MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------------BIERNACZKY, Szilárd Dél-Afrika a jövő útjain / South Africa on the Roads of the Future Eredeti közlés/Original publication: Új Magyarország, 1992, 2. évf., 28., 29., 30. szám, február 3., 4., 5. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.141 Dátum/Date: 2015. március / March 7. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document BIERNACZKY, Szilárd: Dél-Afrika a jövő útjain / South Africa on the Roads of the Future, AHU MATT, 2014, pp. 1–10. old., No. 000.001.141, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words Afrika-kutatás Magyarországon, cikksorozat a postapartheid Dél-Afrikáról African studies in Hungary, a series of articles on the post-apartheid South Africa ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMEN-
2
Biernaczky Szilárd
TUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Dél-Afrika a jövő útjain
1
DÉL-AFRIKA A JÖVŐ ÚTJAIN Biernaczky Szilárd
„Pretoria-sztrojka” – Fokvárostól Zambiáig Majd három évvel ezelőtt, 1989 tavaszán, elegánsan előkészített tapogatódzó megbeszéléseket követően, meghívást kaptunk a South Africa Foundation-től, hogy látogassunk el a kontinens változások előjeleivel terhes déli sarkába, mégpedig azért, hogy szembesüljünk a viktoriánus Anglia ragyogását, illetve az Afrika-szerte jól ismert elmaradottságot egyaránt magába foglaló Dél-Afrikai Köztársaság valóságával. Nem tagadhatom le, csak többhetes lelkiismereti vívódás után fogadtam el a meghívást. Dél-Afrika ugyanis évtizedeken át mint a Globus egyik legsötétebb országa élt mindannyiunk képzeletében. A sűrű feketére festett képnek a kialakulásában a főszerepet kétségkívül a „keleti” Afrika-politika, a szovjet vezetés ellentmondást nem tűrő torz ideológiai verdiktje okozta. Persze napjainkban a nagy változások idején sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az apartheid-rendszer létrehozói egész egyszerűen megerőszakolták az emberi előrehaladás törvényeit. A múltba kényszerítették vissza az ország szekerét, amikor a történelem korábbi korszakaiban oly erőteljesen érvényesülő faji elkülönülést (szegregáció) szentesítették. Olyan konzervatív politikai rendszert kényszerítettek rá ennek a csodaszép országnak a népeire, amely egész egyszerűen nem fért bele a 21. századba tartó földgolyó emberközösségeinek tisztes társadalmi gyakorlatába. Egyszóval aligha gondoltuk volna 1989 júliusának második felében, földrajzi, kulturális és politikai élményekben, ismeretekben, sokféle tanulságos beszélgetésben, találkozókban gazdag dél-afrikai utazásaink során, hogy a következő két év folyamán földünk politikai forgási sebessége a többszörösére nő. A peresztrojka és a keleteurópai földmozgások nyomán megindult az omlás az RSA-ban is. Alig hat héttel visszatérésünk után (1989. szeptember 6.) a hosszú évek óta kormányzó konzervatív P. W. Bothát a jóval nyitottabb
2
D é l - A f r i k a a j ö vő ú t j a i n
szemléletű P. W. de Klerk váltja az elnöki székben. A frissen megszülető politikai zsargon adta kifejezéssel a „Pretoria-sztrojkát” hajtó új államfő működése századik napja táján (1990. február 2.) Fokvárosban – mondhatnánk drámai körülmények között a zuluk tüntetése közepette – bejelenti: ismét legálisan működhet mintegy 30 ellenzéki szervezet, közöttük az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC). S néhány napra rá a televízió egyenesben közvetíti az ANC 28 éve raboskodó vezetője, Nelson Mandela kiszabadulását. A következő bő év pedig az apartheid jogi-szervezeti struktúrájának (tartózkodás, foglalkozás és házasságkötés tekintetében alkalmazott megkülönböztetések és tilalmak, ingatlanvásárlási megkötések, üzleti életben való részvétel, politikai, illetve emberi jogi korlátozások stb.) fokozatos lebontását hozza magával. S hogy 1991. november 7én megszületik a szimbolikus értékű döntés: 21 év elszigeteltség után, a frontállamok közül elsőként, Zambia – élén új elnökével – minden szankciót megszüntet a hosszú évek óta nemzetközi bojkottal körülzárt Dél-Afrikai Köztársasággal szemben. A politikai-ideológiai ködösítés tengeréből lassanként egy ország valóságos arca kezd előttünk kirajzolódni. Viktoriánus ragyogás, a világ egyik lefejlettebb infrastruktúrája és ezzel szemben különféle régiók fájdalmas elmaradottsága, különféle városi és vidéki rétegek nyomora – e kettősséggel jellemezhetem ezt a természeti szépségekben gazdag országot. Nem véletlenül, hiszen maga közvetlen meghívónk, a Dél-Afrika Alapítvány bonni igazgatója, Dr. Rudolf Gruber, az ország liberális értelmiségének e goethei humanizmussal áthatott kiváló képviselője, az új államfő egykori középiskolai osztálytársa az elnökválasztás előestéjén memorandumot intézett az ENSZ multinacionális társaságokkal foglalkozó központjához, és abban máig érvényesen rajzolta fel a legdélibb afrikai ország tényleges arculatát, az ezredfordulóig érvényes fejlődési trendjeit. A köztársaság becsült népessége 2000-re mintegy 47,5 millió lesz, s ennek mindössze körülbelül 10 százaléka fehér. A növekvő népességet mindinkább eltartani nem képes és önellátó gazdálkodást folytató vidéki területekről mintegy 16 millió ember városi bevándorlása várható, amely súlyos urbanizációs válságot sejtet: 2 millió lakásra lesz szükség, ami azt jelenti, mától 2000-ig napi 3000 otthont kellene felépíteni. A fekete vezetésű kormányzat hatalomra kerülése történelmileg törvényszerű – lásd az éppen napjainkban zajló kísérleteket a teljes
Dél-Afrika a jövő útjain
3
demokráciához vezető átmeneti kormányzás megvalósítására –, más kérdés, hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez a fehér politikaigazdasági csoportosulások. A különféle pártok, a multinacionális társaságok milyen mértékben és formában akadályozzák vagy támogatják ezt az átalakulási folyamatot. Világosan kell tehát látnunk, az immár minden lakosra kiterjedő nemzet ernyője alatt világosan körvonalazódnak a harmadik világi ország tipikus jellemzői: a demográfiai robbanás, az oktatási rendszer elmaradottsága és a nyomában járó nagyfokú képzetlenség, a súlyos hiányosságokkal küszködő egészségügyi ellátottság, a magas munkanélküliség. Az ipar több szektorában is a világ élvonalán járó dél-afrikai gazdaság viszont olyan húzóerő, amely nemcsak ennek az újonnan színre lépő „fejlődő országnak”, hanem egész Afrikának a jövője szempontjából döntő jelentőségű lehet. A fejlődés kulcsa: a képzés Kéthetes dél-afrikai utazásunk mindennapjaiban – megrögzött néprajzosként – különös érzékenységgel figyeltem az „afrikai” afrikaiak magatartásmódját, legyen szó iskolázott vagy iskolázatlan személyekről. S bizony fájdalmamra, számtalanszor kellett tapasztalnom a megalázottság és az elemi tájékozatlanság olyan jeleit, amelyeket kenyai, nigériai vagy kameruni kollégáim, szudáni barátaim esetében sosem vettem észre. Az alacsony színvonalú vagy egyszerűen hiányzó fekete iskolarendszer, a városi irányú elvándorlás következményei, a gyökérvesztés nyomai világosan kitapinthatók voltak, mégha nem is a számolni alig tudó pincérekre, hanem például a vallási mozgalmi képviselőkre, iskolai vezetőkre, egyetemi oktatókra vagy üzleti ügyekben is érdekelt jogászokra igyekeztem figyelmemet összpontosítani. De hadd bújjunk egy pillanatra be e kérdés közepébe, és igyekezzünk megismerni dióhéjban a fehér–színes–indiai–fekete kategóriák mögött rejlő etnikai valóságot. A fekete bőrű lakosság jó 60 százaléka (számuk 1989-ben körülbelül 21 millió) a nguni népek (zulu, kszosza, szvázi, ndebele), 30 százaléka a szotho-csvana népek körébe tartozik, amelyhez a csongák 5 és a vendák 2,5 százalékot képviselő kisebb csoportja kapcsolódik. Földrajzi megoszlásuk igen bonyolult, egy részük szétszóródva, más részük bantusztánokban él. Bonyolítja a hely-
4
D é l - A f r i k a a j ö vő ú t j a i n
zetet az országba beágyazódó két önálló afrikai ország (Szváziland és Lesotho), amelyek egy-egy dél-afrikai népesség újabb földrajzilag máshol elhelyezkedő csoportját alkotják. Másrészt viszont az etnikai alapfelosztás erősen elméleti jellegét jól mutatja, hogy az azonos nyelvi-kulturális csoportba tartozó zulukat és kszoszákat nemhogy az összetartozás, hanem a súlyos atrocitásokig éleződő politikai ellentétek vezérlik. Ismeretesek a kszoszákhoz, illetve az iparosodott nagyvárosi körzetekhez kötődő ANC és végsőkig ellenálló, hosszú börtönt is vállaló vezére, Nelson Mandela, valamint a konzervatívabb és tárgyalásos politikai rendezésre hajló zulu inkatha mozgalom (vezetője, a zulu királyi család leszármazottja, Mangosuthu Buthalezi) sokéve tartó, gyakorta véres versengése. De akár a fajok földrajzi megoszlásával is összefüggésbe hozhatjuk a fokvárosi lakosság példamutató liberalizmusát (barátaink utunk során előre figyelmeztettek, sokkal „európaibb” szemlélettel találkozunk majd össze Cape Town-ban, mint az Dél-Afrikai Köztársaság más tájékain). Ezen a majd két Magyarországnyi területen viszonylag kisszámú, bár zömében afrikaner fehéreket mintegy 2 milliónyi, nyelvi és kulturális szempontból egyébként a fehérekhez közelálló színes bőrű tengere veszi körül. Ismeretes tény, hogy a fehér lakosság (számuk 1989-ben körülbelül 5 millió) nemcsak a két nagy csoportból, a holland eredetű és a legújabb germán nyelvet létrehozó afrikánerekből, illetve az angol anyanyelvűekből áll, hanem a portugálok, a németek, a görögök, az olaszok, a franciák, a zsidók, sőt, a magyarok kisebb-nagyobb csoportjai is beleértendők. Tanulságos megemlíteni itt azt a sajátos etnikai alapú közhiedelmet, miszerint állítólag az államigazgatás és a hadsereg inkább az afrikánerek, az üzleti élet inkább az angol anyanyelvűek működési terepe. Utóbbiban egyébként élénk beleszólási jogot élvez az újabb keletű ázsiai ind népesség (kínaiakkal együtt körülbelül 940 ezer), amely viszont – kevéssé köztudottan – legalább öt anyanyelvi csoportból (tamil, hindi, gujerati, urdu és telagu) tevődik össze. Írásunk elején nem véletlenül próbáltuk érzékeltetni az iskolázatlanság problémáját. A Dél-Afrika lakosságának túlnyomó többségét kitevő afrikaiak képzetlensége – benyomásaim szerint – minden elképzelést felülmúl. Legmegrázóbb élményem egy aranybányából: az összetoborzott fekete munkásállomány 6 hónapos „átképzése” a köz-
Dél-Afrika a jövő útjain
5
vetítő nyelv (fanogalo) néhány száz szavára, és körülbelül 10 egyszerű szerszám használatának begyakorlására szolgált. Már utunk során és azóta is minden alkalommal, amikor tehettem, szóvá tettem, a dél-afrikai konzervativizmus legsúlyosabb tévedése nem önmagában az apartheid-rendszer megteremtése, hanem az afrikaiak művelődésének megakadályozása. Ez legélesebben egyébként az ipar területén vetődik fel, ahol a fekete lakosság elemi civilizatórikus hiányosságai a fejlődés legsúlyosabb gátját képezik. Utazásunk idején, úgy tűnt, erre a „történelmi tévedésre” éppen a változást előkészítő multinacionális vállalatok már ráébredtek. Így például az Anglo-American Corp. által pénzelt óriási Durban-i Mangosuthu Technikon (technikai főiskolának minősített, de színvonalát tekintve valójában a magyar szakmunkásképzőknek megfelelő tanintézmény) 900-ról tízezerre tervezte emelni zömében fekete tanulóinak számát a következő két-három évben. Az oktatási rendszer átalakítása számos sajátos problémával terhelt. Afrikai beszélgetőpartnereim például heves ellenkezéssel fogadták azt a felvetésemet, miszerint az önállóság útján előrejutott afrikai államok mintájára Dél-Afrikában is meg kellene valósítani a kettős nyelvikulturális oktatást (nem feledkezve meg az alapképzésben az anyanyelvi és eredeti kultúra szerepéről). Említett partnereim az angol nyelvűséghez kötött ismeretnek mint az integrálódás eszközének egyedüli lehetőségét hangsúlyozták. Hadd említsem meg, egy afrikaner néprajzos kolléga, a fekete hagyományok megszállott kutatója említette, hogy az egyik városi kerületben évek óta kszosza származású gyerekeket tanít (vissza) anyanyelvükre. A másik sajátos ellentmondás: a fekete érettségik futószalagon készülnek, csökkent értékűek, a bizonyítványok gyakorlatilag legfeljebb általános iskolai felkészültséget takarnak. De mi sem tehető: a fekete iskolákban (fekete tanügyi vezető panaszolta) a buktatást a fajgyűlölet jelének tekintik. Előbb azt hangsúlyoztam, az apartheidnél súlyosabb tévedésnek minősül a jövő szempontjából a fekete rétegek képzetlensége. Hadd tegyem hozzá, mégha nem is szabad eltekintenünk a szociális kérdések humanitárius oldaláról, az oktatás-képzés ügyének megoldása a legsürgetőbb gond ebben az országban, hiszen az új lakáshoz, a megfelelő foglalkozási formákhoz, a jobb egészségügyi ellátáshoz olyan ismeret és kultúra is szükséges, amely azok „megélését” lehetővé teszi.
6
D é l - A f r i k a a j ö vő ú t j a i n
Egy kontinens gazdasági fejlődésének záloga Dél-Afrika számára a visszatérés a világ népeinek közösségébe, az új image kialakítása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a ránehezedő belpolitikai, belgazdasági terhek súlyát elviselje, hogy kényszerpályák helyett a kibontakozás irányába léphessen. A politikai–diplomáciai és gazdasági kapcsolatépítés terén a feszült igyekezetet mutató jószándék mellett – sokszor úgy tűnik – ugyanazok a gyerekbetegségek mutatkoznak, mint ami az újjászülető Magyarország lázas megoldáskereséseit is jellemzi. Nagy szándékok – kellő financiális háttér nélkül, szociális törekvések és deklarációik – a reális megvalósítás lehetősége nélkül, business turizmus – valós üzleti szándékok nélkül, valamint működő tőkeforrások, alapítványi támogatások felkutatására irányuló vég nélküli igyekezet. Mindennek a hátterét tekintve is rokonságokat találhatunk az Délafrikai Köztársaság és hazánk között. Egészen a múlt századi történelem patriarchális hagyományáig (Bem apó – Krüger apó stb.) mehetnénk vissza. Inkább a közelmúltra utalnék, az állam politikai és gazdasági szerepének túlméretezésére, a világtól való gazdasági elszakadásra, a túl drágán termelő és minőségi kívánalmakat támasztó ipari ágazatokra, a fejlett mezőgazdaságra, a napjainkat sújtó súlyos tőkeés hitelhiányra. Ha hozzátesszük, az elmúlt években, lényegében különleges politikai helyzeti adottság (Magyarország Európában elsőként nyitott a Délafrikai Köztársaság irányában) és kölcsönös kapcsolatkeresések nyomán, felfokozott várakozással tekintettünk egy jelentős mértékben kivételes partnerség elé, akkor azt mondhatjuk – éppen a dél-afrikai elnök jelenleg aktuális látogatása fényében –, lényegében eljutottunk egy minket közvetlenül is érintő kérdéskörig, a magyar–dél-afrikai kapcsolatok ügyéig. Másrészt pedig őszintén ki kell mondanunk, e különleges értékű lehetőségekkel kecsegtető partnerség tekintetében csalódnunk kellett, az elvárásokból szinte semmi sem teljesült. Kétségkívül hozzájárult ehhez az, hogy mindkét országban a lezajló változások hatalmas energiákat kötöttek és kötnek le, mindkét ország külső értékesítési gondokkal, belső gazdasági nehézségekkel küzd, és mindkettőt súlyos szociális feszültségek terhelik. De nem hallgathatjuk el, hogy bizonyos, részünkről jelentkező politikai gya-
Dél-Afrika a jövő útjain
7
korlatlanságok, ügyetlenségek, lépéstévesztések sem segítették elő a hőn óhajtott különleges helyzetű együttműködés megteremtését. Amíg például Magyarország oly merészen lépett az NDK-ból nyugatra távozni szándékozók ügyében, a Dél-Afrikai Köztársasággal való bíztató kezdeti kapcsolatfelvételt követően késlekedett, hogy az együttműködéshez szükséges további lépéseket megtegye. Hadd említsük meg azt is, Dél-Afrikában a híd szerepét betölteni hivatott magyarság erősen megosztott. S hogy egyáltalán létezik valami e területen, az kizárólag az egyik nem-magyar szervezetnek (az SA D.A.A.C.nak) köszönhető, amely igyekezett egyetlen etnikai egyesületi szekcióba összefogni a táborokra szakadt kinti honfitársainkat. A felsorolt problémák és kérdőjelek ellenére sem kilátástalan a kapcsolatok jövője. Még ha szerényebb is a gazdasági forgalom volumene, mint mondjuk például a lengyel–dél-afrikai, vagy a román– dél-afrikai üzletkötéseké, vannak bíztató kezdeményezések. Másrészt mind világosabban látszik, a távolsággal összefüggő szállítási költségek kérdése terméktípusonként szorul elemzésre. Bár a kamarai jellegű szervezés – együttes oda-vissza szállítások – is sokat segíthetne a dolgon. Érdemes volna a technológia transzfer ügyét is megvizsgálni. Másrészt szembenézni azzal, melyek azok a szakmai területek, ahol nálunk rövidesen jelentős szakembertöbblet, Dél-Afrikában pedig mind égetőbb hiány mutatkozik. E tekintetben mind a dél-afrikai, mind a felelős magyar irányítóknak mérlegelniük kellene, milyen módon kapcsolódhatna be a szakmunkásképzésbe a magyar technikusi, szakmérnöki és mérnöki, esetleg természettudományi végzettséggel rendelkező szakembergárda. Mindezeket az eshetőségeket mérlegelve azonban nem szabad túlzásba esnünk. Nem értékelhetjük túl a magyar kapcsolatokat a Délafrikai Köztársaság teljes nemzetközi kapcsolatrendszerét látva, hiszen legégetőbb kérdéseikre aligha éppen a mi szintén nem csekély nehézségekkel küszködő országunk jelenti a gyógyírt. Azt viszont semmiképpen sem szabad szem elől tévesztenünk, DélAfrika – a nagy kérdőjelek ellenére is – kivételezett helyzetben lévő ország. Jelenleg talán az egyetlen olyan afrikai állam, ahol jelentős esély van a túlélésre, a sikerrel megvalósítható átalakulásra és a nemzet teljes szintjén való felemelkedésre. Jelzi ezt az a nemrégiben nyilvánosságra került tény is, miszerint Dél-Afrikának híd szerepe lesz a
8
D é l - A f r i k a a j ö vő ú t j a i n
jövőben az afrikai gazdasági fejlesztések terén. A fejlett országok DélAfrika közvetlen tapasztalatait kívánják igénybe venni ahhoz, hogy az afrikai modernizációra szánt eszközök ne céltalanul szóródjanak szét a semmibe, a pénzt arra költsék, amire szánták. S amikor azt mondjuk, Magyarországnak, a magyar gazdaságnak, a magyar szakembereknek ebben a kontinensnyi méretű programban szerepe lehet, ha időben felkészül rá, egyúttal azt is állítjuk, a dél-afrikai fejlődésért nem csak a mostani és a soron következő kormányzatok a felelősek, hanem az egész világ. Ugyanis nem túlzás azt mondani, éppen ez a fejlettség és az elmaradott területek, a világszintű infrastruktúra és a demográfiai robbanás okozta szociális gondok kettősségében élő ország talán az egyetlen záloga annak, hogy Afrika mégis kitör az ördögi körből, leépülése megáll, és megindul egy olyan fejlődési folyamat, amely lehetővé teszi a kontinens sokféle és különleges kulturális értékeket őrző népeinek felemelkedését. (Rövidítésekkel megjelent: Új Magyarország, 1992, 2. évf., 28., 29., 30. szám, február 3., 4., 5.)
