KRESALEK PÉTER* A mérlegelemzés egyes módszertani kérdései Einige Fragen über die Methoden der Bilanzanalyse Unter dem Begriff der Bilanzanalyse versteht man die Untersuchung eines Unternehmens ausschließlich anhand publizierter Informationsquellen. Wie jede Analyse verfolgt die Bilanzanalyse die Zielsetzung, unter Anwendung bestimmter Methoden und der Auswertung geeigneter Informationsquellen zweckbestimmt Informationen zu beschaffen. Der vorliegende Vortrag hat die Aufgabe, die traditionelle Methoden und die neuere Ansätze der Bilanzanalyse (bzw. der externen Jahresabschlussanalyse) kurz aber auch teilweise kritisch darzustellen. „– Megengedi most, hogy tüzetesebben betekintést szerezzek az ügyek állásába – szólt a konzul s a fıkönyv után nyúlt... Nem hallatszott más nesz, mint a papírnak a zörgése, mellyel a konzul bíbelıdött... A konzul a fıkönyvben lapozgatott, az ujja körmével számoszlopokon húzott végig, dátumokat vetett egybe, ceruzával kis, olvashatatlan számjegyeket firkált a papírra. Lankadt arcán rémület rajzolódott ki ama viszonyok láttán, melyekbe most »betekintést nyert«. Végül ... megrendülten szólt: – Szerencsétlen ember! ... Hogy lehet ez! – szólt vigasztalhatatlanul csóválva a fejét... – Ez alatt a pár év alatt!” THOMAS MANN: A Buddenbrook ház Negyedik rész, nyolcadik fejezet (Fordította: LÁNYI VIKTOR)
Számviteli beszámolók és a mérlegelemzés1 A piacorientált vállalkozási szintő gazdálkodás egyik elengedhetetlen feltétele a tájékozottság. A tájékozottság megszerzéséhez, ahhoz, hogy a vállalkozások megítélhetık és értékelhetık legyenek, megbízható és viszonylag egységes információs rendszerre van szükség. Ezt az alapvetı fontosságú igényt elsısorban a vállalkozások számvitele elégíti ki, amelynek szabályozása Magyarországon törvényi szinten, a számviteli törvényben2 jelenik meg. A törvény kiemelten – és a legrészletesebben – foglalkozik a számviteli adatok idıszakonkénti rendszerezésének és összesítésének kötelezettségével, amennyiben a vállalkozás mőködésérıl, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl, a gazdálkodási idıszak könyveinek lezárását követıen – meghatározott könyvvezetéssel alátámasztott beszámolót (éves beszámolót, egyszerősített éves beszámolót, összevont (konszolidált) éves beszámolót) köteles készíteni. A számviteli törvény alapvetı célja, hogy a (számviteli) beszámoló megbízható és valós összképet adjon a gazdálkodók vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl. Ezt a beszámoló tartalmának, összeállítási szabályainak meghatározása * BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, Controlling tanszék, fıiskolai adjunktus, PhD-hallgató. 1 Részletesebben lásd: Kresalek Péter: A számviteli beszámolók elemzésének egyes elméleti kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2004. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2005. 119-129. oldal. 2 2000. évi C. törvény a számvitelrıl.
251
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 mellett – többek között – a törvényi szabályozás úgy biztosítja, hogy elıírja a beszámoló nyilvánosságra hozatalát és közzétételét. A gazdálkodók egymás tevékenységérıl, mőködésérıl, valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl a letétbe helyezett és közzétett beszámolókból tájékozódhatnak. A számviteli beszámolónak tehát a számviteli törvény értelmében mindenki által megismerhetı módon, a vállalkozás vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérıl, illetve azok változásáról a tényleges körülményeknek megfelelı, valós képet kell mutatnia, azaz a számviteli elıírások biztosítják – a beszámoló készítıjére vonatkozóan – az átfogó értékelési, informálódási lehetıséget. A vállalkozások megítélésének, értékelésének egyik fontos módszere a gazdasági elemzés, amely a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen tájékozottság megszerzését segíti elı. Az elemzés tulajdonképpen összefüggések, gazdasági jelenségek és az ezekre ható tényezık feltárását jelenti, tehát a megismerés módjaként határozható meg, amely elısegíti, részben pedig biztosítja a szükséges információk megszerzését. A beszámoló elemzéséhez a pénzügyi-gazdasági elemzés keretein belül azon elemzési módszerek tartoznak, amelyek elsısorban a mérleg és az eredménykimutatás adataira támaszkodva segítenek egy-egy vállalkozás gazdálkodásának megismerésében, jellemzı összefüggéseinek feltárásában. A beszámoló – adott idıszakra vonatkozó – összefoglaló jellegébıl következıen az alkalmazott elemzési módszerek eredményei is átfogóan értékelnek egy-egy vizsgált gazdálkodó szervezetet. A vállalkozás gazdálkodásának megismerhetısége jelentısen függ attól, hogy ki, hogyan és fıleg milyen mértékben jut megfelelı információhoz. Ennek kapcsán a beszámoló elemzése (vagy gyakran más elnevezéssel a mérlegelemzés) az elemzést végzı személye szerint lehet:1 • belsı vagy üzemi mérlegelemzés, melynek során az elemzı nemcsak a publikus mérlegadatok, hanem valamennyi, a vállalkozást érintı számviteli, pénzügyi, termelési és mőszaki információ birtokában a lehetı legrészletesebb elemzési számításokat elvégezheti és • külsı mérlegelemzés, amelynek keretében a közzétett beszámoló adataiból próbálnak a vállalkozáson kívüli elemzık – többek között az elmúlt idıszakok tendenciáiból a jövıre vonatkozóan különféle (korlátozott) – következtetéseket levonni. Szőkebb, illetve klasszikus értelemben – és az elıadásom szempontjából is – a beszámoló elemzése (a mérlegelemzés) ez utóbbihoz tartozik. Ennek megfelelıen – és a továbbiakhoz is kapcsolódva – a számviteli beszá-
moló elemzése (a mérlegelemzés) alatt egy vállalkozás kizárólag nyilvános információk felhasználásával végzett elemzését értem.
1 Dr. Lukács János: Az elemzés fogalma, célja, tárgya, területei. In: Dudás Jánosné (szerk.): Számvitel és elemzés. II. kötet. MKVK, Budapest, 2003. 394. oldal.
252
KRESALEK P.: A MÉRLEGELEMZÉS EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI
A mérlegelemzés hagyományos módszertana – elemzés mu mutatószámok alkalmazásával Az elemzı célú feldolgozások során a vizsgált jelenségeket többnyire mutatószámok segítségével jelenítjük meg. A klasszikus mérlegelemzés alapvetı eljárása a különbözı mutatószámok összevetése, vagyis vizsgálati módszerként a mérlegelemzés túlnyomórészt mutatószámok képzésével és összehasonlításával foglalkozik. Ebbıl adódik, hogy – elsısorban a gyakorlatban – a mérlegelemzést gyakran mutatószámképzésként értelmezik sıt, elıfordul, hogy a pénzügyi elemzés keretében a mutatószámképzést tradicionálisan mérlegelemzésként fogják fel. A mutatószámok olyan jelentısen összevont, tömörített numerikus kifejezések, amelyek koncentrált formában adnak ismeretet számszerősíthetı, illetve mennyiségi úton bemutatható jelenségekrıl. Segítségükkel a beszámoló adattömege kevés de értékelhetı, jól kifejezı jellemzıkké sőríthetı össze annak érdekében, hogy viszonylag egyszerő módon leképezhetık legyenek és ezzel lehetıség szerint gyors és értelmezhetı áttekintést adjanak bonyolult gazdasági összefüggésekrıl, folyamatokról, a vállalkozás – az elemzés céljaihoz tartozóan vizsgált – helyzetérıl. A mutatószámokat alapvetıen két nagy csoportba sorolhatjuk, amelyek alapján megkülönböztetjük • az abszolút mutatószámokat (abszolút számok) és • a relatív mutatószámokat (viszonyszámok). Az abszolút mutatószámok egy része a beszámolóban közvetlenül megtalálható, egy részük pedig egyszerő számítási mőveletekkel (összegzés, különbségképzés, esetleg középérték-számítás) adható meg (például mérleg szerinti eredmény, értékesítés nettó árbevétele, az egyéb bevételek összege, a költségnemek összege, nettó termelési érték, hozzáadott érték, a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma a beszámolási évben). Az abszolút mutatószámok azonban gyakran csak korlátozott jelentéstartalommal bírnak, amelynek lényegében két oka van:1 • egyrészt csak nagyon keveset árulnak el annak a területnek az egészérıl, ahonnan merítettük ıket, • másrészt nem mondanak semmit a más mutatókkal szemben fennálló alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyukról. Ezért az abszolút mutatószámokat az elemzés végrehajtása során gyakran csak kiindulási alapként használjuk fel a relatív mutatószámok (viszonyszámok) meghatározásához. A relatív mutatószám (viszonyszám) két abszolút szám közötti viszony hányados formában történı kifejezése. Ebben az esetben elengedhetetlen, hogy az elemzés céljának megfelelıen a hányados képzéséhez felhasznált két abszolút
1 Otto H. Jacobs – Andreas Oestreicher: Mérlegelemzés. Kossuth Kiadó, Budapest, 2000., 45. oldal.
253
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 szám között egyértelmő – logikai – kapcsolat legyen, az osztással kifejezett hányados értéke pedig – gazdaságilag – értelmezhetı legyen. A viszonyszámoknak – témánk szempontjából – alapvetıen három típusát érdemes megkülönböztetni: • megoszlási viszonyszámok, • összehasonlító viszonyszámok (dinamikus, területi összehasonlító, valamint koordinációs viszonyszámok) és • intenzitási viszonyszámok.
1. ábra A mutatószámok felosztása Érdemes megjegyezni, hogy a mutatók – és ezen belül a viszonyszámoknak is – többféle csoportosítása ismert. Egyes megközelítések szerint az abszolút számok nem sorolhatók a mutatók közé; mutatószám csak az ezek közötti viszony kifejezésével hozható létre. Más csoportosítások az elıbbiekben rögzítetteken kívül megjelölnek egy további mutatócsoportot, azokat, amelyek különbözı magasabb matematikai, illetve matematikai-statisztikai összefüggés segítségével adhatók meg (például egyes szorossági mérıszámok alkalmazása a mérlegelemzésben). A fenti besorolás a statisztikai adatok és mutatószámok meghatározásától is eltér, amennyiben • a statisztika megkülönböztet alapadatot és az alapadatokból valamilyen mővelet segítségével kifejezett származtatott adatot, illetve • a statisztikai mutatószámok azok a statisztikai (általában leszármaztatott) adatok, melyekkel valamilyen rendszeresen ismétlıdı jelenséget statisztikailag jellemezni lehet. 254
KRESALEK P.: A MÉRLEGELEMZÉS EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI Mindezek mellett a viszonyszámok típusainak meghatározásában sincs egységesség a statisztika szakirodalmában (például igen gyakori, hogy a viszonyszámoknak alapvetıen három fı típusát különböztetik meg, amely szerint megoszlási, intenzitási és dinamikus viszonyszámokról beszélhetünk). Az elemzéshez alkalmazandó mutatószámok különbözı meghatározási, besorolási módjától függetlenül azonban az mindenképpen megadható, hogy a mutatószámok mindenkor egy fogalomból (tartalmi, idıbeli, térbeli és másféle azonosítók) és egy – jellemzıen – mértékegységgel jellemzett számszerő kifejezésbıl állnak. A mutatószámok fogalmi és számértékének pontos meghatározása nagyon lényeges, mert ezzel azokat a gazdasági folyamatokat, kategóriákat határoljuk el és rögzítjük tartalmilag, amelyeket számszerősítve akarunk kifejezni. A mutatószámok felépítését, összetevıit a 2. ábra szemlélteti.1
2. ábra A mutatószámok felépítése A hagyományos mérlegelemzés legfontosabb módszere a mutatószámok öszszehasonlítása, ugyanis önmagában (összevetés, viszonyítás nélkül) egy-egy mutatószám alapvetıen nem, illetve rendkívül ritkán értelmezhetı, illetve értékelhetı. (A mutatószámképzés általános értelmezés szerint magában foglalja a mutatószámok összehasonlítását.) Fontos feladat ugyanakkor, hogy az egyszerőnek tőnı összehasonlítási feladatot (különbség- vagy hányados képzést)
1 Perjés Sándor – Schuszter Ede: Számítógépes számvitel és vezetés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 110. oldal alapján.
255
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 megfelelıen oldjuk meg. A mutatószámok esetében azok tartalmával, a viszonyítás alapjának helyes megválasztásával biztosítani kell az összehasonlíthatóságot1. A mérlegelemzésben a mutatószámok összevetése elsısorban • idıbeli (például beszámolási év és a bázisul választott elızı év mutatószámainak összehasonlítása) és • térbeli (például két vállalkozás azonos idıszakra vagy idıpontra, azonos tartalommal számított mutatószámának egymáshoz történı viszonyítása)2 összehasonlításként valósítható meg. A mutatószámok ilyen értelemben vett vizsgálata a mutatók egyszerően kezelhetı kifejezésébıl ered, hiszen minden mutatószám információk sokaságát egyetlen értékre redukál. Ez az összehasonlíthatóság szempontjából fontos, ugyanakkor nem hanyagolható el, hogy bizonyos körülmények között egyetlen mutatószám egy olyan tényt, illetve jelenséget jellemez, amely számos hatótényezıbıl származik (ok-okozati összefüggések). Általában a mérlegelemzésnek fontos követelménye, hogy a vizsgált jelenségeket ne egyetlen mutató alapján, a vállalkozást pedig ne csak két-három mutató értékelése szerint minısítsük, ugyanis a túlzott információsőrítés, illetve az elemzési munka ilyen irányú leegyszerősítése komoly információvesztést jelenthet. Ennek kapcsán jelentek meg a gyakorlatban a mutatószámrendszerek, amelyek az egyedi befolyásoló tényezıket és azok egymás közötti viszonyát explicit módon fejezik ki. A mutatószámrendszerek viszonylag nagy jelentıségre tettek szert a vállalati gyakorlatban, különös tekintettel a nagyobb vállalkozásokra, amelyeknél ezek alkalmazása nem egyszerően csak egy jól felhasználható elemzési mód, hanem eszköze a vállalatvezetésnek, felhasználva a tervezésben, az értékelésben és az irányításban egyaránt. A mutatószámrendszer logikai úton összerendezett mutatószámok összessége, amely képes megalapozni egy vizsgált jelenség összefüggésekre alapozott értékelését. Rendszerbe foglalja az egyedileg számított mutatókat úgy, hogy ezek a mutatók • összefüggnek egymással, • kiegészítik vagy értelmezik egymást, illetve • valamely magasabb szintő információ egy-egy összetevıjét jelentik, vagyis összességükben alkalmasak az összegzı, átfogó értékelés minıségének javítására. Ez azt jelenti, hogy a mutatószámrendszer – mint egyszerő mutatószámok szisztematikus egymáshoz rendelése – lehetıséget teremthet arra, hogy a meg1 Ennek követelménye a gyakorlatban idınként háttérbe szorul, egyszerőbb összehasonlítások is sokszor különbözı, figyelmen kívül hagyott torzító tényezıket tartalmaznak, befolyásolva ezzel az eredmények alapján meghozott minısítı értékelést. 2 A pénzügyi elemzések keretében alkalmazott harmadik leggyakoribb összehasonlítás, a terv-tény összehasonlítás, a külsı mérlegelemzık számára csak erıs információs korlátok között lehetséges (tervek ismerete). Mindezek mellett a viszonyítás alapja az elemzı által megállapított norma is lehet, de ennek nagyságrendje jelentıs szubjektivitást is tartalmazhat. (A mérleg készítıjének és elemzıjének ellentétes érdekei is lehetnek!)
256
KRESALEK P.: A MÉRLEGELEMZÉS EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI határozó üzleti folyamatokat és pénzügyi-gazdasági jelenségeket a belsı jellemzıik tükrében komplex összefüggések segítségével mutassuk be. Egy mutatószámrendszer kialakítása többféle szempont szerint valósítható meg attól függıen, hogy a mutatók között milyen összefüggéseket szeretnénk érvényesíteni. Ennek megfelelıen a mutatószámrendszerek lehetnek1 • matematikai természetőek, • rendszerszemléletben meghatározottak és • gyakorlati tapasztalatokon alapulóak. A matematikai összefüggésekre épülı mutatószámrendszer mutatószámai között szigorúan matematikai mőveletek adják meg a kapcsolatot (összegzés, különbségképzés, szorzás és osztás). Ennek az az elınye, hogy egyértelmően – számszaki úton – lehet kifejezni az egyes mutatók közötti összefüggéseket, illetve a csúcsmutató és az egyes szinteken számított mutatószámok közötti okokozati kapcsolatokat (az egyes mutatók változását mire lehet visszavezetni). Alapvetıen ilyen a gyakorlatban leginkább ismert Du Pont mutatópiramis, amelyben a mutatószámok a ROI (Return on Investment) mint csúcsmutató tartalmát bontják fel, magyarázva annak tartalmát és változását. A mutatószámok rendszerszemlélető kombinációja az elemzés alá vont kiemelt mutatószám alakulását tartalmilag rendszerezett – szerkezeti – mutatócsoportokra osztva mutatja be, és a részrendszerek (mutatócsoportok) értékelésével jeleníti meg az ok-okozati összefüggéseket, illetve a kiemelt vizsgálandó jelenség elemeit. Ebben az esetben a mutatószámok között tehát elsısorban nem matematikai mőveletek adják meg a kapcsolatot, hanem – a mutatók tartalmának megfelelı rendszerezettség eredményeképpen – az egyes befolyásoló gazdasági tényezık (fıbb összetevık) egymásmelletti hatásainak szerepét (erejét) tudja kifejezni a rendszer. Ilyen az ismertebb mutatószámrendszerek közül a ZVEI-mutatószámok köre. Az empirikus megfigyelésekre alapozott mutatószámrendszer az alkalmazó (elemzést végzı) gyakorlati tapasztalatai, ismeretei alapján alakítható ki (elıre rögzített – viszonylag objektívnek tekinthetı – logikai feltételrendszer nélkül). Ennek megfelelıen ez a számrendszer igen szubjektív lehet, csak sajátos értékelési szempontok érvényesítésére ad lehetıséget. A mérlegelemzés hagyományos, általánosan alkalmazott eszköztárát a mutatószámok és az azokból képzett mutatószámrendszerek alkotják. Összességében a mutatószámok kétségtelen elınyei, hogy • tömörek, összevontan és átfogóan fejezik ki az adott (vizsgált) gazdasági jelenségeket, • egyszerőek, könnyen áttekinthetıek és elterjedt alkalmazásuk révén közérthetıek, valamint • jól alkalmazhatók összehasonlítások végrehajtására. Az elınyök kellı mértékő értékelése és elfogadása mellett ugyanakkor a mutatószámokon alapuló elemzésnek több olyan jelentıs hátránya is van, amelyek szem elıtt tartása elengedhetetlen a megfelelı mérlegelemzési gyakorlat kiala1 Karlheinz Küting – Claus-Peter Weber: Die Bilanzanalyse. Lehrbuch zur Beurteilung von Einzel- und Konzernabschlüssen. Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2004. 27. oldal
257
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 kításakor. A mutatókon alapuló elemzés hiányosságai leginkább magának a mérlegnek (számviteli beszámolónak) értékelési nehézségeire, használhatósága korlátjaira vezethetık vissza. Ilyenek többek között:1 • a számviteli beszámoló múltorientáltsága, a beszámoló (különösen a mérleg és az eredménykimutatás) döntı többségében múltbéli adatokat, információkat biztosít az elemzı számára, • a mérleg fordulónapja, a mérleg készítésének idıpontja, a beszámoló tényleges nyilvánosságra hozatalának, közzétételének, valamint egy lehetséges elemzés idıpontja között jelentıs idıkülönbség érvényesülhet, • a számviteli beszámoló (az egyes mérleg- és eredménykimutatás-tételek) tartalma tudatosan befolyásolható, manipulálható (mérlegkészítési és értékelési eljárások, mérlegpolitikai megfontolások), • a vállalkozás kvalitatív megközelítéső minısítése (elsısorban nem számszerősíthetı információk hiányában) a mérlegelemzéssel csak korlátozottan végezhetı el, tehát a nem számszerősíthetı információs igények kielégítése igen korlátozott, • a mutatók tömörsége elınye mellett hátrány is lehet, a túlzott összevonások információvesztéshez vezethetnek, • az egyes mutatók változásai sok esetben szorosan kapcsolódnak egymáshoz és így nem minden mutatószám nyújt – az elvárásoknak megfelelıen – új információt az értékelésben, • több olyan tényezı is érvényesülhet a mutatók idıbeli alakulásában, amelyek hatásai nem számszerősíthetık, illetve konkrétan nem mutathatók ki a változáson belül (például a termékszerkezet jelentıs átalakulása, a tevékenységi körök arányváltozása), illetve a mutatók egyszerő kifejezésmódja gyakran elfedi azokat az összehasonlításban érvényesülı torzító tényezıket, amelyek kiszőrésének elmaradása jelentısen befolyásolhatja az elemzı – mutatószámokon alapuló – következtetéseit, • egy elıre kialakított – a külsı elemzı által összeállított – mutatószámrendszer nem alkalmazható univerzálisan minden egyes beszámoló értékeléséhez, a vállalkozások sajátosságai, egyedi jellemzıi gyakran nem adnak lehetıséget a mutatószámrendszer változatlan formában történı felhasználására.
A mérlegelemzés egyes újabb módszertani megközelítései A mérlegelemzés keretein belül számított mutatószámok alakulása, nagyságrendjük változása – lényegükbıl, az összevontságból következıen – rendkívül sok tényezı hatására, különbözı okokra vezethetık vissza. Gyakran elıfordul, hogy nem minden okot tudunk – számszakilag – kifejezni, illetve csak feltételezhetjük, hogy mely tényezık befolyásolták ténylegesen a vizsgált mutatók alakulását. Ezt sok esetben az követi, hogy az elemzı minél több mutatót kíván 1 A mérlegelemzés eredményességének és korlátozottságának részletes vizsgálatát lásd: Kresalek Péter: A számviteli beszámolók elemzésének egyes elméleti kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2004., Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2005. 119-129. oldal.
258
KRESALEK P.: A MÉRLEGELEMZÉS EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI meghatározni, amely viszont veszélyeztetheti a lényeges összefüggések vizsgálatát. A mutatószámok felhasználása sokszor igen aránytalanná válhat, ráadásul összefüggéstelen mutatókat alkalmazva. A jól megválasztott mutatószámok mellett is lehet hibás az elemzés eredménye, a mutatók között és mögött meghúzódó hatások nehézkes kifejezése mellett az értékítélet legtöbbször igen szubjektív, a számítások ellenére maga az összegzı értékelés objektíven – ha úgy tetszik tudományosan – nincs megalapozva. Az utóbbi évtizedekben ezért több kísérlet és próbálkozás is megindult annak érdekében, hogy javítsák a véleményalkotás folyamatát és eredményességét. A fejlesztések, újabb módszerek és vizsgálati szempontok megjelenését és alkalmazását elısegíti a számítógépes alkalmazások gyors terjedése, így a számítástechnika felhasználási lehetısége a mérlegelemzésben (megkönnyíthetı az adattömegek megszerzése, elıkészítése, feldolgozása és kiértékelése), ezzel egyidejőleg a statisztikai módszerek fejlıdése és alkalmazásuk fokozatos elterjedése. Egyre többször megfogalmazódik annak kritikája is, hogy a hagyományos mutatószámok alapján nem adható megalapozott vélemény a vállalkozás sikerességérıl, a menedzsment eredményességérıl és alkalmasságáról, amelynek kapcsán elıtérbe kerülnek olyan, a mérlegelemzésben elhanyagolt vizsgálatok, amelyek a nyilvánosságra hozott vállalati adatok kvalitatív információira irányulnak. Mindezek mellett egyre erısödött annak igénye, hogy a számviteli beszámolók felhasználásával nagy biztonsággal lehessen elıre jelezni vállalati válsághelyzeteket, a fizetıképtelenség veszélyét. A mérlegelemzés és a válságelemzés, fizetésképtelen helyzetekre vonatkozó prognózisok készítésének módszerei közé tartozhat a diszkriminancia-analízis. Az eljárás abból a kérdésbıl fakad, hogy vajon léteznek-e meghatározó tulajdonságok (mutatószámok), amelyek lehetıvé teszik, hogy egy vállalkozást – annak eddigi eredményei és jövıbeli kilátásai alapján – matematikaistatisztikai eljárásokkal jónak vagy rossznak értékeljünk. A diszkriminanciaanalízis egy- és többváltozós lehet. A vállalkozások megítélése szempontjából az egyváltozós elemzés eredménye igen jelentısen eltérhet a valóságtól, illetve nagyon alacsony szintő bizonyosság mellett értelmezhetı a megoldás. Ez abból adódik, hogy egyváltozós analízis esetén egyedileg vizsgáljuk a mutatószámokat, illetve azok csoportképzı képességét. Ennek megfelelıen helyesebb és eredményesebb a többváltozós diszkriminancia-analízis alkalmazása. „Az eljárás egyidejőleg elemzi több mutatószám eloszlását és olyan osztályozási szabályt állít fel, amely több súlyozott mutatószámot tartalmaz, és ezeket egyetlen indexszé vagy diszkriminancia-értékké fogja át.”1 A csoportba sorolás megvalósítására – az elıbbi mellett – alkalmasnak tőnik a mesterséges neuronális hálók felhasználása is. Ezek a mesterséges intelligencia egy ágát képviselik, amelynek felhasználási területe mint tanulásra képes rendszerek különösen komplex és nehezen strukturálható problémák megoldásánál jöhetnek szóba. A korábbi vizsgálatok megmutathatták, hogy a neuronális hálók, mint a mintafelismerés eljárásai, a többváltozós diszkriminancia-analízis 1 Otto H. Jacobs – Andreas Oestreicher: Mérlegelemzés. Kossuth Kiadó, Budapest, 2000., 119. oldal.
259
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 mellett sikeresen alkalmazhatók a válság jeleinek felismerésében, illetve a vállalkozás értékelésére a hitelképesség elbírálása keretében. A felosztás jó vagy rossz vállalatra ugyancsak az elkülönítést szolgáló mutatószámok segítségével történik. A neuronális hálók alkalmazásának kutatása azért is érdekes, mert a modell általánosan is használható, azaz az alkalmazott mutatószámok mellett más mennyiségi és minıségi információk is bevonhatók az elemzésbe. Az újabb módszerek közé sorolható az ún. RSW (Rendite-SicherheitWachstum) modell, amely a tızsdén bejegyzett részvénytársaságok értékelésére alkalmazható. Ez az eljárás hat mutatószám alapján értékeli a vállalkozást, • az eredményesség (hozam), • a biztonság és • a növekedés (fejlıdés) tekintetében. A modell kizárólag a beszámoló alapján számított mutatószámokon alapul: • az eredményességet a saját tıke jövedelmezısége és az üzemi (üzleti) tevékenységhez lekötött tıke hozama jelzi, • a biztonságot a saját tıke aránya és a likviditási mutató adja meg, • a növekedést pedig a mérlegfıösszeg és az árbevétel növekedési rátája fejezi ki. A mutatószámokat statisztikai eljárások segítségével összeredményre (összpontszám – Gesamt-score) sőrítik össze és teszik összehasonlíthatóvá, amelyen belül a három vizsgálati szempont különbözı súllyal szerepel a számításban (a súlyok meghatározása szubjektíven történik). A modell eredménye arra is lehetıséget ad, hogy elvégezhetı legyen a részvények ár-érték arány szerinti besorolása úgy, hogy az összpontszám és a vizsgált társaság részvényárfolyamának különbségét egy ötfokozatú skálán értékelik. A fejlıdési trendek közé sorolható a számítógéppel támogatott elemzı módszerek egyre gyakoribb alkalmazása, a szakértıi rendszerek egyre kiterjedtebb felhasználása is. Ezek a tudásalapú rendszerek alapvetıen akkor használhatók, ha a problémák egyértelmő matematikai modellek segítségével nem oldhatók meg, hanem eredményhez jutni kizárólag szakértık számítástechnikai úton feldolgozott szak- és tapasztalati tudása alapján lehetséges. Végül érdemes kiemelni a kiegészítı mellékletek és üzleti jelentések nem számszerősíthetı információinak lehetséges figyelembe vételét is az elemzési gyakorlatban. A kvalitatív mérlegelemzés a szöveges jelentések (a kiegészítı melléklet és különösen az éves beszámolóhoz kapcsolódó üzleti jelentés) kiértékelésével foglalkozik. Ennek keretében – elsısorban szemantikai, szintaktikai és pragmatikus nézıpontból elvégzett stíluselemzéssel – vizsgálja, hogy a beszámolót készítı mennyire hajlandó a kötelezı adatszolgáltatáson túl a kiegészítı mellékletben és az üzleti jelentésben tevékenységét ismertetni, illetve értékelni, és ezt hogyan teszi, tehát milyen stílust és szavakat részesített elınyben az ismertetett tevékenységek jellemzésére, a különbözı vállalkozási és idıbeli összehasonlítások esetében, az egyes kiegészítések és elemzések minısítéséhez. Mindezen ismeretet és információt pontszámok segítségével értékelik,
260
KRESALEK P.: A MÉRLEGELEMZÉS EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI és a pontszámok együttes (különbözı vizsgálati területek szerint súlyozott) nagyságrendje adja a kvalitatív mérlegelemzés eredményét.1
Irodalomjegyzék DR. BARTÓK NAGY ANDRÁS: A vállalkozások éves beszámolója. PSzF, Budapest, 1993. DR. BÉHM IMRE: Vállalkozások megítélésének módszerei. NOVORG Kft, Budapest, 1993. BORDÁNÉ RABÓCZKI MÁRIA: A gazdasági társaságok pénzügyi megítélése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990. DR. BUCHNER, ROBERT: Grundzüge der Finanzanalyse. Verlag Franz Vahlen, München, 1999. COENENBERG, ADOLF G.: Jahresabschluss und Jahresabschlussanalyse. Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2003. DUDÁS JÁNOSNÉ (szerk.): Számvitel és elemzés. II. kötet. Magyar Könyvvizsgálói Kamara, Budapest, 2003. DR. GAZSÓ JÓZSEF – DR. KÖRMENDI LAJOS: Az elemzés-ellenırzés módszertana. BGF-PSzFK, Budapest, 1999. JACOBS, OTTO H. – OESTREICHER ANDREAS: Mérlegelemzés. Kossuth Kiadó, Budapest, 2000. KERÉKGYÁRTÓ GYÖRGYNÉ – MUNDRUCZÓ GYÖRGY: Statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben. Aula Kiadó, Budapest, 1998. KORPÁS ATTILÁNÉ (szerk.): Általános statisztika I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. KORPÁS ATTILÁNÉ (szerk.): Általános statisztika I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. KÖVES PÁL – PÁRNICZKY GÁBOR: Általános statisztika I. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. KRESALEK PÉTER: A számviteli beszámolók elemzésének egyes elméleti kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2004. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2005. KÜTING, KARLHEINZ – BOECKER, CORINNA: Die Synthese von Information und Ertragsstärke in der externen Unternehmensanalyse. Steuer- und Bilanzpraxis, 2003. 3. szám 97-101. oldal
1 Az ún. tartalomelemzésbıl kiindulva alakította ki két német közgazdász professzor, Küting és Weber, a saaarbrückeni modellt, amelynek két nagyobb részterülete van: a szemiotikus mérlegelemzés, amely a nyelvi kifejezés szintaktikai, pragmatikus és szemantikai síkját különbözteti meg; és a mérlegpolitikai magatartás elemzése, amely a mérlegpolitikai stratégia vizsgálatával próbál többletinformációkhoz jutni a beszámolóból. A modell alkalmazhatóságáról, egyes gyakorlati eredményeirıl lásd például: Karlheinz Küting – Corina Boecker: Die Synthese von Information und Ertragsstärke in der externen Unternehmensanalyse. In Steruer- und Bilanzpraxis (StuB), 2003. 3. szám (97101. oldal).
261
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2005 KÜTING, KARLHEINZ – WEBER, CLAUS-PETER: Die Bilanzanalyse (Lehrbuch zur Beurteilung von Einzel- und Konzernabschlüssen). Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2004. PERJÉS SÁNDOR – SCHUSZTER EDE: Számítógépes számvitel és vezetés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. SCHULT, EBERHARD: Bilanzanalyse (Möglichkeiten und Grenzen externen Unternehmensbeurteilung). Erich Schmidt Verlag, Berlin, 1999. DR. SCHUSZTER EDE: Hogyan hasonlítjuk össze és elemezzük a magyar és külföldi mérlegeket? Reform Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1988.
262
