MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------BARACS, Róbert A kongolizáció árnyéka Algérián (1960–1962) / The Shadow of Kongolization on Algeria (1960–1962) Eredeti közlés /Original publication: kézirat / manuscript Eredeti Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.639 Dátum/Date: 2016. június / June 26. filename: baracsrobert_ms_Kongolizacio Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document BARACS, Róbert: A kongolizáció árnyéka Algérián (1960–1962) / The Shadow of Kongolization on Algeria (1960–1962), AHU MATT, 2016, pp. 1–19. old., No. 000.001.639, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Az Afrikai Kutatási Program Archívumában (Érd) / In the Archive of African Research Program (Érd) Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, Kongó és Algéria a felszabadulás utáni években (1960–1962), összevető elemzés, a kongolizáció fogalmának születése African studies in Hungary, Congo and Algeria after years of liberation (1960–1962), comparative analysis, the birth of the concept ‘kongolization’ ----------------------------------------------------------------------------

2

Baracs Róbert

AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

A kongolizáció árnyéka Algérián (1960–1962)

3

A KONGOLIZÁCIÓ ÁRNYÉKA ALGÉRIÁN (1960–1962) BARACS, Róbert

A gyarmatbirodalmak felbomlásának folyamatában az 1960-1962 közötti évek jelentették az eszkaláció tetőpontját. Komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy szeparatista dezintegráció lesz úrrá a gyarmati kötöttségeket felszámoló államokon. Csak az 1960-as évben 17 volt Fekete-Afrika-i gyarmat vált függetlenné, ezért a világsajtóban és politikatörténetben az 1960-as évet szokás „Afrika évének” nevezni. Az 1960 és 1962 közötti három kritikus esztendő afrikai és nemzetközi eseményeinek vizsgálata a doktori kutatásaim során vetődött fel. Kutatási témám az egykori Belga-Kongó függetlenné válásának folyamata, illetve általában véve a kongói válság elemzése. Az általam kutatott korszak időbeli kerete 1955–1965 közé datálható, a vizsgált évtized szembeötlő sajátossága, hogy a paternalista belga gyarmati rendszer által irányított átmenet – néhány kivételtől eltekintve – békés módon következett be. Éles ellentétben állt ezzel a közvetlenül a függetlenség kikiáltása (1960. jún. 30) utáni időszak, mely a polgárháború, a zűrzavar, a káosz, illetve a válság neveket kapta a kortársaktól és a történetíróktól egyaránt. Az elmélyülő válság elsődleges oka általános vélekedés szerint az volt, hogy megfelelő, a függetlenné válást irányítani képes kongói politikai és gazdasági elit hiányában az ország területén élő több mint kétszáz törzsi csoport vezetői elkerülhetetlen módon egymás rovására próbálták érdekeiket érvényesíteni. A címben használt kongolizáció kifejezés mindenképpen magyarázatra szorul. A szakirodalom a kongói válság öt évének (1960–1965) eseményeit ezzel a fogalommal írja le. A kongolizáció: szeparatista, illetve tribalista politikai törekvés és mozgalom, amely a központosító állam törekvései ellenében fejti ki tevékenységét, egyértelműen negatív jelentéstartalom kapcsolható hozzá, a káosz és a működésképtelenség szinonimájává vált. A szakirodalom tanulmányozása során vált számomra ismertté, hogy a kongolizáció kifejezést előszeretettel al-

4

Baracs Róbert

kalmazták az adott időszakban elsősorban az afrikai fegyveres konfliktusok jellemzésére. Így került kutatásaim górcsöve alá a szintén ez idő tájt, de egész más módon függetlenedő Algéria esete, mely 1954 és 1962 között a volt gyarmatosító anyaországtól, Franciaországtól próbált meg fegyveres úton függetlenedni. Ez az egybeesés, valamint a szakirodalom tanúságai érlelték meg bennem azt a gondolatot, hogy összehasonlítsam a két, párhuzamosan zajló afrikai háborús konfliktus lefolyását, főbb mozgatórugóit, céljait, valamint a kongolizáció megnyilvánulási formáit és veszélyeit, s mindezt igyekeztem beilleszteni a korabeli nemzetközi politika összefüggésrendszerébe. Időkeretül az 1960–1962 közötti időszakot választottam, hiszen ezekben az években valóban párhuzamosan zajlott a fegyveres konfliktus az akkor már független Kongóban és a függetlenségét kivívó Algériában egyaránt. A vizsgálandó probléma és a kutatás forrásai Kutatásaim során mindenekelőtt arra kerestem a választ, hogy: milyen hasonlóságok és különbségek voltak az 1960-as évek algériai és kongói válságaiban. Primer forrásként az El Moudjahid1 – ot (az FLN2 hivatalos lapja) használtam, amely bőséges információt szolgáltatott a két ország közötti kölcsönhatásokra. Szekunder forrásként rendelkezésemre állt mind a Kongóra, mind az Algériára vonatkozó magyar és idegen nyelvű szakirodalom. Kongó esetében elsősorban Ludo de Witte Crisis in Kongo című művére3, Algéria esetében pedig J. Nagy László Az algériai háború 1954–1962 című művére 4 , valamint a mindkét országot vizsgáló Basil Davidson Gerillaháborúk Afrikában című könyvére 5 támaszkodtam. De Witte munkája alapos forrás- és szakirodalom feldolgozására épült, a témáról írott korszerű szakmunka. J. Nagy munkája a témában készült legmélyebb, magyar nyelven elér1

Jelentése: A hit harcosa; az FLN központi sajtóorgánuma, mely a mozgalom hivatalos álláspontját jelentette meg 1956 júniusa óta. 2 Front de Libération Nationale. 3 De Witte, Ludo: Crisis in Kongo, 1996, Leuven, Uitgeverij Van Halewyck. 4 J. Nagy László: Az algériai háború 1954–1962, 2010, Szeged, Universitas Szeged Kiadó. 5 Davidson, Basil: Gerillaháborúk Afrikában, 1984, Budapest, Kossuth Könyvkiadó.


5

hető elemzés, míg Davidson művének igazi erősségét a szerző helyszíni személyes tapasztalatai jelentik. Kutatásaim során az elsődleges források esetében a szövegelemzés módszerét használtam, a történeti események értékelése során pedig, tekintettel arra, hogy két egy időben zajló konfliktust vizsgáltam, ezért a legkézenfekvőbb módszernek az összehasonlító történeti elemzés bizonyult. A konfliktusokban érintett országok korabeli helyzete A két válság megértéséhez feltétlenül szükséges a résztvevő országok összevetése kvantitatív és kvalitatív szempontok alapján. Nézzük először a kvantitatív mutatókat; Belgium, a 30 528 km²-nyi területű volt gyarmatosító anyaország, államformájára nézve alkotmányos monarchia, a maga nemzetközi összehasonlításban szerénynek mondható 9 153 000 fős népességével6 rendelkezett. A Belgiumtól 1960. június 30-án függetlenné vált Kongó 2 345 410 km²-nyi területtel és mintegy 15 000 000 fős népességgel7 bírt. Államformáját tekintve pedig elnöki köztársaság. Belgium területénél 80-szor nagyobb Kongó területe, míg a kis nyugat-európai ország népsűrűségét tekintve sűrűn lakott területnek számít, addig Kongó rendkívül gyéren lakott vidék. Az algériai háború esetében a következők voltak az erőviszonyok: Franciaország területe 547 030 km², akkor 45 684 000 fős népességgel8, államformáját tekintve elnöki köztársaság. Vele szemben – az általam vizsgált időszakban – az ekkor még gyarmati státuszú9 Algéria, amelynek területe 2 381 740 km²10, mintegy 10 millió fős lakosság11 bírt. 6

http://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Belgium, az adat az 1960as évre vonatkozik. Letöltés dátuma: 2012. március 12. 7 A 15 millió fős becslés Basil Davidsonnál fordul elő, lásd: Davidson: Gerillaháborúk Afrikában, 158. old. Ettől eltérő becslések is léteznek; 12 600 000 fő 1955-ben In: Nemzetközi statisztikai évkönyv 1929–1957, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1959, ill. 15 007 000 fő 1963-ban, in: Nemzetközi Statisztikai évkönyv 1965, 1954, Budapest, KSH. 8 http://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_France, az adat szintén az 1960-as évre vonatkozik. Letöltés dátuma: 2012. március 12. 9 Algéria Franciaország szerves részét képezte, jogilag a ’trois départements d’outre mer’ (három tengerentúli megye) elnevezés volt használatos. 10 http://www.afrikatanulmanyok.hu/htmls/algeria.html, letöltés dátuma: 2012. március 12.

6

Baracs Róbert

Belgium, a nemzetközi kapcsolatokban ekkoriban mind Európában, mind a világban másodvonalbeli kishatalomnak számított. Egyetlen gyarmata – Kongó – kivívta függetlenségét, ezenkívül Ruanda-Urundi tartozott ENSZ gyámsági területként hozzá 1962 június 30-ig. Franciaország, a második világháború után jelentősen veszített hatalmi pozícióiból, ám ennek ellenére európai nagyhatalomként, és a bipoláris világrendben középhatalomként határozható meg. A két afrikai ország összehasonlításánál szembeötlő óriási területük: Algéria Afrika legnagyobb, míg Kongó Afrika harmadik legnagyobb kiterjedésű állama. A gyarmati korszak történeti előzményei Kongó 1885-ben, a berlini konferencia után került a belgák kezébe, kezdetben, mint II. Lipót uralkodó magánbirtoka. Belgium a „későn érkezők” egyikeként szerzett magának gyarmatot a 19. század utolsó harmadában, a szakirodalom ezt a korszakot egyébként a „versenyfutás Afrikáért”12 elnevezéssel illeti. 1908-ban magánbirtoki státuszból belga gyarmattá minősítették át (került állami kezelésbe), s ekkortól kezdve hívták Belga-Kongónak. 13 1923-tól Ruanda-Urundi – volt Német–Kelet-Afrika-i gyarmat is, népszövetségi mandátumként – belga kézbe került. Az 1955-ös év a fordulat első jele, hiszen ekkor jelent meg a Van Bilsen-féle 30 éves terv Belga-Kongó emancipációjára. Kongó Belgium egyetlen gyarmata volt, s a belgák kulcsfontosságú szerepet szántak neki a második világháború utáni újjáépítésben. Kongó 1960-ban, 16 másik fekete–afrikai országgal közel egyidejűleg vált függetlenné. Ezzel szemben Franciaország Algéria 1830-as meghódításával egy gyarmatbirodalom létrehozásához fogott, s vált gyarmatosító nagyhatalommá. A kongói eseményekkel párhuzamosan, a dekolonizációs fo11

A 10 millió fős lakosság az 1958-as évre vonatkozik. Lásd: J. Nagy: Az algériai háború, 173. old. 12 A francia nyelvű szakirodalomban a ’Le partage de l’Afrique’ (Afrika felosztása), az angol nyelvű szakirodalomban a ’The scramble for Africa’, míg a holland nyelvű szakirodalomban a ’De deling van Afrika’ kifejezés van használatban. 13 A témáról bővebben, lásd: Szabó Loránd: Tévhitek és tények a Kongói Demokratikus Köztársaság előtti Kongóról egy történeti áttekintés ürügyén, Afrika Tanulmányok (Pécs), 2008, 2. évf., 4. sz., 10–19. old.


7

lyamatoktól támogatva, s azokat erősítve Algéria függetlenné válása fegyveres konfliktus keretei között kezdődött. A folyamat kezdetét az FLN 1954-ben indított nemzeti felszabadító háborúja jelentette. Az 1958-as év fordulópontot jelentett a konfliktus történetében, hiszen ekkor lett Charles de Gaulle az V. Köztársaság elnöke. Az 1961– 1962-es évek idején már a tárgyalások folynak a válság rendezéséről, amely végül Algéria függetlenségének 1962-es elismeréséhez vezetett. A francia gyarmatosítás történetét az algériai események egyfajta keretbe foglalják, hiszen Algéria meghódításával kezdődött és Algéria függetlenné válásával zárult le a francia gyarmatosítás korszaka. Kutatásaim középpontjában az 1960 és 1962 közötti események állnak, amelyek a kongói válság kezdeti és legintenzívebb szakaszát jelentették, de amelyek azonban az algériai háborúban már a végkifejlet évei voltak. A nemzeti mozgalmak vezetői, ideológiája és társadalmi beágyazottsága A kongói nemzeti mozgalom vezetői közül Patrice Emery Lumumba, Joseph Kasavubu, Moise Tshombe, Albert Kalonji, valamint Joseph Désiré Mobutu játszották a legfontosabb szerepet, s váltak ezáltal nemzetközileg is ismertté. Az algériai nemzeti mozgalomban Messzali Háddzs, Ferhát Abbász és Mohammed Ahmed Ben Bella játszottak kulcsfontosságú szerepet. A kongói nemzeti mozgalom ideológiai hátterét egyrészt az afrikai nacionalizmus, másrészt a tribalizmus szolgáltatta. Ezzel szemben az algériai nemzeti mozgalom ideológiai hátterét az arab nacionalizmus és az iszlám alkották. A kongói nemzeti mozgalom társadalmi bázisát, főbb támogatóinak körét minden kétséget kizárólag a különböző törzsi csoportokban kell keresnünk. Kongóban mintegy 200 különböző törzs élt a belgák által létrehozott területi-nemzeti egység kereti között. A teljesség igénye nélkül mindenképpen meg kell említeni a bakongókat, a balubákat, a luluákat, a lubákat, és a különböző katangai törzseket. Emellett, törzsi hovatartozástól függetlenül létezett az „évoluék”14 csoportja, amely az iskolázott, művelt nacionalista fiatalokat foglalta magában. Az afrikai viszonyokat ismerve nem meglepő, hogy „évolué”-nak számítottak a 14

A szó jelentése: fejlettek.

8

Baracs Róbert

középfokú végzettségű, törzsi anyanyelvükön és franciául is írni– olvasni tudó személyek. Algéria esetében azonban alapvetően más képet kapunk, hiszen az észak-afrikai ország esetében a törzsi sokféleség nem szignifikáns jellemvonás. Ezzel szemben a nemzeti mozgalom bázisát gyakorlatilag – és különösen az általam vizsgált időszakban – a teljes társadalmi támogatottság jellemezte. A paraszti réteg, a „lebegő népesség”, a teljes kispolgárság, valamint a „középosztály” egy része egyaránt a nemzeti függetlenségi mozgalmat támogatták. A „lebegő népesség”-en Davidson azt a kb. félmilliós tömeget alkotó és javarészt faluról érkezett fiatal férfit érti, akik a munkanélküliség elől érkeztek a nagyobb algériai városokba, és sem a parasztsághoz, sem pedig a munkásosztályhoz nem tartoztak.15 A konfliktusok helye a nemzetközi erőtérben Le kell szögezzük, hogy a két fegyveres konfliktus önmagában való értelmezése és értékelése félrevezető eredményekre vezetne. A kornak, melyben a párhuzamos események zajlottak, a bipoláris világrend és a hidegháború légköre voltak a meghatározó vonásai. Az a tény azonban, hogy a kongói válság internacionalizálódott, tehát nemzetközi válsággá vált, míg az algériai háború alapjában véve megmaradt Franciaország belügyének, két okkal magyarázható. Egyrészt azzal, hogy Belgium ebben a konfliktusban már „csak”, mint volt gyarmatosító vett részt, s Kongó független, szuverén államként kéri a nemzetközi szervezetek és országok beavatkozását, addig Franciaország, mint gyarmatosító anyaország szerepel a konfliktusban, s kívánja azt végig saját belügyének tekinteni, illetve megoldani. Másrészt azzal is magyarázható a két konfliktus közötti különbség, hogy a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió Algéria esetében nem kívántak újabb hidegháborús frontot nyitni az amúgy is igen feszült nemzetközi légkörben. Megkíséreltük modellezni, hogy a két konfliktus miként helyezhető el a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, illetve erőterében:

15

Davidson, i. m., 121–122. old.


9

1. ábra: A kongói és az algériai válság szereplőinek kapcsolati hálója a nemzetközi kapcsolatok erőterében

A konfliktus helye a nemzetközi erőtérben ENSZ

Nemzetközi szint

USA

Szovjetunió Franciaország

Regionális szint

Belgium Helyi szint

Kongó

Algéria

ENSZ

6/3=2

USA

6/2=3

SU

4/2=2

FRO

2/3=1,5

Belgium

1/3=0,3

Algéria

1/4=0,25

Kongó

1/4=0,25

A konfliktusban részt vevő szereplők három igen különböző „súlycsoportot” képviselnek. A helyi szintet a két gyarmat, Kongó és Algéria jelentette. A két regionális szereplő Belgium és Franciaország volt. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy Franciaország a Biztonsági Tanács tagjaként rendelkezett a nagyhatalmi státusz némely attribútumával. Nemzetközi, vagy globális szinten pedig három szereplővel számolhatunk: az Egyesült Államokkal, a Szovjetunióval, és a csupán szimbolikus hatalommal rendelkező Egyesült Nemzetek Szervezetével. Ebben a viszonyrendszerben, nem számolva a konfliktusok színtereivel, egyértelműen Belgium a leggyengébb szereplő, semmilyen hatékony eszköze nincs a nagyhatalmak vagy a „szupranacionális” szervezetek befolyásolására. Franciaország azonban bizonyos vonatkozásokban még a 20. század második felében is nagyhatalomnak számított.16 16

Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanács, melynek öt állandó, vétójoggal rendelkező tagja: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína.

10

Baracs Róbert

A konfliktus szereplői közötti kölcsönhatásokat megkíséreltem formalizálni. A kölcsönhatások tekintetében megkülönböztettem bemenő és kimenő hatásokat, illetve hatásfaktorokat. Ezeknek a hatásfaktoroknak az elemzése alapján a következő erősorrendet állapíthatjuk meg: az Egyesült Államok 3-as, a Szovjetunió és az ENSZ 2-es, Franciaország 1,5-es, Belgium 0,3-as, míg Kongó valamint Algéria 0,25-ös hatásfaktorral rendelkeznek. Tehát a második világháború utáni világrendet formáló nagyhatalmaknak rendkívül fontos szerepe volt mindkét afrikai válság alakulásában és kimenetelében. A világ legerősebb hatalma már ekkor is az Egyesült Államok volt, a Szovjetunió számára pedig a függetlenedő afrikai országok fontos új befolyási övezetet jelentettek, amiért erőn felüli áldozatokra is hajlandóak voltak a szovjet vezetők. Az ENSZ magas faktor értéke nem közvetlen befolyást, illetve hatalmat jelentett, ám a nemzetközi konfliktusok rendezésének mégis rendkívül fontos színterei voltak az Egyesült Nemzetek szervezetei. Regionális gazdasági érdekek Kongó ásványkincsekben gazdag ország, a legfontosabb stratégiai nyersanyag az urán, de nagyjelentőségűek az ón, a réz, a kobalt és az arany készletek is, amelyek miatt Kongó a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. Fontos megjegyezni, hogy az ásványkincseinek többsége két korabeli tartományban, Katangában17és Kasaiban összpontosult. Az ásványkincsek kitermelése elsősorban olyan belga cégek monopóliuma volt, mint az Union Miniére du Haut-Katanga vagy a Société Générale de Belgique, de a második világháborút követően szép számmal szereztek koncessziót amerikai, brit és francia cégek is. Ebben az értelemben a korabeli hat közigazgatási tartomány18 közül mindössze kettő állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában. Algéria jelentőségét az 1950-es években a szaharai területeken felfedezett kőolaj és földgáz adta, amelyek a francia álláspont szerint történetileg nem részei Algériának. Emellett az ekkor atomhatalommá váló Franciaország nukleáris kísérleteinek potenciális színtere is a 17

A jelenlegi Shaba-tartomány. Leopoldstad-i, Egyenlítői, Kasai, Keleti, Kivu és Katanga, De Witte, i. m., 8. old.

18


11

Szahara volt. Az épp függetlenné vált Kongótól eltérően ezek gazdaságilag Franciaország részei voltak, ahol az anyaország érdekei bizonyultak meghatározónak. A kongolizáció fenyegetése: 1960–1962 Az 1960. június 30-án függetlenné vált Kongó egysége a kezdetektől igen labilis volt és rendkívül rövid ideig maradt fenn. Már 1960. július 11-én bejelentette önállóságát, s ezáltal elszakadását Kongótól két tartomány; Katanga és Dél-Kasai. Már ekkor világossá vált Lumumba számára a nemzeti egység és integritás megőrzésének nehézsége. Kongó egységének megőrzése érdekében 1960. július 12-én Lumumba miniszterelnök és Kasavubu köztársasági elnök az ENSZ-hez fordultak segítségért.19 Ez a lépés kétségkívül a helyzet eszkalálódását jelezte, hiszen egy belső konfliktust a helyi szintről a nemzetközire emeltek. Emellett azonban július 14-én Hruscsovhoz is segítségkérő táviratot intéztek, hogy a kongói helyzetet ’óráról órára kövesse’, s avatkozzon be, amennyiben a nyugati tábor nem vetne véget a Kongó szuverenitását veszélyeztető agressziónak.20 1960. augusztus 3-án, Tunéziában találkozott Lumumba személyesen a G.P.R.A.21 vezetőivel, nevezetesen Ferhát Abbásszal, Belkacem Krimmel és Mohammed Yaziddal. A beszélgetés folyamán biztosította őket az afrikai népek és különösen a kongói nép szolidaritásáról az algériai nép hősi küzdelmében, mely elvezeti őket a szabadság kivívásához.22 Lumumba kifejtette: „Az algériai probléma, számunkra, egész Afrika problémája, mely a szabadságáért küzd.”23 (…) „Számunkra nem létezik francia Algéria, röviden Algéria létezik, és ez az Algéria az afrikai földrészen található.”24 19

De Witte, i. m., 160. old. De Witte, i. m., 171. old. 21 Gouvernement Provisoire de la République Algérienne; Az Algériai Köztársaság Ideiglenes Kormánya. 22 El Moudjahid, N°68. 1960. augusztus 5-i száma. 23 Uo. 24 Uo. 20

12

Baracs Róbert

Lumumba pánafrikanista elkötelezettsége egyértelműen kiolvasható e sorokból, emellett kitért a Nyugattal való kapcsolatokra is, melyben az elszigetelődés helyett a szabad nemzetek közötti gazdasági és műszaki együttműködést tartotta követendő útnak. 25 Ugyanakkor Lumumba az „afrikai személyiség” megőrzése és tiszteletben tartása érdekében elutasította, hogy Afrika a nemzetközi intrikák székhelye, vagy a hidegháború tétje legyen a politikai tömbök között.26 A hivatalos algériai véleményt a kongói eseményekkel kapcsolatban híven tükrözi az újság szerkesztőjének állásfoglalása, amikor kijelenti: „…a kongói események a megnyilvánulása a nyugati hatalmak öszszeesküvésének létezésére, hogy meghonosítsák a neokolonializmust Afrikában.”27 Természetesen a viszontválasz sem maradt el, Ferhát Abbász algériai elnök üzenetében biztosította mind Kasavubu elnököt, mind Lumumba miniszterelnököt a G.P.R.A. mély rokonszenvéről és szolidaritásáról. A harcoló algériai nép és az A.L.N.28 nevében fejezte ki támogatását a szuverenitásáért és nemzeti területi integritásáért küzdő kongói nép irányában.29 A helyzet további eszkalálódását mélyítette Lumumba miniszterelnök és Dag Hammarskjöld ENSZ főtitkár konfrontációja a katangai szeparatizmus megoldásának módját illetően.30 Drámai levélváltásukban Lumumba kijelentette, hogy „a kongói kormány és nép elvesztette bizalmát az ENSZ főtitkárban”.31 Többek között ennek a bizalomvesztésnek és a kapcsolatok megromlásának is a következménye, hogy 1960. szeptember 5-én Kasavubu elnök leváltotta Lumumbát. Lumumba leváltásával, majd házi őrizetben tartásával egyidejűleg az ENSZ közgyűlése „elismerte az algériai nép jogát az önrendelkezésre és a függetlenségre, valamint az ország területi egységét és integritását” 1960. december 20-án.32 Az Algéria függetlenné válásában 25

Uo. Uo. 27 El Moudjahid N°68. 1960. augusztus 5-i száma, szerkesztői rovat. 28 Armée de Libération Nationale; Nemzeti Felszabadító Hadsereg. 29 El Moudjahid N°68. 30 De Witte, i. m., 234. old. 31 De Witte, i. m., 235. old. 32 J. Nagy, i. m., 242. old. 26


13

Lumumba is fontos nemzetközi szerepet játszott, hiszen tunéziai látogatásakor tett nyilatkozatában közölte: „Alkalmam nyílt New York-ban egy sajtókonferencia folyamán kijelenteni, hogy támogatjuk algériai testvéreink erőfeszítéseit, hogy Franciaország elismerje, hátsó gondolat nélkül az önrendelkezésre való jogukat.”33 Az Algéria számára kétségtelenül örömteli eseményekkel közel egy időben börtönözték be Lumumbát 34 – Kongó törvényes miniszterelnökét –, a teljes szétesés irányába sodorva ezzel az országot. Mobutu tábornok szeptember 14-i katonai állampuccsával pedig a katonai puccs, mint politikai eszköz megjelent és elfogadottá vált Kongó politikai életében. Az aktuális kongói események minden bizonnyal jól ismertek voltak az FLN körében, hiszen sajtóorgánumuk 1961. január 29-i száma részletesen beszámol a Lumumbát ért megaláztatásokról, bebörtönzéséről és Katangába történő átszállításáról. Mind Mobutut, mind Kasavubut Lumumba ellenségeiként mutatták be, akik kiszolgáltatták Katanga urának, Tschombének. Az El Moudjahid – ekkor még nem értesülvén Lumumba időközbeni meggyilkolásáról – igazi hazafiként ábrázolja, aki testét és lelkét országa felszabadításának szentelte. A kongói nép támogatása mellett számíthatott barátaira az egész világban. Ezt bizonyítja, hogy az afrikai államfők többsége elismerte, mint a kongói kormány legitim vezetőjét.35 A Lumumbát ért verések, nélkülözések és életének fenyegetettsége jól ismert volt az algériai felszabadító mozgalom körében, csakúgy, mint az a tény, hogy az ENSZ főtitkár által kezdetben megtűrt katangai szakadárság a helyzet súlyosbodásához vezetett. 36 Az FLN álláspontja a kongói figyelmeztetés kapcsán a következő: „…a kongói ügyben minden afrikai érintett, és feltétel nélkül az afrikaiak oldalán kell legyenek küzdelmükben a függetlenségért és hazájuk területi egységéért, az afrikai szolidaritásért”.37 33

El Moudjahid, N°68. El Moudjahid, N°74., 1960. december 15-i száma 35 El Moudjahid, N°77., 1961. január 29. 36 Uo. 37 El Moudjahid, N°74., 1960. december 15. 34

14

Baracs Róbert

Az El Moudjahid az 1960-as évben a kongói válságot tárgyaló publikációiban – amikor az általam kongolizációként vizsgált jelenség még nem volt érezhető Algériában – valamennyi esetben a fenyegetettség szelleme érezhető. Egyrészt valós veszélynek tartották egész Afrikát illetően a volt gyarmatosítók visszatérését a „pincén keresztül”, másrészt tartottak a tudatos megosztásból eredő dezintegráció veszélyétől. Szintén szembeötlő, hogy a két gyarmatosító hatalom között hasonlóságokat véltek felfedezni, s összeesküvésre gyanakodtak. A kongói válság további mélyülésének tragikus eseménye volt Lumumba meggyilkolása 1961. január 17-én, melyről az El Moudjahid csak február 23-i számában tudósított, s Lumumbát „az afrikai ügy mártírjának nevezte”.38 A szám közölte Lumumba életrajzát és a válság addigi eseményeit „Afrika vádolja a Nyugatot” címmel. Az FLN hivatalos véleménye Lumumbát a ’Szabadság hitharcosa’39 kitüntető címmel és ennek megfelelő tisztelettel illette. Lumumba meggyilkolását követően, korábbi helyettese, Antoine Gizenga kormányt alakított Stanleyville-ben. A G.P.R.A. nevében Ferhát Abbász 1961. február 18-án, Tuniszban közleményt adott ki, melyben Kongó egyedüli kormányaként az Antoine Gizenga vezette kormányt ismeri el.40 Gizenga, a korábbi alelnök Stanleyville-i (ellen)kormányával így négyre nőtt Kongó hatalmi centrumainak száma: Léopoldville, Katanga, Dél-Kasai és Stanleyville. A polgárháború kiteljesedése ehhez az eseményhez köthető. Emellett Dag Hammarskjöld ENSZ főtitkár gépének – máig nem tisztázott körülmények közötti – balesete és halála, 1961. szeptember 17-én szintén mélyítette a válságot. A kongolizáció veszélye Algéria esetében az 1960/1961-es évek tárgyalásai során merültek fel, hiszen a kezdeti francia álláspont – elsősorban gazdasági és stratégiai érdekeket védvén – nem ismerte el Algéria területi integritását. Az 1961. január 3–7. között Casablancában megtartott afrikai államok vezetőinek konferenciája külön határozatban „állást foglalt az Algéria felosztását célzó francia tervek ellen”.41 Ebben minden kétséget kizárólag szerepe volt a világhírek középpontjában lévő kongói válság tragikus eseményeinek, valamint a dezintegrációtól való félelemnek. A Svájcban zajló kezdeti tárgyalá38

El Moudjahid, N°78., 1961. február 23. Moudjahid de la Liberté; uo. 40 El Moudjahid, N°78., 1961. február 23. 41 J. Nagy, i. m., 245. old. 39


15

sok egyik fontos témája a Szahara hovatartozása volt.42 Ezt indokolják a már említett gazdasági érdekek, amelyeknek kulcsa a Szahara státusza. A G.P.R.A. álláspontja szerint „a Szahara Algéria szerves részét képezi.”43 Szintén párhuzamos jelenség a polgárháború rémétől való félelem, a tömegpszichózis, a franciák közötti harc, melyet a hidegháború főbb eseményei; a kubai rakétaválság, valamint a kongói és laoszi harcok hírei erősítettek fel.44 Az első Evian-i konferencián45 a Szahara hovatartozásának kérdése, s így a hamarosan függetlenné váló Algéria területi integritása kérdőjeleződött meg. A francia álláspont szerint nem képezi részét a leendő államnak, hiszen a gyarmatosítás kezdetekor, 1830-ban nem volt semmilyen kapcsolata az északi területekkel.46 „Párizs számára a kőolaj és az atomkísérletek miatt rendkívül fontos volt a Szahara megtartása. 1961-ben már 16 millió tonna kőolajat termeltek ki, az előző évinek közel kétszeresét. Az atomkísérletek pedig még nem fejeződtek be.”47 Ami Kongóban valósággá vált, annak a réme fenyegette Algériát. Nevezetesen a volt anyaország a gyarmat függetlenné válása után sem kívánta teljes egészében feladni gazdasági érdekeit, különösen nem a stratégiailag fontos területeken. A két nemzeti mozgalom közötti szoros kapcsolatok, a jól értesültség feltételezni engedi, hogy az algériaiak egy – a kongóihoz alapvetően hasonlító – válságot képzeltek el, amennyiben a francia álláspont diadalmaskodik. A gazdasági és stratégiai érdekekből történő rendkívül merev francia álláspont is hozzájárult a tárgyalások felfüggesztéséhez.48 A Szahara kérdése kis híján – a kongói eseményekhez hasonlóan és azokkal párhuzamosan – nemzetközi konfliktussá vált, hiszen az ekkor már független Tunézia is bejelentette igényét a kőolajat rejtő Szahara egy kis szeletére. Ezt az opciót azonban de Gaulle tábornok erélyes fellépése lesöpörte az asztal42

J. Nagy, i. m., 246. old. Uo. 44 J. Nagy, i. m., 254–255. old. 45 1961. május 20.–június 13. 46 J. Nagy, i. m., 258. old. 47 Uo. 48 J. Nagy, i. m., 262. old. 43

16

Baracs Róbert

ról.49 A területi integritás bonyolult kérdése, az álláspontok távolsága egyértelművé tette, hogy ez a további tárgyalások folytatásának kritériuma is egyben.50 Jelentősen segítették az algériaiak elképzeléseit külső és „belső” események is. Külső, nemzetközi támogatást élvezhettek az épp ekkor alakuló el nem kötelezettek belgrádi csúcsértekezletének résztvevőitől, amely „támogatta a Szaharát is magában foglaló területi integritást”.51 „Belső” támogatást nyújtott de Gaulle tábornok reális szembenézése a realitásokkal, amelyeket erősebbnek ítélt a francia érdekeknél. A gazdasági érdekeken kívül a tábornok említést tett a szabad átjárás geostratégiai céljáról a francia érdekeltségű fekete-afrikai területek felé.52 A kompromisszumos megoldás felé vezető úton az első jelentős lépés kétségkívül a tárgyalások megkezdése, a két tárgyaló fél érdekeinek és elképzeléseinek megismertetése és ütköztetése volt. A születendő új állam – a francia félhez hasonlóan – felismerte a Szahara gazdasági és stratégiai értékét, s annak megfelelően kezelte. A vitatott terület nemcsak a területi integritás és a politikai szuverenitás kérdése volt, hanem a jólét egyik alapja és a régióban betöltendő vezető szerep potenciális garanciája is egyben. A megegyezés, valamint a területi integritás kérdése érdemben a második Evian-i konferencián53 dőlt el. Algéria a Szaharát is magában foglaló területi integritás fejében gazdasági engedményeket tett Franciaország javára. Ennek eredményeként „…a szaharai kőolaj- és földgázkitermelés zavartalanul folyhat, és hat éven keresztül Párizs elsőbbséget élvez az újabb területek kiaknázását biztosító jog megszerzésében”, emellett „az atomkísérletek a Szaharában öt éven keresztül zavartalanul folytathatók”.54 A válságok lezárása Kongó esetében a krízist nem sikerült az ország belügyeként megoldani. A közvetlenül a függetlenség elnyerése utáni zavaros események, 49

J. Nagy, i. m., 262–265. old. Uo., 265. old. 51 Uo., 268. old. 52 Uo., 268-269. old. 53 1962. március 7–18. között. 54 J. Nagy, i. m., 287. old. 50


17

a kialakuló polgárháború, valamint a konfliktus nemzetközivé válása megoldhatatlan problémákat állított a fiatal állam elé. A konszolidáció irányába tett lépés, az ENSZ felkérése a probléma rendezésére tűnt az egyetlen megoldásnak. A világszervezet szerepvállalása, a Biztonsági Tanács 1960. július 14-i határozata a beavatkozás mellett útjára indította az ONUC55 hadműveletet.56 Szintén a válság lezárásának fontos mérföldköve Mobutu tábornok első, 1960. szeptember 14-i katonai puccsa. A katonai puccs – mint politikai megoldás – alkalmazására itt került először sor a posztkoloniális Kongó történetében. A kutatásomban kitűzött időbeli keretet átlépve, ki kell emelnünk az események sorából az ENSZ műveletek 1963-as eredményét, a szakadár Katanga-tartomány visszafoglalását, mint a területi integritás védelmét. Az ENSZ ONUC hadműveletének 1964. június 30-i befejezése a válságot megoldottnak tekintette, a konfliktus ettől kezdődően nemzeti szinten zajlott. A kongói válság végpontjának datálásában Mobutu tábornok 1965. november 24-25-i második katonai puccsa ad világos támpontot, hiszen ezzel zárul az Első Köztársaság időszaka. Ezzel szemben az algériai háború egész időkeretét vizsgálva, a megoldás felé vezető első nagyhatású lépés de Gaulle tábornok 1958. június 4-i beszéde volt, amely az új algériai politika nyitányának tekinthető.57 A következő stabilizáló lépés de Gaulle 1961-es referenduma volt algériai politikájáról, melyet mind Franciaországban, mind Algériában óriási többség támogatott.58 Az eviani tárgyalásokat követően 1962. április 8-ra kiírt referendum Algéria függetlenségéről59, valamint az ország függetlenné válását néhány nappal megelőző július elsejei referendum az önrendelkezésről60 Algériában egy 8 éve tartó fegyveres konfliktus végét, békés megoldását is jelentette egyben.

55

Opération des Nations Unies au Congo; 1960. július 14. – 1964. június 30., bővebben: http://www.polity.co.uk/up2/casestudy/ONUC_case_study.pdf Letöltés dátuma: 2012. március 17. 56 De Witte, i. m., 173. old. 57 J. Nagy, i. m., 173. old. 58 Uo., 243–244. és 311. old. 59 Uo., 290. old. 60 Uo., 298. old.

18

Baracs Róbert

A válság következményei Kongó esetében a válság közvetlen politikai következménye a Mobutu nevével fémjelzett, évtizedekre berendezkedő diktatúra. Társadalmi következménye a mintegy 100 000 fős belga közösség exodusa. Az addig az államigazgatásban, egészségügyben, gazdaságban, oktatásban közép- és felsővezetői posztokat betöltő belga szakemberek hiánya érzékenyen érinti a fiatal államot. Kongó Afrika egyik legszegényebb országává válik, annak ellenére, hogy rendkívül gazdag ásványkincsekben. Az ország gazdaságát néhány család uralja, a korrupció általános gyakorlattá válik. Algéria háború utáni jövőjét a parlamentáris köztársaság és az arab szocializmus ideológiája jellemzi. Több lépcsőben, hozzávetőlegesen egymillió pieds-noirs61 emigrál, főképp Franciaországba. Kiterjedt államosítások veszik kezdetüket, és bevezetik a tervgazdálkodást. Továbbra is fennmaradnak a szoros gazdasági kapcsolatok Franciaországgal. Hasonlóságok és különbségek Mindkét lázadó ország a frankofón világ része volt, Kongóban a mai napig a francia az ország hivatalos nyelve, míg Algériában a hivatalos arab nyelv mellett rendkívül erős pozíciókkal bír. Mindkét ország függetlenségének kivívása része a második világháborút követő dekolonizációs folyamatnak. Mindkét válságnak volt fegyveres szakasza. Mind Kongó, mind Algéria esetében valós veszély volt a kongolizáció. Emellett a primer források tanúsága alapján együttműködés, kölcsönös támogatás volt a két ország politikai elitje között. Kongóban a törzsi kapcsolatoknak és a nyelvi-kulturális megosztottságnak meghatározó szerepe volt, míg Algéria társadalma jóval homogénebb képet mutatott. Az algériai társadalom lényegesen integráltabb és a politikai kultúra fejlettebb volt.

61

A pieds-noirs (feketelábúak vagy feketetalpúak) gúnynevet a franciák használták az Algériában élő francia telepes közösség tagjaira.


19

Végszó A kutatásomban vizsgált két konfliktus a dekolonizáció hatására, többségükben az 1960-as években függetlenné váló országok számára szolgált intő például. Mind a volt gyarmatosító anyaországok gazdasági – politikai – stratégiai érdekei, mind – az elsősorban FeketeAfrikában létező tribalizmus hatásaként – a belső megosztottság az új államok életképességét tette próbára. Ezekre a külső és belső kihívásokra adott egy lehetséges alternatívát az 1963-ban létrehozott Afrikai Egységszervezet62. Az ekkor még javában tartó és végkimenetelét illetően kétes kongói válság is ösztönözte az alapító államokat a területi integritás védelmének hangsúlyozására és a volt gyarmati határok keretei között létrejövő új államok határainak megváltoztathatatlanságára. Célkitűzéseik között a 2. cikk 1.c) pont deklarálja: „szuverenitásukat, területi épségüket és függetlenségüket megvédeni”.63

Felhasznált irodalom: DAVIDSON, Basil 1982 Gerillaháborúk Afrikában, Budapest, Kossuth Könyvkiadó. DE WITTE, Ludo 1996 Crisis in Kongo, Leuven, Uitgeverij Van Halewyck. EL MOUDJAHID 1962 1956–1962, 3. kötet, Belgrád. HALMOSY Dénes 1985 Nemzetközi szerződések 1945–1982, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. J. NAGY László 2010 Az algériai háború 1954–1962, Szeged, Universitas Szeged Kiadó.

62

Organisation of African Unity – OAU. Az Afrikai Egységszervezet Alapokmánya, in: Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1945–1982, 382. old. 63

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents