Élet a St. Adrian lányiskolában 1. rész Új év, új érzések
A St. Adrian leány középiskola diákjai hangos zsivajjal lepték el a tantermeiket. A lányok izgatottan mesélték egymásnak nyári élményeiket és örültek, hogy ismét együtt lehetnek. A hangulat csak akkor változott meg, amikor az új tanévre és az új igazgatóra terelődött a beszélgetés. – Hát, vége a régi szép időknek – sóhajtott fel a 17 éves Susan Wilson. A tanteremben rögtön mindenki elcsendesedett és csak a helyeslő fejbólintásokat lehetett látni. Csak az új lány, Liza Spencer nézett körül értetlenkedve: – Miért, mi történt? – kérdezte csodálkozva. – Semmi különös, csak új igazgatónk van. – És az miért baj? Még nem is tudtok róla semmit. Lehet, hogy egészen rendes lesz… Nem kell azonnal kétségbe esni… A többiek azonnal lehurrogták: – A régitől biztos, hogy sokkal rosszabb lesz. Ez nem is lehet kérdéses. – Nézd – kezdte magyarázni Susan, aki általában a társaság középpontja szeretett lenni –, a régi igazgatónknál tényleg csak rosszabb lehet. Az öreg… nos igen… nagyon szerette a fiatal lányok popsiját nézegetni és simogatni. Így viszont, ha volt egy csepp eszed, akkor minden büntetést megúszhattál. Például elkaptak, amikor cigiztem a klotyón. Ezért pálcázás jár, legalább egy tucat. Az öreg szövegelt egy kicsit, majd sajnálkozva megjegyezte, hogy ezt nem úszhatom meg büntetés nélkül és megkérdezte, hogy a tenyeremre vagy a fenekemre kérem. Ez egy eléggé költői kérdés volt, hiszen mindenki tudta az iskolában, hogy
ilyen esetekben két dolog között lehet választani: az egyik, hogy megkapod a teljes büntetést a tenyeredre, sőt sokkal erősebb ütésekkel, mivel az öreget megfosztottad az "élvezetétől", a másik, hogy megmutatod és felajánlod neki a popsidat, aminek a hatására jóval kevesebb fájdalomban lesz részed. Én is azonnal a fenekelést választottam és sírva könyörögni kezdtem neki, hogy megbántam, amit csináltam, nem fogom még egyszer, meg ilyesmik. És kértem, hogy ha lehet, akkor még most ne a pálcával kapjam a büntetést, hanem találjon ki valami mást. Ennek persze nem tudott ellenállni. Nos képzeld el: ahelyett, hogy a nádpálcával szétverte volna a kezem vagy a fenekem, megúsztam anynyival, hogy a térdére fektetett, letolta a bugyimat és párszor rápaskolt a popsimra. A teremben végighullámzott egy megértő nevetés, hiszen majdnem mindenki került hasonló helyzetbe. – De… ez nem volt nagyon megalázó? Egy férfi… a meztelen feneked… és mindent… – Nos… – mosolyodott el Susan – Egy kicsit valóban szokatlan érzés volt, de ez inkább csak izgató, főleg amikor a "fenyítés" után egy kicsit megmasszírozta a büntetési felületet. Az embert szinte arra ösztökélte, hogy újabb "bűnt" kövessen el. – De ennek most már vége – vetett véget az általános derültségnek Pamela Lawrence, aki az osztály legcsintalanabbja volt és így a legtöbb félnivalója volt a változások miatt. – Ráadásul azt hallottam, hogy az új diri nagyon kemény. Eddig fiúiskolában tanított és a fiúm barátja ismeri. Szerinte nagyon szigorú, de igazságos. – Hát majd meglátjuk – jegyezte meg Susan, miközben mindenki a helyére sietett. **** Hamarosan tényleg meglátták! Másnap reggel az iskola kapujában a tanárok várták az érkező lányokat és mindenkit alapos egyenruha vizsgálatnak vetettek alá. Akinél bármilyen hiányosságot találtak, az osztálytermek helyett az igazgató irodájába irányították. 8 órakor legalább 30 lány tolongott az igazgatóra várva, köztük Susan és Pamela is. A
lányok idegesen találgatták, mi fog történni, majd hirtelen halálos csend lett, amikor az igazgató megérkezett. Mr. Kerwin kb. 40 éves, elég jóképű férfi volt és a lányok más helyzetben biztos örültek volna, ha kitünteti őket a figyelmével. – Szép dolog – szólalt meg mély, barátságos hangon. – Mit gondoltak a kisasszonyok, hova jönnek? Iskolába vagy valamilyen szórakozóhelyre? Úgy emlékszem, mindenki tisztában volt vele, milyen viselet kötelező, vagy nem? Erre a kérdésre nem lehetett mit mondani, és néhány fiatalabb lány már most szipogni kezdett. Csak páran, köztük Susan volt olyan bátor, hogy szembenézzen a férfival, a többiek lehajtott fejjel hallgatták a szidást. – De most megtanulják, hogy ebben az iskolában a szabályokat be kell tartani. Akiknél kisebb hiányosságokat találtak, gondolok itt rendetlen ruhára, nem jól megkötött nyakkendőre, azok álljanak a jobb oldalra, akik pedig nem a megfelelő ruhát viselik, azok a másik oldalra. Izgatott mozgás kezdődött. A lányok nagy része jobb oldalra húzódott és csak páran maradtak, akik komolyabb hibát követtek el. – Álljatok fel egy sorban – utasította Mr. Kerwin a jobb oldalt gyülekezőket. – Kezeket előrenyújtani, tenyérrel felfelé, kinyújtott ujjakkal – hangzott a következő parancs, miközben a férfi elővett egy kb. 30 cm hosszú, fa vonalzót a táskájából. A lányok hangtalanul engedelmeskedtek. Mr. Kerwin odalépett a sor elejére, a vonalzóval megigazította a remegő vétkes kezét, majd lecsapott a tenyerére. A csattanás visszhangzott a folyosón, csakúgy, mint az ütést követő "Auuuu" is. A férfi rövid szünet után a másik tenyérre is rávert egy alaposat, majd intett a szipogó lánynak, hogy elmehet, ő pedig a következő delikvens elé lépett. Viszonylag hamar a sor végére ért és látható volt, hogy a kiosztott 50 tenyeres nem nagyon fárasztotta el. Ezután a maradék, főbb vétkesek felé fordult: – A kisasszony befáradna velem az irodámba? – mutatott a vonalzóval egy 14 éves lányra, akin nem az előírt szoknya volt és a nyakkendője is hiányzott. A lány könnyes szemeit törölgetve megindult a férfi előtt, a többiek pedig egy kicsit fellélegeztek, bár jól tudták, hogy még ők is sorra
kerülnek. Susan, aki volt olyan elővigyázatlan, hogy ezen a reggelen nem az előírt bugyit vette fel és a nyakkendőjét is a táskájába gyűrte, megpróbált elkapni néhány, az irodából kiszűrődő hangot. Irigykedve gondolt Pamelára, aki megúszta két tenyeressel, és már jó előre sajnálni kezdte saját magát. "Tenyerest kapok vagy fenekest?" töprengett magában. Ekkor egy fojtott csattanás hallatszott az igazgatói szobából, majd egy hangosabb kiáltás. A kint maradt 4 lány összerezzent, bentről pedig egy újabb csattanás hangja hallatszott. – Kettő – számolta szinte csak magában Susan. Még kétszer lehetett hallani a csattanást és Susan egy kicsit megkönnyebbült. "Négy ütést még talán ki lehet bírni" gondolta. Hirtelen kinyílt az ajtó és szinte kirohant rajta a kis 14 éves, könnyei potyogtak, kezével pedig vadul dörzsölte a fenekét. A többiek szívesen megkérdezték volna, mi történt pontosan, de a lány fel sem pillantva elrohant. Mr. Kerwin pedig máris intett a következő "bűnösnek". Susan maradt utoljára. A feszültség egyre nőtt benne, ahogy hallgatta a fenyítés kiszűrődő zajait és látta, ahogy a társai sorra előbukkannak, könnyes szemmel, hátsó felüket tapogatva. Végül egyedül maradt. Mélyet lélegzett és bátorságot merítve követte az igazgatót, aki bezárta mögötte az ajtót, majd leült az íróasztala mögé. Pár pillanatig figyelmesen nézte a lányt, aki keményen állta a vizslató pillantásokat, bár belül alig bírta legyűrni növekvő reszketését. – Nos, Miss. Wilson – szólalt meg végül a férfi –, Önön mely ruhadarabok térnek el az iskolai szabályzattól? – A nyakkendő, Uram – Susan hangja kicsit volt csak bizonytalan, mikor megszólalt, de a folytatástól önkéntelenül is elpirult –, és a…, a bugyi, Uram. – Nocsak, nocsak… – Mr. Kerwin láthatóan élvezte a lány zavarát. – Gondolom, tudja, Miss. Wilson, hogy az iskolai szabályzat előírja, mit viselhetnek a diákok, és ennek megszegése büntetést von maga után? – Igen, Uram – felelte Susan, egyenesen az igazgató szemébe nézve. Valami vonzotta a tekintetét és ahelyett, hogy bűnbánóan lesütötte volna a pillantását, szemét nem tudta levenni a férfiról. – És azt is tudja, milyen büntetés jár ezért? – 2-12 ütés, Uram.
– Milyen eszközzel, és a vétkes mely testrészére történik a fenyítés? – Ez nagyrészt a tanártól függ: kisebb hiba esetén történhet a tenyérre vonalzóval vagy a kisebb nádpálcával, komolyabb esetben a fenékre, felhajtott szoknyával, nádpálcával vagy paddle-val. – Susan megtanulta a szabálykönyvet, mivel a tavalyi évben arra számított, hogy megválasztják elöljárónak. Most önkéntelenül is előbukkantak a könyv előírásai, bár el sem tudta képzelni, a férfi miért kérdezgeti. – És az Ön vétke melyik kategóriába esik, ifjú hölgy? – A másodikba, Uram. – Susan egy kicsit kezdte már unni ezt a kérdezz-feleleket, és az igazgatót megelőzve folytatta. – Ami azt jelenti, hogy Ön most ráver a bugyimra 6-8 csípőset, gondolom a paddle-val, miközben én kiordítom a tüdőmet. – Majdnem helyes megállapítás – húzta fel a szemöldökét a férfi. – Miből következtette ki? – Ez előttem lévők 4-6 ütést kaptak, és ez a szám egyre emelkedett. Reménykedem benne, hogy nálam nem fog tovább nőni – akkor is a legkevesebb a hat, de a valószínűbb, sajnos, a 8. Előkészítve pedig csak a paddle-t látom, ezért gondolom, azzal fogok megismerkedni, és a nádpálca majd más alkalommal kerül elő. – Ez mind így van, kislány. A büntetésed pontosan 8 ütés a paddleval, de a meztelen fenekedre. Azt elfelejtetted, hogy ha nem szabványos alsónemű van rajtad, akkor a fenyítés mindig a meztelen popsira történik. Igaz? Susan csak bólintani tudott. Ez tényleg kiment a fejéből. "Elég kemény lesz", gondolta, "de ki lehet bírni. Lássunk neki, legyünk túl rajta minél előbb." – De mielőtt elkezdenénk a fenyítést, lenne itt egy másik téma, amit még előtte meg kell beszélnünk, mivel utána nem leszel éppen a legmegfelelőbb állapotban hozzá. A viselkedésével megnyerted a tetszésemet, ifjú hölgy. Az előbbi kérdéseimet tulajdonképpen felfoghatod egyfajta vizsgáztatásnak is, egy olyan vizsgának, amin sikeresen átmentél. Pont egy ilyen lányra van szükségem, mint elöljáróra. Aki ismeri az előírásokat, viszonylag ritkán szegi meg őket – amivel példát
is kell mutatnia –, és ráadásul nem ijed meg tőlem, a szemembe mer nézni, sőt, még pimaszkodni is mer egy kicsit, éppen fenyítés előtt. Susan nem akarta elhinni, amit hallott! A gondolatait teljes egészében az kötötte le, hogyan tudná titokban megmasszírozni egy kicsit a popsiját, hátha segít valamit, és akkor hirtelen itt van ez… Amire tulajdonképpen mindig is vágyott! Most tényleg nem tudott megszólalni, csak bólintott. – Valamit még el kell mondanom. Akárhogy döntesz is, az a mostani büntetésedet semmilyen módon nem fogja befolyásolni; se többet, se kevesebbet nem fogsz kapni. De a későbbiek folyamán, ha valamit elkövetsz, akkor elöljáróként mindig dupla fenyítésre számíthatsz. Nos, mi a válaszod? – Nagyon szépen köszönöm, Uram – nyögte ki nagy nehezen a lány. – Természetesen örömmel elvállalom. Remélem, nem fog bennem csalódni, Uram. – Ezt én is remélem, Susan. Nos, itt lenne az első feladatot. Úgy látom, ezek az egyenruhák tényleg nem a legjobbak, ezen változtatni kell. A hét végére készíts el egy új egyenruha tervezetet. Olyat, amelyben szívesen jártok, de megfelel az iskola előírásainak, mivel a főbb paraméterek, szín, hossz és ilyesmik nem változtathatóak meg. A többi dolgot pedig megbeszéljük délután, tanítás után. Rendben? – Igen, Uram – válaszolta mosolyogva Susan, és a fejében már a feladat megoldásán gondolkozott. Az igazgató zökkentette vissza a jelenbe, amint felállva felvette a paddle-t az asztalról. A "paskoló" elég félelmetes szerszámnak tűnt a lány számára: kb. 30-35 cm hosszú, ovális alakú volt, a felületén lyukakkal. "Jaj, szegény popsim", sóhajtott fel magában Susan, miközben az utasítást meg sem várva előrelépett és az asztalra hajolt. Felhajtotta a szoknyáját és pár másodperces habozás után térdig tolta le hófehér bugyiját. Így tulajdonképpen egy kicsit módosult a büntetés megítélése a lányban, mivel az iskolában szokás volt, hogy az igazgató az elöljáró diákot mindig megfenyítette a meztelen fenekén, vagyis előbb-utóbb sor került volna erre a bugyiletolásra. Persze másabb egy "bemutatkozó" popsiverés, mint egy porolás azzal az eszközzel.
Mr. Kerwin pár pillanatig elgyönyörködött a látványban, ahogy ott állt a lány fenyítésre felkínált, feszesen gömbölyödő félgömbjei mögött. "Már egészen asszonyos", jegyezte meg magában a férfi, és szemét a combok közül kikandikáló kagylóra függesztette. Susan, mintha csak sejtette volna a férfi érdeklődését, nagyobb terpeszbe nyitotta a lábait, egészen amíg a bugyi gumija engedte, megigazította a szemébe hulló hajfürtjeit, és megadó engedelmességgel leeresztette felsőtestét az asztal lapjára. Mr. Kerwin számára most már szabad belátás nyílt a lány combjai közé, miközben Susan fenekén, ha lehet, még jobban megfeszült a bőr. A lány elhatározta magában, hogy ezt a fenyítést keményen fogja kiállni, ahogy elvárható egy elöljárótól: nem fog könyörögni, és lehetőleg méltósággal fogja viselni az ütéseket. Az igazgató közvetlenül a lány mögé lépett, a paddle felületét ráhelyezte a popsi leghúsosabb részére, majd lendületet vett és teljes erővel lecsapott a széles célpontra. Susant áramcsapásként érte az első ütés; nem gondolta volna, hogy ez így tud fájni. Az ütés ereje az egész testét megmozgatta, ha nincs előtte az asztal, akkor simán orra esett volna. Hangosan felkiáltott és minden erejét össze kellett szednie, hogy kezével ne próbálja meg védeni az izzó felületet a következő ütéstől. Mr. Kerwin egy pillanatig kigyönyörködte magát a paddle hatásában. Egy pillanatig azt hitte, hogy a lány felpattan, de a kezdeti sokk után Susan hamar összeszedte magát és pár másodperc múlva ismét az eredeti pozícióban volt: lábai egyenesek, a lehető legszélesebb terpeszben, felsőteste az asztalon. – Nagyon bátor – jegyzete meg a férfi, miközben másodszor is lecsapott. Ez alkalommal már a lány tudta, mire számítson, így sokkal jobban el tudta viselni a fájdalmat. Persze most sem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson, de a pozícióját tartani tudta. Pedig ha lehet, akkor ez még jobban csípett, mint az előző. Mr. Kerwin szinte ugyanarra helyre ütött, mint először, és azon a részen, ahol az első ütés alkalmával a bőr becsípődött a lyukakba, most szinte kibírhatatlan égető érzést okozott. A negyedik ütés után már kibukott a sírás a lányból és ezután már csak arra vigyázott, hogy a kezeit nehogy hátra vigye. A büntetés második felében egyre hosszabb szünetek kötötték össze az egyes ütése-
ket. A lány minden alkalommal felkiáltott, felemelkedett az asztalról, hátra tolta a csípőjét és hosszú ideig fészkelődött, amíg sikerült a fájdalmat elviselhető szintre csökkentenie. A férfi minden esetben türelmesen kivárta, amíg Susan felveszi ismét az eredeti helyzetét, és közben élvezettel figyelte a bemutatót: az összehúzódó, kitárulkozó félgömböket, a reszkető combok közül kikívánkozó nőiességet és magában az izmok játékát. A büntetés végül befejeződött. A férfi letette a paddle-t Susan mellé az asztalra, és bal kezét ráhelyezte a zokogó lány derekára. Jobbjával megérintette a szinte lángoló félgömböket, és addig simogatta, amíg Susan sírása le nem csillapodott. – Túl vagy rajta, kislány. – Ha… ha ez ennyi… – szipogta Susan –, ennyire fájdalmas…, akkor a többiek hogyan bírták ki? – Nos, igazság szerint ez is hozzátartozott a teszthez – felelte az igazgató, miközben ujjai el-elkalandoztak a lány remegő combjai közé. – Te sokkal erősebb ütéseket kaptál, mint a többiek. De most már rendben van – tette hozzá, lágyan rápaskolva a mélyvörös testrészre. Susan nyögve felegyenesedett, és miközben fájdalmasan sziszegve magára erőltette a bugyiját, egy pillanatig még az is megfordult a fejében, hogy talán nem is olyan jó, ha valaki elöljáró. De rögtön el is dobta a gondolatot és már mosolyogni is tudott, mikor kilépett az irodából.
2. rész Az első csaták
Susan Wilson éppen egy hete volt a St. Adrian leány középiskola elöljárója. Ez idő alatt sikerült elérnie, hogy a gyűlölt iskolai egyenruha megváltozzon; a sokkal kényelmesebb és elegánsabb viselet miatt a többiek szinte istenítették. Persze nem volt mindenki körében ilyen népszerű, főleg a végzősök nehezteltek rá. Eddig ugyanis még nem volt rá példa, hogy az elöljáró ne a legidősebbek közül került volna ki. Susan tudta, hogy sok baja lesz még emiatt. A végzősök háborogtak a döntés miatt, főleg az dühítette őket, hogy egy "kis pisis" megfenyítheti bármelyiküket, ha úgy látja jónak. Persze nyíltan nem merték kimutatni, mit is éreznek, de Susan többször is visszahallotta sértő megjegyzéseiket. A lány elhatározta, hogy minél előbb kenyértörésre kell vinni a dolgot, mivel addig nem lesz igazi tekintélye. Ezután szinte kereste, hogyan tudná valamelyik idősebb lányt elkapni és megmutatni mindenkinek, ki az úr az iskolában. Nem volt könnyű helyzetben, mivel a végzősök egy csomó privilégiummal bírtak. Így például nekik már nem volt kötelező az egyenruha, használhattak – kis mértékben – sminket, és sok egyéb szabály alól is felmentést kaptak. Egy hét elteltével úgy látta, rámosolygott a szerencse; az egyik alsós sírva kereste meg, hogy két nagylány zsarolja. Susan tisztában volt vele, hogy ilyen esetek előfordulnak az iskolában, az erősebbek gyakran terrorizálják a kisebbeket, és nem is fordított volna nagyobb figyelmet a dolognak, ha nem a végzősökről lett volna szó. Így viszont elérkezettnek látta az időt. Megnyugtatta a lányt és megkérte, hogy segítsen neki. Délután elrejtőzött az egyik osztályba és onnan figyelte, amint Linda Winner és Charlotte Palance megérkezik. Nem sokkal utánuk belépett az alsós is és elkezdődött az előadás. A két idősebb havi 10 fontot követelt, aminek a fejében "védelmet" ígértek. Susan ismerte az megzsarolt lányt és tudta, hogy a szülei nagyon gazdagok, nem jelentene
neki gondot fizetni. Már éppen elő akart lépni a rejtekéről, hogy lecsapjon a zsarolókra, amikor érdekes fordulat következett. Linda egy fa vonalzót vett elő a táskájából: – Amiért pedig szemtelenkedtél velünk – mondta a rémült áldozatának –, most egy kis jó modorra tanítunk. – Mit… mit akartok? – Ó, semmi különöset – nevetett fel Charlotte –, csak kiporoljuk a bugyidat egy kicsit. Az iskolában mi vagyunk a legidősebbek és mindenkitől elvárjuk, hogy tiszteljen minket. Megértetted? – De ehhez nincs jogotok! – háborodott fel az alsós. – Nem vagytok elöljárók. – Az lehet, hogy az új szépfiúnak megtetszett az a kis ribanc és őt jelölte elöljárónak, de az iskola szokásai mellettünk állnak. – És mi vagyunk erősebbek – tette hozzá Charlotte. – Ribanc Susie nem tud megvédeni, ez a nagy helyzet. Ebben speciel nem volt igaza, mivel Susan bármikor közbeléphetett volna. De úgy vélte, hogy a kis pimasz alsós valóban megérdemel néhányat a seggére, nem fog megártani neki. Másrészt forrt benne a düh, és magában megfogadta, hogy a "ribancért" külön is megfizet. Charlotte megragadta az alsós karját és az egyik padhoz vezette. Az áldozata nem mert ellenkezni. Az idősebb lány lenyomta a felsőtestét a padra, felhajtotta a szoknyáját, és feszesre húzta a bugyiját. Az előkészületek alatt Linda lágyan ütögette a vonalzóval a tenyerét, majd közelebb lépett és lecsapott. A megütött lány felkiáltott és megpróbált felemelkedni, de Charlotte nem engedte. Még egy tucatszor csapott le a vonalzó, mikor végre a síró lány felkelhetett. – Most elmehetsz – mondta Linda. – Remélem, ez jó lecke volt a számodra. Legközelebb számíthatsz rá, hogy a bugyid is lekerül. Kotródj innen! Mikor az alsós elmenekült, a két lány elégedetten mosolygott öszsze. A vigyor viszont hamar lehervadt az arcukról, mikor előlépett Susan. – Linda Winner és Charlotte Palance! – szólalt meg Susan. – Mit nem kell látnom?
– Nocsak, az iskola új ribanca! – A két lány közül Linda tért magához hamarabb és gúnyosan vigyorogva fordult Susan felé. – Csak nem leselkedtél? – De igen, és mindent láttam. Ezért mindketten büntetést érdemeltek. 6-6 ütés a paddle-val, azt hiszem, ez megfelelő fenyítés lesz, nem gondoljátok? – Nem fogsz elfenekelni bennünket, te kis szemét! – háborodott fel Linda. – Ha sokat ugrálsz esetleg a te segged fog megfájdulni! – Egyébként sem csináltunk semmit. – kapcsolódott hozzá Charlotte. A szőkés, hosszú hajú lány kevésbé volt magabiztos, mint társa. – Az a kis pisis csak azt kapta, mit megérdemelt. – Nem különösebben érdekel, hogy kiporoltátok az alsós bugyiját; ha ti nem teszitek meg, akkor később én magam vertem volna el. Itt nem róla van szó, hanem rólam és persze az elöljárói tiszteletről. Az iskola megköveteli, hogy a munkámat jól végezzem, amit ti akadályoztok. És most jó okot szolgáltattatok nekem. A két végzős kicsit elbizonytalanodva nézett egymásra, majd ismét Linda volt az, aki hamarabb reagált: – Na gyere, kis ribanc, próbálj meg elfenekelni! Susan merészen közelebb lépett és hivatalosan hangon megszólalt: – Linda Winner! Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre! – Majd ha fagy! – nevetett fel Linda, keresztbe fonva karját a melle előtt. – Szóval ellenszegülsz az elöljárónak? – Okos észrevétel! – Rendben. Charlotte Palance! – fordult Susan a másik lány felé. – Iskolatársad megfélemlítéséért és megveréséért 6 ütésre ítéllek! Hajolj előre! Charlotte tétován pillantott társára, és mozdulatlan maradt. – Charlotte Palance! Engedelmeskedj vagy ellenszegülsz az elöljáródnak?
Linda mosolyogva nézte az új elöljárót és ez bátorságot öntött a másik lányba is. Charlotte megrázta a fejét, és ugyanazt a testtartást vette fel, mint a társa. Susan lágyan elmosolyodott. – Hogy ti milyen buták vagytok!… Most szépen bejöttetek a csőbe. – Mit?… – értetlenkedtek a végzősök. – Nem értitek? Nekem ilyen esetben csak arra van jogom, hogy a szoknyátokra… bocs, a ti esetekben a nadrágotokra verjek itt és most. 6 ütést ezzel a kisebb paddle-val szinte meg sem éreztetek volna. És ami ennél is fontosabb, senki sem tudta volna meg, hogy mi történt, nem lett volna tanúja a dolognak. Így viszont az igazgató elé kerül az eset. Tudjátok, ez mit jelent? Egyrészt ellenszegültetek, ami az egyik legsúlyosabb bűn; ennek büntetése nádpálca! És a verést a többiekkel együtt kapjátok meg pénteken délután. Remélem ezen a héten sok vétkező lesz; sok néző vesz részt az előadásotokon. Nagy örömet szereztetek nekem. A két lány döbbenten, tátott szájjal hallgatott. Lassan tudatosult bennük, miről is beszél Susan. Most Charlotte volt, aki hamarabb reagált és könyörögni kezdett. – Ezt nem teheted meg velünk… Igazad van, szemetek voltunk veled és megérdemeljük a büntetést… De ne mindenki előtt… – Már késő. Holnap reggel találkozunk az igazgatónál. – Susan elindult kifelé. – Ne féljetek, nem mindenki fogja látni a seggeteket. Általában 10-12 lány szokott összegyűlni ilyenkor, nem nagy dolog… És még valami… Linda… A ribancért a pucér seggedet fogom kidekorálni, úgy készülj. **** Másnap reggel Susan volt az első az igazgató irodájában. Mióta Mr. Kerwin alaposan elverte a meztelen fenekét, a lány eléggé közeli kapcsolatba került a férfival. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igazgató közeledett volna hozzá, mint nőhöz – bár Susan elalvás előtt időnként fantáziált erről. A lány tisztelte a férfit, az igazgató pedig megbízott benne; nagyon jól tudtak egymás mellett dolgozni. – Jó reggelt, Susan. – köszöntette a férfi. – Mi újság?
– Tegnap elkaptam két lányt, amint éppen zsaroltak egy alsóst. – És mi a gond? – Két végzősről van szó, Uram. Ráadásul ellenszegültek, és nem vetették alá magukat a fenyítésnek. – Kikről van szó? – kérdezte mérgesen az igazgató. – Küld be hozzám őket, egy ideig biztosan nem fognak tudni majd leülni. – Én… Elnézést, Uram, de nekem kellene végrehajtanom a fenyítést… Mr. Kerwin felvonta a szemöldökét és érdeklődve pillantott a lányra. Eddig még nem fordult elő, hogy az elöljárója ne értsen vele egyet. – Arról van szó, Uram – vett mély lélegzetet Susan –, hogy eddig mindig a végzősök közül került ki az elöljáró… Most pedig itt vagyok én… Nekem… még harcolnom kell, hogy elismerjenek… Addig nem lesz tekintélyem, amíg ellenszegülhetnek nekem… – Értem, és számíthatsz a támogatásomra, kislány. Mit javasolsz? – Köszönöm, Uram – kiáltott fel lelkendezve Susan. – Iderendeltem a lányokat… Arra gondoltam, hogy Ön kiszabná a büntetést – persze keményet –, de a végre-hajtást elhalasztanánk péntek délutánra… Amikor a többiek is megkapják a fenyítésüket… – Nagyon okos! – helyeselt elismerően a férfi. – Így mindenki tudni fogja, hogy az új elöljáró elfenekelte őket. És milyen büntetésre gondoltál? – Az eredeti fenyítés 6-6 ütés lett volna a paddle-val. Az ellenszegülés miatt 6 vagy 8 jár a nádpálcával. És kiegészítő büntetésként pedig néhány kedvezmény megvonás jöhetne szóba. Mondjuk 2 hónapig kötelező az egyenruha. – Nagyon kemény vagy, de talán igazad van. Van egy javaslatom. Ha meg akarod alázni őket, akkor sokkal jobban jársz, ha a térdedre fektetve is elfenekeled őket. Gondolj csak bele… – Igaza van, Uram, nagyon jó ötlet… Behívhatom őket? Linda és Charlotte idegesen toporgott az igazgató előtt; tudták, hogy most komoly pácba kerültek. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal a tárgyra tért: – A St. Adrian iskola mindig is arról volt híres, hogy tisztelte a tekintélyt. Mindig is voltak vagányok, nehezen kezelhetőek, de ha valaki
lebukott, akkor bátran viselte tettének következményeit. Én el sem tudok képzelni nagyobb bűnt, mint ellenszegülni egy elöljárónak! – De Uram… – próbált közbeszólni Linda. – Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásotokra! Ha Susan indokolatlanul akart volna megfenyíteni benneteket, akkor is engedelmeskednetek kellett volna!! Ha jogtalannak érzitek az ítéletét, akkor panaszt tehettek, de csak később. Engem nem érdekel, mit követtetek el eredetileg… Ezért nagyon komoly büntetést érdemeltek. Értettétek? – Igen, Uram… – felelte halkan a két lány. – Persze van választási lehetőségetek. Az egyik a kizárás. – A férfi kérdőn nézett a két lehajtott fejű végzősre. – A másik egy nagyon komoly büntetés. – Ez mit jelent pontosan… Uram? – kérdezte beletörődve Charlotte. – Először is itt van az eredeti tett büntetése; ez Susan-tól függ, az ő hatásköre – pillantott az elöljárójára a férfi. – Azután az ellenszegülésért: 10 nádpálcaütés. Plusz, hogy sokáig emlékezzetek az esetre, két hónapig az iskola egyenruháját kell viselnetek, és hetente egy délután itt maradtok 2 órára bezárva. Ez talán megfelel annak, amit elkövettetek. Kaptok öt percet, hogy megbeszéljétek a dolgot egymás közt. Majd el felejtettem… Ha a fenyítést választjátok, akkor azt az elöljáró fogja végrehajtani, pénteken délután… Linda és Charlotte letaglózva hagyta el az irodát. Az igazgató ajánlatán nem sokat kellett töprengeniük, nem igazán volt választási lehetőségük. A kizárás sokkal rosszabb volt minden büntetésnél. Az utolsó évben abbahagyni az iskolát, mielőtt leérettségiztek volna, ez egyszerűen elképzelhetetlen volt a számukra. Ráadásul, ha a szüleik tudomást szereznek a dologról, akkor legalább ugyanilyen tortúrát kellene kiállnia popsijuknak. Persze nem volt könnyű tudomásul venni, hogy a lenézett "kis ribanc" legyőzte őket, de nem volt más választásuk. Egy órán belül az egész iskola tudomást szerzett az egészről. A két végzősnek a hét hátralévő részén sok kaján mosolyt kellett eltűrni, amik sokkal jobban fájtak minden fenekeléstől. Persze tisztában voltak azzal, hogy amit Susan-tól fognak kapni, az sem lesz éppen leányálom.
3. rész Péntek délután
A péntek délután fontos szerepet töltött be a St. Adrian leány középiskola életében: ekkor hajtották végre, ugyanis a hét folyamán öszszegyűlt fenyítéseket. Pontosabban ez egyfajta kiegészítő büntetés volt, mivel a vétkesek általában azonnal elnyerték tettük "jutalmát", és a péntek délutáni találkozótól csak azoknak kellett rettegniük, akik valamilyen komolyabb hibát követtek el és az igazgató nem találta elégségesnek az egyszeri büntetést. Persze ez több volt egyszerű fenyítésnél. Az iskolában a büntetések általában "zárt ajtók mögött" történtek, legalábbis ami a fenekeléseket illeti. Az osztálytermekben a tanárok csak tenyereseket oszthattak ki a virgoncabb diákoknak, a fenekelés az igazgató, valamint az elöljáró diák privilégiuma maradt. Ha valaki komolyabb vétséget követett el, akkor mehetett az igazgatói irodába, vagy az elöljáró keresett egy csendes zugot, ahol általában négyszemközt intéződtek el a dolgok. Ez alól kivételt jelentett a péntek délután; ekkor a lányoknak a tornaterembe kellett gyülekezniük tanítás után, ahol egymás után, a többiek előtt kapták meg a fenyítésüket. Mikor Susan Wilson, az iskola frissen kinevezett elöljárója belépett a terembe, már hiánytalanul összegyűltek a heti vétkesek. Susan megelégedésére ott volt közöttük a két végzős, Linda Winner és Charlotte Palance is. A halk zsivaj is elhalkult, mikor a lányt észrevették. Susan érezte, hogy minden tekintet ráirányul, miközben szótlanul a terem végébe sétált és a büntető bakot középre ráncigálta. Megállt mellette, és végignézett a várakozó társaságon: 'Elég szép számmal összegyűltek ma!', gondolta magában, mikor gyorsan 15 lányt számolt össze. Ezután lassú mozdulatokkal kinyitotta a táskáját és kivette belőle a délután főszereplőit: egy közepes méretű paddle-t, valamint egy kisujjnyi vastag, hajlított végű nádpálcát. Ebben a pillanatban megérkezett Mr. Kerwin, az iskola igazgatója is. A férfi először üdvözölte Susant, majd a csoport felé fordult.
– Remélem szégyellitek magatokat, amiért idekerültetek! – kezdte a mondandóját, és legalább egy negyedórán keresztül záporoztak dörgedelmei a lányokra. A fiatalabbak közül páran már ennek hatására sírni kezdtek, de az idősebbek is idegesen rágták a szájuk szélét és időnként tétova mozdulatokkal simítottak végig szoknyájuk hátulján. Mikor befejezte, ismét Susan felé fordult, aki egy listát adott át neki, amelyen szerepelt a lányok neve, mit követtek el, és milyen büntetés jár érte. Mr. Kerwin nem sokat teketóriázott, azonnal szólította az első lányt, aki 6 ütést kapott a paddle-val. Susan nem nagyon tudott a fenyítésekre figyelni, most nem érdekelte más, csak a két végzős. Automatikusan segédkezett a büntetések végrehajtásában, átnyújtotta a kívánt eszközt, felhajtotta a megfenyítettek szoknyáját és segített leszorítani őket, ha éppen szükség volt rá, de az egyik szemét végig a két nagylányon tartotta. Gyorsan haladtak. A 15 lányból 10-en alsósok voltak, akik megúszták a dolgot néhány paddle ütéssel. Persze 12 csapást elszenvedni Mr. Kerwin erős kezétől nem éppen gyerekjáték, de a lányok többségének nem ez volt az első fenekelése, és így nem is csaptak nagy felhajtást. Sorra jöttek a bakhoz, ráhajoltak (az alacsonyabbak közül néhányan szinte felmásztak rá), majd a verés után könnyes szemmel, popsijukat masszírozva visszaálltak a sorba. Végül már csak öten maradtak: 3 lány Susan évfolyamáról (ketten osztálytársai), valamint a két végzős. Ekkor Mr. Kerwin megállt és Susan nagy örömére azt mondta: – Nekem most el kell mennem. A többiek az elöljárótól kapják meg az adagjukat. Szeretném, ha a délután további része is ilyen simán menne. Ha valaki nem engedelmeskedik, az az egész iskola előtt, nyilvánosan kapja meg majd a büntetését! Remélem értve vagyok! Mikor a férfi kiment, Susan elővette a listát és szólította a következőt. Helen Wardot jól ismerte, egyike volt az iskola vadócainak. Most is azért került ide, mert verekedett és betört egy ablakot. Már többször megvesszőzték, így jól tudta, mi következik. Határozott léptekkel ment a bakhoz, és rávigyorgott Susanra, mikor elment mellette. Helen eléggé nagytermetű volt, könnyedén elérte a bak alsó keresztlécét a túloldalon, amikor ráhajolt. Feneke vaskos célpontként domborodott Susan
szeme előtt, amikor felhajtotta a szoknyáját. Azonnal észrevette a két párhuzamos csíkot a bugyi vonala alól kikandikálni: 'A két nappal ezelőtti nádpálcázás nyomai', gondolta magában, miközben ujját végighúzta rajta. 'Az egész feneke szép csíkos lehet, a 10 ütést után, amit kapott Mr. Kerwintől. És most még tőlem is kap 6 újat hozzájuk.' Semmiféle érzelmet nem érzett, amikor lecsapott a nádpálcával. Nem volt mérges, de nem is sajnálta a lányt, hiszen megérdemelte, amit kapott és amit kap. Talán egy kicsit csodálta, amikor csak az ötödik ütés után kiáltott fel. Az utolsó után pár pillanatig még mozdulatlanul maradt a bakon, majd visszasétált a helyére. Mikor elhaladt Susan mellett, ismét rámosolygott, bár a szemei könnyesek voltak. Ezután következtek Susan osztálytársai, ami már sokkal kellemetlenebb feladatot jelentett a számára. Egyrészt Lucy és Amanda a baráti köréhez tartozott, másrészt tisztában volt vele, hogy a lányok büntetése nem teljesen jogos. A két lányt Mrs. Aubrey küldte az igazgatóhoz azzal, hogy megtagadták az engedelmességet, amiért azonnal kaptak 6-6 nádpálcát, amit most Susannak kell megtoldania még néggyel. Mrs. Aubrey már régóta haragudott a lányokra, mióta azok egyszer "vén satrafának" nevezték. Ez nagyon fájt a nőnek, de nem büntethette meg őket eléggé, csak 6-6 tenyeressel. Ettől kezdve viszont minden alkalmat megragadott, hogy bosszút álljon: minden "nemszeretem" munkát velük végeztetett el és leste az alkalmat, mikor tudja elcsípni őket. Pár nappal ezelőtt a tanárnő késett, az osztály pedig természetesen zajongott. Mikor megérkezett, csak Lucyt és Amandát hívta ki magához büntetésre, amit azok persze nehezményeztek. Ennyi elég is volt a nőnek, rögtön küldte őket az igazgatóhoz. Susan tudta, hogy nem sokat tehet barátnőiért. Először Lucyt hívta ki, aki megértően pillantott rá és szemével nyugalomra intette. Mikor felhajtotta a lány szoknyáját, nála is ott virított Mr. Kerwin kéznyoma. Amikor felemelte a nádpálcát, jól tudta, hogy a többiek árgus szemekkel figyelik, elég erőt alkalmaz-e. Nem okozott csalódást, keményen lecsapott. A fenék középső, leghúsosabb részét célozta, ahol talán kevésbé érzékeny a bőr, mint lentebb. Lucy ennek ellenére felkiáltott és könnyes szemmel pillantott fel Susanra. Az elöljáró gyorsan lesújtott másodszor is, majd közelebb lépett és miközben úgy tett, mint aki a
bakon fekvő lány szoknyáját igazítja meg, óvatosan megdörzsölte annak sajgó felét. Ezután gyorsan kiosztotta a maradék két ütést. Amanda esetében hasonló módon járt el, annyi különbséggel, hogy a lányból kevesebb reakciót váltott ki a fenyítés. Ezután Susan megkönnyebbülve fordult a számára legfontosabban felé. Az alsósok már mind megnyugodtak, és csendben figyelték a történteket. – Most te következel, Charlotte – szólította a lányt. Charlotte Palance tétova pillantást vetett barátnőjére, majd lassan megindult. Mikor odaért a bakhoz, rá akart hajolni, de Susan megállította. – Előbb le a nadrággal! – parancsolta. A végzősöknek engedélyezve volt, hogy ne viseljék az iskolai egyenruhát, sőt nadrágot is hordhattak. Charlotte elvörösödött, de engedelmeskedett és térdig csúsztatta szűk farmerét, majd előrehajolt a bakon. Susan feljebb húzta a lány felső ruházatát, hogy a bugyija tisztán látszódjon, felvette a paddle-t, majd a többiekhez fordult. – Charlotte Palance ellenszegült, amikor megérdemelt büntetését meg kellett volna kapnia. Ezért most először ezt pótoljuk, 20 ütés a paddle-val. Azután következik a kiegészítő büntetés, 10 nádpálca. Remélem ez mindenki számára jó lecke lesz. Ezzel kezdetét vette a fenyítés. Charlotte összeszorította a fogát, és elhatározta, hogy lehetőség szerint méltósággal fogja elviselni a büntetést, de csak tíz ütést bírt ki hang nélkül. Susan teljes erejét beleadta az ütésekbe, a fa lap minden alkalommal hangos puffanással landolt a kifeszített félgömbökön. Minden ütés után várt pár másodpercet, kipihente magát egy kicsit a következő csapás előtt. Charlotte már egészen elszokott az érzéstől. Korábban is elég ritkán fenyítették meg, nem igazán tartozott a rosszak közé, egy ideje pedig egyáltalán nem kapott ki. A fenekében minden paddle-ütés egyre fokozta a tüzet, az elöljárója pedig igazán jó munkát végzett! Az utolsó ütéseknél már hangosan felkiáltott, tekergette a testét és így érezte, hogy nem sokat bírna ki. Szerencséjére ekkor véget ért a büntetés első része. Susan elégedett mosollyal szemlélte meg művét. Charlotte zihálva kapkodta a levegőt, bugyija szinte füstölt és el sem tudta képzelni, ho-
gyan fogja túlélni a nádpálcázást. Az elöljáró felvette a nádpálcát, közelebb lépett a bakon fekvő lányhoz és lehajolt hozzá. Belemarkolt hoszszú, szőke hajába, és a fejét felemelve a szemei elé tartotta a pálcát. Azután távolabb lépett, felmérte a távolságot és lecsapott. A hatás frenetikus volt! Charlotte felsikoltott, teste felemelkedett. Nem törődve azzal, ki látja, két kezét a popsijára kapta és hangos sírásban tört ki. Susan pár pillanatig csak figyelte, majd megszólalt: – Készülj a következő ütésre, Charlotte! És ajánlom, hogy mozdulatlan maradj, különben nem fog beleszámítani a büntetésedbe. Charlotte csak nehezen tudta összeszedni magát. A frissen kipirosított fenekére lecsapó nádpálca óriási kínt okozott. Minden erejét össze kellett kaparnia, hogy visszafeküdjön a bakra, miközben halkan esdekelni kezdett: – Kérlek… Ne… ne többet… Bocsánatot kérek! Susant megelégedéssel töltötte el a lány megalázkodása. A következő ütésekbe kevesebb erőt adott, de annyira elegendőt, hogy Charlotte minden alkalommal felkiáltson a fájdalomtól. A nyolcadik után egy kis szünetet tartott, és a folyamatosan zokogó lányhoz hajolt. – Habár te nagyon szemtelen voltál velem – suttogta a fülébe –, én megbocsátottam neked. Ezért kaptál kevesebbet. Ez az utolsó kettő viszont legyen figyelmeztető a számodra, legközelebb mindegyik ilyen lesz. Charlotte egy pillanatra felé fordította könny áztatta arcát, majd megadóan lehajtotta a fejét. Susan megállt a lány felett, megragadta a bugyija gumiját és erős mozdulatokkal feszesre húzta. Chalotte összerándult, amint a szövet megkínzott bőrét végigsúrolta, de az elöljáró addig ráncigálta, amíg másik popsijának alsó része teljesen meztelen nem lett. Felemelte a nádpálcát és óriási erővel csapott le erre a különösen érzékeny területre, amit most már semmi sem védett. Charlotte egy furcsa hangot hallatott, teste ívben megfeszült és a kiáltása szinte bent ragadt a torkában. Pár másodpercig szinte megmerevedve így maradt, majd visszahanyatlott, és hangosan kiabálni kezdett: – Auuuuu! NE… NEEEEEEE… Áááááááá! Kérlek…. Susan ebben a pillanatban ismét lecsapott, szinte ugyanarra helyre. Az eredménnyel teljesen elégetett volt. Charlotte szinte hisztériku-
san felsikoltott, kezeit hátrakapta – aminek a hatására szinte fejre bukott –, és sokáig csak azt tudta ismételgetni: "Ne! Ne!" Susan türelmesen kivárta, amíg a megfenyített lány magához tér valamennyire, addig legalább saját magának volt ideje pihenni egy kicsit. Nem felejtette el, hogy a legfőbb ellensége még hátravan. A többiek a sorban megbabonázva meredtek a bakra. Még sohasem láttak ilyen komoly büntetést és megdöbbentette őket, ahogy egy "nagylány" teljesen összetörten zokog. Linda Winnert is megrázta a jelenet, hiszen legalább ez vár őrá is. Linda vagánynak tartotta magát, egyszer-kétszer már megízlelte a nádpálcát korábban, de a legtöbb 8 ütés volt eddig, amit kapott. Egyre növekedett benne a félelem, és ezzel arányban a gyűlölet Susan iránt. Charlotte végül lassan feltápászkodott. Kézfejével próbálta letörölni könnyeit, amivel csak annyit sikerült elérnie, hogy még jobban összemázgálta magát. Susan nagylelkűen egy papír zsebkendőt nyújtott át neki, majd utasította, hogy álljon vissza a sorba. Charlotte a nadrágjáért nyúlt, óvatos mozdulatokkal magára rángatta és visszasétált. Susan az ujjával intett Lindának, aki kelletlenül előbbre lépett. Pár pillanatig felötlött benne, hogy egyszerűen el kellene szaladnia, de azonnal elvetette. Egyrészt nem akarta, hogy gyávának tartsák, másrészt akkor azonnal kicsapnák az iskolából. El kell ismernie, hogy most Susan nyert, de lesz ez még másképp is! A bosszú gondolatával bátorítva magát határozott léptekkel a bakhoz ment. Nem is várva Susan parancsára, térdig engedte szatén nadrágját és előrehajolt. Susan felvette ismét a paddle-t, és Linda fehér bugyis fenekéhez lépett. Ujjait beleakasztotta a bugyi gumijába, és egy határozott mozdulattal térdig lerántotta. – Ezt nem… – kiáltott felháborodottan Linda. – Ezt nem teheted! – És miért nem? Megígértem neked, hogy amiért ribancnak neveztél, ez fog történni. Nem emlékszel? Linda tehetetlen dühében összeszorította a fogait és arra gondolt, hogyan fog Susan meztelen fenekén bosszút állni. Néhány kuncogás hallatszott, a nézősereg láthatóan élvezte a showt, ami csak fokozta a lány megalázottságát. Persze nem sokáig foglalkozott ezzel, mivel
Susan keményen nekilátott szétverni a paddle-t a fenekén. Linda minden ütésnél úgy érezte, mintha ezernyi tűvel szúrták volna meg. Nem hitte volna, hogy az elöljáró ilyen erőt tud beleadni az ütésekbe, és megkönnyebbült, amikor elérkeztek a húszhoz. Susant egy kicsit meglepte, hogy áldozata jóformán egy hang nélkül kiállta a fenyítés első részét, bár az ütéseket igencsak éreznie kellett, legalábbis feneke állapotából következtetve. Felvette a nádpálcát és néhányszor a levegőbe suhintott vele. Megelégedéssel figyelte, ahogy Linda a hangra összerezzent, és meg-megrándult. Most Susan az első ütést a fenék alsó felére irányozta, a popsi és a combok találkozására. Az ütésnek azonnal meg is lett az eredménye. – Auuuu! – kiáltott fel Linda. SWISH! CRACKK! Csak néhány centivel az előző felett, feleletül hangosabb sikoly és szipogás. Susan élvezettel figyelte, ahogy két párhuzamos csík jelenik meg Linda popsiján. Rövidesen megtoldotta egy újabbal. SWISH! CRACKK! A negyedik, majd az ötödik landolt ugyanolyan erővel. Linda kezdett megtörni. Eddig szorosan összezárva tartotta a lábait, de most már nem törődött a látszattal. A fenyítés felét elérve Susan egy kis pihenőt tartott, majd elindult az ellenkező irányból, fentről lefelé. Az ütések most már időnként keresztezték egymást, ami csak tovább fokozta a nádpálcázott lány kínjait. Linda most már minden ütés után hosszas cirkuszt tartott: felsikoltott, teste felemelkedett, majd elernyedt, feneke hosszas táncot járt a levegőben. Susan szeme előtt időről időre feltűnt a lány puncija és egy kicsit elpirult, amikor arra gondolt, hogy Mr. Kerwin hasonlóan láthatta őt. Furcsa módon ettől bizseregni kezdett a teste és az utolsó két ütést fokozódó erővel osztotta ki. Ez már sok volt Lindának. Főleg a legutolsó, ami ismét a legérzékenyebb részére érkezett, majdnem pontosan az első fenekes nyomára. Felpattant a bakról, mindkét kezével megragadta a popsiját és összegörnyedve simogatni kezdte a hurkáit. – Nem mondtam, hogy felkelhetsz! – szólalt meg Susan. – Ez plusz ütést jelent. Hajolj vissza!
– Ne… Kérlek, ezt nem teheted velem! – Linda könnyes arcán rettegés látszott, amint felpillantott. – Már eleget kaptam, igazán megszenvedtem mindenért. – Ha nem vagy 3 másodpercen belül a bakon, akkor nem egy, hanem két újabb ütést kapsz! – jelentette ki könyörtelenül az elöljáró. Linda megadóan lehajtotta a fejét, és nyögdécselve áthúzta magát az állványon. Susan nem sokat teketóriázott, teljes erejével lecsapott a nádpálcával. De most nem a feneket célozta, hanem a combokat, jóval a bugyi vonala alatt. 'Ez még a rövid, iskolai szoknya alól is ki fog látszani pár napig', gondolta elégedetten és engedélyt adott a síró Lindának, hogy felálljon. De megállította, amikor az a bugyiját fel akarta húzni. – Állj csak a többiek közé úgy, ahogy vagy! Így gyönyörködhetünk egy kicsit a csíkosra dekorált seggedben! Ismét felhangzott a kuncogás az alsósok közül, ami csak felerősödött, amikor Linda a bokájához csúszott nadrág akadályozásában tipegett vissza a sorba. Ezen a látványon már Susannak is nevetnie kellett. Ezután pár percig leckéztette a lányokat – főleg azért, hogy Lindát nagyobb zavarba hozza –, majd elengedte őket. – Nem szeretném, ha újra találkoznánk itt! Ez rátok is vonatkozik, Linda és Charlotte. És ti ketten el ne felejtsétek, hogy hétfőn egyenruhába jöjjetek. Én magam fogom ellenőrizni, és jaj lesz nektek, ha valami hibát találok. Mehettek! Ezután elégedett sóhajjal helyére vitte a bakot, elrakta a paddle-t és a nádpálcát, és elindult az igazgató irodájába. Mr. Kerwin biztosan kíváncsian várja elöljárója beszámolóját az első komolyabb fenyítéséről…
4. rész A bosszú
Susan Wilson tekintélye észrevehetően megnőtt azután a nevezetes péntek után. A kisebbek már korábban is tisztelték, de mostantól az idősebbek is respektálták és elfogadták. Teltek a napok, és Susan egyre magabiztosabb és nyugodtabb lett. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás érkezett a baj. A két felsős – Linda Winner és Charlotte Palance –, akik olyan kegyetlen fenyítést szenvedtek el Susan-tól, eltérő módon dolgozták fel magukban a történteket. Charlotte, aki egyébként is csendesebb és visszahúzódóbb volt társánál, úgy érezte, hogy megérdemelte a fenyítést, és bár egy ideig haragudott az előjáróra, de ahogy csökkent a fájdalma, úgy mérséklődött az ellenérzése is. Linda viszont nem tudott megbocsátani és állandóan az járt az eszében, hogyan tudna bosszút állni. Elhatározását csak fokozta a megalázás, amit a fenekelést követő héten kellett elszenvednie. Pótbüntetésként 2 hónapig a gyűlölt egyenruhát kellett viselniük, ez már magában is éppen elég volt. Ráadásul Susan minden reggel az iskola kapujában várta őket, és aprólékosan ellenőrizte ruházatukat; ha a legcsekélyebb hanyagságot észlelt, azonnal megtorolta. Charlotte mindig pedánsan ügyelt a kinézetére, ezért csak ritkán került bajba, Linda viszont állandóan gyűrött és hiányos öltözékben jelent meg, Susan nagy örömére. Ilyenkor jobb esetben csak a tenyerét kellett kinyújtania néhány zsibbasztó vonalzó-ütésre, de az is előfordult, hogy az osztályaikba siető diáklányok előtt kellett előrehajolnia, és elszenvednie pár ütést a paddle-val. Ezek a nyilvános fenyítések csak még jobban szították Linda dühét. Linda Winner nem volt teljesen buta, jól látta, hogy Susan népszerűsége mennyire megnőtt. Ezért elhatározta, hogy most senkit sem avat be a terveibe, hanem egyedül hajtja végre a bosszút, így legalább titokban tudja tartani és nem árulja el senki. Persze ezt könnyebb volt elhatározni, mint végrehajtani, de Linda nem adta fel, szorgalmasan
kereste a lehetőséget, amikor lecsaphat. Kitartását végül siker koronázta, éppen akkor, amikor lejárt a büntetésük. A St. Adrian iskola rendszeresen helyet kapott a kisváros újságjában, ahol havonta egy oldal állt rendelkezésre, hogy beszámoljon az iskolában történtekről, hírekről, fontosabb eseményekről. Itt persze sohasem jelent meg semmi igazán fontos, csak a szokásos események – évnyitó, jótékonysági bál, nyílt nap, stb. – rövid leírása, és természetesen mindig csak a jó dolgok, amik nem csorbították az iskola hírnevét. A cikkeket mindig az előjárónak kellett ellenőriznie, mielőtt eljuttatták a kiadóba, és az ő felelőssége volt, hogy csupa szép és kellemes történet jusson el az olvasókhoz. Susan nem igazán szerette ezt a feladatát, de azért becsületesen elvégezte. Eddig mindig személyesen adta le a cikkeket a szerkesztőségbe, de ezen a szerdán kifutott az időből és rohannia kellett edzésre. Miután átfutotta az írást, amelyet egyik osztálytársa készített az iskola kosárlabda csapatáról, megkérte az egyik alsóst, hogy vigye el azt helyette a kiadóba. Pénteken korán reggel az igazgató hívatta az irodájába. Nem gondolt semmi rosszra, máskor is előfordult már ilyen. Mikor azonban meglátta, hogy Mr. Kerwin milyen ideges és mérges, kezdett aggódni egy kicsit. – Ez micsoda? – kérdezte a férfi, egy papírlapot lobogtatva. – Nem tudom, Uram! – értetlenkedett Susan, mivel valóban nem sejtette, mit is akar az igazgató. – Tegnap este felhívott az újság tulajdonosa, hogy tényleg megakarjuk-e jelentetni azt a cikket, amit küldtünk. Én persze semmiről sem tudtam, de pár perc múlva megérkezett a fax, és azonnal világos lett minden. Hogyan gondoltad, hogy ez a szemét az újságban megjelenhet? – Én... nem értem, Uram – dadogta Susan idegesen. – Az a cikk a kosárlabda csapat sikeres szerepléséről szólt. Persze nem egy Purlitzerdíjas alkotás, de... A férfi felállt, és szótlanul Susan kezébe nyomta a lapot. Ahogy a lány olvasta, úgy lett egyre fehérebb. Az általa ellenőrzött és továbbküldött írás helyett egy teljesen idegen szöveget talált. Ez még igazán
nem is lett volna olyan nagy baj, de a tartalma... Ez is a kosárlabdáról szólt ugyan, de a győzelmek helyett azt taglalta, hogy a csapat férfi edzője hogyan használja ki a helyzetét és molesztálja a lányokat. – Ez nem lehet... – kiáltott fel Susan, mikor a végére ért. – Én nem is láttam ezt az írást... Csak nem gondolja, Uram, hogy én... ilyet... – Én csak annyit tudok, hogy ha az újság egyik munkatársa nem eléggé figyelmes, akkor a jövő héten az iskoláról beszélt volna mindenki. A te feladatod, hogy megfelelő cikkek jelenjenek meg az újságban, nem? – De igen, Uram – hajtotta le magadóan a fejét a lány. Agyában lázasan kutatott, hogyan is történhetett ez meg. És lassan kezdett rádöbbenni, mekkora bajba is keveredett. – Akkor hogyan tudod ezt megmagyarázni? – Nem tudom... Vicky – Vicky Braun, ő írta ugyanis a cikket –, szerda délben lett kész, én átnéztem, kijavítottam néhány helyesírási hibát, de más gond nem volt... – És akkor hogyan cserélődött ki erre a... szemétre! Gondolom végig nálad volt, amíg el nem vitted a szerkesztőségbe? – Nos... Mivel Vicky késett egy kicsit, és nekem... rohannom kellett az edzésre... Ezért megkértem az egyik alsóst, Lisa Cadkey-t, hogy vigye el helyettem. – Kezdem érteni a dolgot. Remélem tisztában vagy azzal, hogy a hanyagságod majdnem katasztrófát okozott! Egy előjáró nem viselkedhet így, neki az iskolát minden körülmények között védenie és óvnia kell. Természetesen ennek komoly következményei lesznek rád nézve, de először tegyük rendbe ezt az egészet. Most azonnal megkeresed Vicky Braun-t, és elviszed az eredeti cikket az újsághoz. Azután estig kapsz időt, hogy tisztázd, mi is történt. Ma este 8-kor várlak a lakásomon! – Igenis, Uram! – felelte Susan. Míg az osztályterem felé sietett, végiggondolta, milyen következményei lehetnek a dolognak. A fenyítést biztos nem kerülheti el és meg is érdemli. Persze most minden Mr. Kerwin kezében van, ő dönt a sorsáról. Egy sima fenekeléstől – amiben nem nagyon reménykedhetett –, egészen a nyilvános vesszőzésig és az előjárói posztról való leváltásáig
– ezt talán mégsem? –, minden megtörténhet. De erre még ráér gondolni később, most fontosabb teendői vannak. Szerencsére Vicky-nek volt egy másolata a cikkről, így az első feladatot hamar teljesíteni tudta, és még idejében ért az újság kiadójához. Ezután Lisa-t vette elő. Az alsós először úgy tett, mintha semmiről sem tudna, de amikor Susan a nádpálcával fenyegette meg, lassan mindent bevallott. A 13 éves, alacsony termetű lány rémülettől el-elcsukló hangon mesélte el, hogy nem ment egyből az újsághoz, hanem először megállt a barátnőivel az egyik cukrászdában. Eléggé elment az idő, és amikor indulni akart volna tovább, sehol sem találta a cikket. Többször is átkutatta a táskáját, de nem lelte. Megijedt, hogy fenyítést fog kapni, egész éjszaka alig aludt. Másnap már éppen szólni akart az előjárónak, de előtte még egyszer átnézte a táskáját. És nagy csodálkozására, legfelül ott volt az az elátkozott papír. Ekkor gyorsan elrohant vele a kiadóhoz, és reménykedett benne, hogy nem fog feltűnni a késés. De úgy látszik, minden kiderült. Susan lassan megemésztette a hallottakat, és érezte, hogy közelebb került a rejtély megoldásához. Megnyugtatta a remegő alsóst, hogy komolyabb dologról van szó, mint egy késés, majd alaposan kikérdezte, lépésről lépésre. Akkor kezdett igazán gyanakodni, amikor megtudta, hogy Linda Winner is ott volt a cukrászdában, és véletlenül felrúgta Lisa táskáját. Persze semmi szándékosság nem volt benne, még segített is összeszedni a kiszóródott könyveket. "Az nem lehet, hogy Linda ilyet tett volna...", gondolta magában Susan. "Persze haragszik rám, és örülne, ha büntetést kapnék, de itt nem csak rólam van szó... De más meg nem lehetett. Észrevehette a cikket, amikor kiborult a táska, könnyen el is tehette, otthon megírhatta a másikat és másnap visszacsempészhette Lisa táskájába." Ismét elrohant az újsághoz és elkérte a botrányos cikk eredetijét. Ezen világosabban látta, amit az elmosódott faxon csak gyanított: míg Vicky a saját cikkét számítógéppel írta és nyomtatta ki, ezt a másikat írógéppel készítették! Most már csak a titkárnőt kellett megkeresnie és rövid könyörgés után kezében volt Linda Winner egyik kérvénye, amivel össze tudta hasonlítani a bizonyítékot. Első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy ugyanazzal a géppel írták mindkét dokumentumot.
Este egy kicsit nyugodtabban érkezett Mr. Kerwin házához. A férfi egyedül élt kertvárosi, nagy házban. Egy kicsit enyhültebben fogadta a lányt, mint reggel, aki röviden tájékoztatta, mit végzett. – Szóval azt állítod, hogy Linda Winner kicserélte az eredeti cikket és ezt a... szemetet tette a helyére, csak azért, hogy neked ártson!?? – kérdezte az igazgató hitetlenkedve. – Igen – felelte határozottan Susan. – Nagyon haragszik rám, amiért előjáróként többször is megfenyítettem. Tudta, hogy ha egy ilyen cikk megjelenik, akkor én tölthetem be tovább ezt a posztot, sőt nyilvánosan meg is vesszőznek. Szerintem ezért mindenre képes lenne. – Értem. Egy ideig mindketten mély hallgatásba merültek, amit végül a lány tört meg: – Uram... Jól tudom, hogy komoly büntetést érdemlek a figyelmetlenségemért... és én.. el is fogadom... De... nem lehetne... valahogy..., hogy továbbra is előjáró maradhassak? A férfi egy ideig figyelmesen nézte a lehajtott fejű lányt, és lassan körvonalazódni kezdett benne a megoldás. – Nos, tekintettel az eddigi munkádra és figyelembe véve, hogy nem történt komolyabb baj, nem látom okát, hogy másik előjárót válasszak. De azért emlékezetes leckében kell részesülnöd, meg kell tanulnod, hogy egy ilyen fontos beosztás a legcsekélyebb figyelmetlenséget sem tűri el. A büntetésed három részből áll. Először, ma este kapsz egy fenekelést, kézzel, a meztelen popsidra. Két nap múlva, ugyanebben az időben ismét találkozunk itt, akkor a paddle-val kapsz egy alapos verést. Újabb két nap múlva pedig a nádpálca következik; 12 ütés, szintén a meztelen fenekedre. Úgy gondolom, ez elég emlékezetes lesz a számodra. Susan megkönnyebbült, hogy legrémesebb álmai nem váltak valóra, de ugyanakkor meg is rettent a büntetés mértékétől. Az első fenekelés nem igazán félelmetes, a paddle-t is el lehet éppen viselni, de a nádpálca... És így, hogy előtte kétszer is kipirosítják a seggét... – Egy igazgató és előjárója között szorosabb kapcsolatnak kell kialakulnia, mint általában – köszörülte meg a torkát a férfi, felriasztva gondolataiból a lányt. – Ezért, kiegészítő büntetésképpen, mindhárom
alkalommal nem elegendő csak a fenekedet lemezteleníteni, hanem... Azt szeretném, ha teljesen meztelenre vetkőznél. Susan szíve nagyot dobbant ezekre a szavakra. Egyszerre háborodott fel, és kezdett egyre fokozódó izgalmat érezni. Tulajdonképpen azóta, amikor a férfi első alkalommal elfenekelte, vágyott az ismétlésre, és esténként fantáziált is róla. De most megrémült, hogy mindez valóra válhat. A férfi közelebb lépett hozzá, és megsimogatta a haját. – Nem kell félned, a dolog teljes egészében a mi titkunk marad. A lányban végül győzött az egyre hatalmasabb vágy, és vörös arccal kezdte kigombolni a blúzát. Pár perc múlva 17 éve teljes szépségében állt a férfi előtt, kicsit büszkén, bár azért kerülte annak a tekintetét. Mr. Kerwin elbűvölten érintette meg a melleit, addig simogatva a halmokat és morzsolgatva a kicsiny bimbókat, míg végül a lány nem bírta tovább és hátralépett. Az igazgató a kanapéra ült, Susan pedig engedelmesen követte, és ráhasalt a térdére. A férfi nem kezdte el azonnal a fenekelést, először még lágyan dörzsölgette a remegő félgömböket, ujjaival időnként a lány combjai közé is betévedve, megsimogatva nedves rejtekét. Azután hirtelen teljes erejéből lecsapott a feszes célpontra, amivel csak még inkább fokozta a lányban a feszültséget. Mr. Kerwin felváltva ütötte a két félgömböt, egyre gyorsuló ütemben, egészen addig, míg Susan fel nem kiáltott a fájdalomtól. Ekkor ismét simogatni kezdte a vörösödő halmokat, kellemes zsongássá fokozva a csípős, égető érzést. A lány ekkor már teljesen elvesztette önuralmát, kéjesen megemelte csípőjét, odakínálva a férfi kezének. Az igazgató pedig nagy szakértelemmel játszott ezen a hangszeren; néhányszor lecsapott a feszes húsra, majd egy ideig simogatta azt. Susan szinte nem is érezte már a fájdalmat, csak a kéjt. Amikor a férfi végül befejezte a fenyítést, és elengedte, a lábai alig tartották meg. Gyorsan felkapta a ruháit, és kirohant a fürdőszobába. Csak mikor hazaért, akkor tudatosult benne, hogy az igazgató elég alaposan ellátta a baját, ekkor kezdett csak kényelmetlenné válni a verés hatása.
5. rész Az egész iskola előtt
A fenekelés nyomai csaknem teljesen elmúltak vasárnap estére, amikor Susan-nak ismét meg kellett jelennie Mr. Kerwin házában, a büntetés következő részéért. A lány most már úgy készült erre a találkozóra, hogy pontosan tudta, mire számítson. Ezért a legszebb ruháját vette fel, nem pedig az egyenruhát, mint pénteken. Amikor az estére gondolt, csak az járt az eszében, hogy ismét le kell vetkőznie a férfi előtt, a verés teljesen háttérbe szorult. Mr. Kerwin elégedett mosollyal fogadta, és a dolgozószobájába kísérte. – Miss. Wilson, ön nem az iskolai egyenruháját viseli – jegyezte meg tréfásan a férfi, bár azért próbált komoly maradni. – Nem, Uram. Sajnálom, Uram – felelte Susan, felfedezve a másik szemében a növekvő izgalmat. – És az előjáró milyen büntetést szokott kiosztani azoknak a neveletlen diáklányoknak, akik megszegik az iskola öltözködési szokásait? – Enyhébb esetben néhány tenyerest a vonalzóval, egyébként a paddle-val fenekeseket. – Szerintem ez az eset elég komoly, nem? – játszotta végig a szerepét a férfi. – Szabja ki a büntetést, Miss. Wilson! – Igen, Uram! Nos, 8 tenyeres a vonalzóval és 10 paddle ütés a fenekemre, elegendő büntetésnek tűnik, Uram. – A ruháért igen, plusz 20 ütés a paddle-val az eredeti büntetésképpen. Hozza ide az eszközöket, előjáró! Susan-ban csak most kezdett tudatosulni, milyen helyzetbe is hozta saját magát. Eddig még sohasem kapott ilyen sokat egyszerre, de egyáltalán nem félt, csak izgalmat érzett. A polcról levette a vastag, fa vonalzót és a paddle-t. Ez utóbbit az asztalra tette, a vonalzót pedig átnyújtotta a férfinek. Megállt előtte, kinyújtotta a jobb tenyerét és a szemébe nézett.
Mr. Kerwin magában csodálta lányt és örült, hogy ilyen nagyszerű előjárót választott magának. Felemelte a vonalzót és nem túl erősen lecsapott. A lány szája egy kicsit megrándult, de habozás nélkül megcserélte a kezét, ahogy a szabályzat előírta. A vonalzó ugyanolyan erővel csapott le a másik tenyérre, mint az előbb. A következő négy alkalom is hasonló módon történt; az ütések nem voltak erősek, de azért Susan tenyere már eléggé sajgott, amikor az utolsó körre került sor. Ekkor már viszont teljes erejét beleadta a férfi az ütésbe, aminek azonnal látszódott is a hatása: a lány felkiáltott, elkapta a kezét és a szoknyájába dörzsölte. – A másik kezét, Miss. Wilson! Susan bal keze remegett, ahogy kinyújtotta. A férfi közelebb lépett, egy kicsit megigazította a lány kezét, belecsókolt a tenyerébe, amitől Susan azonnal elfelejtette minden fájdalmát. Persze az utolsó ütés ugyanúgy csípett, mint az előző, és a lány reakciója is hasonló volt. A férfi átnyújtotta a vonalzót, és amíg a lány az asztalhoz vitte, ő a bárpultnál töltött magának egy vodkát, a lány számára pedig egy kis ánizslikőrt. Susan tenyerében ekkor már csökkent a bizsergés és jóleső érzéssel fogadta el az italt. Ezután átnyújtotta a paddle-t, lehajolt a férfi előtt és megragadta a bokáját; precízen felvette a büntetési pozíciót, ahogy egy előjárótól elvárható. Mr. Kerwin mellé lépett és a hátára hajtotta a szoknyáját. Furcsa módon Susan most talán még nagyobb izgalmat érzett, mint amikor meztelenül állt a férfi előtt. A szokásos, sötétkék, vastag, gumírozott pamutbugyi helyett most hófehér, csipkés alsóneműt viselt, ami szinte mágnesként vonzotta férfi szemét. Mr. Kerwin most nem sokat tétovázott, felvette a megfelelő távolságot és nagyot suhintva lecsapott. Susan arra számított, hogy most is megelőzi a verést egy kis játszadozás, popsi-simogatás, ezért szinte orra bukott a váratlan erőhatástól. Nagy nehezen sikerült megőriznie egyensúlyát, és magában megállapította, hogy a férfi most nem viccel. Mire a tizedik ütés is elpuffant a fenekén, már nem érezte olyan jól magát, mint előtte. Most elmaradt az ütések közötti dörzsölgetés, ami amellett, hogy csökkentette a fájdalmat, egyben izgató érzést is keltett. Az utolsó ütéseknél már nem tudta visszatartani a könnyeit, és ismét
csak egy alaposan elfenekelt kislánynak érezte magát, nem pedig egy érett nőnek. Ám ekkor a férfi a vállánál fogva felemelte a felsőtestét, átölelte és miközben a kezével simogatta a popsiját a szoknya vékony anyagán keresztül, addig csókolgatta az arcát, amíg a könnyei fel nem száradtak. Ezután ellépett a lánytól, Susan pedig elkezdte lassú, izgató vetkőzését. Egyenként hámozta le magáról a ruhadarabokat, míg végül a bugyijától is megszabadult. Tudta, hogy tetszik a férfinak, bár még mindig elpirult annak perzselő tekintetétől. Zavarát leplezendő hátra pillantott a fenekére, és kuncogva megszólalt: – Már elég szép színt kapott... – Igen, és pár perc múlva még jobban fog kinézni – helyeselt az igazgató, ismét megragadva a paddle-t. Susan engedelmesen hajolt rá az íróasztal lapjára. Mr. Kerwin mellélépett, végigsimította a kitárulkozó halmokat, majd a lány combjának belső felét megragadva szélesebb terpeszbe "kényszerítette". A lány tisztában volt kitárulkozásával, és nagyon élvezte, hogy a férfi láthatja minden titkos porcikáját. Szinte fájdalmas pulzálást érzett a combjai között, és amikor az igazgató teljes erejével lecsapott, elpattant benne valami. Később egyáltalán nem tudott visszaemlékezni a fenyítésre, összemosódott benne a fájdalom és valami más, furcsa érzés. Szégyen nélkül sírt, mint egy kisgyerek, és észre sem vette, hogy már egy ideje nem a fa csapódik forró bőréhez, hanem a férfi keze dörzsölgeti forró halmait. Mr. Kerwin magához szorította a lányt, tenyerébe fogta a popsiját és lágyan megcsókolta. Susan lassan megnyugodott és bátortalanul viszonozta a csókot. Azután csak azt érezte, hogy a férfi keze elindul puncija felé, azután minden forró köddé vált... Hétfőn reggel az iskolában többen gyűltek össze az igazgató irodájában. Megjelent Susan, Lisa Cadkey és Linda Winner, valamint természetesen Mr. Kerwin, az igazgató is. Linda először tagadta, hogy bármi köze is lett volna annak, hogy más cikk került az újsághoz, de a bizonyítékok hatására jobb belátásra tért. Susan, akinek még mindig égett a popsija az előző napi fenekelés után, kissé idegesen ült, de nagy várakozással figyelte Linda-t, aki re-
megő kézzel gyűrögette a szoknyája alját. Vasárnap este, mielőtt elköszönt a férfitől, egy dolgot kért csak: Linda Winner-t. Mr. Kerwin-nek nem esett nehezére a kérést teljesíteni, mivel ő maga is komoly büntetést szándékozott kiszabni a felelőtlen lányra, aki majdnem óriási bajt zúdított az iskolára. Lisa, akinek a táskájából Linda kilopta az eredeti cikket és egy mocskolódó írással helyettesíttette, már akkor elkezdett sírni, amikor beléptek az igazgatói irodába. Susan tulajdonképpen sajnálatot érzett a fiatal lány iránt, aki véletlenül keveredett a dologba, de ő is hibás volt, amiért büntetés jár. – Hagyja abba a sírást, Miss. Cadkey – szólt rá az igazgató –, most még semmi oka rá, erre majd ráér később. Lisa megpróbált uralkodni magán, de még jobban megrémült: az igazgató csak akkor magázta a diáklányokat, ha éppen nagyon mérges kedvében volt. Ám ekkor megkönnyebbülésére közbeszólt Susan: – Uram, ha megengedi. Szerintem Lisa kevésbé vétkes ebben az ügyben. Ő csak figyelmetlen volt, de nem akart semmi rosszat, senkinek, főleg nem az iskolának. – Ez így igaz, Mr. Kerwin – ragadta meg a segítő kezet a lány. – Soha sem tennék olyat, amivel ártanék az iskolának. – Rendben van – egyezett bele a férfi. – Akkor a büntetésedet az előjárótól fogod megkapni. Most elmehetsz. A megkönnyebbült lány szinte lelkendezve köszönte meg, és rohant ki az irodából, nehogy az igazgató meggondolja magát. De annak a figyelme most már a másik bűnös felé fordult. – Megbocsájthatatlan, amit elkövetett, Miss. Winner. Ez nem egyszerű pajkosság, vagy szemtelenség, ami még elfogadható ebben a korban, ha eltűrni éppen nem is szabad. Ez már gonoszság, átitatva rosszindulattal. Őszintén szólva, nem is tudok olyan büntetést, ami elegendő lenne. De talán 25 ütés a nádpálcával, a teljes iskola szemeláttára elrettenti attól, hogy legközelebb is rossz útra tévedjen. – Ne... Kérem, Mr. Kerwin – esdekelt rémülten Linda. Susan megpróbált komoly maradni, de belül szinte repdesett az örömtől. Ezt kérte a férfitől! Ez a szemét Linda most megtudja, milyen az, ha vele ujjat mer húzni! Az iskolában nagyon ritkán alkalmazták a
nyilvános megvesszőzést, mióta Susan idejárt, még nem is találkozott vele. De Linda megérdemli! A végén még egészen jól alakul ez a szituáció. Az ugyan igaz, hogy még mindig sajog a feneke és még a legroszszabb, 12 nádpálca hátravan (ami nem lesz egy kellemes dolog), de sokkal többet nyert vele: kialakult egy szoros kapcsolata a férfival, és ellenségével is leszámolt. Az igazgató elengedte a lányokat, Susan pedig a folyosón megragadta a másik karját: – Remélem annyira fogod élvezni a délutáni szereplésedet, mint én – támadt a teljesen összetört lányra. – De előtte még kettőnknek is van egy kis elintéznivalója, gyere csak szépen velem. Reggel elfelejtettél köszönni, gyűrött a szoknyád, nem áll rendesen a nyakkendőd; egy tucat a nagyobbik paddle-val. – Ezt nem teheted! Nem lehetsz ilyen kegyetlen... Jól tudod, hogy mi vár rám délután... – Az egy másik eset. Egyébként sem árt előtte egy kis bemelegítés a seggednek. És egy szót sem! Éppen most dupláztad meg a büntetésedet... A kis teremben már ott várt rá Lisa, aki meglepetten pillantotta meg a nagyobb lányt. Nem látszott rajta, hogy megfenyítették volna, azt pedig nem hitte, hogy az igazgató neki is elnézte a vétségét. Sok ideje nem maradt a töprengésre, mivel Susan elővette a fiókból a paddle-t, és Linda-t az egyik padra hajoltatta. Felhajtotta a szoknyáját, majd egy hirtelen mozdulattal a térde alá rántotta a bugyiját. Linda tiltakozni kezdett, és megpróbált felemelkedni, de Susan visszanyomta. – Nem kell szégyenlősködni, láttam már a segged. Ráadásul pár óra múlva az egész iskola megismeri. Az alsós kikerekedett szemmel figyelte, amint az előjáró lassú ritmusban csapkodni kezdte a hófehér halmokat. 12 ütés után Linda feneke már szinte lángolt, a lány pedig csendesen sírdogált. Susan egy kis szünetet tartott. – Nem akarsz bosszút állni rajta? – fordult az alsós felé. – Neki köszönheted, hogy bajba kerültél. Itt az alkalom... – Nem... nem lenne igazán jó – szabadkozott Lisa, bár nagyon szívesen kipróbálta volna, milyen érzés, amikor nem ő kap a paddle-val.
– Én, mint az előjáród megparancsolom, hogy fenekeld el – kacsintott rá Susan, átnyújtva a fenyítőeszközt. – Mondjuk 6 ütés. Lisa bátortalanul fogta meg a fa nyelet és óvatosan lecsapott vaskos célpontjára. – Erősebben! – parancsolta Susan. A következő már hangosabban puffant, az utolsó, hatodik pedig már igazán jónak sikerült; Linda nem tudta megállni, hogy fel ne kiáltson. Ekkor Susan visszavette a paddle-t és nekilátott a következő tucat kiosztásához. A végén Linda rázkódott a zokogástól, és jó idő eltelt, amíg annyira összeszedte magát, hogy felálljon és elmenjen. – Akkor most te következel – fordult Susan az alsós felé. – Igazság szerint te is megérdemelnéd a nádpálcát, és ha még egyszer figyelmetlen leszel, akkor nem is fogod tudni elkerülni. A büntetésed két részből áll: először a gyerekes magatartásod miatt úgy kapsz ki, mint egy kisgyerek, a térdemre fektetve; azután pedig kapsz hatot a paddle-val. Gyere ide! Susan-nak nem volt joga a térdére fektetve elfenekelni a bűnösöket, de annyira izgatta a fantáziáját, hogy most nem tudta kihagyni. Lisa pedig inkább csak örült ennek az ítéletnek; reggel még azt hitte, hogy legalább egy tucat nádpácát kap, most pedig megússza egy kis kézzel történő fenekeléssel, meg persze a paddle-val. Engedelmesen hasalt az előjáró combjaira, aki néhány erőteljes mozdulattal elrendezte, majd felhajtotta a szoknyáját és letolta a bugyiját. Szinte extázisba esett, amikor a tenyere találkozott a másik feszes domborulatával, és nekilátott alaposan kipirosítani. Teljesen elmerült a látványban, ahogy keze nyomán egyre pirosabb lett a kezdetben halványrózsaszín bőr, és arra riadt csak fel, hogy a másik hangosan felkiált minden ütésre. Egy kicsit zavartan hagyta abba a fenekelést, és a fenyítés következő részét már sokkal elnézőbben osztotta ki. Az iskolában futótűzként terjedt el a nyilvános vesszőzés híre. Egész délelőtt erről folyt a beszélgetés. Linda eléggé népszerűtlen volt az iskolában, ezért nagyon sok kárörvendő pillantást, és megjegyzést kellett elszenvednie. Délután 4 órakor a tornateremben gyűlt össze a teljes iskola. A dobogón, ahol iskolai ünnepségek alkalmával a tanári kar szokott he-
lyet foglalni, mist egy magányos fa bak árválkodott. Pontosan 4-kor belépett az igazgató, mögötte Susan, valamint a büntetőruhába öltözött Linda. A büntetőruha egy egyszerű fehér köpeny volt, hátul vékony szíjakkal összekötve. A lány végig a földet nézte, mintha így nem lenne annyira középpontban. – Azért gyűltünk itt ma össze – szólalt meg Mr. Kerwin –, mert az egyik diákunk szégyenteljes dolgot művelt, ami majdnem tönkretette az iskola hírnevét. Soha sem fogom eltűrni, hogy bárki is megsértse az iskolát. Remélem a büntetésből mindenki tanulni fog, nemcsak a vétkes. Ezzel intett Susan-nak, aki a bakhoz vezette Linda-t. Először a bokáit szíjazta az állványhoz széles terpeszbe kényszerítve a lányt, majd előrehajoltatva a kezeit a másik oldalon. Ezután kioldotta a köpeny szíjait, lemeztelenítve Linda hátát és fenekét. Az igazgató felvette a vastagabb nádpálcát az asztalról, közelebb lépett, néhányat suhintott a levegőbe gyakorlásképpen, majd a diáklányok felé fordult. A fiatalabbak szemében hitetlenkedés keveredett félelemmel, az idősebbek közül viszont sokan gúnyosan nézték Linda vörös fenekét, amelyen tisztán látszott a korábbi fenyítés nyoma. Mr. Kerwin felemelte a nádpálcát és lecsapott a lány fenekének felső részére. Linda felszisszent, megvonaglott, a nézősereg soraiban pedig izgatott zsibongás kezdődött. A következő ütés pár centivel az első alatt érte a lányt, majd ugyanígy folytatódott a nyolcadikig. Ekkorra férfi leért a fenék alsó felére, a 8. éppen a legérzékenyebb részt megsebezve. Linda ezt már nem bírta elviselni, zokogva kiáltott fel és könyörögni kezdett. A zsivajból egyre erősebben ki lehetett venni a gúnyolódó hangokat, amik csak még fokozták a lány fájdalmát. Az igazgató a következő adagban megtette ugyanazt az utat, csak ellenkező irányban, lentről felfelé, megpróbálva az ütéseket az előző csíkok közé elhelyezni. Susan nagyon élvezte a látványt, öröme egyre fokozódott, amint Linda a fájdalomtól elvakultan megpróbált kiszabadulni a kötelékeiből. A tizenhatodik ütés után a lány feneke tele volt hurkákkal. Az igazgató ismét tartott egy kis szünetet, és sikerült elcsípnie egy-két hangosabb megjegyzést a diákok soraiból:
– Most jól megkapja a nagyszájú... – De meg is érdemli, mindig olyan beképzelt volt... – Azért nem lehet egy kellemes ott lenni... – Viselkedhetne bátrabban is... Az igazgató most Linda fejéhez helyezkedett el, így a következő ütései az előzőeket keresztezve érkeztek. Ez már túl sok volt a lány számára. A korábbi ütések nyomán megjelent hurkák szinte perzselték, mintha tüzes vassal kínoznák. Már teljesen összetört, semmi sem számított, csak legyen vége. A férfi persze nem siette le, két ütést is a félgömbök között vágatba irányzott, amelyek hatására Linda szinte felborította a bakot kínjában. Susan úgy érezte, nem bírja tovább, és azonnal felrobban, ha nem érintheti meg nedvességben úszó punciját. Szinte nagyobb kínt állt ki, mint Linda, bár azért nem cserélt volna a lánynyal. Végül elcsattant az utolsó, 25. ütés is. Az igazgató kicsit lihegett az erőfeszítéstől, Susan nehezen szedte a levegőt, Linda viszont szinte vinnyogott fájdalmában. Az előjáró a bakon fekvő lányhoz lépett, eloldozta a köteleit, és talpra segítette. A lány szinte meggörnyedve tett néhány tétova lépést, Mr. Kerwin pedig megállította maga előtt. – Nézzétek és tanuljatok belőle – fordította a lány fenekét a diákok felé. – Nem szeretném, ha valaki közületek hasonló sorsra jutna.
