsürgősebb kérdések rendezése után úgy tűnt, lehetőség nyílhat egyfajta politikai konszolidáció kibontakozására. Huszár Károly lemondása után Simonyi-Semadan Sándor alakíthatta meg az első, parlamenti háttérrel rendelkező kormányt, de a kísérlet nem bizonyult hosszú életűnek és a trianoni béke aláírása, valamint a tiszántúli területeken megtartott nemzetgyűlési választások után, 1920. július 19-én átadta helyét a Teleki Pál vezette kormánynak. Teleki személye már bizonyos elmozdulást jelzett. Az addigi kormányok, valamint a nemzetgyűlési képviselők társadalmi összetétele jelentős átalakulást hozott magával, ami első-

sorban a politikai vezetőréteg társadalmi hátterének kibővülésében, demokratizálódásában és fiatalodásában ragadható meg: Huszár Károlynak például néptanító volt az eredeti foglalkozása, a parlamenti képviselők között az úgynevezett „csizmás kisgazdák" aránya a világháború előtti 1,2 százalékról közel 15 százalékra emelkedett. Teleki viszont a politikusok tradicionális hátterű és neveltetésű csoportjához tartozott. A kormány és a törvényhozás előtt valóban fontos feladatok álltak, ám a súlyos gazdasági helyzet, valamint a politikai csoportok erősödő ellentétei miatt a Teleki-kormány csak erősen korlátozott eredményeket tudott felmutatni. Nem sikerült keresztül vinni sem az államháztartás rendbetételét, sem bizonyos

Nemzetgyűlési 7 920

választások,

Teleki Pál. Sárkány Gyula olajfestménye

Huszár Károly miniszterelnök vagonban lakó menekülteket látogat meg, 1919-1920. Révész-Bíró felvétele

IV. Károly családjával a svájci emigrációban,

1921

alkotmányjogi kérdések - választójog, közigazgatás stb. - rendezését. Egyelőre érvényben maradt a világháború kitörése után bevezetett kivételes állapot is, amely számos korlátozást tartott fenn a szabadságjogok terén. Sor került viszont Horthy kormányzói jogainak kibővítésére, aki - igazodva a korábbi királyi jogkörhöz - immár csekély kötöttségek mellett rendelkezhetett a nemzetgyűlés feloszlatását és berekeszté-

sét illetően. Érdemi erőfeszítések történtek a fehérterror visszaszorítására, melynek eredményeképp több különítményes alakulatot valóban feloszlattak. Az 1921. évi III. törvénycikkel törvényen kívül helyeztek minden olyan politikai mozgalmat - a kommunistákra és később a szélsőjobboldalra gondolva -, amely a fennálló társadalmi rend megdöntését tűzte ki célul. Ezen túl viszont inkább társadalmi kérdések kerültek előtérbe. Súlyos feszültséget jelentett, hogy - jórészt Trianon következtében - hatalmasra duzzadt a munka nélküli, egzisztenciájukat vesztett középosztálybeliek, értelmiségiek száma. A probléma kezelésére került sor az 1920: XXV. tc. elfogadásakor. A numerus clausus (zárt szám) néven híressé vált reform korlátozni kívánta a felsőoktatási intézményekbe felveendő hallgatók számát azzal, hogy az egyes nemzetiségekhez, illetve „népfajokhoz" tartozók csak országos arányuknak megfelelően iratkozhatnak be. A bonyolultnak t ű n ő megfogalmazás egyértelműen azt célozta, hogy csökkentsék a zsidó hallgatók arányát az egyetemeken és főiskolákon, így az értelmiségi túltermelés csökkentését a zsidóság rovására kívánták elérni. Ugyancsak 1920ban került sor annak a földreformnak a meghirdetésére, amely az akkori földművelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István nevéhez kapcsolódott, jóllehet nem az ő személyes nézeteit tükrözte. A reform földosztással kívánta csillapítani a parasztság föld iránti vágyát, oly m ó d o n , hogy mindez ne vezessen a nagybirtok teljes megszűnéséhez. Ennek érdekében a felosztandó földeknél nem írtak elő birtokmaximumot és a juttatásra jogosultak körét sem határozták meg világosan. A kormány bukását végül a királykérdés rendezetlensége okozta. A svájci emigrációjában várakozó IV. Károly 1921. március végén Magyarországra utazott és sikertelen kísérletet tett a trón elfoglalására. Miután a kormányfő nem határolódott el egyértelműen ettől az akciótól, helyzete tarthatatlanná vált és lemondásra kényszerült.

A trianoni döntés A nemzetközi elismeréssel együtt a H u szár-kormány meghívást kapott a békekonferenciára, a meghívás azonban inkább formalitásnak tekinthető, hiszen a magyar békeszerződés lényegi elemei ekkorra már eldőltek. 1918-ra vált egyértelművé, hogy az a n t a n t h a t a l m a k Kelet-KözépEurópával kapcsolatos terveikben semmilyen érdemi szerepet n e m szánnak sem a Monarchiának, sem Magyarországnak, és a régió állami struktúráját a nemzeti önállóság elve szerint kívánják átrendezni. A győztesek rendezési koncepciója regionális téren az volt, hogy a nagyhatalmi támogatással kialakított új nemzetállamok lesznek azok, amelyek biztosítják majd, hogy a térség ne válhasson a két szomszédos nagyhatalom - Németország és a Szovjetunió - befolyási övezetévé. Az 1919. január 18-án, Párizsban megnyílt békekonferenciára várt az a feladat, hogy az elveket a gyakorlatba átültesse. A magyar határokkal

foglalkozó két területi bizottságban a győztes nagyhatalmak n e m támogatták m i n d e n b e n a szomszéd államok eltúlzott követeléseit. így például elutasították a rom á n o k n a k azt az igényét, hogy az 1916. évi bukaresti szerződés alapján - nagyjából a VásárosnaményDebrecen-Szeged vonal mentén húzzák meg Magyarország keleti határait, vagy Prága és Belgrád azon kívánságát, hogy a két államot egy nyugat-magyarországi övezettel kapcsolják össze. A d ö n téshozó államok között persze nem volt teljes összhang és számos esetben alakult ki nézeteltérés közöttük. Egészében véve elmondható, hog) elsősorban Franciaország foglalt el magyarellenes álláspontot, miután a jövőber Párizs addigi kis szövetségeseire - Cseh Szlovákiára, Romániára és a délszláv állam

Propagandaplakát a békeszerződés ellen

Apponyi Albert kíséretével a vasútállomáson Párizsba indulásukkor, 1920. febmár6. Müllner János felvétele

Részlet Apponyi Albert Trianonban elhangzott beszédéből „... követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozóan, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bánni legyen is az... A történeti Magyarország tehát Európában egyedülálló természeti, földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik...Területén sehol sem húzhatók meg természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék." Sorsdöntések. (Szerk.) Gerö András. Göncöl Kiadó. Budapest 1990. 157-160. old.

Az

úgynevezett

vörös

térkép

ra - építve kívánta megalapozni kelet-közép-európai pozícióját. Vele szemben a térségben hatalmi szempontból legkevésbé érdekelt Egyesült Államok mutatkozott leginkább megértőnek a magyar szempontok iránt. Utóbbinak azonban csekély

eredménye lett, minthogy a tárgyalásokat többnyire a francia vezetés uralta. A vitás kérdésekben - Csallóköz vagy a Szatmárnémetitől Aradig húzódó partiumi sáv hovatartozása - rendre olyan döntések születtek, amelyek a nemzeti önrendelkezés érvényesítése helyett egyéb, gazdasági, közlekedési, stratégiai szempontokat érvényesítettek és egyoldalúan Magyarországot sújtották. A területi bizottságok javaslatait a konferencia Legfelsőbb Fóruma május 12-én szentesítette, illetve két kérdésben született utólagos módosítás, de ismét csak a magyar állam hátrányára. Júliusban olyan döntést hoztak, amely Ausztriának ítélt egy nyugat-magyarországi sávot, a D u n a és a Dráva által határolt baranyai háromszöget pedig Belgrádnak juttatták. A magyar békedelegáció a fentiek ellenére kísérletet tett a n a g y h a t a l m a k meg-

győzésére. S miután 1920. január 6-án Párizsba érkezett, majd megkapta a békeszerződés tervezetét, válaszjegyzékében hatalmas mennyiségű statisztikai és egyéb dokumentációs anyaggal próbálta az új határokat elutasító álláspontját bizonyítani. Közülük utóbb a Teleki Pál földrajztudós irányítása mellett elkészített, úgynevezett vörös térkép vált különösen híressé, amely látványosan mutatott rá a konferencia döntésének és a történeti Magyarország etnikai-regionális szerkezetének az eltéréseire. A magyar békedelegáció vezetője, Apponyi Albert január 16-án kapott lehetőséget a magyar álláspont szóbeli kifejtésére. Az idehaza kiváló szónokként ismert Apponyi nem okozott csalódást. Franciául elhangzott, majd angol és olasz nyelven is össze-

foglalt beszédében sokoldalú, bár egymással nem feltétlenül összhangban álló érvekkel próbálta meggyőzni a nagyhatalmak vezetőit, hogy fontolják meg újra a magyar békefeltételeket. A békedelegáció erőfeszíté-

A trianoni békeszerződés

A Nagy-Tríanon kastély

Erdélyi menekültek tüntetése a békeszerződés aláírása napján, Budapesten, a Petőfiszobornál, 1920. június 4.

sei azonban csak annyi eredményt hoztak, hogy február-március folyamán az olasz és a brit miniszterelnök valóban felvetette a kérdés újratárgyalásának lehetőségét, különösebb gyakorlati eredmény nélkül. Bár idehaza a döntés véglegessége óriási elkeseredést és felháborodást okozott, a meghatározó politikai tényezők - köztük maga Apponyi is - tisztában voltak azzal, hogy Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy vállalja az elutasítás felelősségét. A dokumentum aláírására végül 1920. június 4-én a versailles-i palota Nagy-Trianon kastélyában került sor, ahol két kevéssé fajsúlyos politikus, Benárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd képviselte a magyar államot. A békeszerződést a magyar törvényhozás - ünnepélyes tiltakozás mellett - november 15-én ratifikálta. A trianoni békeszerződés - egyes kortársi feltételezések ellenére - részletes és jelentős háttérmunkán alapuló szabályozás volt. A 14 részből álló dokumentumnak csupán a második része foglalkozott a határokkal. Külön fejezet szólt többek között a hadifoglyok, a háborús bűntettek kérdéséről vagy a térség közlekedési viszonyainak szabályozásáról. A háborús vereségből következően pedig további kötelezettségeket róttak az országra. Az ötödik rész a jövőbeni kato-

nai korlátozásokat tartalmazta, amelyben megtiltották a magyar állam számára a sorköteles katonaság tartását, kizárólag hivatásos katonákból álló hadseregét 35 000 főben maximalizálták és ugyancsak megtiltották a modernnek tekintett fegyvernemek - páncélosok és légierő - h a d r e n d b e állítását. A nyolcadik és kilencedik rész a háborús jóvátételi kötelezettségeket tartalmazta. A jóvátétel pontos összegét nem írták elő, csupán - kisebb konkrét szállítások mellett egy 1921-gyei kezdődő, 30 éves fizetési kötelezettséget rögzítettek. A győztes nagyhatalmak vezetői a versailles-i békerendszert hosszú távú rendezésnek szánták, amelynek fenntartásában egy új nemzetközi szervezetnek, a Népszövetségnek juttattak fontos szerepet. Az esetlegesen felmerülő nemzetiségi-kisebbségi problémák kezelésére úgynevezett kisebbségvédelmi szerződés elfogadására kötelezték a térség államait, köztük Magyarországot is. Azonban a kisebbségek kulturális autonómiájának jogait és nyelvhasználatát biztosítani hivatott szerződés betartásának garanciáit n e m sikerült megnyugtató m ó d o n rendezni. Trianon az egyik legnagyobb horderejű változást jelentette az újkori magyar történelemben. Az ország területe a harmadára, 282 000-ről 93 000 k m 2 - r e zsugorodott, míg népessége - 18,2 millióról 7,9 millióra visszaesve - a korábbinak csupán 43 százalékát tette ki. A határon kívülre került népességből mintegy 3,2 millióan vallották magukat magyarnak, s Ausztriát kivéve mindegyik szomszédos államban számottevő magyar etnikum élt. Korábban prosperáló gazdasági kapcsolatok szűntek meg, évszázadok kulturális és emberi kapcsolatai szakadtak szét, és Magyarország a korábbi középhatalmi státusból a kisállami lét helyzetébe került. A korabeli magyar társadalmat valósággal sokkolta, hogy a közel ezeréves államot szétszabdalták, s mihelyt annak tartalma nyilvánosságra került, majd elkövetkezett a szerződés aláírásának ideje, országszerte tüntetésekre, demonstratív tiltakozásokra került sor. A közhangulatot

Tüntetés a Nemzeti Múzeum előtt a békeszerződés ratifikációja ellen, 1921

aram** 'nalM

egyértelműen a gyász és a tiltakozás uralta, ami, ha később veszített is hevességéből, alapjaiban nem változott meg, s ezt a kortárs publicisztika és propaganda tovább erősítette. A közélet számos területén megnyilvánuló Trianon-ellenesség azonban döntően érzelmi töltetű és differenciálatlan volt, melyben a régi Magyarország csak idealizált képként jelenhetett meg. A Trianon-ellenes kultusz idővel olyan mélyen beleivódott a hazai közéletbe, hogy szinte alig hagyott teret a differenciáltabb és összetettebb értelmezéseknek. A többnyire egyszerű, de igen kifejező propaganda részeként került sor azon híres embléma megalkotására, amely az új országot a régi államhatárok között ábrázolta, aláírva a „nem, nem soha" jelszót. A kultusz további erősítésének jegyében született meg a későbbiekben a „magyar hiszekegy", a „csonka Magyarország nem ország" jelszava, vagy került sor a nemzeti lobogó félárbocra eresztésére. A közbeszédben a döntés okaiként rendszerint a korábbi nemzetiségi vezetők árulása, a nagyhatalmak vezetőinek felületes tájékozottsága és a Nyugat hálátlansága került

előtérbe, és a szembenézés is elmaradt azzal, hogy a történeti államból kivált nemzetiségek nem kívánják a visszatérést a korábbi állapothoz. Mindezek a jelenségek nem segítették a társadalom külpolitikai tájékozottságának, iskolázottságának növelését.

Schuler-irón Nem! Nem! Soha! felirattal

Képeslap, 1920-as évek

A bethleni konszolidáció Az új rendszer kiépítése és jellege • 26 A gazdaság stabilizálódása • 37 Hatalom és társadalom • 41 A külpolitika mozgástere • 46

Az új rendszer kiépítése és jellege A m i k o r 1921. április 14-én a p á r t o n kívüli Bethlen István lett a miniszterelnök, a kortársak közül kevesen gondolták, hogy nagy horderejű lépés történt, de u t ó b b bebizonyosodott, hogy kormányfősége alapvető fordulatot jelentett az ország életében. Lényegében az ő nevéhez kapcsolható a politikai konszolidáció keresztülvitele és egy m ű k ö d ő k é p e s politikai struktúra kialakítása, egy olyan rendszeré, amelynek t ö b b eleme egészen 1944 tavaszáig, a német megszállásig f e n n m a radt. Parlamenti bemutatkozó beszédében s o k a t m o n d ó a n jelentette ki, „legyen m á r vége a forradalmi szellemnek", ami m i n denekelőtt az általa szélsőségesnek tartott politikai rendszerek és mozgalmak elutasí-

tását jelentette. A l k o t m á n y o s politikusként m i n d a szélsőjobboldali, m i n d a k o m m u n i s t a d i k t a t ú r á k t ó l e g y é r t e l m ű e n elhatárolódott. Mussolinival t ö r t é n t későbbi külpolitikai szövetsége ellenére sem törekedett az olasz fasizmus hazai bevezetésére. Elutasította azt a d e m o k r a t i z á l ó d á s i folyamatot is, amely a 20. század elejétől kezdve érzékelhető volt N y u g a t - E u r ó p á ban. Úgy vélte, 1 9 1 8 - 1 9 1 9 e s e m é n y e i azt m u t a t t á k , hogy a m a g y a r v i s z o n y o k n e m elég érettek a nyugati t ö m e g d e m o k r á c i á k meghonosítására s az ilyen jellegű t ö r e k vések csak a n a r c h i á h o z vagy d i k t a t ú r á h o z vezetnek. Számára a dualista M a g y a r o r szág politikai b e r e n d e z k e d é s e olyan alapot jelentett, amelyre a j ö v ő b e n is építeni le-

Bethlen István (1874-1946) Bethlen István nagy történelmi múlttal rendelkező, erdélyi református mágnás család gyermekeként született 1874-ben Gernyeszegen. Középiskolai tanulmányait a Monarchia egyik legkiválóbb intézetében, a bécsi Teresianumban kezdte (1883-1893), ezt követően jogi tanulmányokat folytatott a budapesti egyetemen. Iskolái befejezése után átvette családi birtokai kezelését és bekapcsolódott a politikai életbe. 1901 -1918 között folyamatosan országgyűlési képviselő és egyfajta agrárius színezetű liberális-konzervatív politikai irányzat követője. 1918-1919-ben a különböző ellenforradalmi mozgalmak egyik vezetője volt. A Tanácsköztársaság bukása után a magyar béke-előkészítésnél, majd a delegációban tevékenykedett. A politikai életbe parlamenti képviselőként 1920-ban tért vissza. 1921-ben miniszterelnök lett, s a korszak kormányfői közül pozícióját ő tartotta meg a legtovább, 10 évig. Miniszterelnökségét az ország politikai-társadalmi viszonyainak konzervatív szellemű konszolidációja, valamint a külpolitikai elszigeteltségből való kitörés jelle-

mezte. 1931 után kormányzati tisztséget többé nem vállalt. 1939-ig képviselőként, utána felsőházi tagként, valamint Horthy tanácsadójaként a konzervatív tábor prominens személyisége maradt. A második világháborúban elsősorban Bethlen István miniszterelnök. Diósy náciellenességéről Antal olajfestménye, 1920-as évek vált ismertté, ezért az ország német megszállása után, 1944-ben bujkálni kényszerült. 1944 decemberében az előrenyomuló szovjet erők kezére került, amelyek a hazai életből való teljes kikapcsolása mellett döntöttek. Végül 1946-ban, szovjet fogságban halt meg.

IV. Károly és Zita királyné fogadása a győri vasútállomáson, 1921. október 23.

het, és azon csak fokozatos reformokat célszerű keresztülvinni. Kormányfőségének első nagy próbatételét a királykérdés középpontba kerülése jelentette. Bethlen eleinte közeledni próbált a legitimisták felé, és mint lehetséges politikai bázissal számolt velük. Óvatos kapcsolatépítését teljesen felborította, hogy IV. Károly 1921 októberében, immár másodízben próbálkozott azzal, hogy elfoglalja a királyi trónt. Tanulva a korábbi esetből, ezúttal fegyveres erővel kívánta a kormányzót félreállítani és átvenni a hatalmat, abban a reményben, hogy ha a hatalomátvétel elég gyors lesz, akkor a nagyhatalmak tudomásul veszik azt. Az államfői poszt kérdésével kapcsolatban az addig erősen taktikázó Bethlen színvallásra kényszerült és nyíltan Horthy mellé állt. Utóbbi a szomszédos államok és a nyugati hatalmak várható ellenállására hivatkozva mozgósította a hozzá hű erőket, és a főváros határánál sikerült megállítani a legitimista csapatokat. A két fél között a legjelentősebb összecsapásra október 24-én Budaörsnél került sor, ahol Horthy közeli híve, Gömbös Gyula csak a sebtiben felfegyver-

zett műegyetemi hallgatókat tudta szembeállítani a királypárti erőkkel. A hatalomátvételi kísérlet kudarca után IV. Károly az ország végleges elhagyására kényszerült és a nagyhatalmak a távoli Madeira szigetét jelölték ki tartózkodási helyéül. A királykérdés hosszú időre lekerült a napirendről, sőt a magyar nemzetgyűlés - nemzetközi nyomásra - törvényben mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását. Mindez azt jelentette, hogy Horthy személyével és a kor-

Egyetemi hallgatók a budaörsi csatában

Választási plakát, 1922

mányzóság intézményével a továbbiakban mint tartós tényezővel kell számolni. Ugyanakkor megerősítette Bethlen pozícióját Horthy felé és a nyugati nagyhatalmak irányába. A (párt)politikai élet konszolidációja szempontjából célszerűnek tűnt valamiféle megegyezés tető alá hozása a szociáldemokrata párttal, mivel a kialakuló intézményrendszer stabilitását veszélyeztette volna, ha egy ilyen jelentős és nemzetközileg elismert erő a törvényes kereteken kívüli politizálásra kényszerül. A köztudatban Bethien-Peyerpaktumként, 1921 decemberében aláírt megállapodás - Peyer Károly a hazai szociáldemokrata mozgalom egyik vezetője volt - bizonyos korlátok között biztosította az MSZDP párttevékenységének és parlamenti részvételének feltételeit. A párt-

nak saját sajtója volt, belső ügyeiben teljes önállósággal rendelkezett és lehetősége nyílt parlamenti pozíciók szerzésére. Ezzel szemben bizonyos társadalmi csoportok a közalkalmazottak és a mezőgazdasági munkások - között nem szervezkedhetett és ígéretet kellett tennie, hogy bizonyos politikai kérdésekben nem alkalmaz radikálisabb eszközöket. Bethlen világosan látta, hogy nézetei és tervei a nemzetgyűlés többségét alkotó demokrata, keresztényszocialista és szélsőjobboldali politikusok várható ellenállásával fognak találkozni, ezért tudatosan a meglévő pártstruktúra átalakítására és egy nagy, stabil parlamenti többséggel rendelkező, konzervatív kormánypárt létrehozására törekedett. Hosszas előkészületek és taktikázás után 1922 elején híveivel együtt belépett a nemzetgyűlés egyébként is legnagyobb erejét alkotó Kisgazdapártba. A kibővülés formális kifejezéseként a tömörülés a Keresztény-Keresztyén Kis-

Peyer Károly (1881-1956) Peyer Károly a pécsi polgári iskola elvégzése után a lakatossegédi szakmát tanulta ki. Már 16 éves korától tagja lett az MSZDP-nek, és rövidesen mind jelentős e b b pozíciókat nyert el a mozgalomban. 1914-1917 között frontszolgálatot teljesített, leszerelése után tagja lett a párt országos vezetőségének. Az őszirózsás forradalom győzelme után a bányaügyek kormánybiztosaként, a Tanácsköztársaság alatt különböző népbiztosságokon dolgozott. 1919 augusztusában a szociáldemokrata Peidl-kormány belügyminisztere, 1919 novemberében a Huszár Károly vezette koalíciós kormány munkaügyi minisztere lett. 1920 elején a hazai viszonyok elleni tiltakozásul Bécsbe távozott. 1921. májusi hazaérkezését követően decemberben az MSZDP részéről ő hozott össze egy politikai megállapodást Bethlen Istvánnal. Neve a történeti köztudatban a megállapodás aláírójaként vált ismertté, holott a két világháború közötti időszakban végig a hazai szociáldemokrácia egyik befolyásos vezetőjének számított, elsősorban szakszervezeti oldalról. 1927-1944 között a Szakszervezeti Tanács főtitkára, 1931 -tői a szociál-

demokrata parlamenti frakció vezetője volt. 1944 tavaszán - mint ismert náciellenes politikust - a német szervek a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan 1945 májusában szabadult. Kiszabadulása után ismét bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba, Peyer Károly. Szenes felvétele emellett a külügyminisztériumban kapott megbízást. A minisztériumban 1947-ben nyugdíjazták, az SZDP-ből antikommunista nézetei miatt kikerült. 1947 augusztusában még parlamenti mandátumot szerzett, de novemberben már emigrációba kényszerült. 1948-ig Párizsban, azt követően haláláig New Yorkban élt, ahol a magyar szociáldemokrata emigráns szervezetek vezetője lett.

gazda-, Földműves- és Polgári Párt nevet vette fel, de a közéletben a rövidebb és kifejezőbb Egységes Párt elnevezés terjedt el. Az így megszerzett többség azonban formális volt, hiszen a törvényhozáson, illetve a kormánypárton belül továbbra is jelentős csoportok álltak távol a bethleni politikától. A miniszterelnök számára az egyetlen lehetséges útnak azt tűnt, hogy a választójogot és ezen keresztül a kormánypárt személyi-politikai összetételét átformálja. Ezért 1922 márciusában - mivel a nemzetgyűlés nem volt hajlandó megszavazni rendeleti úton új választójogi reformot léptetett életbe. A később törvényre emelt rendelet - az életkori és egyéb kritériumok szigorításával - a választójogosultak arányát a korábbi 40 százalékról az összlakosság mintegy 29 százalékára csökkentette, Budapestet és a törvényhatósági jogú városokat kivéve pedig visszaállította a nyílt szavazást (a mandátumoknak körülbelül

háromnegyedét lehetett nyílt körzetben elnyerni). A fenti arány az európai államok egészét tekintve még elfogadhatónak tekinthető: az élen járó országokban, mint

Nemzetgyűlési

választások,

1922

Részletek a választójogi törvényből „1. § (1) Országgyűlési képviselőválasztó-joga van minden férfinak, aki életének 24. életévét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta... 2. § (1) Országgyűlési képviselőválasztó-joga van minden nőnek, aki életének 30. életévét betöltötte, tíz év óta magyar állampolgár, két év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása és az elemi népiskola hatodik osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre nézve egyenrangú osztályát (évfolyamát) sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta..." Magyar törvénytár, 192S. évi törvénycikkek. Budapest 1926. J51. old.

A reform bevezetése után került sor a nemzetgyűlési választások lebonyolítására. A választási eredmény, annak ellenére, hogy a története során először induló MSZDP megszerezte a m a n d á t u m o k közel 10 százalékát - igazolva az előzetes várakozásokat -, biztos kormánypárti győzelmet hozott. A képviselők többsége pedig immár valóban a bethleni politika támogatóiból került ki.

A Szociáldemokrata Párt választási irodája

Dorogon,

1922

Ausztriában 50-60 százalékos, míg a legrosszabb mutatókat produkáló balkáni államokban 20-25 százalékos arányok voltak érvényben. A nyílt szavazást viszont Európában már sehol nem alkalmazták. A reform tehát egyrészt szűkítésekkel kizárta a társadalom alsóbb rétegeinek számottevő részét a politikai véleménynyilvánítás mechanizmusából, másrészt a részleges nyílttá tétel lehetővé tette a szavazás végeredményének befolyásolását a kormányzat számára.

Népszövetségi kölcsön jegyzésére plakát, 1924

Reklámplakát,

1922

felszólító

A jogállamisághoz való visszatérés jegyében a Bethlen-kormány l e m o n d o t t a nagyrészt 1914-től érvényben lévő háborús felhatalmazások t ú l n y o m ó részéről. Megszüntették a politikai ügyekben addig alkalmazott gyorsított bűnvádi eljárást, a politikai gyűlések tilalmát, feloszlatták az internálótáborokat, melyek 1919 augusztusa után a politikailag veszélyesnek tartott csoportok gyűjtőhelyeként m ű k ö d tek. Az előzetes sajtócenzúra megszűnt, és a húszas éveket a továbbiakban élénk és színes sajtóélet jellemezte.

Bethlen István beszél Derecskén, 1922. május. Kíséretében: Gömbös Gyula, Rakovszky Iván, Zsirkay János, Zsilinszky Endre és Nagyatádi Szabó István

A jelzett politikai lépések aligha lettek volna hatékonyak, ha tartós gazdasági válsággal társulnak. A kormányzat gazdasági erőfeszítései végül eredményesnek bizonyultak, s a folyamat legnagyobb politikai visszhangot kiváltó eleme egy, a Népszövetség közreműködésével felvett nemzetközi kölcsön volt. Az 1924-ben elnyert kölcsön feltételeként a magyar állam költségvetése átmenetileg népszövetségi ellenőrzés alá került, ami kiváltotta a kormánypárton belüli szélsőjobboldali csoport ellenkezését. A kölcsön körüli viták kapcsán kenyértörésre került sor Bethlen és a Gömbös vezette radikálisok között, melynek eredményeképp Gömbös és hat társa kilépett az Egységes Pártból és 1924 őszén önálló ellenzéki csoportosulást hozott létre Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt néven, amely utóbb Fajvédő Párt néven vált ismertté. A szélsőjobb visszaszorítása nemcsak a párton belül történt meg: befejeződött a fegyveres különítmények felszámolása és sor került a társadalmi szervezetek - köztük az ÉME és a MOVE - megrendszabályozására is. Bethlen eközben nagy taktikai küzdelemben sikerrel szorította háttérbe a Nagyatádi Szabó István vezette agrárdemokra-

tákat is. Ellenük egy korrupciós ügye használt fel igen sikeresen, azt, hogy ko rábban Nagyatádi személyi titkára a föld művelésügyi minisztériumban - kijátszv; a törvényi korlátokat - pénzért mezőgaz dasági termények kiviteli engedélyeit áru sította. A szélsőjobb és az agrárdemokraták visz szaszorítása következtében - nem csak ne vében - egységesebbé vált a kormánypárt ami társulva a gazdasági helyzet fokoza tos javulásával végképp megingathatatlann;

Nagyatádi Szabó István titkárával, Esküdt Lajossal, 1920 körül

Az Esküdt-ügy A világháborút követő általános élelmiszerhiány közepette a kormányzat szabályozta, illetve - a hazai ellátás érdekeit szem előtt tartva - korlátozta a mezőgazdasági termények exportját. 1920ban Esküdt Lajos Nagyatádi személyi titkáraként - az előírt kereteken felül - kiviteli engedélyeket szerzett mezőgazdasági vállalkozóknak és kereskedőknek - jó pénzért. Az ügyet eredetileg legitimista körök szellőztették meg, hogy így diszkreditálják a markánsan szabad királyválasztó álláspontot valló Nagyatádit, de a botrány Bethlennek is jól jött, aki az ügy felhasználásával sikeresebben tudta háttérbe szorítani a kormánypárton belüli agrárdemokrata csoport vezetőjét. Esküdt Lajos ellen végül csak 1924-ben került sor perre, melynek során a panamázásban bűnösnek találták és - egyebek mellett - 5 év fegyházra ítélték.

tette Bethlen pozícióját. Az ellenzéki erők viszont egyre inkább lehetetlen helyzetbe kerültek. Bethlen az Egységes Párt mellett számíthatott egy keresztény párt támogatására is, amely később, 1926 elején a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt nevet vette fel. Utóbbi szerveződés - melyhez Bethlen miniszterelnöksége alatt végig ragaszkodott - egyre inkább a konzervatív katolikusok gyűjtőhelyévé vált. A kor-

Vázsonyi Vilmos középen kalappal, tőle jobbra Rassay Károly és Fábián Béla, 1924 körül. Diskay felvétele

mányzat jobboldali ellenzékét a kisebb keresztény pártok mellett főleg a fajvédők alkották. A legitimista tábor, amely 1922ben még viszonylag erősnek tűnt, hamar szétesett és képtelen volt Bethlen ellenében érdemleges aktivitás kifejtésére. Náluk lényegesen erősebb, nagyobb tömörülést alkottak a baloldali erők. Ennek fő erejét a szociáldemokrata párt jelentette, s mellette a polgári baloldalt előbb a Nemzeti Demokrata Párt, majd annak vezetője, Vázsonyi halála után, a Rassay Károly által irányított - változó nevű - csoportosulás alkotta. A baloldal több ízben is próbálkozott kormánybuktatással vagy legalább valami részsiker elérésével. 1924 végén átmenetileg koalícióba t ö m ö r ü l t e k és szembenállásuk látványosabb kifejezéseként mintegy fél évig bojkottálták a nemzetgyűlés üléseit. 1926-ban pedig kísérletet tettek arra, hogy saját jelöltjüket választassák meg Budapest polgármesterének. Kísérleteik azonban r e n d r e k u d a r c o t vallottak a pártját szilárdan kézben tartó és a kormányzó támogatását is maga mögött tudó Bethlennel szemben. A miniszterelnök győzelmét a soron következő, 1926 végi képviselőválasztás tette teljessé. Ez a választás az ellenzék összes irányzata számára visszaesést hozott: a szociáldemokraták m a n d á t u m a i n a k száma 25 helyett 14 - közel felére esett vissza, a fajvédők csupán 3 képviselői helyet szereztek, a radikális legitimisták pedig arra is képtelennek bizonyultak, hogy saját pártot hozzanak létre. Velük szemben az Egységes Párt 170, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt pedig 35 mandátumhoz jutott, s a két párt együttesen a következő, 1927-1931 közötti ciklusban elsöprő méretű, közel 84 százalékos többséggel rendelkezett. G ö m bös Gyula le is vonta a tanulságot a történtekből, feloszlatta pártját és 1928-ban viszszakérezkedett a miniszterelnök táborába. 1926 után Bethlen pozíciója teljesen megingathatatlannak tűnt az Egységes Pártban, amely, bár épített a Kisgazdapárt korábbi helyi szervezeteire, n e m volt m o d e r n tö-

megpárt. Inkább egy szervezetileg szűkre szabott gyűjtőpártnak tekinthető: ideológiai síkon csupán egy tágan értelmezett konzervativizmus tartotta össze, s tevékenysége lényegében a parlamenti képviselőcsoport munkájára korlátozódott. A törvényhozás szerve az 1920-as években az egykamarás nemzetgyűlés volt. Bethlen azonban kezdettől arra törekedett, hogy visszaállítsa a magyar parlament hagyományos kétkamarás szerkezetét. Az 1927-től m ű k ö d ő felsőházba bizonyos egyházi és világi intézmények vezetői, a korábbi főrendiházi arisztokrácia delegáltjai, a megyei és városi törvényhatóságok küldöttei, különböző társadalmi szervezetek képviselői, valamint az államfő által életfogytiglan kinevezettek kerülhettek be. Bár a tagság nem pártpolitikai elvek mentén szerveződött, túlnyomó részük konzervatívnak és bizonyos fokig a kormánypolitika támogatójának vallotta magát. Így az in-

tézmény rendszervédő és -erősítő felada- Nemzetgyűlési választások, tokát látott el. A tagság összetétele alap1926 ján a felsőház elsősorban a társadalom különböző elitcsoportjai számára biztosított

A felsőházban használt szavazóurna, 1928 körül

Magyarország

közigazgatása,

1920-1938

közvetlen politikai szereplési lehetőséget. Az országgyűlésen belül mindvégig kisebb súllyal és befolyással bírt, ami jogilag abban fejeződött ki, hogy csak kétszeri, halasztó erejű vétójoggal rendelkezett és a

A virilizmus A dualizmus korában a különböző önkormányzati testületekbe személyi jogon kerülhettek be az adott település vagy terület legtöbb adót fizető polgárai, arra hivatkozva, hogy akik nagyobb terheket vállalnak az állam fenntartásában, azokat több jog illeti meg. A főváros esetében 1920-ban teljesen eltörölték ezt az egyébként antidemokratikus formát, de a többi önkormányzati szinten a Horthy-korszakban végig fennmaradt. A községeknél és a kisebb városoknál eredeti formájában őrizték meg, a vármegyéknél és a nagyobb, törvényhatósági jogú városoknál pedig úgy módosítottak rajta, hogy a legnagyobb adót fizetők maguk közül választották meg azokat a személyeket, akik virilista jogcímen bekerültek a törvényhatósági bizottságba.

kétszeri elutasítás u t á n a javaslatok törvényerőre emelkedését m á r n e m akadályozhatta meg. A törvényhatóságok helyzetét illetően a bethleni érában csupán részleges reformok születtek. A trianoni békeszerződés következtében elkerülhetetlen közigazgatási területrendezésre 1924-ben került sor, amelynek eredményeképp az országnak 10 önálló törvényhatósági jogú városa és - a csonka vármegyék hangsúlyozottan ideiglenes egyesítése után - 25 vármegyéje volt. A kormányzatnak elsősorban egy hatalmi-politikai szempontból engedelmes és lojális közigazgatásra volt szüksége. Ezt az 1918 előttről örökölt struktúra a maga régi tisztviselőivel megfelelően biztosítani tudta, azaz semmi sem indokolt radikálisabb változásokat. Az 1929: XXX. tc. a közigazgatás hatékonyabbá tételének zálogát kisebb centralizációs lépésekben és a tiszt-

viselői kar szakképzettségének növelésében látta. A törvényhatósági bizottságok összetételében annyi változásra került sor, hogy a legtöbb adót fizetők és a választott tagok arányát a korábbi 50-50 százalékról 40-40 százalékra csökkentette, a fennmaradó 20 százalékot pedig többségében különböző társadalmi szervezetek és intézmények képviselőinek biztosította. A budapesti önkormányzat esetében - a gyengébb kormánypárti pozíciók miatt - a centralizációs tendenciák látványosabbak volt. Az 1920. évi fővárosi törvény teljesen eltörölte a virilizmus intézményét és a közgyűlési tagok 91 százalékát közvetlenül választották. Bethlen ezt két lépcsőben módosította, melynek következtében 1930-ra a választott tagok aránya 63 százalékra esett vissza, az egyéb jogcímen bekerülőké viszont 37 százalékra emelkedett.

Választási plakát, 1922

A húszas évek második felére kialakuló bethleni berendezkedés aligha tekinthető diktatúrának, hiszen a konszolidáció nem vezetett a hagyományos magyar alkotmányosság megszűnéséhez. Továbbra is érvényesült a pártélet pluralizmusa: rendszeresen többpárti választásokra került sor, s a pártok belső működésébe a kormány nem szólhatott bele. Formailag érvényesült az egyes hatalmi ágak különválása, benne a törvényhozás elsőbbségével: az alkotmányos élet alapjait érintő reformokat kizárólag törvény útján lehetett keresztülvinni. A mindenkori kormányok csak parlamenti többség birtokában folytathatták tevé-

Az Egységes Párt felhívása, 1926

kenységüket, amely többek között az éves állami költségvetés elfogadása szempontjából számított fontosnak. Ugyanakkor parlamentáris demokráciáról sem beszélhetünk. A szabadságjogok terén fennmaradó korlátozások, a kormányzói hatalom időbeli szabályozatlansága, a vidéki közigazgatás antidemokratikus jellege mellett a parlamenti váltógazdaság hiánya jelentette a legnagyobb negatívumot. A politikai rendszer középpontjába egyértelműen a végrehajtó hatalom került. A kormányzat antidemokratikus eszközök - mindenekelőtt a nyílt választójog - segítségével gyakorlatilag kizárta annak lehetőségét, hogy választások útján leváltható legyen. 1922 és 1939 között összesen 5 választásra került sor és mindegyik kormánypárti győzelmet hozott. Itt nem elsősorban nyílt erőszakra kell gondolni, bár alkalmanként ilyenek is előfordultak. 1926 végén például az Andrássy megbuktatását célzó erőfeszítések eredményeként a választási kampányban a csendőrség brutális beavatkozása két halálos áldozattal és több

A kormánypárt választási eredményei Év

Szavazati arány

Mandátumarány

1922

38,19%

56,7%

1926

50,67%

69,4%

1931

45,53%

64,0%

1935

47,27%

69,4%

1939

50,76%

69,6%

Reviczky Elemér, Esztergom

vármegye

főispánja a vármegye zászlójával,

1928

Horthy Miklós az országgyűlés megnyitása után távozik a Parlamentből, 1920-as évek. pu Est felvétele

sebesülttel járt. Egyébként főleg a helyi közigazgatási szervek feladata volt, hogy a választópolgárok egy részét a kormánypárt felé tereljék, illetve, hogy bizonyos fokú manipulációval korlátozzák a pártok közötti versenyt, természetesen az ellenzéki erők rovására. Aligha véletlen, hogy a korabeli közvélemény az államigazgatás kinevezett helyi képviselőjét, a vármegyék

élén álló főispánt tekintette regionális szinten a politikai élet egyik kulcsfigurájának. A megválasztott, de esetleg túlzottan önállóskodó kormánypárti képviselők pedig úgy is lecserélhetők voltak, hogy a kormányzó feloszlatta a parlamentet és előrehozott választásokra került sor. A miniszterelnök mellett a kormányzó személye is bizonyos fokig visszaszorult. Horthy növekvő jogköre ellenére sem kívánt mélyebben belefolyni a napi politikai küzdelmekbe és tevékenységét inkább reprezentatív feladatok ellátására korlátozta. Néhány területen viszont egyértelműen megőrizte a befolyását. Elvárta, hogy a kormánytagok tájékoztassák fontosabb terveikről és a miniszterelnök személyének kiválasztásánál rendszeresen érvényesítette személyes álláspontját. A bethleni politikai berendezkedés tehát egyfajta diktatórikus és demokratikus rendszer között elhelyezkedő korlátozott parlamentarizmusnak vagy - más megfogalmazásban - hegemonisztikus pártrendszerű parlamentarizmusnak tekinthető.

A gazdaság stabilizálódása A háborús vereség és a történeti Magyarország megszűnése következtében a magyar gazdaság katasztrofális helyzetbe került. Trianon egyik hatásaként az új állam bizonyos területeken komoly nyersanyaghiánnyal küzdött: a határokon kívülre került - többek között a teljes sótermelés és az erdőállomány 84 százaléka. A rendezés fő negatívuma mégis inkább abban ragadható meg, hogy a Monarchia hosszú idő alatt kialakult gazdasági struktúrája, amelyben az egyes területek egymást kiegészítve kapcsolódtak szerves egésszé, rövid idő alatt semmivé foszlott. Számos iparág - főleg a közlekedési eszközök gyártása, valamint a m a l o m - és cukoripar - a kicsiny belső piachoz viszonyítva túlméretezetté vált és k o m o l y piacgondokkal küzdött. Ugyanakkor más ágazatok - a könnyű- és textilipar sorolható ide a hazai kereslethez képest is alulfejlettek voltak. A térség győztes utódállamai - elsősorban stratégiai-politikai okokból - semmiképp sem tartották kívánatosnak a korábbi kapcsolatrendszer fenntartását, ehelyett mindenhol az autarchiát előtérbe helyező új nemzetgazdaság kialakítására helyezték a hangsúlyt. A nehézségeket fokozta a belső vásárlóerő - az általános szegénységgel összefüggő drasztikus lecsökkenése, valamint a zilált pénzügyi viszonyok: a tőkehiány és a pénz gyorsuló elértéktelenedése, az infláció, amely különösen a bérből és fizetésből élők tömegeit hozta katasztrofális helyzetbe. Az állami kiadások és bevételek egyensúlya teljesen megbomlott, és a kormányzat képtelennek bizonyult az infláció megfékezésére, sőt még egy normális éves költségvetés keresztülvitelére is. A válság látványos jeleként jelentős termeléscsökkenés követ-

Inflációs korona, 1922

kezett be: 1920-ban a hazai mezőgazdasági termelés a háború előtti teljesítménynek 50-60 százalékát, míg az ipari termelés csupán 35-40 százalékát érte el. Elvileg - a száraz statisztika oldaláról nézve - az új állam fejlettebbnek tűnt a réginél: amíg az ország területének csupán harmada, addig a nemzeti vagyonnak 38 százaléka, ezen belül a gyáriparnak 55 százaléka maradt meg. A halmozottan és egymást erősítve jelentkező negatív tényezők miatt azonban ennek nem volt érdemi jelentősége.

Hegedús Lóránt pénzügyminiszter előadást tart a felső kereskedelmi iskolai tanároknak, 1933. Pobuda Alfréd felvétele

Az önzetlen segítség A hazai diplomaták és politikusok a nagyhatalmak fővárosaiban gyakran azért sem tudtak nagyobb eredményeket felmutatni, mert nem rendelkeztek személyes kapcsolatokkal, ismeretséggel, amelyek segíthettek volna a megfelelő ajtók megnyitásában. A kortárs visszaemlékezések szerint Londonban a magyar érdekek egyik legerőteljesebb és leghatékonyabb támogatója Rothschild Károlyné volt. A magyar származású Wertheimer Rózsi az egyik legbefolyásosabb bankárcsaládba házasodott be és házassága után - magán- és közéleti szinten egyaránt - minden lehetőséget megragadott arra, hogy támogassa honfitársait, így nem csekély szerepet játszott a népszövetségi kölcsön sikerének előmozdításában is.

A korabeli közgazdasági felfogás nem pártfogolta az állam széles körű beavatkozását a gazdasági folyamatokba, utóbbi legfontosabb feladatának inkább az infláció megfékezését és a költségvetési egyensúly helyreállítását tartotta. A Bethlen-kormány első pénzügyminisztere, Hegedűs Lóránt egy alapvetően belső erőre támaszkodó szanációs tervvel állt elő. Ez a terv az állami költségvetés egyensúlyát d ö n t ő e n az adóemelésekre - b e n n e a társadalom leggazdagabb rétegeit sújtó egyszeri vagyonadóval - és a kiadások visszafogására ala-

pozva kívánta helyreállítani. Hegedűs kísérlete azonban - m i u t á n a törvényhozás inkább faragni igyekezett a népszerűtlen terheken, az állam pedig ú j a b b és ú j a b b kiadások mellett kötelezte el magát - lényegében k u d a r c o t vallott. A k u d a r c a válság elhúzódását, az infláció ismételt felgyorsulását hozta magával. 1923-ban a magyar k o r m á n y z a t a korábbitól gyökeresen eltérő megoldási javaslattal állt elő, melynek k ö z é p p o n t j á b a n egy, a Népszövetség közreműködésével felveendő külföldi hitel állt. Hosszas politikai és gazdasági tárgyalások után a Népszövetség Pénzügyi Bizottsága - elsősorban az angol és olasz támogatásnak k ö s z ö n h e t ő e n - 1924 m á r ciusában pozitív d ö n t é s t h o z o t t a m a gyar kérelmet illetően, b á r azt k e m é n y feltételekhez kötötte. Az eredetileg felmerült 6 0 0 - 7 0 0 millió helyett B u d a p e s t végül 250 millió a r a n y k o r o n a összegű hitelt kapott, meglehetősen kedvezőtlen pénzügyi feltételek mellett. A m a g y a r állam a hitelt egy átfogó szanációs terv k e r e t é b e n használhatta fel, a m e l y n e k b e t a r t á s a érdekében az ország költségvetése két és fél évre a Népszövetség ellenőrzése alá került. A B e t h l e n - k o r m á n y és a nemzetgyűlés által elfogadott kötelezettségek alapján az erőfeszítések viszonylag gyors e r e d m é n y e k e t hoztak. Az 1 9 2 4 - 1 9 2 5 - ö s költségvetéstől - igaz eleinte a népszövetségi k ö l c s ö n n e l helyreállt az egyensúly, s a szanálás hivatalosan 1926. j ú n i u s 30-ával véget ért, ami a nemzetközi pénzügyi ellenőrzés megszűnésével járt együtt. Sor került a k o r á b b a n n e m létező önálló jegybank - a Magyar Nemzeti Bank - felállítására, s a folyamat betetőzéseként, 1926 d e c e m b e r é b e n került f o r g a l o m b a az új, értékálló pénz, a pengő. A m i a hitelt illeti, a n n a k c s u p á n kis részét nyelte el a költségvetési hiány fedezése, t ú l n y o m ó részét a k o r m á n y z a t infrastrukturális b e r u h á z á s o k r a f o r d í t o t ta. A korabeli közvéleményben a z o n b a n leginkább a lényegében l u x u s b e r u h á z á s ként elkönyvelt lillafüredi Palota-szálló építése váltott ki nagy visszhangot.

összesen 1,9 milliárd pengő érkezett az országba. A szanálással párhuzamosan a Bethlen-kormány új vámrendszert vezetett be. A szabályozás következtében az országba érkező áruk esetében - a nyersanyagokat kivéve - jelentős vámemelésekre került sor. Ez a vámvédő politika elsősorban a hazai ipar számára biztosított előnyöket azzal, hogy jelentősen megdrágította a lehetséges külföldi konkurencia termékeit, a mezőgazdaság számára csupán a távlati remény maradt meg arra, hogy a régió államai között felhúzott vámhatárok kölcsönös lebontásával nagyobb értékesítési lehetőségekhez juthat.

Idegenforgalmi

plakát

Magánál a népszövetségi kölcsönnél is fontosabbak voltak azok az egyéb tényezők, melyek az ügylet hátterében meghúzódtak. A pénzügyi egyensúly helyreállítását olyan népszerűtlen, bár hatékony intézkedések kísérték - ismételt adóemelések, a közalkalmazottak létszámának jelentős, mintegy 60 000 fővel történő csökkentése -, amelyek végrehajtását megkönnyítette a népszövetségi előírásokra való hivatkozás. Továbbá a külföld felé fordulással látványosan demonstrálni lehetett a magyar gazdaság nehéz helyzetét, ami kihatott a jóvátétel megítélésére. A magyar állam 1924-ben az eredetileg felmerültnél alacsonyabb, 189 millió aranykorona összegű jóvátétel fizetésére vállalt kötelezettséget, 20 éves időtartamra elnyújtva, de ebből utóbb csupán 30 millió lett ténylegesen kifizetve. A népszövetségi kölcsön abban az értelemben is fordulópontot jelentett, hogy újabb, a magyar gazdaság számára igen fontos magánhitelek előtt nyitotta meg a kaput, melynek eredményeképp 1929-ig - külföldi hitelek formájában -

Nagyobb állami szerepvállalást leginkább az infrastruktúra területén lehetett tapasztalni. A korábban sokáig húzóágazatnak számító vasút helyett a villamosenergia-termelés és a hozzá kapcsolt hálózatfejlesztés került előtérbe, melyek terén - a kormányzat aktív közreműködésével dinamikus bővülés következett be. A Bethlen-kormány konszolidációs lépései és ezzel összefüggésben a gazdasági

Egy pengő, 1926

Jeges Ernő plakátja, 1928

viszonyítva szerény mértékben emelkedett. Egészében véve azonban Magyarország változatlanul a közepesen fejlett állam o k sorát gyarapította. A negatív tényezők között kell megemlíteni, hogy elsősorban az ipari és a pénzügyi szférában szélsőségesen nagy tőkekoncentráció érvényesült, a külföldi konkurencia korlátozásának pedig egyes területeken árfelhajtó hatása lett.

A Magyar Pamutipari Rt. textilgyára

Újpesten,

1930-as évek

környezet fokozatos normalizálódása dinamikus növekedést eredményeztek. A növekedés mértéke egészében véve mérsékeltnek mondható, de ha csak az 1920-as éveket, pontosabban annak második felét vesszük figyelembe, akkor jelentősnek bizonyult. így például a gyáripari termelés 1924 és 1929 között több mint 70 százalékos bővülést produkált. Ez a növekedés arra volt elegendő, hogy a magyar gazdaság fejlettségi szintje az európai országok többségéhez viszonyítva nem csökkent, sőt néhány államhoz - Ausztria, Csehszlovákia -

Tőkekoncentráció a gazdaságban Az 1920-as évekre két nagyobb vállalatbirodalom alakult Magyarországon. Az egyik a Weiss és Chorin családok által vezetett, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nevével fémjelzett vállalatkomplexum volt, míg a másikat, a Magyar Általános Hitelbank-Magyar Általános Kőszénbánya Rt. köré szerveződött csoportot, az Ulmann-Kornfeld-Vida családok irányították. E két érdekeltség tartotta kezében a hazai gyáripar 50 százalékát és az összes hitelintézeti tőke egyharmadát. A két óriás közötti legnagyobb rivalizálásra 1928-ban került sor, amikor azért versengtek, hogy melyikük nyerje el a kiemelt állami nagyberuházásnak szánt új villamos erőmű felépítését. A küzdelem végül - a brit diplomácia hathatós beavatkozásával - egy, az Általános Hitelbankkal együttműködő angol vállalat javára dőlt el úgy, hogy az erőmű felépítésére angol pénzintézetek adtak kölcsönt.

Műhely az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Művekben, 1929

A k o n j u n k t ú r a bizonyos strukturális átalakulással is járt. A mezőgazdaság esetében erről aligha lehetett beszélni, hiszen az élelmiszereknek a világháború befejeződését követő általános keresletnövekedése lényegében a hagyományos termelési szerkezet reorganizációját jelentette. Az iparban a túlméretezetté vált ágazatok lassú leépülésével p á r h u z a m o s a n jelentős i m p o r t pótló iparosítás zajlott le, melynek főleg a könnyűipari ágazatok lettek a nyertesei. A leglátványosabb gyarapodást a textilipar mutatta, melynek a gyáriparon belüli részesedése a háború előttihez képest közel háromszorosára nőtt. Ugyanakkor a hazai ipar egyes behatárolt területeken - elsősorban az elektrotechnikában - európai méretekben is magas fejlettséget és versenyképességet mutatott, amit számos technikai találmány, köztük Bródy Imre kriptongázas villanykörtéje jelzett.

Hatalom és társadalom

a keresztény-nemzeti fogalompár jelentette az egyik leggyakrabban használt ideológiai hivatkozási alapot. A keresztény jelző konzekvens elhatárolódást jelentett a k o m m u n i z m u s ateista ideológiájától, viszont az 1919-1920 folyamán még jól érzékelhető zsidóellenes töltete elhalványult és a bethleni érában egyfajta nyitottság, az európai keresztény hagyományokhoz való kötődés hangsúlyozása került előtérbe. A nemzeti jelző használata - azon túl, hogy ismét csak éles elfordulásra utalt a nemzetietlennek tartott forradalmi időszaktól - határozott szembenállást fejezett ki a trianoni rendezést illetően. A bethleni időszak politikai-társadalmi viszonyai leginkább a konzervatív jelzővel minősíthetőek. A konszolidáció politikai berendezkedését számos tekintetben valóban a dualizmus kori ország örökösének lehet tekinteni. Az alkotmányos intézmények belső felépítése, egymáshoz való viszonya továbbra is a régi alapokon nyugodott s azon a húszas években csak korlátozott, többnyire elkerülhetetlennek tűnő változtatásokra került sor. így például a királyi trón betöltetlensége, a kormányzóság állandósulása nagyrészt a nagyhatalmi elvárások és a belpolitikai erőviszonyok korlátai miatt következett be. Konzervatív közjogászok azt hangsúlyozták, hogy az állami és nemzeti hatalom forrását nem anynyira a népakarat, hanem a tradíció ereje adja meg, melyet szimbolikus formában a korona testesít meg (Szent Korona-eszme). A konzervativizmus egyúttal tekintélyelvűséget és elitizmust is takart. A bethleni rendszer tudatosan igyekezett szűkíteni az alsóbb társadalmi rétegek politikai jogait,

A hivatalos szerepvállalását. A miniszterelnök nyíltanpolitika számára 1919 után vallotta, hogy a magyar társadalom többsége túlzottan szűk látókörű, nem elég érett, vezetésre szorul és ezt a feladatot a hagyományos elitcsoportoknak kell betölteni. Ezzel összefüggésben került sor a virilizmus meghagyására a vidéki önkormányzatoknál, a választójog korlátozására vagy a parlament személyi összetételének átalakítására: amíg az 1920. évi nemzetgyűlésben a paraszti származású képviselők aránya közel 15 százalék, az arisztokratáké pedig 5,3 százalék volt, addig a bethleni időszakra megfordult a helyzet, az 1922-es nemzetgyűlésnél a parasztság 7,4, az arisztokraták pedig 10,3 százalékos aránnyal rendelkeztek. A konszolidáció társadalmi síkon sem kívánt nagyobb mértékű változásokat keresztülvinni. A magyar társadalomnak az a fajta hierarchikus felépítése, amely a századelőt jellemezte, alapvetően nem változott az 1920-as évekre sem. A kormányzat újjászervezte kapcsolatait a hagyományos

Herceg Odeschalchi Károlyné Andrássy Kája és Herczog András báró adományokat gyűjtenek az Országos Gyermekvédő Liga javára a Váci utcában

zsét növelni. A hazai közéletet bonyolult, a kívülálló számára szokatlannak, avíttnak t ű n ő kapcsolatrendszer uralta, amelyben a megszólítás milyensége - az egyszerű uramtól a kormányzót és a főhercegeket megillető főméltóságúig terjedve - szorosan összefüggött az illető társadalmi pozíciójával. Természetesen bizonyos, kisebb mértékű változásokra sor került, de ezek túlságosan is csekélynek tűntek a korabeli európai államok lényegesen demokratikusabb közéletéhez képest.

Horthy

Miklós

bemutatkozó

látogatása Alcsúton főhercegnél,

József

1921.

Kallós Oszkár felvétele

A Magyar Iparbank tisztviselői,

1930 körül

elitcsoportok - a nagybirtokos arisztokrácia, a banki és ipari szférát kezében tartó nagytőkés csoportok vagy a történelmi egyházak vezetői - felé. A közéletet a tekintélyelvűség újbóli megerősödése jellemezte, ami az egyes társadalmi rétegek közötti mobilitás leszűkülésével járt együtt. A közalkalmazotti szférában pontosan meghatározták a hivatali előrejutás és a hozzá kapcsolt fizetési fokozatok rendszerét. Az államvezetés címek, rangok, kitüntetések adományozásával, a társasági érintkezési formák és előírások szigorú betartatásával igyekezett a társadalom hierarchikusságát erősíteni, a vezető réteg társadalmi presztí-

Trianon persze jelentős társadalmi változásokkal járt együtt, és felerősített számos korábbi feszültségforrást. A változások egy része kényszerűségből ugyan, de könnyebbséget jelentett a magyar állam számára. A Magyarországon élő nemzetiségek aránya látványosan lecsökkent 1910-ben a nem magyar népesség aránya az összlakosság 45,5 százalékát, míg 1920ban mintegy 10 százalékát tette ki -, így a nemzetiségi kérdés elveszítette korábbi kiemelt jelentőségét. A századelőhöz képest kiélezett konfliktushelyzet alakult ki a hazai zsidóság körül. Az 1919-1920 folyamán szokatlan mértékben felerősödő antiszemitizmus részben a forradalmak visszahatásaként jelentkezett, részben társadalmi tényezőkre vezethető vissza. Amíg a történelmi állam keretei között a zsidóság asszimilációja - a m a gyarságot erősítendő - kívánatos és t á m o gatandó jelenségnek tűnt, addig Trianon után ilyen kényszerítő körülmények már nem álltak fenn. Ráadásul az első világháborút követő években a megkisebbedett országnak egy létszámában hirtelen felduzzadt és többségében rossz egzisztenciális helyzetben levő középosztállyal kellett szembenéznie. A közöttük népszerű jobboldali radikalizmus erre azt a választ kínálta, hogy a forradalmakban játszott szerepvállalása következtében nemzetietlennek tekintett zsidóságot ki kell szorítani a gazdasági életből és az értelmiségi pályákról, s a megüresedő helyeket keresztény középosztálybeliekkel kel! feltölteni. A bethleni

politika azonban elhatárolódott az effajta radikális reformkövetelésektől. A szélsőjobboldali szervezetek befolyását fokozatosan visszaszorították, az egyetemeken többször is fellángoló antiszemita mozgalmakat megfékezték, 1928-ban pedig sor került a numerus clausus enyhítésére. A módosítás szerint a felsőoktatási intézményekbe történő felvételiknél a továbbiakban - származás helyett - a szülők foglalkozását vették figyelembe. A kormányzat tehát inkább együttműködésre törekedett a hazai zsidó értelmiségi és nagytőkés csoportokkal, a középosztály-kérdést pedig a gazdasági konszolidáció általános hatásaival - életszínvonal-növekedés, álláshelyek bővülése révén - kívánta csillapítani. Az 1920-as évek másik nagy feszültséggócának az agrárkérdés számított: beleértve a parasztság föld utáni vágyát, a mezőgazdasági munkaerő-felesleg lekötését, a vidéki, különösen a falusi és külterületi - vagy tanyasi - térségek súlyos infrastrukturális elmaradottságát. A helyzet komolyságát fokozta, hogy korszakunk elején a magyar társadalom többsége - az 1920. évi népszámlálás szerint 55,7 százaléka, mintegy 4,5 millió fő - valamilyen formában a mezőgazdaságból élt. A Bethlen-kormány elsődlegesen az 1920. évi földreform végrehajtására koncentrált, amely az évtized végéig elhúzódott. Ennek során nem a meglévő kisbirtokok kiegészítésére és gazdaságilag életképessé tételére koncentráltak, hanem arra, hogy minél több embernek juttassanak valamilyen csekély méretű területet. Adatszerűen nézve az ország termőterületének 8,5 százalékát, 1,1 millió holdnyi földet osztottak szét 300 000 igénylő között, nagyrészt 1 - 3 holdnyi törpebirtokok formájában. A földreform több volt ugyan látszatintézkedésnél, de - nem kívánván felszámolni a nagybirtokokat - radikálisnak nem nevezhető és egyértelműen elmaradt a szomszéd országokétól. Politikai célját időlegesen így is elérte: a parasztifalusi lakosság semlegesítését és részbeni megnyerését a kormánypolitika számára.

A nagyobb negatívumot az jelentette, hogy nem, illetve alig kísérték egyéb szociális reformok. Egyedül a falusi házhelyosztási, valamint a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet keretében folytatott házépítési kölcsönakció emelhető ki pozitívumként. A városi munkásság számára a kormányzat - összefüggésben a gazdasági viszonyok javulásával - a társadalombiztosí-

Az Antiszemita Szövetség programnyilatkozata, 1920 körül

Kiállításplakát, 1928

80-90 százalékát sikerült bekapcsolni egy szélesebb szociálpolitikai hálóba. Bár tervbe lett véve a biztosítási rendszer kiterjesztése a mezőgazdasági munkásságra, ennek elmaradása miatt, utóbbiak számára lehe-

A csepeli kerékpárgyár egyik

munkaterme, 1930-as évek

Weis István az értelmiségi túlképzésről

A tanyasi iskolák alapításáért adományozott emlékplakett Klebelsberg Kunó arcképével, 1926

tási rendszer kiszélesítését kínálta fel. Kibővítette a kötelező betegségi és baleseti biztosításban részesülők körét, 1928-ban pedig sor került a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítás bevezetésére. Az egész rendszer irányítására és koordinálására pedig ugyanebben az évben felállították az Országos Társadalombiztosító Intézetet (OTI). Mindezek következtében a városi munkásságnak mintegy

„A négy egyetemnek nemcsak az a veszélye, hogy felállításuk, felszerelésük és fenntartásuk nagyon sokba kerül, hanem az a lehetőség is, hogy hallgatóik nem lelik meg azt a helyet, amelyet joggal igényelhetnek... egyetemeinken és főiskoláinkon olyan létszám kavarog, amelynek tagjai tudják, hogy tudományos készültséget feltételező pályán elhelyezkedésük merő esetlegességektől függ és számításba kell venniük azt is, hogy esetleg két kezük munkájával kell fenntartaniok magukat". Wets István: A mai magyar társadalom. Budapest 1930. 199. old.

tőségként csupán a biztosítás önkéntes változatai maradtak meg. A társadalmi reformok terén a bethleni konszolidáció lényegében az óvatos, mérsékelt változások politikáját képviselte, s a kultúrpolitika bizonyult az egyetlen területnek, ahol valóban nagyszabású reformokra került sor. Ehhez az úgynevezett kultúrfölény koncepciója nyújtott erős ideológiai hátteret. Eszerint akkor lehet leginkább egy Trianon-ellenes európai közhangulatot kialakítani, ha sikerül meggyőzni a nyugati hatalmakat a magyarság Kárpát-medencei kulturális és szellemi vezető szerepéről, túlsúlyáról a szomszéd népek ellenében. Az elvek gyakorlati átültetése Bethlen közeli munkatársára, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumot 1922-1931 között kilenc éven át folyamatosan irányító Klebelsberg Kunóra hárult. Klebelsberg az oktatás szinte minden szintjét átalakította, de közülük elsősor-

A leventemozgalom A trianoni béke megtiltotta Magyarországnak az általános hadkötelezettséget, a kormányzat eredetileg ennek pótlására hozta létre a leventemozgalmat. Az 1921: Lili. tc. előírta, hogy mindazon 12 és 21 év közötti fiúknak, akik nem járnak rendszeres testnevelési képzést nyújtó iskolába, úgynevezett leventeoktatásban kell részesülniük. Az egyesületi formában tevékenykedő, a kormányzat által infrastrukturális eszközökkel is támogatott mozgalom tevékenysége elsősorban a katonai fegyelemre és a sport különböző területeire koncentrált. Az 1939. évi II. tc., a honvédelmi törvény a szervezet működését országosan is egységesítette és immár nyíltan egyfajta katonai előképzéssé alakította át, sőt - önkéntes alapon - a lányokra is kiterjesztette.

A cserkésznapot népszerűsítő plakát,

1929

ban két terület emelkedett ki. A népiskolai hálózat bővítése keretében 3500 új tanterem és 175 új tanítói lakás épült fel, s az erőfeszítések eredményeképp az analfabéták aránya a 6 éven felüli lakosságon belül az 1920. évi 15 százalékról 1930-ra 10 százalékra csökkent. A „magaskultúra" támogatása jegyében került sor a szegedi és a pécsi egyetem létrehozására, valamint a debreceni további fejlesztésére. A szellemi-tudományos elit lehetőségeit szélesítendő, kiemelt támogatásban részesült a Magyar Tudományos Akadémia, új tudományos intézmények létesültek, a külföldi kutatások elősegítésére pedig öt európai nagyvárosban került sor Collegium Hungaricum felállítására. Klebelsberg valóban nagyvonalú - a kortársak részéről mellesleg gyakran bírált, de Bethlen által támogatott - tervei komoly anyagi erőforrásokat igényeltek, így a kultusztárca rendszeresen az állami költségvetési kiadások igen magas - 9-10 százaléknyi - részét kapta meg. Az ifjúság nevelésében egyébként az oktatás hagyományos intézményei mellett társadalmi szervezetek és egyesüle-

tek is számottevő szerephez jutottak, köztük a talán legismertebb leventemozgalom. Az 1920-as évek második felének gazdasági konjunktúrája számos modern infrastrukturális és „civilizációs" vívmány hazai megjelenésével járt együtt. Megnyílt az első nagyáruház, a Corvin, 1925. december elsejével megindultak a rendszeres rádióadások, 1928-ban adták át az első nyilvános utcai telefonfülkéket, került sor a Millenáris Sportpálya felavatására, 1929 májusában rendezték meg az első könyvhetet. Ezek a teljesítmények azonban inkább csak a jövőt jelezték és a magyar társadalom többségéhez - különösen vidéken - egyelőre nem jutottak el.

A

leventeegyesület jelvénye

Az első „rádióstúdió",

1923

A külpolitika mozgástere

Legitimista felvonulása

szabadcsapat Burgenlandban

A trianoni békeszerződés aláírása és ratifikálása ellenére bizonyos területi kérdések függőben maradtak: Pécs és környéke változatlanul szerb megszállás alatt állt, míg az Ausztriának ítélt nyugatmagyarországi térséget magyar kormánycsapatok tartották ellenőrzésük alatt. Nagyhatalmi döntés alapján a két terület párhuzamos kiürítését 1921 augusztusában kellett végrehajtani. Ez a baranyai térségnél maradéktalanul megtörtént, a másik esetben viszont csak formálisnak bizonyult: magyar szabadcsapatok foglalták el a reguláris katonaság helyét, sőt a szabadcsapatok egyik vezetője, Prónay Pál 1921 októberében még egy független tartomány, a Lajtabánság kikiáltásával is kísérletezett. A patthelyzetet végül olasz közvetítéssel az ugyancsak októberben, Velencében lefolytatott kétoldalú tárgyalások és az azt lezáró megállapodás oldotta fel. Eszerint Ausztria a budapesti kormány hathatós közreműködésével birtokba vet-

A Lajtabánság A nyugat-magyarországi területeket a kormányalakulatok kivonulása után felkelő csapatok tartották birtokukban. Működésük élvezte az osztrákokat kompromisszumra szorítani akaró magyar kormány támogatását, de az ellenőrzésük már nehezebb feladatnak bizonyult. A felkelő erők az egyik vezető, Prónay Pál vezetésével október 4-én önálló állam kikiáltásával kísérleteztek, Lajtabánság néven. A furcsa, senki által el nem ismert képződmény állami szerveket próbált létrehozni, saját bélyeget adott ki, önálló vámokat vezetett be. Az Ausztriával folytatott tárgyalások sikere után viszont a konszolidációs politikának egyértelműen akadályává vált, ezért a csapatok - Horthy erélyes ultimátumát követően - kivonultak a területről, ami november 5-ével a Lajtabánság végleges megszűnését jelentette.

te a neki megítélt területek nagyobbik részét. Sopron és környéke esetében viszont decemberben - antantküldöttek felügyelete mellett - népszavazást tartottak, melyen a helyi lakosság döntő része - mintegy kétharmada - a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött. A népszavazás nemcsak a kérdés kompromisszumos rendezését jelentette, melybe utóbb mindkét fél belenyugodott, hanem azt is, hogy Ausztria lett az egyetlen szomszédos állam, amely nem rendelkezett számottevő magyar kisebbséggel. A velencei döntés, bár Trianon nyílt módosítását jelentette, nem

SVÁJC

bizonyult példaértékűnek. Az 1921-1923 között tevékenykedő határmegállapító bizottságok jelölték ki mindenhol a pontos határt Magyarország és szomszédai között, de - bár a hazai közvélemény a szerződéshez csatolt kísérőlevél alapján fűzött némi reményt hozzájuk - érdemi korrekcióra egyik esetben sem vállalkoztak. Trianon a nemzetközi jog értelmezésében azt is jelentette, hogy Magyarország kikerült a hadviselő és legyőzött állam státusából és - a békeszerződésben előírt bizonyos feltételek mellett - elnyerte függetlenségét. Az önállóság azonban meglehetősen szűk kereteket foglalt magában. A csekély politikai-katonai súly már önmagában bizonyos kiszolgáltatottságot je-

lentett a nagyhatalmak irányába, melyet tovább fokoztak egyéb tényezők. A magyar gazdaság mind a beruházásokhoz nélkülözhetetlen tőke, mind a külkereskedelem vonatkozásában erős és állandó külső segítségre szorult. A hazai társadalom túlnyomó részének Trianon hosszú távon elfogadhatatlannak bizonyult, a magyar diplomácia számára tehát a revízió a korszakban soha fel nem adott, elsőrendű célkitűzésnek számított és meghatározó m ó d o n befolyásolta a magyar állam külpolitikai kapcsolatait. A közvéleményhez képest, amely többnyire teljes revízióban gondolkodott, a hivatalos kormánypolitika pragmatikus megfontolásokból soha nem rögzítette pontosan, hogy mit szeret-

Közép-Európa,

1920-1938

Kisantant-konferencia Bukarestben,

1928. június

20-22. Titulescu, Benes, Marinkovic,

Bratianu

ne visszakapni. A minimális igényt az etnikai revízió jelentette, míg a történeti Magyarország visszaállítását inkább csak maximális, de nyíltan nem vállalható célként vették figyelembe. 1919-1921 között - kezdetben - a szomszéd államokkal való közvetlen megegyezés állt előtérben. Budapest előbb Románia, majd Csehszlovákia felé próbált közeledni, de a tárgyalások mindkét esetben kudarcot vallottak, jelentős részben a határkérdésben vallott nézetkülönbségek miatt. Sőt a revíziós törekvések által leginkább érintett országok - Csehszlová-

Az optáns-ügy A revízión és a magyar kisebbségek helyzetén túl számos egyéb vitás kérdés terhelte Magyarország és a kisantant államok viszonyát, de közülük is kiemelkedett az úgynevezett optáns-ügy. Az első világháború után a román állam minden olyan magyar nagybirtokos földjét kisajátította, akik végül a magyar állampolgárság mellett döntöttek, de - a többi szomszédtól eltérően mindenfajta kártalanítás nélkül. A magyar kormány felvállalta a mintegy félmillió holdnyi földterület tulajdonosainak - erdélyi birtokosként a Bethlen házaspár is érintett volt - az érdekképviseletét, amely így a nemzetközi fórumokhoz került. A román kormány kedvező külpolitikai pozíciói miatt évekig húzódó per 1930-ban olyan kompromisszummal zárult, miszerint majdan sor kerülhet a kártalanításra, de kizárólag a magyar jóvátétel összegéből. A jóvátételi fizetések eltörlése folytán végül a kérdés lekerült a napirendről.

kia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság - 1920-1921 folyamán kétoldalú szerződésekkel szövetségbe t ö m ö rültek. A korabeli publicisztikában „apró antant" vagy kisantant néven ismertté vált szövetség a továbbiakban nemcsak a status quo védelmére koncentrálta tevékenységét, h a n e m m i n d e n lehetséges alkalommal és f ó r u m o n hangot adott magyarellenességének. Utóbbi kapcsán különösen a cseh diplomácia vezetője, Eduárd Benes szerzett magának kétes hírnevet Magyarországon. A kisantant államokkal való szembenállást erősítették részben átmeneti jellegű politikai ügyek - mint például az úgynevezett optáns-per -, részben pedig az, hog)' mindegyik szomszéd állam olyan politikát folytatott, amely tudatosan igyekezett visszaszorítani a magyar kisebbségeket. Bár ilyen esetekben lehetőség nyílt a Népszövetséghez fordulni, a nemzetközi szervezet óvakodott bármilyen konfliktushelyzet felvállalásától, valamint attól, hogy érdemben belefolyjon az egyes országok belügyeibe. Konzekvens és a gyakorlatba is átültethető külpolitikai vonalvezetés kialakítására lényegében Bethlen miniszterelnöksége alatt kerülhetett sor és személyének kiemelése nem véletlen. A külpolitika ugyanis azon területek közé tartozott, melyet a kormányfő - a külügyminiszter személyétől függetlenül - saját irányítása alá

vont. A világháború után teljesen elszigetelt, meggyengült és így szövetségesként szinte senki számára nem vonzó magyar állam számára az első és legsürgősebb feladatnak az elszigeteltség feloldása, a nemzetközi kapcsolatok normalizálása bizonyult, még a világháború utáni európai rend elfogadása árán is. Ennek érdekében megkezdődött az önálló magyar külügyi apparátus kiépítése, beleértve a miniszteriális szervezetet éppúgy, mint a diplomáciai testületek - elsősorban követségek felállítását. Az erőfeszítések a krónikus pénzhiány ellenére viszonylag hamar eredményt hoztak, ami részben annak volt köszönhető, hogy építeni lehetett azokra a szakemberekre is, akik korábban a Monarchia külügyénél szolgáltak. 1922-ben a Bethlen-kormány elérte, hogy Magyarország - a vesztesek közül elsőként - felvételt nyert a Népszövetségbe. Az 1924-ben megszerzett népszövetségi kölcsön is ugyanezt a folyamatot erősítette, hiszen a kölcsön megadása többek között a politikai bizalom egyfajta kifejezését jelentette Budapest irányába. A magyar állam lassan normalizálódó nemzetközi helyzete újabb lehetőségek előtt nyitott kaput. 1925-re a délszláv és a magyar állam közötti kapcsolatépítés zátonyra futásával egyértelművé vált, hogy a kisantant politikai egysége nem bontható meg. Budapestnek ezért pozíciójának további erősítése, valamint érdekei és céljai érvényesítése végett nagyhatalmi támogatókat kellett keresnie. A támogatók között a kontinens legerősebb államának számító Franciaország - egy 1920. évi rövid közeledési kísérlettől eltekintve - nem jöhetett szóba. Párizs, bár kezdetben nem támogatta a túlságosan partikuláris jellegűnek tartott kisantant létrejöttét, utóbb mégis azok legbiztosabb külpolitikai támaszává vált. A magyar-francia kapcsolatokat a húszas évek közepén tovább súlyosbította egy nemzetközi botrány kirobbanása. 1925 végén magyar politikusok és katonatisztek egy csoportja általuk

gyártott hamis francia frankokat kívánt piacra dobni, de az akció hamar lelepleződött. A botrány hatalmassá dagadt, amikor kiderült, hogy ismert és befolyásos hazai személyiségek - köztük az országos rendőrfőkapitány, Nádosy Imre - vettek részt benne, sőt maga a miniszterelnök is értesült róla korábban, s bár ellenezte, de nem tett semmit a megakadályozására. Azzal, hogy a Népszövetség nem ítélte el Bethlent, a sokak által várt kormánybukás

Nádosy Imre volt főkapitány távozik a hivatalából, 1926

Macdonald angol miniszterelnök (kezében újsággal) Budapesten, 1924

Bethlen István és Apponyi Albert De Vienne francia követtel (jobb szélen), 1930. május 30.

Bethlen István Rómában, 1927. április

végül nem következett be. A magyarfrancia kapcsolatok azonban így is évekre mélypontra kerültek. 1924-ben kísérlet történt a magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételére és valamiféle szorosabb viszony kialakítására. A kölcsönös kereskedelmi és - románellenes alapon politikai előnyöket ígérő kezdeményezés-

ből azonban a magyar politikai vezetés határozatlansága, illetve Horthy élénk tiltakozása miatt semmi n e m lett. Jóval több sikert ígért viszont az angol kapcsolat. Nagy-Britannia ugyanis - tartva Franciaország kontinentális hegemóniájától - késznek mutatkozott egy baráti viszony kialakítására, amely tettek formájában is megnyilvánult. Minden olyan alkalommal, amikor a magyar diplomácia nehéz helyzetbe került, London - többnyire olasz támogatással - kész volt fékezni a kisantant és Franciaország magyarellenes megnyilvánulásait, m i n t például 1921ben, IV. Károly második visszatérésekor, vagy 1926-ban, a frankhamisítási ügy kapcsán. Az angol jóindulat ezen túl főleg pénzügyi téren bizonyult igen hasznosnak: a brit diplomácia igen aktív szerepet játszott a népszövetségi kölcsön biztosításánál és a későbbiekben is a magyar hiteligények kielégítésénél a szigetország bankjai játszották a vezető szerepet. A térségben nagyhatalmi ambíciókat dédelgető, a versailles-i rendezéssel elégedetlen Olaszország sokáig csak mérsékelt közeledést m u t a t o t t Magyarország felé, amikor azonban kiderült, hogy Róma regionális befolyás terén n e m versenyezhet Párizzsal, határozott fordulatra került sor. A fordulat látványos jeleként a magyar és az olasz állam 1927-ben barátsági és együttműködési szerződést kötött. A szerződés eleinte n e m járt különösebb kötelezettséggel Magyarország felé, ellenben az olasz diplomácia ígéretet tett a magyar revíziós célok távlati támogatására és segítséget nyújtott a magyar hadsereg megerősítésében is. Utóbbi részeként titokban, bár jórészt elavult fegyvereket tartalmazó szállítmányok indultak el Olaszországból Budapest irányába, s amikor 1928-ban a szentgotthárdi határátkelőhelynél egy ilyen szállítmány léte nyilvánosságra került, ismét angol és olasz közreműködés kellett az ügy elsimítására. A szerződés aláírása után a Bethlen-kormány aktívabb külpolitikába fogott, mely-

nek látványos jeleként a miniszterelnök nyíltan felvállalta a revíziós politikát. A kezdeti sikert azonban nem követte látványos áttörés. Igaz, mérsékelt javulás következett be Ausztria és Lengyelország irányában, Nagy-Britannia esetében azonban inkább megtorpanásról lehet beszélni. 1927 júniusában egy ismert angol sajtómágnás, Lord Rothermere nagyszabású kampányt indított lapjaiban a trianoni szerződés békés revíziója érdekében. Jóllehet az akció a hazai közvéleményben óriási lelkesedést kiváltva - rövid időre a világsajtó érdeklődésének homlokterébe állította a magyar határok ügyét, hosszabb távú következménye nem lett. A brit diplomácia változatlanul elzárkózott attól, hogy Trianon felülvizsgálata ügyében bármilyen hivatalos segítséget nyújtson a magyar kormánynak, sőt némi csalódással tapasztalták, hogy Bethlent nem sikerült megnyerniük az

Részlet az olasz-magyar barátsági szerződésből „1. cikk. A Magyar Királyság és az Olasz Királyság között állandó béke és barátság fog fennállani. 2. cikk. A Magas Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy békéltető eljárás és a felmerült esethez képest választott bírósági eljárás alá bocsátják azokat a bármilyen természetű vitás kérdéseket, amelyek közöttük felmerülnek és amelyeket diplomáciai úton megfelelő időn belül megoldani nem lehetett... A szerződés a megerősített okiratok kicserélésétől számítandó tíz év tartamára köttetett. Amennyiben e határidő lejárta előtt legalább egy évvel fel nem mondják, újabb tíz év időtartamra hatályban marad és így tovább." Halmosy Dénes: Nemzetkőzi szerződések 1918-1945. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest 1966.261. old.

európai status quo támogatására. Ezzel párhuzamosan sikertelennek bizonyultak Bethlen erőfeszítései a német-magyar kapcsolatok szorosabbra vonására is. A Streesemann irányította német külpolitika inkább a Franciaországgal való közvetlen megegyezésen keresztül kívánta Berlin hatalmi pozícióit erősíteni, melybe nem fért bele a magyar célok támogatása. így azután Bethlen terve az olasz-német-magyar revizionista blokk kialakítására, egyelőre nem válhatott valóra.

A váratlan segítség

Lord Rothermere a Szabadság téren, az „Észak" irredenta szobornál tartott revíziós gyűlésen, 1920-as évek vége. Halász Iván felvétele

Az első világháború után Magyarország presztízse évekig mélyponton állt a nyugati államok publicisztikájában. Teljes meglepetést okozott Magyarországon, amikor az egyik legnagyobb példányszámú angol lapban, a Daily Mailben, 1927. június 21-én egy írás jelent meg Trianon revíziójának támogatására „Magyarország helye a nap alatt" címmel. A cikk kezdete lett egy nagyarányú sajtókampánynak, amelyet Lord Rothermere indított el. Az angol sajtómágnás kampánya óriási lelkesedést váltott ki idehaza - egyesek még a lord fiának királlyá koronázását is felvetették -, és részben ennek hatására került sor a Revíziós Liga megalakítására. A korlátok azonban hamar kiderültek. Az akció nem szélesedett ki átfogó kampánnyá az angol közéletben és egyértelművé vált, hogy a Budapest felé tanácsait sűrűn osztogató lord csupán behatárolt, etnikai alapú revízióra gondolt.

Az 1930-as évek: a politikai átrendeződés időszaka Gazdasági válság és kormányváltás • 54 A gömbösi reformpolitika • 60 Társadalmi feszültségek - új politikai szerveződések • 68 Rendszervédő kísérletek: a Darányi- és az Imrédy-kormány • 74 A nagyhatalmi erőviszonyok átrendeződése és Magyarország • 82

Gazdasági válság és kormányváltás A 20. század legpusztítóbb világgazdasági válságának - kezdetét általában a New York-i tőzsde 1929. október 24-i összeomlásához kötik - hatásai Magyarországot is elérték, r o m b a döntve a konszolidáció eredményeit. A mezőgazdaság egyébként m á r 1928-tól érzékelhető piacproblémái 1930-ra katasztrofális helyzethez vezettek. Hatalmas, eladatlan készletek halmozódtak fel, miközben az árak drasztikusan, bár differenciáltan estek. A leglátványosabb zuhanás a gabonafélék esetében következett be: amíg a búza mázsánkénti átlagára 1927-ben még 31,6 pengőt tett ki, addig 1931-ben m á r csak 12 pengőt, míg végül az 1934. évi, mélypontot jelentő 7,7 pengőnél állt meg. Ezzel szemben a viszonylag legkisebb mértékű, m i n t egy 50 százalékos áresés az állati eredetű termékek esetében következett be. Az iparnál a túltermelési válság n e m annyira látványos árzuhanást, m i n t inkább termeléscsökkenést eredményezett, ha lehet még differenciáltabb m ó d o n , mint a mezőgazdaság esetében. A különböző nehéz- és gépipari ágazatok termelése közel 50 száza-

Népkonyhák A válság éveiben rendkívüli mértékben megnőtt a segélyezés jelentősége. A fővárosi közigazgatási szervek által 1929-ben 4 és fél ezer, míg 1933-ban már közel 18 000 ingyenebéd került kiosztásra. Az eredetileg török útlevéllel rendelkező Feinsilber Róbert ingyenebédek osztogatásával és egyéb jótékonysági lépéseivel hívta fel magára a figyelmet. Az egyre nagyobb hírnevet szerző „Róbert bácsi" nagy hatékonysággal dolgozott és 1930 elején már ezrek álltak sorba a népkonyhája előtt. Jótékonysági tevékenysége azonban egyre inkább ügyeskedéssé fajult és kétes ügyletekkel kapcsolódott össze, míg végül 1930 májusában - tisztázatlan okokból - kiutasították az országból.

„Róbert bácsi" ételt oszt, 1920-as évek vége. Munkácsi Márton felvétele

lékkai csökkent, de a b e r u h á z á s o k visszaesése m i a t t az é p í t ő a n y a g - i p a r is igen nehéz helyzetbe került. M á s ágazatokat, m i n t például az élelmiszeripart, átlagos m é r t é k b e n - 2 0 - 2 5 százalékos termeléscsökkenéssel - sújtotta a válság, míg a könyn y ű i p a r n a k , e l s ő s o r b a n a textiliparnak a viszonylag zárt hazai piacra építve alig kellett k o r á b b i kapacitásait csökkentenie. Pénzügyi téren a válság 1931-ben érte el Magyarországot, a m i a külföldi hitellehetőségek megszűnése, a k o r á b b i hitelek egy részének f e l m o n d á s a , valamint láncreakciószerű b a n k c s ő d ö k f o r m á j á b a n jelentkezett: u t ó b b i a k közül k ü l ö n ö s e n a régióban k ö z p o n t i szerepet ellátó bécsi Creditanstalt 1931. m á j u s 11-i bukása váltott ki nagy visszhangot. Ráadásul felborult a költségvetés egyensúlya és államcsőd fenyegetett.

A válsággal együtt járó életszínvonalcsökkenés különösen az alsóbb társadalmi rétegeket érintette, melynek jeleként az egyes rétegek között egyébként is meglévő vagyoni-jövedelmi különbségek tovább nőttek. A tömeges szegénység és nyomor általános kísérőjelenségei lettek a - főleg városokban m ű k ö d ő - népkonyhák. A legsúlyosabb helyzet az agrárlakosságnál alakult ki. Egyrészt a társadalom legnagyobb, legnépesebb részéről volt szó, hiszen az 1930. évi népszámlálási adatok alapján az agráriumban dolgozott a lakosságnak mintegy fele. Másrészt a mezőgazdaság eladósodottsága egyébként is magas szintű volt: 1925-ben még 125 millió pengőt, 1932-ben már valamivel több mint 2 milliárd pengőt tett ki. A régi és az újabb hitelek törlesztésének kilátástalansága az adóterhekkel társulva a tömeges tönkremenetel rémét idézte fel. A városokban - az ipari munkásság és az értelmiség esetében - a fizetéscsökkenés, de főleg a munkanélküliség okozott súlyos gondokat. A munkahelyüket elveszítők szinte kilátástalan helyzetbe kerültek, de a munkával rendelkezők feje fölött is ott lebegett az elbocsátás veszélye. A kilátástalan szociális helyzet miatt 1930. szeptember 1-

Allástalan értelmiségi fizikai munkán, 1930-as évek. Escher Károly felvétele

Demonstrációtól összecsapásig Az S2DP vezetősége 1930. szeptember elsejére tüntetést szervezett Budapesten, annak érdekében, hogy felhívja a hivatalos szervek figyelmét a mind súlyosabbá váló munkanélküliségre. Miután a felvonulás a belügyminisztériumi tiltás ellenére megkezdődött, a rendőrség erőszakkal próbálta meg szétzavarni a felvonulókat. A felvonuló munkástömegek a város több pontján harcba keveredtek a belbiztonsági erőkkel, és különösen a Városligetnél alakult ki éles küzdelem a két fél között. Ilyen hatalmas méretű és keménységű összecsapásra - több mint 100 000-en vettek részt a tüntetésben, és mintegy 300-400 ember sérült meg - a korszakban addig nem volt példa. Bár Bethlen higgadtan kezelte az eseményeket, egyes politikai körökben hatalmas riadalmat keltettek a történtek.

jén a korszak egészét tekintve példátlanul nagyméretű - százezres - munkásdemonstrációra került sor Budapesten.

A Bethlen-kormány gyors intézkedésekkel próbálta csökkenteni, illetve részben elhárítani a legsúlyosabb következményeket. 1930-ban került sor a bolettci bevezetésére, amely - gabonajegy formájában - mázsánként 3 pengő támogatást nyújtott a gabonatermelőknek. 1931-ben olyan reform bevezetésére került sor, amely valamelyest korlátozni próbálta, hogy a nagy ipari termelők az árszint ma-

Idös házaspár, 1930-as évek. Seidner Zoltán felvétele

Képviselőházi

választások,

1931

Választási plakát, 1931

gasan tartása végett egymás között piackorlátozó, kartellmegállapodásokat kössenek. Bár a miniszterelnöknek sikerült Párizstól egy kisebb kölcsönt szereznie, 1931 nyarán n e m lehetett elkerülni előbb a 3 napos bankzárlat bevezetését, m a j d a betétek kifizetésének korlátozását és a kötött devizagazdálkodás bevezetését. A válság a maga teljességében m u t a t t a meg a magyar gazdaság sebezhetőségét és kiszolgáltatottságát a külső gazdasági tényezők irányába. A hazai közvélemény t ú l n y o m ó része azonban n e m tudta, de n e m is akarta elfogadni a k o r m á n y f ő érvelését, miszerint a válság negatív hatásait az országnak n e m áll m ó d j á b a n elhárítani, és m i n d szélesebb körben adtak hitelt a Bethlen Istvánt ért bírálatoknak. Ezek a miniszterelnököt a mozdulatlanság, a változatlanság megtestesítőjének, rendszerét pedig k o r r u p t n a k és pazarlónak m u t a t t á k be. Fokozta a vádak hitelét, hogy 1930 vé-

gén nagyarányú sikkasztási botrány pattant ki a Népjóléti Minisztériumban. Az elégedetlenség politikai lecsapódásaként a különböző ellenzéki irányzatok aktivizálódását lehetett tapasztalni. Az M S Z D P elsősorban vidéki bázisát kívánta kiszélesíteni, s ennek jegyében került sor 1930-ban egy radikális a g r á r p r o g r a m meghirdetésére, amely m i n d e n 200 h o l d o n felüli birtok kisajátítását követelte. A kormánypárttal elégedetlen vidéki kisgazda és paraszti csoportok 1930-ban új, nyíltan ellenzéki tömörülést hoztak létre. A Nagy Ferenc és Tildy Zoltán vezetésével megalakult Független Kisgazdapárt 1930-as, békési zászlóbontása u t á n meghirdetett programjában ugyancsak d e m o k r a t i k u s és szociális ref o r m o k a t követelt. A k o r m á n y f ő előbb egy újabb parlamenti győzelemmel kívánta megszilárdítani a helyzetét. Az 1931. június végén megtartott választás az ellenzéki erők mérsékelt előretörését hozta - különösen a frissen megalakult Kisgazdapárt ért el viszonylagos sikert a maga 11 m a n d á t u m á val -, de n e m jelentett alapvető változást a parlamenti erőviszonyok terén. Az Egységes Párt veszített ugyan 12 m a n d á t u m o t , de így is biztos többséggel uralta a törvényhozást. Az eredmény mégsem hozta meg a várt megnyugvást, ráadásul a k o r m á n y z ó bizalma is megrendült miniszterelnöke iránt. Ilyen körülmények között, figyelembe véve, hogy Bethlen valóban n e m a régi elszántsággal és agilitással dolgozott, célszerűbbnek t ű n t részéről, hogy a feszültségeket egy kormányváltással vezesse le. 1931. augusztus 19-i lemondása után, amely így is meglepte a közvéleményt, Károlyi Gyula kapott kormányalakítási megbízatást. Károlyi nem számított az Egységes Párt oszlopos tagjának, így személyének kiválasztásában m i n d e n bizonnyal egyéb szempontok játszottak szerepet. Puritán életvitele révén elődjénél kevésbé tűnt támadhatónak, az arisztokrácia körében jól gazdálkodó nagybirtokosként szerzett ma-

gának elismertséget, továbbá bírta H o r t h y feltétlen bizalmát. Károlyi valóban kész volt mindazon népszerűtlen lépések megtételére, melyektől elődje húzódozott. Megkezdődött az állami kiadások lefaragása, ami elsősorban nyugdíj-, létszám- és bércsökkentést foglalt magában. 1931 novembere és 1932 júliusa között négy ízben szállították le a közalkalmazottak fizetését és kurtításokra került sor a szociális kiadások terén is. A közvélemény rokonszenvét a kormányfő azzal kívánta megnyerni, hogy egyértelművé tette, a megszorítások mindenkire érvényesek.

A Független Kisgazda Párt zászlóbontó

nagy-

gyűlése a Vigadóban, 1931. február 15.

Politika és magánélet Bethlen István a gazdasági válság kapcsán nem érezte, hogy bármilyen nagyobb szabású reformpolitikára lenne szükség és úgy vélte, a nehézségek néhány átmeneti intézkedéssel áthidalhatóak. Az egyik Széchenyi grófnővel folytatott szerelmi románca, a vele töltött tengerparti nyaralások, valamint a tízéves kormányzati múlt tovább csökkentette munkaintenzitását. Miközben 1931 júliusában szabadságát töltötte az olaszországi Lidón, idehaza katasztrofálissá vált a pénzügyi helyzet. Bethlen azonban munkatársai sürgetésére sem szakította meg pihenését, így a 3 napos bankzárlatot elrendelő minisztertanácsi ülésen Klebelsbergnek kellett elnökölnie. Ez az eset egyértelműen csökkentette tekintélyét, kormányzati körökben éppúgy, mint Horthy előtt.

Károlyi Gyula és Apponyi Albert a Parlament folyosóján

Ennek jegyében üzemen kívül helyezték az állami autókat, megszüntették a miniszterek védelmét biztosító rendőri erőket, míg maga Károlyi a hivatalával járó reprezentációs költségeket jórészt a saját pénzéből fizette. A bevételek fokozása érdekében adóemeléseket vezettek be, a belső tőketartalékok erősítése végett pedig 1931 végén teljes transzfermoratórium meghirdetésére

Téli melegedő Budapesten az 1930-as években. Escher Károly felvétele

került sor, ami minden külföldre irányuló kifizetés befagyasztását jelentette. A restrikciós lépések bizonyos értelemben valóban meghozták a kívánt eredményeket: sikerült számottevően csökkenteni az államháztartás hiányát és alacsonyan tartani az inflációs rátát, ami főleg a bérből és fizetésből élőknek bizonyult előnyösnek. Az emberek túlnyomó többsége számára mégis annak negatív hatásai domborodtak ki. Az általános életszínvonal-csökkenés, a súlyos egzisztenciális gondok közepette a társadalom nagy része a válságenyhítésnél többet, nagyobb ívű reformpolitikát várt a kormánytól. A kormányzat viszont a szigorú pénzügyi racionalitás talaján állva egyelőre elzárkózott m i n d e n olyan szociális reformtól, amely túlmutatott a pénzügyi politika szorosan vett keretein. így az az ígéret sem realizálódott, hogy a kormányzat állami eszközökkel siet a kilátástalanul eladósodott mezőgazdasági termelők segítségére. A Károlyi-kormány helyzetének megrendüléséhez a rossz szociális helyzeten túl, egyéb tényezők is hozzájárultak. A miniszterelnök alapjában véve Bethlenhez hasonlóan ítélte meg a válság természetét és az abból kivezető utat. Elvetette minden olyan reform lehetőségét, amely érdemben megbolygatta volna a konszolidáció során kialakult hatalmi erőviszonyokat és a társadalom legvagyonosabb rétegeinek fokozottabb anyagi megterhelését eredményezte volna. Egyéb politikai lépései pedig inkább fordított hatást váltottak ki. 1931. szeptember 13-án súlyos - 22 halálos áldozattal járó - robbantásos merényletre került sor a biatorbágyi vasúti viaduktnál. Erre válaszul a k o r m á n y statáriumot léptetett életbe, amelynek alapján az 1932 júliusában letartóztatott hazai k o m m u n i s t a mozgalom vezetői közül kettőt - a nemzetközi tiltakozás ellenére - statáriális eljárással kivégeztek. A kommunistákkal szembeni fellépéssel párhuzamosan sor került a vidéki szociáldemokrata szervezetek felszámolására is. A tekintélyerősítőnek szánt intéz-

A vasúti híd a mélybe zuhant vasúti kocsival Biatorbágyon, 1931. szeptember 13. Scháffer Gyula felvétele

kedések az ellenzéki erők elszánt támadásait váltották ki, míg az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének szigorítását éppen a kormánypárti képviselők sérelmezték legjobban. Az általános elégedetlenség egyértelmű jeleként a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt távozott a kormányból, ami a formálisan koalíciósnak nevezhető kormányzás végleges megszűnésétjelentette. Bethlen annak idején lemondott miniszterelnöki posztjáról, de pártjában megtartotta irányító szerepét, abban a reményben, hogy az általa kialakított és személye iránt továbbra is lojális Egységes Párt segítségével folyamatos ellenőrzés alatt tarthatja a mindenkori kormányfőt és annak politikáját, sőt idővel a visszaté-

résre is lehetősége nyílhat. Károlyi azonban - Bethlen időnkénti segítsége ellenére képtelennek bizonyult arra, hogy kordában tartsa a kormánypárti képviselőket, az pedig különösen zavarta, hogy elődje mintegy gyámkodik fölötte. A felsorolt tényezők együttesen vezettek a kormány helyzetének gyors megrendüléséhez, bár a végső lökést a várt gazdavédő intézkedéseket hiányoló kormánypárti agrárfrakció elégedetlensége adta meg. A miniszterelnök maga is belátta, hogy politikája és vezetői kvalitásainak, elsősorban taktikai képességének hiánya nem teszi lehetővé a hatalmon maradást, ezért szeptemberben - nem először, de ezúttal utoljára benyújtotta lemondását, amit Horthy elfogadott.

A gömbösi reformpolitika A Károlyit követő Gömbös Gyula miniszterelnöki megbízása bizonyos fokig jelentős újításnak tekinthető. Gömbös murgai tanítócsalád gyermekeként - elődeitől eltérően - meglehetősen alacsony helyzetből küzdötte fel magát a legmagasabb állami pozíciókig. Társadalomfelfogását nem a dualizmus időszakának konzervatív-liberális közege formálta, politikai karrierje érdemben csak 1919-ben kezdődött el, s fiatalabb is volt Bethlennél 12 évvel (utóbbi 1874-ben, előbbi pedig 1886-ban született). Még soha nem fordult

elő a korszakban, hogy valaki hivatásos katonaként indulva, politikai síkon pedig fajvédő múlttal kerüljön a kormányfői posztra. Az Egységes Pártban sem számított befolyásos politikusnak, és az, hogy miniszterelnök lehetett, egyértelműen H o r t h y személyes döntésével magyarázható. Kinevezését nagy várakozások kísérték. Korábban honvédelmi miniszterként tanújelét adta szervezői képességeinek, s most széles körök számára az „erős kéz" politikusát testesítette meg, aki h a t á r o z o t t a n irányítja m a j d a k o r m á n y m u n k á j á t , és ösz-

Gömbös Gyula (1886-1936) Miniszterelnök-elődeitől eltérően nem rendelkezett családi vonalon komoly történelmi tradíciókkal: evangélikus vallású apja elemi iskolai tanító volt a Tolna megyei Murgán. Gömbös a középiskolát a soproni evangélikus líceumban végezte el, ezután előbb a pécsi hadapródiskolában, majd a bécsi hadiakadémián folytatta tanulmányait. Utóbbit nem fejezhette be, mert 1915-ben frontszolgálatra vezényelték. 1916-1918 között különböző miniszteriális feladatokat látott el. 1918 decemberében bekapcsolódott az eredetileg leszerelt katonatisztek által alapított Magyar Országos Véderő Egyesület tevékenységébe. Politikai téren nyíltan szembehelyezkedett a forradalmi irányzattal és a formálódó jobboldali radikalizmus egy ismert alakja lett. A Tanácsköztársaság alatt aktív ellenforradalmárként politizált, s annak bukása után a politikát választotta hivatásául. 1920-ban képviselővé választották kisgazdapárti színekben. Horthy környezetéhez tartozott és 1921 októberében aktív szerepet vállalt abban, hogy a királypárti csapatokat sikerült Budaörsnél megállítani. 1923-ban elvbarátaival együtt szembefordult Bethlennel, majd létrehozta a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot. 1928-ban

pártját feloszlatva visszakerült Bethlen oldalára, 1929-ben honvédelmi miniszter lett. 1932 októberében Horthy őt bízta meg a kormányfői teendők ellátásával. Miniszterelnökként jelentős erőfeszítéseket tett az országnak a gazdasági váls á g b ó l v a l ó ki-

Gömbös Gyula. Pólya Tibor

v e z e t é s é r e . Bár olajfestménya

kormányfőként rendszeres kompromisszumokra kényszerült, kísérletet tett korábbi radikális nézetei megvalósítására. Az 1935. évi választások alkalmával szakított Bethlennel és táborával. 1936. október 6-án, hosszas betegséget követően hunyt el.

sze tudja fogni a - belső összetartó erejét tekintve - igencsak meggyengült Egységes Pártot. Helyzetét előnyösen befolyásolta, hogy neki nem kellett bizonygatnia reformkészségét, azt, hogy felfogása gyökeresen szemben áll a bethleni nézetekkel. Ugyanakkor Gömbös nem arra kapott megbízást, hogy a politikai-társadalmi viszonyok terén alapvető változásokat hajtson végre: feladata az volt, hogy - kisebb reformokkal, egyes vezető posztokon személycserékkel - az országot kivezesse a válságból. A hőn áhított kormányfői pozíció megszerzése érdekében Gömbös nagyfokú kompromisszumkészséget tanúsított. ígéretet tett, hogy nem csinál radikális földreformot, látványosan kinyilvánította, hogy módosítja álláspontját a zsidókérdésben, s nem kíván zsidóellenes intézkedéseket bevezetni. Kormányának tagjait csak részben választhatta meg, s közülük többen így például a földművelésügyi miniszter, Kállay Miklós - inkább a konzervatív tábort erősítették. N e m kapta meg a parlament feloszlatásának jogát, ami a Károlyi alatt kialakult hatalmi megosztottság fennmaradását foglalta magában. Eszerint a kormánypárt elfogadta ugyan a kormányzó jelöltjét miniszterelnöknek, de - tekintve, hogy a képviselők túlnyomó része konzervatív politikusokból, illetve Bethlen híveiből állt - folyamatos kontroll alatt tarthatta a kormányzat tevékenységét. A kormányfő első lépései valóban hozzájárultak a közhangulat javításához. Mindenekelőtt sor került a statárium feloldására és a gyűléstilalom enyhítésére. Kormányprogramját - a Nemzeti Munkatervet - pontokba szedve, világos, közérthető stílusban tárta a nagyközönség elé. A 95 pontos Nemzeti Munkaterv igencsak demagóg ízűre sikeredett: mindenkinek ígért valamit anélkül, hogy az egymásnak gyakran ellentmondó célkitűzések megvalósításának módjait konkretizálta volna. A hangsúly azonban nem ez volt, s a kormányfő azzal, hogy látványosan demonstrálta elkötelezettségét valamifajta reformpolitika iránt, mégis elér-

Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter és Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, 1930-1931

te a célját. Hasonló üzenete volt annak is, hogy kormányát túlnyomórészt viszonylag fiatal szakemberekből, politikusokból állította össze és egyetlen arisztokrata sem szerepelt benne. A kormányzat eleinte valóban igyekezett megfelelni Horthy és Bethlen előzetes

Gömbös Gyula választóival Abádszalókon, 1930-as évek

Gömbös Gyula és Benlto Mussolini, 1932

elvárásainak és tevékenységét a válságkezelésre koncentrálta. Pénzügyi vonalon lényegében az előző kormány módszereit követték: erőfeszítéseket tettek az államháztartás egyensúlyának megőrzésére, a pengő értékállóságának fenntartására. Az enyhülés első jeleként 1932 nyarán a

A

Budapesti Nemzetközi Vásár plakátja, 1931

lausanne-i konferencián sor került a jóvátételi kötelezettségek eltörlésére, 1933-ban pedig - nemzetközi pénzügyi szervezetekkel kötött megállapodás keretében sikerült elérni a korábban felvett kölcsönök után fizetendő kamat- és tőketartozások mérséklését. A hitel- és pénzügyi gondok enyhülése sem feledtethette, hogy a kulcsterületnek a mezőgazdaság tekinthető. A német-magyar kereskedelmi egyezmény 1933-as I., majd egy év múlva 11. pótegyezménye, valamint az 1934 márciusában, a római jegyzőkönyvek keretében Ausztriával és Olaszországgal kötött külkereskedelmi megállapodások jelentősen enyhítették, sőt távlatilag m e g is szüntették a magyar agrártermékek elhelyezési gondjait. Igaz, az ipari cikkek magyarországi behozatali vámjainak csökkentése fejében. További könnyítésként számos ország esetében áttértek a klíring-elszámolásra. Ez azt jelentette, hogy az áruszállítások értékét a kétoldalú kapcsolatokban kölcsönösen jóváírták, s pénz kifizetésére csak az év végi egyenleg elkészítésekor, valamelyik fél részéről fennálló egyenleghiány esetében került sor. A hazai a g r á r á r u k piaci pozícióin tovább javított, hogy az állam csökkentette a belföldi szállítási díjakat, az exportot pedig felár fizetésével támogatta. A legeladósodottabb mezőgazdasági termelők megsegítése érdekében a k o r m á n y zat újraszabályozta a gazdaadósságok viszszafizetésének feltételeit, s a terhek eg)' részét magára vállalta. A sokoldalú, b á r részben a nemzetközi tényezők együttműködési készségén m ú l ó lépések m e g h o z t á k gyümölcsüket. A külkereskedelmi mérleg 1933tól újra pozitív lett és az 1934-1935-ös költségvetési évtől m á r a lassú fellendülés jelei mutatkoztak, jóllehet az ipari termelés m a j d csak 1937-ben haladta meg az 1929. évi szintet. Ugyanakkor a válságból való kilábalás a magyar külkapcsolatok átrendeződésével járt együtt. Amíg az 1920-as években még a külföldi hitelek voltak a legfontosabbak a magyar gazdaság számára, addig a harmincas években

már a - főleg agrártermékek iránt nyitott nagy felvevőpiacok. Utóbbi pedig a magyar-német külkereskedelem látványos megerősödését, illetve a magyar gazdaság német viszonylatban érvényesülő fokozott függését hozta magával. A miniszterelnök persze nem kívánta tevékenységét kizárólag válságenyhítési m u n kára szűkíteni és szinte kezdettől fogva korábbi radikális nézetei megvalósítására törekedett. Ennek első lépcsőjeként kísérletet tett arra, hogy a kormánypártot - a bethlenista tábor kiszorításával - egy erősen centralisztikus felépítésű tömegpárttá formálja át. A kormánypárt nevét még 1932 őszén Nemzeti Egység Pártjára keresztelték át és vezetőségébe több Gömbös-hívő politikus is bekerült. M a r t o n Béla NEP-főtitkár vezetésével 1933-ban nagyszabású toborzó akció kezdődött, melynek kapcsán Gömbös személye körül egyfajta vezérkultusz kezdett formálódni. A tagtoborzásba a helyi közigazgatási szerveket is bevonták, de a munka oroszlánrészét a mintegy 70 000 fizetett pártalkalmazottnak szán-

ták, akiket a köznyelvben élharcosoknak neveztek el. A tagság számára szigorú pártfegyelmet írtak elő, minden helyi vezető kinevezése és leváltása elvileg G ö m bös joga lett és a frissen kinevezetteknek írásos hűségesküt kellett tenniük a vezér személyére. A párt összetartozásának erő-

G ö m b ö s Gyula miniszterelnök az Egységes Pártban, 1932. október 29.

A Nemzeti Munkahét megnyitása,

1934. október

Gömbös Gyula beszél

szíttettek, melyet a tagoknak kötelező volt viselni. A baloldali és a konzervatív erők persze rendszeresen gúnyolták ezeket a hatalmi ambíciókat, s így kapta a kormányfő - a Mussolinival való p á r h u z a m r a utalva - egyes sajtókörökben a „ G ö m b ö lini" jelzőt. A pártszervezési akció látszólag sikeres volt - a választásra jogosult állampolgároknak tekintélyes részét, mintegy 60 százalékát sikerült beszervezni -, valójában korlátozott hatókörrel bírt. A helyi pártszervezetek m ű k ö d é s e többnyire csak formális volt, és a bethleni erőket sem sikerült kiszorítani a pártvezetésből.

a Nemzeti Munkaközpont gyűlésén,

1933-1934.

Scháffer Gyula felvétele

sítésére évente demonstratív ünnepségeket szerveztek Nemzeti Munkahét néven, valamint külön pártindulót és jelvényt ké-

Gömbös Gyula látogatása Berlinben, 1933. június 17.

A gazdasági-társadalmi kérdések mellett valamelyest háttérbe szorult G ö m b ö s kedvenc területe, a hadsereg. Itt a nehézségek nem tettek lehetővé nagyarányú fejlesztéseket. A legnagyobb h o r d e r e j ű változásnak leginkább a tisztikarban, illetve a hadsereg vezetésében végrehajtott személycserék tekinthetők, amelyek bizonyos generációváltást is eredményeztek. A kormányfő a társadalmi-szociális ellentétek kiküszöbölését, a h ő n óhajtott nem-

Eckhardt Tibor a parlament-

zeti egység megvalósulását elsősorban a korporativizmus hazai kiépítésétől várta. A korporativizmus nem új találmány, hiszen bizonyos szakmai-érdekképviseleti szervezetek már régóta működtek Magyarországon, Gömbös azonban - olasz mintára az állami korporativizmus koncepcióját képviselte. A munkaadókat és a munkavállalókat közös testületekbe kívánta összefogni, melyet a kormányzat folyamatosan ellenőrizne, és az egész irányítását egyetlen nagy állami szerv végezné. A folyamat első lépcsőjeként került sor 1933 végén a Nemzeti Munkaközpont felállítására. G ö m b ö s nagy elismeréssel szemlélte Mussolini és Hitler államát, és elsősorban hatékonyságukat csodálta. Vezéri ambíciói, a hagyományos parlamentarizmus visszaszorítására, az olasz korporációs rendszer meghonosítására tett erőfeszítései valóban Mussolinival rokonítják. De a közöttük lévő különbségek is megragadhatók. Gömbös a rendszert n e m kívülről, hanem belülről kívánta átformálni és mindig reformokról, s nem forradalomról beszélt. Saját párthadsereget n e m hozott létre és az ellenfeleivel folytatott küzdelemben tartózkodott a terrorisztikus eszközök alkalmazásától. Társadalmi síkon pedig döntően a középosztályi rétegekre kívánt támaszkodni. Törekvéseiben tehát fellelhetőek a fasizmussal rokonítható elemek, de távlati célként elsősorban a hagyományos elemekre - állami bürokrácia és hadsereg - támaszkodó egyfajta diktatórikus jellegű államberendezkedésben gondolkodott. A miniszterelnök politikai reformtervei következtében először 1934 elején alakult ki éles konfliktushelyzet. A k o r m á n y olyan törvénytervezetet terjesztett a nyilvánosság elé, amely a főváros autonómiáját, ezen belül a közgyűlés hatalmát minimálisra csökkentette volna. A tervezettel a parlamenti ellenzék minden irányzata élesen szembefordult, a kormánypárti képviselők pedig kompromisszumra kényszerítették G ö m böst. A konfliktus világosan megmutatta, hogy a kormányfőnek szövetségekre van

ben, 1938

szüksége, s erre a legalkalmasabbnak a Független Kisgazdapárt bizonyult, melyet 1932 végétől a régi fajvédő harcostárs, Eckhardt Tibor vezetett. A Kisgazdapártot részint a kormányra kerülés reménye vezette a megegyezés felé, részint az a feltételezés, hogy reformköveteléseiknek n e m annyira Gömbös, mint inkább Bethlen a fő ellenfele. Mindezek következtében egy sajátos hatalmi patthelyzet alakult ki. A k o r mányfőpolitika reformterveinek változatlanul a döntően bethlenista kormánypárt jelentette a legfőbb gátját, utóbbi viszont nem volt abban a helyzetben, hogy könnyedén leváltsa a miniszterelnököt. Gömbös - ügyesen - rendre a konzervatív kormánypártiakat okolta a sokak által várt szociális reformok elmaradásáért. A miniszterelnök egyik, 1935 januárjában, Szolnokon elhangzó, később híressé vált beszédében csáklyásoknak bélyegezte meg pártbéli ellenfeleit: „Rozsdás csáklyájú öreg halászok zavarják az élet folyását... ócska fegyverekkel játszó politikai vadorzók játékától mit sem kell félnem, berozsdásodott már az ő mordályuk."

Választási botrány 1935-ben A tarpai választókerületben a helyi közigazgatási szervek erőteljes támogatásával sikerült elérni a kormánypárti Kenyeres K. Miklós evangélikus mérnök megválasztását Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenében. Zsilinszky az őt ért atrocitások miatt utóbb látványosan le is mondott 1925-ben kapott vitézi címéről. Rövidesen azonban kiderült, hogy a győztes személye körül semmi sincs rendben: valójában egy Kahan Mózes Jakab nevű szélhámos, akinek - választójogosultságának hiányosságai miatt - még a képviselőjelöltségig sem lett volna szabad eljutnia.

Képviselőházi 1935

választások,

A két fél közötti küzdelem 1935 márciusában dőlt el egyértelműen azzal, hogy Gömbösnek sikerült Horthytól kicsikarnia a képviselőház feloszlatását. Ennek hírére Bethlen azonnal otthagyta a kormánypártot és a továbbiakban - látva egy ellenzéki párt alakításának korlátait - pártonkívüliként politizált. Az 1935. március végén, április elején lezajlott választások eredménye szin-

te mindenben megfelelt Gömbös elképzeléseinek. A NEP hatalmas arányú, közel 70 százalékos győzelmet ért el. A korábbi ígéretek dacára a szavazásra a régi választójog mellett, a régi választási mechanizmus - egyoldalúan a kormánypártot segítő - felhasználásával került sor. Annak ellenére, hogy a gömbösi reformretorika önmagában is hozott bizonyos népszerűséget a kormánynak, az ellenzék szinte minden árnyalata szerint ezen a választáson történt a legtöbb törvénysértés és erőszakosság. Gömbös még a régi harcostársát, a szintén ellenzéki színekben induló Bajcsy-Zsilinszky Endrét sem kímélte, aki a tarpai kerületben bukott el. A választás egyúttal a NEP parlamenti frakciójának gyökeres átalakulását eredményezte. A bethlenisták nagy többsége kikerült a kormánypártból és a képviselők túlnyomó része most már a miniszterelnök hívének számított. Mintegy 58 százalékuk első ízben szerzett képviselői m a n d á t u m o t ,

akik politikai körökben a Gömbös-fióka elnevezést kapták. Ellenzéki téren is bizonyos átrendeződés következett be. Amíg a baloldali erők - kisebb veszteségekkel - nagyjából hozták korábbi eredményeiket, addig az ellenzékivé vált keresztény irányzat súlyos vereséget szenvedett, a kormánypárt utáni második legnagyobb parlamenti erővé pedig - 23 mandátumával - a Független Kisgazdapárt lépett elő. Eckhardték azonban a kormányzat erőszakos politikáját okolták azért, hogy nem sikerült látványos erőgyarapodást elérni, melynek következtében a Kisgazdapárt a továbbiakban kemény ellenzéki politizálásba kezdett. Gömbös választási sikere azonban távolról sem eredményezte a szélsőjobb teljes politikai győzelmét, s úgy tűnt, maga a miniszterelnök sem nagyon törekszik győzelme maximális kihasználására. Lépések történtek az állami vezetésű korporatív rendszer kiépítésére, újult lendülettel folyt a NEP országos szervezése, de átütő eredmény nélkül. Korlátozott eredmények születtek szociálpolitikai téren is. A parlament által 1936-ban elfogadott hitbizományi reform 3000 holdban kívánta maximalizálni az egy kézen levő hitbizomány nagyságát és az addigi kötött forgalmú földeknek mintegy 30 százalékát kívánta ily módon - 2 0 - 3 0 év alatt - felszabadítani. Egy újabb földreform keretében 400 000 holdnyi földet kívántak paraszti kézre juttatni, szintén hosszú időtartam, 25 év alatt. Mivel a földosztást a juttatottak egy részénél más országrészbe történő áttelepítéssel kívánták összekötni, ezért a reform telepítési törvény néven vált ismertté. Az ipari munkásság esetében bér- és munkaidőrendezés kezdődött meg, amely a legkisebb munkabérek állami rögzítését és a 48 órás munkahét általánossá tételét célozta. A korábban beígért nagyszabású szociális reformok elmaradása, illetve mérsékelt formában történő megvalósulása sokat ártott a kormányfő presztízsének és népszerűségének, aki most már nem tehette meg,

hogy mindennek a hiányát Bethlenre és a konzervatívokra fogja. Az erőszakos választási kampány, valamint Gömbös diktatórikus tervei széles körű ellenzéki egységfront kialakítását eredményezték - az alkotmányvédelem jegyében melynek legfőbb célja a kormányfő megbuktatása lett. A kormányzót - aki korábban elismeréssel figyelte miniszterelnöke agilis tevékenységét elbizonytalanította, hogy számos tanácsadója és rokona szembefordult Gömbössel, akinek vezéri ambícióit, a tisztikaron belüli népszerűségét egyre féltékenyebben figyelte. A jelzett körülmények között nem meglepő, hogy a kormányfő pozícióvesztése 1936 tavaszától felgyorsult. Félreállítása így sem lett volna könnyű feladat, ám Gömböst súlyosbodó betegsége megakadályozta abban, hogy komoly ellenállást fejtsen ki. Úgy tűnt, hogy október 6-án bekövetkezett halála megtöri a jobboldali radikalizmus lendületét a politikai életben.

Tildy Zoltán

megnyitja

a kisgazdapárt kongreszszusát, 1937. A bal szélen Nagy Ferenc

A Münchenben elhunyt Gömbös Gyula koporsóját a vasútállomásra viszik, 1936. október. A menetben legelöl Hitler

Társadalmi feszültségek új politikai szerveződések

U

tólag számos kortárs adott hangot annak a véleményének, hogy Gömbössel új korszak kezdődött el a magyar politikában. Nemcsak Gömbös hozott magával egy másfajta politizálást, hanem maga a kor is változott. A válság a maga súlyos szociális konfliktusaival az állam és társadalom viszonyának újrafogalmazását igényelte. Mind szélesebb körben váltak elfogadottá azok a nézetek, amelyek a központi tervezés és ellenőrzés fontosságának hangsúlyozásával végső soron az állam hatalmát kívánták megnövelni. Az első világháború után Kelet-Közép-Európa többségében frissen alakult államaiban a gazdasági nehézségeket súlyos társadalmi konfliktusok és nemzetiségi feszültségek terhelték. A válsághelyzetből való radikálisabb kiutat a politikai rendszer teljes átalakítása jelentette, melyet eleinte csak néhány ország

követett, majd a világgazdasági válság kirobbanása után általános jelenséggé vált. Először 1926-ban Lengyelországban és Litvániában, majd 1929-ben a délszláv államban került sor az addigi, többpárti parlamentarizmus felszámolására és egy új - a végrehajtó hatalom súlyát erősítő -, diktatórikusabb államberendezkedés kialakítására. Az 1930-as években a folyamat kiteljesedett azzal, hogy 1934-ben Ausztriában és Észtországban, illetve Lettországban, 1938-ban pedig Romániában következett be az addigi, jól-rosszul m ű k ö d ő alkotmányosság felfüggesztése. A tendencia azonban nem korlátozódott a régióra. Amíg az 1920-as években egész Európát egyfajta demokratikus szellemiség uralta és a fasiszta Olaszország számított kivételnek, addig a harmincas évekre kontinensszerte a diktatórikus rendszerek különféle változatainak előretörését lehetett tapasztalni. Közülük különösen a nácizmus németországi hatalomra jutása emelhető ki. Németország esetében ugyanis Európa egyik nagyhatalmáról volt szó, melynek hagyományosan nagy kisugárzó hatása és a harmincas évekre már erős, közvetlen befolyása is volt a Duna-medence irányába. A politikai közgondolkodás Magyarországon is átalakulóban volt. A titkos választójog követelése ugyan továbbra sem vesztett erejéből, de az állami központosítás gondolata mind szélesebb körökben vált elfogadottá. A súlyos szociális gondok, a számos tennivaló között az egyéni szabadságjogok mintegy másodrendűnek, feláldozhatónak tűntek.

Hitler és Hindenburg,

1933

A közéleti diskurzusban egyre fontosabb helyet kapó társadalmi kérdések persze nem voltak újak, ami még inkább kiemelte fontosságukat. Az első világháború,

Ebéd a földeken. Agárd, 1933. Kankovszky Endre felvétele

r ' "••C- -

,,

valamint az azt követő rendezés sokak számára azt az üzenetet hordozta, hogy a magyarság csak akkor maradhat meg a szomszéd népek gyűrűjében, ha erejében és számában gyarapodik. Az ország népessége valóban mérsékelt növekedést mutatott a korszakban: a korabeli népszámlálások 1920-ban közel 8 millió, 1930-ban 8,7 millió, 1941-ben pedig - a trianoni ország területén - 9,3 millió fő népességet mutattak ki. A gyarapodás mögött viszont inkább az átlagos életkor növekedése húzódott meg, és csak korlátozott szerepet játszott benne a természetes szaporodás. A családonkénti gyereklétszám csökkenése persze nem kizárólagos magyar vonás, és általánosságban a modernizálódó társadalmak nehezen elkerülhető kísérőjelensége, korszakunkban viszont sajátos politikai töltetet kapott és a nemzet pusztulásának rémét idézte fel. Számos kortárs számára nem annyira a középosztályi rétegeknél tapasztalható gyermekszámcsökkenés, hanem a paraszti „egykézés" jelentett súlyos problémát. Egyes, főleg dél-dunántúli térségekben ugyanis a kisbirtokos családok - az esetleges birtokaprózódást elkerülendő - csupán egyetlen gyermeket vállaltak.

A paraszti egykézés nem annyira ö n m a gában vált érdekessé, hanem egy tágabb problémakörnek, a parasztság helyzetének az előtérbe kerülése révén kapott kiemelt jelentőséget. A konszolidációs politika az agrárfeszültségek megoldására nem rendelkezett részletes és mélyreható elképzelésekkel. Kisebb változások ugyan bekövetkeztek, de az 1920. évi földreform szerepe a valóban pozitív hatásúnak bizonyuló házhelyosztások mellett inkább csak a gazdaságilag igencsak sebezhető törpeparcellák szaporításában merült ki. Maga Bethlen - nem teljesen alaptalanul - úgy vélekedett, hogy az egyre erőteljesebb agrár-túlnépesedés csökkentésében leginkább az iparoso-

Szabó Dezső dedikál a könyvnapon, 1936 körül. Inkey Tibor felvétele

Szekfű Gyula a neobarokk társadalomról Szekfű nevezetes munkájában a következő társadalmi feszültséggócokat említette. Első helyen a tömeges agrárszegénységet, melyet a földosztás ügyével kapcsolt össze, utána az egyfajta látszatbéke mögé visszaszorított katolikus-protestáns felekezeti ellentétet. Harmadiknak a zsidóság társadalmi helyzetét, a kapitalizmussal való erős összefonódását emelte ki, negyediknek pedig az értelmiségen belüli nemzedéki ellentétekről, az állástalan fiatal diplomásokról beszélt. Ötödik tényezőnek a határon túlra, kisebbségi sorsba került magyarság támogatásának, a velük való kapcsolattartásnak a fontosságát taglalta. Szekfű szerint ennek az öt kérdésnek a megoldása halaszthatatlan és szűk pártpolitikán túlmutató feladat, amely nélkül a hőn óhajtott nemzeti egység sem képzelhető el.

Bál a Hungária Szálló nagytermében, évek.

1930-as

MFI-felvétel

dás és az urbanizáció kínálhat lehetőséget. 1920-ban lényegében az összlakosság 55,9 százaléka, míg 1941-ben 48,7 százaléka élt a mezőgazdaságból. Az adatok tehát arra utalnak, hogy a jelzett tendencia valóban létezett, de túlságosan behatárolt méretű volt ahhoz, hogy érdembeli áttörést hozzon: a korszak folyamán végig az agrárlakosság maradt a magyar társadalom meghatározó része. A válság általában véve is kiélezte a hazai társadalomban meglévő vagyoni-jövedelmi különbségeket, de legrosszabb helyzetbe a parasztság alsó rétegei

kerültek, különösen a mezőgazdasági munkásság. A harmincas évek első felére a magyar parasztság helyzete - a rossz szociálisinfrastrukturális körülmények, a földkérdés, a túlnépesedés következtében - ismét a közvélemény érdeklődésének előterébe került. Annál is inkább, mivel számos értelmiségi gondolkodó vélte úgy - a korszak egyik nagy hatású írója, Szabó Dezső nyomán -, hogy a parasztság a magyar társadalom gerince és sorsának alakulásától függ a nemzet egészének a jövője is. A válság alatt az értelmiség fiatalabb generációi számára ismét súlyos és közvetlen problémaként jelent m e g a tömeges munkanélküliség veszélye, ami fokozatosan bár, de az antiszemitizmus újraéledését jelentette. G ö m b ö s miniszterelnöksége átmenetileg csillapította ugyan az indulatokat, de a k o r m á n y f ő halála után egyre erősebben nyert teret középosztályi körökben. Annál is inkább, mivel a nácik németországi zsidóellenes törvényei után a nemzetközi tényezők mérséklő hatása alig, sőt az évtized végére m á r egyáltalán nem érvényesült. A korszak egyik befolyásos gondolkodója, Szekfű Gyula 1934-ben újra megjelentette korábban írt, Három nemzedék és ami utána következik című m u n k á j á t és egy újabb fejezetet is fűzött hozzá, „Trian o n óta" címmel. Ebben kemény bírálatot fogalmazott meg az 1920-as évek közállapotairól és sorra vette a magyar társadalmat gyengítő feszültséggócokat. A tekintélyelvűség, a külsőségeket egyoldalúan előtérbe helyező érintkezési szokások, az úri gondolkodás uralkodó jellegét összefoglalóan a később híressé vált neobarokk jelzővel foglalta össze. Szekfű mellett számos kortárs fogalmazott meg hasonlóan kritikus gondolatokat. Weis Isván egyik, 1930-ban megjelent könyvében átfogó és sok szempontból igen találó képet nyújtott a korabeli társadalmi rétegződésről, kiemelve a társadalom gyenge kohézióját. Matolcsy Mátyás gazdasági szakember a társadalom vagyoni-jövedelmi tagolódását, Kerék Mi-

hály a földkérdést állította elemzése középpontjába. Makkai János: Urambátyám országa címmel megjelent könyve kifejezetten a hazai középosztálynak az úriságot, a személyes kapcsolatokat előtérbe helyező gondolkodásmódjáról adott kritikus képet. Az utókorra minden bizonnyal Erdei Ferenc gyakorolta a legnagyobb hatást azzal, hogy a korabeli magyar társadalmat egy átfogó, zárt modellen keresztül kívánta ábrázolni. Szerinte a magyar társadalom három, egymástól erőteljesen elkülönülő és önmagában is tagolt részre osztható. Az egyik a történelmi-rendi tradíciók mentén szerveződött meg és a nagybirtokos erőket, valamint az „úri" középosztályt foglalta magában. A másikat a társadalom m o d e r n , polgári elemei alkották, s ide sorolta a nagytőkés csoportokat, a polgári középosztályt és a városi munkásságot. Végül - hangsúlyozta - mindkettő alatt, tőlük elkülönülve helyezkedik el a belsőleg is tagolt parasztság.

kült egyesületi élet és publicitás jellemzett. Őket nem vagy csak alig érintette meg a dualista Magyarország szellemisége, s vehemensen, gyakran erős elhivatottságtól fűtve fordultak szembe a bethleni konzervativizmussal. Korruptnak, elmaradottnak, korszerűtlennek állították be azt, gyökeres és széles körű változásokat sürgetve. Többnyire ennek a generációnak a tagjai készítették a fent jelzett társadalomkritikai munkákat is. Bár erőteljes heterogenitás és megosztottság jellemezte őket, h á r o m nagyobb csoportosulás még elkülöníthető

Az Ostende kávéház (Rákóczi út) közönsége, 1930.

MFI-felvétel

A népesség foglalkozás szerinti megoszlása a Horthy-korszakban 1920

Cselédkorzó Budapesten,

1938

Az 1930-as évek eleje belső korszakhatár abban az értelemben is, hogy felnőtt egy olyan középosztályi-értelmiségi generáció, amely a politikában és a közéletben kívánt teret nyerni. A gazdasági válság és a vele együtt jelentkező társadalmi elégedetlenség felrázta és aktivizálta őket, amit felélén-

1930

1941

Őstermelés (mezőgazdaság és bányászat)

55,9%

51,8%

48,7%

Ipar, kereskedelem, hitel, közlekedés

30,2%

32,3%

34,9%

Egyéb 13,9% (értelmiségiek, tisztviselők, nyugdíjasok, háztartásbeliek stb.)

15,9%

16,4%

Összesen

100,0% 100,0% 100,0%

Hoóz István: Népesedéspolitika és népességfe/lódés Magyarországon a két világháború között. Akadémiai Kiadó. Budapest 1970. 67-68. old.

KALOT Telepesképző Népfőiskola, 1940 körül. Bérci László felvétele

közöttük. Egy részük - reformnemzedék néven - a gömbösi politika mögé sorakozott fel, amit a kormányfő többnyire bizonyos pozíciók juttatásával honorált. így lett 1935-ben - többek között - Bornemiszsza Gézából kereskedelem- és iparügyi miniszter. Jelentős mozgalom bontakozott ki a katolikus ifjúság részéről is. Részben új folyóiratok köré tömörültek, részben az egyesületi életben bontakozott ki tevékenységük. A Foederacio Emericana az egyetemi fiatalság szociális intézményeként működött, míg a falusi fiatalság megszervezése

Paraszti táplálkozás Tardon „Tardon, mint más faluban is, a táplálkozásban nagyrészt csak a hazai termésnek van szerepe, egyébnek, az állatokon kívül, alig. Élelmiszert venni: nagyon ellenkezik a paraszti gondolkodással és nagyon nehéz, mikor a készpénz a legkevesebb... A 100 tardi gyerek étlapja arról beszél, hogy amelyik családnál gyakrabban fordul elő a krumpli vagy a bab, annak étlapja már a változatosabbak közé tartozik. A napi élelem a gazdagabbaknál rendesen a kenyér és tészta meg a szalonna és a kolbász váltogatása, a szegényebbeknél a különböző módon elkészült lisztből való étel." Szabó Zoltán: A tardi helyzet. Budapest 1936. 50. old.

az 1936-ban felállított Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületére, közismertebb nevén a KALOT-ra várt. Utóbbi az iskolán kívüli népnevelés előmozdítása érdekében meghatározó szerepet játszott a népfőiskolai mozgalom kibontakozásában. Az értelmiségi körökből elinduló szerveződések közül - különösen, ha utóéletét is figyelembe vesszük - a népi mozgalom vált a legnagyobb hatású szellemi irányzattá. A népiek, bár a közélet számos területén erőteljes változásokat tartottak szükségesnek, követeléseinek középpontjában a nemzeti megújulás alapjának tekintett parasztság szociális és politikai felemelése állt, s bármiféle megújulás kulcspontjának egy radikális földreform keresztülvitelét tartották. A középosztály egyébként sokak által óhajtott felfrissítését ugyancsak paraszti származású fiatalokkal kívánták megvalósítani. Modernizációs gondolataikat a marxista szocializmust képviselő Kelettől és a liberális demokráciát megtestesítő Nyugattól egyformán távolságot tartó harmadik, azaz magyar útként fogalmazták meg. A döntően írókból, költőkből, szociográfusokból álló népiek elsősorban szakmai munkássá-

gukba építették bele reformgondolataikat. Az irodalom és a t u d o m á n y o s szociográfia határán mozgó műveik - Illyés Gyula: Puszták népe, Szabó Zoltán: A tardi helyzet vagy Féja Géza: Viharsarok - nagy visszhangot váltottak ki. A népieket - miután csalódtak a gömbösi reformígéretekben - határozott ellenzéki alapállás jellemezte. Ennek részeként került sor 1937-ben Márciusi Front néven egy rövid életű társadalmi szervezet létrehozására. A népi mozgalomra válaszul egy másik önmagát urbánusnak nevező irányzat is megjelent, s a kettő küzdelme a hazai szellemi élet egyik m a r k á n s vonásává nőtte ki magát.

A földbirtokmegoszlás Magyarországon 1935-ben birtokcsoport 0 - 5 hold

1 184 783

birtokok nagysága

birtokok területe %-ban

1 631 246 hold

10,2

348 657

3 503 322 hold

21,8

20-100 hold

88 903

3 208 462 hold

20,0

100-1000 hold

10 994

2 929 965 hold

18,2

5-20 hold

1000-10 000 hold

986

2 382 059 hold

14,8

10 000 hold felett

84

2 426 790 hold

15,0

1 634 407

16 081 844 hold

Összesen

100

Kerék Mihály: A magyar földkérdés. Budapest 1939. 298. old.

Ezek az alakulatok a későbbiekben gyakran változtak, vezetőik - Böszörményi Zoltán, Meskó Zoltán, Festetics Sándor stb. - hatalmi ambícióitól függően, de sokáig viszonylag korlátozott társadalmi befolyással bírtak, az 1935. évi választáson mindössze két mandátumot tudtak szerezni. Az irányzat később emblematikus személyiségévé vált Szálasi Ferenc - otthagyva katonatiszti pályáját - 1935-ben jelent meg a politikai életben a Nemzeti Akarat Pártja (NAP) vezetőjeként. Ez a szerveződés ugyan rövid életűnek bizonyult, de az évtized második felében a radikális társadalmi-politikai átalakulást hirdető, erős antiszemitizmussal telített, a hitleri állam sikereitől felbuzduló nemzetiszocialista pártok jelentették a legnagyobb kihívást a kormányzatnak. A Nemzetiszocialista Párt plakátja,

1932

Az értelmiségi politizálás mellett a pártpolitikai élet is átalakulóban volt. A harmincas évek első fele az agrárbázisra építő Független Kisgazdapárt erőgyarapodásának időszaka volt. Az évtized második felében viszont új, minden addiginál erősebb és agresszívabb szélsőjobboldali irányzat jelent meg. Az 1930-as évek elejének válsághangulatában több olyan pártszerveződés jött létre, amely nyíltan a német nemzetiszocializmus példáját kívánta követni.

A népi-urbánus vita A népi mozgalom kibontakozására válaszul egy újabb értelmiségi szerveződés jött létre urbánusok néven. Utóbbiak képviselői elsősorban Ignotus Pál, Zsolt Béla, Fejtő Ferenc, Halász Gábor voltak, központi folyóiratuk pedig a Szép Szó. Az urbánusok elfogultsággal vádolták a népieket, s a kirekesztés érzetét keltette bennük, hogy utóbbiak a nemzet megújulásának zálogát a vidékben látták. Ráadásul az urbánus irók többsége zsidó származása miatt is sebezhetőbbnek érezte magát az ellentábornak a magyarságot középpontba állító elképzeléseivel szemben.

Rendszervédő kísérletek: a Darányi- és az Imrédy-kormány

G

ömbös halála után az addigi földművelésügyi miniszter, Darányi Kálmán vette át a kormány irányítását. Bár személye elfogadhatónak tűnt a kormánypárt különböző csoportjai számára, összességében véve inkább a konzervatívok emberének számított és eleinte nem is hagyott kétséget az iránt, hogy politikáját a konzervativizmus jegyében fogja alakítani. Felszámolta a pártapparátus jelentős részét, új, kevésbé centralizált szervezeti szabályzatot fogadtatott el, és a pártvezetésbe mérsékelt embereket ültetett. A kormányfő eleinte a szélsőjobboldalnak, ha nem is felszámolására, de egyértelmű visszaszorítására törekedett. 1937 folyamán puccskísérlet gyanúja miatt retorziókat léptettek életbe a Magyar Országos Véderő Egyesület ellen, sor került két nemzetiszocialista csoportosulás - a NAP és a kaszáskeresztes mozgalom - betiltására, vezetőiket pedig - Szálasi Ferencet és Böszörményi

Darányi Kálmán a Parlament folyosóián

Szálasi Ferenc a bíróság előtt, 1937. április 24.

Zoltánt - kisebb börtönbüntetésre ítélték. A szélsőjobb tisztikaron belüli térnyerésének megállítása az új honvédelmi miniszter, Rőder Vilmos feladata lett. A demokratikus erők régi követelése, a titkos választójog bevezetése mindinkább megkerülhetetlennek látszott, annál is inkább, mivel a konzervatívokat kivéve valamennyi erő támogatta azt. Utóbbiak viszont attól tartottak, hogy a titkos választójog bevezetése egy olyan radikális összetételű parlamentet eredményezne, melyben a jobb- és baloldali ellenzék jelentős szerephez jutna. Ezért a választójogot olyan reformcsomagba kívánták elhelyezni, amely minimálisra csökkentené annak esetleges n e m kívánatos hatásait. Ennek első lépéseként került sor 1937-ben a kormányzói jogkör bővítésére. Az 1937: XIX. tc. kiterjesztette Horthy halasztó erejű vétójogát - a neki nem tetsző törvényjavaslatokat mostantól két alkalommal küldhette vissza a parlamentnek megfontolás végett - és megszüntette annak lehetőségét, hogy személyét az országgyűlés felelősségre vonhassa, továbbá utódajánlási jogot biztosított a részére. A kormányzói hatalmat szabályozó 1920. évi I. tc. óta már számos alkalommal került sor a kormányzói jogkör kiterjesztésére, amelynek ered-

ményeképp H o r t h y 1937-re egyértelműen egy erős államfői hatalom attribútumaival rendelkezett. Időrendben a felsőház reformja következett. Bár számos politikai csoport szorgalmazta a felsőház összetételének átalakítását, végül csupán az intézm é n y jogkörének a kiszélesítése történt meg. A továbbiakban a második kamara kétszer is visszaküldhetett valamely törvényjavaslatot a képviselőháznak, és ha ezután sem volt egyetértés a két testület között, akkor az adott kérdésről együttes ülésen, titkos szavazással kellett dönteni. Utoljára került sor a választójogra. A nyílt szavazás megszüntetése demokratikus lépésnek tekinthető, de a titkosság kiterjesztése fejében számos korlátozásra került sor. Többek között szigorították valamelyest a választójogosultság feltételeit és bevezették a kettős szavazást. Utóbbi azt jelentette, hogy a listás választási rendszert az egész országra kiterjesztették, de vidéken meghagyták a korábbi egyéni választókörzeteket is, így a vidéki választópolgárok - szemben a nagyvárosiakkal kétszer szavazhattak. Ezzel megnövelték

a megszerezhető m a n d á t u m o k számát is, 245-ről 260-ra. Darányi szociálpolitikai téren lényegében a gömbösi úton haladt. 1938 végéig a munkásság mintegy 60 százalékát érintette a minimálbérekre vonatkozó bérrendezési folyamat. Emellett előírták, hogy

Horthy Miklós megnyitja az országgyűlést, 1939. június 14. Pobuda Alfréd felvétele Munkára váró kubikusok, 1930-as évek eleje. Kallós Oszkár felvétele

A zöldkereszt-mozgalom A számos kezdeményezés közül, amely a parasztság szociális helyzetének javítását célozta, a zöldkereszt-mozgalom tűnt az egyik legígéretesebbnek. Az 1925-ben felállított Országos Közegészségügyi Intézet széles körű programot indított a nagyvárosokban az anya-, c s e c s e m ő - és gyermekvédelem érdekében. A döntően egészségügyi program sikerei után került sor a harminc a s években az akciónak a falusi lakosságra történő kiterjesztésére, zöldkereszt-mozgalom néven. A mozgalom a védőnőhálózat kiszélesítését, az iskolai egészségvédelmet, napközi otthonok kialakítását, a gyermektáplálkozás javítását és - kisebb részben a szegénygondozást állította tevékenysége középpontjába. Bár működése sikeresnek bizonyult, hatóköre csak a falusi lakosság mintegy egyharmadára terjedt ki.

a m u n k á s o k munkaideje nem lehet hoszszabb heti 48, a tisztviselők esetében pedig heti 44 óránál. 1938-ban végre sor került a mezőgazdasági munkásság kötelező öregségi biztosítására, melynek megvalósítása a bethleni időszak óta húzódott. A falusi egészségügyi viszonyok javítása a zöldkereszt-mozgalom feladata lett. Bár az intézkedések eleinte hatásosnak tűntek, 1938 elejére a kormányzatnak új kihívásokkal kellett szembenéznie. A had-

Darányi Kálmán győri beszéde,

1938. március. MFI-felvétel

sereg elégtelen felszereltsége, gyengesége miatt fokozódó elégedetlenség alakult ki a katonai vezetésen belül. Ennek leszerelésére a miniszterelnök 1938. március 5-én a kormánypárt győri nagygyűlésén 1 milliárd pengős fegyverkezési programot hirdetett meg oly m ó d o n , hogy 600 milliót közvetlenül a hadseregnek szántak, 400 milliót pedig egyéb ipari és infrastrukturális beruházásokra kívántak fordítani. A mind jobban erősödő antiszemitizmus lecsillapítására 1938 tavaszán egy nyíltan zsidóellenes törvényjavaslat benyújtására került sor, amely a kereskedelemben, az iparban, valamint az egyes értelmiségi pályákon 20 százalékra kívánta leszorítani a zsidóság arányát. Ezek a lépések a z o n b a n inkább a k o r m á n y gyengeségét és befolyásolhatóságát, s e m m i n t erejét d e m o n s t r á l t á k . A szélsőjobb újbóli megerősödésével pedig végképp n e m t u d o t t m i t kezdeni Darányi. Amíg a baloldali és egyes konzervatív ellenzéki erők - esetenként egymással együttm ű k ö d v e - h a t á r o z o t t a n felléptek a szélsőségek ellen, addig a miniszterelnök leült tárgyalni Szálasi új p á r t j á n a k egyes vezetőivel, a n n a k érdekében, hogy a mozgalmat alkotmányos ellenzékké szelídítse. A n e m -

nyekkel sodródó miniszterelnök helyett április 3-án a kormányzónak kellett rádióbeszédében csillapítania a felzaklatott kedélyeket. Darányi végül levonva a konzekvenciát, májusban benyújtotta lemondását, amit Horthy el is fogadott.

Lázár Andor Imrédyről

Nem kell Öt évig „darányi" Szálasi azonnal meg tudja csinálnyi. Darányi-ellenes

röplap

zetiszocialista irányzat látványos aktivizálódása, valamint az a tény, hog)' Ausztriát 1938 márciusában megszállta a német hadsereg, és így a magyar állam közvetlenül határos lett a náci birodalommal, polgári körökben komoly félelmet keltett. Az egyre inkább tehetetlenné váló és az esemé-

„Rendkívül tanult, igen magas szellemi képességekkel bíró... férfi volt... Akaratát rendesen keresztül is tudta vinni azzal a sajátságos tárgyalási modorral, melynek legfőbb jellegzetessége ellenfeleinek kifárasztása volt. Ez gyakran sikerült is neki, mert képes volt étlen-szomjan a végtelenségig folytatni a tárgyalást, amikor is a másik, kevésbé szívós fél, elvesztve ellenálló képességét, fáradtan hozzájárult az ő álláspontjához. Munkatársaival szemben is kegyetlenül kíméletlen tudott lenni. Agyonfárasztotta őket, s így végül érvényre juttatta saját akaratát." Lázár Andor Visszaemlékezéseim. Ráday Gyűjtemény. Budapest 1995.

Darányi utóda - mértékadó körök szinte egyöntetű ajánlása alapján - az ambiciózus, kiváló pénzügyi szakembernek tartott és ezen keresztül jó angol kapcsolatokkal rendelkező Imrédy Béla lett. Feladata távolról sem tűnt rózsásnak, hiszen egyszerre

Volksbundisták felvonulása Cikón, 1939. április 30.

Az eucharisztikus világkongresszus Az eucharisztika oltáriszentséget jelent, azt a szentséget, melyet J é z u s az utolsó vacsorán fogyasztott. Az eucharisztikus világkongresszus az ezzel kapcsolatban rendezett katolikus ünnepség, melynek középpontjában az áldozati mise áll. Általában két-három évente rendezték meg mindig más-más országban. A magyarországi kongresszusra 1938. május végén került sor. A nagyszabású reprezentatív ünnepségsorozaton számos illusztris vendég vett részt, a pápát Pacelli bíboros, államtitkár képviselte. A nagy tömeget megmozgató ünnepségsorozat részeként közös szentáldozásokra, éjjeli virrasztásokra és éjszakai hajó-körmenetre került sor. Politikai töltetet elsősorban azáltal kapott, hogy a rendezvény szónokai elítélték az ateistának tekintett

A Szent István-év megnyitása a Parlament előtt, 1938. május 30. Kaulich

Rudolf felvétele

kommunizmust és burkoltan a nácizmust is. A Vatikán és a német állam közötti feszült viszonyt jelezte, hogy utóbbi nem engedte el Budapestre az osztrák és német katolikusokat. Az eucharisztikus világkongresszus német nyelvű plakátja

kellett összefognia az egyre jobban széthúzó kormánypárti politikusokat, szembenéznie a nemzetiszocialista mozgalommal és új szociálpolitikai reformokkal előállnia.

Ráadásul m i n d t ö b b g o n d o t o k o z o t t a hazai német kisebbség magatartása is. A n e m zetiségi vezetők m á r k o r á b b a n is többször hangot adtak elégedetlenségüknek a ma-

Az eucharisztikus világkongresszusra érkező Eugenio Pacelli bíboros üdvözlése, Budapest, 1938. május 24. Scháffer Gyula felvétele

gyar kormány asszimilációs törekvései miatt, rendszerint kevés eredménnyel. A náci állam élénk figyelemmel kísérte a hazai összlakosság közel 7 százalékát kitevő népcsoport helyzetét és egyre határozottabb kísérletet tett arra, hogy mozgalmukat a Népi Német Szövetség révén közvetlen ellenőrzése alá vonja. A kormányhoz fűződő reményeket fokozta, hogy Imrédy markáns egyéniségnek számított és mellette számos neves konzervatív politikus - Kánya Kálmán, KeresztesFischer Ferenc, Teleki Pál - kapott miniszteri tárcát. A kormányfő eleinte valóban a tőle elvárt erélyt és határozottságot mutatta. Befejezte az elődjétől örökölt reformokat, majd számos rendtörvényt fogadtatott el a szélsőjobb visszaszorítása érdekében. Szálasi hároméves börtönbüntetést kapott, sor került az egyesületi jog szigorítására, egy miniszterelnöki rendelet pedig megtiltotta a közszolgálati alkalmazottaknak, hogy rendszerellenes pártok tagjai legyenek. A nemzetiszocialista tanok ellenében fokozottabb mértékben kívánt támaszkodni a katolicizmus erejére. Az 1938-as esztendőt már korábban Szent István évének nyilvánították, májusban pedig eucharisztikus világkongresszust tartottak Budapesten.

Imrédy egyéb reformtervei lényegesen túlmutattak a hagyományos konzervatív eszméken, melyről a közvélemény a miniszterelnök 1938. szeptember 4-én, Kaposváron elhangzó beszédéből értesült. Beszédének nem annyira a tartalma a hangsúlyt a szociális kérdésekre helyezte -, mint inkább hangneme volt meglepő: forradalomról, „csodás" forradalomról beszélt, mellyel egyértelműen radikális változások szükségességére utalt. 1938 őszén

Imrédy Béla Kaposváron, 1938. szeptember 4. MFI-felvétel

Keresztes-Fischer Ferenc (1881-1948) Pécsett született, 1881 -ben. A budapesti jogi egyetem elvégzése és az államtudományi doktorátus megszerzése után, 1901-től ügyvédi gyakorlatot folytatott szülővárosában, közben a pécsi takarékpénztár jogi t a n á c s o s a lett. 1914-1918 között tartalékos tisztként szolgált. A háború után visszatért Pécsre, ahol a szerb vezetés politikai tevékenysége miatt bebörtönözte. A magyar csapatok bevonulása után, 1921-1931 között Baranya vármegye és Pécs főispánja volt. Károlyi Gyula figyelt fel tevékenységére és vette maga mellé a kormányába. 1931-1935 között előbb a Károlyi-, majd a Gömbös-kormány belügyminisztere volt. 1935-ben feltehetően magánéleti okok miatt lemondott tisztéről. 1936-1938 között a Pénzintézeti Központ elnöki posztját töltötte be. 1938-tól egészen a német megszállásig, 1944 tavaszáig minden kormányban ő kapta meg a belügyi tárcát. A Horthy-korszak második felének egyik legbefolyásosabb konzervatív politikusa, Horthy egyik tanácsadója volt. Fivére, Lajos az államfő közvetlen környezetéhez tartozott: 1935-1938 és 1939-1942 között a kormányzó Katonai

Imrédy Béla miniszterelnök beszél a parlamentben, 1938. november

Irodájának vezetőjeként tevékenykedett. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterként erélyesen fellépett a szélsőséges politikai mozgalmak - a kommunisták és a nyilasok - ellen. 1941 júniusában fenntartásait hangoztatta a Szovjetunió elleni hadba lépés kapcsán. A nácielleKeresztes-Fischer Ferenc, nesként ismert politi1935 körül. Halmi Béla felvétele kust 1944 márciusában a német biztonsági szervek letartóztatták és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945 májusában kiszabadult, de Magyarországra már nem tért vissza. Ausztriában, még a táborban szerzett betegségében halt meg.

azután m á r világossá vált, hogy a kormányfő - céljait és eszközeit tekintve mindinkább a szélsőjobb irányába csúszott el. Kormányában olyan személycseréket hajtott végre, amely a radikálisabb felfogású politikusokat juttatta vezető pozíciókba, október folyamán pedig jelezte, a ha-

gyományos törvényhozási mechanizmus helyett célszerűbb lenne a parlament kikapcsolásával, rendeletekkel kormányozni. Imrédy politikája a z o n b a n n e m nemzetiszocializmust, h a n e m inkább a régebbi fajvédő irányzat újjáéledését jelentette, de a gömbösinéi jóval t u d a t o s a b b és k o m p r o misszumképtelenebb f o r m á b a n . A radikális fordulat hátterében - bizonyos túlfűtött személyi ambíciókon túl - valószínűleg nemzetközi tényezők húzódtak meg. A korm á n y f ő úgy látta, hog)' Anglia passzivitása folytán s e m m i sem állíthatja m e g a német állam térnyerését a kelet-közép-európai térségben, Magyarországnak tehát célszerű belső reformokkal elnyerni a náci vezetők kegyét. A k o r m á n y f ő reformtervei ellenzéki és k o r m á n y p á r t i k ö r ö k b e n egyaránt éles ellenállást váltottak ki. A kenyértörésre november 23-án került sor. Miután Imrédy az országgyűlés szerepét csökkentő házszabálytervezettel állt elő, a NEP képviselőinek

egy része, 58 fő kilépett a kormánypártból, és egy ügyrendi vita során a parlament a miniszterelnök javaslatát 115:94 arányban elutasította. Az eset példa nélkülinek mondható, hiszen a korszakban még nem fordult elő, hogy egy hivatalban lévő kormányfőt a képviselőházban szavazzanak le. A történtek után Imrédy benyújtotta lemondását, de H o r t h y - a baloldali ellenzék és a kormánypártból kivált, úgynevezett disszidens politikusok megdöbbenésére ismét őt bízta meg kormányalakítással. A kormányzó vélhetően tartott attól, hogy az Imrédyt megbuktató szövetség túlságosan heterogén ahhoz, hogy tartósan együtt tudjon kormányozni, ráadásul a szóba került kormányfőjelöltek - Teleki és KeresztesFischer - húzódoztak a feladat vállalásától.

Értelmiségiek a zsidókérdésről Az első zsidótörvény-javaslat beterjesztése után 1938 májusában a hazai közélet 59 neves résztvevője - politikusok, újságírók, művészek, tudósok - felhívást tett közzé „A nemzet lelkiismeretéhez" címmel. A nyilatkozatot aláírók határozottan tiltakoztak a faji diszkrimináció ellen. A magyar közélet megosztottságát jól mutatja, hogy a tekintélyes szám ellenére számos neves személyiség aláírása hiányzott, és a későbbi antiszemita törvényeknél ilyen akciókra már nem is került sor.

Imrédy újabb miniszterelnöki kinevezése után nagy lendülettel és immár leplezetlenül foghatott hozzá tervei megvalósításához. Társadalmi téren két, nagy horderejű elképzeléssel állt elő: az egyik a zsidóság közéleti-gazdasági szerepének újabb, drasztikus korlátozását kívánta megvalósítani, míg a másik a földbirtok arányosabb megoszlása érdekében paraszti kishaszonbérletek kialakítására irányult. Meglehetősen gyenge parlamenti bázisa ellensúlyozására pedig 1939 januárjában egy

új társadalmi szerveződést hívott életre, Magyar Élet Mozgalom néven. Ezekkel a próbálkozásokkal sem sikerült azonban pozícióját megerősítenie. Annál kevésbé, miután a nemzetiszocialista aktivisták által 1939. február 3-án, a budapesti Dohány utcai zsinagóga ellen végrehajtott bombamerénylet élesen rámutatott a kormánynak a szélsőjobboldali ellenzékkel szembeni gyengeségére. Végül Imrédy leváltásához az ürügyet az szolgáltatta, hogy ellenzéki politikusoknak sikerült bebizonyítaniuk egyik felmenőjének zsidó származását. A nyilvánosságra került bizonyítékok hatására Imrédy február 15-én beadta lemondását, amit a kormányzó rögtön elfogadott.

Teleki Pál a Táj- és Népkutató

Központ által rende-

zett kiállítás a

megnyitóján

Károlyi-palotában,

1938.

november 23.

Egy kiállítás margójára A harmincas években a közbeszédnek egyre fontosabb témája lett a parasztság rossz szociális helyzete, egy nagyszabású földreform szükségességének hangsúlyozása. A kormányzat egy új intézmény felállításával kívánta saját irányítása alá vonni a szociográfiai kutatások ügyét. A Táj- és Népkutató Központ munkájában kiváló szakemberek - Györffy István néprajztudós, Magyary Zoltán a közigazgatás-tudomány professzora - kapcsolódtak be, a vezetést pedig Teleki vállalta magára. A központ 1938. november végén nagyszabású kiállítást rendezett meg „A földbirtok helyzete Magyarországon" cimmel. A kiállítás óriási vihart kavart azzal, hogy - a tudományos közegen túllépve - a birtokmegoszlás negatívumait és közvetve a földreform témáját helyezte előtérbe. A nagybirtokos és agrárius körök tiltakozásának engedve Teleki azután gyorsan bezáratta a rendezvényt.

A nagyhatalmi erőviszonyok átrendeződése és Magyarország A világgazdasági válság olyan változásokat indított el, amelyek végül teljesen átalakították a magyar állam kapcsolatait. Nagy-Britanniát lekötötték saját belső nehézségei, melynek hatásaként amúgy sem túl nagy érdeklődése a Dunamedence iránt tovább csökkent. Eleinte - 1930 körül - úgy tűnt, hogy a térség egyébként is legbefolyásosabb nagyhatalma, Franciaország tovább erősítheti pozícióit. Itt ugyanis a válság csak erős késéssel jelentkezett. Egy ideig Párizs lett Európa pénzügyi központja, s Budapest is innen remélte a h ő n áhított hiteleket. Ezzel magyarázható, hogy a Károlyi-kormány, bár alapjában véve a bethleni külpolitika útján haladt, mégis kiemelt jelentőséget tulajdonított a francia kapcsolatnak. Pár év múlva azonban a válság Párizst is elérte, s ez hosszú táv-

Mussolini beszél Rómában, 1934. április 25.

ra lecsökkentette Franciaország külpolitikai aktivitását a kelet-közép-európai térségben. A nem várt események következtében még hangsúlyosabbá vált Olaszországnak mint első számú szövetségesnek a jelentősége. Róma aktivitása és támogatása sem feledtethette azt a tényt, hogy Olaszország a nemzetközi diplomáciában meglehetősen korlátozott súllyal bírt és gazdasági tekintetben csak erősen behatárolt segítséget nyújthatott Magyarország számára. A legnagyobb horderejű változás Németországban következett be, ugyanis Streesemann halála, m a j d 1930-ban a Brüning-komány hatalomra jutása külpolitikai irányváltást eredményezett. Berlin nagyhatalmi pozícióit i m m á r n e m megegyezéses módszerrel, h a n e m a franciákkal való nyíltabb konfrontáció felvállalásával próbálta elérni.

Hitler megérkezik a Reichstag megnyitására, 1934. július 17. Keleti

Befolyása növelésének egyik legfontosabb színterét - a régebbi Mitteleuropa tervek felelevenítésével - a Duna-medencében látta. A növekvő német érdeklődésnek kedvező alapot jelentettek páratlan külkereskedelmi lehetőségei. Bár a térség államai pénzügyileg Londontól és Párizstól függtek, egyedül Németország tudta a kelet-középeurópai térség agrárfeleslegét felvásárolni. Berlin külpolitikai mozgásterét ugyanakkor jelentős mértékben korlátozta, hogy - másokhoz hasonlóan - Németország is súlyos belpolitikai és gazdasági válságba süllyedt. Ebből csak 1933 januárja, azaz Hitler és a nemzetiszocializmus hatalomra jutása után sikerült kikerülni, amit fokozódó külpolitikai aktivitás jelzett. Hitlerrel együtt azonban újabb koncepcióváltás következett be, s a H a r m a d i k Birodalom - a Drang nach Osten jegyében - már a régió teljes politikai és gazdasági alávetését jelölte meg távlati célként. Az 1930-as évek elején számos középés nyugat-európai politikus a térség reintegrálásában, a szorosabb együttműködés gondolatában látta a válságból való kilába-

lás útját. A sort 1931-ben Németország nyitotta meg a német-osztrák v á m u n i ó val, ami azonnal kiváltotta a nyugati hatalmak heves ellenállását. 1931 novemberében az ismert cseh politikus, Benes vetett fel egy csehszlovák-magyar-osztrák, m a j d rövidesen Anglia javasolt egy, a régió hat országát tömörítő vámuniót. A legnagyobb horderejűnek Tardieu francia miniszterelnök 1932-ben nyilvánosságra hozott terve tűnt, amely öt államot - köztük Magyarországgal - kívánt egységes gazdasági blokkba tömöríteni. A különböző integrációs elképzelések azonban sorra kudarcot vallottak és idehaza sem váltottak ki pozitív visszhangot. A magyar politikai elit túlnyomó része ugyanis status quo alapon, azaz a revízió kérdésének figyelmen kívül hagyásával - nagyhatalmi nyomás nélkül - nem volt hajlandó semmiféle szélesebb, tartós együttműködésben részt venni. A külső kényszer azonban a nagyhatalmi érdekellentétek miatt hiányzott. Különösen Berlin ellenezte az integrációs terveket, mivel azokból - némi joggal németellenes politikai élt olvasott ki. Még

Sajtóiroda

A Pesti Napló képes mellékletének címlapja Gömbös Gyula római látogatásakor, 1934. március 18.

Beksadian, az első szovjet követ megérkezik Budapestre, 1934. december

A sokféle regionális együttműködési tervből végül csupán az valósult meg, amely mögött komolyabb közös érdekek húzódtak meg. Róma kezdeményezésére 1934 márciusában sikerült tető alá hozni egy olasz-magyar-osztrák úgynevezett hármas egyezményt, amely gazdasági és politikai téren szorosabbra kívánta fonni az érintett államok közötti együttműködést.

a legjobban előkészített Tardieu-terv is csupán Anglia eléggé visszafogott támogatását bírta. 1933-ban Mussolini egy újfajta megoldási javaslattal, a négyhatalmi pakt u m néven ismertté vált elképzeléssel állt elő, amely a gazdasági együttműködés kérdését részleges határrevízióval kapcsolta volna össze. Az olasz diplomácia sem tudott azonban elegendő nemzetközi támogatást szerezni javaslatához, így az a többi kísérlet sorsára jutott.

A magyar kormányzat - érzékelve a változásokat - nagy reményeket fűzött a német kapcsolathoz, s ennek kifejezéseként Gömbös volt az első külföldi államférfi, aki 1933 júniusában Hitlerhez látogatott. Berlin azonban csak igen mérsékelt hajlandóságot mutatott Budapest támogatására. A két fél között egyetértés volt abban, hogy a versailles-i békerendszert felül kell bírálni, de Hitler kereken kijelentette, hogy a magyar revíziós igényeket csupán Csehszlovákia ellenében támogatja. Gazdasági téren a német vezetés kész volt megnyitni piacát a magyar agrártermékek előtt, de attól már elzárkózott, hogy komolyabb szerepet vállaljon a magyar hadsereg felfegyverzésében. Néhány egyéb tényező pedig tovább rontotta a magyar külpolitika helyzetét. A független Ausztria f e n n m a r a d á s á b a n érdekelt Olaszország meglehetősen ingerülten figyelte a náci vezetés egyre nyíltabb törekvéseit az osztrák-német egyesülés, az Anschluss megvalósítására. Róma ebben odáig ment, hogy 1935-ben kész volt Franciaországhoz közeledni, a versailles-i békerendszer védelme alapján. Ezzel szemben kedvező fejleményként értékelhető, hogy a Gömböskormány 1934 februárjában felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, jóllehet az együttműködésben rejlő lehetőségeket továbbra sem sikerült kihasználni. Miután Magyarország pozíciója érdemben nem módosult, az újabb nemzetközi botrányok elsimításában csupán a hagyományos olasz-angol támogatásra lehetett számítani. 1933-ban ismét egy Magyarországnak szánt illegális olasz fegyverszállítmány napvilágra kerülése okozott kínos pillanatokat az érintettek számára, később

pedig a marseille-i merénylet került a nemzetközi diplomácia érdeklődésének homlokterébe. 1934 októberében horvát merénylők meggyilkolták Sándor jugoszláv királyt és Barthou francia külügyminisztert. A vizsgálat során Budapest felelőssége is felmerült, miután a merénylők korábban Magyarországon tartózkodtak, de a Népszövetség Tanácsa végül n e m hozott a magyar kormányt súlyosan elmarasztaló ítéletet.

Sándor Jugoszláv király és Barthou francia külügyminiszter Marseille-ben,

a

merényletelőtt,

1934. október 11.

A meglehetősen összekuszálódott nemzetközi helyzet Darányi kormányfősége idején jelentős mértékben átalakult. Olaszország északkelet-afrikai - abesszíniai - terjeszkedése miatt eltávolodott a nyugati hatalmaktól és Németország felé közeledett, amely az 1936 októberében megkötött együttműködési megállapodással öltött konkrét formát. A náci birodalom látványos gazdasági, katonai és külpolitikai sikerei azonban egyértelművé tették, hogy a formálódó BerlinRóma-tengelyben a hatalmi túlsúly egyre inkább az előbbi javára tolódik el. Ausztria 1938. márciusi, Németország általi bekebelezése után még jobban megerősödött a német diplomácia befolyása Magyarországra.

Jankapuszta és a marseille-i merénylet 1931-ben a Horvátország függetlenségéért küzdő radikális usztasamozgalom - a magyar kormány hallgatólagos tudtával egy közel 300 holdas birtokot bérelt a Somogy megyei Jankapusztán. A terület, ahol mintegy 50 fős csoport tartózkodott, részben menedékként szolgált horvát katonaszökevények számára, részben az usztasák kiképzőtábora volt. Bár a tábort még jóval a merénylet megtörténte, 1934. október 9-e előtt felszámolták, annak léte utóbb nyilvánosságra került, és a magyar kormánnyal szembeni vizsgálat egyik fontos elemét képezte.

Az új helyzetre adott válaszként lényegében három külpolitikai irányzat alakult ki a magyar politikai életben. A hivatalos irányvonalra egyébként érdembeli befolyást nem gyakorló baloldali pártok, főleg a szociáldemokraták és a liberális demokraták, teljes egészében elutasították az együttműködést a náci Németországgal és - összekapcsolva az ország belső demokratizálásával - változatlanul a nyugati kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták. A velük élesen szemben álló szélsőjobboldali erők örömmel üdvözölték a Berlin-Rómatengelyt, és úgy vélték, hogy ez a szövetség önmagában elegendő segítséget nyújt minden külpolitikai, főleg revíziós célkitűzés megvalósításához. A konzervatív politikai elit - köztük Bethlen István és a külügy-

Hitler fogadása Bécsben, 1938. március 15.

Magyar-cseh tárgyalások Komáromban, középen Kánya Kálmán, 1938. október. MFI-felvétel

podásra került sor a kisantant államokkal, majd elhárította Hitler azon kérését, hogy katonai támadással legyen kezdeményezője a csehszlovák állam feldarabolásának.

Az első bécsi döntés

Az első bécsi döntés, 1938. november 2. MFI-felvétel

minisztériumot 1933-1938 között irányító Kánya Kálmán - szintén elkerülhetetlennek és kívánatosnak tartotta a tengelyhatalmakkal való szorosabb kapcsolatot, de egyúttal annak hátrányos következményeit is számításba vette. Németország túlzott megerősödésétől, annak veszélyeitől tartva fontos kérdésként kezelte az Angliához fűződő jó viszonyt. Bethlen István már 1933-as angliai előadó körútján figyelmeztette a helyi közvéleményt, hogy a közeljövőben „Közép-Európa kis népeire vagy a keleti szláv óriás fog kezet emelni, vagy a germán Drang tiach Osten, vagy egymással megegyezve mindkettő." A Darányit követő Imrédy-kormány eleinte mérsékeltebb, kiegyensúlyozottabb külpolitikai vonalat igyekezett követni. Jórészt angol ösztönzésre 1938 augusztusában részleges, bár életbe nem lépő megálla-

„1. A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területek a csatolt térképen vannak megjelölve. A határok helyszíni megvonása a magyar-csehszlovák bizottság feladatát képezi. 2. A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és november 10-éig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar-csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania. 3. A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor rendes állapotukban meghagyassanak." Halmosy Dénes: Nemzetközi szeaődések 1918-1945. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest 1966. 440-441 old.

Az 1938. szeptember végén, M ü n c h e n ben megtartott négyhatalmi konferencián a részt vevő nyugati államok végül áldásukat adták ahhoz, hogy Csehszlovákia egy része, a döntően németek lakta Szudéta-vidék, a náci államhoz kerüljön. A versailles-i békerendszert nyíltan felmondó müncheni döntés a magyar revíziós igényeket illetően közvetlen tárgyalásokat javasolt Prága és Budapest között. Miután az októberben lezajlott magyar-szlovák tárgyalások, főleg egyes városok - Kassa, Munkács stb. - hovatartozása miatt kudarcba fulladtak, az érintett felek a nagyhatalmakhoz fordultak. A vitás ügyben a nyugati államok érdektelensége mellett olasz-német döntőbírásko-

dásra került sor. A november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban meghozott döntés alapvetően etnikai jellegű volt, melynek révén 11 927 négyzetkilométernyi határ menti terület került vissza Magyarországhoz. Ügy, hogy az ott élő 1,1 millió lakosnak - magyar statisztikák szerint - túlnyomó része, 86,5 százaléka magyarnak vallotta magát. A korabeli hazai közvélemény eufórikus ö r ö m m e l fogadta a jelentős magyar revíziós sikert, s - többek között - a neves író és költő, Babits Mihály is versben üdvözölte az északi területek visszatérését. Ugyanakkor ezzel még szorosabbá vált a magyar külpolitika elkötelezettsége - elsősorban - Németország irányában, annál is inkább, mivel a magyar k o r m á n y távlatilag ú j a b b területek visszaszerzésével számolt. Közvetlen hatásaként került sor Kánya Berlin által szorgalmazott lemondására, valamint 1939 elején Magyarországnak a náci vezetés által még 1936-ban életre hívott, eredetileg szovjetellenes szövetségéhez, az Antikomintern Paktumhoz való csat-

Füleken a helyi lakosság a bevonuló magyar csapatokat várja, 1938

( m m . i

lakozására. 1939-re tehát a n é m e t - m a g y a r viszony, illetve függőség alakulása a b u d a pesti kormány számára kiemelt jelentőségű problémává nőtte ki magát.

Felhívás Budapest lakosságához a felvidéki bevonulás alkalmából

Esterházy János gróf (1901-1957) Nagy történelmi múlttal rendelkező, katolikus arisztokrata családban született 1901-ben. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte el. Az első világháború befejeződése után hazatért és felvidéki birtokain gazdálkodott. A birtokait is érintő csehszlovákiai földreform végrehajtása során kapcsolódott be a kisebbségi magyarság politikai küzdelmeibe és egyre jelentősebb pozíciókba került. 1932-ben a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga és az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választották. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke lett. Pártvezetőként a mérsékeltebb, kompromisszumkereső politika híve volt. A revíziós területgyarapodások alkalmával az adott országrészben korábban tevékenykedő magyar politikusok rendszerint áttették tevékenységük helyszínét az anyaországba. Esterházy azonban a rendhagyó kivételek közé sorolható: az első bécsi döntés után szlovák területen maradt és az ottani, mintegy 30 000 fős magyarság érdekeinek képviseletét vállalta fel. Ellenzéki politikusként számos kisebb-

Esterházy János az íróasztalánál. MFI-felvétel

ségi társadalmi intézmény létrehozásában vett részt. 1942-ben sikerült létrehoznia a Szlovenszkói Magyar Kulturális Egyesületet. Nyilatkozataiban elhatárolódott a nemzetiszocialista eszméktől, sőt 1942-ben a szlovák parlament egyedüli képviselőjeként a zsidóság kitelepítése ellen foglalt állást. A második világháborút követően előbb a Szovjetunióban, majd Csehszlovákiában állították bíróság elé. Az ellene hozott halálos ítélet 1949-ben életfogytiglani börtönre módosult. 1957-ben, a mirovi rabkórházban halt meg.

A világháború árnyékában A szélsőjobb szorításában: Teleki második kormánya • Semlegesség és revízió • 97

A szélsőjobb szorításában: Teleki második kormánya

T

eleki személyében egy ismert és tapasztalt közéleti ember került a korm á n y élére, olyan, akiről joggal lehetett feltételezni, hogy sem gyengeségből, sem tudatosan n e m csúszik el szélsőséges irányba. Teleki - meggyőződéses konzervatívként - valóban elutasította a diktatúrákat és a külföldi minták átvételével a hazai tradíciókat, a Szent István-i állameszmét állította szembe. Ugyanakkor konzervativizmusa számos tekintetben különbözött a Bethlen által képviselttől és - a közhiedelemmel ellentétben - a két politikus személyes téren sem állt szoros kapcsolatban egymással. Teleki egyértelműen antiliberá-

Nagy történelmi múlttal rendelkező családból származott, a Telekiek katolikus ágából. Középiskoláit a budapesti piarista gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetem állam- és jogtudományi karán folytatta, államtudományi doktorátusát 1903-ban szerezte meg. 1904-ben közigazgatási pályára lépett, egy évvel később parlamenti képviselő lett. A politikai helyett érdeklődése a földrajztudomány felé fordult, első nagyobb munkája 1909-ben jelent meg. 1918-1920 folyamán tevékenysége a magyar béke-előkészítés körül koncentrálódott, de a Tanácsköztársaság alatt részt vett a bécsi ellenforradalmi csoport munkájában is. Irányítása mellett készültek el a magyar békedelegáció statisztikai és térképészeti anyagai. 1920-ban a Simonyi-Semadam-kormányban külügyminiszter, 1920-1921-ben miniszterelnök. Rövid első kormányfőségéhez elsősorban társadalompolitikai reformok kapcsolódnak. IV. Károly első visszatérési kísérletét követően visszavonult a politikai életből és tudományos, oktatói és ifjúságnevelői munkájára koncentrált. 1925-1926 folyamán neve összefüggésbe került

lisnak vallotta magát és szakítani kívánt azzal a politikusi mentalitással, amely szinte kizárólag a parlamenti m u n k á r a koncentrált. Egy szélesebb, d ö n t ő e n vallási alapokon nyugvó társadalomszervező m u n k á b a kezdett, melybe beletartozott a korporativizmus egyfajta keresztényszocialista értelmezése éppúgy, m i n t a cserkészet, a különböző katolikus egyesületek támogatása, vagy a Táj- és N é p k u t a t ó Központ felállítása. Fel- és elismerte a szociális kérdés fontosságát, ugyanakkor nyitott volt a parlament szerepét csökkenteni k í v á n ó „koreszmék" iránt és elfogadta az egyéni szabadságjogok szűkítésének gondolatát is, a m i d ö n t ő e n

a frankhamisítási üggyel. A két világháború közötti magyar szellemi elit agilis és befolyásos alakja volt, 1930-ban az elsők között kapta a meg a legmagasabb kitüntetésnek számító Corvin-láncot. A politikai életbe az Imrédy-kormány vallás- és Teleki Pál, 1934 közoktatásügyi minisztereként tért vissza, 1938-ban. 1939-1941 között kormányfő volt. Belpolitikai téren elhatárolódott a nemzetiszocialista szélsőségektől, de alapvetően konzervatív politikája számos korlátozást hozott - főleg a zsidósággal szemben - a szabadságjogok terén. Külpolitikai téren újabb revíziós sikerek és az ország semlegességének feltétlen megőrzése jellemezte tevékenységét. 1941. április 3-án - látva, hogy a tervezett Jugoszlávia elleni háború a semlegesség elvesztésével jár öngyilkos lett.

Teleki és a cserkészmozgalom Teleki Pál közéleti aktivitása első miniszterelnökségének vége 1921 tavasza - után a politika helyett más területek felé fordult. A jövő vezető rétegének kialakítása, a „nemzetnevelés" szempontjából különös fontosságot tulajdonított a cserkészmozgalomnak. A cserkészet még a század elején honosodott meg Magyarországon - angol mintára -, de igazi fellendülése a két világháború között következett be. Ifjúságnevelő mozgalomként működött, amely vallásosságával, új nevelési módszereivel - nagy hangsúlyt helyeztek a táborozásra, a sporttevékenységekre inkább elit, mintsem tömegszervezetként működött. Teleki 1923-ig főcserkészként az első számú vezetőnek számított, de informális szinten utána is ő irányította a mozgalmat. Sokat tett annak fellendítése érdekében, 1933-ban ő szervezte meg a gödöllői cserkész-világtalálkozót. A szervezethez való kötődését egész életében büszkén vállalta, amit jól mutatott, hogy az első bécsi döntés után - 59 évesen, miniszterként - cserkészegyenruhában vett részt a felvidéki területekre történő bevonuláskor. A cserkészet a második világháború éveiben teljesen háttérbe szorult az általános katonai kiképzés részének tekintett leventemozgalommal szemben, majd 1944-ben a nyilasok - annak A gödöllői cserkész-világtalálkozóra kiadott angol gyökereire hivatkozva - betiltották működését. képeslap

a zsidóellenes diszkrimináció támogatását foglalta magában. Miniszterelnökként igencsak leszűkítette a mozgásterét azzal, hogy n e m kívánt egyértelműen elhatárolódni elődjétől, sőt eleinte i n k á b b a folytonosságra helyezte a hangsúlyt, amit azzal is kifejezett, hogy átvette elődje minisztereit. Első lépésként elfogadtatta a parlamenttel a második zsidótörvény-javaslatot. Ez a zsidók számarányát az értelmiségi pályákon és az állami szférában 6 százalékra, a kereskedelmi és ipari vállatoknál, a sajtóban és a színházaknál pedig 12 százalékra kívánta csökkenteni. A zsidóságot m á r n e m vallási, h a n e m faji alapon határozta meg: azokat is zsidónak tekintette, akiknek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A reform miután az asszimilánsok és kikeresztelkedettek széles tömegeit érintette - kiváltotta a történelmi egyházak és bizonyos konzervatív körök ellenkezését, ami azonban csupán arra volt elégséges, hogy valame-

lyest bővítse a törvény hatálya alól kivontak körét. Sorrendben a kormánypárt helyzetének stabilizálása következett. Teleki n e m fogadta vissza a korábban kivált, úgynevezett disszidens képviselőket, inkább az imrédystákra kívánt támaszkodni. Miután a Ma-

Teleki Pál miniszterelnök beszél a MÉP országos tanácsának ülésén a Nemzeti Lovardában, 1940. december

Zsidóság és kultúra Az antiszemita rendelkezések következtében csökkenteni kellett a kultúra és a szórakozás különböző területein a zsidóság jelenlétét, s ennek gyakorlati végrehajtása mutatta csak meg igazán a veszteségek méreteit. Ellehetetlenült helyzete folytán emigrációba kényszerült a harmincas évek magyar filmjeinek - köztük a Hippolit, a lakájnépszerű komikus színésze, Kabos Gyula. Kiderült, hogy az egyik legnépszerűbb irredenta dal - a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" - zeneszerzője és szövegírója is zsidó. Kozma Miklós a Magyar Rádió elnöke fel is hívta az illetékesek figyelmét arra, hogy a zsidótörvények maradéktalan végrehajtása a rádió műsorainak komoly színvonalcsökkenésével járhat.

A nyilaskeresztes pártot népszerűsítő

bélyeg

gyar Élet Mozgalmat beolvasztotta a kormánypártba, amely egyúttal felvette a Magyar Élet Pártja nevet, kérésére Horthy feloszlatta a törvényhozást. Az 1939. május végén megtartott választások a MÉP elsöprő többségét hozták. A választási sikerre imm á r teljesen titkos választójog mellett került sor, ami arra utal - bizonyos manipulatív eszközök változatlan használata mellett -, hogy a kormányzat főleg a társadalom felső és középső rétegeiben számottevő bázissal rendelkezett. A kormánypártból a régi bethleni garnitúra gyakorlatilag kiszorult, a képviselők t ú l n y o m ó része a jobboldali radikalizmus hívei közül került ki, s eleinte a k o r m á n y f ő is csupán egy behatárolt csoport feltétlen támogatására számíthatott. A választások nagy vesztese ellenzéki oldalon ugyancsak a konzervatív tábor, valam i n t a baloldal lett. A disszidensek ú j o n n a n létrehozott szervezetei egyértelműen megbuktak, az Egyesült Keresztény Párt csak

Szavazólap, 1939

a kormányzat támogatásának köszönhetően t u d o t t talpon m a r a d n i , maga Bethlen pedig - n e m indulva a választásokon - a fels ő h á z b a n politizált t o v á b b . A Szociáldem o k r a t a Párt a m a g a 5 m a n d á t u m á v a l a korszak legrosszabb eredményét érte el, de pozícióvesztést könyvelhetett el a k o r á b b a n még k o m o l y erőt képviselő Független Kisgazdapárt is. Velük s z e m b e n a k ü l ö n b ö z ő nemzetiszocialista p á r t o k és politikusok látványos előretörése következett be azzal, hogy összesen 49 m a n d á t u m h o z j u t o t t a k . Igaz a belügyminiszter az egyébként b ö r tönben ülő Szálasi m o z g a l m á t m é g februárban betiltotta, de az Nyilaskeresztes Párt néven újjászerveződött és a megszerzett 31 m a n d á t u m m a l a szélsőjobboldali ellenzék meghatározó erejét alkotta. A nemzetiszocialisták d i n a m i k u s előretörése számos tényezőre vezethető vissza. Egyrészt kedvezőnek t ű n t számukra a nemzetközi helyzet, hiszen idehaza s o k a n feltételezték, hogy

Hitler e l ő b b - u t ó b b hatalomra segíti magyarországi elvbarátait. Az események azonban idővel m e g m u t a t t á k , hogy Berlin, amíg a hivatalos vezetés nagyjából teljesíti kívánságait, n e m gondolkodik erőszakos hatalomváltásban. Másrészt a nyilasoknak sikerült - erőteljes szociális radikalizmusuk révén számottevő kispolgári és munkásbázisra is szert tenniük. Bethlen keserűen állapította meg a választási k a m p á n y alatt, hogy „ma nemzeti próféta csak az... aki a nemzeti érdek szent nevében zsidót früstököl, grófot

ebédel és lefekvés előtt minden földet és vagyont szétoszt, ami nem az övé." A folyamat utolsó elemeként a kishaszonbérleti törvényjavaslat elfogadására került sor. Ez mintegy 1,3-1,5 millió hold föld felosztását tervezte egyfajta tartós bérleti rendszer keretében, úgy, hogy az első 10 évben évente legalább 100 000 hold kerüljön kiosztásra. Az elfogadott, de utóbb - a háborús helyzetre való hivatkozással végre nem hajtott földreform mellett számos egyéb társadalompolitikai lépésre ke-

A kormányzó és a nyilasok A kormányzó a választási siker ellenére sem becsülte sokra a nemzetiszocialista ellenzéket, és ennek a véleményének időnként látványosan adott hangot. 1939. március 15-én az operaházi díszelőadáson néhány nyilas pártszolgálatos hangosan tüntetett Szálasi mellett, mire Horthy személyesen rohant oda rendet teremteni közöttük. A jelen lévő amerikai nagykövet szerint a kormányzó puszta kézzel és felindultan támadt a tüntetőkre. Szálasi iránti megvetését egyébként azzal próbálta kifejezni, hogy a nyilas vezért - egészen 1944-ig - nem volt hajlandó kihallgatáson fogadni.

Képviselőházi választások, 1939

Az ONCSA 1940-ben került sor az Országos Nép- és Családvédelmi Alap létrehozására. Az Alap a vidéki, szegény helyzetű sokgyerekes családok szociális támogatását, egzisztenciális helyzetük megerősítését tűzte ki célul. Bár a támogatásnak többféle formája létezett, kulcselemének mégis egy nagyszabású lakásépítési akció bizonyult. Ennek keretében 1940-1944 között 12 000 lakást építettek fel. Az Alap működését az Országos Szociális Felügyelőség irányította, melynek részeként rendszeresen ellenőrizték az ONCSA-telepeken lakók életmódját és gazdálkodását.

rült sor. Az 1940. évi XX. tc. általánossá és kötelezővé tette - az addigi 4, illetve 6 helyett - a 8 osztályos népiskolát, ösztöndíjak és kollégiumok révén pedig erőfeszítések t ö r t é n t e k a paraszti és m u n k á s s z á r m a zású fiatalok bekapcsolására a felsőfokú oktatásba. A legnagyobb horderejű szociálpolitikai r e f o r m n a k az 1940-ben felállított Országos N é p - és Családvédelmi Alap ( O N C S A ) bizonyult, amely számos m ó d o n próbálta segíteni a vidéki, szegény sorsú nagycsaládosok helyzetét. A Teleki-korm á n y szociálpolitikai lépéseihez elsősorban az ország kedvező gazdasági helyzete bizto-

Bauxitbánya

környéke,

1940-es évek

sított megfelelő hátteret. A világháború egyelőre közvetlenül nem érintette az ország területét, és a semleges pozíció következtében komolyabb külkereskedelmi korlátozásokra sem került sor. Az a h á b o r ú s h a d i k o n j u n k t ú r a , melyet lényegében a győri p r o g r a m indított el, töretlenül tartott, s az ipari termelés 1938-1943 között 38 százalékos növekedést produkált. Mindezek e r e d m é n y e k é p p a korábbi piacgondok sem jelentkeztek és a munkanélküliség m i n t feszítő társadalmi p r o b l é m a megszűnt. A hadigazdasághoz szorosan k ö t ő d ő területek kohászat, gépgyártás, közlekedési eszközök gyártása és vegyipar - mellett hazai nyersanyagbázisra épülve olyan új ágazatok jelentek meg, m i n t az a l u m í n i u m k o h á s z a t és a stratégiai fontosságúvá váló kőolajbányászat, valamint feldolgozás. Az é r e m másik oldalaként viszont egyre k o m o l y a b b g o n dot jelentett, hogy N é m e t o r s z á g m i n d kevésbé t u d o t t fizetni a kiszállított árukért, melynek következtében n ö v e k v ő m é r t é k ű külkereskedelmi klíringadósságot halmozott fel. A rendkívüli viszonyok a m i n d e n n a p o k b a n leginkább a lassan n ö v e k v ő á r u h i á n y és az első világháborút idéző jegyrendszer révén éreztették h a t á s u k a t . A T e l e k i - k o r -

many ugyanis - a közellátás zavartalanságának biztosítása érdekében - 1940-ben bevezette bizonyos áruféleségek, többek között a zsír és a cukor esetében a jegyre történő árusítást.

Imrédy Béla a Magyar Megújulás Pártjának székháza előtt, 1940. Jánosffy Endre felvétele

A Teleki-kormánynak többnyire egy lojális, visszafogott politikát folytató baloldali ellenzékkel kellett szembenéznie, annál is inkább miután a baloldali pártok első számú ellenfelüknek egyértelműen nem a kormányzatot, hanem a nemzetiszocialista ellenzéki csoportokat tekintették. A kormánypárton belül és kívül erős pozíciókkal rendelkező szélsőjobbal szemben Teleki éles és többnyire sikeres küzdelmet folytatott. Maga mögött tudva Horthy támogatását, fokozatosan megszabadult radikálisabb beállítottságú miniszterei egy részétől - köztük Kunder Antaltól és Jaross Andortól -, és Imrédy pozíciója a párton belül is meggyengült. A volt miniszterelnök végül - türelmét vesztve - 1940 októberében 19 hívével együtt kilépett a kormány-

pártból és önálló pártot alakított Magyar Megújulás Pártja néven. A nyilas mozgalom az ősz folyamán megerősödött azáltal, hogy a kormányzat - kedvezni kívánván a németeknek, kiengedte a börtönből Szálasit, és hatályon kívül helyezte azt a rendeletet, amely megtiltotta a közalkalmazottak számára a mozgalomhoz való csatíakozást. A közeli hatalomátvétel esélyeit növelendő létrehozták a nemzetiszocialista pártok szövetségét és hatalmas méretű bányászsztrájk szervezésébe fogtak. A remélt német támogatás azonban elmaradt - Berlin nem kívánta a térség nyugalmát felborítani egy bizonytalan kimenetelű hatalomátvétel kierőszakolásával s a Teleki-kormány túlélte a válságos helyzetet. A szélsőjobboldal bizonyos fokú visszaszorítását megkönnyítette, hogy a második világháború kitörése után - a súlyos nemzetközi helyzetre hivatkozva - elsőrendű szemponttá vált a belpolitikai stabilitás megőrzése. A végrehajtó hatalom súlyának,

Budapesti zsírjegy, 1940

Szálasit virággal üdvözlik kiszabadulásakora szegedi Csillag börtönből, 1940

Az 1939: II. tc. a Legfelső Honvédelmi Tanács felállításáról „3. § (1) a honvédelmi érdekek mind békében, mind háborúban való minél hathatósabb kielégítésének és az e végből szükséges intézkedések összhangjának biztosítása céljából Legfelső Honvédelmi Tanács (az alábbiakban Tanács) szerveztetik. (2) A Tanács üléseit - amennyiben azokon az államfő maga elnökölni nem kíván - az elnök vezeti. (3) A Tanács elnöke a miniszterelnök, tagjai a miniszterek, továbbá a honvédség főparancsnoka és a vezérkar főnöke. (4) A Tanács a tárgyalásai során szakértőket is meghallgathat. (5) A Tanácsot az elnök évenkint kétszer rendes ülésre hívja össze. Az elnök a Tanácsot ezenfelül is mind saját elhatározásából, mind valamely tag javaslatára ülésre bármikor egybehívhatja..." Magyar törvénytár, 1939. évi törvénycikkek. Budapest 1940. 6. old.

tevékenységi körének bővülése a politikai élet szinte m i n d e n területén megfigyelhető volt. 1939. szeptember 2-án a k o r m á n y az európai háborús helyzetre hivatkozva az ugyanezen év elején kihirdetett honvédelmi törvény alapján életbe léptette a kivételes hatalommal összefüggő intézkedéseket. Bevezették az előzetes sajtócenzúrát, megnövelték a közbiztonsági szervek hatáskö-

Német

propagandaplakát,

1939

a

A németek eltávolítják lengyel határsorompót, 1939. szeptember 1.

rét, számos területen szűkítették a szabadságjogokat és az egyesületek - b e n n e a párt o k - m ű k ö d é s é t . Az é r d e m i politikai d ö n tések egyre i n k á b b a k o r m á n y , az államfő, illetve a k ö r é j ü k szerveződő k ü l ö n b ö z ő testületekre korlátozódtak, és a parlamentnek rendszerint csak a m e g h o z o t t d ö n t é sek utólagos jóváhagyása m a r a d t . Teleki úgy vélte, hogy a k ü l ö n b ö z ő szélsőséges csoportokat ú j a b b engedményekkel kell leszerelni, ezért 1940-ben ismét zsidóellenes intézkedéseket tervezett, és felmerült a p a r l a m e n t korporatív alapú átszervezésének a g o n d o l a t a is. Telekinek 1941. április 3-án bekövetkezett halála után a k o r m á n y f ő i széket Bárdossy László vette át. Bárdossy miniszterelnöksége alatt a kormányzat tevékenysége - a p a r l a m e n t i - p á r t politikai k ü z d e l m e k helyett - m é g inkább a h á b o r ú s helyzettel összefüggő kérdésekre koncentrálódott. Belpolitikai téren a reform o k kérdése teljesen háttérbe szorult, s leginkább az antiszemitizmus volt az a terület, ahol ú j a b b - diszkriminációs - lépések történtek. A k o r á b b i zsidóellenes törvények folytatásaként került sor 1941-ben a XV. tc. elfogadására, amely megtiltotta a zsidók és n e m zsidók közötti házasságot és az azon kívüli n e m i kapcsolatot.

Semlegesség és revízió

T

eleki miniszterelnöksége kezdetétől fogva óvatos, kiegyensúlyozott, az egyoldalú kötelezettségektől tartózk o d ó külpolitikai irányvonal kialakítására törekedett. A n n a k érdekében, hogy az ország ne váljon ismételten a n é m e t vezetés lekötelezettjévé, nagyhatalmi d ö n t ő b í r á s kodás n&yett a saját erőből megvalósítandó revíziót szorgalmazta, melynek gyakorlati megvalósítására igen h a m a r lehetőség nyílt. Hitler 1939 m á r c i u s á b a n katonai erővel megszállta Csehországot, s ezt kihasználva a m a g y a r csapatok is támadásba lendültek és n é h á n y n a p o s harc után elfoglalták Kárpátalját. Bár Teleki önálló lépésre is el volt szánva, a k o r m á n y z a t végül szabad kezet k a p o t t az akcióra a németektől. A kárpátaljai területek 12 061 négyzetkilométerrel, népességben közel 700 000 - túln y o m ó a n ruszin nemzetiségű - lakossal gyarapították az országot. Az akciónak az ú j a b b revíziós siker tényén túl az adott sajátos politikai tartalmat, hogy vele végre megvalósult a közös lengyel-magyar határ. Első ízben került magyar fennhatóság alá egy jelentős létszámú, zárt t ö m b b e n élő idegen népcsoport, ami jó lehetőséget kínált Telekinek arra, hogy k o r á b b a n hirdetett nemzetiségpolitikai elveit a gyakorlatba átültesse. Komolyan vette azt a kortársai által többször hangoztatott nézetet, miszerint a Szent István-i Magyarország helyreállítása jelentős részben azon múlik, hogy a hivatalos magyar politika milyen mértékű toleranciát és megértést m u t a t a nemzetiségek irányába. Ennek jegyében kísérletet tett egy a u t o n ó m ruszin terület kialakítására, de próbálkozása részben biztonsági s z e m p o n t o k , részben a hazai szélsőségesen nacionalista körök ellenállása miatt megbukott.

Csehszlovákia megszűnésének nagy horderejű következményei voltak. Párizs és London - szakítva addigi megbékélési politikájával - 1939 áprilisában hagyományos regionális szövetségeseivel, Lengyelországgal és Romániával garanciális egyezményt kötött. Az antikomintern p a k t u m h o z t ö r t é n ő csatlakozásra válaszul Moszkva megszakította diplomáciai kapcsolatait a magyar ál-

Magyar járőr viszi a nemzetiszínű zászlót a közös magyar-lengyel határra, 1939. március

Gyerekek kísérik a Kárpátaljára bevonuló magyar csapatokat. Huszt, 1939. március 16.

Az 1848-as zászlók bevitele a Hadimúzeumba, a Budai Várban, 1941. március 24.

Lengyel menekültek Magyarországon, 1939 ősze. Escher Károly felvétele

lammal. Bár a kapcsolat német közvetítéssel 1939 szeptemberében helyreállt, sőt a későbbiekben néhány gesztusértékű lépés is történt - közülük az 1848-as magyar zászlóknak kommunista foglyok ellenében történő visszaadása a legismertebb -, az antikommunizmus változatlanul a magyar külpolitika egyik alapeleme maradt. 1939. szeptember l-jén Hitler - miután az augusztus végén megkötött német-szovjet megnemtámadási egyezménnyel elhárította egy kétfrontos háború veszélyét - tá-

madást indított Lengyelország ellen. A háború a Varsót támogató Anglia és Franciaország - korábbi szerződéseikhez igazodó hadüzenetével európai méretűvé szélesedett. Ebben a helyzetben a kormány külpolitikáját Teleki az úgynevezett „fegyveres semlegesség" jegyében kívánta kialakítani. A magyar miniszterelnök abból indult ki, hogy az országnak több okból is ki kell maradnia ebből a háborúból. Távolról sem biztos Németország győzelme - vélte -, ezért meg kell várni a háború végét, és akkor a biztos győzteshez lehet csatlakozni. Tartott az első világháború végén létrejött szituáció megismétlődésétől. Akkor a magyar haderő kezdettől fogva részt vett a háborúban, a vesztes oldalra állt és nem tudott olyan, a győztesek által elismert és támogatott kormányt felmutatni, amely hatékonyan képviselhette volna az ország érdekeit. A közelmúlt tapasztalatai és az óvatosság szempontja mellett katonai tényezők is a semlegesség mellett szóltak. A trianoni korlátozások és a pénzszűke következtében a magyar haderő - technikai és képzési tekintetben egyaránt - meglehetősen gyenge harcértéket képviselt. Az 1938-ban elindított fegyverkezési program még csak alig éreztette hatását, a német hadianyag-szállítások pedig soha nem érték el a magyar fél által kívánatosnak tartott szintet. A magyar haderő létszáma 1938ban - a világháború előestéjén - mintegy 85 000 főre rúgott és az általános hadkötelezettséget is csak az 1939. évi II. tc., a honvédelmi törvény vezette be. A miniszterelnök abból indult ki, hogy Magyarország Németország szövetségese, de semleges szövetségese, ami a gyakorlatban kényes egyensúlyozást jelentett: fenntartani a szoros kapcsolatokat a náci vezetéssel, de óvakodni minden olyan kötelezettségvállalástól, amely az angol diplomáciával való szembeforduláshoz vezethet. Ennek jegyében Teleki 1939 őszén elutasította Berlin azon kérését, hog)' Budapest vasútvonalai átengedésével kapcsolódjon be a háborúba, sőt annak befejeződése után - a hagyomá-

nyos lengyel-magyar barátságra hivatkozva - megnyitotta a határt a lengyel menekültek előtt. A határnyitás következtében mintegy százezren - többségben katonák - érkeztek az országba, akiknek egyik része itt maradt, másik része pedig a nyugati államokba ment, hogy tovább harcoljon a náci hadsereg ellen. 1940 tavasza a német villámháborús győzelmek jegyében telt el. Az elért sikerek tovább szűkítették Teleki mozgásterét, és önbizalmat adtak a szélsőjobboldali csoportoknak, amelyek kezdettől fogva a német győzelem mellett kötelezték el magukat. Egyetlen kérdés volt, amellyel kapcsolatban a k o r m á n y - szakítva az óvatosság politikájával - radikálisabb, fegyveres eszközök igénybevételétől sem zárkózott el, Erdély visszaszerzése Romániától. Ez viszont, figyelembe véve a r o m á n hadsereg erejét, elég nagy optimizmusról tanúskodott. A bukaresti kormány pozíciója elein-

te igen szilárdnak tűnt: Anglia és Franciaország egyezményben vállalt garanciát biztonságára, az olasz és - a hátországában nyugalmat akaró - német vezetés pedig minden egyoldalú magyar lépést ellenzett.

Magyarország

területi

gyarapodása,

1938-1941

Magyar-román

tárgyalások

Turnu Severinben, 1940. augusztus 16-24.

A

magyar gépvontatású

tüzérség

bevonulása

Erdélybe, Balogh

1940.

Rudolf felvétele

Plakát, 1940

1940 nyarára azonban alapvetően megváltozott a helyzet. A háború átmenetileg véget ért a nyugati fronton, az angol és francia támogatás elvesztette jelentőségét, ráadásul a Szovjetunió precedenst teremtett azzal, hogy Besszarábia átengedésére kényszerítette Romániát. A román vezetés így magyar vonatkozásban is hátrálásra kényszerült. Első lépcsőben ezúttal is kétoldalú magyar-román tárgyalásokra ke-

rült sor a romániai Turnu Severinben, de az álláspontok olyan távol álltak egymástól, hogy a nagyhatalmi beavatkozás elkerülhetetlen volt. A román vezetés téves helyzetfelmérésére, illetve ezúttal Teleki józanságára utal, hogy a tengelyhatalmak bíráskodását nem ő, hanem a r o m á n kormány kérte. Utóbbi részéről azonban a döntés tévesnek bizonyult, mivel Hitler nemcsak azt látta be, hogy valamit juttatni kell a mind türelmetlenebb magyaroknak, hanem keményen meg akarta leckéztetni a külpolitikai téren későn váltó bukaresti kormányt. A német-olasz döntőbíráskodással 1940. augusztus 30-án - ismét csak a bécsi Belvedere-palotában - meghozott döntés 43 541 négyzetkilométernyi területet csatolt vissza Magyarországhoz. Ezzel minden addiginál nagyobb rész került viszsza, két olyan területtel - Kolozsvárral és a Székelyfölddel -, amelyek megszerzésében a magyar k o r m á n y sem bízott teljesen. A döntés elvi alapját ismét csak az etnikai viszonyok jelentették, miután a visszacsatolt országrész 2,5 millió lakosának - a magyar statisztikák alapján - 52 százaléka volt magyar. Egy vonatkozásban a második bécsi döntés alapvetően eltért a korábbi revíziós sikerektől. Amíg a felvidéki területek és Kárpátalja esetében a nyugati nagyhatalmak tudomásul vették a változást, addig ezúttal Anglia egyértelműen megkérdőjelezte a döntés érvényességét. Románia viszont azonnal megértette Hitler burkolt üzenetét: a kormányzati hatalmat átvevő Antonescu marsall erőteljes németbarát politikával próbált magának nagyobb támogatottságot szerezni Berlinben és a későbbiekben erőteljes versenyfutás kezdődött meg a két ország között a németek kegyeiért. Bár az ország közvéleménye örömmámorban úszott, Teleki meglehetősen pesszimistán ítélte meg a fejleményeket. Világosan látta, hogy a német támogatásnak meg kell fizetni az árát, ami még szűkebbre vonja a magyar külpolitika mozgásterét. Külpolitikai vonatkozásban Ma-

gyarország a H a r m a d i k Birodalomba történő áruszállítások növelésére kényszerült, át kellett engednie területén a r o m á n olajmező védelmét biztosítani hivatott n é m e t csapatokat, és a régió országai közül elsőként csatlakozott a szeptemberben megkötött n é m e t - o l a s z - j a p á n h á r o m h a t a l m i egyezményhez. Belpolitikai téren olyan lépésekre került sor - k ö z t ü k Szálasi b ö r t ö n ből való kiengedésére -, amelyek a hazai szélsőjobb pozícióit erősítették, emellett október végétől a Berlin utasításait h ű e n követő Volksbund lett a magyarországi németség kizárólagos szervezete. A magyar k o r m á n y f ő számára egyetlen lehetőség kínálkozott, hogy javítsa pozícióját a nyugati h a t a l m a k szemében, közeledés Jugoszláviához, amelyet a német vezetés sem ellenzett. A kapcsolatok javulását az 1940. d e c e m b e r 12-én aláírt jugoszláv-magyar örökbarátsági szerződés látványosan d e m o n s t r á l t a . Hitler számításait a z o n b a n a Jugoszláviában 1941. március végén bekövetkezett kormányváltás húzta keresztül, amely számára megbízhatatlan vezetők h a t a l o m r a jutását eredményezte. A náci vezér azonnal a katonai megoldás mellett d ö n t ö t t és ú j a b b területek felajánlásáért cserébe felszólította a magyar korm á n y t , hogy vegyen részt a Jugoszlávia elleni hadműveletekben. Teleki így feloldhatatlan d i l e m m a elé került. A magyar társadalom és a politikai elit t ú l n y o m ó része n e m volt felkészülve a n é m e t szövetséggel való szakításra, egy visszautasítás pedig - Jugoszlávia helyzetét látva - vélhetően erőteljes n é m e t beavatkozást vont volna magával. Hitler kérésének teljesítését viszont - L o n d o n ezt jelezte Budapestnek angol hadüzenet fogja követi. Most látszott először egyértelműen a semlegességi politika gyenge pontja. A német vezetés ugyanis n e m a magyar haderő nélkülözhetetlensége miatt ragaszkodott a h á b o r ú ban való részvételhez, h a n e m azért, hogy Magyarország egyértelműen állást foglaljon a n é m e t szövetség mellett. Teleki eleinte m e g p r ó b á l t a számos feltétel tá-

A Volksbund Hitler hatalomra jutása után a hazai német kisebbségiek egy része - Basch Ferenc vezetésével - kivált a németség kulturális tömörüléséből és új egyesületet alapított. A szervezet 1938-ban vette fel a Magyarországi Németek Népi Szövetsége (Volksbund der Deutschen in Ungarn) nevet. A szervezet a második világháború alatt teljesen a náci állam kiszolgálójává vált, tagjai közül több mint harmincezren be is léptek a náci párt fegyveres alakulataként működő SS-be. A világháború után működését betiltották, vezetőit bíróság elé állították.

masztásával csökkenteni a m a g y a r részvétel súlyát, de a brit h a d ü z e n e t elkerülhetetlennek tűnt. Április 3 - á n h a j n a l b a n elkövetett öngyilkossága nemcsak egy p o litikájáért felelősséget vállaló államférfi megnyilvánulása volt, h a n e m - elsősorban búcsúlevelével - rá kívánta d ö b b e n t e n i a hivatalos köröket a jugoszláv h á b o r ú v a l kapcsolatos veszélyekre. Bár családja és munkatársai n e m kérdőjelezték m e g az öngyilkosság tényét, u t ó b b számos olyan híresztelés kapott lábra, miszerint gyilkosság áldozata lett. Szintén nevezetes történet, miszerint az eset után Churchill - jelképes f o r m á b a n - egy széket ígért Telekinek a m a j d a n i béketárgyalásokon. Az angol miniszterelnök a z o n b a n - bár való-

Antonescu Berlinben,

Hitlernél 1941. június

Teleki Pál holttestét elszállítják a Sándorpalotából, 1941. április 4.

b a n elismerte a magyar k o r m á n y f ő érdemeit - n e m tett efféle kijelentést. H o r t h y , a vezető katonák és politikusok jelentős része n e m érezte át a helyzet tragik u m á t , így Teleki búcsúlevele nem érte el a célját. Az elhunyt kormányfő utódja az addigi külügyminiszter, Bárdossy László lett, aki n e m ígért gyökeresen új politikát. Igazodva a korábban kialakított forgatókönyvhöz, a magyar csapatok csak április 11-én indultak támadásba, előző nap ugyanis a horvát usztasák kikiáltották a H o r v á t Köztársaságot s erre hivatkozva a magyar k o r m á n y semmisnek tekintette a korábbi barátsági szerződést. A h a d m ű v e let befejeződése után került sor a területi kérdések rendezésére, melynek során a ma-

Teleki Pál búcsúlevele „Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk - gyávaságból -, a mohácsi beszéden alapuló örök béke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok." Magyarország és a második világháború. (Szerk.): Zsigmond László, Kossuth Kiadó. Budapest 1966. 296. old.

gyar vezetés megkapta a Bácskát, a baranyai háromszöget és a Muraközt, a korábban szintén beígért bánáti részek viszont - tekintettel a r o m á n o k érzékenységére - német megszállás alá kerültek. Összesen 11 475 négyzetkilométernyi terület került magyar fennhatóság alá, amelyen a magyarság aránya mintegy 39 százalékot tett ki. Természetesen a kérdéses területre vonatkozó jugoszláv statisztikák - a többi területhez hasonlóan - itt is eltértek a magyar adatoktól. A Jugoszlávia elleni hadjáratot a hivatalos körök egészében véve szerencsés kimenetelűnek tekintették. A katonai részvétellel sikerült kielégíteni a n é m e t igényeket, miközben Anglia részéről - nagyrészt Teleki önfeláldozásának köszönhetően - elmaradt a korábban beígért hadüzenet. 1941 tavaszára a m a g y a r állam elérte revíziós sikerei m a x i m u m á t , jóllehet egyes hazai politikai k ö r ö k további, eltúlzott reményeket dédelgettek, főleg Dél-Erdély v o n a t k o z á s á b a n . A t r i a n o n i ország területe közel kétszeresére - 93 000-ről 172 000 négyzetkilométerre - , népessége pedig t ö b b m i n t másfélszeresére - 9,3 millióról 14,6 millióra - n ő t t . 1941-re a nemzeti kisebbségek aránya ismét viszonylag jelentőssé vált - az összlakosság 21 százalékát kitéve -, amelyen belül i m m á r n e m a németek, h a n e m a r o m á n o k alkották a legjelentősebb e t n i k u m o t a m a g u k 7,5 százalékával. A gazdaság potenciálja szintén jelentős mértékben gyarapodott, mindenekelőtt a K á r p á t o k erdői, az erdélyi s ó b á n y á k és a jó m i n ő s é g ű bácskai földek visszakerülésével. Elvileg a magyar állam regionális súlya s z á m o t t e v ő m é r t é k b e n n ő t t , amit a z o n b a n a n é m e t nagyhatalmi lét nyomasztó fölénye miatt lényegében n e m lehetett kihasználni. A terület-visszacsatolások, illetve az egyes részek beillesztése a trianoni állam kereteibe, m i n d e n alkal o m m a l k o m o l y feladat elé állította a m a gyar k o r m á n y z a t o t . Első lépésként m i n denhol katonai közigazgatás bevezetésére került sor, ami - a Délvidéket kivéve csupán p á r h ó n a p i g tartott. Ezután a pol-

gári közigazgatás vette át a meglehetősen sokrétű m u n k á t , melybe a helyi állama p p a r á t u s kiépítése, az anyaországi jogszabályok életbe léptetése é p p ú g y beletartozott, m i n t a k o r á b b a n végrehajtott f ö l d r e f o r m o k felülbírálata. Az átállás kül ö n ö s e n az első ízben visszakerült felvidéki részek esetében járt sok konfliktussal, de m i n d e n területnél m á s és más speciális nehézséggel kellett szembenézni. A felvidéki területeken évekig h ú z ó d ó p r o c e d ú rát jelentett a korábbi, Csehszlovák Köztársaság idején végrehajtott f ö l d r e f o r m felülvizsgálata. Erdélyben k ü l ö n vasútvonal építése vált szükségessé a főváros felé t ö r t é n ő közlekedés k ö n n y e b b é tétele végett. A Délvidéken viszont az állampolgárság megadása k ö r ü l alakult ki nagyobb b o n y o d a l o m és mintegy 150 000 - a térségbe a k ö z e l m ú l t b a n betelepült - szerb lakos kiutasítására került sor. Választások helyett mindegyik országrész parlamenti képviseletét - lényegében a k o r m á n y p á r tot erősítve - behívott képviselőkkel old o t t á k meg, melynek eredményeképp az 1938-as választójogi törvény értelmében 260 fős képviselőház létszáma 194l-re 375 főre emelkedett. Az országgyarapodást - Teleki intelmei ellenére - nemzeti-

Bevetésen a magyar gyalogság.

Zombor,

1941. április 12.

ségi konfliktusok is kísérték, különösen a Délvidéken. 1941 tavaszán úgy tűnt, hogy az ország helyzete - figyelembe véve, hogy Európa túlnyomó része háborúban állt, vagy a német megszállás terheit nyögte - kedvezőnek mondható. A Jugoszlávia elleni háború ellenére Magyarország még mindig semleges államnak számított és élvezte annak előnyeit. A közelmúlt eseményei viszont azt jelezték, hogy ez a kedvező pozíció nagyon kényes és bizonytalan alapokon nyugszik, és bármikor bekövetkezhet egy olyan szituáció, amikor a semlegesség már nem lesz tovább fenntartható, és a magyar politikai vezetésnek az ország sorsát meghatározó m ó d o n befolyásoló döntéseket kell hoznia.

Délvidéki

emlékérem

Bárdossy László miniszterelnök köszönti Horthy Miklóst Szabadkán, az új kenyér ünnepén, 1941. július

Ajánlott irodalom Forrásközlések Bethlen István: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerkesztette: Romsics Ignác. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848-1987. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987. Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Szerkesztette: Vonyó József. Budapest, Osiris Kiadó, 2004. Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések. 1918-1945. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvek, 1966. Horthy Miklós: Emlékirataim. Budapest, Európa Kiadó, 1990. Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza. I-HI. köt. Budapest, Napvilág Kiadó, 2001. T. Kiss Tamás: Klebelsberg Kunó. Budapest, Új Mandátum Kiadó, 1999. Lázár Andor: Visszaemlékezéseim. Budapest, Ráday Gyűjtemény, 1995. Magyar kormányprogramok 1867-2002.1—II. köt. Budapest, Hivatalos Közlöny Kiadó, 2004. Magyar történeti szöveggyűjtemény 1914-1999.1—II. köt. Szerkesztette: Romsics Ignác. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. Magyarország társadalomtörténete. II. köt. 1920-1944. Szerkesztette: Gyáni Gábor. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. Magyarországi pártprogramok. 1919-1944. Szerkesztette: Gergely Jenő, Glatz Ferenc, Pölöskei Ferenc. Budapest ELTE-Eötvös Kiadó, 2003. A második világháború. Szerkesztette: Ungváry Krisztián. Budapest, Osiris Kiadó, 2005. Sorsdöntések. Szerkesztette: GerőAndrás. Budapest, Göncöl Kiadó, 1990. Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek. Szerkesztette: Ablonczy Balázs. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. Trianon. Szerkesztette: Zeidler Miklós. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. Szakirodalmi feldolgozások Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Budapest, Osiris Kiadó, 2005. BorossZsuzsanna-Szabó Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon, 1867-1944. Budapest, Korona Kiadó, 2001. Fülöp Mihály-Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században. Budapest, Aula Kiadó, 1998. Gergely Jenő: Gömbös Gyula. Budapest, Vincze Kiadó, 2001.

Gergely Jenő-Pritz Pál: A trianoni Magyarország. Budapest, Vincze Kiadó, 1998. Gyáni Gábor-Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, Osiris Kiadó, 2003. Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája. 1919-1945. Budapest, Kossuth Kiadó, 1988. Magyar miniszterelnökök. 1848-2002. Szerkesztette: Stemler Gyula. Budapest, Kossuth Kiadó, 2002. Magyar művelődéstörténet. Szerkesztette: Kósa László. Budapest, Osiris Kiadó, 2006. Magyarország a XX. században. I. köt. Főszerkesztő: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits Kiadó, 1996. Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Szerkesztette: Honvári János. Budapest, Aula Kiadó, 1995. Magyarország története. 1918-1990. Szerkesztette: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos. Budapest, Korona Kiadó, 1995. Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről. Szerkesztette: Romsics Ignác. Budapest, Osiris Kiadó, 2002. L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története. 1918-1945. Debrecen, Multiplex Média Kiadó, 1995. Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában. 1914-1945. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1998. Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. I—III köt. Budapest, PolgArt Kiadó, 2000. PritzPál: Bárdossy László. Budapest, Elektra Kiadóház, 2001. Püski Levente: A Horthy-rendszer. Budapest, Pannonica Kiadó, 2006. Romsics Ignác: Bethlen István. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1991. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. Sakmyster, Thomas: Admirális fehér lovon. Budapest, Helikon Kiadó, 2001. Salamon Konrád: Magyar történelem. 1914-1990. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. Sipos Péter: Imrédy Béla. Budapest, Elektra Kiadóház, 2000. Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Budapest, Osiris Kiadó, 2002. Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E Főszerkesztő Romsics Ignác

1. Őstörténet és honfoglalás 2. Államalapítás 970-1038 3. Válság és megerősödés 1038-1196 4. Nagy uralkodók és kiskirályok a 13. században 5. Az Anjouk birodalma 1301-1387 6. Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387-1437 7. A Hunyadiak kora 1437-1490 8. Mohács felé 1490-1526 9. A három részre szakadt ország 1526-1606 10. Romlás és megújulás 1606-1703 11. A Rákóczi-szabadságharc 1703-1711 12. Megbékélés és újjáépítés 1711-1790 13. A nemzeti ébredés kora 1790-1848 14. Forradalom és szabadságharc 1848-1849 15. Polgári átalakulás és neoabszolutizmus 1849-1867 16. A dualizmus kora 1867-1914 17. Világháború és forradalmak 1914-1919 18. A Horthy-korszak 1920-1941 19. Magyarország a második világháborúban 20. Demokráciából a diktatúrába 1945-1956 21. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 22. A Kádár-korszak 1956-1989 23. A Harmadik Magyar Köztársaság 1989-2009 24. Időrendi áttekintés

KOSSUTH KIADÓ www.kossuth.hu