MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ----------------------------------------------------------------------------

SENGHOR, Léopold Sédar Elégia a vízhez. Válogatott versek / Elegy to the Water. Selected Poems Eredeti közlés/Original publication: Elégia a vízhez, ford. és utószó: Pór Judit, 1982, Budapest, Európa, 68 old. (Napjaink költészete – sorozat) Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.130 Dátum/Date: 2015. március/March 26. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document SENGHOR, Léopold Sédar: Elégia a vízhez. Válogatott versek / Elegy to the Water. Selected Poems, ford. PÓR Judit, AHU MATT, 2014, pp. 1–65. old., No. 000.001.130, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, L. S. Senghor versei magyar nyelven, a fordító, Pór Judit utószava, Senghor életének és költészetének bemutatása dióhéjban African research in Hungary, poems by L. S. Senghor in Hungarian, postface of the translator Judit Pór, representation in nutshell of Senghor’s life and poetry

2

Léopold Sédar Senghor

---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

ELÉGIA A VÍZHEZ Válogatott versek Léopold Sédar Senghor

4


Elégia a vízhez

5

6


Elégia a vízhez

7

8


IN MEMORIAM

Vasárnap van. Félek kőarcú embertársaim sokadalmától. Főfájások és türelmetlen Ősök lakta üvegtornyomból A gyönge köd ülte halmokat és tetőket nézem Ünnepélyesek és meztelenek a kémények a nagy nyugalomban. Lábuknál alusznak a halottaim minden porrá lett álmom Minden álmom, a hiába kiontott vér kúszik végig végig az utcán a vágóhídi vérrel elkeveredve. És most figyelőtornyomból mintegy kívülről Nézem az utcán végig szétszórt álmaimat amelyek úgy hevernek a halmok lábainál Mint az én fajtámbeli kormányosok a Gambia és a Szalum Most meg a Szajna partján a halmok lábainál. Hadd gondoljak a halottaimra! Tegnap volt Mindenszentek a Nap születésnapi ünnepe És semmi jel semelyik temetőben. Ti Halottak kik mindig ellene mondtatok a Halálnak akik ellene szegültetek a Halálnak Egészen a Szinéig egészen a Szajnáig és sérülékeny ereimben megmásíthatatlan véremben is Óvjátok álmaimat mint régen fiaitokat a karcsú combú nomádokat. Halottak! Védelmezzétek a vasárnapi kék párában lebegő párizsi tetőket A tetőket amelyek az én halottaimat őrzik. Hogy veszedelmesen biztonságos tornyomból lemehessek az utcára Kék szemű durva kezű Testvéreimmel.

Elégia a vízhez

PORTE DORÉE

Lakóhelyemül azt a környéket választottam ahol emlékezetemben újra felépítettem a földsáncokat a földsáncoknál Mert az Árnyékos Joalra gondoltam vérem földjének arcára gondoltam. A síkság és a Város határán van a házam Ott ahol megnyílik a folyók és erdők hűs érintetlenségének a Város. Amit sajnálok csak a meghitt ligetek ölelésében ringó vérszínű vízparti tetők Én aki egy taxiban is émelyegve bucskázom fel az Atlanti-óceán magas hullámainak habtarajára Én aki úgy tántorgok egy cigarettától mint matróz hosszú hajózás közben egy kis közbenső kikötőben Én aki éppoly rosszul mondom mint az a régi iskolásfiú a szavannán hogy: „Bonjour, Mademoiselle... Comment allez-vous ?”

9

10


ORKÁN (OURAGAN)

Szakíts ki mindent körülöttem, orkán, És szakítsd ki belőlem a romlékony lapokat és szavakat, orkán! A szenvedély forgószelei sziszegnek hangtalan, De áldott a száraz tornádó, mert megfutamítja a téli esőt. Tüzes Szél, tiszta Szél, felhőtlen-évszaki-Szél, égesd ki a virágot, a mihaszna gondolatot, Mire a szív dűnéire a homok visszapereg. Szolgáló, maradj meg ebben a szobor-mozdulat-pillanatodban, és ti, gyermekek is a játékban és az elefántcsontnevetésben. És te – eméssze el a hangod meg a tested, szárassza ki a húsod illatát Az a láng, amely úgy világítja be éjszakámat, mint ama tűzoszlop, mint egy pálmafa. Vérrel tüzesítsd meg a számat, Szellem, fújj rá korám húrjaira, Hogy az énekem olyan tiszta legyen, mint a Galam aranya.

Elégia a vízhez

EGÉSZ NAP EGÉSZ NAP (TOUT LE LONG DU JOUR)

Egész nap egész nap végig a hosszú keskeny síneken – Íme az eltántoríthatatlan akarat a lomha homokon – Cayoron át a sívó Baolon át ahol kezüket tördelik félelmükben a baobabfák Egész nap egész nap végig a hosszú vasútvonalon Iskolából kiözönlő baromfiudvarokban forgolódó néger kislányok csivogását visszhangzó egyforma kis állomásokon át Egész nap egész nap a bicsakló ócskavas zötyögtette padon légszomjasan és porosan Európa elfeledését hajszolom Szine pásztori szívében.

11

12


SZINEI ÉJJEL (NUIT DE SINE)

Tedd a homlokomra balzsamos kezedet szőrménél lágyabb kezedet. Odafenn neszezve inognak a pálmaágak az erős éjjeli felszélben. Altatódalt se. A ritmikus csönd, az ringasson el. Hallgassuk énekét hallgassuk hogy lüktet fekete vérünk hallgassuk Hogy lüktet eldugott falvak párájában Afrika mély érverése. Íme hanyatlik a fáradt hold mozdulatlan tenger-ágya felé Íme bágyad a felcsapó nevetés már a mesélők feje is Lődörög mint anyja hátán a gyereké Íme a táncosok lába elnehezül és a felelgető kórusok nyelve is elnehezül. Ez a csillagok ideje meg a tűnődő Éjszakáé Amely bőráncú opálos ágyékkötőjében ott könyököl ezen a felhődombon. Csöndesen fénylik a kunyhók teteje. Ilyen bizalmasan mit mondanak a csillagoknak? Odabenn fanyar és édes szagú meghittségben kialszik a tűz. Gyújtsd meg a fehér-vaj lámpát hadd beszélgessenek körülötte az Ősök mint a szülők és a gyerekek az ágyban. Hallgassuk az elisszai Öregek szavát. Mint mi számkivetettek Ők nem akartak úgy meghalni hogy magjuk zuhatagát a homok igya fel. Hadd hallgassam a füstös házban a jóindulatú szellemeket.

Elégia a vízhez

Kemencemeleg-kenyér-kebledre nyugtatva fejem Hadd szívjam be a Halottaink szagát hadd szóljak az ő élő hangjukon hadd tanuljak élni még mielőtt A búvár mélységeinél mélyebbre merülnék az álom mélységes mélyeibe.

13

JOAL

Joal! Emlékezem. Emlékszem a szignárokra a verandák zöld árnyékában A szignárokra a valóságfeletti szemükre – holdfény a parti homokon. Emlékszem Napnyugat jó csillag jelű napjaira Amikor Kumba N'Dofen a királyi palástot varratja magának. Emlékszem a leölt nyájak vérétől füstölgő halotti torokra A civakodások lármájára a varázslók rapszódiájára. Emlékszem a Tantum Ergó-t ütemező pogány hangokra A körmenetekre és a pálmafákra és a diadalívekre. Emlékszem az eladó lányok táncára A viadal táncaira – ó az ifjú férfiak végső tánca megfeszülő Ugrani kész törzs és a nők tiszta szerelmi sikolya — Kor Sziga! Emlékezem emlékezem... Ütemet bólongó fejem Fáradt menetelésem az európai napok mentén Amelyekből néha kicsap valami árva dzsessz zokogása zokogása zokogása

Elégia a vízhez

NÉGER MASZK (MASQUE NÈGRE) Pablo Picassónak

Alszik, pihen az ártatlan homokon. Kumba Tam alszik. Zöld pálma fátyolozza a haja izgalmát, árnyékolja bronzszínűre a domború homlokot A zárt szemhéj metszetét a lepecsételt kettős forrást. Sarlós újhold, a sötétebb száj, kicsit elnehezült – hol a cinkos nő mosolya? Az arc kettős kehelytányérja az áll vonala néma összhangzatot énekel. Romlékony pillanatnak érinthetetlen, szeme nincs Anyaga nincs idő-zománcos makulátlan bronzfej Nem mocskolja se festék se derengő vér se redő se a könny vagy a csók nyoma Arc olyan vagy amilyennek még az idők emlékezete előtt teremtett Isten Világ hajnala arc, ne nyílj ki lágy foglalatként illetni hús-vér valómat. Ó, Szépség, a szememmel imádlak.

15

16


PÁRIZST HÓ BORÍTJA (NEIGE SUR PARIS)

Uram meglátogattad Párizst ezen a mai születésnapodon Mert rossz lett és silány Megtisztítottad a megvesztegethetetlen hideggel A fehér halállal. Ma reggel felajánlottad még az összhangban éneklő gyárkéményeknek is amelyek a „Béke a jóakaratú embereknek!” Fehér zászlait kitűzték Felajánlottad Uram békéd havát a kettészelt világnak a kettészelt Európának A szétmarcangolt Spanyolországnak És a Lázadó Zsidó és Katolikus kilőtte ezernégyszáz ágyúját Békéd hegyeire. Uram én elfogadtam sónál maróbb fehér hidegedet. Íme az én szívem olvad akár a hó a napon. Elfelejtem A puskás fehér kezeket a birodalmakat szétrontó fehér kezeket. A rabszolgákat ostorozó a Téged ostorozó kezeket A porfehér kezeket melyek Téged arculütöttek a festett rizsporos kezeket melyek engem arculütöttek A magabiztos kezeket amik odaadtak engem a gyűlöletnek és a magánynak A fehér kezeket amelyek legyilkolták az Afrikát beborító borpálma-erdőt Afrika kellős közepén Az egyenes és kemény inú szárákat akik oly szépek voltak mint a Te barna kezed gyúrta első emberek. Kivágták a fekete erdőt vasúti talpfának Kivágták Afrika erdeit hogy megmentsék a Civilizációt mert már nem volt ember-nyersanyaguk. Uram jól tudom hogy gyűlölet-tartalékaimat nem vetem be a tépőfogukat mutogató diplomaták ellen

Elégia a vízhez

Akik által holnap megtöretik a fekete hús. Uram meglágyult a szívem olvadozik mint Párizs tetőin a hó Szelíd napodon. Szelíd a szívem az ellenségeim a havatlan is fehér kezű testvéreim iránt Azért a kézért is azért a harmatból való esti kézért égő arcomon.

17

18


A TOTEM (LE TOTEM)

El kell rejtenem legmélyebb ereimben A mennykő és villám hasogatta a vihar bőrű Ősapát El kell rejtenem őrző állatomat Hogy a botrány sorompóját át ne szakítsam. Hűséggel kötöző hűséges vérem ő Meztelen büszkeségemet óvja Magam ellen még a boldog fajták gőgje ellen.

Elégia a vízhez

A HALÁLHOZ (À LA MORT)

Meglátogattál ma éjjel megint Ezen a holdvilágtalan éjszakán az álnok mocsár partján, Megfeszülő ágról lenyilalló párduc. Ó, a hátamba maró karmaid parazsa és a szorongás, Ami üvölteni készteti éjfélkor remegő fogoly lábujjaimig egész valómat! Megszokhatatlan Halál, aki háromszor jössz, hogy futottam, Emlékszem, hogy futottam az élet után, mint gyermek az elnehezült gyümölcs után, amely leveri lábáról a borpálma alatt És a földhöz szegzi a másik. Félelmes Halál, ki sebesebben űzöd az embert, mint az a harcos a hét kapujú Várost hétszer körbefutót, Láss hát férfikorom és vágyam és akaratom teljében, Pedig csontsajdító esőkkel, mély körmeiddel itt van a tél. Nem érezted meg inas derekam és akaratom erejét? Tudom, a tél egy hosszú tavaszi napban felsugárzik, Tudom, felszáll a föld szaga és virágok illatánál jobban megrészegít, Tudom, a Föld kemény mellét odatartja a Győztesnek, és remeg a simogatásában, És talpra szököm, mint a Hírhozó, és kifejezem Afrikát, mint a merő szemű maszkok szobrásza, És komoly hangját a hajnal kórusába vegyítve visszajön a fűbe A fekete arcú rőtvad fejű nő, aki úgy ment el, hogy a szó mozdulatát se idézte a szánk Ile-de-France-ban egy fényes téli napon.

19

20


SZABADULÁS (LIBÉRATION)

Vérem hegyipatakja sziszegett cellám partfala mentén. Éjszakánál magányosabb éjjelek és nappalok. A faltörő kos csapásait szívósan állták a gátak és az alattomos súlyú falak. Ott voltam a falba vertem a fejem ideges gyerek kétségbeesése. Őrző angyalom intésére békét mondtam a lelkemnek De micsoda birkózás volt izmaimat edző kéz nélkül megtöretett benne a testem! Tizenhét nyári órán át dolgoztam a kölesföldön paraszti türelemmel Mikor be kellett takarítani a termést mert a felmorduló idő is fenyegette Másnap kihullajtottam emlékezetemből a napokat és az elöljáróságokat Éreztem ahogy arcomra az igazság friss teje csordul. Sötét volt még odakinn a legkisebb tanyán se világolt csillag. Megfürdetett lassan a hajnal és a nedves pázsit gyönge zöldje nem hazug édességével. Szemem a nap fölé emelem Keletnek Látom hogy csillagok sarjadnak hallom a béke zsoltárát. Hogy kiszabadultam börtönömből visszakívánom már a fekete kenyeret és az álmatlanság pince-erődjét.

Elégia a vízhez

KÍSÉRJEN KORA ÉS BALAFON (QUE M'ACCOMPAGNENT KORAS ET BALAFONG)

Balafonra és három korára I Az út hajlatánál ott a folyó, kék a hűs szeptemberi mezőktől. Paradicsomkert, egy gyermek őrzi a lázaktól, fényes szeme akár a kard Afrikai gyerekkorom paradicsomkertje, te őrizted Európa ártatlanságát. Micsoda hónap? Melyik év? Emlékszem alkonyati tünékeny édességére S hogy emberek haltak meg valahol messze mint ma hogy olyan üde volt a tamariszkuszbokrok árnyéka mint a citrom. Nyughelyek egymással szemközt a kemény sós lapály mentén a Szellemek szikrázó nagy útja mentén Kerítés délköríve a sírkövek előtt! És te, Kam-Dyame-forrás, mikor délben titokzatos vizedet ittam tenyeremből Szavanna-virágokba öltözött sima bőrű meztelen társaim körében! A pásztorsíp kiénekelte a nyájak lassú mozdulatait És mikor árnyékát meglátva elhallgatott, feldobbant a kísértetjárta tengeri árterek tam-tamja Kidobogta a Halottak ünnepére vonulók lépteit. Lövészek dobták be fejfedőjüket hangtalan kiáltással a körbe és magas lángként táncoltak nővéreim, Tening-Ngyáre és Tyangum-Ngyáre, ma fényesebbek vagytok mint a tengerentúli réz.

21

22


II Őrző angyalaimnak mondott Latin Múzsák szűk árnyéka takarta későbbi források, Ngasz-o-bil kőkútjai! Nem csillapítottátok szomjamat. De a sós pisztáciamandula után az esték és a dél részegsége után Hozzád menekültem csevegő jó vizű Elefántforrás Hozzátok Őseim akiknek tekintetében elmélyülnek a dolgok. És tövisekkel és jelekkel Verdun vezérelt, Verdun, igen, Európa ártatlanságának őriző ebe. Nevetéseidből szemedből énekeidből meséidből amiket emlékezetem lapozgat Nem maradt meg egyéb csak az a fekete pap ahogy ugrándozik és táncol mint a Zsoltáros Isten Frigyszekrénye előtt mint az Ősapa akinek a feje Kezünk ritmusához van láncolva: Ngyaga-báss! Ngyaga-ríti! III Buhog a dob, hallgasd csak! Anyám szólít engemet. Azt mondja: Tubab! Csókold meg a legszebbet! „Uram”-nak szólított! Választani kell! A kétfele húzó testvérkezek édes kínzásában kifeszülve – Csókolj meg Szukejna! – a két ellentétes világ közt kifeszülve Hogy fáj — jaj nem tudom már melyik a testvérem melyik a tejtestvérem Két nővérem közül akik éjszakáimat ringatják álombeli édességükkel, összemosódó kezükkel Hogy fáj – csókolj meg Isabelle! - a két kéz közt kifeszülve Melyeket egymásba kulcsolnék újra meleg tenyeremben. De ha a próbatétel percében választani kell Hát választottam, a folyók az erdők a szelek igéit Az árterek és síkságok asszonáncát lecsupaszított testem

Elégia a vízhez

vérének ütemét választottam A balafonok lüktetését és a húrok és fúvósok hamisnak tetsző összecsendülését választottam És a szvinget a szvinget igen a szvinget! És a betömött szájú távoli trombita hangját mely mint az éjszakában sodródó csillagköd sikolya Mint az Utolsó Ítéletre hívó harsona az Európa havas tömegsírjai fölött lebegő harsány trombitahang. Küszködő fekete népemet választottam paraszt népemet egész paraszt népét a világnak. „És a te testvéreid megharagudtak rád és elküldtek földet ásni.” Hogy harsonád legyek! IV Báránykáim ti vagytok az én szeretetem szemetek nem látja öregségemet Nem voltam mindig szőke fejek pásztora könyveitek szomjas lapályain Se főnökeit tisztelő jó hivatalnok Mosolygó ritkán nevető elegáns – hol a kesztyű? – udvarias kolléga Vén Franciaország vén Egyetem és az egész lepergett rózsafüzér. Olyan öreg az én gyermekkorom bárányaim mint a világ és én olyan fiatal vagyok mint a világ örökké fiatal hajnala. A szentély költőnői tápláltak engem A Király varázslói énekelték el nekem magas korák hangjai mellett fajtám igaz meséjét. V Micsoda hónap? Melyik év? Gyakhauban a gőgös vazallus Kumba Ndófen Gyuff uralkodott és Szine-Szalum alkormányzója kormányozott. Ősei híre meg a szinei királyi udvar tam-tamja járt előtte. A királyi zarándok bejárta tartományait meghallgatta az erdőben a szakadatlan halk panaszt

23

24


És a fecsegő madarakat amelyeknek tékozló nap tündökölt a tollán Hallgatta az ékesszóló trombitacsigát a bölcs sírkövek között. „Fokor”-nak szólította apámat megosztották egymással az aranyos csörgős agarak hordozta talányokat Békés rokonok, ajándékokat cseréltek a Szalum partján Drága bőröket sótömböket Búré aranyát Bundu aranyát És tanácsokat fenségeseket mint a Folyó lovai. Este az Ember sírt és az ibolyaszín homályban jajgattak a kalamok. VI Én voltam a nagyapám nagyapja Én voltam a lelke és minden felmenője a rendíthetetlen gabui Elissza-beli ház Feje; szemben a Futa-Dzsallon és a Futa-béli Almamy. „Megölnek bennünket Almamy! De meg nem gyaláznak.” Se a hegyei fölibénk nem kerekedhettek se a lovasai be nem keríthettek se világos bőre meg nem igézhetett Se a prófétái el nem korcsosíthattak bennünket. Pogány életnedvem nem-ecetesedő óbor nem egy napig élő pálmamust. És tizenhat évnyi háború! Tizenhat évnyi tabala-dobogás golyók tam-tam-kopogása! Tizenhat évnyi lőporfelleg! Tizenhat évnyi tornádó szakadatlan derült nap egy se egyetlen egy se És énekel a kút felé vonuló lányok menete diadalmas mellük mint tornyok a napban Tizenhat évnyi alkonyat! Az asszonyok piros ágyékkötőket teregetnek a források köré Tizenhat év a sziszegő lándzsákkal kivirágzó vízjárta lapályon Elissza körül! „Megölnek bennünket Almamy!” Erre a magasra rakott máglyára vetettem Minden romlatag vagyonomat: szürke ámbrából és kauriból való kincseimet Hazám tartó oszlopait fiaim hitves-anyáit

Elégia a vízhez

A szentély tárgyait a komoly maszkokat és az ünnepi ruhákat Napernyőmet három elefántcsont kintárból való parancsnoki botomat És régi valómat. Hősök aludjatok ez életet szülő estében ebben a lélekerőtől terhes éjszakában. De az Éneklő megmenekült áramló táncoló dobrokoló pogány életnedvem Vékony bokájú két lányom királylányok csuklójukon a robot nehéz karkötő-karikája Mint a parasztlányokon. Parasztok kísérik őket hogy uruk és szolgájuk legyenek És köztük Szira-Badral anyja királyságok alapítója Aki majd a szererek sója lesz mert ők lesznek a népek sója. VII Ele-jáje! Most megint nemes tárgyat énekelek; kísérjen kora és balafon! Királylány tiéd ez az aranyének hangosabb a tudákosok csaholásánál! Nem vagy néped buja bőségét szipolyozó élősdi növény. Hazudnak nem vagy zsarnok nem szívod a zsírját. Tartalékainak dús foglalata vagy a megpróbáltatások napjaira töltekező padlás Amely most hangyát és tunya galambot etet. Ellenség-rémítő törzsfőnöki erőddé magasodtál az vagy Nem a kő-bunker hanem aki az erőt összetartja edzi a kart; Hanem az erőd homloka aki felfogja a csapást az ágyúgolyókat. És érdemekben gyarapszik benned a néped. Dicsőség a népednek aki tebenned lakik! Négy-könyöknyi királylány! Homály arcodból fény-szád kiragyog Nap a fekete-kavicsos parton Te vagy a néped. Bőröd termékeny fekete földjét öntözi

25

26


dús mag-zuhatagja. Felesége vagy tebeléd ömlik a szererek vére meg a fulánik vér-adója. Ó keverék-vér ereimben, csak a kezek meztelen összecsapódását! Hadd halljam vörösarany hangjait a vére-vegyültek kórusának! Hadd halljam a jövendő Afrika énekét! VIII Jaj éltet a remény hogy egyszer előtted futhatok, rekád-hordozód, Királylány a népek gyülekezete elébe. Nagyszerűbb menet mint a szikrázó Kelet felé forduló Kanku-Musza Császár vonulása! Ó sivatag árnyéktalan sivatag tisztaság szigorú földje Mosd le kisszerűségeimet A civilizált ember fertőzeteit! Mossa le arcom nem-kifinomult ragyogásod szertelen száraz vadságod fürösszön meg homokviharban Mint a jóvérű gyors fehér tevének kilenc napon át ne érintse a számat földi víz és néma legyen! Elindulok az északkeleti földeken a templomok és piramisok egyiptomi földjén De itt hagyom nektek a Fáraót aki jobbjára ültetett engem és vörös fülű szépapámat is itt hagyom. Tudósaitok majd bebizonyítják hogy északiak voltak ők ahogy északi volt minden eltemetett nagyszerű lendületem. Ez az ünnepélyes menet már nem az a négyezer rabszolga akiknek mindegyike öt arany mitkált hordozott Hétezer új néger hétezer katona hétezer alázatos és büszke paraszt Fajtám kincseit hordozzák hullámló vállukon. Az ő valódi kincseiket. Már nem aranyat nem ámbrát nem elefántcsontot hanem igazi parasztok és húsz centime-os órabéresek termékeit Hanem a négerek európai vonulásának minden roncsát Hanem a három kontinensen végigcsorduló könnyeket

Elégia a vízhez

a gyapotmezőket és a cukornádültetvényeket hizlaló fekete verítéket Hanem az elénekelt himnuszokat a bedugaszolt trombita szétrongyolta recitativókat. Az eltáncolt örömöket, jaj, az elkiáltott elragadtatást. Hétezer új néger hétezer katona hétezer alázatos és büszke paraszt Viszi amfóra-vállán fajtám kincseit Az Erőt a Nemességet az Ártatlanságot És mint ha egy nőét elbűvölt maga-odaadását a világnagy erőnek az éneklő világokat mozgató Szerelemnek. IX Ezen a reményt sugárzó napon íme a Somme meg a Szajna meg a Rajna meg a vad szláv folyók vize megvörösül az Arkangyal kardjának árnyéka alatt És kihagyó szívem szédeleg a borillatú vér párája felé de nekem parancsom van feladatom van Vigasztaljon legalább estente másik énem vándorló kedve. Toko Waly nagybátyám emlékszel-e még a régi éjjelekre mikor türelmes hátadra nehezült a fejem? Vagy mikor kezemet fogva kezed vezetett árnyakon és jeleken át? Szentjánosbogarat virágzanak a rétek; a csillagok a fűre ülnek a fákra ülnek. Körös-körül a csend. Csak a szavanna-illatok zönögnek a vörös méhek kasa a tücskök éles gyönge rezgése fölött És a fátyolos tam-tam az Éj távoli lélegzése. Te hallod a meghallhatatlant Toko Waly Elmondod mit jelentenek az Ősök jelei a csillagképek tengernyugalmában A Bika a Skorpió a Leopárd az Elefánt az egymást szerető Halak A Szellemek tejpárás ragyogása a végtelen égi tengeri ártéri halottas úton. De íme itt a Hold az istennő az értelem

27

28


és az árnyak fátyla lehull. Afrikai éjszaka fekete éjszakám titokzatos és világos fekete és ragyogó Fekszel a földdel összesimulva te vagy a Föld és te vagy a dombok összhangzata. Ó klasszikus szépség aki nem szöglet vagy hanem rugalmas felsikló elegáns vonal! Ó klasszikus arc! Az illatok erdeje elborította domború homlok a ferde metszésű nagy szem az áll kecses partvonala A forró ikerdombok lendülete! Ó lágy arc dallamos hajlatai! Oroszlánom fekete Gyönyörűségem fekete Éjszakám Feketém Meztelenem! Jaj hányszor remegett temiattad a szívem mint szűk ketrecében a megszelidíthetetlen leopárd! Éj aki megszabadítsz fontolgatástól szofizmáktól szalonoktól köpönyegforgatástól ürügyektől a kiszámított gyűlölködéstől az emberre szabott mészárlástól Éj aki beleoldod minden ellentmondásomat minden ellentmondást beleoldasz négerséged világkezdeti egységébe Fogadd be a gyermeknek megmaradt gyermeket aki tizenkét évnyi bolyongásában nem lett öregebb. Nem hozok Európából mást csak ezt a bennünket szerető lánygyereket csak a breton ködpárák fátylazta szeme világosságát.

Elégia a vízhez

ITT AZ IDEJE MENNI KELL (C'EST LE TEMPS DE PARTIR)

Itt az ideje menni kell ez a lágy zsíros föld nem tartja már pálma-gyökereimet. Termeszek őrlő neszezését hallom kirágják lábamból az ifjúságot. Itt az ideje menni kell szembenézni a szorongó pályaudvarokkal a hajlós széllel ahogy végigvág nyitott vidéki állomások betonösvényein Meleg kéz nélkül a kézben az elutazások szorongásaival. Szomjazom új terekre új vizekre szomjazom és hogy egy új arc korsójából ihassam a napot És nem tántorítanak el a nagyvárosok hotelszobái se visszhangos magánya. Ez a Tavasz – menni kell! – az első veríték éjjel ez a mámoros ébredés... a várakozás ... Odafenn – lentebb a kerekek dübögése a sínen – hallom az eget kérdező hosszú harsona hangját. Vagy csak emlékező vérem nyerít zihálva Mint a kapáló és dobrokoló mén utolsó Márciusa virradatában? Itt az ideje menni kell. És itt az üzeneted. A Tavaszünnepen volt hogy nyitott szemed megelőzött téged? Oly hasonlatos vagy a hajdanihoz a kohó-korom arcod a fekete fejed amelyen lángok tekeregnek mint az Esterel ormán. Szétrebbennek társaid: tejpárás téli napok vagy mint egy istennő nyílvesszeje elől a galambok. Kezem ráismert a kezedre térdem a térdedre és visszataláltunk a kezdetek üteméhez És te elmentél. El kell menni, itt az idő.

29

30


INDULÁS (DÉPART)

Fürkészem felkavart szemedet – ilyen a berre-i tó mikor veri a misztrál – Felkavart szemedet és a párás üvegen át meglátom tegnapjaink tengerentúli táját. Szelíd a lanka; körül a gyöngéd rétek. Ha megsiklunk a víz partján megtart egy baráti kéz. Szívünk lassú dallamába vékony hangod szeszélyes csipkét mintáz. Te a túlsó parton vagy fecske; nem mély a víz és közel vannak az aranyszigetecskék. Én a macskafajta rugalmas ugrását jobban szeretem. Üvegfolyó kék szem színű ég – te azt mondod meténg színű ég – illatok gyermeki zöldek. Ragyogó zöld kék órák zöld ragyogó kék órák! Olyan könnyűek a felhő-repülőgépek nesztelen halak a vízben Olyan gyakran sivítanak fel csontom velejéig hatoló fémes hangon Az atlanti kikötőkbe tartó gyorsvonatok az emlékezetünkben újjászülető világok. Nem tudtam megtartani kezem között a fejedet antilopszemed mint az én mágneses szemem Beléd merülő merő szemem. Olyan könnyűek a fehér repülők Olyan gyakran fütyülnek a gyorsvonatok a függőhidakon! Aztán egyszer csak elmentünk idegenek ezen a túlontúl jól ismert tájon Elmentünk búcsú nélkül elmentünk egy zajtalan és színtelen napon.

Elégia a vízhez

31

HOMÁLY-DAL (CHANT D'OMBRE)

A világrész fölébe ragad engem a tengerek fehér sasmadara az Idő sasmadara Felébredek és töprengek mint a gyermek Kussz ölében akit te Pánnak nevezel. A fölkelő Nap vad kiáltásába remeg bele a föld Meztelen-kő-nemes fejed fejed a hegyek fölött Oroszlán az istálló-állatok fölött Felhágsz hegyes szemeddel átdöfsz És én újjászületek azon a földön amely az anyám lett. Íme az Idő és a Tér köztünk magasságok és szakadékok Ágaskodjon fel valaha ember színű, hó őrző gőgöd – Én belefekszem beleolvadok földműves az érett gabona szédületébe. Kúszom vékony falaidra meredek arc. A legjobb kúszó odavan. Nézd kezemen és térdemen a vért Kétfele húzó gőgöm vér-ital-áldozatát maszk-arcú istennő! Hát ki kell bocsátanom a pusztaság minden varázserejű barlangjának förgetegét? Roppant szöcskeizzásban összesepernem az üres ég négy sarkából a homokot? Azután ősidőkbeli csöndben a hideg apokaliptikus munkáját? Szemeregnek már homályos asszony-szavaid mint a boldog összeomlás jajszava ki tudja És a kövek gyönge omlása zuhatag-csattogássá sűrűsödik. Minden győzelem a megmásíthatatlan megkettőződés szempilla-rezdületének pillanatáig tart. Valahai emlékezetemben afrikai lettél mint én magam és az Atlasz-hegység hava.

32


Háziistenek apáim háziistenei Nézzétek sörényes homlokát ártatlan száját amelynek szögletében hótiszta galambok ülnek Mérjétek össze szépségét lányaitok szépségével Szemhéja mint a gyors alkonyat nagy szeme megtelik az éjszakával. Igen, ő a fekete ősanya, a Ragyogó, éj-szemhéjú ibolyaszín szemű. Szerelmem, kék ágyékkötők homálya alatt Csillagok csupálják vattavirágok felpattant termőhüvelyét. Elhallgatott a szavanna Ura aki elnémította az alattomos neszek lázadozását. Nézd! Lassan elpergett ragyogó tejcsöppekben a pára. Hallgasd furcsa hangomat téged énekel a homályban Szétrobbant éneklő üstökösökkel kirakott dalomat Új szóval énekelem neked ezt a homály-dalt Világok ifjúságának régi szavával.

Elégia a vízhez

EZ A SZÍVEMNEK OLY HOSSZÚ HIÁNY (VACANCES)

Ez a szívemnek oly hosszú hiány Ez a három hónapos hiány mint három fogoly félesztendő sötét folyosója. Emlékezetem kihullajtotta a színeket Rebegő lelki szemeim nem tudják összeilleszteni az arcodat. Sem bezárkózó hallgatásodat mely mint az emlék mi maga szívja fel magamagát. A napmeleg hajad illata megmaradt – De semmi csak a gallér rugalmas érintése az arcomon Arcod tündöklése megmaradt. Hogyan feledhetném el a nap ragyogását a világ ütemét – nappalt és éjszakát Hogy annyi hosszú éjjelen át virrasztottam a szívem őrült tam-tam-dobolását És a te szinkópásan ráfelelő szívdobogásodat És a felelgetős énekeket. Te vagy a messzi fuvolaszó te felelsz a sötétben A belső Tenger túlsó partjáról mely a szemközti földeket A két egymást kiegészítő testvért összeköti: a lángszínűt és a másikat azt az ébenfa színű feketét. Az arcod! Nem börtönöm sötétsége nem nyirkos életem Az arcod Az szív fel színt és vonalat mint a diadalmas nap az esős évszak torkában Mielőtt az eső első cseppje kiserked Milyen fehér a vidék és határtalan a homok! Én ismerem az elveszett Paradicsomot – nem felejtettem el a madarakkal virágzó gyerekkori kertet Tudom aratás jön a gyötrelmes esős évszak után és egyszer visszajössz te is Szerelmem.

33

34


Olyan leszel a karomban mint a súlyos barna kéve Vagy mint a diadalmas dárda ha az atléta szorítja és istennek érzi magát.

Elégia a vízhez

LÁTOGATÁS (VISITE)

Egy délután keskeny félhomályában álmodozom. A nap minden fáradsága sorbalátogat Meglátogatnak az év halottai az évtized emlékei Vonulnak mint a tengeri ártér horizontján ingó falumbeli halottak menete. Ez a délibábban fürdő nap is a régi Ez a bujdokló jelenlétek borzolta ég is Félelmetes ég annak aki a holtakkal nem rendezte még el a maga dolgát. Hát jönnek jönnek felém a halottak...

35

36


A SZENEGÁLI LÖVÉSZEKNEK AKIK MEGHALTAK FRANCIAORSZÁGÉRT (AUX TIRAILLEURS SÉNÉGALAIS MORTS POUR LA FRANCE)

Feljött a Nap Szüzek derekát kifeszíti Megmosolyogtatja a padon ülő öregeket Felkeltené az anyai földben nyugvót. Ágyúdörgést hallok – Irun az ? Felvirágozzák a sírokat melengetik lánggal az Ismeretlen Katonát. Sötét testvéreim titeket senki meg nem idéz. Ötszázezer gyermeketeket jövendő halottak dicsőségének elígérik előre megköszönik a leendő fekete halottaknak Die schwarze Schande! Hallgassatok ide Szenegáli Lövészek a fekete föld és a halál magányában Az én fekete bőröm Isten háta mögötti Hazám magányánál átjárhatatlanabb magányotokban ahol már nincs szemetek és nincs fületek Se a hozzátok simuló bajtárs testmelege mint a lövészárokban azelőtt mint a falugyűlésen azelőtt Hallgassatok ide fekete bőrű Szenegáli Lövészek fületek-szemetek híján is hármas éjszaka-koporsótokba zárva! Nem hívtunk siratóasszonyokat még feleségetek könnyeit sem idéztük meg Úgyis csak a meglobbanó haragotokra emlékeznek az elevenek hevét keresik inkább. Olyan áttetsző a siratóasszonyok zokogása Olyan gyorsan felszárad asszonyaitok arca mint a Futa zuhogóinak vize a száraz évszakban Olyan áttetsző a legforróbb könny is olyan gyorsan elapad a feledékeny száj szegletében.

Elégia a vízhez

Hallgassatok ide mi akik elmondjuk neveteket halálotok hónapjaiban Ezekben a félelmes emlékezettelen napokban idősebb társaitok barátságát hozzuk nektek. Ó ha egyszer zsarátnok színű hangon el tudnám mondani azt a dalt A társak barátságának dalát mely forró és érzékeny mint a zsigerek és erős mint az ín! Hallgassatok ide Halottak kik Észak és Kelet visszhangtalan síkságainak vizében feküsztök! Vegyétek ezt a vörös földet a nyári napban fehér ostyák vérétől vörösült földet Vegyétek fekete társaitok köszöntését Szenegáli Lövészek akik MEGHALTATOK A KÖZTÁRSASÁGÉRT!

37

38


GYILKOSSÁGOK (ASSASSINATS)

Ott fekszenek a rab utakon véges-végig a megvert utakon A sudár nyárfák talpig arany köpenyükben a fekete istenszobrok A szenegáli foglyok árnyékként kiterülve Franciaország földjén. Hiába metszették el a nevetésed hiába a húsod fekete virágát. Te vagy a teremtéskori szépség virága virágok meztelen hiánya között Fekete virág és az ünnepélyes mosolya emberemlékezet előtti gyémánt. Ti vagytok a plazma a zsíros agyag a világ zöld tavaszában Ti vagytok az ősemberpár húsa termékeny has életadó tej Ti vagytok a fényes paradicsomkertekben a hatalmas szent szaporodás És a csillapíthatatlan erdő a tűzön és villámon győző. Véretek roppant éneke legyőzi a gépeket és az ágyúkat Lüktető szavatok az áligazságot és a hazugságot Nincs gyűlölet nem gyűlölő szívetekben nincs árulás nem áruló szívetekben. Fekete vértanúk halhatatlanok hadd mondjam ki a megbocsájtás szavait!

Elégia a vízhez

TAVASZI ÉNEK egy rózsaszín sarkú fekete lánynak (CHANT DE PRINTEMPS)

I Tisztára mosott madárének száll fel a teremtéskori égre Zöld illat száll fel a fűből Április! Hallom ahogy függönyeim fehér felhőit ingatja a hajnal Hallom hogy énekel a nap zengő zsaluimon Érzem mintha lehellet Naëtt emléke borzolja meztelen nyakszirtemet És cinkos ereimben zuhog a vér. Te vagy az édesem – jaj hallgasd hát ama másik földrész forró áprilisi lélegzetét Jaj hallgasd hogy szisszen a vándor fecskék szirony-kék szárnya Hallgasd a gólyák kifeszített vitorlája hegyére sűrűsödő fehér-fekete surrogást Hallgasd egy más kor más világrész tavaszi üzenetét Hallgasd a messzi Afrika üzenetét és a véred énekét! Hallgatom hogy énekel ereidben április életnedve. II Te azt mondtad nekem: – Hallgasd édesem hogy mordul tompán távolian a meg sem született forgószél mint a szavannatűz És rettegve sikongat a vérem ahogy elnehezült fejem villamos áramok nyilai közé hanyatlik. Jaj odatúl a felszikrázó vihar a fehér sziklafalak fehér békéjének tűzvésze az én Afrikámban. És a hasadó fémmel mennydörgő éjszakában Már közelebb hozzánk háromszáz kilométeres körzetben halld meg a holdtalan sakálok üvöltését meg a golyók nagymacska-nyávogását

39

40


Halld meg az ágyúk kurta hördüléseit és a száztonnás vastagbőrűek elefántbömbölését! Ez is Afrika ez a hömpölygő táj ez a csatarend ez a hosszú egyenes vonal ez a tűzből és acélból való vonal? Halld meg hát a légierőd-saskeselyűk a repülőkötelékek orkánját a tátongó bombanyílásukból célzókat Ahogy a fővárosokat a villám pillanatában a porba lesújtják. És felszöknek a székesegyházak fölé a nehéz mozdonyok És lángolnak a nagyszerű városok de sokkal sárgábban sokkal szárazabban mint a száraz évszakban a szavanna füve. És íme a magas tornyok az emberek büszkeségei mint az erdők óriásai gipszhangon omlanak össze És íme a cement és acél épületek elolvadnak mint a lágy viasz Isten lába előtt. És fehér testvéreim vére zubog az utcákon a Nílus vizénél vörösebben – Istennek miféle haragja hevíti? És fekete testvéreim a Szenegáli Lövészek vére amelynek minden kiömlő cseppje véknyamba döfő tüzeshegyű vas. Tragikus tavasz! Vér tavasza! Ez az üzeneted, Afrika? Jaj édesem hogy hallhatnám meg a hangod? Hogy láthatnám barna arcomnak barna örömömnek oly kedves fekete arcodat Ha be kell fognom a szememet és fülemet? III Én azt mondtam neked: – Hallgasd a tomboló harag alján meglapuló csöndet Afrika hangját a hosszú csövű ágyúk őrjöngése fölött lebegőt A szíved a véred hangját halld meg fejed sikolyaid önkívülete alján. Hát tehet-e róla Afrika hogy a termése elejét elkérte tőle Isten? A legszebb kalászokat és az ezer népből türelmesen kiválasztott legszebb testeket Tehet-e róla hogy fiait népek gőgjének ostorává tette Isten? Hallgasd kék hangját a gyűlölet mosta levegőben nézd

Elégia a vízhez

a pogány áldozópap mint önti a tumulus lábához az italáldozatot. Hirdeti a forró áprilisi fuvalmakban ázó test feszült remegését A megújulás szerelmes várását hirdeti ebben a tavaszi lázban Az életet amely a pincemély sír szélén nyüszögni késztet két újszülöttet. Csókodat erősebbnek mondja a gyűlöletnél és a halálnál. Megzavarosult szemed mélyén látom a Nyár nem változó sugarát Aratások szelíd részegségét szívom magamba halmaid közt. Az a fényharmat remegő orrcimpádon! És a szád mint a Nappal töltekező rügy És mint az óbor színű rózsa amely majd éneked szavára bontja ki szirmát! Rózsaszín sarkú sötét szerelmem hallgasd az üzenetet! Én borostyánkő-szívedet hallgatom, amely kicsirázik a csendben és a tavaszban.

41

42


TYAROYE

Néger foglyok vagyis francia foglyok hát igaz az hogy Franciaország többé nem Franciaország? Igaz az hogy az ellenség meggyalázta ? Igaz hogy a bankárok gyűlölete megvette acélkarját? Vajon véretek nem mosta le róla feledékeny nemzetről tegnapi küldetését? Vajon véretek nem vegyült el vértanúinak megtisztító vérével? Hát temetésetek a Szűz Remény temetése lesz? Vér vér testvéreim fekete vére összefeni ártatlanságom lepedőjét A rettegésemet fürdető veríték vagytok a hangom elrekesztő szenvedés vagytok Voj! Halljátok meg vak hangomat éjszaka süketnéma fényes szellemei! Véreső! Sáskajárás! Szívem az égre kiált irgalomért. Nem, nem hiába haltatok meg Halottak! Nem langyos víz ez a vér. Bőven öntözi reményünket mely alkonyatra kivirágzik. Erős akaratú urunk: becsület-éhünk-szomjunk ez a vér Nem, nem haltatok meg hiába. Ti vagytok a halhatatlan Afrika tanúi Ti vagytok a holnapi új világ tanúi. Aludjatok Halottak! Ringasson el benneteket a hangom remény ringatta haragos hangom.

Elégia a vízhez

KALAMRA (POUR KHALAM)

Ne csodálkozz szerelmem hogy sötétre válik a zeném Hogy a tamáért és a kalamért elhagyom a hajlékony nádat Hogy a tabalák dübörgő vágtájáért elhagyom a rizsföldek zöld illatát. Halld a jós öregek komor jövendölését Isten haragjának ágyúszavát! Jaj! Holnap talán elhallgat örökre énekesed bíbor hangja. Ezért lett hát a ritmusom oly sietős hogy a kalam húrjai felvérzik az ujjam. Meglehet holnapra ledőlök a csillapíthatatlan földre szerelmem Napnyugta-szemedért s a távoli mozsárágyúk fátyolos tamtamjáért megsajduló szívvel. És a te szíved is megsajdul a félhomályban azért a forró hangért amely fekete szépségedet énekelte.

43

44


A FELAVATOTT ÉNEKE (CHANT DE L'INITIÉ) Részlet

V (Két kürtre és balafonra) Fut fut a lapos fehér tájakon át én mohó türelmem Örvénylő szédületében célba veszem. Ő beiramlik a játékok füves bozótjaiba A szenvedély kínzó töviseibe akad. Akkor én megkötözöm az órák kötelével Árnyékpettyes oldala lágy pihegését szimatolva És üvegkarját hátracsavarom a Déli Verő ostoba fényözönében. Az antilop ujjongó hörgése új pálmabor megrészegít És iszom iszom iszom a szívére özönlő rőtvad-vért A szájából kibuggyanó vér-tejet a nedves föld szagát. Hát nem vagyok-e Dyogoye fia? Az éhes Oroszlánt értem.

Elégia a vízhez

ELÉGIA A VÍZHEZ (ÉLÉGIE DES EAUX)

Nyár Nyár megint te vagy az Nyár a Gyerekkori Birodalomból A hajnalba-fürösztött reggelek paradicsomkertje meg a pompás deleké amelyek mint a mozdulatlan sas-repülés. Ma a csend-nyár vagy a féltékeny Isten szeme harag-nehézre érlel Itt vagy mélyen belevésve a század számlapjába sorsunkra terülsz. Reménytelen ég alatt mérges villámmal ledöfött gőgös városok Jajgatva hevernek a porban nincs honnan hova folyni már a folyóknak. Nincs egy pohárnyi bágyadt bor. Egy pohár víz se a kristály függőkertekben Mert ott is csak a víz oltja az ártatlanság emésztő szomját. Tűz! Tűz! Chicago égő falai Tűz! Tűz Gomorrha égő falai Tűzben Moszkva. Isten változatlan az isten nélkül való népekhez is akik nem csócsálják szájukban az Igét – Ó eszkimók manna-hava forgószél hűs kéz őserdők homlokán! Nyugat Kelet a végvidékek népei a homokba feküdtek az Atléta keze hajigálta kőnehezékek. A szakáll az egyiptomi Fáraóé a bot Mózesé. Uram irgalmazz a tíz igaznak de irgalmazz Kínának is amelyért gyerekkoromban annyit imádkoztam Irgalmazz magadnak aki táplálod az Ige virágát és mint érdemes mellet füzérrel ékesíted a Május trónraléptét. Harmadik Nap Vizei megidézlek benneteket Források sustorgó vizei csúcsok tiszta vizei hó! hegyipatakok és zuhatagok vizei Makulátlan vizek de titeket könyörület Vizei ütemes szóval

45

46


megfellebbezhetetlenül idézlek Nagy folyamok és a bő tenger a fényűző tenger vizei És téged Nap és téged Hold kik ellentétes mozgással kormányozzátok a vizeket hogy így kereküljön ki az Egység Feloldozásért jajongok hozzátok megtisztító Vizek. Hogy az éjszaka önmaga ellentétére váljon hogy a halálból újjászülessen az Élet mint a hajnali gyémánt Mint az Isten Szövetségébe Fogadott mikor az éjszaka fátyla lehullván felkél a Him a Nap! És titeket is tisztátalan Vizek hogy tiszták legyetek a megnevezésem által – Minden megtisztul a vers ütemében. Miazmák és csatornák vizei fővárosok Vizei akik annyi fájdalmat görgettek annyi örömöt annyi reményt annyi elvetélt álmot Fussatok fussatok Vizek a tengerbe a tengerbe siessetek! Mosd ki a sót szétterülő víz töredelmes víz! Uram nekem adtad a Nyelv Hatalmát Nekem a rabszolgakereskedő fiának aki olyan szürkének csenevésznek születtem hogy anyám Szemérmetlennek nevezett mert gyalázata voltam a szép napvilágnak. Nekem adtad a szó hatalmát igazságtalan igazságosságodban Uram halld meg hát a szavam! ESIK! Esik És Te villámkezeddel megnyitottad a megbocsájtás zuhatagait. Esik New Yorkra Ndyongolorra Ndyalakharra Esik Moszkvára és Pompidoura esik Párizsra és a külvárosra esik Melbourne-re Messinára Morzine-ra Esik Indiára és Kínára négyszázezer kínai megfulladt tizenkét millió kínai megmenekült jók és gonoszak Esik a Szaharára esik Közép-Nyugatra a pusztára a gabonaföldekre a rizsföldekre A szalmahajakra a gyapjuhajakra És az Élet megint valóvá színesül.

Elégia a vízhez

GYÖNGYSZEMEK (PERLES)

Gyöngyszemek fehérek Lassú cseppek Langyos tejcseppek Elpergő fénygyöngyök végig a sürgönydrótok hosszán Végig a végestelen monoton szürke napok hosszán Hova mentek? Micsoda édenkertbe? Micsoda édenkertbe? Soha többé meg nem talált gyerekkorom Első fénygyöngyei

47

48


KÖD (BROUILLARD)

Félek a ködtől. A fényszórók – szörnyek üvöltőmajom-szemei Kúsznak a csöndön. Vajon azok a falnál osonó Eltünedező árnyékok emlékeim Zarándokútra vonuló hosszú sora? A Város mocskos köde! Tüdőmet a tél rozsdája kimarta Most fagyos korom feni be Kiéhezett zsigereim falkája csaholva menetel bennem Hangjukra gyenge jajszóval felelnek Halálos beteg álmaim.

Elégia a vízhez

EGYEDÜL VAGYOK (JE SUIS SEUL)

Egyedül vagyok a lapályon És az éjszakában A fázó fákkal akik könyöküket borzongó testükhöz szorítva Egymáshoz simulnak szorosan. Egyedül vagyok a lapályon És az éjszakában Ezekkel a patetikus reménytelenség-mozdulataival a fáknak Akiket lombjuk elhagyott a kiváltságos szigetekért. Egyedül vagyok a lapályon És az éjszakában. Én vagyok a kihalt utakon vonuló Távírópóznák Magánya.

49

50


ARCKÉP (LE PORTRAIT)

Ad nekem magából egy kicsit Az Európai Tavasz Szűz földszagot Napfényes homlokzatok mosolyát És a lágy Touraine tetőinek Lágy szürkeségét. Nem tudja még Hogy makacs keserűségemet élesre köszörülte a Tél Nem tudja négerségem sarkalló hatalmát. Ma Legyen elég nekem Sietős szád árnyék-mosolya Mely matrózruha-kék szemed révületébe mosódik És hajzatod szélben zizegő Rőtvadszín dombja!

Elégia a vízhez

ELKÉPZELEM VAGY EGY LÁNY ALMA (JE M'IMAGINE OU RÉVE DE JEUNE FILLE)

Elképzelem hogy itt vagy. Napfény van Meg ez a furcsa énekű kódorgó madár. Talán egy nyári délután Nagy világosság. Úgy érzem egyre butább leszek egyre butább. Nagyon szeretnék belefeküdni a szénába Napfoltokat szeretnék a meztelen bőrömre És nagy cirmú pillangószárnyakat És mindenféle kicsi állatokat Köribém.

51

52


TAM-TAM-DOB KIPUKKASZTÓJA (PERCEUR DE TAM-TAM)

Baljós alak, Acélcsőr, Öröm kipukkasztója, Nekem biztos fegyvereim vannak. Lecsapnak rád kemény és éles kovakő szavaim, Táncom és nevetésem őrjöngő dinamit, Bomba, Robban. Leterítlek, Fekete holló, Tam-tam-dob kipukkasztója, Élet megölője.

Elégia a vízhez

53

FRANCIAORSZÁG KERTJE ( JARDIN DE FRANCE )

Csöndes kert, Komoly kert, Este éjszakára Lehunyt szemű kert. Zaj és tülekedés, A Város gond-moraja Sima tetőkön siklik hozzám, Fölébe hajló ablakomig, Kicsi és gyönge és tűnődő levelek szitáján. Fehér kezek, Pontos mozdulatok, Csillapító mozdulatok. De a tam-tam földrészeken és hegyeken átdobogó szava, A szívemet ki csillapítja meg, Ha szól a tam-tam sodró, dobogó, nyilalló szava?

54


ESETT (IL A PLU)

Egész éjjel esett. Rád gondoltam a kénesen villogó sötétben. A mennykövek és forgószelek alján a bőgő tenger nyála kihabzott a zöld cserép hullámtörőkre Felettünk a Halálangyal állt és mi sikoltottunk Édes hosszú sikollyal. Itt vagyok hát a verítékkel és fejfájással örvénylő Visszhangos palotában mint hajdan Dyilorban Anyám maniókalevéllel koszorúzza félelmeimet vérüket veszi. Itt van Joalban mint valaha ez a kínzó levegőszomj amely ragacsosan tapad a szenvedélyhez A zsigerek lázas remegése este az őseredeti rettegések percében. Az ifjúság álmairól álmodom. Idegen barátom azt mondta üdék szeptemberben a rétek És Tinchebray rózsái szivárványlanak az ártatlan reggelben. Egy illatos szívű lányról álmodom Akinek ha megharagszik vagy átforrósodik Kénszín villámokat lövell a szeme mint a tied, igaz? Mint az esős évszakbeli éjszaka.

Elégia a vízhez

VISSZAVONULTAM (J'AI FAIT RETRAITE)

Visszavonultam Popenguine-le-Sérére-be. Visszatértem a lényegi elemekhez A vízhez vagyis a sóhoz a szélhez a homokhoz a homokkőhöz és a bazalthoz Mint a fehér sirály és mint a fekete kacsa a rózsaszínű rák. Hogy csak tiszta szenvedéllyel táplálkozzam mint ha nagyon friss kókusztejjel Emléked alatt aludjam el a kék csandarikák énekére. De te már megjelentetted érkezésedet a Szeptember árapályainak, Vadméntamező felől sodródó erős illathullám.

55

LÉOPOLD SÉDAR SENGHOR

„Hát nem vagyok-e Dyogoye fia? Az éhes Oroszlánt értem.” – Nem, szelíd, bár állhatatos oroszlán lett Léopold Sédar Senghorból; A felavatott éneké-nek ez az V. része, amiből a kedvelt oroszlán-motívum való, abba a nagyon szűk verscsoportba tartozik, amely népdalutánzatnak sikerült: a költő és az afrikai népköltészet közt ott az európai műveltség vastag rétege, és ezt a szép verset a tudatosság – meg a nosztalgia, amely ezúttal nem a versből az olvasóba, hanem a költőből a versbe árad – talán megfosztotta ártatlanságától. De hogy is vethetnénk a szemére épp a tudatosságot ennek a sok forrásból táplálkozó, kivételesen nagy műveltségű költőnek? Életműve java részében valódi anyagokból csinál nem romló, egyszeri ötvözetet. 1906 augusztusában született a szererek földjén, amely a 17. század elejétől lényegében egészen 1960-ig a nyugat-afrikai francia gyarmatbirodalom része volt. A Léopold nevet a keresztségben kapta, mivel katolikusnak született, a Sédart annak jeléül, hogy a szerer törzsből származik, a Senghor a franciák előtti portugál gyarmatosítóktól örökölt senhor szó emlékét őrzi. A nem teljesülő jóslatokat elfelejtjük, ezért a jóslatok mindig teljesülnek. Soha ilyen jelentőségteljes nevet! Léopold, a hő vallásosságban nevelt néger kisfiú, a templomi gyerekkórus tagja, megőrzi költő korára a Biblia érzéki és emelkedett nyelvét. Sédarból törzse népköltészetének fordítója és műköltészetté alakítója válik – és „a fekete nép nagykövete”. És a legendás gazdagságú „senhor” fia, „aki olyan szürkének csenevésznek / születtem hogy anyám Szemérmetlennek nevezett / mert gyalázata voltam a szép napvilágnak” – de épp ezért ő volt a féltett, a kedves két tucat törvényes és számtalan nem törvényes testvére között – a legjobb francia iskolákban nevelkedhetett, így lehetett belőle két kultúrájú, két anyanyelvű, franciául író költő, a mai francia irodalom egyik jelentős alakja. Ezt a költőként erőt és meleget sugárzó, vonzó egyéniséget mintha a szerencse kísérné fényes, bár viszontagságokban és szenvedésekben is bővelkedő világi és szellemi pályáján. Az a fajta áldás, ami a fogékony, nyílt, jóindulatú alkattal, a jó természettel jár.

58


Az eltékozolható vagy kamatoztatható javakkal – szerencse, hajlam? – már élete első hét évében jól gazdálkodhat: el-elszökik az apja földbirtokáról anyai nagybátyjához, a szegény pásztorhoz – apja megveri érte, restelli az alacsony rokonságot: íme az első, és mennyire népmesei, ellentét – és tanulja tőle az anyanyelvét, és ami jár hozzá, a szülőföld és szülőég mítoszát: Toko Waly nagybátyám emlékszel-e még a régi éjjelekre mikor türelmes hátadra nehezült a fejem? Vagy mikor kezemet fogva kezed vezetett árnyakon és jeleken át? Elmondod mit jelentenek az Ősök jelei a csillagképek tengernyugalmában A Bika a Skorpió a Leopárd az Elefánt az egymást szerető Halak ... Aztán a Szentlélek-rend atyáinak zordul demokratikus iskolája, ahol fát ültetni, kukoricát törni és nagyon egyszerűen élni tanulnak az árvák, anyáról fekete, apáról fehér kis zabigyerekek és a gazdag családok gyerekei. A tanítás módfelett rapszodikus, ki-ki azt tanít, amit akar, de a véletlen úgy akarja, hogy a latintanár ambiciózus legyen: Senghor első idegen nyelve a latin. És Franciaország. A Nagy Lajos gimnázium, a kiváló társak, az életre szóló barátságok és mindenekfelett a „Város”, amelyről mindig, legkeserűbb perceiben is elfordítaná a sorsot. „Halottak! Védelmezzétek a vasárnapi kék párában lebegő / párizsi tetőket...” Párizsban megint csak megtanul minden megtanulhatót. „... a legnagyobb tanítás, amit Párizstól kaptam, mégis nem annyira a mások, mint a magam felfedezése...” – mondja sokkal később, már mint a Város államfő-vendége. És megszerez minden megkívánható rokonszenvet. (A háború alatt egy német – osztrák – tiszt csenget be Georges Pompidou-hoz mindenki nagy rémületére. De nem Pompidou-t vitte el, hanem Senghor rábízott verseit hozta meg a fogolytáborból. Senghor ott is talált valakit, aki megszerette.) Közhely, hogy a hátrányos politikai helyzetű népek szellemi foglalkozású fiai többé-kevésbé politikusok is. Ő körülbelül egyszerre lett politikus és költő, költőnek hivatásos, politikusnak egyelőre nem.

Elégia a vízhez

59

Aimé Césaire-rel, legjobb barátjával, és másokkal lapot szerkeszt, néger költői antológiát ad ki, előadásokat tart. Mire jó, ha költő a politikus? Például arra, hogy ismeri a szavak értékét: „Uram nekem adtad a Nyelv Hatalmát... igazságtalan igazságosságodban.” A négerség szószólójának első dolga, hogy kitalálja a négerség (négritude) szót, amelynek konkrét gyűjtőnév értelménél hangsúlyosabbak az átvitt jelentései, köztük az első: a négerség, mint az ember állapota. A második nyelvi cselekedete sokkal fontosabb: visszaadta a néger (nègre) szónak az eredeti értelmét és használati jogát: azokban az országokban, ahol törvény vagy szokás szerint faji megkülönböztetést tesznek, a rossz lelkiismeret illetlennek érzi az egyszerű tényre utaló néger szót, helyette a fekete szót használják, pedig az eufemizmus úgyis mindig átveszi az eredeti szó jelentését, és valójában sértőbb, mint az egyenes beszéd. Senghor ma éppannyira politikus, mint amennyire költő: küzdelmes, de megint csak szerencsés – mert hajlamainak is megfelelően vértelen – politikai pályája csúcsán Szenegál elnöke lett, s az volt 1980-ig. Szenegál elnöki rendszerű köztársaság Nyugat-Afrikában; területe 196 192 km2; lakossága 4 millió; fővárosa: Dakar; hivatalos nyelve a francia. (Világtörténelmi Kisenciklopédia) A portugál Dénes király óta nem volt államfő, aki igazi költő is lett volna. És mennyivel könnyebb ibér királynak és ibér költőnek lenni, mint afrikai elnöknek és francia költőnek! Hányféle ellentét, kétfelé húzó erő feszül az afrikai és európai, a költő és a politikus, a Pompidou iskolatársa és a függetlenségi harcos, az ősi hagyományok pásztora és az őserdők civilizálója, a négerség prófétája és az ellenfajelmélet ellen-prófétája, a kényes igazmondó és a finom diplomata, a „tubab” (= fehér: így hívják otthon) és a néger szemre harmonikus szintézisében! Hogy micsoda ára van ennek, azt a politikus nem mondhatja el, de a költő kénytelen vele. A két kultúra, két anyanyelv, netán a két szív, nehéz vagyon. Eltávolodást és közeledést jelent, hasonlatosságot, de a hasonlóság mindig különbözés, mert nem azonosság. Olykor választani is kell, de a választás már nem a természetes reflexek birodalmában, hanem a gyötrőbb hamleti szférákban zajlik: Választani kell! A kétfele húzó testvérkezek édes kínzásában kifeszülve – Csókolj meg Szukejna! — a két ellentétes világ közt

60


kifeszülve Hogy fáj – jaj nem tudom már melyik a testvérem melyik a tejtestvérem Két nővérem közül akik éjszakáimat ringatják álombeli édességükkel, összemosódó kezükkel Hogy fáj – csókolj meg Isabelle! – De ha a próbatétel percében választani kell Hát választottam... … Az árterek és síkságok asszonáncát lecsupaszított testem vérének ütemét választottam … És a szvinget a szvinget igen a szvinget! … Küszködő fekete népemet választottam paraszt népemet egész paraszt népét a világnak. Ez programvers. De még mennyi minden közt kell választani, vagy mennyi mindent kell összebékíteni. Ha csak azért, mert apja a szerer törzsből, anyja meg a fulani törzsből származik, „vére-vegyült”-nek nevezi magát (büszkén, különben, egy nagy horizontú, apologetikus versében), hogy békél meg a számunkra is látható kétféleségekkel? Rabearivalo, a malgas költő felőrlődött „az ősök szelleme és fogadott anyanyelve” között. Senghor mindennél fogékonyabb a harmóniára. Ő a komoly derűt, az ünnepélyességet, a tiszta vonalakat vitte haza a latin Európából (és talán nem is mindet Franciaországból, mert első római utazása két világ boldog találkozásának sugárzásával rendítette meg: „Őrző angyalaimnak mondott Latin Múzsák szűk árnyéka takarta / későbbi források ...”), és nem utolsósorban a ritmust, az ő sajátságos, sodró-áradó, mégse fékevesztett ritmusának egyik alkotóelemét. „... Hiszen a ritmus, változatosságában vagy egyhangúságában, a Kozmikus Erők, az Örökkévalóság mozgását közvetíti... Ideje gátat vetni a modern világ széthullásának, kivált a költészet széthullásának. Vissza kell menni a költészet forrásaihoz, abba az időbe, mikor énekelték és táncolták a verset. Mint Görögországban, mint Izraelben, mint a fáraók Egyiptomában ...” Persze visszamenni soha nem lehet sehova, de azért mégis kell hozzá valamennyi bátorság, hogy a művészet sokféleségének lehető-

Elégia a vízhez

61

ségében tetszelgő korunkban valaki ne a tagolatlan beszédet válassza. (És egyébként, soha a valóban érthetetlent.) Igaz, hogy a ritmus a művészetek valahai együttéléséről is hírt ad neki, arról is, hogy a ritmus értelmen túli bódító lüktetésével varázsolni lehet, de a klasszikus ritmushoz való vonzalma elsősorban az értelem, a fegyelem pányváját veti rá – „Minden megtisztul a vers ütemében” – szelídíti a sokat emlegetett, de azért már múzeumi tárggyá lett tam-tam dübögését. Meleg áramú, elegáns pátoszú, bő dikcióit a latin formákat nem szerető francia nyelven is átütő klasszikus ritmusfoszlányok ember-arányú tájon hömpölygetik: „A forró ikerdombok lendülete! Ő lágy arc dallamos hajlatai!” És mintha ars poeticát írna, pedig Afrikához ír szerelmes verset: „Ő klasszikus szépség aki nem szöglet vagy hanem rugalmas / felsikló elegáns vonal!” S bár hazatérve azt mondja: „Nem hozok Európából mást csak ezt a bennünket szerető lánygyereket csak a breton ködpárák fátylazta szeme világosságát” azért francia feleségén kívül mindjárt a „breton ködpárák”-at is hazavitte, a pasztelleket, „a lágy Touraine tetőinek / Lágy szürkeségét” – amelyek oly megejtően fátyolozzák az éles afrikai színeket. Senghornak valami ritka együttest sikerült megcsinálnia: a meleg monumentalitást, az intim monumentalitást: Nyár Nyár megint te vagy az Nyár a Gyerekkori Birodalomból A hajnalba-fürösztött reggelek paradicsomkertje meg a pompás deleké amelyek mint a mozdulatlan sas-repülés. A gyerekkor boldog, meleg, zegzugos, bolyhos paradicsomkertje, amely ezzel az időt megállító, hatalmas, fölébevont mozdulatlan mozdulattal akkora lesz, mint a világ. Adott bizonyos nem divatos ajándékokat a francia versnek: szelídoroszlán hangú belső zeneiséget és gyöngédséget – „Csak a szavannaillatok zönögnek a vörös méhek kasa / a tücskök éles gyönge rezgése fölött” – a bátran koturnusra álló sötét, patetikus halál-szerelem szenvedélyt – „Felettünk a Halálangyal állt és mi sikoltottunk / Édes hoszszú sikollyal”. A megnevezés elemi költői örömét, a valaha tudott, de

62


elfeledett, szemérmetlenül édes fel-felcsapó hegedűhangot, amely nélkül hosszú ideig sohase lehetett meg a költészet. Pór Judit

TARTALOM In memoriam .................................................................................. Porte Dorée ..................................................................................... Orkán .............................................................................................. Egész nap egész nap ....................................................................... Szinei éjjel ...................................................................................... Joal .................................................................................................. Néger maszk 13 .............................................................................. Párizst hó borítja ............................................................................. A totem ........................................................................................... A halálhoz ....................................................................................... Szabadulás ...................................................................................... Kísérjen kora és balafon ................................................................. Itt az ideje menni kell ..................................................................... Indulás ............................................................................................ Homály-dal ..................................................................................... Ez a szívemnek oly hosszú hiány ................................................... Látogatás ........................................................................................ A szenegáli lövészeknek ................................................................ Gyilkosságok .................................................................................. Tavaszi ének ................................................................................... Tyaroye ........................................................................................... Kalamra .......................................................................................... A felavatott éneke (részlet) ............................................................. Elégia a vízhez ................................................................................ Gyöngyszemek ............................................................................... Köd ................................................................................................. Egyedül vagyok .............................................................................. Arckép ............................................................................................ Elképzelem vagy egy lány álma ..................................................... Tam-tam-dob kipukkasztója ........................................................... Franciaország kertje ....................................................................... Esett ................................................................................................ Visszavonultam ..............................................................................

8 9 10 11 12 14 15 16 18 19 20 21 29 30 31 33 35 36 38 39 42 43 44 45 47 48 49 50 51 52 53 54 55

Léopold Sédar Senghor (Pór Judit) ................................................ 57

64


A Szerkesztő jegyzete / Noite by the Editor: Ami Senghor nyelvismeretét illeti, kétnyelvűség helyett soknyelvűségről beszélhetünk. Hiszen írásaiból kiderül, hogy a szülői házból hozott szerer és fulani mellett a wolof nyelvet is jól ismerte. Tudnunk kell azonban, hogy ezek a nyugat-afrikai nyelvek (előbbieken kívül még a dzsolof/jolof vagy a tukulör) rokonságban állnak. Aminthogy e nyelvek mögött rejlő népek történelmének ismerete (akár csak a szóbeliségből is) a legendás Ghána fennállásának időszakáig (8-11. század) nyúlik vissza. És az elmúlt évezred során históriáik sok tekintetben szinte kibogozhatatlanul összeszövődtek. A francia hódítás kora kétségkívül messze visszanyúlik: SaintLouis-t a franciák 1659-ben alapították, amelyhez kapcsolódóan Gorée szigetét 1677-ben foglalták el (mindkét hely többször gazdát cserélt, de a 19. században már folyamatosan a franciák kezén voltak.). Mindemellett az első időszakban (egészen a 19. elejéig) inkább csak kereskedtek a Szenegál és Gambia partjain elérhető afrikai népekkel, a kolonális periódus kialakulása későbbre maradt. Vagyis a gyarmatosítás csak a 19. században következett be. 1825-ben a Szenegál folyó mentét hódították meg a franciák. Majd Louis Fadherbe az 1850-es években foglalt el nagyobb területeket: 1855-ben a wolofok lakta Waalo királyságot, 1857 pedig a tukulörök birtokolta Medina erdőt ostromolták meg sikerrel. A szerer Sine királyságot a hatvanas években hódították meg a franciák. Azonban a hagyományos társadalmi rend, amint részben az említettek esetében is, sokáig fennmaradt. Senghor népe esetében egészen a 20. század második feléig, hiszen az utolsó szerer király, Maad a Sinig Malecoor Joof 1924 és 1969 között uralkodott. Ezután a terület végleg betagozódott Szenegál államba. A szererek lélekszáma – beleértve a gambiai és mauritániai töredékcsoportokat is – napjainkra vélhetően jelentősen meghaladja a két milliót, mintegy 3 millió körül lehet. Szenegál állam harmadik legnépesebb népcsoportját alkotják.

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents