Madarak a kertben Tordon Ákos: Madárszálló Havas téli nagy ég alatt Vendégeim a madarak. Kopognak már az ablakon, Jól élnek itt morzsán, magon. Csipegetnek, eszegetnek, Ha jól laktak, elröppennek. De holnapra visszajönnek, Ablakomon beköszönnek. Így élnek ők a nagy télben, Vendégeim minden délben. Meghálálják majd tavasszal Madárfüttyel, madárdallal. Közeleg a tél és kertjeinkben, parkjainkban, játszótereken telelő madarak már nehezen találnak enni valót maguknak. Egyre több faj kerül veszélybe, segítsünk a fennmaradásukban, hogy unokáink is gyönyörködhessen látványukban, hangjukban. Néhány ház körül, kertben, parkban fészkelő madárfaj: Odúban fészkelnek széncinege, barátcinege, fenyvescinege, kékcinege, csuszka, mezei veréb, seregély, házi rozsdafarkú Maguk által ácsolt odúban fészkelnek Nagy fakopáncs, közép fakopáncs, balkáni fakopáncs, kis fakopáncs Bokorban fészkelnek Énekes rigó, fekete rigó, zöldike, kenderike Épületek repedéseiben, farakásokban, kőrakásokban fészkelnek: házi rozsdafarkú, kerti rozsdafarkú, barázdabillegető Eresz alatt fészkelnek Molnárfecske Nyitott épületekben, istállókban fészkel Füstifecske Fák koronájában fészkelnek Tengelic, erdei pinty, sárgarigó, csicsörke, balkáni gerle
Ősz és tél A madarak számára az ősz és a tél a költést követő nyugalmi időszak. Számos madarunk elvonul, más fajok viszont itthon maradnak, vagy hozzánk érkeznek telelni. Ilyenkor a legfontosabb feladatunk a hó és tartós hideg megérkezésével az etetés megkezdése, és az egész éves itatás folytatása. Ekkor érdemes kitakarítani és felújítani a régi, illetve kihelyezni az új odúkat. A természetes és mesterséges odúk nem csak a költési időszakban fontosak a madarak életében, ősszel és télen sok faj éjszakázásra használja ezeket. Tavasz és nyár A hóolvadást követően abba kell hagyni a madáretetést, és az etetőket ki kell üríteni. A költési időszakban ne etessünk, mert ez a cinegékre nézve kockázatos lehet. Több megfigyelés is beszámol arról, hogy egyes széncinege párok az etetőben maradó napraforgóval etették az egyébként rovarevő fiókáikat, akik ezt nem tudván megemészteni, a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladtak, elpusztultak. Az itatás egész évben, de különösen a nyári kánikulában fontos madárvédelmi munka. Cikk forrása többségében: MME honlapjáról. Madárbarát kert programjukhoz honlapukon keresztül csatalakozhat minden érdeklődő. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület |
[email protected]
Madáretetés Kevés ember tudja közömbösen szemlélni a fagyos, téli napokon eleséget kereső madarakat. A tél számunkra, emberek számára is nagy kihívás, és érezzük, hogy bizony a természetben milyen komoly erőpróba lehet. A madarakat etető ember amellett, hogy gyönyörködik szárnyas látogatói látványában és jóleső érzéssel figyeli táplálkozásukat, egy nagyszerű emberi tulajdonságról is számot ad: önzés nélkül segít.
Hogyan is kell etetni a madarakat? A fagyok beállta után (november vége, december eleje) kell elkezdeni az etetést, és amíg tart a hideg idő (február végéig), folyamatosan eleséget kell rakni a madáretetőbe. Enyhe időben kevesebbet adjunk. Szinte mindegy, hogy az etető milyen anyagból készül, legyen az műanyag flakon, régi gumicsizma, egy kis átalakítással máris madáretető varázsolható belőle. Mi mégis azt ajánljuk, hogy a madárbarát kertben lehetőleg természetes anyagból, fából készítsenek etetőt, olyat, amely nyáron is a kert díszei közé tartozik. Néhány madárvédő a fák természetes odvaiba, letört faágak helyén kialakult üregekbe rak táplálékot (Nem a madárodúba!). A mellékelt ábrákon és fotókon néhány etető látható. Az etetéshez legjobb a napraforgó mag, ezt a legtöbb madár szívesen megeszi. Néhány madárfaj, pl. a sármányok és a pintyfélék inkább a földön keresik a táplálékukat, ezért hó mentes helyre érdemes kiszórni számukra üzletekben kapható pinty eleséget, rostaalját, búzát stb. A feketerigó, a vörösbegy a konyhai hulladékot is szívesen átböngészi. Aki a ház körüli szerves hulladékot komposztálja, az előbb-utóbb felfedezi a komposztdomb környékén tanyázó feketerigót, vörösbegyet. A madarak részére ki lehet helyezni néhány szem félbe tört diót is. A fenyőrigók
szívesen lakmároznak a gyümölcsfákon maradt almákból. A faágakra marhafaggyút is ki lehet akasztani. Igazi madárkalácsot is készíthetnek, melynek 2 receptjét az alábbiakban olvashatják.
Mivel ne etessen? Ne adjon a madaraknak sózott szalonnát, sem kenyeret! Kenyérmorzsával ne etesse a madarakat, mert nedves időben megsavanyodik, és bélhurutot okoz! 1. Madárkalács készítése
Készítsünk madárkalácsot a téli madáretetéshez! A hozzávalókat és az elkészítés módját írásunkból megismerheti. Hozzávalók:
napraforgómag, dióbél, zabpehely…. marhafaggyú, 1ek napraforgóolaj szaggatóformák vagy joghurtos poharak, spárga a kötözéshez
Elkészítésének módja: A marhafaggyút vágjuk apróra és egy lábosban melegítsük fel, amíg folyékony nem lesz, de ne forrjon. Adjuk hozzá az olajt, majd hagyjuk egy kicsit hűlni. Addig készítsünk zsinórból hurkokat, aminél fogva majd fel lehet akasztani a kész kalácsot. Ha szaggató formába készítjük, akkor a formák alá helyezzünk alufóliát és oldalt gyűrjük fel, hogy ne folyhasson ki a faggyú és az akasztót is hurkoljuk át a formán. Ha joghurtos pohárba készítjük, a végén kell belelógatni a zsinórt. A formát tegyük egy tálcára és merőkanállal merjünk bele egy kis fagyút, majd magvakat és újból faggyút és magokat, amíg meg nem telik. Az etetésre természetesen nem csak a napraforgómag alkalmas. Kiakaszthat a fák ágaira nem sózott szalonnát, marhafaggyút és madárkalácsot is. A magevő madarak például a pintyek, szívesen fogadják, ha ily módon gabonahulladékhoz, ocsúhoz, kukoricadarához juthatnak. A feketerigónak ugyanerre a helyre konyhai hulladékot, főtt burgonyát, főtt répát, gyümölcsdarabokat is ki lehet tenni.
2. Madárkalács készítés Adjon adag olvasztott zsiradékhoz két adag magot, vagy magkeveréket. Amikor kezd megdermedni, de még alakítható, formáljon belőle gombócokat, kötözze hálóba, (pl. olyanba, amilyenbe narancsot árulnak), majd függessze fel egy faágra. Fontos, hogy a magokra csak annyi zsiradékot öntsön, amennyi az összeragasztásukhoz szükséges. Ha túl sokat önt, a zsír és a magkeverék esetleg különválik. Tartós hidegben a sertészsír is használható, nagyon hideg időben pedig a még folyékony madárkalácsot egy fenyőfa ágaira is rá lehet csorgatni, ahol szépen megszilárdul.
A masszát egy üres, fél kókuszdióba is bele lehet önteni, így is kiakasztható.
Kik is lehetnek madáretetőnk vendégei? Nagy fakopáncs (Dendrocopos major): A leggyakoribb harkályfajunk, amely a városok kertjeiben, parkjaiban és temetőiben sokfele fészkel, ahol sok idős fa található. A többi harkályfajtól az arcmintázata alapján különböztethető meg, a fehér pofafoltját a bajuszsávból kiinduló vékony fekete csík vágja ketté, amely egészen a tarkóig felnyúlik (ellentétben közeli rokonával, a balkáni fakopánccsal (D. syriacus), amelynél ez a csík, a bajuszsáv és a tarkó közötti összeköttetés hiányzik). A nemeket könnyen megkülönböztethetjük a tarkó alapján, a hímeken egy élénkpiros folt található, a tojókon ez a folt hiányzik, tiszta fekete a tarkójuk. December vége felé már kezdődik a párválasztás, revírfoglalás időszaka, ilyenkor sokfele találkozhatunk kergetőző, hangoskodó harkályokkal. A kemény téli hidegekben rendszeresen megjelenik az etetőn is, szalonnával és madárkaláccsal kertünkbe csalogathatjuk. Fotó: Tóth Julianna
Közép fakopáncs (Dendrocopos medius):
Elsősorban a középhegységi erdeink harkályfaja, de keményebb teleken behúzódik a nagyobb kertekbe, parkokba a Budai-hegyekből. Valamivel kisebb, mint az előző rokona, de tiszta piros fejteteje és csíkozott testoldala alapján könnyen elkülöníthető tőle. Egyetlen harkályfajunk, amelynél a nemeket nem lehet terepi megfigyeléssel meghatározni. Az etetőn ritkán jelenik meg, de szalonnával és madárkaláccsal kertünkbe csalogathatjuk. Fotó: Vasuta Gábor
Vörösbegy (Erithacus rubecula): Egyik legmutatósabb kis énekes madarunk, amely főleg domb-, és hegyvidéki erdeink patakvölgyeinek jellegzetes költőfaja. Szívesen megtelepszik nagyobb kertek, temetők, parkok viszonylag zavartalanabb részein, ahol előnyben részesíti a borostyánnal benőtt élőhelyeket. Gyönyörű énekét már március végétől, április elejétől hallhatjuk, egyik legszebbike a hazai madárfajokénak. Igen rejtett életmódú madár, bokrok, cserjék alatt bujkál, de ha türelmesek vagyunk, akkor megfigyelhetjük, amint rovarokért és pókokért ki-kiugrál a bokrokból. Ilyenkor télen előszeretettel húzódnak be kertekbe, parkokba az északi országokból telelni hozzánk érkezett vörösbegyek. Almával, sajtdarabkákkal vagy egyéb konyhai maradékkal segíthetjük a zord, téli napok átvészelését.
Fekete rigó (Turdus merula): Közismert, egyike a leggyakoribb városi énekesmadarunknak. Nálunk vonuló madár, amely a telet a Földközi-tenger mellékén tölti, de enyhébb teleken a városi madarak áttelelnek. A vörösbegyhez hasonlóan a számuk az ősz folyamán északi országokból érkezett madarakkal bővül, amelyek nálunk töltik a telet. A hím narancssárga csőre és koromfekete tollruhája alapján könnyen megkülönböztethető a barnás színezetű és piszkos-sárga csőrű tojó példányoktól. Fákra helyezett almával, illetve az etető vagy a bokrok alá szórt konyhai maradékkal szoktathatjuk kertünkbe.
Fotó: Dombó Szabols
Barátcinege (Parus palustris): Kifejezetten erdei cinke faj, de nagyobb kertek és parkokban is megtelepszik. A hím és a tojó azonos színezetűek, koromfekete sapkával és torokfolttal, alsóteste piszkosfehér, míg dolmánya és szárnya barnásszürke színezetű. Jellegzetes dé-dé-dé hangjával hívja fel magára a figyelmet. Télen vegyes cinegecsapatokban gyakran láthatjuk az erdőkben, és az etetőn is szívesen megjelenik társaival, ahol leginkább olajos magvakat fogyaszt. Fotó: Vasuta Gábor
Széncinege (Parus major): Leggyakoribb cinegefajunk, városok kertjeiben, parkjaiban szinte bárhol találkozhatunk vele. A többi cinegefajtól könnyen megkülönböztethetjük a tiszta fekete fejtető, torok és tarkó alapján és nagy fehér pofafoltjáról. Háta zöldes, szárnyfedői és farka kék színezetű, alsóteste élénksárga, amelyet széles fekete mellszalag vág ketté, ez alapján lehet a nemeket is meghatározni, a hímeknek sokkal vastagabb és szélesebb ez a szalag, mint a tojókon. Könnyen megtelepíthetjük kertünkben, ha kora tavasszal kihelyezünk számukra 32 mm-es bejárónyílású B odút, Fotó: Lóki Csaba amelyet szívesen elfoglalnak. Olajos magvak, szalonna és madárkalács rendszeres kihelyezésével az etetők mindennapos vendége lesz.
Kék cinege (Parus caeruleus):
Fotó: Lóki Csaba
Előző rokonához hasonlóan igen gyakori cinegefajunk. Jellegzetes égszínkék sapkával és szárnyfedőkkel, zöldes háttal és sárga alsótesttel. Fehér arcfoltját sötétkék keret szegélyezi és egy vékony fekete csík osztja ketté. A hímeket és tojókat terepen nehéz meghatározni, de hímek ragyogóbb és élénkebb kék színűk alapján térnek el a tojó példányoktól. Kora tavasszal kihelyezhetünk számukra 28 mm-es bejárónyílású B odút, amelyet szívesen elfoglalnak. Télen vegyes cinegecsapatokban járják a városok kertjeinek, parkjainak az etetőit, ahová madárkaláccsal, szalonnabőrkével és olajos magvakkal szoktathatjuk őket.
Csuszka (Sitta europaea): Gyakori erdei madárfaj, amely leginkább az öreg, odvas fákban gazdag erdőrészeket szereti, de városokban is sokfele találkozhatunk vele kertekben, parkokban, temetőkben, ahol nagyobb, idősebb fákat talál fészkeléshez. Odúlakó madár. Szinte kizárólag a fák törzsén vagy vastagabb ágain láthatjuk, amint harkály módjára kúszik a fákon, miközben lárvákat, rovarokat keresgél a fák repedéseiben. Az Fotó: Lóki Csaba egyetlen madárfajunk, amely képes a fán fejjel lefelé is mozogni. A madár felsőteste palaszürke, alsóteste narancsos-rozsdás színezetű, hosszú fekete szemsávval és hegyes, árszerű csőrrel. Télen gyakran megjelenik az etetőn, ahol elsősorban napraforgómagot fogyaszt.
Szajkó (Garrulus glandarius): A mindenki által közismert mátyásmadár, amely erdeink színpompás varjúféléje. Napjainkban minden parkosabb élőhelyen megjelenik a városban és sajnos sok énekesmadarunk költését tönkreteszi fészekrablásaival. Összetéveszthetetlen más madárral, fekete-fehéren csíkozott fejtetejével, vastag fekete bajuszsávjával és túlnyomórészt rózsaszínes barna hátával és alsótestével. Evezőtollai feketék, szárnyán széles fehér tükörrel, a nagy szárnyfedők világoskékek, amely leginkább a repülő Fotó: Molnár Zoltán madáron tűnik fel. Farcsíkja hófehér, farka fekete. Igen éber madár, az erdő egyik őre, veszélyhelyzetben, héja feltűnésekor vagy ember közeledtére hangos, recsegő vészkiáltásba kezd. Télen gyakran megfordul a kertekben mogyorót, diót, makkot keresve, de az etetőn is megjelenik olajos magvakért.
Házi veréb (Passer domesticus): Közismert városi madarunk, kizárólag urbanizált környezetben fordul elő. Minden életfeltételét megtalálja a városokban, falvakban, egyéb településeken. A nemek könnyen megkülönböztethetőek, a hím fejteteje szürke és széles fekete torokfoltja van, amely az öregebb egyedeknél egészen a begyre is kiterjed. Alsóteste piszkosszürke, felsőteste sötétbarna, csíkos mintázattal. A tojó példányok sokkal egyszerűbb kinézetűek, hiányzik a szürke sapka és a fekete torok, de egy, határozott vastag, világos szemsávjuk van. Igen agresszív madarak, sokszor a cinegéket is elzavarják az etetőről, ezért érdemes oldalról zárt és csak alulról nyitott dúcetetőket kihelyezni vagy lopótökből, műanyag palackból készített etetőket kiakasztani a cinegék számára. Fotó: Bajor Zoltán
Mezei veréb (Passer montanus): Szintén nagyon gyakori madár, bár elsősorban vidéken, falvakban, tanyáknál, gazdasági épületek közelében telepszik meg, mindig emberi környezetben. Nyugat-európai állománya fogyatkozóban van, ezért is helyezte az Európai Unió természetvédelmi oltalom alá és választotta az MME a 2007-es év madarának. Rokonától, a házi verébtől tiszta csokoládébarna fejétől, barna arcfoltjától és kisebb méretétől lehet megkülönböztetni. A nemeket terepi megfigyeléssel nem Fotó: Lóki Csaba lehet meghatározni. Rendszeres vendége az etetőknek, nagyobb kertekben, parkokban, temetőkben vagy külvárosi, peremkerületi részekben sokfelé találkozhatunk vele.
Erdei pinty (Fringilla coelebs): Egyik leggyakoribb pintyfélénk, középhegységi és dombvidéki erdeink jellegzetes madara, de mára a városok nagyobb kertjeiben, parkjaiban is fészkel. Jellegzetes és igen hangos énekét áprilistól hallhatjuk. A hím igen színes madár, kékesszürke fejjel és rózsaszínesborvörös beggyel, mellel és alsótesttel. A tojó sokkal egyszerűbb szürkés-barnás színű, de mindkét nemen jól látható a fekete szárnyakon lévő fehér vállfolt és szárnycsík. Az etetőkön szívesen megjelenik, de leginkább a földön láthatjuk, amint az etetőből kiesett magokat szedegeti.
Fotó: Vasuta Gábor
Fenyőpinty (Fringilla montifringilla): A skandináv országok fészkelő pintyfaja, amely sokszor nagy csapatokban lepi el Közép-Európát a hidegebb teleken. A hím és a tojó egyaránt színpompás madár, kékesfekete fejükkel, narancsos mellükkel és fehér alsótestükkel. Persze téli tollruhájuk , amikor hozzánk érkeznek, sokkal halványabb színekben őrzi meg a nyári tollazat szépségét, de narancssárga mellük és vállfoltjuk ekkor is megmarad. Röptében feltűnő fehér farcsíkjuk van. Elsősorban a bükkfák termését fogyasztja nagy Fotó: Lóki Csaba mennyiségben, de télen gyakorta megjelenik az etetőn, ahol pintyeleséget és olajos magvakat fogyaszt.
Zöldike (Carduelis chloris): Igen, gyakori egész évben látható madarunk. A városokban is sokfelé fészkel, de mindig örökzöldek (fenyőfélék, tuják, tiszafa) közelében telepszik meg, amelyek jó búvóhelyet és fészkelési lehetőséget kínálnak számukra. Az egész madár színe mohazöld, némi szürke arcfolttal és karevezőkkel, a szárnyon széles sárga szárnycsík látható, amit a kézevezők sárga szegélye alkot. A tojó példányok barnásabb zöldek, nem olyan élénk színűek, mint hímek. Télen nagy, akár más pintyfajokkal alkotott vegyes csapatokban láthatók a szántókon, tarlókon gabona -és Fotó: Lóki Csaba gyommagvakat keresve. Az etetőkön gyakori vendég, olajos magvakat, főleg napraforgómagot eszik.
Tengelic (Carduelis carduelis): Stiglic néven is ismert, tarka kis pintyféle, amely gyakran fészkel parkokban és kertekben, főleg lombhullató, ritkábban örökzöld fákon. A zöldikéhez hasonlóan szintén állandó madarunk. Fekete-fehér-piros arcáról, világosbarna hátáról és fekete szárnyain keresztül húzódó széles sárga szárnycsíkjáról könnyen felismerhető. A nemek nagyon hasonló színezetűek, nem lehet őket meghatározni. Fotó: Tasnádi László
Csíz (Carduelis spinus): Az északi országok és a szubalpin régió jellemző pintyfaja, leginkább lucosokban fészkel. Magyarországon az Északiközéphegységben, a Kőszegi és a Soproni - hegységben fészkel elszórtan. Télen nagy csapatokban jelenik meg hazánkban, főleg az égeresekben és nyírfákon, ugyanis ezek a fáknak a termései a legjelentősebb táplálékforrásai. A madarak zöldessárga színűek, sávozott háttal és testoldallal, a hímek fejteteje és torka fekete. A tojók fakóbb színűek a hímeknél, a fekete fejtető és a torok fekete színe hiányzik. A tengelichez hasonlóan fekete Fotó: Vasuta Gábor szárnyukon széles sárga szárnycsík látható. Etetőn ritkán jelennek meg, de ha nem találnak a szabadban természetes táplálékot, akkor szívesen fogyasztanak pintyeleséget vagy olajos magvakat.
Süvültő (Pyrrhula pyrrhula): Egyik legszebb, a pintyfélékhez tartozó énekesmadarunk, amely tőlünk északabbra fekvő országok és a szubalpin régió fészkelő madara. A csízhez hasonlóan főleg tűlevelű vagy ritkábban elegyes erdőkben telepszik meg. Magyarországon elszórtan fészkel, lucosokban az Északiközéphegységben (Zemplén, Bükk) és a Kőszegi -, Soproni hegységben. A nemek egyértelműen meghatározhatók, a hím egész alsóteste és arca rózsás-pirosas, palaszürke háttal és fekete sapkával, a tojó alsóteste viszont szürkésbarna színű és szintén fekete sapkája van. Mindkét nem szárnyai feketék, fehér szárnyfolttal és széles fehér farcsíkjuk van, amit röptében lehet leginkább jól látni. Fotó: Vasuta Gábor Az etetőn ritkán mutatkozik, inkább parkok, kertek ostorfáinak, juharfáinak és japánakácainak termését fogyasztja. Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes): Középhegységeink és dombvidékeink gyakori fészkelője, főleg lombhullató erdőkben és gyümölcsösökben költ. Ősszel és a tél folyamán kisebb csapatokba verődik és ilyenkor a városok kertjeiben és parkjaiban is rendszeresen megjelenik. Igen nagy termetű madár, vastag, robosztus csőréről, (ami a meggy , cseresznye és egyéb magok feltörésére szolgál), rózsaszínes tollazatáról, sötétbarna hátáról és fekete-fehér szárnyairól könnyen felismerhetjük. Röptében jól látható a széles fehér szárnycsíkja. A nemeket terepi megfigyeléssel igen nehéz elkülöníteni, a tojó halványabb színében és a szárnyán található némi eltérésben különbözik a hím példányoktól. Télen elsősorban bogyókat, terméseket eszik, de az etetőn is szívesen megjelenik napraforgómagért.
Fotó: Kolesza Edit
Összeállítást készítette: Zsoldos Árpád Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület |
[email protected] honlapján talált összeállításban a madarak hangja is meghallgatható.
Növények a madárbarát kertben Az egyik legjobb mód, hogy kertjében növelje a madarak számát, ha megfelelő növényeket választ, s annyira a természetes környezetet mintázza, amennyire ez csak lehetséges. Próbáljon olyan növényeket ültetni, amelyek maximális dió-, mag-, bogyó-, rovarbőséggel bírnak! Ha lehetséges, változatos területet létesítsen, gyeppel, sziklakerttel, sövénnyel, virágággyal, bokrokkal és fákkal. Épp a legjobban ápolt gyepek megfelelőek a földigiliszták és olyan rovarok számára, amelyek a fekete rigónak és a vörösbegynek kedvelt tápláléka. Ha sövényt telepítünk, használjuk azokat az őshonos fajokat, mint pl. a galagonya, magyal és a mogyoró! Ezek búvóhelyet és táplálékot is nyújtanak. Az őshonos fák, mint amilyen a tölgy, a fűz, a nyír, a kőris és a berkenye számos olyan rovart és hernyót táplálnak, amelyeket viszont a madarak zsákmányolnak. A gyümölcsfák, mint az alma, a körte és a vadcseresznye éppolyan mutatósak, mint amilyen táplálóak a hullott gyümölcsök ősszel. A bogyók hagyományos őszi táplálékai a rigóknak, ezért egy jó természetszerű kert nagy választékot nyújt olyan növényekből, mint amilyen pl. a sóskaborbolya, a magyal, a bodza, a tűztövis és a madárbirs. A színpompás virágok a rovarokat vonzzák, őket pedig elsősorban a poszáták fogyasztják ahogy a napraforgó, az őszirózsa, a nefelejcs magvait pedig a pintyfélék. Hagyjon egy kis csupasz területet, ahol a következő gyomok: a bogáncs, a takácsmácsonya, a gyermekláncfű, a csalán és földi szeder teljesítik ki az élővilág bőségét! Milyen fákat, cserjéket ajánlunk? Nagyon jó lenne, ha a kiskertekben is megjelennének a hazánkban honos fás szárú növények, azonban ezek természetből való gyűjtését nem ajánljuk! A faiskolák többségében ugyan többnyire nemesített változatai kaphatók ezeknek a fajoknak, mégis érdemes ezeket vásárolni. Az alábbiakban vastagon kiemeljük a hazánkban őshonos fajokat.
Fészkelésre alkalmas Lucfenyő, erdei fenyő, közönséges boróka, tiszafa, közönséges gyertyán, mezei juhar, korai juhar, hegyi juhar, májusfa, júdásfa, közönséges puszpáng, kutyabenge, orgona, kányabangita, ostroménfa, egybibés galagonya, kétbibés galagonya, fagyal, borostyán, vadszőlő, borbolya, kislevelű hárs. Védőcserjének és fészkelésre is alkalmas fajok Közönséges boróka, közönséges gyertyán (többször visszametszve), mogyoró, egybibés galagonya, kétbibés galagonya, kökény, lilaakác, csíkos kecskerágó, bibircses kecskerágó, veresgyűrű som, húsos som, orgona, fekete bodza. Sövénynek való fajok Mogyoró, tűztövis, egybibés galagonya, kétbibés galagonya, téli magyal, közönséges magyal, csíkos kecskerágó, bibircses kecskerágó, veresgyűrű som, közönséges fagyal, télizöld fagyal, kányabangita, télibangita, közönséges hóbogyó. Táplálékot is adó fajok Lucfenyő, erdei fenyő, déli ostorfa, nyugati ostorfa, fekete eperfa, fehér eperfa, madárberkenye, házi berkenye, madárbirs, tűztövis, egybibés galagonya, kétbibés galagonya, kökény, vadcseresznye, zelnicemeggy, húsos som, fekete bodza. Néhány szempont a növényzet, a kert kialakításához
A cserjéken érdemes fészekrakásra alkalmas elágazásokat kialakítani a metszés során. Alakítsunk ki olyan sövényt, bokorsort is, amelynek nem egyenesre metszettek az oldalai. A bokrok alatti avar meghagyása az avarszinten élő élőlények megtelepedését segíti. Ez terített asztalt jelent a rigóknak. Érdemes egyes fák elhalt részeit is meghagyni, illetve teljesen elhalt fákat megőrizni. Az oldalról zárt bokorcsoportok biztonságos fészkelőhelyet jelentenek a madaraknak (alulról sem legyenek átláthatóak). Hagyjuk meg a kertben az idős fákat, kíméljünk meg néhány idős gyümölcsfát is. Célszerű régebbi, ellenállóbb gyümölcsfajták beszerzése, szaporítása. Legyen a kertben fenyők, örökzöldek csoportja vagy idősebb egyede. A táplálékot kínáló fák bokrok telepítése is fontos.
