T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

TERÜLETI STATISZTIKA

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR

11. (48.) ÉVFOLYAM 1. SZÁM

2008. JANUÁR

E SZÁM SZERZŐI: Dr. Abonyiné dr. Palotás Jolán kandidátus, egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék; Dr. Bajmócy Zoltán PhD, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet; Frank Nóra egyetemi hallgató, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék; Dr. Gulyás László PhD, docens, Szegedi Tudományegyetem; Horváth Krisztián doktorandusz, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék; Horváthné dr. Kovács Bernadett PhD, egyetemi tanársegéd, Kaposvári Egyetem, Számvitel és Statisztika Tanszék; Jeney László geográfus, doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar; Lux Gábor doktorandusz, tudományos segédmunkatárs, MTA Regionális Kutatások Központja, Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs; Dr. Marosi Lajos kandidátus, vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Némethné Csehi Tünde statisztikai elemző, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Dr. Novák Zoltán statisztikus szakközgazdász, a KSH Baranya Megyei Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója; Pupek Emese doktorandusz, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Politikatudományi Doktori Iskola; adjunktus, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola; Rácz Szilárd doktorandusz, tudományos segédmunkatárs, MTA Regionális Kutatások Központja, Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs; Ritz István doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem; gazdasági elemző, EU Energia- és Közlekedésügyi Főigazgatósága, Brüsszel; Sisák Erzsébet közgazdász hallgató, Szent István Egyetem, Gödöllő; Vida Judit osztályvezető, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. ISSN 0018-7828 Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Előfizetési ügyek: Gaál Istvánné szerkesztőségi titkár, tel.: 345-6658, fax: 345-6998 E-mail: [email protected] Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail: [email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail: [email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail: [email protected] Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2008.009

TARTALOM ELMÉLET–MÓDSZERTAN Területi és városi dimenzió a strukturális alapok felhasználásában (2007–2013) – Pupek Emese ........................3

ELEMZÉSEK A foglalkoztatottak és a nappali tagozatos tanulók napi közlekedése a közép-magyarországi régióban – Némethné Csehi Tünde .................................................................................................................19 Egy közép-európai világváros? Ipari válság és szerkezeti átalakulás Felső-Sziléziában – Lux Gábor ....................................................................................................................................41 A szomszédsági hasonlóság szerepe az Európai Unió nagyvárosai közötti fejlettségi különbségekben – Jeney László ......................................................................................................57

KÖZLEMÉNYEK A területfejlesztés támogatása Baranya megye kistérségeiben – Horváthné dr. Kovács Bernadett – dr. Ritz István .......................................................................74 A Szeged–Temesvár városverseny dimenziói – dr. Gulyás László – Sisák Erzsébet ...........................................82 A kereskedelem iránt támasztott elvárások a Szegedi kistérség két településén – Abonyiné Palotás Jolán – Horváth Krisztián – Frank Nóra .......................................................90 Tabu-e az ipar a területfejlesztésben? Beszámoló egy miskolci konferenciáról – Bajmócy Zoltán – Lux Gábor – Rácz Szilárd ..............................................................................94 A nyolcszázadik tétel. Adatok a Területi Statisztika tíz évéről – dr. Marosi Lajos .............................................98 Laudáció egy romániai magyar folyóirat születésnapjára – dr. Novák Zoltán ....................................................105 KÖNYVISMERTETÉS Két Komáromról, egy pillanattal Schengen előtt – Vida Judit ............................................................................106 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA ................................................................................108

A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.

Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

PUPEK EMESE

Területi és városi dimenzió a strukturális alapok felhasználásában (2007–2013) Az Európai Unió kohéziós politikája a kiegyensúlyozott regionális fejlődés támogatásának eszköze, fő célja a növekedés és a munkahelyteremtés a strukturális alapokon és a Kohéziós Alapon keresztül. Ahhoz, hogy a tagállamok részesedhessenek az alapokból, el kell készíteniük egy olyan dokumentumot, ami tartalmazza az alapok kezelésének stratégiáját és a tagállamok prioritási rendszerét. A végrehajtásra egy vagy több operatív program keretében kerül sor. A dokumentumot, amit 2007-ig közösségi támogatási kerettervnek neveztek, 2007-től pedig nemzeti stratégiai referenciakeretnek hívnak, a Bizottságnak kell jóváhagynia. Ez egyszerűsített programozási dokumentum, és a támogatás mértékétől függetlenül valamennyi tagállamnak el kellett készítenie 2006 decemberéig. A nemzeti stratégiai referenciakeret tartalmazza az alapok felhasználására vonatkozó nemzeti szándékokat, a tagállam helyzetelemzését (SWOT-analízis), az elemzés alapján választott tematikus és területi prioritásokat magában foglaló stratégiát, az operatív programok listáját, az indikatív éves allokációkat alaponkénti és programonkénti bontásban stb. A nemzeti stratégiai referenciakeret elkészítésénél a lisszaboni stratégia céljaira és a közösségi stratégiai iránymutatásokra kell figyelemmel lenni. Az Európai Tanács 2006. október 6-án fogadta el a kohéziót, a növekedést és a munkahelyteremtést célzó közösségi stratégiai iránymutatásokat (a Tanács határozata 2006/702/EK). Az új iránymutatások meghatározzák a kohéziós politikával foglalkozó jövőbeli programok prioritásait, így segítségükkel a tagállamok könnyebben tudják erőfeszítéseiket a növekedés és a munkahelyteremtés kulcsfontosságú területeire összpontosítani. A stratégiai iránymutatások jelzik a tagállamok és régióik számára, melyek a közösség által legfontosabbnak ítélt célkitűzések a kohéziós politikai programok vonatkozásában. A gazdasági növekedés érdekében a következő értékeket nevezik meg: – a lisszaboni célok szem előtt tartása, – a fenntartható fejlődés, – a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség, – fellépés a nem, faj, etnikum, vallás, fogyatékosság, kor, szexuális irányultság szerinti megkülönböztetés ellen. A közösségi stratégiai iránymutatások négy fő felhívása: 1. Európát és régióit vonzóbbá kell tenni a beruházások és a munka szempontjából (közlekedés, környezet, energia). 2. A növekedést szolgáló tudást és innovációt fejleszteni kell (kutatás-fejlesztés, innováció, vállalkozóbarát és információs társadalom, pénzeszközökhöz való hozzáférés).

4

PUPEK EMESE

3. Több és jobb munkahelyet kell teremteni (szociális védelmi rendszerek korszerűsítése, alkalmazkodóképes és egészséges munkaerő, jobb oktatás és szakképzés, megfelelő igazgatási kapacitás). 4. Figyelembe kell venni a kohéziós politika területi dimenzióját. A kohéziós politika egyik meghatározó jellemzője – az ágazati politikákkal szemben – az a képessége, hogy alkalmazkodni tud a különleges igényekhez, mint például az egyedi földrajzi kihívásokhoz (nagyvárosok, vidéki térségek, határokon átnyúló együttműködés). Az Európai Unió a kohéziós politika reformja során a területi és a városi dimenziót beépítette a strukturális alapok felhasználásának 2007–2013-as időszakra vonatkozó szabályozásába. A Tanács 1083/2006/EK rendelete az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozóan (27. cikk 4. bekezdés) felsorolja azokat a kötelező elemeket, amelyeket a nemzeti stratégiai referenciakereteknek tartalmazniuk kell. Új elemként jelennek meg a következők: a) a fejlődésben megmutatkozó egyenlőtlenségek, gyengeségek és lehetőségek elemzése; b) az elemzés alapján választott, a tematikus és területi prioritásokat magában foglaló stratégia. Ugyanennek a rendeletnek a 37. cikk 4. bekezdése az operatív programok tartalmi elemei között kötelező elemként nevezi meg a fenntartható városfejlesztés megközelítésére vonatkozó információkat. A közösségi stratégiai iránymutatások szerint a városok hozzájárulása a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez három kulcsfontosságú területen releváns leginkább: 1) a városoknak ösztönző szerepet szükséges játszaniuk a regionális fejlődésben, és ők alkotják az innovációs központokat; 2) a városi térségek belső kohézióját erősíteni szükséges (speciális szociális problémák, magas és növekvő bűnözési ráta, a külső kerületek alacsony életminőségi mutatói stb. miatt); 3) elő kell segíteni, hogy a regionális fejlődés legyen policentrikus, a városok és a főváros fejlődése legyen kiegyensúlyozottabb. A közösségi stratégiai iránymutatások felhívják a figyelmet: a kohéziós politika sajátossága – szemben a szektorális politikákkal –, hogy a speciális földrajzi lehetőségeket és kihívásokat figyelembe vevő különleges igényeken alapul. Ennek értelmében, a tagállamoknak nemzeti stratégiai referenciakereteik kialakítása során különös figyelmet kell fordítaniuk a speciális területi dimenziókra. Regionális operatív programok Az Európai Bizottság 2007. május 30-án1 elvégezte a 27 tagúvá bővült unió 268 régiójának gazdasági, társadalmi és területi értékelését. Megállapította, hogy a jövedelmi és foglalkoztatási egyenlőtlenségek csökkentek, de a munka nem fejeződhet be, hiszen további jelentős különbségeket szükséges felszámolni, főként a régi és az új tagállamok között. Eredményként mutatja fel a Bizottság jelentése, hogy a kohéziós politika 2000 és 1 Growing Regions, Growing Europe, Fourth report on economic and social cohesion, European Commission, 2007.

TERÜLETI ÉS VÁROSI DIMENZIÓ A STRUKTURÁLIS ALAPOK FELHASZNÁLÁSÁBAN

5

2006 között Görögországban 2,8%-kal, Portugáliában 2%-kal járult hozzá a GDP növekedéséhez, és az előzetes becslések szerint a 2007–2013-as időszakban a GDP átlaga közel 8,5%-kal fog növekedni. Míg 2004 előtt – vagyis a kelet-közép-európai országok csatlakozását megelőzően – a régiók 10%-ának egy főre jutó GDP-je volt az Európai Unió átlagának 75%-a alatti, addig a csatlakozás után a régiók 26%-a tartozik ugyanebbe a kategóriába. Mindez az unió lakosságának negyedét érinti, míg korábban ugyanez az arány 8% volt (1. táblázat), mivel a bővüléssel lényegesen gyengébb mutatókkal rendelkező országok lettek a közösség részei. 1. táblázat

Az EU egy főre jutó GDP-jének 75%-át el nem érő régiók 1995 és 2004 között EU-15

Megnevezés A régiók száma összesen A teljes lakosság, millió fő A 75%-a alatti régiók száma aránya, % népessége, millió fő népességének aránya, %

12 új csatlakozó

A 27 ország összesen

1995

2004

1995

2004

1995

2004

213 372

213 386

55 106

55 104

268 479

268 490

27 13 32 9

21 10 32 8

51 93 103 97

49 89 91 88

78 29 136 28

70 26 123 25

Forrás: Eurostat.

A 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó rendelkezések központi üzenetét (régiók és városok a munkahelyteremtés szolgálatában) a strukturális politika támogatására szánt összegek erősítik, hiszen az új pénzügyi perspektíva időszakában a közös költségvetésből az eddigi legmagasabb összeget biztosítják a cél eléréshez (347,41 milliárd eurót). A teljes összeg 81,9%-át a „konvergencia” célkitűzésre fordítják, tehát ezt a legszegényebb régiók használják fel, mindez a régiók és egyben a lakosság negyedét érinti. A konvergencia-célkitűzésből 2007-től 17 tagállam területéről 84 régió részesül, közvetlenül összesen 154 millió embert érintve. 1. ábra

A kohéziós politika 2007–2013 között: megoszlás célkitűzésenként, milliárd euróban Határokon átnyúló együttműködés: 4,7 “Phasing-in” a korábban a 2 000 és 2006 közötti 1. célkitűzés régiói számára: 9,6 A konvergencián kívü li régió k: 48,3 Speciális program a legkülső régiók és térségek számára: 1,1 Kohéziós Alap: 6 3,0

A statisztikai hatás által érin tett régiók: 22 ,1

Forrás: Kohéziós politika 2007-től, Ténylap.

Külső határok: 1,6 Transznacionális együttműkö dés: 6 ,3 Hálózatok: 0,6

Az átlagos GDP 75%-a alatti régiók: 177,8

Konv ergencia Regionális versenyképesség és foglalk oztatás Európai területi együttműkö dés

6

PUPEK EMESE

A regionális operatív programok alapesetben a központtól függetlenül készülnek, és a helyi sajátosságokra, kihívásokra kínálnak megoldásokat, fejlesztési terveket (például Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban), az újonnan csatlakozott országokban viszont a regionális operatív programok célja a legrosszabbul teljesítő régiók felzárkóztatása (ilyen Lettország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország). Spanyolország 2 nemzeti operatív programja (technológiai alap, tudásgazdaság operatív program) mellett 19 regionális operatív programot működtet. Olaszország konvergenciarégióiban 2 új régióközi operatív program nyílt meg a megújuló energiaforrások és a vidéki megújulóképesség (kultúra, turizmus és természeti erőforrások) támogatására. Franciaországnak 21 regionális operatív programja van a „regionális versenyképesség és foglalkoztatás” célkitűzésen keresztül, és négy a „konvergencia” célkitűzés szerint. Belgium különálló regionális operatív programokat fogadott el Flandria, Vallónia és Brüsszel régiókra. A regionális szemlélet igen erős Ausztriában, amit tartományi rendszere indokol, és amit az is erősít, hogy földrajzilag speciális területekkel rendelkezik – főként a határ menti régiókra gondolhatunk, valamint arra, hogy a népesség 60%-a él hegyi régiókban és vidéki körzetekben. Ausztria föderális struktúrája miatt a régiók fontos szerepet kapnak, céljuk a regionális versenyképesség ütemének növelése, és a régiók közötti egyensúly megőrzése a fenntartható fejlődésben. A holland stratégia nagyon erőteljesen követi a nemzeti regionális politikai struktúrákat, ezekhez igazította a strukturális alapok felhasználására vonatkozó célrendszerét, ami felkeltette a Bizottság aggodalmát. Főként a négy relatíve fejlett nemzeti központra épül a stratégia, a Bizottság pedig kedvezőbbnek vélné, ha több figyelem fordulna a kevésbé fejlett északi országrészre is. A megfelelő egyensúly elérése a potenciálisan fejlődőképes területek és a gyengébb régiók között igen nehéz feladat. Míg a fejlettebb területeken való beruházás gyorsabb nemzeti gazdasági növekedést eredményez, addig a gyengébben fejlett területek támogatása a belső kohézió kialakulását segíti. Lettország és Csehország inkább a felzárkóztatást választotta, Szlovákia szintén. Lengyelországban található az Európai Unió öt legszegényebb régiója, ahol az unió átlagos GDP-jének kevesebb mint 40%-át produkálják; ezért érthető, hogy a lengyel stratégia különös tekintettel van keleti régióira. A lengyel nemzeti stratégiai referenciakeret 16 regionális operatív programot tartalmaz, emellett külön operatív program kívánja előmozdítani Kelet-Lengyelország fejlődését, valamint létezik az európai területi együttműködés operatív programja. A 16 regionális operatív programot – amelyet regionális szintű menedzsment kezel – a területi különbségek, a speciális természeti-földrajzi jellemzők indokolják. A regionális operatív programok a provinciák fejlesztési stratégiáival harmonizálnak, fő céljuk a versenyképesség fokozása. A lengyel nemzeti stratégiai referenciakeret hat fő horizontális céljában szerepel a lengyel régiók versenyképességének növelése, valamint a szociális, gazdasági és területi kirekesztődés megelőzése. Kelet-Lengyelország területeinek fejlesztését különösen sürgeti a stratégia, hiszen ezeket a területeket jelentősen érintik a periféria és a marginalizáció problémái. A területi együttműködés fejlesztése szintén prioritás. Valamennyi határ menti régió speciális feltételekkel bír, a legkülönbözőbb kulturális, gazdasági és közigazgatási egyenlőtlenségek jellemzik őket, amelyek a határhoz közeledve tovább


7

fokozódnak. A határ menti együttműködés a közlekedés, a turisztikai infrastruktúra és a környezetvédelem területén a legsürgetőbb. A vidéki területek problémái két szinten jelentkeznek Lengyelországban: az első a mezőgazdasági támogatáspolitika változása, ami a legfőbb forrása számos ritkán lakott mezőgazdasági területnek; a második, hogy képtelenek felhasználni ezeknek a területeknek az előnyeit a növekedés és a foglalkoztatás érdekében. A kiegyenlített fejlődés érdekében a lengyel kormány az agrárterületekre koncentrálná azokat a fejlesztési forrásokat, amelyek a technikai és a társadalmi infrastruktúrát fejlesztik, a vállalkozást előmozdítják új munkahelyeket teremtve akár az agrárágazaton kívül, és az oktatás is központi helyen szerepel a szakképzéssel és az életen át tartó tanulással együtt. Magyarországon az operatív programok struktúrájában jelentős újítás, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv valamennyi régió számára külön regionális operatív programot fogalmaz meg. Magyarország regionális operatív programjai felölelik a turizmus, a regionális infrastruktúra, a humán- és közösségi infrastruktúra, a hatékony és eredményes regionális szolgáltatások fejlesztését és további integrált regionális fejlesztési tevékenységeket. Az Európai Politikai Kutatóközpont (European Policies Research Centre) szakértői Magyarországgal kapcsolatban nem tudták eldönteni, hogy regionalizálásra törekszik, vagy fennmarad a status quo. Léteznek ugyanis regionális operatív programok, és a regionális szereplők feladatköre is bővült, ugyanakkor kormányzati döntés szükséges működésükhöz, és a munkaanyagot (a nemzeti stratégiai referenciakeret részeként a regionális operatív programok bemutatását) is központi szinten készítették el. Lényegi elemnek azt tartják az elemzők, hogy a regionális fejlesztőügynökségek és -tanácsok miként lesznek képesek regionális szerepüket betölteni. Városok és növekedési pólusok Az Európai Unió lakosságának 78%-a él városokban, azok vonzáskörzetében vagy városi térségekben. 50 000 főnél népesebb városi térségekben él a lakosság több mint 60%-a. A városok központi jelentőségűek Európa, a tagállamok és a régiók további fejlődése szempontjából. A városi térségekben nagy lehetőségek és összetett problémák koncentrálódnak – tartalmazza a Régiók Bizottságának „A kohéziós politika és a városok: a városok és agglomerációk hozzájárulása a régiókon belüli növekedéshez és munkahelyteremtéshez” című véleménye.2 A Régiók Bizottsága támogatja az Európai Bizottságot abban a kezdeményezésében, hogy a városok kérdését a regionális programokba fokozottabban bekapcsolja, előtérbe helyezze; hangsúlyozza továbbá, hogy a városi dimenzió döntően képes hozzájárulni a 2005-ben új hangsúlyokat kapott lisszaboni stratégia megvalósításához. A Régiók Bizottsága ezután megállapítja, hogy a városokat a strukturális alapok általános rendelkezéseinek megállapításáról szóló rendelet3 25. és 26. cikke szerinti nemzeti stratégiai referenciakeret elkészítésébe általában jobban bevonták, és szorgalmazza, hogy a

2 2006/C 206/04. 3 COM(2004) 492.

8

PUPEK EMESE

tagállamok fokozottabban vegyék figyelembe a városi dimenziót nemzeti stratégiai referenciakereteikben és a bennük vázolt operatív programokban. A városok általában figyelembe veszik, hogy kiemelkedő lehetőségeik vannak a népesség és a munkaerő növelésére, ami miatt fokozott érdeklődés irányul szerepvállalásukra, hogyan kívánják elérni az Európai Unió által megfogalmazott lisszaboni célokat. A sikeres városi politika egyszerre képes biztosítani a versenyképességet és kielégíteni a társadalmi elvárásokat, teremt megfelelő környezetet a városban való élethez, munkához és egyéb időtöltéshez. Az Eurostat városstatisztikai adatgyűjtésén (Urban Audit4) alapuló, az Európai Bizottság részére készített tanulmány, ami megállapítja, hogy az európai városoknak ellentmondásos a minősítése a foglalkoztatás szempontjából, hiszen annak ellenére, hogy a munkalehetőségek túlnyomó többsége itt összpontosul, a városlakók nem részesülnek feltétlenül ennek előnyeiből. A belváros és a külváros megkülönböztetése és eltérő helyzetértékelése szintén meghatározó. Az Európai Bizottság negyedik jelentése5 a gazdasági és társadalmi kohézióról új kihívásként nevezi meg a csökkenő népességet. A csökkenő népesség számos aspektusból hat a városi fejlesztésekre is. Az európai városok központjainak lakossága folyamatosan csökkent 1996–2001 között, a népesség az elővárosokba és az agglomerációba vándorolt. Az agglomerációk harmadában még így is csökkent a népességszám, ám az elővárások a legtöbb esetben növelték lakosaik számát. A városokban lévő munkalehetőségek egyharmadát ingázók töltik be, növekednek a külvárosok szociális nehézségei, és a közlekedési feltételek is nehezülnek. A kedvezőtlen folyamatokat erősíti a vidéki területekről való jelentős elvándorlás (leginkább Dél-Olaszországban, Finnországban, Svédországban és Skócia északi részén, Kelet-Németországban és Lengyelország keleti részén). Ellenpéldaként felhozhatóak azok a nagyobb városi területek, ahol a lakosság megközelíti vagy meg is haladja a 2,5 millió fő lakosságszámot, s amelyek gyorsan növekednek. Különösen igaz ez a megállapítás a németországi és a lengyelországi városokra (2. ábra). A sűrűn városiasodott területek további népességnövekedése előre jelezhető.

4 A felmérést a Regionális Politikai Főigazgatóság kezdeményezte, és 27 nemzeti statisztikai hivatal segítette, a munkát az Eurostat hangolta össze. A teljes jelentés itt olvasható: http://ec.europa.eu/regional_policy/urban2/ audit_en.htm. 5 Growing Regions, Growing Europe, Fourth report on economic and social cohesion, European Commission, 2007.


9 2. ábra

Éves átlagos népességarány-változás az európai fővárosokban, 2001–2004 Lefkosia Szófia Madrid London Bécs Oslo Brüsszel Párizs Valletta Stockholm Ljubljana Athén Róma Amszterdam Koppenhága Varsó Berlin Prága Helsinki Vilnius Bern Pozsony Tallinn Riga Budapest Bukarest Lisszabon Dublin Luxembourg –2,5

–2,0

–1,0

–1,5

–0,5 Városmag

0,0

0,5

1,0

1,5

2,0

% 2,5

Nagyobb városi körzet

6

Forrás: Eurostat regionális évkönyv, 2007 .

A városi dimenzió a korábbi időszakokhoz képest fokozottabban jelenik meg a 2007– 2013-as időszakra vonatkozó tervekben. Néhány tagállam (Ausztria, Hollandia, Írország) kiemelkedő hangsúlyt helyezett a városfejlesztésre, és stratégiája egyik kulcskategóriájává a régiók központjait tette. Az újonnan csatlakozott országok (Lengyelország, Csehország) városi fejlesztésére jellemzőbb a felzárkóztatás szándéka. 6 Megjegyzések: Málta: 2001–2003; Németország, Svájc: 2000–2004; Spanyolország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia: 2002–2004; Belvárosi adatok nem elérhetők Írország, Luxemburg és Törökország esetében. Nagyobb városi körzetre vonatkozó adatok nem elérhetők Bulgária, Románia és Törökország esetében.

10

PUPEK EMESE

Ausztria a strukturális alapokra vonatkozó félidei értékelés (2004) fontos megállapításának tartja, hogy a kis- és közepes méretű városok fejlesztése sajátos igényekhez igazodó stratégiát igényel. Nemzeti stratégiai referenciakeretében gyakran hivatkozik az újonnan csatlakozott országokra, hogy milyen hatásokat váltanak ki Ausztria fejlesztésében, amit hangsúlyosan figyelembe vesz stratégiája kialakításánál. Ausztria korábban is hangsúlyozta, hogy Nyugat- és Kelet-Európa közötti határországként speciális feladatokkal és kihívásokkal is meg kell küzdenie. A 2007–2013-as időszakra vonatkozó stratégia szintén számol a keleti országokkal, most már lehetőségként: például a megnövekedett kereskedelmi piacok miatt; ugyanakkor tekintetbe veszi azt a kockázatot is, amit az alacsonyabb munkabér miatt jelentenek ugyanezen országok. Európa kelet felé való nyitása veszélyeztet sok munkahelyet, amelyet kihelyezhetnek az újonnan csatlakozott országokba. A veszélyt valósként érzékeli az osztrák nemzeti stratégiai referenciakeret, és a helyi választ erre a kihívásra úgy kívánja megadni, hogy biztosítja a magas hozzáadott értékű tevékenységet az anyaországban. Ezek a magas hozzáadott értékű tevékenységek a klaszterekben valósulhatnak meg, amelyek kiépítik kapcsolataikat a kutatással, a termékés termelésfejlesztéssel, a piacra jutással és további lehetőségekkel. A klaszteresedést az innováció és a kutatás-fejlesztés szerepének erősítésével lehet előmozdítani, hogy végül magas hozzáadott értéken alapuló gazdaság bontakozzon ki. A célokkal ellentmondásban az alapoknak csupán 8%-át szánják közvetlenül a vállalkozások és a gazdaság fejlesztésére, az összeg túlnyomó részét városok, város-régiók és régiók fejlesztésére fordítják, ahol az életminőség fokozását (fenntartható fejlődés, környezeti kutatások, „Urban-plus” program) kívánják az alapok segítségével elérni. Úgy gondolják, hogy ezt szükségszerűen követni fogja a vállalkozások és a gazdaság fejlődése. Hollandia is a városokat tekinti a régiók gazdasági motorjának, a munkahelyek több mint fele itt található. Mivel a szociális problémák főként a városokban jelennek meg, ezért ezek megoldását is célul tűzi ki a stratégia. A holland nemzeti stratégiai referenciakeret külön prioritásként tartalmazza a nagyvárosok fontos szerepét a gazdasági növekedésben, mivel ezeken a helyszíneken jelennek meg koncentráltan a gazdasági tevékenységek, a tudomány intézményei és a lakosság. A nagyvárosok a modernizáció forrásai, amelyek a nemzetközi, a nemzeti és a regionális hálózatok csomópontjait adják. A mobilitás fokozódásával a távolságok lerövidültek, vagyis egyre távolabbi pontoknak is lehetőségeket tudnak kínálni a nagyvárosok. Azonban megjelennek a társadalmi-gazdasági problémák is, amelyek többsége meghatározott körzetekre koncentrálódik. A holland stratégiában tehát elsődleges szerepet kapnak a nagyvárosok, Írországhoz hasonlóan, ahol szintén a központok fejlesztésében látja a kormány a regionális növekedés kiindulópontjait. A fenti példák alapja a gazdaságilag sikeresebb városok fejlesztése, ami tovább erősíti környezete prosperálását, majd hozzájárul az ország, végül egész Európa növekedéséhez; azonban emellett az elképzelés mellett sem vitatható a szegényebb városok támogatásának szükségessége. A lengyel stratégia rámutat, hogy a lengyel városok nagyon különböző szintű feltételek között működnek, ami hat a gazdasági teljesítményre és a társadalom működésére; a központi (policentrikus) jelleg domináns, s ez a kohéziót tovább gyengíti. Így hát a lengyel stratégia a területi kohézió elérése érdekében a városok fejlesztését javasolja, amelyek a regionális fejlődés motorjává válhatnának. A turizmus támogatását dinamizáló


11

erőnek tekinti, és külön célkitűzése a nagyobb városi központok teljes körű fejlesztése, ami magában foglalja a tudományos, az oktatási, a kulturális és a turisztikai funkciók támogatását is. A városi fejlődésben lát nagyobb problémákat a cseh stratégia is. 2006-ban 529 háromezernél több lakosú városa volt Csehországnak, és csupán 5 város7 népessége haladta meg a százezret. A kis és közepes városok sűrű hálózata megakadályozza a pólusok erőteljesebb fejlődését, ami pedig a regionális kibontakozás kulcsa, ezért célul tűzték ki, hogy a regionális centrumoknak minimum 50 000 fő lakosúaknak kell lenniük. A strukturális alapokból külön pénzeszközöket fordítanak a regionális centrumok fejlesztésére. A Régiók Bizottsága leszögezi, hogy a városok fenntartható fejlődése az európai regionális politikában jelentős tényező, valamint a vonzó városok, az innováció támogatása, a vállalkozói kezdeményezések és a tudásalapú gazdaság, a több és jobb munkahely, a városok közti különbségek csökkentése, a kormányzás és a városok megújításának finanszírozása fontos célterületek. A Régiók Bizottsága a munkadokumentummal (2006/C 206/04) kapcsolatban leszögezi, hogy a „barna zónák” (korábban ipari körzetek) és közterületek rendbehozatalához és városépítészeti fejlesztésekhez a városoknak a nemzeti és az európai szint támogatására van szükségük. A Régiók Bizottsága továbbá utal arra, hogy a városi dimenziót jobban össze kellene hangolni az Európai Bizottság szervezeti egységei – különösen a Regionális Politikai, a Környezetvédelmi, a Közlekedési, a Foglalkoztatási, valamint az Egészség- és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság – között. A városi dimenziónak pénzügyi és területi szempontból az Európai Unió valamennyi programjában nagyobb figyelmet kell szentelni. A vélemény hangsúlyozza a szubszidiaritás fontosságát, és annak jelentőségét, hogy a szubnacionális szinteket bevonják a kohéziós politika programkészítésébe és végrehajtásába. A strukturális alapok kezelésének decentralizálása nem vezethet a kohéziós politikának a tagállamok szintjén történő központosításához. Összefoglalóan elmondható, hogy a városok fokozott figyelembevétele a strukturális alapokról és a Kohéziós Alapról szóló, 2007–2013-as időszakra vonatkozó rendeletekben új elemként jelent meg, amit egyes nemzetek hangsúlyosan be is építettek nemzeti stratégiai referenciakeretükbe. A közigazgatás korszerűsítése a támogatáspolitika segítségével Az Európai Bizottság „A növekedési és foglalkoztatási stratégia és az európai kohéziós politika reformja – Negyedik helyzetjelentés a kohézióról” című közleményében8 a kohéziós politika újításai között említi a közszolgáltatások modernizálását mint specifikus, a konvergencia-célkitűzéshez tartozó prioritást, amely a nemzeti, a regionális és a helyi szintű közigazgatás és közszolgáltatások intézménykapacitásának és hatékonyságának erősítését célozza. A prioritás fő célkitűzése a közigazgatási és a közszolgáltatási reform támogatása az európai foglalkoztatási stratégiával összhangban, a munkahelyi minőség és termelékenység javítása érdekében, és ebben az összefüggésben a közigazga-

7 Prága, Brno, Osztrava, Pilzen, Olomouc. 8 COM(2006) 281.

12

PUPEK EMESE

tás hatékonyságának és termelékenységének növelése.9 A prioritás fontossága a 2007– 2013 közötti közösségi stratégiai iránymutatásokban is tükröződik, melyek szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kellene, hogy a közigazgatás terén a hatékonyság és az átláthatóság növelésére és a közszolgáltatások korszerűsítésére irányuló igénnyel megfelelő módon foglalkozzanak, különösen a helyes politika- és programtervezés, valamint a kapacitásépítés fokozása révén. A regionális versenyképesség, a növekedés és a foglalkoztatás elősegítésének egyik fontos tényezője a közigazgatás hatékonysága és eredményessége nemzeti, regionális és helyi szinten. Az Európai Szociális Alap adminisztratív kapacitások bővítése elnevezésű eszközrendszere10 nyújt lehetőséget a közigazgatás-fejlesztés támogatására. A lengyel nemzeti stratégiai referenciakeret SWOT-analízise külön kitér a közszféra és a közintézmények erősségeinek, gyengeségeinek, lehetőségeinek és kockázatainak bemutatására. Megállapítja, hogy bár magasan képzett munkaerőt foglalkoztatnak a közszférában, mégsem elég magas a közszolgáltatások színvonala, és alacsony a civil szerepvállalás. A fő probléma a közigazgatás instabilitása, átpolitizáltsága és a korrupció, ezek a problémák pedig megakadályozzák a reformok folyamatosságát és véghezvitelét. Az intézményi struktúrákban a felelősségi körök nincsenek világosan lehatárolva, és késik a standardok kialakítása is a különböző intézmények között. További gyengeség a civil szféra erőtlensége. A megoldást a racionalizálásban és a közigazgatás reformjának továbbvitelében látják. A hat fő horizontális cél közül az első a közintézmények és a partnermechanizmusok fejlesztése, a közszolgáltatások színvonalának emelése, modernizálása, hiszen ez az alap szükséges a társadalmi és a gazdasági növekedés eléréséhez. Hosszú távú stratégiát kíván a partnerség kibontakoztatása, a szubszidiaritás érvényesülése és a civil párbeszéd. A célok eredményes és hatékony végrehajtása érdekében szükség van a közintézmények, a politikák és a programok teljesítőképességének fejlesztésére. A közigazgatás és a harmadik szektor (civil társadalom) közötti partnerségi mechanizmusok erősítése fontos prioritás, ugyanúgy, mint a nemzeti stratégiai referenciakeretet végrehajtó intézmények támogatása. Horizontális célok erősítik a közigazgatás teljesítőképességének javítását, ám operatív program szintjén nem jelenik meg külön a közszféra támogatása. Ennek egy része, az e-közigazgatás támogatása beépül az Innovatív gazdaság operatív programba. A Cseh Köztársaság az évtized elején végrehajtotta közigazgatási reformját, amelynek célja a decentralizáció mellett a területi önkormányzatok szerepének erősítése volt, és az, hogy a közszolgáltatásokat közelebb vigyék az állampolgárokhoz; ezért a közeljövőben nem terveznek további intézményi változásokat, bár a reformmal nem járt együtt a megfelelő szintű minőségi, eredményességi és átláthatósági fejlődés. Az e-kormányzás fejlettsége szintén alacsony fokú, ezért kezdődött meg a reform második szakasza, amelynek végét 2012-re tervezik. Ugyanakkor a „Nyitott, rugalmas és összetartó társadalom” stratégiai céljának egyik prioritása lett az intelligens közigazgatás, amely aktívan, hatékonyan, magas teljesítménnyel és átláthatóan működik, valamint felhasználja a modern technikák mellett a modern menedzsment-módszereket is működésének minden szintjén. A célok elérését a Humánerőforrás operatív program és az Integrált operatív 9 COM (2006) 281 2. 6. 4. pont. 10 Az Európai Szociális Alapról szóló 1081/2006/EK-rendelet 3. cikkely (2) bekezdés b) pontja alapján.


13

program támogatja. Mivel a közigazgatás személyzete – a célcsoport – főként Prágában található, ezért a Prága operatív program is hozzájárul a fejlesztéshez. Az Integrált operatív program prioritásai a közigazgatás-fejlesztést szolgálják: 1. prioritás: intelligens közigazgatás, 2. prioritás: a közszolgáltatások minőségének és hozzáférhetőségének javítása, 3. prioritás: a területi fejlődés nemzeti támogatása, 4. prioritás: technikai segítségnyújtás. A „jó kormányzás” a lett nemzeti fejlesztési tervben is megjelenik (külön operatív program szintjén viszont nem), a jelenlegi állapotok racionalizálását tartja szükségesnek, a főszerepet a helyi és regionális szinteknek szánja. A lettek további feladatokat fogalmaznak meg a helyi és a regionális szint reformjának befejezésével kapcsolatban. Javítani kívánják e szintek finanszírozási rendszerét, hogy a helyi és regionális önkormányzatok képesek legyenek hatékony működésre és gazdasági fejlesztésekre. A közigazgatás fejlesztésére külön operatív programot Magyarországon kívül Bulgária és Románia fogadott el. Bulgáriában az Államigazgatás és Közigazgatási Reform Minisztériuma egy előzetes vizsgálattal felmérte, hogy a közigazgatás teljesítőképessége és szolgáltatásainak minősége milyen mértékben hat a növekedésre és az új munkahelyek létrehozására. Megállapította, hogy innovatív menedzsmentmódszerek alkalmazására van szükség. A bolgár kormány a közigazgatás fejlesztését a jobb menedzsment, a modernizáció és a közszolgáltatások mennyiségének növelése révén kívánja elérni, hogy hozzájáruljon a versenyképes gazdasághoz és a magas gazdasági növekedéshez, ezáltal pedig az ország fejlődéséhez. A közigazgatási reform programját tartalmazza a közigazgatás modernizálásának stratégiája, az Integráció útján 2003–2006 című dokumentum. A legfőbb probléma a közszférában az alacsony fizetés, és hogy a képzettségi szint nem megfelelő. Az internet-hozzáférés alacsony szintje is akadályozza az e-kormányzás kiteljesedését. A fenti okok és a közösségi stratégiai iránymutatások alapján tűzte ki Bulgária a „Közigazgatás kapacitása operatív programban” a hatékony és a modern államigazgatás célját. Részterületei a következők: – a „jó kormányzás” elveinek erősítése, – a humánerőforrás fejlesztése az államigazgatásban, – a minőségi közszolgáltatások és az e-kormányzás megvalósítása. Románia szintén rendelkezik a Közigazgatás teljesítményének fejlesztésére operatív programmal. Az ok: az állampolgároknak csupán 30%-a bízik a kormányban, és csak 43%-a a városházában. A fő tennivalót a program a közigazgatás szférájában működő menedzsmentfunkciók fejlesztésében nevezi meg. Mind a központi, mind a helyi igazgatás fejlesztését fontos feladatnak tartja, amelyben a menedzsmenttechnikák (stratégiai menedzsmentciklus, monitoring és ellenőrzés stb.) érvényesítése fokozhatja az eredményességet. Magyarországon szintén megjelenik a közigazgatás fejlesztése külön operatív program keretében Államreform operatív program cím alatt, és ettől elkülönülten a közigazgatás információs és kommunikációs technológiával, szolgáltatásokkal való fejlesztése az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében. Az Államreform operatív program helyzetelemzése tartalmazza, hogy a magyar közigazgatás a hasonló fejlettségű országokhoz képest arányaiban azonos létszámmal, ellenben fajlagosan magasabb költséggel működik, tehát olyan költséghatékonysági tartalé-

14

PUPEK EMESE

kokkal rendelkezik, melyek az eredményesebb működés szolgálatába állíthatók. Az operatív program fő célja a társadalom és a gazdaság szempontjából is eredményes és hatékony magyar közigazgatás, ám a központi közigazgatásban ezzel szemben a szakpolitikaalkotási folyamatra a szervezeti érdekek nyomják rá a bélyegüket, és háttérbe szorul a társadalmi igényekre, kihívásokra való válaszadás. Sem központi, sem helyi szinten nem jelenik meg markánsan a szakpolitikai megközelítés a döntés-előkészítés során, és a tervek teljesítése is rendre elmarad – tartalmazza a helyzetelemzés. Sok területen nem állnak rendelkezésre az állami tevékenység hatásainak nyomon követésére alkalmas összehasonlítható adatok sem. A jogszabály-módosítások nagy száma pedig a jogbiztonság szempontjából rejt rendkívüli veszélyeket. A köztisztviselők 73%-a nő, mégis a vezetői posztokon a férfiak aránya jelentősen meghaladja a nőkét. Bár a köztisztviselői karban magas (50,1%) a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, ugyanakkor ez területileg a központban, a minisztériumokban, illetve a nagyobb városokban koncentrálódik, és a területi szerveknél, valamint az önkormányzatok többségénél az alacsonyabb végzettségűek dominálnak. A kilencvenes években tapasztaltakhoz képest viszont javult a stratégiai tervezés minősége, a társadalmi partnerek döntés-előkészítésbe történő bevonása terén is vannak kedvező tendenciák, és Magyarországon is egyre nagyobb figyelmet kap a szabályozás minősége. Az Államreform operatív program átfogó célja, hogy növekedjen a közigazgatás teljesítménye, kialakuljon az eredményes, hatékony, elhivatott magyar közigazgatás, és ez a három minőség erősítse egymást. Az igazgatási rendszer teljesítményének és a nyújtott szolgáltatások színvonalának növeléséhez a szűkös erőforrások optimális felhasználása is hozzájárul, ami igazodik a helyzetelemzésben megfogalmazott tézishez, miszerint a magyar közigazgatás a hozzá hasonló fejlettségű országokhoz képest arányaiban azonos létszámmal, mégis magasabb költséggel működik. 3. ábra

Az Államreform operatív program célrendszere Átfogó cél: növekedjen a közigazgatás teljesítménye Specifikus célok Javuljon a társadalmi eredmény (eredményesség) – fókuszban a társadalmi eredmény – a partnerekkel való közös gondolkodás – a szolgáltatási színvonal növelése – tisztességes munkavégzés – szubszidiaritás

Takarékosan használják fel a társadalmi erőforrásokat (hatákonyság)

Javuljon a közszolgálatiság

– költséghatékonyság

– vezetői képesség – elszámoltathatóság – az egyének ösztönzése – tisztességes munkavégzés – átlátható szervezeti működés

– a pénzért értéket elv megvalósítása Prioritási tengelyek

A kormányzási és megújulási képesség javítása

Forrás: Államreform operatív program.

A folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés

Az emberi erőforrás minőségének javítása


15

A 3. ábrán látható prioritási tengelyek szerint a kormányzás és megújulási képesség javítása prioritás célja a közép-magyarországi régióban található közigazgatási szervek teljesítőképességének növelése, a központi közigazgatás fejlesztése. A folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés prioritás a jogalkotás minőségének és a(z) (ön)kormányzási képességnek a javítását célozza a magasabb közigazgatási teljesítmény elérése érdekében. Megjelenik a dokumentumban a kistérség, ahol cél, hogy megerősödjön a kistérségi társulások döntés-előkészítési szerepe és felelőssége a több települést érintő ügyekben (például egyes közszolgáltatási, önkormányzati feladatok közös megszervezésében, igazgatási feladatok koordinációjában, lehetőség szerint közös ellátásában; a településeknek szóló szakmai segítségnyújtásban, közös fejlesztések előkészítésében, menedzsmentjében). Ebben a prioritásban említi a program a regionális önkormányzatok felállítását is. A dokumentum rögzíti, hogy ha létre jött volna a programozási időszakban az ezzel kapcsolatos politikai konszenzus, akkor a regionális önkormányzatok felállításának egyszeri költségeit az operatív program vállalta volna fel. Az emberi erőforrás minőségének javítása prioritás célja az egyéni teljesítmény növelése, valamint a személyi állomány ethoszának javítása; nyilvános toborzáson és hatékony belső utánpótlás megteremtésén keresztül, valamint a teljesítményalapú karrierutak lehetőségének megteremtésével. Az Államreform operatív programtól – nevéből adódóan – reformot, stratégiát, pontos célokat, menetrendet, felelősök megnevezését várnánk. Ehelyett felsorolásszintű jellemzőket kapunk csupán. Nem látni pontosan a célcsoportot, kik lesznek a haszonélvezők, sem a felelősök körét, hogy kinek milyen feladat jut. Az operatív program elkészítéséről rendelkező iránymutatások miatt általánosságban vannak megnevezve az intézmények (az irányító hatóságban vagy a monitoringbizottságban), ezzel szemben például Bulgária operatív programja már nevesítette az intézményben részt vevőket, pontos célokat, feladatokat és elvárt eredményeket is szerepeltet minden prioritásnál. A magyar Államreform operatív programból nem ismerjük meg az államreformot. Az Európai Bizottság véleménye szerint az intézményi teljesítőképesség és az irányítás megerősítését – ahol ezeket gyengének találják – a kevésbé fejlett régiókban alapvető fontosságú prioritássá kell tenni. Így a tagállamoknak nemzeti stratégiáik kidolgozásánál szisztematikusan elemezniük kellett, hogy a hatékonyabb, elszámoltathatóbb és átláthatóbb közigazgatás milyen mértékben segíthetné a termelékenységi szintek növelését. A strukturális alapok ennélfogva támogatást biztosítanak a közigazgatás teljesítőképességének nemzeti, regionális és helyi szinten történő fokozásához (hogy ezáltal fejlődjenek az igazgatási keretek, a gazdasági tevékenységek), csakúgy, mint a politikák helyes kialakítása és végrehajtása számára (ideértve a helyesebb jogszabályalkotást, a politikákra vonatkozó javaslatok értékelését és hatáselemzését, valamint a megvalósítási mechanizmusok rendszeres figyelemmel kísérését). Nem elhanyagolható szempont az alapok megbízható és hatékony irányítása a központi és a regionális igazgatási struktúrákon keresztül. Összefoglaló megállapítások Az Európai Unió kohéziós politikája kulcsfontosságú a növekedést és a munkahelyteremtést célul megfogalmazó lisszaboni stratégia megvalósításához. A kohéziós politika

16

PUPEK EMESE

számos innovatív programot és projektet finanszíroz sokféle területen, például a gazdaságban, a szociális, a kulturális szférában vagy a technológia területén. A sikeres régiók képesek arra, hogy megtalálják sajátosságukat és a prioritást élvező dinamikus szektorokat, amelyekre összpontosítanak. Ezek a régiók továbbfejlődnek, és hozzájárulnak az Európai Unió teljesítményének fokozásához. A sikeres régiók hosszú távú szakpolitikai célokat tűznek ki és valósítanak meg, amelyek hatással vannak a lehető legtöbb egyéb szektorra (gazdaság, társadalom és kultúra). Egy francia kutatás11 megállapította, hogy a kedvező gazdasági területek – mint Göteborg, München, Cambridge vagy Stuttgart – a nemzetközi versenyképességüket annak köszönhetik, hogy korlátozott számú (4–10) szektorban kialakított prioritások mentén határozták meg stratégiai céljaikat. Igaz az is, hogy ezek a kijelölt szektorok kedvező hatással vannak valamennyi egyéb szférára. A versenyképesség függ az innovációtól, az innováció pedig nagyban függ az együttműködésektől az ipari partnerekkel, a kutatótevékenységet végzőkkel, a közszolgáltatókkal, a közigazgatást végzőkkel stb. A sikerhez feltétlenül szükséges a szereplők és a szervezetek aktivizálása. A fő célok a lisszaboni stratégia és a kohéziós politika közötti egyensúly kérdését is felvetik (eredményesség és méltányosság, vagy versenyképesség és felzárkóztatás). A lisszaboni stratégia egységesített program az Európai Unió valamennyi országa számára. A strukturális alapok erőteljesebben kormányzati kezelés alatt állnak, még ha a keretek adottak is. Fontos különbség, hogy a strukturális alapok nyitottak a fejlesztés egyéb formáira, például a kulturális örökség fejlesztésére, speciális helyi típusú termelésre, amelyeket a lisszaboni program nem tartalmaz. A lisszaboni céloknak tágabb vagy szűkebb értelemben való megfelelés jellemzi főként az Egyesült Királyság és Olaszország érintett régióit. A regionális különbségek kiegyenlítése mint speciális prioritás csak néhány országban ragadható meg: Bulgária, Ciprus, Észtország, Görögország, Franciaország és Románia. Lettországban ez horizontális prioritásként jelentkezik. Rugalmasság és területi szemléletmód tapasztalható Belgium, Magyarország, Olaszország, Finnország dokumentumában. A városi fejlődés vagy a városi központok hálózata Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és Lengyelországban fogalmazódott meg célterületként. Az országok és régióik, de különösen azok számára, amelyek a konvergenciacélkitűzések értelmében támogathatóak, a közszektor minősége és termelékenysége létfontosságú a reformok és a felelősségteljes kormányzás ügyének támogatása érdekében, különösen gazdasági, foglalkoztatási, szociális, oktatási, környezeti és igazságügyi téren. Ez nemcsak az Európai Unió kohéziós politikája végrehajtásának fejlesztésében nyújt majd segítséget, hanem általában véve is növelni fogja a gazdasági teljesítményt. A tanulmány a nemzeti stratégiai referenciakeretek elkészítéséhez segítséget nyújtó dokumentumok elemzésével a közösségi álláspontot vizsgálta, a tagállamok nemzeti stratégiai referenciakereteiből pedig a tagállami elképzelésekről vont le következtetéseket arra vonatkozóan, hogy a közösség és a tagállamok regionális szinten milyen képessége11 French Agency for the Dissemination of Technological Information (ADIT), Jean-Claude Prager: L’impératif stratégique des régions en Europe, Le management stratégique des régions en Europe, 2005.


17

ket tartanak szükségesnek fejleszteni ahhoz, hogy a régiók világviszonylatban is versenyképessé váljanak. IRODALOM Inforegio ténylapok (factsheet-ek) A Tanács 2006/702/EK határozata (2006. október 6.) a kohézióra vonatkozó közösségi stratégiai iránymutatásokról A Tanács 1080, 1081, 1082, 1083, 1084, 1828/2006 EK rendelete COM(2006) 502 Európai Közösségek Bizottsága: A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának, Az ismeretek átültetése a gyakorlatba: széles körű innovációs stratégia az Európai Unió számára A Bizottság COM(2005) 0299 közleménye: Kohéziós politika a növekedés és a foglalkoztatás támogatására: közösségi stratégiai iránymutatások a 2007–2013 közötti időszakra A Bizottság COM(2005) 330 közleménye: Közös cselekvések a növekedésért és a foglalkoztatásért: A Közösség lisszaboni programja Results from 15 Years of Regional Expeirmentation, European Comisson Working Document, October 2006 Összefoglaló a magyar Nemzeti fejlesztési tervről, a Miniszterelnöki Hivatal kiadványa, 2003 Ana Mafalda Madureire, Jan-Evert Nilson, Vidtor Gheorghe, Blekinge Tekniska Högskola: Structural Funds as instrument to promote innovation, Theories and practices, Vinnova Report, 2007. 02. Arnošt Veselỳ: Governance as Multidimensional Concept, CESES Papers, 2004/5. Bachtler, Ferry, Méndez, McMaster: The 2007–13 Operational Programmes: a preliminary assessment, IQ-Net Thematic Paper No. 19(2), 2007 Danish Technological Institute: Thematic Evaluation of the Structural Funds’ Contributions to the Lisbon Strategy, Synthesis Report, February 2005 ESPON: Territorial effects of structural funds (2002–2005), Terms of reference European Commission: Innovation in the National Strategic Reference Frameworks, 2006. October 31. European Policies Research Centre: Case studies of regional innovation policy in EU member states, August 2006 European Public Administrations Network, Lisbon ad hoc group: The EPAN contributions to the success of the Lisbon Strategy, Final report, Luxembourg, 2005 Eurostat Regional Yearbook 2007, Eurostat Statistical Books French Agency for the Dissemination of Technological Information (ADIT), Jean-Claude Prager: L’impératif stratégique des régions en Europe, Le management stratégique des régions en Europe, 2005 Gács János: A Lisszaboni folyamat: rejtélyek, elméleti problémák és gyakorlati nehézségek, Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet, Műhelytanulmányok 2005/1. Growing Regions, growing Europe, Fourth report on economic and social cohesion, European Commission, 2007 Martin Potůček: Strategic governance: Conceptual Foundations, Public Policy and Forecasting, Prague Social Science Studies, 2006 Martin Potůček: The Futures Wheel on European Integration, CESES Papers, 2005/10. Martin Potůček: Welfare State Transformations in Central and Eastern Europe, Public Policy and Forecasting, Prague Social Science Studies, 2007 National Strategic Reference Framework Malta 2007–2013, December 2006 National Strategic Reference Framework Structural Funds 2007–2013, Netherlands, December 2006 National Strategic Reference Framework Greece 2007–2013, October 2006 National Strategic Reference Framework in support of growth and jobs, National Cohesion Strategy, Poland 2007–2013, November 2006 National Strategic Reference Framework of the Czech Republic 2007–2013, December 2006 National Strategic Reference Framework of Romania 2007–2013, April 2006 National Strategic Reference Framework of Bulgaria 2007–2013, April 2006 National Development Plan 2007–2013 – Transforming Ireland – A Better Quality of Life for All, January 2007

18

PUPEK EMESE

Latvian National Development Plan 2007–2013 Philip Raines, Sandra Taylor: Mid-term Evaluation of the 2000–06 Structural Fund Programmes, IQ-Net Thematic Paper 11(2) University of Strathclyde, June 2002 Polverari, McMaster, Gross, Bachtler, Ferry, Yuill: European Policies Research Centre: Strategic planning for structural funds in 2007–2013, A review of strategies and programmes, IQ-Net Thematic Paper, No. 18(2) Regions for economic change – innovating through EU Regional Policy, European Union-Regional Policy; June 2006 Sandra Taylor, John Bachtler, François Josserand and Laura Polverari: Achieving the aspirations of the 2000– 06 programming period, IQ-Net Thematic Paper 14(2) University of Strathclyde, April 2004 Wim Kok vezette magas szintű munkabizottság jelentése: Szembenézni a kihívással, a lisszaboni növekedési és foglalkoztatási stratégia, 2004. november Kulcsszavak: kohéziós politika, regionális operatív programok, városi dimenzió, nemzeti stratégiai referenciakeretek, közösségi stratégiai iránymutatások, közigazgatás korszerűsítése. Resume The present paper focuses on the community aspect of setting up the national strategic reference frames by analysing underlying documents; and it draws consequences from the strategic frames on the local capacities the community and the member states set as target to develop at regional level in order to become competitive worldwide. The paper establishes that member states have different strategies regarding the role of regional dimension, the direction of development and the objectives and operation of regional operative programmes. The town dimension and modernisation of public administration are ever widely incorporated in regional development policies.

ELEMZÉSEK NÉMETHNÉ CSEHI TÜNDE

A foglalkoztatottak és a nappali tagozatos tanulók napi közlekedése a közép-magyarországi régióban Bevezetés A közép-magyarországi régió kiemelt fontosságú az ország társadalmi-gazdasági életében. E terület – melynek jellemzőit döntő mértékben a főváros határozza meg – versenyelőnyben van a többi régióval szemben. Kedvező földrajzi elhelyezkedése, jó infrastrukturális adottságai és fejlett intézményi ellátottsága révén Budapest mind a munkaadók, mind a munkavállalók számára vonzó környezetet biztosít. Itt koncentrálódik a működő vállalkozások, ezen belül a külföldi érdekeltségű szervezetek zöme. Ez a kedvező munkaerő-piaci környezet – munkavállalói megközelítésben a magasabb átlagkereset és ezzel a jobb életkörülmények elérésének reménye – befolyásolja a lakosság munkahelyválasztását, és közvetve hosszú távon a vándorlásra is hatással van. Budapest – döntő részben a felsőoktatásban kiemelt oktatási szerepével összefüggésben – nemcsak a foglalkoztatottaknak, hanem a tanulóknak is vonzó terület. A jobb oktatási és elhelyezkedési lehetőségek ellenére, a fővárosban tanuló, illetve dolgozó emberek nem elhanyagolható része munkahelyétől vagy oktatási intézményétől távol, eltérő kerületben, illetve más településen lakik. Ez utóbbiban részben a szuburbanizációnak is szerepe van. Ez a migrációs folyamat, melyben a költözések iránya a városokról a községekre tevődött át, hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományosan ingázók mellett a korábban városlakó réteg is a napi rendszerességű utazást választotta. Azok, akik e vidéki életforma mellett döntöttek, városi munkahelyüket többnyire megtartották. Azonban nemcsak munkahelyükhöz, hanem esetenként a vidékinél magasabb szintű oktatási és kulturális lehetőségekhez is ragaszkodtak. A főváros nappali vonzása még mindig jelentős, annak ellenére, hogy Budapest népessége a kilencvenes évektől kezdve mérséklődni kezdett. Pest megye területén pedig – nemcsak a kiköltözések miatt, hanem azért is, mert mind több munkavállaló választotta megélhetése érdekében a napi utazással járó életformát – növekedett az ingázók száma. Ez, valamint a főváros kiterjedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a középmagyarországi térségben jelentős tömegek közlekedtek napról napra. A napi rendszerességgel közlekedők meghatározó részét feltételezhetően a foglalkoztatottak, valamint a tanulók adták. Az ő közlekedésre fordított idejüket, közlekedési módjukat, illetve járműhasználati jellemzőiket és az ezeket befolyásoló tényezőket kívánja bemutatni ez a 2005ös mikrocenzus adataira támaszkodó tanulmány. Az elemzés során Közép-Magyarországot gyakran egyetlen egységként kezelem, de ahhoz, hogy e térség folyamatait igazán jól szemléltethessem, Budapestnek és Pest megyének a folyamatait is ismertetem. Ezeknek a – gyakran ellentétes irányú, mégis egymást kiegészítő – változásoknak a bemutatása segít feltárni a két terület közötti kölcsön-

20

NÉMETHNÉ CSEHI TÜNDE

hatásokat, kapcsolatokat. A megye néhány települése gazdasági, oktatási szerepkörökkel rendelkező vonzásközpontnak tekinthető. Ez a településközi kapcsolatokat többirányúvá teszi, de az a tény, hogy Pest megyének nincs valódi székhelye, és ezt a szerepet Budapest tölti be, a két terület között erős napi kapcsolatot eredményez. A főváros vonzása a tőle távolabbra található területeken is megfigyelhető, de a közlekedési hálózat fejlettségétől függően a távolsággal együtt csökken. A főváros alapvetően szűkebb környezetéből, Pest megyéből, ezen belül is a fővárosi agglomerációból egészíti ki munkaerőforrását. A tanulók, főleg a magasabb képzési szintekre járók körében – összefüggésben az intézményhálózat koncentrációjával – jóval tágabb földrajzi területre terjed ki a vonzáskörzet. Közép-Magyarország népessége Közép-Magyarország az ország legnépesebb régiója. A 2005-ben végrehajtott mikrocenzus népességi adatai szerint 2 millió 842 ezren éltek a térség területén, közel annyian, mint a 2001-es népszámlálás idején. A régióban megfigyelhető népességcsökkenés aránya – alapvetően a Pest megyei népesedési folyamatok hatására – elmaradt az országostól. A régió két térségében ellentétes demográfiai folyamatok zajlottak: a főváros népessége 5%-kal, 1 millió 696 ezerre csökkent, miközben Pest megyében 6%-os gyarapodás következett be, és az itt élő lakónépesség száma elérte az 1 millió 147 ezret. A természetes fogyás a régió mindkét térségét jellemezte, de a vándorlási mutatók a két területen eltérően alakultak. Amíg Pest megyében a természetes fogyást a belföldi vándorlási nyereség – ezen belül is a főváros és a megye közötti lakhelyváltozások különbsége – ellensúlyozta, addig a főváros szempontjából elvándorlásként jelentkező folyamat viszont (évről évre egyre kisebb mértékben ugyan, de) a budapesti lakónépesség fogyását okozta. Budapest belföldi vándorlási veszteségét csak részben tudta kompenzálni a nemzetközi vándorlásból származó többlet.1 A régió népességének 43%-a dolgozott, 29%-a inaktív kereső, negyede eltartott, a fennmaradó 3% pedig munkanélküli volt. Az eltartottak több mint felét, a népesség 16%át a nappali tagozatos tanulók tették ki. Budapesten a foglalkoztatottak népességen belüli aránya (45%) magasabb volt a régiós átlagnál, a tanulóké viszont alacsonyabb (15%). Pest megyében a foglalkoztatottak részesedése a lakónépességből 41%-ot, a tanulóké 17%-ot tett ki. A foglalkoztatottak számának alakulása Amikor a foglalkoztatottak számának területi szintű alakulásáról beszélünk – legyen szó akár a népszámlálás, akár a munkaerő-felmérés adatairól – alapvetően a dolgozók lakhelye szerinti megközelítését értjük rajta. Nem lakossági, hanem intézményi adatgyűjtések esetén azonban nem ezt a fajta, hanem a munkahely oldaláról történő területi fel-

1 A vizsgált időszakot követően, 2006-ban a főváros továbbvezetett lakónépessége már nem csökkent. A természetes fogyást, valamint a belföldi vándorlás negatív egyenlegét meghaladta a nemzetközi bevándorlásból származó többlet, a hatás azonban 2007-ben nem folytatódott, ebben az évben ismét népességszám-mérséklődést regisztráltak a fővárosban.

A FOGLALKOZTATOTTAK ÉS A TANULÓK KÖZLEKEDÉSE KÖZÉP-MAGYARORSZÁGON

21

osztást alkalmazzák a statisztikában.2 Az adott területen élő foglalkoztatottak egy része helyben, azaz lakhelyével azonos településén talál munkát. Őket helyben lakó és dolgozó népességnek nevezzük. Azokat, akik naponta ingáznak, annak a településnek az oldaláról, amelyiknek a lakónépességében szerepelnek, eljáróknak, akik pedig a munkahelyük alapján kötődnek a településhez, bejáróknak tekintjük. Egy adott településen lakó foglalkoztatott népesség helyben dolgozókra, valamint eljárókra bontható. A településen dolgozó népességnek részét képezik az ott lakó foglalkoztatottak, de ahhoz, hogy megkapjuk, összesen hány embernek van az adott településen a munkahelye, számukhoz hozzá kell adni a bejárókat. A két területi bontás eltérésében értelemszerűen a napi munkaerőmozgás nyilvánul meg. Miután ez, vagyis az ingázás igen jelentős Budapest és Pest megye között, és ez az itt élők, illetve munkahely révén ide kötődő emberek közlekedési szokásaira is erős hatással van, elkerülhetetlen röviden bemutatni a Közép-Magyarországra jellemző munkavállalási célú ingázást, valamint a foglalkoztatottak számának időbeli alakulását mindkét megközelítés alapján. A mikrocenzus adatai szerint 2005. április 1-jén a Közép-Magyarországon élő foglalkoztatottak száma a régió lakónépességéből 1 millió 227 ezer fő volt. Ezen belül Budapesten 755 ezer munkavállaló lakott. A budapesti foglalkoztatottak közel 92%-a, míg a Pest megyei munkavállalók 40%-a lakóhelyével megegyező településen dolgozott. A fővárosból 63 ezer személy járt el naponta máshová dolgozni, Pest megyéből pedig 284 ezren utaztak lakóhelyüktől eltérő településre. Közülük 201 ezer ember vállalt megyéjén kívül – döntő részben a fővárosban – munkát. Az ingázók száma ennél azért volt nagyobb, mert 83 ezer ember egy másik Pest megyei településre járt dolgozni. Vidékről 209 ezer munkavállaló utazott be naponta a fővárosi munkahelyekre, így Budapest gazdasága közel 901 ezer főnek nyújtott munkalehetőséget. Pest megye, mivel a főváros oldaláról jelentős ingázási veszteséget szenvedett el, de közben ide is érkeztek más településekről bejárók, 327 ezer embernek biztosított megélhetést. Közép-Magyarországon így 1 millió 228 ezer munkahelyet töltöttek be. A régiót érintő főbb munkavállalási célú mozgásokat az 1. ábra szemlélteti. Közép-Magyarország esetén lépcsőzetes ingázással is találkozunk. Amíg Pest megye – ezen belül az agglomeráció – lakói döntő részben Budapestre, addig a régión kívüliek közül sokan Pest megyébe ingáznak.

2 A foglalkoztatottak szűkebb körére, az alkalmazásban állókra vonatkozó adatokat ez utóbbi megközelítésben szokták publikálni, vagy székhely vagy intézményi telephely szerint, de a másik két felmérés eredményei is rendelkezésünkre állnak ilyen bontásban. A cenzusok során ehhez hasonló adatokkal a foglalkoztatottak ingázására vonatkozó táblázatokban találkozhatunk. A munkaerő-felmérés ilyen típusú adatközlése nem jellemző.

22

NÉMETHNÉ CSEHI TÜNDE 1. ábra

A közép-magyarországi régióval napi kapcsolatban álló foglalkoztatottak térbeli mozgása

Budapestre bejáró Pest megyébe bejáró Változó településre eljáró Budapesti eljáró Pest megyei eljáró

Megjegyzés: A nyilak kezdő és végpontjai Budapest, Pest megye, valamint a közép-magyarországi régión kívüli terület egészét jelképezik. A nyilak szélessége körülbelül utal a mozgás intenzitására, ez alól a változó településekre eljárók esetén alkalmazott jelölés kivétel. Ebben az esetben azért nem használtam a mozgás nagyságára utaló szélességet, mert ennek az ingázásnak nem határozható meg az ellentétes irányú párja.

Az ország régiói közül – igaz, csak kismértékben – egyedül Közép-Magyarországon volt magasabb a betöltött munkahelyek száma a területen élő foglalkoztatottak létszámánál. Ez gyakorlatilag a főváros sajátos helyzetének a következménye, mivel Pest megyében néhány kivételtől eltekintve még a városokra vonatkozó ingázási különbözet is negatív. A megye települései közül csak néhánynak jelentősebb a munkaerővonzása, így e térségben egy sajátos településtípus alakult ki: az alvóváros. Az alvóvárosok – többnyire az agglomerációs övezetbe tartozó települések – a terület hagyományos munkaerőkibocsátói. E városokban a rendelkezésre álló munkahelyek száma jelentősen elmarad a helyben lakó foglalkoztatottak számától, így e települések, bár városi ranggal rendelkeznek, a helyi munkaerő megtartásának tekintetében mégis inkább a községekre jellemző ingázási sajátosságokat mutatnak. A Közép-Magyarországon lakó foglalkoztatottak Magyarországon a foglalkoztatottak száma az 1990-es népszámlálást követően jelentősen – a népességszámnál gyorsabb ütemben – csökkent. A Közép-Magyarországon élő foglalkoztatottak létszámcsökkenése kisebb mértékű volt az országosnál. E térségben a munkalehetőségek kevésbé szűkültek be, mint az ország más vidékein. A munkaerő-piaci élénkülés során pedig az itt megfigyelhető bővülés gyorsabb volt az átlagosnál. A 2005. évi mikrocenzus adatai alapján a közép-magyarországi lakóhellyel rendelkező foglalkoztatottak száma a legutolsó, 2001-es népszámlálás óta 5,5%-kal nőtt. Az emelkedés a régió mindkét területét érintette, de a növekedés Pest megyében volt intenzívebb. A megyében lakó foglalkoztatottak száma több mint 13%-kal, 472 ezerre bővült, miközben a fővárosi lakhelyű munkavállalók száma 1%-kal, 755 ezerre nőtt. A budapesti emelkedés a népes-


23

ségszám csökkenése mellett zajlott le, a Pest megyei bővülés mögött a népességszámból adódó összetételhatás dominált, de nem csupán ebből adódott. A megyében élő foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban 55 ezerrel nőtt, miközben a 15–59 év közötti népességszám – mely hozzávetőlegesen lefedi a két időpontban érvényes munkavállalási korú népességet3– 37 ezer fővel emelkedett. Amennyiben ennél tágabb kört veszünk, és a nemzetközileg elfogadott 15–74 év közötti népességszám-növekményhez viszonyítjuk a két cenzus közötti foglalkoztatotti létszámemelkedést, közel azonos nagyságú növekedést tapasztalunk. A növekedés hatására a Pest megyében lakó foglalkoztatottak száma elérte az 1980-as szintet4, de a fővárosban élőké az akkori érték háromnegyedére csökkent. Nemenként vizsgálva a foglalkoztatottak számának 2001 és 2005 közötti változását, a közép-magyarországi növekedés mind nagyságában, mind arányában a nők körében volt mérvadóbb. Ezt részben a nyugdíjkorhatár növekedése magyarázta. A régióban élő férfi foglalkoztatottak létszáma az országossal majdnem megegyező mértékben, 4%-kal bővült. A női munkavállalók esetén a Közép-Magyarországon megfigyelt emelkedési dinamika jobban meghaladta az országosat, 7%-ot tett ki. A Pest megyében élő női foglalkoztatottak száma ennél is gyorsabban, 15%-kal emelkedett. Körükben a növekedés négyötöde a naponta ingázó nők számának 23%-os gyarapodásából adódott, a többit a helyben lakó dolgozó nők számának emelkedése magyarázta. A fővárosban lakó női foglalkoztatottak létszámnövekedése ellensúlyozta a férfiak csökkenését. A Közép-Magyarországon élő foglalkoztatottak kicsit több mint a fele férfi. Míg a lakóhelyükön dolgozók körében enyhe nőtöbblet figyelhető meg, addig az eljárók esetében erőteljesebb férfitöbblet tapasztalható. (A térségben élő foglalkoztatottak főbb jellemzőit az 1. táblázat tartalmazza.) A régió munkavállaló lakosságából legtöbben a 30–39 év közötti korosztályba tartoznak. Az ő arányuk az eljárók körében volt a legmagasabb. A felsőbb iskolai végzettségű foglalkoztatottak közül sokan választották lakhelyül ezt a területet. A diplomások 43%-a a régióban lakott, így az itt élő felsőfokú végzettségűek 28%-os részaránya 7 százalékponttal meghaladta az országos átlagot. Az ingázás többnyire az alacsonyabb képzettségű emberek körében gyakoribb. Ez Közép-Magyarországon is így van, de az itt élő eljárók (akárcsak a lakóhelyükön dolgozók) végzettsége magasabb az átlagosnál. A szolgáltatási szektorban dolgozók aránya a régióban dominánsabb, a lakóhelyükön dolgozók körében ez az arány magasabb, mint az eljárók esetén, de még ez utóbbi csoport értéke is meghaladja az országos átlagot. A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás ágnak hozzávetőlegesen azonos részesedése van a régióban mind a lakóhelyén dolgozó, mind az eljáró foglalkoztatottak körében, az építőipar súlya pedig a szolgáltatással ellentétesen alakul a két csoportnál. Az eljárók körében az építőipari foglalkozásúak, míg a saját településükön dolgozók között a vezetők, értelmiségiek jelentik a legnagyobb csoportot.

3 A 2001-es népszámlálás idején a férfiak körében 15–61, a nőknél pedig 15–57 év volt a korhatár, a női munkavállalási kor felső határa 2005-re két évvel, 59 évre emelkedett. 4 A számok összehasonlításánál azt is figyelembe kell venni, hogy 1980-ban egy szűkebb réteget tartottak foglalkoztatottnak, mint az utolsó két cenzus alkalmával.

24

NÉMETHNÉ CSEHI TÜNDE 1. táblázat

A Közép-Magyarországon lakó foglalkoztatottak megoszlása főbb jellemzőik szerint, 2005 (%) Megnevezés Foglalkoztatott összesen Férfi Nő 15–29 év 30–39 év 40–49 év 50–59 év 60–x év Általános iskola 8. évfolyam, vagy alacsonyabb Középiskola érettségi nélkül, szakmai oklevéllel Középiskolai érettségi Egyetem, főiskola Mezőgazdaság és erdőgazdálkodás Ipar, építőipar Szolgáltatási jellegű ágak Vezető, értelmiségi Egyéb szellemi Fizikai Ebből: szolgáltatási mezőgazdasági ipari, építőipari egyéb

A régióban lakó foglalkoztatott 100,0

Ebből lakóhelyén dolgozó 100,0

eljáró 100,0

Nemek 52,5 49,5 60,0 47,5 50,5 40,0 Korcsoport 23,0 22,2 25,1 27,8 27,0 29,8 22,7 22,6 22,9 22,3 23,3 19,9 4,2 5,0 2,3 Legmagasabb befejezett iskolai végzettség 12,4 11,9 13,7 20,8 18,1 27,7 38,5 39,1 37,2 28,3 30,9 21,5 Összevont nemzetgazdasági ág 1,4 1,5 1,4 23,3 20,3 31,0 75,3 78,3 67,6 Összevont foglalkozási főcsoport 28,5 30,5 23,4 25,9 27,0 23,0 45,6 42,5 53,6 15,3 15,7 14,2 1,0 1,0 0,8 22,2 18,5 31,4 7,2 7,2 7,1

Amíg 2001 óta a Budapesten lakó és dolgozó foglalkoztatottak száma emelkedett, az eljáróké pedig csökkent, addig Pest megyében mind a lakóhelyükön dolgozó, mind az ingázó foglalkoztatottak létszámbővülése tapasztalható volt (2. táblázat). Mivel a megyében naponta ingázók száma a lakóhelyükön dolgozókénál gyorsabban emelkedett, az ingázás intenzívebb lett; az eljárók aránya 57%-ról 60%-ra nőtt. Pest megye az ingázás által leginkább érintett megye. A naponta ingázók foglalkoztatottakon belüli aránya itt közel duplája volt az országosnak. A Pest megyei arányszám több mint 10 százalékponttal haladta meg Nógrád, Heves, valamint Komárom-Esztergom megye – szintén magasnak számító – ingázási mutatóit. A Pest megyében élő községi foglalkoztatottak közül az eljárók részesedése 67% volt, de a városlakó dolgozóknak is 55%-a ingázott. A fővárosból eljárók aránya még ez utóbbi Pest megyei értéknek is a töredéke. Ez az arányszám leginkább a megyei jogú városokéra emlékeztet, amelyek hasonló, helyi vonzásközpontoknak tekinthetők a munkaerő-megtartás szempontjából.


25 2. táblázat

A lakóhelyükön és másutt foglalkoztatottak, 2005

Területi egység

Ebből

Eljárók a területen lakó foglalkoz2001. évi 2001. évi 2001. évi tatottak száma, fő adat= száma, fő adat= száma, fő adat= %-ában 100,0 100,0 100,0 A területen lakó foglalkoztatottak

Budapest 754 957 Pest megye települései 471 669 Közép-Magyarország települései 1 226 626

a lakóhellyel azonos településen dolgozók

a más településre eljárók

101,2 113,2

691 668 187 875

101,6 103,9

63 289 283 794

97,4 120,3

8,4 60,2

105,5

879 543

102,1

347 083

115,4

28,3

A közép-magyarországi, lakhelyükkel azonos településen dolgozó emberek száma 2,1%-kal bővült, ezen belül a női foglalkoztatottak száma az átlagosnál gyorsabban, a férfiaké annál lassabban növekedett. A régióban a lakóhellyel azonos településen dolgozó 30 évnél fiatalabb és 40–49 éves foglalkoztatottak száma csökkent, de a körükben bekövetkezett létszámcsökkenést a harminc és negyven év közöttiek létszámbővülése, valamint az ötven éven felüliek mind nagyobb fokú munkaerőpiacon maradása ellensúlyozta. A legfeljebb általános iskolát végzett foglalkoztatottak száma – a népesség iskolázottsági színvonalának javulásával összefüggésben – háromnegyedére csökkent. Az ennél magasabb iskolai végzettségű foglalkoztatottak száma a végzettség emelkedésével párhuzamosan egyre nagyobb növekedési ütemet mutatott. Az ingázó foglalkoztatottak körében is hasonló irányú változásokat figyelhettünk meg. Ellentétes irányú folyamatokat a lakóhelyükkel azonos településen dolgozó, valamint a naponta ingázó foglalkoztatottak létszámváltozásával kapcsolatban nem a személyi paraméterek, hanem a munka típusa szerint találunk. Erre azért is érdemes kitérni, mert részben magyarázatot kaphatunk arra, hogy miért utaznak az itt élő foglalkoztatottak. A lakóhelyükkel azonos településen dolgozó közép-magyarországi foglalkoztatottak száma a szolgáltatási jellegű gazdasági ágakban nőtt, az ipar, építőipar és a mezőgazdaság területén csökkent. Ezzel szemben a más településre dolgozni eljárók körében mindhárom területen létszámnövekedést tapasztalhattunk. Tehát aki saját szakterületén akar megfelelő munkát találni, annak esetenként az utazás kellemetlenségeit is vállalnia kell, más szóval: aki vállalja az utazás nehézségeit, az megfelelőbb munkát kaphat. A Közép-Magyarországon dolgozó foglalkoztatottak A közép-magyarországi régióban dolgozó foglalkoztatottak száma 7,9%-kal emelkedett 2001 és 2005 között. A Budapesten dolgozók száma 5,2%-kal, ezen belül az ide bejáróké 19,4%-kal nőtt. Ennek hatására a vidéki munkavállalók súlya a fővárosban dolgozók létszámán belül 20%-ról 23%-ra emelkedett. Pest megye településeiről sokan járnak el máshová dolgozni, de erre a területre is érkeznek bejárók. Azzal, hogy a megyében élő foglalkoztatottak jelentős részét a fővárosi munkaerőpiac felszívja, Pest megye is munkaerőpótlásra kényszerül. Mivel pedig a lakóhelyükkel azonos településen foglalkoztatottak száma alacsony, a bejárók igen magas arányt értek el (3. táblázat).

26


A bejáró foglalkoztatottak száma itt is gyorsabban növekedett, mint a lakóhelyükön dolgozóké. Ez is arra utal, hogy Közép-Magyarország munkaerő-ellátásában egyre növekvő szerepet játszik a napi ingázás, és ez nemcsak Budapest, de Pest megye egyes területei felé is egyre nagyobb mértékben irányul. 3. táblázat

A Budapesten és Pest megyében dolgozó foglalkoztatottak, 2005 A területen dolgozó foglalkoztatottak Területi egység

Budapest Pest megye települései Közép-Magyarország települései

Ebből a más településről bejárók

Bejárók a területen dolgozó 2001. évi foglalkoztaadat=100,0 tottak %-ában

száma, fő

2001. évi adat=100,0

száma, fő

900 741 327 147

105,2 116,0

209 073 139 272

119,4 137,6

23,2 42,6

1 227 888

107,9

348 345

126,0

28,4

Budapest a közép-magyarországi régió térségközpontja is, ezt jól mutatja, hogy a főváros gazdasága a mikrocenzus idején a régióban dolgozó emberek 73%-ának nyújtott munkalehetőséget (majdnem ugyanakkora hányadának, mint 2001-ben). A főváros régión belüli súlya csupán azért nem emelkedett, mert Pest megyét gyorsabb változások jellemezték. Ennek hátterében a főváros környéki beruházások (logisztikai központok, bevásárlóközpontok, ipari parkok építése) állhatnak. A térségben tehát a dezurbanizáció egyes jelei is megjelentek. Vagyis nemcsak az emberek költöztek ki a régió fővároson kívüli területeire, hanem a munkahelyek is mind nagyobb arányban találhatók meg itt. A közép-magyarországi közlekedési hálózat Közép-Magyarország közlekedési hálózatát alapvetően a főváros helyzete határozza meg. A közlekedésben kitüntetett szerepét Budapest az ide befutó (innen induló) centrális út- és vasúthálózatának köszönheti. A régióban közúti összeköttetése minden településnek van, és a legtöbb tömegközlekedéssel is elérhető. Jelentős részük egyaránt rendelkezik vasúti és közúti összeköttetéssel. Mind a közúthálózaton, mind a vasútvonalakon nagy forgalom halad keresztül. A települések és a főváros között a legnagyobb forgalom a közutakon bonyolódik le, az utasszállítás is nagyobbrészt helyközi autóbuszokon történik. A települések többségéről közúton 1 órán belül elérhető a főváros, de vannak olyan Pest megyén kívüli települések is, melyek jó közlekedési kapcsolatban állnak a fővárossal. A régió közlekedését az úthálózat fejlettségével, a személygépkocsi-állomány nagyságával, valamint a tömegközlekedés – forgalmi és lefedettségi – mutatóival jellemezhetjük. (Az utóbbiakkal kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Zrt. mellett a Volánbusz adataira támaszkodhatunk. A MÁV esetében kevesebb területi adattal rendelkezünk.) A régió úthálózatának sűrűségét jól szemlélteti, hogy az ország területének mintegy 7%-án az országos közúthálózat közel 9%-a, 2672 km hosszú országos közút haladt át. A magasabb szintű utak aránya a régióban ennél nagyobb volt: az országos gyorsforgalmi úthálózat hosszának 22%-át, ezen belül az autópályák 19 és az autóutak 36%-át találhattuk itt 2005-ben.


27

A régió személygépkocsi-állománya 2001 és 2005 között 12%-kal 980 ezerre emelkedett. Ezen belül a fővárosban 596 ezer személygépkocsit regisztráltak 2005 végén. Budapesten ezer lakosra vetítve 351, a megyében 331 személygépkocsi jutott. A régió 343-as arányszáma jelentősen meghaladta az országos átlagot, a többi hat régió egyikében sem volt a mutató értéke 300 fölött. Az átlagosnál magasabb arány arra utalhat, hogy igen jelentős az egyéni közlekedés szerepe a közép-magyarországi régióban. A személygépkocsi-állomány emelkedése ellenére még ma is sokszor használják a tömegközlekedési eszközöket. Erre a régió csaknem minden lakójának közvetlen lehetősége van, mert 2005-ben a régió 187 települése közül Dunabogdány kivételével mindenütt volt helyközi autóbuszmegálló. A térségen 11 vasútvonal haladt át, és a települések csaknem fele (szám szerint 88) rendelkezett legalább egy vasútállomással is. A fővároson belüli tömegközlekedést teljes egészében a Budapesti Közlekedési Vállalat bonyolította le. A cég tevékenysége azonban nemcsak Budapest területét fedte le szinte teljes egészben, hanem a régió fővároson kívüli területeire is kiterjedt. Kék autóbusszal 9, HÉV-vel pedig 12 település volt elérhető a fővárosból. 2005-ben összesen 4859 megállóhelyen lehetett felszállni valamilyen BKV-járműre. A távolsági személyszállítást a Volánbusz végezte Pest megyében, és emellett a térség több településén helyi autóbuszjáratokat is üzemeltetett. Közép-Magyarországon 3,9 millió utazás történik naponta a BKV vagy a Volánbusz segítségével (4. táblázat). 4. táblázat

A közép-magyarországi tömegközlekedés főbb adatai, 2005 A szállított utasok Tömegközlekedési eszköz

éves száma

napi átlagos száma ezer fő

megoszlása, %

Budapesti Közlekedési Vállalat Autóbusz Villamos, trolibusz Metró HÉV Összesen

542 828 424 130 289 025 57 591 1 313 574

Autóbusz ebből: Pest megye helyi autóbuszjáratai A két cég együtt

98 808 16 605 1 412 382

1 487 1 162 792 158 3 599

41,3 32,3 22,0 4,4 100,0

Volánbusz 271 45 3 870

100,0 16,8 X

A Pest megyében utazók, ha a közösségi közlekedés mellett döntöttek, akkor (helyi, illetve helyközi) autóbusszal vagy vonattal (ideértve a HÉV-et is) utazhattak. A fővárosban már jóval szélesebb választási lehetőségük volt az utazóknak, a többségük mégis autóbusszal közlekedett, de sokan használtak villamost és metrót is. Az utasok száma 2001 és 2005 között 8%-kal csökkent. A legnagyobb mértékben a metróval és a HÉV-vel közlekedők száma esett vissza. A mikrocenzus adatai alapján csak a foglalkoztatottak és a tanulók közlekedésével összefüggésben mintegy 1 millió 250 ezer ember napi utazását kell biztosítani a főváros-

28


ban. Mivel többségük járműhasználó, így hozzávetőlegesen 1,1 millió foglalkoztatott vagy tanuló utazik valamilyen járművel e területen. Bár az autóval közlekedők száma jelentős, de még így is sokan – 700-800 ezren – használják legalább naponta kétszer egy átlagos napon a tanulók és a foglalkoztatottak közül a fővárosi tömegközlekedést. A foglalkoztatottak utazási módjai A foglalkoztatottak többsége munkavégzése miatt napi rendszerességgel utazik. A mikrocenzus adatai szerint 2005-ben mindössze a dolgozók 3%-a volt abban a kedvező helyzetben, hogy mentesült a napi közlekedéstől. Közép-Magyarországon ez az arány – vélhetően az egyéni vállalkozók számával összefüggésben – némileg magasabb, 3,5% volt. A régióban közel 43 ezer személy végezte munkáját otthonában, vagy lakásával azonos épületben. Ennek a csoportnak mind a száma, mind pedig a foglalkoztatottakon belüli aránya csökkent a 2001-es népszámlálás óta. Ezzel párhuzamosan pedig emelkedett azoké, akik valamennyi időráfordítással jutottak el munkahelyükre, vagyis gyalogosan, illetve járművel közlekedtek (2. ábra). 2. ábra

A foglalkoztatottak megoszlása az utazás módja szerint Ország 2005

2001

Közép-Magyarország 2005

2001

% 0

10

20 Nem közlekedik

30

40

50

60

Csak gyalog közlekedik

70

80

90

100

Járművel közlekedik

A Közép-Magyarországon lakó foglalkoztatottak közül csaknem 1 millió 184 ezer fő töltött több-kevesebb időt azzal, hogy otthonától a munkahelyéig eljusson, és munkája végeztével onnan hazautazzon. A közlekedő foglalkoztatottak száma 92 ezer fővel növekedett a legutolsó népszámlálás óta. Ezen belül mind a gyalogosan, mind a járművel közlekedők száma emelkedett. Közlekedési eszköz igénybevétele nélkül, azaz gyalog közel 125 ezren közlekedtek. A többi 1 millió 59 ezer ember pedig legalább egy járművet használt ahhoz, hogy eljusson munkahelyére. A járművel közlekedő, közép-magyarországi lakhellyel rendelkező foglalkoztatottak száma 8%-kal nőtt – gyorsabban, mint az itt élő munkavállalóké. 2005-ben minden harmadik közlekedési eszközt használó foglalkoztatott Közép-Magyarországon élt. Arányuk a foglalkoztatottakon belül 86%-ot tett ki.


29

A gyalogosan közlekedők súlya – annak ellenére, hogy a régió mindkét térségében egyaránt növekedett számuk és arányuk – még mindig elmaradt az országostól. Ez egyrészt Budapest nagyvárosi jellegéből, másrészt a Pest megyeiek magas ingázási arányából következik. Pest megyében azoknak a foglalkoztatottaknak az aránya, akik nem közlekednek napi rendszerességgel, csaknem felére, 3%-ra csökkent. A gyalogosan közlekedők a foglalkoztatottak 11%-át tették ki. Ezt az alacsony arányt az magyarázza, hogy a községek lakóihoz hasonlóan városiak is sokan ingáznak a térségben, így a legtöbb itt élő csak jármű segítségével tudja elérni munkahelyét. A gyalogosan közlekedők száma az összes itt lakó foglalkoztatott létszámánál gyorsabban, majdnem 25%-kal emelkedett. Az eleve magasabb arányt képviselő, járművet használó foglalkoztatottak száma is nőtt. A körükben megfigyelhető közel 17%-os bővülést döntő részben a naponta ingázók létszámnövekedése magyarázta, de nemcsak ez, hanem a saját településükön dolgozó, járművel közlekedő foglalkoztatottak növekvő száma is hozzájárult ehhez a változáshoz. A naponta járművel közlekedő foglalkoztatottak száma Pest megyében megközelítette a 402 ezer főt, közülük a legtöbben (77%) egyféle járművel utaztak5. Kétféle járművel közlekedett minden hatodik, míg 5%-uk három, vagy annál többféle járműtípussal utazott. Azok között a Pest megyei foglalkoztatottak között, akik egyféle járművel közlekedtek, az autóhasználat volt a leggyakoribb, majdnem hattizedük gépkocsival érte el munkahelyét. Kerékpárral, motorkerékpárral közlekedett minden nyolcadik, távolsági autóbusszal pedig minden kilencedik ilyen utazó. Helyi tömegközlekedési eszközzel 8%, vonattal 7% utazott. 5. táblázat

Az adott közigazgatási területen lakó foglalkoztatottak utazási módja munkahelyükre Budapesten lakók Az utazás módja Csak gyalog közlekedik Járművel közlekedik Közlekedők száma összesen Nem közlekedik Foglalkoztatottak száma összesen

2005 71 051 657 308 728 359 26 598 754 957

változás 2001-hez képest 20 338 3 585 23 923 –14 984 8 939

Pest megyében lakók 2005 53 780 401 739 455 519 16 150 471 669

változás 2001-hez képest 10 581 57 488 68 069 –13 024 55 045

A budapesti lakóhelyű foglalkoztatottak közlekedési mód szerinti megoszlása eltér az ország más területén élő dolgozókétól. A budapestiek, ahogy általában a nagyobb városok lakói, erősen tömegközlekedés-függők. A fővárosban élő munkavállalók ritkábban járnak gyalog dolgozni, mint a vidéken lakó foglalkoztatottak. Ez annak ellenére így van, hogy a legutolsó népszámlálás óta eltelt időszakban a gyalogosan közlekedők száma 40%-kal nőtt a fővárosban, miközben a járművel közlekedőké alig emelkedett (5. táblázat). A gyalogosok körében megfigyelhető növekmény, mely meghaladta az 5 Az, hogy valaki egyféle járművel utazik, nem feltétlenül jelenti azt, hogy átszállás nélkül közlekedik. Azokat, akik egy vagy több átszállással, de azonos fajtájú közlekedési eszközzel érik el munkahelyüket, egyféle járművel közlekedőnek tekintjük.

30


otthonukban dolgozók számának csökkenését, részben összefügghet azzal, hogy mind több vállalkozó bérel vagy vásárol irodát, illetve üzlethelyiséget, és ezt lehetőleg lakóhelyének szűkebb környezetében teszi. Magyarázhatja a gyaloglók számának növekedését a munkavállalók, különösen a női foglalkoztatottak lakhelyhez közeli munkahelyválasztása, a munkahelyekben gazdagabb belső kerületekben megindult lakásépítkezés, de akár a tömegközlekedés drágulása, vagy a csúcsforgalom okozta egyre nehezebben kiszámítható utazási idő is. A Budapesten lakó, napi rendszerességgel utazók 90%-a vesz igénybe közlekedési eszközt ahhoz, hogy otthonából a munkahelyére, majd onnan hazajusson, a többiek gyalog járnak dolgozni. Egyféle járművel közel hattizedük közlekedik. A járműhasználatban jelentkező eltérések nagyon jellegzetesek településtípusonként. Az egyféle járművel közlekedők aránya a fővárosban a legalacsonyabb, és a községekben a legmagasabb. Ennek két fő oka van. Egyrészt az ingázók – akiknek a községek esetén magas az aránya – gyakran utaznak autóval vagy távolsági busszal úgy, hogy erről már nem szállnak át más típusú járműre. Másrészt a helyben lakó foglalkoztatottak, ha nem gyalogolnak, inkább saját járművel (autóval, motorkerékpárral, kerékpárral) utaznak. Az orszában egynél több járművel közlekedő foglalkoztatottak jelentős része kapcsolatban áll Budapesttel, ami annak is köszönhető, hogy a fővárosi tömegközlekedési hálózat kiterjedtebb. Budapest közlekedésébe nemcsak azok kapcsolódnak be, akik itt élnek, hanem azok is, akiknek munkahelye a fővárosban található (6. táblázat). 6. táblázat

A naponta járművel közlekedő foglalkoztatottak a járműtípusok száma szerint*, 2005 Megnevezés

Egyféle

Három- vagy többféle

Kétféle járművel közlekedik

Járművel közlekedik összesen

Fő Az országban lakó Ebből: Budapesten lakó Budapesten dolgozó Budapesten (is) utazóa)

2 683 459

382 307

93 590

3 159 356

421 686 501 528 548 318

168 066 217 692 226 172

61 828 78 461 84 732

651 580 797 681 859 222

Az országban lakó Ebből: Budapesten lakó Budapesten dolgozó Budapesten (is) utazóa)

100,0

100,0

100,0

100,0

15,7 18,7 20,4

44,0 56,9 59,2

66,1 83,8 90,5

20,6 25,2 27,2

Az országban lakó Ebből: Budapesten lakó Budapesten dolgozó Budapesten (is) utazóa)

84,9

12,1

3,0

100,0

64,7 62,9 63,8

25,8 27,3 26,3

9,5 9,8 9,9

100,0 100,0 100,0

Százalék

Százalék

* A járműfajtát nem megjelölők adatait a táblázat nem tartalmazza. a) Azok a foglalkoztatottak, akiknek vagy a lakóhelyük, vagy a munkahelyük, vagy mindkettő Budapesten található, így napi rendszerességgel megfordulnak a fővárosban. Számuk nem tartalmazza azokat, akik a városon csupán átutaznak. Az elnevezés ebből adódóan nem pontosan írja le a sokaságot, de megközelítő alsó becslése annak.


31

A naponta közlekedő, Budapesten lakó és dolgozó foglalkoztatottak 32%-a, illetve az itt dolgozók 34%-a utazott egynél több típusú járművel (7. táblázat). Ez utóbbi magas arány annak köszönhető, hogy a legalább két járműtípussal utazók aránya a bejárók körében közel 39%-ot tett ki. A fővárosból vidékre utazók esetén is magas a járműhasználók aránya, de körükben a két- vagy többféle járműtípust használók súlya (23%) jóval alacsonyabb, a többség csak egyféle járművel közlekedik. 7. táblázat

A Budapesten napi rendszerességgel közlekedő foglalkoztatottak utazási módjának jellemzői, 2005 (fő) Az utazás módja

Csak gyalog közlekedik Egyféle járművel közlekedik Ebből: helyi tömegközlekedési járművel távolsági autóbusszal autóval vonattal kerékpárral, motorkerékpárral egyéb járművel Kétféle járművel közlekedik Ebből: helyi tömegközlekedési járművel és távolsági autóbusszal autóval vonattal Három- vagy többféle járművel közlekedik Ismeretlen, vagy nagyon változó módon Összesen napi rendszerességgel közlekedő

Budapesten lakik

Ebből

BudaBudaeljár pesten pesten máshová dolgozik dolgozik dolgozni

71 051 421 686 164 719 1 565 233 894 6 298 7 334 7 876 168 066

70 696 374 896 159 220 364 199 130 3 931 6 824 5 427 159 586

1 334 13 245 14 305 61 828 5 728

543 12 155 13 525 55 557 4 335

791 1 090 780 6 271 1 393

728 359 665 070

63 289

KözleEbből kedik Budabejáró pesten (is)

355 70 925 229 46 790 501 528 126 632 5 499 169 089 9 869 1 201 14 456 14 092 34 764 279 695 80 565 2 367 22 273 18 342 510 7 146 322 2 449 8 869 3 442 8 480 217 692 58 106 14 976 14 949 37 294 78 461 5 537

71 280 548 318 174 588 15 657 314 459 24 640 7 656 11 318 226 172

14 433 2 794 23 769 22 904 1 202

15 767 16 039 38 074 84 732 6 930

874 143 209 073

937 432

Az utazás kapcsán használt járműfajták megoszlásában is lényeges különbségek mutatkoznak a lakásuk településén dolgozók és az ingázók között. Az autóhasználat azonban mindegyik csoport esetén jelentős. A fővárosból más településre eljárók között a leggyakoribb ennek a közlekedési eszköznek a használata. A Budapesten lakók, ha több járművel közlekednek, leginkább tömegközlekedési eszközt vesznek igénybe. Az egyes járműfajták igénybevételére vonatkozó adatok is rendelkezésünkre állnak, de ezek eltérnek a közlekedés módja szerinti csoportosítás eredményétől, mert akik többféle járműtípust vettek igénybe utazásukhoz, minden általuk használt járműfajtánál szerepeltek. Ebből adódik, hogy az egyes járműfajtákat igénybe vevők száma meghaladhatja a járművel közlekedőkét. A Közép-Magyarországon élő, járművel közlekedő foglalkoztatottak – e megközelítés alapján is – leggyakrabban autóval utaztak; naponta 420 ezer foglalkoztatott közlekedett így. Ezt követően a legnagyobb csoportot a villamossal, illetve trolibusszal utazók alkották. Ezek után gyakoriságban a helyi autóbusz, majd a metró, földalatti következett. A legkisebb utasszámú rétegnek a gyorsvasutat, HÉV-et használók számítottak (8. táblázat).

32


Az adott területen lakó, járművel közlekedő foglalkoztatottak száma a leggyakrabban használt járművek fajtája szerint, 2005 A budapesti Igénybe vett jármű Autó Villamos, trolibusz Helyi autóbusz Metró, földalatti Kerékpár, motorkerékpár Távolsági autóbusz Vonat Gyorsvasút, HÉV

A Pest megyei

A közép-magyarországi

lakóhelyű foglalkoztatottak száma, fő

a gyakoriság sorrendje

száma, fő


száma, fő


234 998 203 171 97 545 85 968 7 644 2 318 2 489 9 571

1. 2. 3. 4. 6. 8. 7. 5.

184 797 29 366 41 812 19 698 39 040 44 247 21 995 8 253

1. 5. 3. 7. 4. 2. 6. 8.

419 795 232 537 139 357 105 666 46 684 46 565 24 484 17 824

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Az igénybe vett járművek közül a személygépkocsi a legelterjedtebb. A járművel utazó budapesti foglalkoztatottak közül is sokan – 235 ezren – ültek autóba naponta. Villamossal, trolibusszal 203 ezer foglalkoztatott utazott rendszeresen. Ezt a járműfajtát a helyi autóbusz, majd a metró, illetve a földalatti követi gyakoriságban. Mivel a járművek használatának mértéke alapvetően attól is függ, hogy van-e, illetve mekkora járműállomány áll rendelkezésre az adott településen, érthető, hogy a Pest megyében lakó foglalkoztatottak közül csak a fővárosba bejárók használhatják a budapesti tömegközlekedés eszközeit. A megyében ezért az igénybe vett járművek sorrendje lényegesen eltér a fővárosban tapasztalttól. A régió Budapesten kívüli térségében a három legfőbb közlekedési eszköz az autó, valamint a távolsági és a helyi autóbusz. A községi lakosok között általában a távolsági autóbusz használata gyakoribb. Pest megyében a helyi buszok használata vélhetőleg azért jelentősebb, mert az agglomerációba közlekedő kék autóbuszok is ebbe a kategóriába tartoznak. A vidéki munkavállalók körében nem elhanyagolható, legalábbis a budapesti arányokat meghaladó a kerékpár- és motorkerékpár-használat. E környezetkímélőbb közlekedési módot alig minden századik fővárosi járműhasználó választja. Pest megyében közel tízszer akkora (községekben és kisebb városokban még ennél is nagyobb) hányadot képviselnek azok, akik így közlekednek. Amennyiben a fenti utazási szokásokat összevetjük a terület tömegközlekedésre vonatkozó adataival, azt tapasztaljuk, hogy a villamossal, illetve trolibusszal való utazás a foglalkoztatottak körében gyakoribb, mint általában. Ebben egyrészt szerepet játszhat, hogy a munkába való pontos érkezés érdekében, ha van lehetőség párhuzamosan futó járműfajták között választani, a tömegközlekedésben részt vevő munkavállalók inkább a kiszámítható menetidővel közlekedő villamost választják a csúcsforgalomban nehezebben haladó busszal szemben, de az is lehet, hogy buszról buszra szállnak át, így egyszerűen az átszállások okozta adatvesztés áll az eltérés hátterében. Annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak mikrocenzusból származó járműhasználati adatai csak többé-kevésbé tartalmazzák a halmozódásokat, és a két utazóközönség összevetéséből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, mégis feltételezhetjük, hogy a távolsági busszal, villamossal, illetve metróval utazók körében nagyobb arányban találhatunk foglalkoztatottakat, mint a HÉV-vel közlekedők között.


33

A foglalkoztatottak utazással töltött ideje Közép-Magyarországon az utazási időráfordítás6 a foglalkoztatottak körében számottevőbb, mint az ország egészében. Attól eltekintve, hogy a nem közlekedők 40%-a e régióban él, az utazási idő növekedésével párhuzamosan azt tapasztaljuk, hogy mind nagyobb a fővárost és Pest megyét magában foglaló régió súlya (3. ábra). 3. ábra

A közép-magyarországi foglalkoztatottak országon belüli aránya az utazással töltött idő függvényében, 2005* 60 50 40

%

Nem közlekedik 42 748 fő 355 022 fő

30 20 10 0

122 222 fő 181 366 fő

146 773 fő

236 966 fő 111 599 fő –15

16–30

31–60

61–90

91–120

121– perc időintervallum

*Az ábrán látható körök területe arányos a Közép-Magyarországon ennyi időt utazó foglalkoztatottak számával. A nagyon változó közlekedési idejű foglalkoztatottak adatait az ábra nem tartalmazza.

4. ábra

A különböző menetidő-ráfordítású foglalkoztatotti csoportok megoszlása Közép-Magyarországon és az országban, 2005 121– perc 91–120 perc 61–90 perc 31–60 perc 16–30 perc Legfeljebb 15 percet utazik Nem közlekedik 30

20

10 0 Közép-Magyarország

10 Magyarország

20

% 30

6 A közlekedésre fordított időn a lakás és a munkahely közötti oda- és visszautazáshoz általában szükséges percben megadott időmennyiséget értjük. Számítása során a gyaloglásra, az utazásra és a várakozásra fordított időt számba kell venni, de az ezzel összekapcsolt tevékenységeket (például a bevásárlást, a gyerekek kísérését) figyelmen kívül kell hagyni.

34


Az országban a foglalkoztatottak 18%-a abban a szerencsés helyzetben volt, hogy naponta legfeljebb negyedórát kellett azzal töltenie, hogy elérjen munkahelyére és onnan hazajusson7. Közép-Magyarországon a 15 percnél rövidebb rendszeres napi utazási idő mindössze a foglalkoztatottak 13%-ára volt jellemző. Amíg az ország egészében a dolgozók 29%-ánál a munkával kapcsolatos utazás 16 és 30 perc közötti időintervallumba esett, addig Közép-Magyarországon ez az arány közel 10 százalékponttal alacsonyabb volt. Az ország egészében a munkába járással összefüggő közlekedésre tehát a foglalkoztatottak 47%-ának kellett félóránál kevesebbet fordítania a szabadidejéből, miközben Közép-Magyarországon e mutató értéke 15 százalékponttal alacsonyabb volt. Magyarországon a foglalkoztatottak 52%-a napi fél óránál többet töltött utazással. A KözépMagyarországon lakó foglalkoztatottak körében ez az arány magasabb volt, az itt élő munkavállalók közel kétharmada utazott munkahelyére, majd onnan haza 30 percnél többet (4. ábra). 9. táblázat

A Budapesten és Pest megyében lakó foglalkoztatottak megoszlása utazási időráfordítás szerint, 2005 (%) A közlekedésre fordított idő 0 perc (nem közlekedik) Rendszeresen – 15 perc 16 – 30 perc 31 – 60 perc 61 – 90 perc 91 –120 perc 121 – perc Nagyon változó

Budapesti 3,5 7,3 17,4 32,9 15,0 14,9 6,6 2,4

Pest megyei 3,4 12,0 22,3 22,6 7,1 14,6 15,4 2,4

Közép-magyarországi átlag 3,4 9,1 19,3 28,9 12,0 14,8 10,0 2,4

A budapesti lakhelyű foglalkoztatottak közül tízből 7, a Pest megyeiek közül pedig 6 közlekedési ideje haladta meg a félórát, így 524 ezer budapesti és 282 ezer Pest megyei lakhelyű foglalkoztatott töltött 30 percnél hosszabb időt utazással napi munkába járása során. 2001 és 2005 között a fél óránál kevesebb időráfordítással a munkahelyükig, majd visszautazók aránya gyakorlatilag nem módosult, 32% volt. Ennek az értékelésénél azonban figyelembe kell vennünk, hogy azoknak a foglalkoztatottaknak az aránya, akik abban az időtakarékos helyzetben voltak, hogy lakóhelyükkel azonos helyen dolgoztak, 6,1%ról 3,4%-ra csökkent, miközben a napi maximum 30 percet utazóké 28,4%-ra emelkedett. A fél óránál több időráfordítással, de legfeljebb egy órát közlekedéssel töltők hányada 28,9%-ot tett ki. Arányuk a fővárosban ennél magasabb (32,9%), Pest megyében pedig alacsonyabb (22,6%) volt. Napi egy óránál többet a közép-magyarországi foglalkoztatottak 36,8%-a töltött közlekedéssel. A régió mindkét térségében ezzel megegyező nagyságú volt a legalább egy órát utazó munkavállalók aránya, de amíg ezen belül Budapesten a legfeljebb két órát utazók alkották a közlekedők zömét, addig Pest megyében a másfél óránál hosszabb ideig közlekedők voltak túlsúlyban (9. táblázat). 7 A nem közlekedőket is számítva.


35

Az utazás időtartamát több tényező befolyásolja, például a munkahely és a lakóhely közötti távolság, a választott jármű(vek) fajtája és száma, a sebesség, az utak telítettsége, vagy a várakozásra fordított idő. A távolsággal és a várakozási idővel is összefügg, hogy az ingázók jóval nagyobb hányada utazik napi egy óránál többet, mint a lakóhelyükön dolgozóké. Az előbbiek körében az országos arány 45%-ot, a közép-magyarországiak körében 56%-ot tett ki. A lakóhelyükön dolgozó foglalkoztatottak esetén a legalább egyórás időráfordítással utazók aránya országosan 13% volt. Közép-Magyarországon az azonos településen lakó és dolgozó munkavállalók között azonban 29%-ot tettek ki azok, akiknek egy óránál több időt kellett a munkahely és a lakás közötti közlekedésre fordítaniuk. Ez az arány Budapest és Pest megye nem ingázó foglalkoztatottai körében meglehetősen nagy eltérést mutat: míg a fővárosban 35, Közép-Magyarország másik térségében mindössze 6% e különösen megterhelő utazást folytatók aránya. Az országos adatokhoz képest a közép-magyarországi hosszabb időráfordítás hátterében részben a főváros adottságai állnak. Budapest esetén az itt lakók annak ellenére utazhatnak hosszú ideig, hogy átlépnék a városhatárt. A több járműtípussal közlekedők átszálláskor tapasztalható várakozási ideje, valamint a torlódások is növelhetik az ilyen típusú időráfordítást. Pest megye esetén az ingázók magasabb aránya és így az utazás távolsága, valamint a várakozási idők állnak a háttérben. Pest megyében az ingázók 58%-a utazik napi rendszerességgel egy óránál hosszabb ideig. Ez valószínűleg azért haladja meg 13 százalékponttal az országos átlagot, mert az innen bejárók többnyire a fővárosba mennek, és a városon belül is továbbutaznak munkahelyük eléréséhez. 5. ábra

A Budapesten lakó foglalkoztatottak közlekedési ideje a közlekedés módja szerint 100

%

23,0

30,0

80

47,8

40,1

59,6 73,3

60

37,8

100,0 71,6

40

40,3 39,8

38,6

20

32,2

20,7 0 Nem közlekedik

1–15

12,4

4,8

3,3

16–30

31–60

61–90

19,4 perc 91–120

120–

Három- vagy többféle járművel közlekedik

Egyféle járművel közlekedik

Kétféle járművel közlekedik

Csak gyalog, nem közlekedik

36


A Budapesten lakó foglalkoztatottak esetén is jól megfigyelhető a közlekedési mód és a közlekedési idő közötti összefüggés. Azok körében, akiknek az oda- és a visszaút maximum 15-15 percig tart, még mindig érezhető a gyalogosan közlekedők részesedése, de a járművet – ezen belül is az egyféle közlekedési eszközt – használók aránya már nagyobb. A többféle járművel közlekedők súlya az utazásra fordított idő növekedésével párhuzamosan emelkedik. Hasonló, csak arányaiban kismértékben eltérő eredményre jutunk, ha a fővárosban dolgozó embereket vizsgáljuk ugyanebből a szempontból. Közép-Magyarország oktatási intézményhálózata 2005-ben Közép-Magyarország településeinek 95%-án volt oktatási intézmény, döntő részben általános iskola. Alapfokú oktatást mindössze 10 településen nem biztosítottak. Középiskolával 48 település, szakiskolával pedig 27 rendelkezett. Felsőfokú oktatást összesen négy településen folytattak a régióban. Közép-Magyarország 187 településén a 2004/2005-ös tanévben 704 feladatellátási helyen folyt alapfokú oktatás. Pest megyében 313, Budapesten 391 általános iskola működött. A régióban szakiskolai nevelés 143, középiskolai oktatás 654 intézményben zajlott. A középiskolák több mint háromnegyede a fővárosban volt. A Pest megyei intézményhálózat kiépítettsége elmaradt a fővárositól. Ötnél több középfokú intézménnyel – a főváros mellett – négy város rendelkezett: Vác, Szentendre, Gödöllő és Cegléd. A fővárosnak a felsőoktatásban betöltött szerepét jól mutatja, hogy az ország minden második felsőoktatási intézménye itt volt. Amennyiben ehhez a 36 egyetemhez, főiskolához még hozzáadjuk a kihelyezett intézmények számát, akkor 46 intézmény 89 karán lehetett Budapesten tanulni. A nappali tagozatos tanulók száma 2005-ben a mikrocenzus adatai szerint Magyarországon 1 millió 890 ezer ember járt iskolába. Többségük nappali tagozatos volt. Közülük általános iskolákban 909 ezren, középiskolákban, illetve középfokú szakiskolákban 480 ezren tanultak, egyetemi vagy főiskolai felsőfokú oktatásban, illetve érettségi utáni szakképzésben 285 ezren vettek részt. Az 1 millió 674 ezer nappali tagozatos tanuló 26%-a élt a közép-magyarországi régióban. Az ország általános- és középiskolás diákjainak kevesebb mint negyede lakott Közép-Magyarországon, a felsőfokú oktatás nappali tagozatos hallgatói, illetve az érettségi utáni szakképzésben részt vevő diákok közül azonban már lényegesen nagyobb arányt, 34%-ot képviseltek e régió diákjai. Közép-Magyarországon összesen 441 ezer nappali tagozatos diák élt, ezen belül Budapesten összesen 250 ezren, Pest megyében 191 ezren laktak. A tanulók többsége lakóhelyén tanult, a naponta eljárók aránya Budapesten sokkal alacsonyabb (2,5%) volt, mint Pest megyében (43,5%). A fővárosban lakó tanulók – vélhetően a fejlett oktatási hálózattal összefüggésben – csak ritkán döntöttek úgy, hogy más településen tanulnak. A Pest megyében lakó diákok körében viszont – akárcsak a foglalkoztatottak esetén – az országosnál gyakoribb volt az ingázás. Ezt minden iskolatípus esetén megfigyelhettük, még az alapfokú oktatásban részesülők körében is, pedig az


37

országosnál nagyobb fokú oktatási célú ingázást az általános iskolával való ellátottság hiánya nem indokolta (10. táblázat). 10. táblázat

Az eljáró tanulók aránya az adott területen lakó diákok százalékában, 2005 (%) Iskolatípus

Ország

Budapest

Pest megye

Általános iskola

12,0

0,5

15,9

Középfokú szakiskola, középiskola

45,1

1,9

78,6

Egyetem, főiskola; érettségi utáni szakképzés

36,5

6,3

84,3

Összesen

25,6

2,5

43,5

A budapesti lakású nappali tagozatos tanulók 45,7%-a volt általános iskolás, 26,2%uk középfokú nevelésben részesült, 28,1%-uk pedig felsőfokú vagy más, érettségi utáni képzésben vett részt. Pest megyében az alapfokú oktatásban részesülők aránya magasabb, a főiskolán, egyetemen és más érettségi utáni képzésben tanulóké pedig alacsonyabb volt, mint Budapesten. A Budapestről naponta eljáró tanulók döntő többsége felsőfokú intézménybe járt, míg Pest megyében az ingázók bázisát a középiskolások adták. A megye intézményi ellátottságából adódóan a lakhelyükön tanuló diákok legnagyobb része (85,3%-a) általános iskolás, ezzel szemben a Budapesten lakó, helyben tanulók iskolatípusonkénti eloszlása közel azonos a fővárosban lakó összes tanuló megfelelő arányszámaival (11. táblázat). 11. táblázat

A közép-magyarországi régióban élő nappali tagozatos tanulók megoszlása az iskola típusa szerint, 2005 (%) Budapesten lakó tanuló Iskolatípus Általános iskola Középfokú szakiskola, középiskola Egyetem, főiskola; érettségi utáni szakképzés Összesen

összesen

lakhelyén jár iskolába

Pest megyében lakó tanuló

naponta ingázik

összesen

lakhelyén jár iskolába

naponta ingázik

45,7

46,6

9,1

57,3

85,3

21,0

26,2

26,4

19,5

28,1

10,6

50,7

28,1 100,0

27,0 100,0

71,4 100,0

14,6 100,0

4,1 100,0

28,3 100,0

A nappali tagozatos tanulók közlekedési szokásai 2005-ben a Közép-Magyarországon élő nappali tagozaton tanulók többsége járművel utazott, így csak kisebb hányaduk jutott el az iskolájába gyalog. Bár néhányan nem közlekedtek – lakásuk, kollégiumi szálláshelyük az iskolával azonos épületben volt –, arányukat elhanyagolhatónak tekinthetjük (12. táblázat).

38


A nappali tagozatos tanulók megoszlása közlekedésük módja szerint Területi egység

(%) Járművel közlekedik

Nem közlekedik

Csak gyalog közlekedik

Budapest

0,8

26,8

Pest megye

0,5

35,6

63,9

0,7

30,6

68,9

1,2

38,5

60,3

Közép-Magyarország Ország

72,4

A régió két térségében a járművel közlekedők aránya magasabb volt az országos aránynál, míg a nem közlekedőké vagy gyalogosan közlekedőké alacsonyabb. A különbségek a főváros esetén bizonyultak nagyobbnak. A tanulók közlekedési szokásairól csak az 1984-es mikrocenzus idejéből rendelkezünk visszatekintő adatokkal. A két felmérés között eltelt több mint húsz évben azonban olyan szintű változások következtek be e csoport közlekedési szokásaiban, hogy itt csak a főbb változásokat említem meg. Akkor a nappali tagozatos tanulók többsége jutott el közlekedési eszköz használata nélkül iskolájába. (65%-uk gyalogolt, 4%-uk nem közlekedett. A gyaloglók aránya még Budapesten is meghaladta a 60%-ot). Az országban tanuló nappali tagozatos diákok 70%-a napi legfeljebb félórát, 18%-a fél és egy óra közötti időt fordított arra, hogy elérjen az iskolába és onnan hazatérjen, további 12%-a pedig egy óránál többet utazott. Azóta a járműhasználók részaránya és – mint ahogy ezt látni fogjuk – a diákság napi iskolába járásra fordított ideje megnőtt. A változások hátterében a felsőfokú oktatás növekvő súlya, az intézményi – ezen belül a kollégiumi – rendszer átalakulása, a népesség megváltozott iskolaválasztási szokása, illetve a gépkocsihasználat elterjedése állhat. A közlekedés módjában az eltérő iskolai szinteken tanulók körében jelentős különbségek tapasztalhatók. Az általános iskolások között nagyobb a közlekedési eszközt egyáltalán nem használók súlya. Ez az alapfokú iskolák területi elhelyezkedéséből következik. Ennél magasabb szinten nagyobb a járműhasználók aránya. Amíg a közlekedés szempontjából Budapesten a legkedvezőtlenebb helyzetben a felsőfokú oktatás hallgatói voltak, addig Pest megyében és országosan a középfokú iskolákban tanulók között volt magasabb a járművel utazók aránya. A Pest megyében és Budapesten lakó tanulók – a magasabb iskolatípusokat tekintve – sokkal inkább járműfüggők voltak, mint az ország más területén élő társaik. Ebben a főváros esetén a városon belüli hosszabb távolságok megtétele játszott szerepet, Pest megyében pedig az, hogy az iskolák területi elhelyezkedése miatt többnyire ingázásra kényszerültek a diákok. Az ingázó tanulók helyzete jóval kedvezőtlenebb a közlekedés tekintetében, mint a lakóhelyükön tanulóké. Közülük elenyésző (1-2%) a gyalogosan közlekedők aránya, és szabadidejükből is többet töltenek utazással. A különféle járműveket – a közlekedési adottságoknak megfelelően – a más-más településtípuson élő tanulók eltérő mértékben vették igénybe. Az iskolába járművel közlekedő budapesti lakhelyű diákok alapvetően villamossal, trolibusszal, helyi autóbusszal, illetve metróval utaztak. A foglalkoztatottakkal ellentétben az autóhasználat kevésbé volt elterjedt körükben. Az autóval utazók többsége általános iskolába járt, tehát szüleik vitték így a gyermeküket iskolába. A Pest megyében élő diákok leggyakrabban használt jármű-


39

típusa a távolsági autóbusz volt, de használták a tanulók a helyi tömegközlekedési eszközöket, a vonatot és a kerékpárt is. Közép-Magyarországon a nappali tagozatos tanulók 46%-a utazott legfeljebb napi fél órát, hogy eljusson iskolájába és onnan hazatérjen. Az országban a naponta maximum 30 percet közlekedő diákok adták a tanulók nagyobb részét. Budapesten a diákok iskolával kapcsolatos utazási ideje leginkább negyedóra és egy óra között mozgott. Összesen 142 ezer diák utazott ilyen hosszú ideig. A legtöbb diáknak Pest megyében is ennyi időre volt szüksége, hogy iskolába járhasson, de a megyében a több mint napi másfél órát utazással töltők száma is magas volt. E megterhelő napi utazást 43 ezren vállalták napról napra, azért, hogy a kívánt tanintézménybe járhassanak (6. ábra). 6. ábra

A területen élő nappali tagozatos tanulók száma az utazások ideje szerint, 2005 fő 80 000

60 000

40 000

20 000

idő

0 Nem közlekedik

1–15

16–30

Pest megye

31–60

61–90

91–120

120–

Budapest

Különböző oktatási fokozatonként a tanulók utazási ideje eltérően alakult. Akárcsak a közlekedési módoknál, ebben az esetben is az általános iskolások voltak a legkedvezőbb helyzetben. A közép-magyarországi régióban élő, alapfokú oktatásban részt vevő diákok 70%-ának legfeljebb fél óra kellett, hogy a tanintézményéhez vezető utat oda-vissza megtegye. A közép- és felsőfokúak körében ez az arány mindössze 19–20%-ot tett ki. A régióban az utazás időtartamát tekintve a legrosszabb helyzetben a Pest megyében lakó, felsőfokú intézményekbe ingázó tanulók voltak: 72%-uk utazott naponta több mint másfél órát. Összességében megállapítható, hogy Közép-Magyarországon mind a foglalkoztatottak, mind a tanulók körében az országosnál nagyobb szerepe van a napi közlekedésnek. Ez egyrészt Budapest nagyvárosi jellegével – kiterjedésével és közlekedési hálózatával –, másrészt Pest megye erős fővároshoz kötődésével és az ebből adódó magas ingázási értékével áll összefüggésben. A tanulók körében a fentieken kívül az utazás módját és idejét az iskolahálózat kiterjedése is befolyásolja. Budapest nappal nemcsak az ott élők-

40


nek, hanem a munkavállalási, illetve tanulási célból érkező – főként Pest megyéből bejáró – vidékieknek is lehetőségeket nyújt. E területen sok ember napi mozgása koncentrálódik, és a közlekedés zavartalan működtetése a növekvő igények mellett mind nehezebb kihívás elé állítja a térségben élőket. IRODALOM A munkahelyre utazás Budapesten és a megyei jogú városokban. KSH, Budapest, 2003 Az aktív keresők és az iskolai tanulók napi ingázása és utazási szokásai. KSH, Budapest, 1988 Az ingázás szerepe a közép-magyarországi régió lakosságának foglalkoztatásában és Budapest munkaerőellátásában. KSH, Budapest, 2004 Balogh Károly: Az ingázás szerepe a közép-magyarországi régió lakosságának foglalkoztatásában és Budapest munkaerő-ellátásában. Területi Statisztika, 2004. november Kapitány Gabriella – Dr. Lakatos Miklós: A munkaerő napi mozgása és közlekedése a budapesti agglomerációban, 1980–2001, I. rész. Területi Statisztika, 2005. március Kapitány Gabriella – Dr. Lakatos Miklós: A munkaerő napi mozgása és közlekedése a budapesti agglomerációban, 1980–2001, II. rész. Területi Statisztika, 2005. május Közlemények a budapesti agglomerációról. Társadalmi, gazdasági jellemzők. KSH, Budapest, 2007 Mikrocenzus 2005. A foglalkoztatottak és a nappali tagozatos tanulók napi közlekedése. KSH, Budapest, 2006 Népszámlálás 2001. A foglalkoztatottak napi közlekedése. KSH, Budapest, 2003 www.ksh.hu Kulcsszavak: közlekedés, foglalkoztatottak, nappali tagozatos tanulók, ingázás, Közép-Magyarország, Budapest, Pest megye. Resume The analysis describes daily commuting of employed persons and full-time students in the region of Central Hungary, on the basis of data of the Microcensus held in 2005 in Hungary. In this region commuting plays a significant role both for the employed and for the students; people living here travel more daily than the national average and by many different types of vehicles. This is partly related with the large town character of Budapest – with the large area of town and the sophisticated transport network – and with the strong dependence of Pest county on the capital town, which results in high commuting flows. Travelling of students is influenced by the expansion of the school network, as well. During the day, Budapest grants good work and study opportunities not only for the residents but also for commuters arriving mainly from Pest county. Budapest is a concentrated place for the daily travel of many people, therefore, smooth organization of transport creates an increasing challenge for inhabitants of the agglomeration regarding the ever higher demand.

LUX GÁBOR

Egy közép-európai világváros? Ipari válság és szerkezeti átalakulás Felső-Sziléziában* Bevezető A hagyományos („régi”) ipari térségek válsága és átalakulása Nyugat-Európában és Észak-Amerikában az 1970-es évektől kezdődően, a világgazdaság nagy átrendeződésével végbemenő folyamat, amely egyben gazdasági és társadalmi modellváltással járt együtt. Közép- és Kelet-Európa országai az államszocializmus bukása után csak megkésve, egymásra halmozódó (gazdasági, politikai és társadalmi) válságok között voltak képesek szembenézni az ipar nagyarányú válságával. Így az átrendeződés nehéz és elhúzódó folyamat keretében ment és megy végbe, amely tulajdonképpen egyszerre válságkezelés és az új politikai rend, valamint a hozzá tartozó működési struktúrák felépítése. Felső-Szilézia Közép-Európa egyik legkorábban iparosodott térsége, a modern ipari civilizáció bölcsője. Megosztott területén a porosz, osztrák és orosz modell párhuzamos fejlődése zajlott le, amely utóbb jelentős konfliktusokkal járt, különbségei pedig még ma is megfigyelhetők. A XIX. század második felében Szilézia a kor mércéjével rendkívül fejlett övezet volt, ahol az ipar csúcstechnológiákat alkalmazott, és ahol egyben jelentős tőkekoncentráció ment végbe. A szocializmus alatt a korábbi ipari fejlődési út konzerválódott; ez a stratégia az egyoldalú nehézipar-fejlesztésben (és a követő jellegű urbanizációban) vélte meglelni a fejlődés egyedüli üdvözítő útját, s nem ismerte fel a világgazdaságban végbemenő változások jelentőségét. Így a rendszerváltás idejére FelsőSziléziában rendkívül mély gazdasági válság alakult ki, amihez a természeti és lakókörnyezet nagyfokú degradációja, továbbá a társadalmi élet patologikus jelenségei (magas halandóság, szegregáció, gyenge és önállótlan közösségek) társultak. Klasik és Heffner (2001) Felső-Sziléziát erősen heterogén, differenciált gazdasági és társadalmi szerkezetű régióként írják le; véleményük szerint területét e heterogenitás figyelembevételével négy részre indokolt osztani: – az északi rész (Częstochowa) infrastrukturálisan elmaradott, népessége képzetlen, gazdaságában még ma is jelentős az archaikus mezőgazdasági üzemek szerepe; – a felső-sziléziai agglomeráció területén az előbb említett szerkezetváltási, környezeti és társadalmi problémák, az oktatási intézmények és a munkaerőpiac közötti hézag, valamint a városi funkciók, illetve infrastruktúra alulfejlettsége jelentették a fő problémákat; – délnyugaton, Rybnik szénbányászati körzetben az agglomerációhoz hasonló problémák figyelhetők meg, még egyoldalúbb gazdasági szerkezettel; * A tanulmány megírásában a CEEPUS csereprogram keretében elnyert mobilitás nyújtott értékes segítséget. Köszönettel tartozom továbbá a Karol Adamiecki Közgazdaság-tudományi Egyetem munkatársainak, különösen Adam Polkonak és Krystian Heffnernek.

42

LUX GÁBOR

– végül a déli Bielsko-Biała inkább az elmaradott térségek közé tartozik, amely aránylag jó állapotú természeti környezetet, de elmaradott infrastruktúrát és fejletlen határon átnyúló kapcsolatokat jelent. A válságkezelés feladatait tehát rendkívül tág körben és a válságjelenségek közötti erős kapcsolatokat figyelembe véve kellett megfogalmazni. Eleinte a bajba jutott iparágak és a környezet fizikai regenerációja, majd az ezredfordulóhoz közeledve egyre inkább az új növekedési lehetőségek meglelése volt a kulcscél; vagyis Nyugat-Európa országaihoz hasonlóan itt is1 megfigyelhető a válságkezelési és az általános regionális politikák közötti átmenet. Felső-Szilézia Közép-Európában egyedi regionális politikai problémákat vet fel, hiszen népessége, gazdasági súlya és urbanizációs színvonala alapján a centrumtérségek körébe sorolható (1. táblázat), miközben gazdasági szerkezete jobban hasonlít a klasszikus iparvidékekhez. A legkézenfekvőbb analógiát talán nem is Közép-Európában találjuk, hanem a Ruhr-vidékhez hasonló nyugati képződményekben. E tanulmányban a kérdés tér- és időbeli kiterjedése miatt elsősorban a gazdaságiszerkezetváltási folyamatok és a regionális politika, tervezés szemszögéből vizsgálom Felső-Szilézia vajdaság és a katowicei agglomeráció átalakulásának fő jelenségeit. A tanulmány megírása során folyamatosan gondot jelentett, hogy a közigazgatási határok többszöri átszabása és a rendelkezésemre álló adatbázisok eltérő módszertana, illetve adatgazdagsága miatt a pontos hosszú idősorok felállítása nehézségekbe ütközött. A tanulmányban ezért mindig a Felső-Szilézia területét legjobban lefedő közigazgatási egységeket használtam (Szilézia 1953 és 1955 között Stalinogród vajdaság, 1955–1974ig Katowice vajdaság, 1975 és 1998 között Bielsko-Biała, Częstochowa és Katowice vajdaságok, 1999-től Sziléziai vajdaság), felvállalva az eltérő területi beosztásból következő pontatlanságokat. 1. táblázat

Felső-Szilézia fontosabb adatai (2005) Megnevezés Terület, km2 powiatok („kistérségek”) száma gminák („községek”) száma ebből városi vidéki vegyes Népesség, fő ebből városi aktív korú foglalkoztatott ebből mezőgazdaságban iparban és építőiparban szolgáltatásokban regisztrált munkanélküli Népsűrűség, fő/km2 GDP/fő (2004, PPS) GDP Lengyelország átlagában GDP az EU-27 átlagában Összes beruházás, millió zł ebből ipar és építőipar Bruttó hozzáadott érték, millió zł ebből ipar és építőipar Forrás: Rocznik Statystyczny Województw 2006, Eurostat. 1 Lengyelországban.

Érték 12 331 17 167 49 96 22 4 685 500 3 690 768 2 013 000 1 504 900 70 900 567 500 866 500 281 300 380 12 260

Arány, %

29,34 57,49 13,17 78,77 42,96 4,71 37,71 57,58 15,50 110,45 57,00

15 475 8 403 113 687 52 978

54,30 46,60

EGY KÖZÉP-EURÓPAI VILÁGVÁROS?

43

Iparosítás és urbanizáció az államszocialista időszakban A második világháború után Felső-Szilézia dilemmája a lengyel területi fejlődés legellentmondásosabb kérdései közé tartozott. A vajdaság infrastruktúrája nem szenvedett jelentős fizikai károkat (Riley – Tkocz 1998), bár német ajkú népességét elűzték, és helyére az elveszített keleti területek lakosságát telepítették. A gazdaságpolitikában két ellentétes törekvés érvényesült: a meglévő iparvidékek továbbfejlesztésére törekedtek, miközben súlyukat a területi kiegyenlítési politika eszközeivel igyekeztek csökkenteni. Ennek megfelelően az eredmények is vegyesek voltak: 1950–1955 között Lengyelország ipari termelésében a régió súlya 32,3%-ról 23,5%-ra mérséklődött (Cymbrowski 2004), de egyértelmű vezető szerepét továbbra is megtartotta. Zawadski (1965) adatai szerint 1951–1960 között az ipari beruházások 54%-a három vajdaságba (Katowice, Krakkó, Wrocław) koncentrálódott; Lijewski (1985) üzemtelepítési térképei is ezt a tendenciát támasztják alá. A továbbfejlesztés következményeképp Felső-Szilézia a magas bázisértékekhez mérten is óriási növekedésen ment keresztül: 1949 és 1960 között a városi népesség 1 391 000 főről 2 433 000-re, az iparban foglalkoztatottak száma 605 ezerről 868 600-ra emelkedett (1. és 2. ábra). A mezőgazdaság sem ekkor, sem a későbbiekben nem volt számottevő a vajdaság gazdasági életében. A betelepülés rendkívüli nyomást gyakorolt a város- és infrastruktúra-fejlesztésre, amely a szocialista időszakban mindvégig követő jellegű maradt. Az 1950-ben újonnan alapított, eleinte pusztán lakófunkciókkal rendelkező Tychy várost Katowice tehermentesítésére hozták létre, de – látványos növekedése ellenére2 – ehhez elégtelennek bizonyult. A konurbációban3 a környezeti ártalmak mellett az általában az új szocialista városokra jellemző urbanizációs hiányjelenségek (lakáshiány, infrastruktúra-hiány, szolgáltatás- és áruhiány) léptek fel, amelyeket a központi tervezés nem volt képes kezelni, s ezért a lakosság, a városi vezetés és a vállalatok formális, illetve informális beavatkozására volt szükség. Az 1950-es évek után a hiányjelenségek jelentős részét felszámolták, de az 1970-es évek beruházási hulláma új betelepülési folyamatot indított el, amely ismételt túlzsúfoltságot, a rekonstrukcióból kimaradó régi lakónegyedekben leromlást és szegregációs folyamatokat eredményezett (a kérdésről lásd még Szczepański 1993, Wódz 1993 és Drobniak – Polko 2004). 1. ábra

A városi és vidéki népesség alakulása Felső-Sziléziában 1946–2005

6

millió fő

5 4 3 2 1 0 Város

Község

Forrás: Nemzeti statisztikai évkönyvek alapján a szerző számításai. 2 Lakossága 1960-ig 12 900 főről 50 ezerre emelkedett; 1990-ben 190 ezer, 2006-ban azonban a magas elvándorlásnak köszönhetően már csak 132 500 lakosa volt. 3 A konurbáció olyan, több település által alkotott városi terület, ahol a lakosszám növekedése és a beépített területek bővülése miatt a települések fizikai határai elmosódtak. – A szerk.

44

LUX GÁBOR

Az urbanizáció ellentmondásossága mellett az államszocializmus számára az egyoldalú gazdaságszerkezetből következő munkanélküliség jelentette a legfontosabb gondot. A nők körében tapasztalható munkanélküliség már korábban is létezett, de az 1960-as évek társadalmi és gazdasági változásai tették látványossá. A rejtett munkanélküliségről nem rendelkezünk pontos adatokkal, de a helyzet súlyosságát mutatja, hogy a regisztrált, munkát kereső nők száma többszörösen meghaladta a férfiakét, és a helyzet 1960 és 1970 között tovább romlott. Más szocialista országokhoz hasonlóan Felső-Sziléziában is alternatív munkaintenzív (könnyűipari, elektronikai stb.) iparágak letelepítésével próbáltak új állásokat teremteni, de mindezek nem hozták meg a tőlük várt eredményeket. Az 1960-as években Lengyelország Magyarországhoz hasonlóan területi kiegyenlítési politikákkal kísérletezett. A térben arányosabb beruházási szerkezet hatására FelsőSzilézia dominanciája valamelyest enyhült, az északi és keleti területek városi centrumai megerősödtek. A legnagyobb nemzeti beruházás mégis az 1972-től épített Huta Katowice acélmű volt, amelynek kijelölésekor – a szocializmus sajátos telepítési tényezőjeként – Edward Gierek, a LEMP első titkára szülőfaluját, a Dąbrowa Górnicza melletti Zagórzét részesítették előnyben. Az acélvertikum bővítése és rekonstrukciója mellett bizonyos szintű diverzifikációra törekedtek (elektronika, gépipar, autógyártás), de 1975-től az új ágazatok jelentősége ismét csökkent, visszatértek a kőszénbányászat és acéltermelés extenzív növeléséhez. A környezeti szempontok teljes elhanyagolásának köszönhetően a rendszerváltás idejére jelentős területek szennyeződtek el, és különösen magas volt a daganatos, illetve légúti megbetegedések előfordulása. A nehézipar válságfolyamatai is megfigyelhetők a periódusban: 1980 és 1990 között mintegy 185 ezer ember áramlott ki a szénbányászatból. A szerkezetváltási programok (Katowice vajdaság területi tervének irányelvei, valamint Katowice-projekt az ipar szerkezetátalakítására) nem voltak képesek a válság enyhítésére, és a forráshiány miatt nem is hajtották végre őket. A helyi kezdeményezésektől a regionális struktúrákig: intézményfejlődés a rendszerváltás után A rendszerváltáskor súlyos problémákat és torz, elavult gazdasági szerkezetet öröklő Felső-Sziléziában az átalakulás első éveit – nyugat-európai válságtérségekhez hasonlóan – a munkahelymegtartó szociális intézkedések jellemezték (Cymbrowski 2004); az ekkor rendkívül erős Szolidaritás szakszervezeti mozgalom erős jóléti követelésekkel, valamint a dolgozói tulajdon különböző formáin keresztül a menedzsmentben megvalósuló közvetlen befolyás igényével lépett föl. A térségben kialakult egy új regionális döntéshozó elit, amely a politikai pártok képviselőiből, a Szolidaritás üzemi bizottságaiból és egyházi szervezetekből állt össze, valamint megjelentek a sziléziai őslakosok érdekeit képviselő etnikai regionalista mozgalmak is (Geisler – Wróblewska-Jachna 2004).4 Ez a konstelláció hamarosan felbomlott: a civil nonprofit szervezetek elvesztették politikai befolyásoló szerepüket, és kiszorultak a hatalomból, a szakszervezetek befolyása pedig egyre inkább pártpolitikai transzmisszión keresztül érvényesült. 4 A pártállam tagadta a német, morva és lengyel elemeket vegyítő sziléziai nemzetiségek létezését, miközben a társadalmi élet minden területén kiszorításukra törekedett. Az 1960-as évekig a régióban semmiféle gazdasági vagy politikai vezető pozíciót nem tölthettek be. Az államszocializmus alatt mintegy 600 ezer sziléziai hagyta el az országot, elsősorban NyugatNémetország irányába. 1990 után három regionalista szervezet is létrejött.


45

Az alulról építkező, helyi és regionális törekvések hordozójává helyi politikusok mellett az önkormányzatok és a velük erősen összefonódott gazdasági döntéshozók (kamarák, vállalatvezetők stb.) koalíciója vált. Tevékenységük eredményeként kialakultak a helyi gazdaságfejlesztő intézmények első képviselői: – Felső-sziléziai Légiközlekedési Társaság (Górnośląskie Towarzystwo Lotnicze S.A., 1991), feladata Pyrzowice regionális repülőtér kibővítése és modernizációja; – Katowicei Nemzetközi Vásár (Międzynarodowe Targi Katowickie), kiállítóközpont; – Felső-sziléziai Fejlesztési és Promóciós Ügynökség (Górnośląska Agencja Rozwoju Regionalnego S.A., GARR, 1992), finanszírozási lehetőségek felkutatására és fejlesztési koncepciók kidolgozására létesült, ma pedig EU-források elosztása fölött is rendelkezik; – Felső-sziléziai Vállalkozásátalakítási Ügynökség (Górnośląska Agencja Przekształcen Przedsiębiorstw, GAPP, 1994), eredetileg ipartelepek fejlesztésére és vállalkozáspromócióra szakosodott, ma bővebb régiópromóciót is végez. A rendszerváltás utáni regionális politika első jelentős dokumentuma Felső-Szilézia regionális gazdaságpolitikai programja (Program Regionalnej Polityki Gospodarczej Górnego Śląska, 1992). A program a recesszióból való kilábalás eszközeiként a gazdaság belső és külső kapcsolatrendszerének építését, továbbá a monokultúrából kivezető húzóágazatok letelepítését említi. A Regionális gazdaságpolitika programja egyben megalapozója az 1995-ös Regionális szerződésnek, amely 2001-es megújításáig szabályozta a regionális és nemzeti szint együttműködési kereteit és célrendszerét. Ahogy az előbbi, úgy az utóbbi is úttörő jelentőségű volt Lengyelországban. Mai megítélése mégis ellentmondásos; míg egyesek innovativitását hangsúlyozzák (Domański 2003), mások szerint meghaladott intézményépítési lépcsőfok vagy kevés haszonnal járó „regionális pótcselekvés” (idézi Bierwiaczonek – Zagała 2004). Területi elemzők arra is rámutatnak, hogy a szerződés top-down logikát képvisel, s a keretében létrejött forrástranszfer-intézmények is a központi irányítás kiterjesztését képviselik. Ezek az intézmények a következők: – Az átalakult Felső-sziléziai Fejlesztési és Promóciós Ügynökség (GARR 1992), elsősorban az EU-források elosztására szakosodott; – Felső-sziléziai Alap (Fundusz Górnośląski S.A., FG), hitelgaranciák nyújtása és területfejlesztési projektek társfinanszírozása; – Regionális Finanszírozási Intézet (2002-től, a GARR alegysége). A regionális érdekérvényesítő képesség erősödését jelzi, hogy a Felső-sziléziai Alap funkcióit azóta részlegesen átvette az alulról szerveződő tevékenység által létrehozott Felső-sziléziai Szerkezetváltási Alap. A szerkezetváltás folyamatában kiemelt, s talán meghatározó jelentőségű eszköz a különleges gazdasági övezetek létrehozása. Lengyelország területén 1995-től összesen 14 övezet létesült; a katowiceiről a következőkben külön is szót ejtek. Lengyelország 1999-ben Közép-Európában mindmáig egyedülálló regionális reformot hajtott végre, melynek eredményeként a központ és a megerősödött területi középszint között új feladatmegosztás alakult ki. A kettős hatalmi struktúra súlypontjai a miniszterelnök által kinevezett, dekoncentrált intézményekért felelős vajda, és a regionális tanács által választott, a decentralizációt képviselő marsall. Bár a központi intézmény-

46

LUX GÁBOR

rendszer szerepe még mindig számottevő, és ezért nem teljes körű decentralizációról, hanem „mindössze” egy átmeneti formáról beszélhetünk, a változások során rendre a régió megerősödése figyelhető meg; ennek köszönhetően nem csupán nagyobb önállósággal rendelkezik céljai meghatározásában és elérésében, hanem sikeresen állt ellen a – más közép-európai országokban is megfigyelhető – újracentralizációs törekvéseknek is.5 A regionális decentralizáció folyamata további önszerveződési folyamatoknak adott lökést, ezek közé sorolhatjuk például a későbbiekben tárgyalandó Felső-sziléziai Világvárosi Szövetséget. A fejlesztéspolitika alapjai jelenleg a 2001-ben megújított Regionális szerződés, valamint a 2004–2006-os, de a 2007–2013-as programozási periódusban is szerepet játszó dokumentumok: – Szilézia vajdaság fejlesztési stratégiája a 2000–2020-as évekre (2005), – Szilézia vajdaság regionális innovációs stratégiája 2003–2013 (2004), – Szilézia vajdaság területfejlesztési terve (2004), – „Katowice 2020” városfejlesztési stratégia (2005). A szerkezetváltás irányai: megújulás és reindusztrializáció Egyoldalúan fejlett térségként Felső-Szilézia (illetve a területét korábban lefedő Katowice, Częstochowa és Bielsko-Biała vajdaságok) iparában a feketekőszén-bányászat, az acélgyártás és az ezeket kiszolgáló iparágak rendelkeztek meghatározó súllyal. 1990-ben a három vajdaságban 1 188 000 ipari foglalkoztatottból mintegy 415 ezer (35%) dolgozott a bányászatban és 103 ezer (8,7%) a kohászatban; összehasonlításul a teljes tercier szektor (814 ezer fő) részesedése csak az összfoglalkoztatás 34,5%-ára rúgott. A szénbányászatban a gazdaságtalan kitermelés és az elaprózott üzemszerkezet, a kohászatban az elavult termékstruktúra jelentett specifikus problémát, s mindkét iparág tetemes létszámfelesleggel és a piac szűkülésével volt kénytelen szembenézni. Bár a foglalkoztatási szerkezetben már 1985-től elkezdődött a tercier szektor felé történő eltolódás, a dezindusztrializációs folyamat 1990-től felgyorsult, és az ipar részaránya 2000-re 37%-on stabilizálódott (2. ábra). 2. ábra

Felső-Szilézia foglalkoztatási szerkezete 1960–20056 2,5

millió fő

2,0 1,5 1,0 0,5 0 Ipar

Más ágazatok

Forrás: Nemzeti statisztikai évkönyvek alapján a szerző számításai. 5 Ugyanakkor a folyamat kritikusabb értékeléseként lásd Geisler – Szczepański (2006). 6 Módszertani problémák miatt a primer és tercier szektor elkülönítése nem lehetséges. 1975-re csak az ipari foglalkoztatásról találtam adatot (1 156 000 fő).


47

Az ipari szerkezetváltás két irány mentén ment (és megy) végbe: a hagyományos ágazatok megújulásával és új ágazatok betelepülésével, reindusztrializációval. A tudásalapú ipar ma még nem számottevő, térnyerésére csak közép- és hosszú távon lehet számítani.7 A szénbányászatban egy akna kivételével fennmaradt az állami tulajdon, s az ezzel járó komoly lobbierő. A szükséges leépítések és bányabezárások ezért csak lassan mennek végbe; az 1990-es évek második felében a Világbank segítségével végkielégítéssel öszszekapcsolt karcsúsítást hajtottak végre, az alkalmazottak száma azonban 2001-ben még így is elérte a 224 500-at. Másrészt az átalakított bányák egy része nyereségessé vált, a termelés az alacsonyabb hozamú és városvédelmi szempontok miatt is nehezebben művelhető központi területekről fokozatosan Rybnik agglomerációjába húzódott át. A világpiaci konjunktúra (például az acélipar igényei) napjainkban a technológiai modernizációt, és – egy generáció kimaradása után – a bányásztoborzás újraindítását is lehetővé teszi. Más utat járt be a kohászat, ahol gyorsabban végbementek a leépítések (1997-ben már csak 43 ezer főt, az 1990-es létszám 42%-át alkalmazták) és az új, főként EU- és távolkeleti piacok megszerzése jelentett megoldást. A termékszerkezeten belül csökkent az alacsony feldolgozottságú, s nőtt a speciális termékek súlya. A XIX. századi, már muzeális technológiát alkalmazó „huták” egy részét (például Huta Baildon) bezárták, máshol azonban a privatizációval hazai tulajdonosok és nemzetközi szakmai befektetők jelentek meg. A legnagyobb falatot, a Huta Katowicét a világelső acélóriás, az Arcelor – Mittal Steel cégcsoport vásárolta föl, s jelenleg (a kínai piac éhségének köszönhetően) nagyobb jelentőségű modernizációra készül. Nem hagyható figyelmen kívül a nagyüzemek körül felnövő kisebb önállósodott vállalatok (spin-off cégek) szerepe sem, ami Dąbrowa Górniczában egy acélipari klaszter kialakulását vetíti előre. A reindusztrializáció fő eszköze a külföldi tőke letelepülését ösztönző különleges gazdasági övezetek létesítése. A négy alzónára osztható katowicei különleges gazdasági övezet a vonzott tőkét (2 Mrd € fölött) és az alkalmazottak számát (25 ezer) tekintve is a legsikeresebb Lengyelországban, ugyanakkor belül erősen differenciált. A zöldmezős beruházással létrehozott Tychy és különösen Gliwice teljesítménye lényegesen jobb, mint a barnamezős Sosnowiec-Dąbrowa és Jastrzębie-Żdrój-é (2. táblázat), vagyis a támogatáspolitika nem volt képes kiküszöbölni az utóbbiak hátrányait (a környezeti kockázatot, a szűkebb munkaerőpiacot, az alacsonyabb képzettséget stb.). 2. táblázat

Az egy főre jutó beruházások színvonala és megoszlása a katowicei különleges gazdasági övezetben (2001) Alzóna Gliwice Tychy Sosnowiec-Dąbrowa Jastrzębie-Żdrój Átlag/Összesen

Egy főre jutó beruházás, USD 1415 1036 978 371 1607

A beruházások megoszlása, % 49,70 30,50 16,20 3,60 100,00

Forrás: Drobniak (2001) alapján a szerző számításai. 7 Optimizmusra adhat okot, hogy 2004-ben a vajdaságban koncentrálódott Lengyelország K+F-alkalmazottainak 10%-a (12 700 fő) és a kiadások 7,8%-a (402,8 millió zł). A régióban több műszaki és természettudományi kutatóintézet található. A tudományos és üzleti szféra közötti tudástranszfert három szervezet segíti.

48

LUX GÁBOR

A különleges gazdasági övezetbe elsősorban az autóipar települt8, s a beszállító, versenytárs és követő vállalatok megjelenésével klaszterképződési folyamat indult el. Az új ipari beruházások természetesen nem kizárólag az autóiparba és nem kizárólag a zónákba, hanem azokon kívül is települtek – példaként a cementgyártást, az üvegipart és a vegyipart, valamint a könnyű- és élelmiszeripart említhetjük. A beruházások első hulláma privatizáció (részvényfelvásárlás), a második hulláma már zöldmezős beruházások révén valósult meg. Figyelemre méltó tényező, hogy Felső-Szilézia versenyképességét egyáltalán nem az olcsó, képzetlen munkaerő alapozta meg: az erős szakszervezetek miatt a bérszínvonal magas, de a régió még így is megfizethető, viszont jól képzett szakemberállományt tud kínálni. Ez az előny a szakmunkásképzés intézményeinek fennmaradásával is magyarázható, és markánsan elüt a más közép-európai országok és régiók által követett versenyképességi stratégiáktól. Egy közép-európai világváros: Felső-Szilézia esélyei A régió fejlesztésének ma érvényes közép- és hosszú távú elképzeléseit a már említett négy dokumentumban fektették le. A fejlesztési stratégia legfontosabb célja FelsőSzilézia területi integrációja, a jelentős, de ma még széttagolt kapacitások egyesítése az európai térben is értékelhető versenyképességhez szükséges kritikus tömegek elérése érdekében. A tervezés rendszerében a stratégiai dokumentumok a következő elképzeléseket fogalmazzák meg: – Szilézia vajdaság fejlesztési stratégiája a 2000–2020-as évekre (Development Strategy... 2005) kijelöli a régi és új iparágak, a szolgáltatások, valamint az oktatási – K+F szféra szerepét a további szerkezeti átalakulásban. Három stratégiai területe az emberi erőforrások, a gazdaság–innovativitás és az infrastruktúra– környezet kettős. A stratégia a régi ipar jövőjét két lehetséges irányban, a versenyképes vállalatok világpiaci beilleszkedésében és a felhagyott területek funkcióváltásában látja. – Szilézia vajdaság regionális innovációs stratégiája 2003–2013 (Regional Innovation Strategy... 2004): Felső-Sziléziában még mindig magas a low-tech, és alacsony a high-tech ágazatok részaránya (a foglalkoztatásban 28,8% – 0,3%), de az innovációs stratégia szerint ez a helyzet a már működő oktatási intézmények, kutatóintézetek és spinoff-cégek lehetőségeinek jobb kiaknázásával, erősödő együttműködésével jelentősen javítható. – Szilézia vajdaság területfejlesztési terve, „Katowice 2020” városfejlesztési stratégia (Spatial Development Plan... 2004, „Katowice 2020” 2005): ez a két dokumentum lényegében szorosan összefügg; az első inkább a régió külső, míg a második a belső kapcsolataira fókuszál. A koncepciók leglényegesebb eleme Katowice konurbáció és a regionális társagglomerációk közép-európai világvárossá fejlesztése.

8 Hagyományai a térségben 1975-ig nyúlnak vissza, amikor olasz licenc alapján indult meg Tychy-ben a személygépkocsi-gyártás. 1992-ben a FIAT felvásárolta az FSM-et (Fabryka Samochodów Małolitrażowych) (Domański 2003). 2001-ben a gépkocsigyártás eladásainak részaránya (15,8%) meghaladta a fémekét (14,8%), és megközelítette a szénbányászatét (18,8%) (Drobniak 2001).


49

Véleményem szerint az összkép két központi eleme a metropolitanizmus (világvárosi funkciók kialakítása) és a vajdaság területi kapcsolatrendszerének újrafogalmazása. A stratégia első elemének megalapozásában fontos szerepet játszhat a konurbáció egységes irányítási-fejlesztési rendszerbe helyezése és belső tereinek megújítása, míg a másodikban a közlekedésfejlesztés kap kulcsszerepet. Egyszerre van szó tehát gazdasági, közigazgatási és környezeti szempontok érvényesítéséről, és a területfejlesztés–városfejlesztés szerves kapcsolatáról. Metropolitanizmus Katowice konurbációja egyike Közép-Európa legurbanizáltabb térségeinek. Össznépessége 2,8 millió fő, területén kilenc 100 ezer fő feletti nagyváros és öt 50 ezer fő feletti népességű középváros található. A közeli Rybnik szénmedence lakossága további 700 ezer főt tesz ki. Az iparosodáshoz kapcsolódó urbanizációs folyamatok sajátosságainak köszönhetően a konurbáció településszerkezete fragmentált, a bel- és külvárosi zónák, s különféle városi funkciók váltakozása figyelhető meg bennük. A szuburbanizáció csak a fejlődés egy újabb fázisa, melynek eredményeként egyes városközi területek is beépülnek. A városfejlődés az erős ipari orientáció mellett is magasan fejlett világvárosi funkciók kifejlődését eredményezte. A „Katowice 2020” stratégia tíz regionális, nemzeti és nemzetközi szinten is releváns funkciót sorol fel, köztük a felsőoktatást és a kutatást, a kultúrát, a médiát és a sportot, továbbá a fejlett pénzügyi intézményrendszert. Külön figyelemre érdemes a régióban működő felsőoktatás rendszere. Három főszereplője a Sziléziai Egyetem (természet- és társadalomtudományok, 45 ezer hallgató), a Sziléziai Műszaki Egyetem (műszaki tudományok, 33 ezer hallgató) és a Karol Adamiecki Közgazdaságtudományi Egyetem (közgazdaság-tudományok, 13 ezer hallgató). A felsőoktatás és a továbbképzések iránti megugrott keresletet további hat egyetem és 35 főiskolai szintű intézmény elégíti ki. A főiskolák elsősorban a közgazdaságtan–menedzsment profilt képviselik, általában egyetemi oktatók részvételével és vezetésével, nem hivatalos „leányvállalatokként” működnek. Felső-Sziléziában Varsóhoz hasonlóan fejlett bankszektor alakult ki, négy nagy banknak található itt a központja, és 26 kereskedelmi, valamint 117 szövetkezeti bank van jelen. Az elmúlt években megfigyelhető az üzleti szolgáltatások megerősödése. A gazdaság dinamizmusát jelzi Katowice vásárvárosi szerepköre; a Katowicei Nemzetközi Vásárnak és kisebb rendezvényeknek köszönhetően Lengyelországban Poznań után itt rendezik a legtöbb vásárt. A gazdasági érdekvédelmi szervezetek között 15 ipari és kereskedelmi kamara és több szakszervezet található. Meghatározó centrum hiányában a városi funkciók eloszlanak a konurbáció területén, nem alakult ki látványos központ. A fragmentált városszerkezetben jelentős párhuzamok fejlődtek ki, és ez a szétszabdalt közigazgatás több nagyléptékű fejlesztési projektet megakadályozott.9 Következésképpen a továbblépés lehetőségét egy policentrikus alapokon 9 A cikk megírásakor friss példa a 2012-es Labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése körül kialakult vita: bár sportlétesítményei Chorzów városát is alkalmassá tették az esemény befogadására, a fő helyszín végül Varsó lett, mivel a rendezőbizottság elégtelennek tartotta a szálláshelyek és más kiszolgáló intézmények kapacitását – annak ellenére, hogy a környező településeken mindez rendelkezésre állt.

50

LUX GÁBOR

nyugvó, de a fejlesztési tevékenységek összehangolására is képes városszövetség hordozza, amely nehézipari térségből fokozatosan magas szintű szolgáltatások biztosítójává válik. A 2005-ös „Katowice 2020” stratégia kidolgozása után a konurbáció 17 legnagyobb városának vezetői 2006 januárjában formálisan is bejelentették a Felső-sziléziai Világvárosi Unió létrehozására irányuló elhatározásukat. Az uniót a lengyel Belügyi és Közigazgatási Minisztérium 2007 júniusában 14 taggal, Katowice központtal bejegyezte (3. táblázat).10 Az egységes irányítás közös fejlesztési projektekben, de a források hatékonyabb megszerzésében és az európai szintű lobbizási képesség javulásában is megnyilvánul. Az unió jelentőségét mutatja, hogy népessége közel azonos Közép-Magyarországéval, és Varsó kivételével Lengyelország legnagyobb urbánus területét alkotja. Az unión túlnyúló városi kapcsolatok (a régió három másik agglomerációja, valamint Krakkó, Wrocław és Ostrava felé) további fejlődési lehetőségeket hordoznak. 3. táblázat

A Felső-sziléziai Világvárosi Unió (Górnośląski Związek Metropolitalny) alapító települései (2007) Város

Népesség

Katowice Sosnowiec Gliwice Bytom Zabrze Ruda Śląska Tychy Dąbrowa Górnicza Chorzów Jaworzno Mysłowicze Siemianowicze Śląskie Piekary Śląskie Świętochłowice

314 500 224 244 198 499 186 540 190 110 145 471 130 492 129 559 113 978 95 771 75 063 72 247 59 338 54 938 1 990 750

Összesen Forrás: www.um.gliwice.pl és www.stat.gov.pl alapján a szerző összeállítása.

Az egységes irányítási-fejlesztési rendszer létrehozása mellett szükségessé válik a konurbáció belső tereinek megújítása. Az iparfejlődés, a szocialista urbanizáció továbbélő visszásságai és a rendszerváltás óta végbemenő átalakulás következtében a történelmi városközpontok és régi munkásnegyedek egy része leromlott és részben elnéptelenedett. Másrészt ezek a terek új tevékenységek – kereskedelem, kultúra, fogyasztói és üzleti szolgáltatások – befogadóivá váltak; több példát találunk régi iparterületek újrahasznosítására is. A barnamezős beruházások eredményeként új bevásárló- és üzleti negyedek alakultak ki,11 de kisebb mértékben a lakó- és rekreációs funkciók megjelenése is érzékelhető. A városközpont-rehabilitáció talán még Katowicénél is égetőbb kérdés a kon10 Będzin, Czeladź és Knurów, mivel nem voltak megyei jogú városok, jogi akadályok miatt nem csatlakozhattak a szervezethez. 11 Ilyen például a magyar TriGránit Rt. által barnamezős beruházásként felépített, a bezárt Gottwald bánya épületeit és aknatornyát részben megtartó Silesia City Center bevásárlóközpont.


51

urbáció kisebb városaiban (például Bytom, Sosnowiec), ahol a központ épületeinek jelentős része kihasználatlan (Drobniak – Polko 2004). 3. ábra

Felső-Szilézia agglomerációi, főbb települései és területi kapcsolatrendszere

Jelmagyarázat: 1 – területi kapcsolatok, 2 – széles nyomtávú vasútvonal, 3 – autópálya (létező/tervezett), 4 – a különleges gazdasági zóna alzónái, 5 – 250 000 fő fölötti városok, 6 – 150 000 fő fölötti városok, 7 – 100 000 fő fölötti városok, 8 – 50 000 fő fölötti városok. Megjegyzés: A szerző szerkesztése.

52

LUX GÁBOR

Felső-Szilézia területi kapcsolatrendszere A vajdaság területi kapcsolatrendszere három egymásra épülő relációban jelenik meg (3. ábra): – a vajdaságon belüli négy agglomeráció (Katowice, Częstochowa, Rybnyk, Bielsko-Biała) közös fejlesztése, – regionális és határ menti együttműködés: a Krakkó–Katowice Europolisz, a Krakkó–Katowice–Wrocław innovációs együttműködés, továbbá a Katowice–Ostrava határ menti együttműködés, s végül – a régió nemzetközi kapcsolatai. A belső kapcsolatok alapja a metropolitanizmus. Bár a világvárosi funkciók kialakítására alapozó stratégia elsősorban a szűkebben vett konurbáció területét érinti, a régió három másik agglomerációja társközponti szerepkört kapott. Kisebb-nagyobb mértékben ezek a terek is érintettek a szerkezetváltás folyamatában, és fejlesztési irányaik is egyeznek. Két rurális terület, a Częstochowától délkeletre fekvő három lokális szintű egység (Częstochowa, Myszków, Zawiercie powiat) és Żywiec környezete különleges, felzárkóztatásorientált beavatkozást igényel. A gazdaságfejlesztés mellett figyelmet kap a vajdaságban alacsony részarányt képviselő természetvédelmi területek bővítése és rekreációs célú felhasználása, a szennyezett területek regenerációja, valamint az árvízvédelmi feladatok ellátása. A regionális és határ menti együttműködés három szeletre osztható. Kialakulóban van a két azonos léptékű városi teret összekapcsoló Krakkó–Katowice Europolisz, lényegében egy duális fejlesztési pólus. A két város és környezetének eltérő karaktere megnyitja a lehetőségeket a specializáció és feladatmegosztás kettőse előtt, amely ma elsősorban a közlekedésfejlesztésben mutatkozik, és beleillik a policentrikus városhálózatokon alapuló regionális politika kereteibe. A Krakkó–Katowice–Wrocław tengely a regionális innovációs stratégiák összehangolásán alapul, keretein belül három (egyenként 30–33 ezer hallgatóval rendelkező) műszaki egyetemi központ és több kutatóintézet együttműködését hozzák létre. Katowice és Ostrava határ menti kapcsolatai hasonló gazdasági profiljuk és közös problémáik miatt figyelmet érdemelnek. Ostravában erősebb volt a tradicionális iparágak leépülése, mint Katowicében, és helyüket elsősorban a tercier szektor vette át. Az (állami) gazdaságpolitika is a gyors átmenetet preferálta, amit a regionális szereplők gyenge érdekérvényesítő képessége is megkönnyített. Ennek következményeként azonban az autonóm döntési kompetenciák gyengébbek maradtak, ami mind a területfejlesztési stratégiák, mind a határ menti együttműködés területén megbosszulta magát. 1995 óta megerősödtek a Lengyelország felé irányuló kapcsolatok, de pont a szükséges kompetenciák hiányában a régió nem képes megfelelő kihasználásukra (Sucháček 2005a-b). A nehézségek ellenére megfigyelhető a területfejlesztők, az egyetemek és a gazdasági szféra együttműködése, így például az a jelenség is, hogy egyes Csehországban bezárt bányákat lengyel vállalkozók újra üzembe helyeztek. A régió nemzetközi kapcsolatait elősegíti kedvező elhelyezkedése. Szilézia vajdaság területfejlesztési terve öt, a nagyobb közlekedési útvonalakkal egybevágó irányt említ: nyugat–keleti irányban Berlin és Kijev, északra Stockholm és a skandináv államok, délre pedig Prága–Bécs, illetve Pozsony–Budapest a célpont.


53

A hatékony területi kapcsolatok előfeltétele a fejlett közlekedési infrastruktúra. FelsőSzilézia kiterjedt, de elavult és gyakran leromlott állagú közlekedési hálózattal, ezen belül 207 km villamosvonallal rendelkezik. A konurbáción belüli közlekedés állandósult problémája a szuburbanizáció és a megnövekedett személygépkocsi-forgalom okozta bedugulás. A helyzet feloldására 2006-ban 1 km hosszúságú alagutat építettek a legsúlyosabb helyzetű városrészek tehermentesítésére; a tömegközlekedésben Tychy város és a vasúti közlekedés kivételével megvalósult a szállítóvállalatok integrációja, és a konurbációban egységes tarifarendszer lépett életbe. Az interregionális és nemzetközi gépjárműforgalom két fontosabb közlekedési pályára összpontosul. Ezek egyike az észak–déli, északra Łódz, Gdańsk és Stockholm, délre Ostrava, Brno és Prága felé tartó A1-es autópálya (jelenleg még csak egy rövid szakaszon építették meg), illetve a nyugat–keleti A4-es, amely a Ruhr-vidék és Ukrajna felé biztosít összeköttetést (több szakaszon elkészült, de a konurbációs átkötések még hiányoznak). Valamivel kisebb jelentőségű a délkeleti, Pozsony–Budapest irányú gyorsforgalmi út. Figyelemre méltó a régió légiforgalmában végbement robbanásszerű növekedés. Az elmúlt években a pyrzowicei regionális repülőtér forgalma megtöbbszöröződött, ami az utasok számában és az áruszállításban is megmutatkozik. A repülőtér csak 2002-ben érte el a 200 ezer évi utast, 2005-ben azonban a forgalom már meghaladta az egymilliót, 2006-ban pedig ennek másfélszeresét; 2007. június végén sor került az új, három és fél milliós befogadóképességű terminál megnyitására (4. ábra). A növekedés fő kiváltó oka a lengyel vendégmunkások utazási igénye és a fapados légitársaságok kedvező árszabása.12 A repülőtér kihasználtságát folyamatosan emeli Krakkó közelsége; bár Krakkó saját repülőtérrel rendelkezik, az a környező területek beépítettsége miatt nehezen bővíthető. A kapcsolatot jelenleg buszjáratok és iránytaxik tartják, de felmerült egy elővárosi vasútvonal kiépítésének lehetősége is. A cargoforgalom dinamikusan nő, bár ez a növekedés még nem érte el az utasforgalomban bekövetkezett robbanás mértékét – áttörést csak a következő években várnak. 4. ábra

Pyrzowice regionális repülőtér forgalmának alakulása Személyforgalom 7000

1400

6000

1200

5000

1000

Cargoforgalom

tonna

4000

800

Forrás: www.gtl.com.pl adatai alapján a szerző szerkesztése.

12 Pyrzowice nemzetközi légiforgalmának 64%-át a Wizz Air társaság bonyolítja le.

2006

2005

2003

2004

2001

2002

2000

1998

1999

2005

2006

2004

2003

2001

2002

0 1999

0 2000

1000 1998

200 1997

2000

1996

400

1997

3000

600

1996

1600

ezer fő

54

LUX GÁBOR

Ma még feltáratlan lehetőségeket kínál a Huta Katowice vasércellátására megépített széles nyomtávú vasútvonal: az elképzelések szerint szolgálhatja a szovjet utódállamokkal és a Távol-Kelettel folytatott árucserét, továbbá kisebb meghosszabbításával a repülőtér körüli logisztikai központra csatlakoztatható. A Közép-Európában folyó közlekedési versenyfutásban több alternatív koncepciót dolgoztak ki a széles nyomtávú vasutak nyugati továbbvitelére; felmerült például Záhony–Csap szerepének megerősödése, de egy, a Csap-Kassa vonalat Pozsonyig, majd Bécsig elvezető variáns is. Katowice ebben a versengésben tetemes helyzeti előnnyel rendelkezik, ha képes kihasználni lehetőségeit. Összefoglalás Felső-Szilézia gazdasági átalakulása és regionális politikája két szempontból is tanulmányozásra érdemes a területfejlesztők és kutatók számára. Egyrészt a régió KözépEurópában egyedi, kivételes adottságokkal rendelkező terület, s ennek megfelelően olyan kihívásokkal szembesült, amelyekkel más térségek nem. A válságból való kilábalása és növekvő versenyképessége a következő években előreláthatóan a posztszocialista országok egyik kulcsfontosságú régiójává teszik, amely hatékonyan képes lesz állni a sarat akár más iparvidékekkel, akár bizonyos területeken a posztszocialista országok centrumtérségeivel is. A kritikus tömegek jelenléte megkülönbözteti a gyengébb közép-európai régióktól; várható, hogy fejlődése közelebb esik majd a nyugati mintákhoz. Másrészt Felső-Szilézia egyedisége dacára értékes, általánosítható tanulságokkal is szolgál. Az ipari válságkezelés és a gazdasági modernizáció Felső-Sziléziában a hagyományos ágazatok átalakításával végbemenő regeneráció és az új ágazatok letelepítésén keresztül megvalósított reindusztrializáció kettősén alapul; a nagyvárosi funkciókhoz kötődő üzleti és fogyasztói szolgáltatások fejlődése pont az ipar dinamizmusán alapul, miközben rá is visszahat. Ez a folyamat alátámasztja Szalavetz (2003) érvelését a hagyományos iparágak megújulóképességéről és a folyamatinnováció felhasználásában rejlő lehetőségeiről. A fokozatos szerkezetátalakításnak köszönhetően a régióban nem következett be az iparvesztés, vagyis a humán tőke képzettségvesztése, amely meggyőződésem szerint a középeurópai ipari válságtérségeket érintő legkomolyabb fenyegetés. Másrészt tanulságos, hogy az ipari versenyképesség és befektetésvonzás forrása nem az olcsó, de képzetlen munkaerő, hanem a tanult és megfelelő munkakultúrájú szakemberállomány. Sem az aránylag magas bérszínvonal, sem a magas szakszervezeti aktivitás nem bizonyult elrettentő tényezőnek. Domański (2003) egész Lengyelországra kiterjedő kutatásai kimutatták a költségelőnyök erózióját és a helyi piacok, illetve speciális képességek növekvő szerepét. Felső-Szilézia példája igazolja Domański állításait, és ismételten felhívja a figyelmet a helyi és regionális ipari miliők fontosságára. A következő években a multinacionális iparvállalatok telephelyválasztásában növekvő szerepet kap a telephely vonzáskörzetének munkaerőbázisa, és ez számos esetben minden bizonnyal döntőnek bizonyul majd. A jelenleg elérhető képzett munkaerő szűkössége miatt azok a potenciális telephelyek, amelyek nem képesek biztosítani a megfelelő szakember-utánpótlást, valamint nem rendelkeznek megfelelő szakképzési intézményrendszerrel, kiszorulnak a versenyből, vagy csak az alacsonyabb hozzáadottérték-tartalmú tevékenységek vonzására esélyesek. FelsőSzilézia mindenképpen e folyamat pozitív példájaként említhető. Kérdéses, hogy a jelen-


55

legi konjunktúra a jövőben fenntartható marad-e, illetve mennyiben reálisak a lehetőségek a tudásalapú ipar szélesebb körű megtelepedésére. Végezetül tanulságos, hogy milyen mértékben képes a fejlődési folyamatokat befolyásolni egy kialakult intézményi környezet. Felső-Sziléziában a sikeres regionális politikai cselekvés letéteményesei elsősorban az alulról felfelé tartó kezdeményezésekből kialakult gazdaságfejlesztő intézmények, amelyek nem csupán képesek voltak lehetőségeik felmérésére és kihasználására, hanem sikeresen ellenálltak a központi kormányzat – nálunk sajnos sikeres – újracentralizációs elképzeléseinek is. A régió autonóm kompetenciái és forrásai, döntéshozó képessége megkönnyítették a globális verseny kihívásaihoz történő adaptációt és az önálló válaszok megfogalmazásának esélyét. Ezt pedig nem elsősorban a felülről vezérelt gazdaságfejlesztés, hanem a saját érdekérvényesítő képesség birtoklása teszi lehetővé. IRODALOM Bierwiaczonek, Krzysztof – Zagała, Zbigniew (2004): An example of regional projects and discourses in the process of regional restructuring. Szczepański, Marek S. – Michael Thomas (eds.): Regional actors and regional contexts of action. The cases of Upper Silesia and Lower Lusatia. Śląskie Wydawnictwa Naukowe, Tychy, 231–254. o. Cymbrowski, Borys (2004): Upper Silesia: industrial development and its persistencies. Szczepański, Marek S. – Michael Thomas (eds.): Regional actors and regional contexts of action. The cases of Upper Silesia and Lower Lusatia. Śląskie Wydawnictwa Naukowe, Tychy, 107–140. o. Development Strategy of the Śląskie Voivodeship for years 2000–2020 (2005). Marshall Office, Katowice Domański, Bolesław (2003): Industrial change and foreign direct investment in the postsocialist economy. The case of Poland. European Urban and Regional Studies. Vol. 10., 2003. 2, 99–118. o. Drobniak, Adam (2001): FDI in Upper Silesia – experience and lesson. Klasik, Andrzej – Heffner, Krystian (eds.): Restructuring heavy industrial regions. Some experience from Scotland and Upper Silesia. Wydawnictwo Akademii Ekonomicznej im. Karola Adamieckiego, Katowice, 145–165. o. Drobniak, Adam – Polko, Adam (2004): City centre redevelopment: The case study of Sosnowiec – in the context of Silesian and Scottish experiences. Heffner, Krystian – Klasik, Andrzej (eds.): Regions in the process of changes. Publisher of The Karol Adamiecki University of Economics in Katowice, Katowice, 159–174. o. Geisler, Robert – Wróblewska-Jachna, Joanna (2004): The set of institutions in Upper Silesia and the regional ability for action. Szczepański, Marek S. – Michael Thomas (eds.): Regional actors and regional contexts of action. The cases of Upper Silesia and Lower Lusatia. Śląskie Wydawnictwa Naukowe, Tychy, 175–196. o. Geisler, Robert – Szczepański, Marek S. (2006): Sentenced to marginalisation and peripherality? The case of Polish regions – the Silesian and Podkarpackie provinces. Paper presented for the conference organised by Regional Studies Association, entitled „Shaping EU Regional Policy: Economic, Social and Political Pressures”, Leuven. http://www.regional-studies-assoc.ac.uk/events/ leuven06/Geisler.pdf (2007. VII. 24.) Górnictwo Węglowe w Województwie Ślaskim w 2004 r. (2004). Urząd Statystyczny w Katowicach. http://www.stat.gov.pl/cps/rde/xbcr/katow/ASSETS_gornictwo2004.pdf (2007. VII. 24.) „Katowice 2020”. The City Development Strategy. Annex to resolution No. LII/1068/05, City Council of Katowice, dated 19 December 2005 (2005). The City Council of Katowice, Katowice Klasik, Andrzej –Heffner, Krystian (2001): Polish regional policy and the problems of Upper Silesia ten years into transformation. Klasik, Andrzej – Heffner, Krystian (eds.): Restructuring heavy industrial regions. Some experience from Scotland and Upper Silesia. Wydawnictwo Akademii Ekonomicznej im. Karola Adamieckiego, Katowice, 11–34. o. Lijewski, Teofil (1985): The spread of industry as a consequence of the location of new factories in Poland, 1945–1982. Geographica Polonica. Vol. 51., 199–206. o.

56

LUX GÁBOR

Regional Innovation Strategy of the Śląskie Voivodeship 2003–2013 (2004). Sejmik of the Śląskie Voivodeship, Katowice Riley, Ray – Tkocz, Maria (1998): Coal mining in Upper Silesia under communism and capitalism. European Urban and Regional Studies. Vol. 5., 1998.3, 217–235. o. Rocznik Statystyczny (1947–2005). Główny Urząd Statystyczny, Warszawa Rocznik Statystyczny Województw 2006. Główny Urząd Statystyczny, Warszawa. Spatial Development Plan of the Śląskie Voivodeship. Summary (2004). Samorząd Województwa Śląskiego, Katowice Sucháček, Jan (2005): Institutional dimension of urban decline and transformation in Tilburg (the Netherlands) and Ostrava (Czech Republic). Barczik, Zygmunt – Ochojski, Artur (eds.): Entrepreneurship, governance, local and regional development. Publisher of The Karol Adamiecki University of Economics in Katowice, Katowice, 159–177. o. Sucháček, Jan (2005b): Regional decline and restructuring in Ostrava agglomeration and Katowice conurbation. Paper presented for the 45th Congress of the European Regional Science Association, Amsterdam. http://www.ersa.org/ersaconfs/ersa05/papers/200.pdf (2007. VII. 24.) Szalavetz Andrea (2003): A hagyományos és a gyorsan növekvő ágazatok támogatására alkalmazott iparstratégiai eszközök. Műhelytanulmányok 46., 2003. július. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Budapest Szczepański, Marek S. (1993): A „new socialist city” in the Upper Silesian Industrial Region: A sociological case study. Szczepański, Marek S. (ed.): Dilemmas of regionalism and the region of dilemmas. The case of Upper Silesia. Universytet Ślaski, Katowice, 142–161. o. Wódz, Kazimiera (1993): The processes of differentiation and segregation in the urbanized space of the Upper Silesian industrial region. Szczepański, Marek S. (ed.): Dilemmas of regionalism and the region of dilemmas. The case of Upper Silesia. Uniwersytet Śląski, Katowice, 129–141. o. Zawadski, Stanisław Maciej (1965): Analiza struktury przestrzennej przemysłu polski ludowej. Komitet Przestrzennego Zagospodarowania Kraju. Polskiej Akademii Nauk, Warszawa www.gtl.com.pl (2007. VII. 24.) www.um.gliwice.pl (2007. VII. 24.) www.stat.gov.pl (2007. VII. 24.) Kulcsszavak: ipar, szerkezetváltás, szénbányászat, acélgyártás, regionális politika, decentralizáció, világvárosi funkciók, Felső-Szilézia, Katowice. Resume With the fall of state socialism, decreasing demands for coal and steel production threatened the economic base of Upper Silesia, one of Central Europe’s most important industrial regions. The crisis of traditional industries was accompanied by heavy pollution, urban decay and social dysfunctions; recovery seemed unlikely even in the long run. However, the region (which would spread over three administrative units before 1999) managed to adapt much better to changing circumstances than initially expected. Its success has been based on the renewal of old branches and the attraction of new ones – primarily automotive industry. Bottom-up organisation by the local political and economic elite could not only create institutions capable of stimulating positive change, but exploit the growth potential of the expansive but fragmented Katowice conurbation as well. The presence of metropolitan functions represent a resource which is at this time only partially exploited, but may later become a valuable asset in European competition.

JENEY LÁSZLÓ

A szomszédsági hasonlóság szerepe az Európai Unió nagyvárosai közötti fejlettségi különbségekben Bevezetés Már sok vizsgálat foglalkozott az Európai Unió regionális fejlettségi különbségei és a térségek földrajzi fekvése közötti szabályszerűségekkel. Ezekben az európai tagoltságot magyarázó térparaméterek közül az egyik legmeghatározóbb az úgynevezett szomszédsági hatás (Szabó 2006). A térszerkezet fejlett elemei közé tartozó, a térben nem összefüggő elemekből álló nagyvároshálózat fejlettsége sem független a földrajzi fekvéstől, hanem általában a centrumból a perifériák felé, nyugatról keletre és északról délre csökken. Természetesen a térparaméterek eltérő magyarázóerővel rendelkeznek, valamennyire igaz, hogy a modellek egy mozaikosabb valóság leegyszerűsített absztrakciói, a valós fejlettségi képben nem tisztán, lineárisan rajzolódik ki a centrum–periféria, nyugat–kelet vagy észak–dél fejlettségi lejtő. Számos esetben törésvonalak alakulhatnak ki (például a vasfüggöny vonala), máskor pedig a környezetéhez képest kiugró értékek ronthatják a modellek magyarázóerejét (például Frankfurt vagy Róma esetében). A bővülő és mélyülő integráció hatására egységesülő európai gazdasági térben a kelet-közép-európai nagyvárosok gyors felzárkózásával a fejlettségi törésvonalak feloldódhatnak, ami egyben e vonalak két oldalán fekvő nagyvárosok fejlettségének közeledésével jár. Ez például megfigyelhető Bécs és a közeli volt szocialista országok nagyvárosai esetében. Máskor viszont helyi szintű polarizációnak lehetünk szemtanúi, általában a fővárosok és a nagyobb metropoliszok javára, amelyek a globalizáció felerősödésével erősebb fejlődési impulzusokhoz juthatnak. Ez különösen London esetében markáns, de Madrid, Róma és Varsó is kezd kitűnni a környező nagyvárosok köréből. Jelen elemzés arra keresi a választ, hogy helyi szinten az egymáshoz közel fekvő nagyvárosok mennyire hasonló fejlettségi-fejlődési jellemzőkkel rendelkeznek, azaz megjelenik-e a lokalizálódás, a szomszédsági hasonlóság az Európai Unió nagyvárosainak fejlettségében? Természetesen az egymással szomszédságban lévő nagyvárosok hasonló fejlődési együttmozgása még nem feltétlenül bizonyítja a konkrét egymásra hatást. Ez a módszertani probléma hasonlatos a különböző térségi szintek esetében használt ökológiai tévkövetkeztetéshez (erről részletesebben Dusek 2004. pp. 122–136.) vagy ahhoz, amikor két jelenség területi eloszlása között ugyan statisztikailag szoros korreláció van, de nem azért, mert az egyik a másiktól függ (vagy mindkettő egy harmadik jelenségtől függ, vagy véletlenszerű a két jelenség hasonló területi eloszlása). Ha nem is beszélhetünk a szomszédsági egymásra hatás méréséről (legalábbis a jelen vizsgálatban elemzett adatbázis ennek bizonyítására nem ad lehetőséget), az azonban valószínű, hogy létezhetnek olyan folyamatok, amelyek nem függetlenek a földrajzi

58

JENEY LÁSZLÓ

fekvéstől, így az egymás közelében fekvő, azaz szomszédos nagyvárosokra hasonlóan hatnak. Ilyen folyamat például a kelet-közép-európai országok olcsó munkaerejének gazdaságélénkítő hatása, vagy a kellemesebb éghajlatú „napfényövezet” („sunbelt”) felértékelődése a posztmodern korban, amely nyilvánvalóan nem pontszerűen hat, hanem egy nagyobb térség valamennyi, egymással szomszédságban álló nagyvárosaira. A számításokba a közösség1 azon 59 nagyvárosát vontam be, amelyek elővárosok nélküli népességszáma a történelem során valaha meghaladta a félmillió főt. A számítások valójában nem a nagyvárosok, hanem az azokat magukban foglaló NUTS 3-as régiók adatain alapulnak. A nagyvárosok közötti fejlettségi különbségeket a piaci, folyó áron, euróban mért egy főre jutó GDP segítségével vizsgáltam meg. Az Eurostat honlapjáról elérhető harmonizált NUTS 3-as adatbázisban a GDP-adatok 1995 és 2004 között állnak rendelkezésre, ami egyben megszabta a vizsgálódás időbeli keretét. Az Eurostat mellett a nagyvárosok 2007-es népességszámához és a régiók földrajzi koordinátáihoz felhasználtam a World Gazetteer nevű internetes weboldalt, ahol valamennyi nagyváros esetében az elmúlt népszámlálások alapján becsült, 2007-es népességszámadatok fellelhetők. A nagyvárosok 1995–2004 közötti fejlődése alapján kirajzolódó tömbök 1995 és 2004 között az Európai Unió nagyvárosainak egy főre jutó GDP-je átlagosan 1,5-szeresére növekedett. A gazdasági fejlődés üteme nem független a nagyvárosok fejlettségétől; általában igaz, hogy az elmaradottabb nagyvárosok gyorsabban, a fejlettebbek lassabban fejlődtek. Ez kiegyenlítődési folyamatot jelez, amelyet a statikus (1995-ös állapot) és a dinamikus (1995–2004 közötti állapotváltozás) értékek közötti sztochasztikus vizsgálat empirikusan is igazol2. A két adatsor között a nagyvárosokra számított korreláció (r= –0,7) fordított irányú és szoros összefüggésről árulkodik, a lineáris regressziós egyenes pedig határozott β-konvergenciáról (β= –0,0032). A három leggyorsabban fejlődő nagyváros (Vilnius, Rīga és Bukarest) azonban még viszonylagos elmaradottságához képest is „túl gyorsan” fejlődik, amivel némiképp rontja a lineáris regressziós trendvonal esetében a determinációs együttható magyarázóerejét (R2=0,43), ezért egy hatványkitevős trendvonal jobban illeszkedik a pontalakzatra (R2=0,68). A statikus, illetve a dinamikus vizsgálódás tehát ellentétes térszerkezetet mutat. Ez az ellentét nyilvánvalóan hatást gyakorol a vizsgált régiók közötti fejlettségi különbségek alakulására, méghozzá a fejlettségi különbségek csökkenése irányába. A regressziós ábra által sugallt kiegyenlítődési tendenciát több más területi egyenlőtlenségi mutatóhoz hasonlóan a súlyozott relatív szórás értékeinek csökkenése (60,1%-ról 45,9%-ra) is alátámasztja, ami – figyelembe véve az eltelt időszak rövidségét – igen figyelemre méltó. Az egyenlőtlenségi mutató idősora tehát a σ-konvergenciát empirikusan is látványosan bizonyítja. Jelen elemzés eredményei tehát illeszkednek azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyek az úgynevezett konvergenciavitában az egyenlőtlenségek csökkenését állapítják

1 Igaz, az EU a vizsgált évek többségében csupán a 15-ök területére terjedt ki, jelen tanulmányban az egyszerűség kedvéért az Európai Unió elnevezés alatt a jelenlegi 27-ek közösségét értem olyan időszakban is, amikor az integráció maihoz képest még szűkebb országcsoportot érintett. 2 A számítást az 59 nagyváros esetében az 1995-ös egy főre jutó GDP, illetve a 2004-es egy főre jutó GDP 1995-ös százalékában kifejezett értéke között végeztem el.

A SZOMSZÉDSÁGI HASONLÓSÁG SZEREPE AZ EURÓPAI UNIÓ NAGYVÁROSAIBAN

59

meg. A konvergenciavitában a regionális politika támogatásai miatt épp az Európai Unió térségét kíséri megkülönböztetett figyelem (Major 2001). Az európai integrációs folyamat fő zászlóshajói épp a nagyvárosok, amelyek körében a nivelláció fokozottabb, mint a vidéki térségek esetében. Miközben közösségi szinten a nagyvárosok között még mindig jelentős eltéréseket tapasztalhatunk, az egymás közelében, ugyanazon ország területén fekvő nagyvárosok hasonló fejlődési jellemzőkkel rendelkeznek, szomszédsági tömbökbe sorolhatók. A leggyorsabban fejlődő nagyvárosok szinte kivétel nélkül az egykori szocialista országok közül kerültek ki (Vilnius, Rīga, Bukarest, Budapest, Prága és Varsó), NyugatEurópát egyedül Dublin képviselte az élmezőnyben (1. ábra). A leggyorsabban fejlődő nagyváros, Vilnius közel 4,7-szeres gazdasági fejlődést ért el, de az imént felsorolt nagyvárosok közül valamennyi esetében legalább 2,5-szer nagyobb a 2004-es érték a bázisévihez (1995) képest. 1. ábra

Az egy főre jutó GDP 1995–2004 közötti változása az Európai Unió nagyvárosaiban, az 1995-ös érték százalékában

250% felett 150–250% 125–150% 125% alatt

Forrás: Eurostat.

60

JENEY LÁSZLÓ

A leglassabb fejlődés ugyanakkor az egyébként a fejlettségi rangsor élmezőnyéhez tartozó német nagyvárosok esetében mutatható ki. A fejlődés üteme tekintetében leghátrányosabb helyzetű 13 nagyváros3 mindegyike német volt, egyikük esetében sem volt 1,2-szeresnél gyorsabb gazdasági fejlődés. A nagyvárosok fejlettségéhez képest a fejlődésük tekintetében még erősebb tömbösödést figyelhetünk meg. A nagyvárosok gazdasági fejlődési különbségeinél meglehetősen nagy szerepet kap az országhoz tartozás, azaz ugyanazon országon belüli akár eltérő fejlettségi szintű nagyvárosok egy főre jutó GDP-je is többé-kevésbé hasonló ütemben növekedett. Ha a nagyvárosokat fejlődési sebességük alapján az 1. ábra jelmagyarázatához igazodva 4 csoportra osztjuk – ahol a kategóriahatárok: 125, 150 és 250%-os gazdasági fejlődés –, akkor ritkán találunk többféle csoporthoz tartozó nagyvárost egy országon belül, az országok nagyjából az alábbi módon besorolhatók a négy csoport valamelyikéhez (1. táblázat). Az 59 nagyváros közül mindössze négy került az országára jellemzőhöz képest eltérő csoportba: Amszterdam, Drezda, Göteborg4 és Varsó5. Ráadásul a tömbösödést tovább erősíti, hogy a hasonló fejlődési ütemmel jellemzett országok is egymás közelében fekszenek, így kijelenthető, hogy a nagyvárosok gazdasági fejlődése erős nagytérségi tagoltságot, regionalizálódást mutat. 1. táblázat

Az nagyvárosok gazdasági fejlődésük alapján képzett tömbjei A GDP egy főre jutó növekedése, 1995–2004 (1995 = 100%)

Jellemző európai nagytérség, tömb

Jellemző országok

igen gyors (több mint 250)

periféria egykori keleti blokkhoz tartozó része

Csehország, Írország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia

átlag feletti (150–250)

periféria egykori nyugati blokkhoz tartozó része (+Bulgária, Lengyelország)

Bulgária, Egyesült Királyság, Finnország, Görögország, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svédország

átlag alatti (125–150)

a centrum nyugati fele (+Dánia)

Belgium, Dánia, Franciaország és Hollandia

igen lassú (kevesebb mint 125)

a centrum keleti fele

Ausztria és Németország

Forrás: Az Eurostat adatai alapján saját számítások.

3 Ez különösen azért figyelemre méltó, mert Németországot összesen 14 nagyváros képviseli. Közöttük az egyetlen viszonylag gyorsabban fejlődő Drezda, amely egyébként egykoron szintén egy volt szocialista országhoz tartozott. Sőt a többi német nagyvároshoz képest kissé gyorsabban fejlődő Drezda sem érte el az európai integráció nagyvárosinak átlagos gazdasági fejlődési ütemét. 4 Göteborg helyett Stockholm is lehetne országától eltérő „kakukktojás”. A két nagyváros által képviselt Svédország „önkényes” módon a Stockholm szerinti csoportba került (150–250%-os gazdasági fejlődés). Ha Svédország Göteborg alapján lett volna besorolva az átlag alatti fejlődési ütemű tömbhöz, akkor Stockholm térne el. 5 Varsó nem annyira a többi lengyel nagyvárossal, hanem inkább az egykori keleti blokk fővárosaival mutat rokon vonást. Így valójában nem Varsó „lóg ki”, hanem Lengyelország, amely a volt szocialista országok közül egyedüliként több nagyvárossal rendelkezik.


61

Fejlettségük és fejlődési ütemük alapján a nagyvárosok 4 karakteresen eltérő nagytérségre, tömbre különíthetők el: 1. Az első tömbhöz tartozik a mind a földrajzi térben, mind a gazdasági fejlettség tekintetében vett centrumtérség (Benelux államok, Franciaország és Németország). Ez továbbra is fejlett térség marad, lassú fejlődése miatt azonban lefelé nivellálódik. Különösen a centrum keleti felét jellemzi igen vontatott fejlődési sebesség, amelynek eredményeként egyes ottani nagyvárosok (Berlin, Dortmund, Duisburg, Hannover és Lipcse) az időszak végére átlag alattiakká váltak. 2. A második tömbhöz tartozik az északnyugati periféria (Brit-szigetek). Ez a korábban közepesen fejlett csoport gyors fejlődése miatt felzárkózik a centrumhoz, így hosszú távon a gazdasági értelemben vett centrum a központi területek mellett kiterjed erre a térségre is. 3. A harmadik tömbhöz a keleti periféria tartozik (volt szocialista országok). Ez a legelmaradottabb csoport, mégis a leggyorsabb fejlődés itt figyelhető meg. Az elmaradottság a korábbi nyugati blokktól oly mértékű, hogy a gyors ütemű felzárkózás ellenére is jelentős a gazdasági lemaradás a fejlett területektől. 4. A negyedik tömbhöz a déli periféria tartozik (Portugália, Spanyolország, Olaszország és Görögország). Az itteni nagyvárosok a keleti perifériákhoz hasonlóan elmaradottak és átlag feletti fejlődési sebességűek. A fejlett nagyvárosokhoz való fokozatos felzárkózás jellemzi őket, azonban könnyen elképzelhető, hogy a volt szocialista országok nagyvárosai, gyorsabb fejlődésük miatt, megelőzhetik ezeket. Az így létrehozott tömbök országhatárokhoz igazodnak. Látható, hogy egy országon belül a nagyvárosok hasonló fejlettségi – és még inkább fejlődési – mutatókkal rendelkeznek, azonban gyakran előfordul, hogy egymás közelében lévő nagyvárosok (például Bécs és Budapest) különböző országhoz (sőt tömbhöz) tartoznak, máskor pedig ugyanazon országon belüli nagyvárosok meglehetősen nagy földrajzi távolságra vannak egymástól (különösen Spanyolország, Franciaország vagy Olaszország északi és déli nagyvárosai). Az országos együttmozgás tehát nem azonos a földrajzi közelség alapján megállapított szomszédsági együttmozgással. Egyébként az egységesülő európai gazdasági térben a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabadabb áramlása nyomán, ha valóban „eltűnnek” az országhatárok, akadálytalanabbul érvényesülhet a földrajzi közelség, a szomszédsági hasonlóság szerepe. Ennek pontos számszerűsítéséhez azonban tudnunk kell, hogy a nagyvárosok esetében mit is jelent a szomszédság. A nagyvároshálózaton belüli szomszédság meghatározása Mind a pontalakzatok (például a nagyvároshálózat), mind a területalakzatok (például a regionális térfelosztás) esetében a szomszédság megállapítása szubjektív. A különböző szomszédságértelmezéseket Dusek Tamás foglalta össze (Dusek 2004. pp. 204–208.). A régiók esetében a szomszédság meghatározásának az egyik legkézenfekvőbb módja lehet, ha az egymással közvetlenül határos régiókat tekintjük szomszédoknak. A nagyvá-

62

JENEY LÁSZLÓ

rosok azonban területileg általában nem szomszédosak egymással6, így esetükben a szomszédság meghatározására más módszereket kell alkalmaznunk, amelyek közé tartozik az alábbi három. Egy nagyváros szomszédságát képezheti: 1. az adott nagyvároshoz legközelebbi (vagy egy meghatározott számú legközelebb található) nagyváros. 2. az adott nagyvárostól egy meghatározott távolságon belüli nagyvárosok csoportja. 3. az adott nagyváros régiójával határos régiók nagyvárosai (itt a régió a nagyvároshoz egy meghatározott szempont szerint hozzárendelt területet jelenti). Ha az első verzió szerinti, azaz a legközelebbi vagy egy meghatározott számú legközelebb fekvő nagyvárost veszünk alapul a szomszédság definiálásánál, akkor ugyan minden nagyváros esetében azonos számú szomszéd határozható meg, de a szomszédság jelentősen eltérő távolságot jelenthet. Ennek oka, hogy az Európai Unióban a nagyvárosok sűrűsége területenként rendkívül változó. Az 59 nagyváros esetében a legközelebbi szomszéd átlagosan 170 km-re található, de a legközelebbi szomszéd távolsága meglehetősen nagy szélsőségeket takar. Közép-Anglia, a Randstad vagy a Ruhr-vidék területén egyes nagyvárosok mintegy 20 km-re találhatók egymástól, a másik végletet pedig Athén esetében figyelhetjük meg, amelytől a legközelebbi nagyváros, Szófia, 525 km-re található. Athén „elszigeteltsége” egyébként Bulgária és Románia 2007-es csatlakozásával sokat csökkent, korábban a legközelebbi nagyváros a 873 km-re fekvő Nápoly volt. A szomszédság elemszámtól függő meghatározásának további problémája, hogy a szomszédság ez esetben nem feltétlenül kölcsönös. Erre jó példát mutat az egymástól 641 km-re található magyar és a román főváros. A Kárpátok és a Balkán sajátos településhálózati karakteréből fakadóan Budapest Bukaresttől tekintve a második legközelebb fekvő nagyváros, ugyanakkor Bukarest nem fér be a Budapesttől számított 10 (!) legközelebbi nagyváros közé. Budapest egy sűrűbben urbanizált közép-európai tengely utolsó délkeleti végbástyájaként is felfogható, e földrajzi fekvés is elősegítheti a sokat emlegetett kapuváros szerepének kialakulását a Balkán felé (Enyedi 1996. p. 71.). E „végvárpozíció” eltűnésében szerepet játszhat a Nyugat-Balkán térségének fokozottabb integrálódása, amely révén Zágráb és Belgrád jobban összeköthetik Budapestet a Balkánnal. A nagyvárosok szomszédságának meghatározására kézenfekvőbbnek bizonyult tehát az a módszer, amikor minden nagyváros esetében egy állandó távolság jelenti a szomszédságot. Jelen vizsgálatban valamennyi nagyváros esetében az attól 550 km-nél közelebb fekvő nagyvárosokat tekintem szomszédosnak7. Az érték meghatározásában szerepet játszik, hogy ez a távolság már elég nagy ahhoz, hogy minden nagyvárosnak van szomszédja (2. ábra).

6 Az 59 nagyváros közül a magas várossűrűséggel rendelkező holland és német konurbációk területén 2-2 nagyváros valóban közvetlenül szomszédos egymással. A Randstad területén Hága és Rotterdam, a Ruhr-vidéken pedig Dortmund és Duisburg határai érintkeznek. Részben idesorolhatjuk a Sevilla és Málaga NUTS 3-as egységeit is, itt azonban csak a vizsgálatba bevont régióik határosak, maguk a közigazgatási értelemben vett városok nem érintkeznek egymással. 7 A távolság a nagyvárosok földrajzi koordinátái alapján számított euklideszi távolságot jelenti, amelynél figyelembe vettem a földfelszín görbületét is. Itt a közelség tehát pusztán a külső térben lévő földrajzi távolságot jelenti. Valójában könnyen elképzelhető, hogy a társadalmi-gazdasági fejlettség belső terében kapcsolatai révén Athén közelebb van Rómához, mint Szófiához. Jelen esetben azonban épp a földrajzi (külső) tér szerepét kívánom megvizsgálni a gazdasági fejlettség szerinti tagoltságban.


63 2. ábra

A nagyvároshálózaton belüli szomszédsági kapcsolatok

Forrás: World Gazetteer adatai alapján saját számítások.

A szomszédság meghatározásának e módszere esetében a távolság ugyan állandó (legalábbis nem haladhatja meg az 550 km-t), viszont itt a szomszédnak vett nagyvárosok száma változik. Az Európai Unióban átlagosan 11 szomszéd jut egy nagyvárosra, a magas nagyváros-sűrűségű Hollandiában és Németországban azonban a szomszédos nagyvárosok száma 20-nál is több lehet. A legtöbb szomszéddal Stuttgart rendelkezik, amelytől 550 km-en belül 24 nagyvárost találhatunk8. Sokkal kevesebb a szomszédos nagyvárosok száma a ritkább nagyvároshálózattal rendelkező perifériákon (ez alól az Egyesült

8 Érdekesség, hogy az Európai Unió NUTS 3-as egységekre számított geometriai súlypontja is épp Stuttgart közelében található, ez is igazolja a nagyvároshálózat területi koncentrációját a centrumtérségre. Az ily módon értelmezett centrumtérség azonban meglehetősen kiterjedt, 550 km-es sugarú kör esetében 950 ezer km2. Ez tehát nem feltétlenül jelenti a nagyvároshálózat mint pontalakzat tényleges földrajzi koncentrációját, amit alátámaszt az Európai Unió 59 nagyvárosára és 4,3 millió km2-es területére elvégzett „legközelebbi szomszéd” analízis is, melynél az index értéke (L=1,26) inkább véletlenszerű, mint koncentrált területi elrendeződésről árulkodik. Sőt a legnagyobb nagyváros-sűrűségű Európai Unió a kontinensekhez képest a legmagasabb „legközelebbi szomszéd” indexértékkel rendelkezik, azaz legközelebb áll a szabályszerűbb elrendeződéshez.

64

JENEY LÁSZLÓ

Királyság kivételt jelent), azon belül is leginkább a Balkánon. Athén nem csupán legközelebbi szomszéd esetében ér el rekordértéket, de a szomszédok számánál is. Bukaresttel együtt ugyanis ez az a két nagyváros, amely csupán egy-egy szomszéddal rendelkezik, mindkettőnek Szófia az egyetlen szomszédja. Ebben a Balkán-félsziget ritkább nagyvárossűrűsége mellett szerepet játszik az Európai Unió alakja is, ugyanis számos közeli állam (még) nem tagja az integrációnak. Azonban, ha a Balkán EU-n kívüli nagyvárosait is figyelembe vesszük, akkor sem változna lényegesen a helyzet. Athén szomszédai között a görög főváros meglehetősen periferikus fekvése miatt ugyanúgy csupán Szófia maradna9 (Athéntől Belgrád 808, Zágráb pedig 1081 km-re található). Bukarest esetében az EU határainak figyelmen kívül hagyásával már jelentősebb mértékben bővülne a szomszédos nagyvárosok száma, de ezek közül is csupán egy tartozik a Balkánhoz (a 446 km-re fekvő Belgrád), a szomszédos városállomány inkább a volt szovjet térség irányában bővülne (Kisinyov 358 km, Odessza 426 km, Mikolajiv 538 km). Az Európai Unió 59 nagyvárosa között összesen 326 szomszédpár jelölhető ki. A 2. ábrán szereplő térképen is látható, hogy ezek jelentős hányada egy több alegységből álló terjedelmes szomszédsági hálózatot alkot, amelynek vannak külön alrendszerei is. A brit, a németalföldi, a Ruhr-vidéki és a kelet-német–lengyel nagyvárosok láncszerűen összekapcsolódó csoportosulásai egy nyugat–keleti irányú tengelyt képeznek. Erről a tengelyről kapcsolódik le egy balti és egy mediterrán alhálózat (ez utóbbi kettéválik egy olasz és egy ibériai ágra is). Ez azt jelenti, hogy ha elfogadjuk, hogy a kijelölt 550 km valóban jól megfelel annak a távolságnak, amelyen keresztül két nagyváros egymással többé-kevésbé szorosabb kapcsolatot tarthat fenn, akkor a közösség nagyvárosainak többsége közvetve vagy közvetlenül összekacsolódik egymással. A szomszédok láncolata összekapcsolja Lisszabont Helsinkivel, Palermót Dublinnal. Ebből a rendszerből csupán a Balkánfélsziget különül el, amelynek három európai uniós fővárosa (Athén, Szófia és Bukarest) egy jóval kisebb, önálló szomszédsági láncot alkot. E két hálózat a jövőben összekapcsolódhat a Balkán-félsziget államainak további integrálódása révén Zágrábon, és még inkább Belgrádon keresztül. A nagyvárosok és szomszédságuk fejlettsége közötti összefüggés Az egy főre jutó GDP adott nagyvárosban, illetve a szomszédos nagyvárosokban mért értékei közötti kapcsolat, statisztikai összefüggés kimutatható a területi autokorreláció, illetve autoregresszió modelljével (a módszerről részletesebben Nemes Nagy 2005. pp. 142–148). A nagyvárosok saját és szomszédaik átlagos egy főre jutó GDP-je közötti hasonlóságot igazolja a két mutató között mért területi autokorrelációs vizsgálat. 1995ben a korrelációs együttható értéke (r=0,69) viszonylag erős összefüggésről árulkodott, amely a vizsgált időszak végére némileg gyengült, de még mindig közepesen erős maradt (r=0,63). Ennek megfelelően a nagyvárosok szomszédsága és önmaguk fejlettsége közötti összefüggést ábrázoló pontdiagramon a pontalakzat valóban egy főátló körüli sávba rendeződik. A lineáris összefüggést azonban elrontja, hogy a szomszédság egy főre jutó GDP-je a legfejlettebb nagyvárosok esetében sem haladja meg a 40-45 ezer euró körüli

9 Athén szomszédságához tartozik Izmir (vagy Szmirna) is, ez azonban már Ázsiában található.


65

értéket10, így a pontalakzatra a lineárishoz (R2=0,40) képest inkább egy exponenciális trendvonal (R2=0,48) illeszkedik. Az összefüggést azok a nagyvárosok „rontják el”, amelyek esetében jelentősen eltér szomszédságuk és saját maguk gazdasági fejlettsége. A nagyvárosok egy főre jutó GDPje 1995-ben átlagosan 8000 euróval tért el pozitív vagy negatív irányban szomszédaik átlagától. Ez az eltérés a vizsgált időszakban a nagyvárosok mintegy ¾-ében erősödött, aminek eredményeként 2004-re a nagyvárosok saját és szomszédságuk közötti fejlettségikülönbség-átlaga 10 ezer euróra növekedett. Ez pedig arra utal, hogy miközben közösségi szinten az 59 nagyváros között a fejlettségi különbségek csökkenése állapítható meg, helyi szinten inkább a polarizáció a meghatározó folyamat. Erről azonban a későbbiekben még részletesebben szó lesz. A szomszédságukhoz képest jóval fejlettebb nagyvárosokat nem a szegény szomszédsággal rendelkező nagyvárosok között kell keresnünk (amire leginkább csupán Athén lenne felhozható példaként), hanem épp a leggazdagabb környezetben figyelhetjük meg a legnagyobb eltéréseket. A nagyvároshálózat térbeli elrendeződésének és fejlettségi különbségeinek sajátos összefüggéséből következik, hogy a sűrűbb és fejlettebb nagyvároshálózattal rendelkező Nyugat- és Nyugat-Közép-Európában a nagyvárosi szomszédsági kapcsolatok sűrű szövedéke alakulhatott ki, amely révén – függetlenül saját fejlettségétől – valamennyi nagyváros szomszédsága hasonló átlagos fejlettségi értékkel rendelkezik, így a szomszédsági átlagokban „elvesznek” az egyedi kiugró értékek (3. ábra). Ezért az Európai Unió leggazdagabb nagyvárosai egyben a szomszédságukhoz képest is a leginkább eltérő fejlettségűek. A hét legfejlettebb nagyváros (Frankfurt, Düsseldorf, Stuttgart, Koppenhága, Brüsszel, Párizs és München) egy főre jutó GDP-je több mint 10 ezer euróval haladja meg szomszédságuk átlagát. A legnagyobb eltérést a legfejlettebb nagyváros, Frankfurt esetében figyelhetjük meg, ahol közel 34 ezer eurós az eltérés. Hamburg, de különösen Bécs esetében a nagyváros saját fejlettsége mellett felértékelődik a volt szocialista országok jóval elmaradottabb nagyvárosainak a bekerülése is a szomszédsági körbe.

10 A legfejlettebb szomszédsággal nem a legfejlettebb nagyváros, hanem az egyébként átlagos fejlettségű Göteborg rendelkezik (46 ezer euró/fő), amelynek szomszédságában (Hamburg, Koppenhága és Stockholm) nincsenek 40 ezer eurónál alacsonyabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező nagyvárosok.

66

JENEY LÁSZLÓ 3. ábra

A nagyvárosok szomszédos nagyvárosainak átlagfejlettsége az egy főre jutó GDP alapján, euróban, 2004 Országhatár EU-határ 40 ezer felett 30–40 ezer 20–30 ezer 20 ezer alatt

Forrás: Az Eurostat adatai alapján saját szerkesztés.

A szomszédsághoz képest legnagyobb negatív irányú eltérést egyrészt a politikai értelemben vett Nyugat és Kelet határán találhatjuk. Rīgában 25 ezer euróval kisebb az egy főre jutó GDP, mint környezetében, amelynek értékét meghatározza, hogy az egykor még a Szovjetunióhoz tartozó nagyváros szomszédságához tartozik Rīga mellett a fejlett svéd és finn főváros is. Hasonló okok játszanak szerepet a lengyel nagyvárosok (Wrocław, Poznań és Łódź) esetében is, amelyek már szomszédsági viszonyban vannak a náluk jóval fejlettebb dán, német és osztrák nagyvárosokkal. Szintén jelentősebb a szomszédsághoz viszonyított elmaradás a London holdudvarához tartozó brit nagyvárosok esetében (Sheffield, Birmingham és Liverpool), ahol elsősorban a brit főváros és a viszonylag közeli európai magterület kiemelkedő értéke határozza meg a szomszédság igen magas átlagfejlettségét. Dortmund, Duisburg és Göteborg esetében már nem nevezhető meg egyetlen fejlett nagyváros, itt a több fejlett centrum is megjelenik a szomszédságban. Az 4. ábra alapján látható, hogy a fejlettebb nagyvárosok inkább egy függőlegesen, míg a legelmaradottabbak inkább egy vízszintesen elnyúló pontalakzatba rendeződnek.


67

Ez azt jelenti, hogy a centrumtérség és az északi, északnyugati periféria fejlettebb nagyvárosai (többé-kevésbé függetlenül saját gazdasági helyzetüktől) hasonló fejlettségű szomszédsággal rendelkeznek, így a környezetükhöz viszonyított eltérés inkább a saját fejlettségi szintjükből következik. Ezzel ellentétben, a volt szocialista országok esetében a nagyvárosoknak a környezetükhöz viszonyított fejlettségi különbségében felértékelődik a szomszédság gazdasági helyzete. Itt ugyanis kisebb a nagyvárosok saját fejlettsége közötti egyenlőtlenség, viszont annál változatosabb a szomszédságé. Így történhet, hogy az ebben a térségben a legfejlettebb, és egyben a legtöbb „nyugati” szomszéddal rendelkező Prága jobban lemarad szomszédságától, mint a nála valamivel elmaradottabb Budapest vagy Varsó. A nyugat-lengyel nagyvárosok (Poznań és Wrocław) szomszédsághoz viszonyított lemaradása is jelentősebb, mint a keletebbre fekvő Krakkóé vagy Łódźé. A legkisebb eltérést épp azon nagyvárosok esetében tapasztalhatjuk, amelyek nem rendelkeznek „vasfüggönyön túli” szomszédokkal (Bukarest és Vilnius) (4. ábra). Hogy a keleti perifériákon mennyire nem meghatározó a nagyváros saját fejlettsége a szomszédságához viszonyított eltérésben, bizonyítja, hogy a volt szocialista országok nagyvárosai közül az egyetlen, amelyik gazdagabb a szomszédságánál, az épp a fejlettségi rangsor utolsó előtti helyén álló román főváros, melynek egyetlen szomszédja ily módon csak e rangsor utolsó helyét elfoglaló nagyváros, Szófia lehet. 4. ábra

A nagyvárosok saját fejlettsége és szomszédságuk fejlettsége közötti összefüggés, 2004 8000 Frankfurt

7000

1. csoport Düsseldorf 2.csoport

Nagyváros egy főre jutó GDP-je, euró

6000

Koppenhága München

Stuttgart Brüsszel Párizs Dublin Amszterdam

5000

Bécs

3000 Athén

1000

0

Valencia Budapest Prága Sevilla Málaga Palermo Varsó Nápoly Vilnius

Bukarest

0

1000

London

Köln Glasgow HelsinkiBréma Milánó Manchester Lyon Róma Leeds Hága Drezda Essen Rotterdam Hannover Göteborg 3. csoport Birmingham Madrid Marseille Torino Dortmund Duisburg Genova Barcelona Sheffield Lisszabon Lipcse Liverpool Zaragoza Berlin

4000

2000

Hamburg Stockholm

Krakkó Łódź Szófia

2000

Poznań Wrocław

Riga

4. csoport

3000

4000

5000

6000

Szomszédos nagyvárosok átlagos egy főre jutó GDP-je, euró

Forrás: Az Eurostat adatai alapján saját számítások. Megjegyzés: a szaggatott, párhuzamos segédvonalak az átlótól való távolság becslését segítik.

7000

8000

68

JENEY LÁSZLÓ

A nagyvárosok saját és szomszédságuk fejlettsége alapján kirajzolódik négy nagy csoport, amely jól megfeleltethető az Európai Unió egyes nagytérségeinek. 1. A centrumtérség, az északi és északnyugati periféria nagyvárosai közül azok, amelyek szomszédságához nem tartoznak jóval elmaradottabb keleti és déli nagyvárosok. Jellemzőjük a magas fejlettségi szint (amelyen belül persze óriási különbségek húzódnak Liverpooltól Frankfurtig, 25-től 75 ezer euró/fő-ig), és hasonló, viszonylag magas (40–45 ezer euró/fő), közel azonos fejlettségű szomszédság. 2. Ennek a térségnek a „kontaktzónája” a déli, illetve keleti perifériák felé külön csoportot képez. Itt vannak a Balti-tenger melléki, kelet-német (tágabb értelemben, mint az egykori NDK) nagyvárosok, amelyek szomszédságában megjelennek a volt szocialista országok nagyvárosai. Idesorolható a „kék banán” déli végződése is (az észak-olasz háromszög és Lyon), amelynek városai a déli perifériához kapcsolódnak. Az előző csoporttól nem a saját maguk, hanem a szomszédságuk fejlettsége különbözteti meg őket. Ezek is függőleges irányú pontalakzatba rendeződnek, azaz jelentős belső polarizáció, viszonylag hasonló (30–40 ezer euró/fő) szomszédsági környezet jellemzi őket. 3. Egy meglehetősen összetartó csoportot alkotnak a mediterrán nagyvárosok. Ezek fejlettsége többnyire megegyezik a szomszédságukéval, nagyjából egyiknek a fajlagos GDP-je sem haladja meg a nagyvárosi átlagfejlettségi szintnek számító 30 ezer eurót. Ebben szerepet játszik a kontinens alakja is, hiszen a félszigetekre tagolódó Dél-Európa nagyvárosai kisebb szomszédsági klubokba tömörülnek (Ibéria, Itália), amelyek viszonylag szűk és közvetett szomszédsági kapcsolattal rendelkeznek a fejlettebb centrumtérségek felé. E csoport földrajzi elzártságát jól érzékelteti, hogy az idetartozó 11 nagyváros közül csak Barcelona, Marseille és Róma rendelkezik a déli periférián kívüli kapcsolattal. Több ilyen város hiányában Ibéria és Dél-Itália nagyvárosai a Balkánhoz hasonlóan szigetszerűen jelennének meg az Európai Unió nagyvárosainak szomszédsági hálójában. E csoporton belül egyébként a három főváros (Lisszabon, Madrid és Róma) számít szomszédságához képest fejlettebbnek, a fővárosi szerepkörrel nem rendelkező regionális központok pedig némileg elmaradottabbnak. 4. Az egykori szocialista országok nagyvárosai viszont sűrű szomszédsági kapcsolatban állnak a centrumtérséggel (csupán Bukarest és Vilnius nem rendelkezik az egykori nyugati tömbhöz tartozó szomszéddal), a fejlettek aránya a szomszédokon belül nyugatról keletre csökken. Ezen nagyvárosok között – mint arról már korábban is szó volt – kisebb a fejlettségi különbség (csupán Budapest, Prága és Varsó emelkedik ki valamelyest), az egységesen elmaradott (5–20 ezer euró/fő) csoporton belül viszont rendkívül változó a szomszédság fejlettsége (5–35 ezer euró/fő) (2. táblázat). Ezért nagyvárosaik a pontdiagramon inkább vízszintes alakú pontalakzatba rendeződnek. Itt az önmaguk és szomszédságuk között fennálló fejlettségi különbség mértékét kevésbé saját maguk, sokkal inkább szomszédságuk fejlettségi szintje határozza meg.


69 2. táblázat

A saját fejlettség és a szomszédság fejlettsége alapján képzett csoportok egy főre jutó GDP-jének fontosabb jellegadó értékei, 2004 (GDP/fő) Megnevezés

Saját fejlettség átlag

terjedelem

A szomszédság fejlettsége átlag

terjedelem

1. csoport (magterület, északnyugati periféria)

43 794

48 306

42 325

2. csoport (fejlett „kontaktzóna”)

35 130

32 848

34 533

6 781 5 507

3. csoport (mediterrán térség)

22 512

16 827

23 953

8 174

4. csoport (volt szocialista országok)

10 515

13 049

23 243

29 679

Athén

20 216

4 800

Bécs

40 281

23 436


Ebbe a rendszerbe két nagyvárost nehéz besorolni: Athént és Bécset. A görög főváros a Balkán, az osztrák pedig Kelet-Közép-Európa nagyvárosi szomszédságában van erősen „behálózva”. Mindkét főváros tehát szomszédsága gazdasági fejlettsége alapján inkább a keleti perifériákhoz tartozna. Saját fejlettségük szerint azonban nem illenek be környezetük fejlettségébe, Athén inkább a déli perifériákhoz, Bécs pedig a centrumtérséghez tartozik. Így az előbbi a 3. és 4., utóbbi pedig a 2. és a 4. csoport közötti átmeneti helyzetben van. Lokális szintű kiegyenlítődés versus polarizáció Az Európai Unióban a nagyvárosok fejlettségi szintjének és fejlődési ütemének öszszevetéséből már korábban kiderült, hogy a nagyvároshálózat közösségi szintű gazdasági különbségeiben nagyfokú kiegyenlítődési folyamat zajlik. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy helyi szinten a nagyvárosok fejlettsége is feltétlen közelítené környezetükét. A következőkben arra a kérdésre igyekszem választ adni, hogy a közösségi szintű kiegyenlítődési folyamat mellett helyi szinten kiegyenlítődés vagy polarizáció megy-e végbe. Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelem fordul az úgynevezett váltómozgás-elmélet felé (Kertész 2004, pp. 65–74), amely az országos és a közösségi szintű területi egyenlőtlenségek alakulását állítja szembe. Kimutatható, hogy az unió kohéziós politikája gyengíti egyes államokon belül a regionális politikát, a többek között Spanyolország felzárkóztatását célzó Kohéziós Alap kiadásai jelentős mértékben Madridnak és Barcelonának kedveztek, amelyek növelték az országon belüli egyenlőtlenségeket. Hasonlót állít a Williamson-hipotézis is, amely szerint a közepes fejlettségű térségekre a nagyobb egyenlőtlenség jellemző, a gazdasági fejlettség legmagasabb foka felé haladva a különbségek csökkennek, ami összefügg a jóléti állam megvalósulásával (Nemes Nagy 2005. pp. 119–121). Az Európai Unió világmértékben közepesen fejlett (közösségi szinten inkább elmaradottnak számító) perifériái gazdasági nekilendülésének legnagyobb

70

JENEY LÁSZLÓ

nyertesei épp a már korábban is fejlettebb nagyvárosok, ami a felzárkózó országokon belül területi polarizációt eredményez. Jelen esetben azonban a közösségi szintű kiegyenlítődési folyamattal párhuzamba állított helyi szintű egyenlőtlenségek nem a nagyváros és vidéke, hanem a nagyváros és a környező (szomszédos) nagyvárosok közötti viszonylatban értelmezendők. A alábbi táblázatban látható, hogy a lokálisan fejlettebb vagy elmaradottabb nagyvárosok szomszédságukhoz képest milyen irányba változtak (3. táblázat). 3. táblázat

A nagyvárosok csoportosítása szomszédságukhoz viszonyított fejlettségi különbség változása alapján, 1995–2004 A nagyváros fejlődése környezetéhez képest 1995–2004 között

A nagyváros fejlettsége környezetéhez képest 1995-ben elmaradottabb

fejlettebb

gyorsabb (mindkét esetben)

1. csoport (10 nagyváros): Barcelona, Budapest, Bukarest, Drezda, Dublin, London, Milánó, Poznań, Prága, Varsó

2. csoport (4 nagyváros): Amszterdam, Koppenhága, Madrid, Róma

vegyes (a különbség nőtt, a hányados csökkent)

5. csoport (16 nagyváros): Birmingham, Genova, Göteborg, Krakkó, Leeds, Liverpool, Łódź, Málaga, Manchester, Rīga, Sevilla, Sheffield, Torino, Vilnius, Wrocław, Zaragoza

6. csoport (8 nagyváros): Athén, Bécs, Frankfurt, Glasgow, Helsinki, München, Stockholm, Stuttgart

lassabb (mindkét esetben)

3. csoport (13 nagyváros): Berlin, Dortmund, Duisburg, Essen, Hága, Hannover, Lipcse, Lyon, Nápoly, Palermo, Rotterdam, Szófia, Valencia

4. csoport (8 nagyváros): Bréma, Brüsszel, Düsseldorf, Hamburg, Köln, Lisszabon, Marseille, Párizs


A nagyvárosoknak a szomszédságukhoz viszonyított fejlettsége és fejlődési sebessége alapján (figyelembe véve az eltérés euróban és hányadossal kifejezett formáját) hat csoportba sorolhatók. 1. Környezetéhez felzárkózó csoport (bal felső mező): ide azon nagyvárosok tartoznak, amelyek szomszédságuknál (legalábbis a vizsgált időszak elején) elmaradottabbak voltak, de gyorsabb fejlődésüknek köszönhetően egyre inkább felzárkóznak szomszédságuk átlagához. Ezek a nagyvárosok zömükben a félperiférián találhatók. Szomszédságukban keverednek a vontatott fejlődési ütemű centrumtérségek, és a náluk elmaradottabb periféria. 2. Dinamikus nagyvárosok, amelyek tovább növelik előnyüket környezetükhöz képest (jobb felső mező): az itt található nagyvárosok Amszterdam kivételével viszonylag szűk bekötöttséggel rendelkeznek a fejlett centrumtérségekhez. Többnyire olyan fővárosok, amelyeket általában a náluk elmaradottabb regionális központok veszik körül. 3. Szomszédságához képest hagyományosan elmaradott, leszakadó csoport (bal alsó mező): a fejlett centrum és az elmaradott periféria nagyvárosai egyaránt megtalál-


71

hatók ebben a csoportban. Korábban is elmaradottabbak voltak környezetüknél, és hátrányuk azóta tovább nőtt. 4. Korábban környezetüknél fejlettebb, időközben lokális előnyükből veszítő nagyvárosok. Ez nem annyira a keleti, hanem inkább a nyugati perifériák (elsősorban London) megerősödésének tudható be. A 3. táblázat középső sorában szereplő két csoport esetében azonban nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azok szomszédságukhoz képest felzárkóztak vagy sem. Az e két csoporthoz tartozó 24 nagyváros összesen az Európai Unió teljes nagyvárosállományának tekintélyes részét, több mint 40%-át adja. A lokális polarizáció vagy nivelláció kérdésének eldöntéséhez ugyanis a nagyváros fejlődésének százalékos, illetve euróban történő mérése alkalmával eltérő eredményre juthatunk. Nagyon sok nagyváros esetében az önmaga fejlettsége és szomszédsága fejlettsége közötti eltérés e két különböző számítási módszer alapján tekintve ellenkezőképpen változott. Ennek hátterében az áll, hogy az egymással szomszédságban álló nagyvárosok gyakran rendkívül eltérő fejlettségűek, ugyanakkor fejlődési sebességük kevésbé tér el egymástól, ahogy arról már korábban szó volt. Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy a szomszédságánál elmaradottabb nagyváros euróban kifejezett fejlettségi lemaradása gyorsabb fejlődése ellenére is tovább fokozódik. A környezetüknél fejlettebb nagyvárosok pedig úgy növelhetik tovább euróban kifejezett előnyüket, hogy fejlődési sebességük elmarad szomszédságuktól.11 5. Összesen 16 olyan lokálisan elmaradott nagyváros határolható le, amely a vizsgált időszakban a szomszédságánál gyorsabb ütemben fejlődött, ugyanakkor ez kevés volt ahhoz, hogy az euróban kifejezett lemaradásából „faragni” tudjon. Ha a nagyváros százalékos fejlődését vesszük alapul, akkor ezek a felzárkózó típushoz tartoznak, de ha az euróban kifejezett változást, akkor azokhoz, amelyek tovább rontották szomszédságukhoz viszonyított amúgy is rossz fejlettségi pozíciójukat. 6. A környezetüknél fejlettebb nagyvárosok között 8 viszont épp az euróban kifejezett előnyét növelte a szomszédságához képest, amelyhez viszonyítva egyébként valamivel lassabb ütemben fejlődött. Azon nagyvárosok kerültek ebbe a csoportba, amelyek leginkább kiemelkednek szomszédságukból. A fenti, statikus és dinamikus állapotokat összevető 3. táblázat főátlójában szereplő elemek aránya utal a polarizálódásra. A főátló szerinti cellákban (jelen esetben a 2. és 3. csoport) elhelyezkedő nagyvárosok a polarizálódás, az erre merőleges cellákban (jelen esetben az 1. és 4. csoport) lévők pedig a nivellálódás irányába mozdulnak el. Ha a nagyvárosok 60%-át adó, az euróértéket és a százalékos növekedését tekintve szomszédságukhoz képest hasonlóan elmozduló csoportokat vizsgáljuk, nem rajzolódik ki egyértelműen sem kiegyenlítődés, sem pedig a szomszédsághoz viszonyított egyenlőtlenségek fokozódása. Másképp alakul a helyzet azonban, ha figyelembe vesszük a nagyvárosok

11 Erre mutat példát Athén és Szófia esete. 1995-ben a görög főváros egy főre jutó GDP-je 9119, a bolgáré pedig 2085 euró volt, amely 2004-re 20 216, illetve 4800 euróra nőtt. Ha a két város fejlettségi szintje közötti eltérés alakulásának vizsgálatánál kettejük különbségét vesszük alapul, akkor a különbségek erősödését látjuk, hiszen 7034-ről 15 416 euróra növekedett a különbség. Viszont ha a két város értékének hányadosát vesszük alapul, akkor épp egy kiegyenlítődési tendencia állapítható meg Szófia gyorsabb növekedése következtében. Athén 4,4-szeres fejlettségi előnye időközben 4,2-szeresre csökkent. Ez csupán egy példa, de hasonló jelenséget 24 nagyváros esetében figyelhetünk meg.

72

JENEY LÁSZLÓ

azon további 40%-át, amelyeknél eltér a két szempont szerint a szomszédsághoz viszonyított elmozdulás (5. és 6. csoport). Ha euróban mérjük a nagyvárosok elmozdulását, akkor a két középső csoport közül a fejlettebbek tovább növelik előnyüket, a szomszédságukhoz képest elmaradottabbak pedig még inkább lemaradnak helyi viszonylatban. Ez azt jelenti, hogy a 6. csoport egyesíthető a 2. csoporttal, az 5. csoport pedig a 3. csoporttal. Így az 59 nagyvárosból 41 a lokális szintű polarizációt erősíti. Ez visszautal arra a korábban feltárt jelenségre, hogy átlagosan egyre nagyobb mértékben térnek el a nagyvárosok szomszédságuk átlagfejlettségétől. Ez idézte elő a szomszédság fejlettsége és a nagyvárosok saját fejlettsége közötti korrelációs együttható csökkenését is. Ha viszont a nagyvárosok fejlődésénél nem azt nézzük, hogy hány euróval nőtt az egy főre jutó GDP, hanem azt, hogy hány százalékkal, akkor a helyzet alaposan megváltozik. A jobb helyzetű nagyvárosok lassabban, a rosszabbak pedig gyorsabban fejlődnek szomszédságukhoz képest. Itt az 5. csoportban szereplő nagyvárosok kerülnek a felzárkózókhoz, míg a 6. csoporthoz tartozó nagyvárosok a lefelé nivellálódókhoz. Ez esetben összesen 42 nagyváros az 59-ből a lokális szintű polarizáció csökkenése irányába mozdul el. A 6 csoport sajátos területi elrendeződést mutat (5. ábra) A fenti módon kialakított csoportok maguk is az Európai Unió egyes nagytérségeihez kötődve jelennek meg a térképen. 5. ábra

A szomszédsághoz viszonyított fejlettségi eltérés változása, 1995–2004 Szomszédságánál fejlettebb, tovább erősödött Szomszédságánál elmaradottabb, felzárkózott Szomszédságánál elmaradottabb, hányados alapján felzárkózott Szomszédságánál fejlettebb, különbség alapján tovább erősödött Szomszédainál fejlettebb, gyengült Szomszédainál elmaradottabb, tovább gyengült



73

Összegezve megállapíthatjuk, hogy az egymás szomszédságában fekvő nagyvárosok gazdasági fejlettsége és különösen fejlődési sebessége összefügg egymással. Miközben közösségi szinten markáns kiegyenlítődési folyamat figyelhető meg a nagyvároshálózat fejlettségi egyenlőtlenségében, helyi szinten változó kép tárul elénk attól függően, hogyan mérjük a nagyvárosok szomszédságuktól való eltérését: euróban avagy százalékban. Az előző esetben inkább szomszédsági polarizálódási, míg utóbbiban inkább nivellálódási tendencia rajzolódik ki. IRODALOM Dusek Tamás (2004): A területi elemzések alapjai. Regionális Tudományi Tanulmányok 10. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest, pp. 122–136. Enyedi Görgy (1996): Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest Major Klára (2001): A nemzetközi jövedelemegyenlőtlenségek dinamikája. PhD-értekezés, BKE, Budapest Kertész Krisztián (2004): A nemzeti és a regionális felzárkózás váltómozgása az EU-országokban és Magyarországon. Külgazdaság, XLVIII. évf., február, pp. 65–74. Nemes Nagy József (szerk.) (2005): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi Tanulmányok 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Szabó Pál (2006): A fejlettség makroregionális különbségeinek alakulása az Európai Unióban. III. Magyar Földrajzi Konferencia, Budapest CD. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Internetes adatforrások: World Gazetteer: http://www.world-gazetteer.com/ Eurostat: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/ Kulcsszavak: nagyváros, NUTS 3, szomszédság, fejlettségi különbségek, Európai Unió. Resume In the European Union cities located close to each other have similar state of economic development and particularly economic growth. During the period of the turn of the millennium development inequalities among cities decreased at community level, however, question of polarisation or nivellation at local level depends on the measuring method of inequalities between the city and its neighbourhood. Shift of differences in euro per capita shows a local polarisation process, while quotients of values of city and its surrounding cities imply a decline of local development inequalities.

KÖZLEMÉNYEK HORVÁTHNÉ DR. KOVÁCS BERNADETT – DR. RITZ ISTVÁN

A területfejlesztés támogatása Baranya megye kistérségeiben Bevezetés Az alábbi tanulmány a dél-dunántúli régió településeit vizsgáló OTKA-kutatás1 további2 részeredményeit mutatja be (Horváthné – Ritz 2007). Célja, hogy értékelje a kistérségekben a jóváhagyott területfejlesztési célú támogatások alakulását. A kutatás egyik előnyben részesített részterülete a peremtérségek területfejlesztésének értékelése, így a jelen tanulmányban Baranya megye kistérségeinek vizsgálatát tűztük ki célul. Ez alkalmat ad határ menti és központi fekvésű, valamint nem kedvezményezett, hátrányos helyzetű és leghátrányosabb helyzetű fejlettségi típusba sorolt kistérségek összehasonlítására. (A támogatási konstrukciók megnevezését gyakran rövidítve közöljük. A magyarázatokat a cikk végén találja meg az olvasó.) Irodalmi áttekintés Az egyes területek, térségek, régiók, országok versenypozíciójának egyenlőtlensége nem új keletű dolog, nem a gazdasági szerkezetváltás, a politikai-társadalmi rendszerváltás következménye. Ezek a területi egyenlőtlenségek a kilencvenes években nagymértékben megnövekedtek, tartóssá pedig 1996 után váltak, ami a területfejlesztési törvénynek is köszönhető (Miklóssy 2004). A területfejlesztési politika úgy kíván az ország gyorsabb és hatékonyabb fejlődéséhez hozzájárulni, hogy nem közvetlenül az üzleti jövedelmezőség elérését tűzi ki célként, hanem az ehhez szükséges szolgáltatási, információs és infrastrukturális feltételek kialakítását tartja elsődlegesnek. A döntésekben fokozottan részt vesznek a decentralizált intézményrendszer tagjai, elsősorban a megyék. A középszintű irányítószervek vesznek részt a tervezőmunkában. Egyrészt az összekötő kapocs szerepét töltik be az országos és a helyi szervek között, másrészt ütközőzónaként is működnek (Kovács 1997). A területfejlesztési törvény egyik fontos célja, hogy irányadó alap legyen a különféle problémákkal küszködő térségek állami támogatásához, a speciális területfejlesztési programok kidolgozásához és végrehajtásához. A törvény ezenkívül meghatározza azokat a térségtípusokat, amelyek a területfejlesztési politika szempontjából kiemelt beavatkozásra szorulnak, illetve támogatásra jogosultak. Dél-Dunántúl legnagyobb része jellegzetesen aprófalvas térség. A régión belül nemcsak az országhatár mellett alakultak ki elszegényedő, hátrányos helyzetű térségek, hanem a megyehatárok mentén, illetve az úgynevezett belső határokon is. Nem véletlen, hogy Dél-Dunántúl egyes területei már az 1986-os úgynevezett „elmaradott-térségi programnak" is célterületei voltak. A kistérségek társadalmi-gazdasági helyzete az elmúlt években Baranya megyében, a dél-dunántúli régióban és országosan is tovább differenciálódott, amit jól mutat a kedvezményezett kistérségeken belül az úgynevezett hátrányos, illetve leghátrányosabb helyzetű területek adminisztratív megkülönböztetése (www.ddrft.hu). A vizsgált szubrégió 9 kistérsége3 közül a területfejlesztési szempontból (Faluvégi 2004) leghátrányosabb kistérségek Baranyában a Sásdi, a Sellyei, a Szigetvári és a Szentlőrinci. A hátrányos kistérségek közé a Komlói, a Mohácsi, a Siklósi és a Pécsváradi kistérségek tartoznak.

1 K63209 számú OTKA-pályázat: Regionális fejlettségbeli különbségek vizsgálata településszinten. 2 Az előző közleményt lásd a Területi Statisztika 2007. májusi számában! 3 2004. január 1-jétől érvényes besorolás értelmében a baranyai kistérségek száma 8-ról 9-re nőtt. Új kistérség alakult: a Szentlőrinci, illetve kisebb területi átcsoportosítások történtek a Pécsváradi, a Sellyei, a Siklósi kistérségeknél. (Azóta van még újabb kistérségi rendszer, de ez Baranya megyét nem érinti. – A szerk.)

A TERÜLETFEJLESZTÉS TÁMOGATÁSA BARANYA MEGYE KISTÉRSÉGEIBEN

75

A területfejlesztés támogatása a központi költségvetésben meghatározott pénzeszköz arányos felosztásával valósul meg. A megyék közötti felosztás statisztikai mérőszámok alapján történik: szerepet játszik a megye népessége, az egy főre jutó GDP, valamint a hátrányos helyzetű területek aránya a megyén belül. A Schwertner János (2003) szakértői tanulmányában megjelentek szerint a hazai térségi kiegyenlítést szolgáló területfejlesztési források nem haladják meg a GDP 0,4%-át, így a piaci szereplők döntéseinek térbeli hatását nehéz ellensúlyozni. A területfejlesztési forrásoknak eltérő a dinamizáló erejük, ezért a hátrányos helyzetű térségekben domináns TEKI és CÉDE, gazdaság- és humánerőforrás-fejlesztés hiányában, önmagában nem alkalmas a felzárkózás elindítására. Az 1997 és 2002 közötti időszak decentralizált területfejlesztési forrásainak elemzése azt mutatta, hogy a támogatások elaprózottak, a megyén belüli differenciákat csak az infrastruktúrában mérséklik. Jelen tanulmányunkban a települési önkormányzatok által felhasznált területfejlesztési célú decentralizált támogatások4 alakulásával foglalkozunk, amelyek felhasználásáról a megyei, valamint a regionális területfejlesztési tanácsok pályázati rendszer keretében döntenek. A területfejlesztés forrásainak felhasználásáról (is) beszámoló 2006. évi jelentés (www.magyarorszag.hu) országos adatai alapján a megyei szintről a regionális szint felé tolódott a decentralizált döntéshozás súlya (90%-ról 48%-os részarányra csökkent). A kistérségek fejlődésének kiegyenlítését szolgáló keretfeltételek változása is indokolttá teszi a tanulmányban foglalt vizsgálatokat. Egyrészt, az önkormányzatok fejlesztéseire 2007-től helyi önkormányzatok fejlesztését szolgáló támogatások néven lehet pályázniuk az önkormányzatoknak. Másrészt a kistérségek besorolása is változik, amelyben a foglalkoztatást jellemző és a szociális indikátorok nagy súllyal szerepelnek5. Anyag és módszer A tanulmányban feldolgozott adatokat az országos támogatásmonitoring-rendszer (OTMR) adatnyilvántartása bocsátotta rendelkezésünkre. A dél-dunántúli régióra vonatkozó adatbázisból leválogattuk a Baranya megyei kistérségekre mint megvalósítási helyre vonatkozókat, majd a támogatott gazdálkodási formája dimenzióból a helyi önkormányzat által felügyelt költségvetési szerv és a helyi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv megnevezésű ismérvváltozattal rendelkező rekordokat. A kapott adatbázis az 1998 és 2005 közötti támogatott fejlesztési célú pályázatokra (n=2869) vonatkozó paramétereket (megvalósítás helye, időtartama, támogatott összeg és költségvetés, gazdálkodási forma) tartalmazta. Az OTMR adatbázisa szerint a Baranya megyei helyi önkormányzatok 31 támogatási konstrukcióban beadott pályázatát hagyták jóvá a vizsgált időszakban (összesen 28 milliárd 634 millió Ft értékben). Az adatbázist statisztikai módszerekkel dolgoztuk fel (Molnár–Barna 2004), a támogatások gazdasági paramétereinek időrendi alakulását, kistérségek szerinti megoszlását vizsgáltuk. (Az adatok feldolgozása Excelprogrammal történt.) Eredmények és diszkusszió A Baranya megyei települések önkormányzatai számára jóváhagyott pályázatok összességét és a területfejlesztési törvényben meghatározott pályázatokat vizsgáltuk 1998 és 2005 között a rendelkezésre álló adatbázis alapján. Az országos támogatásmonitoring-rendszer adatsorai szerint Baranyában a vizsgált időszakban 31 féle támogatási konstrukcióra pályázhattak az önkormányzatok, amelyek között egyszer és évente is meghirdetett pályázatok szerepeltek. Az 1. ábrán feltüntettük ezen konstrukciók éves gyakoriságát, az évente jóváhagyott támogatások számát, valamint – szintén az önkormányzatok által elérhető összes támogatást tekintve – az egy pályázatra jutó jóváhagyott támogatás összegét.

4 A decentralizált forrás olyan, a kormányzat által juttatott pénzeszköz, amelynek felhasználásáról helyi döntéshozó testület határoz központi irányelvek betartásával (OTK). 5 Ilyenek: a helyi gazdasági szervezetek vagy a vízhálózatba kötött lakások száma, a kiskereskedelmi boltok vagy a bekötött telefonvonalak száma, a munkanélküliek aránya, a gépkocsik, illetve az újonnan épített lakások száma.

76

HORVÁTHNÉ DR. KOVÁCS BERNADETT – DR. RITZ ISTVÁN 1. ábra A Baranya megyei önkormányzatok számára jóváhagyott támogatások főbb jellemzői, 1998–2005

millió Ft 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

darab 600 500 400 300 200 100 0

1998

1999

2000

2001

átlagos támogatás, millió Ft

2002

2003

2004

2005

jóváhagyott pályázatok száma

pályázott konstrukciók száma Forrás: OTMR.

A mintegy 2700 jóváhagyott pályázatról a vizsgált időszak alatt megállapítható főbb tendenciák az alábbiak. (1) A települések fejlesztésére az időszak közepén állt rendelkezésre a legtöbb pályázati konstrukció. A feldolgozott adatok alapján elmondható, hogy az önkormányzatok támogatási rendszere egyszerűsödni látszik abból a szempontból, hogy a kevesebb számú konstrukcióban foglalt támogatások átláthatóbbak, követhetőbbek lehetnek. (2) Mindez nem jelenti azt, hogy egyúttal a pályázati lehetőségek szűkülnének, hiszen 2002-től folyamatosan emelkedett az évente jóváhagyott pályázatok száma. A megyében ez mintegy félezer elfogadott pályázatot jelentett 2005-ben. (3) Párosulva a pályázati kedv/eredményesség emelkedésével, az egy pályázatra jutó jóváhagyott támogatás összege – ingadozva ugyan, de – szintén emelkedett. A 31 féle konstrukcióból a jóváhagyott támogatási összeg, valamint a pályázatok száma szerint az öt-öt legjelentősebbet mutatja be az 1. táblázat. 1. táblázat A legjelentősebb pályázati konstrukciók Baranya önkormányzatainál, 1998–2005 között Konstrukcióa) CÍMZETT CÉL TEKI CÉDE DDRFT

Részesedés a jóváhagyott támogatás összegéből, % 21,0 19,8 15,0 7,2 7,0

Konstrukció a) CÉDE TEKI DDRFT VFC TFC

A jóváhagyott pályázatok száma 1157 1032 213 86 85

a) A rövidítések feloldását lásd hátul, a függelékben! Forrás: OTMR.

A decentralizált források felhasználásáról való döntéshozás kiemelt területe a területfejlesztésnek, hiszen – habár nyilvánvalóan alárendelve a törvényi szabályozásnak és területfejlesztési politika prioritásainak – a megyék (régiók) a források elosztásában fokozottan szerepet kapnak. A megyei területfejlesztési tanácsokhoz tartozó ilyen források a következők: decentralizált területfejlesztési célelőirányzat; területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás (TEKI); céljellegű decentralizált támogatás (CÉDE). Idesorolhatók ebben a


77

vonatkozásban a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) keretéből nyújtható regionális támogatások, illetve 1999–2001-ben a vidékfejlesztési célfeladatok decentralizált támogatásai is. Az önkormányzatok területfejlesztési forrásainak számban és összegben mért jelentőségét a 2. táblázatban feltüntetett arányok tükrözik, amelyek az egyes konstrukcióknak a pályázatok számában, a jóváhagyott költségben, valamint a támogatás összegében való részesedését jelzik. 2. táblázat A területfejlesztés forrásainak megoszlása Baranya megyében, 1998–2005 (%) Konstrukció

a)

CÉDE TEKI DDRFT TF Összesen

A jóváhagyott pályázatok mennyisége szerint

A jóváhagyott támogatás értéke szerint

A jóváhagyott költség szerint

46,4 8,8 41,4 3,4

15,7 22,7 52,0 9,7

23,0 22,4 47,9 6,8

100,0

100,0

100,0

a) A rövidítések feloldását lásd hátul, a függelékben! Forrás: OTMR.

A megyei szintről a regionális felé bekövetkezett – már említett – hangsúlyeltolódás eredményeként látható a Dél-dunántúli Regionális Területfejlesztési Tanács jelentős döntéshozó szerepe, mindhárom paraméter esetében. A jóváhagyott pályázatok számát tekintve csupán a CÉDE szerepel 5 százalékponttal nagyobb részesedéssel, míg a területi kiegyenlítő és a területfejlesztési céltámogatásokra az előbbiek ötödénél is kevesebb pályázatot hagytak jóvá. A támogatások jóváhagyott teljes összegének több mint felét a DDRFT (térség- és településfelzárkóztatási, burkolatfelújítási, hulladékgazdálkodási stb.) pályázatai teszik ki, míg kisebb számuk tükrében a TEKI-támogatások jelentős (22,7%) aránya a területi kiegyenlítést támogató pályázatok magasabb átlagos támogatási összegét jelzik. A CÉDE-támogatások a pályázatok összköltségében és kifejezetten a támogatási összegükben jelentősen elmaradnak a vizsgált támogatási konstrukciók között. A „területfejlesztési csoport” (TF) képviseli a legkisebb arányt, annak ellenére, hogy idesoroltuk a területfejlesztési, a térség- és településfejlesztési célfeladatok, valamint a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat támogatásait is. A területfejlesztési pályázatok főbb paramétereinek alakulását a 2. ábra mutatja be. 2. ábra

3500

500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0

3000 2500 2000 1500 1000 500 0 1998 1999 2000 jóváhagyott támogatás

Forrás: OTMR.

2001 2002 jóváhagyott költség

2003

2004 2005 pályázatok száma

pályázatok száma, db

jóváhagyott támogatás, költség, MFt

A területfejlesztési pályázatok számának, költségének és támogatásának alakulása, 1998–2005

78

HORVÁTHNÉ DR. KOVÁCS BERNADETT – DR. RITZ ISTVÁN

A területfejlesztésre fordított támogatások a vizsgált időszak nagyobb részében növekedtek 2003-ig, majd erőteljes csökkenés után az érték megközelítőleg visszatért 2005-ben. Habár a területfejlesztés támogatottsága az előbbiek alapján nem javult az utóbbi években, a jóváhagyott fejlesztések összköltsége azt mutatja, hogy az önkormányzatok (saját zsebükbe nyúlva) fokozták a területfejlesztésre fordított beruházásokat. Hasonlóképpen, a pályázatok számának emelkedése jelzi, hogy – az előbbiek ellenére – a pályázati kedv is növekszik (csak a vizsgált időszak utóbbi három évében 25%-kal több pályázatot hagytak jóvá). A megyére vonatkozó adatokban rejlő tendenciák területileg sokkal változatosabbak. Kistérségi megoszlásban vizsgálva (3. ábra) közel háromszoros, a jóváhagyott pályázatok számát tekintve még ennél is nagyobb eltérések adódtak a területfejlesztésre fordított támogatások összegzett értékei között a vizsgált periódusban. 3. ábra

450

1600

400

1400

350

1200

300

1000

250

800

200

600

150 100

400

50

200

Jóváhagyott támogatás

Szigetvári

Szentlőrinci

Siklósi

Sellyei

Sásdi

Pécsváradi

Pécsi

Mohácsi

0 Komlói

0

jóváhagyott támogatás, millió Ft

pályázatok száma, db

A Baranya megyei kistérségek területfejlesztési pályázatai, 1998–2005

Pályázatok száma

Forrás: OTMR.

Az 1998–2005-ben jóváhagyott pályázatok száma és párhuzamosan a támogatások összege szerinti legjobb harmadban Mohács, Sellye és Siklós kistérségei szerepelnek 1,3 milliárd Ft-ot meghaladó összeggel, mintegy négyszáz pályázattal. A legkevesebb pályázati sikert elért és legkevesebb támogatást kapott kistérségek a Pécsváradi és a Szentlőrinci (az utóbbi csak 1999-től különült el), ugyanakkor a Komlói kistérségben hagyták jóvá a harmadik legkevesebb pályázatot, míg a harmadik legkisebb támogatási összeggel Sásd kistérsége szerepel. Mivel mindkét tényezőt magyarázhatja az adott kistérségek településszáma és lakónépessége, messzemenő következtetések levonása nélkül megállapítható, hogy nem a legelmaradottabb kistérségek jutottak a legtöbb támogatáshoz, illetve a nem kedvezményezett Pécsi kistérségben nagyobb a támogatás értéke, mint a legelmaradottabb kistérségek felében. A továbbiakban megvizsgáltuk a pályázati aktivitás (elfogadott pályázatok száma, támogatás jóváhagyott összege) alakulását is a vizsgálatba vont időszak során, valamint az egy főre jutó támogatások összegét. Az eredményeket a 3. táblázat mutatja be.


79 3. táblázat

A jóváhagyott támogatások száma és összege a Baranya megyei kistérségekben, 1998–2005 A támogatások Megvalósítási hely (kistérség)

összegének 1998–2005 közötti növekménye, %

növekményének 1998–2005 közötti sorrendje

számának 1998–2005 közötti változása, %

számának 1998–2005 közötti változása szerinti sorrend

1998–2005 közötti egy főre jutóa) összege forintban

szerinti sorrend

Komlói

13,7

1.

4,4

5.

24 192

8.

Mohácsi

7,8

2.

5,6

2.

28 263

7.

Pécsi

3,5

9.

2,4

8.

4 384

9.

Pécsváradi

5,9

7.

3,8

6.

43 639

3.

Sásdi

7,5

3.

5,1

4.

50 121

2.

Sellyei

4,6

8.

2,3

9.

90 986

1.

Siklósi

6,1

6.

3,3

7.

34 284

5.

Szentlőrinci

6,5

5.

5,7

1.

29 812

6.

Szigetvári

7,2b)

4.

5,5b)

3.

42 817

4.

Átlagosan

6,7

–

3,7

–

22 189

–

a) A 2002. évi lakónépességhez viszonyítva. b) 2005/1999-es változás. Megjegyzés: dőlt betűvel a hátrányos helyzetű, vastag betűvel a leghátrányosabb helyzetű kistérségek nevét szedtük. Forrás: OTMR.

A kistérségeknek a gazdasági-társadalmi helyzetüket és fejlődésüket jól jellemző kilenc mutató alapján meghatározott fejlettségi típusa (Faluvégi 2004) és a vizsgált időszakban a területfejlesztési célú támogatások alakulása a táblázat adatai alapján több szempont szerint sincs összhangban. A Baranya megyei kistérségeket a jóváhagyott támogatások összegének 1998–2005 közötti változása alapján sorrendbe állítva azt látjuk, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közül háromban a támogatások kevésbé emelkedtek, mint a legjelentősebben növekedő két hátrányos helyzetű kistérségben. A Sellyei kistérség (mint egyik leghátrányosabb) támogatási színvonala a legrosszabb ebből a szempontból, csupán Pécs kistérségét előzi meg. A jóváhagyott támogatások száma alapján sem sokkal szebb, csupán kiegyenlítettebb a kép: a legjobb négy helyből csak a másodikon áll hátrányos helyzetű kistérség, a többit a leghátrányosabbak foglalják el, míg a Sellye kistérségében jóváhagyott pályázatok számbeli növekedését most már Pécsé is megelőzi. A jóváhagyott területfejlesztési támogatások összegét a kistérségek állandó népességéhez viszonyítva igazságosabb a vizsgált évek forráselosztása. A Sellyei kistérségben lakók jutottak a legnagyobb támogatáshoz. Jelentősen lemaradt Sásd, majd Szigetvár kistérsége, míg a Szentlőrinci kistérségben – amely a legnagyobb növekedést mutatta a pályázatok számát illetően – már a Sellyeinek a harmadát sem érte el a fajlagos támogatási összeg. Felmerül a kérdés, hogy a kistérségek helyzete az egy főre jutó támogatás alapján a vizsgált időszakban változott-e kedvezően? Ennek megállapítására a kistérségeket az 1998. és a 2005. évi egy főre jutó támogatás összege szerint (4. táblázat) is sorba rendeztük és számoztuk. A kapott eredmények megmutatják, hogy a hátrányosabb helyzetű kistérségekben a megye többi részéhez viszonyítva javult-e a támogatási színvonal.

80

HORVÁTHNÉ DR. KOVÁCS BERNADETT – DR. RITZ ISTVÁN 4. táblázat Az egy főre jutó támogatás és a Baranya megyei kistérségek fejlettsége Megvalósítási hely (kistérség) Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári

Az egy főre jutó támogatás összege szerinti sorrend 1998-ban

2005-ben

3. 6. 9. 5. 2. 1. 7. 8. 4.

8. 7. 9. 1. 5. 3. 6. 2. 4.

Forrás: OTMR. Megjegyzés: a fejlettségre–fejletlenségre a kistérségek nevének betűtípusával utalunk. (Lásd a 3. táblázat alatti magyarázatot.)

A táblázat adatai szerint a Szigetvári kistérség középmezőnyben elfoglalt helye nem változott nyolc év alatt, a vizsgált időszak elején és végén is a negyedik legtöbb támogatást kapta egy főre vetítve. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek között hátrébb szorult a sorban a Sásdi, valamint a volt sorelső Sellyei, amelyet az időszak elején utolsó előtti helyen kullogó Szentlőrinci kistérség előzött meg. Megállapítható, hogy a vizsgált periódus alatt a leghátrányosabb kistérségek helyzete a Szentlőrinci kivételével nem javult. A hátrányos helyzetű kistérségeket tekintve jelentős előrelépés következett be a Pécsváradi esetében: a többi kistérséghez viszonyítva itt jutott a legtöbb támogatás. A Mohácsi és a Siklósi kistérség helyet cserélt a hátsó mezőnyben, illetve a Komlói kistérség a megye többi részéhez viszonyítva jóval kevesebb támogatáshoz jutott 2005-ben, mint az időszak elején. Összegzés Tehát a jóváhagyott pályázatok számának és a támogatási összegnek a vizsgált években bekövetkezett növekedése, valamint a népességre jutó fajlagos támogatási összeg némileg ellentmondásos képet mutatott. Egyik módszer alapján sem igazolható, hogy (a területfejlesztési politika törekvése szerint) a támogatás a leghátrányosabb kistérségek számára állna leginkább rendelkezésre. Baranya megye többi részéhez viszonyítva meglehetősen vegyes képet ad a határ mentén elhelyezkedő kistérségekben egy főre jutó támogatás összegének vizsgálata. A Mohácsi és a Siklósi kistérség csupán a hatodik-hetedik a támogatottsági sorban, míg a Sellyei az elsők között áll. Vagyis a határ mentén érvényesült az elmaradottabbak nagyobb szintű támogatása (egy főre vetített sorrend alapján). Hasonlóképpen igaz az előbbi állítás a vizsgált időszakra összesített támogatás egy főre jutó összegét alapul véve (lásd 3. táblázat). A pályázati aktivitást tekintve azonban megállapítható, hogy Sellye kistérsége nem használta ki úgy lehetőségeit, mint Siklósé, illetve Mohácsé, hiszen a jóváhagyott pályázatok száma és a támogatások összege is jóval kisebb mértékben emelkedett a vizsgált időszakban. Azaz, míg a Mohácsi kistérségben a pályázati aktivitás a megyei átlagot jóval meghaladó mértékben, illetve a Siklósi kistérségben az átlagoshoz hasonló tendenciában javult, a Sellyei kistérségben az igen alacsony mutatók komoly problémákra hívják fel a figyelmet. A vizsgálatok egyúttal azt is jelzik, hogy a határ menti kistérségeket nem szabad – területfejlesztési szempontból – „egy kalap alá vonni” csupán azon közös jellemzőjük okán, hogy peremvidékek.


81

FÜGGELÉK A cikkben használt rövidítések magyarázata CÍMZETT: címzett támogatások CÉDE: céljellegű decentralizált támogatás CÉL: céltámogatások TEKI: területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás DDRFT: a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács decentralizált térség- és település-felzárkóztatási célelőirányzatból nyújtott támogatása VFC: vidékfejlesztési célok (korábban vidékfejlesztési célfeladatok) támogatása TFC: területfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai, illetve a térség- és település-felzárkóztatási célelőirányzat központi kerete terhére nyújtott támogatás TF: a szerzők által összefoglalóan használt betűszó a területfejlesztési célokra (TFC 2001–2003 között), a térség- és településfejlesztési célfeladatokra (TFC 2003-ban), valamint a térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzatra (DDRFT). IRODALOM 19/1998. (II. 4.) kormányrendelet a területfejlesztés kedvezményezett területeinek jegyzékéről 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről 1999. évi XCII. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról 30/1997. (IV. 18.) OGY-határozat a területfejlesztési támogatások és a decentralizálás elveiről, a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről A 295/2005. (XII. 23.) kormányrendelet a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzatai, valamint a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon, 1996 Faluvégi Albert: Kistérségeink helyzete az EU küszöbén. Területi Statisztika, 2004/5. Horváthné Kovács Bernadett – Ritz István: A Somogy megyei kistérségek pályázati aktivitása. Területi Statisztika, 2007/3. Kovács Géza: Tapasztalatok és megfontolások a fejlesztési koncepciók továbbfejlesztéséhez. Tér és Társadalom, 1997/3 Miklóssy Endre: Területi tervezés. Agroinform Kiadó és Nyomda, 2004 Molnár Tamás – Barna Katalin: Területi statisztikai elemzési módszerek, Agroinform kiadó, 2004 www.ddrft.hu http://www.magyarorszag.hu/ShowBinary/repo/root/mohu/hirkozpont/hatteranyagok/auto: Elszámolás, 2006 http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/kisters.pdf: A kistérségek 2002. évi fontosabb adatai a 2004. január 1-jei területbeosztás alapján, KSH Kulcsszavak: helyi önkormányzat, területfejlesztési támogatás, Baranya megye, kistérség. Resume Based on the results obtained, the number of tenders submitted was five times higher than at the beginning of the period analysed. Although, the analysis of the subregional figures showed huge (300 percent) difference in the amount of paid subsidies, they were even higher in case of the number of tenders. It was found that the highest sum of subsidies was not paid for the least developed subregions. Neither did the situation of the least developed subregions improve if figures of subsidies per inhabitant are considered. However, in case of bordering subregions, the less developed ones were given more support. Also, the analyses indicate that bordering subregions need to be differentiated by their further features.

DR. GULYÁS LÁSZLÓ – SISÁK ERZSÉBET A Szeged–Temesvár városverseny dimenziói* Bevezetés A történelem folyamán bizonyos versengés mindig folyt a városok között, néha a hatalomért (hol legyen a püspöki székhely?), néha a gazdasági előnyökért (melyik település tarthasson országos vásárt?). Ez a városverseny az Európai Unió régióközpontjai között napjainkban is folyik.1 Jelen tanulmányban bemutatjuk a Szeged–Temesvár városversennyel kapcsolatos kutatásaink eddigi eredményeit. A délkeleti magyar–román határ két oldalán elhelyezkedő két régióközpont, Szeged és Temesvár versenyét vizsgáló kutatásunkat 2005 őszén indítottuk el. A kutatás első szakasza 2007 júniusában zárult. Jelen tanulmány első része bemutatja kutatásunk módszertani alapjait, míg második része a városverseny egy konkrét dimenzióját tárja fel. A kutatás módszertani keretei Tímár Judit szerint egy település lakói saját városuk sikerét három viszonyítási rendszerben mérik:2 1. A város helyzete saját lehetőségeihez képest: azaz, hol áll a város a városversenyben ahhoz képest, ahol állhatna? 2. A város helyzete saját múltjához viszonyítva: azaz, saját városunk a múltjához képest előrébb vagy hátrébb áll a városversenyben? 3. A város helyzete más városhoz viszonyítva: azaz, a saját városunk hol áll a versenyben egy másik városhoz – vagy városokhoz – viszonyítva? Az első viszonyítási pont rendkívül szubjektív, objektív mutatószámokkal nehezen megfogható, ezért további vizsgálatát kizártuk. A kettessel jelzett viszonyítási pont körbejárása egy történeti dolgozathoz vezetne, ezért további vizsgálatát szintén kizártuk. A fentiek miatt kutatásunkat a hármassal jelzett viszonyítási rendszerre építettük, azt vizsgáljuk, hogyan néz ki a Szeged–Temesvár városverseny. A verseny általában nyerteseket és veszteseket jelent. Így joggal merül fel a kérdés: mi alapján minősülhet egy város győztesnek vagy vesztesnek? A nemzetközi szakirodalomban erre a kérdésre születtek rövid és hosszú válaszok. Tipikus „rövid válasz” a Hall és Hay szerzőpáros válasza3, akik a siker ismérvének csupán a népesség és a foglalkoztatás bővülését tekintették. Ezzel szemben tipikusan hosszú válasznak tekinthető Brunet 1989-ben, a DATAR részére készített jelentése, mely 165 európai várost rangsorolt 16 jelzőszám alapján. (DATAR – a francia Területszervezési és Regionális Fejlesztési Bizottság nevének rövidítése – A szerk.) A magyar szakirodalom főárama a városversenyt a területi verseny egy fajtájának tekinti, amelynek végső célja az adott város gazdasági növekedésének, fejlődésének, valamint a városban előállított jövedelemnek a tartós növelése.4 Tímár Judit mutat rá, hogy a magyar szakirodalom ezen áramlatának szóhasználatában a siker és versenyképesség kategóriája gyakran keveredik.5 Kutatásaink során nem kívántunk a versenyképesség

* A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. 1 Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg–Campus, Budapest–Pécs, 1998. 33. old. 2 Tímár Judit: A városverseny, várossiker elméleti kérdései: Kutatási célok, módszerek. Id. mű Timár–Velkey (szerk.): Várossiker alföldi nézőpontból. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet, Békéscsaba–Budapest, 2003, 21. old. 3 P. Hall–D. Hay: Growth center sin the European urban system. Heineman, London, 1980 4 Lengyel Imre–Rechnitzer János: A városok versenyképességéről. Id. mű Horváth Gyula–Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi térszerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs, 130–152. old. 5 Tímár Judit: A városverseny, várossiker elméleti kérdései: Kutatási célok, módszerek. Id. mű Timár–Velkey (szerk.): Várossiker alföldi nézőpontból. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet, Békéscsaba–Budapest, 2003, 11. old.

A SZEGED–TEMESVÁR VÁROSVERSENY DIMENZIÓI

83

fogalmának és a városverseny fogalmának elméleti különbségeire kitérni, célunk a városverseny lehetséges vizsgálati dimenzióinak megragadása volt. Kiindulási pontunk Enyedi György, illetve Horváth Gyula tanulmányai voltak, amelyekben megpróbálták rendszerezni azon tényezőket, amelyektől a város sikeressége függ. Enyedi György 1996-ben a sikeres város jellemzőit az alábbi 10 pontban foglalta össze.6 1. Képes gazdaságszerkezeti változást véghezvinni, és a város foglalkoztatási szerkezete az ipari termelésről a szolgáltatásra tér át. 2. A tercier tevékenységen belül a nagy értékhozzáadó alszektorok (kutatás-fejlesztés, üzleti szolgáltatások) növekednek. 3. A város innovatív jellegű (azaz képes az innovációra). 4. A termelés tudásalapúvá válik. Egyes tudásigényes ágazatok telephely-kiválasztásában kifejezetten szerepet játszik, hogy a leendő munkatársak szeressenek ott élni. A magasan kvalifikált munkaerő jelentős fogyasztó, különleges igényeket támaszt a szolgáltatásokkal, a településkörnyezettel, általában az élet minőségével szemben. A sikeres város meg tud felelni ezeknek az igényeknek. 5. A döntési központok helyben épülnek ki, és ebben a helyi társadalom és vállalkozói kör is szerepet kap. 6. A városban a felsőfokú szakképzettség növekvő színvonalával rendelkező széles – és gyorsan bővülő – középosztály található. 7. Megnő az igény az esztétikus városi környezet, a szabadidő változatos eltöltése, a jó minőségű, nem anyagi jellegű szolgáltatások iránt. 8. A gazdaság és a fogyasztás bővülése kedvezőtlen külső következményekkel jár –forgalmi zsúfoltsággal és környezetszennyezéssel –, a sikeres város felkészül ezek kezelésére. 9. A város erőteljes külföldi kapcsolatokat épít ki. 10. A városban nagyobb a lakosság jövedelme (magas és/vagy gyorsan növekszik az egy lakosra jutó bruttó nemzeti termék), bővül a foglalkoztatás. Horváth Gyula a város sikerét – ezen a városhierarchiában elfoglalt pozíciót értjük – befolyásoló 11 tényezőt határozott meg, ezek az alábbiak:7 1. nagyipari csoportok irányító központjainak jelenléte, 2. a termelési szerkezet diverzifikáltsága, 3. felsőoktatási kutatási bázisok működése, 4. kísérleti fejlesztőhelyek megléte, 5. a népesség gyors mozgását biztosító infrastruktúra megléte (légi közlekedés, autópálya, telekommunikációs hálózatok), 6. az információk áramlását biztosító kapcsolati rendszerek (konferenciák, rendezvények) szervezése, 7. a termelő szolgáltatási ágazatok (üzleti tanácsadás, marketing, reklám, számítástechnika) jelenléte, 8. pénzügyi erőforrások, támogatási rendszerek megléte, 9. innovációorientált fejlesztési stratégia, rendezési tervek kidolgozottsága, 10. az oktatási, kulturális és sportlétesítmények könnyű megközelíthetősége, 11. magas színvonalú lakófunkciókat kielégíteni képes városrészek, negyedek megléte, építése. Mint látható, a siker tényezőit felsoroló két megközelítés többé-kevésbé fedi egymást. Ezért azt a módszertani megoldást választottuk, hogy egyesítettük – és néhány helyen módosítottuk – a két listát, így az alábbi 12 dimenziót kaptuk.8 A Szeged–Temesvár városverseny vizsgálatának dimenziói 1. 2. 3.

Hogyan néz ki a város gazdasági életének szerkezete? Betelepedtek-e a városba fontos nagy cégek? Hogyan néz ki a város tercier szektora?

6 Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon. Budapest, 1996, 62–64. old. 7 Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg–Campus, Pécs–Budapest, 1998, 227. old. 8 Gulyás László: Esélyek és elszalasztott lehetőségek, avagy Szeged régióközponttá válásának problémái. Az EETOSZ Jubileumi Emlékkönyve, Budapest, 37–40. old. (EETOSZ – Emberi Erőforrásgazdálkodási Tanácsadók Országos Szövetsége)

84

DR. GULYÁS LÁSZLÓ – SISÁK ERZSÉBET

4. Hogyan áll a város a K+F-tevékenységgel? 5. Hogyan áll a város a felsőoktatással? 6. Hogyan áll a város az úgynevezett kapcsolati rendszerekkel (turizmus és állandó rendezvények)? 7. Hogyan áll a város a népesség gyors mozgását biztosító infrastruktúrával? 8. Képes-e a város a tudásalapú termelést munkaerővel kiszolgálni? 9. Hogyan néz ki a város társadalmi szerkezete? 10. Vannak-e a városban magas színvonalú lakófunkciókat kielégíteni képes városrészek, negyedek? 11. Hogyan kezeli a város a fejlődésből eredő negatív következményeket? 12. Milyen külföldi kapcsolatai vannak a városnak? A 12 dimenzió meghatározása után a következő lépés a dimenziók konkrét tartalommal való megtöltése volt. Úgy véltük, ahhoz, hogy egy-egy dimenzió mentén mérhető legyen a két város különbözősége, minden dimenziót tovább kell bontani olyan elemekre, melyek összehasonlíthatók. Ez a bontás kérdések segítségével történt meg (lásd 1. táblázat). A kutatás következő lépésében minden egyes kérdéshez megpróbáltunk mennyiségi mutatókat – konkrét számokat – rendelni. A kérdések egy részénél ezen mutatók maguktól adódtak. Például a felsőoktatás vizsgálatánál az egyes egyetemeken tanuló diákok száma, annak évenkénti változása egyértelműen lehetővé tette a két város összehasonlítását. Viszont voltak olyan dimenziók, ahol kettős problémával szembesültünk. Egyrészt nem sikerült konkrét mennyiségi mutatót találnunk. Másrészt, ha kigondoltuk, hogy mi lenne az a mennyiségi mutató, amelyre szükségünk volna, nem tudtunk a mutató mögé konkrét számot/adatot szerezni. Különösen Temesvár esetében voltak komoly gondjaink a statisztikai adatok hiánya miatt. 1. táblázat A dimenziók kérdésekre történő bontása A dimenzió sorszáma

A vizsgálandó kérdések

1.

A termelési szerkezet mennyire diverzifikált? Áttért-e már a város az ipari termelésről a szolgáltatásra?

2.

Milyen hazai cégek telepedtek meg a városban? Milyen külföldi cégek telepedtek meg a városban? A tercier tevékenységen belül a nagy értékhozzáadó alszektorok (üzleti szolgáltatások) jelen vannak-e a városban?

3. 4.

Milyen K+F-tevékenység folyik a városban? Milyen innovációs tevékenység folyik a városban?

5.

Az országon belül milyen szerepet játszik a város felsőoktatása? Hány diák folytat felsőfokú tanulmányokat a városban?

6.

Van-e, és milyen mértékű a konferenciaturizmus? Vannak-e olyan állandó rendezvények, melyek nagy létszámú közönséget vonzanak?

7.

Van-e autópálya? Van-e repülőtér? Milyen munkaerő áll rendelkezésre a városban? Bővül-e a középosztály? Épülnek-e, és ha igen, akkor milyen lakások, lakóparkok a városban?

8. 9. 10. 11. 12.

Hogyan kezelik a városon belül a környezetszennyezés problémáját? Hogyan kezeli a város a forgalmi túlzsúfoltságból eredő problémákat? Hány testvérvárosa van a városnak? Milyen tartalommal sikerült az egyes testvérvárosi kapcsolatokat megtölteni?


85

A kutatás eddigi eredményei Terjedelmi korlátaink miatt jelen közleményben nem tudjuk bemutatni mind a 12 dimenziónál a részletes adatokat, ezért vizsgálataink eredményét a 2. táblázatban összegezzük. A + jel annak a városnak a nevéhez került, amelyről az adatok alapján úgy véltük, hogy a városverseny adott dimenziójában megelőzte a másikat, néhány dimenzió esetén ezt nem tudtuk eldönteni, ezekben az esetekben „a hasonlóan áll” formulát használtuk. Vizsgálataink végeredményét a 2. táblázatban összegeztük. 2. táblázat A dimenziók vizsgálatának eredménye A dimenzió 1. gazdasági szerkezet 2. külföldi tőke 3. tercier szektor 4. K+F 5. felsőoktatás 6. turizmus és állandó rendezvények 7. közlekedés 8. minőségi munkaerő 9. társadalmi szerkezet 10. lakókörnyezet 11. környezetvédelem 12. kapcsolati rendszerek

Dimenziók, ahol Szeged áll jobban

Dimenziók, ahol Temesvár áll jobban

Dimenziók, ahol a két város hasonlóan áll

+ + + + + + + + + + + +

A + jelekhez az alábbi rövid magyarázatok rögzítését tartottuk fontosnak: Az első dimenzióhoz: Szeged gazdasági szerkezete szélesebb skálájú, mint Temesváré. Szeged a posztfordista átalakulásban (az ipar háttérbe szorulása, a tercier szektor erősödése) előrébb jár, mint Temesvár. A második dimenzióhoz: 1990 után Temesvár nagyobb mennyiségű külföldi tőkét tudott magához vonzani, mint Szeged. A harmadik dimenzióhoz: Szeged szolgáltatószektora mind horizontálisan, mind vertikumában szélesebb, fejlettebb, mint Temes megye szolgáltatószektora. A negyedik dimenzióhoz: A kutatás-fejlesztés területén a két város közel hasonló kapacitásokkal rendelkezik. Az ötödik dimenzióhoz: Temesvár – pontosabban Temes megye – felsőfokú intézményeiben közel kétszer annyian tanulnak, mint Szeged – pontosabban Csongrád megye – hasonló intézményeiben. Ráadásul a román egyetemek képzési szerkezete jobban megfelel napjaink követelményeinek. Gondoljunk csak arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemen csak fél éve szervezték meg a Műszaki Kart, míg a román oldalon már évek óta komoly egyetemi szintű műszaki képzések folynak. A hatodik dimenzióhoz: A turizmus tekintetében Szeged egyértelműen megelőzi Temesvárt. Állandó rendezvényei – például a Szegedi Szabadtéri Játékok – és konferenciaturizmusa nagy tömegeket vonz. A hetedik dimenzióhoz: Az az érdekes szituáció alakult ki, hogy az autópálya kérdésében Szeged, míg a reptér kérdésében Temesvár tud előnyöket felmutatni a városversenyben (erről lásd részletesen tanulmányunk következő alfejezetét). A nyolcadik dimenzióhoz: A statisztikai adatok szerint Temesvár – pontosabban Temes megye – több szakemberrel és képzett munkaerővel rendelkezik, mint Szeged és Csongrád megye. Itt viszont azt is figyelembe kell venni, hogy Temes megye népessége kétszer annyi, mint Csongrád megyéé. A kilencedik dimenzióhoz: Az elsődleges vizsgálatok szerint Temesvár a társadalmi szerkezet tekintetében jobb helyzetben van, mint Szeged. Bár ehhez az eredményhez hozzá kell fűznünk, hogy erről a dimenzióról nagyon kevés adatot sikerült szereznünk.

86


A tizedik dimenzióhoz: A minőségi lakókörnyezet kialakításában Szeged előrébb tart, mint Temesvár. Szegeden több lakás és lakópark épült, és jobb minőségben, mint Temesváron. A tizenegyedik dimenzióhoz: A környezetvédelem területén Szeged jelentősen megelőzi Temesvárt. A tömegközlekedés, a szelektív hulladékgyűjtés, a csatornázottság és a szennyvízkezelés körében Szeged konkrét környezetvédelmi programokat és beruházásokat indított. A tizenkettedik dimenzióhoz: Szeged szélesebb kapcsolati rendszert épített ki, mint Temesvár.9 Egy példa a dimenziók vizsgálatára: a 7. dimenzió Amikor kialakítottuk a vizsgálat kereteit, ehhez a dimenzióhoz két konkrét kérdés rendeltünk: 1. Van-e autópálya? 2. Van-e reptér? Az autópálya kérdése Szeged közlekedés-földrajzi helyzete kiemelkedő, országos és nemzetközi közlekedési folyosók metszésében helyezkedik el,10 amelyek az alábbiak. – Az M5-ös autópálya Budapestről tekintve délkelet irányban létesít kapcsolatot a főváros és Szeged, valamint a röszkei határátkelő között.11 Magyarországon ez a második olyan autópálya, amely eléri az országhatárt. – Szegednél indul a 43-as számú út, amely Nagylaknál éri el a román határt. – Az 55-ös út Dél-Alföld nagyobb településeit kapcsolja össze, és kapcsolatot teremt a dél-dunántúli régióval. – A 47-es út Szeged és Kelet-Magyarország (Békéscsaba–Debrecen) kapcsolatát biztosítja. Fontos kiemelnünk, hogy 1994-ben Krétán a második páneurópai közlekedési konferencián a szakemberek felrajzolták a kontinens térképére azokat a közlekedési útvonalakat, korridorokat, amelyek az európai infrastuktúra-hálózat fejlesztésében jelenetős szerepet kapnak.12 A Krétán kijelölt vonalak közül kettő érinti Szegedet: – A IV. számú folyosó Ez egyrészt Pozsony (M15 autópálya), másrészt Bécs felől indul (M1 autópályán). Érinti Budapestet, majd Kecskeméten át Szegedig halad. Itt leágazik, és a 43-as számú úton Nagylak térségében lépi át a magyar–román határt. Romániában Arad és Temesvár között vezet a tervezett útvonal Bukarest, majd Konstanca irányába. – A X/a folyosó Ez Szegedig megegyezik a IV-es számúval, ahonnan kiágazva megy tovább Röszkén át Újvidék– Belgrád–Nis irányába, majd tovább folytatódik Görögországban (Thesszaloniki–Athén), illetve Törökország (Isztambul) irányába. Napjainkban az M5-ös autópályán és a 43-as úton a dél- és kelet-európai tranzitszállítások egész évben folynak. Különösen megerősödött a 43-as út forgalma Romániának az Európai Unióhoz történt csatlakozása után. Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy Szeged közlekedés-földrajzi szempontból kifejezetten kedvező helyzetben van, ráadásul az autópálya megépítésével, illetve további szakaszok – körgyűrű és elkerülő utak – kiépítésével ez a helyzet teljes mértékben kiaknázható. Ezzel szemben az autópálya-kérdéskörben Temesvár jóval kedvezőtlenebb helyzetben van, mint Szeged, mivel jelenleg Temesvárt nem érinti autópálya. Viszont a román kormány kiemelt célként kezeli úthálózata

9 Gulyás László: A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió rövid története 1997–2004. Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében. 2004. évi Évkönyv. 5–14. old., Szeged, 2004 10 Erről bővebben lásd Erdősi Ferenc: Magyarország közlekedési és távközlési földrajza. Dialóg–Campus, Pécs– Budapest, 2005 11 2005 decemberében került átadásra a Kiskunfélegyháza–Szeged-Észak autópálya-szakasz. Ezt követte a főúttal összekötő M43-as autópálya-szakasz átadása. Végül 2006 márciusában a forgalom számára átadták az M5-ös autópálya Szeged és Röszke közötti szakaszát, amely további 14,7 kilométerrel toldotta meg az M5-ös autópályát. 12 Balogh Imre: Az európai közlekedési folyosók és hatásaik. Eurótrió. A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió lapja, 1998/1. szám, 12–15. pp.


87

fejlesztését. Autópálya-programja a következő 15 évben mintegy 1300 kilométer hosszúságú sztráda megépítését tűzte ki. Bár a fejlesztések költsége eléri a 7,5 milliárd dollárt, de fedezetül nem uniós forrásokat használnak fel, hanem eurokötvényeket, hiteleket és magántőkét. A tervek szerint Temesvárt érinteni fogja az az autópálya, amely a IV. európai közlekedési folyosó részeként, Szegedről kiindulva Bukarestig, majd Konstancáig vezet. A kérdés az, hogy mikor fog megkezdődni ezen autópálya-szakasz építése. Mindaddig, míg ez a szakasz nem épül ki, Szeged a városversenyben ebben a dimenzióban komoly előnnyel rendelkezik. A repülőtér kérdése Ha a légi közlekedést nézzük, számtalan esettanulmány bizonyítja – lásd a nyugat-írországi Limerick megye vagy az északkelet-olaszországi Verona városának esetét –, hogy a repülőterek építése kedvező hatású a telepítési hely szűkebb és tágabb környékének fejlődésében. Ugyanis a repülőtér megépítése és működtetése nem csupán közvetlen munkahelyteremtő tevékenység, hanem – külkereskedelmi és ipari-politikai eszközök alkalmazásával – gazdaság- és vállalkozásfejlesztési növekedési pólus is. Szeged városa 1990 óta tervezi repterének regionális reptérré történő fejlesztését. Ehhez képest csak 16 évvel később, 2006-ban történt meg a szegedi repülőtér 1,6 milliárd forintos fejlesztése. Ezt a 1,6 milliárd forintos költségvetést a szegedi önkormányzat saját forrásai mellett a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Hivatal 380 millió forintos, a Csongrád Megyei Önkormányzat 100 millió forintos, és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács további 540 millió forintos hozzájárulása tette lehetővé. A beruházás eredményeként 2006. április 7-én vehette át a repülőteret a Szegedi Közlekedési Társaság, az elkészült 1185 méter hosszú aszfaltpályát pedig 2006 novemberében. Ehhez kapcsolódóan épült továbbá egy 706 méter hosszú gurulóút 15 méter szélességben és egy 111 m x 57 m alapterületű gyeprácsos előtér. Mindehhez kapcsolódik egy csapadékvíz-elvezető rendszer is, ami erről a több mint 50 ezer m2-es területről összegyűjti a csapadékot, és szivattyúval egy mesterséges tóba emeli. Létesült egy fénytechnikai rendszer is, ami az ideális leszállási síkba tereli a gépeket. Megtörtént az üzemanyagkút felújítása, új, a környezetvédelmi előírásoknak mindenben megfelelő üzemanyagtartály építése 25 ezer liter kerozin és 25 ezer liter repülőbenzin számára. Beszereztek egy 111 milliós tűzoltóautót, egy 16 főt szállító kisbuszt, egy pályakarbantartáshoz szükséges terepjárót, a torony és a repülőgépek közötti kapcsolat tartásához szükséges rádióberendezést, meteorológiai állomást, valamint a nemzetközi forgalom számára rendszeresített utaspoggyász- és röntgenberendezéseket. A beruházás megvalósítása mindenképpen nagy eredmény, a várakozásoknak és előrejelzéseknek megfelelően egy-két éven belül beindulhat a regionális menetrend szerinti forgalom is, amely képes összekapcsolni Szegedet valamelyik nemzetközi légi közlekedési csomóponttal. Bene István, a Szegedi Közlekedési Társaság repülőtér-üzemeltető üzletágának igazgatója szerint a szegedi regionális repülőtérnek az alábbi funkciókat kell betöltenie a jövőben:13 1. kereskedelmi repülőtérként működjön, 2. rendszeres utas-, csomag- és poggyászszállítással foglalkozzanak az innen induló és ide érkező gépek, 3. szolgáljon ki egy általános repülési célt, ami azt jelenti, hogy a repülős vállalkozások tudjanak itt működni, tudjanak innen rovart irtani, légi felvételek készítéséhez felszállni, kisebb csoportokat szállítani, és a reptér szolgáljon sportcélokat is. 2007 nyarán havonta 700-800 ember vette igénybe a szegedi repülőteret, és kb. 500 különböző méretű gép szállt le és fel.14 Ha marad a havi 800 fős forgalom, az éves szinten majdnem 10 ezer főt jelent. Ennek a számnak az értékéhez, az értelmezéséhez azt kell tudnunk, hogy a légi közlekedési szakértők szerint évi 60 ezer utas az a szám, amelynél már gazdaságosan üzemeltethető egy repülőtér. Megállapíthatjuk, hogy Szeged ettől még messze van. Itt kell megjegyeznünk, hogy a szegedi repülőtér jelenlegi technikai kapacitása (például a kifutópályáké) nem elegendő, és további bővítésekre is szükség van. Ennek oka, hogy pálya mérete 1185 méter x 35 méter, és mindössze 20 tonna teherbírású. Mivel a szegedi repülőtér kifutója merőleges az 55-ös útra, így helyszűke miatt nem is lehetett 1185 méternél hosszabbra építeni. Ugyanakkor az idegenforgalmi szakértők véleménye szerint Ferihegy közelsége rontja a szegedi repülőtér esélyeit. Az elmúlt évek fejlesztései nem változtattak azon a tényen, hogy a szegedi repülőtér

13, 14 Interjú Bene István repülőtér-igazgatóval, 2007. 11.07. www.ericinfo.hu 13, 14 Interjú Bene István repülőtér-igazgatóval, 2007. 11.07. www.ericinfo.hu

88


a kicsik között (Pécs, Debrecen, Győr) még mindig a legkisebbnek tekinthető. Charter-gépek nem indulnak Szegedről, mivel a légitársaságoknak nem éri meg innen utakat indítani. Így számára a 6–12 főt befogadni képes kisgépek forgalma jelenti a fő tevékenységet. Meg kell jegyeznünk, hogy egy Szeged méretű város számára nem azért fontos a repülőtér, hogy olyan bevételt hozzon, mint Ferihegy, hanem azért, hogy légi úton is megközelíthető legyen. Úgy is fogalmazhatunk, ez a gazdasági fellendülés egyik alapfeltétele. Azt is meg kell említenünk, hogy a vidéki városok reptérfejlesztéseit az EU nem támogatja, de egyéb befektetők beruházásai jelentősen hozzájárulhatnak a fejlesztésekhez. A fejlesztés viszont nem egyszerű feladat, mert a repülőtér három út közé szorult. 15 Két dolgot mindenféleképpen még építeni kellene Szegeden. Egyrészt szükség lenne legalább 80-100 tonna teherbírású, és mintegy 2000 méter x 45 méter terjedelmű kifutópályára. A cél az, hogy a Wizz Air, Skyeurope, Rynair, Easyjet által használt repülőgépek is le-, illetve fel tudjanak szállni. Ugyanis ezen gépek felszálló tömege 75 és 80 tonna között mozog. Leszállni körülbelül 60-70 tonna közötti súllyal szoktak, mert annál nagyobb súllyal már károsodna a gép szerkezete. Másrészt létesíteni kellene még egy évi 300 000 ember kezelésére alkalmas utasforgalmi épületet is.16 Kérdéses, hogy a fenti bővítéseket a közutak közé beékelődött területen hogyan lehetséges kivitelezni. Temesvár reptere 3500 méter x 45 méter nagyságú, ráadásul pályája síkbeton, míg a szegedié aszfalt. (A síkbeton nagyobb súlyú gépek leszállását teszi lehetővé.) Mivel a temesvári repülőtér nagyobb méretű és sík betonborítású, többhajtóműves sugárhajtású gépek is le tudnak szállni. Ez annyit jelent, hogy akár a 80 tonnát, vagy az azt meghaladó súlyú gépek is használhatják a pályát. Ilyen például az Airbus A320 vagy a Boeing 737es típusú gép, amelyek 140–180 utast szállítanak. Az időjárási viszonyoknak való megfelelés terén Temesvár szintén előrébb jár. A temesvári repülőtér ugyanis időjárástól függetlenül használható, ami viszont Szeged esetében nem kivitelezhető, vagyis a repülőtér használatát és ebből kifolyólag utasforgalmát és hasznosítását befolyásolják az időjárási és fényviszonyok. A temesvári repülőtér rendelkezik egy ILS CAT II. műszeres berendezéssel, amely segítséget nyújt a leszállásnál. Az ILS egy, a földre telepített műszer, amely rádiójeleket sugároz. Ezeket a jeleket a légi jármű fogja, és kivetíti a pilótáknak. Megmutatja, hogy merre van a siklópálya, még akkor is, ha nem látható felülről.17 Minden igényt kielégítő műszaki berendezésnek számít. A fényviszonyok kezelése tekintetében a temesvári repülőtér egy ALS F-II. lehozó fénysorral és PAPI típusú lámpasorral rendelkezik, ami még a siklópályához viszonyított helyzetet is mutatja. Ha az utasforgalmi számokat nézzük, a szegedi havi 800 fővel szemben – ami éves szinten majdnem 10 ezer fő – a temesvári reptér 2006 januárjától 2007 novemberéig 510 ezer utast szolgált ki.18 Ez komoly nagyságrendbeli különbség. Temesvár komoly előnyét mutatja a 3. táblázat is, amelyben a két reptérről induló járatok célországait tüntettük fel. 3. táblázat A szegedi és a temesvári repülőtérről induló járatok célországai Szegedről elérhető célállomások

Temesvárról elérhető célállomások

Németország Ausztria Szlovénia Ukrajna Olaszország Románia

Németország Moldávia Magyarország Olaszország Spanyolország Egyiptom Tunézia Törökország Málta

15 http://www.delmagyar.hu/szeged/cikk/utak_koze_szorult_be_a_szegedi_repter/2020 16 www.aeroszeged.hu 17 www.jeppesen.com 18 www.ericinfo.eu


89

Mint a táblázatból is látható, a temesvári repülőtér esetében több célországot tudtunk feltüntetni, mint Szeged esetében. Szeged hátránya a légi közlekedés terén még jobban kidomborodik, ha a táblázathoz azt is hozzáfűzzük, hogy a szegedi repülőteret használó gépek nem nevezhetők menetrend szerinti járatoknak. A szegedi forgalom 60%-ban üzleti célt szolgál, a maradék 40% pedig turistarepülés. A leggyakrabban használt típus a Cessna 173-es, négyszemélyes repülőgép, valamint a Cessna 152-es, ami kétszemélyes. Ehhez képest 2007 májusa és októbere között Temesvár repteréről tíz charter-járat indult a leglátogatottabb görög, török, spanyol, egyiptomi, tunéziai és máltai turistaparadicsomokba.19 Ezeket a járatokat a Carpatair, a Tarom, az Air Cairo, a Blue Air, az Atlasjet, az Air Malta, a Futura Airways és a Nouvelair légi társaságok üzemeltetik. A kutatás folytatása Kutatásunk első szakasza 2007 júniusában lezárult, az új szakasz 2007 szeptemberében kezdődött, és előreláthatólag két éven keresztül tart. Ezen második szakaszban két célt tűztünk ki magunk elé: 1. Mivel az általunk vizsgált dimenziók természetesen nem egyforma súllyal szerepelnek a városversenyben, a dimenziók súlyozása a kutatási munka további fontos célkitűzése. 2. Az egyes dimenziók összehasonlításához szükséges statisztikai adatmennyiség – különösen a Temesvárra vonatkozó román adatok – jelentős mértékű növelése. IRODALOM Balogh Imre: Az európai közlekedési folyosók és hatásaik. Eurótrió. A DKMT lapja. 1998/1. szám, 12–15. pp. Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon. Budapest, 1996 Erdősi Ferenc: Magyarország közlekedési és távközlési földrajza. Dialóg–Campus, Pécs–Budapest, 2005 Gulyás László: Esélyek és elszalasztott lehetőségek, avagy Szeged régióközponttá válásának problémái. Az EETOSZ Jubileumi Emlékkönyve. Budapest, 37–40. old. Horváth Gyula: Európai regionális politika. Dialóg–Campus, Budapest–Pécs, 1998 P. Hall–D. Hay: Growth center sin the European urban system. Heineman, London, 1980 Lengyel Imre–Rechnitzer János: A városok versenyképességéről. Id. mű Horváth Gyula–Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi térszerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs, 130–152. old. Tímár Judit: A városverseny, várossiker elméleti kérdései: Kutatási célok, módszerek. Id. mű Timár–Velkey (szerk.): Várossikere alföldi nézőpontból. MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet, Békéscsaba– Budapest, 2003 www.aeroszeged.hu www.jeppesen.com www.szegedportal.hu www.timisoara.ro Kulcsszavak: régióközpont, városverseny, városfejlődés, autópálya, repülőtér, légi közlekedés, területi egyenlőtlenségek. Resume During history there has always been competition between towns, even for power (Where should be the residence of the bishop?), even for economic advantages (Which town can have fair?). This competition between regional centres of EU still exists. In market economy settlements also compete with each other. It means that they have to put their resources into the market so that they can keep their competitive advantages and build new ones. The authors started their research related to competition between two regional centres, located at two sides of southeast Hungarian-Romanian borderline, the Hungarian town called Szeged and the Romanian town called Timisoara. First part of this paper shows the method of our research, and the second part of this paper reveals the one dimension of urban competition. 19 www.ericinfo.eu

ABONYINÉ PALOTÁS JOLÁN – HORVÁTH KRISZTIÁN – FRANK NÓRA

A kereskedelem iránt támasztott elvárások a Szegedi kistérség két településén* Társadalmi-gazdasági fejlettségünk jelenlegi szakaszában a lakossági infrastruktúra fontos ágazata a kereskedelem. Az életszínvonal és az életminőség emelkedésével, a kereskedelmi szolgáltatások formáinak bővülésével, egyes központi szerepkörű települések nagyon magas színvonalú kereskedelmi szolgáltatásaival szinte mindenütt nőtt az elvárás ezen ágazattal szemben. A XXI. század hazai fogyasztói megismerték és megszerették a rendszerváltozás utáni dinamikusan fejlődő, korszerű, nagy választékot nyújtó, kényelmes vásárlási lehetőségeket, a nagy üzletláncok, szakáruházak által biztosított kínálatot. Érthető, hogy a kisebb lélekszámú települések is növekvő igényekkel lépnek fel a kereskedelmi szolgáltatásokkal szemben. Bár a kiskereskedelmi üzlethálózat a dél-alföldi régióban is lendületes fejlődést mutatott az elmúlt időszakban, és az ezer lakosra jutó boltok számát tekintve Dél-Alföld a régiók rangsorában a 4. helyen áll (a mutató értéke, ha árnyalattal is, de meghaladja az országos átlag értékeit), mégis vannak kisebb-nagyobb kevésbé ellátott települések, illetve térségek, és még inkább: van lakossági elégedetlenség. A boltsűrűségi mutatók a régió három megyéjében is nagyon különbözőek. A 10 000 lakosra jutó kereskedelmi üzletek számát tekintve felső szélsőértéken Bács-Kiskun megye áll (177), és Békés az utolsó 155-ös értékkel. Csongrád megye (165) az országos átlagot mutatja. Tudjuk ugyanakkor, hogy ma nem a boltsűrűség, hanem a lakosokra kivetített bolti terület nagysága, és más, minőséget kifejező, sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem kvantifikálható ismérvek segítségével minősíthető a kereskedelmi ellátottság. Számos szociális infrastrukturális ágazatot vagy elemet a lakosság egy-egy rétege (kisebb-nagyobb csoportja) vesz igénybe. Ugyanakkor a kereskedelem átfogó, mindenkinek fontos, vásárolnia mindenkinek kell. Így érthető, hogy a kereskedelmi ellátottság egy-egy település infrastrukturális ellátottságának megítélésében központi szerepet játszik. A vizsgált két település a Csongrád megyei Domaszék és Szatymaz. Elsőként Domaszék községet vesszük górcső alá. A 4633 fős község a dél-alföldi régió központjától, Szegedtől 11 km-re fekszik. A szegedi kistérség egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Lakóinak száma a természetes fogyás ellenére nőtt a rendszerváltozás óta. Az évi vándorlási egyenlegek kumulált értéke 1990 óta mintegy 1500 főt tesz ki. A lakosság 50%-a külterületen, tanyán él. A lakosság jövedelme és vagyoni helyzete nagy szóródást mutat. Míg egyik oldalról a Szegedről kiköltöző, jól kereső – a gazdaság különböző szféráiban tevékenykedő – családok minden igényt kielégítő, gyönyörű családi házakban laknak, addig mások a panellakások fenntartási költségénél olcsóbb, a település központjától távol eső, változó állagú, komforthiányos tanyákon élnek. A Domaszék mintegy 2000 háztartásában élők helyi kereskedelmi ellátottsága a következő: – a kiskereskedelmi üzletek száma: 28, – ebből élelmiszer jellegű üzlet és cukrászda: 8, – gyógyszertár: nincs, – fiókgyógyszertár: 1, – a vendéglátóhelyek száma: 61. A településen kérdőíves felmérést végeztünk. Az értékelhető kérdőívek száma 440 darab volt. Ez a szám elegendő ahhoz, hogy megalapozott véleményt alkossunk a település lakóinak igényeiről. A megkérdezettek jól reprezentálták a kül- és belterület minden rétegének véleményét. Az átfogó, sok területet felölelő kérdőívekben a következő kérdések is szerepeltek: 1. Mit tart vonzónak a településen? 2. Mit hiányol Domaszéken? 3. Milyen fejlesztéseket javasol a település fejlődése érdekében? A 440 kitöltött kérdőívből 101 érintette valamilyen módon a kereskedelmet. Közülük mindössze 3 válaszadó nyilatkozott úgy, hogy elégedett a jelenlegi kereskedelmi helyzettel. * A tanulmány a ROP–3.3.1–05–1–2005–08–0009/ 34. sz. az EU által támogatott projekt keretében jött létre. 1 Forrás: Csongrád megyei statisztikai évkönyv, Szeged, 2005.

A KERESKEDELEM IRÁNT TÁMASZTOTT ELVÁRÁSOK A SZEGEDI KISTÉRSÉGBEN

91 1. táblázat

A Domaszékről hiányolt üzletek, kérdőíves véleménykutatás alapján (említés) Kereskedelmi egység

Külterületen

Piac Üzletközpont Cukrászda Húsbolt Felvásárlóhely Méterárubolt Zöldséges Cipőbolt Pizzéria Panzió Iparcikküzlet Butik Diszkont

Belterületen

Összesen

30 25 10 5 3 5 1 1 1 1 1 – 1

37 30 17 10 8 5 2 1 1 1 1 1 1

7 5 7 5 5 – 1 – – – – 1 –

Tehát a 4633 fős településen a válaszadóknak mintegy negyede a település ellátottságából legnegatívabban a kereskedelmi helyzetet nevezte meg. (Az interjúk során az emberek hiányérzetüket részletesebben is kifejtették.) Hol találnak a hiányolt árukat is értékesítő üzletközpontokat a domaszéki lakosok? A válasz az, hogy Szegeden. Szeged kereskedelmi ellátottsága jó. Az elmúlt 20 évben, de különösen a rendszerváltást követően igen gyors, kiemelkedő fejlődés jellemezte. Az itt lakó és jelen lévő népesség a vásárlási lehetőségekkel (mennyiségi és minőségi mutatóival) elégedett. A megyeszékhely nagy árukínálattal várja a helybeli és az ideutazó hazai és külföldi vásárlókat. Míg 1980-ban a kiskereskedelmi üzletek száma 527 volt, addig 2004-re 3255-re emelkedett. Ennek 15%-a élelmiszer-, 16%-a ruházati és textil-, valamint 8%-a iparcikküzlet. Az 1000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma 19,9. Ezzel az értékkel a település Csongrád megyében első helyen áll, és lényegesen jobban teljesít a megyei 16,5-es átlagnál. Szegeden nagy számban jelentek meg az üzletláncok, a különböző profilú szuper- és hipermarketek, valamint egyéb társas vállalkozási formák. A megyeszékhelyen megtalálható Cora, Metro, Tesco, Spar, Match, Penny Market, Lidl, Plus, CBA, Coop, Interfruct, Praktiker, Baumax, Plaza élelmiszer- és egyéb diszkontáruház, bevásárlóközpont. Hogyan juthat be a domaszéki lakos a szegedi bevásárlóközpontokba? A településen 1414 személygépkocsi található. Ez azt jelenti, hogy a lakosok nagy hányada kocsival intézheti bevásárlásait. Az ehhez szükséges időt a 2. táblázat mutatja be. 2. táblázat A szegedi bevásárlóközpontok megközelíthetősége Domaszékről (egy irányban) Bevásárlóközpont CORA TESCO METRO Szeged Plaza LIDL PLUS Piac – Mars tér Piac – Cserepes sor PRAKTIKER BAUMAX

Távolság, km 11,63 12,46 11,63 11,50 11,44 10,79 11,98 11,51 11,64 10,68

Minimális idő, perc személygépkocsival

autóbusszal

10 12 10 10 10 10 11 11 10 10

33 29 33 26 26 24 30 32 33 24

Autóbuszjegy ára, Ft 302 302 302 151 151 151 206 302 302 151

92

ABONYINÉ PALOTÁS JOLÁN – HORVÁTH KRISZTIÁN – FRANK NÓRA

A táblázat adatai világosan mutatják, hogy a gépkocsival rendelkező domaszéki lakosok könnyen, gyorsan és kényelmesen érhetik el a különböző bevásárlóközpontokat. Domaszék központjából a bevásárlóközpontokig 10–12 perc alatt el lehet jutni. Az oda-vissza út költsége gépjárműtípustól függően 350–700 Ft között változhat. Mit tehet az, aki nem rendelkezik gépkocsival vagy jogosítvánnyal? Igénybe veheti a tömegközlekedést, ami Domaszék esetében kizárólag autóbuszt jelent. Ez szükségessé teszi a távolsági járat igénybevételén túl sok esetben a helyi tömegközlekedési járat igénybevételét is. Az autóbuszos utazás a várakozási időszakok (távolsági+helyi) figyelembevétele nélkül is minimum 30 perc (ugyanennyi vissza). Ez több mint háromszorosa a személygépkocsival történő utazás idejének. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy hétvégén (szabadnap és munkaszüneti nap), amikor nagyobb a vásárlási kedv, a táblázatban alapul vett hétköznapinál sokkal ritkábban járnak a távolsági és a helyi járatok. Ha figyelembe vesszük, hogy Domaszék külterületéről a település központjának (a buszmegállónak) elérése is időt igényel, és kétszer átlagosan 15 perc várakozási időt számolunk oda-vissza, akkor külterületi lakos esetében előfordulhat, hogy közel 3 órát vesz igénybe a vásárlási út megtétele, ehhez még hozzáadódik a vásárlással eltöltött idő. Ez azt jelenti, hogy a Domaszék külterületéről történő szegedi vásárlás csaknem félnapi programot jelent. A lakosság korstruktúrájából adódóan (főleg a külterületen) sokan erre már nem is tudnak vállalkozni. Így érthető és jogos az igény, hogy az alapvető élelmiszereket helyben be tudják szerezni. A táblázatból kitűnik, hogy bérlet hiányában teljes árú jeggyel az utazási költségek oda-vissza 302 és 604 Ft között mozognak, ami közel azonos a személygépkocsival történő utazás üzemanyagköltségével. A szakirodalomban ismert és közzétett felmérések szerint (Szoboszlai–Murányi 2003) a magasan fejlett községekben a lakosság az élelmiszer-szükségletének mintegy 88%-át lakóhelyén szerzi be, kb. 10%-át a megyében, 2%-át a megyén kívül, és 1% nem jár vásárolni. Az általunk felmért Domaszék községben ennél sokkal rosszabb a helyzet. A válaszadók közel 25%-a hiányolt valamilyen üzletet. A kérdőíves felmérés és az interjúk során szerzett információk egyértelműen azt mutatják, hogy a tőkehús és egyéb vörösáru beszerzése a településen problémás. Számos beszélgetésben határozottan került szóba a textil jellegű üzletek, jobb konfekció-, butikáru, rövidáru stb. helyi beszerzési lehetőségének hiánya. A fejlettebb községekben a helyi beszerzés az összvásárlás mintegy 31%-a, 56%-ot pedig a megye más településein intéznek el. Domaszék esetében ez a kép is rosszabb. Az elektronikai cikkek kínálata szegényes, rossz a beszerzési lehetőség, azonban ilyen jellegű termékek vásárlására ritkábban kerül sor, ilyen kifogással kevesebben éltek. A fentiek alapján elmondható, hogy bár a település közel 5000 fős lakossága nem nagyon magas vásárlóerőt jelent, mégis szinte általános az a vélemény, hogy az élelmiszer-kínálatnak nagyobb választékot kellene biztosítania, és a textil-ruhaipari termékekre vonatkozóan is lehetővé kellene tenni, hogy saját településükön vásároljanak az emberek. A felmérés során és a válaszok értékelésekor meglepett bennünket, hogy az ilyen agrár főprofilú térségben is mennyire hiányolják a piac működését. A piac kettős haszonnal járna. Egyrészt a kistermelőknek jó értékesítési lehetőséget jelentene (egyszerűbb, gyorsabb és kevesebb költséggel, mint a szegedi piacra behozni), másrészt, aki nem kistermelő, a ház körül is csak díszkertje van, vagy akik Szegedről települtek ki (és az iparban vagy a szolgáltatószektorban tevékenykednek), azoknak nagyon kényelmes lenne az olcsó, friss áru helyben történő beszerzése. Tehát arra a következtetésre jutottunk a vizsgálat során, hogy még egy olyan 5000 fő alatti lélekszámú település is – amelyből relatíve könnyen és gyorsan be lehet utazni Szegedre – igényli, hogy a kereskedelmi ellátottság, az áruválaszték jó és bőséges legyen, mert ennek hiánya a közérzetet, az életminőséget rontja. (Hasonló következetésre jut az a szegedi lakos, aki a hiper- vagy szupermarketektől viszonylag távol lakik, és elvárná, hogy a város szívében is legyen egy jól megkülönböztethető hentes, vagy egy megfelelő választékkal rendelkező áruház.) Ezért elgondolkoztató, hogy a hipermarketeknek volna e lehetőségük megfelelő igény esetén olyan kisebb egységet létrehozni, amely egy település vásárlási igényeit magasabb szinten kielégítené. A vizsgálatban összehasonlításként egy olyan kontrolltelepülést választottunk, amely általános paramétereiben sok vonatkozásban hasonló Domaszékhez. A kontrolltelepülésünk Szatymaz, amelynek lakónépessége 4430 fő (alig 200 fővel kevesebb a domaszékinél). Szegedtől való távolságuk is egybevág, mert Szatymaz 14 km-re fekszik Szegedtől. A két vizsgált település között nagy a hasonlóság a lakosság foglalkoztatási szerkezetében, a népesség mobilitásában, a vándorlási egyenleg előjelében és nagyságában. Szinte teljesen azonos a lakónépesség bel- és külterületi megoszlása is (50-50%). Ha azonban a két települést idegenek felkeresik, akkor megdöbbentő különbséget tapasztalnak. Míg Szatymazon szinte minden kereskedelmi igény kielégíthető a település központjában, addig Domaszék lényegesen elmarad az előbbi településtől, és jelentős hiányérzete támad mind az ott lakónak, mind a vendégnek.

A KERESKEDELEM IRÁNT TÁMASZTOTT ELVÁRÁSOK A SZEGEDI KISTÉRSÉGBEN

93

Nézzük meg, hogy hogyan alakulnak a kereskedelmi ellátottságot kifejező mutatók a két településen! Az 1000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma Domaszéken 6,0, míg Szatymazon 11,7. A tényleges boltszám Domaszéken 28, Szatymazon 53. Tehát csaknem duplája mind volumenértékben, mind pedig fajlagosan. Ha a struktúrát tekintjük át, az is Szatymaz fölényét mutatja. Ugyanis közel azonos az élelmiszerboltok száma (Domaszéken 8, Szatymazon 10), ebből következik, hogy az utóbbi településen sokkal több a nem élelmiszerprofilú üzletek száma, változatosabb a kínálat. Ha a gyógyszertárral való ellátottságot vetjük össze, akkor is hasonló markáns különbséget tapasztalhatunk, mert Domaszéken csak fiókgyógyszertár, Szatymazon pedig önálló gyógyszertár működik. Ezt a vázlatosan bemutatott képet igazolja a kérdőíves felmérés is. Szatymazon a megkérdezett 413 főből 2 belterületi és 5 külterületi lakos nyilatkozott úgy, hogy a településben vonzónak tartja a kereskedelmi ellátottságot (jó bevásárlási lehetőség, tanyán mozgó bolt). Domaszéken csak 3 fő volt elégedett. Arra a kérdésre, hogy mit hiányol a településben, Szatymazon összesen 19 fő említette a kereskedelmet. Közülük 14-en az üzleti ellátás hiányosságaira utaltak, 6-an a piac hiányát említették, 12-en a gyógyszertár hiányát kifogásolták, 1 válaszadó pedig a totózó fejlesztését igényelte. Ezeket a tapasztalatokat összevetve a részletesebben bemutatott domaszéki adatokkal, elmondható, hogy Szatymaz kereskedelme a lakosság igényeit kielégíti. Az 1000 lakosra jutó kereskedelmi egységek száma Szatymaz esetében a domaszékinek kétszerese. Ez elegendő ahhoz, hogy Szatymaz lakossága körében ne is merüljön fel igényként ottani szuper- vagy hipermarket telepítése. IRODALOM Abonyiné Palotás Jolán – Komarek Levente (2005): Jegyzet Magyarország társadalomföldrajza tanulmányozásához. JATEPress, Szeged, 190 p. Abonyiné Palotás Jolán (2006): Az infrastruktúra elemeinek változó szerepe a területi fejlődésben Magyarországon. SZTE Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék, 173 p. Dr. Mészáros Rezső (szerk. b. e.) (1999): Csongrád megye – Helyzetkép az ezredfordulón. Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, 460 p. Szoboszlai Zsolt – Murányi István (2003) In: Tímár Judit – Velkey Gábor (2003): Várossiker alföldi nézőpontból, 78–116 pp. Kulcsszavak: kereskedelmi ellátottság, helyi piac, relatív fejlettség, kereskedelmi hiányérzet, szóródó igények, Domaszék, Szatymaz. Resume The present paper analyses requirements of residents towards trade in two settlements with nearly equal number of inhabitants located in the agglomeration of Szeged. The result of the analysis is that weak commercial supply highly deteriorates quality of life and general condition of inhabitants. These requirements can be met by different means as the example of Domaszék and Szatymaz shows.

BAJMÓCY ZOLTÁN – LUX GÁBOR – RÁCZ SZILÁRD

Tabu-e az ipar a területfejlesztésben? Beszámoló egy miskolci konferenciáról A Magyar Regionális Tudományi Társaság 2007. október 25–26-i miskolci vándorgyűlésén az ipar területi fejlődésben játszott szerepét kívánta megvitatni. A regionális tudomány kutatási programjaiban az ipar térbeli elhelyezkedése jelentős téma, a regionális politikákban is előkelő szerepe van. Magyarországon nem ilyen kedvező a helyzet: sem a kutatások nem foglalkoznak programszerűen a magyar ipari átalakulás regionális következményeivel, sem a területfejlesztési politika nem fordít kellő figyelmet az újraiparosítás térformáló lehetőségeire. A konferencia 2007. október 25-i plenáris ülésén az ipar vezető tudományos és gyakorlati szakemberei foglalták össze véleményüket az ágazat jövőjéről, a nemzetközi tapasztalatokról és a regionális összefüggésekről. Az első előadó, Barta Györgyi, az MTA RKK Közép- és Észak-magyarországi Intézetének igazgatója az újraiparosítás esélyeit elemezte az európai és magyar adatok tükrében. A globális gazdaságban lezajló delokalizációs folyamatok ellenére Magyarországon az ipar jelentős ágazat maradt, miközben lényeges belső (ágazati és területi) átalakuláson ment keresztül: az átalakulás nyertesei a közepes képzettséget igénylő iparágak és a Bécs– Budapest tengely régiói voltak. Az újraiparosítás az elmaradott, stagnáló vagy depressziós térségekben értelmezhető fogalom, amelynek a magasabb hozzáadottérték-tartalmú tevékenységek letelepítését, a humántőkével való ésszerű gazdálkodást és a termelés feltételeinek (különösen oktatás, továbbképzés) biztosítását kell szem előtt tartania. Barta Györgyi szerint nincs visszaút a régi iparágakhoz, de az újraiparosítás tartalmában még nem alakult ki szakmai konszenzus. Papanek Gábor, a GKI Gazdaságkutató ZRt. vezérigazgatója szerint Közép-Európában a regionális politikának az illúziók és közhelyek helyett azt kell világossá tennie, hogy egyes térségek mely piaci résekben, s milyen meglévő képességek alapján válhatnak sikeressé. Ugyanakkor Magyarországon a regionális profilok kialakulását hátráltatja a régióközpontok funkciószegénysége és a területfejlesztési rendszer átgondolatlansága. A tudáshálók és az ipari növekedés kapcsolatát vizsgálta Hoványi Gábor ny. egyetemi tanár, aki az egyetemek és a vállalatok aktívabb együttműködése mellett érvelt. A pozitív amerikai példák akkor adaptálhatók Magyarországra, ha a kormányzat aktív gazdasági diplomáciát folytat; a régióközpontokkal és az egyetemekkel együttműködve közös kínálati kosarat képes nyújtani a multinacionális vállalatoknak. Az egyetemeknek újra kell gondolniuk az oktatás és kutatás felé kialakított viszonyukat, és több figyelmet kell fordítaniuk külső kutatóintézetek bevonására. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja a területi különbségek állandósulására hívta fel a figyelmet. A kibővített EU szintjén rendkívül lelassult a régiók felzárkózása, a diszparitások koncentráltan, több mutatóban is érzékelhetők. Bár a hazai hatásvizsgálatok alapján összességében a szolgáltatásfejlesztést támogató projektek megtérülési mutatói voltak a legjobbak, a reindusztrializálódó régiókban az ipari beruházások bizonyultak sikeresebbnek. Az előadó kiemelte az ipari és műszaki tudás megőrzésének jelentőségét: ez az erőforrás hosszú mellőzöttség után ismét értékes növekedési lehetőséget kínál. Szaló Péter területfejlesztésért és építésügyért felelős szakállamtitkár szerint ma a sikeres gazdaságfejlesztés elsősorban települési (városi) keretek között értelmezhető. A koherens regionális politika a gazdaság atomizáltsága és gyenge kapcsolatrendszere, valamint intézményi gyengeségek miatt még hiányzik a hazai fejlesztéspolitikából. Ezt a koherenciát a budapesti metropolisztérségre, a fejlesztési pólusokra és a perifériák felzárkóztatására koncentráló célrendszer segíthet megteremteni. Óvatosságra intett azonban, hogy ezek a gondolatok már a rendszerváltás előtt megfogalmazódtak, de akkor nem sikerült őket átültetni a gyakorlatba. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumból Molnár Sándor tartott előadást. Kijelenthető, hogy a GKM ma nem rendelkezik önálló iparpolitikával, csak az általános gazdaságfejlesztési politikán belül foglalkozik az ipar kérdésével. A területi szempontok megjelenése gyenge a Gazdaságfejlesztési operatív programban; az Új Magyarország fejlesztési tervben és a regionális operatív programokban inkább megfigyelhető. A plenáris ülés utolsó előadója, Kleinheincz Ferenc főosztályvezető (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) Magyarország innovációs teljesítményét elemezte a lisszaboni folyamat tükrében. Az összesített innovációs index

TABU-E AZ IPAR A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN?

95

alapján hazánk a lemaradó országok között foglal helyet, érzékelhetők a természettudományi és műszaki felsőoktatás hiányosságaiból fakadó hátrányok. Különösen a szellemi termékek előállítása és hasznosítása terén állunk rosszul. Ugyanakkor a fővárosi koncentráció kivételével az innováció területi eloszlása kiegyenlített: a keleti országrészben a közszféra ráfordításai, nyugaton a high-tech termelés hatása érzékelhető. A vándorgyűlés második napján három szekcióban folyt a munka. Szembeötlő, hogy egy deklaráltan ipari témájú konferencia ma Magyarországon nem képes annyi érdeklődőt vonzani, mint a regionális tudományok más kutatási témái – 2005-ben a kárpát-medencei regionális fejlődésről szóló rendezvényen 74, egy évre rá a városokról 57 előadást tartottak, 2007-ben azonban mindössze 28-at. A hazai ipari kutatások gondjait jelzi, hogy a megtartott előadások jelentős része csak közvetetten kapcsolódott az ipari növekedés problémaköréhez. Az átalakuló ipari térségekről szóló szekció első előadója, Lux Gábor egy lengyel ipari régió, FelsőSzilézia szerkezetváltási esélyeit vizsgálta. (Lásd tanulmányát folyóiratunknak ebben a számában.) Borbás László egy kis- és középvállalkozásokhoz Észak-Magyarország területén eljuttatott kérdőív eredményeit elemezte. A kérdőív rávilágított, hogy a cégek területi kapcsolatai megyei, regionális vagy nagyobb léptékben értelmezhetők; a kistérség mindenképpen szűk keret számukra. A kis- és középvállalkozások erős kapcsolatokat ápolnak régiójuk cégeivel, de szinte egyáltalán nem kötődnek regionális egyetemekhez, kutatóintézetekhez. Itt is szembeötlő a magyar gazdaság alapvető problémája, a fejlődést visszafogó és a kisvállalkozók köréből való kitörést megakadályozó bizalomhiány, valamint a kockázati tőke nehéz hozzáférhetősége. Fábián Attila előadását két kérdésre építette fel. Nyugat-Dunántúl versenyképességét tárgyalva rámutatott, hogy a régió pozíciói jelenleg kedvezőek, de alulmarad a tartós növekedési tényezőkben, s ennek köszönhetően egyre kevésbé képes tartani a lépést versenytársaival. Az egyik kiút a klaszterek kialakítása. A Pannon Termál Klaszter három ország, Magyarország, Ausztria és Szlovénia részvételével közös világpiaci fellépéssel, komplex termékkínálat kialakításával járult hozzá a turizmusfejlesztéshez, és ügyfélszámban, valamint az árbevétel növekedésében is kimutatható eredményt produkált. A bizalom kérdését bontotta ki Vadasi Aida az észak- és dél-olasz társadalmi szerveződés példájának öszszehasonlításával. Éles kontraszt rajzolható a bőséges társadalmi és bizalmi tőkével rendelkező Észak, és az atomizált társadalmú Dél között: mindkét közegben tanúi lehetünk hálózatok kifejlődésének, de az első esetben ezek a bizalomra és kölcsönös előnyökre épülve iparági körzeteket hoznak létre, míg a másodikban kényszeren alapuló „amorális hálózatokat”, maffiákat. Az előadás kérdései felvetik a dilemmát, hogy egy kedvezőtlen társadalmi közegben milyen esélyei vannak a sikeres fejlesztési gyakorlat átültetésének, illetve determinálja-e egy térség fejlődési pályáját a társadalmi tőke minősége. Észak-Vajdaság természeti értékeiről számolt be Csordás Róbert. A magyarlakta térségben az alacsony erdősültségű alföldi tájak és folyók találkozása sajátos természeti közeget alkot. Jelenleg gyenge a természeti értékek társadalmi értékelése; a környezettudatosság növelésének összhangban kell állnia a helyi közösségek fejlesztésével. Pál Ágnes Magyarország ipari térszerkezetének hosszú távú alakulásáról referált, külön kiemelve a Tisza menti ipartelepítés tanulságait. A szocialista időszakban tervszerű iparosítás révén törekedtek az elmaradott vidéki térségek fejlesztésére. Ennek keretében felelevenítettek korábbi ipari tradíciókat, és ipari parkokat hoztak létre. A rendszerváltás után ezeknek az ipari kapacitásoknak egy jelentős része túlélte a változásokat, és hosszú távon is befolyásolja a területi fejlődést. Szintén a magyar ipar térszerkezetét elemezte Korompai Attila. Kimutatta, hogy 1994 és 1998 között térben csökkent az ipari hozzáadott érték relatív szórása, ezt követően azonban újra jelentősen nőtt. Szembetűnő, hogy az ipari termelés és a külföldi befektetett tőke erős együttmozgást mutat, miközben Magyarországon a belső erőforrásokra alapozott növekedés lehetőségei szinte teljesen feltáratlanok. Felhívta a figyelmet arra, hogy a területi politikának ismételten nagyobb hangsúlyt kellene fordítania a hazai iparfejlesztésre. A szekció utolsó előadásában Lőcsei Hajnalka hosszú távú és az elmúlt évekre koncentráló idősorok vizsgálatával bizonyítékokat hozott az 1990-es évektől megindult újraiparosodási folyamatra. A fővároson kívül az ipar a gazdasági növekedés egyik kulcstényezőjévé vált, de ez a siker jelentős térbeli egyenlőtlenségeket hordoz. Ahol csökkentek a területi különbségek, ott ezt jellemzően a lefelé nivellálódás, az éllovasok visszaesése okozta. Ráadásul a jó teljesítmények mögött is törékeny, válságérzékeny struktúrák állhatnak: Közép-Dunántúl visszaesése, Somogy és Zala növekedési pályáinak megtörése figyelmeztetés a kutatók és döntéshozók számára. A szekció eredményeit összegezve Varga Attila elnök kiemelte, hogy a külföldi tőke térformáló szerepe meghatározó hazánk iparában. Ezzel együtt nem szabad elfeledkeznünk a folyamatosságokról sem; a modern fejlődés nem választható el a régiók korábbi fejlődési pályáitól, amelyeknek mind pozitív, mind negatív következményei tapasztalhatók.

96

BAJMÓCY ZOLTÁN – LUX GÁBOR – RÁCZ SZILÁRD

A „Regionális iparpolitikák” szekció nyitóelőadásában Rechnitzer János elnök Közép-Európát mint az autóipar új fejlődési gócát elemezte. Az újraformálódó térség gazdasági növekedésének egyik mozgatórugója a klaszterként működő gépjárműipar. A regionális fejlesztés e kedvező körülményre alapozva új típusú, keresletorientált stratégiával segítheti elő a hálózatalapú fejlődést – mint azt számos észak-dunántúli példa mutatja. Grosz András Nyugat-Dunántúl gazdaságfejlesztési kezdeményezéseinek tapasztalatairól számolt be. Az előadó szerint a regionális gazdaságfejlesztés célja a tartós versenyelőnyök létrejöttének és fennmaradásának támogatása, megfelelő üzleti környezet biztosítása. Ezt azonban gátolja a decentralizáció alacsony foka, a regionális kompetenciák, intézmények és eszközök hiánya. Gál Zoltán Dél-Dunántúl tudásbázisairól tartott előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatásfejlesztés csak bizonyos méretgazdaságossági körülmények között működik hatékonyan, vagyis kérdéses, hogy decentralizáltan vagy hatékonyan fejlesszünk. Mivel a magyar K+F több mint felét már külföldi forrásból finanszírozzák, innovációt jellemzően a nagyvállalatok generálnak, így az elaprózódott magyar felsőoktatás válaszúthoz érkezett. Kukely György a gazdaságfejlesztési célú állami és uniós támogatások ipari térszerkezetet formáló szerepéről referált. Meglátása szerint ezek a források tovább polarizálják az ipari/gazdasági térszerkezetet, és a területfejlesztési célú alapok is egyre kisebb mértékben segítik a területi differenciák csökkenését. Málovics György a regionális versenyképesség és a környezeti fenntarthatóság viszonyát vizsgálta a közgazdaságtani irányzatokban. A különböző elméletek inkonzisztens fogalmi köre, esetenként egymással ellentétes megállapításai, és a természeti tőkével kapcsolatos alapvető ismeretek integrálásának hiánya problémaközpontú megközelítést kíván. A regionális gazdaságfejlesztés és -szervezés potenciális főszereplői a gazdasági kamarák, hangsúlyozta Póla Péter. Bár hazai felfogásban a kamarának vannak tagjai, s nem fordítva, mégis megfigyelhető egy lassú szemléletváltás. Új távlatként a regionális kamarák kialakítása biztosíthatná a nemzetközileg értékelhető kritikus tömeget, emellett megfontolandó a megyei helyett városkörnyéki rendszer kialakítása is, a helyi fejlesztések szervezésére. Somogyi Sándor egy észak-vajdasági, csoportérdek-vizsgálatra épülő kutatás eredményeit mutatta be, amely a társadalmi-gazdasági folyamatok résztvevőinek és céljainak viszonyára kívánt rávilágítani. A regionális gazdaságfejlesztés egyik kulcsproblémája a potenciális szereplők és a térségi érdekek meghatározása, illetve ezek kapcsolatának feltárása. Tilinger Attila „Alternatívák a regionális innovációs rendszer továbbfejlesztésére” c. előadása kapcsán élénk vita bontakozott ki a magyar fejlesztési intézményrendszerről. A probléma alapvető oka, hogy a külföldről átvett, különböző intézményi struktúrák nem képez(het)nek jól működő rendszert. A jelenlévők viszont egyetértettek abban, hogy létezik regionális önszerveződés, és vannak innovatív kis- és középvállalkozások, hiszen a növekedés kényszerítette változásmenedzsment is innováció. Gergely Sándor az észak-magyarországi régió hálózati gazdaságának kihívásait és fejlődését vázolta. Előadására reflektálva, a szekció zárszavaként elmondható, hogy a magyar iparban jelenleg is számos, a „legjobb gyakorlaton” alapuló innováció működik, ennek bemutatása önbizalmat adhat, példát mutathat, és bizonyítékkal szolgálhat az ipart „leíró” nézetekkel szemben. A konferencia „Helyi iparfejlesztés” szekcióülése Lengyel Imre elnöklete mellett folyt. Az elhangzott kilenc előadás, illetve az ezek kapcsán kialakuló vita egyaránt érintette a helyi gazdaságfejlesztés (továbbiakban: HGF) elméleti és gyakorlati kérdéseit is. Az egyes hazai térségek aktuális problémáin túl a Vajdaság és DélSzlovákia fejlesztési lehetőségei is a szekcióülés homlokterében álltak. A szekcióülés alapkérdése az iparfejlesztés lehetséges szerepének megértése volt a helyi gazdaságfejlesztésben. Viszonylagos egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy az ipar továbbra is fontos alkotóeleme és részben dinamizálója a helyi gazdasági folyamatoknak. Az egyes előadások ezen tág témán belül három alapvető kérdéskör köré csoportosultak: – Az első lényeges témakör a tudatos közösségi beavatkozás szerepének megértése a helyi gazdaságfejlesztésben. Különösen fontos kérdés e tekintetben a központi és helyi kormányzati szerepvállalás mértékének és irányának értelmezése: mennyire szükséges a konkrét fejlesztési irányok kijelölése a helyi gazdaságfejlesztésben. – A második alapvető problémakör az egyes térségek kiindulási állapotának felmérése, illetve ennek lehetséges módszertana, ugyanis az alkalmazott módszertan jelentősen befolyásolhatja az elemzés végeredményét és ebből következően a levont gazdaságfejlesztési következtetéseket.

TABU-E AZ IPAR A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN?

97

–

A harmadik fontos kérdéskör a helyi gazdaságfejlesztési gyakorlat értékelése, a „jó gyakorlatok” felismerése, a hibás gyakorlatok kritikája, illetve a lehetőségek feltárása. Lényeges konzekvencia ennek kapcsán, hogy az egyes hazai, illetve határon túli térségek jellemzően eltérő fejlesztési problémákkal és ebből adódóan fejlesztési szükségszerűségekkel (lehetőségekkel) rendelkeznek. Ezzel szorosan öszszefügg, hogy a „legjobbnak vélt gyakorlatok” alkalmazhatósága nem univerzális. Ugyanazon eszköz alkalmazási lehetőségei és hatásai gyökeresen eltérőek lehetnek a különböző térségekben. A helyi gazdaságfejlesztés elméletével foglalkozott Bajmócy Zoltán „Iparágak változása: a helyi gazdaságfejlesztés evolucionista szemszögből” című referátuma, amelyben az előadó e közgazdaságtani irányzat eredményeinek a HGF elméletében történő alkalmazására tett javaslatot. A HGF-t megalapozó elméletek ugyanis kevés hangsúlyt fektetnek a technológiai változás, az iparági átstrukturálódás és a térbeliség közti kapcsolat vizsgálatára. Az evolucionista fogalmi keret viszont alkalmasnak tűnik erre, amelyet a térgazdaságtan dinamikusan fejlődő irányzata is jelez. Lukovics Miklós „A lokális térségek versenyképességének egy lehetséges elemzési módszertana” címmel olyan fejlesztési célú helyzetelemzésre tett javaslatot, amely a választott elemzési kereten belül objektív, mind az indikátorok szelekciója, mind a súlyozásuk tekintetében. A szerző a kifejlesztett módszertan gyakorlati alkalmazását is adta a hazai kistérségek piramismodellen alapuló versenyképességi elemzésével. A szekció három előadása foglalkozott konkrét hazai térségek folyamataival és fejlesztési lehetőségeivel. Nagy Zoltán „Miskolc fejlődési esélyei, az ipar mozgástere” címmel a konferenciát vendégül látó város helyét vázolta fel a hazai városversenyben. A jövőbeli fejlesztési lehetőségek vizsgálata kapcsán kifejtette, hogy az előrelépés elképzelhetetlen az ipari tevékenységre történő fókuszálás nélkül. Gergely Sándor „A kisvállalkozások helyzete és lehetőségei az észak-magyarországi régióban” című prezentációjában erős hangsúlyt helyezett arra, hogy miként jeleníthetők meg a kisvállalati érdekek explicit módon a fejlesztéspolitikában. Olyan szervezet létrehozására tett javaslatot, amelyben számos mechanizmus biztosítja azt, hogy a kis- és középvállalkozások érdemi beleszólással rendelkezzenek a fejlesztési programok kialakításába és működtetésébe. Molnár Ernő „Az észak-alföldi közép- és kisvárosok feldolgozóipara az ezredfordulón” című előadásában a feldolgozóipar szerkezeti sajátosságait, területi jellemzőit és kapcsolatrendszerét elemezte. Megállapította, hogy Észak-Alföld kis- és középvárosi térségeiben átlagon felüli jelentőséggel bírnak a feldolgozóipari tevékenységek. Négy előadás középpontjában határon túli területek fejlesztési lehetőségeinek elemzése állt. Kovács András és Szabó Ingrid „Nemzetközi tőkebefektetések munkaerő-piaci hatásai Komárom és Komarno térségében” című előadásukban bemutatták, hogy a Duna (és a határ) két oldalán fekvő város valójában egy csomóponti régiónak tekinthető, amelyet igen jól szemléltet a Nokia Ipari Park határon átnyúló hatása. A gyakorlatban azonban erős rivalizálás figyelhető meg a két város között, amely hátráltathatja a közös célok megvalósítását. Bálint István „Ada – az iparosítástól az önkormányzat iparfejlesztési politikájáig” című prezentációjában egy esettanulmányon keresztül mutatta be a helyi összefogás fontosságát, és a helyi konszenzuson alapuló (a központi politikától esetenként független módon kialakított) fejlesztési irányok eredményességét. A szerző Ada ipari tevékenységének látleletét adta a múltban gyökerező ipari hagyományoktól kezdve, azok eltűnésén keresztül az újjáéledésig. Kovács Krisztina és Takács Zoltán „Az északi határrégió ipari vonzáskörzete a Vajdaságban” című előadásukban a mezőgazdaság és az erre épülő feldolgozóipar elemzését adták a vizsgált térségben. A szerzők fejlesztési javaslataik megfogalmazásával a 2 szektorban rejlő lehetőségekre hívták fel a figyelmet. Ricz András „A magyar–szerb szomszédsági (Interreg) program első kiírásának tapasztalatai egy megvalósult projekt tükrében” című bemutatójában a megnyíló európai uniós források felhasználásának tapasztalatait vizsgálta egy konkrét turisztikai projekt elemzésén keresztül. A szerző a szereplők összefogásában (és így egy komplex programkínálat kialakításában) rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet a turisztikai fejlesztések kapcsán. Az előadások teljes anyaga elérhető a Magyar Regionális Tudományi Társaság weboldalán. http://www.mrtt.hu/ Az MRTT következő vándorgyűlésére 2008 őszén kerül sor, témája a humán erőforrás regionális fejlődésben játszott szerepe lesz. Kulcsszavak: ipar, újraiparosítás, regionális tudomány, területfejlesztés, területi különbségek, MRTT. Resume At its itinerary congress held in Miskolc on 25–26 October 2007, the Hungarian Regional Science Association discussed the role of industry in regional development. In the plenary session the leading scientific professionals and practical specialists in industry summarised their view on the future of this branch, the international experiences and regional implications.

DR. MAROSI LAJOS

A nyolcszázadik tétel Adatok a Területi Statisztika tíz évéről Az új folyam repertóriuma A Központi Statisztikai Hivatal honlapján 2007-től Excel-formátumban megtalálható a Területi Statisztika repertóriuma. Most, hogy az új folyam 10. évének végére értünk, sikerült magunkat utolérni: az 1997. novemberi bemutatkozó számtól a 2008. januári megjelenésig valamennyi anyag megtalálható egy-egy sor (tétel) formájában. A táblázat oszlopai a szerző nevét, az esetleges társszerzőket, a cikk címét, az évet, a folyóirat számát, a rovatot, a kulcsszavakat, a szerző városát, a KSH-hoz való tartozását vagy attól való függetlenségét, valamint a lektort tartalmazzák. A többszerzős tanulmányok annyi sort foglalnak el, amennyi a szerzők száma. (Csak a négynél nagyobb szerzői gárdát kezeltük másképpen: az első szerző neve után az et al kifejezés utal a többiekre. A társszerzők nevét ilyenkor a kulcsszavak között lehet megtalálni. Ez mindössze két cikk esetében fordult elő.) A táblázat tételeinek száma tehát nagyobb, mint a cikkek száma. Kronológiai sorrendben jelen írásom az utolsó, a nyolcszázadik tétel. Az alábbiakban a repertórium egyszerű rendezési, szűrési és keresési lehetőségeit felhasználva igyekszem jellemezni a folyóirat új folyamát. A bemutatkozó és az 1998-as első szám még pontosan olyan terjedelmű volt, amennyit a szerkesztőség vállalt és tervezett: számonként 96, évenként 576 oldal. Azután lassú terjedelemnövekedés következett be. Kovács Tibor újraalapító-főszerkesztő életének utolsó évében, 2004-ben 624 oldalt töltöttünk meg, két évvel később pedig 656 oldalon tetőzött a terjedelmünk. A mennyiségi növekedésnek két okát érzékeltem: egyrészt, a szakmai köztudatba való visszakerülésünkkel párhuzamosan egyre több kézirat érkezett a szerkesztőségbe, másrészt négy különleges számunk is volt, amelyek terjedelmesebbek lettek a szokásosnál. A 2004. márciusi számunkat majdnem teljesen az aprófalvaknak-törpefalvaknak szenteltük (s ebből külön megrendelésre nagyobb példányszámot nyomtattunk), 2005 júliusában Kovács Tibor-emlékszámot adtunk ki, 2006 júliusában pedig Kőrösy Józsefről emlékeztünk meg. Másképpen volt nevezetes a 2006. novemberi és a 2007. januári szám: az előzőben közöltük pályázatunk eredményeit, az utóbbiban kezdtük publikálni a díjnyertes cikkeket. A Területi Statisztika szóban forgó számai iránti érdeklődés az interneten ugrásszerűen megnövekedett. (A látogatók számát egy éve kísérjük figyelemmel.) A szerzők Személyek, témák, műfajok Az újraindulás óta megjelent 62 számunk írásait 348 szerző jegyezte. (Közéjük számítva néhány kollektívát is, például a szerkesztőséget 40 hírrel és kisebb írással, valamint az EUROSTAT-ot 5 közleménnyel.) 208 személynek jelent meg 1 cikke, 61-nek 2 cikke, 25-nek 3 munkája, 22-nek pedig 4 írása. Itt cezúra következik a sorban, ami alkalmat ad arra, hogy a továbbiakat meg is nevezzük. Öt írással jelentkezett Bódiné Vajda Györgyi (új városok, MST-beszámoló, megyei és eurégiós közlemények), Farkas Veronika (új városok, megyei és regionális gazdaságstatisztikai elemzések), Fehérné Brandisz Katalin (új városok, megyei, régiós és eurégiós elemzések), Kapros Tiborné (kistérségi, nagyvárosi, megyei, regionális elemzések válságkezelésről, versenyről, vállalkozásokról), Mokos Béla (munkaerőpiacról, jövedelmekről, szociális helyzetről, idegenforgalomról vidéken, főleg az ország közepén – sok eredeti térképpel), Pálfalvi Zsoltné (egy nagy és egy kis városról, a panellétről, a régió mezőgazdaságáról és élelmiszeriparáról), valamint Szűcs Anna (egy kisvárosról és több szociális problémáról a megyén, a régión belül). Csak a teljesség kedvéért: ebbe a csoportba tartozik az EUROSTAT is.

A NYOLCSZÁZADIK TÉTEL. ADATOK A TERÜLETI STATISZTIKA TÍZ ÉVÉRŐL

99

Hat cikket publikált Bognár Virág (Budapestről és nemzetközi konferenciákról), Hörcher Ferencné (az ENSZ HABITAT-ról, lakható nagyvárosokról, fejlesztéspolitikáról), Németh László (egy új városról, turizmusról a megyében és a régióban, vizekről és erdőkről), Pásztor László (új városainkról és egy új könyvről), Sándor István (a területi statisztikai elemzés és tájékoztatás változásáról, a gazdasági fejlődés regionális különbségeiről, a szociális helyzetről, a Vásárhelyi-tervvel érintett kistérségekről), Végh Lajosné (a Széchenyi-terv nyertes pályázatairól és a regionális gazdasági fejlődésről), valamint Vörös Lajos (egy új városról és a vasi törpefalvakról, mikrotérségek vonzerejéről és fejlesztéséről. Hét tanulmányt írt Erdősi Ferenc (a közlekedésről és a távközlésről – igaz, a professzor két tanulmányát két részletben közöltük a terjedelmük miatt, tehát szigorúan véve 5 cikkről van szó), Gyémánt Richárd (a határon túli magyar közösségek demográfiájáról és egy egyedülálló régióról, a Szandzsákról), valamint Malakucziné Póka Mária (új városokról, nyugdíjasokról, területfejlesztési pénzeszközök felhasználásáról). Nyolc cikkel jelentkezett Berta Györgyné (új városokról, törpefalvakról, régiós identitásról, ipari parkokról és konferenciaturizmusról), István Tiborné (új városokról, Dél-Alföld külterületeiről, az épített környezetnek az egészségre gyakorolt hatásáról, keresetekről, elmaradott megyékről, az ipar teljesítményéről), valamint Lakatos Miklós (a népszámlálások és mikrocenzusok alapján foglalkoztatottságról, ingázásról, lakótelepi lakásokról, az agrártársadalom rétegződéséről). Kilencszer írt a folyóiratba Novák Zoltán szombathelyi kollégánk (új városokról, a megyei törpefalvakról, Vas gazdaságáról, területfejlesztéséről, Nyugat-Dunántúlnak az uniós csatlakozásra való felkészüléséről), valamint Szalainé Homola Andrea (új városokról, felsőoktatásról, kutatásról, Észak-Magyarország munkaerőpiacáról, szenvedélyek rabságáról és egészséges életmódról). Tíz írása jelent meg a Területi Statisztikában Sipőcz Balázsnak (ezek leggyakrabban angol eredetiből készített fordítások, szerkesztett közlemények voltak az Európai Unió régióiról, de előfordult köztük francia szerző magyar vonatkozású cikkének ismertetése is), valamint Szigeti Ernőnek (aki az urbanizációról, várossá nyilvánításról, a városok intézményellátottságáról, a nagyközségről mint szerepkörhiányos közigazgatási kategóriáról szólt, illetve új szakkönyveket ismertetett). Tizenegy Pest megyei új várost mutatott be cikkeiben Sitku Sándorné. Tizenkét tanulmányt jegyzett Tóth Géza (s ebből csak egyet társszerzőként, Kovács Tiborral). A 3 könyvismertetésen túl fő témái a következők voltak: logisztika, az autópályák területfejlesztő hatása, centrum– periféria viszonyok vizsgálata a hazai közúthálózaton, Magyarország és az Európai Unió területbeosztási rendszere, hazánk idegenforgalmi régiói. Tizennégy (inkább kisebb, mint nagyobb) dolgozatát helyezte el a folyóiratban e sorok írója. (Ebből egy konferenciaismertetés Kormos Zoltán társszerzővel.) Marosi Lajos egyetlen elemzésének tárgya a bűncselekmények gyakorisága, az új városok közül bemutatta Füzesgyarmatot, további munkái könyvrecenziók, EUROSTAT-os anyagok fordításai-szerkesztései, továbbá a Területi statisztikai évkönyv és a Területi Statisztika folyóirat elektronikus megjelenésével kapcsolatos gyakorlati ismertetők. Néhány alkalommal a kéziratokkal szemben támasztott követelményeket foglalta össze a szerkesztő – részben ezt a célt szolgálta A szóra bírt zöld golyóstoll. Kovács Tibor főszerkesztői széljegyzetei c. memoár is. Tizenhat (három esetben társszerzővel írt) tanulmányával folyóiratunknak nemcsak legkeresettebb, hanem egyik legtermékenyebb szerzője is Faluvégi Albert. Témái (a teljesség igénye nélkül): a területi fejlődés elemzésének statisztikai módszerei; a kistérségek lehatárolása és fejlettségi különbségei; a területfejlesztés támogatási rendszerének statisztikai megalapozottsága; a kedvezményezett térségek és települések listája; regionális és városi statisztika az Európai Unió követelményei szerint; gazdasági-társadalmi kohézió az EU-ban; területi statisztikai adatbázisok; a statisztikai adatok földrajzi megjelenítése, térinformatika. Huszonegy cikkével (melyek közül kettő posztumusz újraközlés az emlékszámban) Kovács Tibor a Területi Statisztikának 7 éven át nemcsak főszerkesztője, hanem meghatározó szerzője is volt. Tanulmányainak terjedelme is a legtekintélyesebb. Mindössze két esetben dolgozott társszerzővel. Cikkei (a megjelenés évével) a következők: A területi statisztikai információs rendszer és fejlesztésének feladatai (1997); Vázlatrajz a magyarországi régiókról (1998); Polémia a magyarországi régiókról? (1999); Régiók és területi különbségek a közép-európai országokban (1999); A regionális bruttó hazai termék számításának újabb eredményei (2000); Becsei József (szerk.): Társadalomföldrajzi vizsgálatok két évezred találkozásánál (2000) – könyvismertetés;

100

DR. MAROSI LAJOS

Regionális fejlettségi különbségek az Európai Unió tagállamaiban és a tagjelölt országokban (2001); Kőszegfalvi György – Loydl Tamás: Településfejlesztés (2002) – könyvismertetés; Prológ a statisztikai kistérségi területbeosztás felülvizsgálatához (2002); A területi fejlettségi különbségek alakulása Magyarországon (2002); A területbeosztások statisztikai dilemmái (2003); Szigeti Ernő: Község, város, jogállás (A magyar településhálózat közigazgatási térszerkezetének néhány kérdése) (2003) – könyvismertetés; Agglomerációk, településegyüttesek a magyar településrendszerben (A területbeosztás 2003. évi felülvizsgálatának eredményei) (2003, Tóth Gézával); A mezőgazdasági termelés tájkörzetei (Néhány gondolat egy elfelejtett területbeosztásról) (2003); Horváth Gyula (szerk.): A Kárpát-medence régiói 1. Székelyföld (2003) – könyvismertetés; Berta Györgyné (szerk.): Értékőrző települések a Közép-Dunántúlon (2003) – könyvismertetés; Aprófalvainkról – illúziók nélkül (2004); Baranyi Béla: A határmentiség dimenziói. Magyarország és keleti államhatárai (2004) – könyvismertetés; Kőszegfalvi György: Magyarország településrendszere. Történelmi vázlat településrendszerünkről (2004) – könyvismertetés; Urbanizációs folyamatok és városstatisztika (2005, újraközlés); Kell-e nekünk régió? Beszélgetés Tóth József professzorral (2005, társszerző: Kerner István). Huszonnégy írásával Kőszegfalvi György bizonyult a legszorgalmasabb és leghűségesebb szerzőnknek. A bemutatkozó számtól 2001-ig négy nagyobb tanulmányban mutatta be a magyarországi településrendszert, nagyvárosainkat, kisvárosainkat és a hazai községhálózatot. 2005-ben In memoriam Kovács Tibor című írásával emlékezett meg pályatársáról. Mind a tíz év alatt rendszeresen írt könyvismertetéseket. Szakirodalombeli tájékozódása töretlen, mint ahogy az a szándéka is, hogy tapasztalatait megossza folyóiratunk olvasóival. (Ifjabb szerzőink figyelmébe ajánlom, hogy létezik és fontos műfaj a recenzióké. Tanulságos, hogy a legrangosabb szerzőink is tollat ragadtak-ragadnak egy-egy arra érdemes szakkönyv értékelésére.) A repertórium ugyan nem tartalmaz minősítéseket, de a fentiekhez szívesen hozzáteszem, hogy cikkeinket a statisztika, a regionális tudomány, a területfejlesztés, urbanisztika elismert vagy ígéretes szakemberei írták és írják, köztük a Magyar Tudományos Akadémia doktorai is: Almásy Sándor, Bartke István, Erdősi Ferenc, Horváth Gyula, Józan Péter, Kóródi József, Kovacsicsné Nagy Katalin, Kőszegfalvi György, Lengyel Imre, Nemes Nagy József, Nyitrai Ferencné, Rechnitzer János, Süli-Zakar István, Tóth József. Akadémikusok is publikáltak már a Területi Statisztikában, ámbár nem sokan: Demény Pál (az MTA külső tagja), Enyedi György, Marosi Ernő. Kőrösy József akadémikustól az eredeti megjelenés után több mint száz évvel közöltünk cikkrészletet, amelyben filozófiai mélységeket is elérő módon a statisztika tudományát népszerűsítette. Ő ugyan nem ismerhette a folyóiratunkat, de talán mégsem „ékeskedünk idegen tollakkal”, ha a fővárosi statisztikai hivatal alapítóját is szerzőink közé soroljuk… A szerkesztőség elégedett azzal, hogy a Területi Statisztikába doktoranduszok is küldenek tanulmányokat. A publikációs lehetőség biztosításával (és bírálataival, tanácsaival) a Területi Statisztika is hozzájárul a szakmai utánpótlás képzéséhez. Azok nevét sorolom, akik a velünk való együttműködés idején szerezték meg a PhDminősítést: Bódi Ferenc, Engelberth István, Fekete Attila, Obádovics Csilla, Patik Réka, Tóth Géza. (Ez a sor fél éven belül új nevekkel bővül majd.) A szerzők közötti tallózás szóba jöhető sok szempontja közül hadd válasszak még ki egyet, ezzel is kifejezendő, mennyire fontosnak tartja a Területi Statisztika a határokon túli magyarlakta területek bemutatását, ottani kollégáink írásainak megjelentetését. Benyovszki Annamária, Györfy Lehel, Kerekes Jenő, Kerekes Kinga, Vincze Mária – ez a névsor erdélyi, de terveink szerint már a tavasszal bővülni fog vajdasági nevekkel. Háttérintézmények (többek közt a KSH) A repertórium kínálja a lehetőséget, hogy megvizsgáljuk: milyen arányban voltak és vannak szerzőink között a KSH munkatársai, illetve a külső szakemberek. A szerkesztőbizottság mindig figyelemmel kísérte ezt az arányt, és igyekezett egyensúlyi helyzetet tartani, bár nehéz megmondani, mi az ideális. Az összes eddig megjelent számot tekintve a KSH-beli szerzők vannak többen: arányuk 57,7%. A tendencia a KSH munkatársainak csökkenő arányát mutatja tíz év alatt háromnegyedes részarányról 50% alá. A spontán folyamat – főleg a külsős kutatók jelentkezése miatt – gyorsabb lett volna, de a mindenkori főszerkesztő és a szerkesztőbizottság igyekezett tartani a KSH-szerzők arányát (1. ábra).


101 1. ábra

A KSH-munkatársak arányának alakulása a szerzők között

80

százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

év Még kisebb lenne a KSH-beliek aránya, ha a súlyt nem a szerzők személye, hanem cikkeik terjedelme alapján tekintenénk, mert a KSH munkatársai néhány rövid műfajban erősen érintettek, olyanokban, mint az új városaink rovat és a szerkesztőségi közlemények, továbbá azért is, mert különbség van a két „tábor” irodalomismertetési szokásaiban. A KSH-sok leggyakrabban a hivatal anyagaiból dolgoznak, forrásaik maguktól értetődők, és senki nem ösztönzi őket hosszas (és néha eltúlzott) irodalomjegyzékek közlésére. Városok (falvak), ahol a kéziratot feladták A szerzők lakóhelye szerint összeállítható azoknak a nagy (ritkán kis) településeknek a listája, ahol a cikkek születtek. (Négy esetben ez nem volt egyértelmű.) A következő felsorolásban szereplő számok a repertórium tételeire utalnak, tehát a Budapest mellett álló 371 nem azt jelenti, hogy ennyi fővárosi szerzőnk volt, hanem azt, hogy ennyi tételnek volt budapesti (társ)szerzője. Budapest Szeged Pécs Kaposvár Szombathely Debrecen Miskolc Nyíregyháza Szolnok Békéscsaba Győr Kecskemét

371 55 54 29 29 26 23 23 23 18 18 18

Veszprém Gödöllő Zalaegerszeg Eger Kolozsvár Tatabánya Luxembourg Székesfehérvár Salgótarján Szekszárd Szécsény Brüsszel

16 14 13 9 9 9 6 6 5 3 3 2

A további településekről egy-egy kézirat érkezett: Bátaszék, Dány, Dunaújváros, Heves, Jászladány, Karcag, Makó, Mezőtúr, New York, Piliscsaba, Pilzen, Salföld, Sopron, Tel Aviv. A szerzők budapesti lakhelyének túlsúlya nem jelent tematikai túlreprezentáltságot. Pontosabban: nem jelenti ezt automatikusan, hiszen a fővárosban működő KSH-központ, területi statisztikát is művelő kutatóműhely, országos hatókörű területfejlesztési intézmény, valamint önkormányzati szövetség szakírói olyan témákat is feldolgoznak, amelyek nem csupán a közép-magyarországi régióra vonatkoznak, hanem általános érvényűek, vagy pedig Magyarország, illetve az Európai Unió konkrét regionális adatait elemzik. Hasonló megállapítást tehetünk a vidéki városokban működő szerzőkre is, csak körükben kisebb a nem saját (földrajzi) területről írók aránya. Ezt mutatja be a táblázat, amelybe csak a 20-nál nagyobb tételszámú városokat vettem be. Minél lejjebb megyünk a tételek (cikkek) számában, annál erősebben jelentkezik egy-egy konkrét szerző vagy munkaközösség hatása, annál kevésbé alkalmazható a statisztika.

102

DR. MAROSI LAJOS 1. táblázat A szerzői aktivitás néhány jellemzője a városok élmezőnyében (1997. november–2008. január)

A szerzők lakóhelye

Budapest Szeged Pécs Szombathely Kaposvár Debrecen Miskolc Szolnok Nyíregyháza

Általános szakmai háttér a városban, 2004 után régióközpont, KSH-központ, a területfejlesztés kormányzati intézményei, egyetemek, kutatóintézetek régióközpont, KSH-igazgatóság, egyetem régióközpont, KSH-igazgatóság, az MTA RKK központja, egyetem KSH-képviselet, főiskola KSH-képviselet, főiskola régióközpont, KSH-igazgatóság, egyetem régióközpont, KSH-igazgatóság, egyetem KSH-képviselet, főiskola KSH-képviselet, főiskola

Azon tételek aránya, amelyek A saját régióval foglalkozó a saját régió- szerzője KSHtételek száma jukkal foglal- munkatárs, % koznak, % 55

14,8

58,5

29

52,7

38,2

17

31,5

37,0

26 17 21 20 11 15

89,7 58,6 80,8 87,0 47,8 65,2

79,3 44,8 57,7 87,0 82,6 73,9

Megjegyzés: A táblázat fejrovatában „saját régióként” tömörítettem a várost, kistérségét, a megyét, amelynek központja, valamint a NUTS 2 szintű régiót, amelyben található.

Budapest 55 tétele, amely a fővárosról, agglomerációjáról, Pest megyéről és/vagy Közép-Magyarországról szól, kiugró ugyan, de nem eltúlzott, Szegedhez (Dél-Alföldhöz) vagy Szombathelyhez (Nyugat-Magyarországhoz) mérve még kevésbé az. Megfigyelhető, hogy Budapestnek az arányadatai is jelentősen eltérnek a többi feltüntetett vidéki nagyváros adataitól. Az utóbbiak között külön csoportot alkot Szeged és Pécs, amelyek mind cikkeik (pontosabban tételeik) abszolút számával, mind a saját régión túlnövő tematikával, mind a KSH-n kívüli szerzők aktivitásával kitűnnek. A saját régióból kilépő témaválasztás a vidéki városokban egyes szerzőkhöz vagy kisebb szerzői kollektívákhoz kötődik. Így például Szegeden Gyémánt Richárd és Petres Tibor egyetemi oktatók sorozatban mutatták be a határon túli magyarság demográfiai viszonyait; Pécsett a Magyar Regionális Tudományi Társaság vándorgyűléseiről születtek beszámolók, és Erdősi Ferenc mutatta be a mobil kommunikációt világrégiók szintjén; Kaposváron egyetemi oktatók értekeztek a területi versenyképességről; Szolnokon KSH-beli szerzők (Sándor István, Végh Lajosné) választották időnként az országos áttekintést. A kulcsszavak A repertórium kulcsszóanyaga általában bővebb, mint amit a szerzők maguk megadtak. Ennek egyik oka, hogy a Közlemények rovat cikkeihez csak az utóbbi pár évben adunk meg kulcsszavakat, a korábbi időszakra nézve ezt utólag kellett megtenni, másik oka, hogy az internetes megjelenés, különösen pedig az elektronikus repertórium bevezetése előtt más volt a kulcsszavazás jelentősége és szemlélete. Most arra törekszünk, hogy cikkeink jelenleg tízéves adatbázisában praktikusabban és nagyobb találati aránnyal lehessen a témákat visszakeresni. Ez egyaránt fontos az olvasóknak, a leendő szerzőknek és nekünk, szerkesztőknek. A szerzőket arra kérem, hogy a folyóiratunknak szánt cikkek adatainak gyűjtésekor, és különösen a tanulmány megírása előtt keressék meg a Területi Statisztikában fellelhető előzményeket, ha vannak ilyenek. Arra is kérem őket, hogy kéziratukhoz olyan szavakat és szóösszetételeket nevezzenek meg kulcsszóként, amelyek valóban jellemzik a cikküket, és amelyekről elképzelhető, hogy az olvasó keresni fogja őket. Bár a repertóriumunkban előfordul, de nem ideális kulcsszó a területi különbségek, mert ezt a legtöbb cikknél szerepeltetni lehetne. Hiszen minden térbeliség velejárója az együttlétező egységek mássága, különbözősége, amihez képest a hasonlóság ritka, a mutatók egyezése pedig kuriózum. A szerzők eredetileg megadott kulcsszavait a repertórium digitalizálásakor tiszteletben tartottam, így a területi különbségek-re rákeresve a Kulcsszavak oszlopban 15 cellában volt találat.


103

Az így fellelt cikkek témái a következők: információs korszak, vállalkozások a budapesti agglomerációban, területi fejlettségi különbségek Magyarországon, a Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztályának konferenciája Balatonszéplakon, az észak-alföldi régió munkaerőpiaca, a kistérségek jellegzetességei Heves megyében, az infrastruktúra regionális különbségei Magyarországon, a vidéki népesség humánindexe, a villamosenergia-felhasználás Magyarországon. (Az utóbbi cikkek, többszerzősök lévén, többször is szerepeltek a 15 találaton belül.) A tapasztalt tematikai változatosság azt bizonyítja, hogy a szóban forgó kulcsszó nem igazít el megfelelően, helyette esetenként jobb a kistérségi különbségek vagy a regionális különbségek. Vegyük most az Európai Unió kulcsszót! Kevés olyan cikk van, amelyikben az uniót ne említené a szerző. Kulcsszóként csak akkor érdemes felvenni, ha az EU-nak kellően nagy súlya van a tanulmányban. 81 tétel kulcsszavai között találtam meg az Európai Uniót, és 124 tétel esetén az EU-t. (Átfedéssel természetesen.) Nem vállalkozom rá, hogy eldöntsem, sok-e ez vagy kevés. Inkább rámutatok, hogy a két gyakoriság közötti kölönbség a repertórium hibája. A készítése közben formálódott koncepció szerint ugyanis ugyanazon fogalom különféle leírásának, például gyakori rövidítésének minden tételben szerepelnie kellene. Ez a diszkrepancia a jövőben folyamatosan csökkenni fog. (Itt jegyzem meg, hogy a kulcsszavak között szerepeltetjük néhány olyan terminus technicus kétféle leírását, amelyet sokan a közgazdasági helyesírási szótártól eltérően használnak. Ilyen például az élve születés – élveszületés vagy a jelen lévő népesség – jelenlévő népesség páros. Célunk nem a kettősség fenntartása, hanem annak biztosítása, hogy a keresett témát helyesírási szokástól függetlenül meg lehessen találni. Cikkeinkben az akadémiai szabályoknak megfelelő írásmódot igyekszünk alkalmazni. Kétféleképpen adjuk meg a területi információs rendszer rövidítését is: TeIR és TEIR – hátha valaki a kis- és nagybetűk megkülönböztetésével kerestet.) Gyakori és ritka kulcsszavak előfordulása Azért, hogy a keresőfunkció használatához kedvet csináljak, rákerestem néhány találomra kiválasztott kulcsszóra, és a találati gyakoriság alakulását táblázatba foglaltam. A „találomra való kiválasztáskor” arra törekedtem, hogy a kulcsszavak beszédesek legyenek, és zömükben jellemezzék folyóiratunk profilját. 2. táblázat Néhány kulcsszó előfordulási gyakorisága a repertóriumban (1998. január–2007. november) Kulcsszó, kulcskifejezés 1998 Városodás Kistérség Területfejlesztés Ipar Támogatás GDP Munkanélküliség NUTS Budapest Mezőgazdaság Agglomeráció Vidékfejlesztés Innováció Határ menti Egészségügy Regionális tudomány Vándorlás Térinformatika Aprófalvak Kereskedelem

1 3 7 6 4 2 6 2 5 1 3 1 0 4 3 0 3 0 0 0

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

1998– 2007

7 6 11 8 8 8 4 6 3 6 2 3 0 0 0 2 1 3 1 1

12 17 12 2 9 4 8 5 3 2 2 7 2 0 2 0 1 0 0 0

28 4 9 6 5 4 3 7 2 4 2 0 2 3 0 3 0 1 0 0

10 6 5 12 3 8 4 2 2 7 1 1 4 1 0 1 1 1 1 1

6 4 3 5 1 5 5 1 4 2 5 1 1 0 3 0 1 0 0 0

8 13 12 6 8 2 1 3 1 2 0 5 0 6 0 1 2 0 5 3

31 10 6 0 0 1 1 3 9 0 7 2 6 0 1 3 0 2 0 0

0 6 4 6 6 5 0 5 1 4 1 1 1 2 3 3 0 1 0 2

11 14 10 4 4 7 3 1 3 4 1 2 2 0 1 0 3 3 3 2

114 83 79 55 48 46 35 35 33 32 24 23 18 16 13 13 12 11 10 9

104

DR. MAROSI LAJOS

A városodás kulcsszó dominanciáját nagyrészt egy valós jelenség, a várossá nyilvánítások gyakorlata okozza. Az 1998-as, 2002-es és 2006-os értéket pedig az, hogy a választások évében nem avatnak új városokat. 2002 elejére az előző éviek sorozata húzódott át. (A 2001-es és 2005-ös 30 körüli gyakoriságnak a magyarázata az, hogy az új városokat bemutató cikkeket társszerzők írták, növelve ezzel a tételszámot.) A tíz év 114-es tételszámában más urbanisztikai cikkek is benne foglaltatnak. A kistérség kulcsszó gyakorisága jól mutatja a szerzőknek a téma iránti figyelmét, ami megfelel az olvasók nagy érdeklődésének is. Három-négy évenként megnövekedett a kistérség kulcsszóval jellemzett tételek (és cikkek) száma. Ez a kistérségi rendszer rendszeres felülvizsgálatával lehet kapcsolatban. A munkanélküliség kulcsszó 2000-ben fordult elő a leggyakrabban, 2004-től pedig sokkal ritkább lett az előfordulása. A kiválasztott kulcsszavak közül ez az, amelynek gyakoriságában tendencia figyelhető meg. Pedig a társadalmi probléma fennáll. Arról, hogy ennek területi aspektusa már nem olyan égető, csak jól dokumentált cikkek győzhetnének meg. Hol vannak? Az aprófalvak helyzetének bemutatása csak 2004-ben volt megfelelő gyakoriságú, és bevallom, ezzel most, e cikk írása közben szembesültem. Szubjektív benyomásom az volt, hogy erre a településcsoportra odafigyelünk. Élénken élt bennem Kovács Tibor elkötelezettsége az aprófalvak lakossága iránt, és az is, hogy 2004-ben tematikus számban foglalkoztunk ezzel a településtípussal. Egyik díjazott pályázati cikkünk ezt a témát vizsgálta Baranya megyei településeken végzett terepmunka segítségével. De egy tanulmány magas színvonala nem helyettesíti a hiányzó mennyiséget. (Mint ahogy a nagy mennyiség nem helyettesíti a színvonalat.) A Területi Statisztika tanulmányozásához és a repertórium használatához kedvet és jó egészséget kívánok az Olvasónak az újabb évtizedre! Kulcsszavak: Területi Statisztika, elektronikus repertórium, elektronikus katalógus, folyóirat-szerkesztés, szerzők, kulcsszavak, tárgyszavak, keresési funkció. Resume The new volume of Regional Statistical Review celebrates its 10th anniversary with this issue. On this occassion the electronic repertory of the journal has been released on the webpage of the Hungarian Central Statistical Office for the period between November 1997 and January 2008. The author of this article – the editor-in-chief of the review – introduces the past ten years through the most prolific writers and most important topics by the use of search options in the repertory. Tíz év tíz év emlékezhetünk is egy lap évfordulója szaklap Közgazdász Fórum ünnepelhetünk is a szakma? persze – mindenképpen de te is, én is a magyar szó okán a magyar szaknyelv okán a tudomány közvetítése okán tudomány mennyi a miénk mikor a miénk ha nekünk írják – még nem elég – ha a mieink írják – ez sem elég – ha rólunk írják a tudományt? rólunk?!

nem általános a tudomány? nem személytelen a tudomány? nem: társadalomtudomány a mi társadalmunk tudománya a mi létünk tudománya nekem, nekünk szól értünk szól általunk szól summázhatunk is van mit rangja van, rangot szerzett a mi lapunk? igen tudni kell olvasni tudni kell szeretni értékeiért önmagunkért jövőnkért (Bodó Barna – Temesvár, 2007 novembere)

Laudáció egy romániai magyar folyóirat születésnapjára Kezemben tartom, és nagy érdeklődéssel olvasom a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a BabeşBolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi kara magyar tagozatának közös szakmai közlönyét, a Közgazdász Fórumot, mégpedig annak 2007 decemberében megjelent X. évfolyam 12. számát. Tollat pedig azért ragadtam, hogy a Területi Statisztika folyóirat szerkesztőbizottsága nevében nagy tisztelettel és megbecsüléssel köszöntsem az egy évtizedes múltra visszatekintő, ma már Románia legrangosabb szakmai lapjai közé tartozó, havonta megjelenő folyóiratot. Külön öröm számunkra, hogy immáron két éve rendszeres „lapcsere” történik, amely kölcsönösen elősegíti egymás gondolatainak megismerését. A Közgazdász Fórumnak az anyaországhoz való kötődését jelzi, hogy a szerkesztőbizottság tagja – a kolozsvári egyetemi oktatók mellett – Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és Csanádi András, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa is. A decemberi szám első hat oldalán a tízéves Közgazdász Fórum a – különböző grémiumok képviselői által megfogalmazott – jubileumi köszöntőket tartalmazza. A folyóirat tíz évvel ezelőtti indulásával kapcsolatosan az alapító főszerkesztő, Somai József tollából megjelent írásban olvasható, hogy „a rendszerváltás után az önszerveződő magyarság igyekezett létrehozni a kisebbségi békés egymás mellett élés beteljesítését szolgáló szervezeti kereteket. Az önszerveződés első hullámaiban megszületett a Romániai Közgazdász Társaság, amely létrehozta a maga műhelyeit. Az egyik ilyen műhely az erdélyi magyar közösség versenyképességét elősegítő Közgazdász Fórum, mely immár egy évtizede pallérozza a közgazdasági gondolkodást.” Első megjelenése óta a folyóiratban 308 tudományos jellegű írás látott napvilágot. Egyébként a tíz év alatt megjelent szakmai cikkek forrásjegyzéke megtalálható a decemberi szám függelékében. Ezt áttekintve több mint tíz neves magyarországi szerző (a teljesség igénye nélkül: Kopátsy Sándor, Terták Elemér, Bokros Lajos, Mátyás Antal, Simai Mihály, Kádár Béla) tanulmánya található a cikkek között. A jubileumi számban a köszöntők és Somai József alapító főszerkesztő méltató írása mellett négy tanulmány jelent meg, többek között Vincze Mária professzor asszony, a szerkesztőbizottság tagja tollából az „Oktatás és kutatás a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatán” címmel. A szerző alapos áttekintést ad a 2000-es tanévtől beindított magyar tagozat létrejöttének körülményeiről, az elmúlt időszak eredményeiről és nem kevés problémájáról, a kar és a folyóirat kapcsolatáról, a megoldásra váró feladatokról. A további három tanulmány finanszírozási és pénzügyi kérdésekkel (opciós kötvények, devizaswap-ügyletek használata, hitelkockázati modell) foglalkozik. Végül, de nem utolsó sorban feltétlenül dicsérően kell szólnom a folyóirat igényes szerkesztéséről, nyomdai munkájáról és megjelenési formájáról. A tervekkel kapcsolatosan ismét Somai József főszerkesztő írásából idézek: „A jövőben is maradunk annak a kitűzött szándéknak a hívei, hogy a Közgazdász Fórum célja az erdélyi magyar közgazdász-társadalom, a vállalkozói réteg, valamint a gazdasági kérdések iránt érdeklődők szakmai, tudományos és tudománynépszerűsítő sajtóorgánuma legyen.” Ehhez kívánunk mi is a folyóirat szerkesztőinek kitartást és sok türelmet, jó erőt és egészségét, szakmailag nívós, előremutató, Erdély társadalmi és gazdasági helyzetének jobbítását elősegítő elemző cikkeket és tanulmányokat. Dr. Novák Zoltán

VIDA JUDIT

Két Komáromról, egy pillanattal Schengen előtt

Egy város – két ország Komárom – Komárno Kiadó: Selye János Egyetem Kutatóintézete, Komárom, 2007 Szerkesztette: Sikos T. Tamás és Tiner Tibor Az 1920-ban meghúzott magyar–csehszlovák országhatár a Duna-parti várost a magyarországi Komáromra és a szlovákiai Komárnora osztotta ketté. Az országhatár menti városok és községek az elmúlt bő háromnegyed évszázadban egymástól lényegesen eltérő történeti fejlődési pályát futottak be, ami egyaránt megmutatkozott a gazdasági élet színvonalát és a lakosság életkörülményeit illetően. A város magyarországi és szlovákiai részei az 1990es évektől kezdődően ismét olyan helyzetbe kerültek, amikor létrejöhettek egy hosszú távú koordinált közös városfejlesztés politikai-gazdasági feltételei. A tanulmánykötet szerzői arra vállalkoztak, hogy feltárják a két országhoz tartozó, emiatt különleges település-földrajzi helyzetű Komáromok önállóságát, de egyben összetartozását, közvetlen környezetükkel való kapcsolatuk alakulását, jelenlegi és jövőbeli fejlődésük feltételeit, és az így nyert vizsgálati eredményekkel hozzájáruljanak a térség hosszú távú fejlesztési stratégiájának kialakításához, valamint a városok jövőjének alakulását befolyásoló, lokális szintű döntések tudományos előkészítéséhez. A NOKIA Komárom Kft., a Komárom Város Önkormányzata és a KT Könyv- és Lapkiadó támogatásával megjelentetett publikáció hat fő témakört ölel fel, a kötet a városok SWOT-elemzésével, valamint a tanulmányok összegzésével és a fejlődési perspektívák feltárásával zárul. Az elemzések jelentős mértékben támaszkodtak a nyomtatott és elektronikus statisztikai adatbázisokra, de kihasználták a térinformatikai rendszerek nyújtotta térképalkotási lehetőségeket is. Az első fejezet bemutatja a városok és térségük térszerkezetét, demográfiai jellemzőit. A kiválasztott kutatási terület 9 magyarországi és 10 szlovákiai településre terjed ki. Magában foglalja egyrészt a Komáromi statisztikai kistérséget, másrészt Komár-

not és a vele közvetlenül szomszédos 9 települést. (A továbbiakban a szerzők a két várost ÉszakKomárom és Dél-Komárom névvel különböztetik meg.) A fejezet vizsgálja a térség népességének területi eloszlását, az egyes települések népsűrűségét, a népességfejlődés irányait és mértékét, a népesség kor szerinti összetételét, iskolai végzettség és felekezet, valamint családi állapot szerinti megoszlását. A tanulmány kiemeli, hogy a két Komárom és környékük népesedési folyamatai kedvezőbben alakultak a szlovákiai és a magyarországi kisvárosok többségénél. Népességszámuk hosszú távon is a stagnálás vagy kisebb mértékű fogyás jeleit mutatja; a legtöbb határ menti kistérséggel ellentétben a népesség kor szerinti összetétele nem romlott, a gazdaságilag aktív korú népesség aránya a két szomszédos ország átlagához képest magasabb, a közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők aránya látványosan nő. A második fejezet Komárom fejlődéstörténetét és morfológiáját elemzi. Bemutatja a város fejlődésének természet nyújtotta feltételeit; földrajzi adottságai közül kiemeli a Duna és a Vág folyók jelentőségét, melyek három vonatkozásban játszottak szerepet Komárom életében: vízi útként szolgáltak, átkelőhelyként gyűjtötték a környék forgalmát, a két folyó által közrezárt félsziget pedig természetes védelmet biztosítva erődítmény kiépítésére kínált lehetőséget. Ezt követően a fejezet részletesen ismerteti a kettős város településtörténetét, a városhierarchiában elfoglalt helyének változását, melyet alapvetően a település védelmi szerepkörének módosulása, a dunai áruszállítás jelentőségének csökkenése, a vasúti közlekedés előtérbe kerülése és az ezzel együtt járó iparosítás befolyásolt. A város fejlődési pályájában gyökeres változást hozó trianoni békeszerződés oly módon vágta a Duna vonalában ketté a várost, hogy a történelmi városrész műemlékeivel, a kulturális, egyházi és közintézményekkel, a városi hivatalokkal együtt a csehszlovák oldalra került, míg a formálódó ipari előváros és fontos pályaudvara Magyarországon maradt. A két Komárom településmorfológiai tanulmányozása a továbbiakban arra

KÖNYVISMERTETÉS keresi a választ, hogy miképpen vált szét az északi és déli településrész fejlődése, és vannak-e még morfológiai bizonyítékai az egykor azonos politikai, társadalmi keretek között zajlott városfejlődésnek. Felhívja a figyelmet arra, hogy az alaprajzi fejlődésre és a felépítmény formálódására döntő hatást a rendkívüli történelmi fontossággal bíró erődrendszer gyakorolt, ugyanakkor a két város számos tekintetben a fejlődés eltérő jegyeit viseli magán. Míg északon a történelmi városrész visszabontásáról és körbefalazásáról, addig délen a városmorfológiai egység hiányáról beszélhetünk. A harmadik, legnagyobb fejezet a város gazdaságával foglalkozik; részletesen taglalja az ipari fejlődést, a térség mezőgazdasági viszonyait, a kiskereskedelem területi folyamatait, a települési infrastruktúra kiépítettségét, míg a további alfejezetek a közlekedés-földrajzi viszonyokat, az idegenforgalom helyzetét és a térség pénzügyi infrastruktúráját elemzik. Az ipari alfejezet sorra veszi az ipar második világháborúig tartó fejlődését, majd a szocialista iparosítás jellemzőit és a rendszerváltás utáni ipari átalakulást; azon belül az ágazati és a területi sajátosságokat, valamint a Dél-Komárom fejlődését megalapozó ipari park legfőbb cégeit és azoknak a város életére gyakorolt hatását. (Kiemelten említi az első nagybefektető finn NOKIA multinacionális vállalatot, mely Magyarország egyik legnagyobb beruházását hozta létre a területen.) A mezőgazdasági alfejezet kitér a természeti tényezőkre: a domborzati adottságokra, a talajviszonyokra, az éghajlati és vízrajzi feltételekre, elénk tárja a földhasznosítási és termelési jellemzőket, bemutatja a térség jelentősebb agrárvállalkozásait. Rávilágít arra, hogy a térség magyarországi része tradicionálisan fejlett agrárgazdaságú vidék, Szlovákián belül pedig itt a legkedvezőbbek a természeti feltételek a mezőgazdasági termelés számára. Éppen ezért a határ mindkét oldalán egyaránt jelentős maradt a mezőgazdasági tevékenység. Ez az elmúlt években fokozottan agrárkereskedelmi funkciókkal egészült ki, amiben kulcsszerepe volt a külföldi tőkebefektetéseknek. A kiskereskedelem területi folyamatait feltáró alfejezetből kitűnik, hogy a kereskedelmi funkció mindkét városban a helyi lakosság és az odalátogatók által leggyakrabban felkeresett városközpontba koncentrálódik, ugyanakkor sem a kereskedelmet, sem a szolgáltatószektort tekintve nincsenek kihasználva a határ menti fekvésből adódó előnyök. A települési infrastruktúra kiépítettségével foglalkozó rész számba veszi a lakások minőségi jellemzőit, a vezetékes hálózatok, közművek színvo-

107 nalát, valamint néhány olyan mutatót (például a személygépkocsival való ellátottságot), mely az életszínvonal területi különbségeire hívja fel a figyelmet. Az adatokból kiolvasható, hogy az északihoz képest a déli térség lakónépessége lényegesen jobb körülmények között él: kedvezőbbek a laksűrűség, a közcsatornázottság, valamint a fajlagos személygépkocsi-ellátottság mutatói; ugyanakkor a lakásállomány kor szerinti összetételét és a vezetékes gázzal való ellátottságot tekintve a szlovákiai területrész van előnyben a magyarországival szemben. A közlekedési viszonyokat elemző alfejezet feltárja a két Komárom eltérő súlyát saját országuk közlekedéshálózatán belül, miközben határátkelőhelyi szerepüket és nemzetközi közúti forgalmukat közel azonos jelentőségűnek ítéli. Kiemeli azt, hogy három közlekedési ágazat (közúti, vasúti, vízi) nagy forgalmú pályái érintik, illetve szelik át a várospárt, hogy a Dunán átívelő közúti és vasúti híd segítségével kapcsolódjanak össze egymással. Ezt követően részletesen bemutatja a vasúti közlekedés, a távolsági autóbusz-forgalom és a hajózás jellemzőit. Ismerteti a Duna-hidak forgalmára vonatkozó kérdőíves vizsgálat főbb eredményeit, a járműforgalomban és a gyalogosforgalomban hét közben és hétvégén megmutatkozó különbségeket, majd vázolja a főútfejlesztésre és az új Duna-híd építésére vonatkozó terveket. Az idegenforgalommal foglalkozó rész számba veszi a térség idegenforgalmi vonzótényezőit, felsorolva a természeti tényezők, a kulturális és történelmi emlékek, a különböző programok, rendezvények, az aktív kikapcsolódási lehetőségek sokaságát. Megállapítja, hogy a térség majd minden települése rendelkezik kisebb-nagyobb jelentőségű idegenforgalmi vonzerővel, azonban elsősorban a kulturális és történelmi objektumok és az ezekkel szoros kapcsolatban álló, sok esetben ezekre épülő rendezvények kategóriájába tartozik a legtöbb idegenforgalmi látványosság. A két város kulturális összetartozásának legjobb bizonyítéka az évente megrendezésre kerülő Komáromi Napok rendezvénysorozat. A térség idegenforgalmi potenciáljának feltérképezéséhez az idegenforgalmi kapacitások, a vendégek és a vendégéjszakák számára vonatkozó adatokat veszi alapul, majd összegzi az idegenforgalom rövid-, közép- és hosszú távú tennivalóit egyrészt a résztvevők, másrészt a fejlesztési feladatok, illetve célcsoportok szempontjából. A pénzügyi infrastruktúrát bemutató alfejezetet olvasva megismerhetjük a szlovák és a magyar oldalon a bankszektor sajátosságait, a külföldi tőke térnyerését, azt, hogy ennek eredményeként mindkét országban a bankok többségi vagy kizárólagos

108

KÖNYVISMERTETÉS

külföldi tulajdonba kerültek. Ezáltal a térségben is elérhetővé váltak az anyavállalatok kínálta szolgáltatások, melyek megléte előfeltétele volt a régióba történő további közvetlen tőkebefektetéseknek. A negyedik, a város környezeti állapotát és természeti viszonyait bemutató fejezet a város földtani és földrajzi viszonyainak ismertetésével indul. Felvázolja a térség geomorfológiai jellemzőit, felhívja a figyelmet a terület földrengésveszélyes voltára, valamint a térséget érintő árvízveszélyre. Kiemeli, hogy mind árvízvédelmi szempontból, mind a felszín alatti vizek megóvása érdekében különös figyelmet érdemelnek a Duna árterületén működő üzemek és az ott létesített hulladéklerakók. Ezt követően számot ad a védelem alatt álló területekről. Felhívja a figyelmet a természetes élőhelyek megóvására, közülük is a Duna és mellékfolyói, illetve a közöttük ökológiai folyosót képező – számos ritka és veszélyeztetett állat- és növényfajnak otthont adó – árterek védelmének fontosságára. Végül részletes képet ad a két Komárom környezetterheléséről, külön kiemelve a levegőszennyezettségből és a hulladékkezelésből adódó problémákat. Az ötödik fejezet az ikervárosnak és környékének oktatási, szakképzési funkcióiról nyújt információkat, részletezve az óvodai ellátás, az általános

iskolai képzés jellemzőit, a magyar és a szlovákiai oldalon a középfokú képzésben meglévő különbségeket. A fejezet a 2004 őszétől Észak-Komáromban működő magyar nyelvű felsőoktatási intézmény, a Selye János Egyetem fejlődésének és képzési lehetőségeinek bemutatásával zárul. A hatodik fejezet Észak- és Dél-Komárom kulturális életét, azon belül a kulturális intézményeket, a szórakozási lehetőségeket, a helyi média sajátosságait, valamint a sportolás és aktív kikapcsolódás lehetőségeit veszi számba. A fejezetet olvasva betekintést nyerünk a várospár nagy hagyományokkal rendelkező, közösségszervező kulturális életébe. A kulturális intézményekkel való ellátottságot tekintve szembetűnő azok egyenetlen megoszlása: a két város közül – mivel a történelmi mag is ott található – Észak-Komáromban üzemel az intézmények nagyobb hányada, ott működik a térség egyetlen magyar nyelvű, állandó társulattal rendelkező színháza, a Jókai Színház is. A tanulmánykötetet záró SWOT-analízis a térség természeti erőforrásait, gazdasági adottságait, közlekedési, idegenforgalmi, infrastrukturális jellemzőit, valamint humán infrastruktúráját összegezve mutat rá a térségben rejlő erősségek és gyengeségek, valamint a lehetőségek és veszélyek körére.

HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA Statisztikai Szemle 2007. december Tanulmányok Tőkepiaci anomáliák – Nagy Bálint – Ulbert József A tudás hordozói: oktatás és kutatás-fejlesztés – Kelemen Nóra – Kollár Beáta A különböző típusú árutermelő mezőgazdasági üzemek jövedelemhelyzete 2006-ban – Keszthelyi Szilárd Könyvszemle Rédei Mária: Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza – Dr. Illés Sándor 2008. január Tanulmányok A versenyképesség mérése a nemzetközi összehasonlítások módszertanának tükrében – Dr. Szilágyi György Szolgáltatás-külkereskedelem: tények és tendenciák – Dr. Bagó Eszter A multikollinearitás vizsgálata lineáris regressziós modellekben – Kovács Péter Folyóiratszemle Faas, T. – Schoen, H.: Az internetes mintavételi eljárások korlátai – (Hajnal Béla) Kiel, B. C.: A munkanélküliség időtartamát befolyásoló bérszintek modellvizsgálata – (Nádudvari Zoltán) Weinberg, D. H.: Kereseti különbségek nemek szerint – az Egyesült Államok 2000. évi népszámlálása alapján – (Lencsés Ákos)

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

Recommend Documents