Lara Adrian. A vámpír vére

Lara Adrian A vámpír vére

1

Ajánlom könyvemet Olvasóimnak nagyrabecsülésem lelkesedésért és támogatásért, amit nyújtottak. Nagyon köszönöm

jeléül

a

Köszönöm továbbá férjemnek, aki élő bizonyíték arra, hogy létezik mesébe illő boldog élet a valóságban is, nem csak a könyvek lapjain. Én örök hősöm, fénylő sarkcsillagom!

ELSŐ FEJEZET

Észrevétlenül sétált a tömegben, mint egy átlagos ingázó a délutáni csúcsidőben. Vánszorgott a frissen lehullott februári hóban a vasútállomás felé. Senki sem szentelt figyelmet az apró termetű, filigrán nőnek, aki nagyméretű csuklyás eszkimókabátot és sálat viselt, amely szemtől lefelé elfedte az arcát. Élénk érdeklődéssel kémlelte a gyalogos embertömeget. Tudta, hogy túlságosan is élénk, mégsem volt képes megállni. Ideges volt közöttük idekint, és türelmetlenül várta, hogy ráakadjon a prédára. Csengett a füle a hordozható MP3-lejátszó apró fülhallgatójából dübörgő, harsogó rockzenétől. A készülék nem az övé volt, hanem tizenéves fiáé, Camdené. Az édes kis Camé, aki épp négy hónapja halt meg az alvilági háború áldozataként, amelynek mostanra ő maga, Elise is részesévé vált. A fiú miatt volt itt, ezért rótta Boston nyüzsgő utcáit zsákmányra lesve, kabátzsebében egy tőrrel és egy szorosan a combjához szíjazott, titánium élű karddal. Most még inkább Camden volt élete értelme, mint azelőtt. Halála bosszúért kiált. Az egyik közlekedési lámpánál Elise átment a túloldalra, és folytatta az útját az állomás felé. Ahogy elhaladt az emberek mellett, ajkuk néma mozgásából látta, hogy beszélgetnek. A szavaik – és ami még fontosabb, a 2

gondolataikat – elnyomta az agresszív dalszöveg, a sikító gitárhang. Az ütemesen lüktető basszusgitár hangja visszhangzott a fülében, és rezgette csontjaiban a velőt. Nem tudta pontosan, mit hallgat, de nem is számított. Csak zaj legyen. Jó hangos és tartson sokáig. Legalább addig, amíg elér arra a helyre, ahol kezdetét veszi a vadászat. Belépett a pályaudvar épületébe. Újabb csepp a hömpölygő emberfolyamban. A mennyezetről áradt a neoncsövek vakító fénye. A kendőn át megcsapta az orrát az utca mocskának, a nedvességének és a temérdek emberi testnek a bűze. Elise továbbment az épület belseje felé, majd lelassított az állomás közepén és megállt, így a hömpölygő tömeg kénytelen volt valamelyik oldalról kikerülni. Néhányan, akik siettek, hogy elérjék a vonatukat, nekimentek, ide-oda taszigálták. Egyesek éles pillantásokkal és trágár szavakkal illették, mivel épp az útjukba került, ahogy váratlanul megállt. Istenem, mennyire rühellt minden ilyen érintkezést, de szükség volt rá. Vett egy lassú, mély lélegzetet, majd a zsebébe nyúlt, és kikapcsolta a zenét. Abban a pillanatban arcába tódultak az állomás dobhártyaszaggató zörejének hullámai. Elárasztott a csoszogó léptek és a kinti forgalom zaja, a közelgő vonat fémes nyikorgása és lassú zakatolása. De mindez semmi ahhoz képest, ami ezután zúdult rá. Rosszakarat, ocsmány gondolatok, mélyen megbúvó bűnök és leplezetlen gyűlölet egyvelegének háborgó sötét vihara kavargott körülötte. Az emberi romlottság rátalált, és utat tört érzékeinek mélyébe. Most is, mint mindig, megtántorodott a gonoszság első fuvallatának szinte megsemmisítő csapása alatt. Alig bírt talpon maradni. Küszködött a rátörő hányingerrel, és minden erejével próbálta legyűrni a pszichikai támadást. -Micsoda ribanc, remélem kirúgják a picsába... -Átkozott bunkó turisták, menjetek vissza oda, ahonnan jöttetek... -Seggfej, tűnj az utamból, vagy szétrúgom a nyamvadt seggedet... -És akkor mi van, ha a feleségem nővérével? Mintha nem ő szállt volna rám... Elise légzése percről percre gyorsult, halántéka lüktetett. Kezdett megfájdulni a feje. A hangok folyamatos, szinte érthetetlen zagyvasággá keveredtek az agyában, de állta a sarat, és erőt vett magán. A vonat megérkezett, az ajtók kinyíltak, és újabb seregnyi ember árasztotta el a peront. Özönlöttek minden irányból, beszédük tovább fokozta a hangzavart, amely belülről csépelte. -Ezek a szerencsétlen koldusok igazán tehetnének már azért, hogy legyen valami átkozott munkájuk... -Úgy éljek, ha még egyszer hozzám ér, kinyírom a rohadékot... -Futás, marhák! Vissza a karámba! Szánalmas teremtmények, a gazdámnak igaza van, megérdemlitek a szolgasorsot... Elise szemei hirtelen felnyíltak. Abban a pillanatban megfagyott ereiben a vér, ahogy felfogta a szavakat. Erre a hangra várt. Rá vadászott. Nem tudta a zsákmánya nevét, azt sem, hogy néz ki, de azt igen, hogy 3

micsoda: egy vérrabszolga. Mint a többiek a fajtájából, valaha ember volt ő is, de mára valami sokkal alantasabbá vált. Az emberséget kiszívta belőle a nagy hatalmú vámpír, a vérszopók vezére, akit gazdájának nevezett. Ezért kellett Elsie egyetlen fiának meghalnia, a vérszopók és a gonosz miatt, aki a vezérük volt a vámpír fajon belül elhatalmasodó háborúban. Miután öt évvel azelőtt megözvegyült, egyedül Camden maradt neki, csak ő számított az életében. Fiának elvesztése viszont új célt adott. Szilárd eltökéltséget, és most ez az elszántság biztosította az erőt, amellyel parancsolni tudott a lábainak, hogy elinduljon a sűrű tömegben és megkeresse azt, aki ezúttal fizetni fog Camden haláláért. A kínzó, mocskos gondolatok folyamatos bombázásától zúgott a feje, de végül sikerült kiszúrnia a vérrabszolgát. A férfi néhány méterrel előtte lépkedett kimérten, fejét feket kötött sapka fedte, testér szakadt, fakózöld terepmintás dzsekibe burkolta. Minden porcikájából maró gyűlölet áradt. Romlottsága annyira átható volt, hogy Elsie kesernyés ízt érzett a torkában. Ám nem tehetett mást, a közelében kellett maradnia és várni a pillanatot, amikor elindulhat. A vérrabszolga kilépett az állomásról, és gyors léptekkel elindult a járdán. Elise követte, ujjai a zsebében lévő tőr markolatát szorongatták. Odakint az emberek kevesebben voltak, így végre elcsendesedett az őrjítő zaj, bár a túlterhelt állomás kínja továbbra is jelen volt, és acéltövisként döfködte a koponyáját. Elise szemmel tartotta áldozatát, és felgyorsította lépteit, ahogy a férfi beugrott egy üzletbe az utcáról. Amikor odaért az üvegajtóhoz, bekukkantott a festett FedEx logón keresztül, és látta, ahogy a vérrabszolga a pultnál várakozik a sorban. -Elnézést, kisasszony – szólt rá valaki a háta mögül. A lányt meglepte, hogy valódi hangot hall, a fejét megtöltő szavak zöreje helyett. - Most mi lesz hölgyem, bemegy még ma, vagy sem? A mögötte álló férfi kinyitotta az ajtót, majd várakozóan tartotta. A lány nem tervezte, hogy bemegy, de miután mostanra mindenki őt nézte – beleértve a vérrabszolgát is - , még inkább magára vonná a figyelmet, ha vonakodna. Elise besietett az üzletbbe, és rögtön színlelt érdeklődéssel szemlélni kezdte a kirakati kartondobozokat. A szeme sarkából figyelte a vérrabszolgát, amint arra várt, hogy sorra kerüljön. Türelmetlen volt, és erősen felindult, gondolatban az előtte álló vásárlókat szidalmazta. Végre odalépett a pénztárhoz. Ügyet sem vetett az eladó köszönésére. -Csomag Raines névre. A kiszolgáló bepötyögött valamit a számítógépbe, majd szabódott egyy pillanatig. -Várjon! - Bement az egyik hátsó szobába, majd kisvártatva visszatért, és a fejét csóválta. - Még nem érkezett meg. Sajnálom. A vérrabszolga haragja Elise-en csapódott le, és satuként szorította össze a halántékát. 4

-Hogy érti azt, hogy még nem érkezett meg? -New York nagy részén hóvihar tombolt múlt éjjel, ezért a mai szállítmányok késésben vannak. -Erre a cuccra garanciát vállaltak – vicsorgott a vérrabszolga. -Természetesen. Visszakapja a pénzét, de előbb ki kell töltenie egy kérvényt. -Dugja fel magának a kérvényt, baromarcú! A csomagomat akarom, most azonnal! Ha nem szállítom le a gazdámnak az árut, benne vagyok a slamasztikában, és ha seggbe rúgnak, visszajövök, és kitépem a kibaszott tüdődet a helyéről. Elise mély levegőt vett, a ki nem mondott hirtelen fenyegetés hatására. Tisztában volt vele, hogy a vérrabszolgák kizárólag azért léteznek, hogy kiszolgálják létrehozójukat, de mindig megdöbbentette mélységes ragaszkodásuk. A fajtájuknak semmi nem volt szent. Az élet semmit sem jelentett számukra, sem emberé, sem a fajtabeli lényeké. A vérrabszolgák majdnem olyan borzalmasak voltak, mint a vérszopók, a vámpírnemzettség vérszomjas bűnöző csoportja. A vérrabszolga áthajolt a pénztárgépen, kezei ökölbe szorultak. -Szükségem van a csomagra, seggfej. Addig nem megyek el, amíg meg nem kapom. Az eladó hátrahőkölt, hirtelen gyanakvás ült ki az arcára. Megmarkolta a telefonkagylót. -Hallgasson ide, elmagyaráztam, hogy semmit sem tehetek önért. Jöjjön vissza holnap! Most pedig távozzon kérem, mielőtt hívom a rendőrséget! Semmirekellő nyomorult!, dörmögte magában a vérrabszolga, jól van, visszajövök holnap. Na várj csak, akkor majd megkapod a magadét! -Valami gond van, Joey? - Egy idősebb férfi jött elő hátulról. Elegánsan, mintha a ruhásszekrényből lépett volna ki. -Próbáltam megértetni vele, hogy a vihar miatt nem érkezett meg a csomagja, de nem adja fel. Mintha azt hinné, hogy elő tudom rángatni a se... -Uram! - szakította félbe a menedzser a beosztottját, és szúrós szemmel nézett a vérrabszolgára. - Nagyon szépen megkérem, hogy távozzon! Ha nem, kihívjuk a rendőrséget és ők fogják kikísérni. A vérrabszolga alig hallhatóan mormogott valami cifrát. Öklével a pultra csapott, majd sarkon fordult és nagy léptekkel elindult kifelé. Ahogy közeledett az ajtó felé, ahol Elise állt, felborított egy áruállványt, szanaszét gurultak a ragasztószalagok, potyogtak a csomagoló anyagok. Bár Elise hátralépett, a vérrabszolga túl gyorsan közeledett felé. Mereven nézett le rá kifejezéstelen, állatias szemeivel. -Eredj az utamból, tehén! Elise szinte meg se moccant, ahogy elviharzott mellette és kirohant. Olyan erővel lökte meg az ajtót, hogy az üvegtábla zümmögni kezdett, mintha el 5

akarna törni. -Seggfej - mormogta az egyik, sorban álló kuncsaft, ahogy a vérrabszolga elpályázott. Elise érezte, ahogy a nyugalom hullámai lemossák a vásárlók arcáról a feszültséget, amint a férfi elment. Részben ő maga is megnyugodott, és örült, hogy senkinek nem esett bántódása. Szeretett volna megmártózni az áruház kérészéletű béke-tengerében, de most nem engedhette meg magának az efféle kényeztetést. A vérrabszolga épp átrohant az utca túloldalára, a napnyugta pedig sebesen közeledett. Legjobb esetben is fél órája maradt, mielőtt lemegy a nap, és a vérszopók előjönnek táplálkozni. Amire készült, nappal is veszélyes lett volna, de éjjel majdhogynem öngyilkosság. Egy vérrabszolgát lemészárolhatna a kardjával, orvul – ahogy meg is tette jó néhányszor - , de mint bármely más embernek, legyen akár férfi vagy nő, nincs esélye a vérszopók erejével szemben. Jöjjön aminek jönnie kell, Elise kislisszolt az ajtón, és elindult az utcán a vérrabszolga után. A teremtmény dúlva-fúlva rótta az aszfaltot, nekiütközött a járókelőknek, vicsorogva szórta feléjük az átkokat, ahogy továbbment. Elise fejét a mentális fájdalom újabb sortüze töltötte meg, ahogy további hangok erősítették a fejében csilingelő zörejeket, de tartotta az iramot a célpontjával, Néhány méterre mögötte lépdelt, szemeivel a dzseki fakózöld foltjaira fókuszált az enyhe hózáporon keresztül. A vérrabszolga az épület sarkánál befordult balra, egy szűk sikátorban. Elise elszántan felgyorsította a lépteit, nehogy elveszítse szem elől. Zsákmánya az utca közepe felé feltépett egy rozsdaette acélajtót, és eltűnt mögötte. A nő lassan közeledett az ablak nélküli fémlap felé, tenyere a hűvös levegő ellenére izzadt. A lény erőszakos gondolatai tódultak a fejébe – gyilkos gondolatok, válogatott borzalmak, amiket gazdája iránti hódolata jeléül tenne. Elise a zsebébe nyúlt a tőrért. Kabátja szára alá rejtve szorította az oldalához, és készen állt a döfésre. Szabad kezével megmarkolta a kilincset, és betolta a nyitott ajtót. A szél befújta a hópelyheket a homályos, penésztől és a falakba ivódott cigarettafüsttől bűzlő előcsarnokba. A vérrabszolga a postaládák közelében állt, egyik vállát a falnak vetette, épp felpattintott egy mobiltelefont, amit minden vérrabszolga magánál hordott, hogy közvetlenül kapcsolatba léphessen vámpír gazdájával. -Csukd be az ajtót, ribanc! - rivallt rá lélektelenül villódzó szemekkel. Szemöldökét összeráncolta, ahogy Elise fürgén mellette termett. -Mi a franc... Elise nagy erővel a szívébe mártotta a tőrt, tudván, hogy a meglepetés ereje a legfőbb előnye. Áldozata haragja szinte fizikai csapásként rontott rá és hátratántorította. Romlottsága beszivárgott elméjébe, és mardosta az idegeit, mint a sav. Elise leküzdötte a fizikai kínt, és újta szúrt a pengével, nem törődött vele, hogy a kiontott meleg vér a kezére ömlik. A vérrabszolga felszisszent, és megragadta Elise-t, ahogy összecsuklott 6

mellette. Halálos sebet kapott. A nagy mennyiségű vér látványától és szagától Elise-t a hányinger kerülgette. Kipördült a vérrabszolga súlya alól és félreugrott, ahogy a padlóra esett. Levegő után kapkodott, a szíve majd kiugrott a helyéből, feje majd széthasadt a gyötrelemtől, ahogy a lény haragja géppuskaként visszhangzott a fejében. A vérrabszolga dobálta magát, és sziszegő hangokat hallatott, ahogy kilehelte a lelkét. Aztán nem mozdult többé. Végre csend lett. Lahajolt, remegő kézzel felvette a lábai előtt heverő mobiltelefont, és becsúsztatta a zsebébe. A mészárlás kiszívta belőle az erőt, egyszerre kellett fizikai és pszichikai erőfeszítést kifejtenie, és ezt nagyon nehezen viselte. Minden alkalommal egyre súlyosabb teher nehezedett rá, és egyre hosszabb ideig tartott, mire visszanyerte erejét. Arra gondolt egyszer eljő a nap, mikor olyan mély szakadékba csúszik, ahonnan képtelen lesz visszamászni. De nem ma. Utolsó leheletéig küzdeni fog, amíg a veszteség miatt érzett fájdalom nem csillapodik a szívében. -Camdenért - suttogta, és mereven nézte a holtan heverő vérrabszolgát, amíg bekapcsolta az MP3-lejátszót, és felkészült az indulásra. A zene felbőgött az apró fülhallgatókból, tompítva képességét, amely hallani engedte az emberek lelkének legsötétebb titkait. Mostanra eleget hallott. Miután aznapi véresen komoly küldetését bevégezte, sarkon fordult és eliszkolt a mészárszék helyszínéről.

7

MÁSODIK FEJEZET

A vérszagot hordozó gyenge, jeges, téli fuvallat enyhén fémes illata lágyan meglegyintette a vámpírharcos orrát, amint hangtalanul az egyik homály borította épület tetejéről a másikra szökellt. A hópihék lebegő fehér hamuként hullottak alá körülötte, és beterítették a lábai alatt hat emelet mélységben elterülő várost. Tegan a tető peremére guggolt, és feltérképezte a lába alatt kaotikusan elterülő utcák és sikátorok hálózatát. Mivel a fajbéli vámpírok szervezete, a rend, amelynek tagjaként szolgált, háborúzni kezdett a barbár vérszopók ellen, Tegan legfőbb éjszakai feladatát az ellenségeire mért halál jelentette. Mindezt hűvös hatékonysággal művelte. Ezt a készségét az általa leélt több mint hétszáz év alatt a tökéletességig csiszolta. De a lelke mélyén mégiscsak vámpír volt, így fajtársaihoz hasonlóan ő sem tudott ellenállni a frissen kiontott vér hívásának. Beszívta alsó ajkát, és a fogain átszűrve szívta be a hideg levegőt. Szúró fájdalmat érzett fogínyében, amely épp ott fokozódott, ahol a metszőfogai agyarakká kezdtek alakulni. Látása természetfeletti élességén is túlnőtt. Pupillái vízszintes csíkokká keskenyedtek zöld szemében. A kényszer, hogy vadásszon és táplálkozzon, egyre erősödött benne, nyilvánvalóan tudtára adva, hogy még az ő vasfegyelme és önkontrollja sem elég ahhoz, hogy elfojtsa ez irányú 8

késztetéseit. Elég átok ez neki, első generációs vámpírnak, akit csakúgy lehajítottak a Földre, és mint ilyen, sokkal nagyobb – fizikai, testi és egyéb – étvággyal rendelkezett. Tegan az épület széléig slisszolt, majd átszökkent egy másik tetejére. Megpróbálta kiválasztani a nyáj gyenge tagját az utcákon sétáló emberek közül. Ám nem kizárólag saját szükségleteinek kielégítése végett pásztázta a tömeget: csak találjanak egy nyílt sebbel rendelkező emberi lányt, és a vérszopók egy mérföldes körzetben biztosan megjelennek. Kivéve most, hogy végre belőtte a vérszag eredetét, úgy érezte, alvadni kezdett már. Jó néhány perce kiontották, egyáltalán nem friss. A fémes szagot követve Tegan pillantása egy alacsony, törékeny alakra vetődött, aki nagy csuklyás eszkimókabátot viselt, és a vonatállomást elhagyva a főútvonal felé sietett. Sietős járásából ítélve feszült lehetett, lehajtott feje egyértelműen arra utalt, hogy észrevétlen szeretne maradni. A gyalogosok hadától egy üres mellékutca felé inalt. -Mi a fészkes fenében mesterkedsz? - mormolta az orra alatt Tegan, ahogy követni kezdte. A sötét vattakabáttól nem tudta megállapítani, nő-e, vagy férfi, de így vagy úgy, annak az emberi lénynek hamarosan kéretlen társasága lesz. Tegan épp csakegy pillanattal azelőtt látta meg a vérszopót, hogy az pár lépések az ember előtt kimászott a rejtekből, egy szemétkonténer közelében. Nem hallotta az elhangzó szavakat, de a vámpír hetyke testtartásából és borostyánosan fénylő szemeiből rájött, hogy kötekszik. Csak eljátszadozott vele egy kicsit, mielőtt nekiesik. Még két vérszopó jelent meg hátulról, a sarkon, így bekerítették áldozatukat. -A francba! - mordult fel Tegan, az állát dörzsölgetve kezével. Sosem érdekelte különösebben a becsülete, még akkor sem, ha a földet velük megosztó emberi lények megmentése volt a tét. Habár Tegan maga is, az összes többi fajtabélihez hasonlóan félig ember volt, régesrég nem érezte szükségét annak, hogy hős legyen. Túl sok vérontás, túl sok értelmetlen mészárlást és túl sok pusztítást látott már mindkét oldalról. Az elmúlt ötszáz évben – egyetlen szerelmének könyörtelen megkínzása és halála óta – egyetlen cél vezérelte : kiirtani az összes létező vérszopót, de legalábbis az ellenük folytatott harc közben meghalni. Szart a sorrendre. Ugyanakkor a durva igazságtalanságok, mint amilyen az alatta fekvőutcán zajlott éppen, lelke mélyén még mindig mérhetetlenül felháborították. Elkezdték körülvenni a véráztatta dzsekis alakot. A vérszopók úgy mozogtak, mint a prédát becserkésző cápák, zárt csatarendben. A kapucnis feje hirtelen megmozdult. Körbefordult, hogy felmérje a hátulról közeledők okozta fenyegetést. Elkésett. Egyetlen embernek sincs esélye elmenekülni vérszomj fűtötte ragadozó elől, nem beszélve a háromfős falkáról. Tegan szitkozódva előrelépett, és átugrott egy alacsonyabban fekvő tetőre. 9

Épp, amikor az emberi lény előtt álló vérszopó akcióba lépett. Tegan hallotta, ahogy a zsákmány – egy nő – sípolva felhördült, majd rémülten zihálni kezdett, amikor a vérszopó megragadta. Kapucnijánál fogva a havas járdához vágta a nőt, majd élvezettel felvonyított, amikor látta, mekkorát csapódott. - Te jó ég! - szisszent fel Tegan, és már elő is kapott egy hatalmas pengét a csípőjéről csüngő hüvelyből. Nekifutásból leugrott az épület széléről, könnyedén a földre szökkent, mély guggolásban érkezve. A két vérszopó szétvált. Egyikük fedezékbe vonult, míg a másik felkiáltott, ahogy a támadás érte őket; Tegan a fegyverével szakította félbe a kiáltást. Elvágta a vérszívó torkát. Pár méterrel arrébb a nő a hasán kúszva igyekezett minél távolabb keveredni a támadójától a sikátorban. Tegan meglepődve konstatálta, hogy van fegyvere. Ám abban a pillanatban a vérszopó is észrevette, és ki is rúgta a kezéből. Csizmája kőkemény sarkát majdhogynem gerincroppanásig vájta a nő hátába., ahogy rálépett. Ezzel a földhöz szegezte. Tegan azon nyomban rávetette magát. Lerántotta a nőről, majd a téglaépület falához préselte a vicsorgó vámpírt. Alkarjával szorosan az álla alatt ragadta meg a vérszívót. -Tűnj el innét! - kiáltott az emberi lényre, amint az megpróbálta felküzdeni magát a földről. - Rohanj! A nő rémülten pillantott vissza rá a válla fölött. Tegan ekkor látta meg először az arcát. Tekintete egy hatalmas, halvány levendulakék szempárba ütközött, amelynek tulajdonosa még sötét kötött sáljába burkolózva sem tudta álcázni fonom szépségét. Szent szar! Ismerte. És még csak nem is egy átlagos nő, kiválasztott - egy fiatal özvegy a városbéli menedékből. Tegan nem ismerte túl jól. Több hónapja nem látta; legalább azóta, hogy a rend táborából hazavitte; azután, hogy rájött, egy szem fia vérszopó lett. Akkor látta utoljára, de nem akkor gondolt rá utoljára. Elise. Mi a fészkes fenét keres itt? Tegan merev tekintetétől Elise egy végtelennek tűnő pillanatra ledermedt. Rezzenéstelen pillantása ellenére rájött, hogy felismerte őt. A köztük lévő távolság ellenére megcsapta a fajbéli jeges dühének áramlata. -Tegan! - suttogta. Meglepte, hogy éppen ő érkezett a megmentésére. Akkortájt találkozott először a harcossal, amikor a fia eltűnt. Tegan vitte haza a rend táborából, miután megtudta, hogy Camden beállt a vérszopók közé. Kedves volt vele, amikor késő éjjel hazafuvarozta menedékbeli otthonába. Bár nem látta a harcost az azóta eltelt négy hónapban, jól emlékezett nem várt együttérzésére. 10

Ám a férfi ebben a pillanatban nem volt együtt érző. A harci láztól arca visszanyerte valódi jellegét - egy fajhoz tartozó vámpírért, vakító agyarakkal. Szemei a megszokott zöld szín helyett borostyánszínű ikerlángokként égtek. -Menekülj! - kiáltotta. Mély, túlvilági süvöltése túlharsogta a bömbölő zenét, ami még mindig áradt a nő fülhallgatójából. - Tűnj el innen! Most! Megfizetett röpke figyelmetlenségéért. A vérszopó, akit az előbb a falhoz nyomott, megfordította a fejét, kitátotta a száját. Fröcskölt a nyála hatalmas agyarai mögül. Jókora harapásával Tegan izmos alkarjának húsába vájt. Tegan anélkül, hogy fájdalom vagy düh legapróbb jelét mutatta volna, higgadtan előkapta pengéjét, és nyakon szúrta vele a vérszopót. A pórul járt vámpír élettelenül esett össze, füstölni kezdett a romlott vérét mérgező titániumtól. Tegan megpördült. Lehelete gőzölgött a csípős levegőben. -A francba, menekülj már asszony! - üvöltötte, miközben a megmaradt vérszopók újból támadásba lendültek ellene. Elise végre lendületbe hozta magát. A sikátorból egy szomszédos utcába rohant, olyan gyorsan, amennyire csak lábai engedték. Bár a közelben, a vonatállomás pár háztömbnyire bérelt lakást, mégis úgy érezte, több kilométerre jár tőle. Aznapi megpróbáltatásai kimerítették, és remegett az erőszaktól , amellyel a sikátorban szembesült. Aggódott Tegnaért is, bár biztosra vette, hogy a férfinak semmi szüksége a törődésre. Valószínűleg a rend legveszélyesebb tagja volt, már amennyiben hinni lehetett a reputációjának. Mindenki, aki csak ismerte a nevét, igazi gyilkológépnek tartotta. Most, hogy a saját szemével látta akció közben, Elisee sem kételkedett ebben. Most pedig, miután fény derült arra, hogy egyedül járkál a városban, kizárólag abban bízhatott , hogy a harcost hidegen hagyja, mi járatban van. Még egy olyan félelmetes férfi sem taszíthatta vissza a menedékbe, mint Tegan. Elise futva tette meg a fennmaradó, háztömbnyi távolságot a lakásig, és felszaladt a betonlépcsőn. A főbejáratot valaha kulcsra lehetett zárni, de valaki öt hete feltörte a zárat, és a házfelügyelőnek még nem volt alkalma megjavítani. Elise belökte a kaput., és végigrobogott a földszinti előtéren a lakása felé. Elhúzta a toló kart, és bebújt az ajtón, majd elő mozdulatával felkapcsolta az összes lámpát. Ezt követően a hifit és a tévét kapcsolta be. Nem érdekelte, melyik csatorna szól, a lényeg az, hogy elég hangosan szóljanak. Elise fogta az MP3-lejátszót, és a vérrabszolga mobiltelefonjával együtt a kopott asztalra tette, kabátját pedig a földre hajította, egyenesen a futógépe mellé. Gyomra felfordult, amint az amerikai konyhás nappalijának plafonjáról lelógó villanykörte megvilágította a sötétvörös vérfoltokat, amelyek kezét is befröcskölték. Alvadt borította ujjait is. Feje lankadatlanul lüktetett a csökönyös migréntől, amit képességének hosszú használata okozott, és hasonló esetekben mindig jelentkezett nála. Nem érezte olyan elviselhetetlennek, de tudta, hogy hamarosan azzá fejlődik. Maradt még egy kevés ideje, hogy feltakarítson és idejében ágyba keveredjen, mielőtt 11

rosszabbodni kezdene. Elise bevánszorgott a fürdőszobába, és megnyitotta a zuhanyt. Remegő ujjakkal csatolta le combjáról késének bőrtokját, majd a mosdókagylóba tette. A tok üres volt. A titániumkést még a vérszopó rúgta ki markából a hóra. Számos másikkal tudta pótolni. Rengeteg pénzt hagyott ott fegyverekre és kiképzőeszközökre a menedékben – csomó mindenre, amiről korábban tudni sem akart semmit, most mégis szükségesnek bizonyultak. Jó ég, milyen drasztikus változáson ment keresztül az élete mindössze négy hónap alatt. Többé sosem lehetett ugyanaz, mint valaha volt. Lelke mélyén tudta : nincs visszaút. Az ember, aki életét a faj védelme alatt élte, megszűnt létezni. Halott volt, mint imádott társa és fia. Veszteségeinek fájdalma kazánként égette porrá a múltját. Egyedül ő maradt meg, mint a hamvaiból feltámadt főnix madár. Elise belepillantott a párásodó tükörbe, kísérteties arc nézett vissza rá : orcáját és állát vérfoltok borították, szemöldökét korom fedte, mint valami harci dísz. Eszelős fény csillogott a szemében. Mérhetetlenül fáradt volt... milyen mérhetetlenül fáradt. De amíg csak mozdulni képes, nem adja fel a harcot. Amíg szíve szomjazza a bosszút, addig igen is élni akar pszichikai képességével, amit mindeddig gyengeségként könyvelt el. Bármilyen nehézséget hajlandó elviselni, bármilyen veszéllyel szembenéz, még halhatatlan lelkét is eladná, ha kell. Bármit megtenne az igazságáért.

12

HARMADIK FEJEZET

Tegan beletörölte véres pengéjét a halott vérszopó kabátjába, és elmerengve nézte az utolsó holttest gyors bomlását a sikátorban. A halált követő tisztogatás Tegan titánium fegyvereinek volt köszönhető. Ez a fém mérgező savakat bocsátott a vérszopóvá alakult fajbéli vámpírok sérült sejtszerkezetébe. A három testet felépítő hús, csont és az őket borító ruházat hamuvá porladt a havon, sötét foltokat hagyva maga után. Tegan elká-romkodta magát. Még mindig remegett a harc hevétől. Csatákon edződött tekintete megakadt a késen, amit Elise az őt megtámadó vérszopóval folytatott küzdelemben ottfelejtett. Tegan odament és felvette. -Jesszusom! - mormogta, mikor felkapta a kést. Nem finom kis dísztőrt fogott a kezében, amit egy hölgy önvédelmi okból szokott magánál tartani, hanem kimondottan fajsúlyos fémeszközt. Hét inch hosszú volt, a pengéje a hegyénél recés. Ha jól saccolt, nem a megszokott fémből, hanem vérszopó-ölő titániumból készült. Újból feltette a kérdést: mi a francot keresett ez a menedékbeli nő egyedül az utcán, csurom véresen, harci késekkel teleaggatva?

13

Tegan felkapta a fejét és a levegőbe szimatolt. Nem tartott soká megtalálnia. Éles és ragadozóhoz méltóan kifinomult érzékszervei a harctól úgy villantak fel, mint a lézernyaláb. Tüdejébe szívta a kiválasztott hanga- és rózsaillatát, és hagyta, hogy az utcák sűrűjébe terelje. Az illat a város leglelakottabb részében található lepattant épületbe irányította, amit méltán tartottak a legolcsóbb negyednek. Nem gondolta volna, hoy egy olyan nőt, mint Elise, aki az előkelő menedékben nevelkedett, itt fog megtalálni, de hogy kétségtelenül ez a falfirkák által csúfított, tégla- és vaselemekből álló épületszörny rejtegette, az biztos. Felosont a lépcsőn, és méltatlankodva nézett az amúgy is gyenge ajtó törött zárja láttán. Csoszogva lépdelt csizmájával az előtér kopott, redvás szőnyegén, amiből áradt a húgyszag, ragadt a mocsoktól és az évtizedes elhanyagoltságtól. Elise szaga viszont nem a tőle balra felfelé vezető viharvert lépcső irányából jött, hanem a földszinti folyosó végénél nyíló ajtó felől. Tegan egy másik, jobb kéz felé eső lakás ajtaja előtt haladt el. A bentről dübörgő zenétől remegett a padló és a falak. Háttérzajként még egy tévé is szólt odabent, ezzel fülsiketítővé emelve a zajszintet, amely egyre csak duzzadt, ahogy közeledett Elise lakásához. Bezörgetett és várt. Semmi válasz. Újból bekopogott, nem kímélve ujjízületeit a viseltes fémen. Semmi. Nem mintha Elise hallhatna bármit is a bentről jövő lármától. Talán nem kellene ott lennie. Bármi legyen is az, ami a nőt ide vetette az életében, talán nem kellene belebonyolódnia. Tegan tudta, hogy nehéz idők jártak rá a fia eltűnése, majd az utána következő halála óta. A rend értesülései szerint Camdent Elise egyik sógora, Sterling Chase ölte meg, amikor a kölyök vérszomjtól fűtve megjelent a menedékben. A beszámolók alapján, melyek Tegan füléig eljutottak, Camden épp Elise-t készült megtámadni, amikor Chase számos titániumlöve-d ékkel lelőtte — az anyja szeme láttára. Egyedül Isten a megmondhatója, mit váltott ki a nőből, hogy szemtanúja volt tulajdon fia halálának. De ez nem Teganre tartozott. Ja. Ez egyáltalán nem az ő kibaszott gondja. Miért is szerencsétlenkedik ebben az ocsmány bérházban, arra várva, hogy Elise előjöjjön és beengedje? Tegan végigmérte az ajtóra szerelt zárak armadáját. Azok legalább rendben működtek, és még a nőnek is volt annyi esze, hogy egytől egyig bezárja őket, amint hazaért. De egy Tegan erejével és vérvonalával rendelkező fajbéli vámpír elméjével két másodperc alatt kinyitja a zárakat. Beslisszolt a lakásba, és bezárta maga mögött az ajtót. Feje majd' szétment a parányi stúdiólakásban üvöltő zajtól. Összeszűkült szemekkel pillantott körbe a szobában, annak furcsa berendezését szemlélve, amely mindössze egy kanapéból és egy könyvespolcból állt. Utóbbin egy minőségi HIFI és egy kis síkképernyős tévé állt. Mindkettő bekapcsolva harsogott. A kanapé mellett egy futógép és egy erőnlét fejlesztésére szolgáló edzőgép állt, a megszokott asztal és szék kettőse helyett. Elise véráztatta kabátja 14

ott hevert a földön; a siralmas sárga konyhapulton pedig egy mobiltelefon és egy MP3-lejátszó. Elise lakberendezési stílusa sok kivetnivalót hagyott maga után, ám Tegan mégis a falburkolatot furcsállotta a leginkább. Az egyszobás lakótér mind a négy falára, hangszigetelés gyanánt, akusztikus habszivacs burkolatot szegeztek – igencsak amatőr módon. A cucc négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre beborította a falat, az ablakokat és az ajtó hátulját is. -Mi a fa... A szomszédos fürdőszobából éppen olyan fémes si-vítás hallatszott, mint amikor hirtelen elzárják a zuhanyt. Tegan szembefordult az ajtóval, amely egy másodperccel később kinyílt. Elise vastag, fehér frottíranyagot tekert épp maga köré, ahogy a tekintete találkozott Teganéval. A döbbenettől elállt a lélegzete. Vékony karját a torkához emelte. -Tegan! - hangja alig hallatszott a zene és a tévé fültépő hangerejétől. Egy lépést sem tett, hogy lekapcsolja őket. Egyszerűen kijött a fürdőből, és olyan messze állt meg a férfitól, amennyire a szűk lakás lehetőségei engedték. - Mit keresel itt? - Ezt én is megkérdezhetném. - Tegan tekintetével körbepásztázta a szűkös lakóteret, csak hogy ne a kis híján anyaszült meztelen nőt kelljen néznie. - Ez a lakás egy hányadék! Ki a lakberendeződ? Elise nem felelt. Enyhe bizalmatlansággal meredt rá halvány ametisztszemeivel. Feszélyezte ez az édes kettes, de mégis ki okolná érte? Tegan nagyjából tisztában volt azzal, hogy a menedék lakosai kevéssé szívlelték a rend tagjait. Már többen hidegvérű gyilkosnak nevezték a civilek azon védett osztályából, ahova Elise is tartozott, de nem érdekelte. Személyes hírnevét egyszerű tényként kezelte. Ám, amíg magasról szart arra, mások mit gondoltak róla, az bosszantotta, hogy Elise félelemmel tekintett rá. Amikor utoljára látta a nőt, maximálisan kedvesen viselkedett vele, tisztelettel bánt vele mindazért, amin éppen akkor keresztülment. Nem foglalkozott a jégvirágszerűen törékeny nő lélegzet-elállító szépségével. A törékenysége már részben a múlté, konstatálta Tegan, látva izmainak vonalát csupasz vádliján és karján. Arca továbbra is bájos maradt, de korántsem annyira, mint ahogy emlékezett rá. Szeme még mindig élénken csillogott az értelemtől, de fénye valahogy megtört, és ez még inkább kiemelte a dús szempillái alatt kirajzolódó karikákat. És a haja... Atyavilág, lenyírta a hosszú, szőke hullámokat! A valaha csípőjéig omló, világos, göndör, aranyszőke hajzuhataga mostanra tömör, selymes, tüskés frizurává változott, ami manószerűvé varázsolta és bekeretezte vézna, ovális arcát. Még mindig döbbenetes volt, de teljesen másképp, mint azt Tegan valaha el merte képzelni.

15

-Valamit ottfelejtettél a sikátorban. - Odanyújtotta a veszedelmes vadásztőrt. Mikor a nő megmozdult, hogy elvegye tőle, hirtelen visszarántotta. Mit csináltál odakint ma éjjel, Elise? Megcsóválta a fejét, és halkan mormogott valamit, de elnyomta a lakást betöltő lárma. Tegan türelmetlenségében elméjével hallgattatta el a sztereót. A tévére nézett, azt is készült volna lekapcsolni. -Ne! - Elise összerezzent és megrázta a fejét, ujjait halántékára szorította. - Várj! Kérlek hagyd bekapcsolva! Szükségem van... megnyugtat a zaj. Tegan kételkedve ráncolta homlokát, de nem piszkálta a tévét. -Mi történt veled az éjjel, Elise? Hunyorított egyet, eltakarta szemeit, majd némán lehajtotta a fejét.

16

-Megsebesítettek odakint? Megtámadott valaki, mielőtt a vérszopók rád bukkantak a sikátorban? -Nem, nem sebesítettek meg. -Nem akarod megmagyarázni, mitől csupa vér a kabátod, vagy hogy miért laksz egy olyan helyen, ahol szükségét érzed, hogy felfegyverkezve járj? Elise, arcát tenyerébe rejtve, érdes hangon mormogta: -Semmit sem akarok megmagyarázni. Kérlek, Tegan! Bárcsak ne jöttél volna ide! Csak kérlek…… most el kell menned! Éles kacaj bukott ki belőle. -Az előbb húztam ki a formás kis segged a szarból! Nem túl nagy kérés, hogy elmondd, miért volt erre szükség -Hibáztam. Nem szándékoztam sötétedés után odakint lenni. Ismerem a veszélyeit. - Felnézett, félszegen felhúzta keskeny vállát. - Kicsit tovább... tartottak a dolgok, mint sejtettem. -A dolgok - ismételte. Elégedetlen volt a beszélgetés alakulásával. - Nem a bevásárlásról van szó, vagy egy kávézásról a barátaiddal, ugye? Tegan újból a konyhapult felé nézett, egyenesen az ott heverő ismerős típusú mobiltelefonra. Elkomorodott, ahogy úrrá lett rajta a gyanakvás. Odament érte és felkapta. Több tucat ehhez fogható, eldobható eszközt látott mostanság, mivel a vérszopókkal szövetségre lépett emberek előszeretettel használták őket. Megfordította és kikapcsolta a beépített GPS- chipet. Tegan tudta, hogyha elvinné a telefont a rend laboratóriumába, Gideon egyetlenegy feltörhetetlen, szuper titkosított számot találna benne. Ezt bizonyos tele-Iont ugyanaz a vér borította, mint Elise kabátját. -Ezt honnan szerezted, Elise? -Szerintem tudod – válaszolta halk, de dacos hangon. Szembefordult a nővel. -Elszedted egy vérrabszolgától? Egymagad? Te jó ég... hogyan? Vállat vont és megdörzsölte egyik oldalt a fejét, mintha fájna. -A vonatállomáson bukkantam rá, követtem, és amikor alkalmam nyílt rá, megöltem. Tegant kevés dolog tudta meglepni, ám a nő száját elhagyó szavak mintha téglaként vágták volna tarkón. -Most viccelsz. Pedig komolyan beszélt. Merev tekintete semmi kétséget nem hagyott ezt illetően. Mögötte a televízió villogó képernyőjén rendhagyó élő adást sugároztak. Egy riporter közölte a hírt, hogy pár perccel korábban késelés áldozatára leltek: „...az elhunytat a vonatállomástól két háztömbnyire találták meg. A hatóságok gyanítják, hogy a legutóbbi gyilkosság összefüggésben áll néhány korábban elkövetett emberöléssel..."

17

Míg a tudósítás folytatódott, Elise higgadtan meredt a szoba túlvégében álló férfira. Tegan ereiben megfagyott a vér, ahogy összeállt benne a kép. -Te voltál? - kérdezte, bár tudta a hihetetlennek tűnő választ. Mivel Elise továbbra sem válaszolt,Tegan odalépdelt az ágy mellett álló ládához. Nagy hévvel kinyitotta, és elkáromkodta magát, amint meglátta a benne rejlő hatalmas penge-, puska és lőszergyűjteményt. A többségük még vadiúj volt, bár néhányat használtak már közülük, láthatóan megkoptak. –Mégis mióta, Elise? Mikor kezdted ezt az esztelenséget? Elise törékeny állát megfeszítve, rábámult. -A fiam a vérszopók miatt halt meg. Miattuk veszett oda minden, amit szerettem — bökte ki végül. — Nem ülhettem tétlenül. Nem fogok tétlenül ülni! Tegan hallotta hangján az eltökéltséget, ettől azonban még ugyanannyira ette a fene a történtek miatt. -Hányszor? A ma esti bizonyára nem az első eset volt. -Hányszor művelted ezt, Elise? Sokáig nem szólalt meg. Aztán lassan odasétált a könyvespolchoz, letérdelt, majd egy fedeles rekeszt húzott elő az alsó polcról. Teganre nézett, és higgadtan eltolta. A rekeszben vérrabszolgák mobiljai hevertek. Vagy egy tucat nyavalyás kütyü. Tegan ledobta magát az ágyra, és ujjaival a hajába túrt. -A pokolba, te nő! Elment az istenverte eszed? Elise a tenyerével megdörzsölte a homlokát — próbálta valamelyest enyhíteni a belülről kalapáló lüktetést. Rohamosan erősödő migrénje egyre súlyosabban nehezedett rá. Lehunyta a szemét, remélve, hogy a nehezét meg tudja akadályozni. Épp eléggé rosszul jött ki, hogy lebukott az éjjel, nem volt szüksége még egy lelki válságra is, ami működésképtelenné tette volna — nem beszélve arról, hogy a nappalijában tartózkodó harcossal is megbirkózzon. -Van fogalmad arról, mit művelsz? — habár Tegan higgadtan szólalt meg, és az alapvető hitetlenkedésen kívül semmi extrém nem volt a hangjában, Elise mégis úgy érezte, mintha ágyúgolyóként csapódott volna a fejébe. Tegan, a mobilokkal teli dobozzal a kezében, a nő mögé lépett a parány stúdiólakásban. Nehéz csizmájának csikorgása a mocskos, elvékonyodott szőnyegen sértette Elise fülét. -Mégis mit művelsz? Meg akarod öletni magad? -Nem érted — mormolta túl szeme mögött lüktető fájdalmát. — Valószínűleg... nem is értheted. -Magyarázd el! — érkezett parancsként a rövid és metsző válasz egy erőteljes, engedelmességet megkövetelő férfitól. Elise lassan feltápászkodott térdelő helyzetéből, majd a polcrendszertől a szoba másik végébe sétált. Nehezére esett lepleznie, mekkora erőfeszítésébe kerül minden egyes lépése. Csak akkor érzett enyhülést, amikor végre a falnak támaszthatta a hátát. Gyakorlatilag belesüppedt a hangszigetelt gipszkarton 18

falba. Azt kívánta, bárcsak Tegan elhúzna végre, hogy összezuhanhasson magában. -Ez az én dolgom - mondta, és tudta, hogy a harcos valószínűleg hallotta, milyen zaklatottan kapkodja a levegőt, mivel képtelen volt teljesen visszafogni magát. - Személyes ügy. -Az isten szerelmére, Elise! Ez egy kibaszott öngyilkosság! Megrándult a harcos nyers stílusától. Jelenlétében Quentin sohasem engedett meg magának annál nyersebb kifejezést, mint hogy a francba, és akkor is csak azért, mert minden eddiginél jobban frusztrálták az Ügynökség menedéket illető megszorító intézkedései. Úriemberként figyelmesen viselkedett minden tekintetben, függetlenül attól, hogy fajbeliként mérhetetlen erővel rendelkezett. Elhunyt fajtársával ellentétben Tegan szörnyen nyers stílussal bírt, amelytől, mint a menedék neveltje, kislánykora óta rettegett. Quentin és az Ügynökség, amelynek tagja volt, Tegant egyszerűen vérszomjas őrültnek tekintette. A menedékekben sokan tartották a harcosokat vérszomjas, középkori gondolkodású gyilkos szörnyetegeknek, akik réges-rég eltávolodtak a vámpír nemzedékben eredetileg rájuk osztott védelmező szerepüktől. Kegyetlenkedtek néhányak szerint jogtalanul - , és bár Tegan ma éjjel megmentette az életét, Elise mégis akkora óvatossággal viseltetett iránta, mintha egy szabadjára engedett vadállat sétálgatna a lakásában. Nézte, ahogy nagy kezével beletúr a vérrabszolgák mobiljait tartalmazó dobozba; hallgatta, ahogy a műanyagok és a csiszolt fémek egymáshoz ütődnek és csusszannak, miközben a gyűjteményt vizsgálgatta. -Ezeknek a GPS-chipjeit már működésképtelenné tették - gyanakvástól összeszűkült szemekkel nézett a nőre. - Tudtad, hogyan kell kikapcsolni őket? Alig észrevehetően biccentett egyet. -Van egy kamasz fiam - mondta, majd összerezzent, ahogy a szavak elhagyták ajkait. Uramisten, menynyire természetesnek vette, hogy élő emberként gondoljon rá, legfőképpen az ehhez fogható esetekben, amikor testét legyengítette a pszichés fáradtság. - Volt egy kamasz fiam - korrigálta magát csendesen. -Camden nem bírta, ha szemmel tartottam, ezért mindig kikapcsolta a GPS-t a telefonján, amikor elment otthonról. -Rájöttem, hogyan lehet reaktiválni, de mindig lebuk-i.un, és ő újra lekapcsolta. Tegan torkát kivehetetlen, mély hangok hagyták el. -Ha nem tetted volna működésképtelenné ezeket a nyomkövetőket, mostanra nagy eséllyel halott lennél. Sőt mi több - kurvára biztosan. Az általad levadászott vérrabszolgák teremtője rád talált volna, és te sem akarod tudni, mire képes ő. -Nem félek a haláltól. -Halál! - csattant fel gúnyosan Tegan, nyers szitkozódásával félbeszakítva a nőt. - Na, attól kell a legkevésbé tartanod! Talán szerencséd volt néhány elővi19

gyázatlan vérrabszolgával, de ez háború, és túl nagy falat neked. Ami ma este történt, elég bizonyítékkal szolgál ehhez. -Ami ma este történt, az hiba volt, amit nem követek el megint. Túl későn kezdtem ma bele és elhúzódott. Legközelebb mindenképpen a sötétség beállta előtt végzek. -Legközelebb... - Elise megdermedt Tegan szitkozódásától. - Atyavilág, tényleg komolyan gondolod! A harcos egy darabig némán nézte. Nem lehetett olvasni rideg, smaragdzöld szeméből. Fegyelmezett arcvonásai semmi jelét nem adták annak, mire gondol. Végül megrázta barna fejét, és elfordult a nőtől, hogy összeszedje a vérrabszolgáktól szerzett telefonokat. Míg teletömte velük bőrkabátjának zsebét, hirtelen mozdulataival felfedte a ruházata alatt rejtőző elképesztő fegyverarzenált. -Mire készülsz? - kérdezte Elise, amikor a legutolsó készülék is eltűnt a férfi mély belső zsebében. - Ugye nem buktatsz le? -Rohadtul kéne pedig - nézett rá megsemmisítőén. - De nem érdekelnek a dolgaid, egészen addig, amíg nem kerülsz az utamba. És ne várd, hogy a rend majd újból a megmentésedre rohan, ha legközelebb megint elcseszel valamit. -Nem fogok. Ügy értem... nem várok semmit. - Nézte, ahogy a férfi elindul kifelé, és megkönnyebbült, hogy végre kettesben maradhat fájdalmának morajló árhullámával, amely rohamosan áradt szét testében. Mikor a harcos kilépett a patkányoktól hemzsegő folyosóra, Elise összeszedte minden erejét, hogy utána szólhasson. - Köszönöm, Tegan! Ezt kell tennem. Elhallgatott. Camdenre és a többi menedékbeli fiatalra gondolt, akik a vérszopók mérgének áldozatául estek. Még Quentin életét is egy sérült fajbéli oltotta ki, aki az ügynökség felügyelete alatt változott vérszopóvá. Elise jól tudta, hogy nem keltheti életre a holtakat, ám minden vadászattal töltött nappal és minden elpusztított vérrabszolgával eggyel kevesebb fegyver maradt a vérszopók arzenáljában. A feladata végrehajtása közben elszenvedett fájdalmak fel sem értek azokkal, amelyeket fiának és a többieknek kellett átélniük. Ő abba halt volna bele, ha arra kényszerítik, hogy tétlenül üljön a menedék védelmében, miközben az utcákat ártatlanok vére áztatja. Ezt nem bírta volna elviselni. -Ez fontos nekem, Tegan. ígéretet tettem, be kell tartsam. Tegan megállt, és a válla fölött visszapillantott rá. - A te temetésed mondta, és behúzta maga mögött az ajtót.

20

NEGYEDIK FEJEZET

Tegan bedobta Elise legutolsó zsákmányát a Charles folyó egyik holtágába. Nézte, ahogy a sötét víz fodrozódik, és elnyeli a mobiltelefont, ahogy az összes többit is, amit ő és társai az őrjáratokon koboztak el. Ezeknek a titkosított telefonoknak úgysem venné semmi hasznát a rend. Emellett határozottan kizártnak tartotta, hogy Elise-nél hagyja őket, akár hatástalanította a GPS-t, akár nem. Atyavilág, képtelen volt elhinni, miben mesterkedett ez a nő. Még hihetetlenebbnek tartotta, hogy már legalább hetek, esetleg hónapok óta hajtotta végre eszement vérbosszúját. Még sógora sem tudott róla, különben a mindig szabály szerint eljáró egykori mene-dékbeli ügynök bizonyára gyorsan leállította volna. A rendben mindenki tudta, hogy Sterling Case valaha mély érzelmeket táplált bátyja özvegye iránt - és ez valószínűleg a mai napig nem változott. Nem mintha ez Teganre tartozott volna -, mint ahogy Elise halálvágya sem az ő dolga. Tegan, kezét kigombolt kabátjának zsebébe dugva kisétált az utcára. A kifújt levegő páraként távozott ajkai közül. Bostonban megint havazott. A féktelenül hulló hatalmas hópihék függönyként borították be a várost, ahol hetek óta tombolt a szokatlanul fagyos téli idő. Tegan tisztában volt azzal, hogy röpködnek a mínuszok a szélben, mégsem érezte a hideget. Alig emlékezett rá, mikor feszélyezte utoljára bármi - arról nem is beszélve, mikor örült legutóbb. A pokolba, egyáltalán mikor érzett utoljára bármit? Emlékezett a fájdalomra. Emlékezett a veszteségre; a dühre, amely egykor emésztette... réges-rég. Emlékezett Sorchára és arra, mennyire szerette. Arra, hogy mennyire imádnivalóan ártatlan volt és mennyire vakon bízott abban, hogy megóvja és védi őt. Istenem, hogy cserbenhagyta! Sosem felejti el, milyen kegyetlenül meggyalázták. Hogy elviselje a halála okozta csapást, hamar megtanulta leválasztani magáról gyászát és pusztító dühét. De felejteni sosem lesz képes. Megbocsátani pláne. Több mint ötszáz éve gyilkolja a vérszopókat, és még a közelébe sem került annak, hogy rendezettnek ítélje a számlát. Mintha ma éjjel ugyanazt a gyászt és dühöt olvasta volna ki Elise tekintetéből. Megfosztották rajongása tárgyától, és igazságot akart. De csak halált kaphat cserébe. Ha a vérszopókkal és emberi rabszolgáikkal való

21

érintkezésbe nem halt bele eddig, akkor gyenge teste fogja feladni a küzdelmet. Igyekezett eltitkolni a fáradtságát, de Tegan észrevette. Kimerültsége túlnőtt tűrőképessége határain, és vézna testét látva Tegan egy szempillantás alatt megállapította, hogy legalább azóta elhanyagolja magát, hogy elhagyta a menedéket — de lehet, hogy régebb óta. És vajon mi a helyzet a lakása falaira szögelt hangszigetelő habszivaccsal? Szarba! Akárhogy is. Valóban nem tartozik rá, emlékeztette magát, miImzhcn a rendnek otthont adó titkos központ irányába luppolt, a városon kívülre. A téglából és mészkőből leillúziozott épületet és a többholdnyi területtel rendelkező birtokot magas, nagyfeszültségű kerítés vette körül. A masszív vaskaput kamerákkal és lézeres mozgásérzékelővel ellátott riasztókkal védték. Még senkinek sem sikerült a közelébe jutnia. A teljes, fajhoz tartozó népességből igen kevesen ismerték a központ pontos helyét, és azon kevesek is téliesen tisztában voltak azzal, hogy a birtok a rend tulajdonát képezte - így bölcs módon meg sem közelítették, kivéve, ha határozott meghívást kaptak. Ami az embereket illeti, tizennégyezer Volt éppen elégnek bizonyult, hogy elbátortalanítsa a kíváncsiskodókat; a hülyébbjét viszont megcsapta az áram, vagy kínzó másnaposság gyötörte őket, miután keresztülmentek a harcosok által véghezvitt agymosáson. Egyik lehetőség sem volt kimondottan kellemes - viszont annál hatékonyabb. Tegan bepötyögte hozzáférési kódját az ajtó alá rejtett riasztóba, majd becsusszant, amikor a nehéz vasajtó kinyílt, hogy beengedje. Amint bent volt, rákanyarodott a hosszú, kikövezett felhajtóra, majd eltűnt a sűrű erdő borította telken. Pár méterrel előrébb előtűntek a háztömb halvány fényei a hóborította fenyőfák sűrű takarása mögül. Bár a rend valódi főhadiszállásául a gótikus stílusú paplak alatti pincerendszer szolgált, mégis gyakran előfordult, hogy egy vagy akár több harcos és társa esténként a házban vacsorázott vagy szórakozott. Akárki tartózkodott is odabent ma éjjel, bizonyára nem szórakozással töltötte az idejét. Ahogy Tegan az épülethez ért, dühödt állati üvöltés ütötte meg a fülét, amit széttörő üveg okozta csörömpölés követett. -Mi a... - újabb, az előbbinél sokkalta hangosabb csattanás hallatszott a villa pazar előcsarnokából, mintha valaki vagy valami hatalmas szedné szét a helyet. Tegan fölszökkent a lépcsőn, és karddal a kezében feltépte a feketére festett ódon ajtó egyik szárnyát. Csizmája megreccsent a törött porcelán- és üvegdarabok halmán, amikor belépett. -Atyavilág! - mormogta, miközben körbenézett a rombolás színhelyén. Az egyik harcos egy, a csempézett előtér közepén elhelyezkedő, antik tálalóaztal mellett állt; sebhelyes, olajbarna kezeivel úgy markolta faragott szélét, mintha egyedül az tartotta volna egyenesen. Deréktól felfelé csurom víz volt, és fél 22

53 09

pucér. Egyetlen, bő szabású szürke, gyapjú melegítő nadrágot viselt, amely úgy nézett ki, mintha az azt megelőző percekben tépték volna ki egy kutya szájából. Sötét fejét lehajtotta, haja kávébarna hullámai csillogva omlottak arcába. A csupasz mellkasát és vállát borító dermaglifek elkékültek; a fajra jellemző, bőrét megjelölő tekervényes minták vadul lüktettek. Tegan leeresztette a fegyverét. Tenyerével takarta el kardját, amíg vissza nem helyezte a hüvelyébe. -Hogy s mint, Rio? A harcos torkát mélyről jövő morgás hagyta el, amelyet semmiképp sem dühének megnyilvánulásaként, inkább annak utóhatásaként lehetett elkönyvelni. A róla lezúduló víz pocsolyába gyűlt a lába körül, beborítva a felbecsülhetetlen értékű Limoges porcelánedény törött cserepeit. Csiszolt üvegdarabok szóródtak szét a mahagóni vitrinen. A fölötte függő falitükör, aranyozott keretével együtt, ripityára tört – hála Rio mostanra már vérző öklének. -Késő esti lakás átalakítást tartasz, cimbora? - Tegan közelebb lépett hozzá, szemeit a harcos izmos testén lévő kacifántos mintázaton tartva. - Amúgy sem sok hasznát vettem annak a díszes francia szarnak, bármit is érjen. Rióból nyers, reszkető fújtatás tört fel, majd Tegan léié fordította a fejét. Topázszínű szeme részben még mindig borostyánosan csillogott, fénye átszűrődött sötét hajzuhatagán. Ontotta magából hosszúra nyúló őrültsége hőjét. Csontfehéren fénylő agyarai ragyogtak tátott szájában, ahogy a levegőt vette. Tegan tudta, hogy nem a vérszomj hívta elő a harcos vad oldalát, hanem a düh. És a bűntudat. Fémes szaga betöltötte a levegőt, ahogy hevült hullámokban csorgott végig Rión. -Megölhettem volna. - Hangja recsegett a gyötrelemtől, mint a hordalék, és meg sem közelítette a spanyoloktól, így tőle is, megszokott öblös baritont. Ki kellett jussak onnan rögtön. Valamitől egyszerűen... kurvára bekattantam. Vad vicsorgás kíséretében szívta be a levegőt. - A szarba, Tegan... valakit meg kellett - meg akartam sebesíteni. Szavai bárkit aggodalommal töltöttek volna el, de Tegan józanul figyelte. Szemével az égési sérülésekkel borított, repeszek által roncsolt arcú Rióra összpontosított, akit csak részben takartak vizes hajtincsei. A jóképű, kifinomult férfiból, akit a rend leglazább tagjának tartottak, mára semmi sem maradt - pedig korábban bármikor könnyedén gyártotta a poénokat, hogy mosolyokat fakasszon. A robbanás, amit múlt nyáron túlélt, külsejének jelentős részét szétroncsolta; annak felfedezése pedig, hogy társa, Eva csalta a halálos csapdába, vitte a többit. -Egek Ura! - suttogta nyersen Rio. - Senkinek nem szabadna a közelemben lennie. Kezdem elveszteni az istenverte fejem! Mi van, ha... mi van, ha ártottam neki? Tegan, mi van, ha megsebesítettem?Tegannak akkor esett le a tantusz. A harcos nem Evaról beszélt. Ő saját kezével vetett véget az életének aznap, amikor fény derült árulására. Az egyetlen nő személy, akivel Rio rendszeres kapcsolatban állt, Tess volt, Dante kiválasztottja. Mióta pár hónapja a központba 23

érkezett, Tess Rióval dolgozott. Gyógyító érintésével igyekezett helyrehozni a férfi tönkrement testéből azt, amit csak tudott, és próbálta rehabilitálni a testi és lelki romhalmazból, ami a megpróbáltatásai után maradt belőle. A, basszus! Ha a harcos, akár véletlenül, akár szánt szándékkal, valóban bántotta volna, pokoli árat kellene fizetnie ezért. Dante mindenki számára meglepetést okozott azzal, mekkora intenzitással imádja a nőjét. Dante, aki egyszerű nemtörődöm suhanc volt, most úgy tekeredett Tess vékony ujjai köré, hogy az sem érdekelte, ki mit gondol róla. Puszta kézzel nyírná ki Riót, ha valami történne a társával. Tegan szitkozódva felszisszent. -Mit műveltél, Rio? Hol van Tess? Rio szomorúan csóválta meg fejét, és bizonytalanul a hatalmas villa hátsó szárnyának irányába mutatott. Tegan már el is indult volna abba az irányba, .miikor sietős léptekre lett figyelmes a birtok belső uszodájához vezető folyosó felől. A könnyed, mezítlábas járás egyre közeledett, majd érdeklődő női hang ütötte meg a fülét. -Rio? Rio, merre va... Tess nyikorgó hangok közepette érkezett. Fekete tréningnadrágot viselt, és egy világoskék fürdőruhát. Nagyon sportterapeutásra vette a figurát, de minden férfi, aki lát a szemével és vörös vér folyik az ereiben, hülye lenne nem észrevenni ezt a nőt, akinek formás idomai ilyen gerjesztően töltötték ki nejlon és lycra anyagú fürdőruháját. Mézbarna haját hosszú lófarokba fogta össze. Vége nyirkos volt, és összegöndörödött az uszoda vizétől. Barackszínűre lakkozott körmű lábai megtorpantak az előtérben heverő, porcelántörmelékekkel borított csatatér szélén. -Jó ég, Rio... jól vagy? -Jól van - vetette oda kurtán Tegan. - És te? Tess akaratlanul a torkára szorította a kezét, de bólintott egyet. -Én is. Rio, nézz rám, kérlek! Minden oké. Láthatod, tökéletesen jól vagyok. -De történt valami pár perce, az biztos. -Mi történt? -Történt egy kis visszaesés a mai ülésen, de semmi komoly. -Mondd el neki, mit műveltem veled -motyogta Rio. - Mondd el neki, hogyan ájultam el az uszodában, és tértem magamhoz úgy, hogy közben a torkodat szorongattam. -Jézusom! -borult el Tegan arca és most, hogy Tess végre elengedte a torkát, észrevette a szorítás okozta halványuló zúzódásokat. - Biztosan jól vagy? Bólintott. -Nem szándékosan tette, és azonnal elengedett, abban a pillanatban, amint felfogta, mit csinál. Jól vagyok. Komolyan. Ő is rendbe jön. Te is tudod, ugye Rio? 24

Tess óvatosan előrelépett. Kikerülte a lába előtt heverő cserépdarabokat. Nem ment túl közel Teganhez, mintha nagyobb veszélyt jelentene a biztonságára, mint az emberi roncs Rio. Tegant ez persze nem bántotta. Kimondottan élvezte magányos életvitelét, és keményen megdolgozott érte. Nézte, hogy Tess lassan közelebb lépdel a tálaló mellett álló Riohoz. Óvatosan rátette a kezét a harcos sebhelyes vállára. -Holnap biztosan jobban fog menni. Mindennap javulsz egy kicsit. -Nem javulok - morogta Rio úgy, hogy mondókáját akár önsajnálatnak is lehetett volna értelmezni, ám valójában csak egy zord ténymegállapítást közölt. Vicsorogva rázta le magáról Tess kezét. - Tőlem inkább meg kellene szabadulni. Áldás lenne... mindenkinek, de legfőképpen nekem. Hasznavehetetlen vagyok. Ez a test - és az eszem - egyszerűen kibaszottul hasznavehetetlen. Rio öklével belevágott a tálalóba, mire csörömpölve ripityára tört az üvege, és megremegtette a kétszáz éves asztalkát is. Tess bár pislantott egyet, mégis megingathatatlan eltökéltség fénylett zöldeskék szemeiben. -Nem vagy hasznavehetetlen. A gyógyulás időigényes. Nem adhatod fel. Rio valami trágárságot morgott az orra alatt, hajtincsei mögé rejtett szemei fenyegetően szórták borostyán-fényüket. Ám még egy félőrült vámpír féktelen dühöngése sem tántorította el Tesst attól, hogy segítsen neki, ha tud. Kétségtelenül látta már Riót így acsarkodni korábban - és feltételezhetően a saját társát is -, és eddig sem menekült el rémülten előle. Tegan nézte a határozottan, higgadtan, szilárdan és kitartóan álló Tesst. Nem esett nehezére rájönni, Dante miért imádta annyira. De Tegan látta, Rio mérhetetlenül labilis állapotát is. Valószínűleg nem állt szándékában ártani senkinek - kiváltképp Tessnek nem, aki rendkívüli gyógyító képessége segítségével kihozta őt elmezavaros állapotából. De a düh és szenvedés hozzájárult az erőteljes érzelmi instabilitásához. Tegan első kézből ismerte ezt a tényt. Ő is átélte egyszer, réges-régen. Ehhez hozzájárultak még a Rio által elszenvedett agysérülés hosszan tartó utóhatásai. A harcos egy robbanásra kész sétáló puskaporos hordóval volt egyenértékű. -Hagyd csak! - szólalt meg Tegan, amint Tess újból elindult Rio felé. Leviszem a központba. Amúgy is oda indultam. -Oké, köszi- válaszolta enyhe gyanakvással a hangjában. Tegan megfontolt léptekkel közeledett Rióhoz, és óvatosan távolabb segítette a nőtől és a lábuk körül heverő romhalmaztól. A nagydarab férfi nehézkesen lépdelt. Hiányzott belőle a könnyedség, amely korábban természetes adottsága volt. Rio teljes súlyával ránehezedett Tegan vállára és karjára. Minden levegővétel fájón megfeszítette félmeztelen mellkasát. -Ez az, csak szépen, könnyedén — instruálta Tegan. — Jók vagyunk, ugye, amigo? A sötét fej sután biccentett egyet.

25

Tegan Tessre pillantott, aki térdre ereszkedve szedegetni kezdte a törött üveg- és porcelándarabokat az előcsarnok járólapjáról. -Láttad ma éjjel Charlie-t errefelé? -Nem, egy ideje nem - válaszolta Tess. - Még mindig őrjáraton van Dantéval. Tegan elmosolyodott. Négy hónappal korábban a két férfi meg tudta volna ölni egymást. Lucán hozta össze a két vonakodó partnert, amikor a menedékbeli ügynök, Sterling Chase megjelent a táborban azzal az információval, hogy felbukkant egy Karmazsin névre hallgató veszélyes parti drog. A férfi a rend segítségét kérte a kábító szer utcáról történő eltávolításában. Azóta, hogy Chase elhagyta a menedéket és hivatalosan is a rend tagja lett, ő és Dante majdhogynem elválaszthatatlanokká váltak. - Olyanok együtt, mint Mutt és Jeff1, nem? Tess tekintete hamiskásan csillant fel, ahogy az előtte heverő romhalmazból feltekintett. - Inkább olyanok, mint Larry és Curly, ha engem kérdezel. Tegan fanyar kacajt hallatott, miközben Riót a bejárat felé terelgette. A villa liftjéhez támogatta, besegítette, majd beütötte a kódot. Megindultak lefelé, a rend föld alatti hadiszállására. Miután lerakta Riót a lakásában, Tegan a műszaki labor felé vette az útját, hogy bejelentkezzen. Gideon szokás szerint a posztján tartózkodott. A szőke vámpír előre-hátra gurult a kerekes irodaszékében és egyszerre legalább négy számítógépen zsonglőrködött. Egy drót nélküli mobiltelefon headset volt a fülében, és koordináták sorát diktálta egy arca elé lógó apró mikrofonba. Gideon, aki varázsló módjára volt képes egy rakat feladatot egyszerre csinálni, felnézett Teganre, magához intette, és műholdas állóképeket mutatott neki a monitorokon. Niko kapott egy lehetséges nyomot a Karmazsin laboratóriumot illetően, tájékoztatta Tegant, majd folytatta a korábbi beszélgetést, miközben az ujjaival rárepült egy másik számítógép klaviatúrájára. - Rendben. Éppen egy ellenőrzést futtatok le. Tegan a Gideon által képernyőre hívott képekre meredt. Néhányon közismert vérszopó rejtekhelyet látott, amelyeket többnyire a rend hozott létre korábban. Valamelyiken meg vérszopókat és vérrabszolgákat látott, akik különböző városon belüli és kívüli helyszínek között jártak és keltek. Tegan egy ember arcát szúrta ki a tömegből: Ben Sullivanét, a Karmazsin-árusét. Habár Dante múlt novemberben kicsinálta a rohadékot, a gyártólaboratóriumának helyszínét továbbra sem ismerték. A kábítószerrel kapcsolatos problémák lassan csökkentek azokban a hónapokban, amikor a rendet is bevonták az ügybe, de amíg a vérszopók rendelkeztek a kellő eszközökkel, Budd FisKer komikus képregényfigurái. (A nyakigláb Mutt és az alacsony Jeff rövid történetei 1907-ben jelentek meg először.) ' Larry Fine és Curly Howard (Moe Howarddal kiegészülve) a húszas években alakult The Tree Stooges nevű változó gárdájú komikuscsapat harmincas évekbeli, máig klasszikusnak tartott felállását alkották. 1

26

hogy még többet állítsanak elő ebből a szarból, addig továbbra is fennállt a kockázata a Karmazsin-használat újjászületésének a fajhoz tartozó egyedek között.

-Várj! Egy Revere-ben található helyszínt azonosítok be épp - mondta most Gideon. - Ja, asszem ez egy korrekt tipp. Akartok autókázni egyet a Chelsea-folyó mentén, hogy felmérjétek a terepet? Tegan ránézett Ben Sulivan fényképére, amelyen a szétcsúszott arcú férfi vicsorgott. Ez az ember számos fiatal vámpírt ölt meg a kábítószerével, ideértve például Camden Chase-t, Elise kamasz fiát. Ha a Karmazsin nem kerül a képbe, a srác sosem vált volna vérszopóvá. És egy ilyen finom nőnek, mint Elise, nem kellett volna valami külvárosi nyomortanyán rejtőznie - magánkívül a gyásztól és dühtől. Eltökélt anyai bosszúvágya viszi majd feltehetően a sírba. Tegan vállára súlyként nehezedtek a vérontással teli évszázadok, mialatt ő és a hozzá hasonlóak egyfolytában a faj vad oldala ellen harcoltak. Voltak persze hullámvölgyek és viszonylagos békeidők is, de a nyugtalanság mindig jelen volt, és mélyen befészkelte magát a soraikba. Rothadás és züllés. -Kurvára nem fog véget érni, ugye? -Tegan nem is fogta fel, hogy megszólalt, egészen addig, amíg Gideonra nem nézett, aki világoskék szemüvegén át őt bámulta. Tegan megrázta a fejét. -Semmi. Távolabb sétált a számítógépektől. Gondolatai még mindig kavarogtak. Gideon visszagurult a monitorokhoz, és ujjai ismét a klaviatúrán kopogtak. Egy újabb műholdfelvétel töltődött fel a képernyőre, amely egy, a folyóparton található régi ipari területről készült. Tegan ismerte a helyszínt. Többre nem volt szükség. - Igen, Niko - mondta Gideon a mikrofonba. Jól hangzik. Ha forró a helyzet odaát, kérj támogatást. Dante és Chase kevesebb, mint egyórányira vannak tőled és Tegan is... épp itt van. De Tegan már nem volt ott. Céltudatosan elindult a technikai labor előtti folyóson, és hallotta Gideon hangját elhalkulni, amint a labor üvegajtaja szisszenve bezárult.

27

ÖTÖDIK FEJEZET

-Ez lesz az! A stoptáblánál fordulj balra! - mondta Nikolai a rend fekete sport-terepjárójának hátsó üléséről. Közben azzal foglalatoskodott, hogy újratöltse a fegyvereket, amelyek a város keleti oldalán korábban már jó szolgálatott tettek neki és ma esti kísérőinek, a két új, zöldfülű harcosnak. A saját maga készítette spéci töltények voltak a kedvencei, amit a vérszopók megsemmisítésére fejlesztett ki - frankó kis homorú töltényfej, titánium porral megtöltve. Egy kis ízelítő ebből a fémből, és a vérszopó vámpír egyed búcsút mondhat az életének. Niko helyére csúsztatta a feltuningolt és teljesen automatává alakított Beretta 92FS tölténytárát, majd becsúsztatta a fegyvert a kabátja alá, a pisztolytáskába. Parkolj le oda, a lepusztult kisteherautó mögé -mondta a harcosnak, aki a járgányt vezette. Reveré-nek ezen része, a Chelsea-folyó sós vizű ága mellett tele volt házakkal, lepukkant üzletekkel és a Boston külvárosában élő embertömeggel. Innen gyalog megyünk tovább. Szép csendben, feltűnés nélkül, hogy kellőképp körülnézhessünk. Erről van szó. - Brock, a Detroitból felkarolt harcos, az égimeszelő, aki maga volt a megtestesült lidércnyomás, olyan finoman bánt a kormánnyal, mint a hölgyekkel. Lehúzódott a havas útszegély mellé, és leállította a motort. Brock mellett, az anyósülésen Niko másik újonca megfordult, és kezét nyújtotta az újratöltött pisztolyért. Kade ezüstszínű farkasszeme még mindig izzott a kora esti akciójuktól. Fekete tusi haja nedvesen csillogott a ráolvadt hótól. -Gondolod, hogy találunk valamit? Niko szélesen elmosolyodott. Egész biztos. - Odaadta nekik a pisztolyokat, tele tárakkal, majd előhúzott két hangtompítót a lába előtt heverő bőrtáskából, és a harcosok tenyerébe csapta. Mikor Niko meglátta, hogy Brock a homlokát ráncolja, így szólt: - Nekem is minden vágyam, hogy a célnak megfelelő 9 mm-essel fasírtot csináljak néhány összeverődött vérszopóból, de semmi szükség rá, hogy felébresszük a környékbelieket. -Naa! - méltatlankodott Kade, és elővillantotta gyöngyház fehéren csillogó agyarának hegyét. - Az azért elég durva lenne... Nikolai magához vette a többi holmit, és bezárta a bőrtáskát. -Gyerünk, szimatoljunk körbe egy kis Karmazsin után...

28

Kikászálódtak a Rangé Roverből, és gyalogosan kerülték meg a lakótelepet. Mindhárman az árnyékban maradtak, míg Niko javaslatára hátramentek az öreg raktárépület parkolójához. Az épület kívülről katasztrofálisan nézett ki - a 70-es évek ipartelepeinek látványa fogadta őket: beton, fa és üveg fejfájdító kompozíciója. Acéloszlopok, amelyeken valaha drótkerítés jelölte ki a különböző szögben álló parkolóhelyek körvonalát, egyik sem volt egyenes, nem mintha ez számított volna. A hely elhagyatottnak tűnt, az ember szinte magától elkerülte, és erre az éjszakai égboltot megtöltő hózápor is rátett egy lapáttal. Niko és társai az üres parkolóhely gyöngykavics burkolatára léptek, csizmájuk sarkának zaját tompította a frissen esett hó. Ahogy közeledtek az épület felé, Niko kiszúrt egy elszenesedett nyomot a földön. A nagy, szabálytalan alakzat még mindig kivehető volt, parázslott és sziszegett, ahogy a törékeny hópihék ráhullottak és elolvadtak melegétől. Legyintett egyet az elporladt maradványok láttán, ahogy Brock és Kade közelebb értek. - Valaki elfüstölt egy vérszopót - mondta nekik, szinte suttogva. - Nem is olyan régen. Gideon említést sem tett arról, hogy erősítést küld, ezért bölcs dolognak tűnt körültekintően eljárni, ki tudja, mi mindenre bukkanhatnak még. A vérszopók alapjában véve barbárok voltak, és tudták róluk, hogy simán kinyiffant] ák egymást is a területekért vagy pitiáner összezördülések miatt. Ez így rendben is volt a rend részéről; harcosaik legalább időt spóroltak, és a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk, amikor a vérszomjas korcsok elvesztették a fejüket és egymásnak estek. Az épület bejárata közelében újabb titánium által halálra ítélt vérszopó nyomai voltak kivehetőek. Egy nagyobb lakat hevert a kocsonyás trutyiban. Brock elindult a rozoga, résnyire nyitott acélajtó felé, amely mögött látszott az odabent uralkodó sötétség. Kade kérdően nézett Nikóra, várta a jelet, hogy támadásba lendülhessen. Nikolai bizonytalanul csóválta a fejét. Valami nem stimmelt. Tompa dübörgést hallott valahonnan odabentről, ami enyhe vibrálás érzetét keltette a talpában. A hűvös éjszakában megütötte az orrát valami édeskésen émelyítő vegyi anyag illata. Talán... kerozin? A dübörgés egyre súlyosabbá és erősebbé vált. Mintha az ég zengett volna. -Mi az isten ez? - sziszegte Kade. Niko izzó fém csípős szagát érezte. -A fenébe is! - két harcostársa felé pillantott. - Gyerünk! Mozogjatok! Tűnés innen! Hirtelen őrült tempóban futni kezdtek, keresztülvágtattak a parkolón, miközben a dübörgés robajjá erősödött. Majd egy súlyos lökés következett heves és éles -, ahogy a robbanás kivágódott az öreg épület belsejéből. A felső emeleti ablakokból kitört az üveg, láng és gomolygó fekete füst kíséretében.

29

Csak bámultak mindhárman, rémülten és lenyűgözve, ahogy a bejárati ajtó kicsapódott, majd kiszakadt a tokból. Nem a robbanástól, hanem egyetlen személy erejétől. A hömpölygő narancssárga tűz kirajzolta a férfi körvonalait Brock mögött, és hátulról megvilágította a harcos széles vállát, ahogy lezserül, gyors léptekkel kisétált a pokoli tűzből. Bő, fekete kabátjának szárnyai mögötte lengedeztek, mintha csak a sötétség hercegének köpenye lett volna. - Szent ég! - mormogta Brock. - Tegan! Niko bólintott, és kuncogott az újoncok arcáról tükröződő csodálaton. Nem mintha Tegan nem érdemelte volna meg. Ezekre az ifjakra mostanában semmi nem tett ilyen mély benyomást, és ez a bemutató minden bizonnyal legendássá válik majd, efelől nem volt kétsége. Mögötte a raktárépület lángokban állt, és olyan forróságot árasztott magából, mintha a pokol kemencéjébe gyújtottak volna be. Tényleg hihetetlen volt, dübörgő, agresszív, mégis lenyűgöző. A közeledő Tegan közönyös arckifejezéséből akár arra is következtethettek volna, hogy mindössze egy pössentésből tért vissza. -Minden rendben odabent, Té? - csipkelődött Niko. - Nincs szükséged erősítésre? Esetleg sütögethetnél egy kis pehelycukrot a tábortűznél, amit az imént gyújtottál! -Kézben tartom a dolgokat. -Na, ne kábíts! - felelte Niko. Két harcostársával az égő épületből kipattanó szikrákat nézték, az égbe röppenő, ropogó tűzkoronát. Tegan halálos nyugalommal ellépdelt mellettük, sem mentséggel, sem magyarázattal nem szolgált. Persze mindig így csinálta. Akár egy szellem, akit észre sem veszel, mikor feléd tart, fel sem fogod, hogy célba vett, máris halálos csókot lehelt a szádra. Bár küzdelemben sosem ismert tréfát, ahogy a Karmazsin labort a földdel tette egyenlővé, az túltett mindazon, amit eddig a pillanatig Niko akár legvadabb álmában el tudott volna képzelni a harcosról. Helyi informátora szerint talán féltucat vérszopó védte a helyet, akiket Tegan mind elintézett, az épületből pedig néhány órán belül nem marad egyéb, mint kőtörmelék és porfelhő. Ha Niko nem ismerné olyan jól, eljátszott volna a gondolattal, hogy személyes ügyről van szó. -Örülünk, hogy a segítségedre lehetünk, haver - szólt Tegan után, és káromkodott egy isteneset. -A francba, de fagyos egy pasas! - állapította meg Brock, ahogy Tegan beleveszett a sötétbe és a hóviharba. -Mint a jég! - mondta Niko, és átkozottul örült, hogy az első generációs harcos az ő oldalukon állt. -Gyerünk, pattanjunk autóba és pályázzunk el, mielőtt idecsődül az embertömeg! Tegan egymagában gyalogolt vissza a városba, maga mögött hagyta a szirénák süvöltésének távoli zaját. Tudta anélkül, hogy megfordult volna, hogy a lángoló tűztől fényárban úszik az éjszaka Chelsea mellett. Önelégülten 30

mosolygott bele a sötétségbe. Bármennyi vizet locsol az öreg raktárra a tiszteletre méltó tűzoltóság, megmenteni már nem tudja. Tegan gondoskodott róla, hogy semmi ne maradjon belőle, miután a füst végül eloszlik. Évek óta nem érzett elemi dühvel gyújtotta fel a helyet. A fenébe, már évek óta tisztában volt saját vadságá-val, amely a mai este is végigfutott az ereiben. Mit évek, évszázadok óta. És bármilyen kínos, fenemód élvezte. A tél csípős éjszakai levegőjében megfeszítette a kezeit. Még mindig érezte a fájdalmat, amit a vérszopóknak okozott ma este – az édes borzalmat, ami eltöltötte valamennyiük lelkét, amikor a másvilágra küldte a Karmazsin laboratóriumban. Teljesen átadta magát a kínjaiknak, ahogy a titánium áramlani kezdett az ereikben és porrá emésztette őket. Bár időtlen idők óta megtanulta, hogyan tartsa vissza az érzelmeit, a benne lévő pszichikai hatalmat nem tudta irányítani. Mint a többi fajbéli, apjától vámpírszerű jellemvonásokat, szülőanyjától pedig néhány kivé teles természetfeletti képességet örökölt. Tegannek egyetlen érintésre volt szüksége - legyen szó vámpírról vagy emberi lényről -, hogy tudja, mit éreznek. Egyetlen apró testi kontaktus, és magába szívta az érzelmeiket, mint valami pióca a vért egy nyílt sebből. Képessége egész életében egyszerre volt átok és fegyver a kezében; mostanra pedig ez lett az ő keresztje. Olyan ritkán használta, amennyire csak lehetett, de amikor élt vele, akkor szándékosan és szadista gyönyörrel tette. Inkább élvezetét leli mások szenvedésében és félelmében, mint hagyja, hogy az érzelmei fellobbanjanak, mint korábban. Ám ma este erős indulatok támadtak benne, ahogy végzett a vérszopókkal és néhány vérrabszolgával, akiket nyilvánvalóan arra toboroztak, hogy folytassák a termelést a laborban. Bár valamennyi kilehelte a lelkét, az öreg raktár betonpadlóját vörösre festette a vér, és a lekaszabolt vérszopók szétmálló testének bűze elárasztotta az épületet, Tegannek mindez nem volt elég. Valamiért még most sem tartotta fontosnak, hogy körülnézzen. Csak állt a vérfürdő közepén, és nem akart egyebet, mint elpusztítani mindent. Tűz, salak és parázsló terméskő. Az egész Karmazsin labort el akarta törölni a föld színéről, hogy ne maradjon belőle más, mint egy fekete hamucsomó a pampán, ahol állt. Bármennyire nem tetszett neki, be kellett ismernie, hogy rombolási vágya több mint múló kötelék Elise felé. A nő arcát látta gondolataiban, amikor felgyújtotta az épületet, gondolatban átélte gyászának fájdalmát, és ez megédesítette számára minden vérszopó halálát, akit ma este jobb létre szenderített. Kabátzsebébe vágta a kezeit, és elindult a déli oldalon, egy kicsiny mellékúton szemben a széllel. Nem volt benne biztos, hogy merre, bár sejtette, hogy tudnia kéne. Még azelőtt felismerte a lepusztult környéket, mielőtt

31

befordult volna az utcába, amely történetesen éppen a dzsumbujba nyílt, ahol Elise lakott. Tegan még most sem értette, hogy Elise miért él ilyen nyomorúságos körülmények között. Mivel egy magas rangú hivatali tisztséget betöltő fajbéli özvegye volt, Elise-nek bizonyára lenne mit a tejbe aprítania. Akármelyik menedékben lakhatott volna anélkül, hogy bármiben hiányt kellett volna szenvednie, akár egyedül, akár egy új párkapcsolatban. Ezért meglepő, hogy korábbi életét feladva idefönt vegetál az egyszerű emberek között. Mikor úgy négy hónapja találkozott vele, nyugodtnak és törékenynek tűnt. Nem kis megdöbbenéssel ismert rá kora este, vérrabszolgák vérében úszva és felfegyverkezve, mint a rend tagjai. Bár dacos volt és elszánt, Tegan figyelmét nem kerülte el a kimerültsége. A nő hullafáradtnak tűnt, teljesen ki volt ütve, valamiféle földöntúli elcsigázottság látszott rajta. Gyanította, hogy ezért sündörög a nő lakása közelében újfent. Nem akart a bejárati ajtó felé menni. Későre járt, a nő már biztosan álomra hajtotta a fejét, és amíg odakint sötétség honol, a rend elsőbbséget élvez. Folytatnia kellett volna útját, Tegan mégis inkább besurrant Elise háza és a szomszédos ház közé, majd az épület hátsó oldala felé igyekezett. A nő első emeleti lakásának belseje koromsötétnek tetszett odakintről, de az ablakokat fedő hangelnyelő szivacs egyébként is szinte bármilyen fény bejutását megakadályozta volna. A hangszigetelés ellenére Tegan hallotta a hifiből dübörgő basszust és a vele versenyre kelő csevejt a tévéből. Lesöpörte hajáról a havat, majd megfordult, és három hosszú lépéssel a hátsó udvarrészben termett. Felejtsd el, és menj innen! . ; Hát persze, ezt kellett volna tennie. Kiverni a fejéből a gyönyörű, lelkileg összetört nőt, a nyilvánvaló halálvágyával, és elhúzni a jó fenébe. Kivéve, ha... Közelebb lopódzott az épülethez, és morózusan bámulta az ablaktáblákat. Csak a zenét és a tévé zaját hallotta, és éppen ez intette óvatosságra a harcost. Na, és persze a lakásból kiszivárgó, alig észlelhető ínycsiklandó vér illata. Elise vére. Az odabentről áradó átható rózsa és hanga édes illatát is befogta az orrával. Ez csak egy kiválasztott vére lehet. Vérzett - bár az illatból ítélve talán csak csekély mértékben, de a téglán, az üvegen és a vastag szigetelőn át lehetetlen volt pontosan kikövetkeztetni, mennyire. Tegan akaraterejével kinyitotta a tolóablak reteszét - egyetlen éjszaka leforgása alatt már másodszorra surran be a nő lakásába -, és kívülről felemelte a súlyos ablaktáblát. Nem volt rajta szúnyogháló, másodpercek töredéke alatt eltávolította a hangszigetelő panelt, és bekukkantott. Odabent sötét volt, de ilyenkor még élesebben látott. Elise az ágyon feküdt, magzati pózban összegömbölyödve, és ugyanazt a fehér fürdőköntöst viselte, amit zuhanyozás után öltött magára néhány órával ezelőtt. A karja a feje 32

felett összekulcsolva, mintegy védel megakadályozta volna. A hangszigetelés ellenére Tegan hallotta a hifiből dübörgő basszust és a vele versenyre kelő csevejt a tévéből. Lesöpörte hajáról a havat, majd megfordult, és három hosszú lépéssel a hátsó udvarrészben termett. Felejtsd el, és menj innen! . ; Hát persze, ezt kellett volna tennie. Kiverni a fejéből a gyönyörű, lelkileg összetört nőt, a nyilvánvaló halálvágyával, és elhúzni a jó fenébe. -Minden rendben, Elise, nincs semmi baj! Nem úgy tűnt, mint aki hallja. Levendulaszín szemei kinyíltak, de élettelenek voltak, és nem csak a fénytelenség miatt. Fájdalmas nyögés hagyta el a száját, felpattant az ágyról egy ügyetlen nyújtózkodás kíséretében, kezeivel kétségbeesetten kereste a távkapcsolót a lába mellett. Megragadta az eszközt, és eszeveszetten nyomkodni kezdte rajta a gombokat. -Gyerünk! Kapcsolj már be, te átkozott! -Elise! - Tegan odament és letérdelt mellé. Még több vért szagolt rajta, és mikor kezének szélével felemelte az állát, látta, hogy a nő orra vérzik. Friss és a korábbi sebek skarlátvörös vércseppjei piszkolták be a hófehér köntös hajtókáját. - Jesszusom! -Kapcsold be! - üvöltötte, majd félrepillantott, és meglátta a nyitott ablakot a rézsútosan lelógó kibontott hangszigetelővel. - O, egek! Ki szedte le azt a panelt? Ki tehette? Feltápászkodott, és sietve helyrepofozta a szakadást, becsapta az ablakot, és ráfordította a zárat. Járt a keze, mint a motolla, ahogy próbálta a hangszigetelőt visszailleszteni az ablaküvegre. -Elise! Semmi válasz, mindössze az aggodalom fátyolos moraja a törékeny testből, a bolyhos fehér köntös alól. Fájdalmas nyögés kíséretében Elise megragadta a halántékát, és lassan összecsuklott a földön, az ablak alatt, mintha lábai felmondták volna a szolgálatot. Összekuporodott karjaival körbefonta a térdét, előrehajolt, majd előre-hátra hintáztatta magát. -Állítsd meg! – suttogta csüggedten- kérlek….csak állítsd meg!..... Tegan lassan közelített felé, nem akarta még jobban feldühíteni. Káromkodott egy cifrát, leguggolt mellé, és óvatosan rátette a kezét a nő finom ívű gerincére. Széttárta az ujjait, és szabad utat engedett az érzések átvitelének, hogy Elise fájdalma áramütésként csapjon le rá. Érezte, ahogy a nőt gyötrő agónia darabokra törik, a fülében visszhangzottak dübörgő szívdobbanásai, mintha a sajátját hallotta volna. Savas íz csípte a nyelvét, és fogába éles fájdalom hasított, olyan elemi erővel szorította össze a nő az állkapcsát, hogy leküzdje a mardosó kínokat. És hallotta a hangokat. Durva, sértő és undorító hangok terjedtek szét a levegőben körülöttük, amelyek csak az előtte összeroskadt, pszichésen érzékeny kiválasztott számára voltak hallhatóak. 33

Tegan - az Elise-zel való összeköttetésen keresztül - észlelte egy párocska goromba szóváltását az előtérből. Szemben egy férfi rágerjedt saját lányára. Az Elise feletti lakásban egy narkós nő épp a havi tartásdíjat lőtte a vénájába, miközben kisbabája teljesen magára hagyatottan nyöszörgött a szomszéd szobában. Úgy tűnt, egy bizonyos körön belül - a méretét Tegan csak saccolni tudta -, minden negatív, destruktív emberi gondolat és élmény befészkelte magát Elise agyába, és marcangolta, mint keselyű az elhullott dögöt. Maga lehetett a földi pokol, amit Elise minden ébredése pillanatában átélt. Talán még álmában is. A férfi végre megértette a hangszigetelést és a lármát, így próbálta kiszorítani a beáramló zajokat – a hifivel, a tévével és az MP3lejátszóval, amely összekuszált zsinórjaival a konyhakredencen feküdt. Önmagát csapta be, ha azt hitte, ily módon meg tud birkózni velük az emberi világban. Nem is beszélve arról az őrült szándékáról, hogy bosszút álljon a vér-szopókon és vérrabszolgáikon. -Kérlek - morogta, lágy hangja vibrált nyitott tenyerén -, meg kell állítani most rögtön! Tegan megszakította a kapcsolatot, és fogcsikorgatva átkozódott.Ez így nem lesz jó. Így nem hagyhatja itt. Vissza kéne adnia a menedéknek. Talán megteszi. De ebben a pillanatban enyhítenie kell a fájdalmán. Még ő sem volt annyira rideg, hogy karba tett kézzel nézze, ahogy szenved. -Minden rendben - mondta -, nyugodj meg, Elise minden rendben. Karjaiba vette, és visszavitte az ágyra. Könnyű volt, túlságosan könnyű, gondolta. Elise filigrán nő volt, de most, a mellkasához simulva egészen pehelykönnyűnek érezte. Mikor is táplálkozott utoljára? Ahogy Tegan szorosan magához húzta, nem tudta nem észrevenni a nő pofacsontjának hegyes szögét, állkapcsának törékenységét. A nőnek vérre volt szüksége. Egy jókora adagra egy fajbéli vörös vérsejtjeiből, és máris erőre kapna és a pszichikai fájdalom is enyhülne, bár lehetetlen, hogy Tegan önként vállalkozzon erre. Elise kiválasztott, egyike azon kevés nőnemű emberi lénynek, akik születésüktől fogva genetikailag kompatibilisek a vámpír fajjal. Ha Tegan a saját vénájából táplálná, sokféleképpen életet lehelhetne belé, de ha vére a nő szervezetébe jut, vérkötelék jön létre közöttük. Az efféle köteléket a párosodók számára tartották fent, a fajbéliek legszentebb esküje volt. A vérköteléket csak a halál törhette meg, ezért a fajból kevesen jutottak el idáig könnyűszerrel vagy könyörületből. Elise özvegy volt, és az évek, amelyekben nyilvánvalóan nélkülöznie kellett a férfi vért, kezdtek nyomot hagyni rajta - nem is szólva arról, mennyi kárt tett benne minden egyes nap, amelyet az emberek között töltött el. Tegan óvatosan a vaskos ágymatracra fektette. Lassan és könnyedén kiegyenesítette a nő vézna lábait, és reményei szerint kényelmes alvó pozitúrába helyezte. A nő frottírköntöse szétnyílt combjától a szegycsontjáig, öve kibomlott a derekán, és lazán lógott. 34

A férfi nagy nehezen kihúzta a nő alól az öv két végét, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy ne vegyen tudomást tejfehér bőrének elé táruló látványáról. Persze nem lehetett nem észrevenni nőies hajlatait, vagy a hetykén ágaskodó kicsiny, tökéletes melleit. A nő hirtelen elővillanó, szexi combjaitól pedig végképp elakadt Tegan lélegzete. A nő jobb lábának belső oldalán apró könnycsepp és félhold alakú anyajegyet viselt, amely minden kiválasztott testén megtalálható. Elise-é combjának legcsábo megakadályozta volna. A hangszigetelés ellenére Tegan hallotta a hifiből dübörgő basszust és a vele versenyre kelő csevejt a tévéből. Lesöpörte hajáról a havat, majd megfordult, és három hosszú lépéssel a hátsó udvarrészben termett. Felejtsd el, és menj innen! . ; Hát persze, ezt kellett volna tennie. Kiverni a fejéből a gyönyörű, lelkileg összetört nőt, a nyilvánvaló halálvágyával, és elhúzni a jó fenébe. - Tiltott gyümölcs, haver - mondta magának nyersen —, három lépés távolság! Mozgása felélénkült, lihegett, a levegő súrolta előbukkanó szemfogainak végét, ahogy küszködött a köntös övének két végével a nő csupasz teste körül. Elise orra vére újfent eleredt a migrénje miatt, és végigcsurgott hófehér arcán. A férfi fekete pólójának szélével letörölte a vért, és próbált nem odafigyelni a csábédes illatra, amely egy fajbéli minden porcikáját felpezsdítette. A nő heves pulzusa dobpergésként csengett a fülében, és verőerének sebes lüktetése odaszegezte a férfi szemét nyakának kecses vonalára. A francba, gondolta, és elkapta a tekintetét. Már attól megnőtt az étvágya, hogy a közelében tartózkodott. Vad vérszomj lett úrrá rajta, noha nem telt el sok idő utolsó vadászata óta. Nem mintha az utcán őgyelgő ostoba emberek, akikből táplálkozni szokott, felérnének xi előtte feltárulkozó zsenge szépséggel. Elise megvonaglott révületében, és halkan nyöszörgött a gyötrelemtől. Ilyen körülmények között rendkívül sebezhető és védtelen volt a pszichikai fájdalommal szemben. -Ebben a pillanatban csak a férfira számíthatott. Tegan feléje nyúlt, és ujjaival végigsimította a nő hűvös, nedves homlokát. Tenyerét finoman a csukott szemére nyomta. Aludj! – mondta, majd könnyed önkívületbe segítette. Ahogy légzése normálisra lassult, és teste elernyedt, Tegan hátradőlt, és nézte, ahogy a nő pihentető, nyugodt álomba szenderül.

35

HATODIK FEJEZET

Elise lassan tért magához. Úgy érezte, lelkét egy messzi és békés helyre repítették, csak azért, hogy egy szellő hátán érkező pille könnyedségével térhessen vissza testébe. Talán csak álmodott. Hosszan és édesen……békésen, ami már hónapok óta nem történt meg vele. Elnyújtózkodott kissé az ágyon, csupasz lábát frottírköntösébe és az őt tetőtől talpig bebugyoláló puha takaróba dörzsölte. Még inkább befészkelte magát a finom melegbe, felsóhajtott. Meghökkent, hogy hallja saját lélegzetvételét. Csend volt. Nem lüktetett a zene, nem szövegeltek a tévében. Bár tudott tőlük rendesen aludni – de létezni sem. Kipattantak a szemei, és várta, hogy a pszichikai támadás lesújtson rá. Ehelyett csönd honolt körülötte. Jóuram! Másodpercek teltek el, majd egy teljes egész perc vagy még több…..és továbbra is csak a hihetetlenül áldott csend vette körül. - Jól aludtál? A mély férfihang a stúdiólakás valamelyik pontjáról érkezett. Készülő pirítós és serpenyőben sistergő tojások vajas illatát érezte. Tegan állt kicsiny konyhájában, és láthatóan reggelit készített. Ettől még inkább szürreálisá vált az ébredése. - Mi történt? – Hangja lágy brekegésként hagyta el a torkát. Megköszörülte és kezdte elölről. – Mit csinálsz itt? Te jó ég! Nem kellett megvárnia a választ, mert eszébe jutott minden, rögvest, miután a szavak elhagyták a száját. Emlékezett a migrénjére, amely úgy készre vágta, és Tegan váratlan visszatérése, miután beleszaladt a vérszopókba. Visszajött, és valamiért betört az otthonába. Lenémította a tompító zajt, amit oly nagyon igényelt. Elise emlékezett rá, hogy gyötrelmek közepette ébredt. Szégyenkezve idézte fel, hogy őrült hisztérikus rohamot kapott az ablaknál, amikor próbálta megjavítani a hangszigetelést, ami mostanra visszakerült a helyére. Arra az érzésre is emlékezett, hogy valaki megnyugtató zsibbbadtságba szenderítette….. Tegan volt az? Magához szorította köntösét, félrehúzta a takarót, és óvatosan felült a kanapén. Továbbra sem bízott a környezetében, biztos volt abban, hogy a szenvedés bármikor lecsaphat rá megint. 36

- Mit műveltél velem a múlt éjjel? - Segítségre volt szükséged, és én segítettem. Szándékosan úgy hangsúlyozott, hogy vádlón hangozzon, amit mond, miközben a sütő melletti pultnak dőlt, és hűvös közönnyel nézte a nőt. Éjszakai harci öltözékét viselte: fekete kötött pulóvert és fekete gyakorlónadrágot. Bőr pisztolytáskája és öve, melyben rémséges pengéi sorakoztak, most a pulton hevertek, vele szemben. Elise tekintete összetalálkozott Tegan metsző tekintetével, amellyel a szoba túlvégéből figyelte. - Kiütöttél valahogy? - Csak elkábítottalak, hogy alhass egyet. Megmarkolta köntösét, hirtelen leesett neki, hogy semmit sem viselt a laza szövetű frottír alatt. Nem elég, hogy múlt éjjel ez a harcos kényszerszendergésbe bódította és ettől teljsen kiszolgáltatottá vált? Egész testével beleremegett a gondolat okozta rémületbe. Tegan bizonyára olvasott a tekintetéből, mivel mély hangon cukkolni kezdte. -Tehát a menedék lakói a rend tagjait nemcsak hidegvérű gyilkosnak tartják, hanem nők megrontóinak is? Vagy ezt a kitüntetést csak nekem tartogatják? - Engem sohasem bántottál – mondta Elise. Rosszul érintette, hogy az akaratlan hangsúlyeltolódásoktól kétségei támadtak. – Ha ártani akartál volna nekem, gondolom, már megtetted volna. Tegan gúnyosan elvigyorodott. - Micsoda tetszetős hitnyilatkozat. Most megtisztelve kellene érezzem magam. - Valóban hálás vagyok neked, Tegan. Kétszer is segítettél múlt éjjel. És még a néhány hónappal ezelőtti figyelmességedet sem köszöntem meg, amikor hazafuvaroztál a rend főhadiszállásáról. - Felejtsd el! – válaszolta széles vállát megrándítva Tegan, mintha a témát lezárták volna, még mielőtt Elise-nek lehetősége lett volna belekezdeni. Az a novemberi éjszaka sohasem törlődött ki Elise fejéből. Miután a térfigyelő kamera felvételén végignézte, ahogy a rend elkapja Camdent, Elise elszaladt és felszívódott a központ sok folyosójának egyikében. Tegan talált rá teljes reményvesztettségben, sokkos állapotban. Hihetetlen módon, Tegan volt az, aki kivitte és hazafuvarozta a közelgő alkonyatot megelőző órákban. Zavarba jött az őt hatalmába kerítő sírógörcstől, amely mintha nem akarna elmúlni, de Tegan hagyta, hogy lecsengjen. Nemcsak azt hagyta, hogy kizokogja magát, hanem meglepő módon azt is, hogy karjaiba omoljon; csendben ölelte a nő már úgy érezte, majd’ szétveti a kín. Nem tudhatta, hogy ő játszotta a kőszikla szerepét aznap éjjel. Talán

37

számára semmit sem jelentett, de a nő sohasem felejtette el váratlan gyengeségét. Mikor végre összeszedte az erejét, hogy képes legyen kievickélni az autóból, Tegan végignézte, ahogy elmegy, majd elhajtott a járdaszegélytől, és Elise életéből………egészen múlt éjjelig, amikor megmentette a vérszopóktól a sikátorban. -A tegnap esti kábulat még mindig működik - mondta Tegan, nyilvánvalóan azért, hogy témát váltson - , ezért tompa most az adottságod. Addig lesz blokkolva, amíg itt vagyok veled, hogy kordában tartsam. Karjait keresztbe tette mellkasán, ezzel odavonzotta Elise tekintetét az alkarjától induló és rövid ujjú pólója alatt eltűnő dermaglifek kidolgozott mintázatára. Amíg a glifek emocionális barométerként szolgáltak a faj tagjain, a Teganen lévők jelenleg alig voltak sötétebbek aranybarna bőrénél, így semmit nem árultak el a harcos hangulatáról. Elise, amikor először beszélt vele a főhadiszálláson, néhány hónappal ezelőtt, már látta bőrén a fajra jellemző lenyűgöző ábrákat. Nem akarta megbámulni, de nehezére esett nem elgyönyörködni a tekergő íveken és egymásba kapcsolódó geometriai mintákon, amelyek kiemelték Tegant, mint a faj legöregebb tagját, aki annak első generációjához tartozott. Ha erejének nagysága nem különböztette volna meg, a gliffeinek kiterjedéséből és bonyolultságából egyértelműen ki lehetett következtetni. De a tény, hogy első generációsnak számított, méginkább kiszolgáltatottá tette olyan dolgoknak, mint a napfény, s ez a reggel jelen szakaszában igencsak valós aggodalomra adott okot. - Elmúlt kilenc óra- mondta Elise, ha netalán nem vette volna észre. - Egész éjjel itt voltál. Tegan erre egyszerűen elfordult, hogy kitálaljon egy tányérnyi rántottát. Lekapcsolta a gázrózsát, kikapta a kenyeret a pirítóból, és a tányérra tette. - Gyere ide és egyél, amíg még meleg! Elise fel sem fogta, milyen éhes, amíg oda nem ért a pulthoz, és le nem nyelte az első falat ételt. Semmit nem tehetett a gyönyör okozta sóhaj ellen, amely rágás közben hagyta el ajkait. – Hát ez mennyei. - Mert ki vagy éhezve. Tegan odalépett a minihűtőhöz, és egy protein shake-kel teli műanyag flakonnal a kezében jött vissza. A tojásokon, joghurton és pár almán kívül nem túl sok mindent talált benne. Ilyen csekély táplálékon élt- nem az árak miatt, hanem mert erős migrénjei miatt nehezen bírt az étkezésekre gondolni. Az pedig mindennapos dologgá vált, mióta elhagyta a menedéket- és napról napra romlott, mióta mindent kockára téve kiment az emberek közé, hogy vérrabszolgákra vadásszon. -Nem sokáig húzhatod így, jól tudod. Így semmiképp. – Tegan, miután felrázta az italt, visszasétált eredeti helyére a szemben lévő pulthoz, amire támaszkodott. – Tudom, mit művel veled az, hogy az emberek között élsz.

38

Tudom, milyen keményen nyomnak a lelki ingerek, Elise. Nem tudod kontrollálni, és ez veszélyes. Elpusztíthat téged. Éreztem, mit tesz veled, amikor felrángattalak a padlóról pát órával ezelőtt. Eszébe jutott, mennyire kiszolgáltatottnak érezte magát Tegan érintésétől, kezdeti találkozásaikkor. Az első alkalommal a sógorát keresték Dantéval a menedékben. A harcosok a lakhelye előtt szálltak szembe Sterlinggel. Mikor Elise kiszaladt a felbolydulásra, Tegan rántotta vissza és tartotta távol a csetepatétól. Most, a múlt éjjel történtek után a férfi megértette, mi tartotta fogva a menedékben egész életében. Elise, látva a harcos rámeresztett szenvtelen tekintetét, elgondolkodott azon, vajon vissza akarta-e zárni abba a ketrecbe. -Gyengül a szervezeted a megterheléstől, aminek kiteszed, Elise. Nem vagy elég erős ahhoz, hogy megbirkózz azzal, amit csinálsz. Elise megrázta a műanyag flakont, amit a férfi a kezébe nyomott, majd széttörte a kupakját. – Elég jól boldogulok. -Hát, azt látom- jelentőségteljes pillantást vetett az Elise által falraszögelt hangszigetelésre, amivel a képességét akarta tompítani. – Pont úgy tűnt, hogy igazán jól boldogultál tegnap éjjel. - Nem kellett volna segítened. -Tudom – válaszolta kifejezéstelen hangon. - Miért tetted mégis? Hogyhogy visszajöttél? Megrántotta a vállát. - Gondoltam, talán érdekelhet, hogy a rend hazavágta a Karmazsin labort. A labor, a gyártáshoz szükséges ellátmány, a létesítményt működtető egyének……mostanra mind hamuvá lettek. - Jaj, hála istennek! A megkönnyebbülés balzsamként simogatta a lelkét. Elise becsukta a szemét. Forró könnyek törtek elő a szempillája mögül. Legalább az alattomos drog, ami Camdent elragadta, mostantól nem tesz kárt más asszony fiában. Beletelt egy kis időbe, mire kellőképpen összeszedte magát, ahhoz, hogy újból Teganre nézzen. Mikor megtette, tekintete találkozott Tegan rámeredő topáz szemeivel. Letörölte az arcán patakzó könnyeket. Bosszantotta, hogy a harcos látja megtörni. -Ne haragudj! Nem akartam ennyire érzelgős lenni. Csak azóta érzem ezt az …..űrt ….a szívemben, amióta Quentin meghalt. Azután, amikor elvesztettem a fiam…..- Elhallgatott. El sem tudta mondani, mennyire üresnek érezte magát. – Egyszerűen csak….fáj. - Majd elmúlik – száraz és közönyös hangja pofonként érte Elise-t. - Hogy mondhatsz ilyet?! - Úgy, hogy ez az igazság. A gyász hasznavehetetlen érzés. Minél előbb rájössz, annál jobban érzed majd magad. - És a szeretet? - Mi van vele? 39

- Még sohasem vesztettel el egy szerettedet sem? Vagy a férfiak, minde te, akiknek ölés és pusztítás az életük, nem is tudják, mi a szeretet? Még csak meg sem rezzent Elise dühkitörésétől, csak mozdulatlanul és mereven bámult rá, amitől Elise legszívesebben átugrott volna a pulton, hogy leüsse. -Fejezd be a reggelid! – szólt rá bosszantó udvariassággal. – Pihenned kellene, ameddig csak tudsz. Amint lemegy a nap, én elmegyek innen, és újból a saját eszközeiddel kell megvédened magad - amelyek olyanok, amilyenek. Odasétált a futógépre rendezetten felaggatott fekete esőkabátjához, és lassú mozdulatokkal előhalászta a mobiltelefonját. Miközben telefonált, Elise-t hirtelen az az abszurd késztetés kerítette hatalmába, hogy legszívesebben felkapná az előtte heverő tányért és hozzávágná, csak hogy végre valami reakciót váltson ki a harcosból. De miközben hallgatta, ahogy a rend központját hívja és hallgatta lényegében kiismerhetetlen hangját, Elise rájött, hogy nem is utálja, inkább irigyli a férfit. Hogy bírt ennyire hűvös és távolságtartó lenni? Pszichikus adottsága nem különbözött túlzottan az övétől. Múlt éjjel megtapasztalta kínjait az érintésén keresztül, de nem készítette ki annyira, mint őt. Hogy tudta elviselni a fájdalmat? Talán az első generációsokra jellemző ereje tette annyira kiismerhetetlenné és mérhetetlenül óvatossá. Talán a kiképzés. Ha tanulta, akkor meg is tudná tanítani. -Mutasd meg, hogy csinálod! – kérte Elise, amikor befejezte a telefonálást, és lecsukta a mobilt. - Mit hogy csinálok? -Azt mondtad, meg kell tanuljam kontrollálni az erőt, amellyel az elmém rendelkezik. Úgyhogy mutadsd meg, mit kell tennem! Tanítsd meg nekem! Olyan akarok lenni, mint te. - Nem akarsz. Odasétált a pult széléhez, ahol a harcos állt. -Tegan, mutasd meg! Értékes lehetek neked és a rendnek, segíteni akarok. Szükségem van rá, hogy segítsek, érted?! -Felejtsd el! – távolabb lépett tőle. - Miért? Mert nő vagyok? Tegan olyan gyors mozdulattal fordult vele szembe és fékezte meg dühös ragadozótekintetével, hogy Elisenek elállt a lélegzete. -Mert a fájdalom motivál, az pedig halálos gyengeség. Túl nyers vagy. Túlzottan beletemetkeztél az önsajnálatba ahhoz, mintsem hogy bárkinek hasznára válj. Tűz lobbant a tekintetében, de amilyen gyorsan gyúlt, olyan gyorsan el is csitult. Elise nagyot nyelt, ahogy magába szívta maró szavait. Az értékelés mellbe vágta, bár megállta a helyét. Lassan pislantott egyet, majd elismerően bólintott. -A menedék a legjobb hely a számodra Elise. Idekint valóban érték lehetsz úgy, ahogy vagy – kiváltképp önmagadnak. Ezt nem szívtelenségből mondom. 40

-Nem, persze hogy nem – helyeselt lágyan. – Hisz a szívtelenség os valamilyen érzelmet feltételezne, ugye? Nem mondott többet. Még csak rá sem nézett, ahogy elvette a tányérját a pultról, és a mosogatótálba tette.

-Mit értesz azalatt, hogy megsemmisült? – A vérszopók vezére előredőlt bőrfotelében, hatalmas mahagóni- asztalára könyökölt, és összefűzte ujjait, ahogy az ideges vérrabszolga hangja megreccsent a kihangosított telefonban. - A hívás tegnap, későn éjjel érkezett a tűzőrségre, uram. Robbanás történt. Az egész rohadt raktárépületet szétvetette, mintha tűzijáték lenne. A srácok szerint, akik a hívást fogadták, nem sikerült megmenteni. Az első jelentések szerint gázszivárgás történt. Marek vicsorogva nyomta le a hívást, megszakítva szolgája hasznavehetetlen jelentését. Rohadtul kizártnak tartotta, hogy a Karmazsin laboratórium egy meghibásodott eszköz miatt semmisült meg. Ebből a dühítő hírfoszlányból is sugárzott, hogy a rend tette. Egyedül azt furcsállotta, hogy testvérének, Lucannek és a vele küzdő harcosoknak ilyen sokáig tartott, hogy eljussanak a helyszínre. Bár Marek múlt nyár óta igencsak lefoglalta őket, hogy a vérszopókkal harcoljon az utcákon. És pontosan azt akarta, hogy a rend továbbra is oda koncentráljon. Tartsd őket vissza az egyik kezeddel, hogy eközben a másikkal észrevétlenül észavartalanul végezhesd az igazi munkát. Ez volt az oka elsősorban, hogy Bostonba jött. Az ok, amiért szokatlanul elburjánzott a város a vérszopóprobléma. Mindez tervének csak egy kis részét képezte, hogy zavart keltsen, miközben egy nagyobb vadra hajtott. Ha menet közben elpusztított néhány harcost, az csak jól jött, de megzavarásuk legalább annyira megfelelt számára. Ha végre eléri valódi célját, még a rend is erőtlennek bizonyul majd ellene. És akármennyire dühítette a Karmazsin labor elvesztése, még inkább irritálta a tény, hogy utasításával ellentétben, egyetlen másik vérrabszolgája sem jelentett neki. Marek várt az információra – életbevágóan fontos információra - , és türelme még a legjobb helyzetekben is véges volt. Nem sok jót sejtetett vérrabszolgája késlekedése. Az emberi lény, akit erre a konkrét munkára toborzott, lobbanékony és arrogáns volt, ugyanakkor megbízható - mint minden vérrabszolga. Az emberi rabszolgák, akiket annyira lecsapoltak, hogy az élet éppen hogy csak pislákolt bennük, az őket létrehozó vámpír teljes ellenőrzése alatt álltak. A vámpír fajnak csak a legerőteljesebb tagjai teremthettek vérrabszolgákat, és a faj törvényei már rég betiltották ezt a gyakorlatot, mert barbárnak tartották.

41

Marek megvetéssel tekintett fajtájának önkéntes kasztrálására. Még egy példa arra, hogy a vámpír birodalom megérett a változásra. Új és erős vezetésre volt szükségük, hogy átvezesse őket egy új korszakba. Az új korszakba, amit majd hozzá kötnek.

42

HETEDIK FEJEZET

Kiakasztotta, talán meg is bántotta, és bár a bocsánatkérés napközben többször is kis híján kicsúszott Tegan száján, azért visszatartotta. Elvégre semmiért nem kellett sajnálkoznia. Nem tartozott a nőnek semmivel, legfőképp nem magyarázattal és bocsánatkéréssel, amiért egy érzéketlen pöcsfejnek tüntette fel magát – amilyennek mindenki ismerte. És még csak átgondolni sem volt hajlandó a nő óhaját, hogy segítsen neki elmulasztani pszichikai adottságát. Meglepetést okozott a kérésével. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy egy asszony, pláne egy lakhellyel rendelkező menedékbeli özvegy, mint Elise, gondnoksága alá vetné magát. Mintha rá lehetett volna bízni bármi ehhez foghatót. Ja. Nem túl valószínű. Elise megkönnyítette számára a téma hanyagolását. Az elutasítása óta eltelt órákban egy szót sem szólt hozzá. Lefoglalta magát néhány lakás körüli teendővel: megágyazott a kanapén, elmosogatta a reggeli tányérokat, leporolta a könyvespolcokat, futott harminc percet a gépen, és legfőképpen igyekezett annyira távol tartani magát tőle, amennyire lehetségesnek bizonyult a szűk lakásban. Egy kis idővel ezelőtt hallotta, ahogy zuhanyozik, így engedélyezet magának egy pár perces szunyókálást a földön ülve, de közben elzárta a zuhanyt, így felébredt és hallgatta ahogy Elise a zárt ajtó mögött öltözik. Kék farmerben és combközépig érő, csuklyás Harvard melegítőfelsőben jött ki. Törülközőszárazra törölt rövid aranyszőke haja kiemelte halvány levendulaszínű szemét. Fagyos pillantást vetett rá, amint az előszoba szekrényhez ment, és egy fehér ujjatlan kabátot emelt le az egyik fogasról; majd behajolt a szekrénybe, és egy pár hasított bőr csizmát vett ki. -Mire készülsz? – kérdezte Tegan, miközben csendesen utcai viseletbe öltözött. - El kell mennem – becsukta a szekrényajtót, és felhúzta a vastag kabát cipzárját. – Feltételezem, észrevetted, hogy a hűtőm gyakorlatilag üres. Éhes vagyok. Ennem kell, és be akarok szerezni néhány dolgot. Tegan elkomorodva felállt. -Tudod, hogy nem óvhatlak meg, ha kimégy innen. -Akkor meg kell próbáljak nélküled boldogulni. Elise kimérten a pulthoz sétált, és felkapta az ott heverő MP3- lejátszót. Betuszkolta a vékony fekete eszközt a farmernadrágja elülső zsebébe, majd átvezette a pólója alatt, kihúzta a nyakánál, így a hallgatók a mellkasán himbálóztak. A tőrhöz, amely előző esti vérrabszolga-vadászat óta nem tűnt fel, hogy amúgy is van nála jó néhány. 43

Rá sem nézett a férfira, amikor melegítőfelsőjének kapucniját a fejére húzta. -Nem tudom, meddig leszek el. Ha elmennél, mielőtt visszaérek, értékelném, ha bezárnád a lakást. Nálam vannak a kulcsaim. Francba! Lehet, hogy valóban éhes, ahogy mondta, de Tegan a nő merev tartásából rájött, hogy bizonyítani akar. -Elise! – szólt utána, és elindult felé, amikor a bejárati ajtóhoz ért. Csak egy gondolatába kerülne, hogy megállítsa. Tudta, és a felé forduló Elise arckifejezéséből látta, hogy tisztában van vele ős is. – Tudom, hogy dühös vagy azért, amit korábban mondtam, de ez az igazság. Nem vagy olyan passzban, hogy így folytasd. Még egy lépést tett; arra a következtetésre jutott, hogy a saját biztonsága érdekében akár át is adhatná a menedéknek, ám Elise az ajtógombra tette a kezét, és hirtelen eltekerte. Az ajtó kinyílt. Hatékonyabb fegyvert nem is választhatott volna ellene. Világos délutáni napfény szűrődött be a folyosóról és az előtérből, amely hátrálásra kényszerítette a felszisszenő Tegant. Félreszökkent az égető napfény elől, árnyékoló karja mögül nézte, ahogy Elise jelentőségteljsen elfordítja róla a tekintetét, higgadtan kisétál és becsukja maga mögött az ajtót. Elise kényelmes tempóban elsétált a sarki piacra, és vett néhány alapvető zöldséget. Egy kis zacskóval a kezében fellépett a járdára,és maga mögött hagyta a szomszédos háztömböt. A hűvös levegő csípte az arcát, de szüksége volt a hidegre, hogy kitisztuljon a feje. Tegannak igaza volt abban, hogy a védelem elmúlik, amint kimegy a lakásból. Bár Camden iPodjából elektromos gitárok sivítása hasogatta a fülét és fejébe visítva áramlott a rockzene szövege, érezte a duruzsoló hangokat, az emberi romlottság és túlkapások savas morgását, amelynek állandó kísérőül szegődtek mellé, amióta megkezdte baljós utazását a menedék nyújtotta biztonságon túlra. Be kell látnia, Tegan lelki közbeavatkozása mentőövként érkezett számára. Habár alaposan feldühítette – hisz sértegette- , ám az órákra, amelyeket az általa ráeresztett kábulatban begubózva töltött, valóban nagy szüksége volt. A pihenés esélyt adott rá, hogy gondolkozzon, összpontosítson és a hosszú, forró zuhany alatt ráereszkedett belső nyugalomban eszébe jutott egy fontos részlet a tegnap levadászott vérrabszolgával kapcsolatban. Sűrgős csomagot próbált felvenni valaki számára, akit a gazdájának nevezett. A vérrabszolga – úgy hitte, Raines a neve – piszokul bedühödött, amikor megtudta, hogy a kézbesítő csomag – elvárásaival ellentétben – nem érkezett meg. Mi lehetett annyira fontos neki? Sőt mi több, mi lehetett annyira fontos a vámpírnak, aki a vérrabszolgát megteremtette? Elise rá akart jönni. Már azóta tűkön ült, hogy felidézte ezt a különös részletett, de egy

44

embertelenül óriási, arrogáns vámpír a fajból az útját állta. Mivel Tegan nem hitte, hogy rendelkezett bármivel, amivel hozzájárulhat a vérszopók elleni harchoz, Elise nem látta okát, hogy az információjával háborgassa, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy mit is jelent. Hosszú percek teltek el, mire elérte a vonatállomás közelében található FEdEx lerakatot. Elise téblábolt odakint egy darabig, nagyjából kitalált egy tervet, és megvárta, hogy a bent lévő maroknyi ügyfél végezzen az ügyeivel és elhagyja az üzletet. Amikor a legutolsó is a kijárat felé közeledett, Elise kirántotta a fülhallgatóit, és a pulthoz sétált. Ugyanaz az ügyintéző srác volt szolgálatban, mint aki tegnap este. Üdvözlésképpen kurtán odabiccentett felé, ahogy meglátta, de szerencsére úgy tűnt, nem ismerte fel. - Segíthetek? Elise vett egy mély, megnyugtató lélegzetet. Igyekezett leküzdeni a hangzavart, ami azután keletkezett a fejében, hogy megszűnt a távoltartásukra szolgáló bömbölő zene. Nincs sok hátra, hogy készüljön. -Egy csomagot szeretnék felvenni. Tegnapra kellett volna megérkeznie, de a vihar miatt késett. - Név? - Öööö…..Raines – válaszolta és mosolyogni próbált. A fiatalember felnézett rá, miközben valamit beírt a gépbe. - Ja, bent van. Láthatnám a személyijét? - Tessék? - Jogosítványt, hitelkártyát….aláírás és személyi kell a felvételhez. - Egyikkel sem rendelkezem. Mármint nálam. Az ügyintéző megcsóválta a fejét. – Személyazonosító hiányában nem adhatom ki. Sajnálom. Ez a szabály, és nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem az állásom. Bármekkora szívás is. -Kérem – mondta Elise. – Nagyon fontos. A…….férjem itt járt tegnap, hogy felvegye, és nagyon mérges volt, hogy késik. Küzdött az ügyintézőt válaszul elöntő gyűlölettel, amit a vérrabszolga iránt érzett. A férfi baseballütőkre,sötét mellékutcákra és törött csontokra gondolt. – Meg ne sértődjön hölgyem, de a férje egy farok. Elise tudta, hogy idegesnek tűnt, de ez csak a javát szolgálta ebben a pillanatban. – Nem lesz elégedett velem, ha a csomag nélkül megyek ma haza. De tényleg. Muszáj elvinnem. -Személyi nélkül kizárt. – S srác hosszasan ránézett, majd megsimogatta az állát és a parányi háromszög alakú kecskeszakállat a szája alatt. – Persze, ha csak itt hagynám a pulton, és hátramennék cigiszünetet tartani, akkor a doboz jó eséllyel lábakat növeszt és elsétál, míg nem tartózkodom itt. A vackok valóban eltűnnek néha…. Ravasz tekintettel nézett Elise-re. -Valóban megtenné? 45

-Természetesen nem ingyen. –Tekintete rásiklott a melegítője nyakrészén kilógó fülhallgatókra. – Az új modell? Az a videólejátszós? -Jaj, nem….- Elise elutasító fejcsóválásba kezdett, készen arra, hogy elmondja az ügyintézőnek, hogy a kütyü a fiáé, és nem adhatott túl rajta. Ezen kívül szüksége is volt rá, bár a józan ész azt súgta, minden eszköze megvan arra, hogy akár száz újat is vegyen magának. De ez az egy Camdené volt. Az egyetlen kézzel fogható kapocs a fiával ez a zene, amit azokban a napokban – azaz – inkább órákban- hallgatott, mielőtt legutoljára elment otthonról. -Hé, végül is…- vetett közbe az ügyintéző, és már húzta is el a dobozt a pultról. – Amúgy sem kéne itt kavarjak….. -Oké! – bukott ki Elise- ből, mielőtt még meggondolhatta volna magát. – Igen, oké. A magáé. Megtarthatja. Kihúzta a zsinórt a pólója alól, az iPod köré tekerte, és az ügyintéző elé tette a vékony fekete dobozkát. Beletelt egy kis időbe, mire leemelte a kezét az eszköz tetejéről. Mikor megtette, beleremegett a mélységes fájdalomba. És kőkemény eltökéltségébe. - Akkor most elviszem a csomagot.

46

NYOLCADIK FEJEZET

Tegan épp teljesen feltöltődve ébredt egy rövidke, könnyű szendergésből, amikor közelgő lépések zaja ütötte meg a fülét a lakás bejárati ajtaja felől. Már azelőtt felismerte Elise lágy, de eltökélt járását, mielőtt a megérkezését jelző kulcs becsúszott a zárba. A padlón ült, könyökét térdein pihentette, hátával a habszivaccsal párnázott falnak dőlt, és nézte ahogy az ajtó óvatosan kinyílik, majd Elise beslisszol. Láthatóan nem állt szándékában megperzselni Tegant az előszobából beszűrődő pislákoló fénnyel; most a saját mozdulatai foglalták le, mintha kizárólag arra tudna összpontosítani, hogy kihúzza a kulcsot a zárból és minél óvatosabban csukja be maga mögött az ajtót. Egy teli zöldséges szatyor lógott ökölbe szorított kezéből. -Megtaláltad, amit kerestél? – kérdezte, amikor egy pillanatra az ajtónak támasztotta a homlokát pihenésképpen. Elise alig észrevehető bólintással válaszolt. - Újabb fejfájás közeleg? - Jól vagyok - felelte halkan. Mintha csak az erejét szedné össze, megpördült, halántékára szorította jobb kezét, és a konyhába indult. – Ez nem a legrosszabbak közül való…. nem voltam kint olyan sokat, hamarosan lecsillapszik. Anélkül, hogy ledobta volna a zöldséges zacskót vagy levette volna a mellényét, elsétált a futógép melletti keskeny konyhafülkébe. Kilépett Tegan látóteréből, de a férfi ennek ellenére hallotta, hogy csapvíz folyik, és vízzel telik meg egy pohár. Felkelt és arrébbment, hogy lássa. Azon filózott, vajon felajánlja-e neki újból a révület enyhét. Isten tudja…. úgy nézett ki, mintha szüksége lenne rá. Elise mohón itta a vizet, finom torka minden nyeléssel összerándult. Szomja olthatatlannak tűnt; eredendő szomjúságának erotikus abszurditása megdöbbentette. Tegan elgondolkodott azon, vajon milyen régóta nem fogyasztotta a nő egyetlen fajbéli vérét sem. Legalább öt éve. Testén elkezdtek jelentkezni a hiány tünetei, az izomzata gyengült, a bőre rózsaszínből sápadtra változott. Többre mehetne a tehetségével, ha egy fajbéli vére szolgálna táplálékul, ezt tudnia kellett, ha már valamennyi időt a vámpír fajjal töltött. Csak döntötte magába a vizet, és a harmadik teli pohár után Tegan érzékelte, hogy a feszültség kezd elszivárogni a vállaiból. - A sztereó…bekapcsolnád? Tegan egy gondolati úton küldött parancsot irányított át a szobán, és a felbömbölő zene betöltötte a csendet. Nem harsogott annyira, ahogy a nő szerette, de úgy tűnt, segített enyhíteni a nehezén. Egy perc múlva Elise elkezdte 47

elpakolni a hazahozott élelmiszert. Minden eltelt másodperccel Tegan szeme láttára újult az ereje. Valóban nem volt olyan rossz állapotban, mint amikor tegnap este Tegan ráakadt. -Rosszabb, amikor vérrabszolgák közelébe kerülsz- jegyezte meg hangosan. – Akkor jönnek elő a migrénjeid és kezd el vérezni az orrod – mivel igen csak a közelükbe kell kerüljél ahhoz, hogy elérd őket -, amikor ilyen mértékű gonoszságnak teszed ki magad. Még csak nem is tiltakozott. – Azt teszem, amit tennem kell. Változtatok a helyzeten. És mielőtt megint kijelentenéd, hogy nem látja semmi hasznomat a rend a harcban, esetleg érdekelhet, hogy egy vérrabszolga, akit tegnap megöltem, éppen egy vámpír számára végrehajtandó küldetés kellős közepén volt. Tegan megmerevedett, összeszűkült szemekkel nézett az apró termetű nőre, aki végre megfordult, hogy ránézhessen. -Milyen küldetés közepén? Mit tudsz? -A vonatállomástól a FedExig követtem. Fel akart venni náluk vmit. Tegan agya azonnal kattogni kezdett. Kérdésekkel kezdte bombázni – egyikkel a másik után. – Tudod, mi volt az? Vagy hogy honnan jött? Mégis mit mondott, vagy csinált a vérrabszolga? Emlékszel bármire is, ami…. -Segíthet? – fejezte be Elise. Hangja pajkosan csengett, de a szeme provokatívan megvillant. Tegan úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a cukkolását. Talán megvan vele a célja, azért csinálja reggel óta, de ez a szar helyzet túl kritikusnak tűnt. Nem volt sem kedve, sem idegzete játékokba bocsátkozni a nővel. -Mondj el mindent, amire emlékszel, Elise! Tételezzük fel, hogy egy részlet sem jelentéktelen. A nő alaposan összefoglalt mindent, amit az előző este levadászott vérrabszolgával kapcsolatban megfigyelt. Milyen kiváló nyomkövető ez a nő, a francba! Még a vérrabszolga nevét is megtudta, ami igencsak hasznosnak bizonyulhat, ha Tegan meg akarja határozni a halott lakhelyét, és további információkat akar előásni. -Mihez akarsz kezdeni? – kérdezni Elise, miközben az esti tervén gondolkodott. -Megvárom az éjszakát, bemegyek a FedExbe, elhozom azt az istenverte csomagot. Remélem, megválaszol néhány kérdést! -Még pár óráig nem lesz sötét. Mi lesz, ha a vérszopók odaküldenek valakit, mielőtt lehetőséged lenne neked megszerezni? Igen, erre is gondolt. A francba. Elise úgy fordította felé a fejét, mintha méregetné. -Lehet, hogy már náluk is van. És mivel te a fajodhoz tartozol, kénytelen vagy itt maradni, amíg le nem megy a nap. Tegant nem nyűgözte le az emlékeztető, de a nőnek igaza volt. Basszus. Most kellett cselekednie, mert jó esélyekkel rendelkezett, és talán nem pottyan

48

az ölébe újabb lehetőség. -Melyik utcában van a kézbesítő iroda? – kérdezte, miközben kinyitotta a mobilját, és a 411- et tárcsázta. Elise megmondta a helyszínt, és Tegan bemondta a számítógépesített szolgálatnak a vonal túlvégén. Miközben kapcsolták a FedExet, felkészült, hogy megküldje a jelentkező személyt egy mentális meggyőzőhullámmal, hogy ő irányíthassa a játékot, amíg csak lehet. A Joey-ként bemutatkozó, unott hangú fiatalember az ötödik csörgésre vette fel a kagylót. Tegan viperaként csapott le az ember sérülékeny agyára. Olyan mértékben próbált információt kicsikarni a férfiból, hogy szinte fel sem tűnt neki, ahogy Elise kijött a konyhából és felé közeledett. Szó nélkül odadobott elé egy súlyos műanyag zacskót. A zacskó alján lévő, négyszög alakú doboz koppant egyet a pulton. A sárga smiley arcon átütő „köszönjük” pecséten keresztül Tegannak feltűnt egy ajánlott címzés Sheldon Raines névre, aki ugyanaz a vérrabszolga volt, akit Elise tegnap megölt. Szent ég. A nő nem….. Elengedte a FedEx ügyintéző elméjét, és megszakította a hívást. Mélységesen megdöbbent. -Ezért mentél ma vissza? A világos ibolyakék szempár, amellyel tekintete szembetalálkozott, tisztán és élénken nézett vissza rá. - Gondoltam, hasznos lehet, és ha valóban az, nem akartam megkockáztatni, hogy a vérszopók kezébe kerüljön. Te jó ég. Habár nem mondta ki, Tegan tisztában volt azzal, hogy Elise-t egyedül a menedékben csiszolt illemtudása tartotta vissza attól, hogy emlékeztesse rá, néhány órával korábban biztosította, hogy semmiben nem lehet a rend segítségére ebben a háborúban. Be kellett vallja – legalábbis magának -, hogy akár makacs dacból, akár bátorságából adódóan ment ki ma, a nőre egyedül a meghökkentő jelző illett. Örült, hogy elfogta a csomagot, bármi előnye is származik majd belőle, de ha a vérszopók – kiváltképp a vezetőjük, Marek – számított rá, akkor bizonyára értékes a számukra. A kérdés: vajon miért? Tegan kivette a dobozt, és felvágta a ragasztószalagokat az egyik, csípőjén függő késsel. A címzés alapján akár egy irodából is érkezhetett. Bár bizonyára hamis volt. Gideon igazolhatná ezt a tényt, de Tegan lemerte fogadni, hogy hiteles nyomot hagyjon maga után egy papíron. Kiürítette a dobozt, és tartalma – egy buborékfóliába csomagolt vékony, bőrkötésű könyv – a kezébe csúszott. Lehámozta a párnás műanyag fóliát az anatikvitásról, majd döbbenten elkomorult. Egy jelentéktelen, félig üres könyvre meredt – egy naplóféleségre. Kézzel írt német és latin nyelvű macskakaparás keveréke borította néhány oldalát; a többit üresen hagyták, eltekintve az ide-oda belefirkált, kidolgozatlan jelképektől a margókon. 49

-Ezt hogy szerezted, Elise? Alá kellett írjál valamit, vagy meghagytad a neved, vagy ilyesmi? -Nem. A szolgálatban lévő ügyintéző azt akarta, hogy igazoljam magam, de nincs mivel. Sosem volt szükségem ilyesmire, amikor a menedékben laktam. Tegan végigpörgette a könyv oldalait, és több utalást talált egy Odolf nevű családra. Nem ismerte a nevet, de lefogadta volna, hogy a fajhoz tartozott. Emellett a legtöbb bejegyzés ugyanannak a versnek vagy versszaknak az ismétlése volt. Mit akarhat Marek egy ilyen homályos krónikával? Bizonyára kellett, hogy legyen valami oka. -Adtál egyáltalán az árukiadónak bármilyen információt, ami alapján beazonosíthatnak? – kérdezte Elise-t. -Nem. Én …..elcseréltem. Az ügyintéző belement, hogy Camden iPodjáért cserébe odaadja a dobozt. Tegan rámeredt. Ebben a pillanatban jött rá, hogy a lakásig vezető utat a képességét gátló zene segítsége nélkül tette meg. Biztosan kikészült, mire hazaért. De már túltette magát rajta. Ha még mindig rosszul érezte magát, nem mutatta ki. Elise előrehajolt, hogy megvizsgálja a könyvet. Minden idegszálával az előtte álló feladatra koncentrált, ugyanakkora érdeklődéssel, mint ő. -Gondolod, hogy fontos lehet a könyv?- kérdezte, miközben tekintetével a pulton heverő könyvet fürkészte. – Gőzöm sincs. De pokolian biztos, hogy valamiféle jelentőséggel bír a vezetőjük számára. -Ugye, ismered? Tegan agyán egy pillanatra átfutott, hogy letagdja, de végül tétován megcsóválta a fejét. – Nem idegen számomra. Ismerem, Mareknek hívják. Ő Lucan bátyja. -Egy harcos? -Valaha az volt. Lucan és én számos csatába indultunk együtt Marekkel. Rábíztuk az életünket, és mi is feláldoztuk volna a sajátunkat érte. -És most? -Mostanra bebizonyosodott Marekről, hogy áruló és gyilkos. Ő az ellenségünk – nem csak a rendé, de a fajé is. Csak az utóbbiak még nem tudják. Egy kis szerencsével kinyírjuk, mielőtt esélyt kap véghezvinni bármit, amit tervez. -És ha a rend elbukik? Tegan megfordult és komolyan nézett rá. – Imádkozz, hogy ne így legyen. A válaszul érkező csendben további oldalakba lapozott bele. Marek okkal akarta a könyvet, úgyhogy kellett valami titkos nyomot rejtenie ennek a vacaknak valahol. -Várj egy percet. Menj vissza! – szólt hirtelen Elise. – Az egy glif ? Tegan is éppen akkor vette észre. A vékonyka kötet vége felé az egyik lapra jelet firkáltak. A mértani pontossággal összefonódó ívek és kacskaringós alakzatok a hozzá nem értő szemnek egyszerű díszítésnek tűnhettek, de Elisenek igaza volt. Ezek dermaglifikus jelek voltak. 50

-A francba! – mormogta Tegan, miközben a nagyon régi, vonalakból álló jelzésre meredt, amelyről tudta, hogy a fajra utal. Nem Odolfra, hanem egy másik fajbélire, aki réges- rég élt – és halt meg. Mi oka lehetett Mareknek arra, hogy felhánytorgassa az ősi múltat? Sikolyok visszhangzottak egy elegáns berkshires-i birtok szalonjában. A kín okozta fájdalams üvöltések a nemesi épület harmadik emeleti, ablakos padlásszobájából eredtek. A szoba – falak helyett- az alatta elterülő erdő borította völgyekre akadálytalanul kilátást biztosító ablakokkal büszkélkedhetett. A kilátás- a nap utolsó perzselő sugaraival beborított tájrakétségtelenül lélegzetelállító volt. Az emeleten, a vérrabszolgák által fogva tartott vámpírra mindez bizonyára nagy benyomást tett. Első sorból élvezhette az UV látványát az elmúlt 27 percben, mint ahogy az elkövetkezendőkben is fogja. További sikolyok hangja visszhangzott le a központi lépcsőkön. A gyötrelem utat engedett a zokogás okozta kimerültségnek. Marek unott sóhajjal emelkedett fel a finom XVI. Lajos stílusú füles karosszékből, átment a szobán, és a dupla ajtón át bevonult a halványan bevilágított magánlakosztályába. A tetőtéri vallatószobával ellentétben a kúria többi ablakát fénytől védő elektromos roló árnyékolta nap közben. Marek átment a kinti csarnokba, és odahívatta egyik vérrabszolgáját, aki arra várt, hogy kiszolgálhassa. Marek biccentésére az emberi lény feltepert a lépcsőn, és arra utasította a többieket, hogy biztosítsák közelgő gazdájuk számára, hogy az ablakokat elsötétítsék az érkezésére. Csak egy pillanat műve volt, és a foglyul ejtett vámpír abbahagyta a bőgést. Marek felment a széles lépcsőkön a második emeletre, majd befordult, aztán újból fel és kanyar, végül pedig a kisebb lépcsőn, ami a padlásra vezetett. Ahogy haladt felfelé, a düh egyre inkább kezdte újra elönteni. Ez csak egyike volt a nála fogságban tartott vámpírok idegesítően kimerítő vallatásának az elmúlt hetekben. Szórakoztató dolog volt a kínzás, de ritkán bizonyul hatékonynak. A Bostonban lezajlott napi fejlemények viszont kevésbé tűntek szórakoztatónak. A vérrabszolga futár, akit egy számára fontos küldeményért szalajtott el, inkább a városi hullaházat választotta úti céljául- azonosítatlan áldozatként, mint afféle John Doe, Marek kapcsaolata szerint, aki a halottkém idorájában dolgozott. Ragyogó napfényben ölték meg, ami kizárta, hogy a rend vagy bármelyik fajtabéli vámpír közbeavatkozzon, de Marek ennek ellenére gyanakodott. És nagyon felkelltette az érdeklődését, amikor meg tudta, hogy az általa annyira várt csomag éppen aznap eltűnt a FedEx-lerakatból. Hatalmas veszteségként tekintett rá, de vissza szándékozta szerezni. És amikor ez sikerül neki, nagy örömét fogja lelni abban, hogy személyesen vallassa ki a tolvajt, aki

51

elvitte. Odafent, vele szemben, a padlásszobába vezető lépcsősor tetején, az egyik éppen őrségben lévő vérrabszolga kinyitotta az ajtót, hogy Marék beléphessen az immár elsötétített szobába. A lecsupaszított vámpírt lánccal és fémbilinccsel kötözték egy székhez bokájánál és csuklójánál fogva. Bőrén füstölögtek az egész testét beborító égési sebek, amelyek ontották magukból az izzadtság és a súlyosan megégett hús émelyítően édes szagát. -Élvezed a kilátást? — kérdezte Marék, amikor besétált, és undorral nézett a férfira. — Kár, hogy tél van. Ügy tudom, elképesztően színpompás itt az ősz. A vámpír feje a mellkasán lógott, és beszéd helyett rendre valami felbugyogó krákogás hagyta el a torkát. -Készen állsz, hogy elmondd, amire szükségem van? Szánalmas nyöszörgés csúszott ki a vámpír kihólyagosodott, bedagadt száján. Marék leguggolt foglya előtt. Émelygett a bűzétől és a látványától. -Senki sem tudja meg, hogy megtörtél. Ezt biztosíthatom neked, ha együttműködsz most velem. Elküldhetnélek gyógykezelésre, biztosíthatnám a védelmed. Ez könnyűszerrel belefér a hatáskörömbe. Érted? A vámpír felnyögött, és Marék egy lehetséges vallomástételt érzett ki a fájdalmas hangokból. Nem állt szándékában valóra váltani a hazugságokat, amikkel a vámpírt hitegette, mivel azok csak eszközként szolgáltak, hogy ott törje meg, ahol a kínzás és a szenvedés eddig nem segített. -Mondd el, és megszabadulsz ettől az egésztől! — unszolta a válasz megszerzése iránti sürgető sóvárgás ellenére halkan és higgadtan. - Mondd el, hol van a pasas! Hallható kattanás hagyta el a fogoly torkát, amint nyelni próbált, feje enyhén megremegett, ahogy erőlködve próbálta felemelni, miután rázuhant szétroncsolódott mellkasára. Marék a reménytől lelkesen várt. Nem érdekelte, hogy a körülötte álló vérrabszolgák feltehetően érezték, hogy vibrál a reménykedéstől. -Mondd el most! Nem kell tovább hordoznod ezt a terhet. Elnyújtott szisszenés hagyta el a vámpír száját, ahogy hörögve kifújta a levegőt. Beleremegett, de összeszedte magát, és ismét megpróbálta kipréselni vallomása első szavait. Marék érezte, amint a szemei kitágulnak a várakozástól — még a lélegzete is elakadt, ahogy várta a számára sorsfordító szavakat. -Rrrrrrrrr... — Az egyik szeme kinyílt, mintha csak felrepedt volna a perzselt szemhéja. írisze világosbarna színre váltott a hosszadalmas szenvedéstől; fekete pupillája összeszűkült, és gyűlöletteljesen fúródott Marekébe, amikor szembetalálkozott a tekintetével. A fogoly levegőt vett, és mélyről jövő morgásként tört ki belőle: — Rrrr... rohadj meg! A válaszul életre kelő dühét meghazudtolva Marék teljes nyugalommal felemelkedett, és megfontoltan elindult a padláslépcső irányába. -Húzzátok fel a redőnyt! — parancsolta a vérrabszolga őröknek. —

52

Tegyétek ki a fényre ezt a hitvány mocskot! Ha nem pusztul bele, mire lenyugszik a nap, hadd főjön meg idefent pirkadatra. Marék kiment a szobából, és már meg sem rezdült, amikor az újabb rémült sikolyok felhangzottak a háta mögött.

53

KILENCEDIK FEJEZET Mikor közeledett az alkony, Tegan összeszedte a könyvet, a fegyvereit, és sötét kabátjáért nyúlt. Elise az elmúlt órában - amióta átadta neki a FedEx csomagot - figyelte, ahogy elmélyülten átnyálazza az összes oldalt. Mindeközben próbálta összeszedni a bátorságát ahhoz, hogy újból megkérje, segítsen neki kapcsolatba kerülni a vérszopókkal. Most, ahogy a kabátjába bújt, érezte, ez az utolsó esélye. -Tegan... remélem, hasznosnak bizonyul a könyv. Az lesz. - Elise-re pillantott világítóan zöld szemeivel, de gondolatai láthatóan a kezében lévő új információ körül forogtak. Pislogott egyet, és úgy tűnt, mintha már egyáltalán nem is foglalkozna a nővel - égett a vágytól, hogy megszabaduljon tőle. - A rend hálás neked ezért. -És te? -Hogy én? Amint komoran elhallgatott, Elise megszólalt: - Nem túl nagy kérés, ugye? Te vagy az egyetlen, aki segíthet ebben a …..problémámban . Taníts meg, hogy némíthatom el, hogyan ne érezzem. Értékes lehetek neked és a rendnek is. Segíteni akarok. Szúrós pillantása szinte beleszúrt Elise-be. - Egyedül dolgozom. Te viszont nem tudod, mit kérsz. Amúgy ezt már megbeszéltük. Képes vagyok tanulni. Tanulni akarok. Kérlek, Tegan. Szükségem van rá, hogy tanuljak. -És szerinted én vagyok az, aki segíthet? -Azt hiszem, te vagy az egyetlen reményem. Ettől elborult a tekintete. Megrázta a fejét. Amikor meghátrált előle, Elise elszántan közelebb lépett hozzá, mintha fizikailag megakadályozhatta volna, hogy elmenjen. Épp hogy, hajszálnyira állt az érintkezéstől, így maga mellé ejtette kezeit. -Gondolod, nem mennék máshoz, bárki máshoz, ha tudnék? Egy másodpercre elhallgatott. Elise remélte, hogy gondolkodik. De a férfi szitkozódva a kilincs után nyúlt. -Adtam már választ. -Én meg adtam azt az újságot. Valamit csak ér, nem? Metsző kacaj bukott ki belőle, és újból felé fordult. -Látom, azt hiszed, most egyezkedhetünk. Pedig nem. -Ha a könyv belátást enged a vérszopók jelenlegi ügyeibe, a menedékbelieket minden bizonnyal legalább annyira érdekli majd, mint téged. Csak fel kell hívjam a férjem bármelyik kapcsolatát az Ügynökségen, és egy órán belül elárasztják az embereik a rend főhadiszállását. Ezt jól mondta. Quentin a legmagasabb rendfokozattal rendelkezett, és az

54

özvegyeként Elise jelentős politikai státusszal rendelkezett. Személyesen ismert egy csomó menedékbelit, és Quentin nevének hallatán még tízszer annyi ajtó nyílna ki, ha szükségét érezné, hogy használja. Tegannek ezt a tényt nem kellett elmagyarázni. Düh lobogott amúgy jeges tekintetében. Ez volt az első érzelemre utaló jel, amit Elise eddig látott rajta. -Most fenyegetőzöl. - Hűvös kacajától a nő csomót érzett a torkában. Időben figyelmeztetlek: a tűzzel játszol, te nő! Elise bőre megfeszült az idegességtől, de nem hátrálhatott. Sokáig tartották aranykalitkában, dédelgették és óvták. De, ha most egy Tegan-féle életveszélyes első generációs harcos kedélyének feltüzelése kellett ahhoz, hogy kitörjön ebből a kalitkából, akkor csak össze kellett szednie a bátorságát, majd imádkoznia, hogy egy darabban kerüljön ki az egészből. -Akár elismered, akár nem, része vagyok ennek a háborúnak. Nem én kerestem magamnak, a vérszopók jóvoltából keveredtem bele, amikor Camden meghalt. Csak annyit kérek, mutasd meg, hogy legyek hatékonyabb. Úgy hittem, a rend örömmel lát minden szövetségest, akire csak szert tehet. -Nem a rendről van szó, hanem a bosszúról, és ezt te is tudod. Szemet szemért. Az érzelmeid nagy lángon forrnak, amióta végignézted, ahogy a fiadat megölték a szemed előtt. Tegan keresetlen szavai üvegként vájtak bele, a húsba mart, mint a sebekbe öntött sav. -Az igazságról van szó! - szólt rá élesen. - Ezt rendeznem kell. A francba, Tegan, hát könyörögnöm kell? Nem lett volna szabad megérintenie. Olyan mérhetetlenül elkeseredetten próbálta érvényre juttatni akaratát, hogy kinyújtotta a kezét, és rátette Tegan jobb karjára. A harcos feszes izmai begörbültek az ujjai alatt, majd úgy megfeszültek, mint kiismerhetetlen arca. Nem rántotta el a karját érintése elől, de jeges zöld szemével elnézett mellette a sztereó irányába, amely a háttérben szólt és gondolati úton elnémította. Az ezt követő csendben Elise képessége elkezdett feléledni. Hangok zsibongtak a fejében, és Tegan jéghidegen és éberen rámeredő metsző tekintetéből világossá vált számára, hogy fájdalma minden apró rezdülését tisztán látja. Rájött, hogy elnyeli, érezte, ahogy azon a ponton, ahol bőrük összeért, magába szívja a reakcióját. Elise igyekezett lecsillapítani a fejében tomboló vihart, de a hangok csak erősödtek. Beleremegett a fejét megtöltő ocsmányságokba és romlottságba. Tegan olyan szenvtelenül nézte, mint ahogy egy üveg alatt fekvő bogarat szokás. Hogy a fene vinné el, mennyire élvezte, ahogy a nő próbálta elviselni az általa indított érzelmi támadás minden egyes másodpercét, amíg ő szépen elérte, amit akart. Amint mélyen egymás szemébe néztek, Elise kezdte felfogni, hogy a harcos valamiféleképpen irányította a koponyájában gyötrőn harsogó zárótüzet. Ugyanúgy, ahogy képes volt elnémítani a zenét és televíziót, felerősítette a hangerőt.

55

-Istenem! – kapkodta a levegőt. – Milyen kegyetlen vagy! Még csak nem is próbálta tagadni. Kifejezéstelen, idegölőén szenvtelen arccal elengedte, majd csöndesen elgondolkodva megállt. Elise, százszorta sebzettebben, mint hogy a tudtára adja, elhátrált előle. -Első számú lecke: ne számíts rám semmiben — mormolta ridegen. Csak cserbenhagynálak. Faszkalap volt és köcsög is, de még tisztességesnek sem lett volna nevezhető részéről, ha hagyja, hogy Elise ezt másképp gondolja. Tegan menekülőre fogta, és elindult az előszoba felé; a maró és megvető tekintettel rámeredő Elise-t pedig hátrahagyta az apró lakás túl végében. Talán lelkiismeretfurdalása kellene hogy legyen, amiért ilyen durván bánt a nővel, de őszintén szólva a háta közepére sem kívánta a szócsatát. És Elise is jobban tenné, ha mást keresne ahhoz, amire szüksége van. Pokolian remélte, hogy sikerrel jár. Tegan, kabátja alatt magához szorította a könyvet, és gyors léptekkel nekiindult a sötét éjszakának. A kíváncsiság egy mellékutca irányába terelte, majd befordult a FedExhez vezető másikba. Tegan orrát frissen kiontott vér illata csapta meg. Méghozzá nagy mennyiségben. A le rakatban sötét volt, de Tegan meglátta a pult mögött heverő ügyintéző mozdulatlan testét. A vérszopók előbb értek oda. A sarokban álló zárt láncú kamerarendszer kijelzőjén egy odafagyott fénykép volt látható, amely kissé elmosodott, mégis kivehető képet adott a mozgásban lévő Elise-ről, kezében a csomaggal. Elise nagyon alaposan írta le a vérrabszolgát és a FedExnél történteket, de valahol érdekelte, megtudhatna-e többet is személyesen, ha odamenne és ő maga kérdezné ki az ügyintézőt. Kevesebb mint háromszáz méterre a helytől rájött, nemcsak ő szánta rá magát egyedül, hogy utánajárjon a dolgoknak, és túl későn ért oda. Tegan orrát frissen kiontott vér illata csapta meg. Méghozzá nagy mennyiségben. A le rakatban sötét volt, de Tegan meglátta a pult mögött heverő ügyintéző mozdulatlan testét. A vérszopók előbb értek oda. A sarokban álló zárt láncú kamerarendszer kijelzőjén egy odafagyott fénykép volt látható, amely kissé elmosodott, mégis kivehető képet adott a mozgásban lévő Elise-ről, kezében a csomaggal. A francba. És ezekben a percekben a vérszopók, akik ott jártak, már kétségtelenül az utcákat rótták és a nőt keresték. Tegan megfordult és visszarobogott Elise lakóépületébe, rendelkezésére álló természetfeletti gyorsasága segítségével. Bedörömbölt az ajtón, átkozva a harsogó zenét, amitől feltehetően semmi nem hallatszott odabent. -Elise! Nyisd ki az ajtót! Már éppen készült lezúzni a zárakat és betörni, amikor meghallotta Elise-t az ajtó túloldalán. Résnyire nyitotta az ajtót, és rámeredt. Még mielőtt

56

elküldhette volna a fenébe, ahogy megérdemelte, Tegan teljes súlyával belökte, majd bevágta maga mögött az ajtót. -Kapd a kabátod és a csizmád! Most! -Mi van?! -Gyerünk! Bár összerezzent a harcos odavetett parancsa hallatán, de tartotta magát:Ha azt hiszed, hagyom, hogy visszaküldj……….. -Vérszopók, Elise! — Semmi okát nem látta, hogy szépítse a helyzetet. Épp most ölték meg a FedExes ügyintézőt, és már a nyomodban vannak. Nincs sok időnk. Kapd a cuccaidat! Elsápadt a hír hallatán, de továbbra is bizalmatlanul nézett rá, amit Tegan igencsak megalapozott - mivel semmi okot nem adott az ellenkezőjére. Kiváltképp azért, amit egy jó ideje művelt vele. -Ki kell menekítselek innen! - szólt rá, mikor még egy pillanatig elgondolkodott. - Most! -Várj! Fegyverre lesz szükségem. ……..Kék szemeiben higgadt beleegyezéssel, rábólintott. - Oké. Egy szemvillanás alatt magához ragadta gyapjúkabátját és csizmába bújt. Már az ajtó felé tartottak, amikor két lépést visszahőkölt. -Várj! Fegyverre lesz szükségem. …….. Tegan két jókora lépést tett felé és csuklón ragadta. -Megvédelek. Gyerünk! Kisiettek a lakásból, de abban a pillanatban észrevették, hogy az épület bejárati ajtajának üvegén át egy vérszopó kémlel befelé. Állatias tekintete borostyánszínűen villant fel, amint észrevette őket a keskeny folyosón. Kitátotta véres száját, és valamit vicsorgott a válla fölött. Kétségkívül az erősítést hívta az utcáról. -Te jó ég! — kapkodta Elise a levegőt. -Tegan... -Menj vissza! — Kezébe nyomta a könyvet és visszatuszkolta a lakásba. Maradj ott, amíg érted nem megyek! Zárd be az ajtót! Elise azonnal engedelmeskedett, gyors léptekkel visszaszaladt, alaposan bezárta az ajtót. A vérszopó eközben beküzdötte magát az épületbe. Egy másik követte, mindkét vérszívó megszállottan vicsorgott megnyúlt agyarával. Mindkét hatalmas vámpír jól felfegyverkezett az ölésre. Tegan védekezőre vette a figurát, amikor közeledni kezdtek hozzá egy Elise ajtajához közeli állásból. Odasózott az elsőként közeledő vérszopóra, akit ezzel rögvest a mögötte állónak küldött. Ez utóbbi, aki kis híján alul maradt, az utolsó pillanatban balra szökkent, így mégsem esett el. Tegannek közben egy gyilkos fogással sikerült leszerelnie a társát. A felbolydulás hallatán az egyik lakó, egy emberi lény, kijött a folyosóra, de amint meglátta, hogy megy a balhé, bölcsen a visszakozás mellett döntött. Bakker! — nyögte és azon nyomban visszasietett a lakásába, bevágta az ajtót, és elreteszelte.

57

Tegan megállíthatatlanul, teljes erőből nekiesett a vérszopónak, akit a földön tartott, és az egyik tőrével elvágta a vérszopó torkát. Felüvöltött, majd a tőr gyorsan mérgező titánium élének köszönhetően habzani kezdett a szája, és a teste gyorsan oszlani kezdett. -Te jössz! — vetette oda Tegan a másiknak, amint az igyekezett négykézláb elvánszorogni az útjából. A vámpír kinyújtva a karját hirtelen ütést mért kardjával Teganre, de ez még egy vérszopó számára is meggondolatlan tettnek bizonyult. Elgondolkodott, és amikor esélye lett volna rárontani, oldalazni kezdett, miközben mindenfélét felé dobált. Meg kell zavarni, jött rá Tegan a következő pillanatban, de akkor Elise lakása felől váratlan üvegcsörömpölés ütötte meg a fülét. -Azt a rohadt... — mordult fel, amint a nő sikolya ütötte meg a fülét a fal túloldala felől. A vérszopó ezt a pillanatot választotta, hogy nekiugorjon, de Tegan készen állt a támadásra. Félreállt ellenfele útjából, guggolásban ért földet mögötte, majd tőrét fogva gyorsan felállt. Egy pillanat alatt felnyársalta azt a korcsot, és elindult Elise ajtaja felé, még mielőtt a halott vérszopó hatalmas teste a földre zuhan. Tegan, akaratával és nyers erejével lezúzta a bejárati ajtót a pántjáról, és beviharzott. Elise arccal a padlón hevert, és megmozdulni sem tudott, mert a vérszopó, aki az előbb beröpült az ablakon, nehéz csizmájával a gerincére lépett. A könyvet erősen a mellkasához szorította, így védte a testével. Jó ég! Valahogy sikerült megsérülnie a küzdelemben. Egy mély vágás vöröslött a felkarján, amiből dőlt a friss vér. Ennek szaga és látványa előhozta a vérszopó nyáladzó vérszomját. Ahelyett, hogy a könyvvel foglalkozott volna, amiért valójában küldték, az Elise fölött tornyosuló vérszopót csak egyvalami foglalkoztatta, hogy csillapítsa olthatatlan szomját. -Tegan! — kiáltotta Elise, döbbent tekintettel. Habár élete egy cérnaszálon függött, mégis próbált össze-' kucorodni, hogy kilökhesse maga alól a könyvecskét, hogy odaadhassa Tegannek. - Ne hagyd, hogy megkaparintsa! Fogd a könyvet, Tegan! Le van szarva, gondolta. Annyira szerette volna még több vérszopó vérét kiontani, hogy lüktetett a halántéka. Az Elise-en álló vérszopónak rontott, és egy agyából indított heves csapással ledöntötte a lábáról. Anélkül, hogy hozzáért volna ahhoz a fattyúhoz, puszta akarata és tomboló, vad dühe segítségével Tegan a távolabbi falhoz vágta a vérszopót, és egy méterrel a föld felett kitartotta a közel száztizenöt kilós, kalimpáló, állatias vámpírt. Tegan látta, hogy a kiéhezett vérszopó nem törődik azzal, hogy mentális szorításával apránként megfojtja, továbbra is Elise-t nézte mereven, összeszűkült pupillákkal. Hosszú agyarairól csöpögött a nyál; másra sem bírt gondolni abban az óriási koponyájában lévő agyával, mint hogy a szomját oltsa. Tegan megvetette fajtájának ezt az oldalát — mindennél jobban tudta, hogy a kiirtás

58

volt az egyetlen megoldás a kórnak áldozatul esett vámpírok számára. De nem kötelességtudat vagy a logika diktálta, hogy előrántsa a tőrét és a vérszopó szívébe döfje — hanem Elise kifolyt vére, amiben elvegyült a hanga és a rózsa illata; a nő félelmének kesernyés szaga, amely ködként töltötte be a levegőt. Az a korcs megsebesítette ezt az ártatlan nőt, és ezt Tegan nem tűrhette. Azonnal elfeledkezett a földön szétmorzsolódó halott vérszopóról. -Jól vagy? — kérdezte Elise-től. Felé fordult, hogy lássa, sikerül-e lábra állnia. -Megvagyok — bólintott. ’ -Mw ’ -Húzzunk innen! Amint az utcára értek, Tegan kinyitotta a mobilját, és a gyorshívón feltárcsázta a központot. - Kell egy fuvar. Küldd gyorsan! - mondta Gideonnak, amikor a harcos fogadta a hívását. Nem volt meglepő a pillanatnyi tétovázás, mert Tegan, az örökös magányos farkas, sosem igényelt támogatást. - Elgyepáltak? -Nem, minden oké. Csak nem vagyok egyedül. -Elise-re siklott a tekintete, és halkan elkáromkodta magát. - Velem van egy menedékbeli nő, vérzik, és épp most füstöltem ki három vérszopót a külvárosban. Gyanítom, hamarosan többen lesznek. Amennyiben így alakul, Elise talán egy rövid időre le tudja majd rázni üldözőiket, de amíg vérszagot hagynak maguk után, a vérszopók a nyomukban lesznek, mint a vérebek. -A rohadt életbe! - fújtatott Gideon. Ugyanolyan tisztán látta ezt a tényt, mint Tegan. - Merre vagytok? Még mindig futva, Elise-zel az oldalán, Tegan megadta a helyzetét és a helyszínt, ami felé tartott. -Oksa, már meg is vagy! - válaszolt Gideon. Háttérben gyors kopogás hallatszott, ahogy éppen valamit gépelt a klaviatúráján, a főhadiszálláson. Bemérem a GPS-szel a többieket is, hogy lássam, ki van a legközelebb... oké, úgy látom, Dante és Chase éppen tőled északra őrjáratozik, kábé tizenöt perc távolságra. -Szólj nekik, hogy öt perc legyen. És... Gideon? -Mondd! Szólj nekik, hogy velem van egy sérült nő is... szólj nekik, hogy Elise az. -Baszod, Té! Ez komoly? - Gideon hangja hitetlenkedve elmélyült.- Mi a frászt csinálsz azzal a nővel? Tegan kihallotta hangszínéből a gyanakvás élét, de nem érdekelte. -Csak mondd meg Danténak, hogy vonszolja ide a seggét!

59

TIZEDIK FEJEZET

Elise keményen igyekezett lépést tartani Tegannel, ahogy egyik sötét utcából a másikba kanyarodtak. Tudta, hogy lelassítja; egyetlen ember sem ért fel a faj tagjainak hihetetlen gyorsaságával. A vérszopóknak is halálosan gyorsan sikerült a nyomukra bukkanni. Tegan alig tette le a telefont, amit a központba intézett, máris kiszúrta a nyakukban lihegő újabb veszedelmet. -Erre! - mondta, majd megragadta a nő karját, és egy mellékutcába vonszolta, amely két, gyarmati időben felhúzott épület között rejtőzött. Elise csizmadübörgést hallott a hátuk mögött. Az ezután következő tompa csendet hamarosan fémes csörrenés követte. Mikor hátrapillantott, meglátta, hogy egy újabb vérszopó készült megtámadni őket. A hatalmas vámpír felugrott, a levegőbe röpült, majd a régi téglaépületről csüngő fém tűzlépcsőre érkezett. Újból felröppent, és egy ház tetejéről figyelte őket. -Tegan, odafent van! Tudom - jött a zord válasz. Erősen fogta a kezét, amint közeledtek a mellékutca végéhez. Kőkemény szorítása kimondatlanul is garantálta, hogy nem hagyja magára. Elise a harcos erejéből táplálkozott, mit sem törődött szúró tüdejével meg az égési sérüléssel a karján, amit az őt megtámadó vérszopó okozott - csak szedte a lábát. Ahogy kisiettek a mellékutcából és átértek a szomszédos útra, egy sötét terepjáró közeledett feléjük nagy morajlással a forgalmi lámpa felől, és hirtelen fékezéssel megállt előttük, a latyakos kanyarban. -Szálljatok be! Tegan csak annyira engedte el a nőt, hogy betolja a járműbe. Elise, akinek mellkasát kis híján szétvetette a szívverése, bekúszott a bőrülésre. Alig fogta fel, hogy Tegan közben megpördült, előkapott egy tőrt, és messzire hajította a mellékutcába. Fájdalmas sikoly érkezett válaszul a sötétből, amit mély, gyötrődő hörgés követett. Ez jelezte, hogy a vérszopó, Tegan titánium élű pengéjének köszönhetően, találkozott a végzetével. Tegan bevágta magát a terepjáróba Elise mellé, és becsapta az ajtót. -Vigyél ki minket, Dante. Hamarosan többen lesznek. Föntről támadnak... Abban a pillanatban valami nehéz zuhant a jármű tetejére. Megcsikordultak a terepjáró kerekei. Dante hátramenetbe váltott, mire a vérszopó a motorháztetőre, majd egy villámgyors kormánytekerést követően az úttestre zuhant és megpördült. Amint a bevadult vámpírnak sikerült feltápászkodnia, a bőrruhás harcos kihajolt az ablakon, és könyörtelenül golyózáport eresztett a vér-szopóba a hátsó ülésről. A lövéseket leadó Tegan torkát hosszú csatakiáltás hagyta el, amint a végtelennek tűnő fegyverzaj belehasított az éjszakába. Amikor végre lecsillapodott, Dante visszafojtottan elkáromkodta magát. 60

-Egy kicsit talán eltúloztad, haver. De azt hiszem, a vérszopó vette a lapot. Dante a viccelődésére csak az újratöltött fegyver fémes kattanását kapta válaszul a mellette ülő zord harcostól. -Megvagy? - kérdezte Tegan a mellette ülő Elise-től, hogy elvonja a figyelmét az erőszakról. Bólintott. A zihálás meggátolta a beszédben, a félelemtől még mindig félrevert a szíve.Túl érzékenyen érintette Tegan testének közelsége, annak melege furcsamód megnyugtatta. Izmos combja hozzásimult, karját lazán átvetette az ülése támláján. Elise tisztában volt vele, hogy az illem szabályai szerint el kellene húzódjon tőle, de túlzottan kikészült ahhoz, hogy megmozduljon. Amint a terepjáró belehasított az éjszakába, agya magába szívta a városi korrupció zsivaját. Adottsága kiszolgáltatottá tette környezetének. -Gyere ide!- mormolta Tegan. Lágyan a homlokához szorította a tenyerét, érintésével révületbe ejtette, így még csírájában némította el a fájdalmát. Habár arcán semmiféle érzelem nem tükröződött, kezeit nagyon lágyan helyezte a nőre. - Jobb már? -Igen, sokkal jobb. - Nem tudta visszatartani a megkönnyebbülés sóhaját. Mikor egy perccel később elhúzta a kezét, Elise az anyósülésről rászegeződő szempárra lett figyelmes. Felnézett, és tekintete összetalálkozott az ott ülő harcoséval. Kék szeme eléggé barátságtalanul villant fel fekete kötött sapkája és világos szemöldöke alatt. Te jó ég. -Sterling! - suttogta döbbenten. A férfi meg sem szólalt, harapni lehetett a csöndet. Már négy hónapja nem látta - amióta Camden meg halt az otthonuk előtt azon a szörnyű éjjelen. Sterling lelépett aznap éjjel. Akkor hallottak felőle utoljára a menedékben. Elise tisztában volt azzal, hogy magát hibáztatta Camden haláláért - mint ahogy ő is. A vádról persze kiderült, hogy értelmetlen, és a váratlan viszontlátás rádöbbentette, hogy mennyire sajnált... mindent. De a szemek, amelyek nemes részvéttel, sőt szeretettel tekintettek rá, most egy lassú pillantással és fejfordítással mellőzték jelenlétét. Sterling Chase nem volt a sógora többé. Harcos volt, és amennyiben abban reménykedett, hogy egyetlen rokonaként - újból a szövetségeseként tekinthet rá, ez a reménye abban a pillanatban szertefoszlott, amikor a terepjáró a rend főhadiszállásának irányába kirobogott a városból. -Lucán még odafent van? - kérdezte Tegan, amikor a főhadiszállásra érkezett, és találkozott Gideonnal meg a többiekkel. -Kábé húsz perce jött vissza az őrjáratról. Miután betelefonáltál, úgy döntött, itt marad még egy darabig. -Helyes. Beszélnem kell vele. A laborban van? Gideon megcsóválta a fejét.

61

-A főhadiszálláson van Gabrielle-lel. Mi a franc folyik itt, Té? - Gondoskodj róla, hogy orvos lássa el a sebét! - mondta válasz helyett, és rámutatott Elise vérző karjára, majd nyomban el is indult a folyosón, Lucán magánlakhelyére - hóna alatt az Elise által eltulajdonított könyvvel. A rend első generációs vezetőjét és társát kedvenc helyén, a könyvtárszobában találta, ahol a polcok padlótól a plafonig értek. Az egyik falat egy hímzett kárpit díszítette, amin maga Lucán feszített láncingben, egy középkori csataló hátán. A növekvő holdat felhők takarták. A háttérben egy vár lángolt, mellvédjét füst borította - ezzel provokálta ki Lucán a hadüzenetet. Tegan emlékezett az aprólékosan kidolgozott kézimunkán ábrázolt éjszakára és az azt megelőző vérontásra. Arra is, ami utána történt. Ott állt Lucannel, amikor a rend dühödt vérontás közepette megalakult - midőn ők ketten, hat társukkal egyetemben megesküdtek, hogy harcolnak a faj jövőjéért. Te jó ég, az egész emberöltőkkel ezelőtt történt. Számos emberöltővel ezelőtt. Sokak halála kövezte a rend útját napjainkig - a soraikból és azokon kívül is. Az eredeti harcosok jelentős részét legyőzte az idő, vagy harcban vesztek oda. Csak Tegan, Lucán és a bátyja, Marék maradt életben a kezdeti nyolcból. A legutóbbi, aki mostanra a legveszélyesebb ellenségük is lett egyben, nemrég bukkant elő, és máris a vérszopók vezetőjévé küzdötte fel magát. Mikor Tegan megállt az ajtóban, Lucán felemelte a tekintetét arról a rakat színes fényképről, amelyet Gábriellé terített szét előtte a szoba közepén álló asztalon. A nő tehetsége túlmutatott a művészekre jellemző szépérzéken: fényképezőgépével gyakorta kapta lencsevégre a vámpír lakta helyszíneket, a vérszopókét és a fajbeliekét egyaránt. Részben így találkoztak Lucannel is az elmúlt nyáron: azóta a kiválasztott gyakran tér vissza a rend felderítői számára hasznosnak bizonyuló fényképekkel a városba vagy a peremvárosba tett, nappali kirándulásaiból. De ez a konkrét gyűjtemény eltért a többitől. Az udvarház telkeiről és kertjeiről a téli napsütésben készült fényképek még a távolból is magukhoz vonzották Tegan tekintetét. A jég gyémántként csillogott a faágakon. Az egyik hóborította fehér réten készült közelképen egy kardinálispinty piroslott meghökkentő színével. Pár képet a városban készítettek, némelyiken színes kezeslábasba bugyolált gyerekek görgettek hatalmas hó-golyókat a hóember családjukhoz az egyik parkban. Ezek mind olyan dolgokat ábrázoltak, amit egy fajbélinek, különösen egy harcosnak, ritkán van szerencséje látni. Lucán nője pusztán azért fotózta le őket, hogy örömet szerezzen a harcosnak azzal, hogy a számára elérhetetlen, ragyogó napfény borította világot is megmutassa neki. Tegan megvonta a vállát, és elfordította tekintetét a képektől - nem érezte helyénvalónak, hogy osztozzon örömükben. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és holtbiztosán nem azért jött, hogy apró kis szőrmókok után nyomozzon.

62

-Nem is te lennél, ha kihívnád a gyalogságot, Tegan - szólalt meg vontatottan Lucán. A félelmetes harcos szürke szemében mosoly suhant át, amint összenézett a szoba túlvégében álló Tegannel, de azonnal lehiggadt. Újabb probléma került az utunkba? A rend első generációs vezetője komoran bólintott. Egyetlen összenézésükből megértette, hogy az éjszakának nem lesz jó vége. - Meglehet. A rend első generációs vezetője komoran bólintott. Egyetlen összenézésükből megértette, hogy az éjszakának nem lesz jó vége. Nagyon nem lesz, gondolta hozzá Tegan. Hóna alatt tartotta a különös könyvet, de az ősi protokoll elbizonytalanította abban, hogy megvitathatja-e a rend feltételezhetően nyugtalanító ügyeit egy nő előtt. Nem kerülte el figyelmét az sem, hogy Lucán, ahelyett hogy kimenne a szobából, vagy megkérné Gabrielle-t, hogy hagyja magukra őket, a nő keze után nyúlt. Mikor a nő visszaült mellé, apró bólintásával jelezte iránta érzett tiszteletét és összetartozásukat. Tiszta kinyilatkoztatás: egységet alkottak. Lucán, a nagy tiszteletű harcos egyszerre tenné érte tűzbe a kezét és játszik előtte nyílt lapokkal. Bizonyára a nő is ragaszkodott hozzá, hogy így legyen. Már attól a naptól fogva így mentek kettőjük között a dolgok, amikor Lucán társaként a főhadiszállásra érkezett. Ugyanezt lehetett elmondani Gideonról és Savannahról, akik több mint harminc éve alkottak párost. Dante és Tess is két összetartozó félként alkotott párt, habár csak pár hónapja. A kiválasztottak, még azok is, akik a rend tagjaival éltek, rendelkeztek saját cselekvési szabadsággal, de a vámpír nemzedék egyetlen férfi tagja sem tűrné el és állna ki amellett, amit Elise abban a pár hónapban művelt, amit a felszínen töltött. Nem beszélve arról, hogy mindezt folytatni is akarta, még ha az életébe kerül is. -Mondd el, mi a helyzet! - szólalt meg Lucán, jelezve Tegannek, hogy lépjen a könyvtárszobába. - Gideon mondta, hogy egy sérült menedékbeli nővel az oldaladon telefonáltál be. Tegan elismerése jeléül jókorát bólintott. -Elise Chase-zel. Már nem a menedékhez tartozik, amint kiderült. -Lelépett? -A fia halálát követően. Egyes egyedül élt a városban. Mi történt vele ma este? -Atyavilág. Tegan elvigyorodott. Még most sem akarta elhinni, hogy a nő milyen makacs volt. – Pechjére magára vonta a vérszopók figyelmét. Fegyverekkel jöttek érte a lakásához. -Mi történt vele ma este? Tegan elvigyorodott. Még most sem akarta elhinni, hogy a nő milyen makacs volt. – Pechjére magára vonta a vérszopók figyelmét. Fegyverekkel jöttek érte a lakásához.

63

Azt a tényt persze kihagyta, hogy a rohadékok még azelőtt értek oda, hogy ő azt megakadályozhatta volna. Ez a gondolat még mindig idegesítette, de önmagára irányuló dühe a felszín alatt forrongott. Gábriellé összeráncolta homlokát. -Mit akarnának Elise-től? Ezt. - Tegan átadta Lucannek a könyvet. Utóbbi összeráncolt homlokkal simította végig a kopott borító kifakult aranyozását, majd átpörgette a könyv néhány megsárgult oldalát. - Előző este kellett volna egy vérrabszolgának felvenni. Nagyon sürgősen kellett valakinek. Lucán tekintete elkomolyodott. Jól tudta, ki az a valaki. -És a menedékbeli nő? -Ő csípte el. -Egek! Na és mi a helyzet Marék emberi öszvérével? A vérrabszolga halott - válaszolta röviden Tegan. - Mareknek bizonyára elcsicseregték a madarak ezt a tényt, és eloldozta a kutyáit, hogy visszaszerezzék a könyvet. Nem lehetett nehéz Elise nyomára bukkanni az üzlet zárt láncú kamerarendszerén készült felvételek alapján. -Mi ez? Valami napló? - kérdezte Gábriellé, mialatt a Lucán által lapozgatott oldalakat kémlelte. -Annak látszik - válaszolt Tegan. - Kétségtelenül egy Odolf nevű családhoz tartozott. Hallottál már róluk, Lucán? A vámpír megcsóválta a fejét, miközben újból átfutotta a könyvecskét. Tegan éppen fel akarta hívni Lucán figyelmét a szöveg végén található zavaró jelre, de ő magától odalapozott. Amint kiszúrta a kézzel rajzolt dermaglifikus jelzést, félhangosan elkáromkodta magát. -Szent ég! Ez az, aminek gondolom? Tegan mogorván biccentett egyet. -Kétség nem fért hozzá, hogy ráismersz a mintára. - Dragos - Lucán súlyos hangsúlyt kölcsönzött a szónak. -Ki az a Dragos? - kérdezte Gábriellé, és az oldalon felkúszó glifet bámulta. -Dragos egy nagyon régi fajbéli - fejtegette Lucán. -A rend eredeti tagjai közé tartozott, mint első generációs vámpír. Dragost, Tegant és engem egy ősi lény nemzett, aki abban a formájában hozta létre a vámpír rasszt, ahogy mi ismerjük. Dragos mellettünk harcolt, amikor a rend háborúba szállt idegen atyáink ellen. Gábriellé bólintott. Arcán semmi meglepetés vagy zavarodottság nem tükröződött. Lucán persze korábban már felvilágosította a faj túlvilági eredeteiről; csakúgy, mint a fajon belül dúló véres háborúról, ami az emberi időszámítás szerinti tizennegyedik században tört ki. -Viharos idők jártak akkortájt, tele árulással és erőszakkal. Ezek legtöbbjét távoli bolygóról származó, hosszú életű, vad lények vitték végbe éjszakai portyázásaik alkalmával. Csak az élelmen járt az eszük, és néha teljes, ember lakta falvakat irtottak ki. A mohó, kegyetlen és fölöttébb erős Ősök, a rend

64

beavatkozása nélkül, vérszomjas pusztításukkal még a legveszedelmesebb vérszopót is csupán csintalan kisdiák színében tüntették fel. Gábriellé tekintete Lucán és Tegan között cikázott. -És mi történt Dragosszal? -Néhány éve zajlott már a háború az Ősökkel, amikor megölték egy csatában - felelt Tegan. -Vajon biztosak lehetünk ebben? - szegezte neki a kérdést Gábriellé. Egészen az elmúlt nyárig Marékről is mindenki azt hitte, meghalt... Lucán határozottan bólintott. - Dragos meghalt, szívem. A saját szememmel láttam a holttestét. Senki sem támadhat fel a fajból, ha a fejét veszik. Tegan szintén felidézte az akkor éjjel történteket. Azok a percek számos veszteséget hoztak számukra. Dragos kiválasztottja végzett magával, amikor megtudta, hogy társa halott. Kassia jó és szerető asszony hírében állt; Sorchaval pedig mintha nővérek lettek volna. Kassia halálát követően Tegan elvesztette Sorchat. Ezekre a sötét időkre inkább nem gondolt soha, pláne most. Már megtanulta elfojtani a fájdalmát, de még mindig túl sok emlékkel bírt. Tegan élesen megköszörülte a torkát. -Ami visszavezet minket az Odolf névhez. Ki az? És mit jelenthet Mareknek? Hátha Gideon talál valamit az IID-ben - vetette fel Lucán, és visszaadta a könyvet Tegannek, amint az felállt. - Nem teljes az adatbázis, de jelenleg csak az áll rendelkezésünkre. -Ti ketten futtassátok le a keresést - vetette közbe Gábriellé, amikor kiértek a folyosóra. - Én addig megnézem Elise-t. Úgy tűnik, sok mindenen ment keresztül ma éjjel. Talán örülne egy kis társaságnak meg valami ennivalónak. Lucán tekintete elsötétült, mikor asszonya szemébe nézett. Halkan a fülébe suttogott valamit, majd csókot nyomott ajkaira. Arcszíne halvány rózsaszínre váltott, mikor kibontakozott az öleléséből. Tegan elfordította tekintetét a csókváltásról, és Gideon laborja felé indult. Lucán egy szempillantás alatt utolérte, Gábriellé pedig elindult a másik irányba, hogy megkeresse Elise-t. Lehetetlen volt nem észlelni a harcost övező nyugalmat, minden egyes alkalommal, mikor a társa közelében tartózkodott. Nemrégiben Lucán, két lábon járó lőporos hordóként szinte kereste a lángokat. Kőkeménynek állította be magát, de Tegan régebb óta ismerte, mint bárki mást a központban, és jól tudta, hogy Lucán a teljes összeomlás szélén táncolt. A vérszomj jelentette a faj végzetes gyengeséget, amelynek küszöbét, ha átlépte, még a legállhatatosabb vámpír is az állandó függőség peremére sodródhatott. Minden fajbélinek kellett vért fogyasztania a túléléshez, de páran túl messzire mentek. Néhányan vérszopók lettek. Tegan ledöbbent, amikor világossá vált számára, hogy Lucán is pengeélen táncolt eme szakadék fölött.

65

Majdnem odaveszett. Ekkor találkozott Gabrielle-lel. Segítségével valahogy sikerült lecsillapodnia, mert a vérkötelékükkel megadta neki, amire szüksége volt, és bízott benne, hogy nem bukik el. Megmentette a harcost, és minden együtt töltött percben ekképpen cselekedett. -Jól társultál - szólt oda az őt utolérő Lucannek, aki már mellette lépdelt a folyosón. Dicséretnek szánta, de megjegyzése nyersnek, majdhogynem vádlónak tűnt, amint kimondta. Lucant nem lepte meg a bárdolatlan hangnem, de nem kapta be a horgot, ahogy korábban tette volna. -Eszembe szoktál jutni: te és Sorcha; amikor ránézek Gabrielle-re, és elgondolom, milyen lenne nélküle az életem - holtbiztos, hogy nem akarok gyakran agyalni ezen. Hogy miképpen jutottál túl rajta... -Elmúlik - mormolta Tegan, még a belső hallása szerint is halkan. - Az egyetlen szellem, akiről szívesen folytatok beszélgetést, az Dragos. Lucán ejtette a témát, amikor beléptek a technikai laborba. Gideont a szokott helyén találták, a hosszú konzol mögött. Éppen valamit gépelt az egyik számítógépbe a sok közül. -Mitek van? -kérdezte abban a pillanatban, ahogy berobogtak, miközben tekintetével és kezével töretlenül a feladattal foglalatoskodott. Tegan az asztalra tette a fuvarlevelet és a könyvet. -Nézz utána a csomag eredetének, de előbb futtass le a Belső Azonosítási Ügyosztály nyilvántartásában egy keresést Odolf névre. -Azonnal. Megkapod. - A vámpír magához ragadott egy vezeték nélküli billentyűzetet, az ölébe ejtette és gépelni kezdett. - Büntetett előéletet, születési adatokat, halálozási adatokat keressek? Bármelyiket ezekből - mondta Tegan, miközben a monitoron megjelenő legördülő listára szegezte a tekintetét. Csak gördült, gördült és gördült, de a végén semmit nem adott ki. Aztán egy adat megakadt a képernyő tetején, miközben a program további találatokat görgetett alá. - Találtál valamit? -Elhalálozott -válaszolt Gideon. - Reinhardt Odolf, a müncheni menedékből. 1946-ban vérszopó lett. A következő évben napöngyilkosságot követett el. Egy másik bejegyzésben egy bizonyos Alfréd Odolf, vérszomj áldozata 1981-ben. Hans Odolf, vérszomj, 1993. Néhány eltűnt személy is megtalálható az adatbázisban... itt van még egy nektek: Petrov Odolf, berlini menedék. Lucán közelebb lépett, hogy jobban lássa a számítógépet. -Szintén elhunyt? -Tulajdonképpen nem. Legalábbis még nem. Petrov Odolfot egy rehabilitációs intézet gondjaira bízták. A bejegyzés szerint vérszopóként élt az elmúlt években, és a német Ügynökség őreként is dolgozott. - Beszámítható? - faggatózott Tegan. - Ki lehet vallatni? Sőt, ami talán még ennél is fontosabb: meg lehet bízni a válaszainak valódiságában? -A bejegyzés a jelenlegi állapotáról nem teljes. Csak annyit tudunk, hogy lélegzik, és a berlini intézet felügyelete alatt áll.

66

-Berlin, mi? - Lucán kérdő tekintettel nézett Teganre. - Gondolod, hogy fel tudnál ott hívni valakit, hogy szívességet kérj? Tegan elfordult a képernyőtől, és elővette a mobilját. - Gondolom, legfőbb ideje, hogy kiderítsem.

67

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Elise előbb a begyógyult sebére nézett a bal karján, majd Tessre, aki csodatévő kezével a vérző seb minden nyomát eltüntette. Egyetlen érintéssel meggyógyította a szétnyílt húst. -Hát ez hihetetlen! Mióta rendelkezel ezzel a képességgel? -Lényegében azt hiszem, amióta az eszemet tudom. - Tess a füle mögé tette egyik göndör, méz szőke hajtincsét, és kissé megrándította a vállát. - Jó ideig nem éltem vele. Tudod, azt kívántam, bárcsak elmúlna - hogy normális lehessek. Elise bólintott. Teljes mértékben megértette. -Azért szerencsésnek mondhatod magad, Tess. A képességed erősségnek tudható be. Jó célt szolgál. Úgy tűnt, árnyak gyűlnek a kiválasztott zöldeskék tekintetében. -Leginkább Dantének köszönhető, hogy most már valóban így igaz. Mielőtt találkoztam vele, gőzöm sem volt, miért különbözöm ennyire a többi nőtől. Átokként tekintettem az adottságomra. Most persze azt kívánom, bárcsak elmélyítettem volna. Annyival több mindenre szeretnék képes lenni - Rióval kapcsolatban például. Elise ismerte a harcost, akire Tess utalt. Látta az egyik gyengélkedőben, amikor Gideon lekísérte oda. Amikor elmentek az ajtaja előtt, Rio felnézett a kórházi ágyról, amelyen feküdt. Fél arcát régi égési sebek csúfították. Csupasz mellkasának és felsőtestének izmain a repeszek okozta hegek és begyógyult barázdák nagyon komoly sérülésekre utaltak. Topázszínű szemei komoran fénylettek hosszú, sötétbarna haja alól. Elise nem akarta megbámulni, de a férfi leromlott állapotánál is jobban megragadta az arcáról áradó fájdalom. -Régi sebeket és hegeket nem tudok véglegesen elmulasztani - tette hozzá Tess -, de egy ember a sérüléseinek bizonyos részét a lelkében hordozza. Rio jó ember, de némely sérüléséből talán sohasem gyógyulhat fel és egyetlen kiválasztott tehetsége sem törölheti ki őket. -A szerelem talán? - kérdezte bizakodóan Elise. Tess megrázta a fejét, miközben végigsimította a pultot, majd letörölte. -Egyszer már csúnyán pórul járt a szerelem terén, ezért van most ilyen állapotban. Nem hinném, hogy újból annyira közel engedne magához bárkit. Egyedül az élteti, hogy újból visszamenjen a csatatérre a többi harcossal. Dante és én próbáljuk rábírni, hogy vegyen vissza a tempóból, de amikor megpróbálod Riót visszafogni, csak megmakacsolja magát. 68

Elise valamelyest átérezte a harcos cselekvés iránti eltökélt vágyát, még ha a bosszú hevében érzett is így. Őt magát is hasonló vágy vezérelte, és Rióhoz hasonlóan a mások általi csillapítás nem csökkentette az égető szándékot. A kórtermen kívülről lágy női léptek hallatszottak, és egy négylábú kísérő ritmikus kopogása. Az ajtóban Savannah jelent meg egy élénk, barna terrierrel. Gideon szépséges társa szívmelengető mosollyal üdvözölte Elise-t. -Minden megoldódott? - Épp most végeztünk - válaszolt Tess. Megszárította kezét egy papírtörlővel, és lehajolt, hogy megvakarássza a kiskutya állát, aki láthatóan imádta őt. A kis korcs egyfolytában ugrált és puszikat nyalt rá. Savannah bejött és végigsimította ujjával Elise begyógyult sebét. -Mintha új lenne. Elképesztő a csaj, mi? -Mindannyian elképesztőek vagytok - válaszolt Elise, és ezt komolyan gondolta. Savannah-val és Gabrielle-lel röviddel ezelőtt, a központba érkezésekor találkozott, amikor mindkét nő lejött, hogy megvizsgálja. A gyönyörű tejeskávé bőrű és bársonybarna szemű Savannah közvetlen, törődő viselkedésének hatására Elise rögvest otthon érezte magát. A vörösesszőke hajú Gábriellé is tündéri volt, és bölcsnek tűnt a korához képest. A szép és csöndes Tess pedig akkora együttérzéssel törődött Elise-zel, mintha a rokona lenne. Elise kicsinek érezte magát mellettük. A menedékben, ahol nevelkedett, a rend harcosait a legjobb esetben a vámpír rassz idejétmúlt, veszélyes csoportjának tartották; rosszabb esetben pedig egy halálos bandának, akik éberen igazságot szolgáltatnak. Ezek után meglepő volt találkozni ezekkel az intelligens, kedves nőkkel, akik a rend tagjait választották társukként. Számára úgy tűnt, ezek az asszonyok nem adják olcsón magukat, csak tisztességes és becsületes férfit választanak. Túl okosak és magabiztosak voltak hozzá, hogy másképpen tegyenek. A menedékbeli nőkkel ellentétben, akiket a barátjának tekintett, meglepően mókásnak és melegszívűnek tűntek. -Ha már úgyis végeztetek mindketten, miért nem tartotok velem? kérdezte Savannah, félbeszakítva Elise gondolatmenetét. - Csináltunk pár szendvicset Gabrielle-lel és egy kis gyümölcssalátát. Bizonyára megéheztél, Elise. -Igen... legalábbis úgy kéne lennie - vallotta be halkan. Már több órája nem evett, és tápanyag hiányában legyengült a teste. Ennek ellenére kevés vonzerővel kecsegtetett az étel gondolata. Minden ízetlennek tűnt, még azok a dolgok is, amiket akkor szeretett, amikor Quentin még élt. -Mióta élsz így, Elise? - kérdezte Savannah óvatos és aggódó hanglejtéssel. - Tudok róla, hogy körülbelül öt éve vesztetted el a társad... Természetesen értette, mi érdekelte a nőt. Régóta nem fogyasztott vért? A menedékben udvariatlanságnak számított egy másik nőt kérdezgetni a társához fűződő vérkötelékéről; még súlyosabbnak számított egy özvegyet arról faggatni, hogy vett-e magához tápanyagot a társa távollétében. Ezek között a nők között

69

azonban nem érezte szükségét a titkolózásnak. -Quentint egy vérszopó ölte meg szolgálat közben öt éve és két hónapja. Nem fordultam senkihez az igényeim kielégítése végett - egyikükhöz sem. Nem is fogok. -Öt évet lehúzni hosszú idő egy fajbéli vérének magadhoz vétele nélkül jegyezte meg Savannah. Szerencsére Elise vallomásának másik részére nem tért ki, mégpedig arra, hogy ez alatt az idő alatt nem választott új szeretőt. -A tested öregszik - mondta Tess kíváncsi tekintettel, amelyben mintha egy kis szomorúság is tükröződött volna. - Ha nem választasz egy újabb férfit, akivel párosodhatsz. - Akkor gyakorlatilag meghalok - fejezte be Elise. - Igen, tudom. Ha egy fajbéli vérének fogyasztása nélkül szeretnék tökéletesen egészséges maradni, akkor törődnöm kell az izmaimmal, hogy fitt legyek, mint a többi emberi lény. Emellett a testem, mint minden más emberi lénynek, idővel elkezd változni már el is kezdett. Aztán, akárcsak bárki más, átadom magam az öregségnek. Savannah együtt érzően tekintett rá sötét szemével. -És téged nem zavar az öregedés gondolata? -Csak akkor, ha arra gondolok, hogy anélkül halok meg, hogy bármit változtattam volna ezen a világon. Ezért én.... - lenézett. Még mindig nehezére esett a motivációjáról beszélni, amely miatt otthagyta a menedéket és új életet kezdett. - Négy hónapja vesztettem el a fiam. Elkezdte használni a Karmazsint, és a drogtól vérszopó lett. -Igen - mondta Savannah, és lágyan megérintette a vállát - , hallottuk, ami történt, és azt is, ahogy meghalt. Annyira sajnálom. -Én is - helyeselt Tess. - De legalább a Karmazsin laboratóriumot lerombolták. Tegan személyesen intézkedett róla. -Hogyhogy személyesen? - kapta fel Elise döbbenten a fejét. - A földdel tette egyenlővé a helyet. Nikolai, Kade és Brock csak erről beszélnek, amióta visszajöttek. Világos, hogy Tegan bement egyedül, és még mielőtt a többiek a helyszínre értek volna, egymaga véghez vitte a műveletet. Végül porig égette az épületet. ; - Tegan tette? - Elise megdöbbent. Biztosan tudta: Tegan arra célzott, hogy a rend záratta be a laboratóriumot és nem személy szerint ő. Miért akarta ezt elhitetni vele, miközben az ő műve volt az egész? -Niko mesélte, hogy úgy jött ki az égő raktárépületből, mint egy rémálomból - folytatta Tess - , aztán magyarázat nélkül eltűnt az éjszakában. Elise-nek összeállt a kép. Onnan ment aztán az ő lakására. -Na, gyerünk, folytassuk a beszélgetést, miközben esztek! Gábriellé már vár minket az emeleti étkezőben. A három nő kiment a betegszobából. Tess kiskutyája ott ügetett mögöttük, miközben a kusza folyosólabirintust rótták a rend föld alatti főhadiszállása közepébe. Egy lift közelében jártak, amikor kinyílt valamelyik üvegajtó, és mély

70

férfihangok töltötték be a teret. Elise felismerte közülük Sterling hangját, aki nyersebbnek hallatszott a megszokottnál. Éjjeli őrjáratokról beszélt, és vérszopógyilkosságainak növekvő számáról úgy, mintha csak egy sport lenne. A másik férfihang egzotikus kiejtéssel bírt, aminek hallatán Elise türkizkék óceánra és aranyló naplementékre asszociált. Amint a két harcos befordult a sarkon, rájött, hogy Dantét hallja Sterlinggel érkezni, aki hozzájuk sétált, és szorosan átölelte Tesst. -Szia, angyalom! - kiáltott fel, elnyújtva a szavakat, és nyakához nyomta a száját. Tess kacagott a váratlan szeretetrohamon. A harcos szeme borostyánszínűen villant fel a nője iránti vágytól, és ezt az érzést meg sem kísérelte leplezni. -Hiányoztál - suttogta Tess, és beletúrt a hajába. - Mindig hiányzol. -Hát most itthon vagyok - válaszolt mély, reszelős hangján, miközben lenyúlt, és összekulcsolta az ujjait a nőével. Elise észrevette az agyarai hegyét, amikor csábosán rávigyorgott társára. - Szomjazom rád, Tess. A nő mosolyából sugárzott a vágyakozás. -Éppen készültem bedobni pár falatot a barátaimmal. -Azt hiszem, jobb dolgod akadt - nevetett fel Savannah. - Félreteszünk egy szendvicset neked. Isten tudja, talán szükséged lesz rá. Tess visszanézett a válla fölött, miközben Dante elvezette. Ahogy párosuk elvonult, semmi kétséget nem hagytak maguk után azt illetően, mi fog történni kettejük között. Mikor Dante elvitte Tesst, a kis terrier ugatni kezdett. Savannah lehajolt, hogy felvegye a kutyát. - Gyere, te kis kedves fenevad! Neked is találok valamit. -Elise-re nézett. - Megnézem, mit csinál Gideon a laborban. Mindjárt visszajövök, oké? Elise bólintott. Amikor Dante és Tess elvonulását követően visszafordult, észrevette Sterlinget, ahogy a folyosó túl végéről őt bámulja. Szemével méregette, rövidre nyírt haján, véráztatta pólóján, nadrágján át vizes hótaposójáig végigmérte. Rosszallóbban tekintett rá, mint amit Tegan első reakcióin keresztül megtapasztalt. Látta, hogy Sterling végigpásztázza a kezét, majd az ujjait, amelyekkel pólója szegélyét csavargatta feszülten. Rángatózott egy izma szakáll borította állán, mikor tekintete a nő jegygyűrűjére esett. -Még köszönni se köszönsz? - törte meg kérdésével az elviselhetetlen csendet. -Néha jó lenne beszélnünk egymással, nem? De Sterling egy szót sem szólt. Tétován megcsóválta a fejét, majd egyszerűen megfordult és elsétált. Magára hagyta a hosszú folyosón. Tegan megfeszült, amikor a fények bevilágították a birtok beltéri uszodáját, ahova a berlini menedékkel lefolytatott telefonbeszélgetését követően ment át. Magyányra vágyott, és ki akarta ereszteni a fölös gőzt. Szar kedve volt, de nem lepte meg, hogy Gideon nem akadt rá Marek FedEx küldeményének legitim eredetére. A vámpír nagy vérrabszolga hálózattal kellett, hogy rendelkezzen. A könyvecskét feltehetően, úgy adták tovább tizenkét ponton,

71

mint a stafétabotot, mielőtt Bostonba ért, csak hogy elmaszatolják a nyomát. Ami magát a könyvet illeti: Savannah lenyűgöző látnoki képességei sem segítettek a tárgy érzelmi történetének leolvasásában. Gideon társának kizárólag a könyv írójának elborult őrültségeit sikerült kiszemezgetnie a könyvből. A vérszomj elvette az eszét. Mindettől frusztráltan, Tegan leúszott pár hosszt, majd beült a boltíves hely egyik sarkába. Szétvetette lábát a tölgyfa székben, haja és ágyékát fedő rövid fekete fürdőnadrágja még mindig vizes volt. Élvezte a magányt és a sötétséget - egészen addig, amíg a kupolák közepén végighúzódó fények el nem kezdtek villogni, mint egy vallatószoba reflektorai. Felállt. Arra számított, Rio sántikál be Tess-zel egy kezelés erejéig, de nem ők jöttek be a zuhanyzóból az uszoda területére. Elise volt az. Nem vette észre, amikor mezítláb beslattyogott. Hófehér fürdőruhát viselt, amelynek bemetszett oldalát finom bronzkarikák fogták össze. Kivágott dekoltázsát is egy gyűrű tartotta tökéletesen domborodó mellei között. Merész fürdőruhájával majdnem akkora meglepetést okozott, mint azzal, hogy ott megjelent. Tegan álmában sem gondolta volna, hogy a visszafogott menedékbeli özvegy ennyire prímán nézhet ki egy ilyen mérhetetlenül szemérmetlen öltözetben. És a rohadt életbe, megint milyen jól néz ki! Mély és ősi tudatosság kavargott benne, miközben végignézte, ahogy lehúzta a nyakáról lógó fürdőlepedőt, amit végül a csempékre dobott a medence szélén. Eztán lelépett a sekélyebb részen található süllyesztett lépcsőn. Tegan hangtalanul visszahúzódott helyére a sarokba. Alig vett levegőt az őt rejtő gyenge árnyékban. Imádnivalónak tartotta Elise-t annak ellenére, hogy az immunizáló fajbéli vér fogyasztásának hiányában vékonyabbra fogyott, mint kellett volna. Gyönyörű alakja volt, kecses, hosszú lábaitól kezdve csípőjének kecses ívén, vékony derekán és telt keblén át egészen a válláig. Azután, hogy előző este látta a lakásában kijönni a zuhany alól, el tudta képzelni, milyen alakja lehet, majd látta eszméletlenül feküdni az ágyon, bár vastag fürdőköpenye többet rejtett, mint amennyit látni engedett. Az a darabka elasztikus fehér anyag, amit most viselt, ez viszont kihangsúlyozta az értékeit. Méghozzá alaposan. Begyalogolt a vízbe, majd lassú tempóban úszni kezdett a medence közepe felé. Hirtelen lebukott, így eltűnt a szeme elől, egészen addig, amíg elő nem bukkant a túl végen, hogy levegőt vegyen. Amikor arca megtörte a víz felületét, kinyitotta a szemét, és észrevette a harcost. Pihegése visszhangzott a tátongó csarnokban. -Tegan! - felemelte a karját, hogy megtámassza magát a medence szélén, de a testét a víz alatt tartotta, mintha az megóvhatná a férfi mélyreható tekintetétől. - Azt hittem, egyedül vagyok. -Én is. - Előjött a lámpafénybe, és észrevette, hogy a nő elpirult, és gyorsan elvonta tekintetét majdhogynem meztelen testéről.

72

Közelebb ólálkodott a medence széléhez, és kissé elvigyorodott azon, hogy a nő erre a medence közepe felé hátrált. -Jobban néz ki a karod. -Tess kezelésbe vette a sebemet - válaszolta. - Gábriellé és Savannah megetettek és adtak tiszta ruhát. Savannah szerint nyugodtan úszhatok itt egyet... Tegan megvonta a vállát, miközben nézte, ahogy a vizet tapossa. Karja és lába a víz alatt tekergőztek. -Csinálj, amit akarsz! Semmit nem kell megmagyaráznod. -Akkor miért érzékelteted az ellenkezőjét? - meredt rá a medencén át. -Azt tenném? Válasz helyett megfordult, és könnyed tempóban odébb úszott, hogy jobban eltávolodjon tőle. -Sikerült valamit megtudnod a könyvvel kapcsolatban? -Szeretnél témát váltani, ugye? - Nézte, ahogy visszavonul a medence túl végére, és valamilyen abszurd okból kifolyólag erősen kontrollálnia kellett magát nehogy ő is utána ugorjon a vízbe és kövesse. -Lehet,hogy találtunk egy nyomot Berlinben. Holnap indulok oda. Berlinben? A medence szegélyébe kapaszkodott, és összeráncolta a homlokát. - Mi van Berlinben? -Valaki, akit szeretnénk meggyőzni, hogy lásson el minket információval. Sajnos a leghasznosabb segítségünk egy vérszopó. Az elmúlt pár évben egy zárkában élt. -Egy rehabilitációs intézetben? - kérdezte Elise. Tegan bólintására folytatta. - Azok a helyek az Ügynökség felügyelete alatt álnak. -És mégis miből gondolod, hogy kapsz belépési engedélyt? Bizonyára tisztában vagy azzal, hogy a rendnek nincs nagy rajongótábora a menedékekben. Soha nem helyeselték a módszereiteket, amikor a vérszopóvá változó fajbéli vámpírok problémáira terelődött a szó. Igazat kellett adnia a nőnek: tájékozottan politizált és jól látta, hogy az Ügynökség meg akarta akadályozni, hogy a fogságukban levő vérszopó közelébe férkőzzenek. Tegan Berlinben élő régi szövetségese, Andreas Reichen irányába intézett telefonhívása igazolta, amire ő és Lucán számítottak. Ahhoz, hogy Petrov Odolf közelébe kerüljenek, egy csomó utánajárásra és bürokratikus szarakodásra volt szükség. Feltételezve, hogy Reichennek sikerül kieszközölnie egy meghallgatást. Ezt Elise is tudta -Vannak kapcsolataim az Ügynökségnél. Talán ha veled mennék... -Kizárt! - csattant fel Tegan. -Miért? Hogy lehetsz ilyen makacs, hogy még egy ekkora horderejű dologban is visszautasítod a segítségemet? - Mert egyedül dolgozom. Úgy... -Még akkor is, ha a fejjel mégy a falnak? - Kitört belőle a nevetés. Nyílt gúnyolódásával megdöbbentette Tegant. - Ennél azért okosabbnak gondoltalak, Tegan.

A harcost elöntötte a düh, de visszafojtotta, nem akart belemenni a játékba. Elise megcsóválta a fejét. Megfordult, és eltökélt karcsapásokkal visszaúszott a medence sekélyebb végéhez. -Mennem kéne -morogta. Tegan a medence szélén lépdelt, és felvette a tempót Elise-zel. -Nem kell félbehagynod az úszást. Indulni készültem úgyis. -Úgy értettem, el kéne hagyjam a központot. Nyilvánvalóan nem tartozom ide. -Most nem mehetsz vissza a lakásodba! - tájékoztatta tömören. - A vérszopók mostanra bizonyára felforgatták az egész területet. Marek beépíti a kémeit a szomszédságban. Mindenki téged keres majd. -Ezzel tisztában vagyok. - Sudár teste majdnem a medence széléig siklott.- Nem őrültem meg, hogy azt higgyem: visszatérhetek oda. Tegan felnevetett. Elégedettséggel töltötte el, hogy talán végre-valahára észhez tért. -Akkor, ha jól gondolom, Harvard meggyőzött arról, hogy menj vissza a menedékbe. -Harvard? Ezen a néven fut Sterling, amióta közületek való lett? -Közülünk való?! - ismételte meg Tegan. Kiérezte hangjából a vádaskodást. Nem mintha Elise leplezni próbálta volna. Odaúszott a lépcsőkhöz, és kijött a vízből, észrevehetően túl ingerülten ahhoz, hogy érdekelje, Tegan nyíltan bámulja vizes testét. Tekintete megakadt a combja belső felén célra tartó lövedékként húzódó anyajegyen. Meggyűlt a nyál a szájában, miközben a nő lágy és csupasz combján végigfolyó vízcseppeket nézte. Szűknek érezte a bőrét, forróság öntötte el ereit és a testét borító dermaglifeket, amelyek vámpír mivoltát jelezték. Fogínye megfájdult agyarai hirtelen kitüremkedésétől. Összeszorította állkapcsát, igyekezett megzabolázni elképesztő méreteket öltött éhségét. Nem akart a nőre nézni, de átkozott legyen, ha le tudja venni róla a tekintetét. -Sterling nem győzött meg semmiről - mondta Elise. Megragadta a törülközőjét, és betakarta magát vele. - Nem hajlandó beszélni velem, ha az igazat akarod tudni. Gondolom, bizonyára utál, a múlt ősszel történtek óta. Tegan bölcs, levendulaszínű szemeivel méregette a nőt. - Ezt gondolod? Hogy utál téged? -Sterling a társam bátyja volt, így a házasság által az enyém is. Teljes mértékben helytelennek tartanám... Tegan gúnyosan felnevetett. - Férfiak a saját testvérük ellen háborúztak ugyanazért a nőért. A vágy nem enged teret a tisztességnek. Elise mellei közé szorította a törülközőt, és távolabb ment tőle. - Nem tetszik a beszélgetésünk alakulása.

-Érzel iránta valamit? -Persze hogy nem. - Teganre nézett, döbbenten, tiszta tekintetéből sugárzott a jogos felháborodás. - Milyen jogon kérded ezt meg tőlem? Természetesen semmilyen jogon, de hirtelen fontossá vált számára, hogy megtudja. Csak állt ott, és szándékosan elállta az útját, amennyiben a vízbe ugorva menekülne el előle. - Vágyik rád. Az ágyába vinne, ha engednéd neki. A francba, talán nem is kellene az engedélyedet kérnie hozzá... -Na, most nagyon bunkó vagy... -Csak az igazat mondom. Csak azt ne mondd, hogy nem tudtad, Chase mennyire ki van rád éhezve! Mindenki láthatja, akinek szeme van a fején. -De csak te vagy olyan faragatlan, hogy szóvá tedd. Halványlila szeme mérgesen villogott és Teganben egy pillanatra felmerült, hogy vajon meg fogja e pofozni. Igazából remélte, hogy így lesz. Dühösnek akarta látni. Azt akarta, hogy gyűlölje, legfőképpen most, amikor érzékszervei egyre inkább kezdtek meleg, nyirkos bőre illatának hatása alá kerülni. Kecses hajlatainak látványa beleégett lelki szemeibe. Közel járt ahhoz, hogy karjaiba zárja. Majdnem így lett, intim közelségben álltak, láthatta, hogy verdeső pulzusa hevesen dobol a torkában. Tegan jól tudta, hogy senki nem tudja megállítani, ha magához rántja, és –hiába tiltott-beleharap. –Az érzéketlenségeddel mentegetőzöl, hogy palástold az igazságot- vetette oda, indulattól remegő hangon. – Úgyhogy esetleg elmondhatnád, miért tartottad szükségesnek, hogy hazudj nekem az ügyben, ami a Karmazsin laborban történt. Tegan összeszűkült tekintettel ránézett, a kérdés megijesztette. -Nem hazudtam semmiről. Elise nem riadt meg a harcos tekintetétől, sőt szívósabban állta a tekintetét, hogy provokálja. -Te voltál az, aki felrobbantotta a labort, nem a rend. Te személyesen, Tegan. Senki más. Hallottam róla. Halk szisszenés hagyta el Tegan ajkát. Visszakozott, tudta, hogy most őt szorították sarokba, de képtelen volt megakadályozni, hogy az ár ellen ússzon. Elise követte a mozgását, vizes, csaknem teljesen meztelen testével túl közel állt hozzá. Túl nagy a kísértés. -Mégis miért csináltad ezt, Tegan? Nem hiszem, hogy bármilyen személyes érdeked kötött a labor megsemmisítéséhez. Miért? Értem tetted? Egy hang sem jött ki a torkán; képtelen volt megszólalni. Vészesen kezdett rátelepedni egy érzés, amelyet nem akart megélni. Elise dühödten nézett rá. Nyomasztóvá, szinte tapinthatóvá vált a csend. -Hova lett az igazságod, harcos? Tegan kierőltetett magából egy gúnyos kacajt, és hallotta, ahogy a sótlan nevetés kaparja a torkát. -Már figyelmeztettelek, nő! A tűzzel játszol. Nem leszek úriember, hogy még egyszer figyelmeztesselek. Elise lehunyta a szemét, mikor Tegan elkáromkodta magát és elsétált tőle.

Meg sem mert moccanni; levegőt is alig vett azalatt a pár másodperc alatt, amíg hallotta Tegant gyors léptekkel az uszoda kijárata felé közeledni. Hallotta, mikor elment, és csak akkor engedte meg magának, hogy a megkönnyebbülten fellélegezzen. . Mégis mi a fenét képzelt? Teljesen elvesztette az eszét, hogy egy ilyen harcost, mint ő, a dühroham határáig provokál? Eltéveszthetetlenül a parázsló dühöt látta a harcos az arcán, amikor az ránézett, feltehetően éppen csak egy pillanattal azelőtt, hogy kitört volna ellene. Tegan vádaskodása, mely szerint öngyilkos hajlamai vannak, valóban megalapozott lenne? Mert amennyiben bármire következtethet szívtelen viselkedéséből kiindulva, azzal, ahogy vegzálta, meg is ölethette volna magát. Csakhogy nem a dühöt kereste most. Valamiféle érzelmeket akart megtapasztalni felőle... .Érzelmeket, amiket iránta érzett. Ez teljes képtelenség volt. Mégis elgondolkodtatta - méghozzá azóta a kora novemberi éjszaka óta, amikor Tegan hazavitte a hadiszállásról. Elise még csak gondolni sem volt hajlandó arra, hogy volna köztük valami. Isten a megmondója, jelenleg nem volt szüksége ilyen bonyodalomra az életében. De a Tegan elmenetelét megelőző pillanatokban márpedig valamit érzett. A harcos hűvös viselkedése ellenére elszíneződtek első generációs dermaglfjei. A gyönyörű jelek kidolgozott, változékony tetoválásként tekergőztek Tegan izmos mellkasán, karján és felsőtestén... és lejjebb, a szűk fekete fürdőnadrág alatt, amely kirívóan hangsúlyozta profán szexualitását. És ahogy ott állt előtte, olyan közel, hogy érezhette, amint forró lélegzete végigsiklik a bőrén, az elképesztő glifek vörösen, indigókéken és aranyszínben kezdtek lüktetni. Az ébredő vágy színeiben.

76

TIZENKETTEDIK FEJEZET

-Hé, Té! Úgy néz ki, holnap Berlinbe mész - kiáltott fel Gideon, mikor Tegan belépett a laborba. Végigsimította tüskés, szőke haját, amivel persze az előbbihez képest csak még jobban összeborzolta a séróját. Magára öltötte megszokott, számítógépes zsenigyerek arckifejezését. - Megkaptuk a Szövetségi Légügyi Hivatal engedélyét a sugárhajtású magánrepülőnk berepüléséhez. A pilóta Logan testületi terminálján vár majd alkonyatkor. Másnap meg kell állnotok Párizsban tankolni, de Berlinben lesz egy óra szabadidőtök, mielőtt beáll a hajnal. Tegan bólintásával jelezte, hogy tudomásul vette a hírt. Már jó pár óra eltelt, mióta Elise-sel találkozott az uszodában, de a vér még mindig lüktetett a halántékában. Teste sem nyugodott még le a szúró éberségből, ami már nagyon kezdett az agyára menni. De legalább adódott egy menekülési terve. Holnap éjjel egyre távolodni fog az országból, így több ezer kilométer lesz közte és a nő között, aki számára igencsak szokatlan módon háborgatta. Berlini küldetése nem ígérkezett könnyűnek. Egy hétig, sőt annál tovább is távol lehet. Csomó ideje lesz arra, hogy lerendezze magában Elise-t. Ja, pont úgy, ahogy ezt abban a négy hónapban elintézte, ami azóta telt el, hogy először találkozott a nővel. Hiba volt hazavinnie aznap este a központból. Az is egyike volt az igen hülye impulzusoknak, aminek ritkán engedett. Amikor mégis így tett, rendre meg is bánta. Az pedig, ahogy az este korábbi szakaszában reagált a nőre, mint a kés, mélyítette tovább ezt az érzést. Nagyon fájt rá a foga, és nem tudta magával elhitetni, hogy a nő nem látta ennek szembeötlő bizonyítékát. Nem sikerült megfékeznie glifjeinek átalakulását a jelenlétében; nem beszélve arról, hogy a nő közelsége által kiváltott, nem kívánt merevedését sem sikerült elnyomnia. Te jó ég, el kell innen mennie, méghozzá hamar! A labor túl végén Dante és Chase stratégiai megbeszélést tartott Nikóval és az újoncokkal. Néhányan felkapták a fejüket, amikor Tegan berongyolt, és lehuppant egy székre Gideon mellett a számítógépek és a főhadiszállás megfigyelő kameráinak tömkelegénél.

77

-Rendben vagy? — kérdezte Gideon, ívelt szemöldöke alól kipillantva. — Fűtesz, mint egy hősugárzó. - Soha jobban! — Tegan benyomta a kihangosító gombot a könyöke melletti telefonon. — Megadom Reichennek a repülési adatokat, és rákérdezek, sikerült-e zöldágra vergődnie a javítóintézetet működtető öltönyösökkel. Tegan feltárcsázta a berlini menedék magánvonalát. Azonnal kapcsolták Andreas Reichent. —Minden a legnagyobb rendben — mondta a német vámpírnak. Nem akarta hosszúra nyújtani a beszélgetést a tiszteletkörökkel, mivel szerette volna már beindítani a küldetést. — Előreláthatóan mához két napra, napfelkelte előtt érkezünk a Tegel repülőtérre. El tudnál fuvarozni a lakásodba, mielőtt ropogósra sülök? Reichen felnevetett. — Naná. Küldök érted egy autót, ami majd felvesz. Mély hangja és akcentusa csak úgy gurgulázott a telefon túl végén. — De rég is volt, Tegan. Azóta sem felejtem a segítségedet, amit a mi kis... problémánk megoldásában nyújtottál itt egy ideje. Tegan emlékezett arra az időre. A berlini menedék kis problémáját egy vérszopók által a lakók ellen véghez vitt támadássorozat jelentette. Némelyik szörnyű halálesetekkel végződött. Tegan egyszemélyes kommandó egységként bevonult, kicsalogatta a vérszopók egységét a grünewaldi erdőbe, majd az összes vérszomjas ragadozót, aki a vidéket terrorizálta, megsemmisítette. Ez az egész már majdnem kétszáz éve történt... a francba. -Kvittek leszünk, ha be tudsz juttatni az Ügynökség telepére — válaszolta Reichennek. -Barátom, azt már leszerveztem. A biztonsági főnök percekkel előtted telefonált. A berlini Ügynökség igazgatója egyedi engedélyt adott, hogy bejuthass. Semmi akadálya, hogy az ügynököd bemenjen a telepre, és kikérdezze Petrov Odolfot. -Az ügynököm... Amint a szavak elhagyták a száját, és vérében elkezdett buzogni a gyanakvás, Tegan meghallotta a technológiai labor üvegajtajának szisszenését: ki az, mileőtt észrevette Chase megfeszülő állát a terem túloldalán. Tegan megpördült a kerekes székében. Elise állt ott, bűnbánó tekintettel. -Mi a fenét műveltél? Nem az én művem — szólalt meg Reichen hangja a hangszórón. –Úgy véltem , a te kezdeményezésedre történt…… A berlini menedék német vezetője tovább beszélt, de Tegan már egy szót sem hallott. Elise kissé félszegen előresétált. Az egyik kiválasztottól kapott egy váltás ruhát. A lila kötött tunika és farmer kombinációja fejlődést jelentett a sokat felfedő fürdőruha okozta feldúltsága tekintetében, ám továbbra sem leplezte filigrán, nőies vonalait. Ettől Tegan csak még cudarabbul érezte magát. -Bármit is akarsz tenni, felejtsd el! Megmondtam, egyedül dolgozom.

78

-Csak nem most. Mindent lerendeztünk az Ügynökséggel és a gondozóintézettel. Engem várnak. -Ez csak egy kibaszott vicc lehet! -Holt komoly vagyok. Veled megyek. Tegan vetett rá egy megsemmisítő pillantást, majd folytatta Reichennel a telefonbeszélgetést. -Egyetlen menedékbeli ügynök sem kísér el. Én megyek egyedül, Andreas, és akkor is bejutunk, hogy beszéljünk azzal a vérszopóval, ha be kell törnünk az... -Tegan, szerintem félreérted — szólt közbe mögötte Elise állhatatos és vészjóslóan határozott hangon. — Nem kértem az engedélyed. Ledermedt a nő jéghideg higgadtságától. — Még beszélünk — szólt Reichennek, majd a kapcsolatot hirtelen megszakítva véget vetett a beszélgetésnek. -Én vagyok az, aki a rendnek megszerezte a könyvet — mondta Elise, mikor Tegan rápillantott —, nélkülem mit sem tudnál arról az egyénről, akit ki akarsz kérdezni. Nélkülem még látótávolságon belül sem közelíthetted volna meg, nemhogy beszélj is vele. Veled megyek. Tegan felpattant a székből. Elise riadtan hátralépett — ekkor adta először jelét a józanságnak, amióta bejött a laborba. Szigorú szemétől megdermedt. Maró lassúsággal emelte rá a tekintetét, amitől a nő arcától kölcsöncipője orráig elvörösödött. -Nem vagy olyan állapotban, hogy utazhass. Nézz magadra: csont és bőr vagy — arról a tényről nem is beszélve, hogy nem bírsz emberek közé menni anélkül, hogy kínzó migrént kapj és vérezni ne kezdjen az orrod. -Majd megoldom. -Na és hogyan? — mart a nőbe. Tegan dörgő hangjára összeráncolta homlokát és félrenézett. -Mit akarsz tenni addig? Könnyűvérűen megcsapolod egy vámpír vérét, hogy felturbózd az erőnléted? Mert ez az ára! Arcát elöntötte a pír. -Talán az egyikük felajánlja neked a szolgálatait. — Tegan immár irgalmatlanná vált, így jelzett a szóváltást némán figyelő vámpíroknak. -A francba, Tegan! — figyelmeztette a mellette álló Gideon. — Higgadj már le, az isten szerelmére! Tegan kizárólag a menedékbeli nő döbbent arckifejezésével volt elfoglalva. -Ez az ára, Elise, hogy fajbéli vére folyjék az ereidben. Anélkül az adottságod irányít téged, mint ahogy most is. Csak egy eszköz maradsz. Észrevette, ahogy tekintetében fellobban a düh, ám mégis inkább a megalázottsága döbbentette meg. Mintha hasba rúgták volna. Mérhetetlenül vaskos bunkóságnak számított nyíltan beszélni egy nő és a társa közti vérkötelékekről — főleg vegyes társaságban.

79

Azt sugallni pedig, hogy egy független kiválasztott pusztán az életben maradás kedvéért társuljon egy hímmel, túlmutatott minden közönségességen. —Özvegy vagyok — jegyezte meg halkan. — Gyászolok... : —Öt éve! — figyelmeztette Tegan. Hangja még önmagának is keménynek tűnt. — Hol leszel újabb öt év múlva? Vagy tíz év múlva? Önszántadból fogsz meghalni, és tisztában vagy ezzel. Ne tőlem kérj segítséget hozzá, hogy ez gyorsabban megtörténjen. Elise némán felnézett rá, torka úgy mozgott, mintha a sírást próbálta volna elfojtani. Vagy egy szitkot, hogy Tegan menjen a jó büdös francba, ahová valószínűleg amúgy is indulni készült ocsmány kirohanása előtt. -Így igaz, Tegan — suttogta, anélkül hogy elfátyolosodott vagy megbicsaklott volna a hangja. — Igazad van... és elismerem, hogy elérted a célod. Kihúzott háttal megfordult, és nyugodtan, mint a megtestesült sztoikus méltóság, kisétált a laborból. Tegan seggfejnek érezte magát, miközben nézte, ahogy kisétál a teremből. Harapni lehetett a csendet. Miután eltűnt a szeme elől, alaposan elkáromkodta magát. -Most mi a faszt nézel? — vakkantotta oda Chase-nek, aki felpattant az asztaltól, amelynél ült. A volt menedékbeli ügynök megmarkolta a mellkasán lévő pisztolytáskában nyugvó pisztoly agyát. Arckifejezéséről sütött, hogy ölni tudna. -Baszódj meg! — mordult fel Tegan. — Na, mentem! Chase természetesen a nyomában volt. Erősen megtaszajtotta Tegant a vállával, mikor elindultak ketten a laborból. —Te rohadék! Nem érdemelte ezt a bánásmódot — legkevésbé sem olyasvalakitől, mint te! Valóban nem. De így kellett tennie. Rohadtul kizárt, hogy Elise újból az ő közelében legyen elszállásolva; az útitársa meg pláne nem lesz a berlini küldetés alatt. Le kellett állítania, méghozzá nagyon határozottan. Az sem izgatta, hogy még nagyobb seggfejnek állítja be magát azzal, hogy ezt a nyilvánosság előtt teszi — ezzel csak megerősítette a többieket abban, amit eddig is gondoltak róla. Tegan Chase bedühödött tekintetével találta szembe magát, amit kíméletlen mosollyal honorált. — Ennyire érdekel a nő, Harvard?! Akkor miért nem mégy oda hozzá, hogy megvigasztald? Úgyis égsz a vágytól, hogy ezt tedd. Lényeg, hogy tegyél mindannyiunknak egy szívességet, és tartsd őt tőlem kibaszottul távol! Chase a közvetlen közelébe lépett. Kék szemében tombolt a düh. - Rohadt nagy pöcs vagy, tudod?! -Valóban? — vonta meg a vállát Tegan. — Ha jól tudom, nem kampányoltam a Mr. Szeretetreméltó címért. –Arrogáns pöcs. Tegan kinyitotta a száját, és szisszent egyet növekvő fogai között — ezzel megtörte Chase-et, és véget vetett a sértegetések újabb áradatának. Félig-meddig 80

remélte, hogy a bedühödött vámpír kiprovokálja, hogy nekiessen. Egy részét ette a fene, hogy megtudja, Chase gyötrődése és dühe mekkora méreteket öltött. Mivel ennyire felhúzta magát, bizonyára nem utasítaná el, hogy lehorzsolja az ökleit egy kis bunyóban. Ám Dante óvatosan közbeavatkozott: abban a pillanatban kijött a laborból, megragadta Chase karját, és elcibálta a harcost Tegan útjából. — A francba, Harvard! Meg ne ölesd már magad, most, hogy végre majdnem kiképeztelek. Kurvára kárba veszne minden erőfeszítésem! Pár másodpercnyi tétovázás után Chase lehiggadt, de a szeme még mindig szikrákat szórt Teganre, még akkor is, amikor Dante arrébb rángatta a folyósón. A laboratóriumban Gideon visszaült a billentyűzetéhez. Nikolai, Brock és Kade is folytatták a munkát. Mindannyian megpróbáltak úgy tenni, mintha Tegan nem adta volna elő a szívtelen köcsögöt egy védtelen nővel szemben. Tegan újból megeresztett egy halk káromkodást. El kellett húznia innen, de a dolgok állása szerint a holnap esti repülőút Berlinbe még egy darabig váratott magára. Tudott egy helyről, ahova eltűnhetett. Mindig oda ment, amikor kezdte az agyát elönteni a szar. Néha több éjszakára is ott húzta meg magát — még egyetlen rendbéli társa sem járt soha arra. Azt az elhagyatott, sivár helyet tartotta az ő saját bejáratú poklának, amelyet belengett a halál. Jelen pillanatban mégis rohadt ünnepnapnak tűnt ott meghúznia magát. Elise a főhadiszállás egyik nagy és majdnem teljesen üres termének a közepén állt. Úgy érezte, mintha lenullázták volna. Még mindig remegett a Tegannel történt veszekedése miatt, de nem volt benne biztos, hogy a megalázottságtól vagy a dühtől. Azt a mérhetetlen hidegséget, ahogy társai jelenlétében viseltetett iránta-, nem tudta megbocsátani. Tudnia kellett, hogy szégyen teljes és mérhetetlenül sértő, amit javasolt — nemcsak neki, hanem a teremben lévő harcosoknak is, akik az egészet hallották. Csak a fajbéliek közt élő nők legalja vállalt fel szent elkötelezettség és szívből viszonzott szerelem nélkül vérköteléket. A vérkötelék a kiválasztott és az általa kiszemelt fajbeli közt kialakuló legszentebb köteléknek tekinthető. Ezt tartották a legelemibb intimitásnak; nagyon gyakran szexuális aktust vont magával. Senki nem ment bele meggondolatlanul. Még senki nem használta egyetlen vámpír vérét sem pusztán a hosszú élet és erő kedvéért. Legalábbis Elise nem tudott róla. De nem tagadhatta, hogy Tegan őt illető megfigyelései valósak. Nagyon kegyetlen és szívtelen — bár teljesen helytálló — dolgokat vágott a fejéhez... Önkéntesen sorvasztotta magát, amihez özvegy kiválasztottként előjoga volt. Ugyanakkor aktív szerepet akart vállalni a vérszopók kiirtásában, de teljes képtelenség volt azt gondolnia, hogy ez sikerülhet neki, ha így folytatja. Elise körbepillantott a sivár szobában. A fehér, ablaktalan falakat semmilyen színfolt nem díszítette — semmi művészet, még fényképek sem lógtak, mint a főhadiszállás többi részén látta. Nem látott ülőgarnitúrát, műszaki 81

cikket, számítógépet, sem könyvet. Semmit, ami bármi személyeset kifejezett volna. A fal mellett egy nagy fekete szekrény állt, mellette egy fekete fapad, ami alá két hatalmas fekete csizmát tettek katonás pontossággal. A szomszédos szobába egy hatalmas ágyat helyeztek el, de még az sem tűnt kellőképpen hívogatónak. Kékesszürke lepedővel borították be, és a hatalmas matrac végébe szénszínű takarót hajtottak össze pedánsan. Elise nem látott még katonai barakkot, de elképzelése szerint pont így nézhetett ki... talán nem ennyire hidegek és személytelenek. Természetesen tudta, merre jár. Már akkor is tudta, hova tart, amikor nekiindult a folyosók labirintusának — azután, hogy lehiggadt a rend vezérlőjében kiállt bosszúságok után. Tisztában volt azzal, amit tenni készült, mégsem vert kevésbé hevesen a szíve, amikor meghallotta Tegan dübörgő lépéseit közeledni magánszállása nyitott ajtaja felé. A hosszú lépések hangja lelassult, majd elcsitult. Megfagyott a levegő, ez jelezte érkezését. Hatalmas teste betöltötte az ajtókeretet, izmos karját összefonta mellkasán, hosszú, vászonnadrág borította lábait harcra készen terpesztette szét. Elsőre nem szólt hozzá, de nem is volt szüksége szavakra, amikor összeszűkült smaragdzöld szemeivel ránézett, keményen, mint a drágakő és hidegen, mint egy gleccser. —Tegan —Ha bocsánatot akarsz kérni, felejtsd el. Elise állta fenyegető tekintetét, és magára kényszerítette, hogy megközelítse. —Nem azért vagyok itt — mondta neki, miközben meglepődött, hogy meg sem remegett a hangja, pedig pulzusa gyorsan vert az ereiben. — Azért jöttem, hogy elmondjam, igazad volt odafent. Szükségem van a vérkötelékre, de nem keresek társat. Egy komplikációmentes afférra van szükségem, valakivel, akit aztán nem fog érdekelni, hogy mit csinálok és mikor megyek valahova... ezért téged választottalak.

82

TIZENHARMADIK FEJEZET

Minden bölcselkedő és érzéketlen válasz ellenére, ami elhagyta volna a száját — és az agyát elöntő vérre fittyet hányva —, Tegan, a hallottak okozta sokkból kifolyólag megzavarodottan állt privát lakhelye ajtajában. Holtbiztos, hogy erre számított a legkevésbé. Habár a józan ész azt diktálta, utasítsa el Elise ajánlatát, egy árva szó sem bírta elhagyni a torkát. Pedig egyetlen másodperc alatt kizárta javaslatának még a lehetőségét is. Ám eközben az az erotikus képsor pergett lelki szemei előtt, ahogy Elise az ő bőréhez tapasztja a száját, édes rózsaszín nyelvével nyalja a bőrét, miközben kiszívja ereiből a vért. Éppen erre vágyott, vallotta be hitetlenkedve. Annyira akarta, hogy beleremegett. -Atyavilág! — morogta, mikor végre megjött a hangja. — Elment az eszed. Én most megyek. Amúgy is csak egy pár cuccomért jöttem és már itt sem vagyok. Amikor elindult, hogy szó nélkül érzékeltesse Elise-sel, hogy magasról tesz rá és az ajánlatára, a nő az útját állta. Még csak meg sem rezzent Tegan vérfagyasztó pillantásától, amelytől harcos és vérszopó egyaránt halálra válna. : -Mi elől menekülsz, Tegan? — dacosan rámeresztette kék tekintetét. — Bizonyára nem én vagyok olyan ijesztő. Tegan gunyorosan felkacagott a gondolatra, nehogy Elise véletlenül észrevegye, hogy már majdnem elérte a célját. -Tisztában vagy azzal, amire kérsz? Ha iszol a véremből, egy részed örökké hozzám fog kötődni, mindaddig, amíg élek. Ez egy megtörhetetlen kötelék. -Pontosan tudom, mit von magával a vérkötelék. Ától Cettig. Hirtelen elöntötte a pír, ami jelezte, nem újdonság neki a dolog szexuális természete sem. A vámpírvér magas afrodiziákum tartalommal rendelkezett. A kiválasztottak jellemzőivel nem rendelkező nőknél a hatása csak gyors, vad rohamként jelentkezett. Az olyan nőknél, mint Elise, akik képesek a faj leszármazottainak kihordására, a fajbéliek vérének fogyasztása majdnem mindig túlfűtött, csillapítást követelő szexuális éhséget eredményezett. - Más vagyok, mint amihez hozzászoktál — vetette oda keményen az egyetlen figyelmeztetést, ami az eszébe jutott. — Ne gondold, hogy szelíd leszek. Nem mutatok könyörületet irántad.

83

– Azt nem is várnám tőled - mosolyodott el kissé gúnyosan. Ezzel megfordult és otthagyta. Hátát gyönyörűen kihúzta, miközben a harcos hálószobájába vonult, hogy ott várja meg. Tegan a hajába túrt. Tudta, hogy körülbelül két másodperc áll a rendelkezésére, hogy összeszedje magát, és itt hagyja ezt a kétségtelenül katasztrofális helyzetet. Egyre tovább gondolkodott, és már nem is tudta, valóban elég erős-e ahhoz, hogy elutasítsa a nőt. A szomszédos szobából kihallatszott Elise papucsai mik puha koppanása, amikor lerúgta őket a szőnyegre. I la azt hitte, eltántoríthatja attól, hogy ezt végigcsinálja, tévedett: láthatóan csak annyit ért el, hogy megerősítette eltökéltségében. A nő kesztyűt vetett elé, őt pedig nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon a kihívások elől. Erre most sem volt képes — hiába üvöltötte neki túlélőösztöne, hogy futva meneküljön a helyzetből, amelyről lerítt, hogy katasztrófához vezet. Teltek-múltak a percek. A nő bent várt rá. Teganből mélyről jövő káromkodás tört fel. Elméje irányításával bezárta lakhelye ajtaját, és követte a nőt a hálószobába. Nem túl sok tudatos gondolat vezérelte cselekedetét. Elise eltökéltsége kissé megingott, amikor Tegan bejött mögötte a hálószobájába. Lassú léptei és a nőre emelt merev tekintete vad intenzitásról árulkodtak. Elise hirtelen úgy érezte, egy esélyeit latolgató ragadozóval áll szemben, aki megpróbálja becserkészni, mielőtt lecsap rá. -Hogyan akarod... — a szavak akadozva hagyták el száját. Nem tudta, mihez kezdjen most, hogy gyakorlatilag egy légtérben voltak. — Hova...? -Az ágyra — jött a határozott válasz. -Sok rajtad a ruha- forró lehelete csiklandozta meztelen nyakát. Elkezdte lehúzni fekete pólóját — így csupasszá vált glijfel tarkított mellkasa. Henna árnyalata a megszokotthoz képest mélyülni kezdett; a nyugodt hangulatot jelző semleges árnyalatnak nyoma sem látszott. Egyre csak sötétült, a minták telítődtek. Elise leült a matrac szélére, és hogy elterelje róla a tekintetét, elfordította a fejét. Anyagsuhogást hallott, ahogy félretette a pólóját. Közelebb lépett az ágyhoz. -Sok rajtad a ruha - forró lehelete csiklandozta meztelen nyakát. Fizikai közelségét majdhogynem annyira rémisztőnek találta, mint szavait. Elise aggodalmaskodva emelte rá tekintetét. — Úgy érted, vetkőzzek? Nem értem, miért ké... -Vetkőzz! — szólt közbe. Nem engedett teret a vitának. — Ha egy kulturált menedékbeli férfi volnék, és nem egy faragatlan harcos, aligha várnád el tőlem, hogy teljesen felöltözve fogadjalak. Ebben igaza volt. A vámpír és a kiválasztott vérkötelék iránti tisztelete mindkét féltől megkövetelte a leplezetlenséget, illetve az erőszak és a fenntartások mellőzését. Csupasz test, elkötelezettség és akarat. Tegan lenyúlt, és lehúzta hosszú, kék farmerének cipzárját.

84

Ahogy szabaddá vált keskeny csípője, Elise akaratlanul Tegan tömör izmainak vonalára pillantott — majd a dermaglfjei kúszó mintázatára, amelyek egyértelműen csupasz, duzzadó ágyékához vezettek. Nem viselt semmit odalent — eszmélt rá rémülten. -Kérlek! — kapkodta a levegőt. — Magadon hagynád? A harcos válasz helyett összehúzta a vastag anyagot, és felrántotta a cipzárját. Elise-nek akaratlanul is feltűnt, hogy nem gombolta be a nadrágját. V alakban szabadon maradt lágy, barnás bőre. —Ez az egyetlen kérésed, amit ma teljesítek — válaszolt mély és nyers hangon. — Még van időd visszakozni. De nem sok. Most pedig vetkőzz, vagy kérj meg szépen, hogy engedjelek távozni. Kóstolgatta a nőt, aki tisztában volt azzal, hogy szánt szándékkal gyakorolt rá nyomást. Valószínűleg nagyon biztos volt abban, hogy pár fenyegető szóval ráveszi: gondolja meg magát. Minden oka meg lett volna rá, hogy féljen. Először is: kettesben tartózkodott egy Tegan kaliberű harcossal. Mindemellett abba az intim és szentséges helyzetbe került, hogy megbecstelenítse magát azáltal, hogy egy olyan férfi véréből iszik, akit nem állt szándékában társául fogadni. Valójában mindkettőjüket lealacsonyította, mikor megkérte Tegant, hogy ily módon tegyen neki szolgálatot. Ha a harcos undorodott ennek a gondolatától — vagy tőle —, nem igazán tudta hibáztatni érte. —Na, mi legyen, Elise? A nő felállt, nagyon is tudatában volt annak, hogy miközben nézi, arra vár, hogy elfusson. Épphogy csak megremegett az ujja, mikor megfogta tunikája szélét, és a fején átbújtatva, levette magáról. Tegan forró zihálása megakadt. Teljes mértékben megszállta a nyugalom a nő mellett, aki — miközben felsőjét az ágyra helyezte — továbbra is érezte, hogy a férfi ontja magából a hőt. Keresztbefont karját szolid pamut melltartójára tette, és kérdő tekintettel nézett rá. Amikor Tegan végre megszólalt, reszelős hangját megnehezítette fénylő fehér agyarainak hegye. -A nadrágot is! A többit ez alkalommal magadon hagyhatod. Amilyen gyorsan csak tudott, kibújt a farmeréből, majd visszaült az ágy szélére. -Ülj a közepére, térdelj fel és fordulj felém! Elise a királyi méretű matrac közepére csusszant. Tegan is az ágyra telepedett. Térdelve előrébb kúszott rajta, már csak harminc centi választotta el őket egymástól. Pupillája elkezdett vékonyodni zöld írisze közepén, míg végül függőleges csík látszott csak belőle. Hatalmasnak tűntek agyarai, amikor beszédre nyitotta a száját —Utolsó esély, Elise! — A nő megrázta a fejét. Képtelen volt megszólalni. Tegan halkan mormogott valami oda nem illőt, majd szájához emelte csuklóját. A nő szemébe nézett, miközben felfedte agyarait, és a tenyere

85

alatti húsba vájta. Sötétvörös vér folyt ki a sebből, majd lágyan és folyamatosan a szürke ágyneműre csepegett. —Gyere ide! — szólt oda a nőnek felé nyújtott karral. Ajkát vörös foltok borították a harapásától. Elise csukott szemmel és mellkasában hevesen kalapáló szívvel előrehajolt. Vastag alkarja alá tette tenyerét, majd óvatosan szájához emelte a vérző lyukakat. Ekkor egy pillanatra elbizonytalanodott: tudta, hogy nincs visszaút. Egy korty is elegendő, hogy ehhez a szörnyű férfihoz kösse magát. Mindig tudomással lesz róla, ott fog zubogni eleven melegséggel az ereiben, egészen addig, amíg eljön az ideje, hogy valamelyikük meghaljon. Ugyanakkor erősebb lesz tőle. Testi kínjai csökkennek, sokkal könnyebben boldogul majd. Megfiatalodik a teste, kevesebb energiáját fogja felőrölni, hogy fitt és egészséges maradjon. Camdennek tett ígérete sem lesz annyira üres, ha Tegan ereje folyik majd az ereiben. De hogy így kihasználja? Arra eszmélt, hogy Tegan lenéz rá — nyitott szájjal, fénylő ajkakkal. Zihálva fújta ki a levegőt a fogai között. Dermaglifjei élénk színekbe burkolóztak. Döbbenetesen gyönyörűen mutattak szoborszerű izmain és aranybarna bőrén. —Csináld! — vicsorogta. Vad tekintetével arra bátorította, hogy vegye a szájába... el is átkozta érte. Elise a csuklója fölé hajolt, majd óvatosan kinyitotta ajkát, hogy magához vegye a vérét. Abban a pillanatban, hogy a csuklójához ért, Tegan felszisszent és hirtelen hátrahajlott. Elise finoman megcsapolta: nyelvével lefetyelt a bőrén található ikernyílásból. A forró vér csiklandozta, ahogy lefolyt a torkán. A melegség, amivel feltöltötte, hamarosan robajlóan duzzadó erővé állt össze. Tegan vére olyan gyorsan ért át szervezetébe, hogy felnyögött az erejétől. Azonnal túlcsordult. A testét özönvízként elöntő melegség a végtagjaiban örvénylett — majd elárasztotta testének legbelső zsigereit is. Nem készült fel ilyen gyors és megdöbbentő reakcióra. Felolvadt odabent; kezdett folyékonnyá és csonttalanná válni... és fékezhetetlenné. Amikor megpróbált elhúzódni, Tegan a tarkójára tette a tenyerét. Ujjaival átfogta a koponyáját, majd beletúrt a hajába. Semmi kétség nem fért erejéhez, de mégis gyengéden — ugyanakkor eltökélten — szorította őt. Elise felnézett rá. Aggódott: talán mégsem volt jó ötlet ez az egész. Talán tévedett. Tegan szeme fénylett. Pupillái borostyánszínűen izzottak. —Nem kellett volna elkezdened, ha nem készültél fel arra, hogy végigcsináld — szólt rá halálosan komoly és kérlelhetetlen arccal. — Igyál még! Tudod, hogy szükséged van rá.

86

Sóhajtva fújta ki a levegőt a felszólításra. Isten bocsássa meg, de tényleg többre volt szüksége. Érezte, ahogy Tegan vére elkeveredik a sajátjával és a halántékában lüktet. Megnyalta a száját. Nyelvén érezte nyers, erőteljes ízét. Tegan állkapcsa láthatóan megmerevedett. — Te jó ég! — hörögte összepréselt szájjal. Ujjai perzselték a tarkóját és feje hátsó részét. Könnyűszerrel nekieshetett volna a nőnek, de csak tartotta gyengéden fajbéli erejével. — Vegyél még belőlem, Elise! A nő mostanra már zihált. Minden idegvégződése érzéki robbanások jégverését szórta rá. Lehajtotta a fejét, és újból a harcosra tapadt. Tegan mély levegőt vett, amikor Elise a csuklójára tapasztotta száját, és jókorát kortyolt nyitott eréből. Nyögdécselve nyelt többet és még többet belőle. Éhsége nőttön nőtt. Mohóságából kifolyólag egyre jobban és mélyebben csapolta meg, még akkor is, amikor már csillapította szükségét a férfin. Nyirkos, forró nyelvét bőrére tapasztva követelt még belőle. Tegan már kezdetben is meglévő szexuális vágyát a nő fogának lágy kaparászása egyre tovább fokozta. A nő testének reakciójából tudta, hogy nincs egyedül izgalmávalujjbegyein keresztül szívta magába rövid szőke hajának selymes rétegeiben és tarkója melegében megbújó gondolatait és érzéseit. Pár röpke másodperc erejéig hagyta magát belefeledkezni a nő bőrének simogatásába, de el is kapta a kezét, amikor az érzései kezdtek túl hevessé válni. Atyavilág! A nő mind szomjúsága, mind testi szükséglete kielégítésének tekintetében égett a vágytól. Ezt csak egy fajbéli inspirálhatta azoknál a nőknél, akik könnycsepp és növekvő hold formájú anyajegyet hordoztak testükön. Tegan minden józan észnek ellentmondva azon igyekezett, hogy távol tartsa magát a zajló események komolyságától. Próbálta elvonni saját figyelmét a nő tulajdonságainak objektív leltározásával — megpróbálta például csökkenteni magában annak az erotikus látványnak a hatását, ahogy Elise a száját mozgatja a csuklóján — hasztalan. Elise túl valós és túl forró volt. Gerince hajlott és tekergett minden egyes hosszú kortyolással. Hevesen zihált, mélyen szívta magába a levegőt, és szájával élvezetesen cuppogó hangokat adott ki a csendes szobában. Kinyitotta a szemét. Szempilláival úgy legyezett, mintha engedélyt kérne. Tegant megdöbbentette ametisztszínű szeme, amelyet elsötétített az éhség és a vágy. Arcbőre már most elkezdett rózsaszínné válni attól, hogy vér került a szervezetébe. Szája fénylő pirossá lett, ahol a csuklójához tartotta. — Fejezd be! — szólt rá, bedagadt nyelvvel és kiszáradt szájjal —, töltsd fel magad! Elise egy rekedt morgás kíséretében hanyatt lökte és követte is mozdulatát. Egy pillanatra sem vált le róla — még akkor sem, amikor mellé kúszott az ágyon. A férfi a nő folyamatos táplálkozásának megfelelően tartotta karját. Tegan férfiassága gránitkeménységűre duzzadt farmerében, de távol akarta tartani magát az előtte lejátszódó totális katasztrófától. Ki akarta iktatni 87

ezt a hihetetlenül kívánatos nőt, aki egy szál bugyiban és szerény pamut melltartóban tekergett előtte, és kazánként ontotta magából az erotikus hőt. Elárasztották a nő érzelmei. Eszméletlenül nyersnek és őszintének hatott számára. Atyavilág. Már el is felejtette ezt az érzést. Bele sem akart gondolni, milyen régóta nem hált már nővel. Tudomást sem akart róla venni, hogy az elmúlt ötszáz évében mennyire üres, saját döntése okán mennyire önmegtartóztató – mind testileg, mind érzelmileg – az élete. Sorchara sem akart gondolni... Képtelen volt rágondolni, pláne, hogy Elise minden nyögésével, sóhajával és macskaszerű nyújtózásával a tűrőképessége határait feszegette. Legnagyobb meglepetésére, módfelett meg akarta érinteni — nem azért, hogy még jobban megtornáztassa pszichikus adottságát, hanem pusztán azért, hogy megérintse. Tegan kinyújtotta szabad kezét, és végighúzta ujját Elise vallanak és felkarjának sima vonalán. A nő bőre libabőrössé vált ezen a szakaszon. Mellbimbói apró gyöngyöcskékké zsugorodtak vékony fehér pamut melltartója alatt. Végighúzta hüvelykujját az egyik összehúzódott kis magocskán. Elakadt a lélegzete, mihelyt a nő válaszul gátlástalanul hozzásimult. A vérláz, miközben táplálkozott, elfojtotta szégyenérzetét. Magáévá tehetné — Tegan jól tudta ezt. A nő valószínűleg számított erre, mivel ritkán fordult elő, hogy egy kiválasztottal lefolytatott vérivás a nő igényeit kielégítő szex nélkül folyjék le. ' De megmondta neki, hogy nem lesz könyörületes, és a kegyetlen oldala be akarta tartani ezt az ígéretét. Pláne, hogy ő volt az, akit a fenti forgatókönyv szerint kihasználtak. Elise behajtotta és összekulcsolta a lábát, miközben a harcos tovább folytatta kezével testének felfedezését. Végigsimította ujjával lapos hasának homorulatát, majd elindult felfelé, kecses csípőjének domborulatán. Rugalmasan mozgott; tekergőzött és meg-meghajolt, miközben egyre intenzívebben szívta csuklójából a vért. Mélyről jövő morgás hagyta el a torkát majd odavezette a férfi kezét , ahol akarta őt. Összeszorította a combját, hogy ott tartsa. Felnyögött, amikor tétovázott magától megérinteni. Még Tegannek is nehezére esett ellenállni. Ujjaival végigsimított a bugyija által elfedett nedves hasadékán. Elise úgy lökte el, mintha nyílt lánggal közelítene hozzá. Másodjára nagyobb eltökéltséggel ért hozzá. Érezte, ahogy minden simításával nő a vágya. —Tegan! — zihálta. Félrefordította a fejét, és gyönyörű, bódult tekintettel ránézett. — Tegan... kérlek... csinálj valamit!A férfi kezére rakta a kezét, de a harcos már mozgásban volt. Ujjait becsúsztatta a nedves pamutdarab alá, egyenesen a lábai közé. Selymesen ázott és sikamlós fürtöcskéi – kelyhének szirmocskái – könnyedén utat engedtek hüvelykujjának, amikor a köztük fekvő finom völgyecskébe csúsztatta. Atyavilág, mennyire lágy volt! Mint a szatén és a bársony! 88

És az illata...! Izgalma a hanga, rózsa és friss tavaszi eső megrázó keverékét árasztotta magából. —Kérlek! — suttogta, miközben gyorsított a tempón. Pedig Tegan inkább elidőzött volna az ízlelgetésével. Ám túlságosan fellobbant a vágya. Megfenyegette, hogy nem lesz könyörületes. És habár tudta magáról, hogy egy lelketlen gazember, enyhülést akart hozni rá. — Igyál még! — szólt rá. Hangja ködössé vált. — A többit majd én megoldom. Elise engedelmeskedett. Mindeközben Tegan egyre közelebb juttatta a mindent elsöprő enyhüléshez. Elalélt a hullámokban rátörő reszketeg gyönyörűségtől. Tompa emberi fogával alaposan megharapta Tegant, mikor orgazmusa végighullámzott a testén. Mire elélvezett, Tegan agyarai lüktettek, farka feszült a szabadulás iránti vágytól, hogy végre mélyen Elise testének forró és nedves mélységeibe márthassa. Elengedte őt, érzékeit elárasztotta a bágyadt nő szexualitásának, vérének és melegének megrészegítő illata. Még jobban szét akarta feszíteni a lábát, és mint egy állat akarta meghágni. Annyira akarta, hogy az agya lüktetett a vágytól, hogy letépje a nadrágot, amit a nő kérésére magán hagyott és vad, dühödt bujaságban rázuhanjon a nőre….De leginkább arra volt szüksége, hogy elhúzza innen a belét. Óh, ez az! Éppen erre volt szüksége, hogy ezt az elcseszett helyzetet egyenesen atomkatasztrófává változtassa. De leginkább arra volt szüksége, hogy elhúzza innen a belét.Nagy kár, hogy nem azelőtt tette meg, hogy a nőnek sikerült rábírnia, adja neki a vénáját. Frusztrált dörmögés kíséretében kivette karját Elise erőtlen szájából, és a sebeket a szájához emelte. Nyelvével lezárta a lyukakat, majd lenyalta az utolsó vércseppeket. Próbálta nem érezni Elise ízét a bőrén, de még ez sem jött ösz-sze. — Mennem kell — mondta. Nem volt hajlandó ránézni, nehogy egy éjszaka alatt két hülyeségre bírja rá. Az ágy távoli végére ült, majd a földre lendítette a lábát. Megragadta a pólóját, és gyorsan magára rántotta. — Ha ragaszkodsz hozzá, hogy velem jöjj Berlinbe, holnap este állj készen! Alkonyatkor azonnal elindulunk.azután, hogy a férfi magára hagyta. Valahogy sikerült meglelnie a szobát, amit Gábriellé készített elő neki a főhadiszállás egy másik részén anélkül, hogy bárki észrevette volna. Amint bejutott a kényelmes lakrészbe, meghúzta ott magát, mint egy remete, és fejfájást szimulált, így egyedül étkezhetett és nem kellett szembesülnie a többi nő – vagy ne adj isten a többi harcos-fürkésző tekintetével,akik már tudhattak is valamit arról,ami közte és Tegan között lezajlott.

89

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Elise számára végtelennek tűnt a másnap estig tartó várakozás. Felöltözött, és kiosont Tegan lakhelyéről. Mérhetetlen szégyenérzet töltötte el rögvest azután, hogy a férfi magára hagyta. Valahogy sikerült meglelnie a szobát, amit Gábriellé készített elő neki a főhadiszállás egy másik részén anélkül, hogy bárki észrevette volna. Amint bejutott a kényelmes lakrészbe, meghúzta ott magát, mint egy remete, és fejfájást szimulált, így egyedül étkezhetett és nem kellett szembesülnie a többi nő – vagy ne adj isten a többi harcos-fürkésző tekintetével,akik már tudhattak is valamit arról,ami közte és Tegan között lezajlott. Nem mintha Tegan bárkinek beszélhetett volna arról, amit tettek. Majdnem biztosan undort keltett benne — ha nem is azzal, hogy donorként szolgált a vérével, inkább Elise megalázóan elemi reakciója miatt a lezajlott esemény alatt. Alig bírt rágondolni az egészre. Azt sem feltételezte, hogy Tegan megelégedne egy bocsánatkéréssel a viselkedését illetően. Feltéve, hogy egyáltalán esélyt adna rá. Nem úgy tűnt, hogy bárki hallott volna a harcosról távolléte elmúlt húsz órájában. Nem árulta el, hova megy. Csak felöltözött, felvette harci bakancsát, és úgy hagyta egyedül Elise-t, mintha egy másodperccel sem bírna tovább meglenni a közelében, mintha az agyára ment volna. Egyik fele azon gondolkodott, hogy ejti az ötletet, hogy a harcossal megy Berlinbe — így legalább valamennyit megóv a büszkeségéből. De már igencsak messzire ment és egy kicsit elkésett a visszavonulóval. Erezte a harcos vérét a testében. Halkan zümmögő energiaként lüktetett a halántékában és ereiben. Az elmúlt öt fajbéli vére nélkül töltött év jobban kiszipolyozta testét, mint gondolta. De azt, hogy Tegan véréből ivott, kész megváltásként élte meg. Érezte a férfit végigáramlani az izmaiban, csontjaiban és sejtjeiben. Akkora életereje lett, amiről el is felejtette, hogy létezhet. Még az érzékeit is feljavította: sokkalta élesebbé váltak, pusztán egyetlen kóstolót követően a harcos első generációs véréből.

90

A vérköteléknek köszönhetően másodpercre pontosan érezte, Tegan mikor lép be a főhadiszállásra. Valahol ott volt, megérkezését egy fényes villanás jelezte a nő elméjének egy leárnyékolt szegletében. Ez volt az a kapocs, ez a csontig hatoló tudomás a férfiról, amit többé nem tud majd megszakítani vele. Mindig kötődni fog Teganhez; elemi szinten fog róla tudni — egészen addig, amíg az egyikük meg nem hal. Te jó ég! Mit művelt? Elise fel-alá járkált vendéglakhelye nappalijában. Most, hogy közelgett az ideje, hogy elinduljon Tegan-nel Berlinbe, ideges lett. Talán ki kellene merészkednie, hogy meggyőződjön róla, a harcos nem szándékozik nélküle elindulni. Vagy inkább várjon, hogy érte jöjjön? Sóhajtott egyet, és az ajtóhoz indult... Abban a pillanatban kopogtattak az ajtón. Nem Tegan volt az, az érzékei ennyit elárultak. Elise kinyitotta az ajtót, és megdöbbentette az odakint: álló ismerős. —A! — meglepetten és szégyenkezve lenézett. — Szia, Sterling! Nem bírt ránézni, pláne most, mikor látta az őszinte törődést a tekintetében, ahogy ott állt.— Hallom, nem érzed jól magad. Savannah mondta, hogy egész nap itt vagy egyedül, úgyhogy én... én csak meg akartam győződni, rendben vagy-e. Jól vagyok. Csak egy kis fejfájás az egész — bólintott Elise. — Hogy őszinte legyek, egy kis egyedüllétre volt szükségem. -Persze — válaszolta Sterling, majdnem kínosan iskolázott hangján. Csak egy hosszú másodperc elteltével szólalt meg újból. — El sem hiszem, hogy mit művelt veled a laborban. Hogy miért érezte szükségét azt mondani, amit... Hagyd abba! Nem kell, hogy sajnálj. Erre semmi szükség, Sterling. Fújt egyet. Ahogy az ajtóban állt, merev testtartásából sütött a düh. — Tegan messze túllőtt a célon. Nem volt joga így beszélni veled. Nem hiszem, hogy elég tartása lenne ahhoz, hogy bocsánatot kérjen tőled, így hát én jöttem el ezt megtenni helyette. -Nem kellett volna — nézett bele a jól ismert égkék szempárba. -De igen — kötötte az ebet a karóhoz —, és nemcsak Tegan viselkedése, hanem a sajátom miatt is. Atyavilág, Elise! Ami aznap éjjel történt Camdennel a menedéken kívül... annyira sajnálom. Olyan pokolian sajnálok mindent, ami történt. Bárcsak én lettem volna a helyében….bárcsak belőlem vált volna vérszopó….ha én álltam volna a puska előtt, aminek meghúzták a ravaszát….! -Tudom — sógora fele nyújtotta a kezét, és lágyan megszorította izmos alkarját —, én is sajnálom. A férfinak megrándult az arca. Megpróbált könnyíteni a fájdalmán, és határozottan megcsóválta a fejét. De Elise nem engedte, hogy belefojtsa a szót. —Kérlek, hallgass végig! Téged hibáztattalak Cam-den haláláért Sterling, és ez méltatlan volt tőlem. Minden tőled telhetőt megtettél, hogy megmentsd. 91

Tudom, milyen árat fizettél érte. Én vagyok az, aki bocsánatkéréssel tartozik. Felelősnek érezted magad érte... értem... és én hagytam, hogy a te válladat terhelje minden, pedig nem lett volna szabad. Nem volt korrekt veled szemben. Gyengédség sugárzott át a vonásain. -Te sosem voltál teher. -Neked biztos nem — válaszolta a lehető legkedvesebben. — Nem volt szép tőlem, hogy ezt a tényt sohasem hangsúlyoztam neked. Meg kellett volna győződjek arról, hogy tisztában vagy az érzéseimmel. Sterling megmerevedett a szavak hallatán. Összeszorult az állkapcsa. -Sterling, soha nem akartam fájdalmat okozni, vagy azt éreztetni veled, hogy mi ketten bárhogy és bármikor... -Te mindig tisztességes voltál, Elise. Stílusos és óvatos hanghordozásából érezte, mennyire megtört. —De még mindig fájdalmat okozok neked. Lassan megrázta a fejét. -Minden döntésem engem terhel. Neked semmit nem kell megbánnod. -Ne legyél ebben annyira biztos — morogta maga elé. Felidézte az összes múltbeli hibáját: legfőképpen a feltehetően gyalázatosnak bizonyuló vérköteléket, amire Tegannel vetemedtek. Érezte, ahogy a harcos jelenléte egyre erősödik benne. Tudta, hogy bármerre is jár a főhadiszálláson, közeledik. A végtagjaiban szerteáramló melegségből és a nyakán lévő finom pihék bizsergéséből érezte őt. —Nagyra értékelem a törődésedet, Sterling. De minden rendben. Jól vagyok. Összevonta világosbarna szemöldökét. -Rosszul nézel ki. Kipirultál. Libabőrös a karod. -Semmiség. Egyenesen az arcára nézett, amelyet a Tegan véréből táplálkozás és a Sterling által okozott kellemetlenségből kifolyólag elöntött a pír — sejtette, hogy a férfi hamarosan rájön zavarának okára. Kiütközött rajta a felismerés. Észre lehetett venni megváltozott arckifejezéséből és a szemében indigókéken fellobbanó, izzó dühből. — Mit művelt veled? -Semmit — válaszolta. Elöntötte a szégyen, de nem okolta Tegant. -Ittál a véréből. Ezt a vádat Elise nem tudta elutasítani. -Semmiség. Ne aggódj értem.... : -Annyira alábecsült, hogy azt gondoltad, ez az, amit tenned kell? Ő... csábított arra, hogy igyál belőle? — Sterling elkáromkodta magát. Agyarai előbukkantak dühében. — Ezt kurvára megbánja! Ha kényszerített rá az a seggfej, esküszöm, az életével fizet meg érte! -Tegan nem kényszerített semmire. Én mentem hozzá. Az én döntésem volt. Én kértem rá, hogy hadd használhassam. Az én döntésem volt, Sterling, nem az övé. 92

-Hogy te mentél hozzá? — Úgy nézett rá, mintha megpofozták volna. — Te döntöttél úgy, hogy iszol belőle? Jesszusom, Elise! Miért? .Mert megígértem Camdennek, hogy mindent megteszek azért, hogy senki mást ne bánthassanak a vérszopók vagy a szolgáik. Megesküdtem, de nem tudom betartani, ha nem elég erős a szervezetem. Tegannek igaza volt. Fajbéli vérére volt szükségem, és ő megadta nekem. Sterling beletúrt a hajába, majd meggyűrte az arcát. Amikor kinyúlt, hogy megérintse a vállát, szemein kiütközött a fájdalom. Megmarkolta a karját. —Nem kellett volna lealacsonyítanod magad egy idegennel, Elise. A franc enné meg, hozzám is jöhettél volna! Hozzám kellett volna jönnöd! Elise meglepődött nyers hangját hallva és látva a kegyetlen grimaszt jóképű arcán. Mikor megpróbált kitörni erős szorításából, még jobban megfogta. —Én vigyáztam volna rád. Jól bántam volna veled. Nem tudod? Sterling, kérlek, engedj el, fáj a szorításod! Én engednék a hölgy kérésének, Harvard! A zord parancs pár méter távolságból jött a folyosóról. Tegan állt ott. Grafitszürke fölsőt és fekete nadrágot viselt. Karba fonta a kezét, és egyik vállával a fehér márványfalat támasztotta. Tegan tartása teljes mértékben arról árulkodott, hogy nem különösebben izgatta az Elise és halott társának öccse közti kis konfliktus, de szeme másról árulkodott. Kitartóan meredt Sterlingre. Merev tekintetével fenyegette a másik férfit. Elise felemelte a kezét, hogy megérintse az őt erősen markoló másikat. . — Sterling, kérlek... Sebzetten nézett rá, majd elengedte végre. -Ne haragudj! Most én léptem túl a határt. Többet nem fordul elő. Megígérem. --Naná, hogy megígéred! — szólalt meg Tegan, furcsamód oltalmazó hangon, bár továbbra is mozdulatlanul állt a folyosó túl végén. Mikor Sterling meghátrált, láthatóan lehangolta erőtlen kiállása. Tegan végre levette róla a tekintetét, és Elise-re nézett. — Itt a gép. Jössz vagy sem? Elise nyelt egyet, majd félszegen bólintott. —Jövök. Feszélyezetten araszolt el Sterling mellől. Erezte magán a férfi tekintetét, amikor kislisszolt az előcsarnokba. Sógora morózus tekintetének súlya elkísérte, míg Tegan mellé ért, és oldalán végigsétált a folyosón. Chase sokáig állt még az előcsarnokban, miután Tegan és Elise eltűntek a szeme elől. Mi tagadás, meglepte, hogy Elise elutasította. Jó ideje hordozta magában a fájdalmát, és tudta, hogy ezt csak magának köszönhette. Sohasem volt az övé, bármennyire is azt kívánta, hogy más legyen a helyzet. Elise a bátyjához tartozott. Szívében még talán most is így érezte, habár hófehér özvegyi gyászruháját végül utcai göncökre cserélte. És most egy része Teganhez tartozott.

93

Ettől az igazságtól döbbent meg a leginkább. Teganhez, a rend legkegyetlenebb, leghűvösebb vámpírjához. Ahhoz, aki a legkisebb tekintettel sincs az életre — sem a sajátjára, sem másokéra. Elise mégis hozzá fordult szükségében. Vajon Tegan magáévá is tette ezalatt? Chase nem volt hajlandó végiggondolni ennek valószínűségét; pedig gyakorlatilag egyetlen fajbéli vámpírról sem hallott még olyat, hogy odaenged egy nőt az ereihez, és nem kerekedik felül rajta a szexuális késztetés, hogy magáévá tegye cserébe. Tegan nem az a férfi, aki a hódításaival szokott hencegni. A hónapok alatt, amióta Chase a rend tagjai közé tartozott, egyetlenegyszer sem hallotta dicsekedni a harcost. De a számos éjszaka, amit a főhadiszálláson kívül töltött és amelyekről sohasem számolt be, kevés kétséget hagytak afelől, hogy megvoltak a maga kis ügyei. A jó házból való úrilány, Elise, feltehetően csak egy futó kalandot jelentett egy Teganhez fogható rideg alaknak. — A francba! — mordult fel Chase, és öklével a folyosó falába vágott, amitől csak még több fájdalmat szenvedett el. De jelen pillanatban még ezt is üdvözítőnek találta. Vérezni akart. Még jobb, ha eközben egynéhány vérszopót is ki tud nyírni. Lassú tempóban végigsétált a folyosón, és a technológiai labor előtt a Nikóval, Brockkal és Kade-del lógó Daniéval találkozott. Chase-hez hasonlóan mindannyian felfegyverkeztek a felszínen történő éjszakai őrjárathoz. Amikor Dante látta közeledni, óvatosan felé biccentett egyet. Whiskeyszínű szemét elgondolkodva összehúzta. — Elmentek — mondta, mintha azt várná, hogy Chase megkönnyebbül ennek hallatán. — Minden oké, Harvard? — Úgy nézek ki, mint aki egy csoportos ölelésre vágyik? — fortyant fel. — Sokkalta jobban leszek, ha végre az utcákat róhatom, és kezemet vérszopók vére borítja végre. Játszik valakinél, hogy kifüstöljön pár vérszívót ma éjjel, vagy inkább csak ácsorogtok itt és elmélkedtek róla? Meg sem várta a választ, csak sötéten, halálos eltökéltséggel a lift felé vette útját. A többi harcos mögé sorakozott.

94

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Elise végigaludta a kilencórás utat Berlinbe. Tegan viszont virrasztott. Soha sem élvezte különösképp a közlekedés modern lehetőségeit. Miközben módfelett értékelte a sugárhajtású repülőgépen történő utazás előnyeit, az, hogy több mint kilencezer méter magasan a föld felett repül nyolcszáz kilométer per órás sebességgel egy többtonnás fémdobozban, egyáltalán nem tartozott a kedvenc időtöltései közé. Megkönnyebbüléssel töltötte el, ahogy a gép fokozatosan ereszkedni kezdett, mikor elérték a berlini Tegel repteret. Pár perccel ezután a repülő leszállt a szilárd talajra. —Megérkeztünk — szólt Elise-nek, amikor a repülő lágy huppanása felébresztette. Illedelmesen kinyújtózott, ásítását tenyere mögé rejtette. —Mindvégig aludtam? Tegan vállat vont. —Szükséged volt a pihenésre. A testednek még szoknia kell az elfogyasztott vért. Egy-két napba beletelhet, mire egyensúlyba jössz. Elpirult, így arcszíne egy fokkal teltebb rózsaszínre váltott még annál is, mint amit az előző esti táplálkozás eredményezett. Úgy fordította el az arcát, mintha nem szeretné kimutatni reakcióját a harcos előtt. Fel húzta a kis redőnyt a gép ablakán, és lenézett a szürkület előtti városképre —Álomszép — mondta az alvástól kellemesen rekedtes hangon. — Még sosem jártam Berlinben. És te? —Egyszer. Még régen. Válaszának mintegy nyugtázásaként röpkén rámosolygott, majd újból elmerengett. Nem beszéltek arról, ami közöttük történt, Tegannek pedig semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy újból feszegetni kezdje a témát. Épp elég nagy baj, hogy sem a nő látványát, sem selymes érintését nem tudta kiverni a fejéből. Korábban azt remélte, hogy Elise kihátrál a berlini tervekből. Még egy olyan tervmódosítást is kieszelt, amiből kihagyta őt. Abba pedig bele sem akart gondolni, miért érzett kényszert, hogy megkeresse, majd közbeavatkozzon, amikor Chase társaságában ráakadt a folyosón. A védelmező ösztön okozta döbbenet, amit akkor érzett, mikor egy másik férfi kezét látta a karján, nagyon gyorsan elárasztotta. Hiába szerette volna a vérkötelékre fogni, a kapcsolat csak félig jött létre, ő ugyanis nem fogyasztott Elise véréből, így hát valójában nem kellene ennyire kisajátítónak lennie. Hosszú évszázadokon keresztül tökéletesítette az őt páncélként védő általános közönyös állapotot, ami ebből kifolyólag beivódott a bőrébe; így hát, 95

hacsak nem akarta másképpen, nem kellett éreznie egyetlen nyavalyás dolgot sem. De mégis érzett. Pusztán az a tény, hogy Elise-re nézett, nem kívánt érzéseket kavart fel benne; a minden porcikáját elöntő vágy megfeszítette a bőrét és fájón életre keltette a farkát. Alig tudta csillapítani a nő iránti vágyát. Az, hogy látta levetkőzni, miközben az ereit szívta, tovább színezte már meglévő vágyát. Olyan mérhetetlenül kívánta, hogy bizonyosan a kárhozat felé tartott. Mert, ha valaha meztelenül került volna a közelébe semmi nem állította volna meg, hogy ő is belekortyoljon a kiválasztott lágy vérébe. Elise megérezte, hogy bámulja, mivel elfordult az ablaktól. — Egy hosszú, fekete Rolls-Royce gördült a kifutóra. -Az Reichen lesz. -Ki? —Andreas Reichen. — Amint a repülőgép finoman lefékezett, Tegan felállt. — Ő felügyeli a térségbeli menedékek legnagyobbikát. Az ő városon kívül fekvő birtokán fogunk megszállni. A pilótafülke ajtaja kinyílt, és a két pilóta, akiket semmiről sem tájékoztattak, kijött, hogy bólintással üdvözöljék Tegant, miközben a kiszállásra készülődtek. Mindkettő ember volt, első osztályú kiképzést kaptak, és a nap huszonnégy órájában rendelkezésre álltak a rend számára. A pilóták mindössze annyit tudtak, hogy egy nagyon gazdag magáncég alkalmazta őket, akik vastag fizetési csekk ellenében teljes anonimitást és hűséget vártak tőlük. A legtöbb embernek ennyi elég. Az a néhány pedig, aki megbízhatatlannak bizonyult, alapos agymosásban részesült, és jókora rúgást követően az utcán találta magát. — Kellemes berlini tartózkodást, Mr. Smith! — szólalt meg a kapitány, amikor kinyitotta a sugárhajtású repülőgép ajtaját. A levezető lépcsősort már odatolták. Udvariasan Elisere mosolygott, aki éppen akkor lépett mellé, hogy leszálljon a gépről. —Miss Smith — mondta udvariasan —, öröm volt a szolgálatában állni. Kellemes napot kívánok! Egy öltönyös sofőr szállt ki a kifutópályán álló fekete Rolls Limuzinból, és kinyitotta utasainak a jármű hátsó ajtaját. Andreas Reichen kiszállt, amint Elise és Tegan lelépett a legutolsó lépcsőről és elindult az autó felé…. Reichen inkább úgy nézett ki, mint egy dúsgazdag vezérigazgató, mintsem az a különc, akinek Tegan ismerte. Szürke pulcsiján és fekete nadrágján alig látszott egy ránc méretre szabott felöltője alatt. Egyedül fekete haja árulkodott hedonista oldaláról: hosszú volt és laza; vastag fürtjeit megemelte a járdáról fellebbenő téli fuvallat. Isten hozott titeket, barátaim! — kiáltott fel jellegzetes akcentusával. Éppen olyan tanult és gazdagon árnyalt volt a hangja, ahogy Tegan emlékezett rá. A vámpír alig változott valamit az elmúlt évtizedekben, amióta Tegan 96

utoljára látta. Nemcsak filmsztárokéhoz fogható külseje maradt a régi, amire mindig mérhetetlenül büszke volt, hanem a női szépség iránti mérhetetlen rajongása is. Andreas Reichen — duruzsolta, és kezet nyújtott Elise-nek. — Elise Chase vagyok, örülök, hogy megismerhetem! Reichen kinyújtotta a kezét, hogy az üdvözlését fogadja. Finoman megszorította a nő ujjait, sötét arcát keze fölé emelte, és szemérmes csókra ajkához emelte a kezét. -Örvendek! Megtiszteltetés számomra, hogy a területemen üdvözölhetem önt. -Köszönöm, Herr Reichen! — mosolyodott el félszegen Elise. . . A német úgy ráncolta össze homlokát, mintha sérelmezné a nő hivatalossága. -Feltétlenül szólítson Andreasnak, kérem! -Rendben, ha cserébe Elise-nek szólít. -Megtiszteltetés számomra, Elise! — Beletelt egy pillanatba, mire el tudott tőle szakadni és hajlandó volt észrevenni Tegant. — Nagyon jó újra látni téged, barátom. És még jobb, hogy sokkalta kellemesebb körülmények között találkozunk, mint jó múltkorában. -Azt még meglátjuk! — vetette oda Tegan. Nem különösebben izgatta, hogy ezzel elrontja a jó hangulatot. — Ugye, nem gördült semmiféle akadály a gondozóba történő látogatásunk elé? -Minden rendben van vele. — Reichen az álló jármű felé mutatott. — Induljunk? Klaus majd gondoskodik a táskáitokról. -Ez az összes — mondta Tegan, és feltartotta fekete bőr katonai zsákját, amibe harci felszerelését és néhány tartalékfegyvert tett csak —, pár napnál tovább biztosan nem maradunk. Nem tarthat olyan sokáig, hogy kiszedjük abból a vérszopó Odolfból, amit akarunk. Két gödröcske jelent meg Reichen szoborszerű arcán, amikor egy mosoly kíséretében válaszolt. —Az nem lep meg, hogy te csak a teendőkre koncentrálsz Tegan, de mi a helyzet a hölggyel? Elise megrázta a fejét. —Nagyon hirtelen jött ez az utazás. Nem volt túl sok lehetőségem összekészülődni... —Semmi gond! — vágott közbe Reichen. — Ezt majd megoldom. Számos kapcsolattal rendelkezem különböző egyedi divatcégnél a Ku'dammon. Felhívom őket az autóból, és a birtokomra hozatok velük néhány kollekciót mindkettőtöknek. Felhajtotta a mobiltelefonját, és intézkedni kezdett, még mielőtt a limuzinba ültek volna. Tegan értett egy keveset németül még az ősi időkből, mert akkor a faj legfőképpen Európában élt. Ennyi pontosan elegendő volt

97

ahhoz, hogy tudja, Reichen értékes ruhákat és cipőket rendel — méretükből ítélve Elise törékeny alkatára. Ezután egy újabb üzletet hívott, és elrendelte, hogy egy órán belül küldjenek egy férfiszabót, aki méretet vesz. Tegan fenyegetően nézett rá. —Mi a fene folyik itt, Reichen? -Természetesen, fogadás lesz. Én leszek a házigazda ma este. Nem gyakran érkezik ilyen nagyra becsült társaság a berlini menedékbe. Az Ügynökségnél bizonyos emberek ragaszkodtak hozzá, hogy illendően köszönthessenek. -Na persze! — fortyant fel Tegan. — Marhára nem akarom, hogy egy csomó menedékbeli bürokrata körberajongjon, mint egy szmokingos majmot. Meg ne sértődj, Reichen, de a dagadék haverjaid megcsókolhatják a... A német krákogott egyet, mintha nyomatékosan emlékeztetni szeretné Tegant, hogy egy hölgy is jelen van a társaságban, így hát vigyázzon a szájára. Nyamvadt menedékbeli alakoskodó és az ő makulátlan stílusa! Tegan ősi, manír nélküli részének leesett, hogy talán nem épp az ellen a társaság ellen kellene Elise füle hal latára kirohannia, amely őt felnevelte. Nemrég még ennek a világnak a részeként élte mindennapjait, és ez ma is így lenne, ha nem halt volna meg a társa és a fia.Reichen elmosolyodott, és Teganre bólintott, amikor a harcos magában tartotta keresetlen gondolatait. A német sötét szemében egyfajta elégedettség villant fel, aminek nem túl sok köze volt a gyerekszobájához; a humor és a fanyar élvezete volt az. —A fogadást valójában a bájos társad tiszteletére szerveztük, Tegan. Talán nincs fogalmad arról, hogy Quentin Chase az Ügynökség egyik legtiszteletreméltóbb alakja volt az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt? — Reichen elegánsan Elise irányába biccentett fejével. — Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy fogadhatjuk a néhai Chase igazgató úr özvegyét, bármeddig is óhajt nálunk tartózkodni. Tegan összeráncolta homlokát a tompán kivilágított autóban, és Elise-re pillantott. A nő inkább rezignáltán fogadta a bejelentést, mint meglepetten, úgy tűnt, hozzászokott a Reichen által közvetített figyelmességhez. Mintha egész életét ebben a kifinomult társasági nyüzsgésben élte volna le. A francba! Tényleg nem viccelt, amikor azt állította, hogy egyetlen telefonhívással a rendre tudná uszítani az egész Ügynökséget. Tisztában volt azzal, hogy a nő kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, de arról gőze nem volt, hogy Elise a menedék táplálékláncának melyik fokozatán áll. —Megható a vendégszeretete, Herr Reichen... Andreas — javította ki magát illedelmesen. Tegan jókorát nézett, látva, mennyire könnyedén vette fel Elise a diplomata szerepét, amikor Reichennel beszélt. Vele bezzeg nem volt ennyire kínosan illedelmes múlt éjjel a főhadiszálláson. Nem, vele zabolátlanul és követelőzőén viselkedett, pontosan arra használta, amire szüksége volt. 98

Miért is tett volna másként? Tudta jól, milyen kép él a menedékekben a rendről. Egy pár fiatal férfi kivételével, akiket lenyűgözött az, ahogy a harcosok a múlt nyáron lerombolták a Boston környéki vérszopó tanyát, a vámpírtársadalom nagy része bevadult pitbullnak tartotta a rendet. Az Ügynökség másik tábora viszont megvetéssel ágált a rend elvei ellen, mivel utóbbiak egyszerűen dögcédulát tettek a halálos vérszopókra és bezsákolták őket, és ezzel egyenesen szemben álltak az előbbiek elfogási és rehabilitációs irányelveivel. Nem csoda, hogy Elise, az ügynökség egyik legmagasabb rendfokozatú hivatalnokának társa, Tegant pusztán eszköznek tekintette célja eléréséhez. Tegan számára a tény, hogy engedte a saját véréből inni a nőt, úgy égette a bőrét, mint a déli napfény sugara. Vágyódott a nő után — még ha csak egy kicsikét is —, és ettől a ténytől legszívesebben kiugrott volna a száguldó autóból, és pirkadatig csak szaladt volna. Hát igen, marhajó, hogy végre olyannak látja a nőt, amilyen — mielőtt még nagyobb hülyeségbe bonyolódna vele.

99

TIZENHATODIK FEJEZET

Elise végigsimította a testét beborító, tündöklő indigókék selyemruha anyagát. A lélegzet-elállító ujjatlan ruha egyike volt a tucatnyi darabnak, amit Andreas Reichen délelőtt hozatott a városból, hogy válogathasson közülük. A legegyszerűbb, legkevésbé kirívó színű ruhát választotta. Azt kívánta, bárcsak ne kellene részt vennie az esti fogadáson. Egész nap királynőként bántak vele, de alvás után sem érezte magát alkalmasnak a több órán át tartó társasági életre a tóparti birtok hatalmas földszinti báltermében. Ám a Quentinnel együtt töltött évek alatt megtanulta, milyen elvárásoknak kell megfelelnie a Chase család tagjainak: első a kötelesség. Ez szolgált az ő személyes hitvallásaként is, amit az elmúlt idők során sikerült magáévá tennie. így hát, egy gyors zuhanyozást követően, a vendéglakosztályban magára kapta az alakjához illő sötétlila ruhát, és drágakő berakásos szandált vett fel hozzá. Miután sikerült rövid haját stílusosnak mondható állapotba rendeznie, kiment a szobájából. Készen állt, hogy eljátssza a szerepét. Legalábbis készen kellett volna, hogy álljon. Amint lesétált a lakosztályoknak kiképzett, kiterjedt épületszárnyból levezető kanyargós lépcsőn, az emberi hangok és zene okozta hangzavar megállította. Ez lesz az első nyilvános fogadás, amin Quentin halála óta részt vesz. Négy hónappal ezelőttig gyászolt. Hosszú, fehér tunikából és széles, vörös selyemövből álló özvegyi ruhát viselt — erről ismerhető fel egy megözvegyült kiválasztott. így legalább meg tudta magát húzni az otthonában. Csak azokat az embereket látta, akiket akart, megkímélte magát az együttérző tekintetektől és háta mögötti összesúgásoktól, amelyek csak Quentin hiányára emlékeztették volna. Mikor meglátta Andreas Reichent a zsúfolt bálterem irányából, a márvány előcsarnokon keresztül közeledni, rájött, hogy többé nincs menekvés. Elképesztően nézett ki fekete szmokingjában és ropogósra keményített fehér ingében. Fekete haját lazán hátrafésülte, ezzel kiemelte pengeéles arccsontját és erősen előreugró állkapcsát. A felé tartó jóképű német szívmelengető mosolya valamelyest megnyugtatta. -Tökéletes választás! Pompásan nézel ki! — mondta, miközben fekete szemével tetőtől talpig végigmérte, és szájához emelte Elise kezét. Röpke üdvözlőcsókja halkan zizzent és meleg volt, mint a bársony. Apró biccentés kíséretében eresztette el a kezét. Amikor a nő arcára esett a pillantása, összeráncolta a homlokát. -Valami baj van? Valami nem kedvedre való? 100

-Minden rendben — nyugtatta meg. — Csak... Nagyon rég nem volt ilyenben részem. Mármint, régóta nem voltam emberek között. Az elmúlt öt évben gyászoltam... Reichen együttérzően vonta össze szemöldökét. — Mindeddig gyászoltál? -Igen. -Te jó ég! Kérlek, bocsáss meg, de nem tudtam! -Ne haragudj! Csak egy szavadba kerül és elküldök mindenkit. Még csak tudniuk sem kell, miért. —Jaj, dehogy! — Elise megrázta a fejét. — Andreas, erre sohasem kérnélek. Már úgyis annyit fáradoztál, és végül is csak egy kellemes összejövetelről van szó. Legalább túlesem rajta. Ki fogom bírni. Önkéntelenül átnézett Reichen széles válla fölött. Az egyetlen általa ismert arcot kereste. Bár Tegan semmiképpen nem nevezhető barátságosnak, legalább ismerte őt. Zordsága ellenére megnyugtatóan hatott rá az ereje. Ereiben lassan folyt a vér – ebből érezte, hogy valahol a palotában van, méghozzá igen közel, de mégsem szem előtt. -Láttad Tegant? — Igyekezett úgy kérdezni, mintha csak felületesen érdekelné a válasz. -Azóta nem, hogy reggel megérkeztünk — kuncogta Andreas. A hatalmas lépcsőn a bálterembe vezette. — Bizonyára nagy ívben kerüli majd a fogadást. Sohasem volt társasági lény. Ezt Elise sem feltételezte róla. -Jól ismered? -Á, azt nem mondhatnám. De amúgy sem sokan állíthatják ezt erről a harcosról. Én személy szerint tudok róla annyit, hogy barátomként tekintsek rá. Elise kíváncsi lett. -Hogyhogy? -Tegan valaha a segítségemre sietett, amikor a területnek hirtelen ismétlődő problémái akadtak egy csapat vérszopóval. Kétszáz év fölöttébb hosszú időnek tűnhet egy ember számára, de Elise már több mint száz éve élt a fajjal, miután a Chase család kisgyermekkorában kimen tette a bostoni nyomornegyedből. A menedékek közösségei már jóval régebb óta léteztek Európa és az Egyesült Államok különböző részein. —A dolgok nagyon mások lehettek akkortájt. Reichen megköszörülte a torkát, amint visszaemlékezett azokra az időkre. —Igen, más volt minden. A menedékek nem nyújtottak akkora biztonságot, mint most. Nem léteztek elektromos kerítések, mozgásérzékelők, sem betöréseket jelző kamerák. A vérszopókkal kapcsolatos problémáink különálló esetekre korlátozódtak: néhány akaratgyenge vámpíron eluralkodott a vérszomj, és kisebb pusztításba kezdett az emberek kárára, mielőtt elfogtuk | és elzártuk volna őket. De akkor más idők jártak. A 1 mai vérszopók már embereket és fajbélieket egyaránt megtámadnak. Bandákba verődve kezdtek 101

vadászni; úgy tűnt, a hecc kedvéért csinálják. Sikerült beszivárogniuk az egyik menedékünkbe. Az első éjszaka végén számos nőt megerőszakoltak és meggyilkoltak, sok fajbélit lemészároltak. Elise megborzongott. Elképzelte a borzalmakat, amelyeket egy ilyesfajta erőszakos epizód okozhatott, és amelyek kettéhasították a terület lakosainak a szívét. -Tegan miben segített neked? -Nyilvánvalóan vidékről tévedt a Grünewaldba, és rábukkant egy sérült menedékbeli férfire a közösségemből. Amikor Tegan meghallotta, mi zajlik mifelénk, megjelent a küszöbömön, és felajánlotta, hogy segít nekünk. Természetesen bármit megadtunk volna neki, de semmilyen díjat nem fogadott el cserébe. Nem tudom, hogy csinálta, de az összes vérszopót levadászta és megölte. —Hányan voltak? -Tizenhat elvetemült szörnyeteg. — Reichen arcán a megilletődöttségtől eltekintve semmi nem látszott. -Istenem... — Elise-nek elakadt a lélegzete. — Olyan sokan... -A berlini menedéket, amit ma látsz, Tegan nélkül azokban az években kitörölték volna a térképről. Egymaga lenyomozott és megölt tizenhat vérszopót, majd egyszerűen ment a dolgára. Ezek után hosszú évekig nem hallottam felőle, miután letelepedett Bostonban a rend néhány megmaradt tagjával. Elise nem találta a szavakat arra, amit az imént hallott. Egyrészről megdöbbentette Reichen beszámolója Tegan hősiességéről. Másrészről hirtelen beleborzongott a rémületbe, amitől egész teste megremegett. Tudta, hogy Tegan tapasztalt harcos — egy halálosan veszélyes figura —, de igazából el sem tudta képzelni, mire képes valójában. Ezek után nehéz volt belegondolni abba, hogy ráerőltette magát a múlt éjjel. Addig noszogatta, amíg belement a vérkötelék megszentségtelenítésébe, amit indítványozott. Mennyire sértő lehetett ez számára! Ennek ellenére sem bántotta, pedig teljes joggal megvethetné azért, mert kihasználta. Jóságos ég! Ha csak egy kis valóságalapja lenne az összes ocsmányságnak, amit a rend tagjaival kapcsolatban beetettek vele idáig, feltehetően most nem állhatna itt. Ettől kissé elgyengültek a lábai. A zsongás úgy nőtt halántékában, mintha méhraj körözne a füle közvetlen közelében. — Andreas, azt hiszem... igazán jól jönne most egy ital. — Értettem! — Reichen felé nyújtotta a karját, és Elise örömmel karolt bele. — Gyere! Bemutatlak a gyülekezetnek, és biztosítom, hogy mindent megkapj, amit csak szeretnél. Tegan megvárta, hogy elvonuljanak, majd lejött a kastély felső emeleti pihenőjéből. A lépcsőt választotta, pedig könnyedén átugorhatott volna a faragott mahagóni korláton, hogy hamarabb leérjen a három emelettel lejjebb található előcsarnokba. 102

Miután egy teljes napot kellett a kastélyban bezárva töltenie az éjszakára várva, elindult vérszopókra vadászni és vért szerezni. Elise hangja viszont megálljt parancsolt neki, mikor elindult az emeletről. Éppen időben kémlelt ki: látta, ahogy Reichen odaviharzik hozzá. A tőle megszokott borúsan elbűvölő stílusban kezet csókolt Elise-nek — találkozásuk óta immár másodszor. Isten a tanúja, nem tévedett, amikor azt mondta, pompásan néz ki. A mérnöki pontossággal megtervezett, selyemből és omló, fátyolos fodrok váltakozó rétegeiből álló indigókék ruha a leginkább megfelelő pontokon ölelte körül sudár alakját. Csupasz válla és rövid szőke haja kiemelte nyaka kecses vonalát és jelzőtűzként vonzották Tegan tekintetét. Pulzusa eszelős hévvel dobolt a füle alatt; ritmusa még azt követően is visszhangzott az ereiben, hogy Elise eltűnt a szeme elől. A francba, táplálkozni akart. Minél előbb, annál jobb. Tegan, teljes harci felszerelésben, egyenesen a kastély előcsarnoka felé vette az irányt. Mindenáron el akarta húzni a belét erről a helyről. Elment a hatalmas bálterem kitárt dupla ajtaja mellett. Hidegen hagyta a vonósnégyes levegőt betöltő nyikorgása és a beszélgetések kaotikus zizegése. A recepció felé vette útját. Igyekezett figyelmen kívül hagyni Elise-t, akit a nyájas német karon fogva vezetett be a társai alkotta tömegbe. Mérhetetlenül elegánsan és kifinomultan mutatott a fényes társaságban. Tökéletesen beleillett a mene-dékbeli elitbe. Ez volt a nő világa. Semmi kétség nem fért hozzá, miután látta, mennyire beleolvadt. Oda tartozott; míg az ő világát az utcák és ellenségeinek kezét bemocskoló vére jelentették. -Na ja — gondolta és kezdte elönteni a düh. — Mindenhova tartozhatna, de oda semmiképp. Elise, ahogy egyre beljebb haladt a bálteremben Reichen oldalán, végigpásztázta az ötven vagy még annál is több emberből álló tömeget. Több ismerős arcot látott még azokról az eseményekről, amelyeken Quentinnel vett részt a múltban. Mindenki őt bámulta — méghozzá azóta, amióta a terembe lépett. Félbeszakadtak a párbeszédek. Mindenki feléfordult. Egyedül a vonósnégyes játszott tovább a terem másik végében, de az ő zenéjük is halk suttogássá csitult, amikor Andreas Reichen bevezette őt az egybegyűltek közé. Reichen egymás után mutatta be az embereknek, így kis idő elteltével kezdett megszédülni a fejében kavargó nevektől. Megállás nélkül fogadta a részvétnyilvánításokat Quentin halálát illetően. Nagy büszkeséggel hallgatta végig az Ügynökség számos képviselőjét és nagyra becsült társát összekötő történeteket. Nem egy ember érdeklődött aziránt, hogy milyen ügyből kifolyólag érkezett Berlinbe, mégis olyan művészien igyekezett megkerülni a kérdésre adott választ, amennyire csak tőle tellett. Nem tartotta bölcs dolognak, hogy a rend ügyeit ekkora nyilvánosság előtt tárgyalja ki. Mindamellett majdnem

103

lehetetlennek találta, hogy ismeretségük kezdetének taglalása nélkül tegyen említést a vámpírokkal való együttműködéséről. Mekkora döbbenetet és visszatetszést keltene ezek között a számító menedékbeli férfiak között, ha megtudnák: pár napja még Boston utcáit rótta és vérrabszolgákra vadászott! Lázadó énje azt kívánta, bárcsak szétkürtölhetné az igazságot, ha másért nem, hát azért, hogy végignézze ezeknek a zsíros civileknek a megütközését. Ehelyett Elise inkább a Reichentől megérkezésük után kapott bort kortyolgatta. Csak fél füllel figyelte az ügynök szavait, aki közel negyed órája zsinórban szövegelt a fülébe. Az impozáns, sasorrú, szőke vámpír enyhén lehajtott fejjel, nagyon próbált jó benyomást kelteni benne. Azt ecsetelte, miképpen szolgálta élete jelentős részében a rendet. Kényszeresen igyekezett a legapróbb részletességgel taglalni és felnagyítani a több mint száz évet felölelő háborús történetekben játszott szerepét. Elise végig bólogatott, és a megfelelő pillanatokban el-elmosolyodott. Eközben mindvégig azon járt az agya, mennyi időbe telik még, hogy kiürítse a borospoharát. Úgy három másodpercben egyezett ki magával és ennek megfelelően magába döntötte a francia borból megmaradt utolsó kortyokat. — A szolgálatban töltött évei figyelemre méltóak, Waldemar ügynök — mondta, mintegy kimentve magát a beszélgetés alól. — Megbocsátana, kérem? Attól tartok, a fejembe szállt a bor. Az arrogáns ügynök még motyogott valamit, hogy Elise nem is hallott arról az esetről, amikor húsz egész öltéssel kellett összevarrni egy sebét a vérszopók elleni tiergarteni összetűzésben. Elise udvariasan rámosolygott, és a tömeg sűrűjébe slisszolt. Egy női kéz nyúlt a karja után a parfümfelhőbe burkolózott, selyemruhás tömegből. —Elise? Te jó ég! Mennyire jó újra látni! Egy szoros, meleg ölelés következett. Mikor kibontakozott belőle, elöntötte a boldogság. Kedves, régi barátnője arcát pillantotta meg. -Szia, Anna! De jól nézel ki! -Így van. És te... hány év telt el az utolsó találkozásunk óta? Olyan kicsik voltak még a fiaink! Elmúltak már hatévesek, amikor legutoljára láttuk egymást? -Hétévesek voltak — válaszolta Elise, és hirtelen elöntötték az emlékek. Camden és Anna fia, Tomás, gyorsan összebarátkoztak és egy egész nyarat együtt töltöttek, mielőtt az Ügynökség a tengerentúlra rendelte Anna társát. -Hihetetlen, mennyire repül az idő! — kiáltott fel a másik kiválasztott, majd mindkét kezével megszorította Elise kezét. — Természetesen hallottunk arról, ami Quentinnel történt. Nagyon sajnállak a téged ért veszteségért.

104

-Köszönöm! Nagyon.... nehéz időszakot hozott magával. De legjobb tudásom szerint igazodom az élethez nélküle. — Megpróbált mosolyt erőltetni az arcára. -És szegény Camden! — csettintett a nyelvével Anna. — Alig tudom elképzelni, mennyire nehéz lehet ne ki is! Épphogy csak elkezdhetett kamaszodni, amikor elvesztette az apját. Hogy viseli a dolgokat? Veled jött Berlinbe? Tomás biztosan nagyon örülne neki. Elise fejéből kiszaladt a vér jó szándékú kérdései hallatán. Még friss volt szívében a nemrég ért veszteség okozta fájdalom. Annyira friss, hogy elakadt a hangja, amikor meg akart szólalni. — Hááát... Camden valójában nincs itt. Pár hónapja történt egy szörnyűség Bostonban. ... hogy is mondjam... bajba került és... — mély levegőt vett, csak így tudta kipréselni a választ: — Camdent megölték. Anna meghátrált a döbbenettől. — Ó, Elise! Kérlek, bocsáss meg, nem tudtam... -Tudom, hogy nem. Semmi baj. Camden hirtelen halt meg, és nem sokan tudnak róla. -Jaj, kedves barátom! Mennyi tragédián kellett keresztülmenned! Te vagy a legerősebb ember, akit ismerek! Ilyen nagy veszteség ennyire rövid idő alatt.... én biztosan belepusztultam volna. Szerintem összekuporodtam és elhervadtam volna. Talán Elise is. Isten látja lelkét, eleinte ő is ezt akarta tenni. De dühe végül átlendítette kezdeti szenvedésén. Az út többi részén a bosszúvágy segítette. —Megteszed, amit kell, hogy túléld — hallotta magát kívülről a döbbent nővel beszélni, akinek a sajnálkozó tekintete már fájt Elise-nek. — Megteszel bármit... ami szükséges. — Hát persze — válaszolta Anna. Mosolygott, de gyenge erőfeszítése nem álcázta a kényelmetlenséget, amit a félresikerült beszélgetés kiváltott belőle. — Meddig leszel a városban? Ha lesz esetleg időd, tarthatnék egy kis idegenvezetést. Van néhány csodás parkunk és múzeumunk -Esetleg... — Elise úgy pillantott a borospoharára, mintha csak most vette volna észre, hogy kiürült. — Ha nem haragszol, teszek egy kört, és töltök magamnak egy kis bort. -Menj csak! — bólintott Anna, az együttérzéstől meglágyult tekintettel. — Jó volt látni, Elise! Igazán! -Téged is! — szorította meg finoman Elise a barátnője kezét. Amint elindult, egy beszélgetés halk morajlása ütötte meg fülét a tömegből. Alig kellett megfordulnia és már meg is látta, mi okozta. Nyugtalanság futott végig a csontjain és a feleszmélés égető tövise fúródott mellébe. —Az Isten szerelmére! — mordult fel Waldemar ügynök pár méterre tőle. Ő és néhány cimborája a bejárat felé néztek és nyílt megvetéssel hördültek fel. — Azt gondoltam, legalább annyi illem szorult belé, hogy megfelelően öltözik

105

fel egy ilyesféle összejövetelre. Alávaló vadember mindegyikük. Elise elfordította a fejét és meglátta, hogy Tegan is eljött az összejövetelre. Felkavaróan hátborzongató látványt nyújtott: teljes harci felszerelést viselt és fegyverekkel aggatta tele magát. Kelleténél hosszabb, vörösesbarna haja ápolatlanul lógott széles vállára. Gyilkosan szúrós tekintettel pásztázta végig a tömeget zöls szemével. Tudnia kellett, mennyire rémisztően nézhet ki a fogadáson részt vevő kifinomult civilek számára, de csak vicsorgott az őt megbámulni merészelő egyénekre, mikor elvonult mellettük. —Nézd ezt a faragatlan első generációs barbárt! — nevetett fel Waldemar, ügynökcimborái nem kevéssé önelégült mulatságára. — Az ifjabb generációknak talán imponálnak a rend erőszakos módszerei — kiváltképp a múlt nyáron Bostonban lezajlott, nagy vihart kiváltó eseményeket követően. De csak jó alaposan meg kellene nézniük ezt az egy harcost, hogy rájöjjenek, valójában milyenek: civilizálatlan huligánok, akik sokkal tovább éltek, mint rendeltetésük azt megkívánná. Az egész csapat önelégült nevetésbe kezdett. Elképesztően nagyképűen viselkedtek a selyemszmokingjukban; elkeserítően áradt belőlük az arrogancia, i Elise gyűlölte ezeket a menedékbeli férfiakat, amiért így néztek Teganre. Lelke egy kis szégyenkező csücskében jól tudta: valaha ő is vétkes volt ugyanebben. Egy Ügynökségnek dolgozó családban nevelkedett, ahol arra tanították, hogy a rend éppen olyan, amilyennek ez a férfi beállítja. Amikor pedig Teganre terelődött a szó, Elise-nek be kellett ismernie a tényt: mindannyiuk közül ő bírálta a harcost a legméltánytalanabbul. -Mondja csak, Waldemar ügynök — szólt közbe Elise. Egyenesen szembefordult a fajbéli férfival, és belebámult meglepett arcába. — Régóta él már a berlini menedékben? -Százharminc éve, kedves hölgyem — düllesztette ki büszkén a mellkasát. — Ahogy már említettem, ezen idő jelentős részét az Ügynökség szolgálatában töltöttem. Miért kérdi? -Mert úgy tűnik nekem, hogy amíg ön a barátaival elegáns partikon múlatja idejét és csak egymás vállát paskolják, elavultnak tartva a rendet, addig ezek a harcosok az utcákat róják. Minden egyes éjjel kockára teszik az életüket egy olyan népség védelmében, amelyik még csak arra sem vette a fáradságot, hogy az elmúlt pár száz évben megköszönje a fáradozásukat. Waldemar elsápadt, de aztán vészjóslóan leeresztette pihés szőke szemöldökét. -Mivel ön Quentin Chase özvegye, nem terhelném azokkal a tényekkel, amelyek ezeknek a banditáknak a rémtetteit ecsetelik. De bízvást állíthatom, hölgyem: lelketlen gyilkos mindegyikük. Kiváltképpen az ott — tette hozzá mély és fondorkodó hangon. — Úgy higgye el, ahogy mondom: torkon döfné álmában, ha ahhoz lenne kedve.

106

Az ott... — vette fel a fonalat Elise, a férfi szavainak megismétlésével. Tudta, hogy Tegan egyre csak közeledik. Erei égtek, mint a huzal, halántéka bizsergett. Egyre mérgesebbé és bőszebbé vált. — Annak a harcosnak, akibe annyira szeretne belekötni, köszönhető a leginkább, hogy önök itt állnak ma este. -Csakugyan? — fortyant fel Waldemar egyértelműen hitetlenkedő hangon. -Valóban annyira rövid lenne a történelmi emlékezet errefelé, hogy mindannyian elfeledkeztek a vérszopóknak azon csapatáról, akik kétszáz évvel ezelőtt leereszkedtek az önök menedékébe és annyi polgártársukat megölték? Az a harcos egymaga vállalta azoknak a vérszopóknak a lemészárlását! Saját kezűleg mentette meg a közösségüket, és semmit nem kért cserébe. Úgy gondolom, egy kis tisztelet megilletné őt. Egyik menedékbeli férfi sem szólalt meg, amikor kirohanása végeztével a válaszukra várt. Elnéztek mellette. Leginkább Waldemar ügynök sápadt el. A csoport tagjainak teste aprócska porszemmé zsugorodott össze. Elise megfordult, és a mindössze pár centiméterrel arrébb álló Tegannel találta magát szemben. Metsző tekintetével rámeredt a nőre, aki eddig sohasem látta őt ennyire mérgesnek. — Mit képzelsz; mégis mi a fészkes fenét művelsz?

107

TIZENHETEDIK FEJEZET

Tegan előre tudta, mekkora hiba lesz tiszteletét tennie a fogadáson. Már majdnem egymérföldnyire gyalogolt a kastélytól, amikor sürgető kényszert érzett, hogy visszamenjen. Meg akarta mutatni magát annak a sok menedékbeli idiótának, akik úgy gondolták, jobbak nála. De talán csak azzal a nővel akarta érzékeltetni a jelenlétét, aki találkozásuk első pillanatától fogva felforgatta az életét. Mazochista énje ott helyben ki akarta sajátítani, pedig tudta, hogy megjelenésével kiveri nála a biztosítékot — csakúgy, mint a többiekét, akik harci felszerelésbe öltözve látták bevonulni kellemes kis partijukra. A legkevésbé sem számított Elise védőbeszédére; és senkinek nem is kell kiállnia mellette azzal a csokornyakkendős, szmokingos hetvenkedő népséggel szemben. Idejét sem tudta már, mikor érezte ennyire fájón megalázva magát, mint most, hogy kettesben maradt Elise-zel a hátráló tömeggel szemben. — Elnézést — szólalt meg Elise. Nem izgatta a magyarázatot követelő Tegan. Egyszerűen kisétált. Meg sem várta, mit akar mondani. A harcos csak állt és nézte, amint az egyik pincér tálcájára helyezi üres borospoharát. Elise a tóra és hátsó kertre néző, üvegajtókból kiképzett fal irányába indult; majd egy szál magá ban kislisszolt. Tegan egy vicsorgás kíséretében elkáromkodta magát, és követte a nőt. Elise már félúton járt a tó felé, mire utolérte. A fagyott jég csikorgott vékony tűsarka alatt. Tegan hevesen megragadta és megállította. -Elmagyaráznád, mi történt odabent? -Nem tetszett, amit hallottam — mondta és vállat vont. — Azok az önelégült pöffeszkedők, ahogy te nevezted őket, tévedtek és mindenképpen meg kellett tudniuk. Tegan egy szuszra kifújta a levegőt. Lehelete párásán gőzölgött a fagyos levegőben. —Nézd: nem szorulok senki védelmére; legfőképpen egy csapat seggfejjel szemben nem. Egymagam is megvívom a saját küzdelmeimet. Legközelebb kímélj meg a törődésedtől. Elise tekintete összeszűkült a sötétben, és felnézett a férfira. -Persze, hiszen a legapróbb figyelmességet sem fogadhatod el, ugye, Tegan? -Egészen idáig jól megvoltam egymagam is. Elise kinevette. Hátravetette a fejét, és harsányan kacagott, egyenesen a képébe. 108

-Elképesztő vagy! Egymagad szétversz egy sereg vérszopót, de halálra rémülsz, ha valaki igazán szeretne törődni veled. Attól meg pláne, ha neked kell törődnöd valakivel. -A legelemibb dolgokat sem tudod rólam. -Egyáltalán, tudja azt valaki? — Kirántotta karját gyenge szorításából. A sötétség ellenére látszott arcán az elszántság. Lágy vonásai megkeményedtek. — Menj innen, Tegan! Fáradt vagyok és csak... szeretnék egyedül maradni. Nézte, ahogy hófehér bokája fölé emeli hosszú indi-gúkék szoknyáját és elindul a pazar kert végében kiképzett sötéten fénylő tóhoz. Megállt a parton, a kőből épített csónakház árnyékában. Maga köré fonta a karját. Tegan elgondolkodott azon, hogy megtegye-e, amire kéri; hogy egyszerűen megfordul és magára hagyja. De maga alatt volt, és nem akarta szó nélkül hagyni, hogy Klisé egyszerűen elsétáljon, miután megbántotta.Ráakart rontani, amiért azt feltételezte, hogy mindent tud arról, amin keresztülment, és amiért azt gondolta, vélhetően tudja, mit érez. Csakhogy amint mögé került, észrevette, hogy reszket. Nem csak a hidegtől borzong: valóban rázkódott. Atyavilági Csak nem sír? —Elise... Megrázta a fejét és megfordult. Tovább akart menni a gyep irányába, minél távolabb tőle. —Azt mondtam, menj innét! Tegan gyorsabban követte, mint azt a nő emberi szemei követni tudták. Megállt előtte és eltorlaszolta az útját. Elise felemelte sápadt arcát, könnyáztatta szemét tágra nyitotta. Megpróbálta kikerülni. Egyetlen lépést sem sikerült megtennie. Tegan kinyújtotta a kezét, és lefogta. Ujjai beborították Elise remegő vállát. Fájdalma abban a pillanatban belehasított, amikor hozzáért. Egyáltalán nem javított a kialakult helyzeten; a nő érzései mégis lényegesen nagyobb elidegenedettségét sugároztak az általa szított dühnél. Az érzései átszivárogtak Tegan ujjbegyein, így átélhette a vesztesége okozta hideg fájdalmat, amely mint friss seb, megnyílt, mielőtt teljesen begyógyulhatott volna. —Mi történt odabent? —Semmi — hazudta. Hangját kásássá tette a fájdalom. — Majd elmúlik, rendben? Pontosan ugyanazok a szavak köszöntek vissza, amiket ő mondott a nő lakásában, amikor érzéketlenül elutasította részvétnyilvánítását. Elise most mind rázúdította őket. Villámló kék szemei arra tüzelték, hogy valami kedveset mondjon. Vagy legalábbis, hogy azt gondolja, valamiféle vigaszt nyújthat neki. És éppen így szeretett volna tenni. A felismerés egyenesen mellbevágta. Nem akarta szenvedni látni. Inkább... jó ég, még azt sem tudta igazán, mit akar, amikor a nőről volt szó. —Tudom, min mégy keresztül — ismerte be halkan. — Megértem a fájdalmad, Elise. Nekem is kijutott belőle. 109

Hát, így. Mégis mit művelt?! Egy múltban megrekedt részét elöntötte a pánik, amint ezek a szavak elhagyták a száját. Ősid ők óta nem beszélt a múltjáról. Tudta jól, hogy felébresztette az alvó ördögöt, de túl késő volt visszaszívni az elmondottakat.Elise fájdalma alábbhagyott, és gyengéd meglepettség vette át a helyét. Tegan nem tudta, képes- e elfogadni együttérzését. —Kit vesztettél el, Tegan? A harcos a holdfény borította tóra és az oda vezető úton pislákoló fényekre vetette tekintetét. Visszaemlékezett az éjszakára, amit lelkében már oly sokszor átélt. Több mint ötszáz éve fantáziált az akkor történtek különböző lehetséges végkifejletéről. Dolgokról, amiket másképpen tudott volna, szeretett volna, vagy kellett volna csinálni. De a végeredmény sohasem változott. — Sorchának hívták. Réges-régen ő volt a társam. Akkortájt alapítottuk meg a rendet. A vérszopók elrabolták, amikor őrjáratra mentem. -Jaj, Tegan! — suttogta Elise. — Bántották őt? -Megölték — közölte szárazon. Nem hitte, hogy Elise hallani akarná a borzalmas részleteket arról, amilyen állapotban küldték neki vissza. Bántalmazták és megerőszakolták. Árnyéka volt önmagának. Isten látta a lelkét: nem akart beszélni az őt szaggató bűntudatról és dühről, amit akkor érzett, amikor Sorcha elevenen jött vissza. Alig élt, lecsapolták a vérét, megfosztották emberi mivoltától. Legnagyobb rettenetére vérrabszolgaként tért haza. Tegan, társa elrablását és visszatértét követően, minden bizonnyal elvesztette az eszét és az önkontrollját. Elöntötte a vérszomj, és halálosan közel került ahhoz, hogy vérszopó legyen belőle. Mindez semmit nem ért. Sorcha halála végül megváltásként érkezett. -Nem hozhatom vissza és nem másíthatom meg, ami történt. -Nem — válaszolt lágyan Elise. — Megtennénk, ha lehetne. De mennyi időbe telik, mire abbahagyjuk az önostorozást mindazért, amit jobb lett volna másképp csinálni? Tegan visszanézett rá. Szokatlan volt számára ez az érzelmi közösség. Sajnálatának köszönhetően, valami mégis olvadásnak indult a szívében. —Nem te adtad a fiadnak azt a drogot, ami félrevitte, Elise. Nem miattad siklott ki az élete. —Valóban?! Azt hittem, csak vigyázok rá, de túl szorosan kötöttem magamhoz. Fellázadt. Férfivá akart válni — pedig már férfi volt —, én pedig nem viseltem el az önállóságát, mert már csak ő maradt nekem. Minél jobban próbáltam magamhoz láncolni, annál jobban tolta el önmagát. -Ezen minden fiú átmegy. De ettől még nem te okoztad a halálát... -Aznap éjjel, amikor utoljára láttam, összevesztünk tört ki belőle. — Camden valami partira akart menni talán Rave-nek hívta. Addigra már jó néhány menedékbeli fiatal eltűnt, úgyhogy aggódtam, hogy történhet vele 110

valami. Nem engedtem elmenni. Azt mondtam, ha megteszi, ne is jöjjön haza. Csak üres fenyegetés volt, nem gondoltam komolyan... -Jesszusom! — dörmögte Tegan. — Mindenki mond olyan dolgokat, amiket később megbán, Elise! Te csak meg akartad óvni. -Ehelyett megöltem. -Nem! A vérszomj vezetett a halálához. Marék ölte meg a fiad, és az az ember, akit a Karmazsin megalkotásáért fizetett. Nem te! Átfonta karját a mellkasán, és némán megcsóválta a fejét. Ömlött szeméből a könny. —Hiszen te reszketsz! — Tegan kibújt súlyos bőrkabátjából. Még mielőtt Elise visszautasíthatta volna, a vállára tette. — Túl hideg van. Nem kellene idekint lenned. Legalábbis nem vele, tette hozzá gondolatban. Nagy volt a kísértés, hogy megérintse. Mielőtt észbe kapott, már emelte is arcához a kezét, és letörölte a világos bőrén csordogáló könnyeit. Megsimogatta az arcát, hüvelykujját végigvezette az ajkán. Túl könnyen idézte fel, mennyire édes volt a szája, amikor csuklójához szorította. Mennyire forró volt a nyelve, ahogy erőt adó vérét nyalogatta! Mennyire lángra lobbantotta testét, amikor az övé mellett vonaglott kiéhezve! Még saját maga is meglepődött, mennyire vadul akarta ezt a nőt. —Tegan, kérlek... ne! — sóhajtott fel Elise. Úgy hunyta be a szemét, mint aki tudja, mire gondol éppen. — Ne tedd ezt, ha nem gondolod komolyan! Ne érj így hozzám, ha nem... ha nem érzed. Tegan felemelte Elise állát. Gyengéden végigsöpört ujjával szirom puhaságú szempilláin — ezzel kikényszerítette belőle, hogy ránézzen. Elise lassan nyitotta ki a szemét, fekete pillái bekeretezték világos, ametiszt szemét. —Nézz rám, Elise! Szerinted mit érzek? Mondd el nekem! — mormolta, majd homlokára hajtotta fejét, és nyitott szájához szorította. A forró csók lángra lobbantotta mellkasában a hideg űrt. Beletúrt rövid, selymes hajába a tarkóján; magához szorította, miközben nyelvével végigsimította ajkát. Elise egy sóhajtás erejéig meghátrált. Tegan tovább ízlelgette bársonyosan nedves ajkát. Mikor Elise érintette meg kezével a nyakánál, Tegan volt az, aki megremegett. Megrázta az ölelés érzése; megdöbbent, mennyire igényelte és hogy mennyire vágyott a nőre. Annyira hosszú idő telt el, amióta utoljára ilyen intimitást engedett meg magának. Kényelmesnek találta az évszázadok óta tartó magányt, de ez... Magas hőfokon perzselte az Elise iránti vágyódás, ínye lüktetett, miközben kitüremkedtek agyarai. Csukott szemei ellenére tisztában volt azzal, hogy írisze borostyánszínben pompázik, Elise iránti szenvedélye tanúbizonyságaként. Feszült a bőre; dermaglifjei bizseregtek a beléjük tóduló vér hatására és ennek köszönhetően indigókék, burgundi vörös és arany színekben pompáztak. Tudta, hogy Elise-nek éreznie kellett testük közé ékelődő kőkemény farkát, amelyet 111

alhasához szorított. Elise-n k tisztában kellett lennie testének felé irányuló reakcióival. Tudnia kellett, mit jelentenek. Mégsem taszította el magától, hanem vállába mélyesztette ujjait, és akkora intenzitással ölelte Tegant, hogy a férfi alig tudta a karjában tartani. Most ő húzódott vissza. Halkan eldörmögött szitkozódás kíséretében engedte el a nőt. Amikor felnézett a kastélyra, számos arcot vett észre az ablak közelében. Elise menedékbeli ismerősei megvetően meredtek rájuk. Elise is látta őket. Követte Tegan tekintetét a fagyott gyepen és a fasorokon túlra. Amikor ismét a harcosra nézett, a szégyen legkisebb szikráját sem lehetett felfedezni arcán — kizárólag lágyságot. Az epekedő vágyat viszont annál inkább... -Hadd bámuljanak! — kiáltott fel. A rosszallóan leskelődő nézőközönségük felé fordult, és végigsimított a harcos állán. — Nem érdekel, mit gondolnak. -Pedig nem ártana. Az a te világod odafent, az üveg túloldalán. — Holtbiztos, hogy a nő nem maradhatott vele egy perccel sem tovább; legfőképpen amikor a csókja még mindig lángra lobbantotta a vérét. — Vissza kellene menned! Visszanézett a bálteremből kiszűrődő aranyló fény irányába, és komótosan megcsóválta a fejét. — Nem mehetek vissza. Rájuk nézek, és csak egy gyönyörű ketrecet látok, amitől legszívesebben elmenekülnék, mielőtt újból kivetik rám a hálójukat. Tegant meglepte őszinte vallomása. —Nem voltál boldog a menedékben? —Azon a helyen kívül nem ismertem mást. Egyedül Quentint ismertem. Nagyon kicsike voltam még, amikor a menedékbe kerültem, és a családja befogadott és tagjaként nevelt. Nekik köszönhetem az életemet. — Ezek szerint hálás vagy nekik — fortyant fel Tegan. — Ez teljesen rendben van, de azt kérdeztem, boldog voltál-e ott? Elise elgondolkodva nézett rá. —Lényegében igen. Pláne Camden születése óta. —Azt mondtad, ketrecbe zárva érezted magad. Apró bólintással reagált. —Soha sem voltam erős testileg. A képességem megnehezítette, hogy bármennyi időre is elhagyjam a menedéket, és Quentin sem tartotta bölcsnek, hogy bárhova is egyedül menjek. Biztos csak meg akart védeni, de időnként majdnem... megfojtott ezzel. Aztán ott volt az a csomó Ügynökség által támasztott kötelezettség és lehetetlen elvárás, amely a Chase család tagjaként rám nehezedett. Csak az általuk megszabott úton lehetett haladni: feltétel nélküli hűség az Ügynökséghez; tudnod kell, hol a helyed, és ott is kell maradnod; meg ne merészelj szólalni, ha nem rajtad a sor. El nem tudom mondani, hányszor akartam sikítani, csak hogy bebizonyítsam, hogy tudok. Még mostanában is gyakorta szeretnék. -És mi az akadálya? -Micsoda?! — ráncolta össze a homlokát. 112

—Rajta! Sikíts most, ha akarsz! Nem gátollak meg benne! Elise elnevette magát, és a mögöttük álló palotára nézett. -Na, attól aztán beindulna a pletykagépezet, nem? El tudod képzelni, micsoda történeteket adnának elő holnap arról, hogyan rémisztettél halálra egy védtelen civil nőt?! A jó híred sosem állna helyre. -Még egy ok arra, hogy megtedd, ha engem kérdezel — mondta és vállat vont. Elise nagyot sóhajtott. Párás lett a lehelete a hideg levegőben. Amikor visszafordult, és újból ránézett, nagy levendulaszínű szeme könyörgően fénylett. —Nem akarok visszamenni oda ma éjjel. Kint maradnál velem Tegan? Csak egy kicsikét...

Marék dühödt tekintete vörösen lángolt fel, amikor átfutotta az egyik vérrabszolgája által a bostoni reptérről pár órája beszerzett repülési tervet. Egy magángép indult Berlinbe előző éjjel. Két utast szállított magával, akik közül az egyik minden bizonnyal a rend tagja volt. Marék egyik kémének személyleírása alapján csak Tegan lehetett az. De az őt kísérő nő kilétét homály fedte. Tegan magányos farkas volt, így Marék — bármennyire is próbálta — el sem tudta képzelni, mi visz rá egy rideg, életveszélyes harcost, hogy a kelleténél tovább megtűrje egy nő jelenlétét maga mellett. Persze nem volt mindig ilyen. Marék felidézte, milyen mérhetetlenül ragaszkodott a társául választott nőhöz. Te jó ég, már ötszáz éve lett volna? Szép nő volt, Marék emlékezete szerint; cigánylányos külsejével és bizakodó mosolyával. Tegan mérhetetlenül szerette. Elvesztése majdnem elpusztította. Kár, hogy ez nem jött össze. Aggasztotta a tény, hogy Tegan Berlinben van. Ha belegondolt a könyvecske elvesztésébe, amit olyan sokáig tartott megtalálnia, tudta, hogy óriási katasztrófa elé néz. Marék nem kételkedett abban, hogy a könyvecske a rend birtokába került. Meddig fog tartani vajon, míg kirakják a mozaikot? Gyorsan kell dolgoznia, ha előttük akar járni. Szerencsétlenségére fényes nappal volt. Amennyiben nem akart megkockáztatni egy halálos bámulást kilencezer méter magasan, a nap közelében, meg kellett várnia a sötétedést. Csak azután repülhet a tengerentúlra és veheti saját kezébe az irányítást. Addig is össze kellene hívnia pár vérrabszolgát egy megbeszélésre.

113

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Tegan kinyitotta a tópartján álló, fából és téglából épült csónakház ajtaját. Bevezette Elise-t, aki nem látott jól a sötétben, de ő határozottan fogta a kezét. Tegan magabiztosan mozgott, míg a nő inkább félszegen lépdelt magas sarkú cipőjében a széles deszkapadlón. A nagy hajónak üresen hagyták a helyét télre. A víz részben megfagyott, ahol bejött az épület talapzatán. -Kell itt lennie egy padlásszobának — szólalt meg Tegan, és egy falépcsőhöz vezette Elise-t. -Honnan tudod? -Amikor legutoljára itt jártam, ez a kunyhó volt az őr lakhelye. Feltételezem, már nincs sok szükség vadőrökre, így Reichen valószínűleg az egyik játszóterévé alakíttatta át a házat. Elise megemelte szoknyája szélét, meg Tegan óriási bőrkabátjának alját, és felment a lépcsőn. Fent a harcos kinyitott egy ajtót. Tágas, fagerendával burkolt tér tárult a szemük elé. Rusztikus, mégis hívogató. A holdfény beszűrődött az A alakú, tóra néző ablakon. Hatalmas klubfotelek álltak egy, a legjobb kilátást biztosító ülőgarnitúra mellett. A keleti falnál masszív kőkandalló állt. —Reichent ismerve biztos van áram. — Elise valahonnan a háta mögül hallotta a férfi hangját. Egy pillanattal később Tegan az akaratával bekapcsolt egy asztali lámpát. -Hát ha nem gond, jobban örülnék, ha sötét maradna. Békésebb. A lámpa egy pislantás kíséretében lekapcsolódott. Helyette a hűvösen sápadt holdfény töltötte be a szobát. Elise magán érezte Tegan tekintetét, amint odasétált az ablakhoz, és kinézett az éjszakába. Sarka puha fehér szőnyegbe süppedt. Báránybőr — konstatálta, és szemügyre vette a szabálytalan formájú finom padlódíszt. Hirtelen lerúgta elegáns szandálját, és élvezte, ahogy lábujja belemélyed a fényűzően vastag szőrmébe. Végre egy kissé alábbhagyott a szorongása. Átadta magát a tó halkan beszűrődő hullámverésének és a padláson honoló csendes sötétségnek. A fogadás okozta stressz apadni kezdett, de a pulzusa még mindig lüktetett Tegan csókjától. Nem számított rá, hogy ennyire gyengéd lesz vele; arra meg pláne nem, hogy ennyire megnyílik előtte, és beavatja múltja egy részébe. Nem számított a harcos vágyaira sem. Tegan akarta őt, és ő is akarta Tegant.A körülöttük lévő térben lüktetett az erről való tudomásuk. A levegőt betöltötték a kimondatlan dolgok.

114

—Ez rossz ötlet — morogta Tegan, amikor mellé lépett. Dörmögő hangjától bizsergés indult el csontjai legmélyéről. — Nem kellene most velem lenned. Elise megfordult. A férfira nézett, és döbbenten látta szemének halvány borostyánfényét, mely kinti csókjuk óta nem tompult, s a testéből áradó hő sem csillapult. Érezte, ahogy áramlik felé, és behatol a testét borító bőrkabát alá. Tegan fájdalmas mosollyal villantotta fel agyarait. -Ha nem lennél benne biztos, itt az ideje gyorsan visszavonulnod. Meg sem moccant. Egyáltalán nem volt kedve most elmenni, pedig tudta, hogy Tegan nem az a fajta, aki adna még egy esélyt. Elise merészen állta a férfi átható tekintetét, ahogy az közeledett felé, majd odaérve lassan lehúzta válláról a kabátját, és letette a mögötte lévő székre. Amikor kiegyenesedett, ujjával lágyan végigsimított meztelen karján. Elise-t perzselte forró érintése, mégis beleremegett. Egyre jobban vágyott rá. Akarta az érintését. Annyira akarta, hogy egy halk nyögés hagyta el a torkát. Tegan dühösen ráncolta homlokát, borostyánfényű szeme fölött összehúzott szemöldöke szinte egymásba ért. Szúrós tekintettel húzta el a kezét. —Nem! — kiáltott fel nyersen. — Nem, ez nagyon rossz ötlet. Többet vennék el tőled, mint amennyit hajlandó lennél odaadni. Amikor — azzal a szándékkal, hogy elinduljon — elfordult, Elise közelebb lépett hozzá, és kőkemény állához emelte kezét. —Tegan, várj! Nem akarom, hogy elmenj! Elise még egyet lépett, testük immár összesimult a sötétben. Lábujjhegyre állt a férfi előtt, hallotta szapora lélegzetvételét sípolni agyarai között. Abban a pillanatban, hogy ajkát az ajkához szorította, érezte, ahogy a harcos teste minden egyes izma megfeszül, pórusaiból hő árad. Ölelése által átérezte vad éhségét. Szája követelte óvatos csókját, amelyet lázasan sötét hangulatban fogadott. Felnyögött. Érezte, ahogy Tegan szemfogainak hosszú hegye az ajkát dörzsöli, amikor a férfi nyelve a szája szélénél elindult felfedezőútjára. Engedte behatolni. Kiélvezte az erotikus játékot, de panaszos nyögdécselése ellenére visszaharapni nem tudott, mert Tegan hirtelen visszakozott Mellkasa minden egyes ziháló lélegzetvételével, amit a tüdejébe szívott, kiemelkedett. Összehúzott szemöldöke alól meredt rá. Máskor zöld szeme most borostyánszínben pompázott. Pupillája forgáccsá vékonyodott a tüzes arany közepén. Hiába burkolódzott fekete hadifelszerelésbe, Elise még a sötétben is látta, hogy teljesen felizgult. Megérezte állhatatosan hozzásimuló, duzzadó férfiasságát, még mielőtt elhúzódott volna tőle. Tudta, hogy ha megszabadítja fegyvereitől és mellkasára simuló fekete pólójától, meglátná élénk színekben kavargó első generációs dermaglifjeit. Még sohasem volt ennyire ragadozószerű: hatalmas, erőteljes fajbéli ragadozó — egészen eddig a pillanatig. Bármikor könnyűszerrel maga alá gyűrhetné egy pillanat alatt. Még annál is gyorsabban, ha ezt akarná. 115

Talán félnie kellene tőle — jobban, mint eddig bármikor. De nem a félelemtől gyengült el annyira a térde. Nem a félelemtől kezdett eszelősen kalapálni a szíve a mellkasában.És nem is a félelemtől remegtek ujjai, amint lassan mögé nyúlt, hogy megkeresse, majd lehúzza ruhája cipzárját. Mielőtt apró fogai jobban kinyíltak volna a kelleténél, Tegan lefogta a kezét, hogy lecsillapítsa, így tartotta leszorítva. Elise karját lágyan tartotta egyik kezével a háta mögött; másik kezét pedig kettejük közt. Ujjait végighúzta ruhája mély dekoltázsának szélén, és súrolta a melle felső részét szegélyező sötét selymet. Elragadó birtoklásvágyat rejtett érintése, ahogy fél kézzel fogva tartotta, miközben másik kezével szabadon kalandozott a testén Égbekiáltóan érzéki módon csókolta meg. Mélyen behatolt a szájába, csípőjével mindeközben nyomakodott előre, ott, ahol összeértek. A hátul lévő kezével előretolta Elise-t, miközben szemei hirtelen tágra nyíltak. A nő döbbenten nézte a két izzó borostyánt, amelyek rávezették arra, hogy végre megértse, mennyire közelébe került annak, hogy egy jókorát zuhanjon. Ha vele zuhan, többet nem térhet vissza. Magáévá teszi a testét, kiszívja a vérét. Nem érthette félre a tekintetében rejlő vad ígéretet. Mintha nyomatékosítani akarná célját, Tegan lágyan feljebb csúsztatta tenyerét a torkán. Lecsupaszította a nyakát, és fölé hajolt. Nyelvével végigsimította nyaki verőerét. Szemfogával finoman, de félreérthetetlenül horzsolta Elise nyakát, miközben szája egy érzékeny ponthoz ért a nő füle alatt. Elise beleremegett a testén áthasító bizonytalanságba. Belegondolt, hova vezet ez az egész. Sokkal gyorsabban alakultak a dolgok, mint ahogy számított rá. Igazán nem volna szabad itt lennie. Nem volna szabad ezt csinálnia. Tegan kuncogása kegyetlennek és komoran elégedettnek hallatszott. Hirtelen elengedte — és eltolta magától úgy, hogy el se érhesse. — Gyerünk! — szólt rá, szinte felismerhetetlenül mély hangon. — Tűnj el innen, mielőtt olyat teszünk, amit mindketten megbánunk! Elise felemelte a kezét, és a nyakszirtjére tette, ahol még mindig érezte a harcos ajkának forróságát. Mostanra annyira hangosan lüktetett a pulzusa, hogy a saját fülével is hallhatta. Amikor elengedte a nyakát, vérfoltokat fedezett fel ujjbegyein. Édes istenem! Ennyire közel állt ahhoz, hogy megharapja?! Tegan a nő minden mozdulatát követte kiéhezett tekintetével. Éppen eléggé beindultnak tűnt ahhoz, hogy lecsapjon, amennyiben Elise egy másodperccel tovább hezitálna. — Mire vársz? Azt mondtam, húzz el a francba! — üvöltötte. Állatias vicsorgása cselekvésre késztette. Elise felkapta szandálját maga mellől, a padlóról. Amennyire gyorsan csak bírt, kiszaladt a csónakházból.

116

Tegan, amint meghallotta, hogy Elise mögött becsapódik a csónakház ajtaja, lehuppant a legközelebbi székre. Egész testében remegett a nő iránt érzett vágytól. Minden, a fajbéliekre jellemző, józan eszét elvesztette, annyira ki volt rá éhezve. Atyavilág! Még hatalmas szemfogait is kis híján belemélyesztette! Amikor ösztöne által hajtva súrolta fogával a bőrét, épphogy csak megízlelhette a vérét, de ettől is teljesen kifeküdt. Még mindig érezte az édes hanga- és rózsaillatot a szájában, és beleremegett. Agyarai, egy bizonyos másik testrészével együtt, kiéhezetten lüktettek és átkozták, amiért engedték Elise-t kirohanni. Hirtelen úrrá lett rajta az aggodalom, és ez az egyetlen dolog segítette abban, hogy észhez térjen. Érintése által megérezte, ahogy a rettegés az utolsó pillanatban felülírja Elise vágyait, aki túlzottan alkalmazkodó, túl elfogadó volt még akkor is, amikor szándékosan rámenőssé vált. Azt akarta, hogy megértse, mire megy ki a játék. Még mindig ugyanazt akarta megértetni vele.Megragadta a klubfotel két karját. Ujjaival belevájt a hajlékony bőr huzatába; és mintegy visszatartotta magát, hogy felpattanjon és utána menjen. Pedig éppen arra vágyott. Hogy a pokolra jusson, az ő irányításával. Megragadta a klubfotel két karját. Ujjaival belevájt a hajlékony bőr huzatába; és mintegy visszatartotta magát, hogy felpattanjon és utána menjen. Pedig éppen arra vágyott. Az emberinél vadabb oldala szórta a szitkokat, amiért maradásra kényszerítették. A szíve mélyén akkor is ragadozó maradt, és ezt sosem érezte ilyen mérhetetlenül, mint ebben a pillanatban. Látta vámpírszemeit a csónakház ablakából visszatükröződni; borotvaéles szemfogai hosszúra nyúltak. Sötét ösztönét egyedül egyvalaki izgatta: Elise. Alig egy röpke kóstoló, és máris tűzben égett, hogy többet kapjon. Mennyire érezné vajon elveszettnek magát, ha csak egyetlenegyszer lehetősége nyílhatna, hogy megtöltse száját az ereiben csordogáló nektárral? Eh, basszus! Irtózatosan rossz formában volt. Es táplálkoznia kellett. Nem is a táplálkozás, hanem a figyelemelterelés kedvéért — mert amennyiben nem csillapítja legalább az egyik növekvő félben lévő éhségét, maga alá gyűri a mézédes Elise-t, még mielőtt felszáll az éj. Elise egészen addig futott, amíg körbeérte a palotát, és megtalálta a főbejáratot. Tudta jól, hogy be kellene mennie. Késő volt már, fázott. Csupasz és vizes lábfeje átfagyott; teste reszketett a téli éjszakát betöltő hűvös levegőtől. Tudta, hogy afférja Tegannel kis híján tragédiába torkolott. Hálásnak kellene lennie a lehetőségért, hogy esélyt adott neki a menekülésre egy várhatóan szívszaggatónak bizonyuló hiba elől. És mégis.

117

Ott állt a biztonságba vezető széles márványlépcsőn, és a keze megtagadta, hogy kinyissa az ajtót. A félelem, amelyet percekkel ezelőtt a csónakházban érzett, elnémult, és valami egészen más lett belőle. Valami, ami sok szempontból nyugtalanította, de aminek az éle elmúlt. Feszültnek érezte magát, nyugtalanította a Tegannel eltöltött néhány perc. Túlzottan tudatában volt, menynyire vágyott rá a férfi, és meglepte, amikor rájött, mennyire lángra lobbantotta őt is a harcos iránta érzett éhsége. Most, miután gyáva módon elmenekült tőle... üresnek érezte magát. Elise elhátrált az elegáns uradalmi háztól. Nem ezt akarta. Amint sarka a hideg fűre ért, felemelte átázott szoknyáját, és visszasietett a ház sarka irányába. Átvágott a hosszú udvaron. Amikor odaért a víz mellett, sötét téglából és fából épült házikóhoz, már zihált. Belökte az ajtót, és felszaladt a lépcsőn a padlástérre. Készen állt arra, hogy Tegan elvegyen tőle bármit. Amit csak akar. Ám a csónakház üres volt. A harcos már elment. Tegan újból a városba viharzott. A fajra jellemző természetfeletti sebessége az emberi szem számára láthatatlanná tette. Boldoggá tette, hogy ennyire messze szaladt Reichen tóparti menedékétől. Boldoggá tette az élénk, hűvös levegő, ami egyben segített kitisztítani a fejét az Elise-zel történt katasztrófa közeli helyzet után. Még inkább boldoggá tette azonban az a Lichtenberg sötét utcáin portyázó töméntelen mennyiségű ember, Berlin keleti területén. A kelet-berlini körzetben egymás mögött sorakoztak a szemet bántó húsz emelet magas betonépületek, melyek csak tovább rontottak a hely hangulatán. Kevés turista tartózkodott errefelé az éjszaka ezen órájában. Csak barátságtalan tekintetű helyiek siettek éjszakai műszakos állásaikból a munkásosztályba tartozó szegényeket vendégül látó sörfőzdékbe. Ezek az emberek — berlini fal ide vagy oda — életükben egyszer sem hagyták el az NDK-t. Tegan úgy pásztázta körbe környezetét, mint egy vadász. Megszállottan kereste a vérszopókat, de egy szempillantás alatt felmérte, hogy egy sem tartózkodik a közelben. Amíg Bostont gyakorlatilag elárasztották a vérszomjas korcsok, annak köszönhetően, hogy Marék újra előkerült — Berlinben és a legtöbb másik nagyvárosban alig történt néhány vérszopók általi támadás az elmúlt években. És ez volt az igazán nagy szívás! Tegannek tudniillik jelen pillanatban kimondottan jól jött volna egy jó nagy bunyó az ellenségeivel — méghozzá többel, ha lehetne beleszólása. Vissza kellett fognia agresszivitását, miközben végigment a kerület mélyébe vezető elhagyatott utcák egyikén. Zsákmányra vadászott az éjszakában. De az a néhány nő, aki egyszer végigmérte, ahogy éppen egy bárból tántorgott kifelé, teljes mértékben hidegen hagyta. Bosszús vicsorgás kíséretében kerülte ki őket, amikor az útjába kerültek. 118

Nőből pedig nem táplálkozik. Mind ez ideig nem is tette....Sorcha halála óta. Ő döntött így. Ő választotta ezt, mint afféle önként vállalt büntetést, amiért cserbenhagyta azt az ártatlan lányt, aki olyan nagyot tévedett, amikor elhitte, hogy majd megóvja az ellenségeitől. De valahogy időközben Tegan idegenkedését a női vér fogyasztásától, nem beszélve egy kiválasztottétól, az elkeseredettség motiválta. A táplálkozás pusztán a túlélést szolgálta. Kínozta az éhség; de tapasztalatból tudta, milyen könnyű elvesztenie önuralmát. Egyszer már megérintette a vérszomj, és nem engedheti meg magának, hogy ez újból megtörténjen. Nagyon felkavarta, hogy Elise ennyire csábítóan hatott rá ma éjjel. Soha nem akart egy nőt sem megízlelni, sem az ágyába vinni. És így ment ez már évszázadok óta. A saját akaratából élt egyedül. Csak a vérszopók kiirtásának küldetése éltette. De most...? — Bassza meg! — tört ki az ízes káromkodás összeszorított fogai közül. Másodpercek választották el attól, hogy visszavonszolja a seggét a menedékbe, ahol Elise valószínűleg rémülten rettegve húzta meg magát, miután belegondolt, Tegan mit tett volna vele — mindkettejükkel —, ha beadja a derekát, és mégis iszik belőle. Ehelyett előretört, mert észrevett három fekete láncos bőrruhát viselő bőrfejűt. Motoros csizmáik fehér láncai megcsillantak a fejük fölött szaggatottan világító utcalámpák gyér fényében. Gúnyosan odakiabáltak egy fejkendős idős nőnek, aki az ellenkező irányból közeledett feléjük a járdán. Sötét szemével igyekezett félrenézni, és nem kihívni maga ellen a sorsot. Amikor átment a túloldalra, hogy kikerülje a neonáci bandát, ők szökdelve követték, és gyalázkodó, rasszista beszólásokkal gúnyolták. Egy közeli épület alkóvjába tuszkolták, és egyikük megragadta a pénztárcáját. A nő sikítva ellenkezett. Hirtelen egy szomszédos sikátorba rángatták, ahol valószínűleg még rosszabbra fordult volna a helyzet. Tegan gyorsan utánuk száguldott. Érezte, ahogy lassan átváltozik a harci dühtöl. Az első bőrfejű egészen addig nem tudta, mi ütközött neki, amíg több méterrel odébb nem repült az utcában. Felkelt, Teganre nézett, majd bölcsen elszaladt az ellenkező irányba. Társait kicsit többet kellett győzködni. Míg egyikük tovább cibálta a nőt az utcán a tárcájának láncával, a másikuk előkapott egy rugóskést,, és Tegan felé szúrt. Elhibázta. Mert ugyebár nehéz egy olyan célpontot eltalálni, ami az egyik pillanatban előtted áll, a következőben meg mögötted, és kicsavarja tőből a karodat. A skin-head gyötrelmesen felüvöltött. Eldobta a kést, és térdre omlott a járdán. 119

Tegan dühösen fujtatott, szájából pára formájában távozott a levegő, és viszketett a tenyere, hogy kinyírja a seggfejt. Ám inkább azzal a fazonnal kellett végeznie, aki a védtelen öregasszonyt püfölte pár méterrel arrébb. Húzz el a pokolba! Ne is lássalak! — vicsorogta a földön nyüszítő emberre, és felhúzott szájjal rávicsorgott hatalmasra nőtt szemfogával. így a kölyök jól láthatta, mennyire pokoli kínokat élhet meg, ha úgy dönt, ott marad. -A picsába! — hörögte a bőrfejű, amikor megértette, mire céloz Tegan. Nehézkesen talpra állt, és futásnak eredt. Kificamodott karja hasznavehetetlenül lifegett az oldalán. Tegan megpördült, és a mellékutcába sietett. A harmadik kopasz végül csak elorozta a tárcát az idős nőtől. Beletúrt a bőrtáskába, és kiürítette csekély tartalmát. Kitépte a bélését, és hagyta a földre hullni. —Hol a pénz, ribanc? Biztos rejtegetsz benne valamit, hogy így ragaszkodtál hozzá! A nő előrekúszott a latyakos járdán, hogy visszaszerezzen egy kicsiny, bekeretezett képet. — A fénykép! — siránkozta németül, de beszédébe arab akcentus vegyült. — Ez minden, ami a férjemből maradt, és most tönkretetted! —O, menten megszakad a szívem! — röhögött fel a skinhead. — Gusztustalan külföldi söpredék! Tegan, úgy rontott rá a fickóra, mint egy kísértet. A nyakánál fogva rángatta el a nőtől. Periférikus látásával érzékelte, ahogy az összegyűjti kevéske holmiját, és elrohan az utcából. -Hé, übermensch! — sziszegte Tegan alig pár centire a fülétől. — Sohasem fáradsz bele a vénasszonyok rémisztgetésébe? Legközelebb talán egy kórházban teszel próbát, he? Fogadjunk, hogy szép kis cécót tudnál művelni a gyerekosztályon! Vagy a rákosztály felelne meg inkább? -Baszd meg! — szájalt vele dühösen a bőrfejű angolul. — Esetleg megmutathatom, hol a hullaház, seggfej! Tegan elmosolyodott, és kivillantak a szemfogai. —Vicces. Hiszen épp oda küldelek téged. Sikítani sem maradt ideje. Tegan feltépte a torkát, és táplálkozni kezdett.

120

TIEZENKILENCEDIK FEJEZET

Tegannek sikerült a következő nap elkerülnie Elise-t, aki nem tudta, hova ment a harcos az előző éjjel — sem azt, hogy hol töltötte az alkonyat előtti órákat. Pedig közeledett a megbeszélt találkozójuk időpontja az Ügynökség javítóintézetében. Hozzá sem szólt — még rá is alig nézett — a háromnegyed órás úton, amíg Reichen sofőrje mindhármukat a város déli részébe furikázta, ahol a vérszopó Odolfot tartották. A bejárati kaput automata biztonsági rendszerrel figyelték. Semmiből nem derült ki, mi lehetett a magas tömör vaskapuk túloldalán; de a körkörös kerítés, amelybe magasfeszültséget vezettek, nyilvánvalóvá tette, hogy bármi legyen is odaát, azt ott is akarják tartani. Amikor az autó közeledett, Elise észrevette, ahogy egy, a bejáratra szerelt elektronikus eszközből vékony piros fénycsík halad végig a járművön. Egy perccel később a vasfal megnyílt előttük. Reichen sofőrje lassan begurult a kocsival a kapun, de ekkor újabb magas kapukkal találták szemben magukat. Négy felfegyverkezett fajbéli közeledett az autó mindkét oldala felé, és kinyitották az ajtóit. Elise meghallotta Tegan mélyről jövő káromkodását, mivel rájuk szegezték a fegyvert, amikor kiszálltak. Egy másik fajbéli vámpír lépett be a komplexum belső kapujába épített ablaktalan ajtón. Komolynak és előkelőnek tűnt sötétszürke öltönyében és fekete garbójában. Vörösesbarna, precízen nyírt kecskeszakálla volt. -Üdvözlöm, Chase asszony! — szólt rövid bólintás kíséretében. — Heinrich Kuhn vagyok, ennek az intézménynek az igazgatója. Ha készen áll, bekísérem. — A két Elise-t kísérő férfira nézett, Tegant pedig szinte pillantásra sem méltatta. — A... hmmm.... kísérői majd kint megvárják, ha megengedi. Egyáltalán nem. — Tegan mély hangja kardként hasított a levegőbe. Először szólalt meg, mióta Reichen birtokát elhagyták. Nem izgatta az elsütő billentyű hangja, mikor az őrök rácélozták a fegyverüket. Elise-hez lépett — így sikerült beékelnie magát a nő és az intézmény igazgatója közé, mintegy védelmi szándékkal. —Oda be nem megy egyedül. —Tökéletes biztonságot nyújtunk — mondta az igazgató. Inkább Elisehez, mint Teganhez beszélt, mintha a harcosnak nem járt volna direkt magyarázat. —A pácienst természetesen már előre megfékeztük. Táplálásából kifolyólag, ami ezekben a percekben ér véget, be is nyugtatóztuk. Megnyugtathatom, semmilyen veszély nem fenyegeti felőle...

121

—Engem az sem érdekel, ha tizenöt méteres kőkemény téglafallal választják el — vicsorgott Tegan, és szikrákat szórt szemével. — Elise nem megy be nélkülem abba a vérszopó-tanyába. Két őr ideges pillantásokat vetett az igazgatóra. Mintha a parancsára vártak volna, hogy mit tegyenek. Ugyanakkor láthatóan rettegtek annak a gondolatától, hogy összetűzésbe keveredjenek a rettegett hírű első generációs harcossal. És nagyon helyes, hogy hezitáltak. Elise nem kételkedett abban, hogy ha a helyzet fokozódik, a biztonsági részlegnél többre lesz szükség Tegan megfékezéséhez. Úgy tűnt, ezt Andreas Reichen is így látta. A németet enyhén szólva szórakoztatta a helyzet. Mosolyogva lépett hátrébb, miközben a fészkelődő civilt figyelte. —Hölgyem, ha megengedi... — szólalt meg mesterkélten diplomatikus stílusban a direktor. — A létesítmény látogatását ritkán garantálják bárkinek, mivel feszültséget okozhat a kezelés alatt álló bentlakók számára. A Végrehajtási Ügynökség vezérigazgatója jóvoltából kivételt tettünk önnel az elkövetkező beszélgetés erejéig. Ugyanakkor nem szívesen gondolnék bele, milyen hátulütőkkel járhatna a páciensünk gyógyulását tekintve, ha egy harcost látna a klinikán. Bizonyára tisztában van azzal, hogy az ő fajtája megzavarhatja azokat, akik érintettek a mi fajtánkból. Mi itt karitatív cselekedeteket hajtunk végre, nem kegyetlenkedést. Tegan gúnyosan felnevetett. —Nem kérésnek szántam. Vele megyek. Bár továbbra is szúrós szemmel nézett a létesítmény vezetőjére, Elise tudta, hogy Tegan már felmérte a négy őrt, és nem tekintette őket valós fenyegetésnek. Hosszú kabátja alatt egy rémséges kinézetű kézifegyverrel, illetve jó néhány, mellkasán és csípőjén hüvelyekből lógó halálos pengével szerelkezett fel. Nem nyúlt egyik fegyvere után sem, de Elise már látta akcióban, így tudta, hogy egy másodperc törtrésze alatt véráztatta temetővé tudná változtatni a betont. —Szeretném, ha Tegan velem jönne — mondta, hogy irányítása alá vonja a helyzetet. Érezte, hogy Tegan rápillant, majd hirtelen újból jeges pillantásokat vet az igazgatóra. Hölgyem, igazán nem gondolom. -Tegan velem jön. Elise levette a kabátját, és a karjára hajtotta. Udvariasan, de ellentmondást nem tűrően mosolygott. Hangja hasonló árnyalatot vett fel. — Attól tartok, ehhez ragaszkodnom kell, Kuhn igazgató úr. Elise igazán lenyűgözően kezelte a fontoskodó igazgatót. Ismerte a menedéket és az Ügynökség protokollját, és tudta, meddig mehet el. Quentin Chase özvegyeként nagy hatáskörrel rendelkezett, amellyel gondolkodás nélkül élt is.

122

A tény, hogy kiállt Tegan mellett, mikor könnyűszerrel magára hagyhatta volna őt, hogy egyedül harcoljon meg a bejutásért és az Odolf nevű vérszopó kikérdezéséért, mély benyomást keltett Teganbem Pedig joggal megtehette volna az ellenkezőjét, azok után, ahogy múlt éjjel alakultak a dolgok kettejük között. Elise nyugodt maradt a nyomás alatt, mint egy tökéletes hölgy és egy megfontolt taktikus keveréke. Tegannek be kellett ismernie: valóban elképesztően nagy értéknek bizonyult. Képtelen volt levenni a szemét a nő szexis, üzlet-asszonyos öltözékéről. Tengerészkék nadrágja és ropogósra keményített fehér blúza csak felerősítette rajongását. Növekvő lelkesedésének bizonyítéka egy kemény dudor megjelenése volt a fekete gyakorlóruhájának cipzárja mögött. A kint várakozó Reichent és sofőrjét maga mögött hagyta, és követte Elise kecsesen ringó csípőjét a második kapupáron túlra, a gyógyintézet irányába. Tegant nem érdekelte a sok szájtátó klinikai alkalmazott, akik mellett elhaladt. Futólag érzékelte a sietősen sertepeltélő emberek lépéseit maga körül. Néhányan menekültek előle, de néhány bátor lélek kijött az ellenőrző állomásról, vagy a tárgyalóajtók rejtekéből leskelődött, hogy egy pillantást vessen a sötét és veszélyes idegenre, aki közöttük járkált. Az intézmény igazgatója biztonsági ajtók egész során át vezette be őket egyre mélyebbre az épületben. Végül egy hosszú beton előtérbe kanyarodtak, és megálltak egy nehéz, Kezelési Központ feliratú ajtónál. Az igazgató begépelt egy kódot a falra szerelt billentyűzet segítségével, majd egy szkennerbe nézett, mely gyorsan leolvasta a retináját. — Erre — mondta, és majdnem észrevehetetlenül megszívta az orrát, ahogy kinyitotta az ajtót Elise-nek és Tegannek. Egy újabb folyosó következett. A helyiségben szűrt fény világított, és viszonylagos nyugalom honolt. Az időnkénti nyöszörgéseket és vad morgásokat csak részben tompította a magasra helyezett hangszórókból áramló halk klasszikus zene. Zárt ajtók sorakoztak a folyosón. Csak néhányon volt ablak, melyen be lehetett látni a szoba lakójára. Pár szoba üresen állt, de a többibe a tudatosság különböző szintjén leledző vérszopókat zártak. Mindegyiküket kényszerzubbonyba bújtatták. Súlyos fémrácsokkal felszerelt zárószerkezetek tartották elektronikusan zárva az ajtókat és elszigetelve a zárkák lakóit. Tegan belesett az egyik ablakon, amely előtt elment. Odabent egy szánalmasan görnyedt, vérfüggő fajbéli vámpírt látott. Erőtlen testét koszos fehér kezeslábas fedte. Haját leborotválták, és még mindig rajta voltak a legutóbbi elektrosokk-kezelés alatt használt tapadókorongok. A vérszopó lángoló borostyánszín szeme félig fennakadt a nyugtatótól, amit beadtak neki. -Tehát ez a Betty Ford menedékváltozata, he? szárazon felnevetett. — És még ti mondjátok, milicrek, hogy a rend nem ismer kegyelmet?

123

Klisé nyugtató pillantásokat vetett rá, de Kuhn macisról tett a piszkálódására. Elsétált a legutolsó zárkáig, és megállt, hogy egy újabb hozzáférési kódot gépeljen be. Amint a bebocsátás sikerét jelző zöld lámpa felvillanni, az igazgató megszólalt: — Mivel az etetés még tart,így megfigyelőszobában kell várnunk, amíg véget ér. -Csak egy pár percről lehet szó. Tegan követte Elise-t a szobába. Készen állt, hogy támaszt nyújtson neki az első lelki behatás megtörténtekor, azaz amikor először megpillantja az eljárást a detektívtükör túloldalán. —Jóságos ég! — kiáltott fel, és egyik kezét a szája elé kapta. Észrevette a szomszédos szobában, a hagyományos vizsgálóasztalra szíjazott, Petrov Odolf névre hallgató vérszopót. Úgy hevert ott, mint egy mikroszkóppal vizsgált példány. A számos vastag fémkapocstól eltekintve, amelyekkel végtagjait, felsőtestét, nyakát és fejét lefogták, teljesen csupasz volt. Borotvált fejét egy bőrből és dróthálóból készült maszk borította. Ezek segítségével tették az állát és hatalmas agyarait mozdulatlanná, hogy könnyebben tudják a szájába vezetett csövön keresztül táplálni a kellemetlen feladatot ellátó donor friss vérével. A vérszopó összevizelte magát a folyamat közben. Az ennek következtében az asztal alatt keletkezett tócsa csak növelte az egész szituáció lealacsonyító hatását. És ott volt az a nő. Tegan alaposan elkáromkodta magát. Szemével követte a vérszopó szájából a tőle néhány méterre lévő, szomszédos vizsgálóasztalon fekvő nő karjában végződő, vérrel teli csövet. Fehér, ujjatlan kórházi hálóinget viselt. Mozdulatlanul, sőt mi több, nyugodtan feküdt a hátán; de könnyek áztatták szeplős arcát. -Egy nőt küldtek be ehhez a vadállathoz? -Ő egy kiválasztott — válaszolta Kuhn. — Hosszú éveket töltöttek együtt, mielőtt Odolf megadta magát a vérszomjnak és vérszopóvá vált. A nő minden héten idejár hozzá, hogy etesse, és hogy a saját tápanyagbevitelét is biztosítsa. Muszáj megőriznie a saját egészségét, és sokáig kell életben maradnia, hogy továbbra is törődni tudjon a társával. Legtöbb kezeltünknek nincsen társa, aki törődhetne vele, nekik emberi donorból kell táplálkozniuk. Elise közelebb araszolt az üveghez. Láthatóan megdöbbentette és visszataszítónak találta, amit látott. — Hogy találják azokat a donorokat, Kuhn igazgató úr? A férfi vállat vont, amikor visszanézett a nőre. -Sohasem kell messzire mennünk értük. Egyetemisták boldogan csatlakoznak egy kevéske pénzért az orvosi kutatásokhoz, csakúgy, mint a prostituáltak, hajléktalanok... kábítószeresek is, ha nehézségeink akadnak. -A francba! — bökte ki vontatottan Tegan. — Szép kis társadalmi tevékenység zajlik itt. -Általában senkinek nem esik bántódása — válaszolta bosszús mosoly kíséretében Kuhn. — Az eljárást nagyon gondosan figyelik, és a behívottak 124

közül senki nem emlékszik semmire utána. Egyszerűen visszaengedjük őket a saját életükbe egy kis pénzzel a zsebükben, amihez máskülönben nem jutottak volna. Az együtt töltött idő a legrosszabb, ami azokkal a szerencsétlenekkel történhet, akiket mi donoroknak hívunk. Tegan majdnem mondott valami kacifántosat a nagyképű menedékbeli férfinak, de eszébe jutott, ohgy kevesebb, mint huszonnégy órával ezelőtt még maga is vérre vadászott. Berlin sötét utcáin. Valóban ölt, de ennek létjogosultságát. azzal tudta igazolni, hogy így legalább eggyel kevesebb bűnöző erőszakoskodhatott a védtelen nőkkel. Ettől azonban semmi esetre sem lett hős. Szíve mélyén az összes fajbélit öncélú, kegyetlen ragadozónak tartotta; csak néhányuk ezt a tényt steril fehér falakkal és klinikai felszerelésekkel igyekezett álcázni. -Na, látják! - jelezte a létesítmény igazgató amikor egy rövid sípolás hallatszott az üveg feléjük eső oldala melletti konzolról. - Az etetési procedúra befejeződött -Amint a páciens egyedül marad és pihen, bemehetünk. Megvárták, hogy Odolfból kihúzzák a táplálócsövet. A vámpír küzdeni próbált az eltávolítás ellen- Kielégíthetetlen vérfüggőségéből kifolyólag a fogát csattogtatta, és hörgött a bőr és drótháló maszkja alatt, miközben a személyzet megszakította az ellátását. Nehézkesen és eredménytelenül küzdött a testi korlátozások e^en ~ kétségtelenül a Kuhn által már korábban említett drogok hatásának tulajdoníthatóan. A vérszopó dermaglifjei továbbra is sötétlilára, vörösre és feketére váltakoztak. Határtalan éhségét jelző színek cikáztak a meztelen mellkasán és vállán felkúszó mintázatokon. Hatalmas szemfogai csont fehéren villogtak tiltakozása jeléül. Pupillái vízszintes csíkokká keskenyedtek; íri sze borostyánszínű fényt lövellt ki minden egyes alkalommal, amikor megpróbálta nagy fejét felemelni az asztalról. A vér íze még a kábítószer hatása alatt is az őrületbe kergette — mint az összes többi vérszopót. Tegannek tudnia kellett. Őt is hasonló szomjúság gyötörte mindig, és szintúgy pokoli dühöt érzett. Szerencsére nem haladt annyira előre az állapota, mint annak a szerencsétlennek, de nem sok híja volt. Ahogy ilyen közelről nézte ezt a vérfüggő hímet, eszébe juttatta azokat a sötét hónapokat, és hogy mennyire nehezen tudta akkor leküzdeni saját gyengeségét. Miközben Petrov Odolf hasztalanul igekezett lerázni kötelékét, a kiválasztott felkelt a mellette lévő asztalról, és óvatosan megközelítette fekhelyét. Maga mellett tartotta a kezét, de tisztán látszott szemében a kín, amit az okozott, hogy nem érinthette meg a társát. Valamit halkan mondott, de nem lehetett hallani a zárka audio monitorain keresztül, aztán elfordult, és a megfigyelő szoba ajtaja felé indult. Igyekezett letörölni a könnyeket szeplős arcáról. Kuhn kinyitotta neki az ajtót. A nőt láthatóan meglepte a nézőközönség. Vörösen lángolt az arca. Lefelé fordított tekintete elárulta: szégyelli magát. 125

-Elnézést — szólt, és megpróbált kisietni a folyosóra. -Minden rendben? — kérdezte lágyan Elise. A nő félszegen bólintott. Visszafojtotta a zokogást. -Megbocsátanak, kérem? -Erre — mutatta Kuhn, amikor a nő kislisszolt a társaságuk elől, és elindult a folyosó felé. — Csak pontosan tíz percet engedélyezhetek önnek vele, Chase asszony. És meg kell ismételnem, hogy úgy vélem, a harcos... -Valójában... — vágott közbe magabiztosan Elise. — Szeretném, ha Tegan vezetné le a beszélgetést, nélkülem, -Mi?! Ön nélkül?! — Kuhn dühösen húzta össze a szemöldökét. — Ez egyáltalán nem képezte részét a megegyezésünknek! -Most viszont igen. Nem hagyhatom azt a szegény nőt ilyen nyomorult állapotban elmenni innen — mondta, és Teganre nézett. — Tegan fog Petrov Odolf-fal beszélni. Ezt nyugodtan rábízhatom, Kuhn igazgató úr, és ezt bátran javaslom önnek is. Nem várta meg, hogy az igazgató tiltakozni kezdjen, hanem azonnal kiment a megfigyelőszobából. Méretre készült ruhába és tűsarokba bugyolált nyomkövető rakétaként követte Odolf zaklatott társát. Tegan mosolyogni szeretett volna, de inkább Kuhn-ra vetett egy határozott pillantást. —Csak ön után — mondta olyan hanglejtéssel, amely arra ösztökélte az igazgatót, hogy inkább maradjon a zárkán kívül.

126

HUSZADIK FEJEZET

Elise nem messze, a folyosón talált rá a kiválasztottra. A nő egy kipárnázott padon ült, arcát a tenyerébe temette. Csendesen sírt, de egész teste remegett. —Nagyon sajnálom — motyogta Elise. Nem tudta, jól teszi-e, megzavarja ezekben a magányos percekben; mégis annyira megindította, amit bent látott, hogy nem hagyhatta a nőt magában szenvedni. Előhalászott egy kis csomag zsebkendőt a táskájából, és odanyújtotta neki, amint közelebb lépdelt hozzá. — Kéri? Pirosan erezett világosbarna szemével a kiválasztott Elise-re nézett. – -Igen. Köszönöm. Mindig azt hiszem, erős leszek hozzá, de annyira nehéz! Soha sem lesz könnyebb így látni őt. -Hát persze — helyeselt Elise és melléült. — Különben Elise vagyok. -Irina — felelte lágyan. — Petrov a társam. -Igen, tudom. Az igazgató elmondta. Lenézett, és kivette az egyik összehajtott zsebkendőt. -Amerikai vagy? -Bostonból jöttem. —Jó messziről. Kuhn igazgató úr tájékoztatott, hogy jön majd néhány ember meglátogatni a társamat, de nem tudta megmondani, miért. Mit akartok Petrovtól? —Csak pár kérdést szeretnénk feltenni neki, Irina. Ennyi az egész. A nő aggódva nézett oldalvást. -A férfi, akivel vagy... ő nem menedékbeli fajbéli... -Nem. Tegan a rend tagja. Harcos. -Harcos?! — Irina láthatóan megkövült; összeráncolta szemöldökét. — De hiszen Petrov senkit nem bántott. Ő jó ember. Semmi rosszat nem tett... -Így igaz — nyugtatgatta Elise. Kezét az aggodalmaskodó nő remegő kezére tette. — Tegan nem akarja bántani. Megígérem. Csak azért jött, hogy beszéljen vele. -Miről? -Információra van szükségünk a társad családjáról. Beszélnünk kell vele, hogy megtudjuk, felismer-e egy bizonyos dermaglifikus jelet. Irina felsóhajtott, és kissé megcsóválta a fejét. —Már engem is alig ismer meg. Nem hiszem, hogy túl sok hasznotokra lesz. Elise együttérzően mosolygott. -Meg kell próbálnunk. Nagyon fontos lenne. -Szavadat adod, hogy nem lesz baja? 127

-Igen. A szavamat adom, Irina. A kiválasztott egy hosszú percig Elise-re meredt. Barna szemével igyekezett kifürkészni, megjósolni az igazságot. -Rendben –szólalt meg végre. –Hiszek neked. Elhiszem amit mondasz. Elise megszorította a nő kezét. -Mióta köt össze Petrowal a vérkötelék? -Most nyáron lesz ötvenhét éve. — Büszkeség és szerelem érződött a hangjában, de szomorúság vegyült bele, ahogy folytatta. — Ebből az elmúlt három évet ezen a... ezen a helyen... töltötte. -Nagyon sajnálom — mondta Elise. -Azt hittem, erősebb lesz ennél az apját és bátyjait is megfertőző gyengeségnél. Azt hittem, a szerelmem elég lesz, érted? De olyan démonok kísértették, akiket sohasem értettem. Három évvel ezelőtt, az azt megelőző hetekben, amikor elvesztettem, még más ember volt. -Hogyhogy? — tette fel Elise óvatosan a kérdést. Nem akart tolakodónak tűnni. A nő minden bizonynyal nehéz időszakon ment keresztül. -Rengeteget változott, amióta a bátyja vérszopóvá vált, és meghalt. Azt hiszem, talán Petrov tudta, hogy közeleg a nap, amikor ő következik. Mintha egy hatalmas nagy terhet raktak volna rá. Visszavonult mindentől — még tőlem is. Titokzatossá vált. Órákig írt a dolgozószobájában, majd az összes papírját szénné égette. Sikerült megszereznem egy oldalt, de csak képtelenségeket találtam benne. Tele volt egy csomó őrültséggel, amit nem tudott vagy nem akart megmagyarázni nekem. — Megremegett, és lehajtotta a fejét. — Petrov táplálkozási tivornyákra kezdett járkálni éjszakánként, mialatt én aludtam. Idővel egészen megőrült. Egy éjjel a vérszomjától hajtva engem támadott meg. Ekkor rájöttem: itt az ideje szétválni. -Nagyon nehéz lehetett neked, Irina. I-gen — suttogta. — A vérszomj nagyon csábító dolog. Tudom, hogy Petrov sosem jön haza. Ez ritkán fordul elő, miután itt kötnek ki. De még reménykedem. — A kiválasztott legyintett egyet, és újabb könnycseppek jelentek meg a szemében. — Nézz rám, hogy nézek ki! Átöltözöm ebből a rémséges kórházi munka ruhából, és hazamegyek. Köszönöm, hogy beszélgettél velem. És köszönet ezekért is — mondta, és kihúzott még egy zsebkendőt, majd megtörölte könnyáztatta szemét. —Nagyon szívesen.Elise felállt Irinával együtt, és gyorsan átölelte, amikor az öszeszedte magát, hogy elinduljon. Amint elment Elise visszasétált a folyosón Petrov Odolf zárkájába. Tegan éppen akkor jött ki. Nem tűnt boldognak. Kuhn mögötte lépkedett, és valamit hadovált arról, milyen fontos a betegek jólétének biztosítása és a tökéletesen elfogadható dózisok. -Mi folyik itt?! — túrt bele Tegan a hajába. — Odolf a gyógyszerektől gyakorlatilag öntudatlan. Amíg ilyen állapotban van, semmit nem szedhetünk ki belőle.

128

-Mindig extra nyugtatóra van szüksége tápláláskor, a páciens és a társa vagy donora biztonsága érdekében — jelentette ki felháborodottan Kuhn. -És a többi fél tucat gyógyszer, amit belepumpáltak? — vonta felelősségre Tegan. -Az csak a normái protokoll része, hogy mindig biztosítjuk a kezeltjeink jólétét. -Egyáltalán nem tudtál beszélni vele? — kérdezte Elise. Nem foglalkozott Kuhn hencegésével. Teganre akart koncentrálni. -Egy perccel azután, hogy bementem, még mindig alig volt magánál. Eddig lószart sem tudunk. -Akkor visszajövünk holnap — fordult Elise a létesítményvezetőhöz. -Biztos vagyok benne, hogy Kuhn igazgató úr gondoskodik róla, hogy magánál legyen, amikor visszajövünk. Ugye, igazgató? —A kezeltek gyógyszerezésének csökkentése hatalmas rizikóval jár. Ha mégis ezt óhajtják, kár esetén nem vállalhatjuk a felelősséget. Elise Teganre nézett, aki bólintással jelezte beleegyezését. —Ez így teljesen rendben van. Holnap ugyanebben az időben itt leszünk. Biztosítsa Petrov Odolf ébrenlétét és józanságát erre az időre! Kuhn a szájába harapott, de beleegyezése jeléül bólintott egyet. —Ahogy óhajtja, hölgyem. Bár Tegan meg sem szólalt, Elise végig magán érezte a tekintetét, amikor elhagyták a gyógyközpontot, és visszakísérték őket Reichen várakozó autójához és sofőrjéhez. Bármi is történt közötük múlt éjjel a csónakházban, még mindig jelen volt. Elise nem tudta kiverni a fejéből. Közelsége puszta tényétől is nyugtalanító hőséget bocsátott ki remegő teste. Tudta, hogy ennek részben a vérköteléknek köszönhető kapocs az oka, de egy másik része szintén reagált rá. Ez utóbbi — az elemi, női pezsgés — okozta a legtöbb problémát. Abból kiindulva, ahogy tegnap otthagyta, Elise-nek úgy tűnt, egyedül maradt a vágyaival. Tegan hűvősen viselkedett, egy szót sem szólt, ahogy közeledtek az autóhoz. Amikor félreállt, hogy a sofőr kinyithassa a Rolls- Rolyce hátsó ajtaját. Elise belesett a hármúbe, miközben beszállt, és meglepődve tapasztalta, hogy üres. —Hol van Andreas? A sofőr udvariasan bólintott kopasz fejével. —Sajnálom, hölgyem, de egy rövid időre elhívták. A városba kellett mennie, személyes ügyben. Megkért, hívjam fel, amint ön és az úr kijött a megbeszélésről. Azonnal indulunk érte. —Ó, rendben, Klaus, köszönöm. Elise becsusszant a luxus limuzin privát utasterébe. Tegan követte. Szembeült vele, egyik izmos karját a fényűző bőrülés támlájára tette. Illetlenül szétterpesztette a lábát, miközben lomhán hátradőlt, és sűrű barna haja alól

129

rámeredt a nőre. Az őrjítő csendben végig őt nézte. Zöld szemét olyan hosszan meresztette rá, hogy Elise alig bírta elviselni. Az a néhány perc, amíg Berlin központjába értek, óráknak tűnt. Ráadásul Elise egyre rosszabbul bírta elviselni az emberek tömegét. Halántéka lüktetni kezdett a több száz ember sötét gondolatától, a csevegésüktől és a fülébe áramló, visszataszító sziszegések romlott impulzusától. A sötétített ablaküveg felé fordult. Erezte, ahogy lelki képessége kifacsarja a levegőt a járműből. Istenem, csak érne már véget ez a kocsikázás! Semmi egyebet nem akart, mint ágyba bújni, hogy maga mögött tudhassa az elmúlt néhány éjszakát. —..jól kezeltük. Tegan mély hangja kizökkentette a pánikból, ami kezdett rajta eluralkodni. Eszeveszett felkavarodottságá-ban fel sem fogta, hogy a harcos végre beszélni kezdett hozzá. —Tessék? —Ott, az elkülönítő intézetben. Jól csináltad, ahogy Kuhnt kezelted... és a többit. Lenyűgöztél. Elöntötte a melegség, mert tudta, mennyire csínján bánik Tegan a dicséretekkel. Nem volt egy babusgató típus. Csak akkor hagyták el kedves szavak a száját, ha valóban komolyan gondolta. — Bárcsak több szerencsénk lett volna Odolffal! -Holnap majd megtudjuk, amit akarunk. Remélem. Elgondolkodva dörzsölte meg lüktető halántékát. Tegan szemével követte a mozdulatot. —Jól vagy? —Igen — válaszolta, majd kissé összerezzent, amikor az autó megállt egy lámpánál, egy zsúfolt belvárosi kereszteződés kellős közepén. Járókelők tömege ment át előttük. Gondolataik úgy cikáztak Elise fejében, mint a villám. — Ha végre kijutunk a városból, jól leszek. Tegan rábámult -Több vérre van szükséged — mondta, de nem tűnt túl boldognak az ötlettől. — Túl sok ideig nem vettél magadhoz, egy alkalom nem hat kellőképpen. -Jól vagyok — erősködött, és azt kívánta, bárcsak úgy lenne. — Nem fogok semmi többet elfogadni tőled, Tegan! —Nem is ajánlkoztam. Kíméletlen reakciójától eluralkodott rajta a megalázottság. —Első alkalommal sem ajánlkoztál, ugye? Én követeltem, hogy megtedd a hadiszálláson, Tegan. Sajnálom. —Felejtsd el! Túlélem. Mi tagadás, ezzel le is zárta a témát. Tulajdonképpen magába fordultnak és zaklatottnak tűnt, jobban, mint bármikor. Elise látta, mennyire megdöbbentették Tegant az intézmény üzelmei. 130

Azt is látta, hogy nézett a megfékezett Petrov Odolfra, akit az égető vérszomj teljesen megfosztott ép eszétől és valószínűleg a lelkétől is. A többnyire közönyös és megrendíthetetlen Tegan egyfajta részvétet érzett abban a zárkában a fogva tartott vérszopóért. Egészen elképesztő módon úgy tűnt, mintha Tegan átérezné a vámpír sajnálatra méltó állapotát. Elise ezt aligha tudta elképzelni, látván mennyire ragaszkodott a harcos az önkontrolljához. Lehet azonban, hogy azért fegyelmezte magát ennyire, mert tudta, milyen elveszteni a hatalmát önmaga felett. Talán elmerengett volna még ezen egy darabig, de újból erősen émelyegni kezdett, amikor emberek nagy csoportja haladt el a lámpa előtt várakozó autó előtt. Tegan könnyed mozdulattal átült az Elise melletti székre. -Gyere ide! Révületbe ejtelek. -Ne! — elhúzódott tőle; nem volt szüksége a sajnálatára. — Hagyj, majd megoldom magam! Ez az én problémám. Egyedül akarom megoldani. Szerencsére a jármű ismét elindult. Befordult a sarkon, így eltávolodott a fényes butikokkal teli exkluzív főútvonaltól, ahol csak úgy kavargott a sok ember. Itt már sokkal jobban érezte magát, de a feje még mindig folyamatosan lüktetett, mint egy akadozó rádióadás. Kizárólag a legszörnyűbb ingerek bombázták szakadatlanul, egészen addig, amíg úgy tűnt, kezdi felemészteni a hangzavar. —Keress valamit, amire koncentrálhatsz! — tanácsolta a mellette ülő Tegan. Elise-t elöntötte lélegzetének melege. Gyengéden, de erőteljesen fogta meg a kezét. Hüvelykujjával megnyugtatóan simította végig a bőrét. Tartotta benne a lelket. — Egyetlenegy dolgot, Elise. Egyetlen hangot, amit önmagában tudsz kezelni. -Különítsd el a többitől. Azokkal ne foglalkozz! Hadd zuhanjanak a mélybe! Mély hangja majdhogynem hipnotikusan hatott rá; segített adottsága okozta fájdalmának mélyére hatolni, hogy aztán megtanítsa kihasználni azt. Csukott szemmel követte utasítását; kiszűrte a fülsiketítő lármát, hogy találjon valamit, amit kiragadhat. Lassan, apránként kizárta a legzavaróbb hangokat a fejéből, míg végül sikerült megtalálnia a legkevésbé fájdalmasat. —Arra az egyre koncentrálj! — duruzsolta Tegan. Még mindig fogta a kezét, még mindig irányította szavaival és érintése védelmező melegével. — Húzz közelebb egy hangot, még akkor is, ha a többi is elhatalmasodna rajtad! Erősebb vagy az adottságodnál, Elise. Az erő benned van, a saját akaratodban. Mindent érzett, amit a harcos mondott. Tudta, hogy igaz. Ujjait fogó kezének, fülébe doromboló hangjának köszönhetően erősnek hitte magát. Hitte, hogy meg tudja csinálni. —Érezd az erődet, Elise! — instruálta Tegan. — Nincs pánik körülötted, csak nyugalom. Nem az adottságod tart uralmában... te uralod őt!

131

Így is lett. Most jött rá, tudva, hogy Tegan csak egy kis szikráját mutatta meg, hogy hatalmával mire képes. Kinyitott egy ajtót a tudatalattijában, és bárhol is leledzett kiválasztotti adottsága, Tegan odairányította arra a helyre. Megláttatta vele a magában rejlő lehetőségeinek erejét. Meglepték a történtek. Halántéka még mindig dübörgött a hirtelen jött fizikai fájdalomtól, mely mostanra tompa, kezelhető lüktetéssé mérséklődött. Elise végre összpontosított és élesítette készségét. Dolgozni akart még rajta, késztetni megát, de ugyanakkor a feladatot még megerőltetőnek találta. Az egyetlen hang, amihez ragaszkodott, kezdett kicsúszni a szorításából, és újból elvegyült a zajban. Habár testén és elméjén kívül tartózkodott, érezte, ahogy lassan megáll az autó. Lépések közeledtek. Két lábé. Ehhez hozzáadódott a sofőr gyors lépteinek kopogása, ahogy körbeszaladta a járművet, és kinyitotta az ajtót. Akkor TEgan levette róla a kezét. Elise pislogott egyet. Felnézett, és észrevette, ahogy a kocsi mellett álló Reichen röpke csókot hint egy hollófekete hajú nő ajkára, aki ezüstös színű szőrmekabátot viselt. Elise sejtette, hogy a ruha alatt semmi sincs. Kecses nyaka egyik oldalán halványuló, rózsaszín folt éktelenkedett, egyértelműen jelezve, hogy Reichen nemrég táplálkozott belőle. —Helene, egy élmény volt, mint mindig, drágám! — mondta, mikor elváltak. — Annyira elkényeztetsz! Nyilvánvaló, hogy a menedékbeli férfi személyes ügye nagyon személyes természetű volt. A nő fényes ajkára macskás mosolyt csalt sármos modora. Nem várta meg, hogy az autó elinduljon vele. Megfordult lélegzetelállítóan magas, ezüst tűsarkú cipőjében, és lassan visszament az épület egyik kevésbé feltűnő ajtajához, ahol Reichen autója kényelmesen várakozott a ház előtt. —Hálás köszönet, hogy felvesztek — mondta a német, miközben bemászott a kocsiba, és leült az Elise-zel és Tegannel szemközti helyre. — Nem mintha nem élvezném a társaságotokat, de valamelyest reménykedtem,hogy tovább tartózkodtok a megbeszéléseteken. Hamar végeztetek. —Te is, ahogy elnézlek — nevetett fel Tegan. Reichen is kuncogott. Láthatóan nem jött zavarba. Kényelmesen elnyúlt az ülésben. Az autó elindult. Áradt belőle a drága parfüm, a vér és a szex illata. Nem mintha érdekelné, gondolta Elise, ahogy elnézte. Széles, jóllakott mosolyából ítélve nem is lehetett volna vidámabb. Mintha mi sem lett volna természetesebb. Andreas Reichen nagyon vonzó, rejtélyes és kifinomult férfinak számított, de parázsló érzékisége elhalványult Tegan nyers vonzereje mellett. Elise-t égette Tegan finoman hozzáérő combjának melege. Lehorgasztotta a fejét, és szemét sűrű szempillája mögé rejtette. Tegan összefonta mellkasán a karját. Elise-nek hiányzott a harcos meleg érintése. Vágyott rá — legfőképpen, amikor a limuzin végiggördült a

132

mozgalmas város utcáin. Fajtársi adottsága újból püfölni kezdte érzékelő képességét. Éppen ezért megpróbálta alkalmazni azt, amit az imént megtanult Tegantől, és bevetni a pszichikai fájdalom támadása ellen. Mindennél jobban szerette volna újból megragadni Tegan kezét, és érezni megnyugtató erejét. De a férfi eltávolodott tőle. Arrébb helyezkedett, kissé elhúzta a combját, helyén egy gödör keletkezett az ülésen. Amikor megérkeztek a menedékbeli tóparti házba, Tegan egyből kipattant az autóból, amint Klaus lelassított az elülső kocsifelhajtón. —Be kell jelentkeznem a hadiszállásra — mondta félrefordított tekintettel, és elindult, mielőtt Elise vagy Reichen kiszállt volna az autóból. —Folyton csak az az üzlet! — jegyezte meg fejét csóválva Reichen. — Hozathatok valami ennivalót a házba, Elise? Bizonyára éhes vagy. Valójában az éhhalál fenyegette. — Az pompás lenne, köszönöm — felelte. Elise hagyta, hogy Reichen kisegítse a járműből. Belekarolt, és felsétáltak a kastély főbejáratához. Gondolatai azonban mindez idő alatt Tegan körül jártak. Ki kell irtania magából az iránta érzett erősen kavargó, de láthatóan egyoldalú vágyat.

133

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Tegan, miután befejezte a hadiszállással folytatott telefonbeszélgetést, lecsukta a mobilját, és hátradőlt a röhejesen redőzött bársonyfotelben, menedékbeli magánlakosztályában. Szarul érezte magát aznap éjjel a Petrov Odolffal kialakult patthelyzet miatt. Sokkal jobban megrázta a létesítménybeli terepszemlén megtapasztalt vérszomj, mint azt magának hajlandó volt beismerni. Az, hogy láthatta Odolfot és a többi vérszopót, kiváló emlékeztetőül szolgált arra, amit Sorcha halála után kellett átélnie. Oly sok évvel ezelőtt sikerült leküzdenie a vérszomját, de kegyetlenül megdolgozott érte. És az éhség mindig gyötörte, még akkor is, amikor ezt a legkeményebben próbálta tagadni. Elise közelsége csak erősítette farkaséhségét. A francba, ettől a nőtől szép lassan forrni kezdett a vére. Az a néhány kettesben töltött perc Reichen kocsijában, amikor megérintette, hogy átsegítse a lelki gyötrelmeken — mind hatalmas hiba volt. Csak azt érte el, hogy rájött, mennyire szeretne segíteni neki. Nem akarta szenvedni látni. Az évszázadok alatt vallásos igyekezettel kifejlesztett közönye ellenére Elise érdekelni kezdte. Őszinte érzéseket kezdett táplálni a vakmerő és bonyolult menedékbeli szépség iránt, aki bármelyik fajbelit vagy más férfit megkaphatna. Valóban foglalkoztatta Elise. Akarta... tudta, hogy csak idő kérdése, és úgy követi őt, mint a ragadozó — ami valójában volt. Lágy bőrének érintése felidézte, milyen jólesett neki a hozzásimuló teste, mennyire istenien illeszkedett a szájuk egymáshoz... milyen édes íze volt vére legapróbb csöppjének is a nyelvén. Istenem! Nem tudott elég gyorsan elinalni az autóból. És a vendégszobában eltöltött egy óra sem segített túlzottan jegelni a vágyát, hogy lemenjen és megkeresse Elise-t. Ugyanúgy szeretett volna kielégülni vele, mint Reichen azzal a nővel a városban. A tűz, kisebb hőfokon bár, de attól a pillanattól fogva lángolt benne, hogy szemet vetett Elise-re. Talán vízzel kellene eloltania, gondolta Tegan, miközben besétált a fürdőszobába, és kinyitotta a zuhanyt. Isten tudja, talán a szanatóriumban átélteket is szerette volna lemosni a bőréről. Azoknak a kirekesztett, többnyire kataton vérszopóknak a látványa saját életének egy ocsmány szakaszába rángatta őt vissza, amelyet egyáltalán nem óhajtott újraélni, még futó emlék képében sem. Életének azt a részét mélyen elásta — oda, ahova tartozott. 134

Levette a pólóját és a fegyvereit, majd többségüket a fotel melletti székre dobta. Ujjaival éppen a fekete nadrágja cipzárjával babrált, amikor kopogás hallatszott a folyosóra nyíló zárt ajtón. Nem törődött vele. Azon gondolkodott, vajon Reichen-e az. Talán egy pár órás bűnözésre akarja a városba rángatni. Csábítónak találta a gondolatot, mint bármit, ami elvonja a figyelmét Elise iránt érzett éhségéről. Újból kopogtattak, és ezúttal Tegan gondolkodás nélkül kivágta az ajtót. Amint kitárult az ajtó, legnagyobb meglepetésére — és nem kisebb dühére — frusztrációjának tárgyát látta állni ott. Éppen ez hiányzott neki a legkevésbé! Még mindig azt a tengerészkék nadrágot viselte, mint a klinikán. És még mindig elragadóan nézett ki, amitől Tegan úgy érezte, hogy egy nagyobb adag olajjal szították fel tüzét. —Mi a poklot keresel itt?! — rivallt rá nyersen, sok-i! kai durvábban, mint akarta. Elise még csak meg sem rezdült. -Úgy gondolom, beszélnünk kéne. -Szerzett neked Reichen ennivalót odalent? -Igen. De annak már több mint egy órája. Én... vártam egy darabig, hogy kijössz-e a szobádból, de amikor nem jöttél, úgy döntöttem, feljövök hozzád.Tegan egy percig bámult rá. Gondolatával lekapcsolata a zuhanyt és megfordult, hogy felkapja a pólóját és pisztolytáskáit. -Éppen indulni készültem. -Ó! — Láthatóan nem vette be. — Mi lett hirtelen annyira sürgős? -Csak egy kötelesség névre hallgató apróság, szívecském. Nem vagyok hozzászokva, hogy éjszakánként a seggemen üljek, amikor éppenséggel odakint is gyil-kolászhatnék. — Szándékosan meg akarta döbbenteni, így feltehetően némi elégedettséggel töltötte el, amikor látta a zavartság ráncát átfutni Elise homlokán. — Ki kell szabadulnom erről a helyről egy időre, hogy ott legyek, ahol hasznossá tehetem magam: a városban és az utcákon. Nem tehetem meg, hogy itt csücsüljek a babérjaimon. Azt remélte, Elise útjára engedi, és örül majd, hogy elmegy. Hűvös hozzáállásával számtalan fajbeli hímet riasztott már el még a rendből is, így nem számított arra, hogy épp ez a nő lesz ilyen szívós. Egy másodpercre valóban azt hitte, hogy majd visszavonul, ahogy várta tőle.Ehelyett átlépte a küszöböt, és bement a szobájába. —Ma éjjel nem mész sehova — szólt lágyan, de eltökélten. Nyugtalan volt a tekintete, de a franc essen belé: hát nem becsukta maga mögött az ajtót? Egyenesen felé tartott. — Ma éjjel beszélnünk kell. Tudni akarom, hányadán állunk. Hogy hol állunk, Tegan. Tegan rámeredt. -Szerinted bölcs dolog bezárni magad ide, velem? Nem telik sok időbe, mire Reichen és a többiek a házból rájönnek, merre vagy, és a legrosszabbat feltételezzék. Ő talán diszkrét, ha arra van szükség, de a többi ittlakó...

135

-Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Csak azt akarom tudni, te mit gondolsz. -Szerintem kurvára elment az eszed! — röhögött fel érdesen. Hangja gúnyosabb volt, mint amilyennek szánta. Elise maga elé meredt egy bizonytalan bólintás kíséretében. -Összezavarodtam, ebben igazad van. Nem tudom, hogy te... már az első naptól fogva nem tudom, mit kezdjek veled, Tegan. Nem tudom, hogy játsszam ezt a játékot veled. -Én nem játszom játékokat — felelte véresen komolyan. — Sem kedvem, sem időm... ! — Nem a francot nem! Tegan felvonta a szemöldökét a nő váratlan kirohanása hallatán. Készen állt arra, hogy újra nekiinduljon. Erős kényszert érzett, hogy egy jókorát taszítson rajta, mielőtt közelebb kerül az igazsághoz azzal kapcsolatban, amit iránta érez. De a nő szemében fellobbanó szikra megállította. Elise a mellkasára tette a kezét, és pár lépéssel közelebb ment hozzá, hogy tudatosítsa: ha meglöki, ő bizony viszonozni fogja. — Akkor mégis minek nevezed, ha egyik pillanatban gyengéd vagy velem, a következőben meg jéghideg? Megcsókolsz, a következő pillanatban meg ellöksz magadtól. — Mély levegőt vett, majd frusztráltan felsóhajtott. — Néha úgy nézel rám, mint aki valóban érez irántam valamit, aztán... aztán egy szempillantás alatt azt érezteted velem, mintha soha nem is éreztél volna semmit. Mi ez, ha nem a te bizarr elképzelésed a játékról? Mivel Elise nem akart odébbállni, Tegan vicsorogva elfordult, és odament a zsákhoz, ahol a felszerelését és afegyvereit tartotta. Nem érdekelte a nő szekírozása. Benyúlt, és vakon megragadta a vastag vászonzsákjábanlévő harci felszerelését. Hüvelyestől előhúzott egy tőrt, majd egy tárat a 9 mm-eséhez. Bármit megtett, hogy mozgásban tartsa kezét és ne a nő őrjítő jelenlétére koncentráljon, aki nem mellesleg szép lassan mögé lépdelt. Legnagyobb döbbenetére megremegett a keze, amikor a fotel bársonypárnáira helyezte a felszerelését. Látása élesedett; látóterének pereme kontúrossá vált, mikor a pupillái leszűkültek. Borostyánszínű fényár borí tott be mindent, mintha vadászlámpával világítanák be a teret. ínyében fájdalom keletkezett szemfogai előbukkanásakor. Szájába nyál tódult az éhségtől, amit Elise érkezése előtt is alig tudott elhessegetni. Most pedig, hogy puszta jelenlétével provokálta őt, nem tudta, meddig képes féken tartani a benne rejtőzködő vadállatot, mely azóta próbálja letépni láncát, mióta szemet vetett a nőre. Hallotta a vastag perzsaszőnyeg susogását a háta mögött a nő apró talpa alatt. Becsukta a szemét. Érzékeit elöntötte a nő jelenléte. Gyötrően áthatotta az iránta érzett vágy.

136

—Azt mondod, hogy nem játszol játékokat, Tegan, pedig a mestere vagy. Valójában szerintem olyan régi játékos vagy, hogy már azt is elfelejtetted, hogyan legyél valódi. Tegan alig volt tudatában a saját mozdulatainak, amikor dühödt ordítás kíséretében hirtelen felé fordult. Egy másodperc tört része alatt csökkent köztük a távolság. Alig telt el egy szempillantásnyi idő aközött, hogy elfordult Elise-től és hogy lerohanta, mint egy robogó vonat. Akarata és teste erejével nekirontott, majd mindkettejüket az ajtóhoz vágta. Odaszegezte a saját kemény, hajthatatlan hosszúsága és a háta mögött lévő vastag tölgydeszka közé. —Ez így elég valós neked, kis szívem? Szavai sziszegve hagyták el száját, ajkai felfedték hatalmas szemfogait. Elsápasztotta a vágy, és kihozta belőle természete vadabbik oldalát. Morogva lehajtotta a fejét, és egy forrón követelőző csókkal forrt össze a nővel. Elise riadtan felsikoltott. Kezét védekezve emelte a harcos vállához, amitől az még nagyobb hévvel csókolta. Nyelvével végigsimított a foga mentén, miközben Elise levegő után kapkodott. Istenem, mennyire édes! És mennyire meleg, buja a szája! Lágysága teljesen ellentmond hajthatatlanságának. Nem akarta érezni merevedését. Pokolian szerette volna távol tartani emésztő vágyát, ami őrülten égette és már nem tagadhatta le. Már nem állíthatta meg vére lüktetését, sem fajbeli adottságait, sem bármit, ami a férfiasságából fakadt és amit Elise fenséges íze ébresztett fel benne. Amikor félbehagyta a csókolgatását, a nő lihegett. Tegan is. Egész teste megduzzadt éhsége hevében, minden pulzuspontja ritmusosan lüktetett, és ugyanezt érezte Elise-nél is. -Éreztem múlt éjjel a csónakházban, hogy félsz — súgta vadul. Tágra nyílt a szeme; testét egyre erősebben szorította a nőéhez. Merev férfiassága már a puszta közelségétől keményebbé vált. — Inkább hagytalak elmenni, ahelyett hogy elvegyem, amit akartam. Most viszont nem leszek elnéző. Úgyhogy rettegj, Elise, de kurvára ne várd, hogy érdekeljen. -Visszamentem múlt éjjel — egy alig hallható sóhaj hagyta el a torkát, de amikor beszélt, határozott volt a hangja. — Nem féltem tőled, Tegan. Visszamentem hozzád. Lassan jutottak el agyához a szavai, de megnyugtatták, amint felfogta, amit mondott. —Múlt éjjel, amikor azt mondtad, hagyjalak magadra... sikerült egészen a főépületig eljutnom, és rájöttem, nem akarok elmenni. Veled akartam lenni. Ránézett, és a bizonytalanság legkisebb rezdülése sem ült ki arcára. Tegan csak simulékonyságot és elfogadást érzett a kezei között; Elise bölcsen beadta a derekát. Érintésén keresztül felmérte vágyait, és érezte, ahogy sugároznak irányába, és átszivárognak a testébe. 137

—Meztelenül akartam lenni veled, Tegan. Érezni akartalak magamban, úgyhogy visszamentem. De te már nem voltál ott. Szent ég! Tudta, hogy most illene valamit mondania, de elment a hangja. Olyan idióta némaság jött rá, amilyen még soha. Sarkára nehezedett. Majdnem eluralkodott rajta az ellenállhatatlan vágy, hogy eltaszítsa magától- hogy ne tudja elérni. De rájött: nem tudja elengedni. Nem bírt máshová nézni, mint tiszta kék szemébe. Földhöz vágta a rendíthetetlen őszintesége, egyenesen kinyilvánított szükséglete, amit most teljes mélységében megtapasztalt. —Veled akarok most lenni, Tegan... úgyhogy ha csak egy kicsit is akarsz engem... Tegan magához húzta, és egy újabb csókkal elhallgatatta kételyeit. Elise átölelte és magához húzta. Kinyitotta a száját, és hagyta, hogy úgy játszadozzon nyelvével, ahogy a harcos a testében szerette volna ugyanezt megtenni. Elcsalogatta az ajtótól, és egy kis körözés után a még üres ágy felé irányította. Ajkaik egy pillanatra sem váltak szét. Kezükkel vándoroltak egymás testén, összekulcsolódtak, remegtek. Villámgyorsan megszabadultak a ruháiktól, vágyaik ereje alatt. Tegan lecibálta Elise kabátját, és gyors munkát végzett az alatta viselt selyemblúzon is — letépte a két oldalát összetartó aprócska gombok százát, míg végre sikerült felfednie szatén és csipkébe bújtatott melleit. Kezével végigsimított a vékony hófehér anyagon. Tekintetével majd felfalta az érintésére kidudorodó mellbimbóit. Hanyatt döntötte az ágyon, kigombolta a rásimuló tengerésznadrágot, és lecsúsztatta halvány, kecses combjáról. Dombocskáját csak egy aprócska fehér szaténdarab takarta. Tegan végigvezette ujját vékony háromszögének vonalán, majd lágyan megsimogatta melegen bársonyos csípőjét és combjának belsejét. Hüvelykujjával egy még selymesebb területre tévedt a szatén alatt. Felnyögött a sima, nyirkos forróság hatására, ami arra késztette, hogy még mélyebbre merüljön a perzselő, nedves hasadékában. Elise felsóhajtott, amikor megcirógatta harmatos szirmait és a középütt található aprócska kis bibét. Tegan széjjelebb tárta a nő lábát. Kiéhezett tekintete megállapodott a jobb combjának belsején megbúvó aprócska anyajegyen. Tegan elmosolyodott. Mulattatta, hogy pont egy ilyen bájos helyen találta. Attól a pillanattól fogva szerette volna megcsókolni azt a finom kis foltot, amióta meglátta. Most végre megcsókolta a kis könnycseppet és növekvő holdat, majd finoman megcsipkedte, amint felkúszott a testén, hogy ránézhessen. Istenem, de gyönyörű! Egyszerre tiszta és hanyatló.

138

Kéjesen gyönyörködni akart benne, de nemi vágya győzedelmeskedett — és Elise-é is. Minden egyes simo-gatásával érezte a nő vágyát, tudta, ő is legalább annyira akarja — az őrjítő vágy már a fájdalomküszöbét súrolta. Tegan sietve, türelmetlenül tépte le magáról ruháit, majd félrerúgta őket. Eközben Elise-t is feljebb tolta az ágyon, és lehúzta a bugyiját. Föléhajolt és feje alatt átkulcsolta két kezét. Pénisze vérbőn és vörösen meredt közöttük, mint egy vastag húsdorong, örömcseppet hullatva hasa bölcsőjébe. A testét vállától combközépig borító, első generációs glijjeinek színei élénk indigókék, arany és mélyvörös színekben kavarogva lüktettek a vágytól. — így már elég valós neked, Elise? — Hangja vadál-latias morgássá mélyült. A nő iránti vágytól megnyúlt agyarai nehezítették beszédét. — Jesszusom... azt hiszem, nekem túlzottan is az! Ha csak a leghalványabb jelét mutatta volna, hogy elbizonytalanodott abban, amire készültek, talán minden erejével visszakozott volna. Talán erőt vesz magán, hogy kihátráljon, annak ellenére, hogy majdnem elvesztette az eszét, annyira akarta birtokolni. Minden keménykedő fenyegetése mellett tudta, amikor szelíd tekintetét látta, hogy megkegyelmezett volna neki. Az egyik része, amelyik most rettentően pánikolt, remélte, hogy a nő ki akar majd szállni. De Elise meg sem rezdült a fölé tornyosuló nyers vadállattól. Felnyúlt, és nyaka köré kulcsolta a kezét. Határozottan felhívta magára a figyelmét. Tágra nyílt szeme Teganébe fúródott, és ajka a harcoséra tapadt. Tegan maga alá gyűrte, miközben forró csókját követelte tőle. Isten segítse meg, de az, hogy Elise szembeszállt minden csípős megjegyzésével és visszavágásával, az teljesen megvadította. Érezte, ahogy a nő, becsúsztatva szájába a nyelvét, szenvedélyesen végigsimította agyarait. Eközben megállás nélkül viszonozta csókjait, feltér delt, kezébe vette férfiasságát, és széttárt combja közé vezette a merev hímtagot. Elise követte mozdulatát. Tegan megremegett, amint pénisze hegyével simogatni kezdte nedves combközét. : Mérhetetlenül felizgult, és kezdett türelmetlenné válni. Hátrabillentette csípőjét, és heves mozdulattal behatolt a nedves hüvelybe. Közelről hallotta sóhajtását, amint Elise fölé hajolt, és tövig hatolt kéjbarlangjába. Teste eltörpült az övé mellett. Odabent, mint az olvadt satu, ölelte körül forrón és szorosan. Minden, amit arról tudott, milyen egy nőben lenni; minden, amire azt hitte, emlékezik, elhalványult az őt körülölelő Elise nyújtotta hihetetlen érzéstől. Ez semmihez nem hasonlított, amit eddig megtapasztalt. Sokkal erőteljesebben forrt össze vele testileg és lelkileg, mint ahogy azt valaha el tudta volna képzelni. Erezte, ahogy a nő élvezete átáramlik az ő testébe, mindenhol, ahol érintkeztek. Kiteljesedett Elise vibrálásától és erejétől. A több évszázados

139

érintésektől és érzelmektől való száműzetés után, Tegan Elise arcát nézve átadta magát a meleg és nedves üdvözülésnek. Nem tudta meggátolni, hogy csípője fel-le mozogjon; képtelen volt gátat szabni a minden porcikáját elöntő vágynak, ami arra késztette, hogy feloldódjon a nőben. Hímvesszője megduzzadt orgazmusa közeledtével és tudta, hogy csak másodpercek választják el a robbanástól. Eközben egyre mélyebbre hatolt; egyre örvénylett körülötte minden. Felnyögött. Hangja nyers hörgésként hagyta el a torkát. — Ah! Te jó ég! Elise! Nem bírta visszatartani. Csípőjével jókorát lökött Elise-en. Úgy élvezett el, mint a tomboló szélvihar. Eja-kulációja erejétől felüvöltött, nagyokat lökve, mikor a perzselő hullámok sorozata kitört belőle. , De ez nem volt elég. Merevedése mit sem csökkent, még mindig éhezett a nőre. És továbbra is csak pumpálta finom, bársonyos puha ságú testét. Elmerült fátyolos tekintetében. Mialatt teletöltötte, próbálta kifürkészni, hogy vajon ugyanakkora élvezetben részesíti-e Elise-t, mint Elise őt. Mohó voltam — motyogta, és előrehajolt, hogy bocsánatkérés gyanánt megcsókolja. Nem mert érzéki torkához hajolni, pláne, hogy agyarai egy másik kielégítetlen vágytól lüktettek. — Ha akarod, most már lelassíthatunk. Ne merészeld! — rebegte, majd a nyomaték kedvéért átkulcsolta lábával a combját. Tegan felnevetett. Egy pillanatra elgondolkodott, valójában mikor is derült ilyen jót utoljára. Mikor érzett akár csak megközelítőleg hasonlót ahhoz, amit most Elise ébresztett benne? Nem akarta újból átélni, amit már mélyen eltemetett magában. Mindössze ennyit akart. —Már annyi ideje, hogy... — suttogta Elise — és annyira jó érezni téged... Szavai kéjes nyögésben végződtek, mihelyt Tegan a lehető legmélyebbre hatolt benne. Kijjebb csusszant, majd újból döfött. Érezte, ahogy belül megragadja, és összehúzódik körülötte. —Istenem! — csikorogta, és felszisszent a gyönyörtől. Egy újabb orgazmus kezdte hatalmába keríteni. Elise is közel volt a csúcshoz. Egyre mélyebbre vonta magába, ahogy húsuk egymáshoz súrlódott; zihálva vállaiba kapaszkodott, ahogy teste átvette fölötte a hatalmat. Tegan a bőrét és selymes hasadékát simogatva érezte, mennyire élvezi a helyzetet. Érzelmei átszivárogtak hozzá bőrük érintkezési pontjain, és elárasztották testét. Mindent magába szívott, amit a nő nyújtott neki; minden porcikájával a nő elsöprő feloldozására koncentrált. Szája, foga és agyarai bevetésével szenvedélyesen megcsókolta. Elise Tegan testének minden porcikáját magáénak akarta tudni. A harcos nagy hévvel

140

gyorsított a tempón, amikor érezte, ahogy a tompa fogak alsó ajkának húsába vájnak. Felnyögött, amikor Elise nyelvével végigsimított az általa ejtett aprócska seben. Egy kicsit erősebben megszívta, amitől Tegan végleg megadta magát. Égett a vágytól, hogy száját a vénájára tapaszthassa. Mielőtt időt hagyott volna magának, hogy átgondolja, a harcos hátrébb dőlt, és agyaraival átlyukasztotta csuklóját. Egybefüggő patakocskákban folyni kezdett a vér Elise csupasz mellére és torkára, amikor felajánlotta neki ajándékát, majd lágyan ajkához tapasztotta karját. — Fogadd el! Táplálni akarlak! Elise, rászegezett szemekkel, Tegan húsára zárta ajkát. Ahogy pulzált, úgy kortyolta, szívta megigézve magába vérét. Mindeközben Tegan újból behatolt, és kiélvezte a ziháló és meg-megremegő nő nyújtotta testi örömöket. Elise egyre közelebb került a megváltáshoz. Körmei a férfi bőrét súrolták ott, ahol a karját megragadta. Erősen szorította a szájához, jókorát kortyolva vénájából, mikor hatalmába kerítette az orgazmus. Erős remegés kíséretében jutott el a csúcsra. Felsikoltott, amikor Tegan irgalmatlan ütemet kezdett diktálni, a saját vad örömét űzve. Mélyen elmerült a nőben; érezte forró ondóját buzogva kilövellni. Elise égető, nedves szorításával megcsapolta. —Atyavilág! — lihegte. Kimerülten, de kielégületle-nül gurult le róla. Közelről sem kapott eleget. A vér és a szex tömény szaga erőteljes illatárral töltötte be a szobát; egyedül természete vad oldalára emlékeztetve a harcost. Ez az oldala, ami valaha uralta őt... kis híján elpusztította. Elise közelebb kúszott mellé az ágyon. Csupasz mellét vállához nyomta, ahogy fölé hajolt. Ujjaival lágyan végigsimított arcélén, és kisöpörte szeméből verejtékben úszó haját. —Még nem végeztél. Erőtlenül — orgazmusa utóhatása alatt — felnevetett. -Látom, nem figyeltél eléggé. -Nem, Tegan. Úgy értem, még... nem fejezted be. Elise átkarolta és az ajkával játszadozott. Tegant páni rémület öntötte el, és felülírta az erőteljes impulzust, ami arra akarta késztetni, hogy úgy vesse rá magát a nőre, mint a vadállat, ami valójában volt. Legszívesebben alaposan megtöltötte volna száját édes hanga- és rózsaillatú vérével. Felpattant, mint akit megsarkantyúztak, és az ágy mellett megvetette lábát. Nyelvével erőteljesen megnyalta vérző csuklóját, és lezárta a sebeket. —Nem iszol belőlem? —Nem! — mondta. Nyelve mellett böfögte ki ezt a rövid szót. — Azt nem tehetem. — Azt gondoltam, talán szeretnéd... — Rosszul gondoltad! — fricskázott vissza.

141

Az, hogy letagadta éhségét, csak nyersebbé tette a hangját. Rápillantott széthányt ruháira. Elgondolkodott, vajon mennyi idő alatt tudná magára kapni őket, és eloldalogni a szobából. Mennie kellett, mielőtt még beadná a derekát a gyönyörű Elise-nek, aki meztelenül ült az ágyában. Finom csuklóját, amit annyira érzéketlenül visszautasított, ölén pihentette. Nagy volt a kísértés. Tegan kifújta a levegőt, ami hörgő hangot adott, amikor áthaladt agyarai között. — A francba! — kiáltotta rekedten, nyers, túlvilági hangon. — Ez az egész kezd kurvára messzire menni. Nekem most... bassza meg! — remegő kézzel dörzsölte meg arcát. — El kell húznom! —Ne fáradj! — kecmergett ki Elise az ágyból. — Ez a te szobád. Én megyek. — Sietősen összekapkodta a cuccait. Magára kapta a blúzát, rávette a tengerészkék blézerét, majd határozott mozdulatokkal begombolta. Megragadta a nadrágját és belepattant; majd az ajtó felé haladva begombolkozott. — Egy újabb tévedés történt, amiben érintett vagy. Nyertél, Tegan! Feladom. Kiszaladt. A harcos erőt vett magán, nehogy utánamenjen.

142

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Elise becsukta maga mögött a vendégszoba ajtaját, és a faragott tölgyfa ajtólapnak támaszkodva lerogyott. Abszolút hülyének érezte magát. Nem elég, hogy ostoba szajhaként odadobta magát Tegannek, tetejében még a vérét is felajánlotta neki. A vérét, amit a férfi visszautasított. Persze, ez nem lepte meg. Ha iszik belőle, végleg beteljesül becstelen vérszövetségük, amit végső soron Elise nem is bánt volna az ágyban töltött, forró, szenvedélyes pillanatokban. De legalább Tegannek volt annyi esze — higgadt önuralma —, hogy elkerüljék e szörnyű csapást.Elise-t nem érte váratlanul, hogy a férfi láthatóan a hideg rázta a gondolatra, hogy hozzákösse magát, habár még fogadalmat sem kellett volna tennie, ahogy igazi társak között szokás. De azért fájt, a fenébe is! Különösképpen, amikor ereiben őrülten tombolt a vér, és teste erőtlenül remegett intenzív szeretkezésüktől. Egy ostoba liba volt, mert egy kicsit reménykedett benne, hogy valami több van köztük, mint egy nemkívánatos, de már letagadhatatlan testi vonzalom. Mikor Tegan megérintette az este — csókolta követelőn, majd kissé felsértette a csuklóját, hogy a véréből igyon —, ak kor elhitte, hogy többet jelent a férfi számára puszta birtoklásnál. Azt hitte, hogy igazán számít neki. Ami még rosszabb, hogy reménykedett is benne. Öt év magány után, amikor már szinte letett róla, hogy bármit is érezzen egy férfi iránt, végül utat engedett az érzelmeinek. Egy harcosnak, dohogott magában. Nem kevés irónia volt a sejtésben, hogy a rend egyik sötét és veszélyes tagjába szeressen bele — ráadásul, miután megtanulta, hogy ezek mind lelketlen barbárok, sosem bízhat bennük. Bármit érezni Tegan iránt, aki valószínűleg a legérzéketlenebb közülük... Nos, az már több mint ostobaság. Azóta kereste ezt a fajta fájdalmat, mióta a férfi azon a bizonyos, hónapokkal ezelőtti első éjszakán hazavitte a hadiszállásról. Ma este a férfi szívességet tett neki — megkímélte egy óriási és visszafordíthatatlan hiba elkövetésétől. Hálás lehet ezért az apró kegyért, különösképpen annak a férfinak, aki azt állította, hogy ennek még a szikrája sincs meg benne. De arra, hogy Tegan összetörje a szívét, egyáltalán nem volt szüksége.

143

Még most is, ahogy átment a fürdőszobába, és kinyitotta a zuhany csapját, menthetetlenül újra átélte az ágyában együtt töltött pillanatokat. Levette a ruháit, és a meleg víz alá állt, miközben érezte a testén a férfi kezét, ahogy testük összeolvad a forró eksztázisban. Még most is kívánta. Kívánta, hogy a f'éfi magához húzza örökre, vérének vonzása bensőjében hozzákösse valami láthatatlan lánccal. De amennyire szerette volna a Tegan iránti érzelmeit okolni azért a szerencsétlen körülményért, hogy a véréből ivott — mostanra már kétszer —, olyannyira tudta, hogy a probléma még ennél is mélyebben gyökeredzik. Igen, az Isten szerelmére, ez ennél sokkal, de sokkal rosszabb. Kezdett beleszeretni. Vagy már bele is szeretett. Tegan lángolt, ahogy Elise-re gondolt, dacára annak, hogy jó ideje állt a jéghideg zuhany alatt. Egész teste feszes volt, a dermaglifek pulzáltak a rázúduló hűs vízsugártól. Ökölbe szorított kezét az előtte lévő, márványlapokkal borított falnak feszítette és küzdött a szenvedély-lyel, mely arra ösztökélte, hogy Elise után lopóddzon a vendégszobába, és folytassák, amit elkezdtek. Aztán soha ne hagyják abba. Még mindig élesen látott az egyetlen nőben megtestesülő kettős éhségtől, lüktető szemfogának hegye még most sem húzódott vissza. Leszegte a fejét egy mély, metsző sóhaj kíséretében. Egyre lázasabban pezsgett a vágy az ereiben Elise után. Mennyi ideje már, hogy kiengedte a kezéből az irányítást, és megpecsételte a hamis vérköteléküket? És ha belekóstolna valamibe, ami oly édes, mint Elise, honnan tudná bizonyosan, hogy szomja nem fog rajta eluralkodni ismét? Sokkal nehezebb volt ellenállni, tudva, hogy Elise készségesen odaadná magát, még annak ellenére is, hogy nem ígért sem szerelemet, sem rajongást, amit bármely más férfi boldogan nyújtott volna neki. A nő annyi mindenről kész volt lemondani és cserébe alig kérni valamit. Tegan röstellte magát. Szégyenkezett, mert a lehető legközelebb volt hozzá, hogy belemélyessze a fogát a nő kecses csuklójába... Tegan felüvöltött, visszarántotta a karját, majd öklével a zuhanyzó kőkemény márványcsempéjébe csapott. A fényesre csiszolt lap ripityára tört az ütéstől, és szétporladt darabjai a csupasz lábai elé hullottak. Éles fájdalom hasított a kezébe és a csuklójába. Mohó étvággyal szívta a sebet, miközben nézte, ahogy a vércsep-peket kavarogva elnyeli a zuhany lefolyója. Nem, a fenébe is, nem! Nem kerekedhet felül rajta az állati ösztön, ami Elise-hez hajtja! Ellen tud állni. Ellen kell állnia!

144

Csak néhány napja ismeri Elise-t igazából, és a nő valahogy felbőszítette, valahogy kezdett leomolni a fal, amit maga köré épített életeken át. Nem engedhette, hogy a bonyodalmak fokozódjanak köztük. És nem is fogja. Akkor sem, ha rövid berlini tartózkodása alatt minden pillanatot úgy tölt el, hogy nem kerül a szeme elé. Tegan felemelte a fejét, és gondolatával elzárta a vizet. Kilépett a zuhanyzóból, és magára tekert egy vastag fekete törülközőt. Ahogy belépett a lakosztályába, látta, hogy villog a mobiltelefonja. Betelefonált a hadiszállásra, és pokolian remélte, hogy utasítást kap tőlük, hogy azonnal menjen vissza, mert szükség van rá Bostonban. Ezúttal sem nyert. Nem mintha számított volna a szerencse bármilyen közreműködésére. A sors már régóta a rosszabbik oldalát mutatja felé. Kihangosítva játszotta le Gideon rövid és zord üzenetét: megtudta, hogy valaki érdeklődött a rend Logan reptérről induló járatainak repülési naplóiról. Minden kétséget kizáróan Marék benne van a dologban, és hamarosan ő maga is Berlinbe érkezik, de legalábbis lenyomozza a helyi kapcsolatokat, vagy felderítőket küld, hogy megállapítsák, a rend mennyit tud, és mihez akar kezdeni a tudással. Picsába! Tegan egyre biztosabb volt benne, hogy valami nagy dolog van készülőben, ami összefügg Petrov Odolffal és a könyvecskével, amit Elise Marék futárától szerzett meg. Ennél jobb ürügyet keresve sem talált volna, hogy lekapja magáról a törölközőt, felöltözzön, és néhány órát járőrözzön a városban. Szorosan a csípőjéhez és bokájához szíjazott fegyverekkel felszerelkezve felkapta a kabátját, és elindult lefelé a rezidencia díszlépcsőjén. Reichen éppen akkor jött ki a mahagóni borítású dolgozószobából egy fiatal menedékbeli pár társaságában, amikor Tegan az előcsarnok felé közeledett. A fiatal fiú vörösesszőke hajtincsei alatt, irulva-pirulva mormogott egy köszönömöt Reichennek az iménti szívességért, miközben gyönyörű vörös hajú társa sugárzott a boldogságtól, és szeretettel pihentette kezeit sokatmondóan domborodó hasán. -Gratulálok mindkettőtöknek! — szólalt meg Reichen németül. — Alig várom, hogy üdvözölhessem születendő, szép, erős fiatokat. -Köszönjük, hogy elvállalja a keresztapaságot — mondta az ifjú hölgy —, megtiszteltetés számunkra. Lábujjhegyre állt, és arcon csókolta Reichent, majd kézenfogta társát, és mindketten elsiettek, miközben úgy pillantottak egymásra, mintha a külvilág nem is létezne számukra. —Ó, a szerelem! — mondta Reichen, és széles mosollyal Teganre pillantott, amint a boldog pár elviharzott. — Csak nehogy körülöttünk csapkodjon szögekkel kivert buzogányával, nem igaz?

Tegan fanyar pillantást vetett rá, de ebben a pillanatban teljes mértékben egyetértett a cinikus érzelgős-séggel. Lelépett az utolsó lépcsőfokról, és elkapta Reichen tekintetét, amely a kezére vándorolt, mely egy pisztolytáskájában nyugvó töltött Beretta markolatán pihent. A márványcsempével vívott harc következtében Tegan ujjízületeit horzsolások és vérnyomok tarkították. A német komoran felvonta a szemöldökét. —Történt egy kis baleset odafent — kezdett hozzá Tegan —, kifizetem a kárt. Reichen laza csuklómozdulattal hárította el az ajánlatot. – Ne sérts meg, a vendégem voltál, így is én tartozom neked. —Felejtsd el! — vágta rá Tegan. A hálálkodás kicsit kevésbé nyomasztotta, mint a feszült várakozás, hogy elpályázzon végre a lakásból, ahol Elise mostanra már valószínűleg meggyűlölte. — Már itt sem vagyok, utána kell néznem pár dolognak a városban. Aktivitást észleltünk Bostonból, ami később problémát okozhat itt is. Reichen tekintete kijózanodott. -Hallottam, hogy egyre több gond van a vérszopókkal a városodban. Igaz, hogy több tucatnyian laktak azon a helyen, amit a rend megsemmisített tavaly nyáron? -Nem volt időnk megszámolni, de voltak egypáran. Meglehetősen nagy búvóhely volt. A menedékbeli férfi száját enyhe káromkodás hagyta el. -A vérszopóvá vált fajbéli vámpírok nem kifejezetten szociális lények. Ha sok van belőlük egy helyen, a probléma kissé enyhe kifejezés rájuk. Nem gondolod, hogy szervezkedni próbálnak? -De, lehetséges — felelt Tegan, hisz pontosan tudta, hogy Marék egy ideje ezt próbálja összehangolni. Vagyis, mielőtt a rend üdvözlésképpen egy C4 plasztikbombát gurított az elhagyatott menedékhelyre, ahol Marék vérszívó seregének túlnyomó többségét elszállásolták. Tegan — köszörülte meg a torkát Reichen —, ha neked vagy a rendnek szükségetek van bármire, csak szólnotok kell. Ez, gondolom, nem újdonság. Nem kell magyarázkodnotok sem, biztosíthatlak, hogy teljes mértékben együttműködöm a renddel. Számíthattok rám. Tegan látta a menedékbeli szemében az őszinteséget, és a kifinomult intelligenciáját, ami arra utalt, hogy bár Reichen egy hencegő pojáca, sosem ígér együttműködést könnyelműen. Ha felajánlotta a barátságát, felajánlotta a becsületét is. —Minden erőforrásomat tekintsd sajátodnak — tette hozzá Reichen, majd halkan, bizalmasan és a lehető legkomolyabban folytatta —, legyen szó emberekről, pénzről, fegyverekről, rejtekhelyről vagy információkról... csak nevezd meg, mire van szükségetek! Bármilyen eszközt, amit csak meg tudok szerezni, neked vagy a harcosaidnak, rendelkezésére bocsátom. Tegan köszönetképpen bólintott.

146

—Tudod, Reichen, ha beállsz a rend soraiba, nem leszel túl népszerű a többi menedékbeli szemében. —Lehet, de mit számít? Amúgy sem bírom elviselni ezeket az álszent barmokat. — Megveregette Tegan vállát. — Gyere! Beviszlek a városba, és bemutatlak valakinek. Ha bármilyen információra van szükséged sötét üzelmekről vagy mozgalomról Berlin alvilágából, Helene az embered. —A nő, akivel korábban láttalak? —Igen, egy kedves barátnőm... aki más szempontból is felettébb hasznos — vigyorgott Reichen. — Emberi lény, nem kiválasztott, ha netán tudni szeretnéd. Ami azt illeti, Tegan szerette volna tudni. Nem kerülte el a figyelmét a heges harapásnyom a nő nyakán, miután Reichen búcsúcsókot lehelt rá a járdaszegélynél, de nem érzett semmilyen vérszagot rajta. Semmilyet, az egyszerű Homo sapiensre jellemző vérsejtek enyhe rézszagán kívül. Az sem valószínű, hogy Reichen kimosta a nő agyát, miután táplálkozott belőle. —Tud róla, hogy te is fajtabeli vagy? Reichen bólintott. —Megbízhatsz benne, garantálom. Evek óta ismerem, és üzlettársa vagyok a klubjában. Soha nem játszotta el a bizalmamat. A tiédet sem fogja. Reichen visszasimította a haját a halántékára, és kezével a kastély ajtaja felé mutatott. . —Na, gyere! Mutatok néhány dolgot. Nem sokkal később Tegan egy elegáns vörös bársonybokszban találta magát egy Aphroditénak keresztelt luxus bordélyházban. Felsőkategóriás elit szórakozóhely volt felnőtteknek, tele gyönyörű nőkkel, fényűző bútorokkal, válogatott élvezetek tömkelegével, amit a vendé gek egy előre kialkudott áron megkaphattak. Tegan enyhe közönnyel bámulta a mindenki szeme láttára zajló néhány fős orgiákat. A klub törzsvendégei szinte kivétel nélkül emberi lények voltak, leszámítva Reichent, aki szemmel láthatóan otthonosan mozgott a létesítményben. Leült Tegan-nel szemben a széles kanapéra, ujjai szórakozottan játszadoztak az Aphrodité tulajdonosának, a fenséges Helene-nek formás karján. A lányai közül jó néhányan odasereglettek, hogy megnézzék Tegant. Ajánlottak neki ételt, italt, társaságot és néhány csábító extrát, ami nem szerepelt a klub szokásos menüjében. Ahogy az utolsó gyönyörű prosti is eloldalgott mellőlük tűsarkú topánkájában, Helene komoran pillantott rá. — Ha valami speciális, személyre szabott elképzelésed volna, azt is egész biztosan össze tudjuk hozni. Tegan odébb ült a puha bársonypamlagon. Személyre szabott elképzelései egyetlen nővel kapcsolatban voltak, de az a nő pillanatnyilag Reichen kastélyában tartózkodik, és talán épp arra gondol, bárcsak sose találkoztak volna.

-Értékelem a kedvességet — válaszolt Helene-nek —, de nem azért jöttem, hogy lefeküdjek valakivel. -Azt reméltük, talán segíthetnél, hogy folyamatosan információkhoz jussunk bármilyen... szokatlan eseményről, ami a városban történik — tette hozzá Reichen. — Teljes diszkréció mellett, természetesen. -Magától értetődik — bólintott rá Helene, bölcs egyetértéssel. — Vagyis szokatlan, emberi tevékenységek megfigyeléséről van szó, vagy valami másról? -Mindkettő — válaszolta Tegan. Mivel Reichentől minden bizonnyal tudomást szerzett a vámpír nemzet ségről és titokban tartotta, Tegan nem látta értelmét kerülgetni a forró kását. — Odaát az Államokban tapasztaljuk, hogy gyarapodik a vérszopó-populációnk. Úgy gondoljuk, tudjuk honnan jönnek, de jó esély van rá, hogy közülük néhány itt telepedjen meg Berlinben. Ha bármi rendkívülit észlelnél, tudasd velünk! A nőstény biccentett. —A szavamat adom. Kezet nyújtott Tegannak, aki így megragadta az alkalmat, hogy belekurkásszon a nő gondolataiba. Az érintésből tudta, hogy semmi ok a bizalmatlanságra a szándékát illetően. Amit gondolt, azt mondta, a szavai hitelt nyertek. Tegan elengedte a nő kezét, és hátradőlt, ahogy az egyik alkalmazott az asztalhoz lépett. —Az egyik vendégünk kicsit felöntött a garatra — panaszolta —, egyre hangosabb és engedetlenebb. Helene derűsen mosolygott, de pillantása éles és kutató volt, mint egy célpontot bemérő lézersugár. —Bocsássatok meg egy percre! Hív a kötelesség. Felkelt a kanapéról, és odalibbent a sok kidobó közül az egyikhez, hogy kövesse őt. Ahogy elment, Reichen felvonta a szemöldökét. -Hát nem tündéri? Tegan felmordult. -Azt hiszem, megvan a maga vonzereje. Reichen élesen pillantott rá. —Kíváncsi lennék, vajon minden rendbéli cölibátust fogad? Tegan egyből felkapta a fejét a kérdésre. —Mégis miről beszélsz? Az imént láttam, hogy elutasítottál vagy tucatnyi hibátlan szépséget, akik a lábaid elé borultak volna, hogy kielégítsék minden vágyadat. Ilyenkor egy férfi sem tudna uralkodni magán. Hacsak... — a menedékbeli kuncogni kezdett — hacsak a madarak nem a színtiszta igazat csiripelték valamelyik nap. Csak nincs köztetek valami a bájos Elise Chase-zel? Talán nem is csak az üzlet, hanem ennél több hozott ide benneteket a városomba. , ! Nincs köztünk semmi. — Legalábbis nem kéne, hogy legyen. Az este történtek után nem is lehetne. — Egyébként sincs jogom a nőhöz. -Nos, azt hiszem túlléptem egy határt. Ne haragudj a célozgatásért — mondta Reichen, aki nyilván észrevette Tegan elutasító hangjából, hogy a téma tabu.

Tegan felállt. -Na én mentem. – Hirtelemn szükségét érezte, hogy kimenjen a levegőre járőrözni, el ebből a felvállaltan világias klubból. És nem igazán remélte, hogy visszatér Reichennel a kastélyba, hisz annak csak az lenne a következménye, hogy újra Elise közelébe kerülne. –Ne várj meg!- dörmögte, majd nagy léptekkel elhagyta a helyet, és elindult a kinti éjszakába.

149

HUSZONHARMADIK FEJEZET

Elise másnap reggel, hajnaltájt ébredt a zűrös éjszakáját követő kevéske alvásból. Az éjszaka közepén megszólalt a túlélőösztöne, és rájött, hogy nem maradhat itt tovább Tegannel, abban reménykedve, hogy lelki sérülések nélkül megússza. El kell hagynia Berlint, és vissza kell térnie Bostonba. Azt a néhány dolgot, amit magával hozott, egy kis táskába csomagolta, ami az ajtó mellett hevert. Már lezuhanyozott és felöltözött, sőt taxit is hivott, hogy a repülőtérre vigye. Elsősorban azért ragaszkodott hozzá, hogy idejöjjön Tegannel, mert megesküdött Camdennek. Másrészről ki akarta venni a részét abból, hogy felfedje a régi könyvben rejlő titkokat, amit Marék is annyira szeretett volna tudni. De minden másodperccel, amit azzal töltött, hogy Teganre és kapcsolatuk jövőjének kilátástalanságára gondolt, Camdent — és saját magát — hagyta cserben. Teljesítette, amiért Berlinbe jött: Petrov Odolfot ma kikérdezik, és az intézet újból fogadja Tegant, Elise személyes kíséretével, vagy anélkül. Most már otthon, ahol a vérszopók és a vezetőjük továbbra is halálos fenyegetést jelentettek, hasznosabban tudná eltölteni az idejét. Kopogás hallatszott az ajtón, amit egy lágy női hang követett — Reichen rokonáé, aki a menedékben lakott. — Jó reggelt! Igazán nem szeretném zavarni... —Semmi gond! Ébren vagyok! Jöjjön csak be! Elise átment az ablaktól a szoba másik végébe. Már vagy percek óta sétált fel-alá ezen az útvonalon. Kinyitotta az ajtót. Arra számított, hogy megérkezett a kocsi. A fiatal kiválasztott félénk mosollyal az arcán várta. Vezeték nélküli telefont tartott a kezében. —Hívása érkezett — mondta. — Felveszi? -Persze. - Elise a füléhez emelte a telefont. A másik nő kiment, és visszavonult a hallba. – Halló! Elise Chase beszél. Egy pillanatnyi csend következett, mielőtt Petrov Odolf társa megszólalt. -Irina vagyok. Tegnap találkoztunk az intézetben. —Persze, emlékszem. Valami baj van? .Nem, nem történt semmi. Remélem, nem baj, hogy felhívtalak. Kuhn igazgató úr mondta meg, hol talállak... .Semmi gond. — Elise visszament a vendégszobába, és leült az ágy szélére. — Mit tehetek érted, Irina? .Találtam ma valamit, és arra gondoltam, talán hasznát vehetned. —Mi az? 150

—Hát, éppen rendezgettem Petrov dolgait, amikor egy cipősdobozra leltem, benne halott bátyjának személyes dolgaival. Többnyire hétköznapi dolgokról van szó... fényképek, ékszerek, néhány monogrammal ellátott asztali használati tárgy, ilyesmik. De a legalján találtam néhány összehajtott, hímzésbe csomagolt, kézzel írt levelet. Elise, ezek a levelek, amiket Petrov bátyja őrizgetett... minden bizonnyal heteken át írta őket, de telis tele vannak összefüggéstelen zagyvaságokkal. Nem vagyok benne biztos, de szerintem Odolf ugyanilyen furcsaságokat jegyzett le, mielőtt vérszopóvá változott volna. -Te jó ég! -Szerinted valamennyire a segítségedre lehetnek ezek az írások? -Nagyon szeretném megnézni őket, hogy megtudjam. — Elise-en úrrá lett az izgalom. Papírt és tollat halászott elő a táskájából. — Hajlandó lennél odaadni őket? -Természetesen igen. Ezért is hívtalak. Elise a szája szélét harapdálva pillantott rá becsomagolt bőröndjére. Bármikor visszamehetne az Államokba. De az új információ adta lehetőséget sokkal fonto-sabbnak találta. — Perceken belül jön értem egy taxi, Irina. Add meg a címed és amint tudok, elindulok. Egy krémszínű Mercedes taxi gördült a hajnal óta vérrabszolgák által megfigyelt kapu előtti felhajtóra. Több száz méterrel arrébb, a környező erdő dús zöldje mögött lévő megfigyelőpontjáról egy vérrabszolga nézte nagy teljesítményű látcsövével, ahogy egy karcsú szőke nő kisiet az épületből, és bepattan az ott várakozó autóba. A ringyó külseje tökéletesen egyezett azzal a videofelvételen szereplőével, amit a Gazdájától kapott mailben. Hogy megbizonyosodjon róla, elővette a képet a zsebéből és még egyszer megnézte. Ja, tökugyanaz a nő. A vérrabszolga elvigyorodott, amikor a nő beszállt a taxiba. —Produkció! — mormolta, és a szíjánál lelógatta a távcsövet a nyakából. Lekúszott a fáról, ahol rejtőzködött. Odaszaladt az autójához, melyet egy közeli ma gánösvényen rejtett el. Beugrott az autóba, gyújtást adott, és a zsákmánya után eredt. Irina egy takaros kis házban lakott, Berlin nyugati külvárosának egyik fákkal tarkított utcájában. Elise nem döbbent meg, de meglepte, hogy a menedékeken kívül választott magának lakhelyet, miután társa a vérszomj áldozatául esett. Valószínűleg ő is ugyanezt tette volna a helyzetében. —Túl sok minden emlékeztetett arra, ami hiányzott, miután Petrovot elküldték — magyarázta Irina, amikor leült Elise-zel, hogy megigyanak egy kávét a napfényben úszó étkezőben. A hosszanti napellenzőkkel árnyékolt üvegajtók a lakóközösség hófödte udvarára néztek, amely a házak hátsó oldalán nyúlt el. — Petrowal sok barátunk van a menedékünkben, de nehéz volt ott élnem nélküle. Gondolom, ha hazajön... amikor hazajön... — javította magát,

151

miközben szórakozottan játszadozott az asztalterítő csipkés szélével. — Amikor hazajön, visszamegyünk oda, és újrakezdjük az életünk. —Remélem, hamar elérkezik az a nap, Irina. —Én is — nézett fel mosolyogva a kiválasztott, könnyekkel a szemében. ! Elise belekortyolt a kávéjába. Érezte, ahogy enyhén lüktet a halántéka. Akkor kezdődött, amikor beült a taxiba, amivel idejött. Útközben keresztül kellett furikázniuk a városközponton, ahol az emberi gondolatok okozta zsivaj még az autó fémszerkezetén és ablaküvegén át is bombázták. De a Tegan által mutatott figyelem-összpontosítás bevetésével a testi fájdalma jelentős részét sikerült kezelhető szintre enyhítenie. Egyértelműen próbára tette, hogy ennyire az emberiség közelébe került. Irina szomszédságában szorosan egymás mellé épültek a házak, jöttek-mentek az autók odakint az utcában, és ez még inkább megnövelte a fejét betöltő csevejek hangerejét. És az őt elárasztó zúgolódó morajlás mélyén, Elise egy még sötétebb erőt észlelt... valahol a távolban. —Szeretnéd látni a leveleket? Irina hangja visszatérítette a valóságba. —Igen, persze. A nő kiment az ebédlőből. Elise követte. Egy hangulatos, folyosó végi kis dolgozószobába mentek. Egy férfi íróasztala állt hívogatóan egy olvasókuckóban. A férfias és kifogástalanul polírozott bútordarabon katonás rend uralkodott, mintha bármikor betoppanhatna a birtokosa. Irina az asztalhoz terelte Elise-t, ahol egy nyitott cipősdoboz hevert egy régi, kisimított szövés mellett. Egy rakás összehajtott papír hevert a tetején. —Itt vannak. —Szabad? — kérdezte Elise, majd kinyújtotta a kezét, hogy felvegye a levélgyűjteményt. Irina bólintására kihajtogatta az elsőt, és a lapra pillantott, amit sebtiben odavetett heves macskakaparás borított. A latinnak látszó szavakat alig lehetett elolvasni, mivel írójuk nyilvánvalóan megtébolyodva írta. Elise átpörgette a lapokat; többnyire hasonló dolgokat látott bennük. —Szerinted jelent valamit? Elise megcsóválta a fejét. —Nem tudom. Szeretném megmutatni valakinek. Biztosan nem bánnád, ha elvinném magammal. —Tegyél, ahogy jónak látod. Nekem semmi hasznom belőlük. —Köszönöm. Elise az asztalon heverő hímzésre nézett. Hihetetlenül gyönyörű és nyilvánvalóan nagyon régi volt. Nembírta megállni, hogy végig ne simítson ujjával a középkori kertet ábrázoló bonyolult öltéseken. Mennyire gyönyörű! Elképesztően aprólékos, mint egy tűvel készített festmény.

152

Igen, így van — mosolygott Irina. — És bárki is készítette, igencsak szeszélyes lehetett. —Hogyhogy? —Akkor vettem észre, amikor még a levélköteg köré volt tekerve. Hadd mutassam meg! Átlósan összehajtotta a négyszögletes anyagot. Úgy hajtotta fel az egyik szélét, hogy a bal alsó és a jobb felső sarkai összeértek. Ahol találkoztak, a kimunkált hímzés egy növekvő hold medencéjébe hulló könnycsepp rejtett formáját fedte fel. Elise-t elfogta a nevetés a remekmű csalafintaságát látva. —A nő, aki ezt készítette, kiválasztott volt? —Kétségtelenül, igen. — Irina óvatosan kisimította megint. — Biztos a középkorban készült. Mit gondolsz? Elise, bár átsuhant fején egy gondolat, már nem tudott válaszolni. Abban a pillanatban erős fájdalom hasított az agyába. Valami fenyegető, valami halálosan go-nosz....és hirtelen nagyon közel került hozzá. A házban van! -Irina! — suttogta. — Van itt valaki. -Mi? Hogy érted, hogy valaki.... Elise feltartotta a kezét, hogy elhallgattassa a nőt, miközben küzdött a lelki támadás ellen. Az agyát kezdték megtölteni a behatoló erőszakos gondolatai. Egy vérrabszolga az, aki azzal a küldetéssel érkezett, hogy -Azonnal ki kell jutnunk innen. -Kijutni innen? De én nem... —Bíznod kell bennem! Ha ránk talál, mindkettőnket megöl. Irina arcára kiült a páni félelem. Megrázta a fejét. — Nincs más kiút innen. Csak az ablak... —Ez az! Gyorsan! Nyisd ki és menekülj! Elise halkan becsukta a szoba ajtaját, majd odacibálta elé az ormótlan bőrfotelt, mialatt Irina próbálta kinyitni a földszinti ablakot. A vérrabszolga halkan beljebb lopódzott a vidéki házba. A zsákmányát kereste, de vad gondolatainak hangereje elárulta, mintha a riasztó szólalt volna meg. Gazdája azért küldte, hogy megölje a nőt, de ő el akarta húzni a dolgokat. Azt akarta, hogy vérezzen. Azt akarta, hogy sikítson. Ezt élvezte leginkább a munkájában. Egészen megszédítette a gondolat, hogy egy helyett két nőn élheti ki a perverzióit. Ó, istenem! — gondolta Elise, miközben émelygett az undortól. Tegan vérének erejét hívta segítségül és a saját eltökéltségét. Elszántan küzdött, hogy higgadtan bemérje azt, aki a folyosón feléjük közeledett. —Beragadt az ablakzár! — zihált Irina a rémületével küszködve. — Nem nyílik!

153

Rémült sikolya úgy vonzotta oda a vérrabszolgát, mint a jelzőrakéta. Dübörgő lépések visszhangzottak a folyosó végéről. Elise lekapott egy vastag könyvet a polcról, és odaszaladt Irina mellé. Rávágott vele az ablakkeretre, hogy meglazítsa a beragadt zárat. —Így! — mondta, amikor a szerkezet végre megadta magát. Eldobta a könyvet, és kinyitotta az ablakot. Kiütötte az árnyékolót, és hagyta leesni a talajra. — Mássz ki, Irina! Menj! Érezte, ahogy a vérrabszolga egyre közeledett a szobához, ahol rejtőztek. Gonoszak és fenyegetően sötétek voltak a gondolatai. Hallotta, ahogy torkaszakadtából felüvölt, közvetlenül, mielőtt nekiugrott az ajtónak. Újra és újra nekiveselkedett. Az ajtópántok csikorogtak. A tok kettéhasadt, amint újból nekivágódott, mint egy kos. —Te jó isten, Elise! — sikoltott fel Irina. — Mi folyik itt?! Elise-nek nem volt ideje válaszolni. Megragadta a leveleket, de amikor az egyetlen menekülési lehetőséggel kecsegtető ablak felé fordult velük, a vérrabszolgának sikerült annyira belöknie az ajtót, hogy éppen bepréselhette magát a szobába. Félrehajította útjából a széket, amely akadályozta mozgásában, és elindult Elise felé egy rémséges vadásztőrt lóbálva a kezében. Vicsorgott. Megnyúlt arckifejezése kiemelte a homlokától arcának jobb feléig húzódó sebhelyét. Seb barázdálta arcából és zavaros tekintetéből sütött a rosszindulat. —Ne szaladjanak el, hölgyeim! Csak elszórakozunk egy kicsit! Még időben sikerült megragadnia Elise nyakát, így a nő nem tudott elugrani előle. Az asztalra lökte, és fölé hajolt. Elise-nek a fejére mért ütéstől elhomályosodott a látása, fél arca lezsibbadt a fájdalomtól. A vérrabszolga egy erős mozdulattal az asztal lapjába vágta a tőrét. Centiken múlt, hogy nem a lány fejébe döfte. Persze nem véletlenül. Vigyorából sütött a szadizmus, amikor még jobban megszorította a nyakát. —Viselkedj rendesen, és akkor talán életben hagylak! — hazudta. Elise rugdosott és tekergett, de nem enyhült a szorítás. Még szabad kezével próbált kitapogatni valamit, amit fegyvernek használhatna. Kiöntötte az asztalra tett cipősdoboz fura tartalmát, a mandzsettagombokat, a képeket... és egy gyöngyberakásos nyelű levélnyitó kést. Elise igyekezett nem felhívni a figyelmet a zsákmányára, de eltökélte, hogy megkaparintja. -Engedd el! — sivította Irina. -Meg ne moccanj! — mordult rá fenyegetően a vérrabszolga. — Jól van, ribanc! Nyugton maradsz, különben megkéselem a barátnőd! Elise becsukta a szemét. Irina ott sírdogált az ablaknál; lebénította a rémület. De abban a pillanatban, hogy elterelődött a vérrabszolga figyelme, Elise megragadta a levélnyitó nyelét. Jól tudta, mennyire gyenge mása támadója tőrének, de több volt a semminél. Abban a pillanatban, hogy sikerült határozottan megragadnia, Elise nagy ívben nyakon szúrta a vérrabszolgát a papírvágó késsel. A mélyre hatoló döféstől amaz üvöltve hátraugrott, ujjait a

154

sebére tapasztotta. Elise-nek egészen addig fel sem tűnt, hogy a saját tőréért nyúlt, amíg felé nem szúrt vele. Félregurult, így éppen hogy sikerült megúsznia a suta csapást. A vérrabszolga botladozott egy keveset. Nyakához szorította a kezét, és kábultan nézett a véráztatta pólójára. —Te rohadt kurva! Nekirohant a nőnek, teljes súlyával rávetette magát, és ledöntötte a földre. Elise, hogy kikerüljön alóla, arrébb csúszott, de a férfi túl nagydarab volt, és pokolian bedühödött. A nőnek sikerült a hátára fordulnia. Még mindig erősen markolta a vérrabszolga karja és bordái közé szorult levélnyitó kést. Látta, ahogy a tőr éle az arcához közeledik. —Ne! — zihálta. A rosszullét környékezte a férfi súlyától és kiontott vére fanyar bűzétől. — A francba! Ne! Sikerült vakon beleszúrnia a papírvágóval a vérrabszolgába. A férfi a bordái közé hatoló döfés okozta fájdalomtól szűkölni kezdett. Fulladozva és zihálva hátraugrott. Elise így kapott egy esélyt a menekülésre. -Istenem! — kapkodta a levegőt Irina. Halálra rémült. — Mi folyik itt? Ki ez az ember? Mit akar tőlünk? -Irina! Menekülj! — rivallt rá Elise, és a nyitott ablak felé lökte a nőt. Mindketten kiugrottak, és a fagyott fűre érkeztek. Elise látta a döbbenettől elsápadt vérrabszolgát odabent ülni a földön. Láthatóan nem tudott gyorsan utánuk menni. Ennek ellenére ez egy percre sem volt megnyugtató. —Ki kell jutnunk innen, Irina! Van kocsid? A nő meg sem szólalt, arca úgy elsápadt, mint a hó odakint. Elise megfogta a vállát, és döbbent arcára meredt. —Van kocsid, Irina? Tudsz vezetni? A nő szemében újból felcsillant az értelem. -Mi? Ja... igen... ott parkol a kocsim. A fasor mellett. -Akkor gyerünk! Mennünk kell!

155

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Tegan az előcsarnokból jövő mozgolódásra ébredt szendergéséből a vendégszobában. Valami nem stimmelt. Nagyon nem. Elise hangját hallotta. Emelkedett hangon beszélt, pedig többnyire nyugodt szokott lenni. Abban a pillanatban talpra ugrott. Érzékei teljes riadókészültségben voltak. Abban az egy szál farmerben, amit magárakapott, elindult a hall irányába, ahonnan egy nő elfojtott sírását hallotta. Hál' istennek nem Elise-ét, aki gyorsan és hallhatóan feldúltan beszélt. Tegan kiért a lépcső tetejére, és lenézett a birtok bejárati része felé. Földhöz szegezte, amit látott.Elise-t, aki épp most tért vissza egy hzon kivüli helyről, vér borította. Szent ég! Hátratántorodott. Gyomra, mint egy kő, megközelítőleg a térdéig zuhant. Elise csurom vér volt mindenütt. Ruhája elöl úgy vöröslött, mintha valaki elvágta volna a nyaki ütőerét. Csakhogy nem ő vérzett. Tegan erre akkor jött rá, amikor a fémes szag felszállingózott és megcsapta az orrát. Másvalaki vére volt. Egy emberé. Mélységes megkönnyebbülést érzett. . Míg el nem öntötte az elkeseredett düh. Megtámaszkodott, aztán átvetette lábát a korláton. Egy visszafojtott káromkodás kíséretében az előtér padlójára ugrott. Elise alig nézett rá, amint a közelébe ment. Tegan teste remegett elsöprő dühében. De a nő figyelme a lesújtott és zavarodott Irina Odolfra összpontosult, aki összeesett, és a kárpitozott padra zuhant a bejárati ajtó közelében. Reichen bejött a konyhából, és egy pohár vizet fogott a kezében. Odaadta Elise-nek. —Köszönöm, Andreas! — Megfordult és odaadta a poharat a síró kiválasztottnak. — Tessék, Irina. Igyál egy kicsit, ha tudsz! Jobban leszel tőle. Tegan látta, hogy a nőnek, a sokktól eltekintve, semmi baja. Elise viszont éppen úgy nézett ki, mint aki a frontvonalról érkezett. Bekékült zúzódás borította állát és arcát. Mi a fene történt? És mi a frászt kerestél a menedéken kívül? Igyál! — unszolta oltalmazó ttját. Oda sem bagó-zott Teganre. — Andreas! Tudnál biztosítani Irinának egy csendes szobát, ahol ledőlhetne egy kicsit?

156

Igen, persze — válaszolt Reichen. — Van egy nappali itt az első emeleten. -Köszönöm! Az jó lesz. Tegan nézte, ahogy Elise segítőkészen szervezkedik. Annyira könnyen ment neki. Csodálta, hogy mekkora erővel bír egy nyilvánvaló krízishelyzet kellős közepén; de a franc essen belé, őt pedig a düh emésztette. -Megmagyaráznád végre, miért borítanak zúzódások és miért vagy csupa vér? -Látogatást tettem Irinánál ma reggel — válaszolta Elise. Még mindig nem izgatta a férfi bősz tekintete. — Egy vérrabszolga nyilvánvalóan követett... -Jézusom. -Betört Irina házába, és megtámadott minket. De megoldottam . -Megoldottad — ismételte borúsan Tegan. — Mi történt? Megverekedtél azzal a rohadékkal? Megölted? —Nem tudom. Nem vártuk meg, hogy megtudjuk. Elvette a pohár vizet Irinától, aki amúgy sem ivott túl sokat, Reichen letette a padlóra. -Fel bírsz már állni? — kérdezte a nőtől törődő és aggodalmas hangon. A kiválasztott bólintását látva a hóna alá nyúlt és talpra segítette. — Beviszünk egy másik szobába, ahol lepihenhetsz. Rendben? -Hadd segítsek! — szólt közbe lágyan Reichen, és átvette az elenvyedt Irina támogatását. Óvatosan kisegítette az előterhől, és a főbejárattól távolabb eső dupla ajtó felé tartogatta. Amikor Elise követni kezdte őket, Tegan megragadta a kezét. —Várj! Más lehetőség híján megállt. Sóhajtott egy kicsit, majd felé fordult. —Igazán semmi szükségem most a rosszallásodra, Tegan. Kimerültem, és szeretnék megszabadulni ezektől a szörnyű ruháktól. Úgyhogy, ha kiselőadást akarsz nekem tartani, akkor várnod kell. Magához húzta. Elise elhallgatott, amikor karjával szenvedélyesen átölelte. Nem engedte el. Nem tudott megszólalni. Mellkasát feszítette egy érzés, amiről nem akart tudomást venni, de letagadnia sem sikerült. Annyira szívbemarkoló volt, mintha satuba fogták volna. Ó, a picsábaElise-t akár ki is nyírhatták volna ma. Sikerült megúsznia, persze, de komoly vészhelyzetbe került a vérrabszolga miatt, és amúgy is jó esélye volt arra, hogy rosszul végződjenek a dolgok. Elveszthette volna, amikor aludt. Amikor Elise olyan távol került tőle, hogy nem tudta volna megvédeni. A gondolat mélyén beléhasított. Váratlanul mélyen. Pillanatnyilag csak annyit tehetett, hogy nem engedte el. Mintha soha sem akarta volna elengedni. Elise arra számított, hogy Tegan bedühödik. Esetleg arrogáns, férfias rosszallásra. Nem is döbbenthette volna jobban meg, hogy ehelyett szorosan átölelte. Jóságos isten, csak nem remeg? 157

Ott állt ölelése meleg, erős fogságában. Kezdett megnyugodni. A csontig hatoló félelem, amit egészen eddig nem volt hajlandó átélni, lassan elgyengítette végtagjait. Beleburkolózott Tegan biztonságos ölelésébe. Kezét csupasz hátának erős izmain pihentette. Ép arcát mellkasára hajtotta. -Hoztam néhány papírt — végre sikerült kinyögnie. — Petrov Odolf bátyja írt egy csomó levelet. Úgy gondoltam, talán fontosak lehetnek. Ezért mentem el Irinához. -Nem érdekel. — Tegan nyers hangja rezonált a fülében. Mélyen vállába vájtak ujjai, ahogy távolabb tolta őt magától és mélyen a szemébe nézett. — Jesszusom! Ez most marhára nem érdekel! -De jelenthet valamit, Tegan! Furcsa versek vannak benne. —Ráér — csóválta meg a fejét a férfi, majd letörölt egy jókora vérfoltot az arcáról. Maga felé fordította az arcát. Hosszasan ránézett, majd rövid és gyengéd csókot lehelt ajkára. Csókja annyira édes volt, hogy Elise-nek elakadt a lélegzete. -Most minden ráér duruzsolta halkan, de mégis mélységes vadság áradt a hangjából.-Gyere velem Elise! Tőrődni akarok veled. Kézen fogva kivezette az előtérből, felkísérte a lépcsőn, majd Elise második emeleti vendégszobájába vitte. A nő bement vele, majd megállt, amikor a harcos bezárta mögöttük az ajtót. Ekkor vette észre a földön heverő, becsomagolt bőröndjét. Kérdő tekintettel nézett Elise-re. —Ügy terveztem, ma elutazom Berlinből. Vissza akartam menni Bostonba. —Miattam? Elise megrázta a fejét. —Miattam. Megzavarodtam egy csomó minden miatt, és nem tudtam tovább a lényegre koncentrálni. Az egyetlen dolog, ami most fontos... —A bosszúd. —Az ígéretem, igen. Tegan eléállt. Széles mellkasa, amitől semmi mást nem látott, ontotta magából a meleget. Elise nagyon szerette volna újból érezni hozzásimuló testét. Becsukta a szemét, amint a harcos elkezdte kigombolni a blúzát. Lehámozta testéről a ragadós selymet és hagyta, hogy a padlóra hulljon. Furcsán kellett volna éreznie magát, vagy legalábbis tiltakoznia kellett volna, amikor levetkőztette, mind azok után, ami a múlt éjjel történt közöttük. De émely-gett a ruháját borító vérfoltoktól, és reszketett a kimerültségtől. Emiatt esett neki jól Tegan törődése. Oltalmazó érintése a szexualitás minden jelét mellőzte. Hozzáértésével és együttérzésével maga volt a nyers erő. Tegan ezután cipője és zoknija kíséretében, a szétrongyolódott nadrágjától szabadította meg. És ott állt előtte egy szál bugyiban és melltartóban. —A vérrabszolga vére a bőrödet is összekente — mondta méltatlankodva, miközben végigsimított kezével törékeny vállán és karján. A szomszédos fürdőszobában bekapcsolódott a zuhany. — Lemosom rólad.

158

Elise besétált vele a tágas fürdőszobába. Egy szót sem szólt, amikor gyengéden maradék ruhájától is megszabadította. -Na, gyere! — suttogta, és a szobát a fürdőszobától elválasztó színes üveg téglafal túloldalára vezette. Odabent terjengett a gőz. -Tiszta víz leszel! — szólalt meg Elise, amikor látta, hogy Tegan farmerben megy be előtte. Tegan csak vállat vont. Sötét haján, vastag kar- és vállizomzatán csorgott le a víz. Tekergőző vízfolyások futottak végig dermaglifjei gyönyörűszép vonalán, egészen a hosszú, erőteljes lábait borító sötét farmerig. Elise ránézett, és úgy érezte, mintha egy új szemszögből figyelné... úgy, mintha először látná. Kétség nem fért hozzá, ki ő: egy magányos, halálos férfi, akit ölésre képeztek, és majdnem a tökéletességig csiszolta közönyét. Mégis olyan sérülékenynek tűnt, ahogy ott állt előtte csurom vizesen, kedvesen felé nyújtott karokkal. És még ha a harcos korábban megálljt parancsolt is neki, ez az új kép róla még jobban elbátortalanította. Oda akart rohanni hozzá, hogy örökre a karjaiba zárva maradhasson. -Állj a víz alá, Elise! A többit bízd rám!Érezte, ahogyg megindul a lába, és az ujjai megpihennek Tegan tenyerének meleg közepén. A zuhanyrózsából aláhulló lágy zápor alá segítette. Elsimitotta arcából a hajá, miközben mind a ketten csuromvizesek lettek. Elise-t ellazította a meleg víz, és a hozzásimuló Tegan, és a férfi árasztott még annál is nagyobb hőség. Hagyta, hogy beszappanozza a bőrét és hogy besampo-nozza a haját. Boldoggá tette megnyugtató érintése ezután a rémséges nap után. -Jó érzés? — Kérdezte a férfi. Mély hangjának rezgése ujjaiból kiindulva bejárta egész testét. -Csodálatos érzés. Túlzottan is, tette hozzá gondolatban. Amikor Tegannel volt, pláne így, megfeledkezett a fájdalmáról. Nagyon megkönnyítette számára, hogy elfogadja az űrt, amely annyira régóta betöltötte a szívét. Gyengédségétől teljesnek érezte magát, mert el tudta űzni a teljes sötétséget. Most, ahogy simogatta és nyugodtan ölelte, úgy érezte, szeretik. Mellette túlzottan csábítónak tűnt egy olyan jövő elképzelése, ahol újra boldog lehet. Teljesen, újból, vele. —Kudarcot vallok a fiamnak tett ígéretemben — szólalt meg. Hatalmas erőfeszítés árán, de elhúzódott Tegantől. — Csak azzal kellene foglalkozom, hogy biztosítsam: Camden halála nem volt hiábavaló. Valami felvillant a szemében, majd egy pillanattal később bezárult sűrű, ázott szempillája. —Nem élhetsz egész életedben a halottaid között, Elise!

159

Tegan a zuhanyzó beépített márványpolcáról levett egy összehajtott törülközőt. Amikor odaadta neki, ösz-szetalálkozott a tekintetük. Fagyosan nézett a nőre, a még be nem gyógyult, fájó seb hatása alatt. Elise ere még sosem figyelt fel, mert sosem engedte, hogy észrevegye. —Magadat okolod a társad elvesztéséért, ugye? Egy hosszú, néma percig csak nézett rá, és Elise biztos volt benne, hogy Tegan bezárkózik és tagadni fog. De aztán, egy visszafojtott káromkodás kíséretében beletúrt vizes hajába. -Nem tudtam megmenteni. Rajtam múlt a biztonsága, de én cserben hagytam. Elise-nek kihagyott a szívverése. -Biztos nagyon szeretted őt. -Sorcha tündéri lány volt, a legártatlanabb ember, akit valaha ismertem. Nem olyan halált érdemelt, amilyen kijutott neki. Elise maga köré csavarta a törülközőt. Tegan eközben a zuhanykabin oldalánál faltól falig húzódó márványpadra ült. Szétvetette a lábait. Könyöke a térdén nyugodott. -Mi történt, Tegan? -Elrablása után két héttel fogva tartói visszaküldték nekem. Megerőszakolták, megkínozták. És mintha ez nem lett volna eléggé kegyetlen, bárki tartotta is őt fogva, táplálkozott belőle. Az ő vérrabszolgájaként tért vissza hozzám. -Istenem, Tegan! -Rosszabb volt, hogy így küldték vissza, mintha megölik, de gondolom, ezt a feladatot nekem hagyták. Nem tudtam megtenni. Szívem legmélyén tudtam, hogy megszűnt létezni, de nem tudtam véget vetni az életének. -Persze, hogy nem. — Elise lágyan nyugtatta. Majd megszakadt érte a szíve. Becsukta a szemét, és halkan elmormolt egy imát, amikor lehuppant a férfi mellé a padra. Nem érdekelte az sem, ha elutasítja a részvétét; szüksége volt a közelségére. Éreztetni akarta vele, hogy nincs egyedül. Nem húzódott el, amikor a vállára tette a kezét. Felé fordította a fejét, és fogadta együtt érző pillantását. -Megpróbáltam mindent, hogy jobban legyen. Azt hittem, ha elegendő vért veszek tőle, és cserébe adok az enyémből, ha az én ereimből tudom táplálni, és kiszívom a mérget az övéből, akkor talán valami csoda folytán újraéled. Tehát táplálkoztam, hogy táplálhassam. A vér teljesen elvette az eszemet. Ez hetekig tartott. Elvesztettem az önuralmam. Felemésztett a bűntudat és a szándék, hogy Sorchán segítsek, így észre sem vettem, hogy a vérszomj kezd eluralkodni rajtam. -De nem így történt, ugye? Azaz, biztosan nem, hogy most itt ülsz! Éles nevetése nyersen és keserűen hangzott.

160

-Jaj, dehogynem! Eluralkodott rajtam, mint a szenvedélybetegeken. A vérszomj vérszopóvá változtatott volna, ha Lucán nem segít. Közbelépett és bezárt egy kőcellába, amíg el nem múlik a kór. Hónapokig éheztem, csak annyit vettem magamhoz, hogy életben tartson. Ilyenkor azt kívántam, bárcsak meghalnék. -De túlélted. -Túl. -És Sorcha? Megcsóválta a fejét. —Lucán megtette, amire én képtelen voltam. Megszabadította a szenvedésétől. Elise szíve dobbant egyet, amikor megértette. -Megölte őt?! -Kegyelemből tette — válaszolta fegyelmezetten Tegan. — Bár ötszáz éve gyűlölöm ezért. Végül Lucán több szánalmat mutatott iránta, mint amire én képes voltam. Csak azért tartottam volna életben, hogy megkíméljem magam a halála okozta bűntudattól. Elise finoman Tegan erős hátára tette a kezét. Meghatotta a vallomása és a szerelme, melyet annyira régen elvettek tőle. Hidegnek és lelketlennek tartotta, pedig csak jól elrejtette az érzelmeit. Sebei mélyebbek voltak, mint valaha gondolta. -Sajnállak mindazért, amin keresztülmentél, Tegan. Most már értem. Most már... annyi mindent értek. -Igazán? A rideg, összeszűkült szempár hevesen fúródott a szemébe. —Amikor megláttalak odalent, csurom véresen.... — egy pillanatra félbehagyta, mintha képtelen lenne folytatni. — Basszus! Soha többé nem akartam érezni ezt a fajta félelmet és fájdalmat, érted? Ne akartam a közelembe engedni senkit. Elise csendesen ránézett. Hallotta a szavait, mégsem volt abban biztos, komolyan gondolja-e őket. Ez most valóban azt jelentette, hogy érdekli, mi van vele? Ujjaival pillekönnyen végigsimított tompán lüktető sérült arcán. —Érdekel, mi van veled — mondta halkan, válaszként arra, amit az érintésével megérzett. Karjába vonta. Csak ölelte; hüvelykujjával lassan simogatta a karját. — Veled nagyon tudnék törődni, Elise. És nem vagyok benne biztos, hogy megengedhetem magamnak, hogy megkockáztathassam. -Nem tudod... vagy nem fogod? Nincs különbség. Csak szemantikai. Elise a vállára hajtotta a fejét. Ezt most nem akarta hallani. Nem akarta elengedni.-Hová vezet ez mineket? Merre megy innen az utunk, Tegan? Nem mondott semmit. Se jót, se rosszat. Csak ölelte és gyengéd csókot nyomott a szemöldökére.

161

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

A nap többi része a taktika és az információgyűjtés jegyében telt. Naplementekor Reichen elküldte pár emberét Irina Odolf lakásába, akik azt jelentették, hogy a vérrabszolga, egyértelműen a saját motorján, eltűnt. Ennek ellenére Elise bizonyára lelassította a szemétládát, mivel rengeteg vért vesztett a helyszínen. Reichen, a személyleírással a birtokában, már a városban kereste a lehetséges tetteseket. Tegan pokolian remélte, hogy sikerül meghatározniuk a rohadék vérrabszolga hollétét, mivel már nagyon várta, hogy befejezhesse, amit Elise elkezdett. Ami Elise-t illeti, Tegan bármennyire szerette volna a karjában tartani, vagy még inkább meztelenül az ágyában ölelni, tudta, hogy számára ez az út még ingoványosabb talajra vezetett volna. Ehelyett inkább a Maréktől megszerzett könyvecskének szentelte a figyelmét és a levélkötegre, melyet Elise szerzett meg Petrov Odolf holmijából. Mindkettőben megtalált részleteket ugyanazokból a furcsa frázisokból: „kastély és major egyesül a növekvő hold alatt tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd! az igazságot a feszületnél találod" Egyfajta találós kérdésnek szánták, de még rá kellett jönni, mit jelent — ha egyáltalán jelent valamit. Úgy tűnt, Petrov Odolf sem értette, miről szól, pedig a fajtársa állítása szerint pontosan ezeket a szavakat irkálta le kényszeresen a vérszopóvá válásáig vezető időszakban. Mint ahogy előtte a bátyja tette. És úgy, ahogy az, aki valaha birtokolta a könyvet Dragos dermaglifikus jeleivel, amit a lapjaira írtak. Tegan ott állt a zárkában, Petrov Odolftól távol, és a leszíjazott vérszopót figyelte feszült figyelemmel. Már egy órája, hogy a létesítményben tartózkodott Elise-zel, és semmire sem jutottak Odolf kihallgatásában. Lecsökkentették a gyógyszerezését, úgyhogy a vérszopó legalább magánál volt, de az elméje továbbra sem tisztult ki. Egy szabadon álló, függőleges, fémből és hálóból álló testketrecbe szíjazták. Izmos karját az oldalához kötözték, lábát lebéklyózták. Petrov Odolf épp olyan veszélyes fenevadnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Nagy fejét mellkasára hajtotta, fényes, borostyánszínű szeme összpontosítás nélkül, össze-vissza cikázott a cellában. Nagyokat horkantott és morgott megnyúlt fogai között, majd újból hasztalan küzdeni kezdett korlátai ellen. —Mondd el, mit jelent! — szólt rá Tegan, túlharsogva a csengő fém zengését és az eszement állatias üvöltést. — Miért írtátok le ezeket a frázisokat? 162

Odolf nem válaszolt, csak küzdött a kötelékeivel. —„Kastély és major egyesül a növekvő hold alatt — szavalta Tegan. — Tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd!" Ez egy hely neve? Mit jelent ez neked, Odolf? Mit jelentett a bátyádnak? Mond neked valamit a Dragos név?A vérszopó csak rázkodott és feszített. Úgy nézett ki, mintha cfel akarna robbani. Előre –hátra csapkodta a fejét, és dühödten vicsorgott. Tegan bosszúsan fújta ki a levegőt, és arccal Elise felé fordult. —Ez csak rohadt időpocsékolás! Semmilyen hasznunkra nem fog válni. —Hadd próbáljam meg én! Amikor előrelépett, Tegannek feltűnt, hogy Odolf állatias tekintettel követte mozgását a szobában. A vérszopó orrlyukai megduzzadtak, vérfüggő teste azon dolgozott, hogy megérezze illatát. -Ne menj közel hozzá!- figyelmeztette Tegan. Már bánta korábban tett ígéretét, hogy csak a legvégső esetben használja fegyverét a vérszopó ellen. Az első lehetséges támadási hullámot egy tartalék nyugtatófecskendő jelentette, amit Kuhn igazgatótól kapott.-Az elég lesz Elise. Elise megállt, több méterre a vérszopótól. Lágy hangon, türelmesen és együtt érzően beszélt. , —Szervusz, Petrov. Elise-nek hívnak. Odolf borostyánszínű szemeiben a pupillák ellipszis alakúra szűkültek össze. Még mindig zihált a megerőltetéstől, de valamelyest kevésbé küzdött, mivel figyelmét lekötötte Elise. —Találkoztam Irinával. Igazán kedves. És nagyon szeret téged. Elmondta, mennyit jelentesz neki, Petrov. Odolf lenyugodott a ketrecében. Elise közelebb lépett. Tegan figyelmeztetően morgott egyet, és habár Elise megtorpant, figyelmen kívül hagyta aggodalmát. —Irina aggódik érted. -Nem biztonságos — mormolta Odolf alig hallhatóan. -Mi nem biztonságos? — kérdezte kedvesen Elise. — Irina nincs biztonságban? -Senki sincs biztonságban! — Nagy feje úgy rázkódott előre-hátra, mintha rohama lenne. Amikor elmúlt, Odolf szája ellazult, és mély levegőt vett, hatalmas agyarai között. — „Az igazságot a feszületnél találod! — motyogta kilégzéskor. — Fordítsd a tekinteted... fordítsd a tekinteted..." -Mit jelent ez, Petrov? — Elise a teljes bekezdést visszaolvasta neki. — Megmagyaráznád nekünk? Hol hallottad ezt? Olvastad valahol? „Kastély és major egyesül a növekvő hold alatt — ismételte. — Tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd!..." — Elise fél lépést előrébb lépett. — Igyekszünk megérteni, Petrov! Mondd el, amit tudsz! Nagyon fontos lehet. Felmordult, feje vállára ereszkedett, az inak megfeszültek a nyakában.

163

—„Kastély és major egyesül a növekvő hold alatt... Tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd!... Az igazságot a feszületnél találod... — Kérlek, Petrov — mondta Elise —, miért nem biztonságos? Miért gondolod, hogy senki sincs biztonságban?De a vérszopó nem hallotta. Szemét szorosan csukta, feje hátrahanyatlott, és továbbra is ugyanazokat a képtelenül őrült sorokat suttogta, gyorsan és lélegzetvétel nélkül. Elise Teganre pillantott. —Talán igazad van. Lehet, hogy tényleg időpocsékolás? Tegan már majdnem helyeselt, amikor Odolf hirtelen röhögni kezdett. Nagyra nyílt a szája, a feje a mellkasára zuhant, és olyan halk suttogásba kezdett, hogy Tegan alig hallotta. Sikerült kihallania a találós kérdés foszlányait, majd Odolf kacsintásából úgy tűnt, mintha kristálytiszta lenne az agya. Teljesen értelmesen és összefüggően kijelentette. -Ott rejtőzik! -Tegan ereiben megfagyott a vér. -Mit mondtál? Ki rejtőzik ott? Marék? —Elrejtőzik — kuncogta Odolf, és már megint kezdett elhatalmasodni rajta az őrület. — Rejtőzik... rejtőzik... Az igazságot a feszületnél találod! Tegan újból elmerengett a könyvben talált glifen. A fajbéli vonal, amelyhez tartozott, már régen kihalt. De talán nem Marék az egyetlen, akiről csak feltételezték, hogy meghalt. — Dragosról van szó? Odolf megrázta a fejét, szemét nyugodtan behunyta. A mondóka másik versszakába kezdett. Őrjítőén kántáló hangon motyogta. -A francba- üvöltött fel Tegan, és egyenesen a ketrecéhez ment. – Dragos valahol rejtőzködik? Marek és ő valamiféle szövetségre léptek? Elkezdtek valamit kitervelni együtt? Odolf csak énekelt tovább. Már nem reagált. Még akkor sem adta semmilyen jelét az értelemnek, amikor Tegan megragadta a fémdobozt, amibe zárták, és erősen megrázta. A vérszopó már magába fordult. —A francba! — Tegan beletúrt a hajába. Kabátzsebében rezegni kezdett a telefon. — Igen! —Van előrelépés? — Reichen volt. —Nem sok. Mögötte a ketrecben Petrov Odolf a fogát csattogtatta a levegőbe, hörgött és átkozódott. Nem látták értelmét egy perccel is tovább vesztegetni ott az idejüket. Tegan jelzett Elise-nek, hogy jöjjön ki vele a vérszopó zárkájából, és menjenek át a szomszédos megfigyelőszobába. -Most indulunk — mondta Reichennek. — Találtatok valamit a vérrabszolgáról? -Igen, van valamink. Az Aphroditében vagyok Helene-nel. Ő látta itt a pasast egyszer vagy kétszer. Voltaképp összetűzésbe is keveredett vele. — Reichen elgondolkodva köszörülte meg a torkát. — Ő... eh, valójában egy vérklubnak dolgozik, Tegan. Nőket szerez be a számára.

164 .

-Jesszusom! — Elise-re nézett. Az erei összeszűkültek a gondolattól, hogy annak az üzérkedő szarházinak a közelében volt. A vérklubok bár ma már illegálisak, valaha közkedvelt szórakozást nyújtottak a vámpírok egyik osztálya számára. Ellátták az unatkozó gazdagokat és a kegyetlenkedésre is hajlamos telhetetleneket. — Van valami ötleted, hol találom ezt a helyet? Ezek a klubok ritkán találkoznak ugyanazon a helyen, hogy elkerüljék a nem kívánt figyelmet. Helene már kiküldött felderítőket neked. Valószínűleg egy órán belül megtud valamit. -Úton vagyok! -Mi történik? — kérdezte Elise, amint Tegan lerakta a telefont, és visszacsúsztatta a zsebébe. -Találkoznom kell Reichen egyik kontaktjával a városban. A nőnek van valami belső információja a vérrabszolgáról, aki ma megtámadott téged. —A nőnek? — Elise-nek fennakadt a szeme. —Helene-ről van szó — mondta Tegan. — Reichen egyik barátja, ember. Tegnap este láttad őt, amikor felvettük Reichent az Aphrodité Klub előtt. Elise tekintete elárulta, hogy nagyon is jól emlékezett a félmeztelen nőre, aki a járdáig kísérte Reichent. — Rendben — mondta, és gyorsan bólintott egyet. — Menjünk és beszéljünk vele! Tegan elkapta a karját, amikor elindult a folyosón. -Téged nem viszlek Helene klubjába, Elise. Visszaviszlek a menedékbe... -Miért? — vonta meg a vállát közömbösen Elise. — Nem ijedek meg egy szórakozóhelytől! Tegannek igencsak élénken rémlett fel pár nyers kép abból, amit múlt éjjel látott az Aphroditében. — Ez... öööö... nem olyanfajta szórakozóhely. Csak feszélyezne téged. Bízz bennem! Tekintetében felcsillant a felismerés. —Csak nem azt akarod mondani, hogy egy bordélyról van szó? A férfi nem válaszolt azonnal; nem mintha Elisenek szüksége lett volna bármiféle válaszra. Tegan nézte, ahogy megemészti a gondolatot, majd enyhén felvonja a szemöldökét. —Jártál már ott? Tegan könnyedén vállat vont. Elgondolkodott, vajon miért érezte kellemetlenül magát, hogy bevallja. -Reichen vitt el múlt éjjel, hogy találkozzak He-lene-nel. -Múlt éjjel — ismételte a lány. Halványlila szeme résnyire szűkült, ahogy ránézett. — Múlt éjjel elmentél egy bordélyba... miután mi... oh! Oké! Értem! —Nem arról van szó, amire gondolsz, Elise! Hirtelen az az abszurd ötlete támadt, hogy megnyugtatja, nem történt semmi, amikor az Aphroditében járt, de úgy tűnt, Elise-t nem érdeklik a kifogások. Gyors mozdulatokkal felkapta a kabátját, és elkezdte begombolni.Azt hiszem készen állok , hogy odamenjek, Tegan.Tegan mellélépett, ahogyan elindult a folyóson.

165

-Nem leszek sokat Reichennel. Amint végzek, visszamegyek a menedékbe, és megpróbálunk valami értelmeset kihozni abból, amit ma este megtudtunk Odolftól. Elise egyenesen ránézett. —Azt megbeszélhetjük az Aphrodité felé — mondta. — Veled megyek. Tegan, a nő állhatatossága hatására felkuncogott, mintegy belenyugvása jeléül.-Úgy legyen! Csak azt ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Annak ellenére, hogy védett környezetben élt a menedékekben, Elise sohasem tartotta magát prűdnek. De amikor besétált Tegannel az Aphrodité hátsó bejáratán, azonnal képzést kapott érzékiségből. Egy hatalmas, csupa izom férfi engedte be őket, akire mintha ráöntötték volna fekete öltönyét. Vezeték nélküli kommunikációs eszköz volt a fülében egy kis mikrofonnal, amely kecskeszakállal keretezett szája fölé nyúlt. Miközben Tegant és Elise-t bekísérte a klub központi termébe, beleszólt a mikrofonba — feltehetően munkaadójának jelezte, hogy megérkeztek a vendégei. Az előcsarnokot és a bárrészleget színpompás karneváli színek díszítették. A polírozott réz berendezési tárgyak és a fényűző bútorzat növelte a hely nyújtotta vizuális gyönyört. Csodálatos meztelen nők nyújtózkodtak az állatbőr mintás heverőkön; néhányan közülük egy-két férfi ügyfelet szórakoztattak — mindezt premier plánban. Mások együtt táncoltak, csókolóztak és simogatták egymást, miközben a selyemköntöst vagy szaunatörülközőt viselő férfiak elbűvölt, szenvedélyes tekintettel nézték őket. Egy másik kipárnázott részlegben, a bár mellett, egy férfit egyszerre négy nő kényeztetett. Elise alig bírta leplezni döbbenetét, a napbarnított karok és lábak erotikus tekergőzését látva. Még a falra szerelt hangszórókból dübörgő zene ellenére is tisztán hallotta az egymáshoz csapódó testek hangját, a gyönyör nyögéseit és rekedt kiáltásokat a terem minden sarkából. Mivel Elise-t ennyi ember vette körül, elcsitította adottsága halk duruzsolását, mely azonnal életre kelt, ahogy beléptek a klubba. Szerencsére a legtöbb inger a kéjvágy körül forgott, némelyik igencsak vizuálisan, de egyik sem volt elég zavaró ahhoz, hogy igazi fájdalmat okozzon. Emlékezett Tegan instrukcióira, és elméjével a legkevésbé sértő hangra koncentrált a sok közül, ami betöltötte agyát. Azt az egyet kiemelte a többi közül, és arra használta, hogy tompítsa azokat, miközben végighaladt a termen. Amikor összeszedte a bátorságát, és Teganre nézett, észrevette, hogy az meg őt bámulja. Ha észre vette is a körülötte zajló nyilvános párosodásokat, a legkevésbé sem tűnt döbbentnek tőlük. Sokkal jobban érdekelték Elise reakciói. Kemény, átható tekintettel nézte őt. Any-nyira összeszorította az állkapcsát, hogy akár szilánkosra is törhettek volna a fogai. Heves tekintete felmelegítette Elise-t, aki rákacsintott, majd elfordította a fejét. Így nem látta Tegant, de jól látta a klubot. A nyers, lüktető szexualitástól sokkal tisztábban jelent meg előtte a férfi, és felidéződött benne az emlék, hogy

166

mennyire jólesett neki, amikor testük összeért. Végtelenül megkönnyebbült, amikor kísérőjük megállt egy lift előtt, és beléptek. Felmentek a negyedik emeletre. A liftajtó kinyílt, és egy üvegfalú lakosztályba léptek, amely egyszerre szolgált hálószobaként és irodaként. Üdvözlésükre Reichen felállt a kerek ágyról, amelyen addig elegánsan elnyúlva hevert. Fehér inge kigombolva lógott felsőtestén, így szabaddá tette csupasz, izmos mellkasát; finom szabású szürke nadrágjából kilátszott formás csípője. A vámpír dermaglijjei kacskaringósan kavarogtak a mellkasán, ezzel felhívták a figyelmet férfiasan szép alakjára. Láthatóan már hozzászokott, hogy csodálják, és egyszerűen mosolyogva fogadta a szobába lépő Elise-t és Tegant. -Nem tudtam, hogy te is jösz — mondta, és gálánsán megfogta Elise kezét. — Remélem, nem botránkoztattalak meg. -Egyáltalán nem — válaszolta a lány, és remélte, hogy nem látszik, mennyire kényelmetlenül érzi magát. Reichen odavezette a magas barna nőhöz, akit Elise múlt éjjel látott vele. A nő egyszerű, mégis kifinomult elefántcsont színű nadrágkosztümöt viselt, mely inkább illett tanácskozóterembe, mintsem kuplerájba. Ma este hosszú, fekete haját laza kontyba kötötte és egy pár fényes, teknőspáncél pálcikával rögzítette. Helene maga volt a megtestesült professzionalizmus, érdekes ellentéte a mögötte lévő falra szerelt, lapos képernyőkön látható élő adásoknak. Amíg a képernyőn villogtak a földszinten vonagló embereket mutató felvételek, a nő csak szolidan mosolygott, ahogy Reichen és Elise megállt előtte. —Őitt Helene — mutatta be Reichen —, a klub tulajdonosa és egyben a bizalmas barátom. —Szervusz! — nyújtotta kezét Elise. — Örvendek. -Hasonlóképpen! — jött az akcentusos, doromboló válasz. Határozott, mégis nőies szorítással fogott kezet Elise-zel, ami tökéletes összhangot mutatott a szemében fénylő határozottsággal. Magabiztos tekintetével úgy nézett Teganre, mintha nem ismerné, finoman utalva diszkréciójára és megbízhatóságára. — Szervusz, üdvözöllek titeket az Aphroditéban. -Örülök, hogy újra látlak, Helene! — mondta Tegan, hangjával félbeszakítva a színjátékot. — Reichen szerint rendelkezel némi információval. —Igen, így van. A nő felvette Tegan hivatalos hanghordozását és az asztalán található laptopért nyúlt. Kinyitotta, és gépelt valamit a billentyűzeten. Mögötte a falra szerelt képernyők elsötétültek, majd egy megfigyelőkamerával készített felvétel állóképe jelent meg rajtuk, amelyen egy férfi volt látható. Az alak a klub földszinti bárjánál ült, és az arcán található seb alapján azonnal be lehetett azonosítani. —Ez az a vérrabszolga — mondta Elise. Még min dig érezte magán erős kezét, és nem tudott szabadulni a vadállat mocskos gondolatainak emlékétől.

167

—Csak párszor járt itt. Rohadt egy alak volt, nagyon csúnyán bánt a lányokkal. Kitiltottam a klubból néhány hónapja. Később hallottam, hogy a vérklubokkal is kapcsolatban áll. — Helene Elise-re nézett. — Nagy szerencséd volt ma. Örülök, hogy okoztál neki egy kis fájdalmat. Elise nem érezte magát büszkének azért, amit tett. Sőt mi több, legbelül megremegett a vérklubok említésétől. Bostonban nem lehetett róluk hallani, legfőképpen az Ügynökség illegális műveletekre mért szigorának köszönhetően. Quentin kiváltképp megvetette őket. Az egészet csak egy szervezett sportnak tartotta, ahol az emberek voltak néhány agyament fajbéli játékszerei. Ha belegondolt, hogy Elise és Irina karnyújtásnyira voltak egy ilyen alaktól, megremegett. Tegan dühös tekintete elárulta Elise-nek, hogy a helyzet őt sem tette boldogabbá nála. —Tudsz valamit a többi környékbeli klubról? A pasas üzlettársairól, vagy valakiről, aki ismerheti a nevét, hogy rátalálhassunk? Helene bólintott, és gépelt még valamit a laptopján. -Szereztettem jó pár ismerősre a rendőrségnél. Nem meglepő módon ez a vérrabszolga nem ismeretlen a törvény előtt. — Odasétált az asztala mögött álló lézernyomtatóhoz, és elhozott pár frissen kinyomtatott papírt. — Sikerült megszereznem a legfrissebb letartózta-tási listát, amelyen szerepel a neve és az utolsó ismert címe. -Gyönyörű és életrevaló! — kiáltott fel Reichen elismerően, amikor Helene átadta Tegannek a jelentést. Elise nézte, ahogy Tegan homlokráncolva, módszeresen szinte magába szívja a jelentés minden részletét. -Visszakíséred Elise-t a menedékbe? -Persze. Örömmel! —Mire készülsz, Tegan? — Elise, bár feltette ezt a kérdést, nagyon jól tudta, mi a szándéka. Végezni akart a vérrabszolgával, aki megtámadta. Látta, ahogy a férfiban rejlő harcos megmutatkozik, figyelme kizárólag a célpontra összpontosul. — Tegan... csak légy óvatos! Hosszan egymásra néztek, majd Tegan Reichenhez fordult: —Kísérd ki innen! Találkozunk a menedékben, ha vége. Elise át akarta ölelni, de Tegan már el is indult a lift felé, mint magányos harcos, egyetlenegy céllal. Ez volt ő, és ez is marad. Elise behunyta a szemét, és beszállt a várakozó liftbe. A fényes rézajtók becsukódtak mögötte. Érzékeivel követte Tegant, ahogy ment lefelé; vérkötelékük melegen és élettel tele folyt ereiben. Ez volt az egyetlen belőle, amibe kapaszkodhatott. Nem tudta, valaha közel engedi-e magához, hogy többet kaphasson.

168

HUSZONHATODIK FEJEZET

Tegan leguggolt az egyik háztetőn, szemét a szomszédos épület egyik kivilágított, függöny nélküli ablakára szegezte. A vérrabszolga az elmúlt tizenöt percben a mobilján telefonált. Szájmozgásának sebességéből és aggodalomtól eltorzult arckifejezéséből ítélve úgy tűnt, valami nagy szarból próbálja kidumálni magát. Kétség nem fért hozzá, hogy a vonal másik végén a gazdája éppen most kapta a rossz hírt, hogy az utasításait nem teljesítették terv szerint. Tegan elhúzta a száját, miközben nézte, ahogy a vérrabszolga vonaglik, és felalá járkál a piszkos, patkánylyukra emlékeztető lakásban. Nyakát vastag gézlap fedte, egy vércsepp átütött a fehér kötésen, ahol korábban Elise megszúrta. Csupasz mellkasa hasonlóan be volt bugyolálva, és abból ahogy a bordáiba kapaszkodott beszéd közben, Tegan arra következtetett, hogy feltehetően a tüdeje is átlyukadt a mocsoknak. Mellette a dohányzóasztalon, pornómagazinok és üres sörösüvegek között egy véráztatta ing és mindenféle egészségügyi felszerelés kiürült dobozai hevertek, ezenkívül még több pamut, géz, fehér sebtapasz, valamint ráadásnak egy tekercs sebészcérna és hajlított sebvarrótű. A vérrabszolga szemmel láthatóan azzal foglalatoskodott, hogy elsősegélyben részesítse magát, miután megszökött Irina Odolf otthonából. Kár a gőzért, gondolta Tegan hátborzongató elégedettséggel, ahogy prédája befejezte a telefonálást, és ledobta mobilját az asztalra. A vérrabszolga eltűnt a másik szobában, majd egy másodperc múlva újra előjött, és óvatosan belebújt egy flanelingbe. Begombolkozott, farmerja zsebébe vágta a mobilt, megfogta a kabátját, és elindult az ajtó felé. Mire kilépett az épületből, Tegan már várta a járdán. Elállta az útját, és egy határozott mentális utasítással visszalökte .-Mi a fasz? – vérrabszolga haragja hirtelen átváltozott aggódalommá, ahogyan Tegan elővillantotta szemfogait. –Ó, a francba! Megfordult, hogy visszarohanjon az épületbe, de a harcos gyorsabb volt, és egy szempillantás alatt elzárta a menekülés útját. Elkapta a vérrabszolgát, megragadta a torkánál fogva, és ujjaival kezelésbe vette a vaskos nyakát. -AÁÁA! — A vérrabszolga üvöltött, küszködött és levegő után kapkodott a váratlan fojtogatás következtében. I-gen, azt hiszem, ez fáj — nyugtázta Tegan hidegen. Még erősebben szorította, hogy mindössze minimális mennyiségű levegő jusson a vérrabszolga tüdejébe. — Csak nem keveredtél egy kis kalamajkába a városban?

169

-Engedj... el...! — Tegan érintésre kiolvasta a vérrabszolga emlékeit az Irina Odolf lakásában történtekről. Érzékelte a vérrabszolga haragját, meglepettségét Elise bosszúján, és a förtelmes késztetést, hogy ez okból kifolyólag kegyetlenül megkínozza a nőt, s ha az nem menekült volna el onnan, minden bizonnyal meg is teszi. -Ki küldött utána? — követelte Tegan, bár majdnem biztosan tudta, de hallani akarta. — Ki a gazdád, te rohadt dög? :t -Kopj le, vámpír! — zihálta a vérrabszolga, bár belül eluralkodott rajta a pánik és a pokoli fájdalom. Noha nem volt hajlandó kimondani, elméje feladta, és végül elárulta a nevet Tegan érintésére. Marék. Tegant kissé váratlanul érte, hogy ezt az egyedet Marék birtokolja. Kétsége sem volt afelől, hogy a hatalmas vámpírnak agyhalott emberi szolgák kiterjedt hálózata áll rendelkezésére. Isten tudja, hány éve volt rá, hogy titokban előkészítse a sötét tervet — bármi legyen is az —, amelyen ez az átkozott kurafi munkálkodott. De Tegan nem Marék miatt gerjedt haragra és szorította a vérrabszolga sebesült torkát olyan keményen, amennyire szerette volna bemesélni magának, hogy tulajdonképpen csak az ellenség seregének szárnyait tépázza. Tegan agyát az a tudat borította el, hogy a szánalmas lény, akiből lassacskán az élet utolsó szikráját is kioltja, kezet emelt Elise-re. Tekintve, hogy ez a féreg örömét lelte a nő bántalmazásában, a harcos minden percet ki akart élvezni, amíg kileheli a lelkét. — Nem ízlett a bárány? Elise figyelme azonnal visszatért, és tekintete találkozott a meghitt éttermi asztal túloldalán ülő Reichen pillantásával. —Dehogynem, nagyon is. Minden fantasztikus volt, Andreas. Igazán nem kellett volna. A férfi csak legyintett, mintha azt mondaná: „ugyan már", de mosolyában büszkeség fészkelt. — Miféle házigazda volnék, ha üres gyomorral elengednélek egész napra? Az egyedüli megoldásnak az tűnt, hogy megvendégellek a város egyik legjobb helyén. Berlin egyik legexkluzívabb hotelének a legfelső emeletén található éttermében ültek. Miután Reichen megtudta, hogy Elise már órák óta nem evett, ragaszkodott hozzá, hogy tegyenek egy kis kitérőt, miután elhagyták Helene klubját. Ő persze nem evett semmit. A fajbéliek csak kismértékben fogyasztottak készételeket — azon ritka esetekben, amikor szükségét érezték, hogy emberi lénynek mutassák magukat. Elise is alig csipegetett valamit, annak ellenére, hogy a feltálalt étel és a bor valami fantasztikus volt. Nehezen tudott evésre gondolni, mialatt Tegan valahol odakint az ő harcát vívja meg.

170

Ahogy kinézett a tőle balra lévő ablakon, látta a csillogó éjszakai várost. Tekintete elkalandozott a nyüzsgő tömeg összevisszaságán, a rohanó forgalmon és a fényárban úszó Brandenburgi kapun. Az embereknek odalent még csak sejtésük sem volt a fajon belül dúló háborúról. Még a menedékbeliek közül is csak keveseknek. Azok, akik helyzetüknél fogva tudomást szereztek a vérszopókkal szembeni konfliktusokról, úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának, abban bízva, hogy majd a politika a helyükön tartja a dolgokat. Elise korábban egyike volt a védetteknek. Ahogy ránézett az asztal felett a jóképű, kifinomult Reichenre, eszébe jutott milyen könnyű élete volt eddig. Quentin Chase társaként a jólét és a kiváltságok kipárnázott ka-lodájában élt. Egyik része átlátta, milyen egyszerű volna folytatni a létezés eme formájában, úgy tenni, mintha nem a szeme előtt zajlottak volna le a menedéken kívüli borzalmak az utóbbi hónapok során, vagy ne tett volna szörnyű dolgokat, melyeket, meggyőzte magát, hogy Camden halálának megbosszulása végett meg kellett tennie. A gyávábbik fele azon tűnődött, talán még most sem túl késő visszatérni a régi kerékvágásba, és elfeledni, hogy valaha is találkozott a Tegan nevű harcossal. Pulzusa gyorsulásából tudta a választ. Ahogy a férfira gondolt, érzései máris fellobbantak. Vére sosem tudná elfeledni, bármilyen messze fusson tőle. És a szíve sem. -Valamilyen más ételt szeretnél? — kérdezte Reichen, és előrehajolt az asztal felett, hogy megfogja a kezét. — Szólok a pincérnek, ha... —Nem, nem, egyáltalán nem szükséges — bizonygatta, és érezte, hogy durván és érzéketlenül reagált a kedvességre. Talán nem kellene aggódnia Tegan miatt. Biztosan nem is akarná. Az érzéseit nem tudta kikapcsolni, de mindenképpen jobb lenne, ha nem hagyná, hogy elemésszék. — Köszönöm, hogy idehoztál, Andreas. Nem is emlékszem, mikor ettem ilyen finomat utoljára, nem is beszélve a borról. Quentinnel sok kellemesen eltöltött, közös vacsoránk volt, de a halála óta igazából sosem találtam rá okot, hogy ezen fáradozzak. Reichen gúnyosan fintorgott, mintha ennél nevetségesebbet sosem hallott volna. —Mindig van rá ok, hogy élvezzük az élet örömeit, -Elise. Én személy szerint nem hiszek a nélkülözésben. Semmiféleképpen. Elise mosolygott, tudta, hogy el akarják bűvölni. -Micsoda életfilozófia! Fogadjunk, hogy sok szívet összetörtél annak idején. -Csak néhányat — ismerte be a férfi széles mosollyal. Kényelmesen elnyúlt a helyén, egyik karját lazán lelógatva a szék háta mögött. Arisztokratikus arcélét kirajzolta az asztalon álló gyertya lángjának meleg fénye. Copfba font, vállára omló sötét hajával, mellkasáig kigombolt hófehér ingével — melyet mintha ráöntöttek volna — Andreas úgy nézett ki,

171

mint egy nagylelkű uralkodó, aki éppen terepszemlét tart alattvalóin a királyi vár bástyájának magasából. De a felszín alatt, a jól betanult közöny álarca mögött nyugtalanság bujkált, talán az unalom nyoma. A szeméből kiolvasható kiábrándult bölcsesség jelezte, hogy a laza kellem ellenére a férfi jobban ismerte a sötétséget, mint amennyit valaha elárult ebből. Elise azon tűnődött, hogy talán Andreas Reichen-ben kiváltságai és a kicsapongó életvitele ellenére egy harcos veszett el. -Mi a helyzet Helene-nel? — Elise nem tudta türtőztetni magát, hogy ne érdeklődjön a szépséges nőről, aki bár nem volt kiválasztott, úgy tűnt, Reichennel való kapcsolata folytán mégis sokat tud a vámpírnemzett-ségről. — Régóta... ismeritek egymást? -Néhány éve. Helene a barátom. Alkalmanként belőle táplálkozom, ha vérre van szükségem, és élvezzük egymás társaságát, de kapcsolatunk elsősorban fizikai jellegű. —Vagyis nem szeretitek egymást? A férfi kuncogott. —Helene valószínűleg azt mondaná, magamon kívül senkit sem szeretek. Azt hiszem, végsősoron van is benne igazság. Egyszerűen nem találkoztam még olyan nővel, aki úgy elcsábított volna, hogy tartós kapcsolatba kezdjek vele. Ráadásul ki az a bolond, aki engem el bírna viselni? — kérdezte, majd olyan szívdöglesztő mosolyt villantott, hogy bármelyik másik nő azonnal önként jelentkezett volna a feladatra. Elise belekortyolt a borába. -Azt hisem, nagyon veszedelmes férfi vagy,Andreas Reichen. Egy nőnek magánhadseregre volna szüksége, hogy megvédje tőled a szívét. A férfi felvonta a szemöldökét, egyszerre látszott rajta léhaság és komolyság. -Soha nem akarnám összetörni a szíved, Elise. -Ó! — sóhajtotta, és gúnyos tisztelgésre emelte poharát. — Most még inkább alátámasztottad a véleményemet. Tegan borzalmas állapotban tért vissza Reichen házához. A vérrabszolga, aki meg akarta ölni Elise-t, halott volt, ami elég jó hír. De miután egy utolsót csavart az emberi lény torkán, Tegan két döntő fontosságú információ birtokába jutott. Az első, hogy Marék adott utasítást a Berlinben és körülötte őgyelgő jó néhány vérrabszolgának Elise meggyilkolására. Ez azt jelenti, hogy mielőbb el kell vinnie őt a városból. Ezzel kapcsolatban már meg is tette az első lépéseket. Telefonon beszélt Gideonnal, gondoskodott róla, hogy a rend sugárhajtású magángépét feltöltsék üzemanyaggal, és indulásra kész legyen a Tegel reptéren egy órán belül.

800

A másik dolog, amit este megtudott, hogy bármennyire szerette volna tagadni, Elise fontos volt neki. Olyan módon számított neki, aminek nem látott a mélyére. Törődött vele, mint az övéivel — sőt valójában annál is jobban. Igazán ez a tény már akkor egészen világossá vált számára, amikor a nő a vérrabszolga támadása után vérben úszva visszatért. Felnézett rá; nemcsak a bátorságáért, hanem az erejéért is. Kivételes nő volt, sokkal jobb, mint amit valaha remélhetett, hogy megérdemel. Meg sem próbált úgy tenni, mintha ellen tudna állni neki. A közös séta Helene klubjába szinte teljesen kifacsarta. Csak arra tudott gondolni, mit tenne Elise-zel. Elkapta nyugtalan pillantását, ahogy átvánszorogtak a helyen, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő szíve hirtelen hevesebben kezdett verni, pulzusának lüktetése hangosabbá vált. A férfi saját testében érezte a vibrálást. Elise nem tudhatta, mennyire szerette volna berántani magával az Aphrodité valamelyik plüssfülkéjébe, meztelenre vetkőztetni, majd mélyen behatolni a forró, nedves combjai közé. Már a gondolatra erekciója támadt. Aztán itt volt a vérkötelék kérdése. Kétségtelenül ez volt a legrosszabb. A lehető legkellemetlenebbül érintette a gondolat, hogy azon kapta magát, hogy várja a következő alkalmat, hogy Elise szájába vegye a vénáját. Tulajdonképpen kedvére volt a tudat, hogy vére teszi a nőt erőssé, képessé arra, hogy szembeszálljon pszichikai adottságával, amely korábban szép lassan szétroncsolta. A vére az, ami életben tarthatná őt szinte mindörökre, ha bevégzik a vérkötést. Csak innia kell belőle, és szétbonthatatlanul összekötik életüket. Igen, pontosan ez volt a vágya. És a rohadt életbe legfőbb ideje, hogy legalább magának beismerje. Szereti őt. A gondolat visszahozta az elkeseredettség állapotába. Belépett a menedékbe, ahol csend honolt, leszámítva amaroknyi lakót, akik itthon maradtak éjszakára. tegan megállt Elise vendégszobájának ajtajában, ésbekopogott. Semmi válasz. Megpróbálta újra, és egyre hülyébben érezte magát, ahogy egy fiatal nő közeledett felé az előtérből. — Jó estét! — köszöntötte a nő, és kedvesen rámosolygott. Tegan kurtán biccentett, és megvárta, amíg az lebaty-tyog a lépcsőn. Egy utolsót kopogtatott, majd kinyitotta az ajtót és belépett az üres szobába. Hová tűnt Elise? És hová lett Reichen? Miért nem értek már haza? Gerincén végigfutott a borzongás. Ó, istenem, ha valami történt vele... Sietve, azt sem tudta mi célból, odalépett a kétszárnyú üvegtáblás ajtóhoz, amely egy kicsiny, a birtok elülső udvarára néző erkélyre vezetett. A rázúduló hűvös levegő életet lehelt belé, ahogy kilépett, és belefülelt a végtelen éjszakába.

800

Ha Marék egyik bérgyilkosa rátalált Elise-re, amíg ő távol volt... .,. Ebben a pillanatban Reichen mélyfekete Rolls-Royce limuzinja tűnt fel az úton, és egy elegáns kanyarral megállt a birtok főbejárata előtt. Tegan arcát megcsapta a nyugalom fuvallata, ahogy a sofőr körbement és kinyitotta a hátsó ajtót. Kisegítette Elise-t, majd rögtön utána Reichen is kiszállt. -Még egyszer köszönöm a vacsorát — mondta Elise, ahogy Reichen elé lépett, és kezét nyújtotta, hogy felsegítse a kastély lépcsőin. -Örömömre szolgált. Igazán — valami ősi, férfias birtoklási vágy érződött Reichen hangjában, ahogy Elise-hez szólt. — Talán rá tudnálak venni, hogy kicsit tovább maradj Berlinben — folytatta a menedék ura, ahogy komótosan közeledett a nő felé, majd egész termetével fölé magasodott, eltakarva őt Tegan elől. — Nagyon szeretnélek jobban megismerni, Elise. Tegan alig tudta elfojtani a mérgét, amikor Reichen megérintette a nőt, és lehajolt, hogy — félreérthetetlenül nem barátilag — megcsókolja. Amaz nem húzódott el. Nem vágta pofon, és nem futott el felháborodottan. De miért is tette volna? Tegan nem adott okot rá, hogy ne nézzen rá más férfiakra. Sőt, gyakorlatilag Reichen karjaiba taszította őt. Megkönnyebbülhetne, hogy Elise máshol keres társat. Ő maga úgysem egy főnyeremény, az tuti. Ez a remek nő sokkal többet érdemelt nála — de Reichennél is, ami azt illeti, és Tegan legalább ennyit el akart mondani neki, hogy a fene enné meg! Minden pillanattal, amit Elise a menedékbeli férfival töltött, egyre ostobábbnak érezte magát, ezért gyors léptekkel elindult vissza a nő szobájába, hogy ott várja meg.

174

HUSZONHETEDIK FEJEZET

Elise kibontakozott a váratlan csókból. Ujjait ajkához nyomta. A rövid, ám kellemes érintkezés ellenére azonban semmit sem érzett a jóképű férfi iránt, aki kissé furcsálkodva, mégis megértő hallgatással nézett rá. —Sajnálom, Andreas! Ezt nem kellett volna, hogy megengedjem. Amikor zavartan maga elé nézett, a férfi lágyan felemelte az állát, azért, hogy újból ránézzen. —Az én hibám. Előbb meg kellett volna kérdezzem. Nem... — javította magát azonnal — észre kellett volna vennem, hogy a szíved már elkötelezett. Valójában feltűnt, de azt hiszem, biztos akartam lenni, hogy valóban nincsen-e esélyem. Nincs egyáltalán... esélyem, ugye, Elise? A nő bocsánatkérően ránézett, és megcsóválta a fejét. —Ettől féltem. Az a szerencsés flótás! — fortyant fel Reichen. Lehúzta a copfba fogott haját összetartó bőrszíjat, és beletúrt lágy, sötét hullámaiba. — Attól tartok, többé nem lehetek elnéző ezzel a harcossal. Azzal, hogy ezt elfogadom, nincs más választása, mint hogy ő is elfogadja, immár teljesen leróttam az adósságomat az irányába. Elise-t felmelegítette a dicséret, habár nem volt benne biztos, hogy komolyan mondta-e. Tegan nem formáit a személyére igényt, annak ellenére, hogy tudta, mit érez iránta. Sőt, mi több, láthatóan szerette volna karnyújtásnyi távolságra tartani magától. Valószínűleg megkönnyebbül, ha megtudja, hirtelen szerelemre lobbant egy másik férfi iránt. De ez nem fog megtörténni. Reichennek igaza volt: szíve már nem eladó. Tegannek adta, akár kérte, ákár nem. Felnézett Reichen világítóan kék szemébe. — Jó ember vagy, Andreas. Nagyon kedves ember. —Hagyd abba! Kérlek! — színpadiasan kapkodta a levegőt. — Ma estére már kellőképpen összetörted a büszkeségemet! Én maga vagyok a megtestesült ördög, egy gazember, ezt ne feledd! Elise felnevetett. Lábujjhegyre emelkedett, majd csókot nyomott az arcára. —Köszönöm a vacsorát. Köszönök mindent, Andreas! Reichen bólintott, majd előrement, hogy kinyissa neki a palota ajtaját. —Jó éjt, szépségem! — mondta, és megvárta az előcsarnokban, hogy a nő felérjen a vendégszobába.

Tegan hallotta, ahogy megállt a szoba ajtaja előtt. Csöndesen, lopva várta, hogy a kristálygomb elforduljon, majd az ajtó kinyíljon. Elise csak egy lépést tett a szobában, majd hallgatózva megállt. A vérkötelék, mely hozzá fűzte, azon nyomban elárulta a férfit: Elise érezte a jelenlétét. Erre Tegan a lány óvatos levegővételéből is rájött. Elise a sötét szobát fürkészte. —Tegan? Felkapcsolta a villanyt, és lassan besétált. A férfi mozdulatlanul nézte, ahogy megborzongott és megdör zsölte a karját. Végigsétált a vastag szőnyegen, majd kinyitotta a kétszárnyú üvegbetétes ajtót. Óvatos, bizonytalan mozdulattal kinézett az erkélyre. —Tegan... odakint vagy? — Édes illata felkúszott a harcoshoz a kintről jövő csípős éjszakai fuvallattal. Reichen tömény pézsmaillatát is érezte rajta, amitől előjöttek éles fogai. Nyersen és vadul mardosta a féltékenység, Ösztönös férfireakció. Ahogy Elise visszafordult és becsukta az ajtót, Tegan leereszkedett a szoba sarkából, ahol mint egy pók csüngött eddig. Hangtalanul mögé ugrott. Testével elállta a nő útját, amikor megfordult. Elise lélegzete elakadt. A döbbenettől tágra nyílt a szeme. —Tegan, hol... Erősen és szorosan magához vonta, és erőteljesen megcsókolta. Mint ahogy egy hímállat, amelyik otthagyja a jelzését, amivel mások értésére adja, hogy az az övé és csak az övé. Elise nem harcolt ellene. Érezte, ahogy kezei felkúsznak a nyakán, összekulcsolja az ujjait a tarkóján, és közelebb húzza magához. Visszacsókolta. Felsóhajtott, amikor szájával szétfeszítette ajkait és bedugta a nyelvét, hogy megízlelhesse. Birtokolni akarta. Istenem, hihetetlenül lángra lobbantotta. Testének minden egyes sejtje lángolt. Kiéhezett a nőre. Nem lehetett kifinomult, legalábbis akkor nem, amikor minden ősi része teljesen éber volt, teljesen felkorbácsolt. Minden fajbéli része reagált, a vágytól összeszűkült a pupillája, megnyúltak az agyarai. Elise testének lágy domborulataihoz dörzölte csípőjét, így érezhette kőkemény péniszét,amitől felsóhajtott, amikor egymáshoz simultak; szívverése ott dobolt a fülében. -Istenem, Tegan! – szólalt meg. A levegő lázas hévvel hagta el ajkait, amikor végre félbehagyta édes, nedves ajkának csókolgatását.Úgy örülök, hogy itt vagy! Aggódtam érted ma este! Tegan felmordult. -Ja, vettem észre! Láttam, mennyire nyugtalan voltál Reichen karjaiban! -Megláttál minket... -Még mindig érzem az ajkadon! — vicsorogta.

-Akkor bizonyára azt is érzed, hogy nem őt akarom — mondta és meg sem rezdült, miközben a harcos bebarangolta nyelvével lágy arcát és a füle mögötti puha bőrét. — Téged akarlak, Tegan! Veled akarok lenni! Ha nem vetted volna észre, beléd szerettem. Tegan felmordult, majd hátrébb lépett. Még mindig szorította Elise-t. Ezeket a szavakat akarta hallani. Ezeket a szavakat akarta kierőszakolni belőle, miután egy másik férfi karjaiban látta. Ennek ellenére megdöbbent. Hirtelen kiszáradt a szája. Annyira bátor volt, annyira hősiesen nyílt. Minden könyörtelenség elszállt belőle, amikor belenézett sötét ametiszt színű szemébe. Végigsimította finom állát. Alig kapott levegőt, amikor Elise félrebiccentette a fejét, és szabaddá tette sérülékeny torkát. Nem bírt ellenállni, és megérintette azt a helyet, ahol a pulzusa a legerősebben vert. A ketyegő érverés olyan érzést keltett ujjaiban, mintha izzó vassal égetnék a bőrét. Hüvelykujjával elkalandozott a lány puha bőrén, és gyengéden ráhajtotta száját a lágyan verdeső artériára, melyben Elise életet jelentő vére csordogált. Összefutott a nyál a szájában. Minden vágya az volt, hogy végre megkóstolhassa és végérvényesen megpecsételje köteléküket. De Tegan csak megcsókolta. Egy kézmozdulattal megemelte pulóvere szegélyét, és óvatosan kihámozta belőle. Gyengéden végigsimított puha bőrén. Elise felsóhajtott, ahogy megcirógatta a mellét. Mellbimbója rózsabimbóként kicsúcsosodott vékony szatén melltartója alatt. Kikapcsolta elülső csatját, és levette róla, hogy aztán gyönyörködhessen a látványban. — De gyönyörű! — bökte ki tömören. Ujjával végigszántott a bársonyos dombokon. Letérdelt elé, és szájába vette az egyik sötét rózsaszínű mellbimbót. Most már hatalmasra nőttek agyarai; nagy óvatosságra volt szüksége, hogy ne súrolja élükkel Elise lágy bőrét, ahogy megkeményedett mellbimbóját szopogatta. De óvatos volt. Ügy ölelte, mintha üvegből lenne, melynek minden kis centimétere értékes és törékeny; egy meg nem érdemelt kincs, amit gyöngéden szeret. Elise gyors mozdulattal a vállára csúsztatta karját és átölelte, miközben Tegan ugyanakkora figyelmet fordított a másik mellére. Azután nyelvével a hasán tett felfedezőutat, míg kezével azon munkálkodott, hogy megszabadítsa nadrágjától és bugyijától. Bársonyos volt a csípője. Csókot lehelt medencéje lágy ívére, majd lejjebb kalandozott, egészen a combja közti lágy szőke fürtökig. Kicsit széjjelebb tolta a nő lábát, és bevezette nyel vét a közbülső forró nedvességbe. Elise megremegett attól, ahogy a harcos eljátszadozott a testén. Teljesen legyengült, majd karjaiba omlott, amikor felemelte és az ágyra tette. Hanyatt dőlt, és elnehezülő szemhéja mögül nézte, ahogy levetkőzik előtte. Kiéhezett tekintete égette a bőrét. Tegan meztelenül és fájdalmasan felizgult a matrac szélére ült, és hagyta hogy Elise is gyönyörködhessen őbenne. Visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy

177

felült és négykézláb odament hozzá. Lágyan mégis határozottan megfogta vérbő hímvesszőjét, és a csúcsától a zacskójáig végigsimította. Megnyalta a száját, és kérdő tekintettel nézett fel rá. Mélyről jövő sóhaját szinte határozott beleegyezésnek tekintette. Tegan végignézte, ahogy végigkúszik a testén, és kitátja nedves ajkait, hogy szájába vegye farka hegyét. Felnyögött és lenyúlt, hogy belemarkoljon rövid, szőke hajába, miközben a nő mélyen a szájába vette. Gyötrelmesen lassan és állhatatosan simogatta nyelvével az érzékeny bőrét. Gyorsított a tempón, és Tegant szélsebesen az ön-kontrollja határának közelébe repítette. Élvezetel teli vicsorgassál szakította el magát észveszejtőén édes ajkaitól és a matracra lökte Elise-t. Föléhajolt és szenvedélyesen megcsókolta. Összeérő testük minden pontján érezte a nő vad vágyait. —Akarod, hogy beléd hatoljak, Elise? —Igen! — nyögdécselte. Teste ívbe hajlott, és összeért a harcoséval. — Érezni akarlak magamban, Tegan! Most! Készségesen engedelmeskedett. Egyetlen mélyreható döféssel betöltötte szűk csatornáját, és elnyelte halk sikolyát. Teste feltüzelte. Kéjbarlangjának fala nedves és forró kézhez hasonlóan ragadta meg férfiasságát. TEgan, miközben csípőjét fel-le mozgatta, nézte Elise arcán az érzelmek változását. —Csodás vagy! — mondta neki. Egyedüli célként az lebegett a szeme előtt, hogy boldoggá tegye. A nőjét. A társát. A szerelmét. Érezte, ahogy egy időben kerülnek közel az orgazmushoz. Elise zihált, vonaglásával próbált egyre közelebb simulni csípője kemény hajlataihoz, és tiltakozva nyögdécselt minden egyes eltávolodásukkor. Tegan támaszkodó karja felé fordította a fejét. Édesen állatias hangot adva szép és apró fehér fogával lyukat harapott a csuklójába. Tompa harapása erotikus fájdalmat eredményezett, ami nyílként hatolt át Teganen. —Igazán? — kérdezte és Elise kiéhezett tekintetére meredt. — Inni akarsz belőlem, miközben én a csúcsra repítelek? A lány erőtlenül bólintott, és még egy apró harapással válaszolt. -Megkapod, kis szívem, de most nem a csuklómból. — Magához szorította, gurulva a hátára feküdt. Elise lovagló ülésben került fölé. — A nyakamnál akarlak érezni, Elise! Ölelni akarlak, miközben belőlem iszol. Érezni akarom, ahogy belém harapsz. -Még sosem csináltam ilyet — mondta. Tegan érezte a bizonytalanságát, amikor megérintette. —Rendben — válaszolt, és nagyon boldoggá tette, amit hall. — Én pedig sohasem kértem meg senkit, hogy így csinálja. -Úgyhogy megtennéd, Elise? Elise összeráncolt homlokkal Tegan torkára meredt. 178

—Nem akarok fájdalmat okozni... A férfi felkacagott. Egyre jobban imádta, az aggodalmaskodásával együtt. —Na, gyere ide! — Halántékára helyezte a kezét és szabaddá tett nyaka felé közelítette a fejét. — Mélyeszd belém a fogadat! Kortyolj egy nagyot! Föléhajolt. Tobábbra is összeforrt testel meredtek egymás szemébe. Forró lélegzete végigszántott Tegan testén, ahogy ráhajtotta a fejét. Meleg ajkait a füle alá szorította, majd szétnyitotta. A férfi érezte Elise nedves nyelvét és kemény fogait, amint száját a vénája fölé helyezte. Abban a pillanatban, hogy beleharapott, Tegan kis híján beleélvezett. Varázslatosan hasított belé a fájdalom, és felrántotta a csípőjét, amikor felhasította a bőrét. Megmarkolta a nő fenekét, és mélyebbre hatolt benne, miközben Elise szívta a vért a sebből, amit rajta ejtett. Lovagolni kezdett rajta, majd könnyedén felegyenesedett a hímvesszőjén. Mérhetetlenül erotikusnak találta a cuppogó hangokat, amiket ivás közben kiadott. Élvezettel teli sóhajai és lefetyelése volt a legszexisebb dolog, amit valaha hallott.Tudhatta volna Mikor Elise orgazmusa közben felkapta a fejét és felsikoltott, Tegan feladta a reményt, hogy visszanyerje önuralmát. Felült vele és maga köré kulcsolta a nő lábait, miközben továbbra is mozgott benne. Elise remegve belekapaszkodott Teganbe, amint rajta ült, kéjbarlangja hullámzóan összehúzódott férfiasságán. A harcos végigsimította selymes bőrét, majd előrehajolt, hogy belekóstoljon az elragadó húsába a nyaka és a válla között. Tudhatta volna. A pokolba is! Talán tudta is, de mindenképp meg kellett tennie. Szívverése a szájában lüktetett. Tegan követte; felfele haladt Elise torkán, a szájával egészen felkúszott a füle alatti lágy bőrfelületig. Elise felnyögött, amint hezitálni kezdett, és csak nyalogatta nyelvével artériája vonalát. Agyarai a pulzusával egy időben lüktettek, minden fajbéliekre jellemző ösztöne feléledt a csábítástól. Egy lehelet választotta el a beteljesüléstől. Elise megfogta a fejét. — Tegan... Ó, egek!... Csináld már! Aprót harapott csak belé, mintegy tesztelve a bátorságát, de válaszul csak jobban beleült a férfiasságába. Hozzásimult, miközben egy újabb orgazmus lett úrrá testén. Ez már túl sok volt Tegannek. Oldalra fordította Elise fejét, és nyakához emelte száját. Oly könnyedén mélyesztette agyarait a nő puha bőrébe, mint a meleg kés csúszik a vajban. Felsikoltott, amikor a harcos először jó nagyot kortyolt a véréből. Úgy nyújtózott el karjaiban, mint egy macska, majd bágyadtan elernyedt, amikor Tegan inni kezdett belőle. Édes istenem, mennyire édes volt! Szája megtelt a hirtelen betóduló vérrel, amelynek hanga- és rózsaillata betöltötte érzékszerveit, és amely után régóta sóvárgott. Nem tudta felidézni, hogy ismert-e valaha bármit, ami Elise ízénél pompásabb lett volna. Vére rezgő valójában áramlott a testébe, és felvillanyozta belülről.

179

Tegan Elise iránt érzett éhsége minden kihagyott korttyal csak nőtt. A vágy, amit eddig iránta érzett, csak halvány árnyéka volt a szenvedélynek, amely most elborította. A birtoklási vágy viharként tombolt benne. Annyira akarta a nőt, hogy felüvöltött. Már visszafordíthatatlanul az övé volt. Visszavonhatatlanul. Maga alá gyűrte, és hagyta, hogy a benne lakozó vadállat átvegye az irányítást. Elise megszorította Tegant, amint teste ráhajolt, és egy újabb mindent elsőprő orgazmus felé röpítette. Boldoggá tette, amikor megérezte, ahogy hosszú agyarait mélyen a nyakába mélyesztette. Erőteljesen szívta ki a vérét, ami, miután lefolyt a torkán, teljessé tette köteléküket. Ekkorra már valóban mellőzött minden finomkodást. Elvesztette az önuralmát. Elise még soha semmit nem talált ennyire izgatónak, mint amikor Tegan először ízlelte meg a vérét, és teljesen megvadult tőle. Hosszúra nyújtotta mindkettejük élvezetetét. Egészen addig szeretkezett vele, amíg mindketten ziháltak a kielégültségtől, és elernyedve hevertek egymás karjaiban. Mindezek után Tegan megnyalta az Elise-en ejtett sebeket, és gyengéd, szerető csókkal lezárta azokat. —Minden rendben? — kérdezte és beletúrt a hajába. —Mm-hmmm! — bólintott Elise megrészegülten, mégis felvillanyozva. — Nagyon is rendben! Valójában soha nem érezte még ennyire jól magát, habár nem kerülte el a figyelmét, hogy amikor Tegant biztosította az érzelmeiről, az nem viszonozta szerelmes szavait. Talán egy kicsit elkésett az ez iránti aggódással, de most, hogy a legpusztítóbb éhsége lecsillapodott, az igazság újból közéjük furakodott, hogy tönkretegyen mindent. Már régóta nem ejtettem ki ezeket a szavakat, Elise és nem gondoltam, hogy valaha újból ki fogom. -Ne tedd! — Felült és elhúzódott tőle. Felbosszantotta, hogy érintésével behatolt az érzelmeibe. -És ne érezd, hogy bármi kedveset kell mondjál azért, ami most itt történt. -Nem érzem, hogy bármit kellene mondanom. -Helyes. És ez maradjon is így. Nem hiszem, hogy most el tudnám viselni az érzelgősségedet. Megfogta a kezét. —Ha azt mondom, kiverte a biztosítékot, hogy megláttalak Reichennel csókolózni, és hogy soha többet nem akarlak más férfival csókolózni látni, az nem azért van, mert kötelességét érzem, hogy ilyeneket mondjak. Elise rámeredt. Alig mert levegőt venni. Borostyánszínű szemeivel behatóan nézte. Pupillái még mindig keskenyek voltak a vágytól. Nyers hangon beszélt, agyarainak hegye fénylett. —Nem érzem úgy, hogy pusztán azért kellene kedves legyek, ami most kettőnk között történt. így hát nem ezért mondom azt, hogy nem hasonlítasz

180

egyetlen nőre sem, akivel eddig találkoztam. Nem voltam rád felkészülve, Elise. A pokolba is... egyáltalán nem! Lepillantott összefonódó kezeikre. Erős ujjaival határozottan és védelmezőn fogta őt, mindig nagyon lágyan, pedig háborúzásra és harcra képezték ki őket. —Nem lenne szép tőlem, ha azt várnám el, hogy ezentúl sohase kívánj meg más férfit annyira, amennyire most engem. — Fanyarul felkacagott. — Hogy szeretlek-e? Naná! Isten óvjon téged, de így érzek! —Tegan! — suttogta. Megérintette az arcát. A harapásának nyoma már gyógyult, bőre kezdett összeforrni. Gyengéden megérintette a vörös foltot, majd a szemébe nézett. — Csókolj meg újra! Szája széle felpöndörödött, mikor karjaiba zárta. Alig kezdtek bele, a telefon halkan rezegni kezdett. Tegan morogva kapta fel a fejét. -Mi az? — kérdezte tőle Elise, amikor kipattant az ágyból, és előkapta telefonját a félredobott nadrágjából. -A hazautazásunk Bostonba. Megszerveztem a repülőutat. Felvette a telefont. Összeszedett és komoly hangon beszélt, egy szempillantás alatt visszaváltott harcos üzemmódba. , —Oké. Rendben. Tegel repülőtér. Indulás egy óra múlva. Elise felállt a matracról és odabotorkált Teganhez. Gyönyörű volt, és bámulatos. Átölelte, és erős hátizmaihoz simult. Beleharapott a lapockájába, és elmosolyodott, amikor libabőrösek lettek gyönyörű szép dermaglifjei a karján. Hallotta, ahogy halkan felmordul, és újból elvigyorodott. —Tudja mit, legyen inkább két óra múlva — utasította Tegan az ügyintézőt a vonal másik végén. — Valami közbejött. Elise elfordította a fejét, amikor ránézett. Valami valóban közbejött — méghozzá nagyon erőteljesen. Hátralépett, beszívta ajkát. Tegan letette és félrelökte a telefont, majd ránézett. És lecsapott.

181

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

A Bostonba tartó út jelentős részét végigaludták. Elise békésen összegömbölyödött Tegan karjában. Korábban a harcos elmondta neki, hogy a vérrabszolga, aki megtámadta őt Irinánál, halott. Azt is elmondta, hogy az emberi aggyal rendelkező rabszolga csak egy volt a sok közül Berlinben, akinek Marék megparancsolta, hogy kerítse kézre Elise-t. Szokásához híven a nő higgadtan vette tudomásul a hírt. Ennek ellenére Tegan akaratlanul közelebb húzta magához, amint az ölébe fekve szundított. Marék alattomos ellenségnek számított. Félelmetes harcos, könyörtelen a küzdelemben, néha szükségtelenül kegyetlen. Tegan jól ismerte Lucán bátyját, az életét is rábízta Marékre a csatamezőn. A rend megalakulása óta egymás oldalán harcoltak a régi időkben, amikor a vérszopókkal adódó problémák mindennaposnak számítottak. Marék a rend egyik eredeti tagja volt, de hitehagyottá vált. Szembeszállt öccse parancsával is. Nem elég, hogy Lucán született harcos, ő alapította a harcosok osztályát, és ezt a két dolgot úgy tűnt, Marék nem tudja megemészteni. Két legerősebb jellemvonása, a türelmetlenség és az arrogancia akadályozta őt meg abban, hogy megkapja azt a tiszteletet, amiről úgy gondolta, kijár neki. A tény, hogy olyan sokáig halottnak hitték — vagy hatszáz évig —, majd az, hogy felbukkant Bostonban, nyilvánvalóan a rend megsemmisítése céljából, arra utalt, hogy Marék valahogy megtanulta kivárni az idejét. Hatalmas türelmet tanúsított azáltal, hogy elrejtőzött, és Tegan biztos volt benne, hogy kihasználta azokat az éveket. Száz százalék, hogy van egy terve, és az is kétségtelen, hogy már hozzákezdett a megvalósításhoz. Az meg, hogy Dragos neve és Odolf zavaros hablatyolása bekerült a képbe, nagyon ősi eredetű bajt sugallt. Tegan kinyitotta a kis könyvet, és újraolvasta a furcsa sorokat. Egy helyet kellett jelölniük — de merre? És mit jelentettek? Ott rejtőzik! Ez a mondat tört ki Odolfból. Tegan biztosra vette, hogy ezzel nem Marékre utalt. De lehetett vajon Dragos? Vagy valaki más, aki még nem is került a rend látókörébe? Bármit akart is Marék, és bármilyen titok kísértette Petrov Odolfot, az senkinek sem jelenthetett jót. Amint leszállt a gép Bostonban, Tegan felhívta a hadiszállást, és szólt Gideonnak, hogy hívja össze a többieket egy megbeszélésre. Fel kell kutatniuk Mareket, bárhol bujkál is, és ha megtalálták, ügyelniük kell, hogy a rend mindig egy lépéssel előtte járjon. 182

A legutolsó berlini jelentés szerint az egyik vérrabszolgája meghalt. Mareket dühítette, hogy elvesztette egy újabb parasztját, de mivel annak az emberi lénynek nem sikerült végrehajtania a feladatát, Marék csak reménykedni tudott abban, hogy a vérrabszolga szenvedett az élete utolsó perceiben. A kegyetlen gyilkosság végeredménye azonban kevés kétséget hagyott afelől, hogy nagy szenvedéssel járt. A test a felismerhetetlenségig eltorzult, és mindenütt vér borította. Ez a tény önmagában a meglepetés erejével hatott Marékre, tekintettel a tényre, hogy a vérrabszolga gyilkosa minden bizonnyal Tegan volt. Mareket nem az lepte meg, hogy a harcos megölte a menedékbeli nőre küldött csicskát, sokkal inkább az, hogy mindezt nem a rendtől és annak tagjaitól megszokott, kifogástalanul józan hatékonysággal tette, hanem nyilvánvaló dühből. Tegan bosszúból ölt, és bosszúvágya csak egy dolgot jelenthetett: fontosnak tartja a nőt. Marék alig várta, hogy kihasználja Tegan gyengeségét. Egy alkalommal majdnem sikerült elpusztítania egy másik nő iránt érzett szerelemnek köszönhetően. Mennyire boldog lenne, ha ezt az új ragaszkodást meglovagolva végre tényleg eltehetné láb alól! Mekkora megelégedéssel töltené el, ha elintézné a rendet és végre elfoglalhatná a neki kijáró helyet a fajon belül! Ezért küzdött már hosszú ideje. Sosem gondolta volna, hogy ekkora türelme lesz terve végrehajtá- :i sához. Már évszázadok óta várt erre a végső pillanatra, 'if azóta, amióta a harcos Dragos rábízta hatalmas, szörnyű titkát. Marék felállt az asztalától, és odament a hatalmas | ablakhoz, és kinézett a távoli, berkshires-i völgyre, me- | lyet bevilágított a holdfény. A vastag fák olyan sűrűn álltak, mint egy középkori erdőben. A táj a régi időkre emlékeztette, gondolatai a rend régmúltja körül forogtak. Akkortájt háború dúlt a vámpírnemzedékeken belül. Apák és fiaik vonultak egymás ellen. Apák, akik a go nosz túlvilágiak csapatához tartoztak: az ősökhöz, azokhoz az idegen lényekhez, akik évezredekkel ezelőtt érkeztek a Földre, és emberi vérre volt szükségük a túléléshez, meg az ő fiaik, a hibridek, idegen apák és emberi anyák leszármazottai, akik a faj első generációját alkották. Marék, Lucán és Tegan ehhez a manapság már ritka első generációhoz tartoztak. Első kézből tapasztalták meg, milyen kegyetlenkedéseket követtek el az Ősök az emberiség ellen; teljes falvakat irtottak ki, amelyek farkaséhségüknek estek áldozatul. A vérontás azonban sohasem zavarta annyira Mareket, mint öccsét. Amíg Lucán mélységesen megvetette az Ősök által elkövetett szörnyűségeket, Marék gyakorta keveredett hasonló ügyekbe. A pánikkeltés és a felelőtlen öldöklés szédítő dolog, emiatt többször elgondolkodott azon, hogy a faj vajon miért nem dönti egyszerűen rabszolgasorba az embereket, és sajátítja 183

ki a bolygót. Marék már jó ideje elégedetlenkedve tekintett az Ősökre — pontosan azóta, amióta a tervei elkezdtek körvonalazódni. Vérszomj okozta egyik rohama közben Marék és Lucán idegen apja kioltotta emberi anyjuk életét, cserébe Lucán a vámpír fejét vette. Ezzel a gyilkossággal hadat üzent a még fennmaradt Ősök és bárki ellen, aki őket szolgálta. Megalapította a rendet, és Mareket is belerángatta, csakúgy mint Tegant és öt másik első generációs vámpírt, akik mind felesküdtek, hogy véget vetnek a tömegmészárlásnak, és új életmódot irányoznak elő a Faj számára. Milyen nemes és magasztos szándékok! Marék még most is alig tudta visszatartani gúnyos nevetését. Nem ő volt az egyetlen, aki berzenkedett Lucannek attól a víziótól, hogy békésen együtt éljenek az emberiséggel. Egy másik harcos, Dragos, bizalmasan közölte Marékkel, hogy más elképzelései vannak a faj jövőjét illetően. Sőt, mi több, már lépéseket is tett, hogy ezt a jövőt biztosítsa. Miközben a rend az életben maradt ősökkel hadakozott, és évekig tartó hadakozás során egyenként vadászta le őket, az egyik halálos teremtmény megmaradt. Dragos és az egyik idegen megállapodást kötöttek, így Dragos a vámpírok leöldösése helyett ennek az Ősnek segített elrejtőzni. Csak valamivel később döntött úgy, hogy megosztja titkát Marékkel, miután halálosan megsérült egy harcban. A rohadék azonban nem árult el mindent Maréknek. A kripta helyét, ahol az Ős hosszan tartó hibernált állapotban feküdt, nem volt hajlandó felfedni. Marék fékezheteden dühbe gurult emiatt. Tőrt szorított Dragos torkának, és egy dühödt döféssel sírba küldte a vámpírt, információjával együtt. Marék felkutatta az egyetlen személyt, aki hasznos lehetett a számára: Dragos társát, Kassiát. Az eszes nő azonban abban a pillanatban, hogy társa Marék keze által elpusztult, minden bizonnyal rájött, hogy sorsa őt is hamarosan utoléri. Mire Marek Dragos kastélyához érkezett, hogy –a szó szoros értelmében – kicsapolja belőle az igazságot, Kassia már megelőzte azáltal, hogy kioltotta saját életét. Az azóta eltelt időben Marék egyedül arra összpontosított, hogy rájöjjön Dragos titkára. Szíves örömest ölt is érte. Becsületét már régen eltaszította, eljátszotta a saját halálát, elárulta a rokonságát, mindezt azért az esélyért, hogy ő lehessen az, aki az ősi terrort rászabadítja a bolygóra, és ezzel kielégíti saját szeszélyeit. Végül, végtelennek tűnő keresés után, hirtelen rálelt az első igazán használható nyomra: a régi időkből származó Odolf családra, mely szintén a fajhoz tartozott, és kapcsolatban állt Dragos társával, Kassiával, aki évszázadokkal ezelőtt nagyon értékes dolgot adott át egyik tagjának. Ám még a kínzás sem segített Maréknek megkapnia, amit akart.

184

És végre a rend egyre közelebb került az igazsághoz. Marék állkapcsa megfeszült a gondolattól. Nem azért dolgozott ennyire keményen és ennyire sokáig, hogy hagyjon mindent kikúszni a kezei közül. Ennek még a gondolatát is elutasította. Győzni fog. Az igazi harc csak most kezdődik. Pár perccel a hadiszállásra érkezésüket követően Tegan bekísérte Elise-t a lakrészébe, hogy lezuhanyozhasson és lepihenhessen; ő pedig a technikai labor felé vette útját, ahol kérésére a rend összegyűlt. Lucán a Gideon melletti számítógépcsoport mögül odabiccentett neki, amikor belépett. Niko, Kade és Brock a szoba közepén található asztal körül ültek. A két újonc jól beilleszkedett, és éppen Dante és Chase társaságában viccelődtek a héten megölt vérszopók számán, és azon vitatkoztak, melyiküknek élesebb a szeme Mégis, leginkább Rio jelenlététől lepődött meg leginkább. Mosolyt csalt ajkára az elégedettség. A spanyol a labor hátsó falának támaszkodott, távol a többiektől, szemlélődve, de éberen. Sugárzott belőle az eltökéltség. Felemelte a fejét, amikor Tegan megérkezett. Arcának sebes oldala megnyúlt torz mosolyától. A valaha életteli topáz szemek kőkemények voltak, és józanok. Tegan a társaira nézett. Némelyikkel már évszázadok óta együtt harcolt, másokat még alaposan le kellett tesztelni. Mindezek mellett nagyon büszkének érezte magát, hogy közöttük lehet. Sokáig úgy gondolta, egyedül vívja a háborúját. Természetesen Lucannel és a többiekkel mindig fedezték egymást, de Tegan minden csatát úgy vívott meg, mintha csak a saját ügye lenne. Mindennap egyre csak mélyítette magában a saját elszigeteltségét... egészen addig, amíg egy bátor szépség megtanította, hogy ne féljen a fényben. Most, hogy megtalálta, biztosra akart menni, hogy a sötétség, amiben élt, el ne érje Elise-t. Eszerint távol kellett tartania Maréktől. -Mit szedtetek ki Petrov Odolfból? — kérdezte Lucán, amikor Tegan az asztalra tette felszerelésekkel teli zsákját. -Őrültségeket, amikor éppen sikerült. Máskor viszont katatóniába zuhant. — Tegan elővette az Irinától kapott kézzel írt lapokat. Odaadta Lucannek. — Odolf, mielőtt vérszopóvá vált, kényszeresen és titokban írt. Természetesen a bátyja, aki valamivel előtte szintén vérszopóvá vált, szintén egy hasonló szokás megszállottja lett. Ismerős? -A francba! Ugyanazokat írja, mint amit a Marék által keresett könyvben olvastunk! Tegan bólintott. ! — Odolf mondott valami érdekeset az egyik tiszta pillanatában. Amikor Elise-zel megkérdeztük, mit jelent a vers, a következőt mondta: „Ott rejtőzik!"

185

-Ki rejtőzik és hol? — kérdezte Gideon. Elvette Lucantől a lapokat, és gyorsan átfutotta őket. Az egyik verset hangosan olvasta fel. — Ez valami helyre utal? -Lehet. Odolf nem mondta el. Talán nem tudja. — Tegan vállat vont. — Ennyit mondott, majd újból elkezdett félrebeszélni. Nem jutottunk többre vele. Dante felállt az asztaltól, és dobbantva vetette meg lábát a földön. — Bármit is jelentsen, elég komoly lehet, ha felkeltette Marék érdeklődését. Abból pedig semmi jó nem származott soha. -És hajlandó bárkit megölni, aki az útjába áll — tette hozzá Tegan. — Miután rájött, hogy Berlinben vagyunk, megparancsolta a városi vérrabszolgáinak, hogy öljék meg Elise-t. Az egyiküknek majdnem sikerült. -A rohadék! — sziszegte Lucán, vonásai megkeményedtek a dühtől. -Elise megsebesítette a szemétládát, szerencséjére sikerült elmenekülnie. Aznap este utánamentem és kinyírtam. — Tegan érezte, hogy Chase a szoba túlvégéről őt bámulja, úgyhogy komoly arccal visszanézett rá. — Elise... nagyon értékessé vált számomra. Nem engedhetem meg, hogy bármi baja essék. Az életemet adnám a biztonságáért. Chase hosszasan nézte, majd bólintott egyet. -Mi a helyzet a gliffel, amit a füzetben találtál? Az a jelkép az egyik első generációs harcoshoz, Dragoshoz tartozott, nem? -Ja — mondta Tegan. — Biztosan van köztük kapcsolat, de még nem tudom pontosan, milyen. Azt tudom, hogy Dragos halott. Lucán megerősítheti, mert látta a holttestét. A rend vezére bólintott. -A társa is látta a szerelme holttestét, és ez nyilvánvalóan túl sok volt Kassiának. Aznap éjjel öngyilkos lett. -Tehát mivel is van dolgunk? A saját Rómeó és Júlia verziónkkal, egy mondókákkal kommunikáló nyamvadék vérszopóval, egy hasznavehetetlen glif, amit egy besárgult, régi könyv szegélyére firkáltak, és ennek tetejében Marékkel. —Jussatok el Marékhez, és eljuttok a válaszokhoz is—vetette közbe Dante, mély és vészjósló hangon. Tegan bólintott. — Így van! De előbb meg kell találnunk. —Nincsen használható nyomunk — felelte Gideon. —A föld alá menekült, miután múlt nyáron felsorakoztunk ellene. —Tehát a saját gennyes módszereivel kell levadásznunk — vicsorogta Rio. — Meg kell lelnünk és ki kell füstöljük a szemétládát! Tegan Lucanra nézett, aki sztoikus csöndben követte a beszélgetést. Az ellenségekről és csatákról szóló vita közepette könnyen el lehetett feledkezni arról, hogy Lucán és Marék vérrokonok. — Ez neked is megfelel? Ezüstös tekintetével a megszólított férfi határozottan nézett Teganre.

186

—Bármire is készül Marék, meg kell állítani. A kérdés nem az, hogy meg kell-e, hanem az, hogy mikor. És bármilyen eszközzel.

187

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Elise női hangokra lett figyelmes a folyosón, amikor kilépett Tegan lakhelyéről. A halk kacajok és a köny-nyed csevegés vonzották a figyelmét. A menedékbeli régi barátságaira emlékeztették, azokra az időkre, amikor még teljesnek érezte életét. Bár nem érezte magát annyira üresnek, mint az elmúlt hónapokban, a szíve egy részében még mindig űr tátongott, ami a közösséghez tartozást hiányolta. Nem tudta, a többi nő mit gondol róla. Habár úgy tűnt, mintha évekkel ezelőtt történt volna, csak pár napja szólalkozott össze Tegannel a rend tagjai előtt. Ekkor a harcos mindenki füle hallatára azt javasolta neki, találjon magának egy készséges hímet, aki hajlandó vérdonora lenni anélkül, hogy szent esküt tennének egymásnak. Csak azért tette, hogy eltaszítsa magától, de ha a kiválasztottak a hadiszálláson hallottak a történtekről, akkor feltehetően sajnálkozva, vagy éppen megvetéssel gondoltak rá. Csak kevés nő tudna a szemébe nézni a menedékben egy ilyen eset után. Ahogy közeledett az ajtó felé, ahol a harcosok társai összegyűltek, felkészült az óvatos köszönésekre és a csöndes sustorgásra, miután elhaladt előttük. — Elise! De jó, hogy visszajöttél! — kiáltott fel Gábriellé, abban a pillanatban, hogy barna szemével észrevette. — Hallottuk, hogy nemrég érkeztetek vissza Te gannel. Éppen most készültem megkeresni téged. Csatlakozol hozzánk? A nők szépen feltálalt gyümölcsökkel és sajtokkal teli tálakkal terítették meg a hangulatos könyvtár dohányzóasztalát. Tess tányérokat rakott ki, melyek közül egy Elise-re várt. Savannah egy sötét cseresznyeszínű tálalóasztal előtt állt, és éppen kihúzott egy dugót egy be-hűtött üveg borból. Elise-re nézett, elmosolyodott, miközben hosszú szárú poharakba töltötte a bort. -Kérsz? — kérdezte. -Igen! — Elise besétált a hívogató szobába, és kivette Savannah kinyújtott kezéből a poharat. — Köszönöm! Várakozásaival ellentétben a hangulat nem volt feszélyezett. Amint csatlakozott a nőkhöz, azonnal kérdésekkel kezdték el bombázni az útról, arról, hogy mit sikerült kideríteniük Tegannel, valamint arról, miképp állnak a dolgok Petrov Odolf és a napló körül, amelyre Marék annyira eltökélten rá akarta tenni a kezét. Nem érdekelte őket semmilyen pletyka vagy botrány, és Elise azon kapta magát, hogy könnyedén elcseverészik ezekkel az intelligens, megértő nőkkel.

188

Elmondott nekik mindent, amit tudott, és részletekbe menően mesélt az elkülönítő intézetről. Éppen az Irinától kapott írásokról kezdett nekik beszélni, amikor Tess letette a borospoharát, és összevonta a szemöldökét. —Mi történt az arcoddal? Felhorzsolódott! Elise bólintott, majd szórakozottan végigsimított a még mindig kissé nyomás érzékeny arcán és állkapcsán. —Ja, egy vérrabszolga műve. -Atyavilág! — hördült fel Savannah, Gábriellé és Tess is. -Fáj? — kérdezte Tess. Körbesétálta az asztalt, és Elise mellé térdelt. v * -Először fájt. Most már nem annyira vészes. -Hadd nézzem! — Óvatosan megemelte Elise fejét. Amikor kezét a horzsolásra tette, Elise egy enyhe csípést érzett, ami a nő kezétől az ő ujjbegyéig áramlott. Dante társa már alkalmazta Elise-en a gyógyító érintését, de ettől még nem kevésbé kápráztatta el Tess tehetsége. A sérülés okozta trauma halványulni kezdett. Egészen addig, amíg a nyilallás kényelmetlen érzése már nem gyötörte. Elise hagyta, hogy végigsöpörjön rajta a békés nyugalom, ahogy Tess elvette a kezét. —Elképesztő az adottságod! A szép nő úgy vonta meg a vállát, mintha kényelmetlenül érintené a dicséret. —Bizonyos dolgok a képességemet meghaladják. Nem tudok begyógyítani forradásokat és szépíteni sebeket, amelyek önmaguktól gyógyultak be. Néhány sérülés visszafordíthatatlan, ezt tanulom Rióval. Savannah megszorította Tess kezét. -Sokkal jobban van, mióta foglalkozol vele. A tény, hogy egyáltalán kikecmergett az ágyból, gyakorlatilag neked köszönhető. Nem, a puszta düh hajtja — válaszolta Tess. — Az, hogy képes voltam begyógyítani néhány sebét, csak véletlenszerű. -Rióval ez a múlt nyáron történt, amikor a vérszopók tőrbe csalták — magyarázta Gábriellé Elise-nek. — Egy robbanólövedék okozott neki hatalmas sérülése ket, de a legjobban az viselte meg, amikor rájött, hogy a társának köszönhette a rend a támadást. -Ez igazán szörnyű! — Elise szíve összeszorult a gondolattól. ,; -Igen, az. Eva elárulta Riót és a többieket Maréknek. Cserébe Lucán lett a robbantás fő célpontja. Lucannak meg kellett volna halnia aznap éjjel, de csak megsérült. Őt és Riót érte a találat, de Rio jobban megszenvedte. — Gábriellé józan tekintettel belekortyolt a borába. Arcán kiütköztek az érzelmek. — Jelen voltam, amikor Eva bevallotta, mit tett... és amikor ezután véget vetett az életének. -Sötét napok voltak azok — vetette közbe Savannah. — Nehezünkre esett így elvesztenünk Évát. Azt hittem, a barátunk. Amit Rióval és a többiekkel művelt, megbocsáthatatlan.

189

-Rio biztos nem tud ettől megszabadulni — tette hozzá Tess. — Dante és én nagyon aggódunk érte. Néha elgondolkodom, hogy nem hajszolja-e túl magát; tudjátok, lelkileg. Amikor vele dolgozom, néha úgy érzem, egy élesített gránáttal van dolgom, ami csak indokra vár, hogy felrobbanjon. Savannah cinikusan felnevetett. —Elég durva, hogy Rio mellett még Tegan is normális, jó magaviseletű címlapfiúnak tűnik. ;:; Elise lepillantott. Érezte, ahogy lángra lobban az arca Tegan neve hallatára. Amikor újból felnézett, észrevette, hogy Gábriellé őt nézi. —Nem volt túl elviselhetetlen Berlinben, ugye? Tegan nem könnyíti meg a környezete számára a vele való együttlétet. —Nem, valójában rendben mentek a dolgok — mondta Elise a harcos védelmében. — Kedves és védelmező volt...és frusztrálóan komplikált. És ő... annyival több, mint amit az emberek gondolnak róla. Érezte, ahogy a szoba elcsendesedik. Három női szempár meredt rá. A harcosok társainak tekintetétől vér szökött az arcába. —Elise... — mondta ki Gábriellé lassan. Szemében megcsillant a felismerés. — Te és Tegan... igazán? Mielőtt egy szót is szólhatott volna, a nő máris boldogan ölelte magához. A két másik kiválasztott szintén gratulált neki, és ezzel hirtelen megnyílt az út a testvériség felé, amelybe a nők annyira készek voltak befogadni. Elise könnyektől elhomályosult tekintete megakadt a faliszőnyegen, a mely a könyvtárszoba sarkában lógott. A középkori kép elképesztő színekben pompázott. Egy lóháton ülő lovagot ábrázolt olyan gyönyörűen, mintha vászonra festették volna. A hímzés jellege elképesztően aprólékos... és ismerős voltÉs félreismerhetetlen. Akkor látott először egy ehhez hasonlóan kifinomult darabot, amikor Irina Odolffal találkozott. Arra a hímzésre gondolt, amit az Irina által talált levélköteg köré tekertek. -Az a hímzés.... — bökte ki. Alig kapott levegőt. — Honnan van? -Lucané — felelte Gábriellé. — Az 1300-as években készült. Régen, amikor a rend még új volt. Elise pulzusa felgyorsult. — Tudjátok, ki készítette? —Ööö...egy Kassia nevű nő — mondta Gábriellé. — A rend egyik eredeti tagjának a társa volt. Lucán sze rint egyedülállóan bánt a tűvel és cérnával, és ez ennek az egyetlen műnek az aprólékosságából is kiderül. Szerinte ez Kassia utolsó műve, és egyben a legdöbbenetesebb. A lóháton Lucán ül... —Megnézhetem? — kérdezte Elise, és odasétált, hogy közelről lássa. A tenyészcsődörön ülő lovag háta mögötti távoli hegyen egy kastély lángolt az ezüst hold vékony sarlója alatt. A növekvő hold alatt. És a ló hasa alatt feldúlt csatamező hevert és feltúrt földsávok.

190

„kastély és major egyesül a növekvő hold alatt" Átfutott az agyán a furcsa versike, méghozzá Petrov Odolf zaklatott hangján. Ez lehetetlen....vagy mégsem? Elise végigsimított ujjával a faliszőnyeg részletesen kidolgozott szélének finom öltésein. Gondos aprólékossággal szőtték az egészet. A jobb alsó sarokban meglátta a szövő kézjegyét — egy a kiválasztottakra jellemző jelet, éppen olyat, amilyet az Irina által megmutatott hímzésen látott — belevarrva a mintába. Vajon rejtett üzenetet tartalmaz? Mely végig itt volt az orruk előtt? —Mi az, Elise? — szólalt meg Gábriellé hangja a háta mögött. — Valami baj van? Elise szívverése felgyorsult. -Nem lenne gond, ha levennénk a falról? -Gondolom, nem... persze, vegyük csak le! — Felállt a kipárnázott székre, és felnyúlt, hogy leakassza a képet a falról. Gábriellé óvatosan tartotta kezében a képet. — Mit csináljak vele? -Terítsd le, kérlek! -Leszedem az asztalt — mondta Savannah, majd Tess-szel gyorsan leszedték az ételeket és a tálakat, hogy helyet csináljanak. — Oké, tehetitek! Elise követte Gabrielle-t, mikor a nő leterítette a faliszőnyeget. Egy percig némán tanulmányozta a művet, miközben felidézte a rejtélyes verset: „tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd az igazságot a feszületnél találod" —Szeretnék kipróbálni valamit. Össze kell hajtsam az anyagot, de megígérem, nagyon óvatos leszek. Gábriellé beleegyező bólintására Elise a faliszőnyeg tetejét a hímzés közepéhez hajtotta, majd felemelte a kép alját és behajtotta őket úgy, hogy a kastély és a Lucán hegye alatti mező összeértek. -Kastély és major egyesül a növekvő hold alatt — mormolta, mikor látta, hogy a két összeérő részből új kép lett. -Olyan, mint valami hegyvonulat — kommentálta Tess, amikor egy jellegzetes sziklaképződés lett láthatóvá az öltésekből. — Honnan tudtad ezt? Az Odolf-könyv furcsa firkálmányokat tartalmazott; ugyanazokat a fura frázisokat, amelyeknek Petrov Odolf vált a megszállottjává, a vérszomjból következő megőrülését és vérszopóvá válását megelőző hetekben. Ugyanazokat a frázisokat használta, amelyeket a bátyja írt le, mielőtt vérszopóvá vált. Istenem! Úgy tűnt, hogy ezt a rejtélyt sosem oldjuk meg.

191

Úgy érted, ez a faliszőnyeg valahogy kapcsolódik mindehhez? — kérdezte Gábriellé tágra nyílt szemekkel. -Szerintem biztos- suttogta Elise. Újból lenézett az összehajtott képre. „Tekinteted a keleti határvidék fele fordítsd..." .- Mi lenne, ha elforgatnánk balra a faliszőnyeget? Kilencven fokkal elforgatta a hímzést, így a felső széle kelet fele nézett. Behajtott közepe most függőlegesen állt. És ebből a mintából egy másik kerekedett — amit nem lehetett egyértelműen észrevenni egészen addig, amíg új szögbe nem forgatták. Egy kereszt körvonalát hímezték halványan a falikárpitba, és a közepén egyetlen szót lehetett kiolvasni. —„Praha" — olvasta ki hangosan. Megdöbbentette, hogy olyan sok idő elteltével először szólal meg a képen keresztül egy hang. — A titok, bármi is az, Prágában van. —Hihetetlen! — kapkodott levegő után Savannah. Kinyúlt, és végigsimított ujjával a rejtett szövegen; de alig ért hozzá, máris úgy kapta el a kezét, mintha megégették volna -Ó, Istenem! — Sötétbarna szeme kitágult, döbbenten nézett. Újból a szövethez szorította a kezét, és néma csendben rajtatartotta. -Savannah, mit érzel? Mikor végre megszólalt, hangja megtelt rettegéssel. - Ennek a a faliszőnyegnek van még néhány titka.

192

HARMINCADIK FEJEZET

A harcosok éppen őrjáratra készülődtek, amikor a technikai labor üvegajtaja kinyílt, és négy gyönyörű nő sietett be. Elise és Gábriellé behozták a faliszőnyeget Lucán könyvtárából. Tess és Savannah komoly arccal lépdeltek mögöttük. Savannah kimondottan zordnak tűnt: száját összeszorította, kezét hol behajlította, hol ökölbe szorította maga mellett, miközben besétált. Tegan a feszült Elise-re nézett. —Mi történik? —A faliszőnyeg — mondta, miközben Gábriellé kiterítette a hímzést a tárgyalóasztalon. — Azt hiszem rájöttünk, mire utal az Odolf-féle rejtvény. —Ez komoly? —Az. — Komoly arckifejezése elárulta, hogy rossz hírt hoz. Tegan és a többi harcos a nők köré gyűltek. —Oké. Halljuk, mit tudtok? Döbbenten és büszkén nézte Elise-t, ahogy a zavaros verset szavalja, és annak megfelelően hajtogatja a faliszőnyeget. Hihetetlen volt, és egyben nyilvánvaló, hogy Elise nekik rakta össze. A falikárpit összefüggésben állt minden egyes látszólag értelmetlen versszakkal. Amikor Elise végzett, hátrébb lépett, és egy teljesen új képletet fedett fel, amelyet Kassia rejtett el a hímzésében, amikor évszázadokkal ezelőtt készítette. —Mit tett Dragos? — kérdezte Lucán. Mély hangja dübörgött a laboratórium csendjében. — Hogy a pokolba kezdte el az átverését? Savannah sokáig nem szólalt meg, majd lassan elhúzta a kezét, és amikor szembefordult a rend vezérével, gyönyörű vonásai sivárnak tűntek. —Amikor alig pár hónappal a faliszőnyeg elkészítése előtt hadat üzentetek az Ősöknek, Dragos és az idegen teremtmény, aki az apja volt, egyezséget kötöttek. Dragos inkább segített apjának a hegyekbe menekülni, mintsem veletek és a rend többi részével kelljen harcba szállnia. Lucán arca elkomorult, kezdett bedühödni. -Dragosszal együtt sokan harcoltak a nemzőjük ellen, de csak Dragos került ki élve a csatából. Súlyosan megsérült... -Mindez cselszövésének a része volt — szólt közbe Savannah. — Miután mindenkivel végeztek, Dragos segített elrejtőzni az apjának egy Prágától távolabb eső hegységbe egy kimondottan neki épített védő kriptában. Dragos sebeit az apja ejtette, de csak azért, hogy elrejtsék az igazságot. Azt tervezték, hogy hibernált állapotban hagyják az Őst, egészen addig, amíg a dolgok le nem

193

csillapodnak a rendnél. Aztán felébresztik, hogy újból táplálkozhasson, és hogy a fajbéli leszármazottak új generációját hozza létre. -A pokolba! — morogta Gideon, majd letépte halványkék szemüvegét, és megdörzsölte a szemét. — Kassia tudta, hogy Dragosnak valaha volt-e lehetősége visszamenni és kiszabadítani azt a rohadékot? -Nem hinném — felelte fejcsóválva Savannah. — Nem érzékelek semmit, ami azt jelezné, hogy tisztában volt a kimenettel. Dragos elárulta neki, hol a kripta, és ő azt hímezte a szőnyegre. Azt akarta, hogy Lucán kapjon egy kis segítséget arra az esetre, ha valami történne vele. -Jaj, Lucán! — kiáltott fel Gábriellé és átkarolta. -Van még itt....valami — folytatta Savannah. — Egy gyerek. Kassia terhes volt, amikor a szőnyeget hímezte. Dragos majdnem egy évig volt küldetésen, és ezalatt társa titokban megszülte a fiát, és egy másik fajbeli családhoz küldte, mielőtt Dragos visszatért. Nem engedhette, hogy gyermeke áldozatul essen a társa veszélyes szövetségének, így lépéseket tett, hogy megvédje a gyereket, és biztonságosabb jövőt tegyen számára lehetővé. -Lehetek rosszmájú és tippelhetek, hogy melyik családhoz fordult Kassia? — nyújtotta el a szavakat Gideon. -Az Odolf családhoz — bólintott Savannah. -Tudjátok — vetette közbe Kade —, hallottam róla, hogy a megfelelő körülmények között az Ősök képesek voltak generációkon keresztül hibernálni magukat. -Gondolkozz évszázadokban inkább! — jegyezte meg Tegan, utalva a vad túlvilágiakra, akik őt és a faj többi első generációs ivadékát nemzették. — Minden, amit tudunk annyi, hogy az utolsó fennmaradt Ős még odakint van. Prága közelében lapít, és várja, hogy kiszabadítsák. -Magasságos ég! — szisszent fel Dante. — Teljesen más lenne a világ, ha egy ilyen szörnyeteget újra szabadjára engednének. - És ha valaki szeretne szövetséget kötni egy ilyesfajta halálos erővel? — csettintett a nyelvével Gideon. — Valaki, mint például Marék... —Nem kockáztathatjuk meg! — csattant fel Lucán. —Tehát úgy néz ki, el kell vonszolnunk a seggünket Prágába, és körül kell ott néznünk. —Reichen csak pár órányira él, Berlinben — vetette fel Tegan. — Felajánlotta, hogy bármiben segít, amire szükségünk van. Lucán összeszűkült szemmel gondolkodott el az ötleten. — Megbízható - Ja — bólintott Tegan magabiztosan. — Fejemet teszem rá. -Akkor hívd fel! De ne bocsátkozz részletekbe! Annyit mondj neki, hogy indulnánk, és fuvarra lenne szükségünk. Találkozhatunk vele, amikor leszálltunk a Tegel reptérre. -Nem mehetnénk inkább egyenesen Prágába, hogy ott találkozzunk vele? — kérdezte Brock.

194

Tegan fejével nemet intett. Követte Lucán taktikáját. —Meglehet, hogy Reichen megbízható, de a környezetéből nem ismerünk senkit. Marék tisztában van azzal, hogy érdekek fűznek Berlinhez. Nem lenne értelme Prágát is belekevernünk. Lucán bólintott. —Reichent majd informáljuk, ha megérkezünk. —Rendben — felelte Gideon. — Engedélyt kérek a repüléshez. Nyoma sem volt a megszokott virtuskodásnak, amikor kiürült a labor, és a harcosok elindultak, hogy felkészüljenek az előttük álló küldetésre. Tegan többnyire egyedül indult el, hogy felöltözzön, és nyugodtan gondolkozzon. Ügy gondolta, most is ekképpen kéne tennie, de Elise megfogta a kezét, és megálltak az üres folyosón. -Jól vagy? — kérdezte, Teganhez hasonlóan józan tekintettel. — Ha egyedül akarsz lenni, vagy ha valamit szeretnél csinálni... -Nem szeretnék. Átfutott az agyán, hogy visszaszívja a mondatot, és elkezdi tömni a fejét valami baromsággal, hogy most máshol van rá szükség, de nem jöttek a szavak. Rájött, hogy nem tudja elengedni a kezét. Pár órán belül indulnia kell, és nem csekély esélye volt, hogy nem tér vissza. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: ő maga akarta kinyírni Mareket. Még ha odavész is eközben. Tegan maximálisan készen állt, hogy harcba szálljon Marékkel, és így vagy úgy, de elpusztítsa azt a rohadékot…- Gyerünk! – mondta Elise- nek, majd felemelte állát, hogy megcsókolhassa. – Egyeteln helyen szeretnék csak lenni. Elise és Tegan a np többi részét a harcos lakrészében töltötték. Szeretkeztek, és kifejezetten kerülték a jövőjüket illető témát. Elise tudta, hogy a faliszőnyeg által felfedett titkok igencsak nyomasztják a férfit, ahogy a rend többi tagját is. Ám Tegan egyre távolabbinak tűnt, ahogy közeledett a szürkület, és a csapatuk indulásra készülődött. Egy ellenségének a szellemével harcolt, aki olyan régóta kísértette, és akit itt lenne az ideje kifüstölni. A Reichennel még korábban folytatott telefonbeszélgetése nem jó híreket eredményezett: Petrov Odolf még inkább a vérszomj hatása alá került, és nem volt jól. Az elkülönítő intézményből azt a hírt kapták, hogy a vérszopó egyre labilisabbá vált a Tegan és Elise legutóbbi látogatását követő órákban. A következő estén heves rohamok törtek rá, és megtámadta az egyik ápolóját. Dührohamában kis híján megölte a kísérőjét. Ami Tegant illeti, szkeptikussá vált Kuhn igazgató Reichennek tett jelentését illetően. Nem bízott benne, és mielőtt letette a telefont, azzal a küldetéssel bízta meg a menedékbeli férfit, hogy szerezzen be még több információt a vérszopó állapotáról.

195

—Vigyázz magadra! — mondta Elise, amikor kisétáltak a lakhelyéről, hogy találkozzanak a többiekkel, akik már a hadiszállás központi részén gyülekeztek. Tegan megállt, és szenvedélyesen megcsókolta, de tekintete távolságtartónak tűnt. —Szeretlek! — mondta a nő. Megragadta az állát, és megpróbálta elnyomni az aggodalmát, mely mint a kalitkába zárt madár verdesett mellkasában. — Gyere viszsza, amilyen hamar csak tudsz! Érted? Ígérd meg nekem! Az előcsarnokban beszélgető harcosok feléjük áradó hangja azonban elvonta a férfi figyelmét. Fegyverek és felszerelések csörömpölése, és mély férfihangok dörmö-gése töltötte be a márványfalak által határolt teret. Ez volt az ő világa, amely most hívta, a kötelesség, amelyre régebben felesküdött, mint hogy Elise a világra jött volna. — Tegan, ígérd meg! — mondta újra a nő, és kényszerítette, hogy ránézzen. — Ne próbálj hősködni! A férfi szája sarkában pajkos mosoly bujkált. —Én hősködni? Az kizárt.A nő együtt nevetett vele, de a lába ólommá nehezült, ahogy végigsétáltak a folyósón, ahol a rend és Tegan bíztatása várta őket. A többiek már összegyűltek. Elise látta a kiválasztottak komoly arckifejezését, Tesst meg Gabrielle-t látta társaikba kapaszkodva, ahogy az indulás ideje közeledett. Abban egyeztek meg, hogy Gideon a hadiszálláson marad, ahonnan figyeli a hadműveletet, és kapcsolatban marad a többiekkel, amíg azok a terepen tevékenykednek. A legnagyobb meglepetést Rio okozta. A felépülő félben lévő harcos terepruhába öltözött, és a többiekkel együtt várt; topázszínű szemében csak a méreg zöld lángja fénylett. Izmos testéből vegytiszta rosszindulat áradt — fehéren izzó, illékony —, és Elise abban a pillanatban megértette Tess iránta érzett aggodalmát. Már az rémületet keltett, ahogy ott állt. Elise megálljt parancsolt a kezének, mely szerette volna még jobban megszorítani Teganét, mivel érezte, hogy a férfi lassan elhúzódik tőle, hogy felkészüljön a csatlakozásra fivéreihez. Pedig mennyire nem szeretett volna elszakadni tőle. Pont most, hogy végre egymásra találtak. —Rendben — szólalt meg Lucán, és merev pillantását sorra végighordozta a harcosokon. — Kezdjünk hozzá!

196

HARMINCEGYEDIK FEJEZET

Adreas Reichen két Mercedes terepjárójával várakozott a Tegel repülőtér felszállópályájánál, hogy a rend harcosai megérkezzenek Berlinbe. Tegan gyorsan bemutatta őket egymásnak. Már sebességbe is kapcsolták a járműveket, és indulásra készen elhelyezkedtek, hogy elhajtsanak Reichen menedékbeli házához, amely a hadművelet átmeneti főhadiszállásaként szolgált. -Megtiszteltetés számomra, hogy közreműködhetek az akcióban — mondta Reichen Lucannek, ahogy a három ember megtöltötte az utolsó táskákat és fegyvereket. — Gyakran eltöprengtem rajta, milyen lehet a rend tagjai között lenni. -Csak óvatosan a kívánságokkal! — szólalt meg Lucán vontatottan. — Attól függően, hogy alakulnak a dolgok, jó esély van rá, hogy lovaggá ütünk a csatamezőn. -Próbálj visszavenni a lelkesedésből! — mondta Tegan, ahogy elcsípte a buzgalom szikráját civil társuk szemében. — Van valami hír az elkülönítőből? Reichen megrázta a fejét. —Attól tartok halott ügy, szó szerint. Végül is Odolf állapota súlyosbodott. Vérontási vágya egyre erősödött: agresszív, görcsös rohamok törtek rá. Még a szája is habzott. A laboráns, akivel beszéltem, azt mondta, nagyon fura, mintha Odolf megveszett volna. Néhány órával később legurították a hullaházba. —A kurva életbe! — pillantott Tegan Lucanre, nyakán felborzolódott a szőr. Mintha az egész beszámolót Marék neve fémjelezte volna — Milyen habot köpött Odolf? Pirosas színűt, gyomorforgató szagút? Reichen összehúzta a szemöldökét. -Nem tudom. Esetleg kérdezősködhetek még, szétnézhetek... -Nem, felejtsd el! Innentől átveszem — vágta rá Tegan. , Lucán pontosan tudta, hova akar kilyukadni. -Csak nem gondolod, hogy Karmazsint vett be? -Csak egyféleképpen deríthetjük ki. Néhány órán belül visszajövök. —Akkorra megvirrad — figyelmeztette Lucán. Tegan felpillantott a még sötét égboltra. A Hold már jócskán kezdett nyugaton alászállni. -Akkor jobb lesz, ha abbahagyjuk a szövegelést, és elindulok. Majd a menedékben utolérlek titeket.

197

-Tegan, az Isten verje meg! — hallotta még a háta mögött Lucán magvas káromkodását, de akkor már az aszfaltozott út másik oldalán, át a repülőtérkomplexumon, a kinti utcák felé tartott. Heinrich Kuhn, az elkülönítő intézet igazgatója az irodájában ült, és rendelkező nyilatkozatot írt a nemrég elhunyt holttestéről, amikor az őrjöngő hívás befutott a biztonságiaktól. Valaki behatolt a területükre. Egy fajbéli férfi — a méretéből és erejéből ítélve első generációs harcos — bejutott a külső és belső kapun is, és most szabadon mászkál az intézetben. -Agyonlőjük, uram? - kérdezte a kérdezte a biztonságiak főnöke, hangja pattanásig feszült a türelmetlenségtől. -Ne!- válaszolta Kuhn. –Nem hallhat meg! De kapjátok el, bármilyen eszközt is vesz igénybe, és hozzátok ide. Kuhn letette a telefont. Kétsége sem volt a behatoló személyét illetően. Figyelmeztették, hogy a rend megjelenése nem marad el, amint kiszivárog a hír Petrov Odolf haláláról. Bánta, hogy beengedte a Tegan nevű harcost, elsősorban őt, de az Ügynökség női tagját is. Az ő dolga az volt, hogy megvédje a pácienseit a külső és belső gyötrelmektől. Petrov Odolf esetében megbukott, bár nem kevésbé, mint amikor beengedte hozzá az utolsó látogatót. Ettől az egyéntől rettegve tartott most sietve az irodája felé az igazgató. Valahogyan, megcsúfolva mindent, amit helyesnek gondolt, pártjára állt az összeesküvésnek, amelynek végére Petrov Odolf iszonyatos szenvedése és végül halála tett pontot. Kuhnnak hasonló sorsot ígértek, ha hasznavehetetlennek bizonyul újdonsült, halálos veszedelmű ismerőse szemében. Talán bölcsebb lett volna elslisszolni, mielőtt elfajul a helyzet. Elvégre vészesen közeledett a hajnal, és egyáltalán nem szeretett volna a babérjain ülve arra várni, hogy újabb gondok kopogtassanak az ajtaján. Túl késő, gondolta egy másodperc töredékével később. Kuhn nem volt egész biztos benne, mikor kezdte érezni, hogy a szél felkavarodik körülötte, de ahogy megfordult irodája csukott ajtaja felé, egy borzalmas zöld szempár jéghideg pillantásával nézett szembe. —Guten morgen, Herr Kuhn! — A harcos mosolyától kirázta a hideg. — Hallom gondok támadtak ebben a kis bolondok házában. Kuhn lassan visszahátrált az asztala mögé. —Nem igazán értem miről beszél. Egy gyors, könnyed mozdulattal a harcos keresztülszökkent a szobán, és guggolva landolt az íróasztalon. -Petrov Odolf meghalt. Rémlik már valami? -Nem — vágta rá Kuhn, és felfogta, hogy legalább annyi félnivalója van ettől a férfitól, mint a másiktól, aki megölte Odolfot. — Pechje volt, súlyos betegség gyötörte. Komolyabb, mint feltételeztem.

198

Az igazgató óvatosan végigcsúsztatta a kezét az asztal szélén. A gombot kereste, amely beindítja a hangtalan riasztóberendezést. De alig tudatosult benne a gondolat, máris egy borotvaéles penge emelte fel az állát. -A maga helyében nem tenném. -Mit akar? -Látni akarom a holttestet. -Minek? - Azért, hogy tudjam, meg kell-e öljem, vagy nem.. -Ó, istenem! — sipákolt Kuhn. — Könyörgöm, ne bántson! Nem volt választásom. Megesküszöm. -Megesküszik! A válaszból sütött a maró gúny. A tőr már nem feszült Kuhn torkának, helyét Tegan ujjainak szorítása vette át. A megerőltető összekapcsolódás hatására hő áramlott keresztül a férfin, az elméjébe való behatolás kiszívta erejét, és agyában zsizsegett, mint egy szúnyog. A csodálkozó pillantását átszúró hideg zöld szemek résnyire szűkültek. —Te mocskos hazug disznó! Te és Marék... Pántok reccsenésének hangja hasított keresztül a szobán, ahogy bevágódott Kuhn irodájának ajtaja. Majd hirtelen lövések dördültek, szaggatott dörrenések nem kevesebb, mint négy fegyveres biztonsági őrtől, akik ahogy betódultak, tüzet nyitottak Kuhn támadójára. A harcos felüvöltött, ahogy az őrök egyidejűleg célba találtak. Amint a szorítás lazult Kuhn torkán, a férfi meghátrált — olyan messzire, ahol a hatalmas termetű vámpír már nem érheti el. Megdöbbenve nézte, ahogy a harcos összecsuklik, majd legurul az íróasztalról a földre.Vadállati hörgés bugyborékolt ki a petyhüdten vicsorgó szájon, és az előbb még könyörtelenül villogó szemekben kihunyt a tűz. Kuhn mostanra összeszedte a bátorságát, és közelebb merészkedett az elterült szörnyeteghez. Mereven bámulta a testből kiálló megannyi nyugtatólövedéket. -Jól van, uram? — kérdezte az egyik biztonsági őr. -Igen — felelte Kuhn, bár a történteknek olyannyira hatása alatt állt, hogy még a nyárfalevelek is boldogan maguk közé fogadták volna. — Egyelőre ez minden. Nem szeretném, ha ez a kis incidens bármilyen módon rögzítésre kerülne, érti? Vegyék úgy, mintha meg sem történt volna. Majd meglátom, hogy a betolakodót eltávolítsuk-e az épületből. Amikor az őrök kimentek, Heinrich Kuhn elővette a mobilt, amit kapott, és felhívta az egyetlen előre beprogramozott számot. Amikor egy halk hang megszólalt a vonal túlsó végén, Kuhn közölte vele: —Épp most érkezett egy érdekes küldemény. Hova parancsolja a kézbesítést?

199

Lucán tudta, hogy valami nem stimmel, még mielőtt az éjszaka átadta volna helyét a pirkadatnak. Most, hogy néhány óra múlva dél, csak a lehető legrosszabbat felté telezhette. Nem volt szokatlan, hogy Tegan a maga útját járta személyes küldetései során, de ezúttal túl messzire ment. Nem tért vissza az elkülönítőből. Nem tett jelentést, és még egy mobiltelefon nem sok, annyi sem jelezte, hol lehet, vagy milyen kalamajkába keveredhetett. Hiába hívta az intézetet. Akárkivel beszélt Lucán, mind azt mondták, meg sem érkezett oda. Ami az Odolf halálával kapcsolatos híreket illeti, minden kérdéssel személyesen az intézmény igazgatója, bizonyos Heinrich Kuhn foglalkozott, aki alkonyatig nem volt elérhető, amíg hírül nem adták, hogy visszatért a munkahelyére. Lucannek a bögyében volt már ez a bürokratikus egy helyben topogás, különösen mikor az a rossz érzése támadt, hogy Tegan bajban van. -Még mindig semmi? — jött ki Dante a szobából, ahol a rend többi tagja és Reichen épp a közelgő esti prágai útjuk szervezésén dolgoztak. A harcos alig hallhatóan sóhajtott, amikor Lucán jelezte egy fejrázással, hogy nem. — Tudom, hogy létfontosságú a küldetés Lucán, de a fenébe is, nem érzem magam rózsásan attól, hogy itt hagyjuk Tegant! -Nem hagyjuk itt. — Lucán találkozott fivére komoly pillantásával. — Te és Chase vezessétek a küldetést! Én hátra maradok, hogy megtaláljam Tegant. -És hogy akarsz hozzákezdeni mindehhez? Azt sem tudjuk, hol van és azt sem, hogy egyáltalán a városban van-e még. Csak nem akarsz becsöngetni minden kapun? Egy örökkévalóságig fog tartani. Lucán megrázta a fejét. —Azt hiszem, van egy jobb ötletem.

200

HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Tegan már azelőtt észhez tért, mielőtt testének többi része életre kelt volna. A torka égett, zavart volt, és beborította annak az ismeretlen drognak a maradványa, amelyet Kuhn biztonsági emberei belelőttek. Erezte a levegőben, hogy elvitték az elkülönítő intézetből. Az ottani jellegzetes kórházi szag helyett fa, tégla és friss festésre emlékeztető illat csapta meg az orrát, valahonnan a feje fölül... És a közelben egy mostanában jobblétre szenderült hulla bűze. Egy fajbéli kiontott, megalvadt vérének émelyítő odora – nagy mennyiségben – lebegve ereszkedett alá, mint egy vastag lepel. Meg sem kellett mozdítania a végtagjait, hogy rájöjjön, bilincsbe verték. Súlyos béklyók és láncok lógtak a csuklóján meg a bokáján, kezét és lábát két hosszú fa-gerendához feszítették ki. Feje fölül hallotta a börtönéül szolgáló épület mellett elrepülő varjak károgását. Bár a helyiségben sötét volt, odakint fényes nappal lehetett, ezt agya az egyre erősödő madárhangokból fogta fel. Valószínűleg már órák óta ezen a helyen raboskodik. Isten tudja hol. Nagy nehezen felnyitotta egyik szemhéját. Szeme káprázott, a hirtelen szédüléstől még jobban beleroskadt kötelékeibe. — Csakhogy felébredtél! — Tegan még félig kábultan is felismerte az unott hangot. – Kuhn félkegyelmű alkalmazottai majdnem kinyírtak az altatólövedékeikkel. Márpedig ez olyan kiváltság, amit magamnak akartam meghagyni. Tegan nem reagált. Akkor sem tette volna, ha képes lenne szóra bírni elgyengült nyelvét. Marék különben sem érdemelt tiszteletet. —Kelj fel! — parancsolt rá tömören — Kelj fel, Tegan, a kurva életbe és áruld el, hol van! Ujjaival erősen belemarkolt Tegan hajába, és kíméletlenül felemelte a fejét, amikor látta , hogy magától képtelen erre az erőkifejtésre. Majd ököllel nehéz ütéseket mért az arcára, de a férfi a nyugtató kábulatában ebből vajmi keveset érzett. —Azt hiszem, ennél komolyabb érvekre van szükséged, nem igaz? Marék léptei csikorogtak a deszkapadlón, ahogy otthagyta a magába roskadt Tegant, és néhány méterrel odébbment. Egy pillanattal később már vissza is tért. Tegan feje lecsuklott. Marék valamit az orra alá nyomott, majd gyomron vágta, mire Tegan mély levegőt vett.

201

Az önkéntelen reakció hatására a finom por ful-lánkszerűen talált utat orrlyukaiba és szájába. Köhögött, fulladozott az ocsmány anyagtól, és abban a pillanatban tudta, mit tömött bele Marék. : —Helyben vagyunk. Egy kis Karmazsin majd felturbóz. Marék meghátrált, mikor Tegan megpróbálta kiköpni a kábítószert. Értelmetlenül. Érezte, ahogy a Karmazsin beszivárog az orrjárataiba, rátapad a garatjára. Mintha elektromos impulzust küldtek volna az agyába, a kábítószer következtében görcsbe rándult és remegni kezdett. Érezte, ahogy beleivódik a véráramába, és forróság járja át felélénkült végtagjait. Amikor a kezdeti reszketés elült, Tegan kinyitotta a szemét, és gyilkos pillantást vetett fgolyul ejtőjére. Marék vigyorogva karba tette a kezét. -Máris magunkhoz tértünk, he? -Baszódj meg! — Tegan próbálta leengedni a karjait, de a láncok erősen tartották. A feje már tisztult, de pszichikai ereje még nem volt az igazi. Időre lett volna szüksége — vagy egy komolyabb, de kockázatosabb adagra a Karmazsinból —, hogy megszabaduljon a nyugtató hatásától. -Hol van, Tegan? Megtaláltad már a rejtekhelyet? — Tegan a sötét napszemüveg ellenére érezte Marék szemében a harag hevét. — Tudom, hogy a rendnél van a kiskönyv. Tudom, hogy olvastad a versikét. És azt is tudom, hogy beszéltél Petrov Odolffal. Mit mondott neked erről? -Odolf halott. -Igen — egyezett bele Marék. — Karmazsin-túladagolásban, ahogy kétségtelenül gyanítottad, amikor felkerested az itt látható Herr Kuhnt. Tegan pillantásával követte Marék hanyag kézmozdulatát a hullabűz forrására a szobában. Kuhn igazgató fejetlen teste feküdt a földön, egy széles pengéjű véráztatta kard szomszédságában. Marék vállat vont. —Szolgálata bevégeztetett. A menedék összes boldogtalan, reszkető báránykájának szolgálata bevégeztetik, nem igaz? Elfeledték gyökereiket, ha egyáltalán felfogták valaha, mi is az. Hány nemzedék jött a világra, mióta az első generációsok, amelynek mindketten részei vagyunk, megszülettek? Túl sok, és az újabb generációk egyre erőtlenebbek, vérük felhígult a gyenge homo sapiens génjeivel. Újra kell kezdenünk, Tegan! Itt az ideje, hogy a faj elszakadjon féregnyúlványától, és hozzálásson az Első Generáció birodalmának kiépítéséhez. Azt akarom, hogy mi ketten legyünk az uralkodók — ennek így kell lennie! —Őrült vagy — mormogta Tegan —, és csak magadnak akarod a hatalmat. Mindig magadnak akartad. Marék gúnyosan jegyezte meg: -Megérdemeltem a hatalmat. Én voltam a legöregebb, nem Lucán. Világosabb elképzeléseim voltak fajunk fejlődéséről. Az emberi lények rejtőzzenek el előlünk, és azért éljenek, hogy kedvünkre tegyenek, nem pedig

202

fordítva. Lucán nem így látta. Még most sem így látja. Az embersége a legnagyobb gyengesége. -A tiéd pedig mindig is az arrogancia volt. -És a tiéd, Tegan? — horkant rá Marék kissé túlzottan frivol hangon; közönyébe túl sok gúny vegyült. — Emlékszem rá, tudod... Sorcha... Tegan a pokolba kívánta, ahogy kiejtette a száján az ártatlan lány nevét, de visszafojtotta a belülről marcangoló haragot. Sorcha nincs többé. Végül elengedte, és nem fogja hagyni, hogy Marék felbőszítse a lány emlékével. —Igen, ő volt a gyengeséged. Tudtam aznap este, amikor elmentem hozzá. Emlékszel, igaz? Azon az éjszakán, amikor elrabolták, miközben őrjáraton voltál a testvéremmel, az egyik véget nem érő küldetésen? Tegan felemelte a fejét és rápillantott Marékre. —Te... A vámpír gonoszul mosolygott, remekül érezte magát. —Igen én. Ő és Dragos kiválasztott kurvája olyan ostobák voltak, mint az ágyú, ezért igazán abban reménykedtem, hogy Sorcha talán elmeséli a titkot, amit Dragos magával vitt a sírba, és amit Kassia visszatartott tőlem oly módon, hogy végzett magával, mielőtt ki tudtam volna szedni belőle. De Sorcha nem tudott semmit. Illetve valamit mégis. Tudta, hogy Kassia titokban gyermeket hozott a világra és elküldte; egy örökös, akiről még maga Dragos sem tudott semmit. Ó, istenem! Tegan lehunyta a szemét, mert most értette meg Sorchának min kellett keresztülmennie — ráadásul Marék keze által. -Hamar megtört, rögtön tudtam, hogy meg fog. Soha nem volt erős. Csak egy édes kislány, aki bízott benne, hogy nálad biztonságban lesz. — Marék egy pillanatra abbahagyta, mintha elmerengett volna. — Szinte hiábavalónak tűnt vérrabszolgává tenni, mivel az összes titkát felfedte már a kezdeti fájdalmak után. -Te rohadék! — acsargott Tegan. — Te átkozott elmebeteg állat! Akkor miért? Miért tetted ezt vele? -Mert megtehettem — felelte Marék. Tegan üvöltését visszaverték a helyiség gerendái, a tetőre szerelt, feketére festett ablakok beleremegtek. Próbálta kiszabadítani magát, de a pillanatnyi adrenalinrobbanás után csak kimerült köhögésre futotta erejéből. A béklyók belevágtak a csuklójába, ahogy teljes súlyával újra rájuk nehezült, mivel lábai már nem tudták megtartani. —És mert megtehetem, Tegan — tette hozzá Marék —, megöllek téged is és mindenkit, aki számít neked, ha nem árulod el, mi a versike titka. Mondd meg, hol találom meg az Őst! Tegan zihált, tehetetlenül csüngve láncain. A nyugtatóktól újra összeroskadt, feje forgott. Marék szenvtelen nyugalommal nézte végig, tisztes távolságból. Merő közönnyel az ajtóhoz sétált, és jelzett két vérrabszolga őrének, hogy jöjjenek be. Kuhn meggyalázott holttestére mutatott.

203

—Vigyétek ki innen ezt a rothadó hullát, és égessétek el. Látván, hogy a szolgák sietve végrehajtják a parancsot, Marék figyelmét ismét Tegan kötötte le. -Úgy látom időre van szükséged, hogy eltöprengj a kérdéseimen. Tehát gondolkodj, Tegan! Gondolkozz erősen! És ha visszajöttem, folytatjuk a mi kis eszmecserénket. —Elise-nek egyetlen pillantást kellett vetnie Gideonra, aki érte jött Tegan szállására, hogy tudja: valami nagy baj történt. —Lucán — mondta —, feltétlenül beszélni akar veled. Elvette a mobiltelefont, és nyelt egy nagyot, mielőtt beleszólt. -Mi történt vele? — kérdezte nyomban, nem bajlódott a köszönéssel, noha testének minden porcikája hirtelen megnyugodott. — Lucán, mondd, hogy nincs baja! -Nos... nem vagyok benne biztos, Elise. Valami félresiklott ideát. Elise kifejezéstelen arccal hallgatta végig, ahogy Lucán felvilágosította Tegan eltűnéséről. Órák óta nem látták, nem hallottak felőle. Lucán a rend többi tagját Prágába küldi Reichennel együtt alkonyatkor, ő pedig hátra marad, hogy nekilásson Tegan keresésének. Azt sem tudta, hol kezdje vagy mennyi időt vesz igénybe, amíg átfésüli a várost valami jelért, ami talán utalhat a hollétére. Gyanította, hogy Tegannel vérköteléket hoztak létre, így a leghasználhatóbb nyom maga Elise. -Nem lehetünk biztosak benne, de nem alaptalan a sejtésünk, hogy Marék elkapta. Ha így történt, nem sok időnk van, amíg... -Már megyek is — rápillantott Gideonra, aki odakint várakozott —, tudnál nekem rögtön szerezni egy repülőgépet? -A rend gépe még mindig Berlinben vesztegel, de utánanézek, van-e másik különjárat. —Arra nincs idő, megyek utasszállító géppel. A férfi aggódón húzta össze a szemöldökét. —Biztos vagy benne, hogy felszállnál egy gépre és eltöltenél fél napot több száz emberi lény között? Készen állsz erre? Nem volt egészen biztos benne, de átkozottul tudta, hogy ez nem állíthatja meg. Ha egy fegyencjáratot kell lestoppolnia és gyilkosok közt kell utaznia, azt is megteszi, ha ezen múlik, hogy megbizonyosodjon róla, Tegannek nincs baja. —Tedd meg nekem Gideon, kérlek! Az első járatot, amire felszállhatok. A férfi csóválta a fejét, majd futólépésben elindult a folyosón, hogy elintézze a részleteket. —Ott leszek Lucán, amilyen gyorsan csak lehet. Hallotta a férfi halk légzését és az óvatosságot a hangjában. Lucán nem volt meggyőződve róla, hogy bármit tudnak tenni Teganért, még akkor sem, ha megtalálják.

204

—Rendben. Egy kocsi vár majd rád, és elvisz Reichen birtokára. Ahogy ide értél nekilátunk a keresésnek.

205

HARMINCHARMADIK FEJEZET

A berlini repülőút hosszú és fáradtságos volt. Elise beletörődött a nehéz percekbe, órákba és eltökélte, hogy erősebb lesz a képességénél, mely oly hosszú időn át birtokolta. Tegannek köszönhette, hogy túljutott a nehezén. A harcos nemcsak azt mutatta meg neki, hogyan kezelje pszichikai adottságát, hanem rávezette az iránta érzett szerelemre is. Utóbbi hajtotta előre, még akkor is, ha az ismerős, csökönyös migrén már a repülőút első órájában ott dobolt a halántékában. Túllépett rajta, mást úgysem tehetett. Mert ezúttal Tegan élete erősen tőle függött. Istenem, most nem vallhatok kudarcot! Bármit elviselt volna, kivéve a férfi elvesztését. Ahogy a gép kerekei földet értek aznap este, Elise eltökéltsége, hogy megtalálja Tegant — és épségben hazahozza —, még jobban megszilárdult. Kirohant a terminálból, és odakint az út mellett találkozott Lucannel, aki Reichen egyik járművével várt rá. —Légy rá felkészülve, hogy ha tényleg megtaláljuk Tegant, ki fog belezni, mert belekevertelek ebbe! — mondta Lucán, ahogy a nő közeledett az autóhoz. Vicces próbált lenni, de a nő figyelmét nem kerülte el, hogy a szürke szempárból hiányzott a humornak még a szikrája is. —Mikor megtaláljuk őt, Lucán. Szó sem lehet arról,hogy „ha”. Behajította a kézitáskáját hátulra, és bemászott az anyósülésre. –Lássunk hozzá! Addig le sem fekszem ma este, míg végig nem jártunk minden utcát ebben a városban. Dante, Reichen és a többi rendbéli leparkoltak a két terepjáróval egy holdsütötte, fákkal övezett mellékútnál, egy órára Prágától. Körülöttük az erdő sűrűjében fény alig pislákolt, a sötétben mindössze néhány mobil nyaraló világlott fel. Kiszálltak az autóból, mind a heten fekete terepöltözetben, állig felfegyverkezve, pisztolyokkal, titániumlövedékekkel és egy kiadós adag C-4 robbanószerrel. Valamennyiük hátára szíjazva pallos pihent hüvelyében — szokatlan fegyverzet a modern hadviselésben, de szükséges felszerelés, amennyiben olyan hatalmas és veszedelmes valamivel akad dolgunk, mint amilyet ők szándékoztak felverni Csipkerózsika-álmából. -Ez a hely lesz az — mutatott Dante a felettük húzódó hegyek szabálytalan körvonalára. — A kontúrja megegyezik azzal, amit Kassia falikárpitja mintáz.

206

-Lehet, hogy eltart néhány óráig, míg feljutunk oda — szólt hozzá Niko. Lelkes mosolya nyomán egy göd-röcske jelent meg az arcán, hófehér fogai megcsillantak az éj sötétjében. — Mire várunk? Kapjuk el a rohadékot! Dante határozott kézmozdulattal visszatartotta és morcos pillantással honorálta a fiatal harcos buzgalmát. —Várjatok! Ez nem játék, a rohadt életbe! Nem hasonlítható egyik korábbi küldetésünkhöz sem. Ez a hegyekben elszigetelten létező valami nem egy hétköznapi vámpír. Ha egymás mellé tesszük Lucant és Tegant, sőt, a francba, ráadásként megspékeljük Marékkel is, még mindig messze vagyunk attól, amire ez a szörny képes. Százszor erősebb, mint az első generációsok! —De a fejét elveszítheti, mint bármelyikünk — célzott rá Rio csendes, vészjósló hangon. — A leggyorsabb módja a vámpír megölésének. Dante bólintott. -Egy lövésre lesz lehetőségünk, többre nem. Attól a perctől, ahogy megtaláltuk a kriptát, és bejutottunk, elsődleges feladatunk egy hosszú, borotvaéles acélpengével átvágni a rohadék nyakát. -Mindezt még azelőtt kell megtennünk, hogy alkalma nyílna felkelni — tette hozzá Chase. — Ha ez az élőlény magához tér, mielőtt csatarendbe állunk, és felkészülünk a megölésére, jó eséllyel mindannyian befuccsolunk. -Valaki emlékeztessen rá, miért is nem mentem könyvelőnek, amikor kiléptem a nagybetűs életbe — szólalt meg vontatott hangon Brock. Niko kuncogott. -Talán mert a könyvelők nem szoktak felrobbantgatni dolgokat. -Sőt, vérszopókat sem szoktak kifüstölni — tette hozzá Kade, mert ő is ki akarta venni a részét a viccelődésből. Brock válaszul felnevetett, fehér fogai kivillantak. —Ja persze, most már emlékszem. Dante adott nekik időt, hogy ráhangolódjanak a tervre, a fiatalabb férfiak kieresszék a gőzt egy kis humorral, spannolják egymást néminemű laza „kihaénnem" csevejjel. De amint csapatként nekiindultak a sziklás hegyoldalnak, elcsendesedtek, és komolyra vették a figurát. Egyikük sem tudta biztosan, mi várja őket útjuk végén, de felkészültek rá, hogy együtt szembenézzenek vele. Elise nem tudta biztosan, mennyi ideje autóznak. Könnyen lehet, hogy órák óta. Már körbejárták a város minden körzetét, az úri és a szegénynegyedet, rendszeres időközönként megálltak, hogy a nő hallgatózzon a sötét utcákban és sikátorokban. Várta, hogy vénái bizseregni kezdjenek a felismeréstől — az izzó reménytől —, hogy Tegan a közelben van. Nem akarta feladni. Akkor sem, ha az éj lassan elfogy, és beköszönt a hajnal. —Tehetünk még egy kört a városban — szólt Lucán; az első generációs harcos legalább annyira nem szerette volna cserbenhagyni Tegant, ahogy a nő. Még akkor sem, ha a közelgő napfelkelte legalább olyan fenyegetést jelentett, mint bármelyik halálos ellenségük.

207

Elise Lucán felé nyúlt és megérintette óriás kezét, amivel a kormánykereket forgatta, ahogy bekanyarodtak egy újabb utcába. — Köszönöm, Lucán. A férfi bólintott. — Nagyon szereted, igaz? —Igen. Ő a... mindenem. —Akkor nem szabad elveszítenünk, nem igaz? A nő mosolygott és megrázta a fejét. —De nem ám... Istenem, Lucán! Lassíts! Állítsd meg az autót! Azonnal fékezett és leállt egy fákkal övezett, elegáns lakónegyedbeli utcában. Ahogy a jármű leállt, Elise lehúzta az ablakot. A hideg februári szellő besüvített az autóba. —Itt lesz — mondta. Vénái bizseregtek. Koncentrált az érzésre, megragadta, és próbálta megfejteni az eredetét. Tegan volt; kétség nem fért hozzá. A vérkeringésébe került hő pedig, jótékony melegség helyett, maró forróságot bocsátott ki. Fájdalmas perzselő lángolást. —Istenem, Lucán, itt tartják fogva valahol, ebben az utcában. Biztos vagyok benne. És szenved. Szenved... átkozottul! — Lehunyta a szemét, mostanra még biztosabban érezte, hogy a járművük a megfelelő utcába gördült be. — Siess, Lucán! Kínozzák! Felkavarodott a gyomra a tudattól, hogy Tegant bántalmazzák, ráadásul testének minden sejtjén vonagló fájdalom áramlott keresztül. De kitartott, és kereste a jelet, amely arra utal, hogy közel járnak. Ahogy odaértek egy öreg fából és kőből épített kúriához, a gyötrelem fehéren izzó tüskéjének döfése elárulta, hogy helyben vannak. A ház az utcavonaltól jócskán beljebb állt. Csendes volt, de látszott rajta, hogy lakott. Egy fehér Audi sedan parkolt a kocsiszínben. A kert közepén, egy fenyőágon, magvakkal teleszórt madáretető hintázott. A hófödte kerti úton gyermekszánkó pihent. —Ez az — mondta Lucannak —, ebben a házban van. Lucán elgondolkodva ráncolta homlokát, ahogy magába itta ugyanazokat a részleteket, mint a nő, de azért lekapcsolta a fényszórókat és leállította a motort. -Biztos? -Igen, Tegant odabent tartják fogva. A nő nézte, ahogy Lucán felfegyverkezik. Már egész fegyverarzenált viselt magán: két hatalmas kézifegyvert és egy pár hüvelybe tolt tőrt, de emellett még előbukkanták továbbiak is az anyósülés mögül előhúzott bőr hátizsákból, amelyeket ugyancsak magához vett. Felpillantott a nőre, és eldünnyögött magában egy magvas káromkodást. -Nem hiszem, hogy biztonságos lenne itt várnod... -Az jó, mert nem is állt szándékomban. Meg tudom találni, csak jussunk be!

208

-Nem lehet, Elise. Rohadtul veszélyes. Nem vihetlek be magammal. Nem tehetem. — Betárazta az egyik pisztolyát, és becsúsztatta a tokjába, majd előhúzott egy újabb kést és egy sodronykötelet a sporttáskából, és mindkettőt a katonai dzsekije zsebébe tömte. — Ahogy elindulok a ház felé, csússz ide, és vedd át a kormányt. Vezess ki a... -Lucán! — A férfi zordan tekintett rá szürke tekintetével, de Elise keményen állta a pillantását. — Négy hónapja azt hittem, vége az életemnek. Marék és a szolgálatában álló vérszopók kitépték a szívemet a helyéből. Most, a sors varázsának köszönhetően újra boldog vagyok. Álmodni sem mertem, hogy képes vagyok rá. Soha nem éreztem még ilyen szerelmet, mint most Tegan iránt. Tehát, ne hidd, hogy idekint fogok ücsörögni és várni, vagy elfutni a dermesztő veszély elől, amikor tudom, hogy bajban van. Nos, sajnálom, de felejtsd el! -Ha a testvérem tartja fogva, és egyszer, s mindenkorra tisztázzuk: tudjuk, hogy Marék az, akkor Isten se tudja, mit találunk odabent. Vagy mi lép elő onnan, ha a por egyszer elül. Lehet, hogy Tegan már elveszett. -Tudnom kell, Lucán. Nem fogok itt ácsorogni, vagy elsétálni, inkább haljak meg úgy, hogy megpróbáltam segíteni neki. A rend félelmetes vezetője arcán lassan szétterült egy mosoly. -Mondták már, hogy makacs nőszemély vagy? -Azt hiszem, talán Tegan, egyszer-kétszer — ismerte el fanyarul. -Akkor azt hiszem, megérti majd, mivel álltam szemben, amikor meglátja, hogy magammal hoztalak. — Odanyújtott a nőnek egy tőrt, tokostul egy bőrszíjhoz erősítve. Elise a derekára csatolta a fegyvert, és meghúzta az övet. — Én kész vagyok, ha te is. —Rendben — mondta Lucán a fejét csóválva. — Gyerünk, hozzuk ki a srácot! Szélsebesen kipattantak a kocsiból, és óvatosan közelítettek az emberi lakhelyhez. Ahogy közel értek, Elise-re rátört a fájdalom, egyrészt Tegan szenvedése miatt, másrészt, mert egyre biztosabb volt benne, hogy vérrabszolgák találhatók a birtokon. Mocskos gondolatok zengtek az elméjében, ocsmány hangok dübörögtek a tudatában. —Lucán — suttogta figyelmeztetően —, vérrabszolgák odabent. Többen vannak. A férfi bólintott, és intett neki, hogy jöjjön közelebb. Megragadta a fa lugas rácsot a ház oldalán, és meggyőződött róla, hogy elbírja-e őket. — Fel tudsz mászni rajta? Belekapaszkodott a rögtönzött létra fokába, és elkezdett araszolni felfelé. Lucán megvárta odafönt a tetőn, neki eíeg volt rugózni egy erő teljeset, hogy feljusson a második emeleti tetőteraszra. Zaj nélkül landolt a könnyed ugrás után, és lenyúlt, hogy felsegítse a nőt. Egy kétszárnyú üvegbetétes ajtó nyílt a lekövezett belső kertre, a leheletvékony fehér függöny lengedezett, mint valami szellem. Elise látta, hogy

209

odabent egy nő hálóingben fekszik a földön mozdulatlanul. Karja élettelenül kinyújtva. Harapásnyommal ékesített csuklója egy vértócsában nyugodott. -Marek- adott magyarázatot Lucan a vérfürdőre.- Biztos, hogy minden rendben lesz, keresztül tudsz sétálni rajta? Elise bólintott. Követte a harcost keresztül a tetthelyen, ahol nemrég az erőszakos cselekményt elkövették, el a halott emberi lény és a férje mellett, akik minden bizonnyal sikertelenül próbáltak védekezni az ördögi vámpír támadása ellen. Elise keserű ízt érzett a szájában, ahogy kiléptek az előszobába, és egy kisfiú holttestére akadtak. Ó Istenem! Marék betört ide és megölte őket. Lucan átsegítette a gyermek fölött, megfogta a csuklóját és maga mögé tessékelte, majd gyorsan végigpásztázta az előszobát. A nő érezte a váratlan, fájdalmas mentális csapást, de nem látta a vérrabszolgát, amíg az egészen közel nem ért hozzájuk. Egy másik szobából lépett elő, ahogy közeledtek. Lucan elhallgattatta Marek agyhalott csicskáját mielőtt annak esélye lett volna segítségért kiáltani. Egy tőrrel mélyen átvágta a vérrabszolga torkát, aki mintegy tiltakozásul hörgött néhányat, majd élettelenül elterült elterült a padlón. Lucan meg sem állt, átlépett a hullán és várta, hogy Elise ugyanezt tegye. Ahogy közeledtek a lépcsőfeljárathoz, amely a ház felsőbb szintjére vezetett, Elise vénáit elektromos impulzusként érte a felismerés. Saját testében érezte Tegan szívverését, és tüdeje fájdalmasan összeszorult a férfi nehézkes lélegzetvételeitől. — Lucán! — suttogta és a nyitott ajtóra mutatott. — Tegan, odafent van. A férfi odament a kivilágítatlan feljáróhoz, és felpillantott az emeletre. — Maradj szorosan mögöttem! Mindketten felmásztak a szűk, meredek lépcsőn. A tetőn egy bezárt ajtóra bukkantak. Lucán leemelte a fém zárszerkezetet. Ahogy hátratekintett, a nő a sötétség ellenére látta az arcán a figyelmeztetést, hogy nem árt felkészülni arra, ami a túloldalon fogadhatja. A zárt ajtó mögött Tegan még él, ezt az egyet biztosan tudta, és ennyi egyelőre elég is volt neki. — Nyisd ki, Lucán! — suttogta. A férfi bevágta az ajtót, és berontott a szobába, mint valami tehervonat. Kardot rántott, és belevágta az első vérrabszolgába, aki épp támadásba lendült volna. Elise majdnem felsikoltott, ahogy egy másik megindult feléjük. Súlyos teste véresen zuhant a deszkapadlóra és szertefoszlott. Ám a fájdalmas kiáltás Tegan látványa miatt tört fel a torkából. Odaláncolva két gerendához, csuklóján és bokáján vasakkal, teste petyhüdten összegörnyedve lógott béklyóin. Szép arcát szinte egészen elfedték erőtlenül leomló veríték-és véráztatta hajtincsei, de Elise még így is látta a friss sebeket. A kínvallatástól vérbe borult, teljesen kiütötték, és szervezetének még nem volt ideje, hogy regenerálja a szétroncsolt csontokat és szöveteket.

210

Elise azt hitte, nincs magánál, ám ekkor a férfi izmai hirtelen megfeszültek. Tegan tudta, hogy ott van, érzékelte a jelenlétét, mint ahogy a nő is érzékelte az övét, bárhol is volt. -Tegan! — futott oda hozzá, de mindjárt vissza is hőkölt, amint a férfi felemelte a fejét, és szemében a harag égető szikrája csillant. — Ó, Istenem... Tegan! -Eredj innen! — hangja ridegen csattant, mint a kő. Állati dühvel és fájdalommal megtelt borostyánsárga szemeivel metszően pillantott rá feldagadt szemöldöke alól. Agyarai hatalmasabbak és halálosabbak voltak, mint korábban bármikor. Hevesen ráncigálni kezdte a láncait. — A rohadt életbe! Most rögtön menj el innen, az Isten verje meg! -Tegan! — lépett hozzá ezúttal Lucán, megfontoltan, de habozás nélkül. Megfogta Tegan egyik csuklójára erősített béklyóját. Kiviszünk innen. -Vissza!- dörmögte. Lucán beleszimatolt a levegőbe. ! -Mi a faszom? — végighúzta az ujját Tegan orra alatt, ahová némi halványrózsaszín por rakódott le. — Istenem, Tegan! Karmazsin? -Marék... jókora adagot tömött belém ebből a szarból, Lucán... — morogta Tegan, pupillái összeszűkültek a borostyán izzásában. — Érted már? Vérszomj... Előrehaladott stádiumban. —Nem igaz! — mondta neki Elise. —Jézusom! — sziszegte óriási agyarai között. — Hagyjatok itt! Mindketten! Ha segíteni akarsz Lucán, vidd őt innen a fenébe! Vidd a közelemből, jó messzire! Elise odasétált hozzá és gyengéden megérintette csapzott haját. —Nem megyek sehová. Szeretlek. Miközben próbálta megnyugtatni Tegant, Lucán egy nagy erejű rántással letépte a béklyót és a láncot a tartójáról. Fémes csörrenés kíséretében Tegan jobb karja erőtlenül hullott alá. Ahogy Lucán a másikért nyúlt, Tegan figyelmeztetően rámordult. , — Lucán! Túl késő! Ekkor fegyverropogás hangja csapott élesen a homályos szobába, narancssárga torkolattűz villant a feljáró közeléből. Az első golyót Lucán a hátába kapta, és térdre rogyott, majd újabb fülsiketítő lövés süvített befelé, ami nem ért célba, egy kőbe fúródott. Újabb dördülések, ahogy két vérrabszolga és egy vérszopó, Marék csatlósa, valamennyien félautomata fegyverekkel felszerelve, beözönlőitek a szobába, és tüzet nyitottak. Elise érezte, hogy valami súlyos tekeredik rá, és acélos izmok veszik védelmükbe. Tegan zihálása erőteljesen csengett a fülébe, de a férfi szabad karjával átölelte és testével óvta a tűzharctól. A nő elveszettnek érezte magát, ahogy végignézte Lucán küzdelmét három ellenfelével, miközben ő maga Tegan karjaiban lapult. Lucán megannyi golyó elől kitért, de jó néhány célba talált. Az első generációs harcos állta a

211

támadást és viszonozta a tüzet, ahogy a harc hevében a szoba füstfelhőkkel borított fülhasogató káosszá vált. A vérszopó elesett a küzdelemben, Lucán titániumnal bevont lövedékei végeztek vele. Teste sisteregve vonaglott és rángatózott a földön, ahogy a gyors halál utolérte. Elise látta, hogy az egyik vérrabszolga fegyverét Lucanra szegezve vészesen közeledik. A férfi épp egy másiknak a lövése elől tért ki, miközben ő maga is tüzelt. A nő sietve tapogatott tőre markolata után, majd ki húzta a tokjából, azzal a tudattal, hogy csak egy dobása van. Tegan a nevét mormogta, ahogy kibontakozott az öleléséből. Elise talpra állt, gyorsan célzott, majd hátraemelte a kezét, és elhajította a fegyvert. A vérrabszolga felüvöltött, amikor a tőr mélyen belefúródott a vállába. Hátraesett, fegyvere még mindig ontotta a golyókat, amelyek sorban a gerendákba csapódtak. Néhány eltévedt lövedék az elsötétített mennyezetet találta el. A vészjósló csörömpölés mintegy mellékzöngeként jelezte az odalent folyó viaskodást. — Ó, Istenem! — lihegte Elise, ahogy a festett szilánkok lepotyogtak. A mennyezetet üvegből készítették, és nemrégiben festették feketére, hogy ne engedje be a napfényt. Minden bizonnyal Marék tette ezt az óvintézkedést, amikor tábort vert az emberi lakhelyen. Most, hogy egy újabb jókora üvegdarab tört ki és hullott le a padlóra, Elise az égre emelte tekintetét. A hajnal első sugarai vérvörös csókot leheltek az ébredező égbolt arcára.

212

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

Órákon át kutatták a meredek, csipkés sziklaszirtet, mégsem akadtak a kripta nyomára. Lassacskán eloszlott az éj fátyla. A sziklamászó harcosok egyike sem szerette igazán a napot — különösen Dante nem, akinek okoztak már némi kellemetlen bonyodalmat az UV-sugarak — de mint a faj kései generációi, mindannyian el tudták viselni egy rövid ideig a fényt. A nap ellen védelmet nyújtó felszerelés segédletével pedig megduplázhatták ezt az időt. Nem úgy az Ős, akire vadásztak. Ha az idegen első generációs leszármazottja bugyborékolni kezd, és tíz perc alatt elég, akkor az Ős UVsugárra túlérzékeny bőre másodpercek alatt elhamvad. Ez felért egy rendes B tervvel, amennyiben a rend nem tudná fejét venni a lénynek. Feltéve, hogy egyáltalán megtalálják a vérszívó rejtekhelyét a zord sziklák között. Dante fürkészően felpillantott az égre. —Ha nem akadunk rá valamire az elkövetkező félórában, jobb lesz, ha visszafordulunk. Chase a fejét csóválta. Mögötte állt Dante egy nem túl mély barlang nyílásánál, ami néhány elhajított sörösüveget és pár napos tábortűz maradványait leszámítva üresen tátongott. —Talán beljebb kellene keresnünk. Szét kéne válnunk, és néhányan végigmehetnének a távolabbi hegygerincen és ellenőrizhetnék a hegycsúcsot. -Itt kell lennie — jelentette ki Dante — láttátok a faliszőnyeget. Kassia ezt a területet hímezte bele a mintába, ahol éppen állunk. Közel vagyunk, azt mondom... -Hé, Dé! — Nikolai egy kimagasló sziklás hegyfokon csücsült néhány méterre a barlang bejárata felett. — Rio és Reichen talált idefent még egy nyílást. Elég szűk, de mélyen a hegy gyomrába vezet. Talán érdemes megnézned. Dante és Chase gyorsan felkapaszkodott oda, ahol a többiek gyülekeztek. A barlang szája — ha egyáltalán nevezhető annak — egy függőleges hasadékot jelentett a sziklában, amely elég kicsi volt ahhoz, hogy rejtve maradjon, kivéve ha pontosan elé állt valaki, de éppen annyira széles, hogy egy ember óvatosan beoldalazzon rajta. —Sziklába vájt jelek — fedezte fel Dante, ahogy kezével végigszántott a nyílás peremén —, mállottságából ítélve már jó ideje véshették bele. Valószínűleg ez a hely lesz az.

213

Hat komoly tekintet tartotta fogva az övét, ahogy kardot rántott, és csendben kiadta a parancsokat. Ő megy be elsőnek, ellenőrzi milyen mélyre vezet a járat és van-e odaát valami. A többiek várnak a parancsára, ketten őrködnek odakint a barlang bejáratánál, a maradék mögötte, indulásra készen a jelzésére, ha valóban a kriptát találták meg. Bepréselte magát a sziklarepedésen, fejét a koromsötét felé fordította. Denevérürülék és penész irritáló szagát érezte, ahogy egyre beljebb jutott a kriptában. Körülötte néma csend honolt, leszámítva lépteinek csikorgó zaját, ahogy haladt előre. Valahol útközben észrevette, hogy teste egyre ritkábban súrolja a falat. A járat mind inkább kiszélesedett, végül egy tágas üregbe torkollott mélyen a hegy gyomrában. Dante rálépett valamire, ami megreccsent a csizmája alatt. Sötétben látott a legélesebben és a látványtól kifutott a vér az arcából. Szent ég! Megtalálták Dragos titkát. Semmi kétség. Dante az Ős hibernáló kamrájának közepén állt, a hegy mélyébe vájt kriptában, pontosan úgy, ahogy Kassia faliszőnyege mutatta. Elakadt a szava. Egek! Abban a pillanatban még azt sem tudta, hogy lélegzik-e, amikor megérkeztek a társai is. — Jesszusom! — morogta alig hallhatóan az egyik. Rio valamennyiük nevében imádkozott spanyolul — Isten irgalmazzon nekünk!

Tegan felemelte a fejét. Röpke, bizonytalan pillantást vetett a törött mennyezeti ablakokra. Bassza meg! Nem mert sokáig odanézni. A hajnal első, beszűrődő fénysugarai szétöm lőttek a retináján és marták, mint a sav. Lucán is érezte a hatásait. Kapott egy golyót a combjába az életben maradt vérrabszolgától, és a lövés leküldte a földre. Első generációs vámpírként sokkal több sebesülést volt képes kiállni, mint mások a fajból, és a vérző sebek már kezdtek is begyógyulni. Teste kilőkte magából a golyókat, melyek elől nem tudott kitérni. A mennyezeten tátongó nyílás következtében testéből, védtelen bőréről vékony füst csíkocskák szálltak fel. Dühében bömbölve változott át. Ajkai felszakadtak, ahogy agyarai utat vágtak az ínyéből, szemei borostyánsárgán csillogtak. A vérrabszolga hátrálni kezdett. Felismerte, mivel áll szemben. Lucán kipördült a fényből, és elsütötte a kilencmilliméteresét. Eldördült a lövés. A vérrabszolga összeesett, de még élt. Lucán egy újabb golyót repített belé; ezúttal a halálba küldte a rohadékot. Aztán csend.

214

Az üres tár tompán kattant egyet. Tegan első generációs képességei lassan kezdtek magukhoz térni. Fizikailag még nem tudta kiszabadítani magát a kötelékből, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy meg kéne tennie. A Karmazsin, amit beletömtek, tombolt testének minden sejtjében, olyan mocskossá téve őt, mint maga a méreg. Érezte, ahogy növekvő vérszomja arra kényszeríti, hogy csillapítsa az éhséget, mely hatalmába akarja keríteni. Vicsorgott, amikor Elise odalépett hozzá, hogy megszabadítsa egyik béklyójától. -Menj innen, a fenébe is! Nem akarom, hogy itt legyél! Menekülj innen, amíg lehet! A nő ügyet sem vetett rá, tovább birkózott a bilinccsel. —Valahogy csak le tudom szedni ezeket rólad. A férfi látta, ahogy szemével körbepásztázza a helyiséget valami szerszámért. —Elise, az Isten verje meg! A nő odarohant az egyik halott vérrabszolgához, és kirántotta a félautomata fegyvert a súlyos test alól. —Fogd meg! — parancsolt rá a férfira, és szabad kezébe csapta a revolvert. — Lőjj a láncokra, Tegan! Most azonnal! Mivel a férfi habozott, Elise sietve a pisztoly felé kapott. —A francba, ha te nem, majd megteszem én! De nem volt esélye. A pisztoly egy koppanással a földre esett, ahogy Elise lába alól láthatatlan kezek egyetlen gyors mozdulattal kirántották a talajt, és néhány méterrel arrébb hajították. Elise földre zuhant a széttört üvegszilánkok közé. Hanga és rózsaillat árasztotta el a szobát. Marék állt az ajtóban, kezében karddal. Elise-re mutatott, majd elkapta elméje erejével. Mentális hatalmával szorongatta a torkát, elvágva ezzel az édes levegő útját. A nő fuldokolt és próbálta megragadni az abroncsként fojtogató erőt. —Vérzik, harcos — gúnyolódott Tegannel —, és látom a vérszopó szemedben, hogyan szomjazol rá. Lucán előkapott egy tőrt a csípőjéről, és felé hajította. Marék figyelme abban a szempillantásban a felé repülő tárgyra összpontosult, és egy gondolattal eltérítette az útját. Ezután rettenthetetlenül, nagy léptekkel elindult felé, és elégedetten kacarászott, ahogy meglátta Lucán véres, UV-fénytől összeroncsolt arcát. —Ó, testvérem! A halálod különösen édes lesz, ennyi év várakozás után! Bárcsak élve végignézhetnéd, ahogy a hatalmam kiterjed, mielőtt búcsút intünk egymásnak! Marék fölemelte a kardját, és keményen suhintott vele egyet. Lucán az utolsó pillanatban gurult félre, így testvérének fegyvere már csak a fadeszkát érte. A penge hegye a padlóba fúródott, és egy pillanatra beszorult.

215

Lucán gyors mozdulattal talpra szökkent. Megragadta a hozzá legközelebb eső tárgyat; a falon futó rézcsővezeték egy darabja akadt a keze ügyébe. Kitépte a helyéből. Víz spriccelt a falon maradt csonkból, mint valami szökőkútból — Lucán! — kiáltotta Tegan, ahogy Marék kirántotta a beakadt kardot, és megpördült, hogy belevágja a testvérébe. Lucán farkasszemet nézett a csapással, a hosszú rézcsővel hárította az ívben lesújtó pengét. A cső meghajlott az erős ütéstől, de Lucán keményen tartotta, miközben düh lángolt borostyánsárga szemében. Marék sötét szemüvege lerepült a harc hevében, szeme ugyancsak borostyánszínben villámlott, ahogy összekapaszkodtak és igyekeztek felülkerekedni egymáson. Az idősebb testvér próbált erősebben szúrni a kardjával, jobb karjának minden erejével belehajolt a mozdulatba. Lucán nem engedett. Mindketten felmordultak, ahogy egymásnak feszültek. Felettük az ég egyre fényesebbé és forróbbá vált, és ahol fény érte a fedetlen bőrfelületeket, megperzselődtek mindketten. Ahogy Marék fogása engedett, Elise köhögve és zihálva küzdött, hogy végre levegőhöz jusson. Fájdalma fizikai csapásként döfte keresztül Tegant. A nő vérének látványától pedig — vörösen fénylő felszakadt seb a nő kezén és az arcán – egy jó adag adrenalinlöket áradt szét vénáiban nyílsebesen. Hörögve tépte ki másik karját a kötelékből. Tőle távolabb Marek és Lucan holtpontra jutott küzdelme alattomos fordulatott vett. Egy másodperc törtrésze alatt történ, Marek elvetemült, szisszenő káromkodása utalt egyedül arra, hogy mi következik. Ahogy jobb karjával ránehezedett Lucanre, szabad kezével az inge alá nyúlt, és előhúzott egy piros porral töltött apró fiolát. Egyetlen gyors csuklómozdulat, és Lucan arcába szállt a Karmazsin. A finom por belepte a szemét és az arcát. Kiejtette a csövet a kezéből. Ó, istenem! Lucán! Marék mosolyogva hátrált, ahogy testvére előretántorgott. Feje fölé emelte a kardot. Már épp lesújtott volna, amikor egy hirtelen fényvillanás szelte át az arcát, és vibrált a szemében. Metsző élességgel verődött vissza a nap erőteljes sugara és égette Marék szemét, és majdnem megvakította a közelben álló Tegant is. Elfordította az arcát, és rápillantott az üvegtörmelékek közt térdelő Elisere. A lány kezében egy jókora üvegszilánkot tartott mereven és tántoríthatatlanul, így a fénysugarat egyenesen Marék arcába irányította. Tegannek sem kellett több. Nagy léptekkel keresztülviharzott a szobán, és körbe-körbe lengette a csuklójáról lógó láncokat. Az egyikkel elkapta Mareket, a vastag láncszemek gúzsba kötötték a torkát és a földre rántották. A másik a kardjára tekeredett, így Marék kiejtette kezéből a fegyvert. Küzdött az elméjével, de Tegan haragja hárította minden kísérletét. Végül hirtelen kegyelemért és bocsánatért kö-

216

nyörgött, de Tegan nem törődött vele, lábával a földhöz szegezte. —Ennyi volt — vicsorogta Tegan —, véged van! Leakasztotta a láncokat Marék karjáról, és lehajolt a kardjáért. Látta, hogy Lucán komoran bólint, ahogy Marék nyakához emelte a pengét. Marék teli torokból átkozódott, majd elhallgatott, amint Tegan villámgyorsan rámérte a halálos csapást. -Tegan! – kiáltotta Elise, miközben odaviharzott hozzá, ahogyan az egész véget ért. Nyakába borult, és segített eloldozni a láncokat Marék élettelen testéről. Majd Lucán mellé lépett, és segített Tegannek a szoba egy árnyékos sarkába vonszolni. Tegan látta aggódó pillantását, ahogy nézte a tetőn a nyílást. —Gyerünk! Azonnal ki kell jutnotok innen — intézkedett a nő. Lekísérte őket a lépcsőn, majd eltűnt az egyik hálószobában. Egy nagy pehelypaplant és vastag gyapjúpokrócot cipelve tért vissza. - Fogjátok meg! – szólt, és segített betakarni mindkettőjüket. – Maradjatok alatta! Kiviszlek titeket a házból az autóig. Egyik harcos sem emelt kifogást. Hagyták, hogy ez a kis filigrán nő — a társam, gondolta Tegan büszkeséggel eltelve — a verőfényes napsütésben elvezesse őket Reichen autójának hátsó üléséig. —Hajtsátok le a fejeteket, és maradjatok a takaró alatt! — adta ki a parancsot Elise. Becsukta a hátsó ajtót, majd előreszaladt és bepattant a vezetőülésre. Felbőgött a motor, a kerekek csikorogtak egy csöppet, ahogy beletaposott a gázba. — Elhúzunk innen a büdös jó fenébe! Isten segedelmével úgy is lett.

217

HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

Elise nézte, ahogy Tegan alszik, megkönnyebbült, hogy megpróbáltatásaik végére értek. Marék halálával majd begyógyulnak a sebek, nemcsak Tegané és az övé, de Lucané és a többi rendbelié is. Múltjuk egy sötét fejezete lezárult végre, a titkokat szélnek eresztették. Most már mindannyian a jövő felé tekinthetnek, hozzon a következő hajnal bármilyen próbatételt. Elise azt hitte, Marék halálával átjárja a győzelmi mámor: a Camden szenvedéseiért végső soron felelős vámpír nincs többé. Tegan segítségével beváltotta ígéretét. Nem érzett azonban diadalt, ahogy kisimított egy vörösesbarna hajtincset Tegan homlokából. Nyugtalanságot érzett, és aggódott. Kétségbeesett, hogy a férfi rendbe jön-e. A Karmazsin hatása, amit Marék beadott neki, lassan múlt el. Rendszertelenül aludt, mióta visszatértek Reichen menedékbeli birtokáról. A rohamok elleni küzdelem kikészítette, és a bőre még most is érintésre nyirkossá vált. - Ó, Tegan! — suttogta, és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja. — Ne hagyj el! Istenem, csak el ne veszítsem az átkozott kábítószer miatt, azok után amiken keresztülmentünk... Könnycseppek folytak le az arcán, első alkalommal engedte, hogy kiboruljon, mióta visszajöttek. Az első alkalom, hogy belegondolt, mi történhetne velük a legrosszabb forgatókönyv szerint. Mi lesz, ha Tegan nem épül fel teljesen? Egyszer már majdnem vérszopóvá vált — mi kell hozzá, hogy újra belecsússzon a reménytelenség csapdájába? És ha megteszi, hogyan kecmereg ki belőle? —Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem... A nő nem tudta biztosan, hogy tényleg hallja-e ezeket a szavakat, vagy pusztán vágyai játszanak vele. De ahogy visszafordult, Tegan a szemébe nézett. Gyönyörű smaragdzöld szemébe. A borostyán sárgájának csak halvány nyomai maradtak. Hálaimát rebegő ajka sóhajtva ejtette ki nevét. Szenvedélyesen megcsókolta, és átkarolta széles vállát. Érdeklődése jeléül Tegan mordult egyet, amit a nő mosollyal jutalmazott. —Visszajöttél! — mormolta Elise megkönnyebbülten. —Mhhmmm — dörmögött, majd karját felemelte, hogy megsimogassa. — Visszajöttem, társam. Neked köszönhetően. 218

-Szóval végre elismered, hogy szükséged van rám. A férfi pajkosan mosolygott. -Gyere csak ide mellém, megmutatom mennyire! A nő felugrott hozzá az ágyra, meglovagolva a férfi csípőjét, arra várt, hogy a férfi magára húzza és elcsábítsa, amihez annyira értett, de az csak nézte. Orcáját simogatta ujjaival gyengéden, áhítattal. —Elismerem — mondta Tegan, és a nő szíve összeszorult, mert kiolvasta a szeméből, hogy őszintén beszél —, elismerem, most is és bármikor, bárkinek. Szükségem van rád. Szeretlek. Az enyém vagy. A nőm, a társam, a szerelmem. A mindenem. A nő szemei könnyes boldogságban úsztak. —Tegan... Annyira szeretlek! Mondd, hogy mindez igaz! Hogy örökké tart! —Olyannak ismersz, aki beéri kevesebbel? Megrázta a fejét, és könnyes szemmel hajolt le hozzá, hogy megcsókolja. Néhány pillanatig nem törődtek a szaggatott kopogással, de aztán meghallották Lucán mély hangját az ajtó túloldaláról. A harcos hangjában feszült izgatottság bujkált. —Hogy vagyunk errefelé? — Gyere be Lucán! — szólt ki Elise a rend vezetőjének, és azok után, amin keresztülmentek kedves és bizalmas barátjának. Lekászálódott Teganről a tiltakozó puffogások ellenére, és kisétált a belépő Lucán fogadására. A férfi teljesen kitisztult és meggyógyult, de még jócskán időbe telik, mire teste teljesen felépül. Elcsigázottan mosolygott Teganre, aki felült, és lelógatta lábát az ágy szélén. —Mi az? — kérdezte Tegan, ahogy visszaváltott harcos üzemmódba, dacára annak, hogy az elmúlt pár órát vízszintesen töltötte. — Mi történt? Lucán nem kertelt. —Dantéék most hívtak Prágából. Meglelték a kriptát odafenn a hegyekben, pontosan ott, ahol Kassia útmutatásai szerint meg kellett találniuk. Mindent megtaláltak: a „T. A"-t bevésve a sziklába, egy hibernáló-kamrát tele dermaglif szimbólumokkal és az emberek csontjait, akikből Dragos táplálta az apját, hogy felkészítse hosszú álmára. —De? — ösztökélte Tegan, miközben húzta Elise-t maga felé, mintha valamibe szilárdan kapaszkodni akart volna. -De üres volt — rázta meg Lucán a fejét, és kezével beletúrt sötét hajába. — Valaki már kinyitotta azt az átkozott kriptát. Elengedte a rohadékot. Csak találgatni tudunk, milyen rég, úgy tűnik, jó pár éve. De lehet, hogy évtizedekkel ezelőtt. -Akkor... valahol szabadon jár-kel odakint? — Elise kérdése inkább félelemmel teli megerősítése volt a borzalmas ténynek. — Most mit tegyünk? -Neki látunk felkutatni — felelt Tegan. — Jesszus, ha feltételezzük, hogy az Ős életben van, bárhol lehet! Tű a szénakazalban.

219

Lucán bólintott. —És minden erőforrásunkat fel fogja emészteni. Pihenjétek ki magatokat mindketten! Addig nem indulunk vissza Bostonba, míg a többiek meg nem érkeznek Prágából ma este. Ezzel Lucán sarkon fordult, és az ajtó felé sétált. Félúton megállt. Komoly arckifejezéssel visszament Tegan ágyához. —Már a kezdetektől sokkal inkább a testvérem voltál, mint bármelyik vér szerinti rokonom, és az is maradtál. Tegan hasonlóan érzett, annak ellenére, amin keresztülmentek, sőt talán éppen azért. —Mindig veled leszek Lucán. Számíthatsz rám. Lucán kezet nyújtott. Ahogy a két harcos kezet szorított egymással, Tegant a kettejük közötti szétáradó barátság melegsége töltötte el — vagy a testvériségé. Meglepte, hogy tulajdonképpen milyen kellemes hatással van rá. Nem is szólva arról, mennyire hiányzott neki. Lucán bólintott. A hatalmas első generációs vámpír, tekintetében félreérthetetlen tisztelettel vegyes együttérzéssel fordult Elise-hez. —A rend tartozik neked — szólt, és ezúttal felé nyújtotta a kezét — mindazért, amit tettél, hogy elhoztad nekünk Dragos titkát, és azért, ahogy ma Teganen segítettél és rajtam... én személyesen is az adósod vagyok. Köszönöm, Elise. Elise megrázta kissé a fejét, és ujjait a széles tenyérbe helyezte. —Nem kell megköszönnöd. Örömmel segítek bármiben a rendnek és Tegannek. Lucán mosolygott, ahogy szájához emelte a nő kezét, majd a hála csókját lehelte rá tartózkodóan, őszintén, Tegan mégis mordult egyet alig hallhatóan. -Remek társra találtál — szólt, megfontolt pillantása Teganre sodródott. -Úgy van! — állapította meg Tegan is szemernyi tétovázás nélkül. Elisere vigyorgott, a vágy szikrái felcsaptak, mint mindig, ha csak ránézett, és tudta, hogy a sors valamiféle csodájának köszönhetően, a nő az övé. — Igazán remek társat találtam. Lucán bólintott. —Pihenjetek! Nem háborgatlak titeket addig, míg fel nem készültünk a költözködésre és a visszaútra Bostonba. Amint elment, Elise túláradó szeretettel ölelte át Tegant, ajkai tele voltak ígérettel, ahogy megcsókolta. A férfi érezte az őt körülvevő szerelem erejét, és tudta, hogy nem számít, mily sötét napok köszöntenek rájuk, e kis fény óvón mellette lesz mindenkor. Visszacsókolta, ébredező merev kíváncsisággal. -Hallottad Lucant — morogta a nő fogai közt, mosollyal a hangjában —, pihenned kell! -Tehát? — dörmögte a másik, játékosan csipkedve a nő ruganyos alsó ajkát. Elise kacagott.

220

—Talán várjunk vele, míg hazaérünk. Tegan az ágyra gördítette, majd könnyed mozdulattal éledező teste alá szegezte. Lenézett nagy levendulaszín szemébe, mely annyi szerelmet tartogatott számára, hogy beleremegett. Megcsókolta évődőn, lágyan, őszintén. —Itthon vagyok — mondta, és hangja megtelt vad szenvedéllyel, ahogy maga alá gyűrte. — Ez az egyetlen otthon, amire valaha szükségem lesz.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönöm ügynökömnek és a Bántam Dell Kiadónál mindenkinek, hogy folyamatosan hisznek bennem, és szívükön viselik minden egyes kötetem sorsát. Köszönetemet fejezem ki továbbá szerkesztőmnek, a lektoroknak és a többieknek, akik a kulisszák mögött dolgoztak. (Hello, Destiny és Jeremy.) Nagy ölelés az írócimboráknak, mert elviselték a hosszan tartó küzdelmeimet az „adásszünetekkel", mi több, rendelkezésre álltak, amikor az utolsó simításokat kellett elvégezni és bátorításra volt szükségem. Külön köszönetet mondok Kayla Graynek, Jaci Burtonnek, Larissa Ionénak és Stephanie Tylernek, mert egyszerűen fantasztikusak. Végül hálás vagyok három, végtelenül tehetséges zenekarnak, amelynek muzsikája számottevően hozzájárult, hogy a történet megszületett a képzeletemben. Az ihletem (és hogy bele tudok mélyedni az írásba nap, mint nap) a Collide, a H.I.M és a Black Lab. művészetének érdeme.

222