A fogyasztóvédelmi büntetőjog és az élelmiszerbüntetőjog kapcsolata, különös tekintettel az élelmiszer- és a borhamisításra

A „fogyasztóvédelmi büntetőjog” és az élelmiszerbüntetőjog kapcsolata, különös tekintettel az élelmiszer- és a borhamisításra (Tdk-dolgozat)

Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona Egyetemi tanár Intézeti tanszékvezető Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék

2011. Miskolc

Készítette: Kádas Dalma RKHP3A J-404

Tartalomjegyzék Bevezetés………………………………………………………………………4 I. Fejezet: I.1. A fogyasztóvédelem és a büntetőjog kapcsolata……………….5 I.2. A hamisítás „miértje” és a „fogyasztó” fogalma……………....7 II. Fejezet: II.2. Az egységes szabályozás hiánya…………………………….11 III. Fejezet: III.1. A büntetőjogi tényállások…………………………………..13 III.1. a., Fogyasztók megtévesztése………………………………………….13 III.1. b., Rossz minőségű termék forgalomba hozatala……………………….15 III.1. c., Minőség hamis tanúsítása……………………………………………16 III.1. d., Áru hamis megjelölése………………………………………………17

IV. Fejezet: IV.1. Az élelmiszerhamisítás esetei……………………………….19 V. Fejezet: V.1. Borhamisítás, avagy az „adalékanyagok” széles skálája……..22 V.2. Borhamisítás napjainkban…………………………………...26 V.3. „C’est le roi des vins, et le vins des rois”…………………..29 Összegzés……………………………………………………………………..32 Felhasznált irodalom…………………………………………………………33

-2-

„Az élelmiszerhamisítás büntetendő történelemhamisítás büntetlen?”

cselekmény.

"Ama híres tokaji bornak dícsérete Bújjon el a német Rhémusi borával, Hallgasson az olasz Falernumával, Csak igya meg a francia híres sampanerét, Egy hordónk feléri boraik tengerét. A halhatatlanság mennyei nektárja Ez volt, vagy ez annak valós párja.”

-3-

A

Bevezetés Dolgozatom témájául a büntetőjognak egy olyan speciális területét választottam, amelynek a hazai jogrendszerünkben nincs önálló, jogágilag elkülönült része, ugyanakkor - véleményem szerint - elkerülhetetlen, hogy ne tegyünk említést róla. Az „élelmiszer-büntetőjog” és a „fogyasztóvédelmi büntetőjog” kapcsolatának bemutatásánál elengedhetetlennek tartom ezen két fogalom definiálását, hiszen ez segíti majd a megértést a pályamunka további részeinek olvasata során. Sajnos még a mai napig is számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy rossz minőségű vagy egészségre ártalmas termék kerül forgalomba, esetleg egy általunk megvásárolt élelmiszer, illetve áru minősége, mennyisége, összetétele, származási helye, címkézése stb. nem felel meg a valóságnak. Ezek azonban olyan problémák, amelyek nemcsak napjainkban fordulnak elő, hiszen már azóta jelen vannak, amióta rohamosan megindult a tömegtermelés és megjelentek az első produktumok a piacokon. A büntetőjognak viszont itt van jelentősége és kapcsolódási területe a fogyasztóvédelemmel, hiszen ezeknek a fentiekben említett nehézségeknek a megoldását különböző tényállásokban szabályozza és szankcionálja. Az utóbbi években jó párszor hangos volt a sajtó egy-egy hungarikumnak számító élelmiszer vagy különböző adalékanyagokkal feldúsított, illetve átcímkézett pancsolt bor értékesítése kapcsán. Dolgozatom elkészítésekor ezeket példákkal is igyekeztem szemléltetni. Ezek a témakörök, mint az élelmiszer-és a borhamisítás is, illetve a vizsgálódás alapját képező élelmiszer-büntetőjog – számomra – több kérdést is felvet abban a tekintetben, hogy például hogyan viszonyul maga a büntetőjog ezekhez az esetekhez vagy, hogy egységes-e a szabályozás az Európai Unió tagállamaiban, illetve kellően szankcionálja-e a jogrendszer az elkövető hamisítók körét…? Ezekre és az ezekkel szorosan összefüggő kérdésekre próbáltam megtalálni a választ a kutatásom során.

-4-

I. fejezet I.1. A fogyasztóvédelem és a büntetőjog kapcsolata

Napjainkban a fogyasztóvédelem egyre szorosabban összekapcsolódik a büntetőjoggal, ennek ellenére a hazai szabályozás és az ezzel foglalkozó szakirodalom - elsősorban a gazdasági bűncselekmények körében - elenyésző számban tanulmányozza ezen két jogterület összekapcsolódásának színtereit, vagyis a fogyasztóvédelmi büntetőjogot és az élelmiszerbüntetőjogot. A büntetőjoghoz való viszonyának vizsgálatakor azonban azt látjuk, hogy a piaci feltételek erősödésének eredményeként a gazdasági büntetőjog jelentős fejlődésnek indult. Sok esetben a fogyasztóvédelem közjogi és magánjogi eszköztára nem elegendő ahhoz, hogy hatékony védelmet biztosítson, ezáltal gyarapodott azon ügyek száma, ahol ezt a hiányt a büntetőjog pótolja. Maga a fogyasztóvédelem egyébként a hétköznapi értelemben a termelők visszaélése elleni folyamatot jelenti, amely az árutermelés és a kereskedelem kialakulásával egyetemben jelent meg, ebből következik az a tény, hogy a tisztességtelen kereskedelem az emberiséggel egyidős. „A mai értelemben vett fogyasztóvédelem a fogyasztói preferenciák gazdaság szabályozása útján történő érvényre juttatása, amely az ún. fogyasztói társadalomban jelenik meg. Ennek jellemzői, hogy a lakosság tartós fogyasztási cikkeket tömegesen birtokol, a fogyasztók uralma érvényesül, az állam újraelosztó és szabályozó funkciója erőteljes, a szellemi tőke és a minőségi munkaerő felértékelődik…” A fogyasztóvédelem célkitűzése hogy kiegyenlítse a termelő javára eltolódott piaci egyensúlyt azzal, hogy a piaci tranzakciók kockázatát a fogyasztóról a termelőre helyezi át. A vevő a fejlett tömegtermelés viszonyai között egyre inkább kiszolgáltatottá válik, mert piaci döntéseiben nem elsősorban objektív szükségletei motiválják. A tömegtermelés eltávolodott a fogyasztótól, aki egyébként így kevés információval rendelkezik az áruról; illetve az új értékesítési módszerek is korlátozzák az információhoz jutást. A fogyasztóvédelem a kiszolgáltatott gazdasági helyzetben levő fogyasztó számára horizontális jogvédelmet biztosít, interdiszciplináris eszközrendszer kiépítésével. A fogyasztóvédelem a jog eszközével az egyensúlyi helyzet visszaállítását

-5-

célozza, s helyreállítja a fogyasztó optimális döntési környezetét, amelyben szabadon választ a termékek közül, és szükségleteinek megfelelően fogyaszt.” 1 A nyugati országokban ennek a fentiekben említett célnak két nagyobb tábora alakult ki: egyrészt a protekcionista elmélet, amely a fogyasztót áldozatnak tekinti, így a jog feladata a prevenció és a szankcionálás a visszaélések tekintetében, másrészt a támogató irányzat, mely szerint „a fogyasztói jog célja a jogi segítségnyújtás, a fogyasztó hatékony segítése a fogyasztói magatartás és a jogérvényesítés során.”2 Fontosnak tartom először magát a fogalmat tisztázni, vagyis, hogy mit is takar pontosan az „élelmiszer-büntetőjog” kifejezés. Összefoglaló néven azokat a büntetőjogi rendelkezéseket nevezzük így, amelyek a nem megfelelő, tehát egészségre ártalmas vagy az ágazati szabályoknak nem megfelelő élelmiszerek előállításához vagy forgalmazásához kötődő magatartásokat rendelik büntetni. A fenti magatartások alatt többek között a termelést, az elkészítést, a minőség biztosítását, a csomagolást, a címkézést és a reklámozást lehet érteni. A szabályozás két védendő jogtárgyra összpontosul: az egyik az emberi egészség, a másik pedig a fogyasztóvédelem különböző szempontjai. Ezen jogág specialitását egyrészt az is jól mutatja, hogy a kifejezésnek nincs hazai vonatkozása, mert a német terminológiából ered, másrészt – ami meghatározóbb –, hogy a jogrendszerünkben sincs jogágilag elkülönült élelmiszer-büntetőjog,

mivel

anyagi

büntetőjogunk

egységes

szemléletű,

Büntető

Törvénykönyvünk szerkezete és tematikája lévén pedig nem a különböző jogágak között tesz különbséget, hanem csak a tényállások tekintetében. Ez viszont az én értelmezésemben nem azt jelenti, hogy nem is létezik, csupán csak azt, hogy nem kerül kellőképpen részletesen szabályozásra és megfelelő súlyú szankcionálásra. Ugyanakkor az e téren elkövetett bűncselekmények szorosan, sőt elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a büntetőjoggal és a fogyasztóvédelemmel egyaránt. És, hogy melyek ezek a bűncselekmények, amelyek találkozási pontot jelentenek az előbbi jogággal, azt a Btk. több tényállásában is szabályozza. Gondolok itt: 1. a rossz minőségű termék forgalomba hozatalára (Btk. 292.§, 293.§), 2. a minőség hamis tanúsítására (Btk. 295.§), 3. az áru hamis megjelölésére (Btk. 296.§),

1

Fazekas Judit: Fogyasztói jogok-fogyasztóvédelem. KJK, Bp., 1995. 25-31p. és Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog. Complex Kiadó, Bp., 2007. 2

Fazekas Judit: Fogyasztói jogok-fogyasztóvédelem. KJK, Bp., 1995. 66-67.p.

-6-

4. a fogyasztó megtévesztésére (Btk.296/A.§) és 5. a vásárlók megkárosítására (Btk. 328.§). Az élelmiszer-büntetőjog tényállásai egyébként kerettényállások. Ez a keret viszont több normából tevődik össze, amelyek elsősorban háttérnormák, úgymint például a 2000. évi XXXV. törvény a növényvédelemről, a 2003. évi LXXXII. törvény az élelmiszerekről, a 2004. évi XVIII. törvény a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról és a 2005. évi CLXXVI. törvény az állategészségügyről. Találunk viszont olyan háttérrendelkezéseket is, amelyek a fogyasztóvédelem és a közigazgatási jog szabályozása alá esnek (ilyen az 1997. évi CLV. törvény a Fogyasztóvédelemről, a 66/2003-as kormányrendelet az Élelmiszerbiztonsági Hivatal létrehozásáról, illetve a 302/2005-ös kormányrendelet a Hatósági élelmiszer-ellenőrzés rendjéről). A fenti felsorolásból láthatjuk, hogy a többi jogág is figyelmet fordít a védelem kérdését illetően a termékfelelősség, a kellékszavatosság, a minőség-meghatározás és a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény szabályozásával. Ez a szabályozás magába foglalja az élelmiszer-biztonságot, a fogyasztói igények érvényesítését, a fogyasztók döntési szabadságát, továbbá az ezt szabályozó intézményrendszer hatékony működését.

I.2. A hamisítás „miértje” és a „fogyasztó” fogalma

Mint mindennek itt is érdemes a probléma gyökerét megvizsgálni. Felmerül a kérdés, hogy miért és hogyan is alakult ki az élelmiszer-hamisítás, miért kerülnek nem egyszer, nem kétszer rossz minőségű termékek forgalomba, miért tudnak számos fogyasztót megtéveszteni, miért egyszerűbb a tisztességtelen piaci magatartást választani, miért jelölnek meg bizonyos termékeket hamisan és miért ilyen magas az e körben elkövetett bűncselekmények száma? És sajnos, még a miértekkel hosszasan lehetne folytatni a sort. A kialakulását illetően nem is olyan bonyolult a válasz, hiszen ha visszagondolunk a XX. századra, akkor érzékelni fogjuk, hogy erre az időre kimunkálódott egy olyasfajta termelési struktúra, ahol a társadalom tagjai számára könnyebben elérhetőek és hozzáférhetőek a mindennapi megélhetéshez szükséges javak. Ezt a lehetőséget kihasználva, a kereskedők célja ezt követően az, hogy minél nagyobb profitra tegyenek szert, akár becsületük árán is. Ezzel a

-7-

felfogással viszont számos olyan módszert használtak, amely megkárosította a fogyasztók érdekeit. Csakhogy ahogyan Madai Sándor is írja tanulmányában: „a büntetőjog nem lehet orvosság minden jogalkotói panaszra, hiszen - és ez az ultima ratio jellegéből következik csak a legsúlyosabb és a társadalomra legnagyobb veszélyt jelentő magatartások esetében szabad e jogterület megoldásait igénybe venni, hiszen e megfontolás hiányában „elhasználódik” a büntetőjog, elveszíti végső eszköz jellegét.”3 Büntetőtörvénykönyvünk azonban nem határozza meg a fogyasztó fogalmát éppen ezért más jogág definícióinak használata és értelmezése szükséges. Egyedül a Btk. 296/A §-ban foglalt bűncselekmény elnevezésében szerepel „fogyasztó megtévesztése” néven. A többi jogág viszont eltérően értelmezi a fogyasztó fogalmát. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2.§-nak e) pontja szerint fogyasztó az a személy, - aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül - árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek részére a szolgáltatást végzik, továbbá aki áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. Ugyanez a fogalom a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 8.§-nak (1.) bek. alapján a következőképpen szól: fogyasztó a megrendelő, a vevő és a felhasználó. A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 2. §-nak g) pontja alatt azt olvashatjuk, hogy fogyasztó minden olyan természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, aki felé a reklám irányul. A polgári jog a Ptk. 685. §-ban a következőképpen határozza meg: a gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül eső célból szerződést kötő személy.

3

Madai Sándor: Fogyasztóvédelmi büntetőjog?- Megjegyzések a fogyasztók érdekeit sértő, megtévesztő típusú bűncselekmények szabályozásához c. tanulmányból, 106.p.

-8-

II. fejezet II.1. Az élelmiszer-büntetőjog szerepe a közösségi jogban

Az Európai Unió területén a szokványosnak mondható bűncselekményeket ugyanúgy, mint hazánkban a Btk. szabályozza, ugyanakkor egyes tagállamaiban elismerik a szakmai büntetőjogok létezését is, vagyis, hogy adott jogviszonyokra nem a Btk., hanem az emellett működő „másodlagos” törvények az irányadóak. Így például ilyen elkülönült területként jelentkezik az élelmiszer-büntetőjog is. Mivel az Európai Unióhoz való csatlakozás során a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, illetve a tagok nemzeti funkcióinak és nemzeti identitásuknak tiszteletben tartására is törekedtek, megkerülhetetlen volt tisztázni a mindenkit érintő kérdéseket is, így többek között a közös piac szabályozása is napirendre került. A tisztességtelen piaci magatartások elkerülése és az egységes jogi szabályozás megvalósulása érdekében hozták létre a 2005. május 11-én hatályba lépett 2005/29/EK Irányelvet, amely „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról” szól. Ennek az Irányelvnek a megszületését viszont hosszas gondolkodási idő előzte meg, mert míg az egyéb jogterületeken a tagállamok viszonylag egységes szabályozást tudhattak magukénak, addig a tisztességtelen piaci magatartás terén teljesen eltérő megítélés alá estek. Jól mutatja ennek a helyzetnek a problematikáját Németország és Írország akkori helyzete. A németeknél egy egységesnek mondható törvény védi a fogyasztókat, az íreknek viszont még jogszabályuk sincs arra, hogy magát a tisztességtelen piaci magatartást meghatározzák. Utóbbinak azonban van magatartáskódexe, amelyben a különböző vállalkozói rétegek és ágazatok szereplői kapnak útmutatást a magatartási normákról. Ezek a kódexek nem minősülnek jogszabályoknak, mégis követendő rendelkezéseknek számítanak. Tehát az ilyen és ehhez hasonló különbözőségeknek a visszaszorítása javára „az Irányelv célja a jogharmonizáció a tisztességtelen piaci magatartás területén, hogy egy új reklám, új kereskedelmi stratégia Közösségen belüli bevezetésekor az egymásnak ellentétes nemzeti szabályok ne legyenek a vállalatok számára akadályok, valamint a fogyasztók gazdasági érdekeinek

a védelme jobban érvényesüljön.”4

Összességében az Irányelvről elmondhatjuk, hogy többé-kevésbé elérte a célját. Jelentősége, hogy a tisztességtelen magatartás tilalmát (amelyhez szorosan kapcsolódik a megtévesztő és az agresszív magatartás fogalma is) ebben a rendelkezésben rögzítették először, továbbá, hogy 4

Dr. Vörös Imre: Tisztességtelen verseny-fogyasztóvédelem, Egy európai jogi irányelv átültetésének margójára, MTA Jogtudományi Intézet, 2007. 15. p.

-9-

a tagállamok hatóságainak a jogérvényesítések során az Európai Bíróság joggyakorlatát kell figyelembe venni, mert ez egy újabb mérföldkő az Unióhoz csatlakozott államok gyakorlatának összehangolására. Visszatérve a közösségi jog élelmiszerekkel kapcsolatos jogának szabályozására, látni fogjuk, hogy ez elsősorban az egészségre ártalmas anyagok forgalmazásának tilalmára, másrészt a fogyasztók védelemben részesítésére terjed ki. Itt említeném meg azokat a közösségi jogszabályokat, amelyek minden tagállamra általános érvénnyel bírnak: például a 178/2002/EK rendelet az élelmiszerjog általános elveiről, a 79/112/EGK irányelv az élelmiszerek jelöléséről, megjelenítéséről, reklámozásáról, a 2001/95/EK irányelv az általános termékbiztonságról, a 2081/92/EGK rendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet-megjelöléseinek oltalmáról, illetve a novel-food rendeletként ismert 258/97/EK rendelet az új élelmiszerekről és az új élelmiszer-összetevőkről. Ahogyan korábban már a 2005-ös irányelvnél is említettem az Európai Bíróság joggyakorlatának fontosságát, itt is elmondhatom, hogy az általa hozott ítéletekkel nagy hatással volt a tagállamok közös piacának előre haladására. Ha már a jelentős mértékű fejlődésnél tartok, akkor megkerülhetetlen a Cassis De Dijon-ügy. Az eset lényege, hogy egy német cég 15-20%-os alkoholtartalmú Cassis de Dijon francia likőrt importált Németországba, de a német jogszabályok tiltották a 25% alkoholtartalom alatti gyümölcseredetű italok forgalmazását. Az eljárás során a német hatóság azzal védekezett, hogy a közrend kívánja meg a magasabb alkoholtartalom fenntartását. A Bíróság az ítéletében azonban nem fogadta el a német érvelést. Kimondta, hogyha egy terméket jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak egy tagállamban, akkor ezt a terméket a Közösség egész területén, szabadon forgalmazhatónak kell tekinteni. Ez az úgynevezett egyenértékűség elve. Az ügy másik fontos ismérve, hogy a kölcsönös elismerés elve ezen jogeset alapján meghozott ítélet által terjedt el, amelynek lényege, hogy az áruk szabad mozgását a tagállamok nemzeti jogrendszereik különbözősége alapján csak akkor korlátozhatják, ha erre az Európai Bíróság ítélete alapján az adóügyi felügyelet hatékonysága, a közegészség védelme, a kereskedelmi ügyletek tisztessége és a fogyasztók védelme érdekében van szükség. Ez a kölcsönös elismerés elve az árunak minősülő élelmiszerek körére is értendő. Alapvetően minden állampolgárnak – akár termelő, akár fogyasztó – magától értetődő dolognak kellene lennie, hogy betartja az élelmiszer előírásokkal kapcsolatos szabályokat, csakhogy mivel nincs úgymond teljesen egységes és minden tagállamra egyforma mértékben kiterjedő szabályozási rendszer, így a tagállamok sem ugyanolyan mértékben lépnek fel ezen kihágások ellen. Az az élelmiszerjog, amit a Közösség képvisel, arra az elvre épül, mely szerint nem szükséges, hogy minden egyes élelmiszer előállításához, forgalomba hozatalához - 10 -

külön engedélyt kelljen kikérni, ezáltal nyilván csökken a szerepe az ellenőrzést képviselő hatóságoknak. Számomra több furcsaság is van a dologban: egyrészt, hogy nem egységes a követelmény, a szabályozás, másrészt mi van abban a helyzetben, amikor az egyik tagállam területéről viszik be az élelmiszert a másik országba, és míg az elsőnél minden előírásnak megfelelő az áru, addig a másik országba esetleg már be sem kerül, mivel nem engedték be. A szakirodalom áttanulmányozása során viszont megkaptam rá a választ: „ebben a szituációban az Európai Bíróság dönti el, hogy e szigorúbb rendelkezések fenntarthatóak-e, s hogy engedie az így forgalomba került áru további forgalmazását. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben valamely tagállam büntetőjogi rendszere az élelmiszerekkel kapcsolatosan a tilalmi elven alapulna, alapvető ellentmondásban lenne a közösségi joggal.”5 Visszatérve az Európai Bíróság gyakorlatára, ezt a 2005/296EK irányelvet hazánk az Európai Unió tagállamaként 2007. június 12-ig volt köteles átültetni a magyar versenyjogba. Maga az irányelv nagy felháborodást keltett a tagállamok szintjén, mert jelentősen beleszól a tagállamok jogrendjébe. Itt a kérdés központi részét képezte, hogy mennyiben vannak hiányosságok a tagállamok jogrendszerében és amennyiben vannak, akkor az előírt változtatások mely jogágat/jogágakat érintik. A tagállamok eltérő módon szabályozzák a tisztességtelen piaci magatartást, de többségükben a törvény egyaránt szolgálja a fogyasztók és a versenytársak védelmét, továbbá megtilt minden tisztességtelen magatartást. Az irányelv tartalmi sajátosságainál meg kell említeni, hogy a tagállamoknak a „kiterjesztett jogokkal felruházott fogyasztót egy versenyorientált belső piac középpontjába kell állítaniuk”. Az irányelvben eredetileg a származási hely elve volt hangsúlyos, amely szerint „a kereskedőknek a származási országukban érvényes előírásokat kell követniük és más tagállamok nem állíthatnak további elvárásokat azon kereskedők elé, akik a származási országuk szerinti előírásokat betartják.”6 Mivel az irányelv erre a részére vonatkozóan módosítás történt, így a származási hely elve nem került szabályozásra. Az irányelv a 11. cikkében írja elő a tagállamok kötelezettségeként, hogy a fogyasztók érdekében biztosítsanak sajátos és hatékony lehetőségeket a tisztességtelen üzleti magatartással szembeni harcra. Majd a 12. cikk folytatja, hogy a tagállamokat arra kötelezik, hogy a tisztességtelen piaci magatartásról szóló joganyag előírásait megsértőkkel szemben „hatékony, arányosabb és elrettentőbb szankciókat tartalmazó rendszert vezessenek be és érvényesítsenek”. Az irányelv 5

Karsai Krisztina: Élelmiszer-büntetőjog, Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest: MHK, 2008 614.p.

6

Dr. Vörös Imre: Tisztességtelen verseny –fogyasztóvédelem, Egy európai jogi irányelv átültetésének margójára MTA Jogtudományi Intézet, 2007. 10p.

- 11 -

hazai jogrendszerbe való átültetésének pozitívuma, hogy először tartalmazza a tisztességtelen magatartás általános tilalmát, negatívuma viszont, hogy csak a vállalatok-fogyasztók viszonyainak szabályozására korlátozódik és nem tesz utalást a vállalat-vállalat közötti kapcsolatra.

II.2. Az egységes szabályozás hiánya Korábban már tettem említést a háttérnormák fontosságára, de itt is el kell mondani, hogy a közösségi jogi szabályozás a tagállamok büntetőjogi felelősségre vonásának is alapjául szolgál. Amikor elkezdtem ezt a dolgozatot írni és hozzá olvasni, akkor beleestem abba a hibába, hogy minden kétséget kizáróan „támadtam” a jogalkotót, mert nem értettem, hogy miért nem lehet ezt a területet egyértelműen, mindenkire egyformán kiterjeszteni és előírni, hiszen az örökös ellentmondások csak további problémákat szülnek és egy jó talajt biztosítanak az elkövetőknek. Viszont ahogy gondolkoztam, hogy vajon én mit tennék, vagy hogyan oldanám meg ennek a problémakörnek a szabályozást, rájöttem, hogy egyáltalán nincs könnyű dolga a jogalkotónak, merthogy a nehézség okát már eleve az adja, hogy a tagállamok

eltérő

büntetőjogi

szabályozással

bírnak,

hiszen

más-más

tényállást

szankcionálnak. Törekvések persze vannak ennek a megoldására, így a 178/2002-es EK rendeletben egy olyan általános formulát fogalmaztak meg, amely kimondja, hogy „a fogyasztók érdekeinek védelme érdekében meg kell előzni, hogy csalárd vagy megtévesztő gyakorlatot alkalmazzanak, hogy az élelmiszereket hamisítsák vagy egyéb, a fogyasztót félrevezető módszereket alkalmazzanak.” Ezeket az előírásokat viszont a tagállamoknak kötelességük betartani és betartatni. A cél az volt, hogy az unió államainak egy olyan szabályozási modellt kell kialakítani, amely a fogyasztók megtévesztése ellen és az egészség védelmére irányul. Azt gondolom, hogy jelenleg, 2011-ben már nem lehetne vitatott kérdés, hogy lehetséges-e olyan címkék és feliratok elhelyezése az élelmiszereken, amelyek nem egyeznek a valósággal. Viszont, mint mindenhol, itt is vannak kiskapuk, méghozzá elég nagy számban. És azért is érdekes kérdés ez, mert az élelmiszerek a mindennapjaink részévé váltak. Mondhatni fogantatásunktól kezdődően szerves részét képezik az életünknek. Nyilván magzati korban más formában értendő az élelmiszer fogalma, de akkor is ez jelenti az éltető erőt. Élelmiszereket előállítani, gyártani és forgalmazni pedig azt gondolom, hogy elég nagy

- 12 -

felelősség, pontosan azért, mert mindannyiunkat érint. Ebben a megtévesztett szituációban a valóságnak megfelelő tartam az objektív oldal, a megtévesztés révén pedig a fogyasztóban kialakult téves képzet a szubjektív. Ezt a zavart viszont a vevőben vagy a termelő vagy a forgalmazó által továbbított információk összessége alakítja ki, amelyre a közösségi jognak szintén figyelemmel kell lennie. Ugyanakkor ez a keret lehetőséget ad arra is, hogy a jog megszabhatja, hogy a fogyasztónak is rendelkeznie kell bizonyos háttér ismeretekkel, mert nem lehet egyoldalúan ráhúzni az élelmiszer előállítókra a vizes lepedőt. Véleményem szerint tőlünk, vevőktől is elvárt magatartás az, hogy kellőképpen elolvassuk az élelmiszereken feltüntetett címkéket, megnézzük az összetételét, minőségét, illetve annak megőrzési idejét. Ez viszont ismételten egy újabb kérdést vet fel: a termelő, kereskedő és a fogyasztó közötti bizalmi viszony hiányát. Azonban ennek a bizalmi dilemmának a kifejtése nem a büntetőjog jogi körébe tartozik. A fentiekben említettem a fogyasztóktól elvárt körültekintő magatartást, de őszintén tegyük fel magunknak a kérdést: mi is mindig mindent elolvasunk, ami fel van tüntetve a táplálékunkon? Ugye, hogy nem. Pláne, amikor rohanunk és ész nélkül csak dobáljuk bele a kosárba a finomabbnál finomabb falatokat. Ez persze nem mentesít a felelősségre vonás alól, amelynek alapját tudjuk, hogy a szándékosság vagy a gondatlanság adja.

III. fejezet III.1. A büntetőjogi tényállások III.1. a., Fogyasztók megtévesztése

Nemcsak hazai, hanem nemzetközi téren is elvárás, hogy sem az árukat, sem az élelmiszereket és a különböző termékeket sem lehet a valóságnak meg nem felelő címkével, felirattal ellátni, holott Büntető Törvénykönyvünk több olyan tényállást is rögzít − a rossz minőségű termék, a minőség hamis tanúsítása és a fogyasztó megtévesztése tényállások alatt −, amely újabb kapcsolatot jelent a fogyasztóvédelemmel. Ennek ellenére mai napig előfordul nem egyszer-nem kétszer, hogy megtévesztő jellegű cédulával találkozunk a csomagoláson. A Btk. 296/A.§-a ezt úgy határozza meg, hogy ”aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében - 13 -

valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”7 Ez a megtévesztő magatartás vagy annak lehetősége egy olyan szituációt eredményez, hogy az adott termékről az érintett személy mást képzel el a neki szolgáltatott információk alapján, így ennek következtében a fogyasztó elképzelése és a valóság nem felel meg egymásnak. A tényállásból egyébként kivehető, hogy maga a bűncselekmény a célzatra tekintettel csak egyenes szándékkal követhető el, illetve további jelentősebb tényállási elem a nagy nyilvánosság előtt történő és csalárd elkövetés. Az előbbiről tudjuk, hogy egy olyan létszámú embersokaságról van szó, amely első ránézésre megszámlálhatatlan, de nyilván ez alatt értjük még a sajtót és más tömegtájékoztatásra alkalmas eszközt, a sokszorosítást és az elektronikus hírközlő hálózaton való közzétételt. Az utóbbinál pedig a csalárd magatartás az áru lényeges tulajdonságára (áru összetétele, használhatósága, egészségre és környezetre gyakorolt hatása, kezelése, eredete, jogszabályi előírásoknak való megfelelése, vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös következmény) vonatkozóan kell, hogy megvalósuljon.

Az eredmény viszont az, hogy

- mivel a fogyasztó éppen a megtévesztése okán nem tud a téves helyzetről - így megvásárolja a terméket és a legtöbb esetben el is fogyasztja még mielőtt a valóságnak megfelelő információhoz jutna. Mint ahogyan a közösségi jogi szabályozásnál is kitértem rá, ezt a valóságos helyzettől való eltérést a termelő vagy a kereskedő által a vásárló irányába közvetített információ alakítja ki. „A jog azonban meghatározhatja a megtévesztés elleni védelemben részesülő fogyasztó ismérveit, így például azt, hogy milyen ismeretekkel kell rendelkeznie (még a megtévesztést előidéző információ megszerzése előtt) vagy, hogy milyen magatartás tanúsítása esetén védelmezett (pl. el kell-e olvasni a csomagolásra felírtakat). Ezen a ponton a közösségi jog szerepe viszont egyre erőteljesebb, mivel az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatán keresztül kialakította a közösségi jogi rendelkezésekkel védelmezett közösségi fogyasztó képét. Bár az eredeti normaszöveg-tervezetben benne volt a 2005-ben elfogadott irányelv is az Európai Bíróság ítéleteiben „megszületett” átlagfogyasztó fogalmát érvényesíti, annak ellenére, hogy definíció szintjén nem tartalmazza az átlagfogyasztó fogalmát.”8

7

Btk. 296/A. § Karsai Krisztina: A büntetőjogi fogyasztóvédelem egyes általános kérdéseiről „c” tanulmány, Jogtudományi Közlöny, 2008. július-augusztus, 337p. 8

- 14 -

III.1. b., Rossz minőségű termék forgalomba hozatala

A „rossz minőségű termék forgalomba hozatalának esete”9 már azért érdekesebb, mert a jogalkotó azt nem határozza meg, hogy mi minősül jó minőségű terméknek, így a tényállás értelmezése után azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy minden olyan termék jó minőségűnek minősül, amely nem rossz minőségű. A minőség hamis tanúsítása tényállás kapcsán viszont felmerül egy újabb nehézség, amely arra irányul, hogy az elkövető vajon megvalósítja-e az okirat-hamisítás bűncselekményét is, hiszen a tényállás azt írja, hogy „aki minőséget tanúsító okiratban jelentős mennyiségű vagy értékű termék minőségéről valótlan adatot tanúsít, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Az értelmezés után azonban érzékeljük, hogy mivel a két elkövetési magatartás egymással a specialitás vonatkozásában áll, így az értékelés során a halmazat is kizárt. A Btk-beli definíciónál láthatjuk, hogy az elkövetési tárgy a termék. Ennek a kifejezésnek azonban az értelmezése elég széles skálán mozog, mert nemcsak az emberi munka által készült eredményt érti alatta, hanem a Btk. 137.§ 11. pontja értelmében. „termék az ipari és a mezőgazdasági termék (termény), akár nyersanyag, akár félgyártmány vagy készáru; a termékkel egy tekintet alá esik az élő állat, valamint a termelőeszköz akkor is, ha ingatlan.”10 Ezek viszont csak abban az esetben tekinthetők büntetőjogi szempontból terméknek, ha más szükségleteinek a kielégítésére szolgálnak adott piaci viszonyok között. A „rossz minőség” meghatározáskor már sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen egyértelműen megállapítható például ránézésből vagy szaglás, ízlelés alapján. Erre vonatkozóan a Btk. 294. § (1) úgy fogalmaz: „a kötelezően alkalmazandó nemzeti szabvány hatálya alá tartozó termék akkor rossz minőségű, ha a szabványban meghatározott legalacsonyabb minőségi követelményeknek sem felel meg. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseten kívül rossz minőségű az olyan termék, amely rendeltetésszerűen nem használható, vagy használhatósága jelentős mértékben csökkent.”11 9

Btk. 292. § (1) Aki rossz minőségű terméket jó minőségű termékként értékesít, használatba ad, illetve forgalomba hoz, vagy ezek iránt intézkedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott rossz minőségű termék forgalomba hozatalára irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 10 11

Btk.137.§ 11. pontja Btk. 294. §

- 15 -

Nyilván, egy ezzel kapcsolatosan megindult eljárás során a bíróság minden esetben kikéri a minőséget elemző szakértő véleményét. A korábbi évek tapasztalatai alapján többször is előfordult már például, hogy fogyasztásra alkalmatlan szaloncukrok kerültek az áruházak polcaira, egyik ilyen esetben a bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy: „általánosságban is ismert az a tény, hogy a szaloncukor az élelmiszer-ipari termékek körében is rendkívül érzékeny a tárolásra, és a szavatossági ideje is rendkívül rövid. Ezen felül is, a szaloncukor köztudottan szezonális árucikknek tekinthető, mivel a vásárlási időszakot követően röviddel, legfeljebb csökkentett áron hozható forgalomba.”12 A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség negatív véleményét az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás szakvéleménye is megerősítette. A kritika alapjául szolgált, hogy a szaloncukor sem ízében, sem pedig csomagolását tekintve nem felelt meg a hazai előírásoknak, illetve „töredezett, romlott, összefolyt állapota miatt a mikrobiológiai vizsgálatok által is megerősítetten emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősül.”13

III.1. c., Minőség hamis tanúsítása

A minőség tanúsításának a jelentőségét a kereskedelmi forgalomban mi sem bizonyítja jobban, minthogy a jogrendszerünk is a következőképpen szabályozás alá vonta: Btk. 295. § (1) „Aki minőséget tanúsító okiratban jelentős mennyiségű vagy értékű áru minőségéről valótlan adatot tanúsít, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki a cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”14 A minőség megállapítására vonatkozóan a 2/1984.(III.10.) BkM-IpM rendeletek úgy határoznak, hogy „a vásárlókat a termék tulajdonságairól írásban, magyar nyelven, közérthető

12

Fogyasztóvédelem a büntetőjogban, Megjelent: Cégvezetés (archív), IX. évfolyam 3. szám, 2001. március 1. (2011.09.24.) 13 Fogyasztóvédelem a büntetőjogban, Megjelent: Cégvezetés (archív), IX. évfolyam 3. szám, 2001. március 1. (2011.09.24.) 14 Btk. 295. §

- 16 -

formában kell tájékoztatni, amely leírásának ki kell terjednie a használati, kezelési útmutatóra és a minőségi jellemzők ismertetésére.”15

III.1. d., Áru hamis megjelölése Ennek a tényállásnak az értelmezése azért számottevő, mert nemcsak a fogyasztók védelmét tartja szem előtt, hanem a versenytársakra is hangsúlyt fektet. A Btk. megfogalmazásában: 296. § Aki árut - a versenytárs hozzájárulása nélkül - olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel állít elő, amelyről a versenytárs, illetőleg annak jellegzetes tulajdonsággal rendelkező áruja ismerhető fel, vagy ilyen árut forgalomba hozatal céljából megszerez, tart, illetőleg forgalomba hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”16 Ha a tényállást elemeire bontjuk, akkor rögtön az elején, a „jellegzetes külső” kifejezéssel érdemes kezdeni. Kérdés, hogy mitől lesz jellegzetes egy áru? Elsősorban attól, hogy már maga a formája is jellegzetesen, különlegesen megformált, vagyis sajátos alakja van. Ilyen például a Coca-cola. A következő elem a csomagolás, amely nem azonos a jellegzetes külsővel. Nem véletlenül említik meg külön őket, viszont a kettő elhatárolásakor nehéz egyértelműen meghúzni a határt. A csomagolás részét képezheti például egy már mindenki által megszokott és jól ismert szín (pl: a Milka csokoládéhoz rögtön a lila színt párosítjuk) vagy egy sajátos írásmód (pl: Jagermaister). A megjelölés általában a termék gyártójára, forgalmazójára, származási helyére, sajátos tulajdonságaira vonatkozik. Ez szorosan összefügg a termékek azonosítására alkalmas védjegyek használatával, amely elősegíti, hogy egy árut vagy szolgáltatást mások áruitól vagy szolgáltatásaitól meg tudjunk különböztetni (ez lehet egy ábra, hologram, betű stb.). Abban az esetben, ha a versenytárs hozzájárulása hiányzik, szintén megvalósul a bűncselekmény. Ez a hozzájárulás azonban csak konkrét, egyértelműen kifejezett kell, hogy legyen. Sor kerülhet arra is, hogy ugyanabban az időben több gyártó is megjelenik a piacon azonos termék vonatkozásában, ilyenkor viszont a hozzájárulást mindegyik gyártótól külön be kell szerezni, kivéve, ha valamelyik versenytárs önálló felhatalmazási

15 16

2/1984.(III.10.) BkM-IpM rendeletek Btk. 296.§

- 17 -

joggal rendelkezik. Ebből viszont egyenesen következik, hogy ahány versenytárs hozzájárulása hiányzik, annyi rendbelinek minősül a bűncselekmény. Maga a tényállás egyébként az elnevezéssel kapcsolatosan utal a márkavédelemre, ami azért fontos, mert „a márka a vevők szemében, mint a termék fontos összetevője jelenik meg: segít egyrészt abban, hogy azonosítani tudják a terméket, másrészt abban, hogy megkülönböztessék azt más, versenytárs termékektől.”17 A Legfelsőbb Bíróság 1998-ban az áruk hamis megjelölésére vonatkozóan hozott egy olyan határozatot, amelyben kimondta, hogy: „az áru hamis megjelölése bűntettének tényállása mind a többi gazdasági piaci fél, mind a fogyasztók érdekeit védi, ezért bármely érdek sérelme esetén megvalósul a szóban levő bűncselekmény akkor is, ha az egyébként kifogástalan minőségű áru olyan – megtévesztésre alkalmas – címkével kerül forgalomba, amely a versenytárs állami gazdaság hasonló árujával összetéveszthető.”18 Ez a tényállás csak szándékosan valósítható meg, kezdve az előállítástól a forgalomba hozatal céljából való megszerzésen és tartáson keresztül a forgalomba hozatalig.

17

Gáll István László: Márkavédelem büntetőjogi eszközökkel –különös tekintettel a szolgáltatásmarketingre. Bűnügyi Tudományok, VII. évfolyam 1. szám, 30. p. 18

Gáll István László: Márkavédelem büntetőjogi eszközökkel –különös tekintettel a szolgáltatásmarketingre. Bűnügyi Tudományok, VII. évfolyam 1. szám, 31. p.

- 18 -

IV. fejezet IV.1. Az élelmiszerhamisítás esetei

A fenti tényállásokra sajnos számos példát találunk az újságok hasábjain, de egyet különösen kiemelnék, amely 2007-ben a „szegedi paprika ügyként” híresült el. Ebben az esetben a probléma okát az adta, hogy a szegedi fűszerpaprikát feldolgozó cég, az általa előállított szegedi fűszerpaprika-őrleményhez a hazai termesztésű paprika mellett még dél-amerikai származású paprikát is adagolt. Ez a külföldi készítmény azonban olyan vegyi anyaggal (aflatoxinnal) szennyezett, amely mérgező, rákkeltő hatású volt. Ebből a kettősségből adódóan a vád kiterjedt egyrészt a fogyasztók megtévesztésére, másrészt az ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélésre. Az ügyben a Szegedi Városi Bíróság járt el, aki 2007. szeptember 18-án felmentette a vádlottakat a közfogyasztási cikkel való visszaélés vádja alól, mert a bíróság szerint bizonyítottság hiányára hivatkozva a bűncselekmény nem volt rájuk bizonyítható. A vádhatóság eredetileg felfüggesztett börtön, illetve pénzbüntetés kiszabását javasolta, amiért szerintük úgy dobták piacra a paprika-őrleményt, hogy tudták: veszélyes anyagot, aflatoxint tartalmaz. A vád szerint a három vádlott annak tudatában döntött egy 20 tonnás tétel forgalomba hozataláról, hogy tisztában voltak azzal, hogy a fűszerpaprikaőrlemény aflatoxin-tartalma meghaladja a megengedett határértéket, így az veszélyes lehet a fogyasztók egészségére. A vádhatóság állítása szerint a döntés meghozatalakor a gazdasági megfontolások felülmúlták az élelmiszerbiztonsági szempontokat. A Szegedi Paprika Zrt-re viszont 10 millió forintos bírságot szabtak ki, mert a bűncselekményből a cégnek vagyoni előnye származott. Az ügyész az ítélet megalapozatlansága miatt fellebbezést nyújtott be, a védelem oldaláról pedig felmentésért fellebbeztek. Az eljárás során kiderült, hogy az ausztriai székhelyű Kotányi Kft. képviselője 2004 májusában értesítette a Szegedi Paprika Rt-t, hogy az általuk szállított fűszerpaprika-őrlemény aflatoxin-tartalma meghaladja a határértéket. A reklamációt a szegedi cég jogosnak találta, ezért a 20 ezer kilogramm kifogásolt őrleményt visszáruként átvette, részben belföldi csemege őrleményt készítettek belőle, részben pedig 50 %-os keveréssel az osztrák cég részére hígított fűszerpaprika őrleményként visszaszállították. A szennyezés megállapítására a cég ellenőrző mérést végeztetett egy kecskeméti laboratóriumban, és kilogrammonként 4,8 mikorgramm-os értéket kapott 25 százalékos "hibahatárral", vagyis a tétel aflatoxin-tartalma kilogrammonként 3,6-6 mikrogramm közé esett, az egészségügyi határérték pedig 5 mikrogramm. A másik vádpont szerint a vádlottak

- 19 -

megtévesztették a fogyasztókat akkor, amikor a fűszerpaprika-őrlemény csomagolásán a "Szegedi Paprika" feliratot tüntették fel. „Termékük 2003-ban több mint 12, 2004-ben pedig 57 százalékban tartalmazott külföldről behozott alapanyagot. Ennek az import alapanyagnak a tömegszázalékát csak az eset kirobbanását követően tüntették fel a csomagoláson. A termelésbe visszakerült áruból egyébként 3700 kilogramm eladásra is került. Arra, hogy a hazai paprikához külföldi eredetű őrlemény is került, abból lehetett következtetni, hogy „a magyarországi éghajlati viszonyok között nem termelődhet az a mikroszkópikus méretű gombafajta, ami az aflatoxin-szennyezésért felelős, mivel ennek optimális növekedéséhez tartós, 30 fokot meghaladó hőmérséklet és legalább 80-85 %-os páratartalom szükséges. Emiatt a tényt, hogy a hazai cég fűszerpaprika-készítménye aflatoxinnal volt szennyezett, csakis a külföldről származó paprika-féltermék okozhatta, aminek a felhasználását a vádlottak az eljárásban el is ismerték.” 19

19

Karsai Krisztina: A büntetőjogi fogyasztóvédelem egyes általános kérdéseiről című tanulmány, Jogtudományi Közlöny, 2008. július-augusztus, 339.p.

- 20 -

Azonban nem mindig megy ilyen könnyen az eljárás lebonyolítása. Ezt támasztja alá a hatósággal együttműködőnek kicsit sem mondható Várda-Impex Kft. zsíros tejpor felhasználásának esete is. Itt említeném meg, hogy Magyarországon a leginkább hamisított termékek általában véve a méz, a tejföl és a tejpor. A legfrissebb „lebuktatás” idén ősszel történt, amikor Csehországból és Lengyelországból származó 5 és 25 kg-os kiszerelésű tételekben növényi zsírral hamisított tejport találtak a megyei kormányhivatalok Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságai. A termék jelölése jogszabálysértő volt, ami okot adhat arra, hogy megtévessze felhasználóját, ugyanakkor élelmiszer-biztonsági szempontból nem jelentett veszélyt, mert nem volt egészségre ártalmas hatása és csak továbbhasználókhoz került, vagyis kiskereskedelmi forgalomba már nem hozták. Legtöbbször a kétes eredetű élelmiszerek beszerzési helye a piac, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy nagyobb élelmiszer-áruházlánc polcain is hamisított élelmiszerre bukkanjunk. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület „Hamisítás Magyarországon” című 2011-es kutatási jelentéséből kiderül, hogy a vásárlók 1/5-e az utcán szerezte be a bizonytalan eredetű élelmiszereket. Az ilyen esetek ellen való fellépést viszont nehezíti, hogy jogszabályaink nem határozzák meg az élelmiszerhamisítás definícióját. Az vitathatatlan, hogy a hamisítás körébe tartozik, ha egy terméket átcímkéznek, önkényesen meghosszabbítják a minőség megőrzési-és fogyaszthatósági idejét, illegálisan átcsomagolják az élelmiszert, nem engedélyezett összetevőket alkalmaznak az előállításakor, eredetvédett termékeket hamisítanak, a nem biotermékeket biotermékként forgalmazzák, lejárt alapanyagokból készítenek élelmiszereket, illetve, ha nem engedélyezett vagy nem nyilvántartott üzemben állítják elő.

- 21 -

V. fejezet V.1. Borhamisítás, avagy az „adalékanyagok” széles skálája

A borivó tíz parancsolata 1. Bort soha ne igyál éhgyomorra! 2. Bor előtt ne egyél édes ételeket! 3. Légy figyelemmel a bor megfelelő hőmérsékletére! Legmegfelelőbb a 9-11 C-os természetes pincehőmérséklet, a vörösbornál szobahőmérséklet: 16-20 C. 4. Ügyelj a palackos bor helyes felbontására! Utána tiszta kendővel töröld meg a palack nyílását! 5. Bort mindig lassan igyál! 6. Apró kortyokban élvezd a bort! 7. Nemes fajbort ne keverj vízzel! 8. Tarts mértéket a borivásban! 9. Jobban ízlik a bor, ha eszel közben valamit! (Téliszalámi és ementáli jellegű sajt után közvetlenül rendszerint keserű a bor, míg a dió, mandula és mogyoró után édes.) 10. Amikor egy pohár bort veszel a kezedbe, hogy fehér abrosz mellett jókedvbe álmodd magad, gondolj arra egy pillanatig mennyi fáradságos, verejtékes munka van ebben a pohárnyi borban és hogy minden elfogyasztott fürt szőlő vagy pohárka bor a szőlőművelő munkásnép számára egy-egy darab kenyér. (Fornády (Fuchs) Elemér „A borkezelés mestersége“ c. művéből)

- 22 -

A borok esetében is széles skálát mutat a hamisítási praktikák lehetősége. A kutatásom során rábukkantam egy 1905-ből származó kiadványra az élelmiszerek hamisításának meggátlására vonatkozó törvénykezéssel kapcsolatosan. A tanulmányból kiderül, hogy az élelmiszer hamisításának megakadályozására törekedni már akkor is fontos állami feladat volt. A tisztességes kereskedelem érdeke is a szigorú ellenőrzést követelte meg, amelynek révén próbálták megvédeni a termelőt és a fogyasztót egyaránt. Ennek a kérdésnek a törvény útján való szabályozását sokáig húzni nem lehetett, mert nemcsak gazdasági, hanem egészségügyi érdekek is megkövetelik az élelmiszer-törvény megoldását. Téves azt hinni, hogy a régi időkben nem hamisították az élelmi és az élvezeti cikkeket, csupán csak a tudomány és a technika fejletlensége miatt nehezebben volt felismerhető a hamisítás ténye. Régebben a hamisítást csak abban az esetben lehetett megállapítani, ha valakit „in flagranti” értek tetten. A borhamisítók megbüntetéséről már a római jog is gondoskodik. Anglia pedig 1327-ben, Németalföld 1384-ben hozta az első törvényt a borhamisítás ellen. Súlyosabb beszámításnak minősült az olyan hamisítás, amikor az élelmiszerekhez olyan anyagokat kever valaki, amely az ember egészségét veszélyezteti, sőt mérgezést okoz. A hamisítás másik neme, amikor nem a termék eredetének megfelelő néven árusítják, és így a fogyasztókat félrevezetik. Ilyen eset volt például, amikor valaki vaj helyett margarint ad el. A természetes vaj ára ugyanis kétszer annyi volt, mint a művajé. Voltak olyan hamisítások is, amelyek az egészségre direkt nem voltak ártalmasak ugyan, de az egészséget veszélyeztették. Erre tipikus példaként szolgált a tej, melynek leggyakoribb hamisítása a vízzel való hígítás volt. Ez ártalmas is lehet az egészségre abban az esetben, ha a hígításhoz felhasznált víz szennyezett volt. A kereskedők túlnyomó része azt vallotta, hogy a rendszeres vegyi vizsgálat sok bajjal és költséggel járt. Ez azonban a tanulmány készítője szerint azért volt kicsinyes gondolkodás, mert szem előtt kell tartani, hogy a hamisítás okozta értékkülönbözet ezrekre rúghat, a vegyi vizsgálat csekély díja fejében tehát a kereskedő lényeges anyagi és erkölcsi kártól lesz megóvva. Az 1876. évi XIV. törvénycikk 14.§-a alapján „ártalmas gyümölcsnek, gombáknak, valamint minden romlott hamisított vagy ártalmas anyagokkal kevert tápszerek és italok árulása, nemkülönben az ezek előállítására és eltartására szolgáló, egészségre ártalmas edények készítése és használat tilos”. Tehát nemcsak az egészségre ártalmas élelmiszerekre, hanem az ezek tárolására szolgáló, szintén egészségre ártalmas edények betiltására is kiterjed a törvény. Egy majdnem 25 évvel későbbi törvénycikk pedig konkrétan meg is nevesíti azon élelmiszerek körét (tej, tejtermékek, állati és növényi zsírok, zsiradékok, gabona, liszt és az ebből készült tészták, méz, paprika, vető-és fűmagvak) amelyek hamisítása, forgalomba hozatala tilos. Akkoriban az általános hibás jogszokás alapján csak azt büntették, akinél az árut megtalálták. Ez viszont - 23 -

a gyakorlatban teljes ellehetetlenülést jelentett. A vegyi vizsgálatoknak több célja is volt: egyrészt megállapítani, hogy vajon a behozott cikk tartalmaz-e egészségre ártalmas anyagokat, másrészt, hogy vajon az áru jelzése megfelel-e a minőségének, harmadrészt pedig, hogy a termelési és a gyártási hely nincs-e helytelenül feltüntetve. Az 1900-as évek élelmiszertörvénykezésének végleges rendezésénél elengedhetetlen feltételként szolgált, hogy a forgalomban előforduló élelmiszerek összetételét, ezek változásának ingadozását folyamatosan tanulmányozni kellett. Legmegfelelőbb bizonyíték erre a bor, melynek összetétele jelentős ingadozásnak volt kitéve, „olyannyira, hogy némely években, midőn a szőlő nem érik, az éretlen szőlőből egészen abnormális összetételű bor lesz és a borok bírálatára nézve 1890-ben a bécsi mezőgazdasági kongresszuson megállapított feltételektől annyira elütő összetétellel bír, hogy azon adatokhoz ragaszkodva, a természetes bort okvetlenül mesterségesnek lehet deklarálni… Magyarországon a borászat fontosabb közgazdasági tényező, mint például Németországban és mégis a német oenológiai állomások már számos év óta évről-évre közzéteszik az ottani mustok- és borokról szóló vizsgálati eredményeket, mert tisztában vannak azzal, hogy a rendszeres borstatisztika a borok értékesítését könnyíti meg. Igaz ugyan, hogy nálunk is végzett néhány vegykísérleti állomás borvizsgálatokat, de ez még mind kevés ahhoz, hogy a magyar bor változásával tisztában legyünk.”20 Amikor utána olvastam a borhamisításnak, akkor találtam egy sokatmondó idézetet, amely röviden, tömören összefoglalja, hogy milyen is lehet az adalékanyagokkal feljavított bor: „kissé vörhenyes, íze rabvallató s szaga oly kevéssé borszerű…” A kulcsszó talán az utolsó kifejezés, vagyis, hogy „kevéssé borszerű”. Ezt elolvasván nem kell nagy borszakértőnek lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, ennek a bornak nevezett hamisítványnak nem sok köze van a szőlőből készült nemes italokhoz. Borász berkekben sokszor hallani arról a történetről, ami „valószínűleg a XX. század fordulójának nagy borhamisítási botrányai idején született, miszerint a haldokló borkereskedő magához hívja a családi üzletet tovább folytató fiát, és halkan a fülébe súgja: Tudod fiam, mielőtt meghalok, egy nagy titkot szeretnék elárulni neked: Szőlőből is lehet bort csinálni….!!!” Eszerint ki lehet jelenteni, hogy a bor története egybe esik a hamis bor készítésének történetével. Alapvetően borhamisításról akkor beszélünk, amikor az eladott folyadék nem a címkének megfelelő minőségű, tiltott adalékokat

20

Dr. Szilágyi Gyula: Az élelmiszerek hamisságának meggátlására vonatkozó törvénykezésről, Bp., 1905. 25. p.

- 24 -

tartalmaz, vagy nem is szőlőből készült. A hamisítás megjelenése viszont utal egyrészt a bor kiemelkedő jelentőségére, másrészt a bormennyiség hiányának problémájára. Ez a hiány legtöbbször

az

időjárási

viszonyok

változékonyságának

tudható

be,

éppen

ezért

értelemszerűen akkor nő meg a borhamisítási arány, amikor kevés szőlő terem és a hiányzó mennyiséget pótolni kell. Ezekből adódóan nyilván ennek az illegális módszernek a célja is kettős: az egyik, hogy rövid időn belül minél nagyobb profitra tegyenek szert a termelők, a másik pedig, hogy ezt a mennyiségi hiányt kiegyenlítsék. A természetes módon előállított borok védelme érdekében már kr. e. 1800 körül, Hamurappi is hozott törvényeket. A mindenféle feljegyzésekből és mondákból pedig tudjuk, hogy a görögök és a rómaiak mindennapi nedűjeként a borokat tartották számon. Már abban az időben is különbséget tettek a természetes és a mesterséges borok között, utóbbit viszont csak a legszegényebb emberek és a rabszolgák fogyaszthatták. Sokszor az is előfordult, hogy ezekkel az emberekkel, vízzel kevert borecetet itattak, ugyanis a bor és az ecet fogalmát nem különítették el egymástól. „Gyakori volt a tengervízzel, sóval, mustpárlattal, kátránnyal, mésszel, márványporral, gyantával készített, javított ital, de rengeteg fűszert is kevertek a borhoz, pld. mirtuszt, mézet, aszalt gyümölcsöket, rózsaszirmokat, de előfordult a bor füstölése is. Ezeket az adalékokat részben a silány, romlott borok ihatóvá tétele miatt használták, részben pedig a fűszerezéssel, édesítéssel újabb íz-világú italokat készítettek, megteremtve ezzel a későbbi „ürmösök”, mai ismertebb nevükön „vermuth”-ok készítését.” A XVIII-XIX. századra már Európa szerte kialakult a borkereskedelem kötött rendszere, de a szegényebb rétegeknél továbbra is fennállt a minőségileg feljavított borok előállítása. Ezt a helyzetet csak fokozta a napóleoni háborúk idején elfogyasztott hatalmas bormennyiség, így ez jó melegágya volt a hamisított borokkal való kereskedelem folyamatának. Az 1900-as évek második felében a vegyipar és az élelmiszer-ipar fejlődése nemcsak a mindennapi élet számára nélkülözhetetlen élelmiszerek és áruk tekintetében volt jelentős ugrás, hanem a borok hamisításának is mérföldkövet jelentett, mivel különböző adalékanyagok és színezékek kerültek piacra. Karl Marx Tőke című feljegyzésében hivatkozik egy korabeli könyvre, amely több, mint kétszáz borhamisítási módszert ír le. A leggyakoribb módszerek például a hamis címkézés, adalékanyagok használata, vagy olyan „bor” készítése, amelyet nem szőlőből állítottak elő. Hamis címkézés esetén az eladott bor származási helye, termelője, évjárata, vagy fajtája a valóságban nem egyezik meg a címkén feltüntetett információval. Ez a manipuláció úgy is történhet, hogy az eredeti bort valamilyen arányban keverik egy gyengébb minőségű borral. Adalékanyag használatakor a borhoz tiltott adalékot adnak, vagy ebből az anyagból a megengedettnél jóval többet használnak fel. A legnépszerűbb adalékanyagok közé soroljuk a répacukrot, a must - 25 -

sűrítményt, a vizet, a borkősavat, a tömény alkoholt (etanol vagy metanol utólagos hozzá adásával), a glicerint, a tanninport és a színezékek mesterséges és természetes fajtáit. Miután a cukoripar tömegtermeléssé vált, a cukros víz segítségével olyan alacsony alkoholtartalmú borszerű italt tudtak készíteni a már kipréselt szőlőtörkölyből, amit a hétköznapi ember csak „lőrének” vagy „kapás bornak” nevezett. Ezek a pancsolt borok gyakran voltak mérgező és különböző színesfémekkel telítve, amelyek mennyiségtől függetlenül egészségre ártalmasak voltak. Az 1880-as, 90-es években hatalmas botrány tört ki a filoxéra-járvány kapcsán, amikor is a szőlőterületek 50%-a világszerte elpusztult. Az eset következményeként persze megnőtt a bor iránti fogyasztás igénye, a még forgalomban lévő borok száma meglehetősen csökkent, így áruk jelentősen nőtt. A bortermelők persze most sem voltak tétlenek és ezek a tények csak még nagyobb lökést adtak a hamisításhoz. Többször próbálták utánozni a világhírű tokaji borokat is, amely a magyar borok hírnevére is rossz hatással volt. A kereskedők hamis címkékkel és a származási hely elmismásolásával próbálták az elfuserált minőségű borokat értékesíteni. A hamisítás számának jelentős növekedése miatt az állam az 1893-as rendelkezésnél is szigorúbb bortörvényt hirdetett ki 1908-ban, amely már a minőség ellenőrzésére is kiterjedt. Miután a járvány elmúlt, megindultak a szőlőtelepítések és a hatósági ellenőrzések is szigorodtak, így a hamisítás is csökkeni látszott. Sajnos azonban még a mai napig előfordulnak olyan esetek, hogy a hamisítás révén kerülnek előnyösebb helyzetbe borászok, ami viszont aggasztóbb, hogy az általuk elkészített borok először forgalomba, majd fogyasztásra is kerülnek.

V.2. Borhamisítás napjainkban A mai, XXI. századunkban is nagy sajtó visszhangja van ezeknek a hamisítási botrányoknak. Ilyen többek között a 2005-ben az „Év borásza” címet is elnyerő Vincze Béla borász által előállított, majd forgalomba is hozott, glicerinnel dúsított egri bikavér ügy, amelynek már a helyi hegybíró által hitelesített származási bizonyítványa is hamis volt. „Szigorú regulát alkotott az Egri borvidék Hegyközségi Tanácsa a borvidéken termelhető védett eredetű borokra, amely 2003-ban miniszteri rendeletként is megjelent. Ezzel Magyarországon elsőként az egri borászok dolgozták ki a maguk eredetvédelmi szabályozását, amelynek célja például az egri bikavér megtépázott tekintélyének visszaszerzése volt. Ez a törekvés most - 26 -

biztosan megbicsaklott: a 2005-ben az év borászának megválasztott Vincze Béla 2007-es egri bikavéréből vett minta csúnyán megbukott a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal keretein belül működő Borminősítési Igazgatóság vizsgálatán. Emiatt a hatóság a Vincze Borászat Kft. pincészetét 30 napra bezáratta, csupán a szüreti szőlőátvételt engedélyezte. Glicerin természetes módon is előfordul a borban, a tapasztalatok szerint az egri bikavér literenként 7– 9 grammot tartalmaz, a beküldött mintában viszont 21,6 gramm volt. A szakértők szerint az élelmiszeriparban nyirkosító, édesítő és tömegnövelő adalékként használt, színtelen alkoholféle nem okoz maradandó egészségkárosodást, de nagyobb koncentrációban fejfájást és hasmenést válthat ki. A borhamisítók azzal a céllal kevernek a borba glicerint, hogy az testesebbnek tűnjön, vagyis a gyenge minőségű, „vékony” bort próbálják így drágábban eladni.”21 A hegybíró által hitelesített származási bizonyítvány hamisságának tényéből adódóan a rendőrség még okirat-hamisítást is elrendelt a borász és az említett bíró ellen, illetve – ahogyan a cikkből is kitűnik - bezáratta a pincészetet. A hegyközség szerint a hegybíró azért nem követhette el a szóban forgó bűncselekményt, mert szabályszerűen járt el a származási bizonyítvány kiállításakor. „A borvidéki előírásoknak ugyanis az is része, hogy mielőtt a származási bizonyítványt kiadják, az Egri Borvidék Borminősítő Bizottsága érzékszervi vizsgálattal teszteli az italt. Ez a később hamisnak bizonyult tétellel is megtörtént, vagyis a helyi bizottságon átment a bikavér. Méghozzá úgy, hogy a kóstolás előtt – legalábbis papíron – a hegybíró vette a mintát, egyben azt is igazolva, hogy az megegyezik a Borminősítési Igazgatóságnak elküldött borral. Az egyezés ügyében egyébként nem is állított valótlant: a hatóság emberei a helyi bizottságnál tárolt mintát is megvizsgálták, és az is tartalmazott hozzáadott glicerint.”22 Vincze azoknak a dokumentumoknak a kézhezvételét követően, amelyek tartalmazzák, hogy a bevizsgált borok alapul szolgálnak a bortörvény megsértéséről szóló törvénynek, azonnal értesítette valamennyi forgalmazóját, hogy a hatóság által kifogásolt borokat vegyék le a boltok polcairól, továbbá megígérte, hogy minden forgalmazójának megtéríti az ügyből származó kárát. Ugyanakkor kiderült, hogy nemcsak a Vincze pincészetből beküldött mintákban, hanem olyan borokban is találtak glicerintöbbletet, amelyek már kereskedelmi forgalomba kerültek. A vizsgálatok bebizonyosodását követően 3 évi eltiltással járt az egri név használatától. A határozat jelentős kötelezettségszegésre hivatkozott a hamisított bor előállítására, forgalmazására, tárolására és nyilvántartására vonatkozó előírások megszegése miatt. További büntetésként, a védett eredetű bor és az

21 22

HVG. 2009. szeptember 30. szám, Hamis bikavér az év borászánál c. cikk HVG. 2009. szeptember 30. szám, Hamis bikavér az év borászánál c. cikk

- 27 -

oltalom alatt álló földrajzi jelzést viselő bor minőségjelölés alkalmazásától való eltiltás mellett pénzbírsággal is sújtották a borászt. Véleményem szerint sokszor nincs arányban a büntetés és a bűncselekmény elkövetése révén bekövetkezett eredmény. Jelen esetben forgalomba is került a glicerinnel feljavított bor és bár nem okozott súlyos, illetve maradandó egészségkárosodást, de ez akkor sem mentesít az alól, hogy milyen következményeket von maga után egy-egy ilyen kis „pancsolás”. Merthogy a fogyasztókat megtévesztette, azáltal, hogy a forgalomba hozott bort adalékanyag-mentesként tüntette fel, az áru minőségéről a valóságnak nem megfelelő adatot közölt és még az áru nevével is visszaélt.

- 28 -

V.3. „C’est le roi des vins, et le vins des rois”

A nevezetesebb magyar borok palettáját böngészve - véleményem szerint - kihagyhatatlan a Tokaj-Hegyaljai Borvidéken honos tokaji borok megemlítése. A legtöbb külföldi Magyarországra érkezésekor, még ha nem is rendelkezik hazánkról egy útikönyvnyi ismerettel, akkor is a következő fogalmakat, úgymint a „Szegedi paprikát”, a „Pick szalámit”, a „Zwack Unicumot”, a „Túró Rudit”, az „Egri bikavért” és persze a „Tokaji Aszút” biztosan ismerni fogja. Ezt a megbecsülést csak fokozza, hogy az amerikai „Wine Spectator” című bormagazin 2010-es borlistájában a „Tokaji” (a mádi Royal Tokaji 2006-os 5 puttonyos vörös címkés aszúja) a top 100-as lista 28. helyét tudhatta magáénak. Boraink jó híre viszont nemcsak az Amerikai Egyesült Államokba, hanem a Távol-Keletre is eljutnak. Idén már negyedik alkalommal mutatták be hazánk borkülönlegességeit az ázsiai „International Wine and Spirit Fairt” kiállításon. Kell ennél nagyobb elismerés, hogy Európán kívül is tekintélye van ennek a borkülönlegességnek?! Azt gondolom a kérdésre a válasz egyértelmű lenne, mégis sokan visszaélnek a nevével. Ez sajnálatos módon már rendszeressé válik. Most pedig nézzük meg, hogy miért is ilyen népszerű a hamisítás terén a „Tokaji”? És miért nevezte már XIV. Lajos is a „borok királyának és a királyok borának”? A Tokaji alapanyaga és különlegessége a Botrytis cinerea hatására végbemenő nemesrothadás során képződő aszúszemeknek tulajdonítható. Ez adja meg jellegzetes és egyedülálló zamatát. Sokszor viszont nemcsak emiatt akarják hamisítani. Legutóbb például egy olyan történelmi alapra hivatkoztak, mely szerint a Trianoni szerződés alapján Kistornyát és Szőllőskét a Tokaj-hegyaljai borvidék területéről Szlovákiához csatolták. Így a szlovákok úgy gondolták, hogy „áltokaji bort” termelhetnek, holott a Tokaj, Tokay, Tokayer név nemzeti és nemzetközi eredet-megjelölésként 1970. szeptember 11. óta áll oltalom alatt, amely kiterjed a Tokaji aszú, a Tokaji szamorodni, a Tokaji furmint, a Tokaji hárslevelű és a Tokaji muskotály borokra is. „Egy termék földrajzi származásának meghatározása, hitelességének megállapítása komplex feladatot jelent, mert egymástól független, és egymással kölcsönhatásban lévő tényezők együttesen határozzák meg egy termék kémiai összetételét. A tokaji aszúborokra vetítve, ez azt jelenti, hogy ezeknek a borspecialitásoknak sajátságos jellege az aszú szemeknek, valamint évszázadok során kialakult borkészítési kultúrának köszönhető, ami a kémiai összetevők bizonyos fokú változékonysága mellett viszonylagos hasonlóságában is

- 29 -

megnyilvánul. Gondoljunk arra, hogy az aszú szőlőből készült tokaji borok minősége (kémiai összetétele) milyen széles skálán mozoghat az évjárattól, a termőhelytől függően, milyen változásokon megy keresztül az aszú szemek összegyűjtésétől kezdődően, a borkészítési technológiát követően az érlelésen és tároláson át a pohárba jutásig.” 23

A borhamisítás kapcsán nemcsak arra kell gondolnunk, hogy a bor összetételét és minőségét „feljavítják” különböző adalékanyagokkal, hanem nagyon gyakran átcímkézik, illetve átmásolják ezeket. Ezeknek az aszúknak az eredetük szintén bizonytalan. A hamis borok címkéjét leginkább arról ismerni fel, hogy legtöbbször hiányosak. A palackon ugyanis fel kell tüntetni az évjáratot, a puttonyszámot, a termelőt és a palackozót, az alkoholfokot, a térfogatot és a kereskedelmi forgalomba hozatal engedély számát. Kereskedelmi forgalomba hozni állami ellenőrzőjegy nélkül nem is lehetséges.

23

Kiss Judit, Tokaji aszú borok eredetvizsgálata szőlők és borok amin-és sav-összetétele alapján (Doktori értekezés) Bp., 2007. 6.p.

- 30 -

Mivel a címkézést említettem, a következő képekkel szeretném érzékeltetni, hogy mennyiben tér el egy bizonytalan eredetű „Tokaji Aszú” (bal képen) és egy eredeti „Tokaji” címkéje (jobb képen).

Összességében a borhamisításról azt lehet elmondani, hogy amíg meg van az igény a „tablettás” és a mindenféle adalékanyaggal dúsított „pancsolt” borok iránt, addig sajnos termelő és gyártó is lesz rá, pláne akkor, ha a bűncselekmény elkövetéséért kiszabott büntetés súlya kevesebb kockázattal jár, mint maga a hamisítással elkövetett bűncselekményből származó profit mértéke.

.

- 31 -

Összegzés

Nem könnyű és nem is lesz könnyű a jövőben sem, a dolgozatomban is említett bűncselekmények teljes mértékben való kiszűrése és visszaszorítása, de talán azt lehet mondani, hogy az Unió által kialakított új stratégia, amely nemcsak az élelmiszer-biztonságra, hanem az állat-és növény-egészségügyi szabályozásra is kiterjed, idővel meghozza gyümölcsét. Ezen politika elsődleges célja egyébként, hogy az emberi egészséget és a fogyasztói érdekeket a legszigorúbban védelmezze. Ennek a következménye, hogy a termelőtől egészen a fogyasztóig figyelemmel tudjuk kísérni az élelmiszerek útját, azonban van egy olyan előfeltétele, hogy mind az Unió és a tagállamai területéről, mind pedig ezeken a területeken kívül eső országokból importált élelmiszereknek eléggé kötött szabályoknak kell megfelelniük. Az élelmiszer- és a borhamisítás körében elkövetett bűncselekmények visszaszorítására egyik jó megoldás lehet, hogy az Unió a szabályozást a címkézésre is kiterjesztette, így ennek köszönhetően könnyebben megállapítható, hogy az adott termék milyen összetevőket tartalmaz, illetve követelményként állítja fel, hogy csak biztonságos és megfelelően címkézett termékek kerülhetnek forgalomba. Ugyanakkor tekintettel van arra is, hogy a hagyományos élelmiszerek, ne szoruljanak ki teljes mértékben a piacokról. A dolgozatom bevezetőjében említettem, hogy volt néhány kérdés, amelyekre nem voltak még a kutatásom elején egyértelmű válaszaim, de igyekeztem ezeket feltárni. Azt nem állítom, hogy 100 %-ban mindenre választ kaptam, de már jóval közelebb állok a megoldáshoz, mint mikor a pályamunkám témája megfogalmazódott bennem. A kutatásom konklúziójaként az a meglátásom, hogy a prevencióra és a szabályozásra még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, egyrészt azáltal, hogy a szankció kiszabása még súlyosabb legyen, másrészt pedig, hogy a büntetőjog és a fogyasztóvédelem a kellő jogi eszközök bevonásával próbálja meg orvosolni a felmerülő törvénysértéseket.

- 32 -

Felhasznált irodalom -

Karsai Krisztina: A büntetőjogi fogyasztóvédelem egyes általános kérdéseiről (Jogtudományi Közlöny, 2008/7.)

-

Hajnal Zsolt: A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat szabályozásának koncepcionális kérdéseiről

-

Madai Sándor: Fogyasztóvédelmi büntetőjog?- Megjegyzések a fogyasztók érdekeit sértő, megtévesztő típusú bűncselekmények szabályozásához

-

Vida

Sándor:

Egy

tisztességtelen

versenyről

szóló

konferencia

tanulságai

tanulmánykötetben (Jogtudományi Közlöny, 2008. január) -

Karsai Krisztina: Élelmiszer-büntetőjog, Az európai büntetőjog kézikönyve. Budapest: MHK, 2008

-

Gál István László: Márkavédelem büntetőjogi eszközökkel (Bűnügyi Tudományok, VII. évfolyam, 1. szám)

-

Dr. Vörös Imre: Tisztességtelen verseny-fogyasztóvédelem, Egy európai jogi irányelv átültetésének margójára. MTA Jogtudományi Intézet, 2007.

-

Dr.

Szilágyi

Gyula:

Az

élelmiszerek

hamisításának

meggátlására

vonatkozó

törvénykezésről-előadói vélemény, Bp. 1905. -

Csizmadia Ernő-Székely Magda: Food economy in Hungary, Akadémiai Kiadó, Bp. 1986.

-

Healthy food for Europe's citizens (The European Union and food quality (European Communities, Luxembourg, 2000.)

-

http://cordis.europa.eu (Better training for safer food) (2011.09.25.)

-

www.jogiforum.hu/hirek (2011.09. 25.)

-

www.borravalo.hu (Wine Spectator) (2011.10.12.)

-

www.bor-neked.hu/borlexikon/bortudomány (2011.08.06.)

-

www.dunatv.hu/eletemod/borhamsitás (2011.08.13.)

-

http://alkoholista.blog.hu/2010/03/23/vincze_bela_harom_evig_nem_lehet_egri

oldalon.

(2011.08.12.) -

http://www.bor-neked.hu/borlexikon/bortudomany/bortortenelem/a-borhamisitas-tortenete (2011.10.12.)

-

Kiss Judit, Tokaji aszú borok eredetvizsgálata szőlők és borok amin-és sav-összetétele alapján (Doktori értekezés) Bp., 2007.

-

HVG. 2009. szeptember 30. szám, Hamis bikavér az év borászánál c. cikk

- 33 -

-

Fogyasztóvédelem a büntetőjogban, Megjelent a Cégvezetés (archív), IX. évfolyam 3. számában (2001. március 1., a szerző ismeretlen) (2011.09.24.)

- 34 -