Szám: 1/1-40/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült:
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én (csütörtök) 10.06 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Dr. Ifi Ferenc, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselő. Tanácskozási joggal jelen vannak: Gachályi András alpolgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető Bertalanné Dr. Gallé Vera titkárságvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a képviselő-testület tagjait, megállapította, hogy az ülés szabályszerű módon került összehívásra, a képviselő-testület tagjainak mindegyike a teremben tartózkodik, a testület határozatképes, ily módon a soron kívüli képviselő-testületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot azzal a módosítással terjesztette a testület elé, hogy a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökének javaslatára az 1. és 2. napirendi pont sorrendjét megcserélte. Felkérte képviselőtársait a napirendi javaslattal kapcsolatos javaslataik megtételére. Selmeczy Zsuzsanna képviselő a 6. napirendi pont zárt ülésen tárgyalására nem talált az Mötv-ben megfelelő rendelkezéseket, így azt nyílt ülés keretében javasolta megtárgyalni. Ruzsics Ferenc polgármester hangsúlyozta, hogy nem a nyilvánosságot akarta kizárni a napirend tárgyalásából, kizárólag a vitában elhangzottakat nem kívánta a nyilvánossággal megosztani, de természetesen a hozott döntés nyilvános. Dr. Ifi Ferenc képviselő a 4. napirendi pont tárgyalását zárt ülés keretében javasolta az önkormányzat gazdasági érdekeire tekintettel, illetve esetlegesen személyiséghez fűződő jogok tiszteletben tartása miatt.
2 Ruzsics Ferenc polgármester a javaslatot befogadta és ezekkel a módosításokkal bocsátotta szavazásra a napirendi javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Napirend
2. Jelentés az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége teljesítéséről 1. Keszthely Város Önkormányzata megalkotása (rendelettervezet)
2013.
évi
költségvetési
rendeletének
3. A Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozására vonatkozó dokumentumok jóváhagyása 5. Állami tulajdonú ingatlanok igénylése Zárt ülés 4. Keszthely, Cserszeg u. 18. szám alatti lakóingatlan megvásárlása (zárt) 6. Önkormányzati fenntartású intézmények létszámhelyzetének rendezése (zárt)
2. Jelentés az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége teljesítéséről Előterjesztő: Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök (Az előterjesztés, valamint a bizottsági javaslatokról készült összesítő a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök arról tájékoztatta a képviselőtestületet, hogy minden képviselő eleget tett a jogszabályban előírt kötelezettségének, így az ülésen mindegyikük joggal vehet részt és szavazhat. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás nem lévén, a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal (1 képviselő nem szavazott) meghozta a következő határozatot. 39/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a „Jelentés az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége teljesítéséről” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság jelentése alapján megállapítja, hogy Keszthely Város Polgármestere, továbbá Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény 10/A. § (1) bekezdésében előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek határidőre eleget tettek. A képviselők jogaikat gyakorolhatják és a jogszabályban meghatározott juttatásokban részesülhetnek.
3
1. Keszthely Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendeletének megalkotása (rendelettervezet) Előterjesztő: Ruzsics Ferenc polgármester (Az előterjesztés, valamint a bizottsági javaslatokról készült összesítő a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottsági javaslatokat és felkérte a bizottsági elnököket azok kiegészítésére, majd a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök szóbeli kiegészítésében elmondta, két alkalommal is megtárgyalták a költségvetés tervezetét. Az első alkalommal megtették javaslataikat, melyet feljegyzés formájában csatoltak az előterjesztéshez. A második alkalommal két és félórás megbeszélésükön mindenre kiterjedően tárgyalták az előterjesztést, módosító javaslat nem merült fel. Az ülésen elhangzottak, illetve a saját véleménye alapján emelte ki a következőket. Ez az első költségvetése az önkormányzatnak, ami kevesebb főösszegekkel számol, s melyben módosult a létszám. A feladatok elvételével bevétel-csökkenés is jelentkezett az önkormányzatnál 165 MFt feletti összegben. A költségvetés jelen állapotában csak felhalmozási hiányt tartalmaz, s az ülésük óta egy tételt illetően változott a költségvetés, a turisztikai egyesület felé nyújtott többlettámogatás összegéből eredően. Változás az előző évekhez képest az, hogy az önkormányzat nem vehet fel működési hitelt, a törvény likviditási hitelre ad lehetőséget az elmaradt számlák kifizetése érdekében. Mindez takarékos gazdálkodást követel az önkormányzattól és az intézményektől a költségvetés végrehajtása érdekében. A költségvetés vesztesei a civil szervezetek, a sportegyesületek, azonban itt kell megjegyezni, hogy az önkormányzatnak csak a befolyó pénzekből lehet gazdálkodnia. A bevételek közül kiemelte az ingatlaneladásból és a BAHART részvényekből származókat. Emellett az intézmények költségvetése feszített, így e három tényező teszi bizonytalanná a költségvetést, holott emellett pl. a praxisok támogatási igénye is kérdéses. Takarékos gazdálkodást kell folytatni – mondta -, melyhez segítséget nyújthat az állami adósságkonszolidáció, bár annak még nem ismert a pontos összege, azonban a rulírozó hitel kiváltása nagy segítséget jelent. A pályázatok eredménye kecsegtető, azonban hitelcsapdához vezethet. Mindenkinek minden területen meg kell tennie mindent a végrehajtás érdekében, mert a két adóbefizetés közti időszakot át kell hidalni valamilyen formában. A Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság javaslatát a takarékos gazdálkodás nyomon követése érdekében tett indítványnak értékelte. Dr. Ifi Ferenc egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi bizottsági elnök utalt a házi gyermekorvosok és fogorvosok ügyére, amelyben egy állásfoglalás érkezett meg a kértek közül, Hetényi Pétertől, a MOK fogorvosi tagozatának elnökétől, akinek véleménye szerint a fenntartási és fejlesztési feladatok az önkormányzatot terhelik. Ugyanez a levél felhívja a figyelmet arra, hogy az Mötv. szerint az önkormányzatok e tevékenységük költségeit megigényelhetik. Kérte ennek utánajárni. Az ingatlaneladással kapcsolatban emlékeztetett egy korábbi döntésre a Városház u. 1/a. szám alatti ingatlan vonatkozásában, ahol további bérbeadást nem támogattak, ezért kérte bevonni az eladásra kerülő ingatlanok körébe, egy belvároshoz és a Delden térhez méltóbb épület megvalósulása érdekében. Mohácsi József képviselő előre bocsátotta, mindig is a pesszimizmus jellemezte. A 153 MFt-os hiány véleménye szerint jelentősen megemelkedhet az esetben, ha a BAHART részvényeladás nem teljesül.
4 A kastély-program keretében az Amazon megvalósulásával az ingatlan felértékelődik, ami segítheti a bevételek teljesülését – gondolva itt a közeli volt tüdőgondozóra -, de ha ezek nem jönnek be, annak költségvetési kihatása lesz. Amellett, hogy az előző ciklusban már jobboldali városvezetés volt, igen sok pályázati pénz érkezett a városba, azonban megkérdezte, hogy a Balaton-part II. ütemnél bár 100 %-os a finanszírozás, mégis meg kell előlegezni a beruházásokat, meg kell finanszírozni a munkálatokat. Lenne-e mód arra, hogy ezt valamiféle áthidaló, kamatmentes kölcsön formájában segítené meg a kormány, mert a válság hatása még mindig érződik, befektetők nem jönnek a régióba. Másik kérdése az volt, hogy a Phoenix kikötő bérlője milyen okból nem fizeti a bérleti díjat, mert erre a bizottsági ülésen nem kapott választ. Végezetül azt jelezte, még mindig van olyan keszthelyi vállalkozó, akinek több mint kétmillió forintjával tartozik a Reneszánsz Zrt. vagy az a cég, akinek elvégezték a munkát, ehhez kérte változatlanul a polgármester segítségét. Az oktatás helyzete elég kaotikus, ami bizonytalanságot okoz, ebben kellene rendet teremteni, emellett pedig az orvosok és fogorvosok ügyében reménykedett a kompromisszumos megoldásban. Ruzsics Ferenc polgármester a felmerült kérdésekre és felvetésekre sorrendben haladva próbált válaszolni, így elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy a BAHART Zrt. és az önkormányzat között vita áll fenn, mert a társaság hiányosan teljesítette a vállalt feltételeket, melynek okán a bérlő vállalkozás elakadt, ami váratlan helyzetet eredményezett. Decemberben tárgyaltak utoljára, nemrégiben volt felügyelőbizottsági ülés, így hamarosan várható a BAHART Zrt. egyezségi javaslata. - A KÖZGÉP-Reneszánsz Zrt. konzorcium ügyében valóban többször egyeztetett a vezérigazgatóval, s várhatóan még a jövőben is szükség lesz erre, vannak kisebb-nagyobb anyagi gondjaik annak ellenére, hogy milyen hírverés érte ezt a céget az elmúlt évben a sajtóban, igyekeznek nekik segíteni, bár törvény erre nem kötelezi az önkormányzatot. Nem fél attól, hogy helyi vállalkozó nem kér szerepet a következő beruházásoknál, mivel a jelenlegi szabályozás értelmében elsőként az alvállalkozó felé kell teljesíteni, s ezt követő sorrendben történhet a beruházó kifizetése. A benyújtott pályázatok közül biztosan nem nyer mindegyik, így nem kell mindegyikhez az önerőt biztosítani. - Az orvosok ügyében a törvényi kötelezettségeinek teljesítése alól az önkormányzat nem akar kibújni, a határt soha nem lépik át. - A költségvetés is olyan, mint évek óta mindig, feltételes mód is van benne, nem bizonyos minden tétel, de ez minden évben így van. A Goldmark Károly Művelődési Központ lényegesen kevesebbet kap, mint amit megszoktunk, ennek ellenére jól működik és takarékosabban gazdálkodik. - A közoktatás átszervezésénél ő a maga részéről a technikai személyzetet és a dologi kiadásokat együtt kezelte volna a pedagógusok bérével, függetlenül a feladatellátás helyétől, de remélte, hogy ezen a nehéz próbaéven túl lesznek, s egy idő után beáll a nyugalmi helyzet. - A BAHART részvények tárgyában azt emelte ki, hogy Siófok Önkormányzata változatlanul nem zárkózik el a vásárlástól, a kapu nyitva áll, s bár nem szívesen teszi, de a költségvetés egyensúlya megköveteli ezt a műveletet. - Az adósságátvállalásra nagyon számít – mondta el -, melynél az 50 %-nál nagyobb arány átvállalását kérte az önkormányzat. - A pályázati lehetőségekre is számít – jelezte – az előző évihez mérten a költségvetés egyensúlyának megtartása érdekében. Dr. Ifi Ferenc képviselő javasolt legalább egy munkaértekezleten áttekinteni, hogyan, mi alapján jutott ebbe a helyzetbe a város. Emlékeztetett rá, hogy 2000-2001-ben elindult egy ipari park létesítésére vonatkozó elképzelés, melyet felváltott Mohácsi József polgármestersége alatt
5 az élménypark igénye. Egyik sem valósult meg, pedig a városnak több lábon állásra van szüksége. Ruzsics Ferenc polgármester röviden el tudta mondani, hogyan jutottak ebbe a helyzetbe: az állam túl sok feladatot adott az önkormányzatnak, a támogatás azonban nem volt ezzel arányos. Ennek átalakítása elkezdődött, azonban még mindig nem tisztázódott, különösen Keszthely esetében, ahol a Goldmark Károly Művelődési Központ és az idősek otthona nem kötelező feladat. Csótár András oktatási, kulturális és ifjúsági bizottsági elnök a közoktatás és kultúra területét érintően kívánta az elhangzottakat kiegészíteni. Az oktatásban az állami szerepvállalás mellett egy új intézmény, a GESZ kapott szerepet, melynél remélte, az átállás zökkenői néhány hónapon belül kisimulnak, amiben az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság szerepet és felelősséget vállal. Az óvodák változatlanul jól szervezetten teszik a dolgukat. Az intézmények terén – bár szűkösek a források – minőségromlás nem tapasztalható. Kiemelte a költségvetésből, hogy az előző évitől eltérően kimaradt a kiváló pedagógusok jutalmazása, melyre legalább 1 MFt-ot javasolt találni átcsoportosítással, pl. a múzeum pályázata révén vagy a helyi pénzre előirányzott keret terhére, mivel látott némi tartalékot még a költségvetésben, hiszen megmaradt pl. a Helikoni Ünnepségek rendezvény is. Ruzsics Ferenc polgármester csatlakozott a véleményhez, mivel ezen a területen nem alkalmazottak, hanem hivatástudattal munkálkodók vannak az intézményekben, ők azok, akikért mindent érdemes megtenni, mert a szülők némelyike csak szolgáltatást követel. Képviselősége 2002 óta tart, de ipari parkról élményparkra váltásról nem hallott. Arra emlékezett, amikor a sármelléki ipari park cím elnyeréséhez adott a város támogatást, de azt is jó szívvel tették, mert az akkori elképzelések szerint a repülőtér nagy fejlesztés előtt állt, amit támogatni tudtak. Mohácsi József képviselő: Az általa adni kívánt választ a polgármester a hozzászólásában megtette, amit azzal egészített ki, hogy valóban nem volt erről szó. A sármelléki repülőtér melletti terület nagy lehetőség lett volna. A pedagógusok jutalmazását illetően egyetértett Csótár András képviselővel, azonban ez esetben át kell gondolni a városi kitüntetések vagy sportolói kitüntetések jutalmazását is és mérlegelni, súlyozni kell ezeket. Ruzsics Ferenc polgármester emlékeztetett az általa előző évben is elmondottakra, mely szerint egy Keszthely Város Szolgálatáért kitüntetés ad egy olyan rangot, mely pénzbeli elismerés nélkül is megállja a helyét. Dr. Ifi Ferenc képviselő a sármelléki ipari park mellett jobban örült volna egy keszthelyi ipari parknak, mert az ott létrejövő vállalkozások ide fizetnék az iparűzési adót. Ruzsics Ferenc polgármester ezért is örült annak, hogy a város az ipari park cím mellé nyert 200 MFt-ot inkubátorház fejlesztésre. Pálinkás Róbert alpolgármester valóban érdekesnek tartotta ezt a költségvetési helyzetet, hiszen új év előtt állnak, a költségvetési főösszeg jóval alacsonyabb a korábbiaknál. Kétfordulós egyeztetést tartottak az előkészítés során, amibe jobban bevonták az intézményeket és az eddigiekhez viszonyítva más irányból, a befolyó bevételek oldaláról közelítették meg a számításokat. Ismertette, hogy mely intézményre hány %-át költik a bevételeknek. Ez alapján egy tartható költségvetést állítottak össze.
6 Az önkormányzatnak el kell jutnia arra a szintre, hogy beszedő-elosztó költségvetést alkosson, s végezetül be tud állni egy hitelfelvételt nem igénylő működésre. Ha csak 50 %-os állami hitelátvállalást kap az önkormányzat, az is közel 1 Mrd Ft-ot jelent majd. Fontosnak tartotta az előző hozzászólásokban elhangzottakat, mert mindegyik felvetésre oda kell figyelni. A havi beszámolót kissé sűrűnek tartotta, ennél egyéni módosító javaslatában a negyedéves időközökre tett indítványt. Jelezte továbbá, hogy a következő héten az intézmények vezetőit tervezik összehívni és ismertetni fogják nekik, mit vár el tőlük az önkormányzat a költségvetés betarthatósága érdekében. Lehet, hogy nem valósul meg a BAHART részvényeladás, de nem szerepel a költségvetés előirányzatai között pl. a Kossuth u. 42. sz. alatti épület, melyből 40-70 MFt közötti bevételre lehet számítani. Lezárult egy olyan pályázati ciklus, ami elsősorban nonprofit tevékenységet finanszírozott. Ez a rendszer átalakul, kb. 30 %-os vissza nem térítendő támogatás mellett kb. 30 %-os kedvezményes hitel és 40 %-os önerő meglétével működő konstrukciókra lehet számítani, melyek megléte esetén jövedelemtermelő fejlesztéseket céloznak meg az ú.n. Jessica modell szerint. Ruzsics Ferenc polgármester a turisztikai egyesület többlettámogatását a pályázat miatt javasolta betervezni, amit azonban nem feltétlenül kell teljességében felhasználni. További hozzászólás nem volt, így elsőként Pálinkás Róbert alpolgármester módosító javaslatát bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 igen, 1 nem szavazattal elfogadta a módosító javaslatot. Ruzsics Ferenc polgármester a határozati javaslatot bocsátotta szavazásra az elfogadott módosító javaslattal. A képviselő-testület 9 igen, 1 nem szavazattal 1 tartózkodás mellett meghozta a következő határozatot. 40/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a „Keszthely Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének megalkotása (rendelettervezet)” c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat saját bevételeinek és az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a 2013. évi költségvetési évet követő három évre várható összegét a Melléklet szerint állapítja meg. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy kísérje figyelemmel a kötelezettségvállalások teljesítését, különös tekintettel az adósságszolgálat kamatváltozásból eredő esetleges növekedésére, a bevételek kiadások alakulására, és erről negyedévente adjon számot a képviselő-testületnek. Határidő: folyamatos Felelős: Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester a rendelettervezetet bocsátotta szavazásra.
7 A képviselő-testület 9 igen, 1 nem szavazattal 1 tartózkodás mellett megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
(A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.)
3. A Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozására vonatkozó dokumentumok jóváhagyása Előterjesztő: Ruzsics Ferenc polgármester (Az előterjesztés, valamint a bizottsági javaslatokról készült összesítő a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Ruzsics Ferenc polgármester ismertette a bizottságok javaslatait, felkérve az elnököket azok esetleges kiegészítésére, a képviselőket pedig hozzászólásra. Nem volt hozzászólás, ezért az I. határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 41/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta „A Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozására vonatkozó dokumentumok jóváhagyása” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84-85.§-ában foglaltak alapján az Melléklet szerint 2013. március 1-jei hatállyal jóváhagyja Vállus Község Önkormányzatával megkötendő, a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal működtetésére vonatkozó megállapodást. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 3. A képviselő-testület rögzíti, hogy a 2013. február 28-ai hatállyal megszűnő Keszthelyi Polgármesteri Hivatal állományában a megszűnés napján foglalkoztatottakat a 2013. március 1. napjával jogutódlással létrejövő Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal továbbfoglalkoztatja, jogviszonyuk folyamatosnak minősül. 4. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a közös hivatal létrehozására tekintettel gondoskodjon a helyi önkormányzati rendeletek felülvizsgálatáról és a vonatkozó rendelettervezetnek a képviselő-testület elé történő beterjesztéséről. Határidő: 2013. február 28., 4.pontra: 2013. március 31. Felelős: Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a II. határozati javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot.
8 42/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta „A Keszthelyi Közös Önkormányzati hivatal létrehozására vonatkozó dokumentumok jóváhagyása” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11.§ (1) bekezdése, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 14.§-ában foglalt rendelkezések alapján 2013. február 28-ai hatállyal jóváhagyja a Keszthelyi Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratát a Melléklet szerint. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről a megszüntető okirat megküldésével egyidejűleg a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóság Államháztartási Irodát (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.) tájékoztassa. Határidő: 2013. február 20. Felelős: Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a III. határozati javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 43/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta „A Keszthelyi Közös Önkormányzati hivatal létrehozására vonatkozó dokumentumok jóváhagyása” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42.§ 7. pontjában kapott jogkörében eljárva, figyelemmel a 84. - 85. §-aiban, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.§-ában, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 5.§-ában foglaltakra figyelemmel 2013. február 28-ai hatállyal jóváhagyja jogutódlás jogcímen – a Keszthelyi Polgármesteri Hivatal jogutódjaként - a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratát a I. számú melléklet szerint. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a II. számú melléklet szerint jóváhagyja a Keszthelyi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát. 3. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hozott döntésről az alapító okirat megküldésével egyidejűleg a Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóság Államháztartási Irodát (8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.) tájékoztassa. Határidő: 2013. február 20. Felelős: Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző
9
5. Állami tulajdonú ingatlanok igénylése Előterjesztő: Ruzsics Ferenc polgármester (Az előterjesztés, valamint a bizottsági javaslatokról készült összesítő a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök az ülés napján kapott kiegészítéssel kapcsolatban kért szót, mert a határozati javaslatok módosítása felvetette benne azt a kérdést, hogy az ingatlan megszerzésétől számítottan mennyi idő áll rendelkezésükre az esetleges kármentesítésre, és történt-e valamiféle felmérés az esetleges kármentesítés mértékéről és annak költségeiről. Ez a sármelléki repülőteret példaként felhozva elérheti a milliárdokat is, ezért tartotta fontosnak a kérdést, mert esetlegesen pályázati forrást is elképzelhetőnek tartana e célra, s mi van akkor, ha az önkormányzat önerőből ezt nem tudja megvalósítani. Borosné Eitner Kinga képviselő 11.12 órakor távozott az ülésteremből, így a képviselő-testület létszáma 10 főre változott. Ruzsics Ferenc polgármester a képviselő-testület e döntésében egy folyamat elindulását látta, melynek részét képezik a tárgyalások az átadás feltételeiről. A volt honvédségi ingatlant érintené a részleges kármentesítés, amiről azonban nincsenek információik. A tárgyalások során bármikor azt mondhatja az önkormányzat, hogy nem kíván élni e jogával. Dr. Ifi Ferenc képviselő egy korábbi képviselővel folytatott beszélgetéséről adott tájékoztatást, aki most a vagyonügynökség egyik leányvállalatánál tevékenykedik, s akinek az volt a véleménye, hogy rekultivációs igény megjelenésekor várhatóan lesz uniós forrás is rendelve a megvalósításhoz, hiszen az unió szemlélete is környezetvédelmi szempontú, így semmit nem veszít az önkormányzat az igényléssel. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában elsőként az I. határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 44/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 4667 hrsz-ú, 4796 m2 alapterületű, saját használatú út megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2.
Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „településüzemeltetés” önkormányzati feladatok érdekében, belterületi közút működtetése céljából kívánja tulajdonba venni.
3.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlan környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről.
10 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. 4.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére.
5.
Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet.
Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Ruzsics Ferenc polgármester a II. határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 45/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 0147/2 hrsz-ú, 34 ha 2640 m2 alapterületű, állami terület I. megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2.
Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „településfejlesztés, településrendezés”, „lakás- és helyiséggazdálkodás”, „turizmussal kapcsolatos feladatok”, „egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások”, „sport, ifjúsági ügyek” önkormányzati feladatok érdekében, önkormányzati bérlakások kialakítása és működtetése, turisztikai és sportlétesítmények elhelyezése, egészségügyi ellátó létesítmény kialakítása céljából kívánja tulajdonba venni.
3.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlan környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át.
4.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére.
11 5.
Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet.
Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Ruzsics Ferenc polgármester a III. határozati javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 46/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 1725/5 hrsz-ú, 1324 m2 alapterületű, állami terület I. megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2.
Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „településfejlesztés, településrendezés”, „lakás- és helyiséggazdálkodás” önkormányzati feladatok érdekében, önkormányzati bérlakások kialakítása és működtetése céljából kívánja tulajdonba venni.
3.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlan környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át.
4.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére.
5.
Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet.
Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
12
Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a IV. határozati javaslatot. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 47/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 071 hrsz-ú, 27 ha 4963 m2 alapterületű, állami terület I. megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2.
Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „településfejlesztés, településrendezés”, „turizmussal kapcsolatos feladatok”, „egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások”, „sport, ifjúsági ügyek” önkormányzati feladatok érdekében, turisztikai és sportlétesítmény elhelyezése céljából kívánja tulajdonba venni.
3.
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlan környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át.
4.
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére.
5.
Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselő-testületet.
Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Borosné Eitner Kinga képviselő 11.15 órakor visszatért az ülésterembe, ily módon a képviselő-testület létszáma 11 fővel ismét teljessé vált. Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta az V. határozati javaslatot.
13
A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal (1 képviselő nem szavazott) meghozta a következő határozatot. 48/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 297/1 hrsz-ú, 6 ha 4817 m2 alapterületű, beépítetlen megjelölésű ingatlanból a telekmegosztás követően létrejövő területrészek ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. 2. Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „településfejlesztés, településrendezés”, „településrendezés”, „turizmussal kapcsolatos feladatok” és „egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások” önkormányzati feladatok érdekében, helyi közút kialakítása, valamint turisztikai létesítmény kialakítása céljából kívánja tulajdonba venni. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlan környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. 4. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére. 5. Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet. Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a VI. határozati javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot.
14 49/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő keszthelyi 933 hrsz-ú, 4909 m2 alapterületű, múzeum megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. 2. Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant a muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt „kulturális szolgáltatás” önkormányzati feladatok érdekében, muzeális intézmény (területi múzeum) működtetése céljából kívánja tulajdonba venni. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja továbbá, hogy az ingatlan tulajdonjogát az önkormányzat az arra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. 4. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai, valamint 3-5.§-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását, illetve annak sikertelensége esetén kérelmezze az ingatlanra használati jogot biztosító bérleti vagy vagyonkezelési szerződés megkötését. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére. 5. Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet. Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a VII. határozati javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 50/2013. (II. 14.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az „Állami tulajdonú ingatlanok igénylése” című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. 36.§ (2) bekezdés c.) pontja alapján kezdeményezi a Magyar Állam tulajdonában lévő -
keszthelyi 0122 hrsz-ú ingatlan megosztását követően létrejövő 0122/2 hrsz-ú, 93 m2 és 0122/3 hrsz-ú, 84 m2 alapterületű, buszmegálló megnevezésű ingatlanok,
-
keszthelyi 0138/1 hrsz-ú ingatlan megosztását követően létrejövő 0138/9 hrsz-ú, 102 m2 és 0138/10 hrsz-ú, 232 m2 alapterületű, buszmegálló megnevezésű ingatlanok,
15 -
keszthelyi 0433/6 hrsz-ú ingatlan megosztását követően létrejövő 0433/9 hrsz-ú, 50 m2 és 0433/10 hrsz-ú, 37 m2 alapterületű, buszmegálló megnevezésű ingatlanok,
-
keszthelyi 0497 hrsz-ú ingatlan megosztását követően létrejövő 0497/2 hrsz-ú, 92 m2, 0497/3 hrsz-ú, 131 m2, 0497/4 hrsz-ú, 222 m2 és 0497/5 hrsz-ú, 56 m2 alapterületű, buszmegálló megnevezésű ingatlanok
ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. 2. Keszthely Város Önkormányzata az ingatlant a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésében megjelölt, a helyben biztosítandó közfeladatok körében ellátandó, a 2. pontban „településüzemeltetés” közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása helyi önkormányzati feladatok érdekében, buszmegálló öblök működtetése céljából kívánja tulajdonba venni. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja az ingatlan tulajdonba adásának – ide értve a művelési ág szükséges megváltoztatásának – érdekében felmerülő költségek megtérítését. A képviselő-testület vállalja, hogy szükség szerint az ingatlanok környezeti állapotának felmérését és kármentesítését az önkormányzat saját költségén elvégezteti, és az érintett ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármilyen követeléséről. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete vállalja továbbá, hogy az 1. pontban megjelölt ingatlanok tulajdonjogát az önkormányzat az azokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. 4. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet 50-51. §-ai alapján kezdeményezze az ingatlan ingyenes átruházását. Felhatalmazza továbbá a tulajdonszerzéssel, illetve használatbavétellel kapcsolatos intézkedések, nyilatkozatok megtételére. 5. Felkéri továbbá a polgármestert, hogy az igénnyel kapcsolatos eljárás előrehaladásáról és az esetlegesen közbenső tulajdonosi döntést igénylő kérdésekben tájékoztassa a képviselőtestületet. Határidő: Felelős:
folyamatos Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Gábor Hajnalka aljegyző (Dr. Horváth Teréz jogi és szervezési osztályvezető, Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető)
Ruzsics Ferenc polgármester megállapította, hogy a további napirend tárgyalására zárt ülésen kerül sor, ezért szünetet rendelt el és a nyílt ülést 11.16 órakor bezárta. Kmf. Dr. Gábor Hajnalka aljegyző
Ruzsics Ferenc polgármester