MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ----------------------------------------------------------------------------------
LUFT, Ulrich Az idő Egyiptomban / The Time in Egypt Eredeti közlés/Original publication: in: Árva Judit – Gyarmati János szerk.: Közelítések az időhöz. Tanulmányok, Budapest, Néprajzi Múzeum, 7–15. old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.139 Dátum/Date: 2015. március/March 7. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document LUFT, Ulrich: Az idő Egyiptomban / The Time in Egypt, AHU MATT, 2015, pp. 1–15. old., No. 000.001.139, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words Afrika-kutatás Magyarországon, az idő felfogása a régi Egyiptomban African studies in Hungary, time reckoning in the ancient Egypt ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES,
2
Ulrich Luft
COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Az idő Egyiptomban
3
AZ IDŐ EGYIPTOMBAN Luft Ulrich
Szándékunk arra a kérdésre választ kapni, hogy az egyiptomiak milyen módon érzékelték az időt. A kérdésből a meghatározás fogalmat gondosan kihagytam, mert az egyiptomiak nem hagytak hátra értekezéseket, amelyekben elméletileg megalapozták volna az időről alkotott fogalmaikat. A tapasztalat szolgált az idő rendezésének alapjául, hiszen máshonnan nem is vehették volna az ókori népek tudásukat. De a híres görög fizikusok nem tették ki a vizes kancsót a téli fagyba, hogy megismerjék a víz viselkedését, amikor megfagy és megolvad. Mint minden embernek, nekik is nehéz volt tapasztalatokat gyűjteni. Az egyiptomi életben az idő legkisebb egysége a nap és az éjszaka. Goldziher Ignác, a 19. század kimagasló iszlámtudósa a nap és az éjszaka fontosságát kulturális–szociológiai szempontból világította meg: a parasztok kötődnek a világos naphoz, a vadászok és kereskedők viszont az éjszakához. Kérdéses, hogy csak éjjel lehet vadászni, hiszen a vadászat a vadászott állat bioritmusától függ. Ugyanakkor kétségtelen, az erős napsütés miatt a karaván haladása az éjszakába húzódhatott. Az ókori egyiptomi ember a Napnak élt. Elég a legszebb naphimnuszból idézni, amelyet a – hagyomány szerint – Ehnaton, a reformkirály Kr. e. 1350 körül írt: Felragyogsz tisztán az egek horizontján, ó élő Nap, aki az életet meghatározza. Felragyogsz a keleti horizonton, minden országot a te szépséged áraszt el. Ezzel ellentétben áll az éjszaka leírása, ami közvetlenül a Nap magasztalását követi: „Lenyugszol a nyugati horizonton, és a föld sötétségbe borul, a halál állapotába. Az alvók a kamrákban fejüket eltakarva nem látják egymást. Ellopják javaikat fejük alól, nem veszik észre.
4
Ulrich Luft
A fenevadak barlangjaikból kimásznak, a kígyók marnak. A sötétség olyan mint egy sír, a föld mozdulatlanul fekszik: teremtőjük horizontján lenyugodott. A halálon, sötétségen, bűnözésen és magányosságon való panasz után az újrakezdés reménye sugárzik fel: Ha felragyogsz reggel a horizonton és Napként fénylesz nappal, a sötétséget elűzöd és megajándékozol sugaraiddal." A nap jelenlétét és távollétét az egyiptomiak 12–12 órára osztották. Éjjeli távollétről az Annak könyve, ami a túlvilágon van című irat tájékoztat. A 12 órányi időszakok közül mindegyiknek megvan a maga sajátossága. A hatodik órában a Napisten, Ré egyesül Ozirisszel, a Napistennek a túlvilágban elhelyezett holttestével. Másképpen, egyiptomi szemszögből nézve, a mozgó Napisten. aki minden reggel felragyog a keleti horizonton, nappal az égbolton halad, este lelkét látogatja meg, és az egyesüléssel mozdulatlan holttestét, a múmiát, Oziriszt, a halotti istent kelti életre újra és újra. A 18. dinasztiabeli egyiptomiak ezen a módon képzelték el az örök élet biztosítását. Az unio mystica, a titkos egyesülés, amelyben az élő és a holt isten részesült, a Napisten ciklikus útjának jelentős mozzanata volt. Ha az egyiptomi ember e ciklusban marad, a halál felett, a sötétség felett, a bűnözés felett diadalmaskodik. Goethe ezt akarta hangsúlyozni, amikor Fausttal együtt vallja: Na láthatnám a síkon át e nyüzsgést, szabad nép szabad honát, a pillanathoz esdve szólnék: „Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább! Ne mossa el megannyi millió év halandó életem nyomát. E boldogság sejtelme elragad, s már üdvözít a legszebb pillanat.” (Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása)
Az idő Egyiptomban
5
De a még rendezetlen mocsár fenyegeti a művelt területet, így Faust szavai csak egy látomást fejeznek ki. A kívánt állapot a megvalósíthatatlan álom, amelyet Faust meg akar ragadni. Faust nem állíthatja meg az időt, hanem holtan esik ki az időből. Az ókori egyiptomi ember a keresztény felfogással szemben átváltozottan maradt az időben az élőkkel együtt. Az időt nem lehet megállítani, és magától sem áll meg. Az egyiptomiak még nem voltak olyan biztosak abban, hogy a Káosz nem győzedelmeskedhet az időhöz kötött rend felett. Ezért aggódtak a Napistenért: nehogy bárkája megakadjon egy zátonyon, és következésképpen az idő is megakadjon. A Napisten az idő felett uralkodik, és a helyes uralkodás az, hogy megtartja az időt úgy, ahogy van. A haladásban való hitünkkel evolúcióról álmodunk, az egyiptomiak viszont az idő mozgását az örök élet biztosításának tekintették. Ma már tudjuk, hogy az idő múlása csak két tárgy viszonylagos mozgása. A Föld a Naphoz viszonyítva óriási sebességgel forog saját tengelye körül. Ennek eredménye a nappal és az éjszaka. Ennek időtartamát az egyiptomiak a csillagok és a Nap mozgásának megfigyeléséből nyerték. A 2. évezred elején, a Középbirodalom korai szakaszában az egyiptomi tudósok egy csillagórát rögzítettek az assziúti temetőben elhelyezett koporsókra. A csillagóra általában 36 tíznapos egységre osztja az évet, melyeknek urai nagy részben még nem azonosított csillagok. A tíznapos egység sejthető kiindulópontja a csillag heliákus kelése, azaz amikor a csillag a Nappal együtt kel fel a keleti horizonton. Ezt a jelenséget emberi szem nem észlelheti, mivel a Nap sugarai a legfényesebb csillag sugarait is elnyomják, tehát a későbbi időpontra eső látszólagos heliákus kelésre figyeltek fel az egyiptomiak. Akkor a Nap még a látóhatár alatt volt, a csillag viszont már felette fénylett. A Nap és a csillag közötti távolságnak legalább 9°-nak kellett lennie a mai felfogás szerint. Klaudiosz Ptolemaiosz, az ókor legtermékenyebb csillagásza 11°-kal számolt. A vezető csillagok, azaz a dekánok azonosítása nagy részben még megoldatlan, a szöveg hagyománya nem engedi az eredeti óra visszaállítását, s ez mind megakadályozza a csillagóra helyes értékelését, de egyet leszögezhetünk: az egyiptomiak az évet 36 tíznapos egységre osztották. Azonban ez a felosztás nem felelt meg az év valódi időtartamának. Az ókorban még az órákat, főleg az éjjeli órákat is ezzel akarták rögzíteni. Minden dekán egységet elláttak egy egyiptomi dátummal. Mivel az egyiptomiak ismerték, hogy mikor melyik csillag
6
Ulrich Luft
kel fel a Nappal együtt, azt az egységet tették meg a nap kezdetének. Ettől kezdve egyszerű kiszámolni az adott órát. De ez a rendszer csupán a túlvilágban működött, a valós életben ennek az alkalmazására nem találunk nyomot. Ez az örökkévalóságnak készült, és minden erőfeszítés ellenére sem lehetséges feltárni a rendszerét. Arra a kérdésre. hogy mikor ébredtek rá az egyiptomiak, hogy a nap legkézenfekvőbb felosztása a 12–12 órás felezés, nem lehet egyértelműen válaszolni. A 2. évezred második felében, az újbirodalmi korban viszont már – de akkor is csupán a túlvilággal kapcsolatos írásokban mutatható ki, hogy – az éjszakát 12 órára osztották. Nappal az egyiptomiak a Napisten három alakjával számoltak: a reggeli Kheprével, azaz a „Keletkezővel” – értelmezhetjük az ismételten keletkezőnek –, a déli Rével, akinek a neve megmagyarázhatatlan maradt, és az esti Atummal, azaz a „Teljesült”-tel. Khepre felkel reggelente a túlvilágból, és Atumként tér vissza oda este. Az itteni és a túlvilág közötti két irányban történő átmenet kapcsolódik az elmúláshoz és a születéshez. A halál fogalmát gondosan kihagytam aa eddigiek során, mivel az egyiptomiak nem megszakításnak vagy végnek fogták fel a halált. A lét megsemmisítését, a második halált a tudományos terminológiában csak a halotti bíróság határozhatta meg, amely elé az elhunyt a továbbélés reményében lépett, és a szigorú bírák kis rábeszélésre engedték át az embert az örök életbe. A király élve távozott az élők sorából, ahogyan ezt az óbirodalmi piramisokban feljegyzett szövegek hangsúlyozzák. A halhatatlan Napisten napi pályáján kritikus szakasz gyanánt fordul elő a túlvilágon való áthaladása, nevezetesen a Káosz a Napisten ellen támadást indít, és megkísérli a Napisten előrehaladását megállítani. Minden megállás halálos. Az Újbirodalomban, az i. e. 2 évezred második felében, de talán már a korábbi felfogás szerint is, az istenek a Föld feletti uralmuktól visszavonulnak az égboltba. A megöregedett isten trónját fiának, a fáraónak adja át, aki helyette az istenek és saját dicsőségére fog uralkodni. Isten és ember születik, de utóbbi élete örök, ha azt nem oltják ki erőszakkal. Az örökkévalóság a ciklikus idővel társul. Ez akkor is állítható, amikor a halott ember a túlvilág egy azonos helyén várja a Nap visszatérését. A ciklikus idő mellé a lineáris időt szokás helyezni. A mai életben két időben mozgunk: a ciklikus időben, amelyhez bioritmusunk társul és a lineáris időben, amely legkézenfekvőbben a dátumban fejeződik
Az idő Egyiptomban
7
ki. Az egyiptomiak a lineáris időt a térhez kötötték. Ozirisz az a nyugodt hely, ahová a Nap naponta visszatér, és ahonnan újra elindul. Ozirisz a térben nyugszik, e térnek nincs kezdete, nincs vége, így örökkévaló. Ezt a teret az egyiptomiak úgy határozták meg, hogy az erre vonatkozó jel vagy az ősvízre, vagy az ősvíz színére került ősdombra utal. Az ősvíz a Káoszban meglévő ősanyaggal rokon, vagyis mi még nem tudjuk azonosítani. Az ősdomb az első száraz földdarab – az egyiptomiak ezt szigetnek képzelték el –, amelyen elsőként az isten megjelent. Ennek kapcsán érdemes a Hérodotosznál leírt Kheopsz sírjára utalni, akit állítólag földalatti szigeten temettek el, amelyet a Nílus, azaz az ősvíz vesz körül. Az egyiptomiak nem ismerték a lineáris időhöz kötött periódust vagy az időszámítást, amely a zsidó, keresztény és iszlám időszámításban egyértelműen kimutatható. A zsidók a teremtéstől számolják az éveket, a keresztények Krisztus születésétől, míg a mozlimok Mohamed profétának Mekkából való kivonulásától. Kezdete van, vége nincs. Az egyiptomiak is ismerték az első alkalmat, amikor például az ősdomb az ősvízből felmerült, de ezzel nem indították az időszámítást. A Középbirodalom idején, az Kr. e. 2. évezred elején Egyiptomban észlelhetők a történeti érdeklődés csírái. Ez főleg olyan kifejezésekben nyilvánul meg, mint „az isten idejétől”, „Ré idejétől”, „az ősidőtől”, de a megfogalmazás csak annyit jelez, hogy a jelen idő előtt még volt más idő. Minden király saját uralmát az első évével kezdte el, és ez a kis ciklus a király halálával végződött, pontosan a Napnál megfigyelt mozgást ismételve. Az Egyiptomról szóló görög hagyomány csak rövid ciklikus periódusokról számol be. Ismeretes a 25 éves Apisz-ciklus, amely szerint a Hold fázisai 25 évente azonos egyiptomi dátumra esnek. Ez viszont kizárólag görög–római hatás, mert csak ekkor ébredhettek rá a naptári eltolódásra, az egyiptomi naptár a Julián-naptárhoz képest egy negyed nappal és néhány perccel rövidebb. Hasonlót lehet megállapítani a Szóthisz-periódus kapcsán is, tehát minden kísérlet ellenére a lineáris időhöz kötött periódus Egyiptomban nem mutatható ki. Azon a kérdésen hosszan töprengtek, hogy mikor kezdődött az egyiptomi nap. Christian Ludwig Ideler német asztronómus és ókorász 1825-ben először a nap reggeli kezdetét határozta meg a klasszikus auktorokra és Klaudiosz Ptolemaioszra támaszkodva. Ideler tette ezt annak ellenére, hogy idősebb Plinius alapján az egyiptomi nap, akárcsak a Julián-nap, éjfélkor kezdődött. Plinius valószínűleg abból indult
8
Ulrich Luft
ki, hogy Egyiptomban mint császári provinciában a római naptár érvényes. A zsidó naptárban viszont a nap kezdete a naplementére esik. A tudomány az ő állítását fogadta el, mivel sok tárgyi emlék a napkeltére utal. De a klasszikus források még egy csillagászati eseményt említettek, amely még éjjel történt, de a hozzá tartozó ünnephez, a naphoz kötődik. Mi sem volt kézenfekvőbb a feltételezésnél, mint hogy ez a fontos csillagászati esemény – a Szóthisz csillag vagy a Szíriusz csillag heliákus kelése – a nap kezdetét is jelzi. A tudomány ezzel a feltételezéssel inkább a pontosságot tette félre, mert a virradat nem időpont, hanem időtartam. A viszonylag megalapozott argumentációval szemben Klaudiosz Ptolemaiosz és két egyiptomi forrás alapján megkísérlem bebizonyítani, hogy az egyiptomi nap a napkeltével kezdődött. Az egyik forrás egy templomi levéltárból származik. A levélben a templom felügyelője közli a beosztottakkal, hogy a Szóthisz heliákusan a sarjadás évszak negyedik hónapjának 16. napján kel fel. Egy másik fragmentumon olvashatjuk azt a feljegyzést, hogy az ünnephez tartozó áldozatok megérkeztek az azonos hó 17. napján. Ha nem akarjuk a templomi adminisztrációt hanyagsággal vádolni, vagy azt feltételezni, hogy az adminisztráció elkésve írta volna be az áldozatok megérkezését a templomi naplóba, akkor a 17. nap annak a csillagászati eseménynek az ünnepe, amely a megelőző napi utolsó óráján történt. A konzekvencia az, hogy az esemény és az ünnep közé esett a nap kezdete. A következő naptári egység a hét. Egyiptomban a hét ismeretlen volt annak ellenére, hogy a hétnapos szakasz a holdfázisokból érthető, bár sematizált formában. Az egyiptomiak inkább matematikailag oldották meg a problémát, amennyiben a 30 napos hónapot hárommal osztották, és így három tíznapos szakasz nyertek. Mindig érezhető, hogy az ókori Egyiptom sematizált megoldást keres a idő rendezésében. A következő egység a hónap. Az egyiptomi szó nem rokon a hold szóval. Akárcsak a magyar nyelvben, a hónap és a hold közötti kapcsolatot nehezen lehet bebizonyítani. Az egyiptomi szó írott formája legalább használja a hold jelet, így bizonyos összefüggést ki lehet mutatni. A hónap 30 napból állt, amely egy holdhónap felfelé kerekített napszámának felelt meg. Ezt a viszonylag világos képet két tényező zavarja. Az egyik az, hogy az egyiptológia, a kulturális antropológia és a szomszédos országok gyakorlata alapján meg van győződve arról, hogy az egyiptomi
Az idő Egyiptomban
9
őskorban is a holdnaptárt használták. A közfelfogáshoz mi is hozzá tudnánk azt fűzni, hogy a szó írása és a hónap időtartama a holdra utal. Az időszámításra vonatkozóan viszont ez az általános tudás nem visz előbbre. A másik, hogy olyan adat birtokában vagyunk, amelyet egyértelműen a holdnaptár alapján kell értékelni. Az összes adatot a 30 napos hónap, vagyis a polgári naptár szerint jegyezték fel, tehát nyoma sincs egy elkülönített holdhónapnak. De külön holdnapokat illesztettek be a polgári naptárhoz, így a havi vagy évi ismétlődésből 5 holdhónapra lehet következtetni, noha ezek csupán a kultikus naptárban érvényesülnek, mégpedig a polgári naptár köntösében. A templomi levéltárban felbukkanó hold szerinti ünnepek dátumai viszont a levéltár korai szakaszában kissé eltérő módon jelennek meg, azaz a bejegyzés nem történt meg azon a napon, amelyre a későbbi adatok alapján esniük kellene. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy az egyiptomiak a Középbirodalomban nem voltak túl járatosak a holdnaptárban. Ennek ellenére ezeket az adatokat az abszolút kronológia alappilléreiként kezeltem. A holdhónap kezdetét Richard Parker alapvető kutatásai tisztázták. A holdhónap azon a napon kezdődött, amikor a holdsarlót a reggeli égbolton már nem lehetett észlelni. Ez a nap a Hold és a Nap együttállásának napja, vagyis az újhold. Az egyiptomiak a 30 napos hónapokat ünnepek alapján nevezték el. A teljes névsor az Újbirodalomból maradt ránk. A névadók nagy valószínűséggel a holdünnepek, bár ez az első pillanatban nem mindig világos. Ráadásul ezek a megelőző hónapba estek, és a bizonytalanság miatt az egyiptomiak inkább mellőzték a hónapneveket. A görög korszakban viszont a hónapok neveit általában a magukkal hozott makedón hónapnevek mellett alkalmazták. Ez a szokás a kopt okiratokban is kimutatható. Lehetséges, hogy már a Középbirodalomban kísérleteztek a hónapnevekkel, de ez nem vezetett a hónapnevek általános alkalmazásához. A nevek eltéréséből, ami a 18. dinasztia és a görög korszak között mutatkozik, arra lehet következtetni, hogy nem létezett szabályszerű névsor. A 12 polgári hónapot négyes csoportokban három évszakra osztották. Az évszakoknak az asztronómiával való összefüggése másodlagos. Elnevezésükben a klimatikus adottságokat tükrözik, amelyek végső soron a Földnek a Naphoz viszonyított helyzete változásaira utalnak. Az első évszak a nedves idő, általában az áradással azonos. A Julián-naptár szerinti július hó végén a Nílus természetes gátjait túllé-
10
Ulrich Luft
pi, és október végéig a víz magasan áll a szántóföld felett. A nedves évszakot követi a sarjadás, a földművelés és a növények növekedésének ideje, ami február végéig tart. Az utolsó évszak a szárazság, az aratás ideje, amelynek vége július közepén köszönt be. Ezután az új ciklus, azaz az új év kezdődik. A 12 hónap összesen 360 napot tesz ki. Annak ellenére, hogy Karl Richard Lepsius már 1849-ben vitatta az ilyenfajta év létjogosultságát, még napjainkban is lehet erről olvasni. Az egyiptomiak az év hosszúságát, más megfigyelésből kiindulva, kiegészítették azzal az öt nappal, amelyeket a 360 nap után külön egységként iktattak be. Ott is maradtak, amíg a polgári naptárt nem változtatták meg a római fennhatóság idején, Kr. e. 29-ben. Az öt nap különleges időszakasz: átmeneti veszélyes idő két év között, így az epagomena, ahogyan ezeket görög nyelven nevezték, vagy egyiptomi nyelven „az év feletti öt nap”, jó és rossz istenek születésének időszaka. Ekkor született Ozirisz, Ízisz, Szeth, Nephthüsz és Hórusz, vagy Ré, akivel Hórusz azonosítható. Ez az életérzés egyezik azzal a hangulattal, amellyel az istenek reggelente Ré problémamentes újjászületését kísérik. Akkor készítik elő az egyiptomiak az új évet. Az év egyiptomi neve „megfiatalodás”, szellemileg a ciklikus idő felnagyított formája. Ennek a kezdete esett az áradás első hónapjának első napjára, ami az év feletti öt napot követi. A hónapot először „Ré születésé”-nek, később Thothnak hívták. A 365 napos egyiptomi év nagyon közel áll a Julián-, később a Gergely-féle évhez. Eleinte a tudósok, közöttük Mahler Ede is, az év időbeli közelségének okát a Szóthisz csillag heliákus kelésének megfigyelésében látták. 1938-ban Otto Neugebauer, a neves dán természettudós bekapcsolódott a heves Szóthisz-vitába azzal, hogy új elméletet dolgozott ki. Az egyiptomi év alapja a klíma, mert senki sem tekinthetett el a négy hónapos áradástól. Az áradás formálta Egyiptom társadalmi struktúráját, tehát hatása volt arra a társadalomra, amely a naptárt alkotta. Ismerős, hogy az év kezdete a Nílus áradásával nagyjából egybeesett, így a Szóthisz felkelését a közeledő áradás előrejelzésére alkalmazták, s ezt kellene másodlagosnak tekinteni. Az áradások órája nem teljesen pontosan jár, de elég pontos ahhoz, hogy az egyiptomiak az idők folyamán ki tudták számolni a két áradás közötti átlagos időtartamot. Előre kellett gondoskodni az adminisztrációnak a takarmányról, a legelő állatokról, az emberekről, nehogy a veszélyes mennyiségű víz elérje az embereket, az állatokat, a raktározott élelmiszert. A görög periódusból maradt ránk egy okirat,
Az idő Egyiptomban
11
amellyel a falu elöljárója a kormányzóhoz fordult segítségért, mert a falut körülvevő árvíz megakadályozta, hogy egy tevecsorda a falut elhagyva takarmányt szerezzen. A Nílus vízállása függ a klíma által okozott monszunesőktől, amelyek az Egyiptomtól 2000–3000 km távolságban lévő területre hullanak. A monszuneső a Nap állásától függ, így a napév időtartama érvényesül a két áradás között. E két áradás közötti átlagos 365 nap a napév legpontosabb megközelítése. Az érezhető pontatlanság miatt az egyiptomiak egy jelet kerestek, amely évente nagyobb pontossággal megfigyelhető, mint az áradás. Valószínűleg Kr. e. 3000 tájára, sőt, talán korábbi időre kell visszatekinteni, mert az ilyenfajta megfigyelés hosszú folyamat, amíg a megfigyelt esemény megbízható támponttá válik. Az egyiptomiak ezt a jelet a Szóthisz csillagban fedezték fel, amely július második dekádjában rövid idővel a Nap előtt a keleti horizonton jelent meg. Nevének jelentése 'szúrós' a fénysugár mennyisége miatt. Ezt a nevet a görögök átvették Szóthisként. Magyarországon latin néven, Siriusként is említik, de Nagykutyaként is ismert. Ennek a csillagnak heliákus kelését talán a Kr. e. 28. században úgy kapcsolták össze az áradás és egyben az év kezdetével, hogy a három esemény közül legalább kettő – a csillag felkelése és az újév – egybeesett. Ezzel a megoldással az egyiptomiak a 365 napos polgári évet a napévvel hozták kapcsolatba. Bár hamar kiderült, hogy a polgári év rövidebb volt a napévnél, soha sem próbálták ezt a pontatlanságot kijavítani. Így a polgári év durván négyévente egy nappal gyorsabban fejeződött be a napévhez képest, vagy az Kr. e I. évezred második felében a Julián-évhez képest. Az a tény, hogy a két év nem volt azonos, eleinte nem is zavarhatta az egyiptomiakat, mivel egyfelől nem ismerték a napév valódi időtartamát – ezt csak görög csillagászok számolták ki –, másfelől egy emberöltő alatt alig lehetett észrevenni eltolódást, továbbá nem is érdekelte őket igazából a törtszámmal való számolás. És valljuk be: közülünk ki az, aki a hiányzó körülbelül negyed napot mindig számon tartja?! A korai görög gondolkodók inkább csodálták az egyiptomi naptárat a pontossága miatt, hiszen a görög naptárak rendkívül zavarosnak bizonyultak. A naptárat az egyiptomiak a tapasztalt évformával együtt fejlesztették ki hosszú idő alatt. Valószínűleg ezzel is kísérleteztek, amíg rá nem ébredtek, hogy milyen évkezdettel kell a 365 napos évet összekapcsolni. A kialakított évformában több ünnep az évkezdethez rendelhető. Napjainkban a kutatás az Kr. e. 2773. esztendőt tartja annak
12
Ulrich Luft
az évnek, amikor az egyiptomiak az évkezdetet a Szóthisz csillag heliákus kelésének dátumára és a közeledő áradás időszakára tették. De csak két tényező – a csillagászati esemény és a kiszámolt évkezdet – helyezhető el pontosan időben, ezért előnyösebb a Kr. e. 28. század első feléről beszélni. Lehetséges, hogy a meglévő naptárat rendelet formájában vezették be, mint a Julián-naptárt Kr. e. 46-ban, vagy a XIII. Gergely pápa-féle naptári korrekciót 1584-ben. Caesar Kr. e. 46ban vitte keresztül a Julián-naptári reformot, amely abból állt, hogy az egyiptomi naptárat állítólag Szosziginész alexandriai csillagász közreműködésével a Naphoz igazították. Négyévente szökőnapot iktattak be, a római hónapokat név szerint, az egyiptomi hónapokat napszám szerint tartották meg, az egyiptomi öt hozzáfűzött napot a 30 napos hónapokhoz osztották úgy, hogy hét 31 napos hónapot nyertek. A két felesleges napot – hiszen csak öt napot kellett volna osztani – levonták február hónap napszámából. Ez nagyjából, a Gergely-féle korrekcióval együtt a mi naptárunk. Az új naptár nem annyira újszerű, mert Egyiptomban már régóta végre akartak hajtani egy naptári reformot. Kr. e. 238-ban a makedón király papi zsinatot akarta rávenni. hogy egyezzen bele egy később Caesar által keresztülvitt naptári rendezésbe. Bár a papok a dekrétumban látszólag elfogadták a király kívánságát, amelyet egy bizonyos papi csoport sugallhatott neki, végső soron az egyiptomi papok elszalasztották ezt a lehetőséget, és megtartották a 365 napos naptárat. A Caesar-féle naptári reformot sem fogadták el azonnal az egyiptomiak, legalábbis megtartották az egyiptomi nyári évkezdetet a római téli napfordulóval szemben. Így továbbra is létezett az úgynevezett alexandriai évforma. A Gergely-féle korrekciót szintén csak tétovázva fogadták el: 1584ben a katolikus országok, száz évvel később a protestánsok, természetesen nem azonos napon, és a 20. század elején Európa ortodox országai. Az egyiptomiak természetesen idővel észrevették a polgári és a napév eltolódását, de csupán megjegyezték, hogy a Szóthisz heliákus kelése a polgári naptár szerint erre vagy arra a napra esett, ami külön ünnep, de az évkezdet, amelyhez eredetileg ez a csillagászati esemény kötődött, már régen elmúlt. Nagyon kevés feljegyzés maradt ránk, mivel ez a templomok napi életéhez tartozott, és ennek megfelelően az iratok megsemmisültek a nedves talajban. Összesen három elfogadható adattal rendelkezünk: a legkorábbi a Középbirodalomból származik, a másik egy újbirodalmi ünneplistában található, a harmadik Kr. e.
Az idő Egyiptomban
13
239-ből. Ebből a kevés bizonyítékból kellene egy megbízható stabil kronológiai vázat létre hozni, ami nagyjából sikerült is, de a tudomány egyetértése a kérdés tekintetében még nem született meg. A kérdés kapcsán többféle probléma is adódik. Egyfelől nem mindegy, hogy Egyiptomban hol figyelték meg a csillagászati eseményt. Minden szélességi fokkal délebbre haladva az esemény egy nappal korábban észlelhető. Ez azt jelenti, hogy Egyiptomon belül egy polgári dátumnak hat Julián-dátum felel meg. Mivel az egyiptomiak nem jegyezték fel, hogy hol figyelték meg a csillagászati eseményt, meg kell keresni ezt a helyet. További kérdés, milyen szöget alkot a csillag a Naphoz viszonyítva, amikor még szemmel látható. A tudomány a 19. században végzett megfigyelések alapján 9°-ot fogad el, de már említettem a Ptolemaiosz-féle 11°-os szöget. Ókori feltételeket nem tudunk visszaállítani; így egynapos mozgásidővel kell számolni. Továbbá a két naptár eltolódása hozzávetőleges számítások szerint az 1460. egyiptomi évben ment végbe. 1885 óta, amikor von Oppolzer a bécsi akadémián a Sirius csillagról szóló értekezését megjelentette, ismerjük a csillag pontosabb mozgását, ami 1460 évnél rövidebb. 1989-ben egy négynél kisebb szorzót javasoltam, amellyel pontosabb dátum érhető el. Ezzel rögzítettem a középbirodalmi dátumot a Kr. e. 1866. esztendőre, amely a korábban általában elfogadott 1872. esztendőhöz képest hatéves különbség. A számolás hiábavaló lett volna, ha nem állna rendelkezésre a csillagászati esemény és az egyiptomi polgári évkezdet egybeesése, amelyet a Julián-naptár szerint jegyeztek fel. Censorinus latin író 239-ben arról írt, hogy száz évvel azelőtt az ilyenfajta egybeesés megtörtént. Mivel még a konzul nevét is hozzáadja, a 139. esztendőről bizonyossággal feltételezhető, hogy egy általában négyéves ciklushoz tartozik, de Censorinus nem mondja, hogy a négyéves ciklus hányadik évéről van szó. Gyanítom, hogy Censorinus a problematikát nem is ismerte. Ptolemaiosz újabb kiadásában Otto Neugebauer közölte, hogy a négyéves periódus Hadrianus császár idejében történt a holdfogyatkozások dátumai alapján, és 136 és 139 közé esett. A 139. esztendő tehát a ciklus utolsó éve. Történészek korábban érmék kibocsátása alapján, melyek új korszak beköszöntét jelezték, a négyéves szakaszt 139 és 142 közé tették. De az érmék kibocsátása nem szűnt meg 142vel, hanem azonos érmét 145-ben is kibocsátottak. Így ez a bizonyíték értékét veszíti, csak annyit szabad levonni belőle, hogy az érem tény-
14
Ulrich Luft
leg a megnevezett eseményhez kapcsolható, de kronológiailag nem használható fel. Az egyiptomiak saját idejüket leginkább az isteni szemszögből kezelték. A hagyomány alapvetően jó és megtartható, újításokat csak ritka esetekben fogadtak el, amint azt a Kr. e. 238. évi határozat mutatja. Akkor már a megoldás megvolt, ennek ellenére nem alkalmazták. Arra a kérdésre, hogy mi, hol és mikor történik a Napistennel, az egyiptomiak több választ adhattak volna, többet, mint amit a modern kutató kívánhat. Meggyőződésem, hogy az egyiptomi embert jobban érdekelte a számunkra mellékes probléma, mert más a kultúránk, és más a szemléletünk. Ennek ellenére fel kell tárni annak hagyományát, amivel naponta találkozunk. Egyiptom megajándékozott a naptár alapjaival, ennek gyökereit mutatom be annak biztos ismeretében, hogy még sok a kutatnivaló, mielőtt a kérdés véglegesen lezárható lesz. Az viszont biztos, hogy az ókori Közel-Keleten Egyiptom az, amelynek adataiból egy viszonylag stabil abszolút kronológia építhető fel. Így Egyiptom kulcsfontosságú szerepet kapott a térség kronológiai vitáiban. Mivel a kronológia a történelem gerince, ez a probléma nem sorolható a mellőzhető témák közé.
Irodalom GINZEL, Karl Friedrich 1906 Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Leipzig. HORNUNG, Erik 1963 Untersuchungen zur Chronologie und Geschichte des Neuen Reiches, Wiesbaden (Ägyptologische Abhandlungen, 11.) IDELER, Christian Ludwig 1825 Handbuch der mathematischen und technologischen Chronologie, Berlin. LEPSIUS, Karl Richard 1849 Chronology der Ägypter. Einteitung und erster Teil. Kritik der Quellen, Berlin, Nicolaische Buchhandlung. LUFT, Ulrich 1988 Adalék az egyiptomi kronológiához, Antik tanulmányok, 33. évf., 2. szám, pp. 85–95. old.
Az idő Egyiptomban
15
MAHLER, Eduard 1902 Das mittlere Reich der ägyptischen Geschichte, Zeitschrift für Ägyptische Sprache und Altertumskunde 40, pp. 78–92. old. NEUGEBAUER, Otto 1938 Die Bedeutungslosigkeit der Astronomie, 1, köt., Leipzig. OPPOLZER, Theodor Von 1884 Über die Länge des Siriusjahres und der Sothisperiode, Wien, pp. 557–584. old. (Sitzungsberichte der mathematisch–naturwissenschaftlichen Klasse, II. Abt. 90.) PARKER, Richard Anthony n.d. The Calendars of Ancient Egypt, Chicago. (Studies in Ancient Oriental Culture, 26.) SETHE, Kurt 1919 Die Zeitrechnung der alten Ägypter im Verhältnis zu der andern Völker, Göttingen. (Nachrichten der Gesellschaft der Wissenschaften Göttingen, 1919)
(In: Árva Judit – Gyarmati János szerk.: Közelítések az időhöz. Tanulmányok, Budapest, Néprajzi Múzeum, 7–15. old.)
