MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------VERES, Ottilia A kérdező nő J. M. Coetzee Foe című regényében / The interviewer woman in J. M. Coetzee’s Novel Foe Eredeti közlés /Original publication: in: Czibula Katalin, Kordics Noémi szerk.: Mesél(het)ő női történetek?! Női narratívák irodalomban, tudományokban és művészetekben, 2011, Nagyvárad – Budapest, Partiumi Kiadó – Protea Kulturális Egyesület, 163–176 old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.694 Dátum/Date: 2016. július / July 18. filename: veresottilia_2011_KerdezoNo Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document VERES, Ottilia: A kérdező nő J. M. Coetzee Foe című regényében / The interviewer woman in J. M. Coetzee’s Novel Foe, AHU MATT, 2016, pp. 1– 17. old., No. 000.001.694, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In Public Libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, regényelemzés (J. M. Coetzee: Foe, 1986, Penguin) African research in Hungary, analysis of a novel (J. M. Coetzee: Foe, 1986, Penguin) ----------------------------------------------------------------------------

2

Veres Ottilia

AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

A kérdező nő J. M. Coetzee Foe című regényében

3

A KÉRDEZŐ NŐ J. M. COETZEE FOE CÍMŰ REGÉNYÉBEN “A kérdező nő J. M. Coetzee Foe című regényében.” Mesél(het)ő női történetek?! Női narratívák irodalomban, tudományokban és művészetekben. Szerk. Czibula Katalin, Kordics Noémi, 2011, Nagyvárad – Budapest, Partiumi Kiadó – Protea Kulturális Egyesület, 163–176 old. – ISBN 978-606-8156-10-1; ISBN 978-963-88638-2-9. VERES, Ottilia „Vajon egy majom szemében a nő egészen más fajnak tűnik, mint a férfi?”1 „Ki tudhatja, nem létezik-e Afrikában egy barbár törzs, ahol valamennyi férfi néma, és a beszédet kizárólag a nők gyakorolják? Miért ne lehetne így?ˮ2

J. M. Coetzee Foe című regénye leginkább a Robinson Crusoe posztmodern átírása- és újraértelmezéseként ismert szöveg. Coetzee regénye nemcsak Defoe „homo economicus”-ának és nemes vademberének a mítoszát ássa alá, de azáltal, hogy elbeszélésének középpontjába női narrátort helyez, a regény egy tradicionálisan férfi narratívát női szemszögből mesél újra. Arra vagyok kíváncsi, hogy Coetzee regényében mi az, ami legitimálja a nő jelenlétét ebben a hagyományosan „nőtlen” történetben. Abból kiindulva, hogy a regényben a vágy különféle jelentései elsősorban a nő attribútumaként jelennek meg, az érdekel, hogy a nő alakjában hogyan fonódnak egybe az ölelés, a kérdezés és a történetmondás aktusai, és hogy ezek hogyan válnak a másik ember iránti vágy kifejezéseivé. Susan Barton megérkezése „Crusó szigetére” alapjaiban bontja meg Crusó világának rendjét. A matrózok lázadása után órákat evez egyedül a tengeren, lábainál halott szerelmével, a portugál hajóskapitánnyal. A matrózok lázadásával indító regény már a szöveg legelején 1 2

Coetzee 2004, 21. old. Coetzee 2004, 103. old.

4

Veres Ottilia

megkérdőjelezi az úr-szolga viszony jogosultságát, ezzel előrevetítve a Susan-Crusó páros eljövendő harcát. A fizikailag rendkívül megterhelő többórás evezés után Susan fáradtan, sajgó testtel érkezik a szigetre. A szöveg első mondatainak hangsúlyosan férfias hangneme már a regény nyitó bekezdésében sűrítve tartalmazza a szöveg alapproblémáját: „Végül már nem tudtam tovább evezni. Felhólyagosodott a tenyerem, égett a hátam, sajgott a testem.”3 A kalandregényekre emlékeztető nyitány, a fizikai erőfeszítés és a testi szenvedés (férfi)motívumai egy férfi kalandortörténet kellékei. A következő mondatban a „hosszan lebegő fürtjeim”4 semleges neme még csak sejteti, amit a második bekezdésben megjelenő alsószoknya már egyértelművé tesz: nő beszél. „Ott feküdtem kiterülve a forró homokban, miközben fejem izzott a narancsszínű napon, és alsószoknyám (az egyetlen amit meg tudtam menteni) ropogósra sült rajtam;”5 A közvetlenül az érkezése után a sarkán tüskeszúrástól sérült Susan egy megsebzett női Akhilleuszként lép Crusó szigetére.6 Mint a halál társa és szeretője, Susan gyászoló nőként érkezik a szigetre, aki nemcsak elvesztett szerelmét, hanem elrabolt lányát is gyászolja. A tengeren a matrózok kegyelmétől függő nő szárazföldre lépte után is a másik ember támaszára és segítségére van ráutalva. A saroksérülése miatt 3

Coetzee 2004. 5. Uo. 5 Uo. 6 Ahogy erre Robert Graves rámutat, a mitológiai Akhilleusznak vannak női inkarnációi és alteregói. Akhilleusz anyja, Thétisz tudta, hogy ha fia csatlakozik a Trója ellen induló seregekhez, sosem fog onnan visszatérni, mivel sorsa úgy volt megírva, hogy vagy dicsőséget szerez, de fiatalon hal meg, vagy otthon marad és dicstelenül él sokáig. Hogy fiát megvédje, Thétisz a fiút lánynak öltöztette és Szkűrosz királyra bízta. Akhilleusz az ő palotájában élt Kerküszera, Aissza és Pürhha néven (Graves 1981, 409. old.). Graves megemlít egy Akhilleión nevű falvat is, ahol egy Akhilleusznak szentelt templomban egy női fülbevalót viselő Akhilleusz-szobor áll (Graves 1981, 464. old.). 4


5

járásra képtelen nőt Péntek, a fekete rabszolga veszi fel a hátára és viszi el Crusóhoz. Jelzésértékű, hogy első találkozásukkor mindhárman sebesültek, ráadásul mindhármuknak a végtagjaik – ölelő testrészeik – sérültek (vagy a kezük vagy a lábuk). Susan az evezéstől felhólyagosodott tenyérrel érkezik a szigetre, érkezése után pedig a lába sérül meg és dagadt sarokkal sántít el Crusóhoz (Péntek segítségével). Péntek lábai szintén sebesek: „…itt a dűnék között megélt egy másik parazita is: egy parányi rovarféle, amely elrejtőzött a lábujjak között, és beette magát a húsba. Még Péntek kemény bőre sem állhatott ellen neki: a lábán vérző repedések nyíltak, jóllehet ő maga nem törődött velük.”7 Crusó a karján visel egy sebet, amelyet, elmondása szerint, akkor szerzett, amikor a mórok elrabolták: „…bizonyságként a karján egy sebhelyet is mutatott, állítása szerint a billogvas nyomát.”8 Végül pedig, a legsebzettebb testrész Péntek nyelve, amely teljességében hiányzik, helyén hatalmas űr tátong. Péntek hiányzó nyelve, szájüregének üressége, ellentmondásosan, egy mindent átjáró jelenlétet képez a történetben. Péntek hiányzó nyelvének ismeretlen-elmondhatatlan története Coetzee regényének magva, a fő titok, amelyre sohasem derülhet fény. Susan az, aki felismeri, hogy Péntek nyelvének szerteágazó történetében van egy a szerelemhez, szeretni tudáshoz fűződő vonatkozás is: A maga módján a nyelv olyan, akár a szív, nem? Csak attól még nem halunk meg, ha a kés átjárja a nyelvünk. Akár azt is mondhatnánk, hogy amíg a nyelv játékos szerv, addig a szív véresen komoly. Mégsem a szívünk, hanem a játékos szerveink emelnek a vadak fölé: az ujjak, amelyekkel a clavichordot vagy a flótát megszólaltatjuk, a nyelv, amely képes élcelődni, hazudni, csábítani. Ha elunják magukat, játékos szervek híján mi egyéb marad a vadaknak, mint az alvás?9 7

Coetzee 2004, 8. old. Coetzee 2004, 15. old. 9 Coetzee 2004, 127. old. 8

6

Veres Ottilia

Péntek hiányzó nyelve – a sebzett ölelő karok és lábak mellett – a másik ember szeretésének, csókolásának (hiányzó) eszközeként jelenik meg: „Mily szörnyű végzet, csók nélkül végigélni az életet!”10, mondja Susan. Susan akhilleuszi sebe a szigettel és annak lakóival való inkompatibilitásának árulkodó jele, egy olyan meg nem egyezésé, amely a nő túlzott „vágytartalmának” tudható be. Az ölelésről mint a Másik (felünk) utáni vágy(akozás), vágy(ódás) kifejezéséről Platón ír Arisztophanész beszédében.11 Susan ölelései a szigeten Crusóval, Péntekkel és megmenekülésük után Angliában Foe-val a másik ember felé nyúló, a másik embert kereső ölelések. Ugyanez a vágy – a másik ember keresésének a vágya – vezérli Susan történetmondását is. Megismerési vágya történetmondó szerepével és a történetmondás aktusával van szoros összefüggésben, amely számára a vágy származéka: „Vágyak nélkül hogyan kerekítsek történetet?”12 – kérdezi. Mind az ölelés (mint a másik ember felé való törekvés), mind pedig a Másikhoz való szólás, a Másik megszólításának Lèvinas-i aktusa Susan személyében találnak kifejezésre. A kétféle aktus azonos intencióját maga Susan ismeri fel: „…a kérdéseinkre választ várni pontosan olyan, mint vágyakozni egy másik lény ölelésére.”13 Ha úgy tetszik, Coetzee regénye a szöveg kezdeti idézőjeléről szól; arról, hogy Susan megszólít, valakihez szól, szólni akar és válaszadásra szólít (fel). Coetzee regényének szövege majdnem teljes egészében idézőjelbe van téve, a záró, néhány oldalas 4. fejezetet leszámítva. Susan történetét a hivatásos író Foe-nak meséli, tollbamondja, illetve a 10

Coetzee 2004, 120. old. „Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mind a két felet a másikhoz húzta a vágy, átkarolták egymást és összefonódtak egyesülésre áhítozva, és végül belehaltak az éhségbe és a tétlenségbe, mert semmit sem akartak egymás nélkül csinálni. [...] Így hát mindegyikünk az embernek egy másik félhez hozzáilleszthető fele, mert ketté vagyunk vágva, mint a félszegen úszó halak. Kettő lett egyből s most szüntelenül keresi ki-ki a maga másik felét” (Platón 1999, 51–52. old.). 12 Coetzee 2004, 131. old. Az angol szövegben: “Without desire how is it possible to make a story?” (Coetzee 1986, 88. old.) 13 Coetzee 2004, 119. old. Az angol szövegben: “(…) the desire for answering speech is like the desire for the embrace of, the embrace by, another being” (Coetzee 1986, 80. old.). 11


7

regény szövegének nagyrésze a hozzá írt levelek gyűjteménye, amiből aztán Foe-nak kellene életre kelteni a szigetlakók történetét. Az egész regény idézetté tétele a történetmondás etikai vonatkozását helyezi előtérbe. Susan azért beszél, azért mesél, hogy a másik embert megszólíthassa. Történetmondása a Másiknak való mondás, a Másikért való mondás. A Másik iránti vágy, a Másik megszólításának a vágya az, ami történetmondását generálja. Az ölel(kez)és és a Másiktól kapott válasz hasonlatát és párhuzamát Susan továbbgondolja: „Ó, Péntek, hogyan is érthetnéd meg, mennyire vágyunk rá mi, akik a szavak világában élünk, hogy kérdéseink válaszra találjanak! Olyan ez, mint az a vágyunk, hogy a másik ajkai visszacsókoljanak, ha mi csókoljuk őket. Másként nem elégednénk meg azzal, hogy csókjainkkal hideg kőszobrokat borítsunk el [...]?” (s.f.)14 Azt is mondhatnánk, hogy Susan tragédiája, hogy minden fáradozása ellenére történetmondása nem tud párbeszéddé válni, mindvégig monológ marad. Crusó beteg, életunt, passzív, Susan feléje intézett megszólítása süket fülekre talál. Crusó képletes némasága Péntek alakjában fizikai valóságot ölt, a Susan és Foe közti párbeszéd pedig azért talajtalan, mert a férfi a saját maga általt kreált történetet akarja a nőre ráerőltetni. Ezt felismerve, Susan a történetmondás (férfi) feladatát magára vállalja: „S akkor nekem kell vállamra vennem történetünk terhét.”15 A történetmondás mint teherhordás/teherbírás nyelvi képét megidéző Susan többedszer kacérkodik kora gender szerepeinek felcserélésével, a történetmondás fáradalmas-küzdelmes férfi privilégiumát magának követelve és arra jogot formálva. A szigetre sebzett lábú, bicegő gyarmatosítóként érkező Susan akarva-akaratlanul, szinte sorsszerűen rá van utalva arra, hogy a szolga Péntek a hátán vigye, átvitt értelemben predesztinálva van a másiktól függésre. Mivel saját magát képtelennek tartja arra, hogy megírja hármójuk történetét a szigeten – a Foe-nak írt leveleiben saját történetmondását, a szigeten élt életük beszámolóját „bicegő ügy”-ként (“a 14

Coetzee 2004. 118. Babits Péter egyébként gördülékeny fordítása néha hanyag vagy pontatlan, ezért az általam idézett szövegrészekben dőlt betűvel fogom jelölni azokat a regényrészleteket, amelyeket saját fordításban idézek (a továbbiakban s.f. megjegyzéssel fogom jelölni). 15 Coetzee 2004, 121. old.

8

Veres Ottilia

sorry, limping affair”16) emlegeti – a hivatásos író, Foe segítségét kéri történetük elmondására.17 Foe segítségét később határozottan elutasítja, mivel az torzítva, kiszínezve, a kor igényeit kiszolgáló szenzációhajhászással akarja eladni a hajótöröttek történetét. Ebben a kontextusban kiemelt jelentőséggel bír Susan döntése: nem várja ki (nincs türelme kivárni) Crusó segítségét, hanem ő maga lát hozzá, hogy elkészítse a szabad mozgást és ezáltal önállóságot biztosító szandálját, ezáltal szimbolikusan szakítva a férfitámaszra szoruló női szereppel.18 Susan szandálfabrikálása első lépése arra való törekvésében, hogy ne váljon Crusó eddig megkérdőjelezetlen uralmának „második alattvalójává” (Cruso’s “second subject”19) és ezáltal akaratának és cselekedeteinek ura (úrnője) lehessen (“the mistress of her actions”20): „Magányos és megkérdőjelezetlen uralmának évei után azt kell látnia, hogy birodalmát megszállja egy asszony, aki feladatokat osztogat neki. Megfogadtam, hogy szorosabb gyeplőt vetek a nyelvemre”.21 A szandál-affér egyértelműen egy Crusó és Susan közötti erőharcot dramatizál (és szublimál egyben), ugyanakkor egy valós fizikai vagy verbális harc helyett van jelen: „Hajótörött vagyok, de nem fogoly. Ha lenne cipőm, vagy ön adna nekem bármit, amivel valamilyen lábbelit készíthetnék magamnak, nem kellene úgy lopódznom, mint egy alávaló tolvajnak.”22

16

Coetzee 1986, 47. old. „Legjobb képességem szerint leírtam mindazt, ami a szigeten történt velünk, és a jegyzeteimet ezennel csatolom is. Sajnálatos módon akadozó és suta (a leírás, nem a történet) – ‚másnap’, ez lehetne a refrénje, és másnap... és másnap’ – de ön úgyis tudni fogja, hogyan igazítsa ki” (Coetzee 2004, 70. old.). 18 „Kis türelemmel sokkal különb cipője is lehetett volna.’ – csóválta a fejét [Crusó]. Ebben alighanem igaza volt, szandálom valóban ormótlanra sikeredett, ezt azonban akkor sem hagyhattam szó nélkül. ‚Épp a türelem tett fogollyá!’ – vágtam vissza” (Coetzee 2004, 36. old., s.f.). 19 Coetzee 1986, 11. old. 20 Coetzee 1986, 24. old. 21 Coetzee 2004, 37. old., s.f. 22 Coetzee 2004, 29. old. 17


9

Crusó pontosan azért késlelteti a lábbeli elkészítését, mert tudja, hogy a cipő megszűntetné a nő kiszolgáltatottságának (átvitt értelemben szolgaságának) történetét és „embervolttal” (férfivolttal), egyenlőséggel ruházná fel. Coetzee regényének sajátossága nemcsak Péntek történetének radikális újraértelmezése és a női szereplő „alkalmazása”, hanem Crusó (és általában véve a férfi szereplők) alakjának újragondolása. Crusó korának sztereotip női jellemvonását, elvárt viselkedéssémáját öltözi fel: hallgat, nem beszél. Péntek egyáltalán nem beszél, néma. Foe pedig Susanen keresztül beszél, amit mond, azt a nő idézi. Történetüket is végül teljességében Susan mondja el (és nem Foe). A férfiakkal ellentétben Susan nemcsak hogy beszél, de – férfitársai nemtetszésére – túl sokat beszél és túl sokat kérdez. (Nőies) „fecsegését”, gyakran transzgresszív bőbeszédűségét Susan pozitív, kreatív cselekedeteként tekintem, amely által önmagát mint nőt és történetét a maga törvényei szerint, Crusó és Foe egyenrangú ellenfeleként képes artikulálni. Bár Susan mind megjelenésében (nagyon magas nő), mind viselkedésében (nem hajlandó a behódolásra) férfias vonásokat visel, bőbeszédűsége női mivoltának felszabadító tényezőjeként jelenik meg. Megérkezéséig a sziget egy titkokat őrző, a „beszédet” megtagadó és visszautasító, néma hely. Beszédkényszerével Susan Az Ezeregyéjszaka meséi Seherezádéjához (és A semmi szívében főszereplőnőjéhez) hasonlít, aki éppen bőbeszédűsége által, lebilincselő meséivel győzedelmeskedik Sahrijár király felett. Susan beszéde által, a hallgatás megtagadásával válik azzá a hús-vér „lényegi lénnyé” (“substantial being”), amivé válni szeretne, míg Crusó hallgatásával önmaga árnyéka marad. Susan határozottan visszautasítja a hallgatás és némaság szolgai (pénteki) magatartását. Péntek hiányzó nyelvét ellenpontozva válik Susan nyelve – bőbeszédűségének, véget nem érő kérdéseinek eszköze – a Crusó mindenható hatalmát megkérdőjelező transzgresszív eszközzé. „Megfogadtam, hogy szorosabb gyeplőt vetek a nyelvemre”23, mondja Susan, de ironikusan éppen ennek ellenkezőjét teszi, éppen túlságosan kíváncsi és kérdező nyelve – engedetlenségének eszköze – az, ami megkérdőjelezi és megtöri Crusó mindenhatóságát. A szöveg egy későbbi pontján veti fel Susan a provokáló kérdést:

23

Coetzee 2004, 37. old.

10

Veres Ottilia

„Ki tudhatja, nem létezik-e Afrikában egy barbár törzs, ahol valamennyi férfi néma, és a beszédet kizárólag a nők gyakorolják? Miért ne lehetne így?”24 A Péntek nyelvét ért vélt agresszió (a feltételezett csonkítás) árnyékában hasonlóképpen ironikusan szól Susan másik megjegyzése: „tartottam magam a fogadalmamhoz, hogy vigyázok a nyelvemre.”25 Azt is mondhatnánk, hogy éppen Susan „fecsegése”, szószátyársága az, ami Crusó halálát okozza. Crusó megkövül birodalma mindenható urának szerepében és abban a pillanatban meghal, amikor ebből kiszakítják, amikor királyságát és király voltát maga mögött kell hagynia. Ebben az értelemben Susan agresszív, sürgető kitartása amellett, hogy Crusót megmenekítse a szigetről, értelmezhető a nő célzott és szándékos kísérleteként (merényleteként), hogy Crusót szimbolikusan egy élet-halál harcban megölje és aztán átvegye tőle az uralmat. Ebben az értelemben Crusó nem (természetesen) hal meg az Anglia felé tartó hajón, hanem Susan meggyilkolja: ahhoz, hogy átvehesse a hatalmat és úrrá váljon, Susannek meg kell szabadulnia az előző úrtól. Mintha felismerné azt, hogy nőként egy fizikai harcban nincs esélye győzni, ezért ellenfelét egy odüsszeuszi fondorlattal fosztja meg a tróntól: egy olyan zsákutcába csalja Crusót, ahol csak nyerni tud – kiszakítja birodalmából és így megöli. Véget nem érő kérdései ugyanakkor a sziget, Crusó és Péntek titokzatos történetének kíváncsi „olvasójává” teszik Susant. Susan beszél, gondolkodik, kérdez, megfejt, jelentést keres, nyomoz, értelmez. Crusó képtelen (és nem hajlandó) semmilyen változást hozni életébe. Mentális és testi bénultsága érdektelenné teszi a sziget történetének elmondására, továbbadására. Susan, szűnni nem akaró vágyával, hogy megfejtse a sziget (Crusó és Péntek történetének) titkait, alakzatokat bont ki és így próbálja felgombolyítani történetük szálát. A szörnyű titok utáni nyomozása Susant Oidipuszhoz teszi hasonlatossá. Mint „dagadtlábú” Oidipusz, Susan sebzett lábbal indul a sziget titkait feltárni, a szörny szfinx talányát – Péntek rettenetes titkát – megfejteni. Történetmondása így a (fájdalmas) eredet, a múlt felfedésére irányuló munka, amelynek célja a csomók és alakzatok kibontása és a történet (lehetetlen) egyenes szálának a megtalálása. Azt is mondhatnánk, 24 25

Coetzee 2004, 103. old. Coetzee 2004, 39. old.


11

hogy a (női) pszichoanalitikus szerepével kacérkodik, aki a sziget történetének csöndjeit, amelyek megfejtésre várnak, mint szimptómákat próbálja értelmezni, hogy aztán elérkezhessen a történet áhított „igazságához”, és ezáltal megszűntesse a szöveg kínzó feszültségét. Susan jelenlétét ebben a történetben, illetve történetmondó szerepét éppen „nyomozó” munkája legitimálja. „Felfedezése”, hogy a titok áhított felfedése lehetetlen, nem fog, mert nem tud megtörténni, mivel „…az egyetlen nyelv, amely regélhetne Péntek titkáról, éppen az elveszett nyelv.”26 Susan „igazsága”, a történetben elfoglalt helye a megfelelő kérdések feltevésében áll, abban a felismerésben, hogy Péntek és Crusó történetének titka Péntek ajkai mögé van zárva. Történetmondását – az értelmezés bonyolult munkáját – Susan Crusó teraszosításának és falemelésének nehéz fizikai munkájához hasonlítja: úgy építi a történetet, szavanként, ahogy Crusó rakja a falát, minden követ egyenként.27 A múlt és az eredet feltárásán fáradozó Susant Foe a mitológiai Ariadnéhoz hasonlítja: „Talán az Azori-szigeteken vagy, bámulod a tengert és gyászolsz, akárcsak Ariadné?”28 Míg az eredeti mítoszban Ariadné a gyászoló szerető ikonikus megtestesítője, a regényben az elveszett lányát hiába kereső, gyászoló anya alakját idézi meg. A görög mítoszban Ariadné elvesztett szerelmét, Thészeuszt gyászolja.29 A szerelmét gyászoló Ariadné alakja 26

Coetzee 2004, 101. old. Crusó hasztalan, rögeszmés teraszépítése a vágyat visszafojtó munkaként értelmezhető, falemelése meg nem élt, elfojtott vágyainak való sírhelyemelés. Kőhordása egy elfedő, eltakaró munka, vágyainak alakzatokba való rejtése. Nem csoda, hogy ebben az elfojtó, hasztalan munkában megbetegszik s végül bele is hal. Terméketlen, meddő teraszaiba tulajdonképpen önmagát, mint vágyó-vágyódó emberi lényt építi bele és temeti el. 28 Coetzee 2004, 175. old., s.f. 29 Miután segít szerelmének megtalálni a kiutat a knosszoszi labirintusból, Ariadné Thészeusszal együtt menekül el Krétából, aki azonban elhagyja őt Naxosz (Dia) szigetén, miközben a lány alszik. Miután egyedül találja magát a szigeten, Ariadné elátkozva érzi magát, nemcsak viszonzatlan szerelme miatt, hanem mert ezért a szerelemért családját becsapta és elhagyta, sőt még 27

12

Veres Ottilia

többszörösen is releváns Susan esetében, aki kétszer gyászol elvesztett szerelme miatt: először gyászolja a hajóskapitányt, akinek a holttestével hajójában a tengeren evez, másodszor pedig Crusót, miután az meghal az Anglia felé tartó hajón. Mint Ariadné (vagy inkább mint Thészeusz), szigetre érkezése után Susan (Ariadné) gombolyagával a kezében – Crusó és Péntek történetének titkaival és csomóival – próbálja a fonalat legombolyítani, hogy aztán a fonal elvezesse a szörny Minótaurusz félelmetes labirintusának közepébe: Péntek nyelvének szörnyűséges történetéhez. Susan ugyancsak Ariadné helyét foglalja el Pénteknek felajánlva fonalát, ami vezérli őt ismeretlen múltjának útvesztőjében. (Ebben a vonatkozásban Péntek Thészeusz szerepét tölti be.) Susan olthatatlan szomja, hogy megtudja Péntek múltját (az eredetet) és bejusson a labirintus belsejében várakozó szörnyhöz, a végső titokhoz, a bibliai Tamás apostol alakját idézi fel. Hitetlen Tamás történetét maga Susan eleveníti fel, miközben Péntek tébolyodott táncát nézi, amint az meztelenül forog Foe köntösében: „Az örvénylő köntös skarlátszín harangként ült Péntek vállán, és burkolta őt magába; Péntek sötét oszlopként meredt a közepén. Ami eddig rejtve maradt előlem, most íme, feltárult. Láttam, vagy még inkább tágra nyílt szemmel fogadtam be a látványt. Láttam és hittem, amit láttam, bár eszembe jutott Tamás, aki szintúgy látott, de mindaddig nem hitt, amíg a tulajdon kezével nem tapinthatta a sebet.”30 Mint a bibliai Tamásnak, aki kezével érinteni akarja Jézus sebét, Susan belső kényszere (és történetmondásának hajtó ereje), hogy megérintse az általa mondott történet végső sebét, hogy megtalálja Péntek labirintusának végső titkát. Susan, Péntek történetének értelmezője, egy szimbolikus kasztráció szerepét látja Péntek nyelvének elvesztésében: „Mármost, amikor Crusó arról beszélt, hogy a rabszolgavadászok szokásuk szerint kivágták foglyaik nyelvét, ily módon bírva őket nagyobb engedelmességre, meg kell vallanom, eltűnődtem azon, hogy ő féltestvérének, a Minotaurusznak a meggyilkolásában is segített. Ebben az értelemben nemcsak elszökött szerelmét, hanem elvesztett féltestvérét, szüleit és otthonát is gyászolja. 30 Coetzee 2004, 180. old.


13

maga nem élt-e hasonló eszközzel; hogy az elveszett nyelv talán nem áll egyedül, csupán elfed egy még szörnyűbb csonkítást; hogy a néma rabszolga egyben talán kasztrált rabszolga is. [...] Beszéltem már szörnyülködésemről, amit akkor éreztem, amikor Crusó kinyitotta Péntek száját, hogy megmutassa, nincs neki nyelve. Amit Crusó mutatni akart, aminek a látványától utálkozva elfordítottam a tekintetem, a torok mélyén megbúvó vaskos csonk lehetett, amit ezek után már olyan húsdarabnak képzeltem, amely izeg-mozog, és görcsösen rángatózik a fojtott érzelmektől, valahányszor Péntek megpróbálja kifejezni magát; olyan akár egy félbevágott és a haláltusáját vívó féreg. Attól az éjszakától fogva szüntelenül rettegtem, hogy egy még szörnyűbb csonkítás bizonyságát is látnom kell majd.”31 Péntek hiányzó nyelvének társítása a kasztrálás aktusával a szöveg egy korábbi pontján is megtörténik, nem meglepő módon szintén Susan okfejtésében: „Végtére is honnan tudhatnánk, hogy [Péntek] nem abban a korban veszítette el nyelvét, amikor a zsidó kisgyermekeket körülmetélik; ha pedig így történt, honnan is emlékezhetne rá?”32 A fenti idézet tovább feszíti Péntek elnyomottságának és másságának kérdését: hallgatása (elhallgattatása), feketesége és rabszolgasága mellett a kasztrálás zsidó aktusának felmerülésével személye tovább marginalizálódik és törlődik ki. Péntek szimbolikus genitális csonkítása ugyanakkor „az imperializmus és posztkolonializmus gender által meghatározott dinamikáját” példázza, ahogy Anne McClintock fogalmaz.33 Péntek „feminizációja” a gyarmati / imperiális hatalom és a szexualitás közötti szoros összefüggést és a faj és a degeneráció közötti (imperiális) analógiát allegorizálja.34 Susan kijelentése, miszerint ő nem nézett bele (nem mert belenézni) Péntek szájába, ellentmond annak, amit történetmondásán keresztül tesz, hiszen történetmondása éppen a titok felkutatása, Péntek szájának kitátása, ajkainak szétfeszítése, a kővé dermesztő Medúzával való szembenézés. Szembenézés olyan értelemben is, hogy Susan segít31

Coetzee 2004, 179–180. old. Coetzee 2004, 103. old. 33 McClintock 1995, 5. old. 34 McClintock 1995, 43. old. 32

14

Veres Ottilia

ségével, az ő kérdésein (kérdezésén) keresztül jut el a szöveg önmagához, ezek által válik önreflexívvé. Susan kérdéseivel a történet elkezdi önmagát értelmezni, kibontani, felfedni. Rajta keresztül a történet tudomást szerez „titkairól”, tudja, mi az, ami elmondható, elmesélhető belőle és mi az, ami nem. „Azért szeretném tudni mindezt, mert történetünk olvasói is ezeket a kérdéseket fogják feltenni”35, mondja Susan. Aztán: „Ránk vár, hogy felnyissuk Péntek száját, és meghallgassuk, ami benne rejtőzik: [...] Meg kell szólaltatnunk Péntek némaságát, ahogyan az őt körülvevő némaságot is.”36 A szöveg (a sziget) analitikusaként Susan a szövegértelmező kérdéseit teszi fel; általa a szöveg elkezdi önmagát értelmezni, sebeit kitapogatni, és önmagán egyfajta „olvasásterápiát” vagy „beszédterápiát” hajt végre (tehát tipikus dekonstruktív szöveg):37 „a történetmondónak (…) meg kell sejtenie, a történet mely epizódjai kecsegtetnek a teljesség ígéretével, ezekből kell kifésülnie a rejtett jelentéseket és, mint egy kötelet, egybefonni őket. / A fésülés és fonás, mint akármely mesterség, elsajátítható, de annak meghatározása, melyik epizód lehet ígéretes (mint ahogy egyes kagylóban igazgyöngy rejlik) nem lehetséges a művészet nélkül, amelyet joggal neveznek jóslásnak.”38 Péntek rejtelmes tánca kapcsán mondja Susan: „Nem tudom, hogyan lehetne ezeket a dolgokat egy könyvbe beleírni, hacsak nem rejtjük el őket”39 (az angol szövegben „unless they are 35

Coetzee 2004, 129. old. Coetzee 2004, 216. old. 37 A dekonstrukciós szövegről és olvasásról lásd Bényei Tamás „Az olvasó, aki a maga labirintusában hal meg: a dekonstrukciós olvasásról” című szövegét (Bényei 2004, 9–34. old.) 38 Coetzee 2004, 132–133. old., s.f. 39 Coetzee 2004, 180. old. 36


15

covered up again in figures”40, „hacsak nem rejtjük el őket [alakzatok mögé]”). Elbeszélhetetlenségük miatt Susan történetének egyes epizódjai alakzatokba szelídülnek. Péntek mezítelenségét nézve, Susan Hitetlen Tamás történetét idézi fel. Susan „alakzata” Péntek meztelenségére – amit nem tud megnevezni, amit nem tud nevén nevezni – Hitetlen Tamás története. Tamás története azért van ott, hogy elrejtse Péntek meztelenségét (ott van ahelyett, ami nincs ott), illetve hogy elrejtse Susan képtelenségét, hogy megnevezze azt: „Ami eddig rejtve maradt előlem, most íme, feltárult. Láttam, vagy még inkább tágra nyílt szemmel fogadtam be a látványt. / Láttam és hittem, amit láttam, bár eszembe jutott Tamás (…).”41 Míg a bibliai Tamás története arról a Tamásról szól, aki megérinti a szent sebet, addig Tamás apostol jelenléte Susan narratívájában Susan képtelenségéről beszél, hogy Péntek (elmesélhetetlen) történetének végső sebét, a szöveg elbeszélhetetlen-megnevezhetetlen traumáját érintse. Susan kudarca értelmezhető a mindenkori hódító-felfedező kudarcaként; egy női Kolombuszként Péntek alakjában Susan az „új Föld” ellenállásával, bevehetetlenségével, megismerhetetlenségével szembesül. Péntek egy üres hely marad a térképén, megismerésének kudarcát jelölve. Susan történetmondói feladata tehát kettős: egyrészt ő az, aki megtalálja és kibontja a történet csomóit és titkait, másrészt pedig ő az, aki e titkokat „újracsomagolja” és „megszelídíti”, alakzatokba rejti, hiszen csak így válnak elbeszélhetővé. Ő maga ismeri fel, hogy Péntek története miatt elbeszélése csak allegorikus lehet: „Péntek története, ami nem is igazi történet, inkább csak afféle rejtvény vagy szakadás az elbeszélésben (úgy képzelem, mint egy gondosan beszegett, de különben üres gomblyukat, amely csak a gombra vár).”42

40

Coetzee 1986, 120. old. Coetzee 2004, 180. old. 42 Coetzee 2004, 182. old. 41

16

Veres Ottilia

A Péntek-motívum túlbeszélésével, kényszeres önismétlésével a szöveg önmagáról való beszédének képtelenségét, lehetetlenségét allegorizálja. Susan bőbeszédűsége ilyen értelemben tünetértékű. Péntek mindvégig radikálisan ellenáll az ábrázolásnak, a szöveg (Susan) pedig ismétlődően megnevezi Pénteket mint elbeszélhetetlen problémáját. Susan meddő próbálkozásai mellett, hogy „Pénteket elbeszélje” (Péntek megcsonkításának lehetséges verzióit ábrázoló rajzai), Péntek önkifejezési próbálkozásai ironikus felhangot kapnak, mivel vagy érthetetlenek, értelmezhetetlenek az olvasó (Susan) számára, vagy tragikus jelentésűek. Ahogy Canepari-Labib fogalmaz, Péntek „o” betűinek végtelen sora a semmit jelentik, szájának üres kerek üregét.43 Péntek történetének erős allegorikus retorikája („melyik epizód lehet ígéretes [mint ahogy egyes kagylóban igazgyöngy rejlik]”44) a szöveg „olvashatatlanságát” eredményezi. Péntek alakjában (a szöveg legsűrűbb csomóiban) a szöveg olvashatatlanságának és öndekonstrukciójának metaforáit halmozza. Péntek az, ami/aki a narrációnak ellenáll: a (beteg) szöveg tünete. Canepari-Labib Péntek némaságát a gyarmatosító autoritás-nyelvének ellenálló stratégiaként értelmezi.45 Olvashatatlanságával Péntek mindennemű megfejtési lehetőségnek, beskatulyázásnak radikálisan ellenáll. Crusóhoz fűződő viszonyában Pénteknek nemcsak a Crusó által megkövetelt úr-szolga viszony beállásán sikerül felülkerekednie, hanem ironikusan, kifordítja a viszonyt és ő maga szerez hatalmat Crusó felett. Péntek némasága ellenállásának indikátora, „legyőzhetetlenségének” jelölője (és allegóriája). Crusó (feltételezett) csonkítása pedig ezáltal egy önmagából kiforduló aktussá válik, mivel a várt eredmény ellenkezőjét váltja ki s így önmaga ellen dolgozik. Péntek némasága ugyanakkor az egész regény allegóriáját képezi, mivel „nincs megoldása”, az értelmezésnek két értelemben is ellenáll. Egyrészt a szöveg maga elvégzi az olvasó/értelmező feladatát azáltal, hogy folyamatosan értelmezi önmagát, beszél titkairól és reflektál szövegi voltára, másrészt pedig, Susan jelenléte miatt a szöveg azt az illúziót kelti, hogy nincs is szüksége értelmezésre.

43

Canepari-Labib 2005, 106. old. Coetzee 2004, 133. old. 45 “a strategy of opposition against the colonizer’s language of authority” (Canepari-Labib 2005, 105. old.) 44


17

Szakirodalom ATWELL, David. 1993 J. M. Coetzee. South Africa and the Politics of Writing. Berkeley and Los Angeles, University of California Press. BÉNYEI Tamás 2014 Archívumok. Debrecen, Csokonai Kiadó. BÉNYEI Tamás 2007 „Úr és szolga: Az interszubjektivitás paradoxonai Hegelnél és értelmezőinél” (kézirat), Debrecen. BUTLER, Judith 1997 The Psychic Life of Power. Theories in Subjection, Stanford, CA, Stanford University Press. CANEPARI-LABIB 2005 Michela. Old Myths – Modern Empires. Power, Language, and Identity in J. M. Coetzee’s Work, New York, Peter Lang. COETZEE, J. M. Foe 1986 New York, Penguin. COETZEE, J. M. Foe, ford. Babits Péter, Pécs, Art Nouveau. FANON, Franz 1986 Black Skin, White Masks, trans. Charles Lam Markmann, London, Pluto Press. GRAVES, Robert 1981 A görög mítoszok, Budapest, Európa Könyvkiadó. McCLINTOCK, Ann 1995 Imperial Leather. Race, Gender and Sexuality in the Colonial Context, New York – London, Routledge. PLATÓN 1999 A lakoma, ford. Telegdi Zsigmond, Budapest, Atlantisz, 1999. SESHADRI-CROOKS 2000 Kalpana. Desiring Whiteness: A Lacanian Analysis of Race, London – New York, Routledge. YOUNG, Robert 1990 White Mythologies. Writing History and the West, London – New York, Routledge.

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents