MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -----------------------------------------------------------------------------------Ifj. JANKÓ, János Kereskedelmünk Észak-Afrikában / Our Trade in North Africa Eredeti közlés /Original publication: Nemzetgazdasági Szemle, 1888. XII. évf., VII. füzet, 520–542. old. Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.000.271 Dátum/Date: 2017. január / January 16. filename: janko_1888_Kereskedelmunk Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document Ifj. JANKÓ, János: Kereskedelmünk Észak-Afrikában / Our Trade in North Africa, AHU MATT, 2017, pp. 1–23. old., No. 000.000.271, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Az interneten / At the internet Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, az Osztrák–Magyar Monarchia és az észak-afrikai országok kereskedelme az 1880-as években, teljes áttekintés számadatokkal, az export–import-mutatók bizonytalanságai és annak okai, a téma részletes összefoglalás máig érvényes tanulságokkal African studies in Hungary, Trade of the Austro–Hungarian Empire and the North African countries in the 1880s, complete overview with the figures, uncertainties of the export-import indicators and their causes, a detailed summary of the theme with lessons valid to today

2

Jankó János

------------------------------------------------------------------------AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

Kereskedelmünk Észak-Afrikában

3

KERESKEDELMÜNK ÉSZAK-AFRIKÁBAN Ifj. JANKÓ, János (Nemzetgazdasági Szemle, 1888. XII. évf., VII. füzet, 520–542. old.)

A Nemzetgazdasági Szemle ez évi első füzetében a 107–126. lapokon „Érdekeink Észak-Afrikában” cím alatt alkalmam volt kifejteni mindazon föld- és természetrajzi tényezőket, melyek folytán Afrikának Alexandriától Tuniszig terjedő partvonala a kereskedelem terén érdekkörünkbe jut, kimutattam, akkor még csak a konzuli jelentések alapján, hogy a kereskedelmi élet terén mit tettünk eddig, mit hanyagoltunk el, számokkal, hivatalos adatokkal igazoltam, hogy ÉszakAfrika kikötőiben hajóforgalmunk mindegyre nő, s röviden utaltam azon eszközökre, melyekkel a Kelet ezen részén kereskedelmünkön tetemesen lendíteni lehetne. E dolgozatnak sikerült felhívni kereskedelmi szakköreink figyelmét a Kelet ezen egyik dúsgazdag piacára; a budapesti kereskedelmi és iparkamara belátta, hogy a kereskedelmi viszonyok e téren való helyszíni tanulmánya nagyon is fontos és az itteni kereskedő-világnak számos előnyös útba igazítást nyújthat, melyre annyival is nagyobb szükségünk van, mert míg egyrészt az utolsó években a keleti kereskedelem terén Magyarország a legbuzgóbb tevékenységet fejti ki, addig másrészt ugyanezen útbaigazítások megóvhatják cégjeinket a Keleten napirenden levő bukásoktól; ezzel kapcsolatban az »Adria« magyar tengerhajózási társaság is belátta, hogy a keletre irányuló minden kereskedelmi törekvéseinknél, neki, mint tisztán magyar vállalatnak, szintén fontosabb szerepe van és lesz, mely alkalommal azonban a kereskedelmi terület viszonyainak a helyszirén való tanulmányozása előbb-utóbb szintén szükségessé válik, már csak azért is, mert útmutatóul még a konzulok hivatalos jelentései sem szolgálhatnak, mivel azokban az osztrák és a magyar érdekek nincsenek külön választva, s mivel azok csak egyes kikötőkre és nem az egész partvonalra terjeszkednek ki. Ezek alapján határozta el a budapesti kereskedelmi és iparkamara, valamint az »Adria« magyar tengerhajózási társaság, hogy

4

Jankó János

megbíz Észak-Afrika kikötőiben levő érdekeinek tanulmányozásával és e célból oda tervezett utazásomat támogatja. Április hó utolsó napjaiban befejezvén előkészületeimet, Trieszten keresztül elutaztam Észak-Afrikába: Alexandriába. Itt az osztrák– magyar konzul, gróf Vass Armin a legszívesebb módon segédkezett, s mindent elkövetett, hogy a kereskedelmi viszonyokkal lehetőleg behatóan megismerkedjem, mit elősegített néhány alexandriai nagykereskedő is, kik adataikat készségesen rendelkezésemre bocsáták. Ezután meglátogattam Port Saidot, kereskedelmében azonban tetemesen csalódtam, sokkal jelentéktelenebb az, mint a minőnek feltüntették; onnan Ismailiyába mentem, hol különösen a Szuez csatornára vonatkozó azon adatokat gyűjtöttem össze, melyek a csatornán túli kereskedelmünk szegényes állását tüntetik fel a többi európai nemzetekéhez képest; majd Szuez városát kerestem fel, mely az egyiptomi kikötők közül azért nevezetes, mert európai beviteli cikkekkel csaknem kizárólag az osztrák–magyar hajók látják el, aztán Kairóba utaztam, mely az egyiptomi kikötők bevitelének raktárául tekinthető, másrészt a kereskedelmet Felső-Egyiptommal és a Szudánnal közvetíti s minthogy igen nagy város, maga is jelentékeny szerepet visz a fogyasztó városok sorában. Innen aztán visszatértem Alexandriába. A Szuez-csatorna mellékén, a Menzaléh tavának mocsárvidékein azonban maláriát kaptam, melynek heves lázrohamai igen elgyöngítettek; mindazonáltal az egészséges kairói lég néhány nap alatt kigyógyított s én már örömmel gondoltam tripoliszi és tuniszi utamra. Már Alexandriában sikerült Tunisz és Tripolisz kereskedelmére bővebb anyagot összegyűjtenem, mit lehetővé az tett, hogy gróf Vass Armin hosszabb időn keresztül tripoliszi konzulunk is volt s annak kereskedelmi viszonyait igen alaposan ismeri. Máltában ez adatokat még inkább kibővítettem, de közvetlenül Tripoliszba való tovább utazásom előtt betegségem oly heves mértékben ismétlődött, hogy barátaim tanácsát követve, Tripolisz és Tunisznak meglátogatásáról ez alkalommal lemondtam, és egészségem teljes helyreállítása végett azonnal Európába utaztam. Az alábbi sorokban utazásomnak a kereskedelemre vonatkozó eredményeivel szándékozom beszámolni, s így e dolgozat egyszersmind jelentés is a budapesti kereskedelmi és iparkamara, valamint az »Adria« magyar tengerhajózási társulat számára. E dolgozat a ki- és bevitelt, mint kereskedelem mérvadóját tárgyalja s itt fontos külön választanunk azon cikkeket, melyek az ottomán


5

Észak-Afrika minden kikötőjében szerepelnek s melyek jövője az egész területen egy közös alapon nyugszik, s ugyanazon eszközökkel biztosítható, azon cikkektől, melyek csak egyes kikötőkben kerestetnek nagyban. Természetesen itt nem szabad mellőznünk azt sem, hogy ezen cikkek kereslete a bennszülött lakosság szokásaiban, gazdasági életében mily mélyen gyökeredzik, s így elég szilárd alapokon nyugszik-e, nyújthat-e a jövőre nézve kellő biztosítékot, mert ettől függnek a mi vállalataink is. A számadatok azonban, melyek különösen a ki- és bevitelre vonatkoznak, már éppen nem nyugszanak oly biztos alapokon, mint a forgalmi adatok. És ez adatok értékével mindenkinek, ki a keleti kereskedelemmel foglalkozik, meg kell ismerkednie. A bevitelre még csak vannak adataink, de ezek csak azt mondják meg, hogy p. o. ezen osztrák vagy angol hajón ennyi és ennyi árú jött, azt azonban, hogy ez árukból mennyi osztrák, mennyi német, olasz stb. gyártmány, vagyis mennyi az illető országok valóságos bevitele bizonyos cikkekből, azt tudni nem lehet, mert a mi osztrák hajón jön, az mind osztrák–magyar árúnak tekintetik. Igy p. o. Németországnak, a hivatalos jelentések alapján, alig van bevitele, pedig konzulunk szerint ez igen jelentékeny, sőt, sok cikkben az osztrák–magyar bevitellel versenyképes. A bevitelről a vámhivatalokban készített kimutatások vajmi gyenge és ingatag alapon nyugszanak. Alexandriában még csak megjárja, hol a vámhivatalt az európaiak szervezték, és pedig az egyiptomi kölcsön garanciájául, de a többi kikötőkben hallatlan csalásokat visznek végbe. A török kikötőkben tudvalevőleg minden árú után 8% vámot kell fizetni. Ezt. némely kereskedő sokalja s a vámőrnek jó bachsist (borravalót) ad, ő pedig árújának csak egy negyede vagy ötöde után fizet adót, úgy hogy a 80%-ból alig lesz 3–4%. Igy tehát a vámhivatalnok is, meg a kereskedő is csal. Alexandriában a vámhivatalnok nem csal, ott csak egyik-másik kereskedő próbálja meg; a ház ugyanis, mely az árút küldi, két facturát állít ki, egyet a kereskedőnek, az igazat, a melylyet a tartozását fizeti, p. o. 2000 frank értékről, ínig a másikat az illető kereskedő a vámnál mutatja fel s az csak 1500 frankról szól. Az ellenőrzés azonban nagy, s ha kétség fordulhat elő, akkor a 8%-t in natura veszik ki. Ezen vámhivatali adatokból kerül ki a kereskedelmi jelentések egyik részének anyaga. A másik a kereskedőknél tett hivatalos kérdezősködésekből meríti adatait. Első és főszabály az, hogy a kereskedő mindig kevesebbet fog mondani, mint amennyit tényleg bevisz és el-

6

Jankó János

ad. Természetesen a forrást teljesen elhallgatja, hogy ő honnan, mily áron szállítja különösen azon árúit, melyekre esetleg az illető helyen talán némileg monopóliuma is van. Ha ő megmondja: mily haszonnal dolgozik, némely árúból mekkora a kereslet, és azt a konzuli jelentések alapján mások nyomtatva olvassák, persze szintén vállalkozási kedvet kapnak, szerencsét próbálnak, s a nagykereskedőnek versenyt támasztanak. De másrészt ez adat-bevallások a legjoviálisabbak az egész világon, s ugyancsak rá lehet ismerni bennük a keletre. A konzul havonként megkérdi a kereskedőket, azok rendesen elnevetik magukat, s tegyék a jelentést akár szóval, akár ivásban, igyekszenek egy lehetőleg minimális értéket mondani. A konzulnak pedig ezzel meg kell elégednie, mert az ellenőrzésről persze szó sem lehet. Ezen mérték szerint kell amaz apróbb jelentéseket megbecsülnünk, amelyeket p. o. a bécsi »Handels-Muzeum« mellékletein a »Commerzielle Berichte«-ében olvashatunk. Az illetők nagy fontoskodással elmondják, hogy p. o. Jaffába vagy más kikötőbe ennyi meg ennyi ezer mázsa cukrot vittek be. A jelentés írója ezt vagy a számhivatalokból vette, s akkor adata ép oly megbízhatatlan, mintha fáradságot vett arra, hogy minden egyes kereskedőt kikérdezett, hogy mennyit tett az illetőnek cukor bevitele. Pontos adatot csak a Lloyd adhat, hol azt nemcsak megmérik, de fizetik is, csakhogy ama kikötőkbe nemcsak a Lloyd visz cukrot, hanem visznek az orosz, francia, olasz, török és görög hajózási társulatok hajói is, és így ama jelentésekből csak azt az egyetlen egy tényt konstatálhatjuk, hogy mi ama kikötőkbe cukrot viszünk be. A kilogramm vagy gyakran még a fél kilogramm kicsinyeskedő jelzése a lehető legnevetségesebb szemfényvesztés, a mellyel mindazoknak, kik a Keleten vállalatokba akarnak bocsátkozni, okvetlenül tisztába kell jönniük. Az említett lap szokta közleni ama fontosabb pályázatokat is, melyeket az egyiptomi kormány az egyes vállalatokhoz szükséges anyag beszerzésére hirdet. Ezek határideje rendesen 3–4 hét alatt lejár. A konzul a »Journal officiel«-ből meg tudja a néhány nappal előbb keltezett pályázatot, de míg az Európába, Bécsbe, onnan a minisztériumba, a minisztériumból a lapba kerül, s míg a pályázó meggondolja a dolgot, s elküldi pályázatát, addig a 3–4 hét lejár. Ezek kihirdetése tehát csak laptöltelék, s arra való, hogy a lap nagy összeköttetéseit fitogtassa; és hogy ez így van, azt legjobban bizonyítja az a felületesség, mellyel a pályázat határidejét rendesen mellőzik. Szerencsétlen a kereskedő, ha e pályázaton részt vesz a távolból, mert ha az mindjárt


7

hosszabb határidejű is, a nem-egyiptomi pályázóra nézve akkor is csak oly eredménytelen marad, mert Egyiptomban a legtöbb vállalat az angolok kezére megy át: A pályázatok felett rendesen vagy két angol és egy francia, vagy egy angol, egy francia és egy arab ítél, mely utóbbi esetben, minthogy az angol befolyás és tőke nagyobb, az arab mindig az angollal szavaz, s így a pályázat az angolok előnyére dől el, bár tudunk néhány esetet, hogy osztrák vagy magyar alattvaló is elnyert pályázatot, de ez esetben az Egyiptomban élt és az ottani körülményeket személyesen is jól ismerte. A számadatok a konzuli jelentésekben szilárdabb alapokon nyugszanak, mindazonáltal egyiket sem szabad valódi értéknek tartanunk, mert ez adatok mindenkor kisebbek a valóságos bevitelnél, s ily alapelvből indulva ki, kell azokat figyelembe vennünk, amennyiben azok saját vizsgálataimnak alapját képezték. A konzuli jelentések nem havi kimutatások, hanem az egész évről szólnak, s így a szám a valóságot is jobban megközelíti. Ezek után pedig áttérhetünk a bevitel tárgyalására. Először azon cikkeket vizsgáljuk, melyek valamennyi kikötőben szerepelnek, azután az egyes kikötők különleges beviteli cikkeit. C u k o r . Tuniszban a cukor képezi legnevezetesebb beviteli cikkünket, melyből évről évre többet viszünk be; az utolsó három évben bevitelünk a 15,000 zsákot meghaladta évenként, ami zsákonként átlagosan 45 frankjával számítva, 670,000 frankot képvisel. Az osztrák– magyar cukor Tripoliszban is élénk keletnek örvend, de csak a helyi fogyasztásban használják a Triesztből Máltán keresztül ide hozott pilét, míg a karavánkereskedésben Ghadamesz és Murzuk felé és Szudánba a francia 2 ½ kilogrammos süvegrafinade-ot viszik. Benghaziba cukorbevitelünk nincs, minthogy a közvetlen összeköttetés Fiumével hiányzik, és így az olaszok azt könnyebben és olcsóbban vihetik a piacra. Alexandriában cukorbevitelünk ingadozó, aszerint, hogy az egyiptomi cukortermés hogy sikerül. Így p. o. 1884-ben bevitelünk az osztrák–magyar cukorból 2 millió frankot képviselt, de az 1885-iki termés jól ütvén ki, az 372,000 frankra süllyedt, és ugyanígy esett az angol, francia, belga, olasz stb. cukorbevitel is. Alexandria különben a cukorbevitelnek csak közvetítő kikötője, a főraktár Kairóban van. Az osztrák–magyar cukor Egyiptomban is pile alakban, zsákokban jut a piacra, a franciák kis kenyéralakú süvegei, melyek keményebbek és jobban kristályosak, de egyszersmind drágábbak, élénken versenyeznek a mi árúinkkal. Az orosz cukor Kairóban nem kél, de Port-

8

Jankó János

Szaidban az oroszok 1885-ben külön raktárt rendeztek be számára, s azóta az osztrák–magyar cukor, mely ugyan még mindig nagy keresletnek örvend, kissé veszélyeztetve van. Port-Szaidban a 2 és 5 kg-os süvegeket nem igen keresik, a keresletet pedig Franciaország fedezi. Általában véve mondhatjuk, hogy cukorbevitelünk Afrika északi partjain emelkedik, de ez emelkedés lassú egyrészt a közvetlen összeköttetés hiánya, másrészt az ennek következtében beállott magas árak miatt. F a . A fából bevitelünk Észak-Afrikának csaknem minden kikötőjében igen jelentékeny. Tuniszba. 1885-ben nem kevesebb, mint 300,000 frc értékű építő- és műfát vittünk be, mit főleg a tuniszi vasutak óriási építkezéseinek, melyek még mindig nem szűntek meg, sőt növekednek, köszönhetünk. Tripoliszban már kevesebb építőfa kell, mert az építkezés lassú, minthogy az arab sárkunyhókban is megél. Az évi bevitel mégis 20,000 léc és 30,000 deszka, melyből 75% Velencéből, 25% Fiuméből jött Máltán keresztül. A puhafa karókat a svédek szolgáltatják, a traversákat a belgák adják; gerendát alig keresnek; a tüzelőfát pedig a montenegróiak hozzák Albániából. Benghaziba az építőfa túlnyomó részét mi adjuk, bár sok nem kell. Fő beviteli cikkünket képezi azonban ez Egyiptomba, hová legnagyobb részben Alexandrián s csak igen csekély mennyiségben Damietten és Szuezen keresztül jut. A bevitelben osztozkodnak Ausztria–Magyarország, Orosz-, Svéd- és Törökország. Trieszt-Fiumén és Zengen keresztül jön ide Karinthia, Krajna, Stejer-, Magyar-, Horvát- és Dalmátország fája, Velencén keresztül Tirolé, Galacon keresztül pedig Galicia és Bukovináé. A szállítást a Lloyd végezte, melynek hajói évenként 7–800,000 filit (100 fili 2 m3 104 mm.) vittek Alexandriába; ezenkívül pedig ennél csak valamivel kevesebbet szállítottak Trieszt-, Fiume és Zengből vitorlások és angol gőzösök. Velencéből (évenként) 450–500 ezer deszkát (tavola) hoznak be évenként, Törökország bevitele pedig az egy millió forint értéket közelíti meg; a svédeké szintén meghaladja a 350–400 ezer forintot. Alexandriában a bevitt fát főleg a házépítésre használják, s a szükséglet nagysága még mindig az 1882-diki bombázás alatt elégett házak pótlásában keresendő. A szilt és tölgyet a vasút és hídépítésnél alkalmazzák; a török fának keményebb fajtáját tüzelőül, a könnyebbet pedig a bennszülött kunyhók építésére használják. Ajtó- és ablakfák kiigazítására főleg a keményebb, svédfát kedvelik, mely minőségileg a versenyben minden más fát leszorít. Az utolsó


9

években az alexandriai fabevitel a fogyasztáshoz képest aránytalanul növekedett, mi lehetővé az által vált, hogy míg az angol gőzösök Trieszt-Fiuméből Alexandriába 1884-ben 30 franc szállítási díjat követeltek 100 fili után, addig 1885 óta 18 frankkal is megelégedtek. Kairóban már kizárólag az osztrák–magyar fa van a piacon, ami alacsony szállítási árúnk (ami azonban a galiciai és bukovinai fára még mindig igen magas) a versenyben leszorítja Svéd- és Oroszországot, s még az asztalos anyag is tőlünk kerül ki. Port-Szaidban osztrák–magyar fa igen sok kell, és a kereslet 1885 óta növekedett, mert a Szuezcsatorna-társaság a csatorna szélesítési munkálatokat megkezdte. Fára Egyiptomban nagy szükség van, s akik ezzel kereskednek, azok eléggé reális alapon haladnak előre. A kereslet folyton nagy, s konzuljaink szerint p. o. Alexandriában még vagy 5–6 fakereskedő bátran nyithatna üzletet. Kétségtelen, hogy az osztrák–magyar Lloyd a faszállításban meglehetősen drága, s hogy olcsóbban is tud szállítani, az be van bizonyítva. Tavaly a brémai »Norddeutsche Lloyd« Velence és Alexandria között, Brindisi érintésével, rendes járatot szervezett, és a faszállítás árait lenyomta. Erre aztán ugyanezt megtette a Lloyd is. A brémai vállalat azonban megbukott, nem a faszállítás miatt, hanem mert ez eredetileg szárnyvonala volt a Bréma–Egyiptom-Ausztráliai német vonalnak, s főcélja a személyszállítás lett volna az európai kontinensen át vasúton utazók számára; e feladatot azonban a »Peninsulat and Oriental Company« hajói nemcsak nagyobb kényelemmel, de olcsóbban és pontosabban oldják meg, s így e mellékjárat feleslegesnek bizonyult. Az egész dologból ránk nézve az a tanúság, hogy a Lloyd tud olcsóbban is szállítani. Egyiptomban a fakereskedés olyan, hogy kevés haszonnal, de nagyban kell dolgozni. Itt nem fordul az elő, hogy a verseny miatt az árakat lenyomják, a kereskedő úgy adja el a fát, ahogy azt a legolcsóbban teheti, s ha a versenyt nem bírja ki, más forráshoz fordul, ahol a fát ő kevésbé drágán fizeti meg. A fő tehát az, hogy a kereskedőnek a fa a szállítással együtt kevésbe kerüljön, és ezért veszedelmes az orosz verseny, mely Odesszából és Galacból olcsóbban szállítja a galíciai határon tőlünk potom áron megvett fát, mint mi, kiknek azt előbb vasúton kell Triesztbe szállítanunk, és a Lloyd magas áraival tovább küldeni. I t a l o k . Az alkoholok azon osztrák–magyar cikkek közé tartoznak, melyeknek Észak-Afrikában a legnagyobb keletük és legnagyobb jövőjük van. A Tuniszba szállított 96% alkohol értéke évenként az ¼

10

Jankó János

millió frank körül forog; Tripoliszban az alkohol kereslete, a korán tilalma folytán, kisebb, mint Tuniszban, hol nagyon sok az európai, de azért Tripolisz lakossága a korán ellenére is évenként 15–20 ezer franknyit fogyaszt mindenféle színes és erősen illatozó pálinka alakjában. Szeszbevitelünk különben Benghazi kereskedelmében is fontos és jelentékeny, bár tekintve azt, hogy e város egész kereskedelme sem nagy, és hogy tőlünk oda jutott áruk a sok közvetítő által ugyancsak megdrágulnak, félnünk kell, hogy e piacunk is elvész. Alexandriát a szeszre nézve már elvesztettük, nem tudtuk kiáltani a versenyt sem az orosz és román szesz jobb minőségével, sem ezek olcsóságával. Az orosz és román szeszt Odesszából hozzák, és az odesszai és trieszti áruk közt minden 7 kg után 6 cm-es különbség van az utóbbi kárára, s így a fogyasztás lassankint egészen az orosz–román gyártmányokra szorítkozik. Többnyire 95% szeszt keresnek, s ennek fehérnek és szagtalannak kell lennie, mert a cognac és mastika-gyártáshoz használják; cognacot nagy mennyiségben hoztak be, de a belföldi termény ezt a piacról mindinkább leszorítja. Likőrökből a szükséglet nem nagy, csak chartreuse, sherry, brandy és bittert vesznek, a szükséglet fedezéséhez azonban csak csekély galíciai és lengyel gyártmány járul. A Kairóba bevitt szesz értéke 370 ezer frank, de ebben nekünk csak igen jelentéktelen kis részünk van. Port-Szaidban szesz sok fogy el, a közvetlen összeköttetés folytán a legnagyobb rész trieszti, a jobb minőségű francia szesz kevesebb fogy, s végül alkoholokban ugyancsak az elsőség a mienk Szuezban. A sör és borban a viszonyok másképpen állanak; az osztrák–magyar árúk közül e kettő a tuniszi piaciról le van szorítva; a franciák és németek e terén elsők. Tripoliszba bort nem vihetünk be; üvegbort Olasz- és Franciaország ad, de csak kisebb mennyiségben, nagyobb azonban a kérdezősködés a szicíliai hordóborok után. A sörre nézve első sorban áll Trieszt, melyen keresztül különösen Grác szállít igen sok sört üvegekben, ezután következik Német- és Franciaország, mely a 48 üveges ládákat 30–32 frc-jával számítja. Az angol »Storst«-ból kevés a bevitel. Benghaziba sem bort, sem sört nem viszünk be. Az egyiptomi piacon Alexandriában már az osztrák–magyar hordósör uralkodik; bevitelünk 1885-ben 18,600 hl. hordósör és 8000 láda üvegsört (1 láda 48 üveg) tett. Összesen 320 ezer forint értékben. Az osztrák–magyar szállítók közül első helyen állanak Dreher (7500 hordóval), Steinfeld (9000 hordóval), Schreiner és Puntigam (egyenkint 700 hordóval). Üvegsört nagyobb mennyiségben szállított még Anglia


11

és Németország. Angol hordósört azonban csak az okkupáló sereg számára hoztak. Az osztrák–magyar sörbevitel, bár kevéssel, de emelkedik, mert a bennszülöttek mindinkább elfordulnak a bortól, s a gyengébb, kiadóbb és olcsóbb sert isszák. Alexandria s illetőleg Egyiptom fő borszükségletét Francia-, Olasz- és Görögország fedezik, míg Ausztria-Magyarország csak a dalmát és isztriai borokkal és a 3–5 éves vörös borral vesz részt. A magyar vörösboroknak kétségkívül nagyobb kelete lenne, ha nagyobb raktárak berendezése által mód adatnék a lakosoknak arra, hogy jobban megismerjék; ma még csak a németek fogyasztják azt, míg a magyar fehérborok a jobb módúaknál használt rajnaiaknak tudnának versenyt támasztani. Port-Szaidban különösen sok sör fogy el, üvegsört Dreher szállít Triesztből, a német sör kevésbbé keresett; a hordósörből elég nagy a kereslet, de nem akkora, mint az üveg-sörből. Bort csak Francia- és Görögország szállít. Szuez sörkészlete kisebb, és azt is egészen mi fedezzük. R u h a n e m ű e k (kendők, fehérnemű, öltöny, piqué, indiennes stb.) A ruhaneműekből Afrika északi kikötőihez nagy mennyiséget viszünk be; így Tuniszban az osztrák–magyar piqué, kendők és indiennes értéke 100 ezer frank, míg a kész öltönyök bevitele 80,000 frank értéket képvisel; osztrák–magyar gyárainkban sok fez is készül, s ebből is mintegy 40,000 frank értéket szállítottunk oda. Tripoliszban a ruhafélék bevitelének élén ugyan Anglia áll, de azért igen szép rész jut az osztrák–magyar iparra is. T-Cloth, Long-Cloth, shirtings és Tangibs-féle öltöny darabok csak Angliából és főleg Manchesterből kerülnek ki; a musseline és indiennes Bécsből, Lilleből és Mühlhausenből; egyszinű mousseline Aadorf, Zürich és Winterthurból; a Water-Turst féleséget Görz, Zürich, Elberfeld és Düsseldorf adja; a teljes és félgyapjú szöveteket Brünn és Bielitz, azonkivül Bradford, az utolsó időkben pedig Görlitz és Sommerfeld is; szövött árúkat Chemnitz, Hartmanusdorf, Manchester és Strakonitz; hímzett szöveteket Zürich és St-Gallen; fezt és az úgynevezett yarbi és magrebi arab öltönyrészeket Bécs és kis részben Strakonitz; nyers selymet, melyet az itteni szövők igen jelentékeny mennyiségben dolgoznak fel, Lyon, Como és Milano; selyemhulladékot (M de bourrette, Chassum) London; selyemárúk, mint kendőket (taffet, Faille, Surah) Lyon, Zürich, Genua és Crefeld; míg az »altiparinak« »gharmasud« és »Cettaris fatonnais« név alatt ismert selyemcikkeket kizárólag Gera szolgáltatja. Kész férfiöltönyöket csak Bécs visz be, de a kereslet, az európai lakosság csekély száma miatt, jóval kisebb, mint Tuniszban.

12

Jankó János

A cipő túlnyomó részben német, kis részben francia és belga gyártmány, s párjának értéke a 4 és 8 frank között ingadozik. Benghaziban a ruhaneműekből bevitelünk ugyan van, de értékét egyáltalában nem ismerjük, míg tripoliszi egész bevitelünk értéke mintegy 400 ezer frt. Az alexandriai piacon a kendők általában vesztettek fontosságukból, mert az arab lakosság mindinkább a kész osztrák–magyar ruhákat használja, tehát a bevitel nem a mi rovásunkra csökkent. Az évi bevitel 200 csomag, egyenkint 20 darabból, s ennek ¾-dét Szászország fedezi. A ruhabevitel értéke 1885-ben 3 millió forint értéket képviselt, s ennek háromnegyede a monarchiánkra esik; bár a közönségesebb fajtákban velünk versenyez Olasz-, Francia-, és Angolország, de az elsőrendű kész ruhák csak Bécsből kerülnek ki; másodrendű öltönyöket sokat küld ide Prossnitz, míg olcsó ruhával a görögök látják el Egyiptomot. Azelőtt sok ruhát szállítottak Alexandrián keresztül a Szudánba is, ma azonban ez a forgalom a szudáni határ elzárása folytán megszűnt. A fehérneműeknek három negyedrészét Ausztria–Magyarország adja, s ennek értéke 1885-ben 377 ezer frt volt; az osztrák–magyar árúk azonban csak másod- és harmadrendűek, az elsőrendűek Franciaország beviteléhez tartoznak; általában Alexandriában a minőségre nem sokat adnak, hanem csak az olcsóságra. Cipőbevitelünk Alexandriába szintén jelentékeny, az 1885-diki bevitel 400 ezer forint értéket képviselt; az ár minőség szerint tucatonként 20–60 forint közt ingadozik: Gyermek- és női cipőben Franciaországé az előny, s két év óta a versenyben Olaszország is élénken szerepel. Az angol és svájci gyártmány a szolidság miatt egyre jobban kerestetik, mert az osztrák– magyar ezt nagyon is elhanyagolja. A francia bevitel 400 ezer, a svájci 200 ezer, az olasz 100 ezer frankot képvisel, de ezek nekünk veszedelmes versenytársaink, annál is inkább, mert a helyi gyártmány is egyre nő, s az évi érték 150 ezer frank már most. A színes kattunok bevitele monarchiánkból egyre nő, s az osztrák–magyar gyártmány élénk színeivel a versenyben az angolt lenyomja, s egyenrangú a francia elzászival; olcsóbb árúkban Angliáé az elsőség; az osztrák–magyar bevitel értéke mintegy 200,000 forint. A gyapot-készítményekből pedig nem kevesebb mint 1 millió forintnyit vittünk be. A fezt kizárólag monarchiánk adja s az 1885-iki bevitel csaknem meghaladja a 300 ezer forintot, s ez a bevitel a Szudán tartományainak új megnyitásával még inkább növekedni fog. Szuezban és Port-Szaidban a ruhanemű


13

kizárólag az osztrák–magyar, szövet azonban kevés fogy, minthogy a lakosság kész ruhát vesz. Kairót főleg Alexandria látja el, de kizárólag osztrák–magyar árúkkal, melyek értéke a következőképen oszlik meg: Czipőfélék és bőrárúk 700,000 frcs Gyapotkelme (Coetons és cseh) 421,000 „ Gyapjúkészitmények 3.000,000 „ Tüll, gaze, mousseline, csipke 130,000 „ Selyemkelme 207,000 „ Fehérnemű 880,000 „ Kész ruhák (versenytárs nélkül) 3.650,000 „ Fez 650,000 „ Összesen: 9.638,000 „ Azt hisszük, ily óriás bevitel egy piacon, melyen angol, olasz, francia, görög és német és Európa minden kereskedőállama versenyez, eléggé bizonyítja, hogy érdekeink mily mélyen gyökereznek ÉszakAfrika gazdasági életében, de egyszersmind kellő biztosítékul szolgálhat arra is, hogy a jövőben, ha áldozatoktól nem riadunk vissza, még több eredményt is fel fogunk mutathatni. V a s á r ú k . A vasárúk közül acél-tárgyakat és beretvát Tuniszba 70 ezer frank értékben vittünk be. Tripoliszba aczélt (Straw Files) Klagenfurtból és Gevelsbergből vittek be. Durva kések és kovácseszközök, keleti beretvák és kulcsok, főleg az osztrák–magyar iparból kerülnek ki (Steyer, Waydhofen, Gablontz), másodsorban pedig Németországból (Geveisberg, Solingen, Iserlohn) és Belgiumból. Drótszögeket (Pointes de Paris) azonban csak Francia- és Németország ad. Benghaziba vasat mi is szállítunk, hogy azonban mennyit, azt nem tudjuk, különben az egész vasbevitel 22,000 forint értékű, s ennek csak egy kis értéke eshetik reánk. Egyiptom vasszükségletét csaknem kizárólag Anglia fedezi, és pedig Skóciával együtt; még azt a csekély svéd vasat is, mi itt forgalomba jön, londoni megbízottak kezelik, minthogy Egyiptom és Svédország között közvetlen hajózási összeköttetés nincsen. Ezek után még azon árúkat kell felemlítenünk, melyek csak egyegy kikötőben fontosak, s a többiben gyakran alig szerepelnek, s így oly általánosságban nem tárgyalhatók. Tuniszban az elmondottakon

14

Jankó János

kívül csak jelentéktelen mennyiségű papírt és üvegárúkat viszünk be, s ott további különösebb érdekeink fájdalom nincsenek, mert még a kereskedelmi körök is megegyeznek abban, hogy Franciaországnak a következő tárgyakban nincsen versenytársa: selyem (genre fantastique), hímző ezüst, színezett vagy fényezett bőrök, cement, hidraulikus mész, tápanyag és konzervek, gyertya, dísztárgyak, liszt, divatcikkek és vascikkek (qualité superieur) stb. A gyapotkelmékben Angliáé az elsőség, évenként 10 millió franknyi bevitellel s ugyancsak Anglia szállít oda kőszenet; cérnát, ausztráliai gyapjút, indigót és más cikkeket. Az osztrák–magyar kereskedelem értéke az utolsó években sem nem emelkedik, sem nem csökken, állandóan a 2 millió frankon stagnál. Tuniszról Benghazira térve át, a statisztikai kimutatások és a konzuli jelentések szerint csak azt tudjuk, hogy Ausztria–Magyarország a bevitelben az elősoroltakon kívül gyertyával, kártya, fűszer, bútor, papír, rövid árúk és gyufával vett részt. Hogy mennyit vittünk be e cikkekből, nem tudjuk, de felvilágosításul, hogy fogalmat adjunk e bevitel maximális értékéről, közöljük e cikkeknek 1885-diki összes (tehát nemcsak az osztrák–magyarra eső) bevitelét Gyertya Fűszer Gyufa

9,000 forint 12,000 „ 28,500 „

A kártya, bútor, papír és rövidárúk bevitelére nincs adatunk. Tripolisz és Alexandriának sok oly beviteli cikke van, melyeket itt együtt és egymással összehasonlítva tárgyalhatunk. Így a s z e n e t mindkét kikötő Angliából kapja. Tripoliszban a kereslet elég jelentékeny, minthogy két gőzmalom és négy espartogyár éjjel-nappal dolgozik. Alexandriában a kereslet jóval nagyobb; egyrészt, mert maga a város is nagyobb, másrészt, mert Alexandria látja el kőszénnel egész Egyiptomot is. A csatorna-melléki városok, és pedig főleg Port-Szaid úgyszólván nem egyéb, mint szénraktár; a kőszén az egész bevitel 7/8dát teszi, s ez évenként 700 ezer tonnára rúg, mely mennyiség 4 nagy és 2 kiskereskedő kezében forog; az arab lakosság nagy része a kőszénkereskedés körüli munkából él; a szenet Angliából, Cardiffból hozzák. Másik czikk a p e t r o l e u m ; ezzel mindkét kikötőt főleg Amerika látja el; érdekesek e téren az oroszok törekvései; ezek Tripoliszban


15

nem sikerültek, mert az szerfelett rossz, ami annyival is inkább meglepő, mert Tripoliszban a petroleumnak csak az árára és nem a minőségére néznek; Alexandriában az oroszok törekvése jobban sikerült, mert részben a jobb csomagolás, részben a jelentékeny szállítási árkülönbség folytán az orosz petroleum után a kereslet egyre nő az amerikai rovására. A p a p í r o s b ó l szintén van csekély bevitelünk mindkét kikötőbe, Tripoliszban főleg a »Cloche Paille« után tudakozódnak, s ezt rendelik Marseille és Livornóból 50 kg-ját 15–16 frankjával; a közönséges fehér írópapírt Bécs, Fiume, Milano és Antwerpen küldi, a cigarettapapír (könyvecskékben) főleg az osztrák ipar terménye, míg kártyát Trieszt és Marseilleből szállítanak. Alexandriában a papírosszükségletet Görz, Podgora és Fiume fedezi, Olaszország azonban erősen konkurál a szalma- és pakolópapírosban; hivatalos papírost kizárólag Anglia ad; az osztrák–magyar papírbevitel értéke 1885-ben több, mint ½ millió forint volt. Kairóban az osztrák–magyar papír fogyasztása még nagyobb, mint Alexandriában s körülbelül 800 ezer forint értékű, melynek fele cigaretta-papíros. Az ü v e g á r ú k b ó l Tripoliszban elég nagy bevitelünk van, az ivópoharak csaknem mind osztrák (Haida, Gablontz) ipari termékek; ablaküvegnek csak belga árút használnak, míg a karavánkereskedés egyik főeszköze és tárgya az üveggyöngy Velence gyáraiból kerül ki, kis részben pedig Haida és Gablontzból is. Alexandriában üvegbevitelünk kissé csökkent, minek okát részben a magas vasúti szállítási árban, részben a mi árúink elavult divatában kell keresnünk, melyet a külföld elegáns és új alakjaival mindinkább leszorít, úgy hogy ma az osztrák–magyar bevitel főleg lámparészekre és színes üvegtárgyakra szorítkozik Csehország részéről, narghilére és más effélére Steyerország részéről, míg a többi szükségletet Belgium fedezi Angolés Franciaországgal együtt. Az összes lámpaneműeket a bécsi Brünner és Dittmar cég szállítja. Itt említjük meg azt is, hogy a lámpabél főmennyiségét Németország adja, és pedig évről évre olcsóbban; a specialitásokat azonban kizárólag monarchiánk fedezi. A r ö v i d á r ú k sokfélék, s a fogyasztás évi értéke Tripoliszban 160–200 ezer frank értéket képvisel, melyen főleg a német és az osztrák–magyar ipar osztoznak, az arany- és ezüsttárgyak azonban csak Lyonból kerülnek ki, míg utánzatokkal (imitatio) Nürnberg látja el a várost. Alexandriában, dacára annak, hogy a bevitel csökkent, az osztrák–magyar árúk bevitele a félmillió forintot meghaladja, Bécs és

16

Jankó János

Csehország gombokat, Német- és Franciaország haj-, gombos- és varrótűket, Bécs és Prága passepoils-t, cipő- és vállfűzőket ad, erős versenytársunk a rajnai Németország, mely paszomány-tárgyakat is szolgáltat. A bőr- és táskaneműekben azonban a mi iparunk uralkodik. s jó eredménnyel versenyez a francia gyártmányokkal. Bőröndöt elsőrendűt Franciaország ad, a másod- és harmadrendűek Bécsből kerülnek ki évenként 50 ezer forint értékben, Olaszország alig érezhető versenyét azonban erősen kiálljuk e téren. – G y u f á t és efféle gyújtóanyagot Tripoliszba főleg Németország visz be, s csak igen kis mennyiségben. Különösen azt a féleséget szeretik, mely a meggyújtásnál erősen pattog. A magas szállítási ár Fiume-Trieszt és Málta, illetőleg Tripolisz között nem engedi, hogy az osztrák–magyar árúk is versenyezzenek. Alexandriában e cikkben viszonyaink kedvezőbbek, s az 1885-diki bevitelünk 100 ezer forint értéket képvisel; mindazonáltal e piacot el fogjuk veszteni, mert a helyi fogyasztók mindinkább a belföldi terméket használják. Szuezben azelőtt gyufabevitelünk nagy volt, ez most csaknem teljesen megszűnt, éppen a belföldi termények olcsósága folytán. Végül vannak egyes cikkek, melyeket majd csak Alexandriába, majd csak Tripoliszba visznek be. A tripoliszi bevitel ily különlegességei közé tartoznak oly árúk, melyek főleg a Szudánnal folytatott karavánkereskedésben szerepelnek. Így vannak kőtárgyak, csiszolt achat-gyűrük, fülönfüggők és gyöngyök, melyek iránt a kereslet igen nagy, s melyek az Idar es Oberstein kőcsiszoló gyáraiból kerülnek ki. Az e d é n y e k bevitelében a francia, olasz és angol szerepel, de találkozunk karlsbadi és nürnbergi cikkekkel is. Ránk nézve igen nagy fontosságú volt a n e m e s - f é m e k bevitele az előző években, de az 1884. májusi ottomán rendelet óta ez kissé megcsökkent. U. i. az osztrák–magyar ezüstpénzt itt jól megfizették kitűnő ezüst tartalma miatt, mit az itteni aranyművesek a tömör és masszív női ékszerek készítésére használtak fel; az említett rendelet ezek értékét lejjebb szállítá, és a bevitelt megnehezíté, minek oka az, hogy az arany Tripoliszban egyre fogy, s a tartománytanács (medjlis-i-Idare) azáltal vélte az arany kivitelét megakadályozhatónak, hogy az ezüst bevitelét csaknem egészen betiltotta, minthogy azonban az ezüstre sokkal nagyobb szükség van, amit rendes úton be nem szerezhetnek, azt megszerzik csempészet útján. Alexandriában a bevitel különlegességei minket is közelebbről érdekelnek. Első helyen kell említenünk a m a g y a r l i s z t bevitelét,


17

melyet Egypitomban komoly válság fenyeget. Ámbár az 1885-diki termés Egyiptomban szerfelett rossz volt, s nagy lisztbevitel szükségeltetett, a magyar liszt bevitele nem emelkedett, minek oka az, hogy az itteni pékek inkább a magasabb árú lisztet veszik, ami könnyebben sül, s magas és könnyű kenyeret ad, míg a magyar liszt kicsit és nehezet, másrészt pedig, míg a magyar malmok itt minden raktári közvetítés nélkül dolgoznak, addig az oroszoknak 3–4 raktáruk van, s így a pékeket a lehető legkényelmesebben láthatják el, s ily módon elérik azt, hogy hetenkint mintegy 800–1200 zsák (85–100 kg) lisztet adnak el, míg a mi összes bevitelünk csak 700 ballont és 400 hordót tesz ki. K ö t é l f é l é v e l Ausztria–Magyarország látja el Egyiptomot, s ennek értéke évenként 100 ezer forint körül forog. Nagy fogyasztásnak örvendenek á s v á n y - v i z e i n k is, így a budai Rákóczykeserűviz, ezenkívül a giesshübli, rohitsi, karls-, marien-, franzensbadi, gleichenbergi, salvatori és ágnesforrási. Meglehetős fontosságú bevitelűnk van végül a b ú t o r o k b ó l és bútorkelmékből, a ez folyton nő. Különösen szeretik a bécsi diófabútort, de azért Bécs a finomabb tölgy- és paliszander bútorokban is érezhető versenyt támasztott Franciaországnak. A bevitel eszméjét a bécsi Frank-cég alapítá meg, s neki itt agenturája is van; az 1885-diki bevitel a bútorokban 180 ezer forint, a bútorkelméké pedig 150 ezer forint értékű Ausztria–Magyarországra nézve. Ezekben ismertettük Afrika északi kikötőinek ama cikkeit, melyek reánk nézve több-kevesebb fontossággal bírnak; ezekből láthatjuk, hogy érdekeink mily mélyen gyökereznek e kikötővárosok és kereskedelmi területük népeinek életében, szükségleteiben, s igyekeztünk feltüntetni hiányainkat, hibáinkat is, hogy ezáltal rámutassunk arra, hogy egynémely cikk bevitelének mily helyen, mily eszközökkel lehetne nagyobb lendületet adni. A következőkben a kivitelt tárgyaljuk, de természetesén ebben ily nagy eredményt nem várhatunk; azokra a cikkekre, melyek e kikötőkből kivitetnek, nekünk oly nagy szükségünk nincs, de azért arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy vannak államok, melyek tengerészete csaknem kizárólag az árúk közvetítéséből él, és így e téren még mi is remélhetünk egyet s mást. Minthogy a kivitel egyrészt kisebb, másrészt ránk nézve kevesebb érdekei levén, a részletekre oly nagyon ki nem terjeszkedünk, azt az egyes kikötők és nem az egyes cikkek szerint fogjuk tárgyalni. Tunisz kivitele ma még mindig kisebb, mint a bevitel, s ez utóbbinak két-harmadát képezi, 18 millió frank értékben a bevitel 28 millió

18

Jankó János

frank értékével szemben. Tunisz a kivitelhez évről évre ugyanazon cikkeket szolgáltatja, új forrásait a franciák még nem nyithatták meg teljesen, de buzgalmuk, odaadó törekvésük, hogy e provinciából »második Francziaország«-ot teremtsenek, kétségkívül nem marad gyümölcstelen. A kivitel főcikkei voltak az olaj és búza, melyekből egyenlő értékűt mintegy 1 ½ millió piaszternyit vittek ki egyenkint; az olaj túlnyomó részét Monaszter és Lusa kikötőiből szállították tova. Ezenkívül a kivitel főcikkei közé számíthatjuk az árpát és gyapjút, egyenkint 1 ½ millió piaszter értékben, besózott szardínia 100–150 ezer forint értékben. Fontos itt a Haifa (Esparto) kivitele, melyből papírt préselnek, s melyből évről évre nagyobb mennyiséget szállítanak el, így 1885-ben a kivitel mintegy 3000 forint értéket képviselt. – Mindezekben mi csak csekély és jelentéktelen mértékben vagyunk érdekelve. Tripolisz kivitele már sokkal fontosabb reánk nézve; az egész kivitel értéke 10 millió frankra rúg, és ez összegből Angliára 74 %, vagyis 7.400,000 frank, Franciaországra és Ausztria–Magyarországra viszont 12–12 %, vagyis egyenkint 1.200,000 frank. Csak ezek után következik Olaszország 1 %-kal stb. Látszik tehát, hogy a kivitelben is előkelő helyünk van, sőt, viszonyaink kedvezőbbek, amennyiben a kivitel háromszorosa a bevitelnek. Főkiviteli cikket képeznek a strucctollak és az elefántcsont, az elsőből az évi kivitel értéke 3 millió, a másodikból 200 ezer frank körül forog, e két cikk a londoni és párizsi piacokra kerül. Igen fontos czik még a halfa, s a kivitel értéke csaknem kétszer akkora, mint a tollaké (5.200,000 frcs), s ez óriási mennyiség mind Angliába megy. Érdekes nemzetgazdasági jelenség az, hogy mióta 1871-ben az első csomag halfát innen kivitték, azóta a földművelés hanyatlott, mert a lakosság ettől kezdve a halfa gyűjtésével, Tripoliszba való szállításával foglalkozik, minthogy ez kevesebb fáradsággal, a szárazság ellen kevesebb veszéllyel többet fizet, mint amaz; így a gabonakivitel csekély, s csak árpából visznek Máltába mintegy 200 ezer franknyit. A kivitel e főcikkeiből mi nem sokat hozunk az osztrák–magyar kikötőkbe, hanem annál többet közvetítünk, részben Olaszország, részben Anglia felé is. – Van azonban Tripolisznak egy kiviteli cikke, melyet csaknem teljesen a mi kikötőinkbe szállítanak, és ez a szivacs. A görögök 1884-diki felfedezése, hogy Tripolisz vizeiben sok szivacs terem, igen nagy számú szivacshalászt gyűjtött ide, s bár az ottomán kormány a szivacshalászatot korlátozni igyekezett, az 1885-diki gyűjtés nem keve-


19

sebb, mint 1.200,000 frankot képviselt, mely csaknem kivétel nélkül mind az osztrák–magyar kikötőkbe szállíttatott. Benghazi kivitele a három és fél millió forint körül forog, de évről évre és pedig hatalmasan fejlődik. Ez összegből elefántcsont és strucctoll 400 ezer forintot képvisel, e cikkekre vonatkozólag azonban Benghazi csak érintő állomás. Nagy a marhakivitel, különösen Egyiptomba, hol az ott állomásozó angol sereg igen jó fogyasztó. A buzát Tripoliszba és Krétába szállítják a kormány számlájára, ha t. i. e helyeken a termés rossz. Árpa egy kevés a görög kikötőkbe, a többi az angol piacra megy. A strucctoll árának leszállása Európában a piacokon pangást okozott, a kereslet kisebb, de az elefántcsontot Wadaiból, dacára a sok veszedelemnek, bőven hozzák és szállítják tova. A só szállítása, melyet Benghazi szalináiból évenkent 30–40 millió kg mennyiségben lehet minden tőkésítés nélkül eladni, s mely az ärarium tulajdona és egyike a török kormány egyenes bevételeinek, a görögök és törökök kezében van, s ezek tartományaiban a szükségletet a benghazi só fedezi. A kivitel többi cikkeit a kivitt mennyiség értékével együtt a következő táblázatban adjuk: Czik Elefántcsont Marha Vaj Teve Színes szövet Gabona Kecskegyapjú Árpa Kecske és juh Strucctoll Só Spongya

Érték 245,000 forint 450,000 „ 150,000 „ 80,000 „ 200,000 „ 325,000 „ 85,000 „ 600,000 „ 420,000 „ 150,000 „ 600,000 „ 42,000 „ stb.

Alexandria, illetőleg Egyiptom kivitele az 1885-dik évben mintegy 10 millió forinttal csökkent. Az egész kivitel 115 millió volt, a csökkenés pedig a rossz gabonatermés és a textilipar hanyatlásának következménye volt; a kivitelben egyedül a hagyma mutat előnyös és gyors fejlődést az előző évekhez képest, ennek nagy része Angliába megy, s

20

Jankó János

bár a kiviteli cikkek közé csak néhány év óta lépett, a kereslet folyton növekedik. A gyapot, mely jó vagy rossz termésétől függ első sorban Egyiptom jóléte, az utolsó években közepes, sőt egyre csökkenő, minek oka részben azon férgekben keresendő, melyek mint gyapotfilloxerák, annak leveleit több területen lerágták, s melyek már más növényekben is, különösen a herében nagy károkat okoztak, részben az időjárás szeszélyeiben, mely majd váratlan ködökkel, majd tűrhetetlen szárazsággal sújtja a lakosságot. A kivitt mennyiség az egyes országokra nézve igy oszlik meg: Hová Ausztria–Magyarország Anglia Francziaország Olaszország Spanyolország Oroszország Törökország

1884/5 33,863 279,683 41,596 33,742 10,058 37,996 624

1885/6 26,807 Ballon 208,118 „ 21,095 „ 19,885 „ 8,192 „ 55,373 „ 457 „

Alexandria másik kiviteli cikke a gabona volt, de ez is mindinkább csökken; az 1884. év második felében történt 40% árcsökkentés hatása itt is nyilvánult, azóta pedig a gabonatermelésre mind kevesebb földet fordítanak, míg ha a termés rossz, egész Egyiptom drága pénzen szerzett bevitelre szorul. Ily rossz volt az 1883. év, mikor is a búzából bevitel szükségeltetett, másrészt a kukorica és árpa kivitele teljesen megszűnt, a lencse pedig az előző éveknek csak harmadát fizette ki. A datolyakivitel csekély, mert a helyi fogyasztás igen nagy. A cukortermés Egyiptomban azért fontos ránk nézve, mert a bevitelben az osztrák-magyar cukornak erős versenyt keltett. A cukortermelést Egyiptomban Mohamed Ali honosítá meg. A termelés nagy részben a »Dariah Szanieh« kezében van, melynek Felső-Egyptomban óriási birtokai vannak. A rizsből, bár az évi termés nem sok, mégis évenkint mintegy 12 ½ millió piaszter érték jut kivitelre. A viasztermés 100 ezer forint körül forog, melynek túlnyomó részét Trieszt-Fiumébe szállítják. A Vörös-Tenger partjain kihalászott gyöngyből kivitelre került 150 ezer oka (4 oka = 5 kg), a legnagyobb rész Trieszt-Fiumébe, s csak igen csekély mennyiség Londonba és Marseillebe.


21

Szuez és Port-Szaidnak külön felemlítésre érdemes kivitele egyáltalában véve nincs. A tárgyalt kikötőket két csoportra oszthatjuk; az egyik a keleti, s ide tartoznak Alexandria, Port-Szaid és Szuez; a másik a nyugati, s ennek kikötői Tunisz, Tripolisz és Benghazi. E két csoport bevitelét tekintve, látjuk, hogy keleti egész bevitelünk 16 millió frankra rúg, és e bevitel szolgálatára az említett kikötőkbe 220 hajó fut be évenként. Ezzel szemben a nyugati kikötőcsoportba bevitelünk csak három millió frank, s ez érdekeket évenként alig 10 hajó szolgálja, holott a keleti csoport viszonyai szerint erre legalább is 40 hajó lenne szükséges. Hogy ez csak úgy történhetik, hogy a mi bevitelünket más nemzetek hajói közvetítik, s így a szállítási hasznot ők dugják zsebre, ez természetes. És ezt engednünk nem szabad! Afrikában csak az északi partvonal keleti szakaszában, Tunisztól Alexandriáig, szólhatunk osztrák–magyar kereskedelmi érdekekről; s amennyiben e vonal magába gyűjti Egyiptom; Barka, Tripolisz, Fezzan, a keleti Szahara és a Szudán nagy részének terményeit, amennyiben e vonal legközelebb esik a mi kikötőinkhez, s amennyiben a mi kikötőink egész Közép-Európa terményeit közvetítik a partvonal felé, annyiban ez érdekeinkkel komolyan foglalkoznunk kötelességünk. És pedig annál inkább, mert e partvonal kikötőforgalmának nemzetközi versenyében már eddig is részünk van, melynek jelentősége Tunisz felé csökken, míg Alexandria felé növekszik, és mert az olaszok sokkal kevésbé veszélyes versenytársat képeznek, mint aminőnek azt hírük állítja. A bevitel egyes cikkeiben fontos szerepünk van, s kimutattuk, mely cikkek melyik kikötőbe, minő mennyiségben vitetnek be, hogy a kivitelben mennyire vagyunk érdekelve, s az eredmény általában véve sokkal kedvezőbb, mint azt aggodalmaskodó kereskedőink hiszik. De láttuk azt is, hogy érdekeink sok cikkben meg vannak támadva, nem a verseny növekedése, hanem a saját magunk hanyagsága folytán, s ama veszedelem is fenyeget, hogy néhány tárgyra még a már meglevő piacot is elveszítjük. Főbaj az, hogy bevitelünknek különösen a nyugati kikötőcsoportban a tényleges hajóforgalom nem felel meg, s így, míg egyrészt árúink drágulnak, mi magunk a szállítás hasznától esünk el. A mi különösen a magyar tengerészetnek s névleg az »Adriának« érdekeit illeti, a versenyben az osztrák–magyar Lloyddal szemben le kell mondanunk, hogy p. o. az Alexandria és Fiume közötti összeköttetést kezünkbe ragadhassuk. Ha csak erre úgy nem nyílik alkalmunk,

22

Jankó János

hogy a Szalonikiből Alexandriába menő járatot nagyban szervezzük, mi által aztán nemcsak Triesztnek, de Fiumének is erős versenyt keltenénk. De a nyugatibb kikötőket, mint Tripoliszt, .Benghazit és Tuniszt, melyek különben is az »Adria« társulat Brazíliába és Angliába menő hajóinak útjába esnek, minthogy e három kikötőben jelentékeny érdekeink vannak, kereskedelmi vonalainkból, s így forgalmunkból kizárni, s azt a területet, mely közvetlen közelünkben már földrajzi helyzeténél fogva is velünk, ha ma még nem is a legszorosabb, de bizonyára elég szilárd viszonyban van, ezt magunktól eltávolítani s tétlenül tűrni, hogy mulasztásainkon idegen államok intézetei vagy éppen magánvállalkozók kapzsisága nyerjenek bőséges kielégítést, ezt megengedni nekünk magyaroknak nem szabad. Mert ne feledjük, hogy a »Tengerre magyar!« kifejezésben a »tenger« nekünk csak a földközi tenger, s annak is csak azon része lehet, mely még nincs európai keresztény hatalom birtokában, s ahol árúinknak még polgárjogot is szerezhetünk. Én tehát most, midőn tanulmányutamból visszatértem, azt hiszem, kell, hogy kötelességemnek tartsam, hogy objektív alapon nyugvó észleleteim alapján újra sürgessem egy állandó járat létesítését az »Adria« részéről, mely Máltán keresztül Tripoliszt, Tuniszt és Benghazit Fiumével közvetlenül köti össze, mint megtettem ezt akkor, mikor e tárgyról először értekeztem. Végül egy figyelmeztetéssel óhajtom e sorokat befejezni. Nem szabad azt hinnünk, hogy esetlegesen új hajózási vonalak szervezése által mindenki ráléphet a nemzetközi verseny eme gazdag, de kétségkívül veszedelmes talajára. A mi magyar és osztrák gyárosaink főhibája általában az, hogy a gyártás és kivitel nincs eléggé külön választva. Az angol gyárak elkészítik az árút, és átadják egy külön a kivitellel foglalkozó kereskedelmi karnak, melynek a világ minden sarkában vannak levelezői, már pedig ezekkel szemben, különösen Egyiptomban, hol az angol befolyás annyira megszilárdult, a mi kis gyárosaink nem versenyképesek. Általában a lehető legszerencsétlenebb alap az, hogy az itteni kisebb kereskedőknek utazó agensek rendeletére küldenek árúkat. Megkérdik ugyan nagy ritkán a konzultól, hogy eme vagy ama háznak mily összeg erejéig lehet hitelezni, de hát arról ki garantálhat? Sokan még erre sem vesznek fáradságot, de azért a bukásoknál csak a konzult ostromolják segítségért. A keleti kereskedelemnek egyetlen egy helyes és eredménnyel kecsegtető módja van; állandó képviselőt kell küldeni, akit vagy egy nagyobb ház, vagy akár több kisebb ház biz meg, s aki az itteni kereskedő világba lassankint vezeti be a mi


23

árúinkat. Ez az a mód, mellyel az angolok a világ minden részében meghonosíták kereskedelmüket, melynek óriási kiterjedtsége elég garancia a módszer helyességére. Ez az a módszer, amelytől a mi kereskedőink annyira irtóznak, s mely nélkül vállalatokba bocsátkozván, keleten megbuknak, elkeserednek a keletre irányuló minden vállalat ellen, pedig úgy konzuljaink, mint a letelepült kereskedők és állandó képviselők állítása szerint, Egyiptom még mindig aranybánya a kereskedő világ részére.

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Recommend Documents