XV. ker ületi
I I . é v f o l ya m 1 7 . s z á m 2 0 1 2 . s z ep temb er 1 0 .
ÉLETképek R Á KO S PA L OTA z P E ST Ú J H E LY z ÚJ PA LOTA
KÖV E T K E ZŐ
S Z Á M U N K
2012.
J A N UÁ R
16- Á N
k ö z é l e t i
l a p j a
J E L E N I K
M E G!
fotó: Vargosz
GYERMEKZSIVAJ TÖLTI BE AZ ISKOLÁKAT Elkezdődött a 2012/2013-as tanév szeptember 3-án az oktatási intézményekben. (3. oldal)
EGÉSZSÉGFESZTIVÁL VÁNDORLÓ KANAPÉ Rákospalota ad otthont a szeptember utolsó hétvégéjére időzített Egészségfesztiválnak, amely a kerületi intézmények, sportegyesületek és az egészséges életmód, valamint életszemlélet terjesztése iránt elkötelezett civilszervezetek összefogásával valósul meg. Lapunknak a rendezvény egyik főszervezője, dr. Szaniszló Attila, a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezetője nyilatkozott, aki a fesztivál égisze alatt kétnapos termelői vásár megvalósításáért is dolgozik. A fesztivál helyszíne nem vélet-
Sport és piknik
lenül Rákospalota lesz, mert a városrészben (a Szentmihályi út és a Budapest határa közti területen) nincs termelői piac. A szakember elmondta, hogy a rendezvény több pilléren nyugszik. Az alapja egy őstermelői vásár lesz, eköré épül az egészség- és sportfesztivál. A rendezvény helyszínén lehetőség nyílik majd a sportolásra, az orvosi szűrésekre és a szórakozásra is. Cél az, hogy minél többen jöjjenek el, és ne csak Rákospalotáról, hanem a kerület más részeiből is. (4. oldal)
Bouandel Doraya a Kanapé című filmjének elkészítésére kapott lehetőséget azzal, hogy a Csokonai Művelődési Központ és a kerületi önkormányzat által kiírt forgatókönyvírói pályázat egyik nyertese lett. A filmet Budapest három helyszínén három napon át forgatta a fiatal rendező stábjával, Ebner Dávid operatőrrel, valamint a főszereplő Tóth Sziszivel. A film alapötletét az adta, hogy Bouandel Doraya néhány hónappal ezelőtt a Margit hídnál járt és látta, ahogy két ember egy fotelt visz. A
2. oldal Tudatos vásárló
4. oldal
látottakat továbbgondolta, és így született meg az ötlet, hogy milyen vicces lenne, ha pár barát a városon át magával cipelne egy kanapét, amire bárhol leülhetnek, és jól érezhetik magukat. Az ötlet megszületésének idején írta ki a kerületi önkormányzat és a Csokonai Művelődési Központ a forgatókönyvírói pályázatot, és a rendező elhatározta, hogy pályázik a „kanapés” történetével. – A filmben kiderül, hogy vajon érdemes-e egy kanapét cipelni a városon át – mondta Bouandel Doraya. (9. oldal)
Civil séták
RÖPLABDASIKER Egy esztendővel ezelőtt hunyt el Szalayné Sebők Éva, a XX. század egyik legjobb röplabdajátékosa, a kerület díszpolgára. A szeptember 29-én kezdődő új bajnokság előtt az ősz első napján rendezte meg a Palota RSC az első Szalayné Sebők Éva Emléktornát a Sződliget utcai sportcsarnokban. – A tornára három csapatot, az NB II-es Egert, és az első osztályú Budai XI és a Veszprém csapatát hívtuk meg – mondta Balogh Beatrix, a rendezvény főszervezője. – A tornával minden esztendőben egyrészt emlékezni
szeretnénk a klubalapítónkra, másrészt a csapatoknak is lehetőséget kívánunk biztosítani arra, hogy lemérjék hol tartanak a felkészülésben. Az I. Szalayné Sebők Éva Emléktornát magabiztos játékkal nyerte a Palota RSC, amely csapat előbb az Eger, majd a döntőben a Budai XI ellen is 3-0-ra nyert. A tornát a sportág több elismert szakembere is megtekintette. A győztesnek járó vándorkupát dr. Kocsits Attiláné adta át, aki Szalayné edzője volt a válogatottban.
11. oldal REAC centenárium
(12. oldal)
12. oldal
z 2 z BELkép z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
FOLYTATÓDIK A ZSÓKAVÁR PROGRAM Újpalota „belvárosának”, a Zsókavár utcának a felújítása kiemelt beruházásnak számít a kerületben. A panelépületek, intézmények és közterületek rekonstrukciója állami és uniós támogatásból több lépcsőben valósul meg. A program I. ütemét befejezték, a II. ütem már elkezdődött, a III. ütemet pedig most készítik elő. – A III. ütemre vonatkozó pályázati kiírás augusztus 10-én jelent meg, amelyben az szerepelt, hogy a pályázatok beadási határideje szeptember 10-e – tájékoztatta lapunkat Oláh Béla, a RUP-15 Kft. ügyvezető igazgatója. – Ezt azonban a pályázók, többek között a kerületi önkormányzat kérésére október 10-re változ-
tatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A Zsókavár III-as ütemben szereplő felújítások minden eddiginél nagyobb léptékűek és horderejűek lesznek. Az előző két ütemhez képest több lakóépületet, intézményt és nagyobb közterületet érint majd, ennek megfelelően a támogatás öszszege is nagyobb. A mintegy 2 milliárd forintos beruházást száz százalékban az állam és az Európa Unió finanszírozza. A III-as ütem a Kőrakás park 37., a Kőrakás park 1-8. és a Zsókavár utca 4662. szám alatti társasházakat érinti majd. A beruházás során rendbe teszik a spirálház körüli zöldterületet, és térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
A spirálházban működő Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpalotai fiókja is megújul, és az épület többi helyiségében helyezik majd el a MUFTI-t és a Szociális és Humánközpontot. A spirálházban működő CBA közért homlokzatát is rendbe teszik. Ezen kívül elvégzik a Hartyán Általános Iskola külső felújítását. A pályázat kiírása szerint a Zsókavár III-as ütemben szereplő fejlesztéseket, – amenynyiben nyer a kerület – 2015. június 30-ig kell majd megvalósítani. R. Tamás (A témáról az augusztus 29ei és a szeptember 3-i képviselő-testületi ülésen is szó volt. Az ülések teljes terjedelmükben megtekinthetők az onkormanyzatitv.hu-n.)
MINDENT LÁTÓ KAMERÁK A képviselő-testület augusztus 29-i ülésén döntött arról, hogy a RUP-15 Kft. veszi kézbe a májusban megszavazott új újpalotai térfigyelőkamerarendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.
Átadták a sport- és pihenőterületet zetben ismét szívesen töltik szabadidejüket a környék lakói. Hozzátette, hogy a terület fejlesztése nem áll meg, ugyanis a második ütemben két kilométer hosszú sétaúthálózatot is kiépítenek.
Birtokba vették a lakók a sportpályát
fotók: Nagy Botond
László Tamás polgármester mindezt annyival egészítette ki, hogy a területen az elmúlt években hét kisebb területrészen nyolcvan hajléktalan élt, akik közül negyvenöt embernek az elhelyezése megoldódott. Ahhoz, hogy a jelenlegi rendezett állapot hosszú távon fennmaradhasson az önkormányzatnak és a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek is kiemelt figyelmet kell fordítania a területre. – Szeretnénk ideális helyet biztosítani a családoknak, és szeretnénk, hogyha a parkerdő valóban betölthetné eredeti funkcióját. Ennek érdekében építtette ki az önkormányzat kétmillió forintból a piknikező- és sporthelyszínt – mondta a polgármester. szjuli
a sakkszakkörök indításának a lehetőségét. Az edzéseket Krizsán László nemzetközi mester, akkreditált sakkoktató vezetné. A tehetséges gyerekeket a REAC SISE-hez irányítanák, ahol a játék mélyebb és alaposabb ismereteit is elsajátíthatnák. Az egyesület számára több szempontból is fontos az utánpótlásképzés, egyrészt a Budapesti Sakkszövetség az I. osztályban szereplő klubok számára ifjúsági csapat működtetését írja elő, másrészt a REAC SISE sakkszakosztálya hosszú távú terveket szeretne megvalósítani. Ezt bizonyítja, hogy a nyár szenzációjaként Czebe Attila sze-
mélyében sikerült nemzetközi nagymestert leigazolniuk, akinek a legmagasabb Élőpontszáma 2520 volt. A kiváló sakkozó, aki korábban
(A témával foglalkozó augusztus 29-ei képviselő-testületi ülés teljes terjedelmében megtekinthető az onkormanyzatitv.hu-n.)
fotó: Vargosz
INKUBÁTORHÁZ Új inkubátorházat nyitnak Rákospalotán a Szántóföld út és a Régi Fóti út sarkán. Az épületben korszerűen felszerelt irodákat, kisebb műhelyeket és laborhelyiségeket bérelhetnek kedvezményes áron a kezdő vállalkozások. Az üzemeltető Biokomplex Környezetvédelmi Kft. elsősorban környezetvédelemmel foglalkozó mikro-vállalkozások munkáját kívánja segíteni, de várják más tevékenységgel foglalkozó cégek és kerületi vállalkozások jelentkezését is. Az inkubátorház a KMOP-1.5.3/A-09-2010-0016 számú projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A projekt zárórendezvényét szeptember 14-én dél-
előtt 11 órakor tartják a Szántóföld út 2/a. szám alatt található inkubátorházban.
(További információ a ekocegekhaza.hu honlapon olvasható.)
fotó: Európa Universitas Kft.
MENJÜNK INKÁBB VONATTAL A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szeptember 1-től a Volánbusz menetjegyek esetében megszüntette az 5 kilométeres övezetre vonatkozó tarifát, ezért a hónap elejétől csak 10 kilométeres övezethatárig válthatnak jegyet az utasok. Ez azt jelenti, hogy a legolcsóbb teljes áru távolsági buszjegy immár 250 forintba kerül. Ennyibe kerül a legolcsóbb vonatjegy is, így,
A SAKK „TANANYAG” LESZ A kerületben néhány évvel ezelőtt újjáéledt a sakkélet. Sakkbarátok kezdeményezésére megalakult a REAC Sportiskola SE sakkszakosztálya, és a csapat bekapcsolódott a Budapest Bajnokság versenyrendszerébe. A REAC csapata egyre jobb eredményeket ért el, és a legalacsonyabb osztályból elindulva egészen az I. osztályig menetelt, ahol tavaly a középmezőnyben végzett. A szakosztály vezetése idén újabb lépést tervez a sakk népszerűsítése érdekében. A tervek szerint szeptemberben valamennyi kerületi óvodát és iskolát felkeresik, és mindenhol felajánlják
kiépítése az idén elkezdődhet. Riersch Tamás
– Az ügyet bonyolítja. hogy a Zsókavár program III-as ütemében is szerepel az akcióterületen belül kamerarendszer kiépítése – mondta Oláh Béla, a RUP-15 Kft. ügyvezető igazgatója. – Mivel a májusban kijelölt célterület, az Újpalotai Vásárcsarnok és a Fő tér környéke, valamint a Zsókavár III-as program akcióterülete között átfedés van, ezért az eddigi terveket felülvizsgáljuk. Oláh Béla elmondta, hogy a Zsókavár III-as ütem tervezett akcióterületét a rendőrség szakembereivel már bejárták, és a kamerák helyét is kijelölték. Ezt követően mó-
PIKNIK A KISERDŐBEN Egy évvel ezelőtt a kerületi önkormányzat, az Újpalotai Családsegítő Szolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös rehabilitációs programot dolgozott ki, amelynek célja az volt, hogy a Páskomliget parkerdőben élő hajléktalanokat jobb életkörülmények közé segítsék. A program során a mintegy ötven hektáros parkerdőben felhalmozódott 700 köbméternyi szemetet is elszállították. A területen tűzrakóhelyet, tollaslabda pályát építettek ki, amelyeket augusztus 31-én vehettek birtokba a lakók és az idelátogató turisták. Az új sport- és pihenőterület ünnepélyes átadásán Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője reményének adott hangot, hogy a jövőben a megújult környe-
dosítják a Vásárcsarnok és a Fő tér környéki kamerák helyét, majd, miután a testület is jóváhagyta a terveket októberben elkezdik a közbeszerzési eljárást. Ez viszont optimális esetben is 33 napig tart majd. Ezzel együtt van esély arra, hogy a kamerarendszer
néhány évet Újpalotán élt, a csapatban való szereplésen kívül a sakk oktatásába is bekapcsolódik majd. Riersch Tamás
ha valaki a kerületen belül Rákospalota-Kertváros vasútállomástól RákospalotaÚjpestig szeretne eljutni 250 forintot kell fizetnie a teljes áru vasúti jegyért. Két perc alatt, gyorsabban és olcsóbban megteheti az utat vonattal, mint BKV járattal. További változás is várható, ugyanis fokozatosan bevezetik a minőségi autóbuszos felárat, ami szintén a távol-
sággal arányosan nő, így a díj minden járaton magasabb lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A várakozások szerint a tarifarendszer módosítása révén az eddig buszokra jegyet váltó utasok egy része a jövőben inkább a vasúti járatokat veszi majd igénybe, így a helyközi tömegközlekedés versenyképessége javul. L. É.
A piktogram azt jelöli, hogy a televízió is részletesen foglalkozik a témával. A műsorterv az újság 7. oldalán és az xvmedia.hu honlapon is olvasható. A lakosság és az ügyfelek számára ingyenesen hívható önkormányzati „zöld szám”: 06-80-203-804. A közterületekkel kapcsolatos bejelentéseket megtehetik a Répszolg által üzemeltetett ingyenesen hívható „zöld számon” is: 06-80-205-062.
ÉLETképek R Á KO S PA L OTA z P E S T Ú J H E LY z Ú J PA L OTA
A kép illusztáció
fotó: Vargosz
A XV. kerület polgárainak kétheti, ingyenes lapja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató: Dr. Holló Szilvia Andrea z Főszerkesztő: Metz Edina Szerkesztőség: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Tel.: 720-5456, Tel./Fax: 720-5457 z
[email protected] ISSN 2062-6770 (Nyomtatott) z ISSN 2063-6555 (Online) Nyomtatás: Ringier Kiadó Kft., 1222 Budapest, Campona u. 1.
z BELkép z 3 z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
LOBOGÁS
fotó: Nagy Botond Készül a kerület 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrző új emlékműve Kecskeméten, a Katonatelepen.
RENDŐRÖK A SULIKNÁL Szeptemberben mindig nagy a torlódás az iskolák környékét. Néhány hét szükséges ahhoz, hogy a reggeli és délutáni iskolai csúcsforgalom a megszokott, normális mederbe terelődjön. A hosszú nyár után a gyerekek is figyelmetlenebbek, könnyebben kialakulhat balesetveszélyes helyzet az intézményeknél. A kerületi rendőrkapitányság az elmúlt években is fokozottan odafigyelt az iskolák környékére a tanévkezdéskor. Galambos Ferenc alezredes, kerületi kapitány elmondta: – Már fel is vettük a kapcsolatot a 12 kerületi iskolával azért, hogy a szeptember 3-i tanévkezdéstől minél hatékonyabban tudjunk együtt dolgozni – mondta a kapitány néhány nappal a tanévkezdés előtt. – Szeretnénk minden iskola elé rendőrt állítani, aki az adott helyszínen figyel a rendre, irányítja a forgalmat. Természetesen ezt önerőből nem tudnánk megoldani, ezért ismételten kértük a kerületi polgárőrségek segítségét. Az iskolák szeptember hónapban fokozott rendőri (és polgárőri) védelem alatt lesznek. Ezen kívül a tanév elején az iskolarendőrök felkeresik a saját intézményeiket, ahol egyrészt szórólapokat és munkafüzeteket osztanak szét a diákok között, másrészt az intézményvezetőkkel is felveszik a kapcsolatot, annak érdekében, hogy a jövőben minél hatékonyabban tudjanak majd együttműködni. – A kollégáim kérték a Répszolg Kft.-t is, hogy a cég munkatársai a tanév kezdetéig valamennyi iskolánál tegyék rendbe a zöldfelületet. Ezzel meg tudjuk előzni, hogy egy behajló ág, vagy túl nagy bokor miatt balesetveszélyes helyzet alakulhasson ki – mondta végezetül a kapitányság vezetője.
RENDHAGYÓ TANÉVNYITÓ ÚJPALOTÁN Rendhagyó tanévnyitó ünnepséggel kezdődött az új tanév a Kontyfa Középiskola és Általános Iskolában. Az újpalotai intézmény azonban nem véletlenül volt a házigazdája az eseménynek: a fenntartó önkormányzat döntése értelmében ugyanis az elmúlt tanév végén a gimnáziumot öszszevonták a Károly Róbert Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolával. – Ez a nyár nem a pihenésről szólt – mondta az újpalotai intézmény igazgatója, Rozsáli Oszkár az ünnepi beszédében –, hanem sokkal inkább arról a munkáról, amit két intézmény pedagógusai végeztek annak érdekében, hogy ez a tanévkezdés is zökkenőmentes lehessen a diákok és a szülők számára. – A nyáron az önkormányzattal karöltve átalakítottuk az iskolát, a gimnáziumunk
anyagát állítsa össze, melynek megnyitója szeptember 25-én lesz. – A fotókiállítás mellett decemberre elkészül egy emlékkönyv. Igaz ebből csak néhány olvasható majd könyv alakban, mivel többségében CD formátumban adjuk
Az iskola épülete anno
ki. Emellett sok-sok rendezvényünk is lesz a kerek évforduló jegyében. Tartunk egészségnapot, László Gyula Napot és a régi diákokkal szeretnénk találkozókat szervezni – mondta Bäckné Kremm Andrea igazgatónő az ünnepi programsorozatról. szjuli
fotó: László Gyula Gimnázium
Öröm az iskolakezdés tódott. A barátság jegyében a két iskola zenésztanárai, Sáfrán Csaba (Kontyfa) és Fenes Tibor (Károly Róbert) fergeteges közös koncerttel lepték meg a diákokat. Az este folyamán volt még Némo és Csomópont koncert, diszkó és karaoke is. – Az iskolarendszerünk stabil – mondta László Tamás polgármester tanévnyitó ünnepi beszédében. – A köznevelési intézmények fejlesztésére régen voltak ilyen átfogó
fotók: Vargosz tervek és konkrét törekvések, programok. Az önkormányzat előkészíti a Hartyán iskola rekonstrukcióját, továbbá a kerületben építik a 4 műfüves sportpályát, valamint a tornaterem-felújítási és építési programok előkészítését is végzik. A 2012/2013-as tanév szeptember 3-án a kerület valamennyi iskolájában megkezdődött. Az iskolaév 2013. június 14-ig tart majd. Riersch Tamás
– Mikor meghallottuk, hogy a két intézményt összevonják kicsit megijedtünk – mondta Baksa Brigitta, a Kontyfa 10. évfolyamos diákja. – Aztán azt gondoltuk, hogy ez akár jó is lehet. Ezt erősítette meg az a látogatás, amit a két iskola diákönkormányzata kezdeményezett. Erre a találkozóra már az előző esztendőben sor került, az idei tanév előtt pedig már a konkrétumokról is megállapodtunk. – Legfontosabb feladat, hogy megismerjük egymást, és egymás hagyományaival is tisztában legyünk – tette hozzá Rónai Katalin, a Károly Róbert volt, a Kontyfa jelenlegi 12. évfolyamos diákja. – Ez irányba már számos lépést tettünk, többek között átbeszéltük a kontyfás DÖK-ösökkel a házirendet, és megpróbáltunk olyan programot összeállítani, amelyben mindkét iskola hagyományos programjai is helyet kapnak.
Fergeteges koncert
NEGYVEN ÉV ÚJPALOTA SZÍVÉBEN Lila, Kavicsos, László Gyula. Bármelyik szót halljuk, mindig ugyanarra gondolunk, hiszen mindhárom szó a Kavicsos közben található Lila Iskolát, mai nevén László Gyula Gimnázium és Általános Iskolát rejti. Az iskola pedig már érett felnőttkorba lépett: éppen negyven éves. – Az iskolában mindig megünnepeljük a kerek évfordulókat. Ilyenkor összegzünk, visszatekintünk, mit végeztünk az elmúlt évek során – mondta az igazgatónő, Bäckné Kremm Andrea. Idén az ünnepségsorozat nyitánya különleges lesz. Az Újpalotai Szabadidőközpont felkérte Preiszler Judit könyvtárost, szenvedélyes fotóst, az iskola dokumentációjának kezelőjét, hogy az elmúlt öttíz évben készült fotókból ötven fényképből álló kiállítás
immár a károlyisokkal együtt a korábbi C szárnyból a felújított B szárnyba költözött át. A létszámunk jelentős mértékben megnőtt, ma már ugyanannyi – mintegy négyszáz fő – általános és középiskolás diák tanul nálunk. A célunk, hogy a tanév végére az új és régi diákjaink egységes közösséget alkossanak majd. Rozsáli Oszkár és az immár hetvenfős tantestülete már a tanévnyitót is ennek a célnak rendelte alá. A programok – kizárólag a középiskolások számára – augusztus 31-én délután elkezdődtek. A diákok ügyességi játékokban vettek részt, ahol zsetonokat gyűjtöttek, és a zsetonokból aztán évfolyamonként Kontyfa-téglákat vásároltak. A Facebook-on szerveződött játék lényege az volt, hogy a kontyfás és károlyis diákok együtt egymást segítve vegyenek részt a versengésben. A buli aztán a központi tanévnyitót követően folyta-
TANKÖTELEZETTSÉG – SZIGORODÓ SZABÁLYOK Új, törvényi szintű szabályok léptek hatályba szeptember 1-től a tankötelezettségre vonatkozóan. Változott az igazolatlanul mulasztó diákokra vonatkozó gyámügyi eljárás, módosult a tankötelezettség fogalma, valamint az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének és szüneteltetésének rendszere. Az elmúlt tanévben a kerületi iskolák száznegyvenöt tanulója mulasztott igazolatlanul 1-10 órát. Az 50 órát igazolatlanul mulasztó kilencven gyerek közül tizenhárman még a 14. életévüket sem töltötték be, de az iskolakerülők többsége, ötvenhat tanuló már elmúlt 16 éves. A Szociális és Egészségügyi Iroda vezetője, Reiszné Naszádi Magdolna kérdésünkre elmondta, hogy 50 kötelező tanórai foglalkozás
elmulasztása esetén az iskoláztatási támogatás folyósítása szünetel. Visszamenőlegesen akkor sem kapják meg a szülők, ha a gyerek már rendesen jár iskolába. Az iskoláztatási támogatás szünetelésének időtartama alatt a rászoruló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak nem jár a jelenleg természetben nyújtott ellátás sem. Enyhítést is bevezettek, ugyanis a szüneteltetés megszüntetését a jegyzőnek akkor kell kezdeményeznie, ha az igazolatlan hiányzások az öt kötelező tanórai foglalkozást nem haladják meg. Ez korábban csak akkor volt lehetséges, ha a gyerek egyáltalán nem hiányzott. A tankötelezettség a tizenhatodik életév betöltéséig tart. De, akik tanulmányaikat
az iskola kilencedik évfolyamán a 2011/2012. tanévben vagy azt megelőzően kezdték meg, azoknak a tankötelezettsége annak a tanítási évnek a végéig tart, amelyben a tizennyolcadik életévüket betöltik. Vagyis a tankötelezettség vége azok számára lesz először tizenhat év, akik jelenleg kilencedikesek. Az országgyűlés megszavazta azt a belügyminiszteri javaslatot is, melynek alapján 2013. január 1-jétől a rendőr az iskola igazgatójához kísérheti azt az általános iskolás diákot, aki igazolatlanul marad távol a tanítási órákról, amennyiben a diák nem tudja hitelt érdemlően, orvosi, iskolai, szülői igazolással bizonyítani, hogy engedéllyel hiányzik, és nincs vele nagykorú, aki felügyelné. Lovas Éva
TÁMOGATJÁK A FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉST A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mintegy 865 millió forintos kerettel ismét meghirdette a fűtési rendszerek korszerűsítésére a pályázatát. A pályázaton nyerhető támogatás vissza nem térítendő juttatás, amely az elért energiamegtakarítás függvényében eltérő mértékű lehet. A tárca célja az utófinanszí-
rozású támogatással az, hogy javuljon a lakóépületek energiahatékonysága és csökkenjen a széndioxid-kibocsátás. A pályázaton elnyert öszszeg modern, energiatakarékos, úgynevezett kondenzációs kazánok, valamint megújuló energiát hasznosító fűtési rendszerek beszerzésére és kiépítésére fordítható. A támogatásra kizárólag természetes személyek, láncházak,
sorházak, ikerházak, családi házak és legfeljebb négylakásos társasházak tulajdonosai nyújthatnak be pályázatot, de csak abban az esetben, ha a lakóépületük 2006. december 31. előtt kiadott jogerős használatba vételi engedélylyel rendelkezik. Az egyes lakóegységek külön is benyújthatnak pályázatot, amennyiben önálló (lakásfűtő, hűtő, használati
melegvíz-termelő) gépészeti rendszert építettek be az épületbe. Az elnyerhető támogatás a beruházás értékének 40 százaléka, de a kondenzációs gázkazán beépítésével lakásonként legfeljebb 850 ezer forint lehet. A pályázatban a kéményátépítés költségei is szerepelhetnek. A megújuló energiát hasznosító hőtermelő berende-
zés – így például napkollektor, hőszivattyú, brikettet, pelletet, faaprítékot hasznosító kazán – beépítésére lakásonként maximum 1,5 millió forint igényelhető. A megpályázott pénz maximum 8 százalékáig a tervezési és engedélyeztetési munkálatok költségei, és ezen kívül a berendezések beszerzésének és beüzemelésének költségei is elszámolhatók.
Támogatható továbbá a kivitelezés munkadíja, mely a támogatás szempontjából elismerhető kivitelezési költség 30 százalékánál nem lehet több. Szabó Juli (További információ olvasható a www.kormany. hu honlapon, valamint a www.emi.hu/futeskorszerusites weblapon.)
z 4 z EGÉSZSÉGkép z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
FESZTIVÁL AZ EGÉSZSÉGES ÉLETÉRT Rákospalota ad otthont a szeptember utolsó hétvégéjére időzített Egészségfesztiválnak, amely a kerületi intézmények, sportegyesületek és az egészséges életmód, valamint életszemlélet terjesztése iránt elkötelezett civilszervezetek összefogásával valósul meg. Lapunknak a rendezvény egyik főszer-
vezője, dr. Szaniszló Attila, a CSAPI-15 Vásárcsarnok és Piacfenntartó Kft. ügyvezetője nyilatkozott, aki a fesztivál égisze alatt kétnapos termelői vásár megvalósításáért is dolgozik. A fesztivál helyszíne nem véletlenül Rákospalota, ugyanis a városrészben (a Szentmihályi út és a Buda-
HELYBEN VEDD MEG! A Magyar Kerékpárosklub évek óta erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a kerékpározást minél szélesebb körben népszerűsítse. Szinte nincs olyan esztendő, amikor ne indítanának valamilyen kampányt ennek érdekében. A „Bringázz a munkába!”, majd a „Bringázz a suliba!” programok után tavaly ősszel a „Helyben vedd meg!” akcióval jelentkeztek. – A Magyar Kerékpárosklub az Active Access nemzetközi projekt keretében 2010 szeptemberében kampányt indított, mely a környezetbarát, főként kerékpáros és gyalogos vásárlást kívánta ösztönözni – mondta László János, a szervezet elnöke. – A helyben vásárlással ugyanis időt és pénzt spórolunk meg, hiszen a szállítással együtt járó költségek lecsökkennek, nem beszélve az autós bevásárlások során keletkező környezeti terhelésről. Számtalan kutatás bizonyítja, hogy a rendszeresen autóval, nagy bevásárlóközpontokban történő vásárlások nemcsak a vásárlóknak kerülnek többe, hanem tönkreteszik a lokális kereskedelmet és szolgáltatóipart, valamint indokolatlanul nagy terhet jelentenek a környezetnek is. Az elmúlt másfél évben több kerületben is sikerült már népszerűsítenünk ezt a programot. A „Helyben vedd meg!” program elsősorban az önkormányzatok és közösségek figyelmét szeretné felhívni az említett problémára. A kerületben is nyitottak voltak a megkeresésre, ezért a szeptember 29-30-i rákospalotai Egészségfesztiválon már számítógépes installáció segítségével az érdeklődők is megismerkedhetnek a legújabb kerékpáros törekvésekkel.
KINCSET ÉRŐ GYÜMÖLCSÖK Bár továbbra is nyárias az idő, de a naptár szerint már itt az ősz. Érik a szilva, az őszibarack, és az október végéig tartó szőlőszezon közepén járunk. A szilva A-, B6, C- és K-vitamin, valamint béta-karotin forrás. Összetevői révén lassítja az öregedés folyamatát, és növeli a szervezet ellenálló képességét. Ásványi anyagok közül a kálium, a vas és a fluorid tartalma jelentős. A szilva közismerten hatásos természetes szer szorulás esetén. Az őszibarackban sok a Cés az A-vitamin. Különlegessége, hogy kiemelkedően sok magnéziumot tartalmaz, de fogyasztásával káliumot, kalciumot és bórt is nagyobb mennyiségben juttathatunk szervezetünkbe. Ezeknek az előnyös tulajdonságoknak köszönhetően az őszibarack óvja a csontokat, valamint késlelteti a sejtek és a bőr öregedését. Alacsony kalóriatartalma és magas víztartalma miatt fogyókúrázóknak is ajánlható, kiváló tisztító hatású gyümölcs. A szőlő kitűnő egészségvédő. Köztudott, hogy frissen préselt leve, a must, és naponta egy-egy kis pohár bor, főleg vörösbor fogyasztása jótékony hatással van a szervezetre. C-vitamint, többféle B-vitamint és P-vitamint, számos ásványi anyagot, például vasat, magnéziumot, rezet, káliumot is tartalmaz. A gyümölcs a benne található polifenoloknak köszönhetően óvja a szívizmot, gyulladásgátló hatású, valamint növeli a szervezet ellenálló képességét. A szőlő hatékony a daganatos betegségek megelőzésében is. L. É.
pest határa közti területen) nincs termelői piac. – A CSAPI-15 Kft. törekvései találkoztak az önkormányzat céljaival – mondta a szakember. – László Tamás polgármester többször hangsúlyozta már a termelői piacok fontosságát, és valóban a magyar élelmiszerek népszerűsítése mindnyájunk közös érdeke. Dr. Szaniszló Attila kitért arra, hogy a kerület három piacán, az Újpalotai és a Wesselényi utcai vásárcsarnokokban, valamint a Kolozsvár utcai piacon árusítanak őstermelők. Ugyanakkor a magyar termelők által előállított minőségi élelmiszerek reklámozására, újabb fogyasztói csoportok megnyerésére alkalmasabbak a vásárok, amelyeken rövid idő alatt sok potenciális vásárlót lehet elérni. A vásárlók megnyerésére már eddig is voltak törekvések, ezért szervezték például a Kisváros a Nagyvárosban programot vagy a Pünkösdi és a Mikulás Vásárokat. Ugyanakkor minden egyes alkalommal bebizonyosodott, hogy ezek a vásárok csak más programokkal összekötve lesznek igazán érdekesek. A CSAPI-15 Kft. az önkormányzattal és más kerületi szervezetekkel együttműködve szeptember 29-30-án kétnapos Egészségfesztivált
tart. Helyszíne a Bányász park, a Czabán Általános Iskola és a Budai II László stadion lesz. A rendezvény több pilléren nyugszik. Az alapja egy őstermelői vásár lesz, és eköré szerveződik az egészségés sportfesztivál. A helyszín adja magát, a parkban, az iskolában és a sporttelepen lehetőség nyílik majd a sportolásra, az orvosi szűrésekre és a szórakozásra is. Cél az, hogy minél többen jöjjenek el – ne csak Rákospalotáról, hanem a kerület más részeiből is –, és minél többen vegyenek részt a programokon. A programon még dolgoznak a szervezők, de néhány esemény már biztosnak tűnik. Eszerint a Bányász parkban például vidámparkot állítanak fel, valamint a Kinizsi TTK jóvoltából régi népi játékokkal is megismerkedhetnek a résztvevők. Az iskolában az egészségügyi szervezetek ingyenes szűrővizsgálatokat végeznek, a Magyar Vöröskereszt pedig véradást szervez. A sportpályán is mozgalmas lesz az élet, hisz a sportegyesületek és az idén százesztendős REAC is izgalmas sportprogramokkal várja az érdeklődőket. Dr. Szaniszló Attila elmondta, hogy a rendezvénybe nemcsak kerületi szereplőket, hanem például a
Magyar Kerékpárosklubot és a drogprevencióban kompetens szervezeteket is be szeretnének vonni. Nagyon előrehaladottak a tárgyalások, és a honlapokon a részletes program hamarosan elérhető lesz. A kétnapos rendezvényt hagyományteremtő céllal
A kép illusztráció
szervezzük. Szeretnénk a kerületi családok számára olyan programot összeállítani, amely egyrészt a régi vásárok hangulatát idézi, másrészt a jövőre nézve is vonzóvá és népszerűvé teheti az Egészségfesztivált – mondta végezetül dr. Szaniszló Attila. Riersch Tamás
fotó: Nagy Botond
TUDATOSSÁG A VÁSÁRLÁSBAN Napjainkban a nagy bevásárlóközpontok, áruházak igyekeznek meggyőzni bennünket a reklámjaikkal, hogy számunkra az a legelőnyösebb, ha kínálatukból választjuk ki a mindennapjainkhoz nélkülözhetetlen termékeket. De vajon tényleg a legkedvezőbb ajánlat a legolcsóbb számunkra? Vagy jobban járunk, ha lakóhelyünk közelében lévő piacról vagy kis boltból vásároljuk meg ugyanazt pár forinttal drágábban?
Aszaljunk szilvát Ép gyümölcsöt válasszunk. Mossuk meg, és a szemeket kimagozva felezve vagy egészben fektessük egymás mellé zsírpapírral bélelt tálcára, majd tegyük a napra. Időnkét forgassuk meg. Akkor jó, ha gyúrható, de levet már nem enged. Szellős, száraz helyen tároljuk.
a termelőktől juthatnak hozzá a friss, hazai gyümölcshöz, zöldséghez, tejtermékekhez a több tízezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk helyett. Mások etikai megfontolásból nem vásárolják azokat a termékeket, amelyeket például gyermekmunkával készítenek. Akadnak olyanok is, akik a környezetszennyezés csökkentése érdekében nem vesznek sok
amelyek megfelelnek elvárásainknak, plusz energiát igényel a beszerzésük. - Ezért szoktuk azt tanácsolni, hogy kis lépésekkel kezdjük a változtatást – hangsúlyozta Haraszti Anikó –, és fokozatosan építsük fel új fogyasztói szokásrendszerünket. Legtöbben az élelmiszerekkel kezdik, ez viszonylag egyszerű, hiszen az alternatív termékek igen széles skálája megtalálható a boltok polcain és
hulladékot és szemetet termelő árucikkeket – magyarázta a szakember. Mindenkinek elsősorban magában kell tisztáznia, hogy miért szeretne változtatni vásárlási, fogyasztási szokásain. Ezután pedig kis lépésekkel érdemes elkezdeni a folyamatot. Életmódot változtatni nagyon nagy feladat, sokszor lemondással jár. Akadályokba ütközhetünk, például eddigi vásárlási helyeinken nem jutunk hozzá olyan termékekhez,
a piacokon. A kínálat bővülése az árak csökkenését eredményezte, így ma már anyagilag sem olyan megterhelő ezt bevállalni, mint öt-tíz évvel ezelőtt. A XV. kerület kivételesen jó helyzetben van – a város szélén helyezkedik el –, piacain vásárolhatunk közvetlenül a termelőtől, érdeklődhetünk a feldolgozás módja felől, és rákérdezhetünk az esetleges adalékanyagok, növényvédő szerek használatára is. Páll Gabriella
Töltött őszibarack Szép, nagy őszibarackokat hámozzunk meg, vágjunk ketté, és magozzunk ki. A 25 dkg tehéntúróhoz keverjünk reszelt citromhéjat, vaníliás cukrot, ízlés szerinti mennyiségű cukrot vagy édesítőszert és annyi tejfölt, hogy krémes állagú legyen. A krémet hagyjuk legalább fél órát összeérni a hűtőben, majd halmozzuk a felezett barackok üregeibe. Mandulaforgáccsal, egy-egy szem szőlővel díszíthetjük.
Szőlőleves Hozzávalók: 1/2 kg szőlő, 1 nagy doboz kefir vagy joghurt, ízlés szerint porcukor, pici só A szőlő felét átpasszírozzuk vagy gyümölcscentrifugázzuk. Összekeverjük a cukorral, a sóval és a kefirrel vagy joghurttal. A maradék szemeket a tányérokba helyezzük és ráöntjük a levest. Tejszínhabbal tálaljuk. Igazán gusztusos, ha a levest fehér szőlőből készítjük, a tányérokba pedig kék és fehér szemeket rakunk.
fotók: Vargosz Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének elnöke szerint tudatos vásárlóként törekedni kell arra, hogy olyan fogyasztói döntéseket hozzunk, amelyekkel nem
terheljük fölöslegesen környezetünket. Sokan egészségügyi megfontolásból vásárolják inkább a helyi piacról az élelmiszereket, ahol közvetlenül
Az Újpalotai Vásárcsarnokban a gyakorlatban is kipróbáltuk a tudatos vásárlást. Tejtermék, hús, zöldség és gyümölcs került a kosarunkba. Szőlőt és paradicsomot egy kistermelőtől vásároltunk, aki a saját kertje terményeit hozza a piacra. Vegyszereket nem használ, mindig az épp aktuális idényzöldségeket, gyümölcsöket árusítja. Viszonteladótól vettünk magyar szilvát és őszibarackot, itt csak az áru eredetét tudták szavatolni, a vegyszermentességet sajnos nem. A sertéshúst olyan hentestől vettük, aki csak magyar termékeket forgalmaz, mindig friss vágásból szerzi be az alapanyagokat, és kezeskedik az általa forgalmazott hús minőségéért (amit egyébként a bolt előtt kígyózó sor is alátámasztani látszott). Házi sajtot és vajat egy fóti háztáji gazdaság termékeit forgalmazó kereskedőtől vásároltunk. A kiválasztott termékek ára alig tért el a nagy bevásárlóközpontok átlagától, ízük, állaguk viszont messze felülmúlta az ott beszerezhetőkét. Nem kellett kocsiba ülnünk, a sorban állással is lényegesen kevesebb időt töltöttünk, mint egy nagyáruházban, a vásárlás légköre pedig összehasonlíthatatlanul kellemesebb volt. Tehát annak, aki úgy dönt, hogy a jövőben jobban odafigyel fogyasztói szokásaira a Vásárcsarnok jó kiindulópont lehet az elhatározása megvalósításához.
Az oldalt összeállította : Riersch Tamás z RENDkép z 5 z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
VÁLTOZOTT A KRESZ
fotó: Vargosz Néhány hónappal ezelőtt hiánycikknek számított az elsősegélycsomag (vagy doboz) az üzletekben. A felvásárlási lázat az a hír indította el, miszerint a közúti ellenőrzések alkalmával a gépjárművek tartozékait is ellenőrzi a rendőrség, s amennyiben az autósnak nincs elsősegélycsomagja vagy lejárt annak szavatossága, akkor súlyos büntetést szabnak ki a rend őrei. Ezt meghallva sokan megijedtek, és rohantak elsősegélydobozt vásárolni. A kormány azóta módosította a KRESZ rendelkezéseit, és az elsősegélydobozokkal kapcsolatban született változtatás. Eszerint az intézkedő rendőrök az elsősegélycsomag hiányáért nem büntethetnek, ugyanakkor a jármű vezetőjét felelősségre vonhatják, ha baleset esetén nem tudja elsősegélyben részesíteni a sérültet, mivel nincs elsősegélydoboza. Leegyszerűsítve: senki sem ellenőrzi a doboz meglétét, de baj esetére az autóban kell lennie. Pontosítottak még egy rendelkezést, amely már au-
gusztusban hatályba is lépett. Korábban ugyanis a rendőrök minden út menti ingatlan előtt parkoló és a behajtást akadályozó jármű tulajdonosát megbüntették, függetlenül attól, hogy az ingatlan tulajdonosa adott esetben megengedte a parkolást. Nos, mostantól az ingatlantulajdonos engedélyével parkoló járművek gazdáját nem büntetik meg. A közúti ellenőrzésekkel kapcsolatban azonban szigorítások léptek életbe. Leginkább a lézerblokkolók használata von
maga után komoly szankciókat. A változtatás szerint ezeket október 22-től megtiltották, és a használatukat szigorúan büntetik, ugyanakkor engedélyeztek olyan eszközöket, melyek előre jelzik az autó vezetőjének a sebességmérést. Ugyancsak fontos módosítás, hogy a megkülönböztető jelzéssel közlekedő autóknak szabad utat kell adni. A kétsávos utakon – elsősorban az autópályákon – a belső sávban balra, a külsőben pedig jobbra kell húzódniuk az autóvezetőknek, hogy szabad folyosót biztosítsanak a mentőknek, a rendőröknek vagy a tűzoltóknak. A KRESZ módosításai közül kiemelendő még egy pont, mely a kerékpárral közlekedőkre vonatkozik. A jogalkotó lehetővé teszi, hogy a kerékpárosok alkoholos, de nem ittas állapotban is közlekedhessenek az utakon. Feltéve, ha a bicajos nem főútvonalon közlekedik, mert ott továbbra sem kerekezhet, amennyiben ivott alkoholt.
Urbán Györgyné főhadnagy, a kerületi rendőrkapitányság közlekedési előadója elmondta, hogy a KRESZ módosítása kapcsán változtak a közlekedési bírságok is. Eszerint, aki nem használ biztonsági övet lakott területen belül, annak 15 ezer helyett 10 ezer forintot, lakott területen kívül 30 ezer helyett 15 ezer forintot, autópályán, autóúton pedig 40 ezer helyett 20 ezer forintot kell fizetnie. Ha valaki a tilos jelzésen halad át, akkor 50 ezret, és ha a vasúti síneken halad át szabálytalanul, akkor pedig 30 ezer forintot kell fizetnie. Új tétel viszont a vasúti átjáróra történő szabálytalan ráhajtás, mely 60 ezer forinttal büntetendő. Az ittas gépjárművezetést korábban 150-től 300 ezer forintig terjedő bírsággal sújtották, most a határt 100 és 200 ezer forint közötti összegre változtatták, az ittas kerékpárosok büntetését pedig az eddigi 30 és 90 ezer forint közötti összegről 10 és 60 ezer forint közötti összegre mérsékelték.
EGYSÉGBEN AZ ERŐ Nemrég rendezték a IV. Rendvédelmi Sárkányhajó kupát az újpesti öbölben. A rangos és népszerű versenyen a IVXV. kerületi tűzoltók is részt vettek. Mint, ahogy azt Bauer Márton főhadnagytól, az újpesti tűzoltóparancsnokság vezetőhelyettesétől megtudtuk, a laktanya nem tudott önálló csapatot indítani, ezért más parancsnokságok tűzoltóival összeállva úgynevezett vegyes csapatban szerepeltek a versenyen. – A verseny önkéntes alapon szerveződik, így senkinek sem tehetjük kötelezővé a részvételt. A parancsnokságunkról Kikillai Gábor szolgálatparancsnok, Puskás Iván szerparancsnok és a beosztott tűzoltók közül Bötkös Zoltán, Drippely Gellért, Tóth János, Sovák Roland, Szuper Lajos és Horváth János vállalták a részvételt. Melléjük a szintén létszámgondokkal küszködő békásmegyeri tűzőrség, valamint a kispesti és a pesterzsébeti parancsnokság néhány kollégája ült be. A versenyen rekordlétszámú evezős, mintegy háromszáz fő vett részt. Bauer Márton főhadnagy, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy előzetesen ennél is többen jelezték a részvételi szándékukat, ám a versenyen végül 12 csapat jelent meg. A sárkányhajó kupa egyelőre nem tartozik a tűzoltók versenyei közé, ám a vezetőség látva, hogy milyen népszerű a rendezvény, hajlik rá, hogy a jövőben a sárkányhajózás is felkerüljön a „hivata-
los” tűzoltóversenyek listájára. Szakmai szemmel nézve a sárkányhajózásban nagy fantázia van. Egyrészt, mert a hajóban mindenkinek egyszerre és legfőképpen egy fele kell húznia. A tűzoltók a napi munkájuk során is csapatban dolgoznak, és ezt az egymásra utaltságot a hajózással is erősíteni lehet. Ugyanak-
ezt követően kezdődhetett a verseny. Cél az volt, hogy a résztvevők minél több időt tölthessenek a hajóban, ezért a hajóknak három időfutamban kellett részt venniük. A többségében kerületi tűzoltókból álló vegyes csapat a verseny első felében a legjobb időket produkálta, ám a harmadik futamra elfáradtak. Ennek ellenére is olyan ered-
POLGÁRŐR ÖSSZEFOGÁS A kerületünkben néhány éve már három polgárőrség működik. A civil szervezetek közül kettő vezetősége úgy határozott, hogy együttműködést köt egymással. – A Palotai Önvédelmi Védegylet és a Pestújhelyi Polgárőrség vezetősége már 2011-ben felvetette egy esetleges együttműködés lehetőségét – mondta László Gábor, a pestújhelyi szervezet vezetője. – Tavaly elkészítettük az együttműködési megállapodás tervezetét, melyet a két egyesület igényei szerint többször módosítottunk. Az együttműködési megállapodás véglegesített változatát szeptember 3-án írta alá a két polgárőrség elnöke, Papp Barnabás és László Gábor. Jelenleg a két szervezet több mint hatvan tagot szám-
fotó: Vargosz lál. A megállapodás alapján rendszeresen közös járőrözéseket tartunk majd, és mindenképpen növeljük a közterületen szolgálatot teljesítő polgárőrök számát, és a járőrözéssel töltött időt. Ezen kívül a 30/439-3622-es telefonszámon 24 órás ügyeletet tartunk, valamint szeptember 5-től a Száraznád utcai Közéleti Házban szerdánként
este 6 és 7 óra között személyesen is fel lehet keresni a polgárőröket. Fontos lépés lesz a közös internetes felület kialakítása, így már a világhálón keresztül is kapcsolatba léphet velünk a lakosság – mondta László Gábor. A két elnök megerősítette, hogy az együttműködés ellenére a jövőben is önálló civil szervezetek maradnak.
ÉRETLENEK Nyár végén a kerületünk egyik középiskolájában az egyik végzős diáklány szülei azt próbálták elérni az intézmény vezetőjénél, hogy változtassa meg a gyermekük érettségi jegyeit. Az igazgató ezt megtagadta, amivel magára haragította az amúgy is ideges szülőket. A felek között előbb szóváltás alakult ki, majd az anya dühében felborított egy szemetest, ezt követően pedig felkapott egy műanyag rekeszt a földről, amit nagy erővel az igazgató felé dobott. A pedagógusnak sikerült elhajolnia a felé repülő tárgy elől, ami felbőszítette az anyukát, és egy újabb rekesszel vette célba az igazgatót. Az apa sem maradt tétlen, ököllel próbálta megütni a ládák elől elhajló tanárt. Időközben a nagy zajra mások is bejöttek az irodába, és megpróbálták kitessékelni az őrjöngő szülőket, ami végül, ha nehézségek árán is, de sikerült nekik. Az igazgató ezt követően feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon a szülők ellen.
TÖBBSZÖR LŐTT, EGYSZER TALÁLT Elmúlt számunkban hírt adtunk arról, hogy egy helyi vállalkozóra ismeretlen motoros többször rálőtt a Bánkút utca és a Szerencs utca kereszteződésében. A tettes akkor gumilövedékeket használt, amivel csak sérüléseket okozott az autójában ülő vállalkozónak. A jelekből ítélve a bűncselekményt figyelmeztetésnek szánhatták. Mindezt azért idéztük fel, mert hasonló eset történt augusztus 28-án a Késmárk utcában. Szintén egy vállalkozó
volt a célpont, és nagy valószínűséggel a tettesek ezúttal is csak figyelmeztetni akarták a sértettet. A különbség csak annyi, hogy most nem gumilövedéket, hanem éles lőszert használtak. A vállalkozó a Késmárk utcai edzőteremnél parkolt le az autójával, majd kiszállt a járműből. Egyszer csak egy motoros ruhát és sisakot viselő ember lépett oda hozzá, és többször rálőtt a lábára, majd mint aki jól végezte dolgát, eltűnt a helyszínről. Az egyik golyó el is találta
a vállalkozót, akit az eset után kórházba szállítottak. A bűncselekményt követő híradások a Késmárk utcai esetet összefüggésbe hozták a nem sokkal korábban Spanyolországban letartóztatott és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Magyar Róberttel és körével. Magyar Róbert ugyanis ugyanennél a Késmárk utcai épületnél nyolc évvel ezelőtt részese volt egy lövöldözésnek. A rendőrség azonban cáfolta ezt a feltevést.
NÉGYLÁBÚAK BAJBAN
fotó: Hegedűs Gábor kor fontos a versenyzők biztonsága, éppen ezért a hajók kormányzását tapasztalt vízi jártassággal rendelkező szakemberekre bízzák. A IV. Rendvédelmi Sárkányhajó kupára az ország és a főváros számos parancsnokságáról érkeztek a résztvevők. Mellettük a Magyar Honvédség, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítók is neveztek egy-egy csapatot. A szervezők minden egység számára gyakorlási lehetőséget biztosítottak, majd
ményt értek el, mely alapján a negyedik futamban a legjobbakat tömörítő A döntőbe sorolták be őket. Az időfutamok eredményeit ugyanis összesítették, és a csapatok ez alapján az utolsó fordulóban az A, a B és a C döntőkben küzdöttek egymással a helyezésekért. A IV-XV. kerületi tűzoltók végül a negyedik helyen végeztek. A versenyt a bajai katasztrófavédők nyerték a Készenléti Rendőrség és a Magyar Honvédség csapatai előtt.
Az elmúlt napokban két esetben is kutya miatt kellett intézkedniük a kerületi rendőröknek. Először augusztus 29-én az Adria utca és a Lőcsevár utca kereszteződéséhez közeli parkba hívták a járőröket, mert egy póráz nélkül sétáltatott nagytestű kutya fellökött egy 4 esztendős gyereket, aki elesett, és beütötte a fejét. A sértett édesanyja a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy a kutya és a gazdái az esetet követően sietve elhagyták a helyszínt. A rendőrök a megadott személyleírás alapján a Neptun utcában meg is találták a kutyát sétáltató párt, akik elismerték, hogy a kutyájuk lökte fel a kislányt. A helyszín elhagyását pedig azzal indokolták, hogy nagyon feszült volt a helyzet, és nem akarták, hogy nagyobb konfliktus alakuljon ki. A rendőröknek a magyarázat nem volt elég, ezért szabálysértési eljárást indítottak ellenük. Ugyanazon a napon, de már este fél 10-kor a Nyírpa-
lota utca egyik hetedik emeleti lakásához kellett kivonulniuk a rendőröknek. A bejelentők szerint a lakásban egy idős nő és a kiskutyája lakott, és a szomszédok, valamint a gondnok is attól féltek, hogy a nő öngyilkosságra készül. Napok óta bezárkózva élt, a kutyát sem vitte le sétálni, és emiatt már kellemetlen szagok terjengtek a lakás körül. A rendőrök a valóban
rossz idegi állapotban levő hölgyet mentőkkel kórházba szállították. A kutyát azonban a késői órákban már nem sikerült elhelyezniük, ezért beszállították a kerületi kapitányságra, ahol egy régi, megmaradt kennelben helyezték el. Az állatot az éjszakás rendőrök etették, itatták (és dédelgették), majd másnap az Illatos úti telepre szállították.
grafika: Varga Tímea Laura
z 6 z BELkép z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
RENDELET, TÁJÉKOZTATÓ Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (VIII.30.)1 önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről szóló 4/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 23. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, az Alaptörvény 32. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a 2012. évi költségvetésről szóló 4/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R) módosítására a következőket rendeli el: A rendelet és annak mellékletei teljes terjedelmükben megtekinthetők a bpxv.hu honlapon.
-"(1# )9,3)-*"* )-'*$( /!'#&* &#"1- 1( $'#&$
Tisztelt Szülők!
+')***&4)+*
Felhívjuk a szülők (törvényes képviselők) figyelmét, hogy Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata, a HPV elleni védőoltás költségének átvállalásáról szóló 31/2009. (XII. 4.) ök. rendelete alapján, a 13. életévüket betöltő leánygyermekek vonatkozásában a HPV elleni védőoltás mindhárom vakcinája árának 100 %-át átvállalja. A természetbeni juttatásra az a 13. életévét betöltött leánygyermek jogosult, aki Budapest Főváros XV. kerületének közigazgatási területén – a kérelem beadását megelőzően – legalább 3 éve lakóhellyel rendelkezik, és szülőjével (törvényes képviselőjével) együtt életvitelszerűen is a kerületben lakik. A HPV elleni védőoltás beadása iránti, orvosi javaslattal ellátott kérelmet – az önkormányzat honlapjáról (www.bpxv.hu) is letölthető – nyomtatványon, 2012. augusztus 1. és 2012. szeptember 30. között lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Irodájához (1153 Budapest, Bocskai u. 1-3. fsz. 1. szoba, ügyfélfogadás H: 13.30– 18.00; Sz: 8.00–16.30; P: 8.00–11.30).
FELHÍVÁS VÉRADÁSRA A Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatala és a
Vöröskereszt XV. Kerületi Szervezete
véradást szervez
2012. szeptember 20-án (csütörtökön)
-+#-)+' -'* )-&$* + ;(3!)(>')%.!/!),(+)0*'>*!''-+-#+*;(0"!-4%(1% 1!4>*3!(0"!-./1;* !-#+(!.%///!-8$!#3% %(+-!//%>.(#A43A->*!'.4A(A 7- %4%-)+'F%'-)G11!4-)/$(%4 7- %)-4!*!'-)G11!4> 3 -4.>!/
+*/%*0+0"!-4%(1% !4>*3!(0"!-./1;* 3)!),(+)!&;-;.-0,,;+->,@/>.4)>-*B' 0.';.;.4(A/3!,.%'30(/3 -'* )1(%' ((>..3+(/;**>.4; +.(+*/G44+);*'%;((@/;.;*')!#*3%/;. +(/1--A'%;((@/;.)!#*3%/;.B4B..>#%/!-!)!* 4!./%.4!*/)%.>*>.0/;*'+*!-/!* !#3D//!.>*!'!(#-!#+-%;*/>. -!*!.4;*.4)G1!'!/)G11!4-&;*3% >( -'*3*8 !-!4* -;.)!.!)+* A)G.+-/!),(+)* -'* ,/%./B4,+*/%>*!''-+-#+*;(A'4+(. 1!4>*3!((;$;+-'*)6*5(*5" !./0. *.!)(!>*!'!#3D//!. $(%*+*%=* !( -*' (#->. 0-> )G1!%/ &!(F)G11!4!-#!(33B-#3>/!-'*3%*" 0"!-./1;*+-#+*$*#1!-.!*3!=* !( $ !!/$+1!*%.4/>. -*' -'*-&$* A4.(;*3)0.%(!(F ;.4!*/ -4.>!/>(!/>-F( ('+/A%* +-'>/!->.&*(>4 -'*)1(%' 2( ->4"C1A.!#3D//!.'+*!-/&! -!* !41>*3.+-+4/"F1> *B'!;.4(A);.,+(#;-)!./!B.4B*!/'!-D(!/%9*'+-);*34//;)+#/;.;*' ,(';/ .+'+*%G1!(F >.%B4,+*//;)+#/;.;1('>.4D(/
A Rákospalotai Múzeum – Rákospalota Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye tisztelettel meghívja Önt és családját 2012. szeptember 11-án kedden 18 órára
KÁCSER LÁSZLÓ képzőművész kamarakiállításának megnyitójára
10,00 – 18,00 óra között az Újpalotai Közösségi Házban 1157 Bp., Zsókavár u. 15.
A kiállítást megnyitja: LÓSKA LAJOS művészettörténész
Szeretettel várjuk kerületünk polgárait!
Megtekinthető: 2012. szeptember 11 – 30. között
Kérjük Tisztelt Véradóinkat, hogy személyi igazolványukat és TAJ kártyájukat szíveskedjenek magukkal hozni. MINDEN VÉRADÓ AJÁNDÉKOT KAP! SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK! Budapest, XV. ker. Polgármesteri Hivatal
Vöröskereszt XV. Kerületi Szervezete
FOGADÓÓRÁK
László Tamás polgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján szeptember 13-án csütörtökön, szeptember 20-án csütörtökön 16.00-18.00 óra között és szeptember 27-én csütörtökön 15.00-17.00 óra között a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában – 1156 Budapest, Páskomliget u. 6. (tel.: 305-3201). Vizér Klára alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479, 308-0928) Dr. Novák Ágnes alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479, 308-0928) Bitvai Nándor alpolgármester: minden hónap első hétfőjén 15.00-16.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 307-6479; 308-0928) Juhászné dr. Baráth Márta jegyző: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második hétfőjén 13.30-17.30 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 305-3268, e-mail:
[email protected]) Dr. Herczeg Julianna aljegyző: minden hónap negyedik hétfőjén 13.30-18.00 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: 305-3284, e-mail:
[email protected]) 1. körzet – Bárdosi György: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: +36-70-210-3603) 2. körzet – Gyurkovics Miklós: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: +36-20-587-0807) 3. körzet – Dr. Balázs Zoltán: telefonos egyeztetés szerint. (tel.: +36-20-349-2382; e-mail:
[email protected]) 4. körzet – Dr. Pintér Gábor: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első szerdán 17.00-19.00 óra között a Neptun utcai Fidesz Irodában, minden hónap első hétfőjén 16.30-18.00 óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: +36-30-747-7171) 5. körzet – Dr. Novák Ágnes: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Csokonai Művelődési Házban, minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-20-933-1547) 6. körzet – Dárdai Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon 15.00-17.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-30-280-0807) 7. körzet – Donga Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon 17.00-19.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-20-536-1210) 8. körzet – Báder György: minden hónap első hétfőjén 17.00-19.00 óra között a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Szűcs István utca 45. szám alatt. (tel.: +36-20-934-9983) 9. körzet – Vizér Klára: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: +36-20-994-8264) 10. körzet – Dr. Balogh András: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-20-218-6851) 11. körzet – Bitvai Nándor: minden hónap első hétfőjén 16.30-18.30 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: +36-30-879-1447) 12. körzet – László Tamás: lásd fent 13. körzet – Báthory Erzsi: minden hónap első hétfőjén délután 16.00-18.00 óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. Más időpontban, fontos ügyben előzetes telefonegyeztetés alapján szintén ott. (tel.: +36-20-537-9111) 14. körzet – Bencsics Lászlóné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén 17.00-19.00 óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: +36-20-442-5865) Gyurcsánszky János: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-535-5425) Király Csaba: minden hónap első csütörtökén 16.00-17.30 között a Kolozsvár Általános iskolában előzetes egyeztetés alapján. (tel.: +36-30-7534-755, e-mail:
[email protected]) Major Sándor: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-977-4140, e-mail:
[email protected]) Németh Angéla: minden hónap negyedik csütörtökén 16.00-17.30 között a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Kavicsos köz 4.), de előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján más időpontban is. (tel.: +36-20-344-0677, e-mail:
[email protected]) Szilvágyi László: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-20-248-6940, e-mail:
[email protected]) Tóth Imre: előzetes telefon- vagy e-mailegyeztetés alapján. (tel.: +36-30-984-3118, e-mail:
[email protected])
Cím: 1158 Budapest, Pestújhelyi út 81. tel.: 419-8216, www. rakospalotaimuzeum.hu,
[email protected] Nyitva tartás: kedd, csütörtök, szombat 10-14 óra, szerda 14-18 óra. Előzetes bejelentkezés alapján ettől eltérő időpontban is fogadunk látogatókat! Belépőjegy árak: teljes árú: 200 Ft, kedvezményes 100 Ft, szerdai napokon a látogatás ingyenes! Megközelíthető a Bosnyák térről induló 124-es autóbusszal, illetve a Keleti p.u. felől a 173-as jelzésű autóbusszal.
z BELkép z 7 z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
HIRDESSEN NÁLUNK! ÉIG G É V ÉV
AZ
K E P É K ÉLET
% 0 2 zményt
e v d ke $P¨GLDDM QODW¨VDPHJUHQGHOĐ OHWµOWKHWĐD][YPHGLDKXKRQODSU²O +LUGHW¨VIHOY¨WHOWHOHIRQRQ YDJ\ HPDLOKLUGHWHV#[YPHGLDKX
ad a hirdeto˝inek
!
Az ÉLETképek a XV. kerületi önkormányzat lapja, amelyhez a kerületi lakosok ingyen jutnak hozzá. A lap kétheti rendszerességgel DYDQO¤KCMXA@MIDKDMHJLDF YµIRFJH@CR¤QS@Y75,DCH@*NLLTMHJBH®R¤R2YNKFKS@S®*±YG@RYMµ-NMOQNƥS*ES EDKDK (1153 Budapest, Eötvös utca 1.). Az akció 2012. december 31-ig érvényes!
XVTV MŰSORA – ELŐZETES* Szerda – szeptember 12.
XVTV KÉPÚJSÁG AJÁNLAT Hirdetési lehetőség a XV. kerületi, megújult közösségi televízió képújságjában A képújság napi hét alkalommal, alkalmanként 90 perc hosszúságban látható a kábelrendszerre csatlakozott mintegy 15.000 háztartásban. A hirdetések megjelenésenként 20 másodpercig láthatóak, legalább naponta 7, hetente 49 alkalommal. Minimálisan megrendelhető hirdetési időtartam: 2 hét. Hirdetési árak 2 hétre (ez kb. 100 megjelenés) Vállalkozásoknak 14.000 Ft+ÁFA Mestereknek 8.000 Ft+ÁFA Magánszemélyeknek 4.000 Ft+ÁFA A feltüntetett árak tartalmazzák a grafika elkészítés díját is. Lehetőség van ezen kívül reklámfilm készítésére és sugárzására, reklámriport, PR film készítésére. Ezek feltételeit egyedi megállapodás szabályozza. Kedvezmények: Az ÉLETképek újsággal közös hirdetés: a teljes díjból –20% 16 hetes, vagy hosszabb időtartam esetén: –10% A kedvezmények összevonhatóak.
Hirdetésfelvétel telefonon: 06-1/259-0511 vagy 06-20/934-1257; e-mail:
[email protected]
XVTV 2012. HETI MŰSORTERVE
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 ARIADNÉ FONALA Szolgáltató Műsor – Egészségfesztivál a kerületben. Vendégünk: Dr. Szaniszló Attila, a CSAPI 15 igazgatója 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 CSENGETÉS – Szigorúbban büntetik az iskolai hiányzást? Kérdések és válaszok. Vendégünk: Reiszné Naszádi Magdolna, a Szociális és Egészségügyi Iroda Szociálpolitikai Csoportjának vezetője 19.30 PORTRÉ – Portréfilm az itt élő, tevékenykedő, vagy kerülethez kapcsolódó, elismert emberekről
Csütörtök – szeptember 13. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 POLGÁRMESTERI VBLOG 18.50 FELÜLET Épített Környezetünk – Új városközpont épül Újpalotán 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 BEHARANGOZÓ Kulturális Ajánló Magazin – Műsorvezető: Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója 19.40 A38 KONCERT – Könnyűzenei koncert
Péntek – szeptember 14. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 FÜGGÖNY Minden, ami színpad – Táncoktatás a Dózsa Gimnázium és Táncművészeti Szakiskolában a 2012-13-as tanévben. Milyen előadások várhatók a tanév során? 19.30 FÜGGÖNY + A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakiskola előadása
Hétfő – szeptember 17. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 SPORTMAGAZIN – Bemutatjuk Sipos Pétert, az ONKO Olimpián aranyérmet nyert kerületi sportolót 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 KULTAKT Kulturális Magazin – Bemutatjuk a kerületben vendégszereplő világhírű Eötvös Cirkuszt 19.30 MOZGÁSBAN Kerékpárral a kerületben 3. rész 19.40 60+ Nyugdíjas magazin – Hatvan pluszos vagyok, sportolni szeretnék. Lehetőségek a kerületben. Vendégünk: Szirtesi Olívia fitness oktató
Kedd – szeptember 18. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 MEGKÉRDEZZÜK! – Közmunka a kerületben. Vendégünk: Reiszné Naszádi Magdolna, a Szociális és Egészségügyi Iroda Szociálpolitikai Csoportjának vezetője 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 EMLÉKNYOMON – A „Tűtorony templom” (Civis Honoratus séta, 3. rész) 19.20 ÍRÓKÉZ Irodalmi Magazin – Beszélgetés Adamik Tamás egyetemi professzorral a Néző-képző Akadémiáról 19.40 CIVIL SÁV – Bemutatkozik a CIVITALIS Egyesület. Vendégünk: Sebestyén István elnök
Szerda – szeptember 19.
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
00.00-05.00
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
05.00-06.30
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
06.30-08.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
Hétfő ismétlés
Péntek ismétlés
08.00-09.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
09.30-11.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
11.00-12.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
12.30-14.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
14.00-15.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
15.30-17.00
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök ismétlés
17.00-18.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
18.30-20.00
HÉTFŐI ADÁS
KEDDI ADÁS
SZERDAI ADÁS
CSÜTÖRTÖKI ADÁS
PÉNTEKI ADÁS
Péntek ismétlés
Hétfő ismétlés
20.00-20.30
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
képújság
képújság
20.30-22.00
Hétfő ismétlés
Kedd ismétlés
Szerda ismétlés
Csütörtök imétlés
Péntek ismétlés
Képújság vagy Sport ismétlés
Képújság vagy Sport ismétlés
22.00-24.00
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Kedd ismétlés
Csütörtök ismétlés
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Szerda ismétlés
Szerda ismétlés
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport Csütörtök ismétlés
Kedd ismétlés
Képújság vagy Sport Képújság vagy Sport
18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 ARIADNÉ FONALA Szolgáltató Műsor – Kötelező a kerületben a tüdőszűrés. 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 CSENGETÉS Ifjúsági magazin – „40 éves a lila iskola” Vendégünk Bäckné Kremm Andrea, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola igazgatója 19.30 PORTRÉ – Aranyos István válogatott tornász, olimpikon, Az életet mentő és örömet adó torna című könyv szerzője.
Csütörtök – szeptember 20. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 POLGÁRMESTERI VBLOG 18.50 FELÜLET Épített Környezetünk – Az Obsitos téri játszótér 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 BEHARANGOZÓ Kulturális Ajánló Magazin – Műsorvezető: Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója 19.40 A38 KONCERT – Könnyűzenei koncert
Péntek – szeptember 21. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 FÜGGÖNY Minden, ami színpad – „Táncol a kerület”. Beszélgetés a Szilas Néptáncegyüttes vezetőjével, Siken Szilveszterrel. 19.30 FÜGGÖNY + A Szilas Néptáncegyüttes augusztus 20-i fellépése
Hétfő – szeptember 24. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 SPORTMAGAZIN – Extrém sportok a kerületben. Beszámoló a kerületi grundfoci bajnokságról 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 KULTAKT Kulturális Magazin – Bemutatkozik a Pólus Filmszínház 19.30 MOZGÁSBAN – Új szabadidő park a kerületben, a Páskomliget kiserdőben. 19.40 60+ Nyugdíjas magazin – Készülődés a télre. Orvosi tanácsok
Kedd – szeptember 25. 18.30 KÖZÉLETI HÍRADÓ 18.40 MEGKÉRDEZZÜK! – Változások a KRESZ-ben, a változások helyi vonatkozásai 19.00 MESE – Magyar népmesék Mesterházy Gabriellával 19.10 EMLÉKNYOMON – „A kerületi utcatáblák meséi” 1. rész Benkő István utca 19.20 ALKOTÓKÉZ Művészeti Magazin – Beszámoló Kácser János festőművész kiállításáról 19.40 CIVIL SÁV – Bemutatkozik a Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosért Egyesület Vendégünk: Barta Ildikó elnök. *KÍSÉRLETI ADÁS – A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
z 8 z Hirdetés z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
Hirdetésfelvétel: Tel./fax: 259-0511 Mobil.: 06-20/934-1257 E-mail:
[email protected]
Készpénzért vásárolunk!
Aranyat, ezüstöt, briliáns ékszereket, festményeket, órákat.
V&V
Arany: 6.800-10.000 Ft – Ezüst: 150-300 Ft
FOGTECHNIKAI LABOR
VII., Wesselényi u. 19., Tel.: 317-9938 XIII., Hollán E. u. 4., Tel.: 350-4308 II., Margit krt. 51‐53., Tel.:316-3651 www.louisgaleria.hu
MATEMATIKA OKTATÁS!
5-8. évfolyamosoknak tehetségfejlesztés, korrepetálás: tehetségeseknek, továbbtanulóknak, lemaradóknak. Tanfolyamok a zuglói Szent István Gimnáziumban.
mattegond.jimdo.com 06-20-397-6686 Dajka, gyógypedagógiai asszisztens, kisgyermek gondozó, szociális asszisztens,
KASZA SZAKKÉPZÉS Tel.: 276-5918 www.kaszaszakkepzes.hu /Ny.sz.: 01-0064-04/
)DPĦDQ\DJDOXPtQLXP
5('ĝ1<
V]~Q\RJKiOyQDSHOOHQ]Ę J\iUWiVDpVV]HUHOpVH
6]iQWDL6iUN|]L$PEUXV $UDQ\-iQRVX
306-01-09 +36-30/438-4272
3UHFt]LyVNLYHKHWĘ rögzített fogpótlások készítése - mérsékelt árakon. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp. XV. Madách u. 35. Tel.: 417-1276
Á+1"-05"*,½;½44²(*)«; ;TØLBWÈSV5
1&45Á+)&-:*,½;½44²(*)«; 4[ǭDT*V5
Á+%0/4«("*/,
#"#"+«54;»
,65:",½5&-&44²(,-6#
5²3;&/& ;FOÏTUFSBT[ÁKQBMPUÈO B'ǟUÏSFO
4;¶/1"%*5«/$50#03;»
;4»,"7«3("-²3*"
v5Ƭ;7*3«(w
.*²/,"+«54;»5²3
$40,*.0;(»
"13»,5«/$"
,²;.Ƭ7&4+«54;»)«;
²7&4"1½4½$
T(50(/ė, MÉZEK $NiFYHJ\HVKiUVVHO\HPIĦPp] OpSHVSURSROLV]RVPp]
3 KG FELETT ,1*<(1(6+È=+2=6=È//Ë7È6 Árpádföldi Méhészet Tel.: 06-30-424-9329
#3*--"/5*/5«/$1"35: +«5²,04#"#"503/" 3«,041"-05"*.Á;&6. 1FTUÞKIFMZJÞU5
8&4;&-:,-6#
wwwDUSDGIROGLKX
KÖNYVELÉS K&K Komplett bérszámfejtés és tanácsadás. Bevallások és beszámolók elkészítése. Rugalmas munkavégzés két évtized tapasztalattal akár az Ön vállalkozása székhelyén is. Feladatarányos díjszabás.
.Á;&6.*&45², "$4*--"(4;&.Ƭ+6)«4;
)"5)":0("
.0%&3/5«/$(:&3&,&,/&,
,0;«,5²3*,½;½44²(*)«; (ÈCPS«VD5
.0%&3/(:&3&,5«/$
)"5)"+»("
06-70-459-7028
PÁL
AUTÓHÁZ
MÛSZAKI VIZSGÁLÓÁLLOMÁS 1158 Budapest, (Pestújhely) Árvavár u. 7/b Telefon: +36 1 414 0338 Fax: +36 1 414 0339 Mobil: +36 30 9415 563 e-mail:
[email protected]
Mûszaki vizsga Vizsgára felkészítés Eredetiségvizsgálat Klímarendszer javítás, töltés, tisztítás Idôszakos szerviz Mûszeres motordiagnosztika Autóvillamosság "Hozom - Viszem" szolgáltatás 0-24 óráig Autósegély
www.palautohaz.hu LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS A kerületi lakosok számára — szolgáltatások kivételével — legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetôségek figyelembe vételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztôség címére. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.
Eladó betonkeverő, 23 kg PB-palack töltve (vagy elcserélném 2 darab 11 kg-osra), kb. 50 négyzetméternyi nikkel szigetelőanyag, kerti vaskapu, kétmedencés, rozsdamentes mosogató, olajradiátor, ötágú csillár, szőlőprés,boroshordók,20literesműanyag kannák, fűnyíró, szekrénysor, bejárati ajtó, teraszajtó, tóparti telek Valkón. Tel.: 06-30/30-20-697, 06-28/739-104 Újpalota központjában 2 szoba, összkomfortos földszinti lakást másfél szobásra cserélném, eladnám vagy vállalkozónak kiadnám. A lakáson belül 380 V, korábban szépségszalon volt. Tel.: 06-30/30-20-697, 06-28/739-104 Családi ház eladó a XVI. kerületben, a Körvasút sor 25. sz. alatt. A ház 1933-ban épült, 50 négyzetméteres, a telek 138 négyszögöl, a garázsban három gépkocsi fér el. Ára: 8 millió Ft. Tel.: 06-30/9412-298 Eladók boros hordók, szőlőprés, 20 literes műanyag kannák, betonkeverő, körfűrészgép (380 V), 4-5 cm vastagságú nikkecell szigetelőanyag, kerti vaskapu, olajradiátor, 23 kg-os PB-palack (vagy két 11 kg-osra cserélném), bejárati ajtó, rácsos ajtó, szegélynyíró fűkasza, hagyományos szódásüvegek, műanyag rekeszek, hatágú csillár, madárkalitka. Érd.: 06-28/739-104, 06-30/3020-697 Eladó 11 m2-es parasztház Siófokhoz közel, Nagyberényben, 600 nöl telken, víz, gáz bevezetve. Tel.: 306-2186
$40,0/"*.Ƭ7&-ƞ%²4*,½;10/5 &ÚUWÚTV5
Eladó Opel Astra 1,4 GL személygépkocsi (1998) benzines, futott: 146 000 km, központi zár, téli gumi, műszaki érvényessége: 2014. 08. Ár: 300 000 ft. Érd.: 06-20/967-0049 Eladó Hyundai Lantra 1.6i 16V GLS (1994) személygépkocsi Futott: 270 000 km, Automatikus csomagtér-ajtó, állítható kormány, centrálzár, elektromos ablakok, manuális (5 fokozatú) sebességváltó, manuális klíma, pótkerék, riasztó, szervokormány, színezett üveg. Ár: 280 000 Ft. Érd.: 06-20/967-0049 Eladó XV. ker. Bem utcában 28 m2-es lakás. Tel.: 306-2186 Újpalotai másfél szobás, parkettás, járóköves, beépített erkélyes önkormányzati lakásomat elcserélném egy kisebb garzonlakásra. Tel.: 410-1613 Eladó a XV. ker. Molnár Viktor utcában, 5 lakásos kertes házban lévő 33 m2-es, egy szobás, étkezőkonyhás, gázfűtéses, felújított lakás (fürdőszoba, WC, kábeltévé). Alacsony rezsi! Ára: 6,9 millió Ft. Tel.: 06-70/251-9128 Újpalotai másfél szobás, parkettás, járóköves, beépített erkélyes önkormányzati lakásomat elcserélném egy kisebb garzonlakásra. Tel.: 410-1613 Családi ház eladó a XVI. kerületben, a Körvasút sor 25. sz. alatt. A ház 1933-ban épült, 50 négyzetméteres, a telek 138 négyszögöl, a garázsban három gépkocsi fér el. Ára: 8 millió Ft. Tel.: 06-30/9412-298
*/(:&/&45"/'0-:".,*4.".«,/", A GYES-en, GYED-en lévő anyukák munkába visszatérését segítő, szeptemberben induló 100 órás ingyenes tanfolyamunkra várunk jelentkezőket. A képzésen olyan szociális, gazdasági, jogi és életvezetési infor-
mációkat szerezhetnek, ismereteket sajátíthatnak el a résztvevők, melyek segítik az újra elhelyezkedésüket. A két hónapos képzésből 30 óra távoktatás, a 70 órára hetente két alkalommal, délelőtt kerül sor. További
GYEREKHOLMI CSERE-BERE Kinőtt, jó állapotú ruhák, gyerekholmik (például babakocsi, autósülés, bicikli, bébifon, pelenkázó) adásvételére és cseréjére van lehetőség a Zsókavár utcai rendelőben szeptember 22-én reggel 9 órától délig. Helypénzt nem kérnek, viszont belépőként mindenkinek vagy süteményt vagy gyümölcsöt vagy üdítőt kell hoznia, amit közösen elfogyasztanak. Börze alatt a gyerekek kézműves programon vehetnek részt. A nagy érdeklődés miatt előzetes regisztráció szükséges. Ez megtehető személyesen a gyermekorvosi rendelő recepcióján vagy a www.facebook.com/Zsokavar oldalon üzenetként.
EGÉSZSÉGNAP 2012. szeptember 20-án, csütörtökön 830-tól 15 óráig Helye: Idősek klubja XV. kerület, Kontyfa utca 3. Program: - a délelőtt folyamán vércukormérés - vérnyomásmérés - testsúlymérés - masszőr Délután 13 órától: Matyi István tapasztalati egészség és harmónia tanácsadó, életvezető előadása. Az előadás témája: Az ember élőlény! Érdeklődni a klubvezetőnél: Jenei Tünde,Tel.: 419-0007
információ a Csokonai Művelődési Központban és a 06-30-867-0829 telefonszámon Polyák Editnél. 'FMOǟUULÏQ[ÏTJOZJMWÈOUBSUÈTJT[ÈN Q Z *OUÏ[NÏOZBLLSFEJUÈDJØTMBKTUSPNT[ÈN"-
JUDO OKTATÁS Kedves Gyerekek! A Dózsa György Gimnáziumban judo edzésen vehettek részt, ahol megismerkedhettek ezzel a küzdĘsporttal.
Gyertek el, és próbáljátok ki! Az edzések helyszíne:
Dózsa György Gimnázium
Az edzések ideje:
Kedd, csütörtök, péntek
1151 Budapest XV., FĘ út 70.
16:30-18:00
Várok minden mozogni szeretĘ gyereket! Jelentkezni lehet a helyszínen, vagy a 06 20 994-8632-es telefonszámon! Halász Károly, edzĘ
Diabetikus és életmód klub az Arany János utcai Idősek Klubjában Szeptember 6-tól kéthetente, csütörtökön 14 órától. Programok: • Az egészséges táplálkozás terjesztése és gyakorlati kivitelezése dietetikus segítségével • Diétás ételek kóstolója és recept csere • Előadások, egészségügyi ismeretterjesztés szakemberek bevonásával • Alternatív gyógyító programok, természetgyógyászati ismeretterjesztés • Tájékoztatás az egészségvédelemről és életmódról • A lelki egészségvédelem • Testmozgási lehetőség gyógytornász bevonásával minden alkalommal • Tanácsadás Az egészséget támogató programok (séták, kirándulások), Életmód nap. Az Arany János utcai Idősek Klubjában három egészségmegőrző és javító mozgás terápiás foglalkozás működik, heti rendszerességgel: • Jóga • Ülő gyógytorna • Gerinctorna Mozgáslehetőség a pingpongozni tudóknak. A klubban való részvétel feltétele: beiratkozás az Idősek Klubjába. A klub szolgáltatásaiért napi térítési díjat kell fizetni. Nyugdíjtól függően 50 Ft és 300 Ft között. Bővebb információt a Klubvezetőtől tudhat meg. Idősek Klubja: Arany János utca 51., tel.: 307-6326, e-mail:
[email protected] Kató Lászlóné Zsuzsa klubvezető
A XV. kerület Védőnői Szolgálata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Zsókavár úti védőnők által rendezett
Anyatejes Világnapra A rendezvény időpontja: 2012. 09. 28. 10–12-ig Helyszíne: Zsókavár u. 42-44. földszint Tel.: 418-22-16
z MOZGÓkép z 9 z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
TELEVÍZIÓ A KERÜLETBEN LAKÓKNAK A kerületi televízió adását figyelemmel kísérő nézők láthatták, hogy szeptember 3-tól teljesen új műsorstruktúrával és képi világgal jelentkezik a tévé. A változások elsősorban az új stúdióvezetőnek, Ponyiczky Lászlónak köszönhetőek. A szakember kerületi tévénél kezdte pályafutását 1990ben, majd operatőrként dolgozott a Magyar Televízió Külpolitikai Főszerkesztőségénél. A kereskedelmi televíziózás indulásakor a két országos csatorna egyikétől kapott felkérést a Hírigazgatósághoz tartozó műsorok gyártásának szervezésére. Producerként is kipróbálta magát, 2007-től pedig a Millenáris tévéstúdióját vezette, ahol évente 70-80 nagyszabású produkciót készítettek, például a Fonogram Gálát vagy a Mindentudás Egyetemét. A változások előtt álló kerületi televízió munkatársait kezdetben csak tanácsokkal segítette, majd június közepén elvállalta a stúdió vezetését. – Pillanatnyilag a hőskort idéző körülmények között dolgozunk, a maroknyi, ám roppant lelkes stábbal egy iroda sarkában berende-
zett ideiglenes stúdióban tevékenykedünk. Legnagyobb problémánk az idővel való versenyfutás, mert csak lineáris munkavégzésre van lehetőségünk. Reményeink szerint szeptemberben elkezdődnek az új stúdió kialakításának munkálatai, ahol majd egy műterem, vezérlőegység két montírozóval, szerkesztőség, irodák és egy tárgyaló kap helyet. A stúdióvezető szerint a kerületi tévé az itt élő embereknek kell szóljon, a közösséget érintő eseményeket, problémákat kell megmutassa. Például a Polgármesteri Hivatal tervei vagy egy új játszótér átadása a helyieknek fontosabb, mint egyéb, nagyobb közösséget érintő ügyek. – A jelmondatunk, hogy nem nagy tévét csinálunk kicsiben, hanem kicsi tévét nagyban. Az interaktivitást szeretnénk erősíteni, terveink között szerepel többek között egy amatőr tudósítói hálózat kiépítése, akik olyan eseményekről készítenének pár perces anyagokat, például egy egyesületi találkozóról, amelyekre a tévé stábja nem jut el. Ezek a felvételek azután bekerülnének a Híradóba. A gyerekeket szeret-
Forgatás a televízió stúdiójában
VILÁGSZÍNVONALÚ STÚDIÓ A VÁROS SZÉLÉN Az Egyesült Államok legnagyobb filmstúdiót üzemeltető cége Raleigh Studios Budapest néven két éve van jelen Magyarországon, egészen pontosan a kerületünkben. Fekete Zoltán, az Origo Film Group igazgatósági tagja, a Raleigh Studios Budapest egyik befektetője és tanácsadója megkeresésünkre elmondta, hogy a rákospalotai létesítmény a Raleigh Studios egyetlen Európában működő stúdiója.
fotók: Vargosz nénk bevonni a műsorokban elhangzó mesék illusztrálásába. Olyan elképzelés is van, hogy iskoláknak feladatként kiadnánk egy általuk választott mese tetszés szerinti feldolgozását. Terveink szerint a közeljövőben a tévéműsor felkerülne a kerületi média internetes felületére. – Újításként szeretnénk bevezetni a későbbiekben azt, hogy a Képújság alatt rádióműsor szóljon, ami szervesen kapcsolódna a Képújság hirdetéseihez. A tervek szerint a műsor interaktív lenne: a hallgatók betelefonálhatnának a hirdetésekkel kapcsolatban vagy adott esetben a rádió telefonálna ki egy-egy hirdetőhöz. A televízió kiválóan együttműködik az ÉLETképek újság szerkesztőségével, ami abban is megmutatkozik, hogy kölcsönösen részt vesznek egymás szerkesztőségi megbeszélésein. Vannak olyan anyagok, amelyek együttesen jelennek meg az újságban és a tévében. Ponyiczky László szerint ezzel erőteljesebben rávilágítanak az adott témára, ami így nagyobb érdeklődésre tarthat számot. Páll Gabriella
A beruházás fő oka az volt, hogy egyre nagyobb számban készülnek amerikai filmek Magyarországon, mivel vonzó a támogatási rendszer, világszínvonalú stúdiók működnek hazánkban. Budapest kiváló helyszín arra, hogy bármely világvárossá, például Münchenné, Párizszsá vagy akár a középkori Itáliává alakítsák át. A budapesti stúdióban foglalkoznak például világítástechnika vagy speciális járművek bérbeadásával, sőt az utómunka részlegük is világszínvonalú. A stúdióvezetés tervei között szerepel több reklámfilm és újabb ameri-
kai filmek készítése is. Fekete Zoltán kiemelte: nem csupán amerikai szuperprodukciók forgatása zajlik náluk. Az elmúlt két évben olyan filmek készültek itt, mint a Die Hard 5 – Drágább, mint az életed Bruce Willis-szel, a 47 Ronin Keanu Reeves főszereplésével. Angelina Jolie pedig producerként járt hazánkban élettársával Brad Pitt-tel és gyermekeikkel, amikor A vér és méz földjén című filmet forgatta. A magyarországi televíziók produkciói közül is számos készült itt, mint például a Maradj talpon! című vetélkedő, a Marslakók című film-
fotó: Vargosz
VÁROSJÁRÓ KANAPÉ Budapest három helyszínén három napon át forgatta Bouandel Doraya rendező a Kanapé című filmjét. A rendezővel, Ebner Dávid operatőrrel, valamint a főszereplő Tóth Sziszivel az egyik helyszínen, a Margit hídnál találkoztam.
fogja megzavarni a munkát. Nem tudtunk lezáratni egy utat, nem voltak statisztáink. Igyekeztünk elérni, hogy sok improvizáció legyen a forgatás során – válaszolta Ebner Dávid. – Hogyan viszonyult az utca embere ahhoz, hogy
FIATAL ÉS TEHETSÉGES Bouandel Doraya a Kanapé című filmjének elkészítésére kapott lehetőséget azzal, hogy a Csokonai Művelődési Központ és a kerületi önkormányzat által kiírt forgatókönyvírói pályázat egyik nyertese lett. – Sokan kérdezik, hogy honnan származik? – Mindenkinek ez az első kérdése – mosolyogta el magát a filmes szakember. – Algériai származású vagyok, édesapám algír, édesanyám magyar. – Idén két egyetemen is végzett, és emellett még a pályázatra is benevezett. Hogyan lehetett mindezt összeegyeztetni? – Nem volt könnyű, hiszen párhuzamosan tanultam az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filmtudomány Tanszékén, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaságes Társadalomtudományi Kar szakfordító es tolmács szakán. Mindkét egyetemen most diplomáztam és emellett a Mi jó neked? szlogennel kiírt pályázatra is beneveztem. Nem volt egyszerű, de sikerült összeegyeztetnem a tanulmányaimat és a pályázatkészítést. – A Károlyi Mihály Spanyol-Magyar Kéttan-
nyelvű Gimnáziumban egyedüliként nyerte el a gimnázium emléklapját. Az emléklapot azok kaphatják, akiknek kiváló az eredményük, és sokat tesznek az iskolájukért. – Igen, ez így van. De arra is büszke vagyok, hogy a szakfordító és tolmács szakon tanulva tavaly a TDK-n az új-
dig azt gondolom, hogy tavaszi, nyári hónapokban jobb tanulni, mert akkor ki lehet menni a kertbe, és a fűben fekve pozitív energia vesz minket körbe. Télen viszont jobb bent lenni a lakásban, mert akkor kint hideg van, így legalább értelme van a tanulásnak, hiszen nem is lehet nagyon mást tenni.
fotó: Nagy Botond latin szekcióban 2. helyezett lettem. Akkor egy filmes témával foglalkoztam spanyol nyelven A női szerepvállalás Pedro Almodóvar filmművészetében címmel. – Az egyik internetes újságnak úgy nyilatkozott, hogy bár szeret tanulni, de nem mindegy, hogy hol és mikor. – Ez tényleg érdekes – mondja nevetve. – Télen min-
– Most, hogy lediplomázott, hogyan tovább? – Animációs stúdióban dolgozom, és továbbra is szeretnék a filmművészet minden területén tevékenykedni ugyanúgy, ahogy a korábbiakban. Dolgoztam vágóként, asszisztensként, rendezőként, készítettem számos társadalmi célú reklámfilmet, és közreműködtem néhány ilyen filmben is. Sz. J.
sorozat és a TV2 Voice című új tehetségkutató műsora. Már többször is felmerült az igény, hogy a közönség betekintést nyerjen a stúdiókban folyó munkálatokba. Noha az alkotók munkájuk közben szeretnek elzárkózni a külvilágtól, a tervek között szerepel, hogy előzetes bejelentkezés alapján a publikum olyan érdekességeket tekinthessen meg, mint Angelia Jolie lakóautója vagy Bruce Willis konditeremmé átalakított lakókocsija. Ezen érdekességek és a létesítményen belüli jól felszerelt nyolc stúdió bizonyára nagy érdeklődésre tarthat számot. Sz. J.
Vándorúton a kanapé – Honnan jött ez a filmes ötlet? – Néhány hónappal ezelőtt pont itt a Margit hídnál láttam, hogy egy fotelt visz két ember. Erről eszembe jutott, hogy milyen vicces lenne, ha pár barát egy kanapét cipelne, amire bárhol leülhetnek, és jól érezhetik magukat. Sörözhetnek akár a Duna-parton is. Pont ekkor olvastam a XV. kerületi pályázatot, és megírtam a kanapé történetét. A filmben kiderül, hogy vajon érdemes-e egy kanapét cipelni a városon át. Lesz benne fricska is, de ezt előre nem árulom el - mondta Bouandel Doraya. – Mennyire tudta a saját elképzeléseit, egyéniségét belevinni a forgatásba? – Dorayának a képi világról volt koncepciója. Az ő kéréseihez alkalmazkodtam, amely főként totál képekből áll. Azt hiszem, valóban az jött létre, amit elképzeltünk. – Nagyrészt külső helyszíneken forgattunk, és ilyenkor nem tudja az ember, hogy mi
fotók: Vargosz éppen egy kanapét cipelnek? – Pont úgy viselkedtek, ahogyan szerettük volna. Nézték, hogy mi ez, amit cipelnek. Alkalmazkodtak a helyzethez – mondta Tóth Sziszi. – Az valósult meg, amit elképzeltek? – Ami a három napi forgatásba belefért, azt megvalósítottuk. Voltunk az egyik barátunk lakásán a IX. kerületben, másnap egy Falk Miksa utcai ház lépcsőházában
Készül a „filléres” film
vettük fel a jeleneteket. Mint kiderült, ugyanezen a helyszínen rögzítették az Evita című film néhány jelenetét is. Forgattunk még a Margit híd környékén, Budán és Pesten, valamint a Duna-parton – vette vissza a szót a rendező. – Milyen volt az összmunka? – Nagyon jó volt mindenkivel a munka. Több olyan munkatárs volt, akivel már korábban is együtt dolgoztam, így Hernádi Ambrussal, aki a fővilágosítóm volt, de köszönet illeti Kovács Attilát is, aki a kameratechnikusi teendőket látta el – mondta Ebner Dávid. – Nekem bele kellett jönnöm a forgatási folyamatba, de az elejétől a végéig összmunka volt az egész filmkészítés, amit nagyon élveztünk - mondta Tóth Sziszi. – Külön kiemelném a szereplők közül az idősebb hölgyet alakító Sallai Virágot, aki a Kolibri Színház művésze. Nagyon jól tudtunk vele együtt dolgozni, a stáb nagyon szerette – mondta Bouandel Doraya, akinek a pályázati támogatás elnyerésekor a zsűri elnöke, Sándor Pál filmrendező a következőket mondta útravalóul: „akkor lesz jó a filmed, ha úgy csinálod meg, ahogy gondolod, kvázi fillérekből.” A film elkészül, és valóban „fillérekből”. szjuli
z 10 z SZÍNkép z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
TALÁLKA A SZOMSZÉDOKKAL Kutatási eredmények igazolják, hogy a nagyvárosokban élő emberek hajlamosak elidegenedni egymástól. Az esetek zömében a szomszédok köszönés nélkül mennek el egymás mellett, és sokszor azt sem tudjuk, hogy ki lakik a közelünkben. Ezen az állapoton szeretett volna néhány párizsi lokálpatrióta változtatni azzal, hogy pár esztendővel ezelőtt megszervezték az első Szomszédünnep nevű programot. Az ötlet nagyon gyorsan más nagyvárosokban is népszerű lett, és egyre többen csatlakoztak az akcióhoz. – Közösségteremtő folyamatot indítottunk el 2010 őszén – mondta László Tamás polgármester a közelmúltban az egyik játszótér átadásán. – Először a Rädda Barnen utca és az Eötvös utca sarkán építettünk játszóteret, amit a közeli művelődési házban működő baba-mama klub tagjainak felügyeleté-
re bíztunk, akik azóta is nagy lelkesedéssel használják és működtetik a parkot. Ezt követően több játszóteret építettünk hasonló célokkal, és útjára indítottuk a „közösségépítő” Miénk a…tér! című programot. A legújabb programunk pedig a Szomszédünnep meghonosítása lesz. A francia mintára átvett program időpontja szeptember 22. A szombati napon a kerület több pontján várják
majd az ott élőket, hogy részvételükkel és javaslataik alapján a helyi adottságokra és hagyományokra építve új közösségi eseményeket hozzanak létre. – Ahhoz, hogy egy ilyen rendezvény jó legyen, szükség van szervezőkre. Az önkormányzati képviselőtársaimat arra fogom kérni, hogy vegyék ki a részüket a szervezésből. Riersch Tamás
Kedves Kerületi Szomszédaink! A Szomszédünnep alkalmából szeptember 22-én szeretettel várjuk Önöket az alábbi helyszíneken: • A Zsókavár utca 45. szám előtti kis téren 17 órakor (szervező: Báthory Erzsi) • A Pattogós utcai iskola melletti játszótéren 10 órakor (szervező: Vizér Klára és Dr. Balogh András) • A Mézeskalács téri Spár élelmiszer bolt előtt 10 órakor (szervező: Donga Árpádné) • Az Obsitos téri játszótéren 11 órakor (szervező: Dárdai Árpádné) • Az Eötvös utcai Tukános játszótéren 11 órakor (szervező: Dr. Novák Ágnes)
PIKNIK A MÚZEUMBAN Ha Kerti Piknik, akkor a Rákospalotai Múzeum neve jut a kerületiek eszébe. Ha pedig mindehhez hozzáteszszük Dréher János nevét, akkor mindenki a szeptember 8-án (lapzártánk idején) hetedik alkalommal megrendezett kerti kiállításra gondol. Éppen hét éve, hogy Dréher János festőművész művészbarátaival egy kortárs
magyar művészek alkotásait felvonultató egynapos tárlattal állt a közönség elé. Első alkalommal még csak húsz kiállító mutatkozott be, majd az évek múlásával bővült a kör. Idén negyvenhárom festő-, grafikus-, szobrász- és iparművész hozta el munkáit. Dr. Feledy Balázs, a kiállításokat megnyitó művészeti író elmondta: a múzeumkert-
ben tartott esemény kivételes. Attól más, mint a többi tárlat, hogy itt az alkotók egyrészt bemutathatják műveiket, másrészt baráti beszélgetés keretében megismerkedhetnek. A program szerint az egynapos tárlaton közreműködtek a Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Sz. J.
FÉNYKÉPES ÓANGOL MESE
A megnyitó pillanatai Többéves hagyománya van a MásTérTár című kiállításnak a XV. kerületben. A Magyar Fotográfia Napja alkalmából augusztus 24-én a Prizma Kör érdekes és szép munkáiból nyílt fotótárlat a Pestúj-
fotó: Vargosz helyi Közösségi Ház Folyosó Galériáján. A kiálításmegnyitó mindig rendhagyó. Idén R’bert Bob magyarul olvasta fel az óangol szöveggel íródott Görbe Hátú Herceg történe-
tét, amely nagy sikert aratott a megnyitóra érkezők körében, majd a korábbi évek hagyományainak megfelelően a SeKépSeHang Formáció Dömötör Nóra zenész-fotós két művét adta elő. A tárlat szeptember 17-ig tekinthető meg. A Prizma Kör azonban nemcsak saját munkáit hozza el időről időre a kerületbe, hanem pályázatot is kiír. A legújabb Fény-ÁrnyékSzín-Világ című pályázatára szeptember 21-ig lehet alkotásokat küldeni. A pályázat kiírásában szerepel, hogy az alkotóktól a megszokottól eltérő, meghökkentő, rafinált képeket várnak. A pályázatról további információt a www.prizmakarika.hu weblapon kaphatnak az érdeklődők. Sz. J.
KUTYÁLKODTUNK Az Országos Munkakutya Sport Egyesület (OMSE) kerületi sporttelepén nemzeti (CAC) kutyakiállítást rendeztek szeptember 2-án. A kiállításon az OMSE német
Ügyességi bemutató
juhászkutyákból és egy vizslából álló 1. csapata akadály és őrző védő bemutatót tartott. Közülük a közönség díját a 9 éves Földházi Laura nyerte Morissal, délután pe-
fotó: Nagy Botond
dig az OMSE 2. csoportja, a pásztor és mentett kutyák kápráztatták el a közönséget. Az ebeknek tárgyat kellett azonosítaniuk, és ügyességi feladatokkal próbára tették a gazda és kutyája összhangját is. Pischoff Ferenc kuvasza, Jázmin tűzkarikán ugrott át, de a környezetvédelem területén is jeleskedett: összeszedte egy kosárba a pályán szétszórt szemetet. A vetélkedők közben pedig folyt a küllembírálat. Őshonos 9 fajtánk közül csupán a komondorral nem találkozhattak az érdeklődők. A rendezvény „abszolút győztesei”, egy angol staffordshire bullterrier (BIS 1) és egy fekete puli (BIS 2) lettek. Lovas Éva
MÚZEUMI ESTÉK Ősztől folytatódik a Múzeumi esték című programsorozat a Rákospalota, Pestújhely és Újpalota Helytörténeti Gyűjteménye (Pestújhelyi út 81-83.) épületében. A rendezvényt először szeptember 18-án, majd ezt követően havi rendszerességgel, egy-egy alkalommal tartják. A programot Kiss Emília helytörténeti gyűjteményvezető rendezi. Az esték szerkesztője és házigazdája minden esetben Dömötör László költő, képzőművész, performer lesz, aki a különböző művészeti ágak meghívott képviselőivel beszélget. Ami közös bennük, hogy területükön elismert, többnyire nemzetközi hírű művészek. A szervezés érdekessége, hogy az estekre minden alkalommal két vendéget várnak, a meghívott ugyanis hoz magával még valakit.
A Múzeumi esték szeptember 18-i rendezvényének vendége a magyar régizenei élet emblematikus alakja, Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, a Musica Profana együttes és a Corvina Consort énekegyüttes tagja. Orgona szakon végzett Lehotka Gábor tanítványaként, majd barokk énektechnikát Lengyelországban
tanult. Előadásmódbeli tudását neves tanárok segítségével Ausztriában, Londonban és Hollandiában mélyítette el. Művészetében hangsúlyt helyez a magyar régizene bemutatására és megismertetésére is. A szeptember 18-i estre, mely este fél 7-től előreláthatólag 8-ig tart, a belépőjegy ára 600 forint. L. É.
Képünk illusztráció
fotó: Vargosz
SZAKRÁLIS MŰVÉSZETEK HETE Idén hatodik alkalommal rendezik meg az Ars Sacra Fesztivált, a Szent Művészet Ünnepét. A Szakrális Művészetek Hete szeptember 15től 23-ig tart, amelyhez idén első alkalommal csatlakozott a kerületi Boldog Salkaházi Sára templom. A szervezők szándéka, hogy a Szakrális Művészetek Hete a csüggedt, megfáradt, hitevesztett ember számára lehetőséget adjon arra, hogy megérezze a segítő erőt. Ehhez pedig kitűnő eszköz, tolmács a művészet. A kerületben ingyenes koncerteket, kiállításokat,
színi előadásokat tartanak majd nyolc napon át a fesztivál keretében. A szervezők Bánhidi Sára, az Ars Sacra alapítvány munkatársa, Repcsik Gyula atya, Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Központ igazgatója, és Laufer István, a templom karnagya. A programsorozat fővédnöke László Tamás polgármester. A nívós rendezvények közt két kuriózum is lesz, szeptember 15-én, szombaton este 8, 9 és 10 órakor templomtúrát tartanak, melyet Gyula atya, Kruppa Gábor, a templom építésze, és az oltárkép készítője, Puskás László ve-
zetnek. A következő szombaton, este 7 órakor pedig a Rózsalány című musicalt tekinthetik meg az érdeklődők. Andorka Péter és Hajnal Géza Szent Erzsébet életéről szóló művének ősbemutatóját 2011 novemberében tartották Gazdagréten. Azóta a teljes darabot csupán kétszer láthatta a nagyérdemű, tavaly advent 2. és 3. vasárnapján a Boldog Salkaházi Sára templomban adták elő. L. É. (A Szakrális Művészetek Hete részletes kerületi programját az újság 6. oldalán olvashatják.)
BÚCSÚ A VAKÁCIÓTÓL A Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH) udvarán augusztus 31-én este 6-kor tartották a Páratlan vakáció programsorozat zárórendezvényét. Ingyenes foglalkozásokkal, változatos programokkal június 19-től augusztus végéig minden páratlan hétköznapon várták a gyerekeket a közösségi házban. A záróbulin szintén térítésmentesen lehetett részt venni, és a szervezők még egy tányér gulyással is megvendégelték a résztvevőket. A gyerekek játszottak, bújócskáztak, a felnőttek pedig beszélgettek. Felelevenítették a programsorozat kalandosabb eseményeit és szép emlékeit. A PeKH vezetőjétől és a programsorozat ötletgazdájától, Pintér Zsuzsánnától megtudtuk, hogy a Páratlan vakációt először, kísérleti jelleggel
A záróbulin gulyásleves volt a menü idén rendezték meg. A programsorozatot az önkormányzat és civil szervezetek is támogatták. A szülőktől sok pozitív visszajelzést kaptak a szervezők. A legnépszerűbbek a kézműves foglalkozások, mint például a batikolás, a nemezelés, valamint a sárkány és madárijesztő készítés
fotó: Vargosz
voltak. Viszont nem mutatkozott érdeklődés a drámapedagógiai foglalkozás iránt. Programokat nemcsak a házban, hanem kerületi és fővárosi külső helyszíneken is tartottak. A rendezvények keretében a résztvevők térítésmentesen látogathattak el az állatkertbe és múzeumban is jártak. L. É.
KERTÜNK KINCSEI A Pestújhelyi Kertbarát Kör a kétnapos terménybemutatóját lapzártánk után, szeptember 7-én és 8-án tartotta. A Kertünk kincsei című rendezvény a tapasztalatcsere és az ifjabb nemzedék természetszeretetre nevelésének jegyében telt. A Pestújhelyi Közösségi Házban hosszú évek óta működő kertbarát kör tagjai virágokat, terményeket, és a belőlük készített befőtteket, lekvárokat mutatták meg az érdeklődőknek. Az előzetes program szerint a rendezvény első napján iskolás csoportokat fogadtak, akikkel közösen terménybáb- és fűszerolaj készítést, mustpréselést, lekvárkóstolót tartottak. A gyerekeket játékos növényismereti vetélkedővel is várták. A résztvevők délután előadásokat hallgathattak többek között az egzotikus és elfelejtett növényekről, valamint a növények betegségeiről. A rendezvény második napján reggeltől a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak, majd délelőtt 11 órától a „Pestújhely legszebb kertje” pályázat eredményhirdetése következett. L. É.
Rendezvényjelkép fotó: Vargosz
z KULTÚRkép z 11 z
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
HALLASD A HANGODAT! Az ÉLETképek újság szerkesztőségének „Ha én egyszer kinyitom a számat!” című pályázatán lehetőséget kapnak az újságírói vénával rendelkező diákok arra, hogy cikket írjanak az őket érdeklő, helyi közérdekű témákról, a diákélet érdekes, fontos, az olvasók érdeklődésére is számot tartó momentumairól. A pályázatra beküldött cikkek közül a legjobbat közli a szerkesztőség a kéthetente megjelenő lapban. A cikk megjelentetése a nyeremény része, ezen felül a győztes egyéb tárgyjutalomban is részesül. A pályázaton azok a 17. életévüket betöltött diákok vehetnek részt, akik a kerületben laknak és a kerület egyik középfokú intézményében tanulnak. A pályázat beadásának határideje október 31-e. Kérjük, hogy az xvmedia.hu honlapon és a Képújságban közzétett pályázati felhívást minden pályázó olvassa el figyelmesen, mert kizárólag az abban szereplő feltételeknek megfelelő pályázatot tudja elfogadni a szerkesztőség!
grafika: Varga Tímea Laura
SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL
BIZONYÍTÉKOK A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÖSSZEKAPCSOLTSÁGÁRA „Amikor a tudomány poharából az első kortyot kiiszod könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott vár Isten.” (Heisenberg)
Szeptember 29. Forrai Tamás SJ.: A hit és a tudomány viszonya a Jezsuita nevelésben
ELISMERÉS AZ IRODALOMTUDÓSNAK
Város szélén egymagában, Áll magányos öreg nyárfa. Macska kérgét megkaparta, Cinke fészket ütött rajta. Négy bölcs megyen arrafelé, Nagy idejét eltöltené. Leülnek hát ők, a négyek, Gondolkodnak és beszélnek. Mikor aztán nagy hirtelen, Egy fejében ötlet terem. „Emberek, mi itt henyélünk, Csak a gondolatnak élünk. S, meg se látjuk azt a csodát, Mi épp fölöttünk hajlik át. Itt e nyárfa művessége, Szép formája, lombja, törzse. Festő, szobrász irigyelné, Hogyha szemét ráemelné. Ahogy a fény reája száll, Lombja épp nagy sólymot formál. Nemes feje a magasban, Repül lankadatlan. Természet gyönyörűsége, Minden mezők ékessége.” A második is feltekint, Fejét rázza, és a kezével int. „Csodás látvány, nem tagadom, De formáját másképp látom. Sok ága, ahogy összeér, Az ember hegyet látni vél. S folyót, mezőt, erdőséget,
SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL, A TUDOMÁNY ÉS AZ ISTENHIT ÚJRAEGYESÍTÉSÉNEK ESZMEISÉGÉBEN, AZ ÉLET MEGMENTÉSÉÉRT
II. ÉVFOLYAM, 1. SZEMESZTER (2012. szeptember – december) „TUDOMÁNY ÉS ISTENHIT”
grafi ka: Varga Tímea Laura
A Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) elismerést vehette át Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől Adamik Tamás, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa augusztus 20-án. Az antik római és a vulgáris (köznyelvi) latin irodalom oktatásáért és terjesztéséért, az ókor, a retorika kutatásáért, jelentőségének tudatosításában elért eredményeiért részesült a kitüntetésben. Nevéhez fűződik többek között az első magyar nyelvű, részletes, tudományos igénnyel megírt római irodalomtörténet, továbbá alapvető retorikai művek fordítása (például Arisztotelész Rétorikája) és számos tudományos tanulmány publikálása. – Nagyon meglepett, és kellemesen érintett a kitüntetés – mondta a Rákospalotán élő professzor –, hiszen az ókori kultúrával foglalkozom, ami elég távol esik a mai világtól. Az, hogy erre odafigyeltek, jóleső érzés számomra, jelzi, hogy elismerik és értékelik a munkásságom.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a Szabadegyetem az életről ingyenes képzés és előadássorozat II. évfolyam, 1. szemeszterének előadásaira!
fotó: Nagy Botond – Középiskolásként, a kecskeméti piarista gimnáziumban találkozott először a latinnal. Mi volt az, ami egy tizenévest megragadott a latin nyelvben? – Egyrészt a nyelv dallama, az, hogy minden szó kész műalkotás, és a roppant gazdag, de logikus nyelvtana. Másrészt pedig – és ez volt a fontosabb – az a hatalmas kultúra, amit a latin nyelv hordoz és közvetít. – Az elmúlt években több irodalmi témájú előadást tartott a Csokonai Művelődési Központban. Ön szerint mi az, ami a ma embere számára érdekessé teszi az ókori irodalmat?
– Az ókor embere még természetközeli életet élt, harmóniában volt saját magával és környezetével. Testét, lelkét, szellemét egyaránt nevelte, fejlesztette. Sok dolgot helyesebben láttak, mint manapság, tudták mi az igazán fontos. Ha például a nemrég befejeződött olimpiát az ókorban rendezik, a legnagyobb szobrászok versengtek volna, hogy a győzteseket megmintázhassák, s a legnagyobb költők énekelték volna meg őket. – Mindig úgy állítottam össze az előadások témáját, hogy az ókor mellett ott legyen a modern kor is, a magyar kultúra és irodalom. Az első előadást, amelyre több
Nyárfa Dombot, felhőt, meg völgyeket. Mű a műben, való csoda, Ember ilyet nem alkothat.” „Tévedtek ti atyafiak,
Mert én látom, más az alak!” Így kezdte a harmadik bölcs, S mondta, mit fedez föl. „Kaput látok hatalmasat, Levelekből összefontat.
mint hatvanan voltak kíváncsiak, „Catullus és Nagy László a szerelemről” címmel tartottam. A két költő életművét tanulmányozva ugyanis észrevettem, hogy Catullus és Nagy László számára ugyanúgy az élet legfontosabb kérdése a szerelem. Emellett – mivel családunkban sok zenész van – az előadások végén gyakran csendült fel zene. Fiam, Gábor az Operaház tubása, ő és barátai tubán, valamint lányom, Anna, zongorán játszott az előadások végén. Az eredetileg tervezett négy előadásból immár két éve tartó sorozat lett. – Tervezik-e az előadások folytatását? – Még négy előadás biztosan lesz, az első szeptember 28-án, ennek témája „A paraineszisz Iszokratésztől Kölcseyig”. Októberben Vörösmarty Zalán futásának antik mintáiról tartok előadást, novemberben Orpheuszról a görög, a latin és a magyar irodalomban, decemberben pedig a középkori karácsonyi himnuszokról. Nem tudom, hogy jövőre folytatom-e, mert belekezdtem egy nagy munkába: szeretném megírni a középkori latin nyelvű irodalom történetét. Páll Gabriella
Kaput, mely a paphoz vezet, Előtte nagy gyülekezet. És, ha a szél elindula, A kapu szárnyait kinyitja. És a fények száz sugara, Kiárad a nagyvilágba.” Veszekednek, vitatkoznak, Nem engednek, makacskodnak. Végül aztán odamennek, Mondják hát a negyediknek: „Mond, te mit látsz itt a lombban? Mond, mit gondolsz, mondjad gyorsan!” Negyedik bölcs nyitja száját, Hogy elmondja igazságát. „Város szélén egymagában, Lám, áll itt egy öreg nyárfa. Macska kérgét megkaparta, Cinke fészket ütött rajta. Hárman vitáznak alatta, Hogy a lombot ki, mint látja. Vitájuknak nem lesz vége, Sosem jutnak békességre. Más világban él mindhárom, Másként hall, lát e világon. Elméjükben másként látják, Az igazság több oldalát. Hisz minden ember másként érez, És percenként új emberré lesz.”
Kovács Andor 13 éves tanuló
Kedves Olvasóink! Amennyiben szeretnék, hogy saját meséjük újságunkban megjelenjen kérjük, küldjék el írásukat legfeljebb 2000 karakteres terjedelemben az
[email protected] címre.
Október 27.
Freund Tamás: Önzés és elmagányosodás: társadalmi fejlődésünk zsákutcái – analógiák a biológiai evolúció világából
November 24.
Tulassay Tivadar: A tudomány és istenhit a gyógyításban és a kutatásban
December 29.
Barsi Balázs OFM: A bölcsek és a Gyermek
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára plébánia közösségi terme 1156 Budapest Pattogós utca 1. Időpont: 17 óra szentmise utána előadás vagy számadás
ÉRTÉKŐRZŐ SÉTA A XV. kerületi Rákospalota – Pestújhely – Újpalota Kalendárium szerkesztői 2007-ben új kerületi díjat alapítottak Civis Honoratus néven. Az elismerést azóta minden esztendőben a Kalendárium bemutatóján adják át azon kiválóságoknak vagy családoknak, akik életükkel, munkásságukkal vagy a helyi lakosságért végzett jelentős tevékenységükkel érdemesnek bizonyulnak a közösség elismerésére. A díjat első ízben 2008-ban adták át. A Borda család is az első díjazottak között volt, melynek két tagja, B. Tóth Klára és Borda Lajos javasolták, hogy a díj birtokosaiból Civis Kör alakuljon. – A Civis Körön belül vetődött fel, hogy a kerület legrégebbi településének, Rákospalotának az értékeit meg kellene ismertetni – mondta Juhász Sándor, a kerület díszpolgára, a rákospalotai ipartestület korábbi elnöke. – Az elhatározást csak erősítette, hogy több olyan épületről van tudomásunk, amely a jelenleginél jobb sorsra lenne érdemes. Rákospalotán olyan elfeledett kincsek találhatók, melyekről még az itt élőknek sincs tudomása. Szerettük volna a politikusok figyelmét is a helyi értékekre irányítani, ezért kezdeményeztük a civil sétákat. A Civis Kör a helyi civilekkel összefogva összesen öt sétát szervezett a városrészben. Az első alkalommal a Sín utca (volt Mária utca) és környékét nézték meg. Rákospalota volt nyaralónegyedében olyan kincseket kerestek fel, mint azt a villát, ahol egykor Bartók Béla is lakott vagy a kerület legrégebbi lakóépületének számító épületet, melyet bizonyíthatóan több mint 500 éve, de lehet, hogy ennél is régebben építettek. Az épület is egyike azoknak a helyi értékeknek, mely a használóinak „köszönhe-
Juhász Sándor
fotó: Vargosz
tően” – sajnos – a rangjához méltatlan állapotban van. A következő séták alkalmával az átlag negyven-ötven főből álló közönség a Pozsonyi utcai leánynevelőt, a Kossuth utcai kistemplomot, a Régi Fóti úti templomokat, a Széchenyi téri Magyarok Nagyasszonya templomot, legvégül pedig augusztus 22-én a Kossuth utcai református templomot tekintette meg. – Ahova bejutottunk, ott szeretettel fogadtak bennünket. A plébánosoktól és lelkészektől pedig olyan titkokat tudhattunk meg, amit még azok sem ismertek, akik rendszeres látogatói ezeknek az épületeknek. A Kossuth utcai helyszínek iránt nagyon sokan érdeklődtek. Ez nem véletlenül alakult így, az utca ugyanis Rákospalota Öregfalu egyik legrégebbi és legszebb utcája volt. Mára sok szép épületét lebontották, ráadásul az utcát egy lakóteleppel is elcsúfították, így a környék múltjáról, számos értékéről már csak az emlékeinkből tudtunk mesélni az érdeklődőknek. Juhász Sándor szerint egy időre az augusztusi séta volt az utolsó. Elfogytak a látnivalók, ami kimaradt, mint például a Liva Malom, pedig olyan rossz állapotban van, hogy csak a szívét fájdítaná a látogatóknak. A Civis Körnek azonban vannak még tervei, hogyan mutassa be a múlt emlékeit és a városrész jelenét. Riersch Tamás
z 12 z SPORTkép z Az oldalt összeállította : Riersch Tamás
ÉLETképek – 2012. szeptember 10.
MAGABIZTOS PALOTAI SIKER Egy esztendővel ezelőtt hunyt el Szalayné Sebők Éva, a XX. század egyik legjobb röplabdajátékosa, a kerület díszpolgára. A sokszoros magyar bajnok, kupagyőztes és válogatott sportoló pályafutásának befejezése után Palota Röplabda SC néven egyesületet alapított a lakóhelyén, és a röplabda együttes bejutott az NB I-be. Halálával nemcsak a magyar sportban, hanem szűkebb szülőhazájában, Rákospalotán is nagy űrt hagyott maga mögött. A csapata sokáig nem is tudta kiheverni a klubalapító, elnök és vezetőedző elvesztését. A Palota RSC a tavalyi bajnokságban kieső helyen végzett, annak ellenére, hogy a rossz kezdés után a tavaszi szezonban Nyári Sándor vezetésével már sokkal jobban játszottak. A csapat a Szolnok visszalépését követően mégis bent maradt az NB I-ben, s mivel a nyáron sikerült néhány játékost is igazolniuk, az új szezonban talán már nem kell a kiesés ellen küzdeniük a lányoknak. A szeptember 29-én kezdődő új bajnokság előtt az ősz első napján rendezte meg a Palota RSC az első Szalayné Sebők Éva Emléktornát a
Sződliget utcai sportcsarnokban. – A tornára három csapatot, az NB II-es Egert, és az első osztályú Budai XI és a Veszprém csapatát hívtuk meg – mondta Balogh Beatrix, a rendezvény főszervezője. – A tornával minden esztendőben egyrészt emlékezni szeretnénk a klubalapítónkra, másrészt a csapatoknak is lehetőséget kívánunk biztosítani arra, hogy lemérjék hol tartanak a felkészülésben. Az emléktornán a rendezvény fő támogatójának, az önkormányzatnak a képviseletében Bitvai Nándor alpolgármester emlékezett a nagyszerű röplabdajátékosra: – Éva néni (Bozsó) nélkül elképzelhetetlen volt Palota sportélete. Mindene volt a sport, és kitartó, szisztematikus munkával komoly utánpótlásbázist hozott létre, melyből aztán egy NB I-es csapat nőtt ki. A tornát látva nyugodtan kijelenthető, hogy ez a csapat ismét jó kezekben van, Nyári Sándor vezetőedző folytatja az Éva néni által megkezdett munkát. – Két hete dolgozom együtt a kerettel. Ennyi idő alatt az alapkérdéseket és a
játékrendszert is sikerült tisztáznom a lányokkal, akik jó úton haladnak afelé, hogy a gyakorlatban is kamatoztathassák a tanultakat. A három új igazolással, Kovács Eszterrel, Szűcs Anitával és Szikszai Vikivel is elégedett vagyok, ezen kívül még egy játékost szeretnénk majd igazolni. Remélhetőleg a megerősített keretünkkel már nem a kiesés ellen kell majd harcolnunk. Úgy vélem a gárda az NB I 8-10. helyén végezhet – mondta Nyári Sándor. Az I. Szalayné Sebők Éva Emléktornát magabiztos játékkal nyerte a Palota RSC, amely előbb az Eger, majd a
A Pestújhelyi Sport Club Elnöksége tisztelettel meghívja Önt
döntőben a Budai XI ellen is 3-0-ra nyert. – A tornát a sportág több elismert szakembere is megtekintette. A győztesnek járó vándorkupát dr. Kocsits Attiláné adta át, aki Szalayné edzője volt a válogatottban, és akinek az irányításával a női röplabda-válogatott Európa-bajnoki 2. és 3., valamint világbajnoki és olimpiai 4. helyezést ért el. A döntő mérkőzés ellenőre Hóbor Béla volt, akit tavaly a világ legjobb röplabda-játékvezetőjének választottak, és aki Sydney, Peking után néhány hete Londonban is olimpiai döntőt vezetett.
Na, hol a labda?
fotó: Nagy Botond
DOBOGÓS DARTSOSOK A Kavicsos DSE dartsosai már korábban is többször kiérdemelték a kerület legeredményesebb szakosztálya címet. Amit viszont Vámosi Ági és Vámosi László tanítványai az elmúlt szezonban produkáltak, arról csak őszinte elismeréssel lehet beszélni. A szakosztály versenyzői utánpótlás és felnőtt korosztályban összesen 5 arany-, 5 ezüstés 7 bronzérmet, valamint 7 negyedik és 8 ötödik helyezést szereztek. – A nyolc éve működő szakosztályunk életében mérföldkőnek számít a tavalyi esztendő – mondta Vámosi László. – Egyrészt, mert
A kép illusztráció
korábban még sosem szereztünk ennyi érmet és jó helyezést az országos bajnokságokon, másrészt a tavalyi szezonban először fordult elő, hogy már nemcsak az utánpótlás korosztályban, hanem a felnőttek között is a legjobbnak bizonyultunk. A női csapatunk a soft szakágban megnyerte a csapatbajnokságot. Az összes eredményes sportoló nevét nem tudjuk felsorolni, de néhány név feltétlenül papírra kívánkozik. Gyermek korosztályban Pisiák Ágoston Dominik, Vincze Csongor és Takács Dániel Patrik mind a soft, mind pedig a steel szakágban kibérelték maguknak a
fotó: Nagy Botond
dobogót. A serdülőknél Dudás Krisztián két ezüstéremmel büszkélkedhet, az ifjúságiaknál Végső Adrienn, Réti Ramóna, Dudás Tibor és Augisztin Norbert, a 21 éven aluliaknál Vámosi Gergely bizonyult még eredményesnek. A már említett országos bajnok női csapatnak pedig Réti Ramóna, Végső Adrienn és Schmutzlerné Cserpes Ágnes is tagja volt. – Az eredményeink annak tükrében különösen értékesek, hogy január óta teremgondokkal küszködünk. Az edzéseink egy részét az „anyaiskolánkban”, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában oldjuk meg, de továbbra is keresünk gyakorlóhelyet a kerületben. Vámosi László szerint a jó eredmények hátterében több tényező áll. Az egyik, hogy már a dartsban is nagy hangsúlyt helyeznek az utánpótlásképzésre. A Kavicsos DSE már hosszú ideje az ország egyik legjobb utánpótlásnevelő műhelyének számít. Nem csoda, hogy a szakosztály két vezetőjének tapasztalataira már a kerületen kívül is igényt tartanak. Vámosi László korábban a Magyar Darts Szövetségen belül
CENTENÁRIUMI ÜNNEP Egy egyesület, egy intézmény életében kiemelkedő ünnepnek számít a 100. évforduló. Különösen igaz ez a sportegyesületekre, amelyek ennyi év alatt rengeteg eredménnyel gazdagodnak. A kerület reprezentatív sportegyesülete, a REAC idén ünnepli a centenáriumát. Sajnos a jubileumot az év elején több dolog is beárnyékolta, ezért a klub vezetői csak ősszel tudták elkezdeni az ünnepség szervezését. – A jubileumi ünnepséget szeptember utolsó hétvégéjén, a Rákospalotai egészségfesztivál keretén belül tartjuk – mondta Sági Ferenc, a REAC Sportiskola SE elnöke. – Szombaton, szeptember 29-én a Czabán Általános Iskolában egy sakkversenyt rendezünk délelőtt a gyerekeknek, délután pedig az amatőr felnőtteknek. Ugyanazon a napon a Budai II László Stadion műfüves pályáján nemzetközi utánpótlástornát is rendezünk három korcsoportban és 18 csapat – köztük két osztrák egyesület – részvételével. A két esemény vasárnap is folytatódik majd, a sakkozók ugyanis a Budapest Bajnokság I. fordulójának mérkőzését szintén a Czabánban játsszák. Ugyanitt délután egy számítógépes sakkbemutatóra is sor kerül. Vasárnap, a műfüves pályán pedig a focitorna döntőjét és helyosztóit rendezzük. A tervek szerint a centenárium alkalmából szeptember 30-án délután a REAC öregfiúk és az újságírók gálamérkőzést játszanak majd egymással, mely után vagy a REAC mai és egykori játékosai lépnek pályára vagy a rákospalotai klub a soron következő NB III-as találkozóját játszsza a stadionban. Remélhetőleg sok néző lesz kíváncsi a találkozóra.
az utánpótlásképzésért felelt, nemrég azonban a szövetség alelnökévé választották, a helyét pedig tanítványa, Piroska Roland vette át. Vámosi Ági, aki civilben a lila iskola pedagógusa, továbbra is területi utánpótlás vezetőként dolgozik. – Az új szezonban számos tervünk van – tette hozzá Vámosi László. – Egyrészt szeretnénk megismételni a tavalyi sikereket, másrészt célunk, hogy ismét mi lehessünk a házigazdái a budapesti és az országos diákolimpia döntőjének. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy idén 20 esztendős a Magyar Darts Szövetség, amely a szakosztályunk életében is fontos eseménynek számít. Legvégül nagy esélyünk van rá, hogy 2013-ban mi, magyarok rendezhessük majd az ifjúsági Darts Európa-bajnokságot. Erről majd októberben dönt a nemzetközi szövetség. A hatfős magyar csapatba pedig három kerületi dartsosnak, Réti Ramónának, Dudás Krisztiánnak és Dudás Tibornak van esélye bekerülni.
2012. szeptember 22-én (szombaton) 10 órakor a Pestújhelyi Közösségi Ház színháztermében tartandó (1158 Budapest, Szűcs István utca 45.)
CENTENÁRIUMI ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉRE
NEGYEDSZER IS „MIÉNK A GRUND” Az önkormányzat idén negyedik alkalommal rendezi meg a „Miénk a Grund” grundfoci bajnokságot. A rendezvény fővédnöke, mint a korábbi három alkalommal, ismét László Tamás polgármester lesz. – Az elmúlt évek gyakorlata szerint rendezzük a tornát – tudtuk meg Varga József sportreferenstől. – A rendezvény lebonyolítója a REAC Sportiskola SE lesz, a mérkőzéseket pedig a bitumenes pályákon játsszák majd a csapatok. A szervezők ismét sok jelentkezőt várnak, a torna eddigi története során ugyanis tendencia volt, hogy a hat helyszínen, tornáról tornára egyre többen neveztek. A versenykiírás szerint ismét hatfős csapatok jelentkezését várják. A nevezésnél egyetlen kritériumnak kell megfelelni: a csapatban legalább két főnek kerületi lakcímmel kell rendelkeznie. A bajnokságot a hagyományoknak megfelelően ismét két korosztályban, a 14 év alattiak és felettiek számára írják ki. A résztvevőknek érvényes igazolványnyal kell bizonyítaniuk az életkorukat. A szeptember 22-23-i IV. Grundfoci bajnokságon a gyermek bajnokság (14 év alattiak) selejtezőjére az Er-
A kép illusztráció
dőkerülő utca 34. szám mögötti bitumenes sportpályán kerül majd sor reggel 9 és délután 4 óra között. A felnőttek pedig ugyanabban az időben öt helyszínen, a Kazán utcai, a Hartyán köz – Kőrakás park 59. szám mögötti, a Szentmihályi út – Nyírpalota utca 80. szám mögötti, a Nádastó park – Szerencs utca – Pattogós utca 4. szám mögötti és a Szilas park 24. szám előtti sportpályákon küzdenek meg a döntős helyekért. A döntőket szeptember 23-án mindkét korcsoportban a Nádastó parki létesítményben rendezik majd reggel 9 és délután 4 óra között. A tornára nevezni előzetesen az önkormányzat bpxv.hu honlapján lehet, és a helyszíneken reggel 8 és háromnegyed 9 között. A mérkőzések időtartama 1×12 perc lesz, és a pályán egyszerre csak csapatonként négy fő tartózkodhat. A mérkőzéseket a Budapesti Labdarúgó Szövetség által delegált játékvezetők vezetik. A gyerekek számára hatos, a felnőtteknek pedig tizenöt csapatos döntőt rendeznek. A dobogós csapatok a serlegen és érmeken kívül értékes sportfelszereléseket kapnak, a IV-VI. helyezett együttesek pedig az oklevél mellett tárgyjutalomban is részesülnek.
fotó: Nagy Botond
)RJiV]DWLV]DNUHQGHOĞ %S)Ğ~W Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás 7HOMHVN|UĦIRJiV]DWLHOOiWiV Fogbeültetés 6]iMVHEpV]HW 5|J]tWHWWpVNLYHKHWĘ fogpótlások 'HQWiOKLJLpQLDLNH]HOpV )RJIHKpUtWpV (V]WpWLNXVW|PpVHN )RJpNV]HU Bejelentkezés személyesen vagy telefonon:
Tel.: (06-1) 631-1132, 06-20/429-6944