MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------KUN, TIBOR Francia jelenlét a Vörös-tengeren és a Csendes-óceánon Eredeti közlés/Original publication: 2002 Henri Labrousse – François Bellac: Francia jelenlét a Földközitengeren és a Csendes-óceánon (ism.), Klió, 11. évf., 2. sz., 71–74. old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.142 Dátum/Date: 2012. augusztus / August – 2014. augusztus / August 4. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document KUN, Tibor: Francia jelenlét a Vörös-tengeren és a Csendes-óceánon, AHU MATT, 2014, pp. 1–7. old., No. 000.000.142, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, két tanulmány ismertetése, a francia hajózás története, a francia haditengerészet és a gyarmatosítás, francia hadihajók a Vöröstengeren és a Csendes-óceánon African studies in Hungary, review of two studies, French maritime history, French Navy and the colonialism, French naval vessels in the Red Sea and the Pacific Ocean
2
Kun Tibor
---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Francia jelenlét a Vörös-tengeren és a Csendes-óceánon
3
FRANCIA JELENLÉT A VÖRÖS-TENGEREN ÉS A CSENDES-ÓCEÁNON Kun Tibor
Henri Labrousse a francia haditengerészet ellentengernagya a Vöröstenger, François Bellec ugyancsak a francia haditengerészet ellentengernagya a Csendes-óceán franciák általi használatbavételét, illetve felfedezését elemzi expozéjában. A „használatbavétel” szót tudatosan választottuk a Vörös-tengerrel kapcsolatban, ugyanis itt valóban elsősorban e vidék katonai stratégiai célú és jelentőségű használatáról esik szó. Labrousse egészen a 640. évig megy vissza a történelemben: az arabok ekkor zárták le a Nílus völgyét a nem iszlám népek előtt, így a Vörös-tenger a keresztes háborúkig megközelíthetetlen maradt idegen hajók előtt. 1182-ben a frank René de Châtillon indított expedíciót Medina elfoglalására. Mivel azonban a szárazföldön próbálkozott, nem sikerült tervét megvalósítania, ezért hajókat építtetett, s most már a tengeren kezdte újra a vállalkozást. Még ugyanabban az évben elérte Aidab városát, melyet kifosztott, s tizenhat kereskedelmi hajót zsákmányolt. Útjukat tovább folytatva, elértek egészen Jemenig, 1182 novemberében elfoglalták Ádent, 1183 februárjában El-Huarát. Amerre mentek, pusztulás és rombolás jelezte útjukat. Irtó-hadjáratukat Szaladin – Egyiptom és Szíria szultánja – állította meg 1183 februárjában: az Akabai-öbölben megsemmisítette a frank hajókat, a szárazföldön pedig üldözőbe vette a legénységüket, egy részüket lemészárolta, másik részüket foglyul ejtette. 1541-ben Estevan de Gama (Vasco de Gama unokaöccse) Szuez győzelemmel végződött ostromával nyitotta meg újból az utat a Vörös-tengerhez. A 18. század első évtizedében De La Merveille és De Champloret de Brun vezetett tengeri expedíciót a franciák részéről a Vöröstengerre. Elérték Szokotra-szigetét, Ádent, Mokát és Jement. 1709 januárjában De La Merveille szerződést írt alá Moka kormányzójával, és a városban csaknem nyolc hónapot töltöttek a franciák. Az 1712ben ugyancsak De La Merveille parancsnoksága alatt Mokába indított
4
Kun Tibor
expedíció is sikerrel teljesítette küldetését. De La Merveille tengeri expedíciói, a mokai kormányzóval aláírt szerződése felkeltette a Kelet-Indiai Társaság érdeklődését, ami azzal járt, hogy kereskedelmi telepet (comptoir) nyitottak a városban. A Társaságnak azonban hamarosan nézeteltérései támadtak Mokával, ezért hadiflottát küldött oda, hogy megfélemlítse. A flotta 1737 januárjában ért céljához, februárban ágyúzással bevették a kikötőt védő egyik erődöt, ezzel sikerült is kellőképpen ráijeszteniük Moka kormányzójára, aki elfogadta a franciák feltételeit, új szerződést írtak alá, ami 1737 májusában lépett életbe; a francia hadihajók ezután elhagyták a várost. A 18. század utolsó éveitől a Vörös-tenger és az Indiai-óceán a francia kalózok vadászterületévé vált egészen 1843-ig, amikor Rochet d’Héricourt Choa királyával, Száli Szalassziéval olyan szerződést írt alá, amelynek értelmében a franciák ismét kiterjeszthették befolyásukat a Vörös-tengeren. 1859-ben az ádeni francia konzul meggyilkolása adott ürügyet a franciáknak arra, hogy hadihajókat küldhessenek a Vörös-tengerre. Miután letartóztatták a gyilkosokat, Russel kapitány fregattjával végiglátogatta a jelentősebb kikötőket (Masszava, Ed, Obock, Tadjoura), és végül Obockot ajánlotta mint állandó kikötőt a francia hajók számára. A francia jelenlét itt meggyökeresedett, s Dzsibutinak a terület fővárosává 1896 májusában történt kijelölése után is megmaradt. Közben 1868-ban egy francia állampolgár Cheikh Szaid lagúnája közelében egy helyi arab főnöktől koncessziót vásárolt a Vörös-tenger keleti partvidékén, ahol egy marseille-i társaság kereskedelmi telepet létesített, ennek azonban rövid élete volt, az 1870-es háború után megszűnt létezni. 1914 novemberében a franciák Port Saidba küldtek egy hadihajót a Szuezi-csatorna védelmére, 1915 februárjában egy másik francia hadihajó elfoglalta Akabát, ágyúzta Mohilát. 1935–1936-ban az olaszetióp konfliktus idején a francia hadiflotta állandó jelenlétével biztosította Dzsibutit és a Dzsibutit Addisz-Abebával összekötő vasútvonalat, 1939-tól a francia haditengerészet Dzsibutin és a Vörös-tengeren kívül az Indiai-óceán északi partvidékét is felügyelte. A szerző az 1941-es évet illetően sok hajót említ, amelyek Madagaszkárról kifutva, Dzsibutiba vittek élelmiszert. Dzsibuti, függetlensége elnyerése (1977) után, védelmi szerződést kötött Franciaországgal, amely mintegy háromezer katonát hagyott – mindhárom fegyvernem képviseletében – a terület védelmére. 1956 és 1990 között azonban a feszültségek nem akartak szűnni a Vörös-
Francia jelenlét a Vörös-tengeren és a Csendes-óceánon
5
tengeren, ezért a francia haditengerészet állandó jelenlétével vigyázta a környéket. Az Öböl-háború (1990–1991) idején Dzsibuti mind a francia, mind a külföldi hajók számára logisztikai bázisként szolgált. A Jemen és Eritrea között a Hanis-szigetek nemzeti hovatartozása miatt kitört konfliktus idején Franciaország volt megbízva a tűzszünet betartatásával, ezt a szintén Dzsibutiban állomásozó francia haditengerészet látta el a francia légierő segítségével. *** Milyen események zajlottak a Csendes-óceánon, és milyen szerepük volt ezekben az eseményekben a francia hajósoknak, tengerészeknek? Erről beszél François Bellec ellentengernagy. Ami a vörös-tengeri expedícióktól megkülönböztette ezeket a csendes-óceániakat, az főleg ez utóbbiak kereskedelmi – felfedező – tudományos jellegükben rejlett, s nem annyira katonai vonatkozásaikban. A 18. század második felében a Csendes-óceánon két nagy nemzet versengett: Anglia és Franciaország. 1785. augusztus elsején Brestből futott ki két francia hajó, amelyeket Lapérouse irányította: szerencsétlen sorsú útjuk volt, vízbe fulladásokkal, mészárlásokkal s végül hajótöréssel. A francia hajósok első csendes-óceáni útjai általában rosszul voltak előkészítve, s nem voltak helyi terepismereteik sem. Mindez azonban nem volt akadálya annak, hogy az ezekben az években főleg tudományos céllal indított expedíciók ne jelentős mennyiségű tudományos adattal, felfedezéssel térjenek haza, amelyek igazolták a 18. századi francia filozófusok feltételezéseit a természeti társadalmakról és népekről. Bougainville-é volt a dicsőség, hogy az első, tudományos célú földkörüli utat vezethette, elfoglalhatta Nouvelle-Cythére-t, és Tahitin is megfordulhatott. M.-J. Marion-Dufresne-nek már nem volt ilyen szerencséje: ÚjZélandon a bennszülöttek megölték és megették, mivel véletlenül tabunak számító fákat vágatott ki; előtte azonban még egy szigetet – a Marion-szigetet – elnevezte a Reménység Földjének. Egyébként ennek a kornak a tudósait és hajósait nagyon foglalkoztatta az ún. Terra Australis létezése és felfedezése. Az 1770-es évektől tragikusan végződött utak sem ingatták meg e mítoszt és a hajósok akaratát: a felfedező utak egymást érték. J.-M. Crozet elérte a Possession-szigetet, Kerguelen a France Australe-nak nevezett, későbbi Kerguelen-szigetcsoportot, amelyről olyan csábító leírást adott, hogy a franciák elhatározták, gyarmatot létesítenek rajta. Kiderült azonban,
6
Kun Tibor
hogy a leírás csalóka fényben tüntette föl a szigetcsoportot, ezért olyannyira megharagudtak a felfedezőjére és bemutatójára, hogy kétévi várfogságra ítélték! L.-F. d’Alleno de Saint-Allouarn birtokba vette a mai NyugatAusztráliát – igaz, a franciák a későbbiekben nem tartottak igényt erre a területre. Lapérouse felderítette Ausztrália északi részét, d’Entrecasteau pedig megkerülte a földrészt, Ch.-F. Beautemps-Beaupré jeles hidrológus Tasmániát térképezte fel nagy pontossággal, N. Baudin – a mai – Ausztrália partjait kutatta, és három évet töltött Ausztrália ma Northern Territories, Western Australia, South Australia és Victoria nevű államainak partvidékein. Bár Baudin expedíciója drámai eseményeket él meg – a legénység egy része dezertált, a másik részét skorbut és dizentéria pusztította –, mégis, tudományos szempontból értékes eredményeket mutathatott fel, hála elsősorban a velük utazó két természettudósnak, Ch. Lesueurnek és F’. Péronnak. A francia forradalom és a császárság nehéz időket hozott a tengerészetre, amely csak a restauráció és a második császárság alatt talált újra magára. Az 1830-as évektől nagy expedíciók indultak – főleg tudományos célokkal – a Csendes-óceán déli részére. Ezen utak céljai között szerepelt pl. a földmágnesesség tanulmányozása, a térképészet tökéletesítése. Olyan francia tudósok járultak hozzá a Csendes-óceán megismertetéséhez, mint Freycinet, Duperrey, Bougainville, Laplace, Vaillant, D. d’Urville. Ez utóbbi 1838-ban három alkalommal is eljutott a Weddel-jégmezőkhöz, amelyeket Louis-Philippe-földnek nevezett el, 1840 januárjában pedig birtokba vette az Adélie-partot. Dupetit-Thouars megszerezte a Marquises-szigeteket, francia protektorátus alá helyezte Tahitit, a Gambier- és a Tuamotu-szigeteket a mai Francia Polinéziában. A franciák helyzetét megnehezítette az 1842-ben aláírt Nankingi (Kína) szerződés, amelynek értelmében Kína Hong-Kongot átengedte Nagy-Britanniának, amely így ellenőrzése alá vonhatta a távol-keleti útvonalakat. Erre válaszképpen a franciák támaszpontokat építettek, azzal az indoklással, hogy meg kell védeniük az indokínai keresztényeket. Ezután fellángoltak és négy éven át folytak a harcok a TávolKeleten, amelyek során a két nagyhatalom – Franciaország és Anglia – minden eszközzel igyekezett saját politikai és kulturális befolyását megerősíteni. Ezzel egy időben viszont a francia tengerészet „aranykora” lassan megkezdte hanyatlását...
Francia jelenlét a Vörös-tengeren és a Csendes-óceánon
7
(Henri Labrousse: Les marins français en mer Rouge (Francia tengerészek a Vörös-tengeren), Mondes et cultures, Tome LIX – 3 – 4 – 1999 – Tome XL – 1 – 2000, 2001, Paris, Académie des Sciences d’Outre-mer, pp 518 old., ismertetett tanulmány: 344–360. old.; – François Bellec: Désillusions et malentendus de l’investigatíon française du Pacifíque (Illúzióvesztések és félreértések a Csendesóceán francia felderítésében), Ibid., pp 331–339. old.) (Klió, 2002, 11. évf., 2. sz., 71–74. old.)
