10.évfolyam 1. szám 2008 január hónap
A NAGYBAJOMI, A BÖHÖNYEI, A VÉSEI ÉS A PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA
KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDİT!
Credo 2008. január
1
Helytörténet Marics József
9. A török kiverése utáni állapotok a településünkön 1. Az osztrák közigazgatás bevezetése. A török kiőzése a megye területérıl és Nagybajomból nem jelentette a lakosság önfeledt boldogságát, mert az egyszerő ember igen hamar rájött, csak az elnyomó hatalom változott, a törököket felváltotta a német, de az elnyomás, az adózás ugyanúgy terheli ıket. A bécsi udvar a töröktıl visszafoglalt területeket új szerzeménynek, minden tekintetben a sajátjának tekintette, amelyre kiterjesztette erıszakkal a hatalmát és az osztrák politikai célkitőzések szerint kormányozta. Kezdetben minden visszafoglalt terület a haditanács, majd a központi pénzügyi igazgatást végzı udvari kamara irányítása alá került. A sokszor erıszakkal behajtott adót a további hadikiadásokra és a világválságban levı birodalmi háztartás szükségleteire fordították. Megyénk és Nagybajom fejlıdésével, felvirágoztatásával egyáltalán nem törıdött az új elnyomó hatalom. Nagybajom történetében rövid és világos eligazítást kapunk az 1686 utáni állapotokról. „A töröktıl visszahódított területek többségét a budai kamarai adminisztráció vette birtokába. A kamarai igazgatás az óriási területeket kisebb igazgatási egységekre, kamarai tiszttartóságokra osztották. Ezek élén a tiszttartók, a provizor állt, aki kerületeinek igazgatását és gazdasági kiaknázását végezte, továbbá a felszabadító háborúban résztvevı katonaságnak élelmet, szállítóeszközöket és munkáskezet biztosított. A tiszttartóságokban sor került a vám, harmincad és a sóhivatalok fölállítására. Ezek a hivatalok a helyi kereskedelmet érintı vám, az átmenı kereskedelmet terhelı harmincad behajtásával és kezelésével, illetve a só-ellátással foglalkoztak. Somogyország fölszabadítása után a közhatalmat rövid ideig a katonai haditanács gyakorolta, majd ennek szerepét átvette a kamarai kormányzás. Megyénk területén is megszervezték a kaposvári, a siófoki és a szigetvári kamarai kerületeket. Nagybajom a kaposvári kerülethez tartozott. Ennek élén három, feltétlen udvarhő hivatalnok követte egymást: Igmándy Sámuel, Balogh Ferenc és Heher János Ernı, akik szervesen kötıdtek Nagybajomhoz. A kerületünk felsıbb szerve a budai kamara volt. A kaposvári kerület 1698-as hivatalos felmérése alapján 77 lakott településrıl és 150 pusztáról közöl adatokat. 2
2. Balogh Ferenc tiszttartó jelentése. Balogh Ferenc nagybajomi tiszttartó 1695. július 1-én a következıkrıl számol be a településünkrıl: 18 jobbágytelek, 7 pusztatelek és 28 háztartás szerepel a hiteles összeírásban. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy név szerint ismerjük a háztartások élén álló családfıket: Ács András, Ács Gergely, Ács György, Ács János, Ács Márton, Bíró Márton, Böjtös György, Farkas András, Farkas György, Jákó János, Kozma György, Laki Balázs, Laki Gergely, Lapai János, Lóki András, Lóki Mihály, Lóki Miklós, Majlát István, Majlát János, Major Dávid, Nagy Gergely, Nagy Lırinc, Papp András, Rábai György, Szabó János, Tóth György, Tóth Lırinc és Vajda János. Még azt is megtudhatjuk az írásos jelentésbıl, hogy Rábai Györgynek, Szabó Jánosnak és Vajda Jánosnak nem volt saját háza, ezért Farkas András, Jákó János és Lóki Mihály jobb módú jobbágyoknál laktak. Balogh Ferenc írásos jelentése arra is kitér, hogy Nagybajom lakossága színmagyar volt, és az is maradt a környék betelepítése ellenére is.
Credo 2008. január
3. Fiók - harmincad hivatal felállítása Nagybajomban. Ha rátekintünk megyénk térképére, azonnal szembetőnı, hogy a településünk Somogyország szívében, centrumában található. Mindig is átvezettek rajta az ısi és jelentıs utak. Heher János Ernı ennek tudatában írt 1698. december 7-én jelentést a budai kamarának, melyben javaslatot tett, hogy Nagybajomban állítsanak föl egy fiók–harmincad hivatalt. Ez a terv nemsokára megvalósult. Az új fiók–harmincad élére a fıhatóság, az akkor már nagybajomi lakost, Sárközy Jánost nevezte ki. 1700–ban elkészült a településünkön a fiók– harmincad – hivatal épülete, melyet kivételesen a kisbajomi jobbágyok építettek föl, akiknek ezért elengedték a teljes évi adójukat. A Nagybajomot érintı kereskedıknek ezentúl meg kellett állniuk a településünkön és kötelesek voltak megfizetni a kirótt vámot, errıl igazolásul hivatalos vámcédulát kaptak. A nagybajomi fiók– harmincad jó bevételt hozott Sárközy Jánosnak, s némileg a településnek is. Akik szerették volna kijátszani a fiók–harmincad vámot, számolniuk kellett azzal, hogy szigorúan megbüntetik. Akik pedig besúgták a csempész kereskedıket, jutalomban részesültek. 4. Bonyodalmak a kilenced beszedése körül. A török kiverése után az osztrák hatóságok kezdetben arra is ügyeltek, hogy a magyar nemesek csak annyi adót szedjenek be a jobbágyaiktól, amennyit korábban a török földesuraknak fizettek. Heher János Ernı kaposvári kamarai elıjáró szigorúan megtiltotta Festetics Pál nagybajomi földesúr-
nak, hogy beszedje a jobbágyoktól a kilencedet, mivel ezt nem fizették a töröknek.
Szomorú tény, hogy 1701–ben a bécsi kormányzat törvénytelenül és igazságtalanul elıírta a kilenced megfizetését az államnak. Amikor, ez ellen a nagybajomi jobbágyok jogosan tiltakoztak, a kamarai elıjáró erıszakkal, katonai segédlettel hajtotta be a kilencedet. 1702-ben Laczó Mihály kapitány négy muskétással 17 szekérnyi árút, tárgyakat és élelmiszert vittek el Nagybajomból a kilenced fejében. Ez a jogtipró kizsákmányolás olyan kemény ellenállást vont maga után a nemesek és a jobbágyok részérıl egyaránt, hogy 1703-tól kezdve erre már nem került sor. A bécsi kamara a tized és a pénzre váltott robot mellett jelentıs bevételre tett szert a bormérés, a mészárszékek, a malmok és a makkoltatás után. Nem volt leányálom a nagybajomi jobbágyok élete. A súlyos adózás, elnyomás, jogtalan és igazságtalan intézkedések nagyban hátráltatták a családok anyagi fejlıdését és a falu kibontakozását.
Közélet „Az Egyház arra törekszik, hogy segítıkészen, de kritikusan, az evangéliumi értékek szem elıtt tartásával figyelje az országban zajló társadalmi és gazdasági folyamatokat, kritikusan tekintsen a politikai és gazdasági élet visszásságaira, s szükség esetén fölemelje szavát az igazságtalanság és a megkülönböztetés bármilyen formája ellen, elsısorban a legszegényebbek, a kitaszítottak, az elesettek védelmében. Emellett pedig
Az utóbbi esztendıkben Magyarországon a kisemmizett, szellemileg és anyagilag lezüllesztett, életterében megcsonkított és önbecsülésében megalázott emberek száma egyre nö-
mindent elkövet azért, hogy – erıihez képest – maga is részt vegyen a nehézségek csökkentésében és a rászorulók szenvedéseinek mérséklésében. A felebaráti szeretet áldozathozatalt kíván, intézményes vagy egyéni részvételt a másik ember nehézségeiben." („Igazságosabb és testvériesebb világot" – A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele, 1996.)
vekszik. Mint szerzetespap, nem nézhetem tovább érzéketlenül azokat a cselekményeket, melyeket a magyar néppel szemben sokszor az aktuális hatalom képviselıi is elkövetnek. A nemzet Credo 2008. január
szegényeivel való szolidaritás kifejezéseként a mai nappal imádságos éhségsztrájkba kezdek. Egy nemzet nem nyugodhat bele, hogy gátlástalan anyagias3
ságtól hajtva, idegen globális gazdasági hatalmak érdekében a törvényesség látszata mellett reformokra hivatkozva, emberek milliót, a jövendı nemzedékeket fosztják meg megélhetésüktıl, nemzeti kultúrájuktól, nemzeti intézményeitıl megkérdezésük nélkül. Mivel a mai nap a magyar nemzettel szemben újabb bőncselekmény elkövetésére készül a kormányzat, imádságos éhségsztrájkomat most a karácsonyi idıben, az Isten szolidaritásá-
nak és emberré válásának ünnepi idıszakában, január 6-ig, Vízkereszt ünnepéig szeretném folytatni. Azon honfitársaim, akik imáikkal mellém állnak, kérem, juttassanak el hozzám egy levelezılapot, január 6-ig, „Magyarország szegényeiért" felirattal. Az így összegyőlt levelezılapokat eljuttatom majd a Magyar Országgyőlés Elnökéhez. Kérem, hogy a támogató képeslapokat a Kispesti Jézus Szíve Plébániára juttassák el egyé-
nileg vagy összegyőjtött formában, illetve postai úton. Templomunk címe: Kispest Jézus Szíve Plébánia, 1196 Budapest Áchim András u. 78. Hofher József SJ
kitőzik az ısi jelvényeket, akkor újraindul az elvett iskola, talpra áll az apácarend, megjelennek a cserkészek. Szép számmal akadnak naiv lelkek, akik úgy győjtik a diplomáikat, mint a régi grófok a trófeákat. A jegyzeteik, mint monolit kövületek süllyednek az agyukba. Természetesen tanulnak szentírástudományt is, s azt hiszik, ennyi elég is, ettıl a világ máris különbbé válik. A valóságban viszont rengeteg másra is szükség van. A szakértelmen kívül kell „szív” is. Szükség van az indulatok „hıfokára”, korszerő stílusra, a magánéleten átparázsló meggyızıdésre, látható tettekre..., végsı soron az élı Istennel való bizonyos konzsenialitásra. Isten természetesen nem azonos valamiféle papírhalmazzal. A róla szóló tudomány is – csak állványzat a Titok körül. Vele kapcsolatban a Zsidókhoz írt levél elképesztı dinamizmust sejtet: „Miután többféleképpen, különbözı módon szólt hajdan Isten a próféták útján az atyákhoz, e végsı korszakban Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1).
b.) Isten közeledése, s ennek következtében a világ életre kelése nem az írásbeliséggel kezdıdik. „Többféleképpen, különbözı módon” történt az; de mit jelent, hogy „próféták útján” (Zsid 1,1), „angyalok által” (Zsid 2,2)? Mi a prófétai jel, az angyali szó? Amint a földgolyón szüntelenül keresztül záporozik a szemnek láthatatlan gamma-sugárzás, úgy az Isten szeretete is jelen van a világban. A mindenség nem „szekularizált” (Róm 1,20), legfeljebb a mi agyunk szikkadt. Fülünk van, de nem hallunk, szemünk van, de nem látunk (Mt 13,15), pedig a világ tele van „példabeszéddel” (Mt 13,35). A nicaraguai költı, Ernesto Cardenal, mielıtt nekikeseredve politizálni kezdett volna, még „látott”. Egy alkalommal így ír: „A meteorok írásvonala az égen és a csúszómászók nyoma a homokban, a vándormadarak tovahúzó röpte ıszi éjszakákon..., az évgyőrők egy cédrus törzsében... mind-mind... üzenetet közvetítenek.” Hozzá hasonlóan a modern misztikusok: a német Guardini, a francia Foucauld, az
Budapest, 2007. december 17. (A Magyar Parlament által, az egészségbiztosítás privatizálását engedélyezı törvényjavaslat szavazása napján) Váci Egyházmegye/Magyar Kurír
2008 – Biblia éve Balás Béla,
Gyakorló lelkipásztor, úgynevezett „mezei” teológus beszél Önökhöz. Ezért most ne várjanak valamiféle különleges okosságot. Másféle „csatornán” próbálok közelíteni. Mondanivalóm inkább vallomás, bizonyos „helyszíni közvetítés” a magam tapasztalatából. Bemutatom az összegyőlt és feldolgozott élményeimbıl, bennem miként él a Szentírás, és ebbıl következıen hogyan látom a világot. I. Isten szakadatlan szól hozzánk! a.) Sokan közülünk abban a tévhitben élnek, hogy ha visszaszerzik az ingatlanjaikat, megvásárolják a régi egyenruhákat, 4
Credo 2008. január
olasz Carlo Carretto, az amerikai Merton és sokan mások is észrevették a nekünk szóló jeleket. A piarista egyetemi tanár és költı, Sík Sándor a „Mindennevő” címő versében Nazianzi Szt. Gergelyre utal vissza. Ha zörren az ablak – tudja, Isten sétálni hívja, amikor bejön egy kutya, s mancsát a térdére teszi, akkor ı elszégyelli magát, mert még a kutya szemébıl is az Isten hőségét érzi. Az anglikánból katolizált Chesterton állítja, hogy a világmindenség csendje: a betegszoba irgalmas csendje, mert „ha meghallanánk az angyalok kacagását, a kábító energia a földhöz vágna...” c.) Jézus – övéin – számon is kéri a jelekre való érzékenységet. Hiszen azok, mint a nyomjelzı lövedékek, vezetik is az asszociációk sorozatát, az ész logikáját. A természet jelei összefüggnek az „idık jeleivel” (Mt 16,3). A jelek jele pedig, amit a karácsonyi angyal hirdetett (Lk 2,12), maga Jézus Krisztus. Benne artikulálódik Isten minden szeretete, rajta arcot ölt a világ értelme (Jn 3,16). Az ı eljövetele – az elsı – az emberi történelemnek bizonyos értelemben nem a közepe, hanem a startvonala. Ami odáig történt, az készülıdés, ami azután jön, az a kicsomagolás, a „forgalmazás”. Gyerekeknek úgy magyarázom az Ószövetséget, hogy az óriási ajándékcsomag. Csupa titok. Múlnak az évszázadok, jönnek az adventi próféták, s elkezdıdik a csomag bontása. Egyre jobban látszik, hogy mit rejtenek a borítások (2 Kor 3,16); tisztul a Messiás-fogalom, szelídülnek a szokások, megerısödik a monogám házasság. Állandósul a várakozás, fokozódik a készülıdés. Hegyre visz az ösvény, s Valaki jön velünk szembe. Jézusban találkozik ég és föld, Isten és Ember. Az egész Újszövetség nem más, mint en-
nek az ajándéknak a bemutatása, majd „felhasználása”. A katolikus dogmatika Jézus Krisztus személyének az elemzése. İ akkorát hozott önmagában, hogy utána az elsı 400 évet betöltik a krisztológia és a mariológia fölfedezései. Nyomukban kivirágzik a kegyelemtan, majd megjelenik a szentségtan, kifejlıdik a morális és az egyháztan. Ma már foglalkozunk a következményekkel is: az emberrıl, a társadalomról szóló tanításokkal. Máig érvényes Izajásnak Szent Pál által is idézett szava (1 Kor 2,9): „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik ıt.” II. Isten megértett és leírt szava: a B i b l i a a.) Szakemberek eljátszottak a gondolattal, hogy mi változna abban az esetben, ha valamelyik kumráni barlangból elıkerülne egy „ipari csoda”. Találnának egy eddig ismeretlen szerkezetet, amirıl kiderülne, hogy ókori videó. Eredeti kép- és hangfelvételeket tartalmaz a názáreti Jézusról. Az egyik egyetem laboratóriumában át tudnák tenni mai rendszerre, s látnánk–hallanánk „elsı kiadásban” a Hegyi Beszédet, s minden továbbit, ami történt. Azt mondják – s bizony igazuk van –, hogy az nem lenne akkora szenzáció, mint a kezünkben lévı Szentírás. Az ún. „eredeti”, a történelmi prototípus ugyanis éppúgy bizonytalanságban hagyna minket, mint az elsıket. Látnánk a mindenben hozzánk hasonlóvá vált (Fil 2,7) ács fiát (Mt 13,55), aki még ötven esztendıs sincs (Jn 8,57), aki felıl még korának legnagyobb prófétája is csak kérdezısködött (Mt 11,3). Az eredeti képek igazából a régészeket, a nyelvtudósokat, a filmrendezıket örvendeztetnék. A kezünkben lévı írott Biblia több mint csupasz látvány. Credo 2008. január
Ez már a „megtalált” Jézus. Ez a felfedezett igazság, a Szenlélektıl értelmezett esemény. Ez a leleplezett és beteljesedett Ószövetség. Ezért is becsülik meg nagyon. Jobb helyeken a fıpapi ceremóniák élén viszik feltartott kézben. Égı gyertyák közt olvassák, és a felolvasás végén megcsókolják. A szentélyben díszes trónuson ırzik, mint az Eucharisztiát. Az ısegyházban kisebb papi rendhez tartoztak, akiket lektorokká avattak. Csak ık nyúlhattak hozzá, és olvashattak az egyébként is „drága” példányokból. Aki pedig a szent iratokat az üldözések idején ijedtében kiszolgáltatta a hatóságoknak, az hittagadóvá vált. A többiek az ilyen embert „traditor”-nak bélyegezték, s messze kerülték... b.) Eredeti kézirat nem maradt ránk. Az egyiptomi papirusz–sás kiszárított lapjaira, kézzel, primitív tintával írt szövegek hamar kifakultak. Ha nem téglába égették vagy rézre karcolták a betőket, akkor azok a növényi eredető felületen elmosódtak. A tekercs formájú írás fakult, töredezett, s még mielıtt olvashatatlanná vált, le kellett másolni. Így érthetı, hogy kb. 50 évenként készültek az újabb és újabb másolatok. A kezdetleges technika és a ritka alapanyagok miatt egy–egy példány ára felérhetett a mai méregdrága színes tévék árával. A használhatatlanná vált iratokat, 5
mint a halottakat, tisztelték. Nem dobták ki. Úgynevezett „genizába”, tekercstemetıbe tették. Szerencsénkre a régészek, valahol Egyiptomban, rábukkantak egy ilyen furcsa „sírboltra”. A mai módszerekkel már azt is el lehetett érni, hogy ezek az évezredes, eddig holt sorok életre keltek, újból olvashatókká váltak. Kiderült, hogy szinte bető szerint egyeznek a mostani példányaink szövegével. Gerhard Kroll jezsuita, német tudós azt is megvizsgálta, hogy a különbözı ókori kéziratok hogyan viszonyulnak egymáshoz. Hitvédelmi ereje van az eredményének. Összehasonlító táblázata szerint a legtöbb filozófiai vagy irodalmi mőnek másolata csak a 10. századtól maradt ránk. Az Újszövetség elsı teljes szövegtanúja viszont már a 4. századból épen maradt. Sıt, az eddigi legrégibb kézirat-töredéket (a Jánosevangélium egy részletével) a Kr.u. 125-bıl származtatják. A felfedezıje nevérıl keresztelték el „Ryland” papirusznak. Ezeket a felbecsülhetetlen értékő dokumentumokat a világ különbözı tudományos intézeteiben páncélszekrényben ırzik. Már régen mikrofilmre vették, úgy, hogy a kutatók mindenhez hozzáférhetnek, egymás eredményeirıl naprakészen tájékozottak. Az eredeti nyelvek rekonstrukciója, a fordítások pontosítása a világ szakembereinek szeme elıtt történik. A szakma lelkiismerete vigyázza. Ma már tragikomikus emlékké zsugorodik a 60-as évek egyházellenes harca. Közpénzeket pocsékoltak silány, szovjet brosúrákra, bibliaellenes fércmővekre. Hírhedtté vált bizonyos „Kriveljov” nevő szerzınek az „evangéliumi legendákról” öszszehordott mőve. Esztergomban a biblikum órákat öreg professzorunk 5 percnyi Kriveljovval kezdte. Mit is mond az elvtárs? – 6
s idézett egy döbbenetes ökörséget –, azután bemutatta, hogy mit válaszol erre a szaktudomány. Dıltünk a nevetéstıl. Túlságosan is nagy lett a siker, abba kellett hagyni ezt a rovatot, mert tanárunk állását kockáztatta. Természetesen mi a helyi könyvesboltban megvettük a „divatos” kis füzetkét, s magunk folytattuk a vizsgálódást. Akkor vettem észre egy újabb alapigazságot. Minden állítás annyit ér, amennyire azt a hirdetıje bizonyítani tudja. Döntı tehát az, hogy milyen és menynyi forrásmunkára hivatkozik a szerzı. Kriveljov a könyve végén kb. 10 forrást emlegetett. A tízbıl hat ismeretlen szovjet szerzı, a többi pedig még a múlt században élt, régen elavult, megcáfolt nyugati racionalista volt. Mi a fıiskolán akkoriban az öt kötetes Simon–Prado tankönyvbıl készültünk. Ennek a hatalmas mőnek minden oldalán, szinte minden sorhoz, apró betős lábjegyzet csatlakozott. Abszolút világos volt adatról–adatra az állítás eredete. Ott volt a kutató neve, a könyvének címe, a kiadás éve, helye, a lapszám, sıt a döntı szakaszoknál eredeti nyelven beidézve az igazoló szöveg. A kötetek elején pedig kb. tíz oldalnyi, témakörökbe rendezett, abc–sorrendben közölt forrásmunkák jegyzéke állt. Dılt betőkkel még a másvallású szakemberek idevonatkozó munkáit is jelezték. Ezek után, Kriveljovot és a spanyol szerzıpárost összehasonlítva egyértelmő volt, hogy mi a „legenda”, és hol kezdıdik a tudomány. c.) A Biblia lapjain hatalmas kincs van a kezünkben. Válasz a lét alapkérdéseire, információ az egyén sorsáról, a világ értelmérıl. Jelentés a „túlpartról”, sıt, magának a Végtelen Istennek a névjegykártyája... Tökéletesen érthetı tehát a régiek gondoskodó figyelmessége, amellyel egy Credo 2008. január
betőcskét se, egy vesszıt se vesztettek az átszármazó örökségbıl. Érthetı a maiak szomjúsága is. Ártatlanul börtöntjárt papok mesélték, alkalom adtán sikerült egy vékonyka Újszövetséget becsempészni valamelyik cellába. Az állandó motozás veszélye miatt nem merték eredeti formájában rejtegetni. Szétszedték lapokra és egymás közt csereberélték a széttépett Biblia részeit; Isten igéje ott keringett a „pokol tornácán”. Hihetetlen erıt adott egyiküknek például a sapkája bélésében ırzött Efezusi levél néhány fejezete. Kívülrıl tudta minden sorát. Százszor és százszor ízlelgette, fontolgatta, imádkozta. Emlékszem az ötvenes évek elejére. A legvadabb terror idején csöppentem bele az illegális Regnum Marianum közösségbe. Az egyik tavaszi vasárnap akadályversenyt tartottunk a Pilisben. Reggeltıl estig jártuk az akkor még elhagyatott vidéket egy Kis–Ázsia – Közel–Kelet „vaktérképpel” a kezünkben. Mi voltunk Szent Pál és a kísérete. Fel kellett ismernünk, hogy hol járunk – s azt rögvest rá kellett rajzolnunk a térképünkre. Tudni kellett, amit Pál is tudott, hinni kellett úgy, amint ı, s ezek birtokában ki kellett vágnunk magunkat ezernyi vészbıl, csábító csapdából, úgy, amint ı is tette. Igen ám, de mint kezdı kisdiák, aki sötétedés után lopakodott a lakásokon tartott hittanórákra, honnan is tudjam, hogy ki volt Szent Pál?! A máig használatos Békés–Dalos féle, modern szentírásfordítás csak 1951–ben készült el. Évekbe tellett, amíg elterjedtek az elsı becsempészett példányok. A nagyszabású játékra tehát úgy készültem hónapokon át, hogy egy valahonnan elıkerült régebbi kiadásból kézzel kimásoltam Pál életét.
Csak sok év múltán találkoztam Bradburynak a „Fahren–heit 451” címő kisregényével. Az amerikai tudományos– fantasztikus irodalom e remekébıl filmet is készítettek. Játszódik a „Gutenberg galaxis” után, a hanyatló Európában. Az emberek régen leszoktak az olvasásról, s vele együtt a gondolkodásról is. A Tőzoltóság már csak égetéssel foglalkozik. A titkon olvasókat feljelentik, s elkobzott könyveiket elégetik. A papír gyulladási hımérséklete: Fahrenheit 451 fok. Innen a vésztjósló cím... Amelyik ház tetején nincs antenna, az eleve gyanús. Ha a lakó nem tévézik esténként, akkor mit mővel? Csak nem olvas? Az hihetetlenül veszélyes lenne az államra... Az olvasó, és így feltehetıleg gondolkozó polgár nehezebben csapható be, s esetleg még önállósítja is magát. Montag, a parancsnok, egyre kíváncsibbá válik, egyeseknek miért oly fontos a könyvük, hogy érte mindent kockáztatnak. Az egyik riasztásuk alkalmával, amikor a tetten ért idıs néni, mint az anyamadár borul a lángba boruló könyveire, ellop egy könyvecskét. Otthon, éjszakánként, szívdobogva betőzgeti az ismeretlen szöveget. Kiderül, hogy Máté evangéliumát tartja a kezében. Rájön, hogy eddig ı hamis Krisztusban hitt. Álszent, édeskés, semmit se követelı, mit sem érı vallás vette körül... Váratlanul félbeszakadnak a gondolatai, mert a saját felesége rajtakapja tiltott olvasáson. Most rá kerül a sor. Önmaga ellen kell föllépnie.
A szirénázó, csillogó tőzpiros rohamkocsi odaszáguld a lakásuk elé. Montag égeti a könyveit, de velük együtt a hitvesi ágyat is, s az egész eddigi hazug világát. Odavágja a lángszórót, és kimenekül ebbıl az elátkozott kultúrából. Rozsdás sínek mentén eljut az erdı mélyére, ahol már várják az elıtte elbujdosottak, a „könyvemberek”. Fel s alá sétálnak a tó partján, s addig tanulják azt a magukkal hozott egyetlen könyvet, amíg betéve nem tudják. Mihelyt megbízhatóan mőködik a memóriájuk, a kimenekített kötetet – a bőnjelet – elégetik ık is. Most már nem kell, mert eggyé váltak a könyvvel. A maguk régi nevét is leteszik, s azontúl a megtanult mő címén mutatkoznak be: „én vagyok Gróf Monte Christo elsı kötet”, „én meg a második”, „Ezekiel próféta vagyok az Ószövetségbıl”..., s így tovább. A könyv olvastán eszembe jutott a régi latin mondás: „timeo hominem unius libri”, „félek az egykönyvő embertıl”. Az ugyanis lehet rémisztıen buta is, de ennek fordítottja is bekövetkezhet. Aki szinte eggyé válik egy könyvvel, például a Bibliával, az lehet elképesztıen bölcs is. A kereszténynek ez utóbbi fajtához kellene tartoznia. Ha Isten szava számomra már nem pusztán a papíron van, hanem belém épül, akkor elérte a célját. A hitem életté válik. Ez azt jelenti, hogy amíg az iskolás hittanból legfeljebb langyos illemtan következik, addig a bibliás ember kitőnı érzékkel eltalálja, az adott körülmények közt, hogyan kell Jézust követnie. Az ilyen embernek Credo 2008. január
ugyanis, mint a jó muzsikusnak, „belsı hallása” van, élı Szentlélekre figyel, hőségét megtartva, könnyedén tud – ha kell – változni is. A változások soha nem ötletszerőek, nem a divathoz igazodnak, hiszen azoknak a partitúrája a kinyilatkoztatásban rejlik. Évezredek kottája a tudományok királynıjének mondott „dogmatikában” szólal meg. A „dallam”: a dogma. Ez persze nem a politikai „tabu”, hanem a vallási „irányfény”. A dogma háttere a biblikum, pontosabban: az abban rejlı élet. Más hasonlattal: a felismert hittétel olyan, mint a sugárzó érc, s mögötte az uránbánya, a biblikum. Az egésznek a mélyén pedig ott az Isten, aki által minden lett (Jn 1,3). III. Isten szavát helyesen kell értenünk! a.) Diákéveim során szellemi étvágyam újabb és újabb kalandokba sodort. Chesterton „paradoxonjait” olvasgatva jöttem rá, nem kell félnünk semmiféle földi ellenféltıl. İ úgy vette észre a kereszténység igazát, hogy öszszeolvasott mindenféle hitellenes iratot. Azok belsı ellentmondásai józanították ki. Rátalált az ellentétes irányokból támadók sorai nyomán az ostromlott Központra, a katolikus hitre. Ez az élmény bátorított, amikor kézbevettem a hitehagyott papnak, Baranyai Árpádnak „A hitetlenség apológiája” címő kötetét. Az illetı hetet–havat összeírt, hogy önmaga aposztáziáját igazolja. Érdeklıdve vetettem magam bele a fölhánytorgatott problémákba. Tudtam, ha felingerel egy kérdés, addig nem nyugszom, amíg azt nem tisztázom. A gondolkodással, az utánjárással csak nyerhetek. Így is történt. Baranyai állította, ha igazán elterjednek a népnyelvő bibliák, az lesz a vég. Szerinte a katolikus egyház halálos veszte: a saját Bibliája. Azt rögtön észrevettem, 7
hogy a gondolat nem új. Száz évvel azelıtt az akkori, úgynevezett modernisták, meg azóta jó néhány szekta, szembeállítják a Biblia Jézusát az egyház Jézusával. Az viszont tényleg elgondolkodtatott, hogy egyházunk menynyire óvatos. A 20. századi katolikus bibliamozgalom, vagy a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja (a kötelezı népnyelv tekintetében) bizony, alaposan lemaradt Husz János reformjától. b.) Az eleinte megmosolygott okvetetlenkedést lassan kezdtem megérteni. No, nem a hitetlen pap módjára, hanem az egyház javára. A nagyon régi, más kultúrában keletkezett iratokat valóban félre lehet magyarázni. Az anyaszentegyház, mint jó anya, ettıl féltette gyermekeit. Iskolapélda a tévedésre: az utolsó vacsora termébıl feljegyzett párbeszéd félrehallása. Jézus feltőnıen komoly és ijesztı dolgokról beszélt. Ekkor a hısködı apostolok közbevetették: „Itt van két kard”; talán a házi gazdáék faldíszei lehettek, még a Makkabeus– korból megırizve. A Mester azonban csak annyit mondott: „Elég!” (Lk 22,38). Mióta a világ világ, minden épesző olvasó úgy értette ezt, hogy „elég ebbıl az ostobaságból, indulunk a Getszemáni kertbe”. A középkor elején azonban a „két kardra” államfilozófiát alapítottak. Azt állították, hogy két kard: vagyis a pápa meg a császár elég a világ kormányzásához, harmadikra már nincs szükség. Kínosabb, amikor valaki úgy ferdíti el Jézus szándékát, hogy pl.: a vacsora közben önmagára mutatott, amikor ezt mondta: „ez az én testem”, s az ételre gondolt, mondván: „vegyétek és egyétek...”. Köztudott, hogy az immár több száz irányra szétszakadt protestantizmus mindegyik ága ugyanarra a Bibliára hivatkozik, csak azt másként értelmezve. Az ókori 8
manicheusok a házasságot vetették el, a középkori katharok a kastélyok kincseit szórták máglyára, manapság meg kollektív öngyilkosságokat követnek el..., s mindezt a Bibliára hivatkozva. Bizony, ez már nem tréfa. Még azt az ártatlan játékot sem veszem szívesen, amikor jeles napokon kisközösségekben igekártyákat húznak, s az így véletlen folytán hozzájuk került szentírási idézetben Isten akaratát vélik felismerni. Nem olyan könnyő megtalálni Isten akaratát. c.) Ha a Biblia egy–egy mondatát kiszakítom az összefüggésébıl, növekszik a szubjektív, az egyéni értelmezés, sok esetben a félreértelmezés lehetısége. Igaz ugyan, hogy Isten Szentlelkét nem kötik a mi szabályaink, miként a szél, „ott fúj, ahol akar” (Jn 3,8). Mondhatja Ágostonnak, hogy „vedd és olvasd”, – s ı ekkor oly pontosan rátalál a Római levél 13. fejezetének a 13. versére („Éljünk tisztességesen..., ne lakmározásban és részegeskedésben...”), mintha az csakis neki íródott volna. Az is igaz azonban, hogy felfogóképességemet befolyásolhatja az idıjárás-változás, rejtett betegség, gonosz propaganda, hiányos mőveltség és még sok más. Könnyen áldozatává válhatok ilyen esetekben akármelyik szekta elszánt ügynökének. A Szentírásnak nemcsak egy mondatát, de még egy egész könyvét se ragadhatom ki a környezetébıl. A búskomor Prédikátor alapján nem állíthatom, igaza van a pesszimista Schopenhauernek, ezen a bolygón nem lehet élni. Még jó, hogy kiábrándult huszadik századi nyomoroncok eddig nem figyeltek fel ezekre az unalmat szuggeráló, a kétségbeesést sugalló mondatokra, hogy „minden hiábavaló..., fölkel a nap, de úgyis lenyugszik..., semmi értelme az egésznek...”. Akik közel jártak a szellem páCredo 2008. január
lyájának ehhez a széléhez, mint pl. az ateista egzisztencialisták, – azokról mondják is, hogy a fasizmusnak, a világháborúknak a szálláscsinálói. A Bibliában szerencsére más is van. Van nekünk csodálatos Kolosszei levelünk, káprázatos távlatokat nyitó „Jelenéseink”, s az a sokat emlegetett János-idézetünk, miszerint „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda...” (3,16). A Bibliát „sztereóban” kell hallanunk, eseményeit „széles vásznon” kell látnunk. A Biblia nem valami szeszélyes idézetgyőjtemény. A mai technikával egybefőzött Könyv, igazából egy egész Könyvtár, amelynek egységes a rendszere. Hasonlítják hatalmas asztal körül tanyázó, 72 tagú társasághoz. Az egyes szerzık beszélgetnek, néha egymásnak nemet is mondanak, de végül közös a zárónyilatkozatuk. Ez érthetı is, hiszen az asztaltársaság vendéglátója, az egésznek a fı szervezıje – a sugalmazó Szentlélek. A napi liturgia az ünnepeknek megfelelıen fel–fel erısít szólóhangokat. Így bekövetkezhet néhanapján, hogy búsong Jeremiás, vagy átkozódik Izajás, de ugyanabban az egyházi évben (!) az angyalok is énekelnek Lukács evangéliumában, és a pünkösdi szelek is zúgnak az Apostolok cselekedeteiben. Isten szava, helyesen olvasva, egységes pedagógiával az Életre nevel. Döntı szempont tehát, amit Jézus a szamariai asszonynak magyarázott: „Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,24). Nem lehet az Írást – fundamentalista módon – bető szerint olvasni, mert „a bető öl, a Lélek pedig éltet” (2 Kor 3,6). (folytatjuk) (forrás: Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és Mária Rádió)
Lelkiség Horváth Józsefné
Fenyıgallyas Kis Jézuska Hozzál békét e világra, Minden ember boldog legyen, Szeretetben vígan éljen!
Korrupció és győlölet, Ne rombolja a lelkeket! Áldó kis kezed nyújts felénk! Te vagy nékünk a menedék. Betlehemi Csillag fénye Ragyogjon be szíveinkbe! Adj világosságot nékünk! Akik sötétségben élünk!
Őzzed el a szegénységet, Szívekbe hozz melegséget, Friss kalácsot, cukrot, diót Minden szegénynek hozz sok jót!
Fenyıgallyas kis Jézuska, Figyelj esdeklı szavamra! Ó, hallgasd meg imádságom! Szent neved dicsérem, áldom.
Éhezı ember ne legyen, Otthonokban meleg legyen! Szereteted melegsége Fagyos szívet melengesse!
Vass Albert Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tőzre. A szőzdohány füstje kék felhıbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng. Mi, gyermekek a mennyezetig érı, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hőségesen elénekeltük a mennybıl az angyal összes verseit. Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda. Kis idı multával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénember-hangján:
– Aztán tudjátok–é – kérdezte –, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony? – Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan, új babaháza elıtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá. – Ez igaz – mondta –, mert hogy ı volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tőzhöz, elmondom, hogyan keletkezett. Köréje győltünk a szınyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám. – Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledılte után nem tudták megérteni egymást többé, mert Credo 2008. január
az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van. Aki rest volt megmővelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett belıle a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregetı rágyújtotta jótevıjére a házat. Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájuk szabadította a sötétséget és a hideget. A nap eltőnt az égrıl, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebbıl az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erı9
sen az idı, amikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki – „Eridj le, hó szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akiben még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó elıtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.” Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot. A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan az emberek tapogatódzva jártak az utcákon, s a kinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elıbújt vele a pincék mélyre, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabır bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tőz égett a kemencéjében, az fegyverrel ırizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem. Lassanként kiért a városból, s ahogy a dőlıúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva. Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta, vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtıl. „Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hi10
szen ha tüzet gyújtanál belıle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.” – „Jaj lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.” Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt. Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tıle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergı kisfiú odahúzódtak a tőz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
– „Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elıvett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta gyermeknek. – „Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal. – Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.” „Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen, mit egyék a kicsi fiam.” S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, Credo 2008. január
és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: „Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? İk is éhesek, s nincs tőz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tőznél!” Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fény mellett odavezesse kis társait a tőzhöz és a kenyérhez. S pontosan ekkor érkezett el az utolsó elıtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, viszszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak. S azóta minden esztendınek a vége felé az úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s azért ısszel a napok rövidülni kezdenek, s a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel késıbben távozik, hideg támad és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendı alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévı jó miatt a bennünk lévı rosszat. – Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kan-
dalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén –, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek l, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik
ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és elıítéletekbıl s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszág, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az
embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égı gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.
MÓRA LÁSZLÓ: Legyen ma templom minden ember szíve, Melyben a lélek szárnyat bontogat! Karácsony édes ünnepén Legyen imádság minden gondolat.
Akinek könnyet osztogat az Élet És kín a napja, kín az éjjele, Karácsony édes ünnepén Ne fuss elıle! Óh beszélj vele!
Legyen ma templom minden ember szíve, S legyen a templom tiszta, szent fehér. Karácsony édes ünnepén Istennek tetszı legyen a kenyér.
Testét takard be s enyhítsd sok sebét! Óh lásd meg, tudd meg: testvér ı veled. Karácsony édes ünnepén A szíved szépül, ıt ha öleled.
Szálljon szívünkbe áldott akarat, Ez kösse egybe mind a kezeket. Karácsony édes ünnepén Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Az emberszívek örökélı ıre Tegye ma össze mind a kezeket! Karácsony édes ünnepén Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!
György Attila:
(Szent István - az elsı vértanú) Az Apostolok Cselekedeteiben megismerhetjük István diakónus igen eredményes igehirdetı tevékenységérıl és arról a győlöletrıl és haragról, amelyet Jézus ellenségei soraiban ébresztett. A mózesi hit megrontóját látták benne. Sajnos a tömegek mindig befolyásolhatók, és nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy fellobbantsák bennük a győlölködés tüzét. Az egyik leggyalázatosabb vállalkozás, amikor az igazság, a szeretet szavát erıszakkal próbálják elnémítani. Olykor ez a tévedés utcáját járó fanatizmusból fakad, de számos esetben tudatos, hatalmat féltı gonoszságból. Annyi biztos, hogy az erıszak igazságtipró kegyetlensége az emberi történelem legsötétebb szégyenfoltja. Nem hiányzik sajnos korunk homlokáról sem ez a kaini pecsét és ezért is idıszerő Szent István vértanúságának megidézése.
Annyi bizonyos, hogy Istvánnak nem okozott meglepetést a fölizgatott tömeg magatartása. Jól ismerte Jézus jövendölését, amely szerint követıi is üldözni fogják. Azt a tanítást is szívébe véste, amelyben Jézus boldognak nevezte mindazokat, akik üldözést szenvednek az igazságért. Apor Vilmos gyıri püspököt boldoggá avatták, aki fegyvertelenül ugyan, de szembeszállt azokkal a szovjet katonákkal, akik a püspöki házban keresték az ott rejtızködı lányokat és asszonyokat. Az egyik katona emiatt halálosan megsebesítette. Valaki azt mondhatná: maradt volna a püspök a szobájában, hagyta volna a nık megbecstelenítését, és akkor életben marad. Nagyon okos tanács ez, de egyetlen vértanú sem nevezhetı ilyen értelemben okosnak. İket nem az emberi okosság, a megalkuvás, hanem a szeretet Lelke vezérli. Példájuk arra tanít, hogy Isten kegyelmével milyen óriássá növekedhet egy ember.
Credo 2008. január
11
Mi az igazi emberi nagyság titka? – a szív nemessége. Nem az a nagy ember, aki különleges hatalommal rendelkezik, leegyen az király, császár, diktátor vagy hadvezér. Ezzel szemben a legegyszerőbb ember, akit az igazság, a lelkiismeret vezérel, és aszerint cselekszik, aki megbocsát ellenségének, aki hajlandó minden áldozatra, aki elviseli a gonoszság ármánykodását, ı az igazán nagy ember. A szeretı szív emberi nagyságunk záloga. Életünk során megtörténhet, hogy a hitehagyás, a hamis hitek, a közöny vagy a bőnös szokások utcájába tévedünk. Ám ezek az utak minden esetben zsákutcáknak minısülnek. Nem vezetnek sem a földi, sem az örök élet tartományába. Csak az igaz szeretet vezet az igazi boldogság és dicsıség magasába. Nem tudni, hogy a gyilkos katona belátta-e késıbb gonosztettét. Vajon megtisztult-e a bőnbánat fürdıjében? Ezt senki sem tudja, csak egyedül az Isten. Igaz, hogy Apor püspök megbocsátó szeretettel távozott az életbıl, de annyi bizonyos, hogy ez magában nem tisztította meg a gyilkost szörnyő
bőnétıl. Nem a megbocsátás, hanem a bőnbánat rendelkezik csak ezzel a hatalommal. Szent István diakónus utolsó szavaival Jézus példáját követve imádkozott ellenségeiért. Abban a kegyelemben részesült, hogy megláthatta még halála elıtt Jézust, és az örök élet kinyíló kapuját. Hısi szeretetének utcája a megdicsıülés állapotába vezette. Mi lett a kıdobálókkal? Meghaltak, de ismételten vissza-visszatérnek; balgamódon az annyiszor bebizonyult zsákutcába. Sokszor erre kell gondolni, amikor a földi hatalmasságok, vagy a parlamenti macska-egér látjuk. Micsoda szenzációt jelentene, ha a televízió, a rádió a napilapok világgá kürtölnék, hogy mától kezdve a magyar médiumokban, a parlamentben, a pártházakban a szeretet nyelvén beszélnek, és abbahagyják a kıdobálást. Ha nem a mővészi festmények jelentenék a Parlament díszét, hanem az igazság és a szeretet szolgálata. De jó lenne, ha a karácsonyi Gyermek lefogná a kıdobálók kezét, és ezzel megnyitná a béke, az élet, a szeretet útját.
Szenthelyi-Molnár István
Az esztendı nyugovóra tér, az idı Ura elıtt hajtsd meg fejedet és mondjad: Uram, maradj velem! Maradj velem, mert a bőn hatalma, Mint az éjnek sötét birodalma, Egednek fényétıl zárva tart. Adj szent lelket, hogy járjak Fiadnak Nyomdokán, míg napjaim haladnak, Míg feltün az örök béke part! Hol megjelen jó Istenem Elıtt a Megváltó velem.
Szeretnék néhány újévi ajándékot vándortarisznyádba tenni, melyekkel majd az élet útját járod. Néhány méter türelmet, egy marék bátorságot, egy daloskönyvet, egy doboz jókedvet, egy nagy csokor mosolyt, egy tükröt, hogy lásd magad. Kenyeret, hogy megoszthasd útitársaiddal. Egy tucat jó tanácsot, melyekkel másokon segíthetsz. Egy naplót, melybe az útközben talált jót följegyezheted. Egy lámpát a sötét éjszakákra. Egy csipetnyi sót, hogy sohase légy ízetlen. Egy darab szappant, hogy lemosd, ami nem rád való. Végül egy útikalauzt, mely elvezet Betlehemtıl a Kálváriáig. 12
Credo 2008. január
György Attila
A napkeleti bölcsek megértették a csillag hívását és engedelmesen követték. A hívás és az indulás csak együtt biztosítja megérkezésünket Betlehembe. Ha lehet szent irigységrıl beszélni, akkor a napkeleti bölcsek irigylésre méltó emberek. Vajon miért? Mert megértették a fényes csillag üzenetét, mert követték hívását, és tévelygés nélkül járták meg útjukat. Erre azért is érdemes felfigyelni, mert nem büszkélkedhet mindenki ilyen biztonságot adó, célba segítı csillaggal. Az élet egyre bonyolultabbá váló erdejében gyakran találkozunk céltalanul bolyongó emberekkel, mert a tévedések, vagy megtévesztések sőrő lombjain nem tör át az igazság fényessége. Korunk emberébıl sem hiányzik a keresés vágya és a vállalkozás szelleme. Inkább arról van szó, hogy lidércfények után szaladgál, és emberi természetének legnemesebb törekvésérıl, az istenkeresésrıl megfeledkezik. A jómódú emberek minden esztendıben útra kelnek, hogy különfé-
le üdülıhelyeken pihenjék ki fáradságukat, és a szórakozásukat kínáló örömöknek éljenek. Ezzel szemben mily kevesen térnek haza a szívükbe, ahol megláthatnák és meghallhatnák az Isten hívó üzenetét. Mert ne képzeljük azt, hogy az Isten csak néhány bölcs embernek címezte hívó üzenetét. Azért küldte hozzánk Jézus Krisztus, İ pedig
azért hagyta ránk drága örökségül az Anyaszentegyházat, hogy mint fényes jel, vezetıje legyen minden istenkeresınek. Napjainkban, közvetlen környezetünkben is sokan élnek olyan emberek, akiknek eszük ágában sincs nekivágni az istenkeresés nemes kalandjának. Jómaguk sem tudják, hogy mit is
keresnek. Céltalan reménytelen élet mindig megrokkantja az egyén és a közösség életét. Az emberiség akkor jár a helyes úton, ha a kölcsönös szeretet és összetartozás által keresi boldogulását. Mindnyájunk elıtt ismeretes, hogy Kalkuttai Teréz anya nıvérei milyen áldozatos munkát végeznek szerte a világon. Egy haldokló ember így nyilatkozott róluk: „Régi életemben, mint egy állat feküdtem az útszélen, most pedig a szeretet karjaiban angyalként várom a halált.” A napkeleti bölcsek fáradságos útját Jézus megtalálásának öröme koronázta. Ebben a boldogságban részesülünk ma is, ha követjük példájukat, és az élet sivatagos útjain a nekünk született Megváltónak ajándékozzuk hitünk és szeretetünk aranyát.
SÍK SÁNDOR:
Ama csillag után.
Úgy vonult végig a fehér sereg A völgyön, ahol nem nıttek virágok, S a városon, ahol az emberek Nem virrasztottak és nem énekeltek. S ahol nem látta ıket senkisem.
A holdsugaras hideg éjszakában, Mint egy fehérlı, csendes álom, Úgy vonult el a komoly karaván. És elıl ment a három. A sziklás föld mogorván és kopáron Feküdt el lábaik alatt. Méltóságos sora a száz tevének A harmaton halkan haladt. És mintha fehér árnyak lengenének,
És így suhant el csendesen Életre éledt vágya Napkeletnek Az ezredéves éjszakán. Ama csillag után. Credo 2008. január
13
Életünk Anyakönyvi adatok Halottaink: december 4., Nagybajom: HORVÁTH JÁNOS élt 71 évet. Gyászolják – öccse: Imre és családja, özvegye: Rózsa, fiai: János, Zoltán és László, unokatestvérei. december 5., Nagybajom: HORVÁTH JÓZSEF, élt 80 évet. Gyászolják – özvegye: Margit, gyermekei: Mária, János és József. Meghalt lányának, Zsuzsannának családja, 11 unoka, 10 dédunoka. december 6., Nagybajom: özv. HORVÁTH JÁNOSNÉ (született Harangozó Aranka), élt 79 évet. Gyászolják – testvérei: Anna és Mária, illetve azok családjai. Leánya: Magdolna, fia: János, unokái: Katalin és Gabriella, dédunokája: Sára. december 12., Vése: özv. PINTÉR NÁNDORNÉ (született Szabó Magdolna), élt 70 évet. Gyászolják – testvére, Júlianna és családja. Fia: József, menye Mária és unokája, Szabolcs.
Kedves Magdus Néni! Hálás szeretettel köszönjük évtizedeken át tartó szolgálatát a vései egyházközségben. Köszönjük, hogy abban az idıben látta el a sekrestyési és harangozói szolgálatot, amikor az nem volt könnyő, és nem volt hálás feladat. Köszönjük, hogy a Rózsafüzér Társulat asszonyaival együtt imája volt az a segítség, amelybıl közösségünk növekedni, betegeink pedig erıt meríteni tudtak. İszintén kívánjuk, hogy az Úr Jézus és a Szőz Anya többszörösen is fizesse vissza a Nekik és nekünk tett szolgálatát. (István atya)
Keresztelés: december 15., Nagybajom: BARBARA (Faggyas Ernı és Katalin gyermeke) Zrínyi u.
Fiataloknak CSIGAVONAL A beírt szó utolsó betője a következı szó elsı betője is egyúttal. A kiemelt négyzetekben található betőket sorban összeolvasva a Tesszalonikieknek írt levél gondolatát kapja. 1. Dublır 2. Lelkesedik 3. Gyertyán 4. Köteg, csomó 5. Mikszáth regénye, .... ostroma 6. Figyelmeztetés 7. Objektív 8. Erdészet 9. Enyveskező 10. Ninive prófétája 11. Terjed, zeng 12. Kísértet 13. Csörgettyő 14. Kapálózik 15. Teherautó 16. Nyirkos 17. Elıre megfontolt 18. Alakoskodás 19. Irul-pirul
14
Credo 2008. január
Ricardo Izecson dos Santos Leite, mővésznevén Kaká milliók példaképe, a brazil nép valóságos idolja. A mélyen vallásos, végtelenül szerény, bámulatosan könnyed játékstílusú futbalista a jelenlegi labdarúgás egyik legsikeresebb játékosa. Elérte a világbajnok címet, majd a Bajnokok Ligája gyıztese lett, és immár aranylabdásnak mondhatja magát 25 évesen. A 2007-ben BL-t nyerı és BLgólkirályi címig jutó sztárt a legtöbb szakember a földkerekség legjobb labdarúgójának tartja manapság. Derítsünk fényt arra, mi lehet a „Fehér Pelé” diadalmenetének titka, mi áll a Kakámítosz hátterében!
A fókafiú udvarol a fókalánynak, de az erısen kéreti magát. - Ez nem igaz! - dühöng a fókafiú - Rajta vagyunk a kihaló állatok listáján, ez meg itt kéreti magát!
Isten érintése 2000 szeptemberében majdnem kerékbe tört „Ricky” karrierje, még azelıtt, hogy bármi is elkezdıdhetett volna. Nagyszülei úszómedencéjénél ugyanis balesetet szenvedett, egy szerencsétlen esés következtében gerinccsigolyáját törte. Az orvosok a felépülésében is kételkedtek, de a mélyen vallásos családból származó Kaká Isten segítségé-
- Jean, fusson elıttem egy égı gyertyával! - Miért, uram? - Fényőzı akarok lenni.
vel, csodával határos módon három hónap alatt visszanyerte egészségét. Felépülése után teljesen más szemmel nézte a világot. „A hit! Isten! Jézus! İk mentettek meg, mert céljuk lehet velem” – vélte Kaká. 18 éves korától fogva azután a Mindenhatónak szentelte életét, s hite azóta mindig átsegítette a nehéz akadályokon. Kaká minden találata után az égre mutatott, köszönetét kifejezve Istennek, a szezon végi fieszta során pedig „Jézushoz tartozom” feliratú pólóban ünnepelt. „Mindenre van erım Krisztusban, aki engem megerısít” – szól Kaká „ars poeticája”.
Glasgowban két skót támasztja a kocsmapultot: - Képzelje uram, a feleségem névnapja és születésnapja is karácsony napjára esik. Micsoda véletlen, uram! - Dehogyis véletlen! Mit gondol, miért épp ıt vettem feleségül?
Gyermekeknek Miklós Erzsébet (Kaposfüred)
Egy kicsinyke hegyi faluban élt két kedves fiúcska. Egyiket Lackónak hívták, a másikat Lurkónak, bár Lurkó igazi neve Lajos volt, de az nem illett rá. Túl komoly név egy ilyen huncut fiúnak. Nagyanyjuk nevelte ıket egészen kicsi koruk óta. Fent a hegyen hosszúak voltak a telek, és nyáron sem volt igazán nagy meleg, de a fiúk már megszokták, és nagyon szerettek ott lakni. Amíg Nagypapa élt, sokfelé elvitte ıket, megmutatta a környék barlangjait, megfigyelték együtt a madarakat, rovarokat, ami ép-
pen az útjukba került. Voltak kecskéik és bárányaik, ıket legeltették, kint voltak egész nap, amíg le nem esett a hó. Arrafelé sok hó esett, szánon jártak az emberek, ha el akartak valahova menni. Egyik ilyen télen Nagyapó megbetegedett. Jött az orvos, de nem tudott rajta segíteni. Így hát Nagyapó elbúcsúzott a fiúktól, megáldotta ıket, és örökre lehunyta a szemét. Szánon vitték el a temetıbe. A két fiúcska nagyon szomorú volt. Sajnálták Nagyanyót is, hogy így egyedül maradt. Ki fog Credo 2008. január
most már ınekik segíteni? Nagyanyó is öreg már, nem tud úgy dolgozni, mint régen. Sokszor voltak egyedül, amikor Nagyanyó elment a szomszédokkal szánon a városba, hogy bevásároljon. Ilyenkor a fiúk sokat beszélgettek, tanakodtak, hogyan tudnának Nagyanyónak segíteni. Egyik ilyen napon, miután Nagyanyó elment és egyedül maradtak, váratlanul nagy hóvihar támadt. Süvített a szél, szakadt a hó, ahogy csak lefért az égbıl. Szegény fiúk csak néztek ki az ablakon, és el sem tudták 15
képzelni, hogy ennek a viharnak valaha is vége lehet. Már besötétedett. Nagyanyó nem jött, tudták hogy ilyen idıben nem is fog jönni, megvárja, amíg elmegy a vihar. Ettek egy kis vajas kenyeret, ittak hozzá tejet, és néztek ki az ablakon át a sötétségbe. Lackó elálmosodott, mondta, hogy ı lefekszik, úgysem jön Nagyanyó, csak ha megjavul az idı. Lurkó nem volt álmos, szeretett volna addig fent lenni, amíg Nagyanyó meg nem jön. Elıvette a kedvenc könyvét, és nekiállt olvasni. Egyszer csak hallja ám, hogy kopognak a bejárati ajtón! Azt gondolta, rosszul hall, hiszen nem jöhet hozzájuk senki ilyen idıben, az lehetetlenség! Mégis, újra határozottan hallotta a kopogtatást. Felébresztette Lackót. Megint kopogtak. Bátor fiúk voltak, odamentek az ajtóhoz, és egy hirtelen mozdulattal kinyitották. Akkor aztán meglepetésükben földbe gyökerezett a lábuk. Embert vártak, bárhogy is került ide ebben a viharban, de egy hóember állt a küszöbön! Nagyon szép hóember volt, feketén csillogott a két szén–szeme, piroslott sárgarépa orra. Csak állt elıttük az ajtóban, és nézte ıket. Még pislogni is tudott szén– szemeivel. Lurkó tudott elıször megszólalni, maga is meglepıdött azon, amit mondott: – Jó estét kívánok, kit tetszik keresni? – Az már nem is volt olyan furcsa, hogy választ is kapott: – Elnézést kérek gyerekek, eltévedtem a viharban, megvárnám itt, amíg vége lesz, ha megengeditek. A fiúk némán elálltak az ajtóból, hogy a különös vendég be tudjon jönni. Lurkó azt gondolta, hamarosan jó nagy tócsa lesz a szobában, ha ez a hóember megérzi a kandalló melegét! Lackó még mindig nagyon álmos volt, 16
úgy döntött, hogy ez az egész dolog álmában történik, és nyugodtan becsukta az ajtót a hóember után. Nézték, ahogy beljebb és beljebb csusszan a szobába, és megáll éppen a kandalló mellett! Lurkó épp az elıbb rakta meg jó nagy hasábfákkal, igazán jó meleg volt.
A hóember azonban nem olvadozott, ugyanolyan maradt, mint amilyen volt. Szelíd tekintettel nézte a fiúkat, várta, hogy elmúljon meglepetésük, akkor újra megszólalt: – Látom, csodálkoztok rajtam, gyerekek, hiszen mi még nem találkoztunk. Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Görgeteg a nevem, és a hegy tetején lakom testvéreimmel. Azt hiszem, eltévedtem ebben a nagy viharban, soha nem jártam még erre, bár láttam már embereket, akik megmászták a hegyet. Tudom azt is, hogy az emberek gyerekekbıl lesznek, és ti vagytok azok a gyerekek. Egy barátom sokat mesélt nekem a gyerekekrıl. Azt mondta, velük jól lehet játszani, és mindenfélérıl lehet velük beszélgetni. Nem vetik meg a magunkfajta hóembereket sem. No, mondjátok meg, így van ez valóban? A fiúk elnevették magukat, és buzgón bólogattak. Várták, mit fog még mondani a hóember, és figyelték, mikor kezd nıni alatta a víztócsa. Ám hiába figyelték, a hóember nem olvadt! Persze a hóember is észrevette, hogy azt figyelik, elolvad-e, és elmosolyodott. Sárgarépa orra barátsáCredo 2008. január
gosan megmozdult, de nem esett le. – Látom, figyelitek, hogy elolvadok–e. Ne féljetek, még bírom a meleget. Odafenn, ahonnan én jövök, olyan hideg van, úgy öszszefagyunk, hogy napokig tartana, amíg elolvadnánk. Ha mégis olvadnék, akkor gyorsan kimegyek majd egy kicsit, és újra összefagyok. Nem kell félnetek, hogy csak egy nagy tócsa marad belılem a padlón! A fiúk nem értették, de megnyugodtak, és kíváncsian várták a folytatást. Még a viharról és a Nagyanyóról is elfelejtkeztek nagy csodálkozásukban. A hóember nagyon megértınek bizonyult, és újra beszélni kezdett: – Tudjátok, nagyon régen kezdıdött a mi életünk. Jött fel egy hegymászó csoport, fiatal férfiak. Nagyon örültek, hogy fel tudtak jönni a csúcsra. Éppen indulni akartak lefelé, amikor egy ilyen hatalmas vihar kerekedett. Heten voltak. Egy barlangban kerestek menedéket, és várták, hogy elmenjen a hóvihar, és elindulhassanak vissza. Ám a vihar napokig tartott. Mivel nem volt más dolguk, elkezdtek hóembereket készteni a barlang elıtt. Minden nap elkészült egy. Már hat hóemberük volt, amikor valamilyen betegség tört ki a hegymászókon, és a magas láz elvitte ıket, csak egyikük maradt életben. İt Gábornak hívták. Még mindig tartott a vihar, így Gábor a barlangban temette el ıket‚ és szomorúan várta ı is a halált. A halál azonban elhagyta azt a helyet, és Gábor nem kapta meg a lázat. A hat hóember maradt a férfi a társasága. Azon vette észre magát, hogy elnevezi ıket sorban a társairól, és ugyanúgy beszélget hozzájuk, mintha nem is hóemberek, hanem a társai lennének. Még az ennivalójából is kínálgatta ıket. Bıven volt mibıl,
hiszen a társai már nem ehettek belıle. Egyik éjjel pedig csoda történt! Nagy fényességre ébredt Gábor az éjszaka közepén. Ahogy felnézett, hát egy csodaszép lányt látott maga elıtt, piros ruhában, fényes koszorúval a fején! – Ez bizonyára az álomtündér, vagy pedig magányomban megbolondultam – gondolta Gábor. A szép lány mosolygott, és megszólalt: – Ne félj Gábor! Sok jót cselekedtél, megérdemled, hogy segítsek neked. Látom, hogy milyen egyedül vagy. A társaidat nem adhatom vissza, de a hóembereket felélesztem neked, hogy beszélgethess velük, amíg itt kell lenned egyedül a barlangban. – Ennyit mondott a szép lány, és egy pillanat alatt el is tőnt, mintha ott se lett volna. Gábornak teljesen kiment az álom a szemébıl, gondolta, akár bolond lett, akár nem, megnézi a hóembereket. Akkor nézett ám csak nagyot! Én és öt testvérem, ott sétálgattunk a barlang elıtt, és beszélgettünk egymással! Amikor Gábor kijött, mindegyikünk bemutatkozott neki, és kértük, hogy ezentúl legyünk barátok, segítsük egymást jóban– rosszban. Gábor örömmel elfogadott bennünket. Annyi szomorúság érte már itt a hegyen, örült, hogy végre beszélgethet valakivel. Így azután együtt voltunk mindig. Gábor sokat mesélt nekünk az emberekrıl, és százszor is elmesélte, amikor a csodaszép tündérlány itt járt a barlangban. Nem tudtuk megunni, olyan boldogan mesélte. Az idı nagyon lassan javulni kezdett. Ideje is volt, mert Gábor élelme nagyon megfogyatkozott, el kellett indulnia vissza. Egy szép napon aztán csendes, napos idıre ébredtünk, és Gábor sírva búcsúzott tılünk. Mondta, hogy vissza
fog még térni hozzánk hamarosan, de mindnyájan tudtuk, hogy nem fog visszajönni. Összepakolt, és elindult lefelé. Mi elkísértük, amíg tudtuk, aztán viszszatértünk a barlanghoz. Azóta is ott élünk. İrizzük az emberek emlékét. Nem is vágyunk máshová. Én ma kicsit messzebbre sétáltam, mint ahogy szoktam, és rám tört a vihar. Bolyongtam a sötétben, aztán egyszer megláttam ezt a világos ablakot és idejöttem. Igazán örülök, hogy embereket láthatok. Gáboron kívül nem láttunk embert, csak fényképeken, amiket mutatott nekünk. Lackó és Lurkó szájtátva hallgatták a hóember történetét, és nagyon meghatódtak rajta. Meg is szerették ezt a különös hóembert és a testvéreit fent a hegy tetején. – Maradj itt velünk – kérlelte Lurkó. Bemutatunk a Nagyanyónak, biztos nagyon fog örülni, hogy nem leszünk egyedül, amikor ı elmegy. Sıt még a többiek is lejöhetnének hozzánk! – Jól van, maradhatok, de csak addig, amíg tél van, mert ha jönnek a nyári hónapok, a folyamatos melegben elolvadnék, és nem tudnék visszamenni a testvéreimhez. Most ki is megyek kicsit összefagyni, ha megengeditek. A fiúk kiengedték az ajtón. Látták, hogy a vihar is lecsendesedett. Hamarosan jönni fog Nagyanyó is. Éppen újra megrakták a kandallót, amikor hallották, hogy a szán megérkezett. Futottak ki Nagyanyó elé! Jött is, nagy csomagokkal és csodálkozva látta, hogy egy szép hóember áll az ajtó elıtt. – Hát ezt meg mikor csináltátok? Ebben a nagy hóviharban hóembert építettetek? – Várj csak, Nagyanyó, gyere csak be, ülj le, és akkor mindent elmesélünk! Credo 2008. január
– Nagyanyó le is ült, felkészült mindenre, mert a két huncut fiú mindig kitalált valami olyat, ami ıneki soha eszébe nem jutott volna. Ám ez a történet minden várakozását felülmúlta. Hitetlenül nézett a fiúkra. – Talán megártott nektek a vihar, annyira féltetek. Hogyan is élhetne egy hóember? – Ebben a pillanatban a hóember kopogott az ajtón. A fiúk futottak ajtót nyitni. Nagyanyó csak nézte, ahogy a hóember besétált az ajtón, és egyáltalán nem kezdett el olvadni, pedig az ı csizmájáról már mind leolvadt és nagy tócsa lett a padlón. Halk sóhajjal megadta magát és így szólt: – Jól van, gyerekek, ideje lefeküdni. Fárasztó napunk volt. A barátunkat kísérjétek ki, nehogy túl melege legyen idebent. Görgeteg azonnal az ajtó felé indult és kilépett a hidegbe. Látta, hogy hamarosan elalszik a lámpa a házban. Mivel a vihar elment, már jól tudott tájékozódni, így elindult hazafelé. Most, hogy tudta az utat, hamar hazaért. Testvérei már nagyon várták, el sem tudták képzelni, hol lehet. Azt is gondolták, hogy talán leesett egy szikláról a viharban, és darabokra törött. Elmesélte nekik az éjszakai kalandot, hogy emberekkel találkozott. Ennek nagyon örültek a testvérei is, és mind a hatan elindultak Lackóék háza felé. Mire reggel lett, oda is értek. Lett nagy öröm, mikor Lackó és Lurkó kinéztek az ablakon, és hat hóembert láttak sétálni az udvarban! Nagyanyót is felkeltették, hogy nézze meg. Lurkó kinyitotta az ajtót, és Görgeteggel az élen a hat hóember bemasírozott a szobába! Nagyanyó már elég jól hozzászokott a gondolathoz, hogy ez tényleg így van, és kedvesen köszöntötte a hóembereket: 17
– Örülök, hogy megtisztelték a házunkat, szívesen látjuk nálunk mindnyájukat! Nagyon gyorsan összebarátkoztak. A hóemberek örültek, mert hiányzott nekik Gábor. A gyerekek aztán kárpótolták ıket, mert egész nap játszottak és beszélgettek velük. Lackó és Lurkó mindent elmesélt nekik, még azokat a csínytevéseket is, amiket Nagyanyónak se mertek elmondani.
Az idı gyorsan telt, kezdett melegedni az idı. Ideje volt elbúcsúzni. Egy szép csillagos hideg éjszakán Görgeteg és testvérei visszatértek a barlanghoz, ahol készítıik örök álmukat aludták. Várták a nagy telet, hogy újra elmehessenek Lackóhoz, Lurkóhoz és a Nagyanyóhoz, mert igen megszerették egymást. Itt a vége, fuss el véle, fel a hegy tetejére!
(Kedves Gyerekek! Ha megtetszett a mese, elı a színes ceruzákkal! Rajzoljátok le, hogyan képzelitek el Lackó és Lurkó találkozását a Hóemberrel, a Hóemberekkel! A nagyobbak esetleg képregénnyel is próbálkozhatnak! A legjobb rajzokat a Credoban is megjelentetjük. Beküldési határidı: január 20.)
Takács Gabriella
(elhangzott a Mőegyetemen, 2007. december 7-én – a 2005. december 5-i népszavazásra emlékezve)
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Minket már régen nem hív a haza, Mely álmainknak bölcsıje, sírja volt, Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt, Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Hazugság népe, te gyáva, te ostoba. Ahol mi élünk, az mind magyar sziget, Korom sötétben virrasztó tüzek. Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Ott a házaknak már nincs ablaka, Mely a múltra néz és jövıbe lát, Nincs ki megfújná a trombitát. Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya , Sorsunk már rég nem sorsotok, Árulók, latrok, újgazdagok. Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Az már régen a másság temploma, És te is csak szolga, vak vagy ott. Bár zsebedben útlevél ragyog. Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Hol testvér testvérnek farkasa, Ki hajnalig háromszor megtagad Légy átkozott, légy gazdagabb! Ne féljetek! Többé nem megyünk haza!
Ne féljetek! Nem megyünk haza! Irigység népe, te céda, te buta, A mi kincsünk nem lopott kacat, Lelkünkben hordjuk: hit és akarat! Ne féljetek! Nem megyünk haza!
Szilveszteri sajtos szelet Hozzávalók: 30 dkg. Így készül: liszt, 4 tojás sárgája, csipet só, 20 dkg vaj vagy margarin, 3 kanál tejföl, 2 dkg élesztı
18
3 kanál tejfölbe megáztatunk 2 dkg élesztıt. A hozzávalókat jól összegyúrjuk. Ujjnyi vastagra kinyújtjuk. Megkenjük tojásfehérjével, meghintjük sajttal, és köménnyel. Hosszúkás csíkra, szögletesre, vagy kerekalakúra kivágjuk. Világos pirosra sütjük lassú tőznél. Jó étvágyat, és Boldog Újévet! Credo 2008. január
Az hétköznapi esti misék kezdési idıpontja délután 5 óra mindkét faluban. (Hétköznap Nagybajomban: dec.28., jan.3. és 5.; Böhönyén: dec.28. és jan.4.)
december 23.
Nagybajom 1800 Antióchia Nagybajomban
Advent 4. vasárnapja
december 24. Szenteste
december 25. Karácsony
december 26. szerda
december 27.
Nagybajom 1500 – betlehemes játék a templomban Böhönye 1600 – betlehemes játék a templomban Vése – 1930 betlehemes játék 2000 „éjféli szentmise” Böhönye – 2130 betlehemes játék 2200 „éjféli szentmise” (közremőködik a Szent Erzsébet Kórus) Nagybajom – 2330 betlehemes játék 2400 „éjféli szentmise” (közremőködik a Nagybajomi Vegyeskar) 00 Nagybajom 9 – ünnepi szentmise (közremőködik a gitáros ifjúság) Böhönye 1100 – ünnepi szentmise (közremőködik a gitáros ifjúság) Vése 1300 – ünnepi szentmise Nagybajom 900 – ünnepi szentmise Böhönye 1100 – ünnepi szentmise Pálmajor 1400 – ünnepi szentmise Vése 1500 – Szociális Otthon – ünnepi szentmise
csütörtök
december 31.
Nagybajomban 1700 – „Év végi hálaadás”
hétfı
január 1. kedd
január 6. vasárnap
Újév – Szőz Mária, Isten Anyja ünnepe Misék a szokott idıben Vízkereszt – Urunk megjelenésének ünnepe Misék a szokott idıben
január Egyházközségi Farsangi Bál (A pontos idıpontot késıbb hirdetjük)
február 2.
Gyertyaszentelı Boldogasszony – Urunk bemutatásának ünnepe
szombat
február 6.
Hamvazószerda – a nagyböjt kezdete
szerda
Credo 2008. január
19
„Több, mint ismétlıdı isteni születésnap, Több, mint csillogó ajándékok halmaza, Több, mint szeretet-számlák pazar kiegyenlítése, Több, mint ínyenc étkek ünnepi asztala, Ez maga a csendben születı Isten, A Szeretet teremtı jelenléte: Jézus Krisztus” A CREDO szerkesztıi, és a munkatársak áldott szent Karácsonyt, és szeretetteljes boldog Új évet kívánnak az olvasóknak.
Credo Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk:
[email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.fw.hu Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelıs kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztık: Lukáts Istvánné és Székelyi András. Munkatársak: Kuckó Katalin, Horváth Veronika, Lempach Gabriella és Varró József. Fotó: Internet. Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár, Városháza u. 1. Újságunk havonta jelenik meg, következı számunk 2008. február 3-tól kapható
A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! 20
Credo 2008. január
