MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------RADÓ, Vilmos A magyar Robinson. Újváry Miklós története / The Hungarian Robinson. History of Miklós Újváry Eredeti közlés /Original publication: 1909, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., 186 old – digitalizálta / digitalized by: OSZK Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.466 filename: RADO_1909_MagyarRobinson Dátum/Date: 2016. március / March 03. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document RADÓ, Vilmos: A magyar Robinson. Újváry Miklós története / The Hungarian Robinson. History of Miklós Újváry, AHU MATT, 2016, pp. 1– 214. old., No. 000.000.466, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, Újváry Miklós, a magyar Robinson kalandos életének regényes leírása African studies in Hungary, novelistic description of Miklós Újváry, the Hungarian Robinson’s adventurous life ----------------------------------------------------------------------------

2

Radó Vilmos

AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKKDOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

A MAGYAR ROBINZON UJVÁRY MIKLÓS TÖRTÉNETE * A SERDÜLTEBB

IFJÚSÁG

SZÁMÁRA

ÍRTA

Radó Vilmos

M Á S O D I K KI ADÁS

BUDAPEST AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA 1909

ía í
303033

nr l.

öf

-W í

4373. — Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.

ro jü

\

ELŐSZÓ. A

M agyar Robinzon, U jv á ry

Miklós történeté

nek a megírásánál egy k ö n yv szolgált alapul, m ely a X I X . század elején a következő címmel jelent meg : »Magyar Robinson, v a g y Ú jvá ri és Miskei M agyar V itézeknek viszontagságai, és azoknak e* világ ’ külömbféle részeiben történt tsodálatos esetei. E g y eredeti költem ényes igazság.« Szerzője v o lt Szekér Aloysius Joachim , cistercita szerzetes, később tábori pap, aki erről a m űvéről azt m ondja, h ogy »tőrt énét béli való ságot költem ényes környülállásokkal foglal m agában s vele pedig

a m agyar n yelv arra törekedett,

szerző könyveinknek

csinosítására, kiváltképpen

h ogy

szűkit

a hasznos m ulatságot annyira-m ennyire kipó

toljam H ogy a M agyar Robinzon szám ottevő irodalmi term ék volt, azt b izon yítja Beöthy Zsolt A Szépprózai Elbeszélés a R égi M agyar Irodalomban című m űvé ben. H ogy ezt a kön yvet szerzője holta után is még sokáig olvasták, arról köztünk élő öreg emberek tanús

4

kodnak, akik ezt az ifjúkori olvasm ányukat »boldog órák szép emlékeképpen« emlegetik. H ogy sokat o lv a s ták, arra meg az a körülm ény vall, h ogy csak éppen irm agnak m aradt meg belőle egy-két példány. Szekér Joachim nak e becses kön yvét megmenteni a feledéstől volt célom, midőn átdolgozására vállal koztam . Budapesten, 1899 m ájus havában.

Radó Vilmos.

I. K i volt U jv á ry Miklós a ty ja . — Miért ellenezte özvegy U jváryn é, hogy fiából katona legyen. — M iklóst Egerbe küldik jogot tanulni. -— M ilyen hatással vo lt Miklósra b arátja, Geréb M átyás.

A mi történetünk hőse, U jv á ry Miklós, R évkom árom ban született 1686-ban. A ty ja , U jv á ry Ádám , ezredes v o lt I. L ip ót hadseregében. Hősiesen har colt B ud a visszafoglalásánál, k itü n tette m agát Szalánkeménnél, a T isza torkolatánál, ahol Badeni Lajos tönkre tette a török hadsereget, és része vo lt Eugen szavoyai herceg alatt a zentai diadalban. I tt azonban egy török ágyúgolyó elvitte a jobb lábát, ö t hónapig feküdt U jv á ry Á dám ezredes a szegedi kórházban, de a sebet sehogy sem tu d ták b egyógyítani s 1698-ban bele is halt. ö zv e g y e , H an ták Erzsébet, szerető gonddal nevelte a hátram aradt három atyátlan árvát. A legidősebb, Miklós, aki a ty ja halálakor már tizenkét esztendős volt, a kom árom i latin iskolába járt. A két leányt, Á gnest és M agdolnát, m aga az édesanya o k tatg a tta otthon. A szegény ö zvegy bánatos lélekkel em léke zett vissza azokra a súlyos gondokra, am elyeket neki az ő boldogult ura katona-élete okozott vo lt. E szébe ju to tt a sok álm atlan éjtszaka, midőn az aggodalm aktól lázas képzelete szünes-szűntelen a legborzasztóbb h ely

6

zetekben lá tta tta vele férjét, aki hónapok hosszat idő zö tt az ő családjától tá vo l a táborban. M ajd vértócsá ban fetrengve lá tta férjét, roncsolt tagokkal, egy test halom alján. M ajd úgy, am int súlyos sebekkel b orítva fekszik a csatasíkon, m indenkitől elhagyva, egy korty vízért lelkendezve, elepedve. M ajd pedig, amint holtan viszik őt baj társai puskákból hevenyészett ravatalon. H át még, ha a közelm últ szomorú időkre gondolt, m ikor ott ült Szegeden ura kórágya m ellett és szem tan ú ja vo lt keserves kínszenvedéseinek és halálának. A zért az aggódó anyának a szívébe nyilallott, v a la hányszor elgondolta, hogy az ő szeretett fia, Miklós is katon a találna lenni. Gondosan került mindent, amiről csak sejthette is, h ogy fiában a katonai p á ly a iránti hajlam ot éleszthetné. H a atyju król beszélt gyerm ekei nek, m induntalan annak vesződségeivel és kiállott szenvedéseivel hozakodott elő, de sohasem vitézi tette i vel, kitüntetéseivel s a hadi élet okozta egyéb g yö nyöreivel. M aga vá lo ga tta meg Miklós szám ára a kön yveket, am elyeket szabad óráiban olvasott, s a társakat, akikkel érintkezett. H o gy a családnak más vagyon a nem volt, m int az a kis nyitram egyei birtok, am elyet U jvá ryn é az ő a tyjá tó l örökölt volt, az ö zvegy elhatározta, hogy fiát a közh ivatali p ályára szánja. Mikor teh át Miklós a kom árom i latin iskolát végigjárta, elküldte őt édesanyja Egerbe, hogy ott jogot tanuljon. O tt ugyanis U jvárynénak egy Geréb Im re nevű unokatestvére lakott, aki Telekessy egri püspöknek a jószágigazgatója volt. E nnek a gondjára b ízta az ő fiát és erősen a lelkére kö tö tte roko nának, h ogy tartson tőle távo l minden káros befolyást, de különösen óvj a m eg olyan hatásoktól, am elyek szere te tt gyerm eke lelkében a harci hajlam ot szíthatnák.

Szegény U jv á r y n é ! D ehogy küldte volna az ő szem efényét, M iklóst, Egerbe, ha sejti, h o gy éppen az ő atyjafia háza rejti azt a veszedelm et, am elytől gyerm ekét m egóvni v o lt élete legnagyobb gondja. V olt ugyanis Geréb Im rének egy M átyás nevű fia, Miklóssal egyívású, aki a prókátorságra készülvén, szintén a j ogot tanulta. A két ifjú egy szobában lakott, együ tt tanult, együ tt m ulatott, együ tt építette ábrándos lélekkel a jö vő ragyogó légvárait. Á m de Geréb M átyásnak sehogy sem v o lt ínyére a tanulás. G yerm ekkora óta a katonai p ályára von zotta őt hajlam a és vá g ya . A z alsóbb iskolákat, ú gy ahogy, csak végig tanulta, de m ár a jogakadém iára csakis a tyja kényszerítésére ment. A z öreg Gerébnek kapóra jö tt v o lt rokonának, U jvárynén ak, az az elhatározása, hogy fiát, Miklóst, E gerbe az ő házához adja. Sokat remélt a női gyöngédséggel nevelt Miklós társaságától. A zt hitte, hogy ez jám bor erkölcseivel m ajd szelidítőleg h at az ő M atyi fia átalkod ott természetére. H iú reménység ! M intha bizony fá v a l faragnák a vasat s nem m egfordítva. A ztán meg Miklós sem v o lt ám olyan tedd ide, tedd oda term észetű legény, m int am ilyennek hitték. O tt lappangott lelke legm élyén, az édes atyjátó l örökölt harcias szellem, am elyet ideig-óráig el lehetett u gyan nyom ni, de megsemmisíteni végképp meg nem sem m isíthettek. S hogy m ost b a rá tja szenvedelm ének a lán gja átcsapott leikébe, az a szunnyadozó szikra hirtelen fellobbant. N em sokára a k é t ifjú W erbőczy helyett oly kön yveket forgattot dugva, am elyekben vitézi te ttek és harci kalandok vo ltak leírva.

II. II. R ákóczi Ferenc győzelmei. — Miklós és b arátja, M átyás, Dobó Miklós síremléke előtt. A barátok tanakodása és szökése.

E z időben történt, h ogy II. R ákó czi Ferenc, ki a fellázadt felsőtiszai nép m eghívására a szabadságért küzdőknek az élére állt vo lt, M unkács városa utcáin és Tiszabecsnél első diadalait a ra tta a császári serege ken. R iadó örömtől hangzott az egész ország. R ákóczi győzelm es zászlói alá csak ú gy özönlöttek m indenfelől az emberek, ifja k és vének, nemesek és jobbágyok. R övid időn hatalm a alá kerítette m ajdnem egész M agyarországot és E rd élyt. K atonái, a B ocskay, B ethlen és T hököly félelmes kurucainak m éltó utódai, 1704-ben m ár Bécs körül száguldoztak. Á várh elyek nagyrészt önként m egn yitották kapuikat ; a lakosság pedig a lelkesedés és az öröm ujjongásai között ú gy fogadta R ákóczit, m int a vá rva -v árt szabadítót és segítette őt az idegen őrség lefegyverzésében. A z egy m ásután érkezett győzelm i hírek még a leghiggadtabb term észetű em berekben is nagyfokú izgatottságot szül tek, M iklóst és M átyást pedig valóságos lázas állapotba ejtették. Á z egész napot a G ólya cím ű vendéglőben töltötték, ahol az öreg diákoknak a gyülekező helye, a ta n y á ja v o lt s ahova m induntalan h oztak mindenféle igazi és koholt híreket, hogy itt meg itt kétezer főnyi

9

kuruc sereg m egsem m isített tízezer emberből álló labanc-sereget, h ogy ebben meg ebben az erdőben V a k B o tty án emberei elem elték a császári hadipénztárt ötszázezer aranyforinttal, h o gy a pataki, a nagyszom bati, a debreczeni főiskolákat be kellett zárni, m ert a diákok egytől-egyig beállottak R ákóczi seregébe, s így tovább. A ném et-utcai diáktanyáról Miklós és M atyi egyszer délután felsétáltak a várba, am ely szintén a kurucok kezén v o lt s ahol minden kő az ősök v ité z ségét hirdette. E g y térés üreghez értek, am elynek közepén vörös m árványból készült római kőkoporsó állott. A koporsó tetején, szintén m árványból faragva, hosszú szakállú vitéz, amint h an yatt fekve alussza az örök álmot. K örülötte a töröktől elszedett ágyú k, a falakon török fegyverek, zászlók s egyéb győzelm i jelek. E z t a kenotáfium ot (üres sír) D obó Istvánnak, az egri v á r vité z védelm ezőjének tiszteletére emelte az utódok kegyelete. A két ifjú ra ez az, emlék az ő kom orságával rendkívül m ély benyom ást tett. Sokáig szótlanul állot ta k előtte, az üreg nagy vaskap uján ak a rácsait fogva. — Miklós barátom — szólt M atyi, a hallgatást m egszakítva — én ezt a tétlen, henye életet meg nem állom tovább. Megöl a szégyen, ha rágondolok, hogy még m indig itthon lebzselek, h olott tanulótársaim n a g y részt táborba szálltak s azóta tűrnek, izzadnak, harcol nak, véreznek a szabadságért. M a-holnap nem lehet mást látni itthon, csak nyom orékokat, aggastyánokat, gyerm ekeket, asszonyokat meg mi kettőnket. S m iért kell nekünk a világ csúfjára a kuckóban ülnünk ? A zért, m ivel atyám , ám bár a világ előtt a kurucokkal tart, m ert hiszen a püspök R ákóczinak fő-fő embere, s akinek a szekere farán ülsz, annak a nótáj át dúdolj ad,

10

— de titko n gyűlöli R ákó czit s vele együ tt az egész szabadságharcot, m ert ta v a ly felakasztatta egyik sógo rát, Máté G ergelyt, aki R ab utin császári generálisnak a kém je v o lt s akit P alóczy emberei Görgénynél elcsíptek. -— Én is sokat töprenkedtem m ár a mi helyze tünkön — felelt Miklós. — Nem törekszik az a mi javun kra, aki bennünket ilyen szégyenletes állapotba ju tta t. N incs más mód, k i kell ezt nyiltan és kereken jelentenünk, te édesatyádnak, én meg az édesanyám nak és kérnünk kell őket, engedj enek bennünket szépszerivel elmenni oda, ahová az ilyen válságos időben a hazafias kötelesség szólít minden embert, aki épkézláb s akinek annyi erőt adott az Isten, h o gy kardot tu d fogni. — K értem , rim ánkodtam m ár én édesatyám nak, nem egyszer, de százszor. A z én öregem v á ltig azt h ajtja, h ogy am íg ő él, az ő házában az történik, am it ő akar. Ö pedig azt akarja, hogy itth on m aradjak. A te kérelm ed sem fogja édesanyád szándékát meg változtatn i. A m inap került véletlenül a kezem be egy levele, am elyben esdve kéri az én öregemet, hogy k iv á lt m ost, ebben az izgalm as, háborús időben, vigyázzon rád, m int a szeme fényére, hogy valah o gy ked ved ne kerekedjék katonának elmenni, m ert h a m iattad is olyan félelm et kellene kiállnia, m int am ilyet atyádért kiáljott volt, ú gy az őt idő előtt sírba vinné. A n yilt fellépéssel tehát nem csak h ogy semmire sem m együnk, hanem ellenkezőleg, súlyosbítju k helyzetünket, m ert felkeltjük az én öregem bizalm atlanságát, aki aztán m inden lépésünkre vig yá zn i fog. D e annál többet érünk el, h a férfias cselekedetre szánjuk el m agunkat. A z én indítványom ez. Tegnap jö tt haza a mi szomszédunk, Faragó N a gy P ál uram, M ezőkövesdről s azt beszélte, hogy K övesden a jö vő csütörtökre vá rjá k P ekry Lőrinc

11

grófot, aki két lovasdandárral jön a K unságból s aki M iskolczon fog Bercsényi Miklós gróf seregével egyesülni. M enjünk el holnap éjfél után M ezőkövesdre és álljunk be P ek ry Lőrinc seregébe huszároknak. Miklós nem sokat habozott. B a rá tja oly élénk színekkel tu d ta a hadi élet dicsőségét festeni, hogy nem gondolt édes anyjára, nem arra a nagy bánatra, am elyet neki ezzel a lépéssel okozni fog, és beleegyezett a szökés tervébe. A z előkészületekkel nem sok dolguk volt. E g y kis fehérnem űt kö tö tt m indegyike b atyuba, ezt a hónuk alá fogták és éjfél u tán lopva kiosontak a házból. Mire pitym allani kezdett, m ár ott járta k M akiár nevű falun túl. Nem sokára elérték a Budáról K assára vezető országutat. I tt az árok szélén leültek, hogy a három órai gyors gyaloglás u tán egy kis pihenőt tartsanak.

III. Miklós megbánást érez. — Mikép akarja M atyi az ő b arátja aggodalm ait eloszlatni. — H ogy fogadja a k ét szökevényt elébb P ek ry Lőrinc kapitán ya, m ajd pedig m aga a hadtest főparancsnok.

A z álm atlanságtól és a hosszú úttól elfáradva szótlanul ült az út szélén a két szökevény. M atyi, mint rendesen, a hírnév és dicsőség fényében tündöklő jö vő ről álm odozott, míg M iklósban most legelőször szólalt meg a lelkiism eret intő szózata. F ú rta erősen a lelkét az a gondolat, hogy ő, aki legcsekélyebb ü gyét az édesanyjával szokta vo lt megbeszélni, aki a legkisebb dologra is csak szülője tanácsára tu d ta m agát elszánni : most ezt az egész életre döntő lépést nem csak az édes an yja tu d ta és beleegyezése nélkül teszi, hanem egye nesen az ő akarata ellenére. — M atyi barátom — szólt szomorú hangon Miklós — én kezdem megbánni ezt a lépésünket. Mit szól m ajd édesanyám, h a m egtudja, h ogy elmentem katon án ak? Nem fogja-e őt szökésem híre beteggé búsítani ? A h elyett, hogy m int egyetlen fia tám asza, istáp ja lennék, szívtelenül elhagyom őt és nővéreim et, csakis m agam ra gondolva. A h elyett hogy vénségét felvidítsam , bánatot és keserűséget szerzek neki. Nem lehet az Isten áldása az olyan életúton, m ely a szülők

odalépett a csapat élén lovagló kapitányhoz.

13

m ély m egbántásával kezdődik. Félek, nagyon félek, hogyha vissza nem térünk, ezerszer meg fogjuk ezt a tettü n ket bánni. — Gyerekes beszéd — felelt ingerülten M atyi. — Á z Isten áldása R ákó czival s az ő harcosaival van. Csakis az olyan emberből v á lik valam i, aki sajátos képességének m egfelelő életpályát választ. A siker, az áldás éppen az ilyen emberek életét szokta kisérni. A te édesanyád pedig, ha eleinte rosszul esik is neki, h ogy a m agad esze után indultál, csakham ar ki fog békülni, ha látja, h ogy vitézséggel ism ertté tetted neve det az egész országban és a sajá t emberségedből köz tisztelt állásra ju to ttál. Csakis így lehetsz m ajd igazán anyádnak öreg korában istápja, nővéreidnek tám asza. D e ha a te kislelküséged téged mégis a visszatérésre késztet, ám tessék ! Eredj vissza, légy az anyám asszony katonája. E n azonban az egész város csúfjára vissza nem m egyek, ha nehezemre esik is tőled m egválni. A lig hogy M atyi e beszédét befejezte, íme, nagy porfelleg em elkedett az országúton. N em sokára lovak dübörgése és nyerítése, em berek hangos beszélgetése és fegyverek csörtetése hirdette egy lovas sereg köze ledését. E lőcsap atja vo lt ez annak a két lovasdandárnak, am elyeket P ekry Lőrinc gróf E rd élyből kihozott s a K unságban kiegészített v o lt s most Bercsényi Miklós gróf főparancsnok hadtestéhez vezetett. M atyi véget akarván vetn i az ő b a rá tja habozásának, k ap ta m agát, odalépett a csapat élén lovagló kapitányhoz s így szólt : — V itéz kap itán y úr ! K é t ifjú, aki harci tűztől lángol, felajánlja ezennel k a rjá t P ekry Lőrinc grófnak. K érjü k a kap itán y urat, adjon kardot a kezünkbe és módot kim utatnunk, hogy nem va g yu n k m éltatlanok

14

arra, h ogy ennek a hírneves seregnek a soraiban har coljunk. — E z aztán derék beszéd és katonás fellépés — felelt barátságos m osolygással a nagybajuszú kapi tány. — A z ilyen bátor szívű, n yilt eszű, délceg legé nyek szám ára m indig va n h ely a P ekry Lőrinc sere gében. I tt a tenyerem, csapjatok belé, fiaim ! Kövesden bem utatlak benneteket a vezérnek. H a ő beleegyezik, am iben nem kételkedem , k ap to k lovat, fegyvert és ruhát és lesztek R ákóczi Ferenc huszárjai. A z én szám ításom szerint nem telik bele egy-két hét és bőven lesz alkalom bátorságtoknak jelét adni. E zzel a k ét barát m arkába csapott a kapitánynak. M atyi örömtől sugárzó arccal, m ert hiszen ifjú életének álm át lá tta e pillanatban m egvalósulni. Miklós vívódó lélekkel ugyan, de azért szintén derültséget m utatva, h ogy szom orúságát valah o gy csüggedésre v a g y félelemre ne m agyarázzák. Még az nap délután K övesdre érkezett a két dan dárral m aga P e k ry Lőrinc is, aki az ifja k k a l beszédbe elegyedvén, m egkérdezte tőlük, h ogy kicsodák ? m ivel foglalkoztak eddig ? igazán szívük sugallatát kö vetve állanak-e be katonának s nem pillanatnyi k alan d vágy ból-e ? Tudják-e, helyeslik-e szüleik ezt a lépésüket? A ty a ila g figyelm eztette őket, h o gy hányj ák-vessék meg jól a dolgot. Még m ost m egm ásíthatják a szándékukat, de holnap m ár későn lesz. M iklósnak teh át m ódjában le tt volna még az utolsó percben megtérni. D e v a g y h ogy a szíve m élyén lappangó harcias hajlam kerekedett felül a döntő pillanatban s az birkózott le lelkében m inden aggo dalm at és tépelődést, v a g y hogy M atyi előtt szégyelte a m eghátrálást s ta rto tt tőle, h ogy a gyávaság

15

színében találna feltűnni — elég az ahhoz : a vezér kér déseire épp oly határozottan, m int M atyi, azt felelte, hogy gyerm ekkora óta tá p lá lt hő v á g yá n a k engedve áll be katonának s hogy utólagosan édesanyja is helye selni fogja ezt a lépését. E rre P ekry Lőrinc forma szerint felvette a két ifjú t a kuruc hadseregbe. K a p ta k rövid kék dolm ányt gazdagon zsinór ózva, piros nadrá got, sárga csizm át, aba-posztóból fehér köpönyeget, a kardkötőre röviden akasztott tarso lyt és csúcsos kalpagot. A nyerget fecskefarokra szabott cifra csótár borította. F eg yverü k volt fringia-kard, három élű hosszú tőr, egypár pisztoly és karabély. A vezér egy öreg strázsam estert bízott meg azzal, h ogy oktassa őket a lovaglásban és a fegyverforgatásban. S a két b a já t jó tanulónak bizonyult. R övid időn bám ulatos haladást tan ú sítottak minden h ad gyakorlat ban. Szemesek és ügyesek vo ltak, a szolgálatban ponto sak és m egbízhatók, elannyira, h o gy a hadakozásban, am elynek kellő közepébe m ár k ét héttel azután be cseppentek, apróbb, de következm ényeikben fontos dol gokat b íztak reájuk, m int egy-egy előőrs v a g y vesze delmes kém járat vezetését, am it ők legtöbb esetben a legjobb eredm énnyel, de m indannyiszor feljebbvalóik teljes megelégedésére vitte k véghez. Miklós szigorú kötelességtudással, m egfontolva és csendes higgadtság gal végzett mindent, M atyi h évvel, szenvedéllyel, vakm erő bátorsággal.

IV . U jv á ry és Geréb vitéz tettei. — A z ónodi gyűlés után rosszra fordul a kurucok ügye. — Geréb M átyás elesik a csatában. —A trencséni veszedelem.

U jv á ry és Geréb M átyás annyi jelét adták a bátor ságnak s a rettenhetetlenségnek, h ogy nem csak ezredükben lettek híresekké, hanem kezdték nevüket emle getni az egész kuruc hadseregben. A zokban a ritka merészségű haditettekben, am elyekben a R ákóczi-féle hadjárat oly gazdag v o lt s am elyek a hadviselés egész történetében ritk ítjá k párjukat, többnyire részt v e tt a két híres-neves huszárhadnagy, U jv á ry Miklós és Geréb M átyás is. O tt vo lta k 1706-ban a győrvári ütközetben s jókora rész ju to tt nekik annak a híres Balogh Ádám -féle huszárezrednek a dicsőségéből. E z az ezred ugyanis, hogy lóháton nem lehetett harcolni, leszállóit a lóról és gyalo g tám adta meg az ellenséget oly erővel, hogy va d futásra kényszerítette, sőt a híres H eister generálist is elfogta. Része v o lt U jvá ryn a k és Geréb M atyinak abban a huszárcsinyben is, midőn Bornem issza tizenötödm agával Pozsony és N agyszom bat között áttört a császáriak vonalán s elfogta Stahrem berg M iksa gróf vezérlő generálist. N em sokára ismét áttörte ez a kisded csapat az ellenséges vonalat, a császáriak szeme láttára átúszott a V ág zajló vizén és N yitrára v itte a fogoly altábornagyot. V a jd a A ndrás és R éth ey János ezredesek alatt hatszáz huszártársával átúszott

17

a mi vakm erő két hadnagyunk a Garamon C satá nál, bejárták P rivigyét, Ném etprónát, átm entek a Tacskó-szoroson Trencsénbe, onnan Zsolnán át Bicsére, ahol győzelm es u tcai harcot v ív ta k , L ip ótvár alatt m egverekedtek egy császári hadcsapattal, Pöstyénnél átkeltek a V ágón és Galgóczon át É rsekújvárra érkez tek. V égezték pedig ezt a kalandozást öt nap alatt. Ám de az ónodi országgyűlés után, am elyen R ákóczi hívei azt határozták, hogy M agyarország elszakad az ausztriai háztól, ú gy látszott, aláh an yátlőtt a fejedelem szerencse-csillaga. Á külföldi fejedelm ek, akik őt fel b izta ttá k s neki mindenféle segítséget Ígértek volt, gálá dul cserben h agyták. Vezérei viszálkod tak és fonákul h a jto ttá k végre hadi parancsait és rendeleteit. Pénz forrásai kiapadtak. Seregei m egfogytak. Tizedelte a pestis, de meg szöktek is egyre katonái. D e azért a fejedelem el nem csügged, összeszedi emberei színét-javát és siet a szorongatott Trencsén segítségére. Augusztus 4-én összetűz H eister Szigberttel, aki aközben a fogságból kiszabadult, s most nagy sereg gel szintén Trencsénbe igyekszik, hogy a császáriakat utolsó ostromra vezesse. K em ény tusa fejlődik. Perzselő sugarakat lövell az augusztusi nap. Izzadnak a harcoló felek a nagy m unkában. Már-már győzelm esen nyom ul előre a kurucok középhada, am elyet m aga a fejedelem vezérel. D e P ekry Lőrinc, kire a jobb szárny veze tését b ízták volt, ügyetlenül végzi a feladatául kiszabott m ozdulatot. E z t észreveszi P álffy János, a császáriak egyik hadvezére, s nyom ban ráküldi a rácokat s egy lovascsapatot. — E g y kuruc lovasezred, ugyanaz, am elyben U jv á ry és Geréb M atyi szolgáltak, ott állott tartalékban egy m agaslaton a középhad s a jobb szárny Radó Y . : U jv áry M iklós.

2

18

között. U jv á r y éles szeme észreveszi P ek ry Lőrinc veszedelm ét. O d avágtat a kapitányhoz s jelenti, hogy baj v a n a jobb szárnyon. E nnek sem kellett több. »Rajta, fiuk, utánam !« kiálto tt. S az alföldi legények, m int a sistergő istennyila, csapnak le a m egrémült rácokra. H arci ádázatukban sivalkodnak. Még a pari p áik is m arják az ellent. U jv á ry közelében féktelen dühvei tör, vág, zúz Geréb M átyás. Valóságos m észár lás, am it véghez visz. Többet levág az ellenségből egy m aga, m int am ennyit levágn ak tizen a társai közül. Pedig azok is ugyancsak dolgoznak. E gyszerre csak a velőket m egrázó sikoltást hall Miklós. Odanéz . . . hát M atyit, az ő szegény M atyi b a rá tját látja, am int szívé hez kap, am int halálsápadtság b orítja el arcát, amint leesik lováról, m iként a fadarab . . . Előre, előre ! . . . Társai o tt száguldanak el a szerencsétlen ifjú holttes tén. . .Előre, előre ! . . . F o jtsd el könnyeidet, szegény U j v á ry M iklós! Nincs a harcban helye a szív érzelm einek!... Előre, előre ! . . . V ágjad, vágd az ellenséget ! . . . Mi haszna vágj ák, mi haszna aprítj ák ? ! Mi haszna halt meg Geréb M átyás sok derék baj társával együ tt ? ! Még csak a győzelm et sem szerzik meg drága életük árán ! Mert jóllehet huszártársaik felkoncolják a ráco k a t s m egfutam ítják P álffy dragonyosait — de P ekry Lőrinc se lát, se hall, hanem futásnak ered eszeveszet ten és viszi m agával az egész jobb szárnyat. Rém ülve lá tja ezt R ákó czi Ferenc. O d avágtat lóhalálában, hogy észre térítse a futam odókat. K é t széles árkon m ár átugrott arabs ménje, de a harm adiknál meg b otlik és n ya ká t szegi. V a gy tizenöt lépésnyire esik a fejedelem lovától. Szárnysegédei, cselédei sietve viszik biztos helyre az eszméletlent. Mire másnap m agához tér, m egtudja, h ogy elvesztette a csatát.

V. U jv á ry Miklós harm inckét huszárral megmenekedik. — Érsek ú jvá r előtt egyesülnek' Bercsényi seregével. — Miklós haza m egy Kom árom ba. I t t m egtudja, hogy an yja m eghalt s hogy egyik nővére kolostorba ment.

A Trencsén alá vezetett szép sereg az augusztus 4-diki szerencsétlen ütközet u tán nagyrészt szétosz lott. A k ik futással m entették m eg életüket, egyenként v a g y apróbb csapatokba verőd ve bolyongtak, b u j dostak kopár hegyek járatlan vízm osásában s a vadon erdők sötét sűrűjében. E g y ilyen elzüllött huszárcsapa to t — harm inckét emberből állót — v ezetett U jvá ry Miklós főhadnagy É rsekújvár felé, am ely akkoron a felkelők fő erőssége vo lt az északnyugoti. felvidéken. Csak n agy üggyel-bajjal és hosszú kerülőkön tu dtak a szerte portyázó császáriak elől kitérni. Végre, sok küzdelem és nélkülözés után, szeptem ber 7-én késő este vető d tek N agysurány határába. A kuruc sereg őrszemei az adott jelszóra b ebocsátották őket a mező városba, ahol B orbély ezredes egy em bert adott mellé jük, hogy kalau zolja őket Bercsényi seregéhez. A sötét éjben gondolatokba elm erülve nyargalt h óka lován jó U jv á ry Miklós. Szótlanul k ö v e tik őt a vert had emberei. L elkűkben csendes mélaság, mint a csillagos m ennybolton, am ely reájuk borul. — De 2*

20

mi az ? M ily édes hangok csapj ák meg egyszerre fülü ket ? E lébb szaggatottan, amint a meg-meglebbenő éji szellő egy-egy elhaló akkordot hoz feléjük. A ztán, amint előbbre haladnak, m ind erősebben és össze függőbben hatol hozzájuk ezernyi férfitorokból kelő bűvös-bájos kardal. A jól ismert R ákóczi-nóta az, am elynek máj d szenvedelmes, tüzes, máj d meg kesergő, bánatos m elódiája m egrezegteti em bereink lelkében a legérzelmesebb h ú ro k a t.— T ovább haladnak. A kalauz egy m agaslatra vezeti a kis csapatot. E lő ttü k tágas róna terül el. Bercsényi Miklós gróf hadtestét látják m aguk előtt száz meg száz tábortűz fényénél. E g y része pihen, más része, egy-egy lobogó tüzet körbe fogva, bizalm asan beszélget, míg m ások, karb a összeállva, kuruc dalokat énekelnek. Most ism ét rág yú jta nak egyre : Sebes víz a Garam, siet a D unába — Kurucok tábora éppen o tt megszálla. V erik a rézdobot, fú jják a trom bitát — A sok n yalka kuruc üli a paripát. N agy Rákóczi jár az gyönyörű mezőben, Rettenetes kard ja villog a kezében. K ard jával felm utat Esztergom várára, V ár tornyán lobogó császár zászlójára. Éjten-éjjel egyszer az álgyú hárm at szól, H á t az sok kuruc az várra csak ú g y omol. Tüzes garanáttúl világos az éjjel — • H ajh, sok anya fia borúi o tt be vérrel. Hasad a szép hajnal, piros a hegyoldal — Esztergom várába Rákóczi felnyargal.

21

H ogy örültek embereink, h ogy m egint egy nagy kuruc sereget láttak , telve bizalom m al és harci lel kesedéssel ! H ogy repesett a szívük abban a reményben, hogy ennyi lelkes társsal együ tt rövid nap új csatában kiköszörülhetik a kuruc fegyveren a minap esett csor bát, am elyet ugyancsak élénken em lékezetükbe vissza h ívo tt a táborból hozzájuk felhangzó következő nóta : Kurucok, kurucok, hajh szegény kurucok — De m egsötétedett ti fényes napotok ! Öh gonosz szerencse, óh keserves óra . . . Trencséni mezőnek vérrel borítója. Sok ezren borúltak o tt önnön vérekben, Mások tántorodtak régi hívségekben . . .

E dal hallatára Miklós szeméből kicsordult a könyű. A z ő kenyeres pajtása, a szerencsétlen Geréb M átyás képe jelent meg lelki szeme előtt, amint u toljára látta, am int halálsápadtan a lováról lebukott. Oh, hogy még csak egy utolsó kézszorítással sem tudott tőle örökre búcsút venni ! . . . Nem sokára szám talan bajtárs, ismerős és ismeret len, zsibongta körül a kis csapatot. Lehetetlen volt fele letet adniok m indarra a tengernyi kérdésre, am elyekkel őket m egrohanták : hogy esett, m int esett Trencsénnél az a nagy szerencsétlenség ? K íváncsiságukban dehogy törődtek azzal, h ogy ezek a szegény huszárok jó egy hónapja, hogy a nyerget el nem h agyták, h ogy nagyon ráju k férne egy kis pihenés. Beszélniük kellett nekik egész kivilágos-kivirradtig. A trencséni csata után a kuruc kém ek mind azt hozták hírül, hogy H eister vérszem et kap o tt s egyene sen É rsekújvárn ak veszi ú tját. Már több egy hónap

22

jánál Bercsényi egyre v á rja nagy türelm etlenül a csá szári seregeket, h ogy visszafizesse kam atostul a minapi kölcsönt. D e hiába v á rta őket, m ert H eister a D unán tú lra von ult E sterh ázy A n tal ellen. A hadakozásban beállott ezt a szünetet U jv á ry Miklós arra használta, hogy a vezér engedelmével elment Kom árom ba m eglátogatni az övéit, akiktől m ár hat esztendeje, h ogy elszakadt v o lt s akikkel az utolsó izgalm as években még levelet sem igen válto tt. H ogy dobogott a szíve, m ikor a tágas Rozáliatéren végigm ent, de kivált, m ikor a kiskapun belépett szülőháza to r n á c á r a ! A z öreg V era fogadta, a ház régi cselédje, aki M iklóst még m int csecsemőt hordozta v o lt a karján. Nem ismert rá. U jv á ry elérzékenyülve borult a nyakába, ú g y ism ertette meg m agát vele. — Óh, drága lelkem , kis úrfim — kiá lto tt a hű cseléd és hangosan sírt örömében — de megszépült, de m egem beredett ! Eszem azt a gyönyörű lelkét ! A lig tudok betelni nézésével ! Szakasztott m ása az én boldogult nagyságos uram nak, az Isten nyugosztalja békében ! — S ez íg y m ent volna talán m ég egy óra hosszat is, ha a zajra k i nem jön a szobából Miklós húga, Magdolna. E z bezzeg tüstént ráism ert édes test vérére. E gym ást átölelve sokáig sírtak, zokogtak. K ü lö nösen, m ikor M agdolna elbeszélte, hogy édes anyjuk hosszú betegeskedés u tán éppen három hónappal azelőtt m eghalt s h ogy Ágnes m ár két év óta apáca Pozsony ban. F u to tt be Miklós az ágyas-házba, leborult édes an yja ágyára s ott m aradt sokáig, sokáig. Szíve nagy fájdalm a görcsös vonaglásban nyilvánult, am ely meg m egrázta egész testét. A ztán m egint édes testvére nyakán zokogott hosszan, hangosan. A testvérek siránkozásának véget v e te tt egy magas,

23

v a g y harm inc esztendős barna férfiú, aki minden be jelentés nélkül b en yito tt a szobába. F á b ry József, városi tanácsos vo lt, M agdolna férje, aki m egtudván sógora megérkezését, sietett az ő üdvözlésére. Csak most tudta meg U jv á ry álm élkodva, h ogy Magdolna testvérhúga m ár m ásfél év óta férjnél van. Még nagyobb volt meglepődése, m ikor húga előhozta négyhónapos kis leán yk áját és Miklós karjaib a tette. Magdolna kis családjának meleg, bizalm as körében Miklós csak egy rövid hetet tölth etett, csak annyi szabadságot kapott. E z idő a latt minden áldott nap ellátogatott a tem etőbe az ő édesanyjához, h ogy haló poraiban engesztelje, békéltesse őt azért a nagy fá j dalomért, m elyet neki okozott v o lt s amely, meglehet, sírba v itte azt az áldott jó asszonyt. H a ott a drága hantokra ráborult, édes béke és m egnyugvás szállottá meg lelkét. Ü g y érezte, m intha az a gyöngéd, puha kéz most is, m int gyerm ekkorában, m egsim ogatná arcát, m intha halk szózatot hallana a sír fe n e k é rő l: L égy nyugodt, én szerelmes m agzatom , m egbocsátok neked, m ert szeretlek, hőn szeretlek, még itt a síron tú l is ! Búcsuzáskor Magdolna átad ta M iklósnak, édes an yju k végső rendeletéből, ennek m iniatűr-arcképét, am ely zom áncozott és drágakövekkel kirakott arany keretbe vo lt foglalva. E zt Miklós ezentúl, m int drága ereklyét, éjjel-nappal a kebelén hordozta.

R övid fegyverszünet. — A kuruc-sereg állapota mind kétségbeejtőbb lesz. — A felkelők utolsó hada Szatm ár m ellett leteszi a fegyvert. — U jv á ry a királyi hadseregbe lép. — Vácon meg ism erkedik Miskeivel s elviszi m agával a rajnai hadsereghez.

A lig hogy rövid szabadságának ideje lejárt, Miklós m egint ott term ett Bercsényi Miklós gróf táborában. Nem v o lt ugyan rá valam i nagy szükség, m ivel az ellenség É rsekújvár környékén nem m utatkozott. Mind a két hadakozó fél táborában rémséges m ód p usztított a m irígyhalál. E z kényszerítette őket hosszabb fegyverszünetre. A zonkívül a tél is, am ely az évben igen korán beállott és .rendkívül kem ény vo lt, m egakasztotta a hadakozást. Mikor aztán az 1710. év tavaszán új fent m egindult a háborúskodás, a császáriak, ha n yü t mezőn nagyobb csatákban nem győ ztek is, mégis m ind szűkebb térre szorították a kurucok seregeit. A m eghódított területen dúltak, fosztogattak a labanc harcosok és minden kigondolható kegyetlenségekkel kínozták a népet. D e ez most nem elkeseredést és átalkod ott ellen szegülést szült, mint a háború kezdetén, hanem kábult lem ondást és elpártolást, annyival is inkább, mert Bécsből közbocsánatot ígértek m indazoknak, akik önként m eghódolnak a császárnak. A pápa parancsára a papság elpártolt a fejedelem től s a rendek nagy

25

része is kilépett a szövetségből. A fejedelem több vezére, úgym int O cskay, Bezerédj és B o tk a árulókká lettek s ezért életükkel lakoltak. íg y aztán R ákóczi seregei annyira m egfogytak, hogy még a hatalm ában levő néhány vár őrségének is alig telt. Mikor az ellenség Szolnokot, E gert, sőt K assát is m egvette, m ikor a feje delem fő-fő emberei, Forgách, E sterházy, Bercsényi egy m ásután Lengyelországba m entek, sőt m aga R ákóczi Ferenc is kénytelen vo lt külföldre m en ekü ln i: a sza badság szent ügye, am elyért annyi hű m agyar szív ontotta vérét, végkép elveszettnek látszott. 1711-ben, m ájus i-én kötötte meg báró K áro lyi Sándor, R ákóczi m eghitt embere, P álffy János császári tábornaggyal a békét, am elyet százötvenegy m agyarországi és erdélyi főúr és nemes írt ajá. Még aznap tizenkétezer ember ből álló kuruc had rak ta le a fegyvert Szatm ár mel lett, a nagym ajtén yi mezőn. A kuruc tiszteknek jókora része élt a békeszerző désben szám ukra kik ö tö tt a v v a l a joggal, hogy a királyi hadseregbe léphetnek ugyanazzal a ranggal, am elyet R ákóczi seregében viseltek vo lt. M iklóst az ő tár sai mindenféle módon rábeszélték, hogy tegyen ő is úgy, hogy Isten ellen való vé te k volna, ha kárba veszne az a fényes katonai tehetség, am elynek ő annyiszor adta jelét. E g y ideig habozott. De végre meggondolta, hogy ő szegény ember, aki keresete után kénytelen megélni s hogy huszonöt éves korában az ember új élethez nem foghat — • k a p ta m agát s beállott mint főhadnagy a Szobjeszki-huszárokhoz. Másfél esztendeig nyugodt életet fo ly ta to tt U jv á ry Miklós a m iskolczi helyőrségben. D e midőn a franciák ellen viselt háborút III. K á ro ly ú ju lt erővel akarta folytatn i és nagy sereget in d ítottak Ném etországba,

26

a R ajn a vidékére, M iklóst Bécsbe szólították. Odamenet V áczon egy napig pihenőt tarto tt, h ogy m eglátogassa egyik b arátját, T arján D om onkost, aki elébb vele együ tt szolgált és harcolt v o lt a kuruc hadseregben, ez idő tá jt pedig a V ezekén y m elletti birtokán gazdálkodott. A m int V áczon egy borbély-m űhelybe betért, hogy m agát m egborotváltassa, m eglepődésére az egyik legény nevén szólítva üdvözölte Miklóst. Kérdésére, h ogy honnét ismeri, a legény elmondta, hogy ő szintén Kom árom ba való, egy ottani hajóácsnak a fia, s hogy negyedéve, m ikor U jv á ry egy hétig otthon volt, szintén ő b orotválta a híres főhadnagyot, akinek vitéz h ad itetteit n agy dicsekvéssel beszélte akkoron az egész város. A beszélgetés folyam án U jvá ryn a k nagyon m eg tetszett a csinos, fürge, jókedvű ifjú, aki egy kicsit bőbeszédű vo lt, m int a borbélylegények rendesen, de oly ügyesen és válogato tt szavak kal tu d ta m agát k i fejezni, m int sok tanult ember sem különben, s oly jóízű humorral, h ogy U jv á r y t ism ételten is m egnevet tette. — K á r m agának itt a váczi csizm adiák borostáival bajlódni — ■ szólt neki Miklós tréfásan. — E ljöhetne velem a R ajn a vidékére, ott aztán franciákat borotválhatna. — Mennék én, uram, szívesen, csak vinnének. É rtek is egy kicsit a katona-m esterséghez. Mikor öt esztendővel ezelőtt felszabadultam , m indjárt a h a t vágással remekeltem , m ert egy borotválás alatt hat vá g ást ejtettem a nyafogó m olnár arcán. D e azt ne higgye, főhadnagy úr, h ogy ügyetlenségből. Isten m ent sen ! Nem, hanem azért, hogy módom legyen meg m utatni, m int kell ham arosan a vérzést elállítani, m ivelhogy ez is hozzá tartozik a mi m űvészetünkhöz. E nyelgő kedvében tette v o lt U jv á ry Miskei István

27

nak — ez v o lt a borbélylegény neve — az indítván yt, de kom oly dolog lett belőle. Miklós elvitte m agával Bécsbe, ahol akkor a rajnai hadsereg szám ára nagyban verbuváltak. O tt Miskei felcsapott huszárnak és U jv á ry közbenjárására ugyancsak a Szobjeszki-ezredhez tették. K é t hónap m úlva v itté k őket a franciák ellen. D e alig h ogy a színét lá ttá k az ellenségnek, máris vége v o lt a hadjáratnak. M egkötötték R a sta ttb an a békét.

V II. A török háború m egint kiüt. — Mi ad ott rá okot. — P álffy János kelepcébe kerül, de k ivá g ja m agát. — U jv á ry és társai vakm erő tette. — Miklós és Miskei török fogságba kerülnek.

Á török háború, m ely az 1699-ben m egkötött karlóczai béke óta szünetelt volt, 1716-ban ú jra kiütött. Ü rügyet a béke megszegésére III. Achm ed török csá szárnak az szolgáltatott, h ogy a velencések, akikre az em lített békekötés egyik pontja szintén kiterjedt volt, egynéhány garázdálkodó török kalózhajót elsülyesztettek. A szultán haragjában nem csak a velencei köztársa ság hajóhadát tám adta m eg a Peloponnesusban, hanem III. K á ro ly ellen is hadat indított. E rre a vállalatra a török császárt leginkább A li basa fővezér lo va lta fel, aki olcsó dicsőségre vágyván , azt hitte, M agyarország csatatéréin m indjárt nyalábszám szerzi a cserágakat. N em sokára Belgrádon term ett A li basa kétszázezernyi sereggel, átkelt a Száván és P éterváradról Zim onynak v e tte ú tját. De m ár akkor F u tták o n harcra készen vá rta a törököt a király hadserege Eugen szavoyai herceg fővezérsége alatt. E z a török sereg m ozdulatai nak megfigyelésére elküldte m eghitt b a rá tját és hű tanácsadóját, gróf P álffy János tábornagyot, ezernégy száz főből álló lovassereg élén. Ebben a kémlelő seregben v o lt U jv á ry Miklós és Miskei István is. A m az

29

azóta kap itán y lett, ez pedig felvitte a strázsam estersé' gig. Mikor P álffy János az ő lovascsapatjával K arlócza vidékén járt, nem csekély meglepődésére emberei azt h ozták hírül, hogy minden ódáiról körül vann ak vév e török harcosok jelentékeny töm egeitől. P álffy azonnal m egértette, h ogy Ibrahim basa negyvenezer főnyi sere gével áll szemben. Tudta, hogy ebből a kétségbeejtő helyzetből m enekülni alig lehet. D e igenis lehet minden egyes emberének életét drágán m egfizettetni, lehet m agyar vitéz m ódjára hősi halállal meghalni. E z el határozásához képest hideg vérrel m egtette a célszerű nek ismert intézkedéseket. U jv á ry t tizenkét elszánt legény élén elküldte, hogy nyom ozza ki, m elyik oldalon legkevésbbé va sta g a török fegyverek ércfala, hol lehetne az áttörést megpróbálni. U jv á ry kap itán y csak arra kérte a generálist, engedje meg, h ogy Miskei is hozzá csatlakozzék. H ogy erre az engedelmet m egkapta, azon nal a nyeregben term ett s elvágtatott tizenhárom h uszártársával együtt, m int a zúgó förgeteg. A lig telt bele két óra, s U jv á ry már tu d ta a szük séges tudnivalókat. Tárcájából kiszakít egy lap papi rost, erre m indent világosan, velős rövidséggel leír s elküldi két huszárral P álffy grófnak. M aga pedig tizenegy em berével nekirohan szikrázó harci dühvei a török derékhadnak, am ely leginkább előre nyom ulván, m ár-már közel jár P álffy lovasseregéhez. Am íg U jv á ry p áratlan merészséggel m egállítja a törököket, addig a táborn agy gyorsan ékalakú rendbe állítja embereit, s aztán m egeresztett kantárszárral v á g ta t a halálra elszánt sereg egy patakon át, egyenesen a janicsárok sűrű tömegének. Iszonyú vagdalkozás, gyilkolás k ö v et kezik. Fogcsikorogva harcolnak, mindenfelé halált osz to g a tva a m agyar lovasok. Kétségbeesetten védelm ezik

30

m agukat a janicsárok. Soraik áthatatlanoknak tetsze nek, akár az őserdő sűrűje. D e P álffy legényeinek a pal losai széles szekérutat vágn ak rajta. Á lig telik bele egy negyedóra, íme, a m agyar lovassereg az ellenség h áta m ögött lá tja m agát. V á gta tn ak előre lóhalálában. Még m ielőtt a török lovasság üldözésükre kelhetne, már akkora egérutat nyertek, hogy repülve sem lehetett volna őket utolérni. N égyszáz emberébe kerü lt P álffy Jánosnak ez a merész h aditette. D e m egvolt az a haszna, hogy az ellenség erejéről, terveiről, állásáról sok fontos dolgot m egtudott. S harm adnap, egyesülvén szerencsé sen E ugen herceggel, ennek m indent aprójára megj elentett. Nem ilyen szerencsésen já rt U jv á ry s az ő tizen egy társa. E g y ideig álm élkodva nézték a törökök a kisded csapat vakm erő tám adását. D e csakham ar elti p orták őket, mint ahogy az ember talp ával egy pár han g yá t eltapos. U jvá ry, szerencséjére, lo va alá került, s egyéb b a ja nem esett, m int hogy a láb a kificam odott. Miskei öt sebből vérzett ugyan, de szintén é le t ben m aradt. Á többi tíz m agyar vité z ott menten dicső halállal m últ ki. Á k é t foglyot, U jv á ry t és M iskeit, Ibrahim basa elé vitték , aki velü k sokkal kegyesebben bánt, semmint abban az időben a töröktől v á r n i‘lehe tett. Külön sátorba v ite tte őket s m eghagyta emberei nek, hogy addig vasat ne verjenek rájuk, míg sebeikből ki nem gyógyulnak.

V III. Miskei helyreigazítja U jv á ry kificam odott lábát. — A foglyokat útn ak indítják. — Csorluban egy m agyar emberrel találkoznak.

Már néhány nap m úlva h elyreállott U jvá ry. Meg gyógyu lt Miskei is, akinek sebei csekélyeknek bizonyul tak. U jv á ry kificam odott ballábát m aga Miskei gyógyí to tta meg, aki borbélylegény korában sok mindenféle orvosi m űtétet, m int foghúzást, érvágást, köpülyözést, piócarakást stb.-t m egtanult volt. A kificam odott tagok helyreigazítását m ég eddig meg nem próbálta ugyan, de azért, erős bizalm a lévén a m aga orvosi tudom ányá hoz és keze ügyességéhez, bátran hozzáfogott. A tábor helyen, Ibrahim basa cselédjeinek a sátrához közel, állott egy vén tölgyfa. Oda elvitte U jv á ry t, leültette a fa tövében és derekát szőrkötéllel erősen a fa törzsé hez kötötte, h ogy a m űtét alatt se fel ne kelhessen, se hánykolódni ne tudjon. A törökök s z á jtá tv a állották körül a borbélyból le tt orvost és betegjét. U jv á ry oly m ozdulatlanul ü lt a földön, m int az a fa, am elyhez a dereka és karjai kötözve voltak. Miskei most m egragadja a m egsérült lábat, egyet rándít rajta teljes erejéből, és a bokában kificam odott láb hirtelen helyére ugrik. H ogy U jv á ry m indjárt az operáció után, n agy fájd a lomm al ugyan, de mégis lábra állott s egypár lépést tett, a törökök ám ulatukban m ajd hogy el nem képed-

32

tek, s Miskeit, aki szerintük ördöngős m űvészeteknek és titkokn ak v o lt a birtokában, kezdték nagyra becsülni, hasonlóképpen U jv á ry t is, akit amaz urául tisztelt. H etednapra, m ikor M iskeinek a sebei már hegedni kezdtek, Ibrahim basa parancsolatából lóra ü ltették a két foglyot, m indegyike mellé egv-egy vezeték-lovat adtak, amely sok mindenféle m álhával vo lt m egrakva, s útnak indították. V ezetőjük egy csauz volt, kíséretük négy fegyveres török. H ova, merre viszik őket, sejtel m ük sem volt. H ogy ők nem tu dtak törökül, kísérőik pedig egy ku kkot sem m agyarul, meg nem kérdezhették u tazásuk célját, meg hogy mi sors v á r reájuk. H árom napi lassú lovaglás után B elgrádba értek, ahol azonban nem sokáig időztek, m ivel a vár s a város egyaránt tele v o lt katonasággal, a nagyvezér tartalék-seregével. F o ly ta ttá k az utat, egy-egy napi pihe nőt ta rtvá n Szemendriában, Nisszában (Nis), Szófiában, Filippopoliszban és D rinápolyban. E z utóbbi városban tu dták meg foglyaink, hogy Ivonstantinápolyba viszik őket. De. m ielőtt Törökország fővárosába értek volna, négy napra m egállapodtak Csorluban, D rinápoly és K onstantinápoly közt m integy a fele úton levő egy kis m ezővárosban, ahol Ibrahim basának háza, a város határában pedig jószága volt. Á foglyok Ibrahim basa portáján egy pajtában kap ta k szállást. M indeddig rab ságuk súlyát csak annyiban érezték, hogy szabadságuk tól v o lta k m egfosztva, h ogy vasat vertek jobb lábukra meg bal karjukra. E gyéb kén t igen emberségesen bántak velük, jobban, m int a hadifoglyokkal akkoriban bánni szoktak. A m int egyszer Csorlu szűk, piszkos utcáinak egyikén végigm entek s jövendő bizonytalan sorsukról beszélgettek, szembe jö tt velük egy közepes korú, köp-

. szembe jö tt velük egy közepes korú, köpcös term etű férfiú,

33

cös term etű férfiú, aki előbb, hogy m agyar beszédüket hallotta volt, erősen nézte őket, aztán örömtől sugárzó arccal odalépett h ozzájuk s íg y szólt : — A djon Isten jó napot, atyám fiai ! N e vegyétek rossz néven, hogy m egszólítalak, de nem bírok örömöm mel, hogy m egint szegény szülőföldem édes n yelvét hal lom. A ligha hadifoglyok nem v a g yto k , szerelmes földi jeim . B eszéljétek el, kérlek, nekem bátran és teljes bizalom m al sorsotokat. Nem mondhatom, mennyire örülnék, ha szolgálhatnék nektek valam iben, ha rab ságtok keserűségét valam iképp enyhíthetném . U jv á ry, noha szintén nagyon megörült, hogy a szerencsés véletlen m agyar emberrel hozta össze török földön, mégis eleinte tartózkodó volt, félvén, hogy tit kos kémmel áll szemben. E z okból csak röviden m ondta el, h ogy kicsodák, m iként estek fogságba, hogy rabságuk tűrhető volna, ha sorsuk bizonytalansága nem aggasz tan á őket. Viszont ő is felszólította az idegent, m ondja el neki kilétét s hogy m iként került Törökországba. — A z én nevem P usztai P éter — felelt amaz. — N oha török cundrában járok, mégis testestül-lelkestül m agyar ember vagyok. É letem történetét egypár szóval el nem mondhatom, hosszabb ideig itt időzni meg rá nem érek most, m ivel hivatalom kényszerít, hogy haza m enjek. D e egy óra m úlva m egint itt leszek s aztán elmondom nektek, m ilyen bolygó csillag veze te tt engem ebbe az idegen országba. A ddig is áldjon meg benneteket az Isten, kedves atyám fiai. E zzel aztán, m iután még m egtudta tőlük, hol vannak szállva, eltávozott. Em bereink pedig, hogy már alkonyodni kezdett, visszam entek pajtáju kba, leheveredvén friss szalm ára és türelm etlenül vá rtá k P usztai visszatértét. Radó V . : U jváry M iklós.

3

IX . Pusztai m eglátogatja a rab okat s elbeszéli nekik élete történe tét. ■ — ■U jv á ry aggodalm ai. — M ilyen rem ényeket táplál lelké ben P u sztai Péter.

Még el sem telt egészen egy óra, P usztai m ár ott term ett a raboknál a pajtában. Elbeszélte nekik sorra élete egész folyását, hogy ő is Kom árom ban szüle tett, teh át U jvá ryn a k közelebbi földije, hogy alosonczi kollégium ban járt iskolába és papnak készült, de m ikor k iü tö tt a kuruc-háború, m ikor R ákóczi Ferenc serege k et toborzott L ip ót császár ellen, ő is, m int a kol légium valam ennyi öreg diákja, felcserélte a tógát a dolm ánnyal s k ö n yv h elyett kardot fogott. Mikor aztán R ákóczi szerencse-csillaga lehanyatlott s a feje delem az országból kiszorult, vele eg yü tt ő is sok bolyongás után Törökországba szakadt. E g y ideig török földön is ott m aradt az öreg R ákóczi szem élye körül, de m ikor a fejedelem a n agy u dvartartás kö lt ségeit nem tu d ta viselni, P usztai kenyér u tán nézett. K a p o tt is állást egy Á cim nevű török földbirtokos jószágán, am ely ott va n Ibrahim basa birtokának a szomszédságában. Á zóta, immár több esztendeje, m indig egy helyben van, most m ár a nagykiterjedésű birtok önálló intézője és ura teljes megelégedését bírja.

35

A z egész éjtszak át virrasztva tö ltötték embereink, elbeszélvén egym ásnak élm ényeiket és viszontagságos életük minden nevezetes m ozzanatát. M ikor aztán virradni kezd ett s m indhárm uknak elnehezedett a szeme az álom tól, P usztai m egint haza m ent azzal az Ígérettel, hogy estére ú jra eljön. A nap pali időből nem szentelhetett nekik egy percet sem, m ivel h iva tala azt teljesen elfoglalta. A rabok, h ogy egyéb dolguk sem volt, m int hogy lovaikn ak gondját viseljék, napestig ugyancsak ráértek m egint jö vő bizon ytalan sorsukról elmélkedni. U jv á ry nem sok jó t remélt. H a napjában akárhányszor meg fordult is agyában a szabadulás gondolata, ha koholt is sűrűn szökési terveket, m egannyit szerencsés kim ene tellel : mégis jól tudta, hogy ez mind csalóka remény, a csüggedést nem ismerő fiatal szívnek a káprázata. Annál erősebb v o lt az ő baj társának, M iskeinek a jövőbe v e te tt bizodalm a, vérm es reménykedése. Meglássa, kapi tá n y úr — szokta v o lt m ondani — nem telik bele egypár hónap s m egint otthon leszünk. T ú ljáru n k mi ezeknek a pogányoknak az eszén. H ideg vérrel, meg íurfanggal m ajd csak k iv ág ju k m agunkat. — A d ja az Isten ! — felelt fan yar m osolygással U jvá ry. — D e én nem látom a jö vő t olyan rózsaszínű világításban, m int te, jó fiú. En jól tudom , mi sors érte még m ind a mi hazánkfiát, akik török fogságba ju tottak . R abszolga-vásárra kerülünk mi is, m int ők, ha csak ki nem váltan ak bennünket. E rre pedig vajm i csekély a kilátás, m ivel sem az én édesanyám nak, sem pedig, am int tudom , a te szüleidnek errevaló kincsei nincsenek. A szökésre pedig csak gondolni is képtelenség. Mert k iv ág h atja az ember m agát háromszor-négyszer a bajból bátorsággal, vakm erőséggel 3*

36

m eg furfanggal, de nem hónapokig tartó ezer vesze delemből. Ilyen beszélgetéssel tö ltö tték rabjain k az időt, am elynek, amint tu djuk, bőviben voltak. Miskei ki nem fogyott a b iztató szóból, hogy U jv á ry lelkében a rem ényt élessze. D e mindez alig fogott U jváryn . Á z ő csüggetegségének kiváltkép p az vo lt az oka, hogy balsorsában Isten sujtoló kezét látta, m ivel édesanyja ellen vétett. Erősen hitte, hogy büntetésből látogatja meg őt az Isten és fogja ezután még jobban m eglátogatni, m ivel szülőjének bánatot és keserűséget okozott. E bben a szomorú lelkiállapotában U jvá ryn a k nagy vigasztalására szolgált P usztai újabb látogatása. E z most hosszasan beszélt nekik R ákóczi Ferenc és kísérői tartózkodásáról Törökországban. Mikor U jv á r y hallotta, m ennyire becsülik és tisztelik a fejedelm et a török állam férfiak és hatalm asak, sőt m aga a szultán is, lelkében felcsillant egy reménysugár. Nem lehetne-e — gondolá m agában — valahogy, talán P usztai P éter útján, a fejedelem közelébe jutn ia s annak közbenjárá sával szabadságát visszanyernie ? — Erről a tervről aztán órákig elbeszélgettek embereink. P usztai meg ígérte, h ogy felkeresi ez ügyben a fejedelm et Jeniköiben, a Boszporusz partján, ahová néhány nap m úlva am úgy is el kell utaznia, s biztosra v e tte R ákóczi segítségét, aki, am int állítá, akárhány rabot szabadí to tt már k i török fogságból. Á llott-e szavának P usztai s csak nyom ukat vesztette em bereinknek, v a g y h ogy csak azért te tt Ígéretet U jváryn ak , hogy lelket tartson benne — azt senki sem tudja. Á n n yi bizonyos, h ogy foglyaink ezután hírét sem h allották többé.

X. A foglyok m eglátják Isztam bult. — K onstantinápolyban el viszik őket a rabszolga-vásárra. — U jv á ry R usztán basához, Miskei F erhát basa házához kerül. — H ogy fogadta U jv á ry t új gazdája.

Másnap, alig pírkadott a hajnal, jö tt a csauz s jelekkel értesítette U jvá ryt, h ogy készülődjék, mert félóra m úlva ismét ú tra kerekednek. A z előkészület csakham ar m egvolt. A kis lovascsapat a legszebb időben elindult s minden baj nélkül Szelim briába (ma Szilivri) ért. E z a tenger p artján épült kisded város. H atárá ban még most is láth atók azoknak a sáncoknak a m aradványai, am elyeket hajdan a görög császárok h án yattak őseink betörései ellen, hogy K o n stan ti nápoly városának a környéke bátorságban legyen. Szelim briában csak egy éjtszakát tö ltö ttek s másnap v a g y másfél órai lovaglás u tán egy dom bocskára értek, ahonnét tágas síkságra n yílt kilátás. A csauz, a kis karaván vezére, egy nagy, ékes városra m u tatott a távolban. A rcvonásai, am elyek különben m indig mere vek, szigorúak voltak, most hirtelen m egélénkültek. H angja is m egrezdült a benső m eghatottságtól, midőn a foglyokhoz fordulván, hosszasan beszélt nekik, amiből csak azt az egy szót értették meg, hogy : Isztam bul. U jvá ry, jóllehet tudta, hogy egyelőre K onstanti nápoly az ő utazásuknak a célj a, mégis m egdöbbent e név

38

hallatára, m ivel e városban kellett m egválni, hogy mi lesz belőlük. K é t óra m úlva értek K onstantinápoly egyik külvárosához. Mikor a város kap uján bementek, az őrálló janicsár éktelenül elordította m agát. De a csa p atot vezérlő csauz s a török kísérők rá sem hederí tettek, hanem m entek egyenesen sok szűk, tekervényes utcákon és sikátorokon végig, am elyeken nagy gyülevész töm eg tolongott. Miután jó egy óráig m entek volt, m egálltak egy emeletes ház előtt. A csauz megzör g ette a zárt kap ut. N em sokára jö tt egy szolga, k in yito tt egy kis rácsablakot s am int m eglátta a csauzt, akit n yilván jó l ismert, azonnal k itá rta a kap u t és a kis lovascsapat bevonult a tágas udvarra. U tán u k m egint bezárult a kapu. U jv á ry t és M iskeit a lo vakkal eg yü tt az istállóba igazítottak, atörökök pedig az emeletre m entek. Itt ü ltek most foglyaink szomorúan, a sötét istálló szénáján. Még a könnyűvérű, beszédes Miskei is lehorgasztott fővel gun nyasztott szótlanul egy sarokban. Tűnődésükből felzavarta őket egy nő, a csauz testvér húga, aki nekik egy tá l p ilavot (rizskásában fő tt ju h húst), két darab kukorica-kenyeret s egy korsó vizet hozott. S okat beszélt nekik törökül, ők pedig, hogy semm it sem értettek belőle, csak szótlanul m egh ajtották m agukat. A leány, látván , h ogy a török szóval semmire sem m egy, kezével búcsúra je lt adott és eltávozott, ráju k zárván az istálló a jta ját. Másnap reggel v a g y nyolc óra lehetett, m ikor b en yitott foglyainkhoz a csauz és in tett nekik, hogy kövessék. E l is m entek után a k ét fegyveres szolga kíséretében egy n a g y térre, a rabszolga-vásárra, ahol szám talan férfi, nő és gyerm ek v o lt eladásra kip án y vá zva . A nők közül soknak be v o lt az arca sűrű fá ty o l lal takarva.

. v á g ta tv a nyargal feléjük egy kék csalmás török ifjú.

39

Em bereinket m ost m ár nem is annyira az a szo morú sors búsította, am ely reájuk — im m ár kétség telenül — várt, hanem az a gondolat, h ogy más-más gazdához kerülnek, hogy elválnak egym ástól, talán tel jes életükre. A rabszolga-piacon még el sem h elyezték őket jóform án, m ikor nagy v á g ta tv a nyargal feléjük egy kék csalmás török ifjú. L evél van a kezében s azt á ta d ja a csauznak. H a még el nem adták a k ét hadi foglyot — ezt parancsolj a a levélben Ibrahim pasa — helyezzék el őket az ő visszatértéig, az egyiket az ő vejénél, F erhát basánál, a m ásikat az ő sógoránál, testvérhúga férjénél, Rusztánnál. H a Ibrahim a m agyarországi hadjáratból visszatér, elviszi őket m agával Anatoliába, ahol neki, Szentari nevű városban, nagy kiter jedésű, pompás kert közepette fényes p alotája van. Vissza is in d ították nyom ban a két foglyot az istállóba és értesítették a török urakat, akik m indketten K onstantinápolyban laktak, Ibrahim basa rendeléséről. E zek azonnal el is kü ld ték em bereiket, hogy elvigyék U jv á ry t R usztán basához, M iskeit pedig F erhát basá hoz. M ielőtt m egváltak vo ln a a foglyok egym ástól, m egölelték egym ást keserves könnyhullatás kö zött és szent esküvel azt fogadták egym ásnak, h ogy életük veszedelm ével is mindenkor készek lesznek egym ást megsegíteni. U jv á ry pedig, ismervén Miskei könnyelm ű vakm erőségét, erősen a lelkére kö tö tte s m aga is meg fogadta, h ogy bárm ilyen jó m ódja esnék is akárm elyi küknek a szökésre, azt meg ne cselekedj e, m ivel ez a m ásiknak a sorsát még súlyosabbá tenné. E zzel a mi em bereink fájós szívvel és könnyes szem ekkel elbúcsúz ta k egym ástól. A lig került U jv á ry R usztán házához, tüstént török

40

ruhába b u jta ttá k és új gazd ája elé vitték. E z va g y ötvenöt esztendős lehetett. Őszbe csavarodott szakálla egész a m elle közepéig ért. Arcvonásai, m int a török embereké többnyire, szigorú kom olyságra vallo ttak , de nagy, sötét szeméből jóság sugárzott. U jvá ry, m ikor szembe került vele, m élyen m egh ajtotta m agát, törökösen a mellére tevén k ét kezét, m intha már, az Isten tudja, m ióta tan u lta volna a török szokásokat. N agy csodálkozására R usztán m agyar szóval fogadta, s noha tördelve, mégis egész érthetően így szólt neki : — Hallod-e, te m agyar ! A z én sógorom, Ibrahim basa, akinek hadifoglya va g y, az én szolgálatom ra ren delt téged, valam íg ő a német császárral viselt háború ból vissza nem tér. A ddig én va g y o k a te urad. A z én házam nál tűrhető lesz a te sorsod, elannyira, hogy rabságod súlyát érezni nem fogod. Viszont én meg m egkívánom tőled, h ogy minden dologban, am elyet rád bízok, híven, pontosan és serényen eljársz. E gyre különösen figyelm eztetlek : őrizkedjél a m egszökéstől ! — Uram — felelt szerényen, de határozottan U jv á ry — erős szándékom, h ogy m indazt, am it tőlem kívánsz, feltéve, hogy tehetségem et és erőmet felül nem m úlja, lelkiismeretesen, pontosan és haladék nélkül teljesítsem . M ivel azonban eddig nem szolgáltam , külö nösen pedig, m ivel a török urak életm ódját és szokásait nem ismerem, arra kérlek, óh uram, légy egy darabig türelem m el irányom ban. S ha eleinte egyet-m ást nem egészen ú gy teszek, m int ahogy kívánod, ne ródd fel hibám nak, hanem tu dd be tapasztalatlanságom nak. H a beletanulok mindenbe, ami kötelességem, rem ény iem, meg leszel velem elégedve. — Bennem pedig — felelt Rusztán, akinek, úgy látszott, U jv á ry beszéde m egtetszett — jó és m éltányos

41

úrra találsz. E gyelőre az lesz a kötelességed, hogy engem a fürdőben megmoss és letörülj, ruháim at rendben és tisztán tartsd, dohányt apríts és pipáim nak gondját viseld. E rre aztán m egm utatta U jvá ryn a k azt a szobácskát, ahol neki nappal tartózkodása és éjtszaka szál lása lesz s am elyet egy vék o n y közfal vá laszto tt el új gazd ája fürdőszobájától. Ide vissza is vonult m indjárt U jvá ry, hogy öt csomó dohányt finomra elvágjon. N a gy üggyel-bajjal ,ment ez a m unka kezdetben. Régen v o lt az, m ikor ő dohányt vágo tt, utoljára Egerben, deák korában, akkor is a saját dohányát. D ehogy gondolta volna ő akkor, hogy lesz idő, m ikor kénytelenségből, mint szolga fogja gazd ája szám ára a dohányt vágni ! H a az Isten így rendelte — szólt m agában jám bor m egnyug vással — eltűröm sorsomat zúgolódás nélkül. — H ogy erős akarattal győzte s hogy olyan m unkát is elvégzett serényen, ami nem lett voln a kötelessége, rövid időn annyira m egnyerte ura tetszését, h ogy ez minden sétá ján, minden h ivatalos ú tján m agával v itte U jv á ry t. Szinte büszkélkedett ezzel a szép külsejű és nemes m agatartásit szolgájával. N agy hasznára vo lt U jváryn ak , hogy gazdája, noha darabolva, mégis elég érthetően ki tu d ta gondo lata it m agyar nyelven fejezni. R usztán ugyanis mint gyerm ek, I. L ip ót idejében, az ő a tyjá va l, M usztafa basával, hosszabb ideig tartózkodott Som ogy várm egyé ben, István d és Sziget környékén. A kkoriban ú gy beszélt m agyarul, akár egy som ogyi kondás. A zó ta azonban sokat feledett. H ogy m agát e nyelvben gyakorolja, U jv á ry v a l sétálás közben folyton m agyarul beszélgetett. Előhozakodott m indazokkal a régi dolgokkal, am iket akkor átélt és tapasztalt. N agyon dicsérte a somogy-

42

m egyei m agyar urakat, akik egytől-egyig gavallér em berek vo ltak. A z ő a ty ja is igen szerette őket, egyet kivéve, egy bizonyos M edeczkyt, a szigeti járás főbíró já t, aki egyszer a spáhik (török lovaskatonák) szám ára a hadisarcként járandó szénát k i nem szolgáltatta s azért M usztafa basa ötven botot húzatott a talpára. — Különben — íg y fo ly ta tta R u sztán az ő elbeszélését — ez a M edeczky, amint a som ogyi urak b evallották, nem is v o lt m agyar ember, hanem H orvátországból szakadt v o lt oda. Eredetileg száz botra ítélte őt atyám , de a som ogyi urak könyörgésére ötvenet elengedett neki. A z egy szabadságon k ívü l semmi sem h ián yzott U jvá ryn a k R usztán basa h á z á n á l; étele, itala bőven volt, ruházata elég jó és dolga oly kevés, hogy egy gyönge leán yka is elvégezhette volna. E zen kívü l gaz dája kíméletesen, m ajdnem szeretettel bánt vele. Nem olyan jó dolga v o lt M iskeinek F erh át basa házánál, noha az ő állapota is aránylag elég tűrhető volt. A m int új gazdájához került, őt is nyom ban török ruhába öltöztették, h ajá t lenyírták és ura h átas lovait b ízták gondjaira, ö t paripát kellett naponként tisztí tani, abrakolni, itatni, a lószerszám nak, a nyergeknek gondját viselni és gazd áját sétalovaglásain elkísérni. Legkedvesebb napjai azok vo ltak, m ikor F erhát őt m agával elvitte R usztán basához, ahol m agát U jváryv a l szíve szerint kibeszélhette.

X I. H ogyan já rt Ibrahim Péter váradnál. — Ü ti készületek. — Ten geri vihar. — A bolgár hajó elmerül. •— U jv á ry t és Miskeit szerecsenek k ifogják a vízből.

Teljes négy hónapig fo lyt íg y foglyaink élete. H ogy érkezése bőven vo lt, U jv á ry ez idő a la tt m eg tanult valam ennyire törökül, de még az arabsot, a m űveltebb törökök e m ásodik n yelvét is törte már egy kicsit. E z időben történt Ibrahim basa hazatérte a m agyarországi hadjáratból, am ely a török hadsereg teljes legyőzésével végződött. E lébb Péterváradnál pocsékká verték Á li basa ostromló seregét, sőt m aga a nagyvezér, aki az egész h ad járatn ak a jav asló ja volt, is o tt h ag y ta a fogát. K ésőbb Tem esvár előtt Eugen herceg és fegyvertársa, P álffy János, oly fényes győzel m et arattak az új nagyvezéren, M usztafa basán, aki elébb Belgrád várának v o lt a kapitánya, h ogy a törökök kénytelenek v o lta k M agyarországból, ahol teljes három századig garázdálkodtak, végképpen kitakarodni. P étervárad szerencsétlen ostromából Ibrahim basa, a m i foglyaink gazd ája is v itt m agával em léket teljes életére. Á d ta pedig neki ezt az em léket Merci, híres p attan tyú s főtiszt, akinek egyik ágyúgolyója Ibrahim nak a bal b o káját sodorta el. E z okozta, h ogy hosszas sínylődés után a tábori szolgálatra tehetetlenné vált.

44

E g y darabig Belgrádban g y ó g y ítta tta m agát, de m ivel a győzelm es keresztyén seregek e vá ra t is fenyegették, k ap ta m agát, még m ielőtt lábán a seb begyógyu lt volna, útra indult ázsiai h azája felé. H ogy a seb m iatt csak lassan lehetett utaznia, egész egy hónapig eltartott, m íg Belgrádból K onstantinápolyig ért. Lelke m élyén el v o lt keseredve a keresz tyének ellen. Teste fájdalm ainál, am elyeket neki sajgó sebe okozott, még nagyobbak vo ltak lelki kínjai : a szégyen, a tehetetlen düh a v a llo tt kudarc m iatt. Ilyen lelkiállapotban volt akkor is, m ikor foglyainkat m aga elé vezettette és kijelentette nekik, h o gy egy hétig, míg a szükséges előkészületeket m egteheti, még ideiglenes gazdáiknál m aradnak, aztán elviszi őket m agával A natóliába. E zt az u tat Ibrahim basa hajón akarta megtenni, részint m ivel nem került annyiba, m int a kocsin v a g y lóháton való utazás, ami a fukar Ibrahim előtt nyom ós ok volt, részint pedig m ivel sebes lábára nézve ez ked ve zőbb m ódja vo lt az utazásnak. E g y bolgár h ajótu laj donostól hosszú alkudozás után kibérelt egy gyors járású hajót, m aga és házinépe szám ára, am ely U jváryn és Miskein kívü l tizennégy emberből állott. Maga a hajótulajdonos v o lt a kapitány, a hajón a szolgálatot pedig hat ember teljesítette, úgyh ogy össze-vissza huszonnégyen voltak. Ibrahim parancsolatára foglyaink bal karjára és bal lábára m egint vasat vertek, ami annál jobban bántotta szegényeket, m ert K onstanti nápolyban való egész tartózkodásuk a latt m entek vo lta k m ár a bilincsektől. 1718-ban, március 20-án délután indult útra Ibrahim basa és kísérete. Mikor a konstantinápolyi partokat elhagyták, akkora v o lt a szélcsend, hogy noha

45 '

kífeszítettek minden vitorlát, a hajó még sem haladt előre egy tap odtat sem s az evezőket kellett használni. De alig telt el két óra, az ázsiai partokról, az Olym pus hegye felől sűrű, fekete felhők tornyosultak, m elyek nek közeledtével oly irtózatos szélvihar kerekedett, h ogy a tengert fenekestül felkavarta. A m ú gy is leáldo zóban v o lt a nap, s a sötét felhőzettől olyan v o lt a tenger felszíne, m intha fekete posztóval le tt volna bevonva. M ajd rettenetes égiháború keletkezett. V akító tű zkígyók cikázták át a levegőt s akkorákat dörgött az ég, hogy megrendült belé szárazföld és tenger köröskörül. A bol gár kap itán y tapasztalatlan hajós volt. Csak a F ekete tengeren te tt v o lt egypár u tat ; más tengereknek eddig még a színét sem látta. A z ellenkező szél a hajót, m ely a Fekete-tengerbe törekedett, a Földközi-tengerbe sodorta szédítő gyorsasággal anélkül, hogy a kapitány-, nak csak sejtelm e is lett volna, h ogy útjáról leterelte a szélvész. H ogy a hajósnép ijedtében a vito rlák at le nem szedte idejekorán, a vihar, m ely folyton-folyvást növekedett, össze-vissza tépte, a köteleket pedig össze kuszálta. A kap itán y és ü gyefogyott népe elvesztettek minden hatalm at a hajó fölött, am ely immár egészen a bőszült hullám oknak lett a m artaléka. H ab hab után csapott át a fedélzeten és lesodort m indenkit, aki valam i erős tárgyb a nem fogódzott. Másnap déltájban elállott a nagy eső és v a la m ennyire lecsendesült a vihar is. Em bereink kezdtek reménykedni. A táguló szemkörben széjjelnéztek, ha nem tudnalc-e eligazodni ? De semm it sem látta k egye bet, mint végtelenül háborgó hullám okat lent és szá guldó, vésztől terhes felhőket fent. Estefelé újra kitört fokozott erővel a szélvihar. A h ajóskapitány kétségbe esve tördelte kezeit s a hajó egyik oldaláról a m ásikra

46

szédült. Em bereinek s Ibrahim szolganépének egyik része, h o gy a kap itán y tehetetlen rém ültségét látta, éktelenül óbégatni, ordítani kezdett, a m ásik része pedig ott hevert a fedélzeten m ozdulatlan, részint a tengeri betegségtől, részint a halálos félelemtől ájuldozva. Mikor aztán korom fekete éj borult a világra, m ikor a főárboc ropogva, recsegve kettétört, leszakadt és agyonzúzta a hajóm indenest, embereink nem tudtak h ová lenni rém ültökben. Ibrahim basa, m int afféle jám bor moszlim ember, a hajókam rában arccal a földre b orulva feküdt és szünes-szűntelen im ádkozott Á llahhoz. S m íg Miskei is ugyancsak féltette az életét, U jv á ry egykedvűen nézte a bőszült elemek tom bolását s a hajózó társaság kétségbeesését, m ivel előtte az a gon dolat, h ogy a hajó m indenestül el talál sülyedni, semmi ve l sem v o lt rémségesebb, m int a rabszolgaság, amely reá a m egmenekülés esetén várt. Á vih ar pedig el nem lankadó erővel egyre tartott. Á hajó hol egy-egy hegym agasságú hullám tetején lebegett, hol pedig alázuhant a feneketlen m élységbe. E s ez az élet-halál kö zti hánykódás eltartott három álló nap és négy éjjel. N egyednapra h ajnal hasadtával a h ajóskapitán y egy puszta sziklaszigetet pillantott meg. S m ivel a szél éppen a szikla felé sodorta a hajót, az irán yát pedig m egváltoztatni minden kétségbeesett erőlködés m ellett sem lehetett, a végpusztulás elkerül hetetlen vo lt. E zt látván , kik i csakis a saját élete meg m entésével gondolt. N ém elyek valam ely gerendához, árbochoz kö tö tték derekukat. Mások m eg sem vá rtá k a veszedelem utolsó percét, hanem m ár elébb beug rottak a tengerbe, h átha ú szva lehetne m enekülniök. Még egy pillanat — s a vih ar iszonyú erővel egy kiszö gellő kőszirtbe v á g ta a hajót, am ely m enten izzé-porrá

47

törött. R om jai ott ú sztak a tenger hegyvölgyes színén, köztük a halállal küzködő emberek, akik h ogy a magas, m eredek sziklapartokon nem tu d ta k felkapaszkodni, többnyire odavesztek. V alam ennyi közül csak U jvá ry meg Miskei, továb b á Ibrahim basa három cselédje m enekült meg. E zek deszkákba kap aszkodva úsztak egy darabig. Végre szerecsenek jö ttek állatbőrből készült csónakokon, m intha csak a hullám okból keltek volna ki, és kifogdosták őket.

X II. K ik vo ltak azok a szerecsenek, akik U jvá ry ék a t m egm entet ték. — Foglyaink új gazdája. — Csim bót rab jaiva l együ tt elviszik Marokkóba.

A zok a szerecsenek, akik A frika északi partjain laktak, a kalózkodás m ellett többnyire a hajótörést szenvedett emberek szerencsétlenségéből éltek. A hajózókra nézve oly veszedelm es sziklaszigetre csak vész idején szoktak eljönni prédára, mint ném ely ragadozó vadállat, am ely előre m egsejti a zsákm ányt. Most is ott ültek lesben egy kőszirt tetején és feszült figyelem mel kísérték Ibrahim vergődő hajójának minden m oz dulatát. Midőn végre vesztét látták , uccu ! fu tottak le lélekszakadva csónakjaikhoz, am elyek a sziklapart egyik üregében vo lta k elrejtve, h ogy gyorsan, még m ielőtt a tenger sötét örvénye elnyelné, elragadjanak mindent, ami csak elragadható. Legjobban az élő pré dának, az öt szerencsétlen embernek örültek meg, akiket szerencsésen á tvitte k a hullám törés veszedel mein, m ivel ritka ügyességgel tu dtak evezni. A z idő dél felé járt. A szél lecsillapodott, a tenger háborgása szűnni kezdett. A szerecsenek, m iután az üregben h agyo tt egyném ely holm ijukat összeszedték volt, egyenesen délnek eveztek és még be sem estele dett, m ikor elérték az afrikai partot. I tt első dolguk

49

az volt, h ogy Ibrahim három cselédjének va sta g szőr kötéllel m egkötözték a kezét. U jv á ry és Miskei kezénlábán ú gy is vas vo lt. A parton m ár más szerecsenek is állottak m egkötözött foglyokkal, akiket hasonló módon kerítettek, sőt egy kis v á rta tv a m ások is érkez tek. M ajd körbe állították az em beri prédát, a szere csenek pedig va d kurjongatások között körültáncolták a szerencsétleneket. Most látta csak U jváry, h ogy eben gubát cserélt, hogy Ibrahim szolgaságában gyöngyélete lett volna ahhoz képest, amely reá ezután vár. ^8Ü M ajd a zsákm ányelosztáshoz lá tta k a szerecsenek. A z osztás sorsolás ú tján történt. Szomorúságában nagy vigasztalására v o lt U jváryn ak , hogy M iskeyvel csupa véletlenségből egy gazdához került. E z egy Csimbó nevű, v a g y ötven esztendős, szikár, m agasterm etű szerecsen volt. A prédából reá eső részt, U jv á ry t és M iskeit, el is v itte nyom ban a sátrába, m ely a tenger parttól v a g y m ásfél órányira volt. Családja, fekete felesége és három gyerm eke, türelm etlenül vá rtá k Csimbót, m ivel m ár öt napja m últ, h ogy elment hazul ról. A sátorban a szerecsen levette a foglyokról a vasat, nyilván azért, m ivel egyéb hasznát akarta venni, Foglyainknak sejtelm ük sem volt, hogy mi lesz m ost m ár belőlük. E gyre ta lá lg a ttá k , h ogy emberevő vadak-e ezek a szerecsenek, v a g y nem ? H a nem, elad ják-e s elviszik-e őket A frika belsejébe, v a g y megtartja-e őket gazdájuk, s rabszolga-m unkát végeztet-e velü k ? E z az utolsó eset lett volna rájuk nézve a leg kedvezőbb, m ert a tenger közelében a menekülésnek, a szabadulásnak legalább a reménysége m aradt volna m eg nekik. Ám bár ha a sátorban körülnéztek s látták, hogy még a gazdájuk is m ilyen nyomorúságos életet folytat, könnyen elképzelhették, m ilyen dolga lehet Eadó V . : U jv áry M iklós.

4

50

az ilyen gazda rabszolgáinak. Nem v o lt ott nyom a sem az olyan tárgyaknak, m elyeket az európai ember a m indennapi életre szükségesnek, nélkülözhetetlennek tart, úgyannyira, hogy a mi oláhcigányaink sátrainak a berendezése kényelm esnek és fényesnek m ondható a Csimbó sátrának a berendezéséhez képest. K é t süldő disznó meg három fejőskecske ott lak o tt a szerecsenekkel együ tt, egy p o n yva alatt. E gy p ár durva pokróc v o lt az egész család ágynem űje, egyetlen egy fazék az összes konyhaedény. Á z első k ét nap nem törődött a mi foglyainkkal senki, m unkát sem igen b íztak rájuk. H arm adnap egy gyereket adott m elléjük Csimbó s m egparancsolta nekik, hogy m enjenek a közellévő erdőbe fát szedni. M ivel az élő fáról nem v o lt szabad még száraz ágakat sem tördelniök, m ert ezek a szerecsenek különös tisztelet ben részesítették a fák at, eltartott sokszor két óra hosszat is, m íg egy-egy nyaláb rozsét össze tu d ta k kaparítani. Szerencsére azonban Csimbóné asszony nem igen sok fát fogyasztott, m ivel csak egyszer nap jában ko tyv aszto tt valam i ételfélét. D e a raboknak ebből nem ju to tt ; őket száraz máléfélén és vizen tar to ttá k . H a fa nem kellett, akkor a lábas jószágot kellett a legelőre kiverniök, m ég pedig az egyik a két szál sertést, a m ásik m eg a három kecskét legeltette. Másnap aztán felválto tták egym ást, h o gy bele ne únjanak ebbe a nemes foglalkozásba ; a tegnapi kondásból lett m a kecskepásztor s m egfordítva. K é t h etet tö ltö ttek m ár ilyen csendes egyform a ságban U jv á ry és Miskei. G azdájuk nem v o lt kegyetlen ember, s hogy a m unkájuk is elég könnyű vo lt, csak éppen a jövő jü k bizonytalansága v o lt az, ami n yu g tala n ította őket m induntalan. Minden nap el v o lta k rá

. tetőtől talpig fehér lepedőbe burkolt lovaskatonák körül fogták a sátort.

1

51

készülve, h ogy m egint vasra verik s viszik őket va la h ová az ország belsejébe, a rabszolga-vásárra. D e m ásként történt. E g y holdfényes éjtszaka, m ikor Csimbó és házanépe m ár rég nyugalom ra tért v o lt s a mi foglyaink is jóízűen aludtak a szabad ég alatt, a sátor m ögött levő rizsszalm a-vackukon, egyszerre csak lódobogás veri fel őket álm ukból. L á tjá k , am int tető tő l talpig fehér lepedőbe burkolt lovaskatonák körülfogják a sátort, hallják, amint az egyik, n yilván a vezetőjük, behatol a sátor belsejébe és m ennydörgő hangon ráför med Csimbóra, h o gy készülődjék, m ert nyom ban el kell vele mennie Marokkó városába, a császár elé. — De h át m it vétettem én, óh uram, — kérdé rém ült hangon Csimbó — h o gy rabbá teszel és a csá* szár elébe vezetsz ? — Még kérdeni is mered, te beste lélek ? — szólt fenyegetve a lovascsapat vezetője. — No h át m eg mondom neked, hogy m it vétettél. A m inap rabokat fogtál, eladtad őket és se be nem jelentetted a felsőbbségnél, sem adót utánuk a császári pénztárba nem fizet tél, amint a törvén y rendeli. E zért a császár parancsára rabságra kárhozol. — De kérlek, kegyes uram, hallgass meg engem — rim ánkodott a szegény Csimbó. — Igaz, hogy rabokat fogtam , de csak néhány nappal ezelőtt, ú gyh ogy még nem vo lt érkezésem bejelenteni és u tán u k adót fizetni. Nem is adtam még el őket, hanem itt vann ak a sátor m ögött. Jöjj, kegyes uram, győződjél m eg saját sze meddel, hogy igazat mondok. — Annál jobb — felelt m egint a lovas emberek vezetője — ú gy rabjaiddal együ tt viszlek a császár elé. A rabs nyelven folyt ez az izgalmas párbeszéd, 4*

am elynek minden szavát m egértette U jv á ry, m ivel ezt a n yelvet K onstantinápolyban, R usztán basa házánál ú gy ahogy, m egtánulta volt. A z A frik a északi p a rt vidékén élő m oham edánok t. i. az arabs n yelvvel élnek leginkább. Csim bónak minden kérése, esedezése foganatlan m aradt. A lovas emberek, a vezető parancsára, fogták Csimbót, U jv á ry t és Miskeit, azután, Csimbóné és gyerm ekei szívszaggató kiáltozásai közt, hátra kötötték kezeiket s elvitték őket M arokkó városába, ahol a császár akk o rtájt tartózkodott. Rendes székhelye külön ben Meknesz városa volt. M arokkóban elvezették őket egy kaszárnyaféle nagy házba, ahol v a g y ötven más rab vo lt m ár egy rakáson, férfi és nő, fehér és fekete, fiatal és vén. E zeket a mi foglyainkkal együ tt egy őszszakállú basa elé állí to ttá k , aki egy nagy táblára ráírta kinek-kinek a nevét, korát, szülőföldjét, m esterségét, vétségét. U jvá rytó l és Miskeitől még sok egyéb mindenfélét is kérdezett, hogy m iként estek török fogságba, hogy kerültek Csimbóhoz stb. E zzel aztán a vén basa egyenesen lement a császárhoz jelentést tenni, a rabokat pedig, amíg sorsuk el nem dől, egy sötét szobába zárták.

XIII. Mi szándéka van a m arokkói császárnak U jvá ryval. — A rabo k a t a császár elé viszik. — Pizzioli Am adeo m eglátogatja U jv á ry t és közli vele a m aga tervét.

Mikor a m arokkói császár értesült, hogy azok a rabok, akiket Csimbó elrejtett volt, m agyar katonák, még pedig tisztek voltak, nagyon megörült, m ert rögtön az ju to tt eszébe, hogy szolgálatuknak a m arokkói biro dalom nagy hasznát vehetné, ha az ő hadserege o kta tóivá tenné őket. M eggondolta továbbá, hogy a kén y szerm unkában nincs köszönet, m ivel az ember azt csak ú gy ímmel-ámmal végzi, azonfelül a két m agyar fogoly oktatása csak ú gy lesz foganatos és üdvös, ha hatalm at ád nekik és tek in télyt a m arokkói katonák előtt. E z oknál fogva elhatározta m agában, hogy nem rabokul fogja őket tartani, hanem rábeszélteti őket valam elyik emberével, hogy a saját jószántukból aján lják fel neki szolgálatukat és h ogy rangot és nagy állást ad nekik hadseregében. E lébb azonban a m arokkói császár színről színre akarta látni U jv á ry t és Miskeit. M egparancsolta tehát, h ogy vezessék őket eléje, a császári palota egyik dísz termébe. I tt fogadta a fejedelem, dagadó bársony párnán ülve és körülvéve országa n agyjaitól a m agyar foglyokat, akikre elébb fényes selyem ruhát adtak volt.

54

A két férfiú termete, tekintete, m agatartása nagyon m egtetszett a császárnak és tolm ácsával értésükre adta, h ogy ked vet ta lá ltak a fejedelem szemében s hogyha m egbecsülik m agukat s a fejedelem kedvében járnak, ú g y az ő jó sorsuk vezette őket M arokkó földjére. U jv á ry és Miskei m ély m eghajtással köszönték m eg a császárnak irántuk m utatott kegyelm ét, aztán elm entek a szám ukra rendelt szállásra, ahol úri módon szolgálták őket és ad tak ennik, inniok. De mindez nem v o lt képes U jv á ry lelkében a borulatot eloszlatni. A m arokkói császár kegyetlen zsarnok hírében állott s az iránta és baj társa iránt tanúsított jóindulatát U jv á ry sehogy sem tu d ta mire vélni, nem tu d tá elérteni, m ire célzott a fejedelem, m ikor a megbecsülést, a ked vében járást em legette. E z a töprenkedése nem sokáig tarto tt, mert más nap reggel beállított hozzá egy férfiú, aki latin nyelven igen nyájasan üdvözölte. Elm ondta, hogy őt Pizzioli Am adeo-nak h ívják, Szicília szigetéről, Trapani váro sából való, hogy elébb a nápolyi király hadseregében mint p attan tyú s tiszt szolgált, de b ajb a keveredvén, elh agyta a katonai szolgálatot és h azáját s imm ár öt esztendeje, hogy a m arokkói császár udvaránál tartóz kodik s a fejedelem nek katonai dolgokban tanácsadója. N a gy örömmel értesültem — így fo ly ta tta beszédét Pizzioli — hogy ön, U jv á ry úr, szintén katona, még pedig lovastiszt vo lt a m agyar király hadseregében s így term észetesnek fogja találni, hogy minden teketória nélkül betoppanok önhöz és kérem az ön b arát ságát. H iszen itt, afrikai földön, az európaiak, noha más-más országnak a szülöttjei, mégis ú gy tekintik egym ást, mint földik. H a egyben-m ásban segítségére lehetek, kérem önt, forduljon hozzám teljes bizalom

m ai. É n a hozzám intézendő akárm ilyen kérését olybá tekintem , m int az ön barátságának első jelét. — Köszönöm , szívből köszönöm önnek, uram, az ön szíves jóságát — felelt U jvá ry, m indkét kezével m egszorítva Pizzioli jobbját. — Már barátságos sza v a iv a l is valóságos jótétem én yt gyakorol. Mert tudja meg, uram, a szom júságtól eltikkadt utas egy korty friss vizet nem áhít jobban, m int ahogy én áhítottam a társaságát egy m űvelt embernek, m int ahogy én epedtem egy részvevő szívnek a m egnyilatkozása után. Szükségem egyelőre, hála a fejedelem nagylelkűségének, nincsen semmire. V an ruhám, élelmezésem, lakásom olyan, hogy akárm ily elkényeztetett ízlésű nagyúrnak a kíván ságait is képes kielégíteni. De hogy olyan ked vesen felb iztato tt a kérésre, mégis élek a szívességével. M ondja meg nekem nyíltan, ha u gyan van tudom ása róla, m it akar velem a császár ? Mert őszintén szólva, ez a nagylelkűsége egy földidegen rabbal szemben engem gondolkodóba ejt. A ztán meg az a feltételes ha az ő beszédjében : hogy ilyen meg olyan jó dol gunk lesz az ő birodalm ában, ha m egbecsüljük m agun kat, ha kedvében járunk ; mondom, ez a ha csak jelent valam it. — E ziránt teljesen m egnyugtathatom önt, tisztelt barátom — felelt nyájasan az olasz. — A császárnak, igenis, v a n h atározott szándéka önre és társára — m inek is h ív já k ? — igen, igen, Miskei úrra von atko zólag. D e ez a szándék önökre nézve igen kitüntető. A z t akarja, hogy önök m egfelelő ranggal álljanak be az ő hadseregébe m int instruktorok. Sőt, h ogy jelét adjam annak, m ennyire bízom önben, íme, elárulok önnek egy h ivatalos titk o t : A császár engem bízott meg, — s ez a m ai idejövetelem célja — beszéljem rá

56

önöket, hogy jószántukból kérjék tőle a hadseregbe való felvételt. Ő felsége ugyanis, helyesen, ú gy okos kodik, hogy önök nagyobb buzgalm at fognak kifejteni az olyan állásban, am elyet m aguk kértek s am elyet önöknek kegyesen adom ányoztak, m int az olyanban, am elybe önöket kényszerít ették. — É n meg gratulálok önnek, kedves barátom , szólt m osolyogva U jv á ry — hogy titkos m egbízásában olyan szerencsés véggel eljárt. Ezennel felhatalm azom önt hivatalos kom olysággal a m agam és az én társam, Miskei István, vo lt strázsam ester nevében, kérje hódoló alázattal a m arokkói császár ő felségét, hogy bennün ket az ő vitéz, dicsőséges tettekben gazdag hadseregébe felvenni kegyesen m éltóztassék. Legnagyobb örömünk telik m ajd benne, ha m ódunkban lesz vért és életet áldozni ő felségéért, viszonzásul azért a kegyességért, am ellyel a császár bennünket, nyom orult rabokat, elhalm ozott. H ogy m ilyen szolgálatot akar a császár ránk bízni és m ilyen rangot ránk ruházni, azt, term é szetesen, egészen ő felsége bölcs belátására és m éltá nyosságára bízzuk. — K érésük teljesítése annyi, m int bizonyos — szólt m egint Pizzioli. A m i pedig a szolgálat minőségét illeti, m ár em lítettem , hogy a császár instruktorokká akarj a önöket tenni, kiváltkép p az ő lovascsapatj ainak európai módra való kiképzését szeretné önökre bízni, m ivel hallotta, hogy a m agyar huszárság, am elynél önök szolgáltak, a világ legkülönb katonasága. E z, mondom, a császár akarata. Csakhogy nekem is vannak szándékaim önökkel, am elyek a fejedelem akaratától ném ileg eltérnek, s ez okból önnel, tisztelt barátom uram, a császár ellen egy olyan ártatlan kis összeesküvés-félét szeretnék forralni. A dolog ebben áll :

57

A felség engem m egbízott, hogy É szak-A frika tenger p arti országainak ném elyikéről tüzetes térképeket ké szítsek. E z nem csak nehéz, de veszedelm es m unka is, m ivel a felvételeket, m éréseket, rajzokat a hely színén titokban kell végezni. Legbiztosabb a siker, ha az ember az ilyen m unkát kevés, de feltétlenül m egbízható társak kíséretében és segítségével ejti meg. Önökre gondoltam m indjárt az első pillanatban, am int értesültem, hogy a véletlen önöket M arokkó földjére sodorta. Akar-e tár sam lenni ebben a vállalatban és osztályosom a vesze delmekben ? H a igen, ú gy kiviszem a felségnél, hogy m ielőtt a hadseregben oktató m unkájukat m egkezde nék, elébb velem 'ezt az u tat m egtegyék. T etszett U jvá ryn a k Pizzioli a já n la t a ; s midőn Miskeit előhívták s tőle is m egkérdezték, ha akar-e ez utazásban résztvenni, szívesen beleegyezett, kijelen t vén, hogy ő U jv á ry t m indenüvé, még a halál torkába is örömest követi. Pizzioli, hogy így a m aga dolgát elvégezte, fel kelt s az elmenésre készült. U jv á ry pedig m egragadta kezét s így szólt : — Ne vegye rossz néven, tisztelt barátom , ha még egy kéréssel esem terhére. Legyen, kérem, szószólója a felség előtt az én v o lt gazdám nak, Csimbónak, aki velünk olyan emberségesen bánt. A z Isten is meg fogja érte áldani. H add menjen vissza a szegény ördög az ő családjához, am ely nélküle elpusztul. — Meglesz, minden bizonnyal meglesz — felelt Pizzioli s ezzel elbúcsúzott em bereinktől, telve öröm mel, hogy vesződséges és veszedelm es ú tjára ilyen jóravaló társakat sikerült kerítenie.

XIV. U jv á ry és Pizzioli egy karaván élén útra kelnek. — AlkasszárGuibir keletkezésének a története. — A z u tazók röppentyűket készítenek. — H ogy já r t Miskei a vadászaton.

N agy befolyásánál fogva, am efyet Pizzioli a m a rokkói császárra gyakorolt, nem v o lt nehéz kieszközöl nie, hogy U jv á ry is elkísérje őt am az ú tjára, am elynek félig kém lelő, félig tudom ányos célja vo lt. Ü g y álla p odtak meg, h ogy először szárazon beutazzák Algéria, Tunizia és Tripolisz tartom ányokat, aztán hajón u taz ván vissza, a tengerpartokat fogják lerajzolni. Mikor m ár m indennel elkészültek, a császár ajánló leveleket, úgynevezett firm ánokat adott nekik a fentem lített három tartom án y fejedelm eihez, am elyekben felszólítja őket, h ogy P izziolit és U jv á ry t, valam int kísérőiket tisztességgel fogadják, biztosságukról gon doskodjanak és kíván ságaik teljesítésére minden szük séges intézkedést m egtegyenek. 1718-ban, m ájus 30-án kelt útra a tizennyolc emberből álló karaván, am elynek fejei vo lta k Pizzioli és U jvá ry, kalau za pedig Ben-Elm edon, a m arokkói császár egyik udvari tisztje, aki sok nyelven beszélt, m ások közt latinul is, ú g y ahogy. E z a Ben-Elm edon világláto tt, sokat tap asztalt ember volt, aki folyton ta rto tta szóval az utazó tásaságot. K i nem fo gyott a

59

részint átélt, részint hallott m ulatságos történetekből, az elmés ötletekből, a kacagtató tréfákból. A z ő érdeme volt, hogy a derült hangulat alig h ag y ta el egy percre a mi utasainkat. E gyeb ek közt elbeszélte az ő szülő városa, A lkasszár-Guibir keletkezésének a következő történetét : Réges-régen, m ikor még Alm anzor uralkodott Marokkó birodalm án, ez a híres-neves császár egyszer elment vadászni. E lért arra a térés síkságra, ahol ma Alkasszár-Guibir városa elterül. M ivel ott közel sok v o lt a különbnél különb vad ak kal bővelkedő erdő, sátrakat ü ttetett m agának és kísérőinek, m ivelhogy több napig tartó vadászatban akarta ked vét tölteni. E gyszer, amint a vadon sűrűjében nagy szenvedéllyel egy vad at üldözött, reáesteledett és sehogy sem tudott a vadásztan yára akadni. K öröskörül sok v o lt a süppedékes mocsár és ingovány s azért nem v o lt tanácsos a sötétben botorkálni. A császár tehát, m inthogy az eső is m egeredt, kénytelen v o lt egy terebélyes fa tö v é ben leheverni. O tt akarta bevárni a hajnalt, am ely nek világánál, ú gy remélte, könnyű lesz feltalálni a ta n y át és az ő kísérőit. A m int ott félig alva, félig ébren révedez, íme, m egzördül m ögötte a haraszt. Em beri lépteket hall. E g y szegény halász volt, aki fáradságos napi m unka után ku nyh ójába sietett éjjeli nyuga lomra. Alm anzor, ki m agát a császár lovászának m ondta, m egszólítja a halászt és kéri, vezesse el a vadásztanyára, m ivel az u tat eltévesztette. De a halász azt felelte, hogy a n agy sötétben a posványok között az ú t igen veszedelmes, azért m enjen el vele éjjelre az ő kunyhójába, ossza meg vele szegényes vacsoráját. Szállása lesz legalább is olyan kényelm es, m int az a vizes gyep a fa alatt. A császár elfogadja a m eghívást.

ón

E lm egy a halásszal a kunyhóba, áldott étvággyal eszik a szegényes, de jó szívvel adott estebédből és jóízűen alszik a kem ény vackon. V irradatkor útra kelnek a vad ásztan ya felé és szemben találják a testőröket, akiket a császár felkeresésére szétküldtek volt. Ezek, am int m egpillantják a fejedelm et, szokott módon tisz telegnek neki, amiből a halász észreveszi, hogy az ő éjjeli vendége nem a császár lovásza, hanem m aga a császár. Megijed. De a császár nem csak hogy m eg n yu gtatja, hanem azt kérdi tőle, hogy m icsoda jutalm at kér jószívű cselekedetéért ? Á halász hebegve a féle lem től, azt m ondja, hogy nagyon szeretné, ha a felség a kunyhó h elyett egy kis házacskát építtetne, ahová az eltévedt vadászokat szállásra befogadhatná. De Álm anzor nem kis házacskát, hanem fényes palotát ép íttetett, am elyben vadászatain szívesen tartózkodott, a szegény halászt pedig m egtette palotásnak. Álm anzor példájára a m arokkói főurak is házakat ép íttettek ezen a helyen s rövid időn szép város keletkezett, am ely Á lkasszár-Guibir nevet nyert. Ilyen és hasonló elbeszélésekkel m u lattatta BenElm edon az utazó társaságot, am ely negyed napra elju tott a D ra-hegylánc aljához. E z a hegység határt alkot M arokkó és A lgéria között és az ott lakó hara m iákról híres, akik k iv ált a kisebb karavánokat meg tám adják és kifosztják. Ben-Elm edon előre figyelm ez tette a karaván fejeit erre a veszedelem re és különféle módot ajánlott a baj megelőzésére, esetleg a tám adás visszaverésére. De Pizzioli nyugodtan és egykedvűen végigh allgatta a kalauznak a védelem re kieszelt terveit. Csak annyit m ondott, hogy a haram iák tám adásától egy cseppet sem kell félni, csak menjenek bátran előre. M agára vállalja ő a veszedelem elhárítását. T u d ő olyan

61

szert, am ellyel még száz főből álló rablócsapatot is biztosan meg lehet ugrasztani. — U gyan m elyik p atikában árulj ák ezt a szert ? — kérdé U jvá ry, aki tréfának tekin tette a dolgot. — Egészen kom olyan mondom — felelt Pizzioli — s m indjárt el is árulom nektek, miben áll az én titkos szerem. E n N ápolyban a híres Petardini-nek voltam a tan ítván ya, akinek a robbanó gépek és a tűzijátékok készítésében nem v o lt párja egész Olaszországban, sőt m ondhatni, egész Európában. Nála m egtanultam a röppentyűk készítését. Most úgyis egy-két nap pihenőt fogunk tartani. A zala tt készítünk egy csomó rakétát. Ha a hegyi haram iák csakugyan ránk találnak támadni, csak egypár ilyen sziporkázó röppentyűt dobunk közé jü k s m eglássátok, m ilyen hatással lesz a drai szegénylegényekre. Á ltalános tetszéssel és tapssal fogadták a mi jókedvű utasaink Pizzioli ajánlatát. Am int az erdő egyik tisztásán sátrat ü töttek s letelepedtek, azonnal hozzá is látta k a röppentyűk készítéséhez. Pizzioli kinek-kinek m egm ondta, hogy mi része lesz a m unká ban. A z egyik szenet tört, a m ásik kénkövet, a harm a dik salétromot. U jv á ry a papirhüvelyeket készítette. Miskeinek el kellett mennie, hogy délre va d a t kerítsen a rakétakészítők számára. A m íg azok serényen dolgoztak, a mi vitéz strázsamesterünk mind beljebb hatolt az erdőbe. Már jó négy órája elm últ, hogy a sűrűben botorkált, m ár a dél ponton is tú l járt a nap és sem vad at nem talált, sem pedig vissza a társaihoz az utat, am elyet most már jobban keresett, m int a vadászprédát. A z éhszomj hatalm a annyira erőt v e tt m ár rajta, h ogy vánszorogni is alig tudott. Végre, ú gy ozsonna ideje lehetett, egy

62

szerecsen-vityillóhoz vetődött, am ely körülbelül olyan volt, m int egy alföldi csőszkunyhó. Bem egy, h át látja, hogy egy szerecsen család, férj, feleség és négy gyerm ek, egy kétfülű szilke körül ül és eszik. H ogy egym ás szav át nem értik, a szerecsenek jelekkel kín álják a jö ve vén yt, hogy tartson velük. Miskei nem igen kéreti m agát. Leül közéjük és a világfi fesztelenségével neki akar fogni az evésnek. D e m ekkora v o lt undorodása, m ikor látja, hogy a szerecsenek besózott füstölt sáskát esznek. Meglepetésében ú gy ült, m int a kőszent. A szere csenek meg azt h itték, hogy szégyenlős és b iztatták erő sen vendégüket. Végre, h ogy a jószívű szerecseneket meg ne sértse, k ap ta s valóságos halálm egvetéssel lecsusztatott két szál sáskát a torkán. H ogy többet is rá ne kényszerítsenek, sietve elhagyta a szerecsenkunyhót s estére szerencsésen visszatért útitársaihoz. E ze k még gún yt is ű ztek a szegény Miskeiből, hogy üres kézzel tért vissza a vadászatról, meg hogy egész nap étien kódorgott az erdőben. De ő nem sokat törő d ött a csufolódásukkal, hanem leült a vacsorához, am elyet társai az ő távollétében készítettek s akkora pusztítást te tt az ételben, h ogy a többinek elállt szemeszája. E z is m egszólította M iskeit, am az is. D e ő, egy szó nem sok, annyit sem m ondott, hanem h án yta a falatokat egym ás hátára, hogy szinte cikogtak a torkán. — H allod-e P ista — tréfálódzott vele U jv á ry — ■ csak nem ettél talán farkasm ájat, h ogy olyan mohón falatozol ? — Nem én, kap itán y uram — felelt am az — de ettem besózott füstölt sáskát. — Többet nem felelt U jvá ryn a k sem, míg éhségét egészen el nem verte. E kkor aztán elbeszélte kalan d ját aprójára, amin m aga is épp oly jóízűen nevetett, m int társai.

63

Ben-Elm edon pedig felvilágosította a karaván európai tagjait, hogy a m arokkóiak ú gy állanak bosszút a sáskákon, am iért sokszor az egész ország term ését elpusztítják, hogy sokat összefogdosnak, besózzák, m eg füstölik s m egeszik. A z ilyen füstölt sáskát úgy árulják hordókban M arokkó és egyéb városok piacain, mint E urópában a heringet meg az angolnát. — E gy e meg a m arokkói — szólt U jv á ry — de m agyar gyom ornak nem való. Most azonban m enjünk aludni. Neked pedig, Pista, azt kívánom , hogy jobb ízű legyen az álmod, m int am ilyen az ebéded volt. — Ü g y érzem, uram — felelt neki Miskei — hogy ez a szerecsen-csemege sokáig m egfekszi a gyom rom at s félek, h ogy am íg meg nem em észtem , m indig sáská v a l fogok álmodni.

XV. H ogy ugrasztották meg utasaink a hegyi rablókat. — T artó z kodás M azagran városában. — U jv á ry egy trinitárius szerze tessel találkozik. — U jv á ry t egy mecset megszentségtelenítése m iatt fogságra vetik.

Másnap délig elkészültek a röppentyűk. Ü g y álla podtak meg, hogy naplenyugta előtt to váb b indulnak, hogy öreg este legyen, mire a hegyek közé érnek. Mikor nyugvóra hajolt a nap, csakugyan útra kereke dett a karaván. E lől m ent teveháton egy szerecsen ifjú, égő fák lyát ta rtva . Őt nyom on kö vette Pizzioli lóháton, dárdával a kezében, am elynek hegyére nagy rakéta v o lt tűzve. Fején papirosból csúcsban végződő süveg, am ely szintén röppentyű volt. L o v a a tűzhöz hozzá v o lt szokva. Pizzioli után a k átyú s úton egy társzekér döcögött, am ely m eg vo lt rak va röppen tyű k k el s egyéb tüzet szóró holm ikkal, ez után pedig egy bizonyos távolságban a karaván többi tagj ai k e tte sével, m indegyike égő fák lyát fogva. O ldalt, az út mel lett, szerecsen gyerm ekek m entek lám pákkal. Mikor ilyen rendben egy útszoroshoz közeledtek, egyszerre éles füttyenést hallanak. Jel volt ez, m elyet egyik őrálló haram ia az ő társainak adott. R á tüstént előbukkan a fák közül egynéhány szerecsen útonálló. Á z eleve m eghatározott terv szerint Pizzioli m egállítja lovát s

65

oly m ozdulatlanul áll, akár egy kőszobor. Ű titársai is m egállottak mind. Ám int most Pizzioli észreveszi, h ogy a haram iák egész erővel rájuk akarnak támadni, m egsarkantyúzza a lovát, egy ugrással ott terem az előtte menő szerecsen ifjúnál, az égő fáklyán megg y u jtja a dárdája hegyén levő röppentyűt, ezzel pedig a süvege hegyét érinti. Ropognak, pattognak, durrannak a rakéták és szórják erősen a szikrát mindenfelé. H át még, m ikor a szekéren levő tűzi holm ikat m eggyujtja Pizzioli ! M intha valam ennyi tüzes ördög mind elszaba dult volna a pokolból. F u to tta k eszeveszetten a hara m iák, ki merre fu th ato tt. R ázta őket a hideg a nagy félelemtől. Csak akkor tértek m agukhoz, m ikor kiki az ő barlangjának legsötétebb zugában elrejtőzhetett. Á mi utazó társaságunk pedig teljes bátorságban fo ly ta tta ú tjá t az algériai határszél közelében fekvő M azagran városáig. I tt két napig vesztegeltek, m ivel Pizzioli numidiai régiségeket akart összevásárolni, ame lyeknek e városban bőviben voltak. Innét aztán egye nesen elmentek Algériába, A lgéria tartom ány főváro sába, am ely abban az időben a legfélelmetesebb tengeri haram iák kirepülő fészke volt. A m int a város kapuja elé értek, azonnal bejelentették jö ttü k et a dey-nél (ma : bey), a tartom ány fejedelménél, beküldték az egész karaván névsorát a m arokkói császár ajánló levelével együtt. A dey rögtön tizenkét spáhit (lovas katonát) ren delt utasaink szállása elé díszőrizetnek, udvari népének pedig m egparancsolta, hogy e karaván tagjai bárm ikor és akárhányszor tetszenék nekik, minden bejelentés nélkül, eléje bocsátandók. E zzel a m egtisztelő engedelemmel már m indjárt a következő nap kénytelenek v o lta k a mi embereink Radó V . : Ujváry Miklós.

5

66

élni. U jv á ry t. i. m indenütt, ahol járt-kelt, szemesen m eg szokott nézni mindent. Algériában is nyom ozta a város ritka néznivalóit. Egyszer, amint az utcán széjjelnézett, jön vele szemben egy trinitárius szerzetes, aki m int térítő m űködött az algériai keresztyén rabok közt. E zt U jv á ry deák nyelven üdvözli, a szerzetes pedig nyájasan viszonozza a köszönést, s midőn beszélgetésbe elegyedvén, a szerzetes m egtudja, hogy U jv á ry szeretné a város nevezetességeit, kiváltkép p pedig a római korból fennm aradt régiségeket meg tekinteni, sok mindenfélére figyelm ezteti őt. K ülönö sen felh ívja U jv á ry figyelm ét egy latin feliratra, m ely a nagy mecset tornyának az oldalán látható. U jv á ry m egköszönte a szíves útbaigazítást. A zon nal felkereste a n agy m ecsetet, felhágott a toronyba, kim ent arra az erkélyre, ahonnét a m uezzin az im ádság idejét szokta a hívőknek tu dtu l adni és szerencsésen m egtalálta a falba vésve azt a bizonyos római feliratot. M ivel pedig a m ecsetet nemrég tatarozták s ez alka lomm al a felirat egy részét bem eszelték volt, U jv á r y kap ta a zsebkését s levakarta a falról a vakolatot. Szerencsétlenségére m eglátta ezt a m ufti (főpap), aki m ár azt is rossz szemmel nézte vo lt, h ogy egy gyaur (más vallású) felm egy a mecset tornyába. A tem plom e szentségtelenítésén felháborodva, rettenetes lárm át csap és m egparancsolja az összecsődült töm egnek, hogy fogják el ezt az idegent és büntessék m eg érdeme sze rint. Csak m ost v ette észre U jvá ry, h ogy ez a zajon gás, ez a népcsődület őt illeti. K ön n yű vo lt belátnia, hogy ez a felbujtogatott, vakbuzgó tömeg, k iv ált ha íg y ráuszítják, rászabadítják valakire, mindenre képes. A zért futásban keresett m enedéket és csakis lábai gyorsaságának köszönhette, hogy agyon nem verték'

67

D e a m ufti nem h agyta abban a dolgot. Panaszt te tt U jv á ry ellen a dey-nél, ez meg egy csauz-t (rendőr féle) és egy szerecsent küldött érte szállására és töm löcbe záratta addig is, míg a n agy mecset megszentségtelenítésének súlyos vétségéért ítéletet nem m ondanak rá. Á z éjjelt éhen, szom jan, álm atlanul töltötte U jv á ry a dögleteges levegőjű tömlöcben. Másnap útitársai elm entek a dey elé, hogy kiesz közöljék nála U jv á ry szabadon bocsátását. Á nagy palotában ü lt m ár a fejedelem , abban a tágas terem ben, ahol tö rvén yt szokott látni. E lőadtak ékes sza v a k k a l m indent, ami társuk m entségére és kiszabadí tására szolgálhatott. Hosszas tanácskozás után, m ialatt embereink az előszobában u n atkoztak, a dey íródeákja a következő üzenetet hozta : Á dey hajlandó a m arokkói császár ő felsége, az ő hatalm as hűbérura kedvéért az utasoknak az igért oltalm at továbbra is biztosítani. U gyancsak a császár ő felségére való tekintetből meg akar bocsátani annak a gonosztevőnek is, aki a nagy m ecset tornyát szentség törő kézzel m egfertőztette. M ivel azonban a nép az ő lelke m élyében fel van em iatt háborodva s a dey csak nehezen tudná az u tasokat a nép jogosult haragja ellen m egvédeni, azért azt javasolja, h ogy az utasok huszon négy óra a la tt h ag yjá k el A lgéria városát. E zt a mi em bereink m eg is Ígérték, mire U jv á ry t szabadon bocsátották. Másnap m ár hajnal h asadtával h átat ford ítottak a városnak. U jv á ry nem g yőzött ele get csodálkozni az algériai nép erkölcsein, am elyek szerint meg van engedve a lopás, rablás, gyilkolás, de a tem plom vakolatának a le vakarása főbenjáró, halállal büntetendő gonoszság. U tasaink ú tju k a t Tunizia felé vették, am ely ország 5*

68

A lgériával határos. Ü tb a ejtették K onstantin a városát, am ely K onstantin, római császár leányának köszön hette egykori nagyságát s akiről nevét is vette. H ajdani erősségének hatalm as v o ltá t rom jai még most is hir detik. K aligula császár idejében K onstantina fővárosa volt Caesaria M auritania nevű római provinciának. Innét elértek Bona nevű városba, am elyet a benn szülöttek arabsul Bélád al Unnab-nak neveztek. Itttartózkodásuk a latt kim entek megnézni a régi H ypona rom jait. E zt a várost hajdan a róm aiak építették, m iután Scipio a karthágóiakat legyőzte volt. Később H ypona székhelye vo lt a num idiai királyoknak. E város ban született szent Á goston is, a keresztyén egyház nevezetes tanítója. B ona városából tovább indulván, letértek a rendes útról, h agy a régi K arth agó rom jait is szem ügyre vegyék. E zeknek megszemlélése után még aznap este elértek minden baj nélkül Tuniszba, Tu nizia tartom ány fővárosába. Ben-Elm edon m ár eleve elm ondott em be reinknek minden nevezetest a városra és a fejedelemre vonatkozólag. K eleti szokás szerint itt is beküldtek előre egy em bert, bejelentvén a dey-nek m egérkezé süket és a karaván tagjaira vonatkozólag minden tudnivalót.

XVI. E béd a tuniszi fejedelemnél. — A dey meg akarja nyerni U jv á ry t a m aga hadserege számára. — Ünnepi fogadás a Bardóban. — B arátság U jv á ry és Ben-Dolhadán fejedelm i herceg között. — K aton ai szemle.

Á m arokkói császár ajánlólevelének m egvolt az a hatása, h ogy a tuniszi dey m eghívta m ár m ásnapra az egész u tató társaságot ebédre. Á lig két arasznyi m agas ságú asztalon vo lt terítve a lehető legegyszerűbben, m ivel e tartom ány törvényei minden fényűzést, az arany- és ezüstedények és evőeszközök használatát tiltják. Á z ételt mind egyszerre tálalták, m integy száz edényben. Á vendégek lószőrrel töm ött párnákon fog laltak helyet. Á z ebéd rizskásából, főzelékből, főtt- és sülthúsból, vadból, sütem ényből és gyüm ölcsből állott. E gyedü l a fejedelem nek vo lt csontból készült kanala, a többiek mind fakanállal ettek. Á z asztal végén volt egy nagy kanna víz a vendégek szám ára. Á fejedelem porcellán csészéből ivo tt, de ő is csak tiszta vizet. Á tuniszi dey leereszkedő nyájassággal bánt a m arokkói utazó társaság m indegyik tagjával. De külö nösen kitü n tette U jv á ry t, akiről értesült vo lt, hogy a ném et császár és a m agyar király hadseregében huszártiszt volt, most pedig a m arokkói császár lovas csapat jainak az oktatója. M aga mellé ü ltette és egyre

70

társalgott vele a legbarátságosabb módon, legkiváltképp a hadviselésről, a katonai szolgálatról és a had gyakorlatokról. U jv á ry nyom ban kitalálta, hogy a fejedelem a^hadi dolgokban való ismereteit és tap asz ta la ta it akarja kipuhatolni, alighanem hasonló szán dékkal, m int a m arokkói császár, h ogy t. i. az ő had seregének is instruktora legyen. Á z okosság azonban a zt jav aso lta a dey-nek, h ogy ezt a szándékát még el ne áru lja U jváryn ak . Ü g y remélte, h o gy három hét alatt — ennyire szabta a társaság Tuniszban tartóz kodásának idejét — lesz m ég alkalm a bőven erről vendégével értekezni. E lébb különféle módon akarta U jv á ry t m aga iránt lekötelezni. M indjárt a következő napra m eghívta őt és társát, Miskeit, a Bardóba. íg y nevezik a dey-nek Tunisz városán k ívü l levő nyaraló p alotáját. I tt megismer tette őket legény fiával, Ben-D olhadan-nal, és hajadon leán yával, Szulej kával. Sok gyerm eke közül ezt a kettő t szerette a fejedelem legjobban, m ivel fiatal korában m eghalt édesanyjukat, az ő első feleségét, aki szicíliai szárm azású keresztyén nő vo lt, kim ondhatatlan gyön gédséggel szerette, m ég haló porában is áld otta és ezt a szeretetét gyerm ekeire is átszárm aztatta. E z a két egytestvér is mód nélkül vonzódott egym áshoz, jobban m int többi testvéréhez, atyju kn ak más feleségétől született egyéb gyerm ekeihez. Míg a fejedelem U jv á ry t és Miskeit a Bardóban m indenféle kitüntetésekben részesítette, addig a városi p alotájában elszállásolt Pizzioliról és Ben-Elm edonról sem feledkezett meg, jó l tudván, hogy ezek a m arokkói császárnak m eghitt emberei. V elü k is, ahol csak tehette, keresett udvariassággal bánt és drága ajándékokkal halm ozta el őket. Á rra szám ított ugyanis, hogy Pizzioli

71

és Ben-Elm edon hathatósan tám ogatni fogják a m arok kói császárnál azt a kérését, hogy engedje át neki U jv á ry t, ha m ajd a m aga dolgát a m arokkói hadsereg ben elvégzi. Á lig telt bele egynéhány nap, máris benső b a rá t ság fejlődött U jv á ry és Ben-D olhadan közt. Különösen a fiatalabb fejedelm i herceg von zódott az ifjúi szív egész rajongásával az érettebb U jváryh oz, akiben m in den férfiúi jelesség és tökéletesség eszményét bám ulta. Á dey pedig nem csak h o gy nem ellenezte, hanem ellenkezőleg, örömmel vette észre e barátság kelet kezését, sőt erősítésére minden lehetőt m egtett, egy részt m ert azt hitte, h ogy ez úton még jobban m agá hoz és házához édesgeti U jvá ryt, m ásrészt meg m ivel azt remélte, h ogy fegyverre term ett fia, Ben-Dolhadan, akit hadserege fővezérévé akart tenni, katonai dolgok ban igen sokat fog U jvá rytó l tanulni. Végre közölnie kellett a dey-nek az ő kíván ságát U jv á ry v a l, m ivel már-már közelgett az idő, am ikorra a m arokkói társaság elutazása k i vo lt tű zve. E g y külön ünnepies audiencián fogadta vendégét a tuniszi feje delem a Bardó legdíszesebb termében, körülvéve országa n agyjait ól, s előadta neki, m ennyire szeretné, ha U jv á ry kész voln a a tuniszi spahik kiképzését m agára vállalni, h ogy ez a lovasság tökéletességben m egközelítse a m agyar huszárságot. U jv á ry udvarias szavak kal köszönte meg a deynek kitüntető aján latát és beléje h elyezett bizalm át, de kijelentette, h ogy ő m agával nem rendelkezik, m ivel ő a m arokkói császárnak a tisztje. Csakis a császár beleegyezésével és engedelmével teljesíthetné a dey kívánságát. Á zért illő tisztelettel azt javaso lja a feje delemnek, kérje meg eziránt a m arokkói c s á s z á r t; ő

72

szíves örömest eljön Tuniszba, ahol oly ritk a kegyesség ben részesült, hogy a fejedelem őt még az ő családja szentélyébe is bebocsátotta. Meg is állapodtak abban, hogy mire az utazó tár saság Tripoliszból, ahova Tuniszból készült, M arokkóba visszatér,-, m ár ott lesznek a császárnak szánt aján dékok, am elyekkel a dey a m aga kérése iránt kedvezővé akarta hangolni a császár szívét. Pizzioli és Ben-Elm edon is szívesen m egígérték, h ogy tőlük telhetőleg min dent m egtesznek, hogy a császár teljesítse a dey kérését. Végre m eghívta a fejedelem U jv á ry t egy másnap tartandó katonai szemlére, hogy m ódja legyen meg figyelni, mire képesek a spahik a lovaglásban, a for dulatok kivitelében, a fegyverforgatásban. E zerkétszáz spáhi vo lt kirendelve a szemlére, de hivatalos egypár fő katonatiszten és hivatalnokon k ív ü l nem v o lt más, csak U jv á ry és Miskei, a fejedelm i herceg és az ő külön kérelmére Szulejka, a szép herceg leány. A szemle délutánra v o lt kitű zve, azért a dey U jv á ry t és Miskeit m eghívta m agához ebédre. K eleti szokás szerint az ebéd nem ta rto tt sokáig. Míg a lováscsapatok a Bardó előtti nagy téren rendezkedtek, a fejedelem az ő vendégeivel a fekete kávé m ellett török pipára g yú jto tt. Most hírt adtak a fejedelem nek, hogy hadi rendben áll a spáhi-sereg s v á rja a dey további parancsolatát. A fejedelem U jv á ry kíséretében kim egy a nagy térre, ahol egy óriási platánfa alatt ékes szöve tekkel és szőnyegekkel bevont nagy em elvény állott. Itt ü lt m ár Ben-D olhadan, továb b á az ő testvérhúga, Szulejka, keleti d ivat szerint, fátyollal födött ábrázattal s v á rtá k fejedelm i a tyju ka t, akit, midőn U jv á ry v a l eg yü tt az em elvényre lépett, m ély m eghajtással üdvö-

A fejedelem egy intésére m egkezdődtek a hadgyakorlatok

73

zöltek. U jv á ry kezet szorított a fiatal herceggel és — keleti módon — mellén keresztbe te tt karokkal tisz telgett a hercegkisasszonynak. Végre h elyet foglaltak m indnyájan rugalm as párnákon, a fejedelem balján U jvá ry, jobbján Szulejka, m ellette pedig Ben-Dolhadan. Á többi vendégek az em elvény aljában állottak, köztü k Miskei is. Á fejedelem egy intésére m egkezdődtek a had gyakorlatok. N a gy figyelem m el és hozzáértő szemmel kísérte U jv á ry a spáhik m ozdulatait, amint szétszóród tak s ismét csapatokba verődtek, a lovasok m aga tartását, rohanását, védekezését, a szép berber-paripák ügetése, vág tatása m ódját stb. ítéletében, am elyet a fej edelem felszólítására ott nyom ban elmondott, épp annyi szakértelm et m int tap in tatot árult el. H a valam i gán csolni való t talált, a világért sem ítélte volna egyene sen hibának, hanem csak annyit m ondott róla, hogy lehetett volna tökéletesebben is véghezvinni. Á dey helyeslő fejbiccenéssel és m osolygással k ö vette vendége nyilatkozatait, a fiatal herceg meg valóságos áh ítattal függött U jv á ry ajkain. Szulejka, a bájos fejedelm i kisasszony, nem sokat törődött a katonai látványosságokkal. H a odafordí to tta is m ély, fekete szemét, am ely egyedül volt látható egész arcából, az előtte forgolódó csapatokra, de m eg látszott rajta, hogy leikével máshol m ulat. O tt annál az idegen férfiúnál az a ty ja oldala m ellett, akire lopva vet egy-egy elm élázó tekintetet, akinek képét szíve mélyén rejtegeti azóta, hogy legelőször látta. Á szemle végeztével visszakísérték m indnyájan a fejedelm et termeibe s ott elbúcsúztak tőle.

XVII. U tasaink elmennek Tuniszból. — Tripoliszból kalózhajón indul n ak útra M arokkóba. — A kalózok harca egy raguzai keres kedőhajóval. — Megérkezés Tangerben.

Még három napot időztek em bereink Tuniszban, azután útra kerekedtek Tripolisz felé. Á tuniszi dey részint tiszteletből, részint bátorság okáért tizenkét spáhit adott m elléjük, akik egész a tripoliszi határszélig elkísérték őket. Á tripoliszi fejedelem nek még Tuniszból m egjelen te tték utasaink odajövetelüket, sőt a m arokkói császár a ján latait is előre elküldték. Á fejedelem tu dván hogy az ő országában éppen nem b iztosak az u tak, m ár a határhoz küldött v o lt egy csapat katonát, h ogy annak védelm e alatt u tazzanak a mi em bereink egész az ország fővárosába. Ide érkezvén, a fejedelem rende léséből elég kényelm es fogadóba szállásolták az egész m arokkói utazó társaságot. U jv á ry és P izzioli u tazásuk céljául azt vallották, h ogy a m arokkói császár szám ára selyem szöveteket akarnak vásárolni. F e l is rú g ta ttá k a selyem árát az egész városban, annyit összevásároltak a tripoliszi g y á rakban. A közben Pizzioli titkon és észrevétlenül lerajzolta a város és a kikötő erősségeit minden részle teikben, U jv á r y pedig feljegyzett a városra és az egész tartom ányra vo n atkozólag minden tudnivalót.

75

H ogy így a dolgukat tíz nap a latt kényelmesen elvégezték, a társaság két feje azon tanakodott, hogy milyen hajón térjenek vissza M arokkóba. A z expedíció legfontosabb feladata, t. i. a bejárt három tartom ány partvonalainak a m egrajzolása, még hátra volt, azért az u ta t visszafelé okvetlenül hajón kellett megtenniök. Kereskedőhajót, ami bőven v o lt a tripoliszi kikötőben, nem használhattak, m ivel a m ár em lített m unkát tit kon végezni lehetetlen v o l t ; ha meg nyíltan teszik, kétség nem v o lt benne, h ogy m ajd elárulják őket. A bban állapodtak teh át meg, hogy valam ely kalóz hajón térnek vissza M arokkóba. E bben sem volt hiány Tripoliszban, m ert e tartom ány tengeri rablói talán még az algériaknál is hírhedtebbek vo ltak. Meg is kötötték az alkut egy fő-fő tengeri haram iával, akitől bátran m érhettek, rajzolh attak, m ert ez a kik ö tö tt n agy vite l bérért nem csak a szülőföldjét, hanem a lelki ü dvét és Istenét is eladta volna. E l is indultak rajta egy szép reggelen, kedvező szél m ellett. D éltájb an utolérte őket egy m ásik, gyo r sabb járású, de sokkal kisebb kalózhajó, am ely szintén a tripoliszi kikötőből jö tt és hazájába, Tuniszba igyeke zett. A két hajó kap itán ya azonnal ráism ert egym ásra s a tripoliszi haram ia m egtudakolta tuniszi pályatársától, hogy nem jön-e u tánuk valam i préda? A tuniszi szegénylegény jelentőségesen igent in tett a fejével s értésére adta, hogy éppen akkor készült útra egy jó l m egrakott raguzai kereskedelm i hajó, m ikor ő elindult v o lt a tripoliszi kikötőből. Zsíros falat, de könnyen a torkán akadhat, m ert tíz ágyútorok tátong róla az emberre, s rajta v a g y százharm inc jól felfegyverzett legény. Ö éppen ez okból nem m ert vele kikötni. A tripoliszi kalóz m egköszönte társának a jó hírt

70

s gondolta m agában : ha a raguzai győzi erővel, ő meg m ajd győzi ésszel. Á tuniszi haram ia duzzadt vitorlák kal nyílsebesen haladt tova, a mi kalózunk pedig erősen feltette m agában, hogy bevárja és m egtám adja a raguzai hajót. Meg is lassította azonnal menését. U jvá ry, aki a kap itány szándékát nem sejtette, nem tu d ta a hajó tétovázását mire vélni, annyival is kevésbbé, m ert a szél a lehető legkedvezőbb volt. M ásnap délig alig h aladtak előre egypár tengeri mér földet. E kkor v ettek észre a szem határ szélén egy hajót, m elyet a kap itán y a tuniszi kalóz leírása után rögtön megismert, hogy a vá rva vá rt raguzai kereskedő hajó. Most m ár be is va llo tta utasaink előtt, hogy ő ezt a hajót meg fogja támadni, ki fogja fosztani s reményli, hogy segítségére lesznek ebben a vállalatá ban. De ha ezt tenni nem akarják, akkor hát legyenek a harcnak semleges szemlélői. U jv á ry és útitársai a legkínosabb helyzetben v o l ta k és sehogysem tu dták, m itevők legyenek. Á kalózt arra bírni, hogy rabló szándékától elálljon, jól tudták, lehetetlen. Á zt is indítván yozta egyikük, hogy titkon értesítsék a raguzai hajó kap itán yát a tripoliszi haramia tervéről. De ez, am ellett, hogy életük kockázatával járna, még kivihetetlennek is látszott. Á bban állapodtak tehát meg, hogy tétlenül nézik m ajd a dolgok fejlődését. Á kap itán y pedig, hogy a raguzai hajó émbereiben gyanút ne keltsen, elrejtette az ágyú kat, a fegy veres népet pedig a hajó fedele alá rendelte s egész sötét estig nem is közeledett a másik hajó felé. Á raguzai ellenben, am int észrevevé a tripoliszi kalózhajót, valam ennyi vito rláját kifeszítve sietett utána. Á tripoliszi, hogy am azt még jobban ámítsa, velencei zászlót tűzött.

77

Nem sokára hallatszott a raguzai hajóról a szócső dördülő hangja : — K ik va g yto k ? Honnan jö ttö k ? H ova m entek ? Mire a kalózkapitány ezt a feleletet adta : — Á velencei köztársaság uralm a a latt álló K orfu szigetéről valók v a g y u n k ; M arokkóba m együnk viaszszal, kristállyal és velencei tükrökkel, hogy ott elad ju k és hogy m arokkói p ortékával m egrakodva térjünk vissza. — Nem ment-e el m ellettetek egy tripoliszi hajó, Tunisz felé vevén irán yát ? Á kap itán y m agát azt a kalózhajót értette, am ely nek gazd ájával éppen szót válto tt. Ü g y járt szegény, mint az az egyszeri ember, aki kereste azt a paripát, am elyen nyargalt. — Igenis, ment, m a délelőtt. — Kérem a kap itán y urat, legyen szíves a hajó iratait hozzám elküldeni. Már m egbocsátja a bizalm at lanságom at, hanem ezen a vizeken sokat cirkálnak a tengeri tolvajok. Á z a tripoliszi hajó, am elyet keresek, szintén kalózhajó ; kap itán ya a leghíresebb haram iák egyike. — Igen sajnálom — felelt vissza a tripoliszi hara m ia — hogy e pillanatban nem teljesíthetem a kap i tá n y úr kívánságát ; a dereglyém annyira megrom lott, hogy lehetetlen vízre ereszteni. De reggelig kitataroztatom s akkor szíves készséggel elküldöm m egnyugta tására a hajó ú tlevelét s egyéb iratait. H a ú gy tetszik, holnap aztán együ tt fo ly ta th a tju k utunkat, s én örö m est nyom ára vezetem annak a tripoliszi kalózhajónak, m elyet a kap itán y úr keres. — N agyon köszönöm és elfogadom jóindulatú ajánlatát. Csak arra kérem, tessék hozzám közelebb

78

jönni, egész ágyúlövésnyire és ebben a távolságban haladjunk egész éjtszaka. E z a m eghívás ugyancsak kapóra jö tt a haram iá nak. Éppen lövésnyi távolságban akart ő is lenni az áldozatul kiszem elt hajótól és rögtön közelebb is vito r lázott hozzá. U jv á ry és a m arokkói utazó társaság többi tagjai lázas izgatottságban h allgatták végig ezt a párbeszédet. F elfortyan t bennük a vér a kalózvezér alávalósága m iatt. E z n yilván észrevehette, hogy a mi em bereink rokon érzelm ükkel nem az ő pártján vannak, azért töm ör csapatba á llíttatta őket és öt haram iát rendelt m elléjük, akik felvont p isztolyt szegezvén m ellüknek, őrködtek, hogy meg ne m occanjanak. Mikor aztán korom fekete éjtszaka borult a világra, a kalózvezér előhozatta n agy csendben az ágyú kat a rejtekhelyről, mindent előkészített a tám adásra és em bereinek jócskán adott pálinkát, hogy így is feltüzelje őket a harcra. Erre felvont vito rlák kal nekim ent a raguzai hajónak. Egészen közelről rásütötte az ágyú k a t ; s még m ielőtt am az ráért volna a tüzet viszo nozni, m ár ott term ett m ellette a kalózhajó. A hara m iák valóságos m ajom ügyességgel szöktek át ordí to zva s fegyverükkel hadonászva a raguzai hajó fedél zetére. D e itt nagy meglepődés vá rt reájuk. A zt hitték, hogy álom ba m erülve lepik meg a raguzaiakat, s íme, azok harcra készen fogadták a tengeri rablókat, s noha ezek irtózatos dühvei tám adtak, mégis, hogy többen is meg jó l fegyelm ezve is vo ltak, szerencsésen vissza verték őket. A kalózok arra szám ítottak, hogy a va k sötétség is szövetségesük lesz, am ennyiben az ellenség m aga m agát fogja pusztítani. De a raguzaiak ráismer tek a rablókra fehér turbánjukról. Csakhogy a dolog

79

nem m aradt még abban. Á kalózvezér ú jra meg újra mind fokozottabb ádázattal ment neki a raguzaiaknak. E zek azonban nyugodtan helyt állo ttak és vérbe köpülve ű zték vissza v a g y lökték a tengerbe a haram iákat, sőt m ár készülődtek is, hogy a visszaszorított rablókat saj át hajójukon tám adják meg. De abban a pillanatban a kalózvezér gyors fordulatot ad va hajójának, elillant. Á lig telt bele egy negyedóra, m ár ismét visszajött a kalózvezér és teljes erővel nekirohant a raguzai h ajó nak, h ogy hatalm as lökéssel elsülyessze. E zt is észre v ette idejekorán a szemes raguzai kapitány, s am ilyen gyorsan csak lehetett, félre fordította a h ajóját, ú gy hogy a két járóm ű oldalt vágódott egym áshoz. Á nagy összeütközésre a gyengébb szerkezetű kalózhajó m in den ízében akkora recsegést, ropogást tett, h ogy a rajta ülők azt h itték, minten izzé-porrá törik. Bezzeg m egijedt most m aga a kalózvezér is, s illa berek, nádas, erek ! v itte az irháját, am ilyen gyorsan Isten vinnie engedte. Á raguzai hajó pedig kifeszített vito rlák kal utána száguldott s m ár-már utói is érte. Meg is keserülték volna a tengeri rablók ezt az éjjeli tám adást, ha nem jelentik a raguzai kapitányn ak, h ogy az összeütkö zésben m eglyukadt a hajó s akkora nyíláson, m int egy ököl, öm lik be a v íz a hajó üregébe. N a gy sajnálkozá sára abban kellett hagynia az üldözést, m ert em berei nek sietniök kellett a szivattyúkh oz. Mint az éhes farkas az üres jászol ellen, úgy dúltfúlt a haram iavezér mérgében, h ogy a raguzaiak úgy kifogtak rajta. N agy szerencséje v o lt a kalózhajónak, h ogy közel v o lt oda Tanger városa, am elynek alkal m atlan kikötőjét nagy üggyel-bajjal sikerült elérniök. Itt kénytelenek vo lta k négy napig vesztegelni, míg a m eg rongált h ajót m egtatarozták. A zala tt Pizzioli U jv á ry

80

segítségével elkészítette a kikötő és az egész partvidék rajzát. Á szél irán ya folyton-folyvást válto zo tt s azért jó sok időbe telt, míg a M arokkótól harminc mérföldnyire levő Szafi kikötőjébe érkeztek, am elynek pontos lerajzolásával szerencsésen befejezte az expedíció a reá bízott épp oly fontos, m int veszedelm es m unkát. Még két napig küzdöttek em bereink a hullám ok és a kedve zőtlen szél ellen, végre harm adnapra, dél tájban, min den nagyobb baj nélkül bevitorláztak Marokkó kikö tőjébe.

A nagyúr szívesen teljesítette U jv á ry aga kérelm ét s egy reggel fényes kísérettel kilovagolt a gyakorló-térre.

XVIII. L evélváltás U jv á ry és Ben-D olhadan között. — A marokkói császár felszabadítja U jv á ry t és Miskeit a rabságból és m agas katonai ranggal ruházza fel őket. — U jv á ry a m arokkói spáhik a t oktatja.

Három nappal azután, hogy U jvá ryék vesződséges utazásukról visszatértek, jö tt a m arokkói császárhoz a tuniszi fejedelem nek egy követe sok drága ajándékkal és arra kérte őt az ura nevében, engedje át neki v a g y végképp, v a g y pedig bizonyos időre U jv á ry t és Miskeit oly célból, hogy a tuniszi lovasságot a fegyverforgatásban gyakorolják, oktassák. M ivel a tuniszi dey a m arokkói császárnak szövetségese s valam ennyi szomszéd feje delem között legkedvesebb b arátja vo lt, a császár bele egyezett, hogy U jv á ry és Miskei Tuniszba elmehesse nek s ott m aradhassanak, míg a dey-nek rájuk szük sége lesz, ha elébb a m aguk dolgát a saját lovassá gánál elvégzik. U gyanaz a kö vet a tuniszi fejedelem fiától, BenD olhadan hercegtől, levelet is hozott U jvá ryn a k a következő tartalom m al : »Ben-Dolhadan herceg U jv á ry Miklós m agyar vitéznek üdvözletét küldi. Béke veled ! Á z első pillanatban, midőn atyám udvaránál való tartózkodásod alkalm ával fényes Eadó V . : U jváry M iklós.

6

82

elmédet, nemes szívedet, vitézi voltodat megismer tem, Te egész vonzalm am at és rokonérzelmemet m egnyerted. Türelm etlenül várom azt a napot, am ely Téged m egint a mi körünkbe elhoz s előre örülök, hogy nem csak az a hadi nép, am elynek fejévé engem rendelt fejedelm i atyám , vesz a Te tanításodtól új, vitézi lelket, hanem hogy az én hadi ismereteimet is te fogod gazdagítani. Szulejka húgom mal sokat és örömest beszélünk rólad. Élj egészségben !« Erre U jv á ry a következő levéllel válaszolt : »Fenséges Fejedelm i H erceg ! H ogy irántam oly jó vélekedéssel van H erceg séged, az engem büszkeséggel tölt el. A z a nagy dicséret, am ellyel engem m agasztalni m éltóztatik, nem annyira az én jeles voltom at, m int inkább H ercegségednek irántam való kegyességét m utatja. A z t szentül ígérem, hogy m ihelyt a m arokkói császár Ö Felségének engedelmével, akinek most hatalm ában vagyok, Tuniszba elmehetek, semmit el nem m ulasztok, hogy m agam Hercegséged kegyel mére m éltóvá tegyem . A m i Szulejka H erceg kisasszonynak hozzám való leereszkedő kegyessé gét illeti, nem találok szót, am ellyel ezért érzelmes hálaadásom at kifejezhetném . Fenségednek legengedelmesebb szolgája U jv á ry M iklós.« E v v e l a levéllel s a m arokkói császár Ígéreté vel, hogy U jv á ry t és Miskeit, m ihelyt a m arokkói spáhik kitanításával készek lesznek, azonnal átengedi

83

a dey-nek, a tuniszi követ vissza akart térni hazájába. De a császár m eghívására ott m aradt még azokon az ünnepségeken is, am elyeket U jv á ry és Miskei tisztele tére rendeztek. Mert ám bár őket eddig mindenféle kitüntetésekben részesítették, form a szerint mégis rabok vo lta k még. Á császár tehát n agy és fényes cere m óniákkal felszabadította őket és kinevezte U jv á ry t a spáhik agájává (tábornagy), Miskeit pedig kapitányi rangra emelte, h o gy a hadseregben nagyobb legyen a tekin télyük meg hogy ez őket fokozattabb buzgóságra ösztönözze feladatuk teljesítésében. Nem is csalatkozott a császár ebbeli várakozásá ban. Á nap minden részén, am ikor a nagy forróság csak engedte, mindig lóháton vo lta k a spáhi-seregek. U jv á ry meg Miskei pedig fáradhatatlanok v o lta k okta tásukban és ki nem fogytak a türelem ből. Á z egyik raj ügetett, vá g ta to tt, a másik szétszóródott és megint csapatokba verődött, a harm adik v ív o tt, tám adott, úgyh ogy az efféle m unkához nem igen szokott s a té t lenségben egy kicsit elpuhult katon ák éppen nem áldot tá k az új instruktorokat. Á péntek és vasárnap k i vételével minden áldott nap hajnalban m ár ott volt U jv á ry és Miskei a gyakorlótéren. S fáradtak, izzadtak egész nyolc óráig, estefelé pedig hat órától kilencig. Pénteken azért szüneteltek, m ivel a m oham edánoknak ez a pihenőnapjuk, a vasárnapot pedig U jv á ry és Miskei akarták megszentelni. íg y telt el fáradságos m unka közben öt egész hónap, am ely idő alatt U jv á ry okossággal és nagy tap in tattal viselte m agát. N yílt szíve, m agyar egyeneslelküsége és vidám term észete m indenkivel m egszeret tette őt. Á tisztekkel bizalm as barátságban élt, a köz katon ákkal pedig emberségesen bánt. Nem v o lt az 6*

81

udvari nép között egyetlen ellensége, de egyetlen egy irígye sem. Mikor aztán a spáhik mindenféle gyakorlatot könnyen, pontosan és ügyesen tu d tak végezni, U jvá ry arra kérte a császárt, legyen kegyes az ő lovas-seregei előmeneteléről személyesen meggyőződni. Á nagyúr szívesen teljesítette U jv á ry aga kérelmét s egy reggel fényes kísérettel kilovagolt a gyakorló-térre. Á császár csak ú gy ám ult-bám ult az ő lovassága délceg m aga tartásán, minden fáradságot könnyen kibíró edzettsé gén és nagy ügyességén a lovaglásban s a fegyver forgatásban egyaránt. Á lig győzte U jv á r y t és Miskeit eleget dicsérni. Sőt, palotájába visszatérvén, meg parancsolta fő emberének, Ben-Elm edonnak, hogy fejezzék ki nekik az ő megelégedését és köszönetét írásban is s biztosítsák őket az ő császári kegyességé ről, ha netán állandóan le akarnának telepedni az ő birodalm a területén, E zek hálaadó írásban fejezték k i köszönetüket a felségnek irántuk való jóságáért s a v e tt kegyelm ekért. M arokkóban való állandó m aradásukat nem Ígérték meg, m ivel hazájukba ellenállhatatlan v á g y vonzza őket. De kérték a császár ő felségét, fogadja őket hűsé ges jobbágyokul, valam íg A frika területén maradnak. Miután ezt az írást a császárnak átadták, készüle teket tettek Tuniszba való utazásukra. E g y közepes nagyságú hajó már ott vá rt ráju k a kikötőben, am elyet a m arokkói császár rendelt számukra. E g y gyors hír m ondót pedig elküldtek a szárazföldi úton, hogy jöve telüket a tuniszi dey-nek előre megjelentse.

XIX. Ünnepies búcsú M arokkótól. — V ihar a tengeren. — A m arokkói hajó törése. — U jv á ry és Miskei egy szigetre vetődnek.

E g y héttel azután, hogy a hírmondót Tuniszba útnak eresztették, U jv á ry és Miskei elvitték holm ijukat a révpart közelében horgonyzó hajóra. A m arokkói császár nagy tisztelettel bocsátotta el őket. N égyszáz spáhi válogatott berber-paripákon kísérte el őket a császári palotától egész a kikötőig. Itt pedig va la mennyi ágyú t kétszer sütötték el tiszteletükre. A nép az egész úton s a kikötőben töm ött sorokban állott és szájtá tva nézte azt a két m agyar vitézt, akiket a h atal mas császár annyira m egtisztelt és kitüntetett. — M ilyen fura szeszélyei vannak a sorsnak — mondá Miskei, am int a hajóra léptek. — Mikor leg először kerültünk M arokkóba, lánc csörgött kezünkön, lábunkon, csúfjai voltu nk az összecsődülő népsöpre déknek, a császári u dvart pedig, ahová bennünket vezettek, vérpadnak tekintettük. Most meg, hogy ezt az országot elhagyjuk, fejedelm i tiszteletet adnak nekünk, katon ák kísérnek bennünket, de nem m int rabokat, hanem mint kitü n tetett nagy urakat. E z pedig mind az u dvar parancsolatára történik. — T u d ja az Isten — felelt neki kom oly arckifeje zéssel U jv á ry — én nem tudok ezeknek a tisztelgések

86

nek és kitüntetéseknek szívből örülni. Valam i titkos levertség, olyan borongós sejtelem-féle vesz erőt raj tam, s ez, szám talan tapasztalatom szerint, rosszat jelent. H a kinevetsz is érte, nem átallom m egvallani, hogy hiszek a sejtelmekben, hiszem, hogy m egvan az emberi léleknek — az egyiknek nagyobb, a másik nak kisebb m értékben — az a titkos ereje, amelylyel előre megsejdíti a rosszat és jót, am ely őt érni fogja. — Már m egbocsát, uram — viszonzott Miskei — hanem az olyan kellemetlenségtől v a g y bajtól, am elyet nem ismerek, am ely még a jövő méhében rejlik, félni nem tudok, de nem is akarok. R áérek én töprenkedni, ha itt lesz a baj. Most, hála Istennek, egyéb bajunk nincsen, csak az, hogy messze, igen messze vagyunk M agyarországtól, hogy ez a nagy víz nem a B alaton vize s h ogy ez a domb itt nem a B adacsony hegye. E n , uram, katona-törvényt tartok : mikor rakott asztal m ellett ülök, nem koplalok, mikor telt kulacs van a kezem ben, nem szomjuhozom s mikor jó kedvem lehet, nem szomorkodom. Ám íg ezek így beszélgettek, a hajó elhagyta a révpartot oly csendesen, hogy embereink csak akkor vették észre, mikor már kint vo ltak a kikötőből. Á szél igen kedvező volt. Á kapitány azzal b iztatta az utaso kat, hogy aznap este elérik az oda harm inc mérföldnyire levő Szofi-t. S íme, még jó fent állott az égen a nap, mikor ennek a városnak tágas kikötőjébe bevitor láztak. M indnyájuknak jó kedvük volt, hogy ilyen nagyot haladtak m ár az első nap. U jv á ry is kezdett vidám ulni s Miskeivel partra szállott, hogy ott pipázgatva sétáljanak v a g y egy óra hosszat. E sti kilenc óra lehetett, mikor m egint útra keltek.

87

Á mi utasaink nem sokáig m aradtak a fedélzeten, hanem lementek a szám ukra berendezett háló-kam rába. Á szél, m ely egész nap nyugatról fújt, m ajdnem teljesen lecsen desedett s éjféltájban a hajó már alig haladt előre, noha valam ennyi vitorlája ki v o lt feszítve. K é t óra lehetett éjfél után. K eleten még az ég sem szürkült, egyszerre csak felzúdul a tenger s ijesztő mormogást hallat, noha szélnek, hullám oknak nyom a sem volt. Nemsokára delfinek m utatkoztak a hajó körül, elébb csak kettő-három , de percről percre növekedett a számuk. Ú gy teszett, hogy csak játszadoznak, akár a ludak, mikor a vízben le-lebuknak s ismét felm erül nek. Á hajóskapitány tudta, hogy ez rossz jel, s paran csot adott, hogy tartsák készen a vasm acskákat s kiki legyen a m aga helyén. Lárm át csapni nem akart, hogy az utasokat, akik jóízűen aludtak, fel ne keltse. E zalatt mind jobban fokozódott a tenger félelmetes zúgása, a delfinek mind nyughatatlanabb m ozgásokat tettek a hajó körül, m intha csak az embereknél kerestek volna menedéket. Most egyszerre felháborodik a tenger. Forrong és kavarog, mintha a fenék valam ennyi zavaros vizei felbukkannának a felszínre, a felső rétegek pedig alázuhannának a feneketlen örvénybe. R á a szélvész is sivítani, zúgni kezd anélkül, hogy az égen egy felhőcskének csak a nyom át is lehetett volna látni. Á z orkán oly pusztító erővel rohanta meg a hajót, h ogy az árbo cot kettétörte, mint a pozdorját, s a tengerbe sodorta h at hajóslegénnyel együ tt, akik hamarosan le akarták szedni a vitorlákat. Erre a nagy zajra felserkent U jv á ry és. költötte, ráncigálta Miskeit, akitől elsülyedhetett volna a hajó mindenestül, oly mélyen aludt. Felszöktek a fedélzetre s am it ott láttak, az alaposan elűzte Miskei szeméből

88

az álm ot. A hajó a dühöngő habok közt höm pölygött, a hullám ok fel-felcsaptak a fedélzetre s lesepertek onnan m indenkit, aki valam i erős tárgyb a nem fogódzott. A szél ragadta, vitte a h ajót oly irányba, ahová menni nem akartak. A vízb efu lt m atrózok vo lta k a h ajó szem élyzet legkülönb em b erei; akik hátram aradtak, kevesen is, de ügyetlenek is voltak. De ha m égannyian s még oly szemesek és ügyesek lettek volna is, a féke vesztett elemek hatalm ával szemben tehetetlen volt minden emberi erő. A kap itány viharedzett, derék hajósember volt, aki a m aga árnyékától meg nem ijedt. De a veszedelem nagyságát látván, ő sem tudott egyebet tenni, mint amit végső veszedelemben még az Istentől elrugaszkodott ember is tenni szokott : az Istenhez folyam odott segítségért. Leborult arccal a fedélzetre s egyre azt sóhajtotta, kiáltotta : A lla h ! A llah ! — N a, pajtás, úgy-e, hogy igazam v o lt ? — szólt U jv á ry Miskeinek. — H a sejtelm emnek nem hittél is, de most m ár csak elhiszed, h ogy baj van, mikor már a kap itány is Istent emleget ? — Hiszem, uram, hogyne hinném — felelt Miskei, aki, h ogy a hajó hirtelen oldalt fordult, egész súlyával U jvá ryra esett. — A nnyira hiszem, h ogy készülök én is katona módra végsőt fohászkodni az Űristenhez. A katona nem sokat gondol életével, s ha egyszer meg kell halnia, egészen m indegy, akár deszka-, akár v íz koporsóba kerül, csak a lelke ott legyen, ahol más becsületes m agyar vitézeknek a lelkei vannak. — Igaz is a ! H ogy olyan sejtelmes lelke van a tábornagy úrnak, nem volna szíves megsejdíteni, hogy kikecm ergünk-e ebből a bajból, meg hogy hol fogunk ma délben ebé delni ?

89

— Á z t meg nem mondhatom, jó fiú, hogy kisegít-e bennünket Isten ebből a veszedelemből, hanem ama bölcs mondás értelmében, h ogy : segíts magadon s az Isten is megsegít — meg kell tennünk mindent a m agunk megmentésére. En ú gy látom , hogy egy-két óra m úlva ízekre szedik a hullám ok ezt a rozoga gályát s akkor megint úszunk, komám, m int ta va ly, mikor a boldogult Ibrahim basa h ajóját elcsaptuk m agunk tól. Csak az a kérdés, meddig győzzük az úszást. O tt láttam a hajóüregben egypár üres vizeshordót. Tartson készen m indegyikünk egyet. H a a hajó elmerül, az üres hordóba kapaszkodva, a vízszínen tarthatjuk m agunkat v a g y egypár óra hosszat. H átha csodát mivel a jó Isten és az idő alatt küld megmentésünkre egy hajót ! Csak arra vigyázz, hogy a hordó aknája jól be legyen dugva, meg hogy a csínját két oldalt erősen fogva, akárhogy hányjon, forgasson a hab, melled a dongákhoz szorítsd. É s most, Isten veled, pajtás ! Lássunk a hordó után ! N yom ban fel is hozták a hordókat a fedélzetre s ú gy várták, a legrosszabb eshetőségekre készen, hogy m it rendel m ajd a végzet. Senki még csak nem is sej tette, m elyik részén vannak a széles világnak. Á kapi tán y s életben m aradt néhány legénye, noha el voltak szánva a halálra, mégis inuk szakadtáig dolgoztak, küzdöttek a nekidühödt elemekkel. De hiába vo lt min den fáradozásuk. Á hajó irtózatos erővel odavágódott egy kőszirthez, m ely a tengerből kiállott. Darabokra tört és a rajtalevőkkel együ tt a tenger fenekére merült. U jv á ry és Miskei erősen kapaszkodtak a hordók csínjába és v ite tté k m agukat a háborgó haboktól. A. tengerből azon a helyen, akár csak a kőbálványok, szirtek m eredeztek k i köröskörül. H ogy ezek a kőszirtek

90

egy közeliévé szigetnek a szakadványai, azt embereink nem tudták. Jóllehet élet és halál közt lebegtek, mégis egy percre sem vesztették el lélekjelenlétüket. Mind egyike elkövetett mindent, hogy hordójával egy ilyen sziklára vergődhessék. De m ivel egyik m agasabb és meredekebb volt, mint a másik, erőlködésüknek nem v o lt semmi foganatja. Már jó egy félóráig tartott ez a tusakodás. H ogy U jv á ry a saját élete megmentésével v o lt elfoglalva, nem igen ügyelhetett Miskeire. íg y aztán azon vette m agát észre, hogy elszakadt társától. Áddig-addig hányták, vetették Miklóst a zavaros habok, míg egy nagy hullám kivetette a lapos tengerpart fövenyére.

XX. U jv á ry hálát ad az Istennek megmentéseért. — Ijedsége, hogy M iskeit nem találta. — Miskei megkerül. — Em bereink étele, itala.

A nagy izgalom s erejének utolsó megfeszítése annyira kim erítette U jvá ryt, hogy ájultan ott m aradt azon a helyen, ahová a hullám kivetette. De később is, hogy visszatért az eszmélete, oly gyöngének érezte m agát, hogy alig volt jártányi ereje. L átta, hogy egy szigetnek kiszögellő, homokos csúcsára került. Első dolga az volt, hogy térdre borult s hálát adott a jósá gos Istennek csodálatos megmentéseért. »Felemeltél előbb, óh U ram — így szólt — rangra, méltóságra, aztán a tengerbe taszítottál, hogy a hullám ok szedje nek le rólam mindent, ami után az emberi hiúság v á g yó dik. Most meg ismét visszaadtad puszta életemet. Értem intésedet, mennyei A tyám , legyen áldott érte a Te szent neved !« Most ju to tt csak eszébe, h ogy hiszen ő Miskeivel együ tt úszott egy darabig, mikor a hajó elmerült volt. H o vá lett az ő hű társa ? E lnyelte őt is az örvény, m int a hajó többi népét ? »Szent Isten ! — szólt kezeit kétségbeesetten tördelve — hát ő is odavan, az az áldott, jó ember ? A z h át az én végzetem , h ogy elragad mellőlem a halál mindenkit, akinek lelke a lelkemhez

92

forrott ? Mi lesz most belőlem, szerencsétlen ember ből, ezen az elhagyott, magános szigeten ?« — S az erőslelkű U jváry, aki százszor is, félelmet nem ismerve, szem be nézett vo lt a halállal, aki a legnagyobb vesze delem pillanatában tréfálni, enyelegni tudott, most oly keservesen sírt, zokogott, m int a gyerm ek. »Pista, ked ves P ista barátom , hol vagy, merre v a g y ? — kiáltotta folytonosan, ahogy csak a torkán kifért. De csak a sziklák verték vissza az ő hangját háromszor, négy szer is, m intha fájdalm ából gún yt akartak volna űzni. M ajd a kereséshez fogott. F u to tt m ajd erre, m ajd arra a sziklás sziget homokos partján, egyre kiáltozva a M iskei nevét. Egyszerre csak ú gy rém lik előtte, mintha egy hordót látna egy zátonyon. F u t oda, ahogy Istén futn ia engedte, és csakugyan, ott feküdt nem messze a h ordótól eszméletlenül Miskei. Éppen felérzett ájultából, m ikor U jv á ry odaért. Nosza, vo lt most öröm akkora, h ogy még ! Leborult hozzá Miklós s ú gy meg ölelte, csókolta, m intha m ár v a g y tíz év óta nem látta volna. Noha m aga is b ágyad t volt, mégis felemelte fekvő helyéről Miskeit s v i t t e , karonfogva, lassú lép tekkel, m int az olyan embert, aki súlyos nyavalyából lábadozik, egy száraz, gyepes helyre s ott ismét han yatt fektette. M ivel a ruha rajtu k facsaró egy víz volt, levetet ték s felterítették a homokra. Mikor valam ennyire m egszáradt, felhágtak egy sziklára, am elynek egyik oldalát a tenger mosta, hogy széjjelnézzenek, miféle sziget az, amelyre kerültek ? Van-e rajta növény, állat, ember ? Nem vesznek-e észre valak it a hajó népéből, aki, meglehet, épp ú gy megmenekült, m int ők ? De nagy szomorúságukra nem lá tta k egyebet, mint a vizen úszó deszkákat és gerendákat, a szerencsétlenül járt

93

hajó roncsait. Á sziget pedig, am elyre őket balvégzetük vetette, m integy másfél óra járásnyi lakatlan föld volt. É szaki részén alacsony, kopár sziklák meredeztek, köztü k csak im itt-am ott egy-egy vézna cserje. Déli része sík föld vo lt, sűrű erdővel borítva egész a keleti partokig. Legm agasabbak vo ltak a kőszirtek a sziget nyugoti oldalán. Ezeknek egyikére felkapaszkodtak em bereink nagy nehezen, mert meredek is vo lt a szirtfal, de meg ők is ugyancsak érezték még az utolsó rémséges órák utóhatását. Nem messze onnét, a ten gerben szétszórt apró sziklaszigetek egyikének közelé ben, két holttetem et látta k úszni a víz színén. R uhá jukról rájuk ismertek, hogy az elsülyedt hajó legényei közül valók. M ély megilletődéssel nézték e szerencsét len hajósokat s m ód nélkül fájt nekik, hogy, amire őket a felebaráti szeretet ösztönözte, meg nem adhat tá k nekik a végső tisztességet, vissza nem adhatták testüket az anyaföldnek. Még eddig sem étel, sem ita l eszükbe nem jutott, pedig előtte való nap este óta egy falatot nem ettek, egy korty italt nem ittak. De hogy most valam ennyire kipihenték a n agy fáradalm akat, egészséges gyom ruk kezdte a m aga jussát követelni. Bem entek a szikla aljában elterülő n agy erdőbe, hogy valam i ennivalót keressenek. T aláltak is m indjárt az erdő szélén egypár fát, am elyek ú gy meg vo lta k rak va szentjánoskenyér rel, hogy ágaik szinte görnyedtek a nagy teher alatt. E tte k is belőle jócskán. De csakhamar kegyetlen szom júság gyötörte őket. K énytelenek vo ltak tehát ivóvíz felfedezésére elindulni, még pedig ki-ki más-más úton. Á z egyik a sziget napkeleti részének átku tatását vá lla lta magára, a másik a napnyugotit. H ogy azonban el ne tévedjenek, azt a nagy kőszálat, am elynek tete

94

jéről szem lélték vo lt a szigetet s am ely szám ításuk szerint az egész szigetről volt látható, választották találkozó helyül. De hiába tette tűvé kiki a m aga részét, nem találtak ott sem forrást, sem tavat, de még csak a legkisebb vízerecskét sem. E gyp ár órai hiábavaló kódorgás után visszatértek a sziklához kim erülve, a szom júságtól szinte elepedve. K ínjában Miskei ivott egy pár ko rty vizet a tengerből, de keserű íze émelygést okozott neki s ez sokkal jobban gyötörte, mint a szom júság. O tt állottak sokáig tétlenül a tengerparton s nem tu dták, m itevők legyenek. Bágyadtságukban aztán lehevertek a homokra, ott sokáig henteregtek, hánykolódtak, mint a hagym ázos beteg. V égre is el nyom ta őket az álom. H ajnal felé felébred U jv á ry s érzi, h ogy nedves a ruhája, a haja, a szakálla. — F el szaporán, P ista barátom — kiá lto tt nagy örömmel — van m ár vizünk. A z t u gyan nem Ígérhe tem, h ogy nagy kortyokban fogunk inni, de egy-egy kicsit mégis csillapíthatjuk szom juságunkat. Nézd, merő egy víz a ruhám, jele annak, h ogy nagy harm at esett az éjjel. M enjünk az erdőbe s ott a fák leveleiről n yalo gassuk le a harm atcseppeket ! E l is indultak íziben. H e g y tisztán sütött a hold, m egláthatták a bokrok és a fák levelein reszkető harm atcseppeket. N ekiestek m indketten nagym ohón s egész világos reggelig egyre gyalo gatták a leveleket. Unalm as és hosszadalmas foglalkozás vo lt, de v a l a m ennyire mégis csak elverték epedő szomjulcat.

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents