KIÁLTS Mit Kiáltsak?
Minden test fű és minden szépsége mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt a virág, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad.
Az Őskeresztyén Apostoli Egyház Lapja
2006/2
Bibliai jellemképek Saul, az első király 14. rész Zif városának és pusztájának lakói megint visszaestek régi bűnükbe és ismét elárulják Saulnak Dávid tartózkodási helyét. Inkább a gonosz, gyűlölködő Sault támogatják — mert talán hasznot remélnek tőle — mint az ártatlanul menekülő Dávidot. A zifiek helyesnek látták, amit tesznek, ezért újra és újra elkövetik ugyanazt a bűnt. Amit az ember nem bán meg és nem rendezi el, nem hozza helyre, azt a rosszat újra el fogja követni. A zifiek gonoszsága is napvilágra jött, amikor Saul és Dávid újból találkozott és Saul mégegyszer belátta igazságtalanságát Dáviddal szemben. Dávid pedig elhagyja az országot, mert beleunt az örökös menekülésbe. Valószínű egyikük sem gondolt jó szívvel a zifiekre; csak úgy, mint gonosz bujtogatókra! Egyszer majd Istentől távol, a sötétség helyén a zifiek elnyomott, lázadó lelkiismerete fogja őket gyötörni, mint meg nem haló féreg és ki nem alvó tűz. Nagy kínban fogják eltölteni az örökkévalóságot. Testvérem! Te nem állsz sokszor a bűnös oldalára és nem vagy bujtogató? Nem ingerelsz senkit a másik ellen? Ha igen, akkor ismerd el a bűnödet, bánd meg és rendezd el, míg úton vagy és van rá lehetőséged. Amíg Isten kegyelme tart!... Most azonban a zifiek
1Sám 26. rész árulásukkal elérték céljukat és Saul újból megindul Dávid ellen 3000 emberével Dávid ekkor a pusztában lakott. Amikor meghallja, hogy Saul itt van a közelben, kémeket küld ki, hogy pontos értesüléseket hozzanak neki az ellenséges tábor helyéről. Ezután Dávid bátor és merész tettre szánja el magát: unokaöccsével, Abisaival bemerészkednek az ellenség táborának közepébe, míg azok alszanak. Dávidot Isten védi, mert Ő bocsátotta a mély álmot az egész táborra, másként nem tudott volna Dávid és Abisai beszélgetni Saul feje fölött és életéről dönteni. Azt is látjuk, hogy Sault pedig hiába védi 3000 harcos, a főparancsnok és testőrei is, mégis a közelébe férkőzhet Dávid. Meg is ölhette volna elkeseredésében, de nem tette, mert Isten felkentjét látta Saulban. Hiába kísérti és bujtogatja Abisai, hogy öljék meg Sault és vége lesz az üldöztetésnek. Dávid győz a kísértés felett, mert az élő Úrra néz és nem önmaga sérelmeire és nehézségeire. Istenre hagyja a bosszúállást, aki el tudja venni Saul életét természetes halállal, vagy a harcokban megöli az ellenség. Csak a dárdáját és a vizeskorsóját viszi el Saul mellől és elhagyják az ellenséges tábort. Ezekből az eseményekből láthatjuk, hogy
Isten még egy utolsó lehetőséget ad Saulnak a megtérésre. Dávid és Abisai megölhette volna, de Isten erőt adott Dávidnak a bosszú és a kísértés legyőzésére. Amikor jó messzire kerültek az ellenséges tábortól, Dávid kiáltozni kezdett a hadinépnek és Abnérnek, a főparancsnoknak. Szemükre vetette, hogy nem őrizték a királyt és bárki megölhette volna. Bizonyítékul itt van a király dárdája (ami királyi jogarnak is számított), és a vizeskorsója. Ezzel Dávid bizonyította ártatlanságát, hogy nem tört Saul életére, bár megtehette volna. Amikor Saul felismeri Dávid hangját, elismeri, hogy vétkezett Dávid ellen. Mindenki füle hallatára mondja ezt ki, de nem esik térdre Isten előtt és nem kér Tőle bocsánatot, mivel minden bűn Isten elleni vétek! Ezért elszalasztotta az utolsó lehetőséget, hogy rendezze az életét Istennel, aki olyan sokszor megkönyörült rajta. Mint királyt elvetette Őt az Úr, de mint embert nem. Újabb és újabb lehetőséget kapott a megtérésre, de nem használta ki azokat. Most is láthatta, hogy Isten védte meg Őt Dávid kardjától. A gőgje és a gyűlölete Dávid iránt nagyobb volt, mint a bűnbánata és az istenfélelme. Dávidban csak a vőjét látja és nem az Istentől felkent királyt, az utódot. Saul visszafogadja a dárdáját és továbbra is a trónon marad. Tulajdonképpen Isten ellen lázadt, mert nem fogadta el Isten döntését, hogy Dávid legyen a király és az ő utódja. Ezt a lázadó lelkét nem vitte Isten elé bűnbánattal és nem kérte Isten bocsánatát. Az Úr türelmes és a gonosz miatt is bánkódó, mint Jónás próféta is mondta. Az Úr Jézus példázatabeli gazda is ad még egy év türelmi időt a kertész kérésére a terméketlen fügefának. De Isten türel-
mének is van határa. Saulnak ez volt az utolsó lehetősége a bűnbánatra, a megtérésre és nem használta ki a lehetőséget. Emberek előtt kimondta ugyan, hogy vétkezett, de Isten előtt nem tört össze. Így tért haza a lakóhelyére az üldözés után... Testvéreim! Talán a mi életünkben is voltak és vannak olyan idők és helyzetek, amikor meghalhattunk volna. Egy autóvagy kerékpárbaleset, egy súlyos betegség, stb. Isten azonban megőrzött eddig és időt adott még nekünk, Valami célja van még az életünkkel. Van aki azt mondja: Valamit el kell még végeznem! Talán egy gyermeket kell még felnevelni. Lehet, hogy így van. Arra azonban gondolunk-e, hogy bennünk akar még valamit elvégezni az Úr? Még van rajtunk faragnivaló és még türelmes velünk szemben. Úgy hallgatjuk Isten Igéjét, hogy az nekünk szól? Engedjük, hogy bevilágítson lelkünk mélyére az Ige fénye és meglátjuk ott a titkolt vétkeinket? Üzen nekünk Isten az igehirdetések által, hogy mi az, amin változtatnunk kell még az életünkben? Figyelünk Isten Igéjére, vagy elkalandozik a figyelmünk prédikációk alatt? Otthoni bajainkra gondolunk, vagy a testvéreket figyeljük? Talán a kicsi gyerekekben gyönyörködünk? Nagy a felelősségünk hogy mit csinálunk igehirdetés alatt: figyelünk és engedjük magunkat irányítani, vagy még mások figyelmét is eltereljük az Igéről?! Isten el akarja végezni bennünk a jót, mert Ő kezdte el. Engedjük Őt munkálkodni, vagy akadályozzuk és késleltetjük Őt? Az Ő türelmének is van határa, mint azt Saulnál láttuk. Használjuk ki a türelmi időt, a „mát”, amíg nem lesz túl késő. Ámen. Pozsgai József
2
„Orcám menjen-é veled…?” 2Móz 33:1;3;14-16. Szükséges az, hogy forduló napokon néznünk? Az Ige tükrébe, hogy meglássuk elgondolkozva álljunk meg, és tekintsünk mezítelenségünk rútságát? Hogy először vissza az elmúlt időre… Tekintsünk vissza, magunkat ítéljük el, és azután Isten hol volt az a pont életünkben, amikor még megváltott gyermekeit? Vagy erősebb láttuk az Ő arcát! Boldogok vagyunk, ha ez bennünk a kivagyiság, az önzés, a szereteta pillanat közeli élményünk! De ha Jézus lenség, mintsem az Isten elhívásának való arca valahol a messzeségben ködlik, már engedelmesség, az alázatban járás? Nincs elmosódott a Vele való találkozás emléke, türelmünk kivárni azt, hogy Isten akkor álljunk meg, és gondolatban men- cselekedjen? Mi emberi módon akarunk jünk vissza egészen addig, míg tisztán tenni Isten helyett? Hát bölcsebbnek tartjuk láttuk drága tekintetét! Beszéljük meg magunkat, mint Isten? Csoda-e, ha Istenünkkel a megtett utat, rendezzük Izraelnek is kénytelen volt Isten azt életünk összekuszált szálait! mondani, hogy: — Kemény nyakú nép Mózesnek utasítást adott Isten arra a népre vagy te? — Engem nagyon megfeddett ez vonatkozóan, akit Ő kiválasztott, elhívott, az Ige, mert nem tudok mindent türelmesen akit sajátjának tekintett; kihozott Egyip- elhordozni. Az Úr hordoz már hosszú időn tomból, a rabságból, az a nép máris keresztül, szeretete körülvesz, hibáim bálványt állít saját magának. Mózes elment ellenére is azt mondja: — Én veled a hegyre az Úrral beszélni, és sokallotta a megyek! — Mégis sokszor ellentmondok nép az ő távollétét. Azt mondták: — az Úrnak… Biztosan nem jön már vissza, csináljunk Kérlek, az Ige alapján ti is vizsgáljátok magunknak isteneket! Nem sajnálták az ő meg magatokat, mert csak úgy tudjuk vagyonukat, ékszereiket, értéktárgyaikat letenni ezt az évet, és úgy tudunk kezdeni összeadni azért, hogy készítessenek egy egy újat, hogyha úgy teszünk, mint Izrael bálványt, egy aranyborjút. És azt népe tett: „Mikor meghallá a nép ezt a imádták… Nem olyan rég történt, hogy kemény beszédet, gyászba borula, és senki Isten kihozta őket Egyiptomból, és egy nem tevé fel az ékszereit. Megmondotta kicsi várakozás, és máris elfordultak Tőle. vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Mi nem ilyenek voltunk ebben az elmúlt Izrael fiainak: Kemény nyakú nép vagy te, évben? Bennünket is elhívott Isten. egy szempillantásban, ha közéd mennék, Megszólított, kihívott a bűn Egyiptomából: megemésztenélek. Azért most vesd le a te — Ott van előttetek az Ígéret Földje, amit ékességeidet magadról, azután meglátom, nektek szereztem! — De amikor mit cselekedjem veled.” 2Móz 33:5. várakozásra kényszerülünk, akkor megfo- Az Úr jóságos, szerető szívű, nem akarja a gyatkozik a mi türelmünk. Akkor már bűnösnek halálát. Azt akarja, hogy a valami kiegészítést, pótcselekvést találunk vétkező megtérjen, és életet nyerjen. De magunknak. Amikor elkezdjük ítélgetni a csak akkor juthatunk el az életre, hogyha másikat… Amikor nem úgy nézzük Izraelhez hasonlóan mi is megvizsgáljuk testvéreinket, mint Isten megváltott magunkat, és nem várjuk meg, hogy az gyermekét, hanem az embert, a gyarlót Úrnak kelljen elítélni bennünket, hanem ha látjuk benne… Nem kellene tükörbe találunk magunkban hiányosságot, hibát, 3
akkor azt megvalljuk az Úr előtt, és „levetjük a mi ékességeinket”, a mi becsvágyunkat, hiúságunkat, önszeretetünket, nagyravágyásunkat, a mi elgondolásunkat, hogy „nagyobb vagyok a másiknál”. Ha ezeket mind levetjük, és letesszük az Úr elé, és azt mondjuk: — Uram, én beismerem, hogy hibás vagyok, gyarló vagyok. Bálványokat kerestem magamnak, de meg akarok változni, de ez magamtól nem megy. Szükségem van arra, hogy Te gyere velem! Isten azt mondta Mózesnek: — Vidd át ezt a népet az Ígéret Földjére, amit ígértem az ő atyáiknak, de én nem megyek veletek, mert még megemésztenélek. — Ebben is milyen nagy szeretet látszik Isten részéről! Tudja, hogy ha a Tisztaság, az Igazság, a Szentség e közé a bűnös nép közé kerül, akkor meg kell, hogy eméssze őket. Mindannyian tudjuk, hogy ennek a világnak vége lesz. A mi életünknek is vége lesz. Bármennyire is fiatalok vagyunk vagy bármennyire is eltelt felettünk az idő. Minden ember életének vége lesz egyszer. Az Úrnál van elrejtve, hogy ki meddig élhet ezen a Földön. De ha azt akarjuk mi is, hogy Isten velünk jöjjön, akkor ezt a kemény-nyakúságunkat le kell tennünk! Nem mondta azt Isten, hogy — a ti bűneitek miatt megvonom tőletek az Ígéret Földjét! Nekünk sem mondja azt, hogy a mi bűneink miatt elveszi az üdvösséget. De azt igenis mondja, hogy — alázd meg magad, mert csak akkor mehetek teveled! Ugyanúgy, ahogy Izrael esetében volt egy közbenjáró, Mózes, a mi esetünkben is van egy Közbenjáró. Ez a Közbenjáró nem kisebb, mint Jézus Krisztus, a mi Megváltónk! Ő is közbenjár érettünk: — Uram, lásd meg ezt a népet, akiket Én megváltottam!
Milyen csodálatos, amikor azt mondja az Úr: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Ésa 43:1. A megváltást Jézus Krisztus a kereszten örök érvényűen elvégezte. Minden emberre vonatkozóan megtörtént a megváltás. Engem is, téged is megváltott! De ahhoz, hogy ezt a megváltást élvezni tudjam, ne kelljen félni a következő időszakoktól, el kell fogadnom azt, hogy „neveden szólítottalak téged”. Isten olyan hatalmas és szeretete olyan nagy, az Ő bölcsességével nem érhet fel semmi, hogy egyenegyenként meg tud szólítani minket. Izraelt is olyan sokszor megszólította. Most is a közbenjáró révén nem fordult el tőle. Nem fordult el tőle azért, mert elhagyta az Urat, és a bálványt imádta, hanem Mózes közbenjárására megkímélte a népet. Igaz, hogy sokaknak meg kellett halni, akik nem voltak hajlandók megbánni az ő tetteiket. Ne adja Isten, hogy közülünk bárkinek is meg kelljen halni lelki értelemben, hanem mindannyian éljünk a felkínált lehetőséggel, és azzal a kegyelemmel, amit Jézus Krisztus ajánl számunkra: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Ha az elmúlt évben követtünk el olyan hibákat, volt olyan gyarlóság az életünkben, amit szeretnénk letenni, amitől szeretnénk megszabadulni, akkor itt az ígéret számunkra: — Megváltottalak! Nem csak akkor, amikor először odajöttél hozzám, és letetted a te bűneidet, de akkor végérvényesen megváltottalak! Te az enyém vagy! — Ha viszont az Övé vagyok, akkor azt kell cselekednem, amit Ő akar! Azt kell tennem, amit Ő parancsol! Oda kell mennem, ahova Ő küld! Azt és akkor kell cselekednem, amit mond és amikor szükségesnek tartja. 4
Nem én válogatom meg az időt és a helyet, hanem amikor érzem azt, hogy cselekednem, mondanom, vagy éppen hallgatnom kell, akkor tudjam azt mindig megtenni. Megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Enyém, mert drága árat fizettem érted! Az enyém, mert véremet ontottam érted! Az enyém, mert a halált elszenvedtem helyetted! Az enyém, mert szeretlek téged! Mózes közbenjárásakor Isten megkérdezi tőle: — „Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?” 2Móz 33:14. Most megkérdezi tőlünk is Isten. Ti is vágytok erre, hogy az Úr orcája velünk járjon? Akkor tegyük le keménynyakúságunkat! Akkor ne csak mondjuk, hanem végre tegyük is meg! Ne csak vágyakozzunk utána, hanem végre szánjuk is oda magunkat Őneki! Az én orcám menjen-é veled, veletek, hogy megnyugtassalak? Micsoda nyugalom, biztonság van az Ő közelében! Akkor minden a miénk, ha Ő velünk van! Nem csak erre a Földre szól, hogy megáldalak téged és a te magodat, hanem a jövő ígérete is a miénk! „Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem őbennük. És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt!” Jn 17:911;24. Van nekünk egy ilyen közbenjáró Főpapunk! Ha miénk Istennek az ígérete: „Az én orcám menjen-é veletek, hogy
megnyugtassalak?”, és a miénk egy ilyen Közbenjáró, akkor nem kellene, hogy valóban nyugalom legyen a szívünkben és betöltsön az öröm? Mózesnek azt mondja Isten, hogy ismerlek téged, és kedvet találtál az én szemeim előtt! Mennyivel inkább ismeri a mi Atyánk a mi Közbenjárónkat, Jézus Krisztust? Mert Őt a világ teremtése előtt ismerte! Ő volt az egyetlen, akinek a közbenjárásával nekünk lehetőségünk van arra, hogy az övéi legyünk és megállhassunk Előtte! Nem örvendetes dolog ez számunkra? Nem kell, hogy gerjedezzen a szívünk és az énekíróval együtt mondjuk, hogy „Szent, szent, szent, nagy a mi Istenünk!” Mert nem azt nézi, hogy mennyire vagyok erőtelen, hanem a vágyakozást, az akaratot nézi! Nem arra figyel, hogy milyen hibákat követtem el, mert ha azt őszintén leteszem elé, akkor Ő azt megbocsátja! Közbenjár az Atyánál, és azt mondja, hogy „akiket nékem adtál, azokért imádkozom”! Nem a világért, mert azokért hiábavaló az ima, mert nem akarják meghallani az én hangomat, a személyes megszólításomat, nem akarják meglátni az én megváltási művemet. Ezért azokért imádkozom, akiket nékem adtál, mert akik az enyéim, azok a tieid is! Ezért vigyázz rájuk, őrizd meg őket ebben a világban! Tartsd meg őket, Atyám, mert azt akarom, hogy ahol én vagyok, ők is ott legyenek! – Nem csodálatos Jézus szeretete, ígérete számodra, testvérem? Nem gerjedezik a szíved az örömtől, hogy egy ilyen Közbenjáró jár közted és az Atya között? Aki azt akarja, hogy életünk, üdvösségünk legyen. Aki azt akarja, hogy ott legyünk, ahol Ő van! — Csak Jézus váltságmunkáján keresztül, csak az Ő érdeméért kínálhatja fel Isten az Ő népének: Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyug5
tassalak? Mert az Ő orcája nem tud járni a világgal. Nem tud járni velünk, ha mi nyakas nép vagyunk, mert akkor az Ő tisztasága, szentsége és hatalma meg kellene, hogy emésszen bennünket! Mert Isten egyben ítélő tűz is! De a tűzben meg akar bennünket próbálni és tisztítani, mint ahogy az arany megtisztul a szennytől a tűzben. Ugyanúgy téged és engem is meg akar tisztítani. Akkor az Ő kihullott vérén keresztül való megtisztulásunkkal már az Atya fölkínálja számunkra az ígéretét. Az én orcám menjen-é veletek…? Mindezek ismeretében mondhatjuk mi is Mózessel: „Ha a Te orcád nem jön velünk, ne vígy ki minket innen!” Testvérem, ezen a Földön vándorok vagyunk, de ha Isten velünk van, jelen van életünkben, megvan mindenünk, még a nyugalmunk is. Ahhoz, hogy velem jöjjön,
azt kell tennem, amit parancsol! Oda kell mennem, ahová küld! „Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is! És aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya!” Jn 12:26. Az Úrnak való szolgálat odaszánást kíván, de nem jár együtt szomorkodással, mert csodálatos ígéret a miénk: „Aki győz, az fehér ruhába öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az Élet Könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az Ő angyalai előtt!” Jel 3:5. Isten tudja, hogy nyakas nép vagyunk, de Közbenjárónk miatt mondja: „Eredj, menj fel a tejjel-mézzel folyó földre, amit ígértem!” Miénk ez az ígéret! Csodálatos ígéret! Adjon az Úr erőt a harchoz a következő évben és életünk hátralevő idejében! Szeretettel: Sárkány Mihály - Miskolcról
Életjel hírlevél Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent az Életjel hírlevél első száma! Terveink szerint ez a hírlevél havi rendszerességgel jelenik meg, és elsősorban elektronikus formátumban (email) terjed majd, illetve a gyülekezeti faliújságokon lesz még olvasható. Ez egy kétoldalas, színes kiadvány, amelynek fő témája az első időkben az Életjel Ifjúsági Napok rendezvény, és az ahhoz kötődő tudnivalók, érdekességek lesznek. A későbbiekben azonban várhatóan egyre több ifjúsággal kapcsolatos hír, információ,
érdekesség és tanítás jelenik majd meg a kiadványban. Az első számban visszatekintünk az első Életjel Ifjúsági Napokra. Ezen kívül bemutatjuk az Életjel helyszínéül szolgáló Békesség Szigete Hitmélyítő Tábort a Békesség Szigete Alapítvány kuratóriumának elnökével — Dezső Gergely testvérrel — készített interjú keretében. Ha te is szeretnéd, hogy havonta elküldjük neked, ismerőseidnek az Életjel hírlevelét, kérünk, küldj egy emailt a következő címre:
[email protected] Kalupka János - szervező
„ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor. 5,17 6
Megpróbál az Úr, de nem hagy el Mária, Jézus Krisztus anyja, csodálatos szolgálatra lett elválasztva ezen a földön. Szeretek foglalkozni élettörténetével, hogy Isten milyen nagyon megáldotta, és mennyire meg is próbálta. Az angyal köszöntésén megdöbben, de elfogadja alázattal a szolgálatot és az ígéreteket szívében forgatja. „Örülj kegyelembe fogadott”… — csodálatos megszólítás és megtapasztalás. Mária élete ettől kezdve teljesen megváltozik. Isten irányításával történik minden. Sietve megy Erzsébethez, és a rokon lelkek összetalálkoznak. Nagy örömben részesülnek mind a ketten, és a Szentlélek munkálkodik életükben. Magasztalják az Urat, dicsőítik Istent, hogy törődik népével, Izrael ügyével. Három hónapig vannak együtt, és ezalatt az idő alatt nagyon sokat foglalkozhattak Isten dolgaival. „És boldog az aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.” Ezek után már jöttek is a megpróbáltatások, az emberek véleménye, gyalázata, gúnyolódók is biztosan voltak. A betlehemi fogadtatáson meg is keseredhetett volna emberi gondolkodás szerint. Az a sok szép angyali ígéret ilyen?... Dávid trónja?... Királyság?... Ezek azok?... Nélkülözés, kiutasítás, primitív környezet?... Máriának ezeket mind át kellett élni. Lehet hogy egy pillanatra el is keseredett, vagy talán kétségek is kínozhatták? — Nem tudjuk, csak a magunk életéből következtethetünk. Isten segítsége soha sem késik az övéi életében. Amikor a pásztorok megérkeznek és elmondják az angyalok énekét és a csodálatos örömhírt, akkor „Mária pedig ez igéket megtartja és szívében forgatja.” Kedves testvéreim! Mi csak egyszerű gyermekei vagyunk az Úrnak, mireánk is
munkát bízott, az imádkozás drága szolgálatát. Minket is kegyelmébe fogadott és átélhettük ezt a csodálatos örömöt. Bűneinket megbocsátotta, szent vérében megmosott, és újjászült. Megkaptuk Isten drága Szentlelkét, örömünket elmondtuk másoknak is. Az első szeretet buzgó örömébe együtt örültünk, énekeltünk, imádkoztunk sok-sok lelki testvérrel jó volt együtt lenni. Azután jöttek a megpróbáltatások egymás után. — Nem így gondoltam… nem ezt vártam… nem értem… Pedig hát csak az lenne a nagyon fontos, hogy az Úr Igéjét megtartsuk és a szívünkbe forgassuk. Mert ha hisszük, beteljesednek Isten ígéretei. Az aki elindul Jézus Krisztus követésére ezen a világon az emberektől sok gúnyolódást fog kapni, ez nem lehet akadály a mi számunkra. A bölcsek látogatása alatt is nagy hiterőt kapott Mária. Ezek után már futni kellett, hogy megmentsék az isteni gyermek életét. Csodálatos az Úr vezetése. Minket is sokszor el akar rejteni az ellenség elől. Sok kísértést elkerülnénk, ha nem mennénk el különböző helyekre. Sokszor baj sem érné életünket, ha oda mennénk ahová Ő küld. Lehet, hogy éppen a belső szobánkba kellene mennünk imádkozni magunkért, vagy másokért. Ezúttal újabb bizonyságot adna az Úr, és éppen felhív az a testvérünk, aki nagy bajban van. Az Ige szerint a gyermek Jézus bemutatásánál újabb csodálatos dolgokat hall Mária. Isten Szentlelke által a jövőbe mutat, nem csupán örömök várnak rá, már az éles tőr, a szenvedések nincsenek eltitkolva… Mária szívébe rejti az Igét és mindig többet, a fájdalmasakat is. Olyan boldogság amikor a mi szívünkben is szaporodnak Istenünk Igéi, ilyenkor mindig csodálatos hiterőt 7
kapunk. Általában ilyenkor újabb megpróbáltatásra készít fel az Úr bennünket. A szent Ige nem sokat ír az Úr Jézus gyermekkoráról. 12 éves volt, mikor a templomban visszamaradt a doktorokkal és a papokkal. Igen nagy megpróbáltatás a szülőknek! Nem is tudom elképzelni, hogy én, vagy mi, hogyan éltük volna át! Három napra elveszíteni a gyermekünket, még elképzelni is rettenetes. „Nagy bánattal kerestünk téged.” — mondja Mária, de a látványon és a feleleten nagyon elcsodálkozott. Bánata megenyhült, a látottakat újra a szívébe zárta. „Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?” Sokszor kapunk olyan különös fájdalmakat, nagy szenvedéseket, amikben az Úr keményen bánik velünk. Mert az Ő dolgaira akar megtanítani bennünket és azt akarja, hogy abban legyünk foglalatosak. Ha tovább kutatjuk az Igét, a kánai menyegzőn, Mária mintha elhamarkodottan szólt volna… Jézus Krisztus mintha eltaszítóan válaszolna: „Monda néki Jézus: Mi közöm nékem tehozzád ó asszony? Nem jött még el az én órám.” — Micsoda felelet? — Az elhamarkodott szólásért én már sokat szenvedtem. Csodálatos az a másik Ige is, hogy legyünk gyorsak a hallásra és késedelmesek a szólásra. Életünk napjaiban sokszor csak a magunk kárán tanuljuk meg az igeszerinti cselekedeteket.
Jó ha megtanuljuk, akkor nem hiábavaló az Úr munkája rajtunk. Valószínű nagyon sok megpróbáltatást élt át Mária, míg a kereszten megfeszített Fiát elsiratta. Áthatott az éles tőr a lelkén, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalóvá legyenek. Akkor még nem értette meg azt a sok szenvedést, de az Igék ott voltak a szívébe rejtve. „És boldog az aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.” Jézus Krisztus feltámadása után már mindent megértett Ő is, mint a többi tanítvány. Elvégezte Istentől kapott feladatát. Ha mi is hisszük, és szívünkben forgatjuk Isten Igéjét, akkor el tudjuk hordozni a fájdalmakat és megpróbáltatásokat. Sokszor nem értjük meg, ami éppen történik velünk. Súlyos büntetésnek fogadjuk. Isten talán engem nem is szeret?... Azért van ez, meg az velem? Sokszor zúgolódik az óemberünk. Ha elcsendesedünk, akkor megértjük, hogy a szenvedésekben közelebb akar vonni magához az Úr. Csodadolgokat akar kijelenteni. Jobban megérthetjük az Ő szenvedéseit és az Ő keresztjének titkát. Tartsunk ki hűséggel, mert: „Kereszt nélkül nincs korona.” Urunkért való szenvedéseinkért pedig nagy jutalom vár reánk. Örökké tartó öröm, az Ő országában. „És az Istennek békessége mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Legyen így mindannyiunk életében. Ámen. Szeretettel: Fábián Tiborné
Meghívó Szeretettel tájékoztatjuk a testvéreket, hogy február 25-én lesz a bibliaiskola következő alkalma.
8
Az Ifjúsági Kórus munkájáról Kedves testvérek! Tájékoztatni szeretnélek benneteket az Ifjúsági Kórus 2005-ös működéséről, szolgálatáról. A tájékoztatást azért tartom fontosnak, mert a kórus célja, hogy gyülekezeteink munkáját, evangélizácós szolgálatát segítse, másrészt a gyülekezetek fiataljainak jelentős része a kórusban is szolgál. 2005-ben az első rendezvényünk az áprilisi kóruspróba volt, amelyhez a lehetőséget a Budapesti Gyülekezet biztosította. Májusban az Életjel Ifjúsági Napok keretében tartottunk evangélizációs hangversenyt az Akkord Fúvósegyüttessel közösen. Augusztus végén egy négynapos rendezvényt szerveztünk a Békesség Szigete Hitmélyítő Táborban, ahol a gyakorlások és a lelki felkészülés mellett a szabadidős, közösségépítő programokra is nagy hangsúlyt fektettünk. Természetesen zenei szolgálatot is végeztünk a helyi gyülekezetben, és egy evangélizációs hangversenyt tartottunk. Az év utolsó rendezvénye októberben volt, Dorogon, ahol a gyülekezet meghívására tartottunk hangversenyt a helyi művelődési házban.
Összesen tehát négy rendezvényen, öt alkalommal szolgált a kórus 2005-ben. 72 fiatal vett részt a kórus munkájában, akik összesen 13 gyülekezetet képviseltek. A tavalyi év eredményei közé tartozik még, hogy elindult a kórus internetes oldala, új mappákat vásároltunk a kottáinknak, illetve színes bemutató prospektust készítettünk a kórusról. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy megsegített minket, és megáldotta szolgálatunkat. Kérem a testvéreket, hogy lehetőségeikkel, rendelkezésre álló eszközeikkel támogassák és igényeljék a kórus szolgálatát. Ha 2005-ben egy ilyen kis közösségben, mint a miénk 72 fiatal úgy gondolja, hogy pénzét (tagdíj, utazási költségek), szabadidejét (kb. 8 napot + otthoni próbák), tehetségét, energiáját erre a szolgálatra áldozza, akkor azt gondolom, hogy érdemes melléjük állni. Ebben bízva kívánom Istenünk áldását minden testvérem életére. Kalupka János - kórusvezető
Két könnycsepp úszott lefelé az élet folyóján. Az egyik megkérdezte a másiktól: „Ki vagy?” „Egy lány könnycseppje vagyok, aki szeretett egy férfit és elveszítette. De ki vagy te?” Az első könnycsepp így válaszolt: „Én annak a lánynak a könnycseppje vagyok, aki hozzá ment feleségül.” Az élet ehhez hasonlít. Sírunk, mert nem kaptunk meg valamit, de talán kétszerte úgy sírnánk, ha megkaptuk volna. Pál helyesen mondta: „mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” Fil 4:12.
„Ha nem építhetsz kastélyt, építs legalább házat, de nem fogod magad jól érezni magadat a házban addig, amíg kastélyról álmodozol.” Michel Quist 9
Bibliaóra Rovatvezető: Kun János Jakab apostol levele VII Mint ahogyan azt a lapunk előző számában ígértem, a hit és a cselekedetek egymáshoz való viszonyáról való tanulmányt folytatom. Előzőleg azonban még a törvény cselekvésének kérdésével kapcsolatosan az előző bibliaóráról marad egy kis tisztázni való. Azt megérthettük, hogy amit a törvény mond, az számunkra nem törvény, nem parancs, hanem az Isten akaratának a cselekvése, a megújult életünkből fakad. Ha azonban bűnt követünk el, azért a törvény által marasztaltatunk el. Ami még elmaradt ezzel kapcsolatosan az elmúlt bibliaórán: ha az Isten parancsolatai közül egyet is áthágunk, az egésznek a megrontásában bűnösek vagyunk. Mert például, igazából nem az a bűn, hogy valaki lop vagy hazudik, hanem igazából az a bűn, hogy annak a parancsolatát hágjuk át, aki azt mondta, hogy azt ne tedd. Ez pedig az Isten. Ha tehát az Isten parancsolataiból egyet is áthágunk Isten ellen vétkezővé lettünk. Ez a bűn! Most következik a hit és a cselekedetekről való további tanulmány. Ahogyan azt már a lapunk előző számában írtam, a 10-26. versekben foglalt Igék kifejezése miatt sok Testvérben zavar kelt az értelmezésben. Ezen a helyen a cselekedet fogalma alatt nem azt kell érteni, amelyek a mi személyes mindennapi életünkből fakadnak. Jakab apostol két ember példáját hozza fel, és ezek a példák segítenek minket az eligazodásban. Az egyik példa az Ábrahámé. Az ő hitét az ő cselekedetei igazolták. Egy esetben azt mondja neki az Isten, hogy gyere ki a te rokonaid közül, és költözz arra helyre, amelyet majd mutatok
néked. Hitt Abrahám az Istennek? — Igen, hitt mert kijött arról a helyről, amelyben lakott. Ez volt a cselekedet. Más alkalommal azt mondta neki Isten, hogy áldozd fel nekem a te fiadat. Ez esetben is hitt Istennek? — Igen hitt, mert kész volt feláldozni a fiát. Ez volt a cselekedet. Ha ezek a cselekedetek nem lettek volna, akkor nem mondhatnánk Ábrahámról, hogy hitt az Istennek. Emellett azonban Ábrahámnak meg voltak az ő személyes hibái. Ezen hibák némelyikét a Szentírásból ismerjük. Ezen felül még mennyi lehetett, amelyekről a Szentírás nem beszél? Vagy a tisztátalan Ráháb esete: Az ő hitét is a cselekedet bizonyította azzal, hogy a kémek életét megoltalmazta. Ezen kívül neki is megvoltak a személyes hibái, és ez a neve mellé tűzött jelzőből is kitűnik. Tehát mikor alapigénkben arról van szó, hogy a hit cselekedetek nélkül nem ér semmit, akkor itt nem a személyes hibáinkról van szó, hanem arról, hogy aki szól hozzánk annak szót fogadunk és úgy cselekszünk ahogyan mondja. Például, sokan mondják azt, hogy ők is hisznek Jézusban. De mivel nem követik Jézust, ezért a hitük nem igazi. Jézus azt mondta, hogy akik az övéi, azok hallják az Ő szavát, és követik Őt. Ebből értelemszerűen adódik az a kifejezés, hogy az Övéi ráhallgatnak. A Jézusban való hitünk akkor igaz, ha azt a következő cselekedetek igazolják. — Megtértünk Hozzá. Bűneinket megvalljuk és elhagyjuk. Bemerítkezünk, és az új életben járunk. Ezek a cselekedetek. Ha ezek nincsenek így, akkor nem igaz, hogy hiszünk Jézusban. Tehát ezen röviden 10
leírtak szerint kell érteni a hit és a cselekedetek viszonyát. Mert ha a mi személyes hibáinkat kellene érteni, akkor egyetlen embernek sem volna üdvössége, mert hiba nélküli ember nem létezik. A bibliaóra sorozatunkban elérkeztünk a harmadik fejezetben olvasható Igék értelmezéséhez. A harmadik fejezetben a nyelv bűneiről van szó. Az 1-12 versben egy témáról van szó, ezért versenként nem részletezem, hanem átfogóan foglalkozunk ezen Igékben foglalt témával. Az Isten ellen való vétkezéseket a mi testünk tagjai által követjük el. Az Ige arra tanít minket, hogy a testünk tagjait tartsuk állandóan fegyelmezés alatt. A római levél 6:19 versben arról van szó, hogy amiképpen odaszántuk tagjainkat a hamisságra, azonképpen most szánjuk oda az igazságnak a megszenteltetésre. Ebből az Igéből is kitűnik az, hogy felelősek vagyunk a testünk tagjainak a viselkedéséért. Más helyen, és más szóval ezt úgy fejezi ki az ige, hogy legyünk fegyelmezettek. Ne hagyjuk szabadjára engedni a kívánságainkat! Tagjaink között a legveszélyesebb bűnöző a testünknek a legkisebb tagja a nyelv. Alapigénkben úgy van jellemezve a nyelv, hogy „fékezhetetlen gonosz az.” Mégis ezt nekünk kell megzabolázni. Alapigénkben arról is szó van, hogy mindnyájan sokképpen vétkezünk. (Természetesen a vétkezés eszközei a mi tagjaink.) Ha valaki beszédben nem vétkezik az tökéletes ember, az képes az egész testét is megzabolázni. Éppen ezért hívja fel figyelmünket az Ige az első versben arra, hogy ne legyünk sokan tanítók. Az Igének ezen kifejezése, különös odafigyelést igényel. Most is igaz, amit Jézus mondott, hogy a munkás kevés. Ezért kérjük az aratás Urát arra, hogy küldjön munkásokat.
A probléma az, hogy sokan akarnak lelki munkások lenni, a kérdés azonban az, hogy akik akarnak, azok valóban meg tudnak e felelni a szolgálatuknak. A tanítási szolgálat a beszéd által fejeződik ki. A beszédünkért azonban majd egy napon számot kell adni. Ezért tanítói szolgálatot csak az végezzen, akit az Úr arra felavatott. Vagyis, ne ajánlja magát senki a tanítói szolgálatra, mert az Ige szerint nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. A gyakorlati példa azt bizonyítja, hogy nagyon sok ember sokféle butaságot beszél, amikkel befolyásolhatják a hallgatóikat. A teológiai tanításokat csak a Szentlélek vezetése mellett lehetséges tisztán végezni. Milyen nagy baj az, hogy sok ember nem gondol arra, hogy a kimondott szavaiért felelőséggel tartozik az Isten előtt. Ezek a figyelmeztetések a szolgálattevőkre vonatkoznak. Azonban az alapigénk minden embert figyelmeztetnek arra, hogy a beszédünket tartsuk ellenőrzés alatt. Más helyeken is figyelmeztet az Ige arra, hogy sok beszédben elmaradhatatlan a vétek. Ezért a te beszéded kevés legyen. Csak akkor beszéljünk, ha az szükségeltetik, és annak értelme van. Sajnos sok olyan ember van, aki beteg, ha nem beszélhet. Mindegy, hogy mit, csak fecseghessen. Vannak olyanok, ha van megfelelő partnerük, akkor be nem áll a szájuk egy percre sem. Ilyen példákat mi ne kövessünk! Talán már valamikor írtam róla, hogy én megtérésem előtt, nagyon sokbeszédű voltam. Emlékszem, hogy a Nővéreim mindig mondták nekem: Ne beszélj már mindig, ne beszélj már annyit, de nekem nem ért semmit a figyelmeztetésük. De amikor megtértem, azonnal felére csökkentettem a beszédemet, és azóta is, mindig kevesebbre és kevesebbre. Ezért én sokféle 11
megjegyzést kapok az emberektől, mondván: Harapófogóval sem lehet kihúzni belőle a szót. Ezen kívül sok más elmarasztaló megjegyzéseket kapok a hívő Testvérektől is. Ezúttal is azt tanácsolom mindenkinek: beszéljenek ők is kevesebbet, csak annyit amennyi szükségeltetik és hasznos. A nyelv, a testünk ezen kicsiny tagja, lángba borítja az életünk folyását és a gyehennára vethet minket. De a
nyelvünkkel másokat is oda segíthetünk, vagy okozhatunk sok bánatot és keserűséget, sőt kiszámíthatatlan bajokat idézhetünk elő. De sokat hallottam már ilyen sóhajokat némely emberektől: „Jaj csak ne szóltam volna, csak ne mondtam volna semmit.” Ha a baj meg van, már késő a bánat. Szívleljük meg ezen Ige üzenetét: „A te beszéded kevés legyen!”
Szabadulás a Golgotán Róma 6:1-11. Milyen csodálatos Isten szeretete, amely engedetlensége által minden emberre megjelent ezen a világon számunkra. elhatott a kárhozat, a bűn és a halál. Róm Nekünk, embereknek, semmi egyebünk 5:19. sincs, csak bűnös szívünk. Egész Mi olyanok vagyunk, hogy szeretnénk életünkben nyomon követhető a bűnre való mást láttatni magunkról, mint amik hajlandóság. Minden emberi igyekezetünk valójában vagyunk. Szeretnénk megjameddő marad, hogy megváltoztassuk vulni, megváltozni. De az ember nem tudja szokásainkat, megjobbítsuk életünket. magát jobbá tenni, megváltoztatni, mert Mikor már mindent megpróbáltunk, velejéig romlott. „Majd ha meg tudja felszakad belőlünk a kérdés: „Ó, én változtatni bőrét a néger, vagy foltjait a nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg párduc, akkor ti is tudtok jót cselekedni, engem e halálnak testéből?” Róm 7: 24. úgy megszoktátok a rosszat.” Jer 13:23 Mi, emberek, mit tudunk tenni a Akkor ebből a romlottságból nincs bűneinkkel? Sokszor kozmetikázunk: menekülés? Hála a mindenható Istennek, festjük, szépítjük magunkat, hogy hogy elkészítette a szabadulás útját Jézus tulajdonképpen nem is vagyunk olyan Krisztusban! rosszak, ahogy mások gondolnak minket! Mikor Jézus itt járt a Földön, a Jerikói úton Így takargatjuk bűneinket. Van, ahol ezt valaki kiáltott utána, a vak Bartimeus: megtehetjük. De a családban erre már — Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! nincs mód. Mivel szeretteinkkel sokat Jézus várja ma a bűn és a halál sikolyát, vagyunk együtt, ott hamar napvilágra jön, amely szívedet mardossa! Várja azt a kik is vagyunk valójában! Kitűnik, hogy az pillanatot, amikor felismered, hogy atyáinktól örökölt hiábavaló természet van egyedül nem tudsz megszabadulni bennünk, örököltük mi is a bűnre való bűneidtől! Várja, hogy Hozzá kiálts! hajlandóságot. Nem azért vagyunk Csodálatos Isten szeretete! Elküldte az Ő bűnösök, mert bűnt követtünk el, hanem egyetlen Fiát, hogy aki hisz Őbenne, el ne azért követünk el mindannyian bűnt, mert vesszen, hanem örök élete legyen. Jn 3:16. bűnösök vagyunk. „Ímé én vétekben Elküldte azért, hogy meghaljon helyettünk, fogantattam, és bűnben melengetett engem miattunk, értünk a Golgotán! Hogy a bűn az anyám.” Zsolt 51:7. Egynek (Ádámnak) uralma alól átléphessünk egy másik 12
uralomba, egy más törvényszerűségbe a Jézus Krisztusban való hit által! Akit a Fiú megszabadít, az valóban szabad lesz! Jn 8: 36. Nekünk mit kell tennünk a szabadulásunkért, miután Isten befejezte a megváltás művét? Semmit! Kétezer éve hirdettetik Golgota drága üzenete: Minden ember megszabadulhat, ha hit által elfogadja az Isten által készített váltságot Jézus Krisztusban! Hogyan lehet ez számunkra valósággá, örök érvényűvé? Hogyan lép hatályba az életünkben? Egyszerű a válasz: hinni kell! Aki hisz Jézus Krisztusban, az üdvözül! Mk 16:16. Hit által leszünk igazzá Jézus Krisztus által. Ha hálával és alázattal elfogadod, hogy Jézus Krisztus mindent megtett érted, és ez tökéletesen elég Istennek, akkor életed van! Isten többé nem téged lát, a te bűneidet, hanem látja rajtad az Úr Jézus vérét, amely kihullott érted! Neked kellett volna meghalnod a bűneid miatt, de hogy te mégis élhess, az Úr Jézus meghalt helyetted! Fogadd el ezt a kegyelmet és légy hálás érte! Nem régen olvastam John Stott könyvét, amiben leírja az angol királynő koronázási szertartását. Az ország első polgára, az érsek, a koronát a királynő feje fölé emelte, és mielőtt feltette volna, mind a négy égtáj felé fordulva négyszer kérdezte: — Uraim! Itt a mi Királynőnk! Hajlandóke Önök hódolni a Királynőnknek? Csak akkor tette fejére a koronát, ha minden égtáj felől „igen” válasz érkezett. Most Isten is felteszi nekünk a kérdést: Hajlandóak vagyunk-e hódolni Jézus Krisztusnak? Alávetjük-e magunkat Jézus Krisztus uralmának? Annak a Jézus Krisztusnak, aki szolgává alázta magát értünk! Aki otthagyta miattunk a Menny minden dicsőségét, vállalta az emberi lét korlátait, hogy életet szerezzen
szenvedésével! Micsoda uralkodó! Nem Ő a legméltóbb, hogy hódoljunk Előtte? Milyen kegyelem! „Ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő én velem!” Jel 3:20. Aki hisz az Úr Jézus helyettesítő halálában, már egyesült, azonosult Jézus Krisztussal a golgotai kereszten. Ha hisszük, hogy Jézus elégtételt szerzett a mi bűneinkért, akkor tudhatjuk, hogy bűneink meg vannak bocsátva! Ha azonosultál Jézussal, akkor meghaltál a bűnnek a kereszten. Mi módon élhetnél még abban? „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó-emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek!” Róm 6:4-6. Testvéreim, a keresztre feszítés az egyetlen út, hogy halálba add az életedet minden testi kívánságával! Halálba azonosulni Krisztussal! — Ennél kevesebbet Isten nem tud elfogadni, mert szentsége megköveteli, hogy a bűnös haljon meg! Ha bűneinket Krisztus vállára tesszük, megvalljuk Néki, Ő gyönyörködik a megbocsátásban! Vére megmos bennünket bűneinkből! Át kell gondolnunk most: Valóban meghaltam a bűneim számára? Akkor miért élek a bűnnek? „Kérlek azért titeket, atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket! És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti 13
elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róm 12:1. „Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” Gal 5:24 Értjük ennek súlyát és üzenetét? A golgotai kereszten azonosultunk Jézus Krisztussal a bűn büntetésében azzal, hogy halálba adtuk az életünket? Akkor valami csoda történik! „Valakik pedig befogadják őt, hatalmat ad azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” Jn 1:12-13. Istentől születtek! Hallod? Istentől születtek! Amikor halálra szánjuk bűnös életünket lelkileg, az sohasem veszteség! Abból új élet fakad! Új természetet kapunk Jézus Krisztustól Isten szeretete által! A hívő élet nem egy hideg formai lét, mert Isten Szentlelke szívünkben munkálkodik! A Szentlélek pedig tűz és élet! Az igazi, valóságos élet! A hívő élet Isten élete! Ez teszi széppé, értékessé, tartalmassá és különlegessé életünk minden napját! Az újjászületés lelki megelevenedés! Az újjászületés ajtónyitás a mennyei Király előtt! Ezen a megnyílt ajtón árad be Isten
drága Szentlelke a szívünkbe! Ő hozza el életünk értelmét, tartalmát és célját. Jézus azt mondja Róla: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz Őbenne. Jn 4:14. Szomjazol? Vágyódsz Isten jelenléte után? „Aki szomjazik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” Jel 22:17. A Szentlélek ömlő árja hozza el számunkra az isteni életet! A pünkösdöt megelőzte a Golgota! Isten nem adja Szentlelkét azoknak, akik nem szánják halálba önmagukat! A pünkösdi felházba vezető út a Golgotán halad át! Ha szeretnél betöltekezni az Úrral, szeretnéd, ha az Ő ereje áradna belőled, akkor borulj oda Golgotára! Sírd el őszintén: — Uram, nem vagyok méltó, hogy gyermeked legyek, mert vétkeztem ellened! Hagytam feltámadni rossz énemet és ápolgattam azt. De most újra leteszem Eléd, halálba szánom azt, ami miatt Neked meg kellett halnod! Kérlek, mosson tisztára drága véred! — Ez az ima mindig meghallgatásra talál! Ez az ima nyitja meg az utat a Szentlélek számára. Jöjj, borulj le te is az Úr előtt, el ne menj szótlanul! Szeretettel: Kurdi Mihály
A megbocsátás és megengedés nem ismeri azt: hányszor, sem azt: hol a vége. A megbocsátásnak nincs sem kezdete sem vége. Naponként történik, szüntelenül, mert Istentől magától jön. Dietrich Bonhoffer
14
Szokásaink alakítják a jellemünket 2. Életünk minősége a szokásainkon múlik. Az emberek a véleményüket rólunk a szokásaink alapján alakítják ki magukban. Ismétlődő tetteink szokásokká válnak, és szokásaink alakítják a jellemünket. Amilyen szokásokat gyakorlunk, olyan emberek leszünk. Jó szokások azok, amik megegyeznek a Bibliával, amiket bátran nyugodtan átvehetnek tőlünk, vagyis építő és példamutató hatással van másokra. Én jártam úgy, hogy a munkahelyemen átvettem egy szójárást, amit mondtam is mindenütt, nem tartottam rossznak. Aztán észrevettem, hogy más testvérek is kezdik használni. Az ő szájukból nem tűnt jónak. Akkor tudatosodott bennem, hogyha testvéremhez nem való, akkor énhozzám sem! Nem mondtam többet. Szép lassan mindenki elhagyta. – Ilyenek vagyunk. Önkéntelenül is átveszünk beszédeket, viselkedési módokat, öltözeteket egymástól. De az Úr figyelmeztet, és ha érezzük, hogy nem illik hozzánk, akkor hagyjuk el! Jézusnak is voltak szokásai. „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.” Lk 4:16 Ő akárhova ment, mindenütt elment a zsinagógába vagy a templomba, az istentisztelet helyére. Ez volt a szokása. „Onnan pedig felkelvén Júdea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.” Mk 10:1. Ha sokaság vette körül, ha hallgatni, látni akarták Őt az emberek, akkor beszélt nekik Isten országa dolgairól. Ha az Úr Jézus ott volt valahol, akkor mindig az Atyára irányította az emberek figyelmét és a Mennyek országára. Miről folyik a szó,
ha mi ott vagyunk? Engedjük, hogy minket irányítsanak, vonjanak bele világi témákba, vagy mi tudunk valakit Isten közelébe vonni? A csoportvezetőm minden reggel megkínált valamilyen itallal. Én mindig mondtam neki: „Köszönöm, nem kérek!” Köszönöm, nem élek vele!” „Köszönöm, én ezt nem vállalom!” Egy idő után mondtam neki: „Figyelj ide! Ha tíz éven keresztül minden reggel megkérdezed, akkor is az lesz a válaszom, hogy: Nem! Akkor egyszerűsítsük le! Mielőtt felteszed a kérdést, válaszold meg, hogy: Nem! Akkor nem kell feltenni, erről a témáról nem kell többet beszélni!” Csak csendben a szemembe nézett és azt mondta: „Irigyellek téged!” Fontos, hogy bizonyos szokásoktól távol tartsuk magunkat! Inkább legyünk az Úr segítségével egy biztos pont az emberek részére, amihez igazodni lehet. „És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is.” Lk 22:39 Az Úr Jézusnak szokása volt félrevonulni, hogy imádkozzon. Nekünk is van ilyen szokásunk, hogy elmegyünk a belső szobánkba imádkozni, Istennel kapcsolatot teremteni? Nagy dolgok történnek akkor, ha szokásunkká válik, hogy Istennel keressük az összeköttetést! „És ki-ki álla az ő helyére az ő szokásuk szerint és Mózesnek az Isten emberének törvénye szerint.” 2Krón 30:16 Milyen jó szokás! Mindenkinek meg volt a helye. Nekünk is kirendelte Isten az őrhelyünket, ahova állnunk kell, ahol majd keresni fog. Legyen szokásunk mindig arra a helyre állni, ahova rendelt az Isten! Üres szokások: amik valamikor jó szokások voltak, tele tartalommal, de 15
mostanra már csak a keret, a forma maradt meg. Mivel tartalma eltűnt, tulajdonképpen értelmét vesztette az, ami valamikor jónak indult, ezért üressé vált. Ilyenkor fordul elő, hogy valamit már csak megszokásból teszünk. Lehet így járni a gyülekezetbe. Amikor az Ige valakire nincsen semmi hatással, élete nem változik Isten formáló keze alatt, a hívő életbe nem kapcsolódik bele. Már üres időtöltéssé vált ez az életében. Az imádkozásban is kialakulhat ez. Ha valaki elmond egy imát anélkül, hogy Istennel összekapcsolódott volna, akkor az egy üres keret tartalom nélkül, csak a mennyezetig száll. Jártatok-e már úgy, hogy imádkoztatok, és közben a gondolataitok elkalandoztak? Én már jártam így. Az ima akkor száll igazán Isten színe elé, ha kapcsolatba, belső közösségbe kerülünk az Úrral! Az emberek azért tartják üres szokásnak az imaházba járást, mert egyrészt soha nem tapasztalták meg a Szentlélek áldását, erejét és vezetését, pedig csak ez ad a hívő életnek tartalmat, másrészt olyan közösségek és emberek életéből vonnak le következtetést, ahol az Úrral való bensőséges kapcsolat nincsen meg! Ezt a véleményüket kiterjesztik minden vallásos közösségre, minden hívő emberre. „Ez a nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lőn. Ésa 29:13. — Ha ez az Ige igaz lesz ránk, akkor imaházba járásunk üres szokássá lett. Vigyázzunk, nehogy ezt mondja az Úr rólunk! Ha úgy érezzük, hogy voltak jó szokásaink, amik az idők folyamán elvesztették tartalmukat, és ma már csak üres forma, képmutatás, csak a megszokás miatt tesszük, akkor töltsük meg újra
tartalommal, legyen újra másokat megragadó, építő, hasznos szokássá, mint amilyennek valamikor is elindult. Rossz szokások: amik nem egyeznek meg a Biblia tanításaival, a bűnt hordozzák magukban, ezzel együtt botránkoztató, romboló hatásuk van. Szokták mondani, hogy a rossz példa ragadós. Ne szokjál hozzá olyan szokásokhoz, amikről tudod, hogy úgyis le kell szoknod róla! Mert majd letenni sokkal nehezebb lesz, mintha hozzá sem szoktunk volna. Egy-egy beszédstílus, viselkedési mód, öltözködési szokás igen könnyen átragad egyik emberről a másikra. Higgyétek el, sokszor rossz szokásaink észrevétlen uralkodnak rajtunk. Sokan hívő embernek nevezik magukat, és mégis világi szokásaik vannak. Pl. „Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.” Jak 1:26 Ha valaki ugyanúgy rágalmaz, hazudik, káromkodik, kárörvend, mint a világi emberek, vagy ugyanúgy öltözködik, paráználkodik, tudatosan bűnöket követ el, de közben eljár imádkozni, énekelni Isten házába, az saját magát csapja be, és csak súlyosbító körülmény a számára, ha tudja az igazságot, de mégsem cselekedte! Samáriába pogány embereket telepített Asszíria királya Babilonból. De oroszlánokat küldött az Úr rájuk, és sokan meghaltak. Rájöttek, hogy ez azért van, mert ezek a pogányok nem ismerik ama a föld Istene tiszteletének módját. Ezért papokat küldött Bételből, akik tanították a népet. De azért mindenki csinált magának bálványokat is… 2Kir 17: 24-29. Isten is tanít minket napról-napra, miként tiszteljük Őt, …de azért én a szokásaimból nem engedek. Isten kijelenti akaratát, …de 16
azért én mégis azt cselekszem. Hányszor van bennünk: De azért…Ebből van az a következmény, hogy „És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekszenek; nem tisztelik igazán az Urat.” Hány embernek mondja az Úr: „Szóltam néked, mikor jól volt dolgod, de ezt mondottad: Nem hallom. Ifjúságodtól fogva ez a te szokásod, hogy nem hallgattad az én szómat!” Jer 22:21. Olyan szomorú néha az Úr: Hiába tanítalak téged, hiába foglalkozom veled, egyszerűen nem figyelsz rám. Nem jut el a szívedig, amit mondok néked, beszédem nincs hatással rád… Nekünk ne legyen az a szokásunk, hogy nem halljuk meg az Úr szavát! Mert egy
ideig türelmes az Úr, de lejárhat a részünkre adott kegyelmi idő! Ha nem tudjuk feladni régi, bűnös szokásainkat, akkor Isten nem tud bennünket tartalommal megtölteni! Amíg régi rossz szokásaink ott vannak a szívünkbe, addig nem tud helyébe új, jó szokás lépni. Ki kell cserélni szokásainkat, de ahhoz a régit el kell távolítani! Halljuk meg a megtérésre intő szót! Tagadjuk meg a hitetlenséget, a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon. Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; Tit 2:12-13 Szeretettel: Horváth Gábor
A szeretet hiteljegye Minél jobban szeretsz valakit, annál több lemondásra vagy képes érte, s minél több áldozatot hozol önként valakiért, annál értékesebbé válik számodra. Ne csinálj magadnak hiúsági kérdést abból, hogy vajon hányan hoznának érted komoly áldozatot a baráti körödből! Inkább magadat készítsd elő gondolatban arra, hogy mindig képes légy áldozatot hozni azokért, akiket szeretsz, s azokért is, akiket kevésbé vagy talán egyáltalán nem szeretsz, de akik Krisztusban mégis testvéreid és felebarátaid! Simon András
17
Nem veszített József, hanem nyert „Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot, és hogyan vétkezném az Isten ellen? És megragadá Őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Ő pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.” 1Móz 39:9.12 Szégyen a futás, de hasznos — mondja egy közmondás. E történetben Józsefet kísérjük távolról, sok ezer év távlatából, amint fut. Ismerjük József történetét. Kis gyermekként félárván maradt, apja próbálta dédelgetni, ezért idősebb testvérei meggyűlölték. Álmot látott, furcsa álmot, és elmondta álmát. Nos ezért még jobban megdühödtek rá, mert az álom lényege az volt, hogy a tíz testvér leborulva hódolt előtte. Nem tűrték tovább maguk között, meg akarták ölni, végül 20 ezüstpénzért, eladták egy fűszerkereskedő csoportnak. Ezek meg eladták Józsefet Egyiptomban a fáraó főemberének, a testőrök főhadnagyának, Pótifárnak. Csodálatos személyiség volt József. Tudott alázatosan alkalmazkodni, megbízható volt. Pótifár hamar megkedvelte ezt a kedves és szép, fiatal héber rabszolgafiút. Megbízott benne, feladatokat bízott rá, végül komoly hivatalra emelte. Háza fejévé tette. Intézkedhetett, irányíthatott minden munkálatot, gazdaságot, szabad kezet kapott, egyetlen kikötéssel: A feleségem az én feleségem. Pótifárné asszony érinthetetlen, nem szabad hozzá, mint nőhöz közeledni! Megértette József és ragaszkodott az utasításhoz. Nem emelt szemet az ő asszonyságára! Nem így Pótifárné. Nem volt neki szent a házasság, a hűség, az asszonyi kötelezettség. Megkívánta a szép, fiatal, független
Józsefet. Csábítgatta, édesgette magához. József viszont nem csábult. Hűséges volt gazdájához, ígéretéhez, és még valakihez. Valakihez, akinek az emlékét magával hozta még a szülői házból, kisgyermekkorából. Nem csak emlékét, de a szeretetét is. Szerette és félte az Urat! Fontos volt Józsefnek az Istennel való tiszta kapcsolat. Nem akart az Ő parancsa, törvénye ellen vétkezni. Volt valami, amit apja megtanított neki az egyedüli igaz egy Istenről. Erre emlékezett és ehhez ragaszkodott minden körülmények között. Tisztán megőrizni magát a bűntől. Pótifárné kínálja testét, magát, csalogat, csábít kitartóan. Nem, nem, nem. József nem enged, ellenáll. A csábító viszont nem nyugszik, nem adja fel tervét, vágyát. Megrendezi a körülményeket, az időt és az alkalmat. József ártatlanul végzi munkáját, nem sejti, hogy a csapda készen van. Pótifárné nagyfőnök asszony kínálja magát újra. Megragadja Józsefet, marokra szorítja, nem engedi el. József éber, tiszta, hűséges és igaz. A gazdájának adott szavát betartja, Istenhez való tisztaságát megőrzi. És József fut! Fut a csábító karmai közül. Nem könnyű, mert a köntöse az asszonynál maradt. Maradjon, vesszen. „...és ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.” Meddig futott József? Egészen a börtönig! Mert a kísértő nemcsak megkíván, de bosszút is áll! Hamis, hazug váddal, csalással, bosszúból Pótifárné börtönbe juttatja Józsefet. Hány évig szenvedett a börtönben József, nem tudjuk. Megérte ez neki? Hiszen a „főnökasszony” esetleg feljebb segítette volna a ranglétrán, ha engedett volna a csábításnak. Lett volna rangja, pénze, szerelme. Nem, nem. Futott József és hagyott veszni mindent! Ismerjük a történet végét is, nem veszített József, 18
csak nyert. Áldást, bőséges áldást Istentől. Ki ellenőrizte, láthatta, kérhette számon vagy leplezhette volna le igazán Józsefet? Apja Jákob, azt sem tudta, hogy ő él, a főnök nem volt otthon, a szolgák meg mind házon kívül voltak. De József ismerte a mindenütt jelenlévő igaz Istent. Szerette, tisztelte és félte az Urat. A kísértő mindig kitartó. Fantasztikus, váratlan és biztosítottnak látszó körülményeket tud teremteni. „Nem tudja meg senki, nem látja meg senki, nem veszik ezt észre, más is csinálja, ez igazán kis dolog” — ilyen szólamokkal árnyékolja be a szemedet, hogy ne láss, hogy felejtsd el vigyázni, figyelni, őrizni tisztaságodat, becsületedet. Nem a paráznaság az egyetlen bűn, amikor a csábító kiszínezi előtted az utat. Lopni, csalni, hazudni, kívánni, pletykálni, becsapni, tagadni: bűn! A bűn pedig öl. Megöli a bizalmat, a ragaszkodást, a szeretetet, a becsületet, megbénítja az Istennel való kapcsolatodat. A bűn elsodor az Istentől. A lelkiismeretedre ne támaszkodj, mert azt lehet tágítani, meg lehet nyugtatni, el lehet altatni. Légy éber! Amikor a kísértő jön és kínálja a biztos, jó alkalmat, ne állj vele szóba! Ne magyarázz, ne győzködj, ne alkudozz! Nem lehet várni, nem lehet számítgatni, nincs idő, mert markába ragad és észre sem veszed, már a foglya vagy. Fuss! Amint József futott. Még a helyről, a helységből is kifutott. Veszíteni fogsz? Mit? Csak a ruhádat, a munkahelyedet, egy barátodat,
egy ismerősödet, egy utazási alkalmat, egy kis pénzt, egy olcsó lehetőséget a ranglétrán. Vesszen! Engedd veszni és őrizd meg szívedet tisztán, őrizd meg a kapcsolatodat a te gondviselő, édes Atyáddal, a te szerető Megváltóddal. Mi lehet neked ennél nagyobb vagy több, vagy kedvesebb, mint az Istenhez való tartozásod. Gyermeke vagy, szeret téged, hozzá tartozol, gondja van reád. Ismeri szíved vágyát, szerelmedet, Ő áldja meg és teszi állandóvá, de maradj tisztán, előnyöket ne fogadj el, mert Ő mást, jobbat tartogat számodra; pénzedet is Ő tartja számon és megáldja. Ne piszkold be kezedet, lábad nyomát, szívedet, gondolataidat! Ragaszkodj a te Megváltódhoz, fuss a kísértő elől, menekülj Istenhez! József nem maradhatott a börtönben. Becsülete tiszta maradt, hűsége töretlen volt. Isten kiszabadította, és visszaadta neki családját, pozícióját, örömét, békességét. Légy hű mindhalálig és Isten gazdagon megjutalmaz érte! Mert áldást készített neked az Úr, van még számodra meglepetés Istentől, csak várj türelmesen, bízzál Benne! Számtalan támadás, kísértés és próba van az életemben. Őrizz meg Uram! Őrizd gondolataimat, ajkamat, cselekedeteimet. Neked tetsző életet vágyom élni. Segíts futni, amikor a kísértő csalogat. Segíts mindent feladni, és menekülni a Te karjaidba. Ámen. Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Értesítés Szeretettel értesítjük lapunk olvasóit, hogy a lelkipásztori megbeszélésen hozott határozat szerint, a Kiálts árát 150-Ft-ra emeltük.
19
A KI NEM MONDOTT MONDAT Nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek Lk 15:21/b Ez olyan mondat, amit nem mondtak el! Aki figyelmesen olvassa a történetet, annak feltűnik valami: amikor a tékozló fiú még a disznók mellett volt, elhatározta magában: útra kelek, elmegyek apámhoz és azt mondom neki: „...nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy”. Amikor azonban apja karjaiban volt, mindössze annyit mondott: „Nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek.” Pont! És vége! Elmaradt ez a mondat: „Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.” Miért? Ez nagyon fontos. Mivel a fiú számára a fő dolog a legfontosabb lett... Tekintsünk még egyszer vissza. Ott ült a tékozló fiú a disznónyáj mellett. Vagyonát elprédálta. Drágaság uralkodott a vidéken. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de senki nem ad neki belőle. Rosszul ment neki. Akkor lelki szemei előtt megjelent az atyai ház gazdagsága. „Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” Akkor elhatározta magát, és ezt mondta: „Útra kelek, elmegyek apámhoz, és megkérem: tégy engem béreseddé.” Ha ezt így nézzük, az a benyomásunk: fontosabb volt számára a kenyér és éhségének csillapítása, mint maga az apa! Az a fontos számára, hogy újra megélhetési lehetőséghez jusson. Az apa csak másodsorban jött szóba. Őszinte bűnbánata ellenére még mindig a természeti, meg nem tért ember gondolkodásmódja tartotta fogva. Ennek ugyanis az az elve: „Először gondoskodnom kell a megélhetésemről, azután majd törődhetek az Istennel.” A világ ezt így fejezi ki:
törődjetek először a világgal, és annak javaival. Azután – ha marad idő rá – még mindig törődhetsz Isten országának igazságával. Márpedig ez istenkáromló sorrend. Az Úr Jézus azt mondta: „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6:33). Ezt tanulta meg a tékozló fiú, amikor hazament. Egyszerűen elhagyta azt a mondatot, amely külső megélhetésére vonatkozott. Most sokkal fontosabb dologról volt szó: Bűnbocsánatot kell nyernem, rendbe kell jönnöm apámmal. Akkor a többi dolog magától rendeződik majd. Megadatik nekem. Mivel a koldusból fiú lett… A tékozló fiú tehát fölkerekedett nyomorúságából. Elment az apjához. Akart valamit apjától. Nem nagy dolgot, de mindenképpen azt, hogy gondoskodjék róla. Kész ajánlatot vitt magával. „Tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy.” Egyáltalán nem számolt apja teljes bűnbocsánatával. Sok keresztyén ember hasonlít a tékozló fiúhoz ebben az állapotában. Nem istentelen. Ó nem! Még imádkozik is. Kiönti Isten előtt szívét. De mindig csak külső dolgokat kér: Hol ezt, hol azt kéri Istentől. De nem értékeli sokra magát, az Üdvözítőt, kegyelmét, szeretetét és hűségét. Márpedig ebből a koldusállapotból tovább kell jutnunk, ahogyan a tékozló fiú tovább jutott. Már nincsenek javaslatai és kívánságai. Elég neki az, hogy apja szereti, és bűnbocsánatot ajándékozott neki. Nem valamit akar az apjától. Magáról az apáról van szó. 20
Ahogy Aszáf is mondja a 73. zsoltárban: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem Te maradsz, Istenem, örökké” (23-24. v.). Mivel teljesen ráhagyta magát az apa vezetésére... Hadd világítsam meg ezt egy példával. Kerékpáromra elől rászereltem egy kicsiny nyerget, amelyre a kisleányom ráülhet. Amikor egyszer együtt bicikliztünk, arra kért: „Papa, hadd kormányozzak én!” Átadtam neki a kormányt – de csak néhány másodpercre. Különben baj lett volna belőle. Mi is így teszünk. „Hadd kormányozzak” – mondjuk Istenünknek. Azután mi magunk kormányozzuk az életünket. Ez bajba visz. Ha nyomorúságosan végigkormányozzuk az életünket, mégiscsak a pokolba kormányoztuk magunkat. De már itt a földön is ezernyi bajt okozunk ezzel az önkormányzással. Így tette a tékozló fiú is, és így juttatta magát a nyomorúságba. De ezt még akkor sem tudta feladni, amikor megtért. „Tégy engem béreseddé” – akarta mondani. Tehát még mindig maga akarta az életét kormányozni. Csakhogy közben hazaérkezett. Az apa szeretete körülölelte őt. Ekkor a torkán akadt a kérés. Keze lecsúszott élete kormányáról. Az apa ragadta meg azt. Azért nem mondta ki a mondatot, mert átadta az apjának a vezetést. Mert már fölismerte: „Igaz ösvényen vezet az Ő nevéért” (Zsolt 23:3).
Pál mondta egyszer: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi elmúlt: íme, új jött létre” (2Kor 5:17). Az ember Isten kegyelméből Krisztus által lesz újjá. Az ember szíve nem a jó szándékai által lesz újjá. Milyen sok jó szándékunk volt már! Mégis: minden maradt a régiben. Azáltal sem lesz újjá az ember, hogy helyzete jobbra fordul. Ismertem egy embert: gonosz verekedő volt. De vitte valamire. Tekintélyes ember lett. Ám nem változott meg. Ugyanaz a brutális ember maradt, aki korábban volt. Nem! Az ember csak akkor lesz újjá, ha „Krisztusban” van, ahogy Pál mondja, ha megtalálta Megváltóját, ha – miként a tékozló fiú – hazatért. Képzeljük most magunk elé a tékozló fiút, amikor még disznókat őrzött. Éhesen, rongyosan, kétségbeesetten. Nézzük meg most! Vadonatúj ünneplő ruhában, szikrázó gyűrűvel az ujján, új sarukkal. „Új jött létre.” A ruha, a gyűrű és a saru mind lelki dolgokat ábrázolnak ki. Megtalálhatók mindazoknál, akik Krisztusban vannak. Mintegy a valódi keresztyén ember fölszerelését jelentik. Az új ruha — az új megigazultság Würtembergben töltött szabadságom alatt történt, hogy két barátommal elmentünk a falksteini barlangba. Legócskább ruháinkat húztuk magunkra, és úgy jártuk végig a barlangot. Nos, ettől a ruháink nem lettek szebbek. Tetőtől talpig mocskosan értünk haza. Akkor azt mondta anyám: „Látogatód van. Egy úr akar veled beszélni.” Végignéztem magamon, és azt mondtam: „Így most lehetetlen.” Ez egy találó kép! Istennel akarsz találkozni; az Ő gyermeke akarsz lenni; egykor majd a feltámadásnál vele akarsz lenni. De nézz csak végig magadon! Lásd életed minden bűnét, engedetlenségét! Föl kell ismerned:
A VALÓDI KERESZTYÉN, EMBER ÖLTÖZEKE Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára! Lk 15:22. 21
így lehetetlen. Úgy, ahogy vagy, nem lehetsz Isten gyermeke. Ilyenkor a legtöbben elkövetik azt a nagy hibát, hogy gyorsan elkezdik szennyes ruháikat tisztogatni. „az én bűneim nem is olyan súlyosak.” És: „Mások sokkal rosszabbak nálam.” Így nem megy! Nem, így nem megy! Új ruhára van szükségünk! Ekkor ismét sokan gyorsan másképp tudnak segíteni magukon. Elővesznek egy másik ruhát, amelyet vélt jó cselekedetekből tákoltak össze. Biblikusan szólva, ez az „önigazultságunk” köntöse. Ezzel dicsekszünk: „Semmi hiba nincs bennem!” Még a sírnál is a jó cselekedetek ruháját mutogatják, dicsérik, csodálják. Nos, ezzel megcsalhatjuk az embereket. De Istent nem. Önigazultságunkból összefoltozott ruhánk nem takarja be bűneink rongyait. Nem! Valami egészen másra van szükségünk. A tékozló fiú egészen új ruhát kapott ajándékba apjától. Isten is egészen új ruhát akar nekünk ajándékozni. Ez az új ruha az a megigazultság, amelyet Krisztus szerzett meg nekünk a kereszten. „Krisztus vére és igazsága az én ékességem, díszruhám” – énekeljük. A hitből való megigazulás díszruháját ölti magára a hit, és ezután dicsekszik: „Nagy örömem telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám” (Ézs 61:10). Az új gyűrű — a gyermeki állapot szellemisége Húzzatok gyűrűt a kezére” – kiáltja az apa. Sokan csupán ékszer gyanánt hordanak gyűrűt. Ilyenkor a gyűrűnek semmi különösebb jelentősége nincs. Vannak azonban másféle gyűrűk is. Az a gyűrű, amelyet a fiú kapott, hasonló volt ahhoz, amelyet az ujjamon viselek. Ez nem pusztán ékszer. Ezt a gyűrűt akkor húztam az ujjamra, amikor eljegyeztem magamnak
a menyasszonyomat. Ez a gyűrű tanúságtétel arról, hogy mi ketten összetartozunk. Isten pedig azt üzeni Hóseáson keresztül: „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával. Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat” (Hós 2:21-22). Ez a gyűrű tehát annak a szövetségnek a jelképe, amelyet az apa a fiával kötött. Isten és az emberi lélek közti szellemi eljegyzés képe. Természetétől fogva az ember Isten ellensége, mint ahogy a tékozló fiú is ellenséget látott apjában. Nem szereti Istent, gyűlöli az Ő útjait. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, íme, új jött létre” (2Kor 5:17). Az ember megtért, bűnbocsánatot nyert Jézus Krisztus vére által, a kereszt megszüntette az ellenségeskedést Istennel szemben. Az ember Isten oldalán áll. Szövetségben van vele. Krisztus menyasszonyi gyülekezetéhez tartozik, amely várja az Úr visszajövetelét, és előre örül annak. Ezt jelenti a gyűrű! Sőt, még többet is. Nemcsak a szövetséget! Ez a gyűrű, amelyet az apa a fiának adott, pecsétgyűrű volt: pecsétgyűrű a család címerével. Immár a fiú megkapta és használhatja is az apa pecsétjét. Ez az egész világ előtt tanúsítja fiúi mivoltát. Tudjátok, milyen utálatos dolog, ha az ember nem tudja, hányadán áll Istennel. Nos, a tékozló fiú tudta, hogy áll vele. Ha szívében kétely támadt, akkor csak rá kellett néznie a pecsétgyűrűre, és máris tudta, hogyan áll az apjával. Isten valódi gyermeke ilyen szellemi pecsétgyűrűt visel, amely minden kételyét eloszlatja. Ez a gyermeki mivolt szelleme. Pál ezt mondja: „Maga a Szellem tesz bizonyságot 22
a mi szellemünkkel arról, hogy valóban az Isten gyermekei vagyunk” (Róm 8:16).
beleütközik, vét: Isten és emberek ellen. „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” Immár saru van a lábán. Most már meg tud tenni bizonyos lépéseket. Elmondhatja: „Az Úr ereje által járokkelek.” Nem fél többé minden kavicstól. Bátran lépdel át rajtuk a hit ereje által. Sőt, az Úr még ezt is mondja: „Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet” (Zsolt 91:13). Pál pedig így ír: „Felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével” (Ef 6:15). Röviden: nagyszerűek ezek a saruk. De gondoljátok meg: a fiú ajándékba kapja őket az apjától. Ezek Krisztus Jézusban a mieink. A hit teszi újjá az életvitelünket.
Az új saru – új életvitel Amikor ezt az igeverset olvastam, valami jelentéktelennek látszó dolog tűnt fel nekem. Az apa azt mondta: „Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát”, tehát a fiún volt egy vásott, ócska ruha. De azt nem mondja, hogy „hozzatok új sarut, és adjátok reá”, hanem csak annyit: „húzzatok sarut a lábára”. Tehát a tékozló fiúnak nem volt saruja. Mezítláb volt. A mezítlábas embernek nagyon óvatosan kell járnia, és még így is sok mindenben megüti a lábát. Ilyen a természeti ember életmódja. Szüntelenül aggályoskodónak és óvatosnak kell lennie, és még így is sok mindenbe
Biztatás imádkozásra „Mondott nekik példázatot arról, hogy mindenkor imádkozniok kell és nem szabad megrestülniük.” Lk 18:1 Az ember belefáradhat az imádkozásba, ha úgy látszik, mintha a meghallgatás elmaradna. Aki belefárad az imádkozásba, az a harcba, tűrésbe, hordozásba és a szeretet gyakorlásába is belefárad. Az imádság erőt ad, lendületbe hoz, különben menthetetlenül összeroskadunk. Jézus az imádkozásra bátorít. A hamis bíró sokáig nem akarta meghallgatni az őt kérésével ostromló szegény özvegyet. Isten gyermekeinél is előfordulhat, hogy éjjel-nappal tusakodnak és úgy látszik, mintha Isten nehezen határozná el magát, hogy teljesítse kérésüket. Pedig Ő úgy szereti választottait, mint a szeme fényét. Ha mégis vár a kérés teljesítésével, akkor nyilván bölcs tervei vannak ezzel. Azt akarja, hogy teljes komolysággal kiáltsunk, hogy imádkozásunkból minden félszívűség
és lazaság eltűnjön. Azokat a bilincseket akarja leoldani, amelyek még a földhöz kötnek. Ha eljutunk arra a pontra, ahol Isten szeretne látni minket, akkor hamarosan megadja a kimenekedést. Az igazságtalan bíró csak azért segít a szegény özvegyen, mert le akarja rázni a nyakáról. Terhére van. Nem nyomorúsága indítja meg a szívét; nem ismer kötelességet, Istent nem fél, embert nem becsül. Szívtelen. De Isten megmenti az övéit, mert igazságos és irgalmas és nem hagyja őket az ellenség kezében. — A Sátánnak és a bűnnek nincs joga hozzánk, ha Krisztus vérére hivatkozunk, aminek jogán Isten tulajdonába visszakerültünk. Isten nem szolgáltathat ki minket a sötétség hatalmának, különben ellentmondana önmagának. Szereti gyermekeit, szíve szakadt meg értük a Golgotán. Irgalommal van tele irántuk, nem hagyhatja őket elpusztulni. Carl Eichhorn
23
Tábitha-kör Uram, taníts minket imádkozni. Lk11:1. Beszélgetések közben sokszor elhangzik: Nem tehetünk semmi mást, „csak” imádkozni tudunk egyik, vagy másik személyért, vagy nehézségek között, megoldhatatlannak látszó kérdésben. De ez a „csak” feladat nem is olyan kicsi dolog, különben nem kérték volna a tanítványok Urunkat erre „Uram, taníts minket imádkozni”. Egy könyvben olvastam: „Ha nekünk a mai időben valamit meg kell tanulnunk, akkor imádkoznunk meg kell tanulnunk.” A tanulás azonban nem mindig könnyű… Az egyház (eklézsia) és minden egyes hívő ember jövője (növekedése, lelki épülése, erősödése, hite, hűsége, stb.) az imádságtól függ. Imáinkon keresztül lehetünk kapcsolatban a mi mennyei Atyánkkal, és lehet miénk az ígéret: „senki sem ragadhatja ki azokat (t.i. az övéit) az én Atyámnak kezéből.” Csodálatos ajándék a mi számunkra az imádság. Micsoda óriási jogot kaptunk az imában, hogy mi földi halandók, a teremtmények, megszólíthatjuk a mindeneket alkotó, teremtő Istent! Mikor?
Bármikor. Éjjel-nappal, szüntelen, és a szentséges Isten a megváltásra szorult, bűnös ember felé fordul, és szeretettel hallgatja imáját, mint a szülő gyermekének gügyögő beszédét, mint kedvesen csengő muzsikát! Felfoghatatlan nagy kegyelem ez! Adjunk hálát mindezekért mély hódolattal, és alázattal mondjuk az ének szavaival: „Mennybéli felséges Isten… Te, noha ily felséges vagy, Erőd, méltóságod ily nagy, De föld porait megtartasz, És minket arra méltóztatsz, Hogy fiaidnak hívassunk, És Atyánknak szólíthassunk.” Teljes alázattal és hódolattal álljunk meg Istenünk előtt magasztalva, áldva Urunkat imáinkban és boldog bizalommal (hiszen Atyánknak szólíthatjuk) tárjuk elé kéréseinket — köztük először is ezt: „Uram, taníts minket imádkozni”— a februári közös imaidőnkben: febr. 24-én, pénteken este 21 órakor. Testvéri szeretettel köszöntelek benneteket nővéretek az Úr Jézus Krisztusban. Erdei Józsefné, Sárkány Ildikó
KIÁLTS Az Őskeresztyén Apostoli Egyház lapja Felelős kiadó: Pozsgai József Felelős szerkesztő: Schmied András Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1016 Budapest Dezső u. 12/b. Tel: 1-225-1187 Fax: 1-225-1188 E-mail:
[email protected] Nytsz: B/EL/74/91. 24
