MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------KRIZSÁN, László Abu Ramla, a homok atyja – Almásy László Ede / Abu Ramla, father of the sand – László Ede Almásy Eredeti közlés /Original publication: Előszó, in: Almásy László: Szudánban vadásztam, 1994, Budapest, Terraprint, 3–12. old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.789 Dátum/Date: 2016. október / October 22. filename: krizsan_1994_AbuRamla Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document: KRIZSÁN, László: Abu Ramla, a homok atyja – Almásy László Ede / Abu Ramla, father of the sand –László Ede Almásy, AHU MATT, 2016, pp. 1–12. old., No. 000.001.789, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, Almásy László élettörténete, Almásy László mint vadász African studies in Hungary, life story of László Almásy, László Almásy as hunter ----------------------------------------------------------------------------
2
Krizsán László
AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Abu Ramla, a homok atyja
3
ABU RAMLA, A HOMOK ATYJA – ALMÁSY LÁSZLÓ, EDE Előszó KRIZSÁN László Előszó, in: Almásy László: Szudánban vadásztam, 1994, Budapest, Terraprint, 3–12. old.
Talán még élnek vén halászok a Nílus mentén és öreg sivataglakók, akik látták a fehér embert, aki szárnyakon szállt a sivatag fölé, és automobilokon eredt a sivatag titkainak nyomába. A bennszülöttek tisztelete és csodálata „Abu-Ramla”, a „Homok Atyja” névvel ruházta fel az idegent, aki akaratát és kitartását gépkocsik és repülőgépek motorjainak erejével sokszorozta meg. S, ha az élők között nincs már emlékező, sivatagi holdfényes éjszakákon, a tábortüzek mellett, a karavánok pihenőhelyein bizonyosan mesélnek róla. Mert a „Homok Atyjá”-ról éppen úgy legendák születtek, mint a sivatag titokzatos, ismeretlen tájairól, melyeket kutatott. De ki is volt a felfedezések történetének e kimagasló, de nemzedékek előtt méltánytalanul homályban tartott alakja. Almásy László, Ede – 100 esztendeje – 1895. augusztus 22-én született a ma Ausztriához tartozó Borostyánkőn. Apja híres Ázsiakutató: Almásy György. Tőle örökölhette László a felfedezői hajlamot. De csupán ezt, mert anyagiakból mindössze annyira tellett az apai jussból, hogy Németországban és Angliában tanulmányokat végezhetett az egyetemek technikai fakultásán. Ekkor kezdődött egész életére szóló szerelme a repülés iránt. Tizennyolc éves korában már önállóan végzett nehéz repülési feladatokat. De nem sokáig élvezhette a szárnyalás gyönyörűségeit. Kitört a világháború. Almásynak haza kellett térnie, különben internálás várt volna reá. Itthon, önkéntesként, belépett a légierő kötelékébe és a háború éveit különböző hadszíntereken töltötte.
4
Krizsán László
1919-ben a Nemzeti Hadsereg dunántúli gépkocsi elosztó bázisát irányította, majd IV. Károly második visszatérési kísérlete alkalmával a király gépkocsiját vezette. 1921-ben a trianoni országcsonkítás ellen is megpróbált a maga eszközeivel tiltakozni. A mátyásföldi repülőtér egyik műhelyében két postarepülővé átalakított harci repülőgépet „reaktivált” és tett alkalmassá katonai feladatok végrehajtására. A repülőgépeket titokban Nyugat-Magyarország térségébe szállították és még a hatóságok elől is rejtve őrizték, arra az esetre, ha az Ausztriába behatolt magyar felkelőket nagyobb osztrák erők visszaszorítva, magyar területre léptek volna. A szénakazlakba rejtett repülők bevetésére végül is nem került sor, de az események híven tükrözik, hogy milyen meghatározó szerepet játszott Almásy életében már ekkor is a gépkocsi és a repülőgép. És a továbbiakban is: élete minden jelentős fordulóján ott van az autó és a repülő. A király visszatérésekor nyújtott szolgálatai miatt a hatalom képviselői arra próbálták indítani Almásy Lászlót, hogy hagyja el az országot. Minden módon gátolták, hogy képzettségének megfelelő álláshoz jusson. Ugyanakkor néhány arisztokrata barátja, főként a legitimisták köréből, politikai szerepvállalásra ösztönözte. Almásy azonban inkább a Steyr autógyár termékeinek reklámozását és a gyár által kibocsátott túrakocsiknak különösen nehéz terepen történő tesztelését vállalta el. A gyár arra törekedett, hogy jelentős pozícióhoz jusson az afrikai piacon, s ennek érdekében minél több felé igyekezett bemutatni termékeit. Így került Almásy László 1926-ban – először – Afrikába: „Nagy túrakocsimmal végigjártam a Nílus völgyét Asszuánig, majd a núbiai sivatag homokjával megküzdve eljutottam Szudán fővárosáig, Khartúmig. Onnan a Kék-Nílus mentén, majd annak egyik mellékfolyóját követve, behatoltam Szudán egyik vad-dús területébe és ezzel az utazással oly utat tettem meg, amelyet még egyetlen gépkocsi sem járt be saját tengelyén.”1
1
Almásy László: Autóval Szudánba, Budapest, é. n., 7. old., Magyar Földrajzi Társaság könyvtára.
Abu Ramla, a homok atyja
5
1927-ben Almásy és az általa reklámozott Steyr gépkocsik főszereplőivé váltak a Kairóba megrendezett első nemzetközi automobil kiállításnak. A következő évben ismét Szudán vadászterületeit választotta úticéljául, majd gazdag megbízók kívánságára, a Fehér-Nílushoz szervezett és vezetett vadászexpedíciót. 1929-ben ismét a gyár megbízását teljesítette. Ezúttal Kenya és Tanganyika (ma Tanzánia) ősvadonjaival, sziklás és bozótos rengetegével küszködtek a gépkocsik. Almásy szándékosan kerülte a már kiépített műutakat. Arra volt kíváncsi, hogy képesek-e legyőzni DélSzudán félelmetes mocsárvilágát, a Sud-ot2, amelyen gépkocsi még soha nem hatolt át, s hogy miként tűrik a motorok Észak-Szudánban a Líbiai-sivatag embert és gépet egyaránt roncsoló közegét. Az üt a vártnál nehezebb volt és veszélyes kalandokat tartogatott az autósok számára. Egy orrszarvú agyarával bezúzta Almásy autójának oldalát, majd meg a Nílus-parti nuer törzs fogságába estek. Az életveszélyes helyzetből Almásy leleményével szabadultak: a férfierő fokozását és halálig tartó megmaradását ígérte a harcosoknak, s miután azok boldogan vállalták a procedúrát, hozzáfogott a varázsláshoz. „Ez a »Kudzsur« pedig nem állt másból, minthogy rábírtam őket, hogy körbe összefogódzzanak és az egyik szélsőnek a kezébe nyomtam a motor egyik gyújtókábelét, a másikat pedig ráültettem a sárhányóra. Addig vezettem őket az árammal, amíg biztos voltam, hogy kereket oldhatunk, anélkül, hogy elgémberedett tagjaikkal fegyvereik után nyúlhatnak.”3 Ezeken az utakon – melyeket részben kormányok felkérésére végzett, annak megállapítása céljából, hogy lehetséges e bizonyos sivatagi szakaszokon rendszeres utasforgalmat létesíteni – vált vérbeli sivatagutazóvá Almásy László. Már egyedül a sivatag legyőzése és titkainak felderítése érdekelte!
2
Sud (sudd): vízinövényekből és folyondárokból, hínárokból szorosan öszszefonódott, több kilométer hosszan elterülő és a vízfenekéig hatoló, mozgó, folyami vagy állóvízi akadály. 3 Almásy László: Az ismeretlen Szahara, Budapest, 1934, 9. old., Magyar Földrajzi Társaság könyvtára.
6
Krizsán László
Megkapta a „sivatagi betegséget”, amely lázas kutatómunkára, folytonos keresésre és a józan ésszel ellenkező vállalkozásokra sarkalja azokat, kiket „megfertőzött”. Almásy Lászlót is, 1930-ban, amikor először lépett a Líbiai sivatag homokjára, már nem elsősorban az érdekelte, hogy felderítsen egyes sivatagi útvonalakat, hogy a gépkocsik által bejárt ismeretlen homoktengert hely- és terepmeghatározó vonalakkal bordázza be, hanem egészében a sivatag, annak minden titka és egész múltja: az elveszett titokzatos oázisok, Karnbyses homokba porladt hadseregének tragédiája, a beduinok hiedelmei egykor gazdag, a sivatag által betemetett királyi városokról és azok kincseiről, meg az öles termetű, kék szemű és barna bőrű sivataglakókról. A romantikus képzelgések mellett egy reális felismerés is meghatározta a további kutatások eszközeit. Almásy felismerte, hogy a homok béklyóiban vergődő gépkocsik csak kevéssé képesek segíteni a nagy titkok felderítésében. A sivatag titkát kizárólag repülőgépről lehet meglesni. Közben a gazdasági világválság oly kedvezőtlenül hatott a SteyrMűvekre, hogy le kellett mondania afrikai érdekeltségeiről. Almásy László így állás nélkül maradt. Minden ingóságát pénzzé téve és minden hitelét kimerítve 1931ben egy kétfedelű sportrepülőgépet vásárolt Angliában. Segédpilóta is akadt, gróf Zichy Nándor személyében, aki saját költségén kísérte Almásyt. A tervezett légi expedíció földi biztosítását és üzemanyagellátását az angol Maliny kapitány gépkocsijai végezték volna. A Kairóból Fokföldre igyekvő angol kapitány ugyanis, megfelelő fizetség ellenében, vállalt egy „kis kitérőt” a sivatagba. A légi expedícióra, az oly sokszor megálmodott és gondolatban végigélt sivatagi repülésre azonban ez alkalommal nem kerülhetett sor. Útban az expedíció kiinduló állomása felé, egy tornádó-szerű viharban, Szíria területén lezuhantak. Ritka szerencsével, sérülés nélkül úszták meg a kalandot, de a légi expedíció egy esztendővel eltolódott. Újabb anyagi forrásokat kellett találni, repülőgép-vásárlásra. Ezúttal egy fiatal angol sportrepülő, Sir Robert Clayton East és Penderel őrnagy, a brit légierő tisztje kísérte Almásyt. A cél az „elveszett oázis” volt. Az elveszett oázist egy galamb nagyságú madárról, a zarzuráról evezték el. A középkori arab történetírók szerint Zarzura tragédiáját
Abu Ramla, a homok atyja
7
meretlen fekete emberek okozták, akik a sivatagból támadtak és titkos kútjaik segítségével a sivatag azon pontjaira is eljutottak, ahova rajtuk kívül senki. Harding-King angol tudós a Dachla oázisban érdekes kísérlettel próbálta meghatározni az elveszett oázis helyét. Almásy így ismerteti Harding-King zseniális okoskodását: „A gyorsreptű kis vadgalambok vonulásának idején Dachlától nyugatra vadászott ezekre a madarakra, még mielőtt azok elérhették volna az oázist. Bögyükben félig emésztett olajbogyók voltak. Az angol tudós erre elevenen összefogatott több ilyen galambot és azokat – pár napos éheztetés után – több órás időközökben megetette olajbogyókkal. Megfelelő időközökben azután leölte a galambokat és öszszehasonlította a bögyükben lévő olajbogyókat azokkal, amelyeket a sivatagból jött madarakban talált. Az emésztés előrehaladottsága és a vadgalambok röptének óránkénti sebességéből kiszámította, hogy azok mintegy 9 órával azelőtt, hogy Dachlába érkeztek, valahol olajbogyókkal táplálkoztak. Ezt az ismeretlen helyet Harding-King »az olivák oázisának« nevezte.”4 Almásy e kísérlet adatait oly módon tökéletesítette, hogy figyelembe vette a repülés közben fellépő gyorsabb emésztést, majd lefordított arabból minden régi feljegyzést, ami az „elveszett oázisra” vonatkozott. Almásy László és kísérői 1932 tavaszán érkeztek a feltételezett oázis közelébe. Ez volt az első eset, hogy repülőgép hatolt be a líbiai sivatag belsejébe. Sok, eredménytelen próbarepülés után a gépmadárnak végül is élő társai, a fecskék mutatták meg a helyes irányt a madárnevet viselő oázis felé. 1932. május 1-jén, két fecske, fáradtan, valósággal rázuhant az egyik gépkocsi ponyvájára. Vízbe áztatott kenyérrel etették és megitatták őket. Nagy sokára erőre kaptak és elrepültek a Gilf Kebir irányába. „Talán a fecskék célhoz vezetnek bennünket!” – gondolta Almásy és megmérte repülésük szögét. 85 fokot mutatott a műszer. A felderítő repülésről, melyet a fecskék mutatta irányba végeztek Almásy László naplója az alábbiakat őrizte meg: 4
Almásy László: Az ismeretlen Szahara, Budapest, 1934, 119. old., A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára.
8
Krizsán László
„Hogyan is írjam le? Délután 5 óra felé valamivel alábbhagyott a szélvihar, a repüléshez azonban még mindig alkalmatlan volt az idő. Az őrnagy és én nem bírtuk ki és indulásra készítettük az Öreg gépmadarat. Pont 5 óra 15 perckor felszálltam. Undorító volt! Az embereknek a start pillanatában fogniok kellett a szárnyvégeket, hogy hátra ne vágjon a szél! Örülök, hogy ez alkalommal beszereltem a műrepülő tartószíjakat, a gép majdnem kidobott bennünket az ülésekből. Egyenesen a Gilfpárkány felé tartok... A tizennegyedik percben meglátom előttünk a völgyet, a fecskék kurzusa helyes volt, nyílegyenesen arra repülünk. Izgalmamban majdnem kiestem a gépből! Hosszú, szűk folyómeder, amely két egymásba ömlő érből ered, s azután „kanyon”-szerűen húzódik északnak. A két forrásmeder találkozásától nem messze állnak az első fák, zöld szajalok. Majd tovább lejjebb tucatszámra, – mindig több – százszámra a völgy fenekén zöld fű és bokrok. Pompás, csodás kép a kő és homok ezen élettelen világában!”5 Leszállás után az expedíció legmeghatóbb jelenete következett. Almásy és kísérője összehasonlította vázlatát. A két rajz csaknem pontosan egyezett. A két pilóta összeölelkezett: megtalálták az elveszett oázist! De csak a levegőből ismerik. El kell jutniok homokon és sziklaösvényeken is a rejtelmes oázisba, a legendák földjére. Üzemanyag- és pénzhiány miatt sürgősen vissza kellett fordulniok, majd meg az új expedíciót szorgalmazó Kemal Ed Din egyiptomi herceg halála tette kérdésessé a folytatást. Almásy azonban minden követ megmozgatott a sivatagi kutatás érdekében. Arnold Hölriegel osztrák világutazó barátja közreműködésével szerződést kötött egy sivatagról szóló film elkészítésére. Erre az útra egy magyar geográfus szakember is elkísérte Almásyt, dr. Kádár László, egyetemi tanársegéd. Almásy László egy esztendővel az emlékezetes felderítő repülés után, 1933. május 5-én hatolt be az oázis Vadi Talh nevű völgyébe, ahol a névadó tahl-akácok hűs ligetei fogadták. Más semmi. Nem talált egyetlen kőszerszámot, semmi jelét a régi életnek. itt döbbent rá, hogy abban az időben, amikor a környéken 5
Almásy László: Az ismeretlen Szahara, 126–127. old.
Abu Ramla, a homok atyja
9
pásztor- és nomád népek éltek, a Zarzura, az elveszett oázis völgyeiben még rohanó folyók foglalták el a helyet, kiszorítva onnan az embereket. Nem volt romváros, sem kincsek, sem Kambyses elveszett hadserege. Nem volt többé legenda sem, és nem volt többé fehér folt a líbiai sivatag közepén. A térkép, melyet Almásy László és társai készítettek, az emberiség örök, és közös kincsévé vált. A Gilf-Kebir térképezése közben, 1933 márciusában, Almásy felkereste a Zsiráf-barlangot, melyet korábban egyik expedíciós társa, Clayton fedezett fel. Nagy megdöbbenésére az erős reggeli megvilágítás újabb sziklaképeket tart elő – egy zsiráfot és két oroszlánt – azon a helyen, melyet korábban, igaz, alkonyi szürkületben, már átvizsgáltak és akkor nem találtak sziklaképeket. A váratlan lelet arra ösztönözte Almásyt, hogy déli irányba folytassa kutatásait. Egészen az Uveinat hegységig jutott előre. Útközben találkozott egy olasz térképész-csoporttal, melynek egyik vezetője Lodovico Caporiacco gróf volt, aki elmondta Almásynak, hogy a hegység belsejében több természetes víztároló van, csak fel kell deríteni azokat. 1933. május 12-én Almásy, Sabr nevű arab sofőrével nekiindult az Uveinat sziklafalának, hogy utánanézzen az olasz gróf által emlegetett ciszternáknak. Almásy ezen emlékezetes útról, találkozásáról a kőbe vésett történelemmel, így ír: „Az Uveinat hegy oldala itt óriási, gömbölyű gránittömbökből áll, egymás hegyén-hátún valóságos barlanglabirintussá csoportosulnak. Sabr az egyik ilyen nyílásnál megállva kijelentette, hogy ő a délelőtt folyamán látott állatképeket, bár lehet, hogy az nem kép, hanem esővíztől támadt folt. – Hol, melyik barlangban láttad? – Amott uram, valamivel lejjebb. Lesiklottam a sziklákon és a következő pillanatban nagy gránittömb alatt álltam, ennek alsó része tele volt vörös, barna és fehér emberi és állatképekkel. – Menjünk innen, ó Uram! – rimánkodott az elszürkült Sabr – ez rossz hely, itt gonosz szellemek vannak! – Hogy mondhatsz ilyet igazhívő létedre? Te szerencsétlen! Ilyen felfedezést még sohasem tettünk!
10
Krizsán László
Lefeküdtem a barlangban, hogy jobban szemügyre vehessem a képeket. Sok kép volt, teljes épségben... A állatképek – csupa tehén-kép – két színnel voltak festve, vörössel és fehérrel ... Átmentünk a szomszéd barlangba, és abban is gyönyörű sziklafestményeket találtunk...” A táborba visszavezető úton Almásy Caporiacco gróffal találkozott és elmondta neki felfedezését. A gróf nyomban riadóztatta az olasz katonákat, akik rajvonalba fejlődve vizsgálták át a sziklafal minden tenyérnyi helyét. Minden barlangért, melyet megtaláltak, a gróf tíz lírát fizetett. S, miután Almásy továbbhaladt kutatóútján a sivatagban, az olasz térképészek művészi másolatokat készítettek a sziklaképekről. Közben a világot bejárta Almásy felfedezésének híre... Aztán, egy év múlva Olaszországban díszes album jelent meg, amely a sziklarajzokat mint Caporiacco által feltárt történelem előtti csodákat mutatta be. Ugyanilyen becstelen módon járt el Leo Frobenius német Afrika-kutató is, akinek Almásy gyanútlanul megmutatta az általa felfedezett „barlanggalériát”, melyet az Európába ugyancsak sietve visszatérő Frobenius saját, világraszóló sikereként mutatott be a tudományos köröknek. Egy hírlapírókkal történt beszélgetés során, amikor arról kérdezték Almásyt, hogy melyik felfedezését tartja legjelentősebbnek, a sivatagkutató ekként válaszolt: „Érdemi sorrendet nem tudnék felállítani, de szívemhez legközelebb a magyarábok feltalálása áll.” 1935-ben történt... A sivatag-kutató Egyiptom és Szudán határán, Vádi Halfához érkezett. Üzemanyagot vásárolt a helység vegyeskereskedésében, ahol még „Budapesti Lámpagyár” feliratú petróleumlámpák is sorakoztak a polcokon. Az üzletet hamar megkötötte, csak az nyugtalanította, hogy a nagy mennyiségű benzin miként kerül át a Nílus túlpartján várakozó autóihoz. A továbbiakat könyvéből idézzük:6 „– Csak bízzad rám, nagyuram, Ibrahim el Magyar majd pontosan elvégzi – mondta a kereskedő.
6
Almásy László: Levegőben ... homokon..., Budapest, é. n., 106. old.
Abu Ramla, a homok atyja
11
Így mondta: 'magyar' úgy, ahogyan csak mi magunk ejtjük ki nemzetünk nevét. – Miért nevezed a csónakost 'el magyarnak', effendim? – Mert magyar. Ők úgy nevezik a törzsüket. Nem arabok, nem berberinek. Magyar az valamennyi ott a szigeten. Szinte hihetetlen. Az a világos bőrű, sasorrú arab, aki tegnap áthozott a vízen, 'magyar' nevű törzsből való? Sohasem hallottam ilyen nevű törzsről a szudáni arabok között. De hiszen itt kuporodik kint a boltajtó előtt. Behívtam. – Milyen törzsből származol, Ibrahim? – A 'magyar' törzsből. Odaátról, a 'magyarab' szigetről, nagyuram. – És honnan származik a te törzsed? – Messziről, nagyuram. 'Ruba-ból' (Európa). A 'Nemza' (Osztrák) országból hozott minket ide Szolimán Szultán vagy négyszáz évvel ezelőtt... A délután folyamán megjártam a 'magyarab' szigetet. Vagy háromszázan lakják és lent Asszuan közelében még egy csoportjuk él, körülbelül ugyanannyian. A törzsfőnök távol volt, de a falu vénei mind összejöttek. Feltűnően világos arcszínű, sasorrú emberek. Öntudatosan, büszkén mondották: 'Nem vagyunk arabok! Európából telepítette ide őseinket a nagy Török Szultán, Szolimán. Katonák voltak, határőrök a núbiai feketék ellen. Ugyanakkor más törzsbeliek is jöttek őseinkkel a 'Nemza' országból. Azok 'Bosznából' jöttek... Mi tudjuk, hogy vannak 'magyar' népek Európában. Ők testvéreink és mindig vártuk, hogy valaki eljöjjön közülük ide mihozzánk. Mélyen sajnáljuk, hogy a sejk nincsen itt. Ő elmondaná leszármazásunk történetét, de ha ismét megtisztelsz látogatásoddal, nagyurunk, ő bizonyságot fog tenni arról, hogy testvérek vagyunk...” Csaknem hat évtizede, hogy ez a megható esemény a Nílus partján lejátszódott és a magyarság tudomására jutott, hogy elszakított, elhurcolt véreinek leszármazottai ma is emlékeznek testvéreikre és büszkén viselik a MAGYAR nevet a világ e távoli szögletében. A 'magyaráb' szó nem a magyar és arab szavak összevonásából ered, hanem az „áb” névutó törzset, nemzetséget jelent. A szó szoros értelme tehát: magyar törzs.
12
Krizsán László
A „Bosznából” később hozzájuk költözött jövevények talán azon magyarok csoportjai voltak, akiket a török kiűzése után, a hódoltság idején felvett mohamedán hitükért kergettek el az országból. Ezek először Boszniában telepedtek le, és innen vándoroltak tovább a Nílusmenti magyarokhoz. A magyarábok – mióta a XX. század barátcsuha helyett pilótaöltönyben járó Julianusa megtalálta őket – szüntelenül Európába, magyar testvéreikhez készültek látogatóba. Vágyuk 1992 nyarán valóra vált. A Magyarok Világszövetségének Kongresszusán két magyaráb személyesen adhatta át a Nílus-partiak üdvözletét. 1941-ben Almásy Lászlót az afrikai német hadsereghez vezényelték, ahol szakértőként alkalmazták. 1942 augusztusáig, míg sikerült leszerelnie gazdag tudományos anyaggal egészítette ki korábbi kutatásait. Egy könyvet is írt a sivatagi háborúról: Rommel seregénél Líbiában címmel. E könyvért és a német hadseregben teljesített kényszerű szolgálatáért 1945-ben letartóztatták. A súlyos büntetéstől csak a világhírű orientalista, Germanus Gyula mentette meg.7 Szabadulása után Almásy László már nem tudta elfoglalni az Egyiptomi Sivatag-Kutató Intézet neki felajánlott igazgatói állását. 1951-ben, Ausztriában elhunyt. A sivatag fáradhatatlan vándora, a „Homok Atyja” a salzburgi temetőben pihen. A tudománynak tett szolgálatait repülő kollégái által emelt síremlék hirdeti az idegen földön.
7
A Népbírósági eljárást részletesei: ismerteti Dr. Krizsán László: Szemelvények Almásy László Afrika-kutató Népbírósági perének irataiból, Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 1993, 13. sz., 89–92. old.
