KARRIER EGYPERCESEK – Karriertörténetek –
Karriertörténetek
3
Ábrahám Attila ügyvezető igazgató Fortunate Kft.
„A saját magunkkal szemben támasztott magas minőségi követelményeknek köszönhetjük eddigi sikereinket.” Az élelmiszeripartól „kissé” távol kezdtem pályafutásomat, a középiskolában megszerzett erősáramú szakképzettség után Pécsett villamos üzemmérnöki diplomát szereztem. Némi építőipari és kötelező honvédelmi kitérő után a nyolcvanas évek végén érkeztem meg az élelmiszeriparba, m é g h o z z á a Bács-Kiskun megyei Gabonaforgalmi Vállalat (a későbbi Vitória Rt.) beruházási osztályára, ahol aktívan közreműködhettem a lajosmizsei Gabonapelyhesítő üzem 1989-es létrehozásában. Azonban – a z erre az időszakra jellemző módon – miközben már gőzerővel folyt a termelés az újonnan épült gyárban, értékesítési munka lényegében egyáltalán nem volt, gyakorlatilag raktárra termeltünk. A sokasodó gabonakupacokat látva, ekkor egy kollégámmal kiharcoltuk, hogy egy erre szakosodott cég foglalkozhasson az értékesítési munkával. Így jött létre 1990 nyarán a Viktória Rt. többségi tulajdonában lévő Fortunate Kft., amelyben ügyvezetővé választottak, így én is tulajdonrészt szerezhettem. A kezdetekben a lajosmizsei üzemben nem mindig a piaci szükségleteknek megfelelő termékeket állítottuk elő, ezért az értékesítés akadozott. Egy kis csapat merész döntésének köszönhetően 1994-től kezdve fokozatosan bérbe vettük a Viktória Rt.-től a gyár egyes gépeit, majd embereit, 1996-tól kezdve pedig már a teljes üzemet. Időközben a Viktória Rt. az angol AgriMill tulajdonába került, akik kivásárolták a Fortunate Kft.-ből a magyar tulajdonosokat, bár engem továbbra is meghagytak ügyvezetőnek, sőt kineveztek a Viktória Rt. vezérigazgató-helyettesének is. Az angolok által hozott új vezetői szemlélet kétségkívül pozitívumokat is jelentett, azonban a profitot mindenek elé helyező irányítás fő célja az volt, hogy minél több pénzt ki tudjanak sajtolni a kis cégből. 1998-ban profiltisztítás révén az angol tulajdonosok szabadulni kívántak a lajosmizsei gyárat birtokló Fortunate Kft.-től, amelyet két társammal – köztük egy pénzügyi befektetővel – meg is vásároltuk. Az angol pénzszivattyú távozása látszólag egy prosperáló időszakot vetített előre. A cég működését finanszírozó bankok azonban kezdetben ebből csak annyit voltak hajlandóak észrevenni, hogy kiszállt egy tőkeerős tulajdonos, és most itt van egy magyar tulajdonú, tőkeszegény müzligyár. Jó háromnegyed
4
KARRIER EGYPERCESEK
éves küzdelem volt, mire sikerült bebizonyítanunk a bankoknak, hogy működőképes cég a Fortunate Kft. Jelenleg a Fortunate Kft. egy dinamikusan fejlődő vállalkozás. Az általunk előállított, illetve forgalmazott egészséges termékek iránt folyamatosan nő a kereslet. Én 1989 óta az ország mind a mai napig egyetlen gabonapelyhesítő üzemét működtetem. Ötféle gabonával, német technológiával dolgozunk, közel negyven saját és harminc egyéb, az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó termékkel kereskedünk. A minőséggel szemben támasztott nagyfokú elhivatottságunk tette lehetővé, hogy 1997-b e n a z elsők között építette ki a Fortunate Kft. az ISO 9001 minőségbiztosítási, 1999-ben pedig a HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert. Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásával jelentősen kibővültek a Fortunate Kft. piaci lehetőségei, bár elsősorban a hazai piacon szeretnénk jelenlétünket megerősíteni. Jó gazda szemével meglátva a piacon maradás egyik feltételét, 2005-ben integrált vállalatirányítási rendszert vezettünk be, mellyel egy eszközt teremtettünk a piaci igények változásának gyors felismerésére, a megalapozott döntésekhez és a hozott döntések hatásának azonnali mérhetőségéhez. További lépésként egy évvel az uniós piac nyitása után, felmérve a magyar lehetőségeket, elsők között, sajátságos megoldásként két termékcsalád gyártási folyamatát kihelyeztük Ausztriába. Ez a költséghatékonyság és a piaci változásokra történő gyors reagálás új távlatokat nyitott a Fortunate Kft. előtt. Az utóbbi 5 évben több pályázatot is megnyertünk, termékeink több nívós díjat tudhatnak magukénak, melyek bizonyítják, hogy van helye a magyar piacon a kisvállalkozásoknak is. „Még ha küzdelmek árán is, de nem szabad feladnunk álmainkat.”
Karriertörténetek
5
Czakó Borbála ügyvezető igazgató Ernst & Young Academy of Business Magyarország
„az esélyegyenlőség szószólója vagyok…” Családanya akartam lenni, ezzel szemben az egyik legnagyobb könyvvizsgáló cég vezérigazgatója vagyok. Többségében mindig nők vettek körül, édesanyám és dédnagymamám támogattak céljaim elérésében, s legnagyobb sikeremnek is a lányaimat tekintem. Üzletasszonyként is az esélyegyenlőség szószólója vagyok. Eleinte magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, de a szüleim azt akarták, hogy szerezzek rendes szakmát. Így először gépjármű-villamossági szakközépiskolába jártam, majd üzemmérnöki diplomát szereztem. Első munkahelyemen, a Volánelektronikánál volt. A mérnöki területről a különböző információtechnológiai rendszerek működtetésével fokozatosan áttértem a gazdaságba. Hogy az elméleti alapokat is megszerezzem hozzá, estin elvégeztem a Közgázt. A nagy trauma akkor ért, mikor következő munkahelyemet, a Compackot már a privatizáció idején külföldi befektetők keresték fel. Nem is értettem, mit kérdeznek, mikor a megtérülés, a nyereség, a pénzügyi mutatók után érdeklődtek. 36 évesen merész döntésre szántam el magam: harmadik diplomaként az üzemmérnöki és közgazdasági mellé belevágtam egy amerikai pénzügyi továbbképzésbe, méghozzá az üzleti világ csúcsdiplomáját, az MBA-t (Master of Business Administration) szereztem meg. Egy évet töltöttem New Orleansban, két kisgyermekemmel együtt. Hogy az egy személyre szóló ösztöndíjból hárman megéljünk, igencsak fogunkhoz kellett verni a garast. Édesanyám azzal támogatott abban a meg terhelő időszakban, hogy a minimálbérnek megfelelő összeget minden hónapban átutalta a számlámra. Életemben nem voltam olyan szegény, mint ott, a virslire rá se tudtam nézni utána évekig. Mivel autóra nem telt, kerékpáron jártam, s azzal vittem iskolába-óvodába a gyerekeket. Az egy év letelte utána biciklimet ki kellett dobni, úgy elhasználódott. A hajtás azonban megtérült: Az első 25 ember közt voltam Magyarországon, akik MBA-t szereztek, az
6
KARRIER EGYPERCESEK
enyém volt az egyetlen bank-pénzügyre szakosodott. A megszerzett kurrens tudás birtokában kinyílt a világ. 1991-ben a Világbankba majd annak élére kerültem, ahol tíz évet töltöttem el, ez alatt beutaztam a világot. Az Ernst & Younghoz 4 éve kerültem, egy évvel később a könyvvizsgáló és tanácsadó cég vezérigazgatójának neveztek ki. Szívügyemnek érzem a női esélyegyenlőség ügyét, bár az a véleményem, hogy a nőknek ma Magyarországon nem nehéz karriert csinálni, csak sokszor éppen ők maguk nem tudják elképzelni, hogy előbbre jussanak. Vallom viszont, hogy egy nőnek az előmenetelhez nem kell férfias stílust felvennie. Vezetőként is emocionális vagyok, bizonyos kérdésekben a gyengeség is lehet erény. Az esetek 99 százalékában kérni és nem utasítani szoktam. A Közép-Európai Egyetemen, ahol az igazgatóság és a tanácsadó testületének tagja vagyok, rendszeresen mentorálok diákokat, s büszke vagyok rá, ha némelyikük „sokra viszi”. Az egyik Duna-delta menti faluból származó romániai diáklány, akinek segítettem tanácsaimmal, ma, mint befutott amerikai banki vezető küld nekem képeslapokat New Yorkból.
Karriertörténetek
7
Dr. Mohai György vezérigazgató helyettes Budapesti Értéktőzsde Rt.
„A váltás. Egy emlékezetes nap az életemben…” „Dear George, köszönjük tíz éves munkáját, amit a cégcsoportért végzett, és különösen azt a három évet, amit itt a City-ben töltött velünk, de átszervezés miatt munkahelye sajnos megszűnik.” Ezt a mondatot 1999 tavaszán egy befektetési bank munkaügyi vezetője mondta nekem Londonban. Este hét óra volt, és én tíz perccel ezelőtt még diadalmasan tértem vissza irodánkba Moszkvából és Varsóból érkezett kollégáimmal, akikkel egész nap nagy befektetési alapokkal találkoztunk és az orosz pénzügyi válság hatásairól tárgyaltunk, meglátogatott ügyfeleink nagy megelégedésére. Az első reakcióm az volt, mint a legtöbb emberé egy ilyen helyzetben. Először nem hittem el, utána pánikba estem, aztán telefonálni próbáltam az illetékeseknek, majd megsértődtem és végül lehiggadtam. Mire kisvárosunkban leszálltam a vonatról, már éreztem, hogy életem egyik legdöntőbb, pozitív fordulata jött el. Gyalog tettem meg a húszperces utat otthonunkig, közben betértem egy késő estig nyitva tartó borüzletbe egy üveg különleges és méregdrága pezsgőért. Az üveg tartalma még aznap este elfogyott. Szinte napra pontosan tíz évvel a fenti esemény előtt, 38 évesen is hasonló helyzetbe kerültem. A váltás gondolata akkor benn e m é r e t t meg: gyakorlatiasabb területre cserélném az egyetemi oktatás és kutatás világát. Ez idő tájt kerültem szorosabb kapcsolatba egy akkor induló osztrák-magyar befektetési bankkal és meghívta k m agukhoz munkatársnak, gyakorlatilag alapító tagként. A pénz- és tőkepiac Magyarországon 1989-ben a nulláról indult, lelkes, de szakmai ismeretekkel alig rendelkező szakemberekkel, és hatalmas lehetőségekkel, hiszen teljesen új piacról volt szó. Némileg zavaró talán az életkorom lehetett volna, hiszen a szakmában dolgozók zöme huszonéves volt akkortájt, de mivel
8
KARRIER EGYPERCESEK
együtt kezdtük a tanulást, ez senkit nem zavart (legalábbis engem nem). A cég vezetésének tagjaként részt vettem az üzletágak kialakításában, majd az ügyek koordinálásában. Nagy elismerés volt, amikor a pesti cégtől a bécsi központba hívtak dolgozni, és így már kilenc országban kellett ugyanazt a munkát felügyelnem, amit Budapesten végeztem. Bécsből az egész iroda egy fél éven belül Londonba költözött és ott folytattam munkámat, egészen a fent idézett beszélgetésig. Miért volt a kényszerű elválás ettől a szeretett cégtől mégis olyan fontos számomra, hogy most erről emlékezek meg, mint életem egy nagy napjáról? A legfontosabb talán az volt, hogy úgy éreztem, jogosan bíztam a jövőben. A megelőző tíz évben nem csupán dolgoztunk a piacon, hanem részt vettünk a jogi, intézményi kereteinek kialakításában, tananyagokat, cikkeket írtunk, tanítottunk. Elsajátítottam az értékpapír-elemzői szakma csínját-bínját, gyakorló felsővezetőként, pedig bátran gondolhattam azt, hogy ilyen szaktudással rendelkező emberekre biztosan szükség lesz a következő évtizedekben bárhol a világban. Vallom és hirdetem, hogy oda kell eljutni: az embert ne azért alkalmazzák valahol, mert oda „bárki” jó lenne, és éppen ő „van kéznél”, hanem azért, mert az ő speciális szaktudása tudja a céget előre vinni. Ugyanakkor így utólag már örülök annak, hogy mások hoztak meg helyettem egy döntést, amire rövidesen én is rákényszerültem volna. Tisztelem és becsülöm azokat az embereket, akik életüket egy-két munkahelyen töltik el, de a legtöbben nem ilyenek vagyunk. Egy idő után előjön a rutinból való munkavégzés, csökken az újra való nyitottság, kialakul a „csőlátás”. Az első otthon töltött nap délelőttjén döbbentem rá: tíz éve nem tudtam magam igazából elengedni, még a szabadságok során sem, mert a munkahelyi ügyektől még a Balaton partján sem szabadulhattam, azok olyan intenzíven beépültek az életembe. Most lehetőség nyílt arra is, hogy mélyebben elgondolkozzak az élet dolgairól. Még egy kérdést kellett tisztázni magamban: esetleg mit rontottam el én magam? Mit csinálhattam volna másképp? Hiszen az átszervezés nem mindenkit érintett: voltak olyanok, bár kevesen, akik maradhattak. Egy alapos és fájdalmas szakmai önelemzés segített hozzá ahhoz, hogy a későbbiekben bizonyos dolgokat másként tegyek. Sikeres üzletemberek is azt mondják, hogy nem juthattak volna a csúcsra egy-két bukás és azok alapos elemzése nélkül. Néhány hónap múlva aztán hazaköltöztünk Magyarországra. Az önmegvalósítással rövid ideig egy nagybankban próbálkoztam, majd – ennél sokkal sikeresebben – egy kis pénzügyi piacfejlesztő vállalkozásban voltam partner. 2002 óta a Budapesti Értéktőzsdén dolgozom, két éve vagyok a társaság vezérigazgató-helyettese. Nagyon szeretem, amit csinálok, és csak bízom benne, hogy főnökeim sem gondolják azt: esetleg helyettem kellene meghozni egy döntést a jövőmet illetően…
Karriertörténetek
9
Gágyor Gábor partner lead Microsoft Magyarország
„A sok víz előbb-utóbb valóban lefolyik a Dunán…” A kilencvenes évek közepén egy multinacionális cégnél dolgoztam, ahol feladatom a nagyteljesítményű nyomtatórendszerek értékesítése volt. Az egyik ügyfelünk olyan rendszert szeretett volna, ahol a berendezés egyik végén a floppy lemez megy be, a másik végén pedig a kötött könyv jön ki. A z a kkortájt első hallásra futurisztikusnak tűnő követelménynek az egyik berendezésünk tökéletesen megfelelt és hosszas tárgyalások, a pénzügyi, szállítási és karbantartási feltételek egyeztetése után megkötöttük a mindkét fél számára előnyös üzletet jelentő szerződést. A berendezés üzembe helyezése annak rendje s módja szerint megtörtént, elkezdődött rajta a napi munka, minden jól ment, ahogy kellett. Az idő múlásával más területen szereztem tapasztalatokat és egyre nagyobb feladatokkal bíztak meg, már egy másik cég munkatársaként. Az említett üzlet után négy évvel viszont ismét felkértek, hogy a n y o m t a t órendszereket gyártó cégnél dolgozzak, egy másik munkakörben. A felkérést el is fogadtam, a kiemelt üzletfejlesztési projektekért feleltem. Visszaköszönt a négy évvel azelőtt indult történet. Az ügyfél a berendezés kapacitását a termelés beindulása után nem tudta kihasználni, így az nem termelte ki az árát, üzletileg nem működött sikeresen. A gyártó cég felajánlotta üzleti segítségét az ügyfélnek és az üzletfejlesztési projektért én lettem felelős. Nem volt könnyű felvenni a szálakat. Az ügyfél gazdasági igazgatója első megbeszélésünkön azzal fogadott, hogy az elődje által kötött előnytelen szerződés hatalmas veszteségeket okozott nekik. Felrótta, hogy annak a szerződésnek a megkötésében én is részt vettem, és most nem átallok meglátogatni őt a nyakkendős eleganciámmal és mosolygós modorommal. Ahogy mondtam, nem indult könnyen a beszélgetés, és a bevezető után végig kellett folytatni az elején kellemesnek semmiképp nem mondható diskurzust. Két órán keresztül „egyeztettük az álláspontokat”. A tárgyalás első részében gyakorlatilag a cég általi ügyfélkezelés hibáit kaptam a nyakamba,
10
KARRIER EGYPERCESEK
hideget, meleget felváltva. Az ügyfélnek persze igaza volt, két ok miatt is. Egyrészt, mert az ügyfélnek mindig igaza van, másrészt, mert jóllehet az ügyfél oldalán is lehetett volna mit tenni az eltelt időben a sikeres, aktív, hasznot hozó működésért, de a mi térfelünkön is landolt egy-két védhetetlen labda. Szerencsére az éles kezdés után sikerült a közös hangot megtalálnunk. A társalgás másik része már jóval konstruktívabb volt és a projekt szükséges lépéseit, a tennivalókat egyeztettük. Az üzletfejlesztési folyamat tehát elindult és pár hónap alatt hozott is mérhető eredményeket. Amellett, hogy magamnak jó felidézni, egy több szempontból sikeres üzleti folyamatot, a történet azért örökérvényű tanulsággal is szolgál. Ki tudja, mikor köszön vissza egy üzlet, egy ügyfél, egy kapcsolat, érdemes tehát úgy üzletelni, dolgozni, hogy később se legyen fejfájásunk belőle.
Karriertörténetek
11
Kerék-Bárczy Szabolcs kormánykapcsolatok Euro-Phoenix Kft.
„Értékek a jövő szolgálatában…” Örömmel fogadtam Jávorszky Iván megtisztelő felkérését, hogy saját tapasztalataimról írjak röviden, mert úgy érzem, hogy a Junior Achievement Magyarország kiváló szolgálatot tesz nem csak a fiatalok oktatása, sőt nevelése, de az egész magyar üzleti és tágabb értelemben vett közélet szemléletmódjának formálása terén is. Éppen a szemléletmód az a kérdés, amelyről szólni szeretnék. Akkor, amikor egy fiatalember elindul pályáján, és jövőjét tervezi, a legfontosabb, amivel fel kell vérteznie magát, a helyes önismeret, a tisztesség, a nyitottság és a szorgalom. A helyes önismeret azt jelenti, hogy tisztában vagyunk a képességeinkkel, szellemi és fizikai lehetőségeinkkel, állóképességünk korlátaival. Ez nagyfokú és folyamatos önnevelést, önmegfigyelést igényel, akkor is, ha családi hátterünk és nevelésünk a reális énkép kialakításához kiváló alapot nyújtott. Csak akkor tűzhetünk ki magunk elé nagy, ma még távolinak tűnő, de elérhető célokat, ha intellektuálisan és erkölcsileg is szilárd talajon állunk. Hány és hány olyan embert találni környezetünkben, akik megrögzötten hajszolnak anyagi és/vagy szellemi célokat, de sohasem ismerkednek meg a cél elérésével együtt járó kellemes érzéssel, csupán a folytonos frusztrációval, mert céljaikat, álmaikat nem testre szabottan, saját maguk ismeretében határozzák meg. És még akkor is csak az üresség és lehangoltság érzésével találkoznak, ha komoly hajlandóság van bennük nagy szellemi és erkölcsi kompromisszumokra, s ha végső soron valamilyen fontosnak vélt célt elértek. Fontos, hogy ismerjük fizikai állóképességünket is, mert teherbírásunk nem egyforma. Semmi értelme a negatív orvosi statisztikákat erősíteni akkor sem, ha egy-egy feladat ugyan megfelel szellemi képességeinknek, de mégis beleütközik fizikai korlátainkba. S lássuk be: az életpálya nem versenyfutás, nem másokhoz, hanem magunkhoz és erkölcsi mércénkhez viszonyítva van értelme sikerről vagy sikertelenségről beszélni! A siker olyan relatív foga-
12
KARRIER EGYPERCESEK
lom, mint a szépség. Mindannyian a teljességet hordozzuk magunkban, de mindannyian másban és másban vagyunk teljesek. Ezt azonban csak mind mélyebb és folytonosan fejlesztendő önismeret birtokában érthetjük meg, s ha ezt belátjuk, akkor rájövünk arra, hogy jó sorsunk elől nem térhetünk ki. A másik tulajdonság a tisztesség. Korábban szóltam az erkölcsi tartásról, de fontosnak tartom külön kiemelni, hogy értékteremtéssel, tisztességgel és erkölcsi tartással sokkal többet érhetünk el, sokkal tartalmasabb életet élhetünk, mint ezen értékek nélkül! Ne tévesszenek meg az ennek ellentmondó jelenségek környezetünkben. Mi tervezzünk hosszú távra, s belátjuk majd, hogy ez kifizetődő. Harmadsorban legyünk nyitottak. Sokan talán megütköznek azon, ha azt mondom, hogy teljesen értelmetlen dolog pontosan, a legapróbb részletekig meghatározni három-öt évre előre, hogy mi szeretnék lenni, hovatovább kategorikusan kijelenteni, hogy ez és ez lesz belőlem. Ha ugyanis csupán egy-egy konkrét, hosszabb távú célra szegezem a tekintetemet, és az általam egyetlen helyesnek vélt karrierúton haladok, akkor nem veszem figyelembe saját érdeklődésem és a világ változásait, vagyis nagy valószínűséggel elszalasztok egy sor olyan lehetőséget, amelyek majdan sokkal jobban megfelelnének képességeimnek és érdeklődésemnek. Tehát megint csak nagy a valószínűsége, hogy az így gondolkodó ember pályájára viszszanézve szomorúan és keserűen könyvelheti el, hogy elfecsérelt éveket rossz, vagyis nem testre szabott célok kergetésével. S ez akkor is igaz, ha végül is a korábban hőn áhított célt elérte; csak éppen akkor, abban az életszakaszban más célok feleltek volna meg neki leginkább. Végül, de nem utolsó sorban legyünk szorgalmasak, mert bármilyen képességekkel is vagyunk megáldva, szorgalommal a jól kitűzött célok elérhetőek. A szorgalom nem azt jelenti, hogy csak rajtunk múlik sikerünk, hogy mi magunkat képzeljük a világ közepének, hanem ellenkezően: ha másokkal együttműködve, másokra figyelve, de saját erőforrásainkat felszabadítva haladunk pályánkon, akkor bizonyosan célhoz érünk. Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy az itt említett alaptulajdonságok és még sok egyéb tényező között meg kell tudnunk találni az egyensúlyt. Szinte hallom, ahogy az olvasó felsóhajt, hogy könnyű ezt mondani! Egyáltalán nem könnyű – rögös az út, míg szembe merünk nézni saját magunkkal. Ha azonban ezt megtesszük, kitágul a világ és megsokszorozódnak lehetőségeink. Saját pályámon és életemben alapvetően a fentebb leírtakat igyekszem figyelembe venni. Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy legyen hitük, erejük és bátorságuk megismerni saját magukat, ne ragaszkodjanak semmihez görcsösen, s legyenek nyitottak a lehetőségek iránt, mert óriási a világ és mindenki, mindenfajta képesség és ambíció jól elfér benne.
Karriertörténetek
13
Leskó Tamás főosztályvezető helyettes Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kis- és Középvállalkozás Fejlesztési Főosztály
„Állásinterjú” Annak rendje és módja szerint júliusban lediplomáztam a budapesti közgázon, majd némi nyaralás után elkezdtem munkát keresni. Mivel előtte még nem dolgoztam sehol, nem nagyon kapkodtak utánam a cégek. Végül egyik ismerősöm szólt, hogy most helyezkedett el egy cégnél, és ott keresnek még embereket. Elmentem. Az első alkalommal ketten faggattak mindenféléről. Az igazán kemény megpróbáltatás azonban a második interjú volt, ahol beültek mellém nyolcan egy kis szobába, és úgy faggattak. Az egyik kérdés például az volt, hogy mennyi gázbojlert adnak el évente Magyarországon. Természetesen nem azt a választ várták, hogy nem tudom, hanem azt, hogy számoljam ki, kiindulva abból, hogy szerintem kb. hány új házat építenek évente, ezek hány százalékában van bojler stb. Mindez természetesen angolul ment. Amíg én a táblánál számoltam, hangosan gondolkodtam, ők nevetgéltek, összesúgtak a hátam mögött. Rendkívül kínosan éreztem magam, és nagyon örültem, amikor vége lett. Szinte menekülésszerűen távoztam a helyszínről. Csak utólag tudtam meg, hogy főleg arra voltak kíváncsiak, hogyan tudom feltalálni magam a kellemetlen helyzetekben. Bár álmomban sem gondoltam volna, behívtak a harmadik fordulóra is. Ekkor már az ügyvezető igazgatóval ültem le. Ő is feltett néhány kérdést a gazdasági tájékozottságomat tesztelve, majd rátért az anyagiakra. Mivel nem számítottam rá, hogy fel fognak venni, nem jártam utána, hogy menynyit kereshetnek ennél a cégnél a pályakezdők. Nagy szerencsémre nem kérdezte meg, hogy mennyit szeretnék, hanem mondott egy összeget, amit ő gondolt, és ami pont duplája volt annak, amit én legszebb álmomban elképzeltem. Kiderült ráadásul, hogy ő mindezt nettóban gondolta… Tanulság: Nem szabad pánikban esni, hiszen lehet, hogy épp arra kíváncsiak, hogy bírja a jelentkező a terhelést. Fizetési igényként pedig inkább többet kell mondani, mint amit reálisnak tartunk. Ha túllőttünk a
14
KARRIER EGYPERCESEK
célon, majd megmondják, mennyit tudnak adni, és akkor még mindig visszakozhatunk. „Munkahelyi teljesítmény” Diploma után elhelyezkedtem egy cégnél, ahol nem éreztem jól magam, így még a próbaidőn belül kiléptem. Az igazgató ezért nagyon haragudott rám, így amikor utána elhelyezkedtem egy másik cégnél, és az új főnököm – balszerencsémre személyesen ismerte az előzőt –, megkérdezte rólam, persze ő csupa rosszat mondott. Ennek ellenére felvettek, de volt bennem egyfajta bizonyítási kényszer, hogy nem vagyok én olyan rossz, ezért rengeteget dolgoztam és túlhajszoltam magam. Három hónap után már én voltam az abszolút kedvenc, sőt megtettek középvezetőnek is. Csak egy dolog hibázott: a fizetésemet nem emelték, sőt megtudtam, hogy akit négy hónappal utánam vettek fel, kicsit még többet is keres, mint én, holott én kilenc projektet vittem egyszerre, ő pedig csak hármat. Kezdtem fizikailag is kimerülni, és rájöttem, hogy ezt így nem érdemes folytatni. Én is inkább annyit dolgoztam, amennyit a többiek. Csakhogy ez az, amit egy főnök sem visel el: ha visszavesz az ember a teljesítményéből. A főnökeim elkezdtek megnehezíteni a dolgomat és azt keresték, hogy mikor hibázom. Mivel a cég munkaerő-közvetítéssel foglalkozott (fejvadász cég volt), az egyik feladatom az volt, hogy interjúra hívtam be az embereket a külföldi főnökeimhez. Így igen fontos volt a telefonban hangsúlyozni, hogy csak akkor jöjjenek be, ha tényleg beszélnek angolul, különben csak nézni fogják egymást az interjún. Az egyik potenciális jelölt erre azt mondta, hogy akkor inkább nem jön be, mert nem tud annyira. Én ezt be is írtam az adatbázisba. A főnököm azonban le akart ellenőrizni, hogy valóban beszéltem-e az illetővel. A telefonban viszont, hogy jobb színben tüntesse fel magát, azt mondta neki az ügyfél, hogy ő tud angolul. Ezek után behívtak a főnökeim és megvádoltak azzal, hogy hazudok. Úgy éreztem, hogy ilyen megromlott hangulat mellett nem szeretnék tovább ott dolgozni. Elkezdtem munkát keresni, és hamarosan találtam is egyet. Mikor a fejvadász céghez beléptem, aláírattattak velem egy szerződést, amely szerint, ha elmegyek, jogukban áll kérni tőlem, hogy hat hónapig nem helyezkedem el a versenytársaiknál, cserébe ők, három havi munkabért fizetnek távozáskor. Természetesen nem árultam el nekik, hogy nekem már megvan az új helyem, amely egészen mással foglalkozott, így végül kifizették a háromhavi bért. Az új munkahelyre belépve gondosan ügyeltem arra, hogy már azt a teljesítményt nyújtsam kezdettől fogva, amire hosszú távon is képes vagyok, és évek óta itt is dolgozom.
Karriertörténetek
15
Pinczés Balázs HR menedzser Unilever Magyarország Kft.
„Intenzív keresés….” Az Európai Foglalkoztatási hét végén, 2002. október 19-én megismételt népszavazást rendeztek Írországban a Nizzai Szerződésről, amelynek elfogadásával hazánkat semmilyen hivatalos külpolitikai akadály nem akadályozhatta meg abban, hogy 2004. január 1-jétől az Európai Unió teljes jogú tagja legyen. Három nap múlva bejelentették egy közép-dunántúli városban tartott sajtótájékoztatón: Az elektronikai világcég gyárát bezárják. Sokk. 2002. november 30-ával beszüntetik a világcég üzemében a termékek gyártását, és 2003. június 30-ig elhagyják a Videoton Holdingtól bérelt telephelyüket. Csend. A jobb napokat is megélt hatalmas számítógépes eszközöket magából ontó létesítmény a csúcson a helyi beszállítókat is figyelembe véve közel 10.000 főnek biztosított munkát. Az akkori magyar cégeket rangsoroló gazdasági toplistákon az elsők között állt, komoly város-, régió-, m a krogazdaság fejlesztési hatással, ami a semmivé vált egy csapásra. Hősünk, amíg a felmondási ideje illetve a munkaviszonyából visszalévő ideje tartott, intenzív álláskeresésbe kezdett, 2002. év végétől 2003. év közepéig. Elsősorban internetes állásajánlatokat vett célba, de ugyanúgy a legismertebb üzleti hetilapokban található pályázatokra is elküldte a szakirodalom és a megjelent karrier-tanácsadási legújabb cikkek alapján frissített, szakszerűen megírt, egyedi önéletrajzát és motivációs levelét. Új és friss igazolványképet készíttetette az önéletrajzába, angol nyelvű anyagát is felülvizsgálta, javította. Volt, hogy egyszerre több helyre is postázta elektronikus úton a személyi anyagát, de a legtöbb helyről elsőre nem kapott semmilyen visszajelzést vagy választ. Várt. Semmi válasz. Pedig mindig beállította az e-mail fogadó általi olvasás visszajelzését, szinte kivétel nélkül megnézte valaki a pályázatát. Választ mégsem kapott. Nem volt sok ideje, már csak pár hónap. A megküldött anyagok postázásában később a „mit veszthetünk” címszóval a „spontán” önéletrajzküldés is komoly szerepet kapott, elsősorban hazai nagyvállalatok és nemzetközi cégek HR/személyzeti osztályai, kiválasztási szakemberei voltak a célpontok. Aztán egy-két hét, majd hónap után érkezett egy türelemre intő e-mail vagy hagyományos, szép céges papírra nyomtatott levél, megcsörrent a telefon, felcsillanó reménysugarat nyújtva, de mindenesetre az apadóban lévő önbizalmat némileg erősítve. Pályázott máshova és tovább várt fogyó türelemmel. Behívták interjúra egy személyzeti tanácsadó céghez. Öltöze-
16
KARRIER EGYPERCESEK
te kifogástalan volt, modora hasonlóképpen. Alaposan és lelkiismeretesen felkészült a cégből is. Az interjún kiderült, már meg van a jelölt a pozícióra, de azért behívták, hogy hátha lesz más lehetőség, akkor majd szólnak. Egy másik esetben az adott céghez sikerült bejutni interjúra, kötetlen beszélgetés magyarul, angolul, szakmai dolgokról. Már-már baráti csevegés. „Feltétlenül értesítjük telefonon hamarosan, Ön pont jó lenne hozzánk!” Egy hét, két hét. Egy hónap. Semmi válasz. Telefonos érdeklődés – „ Ó már régen betöltöttük a pozíciót, nem értesítettük volna Önt?” Majd aznap a postaládában három levél különböző cégektől. Egyenként a hidegzuhany. Mindegyik elutasítás. Nyugalom. „Nem bennem van a hiba, sok a jelentkező.” – gondolta. Aztán újra telefonos időpont-egyeztetés, újabb önéletrajzküldés. Napilapok, állásközvetítők, fejvadászok, álláshirdetések. Első körös interjúk, második körös interjú. Bemutatkozások. Mindig pontosan az interjúra megbeszélt időpontban. Néha várakozás. Ha késett, rossz szemmel nézték, de őt többször sokat váratták. Harmadik körös interjú. A fejvadász szerint már csak ketten voltak a vetélytársával. Aztán az interjú után megjegyezték neki, reméljük, hamarosan együtt dolgozunk. Végül mégis a másik jelöltnek sikerült. Aztán ismét első, majd második körös interjúk következtek. Állásajánlat 1. Elfogadta, mert időközben pár nap választotta el a munkaviszonya végétől. Munkába állt. Eközben még több helyről hívták állásinterjúra, illetve folyamatban volt még két pályázata. Egy hónap után egy másik helyről hívták, hogy ha tud, vegyen részt a soron következő állásinterjún, annál a cégnél éppen a hetediken. Sikerült! Hősünknek felajánlották az állást, amire nagyon vágyott már. Közben egy másik helyről is kapott ajánlatot, igaz telefonon. Azt vissza kellett mondania. Mindezen események fél év alatt történtek, fentiek csupán háromszázegynehány elküldött önéletrajzába és ötvenegynehány állásinterjúba kerültek. De megérte. Azt csinálja, amit szeretett volna mindig is és az intenzív álláskeresést végig nem adta fel. A legjobbat szerette volna. Hitt magában és a lehetőségben.
Karriertörténetek
17
Táncsics Zita térségfejlesztési szakreferens, programiroda vezető Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Esélyegyenlőségi Helyettes Államtitkárság
„Lehetőségek, amiket érdemes kiaknázni…” Szerencsés esetben elsőre sikerül megtalálni azt az iskolát, és azt a szakot, amely a későbbiekben hivatássá válik, és amelynek elvégzésével állást találni is sikerül. Én a Pécsi Egyetem – akkor még Janus Pannonius Tudományegyetem - történelem szakán kezdtem meg tanulmányaimat, de úgy éreztem, hogy bár érdekel a történelem, gyakorlatiasabb, a mindennapi élethez közelebb álló szakma vonz, ezért az egyetemet végül humán szervező szakon fejeztem be. Mit ad az egyetem vagy a főiskola egy hallgatónak? Adódik a válasz – sok sikeres vizsga és még több tanulás után - diplomát, ami valóban nagyon fontos a munkavállalás szempontjából. Diplomát szerezni és szakdolgozatot megírni azonban sokféleképp lehet. Természetesen nem minden kurzus érdekli egyformán az embert, de lényeges, hogy legyen egy olyan téma, amit igazán magatokénak éreztek, mert valószínűleg azon az úton érdemes elindulni. Ha pedig kirajzolódott, hogy mi érdekel titeket igazán, érdemes arra a területre időt és energiát fordítani, mert megtérül. Az egyetemekben/főiskolákban ugyanis véleményem szerint elsősorban a lehetőséget kell meglátni, nem a kötelezően teljesítendő tanegységek hosszú sorát. Lehetőséget ösztöndíjak elnyerésére, szakmai gyakorlatok során magatok kipróbálására, és ez által akár az első komoly munkahelyre való bejutás megalapozására. Harmadévesen találkoztam először az érdekegyeztetés, a munkaügyi konfliktuskezelés témájával, hamar eldöntöttem, hogy e témában fogom a szakdolgozatomat megírni. A diplomamunkát egyfajta befektetésnek tekintettem, úgy gondoltam, ha jól sikerül, már az is érhet valamit az álláskeresés során.
18
KARRIER EGYPERCESEK
A dolgozathoz az egyik minisztériumból, a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) akkori igazgatójától kértem adatokat. A személyes találkozón nagy levegőt vettem, és megkérdeztem, hogy tölthetem-e a szervezetnél a szakmai gyakorlatom. Az MKDSZ-nél esélyt kaptam arra, hogy kipróbáljam magam. Úgy tekintettem a szakmai gyakorlatra, mint egy olyan lehetőségre, amelyben ha megállom a helyem, talán munkavállalóként is bekerülhetek a szervezetbe. Sikerült. Természetesen az én teljesítményem mellé szegődött némi szerencse (indult egy új program a tárcánál, amihez asszisztenst kerestek) és a vezetőség nyitottsága, támogató hozzáállása (az MKDSZ igazgatója a szakmai gyakorlat alapján olyan ajánlólevelet adott rólam, amellyel megkaptam az induló program asszisztensi állását). Így kerültem a közigazgatásba, először a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumnál dolgoztam, most pedig az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban vagyok szakreferens és programiroda vezető. Minden fiatalnak azt tudom ajánlani, igyekezzen meglátni a körülötte lévő lehetőségeket. Ahhoz, hogy ezekkel a lehetőségekkel élni tudjatok, ezek hozzásegítsenek a sikerhez, fontos, hogy a dologba magatokat is beleadjátok – tanulást, munkát, időt. Ezek a befektetések jó eséllyel megtérülnek, tapasztalatom szerint érdemes megdolgozni érte.
Karriertörténetek
19
Tomka János igazgató KPMG Hungária Kft.
„... hogy elsőnek én jutottam be, azt is a hitemnek köszönhetem…” 5 gyermekes családban nevelkedtem, ami meghatározta gondolkodásomat. Édesapám a II. Világháború után hadifogságba került és ott lett hívő keresztény. Világ életében társadalmilag aktív ember volt, 56 után ezért állásából is kitették. Ő akkor illegális szabad gyülekezett szervezett. Egyszer Boros Péter, miniszter mondta édesapámról, hogy tőle tanult a legtöbbet emberségből, és a szakmából. Én tudtam, hogy a keresztényi háttérrel nem taníthatok iskolában, nem lehetek matematika tanár, ami mindig is szerettem volna lenni. A Fazekasban érettségiztem, és hogy elsőnek én jutottam be, azt is a hitemnek köszönhetem. Mivelhogy az általános iskolában az igazgatóm szélsőséges kommunista volt, és betelefonált a Fazekas igazgatójának, hogy engem ne vegyen fel. Az igazgató, pedig azt mondta, senki ne mondja meg mit csináljon, így lettem én 2 hónappal mindenki másnál korábban gimnáziumi tanuló a Fazekasban. Majd a Műszaki egyetemen végeztem mérnők, és nem hagyva magam, mérnök-tanárként. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán kerestek tanársegédet, ahol a felvételi elbeszélgetés a tanszékvezető és helyettese előtt folyt. Ott a tanszékvezető nem akart felvenni vallásom miatt, mire a helyettesével komoly vitába került, aki még azt is mondta, hogy „hülye vagy, mi elektronikára keresünk tanársegédet…”. Az utolsó kérdése a tanszékvezetőnek az volt, hogy magánbeszélgetésen mit mondok a hallgatóknak a vallásról, s mire azt mondtam, amit gondolok, nem vettek fel. 2 diplomával később szakközépiskolákban is hiába kerestem állást. Később Villamosipari Kutatóintézetben és a SZÁMOK-ban dolgoztam számítástechnikai oktatóként, majd 6 évet Németországban projektvezető voltam. A KPMG-be egy véletlen folytán kerültem. Németországból költöztünk haza. A kamion reggel hozta a bútorokat, könyveket, amikor este a szomszédot, egy holland házaspárt kértem meg, álljon arrébb autójával. Elkezdtünk beszélgetni, hogy mit csinálok, mondtam, hogy informatikus és mérnök vagyok, haza költözök, és állást keresek, talán az Andersen Consultingnál – ami a KPMG konkurenciája volt – amire ők azt mondták, hogy a KPMG-nél most szeretnék kiépíteni az informatikai tanácsadást, ahová magyar embert keresnek, külföldi tapasztalattal. Az álláselbeszélgetésre is tolmáccsal került sor. Csak a fizetés „megbeszélésénél” ment ki,
20
KARRIER EGYPERCESEK
amikor én felírtam a papírra egy összeget, amit a vezérigazgató elfogadott. Érdekes volt az is, ahogy az első munka is. A Miniszterelnöki Hivatalt hívtam fel – a telefonkönyvből vettem a számot – hogy informatikai rendszerek kiépítésével foglalkozunk. Ők az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot mondták, hogy ki szeretnék építeni informatikai rendszerüket. Az illetékes azt mondta megkeresésemre: 1. utálja az informatikusokat, 2. nincs pénze, 3. meg kell csinálni a rendszert. Az első munkát megcsináltuk ingyen. Aztán jött a második, lett referenciánk, beindult az informatikai üzletág. 99 decemberében odajött a főnököm, hogy átszervezés lesz, és keresi a Chief Operating Officer-t. Azért gondolt rám, mert mérnök vagyok. Elvállaltam. 450 fős cég lett belőle. Az oktatáshoz 2001-ben tértem vissza, amikor elkezdtük megalakítani a KPMG-BME Akadémiát. A cél az volt, hogy ne fizessünk ki másoknak olyan sokat továbbképzésre, amihez kellett egy jó nevű partner, ez lett a BME, miután az egyetem rektora, Detrekői Ákos, amint meghallotta elképzelésemet, azt mondta „Csináljuk meg”. A KEresztény Vezetők Egyesületének (KEVE) a vezetését 94-ben egy régi barátom megkeresésére vállaltam el. Aznap léptem be az egyesületbe, aznap lettem vezetőségi tag, és aznap lettem elnök. 10 évig vezettem a KEVE Egyesületet. Hogy nem lehettem tanár nem rajtam múlott. De hogy végül is egy akadémián keresztül taníthatok, azt nagy, és a saját sikeremnek érzem.
Karriertörténetek
21
Urbán László ügyvezető igazgató Magyar Nemzeti Bank Rt.
„…világéletemben szeretettem aktív szerepet játszani…” A Harvard Business School-on 2000 tavaszán részt vettem egy vállalati felsővezetői továbbképző programon. Három hónapig hetente 6 napon át reggeltől késő estig rendkívül érdekes és változatos, de egyúttal komoly munkát igénylő tanulás volt ez olyan témákban mint vállalati pénzügyek, marketing, stratégia, szervezeti viselkedés stb. Csupa olyan téma, amivel napi munkája során minden gyakorló vállalatvezető találkozik. Minden óra előtt el kell olvasni egy felkészítő háttéranyagot, ami egy valós élethelyzet főbb jellemzőit írja le, s a felkészítő anyag egy döntési helyzet felvázolásával zárul. A foglalkozás pedig azzal kezdődik, hogy a tanár összefoglalja a hallgatók aktív közreműködése mellett a vázolt problémahelyzetet, majd megkérdezi, hogy ki milyen döntési alternatívát javasolna ebben a helyzetben, s milyen érvek alapján. A foglalkozás többi része pedig abból áll, hogy a résztvevők egymással vitatkozva érvelnek az adott helyzetben általuk helyesnek tartott döntések mellett, illetve a mások által felvázolt javaslatok ellen, hasonlóan ahhoz, amint ez a valódi üzleti gyakorlatban nap mint nap történik. A vita során pedig a résztvevők elsősorban egymástól tanulnak, a professzor elsődleges szerepe az, hogy a vita kereteit és irányát terelje. A helyzeteknek nincs feltétlenül „helyes” megoldása, amit valaki vagy eltalál, vagy nem. Többféle válasz is lehet helyes, annak függvényében, hogy ki milyen hozzáértéssel, mennyire meggyőző érvekkel tudja alátámasztani az álláspontját. Amikor én részt vettem ezen a programon, akkor már tizenöt éve végeztem az egyetemen, de banki menedzserként mindössze öt éve dolgoztam, mert az első tíz év során egyetemi oktató és makrogazdasági elemző voltam. A többi résztvevő hozzám hasonló korú menedzser volt, akik a világ minden tájáról és a legkülönfélébb iparágakból érkeztek, de ők szinte kivétel nélkül az üzleti életben kezdtek el dolgozni végzés után, s nálam lényegesen hosszabb vezetői előélettel rendelkeztek már. Ennek megfelelően az egyes vállalati szaktémákban nálam jóval tapasztaltabbak voltak és aktívabban szerepeltek a többiek, s meg kell vallanom, hogy ez kifeje-
22
KARRIER EGYPERCESEK
zetten zavart az első néhány foglalkozás után, mert világéletemben szeretettem aktív szerepet játszani abban a közegben, ahol éppen tanultam vagy dolgoztam. A helyzet valamivel jobb volt a vállalati pénzügyek témában, hiszen ebben banki gyakorlatom jó hátteret adott. Az igazi áttörést, a kiemelkedő aktivitás lehetőségét azonban egy másik „tantárgy” hozta meg számomra: a vállalatirányítás nemzetközi makrogazdasági környezetben. Magyarán: hogyan tudja megítélni egy vállalatvezető, hogy milyen kockázatokat jelent az ő cégének működésére egy adott ország gazdaságpolitikai környezete, feltételrendszere és hogyan tud ezek ellen védekezni? Amikor ebből a tárgyból az első foglalkozáson a professzor feltette bevezető kérdését, éppen az USA gazdaságpolitikájával kapcsolatban, a részvevők, még az amerikaiak is, néma csendben hallgattak, mert vállalati szakemberként ilyen témákkal utoljára egyetemi tanulmányaik során foglalkoztak, s akkor sem különösen elmélyülten, mert nem a makrogazdasági témák érdekelték őket, ezért lettek vállalati szakemberek. S ekkor számomra kiderült, hogy a szakmai karrierem első tíz éve, amit jórészt makrogazdasági elemzésekkel töltöttem, s addig úgy tűnt, hogy menedzseri karrierem szempontjából jórészt elveszített időnek számít, ebben a helyzetben óriási előnnyé vált. Amikor ugyanis hozzászóltam a témához, s ebből kiderült, hogy a többieknél jóval tájékozottabb és felkészültebb vagyok ezen a területen, attól kezdve ebben a tárgyban kiemelkedően aktív részvevője voltam a foglalkozásoknak. Sokszor a professzorral ketten vitatkoztunk, de a többiek számára ez így is hasznos volt és érdekes, mert ennek híján kénytelenek lettek volna csak a professzor álláspontját meghallgatni és elfogadni, vita nélkül. Ezen keresztül pedig olyan elismerést sikerült kivívnom a többi résztvevő körében, amire különben nem lett volna lehetőségem. Ennek az aktív szereplésnek egyébként döntő szerepe volt abban, hogy néhány hónappal e tanfolyam vége után egy volt tanfolyami társam megkeresett egy állás-ajánlattal. A Citigroup new york-i központjában egy globális termék-menedzseri pozícióra hívtak, amiről akkor nem tudtam, hogy micsoda, de később kiderült, hogy ebbe a pozícióba éppen olyan banki menedzserre volt szükség, aki képes az állandóan változó nemzetközi makrogazdasági helyzetet nyomon követni és áttekinteni, mivel az adott terméket a világ ötven országában értékesíti a Citigroup. A történet tanulsága, hogy szakmai életútja során az ember időnként átválthat teljesen új szakterületre, de azt soha nem tudja előre, hogy milyen korábbi tapasztalatának mikor veszi majd hasznát. Semmilyen tapasztalat nem elveszett idő. A lényeg az, hogy amit éppen csinálunk, azt szakmailag igényesen műveljük, mert ha csak lébecolunk valahol, akkor abból sokkal kevesebb hasznosítható tapasztalatot szerezhetünk.
Karriertörténetek
23
Bojár Gábor elnök Graphisoft Rt.
„Előléptetés” Az ArchiCAD, mint minden jó termék, a fejlesztők és az igényes vevők közös munkájának gyümölcse. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a továbbfejlesztésre vonatkozó ötletek egyik része a fejlesztők elképzeléseit tükrözte, másik része pedig a használat, illetve a külföldi vásári bemutatók során keletkezett, vevőink és viszonteladóink javaslatai nyom á n . M i n dezekhez az általam tartott programbemutatók közben született saját ötleteimmel néha én is hozzájárultam. A programhibákat is többnyire ilyenkor fedeztem fel, bosszantottak is eléggé, hiszen égtem velük a vevőjelöltek előtt. Bosszúságomat általában hazatértem után sem rejtettem véka alá, lementem akkori „székházunk” pincéjébe, ahol a fejlesztők dolgoztak („a bányába”, ahogy ők nevezték) és ott a tőlem megszokott, szerény és visszafogott stílusomban megosztottam velük panaszaimat. (Állítólag az egyik ilyen ”beszélgetés” során vadonatúj diplomata aktatáskámat is összetörtem, de erre nem emlékszem…) A fiúk ezt egy darabig keresztényi türelemmel tűrték, mígnem egyszer Hajas Tamás felállt és halk udvarias, de határozott hangon lehordott a sárga földig. Másnap előléptettem vezetővé.
24
KARRIER EGYPERCESEK
Buzás Norbert innovációs igazgató Szegedi Tudományegyetem Közgazdasági Tanszék
„ ha valaki nem a valóságnak megfelelő tényeket közöl…” Intézményünkben vezetői asszisztensi állást hirdettünk meg. A rengeteg jelentkező közül, akik még az alapfeltételeknek sem feletek meg, kitűnt egy nagyon ígéretes önéletrajz. A jelentkező 3x volt vezetői asszisztensi pozícióban, angol nyelvterületen dolgozott az elmúlt 2 évben. Mivel számunkra nagyon fontos volt az idegen nyelv, főleg az angol tudás és mivel az említett felvételiző egy teljes minicéget is irányított már, behívtuk felvételizni. A felvételi egy személyes interjúból és egy feladatorientált második fordulóból állt. A személyes meghallgatás alkalmával a pályázó nagyon rátermettnek, határozottnak tűnt, nagyon örültünk, hogy végre egy igazi felkészült kollegával gazdagodunk majd. A két felvételiztető munkatárs is jó fellépésűnek tartotta, el is akartak tekinteni az angol nyelvű elbeszélgetéstől, de aztán úgy döntöttek, hogy mégiscsak megnézik mennyire profi az angolja esetleg szaknyelvben is otthon van-e. A beszélgetés alkalmával kiderült, hogy teljesen alapszintű angoltudással és nagyon gyenge szókinccsel és kiejtéssel állnak szemben. A feladatok megoldásánál a következő próbatétellel kellett megbirkóznia minden más felvételizőnek is: 1. Angol nyelvű uniós pályázatot elolvasás után magyarul összefoglalni és egy hivatalos levél formátumban megírni az egyetem egy vezetőjének. 2. Egy magyar nyelvű prezentációt angolul összefoglalva leírni. 3. Egy Excel táblázatot elkészíteni, számokkal, számolásokkal. A 3 feladat megoldására 2 óra állt rendelkezésre. Az előbbiekben említett jelentkező a következőképpen oldotta meg a feladatokat: Az első feladatot nem adta be. A második feladatban olyan alapvető formai és nyelvtani hibákkal irt egy rövid, elfogadhatatlan szókinccsel bíró összefoglalót, ami nem felelt meg az alap követelményeknek sem. Az Excel táblában 5-ös skálán 3,5-ös teljesítményt nyújtott, és a meghirdetett állásra használhatatlan munkaerőnek bizonyult. Bár a jó önéletrajz magában jelentheti, hogy behívják a felvételizőt az elbeszélgetések újabb fordulójára, azonban ott is kiderül, hogyha valaki nem a valóságnak megfelelő tényeket közöl benne.
Karriertörténetek
25
Nagy Ottó László elnök-igazgató Vocational Academy Alapítvány
„az üzleti életben az adott szó többet ér, mint egy szerződés…” 1990-ben – a magánszférában végzett első munkám keretében – Amer i k á b a m e ntem a Cadilllac Machinery akkori alelnökéhez Michael Goldsteinhez (azóta már ő az elnök) 3 db megmunkáló gépet vásárolni. 1 napos tárgyalás végén már mindenben szóban megegyeztünk és én vártam, hogy mikor írjuk alá a szerződést. Kínos hosszú percek teltek el, csak ültünk és erőltetett beszélgetést folytattunk. Mint később kiderült ő azt várta, hogy menjek már el, én pedig azt vártam, mikor hozzák a szerződést. (akkor 11 millió forintos üzletről volt szó) – Aztán rákérdeztem: „Akkor a szerződést aláírhatjuk?”. – Erre ő a legnagyobb természetességgel visszakérdezett: „Neked szükséged van rá? Mert nekem nincs. Te is hosszú távon képzeled el a kapcsolatot nem? Akkor jegyezd meg, az üzleti életben az adott szó többet ér, mint egy szerződés. Ha nem tartod be a szavad, soha nem kötsz több üzletet Amerikában”. (Meg kell jegyeznem, hogy akkor láttuk egymást először.) Ebben maradtunk. A gépek megérkeztek, mi kifizettük. Azóta is nagyon jó barátságban vagyunk és többször kisegítettük egymást. Feleségével, egy alkalommal már járt nálunk. Ez a történet számomra azóta is állandó példa és eszerint élek magam is.
26
KARRIER EGYPERCESEK
Rigó Imre ügyvezető igazgató Raiffeisen Bank Rt.
„Nem csak érdeklődőnek kell lenni, hanem annak is kell látszani.” Egyik nap megkeresést kaptam egy tanácsadó szervezettől (a szakzsargon szerint fejvadásztól), miszerint humánpolitikai igazgatót keres a Raiffeisen Bank – érdekel-e? Természetesen érdekelt, szakmailag – m odernül szólva – nagy kihívásnak tekintettem. Szakmai továbblépésem már időszerű volt, vonzott egy gyorsan növekvő, dinamikus bankban való munka, a részvétel a növekedés HR vonzatainak megoldásában. Örömmel készültem az interjúra, már amennyire egy interjúra fel lehet készülni. Persze első körben a fejvadász cég előtt történő bemutatkozás volt, hiszen még csak a „long list”-nél tartottunk. Tudni kell, hogy a tanácsadók nagyon sok embert keresnek meg, mindenekelőtt telefonon, és egy gyors telefonbeszélgetés alapján áll össze a long list, amely a behívandók listája lényegében. Nos, megtörtént az első körös beszélgetés, amely úgy bő egy órán át tartott. Beszélgettünk szakmáról, az én elképzeléseimről, a konkrét munka tartalmáról, az elvárásokról, szóval elég alaposan körbejártuk a témát. Legalábbis ezt hittem. Ugyanis teltek-múltak a hetek, míg végül is egy rövid formalevélben tájékoztattak, hogy az állást betöltötték, tehát tárgytalan. Nagyon izgatott a dolog, nos nem az, hogy nem én töltöm be az állást, hanem az, hogy még a „short list”-re sem kerültem föl. A short list már az a három-öt konkrét pályázó, akiket bemutatnak a cég vezetésének. Abban a – lehet, hogy nagyképű – tudatban voltam, hogy annyira talán vagyok szakmailag meggyőző, hogy legalább bemutassanak. Természetesen, bemutatás után nem elnyerni egy állást az nem ciki, a jelöltek között csak egy befutó van, a második és az ötödik helyezett között nincs különbség. A lényeg tehát, hogy sportnyelven szólva a rajtvonalhoz tudjon állni az ember. Felhívtam tehát a tanácsadót, aki közölte velem, hogy véleménye szerint engem ez az állás nem érdekelt, érzékeltette, hogy szerinte inkább csak körbenézni jöttem. Ez természetesen nem volt igaz, de akaratlanul ezt sugározhattam magamból. Az, hogy ez fáradtság vagy más miatt volt, már utólag nem tudom rekonstruálni. Beigazolódott mindenesetre esetemben (is), hogy az általunk keltett percepció és a valóság bizony eltérhet egymástól. Utóirat: ennek már több mint hét éve, de nemsokára a sors megbocsátotta hibámat. Történt ugyanis, hogy a kiválasztott vezető néhány hónap elteltével távozott, így a fejvadásznak garanciában kellett megcsinálni a pótlást. Ekkor már bemutatásra kerültem, és gyors döntés született, amelyet azóta sem bántam meg.
Karriertörténetek
27
Szabó Mihály igazgató Accor – Pannonia Hotels Rt. Novotel Szeged
Szolnokon születtem vendéglátós családban: a nagyszülők és a szülők is a kereskedelemben, illetve a vendéglátásban dolgoztak, ezáltal gyermekkorban „elrendeltetett” a jövőbeni elhivatottságom. Törökszentmiklóson és Lajosmizsén ízlelhettem meg a szakma szeretetét, és habár gimnáziumban folytattam a középiskolai tanulmányaimat, – a nyári szünetekben, és amikor csak tehettem – a vendéglátásban töltöttem szabadidőmet. Hogyan kerületem Szegedre? Családi szálak fűznek ehhez a gyönyörű városhoz: édesapám Szegeden született, és a zeneművész bátyám is ebben a városban él, így nem volt kérdés, hogy a főiskolai gyakorlatomat itt töltöm. Az akkoriban Danubius-HungarHotels által üzemeltetett Hotel Hungária igazgatónője Dr. Maklári Lászlóné ajánlotta fel a főiskolai tanulmányaim végeztével, hogy legyek éttermi üzletvezető-helyettes, amit én habozás nélkül elfogadtam. Rövid idő elteltével – belső átszervezések miatt, – már a szálloda értékesítési vezetői pozícióját vehettem át, teljesen „zöldfülűként”. 1999 májusában a szálloda privatizációjával új tulajdonosunk az AccorPannonia lett, és a szálloda vezetésével a sokéves magyar és nemzetközi tapasztalatokkal bíró Kunz Péter urat bízták meg. A 2000-ben induló Központi Értékesítési Igazgatóság corporate sales manager-e l e ttem, ezáltal már az egész kelet-magyarországi régióban értékesítettem nemcsak a Novotel Szeged szállodát, hanem a Pannonia többi egységét is, Budapesten és Székesfehérvárott. Számos készségfejlesztő tréningen vettem részt, melynek kiemelkedő állomása 2003-ban a VIVIER Felsővezető-képző program volt. Számomra ez egy nagyon vonzó lehetőséget jelentett az eddig megszerzett tudásom és tapasztalataim bővítésére a dinamizmusom, mobilitásom és rugalmasságom segítségével. A VIVIER programnak köszönhetem azt a karrierlehetőséget, melynek eredményeképp 2005. március 1-vel a Novotel Szeged szálloda igazgatójának neveztek ki. 2004-ben a Pannonia Hotels Rt. legjobb értékesítési szakembere lettem.
