Kizárólag személyesen gyakorolhatja-e az egyesület természetes személy tagja az Etv.-ben meghatározott jogait?

Benke József bírósági fogalmazó, Pécsi Ítélıtábla doktorandusz, PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék

Kizárólag személyesen gyakorolhatja-e az egyesület természetes személy tagja az Etv.-ben meghatározott jogait? (Észrevételek a Legfelsıbb Bíróság 2/2005. KJE. számú jogegységi határozatához)

I. A jogegységi határozat elızményei és rövid bemutatása (1) A Pécsi Ítélıtábla Knyf.III.20.046/2003/2. és Knyf.III.20.030/2004/2. számú végzésével az elsıfokú bíróságnak a kérelmezı társadalmi szervezet (egyesület) nyilvántartásba vételérıl rendelkezı végzését hatályon kívül helyezte, és az elsı fokon eljárt bíróságot új határozat hozatalára utasította, az alábbiak szerint. Az elsıként említett ügyben az elsıfokú bíróság a kérelmezı társadalmi szervezetet nyilvántartásba vette. A megyei bíróság végzése ellen a megyei fıügyészség fellebbezett, annak hatályon kívül helyezését és a megyei bíróságnak új határozat hozatalára történı utasítását indítványozta. Arra hivatkozott, hogy a kérelmezı alapszabálya nem felel meg az Etv. 6. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 9. §ában, 3. §-ának (1) bekezdésében és 10. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak. A fellebbezést az ítélıtábla túlnyomórészt alaposnak találta. Az Etv. 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt követelményekre utalva, a Legfıbb Ügyészség által fenntartott ügyészi fellebbezés szerint a demokratikus mőködést veszélyezteti az alapszabálynak az a rendelkezése, amely szerint a közgyőlés határozatképes, ha a tagok képviselıinek több mint a fele jelen van. Ez a rendelkezés értelmezhetı úgy is, hogy a tagok a közgyőlésen képviselıik útján vehetnek részt. A Ptk. 219. §ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozással az ítélıtábla nem értett egyet a fellebbezésben kifejtett ama állásponttal, amely szerint az Etv. 9. §-ában rögzítettekre figyelemmel a tag jogait írásbeli meghatalmazás alapján nem gyakorolhatja más személy, mivel az Etv. 9. §-a ilyen rendelkezést nem tartalmaz, ekként azt kizárni nem lehet, hogy a tag a közgyőlésen képviselıje útján vehessen részt. Kiemelésre érdemesnek találta a másodfokú bíróság ugyanakkor, hogy az alapszabálynak e tekintetben egyértelmő, kellıen meghatározott rendelkezéseket kell tartalmaznia. Hasonló eljárási elızmények után, a másodikként említett ügyben benyújtott ügyészségi fellebbezés szerint az elsıfokú bíróság nyilvántartásba vételt elrendelı határozata jogszabálysértı, mert a kérelmezınek a nyilvántartásba vétel végett az alapszabályt módosító közgyőlése nem volt határozatképes, mivel a 11 tagból csak 5 tag jelent meg. A fellebbezést az ítélıtábla alaposnak találta, azonban nem értett egyet a másodfokú bíróság azzal a fellebbezésben kifejtett érveléssel, hogy a társadalmi szervezet tagjai szavazati jogukat csak személyesen gyakorolhatják –

–2– hivatkozván ismételten a Ptk. képviseleti jognyilatkozat-tételre vonatkozó szabályára (219. §). A másodfokú bíróság rámutatott, hogy mivel az Etv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint az egyesület tagjai a szavazati jogukat csak személyesen gyakorolhatják, a közgyőlésben képviselı útján történı részvétel és tagi joggyakorlás lehetısége adott. A kérelmezı alapszabálya azonban kimondta, hogy a „szavazati jogát minden tag személyesen gyakorolhatja”, a bíróságnak ezért azt kellett vizsgálnia, hogy az alapszabály módosítása az alapszabályban elıírt formai feltételeknek megfelelıen történt-e, figyelemmel arra, hogy az eljárás tárgya a kérelmezı társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele volt. A kérdéses esetben az alapszabály szerint annak módosításához a tagok összessége 2/3ának szavazata szükséges. Az alapszabályt módosító közgyőlésen tehát a jelenlévık számának a meghatározásakor a meghatalmazottakat figyelmen kívül kellett hagyni, így megállapítható, hogy az alapszabályt módosító közgyőlés nem volt határozatképes. Eszerint az elsıfokú bíróság a közgyőlésen elfogadott módosításokat nem minısíthette volna az alapszabály részének, aminek következtében azt kellett volna megállapítania, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei nincsenek meg. A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága elıtt a Legfıbb Ügyész PLÜ.33.040/2004/1-I. szám alatt a Bszi. 29. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt okból, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében, a 31. § (2) bekezdése alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát kezdeményezte abban a kérdésben, hogy a társadalmi szervezet tagja tagsági jogait gyakorolhatja-e képviselı útján. A Legfıbb Ügyész képviselıje a jogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványát azzal egészítette ki, hogy tévesek a Pécsi Ítélıtáblának a Ptk. 219. § (1) bekezdésére alapított döntései, mert az ott szabályozott képviselet a kötelmi jog intézménye, s ekként az kizárólag a szerzıdéses jogviszonyokban alkalmazható. (2) A Legfelsıbb Bíróság Közigazgatási Jogegységi Tanácsa a 2005. május 23. napján megtartott nem nyilvános ülésén az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a Legfıbb Ügyész indítványa alapján meghozta a 2/2005. KJE. számú közigazgatási jogegységi határozatot. Ennek rendelkezı része szerint: „A társadalmi szervezet természetes személy tagja az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben meghatározott jogait csak személyesen gyakorolhatja, meghatalmazás alapján más nem képviselheti.” A határozat indokolásában a jogegységi tanács röviden a következıkre mutatott rá. A Magyar Köztársaságban a népképviselet, a hatalom gyakorlása a demokratikus jogállam szervein keresztül valósul meg, amely szervek testületek, és tagjai választás útján nyerik el megbízatásukat. Az Országgyőlés a Magyar Köztársaság legfelsıbb államhatalmi és népképviseleti szerve, a helyi közhatalom szervei az önkormányzatok, ahol a feladat- és hatáskörgyakorlás népképviseleti szerve a képviselıtestület. E testületi szervek tagjai az országgyőlési, illetve az önkormányzati képviselık, akik választás útján nyerik el megbízatásukat, képviselve az ıket megválasztókat. Ezeken kívül a Magyar Köztársaságban a demokratikus jogállam alkotmányos szervei – egyebek között – az egyesületek is, amelyek társadalmi önszervezıdés útján jönnek létre. Az Alkotmány 63. §-ának (1) bekezdése deklarálja, hogy a Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetıleg azok-

–3– hoz csatlakozni. Az Etv.-hez főzött általános indokolás pedig kiemeli, hogy az egyesülési jog tartalmát tekintve olyan szabadságjog, amely alapján – az alkotmányos rend tiszteletben tartásával – politikai, érdekképviseleti, kulturális és egyéb célok érdekében szervezett közösségek hozhatók létre és mőködtethetık. Az egyesülési jog alapja tehát a társadalom különbözı érdekek és értékek alapján való önszervezıdésének, az önkéntes alapon létrejövı, szervezett társadalmi közösségek mőködésének. Egy adott társadalomban az egyesülés szabadságának tényleges mértéke az emberi szabadságnak és a társadalom demokratizmusának alapvetı jellemzıje. A jogegységi tanács rámutatott továbbá arra, hogy az egyesülés szabadsága a népszuverenitásból ered, tehát az egyesülés szabadságának korlátozása nem egyszerően egy szabadságjog korlátozását, hanem a népszuverenitás, a demokrácia korlátozását jelenti. S mint minden más jogállamban, a Magyar Köztársaságban is az állami, önkormányzati testületi szervek és a társadalmi szervezetek mőködése a képviseleti demokrácián, ill. a tagok személyes joggyakorlásán alapul. A parlamenti, önkormányzati képviselık saját személyükben képviselik az ıket megválasztókat, a társadalmi szervezet tagjai is személyesen mőködnek közre az egyesület feladatainak ellátásában. Az Országgyőlés, az önkormányzati képviselıtestület és a társadalmi szervezet intézményének közös sajátossága, hogy feladataikat, hatásköreiket kizárólag tagjaik személyes közremőködésével, a testületi üléseken való jelenlétükkel gyakorolhatják. A személyes joggyakorlás természetesen nemcsak a népképviseleti demokrácia választás útján létrejövı testületi szerveire és az alapító tagok által létrehozott társadalmi szervezetekre jellemzı, hanem az állam és a társadalom más területein mőködı testületi szervekre is, és magára a választójog gyakorlására is. A határozat indokolása szerint az egyesületi tagok személyes joggyakorlásának alkotmányos kötelezettségét támasztja alá az is, hogy az Etv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely lehetıvé tenné a tagsági jogok meghatalmazott útján való gyakorlását.1 Nem felel meg tehát a demokratikus, önkormányzati mőködés alkotmányos követelményének az az egyesületi alapszabály, amely ezt a kérdést úgy szabályozza, hogy a társadalmi szervezet legfıbb szerveiben és egyéb szerveiben a tagok oly módon is eljárhatnak, hogy tagsági jogaikat írásbeli meghatalmazás alapján képviselıjük útján gyakorolhassák. Az egyesület alkotmányos, társadalmi rendeltetését veszítené el azzal, hogy nem tagjai határozzák meg az egyesület mőködését, az egyesületi feladatokat, hanem meghatalmazottak gyakorolják a tagokat megilletı jogosultságokat. Ez szélsıséges esetben arra is vezethetne, hogy az egyesület testületeiben kizárólag meghatalmazottak mőködnének, amely természetesen nem hasonlítható a demokratikusan választott képviselıkbıl álló testületekhez. A jogegységi tanács megvizsgálta azt is, hogy a Ptk. 219. §-ának (1) bekezdése alkalmazható-e arra az esetre, amikor az egyesületi tagok nyilatkozataikat meghatalmazott képviselıjük útján teszik meg. E vizsgálatának eredményeként a jogegységi tanács arra a megállapításra jutott, hogy alapvetıen tévesek a Pécsi Ítélıtáblának a Ptk. negyedik, a kötelmi jogról szóló részében a szerzıdésekre vonatkozó általános szabályok közé tartozó 219. §-ának (1) bekezdésére alapított döntései, mert a képviselıi jognyilatkozat-tételi szabály kötelmi jogi jogintézmény,

–4– így a szerzıdéses jogviszonyokban, és nem a társadalmi szervezetek közjogi jogviszonyaiban alkalmazható. A jelen tanulmány tárgya és célja egyrészt az, hogy megkísérelje az egyetemes és a magyar jogtörténet, valamint az összehasonlító jog módszereivel igazolni azt, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bíróságának e jogegységi határozata mind rendelkezı részében, mind indokolásában figyelmen kívül hagyta az – ugyan szinte soha nem irányadó, de szempontként mégis figyelembe veendı – egyetemes jogtörténeti paradigmákat, a magyar jogtörténet idevágó intézményi kontinuitását, és a legjelentısebbekként elfogadott külföldi (német, svájci, osztrák, francia) magánjogi kódexek, egyesületi törvények és egyéb jogszabályok vonatkozó normáit.2 A közlemény másik célja annak bizonyítása, hogy a 2/2005. KJE. sz. határozat vélhetıleg nem áll összhangban az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal, továbbá nem kellıen simul hozzá a Ptk., valamint az Etv. vonatkozó szabályaihoz, illetıleg a hipotetikus normatív akaratra figyelemmel valószínőleg célt tévesztett.3

II. Az egyetemes jogtörténet néhány vonatkozó paradigmája (1) Ehelyütt annak belátása a cél, hogy az egyesület történetileg kontinuus szemléletben a magánjog intézménye. Függetlenül tehát az egyesületet mint jogi személyt létesítı jogi tény – azaz (a) szerzıdés, vagy (b) az egyesülési szabadságjog egyesületalapítási szelvényjoga gyakorlásának jogi aktusa az alapítók által (és/vagy állami engedélyezés, ill. nyilvántartásba vétel), vagyis egy közjogi aktus (sozialrechtlicher Konstitutivakt4) – magánjogi vagy közjogi intézményi státuszától, az egyesület a magánjog intézménye. Az egyesületi jog történeti modellje szerint szerzıdés (pontosabban: jogügylet), napjainkban pedig rendszerint5 szabadságjog gyakorlása eredményezi az egyesület létrejöttét. Ez utóbbiból azonban még nem következik, hogy az egyesület a közjog intézménye lenne, noha az intézmény jogforrási bázisa nem jelentéktelen részben a közjog területére esik. Az egyesületi jog tradícionálisan két részterületre osztható: az egyesületi magánjogra és az egyesületi közjogra. Az egyesületi magánjog (a régi magyar jogi terminológiával: „belsı egyleti jog”) természetét tekintve a közjog és a magánjog határán helyezkedik el, tekintve, hogy az egyesület belsı rendjét egyfajta „alkotmányként” szabályozó alapszabály tartalmára kogenter vonatkozik, azonban hatásaira figyelemmel a magánjogba tartozik, mert a tag és az egyesület egymáshoz való, ill. kifelé mutató személyi és vagyoni viszonyait rendezi, továbbá a tag személyiségi jogi és vagyonjogi természető alanyi jogait védi. Ennek részeként az egyesületi vagyonjog pedig az egyesület vagyoni jogalanyiságát, a vagyoni forgalomban való részvételét szabályozza.6 Az egyesületi közjog („külsı egyleti jog”7) preventív vagy represszív módon szabályozhat, ekként korlátozva az egyesületek megalakítását vagy az egyesület mőködését. A preventív egyesületi közjog lehet koncessziós, ill. elızetes vizsgálati típusú. Az elıbbinél (angolszász modell) teljesen az állam „önkényére” van bízva az egyesület megalakulásának engedélyezése, utóbbinál (kontinentális modell)

–5– viszont az állam elismeri létrejöttnek az egyesületet, ha az az állam által támasztott követelményeknek elızetes vizsgálat – az ún. „láttamozás” – eredményeként megfelel. A represszív egyesületi közjog nem emel semmiféle korlátot a megalakulás elé, azonban a feloszlatás eszközével befolyásolja a mőködést.8 (2) Az egyesület antik római modellje (collegium) – függetlenül attól, hogy a római jog szerint az ex contractu jön létre, nem pedig a szabadságjog gyakorlása által – lényegileg megegyezik a maival. A római jog szerinti egyesületekrıl a ránk maradt gazdag feliratanyag akként tudósít, hogy az a természetes személyek által, megengedett célra létrehozott, változó tagságú és a tagokétól elkülönült vagyonnal rendelkezı személyegyesülés, amely már a korai köztársaság idején kimutatható. Az egyesületek alapítása eleinte teljesen szabad volt, csupán az alapszabály nem ütközhetett kógens jogszabályba, vagyis az egyesület – miként ma is – csak megengedett célra alakulhatott. A római jog szerinti „egyesületet” létrehozó alapszabály elnevezése (lex collegii) feltehetıen arra utal, hogy az nem más, mint egy szerzıdés, hiszen ismert, hogy a római jog forrásaiban szereplı olyan kifejezések, mint pl. „lex venditionis”, „lex locationis” nem jogszabályt, hanem egy adott szerzıdés megállapodásszerő szövegét (győjtınéven: lex privata) jelentik, mutatis mutandis a lex collegii. Benedek szerint felügyeleti jogánál fogva a szenátus (majd a császár is) a közrendbe ütközı tevékenységet folytató egyesületeket feloszlathatta, ill. az ilyenek alapítását megtilthatta. Augustus egy törvénye (lex Iulia de collegiis) elrendelte, hogy olyan egyesületek létesítéséhez, amelyek mőködése taggyőlés összehívását igényli a szenátus engedélye szükséges. Általános elvként érvényesült, hogy az egyesület megalapításához legalább három tag szükséges avégbıl, hogy szavazattöbbség kialakulhasson (tres faciunt collegium). Az ügylet- és vétıképes (de az öröklési képességnek híján lévı) egyesület belsı szervezetét az alapító közgyőlés által elfogadott alapszabály határozta meg, amelyet a mőködési engedély iránti kérelem teljesítéséhez „láttamozásra” a korszakonként változó illetékességő és hatáskörő hatóságokhoz kellett benyújtani. Az alapszabály rendelkezett a tagok be- és kilépésérıl, a köztük és az egyesület közti viszonyról, az ebbıl eredı viták azonban nem voltak peresíthetık. Ugyancsak az alapszabály rendelkezett az egyesületet vezetı és kifelé képviselı elöljárókról, továbbá az egyesületi vagyonról, ill. az egyesületi pénztárról. Az egyesület megszőnési módjai: a hatóság általi feloszlatás; a feloszlás tagság általi kimondása; az egyesület céljának meghiúsulása; a tagság elvesztése vagy a tagok számának három alá esése.9 Látható, hogy a római jog egyesületi modellje lényegében csupán az alapítók számának minimumában (amely jelentéktelen különbség, hiszen az pl. a 20. századi magyar jogban is többször változott10), ill. az egyesület és a tag közti jogviták peresíthetısége kizártságának tekintetében különbözött az egyesület intézményének mai, kontinentális jogi állapotától. (3) Alapjaiban tér el a rómaitól a 11-12. századra kikristályosodott germán egyesületi jog, amely szerint az egyesületek létrehozása valahol félúton van a jogügyleten, ill. a szabadságjogon alapuló egyesületalakítási modell között. Az „egyesület” (Verein) kifejezés ekkor funkcionálisan magába foglalja a szakmai kamara és a szakszervezet történeti elızményeit, az egyéb koalíciókat és korporációkat, ill. általában a természetes személyek személyi, vagyoni egyesüléseibıl adódó jogi

–6– entitásokat, összefoglaló elnevezéssel – beleértvén tehát a gazdálkodó szervezet széles intézményét is11 – az universitas-okat (personarum vagy bonorum), vagyis az egyesüléseket (még ezen az elvi alapon áll az NSZK 1949. évi alaptörvénye, ill. egyesülési joga12 – ld. infra). Annak okai, hogy a germán „Vereinsrecht” átmeneti modell a kontraktuális és a szabadságjogi között, a társadalom- és alkotmánytörténetben keresendık. Ebben a köztörténeti korszakban (6-9. század) a társadalom állami szervezettsége – természetesen csupán a földrajzi értelemben vett Nyugat-Európában – laza és fejletlen volt, emiatt nagyobb szóhoz jutott a társadalmi autonómia, az önkéntes kezdeményezés, amelynek pl. a gilde-k váltak a letéteményeseivé. Ezek – céljaik sokféleségét tekintve – lefedték a teljes társadalmat, és széles hatáskörük révén az egyéni magánautonómiára is hatást gyakoroltak. Ehhez képest a római császárkor társadalma a jól szervezett és erıs állam miatt nem nevezhetı autonómnak.13 Johannes Althusius (1557–1638) – a jogi személy-tanok egyik „altmeister”-e, Otto von Gierke14 által újrafelfedezett – államtana („Politica methodice digesta atque exemplis sacris et profanis illustrata” – 1603/1614) szerint egyébként az alulról szervezıdı állam esetében elengedhetetlen lépcsıfok az „egyesület”, amely itt technikai értelemben – noha Althusius a „collegium” kifejezést (civilis associatio értelemben15) használja – talán inkább universitas.16 Témánkba vág a franciaországi Saint-Omer-ben – valószínőleg a 12. század folyamán – alapított gilde alapszabályának egyik illemszabályként értelmezendı17 szellemes rendelkezése, amely szerint: „Ha valaki a győlésen, dacára hogy nem tag, megjelent, és ıt ott mint »latenter bibens«-t (zugivót) rajtakapják, azonnal le kell rónia a tagdíjat, máskülönben bírságot fizet.” Az egyesületalakítás e modelljeinek mögöttese az az összefüggés, mely szerint a fejlett államban a szerzıdés, a szervezetlen államban pedig a de facto létezı társadalmi-egyéni autonómia az önszervezıdés (ti. pl. az egyesületek létrejöttének) forrása, és ezzel párhuzamosan, az államilag szervezett társadalmakban az egyesületekre inkább a célegység s ezáltal a munkamegosztás a jellemzı, míg a kiforratlan államélet következménye az egyesületi célok sokfélesége, és ennek révén a munkaegyesítés. Ez a jelenség, ti. az alulszabályozottság, legszembeszökıbben azokban az államokban ütközik ki, amelyek egyesületi joga a társadalmi autonómiáról a szervezett állami életre történı átmenet korszakában alakult ki – így a 19. század utolsó harmadának Magyarországában.18 (4) Folytatva az egyetemes jogtörténet néhány, az egyesülési jog történetével kapcsolatos paradigmájával, megállapíthatjuk, hogy ahol a szabadságjogok elismeréséért küzdöttek (pl. a francia forradalom), ott eleinte éppen kizárt, majd pedig ésszerő, de szők korlátok közé terelt volt az egyesülés szabadsága, ahol pedig a szabadságjogokat oly nyilvánvalóan lábbal tiporták (pl. a Szovjetunióban), ott az alkotmányos szintő és kifejezetten tág kereteket nyitó megfogalmazásai valójában az egyesülés szabadságának karikatúrái voltak csupán. Azonban mindeme nyílt és burkolt korlátok ellenére kijelenthetı, hogy általában hiányzik a vitatott jogegységi határozat rendelkezı részében megfogalmazott jogtételben rejlı korlátozó tartalom. Annak jelensége, hogy a nemzetközi közjog és az európajog vonatkozó jogforrásai a minél teljesebb jogélvezetet támogatják, sıt egyenesen megkövetelik, szintén álláspontunkat erısítheti.

–7– Ha ettıl kezdve az egyesülési szabadság terrénumát az egyesületekre korlátozzuk, és eltekintünk a politikai pártoktól, kikerülhetıvé válnak azok a – témánkhoz egyébként sem tartozó – nagy jogelméleti kérdések, amelyek általában az egyesek politikai akaratképzésével és az állami irányításban történı részvételével kapcsolatosak. Ennek ellenére megjegyzendı, hogy az egyesület-/egyesülésellenes elméletek (Rousseau, Le Chapelier, ill. a német idealizmus, így Kant és Fichte, valamint a jogi személy fikciós elméletei, amelyek a létesüléshez az állami akaratot tolják elıtérbe – Savigny, Puchta) averziójának oka láthatólag az egyesülési szabadság politikai akaratképzésben betöltött szerepének hangsúlyozása, vagyis az attól való félelem, hogy a közvetlen hatalomgyakorlás ellenében az egyesülési jog gyakorlása által létrehozott pártok államok lesznek az államban. A liberális elméletek (Jellinek, Nettelbladt, von Humboldt, von Mohl, Huber és Eötvös József) megengedı, sıt támogató felfogásának oka pedig nyilvánvalóan az „egyesületi oldal” elıtérbe engedése.19 Mindezek elıre bocsátása után megállapíthatjuk, hogy az egyesülési szabadság nem tartozott az elsık között kodifikált szabadságjogok közé. Az alkotmányos alap- és szabadságjogok állam általi elismerését illetıen a 18. század végi francia alkotmánytörténet tolakodhat elménkbe, azonban a felvilágosodás gondolkodói, így különösen Rousseau, mint a társadalmi részérdekek kifejezıdéseinek a közakaratot (ti. „volonté générale”) gyengítı megnyilvánulását, nem tekintette az ember természettıl való jogának, s ekként ellenezte az egyesülési szabadság elismerését. Ezek után nem meglepı, ha az 1789-es Ember és Polgár Jogainak Nyilatkozata20 meg sem említette e szabadságjogot, az 1791. évi Le Chapelier-féle törvény pedig kifejezetten tilalmazta egyesületek létrehozását.21 Ugyanebben az évben lépett hatályba az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányának tíz kiegészítı-módosító cikkelye (Amendments I-X), vagyis az – egyébiránt nyolcadik22 – ún. Bill of Rights, amely deklarálta a békés gyülekezés elidegeníthetetlen jogát23, hallgatott azonban az egyesülés szabadságáról, s azt a gyülekezési szabadság származékaként a bírói gyakorlat alakította ki csak nagysokára24. Az egyesülési szabadság elsı alkotmányi szintő elismerése az 1814. évi holland alkotmányban (9. §) történt meg, amelyet a belga (1831; 20. §), a svájci (1847; 56. §) és az osztrák (1867; 12. §) alaptörvények követtek.25 Nem tanulságok nélküli témánkat illetıen a szovjet jogfejlıdés sem. A szovjetek összoroszországi V. kongresszusa által elfogadott 1918. évi (lenini) alkotmány 15. cikke a dolgozó nép, a munkásosztály és a szegényparasztság veleszületett jogaként deklarálta az egyesülés és a gyülekezés szabadságát.26 Az 1924. évit követı 1936. évi (sztálini) alkotmány 125. cikke a sajtó- és szólásszabadsággal együtt deklarálta az egyesülési és gyülekezési szabadságot, amelyeket a „dolgozó nép érdekei” és a „szocializmus építése” mint garanciák (valójában nyilván korlátozó gumiszabályok) mellett ismerte el azzal, hogy e jogok gyakorlására igénybe venni engedte a közlétesítményeket és a sajtót.27 Ugyanezt a „paradicsomi” állapotot tartotta fenn szinte szó szerint a sztálinit hatályon kívül helyezı 1977. évi szovjet alkotmány 50. cikke azzal a módosítással, hogy a nép „dolgozó” epitheton ornans-át elhagyta.28 A II. világháborút követıen megalkotott konstitúciók már kivétel nélkül elismerték e szabadságjogot, s az alaptörvények mellett külön (ált. ún. „sarkalatos”)

–8– törvények szólnak a szabadságjog gyakorlása következtében létrehozott szervezetek típusairól: a politikai pártokról, a szakszervezetekrıl és az egyesületekrıl.29 Az ENSZ égisze alatti nemzetközi egyezmények sem maradnak le a nemzeti alkotmányok mögött, így: az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948) 20. cikke30, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Alapokmánya Függeléke31, ill. a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966) 22. cikke, amely iránymutató garanciális rendelkezéseket is tartalmaz (2) bekezdésében32. Az európai regionális nemzetközi közjog számottevıbb produktumai – az Európai Emberi Jogi Egyezmény (1950; 11. §) és az EBEÉ Madridi Záróokmánya (1983) – szóltak az egyesülési szabadságról, azonban lényegesebb az e körön kívül, az európajogban elhelyezkedı „Európai Alkotmány”. Az Európai Unió hatályba nem lépett alkotmányának II. része az ún. Alapjogi Charta módosított és inkorporált szövege, amelynek a II. címe a szabadságokról szól. A II/72. cikk szerint: „Mindenkinek joga van ... a másokkal való bármilyen szintő, különösen politikai, szakszervezeti és polgári célú egyesüléshez ...”.33 Mivel az Alkotmány hatályosulása körül még oly sok a kérdés, részletesebb kifejtés e körben szükségtelen.

III. A magyar jogtörténet ellenérvei (1) A következıkben annak vizsgálatára helyezendı a hangsúly, hogy az egyesületi (köz)jogról szóló hazai joganyag miként korlátozta az egyesülési szabadságot, egészen 1989-ig. E folyamatból a következık világlanak ki. (a) E szabadságjog és/vagy a tagi jogok gyakorlása elé emelt korlátok jogszabályi, lehetıleg és legalább törvényi szintő rögzítése folyamatos törekvés volt, s elképzelhetetlen lett volna azt – még a BM–rendeleti szintő szabályozás korában is – a bírói jog útján, mintegy a véglegesség igényével rendezni. (b) A megalakulást és a mőködést korlátozó rendelkezések, ill. a szigorú felügyeleti szabályok bevezetésére csupán a két világégés és a tanácsköztársaság utáni rendcsinálás, ill. az intézményesült antiszemitizmus (ti. a zsidótörvények) szolgáltattak alapot. (c) A világszínvonalú, jogdogmatikailag kiérlelt magánjogi kodifikációs erıfeszítések (1900. MÁPtkT; 1928. Mtj.) dokumentumai is igazolják az eddigiekben kifejtett álláspontunk helyességét. (d) Az a nézıpont, hogy az egyesület a közjog intézménye, a magánjog „szocialista jogtudomány” (ehelyütt a „szocialista” jelzı valójában tehát fosztóképzı) által erıltetett közjogiasításának (ti. nem a sui generis közjogiasodásnak) a jogdogmatikailag téves eredménye. Annak ellenére, hogy a magyar szocialista egyesületi jog szívesen alkalmazott gumiszabályokat, ill. extra- vagy metajurisztikus fogalmakat a korlátozások nyilvánvalóságának tompítása végett, mégsem találjuk nyomát a vitatott jogegységi határozat rendelkezı részében megfogalmazott jogtételnek. (2) A Kossuth által elıterjesztett, ill. Deák által megszövegezett Ellenzéki Nyilatkozat (1847) – egyéb követelései mellett – elsıként nyilvánította ki az egyesülési jog állami elismerésének szükségességét. Az egyesületalakítás engedélyezése kizárólagos uralkodói hatáskör volt 1848 elıtt, amelyet az a helytartótanácson keresztül gyakorolt. Késıbb, az Eötvös által képviselt liberális álláspont a társada-

–9– lom önszervezıdése és fejlıdése szempontjából sorsdöntı jelentıségőnek – amint Szladits organikus álláspontja „az állam teste szöveteinek”34 – nevezi az egyesületalakítási jogot (némileg hasonlóképpen késıbb Bibó), azonban ebbıl igyekszik fogalmilag kizárni a politikai célú egyesületeket, a pártokat (a „klubokat”). A kiegyezést követı elsı országgyőlést megnyitó trónbeszédében I. Ferenc József sürgette az egyesülési szabadság kodifikálását akként, hogy „az alkotmányosságnak ezen egyik alapjoga a törvények oltalma alá és korlátai közé helyeztessék, s hogy a kormány felügyeleti jogának és kötelességének a határvonala szabatosan meg legyen állapítva”. A „legfelsıbb uralkodói akarat” által is kívánatosnak mondott törvény megalkotása elmaradt,35 s csupán az ipartörvény (1872. évi VIII. t.-cz.) rendezte – csak részint idevágóan – az „ipartársulatok” ügyét.36 Hazánkban az elsı, kifejezetten az egyesületek tárgyában született jogszabály az 1394/1873. BM. sz. rendelet az egyesületek ellenırzésérıl,37 amelynek bevezetı rendelkezései említik az egyesülési szabadságot: „Nálunk különösen az egyleti ügy annak jelenlegi fejlıdése szerint törvényhozásilag szabályozva nem lévén, szükséges ... a kormány és törvényhatóságok tapintatos eljárása, hogy fentartassék [sic!] az egyesülés szabadsága...”. A Szlávy-kormány második belügyminisztere, Szapáry szerint továbbá: „Nem lehet szándékom a szabad egyesülési jogot korlátolni mindaddig azonban, mig [sic!] a törvényhozás e téren is tüzetesebben intézkedni fog...”38 A BM rend. szerinti korlátok mindössze a következık: az alapszabály „láttamoztatása törvényhatóságilag” és a láttamozott alapszabály betartása. Tisza Kálmán, a Wenckheim-kormány belügyminisztere szerint (1508/1875. BM. sz. rend.): „Az egyesülési jog egyike az állampolgárok legbecsesebb jogainak és én épen [sic!] azért feladatomnak azt tekintem, hogy ezen jognak élvezetét mennél könnyebbé tegyem és hogy oly intézkedést léptessek életbe, melynél fogva a kormányzati szempontból kifogás alá nem esı egyletek müködése [sic!] a kormány semminemő mulasztása miatt bizonytalan idıre meg ne akasztathassék.” Ugyanitt részletesebb szabályozást nyertek az egyesületekkel szemben támasztott elvárások, így: lényegesen különbözı célú egyletek egy cím alatt közös alapszabállyal nem alakulhatnak; nemzetiségi egylet csak mint irodalmi és közmővelıdési egylet hozható létre; politikai és munkásegyleteknél fiókegyletek alakítása nem engedhetı meg.39 Az említett korlátokon túl, a titkos egyletalakítás és az abban való részvétel bőncselekmény volt. A rendelet IX. pontja szerint az alapszabály be nem tartása, a hatáskörtúllépés, az államellenes mőködés, a közbiztonság-közrend ellen elkövetett súlyos vétség, a tagok vagyoni érdekeinek veszélyeztetése a BM általi feloszlatást vonja maga után.40 Az egyesülési jogról ezeket követıen csupán a 2219/1898. BM. sz. rendelet rendelkezett, amely a munkásegyesületeket megkülönböztette az „általános” egyesületektıl.41 (3) Az egyesületi magánjog vonatkozásában is megáll az alulszabályozottság kritikája egészen a 19-20. század fordulójáig, ugyanis e téren egyedüli szabályozást csupán az egyesület jogképességének vonatkozásában találunk, ráadásul nem a hazai jogalkotás termései között, hanem a recipiált ABGB-ben. Ennek egykorú 26. §-a szerint az egyesület jogképessége, terjedelmét tekintve, megegyezik az „emberével”, s csupán a tiltott célra létesült egyesületek vonatkozásában vonja meg azt a jogalkotó. A korlátlan jogképesség engedélyezésére a korabeli államélet viszonylagos fejletlensége miatt volt lehetıség. Az állam – megizmosodásával

– 10 – párhuzamosan – ugyanis az egyesületi közjog keretei közé igyekezett szorítani az egyesületek (különösen a közérdekőek) jogképességét, attól való félelmében, hogy ezeknek az „örökélető jogi személyeknek” a vagyongyarapodása a kívánatos mérték fölé emelkedhet, vagy hogy a tagság nem az egyesületi célra fordítja annak vagyonát.42 Érdemes itt idézni mind az ún. „kis-” (1933), mind a „nagy-Szladits”-ból (1941), mert igazolják, hogy (a szervezett államban) az egyesület létrejötte jogügyleten, közelebbrıl a társulási szerzıdésen alapul, amely ún. pluralisztikus kreatív jogügylet, vagyis olyan többoldalú ügylet, amelynek eredményeként új jogalany születik, s amely voltaképpen az alapszabály megalkotásában áll. Az egyesületi tagság olyan magánjogi viszony, amelybıl a tag és az egyesület részére kölcsönösen alanyi jogok és kötelezettségek keletkeznek, s ezek közül a szolgáltatásra irányulók a kötelmek, a részvételre irányulók a személyjogi természető jogok közé tartoznak.43 Az anakronizmus ellenére vö.: Legf. Bír. Kfv.X.25.090/1993.44; Fıv. Bír. Gf.75.340/2000/9. sz.!45 Mintha saját álláspontunkat fogalmazná meg jó évszázaddal ezelıtt a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezetének (1900) további tárgyalását elıkészítı, 1904-ben közreadott „Fıelıadmány és Bírálati anyag”: „Felmerült kívánság szerint a [32. §] második bekezdés[ének] 2. mondata úgy volna helyesbítendı, hogy a tagsági jogok önálló gyakorlása másnak át nem engedhetı ugyan, de azok meghatalmazott útján gyakorolhatók legyenek; sokszor szükséges lehet bizonyos minısített többség eléréséhez a megjelenésben gátolt (pl. beteg) tag szavazata, s ha az alapszabályok errıl az esetrıl nem rendelkeznek, megakadna az egyesületi élet. Ezzel szemben felhozatott, hogy a meghatalmazott kizárása helyes, »Strohmannok«46 ellen irányuló szabály.” (4) Az említett BM-rendeletekben foglalt szabályok jó négy évtizedig biztosították az egyesületi élet mőködését; az ebben az idıszakban kiadott rendeleti szintő jogszabályok a hatóságok ellenırzı tevékenységére, az egyesületek nyilvántartásának rendjére, és az egyesületek vagyonkezelésére tartalmaztak utasításokat. „A háboru [sic!] esetére szóló kivételes rendelkezésekrıl” szóló 1912. évi LXIII. t.-cz. 9. §-a felhatalmazást adott a BM-nek az új egyesületek megalakításának megtiltására, és új, szigorúbb felügyeleti intézkedések bevezetésére. Ennek megfelelıen, az I. világháború kitörésekor a kormány (a BM) az egyesületek tevékenységét állambiztonsági érdekekre hivatkozással korlátozta. Az 5479/1914. ME. sz. rendelet megtiltotta új egyesületek vagy fiókegyesületek alakítását az országnak a harcterekhez közel fekvı törvényhatóságaiban, és egyben intézkedett a már mőködı egyesületek tevékenységének szigorú ellenırzésérıl.47 Közel két esztendın keresztül tilos volt Magyarországon új egyesületet alapítani. Az 1442/1916. ME. sz. rendelet a szigorú tilalmat némileg enyhítette.48 Az egyesülési jog elsı direkt, törvényi szintő szabályozása a tanácsköztársaság idején született meg. Az 1919. évi III. néptörvény mindössze egyetlen – formálisan minimális – korlátot emelt (vö. supra II/4): a jogképesség megszerzéséhez az alapszabály megalkotása, az eszerinti vezetıség megválasztása és a bíróság általi nyilvántartásba vétel szükséges. „A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság Alkotmánya” szerint egyesülés szabadsága természetesen nem emberi jog, hanem „a munkásokat és a fölmőveseket”49 megilletı szabadság.

– 11 – A Friedrich-kormány alatt kelt, 5084/1919. ME. sz. rendelet, ill. a 88318/1919. BM. sz. körrendelet „az egyesülési jog korlátai terén” (1. §) az 1918 októbere elıtti viszonyokat visszaállította.50 Ezt követıen újabb, de közvetett, törvényi szintő szabályozás az 1922. évi XI. törvény volt, amely kimondta (5-11. §§), hogy egyesület csak a BM vagy az erre illetékes más szakminiszter által jóváhagyott alapszabályok alapján kezdheti meg mőködését. A törvény tiltotta, hogy az egyesületek katonai vagy fegyveres erı bevetésével, alkalmazásával kapcsolatos célokra jöjjenek létre. A trianoni békeszerzıdés alapján megtiltotta az egyesületeknek, hogy közvetlenül katonai célú mőködést fejtsenek ki.51 Fontos jogforrásunk az egyesületi alapszabályok általános kellékeit kimerítıen szabályozó 77000/1922-VII. BM. sz. rendelet, amely felsorolta és részletezte azokat a kérdéseket, amelyekre az egyesületi alapszabálynak ki kell terjednie. A rendeletet figyelmen kívül hagyó alapszabályokat a BM tüzetesebb megvizsgálás nélkül azonnal elutasíthatta.52 Jelentıs és eladdig szokatlan korlátozást is tartalmazott: új egyesületek alakítása csak kivételesen, rendkívüli méltánylást érdemlı, közérdekő indokok fennforgása esetén engedélyezhetı. (5) Megkerülhetetlen természetesen Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének az igazságügy-miniszter által 1928. március 1-én az Országgyőlés elé terjesztett, és ismert sorsú javaslata, az Mtj. Az elsı rész elsı címének második fejezete szól a jogi személyekrıl, ennek második titulusa az egyesületrıl, amelynek fontosságát jól mutatja, hogy az elsı titulus általános rendelkezései között a mindennemő jogi személyek közül elsıként az egyesület van megnevezve, mint amely a törvényi követelmények megvalósulása esetén ex lege szerzi meg jogalanyiságát. Az idevágó rendelkezésekbıl kiviláglik, hogy a kor magyar jogtudománya – amelyet a magánjog kodifikációjával kapcsolatban az egész világ még azt követıen is figyelt, amikorra nyilvánvalóvá vált, hogy joghatály nem koronázza meg e nagy mővel kapcsolatos erıfeszítéseket53 – szerint az egyesület a magánjog intézménye. Olyannyira, hogy megalakulása jogi aktus, közelebbrıl jogügylet eredménye, amelyben legalább hét személy egybehangzó akaratnyilatkozata – amely magán az alapításon kívül irányul az alapszabály tartalmának meghatározására (ez pedig magában foglalja a szervezeti szabályok megalkotását és a „szükséges egyesületi szervek kirendelését”) is – hozza létre az egyesületet (49. § (1) bek.). Megerısíti az Mtj. 52. §-a azt az elvet is, hogy a megalakulást és a mőködést korlátozó jogtételeket törvényben kell lefektetni, s ha az egyesület célja e törvényes tilalomba (vagy jóerkölcsbe, vagy közrendbe) ütközik, az a megalakulást elıidézı jogügylet semmisségét vonja maga után. Az 59. § (1) bek. szerint a tagnak az egyesület mőködésében való részvételi jogát korlátozni alapszabályi úton sem lehet, azonban a személyes közremőködésrıl mint kötelezettségrıl az Mtj. hallgat. Ami azonban az Mtj. rendelkezései közül leginkább témánkba vágó, az az 59. § (2) és a 60. § (2) bekezdése, amely megengedi, hogy amennyiben a közgyőlés teljességének támogatása szükséges valamely határozmány kivitelezéséhez (pl. az egyesületi cél lényegi megváltoztatása) a közgyőlésben a személyes megjelenés helyett az írásbeli eljárás is megengedett. Idevág a 68. § is, amely szerint „Az intézıszerv hiányzó tagjai helyébe sürgıs szükség esetében bármelyik egyesületi tag kérelmére ideiglenesen a hiány megszőnéséig a felügyelıhatóság rendel ki

– 12 – tagokat, hacsak ilyen esetrıl az alapszabályok vagy a közjogi szabályok másként nem rendelkeznek.” Az 59. § (3) bekezdése „az igen népes egyesületek” számára lehetıvé teszi küldötti képviselık által megtartani közgyőlést.54 Még ezeknél is fontosabb az Mtj. 70. §-a, amely az egyesületi tagságról akként rendelkezik, hogy az „át nem ruházható és nem száll át az örökösökre. A tagsági jogok gyakorlását nem lehet másnak átengedni. Az alapszabályok eltérıen rendelkezhetnek.” (6) Az 1945 elıtti idıszak következı etapja hazánkban az egyesülési jog fokozottabb ellenırzésének, korlátozásának, majd befagyasztásának korszaka. Az eddigieken túlmenı korlátozások – céljai és elvi alapjai – a követezık (180.000/1937. és 180.001/1937. BM. sz. körrend.): (a) az azonos területen mőködı több, hasonló vagy azonos célú egyesület felszámolása az anyagi javak jobb koncentrálhatósága végett; (b) a nyilvántartó-engedélyezı hatóságoknak a túlzott leterheltség alóli mentesítése; (c) új egyesület megalakítása csak akkor engedélyezhetı, ha nincs hasonló célú más egyesület az adott egyesületi székhelyen, és ha közérdek indokolja a létét, továbbá ha tagjai körében rendelkezik azokkal az erkölcsi-szakmaianyagi lehetıségekkel, amelyek a biztonságos mőködés feltételeit képezik; (d) a közérdekő egyesületek esetében a gazdálkodás eredményessége is vizsgálandó; (e) a kormányhatóságilag láttamozott alapszabály, a vezetıségi névjegyzék, a székhelycím benyújtása a területileg illetékes rendırkapitánysághoz; (f) a mőködés szüneteltetése a BM engedélyéhez kötött; (g) az egyesületi vezetıségnek kiterjedt adatszolgáltatási kötelezettsége van a hatóságok felé, s e kötelezettségeinek megszegése pénzbüntetéssel sújtandó kihágásnak minısül. Ennél is tovább lépett az 1938. évi XVII. tc., amely megalkotta a tilos egyesületek fogalmát; minden olyan szervezetet, amely a törvényi szabályokkal ellentétesen vagy engedély nélkül mőködik, vagy tevékenységét a hatóság általi felfüggesztés vagy feloszlatás után is folytatja, tilos egyesületnek minısített, amely vagyonának közjóléti célokra fordítását rendelhette el a BM (1-3. §§). A tilos egyesületbe belépés vagy az abban való bentmaradás 2 hónapig, az ilyen egyesület alapítása, ill. az abban történı közremőködés pedig 6 hónaptól 2 évig terjedı fogházban történı terjedı elzárással, ill. kitiltással sújtandó kihágás, ill. vétség (4-6. §§). Ezeket a rendelkezéseket toldotta meg a 8110/1939. ME. sz. rendelet 1. §-a azzal, hogy: „Új egyesületnek, fiókegyesületnek vagy bármily más megjelöléső egyesületi jellegő szervezetnek alakítása további rendelkezésig tilos.” A 2. § a már meglévı, és törvényesen mőködı egyesületeket fokozott rendırhatósági ellenırzés alá vonta. (7) A következı nagyobb korszaka az egyesületi jognak – amit továbbra is a korlátozó rendelkezések és mőködési feltételek oldaláról indokolt vizsgálni – az 1945 és 1989 közötti idıszak joganyaga, amely a következı rendszer szerint épült fel: a szovjet mintájú alkotmány deklarált egyfajta egyesülési jogot, az egyesületi magánjogot a kommunista Ptk. inkorporálta, az egyesületi közjog pedig tvr.-ekben nyert szabályozást. Még az alkotmány elıtti idıszakból kiemelendı a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvény, amely Bevezetésében exemplifikatíve szólt a természetes és elidegeníthetetlen állampolgári jogokról, azok között az egyesülési jogról. Ki kell emelni ehelyütt a magyar jogtörténet egyik furcsa55 jogszabályát, az

– 13 – emberi alapjogok hatályosabb védelmérıl szóló 1946. évi X. törvényt, amelynek 1. §-a szerint bőntettet követ el és – amennyiben súlyosabb büntetı rendelkezés alá nem esik – öt évig terjedhetı börtönnel büntetendı az a közhivatalnok, aki hivatali eljárásában vagy intézkedésével másnak az 1946. évi I. törvény bevezetésében foglalt valamely természetes és elidegeníthetetlen jogát törvényellenesen megsérti. Utalván a szovjet alkotmányoknál kifejtettekre, elég annyit kiemelnünk, hogy a sztálini alkotmány (1936) alapjain álló 1949. évi magyar népköztársasági alkotmány az ember közjogi jogképességét differenciáltan szabályozta. Az 56. § (1) bekezdése valójában nem határozta meg az egyesülési jog alanyát, de feltehetı, hogy e jog a dolgozó nép tagjait, s nem az embert in genere illette.56 Míg évszázadok tucatján át a személyegyesülések a társadalom alulról induló önszervezıdési folyamatai voltak, a szocialista magyar egyesülési jog a felülrıl szervezıdést (pl. MSZMP, HNF, SZOT, KISZ57) követte – a megengedhetıség vonatkozásában. Kiemelendı, hogy az 1972-es „alkotmányreform” a 65. § (1) bekezdésébe felvette az egyesületi jog egészének törvényi szintő szabályozása feladatát. (A) Az egyesületi magánjog törvényi szintő szabályozására az 1959. évi kommunista Ptk. vállalkozott, amely az egyes jogi személyek között az egyesületekrıl – míg az Mtj. (és a „burzsoá” kódexek általában) elsıként – utolsóként rendelkezett (71-80. §§). Az eddig vizsgált kérdésekkel kapcsolatban a következı megállapítások tehetık. (a) A jogi személyiség elnyerésével kapcsolatban önmagát preventív–elızetes vizsgálati rendszerőnek igyekezett feltüntetni (71. § és 72. § (1) bek.58), holott valójában represszív (errıl az egyesületi közjognál) és koncessziós jellegő volt, ez utóbbit a 72. § (2) bekezdésének utolsó fordulata igazolja: „Nyilvántartásba vételnek akkor van helye, ha az alapítók a törvényes feltételeknek eleget tettek, és az egyesület mőködésre képes.” – hogy ezt minı szempontok szerint kell meghatározni, arról a törvény nem szól (vö. supra III/1/d). (b) A tagi jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatban a 73. § így szól: „Az egyesület tagjai részt vesznek az egyesület munkájában, és hozzájárulnak az egyesület feladatainak teljesítéséhez. Ha az egyesület határozata jogszabályba vagy az alapszabályba ütközik, az ügyész vagy bármely tag az állami felügyelı szervnél indítványozhatja a határozat megsemmisítését.” A 76. § szerint az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok csak a tagdíjakat kötelesek az egyesületnek megfizetni; az egyesület tartozásaiért a tagok saját vagyonukkal nem felelnek. (c) A közgyőlési határozatképességgel kapcsolatban: 75. § (2) A közgyőlés határozatképes, ha a tagok fele jelen van; ha a határozatképesség hiánya miatt a közgyőlést el kell halasztani, a másodszorra összehívott közgyőlés az eredeti napirendbe felvett kérdésekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes (vö. infra V/1). A (4) bek. szerint: az alapszabály elrendelheti, hogy a közgyőlést rövidebb idıközökben hívják össze; meghatározott ügyekben a határozat meghozatalához minısített többséget írhat elı; kimondhatja, hogy a határozatképességre vonatkozó szabályokat a közgyőlésnek határozatképtelenség miatti elhalasztása után másodszorra összehívott közgyőlésre is alkalmazni kell.

– 14 – (d) A belsı képviselettel kapcsolatban: 79. § (2) Az országos egyesületek közgyőlés helyett küldöttközgyőlést tarthatnak. 80. § (2) Az egyesületek szövetségének legfıbb szerve a tagegyesületek küldötteibıl álló küldöttközgyőlés. (B) Az egyesületi közjog pedig a következı jogszabályokban nyert rögzítést: – 73/1954. (XII. 4.) MT. sz. rendelet az egyesületek feletti fıfelügyelet gyakorlásáról; – 1955. évi 18. tvr. az egyesületekrıl (1959-ben beemelik a Ptk.-ba!); – 3/1957. (I. 20.) Korm. rendelet az egyesületek feletti felügyelet és ellenırzés szabályozásáról az egyesületek feletti felügyeleti jogkör gyakorlásáról szóló 1957. évi 3. tvr. felhatalmazása alapján; – 1970. évi 35. tvr. az egyesületekrıl; – 1981. évi 29. tvr. az egyesületekrıl szóló 1970. évi 35. tvr. módosításáról és egységes szövegérıl; – 1983. évi 27. tvr. az egyesületekrıl szóló 1981. évi 29. tvr. módosításáról. Ezek vizsgálata alapján az alábbiak emelhetık ki: (a) a felügyeleti jogkör gyakorlója az egyesület célja szerinti ágazati szakminiszter, aki 195659 elıtt az alapszabály szerinti mőködést ellenırzi, elısegíti a szabadságjog gyakorlását, vizsgálatának tárgya a mőködés alkotmányossága és jogszabályszerősége, az, hogy mennyiben szolgálja a népi demokrácia érdekeit, továbbá feloszlatja az egyesületet, ha az veszélyezteti a fennálló államitársadalmi-gazdasági rendet vagy a tagi érdekeket; (b) 1956-ot követıen a megfogalmazás már a következı: „... az egyesületek állambiztonsági szempontból való felügyeletét és ellenırzését – a további intézkedésig [!] – a fegyveres erık és közbiztonsági ügyek minisztere gyakorolja.” (c) az 1970-es és 80-as évekre az államhatalom újabb korlátozásokat alkalmazott. Az egyesületek anyajoga ekkor a Ptk. Már az egyesület létrehozására irányuló szervezımunka megkezdését is elızetesen be kell jelenteni, és a felügyelı szerv a szervezést feltételekhez kötheti. A felügyelı szerv a szervezıt a szervezés megszüntetésére hívja fel, ha az egyesület elıreláthatólag nem felelne meg (vö. supra III/1/d) a nyilvántartásba vétel feltételeinek, vagy veszélyeztetné az államitársadalmi-gazdasági rendet. Kettıs ellenırzés: a Belügyminisztérium ellenırzi, hogy egyesületi tevékenységet csak olyan szerv folytasson, amelyet a felügyelı szerv nyilvántartásba vett. A felügyelı szerv feladata az egyesület nyilvántartásba vétele, alapszabályszerő mőködésének és vagyonkezelésének ellenırzése. Az egyesület önkormányzatát felfüggeszti és vezetésére felügyelıbiztost rendel a felügyelı szerv, ha az egyesület törvény- és alapszabályszerő mőködése nincs biztosítva, vagy az egyesület tevékenysége az alapszabállyal ellentétes. A felügyelı szerv a külön jogszabályban meghatározott feltételek esetén az egyesületet feloszlathatja.60 Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (Etv.) jogalkotási folyamatának elemzését Halmai61, a korabeli „leges ferendae”-vel kapcsolatos dilemmák feloldását pedig Ádám62 adja meg, itt e kérdéseket bıvebben tárgyalni nem szükséges. (8) További kérdés, hogy az egyesület és az egyesülési jog a magánjog vagy a közjog intézménye-e a hatályos magyar jogrendszer alapján. Jogirodalmunkban Lábady által képviselt nézet szerint az egyesülési jogok és szabadság az ember politikai tartalmú személyiségi jogai, ekként a magánjog tárgykörébe tartoznak.63

– 15 – Halmai szerint az egyesületi tagfelvétel úgy is felfogható, mint egy szerzıdés, amelynek érvényességéhez a belépési szándék mellett az alapszabály szerinti egyesületi szerv beleegyezése szükséges, vagyis az egyesülési szabadság egyfajta szerzıdési szabadságot is jelent az egyesület számára.64 Ehhez kapcsolódó további probléma, hogy az Etv. rendelkezései alapján köteles, vagy jogosult-e személyesen részt venni a teljesen cselekvıképes természetes személy tag az egyesület mőködésében. Az Etv. 1. §-ára, 6. §-ának (1) bekezdésére és a 9. § a)-c) pontjaira figyelemmel, összhangban pl. Halmai65 és Lomnici66 véleményével, a kérdésre adandó válaszunk egyértelmően nemleges: a (természetes személy) tag számára a személyes részvétel lehetıség (azaz: facultas agendi), vagyis alanyi jog, nem pedig alanyi kötelezettség.67

IV. A jogösszehasonlításból eredı aggályok E pont alatt az eddigiekben kiemelt kérdések, különösen a vitatott jogegységi határozat rendelkezı részében foglalt jogtétel – valamint az esetlegesen különlegesnek tekinthetı szabályozási módszerek – vonatkozásában meg kell vizsgálni a kontinentális magánjogi „minta-kodifikációkat” produkáló külországoknak az egyesületekre vonatkozó törvényi joganyagát, így a német, a svájci és az osztrák szövetségi jogot, valamint a francia jogot. (1) A német szövetségi jog. A Német Szövetségi Köztársaság 1949. évi Alaptörvénye (Grundgesetz) elsı fejezetének (Grundrechte; Art. 1-19) 9. cikkelye szerint minden német állampolgárnak joga, hogy egyesületeket és társaságokat hozzon létre. Azok az egyesületek, amelyek célja vagy tevékenysége büntetıtörvényekbe ütközik, vagy az alkotmányos rend, ill. a nemzetek békés egymás mellett élésének eszméje ellen irányul, tiltottak. E cikk tartalmazza a koalíciós szabadságot is, amely alapján mindenkinek joga van szakszervezetek szabad alakításához és az azokhoz való szabad csatlakozáshoz.68 Az egyesületi magánjog törzshelye természetesen a ptk. A hatályos BGB Általános Részének (I. Könyv) élén (1. rész – Személyek; 2. cím – Jogi személyek; 1. alcím – Egyesületek) találjuk az egyesületre vonatkozó joganyagot. Az elsı fejezet az általános szabályokat (21-54. §§), a második a bejegyzett egyesületre vonatkozó különös szabályokat tartalmazza (55-79. §§). A BGB három egyesülettípust ismer: a nem gazdasági célú egyesületet (21. §), a gazdasági egyesülést (22. §) és a külföldi egyesületet (23. §). Itt nyilvánvalóan az elsıvel kell foglalkozni. A nem gazdasági célú egyesület jogképességét bírósági (Amtsgericht) nyilvántartásba vételével nyeri el (21. §). Az 54. és a 74. §§ megfogalmazásából kitőnıen – amely szerint a nem jogképes egyesületekre a polgári jogi társaságra irányadó szabályokat kell alkalmazni, ill. a jogi személyiség megvonása önmagában még nem törlési, megszőnési ok – az egyesület az alapítók akaratából létrejön, csupán a jogképesség elnyeréséhez szükséges a nyilvántartásba történı felvétel. A nyilvántartásba vétel feltétele, hogy legalább hét alapító tag (56. §) az alapszabály tartalmának törvényes minimumkérdéseiben (57-58. §§) megállapodjék. Az egyesületnek elnökséggel (vezetı szerv) kell rendelkeznie, amely mint törvényes képviselı kifelé ellátja mind az ügyleti, mind a hatóságok elıtti képviseleti feladatokat (26. § (2) bek.; az ügyleti képviseletre ld. 30. §, 6870. §§). A határozatképtelen vezetı szervbe sürgetı szükség okán a felügyelı

– 16 – szerv által történı delegálás (vö. supra Mtj. 68. §) lehetıségét a BGB is elismeri (29. §). Az írásban leadott szavazat általában nem teszi határozatképessé a közgyőlést, azaz nem számít jelenlétnek, azonban az egyesületi cél módosításakor, amelyhez az összes tag egybehangzó szavazata szükséges, a távollévık szavazatát írásban is be lehet beszerezni. Az alapszabály módosításához a közgyőlésben jelenlévı tagok 3/4-ének egybehangzó szavazata szükséges (32. § (2) és 33. § (1) bek.; vö. supra Mtj. 59. § (2) és 60. § (2) bek.). A 43. § (1)-(4) bekezdései szerint a jogképesség megvonható, ha az egyesület közgyőlése törvénysértı határozata vagy vezetı szervének törvénysértı magatartása által a közérdeket (Gemeinwohl) veszélyezteti, vagy ha célját gazdasági természetőre változtatja meg, vagy ha nem az alapszabályban meghatározott cél elérésére törekszik. Ekkor az egyesület vagyona az alapszabályban meghatározott személyekre száll át. Ha ilyen rendelkezés az alapszabályban nincs, a közösségi célokat szolgáló egyesület vagyona nem osztható fel a tagok között, hanem az az államra a törvényes öröklés szabályai szerint akként száll át, hogy annak az egyesületi célnak megfelelı hovafordításáról az állam gondoskodik (45-46. §§). A 38. és 40. §§-ok (supra Mtj. 70. §) szerint a tagság másra át nem átruházható, öröklés tárgyává nem tehetı, továbbá a tagsági jogok gyakorlása sem engedhetı át másnak. Ezektıl az alapszabály eltérhet.69 Az egyesületi közjog szabályait a NSZK-ban az 1964. évi egyesületi szövetségi törvény rendezi (Gesetz zur Regelung des öffentlichen Vereinsrechts70). Tárgyi hatálya körébıl kizárja a pártokat, frakciókat, egyházakat (2. § (2) bek.), azonban bizonyos körben hatálya kiterjed az rt.-re, a bt.-re, a kft.-re, a szövetkezetre és a biztosítópénztárra (17. §). A törvény második fejezete szól a tiltott egyesületek fogalmáról, összhangban az Alaptörvénnyel, a felügyeleti szervekrıl (szövetségi állami hatóság, ill. a szövetségi BM), azok eljárásáról. A harmadik fejezet a tiltott egyesület vagyonának elvonására és elkobzására vonatkozó szabályokat tartalmazza. A negyedik fejezet a külföldi tagságú (14. §) vagy székhelyő (15. §) egyesületekre vonatkozó különös rendelkezéseket foglalja magában. A német egyesületi törvény nem tartalmaz direkt rendelkezést témánkba vágóan, ami nem különös, hiszen az egyesületi közjog és magánjog tudatos elválasztása itt végbement.71 (2) A svájci szövetségi jog. Az 1999. évi új svájci szövetségi alkotmány 23. cikkelye szerint az egyesülés szabadságát az állam elismeri és garantálja72. Minden személynek joga van egyesületeket létrehozni, azokhoz csatlakozni, azokban bentmaradni és azok mőködésében részt venni. Senki nem kötelezhetı arra, hogy valamely egyesületbe belépjen vagy abban bentmaradjon (23. cikk (2)-(3) bek.).73 Az egyesületi magánjogot a ZGB a BGB-vel megegyezı szerkezetben és kiemelt helyen tárgyalja (a 60-79. §§-ban). A hivatkozott szakaszok négy tematikus fejezetre vannak felosztva: alapítás; szervezet; tagság; megszőnés. Szép, népies nyelvén a ZGB az egyesületi jogképességrıl a következık szerint szól: „Az egyesület, amely nem gazdasági, hanem valamely politikai, vallási, tudományos, mővészeti, jótékonysági vagy társasági célnak szenteli magát, megszerzi a jogalanyiságot, amint az arra irányuló akarat, hogy evégbıl testületté formálódjék, az alapszabályból kiviláglik” (60. § (1) bek.74). Az alapszabály elfogadása és a vezetı szervek kirendelése következtében az egyesület kész arra, hogy a nyilvántartásba felvétessék (61. § (1) bek.). A jogképességet el nem nyert vagy annak egyéb okból híján lévı egyesületre a polgári

– 17 – jogi társaság szabályai az irányadók (62. §). Az alapszabály a tagoknak az egyesülethez való viszonyával és a szervezetrendszerrel kapcsolatos tartalmával összefüggésben a ZGB akként viselkedik, mint az egyes szerzıdésekre irányadó diszpozitív kötelmi jogi normák általában, bizonyos körben azonban rendelkezései kógensek (63. §). A legfıbb szerv, a közgyőlés határozatával esik egy tekintet alá az összes tag egybehangzó írásbeli határozmánya (66. § (2) bek.). Az egyesület mindennemő külsı képviseletét a vezetı szerv látja el (69. §). A 70. § kimondja: „A tagság nem idegeníthetı el, és nem is örökíthetı.”75 Minthogy az egyesületi közjogra vonatkozó joganyag témánkat feltehetıen elıre nem viszi, és ismereteink szerint a svájci szövetségi joganyag nem tartalmaz egységes jogszabályt az egyesületi közjogra vonatkozólag, annak bemutatása ehelyütt nem indokolt. Pl. az egyesület nyilvántartására a cégjegyzékrıl szóló 1937. évi rendelet (Handelsregisterverordnung) 97-100. szakaszai vonatkoznak.76 (3) Az osztrák szövetségi jog. Az egyesületi jog szabályozási módszere tekintetében Ausztria különlegesnek nevezhetı. Az Osztrák Köztársaság 1920. évi szövetségi alkotmánya (Bundesverfassungsgesetz) nem tartalmazza az alapjogok katalógusát. Az Alkotmány 10. cikkének 7. pontja szerint a szövetségi törvényhozás feladata törvényi szinten rendezni az egyesülési jog kérdéseit.77 Az alapjogok valamelyest kimerítı felsorolása az állampolgári jogokról szóló 1867. évi alaptörvény (Staatsgrundgesetz) rendelkezései között található. A 12. cikk szerint minden osztrák állampolgár joga egyesületeket létrehozni, a cikkely második mondata szerint e tárgykörben külön törvény alkotandó.78 Az 1811. évi polgári törvénykönyv (ABGB) nem tartalmaz az egyesületrıl – még a jogi személyekrıl (moralische Personen) sem – átfogó rendelkezéseket. Azokról mindössze egy helyütt szól, a 26. §-ban, amely szerint a tiltott társaságok nem szerezhetnek jogokat, és nem lehetnek jogaik sem a tagjaikkal, sem harmadik személyekkel szemben. Tiltott az a társaság, amelynek létrehozatalát a törvény megtiltja, úgyszintén az is, amely nyilvánvalóan szembehelyezkedik a(z állam)biztonsággal, a társadalmi renddel vagy jóerkölcsbe ütközı.79 Az említett „külön törvény” egészen friss, az 1951. évi régi egyesületi törvényt váltotta fel, 2002-ben lépett hatályba (Bundesgesetz über Vereine), s már csak ezért is indokolt tüzetesebb vizsgálata. A törvény hatálya a nonprofit egyesülésekre (Verein, Verband) terjed ki csupán (1. § (2)-(3) bek.). Az egyesület megalapítása két lépcsıben megy végbe (2. § (1) bek.): az elsı az alapszabály (Statuten) elfogadása (legalább 2 alapító – 1. § (1) bek.), a „megalakulás” (Errichtung), a második a jogi személyiség elnyerése, azaz a „létesülés” (Entstehung). Mindkét mozzanatot követıen sor kerülhet az egyesületet kifelé képviselı személy kirendelésére, azonban az a jogképesség megszerzését követıen egy éven belül kötelezı (2. § (2)-(3) bek.). „E szövetségi törvény szerint az egyesület legalább két személy szabadon és tartósan megalakított olyan jogképes egyesülése, amelynek mőködését az alapszabálya határozza meg, és amely valamilyen meghatározott, közös, eszmei célra, nem pedig haszonszerzésre irányul. Az egyesület vagyona kizárólag az egyesületi cél érdekében hasznosítható” (1. §80). Az egyesülési szabadság minél szabadabb gyakorlása végett a felügyeletet ellátó szervnek már az elsı alapítási mozzanatot (az alapszabály benyújtása) követı négy (max. hat) héten belül kötelezettsége az alapítókat felvilágosítani arról, hogy

– 18 – az általuk választott egyesületi cél, név vagy szervezeti felépítés törvénybe ütközı lehet, ekként a jogképesség megszerzése akadályba ütközhet (12. § (1)-(3) bek.); e határidı be nem tartása mint a szerv hallgatása a mőködés megkezdhetıségét jelenti, de erre kifejezetten is felhívhatja a felügyelı szerv az „egyesületkezdeményt” (13. §). A 3. fejezetben (15-19. §§) a nyilvántartással kapcsolatos eljárási és anyagi szabályok találhatók, a központi nyt.-t a szövetségi BM vezeti. A 4. fejezet az ügyvitel és különösen a számvitel részletes szabályait tartalmazza. Az 5. § (2)-(3) bekezdése szerint a tagok akarata szükséges és egyben elégséges feltétele annak, hogy a közvetlen részvételen alapuló szervek helyett reprezentatívakat (pl. küldöttközgyőlés) alakítsanak ki (nem feltétel a nagyobb számú tagság); a vezetı szerv tagja csak természetes személy lehet. Az egyesület kifelé történı szervezeti képviseleti jogkört ellátó szervének e képviseleti joga harmadik személyekkel szemben korlátozhatatlan, az alapszabály csak a belsı viszonyokban korlátozhatja azt (6. § (3) bek.). Az egyesület szerveinek határozatai semmisek, amennyiben céljukat vagy tartalmukat tekintve megsértik az egyesületi törvényt, vagy a jóerkölcsbe ütköznek. Egyéves objektív határidejő megtámadási jogot biztosít a törvény a határozattal érintett tag részére az egyéb törvényekbe ütközı vagy alapszabályellenes határozatokkal szemben (7. §). Az 5. fejezet a felelısségi kérdéseket tárgyalja. Az egyesület saját vagyonával felel tartozásaiért, a tag személyes felelıssége csak törvényen vagy ekként vállalt kötelezettségen alapulhat (23. §). A 24. § tételesen felsorolja a tagnak az egyesülettel szemben fennálló felelısségi szituációit. Az egyesület kártérítési igényét a taggal vagy valamely tisztségviselıvel szemben a közgyőlés által kirendelt eseti képviselı (Sondervertreter) érvényesíti (25. § (1) bek.). A 6. fejezet a megszőnés és a jogképesség elvesztésének esetei tárgyalja. Az egyesület elveszti jogképességét a megszőnés valamely módjának a nyilvántartásba történı bejegyzésével (27. §). Látható, hogy a tag jogai és kötelezettségei vonatkozásában a 2002. évi osztrák egyesületi szövetségi törvény – a 3. § (2) bekezdésének 6. pontja szerint a tagok jogairól és kötelezettségeirıl szóló rendelkezés az alapszabály elengedhetetlen kelléke – az egyesületi statútumnak engedi át a terepet.81 Pl. a „Tarokkjátékosok Egyesülete” Ausztriában – amely mint bejegyzett, jogképes egyesület nyilvánvalóan megfelel a jogszabályi elıírásoknak – lehetıséget biztosít mind a közgyőlésben (Stat. 9. § (10) bek.), mind az elnökségben (Stat. 11. § (4) bek.) az állandó helyettes (Stellvertreter) mint alapszabályszerő funkcionárius útján történı eljárásra. Ha azt elızetesen az elnökség vezetıjének bejelentik, akadályoztatás esetén lehetıség van arra, hogy az elnökségi tag egy másik elnökségi tagot meghatalmazva, e képviselıje útján járjon el („Vertretung”; Stat. 11. § (6) bek.).82 (4) A francia jog. Az 1958. évi (X. 5.) köztársasági alkotmány nem tartalmazza az alapjogok katalógusát, egyáltalán az emberi és állampolgári jogok teljesen kívül esnek az alkotmányon. A „Constitution” ui. kizárólag az államszervezettel foglalkozik, mindazonáltal Preambulumában kifejezi, hogy csatlakozik az – egyesülési szabadságot el nem ismerı – 1789. évi Déclaration-hoz, így alkotmányi rangú jogszabállyá emeli azt. E „hiányosság” alkotmányelméleti indoka az, hogy a tár-

– 19 – sadalmi szerzıdés („contrat social”) alapján létrehozott állam által megjelenített állami akarat egyenlıvé lesz a népakarattal („La Loi est l'expression de la volonté générale.” Décl. 6. cikk), ezért, mivel a nép akarata mindenféleképpen érvényre jut, felesleges, sıt káros és veszélyes az állampolgároknak az államnál alacsonyabb szintő egyesülése, mert az szétforgácsolja az egységes („générale”) akaratot részérdekekre, és utóbb az állammal konkurráló hatalommá válik (vö. supra II/4). A szerzıdés fogalmának ilyen nagyívő ráterítése az államjogra és ennek (jog)történeti alapjai ismeretében nem tőnhet különösnek, ha a ma hatályos, sokszor (legutóbb 2005 júliusában) módosított 1901. évi francia egyesületi törvény címében is a „szerzıdés” kifejezés szerepel: Loi relative au contrat d’association, vagyis az „egyesületi szerzıdésrıl szóló törvény”. Itt azonban mégsem e közjogi értelemben szerepel a szerzıdés fogalma, ugyanis az Art. 1. az egyesületi szerzıdésre a szerzıdésekre és a kötelmekre irányadó szabályokat rendeli alkalmazni. A legáldefiníció szerint az egyesület „legalább két személy megállapodása arról, hogy az állandóság jellegével közösséget hoznak létre avégbıl, hogy ismereteiket vagy tevékenységüket egy olyan cél elérésére koncentrálják, amely nem nyereségszerzésre irányul” (Art. 183). Hasonlóan az osztrák rendszerhez, itt is kétlépcsıs a megalakulás. Az egyesületek megalakítása teljesen szabad, elızetes engedélyektıl vagy felügyeleti intézkedésektıl független – ez a „megalakult” egyesület („association fondée”); jogképessé viszont csak akkor lesz, amennyiben az alapítók az e törvényben meghatározottak (Art. 6) szerint „nyilvánosságra hozzák” annak megalakulását és céljait (Artt. 2. és 5). A jogképes egyesület nem irányulhat meg nem engedett célra, nem állhat ellentétben a törvénnyel, nem sértheti a jóerkölcsöt, céljai nem érinthetik a nemzet területi integritását és a köztársasági kormányformát; amely egyesülési megállapodás ezekkel a tilalmakkal ellentétes, az semmis és hatálytalan (nulle et de nul effet; Art. 3). A semmisség jogkövetkezménye a feloszlatás (Art. 7). Aki visszaél a szabad egyesülési joggal, megsérti alapítóként vagy valamely tisztségviselıként a fenti tilalmakat, a btk. (Code Pénal) szerint büntetendı (3 évig terjedı szabadságvesztéssel vagy max. 45.000 € pénzbüntetéssel; Art. 8). A közhasznúság (utilité publique) elismerésének szabályait az Art. 10. tartalmazza. A 2005-ben módosított 11. Art. szól az egyesülések vagyonjogi és perképességérıl, amely a célhoz kötöttség elvére épül. A még hatályban lévı Artt. 13, 15. és 18. az egyházakról és egyéb vallási közösségekrıl (congrégations religieuses) rendelkezik. A külföldi egyesülésekre vonatkozó 4. címet (22-35. §§) törvénnyel84 helyezték hatályon kívül 1981-ben. Tulajdonképpen mindaddig, amíg az egyesület, céljai érdekében, vagyont szerezni nem akar, e törvény – külön meg nem emlékezve sem a nemzetiségi, sem az egyéb szociális vagy politikai célokról – abszolút szabadsággal engedi szervezkedni a társadalom bármely „töredékét”.85 A francia egyesülési törvény egy kivétellel nem tartalmaz rendelkezéseket a tagok jogaira és kötelezettségeire vonatkozólag, azok meghatározását – hasonlóan az osztrák joghoz – az alapszabályoknak (statuts) engedi át. E kivétel: a kilépés joga bármikor megilleti a tagot, ha a folyó évre esedékes tagdíjat megfizette (Art. 4). Figyelemmel arra, hogy az egyesületeket Franciaországban szerzıdés hozza létre, az a kötelmi jog intézménye, és nincsen kifejezett rendelkezés a tag szemé-

– 20 – lyes részvételére mint kötelezettségre vonatkozólag, alaposan feltehetı, hogy a vitatott jogegységi határozat jogtétele mint kógens „norma” a francia jog és bírói gyakorlat szerint is elesnék.86

V. Alkotmányossági aggályok A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága 2/2005. KJE. sz. jogegységi határozatának rendelkezı része a Magyar Köztársaság Alkotmánya 8. §-ának (2) bekezdésébe ütközhet – figyelemmel a 63. § (3) bekezdésére is. Ehhez két kérdést kell itt megvizsgálni: – egyrészt: korlátozza-e az egyesülés szabadságát a határozat, és ha igen, akkor – másrészt: e korlátozó tartalmú jogtételnek milyen szintő normában kellett volna megfogalmazódnia? (1) Az elsı kérdéshez. Az alapjog legsúlyosabb korlátozása az érvényesítés, a gyakorlás önkényes felfüggesztése. Ádám szerint annak megítélése során, hogy melyek az alkotmányos pluralizmus korlátai, a nemzetközi közjog, az alkotmány és az alkotmányos törtvények releváns, nem önkényesen felállított, azaz szükséges és arányos tilalmai, korlátozásai veendık tekintetbe.87 Ugyanakkor kijelenthetjük: „Sajnos a magyar alkotmány csak csekély mértékben alkalmazza a korlátozás differenciált, megfelelıen részletezı, világos és ennek következtében az alkotmányos korlátokat is precízen tartalmazó, garanciális szabályozását.”88 Elsı kérdésünk vizsgálatakor tehát két tényezıre kell figyelemmel lennünk. (a) A magyar jogrendszerben ugyanis, kivévén a 2/2005. KJE. sz. határozatnak a 4/2005. KJE. sz. határozattal történı szinoptikus olvasatát, feltehetıen nem találni olyan viszonyítási pontot, amely alapján bizonyosan megállapítható lenne, hogy a támadott jogegységi határozat rendelkezı részében foglalt jogtétel valóban korlátozza-e az egyesülési szabadságot. (b) Ezért kézenfekvınek tőnik az irányadó alkotmánybírósági gyakorlathoz fordulni avégbıl, hogy milyen jogalkotói – NB. nem pedig „normatív” jogalkalmazói (!) – lépések minısültek eddig korlátozó tartalmúaknak, s lettek ekként az Alkotmánybíróság különbözı eljárásainak tárgyai. (A) A 4/2005. KJE. sz. határozat által felvetett problémák. Ehelyütt meggondolásra érdemes az a kérdés, hogy (ellentétben a 2/2005. KJE. sz. jogegységi határozat indokolásával, amely szerint az egyesülési szabadságot éppen akkor korlátozzuk, amidın a személyes joggyakorlással szemben teret engedünk a meghatalmazotti képviselı útján történı joggyakorlásnak) amennyiben tekintettel vagyunk a 4/2005. KJE. sz. határozat rendelkezı részének 2/b. pontjára is, valójában nem korlátozza-e a Legfelsıbb Bíróság álláspontja az egyesülési szabadság egyes szelvényjogainak gyakorolhatóságát. A hivatkozás szerint: „2. Az 1989. évi II. törvény 6. §-ának (1) bekezdésébe ütközik az az alapszabályi rendelkezés, amely szerint b) a társadalmi szervezet ügyintézı és képviseleti szervének megismételt ülése a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.89 Ha az alapszabály ezeket a rendelkezéseket tartalmazza, az 1989. évi II. törvény 4. §-ának (1) bekezdése alapján a társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele megtagadható.”90 Felmerül a kérdés, hogy – figyelemmel a meghatalmazáson alapuló képviselet intézményének jogi természetére91, továbbá a demokrácia mint a társadalmi akaratképzés egyik szervezeti megoldása („demokratikus jogállam”92) rendszeres

– 21 – alkotmánybírósági kifejtésnek híján lévı93 fogalmára – vajon melyik alapszabály segíti elı az egyesületi tag jogainak akár a közgyőlésben, akár a küldöttközgyőlésben vagy az egyéb testületekben történı gyakorlását: az-e, amelyik személyes eljárást követel meg a tagtól, vagy az-e, amelyik megengedi a meghatalmazotti képviselı eljárását. Itt kell utalni arra, hogy az alapszabályban már jó elıre konkretizált állandó képviselet (tehát az, hogy pl. X tagot vagy tisztségviselıt akadályoztatása esetén Y tag, tisztségviselı vagy akár külsı személy a saját belátása szerint helyettesíthesse) – azzal együtt, hogy a bemutatott külföldi jogokban nem idegen intézmény – valószínőleg helyesen kizárandó, mivel ekkor ténylegesen csorbul a személyes joggyakorláshoz főzıdı jog (amely – mint láttuk – nem kötelezettség, hanem jog!). A személyes eljárás és tagsági joggyakorlás megköveteltsége esetében a taglétszám szerint legjelentısebbnek tekinthetı egyesületek – így a sport- és a mővészeti-kulturális egyesületek94 – gyakorta és éppen az egyesületi tagságukat megalapozó tevékenységi körük ellátása miatt elfoglalt (élsportoló, élvonalbeli mővész) tagjai távollétük esetén nem tudják gyakorolni tagsági jogaikat, míg az akaratuk szerint eljáró eseti meghatalmazottjuk általi képviseletük esetén egyrészt érvényre tudják akaratukat juttatni, másrészt meghatalmazottjuk cselekményeinek következtében ık maguk (a képviseltek) válnak jogosulttá, illetve kötelezetté (vö. supra III/3). A demokratikus államberendezkedés és az alapvetı jogok gyakorlását elısegíteni hivatott jogállam célja a társadalmi szervezetek e fajának vonatkozásában nyilvánvalóan a mőködıképesség biztosítása, és a tagsági jogok gyakorlásának elısegítése, amint erre kétséget kizáróan maga az Etv. (6. § (1) bek.) is utal. Így a szóban forgó két közigazgatási jogegységi határozat (2/2005. sz. és 4/2005. sz. 2/b. pontja) együttes olvasata alapján az egyesületek mőködését megbéníthatja, ugyanis a megismételt közgyőlésre vonatkozó réges-régi szabályt elejti és azon az alapszabály szerinti határozatképességet követeli meg úgy, hogy egyidejőleg kizárja a képviseleti joggyakorlást. (B) Sólyom megállapítása szerint az Alkotmánybíróság elsı kilenc éve alatt az egyesülési jogot mint szabadságjogot magát védı indítványok alig kerültek az Alkotmánybíróság elé. E körben a gremium csupán a különleges státusúak – katonák, kiskorúak – egyesülési szabadságának korlátozhatóságával, ill. e jog gyakorlásának félresikerült büntetıjogi korlátozásával foglalkozott. Az egyesülési szabadság negatív oldalával kapcsolatban a kilenc év alatt mindössze egyszer emeltek kifogást.95 Az azóta eltelt 7 esztendıre tekintettel a kérdés továbbgondolása nem feltétlenül indokolatlan. Az elsı kérdésünkkel kapcsolatban az irányadó alkotmánybírósági gyakorlat96 tehát a következı csomópontok köré sőríthetı. (a) A nyilvántartásba vétel hatáskörével felruházott bíróság eljárásának határideje;97 (b) a negatív egyesülési szabadság korlátozása elleni fellépések ama jogszabályok kapcsán, amelyek bizonyos tevékenységek (pl. a vadászat98; a contrario az ügyvédség99, az állatorvosok100; sportolók101; köztisztviselık102) végzésére való jogosultság megszerzése feltételeként valamely társadalmi szervezetbeni (hegy-

– 22 – községek103; viszont a contrario ld. köztestületek104 – szakmai kamarák105, szövetkezetek106) kényszertagságot követeltek meg;107 (c) az egyesülési jog korlátozása akkor, amidın az valamely másik emberi alapjoggal (pl. a gyermekvédelem állami kötelezettsége és ezzel párhuzamosan a gyermeknek az egészséges testi-lelki fejlıdéshez való joga ütközése a nemiszexuális identitás szabadságának az egyesülési jog gyakorlása útján történı kifejezésével108) való összeütközése során, az „alapjogok harcában” alulmarad;109 (d) bizonyos foglalkozást (fegyveres erık tagjai110; sportolók111) őzık körében az egyesülési jog gyakorlását az Alkotmányban foglalt korlátokból levezethetı különös korlátok közé törvény (NB!) terelheti; (e) a társadalmi szervezetek feletti törvényességi felügyeletet ellátó szervezet az ügyészség,112 és az a törvényi szint alatti jogszabály, amely a törvényességi felügyeleti hatásköröket más szervekre (pl. munkaügyi ellenır113) telepíti, az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésébe ütközıen alkotmányellenes, mert ellentétben áll a normatíve magasabb rendő Etv.-vel. (2) A második kérdéshez. Mivel az elsı kérdésre az Alkotmánybíróság hivatkozott gyakorlata alapján választ nem kaptunk, a fenti (A) pontban írtakra figyelemmel kell kijelentenünk, hogy a 2/2005. KJE. sz. jogegységi határozat rendelkezı része korlátozza az egyesülés szabadságát. Ennek belátása után az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével foglalkozó alkotmánybírósági gyakorlat vizsgálatának kell következnie ahhoz, hogy eldönthetı legyen: e korlátozó tartalmú jogtételnek milyen szintő normában kellett volna megfogalmazódnia? „(…) Az egyesülési jog az alapvetı jogok körébe tartozik, ezért az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint e jogra vonatkozó szabályokat is csak törvény állapíthatja meg. Az Alkotmány … 63. § (3) bekezdése pedig az egyesülési jogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévı országgyőlési képviselık kétharmadának szavazatát kívánja meg. Az egyesülési jog gyakorlására, illetve az e jog gyakorlásával létrehozható egyesület (a törvényi szóhasználattal a továbbiakban: társadalmi szervezet) alapítására, szervezetére, mőködésére, felügyeletére és megszőnésére vonatkozó alapvetı rendelkezéseket az Etv. tartalmazza. (…) Az Alkotmánybíróság felhívta a figyelmet arra, hogy »nem mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi szintő szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentıs korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendı a rendeleti szint is.«114 (…) Nagy fontosságú új állásfoglalásként fogalmazta meg az Alkotmánybíróság azt is, hogy »ott, ahol az Alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához a jelenlévı képviselık kétharmadának szavazatát írja elı, a minısített többség követelménye nem az illetı alapjog bármely törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvényre. Ez a törvény az illetı alapjog érvényesítésének és védelmének irányát határozza meg. Valamely alapjogról szóló törvényhez minısített többség elıírása nem zárja ki, hogy az illetı alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerő többségő törvény határozzon meg. Az Alkotmány elıírása szerint minısített többséggel megalkotott törvényt egyszerő többséggel hozott törvénnyel módosítani nem lehet«115.”116

– 23 – (3) Érdemes még érintılegesen megvizsgálni – az Alkotmánybíróság gyakorlatára figyelemmel – a 2/2005. KJE. sz. jogegységi határozat indokolási részében (II. pont) felhozott ama érveket is, amelyek szerint annak eldöntése során, vajon a társadalmi szervezet (így akár a politikai párt, akár az egyesület) tagja gyakorolhatja-e képviseleti úton tagsági jogait, a Magyar Köztársaság Országgyőlése és a helyi önkormányzatok képviselıtestülete szolgál pozitív analóg összehasonlítási alapul. Megállapítható: abból, hogy az országgyőlési képviselı és a helyi önkormányzat képviselıtestületének vagy közgyőlésének tagja kizárólag személyesen gyakorolhatja e gremiumokbeli tagságából eredı jogait, még nem következik az, hogy a társadalmi szervezetek (amelyek egyike kétségtelenül a fenti közjogi testületek alapját adó politikai párt) mindegyikének tagjaira is állna ez a szabály.117

VI. Néhány további gondolat, parerga-szerően (1) A jogalkotó bíróságról. A magyar bíróságok számára az egyesületekre vonatkozó joganyag alkalmazásán túli területekre, vagyis a de facto jogalkotásra egyrészt az Etv. 4. §-ának (1) és 15. §-ának (3) bekezdése, másrészt a jogalkotó sorozatos – az Alkotmánybíróság által megállapított – mulasztásai és az e kérdésekkel szembeni viszonylagos érzéketlensége folytán fellépı „szükséghelyzet” nyitotta ki a kaput. Nem mellékes továbbá az e jogterületen általában uralkodó kogencia, vagyis a mind a vonatkozó jogszabályokban, mind pedig az azokra épülı vagy azokat – kiterjesztı jogértelmezés vagy egyéb módszer útján – kiegészítı bírósági gyakorlat normatív kijelentéseiben gyakorta tapasztalható parancsolómód,118 s ezáltal az autonóm önszervezıdés (ld. ugyanakkor BH 1993.54119) viszonylagos megnehezítése. Az egyesületekre vonatkozó bírói jog – amelynek talán legteljesebb és legkorszerőbb képét Lomnici rajzolja meg 120 – fıbb, idevágó elemei az alábbiakban foglalhatók össze: (a) Az egyesülési jog mindenkit megilletı alapvetı szabadságjog, e jogot azonban csak a jogszabályok által meghatározott keretek között lehet gyakorolni.121 (b) Az egyesületekre és más társadalmi szervezetekre vonatkozó alapvetı rendelkezéseket a Ptk. tartalmazza, ennek ellenére a társadalmi szervezet alapszabályára nem alkalmazhatók a polgári jogi szerzıdésre vonatkozó szabályok.122 (c) A nyilvántartásba vétel nem deklaratív, hanem konstitutív, jogi személyiséget keletkeztetı hatályú.123 (d) Sérti a demokratikus, önkormányzati elven alapuló mőködés elvét, ha az alapszabály a jogi személy tag képviselıjének csak tanácskozási jogot biztosít, választási, választhatósági jogot nem.124 (e) Törvénysértı az az alapszabályi rendelkezés, amely tagfelvételnél olyan személynek biztosít ajánlási és vétójogot, aki nem tagja az egyesületnek.125 (f) Törvényi szabályozás hiányában sem sérti a próbaidıs tagság a tagegyenlıség elvét.126 (g) A társadalmi szervezet tagjának jogait írásbeli meghatalmazás alapján más nem gyakorolhatja.127 (2) A társadalmi szervezet fogalmáról és a polgári joghoz való viszonyáról. A vonatkozó jogszabályok és bírói gyakorlat alapján már a „társadalmi szervezet” fogalom sem teljesen aggálytalan.128 Az Alkotmánybíróság az elhatárolási kérdések körében egyrészt az egyesülési jog alapján létrehozható társadalmi szervezetek és az egyesülési jogra visszavezethetı különös jogállású szervezetek, másrészt az egyesülési jog és a törvény alapján létrejövı köztestületek kapcsolatával fog-

– 24 – lalkozott. A különleges „egyesületek” sajátosságát az adja, hogy részt vesznek a népszuverenitás érvényesítésében, anélkül azonban, hogy közhatalmat gyakorolhatnának; ezek: a pártok, az egyházak, a szakszervezetek. Ha a második elhatárolási kérdést elhagyjuk, megállapítható, hogy a társadalmi szervezet: a párt, a szakszervezet, az egyház és az egyesület129, de az alkotmány nem tartalmaz kógens korlátozást a szervezeti formákra, s a korlátozások nem is vezethetık le az Alkotmányból.130 Ehhez jönnek még a társadalmi szervezetekre vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatos kérdések. Elsıként nyilvánvalóan az, hogy egy magánjogi kódex, a Ptk. és egy lex specialis, az Etv. viszonya valójában miként is alakul. A társadalmi szervezetre vonatkozó szabályok alkalmazandók-e az egyesületre, vagy az egyesületre vonatkozó szabályok alkalmazandók a társadalmi szervezetre? Azaz: a Ptk. vagy az Etv. a háttérjogszabály?131 Amennyiben tisztában vagyunk is a Ptk. – a törvény célját és egyben tárgyi hatályát megfogalmazó – 1. §-ának (1) bekezdésével, a zavar nem látszik csökkenni, ha összevetjük a Ptk. 64. §-át és az Etv. 4/A. §-át. Az egyesülési jog alapján létrehozott társadalmi szervezetekre e törvény alkalmazásakor az egyesületre vonatkozó szabályok az irányadók (Ptk.). Az egyesületre e törvény alkalmazásakor a társadalmi szervezetre vonatkozó szabályok az irányadók (Etv.).132 Ezek után már felesleges azt a kérdést feltennünk, hogy Magyarországon az egyesületi magánjog a Ptk.-ban, az egyesületi közjog pedig egy külön törvényben van-e lefektetve, mert már az sem dönthetı el, hogy elkülöníthetı-e a mai magyar jogrendszerben egyesületi köz- és magánjog egyáltalán. Fogadjuk el a tárgyi hatályuk közötti különbségnél fogva és a Ptk. 1. §-a (1) bekezdésének ismeretében, hogy a lex specialis az Etv. (3) Mennyire áll összhangban a 2/2005. KJE. sz. határozat a Ptk. és az Etv. vonatkozó rendelkezéseivel? A Ptk. 219. §-ának (1)-(2) bekezdései szerint: „Más személy (képviselı) útján is lehet szerzıdést kötni, vagy más jognyilatkozatot tenni, kivéve ha jogszabály szerint a jognyilatkozat csak személyesen tehetı meg. Cselekvıképes személyt korlátozottan cselekvıképes személy is képviselhet. A képviselı cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetıleg kötelezetté.” A törvényhely kiemelt fordulatait figyelembe véve a 2/2005. KJE. sz. hat. rendelkezı része vélhetıleg kétszeresen is ellentétben áll a Ptk.-val, ugyanis egyrészt korlátozza a képviseleti úton történı jognyilatkozat-tételhez főzıdı alanyi jogosultságot, amit – másrészt – a Ptk. szerint kizárólag jogszabály tehet meg. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. §-ába foglalt taxatív felsorolás szerint jogszabály: a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnök és a Kormány tagjának rendelete, s végül az önkormányzat rendelete. A 46-56. §-ok alapján a Legfelsıbb Bíróság jogegységi határozatát még az állami irányítás egyéb jogi eszközei között sem találjuk. Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata – 42/2005. (XI. 14.) ABh. – szerint a jogegységi határozat ugyanakkor normaként viselkedik. Egyébként már a citált törvényhely egyszerő nyelvtani-logikai és jogi rendszertani értelmezésébıl („szerzıdést kötni, vagy más jognyilatkozatot tenni”) kitőnik, hogy a vitatott KJE. hat. indokolásában felhozott érv, amely szerint a Ptk. eme – tehát nem a cselekvıképesség körében szabályozott törvényes, hanem az ügyleti –

– 25 – képviseleti szabálya kizárólag a szerzıdéses jogviszonyok esetében lenne alkalmazható, nyomban elesik. Az Etv. vonatkozásában a 6. § (1) bekezdésével kapcsolatos álláspontot vö. supra V/1/A! (4) Célt tévesztett-e a 2/2005. KJE. sz. határozat? Annak lehetısége, hogy a(z eredeti) jogosult helyett más járjon el de facto joggyakorlóként, elvben négyféle szituációt hoz létre de iure. Ezek a szituációk de facto hasonlóak, de iure azonban élesen eltérıek. (a) Lehetıség van arra (bizonyos körben), hogy a jogosult valamely konkrét alanyi jogát mint egészt másra átruházza. Itt nyilvánvalóan jogutódlásról van szó. Ha utalunk pl. a BGB 38. és 40. §§-aira, ez elvileg nem kizárt az egyesületi tagsági jogok vonatkozásában sem. Ekkor a jog feletti teljes rendelkezési jog illeti meg az új jogosultat (jogutódot). A successornak jogában áll ekként: szerzett jogát gyakorolni a maga teljességében vagy csak bizonyos körben; arról le nem mondva azt nem gyakorolni; arról lemondani: akár jogszüntetésként, akár más személy javára szólóan – mind ingyenesen, mind visszterhesen. (Az alanyi jogok egyes nemeinél persze korlátozott e lehetıségek köre, ez tehát csupán elméleti séma). A kérdéses esetben tehát arról lenne szó, hogy egy társadalmi szervezetnek valamely – törvényes képviseletre nem szoruló – természetes személy anélkül válhatna teljes jogú tagjává, hogy a vonatkozó jogszabályok és az alapszabály szerinti eljárásokon (tagfelvétel) keresztülment volna, hiszen a tagsági jogok (NB. és a kötelezettségek !) teljességét öröklés vagy elidegenítés útján szerezte. (b) A következı, „alacsonyabb fokozat” e sémában valamely konkrét alanyi jog gyakorlásának a más személy részére történı – ingyenes vagy visszterhes – átengedése (a német jogdogmatika nyelvén: „überlassen die Ausübung des Rechts”, nem pedig „überlassen das Recht”, mint az elıbbi esetben). Ennek jogkövetkezménye az, hogy az „utód” (a jog gyakorlására jogosult) személy lehetıségeinek köre szőkebb a jog gyakorlását átengedıénél: abba természetesen nem fér bele a rendelkezési jog magával az alanyi joggal, mivel az nem is képezte az átruházás tárgyát eredetileg.133 A kérdéses esetben tehát arról lenne szó, hogy egy társadalmi szervezet valamely – törvényes képviseletre nem szoruló – természetes személy tagja az Etv. szerint tagsági jogait másra – aki nem tagja ugyanennek a társadalmi szervezetnek – átruházza, aki ezt követıen e jogot a jogosult helyett, a maga nevében és akarata szerint fogja gyakorolni anélkül, hogy a társadalmi szervezetnek a vonatkozó jogszabályok és az alapszabály szerint tagjává vált volna. Ebben a helyzetben azonban a joggyakorlás nyilvánvalóan az átruházó jogosult tagsági jogainak fennállásához igazodik mind idıbeli, mind tartalmi terjedelmében. Ha az, akinek a jogosult (a tag) átengedi tagsági jogainak gyakorlását szintén tagja ugyanannak a társadalmi szervezetnek, az iménti megállapítás ugyanúgy megáll, mert az átengedett joggyakorlási lehetıség mögött álló alanyi jogot a szabályszerő taggá válással (tehát nem az átruházással) az, akinek a jog gyakorlását átengedték, meg nem szerezte. Megjegyzendı, hogy mind az Mtj., mind a BGB expressis verbis megengedte, ill. megengedi a tagsági jogok gyakorlásának más részére történı átengedését, a ZGB, a francia és az osztrák jog pedig kifejezetten nem tiltja azt. (c) A harmadik szituáció a képviseleti eljárás, amikor is a képviselı cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetıleg kötelezetté. Ekként a jogosult által

– 26 – kiváltani célzott joghatás a képviselı cselekményéhez igazodik idıben, azonban tartalmilag a képviselthez, hiszen ı válik jogosulttá, ill. kötelezetté. A meghatalmazotti képviselet pedig lehetıséget nyújt arra, hogy a képviselt személy esetileg meghatározhassa a képviselı cselekményeit, ekként érvényre juttassa akaratát, azaz jogait – nem de facto, hanem de iure – maga gyakorolja. Ebben az esetben tehát a joghatás beállta idıben a képviselı cselekményéhez igazodik, tartalmilag pedig a képviselt személy akarata határozza meg azt (a következı, negyedik szituációban azonban a célzott joghatás még idıben is a képviselthez tapad). Ilyen körülmények között különösebb indokolást nem igényel, hogy a vitatott KJE. hat. rendelkezı részét alátámasztani igyekvı indokolásból kiolvasható „paternalista állami aggodalom” alaptalan. (d) Már a legódonabb jogi stúdium, a római jog legkorábbi „tankönyve”, a Codex Veronensis, azaz Gaius négy könyvbıl álló institúciós kommentárja is ismeri az inter absentes, vagyis a távollevık közötti szerzıdéskötést, és annak két módját említi: a per epistulam (=levélbeni) és a per internuntium (=hírvivı útján történı) szerzıdéskötést (III. 136.). Az Mtj. (supra; 59. § (2) és 60. § (2) bek.) esetében már láttuk, hogy az egyhangú támogatást igénylı kérdések esetében nem szükséges a közgyőlés minden tagjának személyesen jelen lennie, hanem elegendı írásban nyilatkozniuk – ez megfelel a per epistulam történı jognyilatkozat-tételnek. Az internuntius intézménye a vitatott KJE. hat. által szabályozni célzott esetkörre azonban nem vezethetı be de lege ferenda. Ekkor ugyanis a célzott joghatás a távollevı jogosult akaratának megfoganásával egy idıben (tehát akár már a közgyőlés vagy az egyéb szerv ülése elıtt is!) és – nyilván – egyezı tartalommal áll be, az internuntius csak mintegy tájékoztatja errıl a másik szerzıdést kötı felet vagy adott esetben tájékoztatná a társadalmi szervezet megfelelı fórumát. Volna azonban lehetıség ennek az intézménynek a bevezetésére, annak újragondolása és modernizálása mellett akként, hogy az internuntius ne valamely természetes személy, hanem híradástechnikai, kommunikációs eszköz legyen, ekkor ugyanis lehetıvé válik az adott egyesületi fórum ülésével egy idıben megtenni a szükséges jognyilatkozatot (vagyis szavazni, elıterjesztést tenni stb.). Így sem bizonyítási problémák, sem az antidemokratizmushoz főzıdı aggályok nem merülhetnek fel. Ekként, egyezıen a legfrissebb (ld. pl. BDT 2006/4/77–I.134) vonatkozó bírósági gyakorlattal,135 lehetıvé válna a távszavazás, mint a gaiusi értelemben vett internuntius 21. századi változata. A Legfelsıbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma 2004. december 6-i véleményének III/12. pontja (30. o.) szerint azonban: „Erre vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezés hiányában az elektronikus úton vagy postai küldemény útján történı jelenlét és szavazás nem fogadható el.” A 2/2005. KJE. sz. jogegységi határozat célt tévesztettségével kapcsolatban tehát következtetésünk az, hogy a Legfelsıbb Bíróságot – grosschmidi értelemben – téves „jogsugalom” vezette, amidın a rendelkezı részben foglalt jogtétel kimondásának szükségességére következtetett. A helyes „jogsugalom” azt mondatja, hogy a vitatott jogegységi határozat indokolásában felhozottak inkább a fenti (a)-(b) esetre, mintsem a (c)-(d)-re vonatkoznak.

*

– 27 –

VII. A magyar magánjogi „codex ferendus” álláspontja Nem hagyható figyelmen kívül alapkérdésünk megítélésénél az, hogy a kodifikációs eljárás alatt lévı új magyar magánjogi kódex normaszövegtervezete, ha nem is a véglegesség jellegével, minı rendelkezéseket tartalmaz. A II. könyv 131. §-a szerint: „A tag tagsági jogait személyesen gyakorolhatja, de az alapszabály meghatározhat olyan eseteket, ahol képviseletnek van helye.”136 Ezzel egyezı megoldást tartalmaz Sárközy alternatív szabályozási javaslata is: „54. § (2) A természetes személy tag – ha az alapszabály kivételt nem tesz – szavazati jogát csak személyesen gyakorolhatja.”137

* *

*

– 28 –

Jegyzetek: 1

Kiem. a szerzıtıl. Ld. II–IV. cím. 3 Ld. V. cím, VI. cím (3) és (4) pont, VII. cím. 4 „Seiner rechtlicher Natur nach ist der Vereinigungsakt ein sozialrechtlicher Konstitutivakt, der im Individualrecht kein Vorbild hat, und daher nicht unter den Begriff irgend eines Rechtsgeschäftes gebracht werden darf.” [Kiem. a szerzı.] GIERKE, Otto von: Deutsches Privatrecht. Bd. I: Allgemeiner Teil. Personenrecht. Leipzig 1895. 486. o. 5 Figyelemmel a késıbb bemutatandó, tucatnyiszor novellált francia egyesületi törvényre – Loi relative au contrat d’association (1901). 6 SZLADITS Károly: Az egyesületi jogról tekintettel a polgári törvénykönyv tervezetére. In: Magyar Jogászegyleti Értekezések XXVI/2. [1903] (a továbbiakban: SZLADITS) 12-14. és 20. o. 7 Ehhez legteljesebben ld.: STEIN, Lorenz von: Die Verwaltungslehre. III. rész: Das System des Vereinswesens und des Vereinsrechts. Stuttgart 1869. 25. o. Hivatk.: SZLADITS, 4. o. 8 SZLADITS, 5-7. és 20. o. 9 Ld. BENEDEK Ferenc: A római magánjog tankönyve. [Elıkészületben!] Harmadik rész: Személyés családjog. Kézirat. Itt jegyzendı meg, hogy nem érthetünk egyet az egyesülési jog német atyjával, Gierkével, aki szerint a római jog a magánjogi egyesület intézményét nem ismerte, s az egyedüli, azzal rokon jogi alakzatként a societas-t említette, amely viszont a polgári jogi társaság intézményének elıképe, nem jogi személy. Ld.: GIERKE, Otto von: Das deutsche Genossenschaftsrecht. Bde. I-IV. Berlin 1868-1913. Bd. I. 243. o. Hivatk.: HALMAI Gábor: Az egyesülés szabadsága. Az egyesülési jog története. Budapest 1990. (A továbbiakban: HALMAI, ibid.) 25. o., ill. Uİ: A korporációtól az egyesületig. Az egyesülési gondolat fejlıdése. In: Jogtudományi Közlöny 45/4. [1990] 185-193. o. Ld. még: SZLADITS, 15. o. 10 Pl. Magyarország Magánjogi Törvénykönyve (1928; Mtj.) 49. §-a szerint legalább 7; az 1955. évi 18. tvr. 2. § (1) bek. szerint és az 1970. évi 35. tvr. 1. § (3) bek. alapján alkalmazandó (akkor hatályos) Ptk. 72. § (1) bek. szerint szintén legalább 10 alapító tag szükséges. 11 ... amint „gazdasági célú egyesületként” a magyar jog is. Ld.: MESZLÉNY Artúr: Magyar magánjog. Budapest 1928. I. köt., 375-376. o. 12 Az 1991. elıtti állapothoz ld.: HALMAI, ibid. 57-61. o. 13 EREKY István: Az egyesületrıl. In: Tanulmányok a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv Tervezete körébıl. Budapest 1903. 60-63. o. 14 Az eddigiekben hivatkozottakon túl a BGB-hez, ill. tervezeteihez, a bírói gyakorlathoz ld.: GIERKE, Otto von: Die Genossenschaftstheorie und die deutsche Rechtsprechung. Berlin 1887.; Uİ: Personengemeinschaften und Vermögensinbegriffe in dem Entwurfe eines Bürgerlichen Gesetzbuches für das Deutsche Reich. Berlin 1889.; Uİ: Vereine ohne Rechtsfähigkeit nach dem neuen Rechte. 2. bıv. kiad. Berlin 1902. 15 Ld. www.constitution.org/alth/alth.htm 16 HALMAI, ibid. 2519. 17 EREKY, 53. o. 18 EREKY, 62-65. o. 19 HALMAI, ibid. 32-41. o. 20 La Déclaration des Droits de l'Homme et du Citoyen du 26 août 1789. 21 HALMAI Gábor: Az egyesüléshez való jog. In: Emberi jogok. Budapest 2003. (Szerk.: Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila) (A továbbiakban: HALMAI, Emberi jogok.) 501. o. 22 HALMAI, ibid. 3334. 23 „Congress shall make no law ... prohibiting the free exercise ... [of] the right of the people peaceably to assemble ...” (Amendment I) Forrás: www.law.cornell.edu/constitution/constitution.billofrights.html 24 Bates v. City of Little Rock (1960; 361 U.S. 516); NAACP v. Alabama (1958; 357 U.S. 449). Idézi: HALMAI, Emberi jogok, 50132. 25 Részletes kitekintéssel szolgál mind az angolszász, mind pedig az európai szabályozásokat illetıen, különös tekintettel az NSZK 1949. évi alaptörvényére: HALMAI, ibid. 50-66. o. 26 Forrás: www.departments.bucknell.edu/russian/const/1918toc.html 27 Forrás: www.departments.bucknell.edu/russian/const/1936toc.html 28 Forrás: www.saidnews.org/constitutions%5Csovietunion.htm 2

– 29 –

29

HALMAI, Emberi jogok, 501. o. (1) bek.: „Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.” (2) bek.: „Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kötelezni.” Forrás: www.menszt.hu/magyar/emberiegyetemes.htm 31 Azaz: „A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet célkitőzéseivel és törekvéseivel kapcsolatos Nyilatkozat”; I. cikkelyének a) pontja szerint: „A Konferencia újfent megerısíti azokat az elveket, amelyek a Szervezet alapját képezik, különösen a következıket: ... (b) a szólás és egyesülési szabadság alapvetı a töretlen fejlıdés szempontjából...” Forrás: www.nilo.hu/index.php?akt_menu=172 32 (1) bek.: „Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra...”; (2) bek.: „E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetıleg a közegészség, a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erık és a rendırség tagjai által történı gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.” Forrás: www.menszt.hu/magyar/emberipolitikai.htm 33 Forrás: KECSKÉS László: EU-jog és jogharmonizáció. Budapest 2005. 278-281. o. 34 SZLADITS, 5. o. 35 Errıl panaszkodik SZLADITS, 26-27. o. 36 Az 1870-es években kb. 3500 egyesület alakult, kb. 500.000 fıs összlétszámmal. Ld.: HALMAI, ibid. 43. o. és 4972. ld. még: VADÁSZ István: Az öntevékeny társadalmi szervezetek (egyesületek, alapítványok) történeti földrajzi elemzése Magyarországon 1878-1996 között. In: Ember és környezete. 2002. 149-154. o. 37 Ld. pl. KİVÁGÓ Sarolta: Az egyesületek mőködésének állami szabályozásáról 1873-1946 között. In: Árkádia peremén. Írások a mővelıdés- és tudománytörténet körébıl. Kaposvár 2003. 153164. o. 38 Ld.: 1394/1873. BM. sz. rend. Bev. rendelk. 39 Az 1508/1875. (V. 2.) BM. sz. körrendelet Melléklete szerint a bejegyzési eljárásra az illetékes szervnek 40 napja van, ennek eredménytelen elteltét követıen az egyesület ideiglenes mőködési engedélyhez jut e BM körrendelet erejénél fogva. Forrás: EREKY, 88. o. 40 Forrás: 77000/1922. BM. sz. rendelet I/19. pontja. 41 BÓDI Stefánia: Az emberi jogok fogalmának kialakulása és jelentéstartalmának változása. In: www.honvedelem.hu/hirek/kiadvanyok/kutatas/doktorandusz 42 Ld.: EREKY, 74, 76-77. o.; SZLADITS, 17. o. 43 SZLADITS Károly: A magyar magánjog vázlata. Budapest 1933. repr. Pécs 1999. (a továbbiakban: SZLADITS, Vázlat) 70-73. o.; SZLADITS Károly: A jogi személy mint jogalany. In: A magyar magánjog. Szerk.: Szladits Károly. I. kötet (Általános rész; Személyi jog). Budapest 1941. repr. Pécs 1999. (a továbbiakban: SZLADITS, Magyar magánjog) 583-593. o. 44 „A társadalmi szervezet alapszabályára nem alkalmazhatók a polgári jogi szerzıdésre vonatkozó szabályok.” 45 „Az egyesületi tagsági jogviszony nem tartozik a kötelmi jogi jogviszonyok körébe.” 46 A „szalmaemberek” viszont a más személy akarata szerinti, meghatalmazotti eljárásukat személyesként, sajátjogúként igyekeznek feltüntetni, a meghatalmazottra természetesen ez nem áll. 47 E rendelet hatályát az 5735/1914. ME. sz. rendelet az ország egész területére és Budapest székesfıvárosra is kiterjesztette. 48 ... amennyiben megengedte, hogy kivételesen létesülhessenek olyan egyesületek, amelyek a hadviseléssel vagy a hadi jótékonysággal kapcsolatos célokat kívánnak szolgálni. Ld.: SZIGETVÁRY Éva: Polgári kori egyesületek. Forrás: http://www.mol.gov.hu/egyesulet/ 49 1919. június 23. 50 Forrás: MESZLÉNY, 359-360. o. A rend helyreállítását szolgálta a Teleki-kormány alatti 6622/1920. ME. sz. rendelet, amely a kormány és az illetékes rendırhatóság tudtával és engedélyével mőködı egyesületek számára is elıírta győléseik idıpontjának, helyének és tárgyának három nappal elıbbi kötelezı bejelentését. Ugyanebben az évben két BM rendelet is hatályba lépett az „Egyesületekben lefolytatandó igazoló eljárás szabályozása” tárgyában. Ld.: SZIGETVÁRY, ibid. 51 Ld. BÓDI, ibid. 52 Ld.: SZIGETVÁRY, ibid. 30

– 30 –

53

Az Mtj.-nek nem elhanyagolható szerepe volt a német és svájci magánjog-fejlıdés eredményeinek a Balkán felé történı közvetítésében. Ld.: HAMZA Gábor: Az európai magánjog fejlıdése. A modern magánjogi rendszerek kialakulása a római jogi hagyományok alapján. Budapest 2002, 207. o., ill. HAMZA Gábor: A magánjog fejlıdése és kodifikációja Görögországban. In: Magyar Jog 51/6. [2004] 358. o. Még a görögországi magánjogi kodifikáció folyamatában is idézi az egyik jogtudós a BGB egyszerő recepciójától való tartózkodásra intéssel kapcsolatban Szászy-Schwarz Gusztáv hasonló véleményét. Ld.: STEFANOPOULOS, Konstantinos G.: Das Familienrecht nach dem griechischen Zivilgesetzbuchentwurf von 1933. In: Zeitschrift für Vergleichende Rechtswissenschaft 49 [1934] 341. o. 54 Ehhez a képviseleti eljáráshoz a Meszlény részletesebb indokolás nélkül odautalja az Mtj.-nek a csak személyesen megtehetı jognyilatkozatokra vonatkozó 36. §-át. Ld.: MESZLÉNY, 346. o. 55 Amely, noha háttérjogszabályát, az 1946. évi I. tv.-t 1949-ben hatályon kívül helyezték, csak 1987-ben, a jogalkotási törvény kihirdetésével vesztette hatályát. Ld.: HALMAI, ibid. 90. o. 56 56. § (1) A Magyar Népköztársaság a dolgozók társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységének fejlesztése érdekében alkotmányosan biztosítja az egyesülési jogot. 57 Ezekre hivatk.: HALMAI, ibid. 91. o. 58 71. § A társadalmi, kulturális és egyéb tevékenység fejlesztése érdekében a dolgozók által alkotmányos joguknál fogva létesített egyesületek jogi személyek. 72. § (1) Egyesület akkor jön létre, ha legalább tíz alapító tag az alakuló közgyőlésen az egyesület megalakítását elhatározza, alapszabályát megállapítja, ügyintézı és képviselı szerveit megválasztja, és az egyesületet a tevékenységi köre szerint illetékes állami felügyelı szerv nyilvántartásba veszi. 59 Vö. supra II/4. 60 Ld. még: 1970. évi 35. tvr. 1. § (3); 2. § (1)-(2); 4. § (1); 6. §; 7. § (1); 8. § (2)-(3) bek. és 1981. évi 29. tvr. 2. § (2)-(4); 4. § (4); 8. § (2) bek. 61 HALMAI , ibid. 97-107. o. 62 ÁDÁM Antal: A társadalmi szervezetek fogalma, típusai és jogállása de lege ferenda. Budapest 1987. 63 LÁBADY Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs 1998. 31. o. 64 HALMAI, Emberi jogok, 515. o. 65 Ld. HALMAI, ibid. 131. o. 66 LOMNICI Zoltán: Egyesületek. Budapest 2000. (a továbbiakban: LOMNICI, korábbi kiadás) 131. o., ill. Uİ: Egyesületek. Második, hatályosított, bıvített kiadás. Budapest 2006. (a továbbiakban: LOMNICI, újabb kiadás) 190. o. 67 Ellentétes állásponton volt Gyarmati. Ld. GYARMATI Sándor: Egyesületek és a polgári jog. In: Jogtudományi Közlöny 53/3. [1998] 99. o. 68 Forrás: www.bundesregierung.de/pureHtml-,413.429735/Grundgesetz-fuer-die-Bundesrep.htm 69 38. § Die Mitgliedschaft ist nicht übertragbar und nicht vererblich. Die Ausübung der Mitgliedschaftsrechte kann nicht einem anderen überlassen werden. 40. § Die Vorschriften ... der § ... 38 finden insoweit keine Anwendung, als die Satzung ein anderes bestimmt. Forrás: (a „Schuldrechtsreform” utáni) BGB – Beck-Texte, München 2003. 70 A törvény hatálybalépésekori állapotának elemzésére ld. ÁDÁM Antal: A nyugatnémet egyesületi törvényrıl. In: Jogtudományi Közlöny 20/3. [1965] 94-97. o. 71 Forrás: http://bundesrecht.juris.de/vereinsg/BJNR005930964.html 72 23. cikk (1) bekezdés: „Die Vereinigungsfreiheit ist gewährleistet.” 73 Forrás: www.admin.ch/ch/d/sr/210/index1.html#id-1-2-2 74 „Vereine, die sich einer politischen, religiösen, wissenschaftlichen, künstlerischen, wohltätigen, geselligen oder andern nicht wirtschaftlichen Aufgabe widmen, erlangen die Persönlichkeit, sobald der Wille, als Körperschaft zu bestehen, aus den Statuten ersichtlich ist.” 75 Forrás: www.admin.ch/ch/d/sr/210/a79.html 76 Forrás: www.admin.ch/ch/d/sr/221_411/index.html 77 Forrás: www.wienerzeitung.at/linkmap/recht/verfassung1.htm 78 Forrás: www.internet4jurists.at/gesetze/stgg.htm 79 Forrás: www.jusline.at/js_framesets/bundesgesetz.html

– 31 –

80

§ 1. (1) Ein Verein im Sinn dieses Bundesgesetzes ist ein freiwilliger, auf Dauer angelegter, auf Grund von Statuten organisierter Zusammenschluss mindestens zweier Personen zur Verfolgung eines bestimmten, gemeinsamen, ideellen Zwecks. Der Verein genießt Rechtspersönlichkeit. (2) Ein Verein darf nicht auf Gewinn berechnet sein. Das Vereinsvermögen darf nur im Sinn des Vereinszwecks verwendet werden. 81 Forrás: www.bmi.gv.at/downloadarea/kunsttexte/Vereinsgesetz2002.pdf 82 Forrás: www.tarock.at/verein/statuten.html 83 „L'association est la convention par laquelle deux ou plusieurs personnes mettent en commun, d'une façon permanente, leurs connaissances ou leur activité dans un but autre que de partager des bénéfices. (...)” 84 Loi n°81-909 du 9 octobre 1981. 85 EREKY, 119. o. 86 Forrás: www.legifrance.gouv.fr/texteconsolide/AAEBG.htm 87 ÁDÁM Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Budapest 1998. 54-55. és 58-59. o. 88 Ld. ÁDÁM, ibidem 55. o. 89 Ezt, a megismételt közgyőlés határozatképességére vonatkozó, itt megváltoztatni szándékozott jogtételt, illetve régi jogunkban szokásjogi szabályt – ma pedig bírói gyakorlatot – már a 77000/1922. BM. sz. rendelet szövege is (I/11. pont), ill. a 193.100/1922. BM. sz. és a 9900/1923. BM. sz. rendelet is tartalmazta. Forrás: MESZLÉNY, 371-372. o. 90 Ld. Az azonos napirendő megismételt közgyőlés határozatképességének kérdéséhez ld. SZABÓ Lajos: Az egyesületek tevékenységének és törvényességi felügyeletének tapasztalatai. In: Magyar Jog 37/9. [1990] 766-769. o. 91 Ld.: Ptk. 219. § (2) bek. 92 Ld.: Alkotmány 2. § (1) bek. 93 SÓLYOM László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest 2001. 739-740. o. 94 A széleskörő tagság miatt nagy szervezettséget igénylı egyesületek ún. „belsı jogi személyiségének” (szervezeti egységek jogalanyisága) kérdéséhez ld. SÁRKÖZY Tamás: Szervezetrendszerek és a polgári jogi jogalanyiság a társasági-egyesületi és az alapítványi jogban. In: Gazdaság és Jog. 11/9. [2003] 32-35. o. 95 SÓLYOM, 513. és 518. o. 96 Nagyrészt átfogóan feldolgozva a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának hivatalos internetes honlapjáról (www.mkab.hu). 97 Ld. elsısorban: 6/2001. (III. 14.) AB határozat; ill. per tangentem: 8/1993. (II. 27.) AB határozat; 58/1997. (XI. 5.) AB határozat. 98 Ld.: 41/2002. (X. 11.) AB határozat. 99 Ld.: 22/1994. (IV. 16.) AB határozat; ill. érintılegesen: 39/1997. (VII. 1.) AB határozat. 100 Ld.: 21/1998. (V. 27.) AB határozat. 101 Ld.: 27/1990. (XI. 22.) AB határozat. 102 Ld. FOGARASI József: Egyesület vagy köztestület? In: Magyar Közigazgatás 44/8. [1994] 504512. o. A kérdés már részben jogtörténeti a „Magyar Köztisztviselıi Kamara” összefüggésében. 103 Ld.: 41/1995. (VI. 17.) AB határozat. 104 Ld.: 1283/B/1995. AB határozat, ill. 38/1997. (VII. 1.) AB határozat; 21/1998. (V. 27.) AB határozat. 105 Ld.: 22/1994. (IV. 16.) AB határozat. 106 Ld.: 10/2001. (IV. 12.) AB határozat. 107 Általánosságban ld.: 8/1990. (IV. 23.) AB határozat; 27/1990. (XI. 22.) AB határozat; 22/1994. (IV. 16.) AB határozat; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat. 108 Ld.: 21/1996. (V. 17.) AB határozat; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat. 109 Ld.: 22/1994. (IV. 16.) AB határozat; 21/1996. (V. 17.) AB határozat; ill. szintén: 8/1990. (IV. 23.) AB határozat; 27/1990. (XI. 22.) AB határozat; 22/1994. (IV. 16.) AB határozat; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat. 110 Ld.: 51/1991. (X. 19.) AB határozat; 46/1994. (X. 21.) AB határozat. 111 Ld.: 27/1990. (XI. 22.) AB határozat. 112 Az ezzel kapcsolatos, „induláskori” (1990) gyakorlati problémákhoz, „gyermekbetegségekhez” ld. SZABÓ, 764-768. o.

– 32 –

113

Ld.: 30/1991. (VI. 5.) AB határozat. Ld.: 64/1991.(XII.17.) AB határozat. 115 Ld.: 4/1993.(II.12.) AB határozat. 116 Kivonat és a korábbi AB határozatok ismertetése a 27/1993. (IV. 28.) AB határozatból. 117 Ld.: 1/2002. (I. 11.) AB határozat; 13/2004. (IV. 20.) AB határozat; 53/1996. (XI. 22.) AB határozat; 27/1998. (VI. 16.) AB határozat. 118 Ehhez bıvebben ld. FÜLÖP Sándor: Egyesületek bírósági nyilvántartásba vételi gyakorlata. Budapest 2005. 28-31. o. 119 „A társadalmi szervezet maga határozza meg a mőködés rendjét és e szabályok érvényesítésének biztosítékait.” Ugyanígy: BH 2001.346. Forrás: FÜLÖP, 34. o. 120 Ld. LOMNICI, újabb kiadás (515 pp.). 121 Legf. Bír. Kny.I.27.070/1996. Forrás: LOMNICI, korábbi kiadás, 12-14. o. 122 Legf. Bír. Kfv.X.25.090/1993. Forrás: LOMNICI, korábbi kiadás, 14-17. o. 123 Legf. Bír. Kk.I.25.037/1993. Forrás: LOMNICI, korábbi kiadás, 67-70. o. 124 Legf. Bír. Kpkf.II.25.026/1993. Forrás: LOMNICI, korábbi kiadás, 90-94. o. 125 Legf. Bír. Kny.III.37.559/2002. Forrás: LOMNICI, újabb kiadás, 194-196. o. 126 Legf. Bír. Kny.III.37.281/2002. Forrás: LOMNICI, újabb kiadás, 197-199. o. 127 Legf. Bír. Kny. I. 27.610/1996. Forrás: Complex CD-Jogtár. Egy esetben (BH 1997.251) az alapszabály az Etv. rendelkezéseivel ellentétben lehetıvé tette, hogy a tag jogait írásbeli meghatalmazás alapján a társaság (sic!) más tagja, azaz ne személyesen gyakorolja. Ily módon lehetséges, hogy a tagság töredéke nyer felhatalmazást a döntéshozatalra. A kifogásolt rendelkezések az alapszabályból törlésre kerültek. Kérdés, hogy a „más” fogalma egybeesik-e a „társaság (sic!) más tagja” fogalmával! 128 Részben e problémához ld. PETRIK Ferenc: Egyesület alakítási vagy egyesülési jog. In: Magyar Jog 35/9. [1988] 723. o. 129 Az 1960-as évekre vonatkozóan ld.: ÁDÁM Antal: Egyesületek a magyar társadalmi szervezetek rendszerében. Pécs 1964. 130 Ld.: SÓLYOM, 513-514. és 518-519. o.; HALMAI (Emberi jogok, 507. o.) felhívja a 22/1994. (IV. 16.); a 38/1997. (VII.1.) és a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatokat; ld. még a tömegmozgalmakra is vonatkozólag: SÁRI János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Budapest 2004. 161-164. o. 131 A kérdés részletesebb, igen értékes elemzését ld. GYARMATI, 95-101. o. 132 A problémára utal – a köztestületekkel kapcsolatban szintén – HALMAI (Emberi jogok, 506507. o.) is. 133 Erre analógia a haszonélvezeti jog átruházhatóságának kérdése, amelyet a maga egész jogi jelenségében – teljes összhangban a magyar joggal – egy Paulus-tól származó Digesta-hely (D.18.6.8.2: „Mikor haszonélvezetet adsz el nekem, fontos, vajon a haszonélvezet jogát, mit te magad bírsz, adod el, vagy a magad dolga feletti haszonélvezetet. Az elıbbi esetben, mégha azonnal meghalsz is, semmivel örökösöd nekem nem fog tartozni, örökösömnek azonban, ha te élsz, követelése lesz. Utóbbi esetben örökösömnek semmi követelése nem lesz, örökösöd [viszont] tartozni fog.” – ld.: BENKE József: Emptio spei. In: Molnár Imre Emlékkönyv. Szeged 2004. 78. o.) világít meg akként, hogy a haszonélvezeti jogot fogalmilag csak a tulajdonos engedheti (alapíthatja), azonban a haszonélvezı csupán e jogának gyakorlását engedheti át másnak. A jogi helyzet ebben az esetben tehát az, hogy a jogosult személyében változás nem áll be, csupán az történik, hogy jogosultságát más személy, de a maga nevében gyakorolja a jogosult helyett. Ld. még: FABÓ Tibor: Egy eseti döntés margójára, avagy túléli-e a haszonélvezıt a hasznosítási joga keretében kötött bérleti szerzıdés? In: Magyar Jog 53/1 [2006] 17-22. o. 134 Debr. ÍTB. Pkf.II.20.020/2006/2. 135 A vonatkozó bírósági gyakorlathoz ld. FÜLÖP, 21-22. o.; megyénkénti bontásban: Uİ, 50-51. o. 136 Forrás: www.im.hu/download/masodik_konyv_-_a_szemelyek.pdf/masodik_konyv_-_a_ szemelyek.pdf, ill. Polgári jogi kodifikáció VII/6. [2005] 3-14. o. 137 SÁRKÖZY Tamás: Alternatív javaslat az egyesület és az alapítvány szabályaira. In: Polgári jogi kodifikáció VII/6. [2005] 25. o. 114