MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ----------------------------------------------------------------------------
MÁRKI Sándor Magyarok Afrikában Eredeti közlés/Original publication: 1884, Pesti Napló, november 30, 330. sz., melléklet a reggeli kiadáshoz. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.718 Dátum/Date: 2014. február 9. / Februáry 9. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document Márki Sándor: Magyarok Afrikában, AHU MATT, 2013, pp. 1–7. old., No. 000.000.718, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: nagy könyvtárakban Megjegyzés: ellenőrzött, lektorált, újraszerkesztett szöveg / controlled, peer-reviewed, re-edited text Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, magyarok Afrikában, Márki Sándor történész 19. századi adatai, utazók, vadászok, magán személyes és Magyar László bemutatása African research in Hungary, Hungarians in Africa, 19th Century data by Sándor Marki historian, presentation of travellers, hunters and Ladislas Magyar ---------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM-
2
Má rki Sándo r
és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.
Mag ya rok Afrikában
3
MAGYAROK AFRIKÁBAN Márki Sándor
Melyik volt az ó-kornak az a Berlinje, hol az indogermánok elhatározták, hogy a művelt Ázsiából ők bizony bejönnek civilizálni ezt a barbár Európát? Nem egyszerre, hanem csak kisebb rajokban; de bejönnek. S ki volt az ő Livingstoneuk, Stanleyük, hogy hírt adott nekik Európa Nílusáról, a Dunáról s Kongójáról, a Volgáról? Erről elfelejtett számot adni Ritter, Peschel, Vivieu de St. Martin, sőt még Verne Gyula is, amire különben nagyon helyes okaik lehettek. A lapok szorgalmas olvasója a Kongó-konferencia alkalmából eleget hallhatott mostanában arról, egyes hőslelkű emberek lépésről-lépésre hogyan kutatták ki Afrikát, legkivált pedig annak belsejét. Magyarokat, talán Benyovszkyt és Magyar Lászlót kivéve, alig talált azok között; a miért különben azzal kárpótolhatja magát, hogy ez a kettő legalább méltán képviselte hazánkat ott a fekete földrészen, mert az egyik Madagaszkárban, a másik Bihében lett király; amit kevés európai csinált utánuk. S mielőtt a kutatás szelleme Európa-szerte fölébredt, mit is tehettek volna olyan messze a mi elődeink? Maga a tengerparti Európa is csak a XV. században hitte el, hogy nem forr a víz az egyenlítő alatt, amint ezt dr. Magyar Mihály, talán éppen Lászlónak az őse, 1662-ben szintén bizonyítgatta. A Szentföldre igyekvő régi magyarok jobbadán Konstantinápoly felé vették útjukat, tengeren át csak nagy ritkán, s így nem is érinthették Afrikának még északi részeit, sőt a történelemből előttünk ismeretes Egyiptomot sem. Egy ilyen palesztinai zarándok, Péchvárady Gábor az első magyar, ki útleírásában 1517-ben „hallomás után” annyit mégis elmond Kairóról, e „nagy városról”, mely, némelyek szerint, egy a régi Ninivével, hogy az Jeruzsálemtől 100 mérföldre esik. „Kyrum – így szól – népes város, úgy hogy – amint beszélik – ha kihalna ugyan az egész emberiség, de Kairo megmaradna, ezzel ismét be lehetne népesíteni a világot. De ez túlzott állítás – teszi hozzá, maga is megsokalván a dolgot. – Ragály idején naponkint 20.000 ember is meghal ehelyütt. A néptolongástól járni sem igen lehet. A Byon vagy Nílus folyam, mely a paradicsomi négy folyam egyike, a várostól nem messze hömpölyög, s a szamarakon és az embereken kívül naponta 8000 teve hord belőle eladni
4
Má rki Sándo r
való vizet. Mivel a lakosok nem otthon, hanem a piacokon vagy a bazárokban étkeznek, 12.000 nyilvános szakács áll rendelkezésre.” Csodálatos dolgokat említ a fogyasztás rendkívüliségéről stb. Adatai annál érdekesebbek, mert azzal egészíti ki azokat, hogy 1516-ban, midőn ő Jeruzsálemben volt, a török szultán az egyiptomi „király” ellen 300.000 katonával ment, s hogy ő is ott volt Jeruzsálemben, midőn a győztes szultán oda bevonult. Vernacsics előadásából pedig tudjuk, hogy ez Egyiptomba is magával vitte Bélay Barnabás magyar követet, s 4000 magyar ruhába öltöztetett rácot, azért rendelet melléje, hogy elhitesse a mamelukokkal, mennyire segíti őt még a magyar király is, már ti. Bélay. Pécsváradynak Kairóról adott rajza, tudtommal, az első magyar helyleírás Afrikából. A második az 1952 után ott járt Huszthy Györgyé, ki útját szintén leírta ugyan, könyve azonban mind máig kiadatlanul hever a római bibliotheca reginában. Azután igen hosszú szünet állott be, s Afrikának tájékára sem ment a magyar ember, mint ahogy Európának tengerésznépei is csak széleit kutatgatták a sötét földrésznek. Kazinczy Ferenc egy alkalommal Bécsben a Granenen összeakadt Soliman Angelo-val, egy néger fejedelem fiával, ki tudós ember hírében állt, s kit igen sok ember megbámult. „Nézd – szólt barátjához, Kazinczyhoz a néger –, mint néznek téged mentédben, bakancsodban, engem csíkos talárisomban. Nem azt hiszik-e, hogy ti is Afrika gyermeke vagy?” Soliman fájdalmára azonban nagyon is a Nyugat gyermeke volt Kazinczy; de úgy akarta a sors, hogy aránylag rövid idő alatt néhány magyarnak, jobbadán politikai menekülteknek, csakugyan otthona legyen Afrika. Amikor Kazinczyra ily tréfás megjegyzést tett Solimán, már közkézen forgott Gvadányi Rontó Pálja és Benyovszky Mór gróf emlékirata, s mind a kettő nagyban lekötötte a magyarság figyelmét. Tárgyuk tudvalevőleg egy a lengyel forradalomban való részvétele miatt Szibériába száműzött Benyovszky 1771. május 1-jén Kamcsatkából megszökvén, Ázsiát és Afrikát körülhajózva ért Európába. Franciaországban Aiguillon herceg pártfogásával engedélyt nyert, hogy Madagaszkárban gyarmatot alapítson. A Tingballe torkolatánál így építette azután Louisburgot s ennek védelmére Fort-Louist, majd Fort-Saint-Jeant és Fort-Augustot. Meghódította az e vidéken élő bennszülötteket, kik őt királlyá választották. Előbb azonban otthagyta a francia szolgálatot, de mivel nem nyerte meg a kormány támogatását, elkedvetlenedve jött vissza hazánkba, hol utóbb II. Józsefet akarta pártfogóul nyerni. József nem méltányolván e kalandos tervet, Benyovszky Észak-Amerikában próbált szerencsét. Baltimorei kereskedőktől gyámolítva, 1781-ben csakugyan elvitorlázhatott Madagaszkárba, hol a bennszülötteknek egy hozzá
Mag ya rok Afrikában
5
csatlakozott részével most a franciák ellen indult. 1786 május 23-án az Isle de France-i kormányzó katonáinak golyói oltották ki életét, melyet e egy afrikai nép műveltségének megalapítására óhajtott volna szentelni. Életrajzát – mert memoire-jai éppen a legérdekesebb eseményeknél maradnak félbe – angol nyelven Nicholson már 1790-ben közrebocsátotta. Neve s működése azonban feledésbe kezd menni a magyar közönségnél, melynek egy része pedig eléggé érdeklődött a franciák madagaszkári legújabb politikája iránt. Körülbelül ez a sorsa Magyar Lászlónak is: a magyar Livingstone-nak, ahogy Sámi Lajos nevezte. Megelőző apróbb tanulmányutak után 1849. január 16-án indult ő el Benguelából, hogy Bihé-országba menjen. Letelepedett, kereskedelmi összeköttetéseket kezdett, sőt meg is házasodott Bihében, jól tudván, hogy idegen segítség híján csak úgy juthat el Afrika belsejébe, ha rokonságba jut a különböző törzsek fejedelmeivel. Ozoro hercegasszony, a király egyik leánya lett a felesége, s most a fiúk, Magyar Fernando loandai rabszolga-kereskedő a tartomány királya. Híres utazónk 1850 óta számos kirándulást tett a határos országokba, a Kunene által áztatott Kambába stb., s itt-ott Livingstone útját is keresztezte, és Kelet felé Lobalig jutott. E tájakról adnak felvilágosítást a magyar akadémia által 1859-ben kinyomatott délafrikai levelei és naplói, miknek csak első kötete jelenhetett meg. Magyar egészen 1864. november 89-én történet haláláig folytatta ugyan kutatásait, jegyzetei azonban elégtek. Ha tudományos készültség és siker tekintetében megelőzi is őt az újabb korszak sok nevezetes utazója, annyi kétségtelen, Magyar László lényeges szolgálatokat tett Afrikára vonatkozó ismereteink tisztázásában. Ezen időtájban egész más oldalról, ti. a Nílus völgyén fölfelé nyomult e földrész belsejébe Sir Samuel White Baker, kit magyar származású neje is elkísért. A Kék-Nil rendszeréhez tartozó Rabat folyó s a Nil forrásvidékének, nevezetesen Mwutannak kikutatásában neki is része van. Azt a drámát, mely most Szudán s Egyiptom felé fordítja a közfigyelmet, férje kezdte meg, ki 1871–1873 közt az egyiptomi alkirály megbízásából hódítva nyomult fölfelé a Níluson, s így bevezette Gordon tábornoknak tíz év óta csaknem szakadatlanul folyó művét. Nagyon kedvelt útleírásaiban Baker sokszor emlékezik meg hű harsáról, feleségéről, kit tehát mindenesetre föl kellett említenünk e rövid cikkben is. Egy másik híres utazó, Rohlfs rendkívül fontos kutatásaiban szintén elismerőleg emlékezik meg egy magyarról, a baranyamegyei Csillagh Lipótról. Csillagh különben csakhamar külön vált Rohlfstól, s önállóan folytatta búvárlatait. Phatnál megbetegedve, visszafordult, s ifjan, Tripolisban 1879. okt. 31-én érte utol a halál.
6
Má rki Sándo r
A tudományszomj más magyarokat is vonzott Afrikába. Dr. Weinek László pár év előtt Liberia köztársaságot látogatta meg; Török Aurél a rokniai dolmenek leletei s az embertan körébe vágó egyéb dolgok iránt érdeklődött; Szabó József pedig a hely színén tanulmányozta Algír földtani viszonyait. Turistáink is föl-fölkeresik immár a sötét földrészt. Azokat, kik, mint Petrichevich Horváth Lázár, Kecskeméthy Aurél, Benedikty József, K. Papp Miklós, Forgách Sándor, Czobor Gyula s mások csupán Egyiptomot látogatták meg, talán elég egyszerűen megemlítenünk. Járatlanabb utakon bolyongott gróf Forgách Károly, ki a Magyarhoni Természetbarátban és Arany János Koszorujában Sahara oázai közül főleg a zibaniakat, a Bab-el-Saharát, El Gantrát és Biszkarát ösmertette (1858–1863-ban). Vékey Zsigmond Londonból Madeirán át a Jóreménység foka megkerülésével hajózván Ausztráliába, tapasztalatait szintén feljegyezte. Gróf Széchenyi Béla, mint oroszlánvadász, 1864 óta ismételve is megfordult az Atlasz bércei közt, s itt tartózkodásáról érdekes tárcák jelentek meg a hazai lapokban; gróf Andrássy Manó pedig még a negyvenes években látogatta meg, s írta le Marokkót a Honderü-ben; nem járt hasonló szerencsével Pálfy Dénes, ki Szudán belsejéből, Gelabatból gyakran rándult ki vadászatokra. Kilenc évi ott tartózkodás után 1883. márciusában értékes csontvázgyűjteménnyel indult haza Győrbe, hol öt hetet töltött. Ekkor vissza akart térni Afrikába; útközben azonban tüdőgyulladás vetett véget életének. – Kovács János a debreceni helvét főgimnázium értesítőjében még 1857-ben közölte afrikai útjáról szóló jelentését, Pu1szky Polyxéna és egy biharmegyei úrnő pedig a lapokban elszórva adta ki Algírról és Tuniszról szóló útleírásait (1882–1883). – Csorna József és Hosszufalusy Gyula 1879. nov. 9-én indultak el Afrikába, hogy a Níluson fölfelé addig hajózzanak, ameddig csak lehet. Be kellett azonban érniük Egyiptom bejárásával, s 1880. február 15-én céljukat meg nem valósíthatva tértek haza. A Fokföldet aránylag számos magyar látogatta meg. Így például Greguss György Bahiából; huzamosabban tartózkodott ott, és a busmanok földjén Denich János, angol szolgálatban álló földmérő, ki 1881-ben tért haza Aradra; továbbá Kohn Dezső és Transvaal köztársaság területén a heidelbergi kerületben az egri Tajthy János stb., kik úti levelekben és felolvasásokban emlékeztek meg az általuk látott vidékekről. Tajtby vendéglőt is nyitott Transvaal-ban, valamint Csáthy Kata asszonyom sörcsarnokot Kairóban, hol egyébiránt nem egy magyar telepedett már le. Sőt, a Fokvárosban is láthatni magyar cégtáblákat, mint például a szalontai Bencsés Imréét és a torontáli Olajos Istvánét.
Mag ya rok Afrikában
7
És nem egy magyar nyugszik afrikai hantok alatt. Benyovszkyn és Magyar Lászlón kívül ott van eltemetve az 1883. márc. 3. Kairóban elhunyt Baraczy Gerő, kinek útleírásait, amint tudom, dr. Thallóczy készült sajtó alá rendezni, továbbá Eszler, szenvedélyes oroszlánvadász, a már említett Kohn Dezső angol hadnagy, Csillagh Lipót stb. Midőn 1876-ban Brüsszelben megalakult a nemzetközi Afrika-társaság, melynek legközelebbi feladata az volt, hogy Zanzibárból expedíciót küldjön a Tanganyika-tó felé, s ott egy tudományos és fogadó-állomást alapítson (amint meg is alapította azt Karémában), hazánk az elsők közé tartozott, mely 1877. május 25-én fiók bizottságot szervezett az Afrika belsejében való kutatások anyagi gyámolítására. Haynald Lajos elnök felhívására hazánkból a pályázóknak meglepő tömege akart részt venni az expedícióban; a 164 intelligens jelentkező közül azonban csak 16-nak kérvénye jöhetett tekintetbe. A bizottság egyedül Klein Ede soproni mérnököt kívánta ajánlani. Őszintén szólva, nincs tudomásom róla, részt vett-e Klein a vállalatban, vagy sem. Azt hiszem azonban, hogy az itt közlött töredékes adatok is bizonyítják, újabban mennyire érdeklődnek egyes hazánkfiai, sőt, honleányai is azon sötét földrész iránt, melynek titkai immár egyenkint tárulnak föl előttünk. S tán érdemes felemlíteni, hogy azon roppant nagyhatású beavatkozásban, melyre Európa Afrikával szemben éppen most vállalkozik, van némi része a magyarságnak is; mert egyes tagjai ésszel, kitartással, sőt pénzzel is igyekeztek gyámolítani azon nagyokat, kik világra szóló fölfedezéseikkel újabb tért nyitottak az emberi művelődés számára.
