TERÜLETI STATISZTIKA
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. KULCSÁR LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, NYITRAI JÓZSEF, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR
11. (48.) ÉVFOLYAM 2. SZÁM
2008. MÁRCIUS
E SZÁM SZERZŐI: Ambrus Zoltánné vezető-főtanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság; Bakos Norbert tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Brinszkyné Hidas Zsuzsanna főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Fábián Zsófia geográfus egyetemi hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest; Kissné Majtényi Mónika főtanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság; Kólyáné Sziráki Ágnes vezető-főtanácsos, KSH Debreceni Igazgatóság; Kormos Zoltán tanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Kukely György geográfus, doktorandusz, tudományos segédmunkatárs, MTA RKK, Közép- és Észak-magyarországi Intézet, Budapesti Osztály; Dr. Kulcsár László egyetemi tanár, professzúravezető, Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Intézet, Szent István Egyetem, Gödöllő; kutatóintézeti igazgató, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron; Malakucziné Póka Mária osztályvezető, szakmai tanácsadó, KSH Debreceni Igazgatóság; Pásztor László vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Szabó Elemér főtanácsos, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium; Veréb Miskolczi Zsófia doktorandusz, Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaság-tudományi Kar. ISSN 0018-7828
Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Előfizetési ügyek: Gaál Istvánné szerkesztőségi titkár, tel.: 345-6658, fax: 345-6998 E-mail:
[email protected] Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail:
[email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail:
[email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail:
[email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail:
[email protected]
Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2008.058
TARTALOM
ELMÉLET–MÓDSZERTAN A gazdaságfejlesztési célú állami és európai uniós támogatások szerepe az ipari térszerkezet formálódásában – Kukely György .................................................................................................111
ELEMZÉSEK Nagyvárosok összehasonlító vizsgálata – Ambrus Zoltánné – Kissné Majtényi Mónika – Kólyáné Sziráki Ágnes – Malakucziné Póka Mária ..................................................................136 Megyehatár menti területek a Dunántúlon – erősödő vagy oldódó belső perifériák? – Fábián Zsófia ..............164 A Kárpátok térségének egységes szempontú vizsgálata – Szabó Elemér ...........................................................183 A budapesti agglomeráció társadalmi, gazdasági jellemzői – Bakos Norbert – Brinszkyné Hidas Zsuzsanna – Pásztor László ..........................................................................206
KÖZLEMÉNYEK Közösen, hatékonyan. Beszámoló a szabadkai I. Vajdasági regionális fejlesztési konferenciáról – Veréb Miskolczi Zsófia ...............................................................................................................224 KÖNYVISMERTETÉS Elfelejtett helyek és emberek Amerikában – Dr. Kulcsár László .......................................................................227 Ahol Európa nem ér véget: a periféria perifériája – Kormos Zoltán ...................................................................232 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA ................................................................................234
A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.
Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!
ELMÉLET–MÓDSZERTAN KUKELY GYÖRGY
A gazdaságfejlesztési célú állami és európai uniós támogatások szerepe az ipari térszerkezet formálódásában Az 1990-es években a gazdaság lett a magyarországi területi fejlődés legfontosabb szereplője (Enyedi 1997). A gazdaság területi folyamatait elsősorban a magán- és az állami befektetők tevékenysége befolyásolja. Az állami beavatkozás, az ágazati és területi szakpolitikák ezeket a folyamatokat mindössze korrigálni képesek. Az állami támogatások összege arra elegendő, hogy kisebb-nagyobb mértékben orientálja és ösztönözze a befektetőket bizonyos fejlesztések, illetve térségek irányában. Összességében azonban a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedben a területfejlesztési célú és hatású támogatások nem tudtak számottevő hatást gyakorolni a gazdasági térszerkezet alakulására, a területi különbségek nem csökkentek (OTK 2005). A tanulmány célja, hogy bemutassa a területés gazdaságfejlesztés lehetőségeit, eszközeit, a támogatások mértékét, jelentőségét. Igyekszünk választ adni a következő kérdésekre: A gazdaság- és területfejlesztési célú támogatások mennyiben tudtak hozzájárulni a területi differenciálódás mérsékléséhez? Mely területeken tudott az állami beavatkozás komolyabb területi hatással lenni a gazdasági térszerkezetre? Van-e változás e támogatások területi eloszlásában? Mi történt az európai uniós források belépésével? A tanulmányban nem foglalkozunk a gazdaság egészével, hanem az ipart vizsgáljuk kiemelten. Egyrészt az agrártámogatások nagyságrendje, problematikája is megkívánja azt, hogy e területet külön kezeljük, másrészt a gazdaságfejlesztési célú támogatások nagy hányada elsősorban az ipari cégeket, cégcsoportokat segíti, s a területfejlesztési célú támogatások egy része is az ipari termelést, foglalkoztatást katalizálja. Számos kutatás bizonyította, hogy az ipari fejlődés nagymértékben meghatározta a területi differenciálódást (Kiss J. 1998, Nemes Nagy 1999). A tanulmány első részében megvizsgáljuk, hogyan alakult át az ipari térszerkezet, majd elemezzük, hogy a gazdaság- és területfejlesztési politika milyen eredményeket tud felmutatni az ipari térszerkezet alakításában, a területi célok milyen hatékonysággal tudtak érvényesülni, összehasonlítva az ipar és a fejlesztési támogatások területi jellemzőinek időbeli alakulását. ÁTALAKULÓ IPARI TÉRSZERKEZET A rendszerváltás után az ipari térszerkezet jelentős átalakuláson ment keresztül (Barta 2002, Kiss 2002, Nemes Nagy 1999). A korábbi struktúrát egy attól alapvetően eltérő, új térszerkezet váltotta fel (1. ábra). Ebben fontos szerepet játszott a piacgazdasági átmenet (a tulajdonviszonyok átalakulása, új nemzetközi integráció stb.), a lejátszódott radikális ágazati szerkezetváltás, az országba érkező – s bizonyos térségeket preferáló – külföldi
112
KUKELY GYÖRGY
működőtőke-beruházás stb. A piacgazdaságban más tényezők váltak meghatározóvá, például a földrajzi fekvés, a munkaerő-állomány mennyisége és minősége, az infrastrukturális ellátottság stb. Ennek következtében nemcsak a térszerkezet alakult át, hanem a területi egyenlőtlenségek is növekedtek. Különösen az észak-dunántúli térségek súlya növekedett, de 2004-ig – csökkenő mértékben ugyan – a közép-magyarországi régió volt a legnagyobb ipari koncentráció. (2005-től az ipari termelés tekintetében már KözépDunántúl került a rangsor élére.) Az ország más területeinek ipari súlya folyamatosan csökkent, a területi koncentráció erősödött (1. táblázat). 1. ábra
Az ipari GDP megoszlása megyénként 1995-ben és 2004-ben A
1995
150 000 75 000 15 000
B 120 < 105 – 120 95 – 105 80 – 95 < 80
2004
A 500 000 250 000 50 000
B 120 < 105 – 120 95 – 105 80 – 95 < 80
Megjegyzés: KSH adatai alapján saját szerkesztés. Jelmagyarázat: A – Az ipari GDP volumene (millió Ft), B – az egy ipari foglalkoztatottra jutó ipari GDP az országos átlag százalékában.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
113 1. táblázat
Az ipar területi allokációjának változása (Százalék) Terület
Az ipari foglalkoztatottak megoszlása
Az iparba érkező külföldi működő tőke megoszlása
Az ipari termelés megoszlása
1990
1995
2005
1990
1995
2005
1995
2005
Közép-Magyarország Észak-Dunántúl Többi régió
28 24 48
23 28 48
25 31 44
44 25 47
48 30 45
27 50 33
43 27 29
36 42 22
Összesen
100
100
100
100
100
100
100
100
Forrás: KSH területi és megyei statisztikai évkönyvek, KSH Statinfo.
Az ipari térszerkezet átalakulásának nagyságát és irányát egyszerű matematikai módszerekkel is meg lehet határozni. A súlypontmódszer segít megállapítani, hogy az ipari termelés területi jellemzői hogyan változtak, s lehetővé teszi, hogy a későbbiekben ezzel összevessük az állami támogatások súlypontjának elmozdulását. A tanulmányban megyei szinten rendelkezésre álló adatokat vizsgálunk, mivel mind az ipari, mind a támogatási adatok hosszabb távon összehasonlíthatóan ezen a területi szinten állnak rendelkezésre. Az egyes megyék adatait az adott téregység geometriai középpontjához rendeltük hozzá. Ez természetesen bizonyos torzulásokhoz vezet ahhoz képest, mint ha települési adatokat vettünk volna alapul (például Nemes Nagy 2003), de elsődleges célunk nem a súlypontok precíz meghatározása, hanem az ipari térszerkezet, illetve a gazdaság- és területfejlesztési támogatások területi allokációjának és változásának időbeli összevetése volt. (A súlypontszámítás módszertani kérdéseit lásd Nemes Nagy 2005). Az ipari termelés súlypontja 15 év alatt igen jelentős mértékben, 38 km-rel tolódott el (2. ábra). Míg 1990-ben a népesség és az ipari termelés súlypontja egymás közelében helyezkedett el, az elmúlt másfél évtizedben egymástól nagy távolságra kerültek. Miközben a népesség súlypontja kismértékben (alig 1 km-rel) kelet felé tolódott, addig az ipari termelés súlypontja 2000-ig gyorsuló ütemben haladt nyugat felé, majd északnyugat felé fordult.1 Az ipari termelés növekedésében kulcsszerepet játszott a gépipar, amely az ipar legfontosabb húzóágazata, elsősorban az ágazatban Észak-Dunántúlon realizálódott külföldi működőtőke-befektetéseknek köszönhetően (Kukely 2004). A gépipari termelés súlypontjának együttmozgása az ipari termelés súlypontjával jól leképezi, hogy az ágazat milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, mivel az irányváltás is elsősorban a gépipari termelés megváltozó térszerkezetéből adódik. A gazdasági súlypontok (például az ipari termelés, a GDP) mozgását tekintve az 1990-es években tehát markáns kelet– nyugati mozgás volt, míg az ezredforduló után határozott irányváltás történt észak felé (elsősorban a budapesti agglomeráció és Komárom-Esztergom megye dinamizmusának köszönhetően).
1 A nemzetközi információtechnológiai recesszió okozta folyamatok begyűrűzésének következtében csak a 2001-es súlypont nem illeszkedik ebbe a tendenciába. A 2002 utáni, északnyugat felé történő markáns elmozdulás fő oka elsősorban Komárom-Esztergom megye ipari termelésének dinamikus növekedése és Fejér visszaesése.
114
KUKELY GYÖRGY 2. ábra
A súlypontok mozgása 1990–2005 között Magyarországon
Megjegyzés: saját szerkesztés.
AZ ÁLLAMI TERÜLET- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI POLITIKA BEAVATKOZÁSÁNAK FŐ TERÜLETEI Az elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett térszerkezet-változás, súlyponteltolódás növekvő területi differenciálódással járt együtt. A piaci folyamatokba az állami politika kisebb-nagyobb mértékben megpróbált beavatkozni. Egyrészt a beruházásösztönzési, illetve a hatékonyságot javító gazdaságfejlesztési támogatások révén maga is hozzájárult a térbeli mozgások ilyetén alakulásához, másrészt a területfejlesztés révén igyekezett e folyamatokat korrigálni, s a differenciálódást tompítani. A rendszerváltás után az állami beavatkozás eszközei megváltoztak, lehetőségei szűkültek. A gazdaságpolitika direkt eszközei csökkentek, elsősorban közvetett módon képes hatást gyakorolni az ipar struktúrájára. Az állam elsősorban anyagi és szabályozási eszközökkel tudja befolyásolni a piaci indíttatású fejlődési folyamatokat. Állami beruházások és támogatások révén képes oldani a piac által kialakított területi differenciákat (Nemes Nagy et al. 2000). Az állami területfejlesztési politika megpróbál hatást gyakorolni a (külföldi) beruházók telephelyválasztására, annak érdekében, hogy oldja az erős területi koncentrációt, illetve, hogy a külföldi működőtőke-vonzásban lemaradt térségek felé orientálja a befektetőket. A keleti és déli, kevésbé fejlett régiók felzárkózásában is nagy szerepet kaphatnak a megjelenő új külföldi beruházások, s mind a foglalkoztatásban, mind az értéktermelésben jelentős impulzusokat hozhatnak a lemaradó térségekbe.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
115
Ennek eléréséhez javítani kell a befektetői környezetet, amelyben az állami szerepvállalás nagy hangsúlyt kap (infrastrukturális fejlesztések, pénzügyi ösztönzők rendszere, humánerőforrás-fejlesztés stb.). A befektetésösztönzés mellett a már jelen lévő vállalatok fejlődését is katalizálhatja az állami szerepvállalás. A munkahelyteremtést, a modernizációt, az innovativitást, a lokális beágyazódás támogatását az államnak is segítenie kell, a támogatásoknak a fejlődés hajtóerőit kell mozgásba hozniuk (Kengyel 1998). Magyarországon európai összevetésben is jelentős költségvetési forrásokat különítenek el területfejlesztésre, s a területfejlesztés gazdaságpolitikai jelentősége is megnövekedett az elmúlt évtizedben (Illés 2002). A rendszerváltás óta három területen voltak igazán számottevőek a gazdaságpolitika területfejlesztést szolgáló erőfeszítései: – az elmaradott vagy lassan fejlődő térségek elérhetőségének javítása érdekében szorgalmazott autópálya-építésben, – a befektetések számára telephelyet kínáló ipari parkok hálózatának kiépítésében, – a külföldi vállalatok letelepülését közvetlenül ösztönző támogatásokban. A kormányzat fejlesztési prioritásai között – legalábbis a tervezés szintjén – hangsúlyosabbá váltak a területi felzárkóztatást segítő intézkedések. A befektetés-ösztönzésben a nem pénzügyi eszközöket és az infrastruktúra-fejlesztést favorizálják. Autópálya-fejlesztések Az autópálya-hálózat fejlesztése, különösen az M3-as és M5-ös továbbépítése, valamint az M6-os autópálya építése kimondottan az eddig lassabb gazdasági növekedést produkáló térségek elérhetőségének javítását célozta meg. A javuló infrastrukturális helyzetnek már látható eredményei is vannak, a külföldi befektetések egyre gyakrabban jelennek meg az ország eddig kevésbé preferált térségeiben (Tóth 2005). A beruházásösztönző támogatások területi allokációja is jelzi ezt a területi elmozdulást. A Bosch például 1998-ban hozta létre üzemét Hatvanban, és új beruházásainak súlypontját fokozatosan kelet felé tolta el az M3-as autópálya továbbépítésével: 2004-ben Egerben és Miskolcon indította új beruházásait. Az ipari beruházások súlypontja 2001 óta folyamatosan északkelet felé tolódik, 2003 óta – a budapesti agglomeráció és Komárom-Esztergom megye után – Borsod-AbaújZemplén megyében realizálódott a legtöbb ipari beruházás, amiben a javuló elérhetőség is fontos szerepet játszott. Ugyanakkor más vélemények is megfogalmazódnak (Németh 2006), amelyek szerint az autópálya-hálózat bővítése nem eredményezett olyan gazdasági fellendülést, amely a területi felzárkózást számottevően segítené. Az ipari parkok hálózata Az ipari parkok fejlesztését 1997 óta pályázati rendszerek működtetésével támogatja az Ipari/Gazdasági Minisztérium, s a területfejlesztési forrásokból is jelentős összegeket nyújtottak az ipari parkok kialakítására (az 1997–2005 között e célra elosztott 9 Mrd Ftból közel 5 Mrd Ft-ot a területfejlesztési alapokból finanszíroztak2). A területfejlesztési 2 Az önkormányzatok az iparipark-fejlesztéshez a központi költségvetési támogatásokhoz hasonló nagyságrendben járultak hozzá, így az állami beruházás értéke közel 20 Mrd Ft-ot tett ki.
116
KUKELY GYÖRGY
források elosztásánál előnyt élveztek a kevésbé fejlett régiók, az ipari parkok infrastruktúrájának kialakítását segítő támogatások nagy részét észak- és dél-alföldi, illetve északmagyarországi ipari parkok fejlesztésére fordították. Számos esetben az ipari parkok jelentősen hozzájárultak a beruházások növeléséhez, a foglalkoztatási nehézségek enyhítéséhez és az ipari struktúra átalakításához, de olykor nem váltották be az előzetes reményeket (például két park már visszaadta az ipari park címet, mert nem tudott befektetőket találni, s több mint tíz park nem tudta teljesíteni a szerződésben foglalt ötéves célkitűzéseket). A területfejlesztési források nemcsak az ipari parkok létesítését, hanem azok további fejlesztését (például inkubátorházak, logisztikai, innovációs, informatikai, egyéb üzleti szolgáltatások fejlesztése, magasabb szintű, úgynevezett integrátor ipari parkok létrehozása) is támogatják, s a mennyiségi helyett egyre inkább a minőségi fejlesztés kerül előtérbe az állami pénzek elosztásánál is. Ehhez hozzájárult, hogy az ipari parkok mára gyakorlatilag egyenletesen lefedik az ország területét. 2006-ban 179 ipari park címmel rendelkező terület volt Magyarországon, melyek döntő többsége 1997–2002 között jött létre. Az ipari parkok fejlesztését először központi forrásokból támogatták, de egyre jobban növekedett a decentralizáció, s 2004-től a regionális szintre helyeződött át a forráselosztás nagy része. Regionálisan azonban jelentős eltérések mutatkoznak, s a fejlett és kevésbé fejlett régiókban az ipari parkok különböző úton fejlődtek. Az északnyugat-dunántúli térségben az ipari parkok a KMT3-befektetések célterületeivé váltak, s általában egy-két multinacionális cég köré szerveződtek. E parkokban a közép- és nagyvállalatok a tipikusak, melyek jellemzően exportorientált tevékenységet végeznek. A kelet- és dél-magyarországi térségben a KMT-befektetések súlya kisebb, a beruházások összvolumene is alacsonyabb. Inkább a hazai kis- és középvállalkozások települtek be a parkokba, s számos ipari park alig, vagy egyáltalán nem tudott befektetőt vonzani (2. táblázat). 2. táblázat
Az ipari parkok regionális jellemzői, 2005
Régiók
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen
A vállaAz Egy Egy Egy A vállaAz ipari latok átlagos parkra parkra parkra Exportlatok árbevé- vállalatjutó jutó jutó parkok létszáma, arány, % száma, db tele, Mrd nagyság, létszám, beruházás, árbevétel, ezer fő Ft fő fő Mrd Ft Mrd Ft 30 29 22 17 25 26 30
17 52 38 9 24 15 16
408 2473 1045 128 594 486 299
30 97 111 43 44 48 33
572 1807 1724 547 948 588 520
3 21 20 3 10 5 2
14 85 48 8 24 19 10
18 79 62 46 61 68 20
179
171
5433
57
957
92
30
64
Forrás: Ipari Parkok Egyesülete.
3 A tanulmányban előforduló betűszavak magyarázata a rövidítések jegyzékében található, a 134. oldalon.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
117
Beruházásösztönző és fejlesztési támogatások Az állami fejlesztéspolitika egyik legfontosabb eszközét az állami fejlesztési támogatások képezik. A területi fejlődést ösztönző támogatások közvetve vagy közvetlenül kihatnak a gazdaság fejlődésére, ahogy a gazdaságfejlesztési célú támogatások is hozzájárulnak a területi különbségek változásához. Az állami gazdaságfejlesztési célú támogatások eredményeként javul a foglalkoztatás, fokozódik a vállalkozói aktivitás, fejlődik az üzleti infrastruktúra, elterjednek a modern vállalati menedzsment-rendszerek, a vállalatok együttműködési hajlandósága nő stb. – összességében javul az adott térség gazdasági teljesítménye, ami hozzájárul a térségek népességmegtartó erejének növekedéséhez, gazdasági versenyképességének kibontakozásához. A területi fejlődést ösztönző – gazdaságfejlesztési tartalmú – támogatások hozzájárulnak az üzleti infrastruktúra kiépítéséhez a befektetők által kevésbé preferált térségekben is. A gazdaságfejlesztési támogatások területi hatása és eredménye nehezen számszerűsíthető. A magyarországi összberuházásokhoz képest a területfejlesztési célú és hatású állami támogatások összege nagyságrendekkel kisebb, a közvetlen területfejlesztési célú támogatások nem érik el a beruházások 1%-át sem (3. táblázat). 3. táblázat
A területfejlesztési támogatások és a beruházások alakulása 1999–2005 között Megnevezés Összes beruházás
1999
2000
2001
2002
2003
2004
(Mrd Ft) 2005
2427
2845
3122
3408
3710
4170
4469
Összes ipari beruházás
884
971
984
930
1094
1237
1221
Területfejlesztési célú támogatások
26
22
22
24
28
27
39
Forrás: KSH, VÁTI.
Az 1999–2002 közötti négy évben az összes beruházásnak mindössze 10%-át tette ki az összes állami támogatás együttes összege (Jusztin–Sóvágó 2004). Az állami támogatásokon belül azonban nem a gazdaságfejlesztés játssza a legfontosabb szerepet, a vizsgált időszakban az összes állami támogatásnak mindössze 17%-a jutott gazdaságfejlesztési célra, de annak nagy részét agrár- és vidékfejlesztésre fordították. Az állami támogatások több mint kétharmadát infrastruktúra-fejlesztésre nyújtották (szennyvízkezelés, útépítés, egészségügy, oktatás, vízgazdálkodás stb.). Az összes állami támogatás mindössze 4%-át fordították a „gazdasági versenyképesség javítására”, ami elsősorban a termelő vállalatok segítését jelentette. Ezek az arányok még a 2004-től belépő európai uniós támogatásokkal együtt is alacsony értéket mutatnak. 2005-ben az összes beruházásnak mindössze 2%-át tették ki az európai uniós gazdaságfejlesztési célú támogatások, s ugyancsak 2%-ot tett ki a hasonló célokkal rendelkező állami célelőirányzatok támogatási összege (beruházásösztönzési, kkv-fejlesztési, K+F-támogatások stb.). A támogatások volumene alapján tehát nem beszélhetünk jelentős hatást kiváltó állami forráselosztásról (Jusztin–Sóvágó 2004). E fejlesztések azonban nem hatástalanok, mivel befolyásolják a piaci folyamatokat, hozzájárulván a területfejlesztési politika céljainak érvényesítéséhez.
118
KUKELY GYÖRGY
A TERÜLETFEJLESZTÉSI CÉLÚ ÉS HATÁSÚ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK A központi kormányzat (közvetlen) területfejlesztési célú, illetve (közvetett) területfejlesztési hatású támogatások révén tudja befolyásolni a gazdaság területi szerkezetét. A területfejlesztési törvény a közvetett eszközök közé sorol minden, az állami költségvetés fejezeteiben, illetve elkülönített alapokban megjelenő támogatást, noha csak bizonyos részüknek van területfejlesztési célja is (Perger 2001). A területfejlesztési célú források az összes támogatásnak alig tizedét teszik ki. Az ágazati kezelésű célelőirányzatok esetén viszont alig érvényesülnek a területi szempontok, habár a területi preferenciák elvileg ezek elosztásánál is kapnak szerepet. Az állami támogatások különböző alapjainak száma, célja és elnevezése is gyakran változott az elmúlt időszakban. A legnagyobb változásokat a területfejlesztési törvény (1996), később a Széchenyi-terv megjelenése (2000), majd az Európai Unióhoz történő csatlakozás (2004) hozta. Ugyancsak változott a megyei és regionális szinten decentralizált támogatások aránya, ezek az állami források körében egyre növekvő szerepet kapnak (Dupcsák et al. 2000, Grosz 2001, Jusztin–Sóvágó 2004, Kiss É. 2004, Nagy A. 2006, Tóth–Kozma 2004). A források egyre nagyobb hányadát tehát helyben osztják el, érvényesítve a megyén/régión belüli prioritási sorrendet. Az 1996-os területfejlesztési törvény előírta, hogy a közvetlen területfejlesztési célokat szolgáló források legalább felét decentralizálni kell. 2001-től e forrásokat a régiók és a megyék osztják szét. A decentralizált területfejlesztési források GDP-hez mért aránya azonban még rendkívül alacsony (0,2%). A decentralizált források esetében sem a gazdaságfejlesztésre helyezték a legnagyobb hangsúlyt, bár vannak olyan térségek, ahol e cél prioritást kapott a támogatások felhasználásában (például Hajdú-Bihar megyében az iparfejlesztés, lásd Tóth–Kozma 2004). A területfejlesztési célú állami források elosztásában közvetlenül érvényesülnek a területi szempontok. A rendszerváltást megelőzően működött Területfejlesztési és Szervezési Alap helyét 1992-ben a Területfejlesztési Alap vette át. 1996-tól kezdődően a területfejlesztési források száma és nagysága kibővült (4. táblázat). Gazdaságfejlesztési céllal a területfejlesztési célelőirányzat (TFC), illetve utódja, a területi és regionális fejlesztési célelőirányzat (TRFC), valamint a területi kiegyenlítést szolgáló célelőirányzat (TEKI) rendelkezik, de támogatásban csak a központilag meghatározott kedvezményezett térségek és települések részesülhetnek.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
119 4. táblázat
A területfejlesztési célú állami források formái, céljai, célterületei 1996-tól napjainkig 1996– 2003
2003
2004–
Területfejlesztési célelőirányzat (TFC) – decentralizált
Területi és Regionális Fejlesztési Célelőirányzat (TRFC) Kistérségi Támo– regionális szinten gatási Alap (KITA) decentralizált Térség- és település- (67%-ban) felzárkóztatási célelőirányzat (TTFC)
Célja – gazdaságfejlesztés, – munkahelyteremtés, – termelőinfrastruktúra-fejlesztés, – a vállalkozói és befektetői tőke bevonása a területfejlesztési programokba
Célterületei
Forrás (2005, Mrd Ft)
a területfejlesztési szempontból kedvezményezett térségek és települések önkormányzatai és vállalkozásai
21,0
Területi kiegyenlítést szolgáló célelőirányzat (TEKI) – megyei szinten decentralizált
– termelőinfrastruktúra kiépítése (marginális része az ipari területek a kedvezményezett kialakítása) térségek önkor– turizmus, mányzatai – környezet-, természetvédelem, – szociális foglalkoztatás segítése
1998-tól Céljellegű decentralizált támogatás (CÉDE) – megyei szinten decentralizált
– önkormányzati tulajdonhoz kapcsolódó felhalmozási, felújítási és vis maior feladatok támogatása
a kedvezményezett térségek önkormányzatai
11,5
6,5
Megjegyzés: 1996–2003 között 3 célelőirányzat (a CÉDE csak 1998-tól) szolgált közvetlen területfejlesztési célokat, 2003-ban 2 újabbat hoztak létre, 2004-től pedig 3 célelőirányzat összevonásával újra három forrás állt rendelkezésre. Vastag betűvel a ma is létező célelőirányzatok, dőlt betűvel a decentralizáció mikéntje.
A területfejlesztési hatású állami források az ágazati szakpolitikák célelőirányzatai. Elosztásukban direkt területi szempontok jellemzően nem érvényesülnek, de jelentős hatással lehetnek egy-egy térség társadalmi-gazdasági viszonyaira, valamint az ország területi folyamataira. Az ágazati kezelésű előirányzatokból a hátrányos helyzetű megyék (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Békés, Somogy) 1999-től kezdve meghatározott nagyságú minimális támogatásban részesültek. Ez a kiemelés azonban nem biztosított előnyt e megyék számára, sőt inkább veszteséget jelentett, mivel népességarányos elosztás esetén is nagyobb forráshoz juthatnának (Illés 2002, 2003). 2004 óta az egyes szaktárcák éves költségvetési forrásának bizonyos hányada is felosztásra kerül a régiók között. A gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban a legfontosabb elkülönített pénzalapok: a kis- és középvállalkozói célelőirányzat (KKC), a gazdaságfejlesztési
120
KUKELY GYÖRGY
célelőirányzat (GFC), valamint az ezt 2004-ben felváltó beruházásösztönzési célelőirányzat (BÖC). 5. táblázat
(Területfejlesztési hatású*) Gazdaságfejlesztési célú állami források formái 1992–2005 között 1992
1999–
2000–
Gazdaságfejlesztési célelőirányzat (GFC) (céljai: beruházásösztönzés, a feldolgozóipar versenyképességének javítása, KKV-fejlesztés, kereskedelemfejlesztés) Regionális gazdaságépítési célelőirányzat (REGÉC)
2004–
Célja
Beruházásösztönzési célelőirányzat (BÖC) és az azt kiegészítő: Nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat (NBÖC)
az egyedi kormánydöntésen alapuló beruházások támogatása
Kis- és középvállalkozói célelőirányzat (KKC)
a KKV-k fejlődését segítő támogatások
Megjegyzés: 1992–1999-ig egy, 1999-től kettő, 2000-től három gazdaságfejlesztési célelőirányzat létezett, 2004-től pedig a BÖC keretében vonták össze a GFC-t és a REGÉC-et. Vastag betűvel a ma is létező célelőirányzatok. *A területfejlesztési törvény szerint a területfejlesztési hatású állami források körébe tartozik még számos egyéb állami forrás is: a turisztikai, a vízügyi, valamint az útfenntartási és -fejlesztési célelőirányzat; a Munkaerő-piaci Alap, a Környezetvédelmi Alap célfeladatok, az agrár- és vidékfejlesztési szakmai előirányzatok, továbbá a címzett és céltámogatások.
A terület- és gazdaságfejlesztés állami eszközei az EU-csatlakozás előtt Az ipari térszerkezet formálásában elsősorban a gazdaságfejlesztési (GFC/BÖC és a KKC), valamint a területfejlesztési (TFC/TRFC és a TEKI) alapok játszanak szerepet. A gazdaságfejlesztési célú támogatások címzettjei döntően vállalkozások, illetve a vállalkozási környezetet alakító, javító szervezetek (például önkormányzatok, ipari parkok). A vállalkozások elsősorban kapacitásbővítésre, termékkörbővítésre, korszerűsítésre, modernizációra, munkahelyteremtésre és együttműködésre kaphatnak támogatást. A gazdaságfejlesztési támogatások zöme a gazdasági centrumokba, a városokba került. A fejlettebb térségben nagyobb hangsúlyt kapott a versenyképes gazdaság fejlesztése, amit indikátorként jelez például a minőség- és környezetirányítási rendszerek támogatási összegének nagyobb mértéke. Az elmaradottabb térségekben inkább az üzleti infrastruktúra mennyiségi fejlesztése és a foglalkoztatás javítása kapott prioritást. A gazdaságfejlesztés fő célja: a gazdasági versenyképesség és a foglalkoztatás javítása A közvetlen gazdaságfejlesztést elsősorban az ipari/gazdasági minisztériumi források támogatják. 1992–2003 között a gazdasági versenyképesség növelését szolgáló projektek finanszírozásában a gazdaságfejlesztési célelőirányzat (GFC) volt a legfontosabb támogatási forma. A támogatások területi szerkezete a külföldi tőke megjelenési helyeivel mutatott összefüggést. Mivel a GFC-támogatások nagy részét iparvállalkozások nyerték el, így annak területi eloszlása is jelzi, hogy mely térségek az iparfejlesztés súlypontjai (Kiss É. 2004). A gazdaságfejlesztési támogatások célja az 1990-es években átalakult, s folyamatosan eltolódott a beruházásösztönzéstől a gazdasági versenyképesség növelése felé
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
121
(Nemes Nagy et al 2000). Ebben nagy szerepet játszott a beruházásösztönzési rendszer átalakulása is: 1996-tól a beruházásösztönzésben az egyedi alkuk helyett az adókedvezmények váltak dominánssá, az állam tehát a közvetlen támogatások helyett olyan bevételekről mondott le, amelyeket még be se szedett. Az 1990-es évek második felétől a támogatások közel fele technológiafejlesztésre és kapacitásbővítésre ment, a források többi részét elsősorban minőségirányítási rendszerek adaptálására és kereskedelemfejlesztésre fordították (minimális szerepet kapott az üzleti környezet és az innovativitás fejlesztése). Tehát egyre inkább a már jelen lévő vállalkozások részesültek támogatásban, s nem az új beruházásokat segítették, illetve azokat más formában támogatták (adókedvezmények). 1999–2005 között a gazdasági versenyképesség célra elnyert támogatásokból a legfejlettebb régiók (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl) mellett kiemelt támogatásban részesült Észak-Magyarország és Dél-Alföld is (3. ábra). A kevésbé fejlett régiók közül különösen az előbbi indult meg a gazdasági felzárkózás útján. Ugyanakkor relatíve kevés támogatást kaptak a nyugat-dunántúli vállalatok, holott az 1990-es években még GyőrMoson-Sopron megye részesült a legmagasabb fajlagos támogatásban (Nemes Nagy et al. 2000). Különbségek rajzolódnak ki a fejlett és kevésbé fejlett területek prioritást kapó támogatási céljai között. A fejlettebb térségekben az állami támogatásokon belül nagyobb az aránya a gazdaságfejlesztési célú támogatásoknak, míg az elmaradottabb régiókban inkább az infrastruktúra megteremtése kapott nagyobb hangsúlyt. A kevésbé fejlett térségek később kapcsolódtak be egy-egy magasabb fejlettségi szintet megcélzó pályázatba is. A már fentebb említett ISO-rendszerek mellett ilyennek tekinthetők a beszállítói tevékenység fejlesztésére kiírt pályázatok is, ahol eleinte döntően a fejlettebb térségek vállalatai nyertek támogatást. 3. ábra
A gazdasági versenyképességet erősítő állami támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 1999–2002)
Támogatások (Mrd Ft) 2 1 0,2
Megjegyzés: VÁTI adatai alapján saját szerkesztés.
122
KUKELY GYÖRGY
A gazdasági versenyképesség növelését megcélzó támogatások jelentős része a minőség- és környezetirányítási rendszerek kialakításához, fejlesztéséhez kötődik. A minőségi termelés és szolgáltatás térnyerésével alapkövetelménnyé váló ISO-minősítések megléte javítja a vállalati szféra versenyképességét (Nagy G. 2003). Az állami támogatások fontos szerepet játszanak e formák terjedésében, amelynek révén a vállalatok számára új piacok nyílnak meg. A támogatások területi eloszlása jelzi a differenciálódás további növekedését, hiszen a kevésbé fejlett térségekben e rendszerek terjedésének növekedési üteme sokkal lassúbb (Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl vállalkozásai nyerték el a legkisebb összegeket e célra). A minőség- és környezetirányítási rendszerek fejlesztésére a legtöbb forrást a budapesti cégek kapták, s a fővárosi dominancia az ezredforduló után évről évre erősödő volt. A pályázati források elosztásánál területi szempontok nem érvényesültek. A gazdasági versenyképesség javításához szorosan hozzátartozik a kis- és középvállalkozások (KKV) fejlesztése. A KKV-k megerősítését az állami támogatások 1999 óta önálló beavatkozási területként célozzák meg (elsősorban a kis- és középvállalkozási célelőirányzat, a KKC révén). A KKC fő célja a kis- és középvállalkozások versenyképességének, valamint beszállítói kapcsolatainak fejlesztése (a KKC-források több mint négyötöde e két célra jut). E támogatási forma összegei rendkívül szerények, s az elnyert pályázatok céljai sok esetben megkérdőjelezhetők (Volter et al. 2005). E források területi eloszlásában az elmaradott térségeket részesítették előnyben, Észak-Magyarország kapta a támogatások legnagyobb részét. Az ipari térszerkezet formálásában az innovációs környezet kialakítását célzó támogatások is szerepet játszhatnak. E célra azonban a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból alig jutott, s jellemzően az infokommunikációs technológiák finanszírozására korlátozódott (technológiai infrastrukturális beruházások, innovációs központok, telekommunikációs központok létesítése). A területfejlesztés céljai: a foglalkoztatás javítása és az üzleti infrastruktúra fejlesztése Az ipari térszerkezet formálásában a területfejlesztési célú támogatások kisebb szerepet játszanak, mint a közvetlen gazdaságfejlesztési célú támogatások. Az elmúlt másfél évtizedben a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés nem mindig tartozott a területfejlesztési célú támogatások legfontosabb céljai közé, pedig a területfejlesztési koncepciókban és tervekben ezek mindig kiemelt fontosságot kaptak. A közvetlen területfejlesztési támogatások esetében az ezredforduló környékén még a munkahelyteremtés és -megtartás játszotta a legfontosabb szerepet, később az infrastruktúra-fejlesztés került előtérbe (Dupcsák et al. 2000, Nagy A. 2006). Az ezredforduló után a területfejlesztési támogatásoknak marginális része (a TFC-nek és a TEKI-nek mindössze 1-2%-a) szolgált közvetlenül gazdasági célokat. A területfejlesztési célú támogatások között a foglalkoztatási támogatások játszanak fontosabb szerepet az ipar támogatásában. A munkahelyteremtés és -megtartás közvetett célként a legtöbb előirányzat esetén megjelenik (elsődleges célterületként a TFC/TRFC, TEKI és a Munkaerő-piaci Alap esetén szerepel, a TFC-támogatások fele ilyen célokat szolgált 1999–2002 között, Jusztin–Sóvágó 2004). A foglalkoztatási célú területfejlesztési támogatások esetében a területi szempontok prioritást kaptak, az 1999–2005 között
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
123
kiosztott 25 Mrd Ft 75%-át a Dunától keletre található három régió kapta, különösen Északkelet-Magyarország részesült jelentős támogatásban (4. ábra). 4. ábra
A foglalkoztatási célú területfejlesztési támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 1999–2005)
Támogatások (Mrd Ft) 3 1,5 0,3
Megjegyzés: a VÁTI adatai alapján saját szerkesztés.
A vállalkozói infrastruktúra kialakítására csekély összeget, mindössze 5 Mrd Ft támogatást osztottak szét 1999–2005 között. A területi preferenciáknak köszönhetően a kevésbé fejlett térségek élveztek prioritást, ennek megfelelően Észak-Magyarország, DélAlföld és Dél-Dunántúl kapta a legtöbb támogatást. Ugyanakkor az észak-alföldi régió rendkívül alacsony dotációban részesült, a régió kistérségeinek több mint fele egyáltalán nem kapott támogatást (5. ábra).
124
KUKELY GYÖRGY 5. ábra
A vállalkozói infrastruktúra kialakítását célzó területfejlesztési támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 1999–2005)
Támogatások (Mrd Ft) 0,5 0,25 0,05
Megjegyzés: a VÁTI adatai alapján saját szerkesztés.
A közvetlen területfejlesztési támogatások összege ugyan 1996 óta folyamatosan emelkedett, reálértéken azonban az ezredfordulóig csökkent (Perger 2001), majd 2003-ig lényegében stagnált. Ugyanígy a fejlesztési célú támogatási rendszeren belül is csökkent a közvetlen területfejlesztési célú támogatások aránya, ami önmagában is hozzájárult a területi különbségek növekedéséhez. Az 1990-es években a TFC egy lakosra jutó összege az elmaradott térségek mellett éppen a legfejlettebb megyékben volt a legmagasabb, s habár tendenciájában növekedett az elmaradott térségek súlya, a területi kiegyenlítés cél továbbra is „fenntartásokkal” érvényesült. Átalakuló állami támogatási rendszer az EU-csatlakozás után Az Európai Unióhoz történt csatlakozás következtében 2004-től az állami támogatási politikában is jelentős változások történtek. Az európai uniós források belépésével bizonyos célokat már nem finanszíroztak állami pénzekből. A területfejlesztési célú támogatások összege viszont jelentősen növekedett. Az átalakuló gazdaságpolitikában a GFC-t (és a Széchenyi-terv regionális gazdaságépítési célelőirányzatát) felváltotta a beruházásösztönzési célelőirányzat (BÖC), amely az egyedi kormánydöntésen alapuló beruházások támogatására szolgál. Korábban ezeket a nagyberuházásokat nem célelőirányzatokból finanszírozták. A BÖC nagyságrendileg kevesebb projektre oszt szét jóval nagyobb ösz-
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
125
szegeket. Létrehozásakor célul tűzték ki a „gazdaságilag hátrányos megyék” kiemelt támogatását is. A nagyprojektek azonban nem ezeket a térségeket preferálták. A koncentrált forráselosztás területi szerkezetében Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország kiemelkedő szerepet játszott, a források 90%-ával (igaz, a dunaújvárosi Hankook-beruházás egymaga a 2004–2005. évi BÖC-források több mint 40%-át kapta). A korábban a GFC-ből támogatott célokat 2004-től már európai uniós forrásokból finanszírozták. A gazdaságfejlesztés európai forrásai Az állami források mellett egyre jelentősebb súlyra tettek szert az európai uniós támogatások. Már az EU-csatlakozás előtt is számottevő tőke áramlott az előcsatlakozási alapokon keresztül az országba. Ezen alapok közül területfejlesztési célú programnak a regionális PHARE és a PHARE CBC tekinthető. A PHARE-programok keretében 180 millió euró támogatást kapott Magyarország (Jusztin 2005). Bár a PHARE támogatási céljai között elsősorban az intézményrendszer kiépítése kapott prioritást, egyes programokban a gazdaságfejlesztés is nagyobb hangsúlyt kapott. Ezek közül ki kell emelni a KKV-fejlesztést is támogató Borsodi integrált szerkezetátalakítási programot (II. PHARE-program); valamint az ipari parkok infrastruktúra-fejlesztését, a KKV-szektor megerősítését, a vállalatok innovatív tevékenységét és együttműködését is támogató 2000– 2001-es programot. A PHARE elsősorban a gazdaság versenyképességét közvetve javító infrastruktúra- és humánerőforrás-fejlesztési programokat támogatta, az összes PHAREtámogatás 15–20%-a szolgált közvetlen gazdasági célokat. Az EU-csatlakozás kettős hatással volt a hazai gazdaságfejlesztésre. Egyrészt megváltozott a gazdaságpolitika eszközrendszere. Több, korábban használt gazdaságpolitikai eszközt meg kellett szüntetni, illetve át kellett alakítani, mivel azok nem voltak EUkonformok (például vámszabad területek, közvetlen beruházástámogatás, beruházási adókedvezmények rendszere). Ugyanakkor új források nyíltak meg a fejlesztések számára (strukturális alapok, Kohéziós Alap). A Nemzeti fejlesztési terv (NFT) keretében 2004–2006 között a gazdasági versenyképesség operatív program (GVOP), 2007–2013 között pedig a gazdasági operatív program (GOP) biztosít forrásokat gazdaságfejlesztési célra. 2004–2006 között 154 Mrd forint állt rendelkezésre Magyarország számára a GVOP-n belül, 2007–2013 között pedig összesen 800–900 Mrd forint jut a GOP céljaira (éves szinten 128 Mrd forint). A Nemzeti fejlesztési terv I. és II. egyik legfőbb célkitűzése a gazdasági versenyképesség növelése, valamint a területi felzárkóztatás. Mindkét operatív program (OP) elsősorban a vállalkozások, kiemelten a KKV-k számára nyújt pályázati lehetőséget. Célul tűzték ki a gazdasági növekedés bázisának kiszélesítését, a termelékenység és a foglalkoztatottság javítását. A területi preferenciákkal is bíró (a támogatások háromnegyedét a négy kevésbé fejlett régiónak juttató) regionális fejlesztési operatív program (ROP) támogatott céljai között a gazdaságfejlesztés közvetlenül csupán a turizmusfejlesztésben jelenik meg, közvetetten pedig a térségek elérhetőségének javítása, a városi területek rehabilitációja, a képzési programok fejlesztése és a foglalkoztatás elősegítése van hatással a gazdasági fejlődésre. Ezek az intézkedések azonban az ipari térszerkezet formálásában jóval kisebb szerepet játszanak, így eltekintünk vizsgálatuktól.
126
KUKELY GYÖRGY
A gazdaságfejlesztés támogatása a gazdasági versenyképesség operatív programban (GVOP) A GVOP forráselosztási rendszere magában foglalja a legfontosabb gazdaságfejlesztési célokat, az ipari térszerkezet formálásának eszközeit. Mivel az EU által elvárt dokumentálás és nyilvánosságra hozás e források tekintetében maradéktalanul megvalósul, így lehetőség van a támogatások célok szerinti részletesebb elemzésére is. A GVOP keretében négy prioritást jelöltek ki a támogatások elosztására: a beruházásösztönzést, a KKV-fejlesztést, a K+F- és innovációs tevékenység fejlesztését, valamint az információs társadalom és gazdaság kialakítását. E célok hasonlóak a korábban a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból támogatott irányokhoz, s kiegészültek a beruházásösztönző támogatásokkal is. A források összege azonban jóval nagyobb, s korábban marginális célok is komoly támogatásban részesülnek. A GVOP-források elosztásában azokat a térségeket preferálták, amelyekben a megfelelő humánerőforrás, infrastrukturális és logisztikai háttér már rendelkezésre áll. Emiatt a GVOP elosztásában a területfejlesztési célok alig érvényesültek, s a támogatások 55%-a a három legfejlettebb régiónak jutott. A fajlagos támogatásokat tekintve is a három legfejlettebb régió van kedvezőbb helyzetben, mindössze Vas és Zala megye kapott relatíve kevés forrást. Ugyan Csongrád, Heves, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megye relatíve kiemelkedő támogatásban részesült, de Dél-Dunántúl és Északkelet-Magyarország (Heves és Hajdú-Bihar kivételével) megyéi voltak leginkább alulfinanszírozva (6. ábra). Ha viszont a gazdasági fejlettséghez viszonyítunk, már kedvezőbb területi konzekvenciákat vonhatunk le. A négy kevésbé fejlett régió megyéi – Nógrád kivételével – a GDP-hozzájárulásukhoz képest valamelyest nagyobb arányban részesültek a GVOP-forrásokból. Ebben azonban a legnagyobb szerepet e régiók infokommunikációs infrastruktúrájának fejlesztése és felsőfokú egyetemi központjainak támogatása, s nem a munkahelyteremtés és beruházásösztönzés játszotta. 6. ábra
A GVOP-támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 2004–2006)
Támogatások (Mrd Ft) 30 15 3
Megjegyzés: a GKM adatai alapján saját szerkesztés.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
127
Az egy főre jutó fajlagos GVOP-támogatások térszerkezete a gazdasági fejlettséghez hasonló képet mutat: markánsan kirajzolódnak a fő szerkezeti tengelyek (7. ábra). Ezek mellett csupán néhány kis népességű, elmaradott kistérség kapott relatíve jelentős támogatást (Abaúj-Hegyközi, Lenti). 7. ábra
Az egy lakosra jutó GVOP-támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 2004–2006)
Egy lakosra jutó támogatás (millió Ft) 32,0 – 53,6 24,0 – 32,0 16,0 – 24,0 8,0 – 16,0 0 – 8,0
Megjegyzés: a GKM adatai alapján saját szerkesztés.
6. táblázat
A gazdasági versenyképességi operatív program 2004–2006 közötti támogatásainak regionális megoszlása a népesség és a GDP tükrében
Régiók
Népesség
GDP
Beruházásösztönzés
KKVfejlesztés
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen
28 11 10 10 13 15 13 100
45 10 11 7 8 10 9 100
29 19 13 6 13 8 12 100
30 11 9 8 11 15 17 100
Megjegyzés: a GKM adatai alapján saját számítás.
(Százalék) Információs K+F, társadalom és innováció gazdaságfejlesztés 56 6 4 6 5 10 13 100
27 9 5 8 11 18 20 100
128
KUKELY GYÖRGY
Beruházásösztönzés: A GVOP-források negyedét beruházásösztönzésre fordították, közel 400 projekt részesült támogatásban a 3 év alatt. E prioritás fő céljai között az ipari és szolgáltatószektor versenyképességének fejlesztése és az üzleti infrastruktúra fejlesztése állt. A GVOP beruházásösztönzési támogatásainak 60%-a jutott a három legfejlettebb régióba. Budapest relatíve kevés támogatásban részesült, ugyanakkor Pest megye közel hasonló arányban nyert el forrásokat, ami ráerősít a már feltárt eredményekre, miszerint a befektetők egyre inkább a főváros környezetét, s nem magát Budapestet célozzák meg. A legnagyobb fajlagos támogatásban az évek óta a beruházási lista éllovasának számító Komárom-Esztergom megye részesült. Az észak-dunántúli fő szerkezeti tengelyek mentén fekvő kistérségek részesültek számottevő beruházásösztönzési támogatásban, ami e térségek jövőbeli dinamikáját prognosztizálja. Az ország más részein a támogatások koncentrációja kisebb fokú, néhány kistérség szigetszerűen emelkedik ki (8. ábra). A legkevesebb támogatást a dél-dunántúli és az északkelet-magyarországi kistérségek kapták. A fentebb vizsgált beruházásösztönzési célelőirányzat térbeli allokációját is figyelembe véve tehát a támogatott beruházások alapján a közeljövőben tovább növekedhetnek a területi különbségek. 8. ábra
Az egy főre jutó beruházásösztönzési célú GVOP-támogatások területi megoszlása (kistérségenként, 2004–2006)
Egy lakosra jutó támogatás (millió Ft) 16,0 – 23,6
(6)
12,0 – 16,0
(6)
8,0 – 12,0 (15) 4,0 – 8,0 (26) 0 – 4,0 (41)
Forrás: GKM.
A beruházásösztönzésre szánt forrásokat három területre koncentrálták, de 60%-ukat technológiai korszerűsítésre, modern termelőkapacitások kiépítésére fordították. A legnagyobb (többszáz millió forintos) támogatási összegeket – akárcsak a beruházásösztönzési célelőirányzat esetében – külföldi nagyvállalatok kapták (Siemens, GE, ZF,
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
129
Grundfos). A beruházásösztönzési támogatások jelentős része a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli és az észak-magyarországi régióba került. Míg Észak-Magyarországon a beruházások száma dinamikusan növekszik – tehát a régió e téren látványosan megindult a felzárkózás útján, addig Észak-Alföld továbbra is alulreprezentált e támogatási forma esetében. A beruházásösztönzési támogatások 17%-át a beszállítói integrátorok számának növelésére és megerősítésére fordították. A közép- és nagyvállalatok támogatása mellett a beszállítói klaszterek létrehozását és fejlesztését is segítették (25 klaszter részesült támogatásban). E tekintetben a két észak-dunántúli régió emelkedik ki, míg Dél-Dunántúl és Közép-Magyarország szerepe alárendelt. A beruházásösztönzési támogatások harmadik fontos célja az üzleti infrastruktúra – elsősorban az ipari parkok, inkubátorházak, innovációs és technológiai transzferközpontok, logisztikai központok – fejlesztése. Ebből a támogatásból a legkisebb arányban éppen a három legkevésbé fejlett régió részesedik, azaz még e támogatási forma is hozzájárul a területi különbségek további növekedéséhez. Kis- és középvállalkozások fejlesztése: A GVOP-források 30%-át a KKV-k technológiai korszerűsítésére, a működésükhöz szükséges információkat nyújtó tanácsadásra, valamint a vállalkozások közötti együttműködés elősegítésére juttatták. A KKVfejlesztési támogatások 80%-át a KKV-k műszaki-technológiai hátterének fejlesztésére fordították. A legtöbb pályázat (több mint 4200) a korszerű minőségbiztosítási és környezetirányítási menedzsment-rendszerek támogatására készült, de ezek a kisebb fajlagos forrásigény miatt a KKV-fejlesztési forrásoknak mindössze 7%-át jelentették. Hasonló összeg jutott a vállalkozások közötti kooperációra, a hálózatok kialakítására, bővítésére, közös beruházások megvalósítására. A KKV-támogatások területi szerkezete a népesség regionális eloszlásának megfelelő. Mindössze Csongrád és Bács-Kiskun kapott relatíve nagyobb támogatást. A legkisebb fajlagos támogatást a nógrádi és békési cégek kapták, azaz e két megye nemcsak az új beruházások, hanem a KKV-szektor esetében is lemaradást mutat. A vállalati kooperációt segítő támogatások esetében viszont az alföldi régiók kaptak hangsúlyosabb szerepet. Kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység: A GVOP K+F- és innovációs tevékenységet segítő forrásainak nagy részét az egyetemvárosok kapták, az összes támogatás felét pedig Budapest. A korszerű, piacképes termékek, eljárások és szolgáltatások létrejöttét eredményező alkalmazott kutatások és technológiai fejlesztések támogatására jutott az intézkedés forrásainak közel 40%-a. A projektek jelentős részét a vállalati és kutatási szféra által létrehozott konzorciumban hajtják végre, de számos vállalati K+F-projekt is nagy összegű támogatásban részesült (például GE, Continental Teves, Philips, Nitrokémia). A K+Ftámogatások kb. egyharmadát a vállalkozások kapták a K+F-kapacitások és innovációs képességek erősítésére. A vállalkozások közül a legnagyobb támogatásban a KKV-k részesültek: az összes K+F-támogatás egyötöde a KKV-k innovációs tevékenységének ösztönzését szolgálta. A spin-off vállalkozások is kiemelt támogatásban részesültek. A KKV-k K+F-támogatásában a fővárosi agglomeráció dominál: a támogatások 2/3-át közép-magyarországi cégek kapták. A spin-off cégek esetében szintén Budapest van túlsúlyban (55%), ugyanakkor relatíve nagy támogatásban részesültek a szegedi vállalatok is. A relatíve kevés támogatott projekt ellenére nem elhanyagolható az új kutatói
130
KUKELY GYÖRGY
munkahelyek létrehozásához kötődő vállalati kutatási infrastruktúra-fejlesztés támogatása. A támogatott nagyprojektek között egyaránt találhatók multinacionális vállalatok K+F-központjai (Electrolux, Denso, Elcoteq, National Instruments, EDAG, Knorr– Bremse) és nemzetközi hírű, hazai K+F-cégek (Kürt, Solvo). Területi szempontból e komponens esetében a fővárosi dominancia nem annyira erős, elsősorban az északalföldi, a dél- és közép-dunántúli régiókban a fentebb jelzett multinacionális vállalatok által megvalósítandó nagyberuházások miatt. A korábbi rendkívüli mértékben fővárosközpontú tendenciákkal ellentétben tehát egyre több vidéki vállalatnál is növekszik a K+F-potenciál. A vállalati szektor K+F-kapacitásának és innovációs képességének fejlesztésében meglepő módon a nyugat-dunántúli régió kapta a legkevesebb támogatást, győri cég alig van a támogatottak listáján. Ugyancsak kis összeg érkezett KözépDunántúlra: a spin-off cégek tekintetében e régió cégei kapták a legkisebb dotációt. Mindez jelzi, hogy e két régióban az oktatási és kutatási kapacitások továbbra sem érik el az elvárható szintet, ami hátráltatja gazdaságuk innovatív, belső erőforrásokra alapozott fejlődését. A K+F-támogatás további közel 30%-át az állami és nonprofit kutatóhelyek kutatási infrastruktúrájának fejlesztésére, valamint a kooperációs kutatóközpontok (KKK) fejlesztésére fordították, szintén a nagy egyetemi központokban. Az információs társadalom és gazdaság fejlesztése: A GVOP-támogatások kb. egyötödét fordították az elektronikus gazdaság és kereskedelem, az információs iparág, valamint az elektronikus közigazgatás fejlesztésére és a szélessávú távközlési infrastruktúra bővítésének támogatására. E támogatási cél az ipari térszerkezet formálásához csak közvetetten csatlakozik, mivel a források legnagyobb részét (60%-át) az önkormányzatok kapták az e-közigazgatás és a szélessávú hálózati infrastruktúra fejlesztésére. A KKV-k elsősorban az e-gazdaság fejlesztésére, integrált üzleti rendszerek, a szélessávú infrastruktúra és digitális tartalom kiépítésére, fejlesztésére nyertek forrásokat. Az önkormányzatok támogatásában a területfejlesztési célok is érvényesülnek. A két alföldi régió önkormányzatai kapták a támogatások felét, míg Közép-Magyarország és az ÉszakDunántúl mindössze a támogatások negyedében részesült. Ugyanakkor a digitális tartalom finanszírozása tekintetében a főváros messze kiemelkedett. A támogatott vállalkozások esetében a főváros dominanciája még nagyobb. Az e-gazdaság fejlesztésére szánt összegek kétharmada Közép-Magyarországra került, az ország elmaradottabb térségeiben lévő vállalkozások csupán a szélessávú infrastruktúra-fejlesztésből részesültek relatíve nagyobb arányban. A GVOP tehát összességében a területi differenciálódást erősíti, a Nemzeti fejlesztési terv felzárkóztató céljai e program keretében nem érvényesülnek (ugyanerre a megállapításra jutott Toroczkai és Hahn 2006). Egyes elemeiben, prioritásaiban ugyan nagyobb szerepet kapnak a kevésbé fejlett térségek, de éppen ezekre jut kevesebb forrás. A fejlettebb, észak-dunántúli térségek pedig az innovativitást, a K+F-et segítő támogatásoknál alulreprezentáltak.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
131
A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA SÚLYÁNAK NÖVEKEDÉSE A BERUHÁZÁSI POLITIKÁBAN A gazdaságpolitika a fentebb jelzett támogatások mellett más ösztönzőket is kialakított a befektetők vonzására. A területfejlesztési törvény megszületése óta a regionális támogatásoknak és maguknak a régióknak a szerepe is megnövekedett. 1996 után Magyarországon a befektetésösztönzésben egyre nagyobb teret nyertek a regionális adókedvezmények, amelyeket 2004-ig a támogatott térségekben (például vállalkozási övezetekben, 15%-nál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező megyékben) megvalósuló beruházások kaptak. Az elmaradott régiókban történő legalább 3 Mrd Ft értékű befektetés tíz éven keresztül 100%-os adókedvezménnyel járt, a vállalkozási övezetekben minden befektetés 5 évre teljes adókedvezményt vont maga után. A gépek és berendezések, valamint az infrastrukturális befektetések után pedig 6%-os adókedvezményben részesülhettek a beruházók e preferált térségekben, s ráadásul még kedvezményes hitelhez is juthattak (Antalóczy – Sass 2000). A pénzügyi támogatás mellett más ösztönzőket is alkalmaztak. Ilyen volt többek között az EU-tagság elnyeréséig az ipari vámszabad területek alapításának lehetősége. A vámszabad területeket azonban nem területi alapon határozták meg, hanem azok a termelővállalat által választott telephelyen jöhettek létre (Bodnár – Kukely 2004). Ez az eszköz rendkívül nagy hatást gyakorolt azonban az exportorientált zöldmezős beruházások vonzására az 1990-es évek második felében. Mivel nem volt EU-konform, 2004-re a vámszabad-területi cégeknek vámbelföldivé kellett válniuk, s lényegében megszűnt e fontos tőkevonzó elem. Az EU-csatlakozás hatására 2004-től megváltozott a magyarországi beruházásösztönzés szerkezete, s az állami támogatások rendszere is. A hangsúly átkerült a pénzügyi ösztönzőkre. Bevezették a 16%-os társasági adókulcsot, amely az egyik legalacsonyabb egész Európában. A 10 éves fejlesztési adókedvezményt a legalább 13 millió dollárt (kb. 2,5 Mrd Ft) – a támogatott régiókban minimum a 4,3 millió dollárt (kb. 860 millió Ft) – elérő beruházásokra terjesztették ki, ami a társasági adó 80%-ának elengedését is jelentheti. Előtérbe kerültek a kormány által, egyedi elbírálás alapján nyújtható támogatások a külföldi nagyvállalatok magyarországi nagyberuházásainak támogatására: az 50 millió eurót (kb. 12,5 Mrd Ft) meghaladó feldolgozóipari beruházásoknál, és 10 millió euró (kb. 2,5 Mrd Ft) értékhatár felett a regionális szolgáltatóközpontok esetén. Ezeket 2004-től a beruházásösztönzési célelőirányzat finanszírozza. A csatlakozás óta eltelt időben (2004–2006) a magyar kormány összesen mintegy 100 Mrd Ft beruházásösztönzési támogatás 2010-ig történő kifizetésére vállalt kötelezettséget (a befektetők húszezer új munkahely létrehozásával több mint 700 Mrd Ft beruházásra tettek ígéretet). Ezeknek a beruházásoknak jelentős hányada azonban már jelen lévő vállalatokhoz köthető, s csak egy-két új szereplő jelent meg. A gazdasági térszerkezet egyenlőtlenségeit e támogatások nem csökkentik. A zöldmezős beruházásokat ugyan a kormányzat igyekszik olyan térségekbe irányítani, amelyek eddig nem tartoztak a külföldi tőke célterületei közé (például Miskolc, Nyíregyháza, Dunaújváros), azonban a legtöbb beruházás továbbra is a fejlett térségekben realizálódik.
132
KUKELY GYÖRGY
A GAZDASÁG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK SÚLYPONTJAINAK MOZGÁSA Összességében a területfejlesztési támogatások elosztása egyre kevésbé függ a fejlettségtől. Habár a GDP és az elosztott területfejlesztési támogatások között a korrelációs együttható negatív értéket vesz fel, de a közöttük lévő kapcsolat gyenge (r = –0,2, 1999– 2005 között), s tendenciájában csökkenő. Azaz a területfejlesztési támogatások alig, s egyre kevésbé segítik a területi kiegyenlítést. Ezzel szemben a gazdaságfejlesztési támogatások az elmúlt évtizedben szoros kapcsolatban álltak a fejlettséggel, a korrelációs együtthatók értéke különösen a kis- és középvállalkozások támogatásánál jelez – csökkenő mértékű – együttmozgást (r = 0,97, 1999–2005 között), de a gazdaságfejlesztési támogatásoknál is közepes erősségű a kapcsolat (r = 0,67, 1999–2003 között). A támogatások területi struktúrája változik, az egyes támogatási formák súlypontjai évről évre – sok esetben markáns irányt felvéve – eltolódtak. A gazdaságfejlesztési támogatások súlypontja jellemzően a népességi súlyponttól nyugatra, a területfejlesztési célú támogatásoké pedig attól keletre helyezkedik el (9. ábra). A gazdaságfejlesztési támogatások közül a GFC súlypontja 1999–2003 között összességében északnyugat felé mozdult el, tehát e támogatások a piaci folyamatokra erősítettek rá. 2004 után a GVOP beruházásösztönzési prioritásának és a beruházásösztönzési célelőirányzat támogatásainak a súlypontja inkább már Ny–DNy elmozdulást mutat, ami talán változó tendenciákat jelez előre. A GVOP-támogatások súlypontja egyébként majdnem megegyezik a népességi súlyponttal, s területileg egyenletes eloszlást mutat. A fejlettséggel ellentétes irányú együttmozgást végző európai uniós gazdaságfejlesztési támogatások esetén a korrelációs együttható negatív értéket vett fel (r = –0,14, 2004–2006 között), de – mint fentebb jeleztük, a strukturális különbségek miatt, a gazdasági teljesítményt tekintve – összességében ez is a területi differenciálódás felé hat. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások támogatásában a területi célok lassan érvényesülni kezdenek, amit jelez 2001 után a KKCtámogatások súlypontjának áttolódása a népességi súlypont keleti peremére. A területfejlesztési támogatások súlypontjai ugyan a népességi súlyponttól markánsan elkülönülnek, s attól nagy távolságra keletre helyezkednek el, mozgásuk azonban figyelmeztető. A TFC-támogatások súlypontja igen jelentős mértékben délnyugat felé tolódott el (az 1999. évi és a 2005-ös súlypont távolsága 56 km). Az egyéb közvetlen területfejlesztési célú támogatás (TEKI, CÉDE) súlypontjai nagyobb állandóságot mutattak ugyanezen időperiódus alatt. Mindenesetre összességében a közvetlen területfejlesztési támogatások súlypontja 2005-re közel 20 km-rel tolódott el Dny–Ny irányban, azaz még a területfejlesztési célú támogatások esetén is jelentősen csökkent az elmaradottabb keletmagyarországi területek támogatása, ami erőteljesen megkérdőjelezi a hazai területfejlesztési politika területi egyenlőtlenségeket mérsékelni kívánó céljainak és eredményeinek egymáshoz való viszonyát. Egyedül a foglalkoztatási célú területfejlesztési támogatások esetén kedvező a tendencia, hiszen ennek esetében a súlypont 2005-re markánsan északkelet felé tolódott el (1999-hez képest 68 km-rel). De mint fentebb utaltunk rá, e célra a támogatásoknak csak töredéke jutott.
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
133 9. ábra
A terület- és gazdaságfejlesztési támogatások súlypontjainak mozgása 1999–2006 között
Forrás: saját szerkesztés
ÖSSZEGZÉS A területfejlesztési politika forrásai a piaci beruházások mellett mellékszereplőnek számítanak a gazdasági/ipari térszerkezet formálásában. A gazdasági fejlődésben – a területi preferenciákkal alig rendelkező – gazdaságfejlesztési célú támogatások fontosabb szerepet töltenek be a közvetlen területfejlesztési célú támogatásoknál. A közvetlen területfejlesztési célú pénzügyi eszközök azonban hosszú idő óta nem elegendőek a területi politika hatékony érvényesítéséhez (Perger 2001). A gazdaságfejlesztési célú állami és európai források pedig tovább szilárdítják a piaci folyamatok által formált ipari/gazdasági térszerkezetet. A gazdaságfejlesztési célú támogatások elosztásában különösen az EUcsatlakozás óta új tendenciák jelentek meg. Egyrészt az uniós jogszabályi környezetbe integrálódó magyar gazdaságpolitikának át kellett alakítania eszközrendszerét. Több, korábban sikeresnek bizonyult támogatási formát meg kellett szüntetni, illetve át kellett alakítani. Ugyanakkor az EU strukturális alapjainak megnyitásával a gazdaságfejlesztésre fordított források megtöbbszöröződtek. A gazdasági versenyképességi operatív program keretében kétszer annyi támogatást osztottak ki három év alatt (2004–2006 között), mint az összes állami gazdaságfejlesztési célú támogatás (beleértve a GFC, BÖC, KKC, TFC/TRFC, TEKI e célra jutó összegeit, valamint a Nemzeti Kutatás-fejlesztési Alap és a GKM egyéb vonatkozó pályázatait) 1999–2005 közötti összege. 2004-től ráadásul az állami támogatások összege is növekedett. A gazdaságfejlesztési célú támogatások elosztásában a területi céloknak ugyan növekvő szerepet szánnak, azonban a támogatások területi allokálásában továbbra is a gazdasági hatékonyság elve dominál. A támogatások strukturális különbségei viszont területileg is differenciált képet mutatnak: a fejlettebb
134
KUKELY GYÖRGY
térségekbe érkező támogatások között a minőségi elemek súlya nő, míg az elmaradottabb régiókban a mennyiségi, infrastrukturális jellegű beruházások a jellemzőek. A területfejlesztési eszközök elosztásában is kedvezőtlen tendenciák jelentek meg, a támogatások súlypontja a legkevésbé fejlett térségek felől a kevésbé rászoruló régiók irányába tolódik. Összességében tehát a gazdasági/ipari fejlődést elősegíteni kívánó állami támogatások még a területfejlesztési célú alapok esetében sem segítik számottevően a területi differenciák csökkenését, sőt gyakran annak növekedését katalizálják. A rövidítések jegyzéke BÖC – beruházásösztönzési célelőirányzat CÉDE – céljellegű decentralizált támogatás GFC – gazdaságfejlesztési célelőirányzat GKM – Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GOP – gazdasági operatív program GVOP – gazdasági versenyképesség operatív program KKV – kis- és középvállalkozás KKC – kis- és középvállalkozói célelőirányzat KITA – Kistérségi Támogatási Alap KKK – Kooperációs Kutatóközpont KMT – külföldi működő tőke NBÖC – nemzeti beruházásösztönzési célelőirányzat NFT – Nemzeti fejlesztési terv OTK – Országos területfejlesztési koncepció PHARE CBC – PHARE Cross-border Co-operation (határokon átívelő együttműködés) ROP – regionális fejlesztési operatív program REGÉC – regionális gazdaságépítési célelőirányzat TFC – területfejlesztési célelőirányzat TRFC – területi és regionális fejlesztési célelőirányzat TEKI – területi kiegyenlítést szolgáló célelőirányzat VÁTI – VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság
Ezúton is szeretném megköszönni Czirfusz Mártonnak a kartográfiai munkákban nyújtott segítségét. IRODALOM Antalóczy Katalin – Sass Magdolna (2000): Működő tőkeáramlások, befektetői motivációk és befektetésösztönzés a világgazdaságban és Magyarországon. Közgazdasági Szemle 5. szám Barta Györgyi (2002): A magyar ipar területi folyamatai 1945–2000, Dialóg–Campus, Budapest–Pécs Barta Györgyi (2005): A szolidaritás vagy hatékonyság dilemmája a területfejlesztési politikában a rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. Polgári szemle 2. szám Bodnár Dénes – Kukely György (2004): A vámszabad területek szerepe az ipar fejlődésében Magyarországon. In: Gazdasági szerkezet és versenyképesség az EU-csatlakozás után. A VIII. Ipar- és Vállalatgazdasági Konferencia előadásai, Pécs, 2004. október 21–22. Dupcsák László – Ormosy Viktor – Varga Tamás (2000): Döntések az 1999. évi decentralizált területfejlesztési pénzeszközökről. Területi Statisztika 5. szám Enyedi György (1997): A területfejlesztési politika dilemmái. Kritika 7. szám Grosz András (2001): A decentralizált területfejlesztési támogatások felhasználásának tapasztalatai a NyugatDunántúli régióban. Tér és Társadalom 1–2. szám Illés Iván (2002): A területfejlesztés pénzügyi eszközei az Európai Unióban és Magyarországon. Közgazdasági Szemle, július–augusztus
AZ ÁLLAMI ÉS EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁSOK HATÁSA AZ IPARI TÉRSZERKEZETRE
135
Illés Iván (2003): Regionális gazdaságtan és politika. Budapest, Zsigmond Király Főiskola Jusztin Valéria (2005): Az előcsatlakozási alapok felhasználásának jellemzői Magyarországon. Területi Statisztika 2. szám Jusztin Valéria – Sóvágó Krisztina (2004): A területfejlesztési politika eszköz- és intézményrendszerének alakulása. Falu–Város–Régió 8. szám. Kengyel Ákos (1998): Regionális támogatások és a kohézió korlátai az Európai Unióban. Közgazdasági Szemle 5. szám Kiss Éva (2002): A magyar ipar térszerkezeti változásai. Földrajzi Értesítő 3–4. szám Kiss Éva (2004): A regionális gazdaságépítés empirikus tapasztalatai. Falu–Város–Régió 1–2. szám Kiss János (1998): Az ágazati gazdaságszerkezet szerepe a regionális differenciálódásban Magyarországon. Tér és Társadalom 1–2. szám Kukely György (2004): Szerkezetváltás a magyar ipar húzóágazatában, a gépiparban. Földrajzi Értesítő 1–2. szám Nagy András (2006): A decentralizált területfejlesztési támogatások pályázati rendszereinek 2004. évi tapasztalatai. Területi Statisztika 1. szám Nagy Gábor (2003): A gazdasági fejlettség minőségi elemeinek szerepe és mérési lehetőségei. In: Nemes Nagy József (szerk.): Kistérségi mozaik. Regionális Tudományi Tanulmányok 8. szám Nemes Nagy József (1999): Elágazó növekedési pályák az ezredvégi Magyarországon. In: Nemes Nagy József (szerk.): Helyek, terek, régiók. Regionális tudományi tanulmányok 4., Budapest Nemes Nagy József (2003): Gazdasági-társadalmi súlypontok és mozgásuk az ezredvégi Magyarországon. Területi Statisztika 1. szám Nemes Nagy József (szerk.) (2005): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi Tanulmányok 11. szám. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport Nemes Nagy József – Kullmann Ádám – Fekete Attila – Szabó Pál (2000): A területi fejlődés „állami” és „piaci” útjai az 1990-es években. Területi Statisztika 3. szám Németh Nándor (2006): A főúthálózat szerepe (különös tekintettel az autópályákra) a külföldi tőke vonzásában és a lakosság életkörülményeinek alakulásában. In: Barta Györgyi (2006) Változások a külföldi működőtőke-befektetések területi szerkezetében 2000 után, MTA RKK OTK (2005): Országos területfejlesztési koncepció. Budapest Perger Éva (2001): A terület- és településfejlesztés eszközei. In: Beluszky Pál – Kovács Zoltán – Olessák Dénes (szerk.) A terület- és településfejlesztés kézikönyve. CEBA Kiadó Toroczkai Adrienn – Hahn Csaba (2006): Európai uniós támogatási adatok területi értékelése. Területi Statisztika 5. szám Tóth Attila – Kozma Gábor (2004): Decentralizált területfejlesztési támogatások felhasználása Hajdú-Bihar megyében 1996–2002. Comitatus 4. szám Tóth Géza (2005): Autópályák szerepe a regionális folyamatokban. KSH VÁTI TFI (2004): Állami támogatások és programok területfejlesztési hatásainak értékelése. Kézirat Volter Edina – Ballabás Gábor – Kukely György – Szabó Szabolcs (2005): Állami támogatások kistérségi szintű összehasonlító hatásértékelése. Kézirat Kulcsszavak: ipari térszerkezet, állami támogatások, európai uniós támogatások, gazdaságfejlesztés, területfejlesztés, beruházásösztönzés, súlypont. Resume In the one and a half decade since the change of regime market factors have dominated the formation of industrial spatial structure. State measures, as well as state and EU funds played a smaller, secondary part in corporations’ location choice and investments. Among funds, it was mainly investment incentives for economic development – strengthening economic competitiveness – that contributed to the formation of the spatial structure. Regional development funds could hardly contribute to reduce regional differences, and the capital attraction of areas less favoured by investors did not substantially increase even by the aid of incentives. What is more, the allocation of regional development funds is less and less dependent on development, which is not in harmony at all with the goal of regional policy to lower regional inequalities. Therefore the losers of the change to the regional distribution of funds are the least developed regions, i.e. not only market investments, but also state interventions tend to widen regional disparities.
ELEMZÉSEK AMBRUS ZOLTÁNNÉ – KISSNÉ MAJTÉNYI MÓNIKA – KÓLYÁNÉ SZIRÁKI ÁGNES – MALAKUCZINÉ PÓKA MÁRIA
Nagyvárosok összehasonlító vizsgálata A városok a hazai településállomány 9%-át teszik ki, s bennük 2007 elején az ország lakosságának kétharmada élt. Ez alapján Magyarország urbanizáltsága az európai átlag körüli. A városok lélekszámuk, funkcióik szerint hierarchizáltak. Budapest az egyetlen világvárosunk, amely a nemzetközi gazdasági és politikai élet szereplője. Az EU fogalmi rendszere szerinti nagyvárosi kritériumnak (500 ezer és 1 millió fő közötti) nem felel meg egyetlen további magyarországi város sem, így hazai viszonyok között a 100 ezer fő felettieket tekintik annak. (A 20–100 ezer fő közöttiek a középvárosok, a 20 ezer fő alattiak a kisvárosok.) Egy másik hazai megközelítés – a funkciókat is figyelembe véve – valamennyi megyeszékhelyet, továbbá a megyei joggal rendelkező, többségükben 50 ezer fő feletti településeket idesorolja, amelyek a magas népességkoncentrációból adódóan is térségi intézményekkel, erőteljes gazdasági, kulturális vonzással rendelkeznek, így alkalmasak a regionális folyamatok alakítására, szervezésére, koordinálására. A százezer főt nyolc hazai város lakossága haladta meg 2007 elején. Közülük legnagyobb a 204 ezres lélekszámú Debrecen, majd sorrendben Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét és végül a 102 ezer fős Székesfehérvár következik. (Az ennél kisebbek közül a legnépesebb Szombathely, és Szolnok is 80 ezer fő alatti.) A nagyvárosok csoportja sem homogén. A tradicionális regionális központokban (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) jelennek meg leginkább a regionális és innovációs hatások, míg Kecskemét, Nyíregyháza és Székesfehérvár funkciója szegényesebb. Az EU-integrációval a magyar városhálózatnak is új kihívásokkal kellett szembesülnie, a szomszéd országok konkurenciájával, de egyúttal az országon belüli verseny fokozódásával is, illetve Budapest esetén a globalizáció hatásaként a transznacionális szerepkörökért folyó versennyel. A fejlesztési elképzelések ennek tükrében a főváros metropolisz-jellegének erősítését, az ország egyközpontúságának oldásaként pedig a policentrikus városhálózat kialakítását, a nagyvárosok növekedési pólusként történő megjelenítését erősítik. Az elemzés célja a nyolc nagyváros főbb, statisztikai adatokkal megragadható jellemzőinek összehasonlító vizsgálata, amely a pozíciójuk megítéléséhez is adalékként szolgálhat. Földrajzi fekvés, vonzáskörzet A vizsgált nagyvárosok közül Debrecen, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged jellegzetes alföldi települések. Debrecen a Nyírség, a Hajdúhát és a Hortobágy érintkezési vonalában, Kecskemét pedig a Kiskunság közepén fekszik. Nyíregyháza az Alföld északkeleti sarkának homokfennsíkjára épült, Szeged pedig az ország legmélyebben fekvő városa a Tisza és a Maros folyók találkozásánál. Győr a Kisalföld keleti felében, a Mosoni-
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
137
Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál terül el, ezért a „folyók városának” is nevezik. Székesfehérvár természetföldrajzi arculatán túlnyomóan mezőföldi tájvonások uralkodnak, a település a Velencei-hegység délnyugati peremén, a Móri-árok nyílásában terül el. Miskolc eltérő jellegű tájak – harántdombok és a Sajó folyó sík területe – találkozásánál épült, meghatározó jellegzetessége az Avas hegy hirtelen kiemelkedő, meredek gerince. Pécs területének déli fele sík, míg északi része a Mecsek hegység déli lankáira kúszik fel, illetve völgyeibe nyúlik be. A várossá válásukat eltérő tényezők segítették elő, azonban mindegyiknél jelentős szerepet játszott a kedvező közlekedés-földrajzi adottság és a kiterjedt kereskedelmi tevékenység. A nagyvárosok többsége (Debrecen, Győr, Pécs, Szeged, Székesfehérvár) királyi város volt, melyek vásártartási, árumegállítási joggal rendelkeztek, és a hazai városfejlődés csíráit jelentették. Az árutermelés kibontakozása tette lehetővé Miskolc, Nyíregyháza és Kecskemét várossá válását, mivel azok jelentős közlekedési csomópontokban terültek el, így élénk kereskedelmi tevékenység bontakozott ki. A nagyvárosok szerepe – ahogyan ezt több tekintetben is bemutatjuk – térségükben kiemelkedő, jelenlétük azonban a környező településekre gyakorol legnagyobb hatást, amelynek intenzitása városonként eltérő. Legerősebb kapcsolat az agglomerációkban alakult ki, ami hosszas fejlődési időszak eredménye. Az agglomeráció a nagyváros, a körülvevő falvakból és kisvárosokból álló településgyűrűvel, amely elválaszthatatlan napi kapcsolatban van a nagyvárossal. Az ott élők nagyszámban dolgoznak a központi településen, ugyanakkor az övezetben találhatók azok a létesítmények, amelyeket a városban nincs lehetőség, illetve nem célszerű létrehozni (például ipari üzemek, raktárak, vágó-hidak). Ugyanebben a gyűrűben jön létre a városlakók pihenőövezete. Az összeépülés olyan szoros, amely akár egy településsé válásukat is indokolhatja. A vizsgált nagyvárosok közül Győr, Miskolc és Pécs körül alakult ki agglomerációs övezet. Közülük a győri a legkiterjedtebb. A város vonzása alatt álló települések lélekszáma együttesen 50–60 ezer fő közötti, így az agglomeráció lakossága a városénak 1,4-szerese. 1. táblázat
Agglomerációk, nagyvárosi településegyüttesek, 2007. január 1. Terület Megnevezés
Debreceni nagyvárosi településegyüttes Győri agglomeráció Kecskeméti nagyvárosi településegyüttes Miskolci agglomeráció Nyíregyházai nagyvárosi településegyüttes Pécsi agglomeráció Szegedi nagyvárosi településegyüttes Székesfehérvári nagyvárosi településegyüttes Összesen
A települések száma
összesen, km2
ebből: központ nélkül
Lakónépesség a nagyváros területének %-ában
összesen, fő
ebből: központ nélkül
a nagyváros népességének %-ában
9 29
805 783
343 608
174,2 447,4
238 507 184 745
34 383 56 480
116,8 144,0
9 13
840 460
519 223
261,7 194,1
141 952 213 213
32 105 40 576
129,2 123,5
5 21
405 430
130 267
147,3 263,8
133 105 180 331
16 807 23 682
114,5 115,1
12
713
432
253,7
203 263
38 380
123,3
13 111
543 4 979
372 2 894
317,5 238,8
125 852 24 252 1 420 968 266 665
123,9 123,1
138
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
A nagyvárosi településegyütteseknél az agglomerációkra jellemző nagymértékű öszszefonódás nem épült ki, vagy csak egyes települések tekintetében, vagyis a kapcsolat kevésbé szoros. (A megnevezés e tanulmány keretei között annyiban megtévesztő, hogy a százezer fő alatti városok környeztében kialakuló szorosabb települési kapcsolatokat is nagyvárosi jelzővel illetik.) A vizsgált nagyvárosok településegyütteseiben – a központ nélküli lakosságszám alapján – Kecskemét, Debrecen és Szeged vonzása nagyobb (32–38 ezres), Nyíregyházáé és a Székesfehérváré kisebb (17–24 ezres) méretű. Az agglomerációk, településegyüttesek vizsgálata nem képezi vizsgálatunk tárgyát. Demográfiai jellemzők A nagyvárosok fejlettségi, fejlődési vizsgálatának napjainkban többféle megközelítése létezik, amelyekben többnyire közös, meghatározó elem a népesség számának, főbb demográfiai jellemzőinek alakulása. A vizsgálati módszerek általában abban is megegyeznek, hogy egy-egy vizsgálati elem változása, így a népesség számának, összetételének alakulása sem értékelhető önmagában, elszigetelten az egyéb szempontoktól, például a történelmi hagyományoktól, a településrendszerben elfoglalt helytől, az államigazgatási funkcióktól, a gazdaság szerkezetétől, a szolgáltatások fejlettségétől, az innovációs képességtől, amelyek folyamatos és kölcsönös egymásra hatása befolyásolja a demográfiai mutatók változását is. A 2007. január 1-jei adatok szerint 1 millió 154 ezer fő, az ország népességének 11,5%-a élt nagyvárosokban. A főváros nélküli városi lakosságon belüli részarányuk 23%, ami mintegy 4 százalékponttal elmarad a 17 évvel korábbitól, többnyire az ebben az időszakban is tapasztalható nagyarányú városodási – várossá nyilvánítási – folyamattal összefüggésben. A vizsgált települések lélekszáma eltérő irányban és mértékben változott. Összességében a két legutóbbi népszámlálás eszmei időpontja, 1990. január 1-je és 2001. február 1-je között 1,7%-kal lett kevesebb. Csupán Kecskemét és Nyíregyháza népessége növekedett (4–5%-kal), Győré stagnált, a többié pedig csökkent. Legkevésbé (alig 1%-kal) Debrecené, legnagyobb mértékben pedig (6%-kal) Miskolcé, de Pécs és Szeged népessége is az átlagot meghaladóan (3–4%-kal) esett vissza. 2. táblázat
A nagyvárosok lakónépessége A népesség abszolút nagysága, fő Város Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
1990. január 1.
2001. február 1.
2007. január 1.
212 235 129 338 102 516 196 442 114 152 170 039 175 301 108 958 1 208 981
211 034 129 412 107 749 184 125 118 795 162 498 168 273 106 346 1 188 232
204 124 128 265 109 847 172 637 116 298 156 649 164 883 101 600 1 154 303
A 2001. évi A 2007. évi A 2007. évi az 1990. évi a 2001. évi az 1990. évi %-ában %-ában %-ában 99,4 100,1 105,1 93,7 104,1 95,6 96,0 97,6 98,3
96,7 99,1 101,9 93,8 97,9 96,4 98,0 95,5 97,1
96,2 99,2 107,2 87,9 101,9 92,1 94,1 93,2 95,5
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
139
A népszámlálást követően, 2001 és 2006 között a nagyvárosi lakosság száma összességében nagyobb ütemben (3%-kal) mérséklődött, mint a megelőző tizenegy év alatt. Növekedést (2%-osat) már csak Kecskemét mutatott. Ugyanebben az időszakban Győr és Nyíregyháza lélekszáma az átlagosnál mérsékeltebben, Miskolcé és Székesfehérváré pedig fokozottabban csökkent, a többieké az átlagoshoz hasonlóan változott. A két időszak változásának eredőjeként 1990–2006 között a nagyvárosok népessége az országost (3,0%) meghaladó mértékben, 4,5%-kal csökkent. Ettől eltérően, figyelemre méltóan (7,6%-kal) nőtt Kecskemét lakossága, és kisebb (1,9%-os) emelkedést könyvelhetett el Nyíregyháza is. Győr népessége 1%-nál kisebb mértékben, Debrecené a nagyvárosi átlagnál mérsékeltebben, a többieké azt meghaladóan fogyott, leginkább (12,1%-kal) pedig Miskolcé esett vissza. A népességszám változását alapvetően a természetes népmozgalmi folyamatok, illetve a vándormozgalom határozza meg. A természetes népmozgalmi események egyenlege 1999-től már minden nagyvárosban a népesség csökkenésének irányába hatott, vagyis a halálesetek száma folyamatosan meghaladta a születésekét. Ez a tendencia az utóbbi 17 évet tekintve Miskolc és Szeged esetében csaknem mindvégig megfigyelhető, míg Nyíregyházán csak 1999 után állandósult. A természetes fogyás mértéke az ezredfordulótól kisebb ingadozásokkal valamelyest mérséklődött, és Kecskemét kivételként szerény (0,5 ezrelékes) természetes szaporodást mutatott. Ugyanakkor a két legidősebb korstruktúrájú nagyvárosban, Miskolcon és Pécsett továbbra is viszonylag magas (–4,3, illetve –2,8 ezrelék) fogyás alakult ki, míg legkisebb ütemben – a fiatalos korstruktúrából adódóan – Nyíregyháza lakossága csökkent. 3. táblázat
A népességszámot alakító főbb tényezők Ezer lakosra jutó természetes szaporodás, fogyás
Város Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
belföldi vándorlási egyenleg
1990
2001
2006
1990
2001
2006
2,1 1,2 2,8 –1,4 3,9 0,0 –1,2 2,7
–2,4 –1,0 –1,8 –4,2 –0,7 –3,0 –2,4 –0,9
–0,8 –0,9 0,5 –4,3 –0,2 –2,8 –1,9 –1,4
5,8 0,8 7,4 –10,9 0,0 –0,1 5,9 –1,4
–3,6 –7,5 –1,7 –12,6 –1,9 –5,8 –8,4 –6,3
–0,8 0,4 6,6 –6,3 1,9 2,1 7,4 3,5
1,0
–2,3
–1,6
0,7
–6,3
1,4
Az alacsony, illetve csökkenő születésszám hátterében a termékenység évtizedek óta tapasztalható visszaesése áll. Ennek településenkénti mérésére legutóbb a 2005. évi mikrocenzus nyújtott lehetőséget. Eszerint a termékenységben településtípusonként jelentős különbség mutatkozik. Száz szülőképes korú (15–49 éves) nőre a fővárosban 82, a megyeszékhelyeken – valamennyi nagyváros ebbe a kategóriába tartozik – 94, az egyéb megyei jogú városokban 99, a többi városban 121, míg a községekben 140 élve született gyermek jutott. A száz nőre jutó gyermekszám a 2001. évihez képest valamennyi telepü-
140
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
léstípusnál csökkent, leginkább a megyeszékhelyeken, illetve az egyéb megyei jogú városokban. A természetes fogyásból eredő veszteséget a belföldi vándorlás egyenlege változó mértékben erősítette vagy mérsékelte. A nagyvárosokat érintő vándormozgalomban részben a munkalehetőségek koncentráltsága által befolyásolt folyamatok, részben pedig az agglomerációba költözéseket motiváló tényezők érvényesülnek: többek között a városkörnyéki egészségesebb környezet, illetve a kedvezőbb lakásszerzési, megélhetési viszonyok. Az 1990-es évek első felében a nagyvárosokba irányuló beköltözés mértéke öszszességében meghaladta az elköltözésekét, majd az évtized második felében ellentétes irányú folyamat vette kezdetét. 1. ábra
Az ezer lakosra jutó belföldi vándorlási különbözet éves átlaga Ezrelék 8,0 6,0
Debrecen
4,0
Győr
2,0
Kecskemét
0,0
M iskolc
-2,0
Nyíregyháza
-4,0 -6,0
Pécs
-8,0
Szeged
-10,0
Székesfehérvár
-12,0 1990–1994
1995–1999
2000–2004
2005–2006
Az ezredfordulót követően ez a folyamat tovább erősödött, ami a legtöbb nagyvárosban jelentős veszteséget okozott. A 2000-es évek második felétől azonban ismét a vándorlási nyereség vált jellemzővé. 2006-ban az ezer lakosra jutó vándorlási egyenleg 1,4 ezrelék körül alakult. Kiemelkedően magas (7,4 és 6,6 ezrelék) volt Szeged és Kecskemét többlete. Ez utóbbiban a vándorlási egyenleg (1990 óta) az új évezred első két éve kivételével folyamatosan pozitív volt, Szegeden pedig az 1990-es évek második harmadától jellemző vándorlási veszteség fordult át számottevő nyereségbe. Ugyanakkor figyelemre méltó Miskolc lakosságának az utóbbi 17 évben tapasztalható nagyarányú elvándorlása, amely 2005-ben és 2006-ban valamelyest mérséklődött ugyan, de viszonylag magas szinten (–3,0, –6,3 ezreléken) maradt. Debrecennek az 1990-es évek közepétől jellemző vándorlási vesztesége – amely többnyire a közeli kistelepülésekbe irányuló kiköltözésekkel van összefüggésben – azonban folyamatosan mérséklődött. A belföldi vándorlás mellett a népességszámot a nemzetközi vándorlás is befolyásolja. A magyarországi nagyvárosokban 2007. január 1-jén több mint 19 ezer érvényes tartóz-
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
141
kodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgár élt, 7,7%-kal több, mint 2005-ben. A lakónépességen belüli arányuk átlagosan 1,7%-ot tett ki, némileg meghaladva a két évvel korábbit. A tartósan itt élő külföldiek népességen belüli aránya az átlagot meghaladó volt Szegeden (3,8%), Nyíregyházán és Debrecenben (1,8%). A természetes népmozgalom, illetve a bel- és külföldi vándorlás egyaránt befolyásolja a népesség korstruktúráját. A születések számának csökkenése a népesség öregedésének irányába hat, míg a vándorlás – amelyben elsősorban a mobilabb fiatalabb korosztályok vesznek részt – a befogadó területen fiatalítja a korstruktúrát, a leadókban pedig éppen ellentétes hatású. 2007. január 1-jén a nagyvárosokban élők 14%-a volt 14 éves és fiatalabb, ami lényegesen kisebb az 1990. év eleji 21%-nál. Ugyanebben az időszakban a 65 évesek és idősebbek aránya 11%-ról 15%-ra emelkedett. 2. ábra
Öregedési index* 140
%
120 100 80 60 40 20
1990
2001
Miskolc
Pécs
Szeged
Győr
Székesfehérvár
Debrecen
Kecskemét
Nyíregyháza
0
2007
* Száz gyermekkorúra (0–14 éves) jutó időskorú (65 éves és idősebb).
Az öregedési index – az időskorúaknak a gyermekkorúakhoz viszonyított aránya – az 1990. évi 52%-ról 2007-re 105%-ra növekedett. E mutató alapján viszonylag fiatalabb városnak tekinthető Debrecen, Kecskemét és Nyíregyháza. A többiben az országost is meghaladó mértékű az öregedés, Győrben, Szegeden és Székesfehérváron 106–108% közötti, Miskolcon és a Pécsen pedig 123%. A népesség korösszetétele, a férfiak kedvezőtlenebb halandósági viszonyaiból eredően 40 éves kor felett fokozódó nőtöbbletet mutat. A nagyvárosokban a 2007. januári népességadatokat tekintve már a 15–19 éves korosztályban nőtöbblet jelentkezik. E városokba ugyanis nagy számban érkeznek a fiatal nők, akik legtöbb oktatási területen inkább jelen vannak, mint a férfiak A feminitási mutató – az ezer férfira jutó nők száma – a nagyvárosokban összességében 1160, országosan 1106. A legnagyobb nőtöbblet Miskolcot, Pécset és Szegedet jellemzi. A halandósági viszonyok nemenkénti különbözőségét mutatja a születéskor várható átlagos élettartam. Országosan jellemző tendencia, hogy a mélypontnak számító 1993-as
142
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
évet követően az élettartam jelentősen hosszabbodott, főként a férfiaknál, így a nemek közötti különbség is mérséklődött valamelyest. Ezzel együtt a nők várhatóan átlagosan 8 évvel hosszabb időt élhetnek meg. A nagyvárosok népességének születéskor várható átlagos élettartama 2006-ban mind a férfiak, mind a nők esetében Miskolcon volt a legkisebb (67,83, illetve 76,29 év), és elmaradt az országosan jellemzőtől is (férfiak: 69,03, nők: 77,35 év). A többi nagyvárosban már az átlagosnál kedvezőbb értékeket találunk. A 2006-ban született lánygyermekek közül leghosszabb (valamivel 79 év feletti) élettartamra a székesfehérváriak, illetve a debreceniek számíthatnak. A férfiak születéskor várható átlagéletkora szintén ebben a két városban és Szegeden volt a legkedvezőbb (71 év). 3. ábra
Születéskor várható élettartam, 2006 Év
Férfi
Miskolc
Pécs
Győr
Nyíregyháza
Kecskemét
Debrecen
Szeged
Székesfehérvár
80 78 76 74 72 70 68 66 64
Nő
A nagyvárosi lakosság kedvezőbb életkilátásaiban meghatározó szerepe van az egészségügyi prevenciónak, az ellátás, illetve a tudatosan egészségesebb életmódot elősegítő infrastruktúra közelségének, könnyebb elérhetőségének, és valószínűleg a lakosság egészségesebb életmódjának is, ami a magasabb iskolázottságból is következhet. A fiatalok csökkenő száma, illetve a nemek közötti arányeltolódás hatása – egyéb más tényezők mellett – érezhető a népesség családi állapot szerinti összetételének alakulásában is. Általánosan megfigyelhető a házasok arányának csökkenése, amit az elváltak, a nőtlenek és a hajadonok, illetve az özvegyek arányának növekedése kísér, és emelkedik a házasság helyett az élettársi közösséget választók aránya is. A nagyvárosi életformában ezek a jelenségek még fokozottabban jelennek meg. Különösen a nőtlenek és hajadonok, illetve az elváltak aránya magasabb az országosan jellemzőnél, míg a házasoké és az özvegyeké valamelyest alacsonyabb. A legutóbbi teljes körű népszámlálásból megállapítható, hogy a népesség iskolázottsági szintjében az utóbbi évtizedekben komoly minőségi változás történt, ez azonban területenként igen differenciáltan érvényesült. A nagyvárosi lakosság iskolai végzettség szerinti összetétele lényegesen kedvezőbb az ország egészére jellemzőnél. A legalább érettségizettek részaránya a 18 éves és idősebb népesség körében átlagosan négytized,
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
143
a nagyvárosokban viszont 51%. Legnagyobb az arányuk Szegeden (54%), Miskolcon és Székesfehérváron (53%). Legkisebb, és az átlagosnak jóval alatta maradó értéket (43%) mutat Kecskemét, de Nyíregyházán (49%) és Pécsen (50%) is átlag alatti arány számítható. 4. táblázat
A népesség iskolai végzettség szerint, 2001. február 1. (százalék)
Város
A 10 éves és idősebb A 15 éves és idősebb A 25 éves és idősebb A 18 éves és idősebb népességből az általá- népességből legalább népességből népességből legalább nos iskola első évaz általános iskola egyetemi, középiskolai érettségit folyamát sem 8. évfolyamát főiskolai stb. tett végezte el elvégezte oklevéllel rendelkezik összesen
férfi
nő
összesen
férfi
nő
összesen
férfi
nő
összesen
férfi
nő
Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár
0,7 0,2 0,8 0,4 0,4 0,3 0,3 0,2
1,0 0,2 0,8 0,3 0,3 0,2 0,4 0,1
0,5 0,2 0,8 0,4 0,5 0,3 0,3 0,2
92,8 94,7 91,6 93,2 93,1 93,3 93,3 95,0
94,9 96,8 93,9 95,9 95,8 95,9 95,4 97,1
90,9 92,8 89,6 90,9 90,7 91,2 91,7 93,1
51,1 52,3 43,3 52,6 48,9 50,3 54,0 52,9
48,0 51,3 40,2 51,5 45,3 50,0 51,8 52,3
53,7 53,1 45,9 53,5 51,9 50,5 55,8 53,5
19,1 18,7 16,8 17,3 18,1 18,8 20,7 20,0
20,9 21,9 19,1 20,3 20,0 21,5 22,4 24,0
17,6 16,1 14,9 14,9 16,6 16,7 19,4 16,6
Összesen
0,4
0,4
0,4
93,3
95,7
91,3
51,0
49,2
52,6
18,8
21,2
16,7
A felsőfokú végzettségűek aránya a megfelelő – 25 éves és idősebb – korcsoportban az előbbieknél kisebb különbséget jelez. Szeged és Székesfehérvár előnye e tekintetben is megmarad, Miskolc viszont az egyik legkedvezőtlenebb értéket mutatja. Az érettségizettekhez hasonlóan a diplomásoknak a megfelelő korú népességen belüli aránya szintén Kecskeméten a legkisebb, az országos átlagot (13%) azonban ez is meghaladja. A nagyvárosok átlagában a 25 éves és idősebb népesség közel 19%-a diplomás, míg országosan átlagban 12–13%-a. Az iskolázottsági szint emelkedésében jelentős szerepe van a nők ilyen irányú igénye fokozódásának, amely elsősorban a középfokú végzettség megszerzésében nyilvánult meg erőteljesebben, de a diplomával rendelkezők aránya is fokozatosan közelít a férfiakéhoz. A magasabb iskolázottsági szint kedvezően befolyásolja a népesség gazdasági aktivitását, munkaerő-piaci és jövedelmi helyzetét. Foglalkoztatottság, munkanélküliség A gazdasági és társadalmi változások hatására az utóbbi mintegy másfél évtizedben lényegesen módosult az ország népességének gazdasági aktivitás szerinti összetétele. A változások fő irányai a nagyvárosokban az országossal megegyezők voltak. Az 1990es évtized közepéig erőteljesen, majd mérsékeltebben csökkent a foglalkoztatottak aránya. Mindennek hatására az aktív keresők jelentős csoportjai vonultak vissza a munka-
144
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
erőpiacról, kiterjedtté vált a korengedményes nyugdíjazás és a rokkantsági nyugdíj igénybevétele, jelentős méreteket öltött a munkanélküliség, csökkent az eltartottak száma. Az ezredfordulót megelőző években a gazdasági aktivitás szempontjából kedvezőtlen folyamatok lefékeződtek, a stabilitás, illetve a növekedés jelei mutatkoztak, és a foglalkoztatottak száma, népességen belüli aránya szerény mértékben növekedni kezdett, az 1990. évit azonban a 2005. évi mikrocenzus adatai szerint nem érte el. A változások a vidéki nagyvárosok foglalkoztatási helyzetét eltérő mértékben érintették. Jóllehet a foglalkoztatottak számának csökkenése már az 1980-as évek második felében megkezdődött, 1990-re még nem alakultak ki jelentős eltérések nagyvárosaink foglalkoztatottsági mutatói között, és az országos átlagtól sem tértek el markánsan e településkör aktivitási jellemzői. A nagyvárosok lakosságára 1990-ben jellemző 44–45%-os foglalkoztatási arány alig 1 százalékponttal volt kedvezőbb az országos átlagnál, és városonként kissé szóródott. Székesfehérvár és Győr korszerű gazdaságszerkezete már ekkor is tükröződött a foglalkoztatottak átlagosnál magasabb arányában, és kedvezően alakult Kecskemét mutatója is. E három város napjainkig megtartotta vezető helyét a nagyvárosok foglalkoztatatási rangsorában. Figyelemre méltó, hogy ekkor – a később súlyos iparszerkezeti problémákkal szembesülő – Miskolc foglalkoztatási mutatói még kedvezőbbek voltak, mint a keleti országrész három legnagyobb városáé. 5. táblázat
A foglalkoztatottak és a munkanélküliek aránya Foglalkoztatottak
Munkanélküliek
a népesség százalékában
Városok 1990 Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
43,2 46,3 46,1 43,9 43,4 43,8 43,8 47,6 44,5
2001 36,7 43,9 40,7 33,3 37,2 37,5 37,9 45,6 38,5
2005 38,0 44,2 42,6 35,7 38,1 40,9 39,6 47,1 40,2
1990 1,3 0,8 1,2 1,3 1,5 1,1 1,0 0,9 1,1
2001 4,1 2,6 3,5 5,8 4,5 3,2 3,7 2,6 3,9
2005 4,7 4,2 3,4 5,9 4,9 3,2 4,0 2,8 4,2
A következő 10–15 évben a nyolc város munkaerő-piaci helyzete differenciálódott, a foglalkoztatási rangsor első három helyét kivéve a többi város pozíciója átrendeződött. 2001-ben a nagyvárosokban a foglalkoztattak népességhez viszonyított aránya széles sávban, 33–46% között szóródott, átlagosan 38%-ot tett ki, ami az országos átlagnál 2 százalékponttal kedvezőbb. A munkanélküliség a városokban is kiterjedtté vált, a népesség 3–6%-át érintette. A nagyvárosi körben Miskolc foglalkoztatási helyzete romlott ebben az időszakban a leginkább. 2001–2005 között valamennyi nagyvárosban javulás következett be. Így a foglalkoztatottság Székesfehérvár esetén 2005-ben alig volt kisebb az 1990. évinél, és Győrben is mérsékelt (2 százalékpontos) csökkenést mutatott. A többiekben már jelentős lemaradás mutatkozott, ami Miskolc esetében volt a legnagyobb
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
145
(8 százalékpont). A szélső értékek azt mutatják, hogy a vidéki nagyvárosok közötti, 2001-re kialakult különbségek 2005-ig alig mérséklődtek. A foglalkoztatottak számának növekedésével párhuzamosan minden nagyvárosban csökkent az inaktív keresők száma és népességen belüli aránya. A munkanélkülieké viszont 2001–2005 között csupán Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett lett kevesebb valamelyest, és népességen belüli arányuk Székesfehérváron volt a legalacsonyabb. Az elmúlt másfél évtizedben a gazdaságban végbement strukturális változások a foglalkoztatottak ágazati szerkezetét is alapvetően megváltoztatták. A változások fő iránya, hogy nagymértékben csökkent a mezőgazdaságban, az iparban és az építőiparban foglalkoztatottak száma és aránya, míg a szolgáltatási ágakban dolgozóké nőtt. 2005-ben a vizsgált városokban a foglalkoztatottak 60–70%-ának a szolgáltatóágazatok biztosítottak munkát. A tercier szférában dolgozók aránya a városok közül Debrecenben a legmagasabb (73%), ami elsősorban a közigazgatás, egészségügy és oktatás magas (35%-os) arányából fakad, ami mellett kimagasló hányadot képviselnek a városban a szállításban, távközlésben foglalkoztatottak is. Nyíregyházán és Szegeden csaknem Debrecenéhez hasonló a tercier szektor részesedése, azzal a különbséggel, hogy ezekben a városokban nagyobb a kereskedelem súlya. 4. ábra
A foglalkoztatottak megoszlása összevont gazdasági ágak szerint, 2005 % 100 Szolgáltatóágak
80 60
Ipar, építőipar
40 20
Mezőgazdaság Székesfehérvár
Szeged
Pécs
Nyíregyháza
Miskolc
Kecskemét
Győr
Debrecen
0
Az ipar és építőipar együttes részaránya Győrben és Székesfehérváron kiemelkedő (34, illetve 37%). A gazdasági szerkezetváltás egyik nagy veszteseként emlegetett Miskolcon az iparnak és az építőiparnak a foglalkoztatásban betöltött szerepe 2005-ben már nem tűnik ki a nagyvárosok sorából, súlya 28%-ot tett ki. Legnagyobb városainkban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak hányada elenyésző, 1–2% közötti. Jelentősebb arány a mezőgazdasági, élelmiszer-ipari hagyományokkal rendelkező alföldi városokban mutatható ki. A foglalkoztatottaknak a foglalkozási főcsoportok szerinti vizsgálata megerősíti, hogy a modernizálódó gazdaság a korábbinál több magasan kvalifikált szakembert, vezető, értelmiségi, szellemi foglalkozásút igényel. A vezetők foglalkoztatottakon belüli aránya az országos 10%-kal szemben a nagyvárosokban 28–29% között alakult, és Debrecenben
146
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
volt a legmagasabb (32%), ami az ágazati szerkezetnél már említett városi sajátosságokkal van összefüggésben. Kecskeméten vannak kisebb arányban a vezetők, ahol a struktúrában az ipari-építőipari jellegű foglalkozásúak magasabb hányada tűnik ki. A munkaerőpiac kínálati és keresleti oldalának területi különbségei és strukturális eltérései következtében a népesség kisebb-nagyobb hányada lakóhelyétől eltérő településen dolgozik. Az ingázás célterületei főként a nagyvárosok: 1990-ben a helyben lakó foglalkoztatottakénál átlagosan mintegy 24-25%-kal, 2001-ben 21-22%-kal volt több az ott dolgozók száma. Másként kifejezve, 1990-ben a nagyvárosi munkahelyek 23%-át, egy évtized múlva – alacsonyabb foglalkoztatási szint mellett – 25%-át más településeken lakók töltötték be, városonkénti jelentős szóródás mellett. 1990-ben még Miskolcon volt legmagasabb, 30%-os a bejárók aránya, a 2001. évi népszámlálás idején azonban már Győr és Székesfehérvár koncentrálta leginkább a környékbeli munkavállalókat. 2005-re relatíve tovább erősödött a vizsgált nagyvárosokba történő ingázás, mindenütt nőtt az oda munkavállalási célból bejárók száma. Arányuk a nagyvárosokban dolgozók között továbbra is Győrben és Székesfehérváron a legnagyobb, 37, illetve 45%. Lényegesen kevesebben vannak azok, akik a nagyvárosból más településre járnak el dolgozni. Az eljárók a nagyvárosi foglalkoztatott népesség 8%-át teszik ki. Legnagyobb az arányuk Székesfehérváron és Miskolcon. Székesfehérvár esetében ebben igen nagy szerepe van a Budapesthez való közelségének és a kedvező közlekedési lehetőségeknek. Az előbbiekben vázolt foglalkoztatási különbségek eltérő gazdasági teljesítmények mellett alakultak ki. A gazdaság teljesítménye A gazdaság teljesítményét átfogóan méri a bruttó hazai termék (GDP), melynek területre bontása módszertani okok miatt megyei szintig történik, így városi adat nem áll rendelkezésre. A városok gazdasági teljesítményének átfogó értékelésekor a problémát áthidaló megoldás lehet – a vállalkozások elterjedtsége és a gazdaság kibocsátása közötti erős korrelációra alapozva –, hogy a városi vállalkozások térségen belüli súlyának arányában tekintjük a megyei GDP-adatokból való részesedést. E számítások eredményei alapján a várakozásnak megfelelően a legfejlettebb megyék városai, Győr és Székesfehérvár a nagyvárosi rangsor elején vannak, ugyanakkor Nyíregyháza a városok sorában jóval előkelőbb helyre kerül, mint megyéje, és hozzá hasonlóan a másik kevésbé fejlett térség központja, Miskolc is kedvezőbb pozíciójú, mint térsége. Debrecen és megyéje egyaránt a nyolctagú mezőny közepe táján helyezkedik el, a többi városban viszont a térség rangsorszáma kedvezőbb, mint a megyeszékhelyé. E modell természetesen meszszemenő következtetések levonására, a városok teljesítményének abszolút mérésére nem alkalmazható – már csak amiatt sem, mert a vállalkozások számbavétele a székhelyükön történik –, arra viszont igen, hogy egy-egy város térségen belüli szerepére rávilágítsunk. Az előbbiek tükrében nyilvánvaló, hogy a működő vállalkozások ezer lakosra jutó száma a gazdaságilag két legerősebb térség székhelye (Győr és Székesfehérvár) mellett az egyik legfejletlenebb megye központjában, Nyíregyházán a legmagasabb. Finomabb bontásban, a vállalkozásokat létszám-kategória szerint vizsgálva a legnagyobb, 499 fő felett foglalkoztatók ezer lakosra jutó száma ugyanakkor Nyíregyházán már csak harmada, negyede az előbbieknek, és a vizsgált városok között a legalacsonyabb. Az előbbinél
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
147
kisebb méretű, de még mindig a nagyvállalati kategóriába tartozó, 250–499 főt foglalkoztatók elterjedtségét tekintve is hasonló következtetésekre jutunk. Ez utóbbi körben Nyíregyháza mellett alacsony értéket mutat Pécs és Szeged is. 6. táblázat
A működő vállalkozások elterjedtsége*, 2005 A vállalEbből: kozások 49 fő feletti vállalkozás száma összesen
Város
Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
17 889 13 119 9 694 12 986 11879 14 301 14 911 10 038 104 817
144 133 97 90 85 99 105 104 857
Ezer lakosra jutó ezen belül egyéni
88 103 89 74 102 91 91 99 91
43 58 46 36 59 44 51 51 47
50–249
250–499
500–
fős 0,57 0,84 0,73 0,39 0,64 0,52 0,54 0,79 0,60
0,09 0,09 0,09 0,07 0,06 0,05 0,06 0,12 0,08
0,04 0,10 0,07 0,06 0,03 0,06 0,05 0,12 0,06
* A vállalkozás-demográfiai felvétel adatai.
A vállalkozások ágazati besorolása alapján valamennyi nagyvárosban az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás, valamint a kereskedelem, javítás ágak kiemelkedő szerepe mutatható ki. E két területre koncentrálódik a nagyvárosok vállalkozásainak fele. (Nyíregyháza kivételt képez abban a tekintetben, hogy a kereskedelmi vállalkozások aránya jóval nagyobb a nagyvárosi átlagnál, míg az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatásé a legkisebb.) A nagyvárosokba bejegyzett cégek mintegy háromtizede a szolgáltatószféra további területein, ezen belül nagyobb arányban a közösségi szolgáltatóágakban (oktatás, egészségügy, egyéb) tevékenykedik. Az ipari, építőipari vállalkozások együttesen 17%os arányt képviselnek, a mezőgazdaságiak szerepe pedig igen mérsékelt. 5. ábra
A működő vállalkozások megoszlása gazdasági ágak szerint*, 2005 Ipar, építőipar
Székesfehérvár Szeged
Kereskedelem, javítás
Pécs Nyíregyháza
Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
Miskolc
Oktatás, egészségügy, egyéb közösségi szolgáltatás Fel nem soroltak
Kecskemét Győr Debrecen 0
20
40
* A vállalkozás-demográfiai felvétel adatai.
60
80
% 100
148
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
Ágazati szinten nézve a vállalkozássűrűség – az ezer lakosra jutó vállalkozások száma – Székesfehérváron valamennyi területen, Győrben pedig az egészségügy kivételével meghaladja a nagyvárosi átlagot, ugyanakkor Miskolcon minden ágazatban gyengébb elterjedtség mérhető az átlagosnál. 7. táblázat
A működő vállalkozások ezer lakosra jutó száma gazdasági áganként*, 2005 NyírKecsMiskolc egyháza kemét
Székes- Összefehérvár sen
Debrecen
Győr
Mezőgazdaság, vad-, erdő, halgazdálkodás
2
1
2
1
1
1
1
1
1
Ipar
7
9
8
6
9
6
7
9
7
Építőipar
7
9
9
6
8
8
8
10
8
19
21
20
16
26
19
19
20
20
Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás
3
4
3
3
4
3
3
4
3
Szállítás, raktározás, posta és távközlés
4
5
5
3
5
4
4
4
4
Pénzügyi közvetítés
3
4
3
3
4
3
3
4
4
Gazdasági ág
Kereskedelem, javítás
Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
Pécs
Szeged
26
33
25
22
26
30
28
30
27
Oktatás
5
5
3
4
7
6
5
5
5
Egészségügyi, szociális ellátás
5
3
4
4
4
4
5
4
4
Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás
7
8
7
6
7
7
8
8
7
88
103
89
74
102
91
91
99
91
Összesen
* A vállalkozás-demográfiai felvétel adatai.
A vállalkozásokon belül a gazdaságban betöltött szerepük alapján kiemelkedő jelentőségűek a külföldi érdekeltséggel bírók. A külföldi befektetők a legnagyobb érdeklődést Győr iránt mutatták, ahol az egy lakosra jutó külföldi saját tőke a nagyvárosi átlag ötszöröse volt 2005 végén. Győrtől elmaradva, de jelentős még a befektetések fajlagos értéke Székesfehérváron is, a többi településen viszont az előbbieknél nagyságrenddel kisebb, csak a debreceni magasabb érték emelhető ki. A befektetéseket népességarányosan tekintve a külföldiek jelenléte Pécsen, Nyíregyházán a legkisebb, vagyis azokban a nagyvárosokban, melyek térsége is a legkedvezőtlenebb értéket mutatja. A külföldi tőke eltérő érdeklődésében a nagyvárosok autópályán történő megközelíthetősége is szerepet játszott. Pécsre napjainkban sem vezet autópálya, Nyíregyháza elérése ily módon pedig 2007-ben vált lehetővé. Az egy lakosra jutó külföldi befektetés Miskolc kivételével valamennyi nagyvárosban magasabb, mint megyéjében. A nagyvárosi tőkekoncentráció legtöbb esetben igen erőteljes, legnagyobb mértékű Győrben, de Szeged, Debrecen és Pécs esetében is igen jelentős.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
149 8. táblázat
A külföldi érdekeltségű vállalkozások főbb adatai*, 2005 A városban a vállal-
Város
saját tőke
ebből: külföldi befektetés
kozások millió Ft
száma Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
158 356 196 121 302 268 416 178 1 995
159 990 154 560 832 925 818 661 42 108 37 300 66 561 59 033 30 810 30 053 55 797 41 752 105 748 78 504 307 855 268 614 1 601 794 1 488 478
az alkalmazásban
egy lakosra,
állók
ezer Ft
száma, fő
757 6 382 343 338 259 267 481 2 652 1 292
5 295 15 395 7 804 5 565 4 322 10 914 5 617 16 770 71 682
A város Egy lakosra aránya a jutó külfölmegyei di befektekülföldi tés a város megyéjébefekteben, tésből, ezer Ft % 75,4 86,3 47,8 20,5 33,6 74,7 79,2 54,2 65,9
374 2 148 145 396 155 140 234 1 157 554
* A vállalkozás székhelye szerinti számbavétel alapján.
A gazdaság teljesítőképességének meghatározó tényezői a beruházások. A gazdasági szervezetek fejlesztéseinek települési szintű vizsgálata a befektetők székhelye szerint lehetséges, vagyis nem a városban megvalósuló invesztíciók mérhetők, hanem az ott székhellyel rendelkező szervezetek tevékenységének számbevételére van mód. A kétfajta adat egymáshoz viszonyított nagysága a megyei adatok alapján a fejlett térségekben közel azonos, a fejletlenekben ugyanakkor általában a székhely szerinti a kisebb. Ez más oldalról azt jelenti, hogy az utóbbiakban a székhely szerint kimutatottnál effektíve általában magasabb beruházási érték valósulhatott meg. 9. táblázat
A gazdasági szervezetek beruházása a szervezet székhelye szerint* Beruházás, millió Ft 2005
Város
2006
2005–2006
a városban Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
59 791 103 383 19 539 41 301 36 858 35 885 46 686 64 358 407 801
66 254 118 456 20 554 42 162 23 777 34 596 53 542 46 125 405 466
126 045 221 839 40 093 83 463 60 635 70 481 100 228 110 483 813 267
A város Egy főre jutó beruházási részesedése a érték, ezer Ft, a 2005–2006. év átlaga megyei fejlesztéseka város ből, %, a városban megyéjében 2005–2006 309 866 184 239 261 225 306 545 353
191 351 112 194 107 145 177 294 191
60,4 71,7 33,2 29,7 48,7 61,1 66,8 43,9 52,1
* A 19 főnél, az építőiparban a 9 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, valamint létszámkorláttól függetlenül a költségvetési szervek adatai.
150
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
Beruházási adatokat teljes körűen a 19 főnél (az építőiparban a 9 főnél) többet foglalkoztató vállalkozások és (létszámkorláttól függetlenül) a költségvetési szervek szolgáltatnak. Ez alapján 2005–2006-ban a nagyvárosi székhelyű szervezetek invesztíciói a megyei értéknek átlagosan a felét adták. A győriek az előbbinél jóval nagyobb arányban (72%-ban) részesedtek térségük fejlesztéseiből, míg Miskolc és Kecskemét esetén ez a részarány csupán 30–33% között alakult. A legélénkebb beruházások Székesfehérváron és Győrben zajlottak, ahol az egy lakosra jutó beruházási érték (folyó áron) 2005–2006-ban a nagyvárosi átlag 1,5-szeresét, illetve 2,5-szeresét tette ki, míg Kecskemété, valamint Miskolcé és Pécsé annak csupán felét, illetve kétharmadát. A beruházások ágazati szerkezete is szignifikáns különbségeket mutat. 2005–2006ban a nagyvárosok fejlesztéseinek átlagosan hattizede irányult az iparba, Székesfehérváron viszont 77, Győrben pedig 83%-a, ugyanakkor Szegeden csupán 35%-a. A szállítási ágazat Miskolcon, a kereskedelem Nyíregyházán képviselt kiemelkedően magas arányt a városi fejlesztésekben. Az oktatás részesedése a legnagyobb egyetemi városokban, Debrecenben, Pécsett és Szegeden volt számottevő, míg Kecskeméten az egészségügyben folytak jelentős fejlesztések. Az ágazati egy lakosra jutó beruházási érték nagyvárosok szerinti eltéréseinek egyik megjelenése, hogy Győrben a közösségi szolgáltatóágak és a mezőgazdaság kivételével valamennyi területen a nagyvárosi átlagot meghaladó fejlesztések történtek, ugyanakkor Miskolcon a legtöbb területen az átlagosnál alacsonyabb szintű beruházási tevékenység zajlott. 10. táblázat
Egy lakosra jutó beruházási érték*, ezer Ft, 2005–2006 Gazdasági ág Mezőgazdaság, vad-, erdő, halgazdálkodás Ipar Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi közvetítés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Közigazgatás Oktatás Egészségügyi, szociális ellátás Egyéb közösségi személyi szolgáltatás Összesen
Debrecen
Győr
7 152 9 20
4 722 12 25
4 99 6 16
2 124 4 13
3
1
3
19 0
34 1
9 18 52
KecsNyírMiskolc kemét egyháza
Székes- Összefehérvár sen
Pécs
Szeged
8 122 10 41
7 112 18 21
3 108 9 9
8 421 4 19
5 215 9 20
1
1
1
1
1
1
6 –
38 0
11 0
11 0
28 4
19 3
22 1
14 17 9
4 9 6
7 10 14
3 12 14
13 7 23
12 7 31
18 12 10
10 12 23
5
9
18
8
17
2
14
2
9
16 309
19 866
9 181
18 239
23 261
9 225
79 306
26 545
26 353
* A 19 főnél, az építőiparban a 9 főnél többet foglalkoztató vállalkozások, valamint létszámkorláttól függetlenül a költségvetési szervek székhely szerinti adatai.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
151
Az egyes ágazatok szerepének vizsgálatára a gazdasági szervezetek foglalkoztatottsági adatai további lehetőséget kínálnak. E szervezeteknél 2006-ban a nagyváros munkavállalási korú népességének 49%-a állt munkaviszonyban, ami megyéik átlagát (43%) meghaladó volt. A munkavállalási korú népesség foglalkoztatása Székesfehérváron alakult a legkedvezőbben (71%), és Győrben (59%) is meghaladta a nagyvárosi átlagot. A foglalkoztatottak ezer lakosra jutó száma Székesfehérváron 1,5-szerese, Győrben 1,2-szerese a nagyvárosi átlagnak, és azt meghaladó volt Nyíregyházán is (1,1-szerese), ugyanakkor a többi városban elmaradt az átlagostól. A jelentősebb foglalkoztatási területeket nézve Székesfehérváron és Győrben – az oktatás, illetve Győrben még az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ág kivételével – valamennyi ágazati mutató a nagyvárosi átlagot meghaladó, és főként az ipari foglalkoztatás szerepe kiugró. Az ipari foglalkoztatottak ezer lakosra jutó száma Nyíregyházán szintén nagyobb az átlagosnál, és a város mutatói más ágazatok tekintetében is kedvezően alakultak. (Az előbbi megállapítás a korábbi fejezetekben leírtaknak némileg ellentmond. Ennek magyarázata, hogy a foglalkoztatottsági adatok telephely szerintiek, míg a korábbiakban vizsgáltak székhely szerint álltak rendelkezésre.) A többi nagyvárosban az ezer lakosra jutó ipari alkalmazottak száma ugyan nem éri el a nagyvárosi átlagot, azonban az ágazat valamennyiben az egyik legjelentősebb foglalkoztató marad. Az ipar mellett Kecskeméten a közigazgatás, Debrecenben, Pécsen és Szegeden az oktatás szerepe a legnagyobb. Miskolcon az ipar után a szállítási ágazat a legjelentősebb – a többi várossal történő összehasonlításban is kiemelkedő – terület, valamint a közigazgatás és az egészségügy. 11. táblázat
A gazdasági szervezetek alkalmazottainak száma* ezer lakosra, 2006 Gazdasági ág Összesen Ezen belül: Ipar Kereskedelem, javítás Szállítás, raktározás, posta, távközlés Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás Oktatás Egészségügyi, szociális ellátás
Debrecen
Győr
278
394
285
300
55 30
141 33
79 33
27
39
15
KecsNyírMiskolc kemét egyháza
Székes- Összefehérvár sen
Pécs
Szeged
336
314
285
476
324
61 28
91 33
71 33
57 27
193 35
86 31
16
45
22
27
27
31
30
19
12
11
27
19
19
60
21
36 52
49 35
47 27
42 36
43 33
35 64
34 63
46 30
40 45
25
33
30
40
37
32
16
39
31
*A szervezetek teljes körére vonatkozó, részben becsült adat.
Ahogyan több vonatkozásban is megtapasztaltuk, a nagyvárosok gazdasági teljesítményében meglévő különbségek kialakulásában az eltérő volumenű ipari tevékenység kiemelkedő fontosságú.
152
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
Ipari termelés A városok ipari tevékenységét, annak strukturális eltéréseit a 49 főnél többet foglalkoztató, vagyis a közepes és nagyméretű szervezetek székhely szerint számba vett adatai alapján vizsgáljuk. A nagyvárosok vállalkozásai megyéjük ipari produktumához igen eltérő mértékben, 2006-ban átlagosan mintegy 60%-ban járultak hozzá. (Ez az arány Győrben meghaladta a 80%-ot, és hasonló hányad jellemezte Debrecent és Pécset is, legkisebb részesedése pedig Miskolcnak volt.) 12. táblázat
Az ipari termelés és értékesítés főbb adatai*, 2007 A városban az értékesítésből a termelési érték az export egy főre, milliárd Ft milliárd Ft aránya, % ezer Ft
Város
Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
356 1 612 162 196 128 211 205 1 156 4 027
1 745 12 566 1 486 1 130 1 106 1 348 1 250 11 395 3 492
186 1 419 104 119 68 72 41 1 050 3 060
Városi adat a megye %-ában termelési érték
46,3 82,3 65,3 45,5 55,1 23,7 12,3 91,0 68,6
export
78,1 80,9 45,3 14,6 40,7 79,0 65,5 64,4 58,9
Egy lakosra jutó termelés a város megyéjében, ezer Ft
87,2 84,5 53,0 8,5 35,2 73,4 33,9 77,9 58,2
835 4 504 668 1 856 546 670 740 4 192 1 678
* A 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai.
Jelentős különbségek adódnak az egy lakosra jutó ipari termelési értéket tekintve is. Ez alapján Győr és Székesfehérvár iparosodottsága kiugró, nagyságrenddel felülmúlja a többiét. Mindemellett jellemző, hogy a nagyvárosi mutató – Miskolc kivételével – a térségit rendre meghaladó. 6. ábra
Egy lakosra jutó ipari termelés*, 2006
A városban
A város megyéjében
* A 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai.
Nyíregyháza
Miskolc
Szeged
Pécs
Kecskemét
Debrecen
Székesfehérvár
000 000 000 000 000 000 000 0
Győr
14 12 10 8 6 4 2
Ft
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
153
A számottevő ipari potenciálú térségekben az értékesítés döntően (80–90%-ban) exportra történik. Ehhez képest a legalacsonyabb – szegedi – arány csupán 12%, ami összefügg a városok eltérő ipari ágazati struktúrájával. Szegeden ugyanis a jellemzően belföldi értékesítési irányultságú élelmiszeripar súlya kiemelkedő, míg az iparosodott térségekben az exportirányultságú gépipar dominál. A közepes és nagyméretű szervezetek termelési értéke alapján Győr és Székesfehérvár ipara szinte kizárólagosan a gépiparra épül. Miskolcon szintén a gépipar a legnagyobb kibocsátó, emellett azonban a fémalapanyag, fémfeldolgozás területe is jelentősebb. Pécsen az élelmiszeripar után a gépipar és az energiaszektor is számottevő termelési értéket képvisel. Nyíregyházára a vegyipar jelenléte a legjellemzőbb, jelentékenyebb élelmiszeripar mellett. Debrecen iparszerkezetében több terület – vegyipar, élelmiszeripar, gépipar, energiaszektor – is nagyobb arányban van jelen. Szegeden az élelmiszeripar adja a termelési érték felét, ami mellett a vegyipar és az energiaszektor játszik még nagyobb szerepet. Kecskeméten – az alföldi városok sorában egyedülálló módon – a gépipar a leghangsúlyosabb, ugyanakkor számottevő termelési értéket állít elő az élelmiszeripar is. 13. táblázat
Az ipari termelés ágazati szerkezete*, 2006 Gazdasági ág
Debrecen
Győr
KecsNyírMiskolc kemét egyháza
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
23,5 34,4
2,4 2,1
16,5 7,9
6,1 ..
26,6 51,7
33,2 1,5
51,0 17,1
2,1 2,2
9,8 7,5
2,1 20,7
0,3 86,9
5,7 54,2
25,2 45,6
9,5 ..
1,5 26,7
3,4 2,8
18,6 74,9
7,7 64,1
14,4
6,0
3,7
16,5
2,3
29,2
20,1
0,8
7,5
1 250 11 395
3 492
Pécs
Szeged
Székes- Összefehérvár sen
A termelési érték megoszlása, % Ipar összesen Ebből: Élelmiszer, ital, dohány gyártása Vegyipar Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása Gépipar Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás
Egy lakosra jutó termelési érték, ezer Ft Ipar összesen Ebből: Élelmiszer, ital, dohány gyártása Vegyipar Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása Gépipar Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás
1 745 12 566
1 486
1 130
1 106
1 348
297 267
245 117
69 ..
294 572
448 20
638 214
245 254
342 262
37 33 360 10 920
85 805
285 515
105 ..
21 360
42 35
2 125 8 530
267 2 240
56
186
26
394
252
92
261
409 601
251
748
* A 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások székhely szerinti adatai.
A nagyvárosok eltérő gazdasági potenciálja, foglalkoztatási struktúrája, demográfiai jellemzői kifejezésre jutnak jövedelmi viszonyainak különbözőségében is.
154
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
A lakosság jövedelme A személyi jövedelem a lakosság életkörülményeit, életszínvonalát leginkább befolyásoló tényezők egyike. A nagyvárosok lakosságának jövedelme természetesen számos egyéb tényezővel is összefügg: ilyen például az eltartottak népességen belüli aránya, az inaktív keresőknek kifizetett nyugdíjak és járadékok összege, a különféle segélyek, a természetbeli juttatások mértéke, a saját termelésből történő fogyasztás aránya, a feketeés szürkegazdaság részesedése stb. A komplex vizsgálat így kiterjedt adatkör elemzését igényelné, a városok egymáshoz viszonyított pozícióinak érzékeltetéséhez azonban a városok rendelkezésre álló személyi jövedelemadó adatai is megfelelő alapul szolgálnak. 2006-ban a nyolc városban átlagosan a lakosság 45-46%-a fizetett személyi jövedelemadót. Az adózók aránya a népességhez viszonyítva kimagaslik Székesfehérváron (52%), és az átlagosnál valamivel magasabb (47–49%) még Kecskeméten és Győrben. 7. ábra
Személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem egy adózóra, egy lakosra, 2006
Szja-alapot képező jövedelem egy adózóra
Nyíregyháza
Debrecen
Szeged
Kecskemét
Miskolc
Pécs
Győr
Ezer Ft 000 800 600 400 200 000 800 600 400 200 0 Székesfehérvár
2 1 1 1 1 1
Szja-alapot képező jövedelem egy lakosra
Relatíve legkevesebben Miskolcon adóztak, a lakosság 43%-a. Az egy adózóra jutó jövedelemadó-alap Székesfehérváron és Győrben volt a legmagasabb, és Nyíregyházán a legalacsonyabb. Az így számított jövedelmi rangsor végén, vagyis Nyíregyházán az egy főre jutó adóalap a sorrendben első helyen álló város mutatójának nyolctizede. Az adóalapot képező jövedelmet a teljes népességhez viszonyítva még nagyobb a rangsor élén és a végén állók közötti differencia, mivel az egy adózóra jutó magasabb összeghez rendszerint kisebb eltartási kötelezettség társul, és fordítva. Az egy lakosra jutó személyijövedelemadó-alap nagyvárosaink közül Miskolcon a legalacsonyabb, mindössze 72%-a a legmagasabb székesfehérvárinak. A foglalkoztatottság szintje, a jövedelmek nagysága mellett az életkörülmények fontos tényezője a környezet.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
155
Természeti és épített környezet Napjainkban a természeti környezet egyre nagyobb része válik beépítetté. A beépítés mértéke és mikéntje befolyásolja a lakosság életminőségét. Debrecen, Győr, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged síkvidéki települések, melyek közül Győr és Szeged vízrajzi adottságai a legkedvezőbbek. Székesfehérvár természetföldrajzi arculatára a Velencei-hegység közelsége, Miskolcéra az Avas hirtelen kiemelkedő, meredek gerince jellemző, Pécs északi része pedig a Mecsek déli lankáira kúszik fel, illetve völgyeibe nyúlik be. Az északi fekvésű nagyvárosok (Győr, Miskolc, Nyíregyháza) éghajlata hűvösebb, mint a belső és déli részeken találhatóké (Kecskemét, Szeged). A legcsapadékosabb Miskolc, a legszelesebb Nyíregyháza. Az életminőséget a lakókörnyezet jellege is befolyásolja. A 2001. évi népszámlálás adatai alapján a nagyvárosi népesség lakókörnyezetében legnagyobb szerepet a családi házas övezetek és a lakótelepek kapnak, amelyek a népesség átlagosan 32, illetve 43%-át koncentrálják. Az előbbiek mellett nagyobb arányt (16%-ot) képviselnek még a hagyományos városias jellegű övezetek, míg a falusias, a villanegyedi és társasházi, a külterületi, az üdülőterületi és egyéb övezetek népességi aránya együttesen is 10% marad. A családi házas környezet valamennyi nagyvárosban az átlagoshoz hasonló arányú, a többi övezet tekintetében azonban jelentős eltérések adódnak, amelyek eltérő lakókörnyezeti struktúrát eredményeznek. A korábban vagy napjainkban jelentős ipari potenciált képviselő városok közül Székesfehérváron és Miskolcon a lakótelepek szerepe kiemelkedően magas, hiszen lakosságuk több mint felét, közel hattizedét koncentrálják. Ebből adódóan az átlagosnál jóval kisebb súlyú a hagyományos városias jellegű övezet. Ugyanakkor Győr lakosságának átlagosnál kisebb része él lakótelepeken, így a hagyományos városias jelleg itt viszonylag jelentős. A lakótelepeken élők részaránya Pécsen haladja még meg az átlagost, leginkább ugyancsak a hagyományos városi környezet terhére. 14. táblázat
A lakónépesség megoszlása a lakókörnyezet jellege szerint, 2001. február 1. (százalék) Város Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
Villanegyed és Családi Falusias ÜdülőVárosias társas- házas jellegű területi házi 14,5 24,3 18,5 5,9 22,8 13,5 21,8 8,0 15,7
4,9 0,7 2,1 1,8 4,4 2,5 3,1 1,5 2,8
34,0 32,2 30,1 30,5 31,1 33,6 29,2 34,4 31,9
1,7 1,9 5,9 0,9 7,0 2,0 4,8 1,0 2,9
0,1 0,3 0,0 0,4 1,5 0,1 0,6 – 0,4
Külterületi
Egyéb
3,6 0,2 11,5 1,1 4,2 0,6 0,6 0,0 2,5
0,1 0,5 0,6 2,5 1,2 1,3 0,3 0,3 0,9
LakóÖsszesen telepi 41,0 39,9 31,3 56,9 27,8 46,3 39,6 54,9 43,0
100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
156
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
Az alföldi nagyvárosok közül a lakótelepek jelenléte Debrecenben a legszámottevőbb, az átlagost azonban itt sem éri el. A településen a hagyományos városi jellegű övezetben élő népesség aránya az átlaghoz hasonló. A társasházi, villanegyedi jelleg e városban a legerősebb, ugyanakkor a külterületi népesség részaránya is magas. Szeged város szerkezetében a hagyományos városias övezet súlya a nagyvárosi átlagot meghaladó – akárcsak Debrecen kivételével a többi alföldi városban –, és a falusias környezet is jelentősebb szerepet kap. Kecskemét és Nyíregyháza lakókörnyezeti struktúrájában legkisebb a lakótelepek súlya, a falusias jellegű környezet ugyanakkor duplája az átlagosnak, és főként Kecskemét esetén igen kiterjedt a külterületen élő népesség részaránya is. A környezetet romboló tényezők közül a levegőszennyezettség jelenti az emberi egészségre nézve az egyik legkomolyabb veszélyt. A szennyezés fő oka a közúti közlekedés, a fűtés, az ipari termelés. A levegőszennyezés meghatározó elemei a szén-dioxid, szén-monoxid, kén-dioxid és a nitrogén-oxidok, amelyek mennyisége nagyban függ az iparosodottságtól, illetve az üzemek jellegétől. A rendelkezésre álló adatok szerint 2005ben átlagosan Győrben jelentkezett a legnagyobb arányú légszennyezettség kén-dioxid, nitrogén-dioxid és ülepedő por tekintetében egyaránt. A legkedvezőbb értékeket Pécs mutatta, ahol mind a nitrogén-dioxid-, mind az ülepedőpor-immisszió a legkisebbek közé tartozott. A mikroklímát javító zöldterületek aránya – fekvéséből adódóan – szintén Pécsen a legnagyobb. Az ipari gázok tekintetében kedvező volt még Nyíregyháza adata is, azonban a város ülepedőpor-koncentrációja magas értéket mutatott. 15. táblázat
Levegőszennyezettség, 2005
Város Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár
kén-dioxid1,9 11,6 2,0 4,0 1,0 2,2 1,6 0,7
(μg/m3) A levegő nitrogén-dioxidülepedő porral való szennyezettsége, átlag immisszió 33,7 43,4 41,0 36,5 27,2 25,4 35,8 41,7
6,5 9,5 8,4 4,9 7,3 5,8 5,1 6,8
Az emberek egészségi állapotát, közérzetét, a mindennapok megélését nagyban befolyásolják a lakáskörülmények, lakásviszonyok. 1990–2006 között a legnagyobb volumenű lakásépítések Nyíregyházán, legalacsonyabbak Miskolcon zajlottak. Az építések intenzitása – Miskolc kivételével – a 2000-es években meghaladta az 1990-es évekét.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
157 8. ábra
Tízezer lakosra jutó lakásépítés
1990–1999. évek átlaga
Miskolc
Székesfehérvár
Pécs
Szeged
Debrecen
Kecskemét
Győr
Lakásépítés
Nyíregyháza
80 70 60 50 40 30 20 10 0
2000–2006. évek átlaga
A lakásállomány gyarapodása 1990 és 2006 között Nyíregyházán volt a legfigyelemreméltóbb, 24%-os, Miskolcé ugyanakkor mindössze 4%-kal bővült. A folyamatos növekedés minden városban mérsékelte a laksűrűséget. A száz lakásra jutó lakók száma Szegeden volt a legkisebb (222), a legnagyobb pedig Kecskeméten és Nyíregyházán, ami a háztartások eltérő átlagos létszámával is összefüggésben van. 16. táblázat
Lakásállomány, laksűrűség, 2007. január 1. Lakásállomány szám szerint az 1990. évi %-ában
Város Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
88 160 54 419 45 872 75 029 48 713 68 509 74 278 42 792 497 772
113,2 113,6 114,2 104,0 123,9 108,7 108,0 109,5 111,0
Száz lakásra jutó lakos 232 236 239 230 239 229 222 237 231
A 2001. évi népszámlálás adatai alapján a nagyvárosok lakásainak 10–20%-a épült 1944 előtt, további 20–30%-a 1945–1969 között, így átlagosan az állomány négytizede volt 1970 előtti építésű, ezen belül Pécs lakásállományának fele, Győrének és Miskolcénak 44–45%-a, a többi városénak négytized alatti hányada. Az 1970–1980 közötti nagy lakótelepi építések következtében Pécs lakásállománynak 44%-a, a többi városénak 50–58%-a jött létre, 1990–2001 között viszont – Nyíregyháza (14%) kivételével – tizede sem.
158
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
A településeken a közművek kiépítettségének színvonala nagy hatással van a környezet terhelésére. 2006-ban Győr és Pécs teljes lakásállománya részesedett a közüzemi ivóvízellátásból, és a bekapcsolási arány a többi városban is 95% fölött volt. Az előbbinél jóval nagyobb ugyanakkor a szóródás a szennyvízelvezetés területén: a csatornázott lakások aránya 57 és 100% között szóródott. (A legmagasabb arány Pécsen, a legalacsonyabb Kecskeméten jellemző.) Egy km ivóvízvezetékre Kecskeméten jutott a legrövidebb (371 méter) csatornahossz, a legtöbb pedig Győrben (933 méter), amelynek adatától alig maradt el a szegedi, a miskolci és a székesfehérvári mutató. 9. ábra
Közüzemi ivóvízhálózatba és közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások a lakásállomány százalékában, 2007 elején % 100 80 60 40 20
Ivóvízhálózat
Kecskemét
Debrecen
Miskolc
Székesfehérvár
Nyíregyháza
Győr
Szeged
Pécs
0
Szennyvízcsatorna-hálózat
Az év folyamán hat városban a teljes szennyvízmennyiséget, Kecskeméten 98%-át, Szegeden pedig 69%-át tisztítottan vezették el. A háztartások szennyvízkibocsátása az összesnek általában kevesebb mint felét adta, ugyanakkor Székesfehérváron 58%-át, Nyíregyházán 65%-át, Pécsen pedig 78%-át. Az egy lakosra jutó évi ipari vízfogyasztás – a vízigényt is befolyásoló strukturális különbségekből adódóan – Szegeden és Székesfehérváron volt a legnagyobb (40–50 m3), a háztartások pedig Debrecenben és Győrben használták fel fajlagosan a legtöbbet vizet (évente egy főre vetítve 30 m3-t). Valamennyi város lakásállományának legalább háromnegyede – ugyanakkor Győrben és Kecskeméten kilenctizede – fogyasztott vezetékes gázt 2007 elején. A havi átlagos gázfogyasztás a nyíregyházi háztartásokban volt a legnagyobb (113 m3), és átlag feletti értéket mutattak a debreceni és kecskeméti háztartások is. A környezetet kímélő távfűtéses rendszer zömében a lakótelepi lakásokat érinti, így a távfűtésbe és melegvízhálózatba bekapcsolt lakások aránya városonként 22–48% között szóródott, a legnagyobb Székesfehérváron, Miskolcon és Pécsen volt.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
159
Nagyvárosi tudáscentrumok A nagyvárosok – lélekszámukból adódóan is – a társadalom és gazdaság számos területén előnyben vannak a kisebb településekkel szemben, amit városonként eltérő mértékben tovább erősíthet kedvező gazdaságföldrajzi helyzetük, fővárostól való távolságuk, elérhetőségük, infrastruktúrájuk fejlettségének színvonala, esetenként határmentiségük és több más tényező. A méretgazdaságosság követelményeit szem előtt tartó belföldi és külföldi nagyüzemi fejlesztéseknek – akárcsak korábban – jelenleg is célterületei ezek a városok, aminek legfőbb oka – a városok eltérő, sajátos termelési hagyományai mellett – a nagyvárosokban helyben rendelkezésre álló nagyszámú, átlagosnál képzettebb munkaerő. A gazdaság szolgáltatási ágazatai az előbbi előnyök mellett a koncentrált piacra, vásárlóerőre is építenek, ami ugyancsak elmondható az oktatás és kultúra területén működő szervezetekről. A felsőoktatás intézményei, különösen az egyetemek – hosszú időre visszatekintve – tradicionálisan a fővároshoz és legnagyobb városainkhoz kötődnek. A vizsgált városok – amelyek a kutatás és fejlesztés vidéki bázisai is egyben – egyre inkább tudáscentrumszerepet töltenek be régiójukban. A nagyvárosi lét előnyei közül az egyének számára a felsőfokú oktatási intézmények által helyben nyújtott gazdag képzési kínálat mind jobban felértékelődik. Valamennyi vizsgált városban folyik felsőfokú oktatás, ugyanakkor a képzési kínálatban és a tanulmányokat folytatók számában jelentős eltérések tapasztalhatók. 17. táblázat
Az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő hallgatók száma, 2006 (fő)
Városok
Nappali
Esti, levelező, távoktatás
Összesen
tagozaton Debrecen Győr Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Szeged Székesfehérvár Összesen
17 919 7 016 3 084 8 008 7 360 15 919 18 182 2 414 79 902
5 149 7 578 2 756 5 112 8 229 9 984 8 471 1 637 48 916
23 068 14 594 5 840 13 120 15 589 25 903 26 653 4 051 128 818
Ezer lakosra jutó esti, nappali levelező, összes távoktatástagozatos 88 55 28 46 63 102 110 24 69
25 59 25 30 71 64 51 16 42
113 114 53 76 134 165 162 40 112
Az egyetemi és főiskolai szintű nappali tagozatos képzésben részt vevők száma Szegeden, Pécsen és Debrecenben a legnagyobb. Ezekben az egyetemi városokban a felsőfokú intézmények fakultásain 16–18 ezer hallgató tanult 2006-ban nappali tagozaton, ezer lakosra jutó számuk a dél-alföldi megyeszékhelyen volt a legnagyobb, 110 fő. Levelező, esti és távoktatásos hallgatókat a Pécsen működő felsőoktatási intézményekben képeztek legnagyobb számban, a városban közel tízezer hallgató folytatott így tanulmányokat, Szegeden, Nyíregyházán és Győrben 8–9 ezer.
160
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
A többi vizsgált város képzési kínálata és volumene a felsoroltakénál szerényebb. Legkevesebb az oktatott hallgatók ezer lakosra jutó száma Székesfehérváron és Kecskeméten, ahol alig negyede, harmada a legjelentősebb oktatási potenciállal rendelkező nagyvárosokénak. A felsőfokú intézmények oktatási palettája az utóbbi években az akkreditált felsőfokú szakképzések széles kínálatával gazdagodott. E képzési szintbe bekapcsolódott hallgatókat és az egyetemeken posztgraduális képzésben részt vevőket, doktori tanulmányokat folytatókat is számba véve, a hallgatói létszám alapján felállított rangsor valamelyest módosul. Pécs képzési volumene meghaladja Szegedét, Győré pedig Nyíregyházáét. Kecskemét és Székesfehérvár valamennyi mutatót tekintve a sorrend végén helyezkedik el. A nők – Kecskemét kivételével, ahol a főiskolai képzésben a műszaki jelleg dominál – mindenütt túlsúlyban vannak a hallgatók között, arányuk Nyíregyházán és Szegeden a legmagasabb, több mint 60%. 10. ábra
A felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma*, 2006 Hallgató
Ezer lakosra 250
35 000 30 000
200
25 000 20 000
150
15 000
100
10 000
50
5 000
Hallgatók közül: a nők Ezer lakosra jutó hallgató
Székesfehérvár
Kecskemét
Miskolc
Debrecen
Győr
Nyíregyháza
Szeged
0 Pécs
0
Összes hallgató
*Felsőfokú szakképzéssel, szakirányú továbbképzéssel együtt, valamennyi tagozaton.
Az oktatás és kutatás – mint az egyetemek elsődleges funkciói – szorosan összekapcsolódnak, és kölcsönösen kiegészítik, feltételezik egymást. A nagyvárosok felsőoktatási intézményei – közülük különösen az egyetemek – a tudományos kutatás-fejlesztés vidéki centrumai is egyben, a tudás létrehozói és terjesztői. Kisugárzásuk, innovációra gyakorolt hatásuk megyéik, sőt régiójuk gazdaságára kiterjedő, bár még nem tekinthetők a főváros igazi ellensúlyának. A legnagyobb egyetemi városok – Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Miskolc – jelentős kutatóközpontokkal rendelkeznek, a hozzájuk kötődő magasan kvalifikált szakembereknek kiemelkedő szerepük van a városok szűkebb és tágabb környezetében az innováció elterjesztésében, a kutatási eredmények gazdasági hasznosításában. A k+f-tevékenységre városi adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, csak megyeiek, de ezek a városok tekintetében is irányadóak, mivel e tevékenységek nagymértékben a városokra koncentrálódnak.
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
161
A legtöbb vidéki kutatóhely – az országosnak 7, illetve 8%-a – Szeged és Debrecen környezetében működik. A tudományos kutatók száma is e két város vonzási területén a legnagyobb, de volumenében hozzájuk hasonló szellemi bázis folytat tudományos munkát Pécs térségében is. A legtöbb tudományos fokozattal és címmel rendelkező kutató Hajdú-Biharban és Csongrádban dolgozik, a munkájuk eredményeit publikáló tudományos művek száma is e két megyében a legtöbb. A kutatási ráfordítások összegét tekintve lényegesen nagyobb különbség – és eltérő rangsor – tapasztalható az említett egyetemi nagyvárosok megyéi között, ami a kutatások jellegével, infrastruktúra- és eszközigényességével is jelentős mértékben összefügg. A legtöbb forrást – az országos ráfordítások mintegy 6%-át –, összesen 14,4 milliárd forintot Hajdú-Bihar megyében fordították a kutatások költségeinek és beruházásainak finanszírozására, Csongrád megyébe ennek az összegnek a háromnegyede, Győr-MosonSopronba fele jutott. 18. táblázat
A kutató-fejlesztő helyek megyei adatai, 2006
Megyék (és nagyvárosaik)
Kutatófejlesztő hely
Hajdú-Bihar (Debrecen) Győr-Moson-Sopron (Győr) Bács-Kiskun (Kecskemét) Borsod-Abaúj-Zemplén (Miskolc) Szabolcs-Szatmár-Bereg (Nyíregyháza) Baranya (Pécs) Csongrád (Szeged) Fejér (Székesfehérvár) Összesen
207 126 86 103 71 174 216 72 1 055
A tudomáA kutatóTudomáA ráfordínyos Ráfordítás, fejlesztő nyos tás kutatómillió helyek kutatófejlesztők forint fejlesztő aránya az országosból, % 2 082 1 216 689 1 113 617 2 027 2 166 944 10 854
14 405 7 171 4 502 4 731 1 807 5 495 11 018 5 022 54 151
7,4 4,5 3,1 3,7 2,5 6,2 7,8 2,6 37,8
6,4 3,7 2,1 3,4 1,9 6,2 6,6 2,9 33,2
6,1 3 1,9 2 0,8 2,3 4,6 2,1 22,8
Fejér megyében a kutatóhelyek és kutatók országos arányát lényegesen felülmúlja a felhasznált kutatás-fejlesztési célú pénzeszközök nagysága; az egy kutatóhelyre jutó ráfordítások összege lényegében megegyezik a Hajdú-Bihar megyeivel. A relatíve kedvező helyzet a vállalkozások magasabb szerepvállalásával függ össze a kutatások finanszírozásában. A vizsgált nagyvárosok és vonzáskörzeteik összességükben a vidék kutatási kapacitásainak kétharmadát–háromnegyedét koncentrálják. Tudásbázisuk és intézményi hátterük kiemelt szerepet biztosít számukra a térségben működő vállalkozások innovációs képességének javításában, a gazdaság dinamizálásában. Összegzés A nagyvárosok összehasonlító vizsgálata a gazdasági és társadalmi élet különböző területein eltérő eredményekre vezetett. Összefoglaló értékeléshez azokat a legfontosabb mutatókat választottuk ki, melyek egy részét konjunktúra-jelzőszámként is használják, illetve arra törekedtünk, hogy a gazdasági, társadalmi élet minél több területéről szerepel-
162
AMBRUS ZOLTÁNNÉ ÉS SZERZŐTÁRSAI
jenek indikátorok, miközben cél volt a mutatók számának alacsony szinten tartása is, a könnyebb áttekinthetőség érdekében. A kiválasztott mutatók mindegyike alapján rangsoroltuk a városokat, melyek rangsorszámuknak megfelelő pontszámot kaptak. Az 1-es a legkedvezőtlenebb értékhez, a 8-as pedig a legjobbhoz társult. A módszer lehetőséget adna ugyan komplex rangsorszámmutató számítására is, ettől azonban eltekintettünk, több okból. Egyrészt ehhez a mutatókört nem tartottuk elég részletesnek, másrészt a vizsgált jellemzők szórása is rendkívül eltérő, tehát a rangsorban a minimális különbségek ugyanolyan mértékben jutnak érvényre, mint a jelentős eltérések. Ugyanakkor a módszer elégségesnek látszik ahhoz, hogy a főbb különbségeket bemutassa. A gazdasági (vállalkozássűrűségi, beruházási, külföldi befektetésekre, lakásépítésre vonatkozó) adatok szinte kivétel nélkül Győr és Székesfehérvár esetén alakultak a legkedvezőbben. Az előbbiek vonzataként e városokban regisztrálható a legmagasabb foglalkoztatottsági és jövedelmi színvonal is. 19. táblázat
A fontosabb indikátorok szerinti növekvő rangsorszámok Megnevezés A népességszám változása, 2001–2007 Ezer lakosra jutó belföldi vándorlási különbözet, 2000–2006 Születéskor várható átlagéletkor, 2006 férfi nő Az érettségizettek aránya a 18–x évesek körében, 2001. II. 1. A felsőfokú végzettségűek aránya a 25–x évesek körében, 2001. II. 1. Foglalkoztatottak a népesség %-ában, 2001 Működő vállalkozások ezer lakosra, 2005a) Egy lakosra jutó külföldi befektetés, 2005 végea) Egy főre jutó beruházás folyó áron, 2005–2006. évi átlagaa) A tízezer lakosra jutó lakásépítés, 2000–2006. évi átlaga Egy adózóra jutó szja-alapot képező jövedelem, 2006 Egy lakosra jutó szja-alapot képező jövedelem, 2006 Egyetemi, főiskolai képzésben részt vevő hallgatók ezer lakosra, 2006 A levegő kén-dioxid-szennyezettsége, átlagimisszió, 2005 A levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége, átlagimisszió, 2005 a) Székhely szerinti adatok.
DebreKecsGyőr cen kemét
Miskolc
Nyíregyháza
Székes- Relatív Pécs Szeged fehér- szórás, % vár
4
7
8
1
5
3
6
2
2,5
3
6
8
1
7
4
5
2
75,0
6 6
3 7
5 4
1 1
4 2
2 3
7 5
8 8
1,3 1,1
4
5
1
6
2
3
8
7
6,2
6
4
1
2
3
5
8
7
6,5
2
7
6
1
3
5
4
8
10,0
2
8
3
1
7
4–5
4–5
6
9,7
6
8
4
3
1
2
5
7
156,2
6
8
1
3
4
2
5
7
61,0
5
7
6
1
8
3
4
2
38,2
2
7
4
5
1
6
3
8
5,6
3
7
6
1
2
4
5
8
11,6
4
5
2
3
6
8
7
1
39,6
5
1
4
2
7
3
6
8
X
6
1
3
4
7
8
5
2
X
NAGYVÁROSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
163
Debrecen a befektetések, az építések, a külföldi tőke tekintetében a közepesnél kedvezőbb értékeket mutat, ezek azonban a város foglalkoztatottsági, jövedelmi adataiban még nem jelentek meg. Szeged hasonló helyzetű, ugyanakkor a foglalkoztatottsági, jövedelmi paraméterei valamivel jobbak. Az utóbbi mutatók relatíve Pécsen is magasak. Kecskemét és Nyíregyháza adatai meglehetősen eklektikus képet mutatnak. Miskolcon a középfokú végzettségűek aránya és az egy adózóra jutó jövedelem alakult az átlagosnál kedvezőbben, a többi mutató tekintetében viszont gyengébb a város pozíciója. A vizsgált környezeti adatok (kén-dioxid, nitrogén-dioxid kibocsátása) az iparilag erős térségekben mutatnak legnagyobb légszennyezettséget (Győr), és jelzik annak a strukturális tényezőktől való függését is (Miskolc, Székesfehérvár). Nyíregyháza, Debrecen és Szeged levegőjének minősége a vizsgált gázok tekintetében a legjobb volt. Az iskolázottsági szint a gyengébb teljesítményt nyújtók körében a legalacsonyabb, viszont nem feltétlenül a gazdaságilag legerősebb városokban a legjobb. Az egyetemi városok előnye e tekintetben elvitathatatlan. A születéskor várható átlagéletkor mérsékelt eltéréseket mutat, és bár korrelál (legalább valamelyik nemnél) a fejlettséggel, a győri férfiaké a nagyvárosok vonatkozásában mégis relatíve alacsony. A népességmegtartó képességet a környező településekre történő kiköltözések igen eltérő intenzitása miatt a nagyváros térségére célszerű vizsgálni, ami elemzésünk kereteit meghaladta. IRODALOM Beluszky Pál: Magyarország területi szerkezete és folyamatai a századfordulón, MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs, 2000 Rechnitzer János: A városhálózat és a régiók formálódása, Magyar Tudomány, 2004/9 SzocHáló Társadalomtudomány online: Mi is tulajdonképpen a város? 2004. március 30. Területi statisztikai évkönyv 2006, KSH, Budapest, 2007 Népszámlálás 2001, Területi adatok, KSH, Budapest, 2001 Népszámlálás 2001, Foglalkozási és napi ingázási adatok, KSH, Budapest, 2003 Mikrocenzus 2005, A népesség és a lakások jellemzői, KSH, Budapest, 2005 www.ksh.hu : stADAT-táblák Kulcsszavak: nagyváros, demográfia, vállalkozások, beruházások, ipar, jövedelmek, környezet, innováció. Resume This analysis is a comparison of Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged and Székesfehérvár, the eight Hungarian large towns according to Hungarian terminology, based on the most important indicators of demography, employment and income, as well as the general economic situation, innovation potential and natural and built environment. The comparative analysis of large towns led to different results in various areas of economic and social life. Among others, owing to the strong concentration of high-level services activities (financial, economic services) in the capital city, disparities between the tertiary sector in each large town are by far not as significant as in respect of industrialisation. Large university towns are strengthened by innovation activity. There are marked investment and housing activities in some less developed areas as well, which may help reduce differences. In spite of their differing levels of development, large towns play a key role in the area surrounding them. As a conclusion of the extensive analysis – which though requiring expansion in several aspects due to the nature of the subject – large towns are ranked on the basis of each key indicator separately, since the authors think that making a complex indicator would have required a deeper elaboration of the subject.
FÁBIÁN ZSÓFIA
Megyehatár menti területek a Dunántúlon – erősödő vagy oldódó belső perifériák? Bevezetés A rendszerváltozással a határok, a határmentiség szerepe felértékelődött, és ezzel párhuzamosan egyre fontosabb kutatási területté lépett elő, napjainkra szinte már önálló tudományterületté vált. A határok típusai közül a legnagyobb figyelem az államhatárokra irányul, hiszen a piacgazdaságra való átmenettel, a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatok építésével a határok elválasztó funkciója helyett az összekapcsoló szerepük erősödik, s ez hazánk szempontjából fontos, fejlődést befolyásoló tényező. A későbbiekben még többször utalunk rá, hogy az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk is a határok szerepének átértékelődése irányába hatott, és a régiók Európájának eszméje is további funkcióváltást idéz majd elő. A határok megnyílásával és uniós csatlakozásunkkal az országhatár menti területek számára fejlődési utak nyíltak meg, itt elég csak az Európai Unió határon átnyúló együttműködésre vonatkozó támogatási alapjára gondolnunk. Emellett azonban még nem sok figyelmet fordítanak az országon belüli közigazgatási határok perifériaképző szerepére. Munkánkban mi ezek, tehát a megyehatár menti területek helyzetével, a határ és nem határ menti térségek közti fejlettségi különbségek feltárásával foglalkozunk, leszűkítve a vizsgálati kört a Dunántúlra. Megvizsgáljuk azt, hogy a két területtípus között 1990–2005 folyamán területi kiegyenlítődés vagy polarizáció zajlott, erősödő vagy oldódó belső perifériákról beszélhetünk-e. Megyehatár menti területeken a megyehatárral közvetlenül érintkező települések csoportját értjük, tehát azokat, amelyek közigazgatási határa közvetlenül érintkezik a megyeivel (1. ábra). Lehetne másfajta lehatárolást alkalmazni, például a határtól vagy centrumtól való távolság alapján (ez egy szélesebb zónát is jelenthet), de a téma szempontjából a mi választásunk megfelelő. A megyehatárok esetében el kell választani külső és belső határokat, a külső határ ebben az értelemben azokat a szakaszokat jelenti, amikor a megyehatár egybeesik az országhatárral. E két típussal külön csak érintőlegesen foglalkozunk, inkább a megyehatár menti és belső területek összehasonlítására koncentrálunk. A számításokhoz a KSH T-STAR adatbázisát használtuk. Először is azzal a problémával szembesültünk, hogy a vizsgálati időszak (1990–2005) alatt több településrész önállósult, illetve több település szétvált, s ezek esetében az adatbázis hiányos volt, hiszen a kiválás előtti értékeik az „anya-, illetve testvértelepülés” értékeiben jelentek meg, a kiválás éve után ezek adataiban pedig törés következett be. Felmerült tehát a kérdés, hogy tekintsünk-e el ettől, vagy kíséreljük meg az adatok „visszabecslését”. Mivel ez a közel 1770 település közül 83 adatait érintette (ez a települések közel 5%-át jelenti),
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
165
úgy döntöttünk, hogy ez nem hanyagolható el, az adatok hiányából adódó problémák nagyobbak lennének a becslési hibáknál. 1. ábra
A megyehatár menti települések a Dunántúlon
Elsőként a múltra irányuló regressziós becslés ötlete merült fel, de az esetek nagyobb száma és a kevés rendelkezésre álló mutató miatt egyszerűbb módszert választottunk. Az „anyatelepülés” és az új település meglévő értékeinek arányait átlagoltuk, az „anyatelepülés” korábbi (még mindkét település adatait összegző) értékét ennek arányában osztottuk szét. Tehát nemcsak a hiányzó adatokat pótoltuk, hanem korrigáltuk az „anyatelepülés” kiválás előtti értékeit is. Települések szétválásakor pedig azt néztük meg, hogy ha még mindig egy településnek tekintenénk őket, akkor az összértékből hogyan részesednének, és ennek átlaga alapján osztottuk szét a kezdeti értékeket. Ennek segítségével elértük azt, hogy a 16 évet felölelő időszakra „egységesítettük” a településhálózatot, mintha nem történtek volna települési szintű változások, így tehát a számítások esetében minden évben azonos volt az elemszám, és az ebből adódó esetleges torzításokat sikerült kiküszöbölnünk. A belső közigazgatási határok A megyerendszer hosszú idejű fennállása és erős közigazgatási szerepe nagymértékben hozzájárult az országon belüli területi egyenlőtlenségek kialakulásához, mivel a megyehatárok a térségek közötti természetes kapcsolatokat figyelmen kívül hagyták.
166
FÁBIÁN ZSÓFIA
A kezdetekkor a vármegyehatárok már eleve hátrányos helyzetű, gyér népességű, nehezen járható területeken alakultak ki, s a határok létrejötte konzerválta ezeket az állapotokat. A megyehatár menti települések távol estek a megye központjától, a fő kereskedelmi utak kikerülték őket, s általában már eleve mezőgazdasági és környezeti adottságaik is kedvezőtlenebbek voltak, mint a megye többi településének. A II. világháború után sem javult a helyzet, a fejlesztési pénzeknek a megyeközpontba való áramlása is a határ menti térségek leszakadásának irányába hatott (Kanalas – Kiss 2006). A területi szerveződés alapján leosztott feladatok végrehajtása is a megyei keretekhez kötődött. Például ilyen volt a közúthálózat fenntartása és fejlesztése, ennek azonban jelentős negatív, perifériaképző hatásai lettek. Ennek oka, hogy forrás vagy érdekeltség hiányában („majd a szomszédos megye megcsinálja”) a megyéket összekötő mellékúthálózatok kiépítettsége gyér, műszaki állapotuk pedig gyenge volt, de ez így volt minden infrastrukturális elem esetében (Kanalas – Kiss 2006). A megyehatár menti fekvés következtében legfőképp azok a kistájak szenvedtek hátrányt, amelyek területén három-négy megye is „osztozott”. Esetükben ezen hátrányok halmozottan jelentkeztek (Kanalas – Kiss 2006). Miután a fő ellátási határok (úthálózat, víz- és gázszolgáltatás) napjainkban is a megyehatárokat követik, nem beszélhetünk a helyzet nagymértékű változásáról (Kanalas – Kiss 2006). Erősödő vagy oldódó belső perifériák? A dunántúli területi jövedelmi különbségek változását települési szinten, Hooverindex1 és szórás segítségével vizsgáltuk meg 1990–2005 között. Első megállapításunk az, hogy a kezdeti évhez képest nőttek a különbségek, hiszen mindkét mutató értéke nagyobb lett 2005-re, mint 1990-ben volt (2. ábra). 2. ábra
35
%
Területi különbségek a Dunántúlon A térség népességeloszlási és jövedelmi különbségeire vonatkozó súlyozott relatív szórás és Hoover-index értékei, 1990–2005
30 25 20
Szórás Hoover-index
15 10 5 0
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
Forrás: T-STAR. 1 A Hoover-index a szakirodalomban széles körben elterjedt területi egyenlőtlenségi mutató. „Azt adja meg, hogy az egyik vizsgált ismérv, társadalmi-gazdasági jelenség mennyiségének hány százalékát kell a területegységek között átcsoportosítanunk ahhoz, hogy területi megoszlása a másik jellemzőével azonos legyen.” (Nemes Nagy 2005, 112. old.)
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
167
A vizsgált 16 év alatt kiegyenlítődési és polarizációs szakaszok váltották egymást. Az 1990-es évek eleji erőteljesebb területi polarizáció a rendszerváltozáshoz és a gazdasági szerkezetváltáshoz köthető, az évtized végére ezek a különbségek stabilizálódtak, 2000 óta pedig területi kiegyenlítődés figyelhető meg a térségben. Ezek a folyamatok az egész Dunántúlra vonatkoznak, esetünkben azonban meg kell azt is vizsgálni, hogy alakul ez a határ menti, illetve nem határ menti településeken belül. Tehát a két területi egyenlőtlenségi mutatót a megyehatár menti, illetve a nem megyehatár menti települések csoportjaira is kiszámoltuk, s ez azt mutatja meg, hogy például a megyehatár menti települések között nőnek vagy csökkennek a jövedelem- és népességeloszlás különbségei (1., 2. táblázat). A 16 év során ezek esetében is megfigyelhetünk kiegyenlítődési és polarizációs periódusokat, és a kezdeti évhez képest szintén nőttek a különbségek. Eltérést jelent azonban az, hogy míg a nem megyehatár menti települések 1999 óta közelednek egymáshoz, homogenizálódnak, addig a megyehatár menti területek 2002–2004 között polarizálódtak. Tehát a megyehatár menti települések közti különbség nőtt, a már eleve fejlettebbek gyorsabban fejlődtek, míg a kevésbé fejlettek egyre jobban lemaradtak. 2005-ben jövedelmi közeledés indult meg a csoport települései között, a kérdés az, hogy mennyire lesz ez hosszú távú folyamat. A vizsgált időszak alatt a Hoover-index értéke minden évben a belső területek esetében volt magasabb, tehát a nem megyehatár menti települések között nagyobbak a területi, fejlettségbeli különbségek, mint a megyehatár mentiek között. Ennek egyik oka az lehet, hogy a fejlettebb nagyobb városok a belső területeken alakultak ki, és ezek magasabb értékei nagyobb területi egyenlőtlenségeket „okoznak”. 1. táblázat
A Dunántúl megyehatár menti, illetve nem megyehatár menti településeire vonatkozó Hoover-index (jövedelem–népesség) értékei, 1990–1997 Megnevezés Együtt Belső települések Határ menti települések
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
9,83 10,24 9,13
11,22 11,57 10,58
11,88 12,32 11,09
11,80 12,33 10,93
12,17 12,77 11,12
12,01 12,50 11,17
12,19 12,59 11,46
(százalék) 1997 12,13 12,55 11,37
Forrás: T-STAR.
2. táblázat
A Dunántúl megyehatár menti, illetve nem megyehatár menti településeire vonatkozó Hoover-index (jövedelem–népesség) értékei, 1998–2005 Megnevezés
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
(százalék) 2005
Együtt Belső települések Határ menti települések
12,06 12,52 11,21
12,00 12,56 10,93
12,05 12,51 11,14
11,57 12,14 10,44
11,37 12,12 9,76
11,32 11,89 10,25
11,11 11,55 10,31
10,92 11,35 10,12
Forrás: T-STAR.
Ez azonban még mindig semmit nem mond arról, hogy milyen a viszony a határ és nem határ menti települések fejlődése között, tehát a megyehatár menti területek felzárkóznak-e a centrumterületekhez. A kérdés megválaszolására, az egész Dunántúlra vonat-
168
FÁBIÁN ZSÓFIA
kozó Hoover-index-értékeket a határ menti és nem határ menti területekre vonatkozó komponensekre bontottuk. Ez azt mutatja meg, hogy milyen a részesedése az egész területre vonatkozó területi különbségekben a határ menti területek és a centrumterületek közti különbségeknek. Az előző Hoover-index számolásához képest ez annyiban tér el, hogy akkor a határ menti és nem határ menti csoportokon belül néztük meg a különbségeket, itt pedig azt néztük meg, hogy az összesből az egyik, illetve a másik mennyivel részesedik. Az első esetben tehát az egyes csoportokra vonatkozó összeghez viszonyítottunk, a másodikban pedig az egész Dunántúlra vonatkozóhoz. A komponensekre bontás az utóbbi számolásban azt jelenti, hogy a két összetevő összege az egész területre vonatkozó Hoover-indexet adja ki. Ez alapján azt láthatjuk, hogy a nem határ menti területek az összkülönbség kétharmadát adják, de ebben szerepet játszik az is, hogy a nem határ menti települések száma majdnem duplája a határ mentiekének. 2002–2004 között a határ menti települések egyre nagyobb, míg a nem határ mentiek egyre kisebb részét adták az egyenlőtlenségeknek, 2005-re azonban ez a tendencia megfordult (3., 4. táblázat). Tehát a belső települések részesedése kezdett el növekedni. 3. táblázat
A „komponensekre bontott” Hoover-index értékei, 1990–1997 Megnevezés Együtt Belső települések Határ menti települések
1990 9,83 6,61 3,22
1991
1992
1993
1994
1995
1996
11,22 7,43 3,78
11,88 7,98 3,90
11,80 7,97 3,84
12,17 8,24 3,92
12,01 8,08 3,92
12,19 8,11 4,08
(százalék) 1997 12,13 8,11 4,01
Forrás: T-STAR.
4. táblázat
A „komponensekre bontott” Hoover-index értékei, 1998–2005 Megnevezés Együtt Belső települések Határ menti települések
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
12,06 8,09 3,97
12,00 8,15 3,85
12,05 8,11 3,94
11,57 7,90 3,66
11,37 7,99 3,38
11,32 7,73 3,59
11,11 7,50 3,61
(százalék) 2005 10,92 7,38 3,54
Forrás: T-STAR.
Mivel a vizsgált területünk elég nagy, és fejlettségi szempontból heterogén, ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a területi különbségekről, megyei szinten vizsgálódunk tovább. Az itt található kilenc megye közül 1990-ben Somogy, 2005-ben Tolna megyében voltak a legnagyobbak a területi egyenlőtlenségek, mindkét évben Komárom-Esztergom megyében voltak a legkisebbek. A kezdeti évhez képest Baranya, Fejér, Somogy, Tolna és Veszprém megyében nőttek, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyében pedig csökkentek a különbségek. A megyék között abból a szempontból is különbség van, hogy az utóbbi években milyen irányú folyamatok zajlanak, hol van területi közeledés, hol van polarizáció. 2004 és 2005 között Somogy és Zala megye kivételével mindenhol területi kiegyenlítődés volt megfigyelhető, de ha két évvel korábbra tekintünk, akkor nagyobb különbségeket láthatunk. Tehát 2002-höz képest 2003-ra Baranya, Fejér, Somogy megyében nőttek, Győr-
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
169
Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyékben csökkentek a különbségek. 2004-ben pedig csak Tolna megye esetében nőtt a Hoover-index értéke. Nem határozhatunk meg markáns egyirányú folyamatot. Ha megyénként az összkülönbségekből a határ menti és nem határ menti települések részesedésének változását vizsgáljuk, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy Baranya, GyőrMoson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyék esetében 2004-hez képest 2005-re a határ menti területek részesedése az egyenlőtlenségekben nőtt, tehát ebből a szempontból erősödő perifériákról beszélhetünk. Azonban nem szabad minden megye esetében hosszabb ideje tartó egyirányú folyamatra gondolni, elég, ha a 2004-es helyzetet nézzük, ugyanis ekkor még Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala megyék esetében nőtt a megyehatár menti területek részesedése az egyenlőtlenségekben. Jövedelmi különbségek Az egy főre jutó adóköteles jövedelem a Dunántúl összes településén 1990 és 2005 között évről évre folyamatosan nőtt. Ugyanezen időszakban a megyehatár menti települések átlagjövedelmét összehasonlítva a nem határ mentiekével, azt mondhatjuk, hogy minden évben az utóbbi értéke volt a magasabb, tehát a nem megyehatár menti települések átlagjövedelme az egész területet tekintve nagyobb, mint a határ mentieké (5., 6. táblázat). Ez nem meglepő. Inkább azt fontos megnézni, hogy a két érték közötti különbség hogyan változott a vizsgált időszakban, vajon az átlagjövedelem tekintetében közeledés vagy távolodás van a két csoport települései között? 5. táblázat
Átlagjövedelem (egy főre jutó jövedelem) a Dunántúl összes településére, valamint a határ mentiekre és nem határ mentiekre, 1990–1997 1990
1991
1992
Dunántúl Nem határ menti települések Határ menti települések Nem határ menti/határ menti
71 183
81 797
99 963 114 579 137 537 151 673 180 551 219 415
72 193 69 415
82 488 101 588 116 377 139 571 154 032 182 491 222 520 80 589 97 120 111 428 133 976 147 542 177 153 213 976
1,04
1,02
1,05
1993
1,04
1994
1,04
1995
1,04
1996
(forint) 1997
Terület
1,03
1,04
Forrás: T-STAR.
6. táblázat
Átlagjövedelem (egy főre jutó jövedelem) a Dunántúl összes településére, valamint a határ mentiekre és nem határ mentiekre, 1998–2005 Terület Dunántúl Nem határ menti települések Határ menti települések Nem határ menti/határ menti Forrás: T-STAR.
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
(forint) 2005
262 918 307 512 351 710 417 784 456 018 522 606 551 275 592 278 266 477 312 914 357 760 425 930 470 378 533 120 560 727 602 572 256 682 298 051 341 116 403 530 430 890 504 209 534 729 574 251 1,04
1,05
1,05
1,06
1,09
1,06
1,048
1,049
170
FÁBIÁN ZSÓFIA
Ha az adatokat éves bontásban nézzük, azt mondhatjuk, hogy 1991 és 1996 kivételével 2002-ig folyamatosan nőtt a különbség a határ menti és nem határ menti települések átlagjövedelme között, 2003-ban azonban megfordult a trend, és jövedelmi közeledés indult meg, ami azt valószínűsíti, hogy jövedelmi szempontból oldódó perifériákról beszélhetünk. 2005-ben a különbség kisebb mértékben ugyan, de ismét nőtt, kérdéses, hogy ez csak egy átmeneti év, vagy a folyamat iránya ismét megváltozik, tehát a belső és határ menti települések átlagjövedelme megint távolodni kezd-e. Ezt a változást szemlélteti a nem határ menti és a határ menti települések átlagjövedelmének hányadosa: ha a kapott érték nő, akkor a két településcsoport jövedelme közötti különbség is nő, ha viszont csökken, akkor a különbség is csökken. Természetesen az átlagjövedelmeket megyei szinten is meg kell vizsgálnunk, hiszen a dunántúli átlag mögött jelentős területi eltérések húzódnak. Míg 1990-ben és 2005-ben is Fejér megyében volt a legnagyobb az egy főre jutó adóköteles jövedelem, addig a legkisebb érték 1990-ben és 2005-ben is Somogy megyében állt elő. A két szélső értékű megye között a többi megye rangsora megváltozott (7. táblázat). A rangsorban GyőrMoson-Sopron és Vas megye lépett előre jelentős mértékben, a legnagyobb visszaesést Baranya és Veszprém megye szenvedte el. Ez a visszaesés relatív, vagyis nem a jövedelem csökkenését jelenti, hanem azt, hogy az adott megyében kisebb volt az átlagjövedelem növekedése az őt megelőző megye értékéhez képest. 7. táblázat
Egy lakosra jutó évi jövedelem a dunántúli megyékben (forint) 1990-ben Somogy Tolna Zala Vas Baranya Győr-Moson-Sopron Veszprém Komárom-Esztergom Fejér
2005-ben 61 220 67 409 68 012 70 079 70 670 73 352 73 385 76 070 77 397
Somogy Baranya Tolna Zala Veszprém Vas Komárom-Esztergom Győr-Moson-Sopron Fejér
466 818 515 867 524 872 579 607 598 485 641 191 650 993 652 084 668 607
Forrás: T-STAR.
Ezek után a megyék esetében is szét kell választani a megyehatár és a nem megyehatár menti települések jövedelmi értékeit. Előtte azonban nézzük meg, hogy milyen tényezők befolyásolják erősen azt, hogy a megyehatár menti területek átlagjövedelme a nagyobb: – a megyehatár egyben államhatár-e, ha igen, ki a szomszéd? – van-e valamilyen népesség- és gazdaságvonzó tényezője az adott megyehatárszakasznak? – található-e nagyváros a megyehatár mentén? – a megyeszékhely megyehatár menti település-e? – a megyehatár két eltérő vagy két hasonló fejlettségű megyét választ-e el?
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
171
Ezeket a gondolatokat részletezve tehát fontos az, hogy a megyehatár államhatár-e egyben, hiszen abban az esetben teljesen más hatások érik a területet, mintha csak megyehatár lenne. Az államhatár menti területek már a történelmi idők kezdete óta kitüntetett fontosságúak voltak egy birodalom, illetve állam életében, hiszen bár a központi térségtől távol estek, de az ország védelme a határokhoz kapcsolódott. Egy határszakasz tartós fennállása következtében a katonai funkció csökkeni kezdett, és a kereskedelem szempontjából váltak jelentőssé a határvidékek. Hazánk mai államhatár menti térségei 1920-ban váltak határ mentivé, és perifériává válásuk ekkor kezdődött, ugyanis a határokat a vonzáskörzetek figyelembevétele nélkül húzták meg, s ennek következtében a vonzáskörzetek elvesztették központjukat, illetve a központok elvesztették vonzáskörzetüket. A vasfüggöny leereszkedése, a határok lezárása pedig szintén a határ menti perifériák kialakulása irányába hatott, hiszen a centrumtól amúgy is távol levő területek elvesztették a lehetőségét, hogy a szomszédos területekkel gazdasági kapcsolatokat létesítsenek (Baranyi 2006). A rendszerváltozás és az 1990-es évek elején a határok liberalizálása az államhatár menti területek számára is új lehetőségeket teremtett. Az addig perifériának tekinthető nyugat-dunántúli határterületek a hazánkba irányuló működőtőke-befektetések és a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok építése következtében kedvező helyzetbe kerültek, az addigi periferikus helyzet a határok megnyílásával mérséklődött. A határok elválasztószerepe lecsökkent, és az összekötőfunkcióé megnőtt. Ezzel a témakörrel kapcsolatban mindig meg kell említeni az Európai Unió szerepét, hiszen az integráció külön támogatási alapot (INTERREG) hozott létre a határ menti együttműködés segítése érdekében. Természetesen nem mindegy, hogy az adott határszakasz másik felén „ki lakik”, hiszen két fejletlen ország még elmaradottabb határ menti térségei nem lesznek képesek együttműködésre, együtt sem tudják a fejlődést előmozdítani. A következő kérdés az, hogy van-e valamilyen népesség- és gazdaságvonzó tényezője az adott megyehatárszakasznak? (Itt elsősorban a Duna és Balaton szerepére kell gondolnunk.) Ugyanis a Duna mint ipari víz, mint szállítási útvonal nagymértékű gazdasági vonzerőt képvisel, elég, ha csak a mellé települt nagy ipari üzemekre, a lábatlani cementgyárra, a dunaújvárosi vasműre és a paksi atomerőműre gondolunk, amelyek az itt levő helyi „energia” miatt települtek ide. Ezek, mivel nagy értékű terméket állítanak elő, jelentősen hozzájárulnak a határ menti területek jövedelméhez. A Balaton esetében más tényezőkről, főleg a tó idegenforgalmi jelentőségéről beszélhetünk, s az ebből a tevékenységből származó magasabb bevételek szintén hozzájárulnak a megyehatár menti területek magasabb átlagjövedelméhez. Annak a vizsgálata, hogy nagyvárosok fekszenek-e a határ mentén, abból a szempontból érdekes, hogy a nagyobb városok jövedelemtermelő képessége is nagyobb, így ahol több a nagyváros, illetve nagyobb népességű települések húzódnak a határ mentén, ott valószínűleg az átlagjövedelem is magasabb lesz. Az előbbi logikához hasonlóan: ha a megyeszékhely megyehatár menti település, az is a határ menti területek magasabb átlagjövedelmét eredményezi. Végezetül az is fontos, hogy a megyehatár két hasonló fejlettségű vagy két eltérő fejlettségű megyét választ-e el. Az utóbbi esetben a fejlett számára nem vonzó a határ mente, hiszen vélhetően nincs sok lehetőség közeli cégekkel való együttműködésre, illetve a beszállítói hálózat kiterjesztésére.
172
FÁBIÁN ZSÓFIA
Természetesen e megállapítások alapján nem lehet megmondani, hogy például Veszprém megye esetében a határ menti területek átlagjövedelme magasabb, mint a nem határ mentieké, mivel déli határa a Balaton partján húzódik, hiszen a tó partja csak a határ egy részét jelenti, és ez alapján nem lehet az egész határ mentére általánosítani. Nézzük most már a számokat! 1990-ben négy megyében – Fejérben, KomáromEsztergomban, Somogyban és Zalában – volt a határ menti települések átlagjövedelme magasabb a nem határ mentiekénél, 2005-ben már csak Komárom-Esztergom megyében. Somogyban a határ menti települések átlagjövedelmét először 2000-ben haladta meg a nem határ mentieké, tehát az utóbbi csoportban nagyobb volt a jövedelemnövekedés mértéke. A megyehatár menti területek lassabb növekedése részben a balatoni turizmus „válságával” magyarázható. Azokat a megyéket, ahol a „belső” települések átlagjövedelme meghaladta a határ mentiekét, két csoportra oszthatjuk. Az egyikbe azok a megyék tartoznak, ahol nem volt túl nagy a különbség a megyehatár menti és nem megyehatár menti települések jövedelme között. 1990-ben ide csak Tolna megye volt sorolható, 2005-ben rajta kívül az előző csoportból Fejér, Somogy és Zala is idekerült. A másik csoport értelemszerűen az, ahol a megyehatár menti és nem megyehatár menti települések jövedelmi átlaga között jelentős a különbség, ide 1990-ben és 2005-ben Baranya, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye tartozott. Felvetődhet a kérdés, miként lehet ez? Hiszen ezek közül Győr-Moson-Sopron és Vas megye is a fejlett nyugati határzónába esik, tehát miért nem a határ menti területek jövedelme a magasabb? Nem szabad elfelejtenünk azt a tényt, hogy bár a határok megnyílásával a határ menti, főleg a nyugati határ menti területek kedvező fekvési helyzetbe kerültek, jelentős mértékű tőke áramlott be az országba, de ez nem csak az általunk szigorú értelemben tekintetbe vett határ menti területeken, tehát a határral érintkező településeken realizálódott. A külföldi befektetőknek nem feltétlenül kell a határ mellé telepíteniük az üzemüket, elég, ha a határ közelébe, vagy csak az ország nyugati felébe helyezik azt, hiszen számukra az a lényeg, hogy a terület az országhatártól ne legyen túl messze, és jól megközelíthető legyen. Tehát amikor a nyugati határ felértékelődéséről beszélünk, akkor egy szélesebb határsávra, esetleg az egész Nyugat-Dunántúlra gondolunk. Az egyes megyéken belül a vizsgált 16 év alatt nem változott nagymértékben a határ és nem határ menti települések átlagjövedelme között fennálló arány. Mind a kilenc megye értékeit összehasonlítva azt állapíthatjuk meg, hogy a megyehatár menti települések átlagjövedelme 1990-ben és 2005-ben Fejér megyében volt a legnagyobb, Baranya megyében pedig a legkisebb. Ugyanezt megnézve a nem határ mentiekre, a jövedelemérték legnagyobb 1990-ben Fejérben, 2005-ben Győr-Moson-Sopronban, a legkisebb pedig 1990-ben és 2005-ben is Somogy megyében volt. A megyék esetében is meg kell vizsgálnunk azt, hogy a határ menti és nem határ menti települések átlagjövedelme közötti különbség nő vagy csökken a 2000-es évek elején, tehát jövedelmi szempontból közelednek vagy távolodnak a két csoport tagjai. A kilenc megye közül 2004 és 2005 között csak Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyében csökkent a különbség. Hosszabb időtávon (1990–2005 között) megyénként nézve eltérő folyamatokat láthatunk. Baranya megye esetében a két településcsoport átlagjövedelme közötti különbség 1990 óta folyamatosan nő, tehát a határ menti települések jövedelmi felzárkózása még nem kezdődött el, jövedelmi szempontból erősödő peri-
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
173
fériákról beszélhetünk. Fejér megye esetében nem állapítható meg ilyen határozott trend, a 16 év alatt ugyanis hol nőtt, hol csökkent az eltérés – 2005-re nőtt. Győr-MosonSopron, Vas és Veszprém megyében – Baranyához hasonlóan – a két településcsoport közötti átlagjövedelem-különbség a kezdeti év óta folyamatosan nő, tehát itt sem beszélhetünk jövedelmi kiegyenlítődésről. Komárom-Esztergom megye esetében 1994, 2000 és 2001 után 2005-ben is csökkent az átlagjövedelmek közötti eltérés. Somogy megyét tekintve sem beszélhetünk 16 éven át tartó változatlan trendről, sőt 1990-ben a határ menti települések átlaga még magasabb volt, mint a nem határ mentieké, de ez 2005-re felcserélődött. 2002 óta a jövedelmi különbségek csökkenése a meghatározó folyamat. Tolna megye esetében is összetettebb a kép, a vizsgált évek alatt nőtt is, csökkent is az átlagjövedelmek különbsége, akadtak olyan évek is, amelyekben a határ mentieké magasabbá vált. 2005-ben azonban a nem határ menti települések átlaga volt a magasabb, a két csoport közötti különbség 2004-hoz képest pedig csökkent. Zala megyében sem határozható meg abszolút trend, 2005-re az előző évhez képest nőtt a határ menti és nem határ menti települések átlagjövedelme közötti különbség. Röviden itt térnénk ki a külső (államhatár) és belső megyehatár menti területek jövedelmi különbségeire. A kérdést, hogy a belső vagy külső megyehatár menti települések egy főre jutó jövedelme-e a kedvezőbb, szintén 1990–2005 között vizsgáljuk. A 16 év folyamán egyedül 1991-ben volt a belső megyehatárok értéke a kedvezőbb, a többiben mindig a külsőé volt a magasabb. Ha a két érték közötti különbség nagyságát vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy 1993–2002 között folyamatosan nőtt a különbség, 2002 óta azonban csökken, tehát a két típus települései között közeledés zajlik jövedelmi szempontból. Határmentiség vagy településnagyság Ebben a részben az egy főre jutó adóköteles jövedelem nagyságának vizsgálatába a határ menti és nem határ menti települések szétválasztása mellé egy új szempont, a településnagyság-kategória szerinti elkülönítés is bekerül. Tehát megvizsgáljuk azt – először az egész Dunántúlra vonatkozóan, majd megyei szinten –, hogy a határmentiség mellett milyen szerepe van a településméretnek (a település népességszámának) az átlagjövedelem alakulásában. A településnagyság vagy a fekvés hatása érvényesül jobban? Az egész Dunántúlt vizsgálva a következő megállapításokat tehetjük. Településnagyság-kategóriák szerint az egyre népesebbek felé haladva, 1990-ben és 2005-ben minden esetben nőtt az egy főre jutó jövedelem, tehát minél népesebb egy település, annál kedvezőbb gazdasági helyzetben van, jobb az ott lakók átlagos életszínvonala (8. táblázat). A megyehatár menti és nem megyehatár menti települések átlagjövedelmét összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy nem minden kategóriában a belső települések értéke a kedvezőbb. 1990-ben igaz volt ez, az 5001–10 000 és 10 001–50 000 fő közötti kategóriák esetében, tehát ezekben a határ menti települések értéke volt a magasabb. 2005-re változás történt, ugyanis az 500 alatti, az 501–1000, és az 10 001–50 000 közötti kategóriákban teljesült ez. A legkisebb települések esetében a határ menti fekvés már nem minden esetben negatív tényező, hiszen valószínűsíthetjük, hogy a dunántúli átlag mögött jelentős megyei szintű eltérések vannak.
174
FÁBIÁN ZSÓFIA 8. táblázat
Az egy lakosra jutó jövedelem értékei a Dunántúlon településnagyság-kategóriák, illetve a megyehatár melletti fekvés szerint szétválasztva Egy lakosra jutó jövedelem (Ft/fő) Településnagyság, fő
– 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 100 001 – Dunántúl (nem teljes)* Dunántúl (teljes)
A települések száma
Egy lakosra jutó jövedelem (Ft/fő)
1990
A települések száma
2005
nem határ menti
határ menti
nem határ menti
határ menti
nem határ menti
határ menti
nem határ menti
határ menti
48 281 53 490 58 099 64 641 68 543 77 974 87 313 90 378 67 627 72 193
46 566 51 732 56 983 62 896 68 694 78 117 84 396 – 69 415 69 415
542 294 189 96 13 18 4 3 1 156 1 159
189 143 112 71 15 17 4 – 551 551
362 805 435 143 500 271 552 197 584 056 619 855 762 433 767 482 562 908 602 572
365 994 441 552 477 995 524 135 565 798 648 843 693 045 – 574 251 574 251
565 263 194 95 18 17 4 3 1 156 1 159
218 126 102 68 16 17 4 – 551 551
* Az egy lakosra jutó jövedelem Dunántúlra vonatkozó értékei, a 100 ezer fő feletti kategória kihagyásával. Forrás: T-STAR.
A Dunántúl nem határ menti és határ menti települései esetében úgy is kiszámoltuk a jövedelmi átlagot, hogy a 100 000 főnél népesebb településeket kihagytuk, hogy értékeik ne torzítsák az összehasonlítást, hisz a területen nincs 100 000 főnél népesebb határ menti település. Az eredmények azt mutatják, hogy 1990-ben és 2005-ben a határ menti települések jövedelmi átlaga volt magasabb. A belső települések közül mindkét évben az 5001 fő feletti kategóriák értékei haladták meg az átlagot, a határ menti településeket tekintve ez mind a két évben a 10 001 lakos feletti kategóriába esőket jelentette. Ha a 100 001 főnél népesebb belső települések értékeit is számításba vesszük, az előbbi reláció megfordul, és a nem határ menti települések jövedelemátlaga lesz a magasabb. A növekedési dinamikát 1990 és 2005 között vizsgálva azt mondhatjuk, hogy az egész Dunántúl összes határ menti és nem határ menti települése közül az utóbbiakéban volt a magasabb (9. táblázat). Településnagyság-kategóriák szerint csoportosítva a településeket megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb növekedési ütem a belső települések esetében az 50 001–100 000 fős kategóriában következett be. A növekedési dinamika az összes kategória közül az 500 fő alatti, nem határ menti települések esetében volt a legalacsonyabb. A belső és a határ menti területeket összehasonlítva pedig az látható, hogy a határ mentiek értékei az 501 alatti, az 501–1000 és a 10 001–50 000 fős településcsoportokban kedvezőbbek.
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
175 9. táblázat
A dunántúli települések jövedelemátlagára vonatkozó növekedési dinamika (százalék) Településnagyság, fő – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 100 001 – Dunántúl
Növekedési dinamika 2005/1990 nem határ menti
határ menti
7,51 8,14 8,61 8,54 8,52 7,95 8,73 8,49 8,35
7,86 8,54 8,39 8,33 8,24 8,31 8,21 – 8,27
Forrás: T-STAR.
Baranya megyében 1990-ben a településnagyság növekedésével párhuzamosan nőtt az egy lakosra jutó adóköteles jövedelem mind a határ menti, mind a nem határ menti települések esetében, s minden kategóriában a nem megyehatár menti területek átlaga volt a magasabb (10. táblázat). Tehát Baranya megyében a határmentiség és a kisebb településméret is kedvezőtlenebb jövedelmi helyzetet valószínűsít. 2005-re annyiban változott meg ez a kép, hogy a határ mente esetében az 1001–2000 közötti népességkategóriába eső települések értéke kisebb lett, mint az alatta lévőé, valamint, hogy a 10 001–50 000 fő közötti kategóriába eső települések átlagjövedelem-értékei közül a határ mentieké volt a magasabb. Viszont ebben a kategóriában a határ mentiek „csoportját” csak egy település, Mohács alkotja, és a változások a város gyorsabb fejlődésével magyarázhatók. A 2005-re bekövetkezett változások azt eredményezték, hogy nem vonhatunk le általános érvényű következetéseket az egy főre jutó jövedelmet illetően az alapján, hogy a megye települése hol fekszik, illetve mekkora a népességszáma, de öszszességében a fekvés szerepe a meghatározóbb. Fejér megyéről is megállapítottuk már korábban, hogy a nem határ menti települések átlagjövedelme felülmúlja a határ mentiekét. Az a kérdés most, hogy településnagyságkategóriák szerint bontva a településeket minden esetben így van-e ez? Az 1990-es és 2005-ös jövedelmek esetében sem igaz, hogy a belső területek értéke minden kategóriában meghaladta volna a határ mentiekét. 1990-ben az 500 alatti, a 2001–5000, az 5001–10 000 és a 10 001–50 000 fő közötti népességkategóriák esetén múlta felül a határ menti települések átlagjövedelem-értéke a nem határ mentiekét. Ebből a szempontból 2005-re az 5001–10 000 fős népességű települések esetében megfordult a helyzet (10. táblázat). Fejér megyéről azt sem mondhatjuk el, hogy a településnagyság növekedésével párhuzamosan nőtt volna az egy főre jutó jövedelem értéke. Ami a nem határ menti településeket illeti, 1990-ben a „növekedési trendbe” csak az 1001–2000 fő közé esők értéke nem illett bele, 2005-ben azonban teljesen felborult ez a sorrend, ahogy a táblázatban is látszik. A határ menti települések esetében 1990-ben és 2005-ben az 500 fő alatti kategóriák lógtak ki a „növekvő jövedelmi sorból”.
176
FÁBIÁN ZSÓFIA
A megye jövedelmi helyzetéről összességében azt mondhatjuk, hogy 2005-ben a fekvés szerepe volt a meghatározó, a nagyobb népességszámhoz nem tartozott feltétlenül magasabb jövedelem. Győr-Moson-Sopron megye településeinek egy lakosra jutó jövedelmi átlagát 1990-re vizsgálva első megállapításunk az, hogy minél nagyobb lélekszámú a település, annál magasabb a jövedelem értéke (10. táblázat). 10. táblázat
Az egy lakosra jutó jövedelem a dunántúli megyékben településnagyság-kategóriák, illetve a megyehatár melletti fekvés szerint Egy lakosra jutó jövedelem, Ft/fő Egy lakosra jutó jövedelem, Ft/fő Megyék
Településnagyság, fő
– 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 Baranya 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 100 001 – – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 Fejér 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 10 0001 – – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 Győr-Moson-Sopron 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 10 0001 – – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 Komárom-Esztergom 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 Somogy 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000
1990 nem határ menti 47 015 55 323 57 035 65 271 73 967 70 147 87 482 58 253 62 355 60 614 63 465 67 229 68 348 – 95 926 53 323 57 895 59 078 63 005 – 78 437 – 89 452 63 876 64 238 62 610 70 994 59 587 82 753 – 40 090 44 596 49 718 53 932 62 995 70 886 81 240
2005 határ menti 42 219 49 081 54 502 63 513 – 68 242 – 62 024 56 202 57 492 67 157 69 421 82 107 95 608 – 51 208 56 572 58 679 62 707 64 838 72 215 82 782 – 45 928 60 551 64 057 79 415 74 375 81 274 80 063 38 524 43 968 53 750 61 593 70 819 75 423 –
nem határ menti 287 835 386 247 448 311 516 226 615 901 466 655 669 979 541 827 478 679 557 601 538 569 590 211 558 783 – 869 313 478 754 513 669 577 119 612 610 786 895 642 892 – 804 789 512 876 524 554 557 266 600 828 651 405 706 274 – 267 362 321 292 369 754 437 098 458 441 561 990 650 990
határ menti 246 783 355 855 348 165 419 643 – 509 184 – 654 314 464 687 542 961 584 760 586 938 768 868 801 135 – 426 774 542 721 540 433 564 702 528 524 608 034 648 876 – 438 753 554 832 583 824 662 202 622 956 704 544 665 603 281 303 310 763 400 713 461 114 484 507 580 721 –
(A tábla folytatása a következő oldalon)
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
177 (Folytatás)
Egy lakosra jutó jövedelem, Ft/fő Egy lakosra jutó jövedelem, Ft/fő Megyék
Tolna
Vas
Veszprém
Zala
Településnagyság, fő – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000 – 500 501 – 1 000 1 001 – 2 000 2 001 – 5 000 5 001 – 10 000 10 001 – 50 000 50 001 – 100 000
1990 nem határ menti 40 233 49 491 53 948 60 193 – 83 863 53 920 56 398 59 602 67 599 – 77 752 87 340 51 291 54 908 62 608 76 350 73 982 81 224 94 532 47 936 53 066 60 484 67 111 67 113 – 86 959
2005 határ menti 45 606 52 211 50 106 54 071 59 011 84 124 50 114 52 605 56 879 65 904 63 393 69 868 – 51 144 52 075 59 984 64 112 70 903 76 923 – 46 065 52 111 53 264 54 708 – 80 174 80 006
nem határ menti 255 476 348 390 372 140 470 454 520 021 700 725 486 758 529 056 584 614 623 699 – 740 172 777 284 392 096 461 868 510 251 581 223 577 660 612 532 850 429 394 223 469 800 521 621 530 994 546 682 – 783 053
határ menti 267 718 349 968 339 598 418 602 463 159 699 569 448 132 472 852 547 090 599 641 667 890 613 934 – 411 882 457 728 528 719 524 918 591 498 633 085 – 414 020 448 314 445 145 465 776 – 602 960 669 882
Forrás: T-STAR.
Ez a helyzet 2005-re jelentősen megváltozott. A nem határ menti települések esetében csak az egy-egy tagot tartalmazó kategóriákat érinti, csak annyiban borult fel a növekvő jövedelmi sorrend, hogy a Győr agglomerációjába tartozó Győrújbarát népességnövekedésével párhuzamosan az egy lakosra jutó jövedelme is nagymértékben megnőtt, így magasabb lett, mint a népességszám szerint felette álló Mosonmagyaróváré. Nagyobb változás a határ menti települések esetében történt, az 1990-ben még folytonos növekedési trend – a magasabb településkategóriába tartozó települések átlagjövedelme magasabb – annyiban módosult, hogy az 1001–2000 és 5001–10 000 fős kategóriák átlagjövedelme is alacsonyabb, mint az alattuk levőé. A határ menti és nem határ menti települések átlagjövedelméről azt mondhatjuk el, hogy a nem határ menti települések helyzete az 501–1000 fős népességnagyság-kategória kivételével minden esetben kedvezőbb. Ebből adódóan a megye esetében a fekvés szerepét tartjuk jövedelmi szempontból meghatározóbbnak. Komárom-Esztergom megyéről megállapítottuk, hogy az egész megyét érintően a határ menti települések átlagjövedelme a kedvezőbb. Ha településnagyság-kategóriák szerint vizsgálódunk, láthatjuk, hogy ez nem minden kategória esetében van így. 1990-ben
178
FÁBIÁN ZSÓFIA
ez az állítás a szóba jövő hat kategóriából háromra, az 1001–10 000 közöttiekre volt igaz (10. táblázat). 2005-re annyiban módosult a helyzet, hogy a határ menti települések átlagjövedelme az 501–5000 fő közé eső népességű települések esetében magasabb, mint a belső területeké. 2005-ben a nem megyehatár menti településekre érvényes az az állítás, hogy a településnagysággal párhuzamosan az átlagos jövedelem is nő. 1990-ben ez még nem teljesen így volt, ugyanis nem illett a sorba az 1001–2000, valamint az 5001–10 000 fő közötti települések keresetének átlagértéke. Az utóbbi kategória esetében ez csak Kisbért jelenti, amely jelentősen elmaradt az alatta és felette levő kategóriák értékétől. A határ menti településekre nem érvényes a bekezdés első állítása, itt 1990-ben és 2005-ben az 5001–10 000 és az 50 001–100 000 fős településcsoportok értékei nem illenek a növekvő trendbe. Ezt részben azzal magyarázhatjuk, hogy a köztes (10 001–50 000 közötti) csoportba tartozó települések közül Komárom egy főre jutó jövedelemértéke nagymértékben kiemelkedik, és „felhúzza” az átlagot, ugyanez mondható el a 2001–5000-es kategóriában Bábolnáról, amelynek értéke az egész megyét tekintve a legmagasabb. Ha Bábolna kiugró értékétől eltekintenénk, akkor az átlag illeszkedne a jövedelmi sorrendbe. Komárom-Esztergom megye esetében tehát a településméretnek van meghatározó szerepe a jövedelmek alakulásában. Somogy megyében 1990-ben összességében még a megyehatár menti települések egy főre jutó jövedelme volt a magasabb, de 2001 óta a helyzet megfordult. A következőkben vizsgáljuk meg, hogy a településnagyság-kategóriák szerinti értékek esetében milyen változások következtek be (10. táblázat)! 1990-ben az 1001 fő feletti kategóriákban volt a határ menti települések jövedelemértéke magasabb, és a köztük levő különbség elég jelentős volt. 2005-ben ez már csak az 501–1000 fő közötti kategóriák esetében nem volt igaz. A két vizsgált évben mind a határ menti, mind a nem határ menti települések esetében az egyre nagyobb népességkategóriák felé haladva folyamatosan nőtt a jövedelem. Tehát Somogy megye esetében a jövedelmek alakulásában a településnagyság és a fekvés szerepe is meghatározó. Tolna megyében is (Komárom-Esztergom megyéhez hasonlóan) a településnagyság fontosságát kell kiemelni, hiszen két kategória kivételével (ez a megyehatár menti 1001–2000 fő közötti népességkategóriát jelenti) elmondható, hogy a településnagysággal párhuzamosan az egy főre jutó jövedelem értéke is nő (10. táblázat). A határ menti és nem határ menti településeket népességkategóriák szerint összehasonlítva azt láthatjuk, hogy az átlagjövedelem 1990-ben a két legalacsonyabb és a legmagasabb népességszámúban volt nagyobb a határ mentiek esetében. 2005-re annyiban változott meg a helyzet, hogy ez már csak az 500 fő alatti és az 501–1000 közötti kategóriák esetében állt fent. Vas megyéről eddig azt állapítottuk meg, hogy a vizsgált 16 év alatt mindig a nem határ menti területek átlagjövedelme volt a kedvezőbb, és kiemeltük azt is, hogy a két csoport értékei között a különbség folyamatosan nőtt. Ha településnagyság-kategóriák szerint nézzük, az látható, hogy az öt szóba jövő kategória közül 1990-ben és 2005-ben is mind az ötben magasabbak voltak a belső települések értékei a megyehatár mentiekénél. 1990-ben és 2005-ben a nem megyehatár menti települések esetében a népességszámmal párhuzamosan a jövedelem is nőtt. A határ menti településeket tekintve nem mondható el mindez, 1990-ben az 5001–10 000 fős kategóriába tartozó Szentgotthárd, 2005-ben pedig
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
179
a 10 001–50 000 fős kategóriájú Kőszeg és Celldömölk lógott ki a sorból. Ettől eltekintve Vas megye esetében mind a határmentiség, tehát a fekvés, mind a településnagyság jövedelemmeghatározó szerepét ki kell emelnünk. Veszprém megye esetében 1990-ben minden kategóriában a nem határ menti települések átlagjövedelme volt a magasabb. 2005-re azonban változások történtek, megfordult a helyzet az 500 fő alatti, az 1001–2000, az 5001–10 000 és a 10 001–50 000 fő közötti kategóriákban. Az 500 fő alatti települések esetében bekövetkezett változás egyik oka az is lehet, hogy a két csoport átlagjövedelme között már 1990-ben elég kicsi volt a különbség, 2005-re azonban a népességfogyás következtében a határ menti települések csoportjába több magasabb jövedelmű település is lekerült, így a csoport átlagértéke a belső településekénél nagyobb mértékben nőtt. Hasonló oka lehet az 5001–10 000 fős kategóriák között bekövetkezett változásoknak, ugyanis az 1990-ben még idetartozó és a csoportban legmagasabb értékekkel rendelkező Pétfürdő egy kategóriával lejjebb csúszott. A 10 001–50 000 fős kategória esetében Balatonfüred és Várpalota gyorsabb és nagyobb mértékű növekedését érdemes kiemelni. 1990-ben mindkét csoportra (határ menti és nem határ menti) igaz volt, hogy minél népesebb egy település, valószínűleg annál nagyobb az egy lakosra jutó jövedelem. 2005re azonban ez némiképp megváltozott, a belső településeket tekintve az 5001–10 000 fő közötti kategória értéke nem illeszkedik a sorrendbe, a már említett okok következtében. A határ menti települések esetében azonban ez az összefüggés még mindig fennáll. Összességében Veszprém megyében a településnagyság hatását tartjuk erősebbnek. Zala megyében 1990-ben és 2005-ben a nem határ menti települések jövedelemértékei voltak a kedvezőbbek, ez alól csak egy kivétel volt, 2005-ben az 500 fő alatti kategória (10. táblázat). A másik összefüggésre – tehát, hogy a nagyobb népességű települések jövedelme magasabb – két kivételt találunk, az egyik 1990-ben az 50 001–100 000 fő közötti kategóriát jelenti. Ez azért van így, mert ekkor Nagykanizsa értéke még kedvezőtlenebb volt, mint Keszthelyé, de ez 2005-re megváltozott. A másik az, hogy 2005-ben a határ menti települések körében az 501–1000 fő közöttiek jövedelmi átlagértéke magasabb, mint a felettük lévő kategóriában levőké, de összességében ettől eltekinthetünk. Tehát Zala megyében mind a fekvésnek, mind a településméretnek lényeges szerepe van a jövedelmek alakulásában. A törpefalvak helyzete a Dunántúlon Az előző fejezetben az egy lakosra jutó jövedelem értékeit hasonlítottuk össze, de azzal nemigen foglalkoztunk, hogy hány település tartozik az egyes kategóriákba, jelentős-e az 500 főnél alacsonyabb népességű települések száma, tehát a megye törpefalvas. Azért kell ezeket a településeket külön vizsgálnunk, mert több szempontból hátrányos helyzetben vannak, ezáltal a Dunántúl legelmaradottabb térségeit jelentik. A törpefalvak hátrányos helyzete alacsony népességszámuk, kedvezőtlen méretük mellett az előző rendszerben bekövetkezett háttérbe szorításukkal magyarázható, ugyanis hol a megtűrt, hol a megszüntetendő „településfejlesztési” kategóriába tartoztak. Az 1971-es Országos területfejlesztési koncepcióban a funkció nélküli települések közé sorolták be ezeket. A gyenge infrastruktúra, a munkalehetőségek hiánya, a rossz életkörülmények következtében jelentős mértékű elvándorlás indult meg a képzettebbek veze-
180
FÁBIÁN ZSÓFIA
tésével, és ez további problémák kialakulásához vezetett (elöregedés, a képzetlenek magas aránya, a leromló lakókörnyezet). A rendszerváltozással az egész településhálózatot, így a törpefalvakat is érintő pozitív változások vették kezdetüket, például önálló önkormányzatok jöttek létre, lehetővé vált az egyéni gazdálkodás, megjelentek a helyi vállalkozók, növekedett az idegenforgalom szerepe. Persze ezek a tényezők minden törpefalu számára különbözőképpen állnak rendelkezésre, tehát valószínű, hogy nagymértékű differenciálódás következett be ezen a településkategórián belül (Bajmócy – Balogh 2002). A Dunántúlon található a törpefalvak 77%-a. A térség megyéit nézve ez az arány Baranya megyében a legmagasabb, 68,2%. A további sorrend pedig a következő: Zala (60,3%), Vas (59,3%), Veszprém (47,6), Somogy (43,9%), Győr-Moson-Sopron (28,3%), Tolna (27,8%), Komárom-Esztergom (9,6%) és Fejér megye (5,6%) (Bajmócy – Balogh 2002). Áttérve e települések részletesebb jellemzésére, először is az elvándorlás kérdésével kell foglalkoznunk. Az 1990-es évek előtti jelentős vándorlási veszteség napjainkra mérséklődött, sőt számos esetben a folyamat pozitív irányba fordult át, tehát már vándorlási nyereségről, pozitív vándorlási egyenlegről beszélhetünk. Ez elsősorban a nyugatdunántúli, a nagyvárosok környékén levő és kedvező idegenforgalmi lehetőségekkel rendelkező törpefalvakra jellemző (Bajmócy – Balogh 2002). A kategórián belüli kedvezőbb korszerkezet a roma etnikum magas arányával magyarázható. Szintén ezeken a területeken a legmagasabb a természetes szaporodás. A gazdasági teljesítőképesség (munkanélküliségi ráta, egy főre jutó jövedelem és mezőgazdasági vállalkozások aránya) alapján a legjobb helyzetben a nyugat-dunántúli, valamit a Veszprém és Fejér megyei törpefalvak vannak (Bajmócy – Balogh 2002). Az idegenforgalmat jellemző mutatókat vizsgálva összességében az állapítható meg, hogy a falusi turizmus kiépítése csak kevés törpefalu számára fejlődési alternatíva, nem jelent átfogó megoldást e térségek gazdasági és társadalmi problémáira. Az idegenforgalmi lehetőségekből adódó gazdasági előnyök kihasználására elsősorban a Balaton-parti törpefalvak képesek (Bajmócy – Balogh 2002). Közlekedési szempontból a nagyvárosok környékén fekvő törpefalvak vannak a legkedvezőbb, Veszprém megye nyugati határvidéke, az Őrség és az Ormánság határ menti periferikus területei pedig a legkedvezőtlenebben helyzetben (Bajmócy – Balogh 2002). Az 500 fő alatti településkategóriát tovább bontva 100 főnként (100 fő alatt, 101–200 között stb.), 1990 előtt azt állapíthattuk meg, hogy a népesebb törpefalvak vannak kedvezőbb helyzetben. Napjainkra árnyaltabbá vált a kép, ugyanis a településméretnél már nagyobb szerepe van a földrajzi elhelyezkedésnek (Bajmócy – Balogh 2002). A törpefalvak egy főre jutó jövedelmét vizsgálva elmondhatjuk, hogy az egész Dunántúlon e kategória átlagértéke a legalacsonyabb. A megyei átlagokat vizsgálva a sorrend a következőképpen alakul: 1990-ben Komárom-Esztergom megye értéke a legmagasabb, utána Fejér, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala, Baranya, Tolna és Somogy következik. 2005-re kismértékben megváltozik a kép, a sorrend a következő: Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Baranya, Somogy és Tolna. Láthatjuk, hogy nagy változás nem történt, a megyék maximum egy helyet mozogtak, nagy előrelépés, illetve visszaesés nem következett be. Ezenkívül ki kell emelnünk még azt, hogy az 500 fő alatti települések átlagértéke abban a két megyé-
MEGYEHATÁR MENTI TERÜLETEK A DUNÁNTÚLON
181
ben a legmagasabb, ahol arányuk a legkisebb, tehát a törpefalvas megyék vannak e tekintetben kedvezőtlenebb helyzetben. A határ menti és nem határ menti településeket elkülönítve azonban már nagyobb változást láthatunk. Mint már a teljes Dunántúl vizsgálatakor kiemeltük, 1990-ben az 500 fő alatti kategóriát illetően még a nem határ menti települések mutatója volt a kedvezőbb. 2005-re azonban ez a helyzet megváltozott, ugyanis ekkor már a határ menti települések egy lakosra jutó jövedelme volt a magasabb. Megyék szerint nézve 1990-ben csak kettő, Fejér és Tolna esetében volt magasabb a nem határ menti törpefalvak átlagjövedelme, mint a belsőké. 2005-ben ez már öt, Fejér, Veszprém, Zala, Somogy és Tolna megyében is így volt. Összegzés Megvizsgáltuk a dunántúli megyehatár menti települések fejlettségi viszonyait, és összehasonlítottuk a belső településekével. Nem mondható meg egyértelműen az, hogy oldódó vagy erősödő perifériákról beszélhetünk, csak bizonyos szempontok alapján. Ki kell viszont emelnünk, hogy a határmentiség – az 1990 előtti évektől eltérően – ma már nem csak pusztán negatív jelentéstartalommal bír, már nem jelent szélsőségesen hátrányos pozíciót. A teljes Dunántúl vonatkozásában a határ menti települések területi egyenlőtlenségekkel való terhelése alapján oldódó perifériákról beszélhetünk, hiszen 2004 óta csökken az arányuk a belső településekéhez képest. Ez nem minden megyére igaz, ugyanis Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében nőtt a határ menti területek jövedelemhátránya. Tehát ezek esetében ebből a szempontból „erősödnek” a perifériák. Az egy lakosra jutó jövedelmek tekintetében ismét más megállapításokat tehetünk az egész Dunántúlra, illetve az egyes megyékre. Az előbbi esetében erősödő perifériákról beszélhetünk, mivel a határ menti és nem határ menti települések értéke között 2004 óta távolodás tapasztalható, nőtt a köztük levő különbség. Igaz, 2002 óta közeledés zajlott a két csoport átlagjövedelem-értékei között, és a 2005-ben bekövetkezett változás mértéke kisebb a korábbiakénál, ezért kérdéses, hogy csupán egy átmeneti évről van szó, vagy a trend megfordulásáról. Megyei szinten vizsgálva ezt, az átlagjövedelmek közötti különbség csökkenése Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyék esetében mondható el, a többiben – a Dunántúl egészéhez hasonlóan – erősödő perifériákról beszélhetünk. A következő vizsgálati szempont az volt, hogy megállapítsuk: a határmentiség mellett milyen szerepe van a településméretnek (a település népességszámának) az átlagjövedelem alakulásában, tehát a településnagyság vagy a fekvés hatása érvényesül-e jobban. 2005-re vonatkozóan azt mondhatjuk, hogy az egész Dunántúlon a településnagyságnak van meghatározó szerepe, a fekvés hatása kevésbé meghatározó. A megyéket tekintve értelemszerűen három csoportot különíthetünk el: azokat, ahol a fekvés (1.), vagy a településnagyság (2.) hatása érvényesül jobban, illetve azt, ahol mindkét tényező (3.) szerepe egyformán meghatározó. Mindegyik kategóriába három-három megye került: 1. Baranya, Fejér és Győr-Moson-Sopron megye, 2. Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megye, 3. Somogy, Vas és Zala megye.
182
FÁBIÁN ZSÓFIA IRODALOM
Bajmócy Péter – Balogh András (2002): Aprófalvas településállományunk differenciálódási folyamatai, in Földrajzi Értesítő LI. évfolyam, 3–4. füzet Kanalas Imre – Kiss Attila (2006): A helyzeti centrumperiféria viszony dimenziói. In: Kanalas Imre – Kiss Attila (szerk.): A perifériaképződés típusai és megjelenési formái Magyarországon, MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete, Kecskemét Nemes Nagy József (szerk.) (2005): Regionális elemzési módszerek, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest Baranyi Béla (2006): A centrum–periféria viszonyrendszer történeti dimenziói. In: Kanalas Imre – Kiss Attila (szerk.): A perifériaképződés típusai és megjelenési formái Magyarországon, MTA RKK Alföldi Tudományos Intézete, Kecskemét Kulcsszavak: Dunántúl, megyehatár, országhatár, határmentiség, perifériák, fejlettség, egyenlőtlenségek. Resume Following the change of regime the role of borders and border-side position was revaluated, and emerged as a more and more important research field at the same time. Although the most attention is paid to state borders among various types of borders, at the same time little attention is paid to the periphery-forming role of administrative borders within a country. This study is concerned with this, i.e. the position of areas along county borders, and the search for disparities between the development of border-side and non-border-side areas, narrowing the scope of observation to Transdanubia. It examines whether regional equalisation or polarisation took place in terms of incomes between the two types of areas in 1990–2005, and if internal peripheries became stronger or weaker. The author also analysed in addition to the border-side position the impact of settlement size on average income to see whether settlement size or geographical position was dominant.
SZABÓ ELEMÉR
A Kárpátok térségének egységes szempontú vizsgálata Bevezetés A hegyvidéki területek egyre nagyobb figyelmet kapnak a nemzetközi együttműködésekben, különösen azóta, hogy az ENSZ 1992. évi Környezet és fejlődés világkonferenciáján Rio de Janeiróban elfogadott Agenda 21 (Feladatok a XXI. századra) külön fejezetet szentelt e térségek problémáinak. Az ENSZ e felismerés nyomán a 2002. évet a hegyek nemzetközi évének nyilvánította. A kőkorszak óta emberi településeknek otthont adó hegyvidéki területek olyan kultúrtájak, amelyek az emberi tevékenységek és a bio-geofizikai rendszerek közötti, hosszú időre visszatekintő kölcsönhatásokat tükrözik. Régészeti feltárások is igazolják a hegyvidékek és a szomszédos, alacsonyabb fekvésű területek közötti kapcsolatokat, amelyek ma már a szolgáltatások igen széles körére terjednek ki (például élelmiszerek és takarmányok (csere)kereskedelme, közlekedési szolgáltatások, egészségügyi és pihenési célú létesítmények). Becslések szerint a Föld lakosai közül minden nyolcadik hegyvidéki területen él. Ez mintegy 750 millió embert jelent, amely létszámnak közel fele Ázsiában és Óceániában él. A népszámlálási adatok és a világűrből éjszaka látható fények mérése alapján közel másfél milliárd ember lakik hegyvidéki vagy azzal határos területeken (Huddleston 2003). A Föld hegyvidéki népességének több mint 70%-a 1500 méternél alacsonyabban fekvő területen, 10%-a pedig 2500 m-nél magasabban él. A legtöbb hegyvidéki népesség vidéki életvitelt folytat, világátlagban csak valamivel több mint egynegyedük él városi környezetben, azonban ez az arány növekedőben van, különösen Latin-Amerikában, a Karib-térségben és az Andokban. Nyugat-Európában és az átalakuló gazdaságú országokban az arányszám közelíti az 50%-ot az 1500 m-nél alacsonyabban fekvő területeken. A legtöbb európai ország rendelkezik valamilyen hegyvidéki területtel, s ezek nagymértékben különböznek földrajzi, gazdasági és társadalmi viszonyaikban. A környezeti változásokra, például éghajlatváltozásra érzékeny hegyvidékek fontos szerepet játszanak az európai kontinens életében: az édesvízkészletek biztosítói, a biológiai és kulturális sokféleség központjai, a pihenés és az idegenforgalom színterei. A hegyvidékek és a velük szomszédos területek egymás közti kapcsolatai a regionális erőforrások hiányosságait hivatottak orvosolni, hiszen minden régió számára biztosítani kell az alapvető erőforrásokkal (például vízzel, energiával, biomasszával, építőanyagokkal) történő ellátást. Az egyik régióban előállított javak feleslegét egy másik régió számára lehet értékesíteni, és viszont. Általában igaz, hogy gazdasági szempontból a hegyvidéken élők lehetőségei szerényebbek, így fokozottabban jelentkezik a szegénység, mint az alacsonyabb térszinteken élő társaik esetében. Ennek következtében figyelhető meg a munkaerő-vándorlás a síkvidékek irányába.
184
SZABÓ ELEMÉR
A Kárpátok Közép-Európa központi vidéke, és Európa leghosszabb hegyláncai közé tartozik, amelyen hét – egyes geográfusok szerint Ausztriával együtt nyolc – ország osztozik. A Kárpátok térsége fontos erőforrásokat és lakóhelyet biztosít közel 35 millió ember számára. Globális értelemben is jelentős biológiai sokféleséggel rendelkezik, beleértve egyes veszélyeztetett állatfajokat (például barnamedvét, farkast és hiúzt), valamint a közel négyezer – részben veszélyeztetett – növényfajt is. A hegyek nemzetközi évéhez kötődően kezdődtek meg a Kárpátok keretegyezmény kidolgozásával kapcsolatos szakértői tárgyalások az ENSZ környezetvédelmi programja, a UNEP közreműködésével. A 2003. májusában, Kijevben megrendezett „Környezetet Európának” 5. páneurópai miniszteri konferencián hét érdekelt fél – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia (akkor még Montenegróval államszövetségben) Szlovákia és Ukrajna – írta alá a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló keretegyezményt. Az aláírást követően 2005. december végéig a hét ország közül négy ratifikálta az egyezményt. A Kárpátok keretegyezmény 2006. január 4-én lépett hatályba, ugyanezen a napon lépett hatályba a magyar kormány 306/2005. (XII. 25.) Korm. rendelete is, amely kihirdette a Kárpátok keretegyezmény eredeti angol és hivatalos magyar szövegét. Jelen összeállítás hangsúlyozott célja a Kárpátok mint hegyvidéki térség területének egységes szempontú lehatárolása a keretegyezmény szellemében, és ezen a kiindulási alapon – a terjedelem adta lehetőségeken belül – egyes társadalmi és gazdasági folyamatok elemzésén nyugvó „pillanatképek” felvázolása az alkalmazható mutatókészlet egyidejű bemutatásával. A tanulmány a Kárpátok teljes területére vonatkozóan elvégzett első vizsgálatok részeredményeit összegzi azzal a céllal, hogy bemutassa a térség egyes társadalmi és gazdasági viszonyainak legfontosabb sajátosságait, továbbá a területi változásokat és különbségeket, figyelembe véve a Kárpátok keretegyezmény célkitűzéseit. Egyes megállapítások a további elemzések során módosulhatnak. A Kárpátok földrajzi lehatárolása A Kárpátok az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig nyúló Eurázsiai-hegységrendszer része, közvetlen folytatása az Alpoknak, attól csak a Bécsi-medence választja el. A Kárpátok neve valószínűleg a Keleti-Kárpátok lábánál egykoron élt karp népcsoport nevéből származik. Az ókori krónikák a hegységet ‘Carpates montes’ néven említik. Egy táj lehatárolása méretaránytól függően meglehetősen bonyolult feladat is lehet. A települési szintű lehatárolás viszonylag ritka, a természetföldrajz általában ennél nagyobb léptékben határozza meg a tájakat. Egyes szerzők szerint az átlagosan 150–250 kilométer szélességű Kárpátok hegylánca az Ausztriához tartozó Hainburgi-röggel kezdődik, és mintegy 1500 kilométer hosszan húzódva a Vaskapu szerbiai oldalán végződik. A Kárpátok részben a földtörténeti középkorban és negyedkorban felgyűrődött, részben vulkanikus eredetű hegyláncokkal tarkított lánchegység. Az egész hegyvonulat a tektonikai, geomorfológiai, éghajlati és vízrajzi jellemzők alapján négy nagy területre osztható: Északnyugati-Kárpátok; Keleti-Kárpátok; Déli-Kárpátok; Erdélyi-középhegység, Bánsági-hegyvidék és Szerb-érchegység (1. ábra).
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
185 1. ábra
A Kárpátok nagy tájegységei
Jelmagyarázat: 1=Külső-Északnyugati-Kárpátok
a=Visztula
CZ=Csehország
2=Belső-Északnyugati-Kárpátok
b=Duna
PL=Lengyelország
3=Külső-Keleti-Kárpátok
c=Tisza
UA=Ukrajna
4=Belső-Keleti-Kárpátok
d=Dnyeszter
AT=Ausztria
5=Déli-Kárpátok
e=Prut
SK=Szlovákia
6=Erdélyi-középhegység és Bánsági-hegyvidék
HU=Magyarország
7=Erdélyi-medence
RO=Románia
8=Szerb-érchegység
CS=Szerbia és Montenegró
A Kárpátok földrajzi lehatárolására tett korábbi kísérletek közül kettőt feltétlenül meg kell említeni, amelyek szélesebb körben is elfogadottak. Az egyik a lengyel földrajztudós, Jerzy Kondracki 1978-ban megjelentetett munkája, amely a kárpáti térség összterületét 208 ezer km2-re teszi, jóllehet bizonyos módosításokat igényel Ausztriában, Magyarországon és Szerbiában (2. ábra).
186
SZABÓ ELEMÉR 2. ábra
A Kárpátok Kondracki-féle lehatárolása
Forrás: Kondracki, 1978.
A másik a Világ Természetvédelmi Alap (WWF ) 2001-ben közzétett Kárpátokökorégió térképe, amely a Kondracki-féle lehatároláshoz képest „karcsúbbnak” tűnik, amennyiben elsősorban az ökológiai élőhelyek kiterjedését veszi alapul (3. ábra). Ennek ellenére a Kárpátok térségét mégis majdnem pontosan ugyanakkorának veszi (209 ezer km2), mint Kondracki. Szerbiai és magyar része nem tükrözi kielégítő módon a Kárpátok vonulatát, így kiegészítésre szorul. 3. ábra
A Kárpátok-ökorégió
Forrás: World Wildlife Fund, 2001.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
187
A legújabb lehatárolási kísérletek közül említést érdemel a bolzanói Európai Akadémia 2006-ban közzétett tanulmánya, amely széles körű áttekintést nyújt a hegyvidéki területek lehatárolásának módszertanáról és a kárpáti országok különböző földrajzi iskoláinak tudományos megközelítéséről (Streifeneder et al. 2006), de némi kritikával kell fogadni, mert főként a nemzeti megközelítések illesztésének problémakörével foglalkozik, és nem egy egységes szempontrendszer szerint jár el, ráadásul a szerbiai rész teljesen kidolgozatlan. A Kárpátok térségének összterületét 185 ezer km2-ben határozza meg. A Kárpátok keretegyezmény földrajzi hatályának meghatározásakor mindenképpen figyelembe kell venni az abban megfogalmazott elveket és célokat, és közösen elfogadott tudományos ismérvrendszert kell felállítani a pontos lehatárolás érdekében, amely a legelfogadhatóbb nemzetközi módszertanon alapul. A lehatárolásnál az egyik legnagyobb kihívás a fenntartható fejlődés dimenzióinak valósághű feltárása, amely nyilvánvalóan kompromisszumokat igényel a természeti és a politikai-közigazgatási határok megvonásakor, illetve azok összehangolásakor. Ebből következően bármely földrajzi lehatárolásnak kellőképpen rugalmasnak kell lennie, ötvözve a természet- és tájföldrajzi, valamint közigazgatási határokat, figyelemmel a gazdasági, társadalmi és környezeti viszonyokra, az adott vizsgálandó témakörökre és – nem utolsósorban – az adatok elérhetőségére, összevethetőségére. Bármely lehatárolásnál mindemellett figyelembe kell venni a hegyvidékek és a kapcsolódó síkvidékek közötti funkcionális kapcsolatokat, és hasonlóképpen a hegyvidéki térségek szerves részeinek tekintendők – tengerszint feletti magasságuktól függetlenül – a hegyek által közrefogott medencék és völgyek. Ennek figyelembevételével a 200 méteres tengerszint feletti magasság jelenti azt a földrajzi határt, amely az alföldi és a dombvidéki területek választóvonala, és mint ilyen, a 600 méteres tengerszint feletti magasságot (az ábrán sötétszürkével jelölt területek) meghaladó hegyvidéki területek átmeneti zónájának (az ábrán fehér színnel jelölt területek) külső határa (4. ábra). 4. ábra
A Kárpátok térségének 200 és 600 méteres tengerszint feletti magasság szerinti lehatárolása és az érintett közigazgatási egységek
200 méteres határ 600 méteres határ NUTS3 határ országhatár Megjegyzés: saját szerkesztés.
188
SZABÓ ELEMÉR
A 200 és 600 méteres szintvonal – helyenként jelentős – generalizásával1 kialakítható egy kompromisszumos megoldás a Kárpátok térségének lehatárolására. Ez az eljárás Pomázi–Szabó–Tiner–Zentai (2006) módszertanának (amelyet a Kárpátok magyarországi területének lehatárolására alkalmaztak) a teljes Kárpátokra való kiterjesztése. A vizsgálatok szerint a generalizált 600 méteres szintvonal által határolt terület nagysága 115,5 ezer km2, amelyet 137,5 ezer km2 terület övez, így a Kárpátok térségének generalizált 200 méteres szintvonallal határolt összterülete 253 ezer km2. A mérés pontossága az alkalmazott 1:200 000 méretaránynál egy budapestnyi, azaz mintegy 500 km2. A Kárpátok térségét érintő NUTS 3 szintű közigazgatási egységek összterülete mintegy 337 ezer km2. A természetföldrajzi lehatárolás az egyik legfontosabb lépés a területi adatgyűjtések aggregációs szintjének meghatározásához, ugyanis csak a lehatárolás ismeretében van módunk arra, hogy az érintett közigazgatási egységekre vonatkozó adatösszegzéseket elvégezzük. A Kárpátok előzőekben felvázolt lehatárolása alapján a különböző szintű területi egységek számát a 1. táblázat foglalja össze. A táblázat fő szabályként azokat a települési adminisztratív egységeket tartalmazza, amelyek területének nagyobbik hányada esik a generalizált 200 méteres lehatárolás vonalának belső oldalára. 1. táblázat
A Kárpátokat érintő különböző szintű közigazgatási egységek száma Ország Csehország Lengyelország Magyarország Románia Szerbia Szlovákia Ukrajna Összesen
NUTS 1a) 1 2 2 – – 1 – 6
NUTS 2a) 3 3 2 7 – 4 – 19
NUTS 3a) 3 4 4 27 5 8 4 55
LAU 1b) 15 24 56 201 25 66 58 445
LAU 2b) 1 253 200 538 1 854 763 2 646 5 313 12 567
Megjegyzés: saját szerkesztés. a) Az EU nómenklatúrája szerint. Magyarországon a nagyrégió, régió, megye felel meg ezeknek. b) Az EU lokális területi egységei. Magyarországon a kistérség és a település felel meg ezeknek.
A táblázatokban a települési és kistérségi szinten szereplő számértékek csak iránymutatónak tekinthetők a jelenlegi helyzetben, hiszen a megfelelő természetföldrajzi lehatárolás települési szinten időigényes, és meglehetősen alapos helyi ismeretet kíván az adott országban. Ezt jól szemlélteti, hogy a Kárpátok magyarországi területére 538 település esik, ugyanakkor a 2006. évi önkormányzati általános választások napja előtt még csak 533 település volt, hiszen akkor vált önálló településsé öt korábbi településrész (Ipolyszög, Gibárt, Pálosvörösmart, Monorierdő és Somoskőújfalu). A függelék mutatja be a Kárpátok területét érintő NUTS területi egységek neveit, továbbá a hozzájuk tartozó kistérségek és települések számát. 1 A generalizálás a térképészetben (és a térinformatikában) alkalmazott eljárás, amelynek segítségével úgy őrzünk meg információkat, hogy közben az adatmennyiséget csökkentjük. Esetünkben, a lehatárolásnál, ha a kis léptékben pontos vonalakat vinnénk tovább a nagyobb léptékű ábrázolásban, akkor nagyon cikkcakkos vonalat kapnánk. Ennek "kisimításával" állítjuk elő a generalizált vonalat, amely az adott méretarányban – tehát a célnak megfelelően – jól mutatja a lehatárolást, de nem vész el a részletekben.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
189
A vizsgálandó témakörök és mutatók A Kárpátok keretegyezmény céljait kiindulási alapnak tekintve hosszabb távon az alábbi, regionálisan is kulcsfontosságú témakörökre kell a figyelmet összpontosítani, amelyek kiegészülhetnek más-más nemzeti prioritásokkal: – életminőség, – a helyi gazdaság fejlesztése, – földvagyon, – biológiai és táji sokféleség, – területi tervezés, – a természeti erőforrások fenntartható használata, – fenntartható vízkészlet-gazdálkodás, – fenntartható mező- és erdőgazdálkodás, – fenntartható közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztés, – fenntartható turizmus, – ipar és energetika, – kulturális örökség és hagyományos tudás, – környezeti információ és monitorozás, – környezeti tudatosság és társadalmi részvétel. A fenti témakörök kidolgozása különféle területi és egyéb adatbázisok széles körére támaszkodik, az adatok egy része valamilyen formában többnyire rendelkezésre áll, másokat azonban a Kárpátok-régió sajátosságait figyelembe véve kell előállítani és rendszerezni. A következőkben a már bemutatott témakörökhöz kapcsolható mutatócsoportokat és mutatóköröket tekintjük át röviden annak szem előtt tartásával, hogy a használandó módszertan alkalmazásakor figyelembe kell venni az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a UNEP eddig letisztult, megfelelő mutatókészletét. A mutatókészlet mutatócsoportokra, azok pedig mutatókörökre oszthatók. Ez utóbbiak tematizálják a mutatócsoport jellegzetességeit. A mutatóköröket alkotó egyes mutatókhoz tartozó időtávok meghatározásakor tekintettel kell lenni – többek között – az adatok elérhetőségére, összehasonlíthatóságára, megbízhatóságára és időszerűségére. Ennek alapján az általános mutatócsoportba a földrajzi mutatók tartoznak, amelyek magukban foglalják a földhasználat-változást, az éghajlati és topográfiai jellemzőket stb. A népesedés mutatócsoport a folyamatokat leíró jelenségeket foglalja magában, beleértve a korszerkezetet, a településsűrűséget, a vándorlást stb. A gazdasági mutatócsoport mutatói megfelelő ismereteket nyújtanak a főbb makrogazdasági folyamatokról és az egyes ágazatok trendjeiről. Az infrastrukturális mutatók főként az idegenforgalmi és oktatási létesítményeket, az elérhetőséget, a közlekedési hálózatot stb. írják le. A társadalmi mutatócsoport tartalmazza például a foglalkoztatottsággal és a munkanélküliséggel, a fogyasztással és az egészségi állapottal kapcsolatos jellemzőket. A természeti erőforrások mutatócsoportja a természeti kincsek készleteivel és kitermelésével összefüggő dolgokat jellemzi. A környezettel kapcsolatos mutatóknak tartalmazniuk kell minden környezeti kérdést és témakört, például a levegő- és vízszennyezést, a mérgező anyagokat, a bioló-
190
SZABÓ ELEMÉR
giai és táji sokféleséget, az erdők egészségi állapotát, az ember okozta baleseteket és a természeti csapásokat stb. (2. táblázat). 2. táblázat
A mutatókészlet csoportosítása Mutatócsoport Általános Népesedés Gazdaság
Társadalom
Természeti erőforrások
Környezeti kérdéskörök
Környezetbiztonság
Nemzetközi összevetés
Mutatókör Földrajzi mutatók Demográfia Vándorlás Mező- és erdőgazdálkodás Bányászat és energetika Feldolgozóipar Közlekedés Idegenforgalom Foglalkoztatottság és munkanélküliség Fogyasztás Egészségi állapot Kulturális értékek Környezeti demokrácia Városi és falusi környezet Ásványvagyon Erdővagyon Földvagyon Vízkészletek Biológiai és táji sokféleség Erőforrás-használat Éghajlatváltozás Sztratoszferikus ózoncsökkenés Eutrofizáció Savasodás Mérgező anyagok Hulladék Erdőtüzek Ár- és belvíz Szennyezett területek Alpesi országok és más hegyvidéki területek
Megjegyzés: saját szerkesztés.
A mutatók kidolgozásához felhasználható főbb adatforrások három nagy csoportba oszthatók: – Nemzeti és nemzetközi adatforrások (statisztikai évkönyvek, hivatalos honlapok, rendszeresen közzétett jelentések stb.) – „kemény” adatforrások; – Interjúkon, dokumentumok áttekintésén alapuló szakértői összeállítások minőségi (kvalitatív) adatforrásai – „puha” adatforrások; – A földrajzi információs rendszerekből (GIS) és távérzékelésből származó adatforrások.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
191
Az adatgyűjtés folyamatában kulcskérdés a megfelelő mutatók konzisztenciájának biztosítása, ami elengedhetetlenül fontos a különböző országok adatainak összehangolásához. Ahol csak lehetséges vagy szükséges, az adatgyűjtést települési szinten (EUnevezéktan szerint: LAU 2) célszerű elvégezni. Ugyanakkor számos mutató csak magasabb területi aggregáltsági szinten áll rendelkezésre, ami részben annak tulajdonítható, hogy néhány országban LAU 2 szinten a települések túlságosan kis méretűek. A közigazgatási határok időbeli változása néhány ország esetében további átfogó problémát jelent (például Szlovákia, Lengyelország). A különböző méretekből adódó problémát meg lehet úgy oldani, hogy egy főre vagy valamely egységre vetített mutatókat alkalmazzunk, valamint százalékos megoszlás és index kiszámítása is szóba jöhet. A földrajzi információs rendszerekből származtatott mutatók szintén fontos szerepet játszanak, jól kiegészítvén a különböző területi szinteken gyűjtött mennyiségi adatokat a statisztikákból ki nem gyűjthető, vagy különféle okokból összeilleszthetetlen adatokkal. Az Európai Unió Corine-programjai (felszínborítottság, élőhelyek, levegő) szintén megfelelő adatokat szolgáltathatnak az EU-tagországok esetében. A trendelemzés időtávja a témakörtől és a rendelkezésre álló adatoktól függ. A gazdasági és társadalmi folyamatok trendjének elemzéséhez szükséges adatok többé-kevésbé hosszú idősorban rendelkezésre állnak, de sok gondot jelent ugyanezen időtávra a környezetre vonatkozó adatok összegyűjtése. Például Magyarországon rendszeres és megbízhatóan rendszerezett környezetiadat-gyűjtések az 1990-es évek elejétől folynak. A visszatekintés jelentős mértékben függ tehát az adatsorok teljességétől és összehasonlíthatóságától (például a módszertani változások megnehezítik a hosszú távú elemzések elvégzését). A jelen vizsgálat adathátterét biztosító feltárómunka során a fenti nehézségek közül különösen a területi közigazgatási rendszer időközbeni megváltozása jelentett gondot Szlovákia és Lengyelország esetében, továbbá a szerb és ukrán adatokhoz való hozzáférés sem volt akadálymentes. Ezek figyelembevételével az új EU-tagországok esetében főként az Eurostat regionális adatait használtam NUTS 2 és NUTS 3 szinten, míg Ukrajna és Szerbia esetében elsősorban a nemzeti adatforrásokra lehetett támaszkodni. A Kárpátok egyes gazdasági és társadalmi folyamatai A gazdasági és társadalmi folyamatok regionális elemzése nem képzelhető el azon főbb történelmi és politikai változások ismerete nélkül, amelyek a múlt század utolsó három évtizedében játszódtak le. Ráadásul e változások gyökerei messze visszanyúlnak a régmúltba, elegendő csak arra gondolunk Bibó István és Szűcs Jenő nyomán, hogy a nyugati és keleti kultúrkör közé szorult Kelet-Közép-Európának a Kárpátok vidékén élő népei olyan identitásbeli és kulturális együttélési problémákkal küszködnek mind a mai napig, amelyek egyúttal – legalábbis egyelőre – meghatározzák a gazdasági kapcsolatok fő sodrát is. Valamennyi kárpáti ország (kivéve az akkori Jugoszláviát) tagja volt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) és a Varsó Szerződés katonai tömörülésnek. Ukrajna 1991. évi függetlenségének elnyeréséig a Szovjetunióhoz tartozott. A legtöbb országban mélyreható politikai változások zajlottak le 1989–1990-ben, aminek eredményeként szabad választást tartottak, létrehozták a plurális demokrácia és a hatalommeg-
192
SZABÓ ELEMÉR
osztás alapjait. 1993. január 1-jétől Csehszlovákia két független államra szakadt, Csehországra és Szlovákiára. Az 1990-es évek során a korábban egységes Jugoszlávia fokozatosan elvesztette területi integritását, és a balkáni háborúk sorozata zajlott le területén. Az 1990-es évek elejétől négy ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) megkezdte közeledését az Európai Unióhoz és csatlakozási tárgyalásait. Mindez a 2004. május 1-jei csatlakozásukban csúcsosodott ki. Románia a rögzített csatlakozási menetrend szerint 2007. január 1-jétől ugyancsak csatlakozott az EU-hoz. Ukrajna határozott euro-atlanti csatlakozási törekvései ellenére csak hosszabb távon képzelhető el az EU tagjaként. Szerbia esetében a közeljövőben a stabilitási és társulási szerződés jöhet számításba az EU-val. Az iparfejlesztés, az intenzív mezőgazdaság és a közlekedés fejlesztése gyorsított ütemben zajlott, ami növekvő környezetterheléssel járt együtt. Az 1970-es és 1980-as években a korábbi évek növekedési üteme lelassult, és néhány országban (például Lengyelországban és Magyarországon) a külföldi adósságállomány nagyon magas szintet ért el. A Szovjetunió felbomlása után a hagyományos kereskedelmi és külkapcsolatok nagymértékben meggyengültek, és ezek az országok – eltérő ütemben – megkezdték átmenetüket a központi tervezésű gazdaságból a piacgazdaság felé, aminek egyik fő jellemzője az állami tulajdon magánosítása, valamint a külföldi tőkebefektetések ösztönzése volt. Az 1990-es évek elején szinte valamennyi kárpáti országban a változásokat mintegy fél évtizedig tartó gazdasági visszaesés, növekvő szegénység és az életkilátások csökkenése követte. Az összes ország népességfogyással és elvándorlással néz szembe. A gazdasági hanyatlás a környezeti összterhelés csökkenésével és a környezetminőség javulásával párosult. Az 1990-es évek végére néhány ország elérte az 1980-as évek végére jellemző gazdasági kibocsátást, mások még mindig a gazdasági kilábalás és stabilizáció szakaszában vannak. Valamennyi ország számára a legnagyobb kihívás a gazdasági növekedésnek és a modernizációnak a környezetterhelésektől való szétválasztása. Népesedés A Kárpátok térsége mintegy 35 millió fős népességével az érintett országok teljes lakosságából több mint 20%-kal részesedik. A terület demográfiai folyamataira az 1980-as évek elejétől általában a népességszám csökkenése a jellemző, amely egyaránt fakad természetes fogyásból és területközi migrációból, vándorlási veszteségből. A Kárpátok magyarországi területe például 1970-től 1980-ig még a jelentős (6% feletti) népességszám-növekedés színtere volt, majd a folyamatos népességfogyás miatt 2005 elejére lényegében ugyanannyi lakosa lett, mint 35 évvel ezelőtt. A népességfogyás mértéke a Kárpátokban területileg eltérő módon alakult, ami elsődlegesen a kelet–nyugati irányban hosszan elnyúló térség egyes részeinek különböző demográfiai struktúrájára, valamint gazdasági-társadalmi fejlődési pályájukban évtizedek óta tapasztalható jelentős különbségekre vezethető vissza. Az utóbbi évtizedben a negatív demográfiai tendencia szinte az egész Kárpátoktérségben folytatódott: az átlagos népességcsökkenés – a két legutóbbi cenzus adatai alapján – 4,5% volt. Népességnövekedés mindössze két területen, Pest megyében (8,7%) és az ukrán Zakarpats’ka oblastban (0,5%) volt megfigyelhető, az előbbi kézenfekvő
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
193
magyarázata a budapesti agglomeráció vonzása. A legnagyobb népességfogyás a romániai Caras-Severin és Hunedoara megyében volt (11,5%), de Szerbiában is meghaladta a 9%-ot. Az eltérő jellegű demográfiai tendenciák eredményét jól tükrözi a népességi arányok régiórészek közötti megoszlása: Romániában és Szerbiában messze az átlagot meghaladó volt a népességfogyás, míg Csehország és Ukrajna esetében átlag alatti volt ez a mutató. A Kárpátok térségében élő emberek többsége román és ukrán (ők az össznépesség felét teszik ki), de sok lengyel, szlovák, magyar, cseh is él itt. A Kárpátokban élő számos nemzeti és etnikai kisebbség a többségi népességbe ágyazva tovább tarkítja a kulturális képet. A Kárpátokban nagyszámú roma népesség él, különösen Kelet-Szlovákiában, ÉszakMagyarországon, Nyugat-Ukrajnában és Észak-Romániában. Ezek a térségek az adott ország legszegényebb területei közé tartoznak, ahol magas a munkanélküliségi arány, és a gazdasági fejlettség is elmarad az országos átlagtól. Az itt élő népcsoportok a szegénység áldozatai, sok esetben társadalmilag kirekesztettek, és megkülönböztetésben van részük. A Kárpátok térségét érintő NUTS 3 közigazgatási egységek szintjén a népsűrűség átlagos értéke 2005-ben közel 106 fő/km2 volt, és területről területre jelentősen eltérő. A legsűrűbben lakott összefüggő területek a cseh és a lengyel Kárpátokban találhatók, ahol a népsűrűség jóval meghaladja a 175 fő/km2 értéket. A legritkábban lakott területek Romániában vannak, ahol helyenként 75 főnél is jóval kevesebben jutnak egy négyzetkilométerre (5. ábra). A legsűrűbben és legritkábban lakott területek egymáshoz viszonyított fajlagos értékei a hétszerest meghaladó mértékűek. 5. ábra
Népsűrűség a Kárpátokban és környezetében, 2005
Fő/km
2
< 75 75 – 100 100 – 125 125 – 150 150 – 175 175 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
194
SZABÓ ELEMÉR
Településszerkezet és városodás A Kárpátok területén élő népcsoportok évszázados együttéléséből összeszövődött hagyományos (néprajzi-történeti) kapcsolati háló csomópontjaiban kialakult városok megerősítették a Kárpátok térségének és a kapcsolódó területeknek (a Kárpát-medencének és a Kárpátok külső gyűrűjének) civilizációs hálóját. Az alföldi részek és a hegyvidékek határán eltérő adottságokkal rendelkező tájak jelentős erőforrásaira épülve erős régiók alakultak ki. A történelem viharai által legkevésbé megtépázott régiókban a civilizációs háló kedvező hatása mutatkozik meg az azonos karakterű térségek együttműködésében. Például a Felvidék és Csehország esetében viszonylag zökkenőmentes gazdasági integráció alakult ki, de említhetjük a Kárpátok Eurorégiót is, amelyről később még esik szó. A Kárpátok-térségben mintegy 12 500 település található, közülük közel 570 város. A régióhoz tartozó megyerészek településszerkezetét a kis lélekszámú falvak túlsúlya jellemzi, emiatt a 100 km2-re jutó települések száma 3,8, ami magasabb a szomszédos alföldi térségek értékénél. A városok területi elhelyezkedése alapján a régión belül az urbánus jellegű (120 fő/km2 feletti népsűrűségű) térségek két tömböt formálnak. Az elsőbe a cseh területek és Pozsony környéke tartoznak, ahol a városi népesség jóval meghaladja a 60%-ot, a másik – kevésbé összefüggő – tömbbe a Déli-Kárpátok vidéke tartozik. Az 50%-ot meghaladó városi népességű területek Szlovákiában összefüggő tömböt alkotnak, amelyhez csatlakozik még Magyarországról Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A román Kárpátokban a városi népesség aránya alapján kirajzolódó kép inkább mozaikot mutat, semmint tömbösödést (6. ábra). 6. ábra
A városi népesség aránya a Kárpátokban és környezetében, 2000
% < 40 40 – 50 50 – 60 60 – 70 70 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
195
A régió városállományának térszerkezete kétpólusú. A sűrűsödés a régió északnyugati, illetve déli részén figyelhető meg. A Kárpátok térségében fekvő városok egyötöde a csehországi és szlovákiai, egyharmada a román részen található. A Kárpátok térségében fokozódik a vidéki és városi területek közötti egyenlőtlenség. A folyamatnak több oka van: a vidéki életminőség romlása, a mezőgazdasági termelés hanyatlása, a foglakoztatási és infrastrukturális szerkezet hiányossága. A vidéki élet feltételeinek romlása a gazdasági és társadalmi átmenet időszakában az egész Kárpátok térségében érzékelhető volt, ami a népességelvándorlás erősödésében, a nők arányának növekedésében és a korszerkezetnek az idősek felé való elbillenésében jelentkezett. Regionális gazdasági különbségek Az egy főre jutó GDP alapján a fejlettségbeli különbségek legalább két, jól érzékelhető tengelyt mutatnak: az egyik északnyugat–délkeleti, a másik pedig nyugat–keleti irányú. A legfejlettebb a cseh Kárpátok, a Bratislavsky kraj és Közép-Magyarország régió területe (7000 euró/fő fölött), ezt követi a Bielsko-bialski, a szlovák Kárpátok (a Presovsky kraj kivételével), és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (5000–6000 euró/fő). A román Kárpátok megyéiben ez az érték nem haladja meg a 4000 euró/fő-t, átlagban 2500 euró/fő nagyságú (7. ábra). 7. ábra
Az egy főre jutó GDP a Kárpátokban és környezetében, 2004
Euró/fő < 2000 2000 – 3000 3001 – 4000 4001 – 5000 5001 – 6000 6001 – 7000 7000 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
A határokon átnyúló együttműködés egyre fontosabb szerephez jut a regionális fejlesztésekben. Az 1993-ban létrehozott Kárpátok Eurorégió volt az első, egykori szocialis-
196
SZABÓ ELEMÉR
ta országok közötti régiós együttműködés, amely öt kárpáti országot érint (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Ukrajna) (8. ábra). Az eurorégió relatív elmaradottságát jelzi, hogy a mezőgazdaságból élők aránya viszonylag magas, és kicsi az iparosodottság mértéke, továbbá a szolgáltatás is fejletlenebb az átlagnál, különösen Ukrajnában és Lengyelországban. Egy másik mutató szerint a mezőgazdasági népességhez viszonyítva kicsi a termelés értéke, ami alacsony termelékenységre utal. Ez részben a mezőgazdaságból élők túlsúlyára és társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetre vagy – Lengyelország esetében – a gyenge talajminőségre vezethető vissza (Süli-Zakar 1999). 8. ábra
A Kárpátok Eurorégió
Lengyelország Ukrajna
Szlovákia
Magyarország
Románia
Megjegyzés: saját szerkesztés.
Mezőgazdaság A Kárpátok-régió nagy részén – döntően a hegy- és dombvidéki jellegből eredően – a mezőgazdaság termelési feltételei kedvezőtlenebbek az alföldi régiókhoz képest, és fokozott mértékben követelik meg a táji adottságokhoz való alkalmazkodást a gazdálkodóktól. Ugyanakkor az igen változatos talajviszonyok a domborzati és regionális éghajlati feltételeknek megfelelően sokszínű mezőgazdasági termelés lehetőségeit teremtik meg, főként a folyóvölgyekben és a hegységek lábainál. Az államszocializmus idején a nagyüzemi mezőgazdaság kialakítása drasztikusan megváltoztatta a régió mezőgazdaságának termelési szerkezetét. A vegyes művelésű, kis parcellák helyét még a dombvidékeken is átvették a nagy kiterjedésű, tagolatlan szántóföldek. Az 1960-as években a nagyüzemi módszerek alkalmazása miatt az akkori nedves területekről eltűntek a vizek, tönkrementek az erdők, kiterjedtebbé vált az erózió, és drámai mértékben megváltozott a Kárpátok egyes térségeinek tájképe.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
197
A mezőgazdaság tulajdoni és termelési szerkezetváltása rossz gazdasági állapotban találta a mezőgazdasági üzemeket, az állami gazdaságokat, a termelőszövetkezeteket és az egyéni termelőket, ami ezt az agrárszempontból egyébként is hátrányos helyzetű régiót különösen érzékenyen érintette. A birtokszerkezetben az 1990-es évek közepétől lassú koncentrálódási folyamat figyelhető meg. A régió mezőgazdaságában az intenzív termelés az 1990-es években került hullámvölgybe, amit a növényvédő szerek és műtrágyák használatának nagymérvű szűkülése kísért. Az 1990-es évek közepétől kezdve a műtrágya-felhasználás ismét növekedésnek indult, miközben a növényvédő szerek alkalmazása továbbra is alacsony szinten maradt. Ezek a nemzeti szinten megmutatkozó tendenciák a Kárpátok területén is minden bizonnyal hasonló lefutásúak voltak, de erre vonatkozólag területi adatok nem állnak rendelkezésre. A mezőgazdaság sorsának alakulása azért fontos, mert az ágazat jelentős szerepet játszik a térség kiterjedt aprófalvas és periferikus helyzetű térségeinek társadalmi-gazdasági életében. Ennek oka, hogy az anyagi lehetőségek és a szocio-kulturális hagyományok szinte egyetlen lehetőségként kínálják a társadalom széles, képzettségben és jövedelemben egyaránt leszakadó rétegének az agrárgazdálkodást. Az ágazat további szerepcsökkenése viszont a döntően agrárprofilú falusi térségek leszakadását súlyosbítja, hozzájárulva a regionális jellegű szegénység fennmaradásához. A stagnáló mezőgazdasági teljesítményekben jelentős szerepet játszik, hogy a tenyésztett állatfajok (szarvasmarha, sertés, baromfi) egyedeinek száma az elmúlt időszakban csökkent vagy szinten maradt, növekedés csak a juhállományban következett be. Az állatsűrűség a legtöbb kedvezőtlen adottságú kistérségben (dombvidéken) alacsony. A 2005. évi adatok szerint a Kárpátok számosállatállomány-sűrűsége az ukrán Chernivets’ka régióban volt a legnagyobb (180 db/km2 fölött), miközben a legritkább állományok Észak-Magyarországon és a román Vest régióban voltak (60 db/km2 alatt) (9. ábra). 9. ábra
Számosállat-állomány a Kárpátokban és környezetében, 2005
Számosállat/km < 60 60 – 100 100 – 140 140 – 180 180 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
2
198
SZABÓ ELEMÉR
A Kárpátok sok körzetében – főként a kedvezőtlenebb adottságú területeken – felhagytak a földműveléssel. Ezek a területek többnyire az erdőhatárhoz közel eső, meredek térszínek voltak, így gyorsan megindult a visszaerdősülés. Néhány területen a legeltetés sűrűsége nem elegendő a fajgazdag rétek és hagyományos gyümölcsösök fenntartásához. Például a lengyel Tátrában a juhászokat helyben történő sajtkészítésre ösztönzik annak érdekében, hogy elősegítsék az igény kialakulását. A román Kárpátokban a legeltetés még jóval elterjedtebb, mint a hegyláncolat más vidékein. A hosszú ideje tartó erdőirtások hozzájárulnak a Kárpátok lábainál tapasztalható erózióhoz, és az utóbbi évtizedekben a nem megfelelő mezőgazdasági módszerek is növelték a földcsuszamlások és iszaplavinák előfordulásának gyakoriságát. A földhasználatban lévő különbségek azt mutatják, hogy például a Kárpátok szlovák részén a szántóterületek aránya kétszer akkora, az erdőterületek részesedése pedig kisebb, mint a területi átlag (UNEP–ISCC 2006). Romániában a külterjes hegyvidéki gazdálkodás miatt kiemelkedően magas a rétek és kaszálók részaránya. A Kárpátok hegyvidékein lévő mezőgazdasági területek mindaddig a biológiai sokféleséget megőrző fontos területeknek tekinthetők, amíg a gazdálkodási terület elég kis méretű, változatos művelésű, a terület eltartóképességéhez igazodó, és a helyi feltételeknek megfelelő marad. Erdőgazdálkodás Az erdőgazdálkodás fontos ágazat a kárpáti országokban, különösen Szlovákiában, Romániában és Ukrajnában. A térség szántóterületeinek viszonylag alacsony arányát ellensúlyozzák a kiterjedt erdőterületek. 2005-ben a Kárpátok térségében az erdőterület összességében elérte a 140 ezer km2-t, ami átlagban 42%-os erdősültséget jelent, de széles határok (22–64%) között mozog NUTS 2 szinten (10. ábra). A legerdősültebb a lengyel Podkarpackie régió (60% fölött), 50–60% közötti erdősültséggel rendelkezik a szlovák Stredne Slovensko, az ukrán Zakarpat’ska, a román Nord-Est, Sud-Est és Sud-Vest régió. Összehasonlításképpen az összeurópai erdősültség 44%-os (MCPFE 2003). 10. ábra
Erdősültség a Kárpátokban és környezetében, 2004
% < 40 40 – 50 50 – 60 60 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
199
Magántulajdonú erdők a legnagyobb arányban Szlovákiában találhatók (51%), ugyanakkor Ukrajnában valamennyi erdő állami tulajdonban van. A kárpáti országok többségében az erdők magánkézbe adása vagy régi tulajdonosaiknak való visszaszolgáltatása folyamatban van. Az erdőgazdálkodási gyakorlat országról országra változik, és általában nincs összhangban a vízgazdálkodási kérdésekkel, kivéve az integrált földhasználat-rendszeren belüli nagyon szoros kapcsolatot. Az erdők kihasználásának gyakori módja a szálalás, míg a tarvágást csak korlátozott területekre és néhány fafaj esetében engedélyezik. Az éves folyónövedék és az évi fakitermelés egyensúlya jellemzi az állófakészlet fenntarthatóságát. A hasznosítási arány (a fakitermelés az éves folyónövedék százalékában kifejezett értéke) Ukrajnában a legalacsonyabb (33%), míg Csehországban a legmagasabb (71%) (MCPFE 2003). Ukrajnában az elégtelen intézkedések miatt az erdőket néha túlzott mértékben hasznosították a szovjet időszak idején. Jelenleg a fiatal erdők és a kiirtott erdők területe meghaladja az 50%-ot, miközben a vágásérett erdők alig 11%-ot tesznek ki, a szükséges 25% helyett. Az újraerdősítés kivitelezésével kapcsolatban problémák merülnek fel. Mindeközben az árvízveszély növekszik főleg a Tisza, de a Dnyeszter vízgyűjtőjén is (CIUS 2006). A fafeldolgozás visszaesőben van a hagyományos piacok szűkülésével és az elavult technológiák alkalmazása következtében. Az ukrán Kárpátokban a Tisza vízgyűjtőjén évente 500 ezer m3 fát termelnek ki a helyi munkaerőt foglalkoztató kis- és közepes vállalkozások. A legtöbbször azonban a kitermelési módszerek nem követik a környezetvédelmi előírásokat, és az illegális fakitermelést is széles körben folytatják. Romániában a gyenge érdekérvényesítésű erdőgazdálkodási ágazat és a gazdasági kényszerek vezetnek oda, hogy a faipari termelés céljára nem fenntartható módon termelik ki az alapanyagot. A Kárpátok térségében vannak még érintetlen vagy alig bolygatott erdők, legnagyobb részarányban az ukrán Kárpátokban. Azonban a Kárpátok erdei folyamatos veszélyben vannak a tulajdonlási kérdések és az erdőgazdálkodási gyakorlat miatt. A jogszabályok túlzottan a fakitermelés szabályozására irányulnak, és kevésbé érintik az erdei ökoszisztémák kezelésének felelősségét. Valamennyi kárpáti országban gyakori jelenség a nem fenntartható fakitermelés, a tarvágás, nem őshonos fajok telepítése vagy az erdőtelepítés elmaradása. Közlekedés A Kárpátok térségében a közlekedés közúton és vasúton bonyolódik le. A vízi közlekedés nem számottevő, a regionális és nemzetközi légi közlekedés azonban bővülőben van (Ostrava, Poprád, Kassa, Krakkó, Nagybánya, Kolozsvár, Szeben, Suceava, Marosvásárhely, Chernivtsi, Ivano-Frankivsk, Lviv, Ungvár). A térség vasúthálózata lassú ritkulást mutat a fenntartásra biztosított költségek csökkenése miatt, miközben a közúthálózat fejlesztése, autópályák és autóutak (E60, E671, E673, E68, E70, E71, E79 és E81) építése nagy léptekkel zajlik. A statisztikai adatok szerint a Kárpátok északnyugati és északi térségében található a legsűrűbb közúthálózat, amely a román, ukrán rész sűrűségének mintegy négyszerese. Ugyancsak nagy területi különbség látható a vasúthálózat-sűrűség esetében is: itt a cseh, a nyugat-szlovák és a
200
SZABÓ ELEMÉR
lengyel Slaskie régiók hálózatsűrűsége mintegy háromszorosa a román és ukrán hálózatsűrűségnek (11. ábra). A területi különbségek kialakulásának nemcsak gazdasági okai vannak, hanem geomorfológiai adottságok is befolyásolják. A területi különbségek ellenére is jól érzékelhető, hogy a személy- és teherforgalom jelentős része a közutakra tevődik át, függetlenül a gazdasági jólét szintjétől. 11. ábra
Vasúthálózat-sűrűség a Kárpátokban és környezetében, 2006
2
Km/100 km < 5,0
5,0 – 10,0 10,0 – 12,5 12,5 – 15,0 15,0 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
A Kárpátok térségét több, tervekben szereplő páneurópai folyosó szeli át, amelyek megvalósításakor körültekintően kell eljárni a Kárpátok ökológiai folyosóinak megőrzése céljából: – IV. számú: Berlin–Nürnberg–Prága–Budapest–Arad–Bukarest–Constanza/Istanbul/–Szaloniki – V. számú: Velence–Trieszt–Ljubljana–Maribor–Budapest–Ungvár–Lviv–Kijev – V/A számú: Pozsony–Zsolna–Kassa–Ungvár – VI. számú: Gdańsk–Katowice–Zsolna/Brno A Kárpátok lakosságának viszonylag alacsony mobilitási potenciálját jelzi az 1000 főre jutó személygépkocsi-ellátottság értéke. A kárpáti országok személygépkocsiállománya az 1995. évi 16 millióról 2006-ra 32 millió fölé emelkedett. A területi adatok alapján megállapítható, hogy 2006-ban a lengyel régiókban átlagban 44 db/100 fő, a román területeken pedig 15 db/100 fő volt az állomány nagysága, majdnem háromszoros az arány. Meg kell említeni az egyetlen kiugró régiót a térségből, Közép-Magyarország régiót (80 db/100 fő), ahol Budapest hatása torzítja jelentősen az átlagos jelleget. A román Sud régió 9 db/100 fő értékkel jelentősen elmarad a Kárpátok térségének többi régiójától.
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
201
Idegenforgalom A Kárpátok területét változatos természeti adottságai (a hegyvidéki táj esztétikai értékei, barlangok, tavak, gyógyvizek, erdők, állatvilág stb.), valamint gazdag történelmi, építészeti és kulturális hagyományai a külföldi és a belföldi turizmus fontos célterületévé teszik. Növeli a régió idegenforgalmi vonzerejét a nemzeti parkok és természetvédelmi területek létesítése, de főként a turizmus speciális ágainak (gyógyturizmus, falusi turizmus, gasztronómiai és borturizmus, konferenciaturizmus) megjelenése, amelyek terjedése a régión belül is a rendszerváltás utáni időszakban gyorsult fel. A Kárpátok térségében négy bioszféra-rezervátum és 33 nemzeti park van, együttes területük mintegy 10 500 km2, amely az összterületnek több mint 3%-a. 2006-ban az UNESCO világörökség-listáján 26 kárpáti kulturális és természeti helyszín szerepelt. Az egészséges éghajlat, a természeti szépség, a meleg vízű források kiváló lehetőségeket teremtenek az egészségmegőrző és jóléti fejlesztésekhez. A legismertebb fürdők Magyarországon Miskolc-Tapolca, Szlovákiában Pieštani, Ukrajnában Krynytsia és Bardejov, Romániában Tusnádfürdő és Herkulesfürdő. 12. ábra
A szállásférőhelyek száma a Kárpátokban és környezetében, 2006
Ágyak < 1000 1000 – 2500 2500 – 5000 5000 – 7500 7500 – 10000 10000 <
Megjegyzés: saját szerkesztés.
Amikor a Kárpátokra tekintünk, hangsúlyozni kell, hogy az országok közötti területi különbségek, sőt egy országon belüli különbségek is jelentősek. Például a Kárpátok északi területein (a Tátra lengyel és szlovák oldalán) komoly terhelést jelent a növekedő
202
SZABÓ ELEMÉR
turistaforgalom, ugyanakkor a délkeleti rész vendégforgalma jóval, akár nagyságrenddel kisebb. A térség idegenforgalmi potenciáljának hatékony hasznosítása megfelelő mennyiségű és minőségű szálláshelykínálatot, jó közlekedési elérhetőséget, európai színvonalú idegenforgalmi szolgáltatásokat és gazdag programkínálatot igényel, aminek a régió még az ezredforduló után is csak részben képes eleget tenni. A szállodai férőhelyek számát mint az idegenforgalmi infrastruktúra egyik mutatóját a 12. ábra szemlélteti. Ezen jól látható a cseh, szlovák és lengyel régiók átlagosnál jobb ellátottsága, és a fejlesztési szükséglet a lemaradásban lévő régiók tekintetében. A vendégszámnövelésnek fő gátjait a Kárpátok nagyobb részén a turisztikai alapinfrastruktúra alacsony fokú kiépítettsége, a komplex turisztikai termékek hiánya, az utak rossz minősége, a ritka és kényelmetlen tömegközlekedés, valamint az európai színvonalú szálláshelyfajták hiánya jelenti. A viszonylag alacsony és térben igen egyenlőtlenül megoszló vendégszámból következik, hogy a turisták régióban töltött ideje (a vendégéjszakák teljes száma) csekély. A gazdaságilag és földrajzilag periferikus kárpáti területek évekig képtelenek voltak versenyre kelni a központilag támogatott, nagyobb hasznot ígérő turistaközpontok támogatásával, és most sem sokkal könnyebb a helyzetük, de az infrastruktúra javulásával a körülmények is jobbá válnak. A kárpáti országok gazdaságfejlesztésének középpontjába a turizmus fejlesztése is beletartozik. Délkelet-Lengyelország, a cseh Kárpátok, KeletSzlovákia, Nyugat-Ukrajna és Északkelet-Magyarország mélyen gyökerező kulturális, kereskedelmi és politikai hagyományokat ápol, amelyekre nagy biztonsággal lehet építeni. Az idegenforgalom gazdasági vonzereje sok közösséget – különösen az északi Kárpátokban – arra sarkall, hogy újabb és újabb turistalétesítményeket építsenek, és a közúthálózatot is bővítsék, fejlesszék. Ezek a programok a meglévő élőhelyek feldarabolódásához vezethetnek, és ezzel éppen az a vonzó érték mehet tönkre, amelynek megközelíthetőségét a fejlesztésekkel kívánják elősegíteni. Összefoglalás A Kárpátok térsége sajátos kulturális és történeti vonásokkal, földrajzi és társadalmi egységgel rendelkezik, ahol sokféle kultúra találkozik és hat egymásra, amelyek együttesen elválaszthatatlan keveréket alkotnak. A Kárpátok térségének területi tagozódását a nemzetállami megközelítések mellőzésével, a természetes ökológiai és hosszú idő alatt stabilizálódott történeti-logisztikai központokból kiinduló civilizációs (szolgáltatási, munka- és tőkekapcsolati) hálók helyreállításával vagy újak kialakításával lehet megfelelően értelmezni. A tanulmány erre tett kísérletet a lehatárolási elvek és módszerek bemutatásával. Ennek alapján megállapítottuk, hogy a Kárpátok térségének jelenkori megújulását, a mintegy háromszázharmincezer négyzetkilométernyi térség összes adottságát egységes keretek és szempontok alapján vizsgálva lehet megítélni, továbbá az egyes részek összessége nem teszi ki az egész adottságait azok kapcsolati hálója nélkül. Az utóbbi időszakban bekövetkezett természeti és emberi eredetű csapások (például tiszai árvizek és ciánszennyezés) hatásainak mérséklésében jelentős szerepet játszhat a
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
203
térség korábban egységes, ma még kicsit szakadozott civilizációs és együttműködési hálójának megerősítése. A fentiek szem előtt tartásával az itt bemutatott eredmények megfelelő kiindulópontul szolgálhatnak a további szisztematikus munka folytatásához (például a teljes lehatárolás finomítása települési szinten), továbbá a vázolt nehézségeken túllépve az adatfeltárás folytatásához, és végső soron információs rendszerbe történő integrálásához. Köszönetnyilvánítás A szerző köszönettel tartozik a tanulmányban szereplő tematikus térképek elkészítéséért dr. Zentai László tanszékvezető egyetemi tanárnak (ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék), továbbá dr. Pomázi István szakmai főtanácsadónak (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) a tanulmány egy korábbi változatához fűzött megjegyzéseiért. IRODALOM CIUS
(Canadian Institute of Ukrainian Studies) (2006): Internet Encyclopedia of Ukraine. http://www.encyclopediaofukraine.com Huddleston, B. et al. (2003): Towards a GIS-based analysis of mountain environments and populations. FAO, Rome Kondracki, J. (1978): Karpaty, Wydawnictwo Szkolne i Pedagogiczne, Warszawa Kormányrendelet a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló keretegyezmény kihirdetéséről (310/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet) MCPFE (Ministerial Conference on the Protection of Forests in Europe) (2003): State of Europe’s Forests 2003: The MCPFE Report on Sustainable Forest, Management in Europe, Vienna Pomázi István – Szabó Elemér – Tiner Tibor – Zentai László (2006): A Kárpátok magyarországi területe, KvVM–UNEP/GRID–Budapest, Budapest Streifeneder, Th. – Eiselt, B. – Ruffini, F. (2006): Implementing an International Mountain Convention: An Approach for the Delimitation of the Carpathians Convention Area, European Academy, Bolzano (kézirat) Süli-Zakar István (1999): Socio-geographical transition in the rural areas of the Carpathian Euroregion, GeoJournal. 46, 193–197 UNEP–ISCC (2006): Policy Consultation on Sustainable Agriculture and Rural Development In the Carpathians, prepared by Kanianska, R., Maryshkevych, O., Burdusel, E., Vienna World Wildlife Fund/Carpathians Ecoregion Initiative (2001) The Status of the Carpathians, Bratislava Az Eurostat regionális adatbázisai: epp.eurostat.ec.europa.eu A nemzeti statisztikai hivatalok honlapjain elérhető regionális adatbázisok: Csehország: www.czso.cz Lengyelország: www.stat.gov.pl Magyarország: portal.ksh.hu Románia: www.insse.ro Szerbia: statserb.sr.gov.yu Szlovákia: portal.statistics.sk Ukrajna www.ukrstat.gov.ua
204
SZABÓ ELEMÉR
Függelék A Kárpátok NUTS-térségei és a kistérségek, települések száma Kód Csehország CZ0 CZ06 CZ062 CZ07 CZ072 CZ08 CZ080 Lengyelország PL2 PL21 PL211 PL212 PL22 PL225 PL3 PL32 PL322 Magyarország HU1 HU10 HU102 HU31 HU31 HU311 HU312 HU313 Románia RO01 RO011 RO014 RO015 RO02 RO022 RO026 RO03 RO031 RO033 RO036 RO04 RO042 RO043 RO045 RO05 RO051 RO052 RO053 RO054
NUTS 2
NUTS 3
LAU 1
LAU 2
15
1253
Jihomoravsky
6
647
Zlinsky
4
304
5 24
302 200
Krakowsko-tarnowski Nowosadecki
4 9
33 80
Bielsko-bialski
3
37
8 32
50 533
8
69
12 6 6 201
270 68 126 1854
Bacau Neamt Suceava
8 4 8
84 72 99
Buzau Vrancea
4 5
81 63
Arges Dambovita Prahova
6 6 14
95 78 86
Gorj Mehedinti Valcea
7 5 10
63 59 75
Arad Caras-Severin Hunedoara Timis
8 8 14 7
66 69 55 75
Jihovychod Stredni Morava Moravskoslezsko Moravskoslezsky
Małopolskie
Sląskie
Podkarpackie Krosniensko-przemyski
Közép-Magyarország Pest Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Nord-Est
Sud-Est
Sud
Sud-Vest
Vest
(A tábla folytatása a következő oldalon)
A KÁRPÁTOK TÉRSÉGÉNEK EGYSÉGES SZEMPONTÚ VIZSGÁLATA
205 (Folytatás)
Kód RO06 RO061 RO062 RO063 RO064 RO065 RO066 RO07 RO071 RO072 RO073 RO074 RO075 RO076 Szlovákia SK0 SK01 SK010 SK02 SK021 SK022 SK023 SK03 SK031 SK032 SK04 SK041 SK042 Szerbia
NUTS 2
NUTS 3
LAU 2
Nord-Vest Bihor Bistrita-Nasaud Cluj Maramures Satu Mare Salaj
9 4 6 8 4 4
91 56 75 63 57 56
11 10 5 9 8 9 66
63 47 34 52 88 52 2646
Bratislavsky
2
43
Trnavsky Trenciansky Nitriansky
5 9 5
148 276 242
Zilinsky Banskobystricky
11 13
315 516
Presovsky Kosicky
13 8 25 4 8 5 4 4 58 13 14 20 11
666 440 763 90 189 205 106 173 5313 899 1233 2521 660
Centru Alba Brasov Covasna Harghita Mures Sibiu
Bratislavsky Zapadne Slovensko
Stredne Slovensko
Vychodne Slovensko
Borski Braničevski Nisava Pomoravlje Zajecar Ukrajna UA-21 UA-26 UA-46 UA-77
LAU 1
Zakarpats'ka Ivano-Frankivs'ka L'vivs'ka Chernivets'ka
Forrás: Eurostat és nemzeti statisztikai évkönyvek. Megjegyzés: Ukrajna esetében az ISO 3166-2 kódok szerepelnek.
Kulcsszavak: Kárpátok, földrajzi lehatárolás, mutatókészlet, határon átnyúló együttműködés. Resume In 2003, seven Carpathian countries signed the Carpathian Framework Convention. For the sake of its implementation a correct definition of the geographical scope was necessary. The main purpose of this paper is to present the delimitation of the Carpathians as a mountainous region, carried out by taking into consideration a uniform methodology. On the basis of delimitation practice some short snapshots are presented about selected social and economic processes in the Carpathians. Simultaneously, a set of social, economic and environmental indicators are set up and tested in the description and comparison of specific features of the Carpathian NUTS regions. The first and particular results are delivered in order to show that it is possible to analyse uniformly the issues overarching national borders. Some prerequisites are also discussed in a nutshell.
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
A budapesti agglomeráció társadalmi, gazdasági jellemzői Területi, településszerkezeti jellemzők A fővárosi agglomeráció területét jelenleg a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény szabályozza. E törvény változatlanul hagyta az – azóta hatályon kívül helyezett – 89/1997. (V. 28.) sz. kormányrendeletben rögzített lehatárolást, így Budapestet – a 2007. január 1-jei közigazgatási beosztás szerint – 80 településből álló agglomerációs gyűrű veszi körül. Budapest és az agglomerációs övezet együttes kiterjedése 2538 km2, az ország területének 2,7%-át képezi. Hazánk lakosságának mintegy negyede, 2 millió 451 ezer fő él itt. Ezen belül az 525 km2 kiterjedésű Budapesten közel 1 millió 700 ezer, a mintegy 2000 km2-nyi agglomerációs gyűrűben 755 ezer fő él. Az övezet népességének kétharmada, mintegy 500 ezer fő városokban él. A legnépesebb település az immár megyei jogú városi rangot kapott Érd, ahol több mint 62 ezren élnek. A legkevesebben, mindössze 574-en a 2002-ben önállósult Remeteszőlősön laknak. 1. táblázat
Az övezet települései és népességük népességnagyság-kategóriák szerint, 2007. január 1. A települések
A lakónépesség
Népességnagyság, fő
száma
megoszlása, %
száma
megoszlása, %
– 999 1 000 – 1 999 2 000 – 4 999 5 000 – 9 999 10 000 – Összesen
2 12 20 19 27 80
2,5 15,0 25,0 23,8 33,8 100,0
1 466 17 680 63 837 139 705 532 602 755 290
0,2 2,3 8,5 18,5 70,5 100,0
A népességkoncentráció az agglomerációban kiemelkedően nagy: egy négyzetkilométerre átlagosan mintegy ezer lakos jut, kilencszer több az országos átlagnál. Budapest az ország legsűrűbben lakott települése: népsűrűsége 3230 fő/km2, közel tízszerese az övezet átlagának (375 fő/km2). A legmagasabb népsűrűség a városmagot alkotó belső pesti területeket: az V–VIII. kerületeket jellemzi (10–30 ezer fő/km2), a belbudai kerületek közül az I. kerület népsűrűsége kiemelkedő, de meg sem közelíti a már említett kerületekre jellemző értéket. A külső kerületek körében szintén jelentős különbségek tapasztalhatók: viszonylag nagy laksűrűségű a XIX. és a XX. kerület (5200–6500 fő/km2), ugyanakkor a másik szélső értéket képviselő XXIII. kerületben 500-an élnek négyzetkilométerenként.
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
207 1. ábra
Budapest kerületeinek népsűrűsége, 2007. január 1. fő/km 2 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 0 I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
Jelentős különbségek tapasztalhatók az övezet egyes településeinek népsűrűsége között is: általánosságban elmondható, hogy a fővárossal közvetlenül határos települések jóval sűrűbben lakottak, mint a távolabb elhelyezkedők. A viszonylag ritkábban lakott települések többsége az övezet budai, hegyvidéki területein fekszik. A lakónépesség száma és változása A 2001. évi népszámlálás adataihoz viszonyítva az agglomeráció népessége összességében alig változott, azonban az agglomeráció központja és az övezet települései között ellentétes folyamatok zajlottak. Budapest lakosainak száma – a kilencvenes években kezdődött tendencia folytatásaként – tovább fogyott, miközben az övezet lakosainak száma gyarapodott. 2. táblázat
A lakónépesség száma és változása Lakónépesség, 2007. január 1. Megnevezés Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
fő
a 2001. február 1-jei százalékában
az agglomeráció százalékában
1 696 128
95,4
69,2
755 290
111,8
30,8 20,6
504 414
109,7
250 876
116,4
10,2
2 451 418
99,9
100,0
A vizsgált időszakban Budapest valamennyi kerületében csökkent a lakosságszám, a csökkenés mértéke 8,6 és 0,9% között szóródott. A belső kerületek többségében a fővárosi átlagot meghaladó népességfogyás következett be, a külső kerületekben a csökkenés kisebb mértékű volt.
208
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ 2. ábra
A népesség számának változása 2001. február és 2007. január között Budapest kerületeiben Belső kerületek
% I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
Külső kerületek IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
0 -1 -2 -3 -4 -5 -6 -7
Budapesti átlag
-8 -9 -10
Az agglomerációs övezet lakosainak száma a 2001. évi népszámlálás óta 12%-kal gyarapodott. A növekedés mértéke a városokban kisebb volt (9,7%), mint a községekben (16%). 2001 és 2006 között az övezetben – a második legnépesebb város, Vác kivételével – valamennyi településen növekedett a népességszám. A legnagyobb mértékű gyarapodás Telki (65%) és Remeteszőlős (61%) községben következett be. Négytizeddel emelkedett a kis lélekszámú Csomád, Pilisjászfalu, Pócsmegyer és Csörög, valamint a 14 ezer lakosú Veresegyház népességének száma. Jelentős mértékű, 30% feletti növekedés figyelhető meg Üröm, Diósd, Szigetmonostor, Leányfalu és Szada községekben. 3. ábra
A lakónépesség számának alakulása, 2007. január 1. 2001. február 1. = 100,0 95,0 – 100,0 100,1 – 110,0 110,1 – 120,0 120,1 – 130,0 130,1 – 164,5
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
209
A népesség korösszetétele Az agglomeráció népessége folyamatosan öregedő. A 2007. január 1-jei adatok szerint a népesség 14%-a gyermekkorú, viszont ezt meghaladó, 17% az időskorúak részesedése. Annak ellenére, hogy a 2001. évi népszámlálás adataihoz viszonyítva a fővárosban kevesebb a 65 évesek és idősebbek, az övezetben pedig több a gyermekkorúak száma, arányukat tekintve mind a fővárosban, mind az övezetben emelkedett az idősebb korcsoportba tartozó népesség részesedése, miközben a gyermekkorúaké csökkent. 4. ábra
A lakónépesség számának változása korcsoportok szerint 2001. február és 2007. január között 65–X éves
15–64 éves
0–14 éves
-10,0
-5,0
0,0
5,0
10,0
15,0
20,0
százalék Budapest
Agglomerációs övezet
A korösszetétel változását mutatja az öregedési index növekedése is: míg 2001-ben a száz gyermekkorúra jutó időskorúak száma 114,5 volt, 2007 elején már 118,7. A fővárosban élő népesség korstruktúrája jóval kedvezőtlenebb, mint az övezetben élőké. Budapesten száz gyermekkorúra 147 időskorú jut, kétszer annyi, mint az övezet településein átlagosan. A korösszetétel terén az egyes kerületek között jelentős eltérések tapasztalhatók. Általánosságban megállapítható, hogy az öregedési index a belső kerületekben az átlagosnál lényegesen magasabb, mint a külső városrészekben. A legkedvezőbb a mutató értéke a IV. kerületben, ahol a gyermekkorúak aránya nagyobb az időskorúakénál. 5. ábra
A száz gyermekkorúra jutó időskorúak száma kerületenként, 2007. január 1. 350
%
300 250 Budapesti átlag
200 150 100 50 0 I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
Belső kerületek
IX.
X.
XI.
XII.
XIII. XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
Külső kerületek
XXI. XXII. XXIII.
210
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
Az agglomerációs övezetben az öregedési mutató jóval kedvezőbb a fővárosra jellemzőnél (73,5). Az övezet települései közül kiemelkedően „fiatalos” Telki, ahol a 15 évesnél fiatalabbak aránya 27%, a 65 éves és idősebbeké mindössze 6,9%. Mintegy kétszeres a gyermekkorúak aránya az időskorúakhoz viszonyítva Pilisjászfalu, Remeteszőlős, Veresegyház, Felsőpakony, Nagykovácsi és Tinnye településeken is; Visegrádon, Kisorosziban és Leányfalun azonban a lakosság mintegy ötöde időskorú. Népmozgalom Budapesten 1978-tól kezdve évről évre elmaradt az élve születések száma a halálozásokétól, és egyre nagyobb mértékű természetes fogyás következett be, amelyhez 1993-tól már jelentős vándorlási veszteség is járult. Az agglomerációs övezetben a természetes népességfogyás később, a kilencvenes évektől vette kezdetét, azonban – elsősorban a fővárosból történt kiköltözések eredményeként – a népesség száma jelentősen gyarapodott. 3. táblázat
Népmozgalom, 2001–2006 Megnevezés
Élve születés
Halálozás
Természetes szaporodás, fogyás (–)
Vándorlási különbözet
Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
91 947 46 095 30 605 15 490 138 042
141 741 45 565 31 362 14 203 187 306
–49 794 530 –757 1 287 –49 264
–49 658 79 603 44 476 35 127 29 945
Budapesten a vizsgált időszakban a természetes fogyás népességre vetített aránya az idősebb korösszetételű belső kerületekben általában jelentősen meghaladta a külső városrészekre jellemző mértéket. 6. ábra
A természetes fogyás ezer lakosra jutó évi átlagos száma kerületenként, 2001–2006 Belső kerületek ‰
I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
Külső kerületek X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
0,0 -2,0 -4,0 -6,0 -8,0 -10,0 -12,0
A 2001–2006. években az övezet településeinek hattizedénél az élve születések száma meghaladta a halálozásokét. A természetes szaporodás ezer lakosra jutó évi átlagos szá-
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
211
ma Telkiben volt a legmagasabb, mintegy 10 ezrelék, és 4–9 ezrelék között volt Pilisjászfalu, Üröm, Pusztazámor, Diósd és Herceghalom településeken. Ugyanakkor Gyömrő, Kisoroszi, Leányfalu, Ócsa, Vecsés településeken a természetes fogyás meghaladta a 4 ezreléket, Visegrádon pedig a 10 ezreléket. A 2001–2006. években a főváros negatív vándorlási egyenlege megközelítette az 5 ezreléket. Az egyes kerületeket jelentősen eltérő mutató jellemzi. Egyedül a VII. kerületben mutatkozott vándorlási nyereség. 7. ábra
A vándorlási különbözet ezer lakosra jutó évi átlagos száma kerületenként, 2001–2006 ‰ 2 0 -2 -4 -6 -8 -10 I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
A vizsgált időszakban – a fővároson kívül – az agglomeráció települései közül egyedül Vác vándorlási egyenlege volt negatív, ahol a beköltözők száma 673 fővel elmaradt az elköltözőkétől. A vándorlási egyenleg lakosságszámhoz viszonyított aránya az övezet települései közül Telkiben volt a legkedvezőbb: itt ezer lakosra vetítve évente átlagosan 77 fős vándorlási nyereség keletkezett. Kiemelkedő a mutató értéke Csomádon, Pócsmegyeren és Szigetmonostoron is (56–62 ezrelék). Ugyanakkor Százhalombattán a vándorlási többlet egy ezrelék volt, és hat ezrelék alatt volt Gödöllőn, Ócsán és Alsónémediben is. 8. ábra
Ezer lakosra jutó belföldi vándorlási különbözet, 2001–2006 –4,8 – 0,0 0,1 – 25,0 25,1 – 50,0 50,1 – 75,0 75,1 – 113,9
212
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
A 2001 és 2006 közötti időszakban a Budapestről elvándorlók 40%-a, mintegy 149 ezer személy az agglomerációs övezet valamely településén telepedett le, ezzel szemben az övezetből a fővárosba vándorlók száma ennek mintegy fele, 78 ezer fő volt. A fővárosból elvándorlók közül a legtöbben Érdet választották új lakóhelyül, közel kétszer annyian, mint a sorrendben következő városokat. A vizsgált időszakban az ellenkező irányú vándorlók száma is Érden volt a legmagasabb. Gazdasági aktivitás A budapesti agglomeráció népességének gazdasági aktivitását az ország egészéhez képest magas foglalkoztatottság és alacsony munkanélküliség jellemzi. A 2001. évi népszámlálási adatok alapján az agglomeráció népességének 42%-a volt foglalkoztatott és 2,9%-a munkanélküli, 5,4 százalékponttal nagyobb, illetve 1,2 százalékponttal kisebb hányada, mint az ország egészében. A 2001. évi népszámlálás és a 2005. évi mikrocenzus között eltelt időszakban az agglomerációban élők foglalkoztatottsági helyzete tovább javult: a foglalkoztatottak teljes népességen belüli aránya 44%-ra növekedett, amivel párhuzamosan a munkanélküliek súlya 2,7%-ra csökkent. Az agglomeráció népességének 72%-át adó Budapest munkaerő-piaci szerepe országos viszonylatban is kulcsfontosságú. A fővárosi nagyszámú munkalehetőségnek, valamint az övezet és Budapest közötti erős munkahelyfüggésnek köszönhetően a két terület népességének gazdasági aktivitásában nem mutatkoznak jelentős különbségek. A fővárosi foglalkoztatottak és az inaktív keresők aránya valamivel magasabb, a munkanélkülieké és az eltartottaké pedig alacsonyabb, mint az övezet településein átlagosan. Az inaktív keresők és eltartottak arányában meglévő különbség összefüggésbe hozható a két terület népességének eltérő korösszetételével is. A budapesti agglomerációban 2006. december végén a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatai szerint 31 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, mintegy héttizedük, 21 ezer fő fővárosi lakos volt. A munkavállalási korú állandó népesség (15–60 éves nő és 15–61 éves férfi) 1,9%-a volt nyilvántartott álláskereső. A fővárosi átlag megegyezett az agglomeráció egészével, az övezetben átlagosan 2%-os arányt képviseltek. A főváros országos viszonylatban is kedvező mutatója jelentős területi különbségeket takar: míg az I., II., V. és XII. kerületben a nyilvántartott álláskeresők aránya 1,0–1,3% között volt, addig a munkanélküliséggel inkább sújtott VII. és XX. kerületben 2,5%, a VIII. kerületben pedig kiemelkedően magas, 4,4% volt. A fővárossal ellentétben az övezetben nem tapasztalhatók ilyen nagy ingadozások: az egyes szektorokban a nyilvántartott álláskeresők aránya 1,8 és 2,3% között szóródott. A száz munkavállalási korú állandó lakosra jutó álláskeresők száma az övezet településein 0,5% és 5,0% között ingadozott. A munkanélküliséggel kevésbé sújtott települések közé tartozik Budakeszi, Budaörs, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Remeteszőlős, Solymár, Sződliget, Telki és Üröm, ahol a mutató értéke nem éri el az 1,6%-ot, ezzel szemben az érték Csörög, Kisoroszi, Pilisszentlászló, Tinnye és Tök esetében 4%-nál is magasabb volt. A térségben az álláskeresők újraelhelyezkedési esélyei viszonylag jók: többségük fél éven belül újra talált munkát, 40%-uk tartozik abba a csoportba, akik 180 napon túl sem
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
213
tudtak újra elhelyezkedni. A vizsgált időpontban az övezetben élő tartósan állást keresők aránya a munkanélkülieken belül 38% volt, a fővárosban az arányuk meghaladta a 40%-ot. Az álláskeresők számát és arányát tekintve jelentősek a nemek közötti különbségek. 2006 végén 17 ezer nő keresett állást, 3300-zal több, mint férfi. A tartós munkanélküliség esetében is a nők helyzete kedvezőtlenebb: közöttük a 180 napon túl állást keresők aránya 41%, 3,5 százalékponttal magasabb, mint a férfiak esetében. Az álláskeresők többsége középfokú vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezik. 2006 végén 36%-uknak volt szakközépiskolai vagy gimnáziumi érettségije, illetve technikumi képesítése, 22%-uknak szakmunkásbizonyítványa, és 24%-os arányt tettek ki azok, akik még az általános iskola 8. évfolyamát sem végezték el. Az álláskeresők iskolai végzettség szerinti összetételében a foglalkoztatottak iskolai végzettségénél már leírt területi különbségek érvényesültek: a fővárosi álláskeresők körében magasabb volt a főiskolai vagy egyetemi oklevéllel, valamint az érettségivel rendelkezők, illetve alacsonyabb a szakmunkások és a képesítés nélküliek aránya, mint az övezet településein. A munkanélküliség szempontjából a térségben a fizikai foglalkozásúak vannak roszszabb helyzetben: a Budapesten élő álláskeresők 59%-a dolgozott fizikai munkakörben, mielőtt elveszítette volna az állását, az övezetben élő munkanélküliek körében arányuk 67% volt. Az agglomerációban a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyei az ország más térségeihez képest viszonylag jók: a vizsgált időpontban az összes regisztrált álláskeresőn belüli részarányuk a fővárosban 4,3%, az övezet egészében 4,8% volt. Jövedelmek Az egyes területek lakosságának anyagi helyzetére a személyijövedelemadó-adatok alapján következtethetünk. Az APEH kimutatásai szerint a budapesti agglomeráció lakosai közül 2006-ban összesen 1 millió 102 ezren tartoztak az adófizetők közé, héttizedük a fővárosban élt. Az agglomeráció egészében az adófizetők az állandó népesség 45%-át adták, a munkavállalási korú népességen belüli arányuk pedig 69% volt. Az adóbefizetések alapjául 2258 milliárd forint jövedelem szolgált, amelyből 1641 milliárd forint a budapesti adófizetőknél keletkezett. Az agglomerációban egy adófizetőre 2 millió 50 ezer forint adóköteles jövedelem jutott, egy állandó lakosra ez az összeg 926 ezer forint volt. Az agglomeráción belül összességében a Budapesten élők anyagi helyzete a kedvezőbb: itt egy adófizető átlagosan 2 millió 139 ezer forint jövedelem után adózott, szemben az övezettel, ahol ez az érték átlagosan 1 millió 844 ezer forint volt. Egy fővárosi lakos 974 ezer forint jövedelem után fizetett adót, 48 ezer forinttal több után, mint az övezetben átlagosan (819 ezer forint). Budapesten belül a jövedelmi szempontokat figyelembe véve a II. kerületben élők helyzete a legkedvezőbb: közel 1,5 millió forint adóköteles jövedelem jutott itt egy állandó lakosra, de a mutató értéke kiugróan magas volt még a XII. és az I. kerületben is. A fővárosi átlag alatti mutatóértékkel rendelkező 12 kerület közül a VIII. kerületben a legkevesebb a népességre vetített adóköteles jövedelem (733 ezer forint).
214
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ 9. ábra
Személyijövedelemadó-alapot képező jövedelem a főváros kerületeiben, 2006 ezer Ft 3 500 3 000 2 500 2 000 1 500 1 000 500 0 I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
Egy állandó lakosra
XIII. XIV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
Egy adófizetőre
Az övezet 13 településén – Budakeszin, Budaörsön, Százhalombattán, Szentendrén, Budajenőn, Csobánkán, Diósdon, Leányfalun, Nagykovácsiban, Remeteszőlősön, Solymáron, Telkiben és Ürömön – élők átlagos anyagi helyzete kiemelkedően jónak mondható: mind az egy állandó lakosra, mind az egy adófizetőre jutó személyijövedelemadó-alap magasabb ezeken a településeken, mint a fővárosban. A legnagyobb a Telkiben élők átlagos jövedelme: itt egy adófizetőre 3 millió 383 ezer forint, egy állandó lakosra pedig 1 millió 520 ezer forint összegű adóköteles jövedelem jutott, mindkét mutató értéke több mint másfélszerese az agglomeráció egészének. A legalacsonyabb a mutató értéke Alsónémediben, aholy az egy adófizetőre jutó adóalap 1 millió 286 ezer forint, az egy állandó lakosra jutó adóalap összege pedig 577 ezer forint volt a vizsgált időszakban. 10. ábra
Az egy állandó lakosra jutó adóköteles jövedelem, 2006 (ezer Ft) 493 – 650 651 – 800 801 – 950 951 – 1520
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
215
Lakásállomány, lakásépítés A budapesti agglomerációban 2007. január elején 1 millió 133 ezer lakás volt, 6,7%kal több, mint a 2001. február 1-jei népszámlálás időpontjában. A fővárosban és a körülötte elterülő településgyűrűben a lakásállomány egyaránt növekedett; az övezetben nagyobb (12%), a fővárosban szerényebb (5,2%) mértékben. A lakásállomány több mint háromnegyede a fővárosban található. 2001–2006-ban a térségben 80 ezer lakás épült, amelynek hattizede a fővárosban létesült. Az időszak folyamán az építkezések területi megoszlása jelentősen módosult. 2001ben az új lakások felét, 2005-ben már héttizedét Budapesten adták át. 2006-ban a fővárosi építkezések száma és agglomeráción belüli aránya (60%) is visszaesett. 4. táblázat
Lakásépítés Épített lakás, 2001–2006
Megnevezés
Az épített lakások Száz épített lakásra Tízezer lakosra átlagos alapterülete, jutó megszűnt lakás jutó épített lakás m2 2001–2006. évi átlag
Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
47 914 32 321 19 732 12 589 80 235
8 6 7 3 7
47 76 69 91 55
72 115 105 131 89
A vizsgált időszakban a lakások több mint kétharmada a város belső kerületeiben épült. Az építkezések 44%-a a XIII., a IX., a XIV. és a III. kerületben koncentrálódott. A külső kerületek közül a IV. és a XVIII. kerületben épültek viszonylag nagy számban lakások. Az újonnan átadott lakásokat a népesség számához viszonyítva az említett hat kerületben volt a legnagyobb az építkezések intenzitása. A tízezer lakosra jutó épített lakások száma a IX. kerületben (123) és a XIII. kerületben (117) mintegy két és félszerese volt a fővárosi átlagnak. 11. ábra
A tízezer lakosra jutó épített lakások évi átlagos száma kerületenként, 2001–2006 db 140
Belső kerületek
Külső kerületek
120 Budapesti átlag
100 80 60 40 20 0 I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
216
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
Négy községben (Szadán, Csomádon, Ürömön és Telkiben) az építkezések intenzitása a községi átlag két és fél, háromszorosa volt. Az elmúlt években a lakásépítési piac fokozatosan átrendeződött, folyamatosan nőtt a vállalkozások által értékesítés céljából létesített lakások részesedése. 2001 és 2006 között a budapesti agglomerációban az új lakások 56%-át értékesítésre, 41%-át saját használatra szánták, a bérbe- és szolgálati használatba adás céljából épített lakások aránya együttesen 1,8%-ot tett ki. Budapesten a lakások közel négyötödét kívánták értékesíteni. A fővárosban az értékesítésre szánt lakások aránya a VII., a XIII., a VI. és a IX. kerületben 94–97% között szóródott, míg a külső kerületek családi házas beépítésű részein lényegesen kisebb hányaduk: a XXIII., a XXII. és a XXI. kerületben 8–26%-uk készült ebből a célból. Az övezetben a lakások mintegy egynegyede készült értékesítésre. Tökölön, Kistarcsán, Dunaharasztiban, Dunakeszin és Biatorbágyon a lakások több mint felét értékesítésre szánták, ugyanakkor 12 településen kizárólag saját használatra épültek lakások. Az agglomerációban a 2001 és 2006 között épített lakások átlagos alapterülete 89 m2 volt. A fővárosban átadott lakások alapterülete kevesebb mint kétharmada volt az övezeti értéknek. A fővárosi átlagot (72 m2) jóval meghaladó nagyságú lakások épültek a XXII., a II., a XII. kerületben, a városmagot alkotó I. és V. kerületben, valamint a peremkerületek többségében. Közműellátás A budapesti agglomeráció vezetékes infrastruktúrával való ellátottsága összességében jónak mondható. 2006 végén az agglomerációban található lakások szinte mindegyike rendelkezett vezetékes ivóvízzel, és kilenctizedük csatlakozott a szennyvízcsatornahálózathoz. Az agglomeráción belül ez utóbbi mutató tekintetében tapasztalható nagyobb különbség. A fővárosban a lakások 98%-a, az övezetben 65%-a volt bekötve a szennyvízcsatorna-hálózatba. Településenként tekintve a lakások csatornázottsága Visegrádon és Százhalombattán szinte teljesnek mondható, ugyanakkor Érden mindössze 23%-uk kapcsolódott a szennyvízcsatorna-hálózathoz. Hét településen: Csörögön, Őrbottyánban, Pilisszántón, Pilisszentlászlón, Sóskúton, Tökön és Vácrátóton még nem épült ki a szennyvízcsatornahálózat. Az agglomeráció egészében 2006 végén egy km ivóvízhálózatra 893 m szennyvízcsatorna-hálózat jutott. A fővárosban a mutató értéke 1086, az övezetben 715 métert tett ki. Az övezet települései közül 21-ben elérte vagy meghaladta a csatornahálózat hossza az ivóvízhálózatét, ugyanakkor Érden, Erdőkertesen és Pócsmegyeren a mutató értéke kevesebb mint fele volt az övezeti átlagnak. A budapesti agglomerációban 2006 végén a háztartási vezetékes gáz fogyasztóinak száma 985 ezer volt, ezer lakosra jutó számuk pedig 402. A mutató értéke a fővárosban 435, az övezetben 327 volt. Közlekedés A budapesti agglomeráció közlekedési viszonyait alapvetően meghatározza, hogy a fővárosból induló vasúti és közúti fővonalak, autópályák az övezet településein haladnak
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
217
keresztül, összeköttetést teremtve a legjelentősebb településekkel. A sugaras irányú közlekedési útvonalak szervesen kapcsolódnak a nemzetközi vonalakhoz és Budapest nagy tömegközlekedési csomópontjaihoz. Az agglomeráció tömegközlekedésében a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) szerepe a meghatározó, 2006-ban naponta átlagosan 3,5 millióan utaztak a járművein. 5. táblázat
A budapesti tömegközlekedés főbb jellemzői, 2006 Szállított utas Tömegközlekedési eszköz
ezer fő
Napi átlagos
megoszlás, %
utasforgalom
utaskilométer
férőhelykilométer
ezer Villamos Trolibusz Autóbusz HÉV Metró Összesen
334 981 75 683 532 773 57 529 280 128
26,1 5,9 41,6 4,5 21,9
918 207 1 460 158 767
2 537 523 7 285 1 359 3 207
11 895 1 745 21 407 7 508 14 702
1 281 094
100,0
3 510
14 911
57 258
A főváros tömegközlekedésének nem csak a helyi igényeknek kell megfelelnie. A 2005. évi mikrocenzus adatai alapján naponta átlagosan 273 ezren ingáztak munkavégzés, illetve tanulás céljából Budapestre, jelentős részük az agglomerációs övezetből. A BKV kék autóbuszai 9 településre, a gödöllői, a ráckevei és a szentendrei HÉVvonalak pedig közvetlenül az övezet 12 településére szállítják az utasokat. Az övezet hét városában (Dunakeszin, Érden, Gödöllőn, Gyömrőn, Százhalombattán, Szentendrén és Vácott) a Volánbusz Zrt. helyi autóbuszjáratokat üzemeltet. 2006-ban e városokban a helyi autóbuszjáratokon több mint 17 millióan utaztak, naponta átlagosan 47 ezren. 6. táblázat
A helyi autóbusz-közlekedés az övezet városaiban, 2006 (ezer) Város Dunakeszi Érd Gödöllő Gyömrő Százhalombatta Szentendre Vác
Szállított utas 1470 5444 2252 443 669 1997 5027
Napi átlagos utasforgalom 4,0 14,9 6,2 1,2 1,8 5,5 13,8
utaskilométer 14,9 55,8 23,5 4,6 7,0 2,9 51,3
férőhelykilométer 30,3 187,1 72,7 11,7 22,3 50,4 146,1
A helyközi közlekedést tekintve a Volánbusz járatai lényegében valamennyi agglomerációs településre eljutnak, míg a 11 vasútvonal az övezetnek csak minden második településén halad keresztül. A vasúthálózat hiánya főként a budai hegyvidék és a Duna-
218
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
kanyar jobb parti településeinek egy részét, továbbá a Csepel-sziget néhány települését érinti hátrányosan, bár utóbbiak a szentendrei és a ráckevei HÉV-vonalakon elérhetőek. A térségben a személygépkocsi-állománynak az elmúlt évekre jellemző növekedése és a népességhez viszonyított kiugróan magas aránya arra utal, hogy igen jelentős az egyéni közlekedés szerepe. A budapesti agglomerációban 2006 végén 872 ezer regisztrált személygépkocsi volt, több mint kétharmaduk a fővárosban. Ezer lakosra Budapesten 350, az övezetben 369 személygépkocsi jutott. Az egyes településeket tekintve Mogyoródon, Budaörsön és Törökbálinton szinte minden második lakos, Budajenőn, Diósdon és Biatorbágyon a népesség kétötöde rendelkezett személygépkocsival. Oktatás A 2006/2007-es tanév kezdetén a budapesti agglomerációban alapfokú oktatást 1381, középiskolai oktatást 480 feladatellátási helyen végeztek. A közoktatásban betöltött súlyát tekintve a főváros szerepe meghatározó, mivel a feladatellátási helyek és a tanulók (óvodások) egyaránt 72%-a itt koncentrálódott. A tanév elején a budapesti agglomerációban 818 (ebből a fővárosban 543) feladatellátási helyen folyt óvodai nevelés. Az óvodai ellátás az övezetben Csörög és Remeteszőlős kivételével biztosított. Az agglomerációban száz óvodáskorú (3–5 éves) gyermekre 119 óvodai férőhely jutott. Budapesten az óvodai ellátottság lényegesen jobb, mint az övezetben, és az intézmények zsúfoltsága is kisebb. A férőhelyek száma a főváros valamennyi kerületében meghaladta az ott élő 3–5 éves gyermekekét: a XIV., a XXI., a XII. és a IX. kerületben 1,5–2-szerese volt annak. 12. ábra
Száz 3–5 éves gyermekre jutó óvodai férőhely kerületenként, 2006/2007 200 180 160 140 120 100 80 60 40 20 0 I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
A települések egyharmadában kevesebb a rendelkezésre álló férőhely az óvodás korú gyermekek számánál, közülük 7 településen (Gyálon, Szigethalmon, Diósdon, Szigetszentmiklóson, Csomádon, Pátyon és Ürömön) több mint egynegyedével marad el attól. A 2006/2007-es tanévben az agglomerációban 563 helyen folyt általános iskolai oktatás, ebből 394 intézmény a fővárosban működött. Az övezet települései közül a kis lélekszámú Csörögön, Pócsmegyeren, Remeteszőlősön és Tökön helyben nem volt általános iskolai oktatás.
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
219
Az elmúlt tanévben a térség általános iskoláiban 173 ezren tanultak, mintegy kétharmaduk a főváros intézményeibe járt. A budapesti agglomerációban ezer lakosra 70 általános iskolai tanuló jutott, Budapesten az eltérő korösszetételből eredően lényegesen kevesebb (67), mint az övezetben (79). A mutató értéke mögött azonban lényeges településenkénti különbségek húzódnak meg. Ezer lakosra 100-nál több tanuló jutott Fóton, Pilisszentlászlón, Százhalombattán, Vácott, Telkiben, Zsámbékon és Visegrádon, viszont az övezeti átlag felét sem érte el a számuk Ürömön, Pusztazámoron, Csobánkán, Kerepesen és Kisorosziban. 7. táblázat
Az általános iskolai oktatás főbb adatai, 2006/2007 Feladatellátási hely
Megnevezés Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
A nappali tagozatos tanulók száma
megoszlása, %
ezer lakosra
394 169 105 64
112 804 59 853 42 659 17 194
65,3 34,7 24,7 10,0
67 79 85 69
563
172 657
100,0
70
A 2006/2007-es tanévben 480 feladatellátási helyen folyt középiskolai oktatás, ebből 235 gimnázium, 245 szakközépiskola volt. A középiskolák feladatellátási helyeinek több mint nyolctizede (395) a fővárosban működött, ezen belül 48%-ban gimnáziumi és 52%-ban szakközépiskolai oktatást nyújtva. Az agglomerációs övezetben az intézményhálózat kiépítettsége elmaradt a fővárositól: 32 településen 85 feladatellátási helyen tanultak a diákok. Az oktatásban – a főváros mellett – három övezeti város játszik kiemelkedő szerepet: Vácott 11, Szentendrén 8, Gödöllőn 7 feladatellátási helyen folyt középiskolai képzés. A 2006/2007-es tanévben az agglomeráció középiskoláiban 125 ezren tanultak, 85%-uk fővárosi intézményekben. Az övezetben tanuló 18 ezer diák közel kilenctizedét a városok középiskoláiban oktatták. A fővárosban a szakközépiskolai tanulók voltak túlsúlyban (51%), az övezetben ezzel szemben a diákok nagyobb része (58%) gimnáziumban tanult. A budapesti agglomerációban ezer lakosra 51 középiskolai tanuló jutott, a fővárosban 63, az övezetben 24 fő. 8. táblázat
A középiskolai oktatás főbb adatai, 2006/2007 Megnevezés Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
Feladatellátási hely
A nappali tagozatos tanulók száma
megoszlása, %
ezer lakosra
395 85 67 18
106 296 18 307 16 183 2 124
85,3 14,7 13,0 1,7
63 24 32 8
480
124 603
100,0
51
220
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
A budapesti agglomerációban a 2006/2007-es tanévben 50 felsőoktatási intézmény működött, ebből 45 a fővárosban. Pest megye 6 felsőoktatási intézménye – egy kivételével – az agglomerációs övezetben található. A 2006/2007-es tanévben az agglomeráció intézményeiben 160 ezer hallgató részesült egyetemi, főiskolai szintű képzésben. Budapesten a 145 ezer fős hallgatói létszám koncentrálódása a népesség számához mérten rendkívül magas: ezer lakosra 86 fő (az övezetben 18 fő). A térségben az egyetemi, főiskolai képzésben részt vevők közel kétharmada nappali tagozaton végezte tanulmányait, arányuk Budapesten valamelyest nagyobb volt az övezetre jellemzőnél. Kollégiumban a hallgatók valamivel több mint egytizede nyert elhelyezést, e tekintetben nem lényeges a különbség az övezet és a főváros között. 9. táblázat
A felsőfokú oktatás főbb adatai, 2006/2007*
Megnevezés
Az intézmények száma
A nappali tagozatos
Az esti, levelező, távoktatásban részesülő
Az összes
Az ezer lakosra jutó
hallgatók száma az egyetemi, főiskolai szintű képzésbena) Budapest
45
94 494
50 714
145 208
86
Gödöllő
1
3 898
3 334
7 232
22
Pécel
1
8
60
68
5
Piliscsaba
1
3 150
688
3 838
514
Vác
2
1 082
1 450
2 532
76
Agglomerációs övezet együtt
5
8 138
5 532
13 670
18
Ebből: város
4
4 988
4 844
9 832
19
község Agglomeráció összesen
1
3 150
688
3 838
15
50
102 632
56 246
158 878
65
* Az intézmény működési helye szerint. a) A felsőfokú alapképzésben (BSc), osztatlan és mesterképzésben részt vevőkkel együtt.
Egészségügyi és szociális ellátás 2006 végén az agglomeráció területén 1261 háziorvos és 462 házi gyermekorvos praktizált, háromnegyedük a fővárosban. Az övezetben egyedül Remeteszőlősön nem működött helyben háziorvosi szolgálat, a település lakóinak egészségügyi alapellátását Nagykovácsi község orvosai biztosítják. Egy háziorvosra és házi gyermekorvosra az agglomeráció egészében 1423 lakos jutott, azonban az orvosok átlagos leterheltsége a fővárosban és az övezetben lényegesen eltér: Budapesten a mutató értéke 1293, míg az övezetben ennél 545-tel több. Budapest belső kerületeiben általában kisebb az orvosok leterheltsége, mint a külső kerületekben. A belvároshoz tartozó I., VI. és VII. kerületben az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma nem éri el az ezret.
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
221 13. ábra
Az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakos kerületenként, 2006 fő 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0 I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
Belső kerületek
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI. XXII. XXIII.
Külső kerületek
Az orvos–lakos arány az övezeten belül a községekben a kedvezőtlenebb. A települések közül a kis lélekszámú Kisorosziban, Pilisszentlászlón, Pusztazámoron és Csomádon a legkisebb a mutató értéke: ezeken a településeken az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma 900–1200 fő között szóródott, ugyanakkor Pilisborosjenőn, Nagytarcsán, Leányfalun és Sződön a háziorvosoknak átlagosan több mint 3000 lakos egészségügyi ellátásáról kellett gondoskodniuk. A kilencvenes évek elejétől jelentősen csökkent a bölcsődei férőhelyek száma. 2006 végén a budapesti agglomerációban 9670 férőhely állt rendelkezésre 11 600 beíratott gyermek részére. A férőhely-kihasználtság Budapesten kedvezőbb volt, mint az övezet településein átlagosan. A főváros egyes kerületeiben a száz férőhelyre jutó beíratott gyermekek száma 102 és 138 között szóródott. Általában a külső kerületek bölcsődéi zsúfoltabbak az átlagosnál, azonban a belső városrészhez tartozó V. és XIV. kerületben is 10-zel több gyermeket írattak be a fővárosi átlaghoz viszonyítva. 14. ábra
A száz bölcsődei férőhelyre jutó beíratott gyermek kerületenként, 2006 fő 140 120 100 80 60 40 20 0 I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
Belső kerületek
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI.
XXII. XXIII.
Külső kerületek
Az övezetben nem minden településen működik bölcsőde: 6 város és 48 község nem működtet ilyen intézményt.
222
BAKOS NORBERT – BRINSZKYNÉ HIDAS ZSUZSANNA – PÁSZTOR LÁSZLÓ
A koruknál, egészségi állapotuknál vagy szociális helyzetüknél fogva önmagukról gondoskodni nem tudók ellátásának több formája lehetséges. A rászorultaknak saját otthonukban biztosítanak szociális étkeztetést, illetve házi segítségnyújtást, ezenkívül a tartós vagy átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben történhet az ápolásuk, gondozásuk és rehabilitációjuk. A nappali ellátást nyújtó intézmények napközbeni tartózkodásra, étkezésre adnak lehetőséget. A saját otthonukban igénybe vehető ellátás lehet kizárólag étkeztetés, csak házi segítségnyújtás, illetve mindkét ellátási forma egyidejűleg. Az agglomerációban 2006 végén kizárólag étkeztetésben 15 700 fő, csak házi segítségnyújtásban 3770 fő, mindkét ellátási formában 3070 fő részesült. Az ellátottak 80%-a fővárosi lakos volt, s ez meghaladta a budapesti népesség agglomeráción belüli arányát. Mind Budapesten, mind az agglomerációs övezetben az esetek héttizedében kizárólag szociális étkeztetést kértek. Az alapellátás e formáit a főváros kerületeiben jelentősen eltérő arányban vették igénybe. A két szélső értéket az V. és a XVII. kerület képviseli, ahol ezer 60 éves és idősebb lakos közül 66-an, illetve 25-en vették igénybe az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást. 15. ábra
Az ezer 60 éves és idősebb lakosra jutó szociális étkeztetésben és házi segítségnyújtásban részesülők száma kerületenként, 2006 fő 70 60 50 40 30 20 10 0 I.
II.
III.
V.
VI.
VII.
VIII.
IX.
Belső kerületek
X.
XI.
XII.
XIII.
XIV.
IV.
XV.
XVI. XVII. XVIII. XIX.
XX.
XXI.
XXII. XXIII.
Külső kerületek
A szociális alapszolgáltatás e formái az övezet valamennyi városában igénybe vehetők, azonban 14 községben sem étkeztetésben, sem házi segítségnyújtásban nem részesül a lakosság. 2006 végén az agglomeráció lakosai közül mintegy 18 ezren vették igénybe az átmeneti vagy a tartós bentlakásos intézményekben történő elhelyezést, többségük, közel héttizedük Budapesten él. Budapesten 164, az övezetben 108 ilyen jellegű intézmény működik. Az agglomerációs övezet településeinek négytizede, 33 település nem rendelkezik átmeneti vagy tartós bentlakásos intézménnyel. A legtöbb, 625 férőhely Gyömrőn működik, itt 2006 végén 566 gondozottat láttak el. Jelentős számú, 476 férőhelyet tartanak fenn Érden, 374-et Pilisvörösváron, továbbá 200–300 férőhely működik Őrbottyánban, Piliscsabán, Leányfalun, Dunakeszin, Sződligeten, Gödön és Gödöllőn is.
A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI JELLEMZŐI
223
Napközbeni ellátást nyújtanak az idősek, a fogyatékosok, a pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek nappali intézményei. Az agglomerációban 8600 személyről gondoskodnak nappali ellátás formájában, többségükről, több mint 80%-ukról idősek nappali intézményeiben. 10. táblázat
Nappali ellátást nyújtó szociális intézmények, 2006 Idősek
Fogyatékosok nappali intézménye
Megnevezés működő száma ellátott férőhely Budapest Agglomerációs övezet Ebből: város község Agglomeráció összesen
Pszichiátriai betegek
106 36 23 13 142
6 190 1 144 729 415 7 334
száma
6 210 982 667 315 7 192
25 10 8 2 35
működő ellátott férőhely 613 214 144 70 827
564 210 140 70 774
száma 6 1 1 – 7
működő ellátott férőhely 245 20 20 – 265
346 20 20 – 366
A hajléktalanokról népkonyhákon és nappali melegedőkben gondoskodnak. 2006 végén Budapesten 9 népkonyhát működtettek, ezenkívül egy település, Gödöllő látta el meleg étellel a rászorulókat. A két településen együttesen naponta átlagosan közel 1640 adag ételt osztottak ki. Budapesten 30, Érden, Százhalombattán, Üllőn és Vácott egy-egy hajléktalanok nappali ellátására alkalmas egység működött. Ezeket a férőhelyeket naponta átlagosan összesen 3900 hajléktalan személy vette igénybe. Kulcsszavak: agglomeráció, Budapest, népesség, népmozgalom, gazdasági aktivitás, jövedelmek, lakásépítés, közösségi ellátórendszerek. Resume This analysis is an abstract of volume 14 – published in 2007 – in the series “Information on Budapest agglomeration” launched in 1986 by HCSO, providing a snapshot of the socio-economic situation of the agglomeration based on the most up-to-date available data. The paper describes demographic processes observed since the last population census, the situation of job-seekers, data on income, and the main components of public services.
KÖZLEMÉNYEK VERÉB MISKOLCZI ZSÓFIA
Közösen, hatékonyan Beszámoló a szabadkai I. Vajdasági regionális fejlesztési konferenciáról 2007. november 16-án tartották meg Szabadkán a Vajdasági fejlesztési lehetőségek, mit tegyünk – mit tettünk? című I. vajdasági regionális fejlesztési konferenciát, a helyi Regionális Tudományi Társaság szervezésében. A vajdasági magyar regionális kutatások igen rövid múltra tekintenek vissza. Annak ellenére, hogy már korábban is folyt hasonló irányú tudományos tevékenység a régióban, a Regionális Tudományi Társaság csupán 2005 decemberében alakult meg Szabadkán a Magyar Regionális Tudományi Társaság tagszervezeteként, az anyaországi kutatók személyes és intézményes támogatásával. Az RTT tagjai olyan szakemberek, akik a regionális tudomány vagy valamely hozzá kapcsolódó tudományág képviselői, s munkájukkal a régió és a közösségek fejlesztését kívánják segíteni. A társaság célja az aktív részvétel a regionális problémák megoldásában, fejlesztési tervek készítése, ezenkívül szakmai fórumok, tanácskozások szervezése, a regionális politika megalkotói és gyakorlati megvalósítói közötti kapcsolat kiépítése. Az elmúlt egy évet a szervezet igen tevékenyen töltötte: tagjai több konferencián, kutatásban vettek részt, és ez idő alatt két könyv is született.1 Nem véletlen, hogy a regionális tudományok iránti érdeklődés Szerbiában elsősorban a magyar ajkú lakosság körében jelentkezik. A tartományban élőkben nemzetiségtől függetlenül is erős a „vajdaságtudat”, az ott élő magyarok számára pedig mind a kulturális, mind a gazdasági fejlődés lehetőségét kifejezetten a helyi (önkormányzati), illetve tartományi döntéshozatal jelenti. Annak ellenére, hogy a konferencia csupán egynapos volt, az előadások nagyon széles körű áttekintést adtak a helyi fejlesztési kérdésekről. A konferencia témái között megtalálható volt a magyarországi regionális kutatások ismertetése, a helyi, regionális fejlesztésekkel kapcsolatos elméleti kérdések bemutatása, valamint ezek megvalósulása a közelmúltban elkészült helyi fejlesztési tervekben. Az előadások tartalmilag két jól elkülöníthető részre tagolódtak. Az első részben az elméleti, tudományos munkák hangzottak el, könyveket és kutatásokat ismertettek. A másodikban először Vajdaság Autonóm Tartomány gazdaságfejlesztési tervét mutatták be, majd ezt követte az egyes helységek, kistérségek gazdaságfejlesztési terveinek ismertetése. Egyben alkalom volt ez a Vajdaság című könyv bemutatására is, amelyet az MTA Regionális Kutatások Központja adott ki a Kárpát-medence régióit ismertető sorozat 7. köteteként. A könyvet, amely felvázolja a tartomány történelmét, jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetét, és fejlesztési lehetőségeit, a sorozat szerkesztője, Dr. Horváth Gyula mutatta be. Mint elmondta, az anyaországi és a határon túli regionális kutatóműhelyek és kutatók erős kapcsolatot ápolnak, közös kutatásokban vesznek részt, a nemrégiben megjelent Vajdaság kötet példa erre, mivel egy ilyen közös kutatás keretében született. Az együttműködés másik formája az Európai Unió által is támogatott határ menti térségek, városok közötti összefogás. Ezek segítségével a Szerbiában élők is részesedhetnek az EU-s forrásokból. 1 Bábrity Molnár Irén (szerk.): Kistérségek életereje. Délvidéki fejlesztési lehetőségek. Regionális Tudományi Társaság, Szabadka, 2006; Somogyi Sándor – Mirnics Zsuzsa (szerk.): Kistérségi távlatok. SWOT- és MACTOR-elemzés Délvidék regionális fejlesztéséhez. Regionális Tudományi Társaság, Szabadka, 2007.
KÖZÖSEN, HATÉKONYAN
225
Erre egy már megvalósult, sikeres példát hallhattak a résztvevők. Ricz András egy olyan, INTERREG-pályázaton nyertes projektet mutatott be, amely a határ két oldalán elhelyezkedő településeken a falusi turizmus közös fejlesztését hivatott elősegíteni. A Kistérségi távlatok című könyv a Délvidék SWOT- és MACTOR-elemzését tartalmazza. A 2007-ben megjelent művet dr. Lakner Zoltán, a kötet társszerzője mutatta be. Dr. Somogyi Sándor a regionális fejlesztés menedzselésével kapcsolatos néhány szempontot ismertette előadásában, továbbá felhívta a figyelmet a legújabb európai és magyarországi regionális fejlesztési irányvonalakra. Kiemelte a regionális központok kijelölésének fontosságát, összhangban az adott terület adottságaival. A saját arculattal rendelkező kistérségi centrumok, városok fejlesztéshordozói fontosságát is hangsúlyozta. Hiányolta, hogy a már meglevő vajdasági stratégiai terveknél nem készültek alapozó kutatások, mint például annak vizsgálata, hogy az adott város milyen gazdasági fejlesztést kíván megvalósítani, melyek a potenciális piacai, milyen a fejlettsége, milyen a kapcsolata az EU-hoz, hogyan alakul életminőségének helyzete és dinamikája. Ez utóbbi témáról dr. Kajári Karolina tartott előadást, melyben ismertette az életminőség mérésének eszközeit, az egyes mutatókat és a Vajdaságra vonatkozó adatokat. A tartomány sokat vesztett relatív gazdasági súlyából az elmúlt 15–20 évben – mondta dr. Sefcsich György, a helyi ipar lehetőségeiről szólva. Míg 1991-ben a Vajdaságban megtermelt egy főre jutó bruttó hazai termék az országos átlaghoz viszonyítva 143,5%-os szintet mutatott, addig 2002-re ez már 117,5%-ra csökkent. Ettől függetlenül Vajdaság még mindig az ország egyik fejlettebb részének számít. Gazdaságföldrajzi adottságait tekintve alacsony energia-önellátottságú, kifejezetten vízszegény terület; egyetlen komparatív előnnyel rendelkezik: nagy termőerejű a földje. Ezért a gazdaság számára a kitörési lehetőséget a mezőgazdaságra épülő megújuló energiaforrások jelenthetik. Sefcsich előadásában külön kiemelte az észak-vajdasági régiót, ahol a legnagyobb a magyar lakosság részaránya. Véleménye szerint e kisebbség számára a fejlődési lehetőség egy „intenzív és hatékony képesítési és szakképzési rendszer” lehet. Pásztor István, tartományi privatizációs miniszter bemutatta Vajdaság gazdaságfejlesztési koncepcióját. A terv, melyet 2003–2004 folyamán készíttetett el a tartományi képviselőtestület, három prioritási tényezőt határoz meg: 1. Vajdaság Autonóm Tartomány belső potenciáljának kihasználása, 2. a régió gazdasági fejlődéséhez szükséges keretfeltételek javítása, 3. a minőség javítása, és a régió emberi erőforrásainak kihasználása. A prioritások megvalósulását 12 program hivatott biztosítani, amelyek között található a beruházások ösztönzését célzó, az új technológiák bevezetését serkentő, valamint a folyami turizmust fejlesztő is. A terv bemutatása után Pásztor beismerte: bár a program megszületésekor és elfogadásakor mind hatalmi, mind ellenzéki oldalról szakmai egyetértés volt, nem látja biztosítottnak a hosszú távú politikai akaratot a terv megvalósulásához. A végrehajtás másik gátló tényezője a kellő menynyiségű önerő hiánya lehet. A konferencia elsősorban Vajdasággal, azon belül is a tömbmagyarság lakta településeivel és vidékeivel foglalkozott részletesebben. A konferencia második részében – amely a fejlesztési törekvések gyakorlati megvalósulását volt hivatott bemutatni – hat előadás hangzott el: négy község (Szabadka, Zenta, Topolya és Magyarkanizsa), valamint egy kistérség (Nyugat-Bácska) és egy mikrorégió (Ket-Adryan) gazdaságfejlesztési tervét ismerhettük meg. Az előadások alapján a tervekről az alábbi megállapítások tehetők: 1. Annak ellenére, hogy egyelőre semmi nem kötelezi a településeket fejlesztési tervek készítésére, minden említett község vagy kistérség saját kezdeményezésére megtette az első lépéseket: ezek a tervek többségükben már el is készültek, és megkezdődött a megvalósításuk.
226
VERÉB MISKOLCZI ZSÓFIA
2. A tervek bemutatásánál az előadók kiemelték: az elkészítésben fontos szerepet kapott a helyi gazdasági és közéleti szereplőkkel történő konzultáció, velük egyeztetve hozták meg a döntéseket. 3. Gyakran maguk az előadók is elismerték: a tervek sokszor nagyratörőbbek, mint azt a rendelkezésre álló anyagi eszközök indokolnák. 4. A tervek sokrétűek, nem csupán egy-két területre összpontosulnak, hanem több lábon állnak, aminek az lehet a következménye, hogy a bennük szereplő programok, projektek csak részben, lefaragva valósulnak meg. 5. Nem alapoznak kellő mértékben a helyi sajátosságokra, és az egyedi arculat megteremtésére. Ennek fontosságát csak két terv érzékeltette: Nyugat-Bácska, továbbá a Ket-Adryan programja. A gazdaságfejlesztési terveknek a régió általános problémáit is figyelembe kellett venniük egytől egyig: az elmúlt évek háborús eseményeinek hatását, a magyar ajkú lakosság elvándorlását, a társadalom elöregedését, valamint a következetlen privatizáció negatív hatásait. Az egyes községek, térségek erre adott válasza, valamint jövőbeli fejlesztési koncepciója több ponton is hasonlóságot mutat: 1. Mindegyik célul tűzte ki egy-egy ipari park megalapítását, azonban ebből legtöbbször még csak a terület kijelölése valósult meg. Nagyobb községekben egy-egy inkubátorház létrehozását tervezik, de ezek közül csupán Szabadkán működik egy, 2006 óta. 2. Vajdaság földrajzi adottságaiból következik, hogy a mezőgazdaságnak, valamint az arra épülő feldolgozóiparnak kulcsszerepe van a tervekben. A legújabb nemzetközi trendekhez igazodva megjelenik a biogazdálkodás és a bioüzemanyag előállításának támogatása. 3. Mindegyik terv kiemelte területének kedvező logisztikai elhelyezkedését, amelyben a tervezők inkább komoly jövedelemforrást, mintsem fejlesztési lehetőséget látnak. 4. A helyi turizmus fejlesztése (falusi turizmus, zarándokturizmus) minden tervben fontos helyet foglal el. Szabadka Észak-Bácska regionális központja, ennek megfelelően a gazdasági tervében az itt felsoroltak mellett komoly szerepet kapott a kutatási-fejlesztési terület erősítése. Ennek előfeltétele, hogy a város felsőoktatási intézményeit tovább bővítsék. A záró hozzászólások hasznosnak minősítették a konferenciát, és egyben további hasonló rendezvények megszervezésére buzdították az RTT-t. A konferencia egyetlen hiányosságaként a vállalati-gazdasági szféra távolmaradását említették. Elhangzott még: a hatékonyság érdekében szükség van az összefogásra és az egyes helyi fejlesztési tervek összehangolására. A hozzászólók külön hangsúlyozták, több előadásban is felmerült: az egyes városok, térségek jobban összpontosítsanak az egyedi, a rájuk jellemző erősségekre, azok kiaknázására, az általános fejlesztési sémák követése helyett. Ezért a konferencia egyik jelentős eredményének azt tekinthetjük, hogy az RTT szervezésében hamarosan elkészítenek egy összehasonlító tanulmányt, amelyben megvizsgálják az egyes tervek közötti átfedéseket és hasonlóságokat; feltárják milyen sajátosságaik vannak a településeknek, amelyekre jobban kellene összpontosítani. Az így kapott eredményeket egy kerekasztal-megbeszélésen fogják megvitatni az érintett szereplőkkel. Kulcsszavak: regionális tudomány, fejlesztési konferencia, gazdaságfejlesztési koncepció, Délvidék, Vajdaság, Szabadka. Resume In Serbia, it is primarily ethnic Hungarians that are interested in regional sciences. Decision-making at selfgovernment and sub-national level are key issues for them. This article reports about the conference “Development opportunities in Vajdaság, what we do – what we did” (Szabadka, 16th November 2007).
DR. KULCSÁR LÁSZLÓ
Elfelejtett helyek és emberek Amerikában Vajon mi indokolja, hogy egy 1993-ban, tizenöt éve megjelent könyv ismertetésre kerüljön a Területi Statisztika c. folyóiratban? A válaszok egyike lehetne a szerkesztők személye. Különösen Thomas A. Lyson professzoré, akit az amerikai rurálszociológusok közössége úgy ismert, mint az egyik leginvenciózusabb kollégát, aki elkötelezett volt a társadalmi hátrányokkal küzdő, azokat megszenvedő vidéki közösségek, emberek iránt, aki a kommercionális, ipari erőforrásokra támaszkodó mezőgazdasággal szemben az ökológiai, alternatív közösségi gazdálkodás (civic agriculture)1 térhódítását tekintette kívánatosnak az Egyesült Államokban. Úgy vélte, hogy a vidéki települések, kisvárosok akkor élhetik túl a globalizálódó gazdaság fenyegetettségét, ha közösségi alapon szervezik gazdaságukat, és a helyi termékeiket (niche goods) a regionális piacokon értékesítik. Értékrendszerére jellemző, hogy néhány évvel ezelőtt oktatói, kollégái körében megmozdulást szervezett, s a diplomaosztó ünnepségen elvonulva az egyetem vezetése előtt, táblákat felemelve tiltakoztak az egyetemen a takarítási és fenntartási munkákat végző cég ellen, amelynek vezetése nagyszámban alkalmazott mexikói bevándorlókat a piszkosabb munkák elvégzésére, túldolgoztatta, és igen rosszul fizette őket. Lyson professzor 2006 decemberében, 58 éves korában bekövetkezett halála nagy megdöbbenést keltett. Nem tűrte a betegségére (rák) utaló beszélgetéseket, kérdéseket, a jó szándékú, segíteni akaró kollégák érdeklődését. Betegségét mindvégig az egyik legbelsőbb magánügyének tekintette. A halála előtt nem sokkal találkoztam vele utoljára a Cornell Egyetem (Ithaca, NY.) diplomaosztó ünnepségén, ahol a magyarországi átalakulás szociális és területi összefüggései iránt érdeklődött.2
A könyvismertetést indokoló kérdésre természetesen van más, kevésbé személyes válasz is: magának a könyvnek a története. Az amerikai Rurálszociológiai Társaság (Rural Sociological Society) 1990. évi elnöke, Gene F. Summers3, a Wisconsini (Madison) Egyetem professzora elnöki székéből meghirdette és sürgette a vidéki térségek széles körű szociológiai vizsgálatát, elsősorban a szegénységgel összefüggésben. A témának aktualitását akkor az adta, hogy több mint harminc éve, az 1960as évek óta ez a téma nem került átfogó módon napirendre sem a tudományos kutatásban, sem pedig a kormányzati politika területén. A hatvanas években Michael Harrington „A másik Amerika” c. könyve4 erősen inspirálta Kennedy, majd Johnson elnök szegénységellenes programjait, amelyek elsősorban az egyik „klasszikus” szegény térséget, az Appalachehegység középső területén élő embereket érintették. Gene F. Summers kezdeményezésére egy nagy csapat társadalomtudós, szociológusok, közgazdászok, antropológusok és mások kutatták több mint két éven keresztül a vidéki térségek helyzetét, az ott élő emberek életét. Ezt a munkát, amelynek több könyv és tanulmány lett az eredménye, az USA kormánya, a Kellogg-alapítvány, az Aspen Intézet, valamint egyetemek támogatták. Lyson és társainak könyve ebben a csapatban az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó munka lett. Céljuk deklaráltan az volt, hogy ösztönözzék a politikusokat, kormányzati hivatalnokokat, fejlesztésiprogram-tervezőket arra, hogy tevékenységükben fontos szerepet töltsön be a depressziós területeken élő több milliós amerikai népesség helyzetének javítása. Továbbá formálják szemléletüket és mélyítsék el ismereteiket. Könyvük és természe-
228
tesen mások munkái is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy kormányzati és közösségi programok eredményeképpen a szegénység számottevően csökkent az USA-ban, az elmaradottabb vidéki térségekben is az 1990-es évek második fele óta5. A könyv kilenc térségről készült elemzést tartalmaz. Természetesen, mint a szerzők írják, más térségek is lehettek volna az elemzés tárgyai, mint például a Négy Sarok térsége6, de a szerzőként érintett kutatók érdeklődési irányai és korábbi kutatásai a következő kilenc térséget favorizálták. – Az Appalache-hegység középső része, öt állam területével érintkező térség (Kentucky, Nyugat-Virginia, Virginia, Észak-Carolina, Tennessee); – A Déli Fekete Övezet (Black Belt South), az „Igazi Dél” (Deep South) államai (Lousiana, Mississippi, Alabama, Georgia); – A Mississippi-delta vidéke (Memphistől a Mexikói-öbölig); – A Missouri Ozarks (Missouri, Arkansas, Kansas, Oklahoma államok érintkező vidékei – természeti adottságait és kultúráját illetően egyedülálló térség); – A Rio Grande alsó folyása (Dél-Texas); – Az Ontogonan térség (NyugatMichigan); – New England északi térsége (részben Maine, Vermont, és New Hampshire államok területe); – A fakitermelés térsége (A csendesóceáni térség északnyugati része – Észak-Kalifornia, Washington és Oregon államok határterülete); – A vidéki Kalifornia (Kalifornia állam északi és keleti térsége). Ezekről a térségekről viszonylag keveset tud nemcsak a külföldi érdeklődő, de az USA állampolgárainak többsége is. Az itt élő emberek, családok túlnyomó része saját erőből képtelen megváltoztatni helyzetét, mivel strukturális tényezők ezt erősen gátolják. A kutatók aláhúzzák, hogy a tőke és a munkaerő szabad áramlása nem szünteti meg ezeket a hátrányokat, és az elemzés előtti évtizedekben a különbségek inkább növekedtek, mint csökken-
KÖNYVISMERTETÉS
tek. Az elemzésre kiválasztott térségek valóban „elfelejtett helyek”, amelyek kívül estek a kormányzat látókörén és a fejlődés fő áramlatain éppúgy, mint a tömegkommunikáció érdeklődésén. Ebben az ismertetésben nem térhetünk ki részletesen mind a kilenc térség vizsgálatának tanulságaira, mindössze három jellegzetes példát mutatunk be, érzékeltetve a kötet módszereit, szemléletmódját. A „Hillbilly” térség7 Az Appalache-hegység középső területe8 az USA klasszikus problematikus, szegény térsége. A korábban prosperáló szénbányák bezárása, amelyek már a krízis előtti időkben egyre több női bányászt foglalkoztattak9, mivel a férfiak ingázókká váltak vagy elvándoroltak, alapjaiban rendítette meg a helyi közösségek gazdasági hátterét. A vidék az úgynevezett „hillbilly”10 isten háta mögötti térség, „különös hely”, ahol „furcsa emberek” élnek. Az ”Új Dél” kifejezés is a térség problematikus helyzetére utal. Az alacsony foglalkoztatottság és a magas arányú szegénység mind az emberi erőforrások fejletlenségét jelenti. A térségből az elvándorlás igen jelentős volt. Az Appalachia déli területéről több mint hárommillió ember vándorolt el 1940 és 1970 között. KeletKentucky lakosságának egyharmadát vesztette el 1950 és 1960 között. Sokan a harmadik világra jellemző szavakkal illették a térséget, amelynek népessége „gyarmati sorban” volt egy prosperáló országon belül. A területen élők többsége tisztában volt azzal, hogy ők már hosszú évek óta szegénységben élnek, s sokan tudni is vélték, mi ennek az oka. Általában azt tartották, hogy az ok abban rejlik, hogy nem férnek hozzá, nem érik el a térség erőforrásait, a kedvezőtlen tulajdoni szerkezet következtében el vannak zárva azoktól. Szegények egy természeti szépségekben gazdag vidéken. A kormányzat az 1960-as évektől kezdődően néhány évig igen komoly infrastrukturális fejlesztéseket vitt végbe a térségben, továbbá fejlesztette az egészségügyi ellátást. Annak ellenére, hogy a térség elérhetősége lényegesen javult, a kormányzat által létrehozott fej-
KÖNYVISMERTETÉS
lesztési ügynökség (Appalachian Regional Commission) tevékenységét komoly bírálat érte. A bírálók szemére vetették az ügynökségnek, hogy programjai nem alapoztak eléggé a térség sajátos társadalmi-kulturális gyökereire, a projektek hibás előfeltevéseket tartalmaztak. A javaslatok egy új szemléletű megközelítést vázoltak fel, amelyben fontos szerepet kaptak a helyi adottságokra és erőforrásokra építő fejlesztési programok, amelyek a közösségek aktivitására, tapasztalataira épültek. Ezekben a javaslatokban az emberi erőforrások fejlesztésére való koncentrálás harmóniában állt a helyi társadalom kulturális intézményeivel, tapasztalataival, kezdeményezéseivel. A Missouri Ozarks térsége11 A Missouri Ozarks a Mississippi, a Missouri és az Arkansas folyók völgye között elterülő sziklás talajú szegény vidék, amelyet azonban kiterjedt erdők (Mark Twain Nemzeti Erdőség) és patakokban, folyókban való gazdagság jellemez. Egyes részei kedvelt kirándulóhelyek. Ennek ellenére az Ozarks klasszikus példája a gyengén fejlett térségeknek. Nemcsak a humán erőforrás nagy része, hanem a természeti erőforrások (fa, ásványok stb.) nagy része is a városokba vándorolt.12 A fiatal, képzettebb munkaerő jelentős része elhagyta a térséget, és a csökkenő népesség demográfiai szerkezete is egyre hátrányosabbá vált. A központi és a helyi kormányzati iparfejlesztési programok megpróbálták vonzani az ipari beruházásokat, de az odatelepülő kevésszámú üzemet sem tudták hosszú távon ott tartani, mivel az emberi erőforrások fejletlensége (az Ozarks népességére az átlagosnál jellemzőbb volt az alacsony iskolázottság) miatt versenyképességük erősen csökkent. Ezek az üzemek többnyire a harmadik világba települtek át, ami az Ozarks-i családokat ismét hátrányosan érintette. Nemcsak a munkanélküliség, hanem az alulfoglalkoztatottság is komoly megterhelést jelentett. Az ott élő alacsony jövedelmű emberek, családok adaptációs stratégiái három megoldást vázoltak fel: egyrészt elhagyhatták a területet, ha volt mozgósítható erőforrásuk, például konvertálható, piacképes tudás, megfe-
229
lelő életkor, másrészt kiadásaikat redukálva próbálhattak úgy élni, mint évtizedekkel azelőtt, harmadrészt próbálhattak alkalmazkodni új termékek, szolgáltatások adaptációjával. Gyakran ötvözték e stratégiákat, de két megoldást szinte mindenki megpróbált követni, egyrészt visszafogni a készpénzforgalmat, másrészt csökkenteni azokat az igényeket, amelyek kielégítése készpénzt kívánt meg. Sok esetben ez hosszabb távon komoly hátrányt jelentett, mint például az egészségbiztosítások elmaradása vagy a társadalombiztosítási költségek visszafogása. Sok család évtizedekig továbbra is kis földterületen gazdálkodott fogyasztását visszafogva, amit a neoklasszikus közgazdaságtan eleve életképtelennek ítélt. Az Ozarks helyzetét bemutató elemzés egy esettanulmány keretében (Douglas térsége, Springfieldtől délkeletre a 14. sz. út mentén) mutatta be az informális gazdaság széles körű elterjedtségét, amely a helyi tudás erős aktivizálódásával járt együtt, életben tartva az erős tradicionális társadalmi hálózatokat. Az Ozarks térségében tapasztaltak sok vonatkozásban hasonlítanak a magyar hátrányos helyzetű vidéki térségek viszonyaihoz, különösen az informális gazdaság jelenlétét és működését tekintve.13 A Missouri Ozarks viszonyainak tanulmányozása több lényeges tanulságot hozott, amelyet a szerzők a döntéshozók figyelmébe ajánlottak. Az informális gazdaság rendkívüli elterjedtsége nemcsak a helyi tudást, a belső humánerőforrásokat értékelte át, hanem arra is rámutatott, hogy a külső erőforrásokat biztosító kormányzati fejlesztési törekvések hatékonyságát a lokális társadalom viszonyai és gazdasági kultúrája nagymértékben befolyásolja. Az a módszertani tanulság sem volt lényegtelen, ami arra utalt, hogy a szegénység statisztikai mérőszámai meglehetősen bizonytalanok minden olyan területen, ahol az informális gazdaság elterjedtsége számottevő. A Mississippi-deltavidék14 A delta vidéke15 tele van ellentmondásokkal. A nagyarányú szegénység, a lassú gazdasági fejlődés, a politikai és kulturális hátrányok mellett a térség gazdag kulturális ha-
230
gyományai, irodalmi és zenei (a blues, a jazz és a rock ’n’ roll muzsika szülőhelye) élete és gyökerei éppúgy jellemzők, mint a kiemelkedően magas írástudatlanság. A térség gazdasága az 1990-es évek elején igen elmaradott volt. Döntően a mezőgazdaság jellemezte, s annak is a kevésbé versenyképes ágazatai. Történetileg a terület gazdasága a gyapotra épült, és a rabszolgatartó gazdaságok annak intenzív exportjában voltak érdekeltek. A polgárháború után a felszabadult rabszolgák megkapták ugyan „a negyven acre16 földet és egy öszvért” a társadalmi béke kedvéért, de a gazdasági elit korábbi befolyása szinte érintetlen maradt. A jelentős elvándorlás ellenére a fiatal, magas gyermekszámmal jellemezhető népesség körében a szegénység problémája állandósult. A szegénységet mérő minden statisztikai indikátor szerint ezt a térséget az USA legszegényebb területeként tartották számon. Sok helyi üzletember rámutatott arra, hogy a delta térségének egyik legjelentősebb problémája a népességének alacsony iskolázottsági színvonala. Az alacsony iskolázottság nemcsak a gazdasági élet, az érintett vállalkozások fejlődését akadályozza, konzerválva ezzel a térség alacsony versenyképességét és gazdasági teljesítményét, hanem konzerválja egyúttal az alacsony béreket, s ezáltal a hátrányos szerkezetű, alacsony színvonalú fogyasztást is. A delta térségében a középiskolából kimaradók aránya 28%, s a középiskolai végzettségűek aránya 53% volt 1980-ban. Ez utóbbiak aránya az USA-ban ebben az időben 65% volt. A deltavidék hátrányos helyzetét az egészségügyi állapotok is mutatták. 1984-ben az ezer születésre jutó egy éven aluli meghaltak száma az USA-ban 10,7, a kutatott térségben 12,0 volt. Ebben az időben, a deltában 5,2 orvos és képzett ápolónő jutott ezer lakosra, amely szám akkor az országos átlag 61%-a volt. A rossz egészségi állapotok és a szegényes lakásviszonyok együtt jellemezték a deltában lakók életét. A szövetségi és az állami kezdeményezések sok esetben nem vették figyelembe a helyi kulturális sajátosságokat és az erőforrások állapotát. Sok kezdeményezés megtört a helyi elit és a lakosság ellenkezésén vagy passzivitá-
KÖNYVISMERTETÉS
sán. A kívülről jövő fejlesztési elképzelések, amelyeknek nem volt meg a helyi támogatottsága, amelyeket egyébként „plantation – style” fejlesztésnek neveztek, éppúgy eltűntek a térségből, mint a tradicionális ültetvényes mezőgazdaság. Ebben az esetben is bekövetkezett az a folyamat, miszerint ez a típusú fejlesztés konzerválta az elmaradottságot. A kormányzat, felismerve ezt a problémát, módosított a szemléletmódján, és tízéves programjában tizenkét központi célkitűzés köré szervezte az anyagi erőforrásokat. Ezek között már szerepelt a belső erőforrások stabilizálása, fejlesztése, az intézményi kapacitások erősítése a térségben, az emberi erőforrások fejlesztése, a fizikai infrastruktúra fejlesztése, az oktatás minden szinten történő kiemelt támogatása, az irányítási és vezetői képességek fejlesztése, a helyi bázisú gazdasági fejlesztések támogatása, a civil társadalom fejlesztése stb. Az elemzés íróinak még egy további következtetése érdemel különös figyelmet ebben az ismertetésben. Felhívták a figyelmet arra, hogy a térség fejletlenségére konzerváló hatással volt a hasonlóan fejletlen sajátos ideológia és kultúra, amely a paternalizmussal, a klientizmussal és fatalizmussal volt azonosítható, és ami akadályozta a szuverén, demokratikus cselekvést. Ez a körülmény többek között a periferikus helyzet és a függőség továbbélését biztosította. Ilyen körülmények között a helyi szereplők elveszítik annak lehetőségét, hogy kontrollálják saját jövőjük alakulását. Az elfelejtett helyek életre keltése A kötet szerkesztői zárótanulmányukban összefoglalták az elfelejtett térségekre vonatkozó elemzések legfontosabb eredményeit. Kiemelték a történeti szemléletmód hasznosságát és annak a jelenlegi helyzet értelmezéséhez keretet adó jellegét. Elméleti értelmezési keretet adni a hátrányos helyzet kialakulása megértéséhez a térségi tanulmányok alapján nem volt könnyű feladat. Lyson és Falk a modernizáció elméletét – legalábbis a klasszikus Rostow-i és Parsons-i értelmezésben – nem találták használhatónak, a neomarxista függőségi elmélet egyoldalú gazdasági jellegéből adódó kereteit hasonlóan szűknek talál-
KÖNYVISMERTETÉS
ták. A világrendszerek-elmélet17 erős történeti nézőpontja miatt azonban használhatónak bizonyult számukra. Végül is megállapítják, hogy a függőségi elmélet az ellentmondások iránti érzékenysége miatt, a világrendszerekelmélet pedig erős történeti és kulturális orientációja miatt segítette őket az elfelejtett térségek kialakulásának és jelenlegi problémáinak megértésében. A kötetben közölt tanulmányok mindegyike erős történeti és kulturális beágyazottságot mutat, kiemelve, hogy a jelen problémái nem oldhatók meg az adott térség és az ott élő emberek kulturális, társadalmi és gazdasági helyzetének elemzése nélkül. A másik alapvetően fontos tézis, amelyet a kötet hangsúlyoz, az emberi erőforrások kulcsfontosságú jelentősége az elfelejtett helyek revitalizációjában. Nemcsak a bemutatott tanulmányok, hanem például Luloff és Nord18 Észak New England-i tanulmánya, valamint Bradshow19 kaliforniai hátrányos helyzetű térségekkel kapcsolatos elemzése is központi kérdésként kezelte az emberi erőforrások helyzetét. Luloff és Nord az infrastruktúra fejlesztése mellett az emberi erőforrások szerepét emelik ki. Az emberi erőforrások fogalmát azonban tágabban értel-
231
mezik, nem egyszerűen csak a formális iskolai végzettség, hanem a helyi tudás, a közösségi együttműködés és annak kultúrája is része a humán erőforrásnak. Bradshow kaliforniai tanulmányában felhívja a figyelmet: félő, hogy a kaliforniai hátrányos helyzetű vidéki térségek erőforrásai az arany és a mezőgazdaság sorsára jutnak. Bradshow itt arra célzott, hogy ugyan az aranyat 1849-ben fedezték fel Kaliforniában, de alig tíz év múlva, 1860-ban már a mezőgazdaság volt a vezető gazdasági szektor a régióban, lekörözve az aranybányászat teljesítményét. A mezőgazdaság napjainkban viszont ezt a jelentőségét elveszítette. Ha tehát nem sikerül kellő mértékben mobilizálni és fejleszteni a helyi emberi, kulturális és gazdasági erőforrásokat, a kívülről érkező fejlesztési tervek még megfelelő anyagi háttérrel ellátva is csődöt fognak mondani. Ebben az esetben, mint Lyson és Falk írják, az elfelejtett helyek és emberek a vidéki Amerikában továbbra is kívül esnek majd a gazdasági és politikai folyamatok fő áramlatainak színterén. (Thomas A. Lyson – William W. Falk (ed.): Forgotten Places. Uneven Development in Rural America (University Press of Kansas, 1993)
1 Thomas A. Lyson (2004): Civic Agriculture. Reconnecting Farm, Food and Community. Tufts University Press. University Press of New England 2 Munkásságát kollégája és barátja, Gilbert Gillespie méltatta a „The Rural Sociologist” c. folyóiratban. (2007. 1.) 3 Gene F. Summers jelenleg a University of Wisconsin, Madison Rurálszociológia emeritus professzora. 4 Michael Harrington (1963): The Other America. New York: Macmillan 5 Rural Poverty at a Glance. USDA 2004–2007 6 Az egyetlen hely az USA területén, ahol egy „derékszögű” koordináta-rendszerben érintkezik négy állam (Arizona, Colorado, New Mexico, Utah) határa. Ma már az egyik legnépszerűbb idegenforgalmi látványosság (Four Corners), amely körül kiépült szolgáltatások indián (Navajo) kezelésben vannak. A határok ilyen kialakítása 1868 és 1901 között történt meg. 7 Dwight Billings – Anna Tickamyer: Uneven Development in Appalachia 8 A hegységrendszerhez kötődő különféle régiókra az Appalachia nevet használják. Ez tágabb értelemben az egész hegységrendszert jelenti, szegélydombjaival és tagolt fennsíkjaival együtt. Szűkebb értelemben a középső és déli Appalachehegység régióit jelenti, 5 állam területeit. 9 Suzanne E. Tallichet (2006): Daughters of the Mountain: Women Coal Miners in Central Appalachia (Rural Studies Series of the Rural Sociological Society) The Pennsylvania State University Press 10 A kifejezés, amelynek eredete nem kellően tisztázott, a hegyekben élő emberekre utal. Egyesek szerint a térséget a 18. század elején elfoglaló angol katonák skót–ír eredetére utal, mások szerint az Appalachia területére bevándorló németekkel kapcsolatos. Általában nem hízelgő kifejezés a régióban élő emberek életmódjával kapcsolatban (a kifejezés újabban városi környezetben is, például Chichagoban, használatos – urban hillbilly). A country zenei irányzatot is hillbilly muzsikának hívták eredetileg. 11 Rex R. Campbell, John C. Spencer és Ravindra G. Amonker: The Reported and Unreported Missouri Ozarks: Adaptive Strategies of the People Left Behind 12 Hasonló folyamat játszódik le ezekben az években Székelyföld erdős térségeiben is. 13 David L. Brown – László Kulcsár: Household Economic Behavior in Post Socialist Rural Hungary. Rural Sociology. June 2001, 158–180 p.
232
KÖNYVISMERTETÉS 14 Stanley Hyland – Michael Timberlake: The Mississippi Delta: Change or Continued Trouble 15 A közfelfogás szerint a Mississippi-deltavidék Memphistől kezdődik a Mexikói öböl felé. 16 Egy acre kb. 4000 m2. 17 Immanuel Wallerstein (1983): A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Gondolat, Budapest 18 Luloff, A. E. – Mark Nord: The Forgotten of Northern New England 19 Bradshow, Ted. K: In the Shadow of Urban Growth: Bifurcation in Rural California Communities
KORMOS ZOLTÁN
Ahol Európa nem ér véget: a periféria perifériája Az MTA Regionális Kutatások Központja Debreceni Osztályán működő tudományos műhely – melynek tevékenységét egy új könyv dicséri – egyik fő kutatási területe a határmentiséggel, annak társadalmi-gazdasági következményeivel és a határokon átnyúló kapcsolatokkal összefüggő kérdések vizsgálata. A határrégiók jelentős része az államszocializmus és a hidegháború évtizedeinek tudatos alulfejlesztése következtében gazdaságilag, társadalmilag elmaradott. Ráadásul a rendszerváltást követő gazdasági visszaesés is fokozottan sújtotta az említett térségeket. Ezt ismerte fel az Európai Unió, amelynek regionális politikája stratégiai célként kezeli a határrégiók fejlesztését, annak érdekében, hogy a rendelkezésre bocsátott pénzeszközök segítségével a határokkal elválasztott területek magukra találjanak. A kötetben feldolgozott történelmi és politikai problémák nem a kutatók elméleti fejtegetései, hanem a határ menti térségekben élők kézzelfogható, mindennapi gondjainak felvetései, így aktualitásuk megkérdőjelezhetetlen. A schengeni határőrizeti rend 2007. december 21-i bevezetése után az érintett szakaszon erősödött az államhatárok elválasztó szerepe, nehezítve a magyar–ukrán kapcsolatokat, és fokozva a Kárpátalján élő magyarság anyaországtól való elszigeteltségét. A téma aktualitását tovább növeli, hogy Magyarország tranzit-, vagy „kapuország”-szerepe az új Európában keleti és délkeleti irányban egyre inkább felértékelődik. A könyv nyolc tanulmányt foglal magába. Az első a határon átívelő együttműködést
meghatározó történeti, földrajzi, jogi-intézményi, gazdasági és társadalmi dimenziókat tárgyalja. A második fejezet a határőrizetre és határforgalomra vonatkozó adatokat ismerteti, annak figyelembevételével, hogy a magyar– ukrán határszakasz az Európai Unió külső határává vált. A harmadik tanulmány szerzője az ukrán állampolgárok magyarországi munkavállalásának néhány területi aspektusát világítja meg. A negyedik fejezetben SzabolcsSzatmár-Bereg megye lakosságának és polgármestereinek a külföldi munkavállalókhoz való viszonyát, befogadási hajlandóságát térképezték fel kérdőívek segítségével. Az ötödik rész a települések közötti kapcsolatokat vizsgálva állapítja meg, hogy „a települések és az önkormányzati társulások jóval aktívabbak a határon átnyúló kapcsolatok kezdeményezésében, mint a regionális és az állami szint. (…) A magyar–ukrán határ menti együttműködésben leginkább az alulról építkezés figyelhető meg, azaz nagy jelentősége van a személyes kapcsolatoknak nemcsak a lakossági, de a gazdasági és más jellegű együttműködések esetében is”. Ennek következtében „várhatóan felértékelődik a kisebb léptékű intézményi formák, kistérségi, városközi, településszövetségi stb. kapcsolatokon alapuló együttműködések szerepe”. A közös turisztikai lehetőségekről szóló hatodik fejezet, mely az infrastruktúra fejlesztésére hívja fel a figyelmet, az Ungváron működő Ukrán–Magyar Területfejlesztési Iroda munkatársainak írása. A kárpátaljai logisztikai klaszter létesítésének koncepcióját mutatja be a hetedik tanulmány, és a nemzeti logisztikai központok hálózatának szükséges-
KÖNYVISMERTETÉS
ségét hangsúlyozza a közlekedési folyosókhoz illeszkedve. A tanulmánykötet záró fejezete az összegző gondolatok és fejlesztési javaslatok mellett figyelmeztet a lehetőségekben rejlő veszélyekre is. A kiadvány a teljes körű szakirodalmi áttekintésen túl számos új kutatási eredménnyel járul hozzá a téma feldolgozásához. A kevesebb forrás és az alapvetően hátrányos helyzet nehéz fejlődés elé állítja a térséget. A problémák megoldásához a legfontosabb feladatok: a megközelíthetőség javítása, a határátkelés gyorsítása, a gazdasági kapcsolatok élénkítése, a közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztés, a környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodási, oktatási és kutatási együttműködés, valamint a területfejlesztési intézményrendszer fejlesztési elképzeléseinek összehangolása. „Abban tehát, hogy a külső határrégiók milyen módon válhatnak a kelet felé terjeszkedő európai … integrációs folyamatok modern
233
… tranzitterületévé, perdöntő jelentősége lesz … a periferikus helyzetű határ menti területek, kistérségek, településegyüttesek és települések … határon átnyúló együttműködési … képességének.” Ki kell használni a régió kelet– nyugati közvetítőszerepének lehetőségeit a gazdasági, a kereskedelmi, a kulturális és a civil kapcsolatok terén is, különös tekintettel a magyarlakta határon túli területekre. A projekt típusú és az uniós források által generált új együttműködési lehetőségektől remélhető, hogy valódi funkciókkal rendelkező határrégiók jönnek létre. Ennek alapfeltételét a határrégió gazdasági megerősödése jelenti. A tudományos igényességgel és olvasmányos jelleggel készült mű okkal tarthat igényt a szakavatott és a laikus érdeklődők figyelmére egyaránt. (Baranyi Béla (szerk.): Magyar– ukrán határrégió. Együttműködés az Európai Unió külső határán. MTA Regionális Kutatások Központja, Debrecen, 2008)
HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA
Statisztikai Szemle
2008. február Tanulmányok A rejtett gazdaság nagysága és jellemzői – Belyó Pál Környezeti jövőképek és előretekintések nemzetközi és hazai tapasztalatainak áttekintése – Dr. Pomázi István – Szabó Elemér A statisztikus Móricz Miklós – Kápolnai Iván Fórum Az MST Gazdaságstatisztikai Szakosztályának tisztújító ülése és szakmai konferenciája – Szép Katalin
2008. március Tanulmányok A hivatalos statisztikákkal kapcsolatos globalizációs fenyegetés – Enrico Giovannini Visszaesők bűncselekmény-sorozatai – Dr. Kovacsicsné Nagy Katalin Ármerevség vizsgálata mikroadatok alapján: a magyarországi kiskereskedelmi árazás stilizált tényei – Bauer Péter Műhely Az európai felsőoktatás évtizedünk első felében – Ladányi Andor Fórum Beszélgetés Huszár Istvánnal – Dr. Lakatos Miklós