MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------KUN Tibor Afrika új történelme Eredeti közlés /Original publication: Afrika új történelme (Afrika általános története, UNESCO, 1–8. kötet) (ism.), Klió, 2000, 9. évf., 2. sz., 18–27. old. Eredeti Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.129 Dátum/Date: 2013. december / December – 2014. augusztus / August 03. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document KUN Tibor: Afrika új történelme, AHU MATT, 2014, pp. 1–12. old., No. 000.000.129, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, az UNESCO Afrika Története sorozat 1–8. kötetének együttes ismertetése, az afrikai kontinens történelme a kezdetektől máig, elemző, objektív és Afrika-centrikus szemléletmód a jellemző
2
Kun Tibor
African studies in Hungary, review to 1-8th volumes of the UNESCO Africa’s General History, history of African continent from the beginning to the present day,, analytical, and objective, and Africacentric approach is typical ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Afrika új történelme
3
AFRIKA ÚJ TÖRTÉNELME Kun Tibor
„Afrika történelmét újra kell írni... Rekonstruálni kell az igazi forgatókönyvet. Ideje változtatni a diskurzuson!” – jelenti ki a neves (volt) felső-voltai (1984 óta Burkina Faso-i) Afrika-kutató és történész, J. Ki-Zerbo a nyolc kötetes, az UNESCO által támogatott Afrikatörténelem I. kötetének Általános bevezetőjében. Ki-Zerbo felhívásának okai és előzményei az előző évtizedek, de még a kortársi afrikai történetírás felfogásában, irányultságában is keresendők. Ugyancsak az I. kötet előszavában az UNESCO akkori főigazgatója, A. M. M’Bow elemzi a világnak Afrikához, az afrikai történetíráshoz fűződő viszonyát, s felsorolja e viszony tartalmi jellemzőit, pontosan megjelölve a Ki-Zerbo által kifogásoltakat. A kutatók tagadják az afrikai orális hagyományok szerepét, az afrikaiak alkotó kezdeményezését; Afrika történetének tanulmányozásakor és feldolgozásakor Afrikán kívüli forrásokra hivatkoznak, magát az afrikai földrészt sem hajlandók „történeti entitásként” elfogadni és kezelni, a néger rabszolga-kereskedelem és a gyarmatosítás megjelenésével pedig elterjedtek a rasszista elméletek, s Afrikát, az afrikaiakat a megvetés és értetlenség burka vette körül. Mindezeket kiküszöbölendő határoztatott el ennek az új, Afrika általános történelmét bemutató műnek a megírása, amely mű igyekszik Afrikát a maga történeti–történelmi egységében, valamint a más kontinensekkel (Európa, Ázsia, Amerika) kialakított kapcsolatrendszerében tárgyalni, oly módon, hogy Afrikának a többi földrész számára nyújtott hozzájárulását is kidomborítja. Afrika történelmét belülről szemlélve kívánja föltárni, majd kitér egyes régiók, területek történelmi kapcsolataira is, követi az afrikai eszmék, intézmények fejlődését. A lehető legteljesebb objektivitás elérése érdekében Nemzetközi Tudományos Bizottságot hoztak létre (1970) az UNESCO-n belül, amelynek 30 tagja van: kétharmaduk afrikai, egyharmaduk Afrikán kívüli. A kész tanulmányokat, cikkeket többen átolvasták, a lektorok
4
Kun Tibor
kritikai észrevételeiket tudatták e bizottsággal, amely ezek után adott – vagy nem adott! – zöld utat a kérdéses fejezet megjelentetésének. Minden egyes kötet irányítását egy igazgató látta el, aki minden esetben afrikai, csupán a III. kötetnek van egy cseh származású társigazgatója. Afrika mintegy három millió éves történelmét öleli át ez a nyolc kötet. E három millió év kutatását olyan modern tudományok segítették, mint pl. a földtudományok, paleobotanika, egyiptológia, összehasonlító és történeti nyelvészet, az afrikai szájhagyomány-kutatás stb. – mindezek ötvözése, több irányú egyeztetése még több biztosíték lehet arra, hogy Afrika esetében megbízható eredményekre számíthatunk. E mű bemutatását most két irányban kívánjuk elvégezni. Magától értetődik, hogy mindkét irányban csak nagyon nagy vonalakban mozoghatunk, hiszen óriási az áttekintendő anyag. Ebből az is következik, hogy az alábbiakban érintett témákat, eseményeket önkényesen választottuk ki. Először is az afrikai belső eseményeket, problémákat, majd Afrika és a külvilág – elsősorban Európa – kapcsolatait emeljük ki. Szeretnénk ragaszkodni a műben foglaltakhoz, ezért itt és most vele kapcsolatban kritikai megjegyzéseket nem kívánunk tenni. A szerzők egyikének kiinduló megállapítása: minden okunk megvan azt föltételezni, hogy legelőször az afrikai kontinensen jelentek meg hominidák, és itt ment végbe a homo erectus kifejlődése. Az afrikai őskorról a korabeli művészetek is adnak felvilágosítást: közismertek a sziklafestmények. E művészetekkel kapcsolatban kerülni kell azt az elterjedt nézetet, mely szerint külső referenciák alapján kell és lehet azokat magyarázni: mindenekelőtt a helyi, autochton szemléletű megközelítés adhat róluk autentikus magyarázatot. A szerzők másutt is felhívják figyelmünket annak a széles körben meggyökeresedett nézetnek (diffuzionizmus) a veszélyére, amely azt állítja, hogy az afrikai kultúrák szinte teljes egészében külső hatások eredményei lennének, és ennek megfelelően kellene azokat vizsgálni, értékelni. Mindezek mellett természetesen ma már tudjuk, hogy Afrika mindig is nyitott volt a külső hatások előtt. Az afrikaiak társadalmakká történő szerveződésében is jelentős volt az őskor: az akkori eredeti közösségek alapjaikban véve egészen a 20. század közepéig fennmaradtak. Annak pedig, hogy az őskor utáni fejlődés során Afrika, az afrikai társadalmak egyre inkább a perifériára sodródtak, az is oka volt, hogy a kontinens módszeres „megcsapolása” nem járt együtt azonos mértékű és minőségű ellentételezésekkel: tőke- és technika-behozatal-
Afrika új történelme
5
lal. Érdekes vonása ennek a fejlődésnek, hogy pl. nem alakult ki a föld magán- vagy állami tulajdona, s összességében Fekete-Afrikában nem létezett sem rabszolgatartó, sem feudális társadalom. Ez is magyarázhatja azt a tényt, hogy kb. fél évezrede az afrikai termelőerők stagnálnak, és „…az afrikai ember több ezernyi évezreddel ezelőtt megindult kialakulása, önteremtő folyamata még ma is napirenden van. Másképpen mondva, bizonyos értelemben Afrika őskori története még nem ért véget.” Mindenesetre Leaky kutatásai azt látszanak bizonyítani – állítja Ch. A. Diop –, hogy a többi kontinens benépesítése Afrikából indult ki, mégpedig a Szaharán és a Nílus völgyén keresztül. De jelentősek voltak a kontinensen belüli kapcsolatok is Egyiptom és a mediterrán világ, illetve Egyiptom és Fekete-Afrika között. E kapcsolatok ápolásában, fenntartásában nagy szerepet játszott Núbia, melynek lakói feketék voltak. A Maghreb a föníciaiak megjelenésével lépett be a történelembe, míg a Szahara keleti vidéke a vasnak a fekete-afrikai területeken történő elterjedésében játszott szerepet az ókorban. Igazi gyarmatosítókként léptek fel – még mindig az afrikai ókorban – a bantuk. Madagaszkár történelmében sok titok övezi az ott letelepedett népek származását. Biztosnak látszik, hogy alkotóelemeik között afrikaiak, malájok és polinéziaiak is megtalálhatók. A 7–11. század az iszlám afrikai elterjedésének virágzó szakasza, aminek – csak részben – köszönhetően Afrika sok vidéke kapcsolatba kerülhetett más régiókkal, civilizációkkal, illetve ettől kezdve az Afrikában is megforduló muzulmán arab utazók, kereskedők értékes írott forrásanyagokkal szolgálnak a meglátogatott területekről. Ugyancsak az iszlám–arab kereskedelem segítette elő új, bennszülött afrikai vállalkozói réteg kialakulását. A 16. század–17. század eleje Nyugat-Afrikában két tekintetben is fontos dátum: egyrészt lezárta a legnagyobb államok létrejöttének folyamatát, másrészt a régió tanúja volt a hagyományos afrikai vallások és az iszlám megütközésének. Mit jelentett a muzulmán vallás megjelenése Afrika számára? „Társadalomválasztást”, azaz nem kevesebbet, mint a saját kultúra felcserélését egy idegen kultúrára, a másság elfogadását. Az Kr. u. 7. és 12. század között Afrika mediterrán vidéke befogadta az iszlámot, többi részében azonban az új vallás nem találta meg annak módját, hogyan
6
Kun Tibor
integrálja magába a néger társadalmakat, kultúrákat, viszont fontos szerepet játszott az európaiak 15. századi megjelenéséig a kereskedelem fellendítésében, az interregionális kapcsolatok kiépítésében. A 711. századi társadalmi differenciálódás, a munkamegosztás kialakulásának, az osztályharc megjelenésének is a kora volt. Autentikus afrikai művészetek virágzottak fel a 10–14. században Beninben, Nokban. A 12–15. században olyan jelentős államok kialakulásának lehetünk tanúi, mint Mali vagy Szudán, s olyan nagy afrikai államfőket ismerhettünk meg, mint Szungyata Keita és Manza Mussza Maliban. Olyan városok vonzották magukhoz a távoli vidékek-országok tudósait, mint Dzsenné, Tombuktu, Gao. Olyan népek hoztak létre fejlett civilizációkat, mint a szongájok, a hauszák, az akanok, a jorubák. Mostoha módon alakult a múltban Dél-Afrika történelmének tanulmányozása: a helyi politikai erők nem támogatták a történeti kutatásokat, nem voltak hajlandók tudomásul venni a létező dokumentumokat, ha ugyan tudatosan meg nem semmisítették azokat! Más jellegű téves ítéletek a Szahara igazi történelmét is semmibe vették. Az európai történészek századunk közepéig nemigen fogadták el, hogy e vidék sohasem jelentett legyőzhetetlen akadályt a technikai fejlődés afrikai elterjedése előtt, hiszen nem volt teljesen lakatlan: az itt élő nomád népek szoros kapcsolatokat tartottak fenn az északi és déli letelepedett lakossággal. A 16–18. században az atlanti néger rabszolga-kereskedelem pedig Afrikát már Európával és Amerikával is összekötötte. Szudán jelentős népvándorlások színtere volt, míg a Maghreb ottománok általi meghódítása e vidéknek relatív rendet, biztonságot, szervezett adminisztrációt adott. Ugyanerre a periódusra tehető a mai afrikai népek társadalmi-politikai formációinak csírákban való megjelenése is. A kereszténység hanyatlik, az iszlám teret hódít, bár maguk az afrikaiak mindkét vallásról szinkretikus képet alakítottak ki maguknak. A 19. századi Afrikában fontos változások mentek végbe: megindult a néger rabszolga-kereskedelem elleni harc, az új kereskedelem a rabszolgák helyett más árucikkek felkutatását igényelte, egyre aktívabbá vált a hittérítők tevékenysége. Mindez az „európai jelenlét megerősödését” hozta: Afrika belépett a kapitalista világkereskedelem vérkeringésébe. A kereskedelemért folytatott küzdelemben azonban az afrikaiak és az európaiak közül ez utóbbiak bizonyultak erősebbnek. Az 1880–1935 közötti időszak az európai hódítás kiteljesedését, megszilárdulását hozta, amellyel szemben az afrikaiak igyekeztek
Afrika új történelme
7
minden módon és eszközzel szembeszállni, ugyanis most már nem csupán a szabadságuk, de kulturális értékeik elvesztése is tét lett. Leghevesebben a szomáliak, az egyiptomiak és a szudániak védelmezték ezen értékeiket. A két világháború mind gazdasági, mind társadalmi téren éreztette hatását: az afrikaiak tanúi lehettek európai kizsákmányolóik, gyarmatosítóik sebezhetőségének. Megerősödtek Afrika és Amerika kapcsolatai, amelyek két irányban igyekeztek kiteljesedni: az afrikai és amerikai négerek vallási erőinek egyesítésével újjáépíteni Afrikát oly módon, hogy amerikai (USA-beli) és karibi néger technikusokat vezényelnek Afrikába, illetve Amerikából afrikaiakat telepítenek haza Afrikába, és kiaknázzák az afrikai erőforrásokat. Miután az afrikaiak belátták, hogy a gyarmatosítás ellen nem sokat tehetnek, igyekeztek egyfajta modus vivendi-t keresni, és saját hasznukat – is – megtalálni. Az afrikai elit létrehozta – európai (portugál, francia, angol) nyelveken – irodalmát, ezeket az európai nyelveket és a keresztény eszméket is felhasználta nacionalista–antikolonialista harcában, míg végül az 1960-as években elérkezett a függetlenség ideje, ami súlyos felelősséget és válságokat hozott az afrikai népek – és vezetőik – mindennapi életébe, hiszen az elmaradottság és modernség együtt „szakadt” rájuk. A 20. századi afrikai valóságra általában jellemző, hogy abban „…tovább él a középkor, egymás mellett található a Nyugat és a Kelet, a kartézianizmus és az animizmus, az ifjú ‘modern’ vezetők közvetlenül a külföldről örökölt modellekkel, mentalitásokkal és jogrendekkel irányítanak olyan népeket és realitásokat, amelyek teljesen más törvényeken és mentalitásokon nyugszanak.” A függetlenné válás után két évtizeddel az afrikai vezetők még nem látták be, hogy hasznos és szükséges lenne a világ többi részében megjelent-megjelenő gazdasági-politikai egységekhez hasonló közösségeket létrehozni Afrikában is, hiszen csak ez tenné lehetővé a modern technikák alkalmazását az egyébként hatalmas mennyiségű, világszerte keresett és értékelt afrikai természeti kincsek kiaknázásában. És az elmaradottság a kilencvenes évek elején is tovább súlyosbodott, a lakosság döntő többsége nyomorban él, a kommunista világrendszer összeomlása után Afrika gyakorlatilag megszűnt „stratégiai terület” lenni: „az afrikai kontinens valóságos nemzetközi deklasszálódásának lehetünk tanúi”. A nemzetközi pénzintézetek által a földrészre kény-
8
Kun Tibor
szerített megszorító intézkedések a gazdaság szétzilálódásához, a tömegek elszegényedéséhez, marginálódásához vezettek. Az „afropesszimizmus” után némi fény csak az 1994 óta megfigyelhető fellendüléssel csillant fel. Afrika történelmében évszázadokon át jelentős szerepet játszott Európa. Elég jelentős volt és a ma is jelentős ez a szerep ahhoz, hogy a két kontinens közötti kapcsolatokat kicsit részletesebben áttekintsük annak alapján, ahogyan a mű szerzői látják és ábrázolják azokat. De fontos azért is, mert eleddig Afrika történelmét elsősorban az európai kutatások szemszögéből ismerhettük meg. A két földrész kapcsolata az ókortól indult, amikor az egyiptomi és a görög civilizáció az Alexandriai Könyvtár révén találkozott egymással. A görög majd a római hódítókat a vandálok és a bizánciak követték, mind Núbiában, mind Észak-Afrikában terjedt a kereszténység. Portugália volt az az európai ország, amely Ceuta 1415-ös elfoglalásával megindította Európa gyarmatosító politikáját nemcsak Afrikában, de – a történészek szerint – világméretekben. Az akkoriban fejlődésnek indult kereskedelemben az arany játszotta a vezető szerepet, amit az európai kereskedők egyre intenzívebben építettek be kereskedelmi tevékenységükbe. A portugálok lassanként diplomáciai kapcsolatokat kezdtek kiépíteni a helyi, afrikai uralkodókkal, ami addig kimondottan agresszív Afrika-politikájuk szemmel látható változásáról tanúskodott. Rajtuk kívül más európai hatalmak nemigen mutattak nagy érdeklődést Afrika iránt. A 16. századtól az afrikai arany utáni vadászat másra terelődött, a néger rabszolga-kereskedelemre, ami hamarosan már nem csak Afrika és Európa, de Amerika gazdasági-társadalmi életét is befolyásolta. A portugáloknak e kereskedelemben hamarosan veszélyes vetélytársaik akadtak: 1520-tól a franciák, 1550-től az angolok, a 16. század végétől a hollandok. Valamennyi felsorolt európai hatalom a kereskedelmi tevékenység mellett a hittérítői tevékenységet is támogatta. Az idő előrehaladtával élesedtek az ellentétek a gyarmatosítók között, akik egymást ütötték ki a nyeregből Afrikában, miközben mindegyikük igyekezett megerősíteni saját pozícióit a földrész különböző vidékein. Különösen kegyetlen módon próbálták a hollandok és az angolok a 17. században Dél-Afrikát megszerezni maguknak. Az 1750–1850 közötti évtizedekben az európaiak bevonták az afrikaiakat is a kapitalista világgazdaságba, ami a bennszülött társadalmak radikális átalakulását vonta maga után. Nagyjából ezzel egy-
Afrika új történelme
9
időben mind a nyugat-európai gyarmatosító, mind az észak-amerikai társadalom egyes köreiben megjelentek az abolicionista eszmék, majd az ezen eszméket terjesztő társaságok is. Tevékenységük eredményeképpen a 19. század második felére – legalábbis jogilag – eltörölték a néger rabszolga-kereskedelmet. Ez azonban nem akadályozta az európai gyarmatosító hatalmakat abban, hogy Afrikában megerősítsék – tovább erősítsék! – saját pozíciójukat. S ebben még most is támaszkodhattak a keresztény missziók tevékenységére is. Ez a tevékenység több irányban hatott: a nyugati típusú és tartalmú oktatás elterjesztésével olyan új, helyi elitet hozott létre, amelynek sok tagja a későbbiekben Nyugat-Európa és Észak-Amerika közép- és felsőfokú intézményeiben folytatta tanulmányait. Ezek szülőhazájukba hazatérve a felsőbb üzleti körökben bukkantak föl. Míg az abilicionisták a keresztény eszmét is felhasználták a rabszolga-kereskedelem felszámolásának ideológiai alátámasztása érdekében. Az európai gyarmati rendszer igazából az 1890–1910-es években bontakozott ki, és erősödött meg véglegesen. A gyarmatosító országok most már Afrika teljes és közvetlen politikai irányítására jogot formáltak maguknak. Az 1884–1885-ös berlini Nyugat-Afrika Konferencia a világtörténelemben példátlan helyzetet legalizált és hozott létre: egy egész kontinenst – Afrikát – osztott fel néhány nyugat-európai állam között! Az így kialakult status quo-hoz idővel alkalmazkodni kívánó – és kényszerülő – afrikaiak azután súlyos identitászavar áldozataivá váltak. Az afrikaiak számára nagy megpróbáltatást jelentett a két világháború, amelyekben több tízezren haltak meg európai hadszíntereken. Igaz, sok afrikai számára új perspektívák is nyíltak azáltal, hogy hosszabb időt töltöttek Európában: mozgatórugóivá váltak az egyre erősödő afrikai nacionalista mozgalmaknak. A második világháború gazdasági fellendülést hozott Afrikában, e fellendülés azonban a béke helyreálltával megállt, és Afrika visszasüllyedt előző elmaradott gazdasági állapotába. Az 1944. január– februárban megtartott brazzaville-i Francia Afrikai Konferencia még megpróbálta a gyarmati rendszert stabilizálni oly módon, hogy megóvja a külső, elsősorban amerikai behatásoktól. Az itt elfogadott elvek később azonban csak akadályt jelentettek a függetlenségi mozgalmak idején a franciák számára, akik nehezen értették meg: az afrikai államok függetlenségének elismerése és megadása olyan történelmi szükségszerűséggé vált, amelyben ezek az elvek már idejét múltnak számítanak.
10
Kun Tibor
Milyen kapcsolatok alakultak ki – a 20. században – Afrika és az európai szocialista országok között? Az aktív antimilitarista propagandát kifejtő Francia Kommunista Párt igyekezett afrikai tömegeket bevonni az antiimperialista harcba, a Szovjetunió és szövetségesei a politikai-ideológiai káderképzésben tevékenykedtek, a függetlenségek kivívása után sok új afrikai állam vezetője igyekezett szoros együttműködést kialakítani a szocialista-kommunista országokkal, hogy így próbálja a Nyugat neokolonialista törekvéseit kivédeni. Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország az afrikai egyetemisták ösztöndíjas képzésében vállalt szerepet. A Varsói Szerződés, illetve a NATO a saját érdekszférájába tartozó, egymással harcban álló afrikai országokat látta el modern fegyverekkel. A kommunizmus csaknem világméretű összeomlása az afrikai szocializmus összeomlását is eredményezte. A szerzők megvonják a gyarmatosítás mérlegét, melynek serpenyői a következőképpen mozdulnak ki: mindenképpen úgy tűnik, hogy a pozitív eredményeket megsemmisítik a negatívak. Pozitívum, hogy megszilárdult Afrika belső stabilitása, a nyugat-európai fogalmaknak megfelelő, modern államok jöttek létre. Negatívum, hogy ezek az új, „modern” államok mesterséges teremtmények mesterséges határokkal. Az afrikaiak elveszítették azt a jogukat, hogy saját maguk irányíthassák sorsukat. Gazdasági téren pozitívum az, hogy fejlett infrastruktúra épült ki (vasút, utak, távíró, telefon...). Negatívum, hogy ez az infrastruktúra nem a kontinens kifelé nyitását szolgálta, hanem az itt kitermelt nyersanyagok elszállítását volt hivatott biztosítani. Pozitívum, hogy a természeti kincseket, nyersanyagokat kiaknázták, negatívum, hogy a nyersanyagokkal nem bíró területek fejlesztését a gyarmatosítók elhanyagolták. Általában azt kell mondani, hogy az afrikaiak indokolatlanul magas árat fizettek a gazdasági átalakulásért, és hogy azok a súlyos gazdasági problémák, amelyekkel e földrész lakóinak ma szembe kell nézniük, a gyarmatosítás korszakába nyúlnak vissza. Társadalmi téren a gyarmatosítás eredményeképpen fejlődésnek indultak a városok, viszont nőttek a városok és a falvak közötti ellentétek. A kereszténység elterjedésével megjelent a nyugati típusú oktatás (erről fentebb szóltunk), amely viszont erősen kötődött a nyugat-európai gyarmatosító országok oktatási programjaihoz. Romlott az afrikai nők társadalomban elfoglalt helyzete, a helyi nyelveket az európai (angol, francia, portugál) nyelvekkel szemben elhanyagolták. Negatív hatása volt a
Afrika új történelme
11
gyarmatosításnak a kultúra terén: évszázadokon át azt sulykolták az afrikaiakba, hogy nincs kultúrájuk, ami pedig van, az sok tekintetben külső hatás eredménye. Viszont az is igaz, hogy európai nyelveken született meg századunkban az afrikai értelmiségiek Európával szembeni szellemi-ideológiai ellenállásának és lázadásának irodalmi vetülete, ezen belül az elsősorban a francia nyelvre épült négritude. A kötetek időrendi-területi metszésben tárgyalják Afrika történelmét. Az általuk érintett témákon kívül vagy éppenséggel azokat kibővítve, természetesen rengeteg más kérdést és problémát is kezelnek. Hogy csak néhányat említsünk: a szájhagyományok természete, az afro–ázsiai nyelvek és Afrika, talajviszonyok, társadalmi formációk, kultúra, politikai struktúrák, kereskedelem, a népesség összetétele és eredete, az iszlám általános bemutatása és hódításai, mezőgazdaság, állattenyésztés, államformák, jelentősebb birodalmak és civilizációk, migrációs folyamatok, az afrikai diaszpórák, pánafrikanizmus, a bennszülött és az európaiak által bevezetett közigazgatási rendszerek, gazdasági formációk, demográfiai fejlődés, afrikai ellenállási mozgalmak, kiemelkedő afrikai uralkodók és hadvezérek, hittérítés és vallási mozgalmak, vallási vezetők tevékenysége, az afrikai művészetek és azok hatása az Afrikán kívüli kultúrákra, Afrika felosztása a gyarmatosító hatalmak között és által, gyarmati gazdaságpolitika, Afrika és az Újvilág kapcsolatai, Afrika és a kapitalista országok, Afrika és a szocialista országok, Afrika és az ENSZ... Befejezésül áttekintő táblázatokat találunk az 1990-es évek eseményeiről. A köteteket részletes és bőséges bibliográfiák, név- és tárgymutatók, térképek, ábrák, táblázatok és fényképek egészítik ki. Kik voltak e széles körű nemzetközi együttműködésben készült mű szerzői? Beszéltünk cikkünk elején a Nemzetközi Tudományos Bizottságról, amely felügyelte a szerkesztést és a tanulmányok megírását. Ennek a bizottságnak a tagjai – többek között – a következők: D. Birmingham (Anglia), P. D. Curtis (USA), Ch. A. Diop (Szenegál), M. El Fasi (Marokkó). I. S. El-Hareir (Líbia), I. Hrbek (Csehszlovákia), A. Letnyev (SZU), Y. A. Talib (Szingapúr), J. Ki-Zerbo (Burkina Faso), M. Boubou Hama (Niger), J. Devisse (Franciaország)... A szerzők közül: J. Suret-Canale (Franciaország), E. M’Bokolo (Kongói Demokratikus Köztársaság), A. H. Bă (Mali), R. Leaky (Anglia), D. A. Olderogge (SZU), G. Mokhtar (Egyiptom), J. Vansina (Belgium), H. Djait (Tunézia).
12
Kun Tibor
Ismertetésünk a következő, francia nyelvű kiadás kötetei alapján készült: HISTOIRE GÉNÉRALE DE L’AFRIQUE (AFRIKA ÁLTALÁNOS TÖRTÉNETE): = I. kötet: Méthodologie et préhistoire africaine (Metodológia és Afrika őstörténete), Jeune Afrique – Stock – UNESCO, 1980; = II. kötet: Afrique ancienne (Az ókori Afrika), Jeune Afrique – Stock – UNESCO, 1980; = III. kötet: L’Afrique du VIIe au XIe siècle (Afrika a VII–XI. században), UNESCO – Nouvelles Éditions Africanes, 1990; = IV. kötet: L’Afrique du XIIe au XVIe siècle (Afrika a XII–XVI. században), UNESCO – Nouvelles Éditions Africaines, 1985; = V. kötet: L’Afrique du XVIe au XVIIIe siècle (Afrika a XVI–XVIII. században), Présence Africaine – EDICEF – UNESCO, 1998; = VI. kötet: L’Afrique au XIXe siècle jusque vers les années 1880 (Afrika a XIX. század elejétől az 1880-as évekig), Présence Africaine – EDICEF – UNESCO, 1997; = VII. kötet: L’Afrique sous domination coloniale, 1880–1935 (Afrika a gyarmati uralom korában, 1880–1935), UNESCO – Nouvelles Édition Africaines, 1987; = VIII. kötet: L’Afrique depuis 1935 (Afrika 1935-től), Présence Africaine – EDICEF – UNESCO, 1998. (Megjegyzés: a kötetek francia, angol és spanyol nyelven is letölthetők az UNESCO honlapjáról) (Klió, 2000, 9. évf., 2. sz., 18–27. old.)
