MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------SAÁRY, Éva Olajváros – Port Gentil / Oil City – Port Gentil Eredeti közlés /Original publication: kézirat /manuscript, (1958/04) Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.800 Dátum/Date: 2016. október / October 28 filename: saary_1958-59_Olajvaros Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document SAÁRY, Éva: Olajváros – Port Gentil / Oil City – Port Gentil, AHU MATT, 2016, pp. 1–14. old., No. 000.001.800, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, emlékek, olajgeológusként Afrikában, Port Gentilben, az olajvárosban és környékén African studies in Hungary, memories as an oil geologist in Africa, in PortGentil, oil city and around ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK-

2

Saáry Éva

DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

Olajváros – Port Gentil

3

OLAJVÁROS – PORT GENTIL SAARY, Éva

KÉT KONTINENS KÖZÖTT (Párizstól Port Gentil-ig) A tizenötórás repülőút igen fárasztó. Hiába hordozzák körül újságjaikat és bonbonos kosaraikat a légipincérnők, hasztalan burkolnak puha takarókba éjszakára... Izgatott vagyok, nem birok aludni. Az ablakot bámulom, a sejtelmes feketeséget, melynek egyhangúságát csak a vörös szárnylámpák és a motorokból kicsapó kék fénysugarak élénkítik. Hajnali két óra felé megdördül az ég. Villámok cikázzák keresztülkasul. Hol mennyei világosság, hol pokoli sötétség szakad ránk. A gép remegni, rázkódni kezd, s hatalmasakat zuhan az útjába kerülő légzsákokba... – Jaj, a fejem! A hálókból elszabadult csomagok egyike zuhant le. Az utasok is csak az erős hevedereknek köszönhetik helybenmaradásukat. Pokoli tánc! Némelyik nő hisztériás jelenetet rendez, mások sírnak és – hánynak. Az én számon nem jön ki egy hang sem. Csak a gyomromat nyomkodom: ki akar szakadni a helyéből. Homlokomat hideg verejték önti el, számba keserű epe gyűlik, gondolataim kúszán kavarognak. Mármár zuhanást kívánok – a gyötrelem helyett... Egy félóra elteltével azonban egyenesbe kerülünk. – Ritka az ilyen vihar a Szahara fölött. – mondja békítŐleg a légipincérnő. – Különösen ebben a magasságban! Pilótánk 9000 m-re emelkedett, hogy elkerülje, de hiába... Gyorsan, ügyesen összeszedi a zacskókat, friss vizet hoz, néhány homlokra borogatást tesz. Mindenki úgy érzi, mintha alaposan megverték volna, és csakhamar mély álomba merül.

4

Saáry Éva

A boldog kábulat azonban nem tart sokáig. Öt óra felé a csönd megtelik zajokkal. Először csupán szórványos, fojtott suttogások szivárognak a fülembe, majd fejem felett hirtelen sercegő hangot ad a mikrofon: – Hölgyeim és Uraim, háromnegyed óra múlva megérkezünk Kamerun fővárosába, Dualába. Kijózanodom. A torkom fáj, mintha zsilettpengéket nyeldesnék. De azért felcihelődöm, hogy idejében sorbaálljak a mosdónál. Odakint sűrű éjszaka van, csak a belső lámpák fényeskednek. Kerek pléhtartályban maroknyi meleg víz, s a halántékra néhány csepp kölni... A tükörből saját árnyékom tekint vissza rám. Alighogy elkészülök, újra megszólal a hangszóró: – Figyelmeztetjük az utasokat, hogy odakint esik az eső! Enyhe rázkódás. Földet értünk. Amint a gép ajtaját kinyitják, fülledt, párás meleg csapja meg arcunkat. Hat óra, de még semmi jele a virradatnak. Langyos tócsákban botladozunk a repülőtér szép, modern épületéig. Itt látom az első feketéket. Katonák, fejükön vörös fez. Unottan állnak sorfalat a bejáratnál. A néger egészségügyi tisztviselő ellenőrzi az oltási papírokat (fekete himlő, sárgaláz, kolera...), egy másik hivatalnok pedig az útleveleket. – Mikor indul a Port Gentil-i gép? – Bőven van ideje rá, hogy megreggelizzék! Az emeleti bárban egy francia építészmérnök a sorstársam, akinek szintén csatlakozásra kell várakoznia. A terem egyik oldala nyitott teraszban folytatódik. Az ereszről esőfüggöny omlik alá, de a vastag vízfal mögött hirtelen, minden átmenet nélkül derengeni kezd az ég. Kókadt pálmafák rajzolódnak ki a horizonton. Pálmák – semmi egyéb. Mire a boy elénk teszi a sötét és hideg löttyöt, amit itt kávénak neveznek, teljesen kivilágosodik, de a nap a felhők fedezékében marad. Szürke trópusi reggel. – Mindent szétrág ez az átkozott nedvesség. – Dörmögi a mérnök, s behúzott nyakkal, undorodva bámulja az eget. – Egy ilyen épületnek mint ez itt, 3–4 év az élete, aztán vége. Lehetetlen fölújítani. Nem tudok hozzászólni. – Bocsánat. – Szabadkozom zavartan, s megindulok a bárpult felé, ahol körbeforgatható állványon kelletik magukat a képes levelezőla-

5


pok. Nyirkos és kajla valamennyi, de mégis kiválasztok kettőt. Az egyik lovas tuareget, a másik tányérajkú néger nőt ábrázol. Nyakát hosszúra nyújtották a ráerőszakolt rézkarikák. Hátán, kendőbe kötve, oldalra billent fejű csecsemő. Ezeket küldöm Pestre – első afrikai életjelként. Tíz óra felé jelentik, hogy itt a gaboni gép. Kis masina – alig tízszemélyes. Az Air France robusztus Super Constellation-ja után – ösztövér szúnyog. Pillanatokig az az érzésem, könnyelműség fölmerészkedni vele a magasba. Az ülések is szűkek. Beléjük kell préselődnünk. A mögöttem elhelyezkedő, bőkaftános szerecsen ugyancsak bajban van a ruhájával. Göndör, fekete szakállából édeskés pacsuli-illat árad. Aztán nekilendülünk. Gyorsan átfúrjuk az alacsonyan gomolygó felhőket, s ránk mosolyog nagy, zsíros képével a nap. Sugarai ide-oda siklanak, s vakító szikrákat vetnek. Be kell hunynom a szemem. Később a fehér vattatakaróban kisebb-nagyobb lyukak keletkeznek. Őserdők gőzölögnek alattunk. A tömött lombrengeteget csak itt-ott törik meg szabálytalanul szerteágazó, mocsarakba fulladó folyóvizek. Nem is nevezhető ez „szárazföldnek”: mindent eláraszt a nyugtalan csillogás... Párizsi geológuskollégám tréfás figyelmeztetésére gondolok: – Aztán, ha valami baj érné a repülőgépet Kamerun felett, nehogy kiugorjon! Nem érdemes! (Hát, itt csakugyan nem lenne „érdemes”. Fönnakadnék valami fán, s majomként várhatnám az éhhalált.) Szinte megkönnyebbülök, midőn a tenger fölé érünk. Kékeszölden, fölülről nézve hullámtalanul terpeszkedik alattunk a félelmetes Atlanti Óceán. Néhol egy-egy sárga homokpadtól övezett sziget, másutt sötét ibolya áramlatok... A durván tagolt afrikai partot alacsonyan úszó, nyálkás gomolyfelhők kísérik. *** Utunk első állomása Libreville. Lelkileg fölkészülök rá, hogy tikkasztó meleg fogad, de tévedek. Üde szellő csapja meg az arcomat. A repülőtéri épület néger népi stílusban készült: fehér házacska, meredek, bozontos nádtetővel. A tornác oszlopközeiben vöröslevelű badániéfák.

6

Saáry Éva

Félórai út van még hátra. Éppen elég idő, hogy elrendezzem a hajamat, s föltegyem széleskarimajú, világoskék szalmakalapomat. Port Gentil-t már messziről felismerem. A Mandzsi-félsziget körül nagy tömeg fekete és fehér vonalka vesztegel: személyszállító gőzösök, fahordó uszályok, tartályhajók. Mindegyik kint horgonyoz a nyílt vizen. A földön leendő munkatársaim csapata várakozik rám. Akárcsak nálunk faluhelyen, itt is óriási szenzáció, ha valaki elmegy, ha valaki érkezik (pláne egyedülálló, fiatal, fehér nő!). Ez a szórakozás egy fajtája, és nem utolsó sorban „alkalom az ivásra”! Mindjárt a repülőtér bárjában megismerkedem a jeges viszkivel, amit errefelé „angol szúnyoghálónak” csúfolnak. Nyilván, nem alaptalanul. (1959/09)

OLAJVÁROS Séta Port Gentil kikötőjében Az ég opálosan félnylik, de a levegő csöppet sem fülledt. A frissen fújdogáló, „tavaszi” szél dudorászva lebegteti az utat szegélyező badániéfák leveleit. – De hiszen, itt nagyon kellemes az idő! Attól féltem, olyan nyomasztó hőség fogad, mint Doualában. – Nem az egyenlítői országok éghajlata a legrosszabb. Mi szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint Kamerunban, vagy az Aranyparton, Elefántcsontparton élők. – Magyarázza jellegzetes kisfús mosolyával magyar paleontológus kollégám. – Nálunk, Gabonban, körülbelül 2 méter csapadék van évente, éss az is főleg az esős évszakban zúdul le. Az előbb említett helyeken viszont meghaladja a 4 métert, és évszakos eloszlása teljesen rendszertelen. A hosszú repülőút fáradságát már kipihentem, s most nyílt, minden iránt fogékony lélekkel szívom magamba az új benyomásokat. Első lelkesedésem a színeknek szól. Európában nincs ilyen erős, forró, buja ragyogás...


7

A fehér telepesek házai változatos, ötletes modern villák, sok nagy ablakfelülettel. Néhol egész falrészeket szabályos, lyukacsos mintával törtek át, ami elősegíti a helyiségek szellőzését. A tetőkről, erkélyekről csimbókos fürtökben csüng alá a lilavirágú bugenvília, a tűzpiros hibiszkusz. A kerteket pálmafák díszítik, melyeket néha különleges formájúakra nyírnak (kitárt legyező). – Hát az a gólyalábú milyen épület? – Egykori gyarmati idők maradványa: „forestier”-ház. Ilyet építettek maguknak a nedvesség és a vizi állatok ellen védekezésül a fakitermelők, midőn még mocsarak borították a vidéket. Néger nők sietnek el mellettünk. Arcukon, öltözékükön egyaránt meglátszik, hogy nem egy vidékről származnak. Vallásuk is különböző. Egyesek rikító, esetlenül álló európai ruhát hordanak, fejükön menyecskésre kötött kendővel; mások, muzulmán szokás szerint, földig érő kelmékbe bugyolálják magukat. Mindegyik hurcol magával valamit: maniókaköteget, amerikai mogyorós zsákot, hatalmas fürt disznóbanánt. – Milyen különös a testtartásuk! – Gerincoszlopuk kérdőjellé görbült a gyermekkoruk óta fejükön egyensúlyozott terhektől, nem is beszélve a még munka közben is hátukon billegő csecsemőkről! Szinte hihetetlen, milyen súlyokat képes cipelni hosszú kilométereken keresztül egy ilyen bennszülött asszony! – Jó lenne néhány fotót készíteni! – Unják már erősen a fényképezést. – Hűti le lelkesedésemet kísérőm. – Túl erőszakosan rohanták meg őket a túristák. Úgy kezdik érezni magukat, mint a kiállítási barmok. Sokan arra is gyanakodnak, hogy gúnyt akarnak űzni belőlük, mutogatva Európában a képeiket, hogy „lám, ilyen vadak, ilyen primitívek!” – Dehiszen, akadnak itt jólöltözött, feltűnően elegáns fekete hölgyek is. Azoknak nem lehetnek ilyen aggályaik. – Igaz, csakhogy ezek nem helybeliek, hanem szenegáli, dahomei kereskedők feleségei, akiknek viszont a hitük tiltja a gép elé állást. Itt ugyan nem élnek olyan szigorú rendszabályok szerint, mint az araboknál (szabadon járkálhatnak, és arcukat sem födik be), de egybenmásban mégiscsak hallgatniuk kell a Prófétára, aki megtiltotta az emberábrázolást. Természetesen akadnak, akik magát Allahot sem veszik túlságosan komolyan, s egy kis borravaló ellenében hajlandók megerőszakolni a lelkiismeretüket. Próbáljuk meg!

8

Saáry Éva

Megállítjuk a kocsit, s kollégám igen közvetlen módon „leszólítja” az egyik arra haladó nőt. Mindjárt az anyagiakkal kezdi, s ez valóban megteszi a hatását: csábos mosolyt s a tarka kendő alól tréfás mohósággal elővillanó szemeket kapunk. Nagyszerű kép lesz! Sötétbőrű novíciusok kíséretében néhány fehér reverendás, bozontos szakállú missziós pap közeledik, majd kedvesnővéreket látunk, akik, úgy látszik, kedvelik a motorozást. Hosszú fátyluk csapongva repdes utánuk a szélben, a nyakukba akasztott súlyos aranykereszt pedig vidáman ide-odakalimpál... A SPAEF és a FOREX nevű kutató- és fúróvállalatok dolgozóit megviselt vászonkalapjukról és szürke landrover kocsijaikról lehet felismerni. Magányosan vagy feleségeikkel együtt jönnek be a városba a közeli olajmezőkről. Bábeli nyelvzavar! Ezeregyéjszakai tarkaság! Az üzletek nagy része bazár, ahol mindent lehet kapni: ruhaféléket, könyveket, lemezeket „borsos”, az európaihoz viszonyítva dupla áron. A Frigorifique Gabonais előtt kirakodóvásár vonja magára figyelmemet. Földre terített ponyván érdekes tárgyak sokasága: mahagóniés ébenfából faragott néger fejek, vadászalakok, csontnyakláncok, karkötők, dombormûvekkel díszített elefántagyarak, réztálcák, szőnyegek, bőrpapucsok... – Ezek azok az ügyes északi kalmárok, akikről az előbb már beszéltünk. Minden hájjal megkent, ravasz fickók. Nagyon óvatosnak kell lenni velük szemben. Aki nem ismeri a helyzetet és a szokásokat, azt bizony alaposan becsapják! Több európai válogat a csecsebecsék között. Figyelem a vásárt. A fekete az égig magasztalja, a fehér viszont a sárga földig leszólja a portékát. Természetesen, ez nem megy végbe emelt hang és szinpadias gesztikulálás nélkül. „Allah a tanúm!” – sopánkodik időnként, kezét kitárva és tekintetét égre emelve az árús. Vevője azonban csak legyint erre a szenteskedésre. Végülis a kimondott ár felében egyeznek meg. A szenegáli ugyan még zsörtölődik egy kicsit, hogy “tönkre fog menni”, de én azt hiszem, mindketten megtalálják a számításukat. A Port Gentil-t övező bennszülött negyed, a „Grand village” házaiban mind gazdag mohamedán kereskedők laknak. Dolguk végeztével, békésen pipáznak, kávéznak a kertjükben, a banáncserjék árnyékában. De ne feledkezzünk meg a közeli kikötőről! !


9

Húsoslevelû trópusi növények keretében pillantjuk meg először az öböl szilvakék vizét. Összeláncolt fatörzsek úsznak rajta – akár egy óriás tutaj. Ez Gabon messze földön híres fafélesége, az okumé, amit a földolgozásig a hullámokon „raktároznak”. Port Gentil-ban van a világ egyik leghatalmasabb furnirlemez-gyára. Az egyik kikötőcölöpön rongyos néger fiúcska kuporog. Elmerülten nézi a tengert. Vajon, mire gondol? Orra előtt pinaszok (motoros bárkák) húznak tova nehéz banánterhükkel, gyûrött zsákok, olajos kötélhalmazok között heverésző utasaikkal. Másfelől fatörzsből vájt, karcsú pirogok (bennszülött csónakok) közelednek. Hozzák a napi halászzsákmányt. Négy-öt szerecsen evez féltérdre ereszkedve mindegyikben. Ütemes, szaggatott dal ritmusára merülnek s emelkednek tüneményes gyorsasággal a lapátok. – Mit énekelnek? – Mindig ugyanazt ismételgetik: „Kövér disznót, sok maniókát!” Távolabb, a sötét víz és a halovány ég határvonalán – minthacsak valami képeslapból vágták volna ki és ragasztották volna őket oda! – éles kontúrokkal rajzolódnak ki a nagyobb hajók; köztük a Franciaországból frissen érkezett, elegáns személyszállító gőzös, a „Général Mangin”. – Kéthónaponként visz erre az útja. Rövid ittartózkodása ünnep a fehéreknek. Az egyetlen alkalom, hogy gálába öltözhessenek (a helyi társadalmi életnek alig vannak formaságai), s európai módon szórakozhassanak a fedélzeti étteremben és bárban. Egyes árúkat, például cigarettát, vámmentesen lehet ott beszerezni. – Ilyen anyagias? – nevetek. – Nem a vásárlás a lényeg, hanem a hangulat! Már maga a készülődés, aztán az utazás kis, himbálózó motorcsónakon a nyílt vizen horgonyzó hajóig: hûvös szél, csillagokat ringató ár, a kivilágított gőzös karácsonyi káprázata! (1959/09)

10

Saáry Éva

STRANDÉLET PORT GENTIL-BAN Vasárnap délutánonként hosszú autókaravánok indulnak a városból az öböl felé. Nem luxuskocsik, hanem szürkeponyvás terepjárók, mert az út salakos, tele nyelvharaptató huppanókkal. Néha-néha maga alá temeti az esős évszak szerteáradó vize is. Ilyenkor vissza kell fordulni, hogy másfelé kerülve jussunk célhoz. Ameddig a szem ellát, hínáros mocsár. Fehér kócsagok, marabúk, ibiszek sétálgatnak benne, s hosszú karmait a fûszálak köré fonva, vígan hintázik a dzsakana. A tengerparton áll az olajvállalat strandépülete – kényelmes, teraszos bárral. Tarka ernyők alatt, jeges viszki társaságában, éppoly nagyvilági élet folyik itt, mint a mediterrán partvidéken. Platinaszőke nők – orrukon napszemüveggel, fogyókúrától ráncos nyakkal -, divatos amerikai selyemingekben feszítő férfiak... Az árapály miatt cölöpökre emelt épület árnyékában vesztegelnek, iszapszagot árasztva a kajakok, a fövenyen pedig, szárazra húzva, a vizibiciklik. Ez utóbbiakból mindig sok himbálózik kint a hullámokon. A vitorlások: nagy, fehér káposztalepkék. Időnként-egyegy motorcsónak húz el mellettünk, vizisíelőket vontatva. Kellemes heverészni naptól kábultan a parti homokban. Jó úszni a csigákkal és csípős kis élősdiekkel teli tengervízben, hogy aztán megpihenhessünk a láncon ringó napozó forró deszkáin. A repedéseken át zöld kavargást, moszatok és hajladozó növények közt bújkáló, tarka halakat látni. Estefelé meghangosodik a táj. Halászcsónakok szelik át az európai fürdőzök nyüzsgő csoportját – olajosbőrû, izmos négerekkel. Féltérdre ereszkedve, furcsaritmusú, kiáltásokkal tarkított dalokat énekelve, mártogatják jobbra-balra az evezőt. A kezdetleges háncsépületekből álló bennszülött faluban, amely alig kőhajításnyira van a strandtól, száradó hálók árnyékában tereferélve, várják a zsákmányt. Megszólalnak a tam-tam dobok, s hangjuk kisértetiesen lüktet tova a vizen. Mintha agyunkban zakatolna… Egyszer belopóztam a házak közé megnézni, mi történik ilyenkor? – A főtéren nagy tüzet raknak, s a lángok fényében a férfiak, kis ágyékkötővel a derekuk körül, járják végkimerülésig a táncot. Ez a

11


szokás és vallás parancsa: ünnepnapokon, valamely izgatószer hatása alatt, ugrálni, rángatózni kell reggelig... *** Este hat felé az európai fürdőzők nagy része bekászálódik kocsijába, és megindul hazafelé. Kihalt, szomorú lesz minden. Én viszont, munkám végeztével, gyakran ebben a késői órában keresem föl a tengert. Szeretek magányosan úszni a nagy, puha végtelenségben – szemben az alázuhanó trópusi nappal, mely vörös rózsákat, hervadó krizantémokat nyitogat a vizen. Ilyenkor ébrednek délutáni pihenésükből az állatok. Nagy, fehér sirályok csaponganak fölöttem, s játszadozó delfinek fekete háta bukkan elő. Aztán feljön a hold is – sejtelmes kék fátyolba burkolva a tájat. A langyos vízből zümmögő szúnyogfelhőbe lépek. Alaposan bekenem magam rovarûző olajjal, s mezítláb, sókristályoktól ősz hajjal ballagok vissza a teraszra. Az ernyők már csukva. A pincéren kívül sehol egy lélek. (1958/09)

ESTE A HAJÓN A „paquebot”, vagyis az európai személyszállító hajó érkezése nagy esemény Port Gentil-ban. A gyarmati élet unalmában lelkileg kiszáradt, begyepesedett kedélyû fehérek ilyenkor fölvillanyozódnak, újraélednek. A nők előveszik penészedő körömcipőiket, dekoltált ruháikat s a hosszú, arannyal-ezüsttel himzett nylonsálat. A férfiakra is fölkerül a sötét ruha, s – még ha olyan fojtogató is a meleg – a díszes nyakkendő. (Ez utóbbiak talán, ha rajtuk múlna, megmaradnának trópusi trehányságukban, de nem lehet. A luxusgőzösök bárjában minden asztalon ott a figyelmeztető kártya: „Férfiak este csak megfelelő öltözékben léphetnek be!”)

12

Saáry Éva

A toalettek elkészülte után mindenki autóba ül – a kikötőig. A mólón ilyenkor már sötétség uralkodik, csupán a világítótorony zöld reflektora forog körbe, s a Noé bárkájára emlékeztető motorcsónakon hunyorognak a lámpák. Piszkos, kopott lépcsőkön kell beléje ereszkedni, mely egyáltalán nem felel meg a hangulat ünnepélyességének. „A cél azonban szentesíti az eszközt”. A víz komor, fekete. Láncravert halászbárkák, fatörzs-csónakok árnyai imbolyognak rajta. Sziszeg a szél is, megtépve a tornyos frizurákat, léggömbbé dagasztva a szoknyákat. A hajó fényei azonban hívogatón sziporkáznak, megtáncoltatva csábos mosolyukat a hullámokon. A partról nézve, a „paquebot” nevetséges játékszer, de ahogy közeledünk feléje, egyre hatalmasabb, egyre méltóságteljesebb lesz; 10-15 méter magas oldalával akár egy bérpalota. Lebegő hágcsó vezet az elsőosztályú fedélzetre. Tartóláncai minden lépésnél megcsikordulnak. Kétoldalt, a kerek ablakokban kíváncsi szakácsok, néger matrózok fejei... Fönt az üzletek neoncsöves kirakatai ékszereket, csecsebecséket, nappali és estélyi ruhákat, csipkés fehérnemûket kínálnak. Az asszonyok itt szerzik be új toalettjeiket, s egyetlen bánatuk az, hogy az árúkért (a hajó francia területnek számít) vámot kell fizetni. Kellemes sétálgatni ebben az úszó városban. A korlátok mellett rózsaszínhuzatú fekvőszékek; valamennyi a tenger felé fordítva, melynek végtelensége (egy ilyen hosszú vándorlás alatt) megfájdítja a szívet, a szemet. A gőzös orrában van az uszoda: zöldcsempés, miniatûr medence. Mellette napozó és egy csinos „strandvendéglő”. Aki délután érkezik, láthatja az olajosbőrû utasokat: kábultan heverésznek a fényben. A gyermekeket pazarul berendezett játékszoba várja. Itt ütik agyon – hintalovak sörényét cibálva, babákkal perlekedve – a hosszú napok unalmát. A falakról Hófehérke és a hét törpe, a világszép Csipkerózsika, Piroska és a farkas nevet rájuk. A parti vendégek közül sokan a hajó éttermében vacsoráznak. – Ez egy kis Európa! – mondogatják, amint elhelyezkednek az asztaloknál. S mitagadás, igazuk is van. Az ételek ízletesebbek, a kiszolgálás előzékenyebb, mint a gaboni vendéglőkben. Lárvaarcú kínai pincérek töltögetik a poharakba az elszászi és burgundi borokat,


13

tálalják fel a fácánpecsenyét. Minden teríték mellett Monte Carlo vagy más Földközi tengeri kikötőváros képével díszített, cifra étlap. Evés után meg lehet tekinteni a mozitermet és a tágas szalont, ahol öblös fotelek, süppedős perzsaszőnyegek vannak és egy nagy, fekete zongora. Frakkos úr keze futkos a billentyûkön. A helyiség közepén lévő emelvényen a hajó nevét adó generális (pl. „Général Mangin”) lovasszobra áll. (Általában híres hadvezérekről nevezik el a gőzösöket. Csak egy van – a „Foucauld” –, mely egy önfeláldozó missziós szerzetes emlékét őrzi.) A könyvtárszobában íróasztalok zöld selyemernyős lámpákkal, néhány karosszék s az egyik sarokban félköralakú dívány. Üvegezett szekrényben a sokat ígérő olvasmányok... Szokásomhoz híven, végigböngészem a címeket. A legtöbb útleírás. A „Le monde en couleur”-sorozatban megtaláljuk a világ országainak részletes bemutatását, sőt a „nemzetközi élet” protokolláris szabályait és különféle népek étkezési szokásait is. Számban ezek után mindjárt a „série noire” (bűnügyi regények) kötetei következnek, majd az olcsó érzelmesség. Pazar kötésben hivalkodnak a történelmi és művészeti hírességeknek a „nagyközönség számára” készült, izgalmas életrajzai és végül egy polcnyi puhafedelű, durva papírra nyomtatott, fûzött könyvecske („livre de poche”): Camus, Colette, Gide... A bárban hangszóró sugározza az amerikai dzsessz-zenét, és a legmodernebb táncszámot, a „csa-csa-csát”. Néha-néha fölhangzik egy mélabús francia sanszon, vérpezsdítő andalúz dallam... Félhomály. A falakon – a hajó útvonalának megfelelően – lengőfülű elefántokat, zsiráfokat, zebrákat és hintázó majmokat ábrázoló, életnagyságú freskók. Alattuk színes hangulatlámpák. A tükörpadlón bizalmasan összesimulva keringenek a párok. Az asztaloknál „alexandrát”, viszkit, „cassist” isznak. Nesztelenül sürgölődnek a fehérszmokingos pincérek. Aztán elérkezik az éjfél. A gaboniak néhány doboz „hazai” cigarettát csúsztatnak a zsebükbe a bárpultnál, miközben a hangszóró udvariatlanul rájuk förmed: – Kérjük látogatóinkat, hogy hagyják el a fedélzetet! A hajó nemsokára felszedi a horgonyt, és folytatja útját Pointe Noire felé. Isten veled „Európa”! A szemek fátyolosak, szomorúak. Kékfényû éjszaka van. A nők fázósan burkolóznak sáljaikba.

14

(1958/09)

Saáry Éva

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents