MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------BINDORFER Györgyi Mítosz és kultúra a természeti népeknél Eredeti közlés/Original publication: Szimbiózis 4 (4), 1995, 92–97. old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.874 Dátum/Date: 2013. december/December – 2014. május/May. 25. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document BINDORFER Györgyi: Mítosz és kultúra a természeti népeknél, pp. 1–10. old., No. 000.000.874 http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Internet Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, elemzések E. Jensen könyve kapcsán, kultúrák (természeti népek és civilizáció) különbsége, a teremtésmítosz átélése, a vallás szerepe a természeti népek életében, erkölcsi szabályok helyett tabuk African studies in Hungary, analyses on the basis of E. Jensen’s book, difference of the cultures (archaic or native peoples, civilizations), experience of the creation myth, the role of the religion in the life of the native peoples, taboos instead moral rules ----------------------------------------------------------------------------
2
Bindorfer Györgyi
AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Mítosz és kultúra a természeti népeknél
3
MÍTOSZ ÉS KULTÚRA A TERMÉSZETI NÉPEKNÉL Ad. E. Jensen: Mythos und Kult bei Naturvölkern c. könyvéről
Adolph Ellegard Jensen (1899–1965) német kultúrtörténész, a Leo Frobenius által megalapított kultúrmorfológiai iskola követője, 1951-ben írta Mythos und Kult bei Naturvölkern c. művét, amelyben a Molukka szigeten élő ceramok, illetve az abesszíniai konsok vallási életéről gyűjtött anyagot, és annak elemzését adja közre. Jensen ebben a művében kritikai elemzésnek veti alá a vallásantropológia azon elméleteit, amelyek a vallás eredetét: a preanimista varázselmélettel, az animizmussal és az ősmonoteizmussal magyarázzák. Nem fogadja el azokat a megállapításokat, melyek szerint a korai vallások kialakulásához az vezet, hogy az ember hiányos intellektuális képességeiből következően a rendelkezésre álló ismeretekből hibás következtetéseket von le, kombinációi tévesek, s vallási tevékenysége soha el nem érhető célokért folyik. Szerinte a korai ember is homo sapiens, s szellemi képességei nem különböznek a civilizált emberétől, csak Lévy-Bruhl-re1 hivatkozva – a szellemi élete más; ebből következően a mi logikánkkal követhetetlen törvényszerűségekre jut. A másság miatt a primitív ember gondolkodásának mechanizmusa nem vezethető le a civilizált ember gondolkodásából, az ok-oksági viszonyból. Annak érdekében, hogy ténylegesen megérthessük, miért gondolkodnak ugyanarról a jelenségről másként, mítoszaikat kell elemeznünk, ugyanis itt mérhető le a jelenségek másként értékelésének mértéke és módja. Tény, hogy a civilizáció gondolkodása előnyben részesíti az oksági–logikai kapcsolatok keresését (bár ha a művészetek oldaláról közelítünk a kérdéshez, a helyzet nem ilyen egyértelmű). A természeti és a civilizált népek közötti különbség azonban nem gondolkodásuk logikus vagy pre-logikus módjában, hanem kultúráik eltérő vonásaiban van. A primitív ember is megéli a valóságot. A valóság megélésének tartalma a mítoszokban, kultuszokban, szertartásokban jut kifejezésre. A kultikus események, szertartások általában a mítoszokban megőrződött történetek dramatizált előadásai. A mítosz elmesélése is kultikus cselekedet. A míto1
Lucien Lévy-Bruhl (1857–1939) francia filozófus és vallásetnológus.
4
Bindorfer Györgyi
szok választ adnak a létezés eredetére, a mítosz elmesélésének, vagy előadásának ünnepélyessége pedig az élménytartalom másságából, ünnepélyességéből és mitikus jellegéből következően kiemelik az embert a hétköznapok egyformaságából. A szertartásokban kifejeződik az ember azon igénye, hogy egy időre elfelejtse a hétköznapokat, hogy önmaga kerüljön az események középpontjába, és bebizonyítsa saját fontosságát önmaga és a közösség előtt. A kultúra keletkezésében döntő momentum a felsőbbrendű szubsztanciák felé fordulás igényének megjelenése, az odafordulás kifejezésének szándéka, és az odafordulás mint szokás meggyökeresedése. A közösen végrehajtott mitikus cselekvéssorok – szertartások már az ember legkorábbi történelmében is hozzájárultak valamiféle egység kialakításához. A természeti népek homogén társadalmában a szertartás egymás megértésének és a közösségélmény megélésének a lehetőségeit is magában rejtette, ugyanakkor a felnövekvő nemzedékek számára (beavatás) a tudás átadásának eszköze is volt. A növénytermelő népek körében igen elterjedt a következő eredetmítosz: az ősidőkben nem volt élelem, de egy szellemet megöltek és a növények elterjedtek a földön. Ezzel az ősidőnek vége is volt, kialakult az élet mai formája, többek között a halandóság és az ember azon képessége, hogy életet hozzon létre. A megölt szellem lett a hold. A szertartásokban a résztvevők mindig a teremtés ősmítoszát élik meg, még akkor is, ha a mítosz eredeti tartalma feledésbe merült, mint pl. a délabesszíniai konsoknál. A konsok 18 évenként avatási szertartást tartanak, mely során minden még be nem avatott férfinak ki kell mennie az erdőbe élelem nélkül, s meg kell ölnie egy nyulat. A beavatási szertartásnak végső soron nincs más értelme, mint a felnőtté válás bebizonyítása, hogy ezáltal a beavatott a közösség teljes jogú tagja lehessen. A szertartás során, azonban a vadászok öntudatlanul megélik az ősidők élelemnélküliségét, az első ölés szertartását. A nyúl azért fontos, mert a legtöbb afrikai nép mitológiája a holdat a nyúllal hozza összefüggésbe. A beavatás után a férfi nemzőképes és a közösség teljes jogú tagja lesz. A házas férfiak is kötelesek részt venni ebben a szertartásban – különben elvesztik nemzőképességüket. Ha egy olyan házasságban gyermek születik, ahol a férj nem vesz részt a szertartáson, az asszonyt házasságtöréssel vádolják. Jensen szerint az ünnep, a szertartás bensőséges kapcsolatot teremt az ember és a felsőbbrendű lény között, lehetőséget kínál arra, hogy az ember átélje az ősélményt, amikor még az ember egy volt az istenséggel.
Mítosz és kultúra a természeti népeknél
5
Frobenius2 is felhívja a figyelmet a szertartások alatti különös lelkiállapotra, a magával ragadottság, a transz állapotára, ami végül is kiemeli az embert a hétköznapokból, s átemeli egy másik világba. A szertartásoknak gyakran elemei különböző játékok, amelyeknek csak a szertartás keretében van értelmük. Jensen szilárdan hiszi, hogy a játék mindig valamilyen mitikus elképzelés eredménye, pl. a közép-afrikai chokwék falujuk védőszellemét gólyalábaknak képzelik, amelyek éjjel az ég uráig érnek, s így védik a falut. A gólyalábakon való járás, mint önmagáért űzött játék ebből alakult ki. A természeti népek táncai, játékai, verseny játékai ugyancsak a mitikus világkép részeként, a szertartás keretében jelennek meg. A mítoszok állandó motívuma az ősidőkben történtek leírása. A mitikus gondolat feltételezi, hogy minden, ami létezik egyetlen alkotóerő műve, amely egyfajta rendetlenségből, egy másfajta létezésből megteremti a rendet, a most fennállót. A dolgok létezésének, teremtésének mitikus ideája semmi esetre sem magától értetődő. Az emberiség kultúrtörténete során hallatlan erőfeszítéseket tett, hogy a világ szemlélésének, a világszemléletnek ezt a formáját megalkossa. A mitikus világkép a valóság adottságainak igenlésére, de legalább elfogadására és optimizmusra épül. A mítoszok születésére akkor kerül sor, amikor bizonyos jelenségek még nem öltöttek szilárd alakot, de a róluk alkotott idea, elképzelés már jelen van. A mítoszok valóságtartalmát akkor is el kell fogadnunk, ha mi magunk nem tudjuk azt feltárni. A természeti népek mesekincsében nagyon sok olyan történetet találunk, amiből hiányzik az a fajta igazságtartalom, amit a mítosz közvetít. Ezek a történetek is az ősidőkről szólnak, s magyarázatot adnak valamilyen jelenségre. Jensen ezeket etimologikus vagy magyarázó mítoszoknak nevezi. Egy dél-afrikai etiologikus mítosz elmeséli, hogy a vízilónak valamikor hosszú szőre volt, ami egyszer tüzet fogott A víziló a vízbe ugrott, hogy a lángokat eloltsa, s nem jött ki többet a vízből. A történet kétségtelenül egy korábbi állapot megváltozásából indul ki, de nem tudjuk meg, hogy a víziló miért megy végül vissza a földre. A valódi mítosszal szemben a magyarázat (ég s ezért beugrik a vízbe) kauzális karakterű, s hiányzik belőle az a mitikus vallási töltetű alap, ami a valódi mítosz igazságtartalmát meghatározza. A Jensen által valódinak nevezett mítosz is a világot magyarázza, de középpontjában mindig az ember isteni lényegének a felismerése áll és soha nem asszociatív. Az etiológiai mítosz nélkülöz min2
Leo Viktor Frobenius (1837–1938) német afrikanista, kultúrtörténész, a kultúrmorfológiai iskola megalapítója. Afrikai kutatásai során többek között feltárta a benini, ifei, oyoi kultúrákat, értékes bronz és terrakotta szobrokat, reliefeket és egyéb tárgyakat, használati eszközöket vitt Berlinbe.
6
Bindorfer Györgyi
denfajta igazságot, gyakran eleme a csalás, a csel, a játék, s témái hétköznapiak; Jensen a valódi mítosz degeneratív formájának tekinti. A degenerációs folyamat – amely kiürülés, lényegvesztés – az állandó ismétlés következménye. Ebben a folyamatban megváltozik a világkép, elemek, motívumok tűnnek el, jelennek meg, kapnak más tartalmat. Ugyanakkor minden kultúra hordoz survival-elemeket, amelyek ellenálló képessége éles ellentétben áll a kiürüléssel, az elértelmetlenedéssel. A természeti népek vallásossága összekötő kapocs az emberek között, ugyanakkor tudatosítja bennük a világ isteni eredetét és azt, hogy ebben a felsőbbrendűségben az ember is társ lehet. A vallásos viselkedés lényege és tulajdonképpen formája a valóságról és a valóság lényegéről szerzett különleges tudás életben tartása rítusok és szertartások segítségével. Jensen szerint eredetét tekintve minden vallásünnepnek az a lényege, hogy emlékezzen és megjelenítse a mitikus rendet, az isteni eredetet. Az említett beavatási szertartás, eredetét tekintve emlékünnep, melynek során a felnövekedett ifjúság beavatásának alkalmából a közösség arra a mitikus eseményre emlékezik, amikor hite szerint halandó, ugyanakkor reproduktív lett. A legfelsőbb lény képzete nem jelenik meg minden természeti népnél. Az ős-monoteisták szerint ez az emberi szellem elkorcsosulásának és az ember lustaságának a következménye; ugyanis könnyebb korrupt szellemekkel alkudozni, mint a legfelsőbb lény szigorú parancsainak engedelmeskedni. Preuss3 ugyanakkor pont az ellenkezőjét állítja. Szerinte a legfelsőbb lényhez való könyörgés azért váltotta fel a kultikus szertartásokat, mert az kényelmesebb volt. Az animisták egyáltalán nem foglalkoztak a természeti népek legfelsőbb lényről alkotott képzetének vizsgálatával, megelégedtek a szellemhit és az őstisztelet kutatásával. A mítoszokból azonban felsőbbrendű isteni lények egész sora nyomul elő. Ezek az istenek az ősidőben emberi, növényi és állati alakban jelennek meg, alkotó erejükkel megalkotják a létezést és a létezés rendjét, ezzel lezárják az ősidőt. A keletkezés azonban mindig az istenség megölésével jár, akinek a testéből keletkeznek a haszonnövények, az eszkimóknál az állatok, vagy sok afrikai népnél a hold, az újjáéledés szimbóluma. A halhatatlanságot pedig felváltja a halandóság. Az emberek életébe a legfelsőbb rendű lény, a teremtő, nem avatkozik bele, nem jutalmaz, nem büntet, nem mindenható és senki nem imádkozik hozzá. A vallási tevékenység abból áll, hogy az istenség teremtette rend isteni lényegét nem felejtik el és dramatizált előadások, szertartások keretében eljátsszák az ősidő történéseit, 3
Konrad Theodor Preuss (1869–1938) német vallásetnológus.
Mítosz és kultúra a természeti népeknél
7
miközben megjelenítik az istenséget. Az istenséggel az ősök hosszú sora köti össze az élőket. A szakirodalom kultúrhéroszokként tartja számon ezeket a világteremtő erőket. Jensen annak érdekében, hogy kihangsúlyozza a civilizált és természeti népek istenképzetei közötti különbséget, dema4 istenségnek nevezi el a kultúrhéroszokat. A dema istenség képzete a növénytermesztő kultúrák megjelenésével terjedt el széles körben. A vadásztársadalmakban az állatok uraként vagy az állatok védelmezőjeként emlegették, és mindig valamilyen állat képében jelent meg. Ura van ugyanakkor a ködnek, szélnek, földnek, levegőnek, tűznek stb. is. Ezek az urak azonban nem teremtették a világot, nem mindenhatóak, uralmuk részleges, és nem a teremtésre, hanem a már megteremtett felügyeletével függ össze. Ez a képzet az ősidő élmény hiánya miatt közelebb áll korunk „civilizált” istenképéhez, mint a dema istenséghez, s Jensen szerint a vadászszertartásokat is inkább vallásosnak lehet tartani, mint mágikusnak. A növénytermelő kultúrák szertartásainak középpontjában gyakran állatáldozat bemutatása áll. Az ölés mint központi kérdés ezekben a kultúrákban jelent meg először (fejvadászat, emberáldozat, kannibalizmus). A zsákmányoló népeknél ez az áldozatszerű ölés hiányzik. Náluk az ölés szinte „hivatásszerű” és a létfenntartás eszköze, valamint a vadászdicsőség megszerzésének érdekében történik, az állatot azonban kiengesztelik, miután leölték. A növénytermelő kultúrák mítoszai az új élet keletkezését szinte kivétel nélkül az istenség megölésével hozzák összefüggésbe, tehát minden élet csak egy másik élet megsemmisítésével keletkezhet. A dema istenség megjelenésére való ismételt emlékezés az alapja egy sor szertartásnak. Jensen állítása szerint a kannibalizmus ünnepi emlékezés arra, hogy megeszik a demaból keletkezett haszonnövényeket. A termékenység, az eső, a bőséges termés stb. érdekében végzett rutinszerű ember vagy állatáldozatok is csupán az emlékezés segédeszközei. A fejvadászat célja pedig az, hogy a megölt ember mágikus ereje legyőzőjébe szálljon. A főnökségek és magaskultúrák áldozati szertartásai a természeti népek szertartásainak más tartalmakkal telített degenerált formái, ahol az áldozat már nem az emlékezés, hanem az isteni akarat kikényszerítésének az eszköze. A vallásos viselkedés lényeges eleme az erkölcs, ugyanakkor a természeti népeknél az erkölcs mint fogalom nem létezik. Tylor5[9] szerint nem az er4
A dema elnevezés a marind-animok demalet szavából származik. Edward Burnett Tylor (1832–1917), a kulturális antropológia megteremtője Angliában, az Oxfordi Egyetem első antropológia professzora.
5
8
Bindorfer Györgyi
kölcs hiányáról van szó az animista kultúrákban, hanem arról, hogy az erkölcs, mint elkülönült fogalom nem fogalmazódik meg. A társadalom számára elfogadható viselkedésnormák teljesen függetlenek ugyanis az „animista hitélettől”. Az általunk erkölcsösnek tartott vonások, segítőkészség, udvariasság, idősek tisztelete stb. a természeti népek társadalmában nagyon hangsúlyos formában jelennek meg. Jensen szerint a vallásos viselkedés magában hordja az erkölcsi tartalmakat, amelyek a természeti népeknél is megfigyelhetők. Életüket számtalan tabu szabályozza, s büntetést kap az, aki a tabut nem tartja be; de a természeti népek büntetés nélkül is a legkomolyabban veszik ezeket. Ez azt jelenti, hogy számukra a tabuk jelentik az istenség elképzeléseit az erkölcsi tilalmakat illetően. Kant szerint a vallás a kötelességek, mint isteni parancsok felismerése. Ha a tabukat az istenséggel szemben fennálló kötelezettségként definiáljuk, akkor az isteni értelem kifejezésre jut. A természeti népek vallásosságából azonban hiányzik az a motívum, hogy az erkölcsösségükkel hatni akarnának az istenségre (mint ahogy a pre-animista valláselmélet feltételezi). A természeti népeknél a vallás nem az isteni parancsok felismeréseként jelenik meg, hanem a valóság isteni lényegének a felismerését jelenti. A vallás nem kötelesség, hanem a felismert valósággal szembeni adekvát viselkedés. Preuss a természeti népek minden vallásos megnyilvánulását a mágiából vezette le, amelynek középpontjában mindig valamilyen cél elérése áll. A célt a személytelen hatalomra (ami szerinte megelőzi a személytelen istenségbe vetett hitet) való közvetlen ráhatással, varázslattal kívánják elérni. Frazer6 (ebből kiindulva) azt állítja, hogy az ember azért tért át a könyörgésre, mert belátta, hogy a varázslatok eredménytelenek. Jensen nem fogadja el Preuss azon állítását, hogy a szertartások valamilyen cél érdekében folynának. Szerinte a gyermekáldás kérése, az esőkérés stb. csupán az ember akaratának a kinyilvánításai. Ha ugyanis Preuss-nak igaza lenne, akkor az embernek asszociatív úton, kauzális logikával kellett volna a célok elérését meghatároznia. Jensen szerint az esőszertartások nem az istenséget kényszerítő erőként jelennek meg, hanem visszautalnak az őserőre és az emlékezést, az ősidő tudatosítását szolgálják. Úgy véli, hogy ha a társadalom nem tartja állandóan napirenden az adott jelenség isteni eredetének tudatosítását, akkor akaratlanul megjelenik a csodavárás és a könyörgés, s ekkor válik a szertartás célirányos tevékenységgé.
6
Sir James George Frazer (1854–1941) evolucionista vallástörténész, a cambridge-i egyetem tanára.
Mítosz és kultúra a természeti népeknél
9
A sámánizmus mint kulturális jelenség nem függ az adott nép vallásának formájától, létrejöhet ott is, ahol dema istenek, vagy a mennyekben trónoló isten áll a vallási képzetek középpontjában. A sámánizmus azon a felismerésen alapul, hogy az ember mint szellemi lény, a szellemi folyamatok láncszeme, s a világ megtapasztalható jelenségei a szellemek világában párhuzamos folyamatokként játszódnak le. Ebben a folyamatban a sámán rendelkezik azzal a képességgel, hogy pszichés koncentrációval ezekre a párhuzamosan lejátszódó folyamatokra hasson, tehát nem konkrétan avatkozik a történésekbe, hanem a párhuzamosan futó szellemi folyamatokra gyakorol hatást. A sámán különleges lelki tulajdonságainak megfelelően képes közvetíteni az emberek és az istenek, szellemek között. Fontos feladata a gyógyítás, az éhínség, a közösség katasztrófahangulatának megszüntetése, szertartások lebonyolítása. Át tud változni különböző állatokká, képes együtt utazni a szellemekkel, elő tudja hívni őket, parancsol nekik, mindenre képes, álmot fejt, legjobban ismeri a törzs mítoszait, szellemi, nem ritkán politikai vezető. Kiképzése akár öt–tíz évig is eltarthat. Nehéz próbákat kell ez idő alatt kiállnia: testi megpróbáltatások, hosszú egyedüllét stb. A sámán különleges lelkiállapota a transz, a sámánizmus legfontosabb eleme, egyben feltétele is annak, hogy a sámán feladatainak eleget tehessen. A sámán helyzete kiemelten megbecsült, társai hisznek különleges képességeiben. A közösség az egyetlen autoritás, amely megítélheti a sámán tevékenységét, vagy hisz neki, vagy sem. A sámán tevékenységének fontos eleme a mágia. Kevés könyv volt olyan hatással az antropológiára mint Tylor Primitive Culture című munkája. Jensen kritizálja Tylort is, amiért elutasítja a diffúziós elméletet. Jensen szerint ugyanis csak így magyarázhatók meg az egymástól nagy földrajzi távolságokra élő népek hasonlóságai. Tylor szerint a vallás minimális meghatározása az ember szellemlényekbe vetett hite. Abból indul ki, hogy az ember magyarázatot keresett az élő és a holt közötti különbségekre, valamint az álomra. Jensen szerint azonban az ember, amikor még csak mint biológiai lény létezett, szellemi lényekbe vetett hit nélkül, akkor is aludt, álmodott és meghalt anélkül, hogy bármiféle gondolat lett volna ezekről a jelenségekről, mert elfogadta a világ jelenségeit mint valóságot. Jensen nem tartja magától értetődőnek, hogy amikor az ember elgondolkodott ezekről a jelenségekről akkor a lélek képzetére jött rá, mert ha ez így lenne, akkor a két ember gondolatmenete tisztán kauzális és logikai lenne. Az alkotás folyamatai pedig Jensen állítása szerint soha sem korlátozódnak ok-okozati összefüggésekre. Szerinte az embernek egyáltalán nem volt szüksége az álomra és a halálra ahhoz, hogy a szellemi folyamatokról és saját lé-
10
Bindorfer Györgyi
tének fontosságáról meggyőződjön. Tylor arra sem ad magyarázatot, hogy hogyan alakultak ki a szellemekből az istenképzetek. Jensen úgy gondolja, mindenféleképpen az istenképzetek voltak előbb, mivel az ember számára minden az isteni felsőbbrendű ősélményen keresztül jelenik meg. Ugyanis a természeti népeknél az a valami, amit mi léleknek fordítunk, a dema istentől származik és a halál után hozzá tér vissza, aki majd újra „kiosztja” egy születendő gyermek számára. Jensen az ős- és halott kultuszban is azt akarja bizonyítani, hogy az istenképzet volt előbb. Úgy véli, hogy a halottakhoz fűződő vallásos viszonynak az az oka, hogy az ember az istenség része (hisz az isten őt a saját képére teremtette), szellemi lény, az istentől kapott életszubsztanciákkal. A kapcsolattartás az istenekkel az ősök láncolatán keresztülvalósul meg, ugyanakkor a születés csodája révén ugyancsak részese az isteni lényegnek. Jensen nem ad magyarázatot arra, hogy az istenképzet hogyan vezet el a szellemek és a lélek képzetének kialakulásához. Azonban azt nem vonja kétségbe, hogy a természeti népek környezetüket benépesítik különböző jó és rossz szellemekkel. Csak annyit tudunk meg, hogy a szellemek és szellemhősök eredetileg mitikus alakok, legtöbbször istenségek voltak, és degenerációs folyamat következtében lettek az istenekből szellemek, s ahol a szellemek megjelennek, ott jelen van a félelem is. A dema istenség leírásából kiderül, mennyiben különbözik ez a civilizáció istenképzetétől, arra azonban nem kapunk magyarázatot, hogy a dema istenség degenerálódott formái, a szellemek miben különböznek magától a demától, mely tulajdonságok jellemzők a szellemekre, és melyek nem.
