Kreativitás és versenyképesség kapcsolata, különös tekintettel az egyetemek szerepére
Megalapozó tanulmány „Határon átnyúló tanuló régió: egyetemek gazdaságfejlesztési szerepvállalási lehetőségének vizsgálata a magyar-szerb határmenti térségben” című, HUSRB/1002/213/086 számú projekthez
Program honlap: http://www.hu-srb-ipa.com/ A tanulmány nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
1
Tartalom
1
Tartalom ........................................................................................................................ 2
2
Rezime na srpskom jeziku ..................................................... Error! Bookmark not defined.
3
Bevezetés ...................................................................................................................... 5
4
A versenyképesség és a kreativitás definiálása............................................................ 5
5
A kreativitás és a versenyképesség összefüggései .................................................... 10
6
Az egyetemek szerepe a tudásalapú gazdaságban .................................................... 15
7
A kreativitás, a versenyképesség és az egyetemek közötti kapcsolat ....................... 19
8
Összegzés.................................................................................................................... 34
9
Irodalomjegyzék ......................................................................................................... 36
2
2
Rezime na srpskom jeziku
Odnos kreativnosti i kompetitivnosti - naglasak na ulozi univerziteta Eknomski uspeh sve više zavisi o neopipljivim dobrima – znanju, osvajanju odgovarajućih
veština,
inovativnom
potencijalu
–
koje
su
najvažniji
izvori
kompetitivne prednosti. U 21. veku nije dovoljno smatrati obrazovanje samo kao input faktor privrede, nego kao motor i osnovu konkurentnosti. Zbog izazova koji stvara globalna konkurencija razvijene privrede, inovativne grane industrije i inovativna preduzeća zahtevaju bolje obrazovane radnke, koji su sposobni da fleksibilno odgovaraju na kompleksne probleme, da efikasno komuniciraju i tretiraju informacije, i da rade u timovima i stvore novo znanje. Kreativnost koji je stalno u protoku, inovacija i sposobnost za adaptaciju su danas karakteristike onih grana industrije koje su konkurentne, inovativne i u razvoju, i kojima je potrebna visoko obrazovana, kreativna i pametna radna snaga. Zbog svih ovih tendencija istaknuto je važno da iz više ugla istražimo odnos kreativnosti, konkuretnosti i univerziteta, a to je ujedno i najvažniji cilj ovog istraživanja. Da bi smo ostvarili ciljeve istraživanja, neophodno je prvo upoznati odgovarajuće teoretske osnove; tojest definicije kreativnosti i konkurentnosti. Iz raznih definicija kreativnosti zaključujemo, da je kreativnost specijalna ljudska karakteristika koju najbolje opisuje radoznalost, težnja za znanjem, naklonost ka samo-ostvarenjem i „ne-šematičan način razmišljanja”. Da bi se generisala efikasna rešenja, tojest inovacija, takođe je važno da se kreativinost naslanja na adekvatno znanje. Ovaj rad izlaže razvoj koncepta konkurentnosti a zatim predstavlja široko prihvaćenu, jedinstvenu definiciju konkuretnosti koja je objavljena 1999. Zatim istraživanje predstavlja modele koji objašnjavaju odnos između kreativnosti i konkurentnosti. Ako razmišljamo uz osu znanje-kreativnost-inovacija-konkurentnost kada tražimo koherencije, možemo iskazati očigledan i čvrst odnos između istraženih faktora.
3
Zatim, proilazivši iz toga da se one industrijske grane koje su u rastu i najbrže se razvijaju danas osnivaju na kreativnom kapitalu radne snage i na nekonvencionalnom načinu mišljenja, ovaj rad analizira ulogu koju univerziteti (kao institucije koje stvaraju i predaju znanje) igraju u lokalnoj privredi. Najvažniji je zaključak da univerziteti i naučne institucije imaju i direktan i posredan efekat na razvoj regije. Pored toga, ako predstavimo etape razvoja univerziteta i funkcije univerziteta treće generacije, očigledna je činjenica, da obrazovna i istraživačka delatnost univerziteta može imati stvarni efekat na ekonomiju u datoj regiji jedino komodifikacijom i kapitalizacijom stvorenih rezultata. Na ulogu univerziteta u privredi ukazuje i stav Ričarda Floride: danas naglasak više nije na kulturnoj infrastrukturi i konzumiranju kulturnih dobara, već na kreativnoj proizvodnji i pojedincima. Po tome, ključ uspehu date regije jeste kako ona, kao lider ekonomije znanja i kreativne ekonomije može dovući i održati stručnu radnu snagu. Za inovativno korišćenje znanja i za stvaranje novih usluga, procesa i proizvoda neophodna je visoko obrazovana radna snaga, čija baza može biti univerzitet. Na osnovu rezultata radova iz ovog istraživanja koji empirično istražuju odnos univerziteta, kreativnosti i konkurentnosti, zaključujemo da je prvobitna uloga univerziteta da se ponašaju kao „kanal” preko kojeg se može privlačiti u regiju ljudski kapital koji je potencijalno visokog kvaliteta i stoji pled diplomiranjem. Dalji zaključak je da vodeće regije postaju one, u kojima je interakcija između višokoškolskih ustanova i kreativnog sektora odgovarajuća. Istraživanje je dostiglo svoj originalni cilj, jer gledajući sa teoretske strane, a i po empiričnim rezultatima postoji očigledna i relevantna veza između lokalnog univerziteta, kreativnosti i kompetitivnosti regije.
4
3
Bevezetés Napjainkban a fejlett térségekben a tartós versenyelőny a kreativitásból, új
termékek és szolgáltatások, eljárások bevezetéséből származik, amit még a versenytársak nem másoltak le. A kutatás ezen részében először definiáljuk a kreativitás és a versenyképesség fogalmát, majd megvizsgáljuk ezek lehetséges kapcsolatát számos nemzetközi modell és módszertan ismertetésével. A kreativitás és versenyképesség kapcsolatának elméleti megalapozásán túlmenően a kutatás kiterjed az egyetemek tudásalapú gazdaságban betöltött szerepének vizsgálatára, valamint bemutatja és értékeli, hogy milyen fejlődési pályák bontakoztak ki az elmúlt évtizedekben
a
felsőfokú
intézmények
gazdaságban
betöltött
szerepével
kapcsolatban. A kutatás utolsó fejezete górcső alá veszi az egyetemek, a kreativitás és a versenyképesség kapcsolatát feltérképező legfontosabb nemzetközi benchmark példákat, amelyek az egyetemek, mint a kreatív embereket koncentráló közeg gazdaságban betöltött legfontosabb hatásait mutatják be. A tanulmány a kutatás következtetéseinek ismertetésével zárul.
4
A versenyképesség és a kreativitás definiálása Ahhoz, hogy a versenyképesség és a kreativitás között fennálló kapcsolatot
megvizsgáljuk, először
érdemes
definiálnunk
mindazon fogalmakat, amelyek
elengedhetetlenek a vizsgálat tárgyát képező két alapfogalom jobb és könnyebb megértése céljából. Fenyővári - Lukovics (2008) szerint a közgazdaságtanban az egyik fő kérdés, hogy területi egységekre értelmezhető-e a verseny? Ha nem értelmezhető, akkor nem
beszélhetünk
területi
egységek
versenyképességéről
sem.
Ha
viszont
értelmezhető, akkor meg kell határoznunk, hogy mit értünk alatta és melyek a főbb jellemzői? Például a területi versenyben minden területi egység részt vesz-e, és ha igen vannak vesztesek vagy csak győztesekről beszélhetünk? A területi versennyel foglalkozók körében nem alakult ki egységes álláspont erre vonatkozóan, de korunk 5
két nagy közgazdászának – Paul Krugmannak és Michael E. Porternek- az álláspontja igen közismert e tekintetben. Paul Krugman szerint a területi egységekre nem alkalmazható a verseny, hiszen a nemzetgazdaságok nem hasonlíthatóak egy vállalathoz, ugyanis egy országot nem lehet megszüntetni, mint egy csődbe ment vállalatot, így verseny helyett csak rivalizálásról beszélhetünk (Lengyel 2003). Krugman további érvelése, hogy az országok közötti kereskedelem nem zérus összegű, hiszen a területi egységek komparatív előnyeik alapján specializálódnak, így az egymással kereskedelmi kapcsolatban álló országok mindegyike fejlődhet, azaz elképzelhető, hogy mindegyik nyertes lesz. A vállalati szférában ezzel szemben vesztes-nyertes szituáció is felléphet, vagyis egy időben egyik vállalat sikeres lesz, míg a másik tönkremegy. Michael Porter ugyan elfogadja, hogy van a területi egységek között verseny, de azt a térségekben működő klaszterekre és iparágakra vezeti vissza (Lengyel 2003). A területi verseny fogalma eltér a vállalti verseny fogalmától: „egy olyan folyamat,
amely a területi egységek között zajlik és célja a régióban, városban élők jólétének növelése a regionális, helyi gazdaság fejlődésének elősegítésével, amely fejlődést bizonyos csoportok a helyi politikákon keresztül más térségekkel versengve, rivalizálva próbálnak befolyásolni explicit vagy gyakran implicit módon” (Lengyel 2003, 153.o.). Napjainkban az általánosan elfogadott nézet szerint létezik területi verseny, azonban markáns különbség mutatkozik a vállalati, illetve a területi verseny között. Amennyiben elfogadjuk a területi egységek közötti verseny létét, úgy beszélhetünk a versenyképességükről is. A versenyképesség az 1980-as évektől vált közgazdasági fogalommá. A versenyképességnek a hazai és a nemzetközi szakirodalomban többféle
definícióját
publikálták,
melyek
sokszor
eltérően
értelmezik
a
versenyképesség területi egységekre való alkalmazhatóságát. A versenyképesség egységes fogalmának megalkotásával kapcsolatban az USA Versenyképességi Tanácsa, az OECD és az EU dokumentumait tekintik mérvadónak (EC 1999, Lengyel 2000). A versenyképesség széles körben elfogadott fogalmának a következő standard, egységes definíciót tartjuk: „A vállalatok, iparágak, régiók, nemzetek és
nemzetek feletti régiók képessége relatíve magas jövedelem és relatíve magas 6
foglalkoztatottsági szint tartós létrehozására, miközben a külgazdasági (globális) versenynek ki vannak téve” (EC 1999. 75. o, Lengyel 2000, 44. o., Lengyel 2006, 138.o.). A versenyképesség különböző területi szinteken történő mérésére számos modell (Piramis-modell, Versenyképességi cilinder, Versenyképességi fa), módszertan és jelentés (IMD World Competitiveness Yearbook, WEF Global Competitiveness Report, Forfás Annual Competitiveness Report) ismert a szakirodalomban, azonban ezek részletes ismertetése jelen kutatásnak nem célja. A kutatás szempontjából releváns, azaz a versenyképesség és a kreativitás kapcsolatának bemutatására alkalmas modellek és módszertanok a hetedik fejezet részét képezik. A kreativitás fogalmi meghatározása és definiálása ugyanolyan sokrétű, mint a versenyképességé. A különbség azonban az, hogy ezidáig sem született egyetlenegy standard definíció rá, amelyet általános érvényűnek tartanak. A kreativitás kifejezés Guilford nevéhez köthető. Guilford 1950-ben megjelent „Creativity”
című
művében
kifejtette,
hogy
a
kreativitás
alkotóképességet,
teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését. A kreativitás a divergens gondolkodásban nyilvánul meg, amely lehetővé teszi egy probléma többoldalú megközelítését az általában egymástól független elemek összeillesztésével. A divergens gondolkodás legfőbb jellemzői: a problémák iránti érzékenység, a flexibilitás, a szokatlan megoldások keresése (Guilford 1950). Edward de Bono 1990-ben megjelent könyvében a kreativitás egyik fontos megnyilvánulását mutatja be, amelyet „lateral thinking”-nek nevezett el. A „lateral thinking” nem más, mint a megoldások többféle változatának feltárása, vagyis az egymás mellett található lehetőségek szisztematikus végiggondolása, majd azok közül való választás. De Bono (1990) szerint a kreativitás az a képesség, amely szokatlan
módszerek
alkalmazásával
számos
innovatív
megoldáshoz
juttat.
Kutatásaiban megállapítja, hogy a kreatív személyiségre jellemző a nyitottság, a konformizmustól való mentesség és az ellentétes személyiségjegyek egyidejű megléte. 7
Hightower 1993-ban megjelent, a „Creativity is your business too” című tanulmányában a menedzsment kapcsán ír a kreativitásról, és művében azt sugallja, hogy a kreativitás jelenleg az üzlet szíve, nem csupán a produktivitás növelésére szolgáló eszköz vagy technika (Hightower 1993). Csíkszentmihályi megfogalmazásában a kreativitás olyan képesség, amely szükséges a problémamegoldáshoz, a különböző alternatívák kereséséhez, az erőforrások minél hatékonyabb kihasználásához és a megkülönböztetéshez. A kreativitás, mint tulajdonság birtokosa a kreatív ember, aki hamarabb észreveszi a problémákat, és gondolkodásbeli szabadsága teszi képessé hatékonyabb és újfajta megoldások kialakítására (Csíkszentmihályi 1997). Cook (1998) a kreativitást a szervezetek egyik versenyelőnyének tekintette. Ez alapján szerinte a legjövedelmezőbb új termékek azok lesznek, amelyek a vevők igényeit sokkal hatékonyabban elégítik ki, mint a versenytársak termékei, és ezért több vevő előnyben részesíti ezeket. Az innováció és a kreativitás is jövedelmező a cégek számára a közvetlen értékesítés növekedése és a hatékonyság fejlesztések mellett. Az a vállalat, amely hatékony kreatív és innovációs folyamatokat épít ki, valószínűleg a csapat munkából és az alkalmazottak motiválásából kiinduló szociális előnyöket is megvalósít (Cook 1998). Amabile (1998) a kreativitást olyan folyamatként határozza meg, amelyet felhasználnak egy-egy ötlet kifejlesztésénél, egy új termék létrehozása kapcsán. Gurteen 1998-ban megjelent, „Knowledge, Creativity and Innovation” című tanulmányában úgy definiálja a kreativitást, mint olyan ötletek generációját, ahol az innováció ezen ötleteket cselekvéssé változtatja az átvizsgálás, finomítás és a kivitelezés során. Mindemellett Gurteen úgy vélte, hogy a kreativitás szerteágazó gondolkodási folyamatokat igényel, míg az innováció konvergens gondolkodást, azonban szoros kapcsolat van a kettő között, amely kapcsolat pozitívan hat a versenyképességre is (Gurteen 1998). Landry (2000) a kreativitást a „dobozon kívüli gondolkodás”-ként és a mindennapi problémák innovatív módon történő megoldásaként határozza meg, valamint megfogalmazza, hogy a kreativitás segédkezhet városok regenerációjában is. 8
A
kreativitás
fogalmának
vizsgálatánál
elengedhetetlen
Richard
Florida
munkásságát is bemutatni. Florida (2002) szerint a kreativitás jelentéssel bíró új formák alkotásának képességével definiálható, hiszen a kreativitás alapvetően a kreálni igéből származik. Florida tulajdonképpen azt kívánja hangsúlyozni, hogy egy személy vagy szervezet akkor tekinthető kreatívnak, ha az aktuálisan elfogadott normáktól eltérő tevékenységeket vagy folyamatokat vezetett be. Florida több művében is kifejti, hogy a kreativitás éppen olyan fontos, mint az innováció más iparágakban, tehát amit Florida kreativitás alatt ért, az tulajdonképpen az innováció magjának tekinthető. Ebből az következik, hogy az innováció függ a kreativitástól, ami azt jelenti, hogy a kreativitás az, amely alátámasztja az új sztenderdek vagy termékek feltalálását, majd a találmányt aztán kereskedelmi forgalomba hozzák, hogy kihasználják az innováció hasznait. Ennélfogva arra következtethetünk, hogy a kreativitás nem más, mint az a mentális erő, amely megálmodja a jelenlegi normák szerint elképzelhetetlent, és az álomból új normát alkot az innováció segítségével. Manapság a kreativitás szó hallatán általában akaratlanul is valami látványos dologgal asszociáljuk azt, mint például új technológia kifejlesztése vagy fenomenális ötletek feltalálása. Junarsin (2005) szerint a kreativitást általában „pazarló fogalom”ként tartják számon, melyet csak extrém módon okos emberek birtokolhatnak, csak ők végezhetnek kreatív tevékenységet, valamint amely számottevő és jövedelmező inspirációhoz és eredményekhez vezet. Azonban a természet adta okos emberek nem feltétlenül kreatívak, és ez fordítva is igaz: a kreativitás olykor éppen az egyszerű tevékenységek kapcsán érvényesül. Láthattuk, hogy a kreativitás valójában nem új fogalom, mind elméleti mind pedig gyakorlati megközelítésére, alkalmazására számos szerző vállalkozott már. A kreativitás definíciós megközelítéseiből levonható azon megállapítás, hogy a kreativitás egy olyan speciális emberi tulajdonság, amely a kíváncsisággal, tudásvággyal, az önmegvalósítási hajlammal, a „nem sémákban való gondolkodással” jellemezhető leginkább. Fontos továbbá, hogy a fejlődést elősegítő hatékony megoldások, vagyis az innováció generálása akkor alakul ki, ha a kreativitás megfelelő tudással is párosul.
9
Bár a kreativitásról szóló megalapozó kutatások az 1960-as évekre nyúlnak vissza, a szakemberek az 1990-es években kezdték felértékelni a versenyelőnyökben betöltött szerepét. Azóta a kreativitás és a versenyképesség kapcsolatának különböző aspektusból történő vizsgálatára számos tanulmány vállalkozott. Az elemzések főként a kreativitás és a területi szinten értelmezett versenyképesség közötti kapcsolatot mutatják be, azonban a kreativitás és a vállalati szintű versenyképesség vizsgálatára is több szakember vállalkozott eddig. A tanulmány következő fejezete ezen nemzetközi elemzéseket, módszertanokat veszi górcső alá.
5
A kreativitás és a versenyképesség összefüggései Jelen fejezet célja a nemzetközi szakirodalom alapján bemutatni a kreativitás és
a területi szinten értelmezett versenyképesség lehetséges kapcsolódási pontjait, illetve a teljesség igénye nélkül néhány vizsgálati módszert és modellt áttekinteni. A kreativitás és a versenyképesség kapcsolatára kialakított modellek közül kiemelkedik Swann és Birke modellje. A modell egy komplex összefüggést mutat be, amely nemcsak a kreativitás és a versenyképesség kapcsolatára terjed ki, hanem vizsgálja mindazon tényezőket, amelyek kapcsolatba hozhatóak ezzel. Swann és Birke lineáris modellje igen értékes összefüggésekre világít rá az innováció, a versenyképesség, a tudás és a kreativitás közötti kapcsolat feltárására. A modell a kreativitásból indul ki, amit az innováció előfeltételének neveznek a szerzők. Természetesen a kreativitás először a sikeres K+F tevékenységet mozdítja elő, amely innovációs eredményekkel párosul, ami növeli a termelékenységet. Kiemelhető, hogy a modell elsősorban vállalatgazdasági szempontból készült, azonban a szerzők is kihangsúlyozzák régiókra való alkalmazhatóságát, hovatovább azt is kijelentik, hogy a kreativitás és a dizájn játsszák a fő szerepet a vállalkozások és régiók versenyképességének növelésében. Ezen megfontolásra alapozva a modellben a termelékenység
tényezőjét
Porter
gondolatmenetére
támaszkodva
regionális
aspektusban azonosíthatjuk a versenyképességgel is. A folyamat végén a modell a sikeres üzleti eredménybe torkollik (1. ábra).
10
1. ábra A kreativitás–innováció–versenyképesség lineáris modellje
Lineáris modell Interaktív modell
Innováció
Dizájn
Termelékenység (Versenyképesség)
Kutatás és fejlesztés
Üzleti teljesítmény
Kreativitás
Forrás: Swann – Birke (2005) alapján saját szerkesztés
Huggins és Davies (2006) Európai Versenyképességi Indexének a kreatív gazdaság keretei között vizsgálja a versenyképességet, ami önmagában is előrevetíti azt, hogy a szerzők a kreativitás és a versenyképesség között szoros kapcsolatot tételeznek fel: „a versenyképességet egyre inkább a kreativitás, a tudás és a környezeti tényezők fogalmán keresztül kell megközelíteni” (Huggins – Davies (2006, 1. o.). A vizsgálat során felhasznált mutatókat, amelyeket általában innovációs tényezőcsoportnak
szoktak
hívni
más
elemzésekben,
azokat
az
Európai
Versenyképességi Index indikátorkészletében Kreativitás tényezőcsoportnak neveztek el. Ez azt a látszatot kelti, hogy a szerzők az innovációt a kreativitással azonosítják, azonban az index felépítési logikájából az látszik, hogy a kreativitást a K+F-et és ezen keresztül az innovációt meghatározó tényezőnek fogják fel (Huggins – Davies 2006). Carayannis és Gonzalez (2003) az International Handbook of Innovation című könyv
egyik
fejezetének
egy
igen
beszédes 11
címet
adott:
„ Kreativitás
és
innováció=versenyképesség?”. A szerzők egyértelműen kijelentik, hogy a kreativitás szükséges, de nem elégséges feltétele az innovációnak, az innováció pedig képes javítani a nemzetek versenyképességét. Ebben az összefüggésben a kreativitást az egyének szintjén vagy mikroszinten értelmezik, az innovációt szervezeti vagy mezoszinten, a versenyképességet pedig leginkább nemzeti vagy makroszinten (2. ábra).
2. ábra A kreativitás, az innováció és a versenyképesség értelmezési tartományai
Versenyképesség
Nemzeti szint vagy makroszint
Szervezeti szint vagy mezoszint
Innováció
Egyének szintje, vagy mikroszint
Kreativitás
Forrás: Carayannis – Gonzalez (2003) alapján saját szerkesztés
A tanulmány egyik kiemelkedő eredménye, hogy megalkot egy „ Double Helix” modellt, amely a kreativitás, innováció és versenyképesség kapcsolatát mutatja be. A modell elkülöníti a mikro-, mezo- és makroszintet. A mikro szintre a kreativitás helyezi, amelyet az inspirációk és észlelések eredményeként definiál. A mezo szint az innováció helye, amely nem egyéni, hanem csoportos munka eredménye. A szerzők szerint az innovációt szükséges a kreativitással, az invenció eredményeivel és a kedvező piac kondíciókkal (időzítés, kiválasztás) kombinálni. Makró szinten a versenyképesség materializálódik, amely a kreativitás, az invenció és az innováció pillérein nyugszik. A szerzők a három fogalom (kreativitás, innováció és versenyképesség) kapcsolatrendszerét egy koordináta-rendszerben ábrázolják. Az x tengelyen a három fogalom az 5. ábrán bemutatott értelmezési tartományait veszik fel, míg az y tengelyen az egész folyamat kulcsát, a tanulási folyamatot jelzik. A kreativitás 12
ugyanis csak egy megfelelően magas szinten indítja be az innovációs folyamatot (a kreativitás-innováció-versenyképesség értékláncát: K.I.V. értéklánc), mely elvezet a versenyképességhez. Figyelemre méltó, hogy a szerzők a versenyképességet az egységes versenyképességi definícióhoz hasonlóan komplexen, vállalatra, iparágra, régióra és nemzeti szintre egyaránt értelmezhetőnek tartják (3. ábra).
Egyéni, szervezeti, társadalmi-gazdasági tanulás
3. ábra A kreativitás, az innováció és a versenyképesség Double Helix modellje
KREATIVITÁS VERSENYKÉPESSÉG
Invenció
Mikro
Mezo
Innováció (korai)
Innováció (késői)
KREATIVITÁS (Mikro)
K.I.V ÉRTÉKLÁNC (Mezo)
Főként egyéni
Főként szerve zeti
Termelékenység
VERSENYKÉPESSÉG (Makro) Főként vállalati, iparági, regionális, nemzeti
Makro
Szintek
Forrás: Carayannis – Gonzalez (2003) alapján saját szerkesztés
A kreativitás és a versenyképesség egymásra hatásának összefüggéseit, lehetséges kapcsolódási pontjait Jan Maarten de Vet és az ECORYS kutatócsoport által kialakított versenyképességi fa is jól prezentálja (4.ábra). A versenyképességi fa az előző fejezetben ismertetett egységes versenyképességi definícióra épül. A fa, mint organikus egység, egyben a versenyképesség fogalmának ciklikusságát is jellemzi. A versenyképességi fa gyökereinél az inputok helyezkednek el (de Vet et al 2004). Ezek a tehetség, innováció, kapcsolódás, vállalkozókészség. A kreativitás a megismert definíciók alapján egyértelműen a fa gyökereinél található tényezőknek feleltethetőek meg, azon belül is a tehetség inputtényező fejti ki legjobban a kreativitást alapvetően meghatározó ismérveket. A versenyképesség alapját a fa törzse és az ágak szimbolizálják. Itt helyezkedik el a termelékenység, és ez vezet el a jóléthez. Az ágakon található a foglalkoztatottság és jövedelem, profit és 13
beruházások, valamint az adók és járulékok, amelyek szintén a versenyképesség alapjának tekinthetőek. A fa gyümölcsei, nevezetesen a szociális ellátás, lakóhely, ennivaló, mobilitás, egészség, kultúra, környezet és fenntarthatóság valamint a fa csúcsán álló cél, vagyis a régióban élők jólétének növelése együttesen magát a versenyképességet jelenti.
4. ábra A versenyképességi fa
Jólét
Szociális ellátás
Fenntarthatóság
Ennivaló
Mobilitás
Lakóhely
Foglalkoztatottság és jövedelem
Kultúra Egészség
Környezet
Profit és beruházások
Adók és járulékok
Iparszerkezet, termelékenység
Tehetség - Tudásintenzív készség - Képzési lehetőségek - Képző és oktató intézmények - A hely minősége - A munkaerő adaptálhatósága
Kapcsolódás
Innováció - Cégek és K+F közötti kapcsolat - Kutatóhelyek és egyetemek - Nemzetközi K+F hálózatokba integráltság - Közvetítő intézmények
Forrás: Lukovics (2008, 22.o.) 14
Vállalkozókészség
- Telekommunikációs - Tevékenységek konés információs hálózatok centrálódása - magas hozzáadott ér- IT/Internet tékre specializáltság - Nyitottság - Közlekedési infrastr. - Nemzetköziség foka - Városi szolgáltatások - Új termékek és szolgáltatások
6
Az egyetemek szerepe a tudásalapú gazdaságban Az egyetemeknek, mint tudás létrehozó és tudás közvetítő intézményeknek
kiemelten
fontos
szerepük
van
egy
térség
versenyképességében.
Napjaink
tudásalapú gazdaságában a tudás szerepe felértékelődött a hagyományos termelési tényezőkkel szemben, ennek következtében az egyetemek egyre fontosabb szereplőivé váltak az innovációs rendszereknek, valamint az állami, a magán és az akadémiai szféra kölcsönösen összefüggő hálózatok rendszerét hozta létre. A különböző szférák szoros kapcsolatát mutatja be a Triple Helix modell (Etzkowitz 2002). A Triple Helix modell az egyetemi- a gazdasági- és a kormányzati szféra együttműködését szemlélteti, amely egyfajta iránymutatás a tudásalapú gazdaság kialakulásához (Lengyel B. 2005). A modell kihangsúlyozza, hogy a három szféra közötti együttműködés által nem csupán tudásáramlás valósul meg, hanem kiemelt fontosságú a szereplők közös tudásának teremtése is. A Triple Helix modell kitűnő példája annak, hogy a tudásalapú gazdaságfejlesztéssel foglalkozók körében egyre inkább
előtérbe
kerül
az
egyetemek
szerepvállalásának
kérdésköre
a
tudásteremtésben. A tudás hasznosulása, áramoltatása más szektorok felé pedig egyenesen kulcsfontosságú problémakör korunkban. Számos tapasztalat mutatja, hogy az egyetemeknek lehet jelentős helyi gazdaságfejlesztő hatása, amely hatások napjaink tudásalapú gazdaságában még jobban előtérbe kerülnek, mivel a tudás létrehozásában és transzferében egyre nagyobb szerepük van (Bajmócy-Lukovics 2008). Az egyetem helyi gazdaságfejlesztő hatását két tényezőre, input oldali és output oldali hatásra bontotta Armstrong és Taylor (Lengyel 2006). Az input oldali (kiadási) hatás alatt az egyetem, diákok, oktatók költekezései által kiváltott kereslet hatását értik, ami rövid távon jó a helyi gazdaságnak, de hosszú távon ez nem tud bővülni, csak az inflációval nő, így nem generálja a helyi gazdaság tartósan dinamikus fejlődését (5. ábra). Az egyetemek rövid távú, input oldali hatásai tehát a helyi vállalkozások keresletét, a helyi háztartások bevételeit és kiadásait, valamint a helyi önkormányzat szolgáltatásait és 15
bevételeit befolyásolják. Az input oldali tényezők másodlagos regionális multiplikátorhatásokat váltanak ki, hiszen főképp a helyi szolgáltatások iránti keresletet élénkítik. Az egyetem hosszú távú (output oldal) hatásai hatással vannak a humán tőke képzettségére, a külföldi tőke és a magasan képzett munkaerő betelepülésére, valamint azon üzleti vállalkozásokra, amelyek egyetemi kutatásokon alapulnak. Az output oldali (tudás) hatás abból származik, hogy az egyetem a tudást és a friss munkaerőt biztosítja az üzleti szférának, ami új spin off vállalkozásokban is megtestesülhet, és külső vállalkozásokat is idecsábíthat azáltal, hogy a meglévő kreatív friss munkaerőt is megtartja, idevonzza a térség. „Az egyetemi tudástranszfer
olyan folyamat, amely során alapvető összefüggések, információk, innovációk áramlanak az egyetemről a magánszektor vállalatai felé” (Varga 2004. 260. o.). A munkahelyteremtés elsődleges regionális multiplikátor-hatást eredményez, amely visszahat a másodlagosra is. Az output oldali hatás kizárólag aktív, tudatos egyetemi stratégiával érhető el, és képes pozitívan hatni a helyi gazdaságfejlesztésre.
5. ábra Az egyetemek helyi gazdasági hatásai
Forrás: Lengyel (2006) Empirikus kutatások bizonyítják, hogy a térben koncentrálódó egyetemi K+F tevékenységek és ugyanazon térségben lévő vállalatok által birtokolt szabadalmak száma között jelentős összefüggés mutatható ki, azonban a térben távolodva egyre kisebb ez az arány. Az, hogy az egyetemek hatása főként a vonzáskörzetében
16
érvényesül, abból adódik, hogy ott valósulnak meg igazán a személyes interakciók (Bajmócy-Lukovics 2008). Az egyetemek és kutatóintézetek közvetett és közvetlen hatást is gyakorolnak egy térség fejlődésére. Emellett egyre inkább elfogadottabbá válik azon gondolat, hogy az egyetemek oktatási és kutatási tevékenysége a létrejött eredmények piacosításával, gazdasági hasznosításával együtt tud valós gazdasági hatásokat eredményezni. Az előzőekben bemutatott komplex egyetemi szerepekkel, azok kiterjesztésével
kapcsolatban
számos
munka
született
eddig.
A
kutatás
szempontjából kiemelkedően fontos Wissema harmadik generációs egyetemekhez kötődő eddigi kutatása. Wissema napjaink modern egyetemi funkcióit rendszerezte, tipizálta azokat, továbbá történelmi dimenzióba helyezte. Wissema „Towards the Third Generation University: Managing the University in
Transition” című 2009-es könyve az egyetemek történetére és fejlődésérére helyezi a hangsúlyt. Szerinte napjainkban az egyetemek azon átalakulási folyamata zajlik, amelynek célja az úgynevezett harmadik generációs egyetemek (3GU) kialakulása. A folyamat elején az 1100-1700-as években még csak első generációs egyetemek léteztek, amelyek jellemzője, hogy csak és kizárólag oktatást folyt az egyetemeket, és szakemberek létrehozását tűzték ki célul. A második generációs egyetemek kialakulását és létezését Wissema 1850-2000 közötti időszakra teszi. Ezen egyetemek már az oktatás mellett kutatással is foglalkoznak, illetve szakemberek és tudósok létrehozására törekszenek. A harmadik generációs egyetemek a tanulmány szerint 2000-től alakultak ki és hármas céljuk van: az oktatás, a kutatás és a tudáshasznosítás. Szakembereket, tudósokat és vállalkozókat is létrehoznak, valamint ezen egyetemek kiemelt szerepe az értékteremtés (Wissema 2009). A kreativitás egyre inkább az egyetemeken koncentrálódik, következésképpen a modern egyetemeken egyre nagyobb szerep hárul a kreativitásra mind az oktatásban, mind a kutatásban, mind pedig a tudáshasznosításban. Wissema fentebb bemutatott harmadik generációs egyetemében ez a szemlélet közvetlenül meg is jelenik, hiszen a 3G egyetemek 7 jellemzője közül az egyik maga a kreativitás (6. ábra).
17
6. ábra A harmadik generációs egyetemek jellemzői
Államtól független
Kétoldalú egyetem
Kozmopolita egyetem
Tudáshasznosítás
Harmadik generációs egyetem
Kreativitás és design
Nemzetközi verseny
Nemzetközi tudásközpont
Forrás: Wissema (2009) alapján saját szerkesztés Wissema a harmadik generációs egyetemeket a következő hét jellemzővel ruházza fel: 1. Kozmopolita egyetem 2. Tudáshasznosítás 3. Nemzetközi verseny 4. Nemzetközi tudásközpont 5. Kreativitás és design 6. Kétoldalú egyetem 7. Államtól való függetlenség
Az első jellemző szerint a harmadik generációs egyetemek kozmopoliták, vagyis nemzetközi berendezkedésűek, ahol a hivatalos nyelv az angol. További jellemzője a 3G egyetemeknek, hogy a tradicionális oktatás és kutatás mellett az egyetemen keletkezett tudás hasznosítása is megvalósul. Az oktatás
által létrehoznak
szakembereket, tudósokat és vállalkozókat is. A harmadik generációs egyetemek a nemzetközi porondon mozognak, és élénk versenyt folytatnak a legjobb kutatókért, tanulókért, valamint az ipari kapcsolatokért. A nemzetközi tudásközpont jellemző nem
más,
mint
hogy
a
3G
egyetemek
hálózatos
egyetemek,
amelyek
együttműködnek az iparral, a finanszírozókkal, a professzionális szolgáltatókkal, és 18
más olyan egyetemekkel, amelyekkel megvalósulhat a tudáskörforgás. A 3G egyetemek multikulturális szervezetek, ahol egyaránt jelen vagy a tömegoktatás és az elit képzés is. Végül pedig ezeket az egyetemeket nem támogatja közvetlenül az állam, és nem avatkozik bele a működésükbe.
7
A kreativitás, a versenyképesség és az egyetemek közötti kapcsolat A kreativitás újszerű megközelítésének és vizsgálatának egyik kiemelkedő alakja
Richard Florida. Florida munkásságát már a kezdetek óta sok kritika éri a szakmai berkekben, azonban az vitathatatlan, hogy a kreativitás vizsgálatánál elengedhetetlen Florida munkásságának számba vétele. Florida 2002-ben megjelent, „A kreatív osztály felemelkedése” című munkájában kifejtette, hogy a XXI. században már nem csupán tudásalapú gazdaságról, hanem kreatív gazdaságról kell beszéljünk, amelyet a kreatív osztály mozgat. A kreatív osztály vizsgálatára kifejlesztett 3T modellje, amely három dimenziót vizsgál: Tehetség, Technológia, Tolerancia nem csupán a kreatív osztály elhelyezkedését elemzi, hanem egyúttal a térségek gazdasági növekedésben betöltött szerepét is próbálja meghatározni. Florida (2002) azt állítja, hogy ha egy régióban megvan ez a három tényező, és jól együtt is képesek működni, akkor a régió képes lehet fejlődést produkálni, ellenkező esetben azonban lemarad. Jelen kutatásnak nem célja a 3T modell részletes, mindenre kiterjedő prezentálása,
csupán
az
egyetemek,
a
kreativitás
és
a
versenyképesség
kapcsolatának körüljárásához bemutatni kívánt modellek, módszerek könnyebb megértéséhez nyújt segítséget a 3Tmodell dimenzióinak ismertetésével. Florida alapmodellje 3 komponensből épül fel (Florida 2002). A Technológia az adott terület gazdasági- technológiai fejlettségét méri, ami a high-tech iparágak meglétét jelenti. Florida szerint szükséges, de nem elégséges feltétele a high-tech iparágak jelenléte egy térségben, hogy a térség kreatív központtá válhasson, ezáltal újabb kreatív embereket, valamint vállalatokat tudjon odavonzani, amelyek gazdasági növekedést és magasabb foglalkoztatottságot tudnak generálni. A modell második dimenziója a Tehetség, amely a rendelkezésre álló humán erőforrás minőségét jelenti. Florida (2002) szerint a jól képzett emberek képesek új tudást létrehozni, továbbá a már meglévő, és új tudásukat hatékonyan, kreatívan képesek alkalmazni, ezáltal 19
értékeket előállítani. A kreatív munkavégzéshez nem feltétlenül szükséges felsőfokú végzettség, de azért a legtöbb kreatív munkavégző valamilyen felsőfokú diplomával rendelkezik. A kreatív osztály tagjai általában tudás-intenzív iparágakban dolgoznak, nagymértékű kreatív tőkével rendelkeznek, amelyet felhasználnak a munkájuk során éppúgy, mint az élet egyéb területein is. A kreatív osztály előállításában fontos szerepe van az egyetemeknek. A 3T modell harmadik, újszerű tényezője a Tolerancia. Maga a tolerancia is többféle módon közelíthető meg, és ez az a tényező, mely a kreatív osztály életformájának egyik alapköve. Tulajdonképpen a nyitottságot, a sokszínűség elfogadását jelenti. Abban az esetben, ha a kreatív gazdaság vizsgálatára alkalmas 3T dimenzióit össze kívánjuk vetni az egyetemek legfőbb gazdasági hatásaival, a következő gondolatból indulhatunk ki. Az
egyetemek
legfőbb
gazdasági
hatásait
alapvetően
három
csoportba
sorolhatjuk (Bajmócy 2005, 314-315. o.): - Kiadási hatás: régión kívül keletkezett jövedelmet az egyetemi városokba áramló diákok helyben költik el. - Tudáshatás:
a
gazdasági
szférába
különböző
technológiákat,
tudást
pumpálnak a felsőoktatási intézmények. - Társadalmi
reprodukció:
vállalatok
helyhez
kötése,
társadalmi
tőke
felhalmozása, kapcsolati hálók kialakulása, tranzakciós költségek csökkentése. Ezen gazdasági hatásokat összevetve Florida 3T dimenziójával megállapítható, hogy a tudáshatás egyértelműen a Technológiához és a Tehetséghez köthető, míg a társadalmi reprodukció a Tolerancia dimenzió megfelelője. Florida későbbi munkáiban továbbfejleszti a 3T modellt és a régiók elemzéséhez nemcsak a 3 dimenziót használja fel, hanem a régiókban lévő egyetemeket, a szórakozási lehetőségeket és a szolgáltatások sokféleségét is figyelembe veszi (Florida – Mellander 2009). Az új modellben a tehetség mérésére a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát illetve Florida által kialakított kreatív osztályba tartozó foglalkoztatottak arányát használták fel (1. táblázat). A technológiát a hightech iparágak lokációs hányadosával mérték. A tolerancia kifejezésére egy 20
leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok és transzvesztiták jogainak képviseletére létrejött szervezet által publikált városokra vonatkozó tolerancia-rangsorát használták fel. A kialakított modell egyik erőssége, hogy figyelembe veszi a térségben levő egyetemeket is, amelyek jelenléte nemcsak a munkaerő kibocsátásban, hanem a high-tech vállalatok térségbe vonzásában is szerepet játszik (7. ábra).
7. ábra A regionális fejlettséget magyarázó elméleti modell
Egyetem
Tolerancia
Tehetség kreatív osztály
/
Technológia
Regionális fejlettség
Szolgáltatások változatossága
Forrás:Florida – Mellander (2009) alapján saját szerkesztés
Mellander és Florida vizsgálatának egyik fő vezérfonala az, hogy a nyitottabb, toleránsabb társadalom könnyebben, gyorsabban vonzza a kreatívokat, aminek tovagyűrűző hatásaként csúcstechnológiai vállalatok telepednek le a térségbe, és mindezek pozitívan hatnak a regionális fejlődésre.
21
1. táblázat A modell magyarázó változói Indikátorok Azok az egyetemek, ahol 100 vagy annál több oktató dolgozik Tolerancia Homoszexuálisok és leszbikusok száma
–
Szórakozási lehetőségek és szolgáltatások Tehetség – Legalább bachelor diplomával rendelkezők arány – Szuper kreatív osztály –
Számítástechnikusok és matematikusok
–
Építészek és mérnökök
–
Élet-, fizika- és társadalomtudománnyal foglalkozók
–
Oktatók, trénerek és könyvtárosok
–
Művészek, tervezők, előadóművészek, sportolók, médiában dolgozók
– Kreatív szakemberek – Menedzserek – Üzleti- és pénzügyi területen dolgozók – Jogászok – Egészségügyi dolgozók – Technikai dolgozók – Tudás-intenzív iparágakban – Leszűkített szuper kreatív osztály (oktatással foglalkozók kihagyása) Technológiai iparágak nemzeti aránya és ennek kapcsolata a regionális aránnyal Regionális fejlődés (1 főre jutó jövedelem)
Forrás: Florida – Mellander (2009) alapján saját szerkesztés Florida – Stolarick – Knudsen „Az egyetem és a kreatív gazdaság” című munkájukban az egyetemek kreatív gazdaságban betöltött szerepét vizsgálják a gazdasági fejlődés 3T dimenziója, vagyis a technológia, tehetség és a tolerancia szemszögéből. A tanulmány az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosi régióit veszi górcső alá a technológiai transzfer, a start-up vállalatok, a tehetség, az „agyelszívás”, a tolerancia és a kreativitás szemszögéből. 22
A szerzők megfogalmazzák, hogy az egyetemek sokáig nagyon fontos szerepet játszottak a kutatásban, fejlesztésben és a technológiai nemzedék életében. Nemrégiben
azonban
bebizonyosodott
a
regionális
fejlődésben
betöltött
kulcsszerepük is. Az egyetemek innovációban és gazdasági fejlődésben betöltött szerepéről folyó viták a ma már klasszikusnak számító esetekre – a Stanford Egyetem kritikus szerepére a Szilícium völgy és a nagyobb, Boston-környék fejlődésére – vezethetők vissza. Ezen esetekből az a következtetést vonható le, hogy az egyetemek a gazdasági fejlődés innovatív motorjaként szolgálnak, és ezen megállapítás összecseng Wissema harmadik generációs egyetemek koncepciójával. A tanulmány rámutat arra, hogy számos közgazdász egyetért azzal, hogy az egyetem kulcsszerepet játszik az innovációs folyamatokhoz szükséges feltételek megteremtésében, azok előkészítésében. Az úgynevezett lineáris innovációs modell szerint az egyetemről kiáramló tudományos és technológiai ötleteket kereskedelmi szempontból ki tudják aknázni, és gazdasági növekedéssé változtatják azokat. A lényeg az lenne, hogy olyan új és jobb mechanizmusokat fejlesszenek ki, amelyek hatékonyabbá teszik az egyetemi tudás és technológia transzferét a kereskedelmi szektor számára, növelve a gazdaság számára kereskedelmi értékkel bíró egyetemi „outputok” kibocsájtását (Florida – Stolarick – Knudsen 2009). Az „egyetem, mint a gazdaság motorja” elmélet feltételezi, hogy az út egyirányú az egyetem-alapú tudás és K+F tevékenység között (vagy nagyvállalatokon belül, vagy a spin-off vállalatokon keresztül), és hogy ez végső soron munkahelyeket teremt és gazdasági növekedést eredményez. Ezt a nézőpontot néhányan azért kritizálták, mert eltorzítja az egyetem alapvető tudományos küldetését azáltal, hogy az egyetemi és az „ipari” tudás megszerzésének alapvetően különböző motiváló tényezői következtében a kettő bárminemű vegyítése negatívan befolyásolhatja a társadalmi jólétet. Az ipar és az egyetemek közötti szoros kapcsolat az akadémiai tudósokat a kutató vállalatok irányába készteti, melyek azonnali, ám rövid távú ipari haszonra törekszenek, és ezzel együtt a tudósok eltávolodnak a szélesebb körű és hosszú távú társadalmi és gazdasági előnyöket szem előtt tartó kutatásoktól. Nathan Rosenberg és Richard Nelson (1994) munkájukban amellett érvel, hogy az egyetemek és az ipar, valamint az alaptudomány és az alkalmazott tudomány mindig 23
is összefonódott, és nehéz egyértelműen meghúzni a határt a tudomány és a technológia között (Rosenberg – Nelson 1994). Florida – Stolarick – Knudsen szerint az egyetemek átalakuló szerepe szoros kapcsolatban áll azzal, hogy a régi ipari gazdaság elmozdul a felemelkedő kreatív gazdaság irányába. Az elmúlt évtizedekben a természeti erőforrások és a fizikai tőke számított a gazdasági növekedés legfőbb hajtóerejének. Ma az emberi kreativitás a gazdasági növekedés elsődleges erőforrása. Az innováció és a gazdasági növekedés azokon a területeken történik, ahol a legjobban tudják mozgósítani az emberek öröklött
kreatív
képességeit
a
népesség
legszélesebb
és
legkülönbözőbb
szegmenseiből, kihasználva a született tehetségeket, akiket akár még külföldről is érdemes odavonzani. A tanulmány megfogalmazza, hogy a gazdasági növekedést leginkább serkentő szektor a kreatív szektor, valamit, a kreatív gazdaságban bekövetkező gazdasági növekedés hajtómotorja a 3T dimenzió: a technológia, a tehetség és a tolerancia. A szerzők toleranciát és a tehetséget tartják a modellt alapvetően befolyásoló tényezőknek, hiszen a technológia már eddig is ismert, kulcstényezőként emlegetett változó, amelyeket egy-egy térség gazdasági fejlődésének leírásához számtalanszor felhasználtak. Manapság viszont megnőtt az érdeklődés a második T, vagyis a tehetség vagy humán tőke gazdasági növekedésben betöltött szerepe iránt. A technológiát és a tehetséget alaptőkének, egyfajta „raktárnak” tekintik, amely felhalmozódik a régiókban vagy az országokban. A valóságban mind a technológia, mind a tehetség inkább áramlik és ahhoz, hogy ezt ki lehessen használni, szükség van a tolerancia dimenzióra. Emiatt az egyes térségek arra törekszenek, hogy nyitottak legyenek a lehető legkülönbözőbb etnikumú, fajtájú, korú, társadalmi osztályú, nemzetiségű, és szexuális beállítottságú emberre. Azok a területek, amelyek a legdiverzifikáltabb összetételű kreatív tehetséget vonzzák, jelentős gazdasági előnyhöz jutnak, mint kiemelkedő kreativitás-mágnesek. A kreatív gazdaság felemelkedésével pedig az egyetem – mint a kutató és technológiai nemzedék, a tehetségek kinevelésének központja, és mint a nyitott és toleráns regionális miliő megteremtésének serkentője – szerepe egyre lényegesebbé válik mind az innováció, mind a gazdasági növekedés szempontjából. A tanulmány az 24
egyetem és a regionális gazdaság kapcsolatát egy „adó-vevő rendszerhez” hasonlítja, ahol az egyetem közvetíti a „jelet”, amelyet a regionális gazdaságnak be kell fogadnia. A „kibocsátott jelek” mennyiségének növelése nem feltétlenül eredményez hatékonyabb befogadást vagy közvetítést, ha a régió „vevői” nincsenek bekapcsolva, vagy nem működnek megfelelően. Tehát a régiónak kell, hogy legyen „befogadó képessége”, amely azt jelenti, hogy hatékonyan be tudja fogadni és hasznosítani is képes az egyetemről kiáramló tudományos és technológiai erőforrásokat. Kiemelten fontos megállapítás, hogy az „új tudást”-t sok helyen kitermelik, valójában viszonylag kevés területen fogadják be és alkalmazzák ezeket. Az egyetem ezért szükséges, de nem elégséges eleme a gazdasági növekedésnek, hiszen a régióban is meg kell lennie a szándéknak és a kapacitásnak arra, hogy átalakítsa azt a tudást, amit az egyetem termel, és tőkét kovácsoljon belőle. A tanulmány 331 nagyvárosi régióban vizsgálja az egyetem a gazdasági fejlődés 3T dimenziójára, vagyis a technológiára, a tehetségre és a toleranciára gyakorolt hatását. Florida – Stolarick – Knudsen először a 3T modell minden egyes dimenzióját elemzik az egyetemek szemszögéből, majd a modell minden komponensének mérésére különböző indikátorokból képzett indexeket hoznak létre, amellyel a 331 nagyvárosi régiót vizsgálják. A 3T dimenzió jellemzése ebben a kiterjesztett modellben: 1. Technológia: Az egyetemek, mint az állami és magán K+F-re fordított finanszírozások elsődleges kedvezményezettjei, illetve mint a találmányok és a spinoff vállalatok kiinduló pontjai gyakran a technológiai innováció élvonalában helyezkednek el. 2. Tehetség: Az egyetemek közvetlenül és közvetve is hatást gyakorolnak a tehetségre. Közvetlen módon azáltal, hogy magukhoz vonzzák a tanerőt, a kutatókat, a diákokat, közvetve pedig mágnesként vonzzák a képzett, tanult, vállalkozó szellemű embereket, és cégeket, hogy a közelükben telepedjenek le, részben azért, hogy igénybe vegyék az egyetemek kutatásainak eredményét. 3. Tolerancia: A nagy kutatásokat végző egyetemek segítenek kialakítani egy olyan regionális környezetet, amely nyitott az új eszmékre és a változatosságra.
25
Rendkívül
sokféle
származású
és
etnikumú,
gazdasági
státuszú,
szexuális
orientáltságú tanulót és oktatót vonzanak magukhoz. Az egyetemi társadalmak meritokratikusak (tagok előmenetele kizárólag a tehetségen, teljesítményen, képességeken múlik), nyitottak a különbségekből adódó változatosságra, olyan helyek tehát, ahol a tehetséges emberek aktívan közreműködnek olyan környezet kialakításában, amely támogatja a nyílt gondolkodást, az önkifejezést, az új eszméket, és a kísérletezést. Ez idáig az egyetem első T-re gyakorolt hatását- bár valóban fontos-, de túlhangsúlyozták. Mind a kutatók, mind a politikusok elhanyagolták az egyetemek még erősebb szerepét, amelyet a gazdasági fejlődés másik két tényezőjére gyakorolnak, mégpedig azáltal, hogy „létrehozzák”, vonzzák és mozgósítják a tehetséget, valamint társadalmilag toleráns környezetet alakítanak ki, olyat, amely nyitott, sokféle, meritokratikus, és körültekintően befogadja az új embereket és eszméket. Mindezek által az egyetem erős kreatív központot képez a regionális fejlődést illetően. A technológiát a szerzők két indexszel mérik (2. táblázat). Az egyik index az Innovációs Index (Innovation Index), amely alatt az egy lakosra jutó szabadalmak számát értik. A második, technológia mérésére szolgáló index a High-Tech Index, mely a Milken Intézet Tech Pole Index-éből származtatott mutató. Utóbbi a régió gazdaságában méri a növekedési szektor (software, elektronika, biotechnológia, mérnöki szolgáltatások) méretét és koncentrációját. A High-Tech Index kialakításánál két faktort vizsgáltak. Az egyik a high-tech ipar kibocsájtása az Amerikai Egyesült Államok teljes high-tech ipari kibocsájtásának százalékában, a másik faktor pedig a régiók high-tech iparból származó saját gazdasági kibocsájtásának százaléka az országos százalékhoz képest. Ezek kombinálásából adódik a High-Tech Index. A kutatások azt igazolják, hogy azok a régiók, melyekben a kreatív osztály jelenléte erős, azok a fenti indexeken is jó helyezést érnek el. A tehetséget (tudást), mint a második kulcstényezőt, a Tehetség (Talent) Index méri. Az index a humán erőforrást méri a régiókban, és melynek indikátora a legalább
bachelor
diplomával
rendelkezők
aránya
a
lakosságon
belül.
Az
elemzésekből a szerzők megállapították, hogy a technológia magas színvonala 26
általában együtt jár a tudással. Az indexet úgy is jellemezhetjük, hogy a kreatív foglalkoztatottak
arányát
méri
az
összes
foglalkoztatottakon
belül.
További
megállapítás, hogy a kreatív osztály néhány helyen sűrűsödik, és ezek a sűrűsödési központok jól körülhatárolhatóak. A Talent Index kreatív központokkal való korrelációja a legmagasabb a modellen belül. A kreatív gazdaságban fontos a tolerancia. Ezt három index segítségével közelíthető. A Melting Pot Index, a lakosságon belüli külföldi születésűek (bevándorlók) arányát mutatja. A vizsgálat kimutatta, hogy a Melting Pot Index erős pozitív,
statisztikailag
szignifikáns
korrelációt
mutat
a
High-Tech
Indexszel,
ugyanakkor nem korrelál az Innovációs Indexszel. Erősen összefügg azonban a lakosságnövekedéssel, de nem függ össze a munkahely növekedéssel. Akik a Melting Pot Indexen jó helyezést érnek el, nem szükségszerűen lesznek kreatív központok is.
27
2. táblázat Az egyetem mérésére szolgáló és a 3T modellt alkotó tényezők, indexek és indikátorok összegző bemutatása
Egyetem vizsgálati Szempontjai
Egyetemi technológia Egyetem erőssége Egyetemkreativitás index 3T modell
Technológia
Egyetemek technológiai outputjainak vizsgálata: K+F, szabadalmak száma, liszensz bevételek. Egy főre jutó felsőoktatási intézményben tanulók száma és az egy főre jutó szakemberek száma. A felsőoktatási intézményben tanulók számának és az adott régióban a kreatív osztály lakosságon belüli arányának a kombinációja. Index(e
Innováció s Index
High-Tech Index
Tehetség
Indikátor
k)
Az egy lakosra jutó szabadalmak száma.
A régió gazdaságában méri a növekedési szektor (software, elektronika, biotechnológia, mérnöki szolgáltatások) méretét és koncentrációját.
Talent
Legalább bachelor diplomával rendelkezők aránya a lakosságon
Index
belül. Szuper-kreatív osztály
osztály
- Számítástechnikusok és matematikusok - Építészek és mérnökök - Élet-, fizika- és társadalomtudománnyal foglalkozók - Oktatók, trénerek és könyvtárosok - Művészek, tervezők, előadóművészek, sportolók, médiában dolgozók
Melting
A
Kreatív
Tolerancia
Kreatív szakemberek
Pot Index
lakosságon
belüli
külföldi
Menedzserek Üzleti- és pénzügyi területen dolgozók Jogászok Egészségügyi dolgozók Technikai dolgozók Tudás-intenzív iparágakban dolgozók
születésűek
(bevándorlók) arányát mutatja. A régiókat a homoszexuálisok koncentrációja
Gay Index
alapján rangsorolja. A régióban a „bohémek” mérőszáma: az írók,
Bohémia
költők, tervezők, zenészek, színészek, rendezők,
Index
festők, szobrászok, fényképészek és táncosok aránya a régióban.
Tolerancia Index
Integráció
Az összes régióhoz viszonyítja az adott nagyvárosi
s Index
régióban a 6 kiemelt etnikai csoport összetételét.
Forrás: Floridan– Stolarick – Knudsen (2009) alapján saját szerkesztés A tolerancia másik mutatója a Gay Index, ami a régiókat a homoszexuálisok koncentrációja alapján rangsorolja, vagyis megmutatja, hogy az adott régióban a homoszexuálisok alul- vagy felülreprezentáltak az Amerikai Egyesült Államok egészéhez képest. Az index eredménye egy arány, aminek az értéke ha meghaladja az 1,0-t azt mondhatjuk, hogy a régióban a homoszexuális párok előfordulási aránya az átlagnál
nagyobb, míg az 1,0
alatti
értékkel rendelkező régiókban
a
homoszexuálisok alulreprezentáltak. A Gay Index nem más, mint a sokféleség és nyitottság megfelelő mutatója, mivel a homoszexualitás témája a nehezen elfogadottak közé tartozik, és ahol ezt tolerálják, ott nagy valószínűséggel mindenféle ember szívesen látott. Ezek a helyek megengedik az embereknek, hogy önmaguk legyenek, és hogy érvényesítsék identitásukat, kifejtsék kreativitásukat. A kutatások azt mutatják, hogy a Gay Index a legmegbízhatóbban jelzi előre a high-tech ipar koncentrációját, jobban, mint a diverzitás bármely másik egyedi mérőszáma, továbbá előre jelzi annak növekedését is. A pozitív korreláció idővel erősödik. Akárcsak a Talent Index, ez is pozitívan korrelál a kreatív központokkal, és negatívan a munkás központokkal. A tolerancia harmadik indexe, a Bohémia (Bohemian) Index, ami a foglalkozásuk alapján, mondhatjuk azt is, hogy művészi kreatívak száma szerint tipizál. Ide tartoznak az írók, tervezők, zenészek, zeneszerzők, színészek, rendezők, festők, szobrászok, fényképészek és táncosok. A Bohémia Index rendkívül megbízhatóan képes előre jelezni a high-tech ipar, a lakosság és a foglalkoztatottság növekedését. A tolerancia fenti három indexének összevonásából (súlyozás nélküli, sima számtani
átlagának
kiszámításából)
született
a Tolerancia Index.
Empirikus
elemzések azt igazolják, hogy a Tolerancia Index erősen korrelál a High-Tech Indexszel, és jól jelzi előre a high-tech iparági növekedést.
29
Az elemzés erősségének tekinthető, hogy az indexek felhasználásával a szerzők megmutatták, mely indexek jelzik előre legjobban a lakosság- illetve foglalkoztatottság-növekedést nagyobb, közepes illetve kis régiókban. A technológiát, a tehetséget és a toleranciát mérő, abból kiemelt indexek kombinálásával képzett mutató a Kreativitási Indexet adja. Az Innovációs Index, a High-tech Index, a Tolerancia Index és a Kreatív osztály felhasználásából alakítják ki a Kreativitás Indexét. Ez az index jól követi az Amerikai Egyesült Államokbeli regionális területi növekedésben mutatkozó trendeket. Ahhoz, hogy az egyetemek 3T-re gyakorolt hatását mérni tudják, Florida – Stolarick és Knudsen három szempont alapján vizsgálta az egyetemeket. Az egyetem technológia kibocsátására vonatkozó mérőszámai magukba foglalják a K+F-re, a technológiai innovációra, a szabadalmak számára, a liszenszekből származó bevételekre vonatkozó méréseket. Az egyetemi tehetség, másképpen fogalmazva, az egyetem erősségének vizsgálatára az egy főre jutó felsőoktatási intézményben tanulók számát és az egy főre jutó szakemberek számát használták fel. Mindezek mellett kialakították a Brain Drain/Gain Indexet (BDGI, „Agyelszívás/tudás nyerés” Index), amely mennyiségileg meghatározza
az egyetemet végzett tehetség
megtartási és vonzási rátáját. Ez az index nem tesz különbséget a megtartott diplomások és a bevonzott diplomások között, csupán kikalkulálja a nettó eredményt: az emberek bevonzását (vagy megtartását) a tanulóktól a diplomás szakemberekig haladva. A BDGI-t úgy számolták ki, hogy a 25 éves és afölötti, legalább bachelor fokozattal rendelkezők százalékos arányát osztják a 18-34 év közötti, jelenleg felsőoktatásban (vagy posztgraduális képzésben) résztvevő népesség százalékos arányával. Az a régió, melynek BDG indexe 1.0 feletti, az egy tudás nyerő (brain gain) régió. Az a régió pedig, melynek BDGI-je 1.0 alatti, az egy tehetséget vesztő régió (brain drain region), vagyis az egyetemi tehetség donora. A szerzők a BDGI-t a régió kombinált tehetségvonzó és megtartó képességére vonatkozó legjobb rendelkezésre álló mérőszámának tekintik. A tanulmányban még egy új index szerepel, az Egyetem-Kreativitás Indexe (University – Creativity Index), amellyel még inkább szélesebb körű képet kapunk az egyetemek és a regionális kreativitás kapcsolatáról. Az index kombinálja a tanulók 30
koncentrációjának mérőszámát azzal, hogy a régió munkaerejének hány százaléka tartozik a kreatív osztályba. Az Egyetem-Kreativitás Indexe azt mutatja meg, hogy a régió felszívó ereje mennyire jól tudja üzletileg hasznosítani az egyetemeinek az erőforrásait és mennyire tudja kombinálni azokat más kreatív eszközökkel. A tanulmányban bemutatott komplex, számos indikátort alkalmazó statisztikai elemzésből egyértelműek megállapítható, hogy az egyetemek kiemelkedő és fontos szerepet játszanak a kreatív régiók és a regionális fejlődés vizsgálatára kialakított 3T modellben. Hova tovább, a kreatív régiók pontos meghatározásánál elengedhetetlen az egyetemek hatásainak vizsgálata, hiszen a felsőoktatási intézményeket kreatív központoknak tekinthetjük, amely szoros kapcsolatban áll mind a technológia, mind a tehetség, mind pedig a tolerancia dimenzióval. Az egyetemek kreatív gazdaságban betöltött szerepének vizsgálatakor fontos kitérni Roberta Communian és Alessandra Faggian „Higher education and the creative city” című tanulmányára. Az egyetemek helyi és nemzeti gazdaságok fejlődéséhez történő hozzájárulásának szélesebb körű irodalmából kiindulva, a tanulmány az egyetemek és a gazdaság specifikus szektora, a kreatív gazdaság kapcsolatára összpontosít. A szerzők kiemelik, hogy napjainkban egyre több város hangoztatja kreatív és kulturális értékeit, ezért fontos figyelembe venni, milyen szerepet játszik a legfelsőbb oktatás a kreatív városok kialakulásában és előmozdításában (Communian – Faggian 2011). A tanulmány összeköti a kreatív gazdaság kapcsán felmerülő értekezéseket és a városi fejlődésről szóló tanulmányokat, valamint felhasználja azt az elméletet, miszerint a kreatív városközpont a kreatív és kulturális tevékenységek városi szinten történő manifesztálódása. A szerzők a „bohém diplomások”-koncepcióját használja fel az egyetemeknek a város kreatív munkaerejéhez történő hozzájárulása vizsgálatakor. A tanulmány a Felsőoktatási Statisztikai Intézet (Higher Education Statistical Agency, HESA) Egyesült Királyságra vonatkozó mikro-adatait használva rávilágít az egyetemek „bohém diplomásokat” vonzó azon szerepére, hogy specifikus városokban tanuljanak, valamint feltérképezi a felsőoktatási intézmények azon képességét, hogy milyen mértékben tudják megtartani ezen tehetséget és hogyan tudnak munkalehetőséget kínálni nekik a kreatív szektorban. 31
Az egyetemek lokális környezetükre gyakorolt befolyását számos perspektívából vizsgálták. A szerzők kiemelik, hogy a városok és régiók gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésére nézve napjainkban ugyan elismerik az egyetemek hatását, azonban ezen hatások leírása és számszerűsítése kihívást jelent. A szakirodalomban a különböző tudományág kutatói, beleértve a közgazdászokat, a szociológusokat és regionális fejlődés-kutatókat számos kísérletet tettek erre, ám mára már világossá vált, hogy az egyetemek által a lokális környezetükben létrehozott előnyök, lehetőségek és egymást átfedő szinergiák miatt komplexen kell kezelni ezt a kérdéskört. Chatterton és Goddard a felsőoktatási intézményeket úgy definiálják, mint a „jövő technológiai, gazdasági és társadalmi trendjeihez szükséges tudás tárházát, amelyek erejét fel lehet használni arra, hogy segítsen a régiónak önmaga, a világban betöltött pozíciója, és a lehetséges jövőbeli irányainak megismerésében” (Chatterton – Goddart 2000, 493. o). Comunian és Faggian (2011) Egyesült Királyságban végzett kutatása kimutatja, hogy az egyetemek a fenntartható kreatív gazdaságok fejlődésének kulcsszereplői A kreatív iparágak, az egyetemek és a helyi törvényhozás együttműködése egyre általánosabb, amiből levonható azon megállapítás, hogy a gyakorlatban is megvalósul a Tripl Helix modell kulturális és kreatív gazdaságban történő alkalmazása. A gazdaság ezen fejlődési perspektívája mellett a tanulmány kiemeli az egyetemek művészeteket
népszerűsítő
szerepét
is,
valamint
azt,
hogy
az
egyetemek
támogathatják a K+F tevékenységeket a kreatív gazdaságban. Comunian és Faggian (2011) szerint a legtöbb eddigi kutatás, tanulmány felismeri az egyetemek tudásra, valamint a magán és közösségi tényezők együttműködésére gyakorolt katalizátor szerepének fontosságát, azonban elsiklanak a legfontosabb szerepük felett, mely szerint az egyetemek olyan csatornák, melyek potenciális kreatív szakembereket vonzanak a régióba, oktatják őket, ami által magas színvonalú „kreatív humán tőkét” hoznak létre. A tanulmány kiemeli, hogy egy város akkor kreatív, amennyiben a kulturális termékek és lehetőségek széles választékát nyújtja (ez a kulturális fogyasztás központú elmélet), akkor a felsőoktatási intézmények egyik feladata, hogy aktívan bekapcsolódjon a kulturális javakkal 32
történő
ellátásba
közvetlenül,
vagy
a
helyi
kulturális
infrastruktúrával
és
közösségekkel történő együttműködésen, partneri kapcsolatokon keresztül. Továbbá egy kreatív város jellemzője, hogy a termelői struktúrájában erős kreatív szektor van jelen (ez a kreatív termelés központú elmélet). Ebben az esetben az egyetemek szerepe a tudással és innovációkkal történő ellátás (főként tudás-katalizátorokként), valamint a szakképzett kreatív munkaerő biztosítása. A „Higher education and the creative city” című tanulmány rávilágít arra, hogy a mai napig viszonylag kevéssé vizsgált terület az egyetemek magasan képzett kreatív munkaerő „termelésében” betöltött szerepe. Faggian és McCann (2009) szerint az egyetemek elsődleges szerepe az, hogy csatornát képez a potenciálisan magas színvonalú, diploma előtt álló humán tőke régióba történő bevonzásában. A magasan képzett munkaerő meglétének előnyös hatásai messze felülmúlják a tudás katalizátorként generált előnyöket, így a magas színvonalú humán tőke és a kreatív egyének
bevonzása
és
megtartása
sokkal
hatékonyabb
és
hosszabb
távú
stratégiaként szolgál a lokális gazdasági fejlődésben. Comunian és Faggian (2011) tanulmányukban empirikusan vizsgálják a tanulók és diplomások letelepedési választásait. Az elemzéshez Nick Clifton által kifejlesztett három indexet használnak fel, amely indexek a kreatív város-jelenség mérésére is szolgálnak. Az első index a Kulturális Lehetőség-Index, amely a kulturális és rekreációs iparágakban alkalmazottak aránya területen belüli arányát mutatja meg. Ez az index a rekreációs, kulturális, és szórakoztató szektorban foglalkoztatottak mérésére szolgál, mely kapcsolatban áll azzal az elmélettel, miszerint a kreatív város a kulturális fogyasztás helyszíne. A második index a Bohémia-Index, amely a művészeti és kreatív szakmákban dolgozók arányát mutatja. A harmadik pedig a Kreatív Foglalkozási Index, amely a kreatív város, mint a kreatív dolgozók és hivatások vonzására alkalmas helyként történő értelmezéséből indul ki. Az empirikus elemzéshez az Egyesült Királyság Felsőoktatási Statisztikai Intézete által NUTS1-es szinten gyűjtött adatokat, a „Tanulók a felsőoktatásban” és a „Felsőfokú intézmények végzőseire” vonatkozó adatbázist használták fel. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a kreatív felsőoktatási intézményekkel való ellátottság tekintetében, mind a kreatív állások piacán általánosságban véve magas fokú területi 33
szintű koncentráció figyelhető meg. Az Egyesült Királyságban azon régiók (pl London és vonzáskörzete) játszanak vezető szerepet, ahol a felsőoktatási intézmények és a kreatív szektor megfelelő interakciói alakulnak ki. A tanulmány tehát elemzésekkel is alátámasztotta a felsőoktatási intézmények kreatív városokban és azáltal egy térség versenyképességében betöltött szerepét. Továbbá rávilágított arra, hogy az egyetem egyike azon kevés megmaradt helyszínnek, ahol a művészi kifejezésmód és integritás pénzügyi szempontból is látványos, valamint az oktatók és a diákok populációi kulcsszerepet
töltenek
be
a
helyi
kulturális
események
és
létesítmények
életképességének fenntartásában.
8
Összegzés Napjainkban a gazdasági siker növekvő mértékben a megfoghatatlan javakon – a
tudáson, a megfelelő képességek elsajátításán, az innovatív potenciálon – , mint a versenyelőny fő forrásain alapszik. A XXI. századi oktatást nem egyszerűen a gazdaság
input
tényezőjeként
kell
értelmezni,
hanem
a
versenyképesség
mérföldkövének, alapvetően meghatározó motorjának. A fejlett gazdaságoknak, innovatív iparágaknak és vállalatoknak a globális verseny adta kihívások miatt iskolázottabb dolgozókra van szükségük, olyanokra, akik képesek a komplex problémákra rugalmas választ adni, hatékonyan kommunikálni és kezelni az információkat, valamint csapatban dolgozni és új tudást termelni. Manapság a folyamatosan áramló kreativitás, az innováció és az alkalmazkodó képesség fémjelzik a versenyképes, feltörekvő és innovatív iparágakat, melyek magasan képzett, kreatív és gyors észjárású munkaerőt igényelnek. Mindezen tendenciák miatt kiemelten fontos a kreativitás, a versenyképesség és az egyetemek kapcsolatának több szempontú vizsgálata, amely a kutatás fő célkitűzése. A kutatás célkitűzéséhez elengedhetetlen először a megfelelő elméleti alapok megismerése, amely a kreativitás és a versenyképesség definícióinak áttekintésére terjed ki. A kreativitás különböző definíciós megközelítéseiből levonható azon megállapítás, hogy a kreativitás egy olyan speciális emberi tulajdonság, amely a kíváncsisággal, tudásvággyal, az önmegvalósítási hajlammal, a „nem sémákban való 34
gondolkodással” jellemezhető leginkább. Fontos továbbá, hogy a fejlődést elősegítő hatékony megoldások, vagyis az innováció generálása akkor alakul ki, ha a kreativitás megfelelő tudással is párosul. A tanulmány bemutatja a versenyképesség fogalmának kialakulását, ezt követően pedig ismerteti a versenyképesség széles körben elfogadott, 1999-ben publikált egységes definícióját. Ezt követően a kutatás kitér a kreativitás és a versenyképesség kapcsolatát magyarázó
modellek
ismertetésére.
innováció-versenyképesség
Az
összefüggéseket
gondolatmenetre
felfűzve
a
tudás-kreativitás-
egyértelmű
és
szoros
kapcsolatot mutatható ki a vizsgált tényezők között. Mindezek után a kutatás abból kiindulva, hogy a leggyorsabban növekvő és a feltörekvő iparágak napjainkban a munkaerő kreatív tőkéjén, a nem konvencionális gondolkodás képességén alapulnak, górcső alá vette az egyetemeknek, mint tudás létrehozó és tudás közvetítő intézmények helyi gazdaságban betöltött szerepét. Legfontosabb megállapítás, hogy az egyetemek és kutatóintézetek közvetett és közvetlen hatást is gyakorolnak egy térség fejlődésére. Emellett az egyetemek fejlődésének szakaszait bemutatva, a harmadik generációs egyetem funkcióinak ismertetésével egyértelműen alátámasztható azon tény, hogy az egyetemek oktatási és
kutatási
tevékenysége
a
létrejött
eredmények
piacosításával,
gazdasági
hasznosításával együtt tud valós gazdasági hatásokat eredményezni az adott térségben. Az egyetemek gazdaságban betöltött szerepét igazolja Richard Florida azon megállapítása, miszerint manapság a hangsúly a kulturális infrastruktúráról és a kulturális javak fogyasztásáról a kreatív termelésre és emberekre helyeződött át. Ezek alapján egy-egy térség sikerének kulcsa az, hogy a tudás alapú és kreatív gazdaság vezéreiként miképpen és milyen mértékben tudják odavonzani és megtartani a szakképzett munkaerőt. A tudás innovatív alkalmazásához, az új szolgáltatások, folyamatok és termékek létrehozásához nélkülözhetetlen a magasan kvalifikált munkaerő megléte, amelynek bázisát az egyetem jelentheti. A kutatásban ismertetett, az egyetemek, a kreativitás és a versenyképesség kapcsolatát empirikus vizsgáló tanulmányok eredményeképpen megállapítható, hogy egyetemek elsődleges szerepe az, hogy csatornát képezzenek a potenciálisan magas színvonalú, diploma 35
előtt álló humán tőke régióba történő bevonzásában. További megállapítás, hogy azon térségek játszhatnak vezető szerepet, ahol a felsőoktatási intézmények és a kreatív szektor megfelelő interakciói alakulnak ki. A kutatás elérte az eredeti célját, hiszen mind elméleti oldalról megközelítve, mind pedig az empirikus eredményekből levonható következtetések alapján egyértelmű és releváns kapcsolat mutatható ki egy térségben levő egyetemi jelenléte, a térség kreativitása és versenyképessége között.
9
Irodalomjegyzék
Amabile, T. M. (1998): "How to Kill Creativity." Harvard Business Review 76, 76-87.o. Bajmócy Z. (2005): „Vállalkozó egyetem” vállalkozásfejlesztési szemszögből. In Buzás N. (szerk.): Tudásmenedzsment és tudásalapú gazdaságfejlesztés. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei, JATEPress, Szeged, 312-327. o Bajmócy Z. – Lukovics M. (2008): The Contribution of Universities to Regional
Economic and Innovation Performance in Hungary. Prime Summer School on the current challenges of European Higher Education, Madrid. Carayannis,
E.
G.
–
Gonzalez,
E.
(2003):
Creativity
and
Innovation=
Competitiveness? When, How, and Why, The International Handbook on
Innovation, 587-605. o. Pergamon, Amsterdam. Chatterton, P. – Goddard, J. (2000): The Response of Higher Education Institutions to Regional Needs. European Journal of Education, 35. Comunian, R. – Faggian, A. (2011): Higher education and the creative city. In Andersson, D. E. – Andersson, A. E. – Mellander, C.: Handbook of Creative
Cities. Edward Elgar Publishing Inc., UK. 187-211.o. Cook, P. (1998): Best Practice Creativity. Gower, Aldershot. Csíkszentmihályi M. (1997): Creativity: Flow and the Psychology of Discovery and
Invention. Harper Collins, New York. De Bono, E. (1990): Lateral thinking (A textbook of Creativity). Penguin Books, London. 36
EC (1999): Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation and
Developmert of Regions in the European Union. European Commission, Luxembourg. Etzkowitz,
H.
(2002):
The
Triple
Helix
of
University-Industry-Government.
Implications for Policy and Evaluation. Science Policy Institute, Stockholm. Faggian, A. – McCann, P. (2009): Human capital, graduate migration and innovation in British Regions. Cambridge Journal of Economics, 33. 317-333.o. Fenyővári Zs. – Lukovics M. (2008): A regionális versenyképesség és a területi különbségek kölcsönhatásai. Tér és Társadalom, 2, 1-20.o. Florida, R. (2002): The rise of the creative class. And How It’s Transforming Work,
Leisure, Community, and Everyday Life. Basic Books, New York. Florida, R. – Mellander, C. (2009): Human Capital, the Creative Class, and Tolerance:
Effects on Regional Wages and Income. The Annals of Regional Sciences, 10. 1–24.o. Florida, R. – Stolarick, K. – Knudsen, B. (2009): The University and the Creative Economy. In D. Araya – M. Peters: Education in the Creative Economy:
Knowledge and Learning in the Age of Innovation, New York. Guilford, J. P. (1950): Creativity. American Psychologist, 5, 444–454.o. Gurteen, D. (1998): Knowledge, Creativity and Innovation. Journal of Knowledge
Management, 2, 5–13.o. Hightower, D. F. (1993): Creativity is your business too! Planning Review, 21, 54– 56.o. Hofstede, G. (1983): The cultural relativity of organizational practices and theories.
Journal of International Business Studies 14, 75–89.o. Huggins, R. – Davies (2006): European Competitiveness Index 2006-07. Robert Huggins Associates Ltd, United Kingdom.
37
Junarsin, J. E. (2005): Learning experience in creativity: a reflective essay. Assignment paper, Australian National University, Australia. Landry, C. (2000): The Creative City: A toolkit for Urban Innovators, London, Earthscan Publications. Lengyel B. (2005): Triple Helix kapcsolatok a tudásmenedzsment szemszögéből. In Buzás N. (szerk.) Tudásmenedzsment és tudásalapú gazdaságfejlesztés. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei. JATEPress, Szeged, 293- 311. o. Lengyel I. (2000): A regionális versenyképesség tényezői, különös tekintettel a DélAlföldre. Farkas B. - Lengyel I. (szerk.): Versenyképesség - regionális
versenyképesség. JATEpress, Szeged, 44.o. Lengyel I. (2003): Verseny és területi fejlődés: térségek versenyképessége
Magyarországon. JATEpress, Szeged. Lengyel I. (2006): A regionális versenyképesség értelmezése és piramis modellje. Területi statisztika, 2, 131–147.o. Lukovics M. (2008): Térségek versenyképességének mérése. JATEPress, Szeged. Marteen de Vet, J. et al (2004): The Competitiveness of Places and Spaces. A
Position Paper. ECORYS, Rotterdam/Leeds/Birmingham/Brussels. Rosenberg, N. – Nelson, R. (1994): American Universities and Technical Advance in Industry. Research Policy, 23, 323-348. o. Swann, P. – Birke, B. (2005): How do creativity and design enhance business
performance? DTI, London. Varga A. (2004): Az egyetemi kutatások regionális gazdasági hatásai a nemzetközi szakirodalom tükrében. Közgazdasági Szemle, 3., 259–275. o. Wissema, J.G. (2009): Towards the third generation university. Managing the
university in transition. Edward Elgar, Cheltenham, Egyesült Királyság.
38
