MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------RADÓ, Vilmos A magyar Robinson. Újváry Miklós története / The Hungarian Robinson. History of Miklós Újváry Eredeti közlés /Original publication: 1909, Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., 186 old – digitalizálta / digitalized by: OSZK Elektronikus újraközlés/Electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR – 000.001.466 filename: RADO_1909_MagyarRobinson Dátum/Date: 2016. március / March 03. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/Cite this document RADÓ, Vilmos: A magyar Robinson. Újváry Miklós története / The Hungarian Robinson. History of Miklós Újváry, AHU MATT, 2016, pp. 1– 214. old., No. 000.000.466, http://afrikatudastar.hu Eredeti forrás megtalálható/The original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, Újváry Miklós, a magyar Robinson kalandos életének regényes leírása African studies in Hungary, novelistic description of Miklós Újváry, the Hungarian Robinson’s adventurous life ----------------------------------------------------------------------------

2

Radó Vilmos

AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKKDOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen – angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más – nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign – English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other – languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./The AfricanHungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

X X L H ogy tették embereink ihatóvá a tenger vizét. — Űj élelmi­ szereket kerítenek. — A z örök tűz. — Em bereink új ta n y á t találnak és sóra tesznek szert. — B eáll a téli esőzés.

Á z első n agy éhség csillapítására elég jó v o lt a szentjánoskenyér s a tenger vizénél jobb v o lt a harm at. De állandóan ezen a h itvá n y eledelen és szűk italon tengődni bizony keserves egy élet volt. Minden áld ott nap felhágtak arra a magas kősziklára, ahonnét messze kilátás esett a tengerre, s órákat töltöttek annak tetején, egyre lesve, keresve egy arra menő h ajót, am ely kiszabadítsa őket ebből a magános szigetből. De hiába m eredt ki szemük a nagy nézés­ ben, híre sem vo lt a v á rv a v á rt hajónak. Végre meg kellett barátkozniok a vva l a gondolattal, h ogy talán egész életüket ezen az Istentől elhagyott, term éket­ len szigeten lesznek kénytelenek tölteni. De a legjobb esetben is, nem egyham ar fognak innét szabadulni. Ázon elm élkedtek tehát, m int lehetne nyomorúságos életüket tűrhetőbbé tenni. Legsúlyosabban a víz h ián yát keserülték. Árról tanakod tak tehát legelébb, mint kellene ezen a bajon segíteni. Végre U jv á ry tanácsára a tenger lapos partján egy fadarabbal a hom okban hosszú árkot, ennek a végében pedig gödröt ástak. E bbe a csatornába aztán

96

beeresztették a tenger vizét, s mire az, a kavicsokon és a fövényen átszivárogva és átszűrődve, a gödörbe gyülem lett, már sokat veszített keserű ízéből. E bből azt következtette U jvá ry, hogyha még hosszabb úton folyatná a tenger vizét a homokban, még többet veszí­ tene keserű, sós ízéből. E s valóban, a m ásodik gödör­ ben összegyűlt víz, jóllehet még m indig nem volt a legízletesebb, légfrissítőbb ital, de az ilyen szükségben mégis hasznavehető volt. E zzel a m unkájukkal nem csak ivóvizet szereztek embereink, hanem véletlenül alkalm asabb és ízletesebb eledelre is bukkantak, m int a szentjánoskenyér. Ásás közben ugyanis egy gyökeret találtak, am elyet Miskei csupa kíváncsiságból m egkóstolt s azt találta, h ogy az íze feltűnően hasonlít a sárgarépa ízéhez. E zentúl leginkább evvel a sárga gyökérrel táplálkoztak, am ely bőven term ett a szigeten m indenütt s a szentjános­ kenyérnél m ár azért is különb vo lt, m ivel nemcsak hogy szom júságot nem okozott, mint az, hanem ellen­ kezőleg, természetes nedvességénél fogva még csilla­ p íto tta is a szomjúságot. Nem sokára pecsenyére is tettek szert. L átták , h ogy a szigeten igen sok a különféle nagyságú, alakú és színű m adár, am elyek, m ivel rájuk éhes vadász soha sem leselkedett, oly szelídek voltak, hogy seregesen le-leszállottak embereink elé a földre. Jókora köveket dobtak közéjük s hárm at el is ejtettek. S míg Miskei a m adarakat m ellesztette, U jv á ry két fadarabot addigaddig dörzsölt egym áshoz, míg melegedni, füstölögni, végre, hosszú, fáradságos m unka után, égni kezdtek. Rőzse meg száraz fa vo lt az erdőben a soknál is több. R a k tak is belőle a tűzre annyit, hogy egy ökröt is meg­ lehetett volna m ellette sütni. Á m adarakat, serpenyő

91

hiányában, lapos kövekre te tték s ú gy sütötték meg az izzó parázson. A tüzet, am elyet annyi vesződséggel élesztettek, nem engedték elaludni azután sem, h ogy a pecsenye m egsült, hanem raktak rá egyre és szíto tták éjjel­ nappal egyaránt, h ogy belőle soha ki ne fogyjanak. Mert ezután nem csupán az e jtett m adarak elkészíté­ sére használták, hanem egyéb célokra is. Legelébb is vitte k fel belőle arra a magas sziklára, ahonnét szét szoktak tekinteni a messze tengeren, s ott tüzeltek erő­ sen folyton-folyvást, hogy a tűz nappal a füstjével, éjjel pedig a világosságával adja hírül az. ott netán elhajózóknak, h ogy ezen az ismeretlen szigeten emberek, szabadító hajó után sopánkodó szerencsétlen emberek vannak. •— De a hiányzó fejszét és fűrészt is tűzzel pótolták embereink, amennyiben a vihardöntötte fák törzsei és vastagabb ágai alá tüzet tettek s ú gy égették darabokra. Már kilenc hónapja múlt el, hogy U jv á ry és Miskei ezen a puszta szigeten nyom orogtak. Jelentkezett már hűvös, nedves éjtszakáival az ősz s félve néztek em bereink a közelgő télnek elébe, am ely a földnek e részén tartós esőzésből áll. H a megered itt a téli eső, eltart sokszor húsz-harminc napig is egyfolytában, m intha csak a vízözön akarna ismétlődni. K örülnéztek tehát a szigeten, hol és mi módon lehetne m aguknak h ajlékot készíteni, am ely őket a téli esőzések ellen m egvédhetné ? Bebarangolták evégből a szigetnek oly részeit is, ahol eddig még nem jártak, m ivel sok helyen az erdő sűrűjén alig lehetett áthatolni. E g y helyen szem ükbe ö tlött egy szikla, am elynek egyik oldala annyira kinyú lt, hogy jókora tért betetőzött. Első pillanatra is mind a ketten alkalm as hajléknak ismerRadó V. : U jváry M iklós.

7

08

ték fel. Mikor odafutottak e term észetes tető alá, azt v ették észre, h ogy a kőszikla n yú lván ya tornáca volt csak egy nagyocska üregnek, am ely a szirtfalba m élyedéit. — No uram — szólt Miskei, a szokott tréfás módon adván kifejezést örömének — • ennél díszesebb palo­ tá t még egy m arokkói aga sem kíván h at m agának. E z lesz a nappali társalgó-term ünk, amaz meg az ágyas­ házunk. Most már csak lássunk a berendezéséhez. Jó lesz ennek az ágyasházunknak a pádim entom át kövekkel kiraknunk. S m ivel e szigetbirodalom üzle­ teiben ágynem űt nem árulnak, hát egyelőre csak száraz falevelekből csinált derékaljjal fogjuk beérni. — Egészen egyetértek veled, P ista barátom . De télire va ló eleségről sem szabad m egfeledkeznünk, mert különben felkopik az állunk. Elhozzuk ide életmentő hordóinkat, kiü tjü k a feneküket s m egtöltjük szent­ jánoskenyérrel és sárga gyökérrel. Ú gy is történt. Á barlangot kitágították, a földjét egyenesre csinálták és kikövezték. H etekig tartó, keserves m unka volt ez. M ivelhogy semminemű szer­ szám uk nem vo lt, hegyes köveket vo lta k kénytelenek használni. Csináltak vacko t is száraz levelekből. Áz összehordott szentjánoskenyérnek és gyökereknek kis részét a hordókba tették , a töb b it pedig ott h agy­ tá k egy rakáson, h ogy amíg abban tart, a hordóba eltett eledelt m egkím éljék. Csakhogy a kint h agyott garm adának sok h ivatlan vendége akadt. M adarak, hangyák és más csúszó-mászó férgek seregestül jártak rá. Á han gyáktól és férgektől nem követelhették a kár m egtérítését, de a m adarakon ott nyom ban m egvették az árát, amennyiben közülük naponként annyit ütöttek agyon kövekkel, am ennyi nekik tetszett. Sült m adár­ húsban nem is lá tta k szükséget.

U jv á ry férfias önérzettel odalépett a k ap itán y elé.

99

Eleinte sótlan ették a m adárpecsenyét, de később ta lá ltak sót is, többet mint amennyire szükségük volt. H ogy egyéb dolguk sem vo lt, m int életük elviselhetővé tételéről gondoskodni, sok mindent kieszeltek, de még többre merő véletlenségből b ukkantak. íg y történt, hogy egyszer a tengerparti alacsonyabb sziklák közt b ujkálván, a mélyedésekben szürkés porfélét -vettek észre. A szemfüles Miskei, aki a sárga gyökér felfedezése óta igen nagyra v o lt az ő term észettudom ányi ismere­ teivel, a szürkés port is m egízlelte s m eglepődve közölte U jvá ryv a l, hogy ez a szürke por nem egyéb mint só. — B íz ez só — szólt U jv á ry is, am int m egkós­ tolta s aligha ú gy nem került ide, h o gy a tenger vize, amelyben, am int tapasztalatból tudod, sok a só, ezek­ ben a mélyedésekben mint m egannyi apró tócsa m aradt hátra, mikor viharos időben a hullám ok e sziklákra fel-felcsaptak. K ésőbb aztán a víz apránként elpárol­ g ott, a só pedig m egm aradt. Nem olyan jó, m int a máramarosi meg a désaknai, de a mi szegényes kon y­ hánkhoz egészen jól illik. E gy p ár nappal azután, hogy a sóra bukkantak, beállott a tél. S zakadt az eső, m intha vederrel öntötték volna az égből. F ázn i ugyan nem igen fáztak, mert a tél azon a vidéken nem hideg. E z nagy szerencse v o lt ráju k nézve, m ert a ruha, am elyen a tengerből kiúsztak volt, m ár egészen lerongyolódott róluk. Süve­ get ugyan m indjárt az első napokban, m ikor a szigetre kerültek, vo lta k kénytelenek készíteni, mert a fez-nek nevezett sapkájuk, am elyet elébb viseltek volt, a ten­ gerbe veszett s a nap égető sugarai ellen meg kellett a fejüket védeniök. Vesszőből fontak tehát olyan kosár­ félét, ezt m egtűzdelték leveles galyak kal s a fejükre borították. 7*

100 — Lám , lám — szólt az örökké jókedvű Miskei — mégis csak jó, hogy nem a M agas-Tátra aljában töltjü k m ajd a karácsony-ünnepet, mert ebben a szellős túri-süvegben el nem kerülhetnék a náthát. Á téli hónapok sokkal tűrhetőbben fo lytak le, semmint em bereink h itték. Á hűvös éjjeleken a soha el nem aludt tűz m ellett m elengették ta g ja ik a t. Á z eső ellen m egvédte őket üregjük. É telü l szolgált nekik a szentjánoskenyér s m adárpecsenye, meg néha egy-egy halacska, am elyet a vih ar a szíriekhez csapott v o lt oly erővel, h ogy kábultan ott m aradt azon a helyen. Italu l pedig az esővíz szolgált, am elyben most, h ogy únosúntalan zuhogott az eső, csak ú gy dúskáltak. Á z ejtett m adarak tollait pedig a falevelekből csinált vacku kra tették , így aztán puhább is, melegebb is volt.

XXII. Miskei három h a jó t vesz észre, de a h ajók nem veszik észre Miskeit. — Em bereink lelkiállapota. — Ü jra k ét hajó.

V égre m egszűnt a hosszú esőzés, m egszűnt a tél. H a az időjárás valam ivel kedvezőbb lett is, de azért em bereinknek vigasztalan egyform aságban, b ajjal, vesződséggel teltek a napjaik. A z az egy gondolat ta rto tta bennük még a rem énységet, hogy kitavaszodván az idő, élénkebb lesz a hajózás s talán mégis csak elvető­ dik arra a szomorú szigetre is egy hajó, am ely őket szám kivetésükből kiszabadítj a. Á z elm últ nyár óta egyre égett a tű z a kőszikla tetején s oda gya k o rta fel-felm ent hajó-lesni m ajd az egyik, m ajd a másik. E gyszer éppen Miskei vo lt a vártán, mikor kim ondhatatlan örömére három hajót láto tt köze­ ledni. K ezd ett is akkora kiáltozást, mint akinek nincs rendjén az esze, s azonfelül kézzel-lábbal is dolgo­ zott, hogyha a kiáltása a hajókig el nem találna hatni, h át észreveszik m ajd a kapálózását. H iába való fárad­ ság ! Sem a kurjongatásait, sem a hadonászását észre nem vették, sőt ami szom orúságát még jobban fokozta, a tű z füstjét sem lá th a ttá k a hajókon levők, m ivel éppen olyan szél fú jt, m ely a füstöt befelé a szigetre vitte. E ltű n tek a hajók a szem határ szélén s eltűnt Miskeinek a szabadulás felől táp lált reménysége. Szomo-

102 ruan b allagott le a szik lá ró l's felkereste U jv á ry t, aki éppen m adarakra vadászott, hogy elpanaszolja neki csalódását. — - Sohse szom orkodjál, P ista barátom ! Engem a te híred nem csak h o gy nem búsít, hanem ellenkező­ leg, m egvigasztal, m ert azt látom , h ogy szoktak erre h ajók járni. H a a most itt elhaladt három hajó észre nem v e tt bennünket, m ajd jön utánuk egy negyedik, ötödik, am ely kiszabadít bennünket ebből a kietlen vadonból. L égy tehát jókedvű, p ajtás ! Nézd, három ta rk a m adarat köveztem a g y o n ; jö jj, süssük meg s költsük el sárga gyökérrel ebédre. D e bizony em bereinknek az a reménysége, hogy a hajózásra kedvezőbb évszak b eálltával m ajd csak eljön m egszabadításukra a vá rva -v árt hajó, egyham ar nem teljesült. Már a tavasz is elm últ s eljött m egint a nyár az ő tikkasztó szárazságával, az ő perzselő hőségével. Á szerencsétlen szigetlakok sokat szenvedtek a forró égöv szertelenségeitől. D e kik i tű rte a bajt, a nyom ort, a legsanyarubb nélkülözéseket a m aga m ódja szerint : U jv á ry a bölcs nyugalm ával s a jám bor embernek az Isten akaratában való m e g n y u g v á sá v a l; ■Miskei pedig az ő elpusztíthatatlan jókedvével, az ifjú lélek am a derültségével, am elyre semmiféle nyom or, semmiféle gond nem képes árnyékot vetni. H ogy hóna­ pok óta még csak egy h itv á n y k a tá rg y a t sem h ajto tt feléjük a tenger, amin emberi kéznek a nyom át lehetett volna észrevenni, lelkűkből m ár-már tünedezni kezdett az a kevés reménység is, am elyet M iskei három h ajója élesztett v o lt bennük. D e a világért nem m utatott volna egyik sem a m ásik előtt csüggetegséget. H ol egyedül, egym ást felváltva, hol pedig, ha egyéb dolguk nem volt, eg yü tt beszélgetve s egym ást m ulattatva, éjjel-nappal

103

ott ültek a sziklai vártán s élesztették, mint a Vesztaszűzek, az örök tüzet és egym ás lelkében a rem ény­ séget. Közben-közben m eg-m egszakadt a társalgás. H osszakat h allgattak s olyankor gondolataik versenyt háborogtak az előttük végtelenül elterjedő tenger hullám aival. E gyszer, am int egy nyári reggelen m egint ott ü ltek a szirt tetején s egy m egkövezett m adarat sütöt­ tek hosszú fanyárson reggelire, Miskeinek úgy tetszett, m intha a szem határ szélén valam i fekete pontot látna. F igyelm ezteti bajtársát, de ez, hogy nem vo lt olyan éles szeme, mint Miskeinek, minden erőlködése m ellett sem volt képes észrevenni sem m it, noha am az minden lehető módon m agyarázta neki az irányt. D e azért nézték erősen m ár v a g y egy órája. Egész lelkűk a szemükbe gyű lt. A reggeliről teljesen m egfeledkeztek. — Igazad van , atyám űa — • szólt végre derült arccal U jváry. Most már én is látom , egész világosan. Sőt mi több, én nem is egy, hanem két pontot látok egym ás mellett. — E n meg — viszonzott Miskei — m ajdnem bizonyosan merem állítani, h ogy az két hajó s hogy egyre közelednek felénk, m ivel már legalább is négy­ szerié nagyobbak, mint m ikor legelőször észrevettem . S ezzel futott, töm érdek rozsét összehordott s rak ta nyalábszám a tűzre. R ö vid időn a kazalnyi rőzse akkora füstöt eresztett, m int mikor egy telt p ajta kigyullad. E zt a sűrűn gom olygó füsttornyot lehetetlenv o lt a hajókon levőknek észre nem venniök. Még dél­ ponton sem állott a nap s a két hajó oly közel járt a szigethez, h o gy a rajta levő emberek m ozgását is ki lehetett venni. K ülönben Miskeiék részéről fölösleges is v o lt az a nagy hűhó, mert a két hajó am úgy is kikö­

104

tö tt volna a szigeten. E lő tte való éjjel ugyanis egy hajós­ legény ügyetlensége m iatt eltört az egyik hajón a ta t­ árboc s ú g y remélték, azon a magános szigeten, am ely előttük a reggeli nap fényében tündöklött, csak talál­ nak egy arravaló fatörzset, am ellyel a kárt, ú gy ahogy kiigazíth atják. Még biztosabbra v ették ezt, mikor a füstöt m eglátták, mert ez bizonyossá tette előttük, h ogy em berek lak já k azt a szigetet.

A ruha már egészen lerongyolódott róluk.

<*

XXIII. A jövevény-hajók kapitán ya partra száll. — H ogy fogadta őt 'U jv áry. — Bernardini a tolmács. — U jv á ry Bernardinitól meg­ tud ja, hogy kicsodák az ő megmentői.

Mikor a hajók már v a g y egy puskalövésnyire vol­ tak a szigettől, U jvá ry és Miskei gyorsan futottak le a szikláról, arra felé, ahol lapályos volt a part s h ajó­ val leginkább vo lt m egközelíthető a sziget. Á hajós­ nép pedig horgonyt vetett s a gályáról leeresztett egy dereglyét, hogy a partra evezzen. N égy evezős legényen kívül belészállt egy szigorú tekintetű, vörös szakállú férfiú, akiben U jv á ry azonnal felismerte a kapitányt. Magas term etű volt és délceg m a g a ta rtá sú ; skarlát ruhája arannyal hímezve, drágakövekkel kipitykézve. Széles övében egész fegyvertár : pisztolyok, m ordályok, tőrök, vadászkések. Ehhez a bíborban és aranyban pompázó férfiúhoz képest m ilyenek vo ltak a mi sze­ gény, rongyokba göngyölt embereink ! De azért U jv á ry férfias önérzettel odalépett a kap itány elé és olasz nyel­ ven így szólott : ■ — B árki légy, óh uram, én és e társam, akik hajó­ törést szenvedvén, e vadonba vetődtünk s egy eszten­ dőnél több, hogy e puszta, lakatlan szigeten nyomorgim k, mi téged m int m egm entőnket ü d v ö z lü n k ! Az E g küldött téged a mi kiszabadításunkra. Európai,

106

m űvelt emberek vagyunk s tudjuk, m ivel tartozunk annak, aki bennünket kiszabadít oly helyzetből, amely rosszabb a halálnál. E g y szó nem sok, de annyit sem értett az egész beszédből a hajóskapitány. Ámde embereink külseje oly értelmesen tolm ácsolta U jvá ry beszédjét, hogy könnyű volt azt a kapitánynak ésszel felérni úgyis. E z is m ondott valam it, azt meg U jváryék nem értették. Ánnál nagyobb vo lt azonban az ő örömük, amint a kapitánynak egy intésére az evezős-legények a dereg­ lyéhez vezették s elvitték őket az egyik hajóra. O tt aztán körülfogta az egész hajósnép s a sajnálkozás félreismerhetetlen jeleivel m utatták nekik részvétüket. Á z egyik inget hozott, a másik lábravalót, a harm adik kabátot stb.-t, úgyhogy rövid egypár perc m úlva tetőtől talpig gavallér módra felöltöztették őket. U gyan­ csak szerettek volna U jváryék sorsáról egyet-m ást m eg tu d n i; ostrom olták is őket kérdéseikkel, de hiába, nem tu dták egym ást megérteni, m ivel e hajónak a népe egytől egyig egyiptom iakból és kabilokból állott. Végre valam elyiknek eszébe jutott, hogy a m ásik hajó em­ berei közt van egy olasz származású m atróz, azt nyom ­ ban eléhozták. E z a hajóslegény, akit Bernardini-nak hívtak, Trevizo városából való v o l t ; tizennyolc éves korában valam i kihágás m iatt a börtönbe került, onnét m egszökött, sok mindenfélét megpróbált, sok országban m egfordult, végre erre a hajóra vetődött, ahol már két év óta szolgál. E zt ő m aga beszélte el minden tartóz­ kodás nélkül U jvárynak. Mikor aztán beesteledett s a hajóra visszajöttek azok az emberek is, akiket a szigetre küldtek volt, hogy egy arravaló szálfát kerítsenek és m egfaragjanak : Bernardini sorra eltolm ácsolta U jvá ry elbeszélése nyom án a mi embereink élményeit és viszon--

10 7

tagságait. Á kapitány pedig, szőnyegen ülve, valam int a körülötte heverő és pipázó hajósnép feszült figyelem ­ mel h allgatták az olasz élénk előadását. É jfélt m utatott a csillagok állása, m ikor az elbeszélésnek vége szakadt. Másnap déltájban, hogy immár kitatarozták volt a hajót, horgonyt oldottak a hajósok és kedvező széllel kivitorláztak a n y ilt tengerre. Csak most kezdett U jváry Miskeivel tanakodni, hogy vájjon miféle hajók ezek, miféle emberek lehetnek az ő megm entőik ? Kereskedő­ hajók ezek nem lehetnek, m ert kereskedő-hajókon mi a kőnek volna ez a sok ágyú ? E z ellen bizonyít továbbá az is, hogy a hajós-nép mind egyformán volt öltözve. N yilván hadihajók — így okoskodott Miskei, de hogy m ilyen nemzethez tartozók, azt nem tudta kisütni, m ivelhogy sem mikor a szigetre érkeztek, sem pedig m ost zászlót nem tűztek. H ogy e dolog felől m agának bizonyosságot szerezzen, U jv á ry m egkérdezte Bernardinitól, hogy kicsodák a hajón levő emberek, kereskedők-e, v a g y hadfiak? Honnét jönnek, hová igyekeznek? — Mi, uram, — felelt az olasz gúnyos m osoly­ gással — a tenger szabad fiai vagyunk, kereskedők is, meg harcosok is, amint az alkalom megköveteli. — No, barátom — szólt U jv á ry m agyarul Miskei­ hez, aki az olasz feleletét meg nem értette — m egjártuk a diószegi vásárt ! Tengeri haram iák kezébe kerültünk. Most már az Isten tudja, no meg ez a kalóz-kapitány is, hogy mi sors vár reánk. Á legjobb esetben kényszeríteni fognak bennünket, hogy m i is tengeri rablók legyünk. Erzel-e m agadban hajlandóságot a haramiaéletre ? E hír hallatára m ajd hogy az álla le nem esett a szegény Miskeinek. E g y darabig egy szót sem szólt, csak m erev szemmel nézett m aga elé, azután ezt m ondta U jváryn ak :

108

— Szó, ami szó, uram, de nekünk ugyancsak kijutott. Ú gy játszik velünk a végzet, m int a gyerek a la b d á v a l: hadifogolyból rabszolga, rabszolgából a m arokkói császár agája, agából vadem ber, vadem berből tengeri rabló. H a könyvből olvasná valaki a mi h án yt-vetett életünk sorát, azt mondaná rá, hogy mesebeszéd. H a nekem van-e kedvem a kalózságra ? A z isten látja lelkemet, hogy egy szikra sincs. D e nem is az én kedvem sze­ rint, nem az én akaratom folytán leszek én haramia. H a sorsom ú gy rendelte, megállóm ott is a helyem et becsülettel. — N agyon kiváncsi vagyo k — • szólt m osolyogva U jvá ry — mi módon fogsz te más, békésen hajózó embereket becsülettel kifosztani és agyonütni. De abban igazad van, hogy bele kell nyugodnunk sorsunkba, annyival is inkább, m ert hiszen nincs módunkban azon változtatni. Legjobb lesz ú gy tettetnün k m agunkat, m intha sejtelm ünk sem volna, hogy kicsodák ezek a mi drágalátos m egmentőink. N e m utassunk se félelmet, se bizalm atlanságot, hanem viselkedjünk úgy, amennyire csak lehet, m intha a legtisztességesebb emberek társa­ ságában volnánk. B ízzuk ügyünket az Istenre, az ő jósága m ajd csak kiszabadít bennünket ebből a bajból is, m int ahogy m ár m egm entett bennünket sok más veszedelemből.

XXIV. U jv á ry t a kapitányhoz vezetik. — M it beszéltek egym ással. — A k ét b arátot elválasztják egym ástól. — K önnyes búcsú.

E beszélgetésükben félbeszakította embereinket Bernardini, aki jelentette, h ogy a kapitány beszélni akar velük. Le is vezette őket tágas kam rájába, am elynek falai telisded-tele vo lta k akasztva mindenféle lövő-, szúró- és vágószerszám okkal. Á kalóz-vezér, a keleti emberek m ódjára, egy kézm ozdulattal üdvözölte őket s ezt m ondatta nekik a tolmács B e rn a rd in iv a l: — Nem tudom, sejtitek-e m ár ti keresztyének, hogy kicsodák vagyu n k ? H a nem, hát íme, megmon­ dom nektek : Mi szabad tengerészek vagyunk. H azánk a tenger, életünk a harc, erkölcsünk a bátorság, ju ta l­ m unk a zsákm ány. Á z elbeszélésiekből örömmel értesül­ tem, hogy ti m ár szám talan harcban farkasszemet néztetek a h a lá lla l; örömmel azért, m ert jogom van reményleni, hogy seregem két bátor szívvel és négy erős karral szaporodott. Ám i törvényeink értelmében elébb hajóm unkás-szolgálatot kellene ugyan végeznetek két esztendeig. De én e m unkák alól felszabadítalak benne­ teket, m ivel a hadi mesterséget ú gy is m egtanultátok s már magas rangra is felvittétek. Én egyenesen a harcosok sorába veszlek fel titeket. De ennek fejében elvárom tőletek, hogy kitesztek m agatokért minden alkalomm al. K ülönben is ti m agatok veszitek hasznát

110

vitézségteknek, mert az ejtett zsákm ányból kinek-kinek az ő bátorsága arányában jár k i a része. A ki v a g y önként, v a g y más úton-módon kerül az én seregembe, az öt esztendeig köteles köztünk maradni. Csak tőletek függ tehát s ez idő alatt annyit szerezhettek, hogy beérhetitek vele egész éltetek fogytáig. De reményiem, hogy ezt a mi szabad életünket csakham ar annyira meg fogjátok kedvelni, hogy az öt év eltelte után sehogy sem akarództok m ajd elmennetek. U jvá ry mélyen m eghajtotta m agát s ezt felelte a kapitánynak : — Mi életünket neked köszönhetjük, uram. Isten a te kezedbe adott m inket s te ú gy tehetsz velünk, amint kedved tartja. Ne várd tőlem, hogy nagyszavú Ígéretekkel háláljam meg neked, hogy kiszabadítottál bennünket abból a nyomorúságos életből. Én tettekkel szoktam viszonozni a jót is, a rosszat is. — Értem , értem — felelt a kalózvezér. — Te háládatlannak sem szeretnél tetszeni, de kalóz sem akar­ nál lenni. Ismerem én a te fajtádbeli embereket. Szol­ gált és szolgál most is az én hajóimon nem egy. H a kelletlen is, de apránként beletörődtek a mi életünkm ódjába mind s végre olyan helyre-kalóz vá lt a leg­ többjéből, m int akár jómagam . Különben is, helyesen m ondtad, hogy sorsotok az én kezemben van. Intéz­ kedtem is már, hogy mi történjék veletek. Holnap hajnalban a két hajó am úgy is elválik egym ástól. H ogy m ikor és hol találkozik ismét, azt természetesen dobra nem ütjük. A z egyik gálya, a »Parittya«, az én vezeté­ sem alatt nyugotra m egy s te ezen maradsz. A m ási­ k a t Nureddin vezeti kelet felé s az elviszi m agával a te társadat. íg y különválva jobban megszokj átok s megkedvelitek a mi életünket.

111

E zt mondván, a kapitány elbocsátotta emberein­ ket s Bernardini elvezette őket a szám ukra rendelt kam rába, m ivel m ár mindenki pihenőre tért. Am int aztán egyedül m aradt a két barát, Miskei nyakába borult U jváryn ak s ú gy sírt-rítt szegény, mint a gyer­ mek. U jv á ry is hiába törekedett könnyeit visszafojtani. Ü g y zokogtak, egym ást átölelve, hosszú ideig. — A szívem súgja, — szólt végre Miskei — hogy sohse látjuk többé egym ást. Ehhez a csapáshoz képest, h ogy elszakadunk egym ástól örökre, m ily csekélynek tetszik most nekem az a szerencsétlenség, hogy tengeri haram iák kezébe kerültünk. — E n meg, édes P ista barátom , kétszeresen érzem a fájdalm at. A m agam baján kívül még a te szeren­ csétlenséged súlya is nyom ja az én lelkem et, mert hiszen én sodortalak téged a bajok és veszedelm ek örvényébe. Milyen nyugodtan és boldogan fo lytak volna a te nap­ jaid V áczon va g y Kom árom ban, ha én abban az áldat­ lan pillanatban rá nem beszéllek, hogy menj el velem Bécsbe katonának. Mint az árnyékom, ú gy követ en­ gem lépten-nyomon az Isten átka, m ivel szegény édes­ anyám at m egbántottam , s ez az átok kiterjeszti vészthozó hatalm át m indazokra is, akik közelembe jönnek. Te is, szegény barátom , ennek az átoknak v a g y az áldozata. Csak az az egy dolog vigasztal, ami a te sze­ m élyedet i lle t i: hogy a csüggedést nem ismerő szeren­ csés természeted m ellett nemsokára kihevered ezt a csapást is. De mi lesz m ajd én belőlem, ha a te derült, jó arcodat nem látom, a te nyájas, bíztató szavadat nem hallom ? ! Pistám , drága, jó Pistám ! Félek, igen félek, nem lesz elég lelkierőm, hogy tovább is viseljem ezt a nyom orult életet. E szavakkal U jvá ry m egint sírva borult barátja

112 keblére. Miskei, az ő társa szenvedéseit látván, meg­ emberelte m agát és csillapítani, vigasztalni kezdte őt, am int csak tőle telt. E z valam ennyire sikerült is neki, m ert nemsokára U jv á ry is erőt v e tt lelki fájdalm án s így szólt : — Igazad van, jó fiú ! Nem illik férfiakhoz ez a siránkozás, legkevésbbé pedig katona-emberekhez. T ű r­ jü k békén Isten rendelését s bízzunk az ő jóvoltában. H a az ő szent akaratának ú gy tetszik, még minden jóra fordul. S most jöjj, pihenjünk egy kicsit, kedves, jó pajtásom ! É jje l mindent, a saját gondolatait is, sötétebb színben látja az ember. Á nap fényében eltü­ nedeznek m ajd aggódó agyunk rémei. Meglásd, a felkelő nap a mi lelkűnkbe is lövell egy reménysugárt. Le is heveredtek a szám ukra készített kem ény vacokra, de egy szemet sem h ún ytak be egész éjtszaka. Gondolataik erős háborgása elzavarta szempilláikról az álmot. Mikor a m ennybolton feltetszett a hajnal, már jö tt Bernardini s jelentette Miskeinek, hogy a Nureddin hajója, a »Szikra«, egypár perc m úlva keletnek veszi irányát. Ném a öleléssel v e tt búcsút a két barát egym ástól. Erre Miskei csónakba szállt s átevezett a másik gályára.

XXV. M it üzent a m arokkói császár a tuniszi dey-nek. — Milyen hatást tesz U jv á ry eltűnésének a híre a tuniszi udvari körökre. — Ben-Dolhadan és Szulejka. — A dey h a jó t küld U jv á ry fel­ keresésére.

Á z a hírmondó, akit M arokkóból a szárazföldi úton a tuniszi dey-hez elküldtek volt, hogy U jváry és Miskei jövetelét előre megjelentse, tizenegy nap alatt oda szerencsésen el is érkezett. Á fejedelem nyom ban meg­ parancsolta udvari embereinek, hogy a két m agyar vitéz fogadására és elszállásolására tegyenek meg min­ den szükséges intézkedést. Ám de hónap hónap után m últ és a t& rva-várt vendégek nem érkeztek. E z sze­ get ü tött a tuniszi fejedelem fejébe. Á zért egy követtel levelet küldött a m arokkói császárhoz, amelyben meg­ kérdezte tőle, ha elutaztak-e csakugyan a m agyar v i­ tézek M arokkóból ? Három hét m úlva jött vissza a kö­ v et egy levéllel, amelyben a m arokkói császár azt írja, h ogy U jv á ry és Miskei már hónapokkal azelőtt elindul­ tak volt onnét, de azóta sem a hajónak, am elyet a császár rendelkezésükre bocsátott, sem pedig a hajós népnek még csak a hírét sem hallották. N yilvánvaló, azt írta végezetül a császár, h ogy egy tengeri vihar­ ban szerencsétlenül jártak, hogy odaveszett a hajó mindenestül. Radó V . : U jváry M iklós.

8

114

E z a szomorú hír hamar elterjedt az udvari kö­ rökben. V olt is olyan sajnálkozás és szomorkodás, m intha kiki valam i közeli atyjafiát vesztette volna el. Legbensőbben mégis az ifjú fejedelmi herceg, BenDolhadán keserülte az ő szeretett barátjának, U jv á ry ­ nak a vesztét. H ogy m agát szíve szerint kisírhassa, elment testvérhugához, Szulejkához, aki előtt legjob­ ban esett szívét kiöntenie, valahányszor az csordultig m egtelt bánattal, s elpanaszolta neki n agy veszteségét. Mint ahogy egy galam b holtan összerogy, ha egy durva ujj kem ényen m egszorítja s z ív é t : ú gy roskadt össze élettelen a bájos hajadon, ú gy találta szívén a m arokkói császár üzenete. Ben-Dolhadan rémülten kiálto tta elő a palotahölgyeket, akiknek csak n agy­ sokára sikerült holmi erős illatszerekkel, hosszas locsol­ gatással és dörzsöléssel a hercegkisasszonyba az életet visszahívni. Legelébb is, amint m egnyíltak nagy, fekete gazella-szemei, intett a hölgyeknek, hogy h agyják m a­ gára. A ztán odahívta magához testvérét, m egragadta kezét s könnyektől fuldokolva, így szólt : — Mihaszna tagadnám, mihaszna rejteném még tovább is előtted szívemnek m ély titk á t ! Sejtetted, tudtad te am úgy is, még m ielőtt az imént testem gyar­ lósága elárulta volna. Igen, szerettem," kim ondhatatlanul szerettem őt, lelkem minden lélekzetével, szívem m in­ den d ob b an ásával! Óh, hogy szemem soha többé látni nem fogja az ő szép, nyilt, férfias arcát, az ő okos, jósá­ gos tekintetét, az ő délceg term etét ! Öh, h o g y fülem soha többé hallani nem fogja az ő zengzetes hangját, az ő bölcs b e s zé d jé t! O da az én örömöm, az én rem ény­ ségem, az én ifjú életem, oda minden ! E lsötétült a világ k ö rö sk ö rü l! Istenem, én U ram Istenem . . . Többet nem szólhatott a szerencsétlen leány.

115

A nagy lelki fájdalom elfogta torkán a szót. A pár­ nákba rejtette arcát, sírt, zokogott és gyönge teste görcsökben vonaglott. H úga szenvedéseit látván, Ben-Dolhadan egészen elfelejtette a m aga keserűségét. Részvevő, édes, szerető szavakkal biztatta, vigasztalta a szegény leányt és gyöngéden sim ogatta fekete haját. Nem sokára felkelt Szulejka a kerevetről. N agy erővel elhallgattatta fájdalm át és Ben-Dolhadanhoz sim ulva így s z ó lt : — Tudom, szerelmes testvérem , hogy a te fájdal­ m ad is nagy, hogy te is bensőleg, szívből szeretted őt. S ez még kedvesebbé tesz téged előttem. De lásd, én m ár nyugodt vagyo k és még jobban m egnyugtatna, ha körülményesen elbeszélnéd, hogy s m iként járt sze­ rencsétlenül az a drága férfiú, az a szép m agyar levente. — Sajnálom, kedves jó Szulejkám , de bővebbet az ő szerencsétlenségéről nem m ondhatok sem én, sem senki más. Nesze, itt a^evél, am elyet atyán k tudakolására a m arokkói császár írt. — H a így áll a dolog — szólt a leány, amint v é ­ gigfutott szeme a levél rövid tartalm án — akkor éppenséggel nem bizonyos, hogy U jv á ry elveszett. K i tudja, nem sodorta-e a vihar a világnak oly félreeső vidékére, ahonnét csak hosszú időre térhet vissza ? K i tudja, nem vetődött-e valam ely elhagyott, lakatlan szi­ getre, am ely felé ritkán veszik ú tju ka t hajós emberek ? Őh, kedves bátyám , hiszen itt tenni kell valam it, rög­ tön, h ala d ék tala n u l! Siess atyánkhoz s kérd meg őt, rim ánkodjál neki, hogy küldjön el nyom ban egy hajót U jv á ry felkeresésére. Itt, itt a szívem súgja, hogy ő nem veszett el, h ogy még él, szenved és remél, am int én is reményiem, hogy a jóságos É g visszahozza 8*

116

őt m egint a mi körünkbe. De minden órai késedelem Isten ellen való vétek. Eredj hát, siess atyánkhoz, hamar, h a m a r ! Á leány bizakodása lelket öntött Ben-Dolhadanba, Szulejka reménykedése ráragadt őreá is. F u to tt íziben atyjához s oly élénken, oly rem énytkeltőleg tudta a dolgot előadni, h o gy a dey beleegyezett fia tervébe és nyom ban parancsot adott, hogy egyik legerősebb szer­ kezetű hajója, am ely csak a m inapában készült el, jól felszerelve s legm egbízhatóbb kapitányának vezetése alatt induljon útra a két m agyar vitéz felkeresésére, am int a márciusi szélviharok elmúlnak. E g y ú tta l jelen­ tékeny összeget ig é r t' a kapitányn ak s a szem élyzet minden egyes emberének jutalm ul, ha sikerül U jv á ry ­ nak és Miskeinek a nyom ára akadniok. Megbízta továb b á a dey Ben-D efter-t — ez v o lt a kap itán y neve — azzal is, hogyha útjában valam ely ismeretlen szigetre v a g y népre találna bukkanni, hozzon arról alapos tudósítást, s ha e népek valam elyikénél könnyen megszerezhető kincsre akadna, fordítsa azt a tuniszi korm ány hasznára, hogy m egtérüljön ily módon az a költség, am elybe a tengeri utazás kerülni fog. 1720-ban, április hóban h a g y ta el B en-D efter hajója, az »Á -Magreb« a tuniszi révpartot. Á rajta levő, nem éppen nagyszám ú legénység csupa válo gato tt ember­ ből állott, akik a tengeri utazásnak minden csínjátb ín ját ismerték. K ezdetben Ben-D efter-nek az volt a terve, hogy sorra já rja a Földközi tengerben a velencei köztársasághoz tartozó szigeteket. D e később úgy h atá­ rozta, h ogy előbb elm egy Am erikába, az Ántilla-szigetekre és csak ha ott nem akad U jvá ryék nyom ára, keresi fel az em lített szigeteket. Minden nagyobb baj nélkül át is vitorlázott az Atlanti-óceánon és Sz.-Do-

1

117

mingó szigetének a kikötőjében horgonyt vetett. K é r­ dezte, tudakolta o tt mindenfelé a két m agyar vitézt, de bíz ott hírét sem hallották. Egészen ú gy járt Tabago és Sz.-M argit szigeteken, ú gy K u b a minden kikötőjé­ ben is. H avannából, K u b a szigetének fővárosából, elhajózott Portorikóba, innét pedig Jam aika szige­ tére, am ely az angolok tulajdona. E nnek a kik ö tő jé­ ben, Port R oyalban és fővárosában, Kingstonban, hosszabb ideig akart Ben-D efter időzni.

XXVI. A kalózvezér Barbarossza s az ő népe. — H ajsza egy kereskedő­ gályára. — Szélvihar. — A kalózhajó M exikóba vetődik.

A z a kalózvezér, akinek a h ajójára U jv á ry Miklós került, valóságos átok v o lt a Földközi- s A tlanti-tenger partvidékére és hajósaira nézve. Hosszú, rőt szakálláról Barbarosszának nevezték. Már a neve is rettegésbe ejtette az em bereket. A gyerm ekeket is vele ijeszgették. E gész h ajórajnak parancsolt, am ely tizenegy kisebbnagyobb gályából állott. H ajói a partvizeken v a g y a n y ilt tengeren, m ajd egyenként, m ajd egész naszá­ dokban cirk álta k aszerint, amint a »vállalat« n agy­ sága és veszedelm es vo lta m egkövetelte. E m berei leg­ nagyobbrészt törökök, arabok, berberek, egyiptom iak, kab ilok voltak, de a kad t köztük akárhány görög, albán, örm ény, olasz és spanyol is. E gytő l-egyig rovott életű kalandorok, akiket k ita szíto tt kebléből a társa­ dalom. Csupa szem enszedett gonosztévők, akik az igazság büntető keze elől m enekültek Barbarossza oltalm ába. A zóta, h o gy a K anári-szigetek közelében Nureddin kap itán yát, aki M iskeit v itte m agával, visszaküldte a Földközi-tengerbe, ahol a többi h ajója is tartózkodott, Barbarossza egyre n yugotn ak vito rlázott. H ajója, me-

119

lyen legörömestebb tartózkodott, »Parittya« nevet viselt. Hosszú, keskeny, három árbocú g álya volt, harm inc á gyú va l felszerelve. Á hajósnép rajta csupa vad, vihar- és harcedzette berberek, kabilok és szerecsenek, szám szerint kilencvennégyen. Préda nem akadt, noha m ár két hete is elmúlt, hogy a P a ritty a az Á tlan tióceán végtelen hullám ait hasította. D e azért a hajós­ nép nem vesztegelt. F e lv á ltv a : a fele pihent, a másik fele pedig dolgozott. M unkájuk abban állott, hogy v a g y a fegyverforgatásban, puska- és ágyúlövésben, a kötélzetben való mászás- és kapaszkodásban gyakorol­ tá k m agukat, v a g y pedig a h ajót tisztogatták, sütöttek, főztek, őrt állottak stb. E 'm u n k á k egy részében, külö­ nösen a hadgyakorlatban s a lövésben U jvá ryn a k is részt kellett vennie. K iváltkép p en abban oktatgatták őt, mikép kell az irán ytű vel s a hajózás egyéb szerszá­ m aival élni. M indjárt másnap, h ogy M iskeitől elvált, a kalózok rendes ruhájába öltöztették, kardot kötöttek az oldalára, tüszőjébe pedig három p isztolyt és három hüvelyes tő rt tűztek. E g y délelőtt éppen pisztollyal célba lőttek s U jvá ry ritka biztos kezével bám ulatba ejtette az egész rabló­ kom pániát, h át egyszer csak elordítja m agát az a hajós­ legény, aki az árbockosárban ü lt és kém kedett. H ogy ez m it jelent, azt csakham ar k ita lá lta U jvá ry, mert a m atróz rivallására nyom ban felelt a hajó korm ányán álló őrszem harsány kürtszóval, erre pedig futott össze, m int a disznócsürhe, az egész hajósnép a g álya minden üregéből, zugából. F u to tt fel a fedélzetre Barbarossza is s a korm ányem elvényről hosszasan nézett messzelátó v al délnyugoti irányban, m ialatt folyton-folyvást osztogatta nagy hangon a parancsokat. V o lt is akkora lótás-futás és készülődés, h ogy m é g ! Á legénység

120

egy része m ajom gyorsasággal szökött fel az árbo­ cokra és kifeszített minden vitorlát, a másik része pedig á tvo n tatta az ágyú kat mind a jobboldalra, ú g y ­ h ogy az egész hajó arra felé hajlott. Á lig telt bele egy félóra s U jv á ry m ár egész világosan láth a tta azt a kereskedő-gályát, am elynek ezek a hadi készületek szóltak. Csakhogy ott is észrevették ám idejekorán a Barbarosszáék h ajó ját s abból a sietségből, am ellyel ez feléjük igyekezett, helyesen azt kö vetkeztették, hogy am azoknak gonosz a szándékuk. Nem késtek teh át a kereskedő-hajón lévők sem annyi szélfogó-vitorlát fel­ húzni, am ennyit csak elbírtak az árbocok. Áhhoz járu lt még, hogy a P arittya , amint nyakra-főre törte­ te tt előre, hirtelen olyan helyre került, ahol zátonyos v o lt a tenger, sőt hellyel-közzel még kőszirtek is meredeztek k i a vízből. Barbarossza tehát, ta rtvá n tőle, hogy g á lyá ja meg találna fenekleni, kénytelen volt menését lassítani s a veszedelm es helyeket kerülgetni. E közben a kereskedő-hajó, am elynek ú gy látszott, szabad v o lt a p á ly ája s m ely am úgy is igen gyors járású vo lt, akkora egérutat nyert, h ogy m aguk a kaló­ zok is kezd tek lem ondani arról a reményről, hogy utolérik. K árom kodtak is irgalm atlanul, hogy kétheti hiábavaló őgyelgés u tán ez le tt volna a legelső zsíros falat s ez is kisiklott a kezükből. D e annál jobban örült m agában U jv á ry s áldotta Istenét, hogy nem kellett ártatlan emberek ellen fordítania fegyverét. Ám de Barbarossza nem h agyta abban a dolgot. Á m int a sekélyes vízből szerencsésen kiért, megint nekieresztette teljes gyorsasággal a P a ritty á t. K ezd ő­ dött újra az izgalmas h ajsza s ta rto tt egyre k ét óra hosszat, most már jobb sikert Ígérve, mert az üldözött

121 hajóhoz, am ely az imént már-már eltűnt v o lt a szemük elől, mind jobban közeledtek. Most azonban, m intha csak m aga az Isten látható módon állottá volna ú tjá t a haram iáknak, hirtelen, minden előjel nélkül, akkora orkán kerekedett, hogy hozzá foghatóra nem em lékeztek még Barbarosszának viharban, vészben m egvénhedt emberei sem. No, haram iák ! H ogy fogtok m ost Isten haragja elől m enekülni ? A kalózvezér ■ — azt meg kell hagyni neki — most sem vesztette el lélekjelenlétét s hidegvérét. N yugod­ tan, bár dörgő hangon, hogy a vihar zúgását túlkiabálja, osztogatta parancsait, nem h ogy a kereskedő-hajó üldözését folytassák, dehogy ! — ennél a legkisebb gondja is nagyobb vo lt most — hanem, h ogy a lehető leggyorsabban rántsák le a vitorlákat, vig yék biztos helyre az ágyú kat, oltsák el a konyhán a tüzet stb. E g y s z ó v a l: a saj át életük megmentésére kellett most a kalózoknak minden erejüket összeszedniök. Mert a szélvész vitte , sodorta őket hihetetlen gyorsasággal oly irányba, ahová menniök eszük ágában sem volt. Nem csak hogy a fedélzeten átcsaptak a vadul háborgó hullám ok, de ném elykor egy-egy -h egym agas­ ságú, bömbölő hullám pillanatnyira egészén m aga alá tem ette a P a ritty á t, am ely folyton-folyvást ijesztő módon recsegett és ropogott minden ízében. U jvá ry, a főárboc egy hágcsóját fogva, egy-egy sistergő villám fényénél nézte a kalózokat, akik most, m iután a vezér rendeléseit n agy üggyel-bajjal teljesítették, görcsösen kapaszkodtak a kötelekbe s a hajó karfájáb a és sötét tekin tettel v á rtá k a vesztüket. De a kalózhajó nem veszett el. A szélvihar, m iután fél napig lankadatlan erővel dühöngött, épp oly hirtelen

122 elállt, m int am ily hirtelen jö tt vala, jóllehet a hullám ok még azután is háborogtak egypár óra hosszat. Á hajó m ásodik kap itán ya, egy őszöreg görög ember, hosszas méréssel kisütötte, h o gy a mexikói partvizen vannak. Barbarosszának kapóra jö tt ez a hír. Á z iv ó v íz is fo gytán v o lt, de meg az utolsó vih ar is rútul m egviselte a P a ritty á t. E lh atáro zta tehát, hogy elm egy, horgonyt vet M exikó kikötőjében. E l is ért oda szerencsésen tíz órai vitorlázás után.

XXVII. U jv á ry Ben-D efter hajójára menekül. — A kalózok ijedsége s Barbarossza szökése. — U jv á ry Ben-D efterrel Tuniszba hajózik.

E gy p ár órával azután, hogy biztos révbe érkez­ tek, a kalózvezér engedelmével U jv á ry Miklós tíz legény társaságában elment a szárazra, hogy egyet sétáljon a tengerparton. Á z utolsó vih art ő ugyancsak megkeserülte. O lyan erősen előfogta a tengeri betegség, hogy még most is ú gy érezte, m intha agy veleje és egész belseje kóvályogna, m intha forogna vele az egész világ. Pedig m ár nem az im bolygó hajó deszkája volt a láb a alatt, hanem a szárazföld biztos alapja. Ilyen sétát M exikó révpartján már hét ízben tett U jváry, m indannyiszor tíz-tizenkét kalózzal együtt, azoknak őrködő szeme alatt. M ivel a legényektől soha egy tap odtat el nem t á v o z o tt ; m ivel sem a sürgő-forgó sokaságot, sem pedig az ott horgonyzó idegen hajókat figyelem re is alig m é lta tta ; m ivel rendesen még a m eghatározott időnél előbb tért vissza a P arittyá ra : az ő kísérői m indinkább alább h ag y ta k az éber­ séggel. E g y délután m egint p artra szállott nyolcad m agával. E g y m egszokott kocsm ába tértek be borozni. Mikor társai m ár jócskán öntöttek v o lt a garatra és

124

javáb an duhajkodtak, U jvá ryn a k sikerült a körükből észrevétlenül kiosonni. Á kalózhajótól v a g y ötszáz lépésnyire a tengerbe nyúló kőtöltésen, egy idegen gálya volt kikötve, am ely­ nek legényei éppen egypár csomag árut cipeltek a fedélzetre. E zekhez elment U jv á ry és egy darabig szót­ lanul nézte a m unkájukat. Végre m egszólított egyet közülük olasz nyelven, hogy kicsodák, mi járatban vannak, m ikor indulnak el stb. Már az is nagy örömet okozott U jváryn ak , h ogy a hajóslegény m egértette az olasz szót, hát még mikor értesült, h ogy az a hajó Tuniszba való ! H ogy mi végből, hova u taznak s mikor térnek vissza hazájukba, azt m ár nem tu dta a tuniszi hajós megmondani, de meg nem is mert U jv á ry vele hosszasan beszélgetni, mert attól tartott, hogy azok a kalózlegények a csapszékben észre találják venni az ő eltűnését és keresésére indulnak. Csak arra kérte hát azt a tuniszi embert, hogy küldje el hozzá nyom ban a k ap itán yt, m ert igen sürgős és fontos mondani valója van. R övid egypár perc m úlva csakugyan ott term ett nála a kapitány. — Uram, az egy élő Istenre kérlek — így rimánkodott neki U jv á ry — ments meg engem szerencsétlen em bert ! Á zok a tengeri haram iák ott elfogtak és rabul tartan ak. Többet most nem m ondhatok, mert ha észre­ veszik, h ogy veled szóba állottam , eljönnek s elhurcol­ nak a hajójukra. — E g y cseppet se félj, jó ember ! B árki légy is, én m egvédelek téged. Á tuniszi fejedelem képét viselem, az ő nevében cselekszem. Á z én uram hoz segítségért pedig senki sem folyam odik hiába. E pillanattól fogva te a tuniszi dey oltalm ában állasz. Jöjj velem a hajóm ra.

125

— Szavakk al k i nem fejezhetem neked, óh uram, az én véghetetlen hálám at — így szól U jváry, mikor már a tuniszi gályán voltak. •— Csak annyit mondok : katona-em ber vagyok , többre tartom a becsületem, mint az életem, s te az én becsületem et m entetted meg. Szívem nek más vágya, óhajtása nincsen, mint az : vaj ha módot találnék, hogy viszonozhassam, ha csak részben is, a te nemeslelküségedet, h ogy meg­ könyörültél rajtam , földidegen emberen, s még azt sem kérdezted, hogy ki fia vagyok, m ily nem zetnek a szülöttje. De ha arra nem is találnék alkalm at, hogy neked m egháláljam a mi jó t tettél velem , m egszolgálok érte a te fejedelm ednek. Hiszen az ő udvarához voltam rxtban, hogy a lovasságát oktassam és szervezzem , mikor az a szerencsétlenség ért . . . — H iszen akkor te v a g y az a m agyar vitéz — vá g o tt szavába a kap itán y — akit a m arokkói császár kü ld ött vo lt Tuniszba, te v a g y U jv á ry aga ! E n meg Ben-D efter vagyok, a kit a tuniszi fejedelem éppen a te keresésedre küldött. Á ld ott legyen A llah az idők végéig ! Ö vezette lépteim et, hogy szerencsésen reád akadhassak. H a lett volna Ben-D efter kap itán y lelkében csak árnyéka is a kételkedésnek, hogy h át csakugyan az a sokat keresett m agyar vitéz-e az az idegen, akit ő h ajójára felvett : ez a kételkedés az első beszélgetés után, am elyet U jv á ry v a l fo lytato tt, végképp elenyészett volna. K itű n t az ő szem élyazonossága elég világosan a tuniszi fejedelm i udvar viszonyainak és személyeinek ismeretéből, kitű nt abból az élénk érdeklődésből és szeretetből, am ellyel Ben-D olhadán herceg és Szulejka fejedelm i kisasszony után kérdezősködött. U jvá ry, aki különben nem igen szerette a sok szót, most beszé­

126

dessé, m ajdnem áradózóvá lett. S zívét nemcsak a sor­ sában oly váratlan u l beállott szerencsés fordulat töl­ tö tte el örömmel, hanem még inkább annak a meg­ gondolása, h ogy m ily n agy és élénk lehet a rokonszenv őiránta azokban az em berekben o tt messze, A frika északi partján, akik képesek tű vé tenni az óceánt, h ogy őt felkeressék. Csak midőn B en-D efter az ő társa után tudakozódott, mert hiszen őt két m agyar vitéz keresésére kü ld ték v o lt útra, csak akkor borult a bánat sötétje U jv á r y lelkére. Elm ondta a m ély szomorúság hangján, m iként történt elszakadásuk. H ol s merre jár az ő Miskei b arátja s mi történt azóta vele, annak csak Isten a m egm ondhatója. A zala tt a kalózok, akik U jv á ry v a l együ tt a partra szállottak s akiknek kötelességük lett volna reá vigyázni, nagy ijedve v ették észre eltűnését. K eresték őt a rév­ part minden kocsm áiban és bódéiban, de h ogy nyom ára nem akadtak, meg hogy m ár a szabadságuk ideje is rég elmúlt, visszam entek a hajóra s jelentették Barbarosszának, hogy mi történt. E z dúlt-fúlt mérgében. Nem annyira U jv á ry szökése m iatt, m ert egy ember­ rel több v a g y kevesebb, k ivált h ogy ennek az egy embernek az értékét nem is ismerte, ő előtte nem sokat nyom ott. Nem is azért, m ert emberei gondatlanok vo lta k — ennek m ajd m egisszák ők a levét. Hanem dühösködött kiváltképpen azért, m ivel ott nyom ban el kellett a kikötőből kotródnia, pedig sok m indent kellett volna még elvégeznie. A kalózvezér ugyanis jól tudta, hogy az ő szökevénye v a g y a közelében levő tuniszi hajóra m enekült, v a g y pedig arra a spanyol hadigályára, am ely szintén ott a kikötőben horgonyzott. O tt kétség­ telenül el fogja árulni, hogy az a hajó, am elyről ő m enekült, kalózhajó, h ogy áltatásból tű zték ki rá,

12 7

m ielőtt a révbe bevitorláztak, a félholdas piros lobogót, hogy csupa merő ham isítványok azok az iratok, ame­ lyekkel a kap itán y m agát m int török alattvalót iga­ zolta a m exikói kikötői hivatalban. Mindezt ő nagyon jól tudta. V itte is Barbarossza uram az irháját, am ily gyorsan csak lehetett. De m ikor m ár jó messzire járt a szárazföldtől s bátorságban érezte m agát, kezdett ide-oda tétovázni. Á z v o lt a szándéka, hogy bevárja és ráüt a- tuniszi gályára, nem éppen azért, m ert azon sejdítette U jv á ry t, hanem m ivel jó prédára szá­ m ított. Csakhogy B en-D efter kap itányn ak is v o lt annyi esze, hogy ki ne tegye m agát a tám adás veszedelmének. Á m int látta, m ekkora sietséggel igyekszik ki a nyílt tengerre a m artalóc-gálya, így szól U jvá ryn a k : — Á hol n i ! O ldja a kereket a te v o lt gazdád. Be sem várja, hogy a tengerészeti h ivatal tisztjei viszo­ nozzák az ő látogatását. De ne hidd ám, uram, hogy örökre és búcsú nélkül távo zik tőled. Fejem et teszem rá, hogy o tt künn fog vesztegelni, m íg mi is útra kelünk. Csakhogy nékem egy m ákszem nyi kedvem sincs vele összetűzni. Sokkal kevesebb az emberem s az ágyúm , a hajóm is sokkal gyöngébb m int az övé. De m inek is kockáztatnám ebben az egyenlőtlen harcban hosszú keresésem eredm ényét ? M egtalálja Barbarossza nélkü­ lem is a m aga akasztófáját. Szeretnék ugyan minél előbb otthon lenni s gyönyörködni az én fenséges feje­ delmem örömében, h ogy te, uram, m egkerültél. De csak jobb lesz egypár hétig itt m aradnunk és kifárasz­ tanunk a kalózvezér türelmét. Á véletlen azonban ú gy hozta m agával, hogy már három nap m úlva útnak indulhattak. Á z a spanyol hadihajó ugyanis, am elyről m ár szó volt, akkor akart

128

útra kerekedni, hogy a cadix-i kikötőben a spanyol flottával egyesüljön. R ibéra tengernagy, a hajó parancs­ noka, akinek Ben-D efter U jvá ry szökésének a történe­ tét elbeszélte volt, m aga ajánlotta fel neki, hogy az ő védelm e a latt keljen át az Atlanti-óceánon. Ü g y is történt. A legkedvezőbb időben, minden baj nélkül, rövid ötheti vitorlázás után szerencsésen elért az Al-Magreb Golettába, a tuniszi kikötőbe.

XXVIII. Ben-Dolhadan herceg fogadja a visszatért U jvá ry t. — Audiencia a Kászbá-ban. — U jv á ry a fejedelm i testvéreknek elbeszéli élm ényeit.

Még m ielőtt B en-D efter a golettai kikötőbe be­ vitorlázott volna, gyorsjárású dereglyén egy em bert küldött előre, hogy jelentse meg a fejedelem nek U jv á ry érkezését. Á dey e hírnek annyira m egörült, hogy drága gyém ántgyűrűt ajándékozott a követnek. Hiszen nem­ csak U jv á ry jö tté t nem remélte többé, hanem m ár abban is kezdett kételkedni, h ogy az ő hajója, m elyről hét hónap óta egy árva szót nem hallott, visszatér-e valaha. Rögtön h iva tta fiát, Ben-D olhadant, s őt bízta meg a m agyar vitéz ünnepies fogadásával. Á z ifjú fejedelm i herceg aranyos hintóbán m ent U jv á ry elé a G oletta felé vezető úton. Vele m ent egy n agy csapat spáhi, m elyet m aga a lovassági aga veze­ tett. E közben a tuniszi nép is, hallván azt a sok ágyú ­ lövést, am elyekkel B en-D efter az ő érkezését hírül adta s am elyekkel a golettai erődítésben a szerencsé­ sen visszatért Ál-M agreb-et fogadták, sűrű töm egek­ ben vonult ki, hogy színről színre lássa azt a sokat em legetett m agyar vitézt, k it a fejedelem annyira kegyel. Meg is telt a k ét széle annak a pár m érföldnyi Radó V . : U jváry Miklós.

9

130

országútnak, m ely a fővárostól a golettai révparthoz vezet, a kiváncsi emberek töm egével. Azon a helyen, ahol az országút egy nagy tó partján vezet el, am ely­ nek vizében tem érdek sok a flamingó-madár, találko­ zott Ben-Dolhadán U jv á ry Miklóssal. E z fényes keleti ruhába öltözve, hófehér berber m énlovon nyargalt. A m agyar vitéz leszállóit a paripáról és mélyen meg­ h ajtotta m agát a fejedelmi herceg előtt, aki m ár előbb kiszökött vo lt a hintójából s a benső m egindultság jelével ölelte meg m ár-már elveszettnek h itt barátját. M aga mellé ü ltette az udvari díszkocsiba s ú gy vonul­ ta k be Tunisz városába, közbefogva a szép rendben lovagló spahi-csapatoktól. E za latt folyton-folyvást durrogtatták az ágyú kat, a nép pedig harsány éljenkiáltással m egrezegtette a levegőt. A városi palotában, a K ászbá-ban, annak is leg­ fényesebb termében fogadta a dey, országa n agyjaitól körülvéve, U jv á ry Miklóst. E z hódoló alázattal köszönte m eg fejedelmi jótevőjének nagy kegyességét : — Te v a g y az én jó végzetem , Fenséges Uram ! A m ily nyom orult voltam azon a magános szigeten, am ilyen szerencsétlen azon a kalózhajón, olyan határ­ talan boldognak érzem m agam most. Boldogságom teljét még az a gondolat sem képes csökkenteni, hogy vajm i parányi az én személyem értéke a te kegyességed nagyságához képest s hogy a velem gyakorolt jóságo­ dat még ú gy sem tudnám kellőképpen meghálálni, ha száz életet élnék is — mondom, ez a gondolat sem képes az én boldogságom at csökkenteni, m ivel jól tudom, h ogy nem a viszonzás, nem a hála reményében cselekszed te, Fenséges Uram, a jót, hanem egyedül azért, m ivel a jónak gyakorlása m aga okoz a te nemes szívednek gyönyörűséget.

A m agyar vitéz leszállott a paripáról és mélyen m eghajtotta m agát a fejedelm i herceg előtt.

Q hQNTv ':, \ T i* ;

'

13 1

— N e nekem köszönd, jó vitéz — felelt jóságos m osolygással a dey — hogy az én szolgámat, BenD eftert elküldtem utánad, hanem e fiam nak itt, akinek lelke, ú gy látszik, barátságban összeforrt a te lelkeddel. S midőn U jv á ry az ünnepies audienciáról tá vo ­ zott, Ben-Dolhadán így szólott n e k i: — N e nekem köszönd, nemes barátom , ami a te ügyedben történt, hanem Szulejka húgom nak, aki a szerelem csodás sejtelm ével láto tt világtengerek távol­ ságán által, látta, hogy te még élsz és szenvedsz, érezte, h ogy visszakerülsz. Ö öntött rem ényt az én szívembe is ; ő ösztönzött engem a cselekedetre. Jöjj, siessünk ! Á szegény leány az én lakosztályom ban vá r reád, kép ­ zelem, m ilyen lázas türelmetlenséggel. Meg kellett neki ígérnem, h ogy az ünnepies fogadás után nyom ban elvezetlek hozzá. Ám int a herceg fogadóterm ébe léptek, U jvá ry, az ő érzelmei túláradásában, m egfeledkezett, h ogy a fejedelem leán yával áll szemben. M egfeledkezett arról is, hogy a keleti életmód m ilyen szigorú erkölcsöket és szokásokat ró a nőre, odasietett Szulej kához, meg­ ragadta m indkét kezét s nagy hévvel így szólott : — Mit adjak neked, én védőangyalom , m ivel viszonozzam a te jóságodat ? ! Lásd, nekem semmi egyebem nincs, csak ez a szegény életem, s ez is a te ajándékod ! Á fejedelem -leány az üdvözlés e szokatlan m ódja, a kézszorítás ellen éppen nem szabódott. E lébb szem­ lesütve hallgatta U jv á ry érzelmes háláját, azután, m int­ egy feleletül, hosszan és m élyen tekin tett a m agyar vitéz szemébe. — Most látom csak — szólt m egint U jv á ry — hogy az a sok baj és szenvedés, am ely engem az utolsó 9 *

132

időben ért, csak eszköz v o lt az én jó végzetem kezében. E v v e l szerezte meg nekem e nemes, jó lélek rokon­ érzelmét. Valóban csekély á r ! Örömest kiállanék érte ötször annyi viszontagságot is. — E n meg égek a vágytó l, — így v á g o tt közbe Ben-Dolhadán — ' h ogy m egtudjam a te viszontagsá­ gaidat. H ol jártá l ? Mi történt veled azóta, hogy tőlünk elszakadtál ? Hol akadt rád B en-D efter ? H ová lett a te társad, Miskei ? S most helyet foglalt egym ással szemben s egy­ máshoz jó közel ez a három ember, akiknek szíve egy érzelemben olvadt össze s akiknek keblét e pillanatban a legtisztább boldogság töltötte el. U jv á ry belefogott az ő élményei elbeszélésébe. O tt akarta kezdeni, amint M arokkóból elindult a császár hajóján, hogy Tuniszba menjen. D e Szulejka kívánságára elébb, sokkal elébb, gyerm ekkoránál kellett kezdenie. Benső melegséggel ecsetelte hát a szülői ház csendes boldogságát és kom á­ romi isk o la é v e it; szerető m eghatottsággal em lékezett meg édesanyja féltő, aggodó gondozásáról. H azafm i fáj­ dalommal szólott R ákóczi szabadságharcáról. Lendü­ letes szavakkal m agasztalta az ő ifjúkori barátjának, Geréb M átyásnak vitézi vo ltá t és hősi halálát. H ogy az ő hallgatói előtt teljesen idegen vo lt az az egész világ, amelyben ezek az események lefolytak, U jv á ry kén y­ telen volt, hogy velük a m ozgató okokat s a dolgok összefüggését megértesse, gyakran m agyarázó kitérése­ ket tenni, ami m iatt elbeszélése hosszúra nyúlt. De ő oly igéző nemes egyszerűséggel, oly szemléletes köz­ vetlenséggel s annyira a lélek hevületének igaz hangján tudott beszélni, hogy a két fejedelm i testvér bele nem fáradt volna az ő hallgatásába napokig sem. Ám de U jv á ry arra kérte őket, engedjék meg, az ő fáradtsá­

133

gára való tekintettel is, hogy a folytatását m ásnapra halaszthassa. De nemcsak másnap, hanem harmad-, sőt negyed­ nap is együ tt ült az esti órákban ez a bizalm as három ember. U jv á ry talán még fokozott élénkséggel beszélte az ő viszontagságos élete történetét, a testvérek pedig visszatartott lélekzettel hallgatták. Ben-Dolhadán sze­ mében kigyu lladt a harci szenvedély tüze, am int a m agyar vitéz a kurucok dicső küzdelm eit írta le s a keresztyén seregek győzelm eit a törökökön. Szulejka pedig előre h ajlott testtel ü l t ; kerekre n yilt szemeit egy pillanatra sem fordította el U jv á ry beszédes ajkairól. Nem es arcvonásairól világosan vo lt olvasható az a m ély hatás, m elyet az elbeszélés az ő lelkére gyakorolt. M ajd a bánat ve te tt árnyékot szép homlokára, ha szenvedéseit beszélte el U jváry, m ajd meg kiderült az arca s m egkönnyebbülve m élyen lélekzett, ha bajból, veszedelem ből szerencsésen m egm enekült a hős. U jv á ry a beszéd hevében észre sem vette, hogy a m aga tekin­ tetét ott felejti azon a szelíd, nyugodt bensőséget eláruló leányarcon, s csak néha-néha ju to tt eszébe, hogy illenék beszédjét a m ásik hallgatójához is intézni. Ám de Ben-Dolhadán egy cseppet sem bánta, h ogy barátja őt mellőzi. Jól esett lelkének ezt ú gy m agyarázni, hogy U jváryn ak , akiben ő minden férfiúi jelesség eszm ényképét bám ulta, viszont m egtetszett az ő sze­ rette testvére, hogy b a rá tja viszonozza a leány m ély vonzalm át.

XXIX. U jv á ry oktató munkássága. — A m it U jv á ry és Szulejka eg y ­ m ásnak elárulnak. — Üj veszedelem. — Ben-D olhadán az ő b a rátjá t éjtszakának idején elviszi egy olasz h a jó ra .— U jvá ry üzenete Szulejkának.

Megérkezése után egy héttel U jv á ry hozzáfogott a tuniszi lovasseregek oktatásához. A z ő tanácsára a dey a fővárosba rendelte az egész országból a lovassági tisztek legnagyobb részét és négyezer közlegényt. E zek szám ára a nagy kapu előtti térségen sátrakat verettek. Ezen a téren o ktatta U jv á ry fáradhatatlan buzgósággal a vidékről berendelt seregeket épp úgy, valam int a fővárosi helyőrségbeli lovasságot a lovaglásban s mindenféle hadgyakorlatokban. Am int ezek kellőleg k i vo lta k ta ­ nítva, szertelcüldték őket az ország különféle vidékére, hogy most m ár ők adják tovább a nyert oktatást s a szerzett ügyességet. U jv á ry pedig néhány segédje kíséretében helységről helységre járt m eggyőződni, ha a kellő módon s a kellő buzgalom m al oktatnak-e az ő tan ítván yai ? A fáradságos napi m unka után, v a g y ha a fel­ ügyelő-útjairól a fővárosba vissza-visszatért, U jv á ry többnyire Ben-Dolhadán társaságában volt, aki estén­ ként teára Szulejka nővérét is m eghívta. íg y ültek együtt, hol enyelegve, tréfálózva, hol pedig kom oly

135

dolgokról beszélgetve, sokszor egészen éjfélig is és nem tu d ta k betelni a vva l az élvezettel s örömmel, am elyet m indegyikének a m ásik két társának csak a puszta jelenléte is okozott. íg y alakult ezernyi szálból e három fiatal szív között élethossziglan tartó, minden akadály­ nak, minden viharnak ellentálló erős kötelék. E g y októberi napon U jv á ry késő este tért vissza . G afsza városából, egy hétig tartó felügyelő-útjáról. Szállására érkezvén, ruhát v á lto tt és sietett át a feje­ delmi váriakba, Ben-Dolhadán herceghez. E z m ár elébb értesült volt U jv á ry aga visszatértéről s türelm etlenül vá rta őt arra a bizalm as és élvezetes összejövetelre, am elyet immár v a g y tíz nap óta kénytelen volt nél­ külözni. Á lig üdvözölte egym ást a szokott melegséggel a két barát, jö tt Szulejka is. Első dolga vo lt most is, m int ezeknél az összejöveteleknél rendesen, lecsapni m agáról azt a sűrű fátyolt, am ellyel arca be v o lt lep­ lezve. A zután odasietett U jváryh o z s nyájas m osoly­ gással kezet szorított vele. — L égy üdvöz, vitézem — szólt. — H ogy tudtál oly sokáig elmaradni ? Már kezdtem félni, ha nem is attól, hogy m egint valam i magános szigetre ve te tt ki a tenger hulláma, hanem attól, hogy ott a hegyek közt egy kabil-rablócsapat kezébe kerültél. — Isten mentsen, — felelt U jv á ry — hogy sze­ m élyem et újfent bajba döntsem. A m ióta tudom, hogy m iattam annyit aggódtál és szenvedtél, m ód nélkül vigyázok m agamra. Mióta tudom , hogy drága vagyok neked, te jóságos lélek, azóta drága va g yo k m agam ­ nak is. A m int így félig enyelegve, félig szerelmi vallom á­ sokkal javáb an m ulattak, jön be egy ajtónálló tiszt s jelenti, hogy a dey ő fensége sürgős ügyben kéreti

136

m agához nyom ban Ben-Dolhadán herceget a Bardóba. E z minden halasztás nélkül beült az udvari kocsiba, m ely a dey követét hozta volt, s k ih a jta to tt a fejedelm i nyári palotába, am ely a várostól v a g y egy félórányira volt. U jv á ry nem sokat törte a fejét, mi oka lehet annak, h ogy a fejedelem Ben-D olhadánt ilyen szokat­ lan időben h ivatta, hanem örült a kedvező alkalom nak, hogy Szulejkával négyszem közt beszélhetett. — Tudom , nem helyes tőlem, — szólt, a leány k ezét m egragadva — h ogy az én nemes barátom tá v o ­ zása után is még itt m aradok. D e am it neked mon­ dani akarok, Szulejka, az nem tűri, hogy kívüled még más is hallja. K ettőn kn ek legszentebb ü gye ez, lelkünk legbensőbb lelkendezése. Fölösleges ugyan azt még külön szavak kal is megmondani, h o gy mély, édes érze­ lem k ö t engem a te bűvös-bájos szem élyedhez oldha­ tatlan , örökké tartó kötelékkel. E láru lja azt minden tekintetem , minden szavam , minden lélekzetvételem . Lásd, szívem szép szerelme, az Isten is egym ásnak terem tett bennünket. A z ő keze v ezetett engem más világrészből tenger viharán, rabság kínzatán keresztül tehozzád. D e meg kell ezt neked mondanom, m ert oly jól esik lelkem nek, m ert meg nem fér többé bennem s kitör a szívem ből. Meg kell mondanom, h ogy a te ajkad at is m egnyissam édes vallom ásra. Á leán y keblére sim ult U jváryn ak , azután, m intha csak minden szava szíve legm élyéből kerekedett volna 1 felszínre, suttogó hangon íg y szólt : — Igen, igen, én szeretlek téged, drága vitézem , kim ondhatatlan szerelemmel. Szerettelek, még m ielőtt e testi szemeimmel lá tta la k volna. Téged m u tatott az én képzeletem álm omban és ím etten, éjjel és nappal, szünes-szüntelen. É s százszorta jobban szeretlek most,

13 7

h ogy színről színre ismerlek, mert százszorta szebb­ nek, százszorta vitézebbnek, százszorta nemesebbnek látlak, mint m agányom ábrándképeiben. A világtól való elzárkózottságom ban m indig egy keresztyén hősről álm odoztam , aki eljön értem és elvisz m agával. Mert tudd meg, vitézem , én keresztyén vagyo k , épp ú gy m int te. K eresztyén v o lt az én drága jó anyám és ő titkon a keresztyén vallásban nevelt engem. H alála óráján a feszületre tettem neki szent fogadást, h ogy az ő hitét, az ő tanítását híven megőrzőm szívemben, abban fogok élni és meghalni. A m int legelőször m egpillantott téged szemem, m indjárt világossá v á lt előttem, h ogy ott fenn a m ennyekben le tt ez íg y elintézve. A z én angyallá v á lto zo tt drága, jó anyám buzgó kértére és közbenj árására m aga az Ű r kü ld ött téged, h o gy elvigyél engem m agaddal a te hazádba, ahol szabadon szolgálhatom az egy igaz Istent. — De elbocsát-e téged velem a te fejedelm i a tyá d ? •— kérdé U jvá ry. — H a el nem találna bocsátani, ú gy elm egyek veled az ő beleegyezése nélkül, az ő akarata elle­ nére is. Fájdalm as szívvel ugyan, m ert én őt igazán szeretem. Á m de az én szentem jó anyám és az én Istenem parancsa nyom osabb előttem, m int az atyám parancsa, akinek hite nem az én hitem. — Es nem tartasz tőle, h ogy ő még erővel is aka­ dályozni fogja, h o gy te velem elmenj ? — Gondoltam én m ár erre is. H a m ásképp nem lehet, elm együnk titkon. U jv á r y m osolygott Szulejka gyerm ekded hiszé­ kenységén, de a világért el nem árulta volna neki, hogy az a terv, am elyet ő n aiv lélekkel kieszelt, m ajdnem

138

a lehetetlenséggel határos. Mi haszna volna — gondolá ■ — a leány nyugalm át m egzavarni ? — V an nekem kincsem, aranyam elég — folytatá Szulejka — szegény jó anyám drágaságait és ékszereit őrzöm. Á bból nem csak a tyám em bereit vesztegethetjük meg, hanem meg is élhetünk kényelmesen, gazdagon. O tt messze a te szülőföldeden zavartalan boldogság­ ban telnek m ajd napjaink. Á te Istened lesz az én Iste­ nem, a te hazád lesz az én hazám , a te rokonaid lesz­ nek az én rokonaim. Á m int Szulejka szerelemtől, boldogságtól túláradó lélekkel tervezgette jö vő életüket, jö tt vissza a Bardóból Ben-D olhadán n agy izgalom ban, am elyet azonban, am int tőle telt, rejtegetni törekedett. N em is vette észre ra jta az ő testvérhúga, aki öröme és boldogsága vég ­ telenségében se láto tt, se hallott. De igenis észrevette U jv á ry , aki nyom ban m egsejtette, h ogy őt fenyegeti újra valam i baj, az okozza az ifjú lelkében azt a hábor­ gást. Á sejtelem titkos erejét ugyancsak kifejtette az ő lelkében eddigi élete. Erősen m egrögződött benne az a hit, h ogy akkor éri őt legközelebb a veszedelem , ha legnagyobb a boldogsága. Ben-D olhadán előhívatta a hercegkisasszony u dvarhölgyét s arra kérte nővérét, menjen vissza lakosztályába, mert neki szolgálati ü g y ­ ben fontos beszélni v a ló ja van U jvá ryv a l. — Baj van, kedves barátom , n agy baj — szólt az ifjú herceg, am int Szulejka után betette az ajtót. — E g y órával ezelőtt egy kö vet jö tt K onstantinápolyból, III. Á chm et szultántól. Á n agyúr levélben ezt írja : Á tuniszi m ufti bevádolta atyám at a K onstantin áp oly­ ban székelő sejk-ül-iszlam nál (a m oham edánok legfőbb papja), h ogy atyám az ő udvaránál egy hitetlent ta rt nagy tiszteletben, aki a lovasságot újra szervezi, aki

139

katonai dolgokban tanácsadója s a fejedelm i hercegnek testi-lelki barátja. E zzel atyám súlyosan vé te tt a vallás törvényei ellen. Mindenek előtt azt követeli a szultán atyám tól, az ő hűbéresétől, h ogy v a g y téged küldjön el élve láncokon Isztam bulba haladéktalanul, v a g y pedig a te fejedet. — E s a dey ő fensége m elyiket v á laszto tta a kettő közül ? — kérdé nyugodtan U jvá ry. — Fejedelm i atyám az ö lelke m élyében fel van háborodva ezen a h allatlan követelésen. E g y az, hogy téged nagyon m egszeretett, azután meg az ő uralkodása ala tt még nem vo lt rá eset, hogy a szultán országunk, a mi több : udvarunk ügyeibe ilyen m éltatlan módon beavatko zo tt volna. — Van-e joga a szultánnak erre a beavatkozásra ? —■ Hiszen

mint

a

mi

országunk

hűbérUrának

volna rá joga, de tényleg sem m aga Áchm et, sem pedig az ő elődjei az uralkodásban nem éltek evvel a joggal, hanem m egelégedtek, hogy háború esetén a tuniszi feje­ delem segédcsapatot kü ld ö tt a szultánnak. Ennyiben állott a mi tényleges függésünk K onstantinápolytól. — E s m it gondolsz, mi történnék, ha a dey ő fen­ sége nem teljesítené a szultán követelését ? — Á z t határozottan ki tudná megm ondani ? De ettől a vakbu zgó és h ajth atatlan akaratú Á chm ettól még az kitelik, hogy haddal tám adja meg országunkat. — Rem ényiem , — szólt U jv á ry oly közönyös­ séggel, m intha nem is ő róla volna szó — hogy ennek a veszedelem nek ki nem teszitek az országot énm iattam . — Nem tesszük ki, mert hiábavaló volna. De megsérted az én atyá m emberséges indulatát, ha fel­ teszed róla, h ogy ő a te kiszolgáltatásoddal kíván ebből a kínos helyzetből kiszabadulni. T aláltun k mi egy liar-

140

maciik utat. N eked m enekülnöd kell innét tüstént. Még csak a szállásodra sem m ehetsz, h o gy holm ijaidat összeszedjed. L ent egy kocsi vá r ránk. A zon elhajta­ tunk Golettába. O tt szerencsére egy olasz hajó horgo­ nyoz, am ely holnap ú tn ak indul, az elvisz téged Génovába. Mi a szultánnak azt fogjuk üzenni, h o gy te, nem tu djuk m iként, neszét ve tte d a dolognak s elillantál. Ü g y is történt. E j fél után egy óra vo lt, mikor a golettai révbe értek. A z olasz kereskedő-hajó kap i­ tá n y a csak délelőtt akart ugyan indulni, de m egértvén, h ogy mi forog kérdésben, k iv ált pedig, h ogy BenD olhadán egy arannyal telt erszényt csúsztatott a m arkába, m ár hajnali három órakor horgonyt oldott, h ogy ú tra kerekedjék szülővárosa, G énova felé. — ■Csak még egy szót — mondá U jvá ry, m iután a fájdalm at leküzdve, végbúcsura m egölelte egym ást a két barát. — Tudd meg, te nemes ifjú, hogy a te testvéred, Szulejka szívét viszem m agam m al és cserébe o tt h agytam nála a m agamét. Mondd meg neki, hogy az ő szelíd képét itt hordozom keblem szentélyében, h ogy ez a kép lelkem nek legdrágább kincse, minden erőm nek kútfeje, életemnek forrása, most és mind­ örökké. Mondd meg neki : én bízom és hiszem, hogy m i ez életben, sőt nem sokára ismét látju k egym ást. E zt pedig, az én drága jó anyám arcképét, am elyet eddig mindig szívem en hordtam volt, add át neki, szerelmem zálogául. Minden b a jt, minden fájdalm at és nehézséget leküzdő örök szeretetnek csodás hatású ereklyéje ez. A z ebben lakozó varázserő fog fölöttünk őrködni, az fog m inket egyesíteni. E s most Isten veled ! Élj boldo­ gul te jó, te nemes lélek ! — Még egy forró ölelés s a szárazföld felől lengedező friss hajnali szellő nekifeszült a vitorláknak s v itte a g ályá t ki a messze tengerre.

XXX. Miskei Nureddin hajóján. — A kalóz-gályát elfogja eg y francia hadihajó. — M iskeit Alexandriába viszik. — M it ajánl Miskeinek Dandolo. :— U tazás Kairóba. — A thebaiszi sivatagban. — A Szent A n tal kolostor.

Míg ezek U jv á ry v a l történtek, Miskei is sok mindenféle viszontagságon ment keresztül. Á kalózhajó kap itánya, Nureddin, akit Barbarossza a K anári-szige­ teknél keletnek indított volt, h ogy a Földközi-tengert tegye rablásaival bizonytalanná, éppen nem bánt vele szőrmentén. Á hajószolgálat körül reárótt nehéz mun­ kák at csak elvégezte Miskei pontosan, de nagyon meg v o lt szegény a kad va a kötélzeten való mászkálással. E z t u g y a n c sa k , nehezen tu d ta megtanulni. D e végre erre is ráfanyalodott, mert a haram iák napokszám nem adtak neki egy falat ennivalót sem, hanem fel­ kötötték az ő részét az árboc tetejére, s ha csak éhen nem akart veszni, onnét kellett azt m agának lehoznia. Már öt nap ja kóboroltak anélkül, h ogy prédára akadtak volna. H atodnapra estefelé akkora köd kelet­ kezett, h ogy két ölnyi távolságra nem lehetett látni a tengeren. De Nureddin csak ment egyre kelet felé. Másnap reggel, éppen napkeltekor, kezdett oszlani a sűrű köd fályol s a haram iák nagy álm élkodásukra alig egy ágyúlövésn yi távolságban egy irdatlan nagy h ajót

142

p illan to ttak meg, am ely egyenesen feléjük közeledett. Francia hadihajó volt, am ely E gyiptom ba, A lexandriába ment. A lig hogy Nureddin ezt a veszedelm es szomszéd­ ságot észrevette, futásra vetette a fejét és kifeszítette a,»Szikra« minden vito rláját. Ám de ez nem használt neki. A franciáknak az a sejtelm e, hogy kalózhajóval va n dolguk, most, h ogy Nureddin szökési szán­ dékát látták , bizonyossággá v á lt és egyszerre öt ágyú­ torok szórta a haram iákra pusztító tüzét. A z egyik golyó a »Szikra« főárbocát éppen a közepén törte ketté. E z annyira za va rb a hozta a kalózokat, h ogy a védeke­ zésről m egfeledkezvén, kapkodtak és fu to ttak ide-oda, mint a hangyák, ha esős időt éreznek. E za la tt a franciák ka p itá n ya egy n agy dereglyén harm inc fegyveres m atrózt k ü ld ö tt Nureddin g á lyá ­ jára. E ze k sorra elszedték a haram iáktól a fegyvert és egytől-egyig á tv itté k őket a hadihajóra. O tt aztán olyan tisztelettel fogadták őket, mint am ilyet m eg­ érdem eltek : m indenkinek a lábára bilincset vertek, am elynek a lánca tíz-tíz fontot nyom ott. M iskeivel sem tettek kivételt. Szegénynek minden kalapácsütés, amelylyel a békót ráverték, nem annyira a lábát, mint a szívét érte. Á th o ztak azonkívül a franciák a Szikrá­ ról minden értékes tárgyat, azután kötelekkel jól odakötözvén a leszerelt g ályá t a h ajójuk farához, von ­ ta ttá k m aguk után. A francia kap itán y sorra járta a vasravert h ara­ m iákat, hogy egyenként szem ügyre vegye őket. E zek a m egcsontosodott gonosztevők pedig átalkod ott dac­ cal nézték vissza az ő fenyegető tekintetét. Mikor Mis­ keihez elju tott, ez földre borult a kap itán y előtt, élénk arckifejezéssel és szavak kal bizonyozta előtte az ő ártatlanságát és rim ánkodva kérte, h ogy ne bánjék

143

vele oly kem ényen. Á kap itán y azonban a szegény Miskei könyörgő beszédjéből semmit sem értett ; de azt nyom ban észrevette, hogy az nem tartozik a hara­ m iákhoz. E lő h iva tta h át a tábori papot, aki sokféle nyelven értett és beszélt. E z elébb spanyolul, m ajd olaszul, végre német nyelven szólította meg Miskeit. Á z utóbbi nyelven aztán elm ondta neki a mi embe­ rünk, am it m ár az imént a kap itányn ak m agyarul el­ m ondott vo lt, a tábori pap pedig szóról-szóra tolm á­ csolta azt a hajó parancsnokának. E z nem csak a vasat szedette le nyom ban Miskei lábáról, hanem amint h án yt-vetett életének egyéb viszontagságairól értesült, nagy tisztelettel is bánt vele. T u dtára adta, hogy Alexandriában, ahová m agával elviszi, akárhány olyan h ajót talál, am elyeken E urópa bárm ely részébe bátorságosan elmehet. H arm adnapra a felkelő nap fényében látta m aga előtt Miskei azt a két csonka tornyot, am elyet az egyip­ tom iak Abusirnak, az idegenek pedig az A rabok T or­ n y a in a k neveznek s am elyek a hajósoknak az alexan­ driai révpart közelségét hirdetik. A m int a kikötőben szerencsésen horgonyt ve te tt a francia hajó, a kap itány Miskeinek egy jókora pénzösszeget adott, mint a kaló­ zoktól elszedett holm ik értékének egy részét, s a tá ­ bori pap kíséretében elküldte őt a francia konzulhoz, h ogy m ajd az neki egy alkalm as hajó keresésében segítségére lesz. D élelőtt tíz óra tájban csakugyan ellátogattak a konzulhoz. Éppen a háza előtt találták , amint szam árra ült (mert lovon nyargalni keresztyénnek, zsidónak akkoriban tiltv a v o lt E gyiptom ban), hogy valam ely alexandriai régiséget közelebbről szem ügyre vegyen. M ivel a régiségeket szenvedéllyel b ú jta s azt a kirán­

144

dulását nem szerette volna elhalasztani, bocsánatot kért vendégeitől, h ogy m indjárt nem fogadja, de b arát­ ságos szavak kal m eghívta őket egy órára ebédre. Mis­ kein s a francia tábori papon kívü l jelen vo lt a konzul ebédjén egy Dandolo nevű dúsgazdag velencei keres­ kedő is. A m int ez m egtudta, mi járatb an van Miskei a konzulnál, amint sok egyebet is m egtudott Miskeinek változatos eseményekben oly gazdag é le té b ő l: annyira m egtetszett neki ez a m agyar borbélylegényből lett világjáró vitéz, h ogy készségesen felajánlotta neki a hazatérésre a módot. Még v a g y k é t hétig lesz dolga -— úgym ond — ■ részint K airóban, részint pedig Thebaiszban. H a Miskei­ nek ú gy tetszik, szívesen elviszi m agával ezekbe az érdekes városokba. Onnét visszatérvén, útra kereked­ nek m ajd az ő hajóján, am ely a kikötőben indulásra készen fog reájuk várni s meg sem állanak Velencéig, ahonnan Triesztbe átmenni minden nap akad alkalom. Miskei örömmel fogadta el Dandolo szíves aján­ la tá t s már másnap este elindultak R ozetta városa irányában. A konzul biztosságukra két jancsárt adott m elléjük, továb b á egy dragom ánt (tolmácsot) is. H a j­ nali három órakor elérték utasaink a Nilus vizét s nem sokára betértek a kertektől és pálm aligetektől körü lvett R ozetta városába. Innét hajón m entek K a i­ róba. A három napig tartó utazás csupa gyönyörűség vo lt. A Nilus-folyó m indkét p artján egym ást v á ltjá k fel a szebbnél-szebb fekvésű helységek, ékes nyaraló­ paloták pompás kertek közepette és festői romok, ame­ lyek fölött több évezred vih arai zú gtak el. B ulak nevű faluban, am elyet K airó városa kikötő-helyének tekin­ tenek, partra szállottak s gyalog m entek be E gyiptom fővárosába. Itt egy génovai kereskedőhöz szállottak,

145

akivel D andolo m ár régi idők óta üzleti összeköttetés­ ben állott, sőt m indketten ugyanazon egy kereske­ delmi társasághoz is tarto ztak . E nnek a házában élt úri módon Miskei, s míg Dandolo üzleti dolgai után nézett, a mi vitézü n k sorra m egtekintette e híres keleti város szám talan nevezetességét. I tt érte utasainkat az a hír, h ogy Alexandriában k iü tött a m irigy-halál és rémséges módon pusztítja a lakosságot, sőt hogy m ár K airóban is m utatkozik, ha eddig csak szórványosan is, ez az irtózatos n yavalya. Dandolo tehát, be sem végezvén dolgait, kap ta m agát, összeállóit két utassal s egy francia misszionáriussal, akik szintén Thebaiszba (Felső-Egyiptom régebbi neve) igyekeztek s m ár másnap h átat fordított M iskeivel együ tt a döghaláltól fenyegetett városnak. A thebaiszi hom oksivatagon keserves egy utazás esik. H at napja már, hogy u taztak embereink, de egy szegényes falut, egy nyom orult viskót nem találtak. N yom a sincs ott az életnek. Nem lát ott a szem egy árva m adarat a levegőben, nem egy bogárkát a földön. Már-már fogytán vo lt az elemózsia, am elyet m agukkal hoztak, s büzhödni kezdett a vízkészletük. U tasain k­ ban még csak a francia misszionárius ta rto tta a rem ényt, aki váltig b iztatta őket, hogy nem sokára elérnek ama klastrom ok egyikéhez, am elyek o tt a sivatagban el vannak szórva. M indnyájuk nagy örömére ez igaznak bizonyult. A leáldozó nap fényében ott tündöklöttek előttük v a g y egy m érföldnyi távolságban a Szent A n tal klastrom nak tetem es falai. A tevék, m intha csak m egsejtették volna, hogy ott enyhület vá r reájuk, minden biztatás nélkül gyors ügetésben siettek feléje. Miskei v o lt az első, aki a klastrom hoz ért. Keresi a kaput mindenfelé ; háromszor is körüljárja a m agas, Radó V . : U jváry M iklós.

10

146

zord kőfalakat, de kapunak, ajtónak, ablaknak nyom a sincs. H allgatőzik, de semmi nesz, ami egy élő valónak a közellétét gyaníttatná. — Hiszen itt csak vénasszonyok kóborló lelkei laknak — szólt kedvetlenül s leült a homokba, h átát a falnak tám asztván. Mikor a többiek is odaértek, Miskei e szavakkal fogadta a m isszionáriust : — No, szent atyám , azt Ígérted, hogy itt ételt, italt kerítesz. Most állj a szavadnak ! Fogd a botodat s üsd meg vele ezt a falat, hadd buzogjon belőle víz meg rizskása. Mert m ásként, m int csoda útján, itt bizony egy falat ennivalót, egy ko rty vizet nem kapunk. E kövek között, a légjobb esetben vércsefiak ha laknak. — H ja uram — felelt m osolyogva a misszionárius Miskeinek — tudni kell ennek a hallgatag lilastrom nak a nyelvén. Meglásd, m egszólaltatom én azt csoda nél­ kül is. E zzel fogott egynéhány jókora nagyságú követ s egym ásután bedobálta a falon át a szerzetesek kert­ jébe, m ialatt ő is, meg az ő felszólítására a többiek is torkuk szakadtából kiáltozni kezdtek. Nemsokára m eg­ jelent a bástyaform ára épült falon egy barátságos arcú szerzetes, aki m eggyőződvén, hogy jóindulatú em berek­ kel van dolga, legelébb is egy korsó friss vizet eresz­ tett le nekik kötélen. E zek a klastrom ok, am elyek akkoriban E gyiptom földjének különböző részein fenn­ állottak, egészen váralaku ak voltak, csakhogy falaikon sem kapú, sem ajtó, hogy jám bor lakóiknak a kóborló szerecsen haram iák kárt ne okozhassanak. A k ik békés szándékkal akartak a klastrom ba bemenni, azokat nagy kosarakban, kötélen húzták fel s a fal magasságán

Nemsokára m egjelent a bástyaform ára épült falon egy b arát­ ságos arcú szerzetes.

147

levő ablakon eresztették be. A mi embereink is ily módon ju to ttak be a Szent A n tal klastrom ába. Am int már mind együ tt vo ltak a klastrom kertjében, jö tt az apát úr s m iután nyájas szavakkal üdvözölte a jö ve­ vényeket, elvezette őket a templomba. A z im ádság rövid volt, m ert mint az apát úr m aga m ondta : a beteg ember b öjtje s az éhes ember imádsága ritkán szokott foganatos lenni. E zu tán elmentek az ebédlőbe, ahol cseréptányérokon m ár k i vo lt tálalva szám ukra az ebéd : sós vízbe fő tt rizs. A barátok szakácsa sorra járta a szoba földjére kirakott tányérokat s m indegyikre egy-egy kanál m ézet tett. U tasain k elébb nem tudták, m ikép fogjanak hozzá. De a misszionárius, aki a kopta (keresztyén vallású egyiptom iak) barátok szokásait ismerte, példájával m egm utatta nekik, h ogy kell a m ód­ já t megadni. L eült egy tányér .mellé a földre, keresztbe tette lábait s ú gy kanalazta a sovány ételt. Ü gy csele­ kedtek a többiek is. Mikor aztán jó llaktak rizzsel, gyüm ölccsel és friss vízzel, visszam entek a kertbe s a fák árnyékában pihentek és beszélgettek oly jóked­ vűen, m intha a leggazdagabb ebédet fogyasztották volna el. A jószívű barátok még tevéikről és hajcsáraikról is gondoskodtak, sőt ellátták az utasokat élelemmel és friss vízzel s adtak nekik ajánló-leveleket az útju kb a ejtendő más kopta-klastrom okhoz is. Estefelé aztán megköszönvén a barátságos szerzetesek szíves vendég­ látását, útra kerekedtek m egint embereink. E gyre m en­ tek délfelé egészen éjfél utáni két óráig. E kkor m eg­ tették a szükséges óvóintézkedéseket a netáni rablótám adások ellen és leheverésztek néhány órai pihenésre.

10 *

XXXI. U tasaink egyesülnek egy abessziniai karavánnal. — K ínszenve­ dések a sivatagban. — • A számum. — A Szelimé-oázisban. — A vesztegzár veszedelme. — Miskei m eggyógyítja a szennári fejedelem feleségeit.

Á lig h un yták be utasaink álomra szemeiket, máris fellárm ázták őket az őrökül kirendelt hajcsárok, akiknek éles füle olyanféle neszt v e tt észre, mint a távoli teve­ dobogásé. Felszöktek fekvőhelyükről, kiki fegyvert fogott s ú gy állottak v a g y egy félóráig feszült várako­ zással, a védelem re készen. Á sivatagi éj néma csendjé­ ben mind jobban lehetett hallani egy ügető nagy teve­ csapat tom pa dübörgését. De szerencsére nem rablók voltak, akiket most m ár a hold fényében egészen vilá ­ gosan láttak , hanem egy békés karaván. Á z abessziniai császár egyiptom i követje u tazott egész szem élyzetével, sok fegyveres nép kíséretében. K airóból m enekültek a pestis elől és Gondárba, Ábesszinia fővárosába vo lta k utazandók. Á követ, aki a francia misszionáriussal még K airóban m egism erkedett volt, m eghívta a mi utazó­ társaságunkat, h ogy csatlakozzék biztosság okáért az ő karavánjához és menjen el vele hazájába. K ötelezte m agát, h ogy az egész úton gondoskodni fog m indnyájuk táplálásáról és biztosságáról, sőt Ábessziniában minden tőle telhetőt m egtesz, hogy Dandolo üzleti összekötte­

149

tésbe léphessen az ő országa kereskedőivel, s Ígérte, hogy a császárnál is kinek-kinek az ügyét tám ogatni fogja. Dandolo, aki úgysem m ert egyham ar a dög­ vésztől teljesen m egm ételyezett Alexandriába és K a i­ róba visszam enni s aki azonfelül az abessziniai üzleti vállalatokból n agy hasznot is remélt m agának, azonnal késznek nyilatkozott, s m ivel a francia misszionárius am úgy is Gondárba igyekezett, Miskeinek akarva, nem akarva, velük kellett tartania. A szerecsen kö vet terve szerint útba ejtették Thebaiszt, ahol Dandolo kedvéért két napig időztek, aztán egyenesen délnek tarto ttak, Nubiának. Innét Szennár tartom ányán át akartak Abessziniába eljutni. Már három hete kódorogtak az afrikai hom oksivatagok­ ban. Am i szenvedést és nélkülözést Miskei teljes életé­ ben kiállott volt, jóform án szám ba sem jöhetett azok­ hoz a kínokhoz képest, am elyeket ezen az úton el kel­ lett viselnie. N appal tüzes nyilait szórta rá a nap. Merő egy hólyag vo lt a bőr az egész testén ; nyelve oda­ tap ad t a szájpadlásához. É jje l pedig m ajd m egvette az Isten hidege. Lázasan, betegen guggolt egész nap a teve egyik oldalán függő kosárban, míg Dandolo az ő ellensúlya, a teve m ásik oldalán levő kosárban egyre óbégatott és átkozta sorsát és önm agát, hogy minek is engedett bolond ésszel a követ rábeszélésének. K ín ­ jukban dehogy ü gyeltek szegények a sivatag természeti tünem ényeire ! H iába m u tatta nekik egyik edzettebb afrikai utitársuk azokat a hom okoszlopokat, am elyek egekig emelkedve, a gondolat gyorsaságával róják végig a sivatag végtelenjét, m ások meg toronym agasságban hirtelen, n agy durranással széjjelom lanak és felhőként b orítják egy darabon az eget. Még a karavánvezér rémes kiáltására, hogy : boruljon földre mindenki, jön

150

a számum ! — sem hederítettek volna, ha tevéjük, m egneszelvén az izzó szélvihart, hirtelen le nem hasal s ki nem szórja két oldalkosarának tartalm át a homokba. A z életösztön nógatására s a többiek példáját k ö v et­ vén, Miskei és Dandolo is eltem ették arcukat a hom ok­ ban s ebben a helyzetben m aradtak v a g y egy negyed­ óráig, mindaddig, míg a tolmács meg nem m ondja nekik, hogy m ár felkelhetnek. Még azután is, hogy alzúgott volt fejük fölött a tüzes orkán, órákig oly izzó v o lt a levegő, hogy alig lehetett lélekzetet venni. Szerencsére leáldozóban vo lt a nap s félórával lenyugta után északról üdítő légáram lát indult meg. Végre Szelimé határában levő egy akácfa-erdőbe értek, több heti utazás után az első árnyas helyre. E bben az oázisban két napi pihenőt tarto ttak. A hosszú koplalás után bezzeg még a h itván y köleskása is papos ebéd szám ba ment, a friss vízzel pedig, aminek itt bőviben voltak, alig tu dtak betelni. D ongola tartom á­ nyában, am ely a Nílus partján van, a király ven­ dégei voltak utasaink. Innét ismét kietlen sivatagon át vezetett ú t jók egész Dar-Berberig. A m int Berber városa határába értek, a fejedelem nek egy tisztje állí­ to tta meg a karavánt s azt követelte, h ogy menjen át az egész társaság a Nilus túlbó p artjára negyven napi vesztegzárba. A him lőtől féltek roppant mód, am ely abban a tartom ányban sűrűn szokta a lakosokat tize­ delni, azért m arasztaltak és szapultak minden E g y ip ­ tom ból érkező utast hat hétig a Nilus túlsó partján levő nagy, fészer-féle épületben. Ebbe azonban az abessziniai császár kö vetje sehogy sem akart beleegyezni. A rra kérte a tisztet, vezesse el őt a korm ányzóhoz, azzal m ajd eligazítja ő a dolgot. • — Nem lehet, testvérem — szólt a tiszt. — A z éle-

151

tem et tenném kockára, ha v a lak it a városba beeresz­ tenék. — Ü gy hát írok a korm ányzónak. Á zt csak meg­ teszed, hogy elküldöd neki a levelem et ? — Á z t megteszem szívesen. Á llula — ez volt az abessziniai követ neve — m ár elébb értesült vo lt Miskeinek kalandos tör­ ténetéről. M egtudta azt is, h ogy ért az érvágáshoz, köpülyözéshez, foghúzáshoz s egyéb óperiációkhoz. Á zt írta h át a berberi korm ányzónak, hogy van vele egy híres-neves európai doktor, akit ő főorvosnak viszen Gondárba a császári udvarhoz. O ly társaságban, am ely­ nek egyik tagja ilyen nagytudom ányú orvos, azt csak beláth atja a korm ányzó, nyom a sincs, nem is lehet a ragályos n yavalyának. Á rra kéri hát a korm ányzót, álljon el attól a nevetséges követelésétől, hogy az abessziniai karaván is negyven napig vesztegeljen ott abban a nyom orult juhakolban a Níluson túl. E z okoskodás m eggyőző ereje elől a korm ányzó el nem zárkózhatott s leszállította a veszteglő időt három napra. Ennek elteltével nagy pom pával m entek keresztül a városon, sőt a korm ányzó az ő tisztelete jeléül még katona-őrizetet is adott nekik egész Szennárig a hasonló nevű ország fővárosáig. Á szennári fejedelem, aki hűbérese s adófizetője volt az abessziniai császárnak, nagy tisztelettel fogadta annak követj ét s valam ennyi utitársait, sőt meg is ven­ dégelte őket a vályogból épült rezidenciájában. Viszon­ zás fejében pedig Állula, aki m aga is erősen h itt Miskei tudom ányában, azt kérdezte a fejedelem től, ha nem kíván-e annak a híres európai orvosnak, aki vele Gon­ dárba utazik, a tanácsával és segítségével élni ? Á fejedelem ka p va kap ott a jó alkalmon, mert

152

az ő feleségei közül többen m ár régóta panaszkodtak neki m egrongált egészségükről s hogy az udvari kuruzsló-asszonyok sehogy sem tudnak az ő beteg­ ségükön kifogni. Miskei pedig, amint e dologról értesült, nem tudta, bosszankodjék-e v a g y nevessen. D e m it volt m it tennie ? Csak nem lehetett Á llulát meg­ hazudtolnia ? ! Játszania kellett tehát — j ól, rosszul — az orvos szerepét. B evezették Miskeit a fejedelem kertjében külön épült női lakosztályba. E g y nagy teremben v a g y negy­ ven korom fekete udvari hölgy lebzselt. Innét egy kisebb, de n agy fénnyel berendezett terembe vitték , ahol négy páciens v á rt reá nagy türelmetlenül. Á fejedelem beteg feleségei selyem párnaszékeken ültek. Á világos ruha rajtu k még sötétebbnek tü ntette föl arcuk színét, m int am ilyen valóban volt. Soha világéletében Miskei ilyen kövér asszonyokat nem látott. E gy-egy arany perec a . felső karjukon akkora volt, m int egy kisebb fa jta kocsikerék. Á tfú rt alsó ajkukban nagy arany karika, még nagyobb a fülükben, úgyannyira hogy a fülüket m ajdnem a vállukig lehúzta. Miskei kom oly áb rázattal vizsgálta, tap ogatta őket. Á z orvosi tudo­ m ány nem ismer annyiféle n ya va lyá t, m int amennyiről ezek a hölgyek panaszkodtak. De ha m égannyi lett volna is, Miskei csak egy orvosságot ismert s ezt alkalm azta is : mind a négy fekete fenséges asszonyon eret vágott. Mikor jó l lecsapolta petyhü dt vérüket, annyira meg­ könnyebbülve érezték m agukat, h ogy háladatosságból m ajd hogy össze-vissza nem csókolták szegény Mis­ keit. E z t a veszedelm et valah ogy csak el tudta hárí­ tani állhatatos ellenszegüléssel. D e sokkal kom olyobb volt az a m ásik baj, h ogy a fejedelem legelső felesége sehogy sem akarta elbocsátani azt a tudós doktort,

153

aki az ő n yavalyáján olyan csodálatos módon tudott segíteni. H iába m ondta neki fejedelm i férje, hogy erő­ szakkal csak nem m arasztalhatja az abessziniai császár udvari orvosát, akit Gondárban m aga a beteg csá­ szár is nagy türelm etlenül vár. H iába figyelm ez­ tette, hogy az ilyen eljárásért a császár még meg is találja őt fenyíteni haddal, háborúval. Mindez nem fogott a fenséges asszonyon, hanem m egm aradt konok fővel am ellett, hogy ő bizony el nem ereszti ezt a csodadoktort, m ivelhogy ő m aga-m agának elébbvaló még m int az abessziniai császár is. A fejedelem tehát, hogy másképp nem lehetett, ú gy segített m agán, hogy éj (szakának idején a kertészével ellopatta Miskeit a hölgyek kertjéből, ahol az önfejű úrasszony elzárva és reteszelve tartotta. Erre gyorsan elküldte őt egy meg­ h itt emberével a karaván után, am ely m ár indulásra készen várta őt a városon kívül.

XXXII. Gondár városában. — A k övet jelentést tesz a császárnak. — M iskeit az udvarhoz viszik. — A fejedelem kinevezi őt udvari főorvosának. — A z operáció. — Miskei A lexandriába utazik s onnét Velencébe.

Mikor végre a karaván nagy keservesen elvergő­ dött Dem bea városába, am ely Ábesszinia határszélén van, Á llula a m aga kíséretéből egy embert küldött előre a császárhoz, hogy neki a követség érkezését m egjelentse. Á R ahad vizéhez érkezvén, a mi társa­ ságunknak szemébe tűnt a térés síkságon emelkedő ama lapos hegy, am elynek tetején Gondár városa épült. A kkoron a várost v a g y tízezer nemzetség lakta és köröskörül harm inc láb magas kőfallal vo lt beke­ rítve. N agy tekin tetet adott Gondárnak a császári palota, m ely a város kellő közepén em elkedett. H atal­ mas négyemeletes épület vo lt ez, a négy szegletén egyegy tetem es toronnyal, m elyek a palotát az erősség színében m utatták. Ábesszinia fővárosában Miskei a francia misszio­ náriussal azonegy karevanszerájba szállott, részint hogy m agát biztosabbnak érezze, részint pedig hogy am az neki tolmácsa, kalauza és tanácsadója legyen. H azaérkezése után csak negyednapra bocsátották Ailulát a császár elé. A kkor is betegen, felkötözott állal

155

fogadta őt a fejedelem. Jobb orcája iszonyúan meg v o lt dagadva s kínjában rá sem hallgatott a követnek az országos ügyekről szóló hosszú jelentésére. Ennek befejeztével Á llula fejenként em lítést tett, sőt életük rajzát is elm ondta rövid szavakkal azoknak a szemé­ lyeknek, akik vele Gondárba érkeztek volt. Mikor Miskeire került a sor, akinek orvosi tudom ányát és ügyességét a követ most is szertelen m ód felm agasz­ talta, a császár kezdett figyelm esebb lenni. Most már egy-egy laposat pislantott Állulára, amint ez elbeszélte, hogy akarta a szennári fejedelem négym ázsás felesége ezt a nagynevű doktort m agának m egtartani. — H ogyis ne ! — felelt haragosan a fejedelem, s egym ás után jó n agyokat köpött a szoba földjére. — E lég jó annak a javasasszony is ! Hanem azt a te tudós orvosodat hozd elő nekem egyszeriben, hadd gyógyítsa meg fájós arcom at. E l is küldött a követ ott nyom ban Miskeiért. E z elképedt ijedtiben, am int m egtudta, minek h iva tja a császár. Mit tegyen szegény ? H a nem m egy, menten kerékbe töreti az a fekete zsarnok. H a pedig elmegy s nem tud rajta segíteni, akkor meg karóra huzatja. »Eh, elmegyek, — szólt m agában — legalább elhalasztóm egypár nappal a halálom at.« S amint távozott, így szólt lakótársának, a m isszio­ náriusnak : — Nehéz útra m egyek, szent atyám , im ádkozzál érettem. Á palotába érvén, abessziniai ruhába b u jta ttá k Miskeit, mert más öltözetben nem volt szabad a csá­ szár elé menni. Erre egy egész csapat fegyveres cseléd és udvari nép kísérte több termen keresztül a fejedelem ágyas házába. I tt piros selyempárnán ült ő felsége.

156

E gyre sim ogatta jobb arcát és kínosan nyöszörgött. Most m egszólalt a tolmács, ezeket m ondván : — A leghatalm asabb nem zetnek minden vitézi és emberi jelességekben tündöklő fejedelme, az abessziniai császár ő felsége, értesülvén a te m élységes orvosi tudom ányodról és a gyógyításban való nagy ügyessé­ gedről és szerencsédről, ezennel kinevez téged udvari orvosának. Parancsolja neked, h o gy m ost nyom ban kezd meg a te tisztedet és gyógyítsd ki m enten az ő betegségéből, m ely az ő felséges szem élyét n agy kínok­ kal gyötri. H a sikerül neked a felség fájdalm ait csilla­ pítani, ú gy legnagyobb kegyelm ére szám ot tarthatsz. — Felséges és hatalm as c s á s z á r! — így felelt Miskei, m agát m élyen m eghajtva. — Nem találok szót, hogy illő módon m egköszönjem neked . azt a ritka kitüntetést, am elyben engem részesíteni s azt a meg­ tisztelő bizalm at, am elyet belém helyezni kegyeskedel. Engedd meg, hatalm as császár, h ogy felséges szemé­ lyedet m egvizsgálván, kipuhatolhassam a te betegsége­ det s a te fájdalm aid okát. ígérem neked, felséges úr, h ogy egész tudom ányom at és m űvészetem et, am elyet Borbás M ihály világhírű m esterem től (úgy h ítták azt a kom árom i borbélyt, akinél Miskei, kitanult volt) örökbe vettem , rá fogom fordítani, h ogy súlyos és kínos n y a va ­ lyádból kigyógyítsalak. A császár igenlőleg biccentett fejével, mire le­ szedték róla azt az abrosz nagyságú fehér gyolcsot, am ivel az arca be v o lt kötözve. Jobb orcája akkora volt, m int a duda. Miskei ú gy oda talált tapintani a daganatra, h ogy a császár kínjában felszisszent s egész hústorony teste összerezzent. D e a fejedelem emberül elharapta fájdalm át. M ajd a száját feszítette ki Miskei oly tágra, am ilyenre csakis szerecsen ember

157

szája nyilhatik és m űértő szemmel tekin tett az öblös sötét üregbe. » V iv á t!« szólt m agában Miskei, am int észrevette, h ogy a fejedelem nek egy odvas zápfoga oka az egész betegségnek. Hiszen ezen ő tud segíteni. V égzett ő m ár ilyen kú rát K om árom ban meg V áczott, nem egyet, hanem százat, még pedig fényes sikerrel. Á z igaz, hogy ott csakis cigányokat bíztak az ő kezére ; más em berfiának m aga a gyakorlottabb borbélym ester húzta k i a fájós fogát. De hiszen ez a m ostani páciense is rokon hegyről-végről a cigányokkal, sőt még feke­ tébb amazoknál. — Felséges császár — szólt m egint, amint a vizs­ gálatnak vége v o lt — tudok m ár m indent s nagy örömömre szolgál kijelentenem , hogy egy kis operá­ cióval rövid időn minden bizonnyal kigyógyítalak. E gyre kérlek azonban, hatalm as fejedelem : parancsold meg hatnak a te szolgáid közül, hogy három percig minden dologban nekem engedelmeskedjenek. Á császár azonnal előszólíttatott h at embert s m egparancsolta nekik, hogy a végzendő operáció ideje alatt mindenben az ő udvari orvosának engedelmes­ kedjenek pontosan, különben életükkel lakóinak. Á hat szolga egytől egyig óriás term etű és erejű legény volt. E zeknek m egparancsolta Miskei, h ogy ragadják meg a fejedelm et s el ne eresszék m indaddig, amíg ő meg nem engedi. Meg is m arkolták oly erővel, hogy szisszenni is alig tudott. Miskei pedig a vas közé fogta a fájós fogat s nagyot rántott rajta. De biz az nem engedett, mert igen m ély gyökerű volt. Mint a bőszült bika, úgy bőgött és ordított fájdalm ában a szerecsen fejedelem. Ám de Miskei m ár előbb eltökélte volt m agát, hogy törik-szakad, de ő addig el nem ereszti kezei közül a

158

fejedelm et, míg ki nem húzza a zápfogat. Nem sokat törődött hát a páciens ordításával és károm kodásá­ val, hanem b iztatta a szolgákat, hogy csak fogják erősen. Ő pedig háromszor is végighúzta a császárt fogánál fogva a terem padozatján. Végre erejének utolsó megfeszítésével sikerült Miskeinek a fogat kirántani. M eghajtotta m agát m élyen, azután a világfi finom kéz­ m ozdulatával odan yu jtotta a fejedelem nek a fogát, azon véresen. Csakhogy ez se látott, se hallott. Egészen m agán kívü l volt s dühében azt parancsolta, hogy akasszák fel az orvost, a szolgákat, az ajtónállókat, a testőröket, minden em bert a császári palotában. Szerencsére a fejedelem fájdalm a csakham ar eny­ hült, sőt rövid egy félóra m úlva teljesen megszűnt. Á császár tehát hirtelenségében adott parancsát nem­ csak hogy visszavonta, hanem Miskeit m aga elé h iv a t­ ván, gazdagon m egajándékozta s kijelentette, hogy kész akárm ilyen kérését teljesíteni. Miskei eszébe vette, hogy az embereket nemcsak az odvas fogak szokták gyötreni, am elyeket ő, úgy ahogy, csak ki tud húzni, hanem száz meg száz olyan n y a va ly a is, am elyeknek ő Borbás uram főiskolájában még csak hírét sem hallotta. Jó lesz tehát onnét kotródnia minél elébb, h ogy az efféle bajokban n yavalygó páciensek próbára ne tegyék valahogy az ő szélhámos orvosi m űvészetét. Á rra kérte tehát a császárt, adjon neki módot, hogy huszonnégy óra m úlva visszatérhessen az ő hazájába, ahonnét m ár évekkel ezelőtt elszakadt volt s am elyet viszontlátni szíve leghőbb óhajtása. Nem örömest hallotta a császár Miskeinek ezt a kérését, de fejedelmi szavát meg nem változtath atta. Parancsot adott tehát, hogy vo lt udvari főorvosának Európába való visszatérésére minden intézkedést nyom -

a világfi finom kézm ozdulatával od anyu jtotta a fejedelem ­ nek a fogát.

159

bán m egtegyenek, gondoskodjanak biztosságáról és eltartásáról. Ezenfelül oly jelentékeny összeget adott Miskeinek aranypénzben, am ilyet még a leggazdagabb európai fejedelem sem adott soha egy fog húzásáért. Csakham ar felkereste Miskei Dandolót. E z Gon­ dárban való tartózkodásának m ár első napján m eggyő­ ződött, hogy bizony az a haszon, m elyet az abessziniai üzlet igér, fel nem ér a vva l a fáradsággal, m elyet odamenet kiállott volt. A zért szívesen beleegyezett a vissza­ térésbe. M indketten érzékeny búcsút vettek A llulától és a francia misszionáriustól, akit kötelessége még egy ideig Abessziniában m arasztalt. A zután útra keltek, elébb szárazon, nagy katonai kísérettel, egészen a K ékNilusig, azután azon a kényelm es hajón, m elyet a csá­ szár Miskei szám ára rendelt. A Níluson m entek lefelé elég gyorsan, m ert akkor a m egdagadt folyónak nagy volt a sodra, de meg a fejedelem evezősei is serényen dolgoztak. A hajósnépen s a katonai őrizeten k ívü l volt velük egy tolmács, továbbá egy sáfár, aki az élelem s egyéb szükséges holm ik megszerzéséről gondoskodott. A zala tt A lexandriában m egszűnt a m irígyhalál. U tasaink odaérvén, minden fennakadás nélkül szállh attak Dandoló hajójára s azon szerencsésen elértek Velence városába.

XXXIII. A n agy tanács ülése Tuniszban. — Ben-D olhadán védelm ezi b arátját. — U jv á ry t halálra Ítéli a D iván. — Szulejka értesül a történtekről.

A z a génovai hajó, am elyen U jv á ry Miklós Tunisz­ ból m enekült, m ár jó messze járt a golettai révparttól, midőn a tuniszi dey sürgősen egybeh ívatta a D ivánt, vagyis a nagy állam tanács tagjait, akik közé tartozott a m ár nagykorú trónörökös, Ben-Dolhadán is, továbbá a vakbuzgó és fondorkodó m ufti. A fejedelem m eg­ n yitván a tanácsülést, felolvastatta a szultánnak előtte való nap érkezett levelét, am elyben ez U jv á ry Miklós­ nak v a g y fejevételét, v a g y kiszolgálását követeli. — É n m agam — szólt a fejedelem szelíd m éltó­ sággal, amint a levél tartalm át végigh allgatták — én m agam tartózkodom a vélem énytől, m ivel félig-meddig én is vád lo tt va g yo k ez ügyben. Hiszen azt ve ti sze­ memre a m ufti, hogy a m i szent vallásunk törvényei ellen vétettem . H a ez igaz, akkor te is hibáztál, Memnkán, m ert ahelyett, hogy m indjárt titkos jelentést tettél volna a sejk-ül-iszlám nak, elébb engem kellett volna figyelm eztetned, hogy, uram, bocsásd el ezt az idegen férfiút. H a ez igaz, akkor vé te tt a m arokkói csá­ szár is, aki ugyanazt cselekedte, am it én. De erről nem kívánok többet beszélni. H anem kérem tanácsto­

161

ká t az iránt, h ogy a szultán levelével szemben m itevők legyünk ? Á fejedelem után felszólalt a m u f t i: — É n határtalan tisztelettel vagyo k irántad, óh uram, m int földi fejedelmem iránt. De am it vallásos ügyekben cselekszem, arról csak Á lláh-nak — az ő neve legyen áldott — és a sejk-ül-iszlám nak Sztam bulban felelek. Á z a hitetlen pedig, aki befurakodott a mi szeretett fejedelm ünk udvarába és gonosz szelle­ m ével m egm ételyezte az egész fenséges fejedelm i csalá­ dot, az a hitetlen ezért a bűnéért halállal lakoljon, amint Áchm et császár ő felsége helyesen követeli. Memukán szavait nagy tetszéssel fogadta a tanács­ ülők legnagyobb része. Ben-Dolhadán azonban védelmére kelt b arátján ak oly nemes hévvel, m intha csakugyan életét kellett volna megmentenie. — N ézzétek Á lláh-t ■ — • úgym ond — ti tisztes tanácsadói az én fejedelm i atyám nak és ne adjatok helyet lelketekben Memukán sugalm azásának, m ert őt a túlságos buzgóság ragadja helytelen tanácsra. Mit vétett U jvá ry ága, amiért neki halált kellene szedvednie? K inek okozott ő kárt akár életében, akár egészségében v a g y vagyonában ? M egbántott-e valak it becsületében ? Nem tette-e erősebbé a mi seregünket és nem fokozta-e ezzel a mi országunk hatalm át és dicsőségét ? S ezért mi rút hálátlansággal fizessünk neki ? Á z ő vallása nem tiltja neki, hogy ne adjon jó tanácsot és segítséget m ás­ hitű embernek. H a a m ienk tiltja, am int Memukán állítja, hogy ne fogadjunk el m áshitűtől tanácsot és segítséget, és mi azt mégis elfogadjuk, k i követi el a bűnt : a máshitü-e, v a g y mi ? H a teh át hibáról, bűnről egyáltalán szó lehet, csakis az én fejedelmi atyám Radó V .: U jváry M iklós.

II

162

követte el a bűnt, hogy élt egy m áshitű férfiú tanácsával. K érlek azért titeket, nemzetem bölcs és jám bor vénei, ne ontsatok ártatlan vért, hanem fogadjátok el ezt az indítványom at : írju k meg a szultánnak, hogy fejedelm i atyám egész jóhiszem üleg fogadta udvarához U jv á ry ágát. Sejtelm e sem volt, hogy ezzel ő helytelenül cse­ lekszik, annyival is kevésbbé, m ert hiszen a m arokkói császár ugyanazt tette s a vallás legfőbb őre a mi országunkban, M emukán m ufti, azt egy szóval se rosszalta. De m ivel a szultán a m ufti vélem énye alap­ ján ezt helytelennek ítéli, a dey engedelmeskedik ő fel­ ségének és U jv á ry ágát azonnal elbocsátja udvarától. Ben-Dolhadán okos és lelkes beszédje jóllehet nagy h atást te tt a D iván tagjaira, mégis, tartván a szultán bosszújától, m indnyájan a m ufti pártjára állot­ tak. E l is határozták, hogy U jv á ry t nyom ban el kell fogni, egy óra m úlva a főtéren le kell fejezni, a feje pedig a hódolat és engedelmesség jeléül K onstantinápolyba küldendő. Á z ifjú fejedelm i herceg, hogy őt m ajd később U jv á ry szökésében a bűnrészesség gyan ú jával ne illes­ sék, új fent felszólalt s rim ánkodott a tanácsülőknek, h ogy álljanak el e kegyetlen határozattól. De nem hasz­ nált semmi. Rögtön elküldtek U jváryért h at janicsárt, hogy őt láncra verve azonnal hozzák a D iván elé, ahol kihirdetik neki a halálos ítéletet. H írt ad tak egyú ttal a hóhérnek is, hogy készülődjék, mert tíz órakor dél­ előtt U jvá ryn a k a város főterén fejét fogja venni. E g y félóra m úlva jö ttek vissza a janicsárok s jelen­ tették, hogy tű vé tették U jv á ry egész lakását, de az agának se híre, se ham va. Á m ufti dúlt-fúlt mérgé­ ben és Ben-D olhadánt vádolta, hogy az rejtette el U jvá ryt.

163

— Megengedem, hogy az én lakosztályom m in­ den zegét-zugát kikeressék. D e ha meg nem találják ott, ha kiderül, h ogy alaptalanul vádoltál — szólt haragos tekin tettel a m uftihoz fordulva — ú gy m ajd felelsz nekem ezért a merészségedért. K eresték U jv á ry t Ben-Dolhadán lakosztályán, ke­ resték a fejedelm i palotában, az egész városban. V olt olyan lótás-futás és felfordulás, hogy olyat Tunisz városa még sohasem látott. De üthették U jváryn ak a nyom át ! A z ő h ajója m ár messze, valah o l Szicilia szigete közelé­ ben h asította a tenger habjait. Szulejkának, k i az U jv á ry t fenyegető veszedelem ­ ről egy árva szót sem hallo tt, feltűnt az a szokatlan zaj, m elyet a kereső fegyveres szolgák a fejedelm i palo­ tában csaptak. Kérdésére egyik palotahölgy m eg­ m ondta neki, hogy U jv á ry ágát keresik halálra. Ostoba beszéd, gondolta m agában a leány. Hiszen tíz órája alig m últ, hogy ő együ tt volt U jvá ryval. A ztán meg kinek volna joga másnak, mint az ő atyján ak, a fejedelm i palotát átm otoztatni ? A z ő a tyja pedig, azt Szulejka nagyon jól tudta, szívből szereti U jvá ryt. De mégis nyugtalankodott lelke s nyom ban elküldött valak it Ben-Dolhadánhoz s kérve-kérte, jöjjön el hozzá minél előbb. E l is sietett hozzá Ben-Dolhadán, am int a D iván tagjai nagy kiáltozással és zajongással széjjelm entek. — Mi történt U jv á ry v a l ? — fogadta testvérét Szulejka, akinek egész teste csak ú gy rem egett az izga­ tottságtól. •— Nem történt azzal semmi sem — felelt a her­ ceg nagynyugodtan. — A m ufti alávaló rágalm azá­ sára a szultán azt követelte atyánktól, hogy U jv á ry t v a g y végeztesse ki, v a g y küldje el azonnal K onstantin*

164

nápolyba. De a tyá n k célszerűbbnek találta őt Geno­ váb a küldeni, ahol nagyobb biztosságban van. Ma hajnalban indult útra egy olasz haj ón. K ívü lem és a ty á ­ mon k ívü l egy lélek sem tudja, hogy hova tűnt. F eje­ delmi atyánk, hogy a gonosz m uftit s az ő pártját áltassa, m a korán reggel egybehívta a D ivánt. E z fő­ vesztésre Ítélte U jv á ry t, s h ogy nem lehetett m eg­ találni, engem gyanúsított Memukán, hogy lakásom on adtam neki m enedéket. A tyá m ezért m egengedte, hogy kutassák k i az egész palotát. U jv á ry nehéz lélekkel v á lt meg tőlünk. M egvallotta nekem, am it én am úgy is jól tudtam , hogy ti szeretitek egym ást. E z t a kis képet, az ő édesanyja arcam ását, am elyet eddig szent ereklyeként szívén hordozott v o lt s m ely őt csodás hatalom m al minden bajból kim entette, ezt a kis képet szerelme zálogául küldi neked s azt üzeni, h ogy ő bízik és bizton reményű, h ogy nemsokára m egint látjátok egym ást. — Igen, igen, nem sokára ! — szólt, Szulejka, m agá­ ból kikelve. — • A nyám szent emlékére fogadom, hogy m indent elkövetek, hogy őt viszontláthassam nem ­ sokára !

XXXIV. Memukán m ufti rágalm ai. — III. A chm et firmánja. — Fontos tanácskozás a dey és Ben-D olhadán között.

H ogy U jv á ry kisiklott' a kezei közül, a fondorkodó m ufti Ben-Dolhadán hercegen akarta bosszúját töl­ teni. Irt egy dühös jelentést K onstantinápolyba, hogy az ifjú fejedelm i herceg ellene szegült a szultán paran­ csának és m egszöktette U jv á r y t ; hogy Ben-Dolhadán keresztyén anyától született és titkon m aga is híve a keresztyén vallásnak. R ágalm azta továbbá az ifjú her­ ceget, hogy U jv á ry v a l titkon szövetségre lépett s ennek biztatására elhatározta, hogy a dey halála után, ha a trónra jut, nyíltan is áttér minden népestül a keresztyén vallásra és felszabadítja az ő országát a szultán főható­ sága alól. Erre a harcra készítette elő U jv á ry a tuniszi hadsereget. H at héttel azután, h ogy M emukán m ufti ezt a jelentését K onstantinápolyba elküldte volt, jö ttT u n iszba III. Á chm et szultánnak egy külön követe, Muhlisz basa. E g y firmánt hozott a dey-nek, am elyben a török csá­ szár azzal vádolta Tunizia fejedelm ét, hogy hűbéresi kötelességeiről m egfeledkezett, midőn m ódot adott a gyau r U jvá ryn a k a szökésre, h ogy a szultán ítéletét végre ne lehessen hajtani.. V ád olja továbbá, h ogy még életében Ben-D olhadánnak akarja az uralm at átadni,

166

v a g y h a nem, hát holta után akarja ráhagyni, arra a Ben-Dolhadánra, aki nem is törvényes örököse, m ivel keresztyén anyától szárm azik, Ben-Dolhadánra, aki keresztyén em berekkel cimborái, aki titkon m aga is a keresztyén hitet vallja, aki készül egész népét a keresztyén vallásra átvinni. V ádolja végül a fejedelm et, hogy mindez az ő szeme előtt, sőt mi több, az ő titkos jóváh agyásával történik. A zért a császár fölszólítja a fejedelm et, feleljen m indezekről a vádakról az ő hű emberének, Muhlisz basának, akit az ü gy szigorú m eg­ vizsgálásával m egbízott. Felszólítja végül a dey-t, hogy Ben-D olhadánt örök időkre szám űzze országából. H a ezt tenni vonakodnék, ú gy a szultán fegyveres erő­ vel fogja a fejedelm et engedelmességre kényszeríteni, sőt ha szükséges, trónjától m egfosztani. E z v o lt III. A chm et firm ánjának a tartalm a. A fejedelem élemedett férfiú volt. A m aga szemé­ lyére nézve m ár nem sokat várt és remélt az élettől. Csupán az ő hű népe boldogsága, valam int gyerm ekei­ nek jövő je vo lt hátralevő életének legfőbb, talán egye­ düli gondja. G yörnyörüséggel tapasztalta v o lt az ő leg­ jobban szeretett fiának, Ben-D olhadánnak az uralko­ dásra term ett vo ltát. N agy örömmel látta, h ogy ez az ő szeretett fia ismeri és szívből szereti az ő népét, annak minden szokásait, erkölcseit, sőt hibáit is. L átta, hogy lelke rajong minden jóért, nemesért, hogy ember­ szerető m éltányosságánál fogva kedveli és gyakorolja a jogot és igazságot. Férfias, bátor lelkületének szám ­ talan jelét adta már. N yilt, éles eszével helyesen itél meg em bereket és helyzeteket. Nem remélhette-e teljes joggal a dey, hogy az ő fia, a trónra kerülvén, e jeles fejedelm i tulajdonságokkal m egterem ti m ajd a tuniszi nép boldogságát ? S másfelől, nem m éltán bízhatott-e

167

abban, hogy viszont a nép jóléte, elégedettsége és ereje, amire a fejedelem teljes életében törekedett, biztosítani fogja Ben-Dolhadán boldog uralkodását s az ő háza fennállását ? S vénségének e szép, e b iztató rem ényeit mind, mind m egsem misítette egyszerre a török szultán firm ánja. E rezte a fejedelem, hogy élete gyökereit éri ez a csapás. — Mit tegyek, szerelmes m agzatom — szólt kezeit tördelve az aggastyán, am int Ben-D olhadánt magához hivatván , közölte vele a szultán szigorú parancsát. — Mit te g y e k ? Mihez fo g ja k ? Adj te tanácsot, jó fiam ! E lzavarjalak atyáim földjéről? E ltaszítsalak szívem től, h ogy nyom orult földönfutóvá légy ? Őh, ezt a gondo­ latot el nem viselhetem ! E z sírba visz engem rövid időn. V a g y fegyvert adjak népem kezébe és szembeszálljak a szultán tengernyi árm ádiájával ? Temessem m agam at az én hű alattvalóim holtteste alá ? De miért ontsa vérét, m iért pusztuljon el egy egész nem zet az egyenlőtlen harcban az olyan ügyért, am ely csakis az én házam ügye ? Rettenetes, rettenetes ! Óh én szeren­ csétlen öreg e m b e r! E g y darabig szótlanul, m erev tek in tettel nézte a fiatal herceg ősz a ty ja kétségbeesését. M ajd izgatott léptekkel járt a teremben föl s alá. Ü g y rém lett neki, m intha árvíz zúgna és tom bolna agy velejében, am ely elmossa, elözönli minden gondolatát. K eblében a leg­ hevesebb érzelm ek és indulatok űzték egym ást. H ir­ telen m egállt a fejedelem előtt s nemes elszántsággal így szólt : — A tyá m ! V álasztásról itt szó sem lehet ! Becsü­ lettel csakis egyfélét tehetünk : kardot ragadni s férfia­ sán harcolni, sőt ha kell, elesni jogunk, trónunk és függetlenségünk védelmében. Sem hogy a fejedelm i szé­

168

ken báb legyek, akit egy cselszövő, álnok m ufti fülbesúgására idébb-odább lök a sztam buli n agyúr kénye — inkább a becsületes halál ! S h ogy őszinte legyek, m eg­ vallom , egy kicsit örülök is, h o gy a szultán téged a kérdés végleges tisztázására m integy szorít, hogy most m ár k i nem térhetsz előle. — Szép, szép — felelt a fejedelem, aki valam ennyire visszanyerte nyugalm át. — E zt a te felfogásodat a nemes, férfias becsületérzés sugalm azza, de nem ám a higgadt megfontolás. K i álljon az én seregem, az én népem élére ? K i v ív ja ki az én trónom és országom függetlenségét ? É n m ár vén vagyo k nagyon ahhoz, te pedig, jó fiam, még nagyon fiatal. •— - Ü g y hát állítsd U jv á ry t a sereg élére. Á z tudja, hogy kell a töröknek a n yakát kitekerni. V o lt benne gyakorlata. — H át U jv á ry még itt van Tunizia földjén ? H át engem is ám ítottál, fiam ? — Isten mentsen ! — felelt Ben-D olhadán. — U jv á ry Génovában tartózkodik ; m ár kétszer váltottam vele levelet. — Es te azt hiszed, fiam, hogy U jv á ry az én h ívá ­ somra rögtön odahagyja G énovát, ahol biztosságban él, s eljön ide Tuniszba, ahol fejét akarják venni ? Eljön bajba, veszedelem be csak azért, hogy az én csatáim at v ív ja ? Miért kockáztatn á U jv á ry az életét? Hiszen neki Tunizia se inge, se gallérja ! — Hallgass meg engem, fejedelm i atyám — szólt a herceg, bizalm asan az aggastyán felé közeledve és kezét m egragadva. — Hallgass meg engem, m ert fon­ tos titk o t akarok neked elárulni. U jv á ry aga sokkal jobban törődik velünk, a mi házunk sorsa sokkal inkább fekszik szívén, semmint te gyanítod. Mondha-

169

tóm, az ő boldogsága és üdve a te kezedbe van letéve. Tudd meg, U jv á ry lelke határtalan szerelemmel függ a te leányod, Szulejka lelkén és Szulejka ellenállhatatlan vonzalom m al viszonozza U jv á ry szerelmét. A llah is egym ásnak szánta ezt a szerető két szívet. A llah keze m entette meg U jv á ry t a csaták száz halálától, az embe­ rek vad üldözésétől s az elemek dühétől. A z ő keze vezette el Szulejka szerető szívéhez. De nem csak Szu­ lejka szívéhez vezette el, hanem elküldte őt hozzánk, hogy e nagy szorultságunkban tám aszunk és segítsé­ günk legyen, a te trónod megm entője, a mi országunk felszabadítója. K érve kérlek azért, drága jó atyám , add a te leányodat, Szulejkát, ennek a nemes m agyar vitéznek feleségül. Nem csak h ogy gyerm ekednek telje­ síted szíve leghőbb vá g yá t, nem csak hogy jö vő élete boldogságát terem ted meg, hanem trónod fennállását és néped függetlenségét is biztosítod, m ert U jv á ry t erős kötelékkel a házadhoz fűzöd, m ert ez a vitéz és n agy­ eszű férfiú háladatosságból neked és a te ügyednek szenteli m ajd fényes tehetségét, egész életét. — A m it te itt nekem mondasz, jó fiam, — szólt a fejedelem, hosszú álm élkodásából felocsúdva — nagy szomorúsággal tölti el lelkem et. A z én leányom egy jött-m ent férfiút szeret ! E g y férfiút, aki más földnek a szülöttje, más vallásnak a követője ! A z én szerelmes Szulejkám el akarja hagyni ősz a ty já t, szülőföldjét, ősei vallását, hogy egy ismeretlen férfiút kövessen ! S ez az én fiam szemében tetsző dolog ! A z én trónom örököse m aga beszél rá, hogy adjam e frigyre atyai áldásom at ! Soha, soha ! — Óh, ne mond ezt, drága jó atyám — vágott rim ánkodva a szavába Ben-Dolhadán. -—• Ne gátold saját gyerm eked boldogságát és ne akard A llah vég­

170

zését m egakadályozni. Ellenszegüléseddel m egtörnéd a te szerető leányod szívét és elveszítenéd atyáid trónját. Gondold meg, szerelmes szülőm, a te vonakodásodnak k ö v e tk e zm é n y e it! Á z a szegény gyerm ek bánatában elfonnyad m in t.a letört virágszál. É n bujdosója leszek a kerek világnak. Fejedelm i székedbe olyan valak it ü ltet a török szultán, aki szívedtől távo l áll. Szám űzve lesznek a te körödből m indazok, akik téged szívből sze­ retnek, s körülvesznek m ajd Á chm et leskelődő kémei, a te irígyeid és ellenségeid. — Ü g y lesz, valóban ú gy lesz ! — siránkozott az ősz fejedelem. — Elpusztulok én, elpusztulnak gyer­ mekeim és elpusztul az én egész hazám ! Őh, uram, teremtőm, m it vétettem , hogy így rám nehezedik a te kezed ? — N e szállj pörbe Á lláh-val, én jó atyám ! Á llah a te ja v a d a t végezte, de te nem akarsz az ő szent akarata szerint cselekedni. -— M itevő legyek hát, szólj, szerelmes m agzatom ! Tanácsolj nekem, gyám oltalan vén embernek. Kész va g yo k mindent megtenni, am it tőlem kívánsz. — H allgasd meg, fejedelm i atyám , am it kieszel­ tem. Te elhivatod holnap külön audienciára a szultán m egbízottját, Muhlisz basát, s kijelented neki, hogy, bár vérző szívvel, de mégis kész v a g y m agad Áchm et kívánságának alávetni s engem szám kivetésbe küldeni. Én valóban harm adnapra, az egész nép szem eláttára, hajóra szállók s elm egyek világgá. Á z t híreszteljük, h ogy Szulejka húgom a m aga jószántából kö vet engem, h ogy m egossza velem a szám kivetés keserű kenyerét. Á te hajód csakis Palerm óig viszen bennünket s mi azon leszünk, hogy o tt nyom unkat veszítsék. Palermóból titkon elm együnk valam ely hajón Génovába U jváry-

171

hoz. K arjaib a teszem m ajd Szulejka húgom at, ezt m ondván : ím e, az én fejedelm i atyám hitvesül küldi neked az ő szemefényét. De jegybér fejében viszont követeli tőled vitézi karodat, m ert nagy szükségünk van rá. Te, drága atyám , azalatt, amennyire csak lehet, csendben, nesztelenül szaporítod és erősíted a mi had­ seregünket azoknak a tiszteknek a segítségével, akik U jv á ry t ól v ettek vitézi szellemet. Ö t-hat hónap m úlva hirtelen itthon term ünk mind a h á rm a n : U jváry, Szulejka, meg én. A ztán dacolunk a szultán erőszakos a karatával, s ha kell, szem beszállunk vele ! Meglásd, édes jó atyám , diadalm as véggel, m ert velünk lesz Allah, a jog és igazság védője ! — Ü g y legyen, ámen ! — ■szólt a fejedelem és érzelmesen keblére ölelte fiát.

XXXV. Népcsődület Tunisz utcáin. — K üldöttség a fejedelemnél. — A tuniszi nép búcsúzik a testvérektől. — Palerm óban és N ápoly­ ban. — Találkozás U jvá ry v al.

Á tuniszi népnek valóságos b álván ya vo lt a két fejedelm i sarjadék, Ben-Dolhadán és Szulejka. Á fiatal­ ság és szépség ékességében ragyogó két egytestvért rajongó szeretettel v ették körül ifjak és vének, szegé­ nyek és gazdagok egyaránt. Jóságukról, nagyratörő, nemes lelkűkről szám talan történetet m esélt a nép. Á m int teh át a városban szerte híre fu to tt Ben-Dolhadán száműzésének, meg hogy Szulejka herceg­ kisasszony, nem akarván az ő szeretett testvérétől m egválni, vele együ tt világgá m egyen : leírhatatlan izgatottság v e tt erőt az egész — sok százezernyi — • lakosságon. Á z utcákon és tereken csapatokba verődve állottak és zajon gtak az emberek. Á z asszonyok sírtak, a férfiak zúgolódtak, fenyegetőztek. Nem sokára óriási néptöm eg g yű lt össze a dey városi p alotája előtti téren, éktelenül ordítozva és hadonászva. Gyors léptekkel jö tt egy sereg gyalog-katonaság, h ogy a töm eget szétosz­ lassa, de nem tu dott semmire sem menni. J ö tt azután v á g ta tv a egy n agy spahi-sereg, de ennek sem engedtek, noha lo vaik sok em bert elgázoltak. Végre m egnyílt a palota egyik ablaka s m egjelent a fejedelem nek egy

173

ism ert tanácsosa, Abdullah. A tisztes, közkedvelt fér­ fiút látván a nép, elhallgatott. Most a tanácsos arra kérte a töm eget, válasszon a m aga kebeléből egy kü l­ döttséget, az jöjjön fel a palotába, a dey ő fensége szíve­ sen m eghallgatja az ő hű népe kívánságát. F el is vonult o tt nyom ban ötven tekintélyes férfiú a fejedelm i palo­ tába. A dey előtt m ély alázattal m egh ajtották m agukat s egyikük, egy becsületes pékmester, így szólt : — Sokáig éljen a mi fenséges fejedelm ünk ! Ne gerjedjen fel haragod m i ellenünk, a te hűséges a la tt­ valóid ellen, h ogy a te fenséges színed elé tolakodva, egész hű néped nevében beszélni bátorkodunk. De lásd, jóságos atyánk, szorongó szívünk nagy aggodalm ában tesszük ezt. A z t hallottuk ugyanis, hogy te, fenséges fejedelem, a te fiadat, Ben-Dolhadán herceget, akit az egész tuniszi nép rajongva szeret, az ország rem ényét és büszkeségét, el akarod m agadtól taszítani. Óh nyugtasd m eg, fenség, a te n é p e d e t; jelentsd k i nekünk, hogy koholm ány az egész, hogy egy igaz szó nincs benne. — B iz az nem koholm ány, fiaim — felelt a fejede­ lem. — V aló igaz, h ogy szeretett fiam at szám kivetésbe küldöm. Csakhogy nem a m agam jószántából teszem, hanem a török szultán ő felsége kívánja, követeli. H ogy miért ? H át csak azért, m ivel a m ufti hitehagyással rágalm azta! De lássátok, gyerm ekeim , én, bár seb­ ze tt szívvel, de engedelmeskedem a szultánnak. T egye­ tek ti is ú gy ! M enjetek le és m ondjátok az én népemnek : E n kívánom , h ogy kiki térjen csendesen az ő hajlékába és vá rja békén és m egadással, am it Allah, az ő neve legyen áldott, rendelni fog. B ízzunk és rem éljünk s m eglássátok, még minden jóra fordul. Sz'ét is oszlott a nép, am int a fejedelem kívánta. D e harm adnap m egint ott term ett, ötszörte akkora

174

szám mal a K aszbah előtt s az utcákon, am elyek G oletta felé vezetnek. Még egyszer, utoljára látni akarta m in­ denki a bujdosásnak induló két testvért. Férfiak, aszszonyok, gyerm ekek ott állottak egym ás hátán kora reggeltől egészen -délutánig, az égető napban, étien, szomjan ; de egy sem m ozdult el helyéről. Végre, úgy délután négy óra lehetett, leírhatatlan zsivaj és j aj veszéklés rendítette m eg a levegőt. Jöttek a testvérek zárt udvari kocsiban. Á lovasság, m ely a hintót körül­ fogta, alig tudott neki a sűrű töm egben u tat nyitni. Á tengernyi sokaság, egym ást törve, mind a kocsi felé tolakadott. E zern yi ezer kéz nyúlt a fejedelm i test­ vérek felé. V irágokat szórtak, felpántlikázott galam ­ b okat röppentettek el, ném elyek pedig, akikben a fá j­ dalom valóságos őrjöngéssé fajult, odadobták m agu­ k a t a földre a kocsi elé, h ogy a lovak hadd gázolják el testüket. Isten a m egm ondhatója, hány ember pusz­ tu lt el az irtózatos tolongásban és dulakodásban. Jó négy óra hosszat eltartott, míg a hintó n agy nehezen elvergődött a golettai révbe. Öreg este volt, m ikor egy dereglyére szálltak a testvérek. Á z elvitte őket arra az olasz hajóra, am ely a parttól v a g y egy félórányira hor­ gonyzott. Á holm ijukat m ár elébb szállították v o lt oda. H arm adnapra szerencsésen horgonyt ve tett az olasz kereskedelmi hajó Szicília szigete fővárosának, Palerm ónak kikötőjében. Ben-Dolhadán és Szulejka m int m agánem berek u taztak európai ruhában. K ísére­ tü k két cseléd volt, férj és feleség ; az ember Ben-Dolhadánnak régi hű inasa, az asszony Szulejka kom ornája. Á Porta Felice (boldog kapu) közelében levő egyik vendéglőben lak tak észrevétlenül néhány napig. M ajd elmentek egy Messinába vitorlázó hajón egész Cefalú-ig, onnét kocsin visszatértek Palerm óba és más vendég-

A lovasság, m ely a hintót körülfogta, alig tu d ott neki a sűrű tömegben u ta t nyitni.

175

lőbe szálltak. A zért tette ezt Ben-Dolhadán, hogyha netán ellenségei kém eket rendeltek volna a nyom ába, ily módon m egtévessze azokat. Ő m aga is, de k iv á lt­ képpen az ő szépséges húga, Szulejka, alig győzte várni azt a pillanatot, h ogy U jv á ry t viszontláthassa. Ám de az okosság óvatosságot parancsolt. E z okból nem m en­ tek még most sem egyenesen Génovába, noha mód­ jukban lett volna, hanem elébb átvito rláztak N á­ polyba s ott töltöttek egy egész hetet. Végre egy francia kereskedelmi társaságnak kényelm esen berendezett ha­ jóján, am ely N ápoly és Marseille közt közlekedvén, útba ejtette Livornót és Génovát, szerencsésen elértek ez utóbbi városba. Ben-Dolhadán m ár elébb értesítette v o lt levélben U jv á ry t a történtekről. M egírta,hogy szám ­ kivetése helyéül G énovát választja, hogy nemsokára ott terem nála, de egy szóval sem em lítette, hogy Szulejkát is viszi m agával. U jv á ry m ár napok óta nagy türelm etlenül ott járt-kelt folyton a révparton és leste a m egérkező hajókat. K iv á lt a délről jö tt hajók utasait m ustrálta fürkésző szemmel. Már-már fogytán v o lt a türelme, de meg el is fárasztotta a hosszú várakozás okozta feszült­ ség, amint látja a francia három árbocost bevitorlázni a kikötőbe. Kérdéseire a parton őgyelgő emberek, dereglyések, révkalauzok, m álhavivők felvilágosították, hogy ez a hajó N ápolyból jön s rendesen jó sok utast hoz. A z elsők közt, akiket a csónak a francia hajóról a partra szállított, vo lt Ben-Dolhadán herceg. U jv á ry azonnal ráismert, noha európai ruhában sohasem lá tta volt elébb. A z örömnek v a g y a bánatnak volt-e a könnye, am ely a két barát szeméből kicsordult, amint egym ás karjaiba d ű ltek? Talán m aguk sem tudták. ■ — Földönfutóvá lettél hát, drága hercegem, m int

176

jó m agam ! — szólt elsőnek U jvá ry. — M iattam szen­ vedsz te is, m int előtted már egész sora az em berek­ nek, akiket könyörtelen végzetük az én szívem köze­ lébe vezetett. •— E zt ne mondd, nemes barátom — felelt neki Ben-Dolhadán és U jv á ry szájára tette a kezét. ■ — Áz Istenért, ne mondd, k iv ált e pillanatban ne ! Mert lásd, kívülem e percben még más valak i is közeledik a te szívedhez, s ez a más valaki az ő végzetét em iatt sehogy sem ítéli könyörületlennek. U jvá ry, hogy e szavakat nem értette, kérdőleg nézett Ben-D olhadán hercegre. E z azonban m egfordult s odam utatott arra a helyre, ahol a csónakból a francia hajón érkezett u ta ­ soknak egy újabb raja szállott partra. K ö ztü k volt Szulejka, az inas és a kom orna kíséretében. — K áprázat-e ez, v a g y valóság ? — k iálto tt fel U iváry, am int a hercegkisasszonyra ráism ert. — Á lig m erek a szememnek h in n i! Hiszen ez m aga Szulejka, az én szívem szentje, Szulejka ! — Igen, Szulejka, a te m enyasszonyod, akit íme, a tyám beleegyezésével a te karjaidba teszek. U jv á ry nem v o lt képes csak egy szót is szólani. Á szemében csillogó könny m u tatta csak lelke m ély m eghatottságát. M ajd a leán yt ölelte keblére, m ajd pedig ifjú b arátját. E g y harm adik embernek pedig emlékben áldozott Miklós élete e legboldogabb pillana­ tában. Á z égre ve te tt tekintete édesanyja megdicsőült és m egszentelt emlékének szólott.

XXXVI. Szulejkát újra megkeresztelik. — A génovai társaság szaporo­ dik eggyel. — K itő l tu d ta m eg Miskei, hogy U jváry ism ét Tuniszba került. — A d ey levele gyerm ekeihez. ■ — U jv á ry nőül veszi Szulejkát. — K i jegyezte fel U jv á ry történetét.

N éhány nappal azután, h ogy a fejedelm i testvérek Génovába érkeztek, Szulejkát ú jra m egkeresztelték. Á keresztségben, U jv á ry édesanyja után, Erzsébet nevet nyert. Á zó ta csendben és egyform aságban teltek a mi em bereink napjai. Néha-néha egy-egy kirándulást tet­ tek szárazon v a g y vizen, v a g y a liguriai tengerpart áldott szépségű vidékeire, v a g y Eszak-Olaszországnak m űkincsekben és történeti em lékekben gazdag váro­ saiba. U jv á ry égett a vágytó l, h ogy a tuniszi seregek élén harcolhasson a dey és az ő országa függetlenségeért. Á fejedelem től is sűrűn érkezett hír. Levelei telve v o lta k sopánkodással, a fájdalm as vágyódás kifeje­ zéseivel, de egyszersm ind biztosította a fiát, BenD olhadánt, hogy a sereg egyre gyarapszik számban és jelességben. Már öt hónapja éltek így Génovában, végre meg­ állapodtak, hogy két hét m úlva lesz U jv á ry és Szulejka egybekelése. Csak a legszűkebb körben, egészen m aguk közt akarták a m enyegzőt m egtartani. Hiszen senkit Radó V . : U jváry M iklós.

12

178

sem ism ertek ebben az idegen városban. Tanúi U jvá ry és Szulejka boldogságának csak Ben-Dolhadán és a két cseléd lett volna. De érkezett váratlanul egy negyedik is. E g y nap, am int hárman, Miklós, Szulejka és BenDolhadan az Á ranycsillag-fogadó n agy étterm ében az ebédnél ültek, jö tt a vendéglős egy cselédje és jelenté U jváryn ak, hogy egy úr Velencéből v á r reá a társalgó­ szobában s nagyon szeretne vele beszélni. — E g y úr V ele n cé b ő l! ? Nem emlékszem, hogy valah a velencei emberrel ismeretséget kötöttem volna. Node elm egyek, megnézem, hogy kicsoda, meg hogy m it akar velem ? A társalgó-szobába lépvén, U jv á ry ám ultában meg­ á lló it m ereven és szótlanul, m int a kőbálvány, mert az a velencei úr, aki őt h ivatta, senki más nem volt, m int Miskei. — Pistám , kedves jó Pistám — k iá lto tt U jváry, tá rt karokkal sietvén régi kenyeres pajtása ölelésére — h ogy kerülsz te ide ? — H át bizony kerülök, am int helyesen mondod, szeretett agám — ■szólt Miskei tréfásan, m int mindig, ha nagy örömben volt. — K erülök, m ert Velencéből az út Génovába Tuniszon át éppenséggel nem m ondható egyenesnek. — De szólj, hol, merre já rtá l? Mi történt veled azóta, hogy Barbarossza a K an ári szigeteknél szét­ választo tt bennünket. H ogy szabadultál meg attól a fekete zsiványtól, Nureddintől ? H ogy kerültél Velen­ cébe ? M ióta v a g y ott ? A z Isten tudja, m ennyit kérdezett volna még, ha Miskei a szavába nem vá g : — K edves barátom , hisz erre a töm érdek kér­ désedre nem győznék felelni, ha teljes egy hétig beszél-

179

nék egy végből. Csak várd meg a sorát. Elm ondok én neked mindent, oly bőven, hogy még meg is únod. De nem mostan, nem egyszeriben, m ert jó l tudom , h ogy odabenn az ebédlőben nagy türelm etlenül vá rjá k a te visszatérted. — H át azt is tudod, hogy ki van itt ? Hisz neked ördögöd van ! •— • Már hogyne tudnám ! Mondom, hogy Tunisz­ ból jövök. E g y m áltai hajósgazdától, aki egy egész hónapig vesztegelt Velencében, m ivel a m egvásott dereglyéjét kellett kitataroztatn ia — mondom, egy m áltai hajósgazdától tudtam meg egészen véletlenül, hogy te m egint Tuniszba kerültél. Á z a hajósgazda ugyanis éppen ott horgonyzott akkor a golettai révben, m ikor téged visszahozott vo lt a tuniszi dey egyik hajóskapitánya. Á z t is m egm ondta, h ogy minek h ívják, de én m ár bizony elfelejtettem . Beszélte azt is, m ekkora hűhóval, örömrivalgással, ágyúdurrogatássál fogadtak téged. — E jn ye, mondok, csak dukál, hogy felkeressem az én feljebbvalóm at, az én agám at. K ap tam m agam, elmentem azzal a hajósgazdával elébb M altába s onnét Tuniszba. Odaérvén, nagy szomorúságomra hallottam , hogy te m ár régebben kénytelen voltál onnét megszökni, h ogy Ben-Dolhadán szám kivetésbe m ent s m agával v itte húgát, Szulejkát. É n azonban a nép sese-susa beszédjének nem akartam hitelt adni s elmentem m agá­ hoz a fejedelemhez. Á tto l aztán m egtudtam mindent, h ogy te itt Génovában tartózkodói, h ogy az ő gyerm ekei is itt vann ak s hogy itt lakodalom készül. Nekem sem kellett -több. A m ilyen gyorsan csak lehetett, vágtattam utánad, én szerelmes földim, barátom s agám, hogy vőfély nélkül ne légy. S m ost itt vagyok. Csak nem késtem talán még el ? 12 *

180

— D ehogy késtél ! De most m ár jöjj, hadd örül­ jenek neked azok is o tt bent. Es valóban a testvérek öröme nem v o lt kisebb, m int az U jváryé, k iv ált m ikor Miskei egy levelet adott át nekik az ő fejedelm i atyju któl. Á levél tartalm a ez v o l t : »Állah segítsé g é ve l! Á ldás az én szerelmes fiamra, Ben-D olhadánra és az én szerelmes leányom ra, Szulejkára ! K üldöm nektek e sorokat egy becsületes férfiú­ val, Miskei Istvánnal, aki idejött, hogy az ő b a rá t­ ját, U jvá ryt, felkeresse. Mint ahogy a tikk ad t virág vágyód ik az éj harm atjára, ú gy vágyód ik az én szívem utánatok, én szerelmes m agzatjaim . E n y h íti azonban va la ­ m ennyire vágyódásom kínjait, hogy az én országom dolgai -— Á llah legyen érte áldott — • kezdenek jobbra fordulni, s így bízom és ^reménykedem, hogy nemsokára szívemre ölelhetlek 'benneteket. T u d já­ tok meg drága gyerm ekeim , Memukán m uftira, a mi baju nk és keserűségünk okozójára, rábizonyult, hogy istentelen, gonosz ember, aki a bűn fertőjé­ ben fetreng, rábizonyult, h ogy özvegyeket és árvá­ k a t fosztogatott és kirabolt. Ö elítélte m a g a m a g á t: öngyilkos lett. H elyette az én jám bor, becsületes és hű szolgám, Ben-Ásszád, lett a m ufti. E z máris írt Isztam bulba a sejk-ül-iszlamnalc és Áchm et szultánnak hosszú és okos leveleket, am elyekben bebizonyítja, h o gy a cselszövő Memukán, akinek lelke ki ne menjen a pokolból, csupa merő kapzsi­ ságból és haszonlesésből áskálódott ellenem és te ellened, én szerelmes fiam. Hiszem is, h ogy e leve­ leknek leszen foganatjuk és h ogy a szultán meg-

181

vá lto ztatja rövid időn az ő m agatartását velünk szemben s te m egint haza jöhetsz és leszel az én utódom atyáid trónján. A ddig is ölel titeket atyai forró szeretettel

Muhammed.«

1721-ben, október 6-án tarto tta meg U jv á ry Miklós esküvőjét a bűbájos Szulejka hercegkisasszonnyal Génovában, a San-Lorenzo székesegyháznak K eresztelő Szent-Jánosról nevezett kápolnájában. Ben-Dolhadán és Miskei vo ltak a násznagyok, a két cseléd vo lt a nász­ kíséret. ö t nappal rá U jv á ry elvitte fiatal nejét Magyarországba, Kom árom ba. Ben-Dolhadán herceg is visszatért az ő szülőföldjére, ahol rivalgó örömmel fogadták, m iután A chm et szultán, hogy m eggyőződött az ellene felhozott vád ak alaptalan­ ságáról, örömest visszavonta v o lt száműző rendeletét. Miskei pedig elébb visszam ent egy pár hétre Velen­ cébe, ahol még egyet-m ást rendbe kellett hoznia, azután ő is sietett barátja után szülővárosába, Kom árom ba. Szülőföldjére való visszatérte után egy esztendővel U jv á ry m egint beállott a hadseregbe és m egint hasznos és fontos szolgálatokat tett hazájának és királyának. K aton a lett az ő két fia, sőt egyik unokája is, akit szintén M iklósnak h ívtak, s aki I. Napóleon ellen v ité ­ zül harcolt. E z az unokája vo lt az, aki a jelen törté­ netünket, m ely a családban apáról fiúra szállott volt, egy derék tábori papnak elbeszélte. E z a pap pedig feljegyezte ezt a történetet, h o gy m ások is hadd g y ö ­ nyörködjenek, m int ő, a világjáró m agyar hős vitéz tetteiben és viszontagságos élményeiben. E derék tábori papnak a neve vo lt : Szekér Joakim Alajos. — Vége. —

TARTALOM. Lap I. K i v o lt U jv á ry Miklós a ty ja . M iért ellenezte özvegy U jváryn é, hogy fiából katona legyen. M iklóst E gerbe küldik jogöt tanulni. Milyen hatással van Miklósra b a rátja Geréb M átyás .............................................................................................. 5— 7 II. II. R ákóczi Ferenc győzelm ei. Miklós és b a rátja M átyás Dobó Miklós síremléke előtt. A barátok tanako­ dása és s z ö k é s e ............................................................................. 8— n III. Miklós m egbánást érez. Miképp akarja M atyi az ő b arátja aggodalm ait eloszlatni. H ogy fogadja a k ét szöke­ v é n y t elébb P ek ry Lőrinc kapitánya, m ajd pedig m aga a hadtest-főparancsnok.............................................................. 12— 15 IV. U jvá ry és Geréb M átyás vitéz tettei. A z ónodi gyűlés után rosszra fordul a kurucok ügye. Geréb M átyás elesik a csatában. A trencséni veszedelem ............................... 16— 18 V. U jvá ry Miklós harm inckét huszárral megmenekszik. Érsekújvár előtt egyesülnek Bercsényi seregével. Miklós hazam egy Kom árom ba. I t t m egtudja, hogy anyja meg­ halt s hogy egyik nővére kolostorba m en t............................ 19— 23 VI. R övid fegyverszünet. A kuruc sereg állapota mind kétségbeejtőbb lesz. A felkelők utolsó hada Szatm ár m ellett leteszi a fegyvert. U jv á ry a királyi hadseregbe lép. Váczon megismerkedik Miskeivel s elviszi m agával a rajnai had­ sereghez .................................................................................... 24— 27 V II. A török háború m egint kiüt. Mi ad ott rá okot. P álffy János kelepcébe kerül, de k ivá g ja m agát. U jv á ry és társai­ nak vakm erő tette. Miklós és Miskei török fogságba kerülnek.......................................................................................... 28— 30 V III. Miskei helyre igazítja U jv á ry kificam odott lábát.

184 Lap A foglyo kat útn ak indítják. Csorluban egy m agyar emberrel találkozn ak ............................................................................... 31— 33 IX . P usztai m eglátogatja a rab okat s elbeszéli nekik élete történetét. U jv á ry aggodalm ai. M ilyen rem ényeket táplál lelkében P usztai Péter ......................................... ................ 34— 36 X . A foglyok m eglátják Isztam bult. K onstantinápoly­ ban elviszik őket a rabszolga-vásárra. U jv á ry R usztán basá­ hoz, Miskei F erhát basa házához kerül. H ogy fogadja U jv á ry t új gazd ája .............................................................. 37— 42 X I . H o gy já rt Ibrahim Péterváradnál. Ü ti készületek. Tengeri vihar. A bolgár hajó elmerül, U jv á ry t és Miskeit szerecsenek k ifogják a vízből ............................................. 43— 47 X II. K ik vo ltak azok a szerecsenek, akik U jváryék at m egm entették. Foglyaink új gazdája. Csimbót rab jaival együ tt elviszik M arokkóba......................................................48— 52 X III . Mi szándéka van a m arokkói császárnak U jváryval. A rabokat a császár elé viszik. Pizzioli Am adeus meg­ láto ga tja U jv á ry t és közli vele a m aga te r v é t............... 53— 57 X IV . U jv á ry és Pizzioli eg y karaván élén útra kelnek. Alkasszár Quibir keletkezésének a története. A z utazók röppentyűket készítenek. H o gy já rt Miskei a vadászaton 58— 63 X V . H ogy ugrasztották meg utasaink a hegyi rablókat. Tartózkodás M azagran városában. Algériában U jv á ry egy trinitárius szerzetessel találkozik. U jv á ry t egy mecset megszentségtelenítése m iatt fogságra v e t i k ............................ 64— 68 X V I . E béd a tuniszi fejedelemnél. A dey meg akarja nyerni U jv á ry t a m aga hadserege számára. Ünnepi fogadás a Bardóban. B arátság U jv á ry és Ben-D olhadán fejedelm i herceg között. K aton ai szem le............................................. 69— 73 X V I I. U tasaink elmennek Tuniszból. Tripoliszból a kalóz­ hajón indulnak útra M arokkóba. A kalózok harca egy raguzai kereskedő-haj óval. Megérkezés Tangerban . . . .74— 80 X V I I I . L evélváltás U jv á ry és Ben-Dolhadán között. A m arokkói császár felszabadítja U jv á ry t és M iskeit a rab ­ ságból és magas katonai ranggal ruházza fel őket. U jv á ry a m arokkói spáhikat o k ta tja ................................................. 81— 84 X I X . Ünnepies búcsú M arokkótól. Vihar a tengeren. A m arokkói hajó törése. U jvá ry és Miskei egy szigetre v e tő d n e k ...................................................................................... 85— 90

185 Lap

X X . U jv á ry hálát ad az Istennek megmentéseért. Ijed ­ sége, hogy Miskeit nem találja. Miskei megkerül. Embereink étele, ita la ................... ............................................................... 91— 94 X X I . H ogy tették embereink ihatóvá a tenger vizét. Űj élelmiszereket kerítenek. Az örök tűz. Embereink új tan yát találnak és sóra tesznek szert. Beáll a téli eső zés.. . .95— 100 X X I I. Miskei a vártáról három hajót vesz észre, de a hajók nem veszik észre Miskeit. Embereink le'ki állapota. Újra két h a j ó ...................................................................... 101— 104 X X I I I . A jövevény hajók kapitánya partra száll. H ogy fogadta őt U jváry. Bernardini a tolmács. U jváry Bernardiidtől m egtudja, hogy kicsodák az ő megmentői . . . . 105— 108 X X IV . U jvá ry t a kapitányhoz vezetik. Mit beszéltek egymással. A két barátot elválasztják egymástól. Könnyes búcsú ................................................................................... 109— 112 X X V . Mit üzent a marokkói császár a tuniszi deynek. Milyen hatást tesz U jvá ry eltűnésének híre a tuniszi udvari körökre. Ben-Dolhadán és Szulejka. A dey hajót küld U jvá ry felkeresésére ..........................................................113— 117 X X V I. A kalózvezér Barbarossza s az ő népe. H ajsza egy kereskedő-gályára. Szélvihar. A kalózhajó Mexikóba v e t ő d ik ................................................................................... 118— 122 X X V II . U jvá ry Ben-Defter hajójára menekül. A kalózok ijedsége és Barbarossza szökése. U jvá ry Ben-Defterrel Tuniszba h a jó zik .................................................................. 123— 128 X X V II I. Ben-Dolhadán herceg fogadja a visszatért U jváryt. Audiencia a Kaszbáh-ban. U jváry a fejedelmi testvéreknek elbeszéli é lm é n y e it.................................... 129— 133 X X I X . U jv á ry oktató munkássága. A m it U jv á ry és Szulejka egym ásnak elárulnak. Üj veszedelem. Ben-Dol­ hadán az ő b arátjá t éjtszakának idején elviszi egy olasz hajóra. U jv á ry izenete S z u le jk á n a k ................................ 134— 140 X X X . Miskei Nurreddin hajóján. A kalóz-gályát elfogja egy francia hadihajó. Miskeit Alexandriába viszik. Mit ajánl Miskeinek Dandolo. U tazás Kairóba. A thebaiszi sivatagban. A Szent-Antal kolostor ............................141— 147 X X X I . U tasaink egyesülnek egy abessziniai karavánnal. Kínszenvedések a sivatagban. A számum. A SzeliméRadó V . : U jváry M iklós.

I2 a

186 Lap oázisban. A vesztegzár veszedelme. Miskei m eggyógyítja a szennári fejedelem feleségeit.........................................148— X X X I I . Gondár városában. A követ jelentést tesz a császárnak. Miskeit az udvarhoz viszik. A fejedelem kine­ vezi őt udvari főorvosának. A z operáció. Miskei Alexan­ driába u tazik s onnét V elencébe.....................................154— X X X I I I . A nagy tanács ülése Tuniszban. Ben-Dolhadán védelmezi barátját. U jvá ry t halálra ítéli a Díván. Szulejka értesül a történtekről ...................................................... 160— X X X I V . Memukán m ufti rágalmai. III. Achm et firmánja. Fontos tanácskozás a dey és Ben-Dolhadán között ...................... ..............................................................165— X X X V . Népcsődület Tunisz utcáin. K üldöttség a feje­ delemnél. A tuniszi nép búcsúzik a testvérektől. Palermóban és Nápolyban. Találkozás U jv á ry v a l....................172— X X X V I . Szulejkát újra megkeresztelik. A génovai tár­ saság szaporodik eggyel. K itől tu d ta meg Miskei, hogy U jv á ry ism ét Tunis ba került. A dey levele gyermekeihez. U jv á ry nőül veszi Szulejkát. K i jegyezte fel U jv á ry tör­ ténetét .................................................................................... 177—

153

159

164

171

176

181