KRESALEK PÉTER * Mutatószámrendszerek a vállalati elemzésben

KRESALEK PÉTER* Mutatószámrendszerek a vállalati elemzésben Kennzahlensysteme bei der Unternehmensanalyse Die Komprimierung von komplexen Sachverhalten auf einen einzigen Wert – das ist der eigentliche Vorteil von Einzelkennzahlen, auch wenn dies mit dem Nachteil von Informationsverlusten einher geht. Doch dieser Informationsverlust kann ausgeglichen werden, und zwar durch Kennzahlenmodelle. Hierbei werden einzelne Kennzahlen in ein System von gegenseitig abhängigen und einander ergänzenden Kennzahlen eingebunden und als eine geordnete Gesamtheit zusammengefasst. Dieser Vortrag hat es sich zur Aufgabe gemacht, die traditionellen Kennzahlensysteme einer kurzen, aber auch kritischen Betrachtung zu unterziehen.

Mutatószámok, mutatószámrendszerek A vállalkozások megítélésének, értékelésének egyik fontos eszköze az elemzés, amely a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen tájékozottság megszerzését segíti elı. Az elemzés összefüggések, gazdasági jelenségek és az ezekre ható tényezık feltárását jelenti, tehát a megismerés módjaként definiálható, amely elısegíti, illetve részben biztosítja a szükséges információk megszerzését. A gazdasági elemzés tárgya az igényeknek megfelelıen nagyon sokféle lehet, így vonatkozhat az adott vállalkozás egyes alrendszereire: a piaci tevékenységre, a vállalkozás fejlesztési, beszerzési, termelési vagy áruforgalmi, szolgáltatási tevékenységeire, a munkaerıvel, a tárgyi eszközökkel való gazdálkodásra stb. és irányulhat a vállalkozás átfogó, komplex értékelésére, amelyet általában a számviteli beszámoló alapoz meg. Ezek közül a továbbiakban alapvetıen a beszámoló elemzése (mérlegelemzés) szempontjából vizsgálom az elemzés mutatószámokkal és elsısorban mutatószámrendszerekkel kapcsolatos módszertani kérdéseit. Nem térek ki a mérlegelemzés általános elméleti vonatkozásaira és csak érintılegesen – a mutatószámrendszerek értelmezéséhez szükséges mértékben – foglalkozom a mutatószámok kialakításának és fajtáinak, valamint alkalmazási feltételeinek és jellemzıinek ismertetésével.1 Az elemzı célú feldolgozások során a vizsgált jelenségeket többnyire mutatószámok segítségével jelenítjük meg. Az elemzés – így a mérlegelemzés – alapvetı eljárása a különbözı mutatószámok összevetése, vagyis vizsgálati módszerként a mérlegelemzés túlnyomórészt mutatószámok képzésével és összehasonlításával foglalkozik. *

BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, Controlling-Ellenırzés Intézeti Tanszék, fıiskolai adjunktus, PhD-hallgató. 1 Ezek részletes bemutatását lásd: Kresalek Péter: A számviteli beszámolók elemzésének egyes elméleti kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2004. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2005. 119-129. oldal és Kresalek Péter: A mérlegelemzés egyes módszertani kérdései. In. Tudományos Évkönyv 2005. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2006. 251-262. oldal.

138

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN A mutatószámok olyan jelentısen összevont, tömörített numerikus kifejezések, amelyek koncentrált formában adnak ismeretet számszerősíthetı, illetve mennyiségi úton bemutatható jelenségekrıl. Segítségükkel például az éves (egyszerősített éves) beszámoló adattömege kevés de értékelhetı, jól kifejezı jellemzıkké sőríthetı össze annak érdekében, hogy viszonylag egyszerő módon leképezhetık legyenek és ezzel lehetıség szerint gyors és értelmezhetı áttekintést adjanak bonyolult gazdasági összefüggésekrıl, folyamatokról, a vállalkozás – az elemzés céljaihoz tartozóan vizsgált – helyzetérıl. A mutatószámokat alapvetıen két nagy csoportba sorolhatjuk, amelyek alapján megkülönböztetjük • az abszolút mutatószámokat (abszolút számok) és • a relatív mutatószámokat (viszonyszámok). A különbözı meghatározási, besorolási módtól függetlenül a mutatószámok mindenkor • egy fogalomból (tartalmi, idıbeli, térbeli és másféle azonosítók) és • egy – jellemzıen – mértékegységgel jellemzett számszerő kifejezésbıl állnak. A mutatószámok fogalmi és számértékének pontos meghatározása nagyon lényeges, mert ezzel azokat a gazdasági folyamatokat, kategóriákat határoljuk el és rögzítjük tartalmilag, amelyeket számszerősítve akarunk kifejezni.1 Az elemzés legfontosabb módszere tehát a mutatószámok összehasonlítása, ugyanis önmagában (összevetés, viszonyítás nélkül) egy-egy mutatószám alapvetıen nem, illetve rendkívül ritkán értelmezhetı, illetve értékelhetı.2 Fontos feladat ugyanakkor, hogy az egyszerőnek tőnı összehasonlítási feladatot (különbség- vagy hányados képzést) megfelelıen oldjuk meg. A mutatószámok esetében azok tartalmával, a viszonyítás alapjának helyes megválasztásával biztosítani kell az összehasonlíthatóságot3. A mutatószámok összevetése elsısorban • idıbeli (például a tárgyév és a bázisul választott elızı év mutatószámainak összehasonlítása), • térbeli (például két vállalkozás azonos idıszakra vagy idıpontra, azonos tartalommal számított mutatószámának egymáshoz történı viszonyítása) és • terv-tény (tervezett és tényleges adatok összevetése, amely az úgynevezett belsı mérlegelemzés esetén alkalmazható, azaz az elemzı számára a vonatkozó tervek, tervadatok ismertek) összehasonlításként valósítható meg. A mutatószámok ilyen értelemben vett vizsgálata a mutatók egyszerően kezelhetı kifejezésébıl ered, hiszen minden mutatószám információk sokaságát egyetlen értékre redukál. Ez az összehasonlíthatóság szempontjából fontos, 1 Perjés Sándor – Schuszter Ede: Számítógépes számvitel és vezetés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. 110. oldal alapján. 2 A mutatószámképzés általános értelmezés szerint magában foglalja a mutatószámok összehasonlítását is. 3 Ennek követelménye a gyakorlatban idınként háttérbe szorul, egyszerőbb összehasonlítások is sokszor különbözı, figyelmen kívül hagyott torzító tényezıket tartalmaznak, befolyásolva ezzel az eredmények alapján meghozott minısítı értékelést.

139

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006 ugyanakkor nem hanyagolható el, hogy bizonyos körülmények között egyetlen mutatószám egy olyan tényt, illetve jelenséget jellemez, amely számos hatótényezıbıl származik (ok-okozati összefüggések). Általában az elemzésnek fontos követelménye, hogy a vizsgált jelenségeket ne egyetlen mutató alapján, a vállalkozást pedig ne csak két-három mutató értékelése szerint minısítsük, ugyanis a túlzott információsőrítés, illetve az elemzési munka ilyen irányú leegyszerősítése komoly információvesztést jelenthet. Egy mutatószám túlzott tömörségének feloldására, az információvesztés elkerülésére megoldás lehet1 • a mutató felosztása, pontosabban a mutatószám számlálójának és/vagy nevezıjének egyedi alkotóelemekre történı szétbontása (például az értékesítés nettó árbevételének felosztása belföldi és export értékesítés árbevételére), • a helyettesítés, amelynek során a mutatószám számlálóját és/vagy nevezıjét más értékekkel helyettesítjük, anélkül, hogy a mutatószám értékét tekintve megváltozna (például a nettó árbevétel helyett az értékesített termékmenynyiség és az eladási ár szorzata kerül be a mutatóba), • a mutató bıvítése, azaz a mutatószámot a számlálójában és a nevezıjében ugyanolyan mértékben, ugyanazzal az értékkel bıvítjük (például az eszközarányos eredmény mutató: eredmény/összes eszköz hányadosának számlálóját és nevezıjét is kibıvítjük az értékesítés nettó árbevételével, amelynek eredményeként az eszközarányos eredmény két meghatározó tényezıjét, az árbevételarányos jövedelmezıségi mutatót: eredmény/értékesítés nettó árbevétele és az eszközök forgási sebessége: értékesítés nettó árbevétele/összes eszköz mutatóját kapjuk meg. Mindezek kapcsán jelentek meg a gyakorlatban a mutatószámrendszerek, amelyek az egyedi befolyásoló tényezıket és azok egymás közötti viszonyát explicit módon fejezik ki. A mutatószámrendszer logikai úton összerendezett mutatószámok összessége, amely képes megalapozni egy vizsgált jelenség összefüggésekre alapozott értékelését. Rendszerbe foglalja az egyedileg számított mutatókat úgy, hogy ezek a mutatók • összefüggnek egymással, • kiegészítik vagy értelmezik egymást, illetve • valamely magasabb szintő információ egy-egy összetevıjét jelentik, vagyis összességükben alkalmasak az összegzı, átfogó értékelés minıségének javítására. Ez azt jelenti, hogy a mutatószámrendszer – mint egyszerő mutatószámok szisztematikus egymáshoz rendelése – lehetıséget teremthet arra, hogy a meghatározó üzleti folyamatokat és pénzügyi-gazdasági jelenségeket a belsı jellemzıik tükrében komplex összefüggések segítségével mutassuk be.

1 Karlheinz Küting – Claus-Peter Weber: Die Bilanzanalyse. Lehrbuch zur Beurteilung von Einzel- und Konzernabschlüssen. Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2004. 28. oldal alapján.

140

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN Egy mutatószámrendszer kialakítása többféle szempont szerint valósítható meg attól függıen, hogy a mutatók között milyen összefüggéseket szeretnénk érvényesíteni. Ennek megfelelıen a mutatószámrendszerek lehetnek: • matematikai természetőek és • rendszeralapúak (tartalmi-logikai összefüggések szerint kialakíthatók). A matematikai összefüggésekre épülı mutatószámrendszer mutatószámai között szigorúan matematikai mőveletek adják meg a kapcsolatot (összegzés, különbségképzés, szorzás és osztás). Ennek az az elınye, hogy egyértelmően – számszaki úton – lehet kifejezni az egyes mutatók közötti összefüggéseket, illetve a csúcsmutató és az egyes szinteken számított mutatószámok közötti okokozati kapcsolatokat. Ilyen módon egy hierarchikus, piramisformájú mutatószámrendszer alakul ki, amelynek sematikus ábrája az 1. mellékletben látható. Az ábra azt mutatja, hogy a matematikai összefüggésekre épülı mutatószámrendszer egyedi mutatószámai számtani eredményként egymásból következnek és egymásból leképezhetık.1 A mutatószámok rendszeralapú, tartalmi-logikai összefüggések szerint kialakított kombinációja az elemzés alá vont kiemelt mutatószám (csúcsmutató) alakulását tartalmilag rendszerezett – szerkezeti – mutatócsoportokra osztva mutatja be, és a részrendszerek (mutatócsoportok) értékelésével jeleníti meg az okokozati összefüggéseket, illetve a kiemelt vizsgálandó jelenség elemeit. A mutatószámrendszerek ezen formáinál az egyedi mutatószámokat különbözı gazdasági összefüggések alapján csoportokban győjtjük össze, anélkül, hogy a mutatók között – feltétlenül – számszerősíthetı viszonyt hoznánk létre.2 Ebben az esetben a mutatószámok között tehát elsısorban nem matematikai mőveletek adják meg a kapcsolatot, hanem – a mutatók tartalmának megfelelı rendszerezettség eredményeképpen – az egyes befolyásoló gazdasági tényezık (fıbb öszszetevık) hatásainak szerepét (erejét) tudja kifejezni a rendszer, a mutatószámok egymás mellé és/vagy alá, illetve fölérendelésével. Hasonlóan az elızıhöz, ennek a mutatószámrendszernek is kialakítható a rendszerképe, amelyet a 2. melléklet tartalmaz. A matematikai összefüggéseken alapuló rendszerhez képest az a különbség, hogy az egyedi elemek, mutatószámok közül lényegében hiányoznak a számtani mőveletek. A vállalati gyakorlatot különbözı célú és tartalmú mutatószámrendszer alkalmazása jellemzi, ugyanakkor ezekkel a rendszerekkel szemben több, általánosan érvényes követelmény is megfogalmazható. A mutatószámrendszerek kialakításakor a következı szempontokat, követelményeket kell figyelembe venni:3

1 Alapvetıen ilyen a gyakorlatban leginkább ismert Du Pont mutatópiramis, amelyben a mutatószámok a ROI (Return on Investment), mint csúcsmutató tartalmát bontják fel, magyarázva annak tartalmát és változását. 2 Ilyen az ismertebb mutatószámrendszerek közül a ZVEI mutatószámok rendszere. 3 Horváth & Partner: Controlling. Út egy hatékony controlling-rendszerhez. KJKKERSZÖV Kft., Budapest, 2001. 159-160. oldal és Hanyecz Lajos: A controlling rendszere. Az eredményorientált irányítás. Saldo Rt., Budapest, 2006. 260-261. oldal alapján.

141

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006 • a mutatószámrendszer kialakítása csak számszerősített mutatókkal történhet (értékben vagy mennyiségi egységben egyértelmően mérhetı mutatószámok), • a mutatószámrendszernek tartalmaznia kell a vállalat céljait és az azokat meghatározó legfontosabb tényezıket (tartalom), • a mutatószámrendszereknek a lényeget koncentrált formában, de teljes körően kell kifejezniük (relevancia), • az alkalmazott – rendszert alkotó – mutatószámok között nem állhat fenn ellentmondásos kapcsolat, azaz a mutatószámrendszer az egyes mutatók tárgyi-logikai összefüggések alapján meghatározott ellentmondásmentes összessége (konzisztencia), • a mutatószámrendszerek és az azt alkotó mutatók a múltra és a jövıre is vonatkozhatnak, ezért az összehasonlító számításoknál ügyelni kell a mutatók idıbeliségére (mutatószámok egyidejősége), • a mutatószámrendszerek változtathatók, bıvíthetık legyenek anélkül, hogy sérülne a konzisztenciájuk (rugalmasság), • az egyes mutatóknak – és így a mutatószámrendszernek – a meghatározásakor gazdaságossági szempontokat kell érvényesíteni, azaz az információszerzés és -feldolgozás költségei és az információk hasznossága között megfelelı kapcsolat legyen (költség-haszon elv). A mutatószámrendszerek viszonylag nagy jelentıségre tettek szert a vállalati gyakorlatban, különös tekintettel a nagyobb vállalkozásokra, amelyeknél ezek alkalmazása nem egyszerően csak egy jól felhasználható elemzési mód, hanem eszköze a vállalatvezetésnek, egyaránt felhasználva a tervezésben, az irányításban és az ellenırzésben. A továbbiakban röviden három olyan – klasszikusnak tekinthetı – mutatószámrendszert mutatok be, amelyek mindegyike eszköze lehet a tervezésnek, az irányításnak és az ellenırzésnek, a vállalatvezetésnek, ugyanakkor szőkebben értelmezve része lehet az éves (egyszerősített éves) beszámoló elemzési módszertanának is. Ezek a pénzügyi mutatószámrendszerek körébe tartoznak, amelyek elsıként jelentek meg a gyakorlatban alkalmazott rendszerek közül.1 A pénzügyi mutatószámrendszerek ismertebb változatai közé tartozik: • a Du Pont, • a ZVEI és • az RL (jövedelmezıség-likviditás) mutatószámrendszer.

1 Érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi mutatószámrendszerek megjelenését a különbözı értékközpontú mutatószámrendszerek (például EVA-mutatószámrendszer), majd a teljesítménymérı (értékelı) rendszerek kidolgozása (például balanced scorecard) követte; mindhárom mutatószámrendszer csoport megtalálható a mai elemzési gyakorlatban.

142

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN

A Du Pont mutatószámrendszer A Du Pont mutatószámrendszer a legrégebbi és általában legismertebb rendszer (az amerikai Du Pont vegyipari konszernnél alakították ki 1919-ben), amely a mutatószámrendszerek alapmodelljének is tekinthetı. A Du Pont rendszer piramisformájú, matematikai összefüggéseken alapuló mutatószámrendszer. Csúcsmutatója, azaz célértéke az eszközarányos jövedelmezıség (ROI – Return on Investment).1 Általánosan a ROI-t mint relatív eredményt lehet értelmezni, amely egy meghatározott tıkefelhasználással (tıkebefektetéssel) célozható meg. A ROI mutató – számlálójának és nevezıjének a nettó árbevétellel való bıvítésével – felbontható két, a mutatót meghatározó tényezıre (egyedi mutatószámra): • az árbevételarányos jövedelmezıségre és • az eszközök (vagyon, befektetett tıke) forgási sebességére. E három hányados jellegő mutatószámon túlmenıen a Du Pont mutatószámrendszerben további viszonyszámokat nem alkalmazunk, ezek további felosztásához a modell csak abszolút számokat használ fel (3. melléklet). A Du Pont mutatószámrendszer a vállalati gyakorlatban gyakran jelent tervezési és utólagos elemzési (ellenırzési) eszközt is, amelyet a vállalat egészére és egyes üzemegységekre, divíziókra egyaránt alkalmaznak. A mutatószámrendszer eredeti kialakítása – a vállalati szint mellett – alapvetıen az önálló beszerzést, termelést és értékesítést végzı profitcenterekre vonatkozott, amelyeknek a finanszírozás és a likviditás, valamint a nyereség nagyságától függı vállalati irányítási politika kérdéseibe nem volt beleszólásuk, ezek a konszernvezetés felelısségi körébe tartoztak. Ebbıl adódik, hogy ez a mutatószámrendszer nem tartalmaz finanszírozásra, likviditásra vonatkozó mutatókat. A ROI mutatópiramis eredetileg kialakított rendszere részletes dokumentációra épül. Minden részleghez (profitcenterhez) egy úgynevezett kontrolltáblázat tartozik, amely bemutatja a mutatószámok képzését és tartalmát, biztosítva ezáltal az alapadatok és a mutatószámok egységes tartalmát. Ezen táblázatok alapján készül el a teljes – vállalati szintő – összegzı táblázat, amely a mutatószámok végleges – összevont – értékeit foglalja magában. A táblázatok a tényleges adatok szerinti mutatószámokat tartalmazzák, amelyek az elemzéshez mindig az aktuális helyzetet tükrözik. Ezek mellett az utólagos elemzés (ellenırzés) és a tervezés támogatása érdekében a tárgyidıszaki mutatószámok mellett a rendszerbe bevonhatók az öt évre visszamenıen meghatározott mutatószámok, valamint – a vállalati tervekhez kapcsolódóan – megadhatók az elérendı mutatószámértékek is (célértékek meghatározása). A Du Pont mutatópiramis kiemelkedı elınyei: • a jövedelmezıség egy gyakorlatilag is jól értelmezhetı célérték,

1 Ennek megfelelıen tehát a cél nem a profit, hanem az eszközarányos jövedelmezıség maximalizálása.

143

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006 • a ROI mutató – idıbeli összevetés esetén – hosszabb távon is összehasonlítható, hiszen a hányados jellegébıl adódóan az infláció torzító hatása nem érvényesül, • a ROI szétbontásából származó hányados mutatók (árbevételarányos jövedelmezıség és az eszközök forgási sebessége) a vállalat és szervezeti egységek (profitcenterek) szintjén is mérhetı, értékelhetı kifejezések, így alkalmas a térbeli összehasonlításra, • a mutatókat (viszonyszámok és abszolút számok) a számviteli nyilvántartások (illetve a beszámolók) egyértelmően megalapozzák, ennek megfelelıen alkalmas az éves beszámoló elemzésére (az úgynevezett külsı mérlegelemzésre is), • a mutatószámrendszer egyszerő, könnyen áttekinthetı és viszonylag gyorsan összeállítható (a merev matematikai összefüggések miatt a rendszer alig módosítható). A mutatószámrendszer lényegesebb hibái, hiányosságai: • a hányados kifejezés miatt önmagában a ROI nagysága változatlan marad akkor, ha a számláló és a nevezı azonos mértékben változik, azaz – hibásan – stabil képet mutat, • a rendszer bár matematikailag konzisztens, a csúcsmutató változása esetén az ok nem egyértelmően csak egy – piramison belüli – irányhoz (ághoz) rendelhetı hozzá, amelynek az a következménye, hogy ellentétesen ható változások a csúcsmutatóra kompenzálólag hathatnak, • információtartalma az eredmény számításában és a tıkebefektetés kifejezésében megjelenı értékekre korlátozódik, így különösen belsı gazdálkodási egységek (profitcenterek) vizsgálatánál más üzemgazdasági összefüggések, jellemzık nem érvényesülhetnek, • a mutatószámrendszer a forgalmi költség eljárással összeállított eredménykimutatásra épül, így például nem vizsgálható az aktivált saját teljesítmények értékének nagysága és változása, • a mutatópiramis erısen rugalmatlan, módosítására, bıvítésére csak az abszolút számok között a piramis alján van lehetıség.

A ZVEI mutatószámrendszer A ZVEI mutatószámrendszert a német Elektrotechnikai Ipari Szövetség1 dolgozta ki. Elsı változatát 1969-ben publikálták, amelyet a késıbbiekben továbbfejlesztettek. A Du Pont rendszerhez hasonlóan ez is egy mutatópiramisként építhetı fel, ugyanakkor a ZVEI mutatószámrendszer vegyes mutatószámrendszernek tekinthetı: a mutatók között részben matematikai, részben pedig tartalmi (rendszeralapú) összefüggések érvényesülnek. A rendszer viszonyszámokat és abszolút adatokat egyaránt tartalmaz. Felhasználja a számviteli beszámoló, valamint a költségek és teljesítmények, a belsı eredményszámítások adatait. A mutatószámrendszer egyaránt tartalmaz 1

Zentralverband der elektrotechnischen Industrie

144

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN érték és mennyiségi adatokat. Ezen adatok túlnyomó többsége a belsı számviteli feljegyzésekbıl, a vezetıi számvitelbıl származnak, így a ZVEI rendszer teljes körő felhasználása külsı elemzık számára nem lehetséges, csak vállalati belsı elemzésekre alkalmazható. A rendszer a mutatókat fı- és segédmutatókra osztja fel (összesen 210 egyedi mutatószámot tartalmaz, ezen belül 88 fı- és 122 segédmutatóból áll). A fımutatók kijelölik az elemzés területeit és meghatározzák a további elemzések tartalmát. A segédmutatók szerepe csupán az, hogy a fımutatókat matematikailag alátámasszák, illetve formai összefüggéseket teremtsenek a fımutatók között. A rendszerben alkalmazott valamennyi mutatószámot pontosan definiálják és meghatározzák a vállalati értékelésben betöltött helyét. Ez úgynevezett munkalapokkal érhetı el, a dokumentációban mindegyik mutatószámnak meghatározzák a számítási menetét (képletét) és funkcióját. A ZVEI rendszer alapvetıen két megközelítésben vizsgálja a vállalkozást, egyrészt a vállalat növekedését, fejlıdését értékeli (növekedéselemzés), másrészt a mőködés, a gazdálkodás különbözı megközelítéső, párhuzamosan végzett vizsgálatát (struktúraelemzés) jelenti (4. melléklet). A vállalati növekedést (fejlıdést) a következık – alapvetıen abszolút számok – vizsgálatával értékeli: • értékesítési tevékenység (rendelésállomány, árbevétel), • eredmény (idıszaki eredmény, cash flow), • tıkelekötés (készletek, tárgyi eszközök, munkaerı), • értékteremtı tevékenység (termelés, foglalkoztatás). Ebben az összefüggésben jelennek meg a változások is, összehasonlítva a vizsgált idıszak, idıpont mutatóit (abszolút adatait) az elızı idıszak, illetve idıpont mutatóival, amelynek eredményeként a fejlıdés, a növekedés mértéke kifejezhetı (indexek számítása). A struktúraelemzés képezi a fı részét a mutatószámrendszernek. Ez viszonyszámok és abszolút számok segítségével elemzi a vállalati hatékonyságot és a teljes elemzési területet négy alcsoport keretében vizsgálja: • jövedelmezıség, • eredményképzés, • tıkeszerkezet és • tıkelekötés (tıkeképzıdés). A ZVEI struktúraelemzés részben hasonló a Du Pont rendszer felépítéséhez, de annál lényegesen differenciáltabb. A kiindulási pontot nem a ROI képezi, hanem a saját tıke jövedelmezısége, amelyhez a ROI és a saját tıke aránya (tıkeellátottság) kapcsolódik. A rendszer a ROI mutatót egyrészt az idıszak eredménye alapján, másrészt pedig a cash flow-val vizsgálja (B típusú jövedelmezıségi mutatók). A tıkeszerkezet elemzése a tıkeellátottságot (saját tıke aránya) vizsgálja, részben a befektetett eszközök fedezetének, részben a likviditás értékelésével (A típusú kockázati mutatók). Az eredményképzés elemzésének keretében (A típusú jövedelmezıségi mutatók) az árbevételarányos jövedelmezıséget értékeli, külön vizsgálva a jövedelmezıségi mutató idıszaki eredményadatát, az üzemi eredményt (fedezeti ösz-

145

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006 szeg, közvetett költségek) és a ráfordításfajtákat (munkaerı-felhasználás, termelékenység), továbbá mindezekbıl az árbevétel segítségével kapcsolatot teremt a tıke forgási sebessége mérıszámmal. A tıkelekötés vizsgálata (B típusú kockázati mutatók) elsısorban a tıke lekötési idejének értékelését jelenti, de egyben kapcsolódik a tıkemegtérülés mutatójához is. Az alkalmazott mutatószámok tehát négy csoportba sorolhatók: • A típusú kockázati mutatók, amelyek két állományi adatot vetnek össze (például saját tıke részaránya: saját tıke/összes tıke vagy a befektetett eszközök fedezete: saját tıke/befektetett eszközök). Ezek a mutatók arról adnak képet, hogy az állományi (állapot) adatok kapcsolódnak-e egymáshoz, illetve hogy bizonyos mérlegszerkezeti szabályokat, arányokat betartanak-e, • B típusú kockázati mutatók, egy állományi (állapot) adatot egy forgalmi adathoz viszonyítanak (például tıkelekötés napokban). Ezek a mutatók azt mutatják meg, hogy az állomány milyen hosszú ideig van jelen, hogy a megfelelı forgalmi nagyságrendek fenntarthatók legyenek, • A típusú jövedelmezıségi mutatók, amelyek két forgalmi adatot hasonlítanak össze (például az árbevételarányos jövedelmezıség mutatója), • B típusú jövedelmezıségi mutatók, ezek forgalmi értékeket viszonyítanak állományi adatok nagyságához (például ROI). A ZVEI mutatószámrendszer az elemzéshez és a tervezéshez egyaránt alkalmazható. Elemzési eszközként a mutatórendszer idıbeli és térbeli (üzemi) öszszehasonlításokra alkalmas (tényleges helyzet alakulásának értékelése). Tervezési eszközként a ZVEI rendszer arra használható, hogy összehasonlítsa a vállalat tényleges hatékonyságát a kialakított célokkal. Ehhez a vállalati célokat számszerősített tervadatokkal kell megadni. Ebben az értelemben a ZVEI rendszer a hatékonyság tervezésében a célok rendszerét adja meg, amelyeket az általános célokkal (amelyek nem a hatékonyságra vonatkoznak, hanem azok elıfeltételeit jelentik) egyeztetnek. Végül érdemes megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy az elektronikai ipar területén dolgozták ki ezt a mutatószámrendszert, az más ágazatok vállalkozásai esetében is alkalmazhatók, noha a rendszer szerkezete alapvetıen nem módosítható. A rendszer viszonylag rugalmatlan, a fı- és segédmutatók a kombinált matematikai és tartalmi alapú rendszerben meghatározottak (módosítás, bıvítés esetén a matematikai kapcsolatok és a tartalmi összefüggések is komolyan felülvizsgálandók). A rendszer nem tekinthetı konzisztensnek, a kockázati és jövedelmezıségi mutatószámok különbözısége nem mindig követhetı, forgalmi és állományi adatok keverednek egymással. Mindezek mellett – a Du Pont rendszerhez hasonlóan – a ZVEI rendszer ugyancsak rendelkezik kompenzáló hatással.

146

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN

Az RL mutatószámrendszer Az RL mutatószámrendszert két német közgazdász, REICHMANN és LACHNIT alakította ki 1977-ben. Az RL1 rendszer célját tekintve tervezı és elemzı eszköz, amely a vállalkozás jövedelmezıségi és likviditási helyzetét koncentrált formában együttesen vizsgálja. A rendszer alapvetıen a vállalkozáson belüli elemzésekhez került kialakításra, úgy, hogy az a teljes vállalkozás irányítását elısegítse, ugyanakkor – egyes részeitıl eltekintve – a mutatószámrendszer a külsı mérlegelemzésre is alkalmazható. A rendszer – mint központi kérdéseket – egyenrangúként kezeli a jövedelem és a likviditás nagyságát és számol azzal a körülménnyel, hogy a mindenkori fizetıképesség fenntartása lényeges követelmény egy vállalkozás esetében. Ez jelentıs továbblépésnek tekinthetı a mutatószámrendszerek kialakításában, mert az eddigi rendszerek túl egyoldalúan a jövedelmezıség vizsgálatára helyezték a hangsúlyt és a likviditást alapvetıen kihagyták a számításokból. Az RL rendszer – lásd az 5. mellékletet – a terv-tény, illetve az elvárt-tény összehasonlítás és az idıbeli összevetés eszköze egyaránt lehet, külön meghatározva az egyes mutatószámok esetében, hogy azok • évente, • negyedévente, • havonta vagy • hetente kerüljenek kiszámításra és értékelésre. A mutatószámrendszer összesen 39 mutatóból áll és mind viszonyszámokat, mind pedig abszolút számokat alkalmaz, a pénzügyi és a vezetıi számvitel adataira egyaránt építve. A rendszer tartalmilag rendezett (rendszeralapú), amely tehát az elemeit (mutatószámait) nem matematikailag, hanem tartalmi szempontok szerint kapcsolja össze. Az RL rendszer két alapvetı részbıl áll: • általános rész, amely állandó, általánosan minden vállalkozás számára alkalmas mutatókat tartalmaz, és amely egyaránt felhasználható tervezéshez, elemzéshez, az értékeléshez és ezeken keresztül az irányításhoz, valamint • specifikus rész, amely olyan mutatószámokat foglal magában, amelyek cégspecifikusak és – tartalmuknak megfelelıen – kiegészítik az értékelést (tekintetbe véve azok hatását a jövedelmezıségi és likviditási legfelsıbb célértékekre). Az általános rész a szokásos vállalkozási eredménnyel és a likvid eszközökkel, mint csúcsmutatókkal kezdıdik (érdemes tehát megfigyelni, hogy a csúcsmutatók – az elızıekkel ellentétben – nem hányadosok, hanem abszolút számok). A jövedelmezıségre vonatkozó rész kiinduló mutatója a szokásos vállalkozási eredmény, amely • az üzemi (üzleti) tevékenység eredményére és • a pénzügyi mőveletek eredményére bontható fel.

1 RL: Rentabilitäts-Liquiditäts-Kennzahlensystem: jövedelmezıségi-likviditási mutatószámrendszer

147

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006 Ezek mellett jövedelmezıségi (EBIT-tel számolt össztıke jövedelmezıség, ROE, szokásos vállalkozási eredménnyel számított ROI, valamint árbevételarányos üzemi eredmény) és forgási sebesség (össztıke forgási sebessége, anyagok, késztermékek forgási ideje, követelések behajtási ideje) mutatószámok tartoznak ehhez a részhez. A befektetett össztıke alapvetıen csak éves viszonylatban vizsgálható, de az árbevételarányos jövedelmezıség mellett az egyes eszközcsoportokra számított forgási idıt havonta célszerő mérni és értékelni. Az árbevétel-arányos jövedelmezıség megmutatja az árbevétel egységével elérhetı eredmény nagyságrendjét, utal arra, hogy mennyire, illetve milyen jó a vállalkozás tevékenységének piaci elfogadottsága és azt milyen költségszinten tudja létrehozni. A tıke forgási sebessége megmutatja, hogy a vállalkozás milyen intenzitással használja ki vagyonát, vagyonelemeit (eszközeit) és rámutat arra, hogy a mőködéshez szükséges tıke hányszor fordul meg az árbevételben. A likviditás rész csúcsmutatója a likvid eszközök abszolút nagysága (a pénzeszközök és egyéb azonnal pénzzé tehetı eszközök), amely az árbevétel és ráfordítás, illetve bevételi és kiadási tervek alapján a vállalkozás biztonságos mőködéséhez szükséges. E mellett a cash flow és a working capital nagysága jelenik meg. A cash flow a pénzügyi helyzet vizsgálatát alapozza meg a dinamikus adósságállományon keresztül. A working capital a forgóeszközök és a rövid lejáratú kötelezettségek különbségének nagyságrendjét értékeli, amelyet kiegészít a likviditási mutatók, valamint a befektetett eszközök fedezete mutató számszerősítése. A likviditás vizsgálata operatív szinten a bevételi többletek (illetve pénzeszközök hiánya) folyamatos megfigyelésével is érvényesül, amelyet jól kiegészít a heti pénzügyi tervezés konkrét tartalma. A specifikus rész elsısorban a vezetıi számvitelre támaszkodik. Alapvetı elemei a fedezet- és költségelemzés, külön is vizsgálva a közvetlen és közvetett költségek összetevıit, illetve a fedezeti összeg alakulását, annak többlépcsıs számításán keresztül. A specifikus rész lebontása eljut a termékek szintjéig, megfigyelve az egyes termékek fajlagos fedezetét, illetve részarányát az értékesítésben. Az RL rendszer viszonylag rugalmasnak tekinthetı, a specifikus rész empirikusan összefüggı és kiválasztható mutatószámokból épül fel, amely az adott vállalkozásnak megfelelıen alakítható. Az általános rész a megadott szerkezetben általánosan alkalmazható, a mutatószámrendszer felhasználása csak a vállalatorientált specifikus rész kidolgozásánál jelent nagyobb ráfordítást. A rendszer mutatószámai a számviteli adatokból meghatározhatók, sıt az általános rész alapvetıen a külsı mérlegelemzéshez is alkalmazható (ez utóbbi esetben természetesen a tervadatok nélkül). Vállalaton belüli alkalmazásakor a mutatószámrendszer jól összekapcsolható a gördülı tervezési technikával, a rugalmas tervezés követelményével. Mindezek mellett az RL rendszer fıbb hiányosságai: • hiányoznak az elméletileg alátámasztott indokok, magyarázatok a hatótényezıként megjelenı mutatószámok kiválasztásához, • az ok-okozati összefüggések követhetısége helyenként hiányos, így a rendszer nem konzisztens, például az általános részben a forgási sebesség mutatóinak hatása az eredményre nem követhetı.

148

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN

Irodalomjegyzék DR. AUER, KURT V.: Kennzahlen für die Praxis. Linde Verlag, Wien, 2004. DR. BÍRÓ TIBOR (szerk.): Vállalkozások tevékenységének komplex elemzése. Perfekt Rt., Budapest, 2001. DR. BUCHNER, ROBERT: Grundzüge der Finanzanalyse. Verlag Franz Vahlen, München, 1999. COENENBERG, ADOLF G.: Jahresabschluss und Jahresabschlussanalyse. Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2003. HAESELER, HERBERT R. – KIRCHBERGER, THOMAS P.: Bilanzanalyse. LexisNexis Verlag ARD ORAC GmbH & Co KG, Wien, 2005. HANYECZ LAJOS: A controlling rendszere. Az eredményorientált irányítás. Saldo Rt., Budapest, 2006. HORVÁTH PÉTER: Controlling: a sikeres vezetés eszköze. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991. Horváth & Partner: Controlling. Út egy hatékony controlling-rendszerhez. KJKKERSZÖV, Budapest, 2001. JAKOBS, OTTO – OESTREICHER ANDREAS: Mérlegelemzés. Kossuth Kiadó, Bp., 2000. DR. KATITS ETELKA: A vállalati válságkezelés pénzügyi módszerei. Perfekt Rt., Budapest, 2000. DR. KÖRMENDI LAJOS – KRESALEK PÉTER: A vállalkozások elemzésének módszertani alapjai. Perfekt Zrt., Budapest, 2006. KÖRMENDI LAJOS – TÓTH ANTAL: A controlling tudományos megközelítése és alkalmazása. Perfekt Rt., Budapest, 2003. DR. KÖRMENDI LAJOS – DR. TÓTH ANTAL: A controlling elmélete és gyakorlata. Perfekt Zrt., Budapest, 2006. KRESALEK PÉTER: A számviteli beszámolók elemzésének egyes elméleti kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2004. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Bp., 2005. KRESALEK PÉTER: A mérlegelemzés egyes módszertani kérdései. In: Tudományos Évkönyv 2005. Budapesti Gazdasági Fıiskola, Budapest, 2006. KÜTING, KARLHEINZ – WEBER, CLAUS-PETER: Die Bilanzanalyse (Lehrbuch zur Beurteilung von Einzel- und Konzernabschlüssen). Schäffer-Poeschel Verlag, Stuttgart, 2004. LELKE, FRANK: Kennzahlensysteme in konzerngebundenen Dienstleistungsunternehmen unter besonderer Berücksichtigung der Entwicklung eines wissensbasierten Kennzahlengenerators. Univ. Duisburg-Essen, Essen, 2005. PERJÉS SÁNDOR – SCHUSZTER EDE: Számítógépes számvitel és vezetés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988. SCHULT, EBERHARD: Bilanzanalyse (Möglichkeiten und Grenzen externen Unternehmensbeurteilung). Erich Schmidt Verlag, Berlin, 1999. www.controllingportal.de/grundlagen/kennzahlensysteme www.unister.de/Unister/wissen/sf_lexikon www.zvei.org

149

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006

1. melléklet Matematikai összefüggéseken alapuló mutatószámrendszerek

2. melléklet Tartalmi összefüggéseken alapuló mutatószámrendszerek

150

3. melléklet: A Du Pont mutatószámrendszer

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN

151

4. melléklet: A ZVEI mutatószámrendszer

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2006

152

5. melléklet: Az RL mutatószámrendszer

KRESALEK P.: MUTATÓSZÁMRENDSZEREK A VÁLLALATI ELEMZÉSBEN

153