2. MADARAK A NÉPI BÖLCSESSÉGBEN

2.1. A szellő szárnyán

47

2. MADARAK A NÉPI BÖLCSESSÉGBEN

2.1. A SZELLŐ SZÁRNYÁN „A tiszta lánggal égő Szellem nem más, A bölcsesség és a szeretet Ikerlángja.” (Yotengrit) Szavaink régi tudást őriznek. Gondolataink, vágyaink szárnyakon járnak. A madár felszáll és tovatűnik, mint a gondolat. Az emberre mindig hatottak olyan dolgok is, amelyek nem voltak a létezés fontos eszközei. Ezek egyike a madarak röptének figyelése. A madarak, akár a virágok és a drágakövek, az ember szépérzékén keresztül hatoltak be belső világába. A madaraknak köszönhetően az ember lelkének szárnyalása került előtérbe. Ez jelentette életében a régi időktől fogva a földhöz ragadtságtól való távolodást, szabadulást. A madár röptének figyelése nemcsak gondolatainkat, hanem érzésvilágunkat is megfogja. Repülésének harmonikus mintázata az anyagi forma világán túlmutat. Ég és föld között a madarak képjelesen a híd szerepét töltik be. A repülés a fizikai formák világából mutatja az utat a lét egy másik szintjére. A hullámzó levegő a létezéssel, teremtéssel és a lét szerkezetével kapcsolatos. A hullámzó levegő a világmindenség energiáinak szemléletes kifejeződése. A világot szintén a hullámtermészetű energia hatja át. A levegőben az élőlények közül a szárnyas lények, a madarak szárnyalnak. Így válhatott a madár a teremtő őserő egyik ábrázolási módjává. A levegőn kívül az őserők közé sorolják a föld-, tűz és víz-elemet is. A négy elem közül a levegő bárhová képes behatolni, nem függ formától és mérettől. Szinte végtelen módon képes kitágulni és összezsugorodni. A fő jellemzője, hogy VAN. Ez a VAN mindentől függetlenül létezik. Létezik nyugalomban, de erő kifejtésére is képes. Hatással van a másik három elemre. Az ókor felfogása szerint a világot felépítő elemek közül a madár a levegő-elemhez rendelődik. A régi kánaáni időkben a madár a levegőt, a szent leheletet, a szent lelket jelentette. (1.1. ábra). Zarathusztra idejében a hun–esszénusok a madár motívum előtt így imádkoztak a szent lélekhez: „Imádjuk a Szent Leheletet, Amely magasabban lebeg, mint Az összes teremtett dolog.” [10] Az első Biblia-fordításunkban (Huszita vagy Csángó Biblia, XV. sz.) a Szentlelket szent Szelletnek nevezik. Ipolyitól olvashatjuk: „Nyelvünkön a levegő, lég, lehelet, szellő, szellet (= aer, aura, spiritus, ventus) a lélek, szellem (= animus, spiritus) szavak és fogalmakkal azonosulnak. […] Így a régi nyelvjárásban a szellet a mai szellem értelemben jő elő.” [4] 2.1.1. A LEVEGŐ ENERGIÁJA A levegő a létezés nélkülözhetetlen eleme. Levegő nélkül csak pillanatokig létezhet élet. A létezés első mozzanatától levegőre volt szükség. A világ legtöbb teremtésmondájában a madár ott található a legelején az Ős-egység szétszakadásánál. A levegő az isteni lehelet. A Bibliában két elem volt a kezdeteknél: a víz és a levegő: „Isten lelke lebegett a vizek felett” (Genezis). Hasonló ez a mezopotámiai teremtésmondához, az Enuma Elishez, ahol Él isten két fia közül Mot a lelkek istene és Jamm a vízisten. Az egyiptomiaknál a szárnyas Maat jelenik meg. Neve összecseng az egyiptomi Mattal, aki szintén a lelkek igazságos bírája volt. Szárnyakkal ábrázolták és rokonítható a mi madár szavunk előtagjával. Ugyanis a madár a lélek-elem szimbóluma. A víz-elemnek megfelelő jó szavunk található meg az indiaiaknál Jáma istenségnél, a kínaiaknál Jumi holdistennél. A levegő az őserők egyike. A kezdeti ős-egyhez az ókor bölcseletében négy elemi erő tartozott: a föld, tűz, víz, levegő.

48


Az elementáris erők lényegében nemcsak a fizikai világ összetevői. A természetben található ismerős elemek a fizikai világon túli analógiákat jelentenek. A tűz jelenti a nap életet adó energiáját, testünk melegét, de jelenti érzelmeink hőjét, szenvedélyünket. A föld-elem adja testünk szilárdságát, a csontozatot. Ugyanakkor ennek az elemnek az energiája adja lényünk megalapozottságát, magabiztosságunk érzését. A víz-elem nemcsak testnedveinket biztosítja, hanem érzelmeink egyensúlyát is befolyásolja. A levegőelem biztosítja a lelkünk testbe való ágyazását, a lélegzetünket, de ugyanakkor adja rugalmasságunkat, nyitottságunkat és fejlődő képességünket. A tér-elem adja testünk-szellemünk tereit, és a tudatosságunkat. Ez az öt elem csak ötféle alapelvet jelent, de értelmük jóval mélyebb. Ezek az őserői princípiumok a térben nyilvánulnak meg és energiájuk összessége adja az Egészet. Ezek közül a levegős lélekenergia hatja át mindegyiket. Az egész világ egységben létezik, mert mindent a szellemi energia hat át. Az ókorban az ember szellemét piramisba írható spirállal ábrázolták. A levegő-elem ókori jele a platóni geometriában a piramis mintázatából álló oktaéder. Az őserői energiák közül a levegő a változást hozó elem. A levegő-elem energiájához kapcsolódik minden, ami könnyed és nagyobb átható képességgel rendelkezik. Létezésünk alapja a ki- és belégzés. Enélkül mi sem tudnánk meglenni csak pillanatokig. Ez a Minden és a Semmi. A levegő-elem lélekje biztosítja az ember erőterében az energia átjárhatóságát. Az ember erőközpontjai is mozgásban levő energiacsokrok, illetve csakrák. Mint minden elektromágneses erőtér, rendelkezik frekvenciával és interferencia mintákkal. Létezésünk energiáinak kapcsolódási felületei a szabályos mértani testek mintázatának felelnek meg. Erőközpontjainkon keresztül képesek vagyunk felvenni más ember vagy a külvilág rezgéseit és hozzáadni saját rezgéseinkhez. Az ember erőközpontjaiban történő energiaáramlás mibenléte hat ki a megfelelő szervek működésére. Testi egészségünk energetikai rendszerünk működésétől függ. Az ember tenyerén található erőcsokor közvetítésével gyógyít a Reiki, a Prána nevezetű természetgyógyászat. A kínai térrendezés, a feng-shui is a feng-szél alapon rendezi el a harmonizáló teret. Az Ajur-véda és a jóga is a természeti elemek egyensúlyba hozatalával gyógyít. A természetgyógyászat, a jóga egyik alaptényezője a helyes légzés technikájának elsajátítása. A ritmusos lélegzetvételnek, a ritmusos mozgásnak, a zenének gyógyító ereje van. Maga az éneklés is jó hatással van a lélekre. Szinte minden természetű betegség gyógyulását elősegíthetik a levegő-elem jellegzetességeihez sorolható gyógymódok. Elsősorban a helyes légzés megtanulása fontos. A különböző légzéstechnikák mind az egészség megőrzésére vagy gyógyulásra irányulnak. A gyógynövényekkel való terápiák szintén a levegős elemhez sorolhatók. Az ókor oktatási módszereiben szerepet kapott az őserői elemekkel való spirituális kapcsolat felvételének megtanulása. A szentnek tartott őserőkkel kapcsolatot tartottak az esszénusok, akárcsak a tibetiek és a hinduk. A hun–esszénus tanításban a levegő-elem a Föld-anyához rendelődik. A levegő nem más, mint a Föld-anya szent hírvivője. Ahogy a levegő képes mindenhová behatolni, úgy áthatoló képességével egységbe hozza az ember testét-szellemét. A belső szemlélődést, a meditálást saját magukon belüli egyesülésnek nevezték. Az esszénusoknál a reggeli ima és belső szemlélődés, a meditálás egyik témája a levegővel, illetve a Szent-lehelettel való egyesülés volt. A légzés módja és a lélegzetvétel közötti idő nagyon fontos a bensőnkkel való egyesülés útján: „A harmadik Egyesülés a Levegő Angyalával, Aki szétárasztja a nyári zápor utáni Frissen sarjadó füvek édes illatát… Mi imádjuk a Szent és éltető Leheletet, Ami magasan fölötte létezik Az összes teremtett dolgoknak. Az a levegő, amit belélegzünk és amit kilélegzünk, És a belégzés és kilégzés közötti pillanatban Rejtőzik a Határtalan Kert összes misztériuma.” [10] A levegő-elemhez rendelődő rugalmasság teszi lehetővé a levegővétellel való gyógyítást. A légzésterápia több betegség gyógyításában hatásosnak bizonyult. Ritmikus levegővétel a beszéd is. Kimondott szavaink nagy hatással vannak ránk és a környezetünkre. Szavainkkal és tetteinkkel teremtjük meg valóságunkat.


49

Beszédünk tele van szóképpel. Nyelvünk emlékezik, elraktározta mindazt, ami történt velünk, amit tudtunk vagy megtapasztaltunk. Beszédünk igazolja, hogy a régi ember közel állt a természethez. A természeti elemeket megszemélyesítette. A repüléshez, a levegő-elemhez a beszédünkben madár kapcsolódik. A levegő-elem energiája a lélekkel, a teremtő gondolattal és a kimondott szóval kapcsolatos. Legmagasabb foka a bölcs cselekvés. A madár és a napkorong együtt adja az esszénus jelrendszerben a szó és a cselekedetek harmóniáját. Egységben vagyunk magunkkal, amikor a Gondolataink, Szavaink és Cselekedeteink harmóniában vannak: „Levegő, bölcsesség… egy sas az Égben, a nagy kék folyót hagyván maga mögött… a kristálytiszta hegyi levegő keresi az ember orrát… az élet lehelete… az összekötő kapocs az Ember és a Kozmosz között… a Gondolat Kozmikus Óceánja áthatja az univerzumot… a legfőbb és leghatalmasabb az összes energiák közül… az ember igazi tápláléka… amint az ember mély lélegzetet vesz, testének sejtjei hálaéneket zengenek… és elméje örvendezik az elvont gondolatok izgalmában… a Törvény tudatossága… Bölcsesség… A józan ész csúcsa… Hogy vezesse a szeretet Szavait a Cselekedetek Harmóniájába.” [10] Az emberi test éltetője, saját szellemünk, szélszerűen áthatoló képességekkel rendelkezik. Az ember életereje a szél elvéhez áll közel. Ahogy a világegyetemet mozgató őserőt körbe írt kereszttel vagy szélrózsával ábrázolják, úgy ez az ábrázolási mód érvényes az ember életerejére is. Népi hagyományunkban a szél a teremtő energia könnyebben érezhető mozgási formája. A szél szárnyán jön a jó és a rossz is. A rossz az a pokolszél. A jó széllel a pokolszél elfújható. A széllel és szárnnyal képzett szólásainkat ma is használjuk: például szárnyra kel, szárnyakat kap, szárnyakat ad valakinek, kiterjeszti szárnyát valami felett, megnyirbálja szárnyait, szeles, szeleburdi stb. Mintha a szél, a levegő volna jelképesen az a fluidum, amelyen keresztül megvalósul a változás lehetősége. Meséinkben a szél az életet adó és termést hozó segítség. A madár vagy a szárnyas griff viszi a mesehőst Tündér Ilona lakhelyéhez. A szél, a levegő és a lélek kapcsolata megtalálható mai szóhasználatunkban is. Amikor többet akarunk tudni a látogatás mozgatórugójáról, az érkezőhöz így szólunk: Mi szél hozott? Ha valamiről lemondunk, akkor szélnek eresztjük. Amikor jól haladunk a problémánk megoldásában, akkor jó a hátszél vagy kifogjuk a szelet. Ha a helyzet megváltozik, akkor más szelek fújnak. A szegény ember széllel él. Olykor az embereket meglegyinti a forradalom szele. Van, aki gyorsan jár, mint a szélvész, vagy forog, mint a forgószél. Az emberből nem mindig fúj jó szél. Van, amikor rossz szél fúj belőle. Ha indulatokat kavar fel, akkor szelet csap. Ha fölöslegesen indulatoskodik, akkor széltoló vagy széllel bélelt. Ki szelet vet, vihart arat. Szélnek beszél. Bolond likból bolond szél fúj. [39] A nép szerint az emberi test fenntartója, az élet lényege szélszerű valami. Úgy mondjuk, hogy belefojtották a szuszt, belészorították a szelet, műtét után meg kell induljon az élet szele, halálunkkor eltávozik a lélek szele. Szélütésnek hívjuk az agyvérzést, szívszélhűdésnek a szívrohamot stb. 2.1.2. A LEVEGŐ ÉS A TEREMTÉS „Levegő drága Angyala, A Föld-anya szent hírvivője, Itasd át testemet!” [10] A különböző népek hagyománya a teremtéssel kapcsolatban élő mítoszként létezik. A mítoszok azt mondják el, hogyan jött létre valami. A földi élet ciklikus megújulása a teremtésmondákban és az éven-

50


ként megújuló rítusokban tükröződik vissza. A teremtést felidéző népszokásoknál az egyik szimbólum a madár. A regékben a levegő az első elem. A megújulás, a változás is a levegő-elemhez kapcsolódik, illetve a madárhoz. A világ teremtésmondái szerint világunk az ős EGY-ségből alakult ki. A teremtő ős Egy hullám természetű rezgő energia, akár a hang. A hang levegőmozgás. A Bibliánkban a teremtéskor a hang volt az első: „Kezdetben volt az Ige” (Jn 1,1). Az Ige, a Hang őserői princípium a legrégibb teremtésmondákban is. Az óind Rigvédában található: „Legelső kezdete volt a Szó-nak…” Az egyiptomi Tót smaragdtábláin ez áll: „Fényt kibocsátó rend a Szó, és Szóból lett az élet, és minden létező.” [53] A levegős lélek-elem megtalálható a teremtésmondákban a víz-elemmel együtt már a teremtés kezdeteinél. A legrégibb eredetmondában, a kánaáni Enuma Elisben, szintén a vízistenség mellett található a lélekisten: Mot. Ugyancsak a hindu Szóma istenség volt az „égi röppenő sas”. (Rigvéda, VII. 100,8) Az egyiptomiaknál Ízisz egyik lénye a szó erejéhez kötődött, neve is szó szavunkkal rokon: Shu. A levegő mozgása adja a szelet és a hangot is. Az indián hitregék szerint a világot énekével teremtette az istenük, amint egy csónakban ült a vízen. Van olyan felfogás is, hogy a szélben szálló tollpihékből lettek az emberek. A természeti népeknél a különböző irányból fúvó szeleket egy-egy istenséghez társítják. A cimsián indiánoknál a Négy Nagy Szél a világ négy sarkának főnökei voltak. Ők hozták létre a négy évszakot. A kínaiak a szelet a tigrishez kapcsolták. A kínaiak és a tibetiek nyolc szelet különböztetnek meg, figyelembe véve az égtájak közötti másik négy felező irányt is. Az egyiptomiak is négy szelet különböztettek meg, amelyeket Shu, a levegő istene uralt. Shunak négy támasztéka van a horizont négy égtája felől. Az Amon torkából eredő északi szél felfrissülést hozott. Seth déli szele a sivatag forró levegőjét fújta el hozzuk. A napkelte ideje a legjobb idő találkozni a levegő-jegyű Shuval, a földjegyű Atummal és a világot behálózó Ré energiáival. A lélegzet, lehelet és a lélek egylényegű fogalmat takar. Mindegyik teremtő erővel bír. A rovásos történetírás szerint a hunok eredetmondájában az ősi Szél termékenyítette meg Eda nevű istenanyát. A hetedik mennyországban az aranypalotában Eda tojta az aranytojást, és abból az élet lángja segítségével kikeltette a Napot. Ugyancsak a Széltől megtermékenyülve tojta az ezüsttojást, amiből kikeltette a Világosságot adó csillagot vagy teleholdat. A teremtéssel kapcsolatos rovásos hun mondákban az Élet Anyja lehelt lelket az általa alkotott emberbe. Az irokéz indiánok hitregéje szerint a teremtő Nagy Anyát, Avenhait, a szél termékenyítette meg. Luszitániában a szél termékenyíti meg a lovakat. A yaki indiánok szerint a Teremtő énekével keltett széllel tartja össze a világot. A sumer Lélekisten neve En-lil, a magyarul ma is jól érthető Én-lélek. A csángók hiedelemvilágában az ember életét befolyásoló szélszerű behatásokat a Szélanya vigyázza fel. [43] Meséinkben a levegő energiája Szél anyjaként jelenik meg. A tibeti hagyományban az ember lelkét Anya-szélnek nevezik. A görögök hitregéiben az ősi Szél termékenyítette meg a világtojást, melyből kikelt Phanész, a fényes. A hunok rovásos történetírása, az Arvisura szerint is a lelket az Istenanya lehelte be az emberbe a teremtéskor. [33] Az ókor szimbolizmusában a lél-lélek-lélegzet jelenti a levegőt és az emberbe lehelt lelket is. Mintha a levegő volna az a fontos isteni fluidum, amely az életet fenntartja. Így a madár jelöli a régi képírásban mind a halhatatlan lelket, mind a levegő-elemet. A tibeti orvoslásban a levegő-elemhez sorolják az idegpályákat, a fehér ereket. Az idegpályák az ember testét átszövik és fenntartják a test-lélek erőpályáinak kapcsolatát. Az idegsejtekben kering az őrláng, tibeti nyelven a rlung. A lázzal nem járó betegségeket lángvesztésnek, tűzvesztésnek hívják. [44] Több nép hagyományában megtalálható az Istenanyához rendelt fehér szín. Nem véletlenül, mert az Istennő bolygója a Hold és a Csillag, melyek színe szintén inkább a fehérhez sorolható. Meséinkben a fehér hegy, fehér ló, fehér galamb, a tündérek ruhája is fehér. Fehér ruha járt az elsőáldozónak, a konfirmálónak, a menyasszonynak és a halottnak is a hunoknál. [38] A teremtett világ nem egységes, hanem poláris. A hun teremtésmonda két forgószélről beszél. A természeti népek teremtésmondáiban olykor kettős madár, illetve kettős lélek-energia található. Két madárról szól az óind Rigvéda, az ausztráliai bennszülöttek mondája, az indonézek hitregéje.


51

A duális teremtésből lelkünknek is két része van. A hunok Zöld Bibliája szerint lelkünk fizikai testbe ágyazott egyik része a szusz. [36] A halhatatlan felsőbb énünk az ísz. Ez az ész szavunkkal rezonáló rész jóval több a logikus gondolkodásunknál. Az ember abban is különbözik az állattól, hogy a szusz mellé íszt is kapott. Ennek ünnepe a levegő jegyű tavaszi lélekünnep, a Pünkösd. A keresztény Pünkösd is a lélek ünnepe, amikor az apostolokra lángnyelvekként szállt le a Szentlélek. A Pünkösd régi neve Ispiláng. Ez utóbbi az ős-fi-láng szavunkkal rezonál, de jól érzékelteti a levegős lélek-elem fényszerű terjedési módját. Ugyanakkor azt is, hogy embrionális (Ős-fi) állapotból kell a lelkünkben kialakuljon az igazi lélek-isten. A Teremtő Szeretet pedig hármas szerkezetű. Hun eleinknél a teremtéssel kapcsolatos szent három fogalom Pünkösdkor, a Szentlélek lángnyelvén jön előtérbe: „Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy”: „Ispiláng a Szellem ünnepe. A táltosok ekkor kiáltják: Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy. Ekkor ünnepeljük az Ég Permetét, Midőn az Istenek Lelkünk mellé a Szuszhoz Íszt is adának.” [36] Népünk bölcseletében is lelkünk testbe ágyazott része a szusz. Felsőbb énünk alkotja lelkünk másik részét, az Íszt. Ezzel rokon szavaink az íz, izzó. Lelkünk halhatatlan része izzó, glóriaként jelenik meg. Jézus egyik neve Iszá. Az íz szavunk azt sugallja, hogy felsőbb énünket az érzékeinken keresztül közelíthetjük meg. Ezeken kívül rokon értelmű szó még az ész, ősz, ős is. Az égi ősünk az ős öreg, a meséinkben megjelenő és útmutatást adó ősz ember. Kettősség nyilvánul meg nemcsak lelkünk részeinél, hanem a két agyféltekénknek megfelelő logikus – apai – és érzelmi – anyai – oldalunknál is. 2.1.3. A LEVEGŐ ÉS A MADÁR „A gondolat a leggyorsabb madár.” (Rigvéda, VI. 9,5) A levegő-elem az ember szelleméhez hasonló. A levegőben repülő madár az ember lelkét-szellemét szimbolizálja. A madarak röptének figyelése a hétköznapi életnél többet jelentett az ember számára. Szemlélésük segít bensőnk csendesebb, örömtelibb régióinak megközelítésében. A madár felszáll a földről a levegőbe, az ég felé repül. Ez a felszállás valahogy leképezi az emberi vágyak repülését, az ember szellemének szárnyalását. A madár az Egyiptomból származó titkos természettanok megjelenítési eszközei közé tartozik. Az alkimisták traktátusaiban és a középkor füvész-kódexeiben a madármotívum gyakran megtalálható. Ez nemcsak az ókor sajátja. A különböző népi vagy templomi díszítőelemek között ma is ott található a repülni tudó, szárnyakkal bíró madár. Több madártípust szakrális jelképként tartunk számon. Templomaink külső vagy belső díszítőeleme valamelyik madár, a kakas, galamb vagy a sas. A madarat körülöleli a napkorong és annak sugarai vagy a madár épp a napot vagy napkarikát tartja szájában. Egyes szószékeken vagy oltárokon pelikán található a melléből táplálkozó három fiókával. A templomi életfás ábrázolásoknál legtöbbször megtalálható a madár is. A finnek a Tejutat madarak ösvényének nevezik. A lappok Madárországa a szellemvilágot jelenti. Az északi népeknél és az egyiptomiaknál hasonló elképzelés ismert. Szerintük a lelkek madár alakban jönnek le a földre és úgy távoznak el innen a túlvilágra is. A szellemvilágban a lelkek az égi fán laknak, mint a madarak. [6] A madarat ott találjuk népi varrottasainkon, festett kazettáinkon, illetve kerámiákon, kő, illetve fafaragások díszítőelemeként is. Hol levelet csipeget, hol dalol, hol az életfa tetején vagy az oszlopon ül mint a felső isteni világ képviselője.

52


2.2. A TEREMTÉS MADARAI „A Hétrétű Ég szent madara” (Yotengrit) A madár, illetve a levegő-elem a teremtésmondákhoz kapcsolódik. Több nép hagyományában a madár a világot teremtő ősi Istennő mellett található meg. Az ókor művészetében gyakran az Istenanyát szárnyakkal ábrázolták. A hun teremtéstörténetben az Istennő madárrá változott át. A történet szerint a világ „szellemanyagból” keletkezett, mely olyan volt, mint a „vajúdásra váró terhes asszony”. Neve a tenger végtelen nagysága és szerető jósága után Yotengrit, aki később „homlokán Holddal ékes Boldogasszony” lett. Yotengrit, miután létrehozta az égitesteket, „rendezé a csillagok járását, tüzek, vizek háborgását”. „A Nap pedig nem akarván a világkörön neki mért úton maradni, megszökött és alámerült az egek tengerében. Az első Isten, Iotengrit, ujjából újhodott istenség kárókatona képében utána bukott és csőrében visszahozta. A Nap ficánkolt és csőréből kisikolván az ég tüzei felé menekült. Yotengrit ekkor kara-ülü képében ragadta el. Visszaváltozván, csillagokból szekeret készíte és arra nyűgözé ki a Napot. Ő maga pedig szarvassá változván hazavontatta és visszahelyezte az égre.” [38] A kara-ülü a mi kerecsensólymunk (Karal, Kurul, Turul). Ma is ülünek mondják a székelyek. A szarvas népünk jellegzetes szent állata. A csillagokból készült szekeret az Istenanya készítette a Nap égre helyezésére. Nem véletlen, hogy mi magyarok a Nagy Göncölt ma is Boldogasszony társzekerének hívjuk. A történettudományból ismeretesek a régi leletek között a madár-istenanyák. A bronzkori leletek a régi madonnákat madárfejjel és női testtel ábrázolták. A szkíta istenanyákat szárnyakkal jelenítették meg. Anahita istennőjüket, aki az égből – a Szíriuszról – szállt alá, rendszerint szintén szárnyakkal vagy kezében két kígyóval ábrázolták. A krétai és séi madáristennők feje madárfej, de női testtel rendelkezik (1.4. és 1.5. ábra). Az egyiptomi istennőt, Íziszt, madárral díszített fejfedővel jelenítették meg. A sumer Innin jobb kezében kígyót, bal kezében madarat tart. A gyerőmonostori madárlány hasonlatos Inninnel. Ő bal kezében szárnyas kígyót tart és a jobb kezében sima kígyót. A szárny tiszta szellemet jelent. Kevés ókori képen látható szárnyas lény. Szárnyat társítottak a teremtő Istenanyához (Inanna, Astár), és az Istenfiúkhoz: Etana, Mitrász, Horusz. Nekünk szent sólymunk a Turul, griffmadarunk pedig oroszlántestű madár. A hinduk szent madara a Garuda, mely félig sas, félig óriás. A babiloni ábrázolásokon szárnyas lények láthatók a tűzoltár vagy a napkorong mellett. A japán és kínai mítoszokban a szárny a földöntúli lényekkel, idegenekkel kapcsolatos. Ilyenek Kínában Mend Szi emberei vagy a japán Umin. Az indiánok Quetzalcoatl nevű szent kígyó-istenét tollakkal ábrázolják. Freyja skandináv istennő sólyomként repült, Loki germán hős sólyommá változott, Morrigán ír istennő holló vagy varjú képében jelenik meg, Murugán hindu Istenfiú páván lovagol, az egyiptomi Tótot ibiszfejjel ábrázolják, Ifa az afrikai yoruba törzs tudás-istennőjéhez tartozik a csirke formájú edény. Amateraszu japán istennő mellett varjút vagy kakast ábrázolnak. A cimsián indiánok Fényes Felhőasszonya a hollóval kötött házasságot. A maorik erdőistene, Tane Mahuta a madarak ura. Ugyancsak náluk a gyógyítás istene, Lono keresztes pásztorbotján toll található. A keresztény ábrázolásokon az angyalok és arkangyalok rendelkeznek szárnyakkal. A madár vagy madártoll több nép istenének a velejáró képjele. Fején tolldísszel ábrázolják az afrikai yoruba törzs fiatal és zenélő istenét, Eshut (Őst), az egyiptomi Maatot, a zuni indiánok szépét, Pantiwát, Lilith héber alvilági istennőt pedig bagolyszárnnyal. Az ógörög mondavilágban is a madármotívum az Istennő mellett található. Zeusz hattyú alakban Lédával nemzette Heléna Tündareószt. Ez nagyon hasonlít az egyik magyar teremtésmondához, amely szerint a mi Emese anyánkat a turulmadár termékenyítette meg. Egy görög monda szerint Minósz (Mén, Ménes), a krétai törvényhozó útvesztőbe záratta Daidaloszt és Ikaroszt. Daidalosz szárnyakat készített magának és fiának és úgy repültek ki a labirintusból. A történetnek van egy magyar változata is. A Szárnyas királyfi című mesében a király magas toronyba záratta a lányát, mert egy szegény királyfit választott.

2.2. A teremtés madarai

53

A királyfi szárnyakat készíttetett egy ezermesterrel és a királykisasszonnyal megmenekültek a toronyból. A mesében a rabságból való kitörést a szeretet, a szerelem segíti. A görögöknél és a rómaiaknál ismert volt a „lélekmadár” kifejezés. A görög mitológia szirénjei madártestű mitikus lények voltak. Homérosz a madarak röptéből való jóslásról számol be (Hermész-himnusz, 543–549). Az egyiptomi eredetmondában a madár Nut ősanya mellett található. A madár tojásából kelnek ki a csillagok és a Föld is. Az egyiptomi Nagy Gágogó tojását az Istennő térdén költi ki. A falfestményeken Nu istenanya szüli a tojás alakú Napot. A hun rovásírásos történetekben a vadkacsa hordja iszapból össze az első dombot, ahol az élet megfogan. Minden létezőt az Istenanya hoz létre. [33] A hindu hagyományban a madarak királya, Garuda, Visnu istennő hátas állata. Ő a bölcs, szent, örök életű madárkirály. Garuda sugárzó, mint a Nap, és egyben oltalmazó Úr is. A tibeti bölcseletben a szent madár neve szintén Garuda. A tibeti bön hagyományban a Garuda madárkirály az Ég Úrnőjének állata. A Gar szó a mi kör szavunkkal rokonítható. Az ókor bölcseletéből merített az iszlám is. Az iszlámban a madár a szellemi tudást és az angyalokat fejezi ki. A muszlim költészetben a szellemi újjászületésre és a halhatatlanságra utal. A lélek úgy hagyja el földi burkát, mint madár a tojást. Az igazhitűek lelkei a paradicsomi életfán ülnek madár alakban. A hitetlenek lelkei a ragadozó madarak zsákmányai lesznek. A Koránban is madarak magasztalják az Istent. A keresztény ábrázolásoknál is megjelenik a lélek-madár galamb vagy sas képében. A madár a lélek és az emelkedett szellem szimbóluma Ezékielnél (Ez 1,10) a négy lény egyike sas, és sassal ábrázolja az Urat, valamint Babilon földi királyát (Ez 17,3–24). Jóbnál (Jób 39,27), illetve Izajásnál (Iz 40,31) az engedelmesség és a béke szimbóluma. János Jelenéseiben a négy lény közül az egyik sas (Jel 4,7). A keresztény művészetben János apostolt sas jelképezi. Olykor a sassal a háta mögött jelenítik meg. A kimondott szó is a levegő rezgése által keletkezik. A gyógyító ráolvasó imákban a csángók egyes betegségeket a szélbe kiáltják, vagy ahogy ők mondják: a szélnek adják át. A Szent Szellem, a Szent Lélek ősi madárjelképét a népi szokások ma is őrzik. A manysik a bőrükre madáralakot tetoválnak védelemként, ahogy ruháikat is többnyire madárképekkel díszítik. Északi rokonaink munkáin a madarak a ruhaneműkön, fákon mind vörös színűek. A vörös a testbe zárt lélekrészre utal. Lélek-esszenciánk a gyökérközpontunkban van elrejtve, mely egyben a vérképző szervünk. A gyökérközpont és a vér színe is vörös. A grúz kerámiák madarai is vörösek. A madarak lába vöröses sárgás. Vér szavunkat a ragadozó madarak közül a vércse őrzi. Az Emese-mondánkban szereplő turul, a kabasólyom a vércse rokona és lábain a toll rozsdabarna. Magyarózdon a ludat hajtó szó „vérzse-nye”, ami a vércre, a vörös színre emlékeztet. 2.2.1. NÉPI HAGYOMÁNYOK A népi bölcsesség mindig foglalkozott a létezés természetével. A világot fenntartó fényközpontú energia a Teremtőtől származik, mely egységes. Az ember mint a Teremtő mása kettősséggel rendelkezik. A lélek egy része a mennyhez, a másik a földhöz tartozik. Ezek szerint a lelket Isten teremtő részének és eszközének tekinthetjük. Az ember égi része teremti és állandóan alakítja az anyagba ágyazott része segítségével a fizikai testét. Az energiamező aktiválása az ember tudatossága által jön létre. Ha az ember szelleme ellentmondásos, az aktivált energia is az. A dualitás kifejezhető pozitívval–negatívval, érzelmivel–logikussal, férfiassal–nőiessel stb. A teremtésmondákban olykor megtalálható a két madár, illetve a lélek kettőssége. A Rigvéda a világ és az ember természetéről beszél, amikor két madárról szól. Lelkünk két részeként a két madár egyazon fán ül. Az egyik eszik, táplálja fizikai testét. A másik madárnak nincs szüksége élelemre, csak nézi az étkező madarat. Ő figyeli, mit tesz az első madár. Ő a tanú. A fa a madárral együtt a világ és az ember szimbóluma. Az ember lelkének egy része összefonódott fizikai testével. Szellemének másik része e testen kívül helyezkedik el és tanúként figyeli a történteket. Ő az anyagi természettől független lélekrész (Rigvéda, 9. 20–200). A Borneó-szigeti teremtésmonda, akár a hindu Rigvéda szerint a világ az ősegység kettőbe válásából keletkezett. A Rigvédában „két görbölő világ”, az ausztráloknál „két hegy” keletkezett. Rítusos ünnepeiken ezt két madárral vagy két kígyóval jelenítik meg.

54


Az egyiptomi titkos tanokból eredő alkimista értekezésekben az életfa tetejénél szintén két madarat szoktak ábrázolni. Az egyik sötét színű, a jobb oldalon lévő pedig fehér. A rábaközi tudók hagyatékában, akárcsak a kínai hagyományban, az emberi lélek két részből áll. A lélek egyik része égi természetű, ISz, a másik pedig testbe ágyazott, a SzUSz. [38] Duális világunkat szemlélteti egy román kolinda a két madárral: „Táncolának szemtől szembe, Mint két galamb az életbe. Háromszor járt körbe a tánc, Háromszor, aztán kilencszer.” [46] Az emberi lélek kettősségéről van szó nemcsak a néphagyományban, hanem a modern pszichológiában is. A pszichológia is külön beszél a lélek tudatos részéről és az anyagba ágyazott tudattalan részéről. A lélek egészében a pszichikai jelenségek kiterjedt tartománya. A tudattalan tartalmai az archetípusok. Az archetípusok a tudatos léleknek a mélyben rejtőző alapjai vagy gyökerei, melyeket a lélek a világba mélyesztett bele. Az archetípusok olyan rendszerek, melyek képek is és emóciók is. Az ősképek az agyszerkezettel öröklődnek. Ezekben az ősképekben, archetípusokban lép fel az a hatás, amelyet a földi élet gyakorol a lélekre. A körülöttünk levő dolgok formái ezért is hatással vannak ránk. Nyelvünk által a magyar népi bölcselet is tud az emberi lélek kettősségéről. Alváskor a lélek láthatatlan része, az árnyéklélek hagyja el az ember testét. Az árnyékléleknek ugyanaz a neve, mint a hun hagyománynál: szusz. Amikor valakibe vagy valamibe belefojtják a szuszt, akkor a látható testben levő lélekrész távozik el. Régi népi imáinkban a madár a hajnali nap szárnyalásával, a lelki megújulással, a segítő szellemi világ erőteljesebb reggeli jelenlétével kapcsolatos: „Piros hajnal hasada, Égi madár reppene…” [18] A magyar mesék sokszor említik a világ szépen szóló madarát. A Boldog Föld című mesében olvasható: „Ezeket a madarakat azzal a céllal teremtette az Úr, hogy a Törvény szavát zengjék.” Egy gömöri népmesében a Világ Templomában háromszázhatvanhat madár mondja a Miatyánkot. Ez akár napi feladatként is hangzik. Meséinkben, aki megmássza az égig érő fát, az találkozik a Nap-, a Hold- és a Szél-anyjával, és utána ér el Tündérországba. Gyakori mesealakjaink a Szél úrfi, Szél sógor, a Légtündér, akik rendszerint a szélparipán érkeznek a kijelölt helyre. Egy régi népi imádságunkban a tiszta szellemű segítő lélek madárral való azonosítása jelenik meg. A madár nálunk is az ősi Istennő, a Boldogasszony mellett jelenik meg. A madár jelképesen utat mutat a Boldogasszonyba vetett igaz hit felé: „Égen menő szép madár, De nem madár, szárnyas angyal. Szárnya alatt szent oltár. Szent oltárban igaz hit. Igaz hitben Boldogasszony.” [18] Egy másik imánkban egymás mellett található a szent szellem madara és a napot idéző korona az igaz kerttel együtt: „Feltekintek magos menbe, Nyitva látom menország ajtaját, Abba látok madarat. Szárnya alatt korona, Koronában igaz kert…” [18] Meséink csodamadara beszélni tud és úgy énekel, hogy nótáját hét mérföldre hallani. Aki annak az énekét hallja, nem öregszik, nincs semmi búja, bánata. Az Aranytollú madárban a szárnyas csodalény a „világ zengő fáján énekel olyan szépen, hogy sír, aki hallja.” Egy kisalföldi mesében a középső út vezet a magasba, ahol az éneklő fa, a beszélő madár és az arany szökőkút található. A Madárkereső királyfiak című sárréti mesében az öreg király álmában jelenik meg a piros csőrű madár. A király arra hagyja a királyságát,

2.2. A teremtés madarai

55

aki előkeríti a madarat, hogy az megfiatalítsa őt. A mese szerint a mennynek nemcsak a vize ifjító, hanem a szépen szóló madár éneke is. A szellemi szférába sorolható mesebeli tündérlányok palotája kacsalábon, libalábon vagy pulykalábon forgó aranypalota. A tündér és a madár együttléte teremtő őserői lényeget fejez ki. A madárláb a teremtéskori ősboldogságra, az érzék feletti világ fontosságára utal. A mondákban gyakoribb elem a kacsalábon forgó palota. Ez a kifejezés lemásolhatja az állatokkal húzható szekér szerkezeti mintáját is. A vándorló nomád népek Szibériában a poggyászukat kacsus szánon húzzák el a következő állomáshelyre. Magyar népnevünk nemcsak a mag szóval, hanem a madárral is rokon. Azonkívül, hogy egyik eredetmondánk szerint madártól származunk, más összefüggés is van a madár és a magyar között. Etimológiai értelemben a „mag” és a „mad” rokon szó. „A mag nép eredetileg papi törzs volt. Tagjai bizonyára a lelkivé válás olyan magasságaiba emelkedtek, hogy eljutottak a madárlétbe, a megistenülés szabadságába és boldogságába.” [3] A manysik és a chantik szerint van egy Dél-Madárország, de a lappok szerint is van egy Madárország, amit a kutatók a lelkek országának értelmeznek. Ez egy égi Madárország. Andrei Pleşu írja az ádámi ősnyelvről, hogy „egybefűzi a madarakat, a lelkeket és az égiek hierarchiáját” és azonos az angyalok nyelvével. Az eredeti nyelv ritmikus, akárcsak a repülés. [3] A levegős lélek-elem energiái a napkeltéhez kötődnek. Népmeséink Aranyhajú Ilonája korán kel, a felkelő nap fényénél fürdik és hallgatja a madarak énekét. [51] Hajnalka volt a másik ősi hajnal-istennőnk. Mindegyiknek hosszú aranyszínű haja volt. A felkelő nap az aranyhajnal. Mintha a hajnal és a haj szavunk egy tőből keletkezett. Hajnalkának „különösen hajnalban volt nagy az öröme, mert akkor szebb volt az erdő, jószagú volt a virág, s a madarak olyan szépen énekeltek… Fel is kelt minden hajnalban, és ment a napfelkeltét nézni meg a madárdalt hallgatni. Haja volt takarója testének, de az olyan dúsuló szép volt, mintha arannyal lett volna betakarva.” [51] A rokon manysik Kaltes istennőjüket csodálatosan szép fiatal lánynak ábrázolják. Kaltes lehel lelket a teremtett emberbe. Kaltes a mi Kelet szavunkkal rokon. [52] Ő a keletről felkelő Nap, a Hajnalcsillag, a Vénusz, a Szél, a Szent Szellem, a Szent Lélek. A magyar mondákban a hajnalkert az aranykert, az Istenkert, „ahol Pünkösdkor láng tör ki”. [25] A 34. Mária-énekünk „szép hajnalnak” nevezi a Boldogasszonyt: „Óh, fényességes szép hajnal, Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy teljes malaszttal.” A csángó ima szerint Jézus maga a felkelő Fény gyermeke. A hajnal szülője a zöld leveles faistennő: „Mikor reggel felkelek, Napkeletre tekintek. Ott látok egy aranyágat, Aranyágon zöldességet. Ott van Krisztus…” [18] A hajnali nap figyelése, tisztelete, a hajnali elmélkedés, meditáció kell ezen imák mögött álljon. Azt tarthatták, hogy a lelki-szellemi segítő a felkelő Nap fényéből jön, vagy épp a Hajnalcsillagtól. A tibeti Köztes Lét könyvében az ember szellemének őrzője a napkeltei Fehér Égi Anya. Nálunk a Boldogasszony szerepét Mária vette át. A felkelő nap virága a fehér rózsa. Nem véletlen tehát, hogy több archaikus népi imánk úgy kezdődik: „Fehér rózsa, Mária, Reggel mikor felkelek, Napkeletre tekintek…” [18] Népdalunkban is összekapcsolódik a rózsa a hajnallal: „Hajnalban, hajnal előtt / rózsafa nyílik a házam előtt.” Az egyiptomiak szerint kelet, illetve a hajnal a mennyei léthez való emelkedés ideje. Mesehőseink is hajnalban kell hogy elinduljanak a csodafát megmászni és Tündér Ilona honába jutni. Az esszénus tanítás a reggeli egyesülésekre, imára és meditálásra hívja fel a figyelmet:

56


„A fény gyermekei a Törvény szolgálói. Pirkadatkor csodálja a felkelő Napot, Beszívja az illatos levegőt, És örömmel üdvözli a Föld-anyját.” [10] A napnyugtára összpontosító rítusok a lemenő napot használták fel belső szemlélődésre. Ennek a rítusnak a jelei tükröződhetnek az Estúr, Iszter, Asztúr szakrális nevekben. Esztergom neve is régi Boldogasszony kegyhely lehetett. Estefelé jön fel a Vacsoracsillag, az Esthajnalcsillag, a kozmikus anya, a Vénusz. A Vénusz a magyar népi hagyományban a Szél csillaga.

2.3. SZÁRNYAS NAP „Piros hajnal hasada, Égi madár reppene, Ott Istennek szállása, Angyaliknak gyűlése…” [18] (3–6. ábra) Archaikus imáinkban a reggel felkelő Naphoz az égi madár, a lélek rezdülése társul. Nap felé fordulva imádkoznak ma is a Kárpát-medence több táján. A Nap és az ember szelleme kapcsolatban áll egymással. Az ókor jellegzetes jelképes ábrázolásai közé tartozik a napmadár. A levegő-elemhez kapcsolódó madárjelkép aktív, szoláris tulajdonságot jelöl. Ez a levegőerő, illetve naperő hatékony, férfias jellegű. A Nap volt az ókor Istenének, a Napistennek a szimbóluma. A szárnyas Nap ábrázolásával megoldódott a szárnyaló szellemi energia és a ható energia összekapcsolása. Az ókor bölcselete szerint a Skorpió jegy energiáit olykor a sassal jelenítették meg. A kígyó is a Skorpió csillagképhez tartozik. A Skorpió vizes jegye a lélek magasabb régióit, a cselekvő bölcsességet képviseli. Az életfás ábrázolásokon a sas és a kígyó lényegében a lélek belső cselekvő – férfias energiáira utal. A sas egyedül is azt jelenti, hogy olyan energiának felel meg, amely mindenek felett száll és mindent lát. A Szent Lélek madarát a kánaáni időkben igen gyakran szárnyas napként ábrázolták. Ezt az ábrázolási módot megtalálhatjuk az egyiptomiaknál, a sumeroknál, a babiloniaknál, majd később az esszénusoknál és a szkítáknál is. A Napot a különböző kultúrákban úgy tisztelték, mint a legfőbb égitestet vagy mint isteni megnyilvánulást. A Nap volt az Isten jobb szeme. Jobb oldalunk az apai ható oldalunk. Ugyanakkor a Nap volt az életfa gyümölcse is. Az életfa anyai oldalunkhoz rendelődik. A faanya szintén a teremtő erők egyik megfelelője. Az egyiptomi napistent Nut mint faanya hozta a világra. A hitregékben a napisten Istenfiúként található meg. A nap fogalmához társult a nyár, az oroszlán hava, a vasárnap, a szív, az arany, a kén, a gömbölyű gyümölcsök, a korong- és tányérábrázolások, korona és karika, a sárga szín, valamint a madarak és az oroszlán. A sumerok szárnyas napistene Samas volt. Őt szárnyakkal ábrázolták, vagy épp szárnyas napkorongként. Szárnyakkal ábrázolták az istenített Etanát is, aki a mítosz szerint szárnyak segítségével szállt fel az égbe. A napisten szerepét később Mitrász vette át, aki szintén szárnyakkal szállt le és fel az égbe. A régebbi időkben december 25-e is Mitrász-ünnep volt. Ő a Föld-anya fiaként a Bak jegyében született napisten. A karácsonyi Istenfiú a sötétből lett fények fénye. Decemberben a legkevesebb a fény. Ekkor jön el a fény fia. December végén a Bak havát hun őseink az Istenfiúk hónapjának hívták. A karácsonyfa állítás szokása a teremtéshez kapcsolódó ősi tudásból és hitből ered. Karácsony a fényvárás, a megújulás ünnepe. Fenyő szavunk rezonál a fénnyel, talán nem véletlenül. Az ókori ábrázolásoknál az életfa tetején a napmadár székel. A Karácsony egyben a Bak jegyű Föld-anyának az ünnepe, akinek a madara a kerecsen sólyom. A hun teremtéstörténetben kara-ülü néven található meg. A kereszténység életfája a kereszt. A Kereszt-Úr, a Kereszt-úr-ős, a Krisztus Karácsonykor születik meg. A föld-elem jegyében, a kristály-energiákkal jön közénk. Nem lehet véletlen, hogy hasonló zengésű szavak a kereszt és a kristály.

2.3. Szárnyas nap

57

Karácsony a Bak jegyébe esik. A Bak bolygójához a Szaturnusz tartozik, a Szaturnusz elemei pedig az ásványok. Az élet születése és megújulása lényegében az Istenfiú, a napisten, illetve a bölcsek köve. Ez a születési mítosz megtalálható a világon az egymástól távol eső népek kultúrájában. Gyökere a történelem előtti időkre nyúlik vissza. Ezért történhet meg, hogy mindegyik nép az Istenfiú születését az év legsötétebb időszakában, a Bak hónapjában ünnepli. A megszemélyesített Nap legtöbbször férfi, Hérosz, a Földistennő fia, a többi égitest testvére. Munkácsi Bernát szerint Nap szavunk eredetileg „na-pi”, illetve „nő-fi” volt. Az Egyiptomi Halottaskönyv és a hun hagyomány szerint a Nap az Istenanyától származik. A Napot olykor nőként személyesítették meg, például a japán Amateraszu napistennő, akárcsak a népmeséink Napanyja. A Mezopotámiából származó népeket Nap–Hold kettős dinasztiák vezették. Napisten volt Ozirisz, Tammúz, Attisz, Adónisz, Mitrász, Hérosz, a görög Zeusz, a skandináv Odin stb. Őket rendszerint madárral társították. Egyeseket madárfejjel ábrázolták: az egyiptomi Gebet libafejjel, Tótot íbiszfejjel, Horuszt sólyomfejjel, Nkhbet és Mut keselyűfejjel, Íziszt kányafejjel. Madártesttel ábrázolták az ember szellemének testbe ágyazott részét, a léleknek megfelelő Bat Egyiptomban. Az ókor népe szárnyas Nappal ábrázolta a napistent, ugyanakkor napmadárral jelenítette meg az Istennőt, a Boldogasszonyt. A karácsonyi szárnyas evésének – pulyka – szokása mindkettőjük madarának állít emléket. A napmadár Boldoganyaként való ábrázolása a régi kánaáni időkbe vezet vissza. Az ősi Istenanyát gyakran madárfejjel ábrázolták. A sas mezopotámiai neve Turullu (Kara-ülü, Kurulu, Körélő) volt. Az egyik régi istenanyaként megjelenített madárábrázolást egy sumer időkből fennmaradt iráni templom romjain találták meg, amely körülbelül az i. e. V. évezredből származik Uruk városból. A régészek „Vigyázó Kétszeműnek” nevezték el. A szakértők szerint Istárt ábrázolja, mellén szarvas és madár jelképpel (2.1. ábra). Istár a sumerok Vigyázó Kétszemű Istenanyja. A régészek a régi mezopotámiai idők rituális kellékei közt találták meg Iránban. A szakértők szerint legalább 6000 évvel ezelőtti hitvilág jelképezője, akárcsak a tatárlaki agyagtáblácskák. [13] Az ókori Babilonból több olyan ábrázolás került elő, mely kettősségével mintha felügyelné a helyet. „A Lagasban, Urban, Mariban és a többi városban feltárt templomokból számtalan szem-idol került elő. A legcsodálatosabb kétségkívül az észak-mezopotámiai Tell Brákban feltárt Szemtemplom. Ez az i. e. IV. évezredben épített templom nem csupán a benne talált ezer szem szimbólumról kapta nevét, hanem a legbelső szentélyében álló oltárról, melyen egyetlen hatalmas „kettős szem” fogadta a hívőket.” [32] A „szem-idol” olykor az építményeken kívülre vagy azok mellé került (2.2. ábra). Hordozható volt, akár a frigyláda. Valami hasonló szem-idolos díszítő faragások találhatók a gyulafehérvári székesegyház, a Canterbury érsekség templomának tartóoszlopain is. E régi hitvilágot a szemjelkép alapján nevezték el Szemuriának, és földrajzi helyét franciásan Sumernek. Az ókor egyes isteneinek neve is innen adódik: Samas, Semes, Semur, Simurg stb. Mintha nálunk is ugyanazon vallás tanai éltek volna. Itt a Kárpát-medencében több etimológiailag hasonló helynév ismert: Szimeria, Szemerja, Szavaria, valamint Szemere, Szevere családnév is. Az életfa, valamint a madár az ősi Istennő egyik megjelenítési formája. A sumer világfa és Anzu, a lélekmadár együvé tartoznak: „A tündökletes fa, Enki sas-fája Ősidők óta, mint egy óriás, a hegycsúcson áll… Anzu, a madár, a fa ágain fészket épít…” [3] A világ népeinek teremtésmondái szerint az Istennőnek a madarak besegítettek nemcsak a Föld, hanem a Nap létrehozásánál is. A hun bölcselet szerint az Istennő, illetve a Boldogasszony volt az az ideális „szellemanyag”, amiből a világ létrejött. Nem véletlen, hogy egy tőből ered anya és anyag szavunk. A hun teremtéstörténetben az istenanya miután létrehozta a Napot, Holdat, csillagokat kihelyezte az égre. Madárrá változott át, hogy az elbújt napot megkeresse: „A Nap pedig nem akarván engedelmeskedni, megszökött és alámerült az ég vizeiben. Tengrit akkor kárókatonává változván, csőrében visszahozta. Ezért szent madár a karaülü, szerencse jele mindmáig, csőrében nappal pedig fejedelmek jelvénye.” [38]

58


Nagyon régi korból származik a séi (Szombathely melletti) madáristennő (2.4. ábra), akár a mezopotámiai. A séi madárhoz hasonló rajzolatot mutat a krétai madáristennő is (2.5. ábra). Ez utóbbi két madár feje profilból látható és mindkettő női mellel rendelkezik. A séi madáristennőnek keze, a krétainak szárnya van. A permi bronz madáristennőnek csak a fejdísze madárfej, lent teljesen női alakot vesz fel (2.6. ábra). Több madárfejű istennő szobra került elő a mezopotámiai ásatásoknál még az özönvíz előtti korokból (2.7. ábra). A madáristennőkhöz hasonló rajzolatot mutat a Kibéden talált bronzból készült madárlány [55] (2.8. ábra). A szárnyas nap vagy turulmadár megtalálható több pecséthengeren, amelyek i. e. 4000–2000 között készültek. A 3.1. ábrán Dárius király pecsétje és a 3.2. ábrán egy babiloni pecsét látható. Még a szárnyas napistennő, Samas születését is ábrázolták, ahogy a földből világra jön egy i. e. 3. évezredből fennmaradt pecséthengeren. A perzsák átvették a napisten babiloni ábrázolási módját, ahogy a perszepoliszi reliefen is látható. A mezopotámiai kultúrában gyakran megtalálhatók a szárnyas emberi lények ábrázolásai. Olykor két szentnek tartott lény áldoz a tűzoltár két oldalán, vagy épp a napkereket fogják közre. A napkerék motívumot megtalálhatjuk nemcsak a mezopotámiai, hanem a tibeti és a hindu kultúrában is. A perzsáknál a szárnyas nap jellegzetesen férfialakot vesz fel, és mint nyilazó napisten jelenik meg. A két pap között, az életfa fölött szintén régi ábrázolású szárnyas nap található (4.2. ábra). Az életfa mellett álló két emberi lény sapkája és ruházata különböző, ami az életfa ábrázolásoknál szokásos jobb és bal oldal kettős jellegére utal. A szárnyas emberi lények természetfölötti tulajdonságokkal kellett hogy rendelkezzenek. A 4.3. ábrán egy alabástrom szobron szárnyas lényt láthatunk az i. e. XIII. századból, Mezopotámiából, Assurbanapli ninivei palotájából. [22] Az egyiptomi berber életfán két madár mintázata látható. Ugyanakkor hagyományos szent fájukon öt madár a létezés ötös szerkezetére utal. Egyiptomban a régi hitrege szerint úgy vélik, hogy a világ és az ember szellemi része ötös szerkezetű, és mindegyik jelleget egy-egy madárral ábrázolnak. Rájuk jellemző az ötmadaras életfa. A Rákóczi-címerben is napmadár látható a keréken. Az ókorban csak istenített személyeknek járt a szobraikon, domborműveken madaras díszítés. Egyiptomból az istenszülő Ízisznek és fiának járt ki a madaras fejdísz. A fáraók közül a szentnek tartott Kefrén fáraó szobrain jelenik meg a fejrészen a sólyom (5. ábra). A szárnyas lény szent lelkületű lény, de egyben napjelkép, akárcsak az oroszlán. Összetett szárnyas napábrázolást láthatunk a sumer időkből a 6. ábrán. A napot madárszárnnyal és oroszlántesttel jelenítik meg, két szarvas között. Ő a mi griffmadarunk. Szkíta őseink is megőrizték a sólymos ábrázolásmódot, ahogy a 7. ábrán látható. A turul és a csodaszarvas a szkíta Hét testvér kurgánból származik. [21] Az istenanya őrző madara régen imádatának helyén díszlett vagy a bejárati oszlopfőkön. Ma népi szőtteseink és varrottasaink őrzik emlékét. Egyes szárnyas napábrázolásoknál a Nap kerékként jelenik meg. Az életet adó és életet fenntartó örök erőt a régi korokban osztott körrel vagy napkerékkel ábrázolták. Ezért volt a népi díszítőművészetben ismert szellőrózsa az örök élet jelképe. A körbe rajzolt kereszthez gyógyító és óvó hit kapcsolódik ma is nemcsak az indiánoknál, hanem a Kárpát-medence északi karéjában élő népcsoportoknál is, a Felvidéken és a csángóknál. A segítő szépasszonyok is a forgószélben jelennek meg. A forgószél az Ószövetségben mint a fejlett lelkű ember hordozója jelenik meg. A bibliai Énokhot forgószél ragadta fel az égbe (Én 39:3, 52:1).

2.4. A sólyom, a sas

59

2.4. A SÓLYOM, A SAS „Első ünnep: Karácsony. Ez a vadászsólymok ünnepe, Vadászmadarak, halászmadarak ünnepe. Karacsánra is gondolunk ekkor, Ukko Föld-istenanyánkra, Ki sötétségből, meleg öléből Hím Isten-párját teremté, a Naporcájút.” [36] (7–18. ábra) A sólyom, illetve a sas a madarak királya. A sas a Nap, az isteni uralom jelképe. Népünk többféle sastípust tart számon: sólyom, ölyv, héja, ülü, vércse, rétisas, keselyű, karvaly stb. A sasok közül a sólyom a magas röpte miatt a Nap madara. Szeme bírja a nap sugárzását. Éles látással rendelkezik, és nagy távolságokból meglátja áldozatát. A madarak közül a legnagyobb sebességgel csap le a kiszemelt célpontra. Ahol a sólyom megjelenik, ott a többi madárféle nem bír meglenni. A madarászok tudják jól, hogy a sólyom gyorsan támad, lecsap, majd elrepül. Ha szükséges, megismétli. Nem azért teszi ezt, hogy megölje a másik madarat, hanem azért, hogy elijessze. Átható, méltóságteljes tekintetében nyugodtság van, mögötte kékesszürke szempár rejtőzik. A solymárok szerint nagyon ragaszkodó a gazdájához. Szorosabb kapcsolat alakulhat ki ember és sólyom között, mint a kutya és a gazdája között. Olyan magasságokba tud felrepülni, ahová egyetlen más madár sem tudja követni. Rendkívüli képességei miatt a madarak uralkodójának tartják. A sólyom a mi turulmadarunk. A sólyom harci taktikáját a régi magyarok is alkalmazták a harctereken. A régi mondákban, a mesékben a fényt jelölő sas madár a világfa csúcsán ül és a gyökerek közt élő lények, a kígyók ellensége. A madár és a kígyó a teremtésmondák szereplői. Jelenlétük szimbolikus: a teremtő energia aspektusait, a szellemi fény mindenen áthatoló voltát fejezik ki. Ugyanakkor ez az ábrázolási mód a fény és a sötétség szembenállását, a jó és a rossz harcát is tükrözheti. Ha a madár a Napot és a kígyó az energia áramlását jelképezi, akkor a világot összetartó szeretetenergiát is ábrázolni tudja a madár és a kígyó együttese. A mezopotámiai agyagtáblák szerint az Etana mondában kezdetben a kígyó és a sas egyezséget kötött a további együttműködésre: „Szól a kígyó a keselyűhöz: »Kenyeres pajtások lehetnénk! Kötsz-e velem cimboraságot?« A keselyű: »Már hogyne kötnék! Áll a szavam, szent a barátság.«” [47] A sas a sumer kultúrában a déli Nap madara, illetve Ninurta hadistent is jelképezi. Egy mítosz szerint Anzu (Nis), az oroszlánfejű madár a Sors Ura. Ő mindent tud. Mint a fejlett lélek jelképe, az ő tudtával történnek a dolgok. Anzu dicsérő éneket mond önmagáról: „Aki sebes folyóknak sorsot szab, a fejedelem vagyok, aki Enlillel tanácskozik.” (Lugalbanda) Az Etana mondában a sas viszi fel Etanát Anu istenasszony egébe: „Szóval szól a keselyű Etanához: »Induljunk föl Anu egébe! Mellemre feszítsd melledet, Fogózz két szárnyamba, Oldalamhoz nyomd oldaladot.«” [47] Az eposzban Kis királya a sas hátán utazik az égbe. A levegő-elemhez tartozó szellem tisztasága a Teremtő honába visz.

60


A Teremtő szellem hona a menny. A mennyet az életfa tartja fenn és szintekre osztja fel. A teremtéshez szükséges magok is az életfáról származnak. A zoroasztristák Saenáról, a sólyomról mesélnek, amelyik az életfáról szórta szét a világ minden tájára a magokat. A perzsák Mitrászát is sas kísérte. A rovásos történetírás szerint Mitrász a földön kívülről származott istenanyának, Anahitának volt az egyik fia. Mitrász ünnepe is Karácsonykor volt. [33] Mitrászt a régi mezopotámiai agyagtáblákon szárnyakkal jelenítik meg. Az északi skandináv népek Odinját sólyomként ábrázolták. Feleségének, Freyjának is sólyom volt a kísérőjele. Kínában a sas szintén napszimbólum, a jang princípiumot, az erőt jelképezi. A buddhista legendákban Buddhát szállítja. Az óind mitológiában a napistenség, Garuda félig ember, félig sas. A sasként vagy sas fejű emberként, szárnyakkal ábrázolt madárkirályt, Garudát a fény megtestesítőjeként dicsőítették. Ugyanakkor a kígyók legyőzőjeként is magasztalták (Mahábhárata, I, 20). A hindu istennőt, Indrát is az égből Gayarti sólyom hozta le. Számos csendes-óceáni sziget lakóinak istene félig ember, félig madár alakú. A maori Manaicát madárszerű vonásokkal ábrázolják. A brahmanizmusban a sas Visnu és Indra istennők madara. Az indián kultúrában az égi hatalom szimbóluma, és a kígyók legyőzője, akárcsak Egyiptomban és Indiában. A hinduk életkerekén az élet három mérgének egyike a madár(kakas), ami a bujaságot jelképezi. A másik kettő a disznó és a kígyó. A jaki indiánok úgy tartják, hogy csak a sas tud áthatolni a lét hét körén. Csak ő tudja összekötni a hét szellemi szférát a fizikai világ alsó rétegeivel. Szerintük a gyors és éber szemű héja az ősök hírnöke. A mozgó levegő által létrehozott hang energiája kötődik a héjához. Vijjogása annyira metsző, hogy áthatol az ember elméjén és az így meghallhatja az ősök üzenetét. A szibériai népek kultikus hagyományában a sas a táltos megjelenési formája, akár a szárnyas ló. Férfiasan ható jelleme az északi népeknél is megtalálható. A skandinávok három nagy csataállatának egyike sas. A Kalevalában az égi sas a tudást segíti elő. Szellemi és anyai oldalunk kapcsolatában van elrejtve intuíciónk, az ötleteket adó oldalunk. A sas a tűzgyújtás tudományát és annak felhasználási módját adja át Väinämöjnennek. Ezenkívül mint oltalmazó erő, mint a menny madara kimenti őt a tengerből. Az Yggdraszil nevű világfán egy sas ül fején héjával. Mindkettő a levegő ható ereje és a menny szimbóluma (Kalevala, 7. ének). A germán hitvilágban a sas a bölcsességet jelképezi, Odin, Wotan madara. A skandináv mitológia életfájának, Yggdraszilnak az ágai között ábrázolták a sast. Ő a fény megtestesülése, melynek ellensége a fa tövében megjelenített sötétség kígyója. A hettitáknál a sas szintén a napistent jelképezte. A sas és a kígyó együtt óvja a világegyetem egységét. Az életfát régen Mezopotámiában sasfának hívták. [6] A görög mitológiában a sas hatalomjelkép. Zeusz madara, a villámlás és a mennydörgés ura. A Prométheusz máját marcangoló sas az isteni akarat megtestesítője. A hagyomány szerint Zeusz két sast küldött szét, hogy ellenkező irányból repüljék körbe a földet, megtudni a föld középpontjának helyét. A madarak Delphoiban találkoztak, ahol a föld köldöke, az „omphalosz” található. Az európai mitologikus festészetben is a sas Zeuszhoz társul. Az etruszkok által alapított Róma is átvette a hettita sast. A Római Birodalomban az államhatalom szimbóluma lett. A római légiók zászlóira is felkerült. A rómaiak védőmadarát Aquilának (Aki-élő) hívták mint a császári hatalom jelképét. Az ókor filozófiájára épülő alkímiában a sas a magas fejlettségű lélek szimbóluma. Ő a tudás és az ihlet forrása. Úgy tartották, hogy közvetítő szerepe van az anyag és a szellem egymásba való átalakulásának. A sassal ábrázolt levegő-elem könnyen behatol minden anyagba, akár a víz. Ezért a levegő-elemű sas rokonságban van a víz-elemű higannyal, illetve a Vénusz a Merkúrral. Összeköttetés van a levegő-elem és a Vénusz, illetve az Istenanya között is. A nap fele röpülő sas gyakran megjelenik a szarkofágokon, akárcsak a hatágú csillagként ábrázolt Vénusz mint a szél bolygója és az Istenanya csillaga. A különböző népek mondái szerint a Vénusz szent madara a sas. A magyar égig érő fa meséjében a fa tetején a hős Szél-anyával találkozik. A csángó hagyományban is a szél egy lány Szél-országból. Ugyancsak ők ismernek Szépasszonyszelet és Boszorkányszelet is.


61

Szibéria ősnépei, a manysik, a chantik, a jakutok minden ragadozó madarat kultikus tisztelettel öveztek, akárcsak a szkíták. Szerintük a sas és az esthajnalcsillag összekapcsolódik. A Vénusz tehát a Szent Szellem bolygója. Az egyiptomi mitológia szerint Vénusz a Napistenek lelke. Egy tőből ered a Vénusz a Főnixszel. A magyar hagyományban a Vénusz a Szél bolygója. Neve, akárcsak a főnix neve, a fény szóból ered. Az ókor Istenfia Phanes, a sötétből bontakozott ki. Magyarul érthető, hogy ő volt az új Fényes, aki a sötétből jött elő mint világ világossága. Ez az istenfiúi fényrezgés a karácsonyi időkhöz kapcsolódik. A Bak jegye volt az ókorban az istenfiúk hónapja. Akkor kell a fény, amikor legnagyobb a sötét uralma. A lelki sötétből ilyenkor a szeretet által az isteni szikránkat kell kibontanunk. Az 5.3 ábrán látható régi pecséthengeren a kis szárnyas bak látható a szárnyas nappal, a csillaggal és az életfával. Akárcsak a sumeroknál, a régi egyiptomi dinasztiáknál is a szárnyas nap, illetve a sólyom volt az egyik szent jelkép. Az ábrázolásokon gyakori a kiterjesztett szárnyú héjafejű sólyom. A napistent, Ra-t e madár szimbolizálta és Horusz is e madár fejét hordta a vállán. Honszu Hold-istent és Ptah alakját is sólyom kísérte. A héja olykor Amenti anya-istennő, a nyugati irány és a fizikain túl található világhoz tartozik. A napkelte és a naplemente energiáihoz az egyiptomiak mindig madarakat társítottak. A napfigyeléssel és a Nap égbolton való járásával kapcsolatban volt a madár szellemi világra való utalása. Tutanhamon sírjában is megtalálható a szent sólyom mint a szent leheletű tudás jelképe (5.1. ábra). Az egyiptomiak a korai dinasztiák királyainak égbemenetelét a sólyom repülésének mondták. A fejlett lelkiséggel rendelkező személyt megillette a madárfej. A minden tudást birtokló tudort, Tótot madárfejjel ábrázolták (5.4. ábra), akárcsak az ősi istennőként tisztelt Íziszt, mely szobor a Madridi Múzeumban található (5.5. ábra). Kefrén fáraó dioritból készült szobra az i. e. 3. évezredből szintén madárfejes díszítésű (5.6. ábra). Az egyiptomi új királyság idején (i. e. 1550–110) az emberi lélek halhatatlan Buját emberfejű madárként ábrázolták. Az ókor bölcseletéből merítő alkimisták képein is volt szent sasfa. A fa a Királynő fája volt, akinek a kegyeiért folyamodtak kísérleteik sikere érdekében (5.7. ábra). Szárnnyal ábrázoltak egyes emberi lényeket a mezopotámiai domborműveken. Egy részük a Londoni Múzeumban megtekinthető. Karjukon óraszerű karkötőt viselnek. A rovásos történetírás szerint más bolygóról segítő lények érkeztek a hunokhoz. Ők vetésgabonát hoztak, és tanították őket a földi megélhetéshez szükséges munkák elvégzésére. A természeti népek vezetői a sámánok. A sámánok is gyakran sastollat viseltek a kalapjukon. A szibériai sámánok madáröltözetei, illetve tolldíszei az ember letisztult lélekszárnyalásának jelei. MAGYAR VONATKOZÁSOK A magyar szóhasználatban a sas és a tartóoszlopok ma is összekapcsolódnak. A madár vagy a szárnyas lény az oszlopok tetején védelmező erőt képviselhetett. Ma mi magyarok úgy mondjuk: kertsas, kapusas azoknak az oszlopoknak, amelyek kapuinkat és kertjeinket tartják. Népi hímzéseinken megtalálható az oszlopok tetején a sasmadár. Az alkimista képeken is gyakori ábrázolás a sasfa, mely az egész anyagátalakulásra utal. A népi szóhasználatban a sast ülünek is nevezik. A hun bölcseletben a teremtéskor a világot létrehozó Istenanya kara-ülü képében repült az elbújt Nap után, hogy az égre felvigye. [38] A kör szavunkkal egyazon gyökérből erednek a kara-ülü, a kerecsen, a Kurulu (Turulu), a Garuda sólyomnevek. Mind szent napmadarak. A turul, a sas vagy a sólyom mondavilágunk megannyi mitikus madara. A turul talán az utak ura, aki élőként bennünk él: (ú)t-Úr-(é)l. Ő az őserő megnyilvánulási R hangjának a birtokosa. Ő a sólyom Ráró nevében is megtalálható, akár az egyiptomi Ra. A színe az Ar-hona színe, az ar-any. Az aranyfény rezgése keresztirányú. Az ő energiája az egyenlő szárú kereszttel jelölt isteni szikra, amely mindenkiben megtalálható. Csak ki kell bontani onnan. Aki kibontja, a világ világossága lesz. Meséink és napjaink lovának neve is gyakorta a Ráró névre hallgat. Táltos lovunk is tud közlekedni ég és föld között. Sebesebben repül, mint a gondolat. A szkíta ábrázolásokban nagyon sok a sólyom. Kézai szerint Attila címerén koronás turul volt látható. Ez a sasmadár azonos azzal, aki népmondánk szerint Álmos anyját teherbe ejtette, ugyanakkor népünk mitikus hőse és védelmezője. A krónikák szerint a magyarság első szimbóluma a turulmadár volt. Kézai Simon, Kun László királyunk udvari papja 1283-ban a következőket írja le: „Attila király címere pedig,

62


melyet saját pajzsán viselni szokott, olyasforma madár volt, melyet magyarul turulnak hívnak, fején koronával. Azt a címert a hunok egészen Géza fejedelem koráig…mindig magukkal vitték hadaikban.” A magyarok vezéreiről ezt írja Kézai: „E kapitányok közül tehát Árpád, Álmosnak, Előd fiának, Ögyek unokájának fia, a Turul nemzetségből volt…” Nagy Lajos királyunk udvari történetírója is hasonló tájékoztatást ad a Képes Krónikában, vagy a későbbi Budai Krónikában is erről olvashatunk. Attila címerének korabeli leírása nem maradt fenn, de egy kínai leletből, az ordoszi koronáról tudjuk, hogy a hunok alkalmaztak turulos uralkodói jelvényt. [12] A Turul nemzetség eredetéről több mondaváltozat maradt fenn. Közös elemük, hogy az ősanya (Enet, Emesu) a lélekmadártól, a Turultól termékenyült meg és ágyékából dicső királyok származtak. Az eredetünkről szóló mítosz az égre van írva. Asztrológiai szempontból a Tejút maga az ősi Istennő. A Hattyú csillagkép a Tejút alján található és nyakát a Tejút Hasadékához tartja. Napjainkig a magyarok különleges tisztelete övezi a kerecsensólymot és a halászsast. Őseink a kerecsensólymot épp Karácsonykor röptették. Innen lehet a hasonló elnevezésük is. Népi szokásainkban fennmaradt a szárnyas nap és a napmadár emléke. Templomainkban oltárdíszítőelemként igen gyakori. A kapuinkat és kerítéseinket tartó oszlopok nevében sasmadarunk fedezhető fel: kapusas, kertsas. A sas, a sólyom az istenanya madara, az égi világhoz tartozik. Az istenanya óvó, védelmező szerepe ruházódott a sasokra át (8. ábra). A hunoknál és a szkítáknál a turulos zászló volt a hatalmi jelvény. A 9. ábrán turulábrázolásokat láthatunk szkíta és honfoglalás kori leletekről. Hasonló mintázatú kincsek ezek. A honfoglalás kori leletek sólymain megtalálható az emberi lélek hetes szerkezetére utaló hét körszerű díszítőelem. Egyiknek nemcsak hét kör van a szárnyán, ötös a farktolla. Az ötös jellemző az emberi hangra, az érzelmekre és az energiamezőre is érvényes (9.3. ábra). A másiknál hét gömböcske található a madarat tartó korongon (9.4. ábra). Az i. e. 2000-ből származó koronán is sólyom van, amelyet Ordos környékén találtak és napjainkban a kínai Kokhoti múzeumban található. Csőre kék azúr, akár sok más hun kincsen a madár csőre vagy a szarvas füle. [13] Sasfákat találunk hímzéseinken, régi füvészkönyveinkben. Az ókor bölcseletéből merítő alkimisták a sasfáiknál kétféle színű madarat ábrázoltak. A fa alsó felében, az alsóbb földi régiókhoz fekete színű madarat mintáztak. Ez az ábrázolási mód megtalálható a kínaiaknál, az egyiptomiaknál és az indiánoknál is. A fekete madár, akár a holló, lelkünk testbe zárt részét jelentette. A fa tetején a világos színű madarak a felsőbb régiók szellemi tartalmára utalnak. Az öt kis madár szintén cselekvő szellemi részünk és érzelmeink ötös szerkezetű kapcsolódását jelenti. A 10. ábra hun és szkíta régiségeket mutat be. A 10.1. ábrán sólyom- és kutya- vagy farkasfős bronzfokost láthatunk a Káma mellékéről. A madár és a kutya is az ember szelleméhez kapcsolódik. A kutya, illetve a farkas a hitregék szerint a túlvilágon az ember lelkének vezetője és őre. Egyes szkíta–hun régiségeken az ősanyát vagy istennőt a madár ölében tartja. Ezt az etnográfia ún. égbe ragadási jeleneteknek nevezi. A szászánida kori ezüsttálon (10. 2. ábra) ősanyánkat fogó turulmadarunkat láthatjuk, lábainál a két testvérrel, kik talán éppen Hunor és Magor. A madarat az Istenanya táplálja. Anyai oldalunkban rejtett harmonikus szellemi részünk alkotja a lelki táplálékot, a háromszöggel ábrázolt szeretetet. A levegős lélek-elem kihangsúlyozódik a madár különleges füleinek mintázatával is. A szkíta aranysólyom jellegzetes alakot vesz fel (10.3. ábra). A mesebeli turulmadár ölében tartja, és védőn óvja gyermekét, a kis kecskét, szarvast. Mindkettő a Bak havára utal, az újonnan született vagy kibontakozott istenszellemű lényre és szülőjére. Épp a Bak hónapjának kezdetén hozza el az égi szellemi erő az Istenfiút. Amikor kinn legnagyobb a sötétség, amikor bensőnk sötét régióiban a rendteremtésre hajlunk, akkor jön az égi segítség. Ez a képzet található meg az óind és a tibeti bölcseletben is. A kis Bak szarvai olyan mandorla alakot képeznek le, amivel Jézus alakját szokták az ábrázolásoknál körülvenni. A turul hátánál lévő ötös síp ősanyai jellemző, és a Karácsonyhoz kötött mintázat. Az anyai oldal és a teremtő szó is ötös szerkezetű. Karácsonyi regösénekeinkben a kakas szó hallatszik mint hírmondó és újat alkotó levegő-lélek rezdülés. A rovásos történetírásban a Bak hónapját Istenfiúk hónapjának hívják, mert ekkor születtek az ókor segítő Fiai. [33]


63

Több népnél megtalálható az a hagyománnyá vált ábrázolási mód, hogy a lelkek ura ragadozó madár képében viszi el, vagy menti meg kedveltjeit. A szent szellem sólymához csak e letisztult szellemet hordozó lények tartozhatnak. A szibériai sírokból előkerült ragadozó madarak mellén emberarc látható. Hasonló motívumok találhatók az indiánoknál és az európai népeknél is. Dante az Isteni színjátékban álomba merül és az aranytollú madár az égbe viszi fel őt. A különböző régi díszítményeken oly gyakran szerepel a sólyommadár, hogy talán nem véletlenül nevezték Nagy Sándor idejében Jeruzsálemet Uru-sólymának, majd Iero-sólymának. Az égbe vivés a keresztény írásokban is fellelhető. János Jelenéseiben a napba öltözött asszony gyerekét ragadja el a sas Isten trónja előtt (Jel 12, 1–2). A Párthus-hun uralkodók is turulos fejdíszt hordtak, ahogy a 11.1. ábrán látható, a Horezminél talált éremmel együtt. Valószínű, hogy a felvilágosult és szent szellemű uralkodókat illette csak meg az e megtiszteltetés. Az ókori Athén mecénása, Periklész portréján is ott van a madármotívum. Az ógörögök a hunokhoz hasonló kultúrával rendelkeztek. A közösségért szent lelkülettel tehetett olyan dolgokat Periklész, hogy ezt a tiszteletet kiérdemelte (11.2. ábra). A 12.1. ábrán egy korai keresztény templomból származó dombormű látható, kopt felirattal. Az edesszai sólyom a kezében egy háromfogú kulcsot tart. A megigazulás kulcsa a szent szellem. A hármas szám a teremtő szent szellem, a szeretet jele. A végső boldogságot a madárral ábrázolt lelkünk-szellemünk istenfiúvá csiszolásán keresztül érhetjük el. A gnosztikus evangéliumok Jézust nevezik „az üdvösség kulcsának”. A 12.2. ábrán látható sólyom fejét napkorong zárja körül, benne a szentháromságot jelképező három kereszttel. Ez az írek szent sólyma. Ők Keresztelő Szent Jánoshoz kötik a sólyomábrázolást. A keresztény ábrázolásokon János apostolhoz társítanak madarat vagy sólymot. Sólyom viszi az evangéliumot János apostolnak (13. ábra). A keresztény szimbolikában a Nap felé repülő sas a földi lelki letisztulás, a szellemi feltámadás és a mennybemenetel jele. A madár az emberi lélek madara, mely felfelé szárnyal, miközben saját magával bensőleg egyesül. Az esszénusok egyesülésnek nevezték az önvalónkkal való kapcsolat felvételét. A belső egyesüléssel járó béke és öröm érzése a megífjodási folyamattal vonható párhuzamba, amint az a 103. zsoltárban áll: „Ifjúságod megújul, mint a sasoké.” (Zsolt. 103,5) Az Ószövetség Isten gondoskodó szeretetének jelképét látta a sasban. A Deuternomium könyve írja: „Védőn körülvette, oltalmazta, óvta, mint szeme világát. Mint a sas, amelyik a fészkét védi, ott lebeg a fiókája felett, kiterjeszti szárnyát, felkapja, tulajdon szárnyán hordozza.” (MTörv 32,10–11) Az ember élete folyamán gondolataival, szavaival, tetteivel az emelkedettebb lelkiség felé kell hogy haladjon. Ez fokozatosan megy végbe az erények gyakorlásával és a szeretetlenségből adódó hibák kiküszöbölésével. A kereszténység az erény létrájának, Jákob létrájának nevezi azt az utat, amit lelki tisztulásunkért meg kell tennünk. Az erénylétra végén a keresztény felfogásban Jézus vár ránk. A cvetli kódex miniatúráján az erénylétra végén Jézus áll, feje körül a körosztó, a kereszt (14.1. ábra). Az erény létráját az ókor embere életfával és annak emeleteivel ábrázolta. A hétágú vagy hét emeletű életfa számos nép mítoszában megmaradt. Az egyiptomi tanítások szerint az életfa létrájának hetedik szintje az istenfiúk szintje. Szerintük erre a szintre nagyon kevesen tudnak feljutni. Egyedül Amont tartották számon, hogy földi halandóként annyira letisztult szellemre tett szert, hogy Isten fiának nevezték őt. A rábaközi tudók hagyományában „a Napból leszállott egy sasmadár, amelyik a Hétrétű Ég szent madara”, hogy az embereket a mások iránti irgalmasságra oktassa. [38] A szibériai ábrázolásokon az erénylétra végén madarak láthatók. Hímes tojásainkon is láthatunk erénylétrát (14.2–3. ábra). A sólyomhoz honfoglalás kori emlékeink is fűznek. Ilyen a turulos lobogó a Képes Krónikából (15. ábra), valamint Attila hun uralkodó a turulos címerrel (16. ábra).

64


A nagyszentmiklósi magyar aranykincs egyik részletén (17. ábra) turulmadár tartja a termékenységet jelképező nőt az életággal és a kehellyel. A kehely háromszögre hasonlító mintázata a holdsarlóra is emlékeztet. Mindkettő a víz-elem energiáihoz tartozik, illetve az anyai érzelmi oldalunkhoz. Az életág ötös szerkezete az ősanyai jelleget hangsúlyozza. Ugyanakkor a teremtő szeretet érzése és az annak megfelelő szavak is ötös szerkezettel jellemezhetők. Turulábrázolásokat láthatunk a 18. ábrán, ahol a rakamazi és a hetti sasok mellén hasonlóak a díszítések. Íráskutatóink e turulábrázoláson a „jó” és „ős” szavakat vélik kiolvasni. [14, 21] A kolozsvári Szent Mihály-templom főbejárati ajtójának keleti és nyugati szögletében sólymokat láthatunk. A templom szentélyében szárnnyal ábrázolják a keleti oszlopfőn Máté evangélistát és sólyomként a nyugati oszlopfőn János evangélistát. A heraldikában a sas megtalálható számos uralkodóház címerében: az orosz cári, a német és a lengyel címerben. Sas található napkerékkel együtt a Rákóczi család címerében is. A magyar irodalomban is megtalálható a sas mint jelkép. Petőfinél a sas képe Az alföld című versében a lélek szabadságvágyára utal: „Börtönéből szabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom.” József Attila Sas című versében sajátosan értelmezi a prométheuszi mítoszt: „A mindenséget falja csilló aziri csőre.” Nem lehet véletlen, hogy a Kínában napvilágra került hun–szkíta koronán is a sas csőre azúrkék. A kék szín lehet a természetben található madár jellegzetesebb színe is. A vércsét népiesen ülünek hívják. Egyik vércsefajtánál a kék szín dominál. Lehetséges, hogy a kék ülü elterjedésével kapcsolatban nevezték el a Küküllőt? Ismeretes, hogy a kék szín az Istenanya színe. A maja ősanya Mahan, aki a kozmikus tojáson trónolt, kékre volt festve. Az egyiptomi régi falfestményeken az égi hajók és sírhelyek is kékek. Az indiai Visnu istennőt kék színnel ábrázolták. A keleti népeknél: Vietnamban, Koreában, az ausztronéz világban élő embereknél a kék gyöngy szakrális jelképként védi a lakóházat, a halottat, és csak a sámánnak adható át a segítségnyújtásának hálájaként. A hunoknál is szokás volt a halott mellé kék színű követ vagy gyöngyöt helyezni. „A halottjaink sírjába Tétessék kék kő vagy kék gyöngyszem, És temettessenek el a halottal Kedvenc tárgyai.” [36] A székelyek előszeretettel használják a kék szint a festett bútoroknál A hunok téli ünnepeinek velejárója volt a sólymok röptetése és a vele való vadászás. A szibériai rokonaink ma is űzik ezt az életformát. A sólyommal történő vadászatot a nemességgel társították Európában, Japánban és Kínában.

2.5. A MADÁRTOLL ÉS A SZÁRNY „Boldogok, kik gyámoltalant gyámolítanak, Mert Ős-Egünk Ülüje szegődik hozzá örökül.” [36] (19–25. ábra) A madártoll mint díszítő motívum a madarat helyettesíti. A madártoll, akárcsak a madár, a láthatatlan világhoz való tartozás, a teremtő szellem jelképe. A természeti népek hitregéiben a madártoll olykor a teremtéshez kapcsolódik. A yuki indiánoknál a teremtő Taikomol tollpihe formájában jön elő az ősvizekből és énekelve fogja össze a világot. A teremtő társa Coyote, aki szintén madártollból teremti meg a Napot, a Holdat és az embereket. Egyes hitregékben az Ős-Egy a tengerből merült fel madártoll alakjában, vagy madárként szállt fel a vízből. Más teremtéstörténetben az emberek is tollpihékből lettek. [23] A különböző népek hagyományában, szokásaiban a tollas fejdíszek, akárcsak a szárnyak, a madárral ábrázolt fejlett segítő spiritualitást jelenítik meg.

2.5. A madártoll és a szárny

65

Az egyiptomi Maatot, az igazság szellemét madártollal a fején ábrázolták, olykor szárnyakkal is (19a–d. ábra). A fáraó döntései előtt rítusaiban Maat segítségét kérte. Hitük szerint Maat szelleme a kozmosz kiegyensúlyozását hordozza. A szeretet szelleme teremtette meg az egyensúlyt, a döntés egyensúlyát. Az egyensúly nemcsak az evilági életben fontos, hanem a lelkek világában is. A lelkek világát Maat szelleme uralja. A Halottak Könyvének egyik ábrája szerint a halott lelkét mérlegre teszik. A mérleg másik serpenyőjében egy toll van. Ha a halott lelke könnyebbnek bizonyul a tollnál, akkor léphet be Ozirisz birodalmába. Maat segítője Besz. Besz szintén tollkoronát visel és feladata a gonosz szellemek elűzése. Az Istenfiúnak tartott Amont is tollkoronával ábrázolták. Ő volt Amon-Ré, a napisten. Nem véletlen, hogy a tollkoronához rendszerint napkört vagy tojást társítottak. Egyik egyiptomi hitrege szerint az őstenger mélyén levő tojásból születik meg Ra napisten. A tojást az istennő szent madara tojja a tengerbe. Ré sólyomként emelkedik fel a levegőbe. Olyan rege is van, amelyik szerint a tojást Geb és Amon készítette. Egy másik teremtéstörténetben Amon napistentől származik az élet. Amon tisztelete az óbirodalom korából származik. Az Amon-himnusz szerint „Ő az első keleten”. A menny Amon lelkének lakhelye. Etimológiai szempontból mén szavunkkal rokon. A mén, a ló az éjszakai naphoz, a Holdhoz rendelődik. A rovásos történetírásban Ménes néven szerepel Amon. Ő kell legyen a krétai minószi kultúra megalapítója is. Az éjszakai motívum és a kettős szerkezetű tollkoronája a régi Föld-anya tiszteletre utal. A kettős, illetve poláris világ egyensúlyára, melyet két madárral vagy két kígyóval szoktak ábrázolni. Az egyensúly a kelő nappal, a keleti égtájjal kapcsolatos. Ez a levegő-elemhez rendelődő szellemi újjáéledés területe. A sámán nők fejdíszét is madártollak ékesítik. A toll mellett a szárny is az isteni világhoz való tartozás jele. Szárnnyal ábrázolták az ókor nagy istennőit: Anahitát, Inannát. A babiloni agyagtáblákon gyakoriak a szárnyas emberi lények, akik a tűzoltár vagy az életfa mellett láthatók. Nimród atyánkat is szárnyakkal ábrázolták, ahogy kis gidát és egy ötosztatú életágat tart kezében (19.6. ábra). A szkíta emlékkörbe sorolható Argimpasza szárnyai inkább szárnyas kígyóra emlékeztetnek. Hasonló ábrázolási módra vall a gyerőmonostori madárlány kőbe faragott szobra. A lánynak szárnyai vannak és két kígyót tart a kezében. A bal oldali kígyó szárnnyal rendelkezik. A szárnyak és a tollak a levegős lélek-elem energiáira, a szellemi erőre utalnak. Ilyen kísérő képjelei voltak Hermésznek, Zeusznak, a japán Amateraszunak és Uminnak, a kelta Taramisnak, Cerrindennek és Brannak, az ír Morrigannak, a skandináv Freyjának, a hindu Murugánnak, a kínai Sziwangmunak és Sou-hszingnek, nigériai Oduduanak, Ifanak és Eshunak, a zuni indiánok Pantiwajának, cimsián indiánok Amalajának, a maorik Lonojának és Tane-Mahutajának, a germán Lokinak. Tollas fejdíszeket hordtak régen a szentnek tartott királyok, vezetők, gyógyítók az indiánoknál és más népeknél, akár a szkítáknál is. A tengeri népek, mint a pelesetek és tjakarok, hosszú tollakkal ékesített fejdíszt viseltek. Aigina szigetén talált aranyfüggő istenalakot ábrázol, mely mindkét kezében madarat tart és tollakból készült koronát visel. Az ágkoronának nevezett fejdíszítmények lényegében a tollas koronák változatai. Az egri ciszterci templom bejárati kapuja felett a szerzetesek ágkoronával a fejükön őrzik a rendházat. Az ágkorona párhuzamba vonható Jézus töviskoronájával is. A keresztény művészetben három tollal a fején ábrázolják a védelmező arkangyalokat, melyek legtöbbször a szószékek tetején állnak. A samanizmusban a toll csak a lelkileg letisztult sámánt illette meg. Náluk a toll az égi eredetű bölcsesség felé való emelkedéshez kapcsolódik. Segítő szellemét a madárral egylényegű tollas fejdísz jelezte. A közép-amerikai indiánok szent jelképe a „Tollaskígyó” (Quetzalkoatl). Ő ábrázolja számukra a világ teremtőjét. A toll a madár szimbolikájával a szellemi eredetű erő, a kígyó a fizikai világban is ható energia ábrázolási módja. Az indiánoknál régen csak a törzsfőnök viselt tollas fejdíszt, mely nemcsak a világi, hanem a spirituális hatalmat is jelölte. Tolldíszes köpenye csak a közösség vezérének volt, aki pap, bíró és gyógyító szerepet töltött be. A tollal díszített fejékek, gallérok, köpenyek, kar- és lábdíszek használata ma már nagyon széles körben elterjedt. Nálunk felségjelként használt fejdíszként a daru, kócsag vagy a strucc tolla ismeretes. A közemberek a kakas tollát hordták fejék gyanánt. A daru a keleti kultúrákban a hosszú élet és az éberség szimbóluma. A Kalevala hőseit egy daru rikácsolása menti meg, akárcsak Zeusz fiát a vízözöntől. Rómát a libák gágogása figyelmezteti a veszélyre. A daru a vándorok védelmezője és a betűk titkainak beavatottja. Az egyiptomiak és a görögök úgy tartották, hogy Hermész a daruk ék alakú vándorlásának alakjára alkotta a V betűt.

66


Kapcsolat van a lélek és a zene között. A magasabb lelkiséghez vezető belső harmónia kialakulását a zene is elősegíti. Manysi rokonaink egy pengetős hangszert neveznek darunak. Nálunk a daru tollát csak a nemesek hordhatták. A mondák szerint darutollat a magyar vezérek is viseltek. Napjainkban a vadászok szívesen tűzik a kalapjukra. Daruábrázolást több címeren is találunk. A madártollas mindentudó gyógyító emléke maradt meg egy székely népmesében. Tollas Péter isteni képességekkel megáldott mesehős arról volt felismerhető, hogy testét toll fedte be. Weöres Sándor az emberi lét örök részét érzékelteti a tollképpel: „Előbb elfújhatsz házat és hegyormot, mint egy tegnap elhamvadt tollpihét. Örök arcukat mutatják a dolgok a múltban. Nem másít rajtuk a lét.” (A múlt naplója)

2.6. SZÁRNYAS LÉNYEK: GRIFF, TÁLTOS „Jó az Isten, őt keressed, Hogy áldását elnyerhessed. Ezer játszó vesszővel, Szent Benedek szárnyával…” [36] (26.1–4. ábra) Regéinkben a szárnyas lények védelmezőként, segítőként jelennek meg, akárcsak a madarak. A szárnyas lények ábrázolása nagyon régi időkbe vezethető vissza. Nemcsak a madár és a madártoll, hanem a szárny is az ég és föld között közlekedő nagy hatalmú lények megkülönböztető jele. A szárny, akárcsak a madár, a szellem erejének képi kifejezési módja. Az égi szent akaratot közvetíti a fizikai és szellemi világ között. Az ősi teremtő istennőket olykor szárnyakkal jelenítették meg. A mezopotámiai kultúrában szárnnyal ábrázolták a teremtő és segítő istennőt. Ő volt a kezdeti sötétség, az éj fekete szárnyú madara, aki létrehozta a földet és a világot. Ő volt a Föld-anya. A kultúrtörténet ezeket a bronzkori madonnákat szárnyas istennőkként tartja számon. A teremtés szellemi része a madárszimbólum által kapcsolódott a Föld-anyához. A népek régi regéi a világ teremtését a madárrá átváltozott istennőhöz kapcsolták. Ezért ábrázolhatták szárnyakkal. Szárnyakkal ábrázolták Anahitát, Inannát, Istárt, Argimpaszát. A várakat és kegyhelyeket a Föld-anya jelének megfelelően négyzet alakúra építették. Az ókori keleti kultúrákban a várak és kegyhelyek védelmét biztosító kapuőrző lényeik is szárnyakkal voltak ellátva. Ez az őrző valamikor madár lehetett, hogy kapusasnak hívjuk a bejárat tartóoszlopát. Védelemért az istenanyához fordultak, akinek madarai és őrző lényei voltak. Ha a madarak a levegő-elemhez, illetve a szellemi részhez rendelődnek, a szárnyak a mozgó levegőhöz is tartoztak. Szárnnyal rendelkeznek a szelek megszemélyesítői, például a görög Zephürosz, Boreasz, a szivárvány istennője, Írisz. Ugyancsak szárnyakkal ábrázolták a reggeli napkeltéhez kötött Hajnalistennőt és az esti fényhez tartozó Nüxot. A szárnnyal való ábrázolási mód a csillagképekre is utalhat, például a Hattyú, Pegazus csillagképre. Az ószövetségi zsidóság a Teremtőt is szárnyakkal képzelte el (Ter 1,1, Zsolt 17,8, 36,8). Isten lelke lebegett a vizek felett. A Bibliában a szárny az Úr mindenható mennyei hatalmát és irgalmasságát jelzi: „Az ember menedéket talál szárnyad árnyékában” (Zsolt 36,8). Az Úr trónját őrző kerubokat, szeráfokat, angyalokat szárnnyal ábrázolták. Salamon templomát is szárnyas kerubábrázolások díszítették (1Kir 6,10). Az Ezékiél látomásában megjelenő négy szárnyas lény az Úr dicsőségét hirdeti (Ez 1,6). A Jelenések Könyvében szintén ezek a szárnyas lények tűnnek fel (Jel 4,7–8). Az angyalok szolgáló lelkek. Tóbiás könyve szerint az angyalok virrasztanak az emberek felett, és Isten elé viszik imáikat. Olykor szerepkörük is meghatározott: Ráfáel – Isten gyógyít, Gábriel – Isten hőse, Mihály – ki olyan, mint az Isten. A fizikai és szellemi világot összekötő griff fantázialény, sas és oroszlán együttese. A griff a leghatalmasabb égi és földi állat keveréke. A földi hatalom és az égi erő egyesülését jelképezi E két teremtmény volt

2.6. Szárnyas lények: griff, táltos

67

a föld és a levegő szimbolikus ura. Mindkét állat szoros kapcsolatban van a teremtő Istenanyával. A sas segített a teremtésnél a Napot a pályáján elindítani. Az Istenanya, illetve a Boldogasszony királynői hónapja az augusztus, az oroszlán hava. [38] A mezopotámiai népek őrző, védelmező szereppel ruházták fel a griffet, akárcsak az Ég Királynőjét. Az ókori hébereknél a griff a zoroasztrizmus kettős vallását követő Perzsiát jelképezte. A görög–római hagyományban griff volt Apollón napisten szimbóluma, de összefüggésbe hozták Athénével, a bölcsesség, és Nemezisszel, a bosszúállás istennőjével is. A Krétán virágzó minoszi kultúrában a griff őrző szerepet is betöltött. Az ókori görögök hite szerint griff őrzi a szkíták és India aranykincseit. Hérodotosz, az i. e. V. században élt, szkítákkal foglalkozó történész arról számolt be, hogy e szörnyek aranyból építik fészküket. Népmeséink griffje nagy hatalmú segítő, aki képes közlekedni a mi világunk és a másvilág között. A 21. ábrán sumer griffmotívumot láthatunk: szárnyas oroszlánok között kettős kereszt alakú világfa, mely Észak-Szíriában Arszlan Tasnál került napvilágra. Perzsiában a griff a szent tűz őrzője, az életfa vigyázója. A griff motívum megtalálható szkíta őseinknél is. A 22. ábra egy szkíta szárnyas oroszlánt ábrázol, oldalán a négy ékkel, akárcsak az esztergomi kápolnában található oroszlánokon. Ez a szkíta szárnyas oroszlán ekbatanai lelet az i. e. IV. századból és a chicagói Keleti Intézet Múzeumban található. Átmérője 11,5 cm, aranyból van. Ugyancsak szárnyas oroszlánok vagy griffek láthatók egy zsivijei sírból származó szkíta leleten (23. ábra). Zsivije a mai Iránban található, az alsó Zab folyótól keletre, a mai Sakkiz város mellett. A szkíta életfás motívum is onnan származik. A pálmafa a meleg égöv hosszú életű fája. A pálmafa a babiloni időkben az élet fájaként jelenik meg mint a teremtés és a világegyetem jelképe. A babiloni életfa az eget tartja fenn és ő tartja össze a világot is. Ugyanakkor a termékenység és a gyógyítás is az életfához kapcsolódik. A babiloni pálmafa képjelet átvitt értelemben az Igazság fájának nevezték. Szent faként tisztelték a hinduk, az egyiptomiak, a távol-keleti törzsek, a görögök, az indiánok, a rómaiak is. A szent faanyára rendszerint két szárnyas állat vagy griff vigyáz fel. Más népeknél is megtalálható a griff megfelelője. Ilyen az indiai és tibeti Garuda, az iráni Szimurg, a kazah Alpharakus, a manysi szárnyas Kars. Ő a Kör-ős, a Nap őse, aki a Napot, a kört tartja fenn. A Kars, a Kör-ős és a kerecsen hasonló etimológiájú szavak, akárcsak a Garuda. Szárnyas oroszlán található a kajántói templom kőfaragásán is. A korai keresztény szimbolikában az antik lényekhez hasonlóan a griff kezdetben a gonosz erő, a démoni hatalom kifejezője. Később a sas jellegének hangsúlyozásával a mennybemenetel és a feltámadás szimbóluma lett. Kettős természete révén Krisztus-jelképnek tekintették. Sevillai Szent Izidor írja a griffről Etymology című művében: „Krisztus oroszlán, mert uralkodik és nagy erejű sas, mert feltámadás után felszáll a mennyekbe.” Az egyház diadalszekerét húzó griff is ebben az értelemben jelenik meg Dante Isteni Színjátékában (Purg. XXIX 107–114). A magyar kultúrkörben több család címerében szerepel a griff, így az Eszterházy család címerében is. A mai népi szimbolika megőrizte a griff emlékét a krasznai templomi famennyezet festményén (24.1. ábra). Szárnyas állatként az oroszlánon kívül található még tehén, ló, ökör. Ugyancsak a templomi díszítő motívumok között találhatjuk a szárnyas ökröt mint Lukács evangélista jelét (24.2. ábra). Az emelkedett lelkiség szárnyakat ad, a szeretet, az igazság birodalmába vezet. Az egyiptomi igazság szellemű Maatot is szárnyakkal ábrázolták (25.1. ábra). Szárnyakkal csak a szent lelkületet megvalósító emberi lényt ábrázolták. A letisztult lelkiség vezet el az isteni honba. A Teremtő szellem végtelensége a napkerékben fejeződik ki. Az örök életet az esszénusok szintén a napkerékkel ábrázolták. A 25.2. ábra egy régi babiloni jelrendszert mutat be: az örök élet kereke két szárnyas lény között, nyolcágú csillagdíszítésekkel. A nyolcas lényegében a kettős Anahita kereszttel a szellem örök fényét rejtjelezi. A szárnyas emberi lények a különböző népek hagyományában mint táltosok ismeretesek. A táltosok a sámánokhoz állnak közel. A táltos is a szárnyával vagy tollas díszével a létezés ható oldalát jelöli. A táltos, a sámán az eurázsiai hitvilágban a földi és az isteni világ közötti kapcsolatot biztosító személy. A táltos gyógyító erővel bír és a közösség egyes gondjainak orvoslója.

68


A világ különböző részein fennmaradt sámán vagy táltos hagyományok központi szimbólumaikban megegyeznek. A sámán maszkja, viselete és a rítus kellékei hasonlóak. A sámán lelke révülésében madár alakban a világ középvonala mentén halad és összekapcsolja a világ szféráit. A sátor központi tartója a világoszlop vagy a székelyeknél a Boldoganya-oszlop. Az erénylétrához hasonlóan ezen tartóoszlopok rendszerint hétfokúak, mint az életfa. Ezen fokozatok a fizikai és szellemi lét különböző felépítési szintjének felelnek meg. A szárnyas lovak lehetnek a hold jelképei, az emberek segítő táltos szellemei. A táltos a magyar népi hitvilágban is a felsőbbrendű világgal érintkező személy, akár a sámán. A táltos lét a szellemi fény erejét érvényesíti. A szellemi erő olykor mint levegőmozgás jelenik meg. Meséinkben a táltos megjelenését szélvihar kíséri. A táltos személyével kapcsolatban a szellem hét tudatossági rétege is kifejezésre jut. A cél a menny elérése, mely az égben, Tündér Ilona honában található. Az égi istennői erő a fehér színhez kapcsolódik. A táltosnak legalább hét évig fő tápláléka a tej. A Tejutat szimbolizáló hétfokú létrán vagy a fán jut fel a szellemvilágba, hogy kapcsolatba lépjen a magasabb világokkal. Népmeséinkben, mint a Fehérlófia, Két egyforma testvér, Égig érő fa és az Aranyhajú leány, a táltos fiú felmászik a világfára, párbajt vív a gonosz ellen. Segítője a táltos ló, amelyet szükség esetén egy rossz csikóból varázsol át. A táltos ló tud beszélni, életre kelti a hőst, megfiatalítja, stb. Eszköze a dob, melyre az áldozati ló bőre kerül. A sámán mitikus utazásának jellegzetes segítője a ló, amelynek patadobogását a dob hangja idézi fel: „Hószín hátasló doboddal kő dobverőt tartva… mely úrhoz készülsz énekelve?” (Sámándob avatása c. altaji sámán ének) A 26. ábra táltos lovakat mutat be. A görögök Pegazusnak hívták, de a szárnyas lovak megtalálhatók a szkíta és a honfoglaló őseinknél is. A madarak szárnyalása, a lovaglás, a nyíl röptetése a ritmikus zenei hang a táltos számára a szellemi szférák elérésének elősegítője. A sámán utazása a szellemi világba való bejutást, a szférák közti átjárását jelenti. Ennek segítségével a beteget meggyógyítja, megvédelmezi az egyedi lelket vagy a közösséget születéskor, házasságkötéskor, veszedelemben. Ezáltal a sámán biztosítja a közösség számára a szellemvilág kedvező befolyását. A táltosi segítség véd a gonosz szellemektől és a betegségektől. A néphagyomány szerint a segítség állat, ember vagy eső, szél alakjában is megjelenhet. Ipolyi Arnold írja: „…a táltosok a régi pogány magyarok bölcsei és papjai” [4]. Hoppál Mihály, a sámánizmus kutatója hangsúlyozza, hogy Arany János Toldijában fellelhetők olyan motívumok, amelyek a táltos hiedelemvilág hatásáról tanúskodnak. Toldi alakja a szélvihart támasztó nagy erejű táltos jegyeit hordozza magán.

2.7. A FŐNIX, A PELIKÁN „Égi járó kis madár, De nem madár, szárnyas angyal, Szárnyaiba szent oltár…” [36] (27a–d. ábra) A madarak ábrázolásainak és a madarakról szóló mondáknak egyik szereplője a Főnix madár. A Főnix (Fényős) kapcsolatban áll az újjászületéssel, illetve a fénnyel. Az eredetmondákban az ősi Istennő madara volt a Főnix, illetve a Garuda madár. Egyiptomban a nap városával, Heliopolisszal van összefüggésben. Az európai középkorban úgy tartották, hogy a főnix Közép-Keletről származik és ritkán jelenik meg. Ötszáz évente elrepül a libanoni cédrusokhoz illattal telítődni, majd a heliopoliszi fészkére repül, ott elég és harmadnapra hamvaiból újjászületik. Fészke Kufu (Keopsz) fáraó hegyén található. A Keopsz piramist valamikor csiszolt kő borította. Talán meséink üveghegye ugyanezt akarja jelenteni. Az ókori népek a Keopsz piramist a világ köldökének tartották. [34] A Főnix – Fényős – Phanés egyazon fogalmakat kell hogy jelentse. A lélek–szél–madár szimbolikus motívum áldásos teremtő hatását az egyiptomi teremtéstörténetben is megtaláljuk. „Kezdetben volt az Éj… fekete szárnyú madár volt. Az Ős-Éj a Széltől megtermékenyülve ezüst tojását a Sötétség óriás ölébe tojta. A Tojásból a Szél fia, egy aranyszárnyú Isten lépett elő… Ez az isten volt az elsőszülött… Phanésnek

2.8. A bagoly, fürj, holló

69

nevezik… neve azt jelenti, hogy világosságra tárt mindent.” [3] A Phanés név gyökere egyezik a mi fényes szavunkkal. A Szél magát a Vénuszt jelenti. Ezek szerint a megtermékenyítés a Széltől (Vénusztól) jött a Phanés (Fényős) által. Az arabok szerint is a Főnix csak a világ közepén álló Kaf hegyen száll le a földre. A közel-keleti mondákban létezik egy Nis madár, amely isteni tulajdonsága révén védelmezi az embereket. A madár neve származhat a fő-Nis összetételből is. Ez a Nis madár a hitrege szerint olykor Észak-Afrikába száll le. Tunéziában a főváros egy nagy tó mellett épült. Véletlen lenne, hogy régi neve Tó-Nis? Kínában a Főnixet a madárfélék királyaként tisztelték és a halhatatlanság szimbóluma volt. A Főnix madár a császárnét jelképezte, míg a sárkány a császárt. A főnix tollazatának öt színe az öt erénynek felelt meg: jóság, hűség, önfegyelem, bölcsesség, bizalom. A Fönícia elnevezés is e madártól ered. A lélekmadár itt a pálmán fészkel, mely az életfának felel meg. A Kis-Ázsiából származó phoinix szó a nyelvészek szerint pálmát jelent. A pálosok egyik szimbólumában pálmafa található, tetején hollóval. A keresztény kultúrában a főnix megjelenése az ókori mezopotámiai szárnyas szent emberi lényekre emlékeztet. Énokh könyvében a főnix angyal alakot ölt, a Báruk-apokalipszisben a föld őre. [20] János evangélistánál olvashatjuk (Jn 10,17), hogy a főnix Jézus feltámadásának szimbóluma. Európában a főnix lélekmadár szerepét gyakran a pelikán veszi át. A pelikán a főnixmadárral szemben új tulajdonságokat is jelképez. A főnix ugyan odaadja magát az enyészetnek. Elég, hogy majd hamvaiból feltámadjon. A pelikán az élet érdekében úgy adja oda magát, hogy állhatatosan saját véréből, húsából táplálja gyermekeit. A pelikánt a női oldal ábrázolásainál használják fel a kora kereszténység idejében. Ismeretes, hogy a madár a teremtő istennőhöz rendelődik a világ kezdeteinek ábrázolásainál. Mégis olykor a fehér madarakat szoláris tulajdonsággal ruházzák fel, mint a Nap vagy a logikus napoldal fehérségét. Ha a Nap oldalán fehér madarat jelenítenek meg, akkor a nőies Hold oldalon fekete madarat vagy pelikánt ábrázolnak. Ezt a megjelenítési módot megtaláljuk az alkimisták képeinél is. A pelikán a vízi madarakhoz sorolható. Jellegzetesen kampós csőre és nyakán tágulni tudó bőrzacskója van. Halakkal és kis vízi állatokkal táplálkozik. A madártan a pelikánt a gödényfélék családjába sorolja. Az ókor filozófiája szerint a teljes odaadást és az átváltozás képességét a pelikán jelképezi. Ezt az ábrázolási módot megtaláljuk az alkímia atyjaként ismert Géber képein is. Az alkímiában a pelikán a nagy mű fehérítő-tisztító szakaszának végét jelöli. A pelikán régebb Bizánc államjelvénye volt. Az ábrázolásokon a pelikán saját mellének húsából táplálja kicsinyeit. A keresztény felfogásban Krisztus áldozatára emlékeztet. A szerzetesrendek közös jellemzője az Istenanya imádata. A ferences rendházak templomainak gyakori díszítőeleme a pelikános kép. Ismeretes, hogy a népi gyökerű szerzetesek Istenanya-imádók. Ezért nem véletlen, hogy a pelikán is, akár a többi vízi madár mint az Istennő kísérője megtalálható templomainkban. Nálunk a pelikános jelképet inkább a református egyház karolta fel, de megtalálható katolikusok címerében is. A középkortól kezdődően szerepel Debrecen címerében. Szolnok címerében is a fiókáit etető pelikán látható (28. ábra). Egyes jelképes ábrázolásoknál a pelikánt gyakran a liba vagy a gólya helyettesíti. A középkori füvészkönyvekben gyakran együtt található a pelikán és a gólya is. Az anyai és apai oldalunk megjelenítésénél a pelikán a Hold-királynő oldalán, a liba a Nap-király oldalán áll. Egyformán fehérnek jelenítik meg a madarakat. Az alkímia kezdeteihez kötött Geber alakja, akinek ábrázolásainál is szerepel a pelikán. Ismeretes, hogy Geber az egyiptomi hermetikának volt a követője.

70


2.8. A BAGOLY, FÜRJ, HOLLÓ „Boldogok, kik bölcseletet, tudást adnak tovább, Meg szépet írnak, ríkatnak, Mert szellemük szárnyas juharmagja Lelkek ezreiben csírázik. [36] (29. ábra, 30.1–30.11. ábra) A sötét színű madarak nagy szerepet játszanak az ember szellemi fejlődéséhez kötött hitregékben. A fejlődés a sötétből indul. Ott rejtőzik tudatosságunk, érző és intuitív anyai oldalunk. Az érzelmek sötétjében kell rendet rakjunk. Az érzelmeinkkel rezonál a lelkünk, gondolataink és szavaink. A menny sötétet jelent. Onnan kell kibontani az új szellemcsírát, a szeretetfényt, a fények fényét. A baglyok mindenlátó hírében állnak, mert sötétben is látnak és fejüket 180 fokban el tudják fordítani. A túlvilág a menny sötétsége. Túlvilági védőszellemnek tartja a baglyot a világ több népe Amerikában, Európában, Kínában, Indiában. A bagoly a zoroaszteri vallásban és az indiánok hitregéiben segít a rossz szellemek elűzésében. A bagoly a maga szimbólumával rendet teremt a sötétségben. A legtöbb természeti nép a baglyot a mindentudó varázslókhoz kapcsolja. A tudós madár, a bagoly kezdetben a kovácsok jelképe volt. Kínában az első kovács emblémája bagoly volt, akárcsak a kelták szent madara. A kovácsok a közönséges ember elől elrejtett dolgokat ismertek, így a fémek előállításának módját is. A bagoly a sötétséggel való természetes kapcsolata révén vált a tudomány jelképévé. A belső szemlélődés, az intuíciós megérzés, a meditáció megszemélyesítője. Az ókor bölcseletéből merítettek a kutató alkimisták. Számukra a bagoly a mély értelmű és az általános tudás jelképe volt. A görögöknél is a bagoly a tudás, a bölcsesség szimbóluma. „Bagolyszemű Pallasz”-nak nevezték Pallasz Athénét. Jele a bagoly, akárcsak a héber Lilithnek is. Lilith lábánál a bagoly mellett kígyót is megjelenítettek, akárcsak Mitrász perzsa istenségnél is. Az indiánok hite szerint a bagolynak hatalmas természetfeletti tudása van. Kínában a bagolyt a viharral és a nyári napfordulóval hozták kapcsolatba. A bagoly volt a tan ismerője, a Tudó jelképe. Egyiptomban a tudót Tótnak hívták. Lídiában is élt egy Tydo, aki Gygést királysághoz juttatta. Tudós volt az itáliai Tutola és az etruszk Tanaquil is. A bagoly egyik régi magyar neve a Tudor, a Tudó. A bagoly szó is a bag-mag szavak egyik alakváltozata. Az ősmagyar törzsek a Bak havát nevezték az Istenfiúk hónapjának. Ekkor születik a Földre az isteni Mag. Úgy tartották, hogy ilyenkor születik a Földre az emberek megsegítésére a Mindentudó Istenfiú. Baktra volt India régi neve, az Istenfiú, a Bak neve után. [33] A bagoly szavunk töve ba(k)g. A bag – mag – bog – pok etimológiai hasonlóságában rejlik egyes egyiptomi képjel értelme. Ilyenek a bogár, a pók vagy épp a pókszerűen ábrázolt vízi rák. A Bak az Istenfiú, akárcsak a bogár. Az orosz nyelvben a bog Istent jelent, az óperzsa buga, valamint a szanszkrit bhága jelentései pedig szerencse, szépség, szeretet. A Szélördög című török mesében a bagoly az egyetlen a megkérdezett madarak közül, aki legtöbbet tudott és járt a paradicsomkertben. Egyes népnél a bagoly rosszjelként a halálra, a szellemvilágra emlékeztet. Walesben aderyn y corfnak, azaz tetemmadárnak nevezik. Kínában a bagoly „ás, ás” hangot adó huhogásából úgy vélik, hogy valaki át fog költözni a szellemek világába. A bagolyhoz segítő erőt társítanak. A bagoly képét temetkezési urnák díszítésére használják. A maorik a nappal látott baglyokat a szellem jelének tartják. Faragott képeit őrzőként használják. A héber Lilith alvilági istennőt bagolyszárnnyal ábrázolják. A 29. képen bagolyábrázolásokat láthatunk. A magyar sámánbot legkorábbi emléke Hajdúdorogon került elő egy honfoglalás kori sírból. A bot végén bagolyfejes ábrázolás található. A bagoly ma is a bölcsesség és a tudás jelképe. A dévai csángóknál, de a hadikfalviaknál is a bagoly táltos madárnak számít, akit nem szabad bántani. Egyes ókeresztény ábrázolásokon a bagoly tudós jellege megmarad. A mai ábrázolásokon Szent Jeromost kíséri.

2.8. A bagoly, fürj, holló

71

A másik szent madár a fürj. Csendes és mégis feltűnő. A fürj Kínában a déli égtáj és a tűz szimbóluma. Tűz jellegénél fogva, kakashoz hasonlóan szoktak fürjviadalokat is rendezni. Pedig a fürj békés állat. A kínai fürj szó a békéhez hasonlít. A hunok vonalán is megtalálható a fürj. A fürj a föníciai Baal istenség szent állata volt. Teremtő Belsőnk a sötét oldalunkhoz tartozik. A sötétebb színű madarakat a hagyomány szintén a Naphoz köti. A körrel ábrázolják a Napot és a bölcsességet is. A sötétség a bölcsesség velejárója. Sötét és fény mind a bölcsességből származik. A Nap is azért látható, mert sötétség veszi körül. Az ókorban a sötétséget fekete Napnak, hollónak nevezték. A Hold valami hasonlósági alapon volt az éjjeli Nap. A kezdetet is feketeségnek nevezték. Az első a Föld volt, az is a sötéthez tartozott, amely az ősvízből kiemelkedett. A holló a kezdeti sötétség madara. A fekete holló latin Corone nevének rezgése is a körre utal. Az ősi istennő madara a holló, akárcsak az éjjeli napként tisztelt Hold is. A holló és a Hold az éjjeli naphoz, az ideális összetételű és természetű teremtő minőségű, anyagba zárt szellemi fényhez rendelődik. A holló a mezopotámiai kultúrában is megtalálható. A Berlini Pergamon Múzeumban az Ízisz-szentély egyik fülkéjénél látható a fa tetején a holló. A holló a kínai hagyomány szerint a Nap lelkét szimbolizálja. A Nap körében ábrázolják a hollót. A holló ugyanakkor a Csou-dinasztia jelképe. A szibériai eszkimók szerint a holló az ősi sötétségből bukkant elő és ő tanította meg az embereket a természet erőivel küzdeni. A teremtésről szóló mondákban szerepel a Nagy Holló vagy a Tengeri Öregaszszony. A kori törzs hitregéjében a teremtő Kikina Ku fia öltözik hollóruhába. A regehősöknek az ugyancsak fekete tollú varjúk adják a tanácsokat. Az indiánok szerint a holló a teremtés madara. A holló a kezdeti sötétség idején fénnyel és tűzzel ajándékozta meg az emberiséget. Egyes törzsek úgy tartják, hogy az embert is a holló teremtette meg. A cimsián indiánok teremtő istennője, a Fényes Felhőasszony, kapcsolatban áll a hollóval, akit Fényesre változtatott. Az algonkin indiánok teremtő Michaboja a tengeren lakik és a holló hoz neki földet, amiből megteremt mindent. Az északi népek három harci állata közül az egyik a holló. Odinhoz a bölcsesség keresésében társult a két holló, a Gondolat és az Emlékezet. A cimsián indiánok Fényes Felhőasszonya a hollóval kötött házasságot. A kelták a hollót szintén Morrigannal, az ír hadistennővel társították. Az ősi híres walesi király, Bran neve hollót jelent. Úgy tartják ma is, hogy Bran feje a londoni Towernél, a Fehér hegyben van eltemetve, ahol hollókat tartanak. A hollók jelenléte a londoniak által kívánt dolog. Békét és biztonságot ad. Úgy vélik, hogyha a hollók elhagynák a Towert, elveszne az ország. Az ausztráliai bennszülöttek szerint a holló vagy a varjú határozzák meg, mely fiatalok házasodhatnak össze. A keltáknál a holló a jövendőmondó mindentudó szerepét jelképezi. Innen eredhet, hogy a görögök is a hollót égi küldöncnek, prófétának tekintették. Szerintük eredetileg fehér volt, de a rossz hírek miatt tollazata fokozatosan sötétebb lett. Fekete színű madár a varjú is, akárcsak a holló. Az indiánok hitében a varjak ősi feljegyzéseket és szent törvényeket őriznek. Röptükben jelzik azok helyét. Megjelenésük változást hoz a vidékre. Hírnök szerepét tölti be a japánoknál is a varjú Amateraszu napistennő mellett. A mitikus háromlábú varjú a napban lakott. A brazil Jao gyógyító jele a háromszög. Nálunk az Ádámosi Hunyadi család címerében található háromszög a holló mellett. A kínai kultúrában a varjú a jövendőmondás madara. Megmondja a jó és a rossz híreket is. Ők a Napot egy körben lévő háromlábú varjúval ábrázolják. Ez a mi körbe írt háromszögünknek, az istennőnek felel meg, a Szemúrnak. A görögöknél a varjú a bölcs Athéné/Minerva istennők harcos madara. A béke utáni vágyukban a templomaik tetejére nem engedték őket rászállni. A sötét színű sólyom kedvelt címerállat. Erdély címerében épp fekete színű sas található. A kerecsensólyom is a sötét színű madarakhoz tartozik. A hunok vándorlási vonalán élő népek mítoszaiban a sötét színű sas vagy más hasonló madár az ősanyát jelképezi vagy éppen az istenanya madara. Sötét színű sas található több címerünkben. A rábaközi tudók hagyatéka szerint az ősanya az égi úton neki kijelölt pályán menni nem akaró Napot kara-ülü képében ragadta meg és helyezte a csillagszekéren kikötve az égre. Ezután hozta létre Istenpárját, aki a Naporcájú néven ismeretes. [38]

72


A sötét színű madarak szintén lényünk sötétjéhez, anyai oldalunkhoz tartoznak, de már a szellemi lényegiségre mutatnak rá. Lényünk esszenciája érzelmi oldalunkban van elrejtve. A kerecsensólymunk is sötét színű. A holló vagy bagoly szintén. Bagoly volt a jele a görög Athénénak, Lilithnek, bogyó pedig Pán istenfiúnak. A sötét színű madarak közül a holló többrétű szerepkörrel rendelkezik. A görög mitológiában a teremtés előtt egy kezdeti sötétség volt, ami nem másból, mint Amon őstojásából alakult ki. Ez a kezdeti sötétség volt az éjnek fekete szárnyú madara. Ezt a hollónak nevezett sötétet a Szél (lélek, Vénusz a Szél bolygója) termékenyítette meg. Utána bújt ki a tojásból az aranyszárnyú madár. Ő volt a Fényős – Phanes, a Fény Fia. A holló megtalálható a keltáknál Badb istennő ábrázolásainál, a dánoknál, a vikingeknél. A görög Apollónnak fehér holló volt a kísérő madara. A római regékben olvashatjuk, hogy a holló vagy a harkály a keletről odamenekült hun eredetű törzseknek szent jele volt. A régi korok bölcselete a feketeséget kezdetnek nevezte. A sötétséget hollónak vagy fekete napnak hívták. Az ősföld volt a kezdeti sötétség, melynek méhéből született a világ. Az alkímiai értekezésekben a holló az ideális összetételű anyagnak a teljes elváltozását, elrothasztását jelképezi. Nagyon közel áll etimológiai szempontból a holló és a hulla szavunk. Ahhoz, hogy valami új létrejöhessen, a réginek el kell pusztulnia. Csak így jöhet létre a bölcsek tojása. Az anyag sötétségében, a prima materiában minden benne foglaltatik: az ellentétes fizikai anyagok és az azokba zárt szellem is. Az alkimisták az elsődleges sötét anyagot úgy próbálták átalakítani, hogy először elégették, elrothasztották. Ez mintegy filozófiai kifejeződése annak a ténynek, hogy az újjászületés, az átváltozás első fázisában a réginek meg kell halnia. Jelképesen a gondosan összeválogatott és összefőzött keveréket, a prima materiát fekete hollóval jelölték. A cél az életelixír, illetve a quinta essentia előállítása, melynek segítségével majd mindent át lehet alakítani. Ezzel a csodagyógyszerrel az emberi test is örök életű lesz. Kis terjedelme vagy az anyaghoz hozzáadandó kis százalék miatt a quinta essentiát akkorának tartják, mint egy borsószem. A sötétségből születendő új kis szellemi erő holló alakját ölti meséinkben is. A születendő új kis csíraállapota nemcsak az egyiptomi hagyományban található meg. Egy kambodzsai eredetmondában a születő új világ kis gyöngyszem formájában jelenik meg. Ez a kis csodaszer néphagyományunkban is megtalálható. Meséinkben a hős, miután megküzd a 24 fejű sárkánnyal, egy olyan állapotba kerül, hogy a felette elrepülő holló szájában levő egy csepp víz dönti el megszabadulását. Az alkímia Királynőjét gyakran ábrázolták madárral és elixíres kehellyel a kezében. Az ideális teremtő anyagot olykor holló jelképezi. Az istennő fején vagy fáján szintén ott található a madár (30.9. ábra). A keresztény szimbolikában a varjú, a holló a házastársi hűséget is jelképezi. A Bibliában holló vitt kenyeret a pusztaságba Illésnek, Bernátnak és Cuthbertnek, ezért a szent magány jelképe. A szóhasználatban fekete színük miatt olykor a holló és a varjú felcserélődik. Arany János Vörös Rébék című balladájában is a magyar népi hagyományt dolgozta fel. Rebi néni varjúvá vált, átment a hídon, vagyis a szellemvilágba jutott. Lelke varjú képében egy fára szállt: „Vörös Rébék átalment a Keskeny pallón s elrepült… Tollászkodni, már mint varjú, A jegenyefára ült.” A varjúkirály című mesénkben a király a Fekete várban lakik, és olyan malmocskával ajándékozza meg a mesehőst, ami mindennel ellátja őt. A fekete madarak közül a varjú és a harkály szintén a lélek világára utal. Morrigan ír istennő varjú képében jelenik meg. A néphit szerint a varjú károgása valamilyen változás közeledtét jelzi. „Híre terjedt a helységben: Tudjátok, mi az eset? Pörge Dani egy varjút lőtt, S Rebi néni elesett.” (Arany János: Vörös Rébék)

2.9. A galamb

73

Egyes címereken is megjelenik a holló. A Hunyadiak címerében napkarikát, illetve gyűrűt tart a holló a szájában. Nevükben a nap-kör is megtalálható: Corvin. A magyar eredetű pálos rend címerében szintén holló található napkoronggal a szájában, mely holló az életfa tetején ül. Az életfa mellett oroszlánok találhatók. Az egyetlen magyar alapítású rend a pálos rend névadója Remete Szent Pál. Ő az egyiptomi Thébában született és a sivatagban remetéskedett. Egy holló táplálta és halála után oroszlán takarta be homokkal. Az oroszlán és holló képjel a koptoknál is megtalálható. A Hunyadiaknál újra megjelenik a holló, csőrében gyűrűvel. A napkorong és a madár együttesének ez egyik megjelenítési formája. Mátyás királyunknak szoros kapcsolata lehetett a pálosokkal, akárcsak Nagy Lajos királyunknak. Nagy Lajos alapította a lengyelországi pálos kolostort. A holló kapcsolatban áll a keltákkal is. A kelta Bran, azaz holló neve azonos a Törcsvári-szoros Bran nevével. Ismeretes, hogy Törcsvára Attila nevéhez fűződik. Holló madarunkat akár a hunok közvetítésével is örökölhettük. Holló kapcsolódik Szent Vincéhez is, aki a nyugati kelták szent embere volt. A lisszaboni székesegyház fő védőszentjeként hollóval a karján ábrázolják. Az ottani hagyomány szerint a tengerről érkezett és tanította, segítette az embereket. A sötét színű madarak a régi istennő-imádattal vannak kapcsolatban. Fekete sas található a Magyar Akadémia és Erdély címerében is. Az igazi fény a sötétben rejtőzik és onnan kell kibontani. A kínaiak Nu-Wa (Ku-wa, Kwan-jin) teremtő istennőjük ábrázolásainál a napkerékbe helyezték a sötét színű madarat. A hold-víz anyai oldalához béka mintázata került. Ez hangsúlyozza ki a víz-elem energiáihoz kötődő érzelmi oldalt. Az öt vízimadár jelenléte a lélek–szellem–szó–érzelem ötös energiájára utal (30.10. ábra). A fogoly és a fürj is szent madárként jelenik meg. A kelta Taramis Mennykő-isten tiszteletére foglyokat áldoztak. A fürj barna tollazata miatt a védelemre szorulók, az éhezők madara. Az ősanyai tápláló jelleget tükrözik. A Biblia szerint a sivatagban vándorló zsidókat az Úr mannával és fürjekkel táplálta (Kir 16,16, Szám 12,31–32). Őseinknél is megtalálható a fürj jelkép. Fürjet láthatunk egy honfoglalás kori ezüst karperecen.

2.9. A GALAMB „Boldogok az irgalmas szívűek, Mert Istenre lelnek önmagukban.” [10] (31.1–7. ábra) A közkedvelt madarak egyike a galamb. A galambfélékhez tartoznak a gerlék is. A gerlék a szerelmesek madarai. Ugyanakkor a galamb egy szent szimbólum. A szentnek tartott sasok szerepe néha a galambokra ruházódott át. Talán a galamb enyhén lefelé hajló csőre emlékeztet a sasra. A különböző hitregékben is megjelennek a galambok. A világ keletkezésénél a sasok segítettek be, de néha a galambok is ott találhatók. A teremtési regékben a galamb viszi a szájában a kizöldülő faágat. Ezt a képet mi Noé történetéből ismerjük. A vízözön utáni napokban Noé kiengedett a bárkából egy galambot, megtudni, van-e valahol szárazföld a közelben. A galamb egy kizöldült olajággal tért vissza. Innen tudta meg Noé, hogy vége a viszontagságainak. A galamb a jelenkori madárábrázolásnak egyik leggyakoribb formája. A keresztény szimbolikában a galambot lélekjelképként tartják számon. Nekünk a galambról a szelídség és az ártatlanság jut eszünkbe. Az ókorban főként az istennők kísérője volt, akárcsak a sas. Az egyiptomi Nu istennő életfáján gyümölcs helyett galambok láthatók. Az ősi hit szerint a galamb a halhatatlanság madara. A mezopotámiai kultúrákban a galamb Innin, Istár, Astarta istennők madara. A polinéz hitregékben is a galambot az első Ősistenekhez kötötték. Új-Zélandon a maori Ru istenség árnyéka vagy éppen neki a mása. Tahitin a Zöld Hegyi galamb Rupe vagy Ru istennel és Hina fivérével áll kapcsolatban. Hozzá kapcsolódik az első Indiai Fügefa története. Ez az életfa hasonmása. A krétai termékenység-istennő fején galambot hordott. A galambok Aphrodité kísérői is. A krétai Phaisztosz közeléből két galamb alakban végződő oszlop között hintázó nő agyagszobra került elő. A galamb Zeusz és Aphrodité madara. Galamb volt a dodonai jósda jövendőmondója.

74


A japán Hacsiman hadisten galambja a békét hozza el. Kínában úgy tartják, hogy a fehér galamb egész életre választ párt mint a hűség, a tisztaság, a szelídség megtestesítője. A Tóra szekrényén a fehér galambok a lelkeket szimbolizálják. Az iszlámban a galambok Mohamed védői. Az egyiptomi hagyományokra épülő alkímia jelképrendszerében a galamb az anyag lelkének kiszabadulását jelenti. Ezt a jelképet a kísérletek utolsó stádiumában használták, amikor a hosszas átalakítási folyamatok végén az anyag átalakulása megtörténik és felszabadul a mindent átalakítani tudó elixír. A keresztény felfogásban a galamb az Isten lelke, mely a teremtés kezdetekor a vizek felett lebeg (Ter 1,2). Noé galambjai is az újra helyreállt megbékélést jelzik Isten és a földi világ között (Ter 8,8–12). Így vált a galamb a béke szimbólumává. Jézus megkeresztelésekor Isten lelke galambként szállt le fölé (Mt 3,16, Lk 3,22, Jn 1,32). A galamb szelídnek számít. Maga Jézus mondja tanítványainak: „Legyetek szelídek, mint a galambok.” (Mt 10,16) Az Újszövetségben a galamb az Istentől elküldött Szentlélek szimbóluma lett. A régi pünkösdi képeken Mária és a tanítványok fölött lebeg. A Jézus születésének hírül adását ábrázoló képeken is szerepel a Szentlélek szimbólumaként Mária fölött. Több magyar mese szól a fehér madarakká, illetve galambokká vált tündérlányokról. Egyesek tündérvárban laknak és onnan jönnek le a földre. A madárasszony című mesében a szépséges szép rét taván lányok fürödnek. Ahogy a mesehős hozzuk közeledik, a lányok fehér galambbá változnak át és elrepülnek. A Tündér Erzsébet című mesében a fehér tejtóra repül három galamb, ahol tündérekké változnak és fürödnek a tó vizében. [49] Benedek Elek meséiben a mesehőst a galambok vezetik el Tündér Ilona hétszintes palotájához. A palotához hídon kell átmenni, és a világlajtorján kell felmenni a fiatalító vízhez. Minden tündöklően szép és gyönyörű zene szól. [27] Nyelvhasználatunkban gyakran szerepel a galamb. A jólétet úgy képzeljük el, hogy a sült galamb a szájunkba repül. Hétköznapjaink azonban inkább olyanok, mint egy galambdúc, hajszoltak, tele sürgésforgással. Énekünk is van róla, hogy a mivel jár a házasodás: „Galamb helyett fecskét fogtam, / bánom, hogy megházasodtam.” Kapuink felett a galambdúc a házat védő szellemek lakhelyeként készül. A népi regék a madarakat a tündérekhez vagy az istennőhöz kötik, akárcsak a lakást is. Ezek szerint az istennőnek a madara védi a házban lakókat. Sok díszes népi tárgyunkon is galambot láthatunk. Van galambos terítőnk és párnánk, valamint festett galambos kazettáink is (31. ábra). Több növényünk nevében szerepel a galamb szó. Ezek jellegzetesen selymes és finomabb karakterű fűfélék. Ilyen a galambfű, galambláb, galambócfű vagy a galambvirág. A kellemes ízű galambsaláta tavaszszal elsőnek bújik ki a földből. Nyersen és főve is fogyasztható. Bizonyára ismeritek az ehető galambgombákat. Akárcsak a galambokból, ebből is több színű található. Ízletes paprikás készül belőle. Ma a béke szimbólumának tartjuk a galambot. Nagyobb ünnepeken e célból szokásos a fehér galambok röptetése.

2.10. A KAKAS „Mikor a kakas a kapun megszólal, Kimegyek házam elejibe, Feltekintek magas mennybe. Látok apró madárkákat, szárnyas angyalkákat, Szárnyaikon szent templom…” [18] (32.1–8. ábra) A kakas királyi madár. Felügyeli a maga felségterületét, és az igazságért harcol. A kakas az éberség és a bátorság jelképe. A küzdelemben szinte emberfeletti tulajdonságokkal vívja meg igazát. A hajnali fény derengésekor a kakas már jelzi az időt. A felkelő napot a kakas köszönti elsőként. A kakas nemcsak a fény hírnöke. Harsogva jelez minden új dolgot, ami körülött történik. A kakast az éber-

2.10. A kakas

75

ség és az igazság szószólójának tartják. A kakaskukorékolások közötti időt a nép az időjárással hozza kapcsolatba. Párás időben jobban terjed a hang. Egyes helyeken úgy vélik, hogy a falu igazi lakható határa addig tart, amíg a kakasszó hallható. A néphagyomány nemcsak a megjelenő hajnali fénnyel, hanem a bennünk levő tűzzel is összefüggésbe hozza a kakast. Átvitt értelemben a kakas is napmadár. A görög napistenhez, Apollónhoz is társították. A születőfélben levő szellemi fénynek, az újrakezdésnek a szimbóluma. Jótékony hatást tulajdonítanak neki. A keleti népek hitében a fehér kakas segíti a holt lelkét. A koporsóra szokták rámintázni Kínában. Az egyiptomiak is házi szárnyast áldoztak fel a halottak lelkének megsegítésére és Anubisz (Anu-víz) istennő vizével hintik meg őket. Az afrikai yoruba törzs hagyományában a tyúk a teremtéssel kapcsolatos hitregékben található meg. A teremtő erő lányához kapcsolódik, a teremtés üregéhez hasonló csengésű Oduduwa egyik alakja a tyúk, másik a galamb. Nem véletlenül maradt fenn a háziszárnyas csontjainak feláldozása és annak jótékony erejébe vetett hit a fémek olvasztóinál. A vörös kakas a keleti népeknél védőerőt testesít meg. A vörös kakas megvéd a külső és belső tűztől. Kínában ezért a házak falára védőszellemként vörös kakast festettek. Ugyancsak a kínaiak szerint a kakas a férfias jelleg állatképe. A kínai vörös kakas párja, illetve női megfelelője a kacsa. A kakas és a szerencse fogalma gyakran összekapcsolódik. Az ókor népe a kakasáldozatnak jótékony hatást tulajdonított. Egyes elképzelésekben és ábrázolásokon a jókívánság jele. Japánban ajtókon ábrázolták mint áldást hozó és védő szellemet. Amateraszu istennőjük szentélyében is tartanak kakast. Az istennő madarát jelképező kakas a háziszárnyasokat is egybefogja. A kelták a kakast áldozták fel a tavaszünnep idején az év termékenységéért. Lényegében a karácsonyi háziszárnyas-sütés is az istennő áldást hozó madarának az emlékét őrzi. A háziszárnyasok közül a pulyka áldozati állatként épp Karácsonykor jelenik meg. Az ókor istennője táplált, védelmet és termékenységet biztosított. A hitregékben és a néphitben őt jelképező madarak teszik ugyanezt. A Kárpát-medencében több helyen szokás volt házépítés előtt az alapba vagy a kapualjba kakast vagy háziszárnyas csontjait beásni. Áldásos hatásának képzete ma is él. Ma a faragott kapukra madármintákat és galambdúcot helyezünk. Az istennő mindentudó fia volt az első fémfeldolgozó kovács. Az afrikai és a szibériai kovácsok a fémolvasztó ajtaját anyának hívják. Olvasztás előtt a kemencébe kakas- vagy tyúkcsontot tesznek be a művelet sikeréért. A buddhizmusban a kakas inkább a sors szimbóluma. A reggeli ébresztő szerepének megfelelően a sintoizmusban a kikiáltódobon kakast ábrázolnak, mintegy a kakasszó hívja a híveket imádkozni. Tibetben a pusztító tűzként lobogó vágyat jelképezi (A köztes lét könyve. 1986, 164). Az iszlám kultúrában a kakast szent tisztelet övezi. A fehér kakas a Próféta madara, a kakasszó pedig imára hív. Ahogy a szkíták, pártusok, médek sisakját sólyom díszítette, úgy a kakas a görögöknél jelent meg. A görög hagyományban Apollón és Zeusz madaraként fényjelentést hordoz. A kakas lényegében Arésznek volt szentelve és Minerva sisakját is díszítette. Aszklépioszhoz, az orvostudomány istenéhez is társítják a kakast. Azt tartották, hogy a kakas nemcsak meggyógyítja a betegeket, hanem az evilági lét után az új világ hajnalának fényébe vezeti a lelket. Mint lélekkísérő motívum Hermészhez is társul. A kakas feláldozásának jótékony hatása és a kakasviadalok a hunok vándorlási vonalán több helyen áthagyományozódott. A kakasként verekedő madarak a madárjóslás jelentős elemei voltak. A madárjóslást az etruszkok, a pártusok, a szabinok, a görögök ismerték. Ugyanakkor a kakasviadalok a malájoknál és az indiánoknál már az ókortól fogva szokásosak voltak. A görögöknél szintén évi kakasviadalokat rendeztek. A rómaiak ezt a szokást az etruszkoktól és a görögöktől vették át. Harcos, éber jellemvonásai folytán a kakas a Mars szent állata. A kakasviadalok a harc istenének megjelenítései. A római szarkofágokon is láthatók kakasviadalok képei. A hunok kultúráját továbbvivő kelták, akárcsak az ógörögök, megőrizték a kakassal kapcsolatos hagyományokat. A portugál és spanyol régiókban a kakas szent állat. A franciák gall kakasa az ősi harcos hagyomány utórezgése. A franciák háromszor választották hadi jelvényül a kakast. Az európai néphitben a kakas kiáltásának szellemriasztó hatást tulajdonítottak. A germán hit szerint a nappalt és éjjelt elválasztó kakas a túlvilág határának őre.

76


A kínaiaknál a kakas egyike az állatöv jegyeinek. Szerénységet, erkölcsi felelősségérzetet, de hivalkodó szellemű embert is jelöl. Mint a legtöbb képjelhez, a kakashoz is társul negatív jelző. Goethe a Faustban a kakastollat a gonosz jellemzői közé sorolja. Az ókeresztény művészetben a Krisztusért küzdő keresztényekkel azonosítható. Az Ószövetség a kakast az Istentől kapott értelem fényével ruházza fel (Jób 38,36). Az Újszövetségben Péter apostollal kapcsolatban (Mt 26,34, Mk 14,30, Lk 22,34) vált Jézus szenvedésének egyik szimbólumává. A keresztény egyház az egész középkorban hiába küzdött a kakasáldozat eltörléséért. Több tiltó törvényt is hoztak. A népek hitébe mélyen bevésődött a madáráldozat jótékony volta. A kakasviadal sok helyen ma is az ünnepek egyik színfoltja maradt. A templomok tornyán elhelyezett kakas madárjelkép. A szellemi fényt teszi megfoghatóvá, a Napot szimbolizálja. Az éberség jelképének is tartják. Nyugat-Európában a templom gömbjén vagy a kereszten gyakori a kakas. Felénk a kakas legtöbbször a napkarikában áll. Ismeretes, hogy a magyar táltosok is viseltek fejükön kakastollat. Néphitünk szerint a halott is visszajár kakas képében. A garabonciás hátasaként is találkozunk vele. Régi népi imánk, amelyben a kakas értesíti a Szűzanyát a bekövetkező bánatáról, így szól: „Nagypéntek hajnalban a kakas búsan szól, Kelj fel, Szűz virágszál, ébredj fel, ha alszol, Elborult, elborult szép napod virága…” [18] A karácsonyi regösénekekben szintén megszólal a kakas, az új lélek eljövetelét hirdeti. Népi archaikus imáinkban a Karácsonnyal kapcsolatosan is szól a kakas: „Paradicsomban csöngetnek, Úr született Betlehemben, … szól a kakas, szól…” [36] A magyar népi művészetben megtalálható a kakas-madár jelkép. A 32. ábrán kakasábrázolásokat láthatunk a népi díszítőművészetben. Több növényünk nevében benne van a kakas szó hasonló mintázata folytán. A kakascímer – alectrolophus nevű fűféle lombos kinövése miatt, a kakasfa – viburnum díszes virágzata miatt, a kakaslábfű – panicum és a kakassarkfű – polygonatum bogos szára miatt, a kakastaréj – celosia és pedicularis virágjának taréj alakja miatt kapta a nevét. Az a tény, hogy a kakas az ókor istennőjének madara volt, a kakastej – ornithogalum nevű réti virágunkban ölt kifejeződést. Madárvirágnak is hívják. Szép hatágú kék virága van. A kék szín és a hatágú élet virága is az istennőhöz rendelődik. Népiesen csillagvirágnak hívjuk. A növény megtört szárából tejszerű tápláló folyadék jön ki. A kakastaréjú vagy bokros gomba tarajosan hullámzó kalapja után kapta a nevét. Nevéből adódik, hogy ehető gomba és az ókorban szentnek tartott tölgyfák kérgén nő ki nagy csoportokban.

2.11. A VÍZIMADARAK „Boldogok, kik szeretnek, Mert ők egyek Isten színe-javával.” [10] (33.1–10. ábra) A vízimadarak mind költöző madarak. Mint ilyenek a hosszú élet szimbólumai, a születés és újjászületés jelképei. Visszatértük egybeesik a természet újjászületésével. A tavasz pedig a teremtés évszaka. A vízimadarak különös helyet foglalnak el a madarak világában. Nemcsak a levegőben, hanem a vízben is képesek haladni. A vízimadarak nagy része jóval a víz alá tud merülni. Az ókor hitében a víz-elem a szeretet összekötő erejét jelenti. A víz ugyanakkor az élet forrása. A levegő pedig a lélek eleme. A levegő és a víz a teremtéshez tartozó energiák, melyeket a vízimadarak testesítenek meg. A vízimadarak mindkét tartományt átjárhatják, a levegőt és a vizet is. A mítoszokban a vízimadarak a teremtő erő jelképei. Az indiánoknál a vízimadarak, akár a galamb a lélek megtestesítői. A víz szelleméhez is társítják őket. A víz pedig az elsődleges teremtő erők közé sorolódik a levegővel együtt. A hitregékben a vízimadarak az ősi világot teremtő Istennő segítői. Ezért találhatók meg az Istennő megjelenítési formáinál, az életfa-ábrázolásoknál vagy a nyolcágú csillaggal együtt (33.6 ábra).

2.11. A vízimadarak

77

Több nép teremtésmondájában, akárcsak a hunoknál, az élet egy olyan halmon keletkezett, amelyet a vadkacsa egyik fajtája, a búvárkacsa hordott fel a tenger mélyéről. Majd a vízimadár tojásából kelt ki a világ. Az egyiptomiak úgy tartották, hogy náluk volt az első halom, ahol az élet kialakult. A Világtojás tojói és kiköltői az egyiptomi Nagy Gágogó és a Kalevala récéje. Egyiptomban Ízisz áldozati állatai, Horusz attribútumai. Az egyiptomi Horusznak és Amonnak is liba a szent madara. Az egyiptomi őstojásból egy liba bújt ki. A Nagy Gágogó hozta el a fényt az ősdombra, amely szerintük Egyiptomban volt. Egyes egyiptomi mítoszokban a gólya a teremtés vizeihez kapcsolódik. A Földanya méhéhez tartozó vizekben a gyermekeket a gólya találja meg. Kínában és Japánban a liba, a gólya a daruhoz hasonlóan egyrészt férfiasságot jelent, a janggal és a Nappal azonosul. Ugyanakkor az anyai oldalt is képviselik, mert az őszi Holddal, a hitvesi boldogsággal is kapcsolatban állnak. A mandarinkacsa színpompás tollazata a boldog házasság értelmi megfelelője. A kelta hagyományban a gólya az istenek és a túlvilág hírnöke, valamint a mágikus erő megtestesítője. A költöző madarak az állandó újrakezdés, a születés és újjászületés jelképei. Visszatértük egybeesik a természet újjászületésével. A görögöknél a gólya, a liba és a kacsa az élet hordozója. Pénelopé Heléna Tündareósz unokahúga volt és a neve rucát jelent. A pénelopé-kacsa valószínűleg Spárta totemmadara volt, akárcsak a hattyú. Heléna Tündareósz is tojásból kelt ki. A görög–római Héra/Junó istennők szent állatai a ludak voltak. A rovásos hun történetírás szerint az élet a búvárkacsa által felhozott iszapból kialakult halmon keletkezett. [33] Ugyancsak hun hagyományból származik a rábaközi tudók hite. Eszerint a Föld-istenanya madárrá változott, és mint kárókatona bukott le a víz alá az elbújt Napért. A Nap a magyar teremtésmítosz szerint ugyanis nem akart az Istennő által neki kijelölt úton járni és elbújt. A vízimadár a csőrében hozta fel a víz alól a Napot. [38] A vadkacsa motívum a hunok vándorlási vonalán több népnél fellelhető: a manysiknál, a görögöknél, az etruszkoknál. A vadkacsa a teremtésnél besegített az istennőnek. A holtakat is az istennő védelmébe ajánlják. Az istennőt pedig a madár helyettesíti. Az egyiptomiak kacsaáldozatot mutattak be a halott lelkének megsegítésére. A késő bronzkorból ismeretesek a kacsa- és a napkerék-ábrázolások mint a hajók orrának díszítőelemei. A hajó a Hold-bárkát idézi alakjával. A holdsarló pedig a teremtő istennőhöz rendelődik. A hunok istenanya-imádók voltak. Valószínű a hunoknál volt meg ez a hajódíszítő szokás is a sárkányos dísz mellett. Ma a templomi díszítéseken gyakran megtaláljuk a Nap-karikát a madárral együtt. Az ősi istennő madarai védelmet és segítséget jelentettek az embereknek. A keltáknál szokás volt a bejáratokra a lúd alakját rávésni, hogy őrizze az épületet. A harcosok sírjaiba is ludat tettek. A kelta Rhannon és Epona is néha lúdon lovagol. A római legenda szerint a Capitoliumot Junó szent libáinak ébersége mentette meg a gallok betörésétől. A kínai művészek repülő ludakkal ábrázolják az ősz közeledtét. Az indiánok hitében a ludak az északi szélen túlra utaznak. A kereszténység a gólyát a gonosz, az őskígyó ellenségének tekinti, jóllehet az Ószövetség a tisztátalan állatok közé sorolja (Lev 11,19). A kereszténységben a liba éberséget, elővigyázatosságot jelent. A szentek közül Szent Mártonhoz társítják. Szent Márton Istennő-tisztelő volt és nagyon szerény. Amikor püspökké választották, elbújt. A libák gágogása jelezte Tours lakóinak a püspökké választott szent rejtekhelyét. Ma is szokás libasültet enni Szent Márton ünnepén. A néphit szerint a gólyafészket nem szabad bántani. A gólyának varázsereje van és tüzet visz a házra, ha a fészkét háborgatják. A magyar néphit a gólyát-libát jósmadárként is számon tartja. A vízimadarak közül a libának és a darunak a tollát használták fejdíszként. A darutoll régebb az uralkodók felségjelképe volt. Később a vadászok viselték kalapjukon. A libatoll inkább a gyógyító növényeket ismerő nőkhöz tartozott, akiket varázslónak tartottak. A vízimadarak a gyermekek szüleik iránti szeretetét fejezik ki. Valószínű azért, mert a gólya eteti szüleit, amikor azok már nem tudnak magukról gondoskodni. Ez a magatartás az állatvilágban ritka jelenség. A gólyák már Egyiptomban is a jámborságra utaltak a szüleikről való gondoskodásuk révén. A családi harmóniát és a gyermeki engedelmességet is képviselték.

78


A szülők és fiókák közötti szeretet miatt a gólya az erény szimbólumává lett. Az szerető anyai tulajdonságok hordozója. Nem véletlen, hogy az anyai jellegű Rák jegy egyik holddekanátusát képezi le. A kisbabát az anya szüli, illetve a gólya hozza el. Régen a tengeri népek hajóit vízimadár feje, liba, kacsa díszítette. A tengeri népekhez tartozó székelyek (seceles) és palócok (peleset) Kis-Ázsiából keltek útra Egyiptom és az Égei-tenger térségei felé. Luduország lüd népével máig is fennmaradt a népek emlékezetében. Egyes néprajzkutatók a finnugorokat „vízimadarak népének” nevezik. A manysik napistene a Lúdfejedelem volt. [3] Mivel a liba vándormadár, a néphagyomány alakját a Tejúthoz kapcsolja. Az udmurtok a Tejutat „vadludak ösvényének” nevezik. A hattyú, kacsa, liba vagy gólya alakja az ábrázolásokban felcserélődhet. Mindegyik napszimbólum, a teremtéssel, az újjászületéssel kapcsolatos. Észak-Afrikában a napforduló alkalmából ma is mutatnak be libaáldozatokat. Egy magyar gyerekvers naphívogatója nem véletlenül emlegeti a libákat: „Süss fel, nap, fényes nap, Kert alatt a libuskáim megfagynak.” Az európai középkorban lúdlábat vagy lúdtollat viseltek a táltos nők. Lúdláb volt sok középkori tárgy díszítőeleme. Mint más madármotívumhoz, a libához is kapcsolódik sötét képzet. Erre utal a lidérc szavunk, mely valószínűleg a ludvércből származik. A lidvérc eredetileg a sámán szellemi segítője. [3] Ugyanakkor a liba szavunk lett alapja a latin libentia: öröm, gyönyör, vágy, a német liebe és az angol love: szerelem szavaknak. A liba szó összefügg a lebben, libben, libeg, lebeg, lepke, lobog szavakkal. Liba és lúd szavaink népnevekként is megtalálhatók. Így Lüdiát Ludu-országnak is nevezték, az észak-afrikai Líbia ugyancsak e nevet őrzi. Kis-Ázsiában sólymos nevű nép is élt valaha. A magyar néphit lidérce repülő lény, aki embereket csábítani megy. Az erdélyi és csángó hagyományok szerint a segítő szellemi lénynek lúdlába van. A lidérc az urának minden kívánságát teljesíti. A Feneketlen kút című mesénkben megtalálható a libalábon vagy kacsalábon forgó vár. A levegő-elem, a lélek és a madár kapcsolata egy vadlúdfajta nevében is megtalálható. Liliknek nevezzük az egyik vándorló vadludat. A liba a párosító szertartási népi énekekben máig is fennmaradt, mint az Adjon Isten, bíró uram vagy a Szép Ilona énekben. A fáklyákat tartó fehér gólya a házasság jelképe. A néphit szerint a gólya ismeri az élet forrását, onnan hozza a gyermekeket, illetve a lelküket. A víziállatok közül a pelikánhoz hasonló íbisz vagy kócsag a Hold-istennőnek volt a szent állata. Talán csőrének íves alakja emlékeztet a félholdra. Az egyiptomi falfestményeken gyakran megjelenik az íbisz. Ugyanakkor a fáraók sírjai mellett is sok kitömött íbiszt találtak. Egyiptomban az Istennőt gyakran ábrázolták íbiszfejjel. Akárcsak az íbisznek, több madárfajnak van íves csőre. Mindegyiket segítőként találjuk meg a népek hitregéiben. Így sorolhatjuk a sasféléket, a keselyűket, a szarvas csőrű madarat, a paradicsommadarakat, egyes vízimadarat. A kárókatona is egy kócsagfajta. A magyar hagyomány teremtő Istenanyjának, a Holddal ékes Boldogasszonynak segített a kárókatona, illetve a búvárkacsa a Napot felhozni a vízből. Ugyanis miután a Boldogasszony megteremtette a Napot, az nem akart a neki kijelölt úton haladni és elbújt a víz alá. Miután felhozták a föld felszínére, az Istenanya sassá változva vitte fel a Napot az égre. [38]

2.12. Hattyú

79

2.12. HATTYÚ „UKKó Istenanyánk Tavirózsa kelyhéből lépe életbe. Hattyúk röpíték csillag szekerét Szerelmeséhez, Borkán királyfihoz, Ki őt az Égig Érő Fa alatt várta, Mihelyt égre szökött a hajnalcsillag.” [36] A hattyú talán a legszebb vízimadarunk. A szép alakja mellett méltóságteljes mozgása és kellemes hangja van. A hattyú vándormadár és a libafélék családjához tartozik. A hattyú fehér színe a tisztaság, az őszinteség és a fény jelképe. Mint vízimadár a világ teremtésével kapcsolatos regékben található meg. Az északi népek mitológiájában a hattyú az égi ősi Istenanyát jelképezi, akit a víz és a nap termékenyít meg. A hattyú fontos állat a hinduizmusban. A hinduk szerint a kozmikus tojást is a hattyú tojta. Hattyún utazik a hindu isten, Brahma, a teremtés ura és neje, Szaraszvati. A hattyú a tisztánlátás jelképe. A nagy hindu jogikat és szenteket gyakran nevezik paramahamsának, azaz a mindenek fölötti hattyúnak. Az óind Upaniszadokban az emberi lélek jelképe: „halhatatlan aranyszín Lélek, a magányos hattyú” (Brihadáranjaka upanisad, I, 3,11). Az ógörögök egyes jelképeikben a ludat a szebb hattyúval helyettesítették. A hattyú Apollón szent madara volt. Míg Ciprus repülő lúdjáról ismeretes, a görögöknél már repülő hattyúkat találunk. Görögül a hattyú neve Küknosz. A gonosz Akhilleusz megölt több Küknosz nevű hőst a trójaiak közül. A név arra utal, hogy a hősök lelkét hattyú vitte az északi boldogságba. Küknosz nevében kék szavunk található. Ez a szín az északi égtájhoz rendelődik. Apollón hattyúháton megy észak fele. A kelta Brigit istennő is hatytyúháton utazik. Mindkettővel kapcsolatos a jellemző zenei kíséret, a költészet és a jövőbe látás képessége. Egy görög legenda szerint a hattyú megérzi halálának közeledtét, és dalolva köszönti azt. A hattyúk északi vándorútjukon trombitára emlékeztető hangot hallatnak, ezért írja Panszaniasz, hogy a hattyúk énekükkel járatosak a múzsák mesterségében. A zenét és az éneket őseink égi eredetűnek, a madaraktól, Istentől származónak tartották. A manysik két húros hangszerét darunak és hattyúnak nevezik. A sziréneket is hangjuk után sorolták a lélekmadarak közé. Csak a letisztult lelkületű ember hallgathatja károsodás nélkül a szirének hangját. Homérosz így írta le az Odüsszeiában (XII, 39–46): „Szirénekhez fogsz először eljutni,… Az embereket mind elbűvölik…. Otthon azt többé sosem üdvözlik… Mert csengőszavú dallal a két Szirén megigézi…” (33.11. ábra) Kirké is inti Odüsszeuszt, hogy kerüljék el a szirének hangjait. Ha ez nem lehetséges, akkor csak ő hallhatja meg csengő hangjukat. A társa megmentése érdekében annak fülét viasszal kell betömni. A szirének azt dalolták Odüsszeusznak, hogy aki meghallgatja őket, az tudásban és gyönyörűségben gyarapszik. Ez a motívum a Tengeri kisasszony című magyar népmesében is szerepel, ahol a szépen szóló madár hangját nagyon veszélyes akárkinek meghallgatni. A mesehősnek is be kellett dugnia a fülét. A szirének, akárcsak a mordvin énekek hattyúi mindent tudnak, ami a világban történik, és hangjukban olyan édes zene csendül fel, ami egy halandót halálra igézhet. Zeusz a virág dús szigetet adta neki lakhelyül. A szirének a halandók vágyait aranyszárnyon vitték az égbe. A szirének az isteni lét égi hírnökei. A szép hattyúkat a görög–római hagyományban a szépség és a szerelem istennőivel azonosították. Hattyú volt egyik jele Aphroditének, Helénának és Venusnak is. A görögök istenasszonya Heléna Tündareósz egy tojásból kelt ki. A görög mitológia szerint a világ teremtésekor a kezdeti sötétséget a Szél termékenyítette meg. A tojásból kibújt egy aranyszárnyú madár. Ő volt a fényt hozó Fényes, a Phanes. Az anyagot átváltoztatni igyekvő alkimisták az őstojással – prima materia – jelzett anyagkeverékből indultak ki. Az alkímia jelképeinél a hattyú az anyag lelkének kiszabadulását jelenti. A fehér hattyú az

80


ideális nigredo anyag feketítő folyamatában a megjelenő fehér foltokra utal. Ugyanis az anyag megnemesítésénél, átváltoztatásánál a fizikai anyag elhalása után feketeségből következik a fehérnek mondott szellemi energia felszabadulása. Ezt a munkafázist pedig rendszerint hattyúval ábrázolják. Platónnál a haláluk előtt legszebb éneküket elzengő hattyúk dala a halhatatlanságtudat, a boldogan vállalt halál örömének kifejezője (Phaidon, 85a-b). Varga Zsigmond vallástörténészünk írta [3], hogy az urál-altaji népeknél „égi származásra vihetők vissza a madáristenek”. Bíborban született Konstantin azt írta, hogy a hét törzsből álló magyarok első uralkodóját Levedinek nevezték, ami az orosz földön hattyút jelent. A hattyú palóc neve is libéd volt. Roheim Géza szerint Levedi a manysi mitológia Napistenének a megfelelője a magyar hagyományban. Levedi éppúgy a magyarok mitikus hőse, mint Előd, Álmos vagy Ügyek. Tündér Ilona a Lúdfejedelem hitvese és a vogul mitológia Aranyhattyúja. Az Aranyhattyú tojásából kelt ki a Nap és a Hold. A kis-ázsiai Lüdia volt a Ludu-ország. Ott volt egy város, melynek neve Lebedus volt, később Lebadeia, ma pedig Livadiának hívják. Ez a város kapcsolatos lehet Levedi ősünkkel. Lúd országgal a Bibliában is találkozunk, ahol íjfeszítő nép lakott és kusoknak hívták őket: „Vágtassatok, lovak, …ti pajzzsal felvértezett kusiták, ti Lúdból való, íjat feszítő férfiak.” (Jer 46,9) Levedi, illetve Levente hun vitézzel, aki a Kárpát-medencétől északra nagy törzset vezetett, az Arvisurában is találkozunk. [33] Egy manysi leánykérőben megtalálható a hattyú, a lúdláb és a rucaláb is: „Hattyútoll fehér házba Mennék én veled. Lúdlábnyi magas ágyba Feküdnék veled. Rucaláb magas puha vánkosra Feküdnék veled. Csókolgatnám szép hattyúfehér nyakad, S megölelnélek.” A hattyúkultusz az urál-altaji népeknél általános. A hattyút megenni bűnnek számít. A híres Obi vízisten hattyú alakban menekül a tűzből. Roheim Géza a magyar népi hagyományban is talál Egyházkéren és Nagyszalontán hattyúvá változást, ahol a hattyúk a tejtóban fürödnek. Egy burját elbeszélés szerint az égből száll alá három hattyú, hogy egy földi tóban megfürödve lányokká változzanak. Egy idő után a harmadik hattyú e szavakkal repül vissza az égbe: „Én az égből való vagyok és oda visszarepülök. Minden tavasszal és ősszel, amikor a hattyúk repülnek, ünnepet rendezzetek az én tiszteletemre.” A votjákok külön hattyú-ünnepeket ülnek. Egy mordvin dalból vett idézet így szól: „Hattyúmadaram, szép madár… Istenem kedvelt madara. Fehér ló a hattyú tolla…. Szín izzó rézcső a nyaka… Elküldte őt a felső Isten, Nézni szét itt lenn a földön, Repülne itt az ég alatt, Emberek életét látná, Fonákját, színét kitudná.” [3] A keresztény szimbolikában a hattyút szeplőtlen fehérsége és kecsessége miatt Szűz Máriával azonosítják. A protestantizmusban Lutherhez társítják, mivel Husz János 1416-ban bekövetkezett mártírhalálakor megjövendölte, hogy száz éven belül egy hattyú fog megjelenni.

2.13. A páva

81

A hun bölcseletben az Istenanya a teremtés elején hattyúvá változott át, hogy a Napot felvigye az égre. A rábaközi tudók hagyatéka szerint hét hattyú vontatta szekéren vitte fel a Föld-istenanya a Nap-istenatyát az égbe, miután „összeszedte földi teste tarlójáról” a szétoszlott testét: „Úgy regélik, aranyos sarló jelent meg az Égen, Ukkó Istenanyánk Holdsarlója, Avval magához aratá Földi teste tarlójáról örök Szerelmesét, És hét hattyú vontatta csillagszekéren Szerelmeskedve égbe vivé.” [36] A hattyú Európában elsősorban a költészet jelképe és a költői halhatatlanság megtestesítője. A magyar irodalomban a szerelem és a szépség szimbóluma. Balassi Bálint Aenigma című versében vagy Vajda Jánosnál: „Múlt ifjúság tündér taván / Hattyúi képed fölmerül” (Húsz év múlva). Petőfinél „haldokló hattyúm, szép emlékezet”, Adynál pedig a „szent mámor hattyúk” a „józan ludak” ellentétpárjai szerepelnek. A magyar népi hagyományban sok szó esik a hattyúról és a többi madártársairól. A hunok Zöld Bibliájában a teremtésnél besegítettek a hattyúk. Az Istenanya, a Boldogasszony, miután megformálta a Napot, hét hattyú vontatta szekéren vitte fel az égbe és oda kötözte ki. Azért hívjuk a Nagy Göncölt mi Boldogasszony társzekerének. Meséinkben a Napot hattyú alakban tojta Tündér Ilona. A tündérlányok hattyú alakban szállnak fel a vízről. Van, amikor a hattyút a fehér galambok vagy ludak helyettesítik. A fehér madarak közül a hattyúk, ludak, galambok mind a Nap és Vénusz szent madarai. Népünk a Vénuszt a Szél bolygójának ismeri és a Boldogasszonyhoz sorolja. Ez egy újabb kapcsolatot képez a levegőelem, a lélek, a lélek bolygója és az Istenanya között. A világot teremtő Istennőhöz tartozik nemcsak a szél elem, hanem a víz-elem is. A tej a víz energiáira utal. Népmeséinkben ezek a napmadarak mindig a Tejtóhoz szállnak. A világot összekötő energia alapja a szeretet. A szeretet pedig a víz-elemmel van kapcsolatban. Nyelvünk régi tudást őriz meg. Nyelvünk emlékezik. Nem lehet véletlen, hogy galaktikánk kozmikus vonalát a fehér hattyúk és a tej színéről Tejútnak nevezzük. Szóhasználatunkban a hattyú mint szókép is megtalálható. A hattyúdal kifejezést használjuk ma is. Egy embernek halála előtt megírt vagy megtett művét az illető hattyúdalának hívjuk. Hattyúlovagnak nevezik a Rajna vidékén egy régi főúri család eredeti ősét. Azt tartják ugyanis, hogy ősük a tengerből jött elő. Ugyancsak a németeknél létezik Hattyú-rend, mely egy segítő csoportnak a neve. A németek a tündéreket meséikben hattyú-szüzeknek nevezik. Boltíveink és eszközeink nevében is benne van a hattyú ívelő nyakának mintázata. A köríves építészeti elemet hattyúnyaknak hívjuk. A hattyúnyakú tőr pedig a ragadozók fogására alkalmas, körívben görbülő, fémből készült eszköz.

2.13. A PÁVA „Legyenek ünnepnapjaid, melyeken istenek és ősökre emlékezel, Meg magadba szállsz elmélkedni a világ folyásán.” [36] A páva kertjeink egyik szép állata. A hím páva a díszesebb. A madárvilágra ez általában jellemző. A hím madarak tolluk ékének mutogatásával és jellegzetes tánccal udvarolják körül a tojókat. A hím páva farkának a tolla valóban figyelmet felkeltően díszes. Hosszú farktollainak végét csillogó kékes pávaszemek ékesítik. Kitárt farka a csillagos eget, a világmindenséget ábrázolja. A farktollán lévő szemeket a csillagokhoz és az ég szemeihez hasonlítják. Feje aranyos zöld színű. A húsa ehető, de inkább díszmadárként tartják. Létezik fehér páva is. A páva őshazája India vadonja, de ma tenyésztett formában a világ minden táján megtalálható. Ahogy a lúdból hattyú lett, úgy váltotta fel a korai középkorban szasszanida hatásra a hattyút a páva. A páva a teljesség jelképe. Kitárt farka a csillagos eget, a világmindenséget ábrázolja. A farktollán lévő szemeket a csillagokhoz és az ég szemeihez hasonlítják. Az ókor hitében a páva farktollainak szemei az ég szemei. Isten szeme mindent lát, mondjuk ma is. Egyiptomban a napistenek városának, Héliopolisznak jelképe volt a páva.

82


A páva szimbólum megtalálható a régi kínai és indiai mitológiában is. Kínában a szépség és a méltóság jelképe. A kínai és japán védelmező tündérek, Kwan-yin és Kwannon jelképe a páva volt. A kínai császár az új tisztség betöltőjének pávatollat adományozott. Így lett a rang és az uralkodói jóindulat jele. A páva a Ming-dinasztia jelképe volt. Indiában és Mezopotámiában az életfa mellett ábrázolják pávát vagy libát. Ez a hitregékben a teremtéssel kapcsolatos. A Föld-istennő és az életfa ugyanaz. A madarak az istennő segítői. Az istennő és az életfa a termékenység szimbóluma Az életfa emeletei a halhatatlan szellem szerkezeti megjelenítései. Az óind mitológiában libán lovagolnak egyes istenek, mint Karttikeja, a harc istene, Szaraszvati a költészet istennője. Páván lovagol Lakhsmi, Brahma és Káma, Indra pedig páva trónon ül. Az indek a páva farktollának díszeit a „szív szemeinek” hívták. A pávák tartotta trón ma is a királyi méltóság szimbóluma nemcsak Indiában, hanem a buddhizmusban és a perzsa iszlám hagyományokban is. Nagy megvilágosodott buddhisták jele volt a páva: Avalokitesvara, Amithaba Buddha. A páva jelkép megtalálható a hindu Majánál és az etruszk Uninál is. Később a bizánci császárnő szimbóluma lett. Némely görög költő a szép külső mögött lapuló silány jellem ábrázolására használta. Héra, Junó szent madara. A százszemű Argosz szemeit, illetve az égbolt csillagait a mítosz szerint Héra helyeztette a páva farktollaira, átadva ezzel neki az éberség képességét (Ovidius, Met. I.). A színskála középkori összefoglaló neve: cauda pavonis, azaz a páva farka. Ilyen értelemben szerepel az okkult filozófia és az alkímia értekezéseiben. A gnosztikus hagyomány szerint farktollai háromszázhatvanöt színt vegyítenek össze, mely az egész évre, valamint a nagy Egészre utal. Az egyiptomi hagyományból eredő alkímia a pávára a hírnök szerepét ruházta rá. A jelképes ábrázolásoknál a páva akkor jelent meg a rajzokon, amikor annyira előrehaladtak a munka menetével, hogy az anyag átváltoztatása már nem sokat várat magára. A színes „páva farka” azt a reményt fejezte ki, hogy az eddigi munka nem volt hiábavaló, az átalakulás folyamatban van. A szivárványszínű legyezőformát akkor tették ki, amikor a nigredo és az albedo szakaszok után értek a kísérletezési folyamatban. A keresztény szimbolikában az örökkévalóság és a teljesség kifejezőjének tekintették. A görög páva szóban (taosz) benne foglaltatik az alfa és ómega, minden dolog kezdete és vége, amivel Krisztus önmagát határozta meg. Szent Ágoston a halhatatlansággal kapcsolatban említi a pávát, és így áll közel a Szent Lélek fogalmához. Az ókeresztény művészetben a katakombák díszítésének gyakori eleme. A középkorban a paradicsom madaraként szerepel, szarvasok és galambok társaságában, gyakran az élet vize mellett. A szentek kezében levő pávatoll a mennyei örök életre utal: A páva a Szent Borbálát és Szent Jeromost kísérő mintázatok közé tartozik. A finn paiva szó napvilágot jelent. A kalotaszegi házak tetőzetén egyaránt találunk szép napkorongos és pávás díszítéseket. Népi hagyományunkban a páva az örök szerelem jelképe. A páva meséinkben ritkán szerepel. A népművészeti díszítéseken sokkal gyakrabban megjelenik, mint a hattyú. A páva a szép farka révén varrottasaink igen kedvelt és gyakran ábrázolt állata. A szerelmesek szoktak egymásnak pávás varrottas terítőket, párnákat adni. A 34. ábrán pávás díszítményeket láthatunk. A páva ékes tollának hasonlata jelzőként is szolgál. A magát nagyra tartó és kevély ember büszke, mint a páva. A színházi kultúra használja a pávakövet. Az ékkőként ismert pávakő a nevét a benne található színes csillám szép zománcos külsejétől kapta. A csillogó pávakövet a színészet előszeretettel használja. A páva nevét a legyezőszerűen szép felső résszel rendelkező növények neve is tartalmazza: pávafark-fű, pávaárpa. Az állatok közül a pávadaru, a pávagalamb nagyobb és széttárható farktolla miatt kapta a megtisztelő páva előszót. A pávaszemes lepkék mintázták le legszebben a páva csillogó és színes szemeit. Szárnyaikon még színesebb szemek ékeskednek olykor még színesebb alapon. Címereinkben is megtalálható a madármotívum: Erdély címerében a Nap és a Hold között foglal helyet a turul, a Magyar Tudományos Akadémia címerében az Istennővel együtt jelenik meg a madár. Szolnok és Pozsega városok, valamint Nagy-Küküllő és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék címereiben is találunk madárábrázolásokat.

2.14. A lélek szele és harmóniája

83

Varrottasaink, festett kazettáink, régi menyasszonyi ládák őrzik a madármotívumot, a nap, a megvilágosodás, a magas lelkiség szimbólumát. A madár mint jelkép üzen a múltból, hagyományokat és érzelmeket ébreszt bennünk. Templomaink szószékének elengedhetetlen díszítőeleme a madár a Nappal vagy a Napot helyettesítő karikával. Olykor kakas tartja a nap-karikát a szájában.

2.14. A LÉLEK SZELE ÉS HARMÓNIÁJA „Legyetek hát egészek, mint mennyei Atyátok egész.” (Mt 5,48) Lelkünk-szellemünk energiái, akárcsak a levegő-elem, áthatnak minket. Fizikai testünk mellett fontos alkotórészünk a szellemünk, a spiritualitásunk. A spirit latin szó, lélegzetet jelent. Magyarul érthető, hogy a levegő-elemmel van kapcsolata. A szél, a Szent Szellet, a Szent Lélek fogalmai nyelvi szempontból is összekapcsolódnak. A mindenség fizikája az energia megnyilvánulását spirális áramlásként méri és értelmezi. Az ember szellemének szintén egy spirális energiaáramlás felel meg. Hullámtermészeténél fogva a szelet, a levegőt az ember világot alkotó és átható jellemzőnek fogta fel. A mozgó levegő a szél vagy a forgószél. A népi gondolkodásmód szerint a szél a tűz, az energia mozdulata. Az energia mozgása körkörös spirális úton történik attól függetlenül, hogy melyik őserői elem nevében teszi ezt. Őseink májust a Szél havának hívták. Május elején a föld-elem jegyében van Anyák napja. A képi ábrázolásokban az életet fenntartó Szent-szellem olykor forgó kerékként jelenítődik meg. Balladáink közül a Molnár Anna ballada címében az éjjeli napkerék található. Az egész ballada története az idő kerekének mozgását írja le. Anna szakrális utat jár be. Nem hal meg, de áthalad a földi problémák sötétségén. A Tihanyi Apátság alapító levelében molnár szavunk a munoran kereku kifejezésben szerepel. A levegő, illetve az energiaörvény ábrázolását a népi díszítőművészet úgy ismeri, mint forgó rózsa, szélrózsa, szél hulláma vagy tekerő-levél. Nagyon sok stilizált változatát találhatjuk meg különösen a faragott kapuinkon és ládáinkon. Az ember szellemét a hetérák piramisba írható spirállal ábrázolták. Minden egyes spirál a tudatosság egy-egy fokát jelentette. Felülről a spirál forgó kerékként ábrázolható. A szél kereke vagy a tekerő levél megtalálható faragott tárgyainkon. Sematikusan felülről a szellemi rétegek egy-egy körnek láthatók. Léteznek harmonikus szintek, mint például a negyedik és a hetedik tudatossági szint. Az összekötő erőt az összes szintek között az ötödik szint adja. Az ember erőterében ez a torokközpontnak felel meg. A torokközponthoz a levegővétel és a beszéd szervei tartoznak. A szellem energiája volt a kezdet, a teremtő Egy. Az egyből lesz a kettő, a dualitás. A Föld a dualitás megnyilvánulásának helye. Kettősségünk harmóniahiányos állapotot jelent. Harmóniára, EGYségre törekszünk. Az ég felé szól sóhajunk. A jó gondolatok, jó szavak és a jó tettek az erénylétrán felfelé visznek. A feldíszített fák és a kereszt is ezt hivatottak leképezni az ember számára. A hun bölcselet kettős örvénylésben mutatja be a világot fenntartó energia mozgását. A duális világkép több nép bölcseletében megtalálható. A teremtésmondákban szereplő két madár erre utal. A harmonikus Egy-ből a mozgás a dualitáson, illetve a polaritáson keresztül jön létre. A körkörösen hullámzó energia jó és rossz hatással is lehet mindenre. Ha jó irányban használjuk lelkünk-szellemünket magasabbra emeli. A rossz is az energiahullámmal talál meg minket. Kettősség jellemzi az ember jellemének szerkezetét is. Ami az agyféltekénket illeti, van logikus és érzelmi oldalunk. A díszítőelemek közül Holddal szokták megjeleníteni az érzelmi oldalunknak megfelelő jellemzőinket. Nappal a jobb oldalon szemléltetik a logikus férfias jellemzőinket. A keleti bölcseletben jin és jang néven találjuk meg.

2.18. EGYSÉGBEN ÖNMAGUNKKAL: SZERETET, BÉKE, ÖRÖM Az ember lelke-szelleme hatja át a létét. Szellemi részünk a létezés összekötő ereje. A fizikai testünket szellemünk hatja át. Földi célunk nem más, mint egységben lenni önmagunkkal. Az egységhez kapcsoló-

84


dás kell létrejöjjön érzelmileg tiszta oldalunk és szellemünk energiái között. Ez az interferencia épp az ötös szerkezet által valósulhat meg. Ötös szerkezet jellemzi érzelmeink, hangképzésünk és a tudatosságunk energiáit. Mindegyik a hármas szerkezetű „kozmikus rendet” létrehozó szeretetből áll össze, ahogy az esszénus tanításban található. A levegő a lelkünkhöz kapcsolódó elemi erő. A bennünk lévő isteni szikra, a lélekesszenciánk lelki rétegeink alatt rejtőzködik. Ez a szent szellemi rész lényünk sötéttel jelölt részében található. Ez a szeretet fényrezgés. Mindenkinek saját magának kell kibontania belső fényét, az istengyermeki szeretetrezgést (50. ábra). Az ember testének és lelkének jellemzői a nukleinsavakban vannak elrejtve. A DNS szerkezetét aminosavaink és rokon vegyületeink, fehérjéink, a szteroidok stb összetétele határozza meg. Ötösség jellemzi biológiánk összetevőit. Ugyanazon részecskékből álló ligandumok esetében a külső járulékos tagok térben különböző helyzeteket vehetnek fel. Ismeretes a két helyzeti izomér: a cisz és a transz. A térbeli viszonyokat a diklórciklopentán esetében hármas és négyes szerkezetek, valamint az ezekből kialakult ötös ligandumok alkotják. Az ötös szerkezetre ráépült térizoméreket a vas köti össze. Az így kialakult ligandumok a térben újabb izoméreket képezhetnek. A vas kristályszerkezetére jellemző a köbös szerkezet. Ez a négyes szerkezet képes az ötös szerkezetekhez kapcsolódni. A vasionoknak lapcentrált és tércentrált elhelyezkedésük által lehetséges ez a kapcsolódás. Lelkünk impulzusai, pillanatnyi beprogramozottsága adja a ráhatást a DNS szerkezetére. Lelki-szellemi hatásra működik a sejtjeink biológiájának megfelelő mechanizmusok összessége (51. ábra). Az ember szervezetében a vasat tároló fehérjéknek nagy élettani szerepe van. A ferrocénoknál az ötös szerkezet irányítottsága is izomérként térhatású. A ligandumok izomérjei a térben háromszögekre bontható alakzatokat vesznek fel. A sztereokémiában szék meg kád alakzatoknak nevezik őket. A hemoglobin vérünk és létünk egyik alapeleme. Központi eleme a vas, mely erőterével összetart öt darab ötös szerkezetű ligandumot. Négy pentamin egy síkban helyezkedik el, akár a piramis négy alsó sarka. Az ötödik pentamin rájuk merőlegesen középen található a piramis felső csúcsaként. Geometriai alakja négyszöges piramishoz hasonló. Ez a mértani alakzat a levegő-elemmel kapcsolatos. A hemoglobin a lehelet, a lélek egyik közvetítője. A lélek impulzusai a hemoglobin piramisának minden sarkában fellelhető ötös szerkezetű ligandumoknak köszönhetően az érzelmeinkhez kapcsolódnak. Az érzelmek az ikozaéderrel képjelezett víz-elem energiái szerint áramlanak, mely ötös szerkezetű. Ugyancsak ötös szerkezetű a tér-elem energiája. Egy energiamezőben áramlik a létezés. A létezés alapja a teremtő szeretet. A mező holografikus, és mi is a világnak egy kis hologramja vagyunk. Részben elektromágneses lények vagyunk. Vérünk és DNS-ünk információs rendszerében nagy szerepet kap épp a mágnesezhető vas, akár a többi annyira szükséges nyomelem. A hemoglobin a piramisra jellemző alakjával lelki impulzusokat képes közvetíteni érzelmeink felé. Az ötös szerkezettel a torok-, illetve a szívközpontnak felel meg. A szív, akár a hemoglobin, a szeretet szellemi teremtő energiáját továbbítja. Ezek a teremtő energiák a mezőben hatnak. A DNS olyan mint egy könyvtár. A testmező az, amelyik dönt afelől, melyik információt veszi ki a DNS-ből. A mindenség és az ember energetikai rendszere lényegében egy fraktálrendszerként működik. Ha egy mágnest darabolunk fel, akkor függetlenül attól, hogy hány darabra vágjuk, minden darab teljes mágneses mezővel fog rendelkezni. Az emberi test egy energiamező, mely elektromágneses tulajdonságokkal rendelkezik. A testmező egy információ-mintákkal telített energiamező. Testünk minden szerve a saját specifikus mezőjét hozza létre. Először a szív kapja az információt és csak aztán közvetíti tovább az agyba. Az információ érzelmi jel. Érzelmeink a víz-elem energiái szerint áramlanak. A víz-elem képjele az ikozaéder. Ez egy nagy információs rendszer, és néhányan úgy fogalmaznak, hogy a betegség csupán egy hiány az információs rendszerben. A teljes szervezet és minden sejt tényleges szabályozása – valamennyi sejt koordinációja – ezeknek az információmezőknek, ezeknek a skaláris hullámmezőknek a segítségével lehetséges. A testmező mágneses hullámai garantálják, hogy minden sejt tudja, mit is csinál a másik sejt az adott pillanatban. És mi ezeknek a strukturált mezőknek a segítségével működünk.

2.19. Szélterápia

85

A testmezőben az információ egyik hordozója a fényfotonokat különböző irányban forgató sizs és transz külső ligandumok. A fentiek szerint a lélegzetvétel az érzelmekkel és a testmezővel teremti meg a kapcsolatot. A légzésre való figyeléssel, a gondolatok elillanása utáni ürességben, megtapasztalhatjuk, milyen egységbe kerülünk önmagunkkal. Ezt az állapotot mély béke, nyugalom és öröm jellemzi. Édes a magunkkal való egységben levés. Apáczai Encyclopaediája jelenti a magyar tudományos nyelv előfutárát. Benne foglalkozik a tudomány kezdetével, a testek tulajdonságaival, az égi dolgokkal, a földi dolgokkal, a gazdasággal stb. Az emberi lélekről így ír: „A lélek olyan folyó rész, amely a vérnek a legvékonyabb leheletéből áll.”

2.19. SZÉLTERÁPIA A népi gyógyászathoz legközelebb a pneumatikus szemléletű ún. szélterápia áll. A pneuma-tan megtalálható az egyiptomi és görög orvostudományi vonatkozásokban. A görög pneuma szónak és származékainak a jelentései: kilehelés, lehelés, lélegzet, szél, szellő, lélek, szellem, élet, illat, fúvás. Innen meríthetett a hippokratészi iskolának tulajdonított A szélről című munka is. A hinduknál megtalálható régi szélterápia (Szuszruta Shamita) természetesen fontos szerepet szentel a szélnek. Ugyanakkor a levegő gyógyításra való alkalmazása a jógában, a tibetieknél, a kínai egészségtanban, a feng-shui térrendezésben, az ayurvédikus hagyományos gyógyászatban, a bennszülött afrikai, ausztráliai és indián törzseknél is megtalálható. Az ember egy energiacsomag. Erőterünkben jelentkeznek a fizikai testünkre ható zavaró lelki-szellemi rezgések. Szellemünk hét tudatossági réteggel rendelkezik. A Silva-féle gyógyító módszernél egy szusz alatt hétszer kell letisztítani az ember erőterét ahhoz, hogy a megrekedt energiákat megmozgassák. Aura tisztítást sok természetgyógyász végez. Módszereik sokfélék. Ide tartozik a kristályok erejének felhasználása, a gyógyítást végző egyén erőköreinek hatásmódjai stb. Az esszénus–hun tanításban a levegő energiáit angyali lényhez kapcsolják: „Keresd az erdők és mezők friss levegőjét, És ott majd megtalálod a Levegő Angyalát. Vesd le ruháidat és engedd, hogy a Levegő Angyala Körülölelje egész testedet. Lélegezz hosszan és mélyen, Hogy a levegő Angyala beléd szállhasson.” [10] (55. ábra) Ezek a változatok mind megjelennek a magyar népi orvoslásban. A népi gyógyászat analógiás szemléletű. Azt tartja, hogy ami a kórt okozza, ugyanaz meg is gyógyítja. A népi mondás szerint mi a kutyaharapást szőrivel gyógyítjuk. A szél okozta bajokat szél által gyógyítjuk. A sámánok a szél eredetű bajokat olyan módon gyógyították, mint rálehelés, kiszívás, gőzölés, füstölés, köpés stb. A betegséget szélnek adják át ma is több székely településen és a csángóknál. Vagy éppen rálehelnek, egy szusz alatt ráolvasnak, illóolajat füstölnek stb. [39, 41] A népi gyógyítást ima kíséri, a ráolvasás és a gyógyulás vizualizálása. Imádkozáskor a szeretet erői keltődnek fel, mely erők hatnak a betegre és a gyógyítóra is. Amikor egészséget jelenítünk meg a képben, akkor a gyógyulás erőinek újabb impulzust adunk. Az ima alatt a lelki és testi folyamatok jó irányban mozdulnak el. A természetgyógyászok is használják ezt a módszert. Az emberi test és lélek tisztítása történhet a légző gyakorlatok alatt is, ha azt kellő beállítottsággal végezzük. Megtisztulás és testünk-lelkünk harmonizálása történik a tibeti, indiai áyurvédikus orvoslás, a jóga, az indián orvoslás imával összekötött meditációs légző gyakorlatainál. A légzéstechnikák tudatállapot-módosító hatásúak. Fontos a beteg hite, hogy saját erőit mozgósítani tudja gyógyulása érdekében. Annál hamarabb történik a gyógyulás minél nagyobb a beteg hite és az önbizalma. Az ima, illetve a ráolvasás ismétlése fokozza a gyógyító erők felkeltésére tett erőfeszítést. A betegségek zöme pszichoszomatikus, illetve lelki eredetű, tehát a levegő-elem energiáihoz kapcsolódik. Ezért minden természetű betegség gyógyulását elősegíthetik a levegő-elem jellegzetességeihez sorolható gyógymódok. A gyógynövényekkel való terápiák nagy része a levegős elemhez tartozik. A növények

86


főzeteiből ivókúrák, a gőzeikből belélegző kúrák, illatterápia, fürdők stb. végezhetők a növények segítségével. Ide sorolható a zöld növények, illetve a fák által megtisztított levegőben való tartózkodás. Idült betegséggel küszködők állapota javul, vagy teljesen eltűnik a kór, ha friss hegyi levegőn mozog huzamosabb ideig a beteg. „Az Úr áldjon meg téged! Töltse be füleidet zenével, Orrodat jó illattal.” (Kongói ima) A betegséget szélnek adják át ma is nemcsak a csángók, hanem a Mezőség és a székelység több településén. A szédülést szél okozta ártalomnak tekintik, mely az ember fülén hatol be. A gyógyításhoz egy spirálisan csavarodott fát vagy megkövesedett csiga alakú kőzetet használnak ráolvasással egybekötve. Az egyiket szélkalánnyélnek, a másikat szélkőnek hívják és a beteg füléhez helyezik. [39] Az energia terjedési módja spirálszerű vagy csigavonalú. Ugyanilyen úton távozik a rossz szél a betegből. Az erősebb levegőmozgást népünk forgószélnek nevezik. A forgószélnek van átvitt értelme is. A forgószelet a népi hagyomány a táltosokkal, a garabonciással, a szépasszonyokkal vagy a boszorkánnyal hozza kapcsolatba. A forgószél jó és rossz hatású lehet. Meséinkben csak a táltos tud a forgószéllel feljutni a felső világba, vagy ő tudja legyőzni a rosszat okozó forgószelet. A betegséget okozhatja a pokolszél, melyet a csángók a széllel vitetnek el hetvenhét felé: „Vizet vetek Pistukának igézettől, pokolszéltől, pokolember tekintetétől, hetvenhétféle nyavalyától… hetvenhét felé fújja a szél, csak a te fejed, tested egészséges maradjon.” [42] (56. ábra) A levegő mozgása lényegében energiamozgás. A beszéd és az ima is ritmikus levegőcsere, a szél ritmikus mozgása. Ma is alkalmazott gyógyító rítushoz tartozik a többszörös ima, a ráolvasás és a beteg körbekerülése. Régi szokások nyomait fedezhetjük fel az archaikus népi imáknál. A csángók a gyógyító ráolvasásokkor háromszor kerülik meg a beteget. Csíkban imádkozás közben a halottat kerülik meg háromszor, Kalotaszegen a sírját temetés után. Kalocsán fércnek nevezik a körbejárást, Somogyban pedig erőjárózásnak. Rábacsanakon az ún. királyfa körül „járják a karéjt” Teszik mindezt testi-lelki gyógyítás céljából. A szélrózsa szerinti körbeforgás, a körtánc szintén gyógyító hatásúnak tartott népi hagyomány. A természeti népeknél ma is megtalálható a lélekgyógyító vallási rituáléhoz tartozó varázstánc. A balra való forgásnak és a ritmusos táncmozdulatoknak is gyógyító ereje van. A jobbra való forgás pozitív energiával tölt fel. A táncterapeuták főleg a körtánccal gyógyítanak. A körtánc nálunk is a szent rítusokhoz tartozott. A kereszténység felvétele után tiltás alá került mint a szkíta rítusokhoz tartozó szokás. Egyik népdalunk szerint ma is a „falu végén karikás táncot járunk”. Régi rítusok emlékét őrzi az, hogy szóhasználatunkban ma is táncra kerekedünk. „Körbe, körbe, karikába fogózzunk mi össze…” – szól a gyerekek nótája a körtánckor. A cél az egységbe jutás önmagunkkal. A dualitásba a lélek csillaga hozza be a harmóniát. A mezopotámiai Estúr az Iszter, a békesség csillaga. Gyerekeink járják az Eszter-láncot, meséink tündérei a hajnali körtáncot, lakodalomban járják a szertartásos menyasszonytáncot. A híd is egy körhöz kapcsolódó átívelés. A hídon való átmenés jelképezi a szellemvilágba való feljutást. A körtánc és a padlón való átkelés megtisztulási rítus: „Falu végén, padló végén karikás táncot járnak…” Meséinkben Tündér Ilonához is egy aranyhíd vezet fel. Tavasszal a határszentelésnél körbe járja a mezőt a falu népe. A termékenység az istennő felségterülete. Ő hozza az áldást, a vetés-aratás bőségét. Ő tartja a bőségszarut. A körmenet és a körtánc a régi felszentelési rítusok utórezgése. A Bibliában a Bírák könyve említ egy olyan ünnepet, ahol a szőlők mellett körtáncot jártak Siló lányai. Közülük vettek feleséget Benjamin fiai (Bír 20,19–21). A természeti népek nemcsak a teremtéssel kapcsolatos rítusaikban, hanem esőért és védelemért is járják a körtáncot.

2.20. IRODALOM

87

A levegő ritmikus mozgása adja a harmonikus hangot, a fülnek kellemes zenét is. A gyerekeink mondókáiban, ha csak töredékében is, régi gyógyítási módokra lelhetünk. A Gólya, gólya, gilice című mondókában a magyar gyermek „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” gyógyít. A modern orvoslásban is visszatért a zenével való gyógyítás, különösen egyre több kóros pszichés esetnél (57. ábra). A természeti népek nemcsak a szent fa mellett tartják rítusaikat, hanem a sámán dobja is szent fából készült. A segítő sámán képletesen az életfán halad felfelé saját szellemének rétegein, melyet a fadob által kibocsátott hangrezgés segít. A fa hangja, csengetése fontos tényező a szerszámkészítésnél is. Fontos a fa kiválasztása, kopogtatással a csengésének megállapítása. A fát sosem teleholdnál vágják le, inkább újholdhoz közel eső napokon. A tiszta FA hang épp a fának az oktáv negyedik hangja kell legyen. Ez nem véletlenül a negyedik erőcsokort kitevő szívközpontnak megfelelő hang. A szívközpontunk rezgése a lelkünknek-szellemünknek megfelelő levegős-elemhez rendelődik. A levegő rezgése által keltett hangnak nagy szerepe van a lelki-szellemi utakon. Ugyanez elmondható a hang, a zene hatásáról az ember lelkületére. A magyar népi gyógyászat felhasználja az ősi természeti elemekbe vetett hit erejét, a természeti elemeket és a szimbolikus jeleket is. Büszkék lehetünk népi egészségmegőrző és gyógymódszereinkre, melyek szimbolikus képekben fogalmazzák meg a természeti elemek gyógyító hatását. Jelképes értelemben a levegő-elemhez rendelt madár mint szent szimbólum testi-lelki gyógyulásunkat is szolgája. Nem véletlen, hogy a madár templomaink szent díszítőelemeihez tartozik.

2.20. IRODALOM 1. Papp G.: Hazatalálás. Püski, Budapest, 1999. 2. Basilius Doppelfeld OSB: Szimbólumok. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 1998. 3. Bíró L.: Kerek Isten fája. Szerzői kiadás, Magyarország, 2001. 4. Ipolyi A.: Magyar mythologia. Heckenast Gusztáv, Budapest, 1854. 5. Hamvas B.: Silentium. Medio Kiadó, Szentendre, 2000. 6. Berze-Nagy J.: Égigérő fa. Pécs, 1961. 7. Agrárkultusz. Debrecen, 1991. 8. Finnugor–zamojéd regék és mondák. Budapest, 1984. 9. Zarathusztra: Zend Aveszta. Élő Föld Kiadó, Érd, 2000. 10. Székely E. B.: Az Esszénus Béke Evangélium. III. Élő Föld Kiadó, Érd, 1999. 11. Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy.: Jelképtár. Helikon, Gyula, 2000. 12. Marton V.: A sumer kultúra története. Miskolci Bölcsész Egyesület, 1998. 13. Badiny Jós F.: A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása. Budapest, 1999. 14. Varga G.: A székely rovásírás eredete. Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1998. 15. Torma Zs.: Etnographische Analogien. Jéna, 1894. 16. Roheim G.: Primitiv kultúrák. Budapest, 1984. 17. Hoppál M.: Sámánok. Budapest, 1994. 18. Erdélyi Zs.: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Pozsony, 1999. 19. Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka, Mandala Véda, Budakeszi, 1999. 20. Szimbólumtár. Balassi, Budapest, 2001. 21.Varga G.: A magyarság jelképei. Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999. 22. A művészet története. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000. 23. Eliade M.: Az örök visszatérés mítosza. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1999. 24. Szentimrei J.: Törökös elemek az erdélyi népi hímzésekben. Művelődés Galéria, Kolozsvár, 2002. 25 Diószegi V.: A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1978. 26. A Varjúkirály. Budapest, 1984. 27. Benedek E.: M. M. M. I–III. Budapest, 1983–1988. 28. Zsigmond Gy.: Égitest és néphagyomány. Csíkszereda, 1999. 29. Dömötör T.: A népszokások költészete. Budapest, 1983. 30. Dala L.: A tűz és az ember. Budapest, 1962. 31. Baráth T.: A magyarok őstörténete. Somogyi Zoltán kiadása, 1988.

88


32. Sitchin Z.: Az istenek városai. Édesvíz, Budapest, 1996. 33. Paál Z.: Arvisura. Püski, Budapest, 2002. 34. Berta T.: Az időkód. Budapest, 2002. 35. Tánczos V.: Csapdosó angyal. Pro-Print, Csíkszereda, 1999. 36. Máté I.: Yotengrit. I–II. Palatia Kiadó, Győr, 2004–2005. 37. Gilchrist C.: Az alkímia, Édesvíz, Budapest, 2000. 38. Bernád I.: Egészségünkért. Uránia, Sepsiszentgyörgy, 2002. 39. Tenzin Wangyal R.: Gyógyítás formával, energiával és fénnyel. Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. 40. Oláh A.: Új Hold, új király. Budapest, 1986. 41. Seres A.: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Bukarest, 1994. 42. Antal M.: A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei. General Press Kiadó, Budapest. 43. Bazaron E.: Tibeti medicina. Noran, Budapest, 1998. 44. Szőcs I.: Selyemsárhajó. Kriterion, Bukarest, 1979. 45. Demény I. P.: Táltosok, kerekek, lángok. Csíkszereda, 1999. 46. Zakar A.: A sumer hitvilág és a Biblia. Turán Printing, USA, 1973. 47. Bíró L.: Magyar halottaskönyv. Frig Kiadó, Debrecen, 2006. 48. Kriza J.: Csókalányok. Budapest, 1972. 49. Jung K. G.: Az alkímiai konjunkció. Kötet Kiadó, Nyíregyháza, 1994. 50. A sárkányölő vitéz. Budapest, 1957. 51. Vértes E.: Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Budapest, 1990. 52. Eliade M.: Kovácsok és alkimisták. Budapest, 2004. 53. Doreal: Az atlantiszi Tót smaragdtáblái. Mandala Véda, Budakeszi, 2001. 54. Eliade M.: Vallási hiedelmek és eszmék története. Osiris, Budapest, 2006.

2.21. ÁBRÁK 1. A Szentlélek ókori jelképei: 1. A szent lehelet sumér ábrázolása; 2. A madár és a Nap, a szeretet szavai; 3. Oltárdísz, Csetfalva; 4 Korondi tányérok; 5. Faragott kapu, Csíkszentdomokos, 6. A Szent Mihály-templom bejárata, keleti sarok, Kolozsvár; 7. A Szent Mihály-templom bejárata, nyugati sarok, Kolozsvár; 8. Templomi kazetta, Técső; 9. Turul szobor, Ungvár; 10. Rákóczi-zászló, Beregszász; 11. Anahita, mezopotámiai istennő; 12. Inanna, mezopotámiai istennő; 13. A karthágói Tanith sztéléje 2. Madáristennők: 1. A sumér Istár madár- és szarvasjelképpel; 2. Mezopotámiai „szemidolok”; 3. Oszlopfő, Gyulafehérvár; 4. Séi madáristennő, Szombathely, i. e. 5000; 5. Krétai madáristennő, i. e. 1500; 6. Permi bronz istennő, i. u. VI–IX. sz.; 7. Madárfejű istennők Mezopotámiából, i. e. V. évezred; 8. Kibédi madárlány [45]; 9. Berlini istennőszobor 3. Pecséthengerek: 1. Babiloni pecsétek; 2. A szárnyas napisten születése, babiloni pecséthenger, i. e. 2360–2180; 3. Egyiptomi napmadár 4. A napkerék: 1. Perszepoliszi relief, i. e. V. sz.; 2. Napisten az íjjal; 3. Imádkozók az életfánál; 4. Rákóczi-címer; 5. Egyiptomi életfa; 6. Berber szőnyeg; 7. Református címer 5. Egyiptomi képek: 1. A szent sólyom Tutankamon sírjából; 2. Horus; 3. Kassita pecséthenger szárnyas nappal és szárnyas kecskével; 4. A nagytudó Tót; 5. Ízisz homlokán madárral, bronzszobor, Madridi Múzeum; 6. Kephren fáraó diorit szobra, Kairói Múzeum, i. e. III. évezred; 7. Mezopotámiai szárnyas lény Assurbanapli ninivei palotájából. Alabástromszobor, i. e. XIII. sz.; 8. A nagytudó Tót, Egyiptom; 9. Oromzati griffek, Kolozsvár; 10. Griffek a Bánffy-palotán, Kolozsvár; 11. Szárnyas oroszlán, Kajántó; 12. Kapuőrök, Kolozsvár 6. Sumér relief turullal és szarvasokkal Ur városában 7. Turul és a csodaszarvas, szkíta lelet a Hét Testvér kurgánból 8. Sasfák népi hímzésen 9. Turulábrázolások szkíta (1) és honfoglaláskori sírokból (2, 3); 4. Alkimista sasfa, füvészkönyv 10. Szkíta–hun sólymok: 1. Sólyomfős bronzfokos a Káma mellékéről, i. e. V–III. sz.; 2. Ezüsttál sólyommal, fokossal, íjjal, Irán, VI. sz.; 3. Szkíta aranysólyom

2.21. Ábrák

89

11. Pártus uralkodók szobra: 1. A horezmi érem turulmadárral, i. u. I. sz.; 2. Periklész portréja (i. e. 440) 12. A korai kereszténység sólymai: 1. Az edesszai sólyom; 2. Az írek szent sólyma 13. Sólyom viszi az evangéliumot János apostolnak, keresztény ábrázolás 14. Az erénylétra: 1. Evenki sámánfejdísz; 2. Hímes tojás, Zalacsány; 3. Részlet egy zwetli kódexből 15. Turulos és piros-fehér sávos lobogó a Képes Krónikából 16. Attila hun uralkodó turulos címerrel 17. A nagyszentmiklósi magyar avarkincs 7. számú korsójának részlete, X. sz. 18. Turulábrázolás a „jó” és „ős” jelekkel [14] 19. 1. A toll mint fejdísz; 2. Egyiptomi tollkorona; 3. Amon-Ra; 4. Maat, az igazság szelleme; 5. Indián szent szellem; 6. Sámán női fejdísz; 7. Nimród; 8. Cisztercita képjel, Kolozsvár 20. 1. Anahita; 2. Argimpasza; 3. Gyerőmonostori madárlány; 4. Templomi kazetta, Szarvas; 5. Templomi kazetta, Gyerővásárhely; 6. Templomi kazetta, Oklánd 21. Kettős kereszt alakú világfa szárnyas oroszlánok között (Észak-Szíria, Arszlan Tas) 22. Szkíta–méd szárnyas oroszlán, i. e. IV. sz. 23. 1. Szkíta szárnyas oroszlánok az életfa mellett, Zsivije, Irán; 2. Templomi kazetta, Kraszna 24. 1. Szent Lukács evangélista jelképe; 2. Lukács evangélista, Kolozsvár; 3. János evangélista, Kolozsvár 25. 1. Ókori szárnyas lények; 2. Az egyiptomi Maat, az igazság szelleme a fáraó előtt; 3. Babiloni szárnyas lények 26. Táltos lovak: 1. Pegazus egy korinthusi pénzről, i. e. IV. sz.; 2. Táltos egy szaszanida ezüsttálon; 3. Táltos a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójáról, X. sz. 27. Pelikános ábrázolások: 1. Szolnok címere; 2. Templomi mennyezetfreskó, Bánffyhunyad; 3. Pelikán a kolozsvári Ferences-templomban; 4. Pelikán a gólyával, alkimista ábrázolás; 5. Pelikán, Szent Mihály-templom, Kolozsvár 28. Geber tudós pelikánja 29. A bagoly mint a tudás birtokosa: 1. Athéni drahmán, i. e. V. sz.; 2. Eszkimó napbagoly; 3. Csontdíszítés, Monor, Beszterce megye; 4. Kalotaszegi írásos; 5. A bagoly mint sámán képjel; 6. Bagoly könyvesbolt, Kolozsvár 30. Hollók: 1. Alkimista ábrázolás hollóval; 2. A pálosok jelképe: holló a fa tetején; 3. Szent Vince a hollóval, Lisszabon; 4. A Hunyadi-ház címere; 5. Ádámosi Hunyadi-címer; 6. A Hunyadi-címer, Mátyás trónkárpitja; 7. Erdély és az EME címere; 8. A Magyar Tudományos Akadémia címere; 9. Az alkímia királynője; 10. Nu-Wa teremtő istennő, kínai ábrázolás; 11. Sámán képjel; 12. Hollós sztélé, Kassa; 13. Leveles ágat tartó fürj, honfoglalás kora, Tiszaeszlár 31. Galambok: 1. Kalotaszegi bundahímzés, Bánffyhunyad; 2. Székely hímes tojás; 3. Korondi bokály (Páll Antal); 4. Galamb szószék felett; 5. Galamb templomi kazettán, Bánffyhunyad; 6. Galambdúc kapun 32. Kakasok a népi díszítőművészetben: 1. Szaka bőrkivágás, i. e. IV. sz.; 2. Kakasok az életfával, kalotaszegi bőrrátét; 3. Kalotaszegi írásos; 4. Faragott mezőségi sótartó; 5. Mezőségi hímzés; 6. Háziszárnyas keresztszemes mintán; 7. Kakas falfreskón, Tirol; 8. Kakas kötényen, Portugália; 9. Templomi kazetta, Szilágylompért; 10. A kakasos templom díszei, Kolozsvár; 11. A kakasos templom tornya, Kolozsvár; 12. Kapu, Máréfalva 33. Vízimadarak: 1. Cserépdísz, i. e. II. évezred; 2. Életfa gólyákkal; 3. Népi festés; 4. Gólya kazettán, Bánffyhunyad; 5. Aphrodité libaháton, athéni csésze, i. e. 470.; 6. Mezopotámiai érem; 7. Filiszteus edény madármotívummal; 8. Récefogatos istennő, Albánia; 9. Darú templomi kazettán, Bánffyhunyad; 10. Címer 1405-ből; 11. Hattyú épület homlokzatán, Kolozsvár; 12. Oromzati dísz, Kolozsvár 34. Pávás díszítések: 1. Kazáriai ezüstcsésze, udmurtföldi lelet, VIII–IX. sz.; 2. Vistai homlokdísz, Kalotaszeg; 3. Pávák életfával, ezüstcsésze, Kereszttúri puszta, XVI. sz.; 4. Dunántúli karcolt díszítés; 5. Pávák törülközőn; 6–7. Életfa pávákkal, keresztszemes minta; 8. Oromzati pávák, Kolozsvár; 9. Párna pávái; 10. Templomi kazetta, Szilágylompért 35. A lélek szelének ábrázolásai: 1. A lélek energiaspirálja; 2. A lélek szele; 3. Szélrózsa, Nap és Hold faragott kapun; 4–5. Szélrózsák faragott kapukon; 6. Templomi kazetta, Técső; 7. Szélrózsa varrottason 36. A tudatosság spirálja 37. A hemoglobin szerkezete

90


1.1.

1.11.

2.2.

1.2.

1.12.

2.4.

1.13.

2.5.

2.1.

2.6.

2.21. Ábrák

91

2.7.

2.8.

4.1.

3.2.

4.3.

5.2.

3.1.

4.2.

4.7.

5.3.

5.1.

5.4.

5.5.

92


6.

5.6.

5.7. 8.

9.1. 9.3. 9.4. 7.

10.1.

9.2.

11.1.

11.2.

10.2.

10.3.

12.1.

12.2.

2.21. Ábrák

93

13.

14.2. 14.1.

14.3.

18.

19.1.

15.

17.

19.2.

16.

19.5.

21.

19.6.

20.2.

20.3.

94


23.1.

23.2.

25.2.

25.3.

22.

24.1.

26.2.

26.3.

27.2.

28.

26.1.

2.21. Ábrák

95

29.1.

29.2.

30.1.

29.4.

29.3.

30.2. 30.5.

30.4.

30.10.

30.11.

30.7.

30.9.

30.13.

31.1.

96


31.2.

32.2.

32.1.

31.3.

32.3.

32.4.

32.6.

32.5. 33.1.

33.2.

33.3.

32.7.

33.5.

33.6.

33.7.

33.8.

33.10.

2.21. Ábrák

97

34.1.

34.2.

34.4.

34.3.

34.6.

34.7.

34.8.

36.

37.

35.2.

98


2.21. Ábrák

99

1.4.

1.3.

1.6.

1.7.

1.10.

2.3.

1.5.

1.8.

3.3.

1.9.

2.9.

27.1.

4.4.

100


4.6.

5.8.

5.10.

5.11.

4.5.

5.9.

5.12.

19.8.

19.4.

19.3.

20.1.

20.4.

19.7.

20.5.

2.21. Ábrák

101

20.6.

27.3.

24.2.

27.4.

24.3.

27.5.

29.5. 29.6.

30.8.

30.6.

30.3.

102


30.12.

31.6.

31.4.

32.8.

32.12.

31.5.

32.9.

32.10.

33.11.

32.11.

33.4.

33.9.

33.12.

2.21. Ábrák

103

34.5.

34.9.

35.3.

34.10.

35.4.

35.1.

35.5. 35.6.

35.7.

104


2. MADARAK A NÉPI BÖLCSESSÉGBEN

Recommend Documents