Kegyelemteljes adventi készületet kívánunk Híveinknek!

14. évfolyam 12. szám 2012. december

145. A NAGYBAJOMI ÉS PÁLMAJORI EGYHÁZKÖZSÉGEK LAPJA

Kegyelemteljes adventi készületet kívánunk Híveinknek!

Iránytű (gondolatok megfontolásra) Csaba testvértől sokan kérdezgetik, hogy a nyomasztó demográfiai adatokról mi a véleménye. Levelében megfogalmazza: az örömnek, a bizakodásnak teremtő ereje van, a félelem, a pánik viszont összemorzsolja szívünket. „Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is – ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését? Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: „ha nincs kenyér keresünk!” Igen, mi keresztények a mi Urunktól Istenünktől azt halljuk: „Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”, „bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok”... Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene, hogy vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem–e azt használni hittel, reménynyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Az, ami érték nekem, azt örömmel meg merem–e osztani gyermekeimmel? Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van neki panziója, sípályája és főleg sok–sok vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: Mit gondolsz, ezt, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban ezt el tudtad volna érni? Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni, meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap 2

mind nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi „rossz” világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs – mondtam neki – most te kell vissza is édesgessed a fiadat! Ha felhívod, ha írsz neki mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van! Használt a gyógymód – a fiatalember, mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját. Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát–medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10–20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát–medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból? A félelem, a szorongás, ha csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: a tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát. Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott,

Credo 2012. december

morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben, hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok–sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció. A másik teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették és azok a kis egerek amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed. Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, megfojtja az áldozatát!! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A Gonosz mindig, de mindig a Szentírásban

pánikol, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!! Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes, a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is.” Böjte Csaba (Csíkszereda, 2012. október 16.)

A Szűzanya–szobor túlélte a hurrikánt Nagy pusztítást végzett a Sandy hurrikán New Yorkban. Haitin ismét koleraveszély fenyeget – szerepel a Vatikáni Rádió összefoglalójában. 16 ember vesztette életét az Egyesült Államokban, egy pedig Kanadában a hatalmas erejű trópusi ciklon következtében. New Jersey, New York, Maryland, North Carolina, West Virginia, Pennsylvania és Connecticut térségében óriási mértékben pusztított a vihar. Barack Obama amerikai elnök New Yorkban súlyos katasztrófaállapotot hirdetett ki. Mintegy 6 és fél millió ember maradt elektromos áram nélkül a vihar átvonulásakor az éjszakai sötétségben. Az utcákon se autókat, se embereket nem látni. Veszély fenyegeti a New Jersey–i atomerőművet is. A Vatikáni Rádió munkatársának Daniel Nigro volt New York–i tűzoltóparancsnok nyilatkozott a jelenlegi helyzetről. Elmondta: a víz elöntötte Manhattant, az aluljárókat, a metrókat és sok családi házat is. Queensben több épületegyüttes is leégett. A mentőosztagok a város több kerületébe nem tudtak eljutni az áradások miatt. Számos kórházat és családi házat is evakuálni kellett, a halálesetek nagy többségét lezuhanó faágak okozták. A Sandy hurrikán a karibi térségben is nagy pusztítást végzett: Haitin – az eddigi adatok szerint – 52 az áldozatok száma, emellett jelentős a mezőgazdasági kár. Amit az augusztusi Isaac hurrikán nem söpört el, most a Sandy ciklon megtette – nyilatkozta Laurent Lamothe haiti miniszterelnök. Ez sajnos azzal járhat, hogy a már így is szegény országban tovább emelkedik az élelmiszer ára, amely sok család számára végzetes lehet Haitin. A Sandy hurrikán 18 ezer család lakását pusztította el a karibi szigetországban, köztük olyan sátrakat is, amelyekben a 2010–es földrengés menekültjei éltek. A helyi egészségügyi felügyelőség 86 új kolerafertőzést regisztrált a ciklont követően. A 2010–es földrengés óta eddig mintegy 7400 ember halt meg kolerában Haitin. Kubában kilenc a halálos áldozatot követelt a hurrikán, amely a kávéültetvények nagy részét is elpusztította – olvasható a Vatikáni Rádió honlapján. Credo 2012. december

3

Helytörténet Marics József (Berzence)

Nagybajom katolikus papjai 12. Átmeneti, de buzgó plébánosunk, FODOR ANDRÁS (1746–1749) A nagybajomi Keresztelési Anyakönyvben az 1746–os évnél egy szokatlan, de számunkra igen érdekes és értékes bejegyzés olvasható. Az új lelkipásztorunk írja: „1746. július 24–én érkezett Nagyszombatból Nagybajomba Fodor Páter.” Egy újabb, fiatal, tehetséges plébánosunk, akinek az életéről nem sokat tudunk. FODOR ANDRÁS érsekújvári nemes, aki élete célját a papi hivatásban találta meg. Nem ismerjük sem a szüleit, sem a születési évét. A filozófiát 1741–43–ig, a teológiát 1743–45– ig Nagyszombatban a Collegium Rubrum növendékeként végezte. Valószínű, hogy paptanárnak készült, mert már a fölszentelése előtt a nagyszombati Szemináriumban tanársegédi szinten a bölcseletet tanította a kispapoknak. 1745 telén, vagy 1746 tavaszán szentelték pappá a nyitrai székesegyházban. Születésileg az esztergomi érsekséghez tartozott, de a fölszentelésekor a veszprémi püspökség papja lett. Újmisésként rövid ideig működhetett ideiglenes kisegítőként, majd főpásztora plébánosnak nevezte ki, és Nagybajomba küldte, hogy a településünk buzgó, agilis lelkipásztora legyen. A sárdi Somssich család különösképpen kedvelte. Joggal föltételezhetjük, hogy az ő kérésükre került hozzánk. Hogy 1749–ben miért távozott Nagybajomból, azt nem tudjuk. Okot sem találunk, hogy netán büntetésből helyezték volna el. Valószínű, hogy ahová került: Pátkára, talán jobb, vagy rendezettebb plébánia volt, mint a mienk. Pátkán 1750–1757–ig, Súron 1757–1765–ig volt plébános. 1765. augusztus 17–én halt meg. A súri temetőben helyezték örök nyugalomra. Fodor András atya rövid, három éves plébánossága alatt sok minden történt Nagybajomban. 1746. február 22–én rendelte el Padányi Bíró Márton veszprémi megyéspüspök, hogy a plébánosok különös gonddal törődjenek az iskolákkal és a tanítókkal. Az iskola legyen egyszerű, tiszta, korszerű, az akkori követelményeknek megfelelő. A néptanítók és az iskolamesterek, kántortanítók jó képességgel, rátermettséggel és tanítói hívatással rendelkezzenek. A plébános kötelessége volt ellenőrizni, hogy a katolikus tanító hogyan énekel, orgonál, mennyire ismeri a liturgiát, vallásunk tanításában, a tudományokban járatosak, vallásos, hithű életet élnek–e és jól tanítanak–e? 4

Padányi Bíró Márton püspök 1746–ban véglegesítette a főpásztor a somogyi és a segesdi főesperességet. Kéthely, Marcali, Tapsony, Vörs, Buzsák, Somogyszentpál, Nagyatád, Csököly, Segesd és Nagybajom a segesdi főesperességhez tartozott. Az 1740–es évek derekán már alkalmasint működtek ferences atyák, házi kápláni beosztásban Sárdon. Még Andocsról is jöttek segítő szerzetesek. Sajnos, ezeknek a nevét nem ismerjük. Az 1750–es évektől már csak segesdi ferences atyák működnek Sárdon. Fodor András atya pontosan vezette az Anyakönyveket. Még azt is megtette, hogy utólag pótolta plébános elődei hiányos bejegyzéseit. Plébánossága alatt 1747–ben a templomunk mellett, a középkori hagyományokat követve temetőt létesítettek, melyben keresztet állítottak (ez a kereszt ma is áll a templomkertben), és sövénykerítéssel vették körül. A híveink részéről csak néhányat temettek a kijelölt, új temetőbe, mert a nagybajomi katolikusok nagy többsége továbbra is a régi temetőbe temetkezett. Ott is állítottak temetői keresztet, és a protestánsoktól elkülönítve alakították ki a nagybajomi temető katolikus részét.


1748 tavaszán a katolikus földesuraink egy 6 változatú orgonát vásároltak a templomunk számára, hogy a szentmise és a liturgia szebben, és lelki élményt jelentve szolgálja Isten dicsőségét és a híveink örömét. 1748–ban igen nagy megtiszteltetés érte a plébániánkat. Padányi Bíró Márton veszprémi megyéspüspök eljött Nagybajomba. Kiszolgáltatta a bérmálás szentségét a felkészített ifjaknak és felnőtteknek. Szép számmal bérmálkoztak meg a nagykiterjedésű nagybajomi plébánia területéről. Somogyországban ez volt az első bérmálás, melyet a török idők után a veszprémi püspök végzett. A főpapi szentmise keretében áldotta és szentelte meg a püspök úr a nagybajomi plébániatemplom hajóján álló, huszártoronyban elhelyezett két harangunkat. 1748–ban Padányi Bíró Márton megyéspüspök Canonica Visitatiot is tartott a nagybajomi plébánián. Ebből a kánoni látogatásból tudjuk, hogy a templomunkban három oltár volt. A főoltár: az Oltáriszentség szerzése titulusra szentelték föl, és Szent Johakim, Szent Anna mellékoltárok.

A Visitatio rögzítette, hogy a nagybajomi plébánia épülete két szobából, konyhából, kamrából és pincéből áll. A plébánia épületéhez van hozzáépítve egy szoba, melyben az a házaspár lakik, aki a plébános háztartását vezeti. A plébánia udvarán istálló és a gazdasági épületek állnak. A kánoni látogatás a plébániával kapcsolatban megjegyzi: – az épületek jelentős része fából van és javításra szorulnak. A plébániának nincs kéménye, így az épület erősen tűzveszélyes. – A plébánia messze van az új templomtól, kb. 1 km–re. Az 1748–as kánoni látogatás arról is rendelkezik, hogy a nagybajomi jobbágyok kötelesek a plébánia földterületéből három holdat fölszántani, megművelni, a plébános vetőmagjával elvetni, az aratást, a termés betakarítását elvégezni. Fodor András plébánossága alatt a nagybajomi parókia minden tekintetben fejlődött, rendezett képet mutatott, melyhez a lelkipásztor munkája, tehetsége, szorgalma és buzgósága tevőlegesen hozzájárult. Csak fájlalni tudjuk, hogy a nagy reményekre jogosult, fiatal plébánosunk három év után, 1749 késő őszén, vagy telén elköszönt Nagybajomtól. (folytatjuk)

A hit éve Hogyan lettem katolikus? – egy egykori ateista vall megtéréséről Jennifer Fulwiler Az élet értelmének kérdésében sohasem tudtam közös nevezőre jutni ateista ismerőseimmel, akik úgy vélték, az életben rengeteg értelmes cél van annak ellenére, hogy az ember nem több mint kémiai folyamatok összessége. Ezt a gondolatmenetet sohasem tudtam megérteni, sőt intellektuálisan hazugnak tartottam. Fiatalként hazugnak éreztem hát az életemet, mert tudtam, hogy az életnek nincs értelme, mégis úgy éltem, mintha az enyémnek lenne, mintha a remény, a szeretet, az öröm nem csupán agyi kémiai folyamatok okozta káprázat, hanem valóság lenne. Munkába, rohanásba, ivásba, társaságba menekültem. Öngyilkosságra is gondoltam, mondván, így hamarabb túlesnék azon, ami úgyis elkerülhetetlen. Mindegy, mikor szorozzuk be nullával az életet, az eredmény ugyanannyi. Egy évvel az egyetem elvégzése után megismerkedtem Joe–val. Járni kezdtünk, csodálatos kapcsolat bontakozott ki köztünk. Egyetlen dolog

nem stimmelt: Joe istenhívő volt, ráadásul keresztény. Nem fért a fejembe, hogyan hihet ennyire intelligens ember azokban a mesékben. Ám mivel erkölcsi felfogásunk egyezett, Joe bizarr világnézete nem okozott problémát. 2003–ban megesküdtünk a házasságkötőben. Azt hittük, közös életünk gondtalanul folytatódik tovább. Ám hamarosan megtudtam, hogy várandós vagyok, s ezzel minden megváltozott. Az anyaság teljesen felkészületlenül ért. Egykeként nőttem fel, a környezetemben nem születtek gyerekek, magam sem akartam gyermeket. Fiunk születése testileg, szellemileg, érzelmileg súlyosan megrendített. Előjöttek rég eltemetett gondolataim az élet értelmetlenségéről, s ezúttal nem tudtam eltemetni őket. Úgy éreztem, az életemnek most még több értelme van, mint valaha. A baba mellett boldogság és remény töltött el. Ám mivel most nem volt mivel elterelni a figyelmemet, rám meredt a tény: sem a fiam életének, sem az enyémnek, sem az iránta érzett szeretetemnek nincs természetfeletti dimenziója. Rá is ugyanaz a sors vár, mint mindannyiunkra: meg fog halni, léte mindenestől elenyészik.


5

Hetekig alig tudtam felkelni. Az álmatlanság és a depresszió mozdulatlanságba dermesztett. Egy hajnalban aztán valami szokatlant éreztem. Elfogott a kétely. Kételkedni kezdtem materialista világnézetemben, abban, hogy az emberi életnek nincs természetfeletti dimenziója.

Néhány hónappal később egy könyvesboltban kezembe került egy keresztény könyv. A szerző azt írta, korábban ateista volt; érdekelt, hogy mekkorát hazudik. Megvettem, mert imponált logikus okfejtése (ha téves végkövetkeztetésre jutott is). Elgondolkodtatott, amikor azt olvastam, hogy a Názáreti Jézus halála után sok ezer zsidó elhagyta ősi vallását, és szinte valamennyi követője inkább meghalt, semhogy visszavonja állítását, hogy látta őt a halálból feltámadva. A kereszténység pedig futótűzként terjedt, noha híveire üldözés, nemegyszer halál várt. Megérintett a történelmi valóság, hogy az első században, Palesztinában történt valami Jézus Krisztus körül, ami máig érezteti hatását. S egy nap váratlanul felvetődött bennem a kérdés: mi van, ha mindez igaz? Mi van, ha van Isten? Ha emberként tényleg belépett a történelembe? Ez volt életem legmegdöbbentőbb gondolata. Soha, még gyerekkoromban sem vetődött fel bennem, hogy létezhet egy személyes Isten, vagy egy szikrányi igazság is lehet a kereszténység tanaiban. Most viszont hiába próbáltam szabadulni a gondolattól. Később C.S. Lewis kereszténységről szóló nagyszerű könyvét (Mere Christianity; Keresztény vagyok) kezdtem olvasni. A természeti törvény gondolata fogott meg legjobban, amit úgy fogalmazott meg, hogy minden jónak Isten a forrása, és ezért van az, hogy az emberek mindig, mindenütt hasonlóan gondolkodtak arról, mi a jó és mi a rossz. Az interneten utána olvasva – Szent Ágostonnál, Aquinói Szent Tamásnál – úgy találtam, nem is annyira ésszerűtlen ez a vallás; sőt a történelem legnagyobb elméi közül többen keresztények voltak. Végül beadtam a derekam, és beszereztem életem első Bibliáját. Az első száz oldalt döbbenten olvastam. Az sem segített, amikor áttértem az Újszövetségre. A legtöbb szakaszt nem értettem. Nem találtam világos iránymutatást, sőt úgy tűnt, mások sem: amikor rákerestem a neten, hogy mit tanít a Biblia az abortuszról, az eutanáziáról, a klónozásról, számtalan különféle véleményt találtam, és mind a Bibliára hivatkozott. Minden ke6

resztény felekezet egészen mást tanított a bűnről. Ez bizony gond, hiszen ha Isten a jó, akkor a rossz – vagyis a bűn – magának Istennek a határait jelöli ki. Lehetetlen, hogy az ő vallása éppen ebben ne adna világos iránymutatást. Megtaláltam hát, amit kerestem: a hibát, ami bizonyítja, hogy a kereszténység ésszerűtlen. Nem sokkal ezután valaki, akivel online vettem fel a kapcsolatot, felvetette, hogy nagyon mai módon közelítek a kereszténységhez. Gondoljak arra – javasolta –, hogy Jézus egyetlen Egyházat alapított, amelynek természetfeletti erőt adott, hogy minden történelmi korban pontosan tudja kifejteni az igazságot arról, mi a jó. Ez pedig... nos, ez a Katolikus Egyház – amelyről férjemmel együtt jól tudtuk, hogy archaikus, diktatórikus, nőellenes intézmény. A természetfeletti erő különösen ostobán hangzott. Egy dolog azonban feltűnt: akik a leglogikusabban érveltek a hitük mellett az interneten, valamennyien katolikusok voltak. Ezért egyre többet olvastam katolikus szerzőktől, és el kellett ismernem, hogy olyan átfogó szemléletük van a világról és az emberről, amilyennel addig nem találkoztam. Még mindig hevesen tiltakoztam az Egyház egyes őrültségei ellen, például hogy miért ellenzi az abortuszt és a fogamzásgátlást, de be kellett ismernem, hogy minél többet olvasok a katolikus teológiáról, annál normálisabbnak tűnik. Odáig jutottam, hogy minden valószínűség szerint van Isten, és a kereszténység közel járhat hozzá. De akkor vajon miért nem érzem a jelenlétét? Ha nem hinnék, akkor is ugyanilyen magányosnak érezném magam a világban; minek törjem magam a vallással, ha nem jobb tőle a helyzet? A mélyponton C.S. Lewis gondolata segített: Isten egyeseknek jobban megmutatja magát, mint másoknak – nem mintha egyeseket jobban szeretne, hanem mert akinek a lelke nincs a megfelelő állapotban, annak nem tud megmutatkozni. A Nap is egyformán süt mindenkire, mégsem ugyanolyan ragyogással verődik vissza egy poros tükörről, mint egy tisztáról. Hát persze! Napjaimat önzés, ostoba fecsegés, ócska tévéműsorok töltötték ki. Rájöttem, hogy ha tényleg rá akarok jönni, van–e Isten, akkor meg kell változnom. Elhatároztam, hogy kipróbálom. Egy hónapig a katolikus erkölcs szerint fogok élni. Megvettem és elolvastam a Katekizmust, és mindenben hozzá igazodtam, abban is, amiben nem voltam biztos, hogy az Egyháznak igaza van. Mindezzel Istent kerestem, s helyette saját magamat találtam meg. Rájöttem, hogy ítélkezésem, ingerlékenységem, bűneim rétege alatt létezik egy tisztább, jobb önmagam, akit addig nem ismertem.


Megértettem, hogy az Egyház parancsai, amelyeket addig korlátozásnak véltem, valójában a szeretet parancsai; meghatározzák, mi a szeretet és mi nem az. Isten jelenlétét nem tapasztaltam meg, de attól, hogy megtartottam az állítólag általa alapított Egyház parancsait, megtapasztaltam, mit jelent igazán szeretni. A fogamzásgátlás kérdése nem volt időszerű, mert éppen a második gyermekünket vártam, de a kísérleti hónap során sokat olvastam az Egyház tanításáról e kérdésben is. Meglepetésemre nemcsak én találtam úgy, hogy az Egyház hihetetlenül ésszerű érvekkel támasztja alá álláspontját, hanem Joe is. Ekkor tettük fel először a kérdést: akkor hát katolikusok leszünk? Két héttel később mélyvénás trombózist kaptam. Hosszú időre kórházba kerültem. Az orvos azt mondta, a hajlam örökletes, és életveszélyessé teszi az esetleges további terhességeket. Amikor felvetettem az Egyház által elfogadott természetes családtervezést, csak nevetett. Magának fogamzásgátlásra van szüksége – mondta. Elbizonytalanodtam. Itt már nem arról volt szó, hogy nem beszélek csúnyán, hanem arról, hogy az életemet kockáztatom, ha ragaszkodom az Egyház tanításához. Tanácstalanságomban az apámtól tanult alapelvhez nyúltam vissza. „Sose higgy el valamit azért, mert az neked kellemes – mondogatta – ; mindig azt kérdezd, igaz–e!” Ennek fényében azonban a kérdés nem volt kérdés, hiszen akkor már tudtam, hogy amit az Egyház tanít, igaz, csak nem akartam ekkora áldo-

zatot hozni. Végül, bár tudtam, hogy anyagilag is, egészségileg is hatalmas kockázattal jár, úgy döntöttem, hogy ezúttal az igazat választom a kellemessel szemben. Férjemmel elhatároztuk, hogy elkezdjük a katekumenátust a helyi plébánián. Az orvosnak pedig – életem első hitvallásaként – megmondtam, hogy nem kérek fogamzásgátlást, mert katolikus vagyok. Következő tavasszal, mielőtt befogadott volna az Egyház, életemben először gyóntam. Tudtam, hogy az elkövetett rosszat meg kell bánni, de magamban, Jézusnak ezt már megtettem, ezért úgy véltem, fölösleges a pap előtt elismételnem. Amikor azonban meghallottam a saját hangomat, amint kimondtam mindent egy másik ember előtt, annak olyan ereje volt, ami minden elképzelésemet felülmúlta. Zokogva soroltam a bűneimet. S amikor a pap Isten nevében kimondta, hogy a bűneim meg vannak bocsátva – nos, el nem tudtam volna képzelni, hogy ez ennyire megrendítő hatással lesz rám. Kábultan jöttem ki a gyóntatószékből, és beültem egy padba az üres templomban. Tudtam, hogy az életem immár örökre megváltozott. Aznap éjféltájban kiléptem a verandára. A sötétség mintha lelkem sötétjét tükrözte volna – de ekkor visszagondoltam az első gyónásomra, és rájöttem, hogy mindentől megszabadultam. A belső sötétség nem volt többé. Helyette békesség és a szeretet félreismerhetetlen érzése töltött el. Életemben először megéreztem Isten jelenlétét. (Forrás: whyiamcatholic.com)

Hogyan lettem katolikus? – egy egykori protestáns vall megtéréséről Renée Lin Metodista vallásban nevelkedtem, később pünkösdi, presbiteriánus, evangélikus, szabadkeresztény és baptista gyülekezetekbe jártam. Úgy gondoltam, a kereszténység drágakő, és a protestáns egyházak e drágakő csiszolt oldalai. Az 1990–es években egy vasárnap baptista lelkészünk kijelentette: mi mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk. Elgondolkoztam, mert eszembe jutott néhány kivétel. Például az apostolok senkinek sem mondták, hogy fogadja szívébe Jézust mint személyes Urát és Megváltóját, hanem azt, hogy tartson bűnbánatot és keresztelkedjen meg. Persze ezt a mai kor megváltozott körülményei indokolhatják. Ám eszembe jutott egy általánosan elfogadott hitbeli meggyőződés, amit

nem tudtam igével alátámasztani: az, hogy ha egy kisgyermek meghal, a mennyországba kerül. Akárhogyan kerestem, ennek nem találtam a bibliai alapját. Eltöprengtem... itt a gyülekezetben biztosak vagyunk benne, hogy mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk – miközben nincs rá bizonyíték. Lelki Richter–skálámon ez csak kisebb, 1,8–as rengést jelentett. Voltak azonban erősebbek, már korábban is. Az 1980–as években Tajvanon angolt tanítottam egy keresztény iskolában. Bibliakört is tartottam a diákoknak. A szenvedésről beszélgetve a kolosszei levél 1,24–hez értünk: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Megrökönyödve hallgattam el, mert ez a mondat ellentétben áll a protestáns teológiával. Egy protestáns egyszerűen nem mondhatja, hogy amikor szenved, kiegészíti, ami hiányzik Krisztus


7

szenvedéséből. Pedig a Bibliában egyértelműen ez áll. Haladékot kértem a diákoktól, hogy utánanézhessek. Hosszasan kutattam a könyvtárban, mérvadó protestáns teológusok írásaiban, hogyan kell értelmezni ezt a mondatot, de nem kaptam választ. Be kellett ismernem a diákoknak, hogy nem tudom, mit jelent ez a mondat. Újabb teológiai földmozgás, ezúttal 4,3–as. Később Amerikában találkoztam Jehova tanúival. Elhatároztam, hogy elbeszélgetek velük. Tudtam, hogy tagadják Krisztus istenségét, ezért úgy gondoltam, ha bizonyítani tudom nekik az Írásból a Szentháromság tanát, kénytelenek lesznek elfogadni a keresztény hitrendszert. Sorolni kezdtem azokat a szentírási helyeket, amelyek arról szólnak, hogy Isten Atya, Fiú és Szentlélek. A két hölgy türelmesen várt, majd ők is idézni kezdték a Szentírást: „Jézust az Atya küldte” (Jn 17,3; Jn 8,17). Elmagyarázták, hogy ha Isten küldte Jézust, akkor Jézus nem lehet Isten, hiszen csak egy Isten van, itt pedig két különböző lényről van szó. Hiába mondtam, hogy két külön Személy, de egyetlen Istenség... már idézték is 1Timóteus 1,17–et: „a halhatatlan és láthatatlan, egyedül való Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké” – ami szerintük cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy Jézus nem lehet Isten, hiszen nem halhatatlan és nem láthatatlan. Erre kétségbeesetten csak annyit mondtam: 1János 5,7! – Mire ők: Márk 10,18! – Én: Titusz 2,13! – Ők: János 14,28! – Én: János 10,30! – Ők: 1Korintus 8,6! – Én: Máté 28,19!! – Ők: 1Korintus 11,3!! – Én: János 5,18!!! – Ők, kórusban: Filippi 2,5–11!!! Ekkor – szerencsére – lejárt az idő, menniük kellett. A beszélgetés legfőbb tanulsága számomra az volt, hogy a Szentháromság tana az Írásból alátámasztható, ám az Írásból nem bizonyítható. A Jehova tanúi által idézett mondatok ésszerűnek tűnő alternatívát kínáltak. Megdöbbentem. A keresztény hitnek sarkalatos tétele a Szentháromság tana – hogyan lehetséges, hogy egyedül az Írás alapján nem bizonyítható? Ez már 7,9–es rengés volt a teológiai Richter–skálámon. Rövidesen kezembe akadt egy könyv Jehova tanúiról. A szerző rámutatott: „A Biblia sokszor nehezen érthető mondatait könnyű szövegkörnyezetükből kiragadva félreértelmezni és valamely felfogás 'bizonyítására' felhasználni. Charles Russell követői mesterien értettek ehhez. Az egyházatyák azonban világosan kifejtették, hogy Krisztus istensége a keresztény hit alaptétele. Az ő írásaikat sokkal nehezebb úgy elferdíteni, hogy tévtanokat lehessen velük alátámasztani.” 8

Siettem a könyvesboltba, és beszereztem az apostoli atyák kötetnyi írását. Nagy örömömre Antióchiai Szent Ignácnál számos utalást találtam Krisztus istenségére. Alig vártam, hogy felfedezésemet megosszam Jehova tanúival. Ám a két hölgy által használt nyomtatott anyagban az állt, hogy Ignác, amikor igent ír, valójában nemet gondol, és fordítva. Nagyjából ekkor vetettem véget a kapcsolatnak Jehova tanúival. Egyszer egy hatodikos gyerek megkérdezte tőlem, mit hisznek a katolikusok. Fogalmam sem volt; azt motyogtam, hogy sok olyasmit, ami nincs benne a Bibliában, ami nem jó, mert mindent közvetlenül az Írás alapján kell hinnünk és tennünk. Tudatlanságomat elszégyellve azonnal megvettem egy katolicizmusról szóló könyvet. Az Eucharisztiáról szóló fejezetnél biztos voltam benne, hogy a katolikus szerző az ige elferdítésével fogja alátámasztani a téves tanítást. Elővettem hát a Bibliámat, és olvasni kezdtem a János– evangélium hatodik fejezetét. Többször elolvastam, mindhiába: nem találtam a ferdítést. Jézus világosan azt mondja, hogy együk az ő testét és igyuk az ő vérét. De hát akkor milyen alapon mondhatja bárki, hogy ezt jelképesen kell értenünk? Ismertem a protestáns értelmezést, amely szerint az „enni és inni” itt annyit jelent, mint „Jézusban hinni” vagy „Isten igéjét ünnepelni” – ám ez a magyarázat egyszerre nagyon gyengének tűnt. Csak nem ugyanazt tesszük mi, evangéliumi protestánsok, mint amivel a nálunk liberálisabb felekezeteket vádoljuk: jogot formálunk arra, hogy jelképesen értelmezzük azokat a bibliai részeket, amelyekben nem hiszünk? – Ez a földrengés minden korábbit felülmúlt. Elhatároztam: olyan egyházhoz akarok tartozni, amelyik szó szerint veszi János 6. fejezetét. A dolog nem volt egyszerű. Hónapokba telt, míg bemertem lépni egy katolikus templomba, és további hónapokba, míg jelentkezni mertem katekumenátusba. A katekumenátus ideje alatt rengeteget tanultam. Ízekre szedtem a katolikus hitrendszert, és mindent összevetettem a protestáns érvekkel. Észrevettem, hogy a katolikus hittételekkel szemben első ránézésre sziklaszilárd a protestáns érvelés, ám ha az ember figyelmesen megvizsgálja az érvre vonatkozó katolikus választ, annak olyan mélysége van, hogy a protestáns gondolatmenet nemegyszer semmivé foszlik.


Rájöttem, hogy a katolicizmussal szembeni protestáns hitvédelmünk alapja az volt, hogy bizonyos dolgokat jelentéktelennek tüntettünk fel: az egyházatyák korántsem protestáns szemléletű írásait; a protestantizmus megosztottságát (mondván, a lényegben egyetértünk); a kérdést, hogy miféle tekintély állapította meg a bibliai kánont. Kisebbítettük a katolikus szentek és konvertiták életének jelentőségét. Eltorzítottuk a katolikus hittételeket, hogy könnyebben cáfolhassuk őket (pl. „Mária–imádat”), így nemlétező rosszal fordítottuk szembe a hívőket.

Saját hitrendszerünket biblikusnak tartottuk, a katolikus teológiát nem – pedig a protestáns felfogás rengeteg szentírási részt „megmagyaráz” ahelyett, hogy engedné, hogy azt jelentsék, amit jelentenek. Végül tagadtuk a dogmafejlődést, ami megmagyarázza, miért hiteles apostoli tanítás a szentháromságtan annak ellenére, hogy a Szentírásból nem bizonyítható. Vagyis – állapítottam meg szomorúan – becsaptuk egymást és saját magunkat. 2003 húsvét vigíliáján tértem haza az Egyházba. (Forrás: whyiamcatholic.com)

Anyakönyvi adatok a plébánián: Halottaink: november 2.: Kelemen Béla – élt 55 évet. Gyászolják özvegye: Mária, gyermekei: Péter, Szilvia, és Zsolt, 6 unokája, testvérei Ilona és Irma. november 8.: özv. Harangozó Józsefné (szül. Horváth Ilona) – élt 80 évet. Gyászolják gyermekei: Anna, József, János, Ilona, Erika, Gáspár és Irén, testvére: László november 17.: Nagy Jenő – élt 59 évet. Gyászolják testvérei: Ibolya, Zoltán, Ernő és Zsuzsanna.

Lelkiség Böjte Csaba:

Adventi ima… A gonosz szeretne lelkünkbe furakodni és elvenni tőlünk a reményt. Szeretné elhitetni velünk, hogy nincs jövő, hogy létünk elérte a korlátokat, a plafont, és most már innen a civilizációnk hullámcsúcsáról csak a mélybe zuhanhatunk. Hihetetlen komor színekkel, sok logikával dolgozik: Ember, az ami rád vár, csak vergődés és szenvedés! Látod a lepusztult, szeméthegyektől árnyékos kihaló világban mindent elrontottál, nincs tovább. Nemcsak mint ember, hanem mint nemzet is, és mint az emberiség is, végnapjaidat éled, éld ki hát magadat részeg tivornyádban. Teremtő, gondviselő Istenünk jóságosan feltarisznyált, és mi léha gyermekei, mindent eltékozolva, már a tarisznya alján kotorászunk? Vajon a globális felmelegedés, az altalaji kincsek elpazarlása, a tornyosuló szeméthegyek világából nincs kiút? A szabad akarattal megajándékozott emberiség égbetörő repülése, minden hősies erőfeszítése, évezredes vágya a jobb és a szebb után, lihegő állati ösztöneink kiélésében, egy lerobbant lebujban fog véget érni? Minden szétesik egy nagy orgiában, hol öntudatlanul, önön magzatának elpusztítását ünnepli egy végtelen groteszk torban? Adventben élünk! Az élet egy nagy csoda! Én hiszem Anyámmal az Egyházzal, hogy van jövő. Nem magamban és nem is a bűnre hajló emberben bízok, hanem a gondviselő Istenben, Jézus Krisztusban, ki azt

mondotta: Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom. Én ebben az értünk munkálkodó Istenben bízom! Hiszek a mennyei Atyában, ki a teremtés hajnalán azt mondta, hogy legyen és lett! Hiszek a Fiúban aki karácsony éjszakáján képes volt magára venni az emberi lét minden terhét, gondját és rámosolyogni édesanyjára, nevelő apjára, az egyszerű pásztorokra. Hiszek a Lélekben, ki marék porból született létünket megszenteli és vezeti. Hiszem, hogy a Szentháromság által megálmodott világunk minden bűnünk ellenére, az egymást váltogató adventek sóvárgó imájában előre halad, kibontakozik. Hiszem, hogy nem reménytelen a mai reggeli korán kelésem, a rorátéra hívó templom harang szavára. Tudom, hogy szerető Istenünk karjai roskadásig tele vannak ajándékokkal, melyet nekünk szán, és melyeket mi megálmodni sem tudunk, de alázatosan térdre rogyva kérhetünk. Igen, kérhetünk és elfogadhatjuk, mert Istennek gyermekei vagyunk...! Advent van, és én gyengeségeim, bűneim tudatában, nem magamban bízva, hanem Krisztusom akaratát alázattal teljesítve mondom, mormolom az imát, és benne az örök igéket: Miatyánk….. Üdvözlégy…


9

Adventi készület 2012-ben „Nem előállítanunk kell magunkban az isteni életet, csak engedni, hogy megszülessék bennünk, nem megvalósítani a tökéletes istengyermekséget, csak segíteni kibontakozását, s nem kiérdemelni a dicsőséget, de elfogadni Isten kezéből.“ Dátum

Olvasd el!

Jer 33,14-16 Abban ADVENT 1. az időben kisarjaszVASÁRNAPJA tom Dávid igaz sarVilágíts! jadékát

Imádság, elmélkedés Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökön örökké!

Készület Személyesen és a családban is figyeljünk arra, hogy bennünk és kapcsolatainkban növekszik-e a fény, erősödik-e Isten jelenléte.

12.03. hétfő Xavéri Szt. Ferenc

Iz 2,1-5 Eljön a sok nép, és ezt mondják: menjünk föl az Úr hegyére

12.04. kedd

Iz 11, 1-10 Vágyom a te világosságodra, lemondok az ítélkezésről és a sértődéAz Úr lelke nyugszik vágyom az egyetlen, igazi fényre, kenységről; rajta mely öröktől fogva született.

12.05.szerda

Iz 25,6-10a Itt van az Úr, benne reménykedtünk: vigadjunk és örüljünk!

Krisztus! Te vagy a világ világosEzen a héten világosságot gyújtok a sága. Aki téged követ, nem jár sötétségben azzal, hogy visszatérek a többé sötétségben, hanem övé bennem élő és engem éltető Istenhez; lesz az élet világossága.

Vágyom arra a belső meggyőződésre, hogy te vagy bennem ez a nem engedem uralkodni önmagamban világosság, s hogy bármit teszek az indulatokat és az önzést; is, te bennem élsz.

12.06. csütörtök Szt. Miklós püspök

Iz 26,1-6 Bízzatok az Ne engedd, Uram, hogy hamis Úrban, mert az Úr a fényeket kövessek! Ne engedd, mi kősziklánk mindhogy elnyomjalak magamban! örökre

12.07. péntek Szt. Ambrus püspök

Iz 29,17-24 Azon a napon a vakok szemei látni fognak

Ragyogjon föl szívemben dicsőséged fénye, hogy eltűnjön belőlem az éjszaka sötétsége, és a világosság fiának találjon hozzánk érkező egyszülötted!

nem ragaszkodom minden áron a magam elgondolásához, hanem mások ötleteinek is örülök;

segítőkész és barátságos igyekszem lenni mások iránt;

12.08. szombat Ter 3,9-15.20 EllenSzűz Mária ségeskedést táSzeplőtelen masztok közted és fogantatása az asszony közt

Hogyan lehet az, hogy én távol vagyok tőled, te mégis közel szívből megbocsátok mindenkinek és jössz? Hogyan lehet az, hogy elfogadom mások gyöngeségeit. gyenge gyermeked vagyok, mégis Krisztusodat hordozhatom?

ADVENT 2. Bar 5,1-9 Isten VASÁRNAPJA megmutatja rajtad Ajándékozz! fényességét!

Te, aki az ítélet napján jutalmat is hozol, sokszor tapasztalt irgalmaddal ébressz bennünk új buzgóságot!

A másik ember ajándék, akire méltatlanok vagyunk s akiért hálával tartozunk. Ezen a héten mi magunk igyekszünk ajándék lenni.

Iz 35-1-10 Az Úr maga jön el, hogy megszabadítson

Te öröktől fogva az atyánál vagy és az idők teljességében emberré lettél, adj nekünk nagylelkű szeretetet minden ember iránt!

Szívesen ajándékozzuk időnket;

12.11. kedd Szt. I. Damazusz pápa

Iz 40,1-11 Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok segítségül, amíg közel van

Te, aki mennyei erővel érkezel, tekints kicsinységünkre, hogy méltók lehessünk ajándékaidra!

figyelmességünket, kedvességünket,

12.12. szerda A Guadalupei Boldogságos Szűz Mária

Iz 40,25-31 Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak

Te kérés nélkül, ingyen adod magad, nem kérsz cserébe szívességeinket, mosolyunkat; semmit. Segíts viszonozni szeretetedet!

12.10. hétfő

10


12.13. csütörtök Szt. Lúcia

12.14. péntek Keresztes Szt. János

Iz 41,13-20 Én megsegítelek - így szól az Úr, a te megváltód

Könyörülj minden szenvedőn és azokon, akik ellankadtak az élet útján, add, hogy barátokra találjanak, akik gyámolítják őket!

Iz 48,17-19 Bárcsak figyeltél volna parancsaimra

Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei rászorultságunkat, kéréseinket; Orvosunk érkezését várjuk!

Sir 48,1-4.9-11 12.15. szombat Illés ismét eljön

Örök bölcsességgel nevelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal!

Szof 3,14-18a Veled ADVENT 3. Mindenható Istenünk, segíts, van Istened, boldoVASÁRNAPJA hogy szent vágyakozással siesgan örül neked, Imádkozz! sünk Fiad elé! megújít szeretetével Te születéseddel szorosabbra Ter 49,2.8-10 Nem fontad a családi köteléket, tedd távozott el Júdából a 12.17. hétfő egyre tökéletesebbé családjaink jogar egységét! 12.18. kedd

12.19. szerda

12.20. csütörtök

12.21. péntek

Jer 23,5-8 Igaz sar- Engedd, hogy egyszülött Fiad, jat támasztok Dávid- aki emberi életünket vállalta, adnak jon részt nekünk isteni életből! Igaz és őszinte szívet adj nekünk, hogy meghalljuk igédet, és bennünk is meg a világban is érlelj bő termést a te dicsőségedre! Te megszülettél, hogy megoszd Iz 7,10-14 Íme a velünk földi életünk napjait, töltsd szűz méhében foel szívünket irántad való szenvegan, és fiút szül délyes szeretettel! Én 2,8-14 Szerelme- Földre szállva örömmel áraszsem hangját hallom: tottad el a világot, vidámítsd meg jön már ugrálva a szívünket folytonos látogatásod hegyeken kegyelmével! Bír 13,2-7.24-25a Sámson felnövekedett: az Úr lelke működni kezdett benne

"Az ajtóban állok…aki kinyitja az 1Sám 1,24-28 Az Úr ajtót, ahhoz bemegyek és vele 12.22. szombat teljesítette kéréseétkezem, õ meg velem." (Jel met, amit kértem tőle 3,20) Mennyei Atyánk! A te teljesséMik 5,1-4 Betlehem, gedből kaptuk a kegyelmet, melyADVENT 4. belőled származik lyel imádhatunk téged. KöszönVASÁRNAPJA az, aki uralkodni fog jük, hogy felnyitottad szemünk a Ünnepelj! Izraelen világosságra, és most már életünk része vagy.

12.24. hétfő

2Sám 7,1-5.8b11.16 A te házad és királyságod örökre megmarad

Mindenható és láthatatlan Istenünk, te elküldted hozzánk a világ Világosságát, hogy beragyogja a világ sötétségét. Fordítsd felénk jóságos arcodat, és add, hogy méltó tisztelettel és felszabadult lélekkel ünnepeljük egyszülött Fiad csodálatos születését!


együttérzésünket, közösen vállalt szenvedésünket;

és pénzünket is.

Ezen a héten minden nap szentelek legalább 15 percet a Jóistennek.

A héten különös gondot fordítok a családi imádságra, a családi liturgiára is.

beszélgetek Vele;

hallgatom, hogy ő mint mond a Szentírásban;

beavatom a titkaimba;

nyitott és örvendező szívvel vagyok jelen az ő közelében;

csöndben és békében figyelek és várom a közeledő Urat.

Sok mindent vásároltunk, de még nem mindent. Sokat takarítottunk, de nem eleget. Sokat sütünk-fõzünk, de még mindig hiányzik valami… Csak a legfontosabb el ne maradjon, az, hogy tudjunk igazán ünnepelni! Ünnepelni a most is közénk érkező Istent és ünnepelni egymást. Ezért nem baj, ha nem minden étel és minden sarok van rendben, csak rendben legyen a szívünk és rendben legyenek a kapcsolataink! Akkor megszülethet bennünk és közöttünk Õ, Akire vár a világ, és Akire várunk mi is.

11

Dolhai Lajos

Szeplőtelen fogantatás ünnepe Egyházunk ezen az ünnepen azt tanítja, hogy Mária – fiának, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, tehát a megváltás miatt – léte első pillanatától kezdve megkapta Istentől a megszentelő kegyelmet, s ezért nem volt alávetve annak az állapotnak, amelyet áteredő bűnnek nevezünk. Mária életének boldog kezdetére gondolunk ezen az ünnepen. Arra, hogy ő mindig és egészen Isten kegyelmében élt, fogantatásától kezdődően igaz volt az Isten előtt, nem úgy mint mi. . Nemcsak a világ, nemcsak Mária, hanem a mi életünk kezdeténél is ott volt az Isten. Mindnyájunk életének kezdeténél ott van az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten. Nemcsak Mária, hanem mi is olyannak vagyunk teremtve, hogy meg van bennünk a képesség az Istennel való kegyelmi közösségre. Máriát a szabadító Isten már születése előtt megszabadította az áteredő bűntől, bennünket pedig születésünk után néhány hónappal (gyermekkeresztség) szabadít meg az áteredő bűn terhétől. A mi életünk kezdeténél is meghatározó módon ott van az Isten, még akkor is, ha erre nemigen szoktunk gondolni. Ha valahol fényt gyújtanak, az nekünk is világít, még akkor is, ha mi semmit sem tettünk a világosság érdekében. Számunkra is vigasztaló és boldogító igazság az, hogy a hatalmas Isten letekintett az ő szolgáló leányára, Fiának leendő anyjára, hiszen az ő életének boldog kezdete már elveszíthetetlenül magában rejtette a boldog véget: a Megváltót és a megváltás művét, amelynek mindnyájan haszonélvezői vagyunk.

Horváth Józsefné Annuska

Mária fogantatásában szent Szeplőtelen Szent Szűz! Mennyei szép Rózsa! Bűnös emberiség esdeklő angyala. Általad jött közénk a Megváltó Isten. Az örök haláltól, hogy minket megmentsen.

S teremtett nekünk egy nemes Rózsa tövet, Melynek szép virága a legszebb Rózsa lett. E nemes Rózsatő, a jámbor szent Anna Kinek szeplőtlenül fogantatott Mária. Mária kihez nem fért a bűnnek szeplője, Ő az, kinek fia; a bűn eltörlője

Üdvözlégy, áldott légy ! Isten szép leánya, Szentlélek Úristen, tiszta Szűz Mátkája. Mária Szent Szíve, Isten szent temploma, Benned lelte kedvét az Ég és Föld Ura. Aki megalkotott e világon mindent, Az Eget, a Földet, a szép Természetet. Éneklő madárkák tenger sokaságát, Viruló rétek, fák, kincse gazdagságát. Megszámlálhatatlan, szebbnél–szebb virágot, Vajszín,– piros rózsát, s hószín liliomot, S ki tudja még mennyi, mennyi virág, rózsa Tarkítja földünket?..(Szebb tőle a róna.) Hála a Teremtő– jóságos Istennek! Ki ily nagyszerűen mindent elrendezett.

Mária élete alázat és ima Az Úr Istennek kedves szolgáló leánya Ő kért, Ő könyörgött a bűnös emberért Irgalmas Istenhez; bűntől megváltóért. Üdvözlégy! Áldott légy harmatos szép Virág! Mennyország kertjében aranyos Rózsaág. Imádkozzál érettünk! Védelmezz bennünket, Gonoszt kísértéstől mentsd meg a lelkünket! Dicsértessél Uram! Áldom szent Nevedet. Magasztalom gondoskodó Szentségedet. Hozsannát kiáltson Néked minden Ember! Hódoljon előtted a Föld és a Tenger!

KILENCED KARÁCSONY ELŐTT A KISDED JÉZUSHOZ. Örök Atya! Tiszteletedre és dicsőségedre, lelkem és a világ üdvéért fölajánlom neked Isteni Megváltónk születésének titkát. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen! Örök Atya! Tiszteletedre és dicsőségedre, lelkem és a világ üdvéért fölajánlom neked a Szűzanya és Szent József szenvedéseit, melyeket Názáretből Betlehembe való hosszú és fáradságos útjukban kiállottak, szívük aggodalmát, hogy nem találnak szállást, midőn a Világ Megváltója megszületik. Dicsőség az Atyának, …stb. 12


Örök Atya! Tiszteletedre és dicsőségedre, lelkem és az egész világ üdvéért fölajánlom Neked az istálló jászolát, ahol Jézus született, és a kemény szénát, amelyen feküdt, a hideget, melyet szenvedett és a könnyeket, melyeket ontott. Dicsőség az Atyának …stb. Örök Atya! Tiszteletedre és dicsőségedre, lelkem és a világ üdvéért fölajánlom neked a Kisded Jézus alázatosságát, türelmét, szeretetét és erényeit. Hálát adok Neked, szeretlek és mindörökké áldlak Téged az isteni Ige megtestesülésének tikárét. Dicsőség az Atyának…stb. Kis Jézus áldj meg minket! Térítsd meg a magyar népet! Add meg fiataljainknak a hit kegyelmét. Könyörülj rajtunk és az egész világon! A kilencedet decembert 16–án kell elkezdeni!

Füle Lajos: Ha nem született volna Meggondolják-e vajon, kik karácsonyra várnak: ha nem született volna, nem lenne bűnbocsánat. Ha nem született volna, nem várna örök élet. JÉZUSÉRT hála, hála a Menny, Föld ISTENÉNEK!

Adventi elmélkedések – Hajlékot építünk az Úrnak! Elhatározásaink... Az ember éppen azért ember, mert elhatározásai vannak. Nem az ösztönünk, kényünk–kedvünk, tévéműsoraink, óriásplakátjaink, de még csak nem is barátaink szokásai irányítanak bennünket, hanem saját magunk vagyunk, akik fogjuk életünk kormányát és megmondhatjuk mit és hogyan szeretnénk. Ez a szabadság ajándék, de ugyanakkor feladat is. Nem mindegy, hogy mit teszünk. Sőt, még ennél is fontosabb, hogy tartanunk illik magunkat elhatározásainkhoz. Ha egyszer valamire azt mondtuk, hogy megcsináljuk, akkor az úgy van rendjén, hogy megcsináljuk: tető alá hozzuk a tető alá hozni valót. Advent elején az ember hajlamos arra, hogy elhatározásokat hoz: mit és hogyan fogok magamon javítani, mit és hogyan fogok ugyanúgy vagy másként csinálni, mint a korábbi években. Ne legyünk könnyedek az elhatározásainkkal, ígérjünk annyit, amennyit valóban meg tudunk tenni Jézusért és saját magunkért. Hajlékot építünk Jézusnak, hisz nem akarjuk, hogy elhagyatottként szülessék meg karácsony estéjén. Ha ígérek valamit, jelképesen azt vállalom, hogy a hajlék egy–egy részét én építem. Hiába hozna valaki tetőt, ha másvalaki nem hozná a téglákat, s nem lenne fal, amire a tetőt tegyék. De ajtó nélkül is használhatatlan egy lak, mégúgy, ha nincs rajta ablak vagy nincs benne ágy. Minden ígéretem és elhatározásom arról szól, hogy részt akarok venni a közös építkezésben, amit Advent jelent a Közösség számára: jöjj, közelebb, hajlékot építünk Jézusnak! Erőink... Az elhatározás önmagában kevés. Ahhoz, hogy céljainkat meg tudjuk valósítani, szükséges felmérni erőinket is. Erő nélkül az ember nem tud semmit sem elérni, céljaink megmaradnak a vágyakozás szintjén. Soha nem jut el az ember a hegycsúcsra, ha csak nézi azt. Ahhoz, hogy eljusson, erő, s felszerelés is kell. S ha ezek megvannak, eséllyel indulunk neki a kalandnak, amit a hegy meghódítása jelent. De milyen erő, s milyen felszerelés kell céljainkhoz? Az ember ereje abban nyilvánul meg, hogy meddig képes kitartani céljai mellett. Néha elfáradunk, s talán el is csüggedünk. Ilyenkor mit teszünk? Visszafordulunk, s elfeledjük hőn áhított célunkat, vagy újra merítünk elhatározásunk erejéből, s addig küzdünk, míg meg nem érkezünk? Ha van erőnk, mindvégig kitartóak leszünk, mert előbb vagy utóbb hivatássá nemesedik küzdelmünk. A felszerelés csak anyagi segítség a küzdelemben. Szükséges, de nem a legfontosabb. Hajlékot építünk az Úrnak! Van–e bennünk elég kitartás, akarjuk–e igazán? Van–e bátorságunk elindulni, s bízunk–e abban, hogy az építkezés alatt le tudjuk győzni saját magunkat, elkeseredettségünket, fáradságunkat? Kérdések, amit lehetne még tovább sorolni. Van egy szép elhatározásunk, gyűjtsük össze tehát minden elképzelhető erőnket, hogy véghezvigyük hőn áhított vágyunkat Credo 2012. december

13

Isten segítsége Elhatározásunk megszületése és erőink felmérése után, nem marad más hátra, mint rábízni magunkat Istenre. Még mielőtt elkezdenénk bármit is tenni, kérjük meg, Őt, a mi szerető Gazdánkat, legyen elhatározásaink megáldója és véghezvivője. Szent Benedek azt írta szerzeteseinek Regulája előszavában: „…bármi jóba kezdesz, igen állhatatos imádsággal kérjed, hogy ő vigye azt végbe, hogy ő, aki bennünket már fiai sorába méltóztatott számítani, ne legyen kénytelen valaha is szomorkodni rossz tetteink miatt.” Ha csupán saját erőnkre akarnánk hagyatkozni törekvéseinkben, akkor előbb–vagy utóbb csődbe jutnánk. Egyedül, de még közösségben is gyöngék vagyunk. Nem azért, mert a kitartás hiányzik belőlünk, hanem mert szempillantás alatt elénk tornyosulhatnak olyan nehézségek, amelyhez kevesek vagyunk. Isten általában nem oldja meg helyettünk a problémáinkat. Viszont segít észrevenni olyan lehetőségeket, amelyek támogatnak bennünket a továbbhaladásban. Ha viszont nem kérjük, ő nem fog erőszakoskodni. Így azonban feltehetően célhoz sem érünk. Imádkozni tehát muszáj! Nem azért mert kötelező, hanem mert Isten nélkül, megszentelő és segítő kegyelme nélkül semmire sem mehetünk! Hogyan tudnánk hajlékot építeni Őneki, ha nem kérnénk ki az Ő véleményét, tanácsát, s segítségét!? Lehetetlen. S az Ő számára sem közömbös, hogy belekalkuláljuk–e Őt terveinkbe… Uram, jöjj közelebb Te is, hadd építsünk Veled és Neked egy csodálatos hajlékot! Jóban való kitartásunk Ha meghoztuk jó elhatározásunkat, felmértük erőinket és bírjuk Isten segítségét, melyet imában kiesdettünk, nem marad hátra más, mint kitartani a jóban és várni a beteljesedést. Persze nem ölbe tett kézzel, nem másokra mutogatva vagy másoktól várva a megoldást, hanem keményen végigküzdve utunk minden nehézségét és fáradalmát. A jóban való kitartás az az állapot, amikor már látjuk a beteljesedés koronáját, csak még éppen nem érkezett el a nagy nap: mindjárt ott leszünk, csak még oda kell érnünk. Bármennyire is érezzük közelinek a célt, mindig meg van a lehetőség arra, hogy szabad akarattal visszaforduljunk. De kár volna. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának fénye a beteljesedés koronáját jelzi. Még nincs karácsony, nem teljesült be az ígéret, de már nagyon közel van. Hajléképítésünk még csak reménybeli. De megvan az elhatározás, gyűjtjük az erőinket, kértük és kérjük Isten segítségét. A jóban való kitartáson múlik, építünk–e hajlékot az Úrnak. Meg akarjuk–e mutatni a világnak, de még saját magunknak is, hogy Isten segítségével mire vagyunk képesek. Közel a győzelmi koszorú, legyünk kitartóak, adjunk bele, mindent, ami rajtunk múlik. És Isten ígérete beteljesedik: íme én veletek vagyok minden nap! Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn. 3,16.) A mennyei Atya nemcsak a Fiát adta ajándékba, hanem a fákat, a virágokat, a növényeket, az állatokat, az embertársainkat is. Mind–mind Isten ajándéka. Jó úgy nézni körülöttünk lévő dolgokra, lényekre, mint Isten szerelmes leveleire, jóságos teremtőnk irántad, irántam való tiszteletére, szeretetének kisebb–nagyobb, játékos, vagy nagyon is komoly megnyilvánulásaira. Mennyi szépség, csodás ízek, tündöklő színek, kecses formák, dallamok: mind–mind Isten irántunk való szeretetéről beszél. Az embertársad, ki melletted van a bajban, a kedves ki megfogja kezed, s magához ölel, mind– mind ajándék, áldás, kegyelem. Arra is kell gondolnunk, hogy nemcsak a világ, a kék ibolya ajándék számunkra, hanem én magam is, Isten ajándéka vagyok, te is, az kell, hogy legyél. Igen, úgy szerette Isten ezt a világot, hogy nemcsak saját Fiát, de tégedet, és engem is megteremtett, hogy ajándékba adjon az embertársainknak, e nagycsaládnak, szép világunknak. Ennél szebb hivatás, küldetés nincs is a Földön, áldások között áldásává válni mindenkinek! Isten áldó simogatása lenni. Jézus, “mindennapi kenyere,” ahogy ő maga mondta, az igazi arca, – a mennyei Atyának ajándékának lenni –, akaratát teljesíteni. Isten bennünket a saját képére, hasonlatosságára teremtett, mi is mindannyian Isten ajándékai kell, hogy legyünk ezen a Földön. Áldás, ajándék, jó szó, lágy simogatás, foszló belű kenyér testvéreink számára.

14


Fekete Hanna:

A Barátság Tudom, van sok veszekedés, Tudom, van sok vita; De hidd el, nélküled minden döntésem Kész katasztrófa, s hiba.

Romba döntenék Ha csak tehetnék. De van sok jó is, Kik biztatgatnak Rossz napokban, bajban: Ne félj, ne aggódj, Csak higgy a barátságban.

Tapasztaltam, hogy a barátság Nagyon fontos dolog, S tudom, hogy tudod, Hogy mi ketten csak Egymásra számíthatunk.

Mind a ketten különbözünk, Ki kisebb, ki nagyobb, De hidd el, néha A legnagyobb ellentétek alkotják A legerősebb kapcsolatot.

Remélem, hogy szeretsz engem, Mert én téged igen, S remélem, hogy te is tudod, A mi barátságunk rendíthetetlen. Bizony van sok gátló, Van sok ellenség, Ki barátságunk várát

Remélem, e kis versike Megbékít majd, minket, S újra megnyitja majd barátságunk kapuját A drága, jó Szentlélek.

Dr Török József:

IV. Károly, az utolsó magyar király Sopron, a később „leghűségesebb” jelzőt kiérdemlő város volt a színhelye a következő párbeszédnek, amely 1896–ban egy Domonkos–rendi szerzetes és egy kilencéves kisfiú között zajlott le: – Most, hogy nagyapám meghalt, ki lesz a trónörökös? – Először is Ferenc Ferdinánd, az ön nagybátyja – felelte a pap a kis kérdezőnek. – S ha a nagybátyám nem gyógyul meg, ki viseli a császári címet? – Az ön atyja. – És ha ő is beteg lesz? – Akkor ön fog a trónra kerülni. – Nem, nem, előbb a mama. – Az ön édesanyja csak régens–császárnő lehet. Ha Ferenc Ferdinánd főherceg után nem marad leszármazott, akkor előbb az ön atyja, majd ön lesz Ausztria császára és Magyarország apostoli királya Eddig a párbeszéd, amelyet Geggerle dominikánus atya betűhűen lejegyzett, hiszen az nem mással, mint a későbbi I., illetve II. Károllyal, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó és rövid életű uralkodójával folyatott. Mindehhez még a következő megjegyzést fűzte hozzá: „Károly a beszélgetés végén elvörösödött – szerénysége nem tudott mit kezdeni ezzel a lehetőséggel, és gyorsan visszaterelte a szót a katekizmusra, ugyanis éppen hittanórát tartottak neki. Soha többé nem hozta föl előttem ezt a témát.” Amikor a jó páter ezt a beszélgetést és személyes észrevételét lejegyezte, legföljebb azt gondolhatta, hogy csupán a soktagú Habsburg–család egyik ifjú sarjáról őriz meg kedves, gyermekkori történetet, s majd azt, ha védence felnőtt, ő kedélyesen fölelevenítheti. A történelem azonban, tudjuk, úgy alakult, hogy ez az utódlás beteljesedett, noha Ferenc Ferdinánd nagyon is szeretett volna Ferenc József örökébe lépni. Fontos az a megjegyzés, amit Károly szerénységéről tett a hittanára, mert ez a szerénység később is megmaradt. Ellenfelei ezt az erényt rosszindulatúan félremagyarázták, s azt állították róla, hogy alkalmatlan az uralkodásra. A történelmi tények nem ezt bizonyítják, jóllehet az I világháborút követő összeomlás sem őt, sem a Monarchiát, sem a dinasztiát nem kímélte. Személyiségének kiváló tulajdonságai közvetlen környezetét meggyőzték uralkodói képességein túl, nagyobb dologról is. Nevezetesen arról, hogy Károly mélységes hittel igyekezett az életszentségre törekedni, s mint ilyen megérdemli az egyház hivatalos elismerését, jóváhagyását. Credo 2012. december

15

Ezért alakult később a Gebetsliga, s ezért kezdődhetett el boldoggá avatási eljárása. Az itt következő néhány sor csak első tájékoztató akar lenni egy olyan emberről, aki az első világégésben békét akart, és nem rajta múlott az esztelen öldöklés meghosszabodása, s akinek keresztény, katolikus példájára szükség van az új, egységesülő Európának. Mert a lelki, szellemi, igazi Európa megalkotói nem a politikusok, hanem a szentek, s mellettük az életszentségre törekvők. Bécstől, a császárvárostól nyugati irányban vagy száz kilométerre fekszik Persenberg falva, s itt született meg l887 augusztus 17–én Ottó főherceg, Szász Mária Jozefa első gyermeke. Az örömteli esemény megtáviratozták ugyan Ferenc József császárnak, de hát ennek semmi komoly jelentősége nem volt. Hiszen minden újszülött főhercegről tudomást szerzett a Habsburg–dinasztia feje. Különben is Rudolf főherceg a trónörökös, és senki nem sejthette előre, hogy két év múlva milyen, máig sem megfejtett dráma fog történni Mayerling vadászkastélyában. A gyermek már a keresztség szentségének fölvételekor kiváltságosnak bizonyult, még ha a síró csöppség nem is tudta, hogy őt Sankt–Pölten püspöke kereszteli, s ezen alkalommal egész garmada nevet kapott. Károly, Ferenc József, Lajos, Hubert, György, Ottó Mária lett a császári családban illendő névfüzér, s a keresztapa Károly Lajos a császár fivére, az újszülött nagyapja. A gyermek gondos nevelésben részesült, és természetes jószívűsége hamar megmutatkozott. Ötéves volt, amikor el akart szegődni kastélyuk kertjébe kertészként, hogy saját pénze legyen, amit pajtásainak adhat. Ajándékozó kedvének ugyanis tilalommal gondoltak határt szabni. Károly gondos előkészület után, 1899 november 19–én volt elsőáldozó, s ekkor apjától egy feszületet kapott, amit élete végéig őrzött. Összeszedettsége, áhítata mély benyomást gyakorolt az inkább kíváncsi, mint jámbor jelenlévőkre, hiszen a Habsburg–család tagjaival történtek a dinasztia nyilvánosság előtt zajló életének szerves részét képezték. Az egyik férfi megjegyezte: „Ha nem tudnánk imádkozni, ez a fiatalember példájával megtanítana bennünket.” Károly a skót bencések gimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait, majd az 1902. és 1903. év utazással világlátással telt. Katonai karrierjét 1905–ben az Adria–parti Póla kikötővárosban kezdte Őszinte vallásosságát fiatal katonatisztként sem rejtette véka alá, pedig ehhez az akkori hadseregben is személyes elkötelezettség, sőt bátorság kellett. Hamarosan jövendőbelit kellett választania, és a Bourbon–Pármai uralkodóházból Zita hercegnő személyében méltó párra talált. Zita mélyen megélt katolikus hite volt jövendőbelije Károly számára a legdrágább hozomány. Az esküvőt 1911. október 21–én tartották a schwarzani kastély kápolnájában. Néhány hét múlva az ifjú pár Mariazellbe zarándokolt, hogy házasságukhoz elnyerjék a Boldogságos Szűz anyai pártfogását. A fiatal pár boldogságának egét a történelem sötét fellegei hamarosan beárnyékolták. A szarajevói merénylet után elkezdődött az öldöklés Európa keresztény népei között. Az agg X. Pius pápa, a későbbi szent, a háború kitörésén érzett fájdalomba halt bele. Utóda, XV. Benedek pápa a diplomácia összes eszközét bevetette, hogy a békekötést siettesse; sajnos, a hadban álló felek vérszomja, mohó győzni akarása a pápai béketerveknek fölébe kerekedett. A boldog családi élet, a gyermekek érkezése a fiatal pár életét teljessé tette. Ottó szóletett elsőnek 1912– ben, majd Adelaida, Róbert, Félix, Károly Lajos, Rudolf, Sarlotta s végül Erzsébet 1922–ben. Károly trónörökös számára inkább kötelességteljesítés, mint öröm volt Ferenc József halála után annak örökébe lépni. A szentkoronával 1916. december 30–án a budavári Nagyboldogasszony (népszerű nevén: Mátyás) templomban koronázta meg Csernoch János bíboros, hercegprímás. Szinte azonnal elkezdődtek, s 1917nyaráig tartottak a titkos béketárgyalások, melynek két nagy pártfogója IV Károly király és XV. Benedek pápa volt. Nem rajtuk múlt az eredménytelenség. Mint császár, mint király őrizte tovább mélységes hitét. Leveleiben számtalanszor írta: „Ha Isten is úgy akarja…”, „Isten segítségével…”. Bizalmasai előtt gyakran mondta: „Isten előtt mindennek megvan a maga értéke.” Hivatalos elfoglaltságai mellett, sőt néha azok ellenére is mindennap misét hallgatott, áldozott, olvasta a Szentírást, és a X. Pius pápától kapott rózsafűzért állandóan magánál tartotta. A Monarchia összeomlása, a számkivetésbe vonulás, valamint a magyarországi visszatérés kísérletének kudarca érthető módon mélyen sújtotta őt és családját. Károly azonban a népek történelmét a történelem Urának az ember számára kinyilatkoztatott igazságai fényében próbálta vizsgálni, megérteni. A földközi–tengeri Madéra sziget nyújtott a családnak otthont, s Károly ezt, Napóleon száműzetésére célozva, az ő Szent Ilona– szigetének nevezte. A szigetek között valóban lehetett hasonlóságot találni, de nem a két száműzött uralkodó 16


között. Hiszen Napóleon elvetette a hitet, gőgös büszkeséggel csak önmagában hitt; vele ellentétben Károly a hitből élt, és hitvalló módon halt meg. A Gondviselés ugyanis Károly száműzetésének idejét rövidre szabta. 1922. március 9–én kerékpározás közben megfázott, ágynak esett. A tüdőgyulladással a szervezete nem tudott megküzdeni, s három hét se kellett, hogy a betegség végzetessé váljon. Ő mindennek tudatában volta, és hitének ekkor adta legszebb példáját. Ő maga kérte az utolsó kenetet, s előtte mosolyogva kijelentette: „Életgyónást végeztem, és minden ellenségemnek, mindazoknak, akik ellenem dolgoztak, telje szívemből megbocsátok.” Legnagyobb fia Ottó, Károly kívánságára jelen volt, amikor Zsámboki atya föladta neki a betegek szent kenetét. Másnap, március 30–án reggel Károly ezt mondta: „Határtalan bizalom él bennem Jézus Szentséges Szíve iránt, ha ez nem így lenne, állapotomat elviselhetetlennek érezném.” Majd a betegágya körül tehetetlenül tanakodó három orvos előtt így szólt: „Sokat kell szenvednem, hogy népeim békében újra egymásra találjanak.” A következő nap, március 31–én, pénteken némi remény mutatkozott, de délután a szenvedése egyre nyilvánvalóbbá vált környezete előtt, jóllehet Károly igyekezett titkolni. Önkívületben többször is magyarul beszélt. Majd az orvosi beavatkozás okozta fájdalmakat a következő szavakkal nyugtázta: „Minden jó, ha tudjuk, mi Isten akarata.” Majd feleségéhez, Zitához fordult: „Mindig arra törekedtem, hogy megismerjem Isten akaratát, és ahhoz igazítsam tetteimet, önmagamat.” Szombat éjjel két óra tájban Károly imádkozni akart. Családtagjai inkább pihenésre, nyugalomra intették. „De nekem annyi imádkoznivalóm van!” – sóhajtott fel a haldokló. Április 1–jén reggel 9 óra után Károly állapota súlyosbodott. „Uram legyen meg a te akaratod!”– mondta a lassan távozni készülő. Zsámboki atya megáldoztatta, majd az Oltáriszentséget a betegággyal szemközti rögtönzött emelvényre tette. Károly szemeit a szentségi Jézusra szegezve mondta. Életemet áldozatul ajánlom fel a népemért”. Azután hozzátette: „Megváltóm, legyen meg a te akaratod.” Felesége, Zita a félig föltámasztotta Károlyt átölelte, aki fejét felesége vállára hajtotta. Így mondta, mintegy lelki örökségül hűséges társának és gyermekeinek: „Jézus Szentséges Szíve bízom benned.” Utána fuldoklási rohamok követték egymást. Délben Károly Ottót kérette, néhány percig négyszemközt beszélt vele. Majd felesége és a családtagok ismét körbevették. Húsz perccel déli 12 óra után belefáradt a testi halál elleni közdelembe. Jézus? Mária, Szent József!” – ezek voltak utolsó szavai. Öt perc telt el még agóniában, majd utolsót sóhajtott, és az örökkévalóságba távozott a harmincnégy és fél éves száműzött uralkodó, Ausztria Császára, Magyarország utolsó apostoli királya. Példájával, őszinte hitével IV Károly többet tett a rábízottakért, mint az önmaguk bölcsességében gőgösködő politikusok. Tiszta családi élete, gyermekszeretete hősies fokú önzetlenségről tanúskodik, s ebből az új, lelki Európa minden katolikusa, s az egyetemes egyház minden tagja okulhat, példát, erőt meríthet, a szentek testvéreink akkor is, ha egyik–másik közülük koronát viselt, vagy keresztet hordozott, vagy egyszerre mindkettőt, mint Károly.

Humor -Mit mondjak még, kedves testvéreim – szól a szokottnál is hosszabb szónoklatában egy pap – Mit mondjak még ezen a hideg téli vasárnapon? -Áment! -mondja a székely – mert úgy fázik a lábam, hogy szinte leszakad.

No, Piroska néni, hogy vagyunk? – kérdi a plébános érdeklődve. - Nagyon lassan tisztelendő úr. - Mi a baj? - Hát sok a dolog, az embernek alig van nyugodalma. Ha az a kis templomi alvásom nem volna, nem is tudom hová lennék.

Rejtvény 1 2 3 4 5 6 7

1.Advent liturgikus színe. 2.Itt állt meg az Úr anyala, amikor Zakariáshoz jött. 3.Így hívták az Úr angyalát. 4.Poncuis pilátus is ez volt. 5. Ezt mondta János nekik:" Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal." 6. Ezt kért Zakariás, amikor nevet kellett adni fiának 7. Az ő szellemével és erejével ruházta fel Isten Jánost A megfejtésből megtudhatod, hogy milyen misének hívták még a hajnali misét! Credo 2012. december

17

18


Szeretettel híjuk és várjuk Híveinket adventi és karácsonyi programjainkra: Advent hajnali, rorate szentmisék: minden kedden, csütörtökön és szombaton – reggel fél 7-kor

dec. 24., Szenteste – 1500 Betlehemes játék a templomban 2130 Betlehemes játék Pálmajorban 2200 Éjféli szentmise Pálmajorban 2330 Betlehemes játék Nagybajomban 2400 Éjféli szentmise Nagybajomban

dec. 25., Karácsony – 900 Ünnepi szentmise Nagybajomban 1400 Ünnepi szentmise Pálmajorban

dec. 26. Szent István diákonus ünnepe – 900 Szentmise Nagybajomban dec. 30. Szent Család vasárnapja Kérjük azon házaspárok jelentkezését, akik ebben az évben ünnepelték házasságuk 10., 20., 25., 30., 35., 40., 45., 50. évfordulóját! Szent Család vasárnapján közös misében adnánk hálát az eltelt esztendőkért és kérnénk Isten áldását a következő szép évekhez! (további programok karácsonyi számunkban)

A hátsó borító képeihez: Október 10-én, szerdán délelőtt, tanítási időben tartottunk 2-2 órát az alsós és felsős hittanosoknak. Az alsósok témája a naimi ifjú feltámasztásának története volt, majd beszélgettünk az ember halál utáni sorsáról, életéről. Majd eljátszottuk a történetet. A foglalkozás végén origami hajtogatással egy sírkeresztet és hantot kellett a gyerekeknek elkészíteniük. Majd egy félórás rajzfilmet néztünk meg Szent Miklósról. A felsősök témája Magyarok Nagyasszonya ünnepe volt. Beszélgettünk Máriáról, Magyarország fővédőszentjéről, és az ünnep tartalmáról, megemlékeztünk Lourdes-ről is, és ennek kapcsán néztünk meg egy rövid filmet Szent Bernadettről. Nekik egy imádkozó Szűz Anya alakot kellett hajtogatniuk papírból. A képek ezt a délelőttöt örökítették meg.

Credo: Kiadja: a Nagybajomi Plébánia, 7561 Nagybajom, Templom u. 3. tel.: (82) 357-134, (30)433-2162. E.mail címünk: [email protected], Honlapunk: www.plebania-nagybajom.hu Alapító kiadó Horváth Lóránt plébános Jelenlegi felelős kiadó: Rajkai István plébános, Szerkesztő: Vida Zoltán Munkatársak: Lukáts Istvánné, Lempach Gabriella, Fotó: Székelyi András Bankszámla számunk: 67100097-10000403, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Nyomdai munkálatok: Kapos Color Print, 7400 Kaposvár Csokonai u. 8. Újságunk havonta jelenik meg, következő, januári számunk 2012. december 23-tól kapható.

A Credo-t önkéntes adományokból tartjuk fenn! Credo 2012. december

19

Közös alsós és felsős hittanóra

Kegyelemteljes adventi készületet kívánunk Híveinknek!

Recommend Documents