Édesapám nyárba – hogy kaszált – feltette a kaszát a zárzár-fára (barack fára). Az ott maradott. Édesapám meghalt, s Édesanyám nem tudta, hogy a kasza ott van a fán. S ott a szomszédban ott volt a kutya. Annyira, hogy a szomszéd hallta, hogy a kutya egyet: hammhamm. egyet ugatta a kutya. Annyira, hogy a szomszédasszony meglátta! megszentette, hogy mi van? Aszt mondta: – ma még elhagyom, holnap este lássuk, ugat-e a kutya? mikor a kutya esent elkezdett ugatni, akkor az asszony esent kiment. S akkor meglátta! S akkor reggel odament az Édesanyám. – marika! gyere, nézzük! mi van ezen a fán? – aszongya –, mert a kutya itt fogja. mikor kiment, a kasza… s levették a kaszát, s többet nem ugat a kutya. Édesanyám álmodta, mert volt egy ifjú komájuk, s meghótt. S akkor az asszonya neki nappal ótottat (kocsonyát) főzött. Na…s lerakta a kicsi házba. A kicsi odájt nálunk úgy mondták: kicsi ház. Lerakta oda, s éjjel Édesanyám megálmodta a komáját. Aszongya: – komám! mennyen el – aszongya – erzsihez, s mongya meg erzsinek, mennyen fel a hiú szádára (padlásfedélhez), s szedje fel onnét azokat a vasakat onnat, ahol vannak. mert én félreszedtem volna, de féltem, hogy megijesztem. S mivel – aszongya – erzsi ma ótottat főzött, mennyünk, együnk egyet! mert Édesanyám nem tudta, hogy vizet ótott a komaasszonya. Na, vasárnap elmentek a templomba, s mongya: – Nee, komaasszony! mit álmodtam, na! S ha nem tudta lenne máma, honnét tudta lenne, hogy ótottat főz? A hóttak úgy mongyák, hogy ők itt vannak örökkétig, igen, de nem lehet, szóljanak! mert ha szólnak, megszakad a szíve az élő embernek. kétcségbe ejtik. Lészped, 1992. Fazakas Katalin, sz. 1936. június 7. Az én férjem hat hónapja meghótt. S én eleget vártam, de én sem meg nem láttam, sem meg nem hallottam olyan különös dörgetést. mondták, hogy visszajő a halott, visszajő, de én nem… imádkoztam is érte, de én nem halltam olyan különös izét. tudtam, hogy meghalt Laczkó györgy – mondták a nevit: Laczkó györgy, s az asszony elmaradt. teljesen, s még voltak lányocskái, nagyocskák. S feküdt az ágyba éjjel, s gondolkozott sokat-sokat a férjéhez, mert a férje meghalt volt, s ő teljesen (terhesen) maradott. S éjjel csak megebredett, hogy melléje le van feküdve, s akart sirülni (fordulni), hogy néjze meg, kicsoda van melléje lefeküdve, s a hajába beletette a kezit. Aszt mondta: ő biztos, hogy vót. S akkor meggondolta: – Édes Jézusom, hát ki legyen? – s akkor hát, hogy elengedte takaródzót, s osztán annyira, hogy meg sem tudott s rülni! S osztán aszt mondta: eLLett! Osztán többet nem látta. Osztán ő mondta a fehérnépeknek: a férjem az éjjend visszajárt! eszt halltam én es. Pusztina, 1988. április 25., Daniné Eris Katalin, sz. 1913. mikor leán voltam, tátámékni, akkor éjjel valami megütte a dulápot (szekrényt), s akkor mondták tátámék, mondták soknak, mi van nállik. S akkor Apóm, aszt mondta – mámámnak a tátája – Haggyátok el! egycer felmegyek hezzátok, ott maradok – aszonta – s mikor eljő (a visszajáró halott) – aszonta: Én a halottat megkérdem! tiszta lélekvel mondd meg, miféle járásba vagy? 318
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 318
2016.05.08. 17:24:28
S akkor Apóm feljött, s megkérdezte. S akkor túlment az odájba (oldalszobába), az a halott, mi vót, s az asztalra… semmit. Aszonták: Azt akkorán kell rikolcsd, ha nagyobbat rikoltottál, még nagyobban rikolcsd, s akkor felesel! Hamu volt a ház mellett. mikor… meg-megpuffantotta! ez igaz vót! tátáméknél járt haza! tátámék azt a beszédet folytatták el, hogy izetnek misét. mert ottand a régiek – akik voltak – szegény emberek voltak no, és lehet szükségük volt… S akkor egy darabig nem jött, hajja-e? tátám asztán izetett. Akkor esent egy darabig nem jött. Asztán esent… s úgy volt. Ott meg volt mutálva (változtatva) minden. illen volt nállik, ollan na! Hódvilág volt, s én ahogy mentem a Hódvilágba, vittem a kutyának az ételt. tátám küldte az ételt. S én, ahogy mentem, hát egy árnyék előmbe! Az biztos, hogy az én árnyékom volt, de én gondoltam: ez kísértet lesz! Úgy megijedtem, szinte eles… egyet sikoltottam akkor, elment, de ott volt kísértet abba a patakba! mert mám és tátámval éltek rosszul – mert mám rendezte örökké, s ő elbútt a patakba, elbútt a patakba, haragoskodott. S mám bébútt oda, a ház mellett volt egy patak. S mám mondta: hallta, hogy ott a patakba lepecsel valami. mondta magában: mi ez? durr-zurr! Hát az a kísértet volt! mondta: egy asszony felkacagta volt magát. A tizenháromi verekedésbe. S akkor az járt haza! S akkor a… az jelentkezett oda a házba, mikor azt a házat csinyálták, s utána laktak. Az kellett jelentkejzék, az a kísértet. tátám izetett (misét), mert muszáj volt, mert nem tudtak aludni az éjjel. Pusztina, 1988. április 25., Erőssné Keszáp Katalin, sz. 1923. június 11. Az 1940-be jöttem haza éjjel, éjfélikor, Újesztendő éjin. Szilveszter este, s asztán Újesztendő kezdődött, ugyebár. mikor béjöttem az udvarra – ott künnt még volt két cseléd, olyan, mint én. tizenkettő-tizenhárom évesek lehettünk akkor. A világ még ugyebár nem volt lefeküdve, csak egycer hallom, a külső szerelék… kapacsolnak! mintha fát vágtak volna. e helyből l tőre (lejtőre) egész faluba kapacsoltak úgy, mintha fát vágtak volna. Amelyikek nem voltak lefeküdve, kijöttek. kijött ott nállunk a szerbe Nóni istvány, még a másikok. kérdezték: miféle lehet, kifél verték meg a kaput? mert a világ úgy képzette, a kaput megverték. de aszt senki nem látta! mert csak hallaccodott. Én künn voltam akkor, mentem bé az udvarba. Halltam egy kapacsodás, hallom, egy kapacsodás történt itt es – ott es, az egész falu is, ment lefelé! Űémentem a házba, azután regvel mind mongyák: ki tudgya, mi lehetett? Pusztina, 1988. április 25., Erőss József, sz. 1922. március 13. Ifj. Erőss Péterrel közös gyűjtés Járt bé Pojánába guzsalyasba – mert ottan volt egy falucska. mikor oda ment bé, hallta, úgy muzikáltak magurán! Úgy hegedültek, úgy vigadtak! Olyan vigasság volt – ő hallta – akkor ott hazajártak ott a hóttak! Nem volt tiszta halál ottan. Hazajártak a lélekek! Ott akkor vigadtak. Pusztina, 1988. április 25., Daniné Eris Katalin, sz. 1913.
319
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 319
2016.05.08. 17:24:28
egy asszonynak az ura meghalt, s az eldugott parákat az istálló oldalába… S mikor megholt, hát aszonták, hogy járt haza. mondták volt a szomszédjai. S az asszony elrontotta azt a falat, hol – mondották a szomszédok – hogy járt. megkaptak annyi parát, hogy csuda! Úgy hítták: Péter. egy ember meghótt. S az ember nem ment dógozni, mert öregember volt. ment favágni, ment ki hítta, ment dógozni. S megizették, és a parát eldugta. eltette. Adott költeni es, a többit dugta el az istálló oldalába mindcsak. S ott a szomszédok látták, hogy ment haza fejérbe (halála után). ment haza, s csoszogtatott. Ott a csokányok (kukoricaszárok) között. S kereste a parát. S mintcsak a felesége megkapta – régi parát, nem jártak azok a parák. {Érvénytelen pénzt talált az özvegy.} Pusztina, 1989. április 10., Sipos Nyica, 75 éves Véletlen halál, vagy felakajsza magát. Vagy vízbe, vagy valaki megölte. Aki felakajsza magát, vagy megölte, az visszajő! Az megijesztget. keresi egyik, keresi a másikat. Pusztina, 1993. július 7., Laczkó Katalin, sz. 1931. mondta Anyám, hogy hóttak meg ifjak. Aztán vettek el a leányoktól batisztát (kendőt), gy r t, s aztán nem tudták, hogy hol van, s vissza kellett adni. Akkor voltak olyan szívesebb (bátrabb) emberek. deák, harangozó. tudták mikor jő kakasszó előtt. S akkor elment, s megkérdezte a kapunál, hogy ahol ő járt, az a hótt, hogy mit keres? S, aztán megmondta: gerezden fenn a gy r t aggyátok oda ennek, s ennek leánynak, de amikor így tett, égés volt ott, ahova tette kezit. Magyarfalu, 1983. február, Tukán Nyica, 80 éves maricsikát oda bé – úgy tervezték – hogy nem temetik úgy, hogy ő hagyta, abba gúnyába. kihagyta gúnyákat, de nem: másba. Valami viseltesekbe, csúfokba (temették). S megálmodta Anyósom es, bácsi mini es, hogy úgy megszídta őköt, hogy más lenyájába (kabátjába) temették. űsúful megálmodták, hogy megszídta őköt. elment bácsi mini, s akkor komándát (halotti megemlékezést) adott Űákóba, millet mondott marika, s csinyáltatott lenyárát, s ruhát kért itt a faluba. Ojjan liliást kért, s vettek, s oda kellett aggyák pománába (temetési ajándékba). S többet nem kért. Magyarfalu, 1988. április 4., Bogdán Klára, sz. 1949. szeptember 13. Édesanyám kérte, hogy kerpába (selyem fejkendőben) temessék el. kacagtuk. – Hadd el, felteszem élve, s úgy kell eltemessetek! – Nem temettyük úgy, kacagság. – Ha nem temettek el, visszajövök hótan, úgy megkergetlek tiktöket, összeijesztgetlek, mint visszajáró lélek! {Végül kerpában ravatalozták fel.} Magyarfalu, 1998. április 5., Bogdán Klára, sz. 1949. szeptember 13. 320
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 320
2016.05.08. 17:24:28
dolgozott nálunk egy iatalember a magyarnál, papnál. elhozta onnét az aranyat (aranyserleget). itthon nem mondta az a feleséginek. eldugta a hiuba (padlásra), valahova. erőst eldugta. S meghótt. Hat hétbe meghótt… egész éjen dörgetett! egész éjen. S akkor nekiálltak a testvérek – az emberkének, annak a iatalembernek az édesanyáik – felhánytak (összekerestek) mindent, honnat fel volt téve. mikor megkapták, megkapták. S visszavitte egy testvére, visszavitte a papnak, honnat hozta. Pap mondta: ő odaadta lenne, ha kérte lenne. Szitás, 2015. július 1., Dobos Viori, sz. 1947. november 12.
Kísértet elmentek a iak, három-négy iú, tettek gyortyákat egy illen fába, így ni. Három-négy gyortyát, s járkáltak a temetőbe, s mások nezték: – mi van? Nee, halottak! Péter, kotyor Péter, ők csánták azt a bajt. Hogy… járkoltak ott a temetőbe gyortyákval. Nagypatak, 1991. december 3., Kósa Anti, 63 éves Aszt mongya, mert a falunak vannak esztrigójai (kísértetei). melyek őrzik a falut. el voltunk mósánéval, születésnél egy asszonyhoz. Aszt mongya: – Jöjjön komaasszony! – mondta mósáné oláhul – Feküggyék le hezzám! – Jaj, én nem! – mondom – mingyárt békondorodom a templomnál, s fekszem le (otthon). mikor jövök le itt a gödörnél, hallok egy nagy énekszót! Ullan szépen énekelnek: ijuhúijuhú! mi lenne, hogyha? mi lenne? mikor odaérnék, hát ismertem asztat! Volt három féri, s három asszony. mikor szólnak, én csak így maradtam: he! – azok elfuttak előttem rögtön. Űé… hazajövök – aszongya: – mit pacilt mámika? (mi történt?) ivutt többet, mint kell? Hogy? Nem ura beszéljen, csak he-he? elvették a szózatomat! Asztán, mikor megjött, mondom: – meggy ltem az esztrigójokval! – Hát hol? – itt a gödörnél, jöttek bé! Ni, énekelve, de úgy mentek, hogy fenn! Sitty, hirtelen elé! eleget elnéztem én. gy ltem… mondom. egy ember él most is belőlük. Az asszony is él, vagy kettő. Aszt mondták: Ha mondom valakinek a neviket, megszorissák a nyakamat éjjend! Külsőrekecsin, 1992. július 19., Balán Bába Kata, sz. 1927. most nem járnak, de régebben jártak a temetőbe. Akik nem voltak megkeresztelve, kopogtatták meg – még nappal es – a keresztfákat. Éjjel gyújtották a gyertyákat, mongyák a szomszédok: Éjjel jártak! Aszt mondták: majd minden este jártak. Apám kiment az éjjel, hogy etessen egy kicsit. egy ember menni, belé esett, ütni a botval tátámat. tátám es! Ütte, tátám seggelni, ökrök bőgtek, bönkölni! Űönkölni! Űőgni! megismerték, hogy kísértet. Az ökrök elfuttak. 321
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 321
2016.05.08. 17:24:28
tátám nem tudott szabadulni, amíg istenre nem gondolt. „Édes máriecskám! Úgy es ne haggy el!” Addig nem ment el. S asztán kerekedett egy ló, s ellett… de úgy megbetegedett tátám, hogy esztendőt feküdt! Az ökröket asztán az erdőben, kömpénynél kapta meg asztán. Pusztina, 1989. április 10., Sipos Nyica, 75 éves Az a sztrigój (kísértet) – ember vagy asszony – még jön haza. Zakatol, mond, s mikor nezed: nincs semmi! Az, mikor meghal, az a boszorkány! Űele kell, hogy üss egy nagy szirmát (vast t) az ő hasába. Űé kell üss egy nagy szirmát. ő, hogy meg van halva, nem szól. mikor üti a nagy szirmát a burikján (a köldökén át), akkor varcsog (jajdul) egy nagyot. Úgy meghala. S akkor megölte azt, s többet nem jön haza zakatolni. mikor a hótt meghalt, az csak a Rosszat tudgya, szemedbe jól beszél, hátad mellett… Az mind az! S ő, mikor ő meghal, jön vissza. Zakatol, menen, kacag, csal meg, rikojt. mikor kimenc nincs senki! S az mind úgy dolgozik. Az, mikor meghal, üss be egy hosszú t t a burikján, s az a sok ember – ott a hótt mellett – mind kifut, mert megijed: hogy varcsogjon a hótt. Ha egycer meg van halva… {középkori kisértettörténetekben kihegyezett karóval kellett átütni a feltámadó gonoszt.} Magyarfalu, 1991. április 3., Csernyik Janku Anna, sz. 1936. június 11. Azok máscor nyújtnak cérnát – fog meg valakit – vagy dörgetnek, s a gazda ijed meg, vet keresztet. tizenkettő, éjjend, az az ő órájuk. Aszongyák: jőnek ki e kerítésből. Nem láttam suha – de mondták. Fetekék, emberképbe, s mint rendes ember, úgy áll elé. temető kerítésiből… igen. Az a embernek a lelke, s bétér mindenüvé! Vet keresztet, s múlik el. Diószeg, 1980. április 11., Bartos Ilona, 34 éves tizenkét órakor – aszongyák – nem jó járni, tizenkét órakor, akkor mennyen ki az ajtón, kapun járjon az úton, mert kísértetek vannak. Én nem láttam soha ilyesmit. (Angyal) szárnyába van, akkor elvesz, s ha ilyen – aszongyák – ördög képibe, akkor kell kárimkodni, aszongyák. isten-képibe van, keresztet vet, s az elt nik, elmegy. Amíg nem kárimkodik, nem menen el. Volt egy nagy buglya szalma, nee, s Apám jött guzsalyasba, mondta: Űuna (jó)! S akkor ellopta ki, s elszorította a derekát – pedig nem volt semmi! de őt hát úgy megszorította, úgy jött haza: lehelt. Na! Hallottam, de nem történt. isten őröjzen, ne is történnyék! Gorzafalva, 1991. július 6., Andriska Sz. Lina, 49 éves
322
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 322
2016.05.08. 17:24:28
Rontások Volt egy rokonom trunkban, kántor volt, s összeveszett az oláh pappal. Aszt mondta az a pap: – Ne köss belém, mert én rosszat bírok csánni Neked! Sze, mit csinyált, mit nem? Olyan jó kántor volt! magyarul akkor mind imádkoztak… mit csánt a romány pap? űsak elfutott hazulról (a katolikus kántor). Voltak ott erdők-lonkák. kijött az esziből, csak futottkázott a lonkákon, víz szélén kódorgott, futott haza, lopott, hogy egyék… Ott halt meg a víz szélén. Szok esztendeig járkált ott, keresztet tettek, oláhok isz mondták: „crucie ungurui” (magyar kereszt). Az oláh-pap volt. groszunak hívták. mit csánt, mit nem?... Jó diák (kántor) volt (az a magyar). Bogdánfalva, 1990. május 6., Andor János, sz. 1914. mikor megismertem őt, akkor járt egy lányhoz. Sz az a lány, no úgy… szerette lenne, hogy elvegye. Sz nem vette el, sz ő megcsánta vót. Vót egy matusája (nagynénje) ullan, hogy tudott deszkentálni (ráolvasni-varázsolni). megcsánta, sz csak turódozni fogott (gennyes kiütések lepték el), orra le, sz még – hogy elhagyta őt – gyetot (nagyon) turódozni fogott. igen. Szok esztendeig kínlódott, sz lehullott az orra, örökké kínlódott vele. tankó Antal, molner Antinénak a tátája. Bukila, 1977. július, Budó Luca, sz. 1928. október 10. mentek, ullan hamiszak voltak, hittek az ullanokba. Adott egy csomó parát (pénzt) az ember, s falaszilta ki (folytatta) a pap… Sz mikor bétőtt a 40 nap, mit mondott ő (az ortodox pap)? Akkor halt meg (az ember ellensége). kik azokba hisznek, az iszten meglássza, sz izeti meg! ő megizeti egészünket cselekedetünk után. Bukila, 1990. szeptember 28., Veress Viktória, 71 éves Paciltam (történt), hogy nekem – mikor volt a dorinám, született, kétesztend sz volt, hét hetüsz volt, eljött mind. Jött el eszte egy béka. Sz máj miféle? űsak szeprettem vissza, csak még jött vissza. Édeszanyám mongya: – mi van velünk? űsak jő az a béka… – aszongya: – ez nem tiszta! Veszi, sz töbdöszi nekünk ajtónkat! összetöbdöszte. – Én menek, sz elvetem eszt a békát! menek, vetem ki, menek, veszem a féjszit, én vágom el!
323
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 323
2016.05.08. 17:24:28
mikor meglátta, hogy veszem el a fészit, még összetöbdöszött. még rivám ért nyál. Sz kapura esz ért. Odahíttam a szomszédot, sz meglátta. űsudálkoztak. ’Zegész csudálkoztak. mikor elvettem a féjszit, elveszett! Hogy még lássz valamit, árnyékot… szemmit. többet szoha éllettyünkbe nem jött. Nagypatak, 1988. augusztus 10., Kósza Veron, sz. 1942. Ha meg találta innyani – mert az kicsike. Paciltak (csináltak) olyat, halltam. Nálunk egy fehérnép tyár (éppen) megitta volt. {Valószín leg a vizibornyúról beszél.} megnőtt benne, asztán úgyisz kiment volt utoljára belőle, de nem tudom miképpen. Úgy mondották: főztek lenne édesz tejet, sz osztánd fehérnép tartotta lenne a száját. téjnek a páráját szítta fel, sz kijött lenne belőle. de, nem tudom. mind csak úgy mondták, kijött lenne belőle, de bírom tudni, mint a rendje… Nagypatak, 1991. január 3., Duma Katalina, 42 éves megholt. tudott fermekálni (rontani). moszt jöttek idegenek, trunkiak nem mentek hezza, mert tudták, hogy hazud. de idegenek mentek oda, az embere lehet részegesz volt, elhadta, vagy lehet, valahova el volt menve. Aszonta: visszacsánnya, hogy visszajő az embere (az elhidegült férjet visszatéríti). te nem halltad-e? kósza Péter. ő meghótt, ő végzett. Nem vitte el a pap esz (nem temette el a pap)! igen, nem, mert neki kártyái voltak, az embernek, annak. És csalta a világot! ő tudta: való vót-e, vagy szem, de erőszt csalta a világot. de túl asztán elment a pap, sz elvette kártyáit, sz fölvette t zre! Pap, a mi papunk. Sz felvette t zre! Sz eszmént még igazított mászikat. de öregember volt immár. meghótt. Nem vitte el a pap, még a Szentegyházba, csak temették úgy a diákok (kántorok). Trunk, 1989. szeptember 20., Magyari Gyurkáné Ilona, 65 éves Hallottam ollan dolgot, hogy ő elveszi… Űudó Péterné. Ullanok vannak, de jén, hogy roszszat… mennyországba lépek bé! Nem csántam szenkinek ullan rosszat, hogy meghajjon, vagy beteg… Trunk, 1989. szeptember 20., Magyari Gyurkáné Ilona, 65 éves Halltam, hogy kötnek nyakára békának vereszet – nem tudom mifélét, miket kötnek – sz béküldi házba, sz bémenen a házba, sz beszél, mint az asszony. Trunk, 1989. szeptember 20., Magyari Gyurkáné Ilona, 65 éves egy matuszámnak (nagynénémnek) volt egy illen dolga, de nem hogy szerette, bánta, hogy több gozpodaria (gazdagsága) van, mint neki. S akkor egy asszony elvette a récét, s aszt mondta: odaaggya azt a récét istenébe (ingyen), de az a réce feteke volt. S akkor beadott 324
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 324
2016.05.08. 17:24:28
volt valamit a réce – begyúrt valamit a rece guszájába (begyébe) –, s a rece még élt egy hetet-kettőt, s akkor rosszul… immá veszett el. S akkor a matuszém ez, aszonta: vágja el! mindcsak vesszen el a rece. Szok gyerek – mit gondolt, hogy… nem tudta, hogy rosszát akarja (az az asszony). S akkor megette azt a récét, s akkor lebetegedett. Nagyon beteg volt, hogy el kellett mennyenek a paphoz a gúnyáival, hogy felszentelje, hogy imádkojzék a pap a gúnyáira, hogy ne haljon meg. A réce meg volt fermekálva (rontva). Űé volt adva valami a guszájába. Trunk, 1991. augusztus 23., Tulbur Izabella, 23 éves Valamit olvaszott egy hamura, s elhinteszte hamut a kapu előtt, hogy az, melliknek akar rosszat, az, mikor kijő – lépjen belé! Vaj valahogy így: lemoszott egy mocskosz gúnyát – büség gúnyát – belépisilt, hogy mongyák így, s akkor aszt a levet… elment a kapu elejibe (az ellensége kapuja elé), oda elöntözte, hogy mikor kijő a kapun, s lépjen belé! S az vagy bébibircsózódott, betegedett le, nem volt ereje, hogy dolgozzék. ilyen. űsak lágyult el, nem bírt dolgozni. Trunk, 1991. augusztus 23., Tulbur Izabella, 23 éves Én jártam az oláh paphoz, s az ortodox páter mondta, hogy amikor elmennek és megfermekálják (megvarázsolják-rontják) békával (az ellenségüket), akkor be van csinyálva ruzsinka (veres) cérnával, asszonytéjvel. erre jártam… Ű nösz nem vagyok, mint ez a szőlőszem a kezembe, és kitartottam kilenc pénteket. Ferdinánd-Újfalu, 1990. szeptember 26., Viron Ha valaki megfermekál (megront), akkor te kell, keress egy cserekarót. S béütik a kertbe, béütik jó benn, jó benn. Addig vered, míg primil (fogadja) a föld. S akkor az, mellik megcsinál tégedet, ég a testye! Ég. S, menen hezzád oda, s kérd meg: mit paciltál, hogy vagy? S ég el a testye, s muszáj megmongya, nem bír nyugodni éjjel. S úgy égjen a te bőröd, mint nekem az én testyem! Ferdinánd-Újfalu, 1990. szeptember 26., Benke Mártonné Veron, sz. 1943. Volt két leánka. kollegák. Jártak egy helyt. edzsnek volt belőlik szeretője. Akkor másiknak nem volt. Szerette ennek a szeretőjét. S ő hazament, vett hajmaszárt, s bétette a kidzsóiút. És odaadta a lánykának, fogadtak. S odaadta neki, lenyelte az, lenyelte, s kidzsó megnőtt, s megszaporodott benne. Az annya gondolta, hogy ő hordozós. S elvitte, megnezték, megröntgenezték, s mondták, hogy kidzsó, de a lányka úgyis megholt ebből. Lujzikalugar, 1990. március, Csernyik Anna, 20 éves 325
csomabel--0507TARTALOM PAG+TERK+BOBOLFI.indd 325
2016.05.08. 17:24:28
