T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

TERÜLETI STATISZTIKA

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. KULCSÁR LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, NYITRAI JÓZSEF, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR

11. (48.) ÉVFOLYAM 6. SZÁM

2008. NOVEMBER

E SZÁM SZERZŐI: Dr. Csapó Tamás kandidátus, habilitált egyetemi magántanár, Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar, Társadalomföldrajz Tanszék, Szombathely; Farkas Veronika vezető-főtanácsos, KSH Szegedi Igazgatóság kecskeméti képviselet; Gazsó István kutató asszisztens, Helyi Obszervatórium Tudományos Elemző és Tanácsadó Nonprofit Kft. (LRMI), Budapest; Dr. Kocsis Zsolt kandidátus, főiskolai docens, Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar, Társadalomföldrajz Tanszék, Szombathely; Dr. Komarek Levente PhD, docens, Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújváros; Kovács András főiskolai tanársegéd, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya; Dr. Kovács Róbert PhD, főiskolai docens, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, LERMI ügyvezető igazgató; Dr. Kulcsár J. László PhD, szociológiaprofesszor, a Kansasi Népességkutató Intézet igazgatója, Kansas State University, Manhattan; Németh Tibor főtanácsos, KSH Pécsi Igazgatóság, kaposvári képviselet; Dr. Perger Éva kandidátus, tudományos főmunkatárs, ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalomstratégiai Kutatóintézet, Budapest; Dr. Pomázi István PhD, szakmai főtanácsadó, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest; Schneider Gábor PhD-hallgató, tanácsos, Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, Budapest; Dr. Sikos T. Tamás, az MTA doktora, egyetemi tanár, Selye János Egyetem, Révkomárom (Komárno); Szabó Elemér főtanácsos, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest; Dr. Szabó Pál PhD, adjunktus, ELTE Regionális Tudományi Tanszék, Budapest; Szalainé Homola Andrea igazgató, KSH Miskolci Igazgatóság; Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens, stratégiai igazgató, Regionális Fejlesztési Holding, Zrt., Budapest; Dr. Vigvári András kandidátus, egyetemi docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, tudományos tanácsadó, ÁSZ Fejlesztési és Módszertani Intézet; Vörös Ottó szakmai tanácsadó, KSH Pécsi Igazgatóság, kaposvári képviselet; Zsótér Brigitta tudományos segédmunkatárs, PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem, Pécs; Dr. Zsugyel János PhD, főiskolai docens, Heller Farkas Főiskola, Budapest. ISSN 0018-7828 Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Előfizetési ügyek: Gaál Istvánné szerkesztőségi titkár, tel.: 345-6658, fax: 345-6998 E-mail: [email protected] Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail: [email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail: [email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail: [email protected] Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2008.345

TARTALOM

ELMÉLET–MÓDSZERTAN A várossá válás reformja – dr. Csapó Tamás – dr. Kocsis Zsolt ........................................................................645 Változások a délkelet-alföldi Mezőhegyes életében várossá nyilvánítását követően – Zsótér Brigitta .............651 A nagyváros és környéke a kistérségi rendszer szempontjából, II. – Gazsó István – dr. Kovács Róbert – dr. Perger Éva – Schneider Gábor – dr. Szegvári Péter – dr. Vigvári András – dr. Zsugyel János ........................................................................................................................658 ELEMZÉSEK A városi anyagáramlás változása Budapesten – dr. Pomázi István – Szabó Elemér ..........................................675 A gazdasági fejlettség egyenlőtlensége az Európai Unió különböző területi szintjein – dr. Szabó Pál .............687 KÖZLEMÉNYEK Új városaink. Hajós – Farkas Veronika ...................................................................................................................................700 Rudabánya – Szalainé Homola Andrea ............................................................................................................704 Zamárdi – Németh Tibor – Vörös Ottó .............................................................................................................709 Várossá válás Európában – dr. Kocsis Zsolt ........................................................................................................713 Új trendek a határ menti kiskereskedelemben Délnyugat-Szlovákiában – dr. Sikos T. Tamás – Kovács András.............................................................................................................................724 Régiók Európában: a Nyugat/Vest romániai régió – dr. Komarek Levente ........................................................734 Calvin Beale, a vidékszociológus (1923–2008) – dr. Kulcsár J. László ............................................................742 HÍREK Új folyóirat született Szegeden: a KEK ...............................................................................................................744 Éves tartalomjegyzék és névmutató .....................................................................................................................745 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA ................................................................................748

A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.

Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!

ELMÉLET–MÓDSZERTAN DR. CSAPÓ TAMÁS – DR. KOCSIS ZSOLT

A várossá válás reformja Cikkünk hozzászólás a Tóth József által indított vitához (Tóth 2008, Kőszegfalvi 2008). Részben a várossá válásban „tettesként”, részben az ország településhálózatát, térszerkezetét kutatóként mi is konfrontálódtunk a kérdéssel, valamint a IV. Településföldrajzi Konferencia szervezőiként is tapasztaltuk az érdeklődést az új városok, a várossá válás iránt (Csapó – Kocsis 2008). A várossá válás magyar szabályozását át kell alakítani. Az európai országok között átlagosnak mondható mind a városok, mind a városlakók aránya, nem kell „magyarázkodnunk”, ebből a szempontból nincs szükség további városokra (1. ábra). Az 1990-es önkormányzati törvény adta lehetőséggel élve sok nagyközség kivívta, megszerezte magának a városi címet, ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs városhiányos térség az országban. Ez persze egyáltalán nem igaz, mert: 1. Van olyan statisztikai kistérség, amelyiknek nincs városi központja, de őszintén szólva, nem Aba várossá avatásában, hanem a kistérségi határok ésszerűbb alakításában látjuk a megoldást, ráadásul a statisztikai kistérség egyelőre valóban nem sokkal több funkcióval bír, mint ami nevéből következik, de erre később visszatérünk. 2. Őriszentpéter, Pálháza, vagy a már „veteránnak” számító Pétervására városként sem tudja jobban ellátni térségét, és még sorolhatnánk azokat a kisebb-nagyobb foltokat, amelyek valóban városhiányosként rajzolódnak ki az ország térképén (Ilyen Zala megye „közepe”, aztán a nyugat-dunántúli „T” – Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyék területének találkozásánál. Ugyanakkor már az 1989-es nagy várássá avatási roham idején is voltak olyan új városok, amelyek városi szomszéddal bírtak, azaz térségi szerepkörük erősen megkérdőjelezhető. (Hajdúdorog és Nádudvar négy-négy, Gyomaendrőd három, Sajószentpéter kettő városi rangú szomszéddal rendelkezett.) Összefoglalva a fentieket: vannak városok, amelyek rendelkeznek térségi szerepkörökkel, vannak, amelyek nem; vannak városok, amelyek infrastrukturális ellátottsága valóban városias, vannak, amelyeknek nem; vannak városok, ahol pontosan lehet tudni, hogy miért volt szükség a cím adományozására, vannak, ahol nem (persze, ilyenkor „magasabb szempontok” érvényesültek). A városi cím devalválódása már a 80-as években is megfigyelhető volt, napjainkra azonban végképp azt látni, hogy a várossá avatás szimbolikus jelentőségű: nem járnak vele olyan előnyök, mint a hetvenes évekig (vagy mint a középkorban), legfőbb funkciója egy település (vezetése és lakosai) munkájának, fejlődésének elismerése, tulajdonképpen önjutalmazás. Ha elfogadjuk, hogy a cím kiüresedett, akkor megszerzésének szabályozása felesleges, ha azt akarjuk, hogy rangot is kifejezzen, akkor viszont újra kell gondolni a cím megszerzésének feltételeit, menetét.

646

DR. CSAPÓ TAMÁS – DR. KOCSIS ZSOLT 1. ábra

Az urbanizáltság foka Európa országaiban Az urbanizáltság urbanizáltságfoka fok 2005-ben (%) 2005-ben (%) 90,0- 100 – 100,0 90 (8)(8) 80,0- –9089,9 80 (5)(5) 75,0- –8079,9 75 (5)(5) 66 (11)(11) 66,0- –7574,9 50 (10)(10) 50,0- –6665,9 14,6 (4)(4) 14,6- –5049,9

Forrás: ENSZ 2006.

Az európai országok tapasztalatai mellett (Kocsis 2008) saját „víziónk” is szerepel, hiszen egyrészt nem biztos, hogy egy az egyben átvehető példákat találunk „odaát”, másrészt véleményünk szerint az önkormányzati rendszer helyi és térségi szintű (azaz majdnem teljes) reformja nélkül a városi címmel nem érdemes foglalkozni. Tekintettel a belpolitikai helyzetre (sok kérdés kétharmados szabályozásának nehézsége), a változtatásokat több körbe, illetve időtávba osztottuk be. Szinte azonnal megoldható problémák A cím odaítélésének szigorítása Nagyon sok országban vannak kis népességű törpevárosok, de ezek szinte kivétel nélkül a történelem során szerezték címüket, a legtöbbször kuriózumnak, turistacsalogatónak számítanak, darab- és lélekszámuk alapján is marginálisnak nevezhetők. Magyarországon ugyanakkor jelentős a városokon belül a külső szemlélő (külföldi vagy csak nem lokálpatrióta) számára első ránézésre egyáltalán nem városias városok száma, aránya. Itt egyrészt a településképre kell gondolni, hiszen például Őriszentpéter a sajátos településszerkezete miatt még „hagyományos” falunak sem mindig nevezhető (bár a

A VÁROSSÁ VÁLÁS REFORMJA

647

„szeresség” az Őrség más településein sokkal feltűnőbb), de mondhatnánk ezt Máriapócsra is: nagyobbacska falu nagy templommal és városi ranggal (itt most szándékosan használtuk a cím helyett a rang szót). Azaz az új belépők rendszerint lefelé húzták az átlagnépességet és -városiasságot, kivételek általában az agglomerációs települések, ott meg a központi szerepkör hiányzik gyakran… A szigorítással újból rangot lehetne adni a városi címnek, bár úgy tűnik, a pályázókat nemigen zavarja, hogy semmit sem kapnak. Igen, „régen” egy településfejlődési (és persze, lobbizási) folyamat betetőzése, elismerése volt a várossá avatás, járási, megyei és országos elvtársakkal, majd jutalomként néhány beruházás, intézmény „fentről”… Ma inkább csak remény, lehetőség, éppen ezért szükséges lenne a városfogalom rétegezésére, hogy az „igazi” városokra ne vessenek árnyékot az „alig” városok. A portugál példa szimpatikus, ahol adott népességszámmal, illetve a felsorolt intézmények, funkciók legalább felével kell rendelkeznie a városi címre pályázóknak (Kocsis 2008). A városi címek többszintűsége Több országban (például Skandináviában) nincs hivatalos városi cím, de ahol van, ott is megfigyelhető, hogy egy alacsonyabb, könnyebben (esetleg automatikusan) megszerezhető cím mellett találunk egy „komolyabbat” is, amelyikhez jelentős térségi szerepkörök, közigazgatási, gazdasági stb. funkciók kötődnek. Nálunk ez a megyei jogú város, ami azonban nem igazán értelmes. Korábban a 100 000 főnél népesebb városok élveztek bizonyos fokú kiemelt szerepet (nem tévesztendő össze az OTK „kiemelt felsőfokú központ” kategóriájával, bár attól nem is választható el), 1990 után azonban minden 50 000 feletti város, majd a küszöböt átlépni nem tudó Salgótarján és Szekszárd is megkapta, legutóbb pedig Érd. A szabályozás nem jó, hiszen ha csak a népesség (és a megyeszékhelyi szerepkör) számít, akkor Érdnek már sokkal korábban járt volna, holott térségi szerepkörei alapján még a városi címe is megkérdőjelezhető (ezt nem gondoltuk komolyan), hiszen például az illetékes bírósága Budaörsön van. Ugyanakkor Hódmezővásárhelytől vissza kellett volna venni, hiszen évekkel ezelőtt az 50 000-es küszöb alá csúszott. Ráadásul Vác, Cegléd, Ózd, Baja (különösen ez utóbbi) méltán mondhatja, hogy az a párezer lakos miért számít, hiszen amolyan társmegyeszékhelyként működnek sok tekintetben. Míg Debrecen megyei jogú város, addig Nógrád megye lassacskán „városi jogú megyévé” fogy! A cím két- (vagy több) szintűvé tétele történhetne a megyei jogú városok lélekszámának felemelésével (jobb híján a 100 000 fős küszöböt javasoljuk), de ekkor egy kategóriába kerülne a majdnem 80 000-es Szombathely és az alig másfél ezres Őriszentpéter. Ezért vagy három szintre lenne szükség, vagy a megyei jogú városok megszüntetésére. (Akkor helyette legyen járásjogú, de egyelőre nincsenek közigazgatási járások sem.) Tekintettel egyes városok történelmi hagyományaira, a 100 000 feletti városok megőrizhetnék megyei jogú státusukat, a legkisebbekre pedig ki kellene találni egy nem sértő (kisváros, törpeváros – talán nem a legjobbak) megnevezést, ami szintén a történelmi hagyományokra hivatkozva lehetne a mezőváros. A mezővárosi cím adományozása lehetne regionális (egyelőre persze nem, hiszen nincsenek közigazgatási régióink) vagy megyei jogkör, a nagyközséghez hasonlóan (ami így majdnem feleslegessé válna, egyetlen funkciója annak jelölése maradna, hogy a cím

648

DR. CSAPÓ TAMÁS – DR. KOCSIS ZSOLT

megszerzése előtt vagy után áll-e a település). A feljebb lépésnél viszont szigorúbb feltételek szükségesek (infrastrukturális, intézményi ellátottság, térségi szerepkörök, városi hagyományok stb. – lásd Portugália). Az alsó két kategóriánál lehetne egy automatizmust alkalmazni: például ha az előző népszámlálás óta a népesség minden évben meghaladta vagy éppen „alulmúlta” a küszöbértéket (definiálva a minimumot, illetve azt is, ami felett már automatikusan jár/nem jár a cím), akkor minden további nélkül feljebb léphet a település, vagy elveszítheti városi címét. (Például 15 000 fő felett járjon a városi cím, 5000 alatt csak a mezővárosi, de mezőváros is csak 1000–2000 főtől lehessen település.) Tudjuk, ez utóbbi nem megy, hiszen szerzett jogot nem lehet visszavenni, de úgy véljük, hogy e nélkül a rendszer nem működne megfelelően. Gondoljunk arra, hogy a Monarchiában a közigazgatás modernizálása során számos szabad királyi város mezővárossá süllyedt, hiszen nemcsak a feltételek fennállását nézték, hanem azt is, hogy az adott város folyamatosan el tudja-e látni a címmel járó feladatokat. Ez azonban átvezet bennünket a nehezebben reformálható területre, hiszen itt már a helyi önkormányzatok és az állam feladatmegosztása, feladatvállalása jelenik meg újraszabályozandó problémaként. (Vasvár a cím megszerzése után megyei kezelésbe adta középiskoláját, holott az igen nagy súllyal esett latba a cím adományozásánál. Ausztriában sem mindegy, hogy önkormányzati vagy szövetségi gimnázium működik-e egy településen. A szövetség gyakran telepít olyan településekbe intézményeket, amelyek saját erőből nem lennének képesek azt fenntartani, ugyanakkor a térség ellátásához szükség lenne például a középiskolára.) Középtávon megvalósítható elképzelések Szükséges lenne az európai gyakorlathoz hasonlóan a település, a falu, a község és a város fogalmát közigazgatásilag is „rendbe tenni”. (Persze, Európában nincs egységes gyakorlat, az országok többségében a település mégis inkább földrajzi, a község pedig kifejezetten közigazgatási kategória, a helyi önkormányzatok hivatalai pedig általában nem település-, hanem községszinten települtek, a korábbi közös tanácsokhoz hasonlíthatóan.) Úgy látjuk, erre sem politikai akarat, sem bátorság nincs, de nyilvánvaló, hogy a jelenlegi széttagolt önkormányzati rendszer a forrásokat nem tudja megfelelően felhasználni. Vannak ugyan próbálkozások az önkéntes társulásokra, de ezeknek intézményfenntartó szerepe van, a települések önállóságát, így a helyi önkormányzatok számát nem befolyásolják. Nyilvánvaló, hogy az OTK erőszakos körzetesítési és település-összevonási gyakorlata nem volt fenntartható, de az is nyilvánvaló, hogy tucatnyi 100 fő alatti és kb. ezer 1000 főnél kisebb lélekszámú „önkormányzat” nem képes olyan szintű hivatali szolgáltatást, infrastrukturális és intézményi ellátást biztosítani, mint a nagyobbak. Dánia példája talán kicsit túlzó, hiszen a fél Magyarországnyi népesség 98 „községben” él, de nálunk az új önkormányzati rendszer annyira elaprózott helyzetet teremtett, hogy az önkormányzatok közel egyharmada úgynevezett „önhiki”1 forráshiányos. Lehet szidni a mindenkori kormányokat, de inkább be kellene látni, hogy pazarló, improduktív, életképtelen a jelenlegi rendszer. A települések összevonására nincs szükség, Lengyelországban például a község a helyi közigazgatás alapja, de az anyakönyvi iratokban mégis a lakó1 Önhibáján kívül.

A VÁROSSÁ VÁLÁS REFORMJA

649

hely, a település szerepel. Nálunk csak azok születhetnek „szülőfalujukban”, akikhez nem ért ki időben a mentő. Nem biztos, hogy elsődleges szempont, de a kötődés talán már ezzel elkezdődik. A települések tehát társulhatnának a helyi önkormányzati (községi) feladatok ellátására, végső soron arra is, hogy városi címet szerezzenek. Fertőd várossá válása idején furcsán néztek ránk, mikor azt vetettük fel, hogy a falu várossá avatása helyett egy társulást tegyenek várossá. Hiszen Fertőd a középiskolájának, a kastélynak és még néhány gazdasági egység miatt beingázási, azaz térségi szerepköreinek köszönhette a címet, ami majdnem annyira járt volna a közlekedési, forgalmi csomópont Fertőszentmiklósnak is, a Fertőddel majdnem összenőtt nagyközségnek (azóta városnak), illetve Fertőszéplaknak is, amelyik tényleg összenőtt Fertőddel. Fertőd tulajdonképpen Sarród területéből alakult, a kastély cselédsoraként, ezért a sarródiak is „csúnyán néznek rájuk”. A felsorolt települések mellett még Agyagosszergény, Fertőendréd, Petőháza érdemel említést. A falvak lakott belterületei szinte összeérnek, hiszen a Fertő terepviszonyai miatt történelmileg csak itt, az árvíz-, belvízmentes térszínen lehetett megtelepedni. Az összefogás eredményeként lehetne egy „Fertőújvár” nevű kb. tízezres „község”, most pedig Fertőd mellett (és természetesen kicsit ellenében is) Fertőszentmiklós is város. Legalább annyira megérdemli, mint a szomszédvár, de kisebb az „öröm”, mert már van egy város a térségben. A társulással tehát nagyobb népességű városok lennének „elérhetők”, ami egyszerre enyhíthetne a hatékonysági és a pénzügyi deficiten, illetve tompítaná a túlságosan kicsi, megkérdőjelezhető városok okozta feszültséget. Tudjuk, hogy erre semmi esély, mint ahogy Európában sem ment simán, illetve újabban lelassulni, visszafordulni látszik a folyamat, de ezen a helyen talán megengedhetjük magunknak. „Dixi et salvavi animam meam.”2 Az ismeretlen távoli jövő homályába vesző elképzelések Tulajdonképpen nem lehetetlen, hogy néhány éven belül mégis megtörténjen az, vagy valami hasonló ahhoz, ami itt következik, de ehhez egy olyan politikai oldal kétharmados többsége kell, amelyik ezt meg akarja valósítani. Konszenzusos megoldást elképzelhetetlennek tartunk, bár egyébként sem látunk semmi esélyt, hogy az alkotmány módosítását szükségessé tévő terveink megvalósuljanak, de ne legyen igazunk… Ennek lényege röviden az, hogy a régiók mellett (szerintünk azok előtt, mert fontosabb) a kistérségek is közigazgatási funkciót kapjanak. Természetesen nem a jelenlegi KSH-kistérségek határaival és főleg nem kistérségként, hanem „járásként” definiálva a megyei és/vagy regionális szint és a helyi (települési, illetve „községi” – lásd feljebb) szint közötti középszintet. A járásokhoz lehetne rendelni a középfokú ellátás feladatait (hadd ne kelljen most részletezni, hogy mit értünk ezen), járásonként egy vagy néhány városba telepítve az azokat hordozó intézményeket. A nagyobb városok, amelyek önállóan is képesek járási feladatok (középiskolák, kórház, okmányiroda, földhivatal, ügyészség, bíróság, rendőrkapitányság – természetesen(?) önkormányzati rendőrséggel stb.) ellátására, kb. 20–25–30 ezer lakostól járási jogúak lehetnének. München 1,3 millió lakossal is „csak” járási jogú város, de a 100 000 felettiek lehetnek megyei jogúak is, részletkérdés. A járás adomá2 A latin mondás jelentése: „ Elmondtam, és ezzel megnyugtattam a lelkiismeretemet”.

650

DR. CSAPÓ TAMÁS – DR. KOCSIS ZSOLT

nyozhatna mezővárosi címet nagyközségeinek – nem véletlen a játék a szavakkal, azaz egy háromszintű városrendszer jöhetne létre, ahol a különböző címeket (és akár rangot, jogokat is) birtokló városok között nem lehetnének olyan kirívó eltérések, aránytalanságok, mint most. Természetesen a helyi önkormányzatok (falu vagy város, falusi vagy városi község) életképességéhez nem elegendő az összevonás, egyesülés vagy társulás, hanem az állami adó- és illetékbevételek, illetve a helyben kivethető adók rendszerét is át kellene alakítani. Itt most csak az szja helyben maradó részének nagyságára, a helyi iparűzési adó és az ingatlanok után különböző jogcímen kivethető adók kérdésére utalunk, amelyek a legfontosabb bevételi tételei lehetnek egy önkormányzatnak. Az szja megnövelt helyi aránya motiváló tényező lehetne a zöldterületeket elpazarló szuburbanizáció kordában tartására. Korábban a városok „lenyelték” a szomszédos falvakat, hogy kiosztható építési telkekhez jussanak, ma a bevételük egy részét elveszítik azáltal, hogy a szomszédban fizet adót a kiköltöző. Biztosan ott is szükség van rá, de a központi városban hatékonyabban használható fel az amúgy is ott igénybe vett szolgáltatások működtetésére. A többi említett adónem, adófajta pedig a települések versenyében fontos, hiszen a befektetők vagy a betelepülők számára lehetne kedvet csinálni, de a kétszázalékos volumenű helyi iparűzési adóval nem igazán lehet kedvezményeket nyújtani a kisebb árbevételű vállalkozások számára. Ez a kérdés azonban már nemcsak kompetenciánkat, hanem érdeklődési területünk határait is túllépi. IRODALOM Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.): Nagyközségek, kisvárosok a térben. Savaria University Press, Szombathely, 2008 ENSZ (2006): World Urbanization Prospects. The 2005 Revision. http://www.un.org/esa/population/ publications/WUP2005/2005WUPHighlights_Final_Report.pdf Kocsis Zsolt: Várossá válás Európában. Területi Statisztika, 2008/6 Kőszegfalvi György: Agglomerálódó térségnek jól jön az új város. Területi Statisztika, 2008/4 Tóth József: Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról. Területi Statisztika, 2008/3 Kulcsszavak: várossá nyilvánítás, városodás, városiasodás, urbanizáció, mezőváros, járás. Resume The Hungarian practice of awarding settlements the right of town is not working properly. On the one hand, the criteria are not serious enough, and on the other hand, the title does not provide towns with rights and does not obligate them to play new, spatial roles. Furthermore, the concept “spatial role” promotes villages to towns, but they are not suitable to serve their neighbourhood as towns. Among our suggestions some are considered easy to do, while others can be seen as utopia due to the Hungarian state of the legal system. It would be easy to ensure a legal basis for a finer stratification of the town rank. The present category of “city with county rank” is hard to defend from several aspects, so we suggest raising the population threshold. The smallest or weakest towns could have the traditional, therefore not pejorative rank of market towns. It is worth discussing if an upward and downward automatism (based on the population size) is reasonable. A broad reform of the public administration should make a difference between settlements and communes (local governments), and should also establish legal rules again for the “járás” (smaller part of a county, microregion) as the next field of spatial activity above the commune and below the county level, and the biggest cities (or towns) could certainly have the rank of these micro-regions.

ZSÓTÉR BRIGITTA

Változások a délkelet-alföldi Mezőhegyes életében várossá nyilvánítását követően* A várossá nyilvánítás hazai gyakorlatával kapcsolatos problémafelvetés igen aktuális manapság, hiszen a rendszerváltás óta egyre több település kapta meg a városi rangot. Osztom Tóth József nézetét, hogy „a mindenkori hatalom térben és időben eltérő kritériumok alapján minősít egyes településeket várossá”. Kőszegfalvi Györgynek igaza van abban, hogy a rendszerváltás után felgyorsult a várossá nyilvánítás folyamata, ami annak köszönhető, hogy „a községek maguk kérhetik várossá nyilvánításukat, ha ezzel a településfejlesztés ügyében illetékes főhatóság egyetért, a köztársasági elnökhöz jóváhagyásra felterjeszti”. Kulcsár J. Lászlóval is egyetértek, aki szerint „a szakmai érvek háttérbe szorulnak a politikai érdekek mögött”. Ennek eredményeként olyan helyzet állt elő, amelyet Tóth József vitaindítójában joggal le is írt: „a közigazgatási városfogalom… eltér… a település-földrajzi definíciójától”. Ebből az következik, amit Kőszegfalvi György megállapított, hogy „a jogi városok száma meghaladja a településföldrajz által központi szerepkörűnek elismert településekét”. Igaz, Tóth József arra is utalt, hogy a várossá nyilvánítás „az esetek döntő hányadában segíti a település-földrajzi értelemben vett várossá válás folyamatát is”. A várossá nyilvánítás érinti „a városiasodást és a városodást egyaránt”. Kőszegfalvi György (2008) az agglomerálódó térségekkel kapcsolatban jogosan állítja, hogy a várossá nyilvánítás „kedvező lehet a településegyüttesek további fejlődésére, a települések közötti funkcionális, majd területi-fizikai összefonódás intenzitásának erősödésére, a településközi munkamegosztásra”. Délkelet-Alföldön egy speciális településcsoport jött létre a történelmi idők során, amelyre véleményem szerint (a területi-fizikai összefonódás kivételével) igaz lenne Kőszegfalvi állítása, ha a települések közötti szoros együttműködés meglenne. A továbbiakban ennek a speciális helyzetnek a jellegét fogom részletezni. Dövényi Zoltánné és Dövényi Zoltán (1982) a témával kapcsolatban már korábban megállapították, hogy a dél-békési térségben az egymáshoz közel fekvő települések gyakorlatilag közösen látják el a magasabb funkciókat. Négy településről van szó. Ezek: Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Battonya és Medgyesegyháza. Fejlett központoktól távol, periferikus helyzetben vannak, nagyjából azonos fejlettségűek. Dövényiék joggal állították, hogy az intézményi megosztottság történetileg alakult ki, lehetnek intézmények, amelyeket nem szerencsés egy településre koncentrálni, mert az ilyen jellegű funkcióvesztés nagy veszteséget jelentene a hátrányosan megkülönböztetett településeknek. A policentrikus fejlesztés lett volna a szerencsésebb. Milyen funkciókat töltenek be az egyes települések? Mezőkovácsháza látja el az igazgatási, egészségügyi és szociális * Hozzászólás dr. Tóth József Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról c. vitaindító cikkéhez, amely a Területi Statisztika 2008. májusi számában jelent meg.

652

ZSÓTÉR BRIGITTA

funkciót, Battonya a jogbiztonsági funkciót, mellette határátkelőhely is. Mezőhegyes feladata a mezőgazdasági termelés szervezése, irányítása. Emellett fontos a szakmunkásképzésen keresztül az oktatási funkciója, valamint említésre méltó a vadászathoz és a lovassportokhoz kapcsolódóan a turizmusa. A középfokú oktatási funkció megosztott Mezőkovácsháza, Battonya és Mezőhegyes között. A funkciómegosztás következtében a vonzásviszonyok is sajátosan alakultak. Komplex, egyértelmű vonzáskörzet nem alakult ki. 1982-ben még Mezőkovácsházának volt a legnagyobb a kiskereskedelmi vonzása, oktatási vonzáskörzete pedig Battonyának és Mezőhegyesnek. Mára ez megváltozott, mert jelentős oktatási vonzással bír Mezőkovácsháza is. Korábban a legnagyobb munkaerővonzása Mezőhegyesnek volt a Mezőgazdasági Kombinátnak köszönhetően. Időközben a Kombinátból kivált a Cukorgyár, majd megszűnt. A megmaradó Állami Ménesbirtok Rt-t privatizálták. Az említettek miatt a foglalkoztatottak száma drasztikusan csökkent, ezáltal Mezőhegyes munkaerővonzása jelentősen csökkent. Osztom Dövényiék nézetét, miszerint 1982-ben még egyik település sem ütötte meg azt a szintet, hogy várossá nyilvánítsák. Joggal állítják, hogy nem lett volna helyes egyik települést sem ily módon kiemelni a többi közül. Ha mindenképpen várossá akarták volna nyilvánítani őket, akkor egyszerre kellett volna mindegyiket. A gyakorlat ettől sajnos eltért. Medgyesegyháza megmaradt nagyközségnek, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és Battonya mára már város. A városi funkciókat megosztva látják el, az önkormányzatok közötti szoros együttműködés nem jellemző, ennek köszönhetően konkurensei egymásnak. A továbbiakban nézzünk meg egy gyakorlati példát arra, hogy egy település életében milyen minőségi változást hozott várossá nyilvánítása! Valóban segítette-e a jogi aktus a település-földrajzi értelemben vett várossá válás folyamatát? A választásom az előbb említett települések közül Mezőhegyesre esett. 1989. március 1-jén kapta meg a városi rangot, ennek lassan 20. évfordulóját ünnepli. Tóth József vitaindító cikkében megfogalmazott új nevezéktani javaslata alapján Mezőhegyes a kisközépvárosok közé sorolható be. Nem szokványos település, ugyanis a környező lakott helyektől eltérően telepítették. II. József 1784-ben egy ménesintézetet alapított a Monarchia katonailó-utánpótlásának biztosítására. Az Alföld településeire általában az jellemző (Becsei 1993), hogy a népességük nagy része a határban él. A zárt településről költöztek ki a tanyákra, majorokba. Ettől eltérő Mezőhegyes esete, itt a majorok voltak meg előbb, és a központi majorból hozták létre a zárt települést. Sok mindenben speciális a település szerkezete (Becsei 1993): műemlékek és műemlék jellegű épületek találhatók a városközpontban, ami a környező települések esetében nem szokványos. A belterület egyedi lótenyésztési funkcióval rendelkezik, valamint meglehetősen nagy a zöldterület a városközpontban. A külterületnek speciális települési rendje van. A földterületet a ménesintézet alapításakor 84 járásra osztották. Az egész területet pedig kezdetben négy kerületre, később pedig még tovább külső és belső kerületekre. A járásokat megszámozták, s az odatelepült majorok a nevüket azon járás számáról kapták, ahová települtek. Nézzük tehát, hogy a várossá nyilvánítás révén előrébb jutott-e Mezőhegyes! A tetraédermodell szerint (Tóth 1988) szféránként vizsgálom a változásokat. Nagyon meggyőzőek a vitaindító szavai, miszerint a gazdasági szférában „egyes beruházási döntések, az ahhoz kapcsolódó járulékos fejlesztések különösen erős városfejlesztő energiákká válhatnak”. De mi történik abban az esetben, ha nem beruháznak a városban, hanem üzemet szüntetnek meg? Az egyik legjelentősebb, a gazdasági szférában történt változással kell

VÁLTOZÁSOK A DÉLKELET-ALFÖLDI MEZŐHEGYES ÉLETÉBEN

653

kezdenem, ami a várossá nyilvánítást követte Mezőhegyesen. A település egyik fő foglalkoztatóját, a Mezőhegyesi Cukorgyárat privatizálták, majd bezárták. Ez a tény kihatott többek között a természeti szférára. A cukorgyár korábbi környezetszennyező hatása megszűnt. A vállalat területét átalakították ipari parkká, ahol jelenleg 12 kisvállalkozás üzemel. A szántóföldek hasznosításában is jelentős változás történt. A környéken érthető módon drasztikusan csökkent a cukorrépa vetésterülete. A helyét egyre inkább az árpa, a búza és a kukorica vette át. A répamosóvizet szállító csatornát ma már nem eredeti funkciójára, hanem öntözésre használják. Nagyon praktikus a modern lineár szántóföldi öntözőrendszerek vízellátásának biztosítására. A gazdasági szférában történt változás kihatott a társadalmi szférára is. A munkanélkülivé vált népesség a környező településeken, nagyvárosokban keresett munkát, vitte magával a családját, s ott telepedett le, ahol biztos megélhetést talált. Ezért az elvándorlás drasztikusan nőtt. Osztom Tóth József (2008) nézetét, hogy „a társadalmi szférában lezajlott változások gyakorolják természetesen a legnagyobb hatást a településrendszer egészének és egyes elemeinek az átalakulására”. Mezőhegyes népessége csökkent, ez részben a természetes fogyásnak, részben a vándorlásnak tudható be. A tényleges fogyás az 1990-es években 9,3 ezrelék volt (a megyei 2,0 ezrelék), a 2000–2006 közötti időszakban 17,1 ezrelék (a megyei átlag akkor 7,8 ezrelék volt). A külterületi népesség száma a várossá nyilvánítást követő időszakban szintén fogyott. Sokan beköltöztek a belterületre, vagy elköltöztek más településre, ahol munkát kaptak. A 0–14 évesek aránya folyamatosan csökken. 1990-ben még az össznépesség 20,8%-a tartozott ebbe a korosztályba, 2001-re már csak 16,1%-a. Becsei József és Bőhm Antal (1991) szerint a népesség 4,6%ának volt 1990-ben főiskolai vagy egyetemi diplomája. Ez az arány 2001-re 5,1%-ra nőtt. Békés megye diplomásainak csak 1,27%-a van Mezőhegyesen. Nagyon magas az iskolázatlanok aránya, ami nem városi összetételre utal. 1990-ben Mezőhegyesen a mezőgazdaságban dolgozott az aktív keresők többsége (66,5%), csak 22,2%-ot foglalkoztattak szolgáltatási jellegű ágazatokban, a fennmaradó 11,3% az iparban, építőiparban helyezkedett el. Az iparban foglalkoztatottak 1000 lakosra jutó száma 113 fő volt, míg a megyében 332 fő. 2001-re lecsökkent a mezőgazdaságban dolgozók aránya 36,6%-ra a tercier szektor javára (44,2%), de ezen a téren még mindig elmaradt a megyei átlagtól (55,1%). Az iparban foglalkoztatottak 1000 lakosra jutó száma megnőtt 192 főre. Tehát 2001-re a szolgáltatási ágazat (kereskedelem, közlekedés, posta, távközlés stb.) vezető helyre került, második helyre szorítva a mezőgazdaságot. Pilishegyi József (1980) 20 évvel korábban azt jósolta, hogy az ezredfordulóra a szolgáltatási szektorban a munkavállalók 45%-a fog dolgozni. Nem sokat tévedett. A más településre eljárók aránya megnőtt 4,5%-ról 12,4%-ra. A korábban említett okból kifolyólag munkahely híján sokan járnak el dolgozni Battonyára, Mezőkovácsházára, Makóra, Orosházára. Az infrastrukturális szférára is kihatott a gazdasági szférában történt előbbi változás. Az 1990 és 2006 közötti 17 évben a Mezőhegyesen eladott vasúti menetjegyek száma határozottan csökkent, s az egy lakosra számított utazások száma is több mint kettővel lett kevesebb. A mezőhegyesi vasúti személyforgalom a békéscsabainak a várossá nyilvánítást követő évben még kb. 7,6%-a, 2006-ban már csak 4,2%-a volt. A 0–20 km-es utazások száma csökkent, ez a cukorgyárba bejáró napi ingázók számát tükrözte korábban. Az eladott menetjegyek drasztikus csökkenését részben a cukorgyár bezárása, ezáltal az ingázók számának csökkenése okozhatta. Egyetértek Tóth Józseffel (2008) abban,

654

ZSÓTÉR BRIGITTA

hogy a települések életében „óriási szerepet játszott az infrastrukturális szféra egy-egy szállítási útvonala”. Sajnos az elmúlt évtizedekben a vasúti árufuvarozás jelentősen viszszaesett Európában és Magyarországon, hazánkban az út- és vasúthálózat sajátosságainak, az ország méretének köszönhetően jelentős fuvarvesztést szenvedett. Napjainkban a tradicionálisan vasúton szállított tömegárukat is egyre nagyobb mennyiségben közúton juttatják el rendeltetési helyükre. A mezőhegyesi vasúti teherforgalom a békéscsabainak 1990-ben 14%-a volt, 2006-ban már csak 0,72%-a, tehát a várossá nyilvánítást követő időszakban jelentősen lecsökkent. Ennek legfőbb oka szintén a cukorgyár bezárása. Hiszen ehhez az iparághoz kötődött a teherszállítás nagy része. A leadott áruk, anyagok 65%-át a cukorrépa tette ki. A fogadott áru 24%-a mészkő volt, amely szintén a cukor előállításához volt szükséges. A feladott áruk és anyagok 23%-a nedves szelet volt, amelyet Orosházára, Székkutasra, Makóra, Hódmezővásárhelyre, Kiskundorozsmára, Szentesre és Algyőre szállítottak. 15% körüli volt a feladott melasz aránya, amelyet Győrbe vittek. A vasúti közlekedéssel ellentétben a közvetlen autóbuszjáratok járatsűrűsége az 1990–2006 közötti időszakban nőtt. A Mezőhegyes és Szeged közötti járatok sűrűsége megduplázódott. A Mezőhegyes és Orosháza közötti járatoké 60%-kal, a Battonyára közlekedőké több mint 28%-kal nőtt. Mezőhegyesen a várossá nyilvánítást követően a boltok száma 4,7-szeresére, a vendéglátóhelyeké pedig 2,7-szeresére nőtt. A fejlődést mutatja, hogy 2006-ban már majdnem hatodannyi lakosra jutott egy bolt és harmadannyira egy vendéglátóhely, mint 1990-ben. Az egy boltra jutó lakosok száma a Békés megyei városok átlagában 1997-ben 77 fő, 2006-ban 58 fő volt. Mezőhegyesen magasabb ez az érték mindkét vizsgált időpontban, tehát a boltok számát tekintve kevésbé jó az ellátottság, de így is megelőz több Békés megyei várost. Meg kell jegyeznem, hogy a lakónépesség számbeli változásai is nagyban befolyásolják az előzőekben leírtakat. Tehát nem feltétlenül a boltok, illetve a vendéglátóhelyek száma nőtt vagy csökkent jelentős mértékben: lehet, hogy a lakónépesség száma fogyott vagy növekedett, s így kaptunk az alkalmazott mutatónkkal néhol jobb, néhol pedig rosszabb értéket. Mezőhegyesen nincs központi üzletnegyed, bevásárlóközpont, ami nehezíti az idegenek számára a tájékozódást, gátolja a turizmust, illetve az átmenő forgalom fogyasztását (Dövényi – Kovács 1991). A majorok lakói sokszor könnyebben eljuthatnak más környező településre bevásárlás céljából, így Mezőkovácsházára, Tótkomlósra (például piacra). Tehát a mezőhegyesieknek csak egy része fog helyben vásárolni. Ezenfelül Mezőhegyesen sajnos a vásárlóképes kereslet is elenyésző, hiszen a lakosság nagy részének alacsony a jövedelme. Bölcsődei ellátásról a településen nem beszélhetünk, mivel a tíz évig működő bölcsődét 1993-ban megszüntették. Nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni, hiszen kevés volt a beíratott gyermekek száma, ennek következtében az egy főre jutó költség nagyon magas volt. A vizsgált időszakban az óvodások száma a településen 40%-kal esett vissza. A munkanélkülivé vált cukorgyári munkások jelentős hányada elköltözött, és vitte magával az óvodás- és iskoláskorú gyermekét is. Az 1000 lakosra jutó férőhelyek száma a vizsgált időszakban 25%-kal csökkent. 2006-ban a kihasználtság 89%-os volt, ám akadtak olyan évek, amikor elérte a 125%-ot (1994-ben). Ebből látszik, hogy a kilencvenes években az óvodai ellátottság körülményeinek javulása nem tudott lépést tartani az igényekkel.


655

Az említett időszakban a Mezőhegyesen tanuló általános iskolások száma lényegesen csökkent, az óvodásokéhoz hasonlóan mintegy 40%-kal, amíg Békés megyében átlagosan csak 28,8%-kal. A tanítás körülményeinek romlását mutatja a tanerők számának 13 fővel, valamint az osztálytermek számának 18-cal való csökkenése, amit a tanulói létszám zuhanása indokolt. Ámde 2002-től az egy osztályteremre jutó tanulók száma eléri a 38,9 főt, s ez nem kedvez az oktatás minőségének. Sokkal rosszabb a megyei átlagnál, amely 2002-ben 21,5 fő, 2006-ban pedig 19,4 fő volt. 2006-ban az egy osztályteremre jutó tanulók száma Mezőhegyesen meghaladta a 36-ot. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma a vizsgált 17 évben végig a megyei átlagnál kedvezőtlenebb képet mutatott. Az ezer lakosra jutó középiskolai tanulók száma meghaladja a megyei átlagot. Már korábban Dövényiék (1982) is foglalkoztak a mezőhegyesi szakmunkásképzés kiemelkedő fontosságával. A vizsgált időszakban a nappali oktatásban részt vevő középiskolai tanulók száma 3,5-szeresére nőtt. Ez a szám jóval meghaladta a megye átlagát, ahol csak 67%-kal nőtt a nappalis tanulók száma. A középiskolai felnőttoktatás Mezőhegyesen 1994-től 2003-ig virágzott, csúcspontját 2001-ben érte el. A mezőhegyesi középiskolában kialakult kedvező helyzet az osztálytermek, valamint a főállású pedagógusok számának növekedésével volt elérhető. Az osztálytermek száma az említett 17 év alatt 3,5-szeresére nőtt, a pedagógusok száma 6,7-szeresére. Mezőhegyesen szakorvosi rendelőintézet nincs. Bizonyos szakrendeléseket 1998-ig a városi Utókezelő Kórházban folytattak, azóta azonban a szakrendeléseket hetente, kéthetente (szemészet, nőgyógyászat) az önkormányzati háziorvosi rendelő épületében kereshetik fel a mezőhegyesiek, ahol külön helyiséget biztosítanak a szakorvosok részére. A többi szakrendelésre vagy Mezőkovácsházára (20 km) vagy Orosházára (40 km) kell beutazni. Mezőhegyesen a 100 lakásra jutó lakosok száma igen alacsony, ez a népesség 18,2%-os, valamint a lakásállomány 0,5%-os csökkenésének köszönhető. Tehát a népesség száma nagyobb mértékben csökkent, mint a lakásállomány. Mezőhegyesen a lakások 17,9%-a 1 szobás, 11,7%-a 4 és több szobás (utóbbi a megyei átlag alatti érték, amely 11,1%). A várossá nyilvánítástól 2006-ig összesen 114 lakást építettek. Volt olyan év, amikor egyet sem. A vissza nem térítendő támogatások sem ösztönzik a fiatalokat arra, hogy Mezőhegyesen építsenek házat vagy vegyenek lakást, s itt telepedjenek le. Az egy háztartási fogyasztóra jutó villamosenergia-felhasználás a megye városainak átlaga alatt volt folyamatosan a vizsgált időszakban. Ebből arra lehet következtetni, hogy a mezőhegyesi lakosok életszínvonala (a vizsgálatban feltételezettek szerint) nem éri el a békés megyei városok lakóinak átlagos életszínvonalát. Ez nyilvánvaló, hiszen az egyik fő foglalkoztató nagyüzem bezárt. Az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás szempontjából Mezőhegyes 1990-ben az akkor még csak 12 város rangsorában az 1. helyet foglalta el. 2001-re nőtt a békés megyei városok száma 17-re, ebben a rangsorban is az 1. helyet foglalta el. 2006-ban már 18 város volt a megyében, Mezőhegyes ekkor már lecsúszott az 5. helyre. 2006-ban a mezőhegyesi lakások 45,6%-a a közüzemi csatornahálózatba be volt kapcsolva, ez a megye városainak átlagától (58,5%) negatív irányban tér el. A közüzemi csatornahálózatba bekapcsolt lakások arányát tekintve 2006-ban a megye városainak rangrorában Mezőhegyes a 13. helyet foglalta el.

656

ZSÓTÉR BRIGITTA

A belterületi burkolt utak aránya az 1990. évi 65,5%-ról 2001-re 77,8%-ra nőtt, így a megye városainak rangsorában a 3. helyről az 5. helyre került. Becsei József és Bőhm Antal (1991) nem sokkal a várossá nyilvánítás után arra a megállapításra jutott, hogy Mezőhegyes népesedési összetétele és foglalkozási szerkezete nagyon sok nem városias jelenséget tükrözött. Véleményem szerint ez a feltevésük a mai napig helytálló. Látható ez a csak nyolc osztályt végzettek magas arányából, a szellemi foglalkozásúak viszonylag alacsony számából, a kevés diplomásból, a munkanélküliek és a más településre eljárók arányának növekedéséből stb. A lakáshelyzet, a villamosenergia-, gáz- és vízellátás, valamint a csatornázottság adatait áttekintve megállapítható, hogy a kommunális ellátottság színvonalát tekintve (a belterületi utak burkoltsági arányát leszámítva) Mezőhegyes a Békés megyei városok átlagos színvonalát sem éri el. A városias életmód és a körülmények nem kellően biztosítottak. Lehet-e látni az alagút végét? A szolgáltatási szektorban dolgozók aránya igencsak megemelkedett, a diplomások száma is egyre nő. Osztom Kulcsár J. László nézetét, hogy Kelet-Európában „a városi jogállás segítette elő a gazdasági fejlődést”. De ebben a speciális helyzetben, Mezőhegyesen ez másképpen alakult. Meg kell állapítanom, hogy nem gazdasági fellendülés következett a várossá nyilvánítást követően, hanem éppen az ellenkezője. A környék fő foglalkoztatója, a cukorgyár bezárt, s ez a gazdasági szférában végbement változás kihatott a másik három szférára is. Nagy kérdés, hogy fel tud-e újra emelkedni? Milyen városfejlesztést kellene alkalmaznia? Hogyan tudná a népességet megkötni? Ebben a kérdéskörben nyomatékosan aláhúzom Tóth József (1982) véleményét, miszerint gazdasági-társadalmi struktúra javításával, az innovációs ágazatok megtelepítésével, nagyobb fejlődési lehetőségek biztosításával tudná Mezőhegyes helyhez kötni a népességét. Nemes Pál (1983) nézetét is osztom, hogy „Mezőhegyesen meg kell teremteni a városias lét feltételeit”. Tóth József (2008) vitairatában jogosan állapítja meg, hogy élhető város csak úgy jöhet létre, ha a városfejlesztésben – a tetraédermodellnek megfelelően – nemcsak az egyes szférákra koncentrálnak, hanem azok kölcsönhatásrendszerét is figyelembe veszik. Tehát a szférák harmonikus fejlesztésére kellene törekednünk mindenkor. Végezetül visszatérek a gondolatsor elejére. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a speciális helyzetben lévő település, Mezőhegyes, amelyet csak jogilag-közigazgatásilag emeltek városi rangra, utólag sem tudta kialakítani a városias lét feltételeit. Igaza van Tóth Józsefnek abban, hogy a várossá nyilvánítás „az esetek döntő hányadában segíti a település-földrajzi értelemben vett várossá válás folyamatát is”, de az említett példánk pont azon kivételes esetek egyike, ahol egyéb, a már említett tetraédermodell szerinti szférákban bekövetkezett változások miatt ez nem valósulhatott meg. IRODALOM Becsei József – Bőhm Antal (1991): Mezőhegyes társadalma. In: Becsei József – Bőhm Antal – Dövényi Zoltán – Gurzó Imre – Kovács Zoltán – Nikodémus Antal – Rétvári László (1991): Mezőhegyes helyzete az önkormányzásra való átállás idején. Kutatási jelentés. MTA Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest Becsei József (1993): Mezőhegyes településmorfológiai jellemzői. Földrajzi Értesítő, 1–4 Dövényi Zoltánné – Dövényi Zoltán (1982): A centrumok helyzete a dél-békési térség településhálózatában. Békési Élet, 2


657

Dövényi Zoltán – Kovács Zoltán (1991): A lakás- és kommunális ellátottság alakulása Mezőhegyesen. In: Becsei József – Bőhm Antal – Dövényi Zoltán – Gurzó Imre – Kovács Zoltán – Nikodémus Antal – Rétvári László (1991): Mezőhegyes helyzete az önkormányzásra való átállás idején. Kutatási jelentés. MTA Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest Kőszegfalvi György (2008): Agglomerálódó térségnek jól jön az új város. Területi Statisztika, 2008/4 Kulcsár J. László (2008): Rendhagyó gondolatok a várossá nyilvánításról a megkésett fejlődés kontextusában. Területi Statisztika, 2008/5 Nemes Pál (1983): Gondok és gondolatok a településhálózat témaköréből. Békési Élet, 1983/1 Pilishegyi József (1980): Békés megye társadalmi-gazdasági arculatának várható változása az ezredfordulóig (1975–2000). Békés Élet, 1980/2 Tóth József (1982): Békés megye népesedésének fő vonásai az utóbbi három évtizedben. Békési Élet, 1982/1 Tóth József (1988): Urbanizáció az Alföldön. Akadémiai kiadó, Budapest Tóth József (2008): Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról. Vitairat. Területi Statisztika, 2008/3 Kulcsszavak: várossá nyilvánítás, tetraédermodell, társadalmi szféra, gazdasági szféra, infrastrukturális szféra, természeti szféra. Resume Mezőhegyes did not have the majority of town functions when it was awarded the right of town, and has not had them since that time either. It can perform town functions together with the surrounding settlements only. Having received the right of town it has become a town only in the administrative and legal sense of the word.

Hamarosan megjelenik! Területi statisztikai évkönyv, 2007 (CD-melléklettel) A területi adatok gazdag tárháza a területi évkönyv. Mind a NUTS 1, mind a NUTS 2 szintű régiókra, illetve a megyékre vonatkozóan részletes információkat tartalmaz. A legfontosabb társadalmi, gazdasági mutatókon keresztül bemutatja a statisztikai kistérségek, a településegyüttesek helyzetét, a településhálózat főbb adatait. A CD-mellékletén található térképek, excel-táblák lehetőséget adnak az adatokkal való további számítások elvégzésére. Regional Statistical Yearbook of Hungary, 2007 (with CD-ROM) The regional statistical yearbook of Hungary is a rich treasury of territorial data, containing detailed information on NUTS level 1 and NUTS level 2 regions as well as counties. The situation of statistical subregions and settlement groups, and relevant data of the settlement network are portrayed in the yearbook through the most important social and economic indicators. Its CD supplement contains maps and Excel tables, which enable users to make further calculations of the data.

GAZSÓ ISTVÁN – DR. KOVÁCS RÓBERT – DR. PERGER ÉVA – SCHNEIDER GÁBOR – DR. SZEGVÁRI PÉTER – DR. VIGVÁRI ANDRÁS – DR. ZSUGYEL JÁNOS

A nagyváros és környéke a kistérségi rendszer szempontjából, II.∗ MEGOLDÁSI JAVASLATOK, SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓ Összegező következtetések Jelen fejezet a kutatás keretében elkészült elméleti alapozó tanulmányban1 és empirikus esettanulmányokban2 foglaltakra alapozva azt fogalmazza meg, hogy a nagyvárosi sajátosságok milyen mértékben teszik szükségessé a hazai kistérségi rendszer és az erre vonatkozó jogi szabályozás érdemi módosítását. A javaslatok elsősorban abból az alapállásból készültek, hogy a közigazgatási rendszer egyik szegmensének, a nagyvárosi kistérségnek a szerepét a közigazgatási és önkormányzati rendszer összefüggéséből nem lehet önkényesen kiragadni, s a megváltoztatására irányuló javaslatoknak összhangban kell lenniük a közigazgatási és önkormányzati rendszer szabályozási-finanszírozási elemeivel, illetve azok megváltoztatási igényeivel és megoldásaival. Ebből adódóan a javaslatok egy része a közigazgatási és önkormányzati rendszer reformjához szükséges elemeket rögzíti azzal a feltételezéssel, hogy az ehhez szükséges alkotmányos és törvényi szintű szabályozás minősített vagy szigorú minősített többséget követel meg a parlamenti döntéshozatalban. A javaslatok másik része mérsékelt átalakítási, korszerűsítési megoldásokat, igazgatásszervezési és területpolitikai intézkedéseket tartalmaz, amelyekhez a törvényi szabályozás során elegendő az egyszerű parlamenti többség, vagy rendeleti szintű szabályozással a változtatás megoldható kormányzati szinten is. Sajátos helyzetben van a finanszírozási rendszer, hiszen ennek összes eleme egyszerű parlamenti többséggel változtatható. A forrásszabályozás egésze, az adómegosztás jellemzően az éves költségvetési törvények tárgya. A helyi adózás is feles törvénnyel szabályozott. Az önkormányzati törvény (ötv.) 88. §-ában foglalt adósságszabály is „felülírható” feles törvénnyel – a saját bevételekbe sorolással. Ez a helyzet adta az alapot a 18 éves önkormányzati rendszerben a fiskális megszorításokra, a jogbizonytalanságra és az ágazati elven működő recentralizálásra3. Ez adta a lehetőséget arra is, hogy pénzügyi ösztönzéssel pozitív folyamatokat lehessen kiváltani a megmerevedett rendszerben. Ilyennek

∗ A tanulmány I. része a szeptemberi számunkban olvasható. 1 Perger 2008. 2 Schneider – Vigvári 2008, Gazsó – Zsugyel 2008, Zsugyel 2008. 3 Lásd Vigvári 2008.

A NAGYVÁROS ÉS KÖRNYÉKE A KISTÉRSÉGI RENDSZER SZEMPONTJÁBÓL, II.

659

tekinthetjük a kistérségi ösztönzést és az ÖNHIKI-szigorítást. Összességében úgy gondoljuk azonban, hogy a látszólagos „szabadság” ellenére a pénzügyi eszközök változtatásában is nagy figyelmet kell fordítani a rendszer egészére, a javasolt megoldásokkal kapcsolatos konzisztenciára. Ebben az összefüggésben fontosnak tartjuk a „pénzügyi alkotmányosság” biztosítását, amely – a kutatás tárgyánál maradva – a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok viszonyrendszerének kiszámíthatóvá tételét és az említett jogi sajátosságok ellenére valamiféle konszenzusosságát jelenti. Azt jelenti, hogy a forrásszabályozás rendszerének (állami hozzájárulások és adómegosztás) az éves költségvetési törvényekből történő kiemelését, valamilyen fixing technika alkalmazását kellene megvalósítani, amelyet össze lehet és kell kötni a helyi szint költségvetési fegyelmének intézményesítésével. Az utóbbi másfél esztendő igazolta azt a korábbi sejtésünket4, hogy az államháztartás pénzügyi fegyelme szempontjából a helyi önkormányzati szektor növekvő kockázatot jelent. A kutatás során született tanulmányok is aláhúzzák az államreform régóta meglévő szükségességét, különös tekintettel az önkormányzati középszint megerősítésére, a megyei jogú városi jogállás megszüntetésére, a kötelező önkormányzati társulások törvényi szabályozására, illetve a közszolgáltatási rendszerek és a hozzájuk kapcsolódó finanszírozási struktúrák megváltoztatására. Az elmúlt évtized a magyar közpolitika történetében felértékelte a területfejlesztési politika, a regionális politika jelentőségét és a közigazgatás-politikával való összefüggését, valamint világossá tette a túlságosan gyors decentralizációs folyamat eredményeként létrejött „településorientált” rendszer működőképességének határait. Az elmúlt 18 évben valamennyi kormány programja s az ezek alapján született közigazgatási korszerűsítési kormányhatározatok megfogalmazták egy korszerű térszerveződési rendszer kialakítását, de fontos eleme volt a feladatok pontos meghatározásának az is, hogy az átfogó közigazgatási szerkezeti változtatások nagyrészt alkotmányos és 2/3-os törvényi szabályozást igényelnek. Tekintettel arra, hogy ezek a változások átalakítanák a politikai hatalmi súlypontokat, magukkal hoznák a választási rendszer megváltoztatását is, összességében a feladatok végrehajtásához növelni kellene a változások szakmai elfogadottságát, illetve csökkenteni az egzisztenciális okokból feltámadó ellenérzéseket és konfliktusokat. Ebben a folyamatban jó lenne elkerülni, hogy az alkotmányozási és jogalkotási folyamat résztvevői a mindenkori politikai erőviszonyok alakításától tegyék függővé a rájuk vonatkozó szabályok érvényesítését. Ebből következik a reformfolyamat fokozatossága, amely azt feltételezi, hogy az átfogó javaslatokat tartalmazó reformot ne egyetlen választási ciklusban kívánja megvalósítani a kormányzati többséggel rendelkező politikai csoport. Ésszerű lenne a mostani választási ciklusban elfogadtatni azokat az alapvető normákat, amelyek valamennyi jelenlegi parlamenti párt konszenzusát igénylik, miközben az intézményrendszer felállítására és az új szabályok hatályba léptetésére csak hoszszabb távon, egy következő választási ciklusban kerülne sor. Ez a megoldás kellő alapot adna arra, hogy a végső célokban a politikai pártok egyetértsenek, kellően semlegessé tegyék a kérdéseket a jelenlegi politikai-hatalmi helyzettől, kölcsönös bizalom alakuljon ki egymás iránt a politikai csoportokban, és strukturálisan is felkészüljenek a hatalmi

4 Lásd Vigvári (2006/b).

660

GAZSÓ ISTVÁN ÉS SZERZŐTÁRSAI

szerkezetből adódó változásokra. Ugyanakkor ez arra is lehetőséget biztosítana, hogy a mérsékelt átalakítási javaslatok már ebben a választási ciklusban megvalósuljanak, s feles törvényekkel vagy a kormányzati kompetenciába tartozó szabályozással (például a területfejlesztési törvény módosításával, a többcélú kistérségi rendszer korrekciójával, a regionális operatív programok következő akcióterveinek módosításával, a differenciált feladatok normatív finanszírozási rendszerének átalakításával, az államigazgatási feladatrendszer korszerűsítésével és egyszerűsítésével) a távolabbi cél irányába fokozatosan jussunk el. A változások végrehajtásának és rendszerszerűségének szükségessége látszik abból is, hogy finanszírozási javaslataink „közös része” az a meggondolás, hogy a központi forrásszabályozás centralizáltságával és ágazati szemléletével szakítani kell, helyette a térségi szemléletet kell alkalmazni. Levonhatjuk azt a következtetést, hogy a nagyvárosi térségek olyan sajátosságokkal bírnak, amelyek miatt a mai középszintű önkormányzati rendszer és a megyei jogú városi rendszer szabályozása, illetve a kistérségi rendszer kialakítása nem képes megfelelő keretet adni sem arra, hogy a helyi önkormányzati rendszer e térségekben jellemző ellentmondásait kezelje, sem arra, hogy e térségek területfejlesztési szerepkörüket megfelelően betölthessék. A nagyvárosi térségek sajátosságainak figyelembevétele természetesen alapvetően összefügg a középszintű önkormányzati rendszer hiányosságaival, illetve a kistérségi rendszer átfogó működésével, szabályozásával. Úgy tűnik, a szakértők abban is egyetértenek, hogy az önkormányzati középszint megerősítése valódi decentralizációval együtt szükséges, s a kistérségi átfogó szabályozás is módosításra, de legalábbis javításra szorul. A mai többcélú kistérségi társulások súlyos belső ellentmondása, hogy a közigazgatási, közszolgáltatási, település- és térségfejlesztési feladatokat egy szervezeti keretben igyekszik megvalósítani. Miután „nagyvárosi” kistérségeink meglehetősen heterogének, nem egyforma intenzitással érvényesülnek ezek a sajátosságok minden megyei jogú városunk esetén. A kutatás során értékelt megyei jogú városok az urbanizációs folyamat különböző fokán állnak a városi funkciók bővülésétől és a minőségi színvonal emelkedésétől függően. Tehát egyrészről megállapítható, hogy a kutatásban érintett nagyvárosi térségek eltérő sajátosságokkal rendelkeznek a többi térségekkel (főként a rurális kistérségekkel) szemben, másrészről a városiasodás eltérő fokán álló városok, amelyek kistérségközponti és társközponti funkciót is betöltenek, egymástól eltérő funkciókkal („funkciógazdagsággal”) rendelkeznek, s emiatt nem uniformizálhatók.5 E két körülményt a nagyvárosi térségekre vonatkozó szabályozásnál is figyelembe kell venni, valamint az igazgatásszervezési, területpolitikai intézkedéseknél is érvényesíteni szükséges. A közigazgatási és önkormányzati rendszer reformjával összefüggő átfogó javaslatok A kutatás során született tanulmányok alapján a közigazgatási és önkormányzati rendszer reformjával összefüggő átfogó javaslatok az alábbi területekre irányulnak: – az önkormányzati középszint megerősítése;

5 Varga I. 2006. 77. old.


661

– a megyei jogú városi jogállás megszüntetése; – a kötelező önkormányzati társulások törvényi szabályozása; – a közszolgáltatási rendszerek és hozzájuk kapcsolódó finanszírozási struktúrák megváltoztatása. Javaslatok az önkormányzati középszint megerősítésére Az önkormányzati rendszer megújítása keretében létre kell hozni a kohéziót biztosítani képes középszintet. Ennek indokai az 1990-es rendszerváltásig nyúlnak vissza. A pártállami időszakban a megyék által gyakorolt, túlzottnak tartott hatalom miatt a jogalkotó szándékosan a településeket jelölte meg a magyar önkormányzati rendszer alappilléreiként, miközben nem ruházott valós hatásköröket a területi önkormányzatként kialakított megyei önkormányzatokra. Így az erős politikai legitimitással rendelkező megyei önkormányzat tevékenysége a térségi feladatokat ellátó intézmények fenntartására szorítkozik, nem rendelkezik forrásallokációs jogkörrel, s térségi, koordinációs szervezési feladatai, hatáskörei súlytalanok. Az Európai Régiók Gyűlése 1996 decemberében fogadott el nyilatkozatot a regionalizmusról (az önkormányzati középszintről), majd többéves előkészületek után megszületett a Regionális önkormányzatok európai chartája (Charta) az Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Európai Kongresszusa (CLRAE) keretében. Ezek a dokumentumok meghatározzák a régiókkal (önkormányzati középszinttel) szembeni tartalmi és formai követelményeket, amelyek követését ajánlják a ratifikáló államoknak, miután az Európa Tanács legmagasabb fórumai konvencióként elfogadják.6 A regionális (középszintű) önkormányzat fogalmát is megadja a dokumentum: az állam legnagyobb területi egysége, amelyik a helyi önkormányzatok és a központi állam között helyezkedik el, és választott testülettel rendelkezik. A régiókat (középszintű önkormányzatokat) általános hatásköri felhatalmazással kell ellátni a szubszidiaritás elvét követve, mind a településekkel, mind a nemzeti állammal való viszonyrendszerben. A Charta külön megemlíti a régióknak a helyi önkormányzatok irányában betöltendő finanszírozáskiegyenlítő szerepét, valamint az interregionális együttműködés és a határon túli kapcsolatok jelentőségét. A Charta kiköti a régiók részvételi jogát az őket érintő nemzeti döntéshozási eljárásban, erre különböző módozatokat ajánlva. Deklarálja a régiók részvételi jogát az európai intézményekben és a nemzetközi kapcsolatok alakításában. A régiókat megilleti a szervezetük önálló alakításának joga, de mindenképpen rendelkezniük kell egy közvetlenül választott testülettel és egy végrehajtó szervvel. A Charta a regionális demokrácia egyik lényeges feltételeként rögzíti a finanszírozási önállóság keretében az adómegállapítási és -kivetési jog biztosítását. A fenti követelmények, illetve törekvések figyelmeztetnek arra, hogy a regionalizálás folyamatának átfogóan kell érintenie a teljes állami és önkormányzati igazgatást, a hatásköröket, a finanszírozást, mindezek alkotmányos alapjait. A régióépítés stratégiájának megalkotása előtt nem a földrajzi lépték, hanem a tartalom kérdésében kell döntést hozni. Az Európa Tanács mellett működő CLRAE Régiók kamarája ülésén (2002. június 4-én)

6 Vö. Kurucsai 1986.

662


értékelte a magyarországi regionális demokrácia állapotát, s ebben azt rögzítette, hogy „Magyarország jelenlegi, rendkívül összetett közigazgatási és területi hatósági rendszere a szubszidiaritás tekintetében nem felel meg teljes mértékben a regionális demokrácia követelményének”. A regionális demokrácia továbbfejlesztése érdekében a dokumentum azt is ajánlja, hogy a regionális önkormányzati struktúrák kialakításához választani kell a megyei vagy a területfejlesztési régiók szintje között.7 A települési önkormányzatok tényleges teljesítőképességüktől függően, differenciáltan kapják meg a feladatokat, s ebben a folyamatban a nagyvárosok specialitásaira, eltérő sajátosságaira, funkcióira is figyelemmel kell lenni. A területi szolgáltatások ellátása a települési önkormányzat döntése alapján helyi szintre vihető, ezzel mind az ellátásban, mind a fejlesztésben elvész a területi szintű tervezés, aminek következményeként fölösleges kapacitások jöttek létre, más területeken pedig ellátási hiányosságok alakultak ki. Így az önkormányzati szint gyengesége miatt óhatatlanul a központi állami szervek jöhettek szóba a feladatok címzettjeként. Ezért a demokratizálódás folyamata központosítással, illetve a decentralizáció helyett dekoncentrációval párosult. A területi koordináció feltételeit meg kell teremteni, mert ennek hiányát mutatja, hogy a fejlesztési feladatok megoszlanak az Országgyűlés (címzett és céltámogatások) és a minisztériumok között. A fejlesztési prioritások központból történő meghatározása gyakran nem találkozik a valós helyi szükséglettel, illetve pénzügyi lehetőségekkel. Ugyanakkor voltak törekvések e hiányosságok kiküszöbölésére: ezt mutatja a megyei és regionális területfejlesztési tanácsok, a megyei közoktatási közalapítványok (megyei közoktatási fejlesztési tervek), a regionális idegenforgalmi bizottságok, a munkaügyi tanácsok és egyéb térségi szervezetek példája. Ezek azonban nem küszöbölték ki magát a probléma magvát: a döntési jogkör nem került át a helyi polgároknak felelős szervezetekhez. Tényleges áttörést kell elérni a kistérségi ellátás átfogó megszervezésében, figyelemmel a már létrejött többcélú kistérségi társulásokra, s ebben speciális szabályozás kell a nagyvárosi térségekre, illetve a városi és rurális térségekre. A közigazgatás megye alatti szintjének formálódása az elmúlt évtizedben sok esetlegességgel volt terhelt. A települések között – a kormányzat központi pénzügyi ösztönzésével – egészséges együttműködés vette kezdetét, amely érinti a közigazgatást, a közszolgáltatást, a térségi fejlesztéseket. Az államigazgatás körzeti feladatainak ellátásában is születtek eredmények (például tűzoltóság, okmányirodák, építésigazgatási ügyintézés), mindezek azonban csak részleges előrelépést hoztak. A gazdaság fejlődése, a felmerülő igények rugalmas kiszolgálása ugyancsak igényli a helyi viszonyokat ismerő, a gazdaságfejlesztés megfelelő területi kiterjedését elérő, valamint kellő forrással rendelkező területi szint kialakítását. Az általános kistérségi feladatok keretében speciálisan kell rögzíteni a nagyvárosi térség funkcióit és feladatait. Az önkormányzati feladatok differenciált telepítésével csökkenteni kell a településorientált önkormányzati rendszer ellentmondásait. A megyei szint kiüresedése magával hozta, hogy a települések sokszor az erejüket meghaladó feladatok ellátására jogosultak, illetve kötelesek. Ehhez járul, hogy a települések között nem csupán lakosságszámban van különbség, hanem gazdasági és társadalmi adottságaikban, illetve az ebből eredő

7 CLRAE 2002.


663

teljesítőképességükben is. Maguk a települési önkormányzatok is érzékelték e problémákat, ez is oka, hogy az egymás közötti együttműködés felerősödött, amit a központi szabályozók is ösztönöztek: megszaporodtak a legkülönbözőbb céllal létrejött társulások. Ez egyfelől örvendetes, mert a helyi kezdeményezések meglétét, erejét mutatja, másfelől viszont nem alkalmas az önkormányzati feladatok egységes, jó színvonalú ellátására. A szakszerűség, gazdaságosság és hatékonyság követelményeinek érvényesítéséhez szükséges az együttműködés koordináltabbá tétele: a helyi feladatok telepítése vegye figyelembe a települések eltérő teljesítőképességét, s vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a települési önkormányzatok által ellátott feladatokat célszerű-e a kistérségekre telepíteni!8 A magyar közigazgatási rendszerben a nagyvárosi térségeket érintő középtávú célkitűzések, kitörési pontok az államreform programjának elemei lehetnek. Ezek a következők: – az érdemi feladatokat ellátó középszint megteremtése, ezen belül intézményes keretek biztosítása kistérségi szinten az átfogó településközi együttműködéshez, valamint az európai értelemben vett regionális (középszintű) önkormányzatok megteremtése a kormányzati feladatok széles körű decentralizációjával; – a feladatok teljesítőképesség szerint differenciált telepítése a településekre, illetve a kistérségekre; – a központi közigazgatás tehermentesítése a végrehajtási jellegű feladatoktól annak érdekében, hogy a stratégiaalkotásra és a szabályozásra tudjon összpontosítani; – a szolgáltatási színvonal emelése és bővítése az esélyegyenlőség jegyében; – a költségtakarékosan működő közigazgatás megteremtése; – az EU-tagállamként való hatékony működést eredményező közszolgáltatási rendszer elérése.9 A korszerűsítés irányaként – a nemzetközi trendekkel összhangban – a hatékony, eredményes, minőségi közigazgatás és a demokratikus kormányzás megvalósítását célszerű megjelölni. A fenti célkitűzések elérése érdekében középtávon szükséges feladatként megjelölhető: – az államszervezeti szintek súlypontjainak átalakítása, elsősorban a kistérségi és a regionális szintek megerősítésével és az ésszerű decentralizáció, valamint a helyi önkormányzati autonómia feltételeinek javításával; – az OECD átlagához mérten is „felduzzadt” közszektor szerepének és funkcióinak a korszerű követelmények szerinti ésszerűsítése, főként a feladatok és kompetenciák felülvizsgálatával, s ehhez kapcsolódva a közszektorra fordítható kiadások optimális meghatározása; – a közigazgatási közszolgáltatások eredményességének, hatékonyságának és minőségének javítása és hosszú távon történő biztosítása, elsősorban a polgárbarát közszektor személyi és tárgyi feltételeinek kialakításával, a közigazgatás egységes szabályozási és értékelési rendszerének kialakításával, a közigazgatási eljárások egyszerűsítésével;

8 Vö. Németh 2004/a. 9 Szegvári 2006.

664


– a korszerű közszolgáltatások mindenki számára egyenlő eséllyel való biztosítása, főként az európai korszerű módszerek alkalmazásával, az elektronikus kormányzás eszközrendszerének kifejlesztésével.10 A középszint megerősítése elképzelhetetlen a megfelelő gazdasági alapok kialakítása nélkül. A megyei önkormányzatok ma nem vethetnek ki helyi adót11, egyéb saját bevételük sem túl jelentős, jellemzően vagyonfelélésből származhat. A középszint számára lehetővé kellene tenni, hogy címzettje lehessen megosztott központi adóknak. Ez biztosíthatná, hogy a mai adóerő-képességen alapuló „Robin Hood-eljárás”-t váltsa fel egy igazságosabb, átláthatóbb kiegyenlítő mechanizmus. A központi adó (szja, akár esetleg más adónem) megosztása történjen a középszint gazdasági fejlettségét kifejező összetett indikátor alapján. A középszint alatt a települések területi kiegyenlítését e megosztott forrás alapján – szintén települési fejlettségi indikátorok alapján, valamint a vis major keretek odaítélésével – a középszint végezhetné. A javasolt kiegyenlítési rendszer egyben megszüntetné az ÖNHIKI és a miniszteri támogatási keret szükségességét. Összességében rögzíthető, hogy a nagyvárosi kistérség speciális szabályozása előfeltételezi az önkormányzati középszint megerősítését, s a kistérségi közigazgatási szintek általános szabályozási feltételeinek kialakítását, figyelemmel a kistérségi szinten ellátható feladatokra és azok finanszírozási feltételeire. A megyei jogú városi jogállás megszüntetésére vonatkozó javaslatok A középszintű (európai értelemben vett regionális) önkormányzatiság megerősítésével egyidejűleg a jelenlegi megyei jogú városi jogállás megszüntetése szükséges ahhoz, hogy a nagyvárosi térségekben működőképes „várostérségi” településrendszer és valódi városkörnyéki közigazgatási szisztéma alakulhasson ki. Megyei jogú városaink önkormányzatai alapvetően ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint bármely települési önkormányzat. Bár az önkormányzati törvény szerint a nagyobb lakosságszámú és teljesítőképességű önkormányzatoknak – más helyi önkormányzatokhoz képest – törvény több kötelező feladat- és hatáskört állapíthat meg, a hazai szabályozás eddig nemigen alkalmazta a „differenciált feladattelepítés” elvét. Természetesen, mivel az önkormányzati törvény alapján a települési önkormányzatok a helyi igényektől és teljesítőképességtől függően egymástól eltérő feladat- és hatásköröket vállalhatnak, a megyei jogú városoknak nagyobb a mozgásterük az önként vállalt feladatok és hatáskörök megválasztásában. Alapvetően korlátozza azonban az önként vállalt feladatok körét a városok finanszírozási helyzete. A megyei jogú városok ugyanis ebből a szempontból sem különböznek a többi önkormányzattól. Teljesítőképességük elsősorban nem attól függ, hogy mekkora a népességük vagy hogy megyei jogúak-e, hanem attól, hogy milyen lehetőségeik vannak saját bevételeik növelésére.12 A megyei jogú városok önkormányzata is települési, tehát nem ebben különböznek a többi várostól, hanem abban, hogy területükön – megfelelő eltérésekkel – saját hatáskör-

10 Szegvári 2008/b. 11 Érdekes módon ez az alkotmányossági aggályokat felvető helyzet nem váltotta ki az Alkotmánybíróság érdeklődését. 12 Perger 2008: 22. old.


665

ben látják el a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is. Az ötv. 70. §-a a megyei önkormányzatok számára bőségesen ír elő kötelezően ellátandó feladatokat, és ágazati törvények is meghatároznak ilyeneket. Más önkormányzat is felvállalhatja ezeket a feladatokat, de a megyei jogú városok kötelesek végezni ezeket, nem ajánlhatják fel a megyének, ha ellátásuk aránytalan anyagi megterhelést jelent számukra. Miután manapság a megyei feladatok finanszírozása is meglehetősen ellentmondásos, a megyei jogú városok „együtt szenvedik el” a megyékkel a megyei feladatok ellátásának alulfinanszírozottságát. A megyei jogú város nemcsak a saját illetékességi területén, hanem saját környékére, sőt, ha megyeszékhely, gyakran az egész megye területére kiterjedően lát el megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket. A nagyvárosok közszolgáltatási ellátórendszere mind az alapfokú, mind a középfokú feladatok terén – a vonzáskörzetre, agglomerációra kiterjedően – természetes módon elégíti ki a város határán túl keletkező igényeket is. A nagyvárosok változó struktúrájú ellátási rendszere magába foglalja az alap- és középfokú ellátórendszert és a felsőfokú ellátórendszer jelentős részét egyaránt, azonban az erőteljes spill-over hatás miatt ezek optimális színvonalú működtetésére nem képes. Emiatt ezek a városok saját kompetenciában válogatásra kényszerülnek, hogy melyik ellátás kapjon prioritást a többi rovására. A megyei jogú városok, miközben egész térségüket, sőt az egész megyét ellátják, közigazgatásilag el is szakadnak környéküktől. Az önkormányzati képviseleti rendszer szempontjából ugyanis nem részei a megyének, de a polgáraik igénybe veszik a megyei fenntartású intézmények szolgáltatásait, ami „demokrácia-deficitet” eredményez a közhatalmi rendszerben az átláthatóság és az elszámoltathatóság szempontjából. A megyei vagy a megyei jogú városi szinten készülő bármilyen tervezési dokumentum (ágazati fejlesztési terv, rendezési terv, sőt területfejlesztési koncepció) vagy konkrét fejlesztési projekt készítése esetén a két önkormányzat általában csak egyeztetésre köteles, esetleg még arra sem. Összességében elmondható, hogy a kutatási eredmények alapján a megyei jogú városi kategória megszüntetése szükséges. Egyben indokoltnak tűnik az önkormányzati törvényben megjeleníteni a nagyvárost mint széles feladatkörrel rendelkező, európai értelemben vett nagy lakosságszámmal és regionális vonzáskörzettel rendelkező települést – a differenciált hatáskör-telepítés eszközét alkalmazva. Ez azonban nem eredményezne a maihoz hasonló kiemelt jogállást, és szervesen illeszkedne a hierarchikus városi funkciók szerinti feladat- és hatáskör-telepítésekhez. Így differenciáltan érvényesíthető volna a nagyvárosnak és térségének az eltérő mértékű urbanizációs jellege (agglomerációval, agglomerálódó térséggel, településegyüttessel rendelkező) a városkörnyéki igazgatás speciális szabályozása keretében.13 A kötelező önkormányzati társulások szabályozására vonatkozó javaslatok A nagyvárosi kistérségek esetében az urbanizáltság előrehaladottsága alapján törvény tegye kötelezővé a „városkörnyéki társulás” megalakítását, ha az érintett önkormányzatok többsége vagy a térségi lakosság többségét képviselő néhány önkormányzat kezde-

13 Szegvári 2008/b.

666


ményezi. Ennek feltétele, hogy az alkotmányban az önkormányzatok társulási szabadsága 2/3-os törvényben korlátozhatóvá váljék. Az alkotmány felhatalmazása alapján a törvényben előírt feltételekkel létrejött városkörnyéki társulás számára kötelezővé kell tenni – a francia városközösségi szabályozási modellt adaptálva14, és az eltérő funkciókra figyelemmel – a térségi közszolgáltatási és közigazgatási feladatok ellátását, megfelelő térségi normatíva bevezetésével együtt. Miután a kötelező önkormányzati társulási szabályozáshoz hiányzott a szükséges kétharmados parlamenti többség, a többcélú kistérségi társulás intézményesítését – az alkotmánybírósági normakontrollt és az ezt követő módosítást is megjárva – a jelenleg hatályos 2004. évi CVII. törvény végezte el. A törvény a települési önkormányzatok önkéntes társulásának elve alapján határozta meg a többcélú kistérségi társulás létrehozásának és működésének szabályait. Az ilyen típusú önkormányzati együttműködés térbeli kereteit, a kistérségeket, a törvény melléklete tartalmazta, módosítva és egyben megerősítve a korábban csak kormányrendelettel szabályozott kistérségi határokat. A törvény egyrészt új együttműködési keretet kívánt teremteni az önkormányzatok számára, másrészt lehetőséget kívánt biztosítani arra, hogy az önkormányzati finanszírozás rendszerén belül, vagy az ágazati szabályokban ösztönözzék a településeket a kistérségi határokon belüli együttműködésre. Ez végül két formában meg is valósult, egyrészt pozitív ösztönzésként az önkormányzati finanszírozási rendszer keretein belül, másrészt „negatív” ágazati ösztönzéssel, például az oktatás vagy az egészségügy területén, ahol a szakmai minimumkövetelmények meghatározásával vagy a TB-finanszírozás szigorításával megnehezítették az önkormányzatok számára a kötelező feladatok ellátását. A törvény alig tesz különbséget az eltérő típusú kistérségek között, így nem alkalmaz speciális szabályokat a nagyvárosi kistérségekre sem. Egyetlen ponton differenciál a kistérségek között. A 25-nél több tagú társulások esetén a működőképesség biztosítását a döntés-előkészítő, koordináló és a munkaszervezet irányítását végző 5–9 tagú elnökség segíti. A differenciálás hiánya leginkább talán a többcélú kistérségi társulás által ellátható feladat- és hatáskörök felsorolásánál érhető tetten. A nagyvárosi térségek többsége annyira különbözik más kistérségektől, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy az ilyen kistérségek számára a legfontosabb együttműködési területek ugyanazok legyenek, mint bármely más kistérségben. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a törvény csak az oktatási, szociális, egészségügyi és területfejlesztési feladatkörökbe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátásához garantál ösztönző támogatást az éves költségvetési törvényben. A konkrét szabályozásban a támogatások elérhetőségének végül ugyan feltétele volt a nagy ellátórendszerek egyes feladatainak és a területfejlesztési feladatoknak közös ellátása, de – a feltételek teljesítése esetén – megjelent a kistérségi normatíva, amely lehetővé tette, hogy a társulások az általuk legfontosabbnak ítélt közös feladatokra szabadabban használják a támogatásokat.15 Ez a javaslatunk is akkor értelmes rendszerszerűen, ha a normatív állami támogatás jogcímrendszere leegyszerűsödik. Ennek feltétele az úgynevezett ágazati törvények – sokszor elhatározott – érdemi egyszerűsítése.

14 Perger 2008: 50. old. 15 Perger 2008: 35. old.


667

A közszolgáltatási rendszerek és az ehhez kapcsolódó finanszírozási struktúrák megváltoztatására vonatkozó javaslatok A többcélú kistérségi társulások számára előírt, fakultatívan választható 18 feladatkörnél bővebben és a városiasodás mértékéhez igazodva differenciáltan kell meghatározni a nagyvárosi térségi társulásban kötelezően ellátandó feladatokat, amelyekhez speciális térségi normatívában kell a feladatok ellátásának feltételeit biztosítani az alkotmányos szabályokkal összhangban. A többcélú kistérségi társulásról szóló törvény a társulások ösztönzését célozza meg azzal, hogy a fakultatívan választható 18 kistérségi szolgáltatásból szűk körben (négyféle együttműködési forma esetében) kínál direkt ösztönző támogatást. Az agglomerációs nagyvárosi térségekben azonban a kapcsolatok a felkínált együttműködési formáknál sokrétűbbek, illetve a városiasodás mértékétől függően eltérő funkciókat valósítanak meg. Ezért a városkörnyéki társulás kötelező feladatainak speciális és differenciált szabályozásával egy valós költségeken alapuló normatív finanszírozási rendszer kapcsolható össze, ami elismerné a nagyváros többletterheit a spill-over hatás kezelésének felvállalásában.16 A normatív finanszírozási feltételeken túl a törvény alapján kötelezően megalakítandó városkörnyéki társulások számára biztosítani kell a saját forrás megteremtését is. Fontos volna bevezetni ennek érdekében a társulás tagjai közötti horizontális adómegosztást. A közigazgatási és önkormányzati rendszer korszerűsítésére, illetve az igazgatásszervezési és területpolitikai kormányzati intézkedésekre vonatkozó javaslatok A kutatás során született tanulmányok alapján a nagyváros és térsége sajátosságait kifejező, a közigazgatási és önkormányzati rendszer mérsékelt átalakításával összefüggő, illetve az igazgatásszervezési és területpolitikai intézkedéseket tartalmazó javaslatok az alábbi területekre koncentrálnak: – a területfejlesztési törvény módosítása, – a differenciált feladatok normatív finanszírozási rendszerének átalakítása, – az államigazgatási feladatrendszer korszerűsítése és egyszerűsítése, – a többcélú kistérségi rendszer korrekciója, – a regionális operatív programok következő akcióterve tartalmi elemeinek módosítása. A területfejlesztési törvény módosítására vonatkozó javaslatok A területfejlesztési törvényt ki kell egészíteni a településfejlesztés és településrendezés szabályaival, s ehhez igazodva kell meghatározni az egyes térségeknek (a régiónak, a megyének, a kiemelt térségnek, a kistérségnek és ezen belül a városkörnyéknek)17 a településfejlesztésben és a területfejlesztésben betöltött szerepét. A városkörnyék esetében

16 Varga I. 2006: 64., 78. old. 17 Vö. a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. tv. 5. § e)–i) pontjaival.

668


differenciáltabban kell meghatározni a nagyvárosi térségek funkcióját a városhierarchiában elfoglalt helyük figyelembevételével. Azokban a kistérségekben, ahol a városkörnyék központja nagyváros (megyei jogú város) a kistérségi fejlesztési tanácsnak a törvény kötelezően írja elő, hogy együttes koncepciót és programot fogadjon el a városkörnyékre kiterjedően a szolgáltatásokra és az infrastruktúra-fejlesztésekre. A területfejlesztési törvény eleve szétbontja a településfejlesztés és a területfejlesztés szabályozását azzal, hogy a településfejlesztésre és a településrendezésre külön törvény rendelkezéseit tartja irányadónak.18 A területrendezés egyes elemeinek szabályozására az épített környezet védelméről szóló törvény részleges kísérletet tesz, de a településfejlesztésről mind a mai napig nem született külön törvény. Ez pedig zavart okoz a két szakpolitika összehangolt érvényesítésében és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer működésében, így különösen a nagyvárosok többcélú kistérségi társulásainak keretei között. A kistérségi társulások nem az Európai Unió regionális politikájának hazai végrehajtásához kapcsolódó klasszikus területfejlesztési feladatokat látják el, hanem a településfejlesztési feladatok összehangolását. A kistérség nem önálló területfejlesztési szint, de a területfejlesztés szempontjából fontos fejlesztési alapegység, a nagyvárosok esetén pedig fejlesztési hatásokat kisugárzó központ lehet. A jelenleg lehatárolt kistérségek ezeket a szempontokat szinte egyáltalán nem veszik figyelembe.19 A területfejlesztési törvény használja a városkörnyék kifejezést, ezzel jelölve a városközpontú kistérségeket mint a fejlesztések összehangolására kialakult önszerveződő területi egységeket20, de ezen belül nem differenciál a városközpontú kistérségek között a városiasodás különböző fokai és a városkörnyék központját jelentő város funkciói (városhierarchiában elfoglalt helye) alapján. Amennyiben a megyei jogú városi jogállás megszüntetésére vonatkozó javaslat nem talál kedvező fogadtatásra, akkor a megyei jogú városok között a feladatkörök és a funkciók alapján kijelölhetők azok, amelyek regionális, megyei, illetve városkörnyéki funkciókkal rendelkeznek, s ezt a feladatok és hatáskörök meghatározásánál is figyelembe lehet venni a szabályozás során. Ezzel összhangban a területfejlesztési törvény az agglomerációval rendelkező nagyvárosok esetében – hasonlóan a budapesti agglomerációhoz és a balatoni térséghez – elismerhetné kiemelt térségként a nagyvárosi térséget, ahol a törvény lehetőséget adhatna térségi tanács megalakítására.21 Azokban a kistérségekben, ahol a városkörnyék központja nagyváros (megyei jogú város) a törvény kötelezően nem írja elő a kistérségi fejlesztési tanács számára, hogy együttes koncepciót és programot fogadjon el városkörnyékre kiterjedően a szolgáltatásokra és az infrastruktúra-fejlesztésekre. Ehelyett a városközpontot és a környező településeket érintő fejlesztésekre külön koncepció és program elfogadását teszi kötelezővé, ami nehezíti a városkörnyéki kistérség térségfejlesztési funkciójának betöltését, különösen az agglomerációval, agglomerálódó térséggel és településegyüttessel rendelkező nagyvárosok esetében.

18 Vö. a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. tv. 1. § (3) bekezdésével. 19 Perger 2008: 45. old. 20 Vö. a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. tv. 5. § g) pontjával. 21 Szegvári 2008/b.


669

A differenciált feladatok normatív finanszírozási rendszerének átalakításával kapcsolatos javaslatok A többcélú kistérségi társulások számára előírt, fakultatívan választható 18 feladatkörnél bővebben és a városiasodás mértékéhez igazodva differenciáltan kell meghatározni a nagyvárosi térségi társulásban együttműködéssel megvalósítható feladatokat, s valamennyi vállalt feladat esetében garantálni kell a törvényben az ösztönző támogatást a központi költségvetés által.22 Az egyik háttértanulmány23 felveti annak kérdését, hogy a pénzügyi ösztönzés menynyire alkalmas eszköz a méretgazdaságos feladatellátás kikényszerítésére. A jelenlegi szabályozási rendszer logikáját követő kistérségi normatív támogatási technika szerint a támogatást lehívhatják olyan társulások is, ahol a feladatellátás érdemi részében semmi nem változott, tehát tényleges hatás nincs. A városkörnyéki társulás együttesen vállalt feladatainak speciális és differenciált szabályozásával valós ösztönző rendszer alakulna ki, amely nem gátolná a nagyvárost a térségi feladatok „erőn felüli” felvállalásában. Szükséges, hogy a városkörnyéki térség számára külön kiegészítő normatívát biztosítson a törvény azokra az esetekre, amikor a térségbe tartozó önkormányzatok (mikrotérségre kiterjedő) egy része horizontális megállapodást köt többletfeladatok ellátására, vagy arra tekintettel, hogy a kistérségi lehatárolás korrekciója elmarad a tényleges agglomeráció határán túlnyúló kistérségekben. A nagyvárosok közül elsősorban a tényleges agglomerációval rendelkezők és a potenciális régióközpontok nyújtanak a városkörnyék határain túli területekre is szolgáltatásokat, s az erre alapozó együttműködést a kiegészítő normatíva ösztönözhetné. Úgy gondoljuk, hogy a forrásszabályozási rendszer egyszerűsítése bármely forgatókönyv esetén szükséges. A normatív támogatási jogcímek számának csökkentése mellett a feladatfinanszírozás helyett továbbra is saját erő fenntartását tartjuk kívánatosnak a kötelező feladatok ellátásában. A jelenlegi forráshiányos kör esetében e szükséges „saját erőt” a korábban említett kiegyenlítés biztosíthatná. A különböző spill-over-ek kezelését egy a feladatcsoporthoz kötött térségi normatívarendszer tudja kezelni. Az államigazgatási feladatrendszer korszerűsítésével és egyszerűsítésével kapcsolatos javaslatok A nagyvárosok esetében a többcélú kistérségi társulások keretében ellátandó államigazgatási feladatok megszervezését indokolt mikrotérségekben kialakítani, figyelemmel a nagyvárosok közigazgatási körzetközponti szerepére. A kutatás igazolta, hogy az államigazgatási feladatok közül a tömegesen előforduló, nagyobb szakértelmet igénylő, és települési vagy körjegyzőségi szinten nem feltétlenül ellátandó feladatok megszervezését alapvetően nem a kistérségi határokhoz kell igazítani. A közlekedési helyzet és az ellátandó lakosság számának függvényében kell kialakítani ezeket a közigazgatási szolgáltatásokat. Miután ezekhez az igazgatási szolgáltatásokhoz

22 Vö. a települési önkormányzatok többcélú társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 2. § (1)–(2) bekezdésével. 23 Schneider – Vigvári 2008.

670


spill-over hatás nem kapcsolódik (bárki igénybe veheti őket, nem csak a környező települések) a nagyvárosi agglomerációk egységes kezelése sem szükséges. Az Államreform operatív programban szereplő cél, a közös közigazgatási szolgáltatóközpontok kialakítása, szintén az okmányirodákra támaszkodik. Az operatív program másik fejlesztési célja, az elektronikus ügyintézés elterjesztése pedig alapvetően enyhíti az államigazgatás területi elérhetőségének problémáját. Az államigazgatási feladatokkal kapcsolatban több tanulmányban megfogalmazódott: nincs szükség arra, hogy a nagyvárosokat az egyéb körzetközpontoktól eltérően, speciálisan kezeljék.24 A többcélú kistérségi rendszer korrekciójával kapcsolatos javaslatok A jelenlegi kistérségi lehatárolást korrigálni kell azokban az esetekben, ahol a területfejlesztési-statisztikai kistérség határa eltér a városkörnyék valóságos térségétől. Azokban az esetekben, amikor a nagyváros agglomerációjába vagy településegyüttesébe tartozó önkormányzatok „kilógnak” a kistérségből, feltétlenül indokolt a korrekció, és a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvény mellékletének módosítása. Korrekcióra és összhangbahozatalra szorul a területfejlesztési törvénynek és a többcélú kistérségi társulásokról szóló törvénynek a kistérségi társulásokra és a kistérségi területfejlesztési tanácsokra vonatkozó szabályozása, oly módon, hogy a nagyvárosokkal működő területfejlesztési tanácsok „szigorúbb” szabályozását a kistérségi tanácsok működésére is ki kell terjeszteni, s lehetővé kell tenni speciális társulási formák létrehozatalát az úgynevezett funkcionális nagyvárosi térségekre a városiasodás mértékéhez és funkcióihoz igazodva. A két törvény ellentmondásos szabályozása az empirikus kutatások tapasztalatai alapján25 is akadályozza a nagyváros valós együttműködését a térségi önkormányzatokkal, s a tényleges térségi szerepkörök felvállalására sem ösztönző a nagyváros részéről, ezért a területfejlesztési törvény „szigorúbb” (a nagyvárosok érdekeltségét jobban garantáló) szabályozási rendszerének átvétele indokolható a kistérségi társulások működési szabályait illetően. A jelenlegi többcélú kistérségi társulási rendszer, amely nem illeszkedik a nagyvárosi térségek valós térszerkezetéhez, és amely alapvetően az elaprózott települési önkormányzati rendszer problémáinak orvoslására, valamint a kistelepülések lakóinak megfelelő szintű ellátása érdekében jött létre, semmiképpen nem alkalmas arra, hogy a nagyvárosi térségek területfejlesztési problémáit kezelje. Tekintettel arra, hogy nem minden megyei jogú városunk körül alakult ki ilyen szervesen összetartozó övezet, ezért a speciális szabályozást nem érdemes egységesen az összes megyei jogú városunk térségére kiterjeszteni. A regionális operatív programok következő akciótervei tartalmi elemeinek módosítására vonatkozó javaslatok A városkörnyék együttes fejlesztését szolgáló területpolitikai intézkedések körében javasolható, hogy a ROP következő akcióterveinek előkészítésénél az EU-forrásokból is

24 Perger 2008: 42–43. old. 25 Zsugyel 2008.


671

támogatható célok között jelenjenek meg a nagyvárosi térség fejlesztésére szolgáló célok is a jelenlegi „városfejlesztési” célok mellett. A jelenlegi, 2007–2008 közötti tervidőszakra vonatkozó ROP-akciótervek preferálják az úgynevezett városrehabilitációs programok keretében született településfejlesztési tervek megvalósulását, de a kistérség egészére elkészülő területfejlesztési koncepciók és programok megvalósítását jelentősen segíthetné és a városkörnyék térségi fejlesztését támogathatná a „várostérségi” fejlesztési támogatások beépítése a 2009–2010 közötti időszak akcióterveibe. A területfejlesztési törvény használja a kedvezményezett térség fogalmát, amitől megkülönbözteti a hátrányos helyzetű térségeket. Tekintettel arra, hogy az agglomerációs nagyvárosi térségek tudatos területpolitikai fejlesztésekkel tölthetik be igazán a regionális szerepkörüket, ezért indokolt lenne az ágazati és a területi támogatások esetében a nagyvárosi térséget is kedvezményezett térségként megjeleníteni, és speciális eszközökkel támogatni. IRODALOM Az 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről A 2004. évi CVII. törvény a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról A 97/2005. (XII. 25.) OGY. sz. határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról A H/17245. számú országgyűlési határozati javaslat Érd város megyei jogú várossá nyilvánításáról Új Magyarország fejlesztési terv (2007) Új Magyarország fejlesztési terv, akciótervek (2007–2008) Ambrus Zoltánné – Kissné Majtényi Mónika – Kólyáné Sziráki Ágnes – Malakuczné Póka Mária (2008): Nagyvárosok összehasonlító vizsgálata. Területi Statisztika, 2008/2 Arendt, Lipjhardt (1984): Democracies Forms of Majoritan and Consensual Government in 21 Countries. Yale University Press, New Haven and London Ágh Attila (2006): Az intézményi reformok Zöld Könyve: A szinergiák éneke. Első változat. Budapest Ágh Attila – Németh Jenő (szerk.) (2004): Kistérségi közigazgatási modellek és fejlődési minták. IDEA MKI, Budapest Ágh Attila – Németh Jenő (szerk.) (2003): Kistérségi közigazgatás. IDEA MKI, Budapest Bajmócy Péter (2006): A hazai szuburbanizációs folyamatok trendjei 2000 után Bajmócy Péter (2001): A szuburbanizáció motivációi Magyaroszágon. In: A földrajz eredményei az új évezred küszöbén. Szeged Barta Györgyi (2005): Nemzetközi funkciók. Munkamegosztás a hét nagyváros között Magyarországon. Falu–Város–Régió, 2005. 3–4 Barta Györgyi – Beluszky Pál (szerk.) (1999): Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Regionális Kutatási Alapítvány, Budapest Bekényi József – Barabás Zoltán – Deák László – Kópiás Bence – Novák Nóra – Pintérné V. I. – Vass György (2005): A többcélú kistérségi társulások megalakulásának és működésének tapasztalatai Bekényi József – Pintérné Vig Ilona (2004): A települési önkormányzatok kistérségi együttműködése. Önkormányzati Hírlevél, 14–15 Bekényi József – Bércesi Ferenc – Németh Jenő (2003): A kistérség fogalma, funkciói, intézményrendszere (Előzetes koncepció – vitaanyag). In: Kistérségi közigazgatás (Szakértői tanulmányok). Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest Beluszky Pál – Győri Róbert (2006): Ez a falu város! Avagy a városi rang adományozásának gyakorlata és következményei 1990 után. Tér és Társadalom, 2006/2 Beluszky Pál – Győri Róbert (2004): Fel is út, le is út… (Városaink településhierarchiában elfoglalt pozícióinak változásai a XX. században). Tér és Társadalom, 2004/1 Beluszky Pál – Győri Róbert (2003): Kutatási beszámoló „A magyarországi városállomány általános jellemzői” c. NKFPtémáról. Budapest Beluszky Pál (2000): Adalékok a városhálózat 1990 utáni átalakulásához. In: Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón (szerk.: Horváth Gyula – Rechnitzer János). MTA RKK, Pécs Bércesi Ferenc (2003): A nagyvárosok helye, szerepe és funkciója, valamint környezetével való kapcsolata a kistérségek szemszögéből. Tanulmány, IDEA „A nagyváros és környéke” projekt. Budapest Bíró Péter – Molnár László (2004): A kistérségi szintű relatív fejlettség meghatározása. Területi Statisztika, 2004/6 Bognár Zoltán (2003): „A nagyváros és környéke” projekt, összefoglaló tanulmány. IDEA Bristol Accord (2005): Elérhő: http://www.odpm.gov.uk/pub/523/BristolAccordConclusionsofMinisterialInformalMeetingon SustainableCommunitiesinEb_id1162523.pdf CLRAE (2002): Európa Tanács mellett működő Európai Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusa Régiók Kamarája: Ajánlás a magyarországi regionális demokrácia állapotáról. In: ÖNKORMÁNYZAT 2002. július–augusztus Czebe Jenő (1941): A magyar önkormányzati jog. A szerző kiadása, Budapest Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.) (2006): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Savaria University Press, Szombathely

672


Csatári Bálint (2000): A magyarországi kistérségek vidékiségkritériumai. In: Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón (szerk: Horváth Gyula – Rechnitzer János). MTA RKK, Pécs Daróczi Etelka (1999): Ki a fővárosból – változások Budapest és az ország vándorforgalmában Dövényi Zoltán – Kovács Zoltán (1999): A szuburbanizáció térbeni-társadalmi jellemzői Budapest környékén. Földrajzi Értesítő, 1999/1–2 Dudás Ferenc (2006): A nemzeti közigazgatás versenyképességének néhány aspektusa az egységes(ülő) Európai Közigazgatási Térben. In: Kistérségi tervezési módszertan (szerk.: Németh Jenő). BM – MKI, Budapest Dudás Ferenc (2005): A közigazgatás teljesítőképességének növelése a kistérségi törekvések tükrében Endrei Dóra – Sohár Endre (2006): A pécsi kistérség egészségügyi és szociális közfeladatainak közös ellátása. Kézirat Erdei Ferenc (1972): Város és vidéke. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest ESPON (2007): European Spatial Planning Observation Network: Study on Urban Functions. 1. 4. 3. Luxembourg Elérhető: http://www.espon.eu/mmp/online/website/content/projects/261/420/file_1448/tender_1.4.3.pdf ESPON (2006/a): „The Role of Small and Medium-Sized Towns” /SMESTO 1. 4. 1. Final Report. Luxembourg ESPON (2006/b): European Spatial Planning Observation Network: Mapping regional competitiveness and cohesion: European and global outlook on territorial diversities. Atlas. Luxembourg ESPON (2005): „Potentials for polycentric development in Europe” 3. 1. 1. Final Report, Luxembourg ESPON (2004): European Spatial Planning Observation Network: The Role, specific situation and potentials of urban areas as nodes in a policentric development. 1. 1. 1. Luxembourg European Commission (2006): Thematic Strategy on the Urban Enviroment. COM (2006) Elérhető: http://ec.europa.eu/ European Commission (2005): Kohéziós politika és városok: a városok hozzájárulása a régiók növekedéséhez és foglalkoztatási helyzetéhez. COM (2005) Elérhető: http://ec.europa.eu/ Faluvégi Albert (2004): Kistérségeink helyzete az EU küszöbén. Területi statisztika, 2004/5 Faragó László (2006): A városokra alapozott területpolitika koncepcionális megalapozása. Tér és Társadalom, 2006/2 Gazsó István – Zsugyel János (2008): Statisztikai elemzés a nagyvárosi kistérségek helyzetéről. Kézirat – Esettanulmány II. Készült a ROP 3. 1. 1. program „A nagyváros és környéke sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából” című kutatási projekt keretében Gergyák Ferenc (2003): A kistérségi szintre telepített államigazgatási, közszolgáltatási és egyéb állami feladatok. Magyar Közigazgatás, 2003/11 Goldmann Róber – Kaló Róbert (2005): A kistérségek településszerkezeti tipizálása. Kézirat Grósz András – Rechnitzer János (szerk.) (2005): Régiók és nagyvárosok innovációs potenciálja Magyarországon. MTA RKK, Pécs–Győr Hahn Csaba (2004): A térségi fejlődést befolyásoló tényezők. Területi Statisztika, 2004/6 Hoffman István (2005): A közszolgáltatások nyújtása az ezredfordulón – különös tekintettel a kistérségi szolgáltatásokra. Kézirat Horváth M. Tamás (szerk.) (2004): A regionális politika közigazgatási feltételei. Variációk az uniós csatlakozás küszöbén. BM IDEA-program, MKI, Budapest IKM (2006): Initiativkreises Europäische Metropolregionen in Deutschland Die Kohesionpolitik und die Städte: Der Beitrag der Städte zu Wachstum und Beschäftigung in den Regionen, IKM-Verband Region Stuttgart. Elérhető: http://www.deutsche-metropolregionen.org/_material/IKM-Stellungnahme-Cohesion%20Policy%20and%20 Cities 060216.pdf,(Letöltés 2006. 10. 10.) Ivancsics Imre (2006): Az államigazgatási feladatok kistérségi ellátásának hatása a területi államigazgatási szervekre. IDEAtanulmány Izsák Éva (1999): A települési sorrend megváltozása a szuburbanizációs index alapján a budapesti agglomerációban. In: Földrajzi Értesítő, 1–2 Kéki Zoltán (2003): A nagyváros és környéke. IDEA-tanulmány, „A nagyváros és környéke” projekt Koós Bálint (2007): A szuburbanizációs folyamat a magyar gazdaságban Közgazdasági Szemle, 2007. április Kovács Flórián László (2004): A kistérségek szerepe a területfejlesztésben. Területi Statisztika, 2004/5 Kovács Katalin (2003): Az EU-s felvételünk hatása a kistérségi rendszer működésére. Pécs Kovács Katalin (1999): A szuburbanizációs folyamatok a fővárosban és a budapesti agglomerációban. Pécs Kovács Róbert – Varga Ötvös Béla (2007): Többcélú kistérségi társulások megalakulásának tapasztalatai: Kutatási beszámoló, Budapest Kovács Róbert (2003): A településszerkezet és a közigazgatási rendszer inkonzisztenciája – a szuburbanizáció példáján, Budapest térségében. PHD-értekezés Kovács Tibor – Tóth Géza (2003): Agglomerációk, településegyüttesek a magyar településrendszerben. Területi Statisztika, 2003/4 Kovács Zoltán (szerk.) (1999): A szuburbanizáció jellemzői a budapesti agglomerációban (esettanulmányok). In: Földrajzi Értesítő, 1–2 Kurucsai Csaba (1998): A Regionális Önkormányzatok Európai Chartája előélete és elfogadott változata főbb rendelkezései. Magyar Közigazgatás, 1998/6 Lábadyné Csaba Anikó (2004): A nagyvárosi kistérség szerveződésének speciális vonásai. IDEA Lengyel Imre (2007): Fejlesztési pólusok mint a tudásalapú gazdaság kapuvárosai. Magyar Tudomány, 2007/6 Lengyel Imre – Rechnitzer János (2000): A városok versenyképességéről In: Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón (szerk.): Horváth Gyula – Rechnitzer János, MTA RKK, Pécs Lőcsey Hajnalka (2004): A vidéki városi agglomerációk fejlődési pályája. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Műhelytanulmányok, 2004/24 Matolcsy György – Csizmadia Norbert – Csordás László (2007): A magyar gazdaság térszerkezeti változásai. Polgári Szemle, 2007. november Mészáros Rezső (1993): Szeged elővárosi fejlődése. Háttértanulmány, MTA RKK, Békéscsaba


673

METREX (2005): Towards a Polycentric Metropolitan Europe, Interim Report on the PolyMETREX Plus Project, Glasgow: METREX The Network of European Metropolitan Regions and Areas METREX (2004): Towards European Urban Balance, Discussion Note 1 from a workshop held in London 22–23 April 2004, Glasgow: METREX The Network of European Metropolitan Regions and Areas MKRO (2006): Ministerkonferenz für Raumordnung /33. – Leitbilder und Handlungsstrategien für die Raumentwicklung in Deutschland. Berlin, 2006. 06. 30. Elérhető:http://www.bmvbs.de/Anlage/original_982048/Leitbilder-undHandlungsstrategien-fuer-die-Raumentwicklung-in-Deutschland-2006.pdf, (Letöltés: 2006. 11. 08.) MTA RKK (2002): A magyar területfejlesztési gyakorlat tudományos megalapozása. (Tájékoztató az Országos Területfejlesztési Tanácsnak), Pécs Nagyrónai László (2006): Kistérségi tervezés a közoktatásban. In: Kistérségi tervezési módszertan (szerk.: Németh Jenő). BM – MKI, Budapest Németh Jenő (szerk.) (2005/a): Kistérségi Tervezési Módszertan. IDEA Németh Jenő (szerk.) (2005/b): Kistérségi módszertan. (A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai önértékelésének és ágazati vizsgálatának tapasztalatai.) IDEA MKI, Budapest Németh Jenő (szerk.) (2004a): Kistérségi közigazgatási modellek és fejlődési minták. A 2003–2004. évi modellkísérletek összegző tanulmányai. BM IDEA-programja, MKI, Budapest Németh Jenő (szerk.) (2004b): Kistérségek kézikönyve. Szakértői módszertan és dokumentumtár. BM IDEA-programja, MKI, Budapest Németh Jenő (2001): A kistérségi (városkörnyéki igazgatás helye a közigazgatás rendszerében. Területi Statisztika 2001. január Nyikos Györgyi – Horkay Nándor – Péti Márton (2006): Területfejlesztés és kistérségi tervezés. In: Kistérségi tervezési módszertan (szerk.: Németh Jenő). BM – MKI, Budapest OECD (2008): Reforms for Stability and Sustainable Growth Orova Márta (2006): A helyi önkormányzati együttműködések, társulások az Európai Unió tagállamaiban. Kézirat Pap Norbert (2004): A kistérségek helye, szerepe Magyarországon a 21. század első évtizedében. Tér és Társadalom, 2004/2 Perger Éva (2008): Nagyvárosi térségek – kistérségek – nagyvárosi funkciók – kistérségi szerepek. Kézirat – Megalapozó tanulmány. Készült a ROP 3. 1. 1. program „A nagyváros és környéke sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából” című kutatási projekt keretében Perger Éva (2006): „Terület- és településfejlesztési ismeretek” köztisztviselői továbbképzési program. Tankönyv (szerk.: Szigeti Ernő) II. 1–4 fejezet Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest Perger Éva (2004): A főváros és „környéke” régióként való értelmezése, a „központi régió problémája. In: Horváth M. Tamás (szerk): „A regionális politika közigazgatási feltételei”. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest Perger Éva – Keresztély Krisztina – Králik Miklós (1996): A körzeti jellegű önkormányzati funkciók szabályozása. PMmegbízás, kézirat, MTA RKK Péteri Gábor (2006): Hogyan csináljunk közigazgatási reformot? Dániai tanulságok Magyarország számára. In: Vigvári András (szerk.): Decentralizáció, transzparencia, elszámoltathatóság. Tanulmányok a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszerének továbbfejlesztési lehetőségeiről. IDEA, MKI, TÖOSZ Raumordnungsbericht (2005) – A 2005-ös Területfejlesztési jelentés. Bundesamt für Bauwesen und Raumordnung. 2005. 05. 09. Elérhető: http://www.bbr.bund.de/cln_007/nn_22548/DE/ForschenBeraten/Raumordnung/Raumentwicklung Deutschland/Raumordnungsberichte/ROB2005/ROB2005Kern__ppt,templateId=raw,property=publicationFile. ppt/ROB2005Kern_ppt.ppt Rechnitzer János (2004): A városhálózat és a régiók formálódása. Magyar Tudomány, 2004/9 RePUS (2007) /Regional Polycentric Urban System Project, INTERREG IIIB, Final Report Schneider Gábor – Vigvári András (2008): Kiindulópontok a városi kistérségek vizsgálatához. Kézirat – Esettanulmány I. Készült a ROP 3. 1. 1. program „A nagyváros és környéke sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából” című kutatási projekt keretében Schneider Gábor (2006/a): A városi kistérség és a rurális kistérség fogalmának meghatározása (A nagyvárosi kistérségek integrált feladatai). Munkaanyag. Magyarország 2015 intézményi munkacsoport, 2006. június Schneider Gábor (2006/b): A városi és rurális kistérség fogalmának a meghatározása. A nagyvárosi kistérségek integrált feladatai. IDEA Somlyódyné Pfeil Edit (2007): A közszolgáltatás-szervezés racionalizálásának technikái a nemzetközi gyakorlatban. Prezentáció. Az „Aprófalvak és aprófalusiak esélyegyenlőségéért” c. NKFP-kutatás záró konferenciája, Budapest 2007. november Somlyódyné Pfeil Edit (2006): Nemzeti várospolitikák és az Európai Unió policentrizmus-koncepciója. Tér és Társadalom, 2006/4 Somlyódyné Pfeil Edit (2003/a): Önkormányzati integráció és helyi közigazgatás, Dialóg–Campus Kiadó, Budapest–Pécs Somlyódyné Pfeil Edit (2003/b): A városok helye és szerepe a kistérségi közigazgatási rendszer kialakulásában. Pécs Somlyódyné Pfeil Edit (2001): A településhálózat fejlesztésének helye az önkormányzati rendszer jövőjében, Magyar Közigazgatás, 2001. március Süli-Zakar István (1996): Debrecen gazdaságának és településszerkezetének történeti földrajza. In: Tanulmányok Debrecen városföldrajzából II. Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem Társadalomföldrajzi Tanszék Szabó Gábor (szerk.) (1996): Város és vonzáskörzete. ÖN-KOR-KÉP, Budapest Szegvári Péter (2008/a): A kistérségek szerepe a településfejlesztésben és a közszolgáltatások megszervezésében – avagy hol tart ma a kistérségi közigazgatás? In: Ünnepi kötet Sári János egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére (szerk.: Kukorelli István). ELTE ÁJTK Alkotmányjogi Tanszék, Rejtjel Kiadó, Budapest Szegvári Péter (2008/b): Összegező következtetések és javaslatok. Kézirat – Zárótanulmány. Készült a ROP 3. 1. 1. program „A nagyváros és környéke sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából” című kutatási projekt keretében Szegvári Péter (2006): Államreform és területfejlesztés. A Falu, 2006, Tél

674


Szegvári Péter (1994): Többségi és (vagy) konszenzusos demokrácia. Társadalmi Szemle, 1994/2 Szente Zoltán (2001): A regionális önkormányzatok lehetséges feladat- és hatáskörei. Régió, Közigazgatás, Önkormányzat – Magyar Közigazgatási Intézet Szentirmai László (2005): Az oktatási feladatok ellátásának tapasztalatai a kistérségben. Várható változások a feladatellátási formákban Szigeti Ernő (2006): A magyar államszervezet működésének térszerkezeti keretei. Munkaanyag, kézirat. Budapest, 2006. szeptember Szigeti Ernő (2002): Község, város, jogállás (A magyar településhálózat közigazgatási térszerkezetének néhány kérdése). Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest Szirmai Viktória (2007): A magyar nagyvárostérségek társadalmi jellegzetességei, Magyar Tudomány, 2007/6 Szirmai Viktória (2004): Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete. Szociológiai Szemle, 2004/4 Tímár Judit (2006/a): Az agglomerálódástól a szuburbanizációig: Tértermelés a posztszocialista Magyarországon. Pécs Timár Judit (2006/b): Városiasodás és szuburbanizáció. In: Tér – társadalom – kultúra (szerk.: Török József). VII. Közművelődési nyári egyetem, kiadvány. Szeged, 2005 Timár Judit – Váradi Mónika (2000): A szuburbanizáció egyenlőtlen fejlődése az 1990-es évek Magyarországán. In: Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón (szerk.: Horváth Gyula – Rechnitzer János). MTA RKK, Pécs Timár Judit (1999): Elméleti kérdések a szuburbanizációról. In: Földrajzi Értesítő, 1999/1–2 Timár Judit (1994): Az alföldi urbanizáció sajátosságai. Kandidátusi értekezés, Békéscsaba Torma András (2004): Közigazgatási struktúraváltás Magyarországon. Magyar Közigazgatás, 2004. december URBACT (2007): Prezentációs brosúra. Elérhető: http://urbact.eu/fileadmin/corporate/pdf/PresentationBrochure_EN_Jan08.pdf, (Letöltés: 2008. 04. 05.) Urban Audit (2004): Urban Audit Perception Survey: Local perceptions of quality of life in 31 European cities Elérhető:http://www.urbanaudit.org/UAPS%20leaflet.pdf, (Letöltés: 2006. 10. 16.) Varga István (2006): Egy elfelejtett terület. Gondolatok a nagyvárosi kistérség szabályozási kérdéseihez. In: Decentralizáció, transzparencia, elszámoltathatóság (szerk.: Vigvári András) IDEA, MKI Varga István (2005/a): A nagyvárosi térségek és agglomerációk összefüggései. Kézirat, IDEA-Program Varga István (2005/b): A nagyvárosi agglomerációk hatása a kistérségi szerveződések alakulására. Tanulmány, Közigazgatási Szolgáltatások Korszerűsítési Programja (IDEA), Pécs Varga István (2003): (Nagy)városok és (kis)térségeik. Tanulmány, IDEA „A nagyváros és környéke” projekt Varga Sándor (2004/a): Fél évszázad a helyi tanácsi és önkormányzati szabályozásban. I. Pénzügyi Szemle, 4 Varga Sándor (2004/b): Fél évszázad a helyi tanácsi és önkormányzati szabályozásban. II. Pénzügyi Szemle, 5 Verebélyi István (2000): Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció. Magyar Közigazgatás, 9–11 Verebélyi Imre (1996): A kormányzás és közigazgatás reformjának tervezete. Magyar Közigazgatás, 4 Verebélyi Imre (1995): A helyi önkormányzati rendszer fejlődésének főbb irányai. Magyar Közigazgatás, 2 Vigvári András (2008): Szubszidiaritás nélküli decentralizáció. Tér és társadalom, 1 Vigvári András (2007): Fiskális politikai csodafegyver? Pénzügyi Szemle, 2007. 3–4 Vigvári András (2006/a): A decentralizáció és önkormányzati pénzügyi rendszer. In: Decentralizáció, transzparencia, elszámoltathatóság. Belügyminisztérium IDEA-Program, Magyar Közigazgatási Intézet Vigvári András (2006/b): A leggyengébb láncszem. A helyi önkormányzatok finanszírozási rendszerének reformja. In: Vissza az alapokhoz! Tanulmányok a közpénzügyi rendszer reformjáról. Új Mandátum Kiadó Vigvári András (2006/c): A magyar gazdaság versenyképességét szolgáló közszektorhoz vezető út egy lehetséges forgatókönyve. In: Vissza az alapokhoz! Tanulmányok a közpénzügyi rendszer reformjáról. Új Mandátum Kiadó Vigvári András (2006/d): Önkormányzati reformok, de hogyan? Fejlesztés és Finanszírozás, 2 Vigvári András (2006/e): A közpénzügyi reformok megvalósításának egy lehetséges útja. Pénzügyi Szemle, 2 Vigvári András (2006/f): Finanszírozási reform vs. Feladatreform. Néhány szempont az önkormányzati rendszer reformjához. Magyar Közigazgatás, március–április Vigvári András (2005/a): Forrásabszorpció és forrásszabályozás. In: Félúton. Tanulmányok a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszerének továbbfejlesztési lehetőségeiről. BM IDEA-program, 2005 Vigvári András (2005b): Közpénzügyeink. KJK-KERSZÖV Üzleti Kiadó Kft. Virág Rudolf (2005): A területfejlesztési funkció működésének értékelése a kistérségi rendszerben Zsugyel János (2008): A nagyvárosi kistérségek. Közszolgáltatási feladatok ellátásra vonatkozó kérdőívek kiértékelésének eredményei. Kézirat – Esettanulmány III. Készült a ROP 3. 1. 1. program „A nagyváros és környéke sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából” című kutatási projekt keretében Zsugyel János (2007): A magyarországi kistérségek jövedelemtermelő és finanszírozó képességének alakulása 1996 és 2003 között, Területi Statisztika, 2007/2

Kulcsszavak: nagyváros, városkörnyék, kistérség, közigazgatás, feladatellátás, spill-over hatás. Resume Hungarian local government system is to be reformed. A slow, hidden change began, but the undifferentiated task responsibility of municipalities remains the base of all new constellations. The team reports on a complex approach to a small but special group of municipalities, the „big cities” or cities with county rights. The summarized paper of their report demonstrated that these cities and their interactions with their surroundings need a fully new legal and financial normative context.

ELEMZÉSEK DR. POMÁZI ISTVÁN – SZABÓ ELEMÉR

A városi anyagáramlás változása Budapesten Bevezetés A gyorsuló globalizáció és urbanizáció időszakában a legfejlettebb országokban egyre fontosabbá válik a természeti erőforrások fenntartható használata. A városi anyagáramlások vizsgálata hozzásegíthet az összetett input-output folyamatok és a népesség anyagfelhasználásának jobb megértéséhez. Budapest mint Közép-Európa egyik fejlett nagyvárosa, ahol a gazdasági, szellemi és pénzügyi szolgáltatások összpontosulnak, 1,7 millió lakos (az agglomerációval együtt 2,5 millió ember) sokrétű szükségleteit elégíti ki. A metropolisz lakossága az energia, a különböző anyagok és az információ folyamatos biztosításától függ, hogy mindennapi funkcióit képes legyen ellátni. A gazdasági tevékenységek koncentrációja olyan nagymértékű Budapesten, hogy itt keletkezik az ország bruttó hazai termékének 40%-a. A Budapesten 1950–1990 között bekövetkezett gazdasági változások, amelyek számottevő népességnövekedésssel párosultak, együttesen jelentős erőforrás-felhasználást és példátlan mértékű hulladékot eredményeztek. Az 1990 utáni politikai átalakulás mélyreható demográfiai, gazdasági és társadalmi változásokkal járt együtt, amelyek nagy hatást gyakoroltak a különböző erőforrások (víz, energia, föld és élelmiszer) használatára és az erőforrás-hatékonyságra. E tanulmány elsőként kísérli meg Budapest városi anyagáramlásának, szakszóval metabolizmusának elemzését. Budapest elmúlt fél évszázados társadalmi, gazdasági és környezeti átalakulása bemutatható az erőforrások (víz, energia stb.) felhasználásán, valamint a kapcsolódó környezeti hatásokon keresztül. A tanulmány nem adhatja Budapest anyagcsere-folyamatainak teljes körű és mennyiségi áttekintését, mert az további statisztikai adat- és információgyűjtést igényel. Ugyanakkor már a kutatás jelen fázisa is lehetővé teszi az előzetes eredményeknek az érdeklődők számára történő közzétételét, emellett bizonyos trendek is feltárhatók. Módszertani szempontból egyszerűbbnek mutatkozott a városi metabolizmus bemeneti oldali feltárása, de – mint más városok esetében is tapasztalhattuk – a kimeneti oldal feltárása nehézségekkel áll szemben. Ugyanilyen problémát jelent a városokba beépített anyagállomány (épületek, infrastruktúra) teljes nagyságának meghatározása. A bemeneti oldalon a víz- és energiafelhasználás, valamint élelmiszer-fogyasztás, míg a kimeneti oldalon a szennyvíz, légszennyezőanyag-kibocsátás, továbbá szilárdhulladék-keletkezés szerepel. Az anyagállomány-vizsgálatok egyelőre csak az épületállományra és gépjárműállományra terjedtek ki. 2005-ben 3,2 milliárd ember élt a világ városaiban, majdnem négyszer annyi, mint 1950-ben. Ezzel a Föld lakosságának már majdnem fele városlakóvá vált. A Föld városi lakossága 1961-ben lépte át a bűvös egymilliárd főt. Mindössze egy negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb egymilliárddal nőjön a számuk, majd már csak 17 év

676

DR. POMÁZI ISTVÁN – SZABÓ ELEMÉR

kellett újabb egymilliárdos növekedéshez. Ez nagyon jól jelzi a városodás gyors és megállíthatatlan folyamatát. 2003-ban a Föld lakóinak közel fele városokban élt, ez 2018-ra 4 milliárdra nőhet, míg 2030-ra elérheti az 5 milliárdot. Az urbanizáció nagyon előrehaladott állapotban van a fejlett régiókban: 2005-ben a teljes népesség 74%-a városokban élt. Ez az arány az előrejelzések alapján 2030-ra meghaladja a 80%-ot. A fejlődő országokban a városodás folyamata lényegesen lassúbb, de így is a 2005. évi 43%-ról 2030-ra 56%-ot érhet el. 1950-ben mindössze két olyan óriásváros volt a világon, amelynek népessége meghaladta a 10 milliót. Fél évszázaddal később a megavárosok száma 20-ra növekedett, és 2015-ben várhatóan 22 lesz, ebből 17 a fejlődő világban. Jelenleg a világ legnagyobb városi népességtömörülése Tokió 35 millió lakossal, ezt követi Mexikóváros és New York 19-19 millió, valamint Sao Paulo 18 millió lakossal. 2005-ben a világ városi népességének több mint 9%-a élt megavárosokban, ez a szám 2015-re tovább növekszik. Az óriásvárosok gyors népességrobbanását jól jellemzi, hogy 1950 óta Delhi lakossága 11-szeresére, Sao Paulóé 8-szorosára, Mexikóvárosé 7-szeresére nőtt (Pomázi 2008). Városi metabolizmus Az OECD Tanácsa 2004-ben fogadta el az anyagáramlásokról és az erőforrástermelékenységről szóló ajánlását, amely ösztönzést adott a problémakör átfogó és részletes elemzéséhez (OECD 2004). Az OECD-s környezetvédelmi miniszterek 2008 áprilisában fogadták el az erőforrás-termelékenységgel foglalkozó második ajánlást, amely javasolja a tagállamoknak, hogy folytassák és javítsák az anyagáramlás-elemzéssel kapcsolatos adat- és információgyűjtést, valamint mutatófejlesztést és elemző tevékenységet nemzeti, ágazati és mikroszinten is (OECD 2008). A társadalmi metabolizmus jelenségét és annak területei megjelenését – beleértve a városi szintet is – számos OECD- és nem OECD-ország, valamint város példáján részletesen áttekintette Pomázi és Szabó (2006). A városi metabolizmus vizsgálata inter- és multidiszciplináris megközelítést igényel, hiszen a városok mint ökoszisztémák a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatok szerteágazó és rendkívül összetett rendszerét alkotják. A városi metabolizmus koncepciója segít a városok fenntartható fejlődésének megértésében oly módon, hogy analógiát tár fel az élő szervezetek metabolikus folyamataival. A biológiai szervezetek és a városok működése, anyagcseréje között sok hasonlóság fedezhető fel. A városok a beérkező nyersanyagokat, tüzelőanyagot és vizet átalakítják épített környezetté, emberi biomasszává és hulladékká (Decker et al. 2000). A városi metabolizmus tanulmányozása gyakorlatilag az energia, víz, tápanyagok, nyersanyagok és hulladékok inputjainak, outputjainak mennyiségi meghatározását jelenti. A városi metabolizmust úgy is meghatározhatjuk, mint a városokban jelentkező technikai, társadalmi-gazdasági folyamatok összességét, amely növekedésben, energiatermelésben és a hulladékmegsemmisítésében ölt testet (Kennedy et al. 2007). Eddig kevés tanulmányt szenteltek a városokban megjelenő energia számszerűsítésére, a szerzők inkább csak a tápanyagok, nyersanyagok áramlásaira és a hidrológiai ciklusra összpontosítottak.

A VÁROSI ANYAGÁRAMLÁS VÁLTOZÁSA BUDAPESTEN

677

Több szempontból érdemes vizsgálni a városi metabolizmust. Először, a metabolizmus jellemzőivel jól lehet mérni az erőforrások kiaknázását és a keletkező hulladékokat, ezeket a fenntarthatóság indikátorainak is használhatjuk. Másrészt, a városi metabolizmus elemzése lehetőséget biztosít az erőforrás-hatékonyság mérésére, a forrásáramlások körforgásának feltárására. Ezenkívül a városi állományok és azon átfolyó áramlások átfogó elszámolására, a kritikus folyamatok (csökkenő vagy növekvő felszín alatti vizek, hősziget, veszélyes építőanyagok hosszú távú hatásai stb.) megértésére is jó elemzési keretet biztosít. Több tényező is befolyásolja a városok metabolizmusát. A városforma például (beleértve a népsűrűséget és morfológiát), továbbá a szállítás technológiája hatással van az energia- és anyagáramlásra. A szétterjedt, alacsony népsűrűségű városokban nagyobbak a szállítás egy főre jutó energiaigényei, mint egy kompakt település esetében. Az éghajlat szintén nagy hatást gyakorol a városi metabolizmusra, hiszen például a kontinentális éghajlat alatt sokkal jelentősebb a téli fűtési energiaigény, mint egy mediterrán klímájú városban. A használt technológia, a vegetáció aránya, az energiaár, az épületállomány kora és minősége szintén nagyban befolyásolja az energiafelhasználást. A városokról készült tanulmányok általában azt mutatják, hogy a metabolizmus növekszik. Ez természetesnek tekinthető abszolút értékben, ahogyan a városok népessége is növekszik. Ugyanakkor általában az is igaz, hogy az egy főre eső értékek is növekednek. A városi metabolizmuskutatás atyjának az amerikai Abel Wolmant tekintik, aki egy egymillió lakosú, hipotetikus amerikai város mintáján írta le ezt a jelenséget. Wolman szerint „egy város metabolizmusa úgy is meghatározható, mint azoknak az anyagoknak és árucikkeknek az összessége, amelyek egy város lakóinak létfenntartásához szükségesek a háztartásokban, a munkahelyeken és a szórakozás színterein” (Wolman 1965). Wolman egyik későbbi követője, a szintén amerikai Thomas Graedel (1999) a városokat élő szervezetekhez hasonlította a következőképpen: „A városok élő szervezeteknek tekinthetők és úgy is elemezhetők abbéli próbálkozásként, hogy jelenlegi környezeti teljesítményüket és hosszú távú fenntarthatóságukat javítsuk.” Szintén Graedel (1999) állított fel egy tízkomponensű háromszöget a városi metabolizmus értékelésére, amelyet ökológiai városmérőrendszernek (ecocity metrics) nevezett el, és először Vancouverre alkalmazott. A fenntartható város (ökováros) kialakításának következő fő elvrendszerét fogalmazta meg: – a városnak hosszú távon fenntarthatónak kell lennie; – a városnak rendszerszemléletű megközelítést kell alkalmaznia a környezeti kölcsönhatások értékelésére; – a várostervezésnek elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy a városnövekedést és -változást jól kövesse; – az ökováros nyitott tereinek sokféle funkciót kell szolgálniuk; – a városnak a regionális és globális gazdaság részévé kell válnia; – a városnak vonzónak és működőképesnek kell lennie. Az elmúlt évtizedekben viszonylag kevés tanulmány született a városi metabolizmus változásáról. A tanulmányok mindegyike nagyobb népességű és területű városi térséget vizsgált. Az egyik legkorábbi és legátfogóbb tanulmányt Brüsszelről készítették Duvigneaud és Denaeyer-De Smet (1977) belga ökológusok, ez már szinte klasszikusnak számít a városi metabolizmus elemzésének történetében.

678


Az első városi metabolizmusvizsgálatokat az UNESCO Ember és Bioszféra Program keretében végezték az 1970-es és 1980-as években. 1977-ben jelent meg Boydennek és társainak tanulmánya Hongkong építőanyagainak és feldolgozott termékeinek ki- és beáramlásáról. E tanulmány későbbi felülvizsgálata során Warren-Rhodes és Koenig (2001) kimutatták, hogy az egy főre jutó élelmiszer-, víz- és anyagfelhasználás e nagyvárosban 20, 40, illetve 149%-kal nőtt 1971 és 1997 között. Az egy főre jutó erőforrásbevitel és hulladékkibocsátás növekvő trendjét elemezte Newman (1999) Sydney példáján. Toronto kapcsán Sahely és munkatársai (2003) végeztek metabolizmusvizsgálatokat, ahol kimutatták, hogy a háztartási hulladék például csökkent 1987 és 1999 között. Hasonló tanulmányok készültek Tokióra (Hanya – Ambe 1976), Bécsre (Hendriks et al. 2000), Nagy-Londonra (Chartered Institute of Waste Management 2002), Fokvárosra (Gasson 2002) és Limerickre (Browne et al. 2005) is. Egy 2006-ban elkészült tanulmány 26 európai város környezetének integrált értékelését tartalmazza (Bono et al. 2006). A városi metabolizmus jelenségének feltárásához kapcsolható az ökológiai lábnyom módszerének alkalmazása. Városi ökológiailábnyom-elemzések készültek Vancouverre (Wackernagel 1995), Santiago de Chilére (Wackernagel 1998), Cardiffra (Collins 2006) és a Balti-régió városaira (Folke et al. 1997). Az előzőekben említett, városi metabolizmussal foglalkozó tanulmányokat földrészek szerint csoportosítva mutatja be az 1. táblázat. 1. táblázat

Városi metabolizmussal foglalkozó tanulmányok Város Európa Amszterdam Bécs

Szerző(k)

Év

Gorree et al. Daxbeck et al. Obernosterer et al. Hendriks et al. Duvigneaud – Denaeyer-De Smet Hammer et al. Chartered Institute of Wastes Management Stanners, Bourdeau

2001 1996 1998 2000 1977 2003 2002 1995

Melaina, Keoleian Sahely et al.

2001 2003

Sydney Taipei Tokió

Newcombe et al. Warren-Rhodes – Koenig Yu – Huang Yan et al. Yan – Zhifeng Newman Huang Hanya, Ambe

1979 2001 2005 2003 2007 1996 1998 1976

Afrika Fokváros

Gasson

2002

Brüsszel Hamburg London Prága Észak-Amerika Ann Arbor Toronto Ázsia és Ausztrália Hongkong Nantong Shenzhen

Megjegyzés: saját szerkesztés.


679

Az erőforrás-hatékonyság alakulása Budapesten Társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatok Budapest területe 525 km2. A 2007. évi adatok szerint lakónépessége kb. 1,7 millió volt, népsűrűsége 3238 fő/km2 (Bécshez hasonló nagyságú). Az ország teljes bruttó hazai termékének mintegy 40%-át Budapesten állítják elő, a 100 főre jutó személygépkocsiállomány 35 darab. Az egy főre jutó zöldterület közel 13 m2, az egy főre jutó évi szilárdhulladék-keletkezés 630 kg, az évi szén-dioxid-kibocsátás 5,7 tonna/fő. Nagy Budapest lakossága az 1950-es évek eleji 1,6 millióról 1980-ra 2,06 millióra növekedett. Ettől az időtől kezdve a népesség fokozatos csökkenése figyelhető meg, aminek egyik oka a csökkenő születésszám, másik fő oka a környéki kistelepülésekre való kiköltözés. 2006-ra a népesség az 1980. évinek 82,5%-ára csökkent. Míg 1980-ban az ország népességének 19,2%-a élt a fővárosban, 2006-ban már csak 16,8%-uk volt budapesti illetőségű. Mindeközben a lakásállomány is jelentős változásokon ment keresztül. 1960-ban 536 ezer lakást tartottak nyilván, számuk azóta is folyamatosan emelkedik, igaz az 1960-as években megkezdődött jelentős mértékű házgyári panellakás-építés („betonkorszak”) 1990-ig tartó üteme – évi átlagban mintegy 1,6% – 1990 után számottevően lelassult (alig 0,5% évente). A hosszú idősor alapján megállapítható, hogy az 1960–1990 közötti három évtized alatt addig soha nem látott mennyiségben építettek be anyagokat a budapesti lakásállományba. A fővárosi lakásépítési ütemre jellemző, hogy 1960-ban egy lakásra átlagosan 3,3 fő, míg 2006-ban kevesebb mint 2 fő jutott. Ugyancsak beszédes, hogy az országban az 1980-as években épült lakások közül minden ötödik Budapesten volt. A panellakásokat eredetileg 30–70 év élettartamra tervezték, így a legelőször épített panellakások lassan „megérnek” a teljes felújításra, illetőleg részben lebontásra várnak, ezért az elkövetkező évtizedekben az építési hulladék anyagáramának jelentős emelkedésével kell számolni. A személygépkocsi-állomány az 1965. évi 39 ezerről 2005-re 596 ezerre emelkedett, ami több mint 15-szörös bővülést jelent. A 100 főre jutó személygépkocsi-állomány azonban még így is csak kevéssel haladja meg az OECD-országok átlagának felét (35, illetve 52). Az autóbusz-állományban ugyanezen időszak alatt alig 3,5-szeres növekedés volt megfigyelhető. A tehergépkocsi-állomány 1970 és 2005 között majdnem háromszorosára emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek állománya (hűtő- és fagyasztógép, mosógép, televízió stb.) a vizsgált fél évszázad során jelentősen bővült, és szerkezetében számottevő átrendeződések történtek. Mivel az állomány az anyagáramlás kimeneti oldalán előbb-utóbb megjelenik hulladék formájában, és komoly környezeti következményekkel járhat, feltárása elengedhetetlen az anyagáramlás teljes folyamatának feltérképezésében. Ennek mélyebb értelmezése azonban részletes háztartás-statisztikai adatfeltárást igényel, amely további kutatás tárgyát képezi. A 2005. évi adatok szerint Budapesten egy főre vetítve kb. 630 kg települési szilárd hulladék keletkezett, miközben az országos átlag 460 kg, az OECD-átlag pedig közel 560 kg volt. A 2005. évi felmérés adatai alapján a fővárosban egy év alatt szén-dioxidból mintegy 9,5 millió, nitrogén-oxidokból 39 ezer tonna került a levegőbe. A légszennyezésben a

680


gépjárművek meghatározó szerepet játszanak. 2005-ben a fővárosban a szilárd anyagok 58%-a, a nitrogén-oxidok több mint fele és a szén-dioxid egyötöde a gépjárművek által kibocsátott kipufogógázokkal került a levegőbe, ugyanakkor a kén-dioxid-kibocsátásból a gépjárművek mindössze 0,3%-kal részesedtek. A fővárosban a szilárd anyagok kétharmada és a kén-dioxid hattizede a tehergépkocsik által kibocsátott kipufogó-gázokból került a levegőbe. A személygépkocsik a szén-dioxid és a nitrogén-oxidok kibocsátásának mintegy feléért felelősek (KSH 2008). Nemzetközi összehasonlításban a légszennyezőanyag-kibocsátásról elmondható, hogy a budapesti és az országos adat, mind a kén-dioxid és nitrogén-oxidok, mind a széndioxid esetében az OECD-átlag alatt – helyenként jóval az alatt – marad. Különösen szembeötlő ez a kén-dioxid esetében, ahol az országos átlag megközelíti az OECDátlagot, de a budapesti kibocsátás egy főre jutó értéke az előbbiek ötöde-hatoda. A nitrogén-oxidok és a szén-dioxid esetében – a közlekedés nagysága és koncentrációja miatt – a fővárosi kibocsátás meghaladja az országos értéket, de alig fele az OECD-átlagnak (1. ábra). 1. ábra

Budapest, Magyarország és az OECD összehasonlítása, 2005 Egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás 12

50

10

40

8 Tonna

Darab

100 főre jutó személygépkocsi-állomány 60

30

10

2

0

0 Budapest

80 70 60 50 40 30 20 10 0

Országos átlag

OECD-átlag

Budapest

Szennyvíztisztító telepekhez csatlakozott lakosság aránya

Egy főre jutó kén-dioxid-kibocsátás

20 15 10 5 0 Országos átlag

OECD-átlag

Budapest

Egy főre jutó települési szilárd hulladék

Kg

500 400 300 200 100 Budapest

Országos átlag

Országos átlag

OECD-átlag

Egy főre jutó nitrogén-oxidok-kibocsátás

700 600

Kg

OECD-átlag

25

Budapest

0

Országos átlag

30

Kg

Százalék

6 4

20

40 35 30 25 20 15 10 5 0

OECD-átlag

Megjegyzés: saját számítás magyar és OECD-statisztikák alapján.

Budapest

Országos átlag

OECD-átlag


681

A Duna a parti szűrésű kutakon keresztül biztosítja a térség ivóvízkészletét, illetve magába fogadja a tisztított és a tisztítatlan szennyvizet. A fővárosban a lakosság éves átlagos vízfogyasztása egy főre vetítve 59 m3, ami naponta átlagosan 160 litert tett ki. 2007 végén az ivóvízvezeték-hálózat hossza 4500 km volt, és lényegében az összes lakás el volt látva egészséges ivóvízzel. A vízgyűjtő területről a csapadékvíz egy része is a Dunába jut, jelentősen befolyásolva ezzel a vízminőséget. A 2005. évi adatok tanúsága szerint a budapesti lakosok alig több mint fele csatlakozott szennyvíztisztító telephez. Ez az arány országos szinten közel 58% volt, az OECD-átlag pedig megközelítette a 70%-ot. A szennyvíztisztításba vont fővárosi népesség arányának számottevő növekedése fog várhatóan bekövetkezni az építés alatt lévő, nagy befogadóképességű szennyvíztisztítómű üzembe helyezésével. A 2007. évi előzetes adatok alapján a fővárosban összesen 691 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek be. Az összes elszállított kommunális hulladék 617 ezer m3 volt, melynek 68%-át a lakosságtól, 32%-át pedig közületektől szállították el. A szilárd hulladék egyötöde szerves anyag, az újrahasznosítható papír, textil, műanyag, fém és üveg együttes aránya pedig 35% volt. Az összes hulladék 2,7%-át, 18 ezer tonnát szelektív módon gyűjtötték be, ez az üveg 16%-át, a papír egytizedét, a műanyag 2%-át és a fém kevesebb mint 1%-át érintette. A hulladék felét elégetéssel hőenergiát nyerve hasznosították, ellenőrzött lerakóba 42%-a került, az újrafeldolgozás aránya 4,3%-ot képviselt, nem ellenőrzött lerakóba az összes hulladék 2,9%-át helyezték el. A budapestiek 41%-a él olyan lakókörnyezetben, ahol az éjszakai zaj meghaladja az intézkedési terv kidolgozását szükségessé tevő határértéket (55 dB), míg 10%-a 65 dBnél is nagyobb zajhatásnak van kitéve. A fővárosi zöldterület 72%-a közpark, 16%-a közkert volt, 11%-át pedig az erdők tették ki. Egy lakosra 13 m2 zöldterület jutott, 6 m2-rel kevesebb, mint az országban átlagosan. A fővárosi zöldterületek 25%-a (a kiemelt közcélú zöldterületek) a fővárosi önkormányzat, a többi a kerületi önkormányzatok tulajdonában van. A központi kerületektől kifelé haladva az önkormányzatok által birtokolt zöldterületek nagysága folyamatosan növekszik (KSH 2008). A városi metabolizmus fejlődése 1955–2005 között A budapesti városi metabolizmus longitudinális vizsgálatában a következő elemekre támaszkodhattunk a bemeneti oldalon: – összes vízfelhasználás, – összes gázfogyasztás, – összes villamosenergia-felhasználás, – összes felhasznált hőmennyiség, – élelmiszer-fogyasztás. A kimeneti oldalon pedig az alábbi elemekre vonatkozóan állt rendelkezésre hosszabb idősor: – összes szennyvízkibocsátás, – elszállított települési szilárd hulladék, – légszennyezőanyag-kibocsátás (CO2, SO2, NOx, CO, szilárd anyag).

682


Lévén a fenti elemek mértékegysége különböző (m3, MWh, t), szükség volt egy átalakítás elvégzésére annak érdekében, hogy a mind a bemenet, mind a kimenet oldalán lévő anyag- és energiaáramlások egyetlen áramlássá legyenek összevonhatók. A közös mértékegység az anyagáramlásban megszokott tömegegység, a tonna. A vízfelhasználás esetében 1 m3 víz 1 tonna víznek felel meg, a gázfogyasztásnál 1000 m3 gáz megfelel 0,74 tonna gáznak. A villamos energia esetében kicsit bonyolultabb a folyamat, ugyanis az 1980-as évek közepéig a villamosenergia-termelés döntően kőszénfelhasználáson alapult, azt követően viszonylag gyorsan gázalapra állt át az energiatermelés. Ennek figyelembevételével: 1955–1985 között 1 MWh ~ 0,086·0,7 ~ 0,0602 tonna olajegyenérték (toe), 1985 után 1 MWh ~ 0,086 toe. A felhasznált hőmennyiség esetében az előzőhöz hasonlóan 1970–1985 között 1 TJ ~ 23,887·0,7 ~ 16,721 toe, 1985 után 1 TJ ~ 23,887 toe. Megvizsgálván Budapest összes erőforrás-felhasználását (építőanyag-felhasználás nélkül) 1965–2005 között, az alábbi fő megállapítások tehetők: – 1965-ben az egy főre jutó erőforrás-felhasználás vízfelhasználással együtt 114,5 tonna, vízfelhasználás nélkül 0,88 tonna; a felhasznált víz mennyisége a többi erőforrás használatához viszonyítva 130-szoros; 2005-ben ugyanez a mutatópár rendre 88 és 1,8 tonna volt; a vízfelhasználás kb. 50-szerese a többi erőforráshasználatnak; – 1965-ben a vízfelhasználás 210 millió tonna, az 1986. évi közel 327 millió tonna (a vizsgált időszak legnagyobb értéke, egyben abszolút történelmi csúcs is a város történelmében), 2005-ben 160 millió tonna volt, amely a 40 év előttihez képest 25%-os csökkenés, de a csúcshoz viszonyítva több mint 50%-os szűkülést jelent. Budapest összesített erőforrás-felhasználásának fél évszázadot átívelő vizsgálata alapján három nagy korszak különíthető el. Az erőforrás-hatékonyság bemeneti oldalát tekintve az első nagy korszak 1955-től 1980-ig tartott, amely a nagyváros szocialista extenzív fejlődési időszakának tekinthető. Ebben az időszakban növekedett mind az energia- és vízfelhasználás, mind az élelmiszerfogyasztás. A második, rövidebb időszak az 1980–1990 között a gazdasági átalakulás előtti fázisnak tekinthető, amelyet az erőforrás-felhasználás időleges stagnálása jellemzett. Az 1990-től kezdődő harmadik, átmeneti időszak jelenleg is tart, és az erőforrás-hatékonyság erőteljes javulását mutatja (2. ábra). Az erőforrás-termelékenységnek ez a javulása egyrészt a népesség jelentős csökkenésével, másrészt a város fogyasztási szerkezetének átalakulásával, harmadrészt a „használó fizet” elv következetesebb alkalmazásával magyarázható. Jól mutatja ez utóbbit például, hogy a víz ára az utóbbi egy évtizedben több mint 2,5-szeresével emelkedett (3. ábra). Ennek következtében a háztartások fogyasztási szokásai gyorsan megváltoztak, és a lakosság vízfogyasztása kb. negyedével csökkent. A szolgáltatott és kitermelt vízmennyiség közötti különbség (vízveszteség) többlettermelést, -kezelést és -elosztást tesz szükségessé, így ennek csökkentése nemcsak gazdasági szükségszerűség, hanem erőforrás-hatékonysági és környezetvédelmi szempontból is fontos. A veszteségek csökkentésére a Fővárosi Vízművek hosszú távú programot dolgozott ki. A program első lépésként 2007-ben a veszteségek 18%-ra történő csökkentését, ezt követően a gazdaságilag fenntarthatónak ítélt 16,5%-os érték elérését tűzte ki célul (Fővárosi Vízművek 2007).


683 2. ábra

Az erőforrás-hatékonyság bemeneti oldala 350 000

Anyagbevitel, kilotonna

300 000 250 000 200 000 150 000 100 000 50 000

stagnálási átmeneti szakasz extenzív szakasz szakasz 0 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005

3. ábra

200

180 000 160 000 140 000 120 000 100 000 80 000

180 160 140 120 100

60 000 40 000

60 40

80

Vízdíj

Vízfelhasználás

Háztartási vízfelhasználás és vízdíjak, 1998–2008 200 000

20 20 000 0 0 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 Vízfelhasználás (1000 m3)

3

Vízdíj (Ft/m )

Forrás: Budapest statisztikai évkönyvei; Fővárosi Vízművek adatai alapján saját szerkesztés.

Az erőforrás-hatékonyság kimeneti oldalát szemlélve a bemeneti oldalhoz képest ötéves eltolódás figyelhető meg a következők szerint: az első korszak 1955 és 1975 között, a stagnálás időszaka 1975 és 1985 között volt, 1985 után kezdődött az átmenet időszaka, amely jelenleg is tart, bár nem annyira „látványosan”, mint a bemeneti oldal esetében (4. ábra). Az elszállított települési szilárd hulladék évi mennyisége 1955 és 2005 között több mint 5-szörösére, 120 kg/fő értékről 630 kg/fő értékre emelkedett. Ezzel Budapest egyértelműen az „eldobó” fogyasztói társadalom tipikus jegyeit mutatja. A hulladék összetételének változása 1990–2005 között jól mutatja az előbb említett fogyasztási szerkezet változását. A műanyaghulladékoknak az 1990-es évtized elején tapasztalt 5%-os részaránya 1997-től kezdődően intenzíven emelkedett, és 2005-re megközelítette a 17%-ot. A városi metabolizmus egyik fontos mérőeszköze a hulladékok áramlásának, a hulladékmennyiség megelőzésének és csökkentésének, valamint az anyagában újrahasználható

684


és újrahasznosítható hulladékok mennyiségének figyelemmel kísérése. A Japán által kezdeményezett – és a G8-csúcsokon megerősített – „3R” politikája (reduce, reuse, recycling = csökkenteni, újrahasználni, újrahasznosítani) városi szinten is alkalmazható, és fontos részét kell képeznie a fenntartható városfejlesztésnek. 4. ábra

Az erőforrás-hatékonyság kimeneti oldala

Anyagkibocsátás, kilotonna

600 000 500 000 400 000 300 000 200 000 100 000 extenzív szakasz 0 1955

1960 1965

stagnálási szakasz

1970 1975

átmeneti szakasz

1980 1985 1990 1995 2000 2005

A globális éghajlatváltozás időszakában a nagyvárosok komoly kihívásokkal néznek szembe. A fenntartható városfejlesztésnek az erőforrások hatékony felhasználását össze kell hangolnia az éghajlat-változási politikával mind az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, mind az éghajlatváltozás következményeihez való alkalmazkodás terén. Különös jelentősége van a hosszú távra tervezhető épületállománynak, hiszen az épületállomány korszerűsítésével – szakértői becslések szerint – közel 30%-kal csökkenthető a közvetlen és közvetett üvegházhatásúgáz-kibocsátás. Erőforrás-hatékonyság a Budapest főváros környezeti programban Budapest önkormányzata 2007-ben fogadta el a 2008–2013 időszakra szóló környezetvédelmi programot (Budapest Főváros Közgyűlése 2007), amelyben az erőforrások hatékonyabb felhasználását célzó intézkedések is megjelennek. Az energiagazdálkodás területén a főváros teljes energiafogyasztását 2013-ig 10%-kal kívánják csökkenteni. Ehhez folytatni kell az épületek hőszigetelését és a nyílászárók cseréjét, a panellakások hőszolgáltatásának egyedi mérését és a fűtésrendszerek szabályozását. A városi közintézmények energiafelhasználását szintén 10%-kal kívánják csökkenteni. A megújuló energiaforrások felhasználásának arányát 5%-ra szeretnék növelni. A zöldterületek fontos szerepet játszanak egy nagyváros életében, hiszen ezzel jelentősen csökkenthető a városi hőszigethatás kialakulása. A városi zöldterület-borítottságot a 2005. évi szinten kívánják tartani, ennek egy főre vetített értéke pedig meg kell haladja a 2005. évi szintet (6,2 m2/fő). Az egy főre jutó települési szilárdhulladék-keletkezés leszorítása a cél 2013-ig 540 kg/fő értékre, 2020-ig pedig 520 kg/fő értékre. A szelektív hulladékgyűjtés arányát 2013-ra további 5%-kal szándékoznak növelni, a biológiailag lebomló hulladék 4%-os arányát 25%-ra, a lebomló csomagolóanyagokét 50%-ról 60%-ra kívánják emelni.


685

A program sajnálatos módon nem foglalkozik a szennyvízkezelés kapcsán konkrét célok meghatározásával, jóllehet ez a főváros egyik legégetőbb környezeti problémája. Budapesten még mindig jelentős szerepet játszik a tisztítatlan szennyvizek aránya, továbbra is a Dunába mint nagy „nyelőbe” kerül a keletkezett szennyvizek közel fele. Következtetések és ajánlások Budapest erőforrás-hatékonyságának történeti elemzése alapján az alábbi következtetések és ajánlások fogalmazhatók meg: – Az OECD erőforrás-termelékenységgel és anyagáramlás-elemzéssel kapcsolatos munkái és ajánlásai jól alkalmazhatók mikroszinten is, beleértve a városokat. – Az idősorokban fellelhető adathiányok nagymértékben korlátozzák az összevont anyagáramlás-mutatók kiszámítását, e tény figyelembevétele nélkül a trendek elemzése félreértelmezésekhez vezethet. – Az erőforrás-hatékonyság kimeneti oldalának adatminőségét és mennyiségét javítani szükséges a bemeneti oldalhoz képest. – A részletezett információk mikroszinten is sokkal használhatóbbak a döntéshozók számára, mint a nagyon összesűrített (aggregált) mutatók. – A szétszóródó áramlások (például víz- és hőveszteség, veszélyes anyagok), valamint az állományalkotó elemek (épületek, utak, infrastrukturális létesítmények) jobb feltárása elősegítheti az erőforrás-hatékonysági intézkedéseket. – Az anyagáramlás-elemzéssel kapcsolatos információk döntéshozatali és szakpolitikai alkalmazhatóságát mindig figyelembe kell venni. – A városi metabolizmus és erőforrás-hatékonyság részletes elemzése hozzájárulhat a fenntartható várostervezéshez és -fejlesztéshez. IRODALOM Bono, Lorenzo – Castri, Roberta – Tarzia, Valentina (2006): The Urban Ecosystem Europe Report 2006. Ambiente Italia Research Institute, Milano Browne, David – O'Regan, Bernadette – Moles, Richard (2005): A comparative analysis of the application of sustainability metric tools using Tipperary Town, Ireland, as a case study. Management of Environmental Quality. Vol. 16. No. 1 Budapest Főváros Közgyűlése (2007): Budapest főváros környezeti program 2008–2013. Budapest Chartered Institute of Wastes Management (2002): City Limits: A resource flow and ecological footprint analysis of Greater London. Best Foot Forward Ltd., London Collins, Andrea – Flynn, Andrew – Weidmann, Thomas – Barrett, John (2006): The environmental impacts of consumption at a subnational level: The ecological footprint of Cardiff. Journal of Industrial Ecology. Vol. 10. No. 3 Daxbeck, Hans – Lampert, Ch. – Morf, Leo – Obernosterer, Richard – Rechberger, Helmut – Reiner, Iris – Brunner, Paul H. (1996): Der anthropogene Stoffhaushalt der Stadt Wien – N, C und Pb (Projekt Pilot). Institut für Wassergüte und Abfallwirtschaft, Technische Universität Wien, Wien Decker, Ethan H., – Elliott, Scott – Smith, Felisa A. – Blake, Donald R. – Rowland, Sherwood F. (2000): Energy and material flow through the urban ecosystem. Annual Review of Energy and the Environment. Vol. 25 Duvigneaud, Paul – Denaeyer-De Smet, Simone (1977): L’ecosystéme urbain bruxellois. In: Duvigneaud, P. – Kestemont, P. (eds.) Productivité en Belgique. Traveaux de la Section Belge du Programme Biologique International, Bruxelles Folke, Carl – Jansson, Asa – Larsson, Jonas – Costanza, Robert (1997): Ecosystem appropriation by cities. Ambio. Vol. 26 Fővárosi Vízművek (2007): Környezetvédelmi jelentés 2006, Budapest Gasson, Barry (2002): The ecological footprint of Cape Town: Unsustainable resource use and planning implications. Paper presented at SAPI International Conference: Planning Africa, 17–20 September, Durban, South Africa, Saunders Goree, Marieke – Kleijn, René – van der Voet, Ester (2001): Materiaalstromen door Amsterdam. Centrum Milieukunde Leiden, Milieudiens, Amsterdam Graedel, Thomas (1999): Industrial ecology and the ecocity. The Bridge. Vol. 29 No. 4

686


Hammer, Mark – Giljum, Stefan – Hinterberger, Friedrich (2003): Material flow analysis of the City of Hamburg. Paper presented at the workshop Quo vadis MFA? Material Flow Analysis—Where Do We Go? Issues, Trends and Perspectives of Research for Sustainable Resource Use, 9–10 October, Wuppertal Hanya, T. – Ambe, Y. (1976): A study on the metabolism of cities. In: Science for a better environment. Science Council of Japan, Kyoto Hendriks, Carolyn – Obernosterer, Richard – Müller, Daniel – Kytzia, Susanne – Baccini, Peter – Brunner, Paul H. (2000): Material flow analysis: A tool to support environmental policy decision-making. Two case studies on the city of Vienna and the Swiss lowlands. Local Environment, Vol. 5 Huang, Shu-Li (1998): Urban ecosystems, energetic hierarchies, and ecological economics of Taipei metropolis. Journal of Environmental Management, Vol. 52 Kennedy, Christopher – Cuddihy, John – Engel-Yan, Joshua (2007): The changing metabolism of cities. Journal of Industrial Ecology, Vol. 11, No. 2 KSH (2008): Budapesti mozaik 8. Budapest környezeti állapotának főbb jellemzői. Statisztikai Tükör, 2008/52 Melaina, Marc – Keoleian, Gregory (2001): A Framework for Urban Energy Metabolism Studies: An Ann Arbor, Michigan Case Study. Paper presented at The Science & Culture of Industrial Ecology Conference of the International Society for Industrial Ecology 12–14 November, The Netherlands Newcombe, Kenneth – Kalina, J. D. – Aston, A. R. (1978): The metabolism of a city: the case of Hong Kong, Ambio, Vol. 7 Newman, Peter W. G. et al. (1996): Human settlements. In: Newman, Peter W. G. (ed.) Australian State of the Environment Report 1996, Department of Environment, Sport and Territories, State of the Environment Advisory Council, Canberra Obernosterer, Richard – Brunner, Peter H. – Daxbeck, Hans – Gagan, T. – Gleck, Emmanuel – Hendricks, C. – Morf, Leo – Paumann, Renate – Reiner, Iris (1998): Urban metabolism – The city of Vienna. Materials accounting as a tool for decision-making in environmental policy. 4th European Commission Programme for Environment and Climate. Institute of Water Quality and Waste management. Vienna University of Technology, Vienna OECD (2004): OECD Council Recommendation on Material Flows and Resource Productivity. C(2004)79 OECD (2008): OECD Council Recommendation on Resource Productivity. C(2008)40 Pomázi István – Szabó Elemér (2006): A társadalmi metabolizmus, L’Harmattan, Budapest Pomázi István (2008): Merre tart a világ? Természet Világa, 2008/3 Sahely, Halla R. – Dudding, Shauna – Kennedy, Chiristopher A. (2003): Estimating the urban metabolism of Canadian cities: Greater Toronto Area case study. Canadian Journal for Civil Engineering, Vol. 30 Stanners, David – Bourdeau, Philippe (1995): Metabolism of City Prague, Czech Republic. In: Europe’s Environment: The Dobříš Assessment, European Environment Agency, Copenhagen Wackernagel, Mathis (1998): The ecological footprint of Santiago de Chile. Local Environment. Vol. 3, No. 1 Wackernagel, Mathis – Rees, William E. (1995): Our ecological footprint: Reducing human impact on Earth. Philadelphia, New Society Warren-Rhodes, Kimberley – Koenig, Albert (2001): Escalating trends in the urban metabolism of Hong Kong 1971–1997. Ambio. Vol. 30, No. 7 Wolman, Abel (1965): The metabolism of cities. Scientific American. Vol. 213, No. 3 Yan, Wen-hong – Liu, Y. M. – Huang, X. (2003): The change of urban metabolism and the effect of waste being created of Shenzhen. Cities Problem, No. 1 Yan, Zhang – Zhifeng, Yang (2007): Eco-efficiency of urban material metabolism: a case study in Shenzhen, China. Acta Ecologica Sinica, Vol. 27 Yu, Shu-tong – Huang, Xian-jin (2005): Studies on material metabolism in the regional system – a case study of Nantong City, Jiangsu Province. Journal of Natural Resources, Vol. 20, No. 2 Felhasznált adatforrások: Budapest statisztikai évkönyvek, OECD környezeti adattárak, a Fővárosi Vízművek éves jelentései.

Kulcsszavak: anyagáramlás, városi metabolizmus, erőforrás-hatékonyság, fenntartható városfejlesztés. Resume In the period of urbanization, the sustainable uses of natural resources have become more and more important in the most developed countries. Exploring urban material flows could help to better understand complex input-output processes, and the material consumption of the population. The economic changes in Budapest between 1950 and 1990, coupled with a large population increase, brought with them greater resource needs and unprecedented waste generation habits. After the political transformation in 1990, radical economic, demographic and social changes have occurred, which have altogether had a great impact on different resource uses (e.g. water, energy, land and food) and resource efficiency. This paper highlights the economic and environmental transformation of Budapest by emphasizing the following aspects: development and transformation of the economy; material resource consumption and waste generation and related environmental impacts. The main findings and recommendations of the case study can contribute to underpin a more resource efficient urban policy and design.

DR. SZABÓ PÁL

A gazdasági fejlettség egyenlőtlensége az Európai Unió különböző területi szintjein Bevezetés Európa fejlettségének regionális különbségei mindig is kiemelt figyelmet kaptak a területi kutatók körében, így számtalan külhoni publikáció foglalkozik ennek különböző aspektusaival, sőt az integráció szervezetének keretein belül is – a regionális politika növekvő súlya miatt – egyre nagyobb teret nyert a téma (kohéziós jelentések, ESDP, ESPON stb.). Az egységesített regionális adatbázisok az elmúlt években sok hazai kutatót is felbátorítottak a jelenség különböző klasszikus vagy éppen újfajta vizsgálatára – ld. Horváth 1998, Kovács 1999, Szabó 2000, Kovács 2001, Horváth 2003, Szabó 2003a, Szabó 2003b, Tóth 2003, Szabó 2005a, Probáld–Szabó 2005, Horváth 2006, Szabó 2006, Novák–Papdi 2007, Szabó 2007. Az ezekben feldolgozott témákhoz párosul, s újabb adalékot ad, ha áttekintjük, hogy miként változott az országokon belül a fejlettség területi különbsége az elmúlt években, illetve az egyes régiókon belül mekkorák a kisebb területi egységek közötti fejlettségbeli differenciák. Utóbbiak az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak abban a tekintetben, hogy az elmaradott NUTS 2 régiókba kerülő európai uniós regionális támogatások gyakorta azok fejlettebb részeinek jutnak. A fejlettség jelensége A fejlettség többdimenziós, többmutatós jelenség, ráadásul hely-, idő- és társadalomfüggő a mérése. A sokoldalúság ellenére a jövedelemtípusú mutatószámok egy főre vetített értékeinek használata a leggyakoribb; közülük világszerte elfogadott indikátorok a GNI/fő és a GDP/fő. Míg a GNI csak országos szinten mért mutató, addig a GDP-t mérik, használják regionális szinten is, és fajlagos verziója általánosságban a regionális fejlettség–elmaradottság legfontosabb mérőszáma (gyakorta szűkebb értelemben, a gazdasági fejlettség indikátoraként tekintenek rá) (Nemes Nagy 1998, Szabó 2008). A GDP sok szempontból támadható (az értéktermelés lokalizációjában problémát jelentenek a cégek könyvelési technikái, az ingázás; a GDP-t nem korrigálják az értéktermelés miatt a természetben vagy a társadalomban bekövetkező értékcsökkenéssel; nem jelentkezik benne a nem számszerűsített értéktermelés, a feketemunka; az egy főre jutó GDP nem szükségképpen azt fejezi ki, hogy melyik térség lakói élnek jobban stb.), de minden hátránya ellenére ma is a legelfogadottabb fejlettségi indikátor. Ha rendelkezésre áll, a legtöbb esetben prioritást élvez más mutatókkal, illetve a különböző mérőszámokból előállítható komplex mutatókkal szemben (Szabó 2008). Az egy főre jutó GNI és GDP az Európai Unióban is régóta kiemelt, preferált mutatók (kulcsindikátorok), rájuk épül a közösség regionális politikája azáltal, hogy a fejlettség–

688

DR. SZABÓ PÁL

elmaradottság jelenlegi kizárólagos hivatalos mérőszámai. a) Konvergenciarégiók (2007– 2013): regionális politikai támogatásra jogosultak az Európai Regionális Fejlesztési Alapból azon NUTS 2 régiók, ahol a (2000–2002. évi) GDP/fő érték vásárlóerő-paritáson az EU-átlag 75%-a alatt van; b) kohéziós országok (2007–2013): támogatásra jogosultak azon országok a Kohéziós Alapból, ahol a (2001–2003. évi) GNI/fő adata az EU-átlag 90%-a alatt van. Az EU regionális politikájában ennyivel lezárják a fejlettség számszerűsítését. E téren évek óta nincs érdemi változás, annak ellenére, hogy például a Régiók Bizottsága megkérdőjelezi az egy főre jutó GDP relevanciáját egy-egy régió fejlettségének mérésében. A GDP-adatokat az Eurostat állítja össze az országok statisztikai hivatalainak adatközlése alapján, országos és regionális szinten (REGIO-adatbázis). A jelenlegi számítási rendszer (ESA95) alapján 1995-től van évente publikus Eurostat-adat, euróban és vásárlóerő-paritáson (pps) is. Vizsgálatainkban ezt az adatbázist használtuk fel. A vizsgálatok lehetséges területi szintjei Az Európai Unióban az országos alatti, úgynevezett regionális területi szintek esetében az – EU-határozatban is rögzített, így hivatalossá tett – NUTS-rendszer vált meghatározóvá. Az ország jelenti (nem hivatalosan) a NUTS 0 szintet, alatta a NUTS 1, a NUTS 2 és a NUTS 3 szintek vannak. (Régen volt NUTS 4 és NUTS 5 is, amelyeket ma már LAU 1 és LAU 2-nek hívnak, ezekre viszont nincsenek Eurostat-adatok [sőt nem is minden országban alakították ki a LAU 1 területi szintet].) Az integráció bővítése, valamint az egyes országokban a területi beosztások változásai újabb és újabb felépítésű NUTS-rendszert eredményeztek, jelenleg az úgynevezett NUTS-2006 van érvényben (2008. 01. 01-től). Azonban visszamenőleg nem állnak rendelkezésre adatok az új területi beosztás minden egységére, így több esetben vagy rövid időszak elemezhető, vagy „hibrid-adatbázisokat” kell összeállítani és használni. Igaz ez ebben az esetben is: több országnál és régiónál – GDP-adathiány miatt – az előző NUTS-verzió, a NUTS-2003 egységeit, azok adatait kellett használnunk. Fontos még kiemelni a NUTS-rendszer kritikáját: országonként nagyon eltérő a területi beosztás mikéntje, s emiatt az EU-szintű összehasonlításokat, vizsgálatokat fenntartásokkal kell kezelni (Szabó 2005b); látni fogjuk, hogy ez esetünkben is szükséges. A területi egyenlőtlenségi vizsgálatok egyszerűbb módszerei A területi különbségek vizsgálatának legegyszerűbb és leggyakoribb formája a statisztikai adatok összehasonlítása (táblázatok révén), valamint tematikus térképezése, s így a területi kép elemzése; ezt az Eurostat évenként megjelenő regionális statisztikai évkönyvei, a háromévente megjelenő kohéziós jelentések (legutóbb 2007-ben), illetve a köztes években kijövő periodic report-ok is szemléletesen tükrözik. Azonban egy térkép a jelenség területi képét mutatja, s az egyenlőtlenség nagyságát, annak időbeli változását nem adja vissza. Ezt orvosolja a területi egyenlőtlenségek mérése, amelyre számos statisztikai módszert lehet alkalmazni (ezekről részletesen ld. például Nemes Nagy 2005). Ezek közül az EU-gyakorlatában manapság a súlyozott relatív szórás, esetenként a GINIkoefficiens a használatos, régebben viszont a Theil-index volt a jellemző. A negyedik

A GAZDASÁGI FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE AZ EURÓPAI UNIÓBAN

689

kohéziós jelentés (2007) is megemlíti ezeket (9. o.), konkrétan a GINI-koefficienst és a „súlyozott relatív szórás együtthatót”. (Ám a számítási metódusokra nem tér ki az anyag.) Az egyenlőtlenségi mutatók súlyának növekedését mutatja, hogy már az EU regionális adatbázisába (regionális GDP-adatoknál) is bekerültek mint lehívható, konkrét értékeket adó mérőszámok. E munkában alapvetően a súlyozott relatív szórás mutatójára támaszkodunk, s az alábbi formulát használjuk:1 ⎡ 1 ∑ ( yi − y ) 2 f i ⎤ V = 100 ⎢ ⎥; ∑ fi ⎥⎦ ⎢⎣ y

ahol yi = az i. térség egy főre jutó GDP-értéke, y = az yi súlyozott átlaga, fi = az i. térség népességszáma. Országok közötti és regionális különbségek az Európai Unióban Az Európai Unióban az országok között a gazdasági fejlettségbeli különbségek nagyok, a vásárlóerő-paritáson2 mért egy főre jutó GDP (2006) esetében – a kiugró Luxemburgot (279% az EU 27 átlagához képest) és a leszakadt Romániát (39%), Bulgáriát (37%) leszámítva – a legnagyobb és legkisebb értékekkel rendelkező országok között a differencia majdnem háromszoros. Ígéretes viszont, hogy az 1998–2006 közötti időszakban3 az országok közötti különbségek folyamatosan csökkentek (1. táblázat). 1. táblázat

Az egy főre jutó GDP (pps) országos különbségeinek változása az Európai Unióban (EU 27) Súlyozott relatív szórás (%)

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

32,09

31,88

31,74

30,94

29,85

28,97

28,21

27,55

26,57

Megjegyzés: az Eurostat (REGIO) adatai alapján saját számítások.

Az EU 27-en belül Magyarország gazdasági fejlettségi helyzete rossz: 2006-ban 21. volt az országok ranglistáján; mindössze Szlovákia, Litvánia, Lettország, Lengyelország, valamint Románia és Bulgária állt a sorban mögöttünk. 1997 óta az ország egy főre jutó GDP értéke lassan, de folyamatosan közelített az EU 27 átlagához (1997: 52%, 2006: 65%), ám ezzel együtt hazánk rangpozíciója 2005-ig nem változott (20. hely), a tíz év alatt nem előztünk meg egyetlen országot sem. (Viszont 2006-ban Észtország elénk került.) Az EU 27-ben a NUTS-2006 szerint 97 db 1-es szintű régió van. A területi különbségek jelentősek: az integráció lakosságának mintegy 20%-át adó legfejlettebb régiók (18 db) egy főre jutó GDP-je (pps) az uniós átlag 147%-a volt 2005-ben, míg a szintén 20% népességet magába foglaló legelmaradottabb régiók (20 db) átlagértéke mindössze 1 Az EU REGIO-adatbázisában a súlyozott relatív szórásnak egy kevésbé használatos verzióját találjuk; a kétféle módszer révén előálló eredmények nem térnek el igazán egymástól. 2 Ha euróban adnánk meg a GDP-adatokat, akkor országos és regionális szinten is nagyobb egyenlőtlenségeket mérnénk; mivel azonban az EU regionális politikájában (elemzéseiben) a vásárlóerő-paritásos GDP-vel számolnak, mi is e mutatót használjuk. 3 1995–1997: nincs GDP-adat Máltára és Romániára.

690

DR. SZABÓ PÁL

48% volt, azaz közel háromszoros fejlettségbeli különbséget figyelhettünk meg közöttük. Ha a gazdasági fejlettség területi különbségeit nézzük, megállapítható, hogy 2000–2005 között a regionális különbségek csökkentek (1. ábra). Magyarország régióinak pozíciója 2005-ben: Közép-Magyarország 41., Dunántúl 83., Alföld és Észak 91; 1998-ban KözépMagyarországé rosszabb volt (68.), a Dunántúlé viszont alig változott (82.), akárcsak az Alföld és Északé (89.). 1. ábra

Az egy főre jutó GDP (pps) regionális egyenlőtlenségének változása az Európai Unióban 44,0

NUTS 2 NUTS 1

42,0 40,0 38,0 36,0 34,0 32,0 30,0 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Megjegyzés: az Eurostat (REGIO) adatai alapján saját számítások és szerkesztés.

Az EU 27-ben a NUTS-2006 szerint 271 db 2-es szintű régió van.4 A területi különbségek jelentősek: az integráció lakosságának 20%-át adó legfejlettebb régiók (40 db) egy főre jutó GDP-je (pps) 2005-ben az uniós átlag 153%-a volt, míg a szintén 20% népességet magába foglaló legelmaradottabb régiók (57 db) átlagértéke majdnem 47%, azaz 3,3-szeres fejlettségbeli különbség volt közöttük. (Az Eurostat hasonló módon, csak 10%-10%-os népességmegoszlásra, közel ötszörös különbséget mért.) 2005-ben minden hatodik NUTS 2 régió értéke az uniós átlag 125%-a felett volt, minden negyediké viszont a 75%-ot sem érte el. Ha a regionális különbségek időbeli alakulását vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy 2000 után az egyenlőtlenség nagysága ezen a területi szinten is csökkent (2. ábra). Ezt a negyedik kohéziós jelentés is hangsúlyozza (némi uniós általánosítással): 1995 és 2004 4 A NUTS-2003 szerint 268. A különbség okai: Dániát felosztották öt egységre, Szlovéniát kettőre, míg Németországban három egységet egybevontak (Szász-Anhalt). A REGIO-adatbázisban Dánia új NUTS 2 régióira nincs csak 2005. évi adat, valamint a határmódosítás miatt az új skót területi beosztásra is csak a fele (4-ből 2-nél), így, bár a NUTS-2006-ot vesszük alapul, s a 2005. évi vizsgálatnál az új beosztásokkal dolgozunk, mégis az idősoros számításainkban Dánia marad egy NUTS 2es régió és Skócia két régiója kimarad, így ennél összesen 265 régióból áll a GDP-adatsor.


691

között a NUTS 2 régiók közötti, egy főre jutó GDP-ben kifejezett egyenlőtlenségek egész Európában csökkentek (a leglátványosabb felzárkózásra az utolsó 4 évben került sor) (EC 2007a). Magyarország hét régiójából hatnak a pozíciója nem kedvező, s 1998-ról 2005-re gyakorlatilag nem is változott, Közép-Magyarország viszont nagyon sokat lépett előre a ranglistán. Az EU 27-ben a NUTS-2006 szerint 1303 darab 3-as szintű régió van, ám a rendelkezésre álló adatbázis elég hiányos: a GDP-adatok 8,3%-a nincs meg NUTS 3 szinten. Emiatt a NUTS-2003-as beosztást kell alapul vennünk, amelyben 1284 egység volt (11 ország esetében történt kisebb-nagyobb területi változás a NUTS-2006-os rendszerre való áttéréssel), s ezek adatai dolgozhatók fel a 2000–2004 közötti időszakra. A területi különbségek e szinten igen jelentősek: az integráció lakosságának 20%-át adó legfejlettebb régiók (190 db) összességének egy főre jutó GDP-je (pps) az uniós átlag 167%-a volt 2004-ben, míg a szintén 20% népességet magába foglaló legelmaradottabb régiók (242 db) átlagértéke mindössze 43%, azaz közel négyszeres fejlettségbeli különbség mérhető közöttük. 2000–2004 között a regionális különbségek összességükben e területi szinten is valamelyest csökkentek (2. táblázat) – írhatjuk, ha a súlyozott relatív szórást nézzük, azonban ki kell emelni, hogy e területi szinten már nem olyan egyértelmű a nivellálódás: más területi egyenlőtlenségi mutatókkal (Hoover-index, GINI-együttható) – korábbi időszakra – stagnálást, illetve szerény differenciálódást mutattunk ki. (Ilyen rövid távon, csekély értékváltozásoknál jellemző, hogy az egyik területi egyenlőtlenségi mutató némi nivellálódást, a másik meg (ingadozással) stagnálást vagy akár differenciálódást is mutathat.) E területi szinten a folyamatok már nagyon soktényezősek, hiszen nagyon sok (1303!) különböző jellegű, jellemzőjű térségből áll össze az unió, s ezek fejlődési pályái sokfélék. Ami e szinten a (lassú) nivellálódást okozza, az az elmaradott keleti térségek dinamikus fejlődése, ami viszont a differenciálódást, az a fővárosi és nagyvárosi agglomerációk tágabb vidéküknél gyorsabb fejlődése. (Utóbbiról így ír a negyedik kohéziós jelentés: A gazdasági tevékenység a korábbinál erősebben összpontosult a fővárosi régiók köré szerte az EU-ban, Berlin és Dublin kivételével. 1995–2004 között átlagosan 9%-kal növekedett a fővárosi régiók részaránya a nemzeti GDP-ből, míg lakosságuk csak 2%-kal. Ez a tendencia különösen 1995–2000 között jelentkezett markánsan, elsősorban Varsóban és Bukarestben [EC 2007a].) A NUTS 3 szint kapcsán azt is fontos megemlíteni, hogy a négy NUTS szint közül egyedül ennél figyelhető meg (a koncentrációs mutatóval mérve) a GDP területi koncentrációjának növekedése, a többi háromnál csökkenés állapítható meg. Ezek hátterében a nagyvárosok, fővárosok NUTS 3 szinten már domináns megjelenése (egy nagyváros egy NUTS 3 egység, esetleg csekély holdudvarral) és dinamikus fejlődésük áll (Szabó 2006). (Az európai nagyvárosok jellemzőiről részletesebben ld. Jeney 2007.) 2. táblázat

Az egy főre jutó GDP (pps) regionális különbségeinek változása az Európai Unióban (EU 27) Súlyozott relatív szórás (%)

2000

2001

2002

2003

2004

51,99

51,35

50,86

49,93

49,23

Megjegyzés: az Eurostat (REGIO) adatai alapján saját számítások.

692

DR. SZABÓ PÁL

Országokon belüli regionális egyenlőtlenségek Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy az egyes országoknál mért regionális fejlettségi egyenlőtlenségek összevetése erős fenntartásokkal értelmezhető, mivel az országok területi beosztásai elég különfélék, mind a régiók számát, mind az átlagos területet, népességszámot, mind a jelleget tekintve (például van, ahol a főváros külön régió, máshol tág agglomerációjával együtt szerepel), s ezek a területi egyenlőtlenségek konkrét nagyságait, számértékeit is számottevően befolyásolják. Emiatt nem is annyira az országok közötti különbségek a relevánsak (persze tájékoztató információkat adnak), hanem az országokon belüli egyenlőtlenségek időbeli változásai. Azt pedig ismételnünk kell, hogy az eredmények, itt például az országsorrendek, némileg függenek a választott egyenlőtlenségi mutatótól is (erre ld. Szabó 2003b 112–113. oldal), persze összességében nincsenek számottevő eltérések a végeredményeknél. NUTS 1 szinten a 13 ország5 közül 2005-ben Magyarország esetében a legnagyobb a területi különbség, és az időbeli összevetést nézve itt volt a legnagyobb mértékű a divergencia is a régiók között. Összességében hat országban nagyjából stagnálás jellemző az egyenlőtlenség nagyságának tekintetében, egy ország (Ausztria) esetében tapasztalható érdemibb értékcsökkenés, hatnál pedig értéknövekedés (3. táblázat). 3. táblázat

A gazdasági fejlettség (GDP/fő, pps) NUTS 1 szintű regionális különbségei az országokon belül Ország (egységek száma, NUTS-2006)

Súlyozott relatív szórás, Súlyozott relatív szórás, % % 1995 2005

Differencia (százalékpont)

Magyarország (3)

28,7

40,7

12,0

Románia (4)

10,6a)

21,6

11,0

Lengyelország (6)

12,2

20,9

8,7

Görögország (4)

19,9b)

27,1

7,2

Bulgária (2)

11,5

16,6

5,1

Nagy-Britannia (12)

17,9

22,3

4,4

Franciaország (9)

25,6

26,4

0,8

9,7

10,3

0,6

Németország (16)

20,0

20,0

0,0

Belgium (3)

35,1

34,5

–0,6

Spanyolország (7)

19,2

18,1

–1,1

Olaszország (5)

26,1

24,8

–1,3

9,9

7,7

–2,2

Hollandia (4)

Ausztria (3)

a) 1998, b) 2000. Megjegyzés: az Eurostat (REGIO) adatai alapján saját számítások.

5 A 27 tagállam közül 11 esetében az ország maga NUTS 1 szintű régió; a többi 16-ból adathiány miatt Svédország, illetve a területi beosztás jellege miatt Portugália és Finnország kizárható, így összesen 13 ország esetében lehet és érdemes megnézni a fejlettség regionális különbségeit.


693

NUTS 2 szinten a 20 ország6 közül mindössze egy esetében, Ausztriánál tapasztalható enyhe nivellálódás, hét országnál a stagnálás a jellemző (4. táblázat). Tizenkét ország esetében figyelhető meg, hogy a gazdasági fejlettség területi különbségei nagyobbak lettek, ebből hat esetében számottevő a divergencia: Románia, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Bulgária; mindegyikük volt szocialista ország. 4. táblázat

A gazdasági fejlettség (GDP/fő, pps) NUTS 2 szintű regionális különbségei az országokon belül Ország (egységek száma, NUTS-2006)

Súlyozott relatív szórás, Súlyozott relatív szórás, % % 1995 2005


Románia (8)

23,1a)

39,6

Csehország (8)

25,9

39,6

13,7

Magyarország (7)

29,3

41,3

12,0

Szlovákia (4)

41,9

52,1

10,2

Lengyelország (16)

16,5

26,3

9,8

Bulgária (6)

21,4b)

30,0

8,6

16,5

Nagy-Britannia (37)d)

30,5

38,0

7,5

Görögország (13)

21,9c)

28,5

6,6

Svédország (8)

14,1

20,4

6,3

Szlovénia (2)

16,5

19,0

2,5

Írország (2)

14,4

16,6

2,2

Hollandia (12)

12,3

14,3

2,0

Finnország (5)

14,9

16,3

1,4

Portugália (7)

24,5

25,9

1,4

Franciaország (26)

26,0

26,8

0,8

Németország (39)

22,6

23,0

0,4

Belgium (11)

36,5

36,4

–0,1

Spanyolország (19)

20,9

20,0

–0,9

Olaszország (21)

27,1

26,1

–1,0

Ausztria (9)

23,8

21,2

–2,6

–

18,8

–

Dánia (5)

a) 1998, b) 1996, c) 2000, d) két skót régió (ukm5, ukm6) nélkül.

NUTS 3 szinten a 25 ország7 közül 13 esetében tapasztalható számottevő egyenlőtlenség-növekedés, ami kiugró Lettország, Litvánia, Csehország, Észtország esetében. 12 országnál inkább a stagnálás a jellemző (5. táblázat).

6 A 27 tagállam közül 6 esetében az ország maga NUTS 2 szintű régió; a többi 21-ből adathiány miatt Dánia csak a 2005. évre nézhető, így összesen 20 ország esetében lehet vizsgálni a fejlettség regionális különbségeinek alakulását. 7 A 27 tagállam közül 2 esetében az ország maga NUTS 3 szintű régió (NUTS-2006), így összesen 25 ország esetében lehet és érdemes megnézni a fejlettség regionális különbségeit 1995-re és 2004-re (5. táblázat). Ezek közül – az adathiány miatt – több esetében a NUTS-2003-as beosztás adataira kellett támaszkodnunk.

694

DR. SZABÓ PÁL 5. táblázat

A gazdasági fejlettség (GDP/fő, pps) NUTS 3 szintű regionális különbsége az országokon belül Ország (egységek száma, NUTS-2006) Lettország (6) Litvánia (10) Csehország (14) NUTS-2003 Észtország (5) Magyarország (21) Románia (42) Bulgária (28) Nagy-Britannia (133) NUTS-2003 Írország (8) Svédország (21) NUTS-2003 Szlovákia (8) Szlovénia (12) Finnország (20) NUTS-2003 Görögország (13) Hollandia (40) Dánia (15) NUTS-2003 Németország (439) NUTS-2003 Franciaország (100) Portugália (30) Olaszország (103) NUTS-2003 Belgium (43) NUTS-2003 Lengyelország (45) NUTS-2003 Spanyolország (52) NUTS-2003 Ausztria (35) Málta (2)

Súlyozott relatív szórás, Súlyozott relatív szórás, % % 1995 2004 37,9 13,6 26,1 32,4 40,4 28,8a) 33,1 44,2 22,4 15,0 42,8 22,3 19,8 27,3b) 20,4 22,2 39,9 43,7 17,1 29,0 39,4 47,5b) 22,0 30,1 5,9 b)


58,0 27,6 39,5 44,8 49,7 36,8 40,8 49,8 27,9 19,9 46,7 25,7 22,9 29,8 22,8 24,4 41,7 44,9 17,5 28,9 38,8 46,9 21,2 28,5 6,0

20,1 14,0 13,4 12,4 9,3 8,0 7,7 5,6 5,5 4,9 3,9 3,4 3,1 2,5 2,4 2,2 1,8 1,2 0,4 –0,1 –0,6 –0,6 –0,8 –1,6 0,1

NUTS-2003: teljesen vagy részben a NUTS-2003-as területi beosztás adatai kerültek felhasználásra. a) 1998, b) 2000.

A vizsgált területi folyamatok kettősségére hívjuk fel itt a figyelmet: miközben az EU egésze esetében egy lassú területi fejlettségbeli nivellálódás mérhető, addig az országok nagyobb részénél inkább a regionális szintű divergencia figyelhető meg. Persze ez így általánosítás, s mindenképp külön ki kell emelni a NUTS 3 szintet, ahol – mint írtuk – egy-egy nagyvárosi agglomeráció többször már maga a régió, és e térségek olyan gyors ütemben fejlődnek, s szakadnak el környezetüktől, mind az EU, mind az országok szintjén, ami komoly problémává válhat. E folyamatra már az EU-ban is felfigyeltek, például ezt olvashatjuk a negyedik kohéziós jelentésben: 1995 és 2004 között Berlin kivételével minden fővárosi térség növelte vagy legalábbis szinten tartotta nemzeti GDP-ből vállalt részesedését; Varsóban, Prágában, Budapesten, Szófiában és Bukarestben e növekedés különösen szembeötlő volt (EC 2007a). E folyamat az európai kutatók körében a kontinens klasszikus térszerkezete, a centrum–periféria viszonyba (kék banán-modell) vetett hit gyengülését, s a policentrikus Európa (az európai szőlő-modell, azaz nagyváros–vidék kontraszt) felé fordulás fokozódását idézte elő (Szabó 2006). E kettősséggel „birkózik” az EU szervezete is: egyrészt az európai pentagont mint modellt tolja az előtérbe (Szabó


695

2007), másrészt a nagyvárosok hálózata, a városhierarchia, a nagyváros–vidék kérdése (például vidékfejlesztés) is egyre inkább felértékelődik. Összességében megállapítható: az államok többségére az jellemző, hogy a területi szerkezete vagy merev (alig változik), vagy számottevő differenciálódás zajlik. Ez utóbbi főként az újonnan csatlakozott országokra jellemző, ami viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy az unió szintjén mért regionális kiegyenlítődés egyik alapvető forrása az, hogy az elmaradott országokban egyre több – főként fővárosi, nagyvárosi – régió kezdte meg a felzárkózást; mivel a felzárkózás azonban nem általános az országon belül, így ezen államokban nőnek a fejlettség területi differenciái. Régiókon belüli egyenlőtlenségek A területi különbségek tekintetében a NUTS 2 régiókra koncentráló európai kohéziós politika számos olyan problémára érzéketlen, amelyek a régiókon belül jelentkeznek. A régiók motorjainak számító nagy- és középvárosok kimagasló társadalmi-gazdasági mutatói gyakran elvonják a figyelmet a szomszédos területek problémáiról, így szakadékok alakulnak ki a dinamikus városi térségek és a társadalmi-gazdasági vérkeringésből kirekesztett területek között. Ez nem a NUTS 2, hanem az EU-terminológia szerinti NUTS 3, de még inkább a LAU 1 és LAU 2 szinteken ragadható meg. Ám a LAU 1 és LAU 2 szintekre nincs egységes információgyűjtés, így ezek összeurópai felmérésére kevéssé alkalmasak a jelenlegi megfigyelési eszközök (például az EUROSTAT adatgyűjtése, az ESPON-program), így e jelenség nem mutatkozik meg kellőképp sem az európai statisztikai elemzésekben, sem a kihívásokat kezelni kívánó szakpolitikai célkitűzésekben. Tény azonban, hogy – bár fontos problémáról van szó, s egyre inkább előtérbe kerül a jelenség – valószínűleg nem hivatott a közösségi politika a lokális ügyek kezelésére, ez az ország, régió belügye. A rendelkezésre álló NUTS 3-as adatok alapján azt lehet megvizsgálni, hogy az egyes NUTS 2 régiókon belül mekkora a fejlettség területi egyenlőtlensége. (A 268 egységből 40 esetében a régió egyszerre NUTS 2 és NUTS 3 szintű is, így ezeknél nem értelmezhető (–) a regionális egyenlőtlenség.) Ennél a vizsgálatnál azonban a területi beosztások mikéntje erősen rányomja a bélyegét az egyenlőtlenségi mutatók értékeire. Gyakorlatilag annyira meghatározó, hogy a kiválasztott egyenlőtlenségi mutató (súlyozott relatív szórás) értékeiből készített térkép (2. ábra) az országonként eltérő beosztásokat, illetve az egyes NUTS 2 régiók nagyon különböző elemszámú és jellegű NUTS 3-as felosztásait tükrözi leginkább vissza. Előbbire példa, hogy míg Magyarországon három nagyjából azonos „súlyú” megyéből áll a hétből hat régió, így viszonylag szerények a NUTS 2 régiókon belüli különbségek, addig például Németországban, ahol jóval kisebb egységekből, köztük városokból állnak a NUTS 2 régiók, a területi egyenlőtlenségek sokkal nagyobbak. A második problémára pedig példa az, hogy ha a főváros csak egy térséggel alkot NUTS 2-es régiót (mondjuk Közép-Magyarország), sokkal nagyobb az egyenlőtlenség, mintha több egységgel (például Helsinki tág régiója). Ezek miatt a térkép nem mutat markáns makroregionális differenciákat, valamiféle területi mintázatot, s az EUnak mind a régi, mind az új országai között találunk olyanokat, amelyek esetében egyes NUTS 2 régiókon belüli különbségek nagyok, más régiójuknál viszont kicsik. Ez a terü-

696

DR. SZABÓ PÁL

leti beosztás és az adatbázis tehát kevésbé alkalmas az európai uniós szintű összehasonlításra a régiókon belüli mikroregionális különbségek vizsgálatához. 2. ábra

Az egy főre jutó GDP NUTS 2 régiókon belüli NUTS 3 szintű egyenlőtlensége a súlyozott relatív szórás alapján (2004) Súlyozott relatív szórás (%) 30,0 – 20,0 – 29,9 10,0 – 19,9 0,0 – 9,9 –



697

Célszerű más módon is közelíteni a problémához: megvizsgálható az, hogy miként viszonyulnak az egyes NUTS 3-as régiók az EU és a NUTS 2 régiójuk átlagához (3. ábra, a kiugróan magas értékű régiók nem szerepelnek). Ez alapján – szubjektíven kiválasztott küszöbértékek révén – lehatárolható egy olyan régiócsoport, amely kifejezetten hátrányos helyzetű: 33 olyan NUTS 3-as egység van, amelynek egy főre jutó GDP-értéke (PPS) nem éri el az EU átlagának 50%-át és NUTS 2-es régiója átlagának 75%-át. Ebből 9 régi EU-tagállam régiója (5 görög és 4 portugál), 24 pedig új tagállamé (5 lengyel, 4 lett, 3 litván, 5 bolgár, 3 román, 4 észt). E térségek vannak veszélyeztetett helyzetben, mivel nemcsak az integráció legelmaradottabb térségei, hanem régiójuké is, így, ha nem kapnak kiemelt figyelmet, ha a NUTS 2-es régiónak juttatott támogatásokból nem részesednek kellő mértékben, akkor még jobban lemaradhatnak uniós társaiktól, s így az európai kohéziós cél nem valósul meg. 3. ábra

A NUTS 3-as régiók fejlettségi pozíciói 195,0 180,0 165,0

NUTS 3 régió (EU-15) NUTS 3régió (új tagállamok)

150,0 135,0 120,0 105,0 90,0 75,0 60,0 45,0 0,0

25,0

50,0

75,0 100,0 125,0 150,0 Egy főre jutó GDP (pps, EU-27=100%), 2004

175,0

200,0


Egy újabb vizsgálati lehetőséget jelentene a NUTS 2 régiókon belül a LAU 1 szintű területi különbségek feltárása. Ehhez az adatbázist viszont egyesével, országonként kellene összeállítani, ám akadálya ennek, hogy ezen az alacsony területi szinten a GDPadatok mérése nem jellemző Európa országaiban, így vagy becsülni kell a GDP-t8, vagy más jelzőszámot kell választani, vagy komplex mutatót kell előállítani; ezek azonban csak tudományos kutatások szintjén jelenhetnek meg.

8 Ehhez Magyarország esettanulmány, mivel becslés révén rendelkezésre állnak (2000-re) kistérségi (LAU 1) GDP-adatok (Kiss J. 2003), s így számszerűsíthető, hogy mekkora differenciák vannak egy-egy NUTS 2-es régión belül: a Budapest miatt kiugró közép-magyarországi régiót leszámítva is komoly, 2,5–3,7-szeres fejlettségbeli különbségek (max./min.) mérhetők egyegy régión belül a legfejlettebb és a legelmaradottabb kistérség között.

698

DR. SZABÓ PÁL

Tény, hogy a területileg lokálisan jelentkező problémák kezelésére nem elégségesek a jelenlegi uniós erőfeszítések, de sajnos látni kell, hogy nagyságából eredően, az integráció szintjén ez már nehezen átlátható (például NUTS 3 egységből is már 1303 van), nem követhető, leginkább csak iránymutatások adhatók (de ezek talán adhatók), s így a problémakört a tagállamoknak és maguknak a régióknak kell felismerniük, kezelniük, azaz nekik kell megkülönböztetett figyelmet fordítani a régiók belső perifériáira, válságterületeire. Ellenkező esetben a régiókon belüli szakadékok tovább mélyülhetnek. Zárszó A gazdasági fejlettség tekintetében a fő területi folyamatok az Európai Unióban egyrészt az elmaradott országok, régiók felzárkózása s a makroregionális különbségek mérséklődése (konvergencia), másrészt a város–vidék ellentét fokozódása, egyes mikrotérségek leszakadása (divergencia), amelyek együttes hatása a közösség szintjén egyelőre még a lassú kohéziót hozza ki végeredményként. Azon tények, hogy: 1.) az Európai Unióban az országok és régiók közötti fejlettségbeli különbségek jelenleg is nagyok; 2.) ezek az elmúlt években csökkentek; 3.) a csökkenés nem gyors, de biztos és biztató, lényeges érvek amellett, hogy az EU regionális politikájában továbbra is folytatni kell jelentős súllyal a kohézió célkitűzésének megvalósítását. Ez azonban csak úgy lehet hatékony, ha az egyes országok, régiók is saját hatókörükben igyekeznek a földrajzi térben egyenletesebb fejlődés lehetőségeit biztosítani, mert bár európai szinten összességükben szépek a tendenciák, de a társadalom tagjai a lokális, regionális tereket „élik meg”. IRODALOM EC (2007a): Growing regions, growing Europe. Fourth report on economic and social cohesion. Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg EC (2007b): Eurostat regional yearbook 2007. Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg Horváth Gyula (1998): Európai regionális politika. Dialóg–Campus Kiadó, Budapest–Pécs Horváth Gyula (2003): Regionális támogatások az Európai Unióban. Osiris Kiadó, Budapest Horváth Gyula (2006): Regionális versenyképesség Európában. In: Horváth Gyula (szerk.): Régiók és települések versenyképesssége. MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs Jeney László (2007): Dualitások az Európai Unió nagyvároshálózatának fejlettségében az ezredfordulón. Tér és Társadalom, 4. sz. Kiss János (2003): A kistérségek 2000. évi GDP-jének becslése. In: Kistérségi mozaik. Regionális Tudományi Tanulmányok, 8. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék–MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Kovács Tibor (1999): Régiók és területi különbségek a közép-európai országokban. Területi Statisztika, 3. sz. Kovács Tibor (2001): Regionális fejlettségi különbségek az Európai Unió tagállamaiban és a tagjelölt országokban. Területi Statisztika, 4. sz. Nemes Nagy József (1998): A tér a társadalomkutatásban. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest Nemes Nagy József (szerk.) (2005): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi Tanulmányok, 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék–MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest Novák Géza – Papdi Ákos (2007): Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban. Területi Statisztika, 6. sz.


699

Probáld Ferenc – Szabó Pál (2005): Európa térszerkezetének modelljei. In: Dövényi Zoltán – Schweitzer Ferenc (szerk.): A földrajz dimenziói. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, (http://geogr. elte.hu /REF/REF_hirek_anyagok.htm) Szabó Pál (2000): Térszerkezet az Európai Unióban. Tér és társadalom, 2–3. sz. Szabó Pál (2003a): Regionális különbségek és regionális politika. In: Bernek Ágnes – Kondorosi Ferenc – Nemerkényi Antal – Szabó Pál: Az Európai Unió Cartographia Kft., Budapest Szabó Pál (2003b): Regional Development Disparities in the European Union. In: Frontiers of geography. Budapest – Heidelberg Szabó Pál (2005a): A térbeliség magyarázóereje Európa tagoltságában. In: Nemes Nagy József (szerk.): Regionális elemzési módszerek. Regionális Tudományi Tanulmányok, 11. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék–MTA–ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest, (http://geogr.elte.hu /REF/REF_hirek_anyagok.htm) Szabó Pál (2005b): A NUTS-rendszer ki- és átalakulása. Comitatus, 8–9. sz. (http://geogr.elte.hu /REF/REF_hirek_anyagok.htm) Szabó Pál (2006): A fejlettség makroregionális különbségeinek alakulása az Európai Unióban. In: A III. Magyar Földrajzi Konferencia tudományos közleményei. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Konferenciakötet, Budapest CD. (http://geogr.elte.hu/REF/REF_hirek_anyagok.htm) Szabó Pál (2007): Modellek az Európai Unió fejlett makrorégióira. In: Régiók a Kárpát-medencén innen és túl. Nemzetközi tudományos konferencia, Eötvös József Főiskola, Baja. Konferenciakötet (http://geogr.elte.hu/REF/REF_hirek_anyagok.htm) Szabó Pál (2008): A fejlettség, és ami mögötte van. Comitatus, 1. sz. Tóth Géza (2003): Regionális fejlettségi különbségek az egységesülő Európában. Területi Statisztika, 3. sz. Kulcsszavak: Európai Unió, regionális fejlettségbeli különbségek, súlyozott relatív szórás. Resume In this paper we examine the disparities of development between different administrative units of the enlarged EU. The economic development level of a region is usually expressed in terms of its gross domestic product, therefore we also used GDP per capita (PPS). Our results show the key aspects of territorial inequalities, the regional divergence in EU-countries and the large inequalities between micro-regions. However, the examination of regional inequalities in terms of GDP per capita is not a simple task, and the results depend on the chosen methods.

KÖZLEMÉNYEK Új városaink FARKAS VERONIKA Hajós Hajós Bács-Kiskun megye 21. városa. Dél-Alföldön, a Duna-Tisza közén, a Sárköz délkeleti részén, a Duna-völgyi főcsatorna partján, Kecskeméttől 80 kilométerre helyezkedik el. A település közúton a megyeszékhelyről az 54-es, Kalocsáról az 51-es útról érhető el. A KUNSÁG Volán rendszeres járatai kötik össze Kecskeméttel, Kalocsával, Bajával. Vasúti közlekedés szempontjából igen kedvezőtlen a helyzete, mivel vasútvonal nem érinti. Hajós hazánk egyik legismertebb búcsújáró helye, s emellett borkultúrájáról is nevezetes. A város története Hajós mai területét a földtörténet régebbi korszakaiban mocsaras, vizes rétek, tölgyesek borították. A Duna régi medre árterületének kiemelkedésén jött létre, a lazább homokos térségtől egy tőle keletre elhúzódó földtani törésvonal agyagos dombvonulata választotta el. A kötöttebb talaj a takarmánynövények termesztésének, valamint az állattenyésztésnek kedvezett; a homokos viszont hozzájárult az intenzív szőlőtermesztés kialakulásához. A település neve feltehetőleg a hajó köznévből ered, utalva arra, hogy akkoriban az ott élők megélhetésében a víz igen jelentős szerepet töltött be. Hajós már a török hódoltság előtt létezett. Az ország három részre szakadása idején igen gyéren lakott terület volt, a török kiűzése után szinte teljesen elnéptelenedett. Évszázadokig a kalocsai érsekség uradalmának a része volt. Az 1720-as években két nagyobb hullámban német családokkal népesítették be a területet, ők tekinthetők a második honfoglalóknak. Az akkori érsek – mivel igen fontosnak tartotta a település fejlesztését – mérnököt hívatott Bécsből ház- és középület-építés irányítása céljából, s emellett állatok adományozásával segítette a lakosságot. 1753-ban a település templomában ferences és kapucinus papokat szenteltek fel, búcsújáró hellyé a Bussen-Offenből hozott templomkegytárgy miatt vált a község. A virágzó egyházi, vallási, politikai élet eredményeként 1756-ban vásártartási és mezővárosi jogot kapott a település. Az 1760-as években néhány zsidó család befogadása a kereskedelem élénkülését hozta magával, azonban az 1768. évi árvíz a fejlődést megszakította, súlyos károkat okozott. 1848-ban a lakosság döntő része sváb volt, a szabadságharcHajós, légi felvétel hoz kapcsolódva 120 fős nemzetőrséget állítottak fel. 1853-ban az érseki tulajdonú földeken már virágzó gazdálkodás folyt (az ott élők egyharmada rendelkezett telephányaddal), majd a kiegyezést követően jelentős intézményeket hoztak létre (például fiú–leány intézet). A település arculata már a XIX. század végére kialakult: főutcái szabályosak, szélesek, gondozottak, akárcsak középületei, kertjei, a századforduló eleji építkezések (például új tanácsháza, könyvtár, iskolaépület) a faluképen javítottak, azonban ezt az első világháború megszakította,

ÚJ VÁROSAINK

701

a forradalmak visszavetették. Később az érsekség olcsó házhelyei, a főcsatorna építése új lendületet adott a település fejlődésének, amelynek azonban a második világháború vetett véget. A háborús jóvátétel keretében a településről 300 embert deportáltak, majd 1944–1949 között kitelepítették a lakosság nagy részét. Az első hullám 1946-ban indult, a második pedig 1947 tavaszán, összesen 400-450 családot érintett a kitelepítés. Helyükre kezdetben belföldi telepeseket, később főként a Felvidékről magyarokat, menekülteket költöztettek, ennek következtében a népesség igen heterogénné vált. A 2001. évi népszámlálás időpontjában a lakosság közel négytizede vallotta magát hazai kisebbséghez tartozónak, amelynek 38%-a kötődött a német nemzetiségi, kulturális értékekhez, hagyományokhoz. Hajós kétévszázados múltú, nagy hagyományú gazdasági ágazata a szőlőtermelés, a borgazdálkodás, neve összefonódott a pincékkel, a pincefalu története összefügg a középkorban betelepült svábok szőlőművelésével. Az első pincék a külterületen voltak, ugyanis itt található egy barlangrendszer, amelynek vájatai már az 1840-es években pinceként működtek. Az első mesterséges pincék vályogból készültek, az oromfal deszkából vagy vesszőfonatból épült, a tető pedig nádból. A ház alatti löszbe vájt pince eredetileg boltozatlan volt. 1908-ban rekord mennyiségű szőlő termett, s emiatt új pincéket építettek, amelyek azonban már téglából, cseréptetővel készültek, a présházban pinceszobát is kialakítottak. Az 1980-as évektől a pincefalu rendezési tervek alapján fejlődött tovább, napjainkban 1200 pincéjével egyedülálló népművészeti érték, Európa-szerte ismert. Jelentős az idegenforgalma; 1982-től minden év májusában megrendezésre kerül – gyakran 25 ezer ember részvételével – az Orbán napi borünnep. Népesség, népmozgalom Az első népszámlálás alkalmával Hajóson 3597 fő élt, a népességszám a kezdeti stagnálás után 1949-ig emelkedett, ezt követően azonban csökkent. A települést a negyvenes évek végéig természetes szaporodás jellemezte, ezt követően azonban a vándorlási veszteség népességfogyással párosult, ami a népesség számának csökkenéséhez vezetett. Az előbbi folyamat a kilencvenes évek elejéig tartott, az 1990–2001 közötti időszakot Hajós már 65 fős többlettel zárta. A 2004 utáni években azonban az elvándorlások száma ismét meghaladta az odavándoroltakét. A népesség számának alakulása* 6000

Fő

5000 4000 3000 2000 1000 2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

1990

1980

1970

1960

1949

1941

1930

1920

1910

1900

1890

1880

1870

0

*1960-ig jelenlévő, 1970-tól lakónépesség.

2008 elején Hajós a lakosságszáma alapján Bács-Kiskun megye 119 települése között a 31. helyet foglalta el. Korösszetételét tekintve a népesség közel hattizede 18–59 év közötti, több mint egynegyede 60 év feletti volt, a 0–14 évesek 13, a 15–17 évesek pedig 2,9%-ot tettek ki. A népesség nemek szerinti bontása nőtöbbletet jelez, a nők aránya 52,8, a férfiaké 47,2%. A 2001. évi népszámlálás adatai alapján Hajóson 100 felnőttkorúra 72 gyermek és öregkorú jutott, ez pedig

702

FARKAS VERONIKA

14-gyel több, mint a megye városainak átlaga. Az öregedési index (a 100 gyermekkorúra jutó öregkorú) 172 volt, a városi 117-es átlaggal szemben. Az elvándorlások oka elsősorban az agrárágazat alacsony jövedelmezőségében keresendő. A fiatalok közül sokan, akik továbbtanulás végett elhagyták a települést, az iskola befejezése után már nem tértek vissza, áttelepültek a megye más városaiba, főként Bajára. A 2001. évi felméréskor Hajós népességének a háromtizedét sem foglalkoztatták, 6,1%-a munkanélküli, négytizede inaktív, közel egynegyede pedig eltartott volt. A megye városainak átlagához képest nagyobb az inaktívak és a munkanélküliek hányada, a foglalkoztatottak és az eltartottak aránya viszont kisebb. Gazdasági helyzet Hajóson a meghatározó szőlő- és bortermelés mellett mindig jelentős volt az egyéb növények termesztése és az állattenyésztés is. Az utóbbiak hosszú ideig csak saját termelésre korlátozódtak. A II. világháború után a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát és a József Attila Termelőszövetkezet kínált új munkalehetőséget: a hetvenes években kisegítő üzemeik, mellékágaik (például cipőfelsőrész-készítő üzem) is létrejöttek, jól működtek. 2001 és 2007 között a regisztrált vállalkozások száma 12,7%-kal emelkedett, ezen belül a társasoké egynegyeddel, az egyénieké 8,3%-kal lett több. Az előbbi gazdálkodási formában jegyezték be a vállalkozások valamivel kevesebb mint háromtizedét (ebből a korlátolt felelősségűek 15,8, a betéti társaságok 11,9%-ot képviseltek), az utóbbiak aránya pedig meghaladta a héttizedet. Az egyéni vállalkozók 56%-át főfoglalkozásúként, mintegy egyharmadát mellékfoglalkozásúként, 15,4%-át nyugdíjasként jegyezték be. 2007. december 31-én a hajósi székhellyel regisztrált vállalkozások közül a kereskedelem, javítás ágazatba tartozók hányada valamivel meghaladta a mezőgazdaságiakét, az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatásba soroltaké pedig már közelítette az előbbi kettőt. 1. táblázat

A regisztrált vállalkozások száma és megoszlása főbb nemzetgazdasági ágak szerint 2007. december 31. Ágazati kód

Gazdasági ág Összesen

A regisztrált vállalkozások száma

aránya, %

311

100,0

Mezőgazdaság, vad-, erdőgazdálkodás, halászat

53

17,0

C–E

Ipar

38

12,2

F

Építőipar

33

10,6

G

Kereskedelem, javítás

55

17,7

H

Szálláshely-szolgáltatás

37

11,9

I

Szállítás, raktározás, posta, távközlés

12

3,9

K

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás

50

16,1

Ezen belül: A, B

A népszámlálás időpontjában a településen foglalkoztatottak 44%-a a szolgáltatási szektorban, 43%-a az ipar, építőipar, 13%-a a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás nemzetgazdasági ágban tevékenykedett. A megye városainak átlagától a szolgáltatás aránya 16,6%-kal maradt el, viszont az ipar, építőiparé 12, a mezőgazdaságé pedig 4,6%-kal meghaladta azt.

ÚJ VÁROSAINK

703

2007 végén Hajóson 46 kiskereskedelmi üzlet és egy nagykereskedelmi raktár működött. A lakosság napi szükségleteinek ellátását kilenc élelmiszerüzlet és áruház biztosította, a vendégek, szórakozni vágyók 13 étterem, cukrászda, valamint öt bár, borozó közül választhattak. Lakáshelyzet, infrastruktúra 2008. január 1-jén Hajós lakásállománya meghaladta az ezernégyszázat, 100 lakásra átlagosan 234 lakos jutott, mindössze négy fővel több, mint a megye városaiban. A lakásállomány a legutóbbi népszámlálás óta mindössze 2,5%-kal nőtt, ez pedig a lakásépítések lassulását jelzi. 2. táblázat

A lakásállomány főbb adatai 1970

Megnevezés

1980

1990

január 1.

Lakásállomány Ezen belül 1 szobás 2 szobás 3 és több szobás A lakásállomány indexe (előző időpont=100,0%) 100 lakásra jutó lakos

2001. 2008. február 1. január 1.

1463

1495

1316

1379

1414

360 768 335 97,9 353

177 550 768 102,2 331

47 303 966 88,0 288

20 155 1204 104,8 274

.. .. .. 102,5 234

A 2001. évi népszámlálás adatai alapján Hajós lakásainak közel fele komfortos, 38%-a összkomfortos volt, előbbi 13,6%-kal meghaladta a megye városainak átlagát, utóbbi 4,6%-kal elmaradt tőle. A félkomfortosok, de különösen a komfort nélküliek, valamint a szükség- és egyéb lakások aránya viszont alacsonyabb volt a megye városainak átlagánál. 2008. január első napján Hajós közműellátottsága – a 90-es évek önkormányzati fejlesztéseinek eredményeként – a megye városainak átlagánál kedvezőbb: a közüzemi vízhálózatra a lakások 98, a közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatra pedig 87%-a kapcsolódott (a megye városainak átlaga 52,7%). A háztartásoktól elvezetett szennyvíz a szolgáltatott víznek közel háromnegyedét tette ki, ami háromtizeddel több a megye városainak átlagánál. Hajóson a háztartási vezetékes gázt fogyasztók aránya 93,5%, ugyancsak átlagot meghaladó. 3. táblázat

Közműellátottság, 2007

Megnevezés

Hajós A megye városainak átlaga

A háztartásokból Háztartási A közcsatornaelvezett szennyvíz gázfogyasztók hálózatba mennyisége a lakásállomány a szolgáltatott %-ában bekapcsolt lakások aránya, % ivóvíz %-ában

A közüzemi vízvezetékhálózatba

98,5 90,5

86,5 52,7

74,3 42,4

93,5 80,1

1945 előtt Hajóson római katolikus elemi népiskola, ismétlőiskola és kihelyezett polgári iskola működött, emellett a helyi oktatásból az árvaház is részt vállalt. Jelenleg a település száz óvodai férőhellyel rendelkezik, az óvodában négy csoportban 79 gyermekkel 10 óvodapedagógus foglalkozik. Általános iskolai oktatásban 246 gyermek vesz részt, akiket 27 pedagógus tanít; a 13 osztály 6 osztálytermen osztozkodik. Az érseki kastélyt gyermekotthonként hasznosítják, férőhelyeinek száma 48. A településen idősek számára 25 férőhelyes nappali intézmény található, amit 2007-ben 8 fő vett igénybe.

704

SZALAINÉ HOMOLA ANDREA

2007-ben az egészségügyi alapellátás keretében a település lakosságát két háziorvos és egy házi gyermekorvos egy-egy körzeti ápolónővel látta el. Egy háziorvosra 992 lakos jutott, jóval kevesebb, mint a megye városaiban átlagosan. A településen családsegítő szolgálat működött. Hajós mindig a térség kulturális központja volt, az Albrecht Dürer Művelődési Ház korszerű, könyvtárral ellátott, ahol mintegy 21 ezer könyvtári egység áll az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház fontos szerepet tölt be a település szellemi, művészeti értékeinek, hagyományainak feltárásában, ápolásában, megismertetésében, bemutatók, kiállítások, népművészeti és hagyományőrző, alkotó–közönség találkozók szervezésében, valamint az iskolarendszeren kívüli tanfolyamok, a felnőttoktatási lehetőségek megteremtésében.

SZALAINÉ HOMOLA ANDREA Rudabánya Rudabánya közel háromezer fős település az észak-magyarországi régióban, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, a településről elnevezett Rudabányai-hegység völgyében. Legkönnyebben a 26-os főút irányából közelíthető meg, Kazincbarcikától 19 km-re. Területe 16,46 km2, a Kazincbarcikai kistérségbe tartozik. Első írásos említése 1299-ből származik, azonban a település sokkal régebbi, hiszen egyike Magyarország legősibb bányahelyeinek. A föld kincseit – réz, ólom, vas, ezüst – évezredek óta bányássza az itt élő ember. Neve az ószláv „ruda”, vagyis érc, vasérc szóból származik. A hely fontosságát mutatja, hogy már a középkorban, 1350 környékén városi kiváltságokat kapott, és egyik tagja volt az 1487. december 26-án Kassán megalakult hét felső-magyarországi bányaváros szövetségének. Fennmaradt a XIV. századi, ezüstből készült várospecsétje, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. A XVI. században a török veszély és a csökkenő érckészletek hatására Rudabánya elvesztette bányavárosi kiváltságait, és az ezt követő három évszázadban nem folyt jelentős bányaművelés a területén. A település az elmúlt századokban több nagyhírű család tulajdonában is volt. Közülük kiemelkednek a Gvadányiak. (Itt született gróf Gvadányi József lovasgenerális, aki katonai pályafutása befejeztével vált a magyar irodalom jeles alakjává.) Rudabányán az érctermelés 1880-ban újraindult, és ezzel egy időben kezdetét vette a település újkori fejlődése is. A vasércbányászat jelentősége igazán az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés megkötése után nőtt meg, hiszen Rudabánya az új határok közé szorított Magyarország egyetlen vasércbányájaként maradt meg egészen 1985-ig. Napjainkban már csak gipszbányászat folyik a szomszédos Alsótelekesen (hazánk egyetlen gipszlelőhelyén), melynek feldolgozóüzeme Rudabányán található. Rudabánya napjainkban a térség kisvárosias képet nyújtó fejlett települése. Itt működik Magyarország egyik legnagyobb bányászattörténeti múzeuma. A Földvári Aladár geológusról elnevezett kiállítóteremben gazdag érc-, ásvány- és őslénygyűjtemény található, többek között a híres Rudapithecus-leletek másolatával. A nevezetességek sorát növeli az egykori külszíni bánya legmélyebb pontján kialakult, egyedi látványt nyújtó bányató, amely közel 60 méteres mélységével jelenleg hazánk legmélyebb állóvize. A település számos országos hírű látnivalóval büszkélkedhet. A Perényi István és Saurer Erhard vörös márvány síremlékét is magában rejtő református templom hazánk egyházi műemlékeinek egyik fontos darabja. A település az elmúlt évtizedekben kiemelkedő térségi jelentőségre tett szert, a bányával kapcsolatos beruházásokon túl fejlett infrastruktúra alakult ki. Rudabánya 1970. december 19-én nagyközségi címet kapott. A viszonylag folyamatosan rendelkezésre álló pénzügyi források révén ren-

ÚJ VÁROSAINK

705

dezett településkép alakult ki, amelynek karbantartására, a szellemiség és a kultúra ápolására az immár bányászat nélküli település polgárai is kiemelt gondot fordítanak. Rudabánya nagyközség polgárai mindenekelőtt azért kezdeményezték a település várossá nyilvánítását, mert szerették volna visszakapni azt a jogállást, amelyet fejlődése során a település egyszer már elért, de a történelem viharai során elvesztett. A középkorban bányavárosi kiváltságokkal, melyek a mezővárosiakat meghaladták, mindössze három település rendelkezett a mai Magyarországon (Telkibánya és Nagybörzsöny a másik kettő). A bányászati hagyományok később is városi jelleget biztosítottak a településnek, a második világháború utáni évtizedek alatt csak a viszonylag kicsi, de környezetéből így is messze kiemelkedő mérete akadályozta meg várossá nyilvánítását. A település jelentős részére jellemző városias (tömbös, helyenként sorházas) beépítés, valamint a döntően ipari munkavállalókból álló, éppen ezért városias életformával jellemezhető lakosság jelenléte jelzi urbánus értékeit. Rudabánya ma egy elhúzódó válságban levő régió kifejezetten hátrányos helyzetű rurális térségének központja, amely maga is küzd az itt már az 1980-as években elkezdődött gazdasági szerkezetváltás nyomán fellépő problémákkal. Központi szerepkörei az adott térségben jelentősek: akár az oktatást, akár az egészségügyi ellátást, akár a kultúrát vagy a kereskedelmet vizsgáljuk, a szomszédos települések lakosai igénybe veszik szolgáltatásait, amelyek gyakran egyedüliként itt érhetőek el a térségben. Rudabánya olyan település, ahol a nehézségek ellenére a lakosság és az önkormányzat mindent elkövet a sikeres felzárkózásért. Az elmúlt években jelentős beruházások sorával kiépítették az immár teljes körű ellátást nyújtó infrastruktúra-rendszereket (gáz, víz, szennyvízcsatorna, telefon, kábeltévé stb.), településrész-rehabilitációs programot indítottak a szociális problémák kezelésére, és még sorolhatnánk az eredményeket. Erőfeszítéseik elismerését az elnyert támogatások jelzik. Rudabánya történelmi fejődésének döntő szakaszaiban mindvégig urbanizált pályán haladt. A települést éltető bányászat nyomán már a középkorban is munkások, kereskedők, kézművesek lakóhelye volt, és olyan jelentős városi kiváltságokat birtokolt, mint egy másik település sem a történelmi Borsodban. Később, az 1880-ban újrainduló ércbányászat nyomán ismét városi pályára lépett: nemcsak a beköltöző népesség és lakóhelye vált egyre urbánusabbá, hanem térségi kapcsolatrendszere is kiterjedtebbé vált. Polgárainak jó része a felvidék nevezetes bányavárosaiból települt Rudabányára (Igló, Dobsina, Rozsnyó, Szomolnok stb.), meghonosítva itt a magyar kisvárosi kultúrát és életmódot. Kialakult az élet minden területét „lefedő” intézményrendszer, amely a környező bányászlakta települések ellátásában is jelentős szerepet játszott. Noha a bányászat leépülésével a legfontosabb központi szerepkör – a foglalkoztatási – megszűnt, még mindig számottevő és differenciált vonzáskörzettel rendelkezik. Népesség, népmozgalom Az első hivatalos népszámláláskor (1870-ben) Rudabányán 714 főt írtak össze. A lakónépesség száma 1970-ben volt a legmagasabb, 3864 fő, azóta folyamatosan csökken, és 2006. év végén 2781 főt tett ki (1. ábra). A 2006. év végi adatok szerint a népesség nemek szerinti összetétele nőtöbbletet mutatott, ezer férfira 1048 nő jutott, a megyei átlagnál 53-mal kevesebb. A népsűrűség 2006-ban 169 fő/km2 volt, 3,1-szerese a megyei községek (54 fő/km2), és 1,7-szerese a megye átlagának (99 fő/km2), a városok átlagának (287 fő/km2) pedig 59%-a. Az élve születések és halálozások egyenlege 1970–1979 között 225 fős, 1980–1989 között 43 fős növekedést, 1990–2001 között 92 fős csökkenést mutatott. A népességszám változását befolyásoló másik tényező a lakóhely-változtatás. Az oda- és elvándorlások egyenlegeként az említett időszakokban 559, illetve 435, majd 130 fővel fogyott a lakónépesség. Összességében ebben az időszakban mérséklődött a lakosok száma. A 2001. február 1-jei népszámlálás és a 2006 végéig

706


eltelt időszak alatt a népességszámot a természetes fogyás és az elvándorlás 135 fővel tovább csökkentette. 1. ábra

A népesség számának alakulása* 4000

fő

3000 2000 1000 0 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2006 *1960-ig a jelenlévő, 1970-től a lakónépesség.

A népesség korösszetétele a legutóbbi két népszámlálás között némileg változott: a 15–39 évesek aránya 32,7%-ról 30,4%-ra, a 40–59 éveseké 28,5%-ról 26,5%-ra mérséklődött, az 59 éven felüli időskorúaké 18,2%-ról 22,4%-ra emelkedett, egyedül a 14 évesek és fiatalabbak aránya nem változott. 2001-ben Rudabánya 15 éves és idősebb népességének 85,1%-a általános iskolai, a 18 éves és idősebb korosztály 24,9%-a befejezett középiskolai, a 25 éves és idősebb népesség 5,1%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezett, ami alacsonyabb a megyei átlagnál (86,8; 34,0; illetve 9,5%). A népesség gazdasági aktivitását, a foglalkoztatottak gazdasági ágak és nemek szerinti összetételét a 2. ábra mutatja. 2. ábra

Rudabánya népességének összetétele Az aktív keresők gazdasági ág szerint

100

100

90

90

80

80

70

70

60

Százalék

Százalék

A népesség gazdasági aktivitása

50 40

60 50 40 30

30

20

20

10

10

0

0

1949 1960 1970 1980 1990 2001 1949 1960 1970 1980 1990 2001 Foglalkoztatott Inaktív kereső

Munkanélküli Eltartott

Szolgáltatás Ipar, építőipar Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás

ÚJ VÁROSAINK

707

Az aktív keresők nemek szerint 100 90 80

Százalék

70 60 50 40 30 20 10 0 1949

1960

1970 Férfi

1980

1990

2001

Nő

A 2001. évi népszámlálás idején a 643 foglalkoztatottból 306-an helyben dolgoztak, 328-an pedig eljártak Rudabányáról más településre dolgozni. Gazdasági helyzet A település gazdasági jelentőségét az adja, hogy csekély számban bár, de a környező rurális térséghez képest mégis nagy arányban találunk munkahelyeket. Gipszfeldolgozó üzemének kiterjedt országos kapcsolatrendszere van, lényegében hazánk egész területére, sőt külföldre is szállít termékeiből. 2006 végén Rudabányán 88 vállalkozás szerepelt a regisztrációban, ebből 30 volt társas, a többi egyéni. 24 vállalkozást a kereskedelem, javítás ágban regisztráltak, ezt követte az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (19), a többi nemzetgazdasági ágban a regisztrált vállalkozások száma nem érte el a 10-et. 2006 végén Rudabányán ezer lakosra 32 regisztrált vállalkozás jutott, ami a Kazincbarcikai kistérség átlagának 53,3%-a, a megyei átlagnak pedig 42,7%-a. Az 1990-es évek elejétől kezdődően Rudabányán is számolni kellett a munkanélküliséggel. 2006. december végén 228 álláskeresőt tartottak nyilván, 65,4%-uk férfi volt. A tartósan, 180 napon túl regisztrációban lévők aránya meghaladta a négytizedet. A nyilvántartott álláskeresők 6,1%-a nem végezte el az általános iskolát, 41,2%-a 8 osztályt végzett, 52,2%-a középfokú, 0,4%-a pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett. A munkanélküliek 93%-a fizikai munkakörből került ki. A közeljövőben a foglalkoztatás terén is jelentős fejlődés várható: több vállalkozás indul, amelyek összesen legalább 100 új munkahelyet fognak teremteni a településen. Rudabánya kereskedelmi-szolgáltatási funkciói is sokkal fejlettebbek a környező településeknél, így vonzáskörzete számottevő, különösen a banki szolgáltatások tekintetében. 2006 végén 35 kiskereskedelmi üzlet és egy gyógyszertár állt a lakosság szolgálatában. A boltok hattizede élelmiszerüzlet jellegű, továbbá áruház és szaküzlet volt; a kiskereskedelmi üzletek hattizedét egyéni vállalkozások működtették. Napjainkban egyelőre csak potenciálisan, de Rudabánya a térség legjelentősebb idegenforgalmi célpontjai közé tartozik. A vendéglátást az önkormányzat tulajdonában levő turistaszállás szolgálja egyelőre, de folyamatban van a hozzá tartozó étterem létesítése is. 2006-ban a városban 8 vendéglátóhely működött, ebből 2 étterem, cukrászda, 2 munkahelyi étkezde és 4 bár, borozó.

708


Lakásállomány, infrastruktúra A település fejlődésében és várossá alakulásának folyamatában a lakásállomány gyarapodásának is nagy szerepe volt, 1949 és 2006 között Rudabányán – a megyeihez hasonlóan – 82,4%-kal nőtt a lakások száma. Jelentősen javult egy másik mutató is: míg 1949-ben 420, 2006-ban már csak 239 lakos jutott száz lakásra. 3. ábra

A lakások és lakott üdülők 2001. évi megoszlása az építés éve szerint 1980–1989 6,2%

1990–2001 2,1%

1919 előtt 8,3%

1970–1979 8,5%

1920–1944 21,6%

1960–1969 16,5% 1945–1959 36,8%

A lakásállomány összetételében is lényeges változások mutatkoznak: 1949-ben a lakások 84,5%-a, 2001-ben már csak 31%-a volt egyszobás, a 3 és több szobások aránya közben 2,4%-ról 28,9%-ra emelkedett. 1960-ban száz lakásból még csak 21, négy évtized múlva már 73 rendelkezett fürdőszobával. A 2001. évi lakásállomány kor szerinti megoszlását a 3. ábra mutatja. Rudabányán 2006 végén 538 személygépkocsit tartottak nyilván, ami ezer lakosra átlagosan 193 gépkocsit jelent, 19-cel kevesebbet, mint a kistérségi, és 34-gyel kevesebbet, mint a megyei átlag. Az 569 távbeszélő-fővonalból adódóan ezer lakosra 205 fővonal jutott, ugyanez a mutató a Kazincbarcikai kistérségben 245, a megyében pedig 277 volt. Oktatás, egészségügy A település oktatási intézményrendszere jelenleg csak az alapfokú ellátást szolgálja. A település-földrajzi sajátosságok miatt ez azonban kiterjedt térségi szerepkörként is jelentkezik, hiszen a társulásos formában fenntartott óvoda és iskola fogadja Kánó, Alsó- és Felsőtelekes gyermekeit is. A társulás jelenleg óvodai szinten 100, iskolai szinten 284 gyermek ellátását biztosítja. Az általános iskola 18 osztályteremmel rendelkezik, ahol az elmúlt tanévben a diákok 22 főállású pedagógus irányításával tanultak. Egy pedagógusra 13 tanuló jutott, a megyei átlagnál (10,6) több. Rudabánya háziorvosai, fogorvosa és védőnői ellátják a környező települések, mindenekelőtt Kánó, Alsó- és Felsőtelekes lakosait is, a gyógyszertár szintén térségi jelentőségű. A városban működő központi körzeti orvosi ügyelet 12 térségbeli község igényeit elégíti ki. 2006-ban egy háziorvosra és házi gyermekorvosra 1391 lakos jutott, a Kazincbarcikai kistérség (1744) és a megye (1594) átlagánál is kevesebb. Az időskorúakat egy 20 férőhelyes nappali intézmény segíti, ahol 2006-ban 21 idős embert láttak el. 43 fő részesült csak étkeztetésben, 23 fő csak házi segítségnyújtásban, 5 fő pedig mindkét szolgáltatást igénybe vette.

ÚJ VÁROSAINK

709

Rudabánya jól működő művelődési házzal, könyvtárral, teleházzal rendelkezik, ezzel a kínálattal kiemelkedik a környező települések közül. A kulturális szolgáltatásokat elsősorban Alsó- és Felsőtelekes, Kánó, Zubogy, Szuhogy és Felsőkelecsény lakosai veszik igénybe. Külön kiemelkedő jelentőségű a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum, amely regionális jellegű intézmény, valódi múzeum, munkatársai tudományos tevékenységet, könyv- és folyóirat-kiadást folytatnak az önmagukban is értékes tárgyi gyűjteményeken túl. A művelődési ház keretében működő több mint 100 éves könyvtárnak 220 beiratkozott olvasója van, és több mint 15 ezer könyvtári egységgel rendelkezik. A művelődési házban számos művészeti csoport működik, amelyek elsősorban a helyi eseményeket teszik érdekesebbé, színvonalasabbá. Évente többször kerül sor a községben kistérségi, megyei vagy országos szintű rendezvényekre. Múzeuma, műemlékei és egyéb látnivalói évente sok Rudabánya, református templom ezer érdeklődőt vonzanak. A helyi önkormányzat évről évre jelentős összegeket fordít a nehéz helyzetbe került lakosok támogatására. 2006. II. félévben átlagosan 172-en részesültek rendszeres szociális segélyben, 444-en rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben és 46-an átmeneti segélyben. Az említett támogatásokra 32,6 millió, 4,8 millió, illetve 325 ezer forintot használtak fel. Ezenkívül az önkormányzat 124 fő részére nyújtott lakásfenntartási támogatást, 51 gyermek részére pedig rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Ezeket részben pénzben, részben természetben kapták a rászorulók.

NÉMETH TIBOR – VÖRÖS OTTÓ Zamárdi Zamárdi, Somogy megye legfiatalabb (sorban 15.) városa Külső-Somogy északkeleti részén terül el, közvetlenül a Balaton partján. Nyugaton Szántód, keleten Siófok-Balatonszéplak, délen Balatonendréd határolja. Közel 3 km hoszszú, sekély vizű strandja – átellenben a Tihanyi-félszigettel – jelentékeny idegenforgalmi vonzerő. Közlekedési kapcsolatai kiválóak. A 7-es számú főút átvezet a településen, az M7-es autópálya a tőszomszédságában halad. Vasúti összeköttetését a Budapest–Nagykanizsa pályaszakaszon két állomás biztosítja. A település ősidők óta lakott, kelták, rómaiak nyomát régészeti forrásanyag igazolja. A Kárpátmedencében egyedülálló gazdagságú leleteket tártak fel avar kori temetőiből. A fennmaradt első írásos emlék, egy 1082-ből származó határjárási oklevél Scamard néven említi. Későbbi lakóit a tatárok pusztították el, amint erre a Tatárcsapás településrész elnevezése is utal. A Zamárd néven újjáépült települést 1596-ban a törökök porig égették. Mintegy 150 évvel később kezdett újra benépesülni Zamárdi, Grassó Vilhelm és utóda, Lécs Ágoston tihanyi apát törekvése nyomán. A falu lakosai akkortól szőlőműveléssel, gabonatermesztéssel, állattartással és halászattal foglalkoztak. A változást jelentő fordulatot a múlt század kezdetén kialakult fürdőkultúra elterjedése hozta, aminek hatására az 1910-es évektől számítva kezdetét vette a nyaralók építése és a fürdőhelyek

710

NÉMETH TIBOR – VÖRÖS OTTÓ

kialakítása a „magyar tenger” Zamárdi partszakaszán. 1927-ben nagyközséggé vált a település. Az 1960-as évektől a tömegturizmus állami szintű támogatásával új lendületet vett az átalakulás, s a mezőgazdaság szerepét az idegenforgalom vette át. 1997-ben a településtől elvált és önállósodott Szántód, ezzel együtt a kompforgalmat biztosító rév is elkerült Zamárdi kezeléséből. Zamárdi lélekszáma – Szántód 1997-es kiválása után visszamenőleg korrigált adatok szerint – 1870-ben, az első népszámláláskor 779 fő volt. Az 1920-as évektől a községben jelen levő népesség jelentős növekedésnek indult, 1970-re két és félszeresére, 2492 főre emelkedett a lélekszám. A következő két évtizedben a természetes fogyás és az elvándorlás – ha kismértékben is, de – csökkentette a lakónépességet. Az 1990 utáni tíz évben a természetes fogyás és az odavándorlás éppen kiegyenlítette egymást, a 2001. évi népszámlálás során 2200 főt regisztráltak a településen. Az elmúlt hét évet is a születések és halálozások negatív, valamint az oda- és elvándorlások pozitív egyenlege jellemezte. Zamárdi népességének alakulása* 3000

Fő

2500 2000 1500 1000 500 2008

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

1990

1980

1970

1960

1949

1941

1930

1920

1910

1900

1890

1880

1870

0

*1960-ig jelenlévő, 1970-tól lakónépesség.

2008. január 1-jén a lakónépesség 2382 fő volt, a megye városai közül csak Balatonföldvár kisebb ebben a tekintetben. A városok kül- és belterületével is számolva Zamárdi 4515 hektárral kilencedik a tizenöt közül. Az ebből a területből számított népsűrűsége 53 fő/km2, Somogy második legritkábban lakott városa. A teljes népesség 12%-a 14 év alatti, 3%-a 14–17 év közötti. A 18–24 év közötti korosztály 6, a 25–59 évesek 50, a legalább 60 évesek pedig 29%-át teszik ki a népességnek. A népesség nemek szerinti összetételét – mint a megye minden városában – nőtöbblet jellemzi, 100 férfira 111 nő jut. Zamárdiban a gazdasági élet jellemzően a turizmus köré szerveződik, működése az idegenforgalmi szezon ritmusát követve hullámzó. A helyben lakó foglalkoztatottak aránya a 2001. évi népszámlálás időpontjában a lakónépesség 36%-át tette ki, míg az inaktívak és az eltartottak részesedése rendre 37, illetve 23%-ot, a munkanélkülieké pedig 4%-ot ért el. A foglalkoztatottak háromnegyede a szolgáltatásban dolgozott, a mezőgazdaságban, valamint az iparban, építőiparban mindössze közelítőleg egynegyedük talált megélhetésre. A nyilvántartott álláskeresők lakónépességhez viszonyított aránya 2007-ben 3,1% Zamárdi-Kőhegyi kilátó volt, a legalacsonyabb valamennyi Somogy megyei város között.

ÚJ VÁROSAINK

711

2007 végén Zamárdiban 643 helyi székhelyű vállalkozást tartottak nyilván. Legtöbbjük, bő kétharmad részük főtevékenysége a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás nemzetgazdasági ágakhoz kapcsolódott. A 132 zamárdi székhelyű, társas gazdasági szervezet tevékenységi köre és munkavállalóinak száma szintén a Balaton-part menti, kisvárosi jelleghez idomult. Kis- és mikrovállalkozásként, elsősorban a szolgáltatási szektorban tevékenykedtek, főként a vendégforgalom ellátására szerveződve. A városok átlagához viszonyított, 100 lakosra jutó vállalkozássűrűség magas értéke (27) az előbbieken túl, jelentős mértékben annak a közel 400 egyéni vállalkozásnak és adószámmal rendelkező magánszemélynek tulajdonítható, akik üdülési és szálláshely-szolgáltatással, ingatlankiadással foglalkoztak. A kiskereskedelmi forgalom lebonyolításában 96 üzlet (köztük 22 élelmiszerbolt jellegű) vett részt 2007-ben. A Zamárdiban élők igényeihez mérten kiterjedt bolthálózat jellemzően a nyaralók kiszolgálására rendezkedett be, többségük ebből adódóan idényszerűen üzemelt. A vendéglátóhelyek száma hasonlóképpen közelítette a százat. A 83 étterem és cukrászda mellett 11 bár, illetve borozó rendelkezett érvényes működési engedéllyel. A településen megforduló szállóvendégek 4 hotel, 6 panzió, 3 üdülőház és egy kemping szálláshelykínálatából válogathattak, ezenfelül 812 magánszállásadó várta a pihenni vágyókat. A 2007. évben Zamárdi 1895 kereskedelmi szállásférőhelyén 16 882 vendég összesen 66 799 vendégéjszakát eredményezett, míg a fizetővendéglátás 4514 szállásférőhelyét 51 984 vendég kereste fel, együttesen 331 000 vendégéjszakát produkálva. 1. táblázat

Városok idegenforgalma Somogy megyében, 2007 Megnevezés

Vendég

Vendégéjszaka

Férőhelya)

a kereskedelmi szálláshelyeken Somogy megye városai összesen Ebből a Balaton-part városai: Balatonboglár Balatonföldvár Balatonlelle Fonyód Siófok Zamárdi

Vendég

Vendégéjszaka

Férőhelya)

a fizetővendéglátásban

394 966

1 220 734

28 978

247 287

913 440

48 892

16 413 38 427 22 727 22 777 241 471 16 882

70 657 122 136 88 937 79 071 712 182 66 799

1 540 2 568 2 404 4 344 14 041 1 895

130 260 5 224 12 340 14 980 30 272 51 984

260 520 30 480 86 381 86 105 108 763 331 000

6 162 4 200 9 568 8 415 15 686 4 514

a) Július 31-én.

Zamárdiban 2001–2007 között 79 új lakás épült, ebből a múlt évben mindössze hat. A lakások és lakott üdülők állománya a 2001. évi népszámlálás óta mintegy 8%-kal nőtt, 2008. január 1-jén 1041 volt. Az év elején száz otthonra 229 lakó jutott, a megye városainak átlagához képest 5 fővel kevesebb. Az egy lakásra jutó átlagos alapterület 2001-ben 92 m2 volt, az azóta épített új lakásoké 88 m2, 4,5 m2-rel nagyobb, mint a megye városaiban átlagosan. A legutóbbi népszámláláskor a lakások és lakott üdülők 43%-a összkomfortosnak, míg 41%-a komfortosnak számított. Az otthonok többsége, 39%-a négy vagy több szobás, harmaduk három-, 23%-uk kétszobás. Az elmúlt hét évben egyszobás lakás nem épült, a 2, 3, 4 és több szobásak között egyenlően, egyharmad-egyharmad arányban oszlanak meg az újonnan építettek. A népszámlálás adatgyűjtése szerint 2001. február 1-jén 2997 nem lakott üdülő volt a településen. Azóta 40 új, elsősorban üdülési célú épületegység készült el. 2007-ben 87 lakást kapcsoltak be a közüzemi ivóvízhálózatba, s ezzel minden lakás vezetékes vízzel ellátott lett a településen. A vízvezeték-hálózat hossza 95 km. A lakások 99%-át – a legma-

712

NÉMETH TIBOR – VÖRÖS OTTÓ

gasabb arányban a megye városai között – bekapcsolták a közcsatorna-hálózatba, mindössze 10 lakásnál hiányzik a rácsatlakozás. A háztartási gázfogyasztók száma a múlt évben 1730-at tett ki. A lakások és üdülőegységek együttes számára vetített háztartási gázfogyasztók aránya 42%, a hat somogyi Balaton-parti város közül csak Fonyódon kisebb ez az arány. 2. táblázat

Városok lakás- és közműellátottsága Somogy megyében, 2007. december 31.

Megnevezés

Somogy megye városai összesen Ebből a Balaton-part városai: Balatonboglár Balatonföldvár Balatonlelle Fonyód Siófok Zamárdi

A közüzemi A közivóvízcsatorna100 lakásra vezetékLakásÜdülőhálózatba jutó lakóállomány állomány hálózatba népesség bekapcsolt lakások aránya, %

A háztartási gázfogyasztók aránya a lakó- és üdülőépületekben, %

71 033

234

19 759

97,1

89,3

71,0

2 752 1 150 2 246 2 576 11 517 1 041

216 177 219 196 209 229

1 190 1 239 2 594 4 005 6 250 3 037

97,2 97,6 98,4 99,6 90,3 100,0

96,1 97,2 97,4 99,6 89,9 99,0

77,1 63,7 56,4 37,0 64,2 42,4

A település 8 osztályos általános iskoláját a 2007/2008 tanév kezdetén 153 diák látogatta, nevelésükről-oktatásukról 14 főállású pedagógus gondoskodott. A középfokú oktatás színterét a DélBalatoni Idegenforgalmi Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium jelentette. A 70 nappali tagozatos diákja közül 15-en más településről jártak be, míg 55-en a diákszálláson nyertek elhelyezést. Rajtuk kívül a szakközépiskola 5 főállású tanára 23, középiskolai felnőttoktatásban részt vevő tanuló képzését irányította. Zamárdiban két körzeti háziorvosi és egy fogorvosi rendelő biztosította az egészségügyi alapellátást. 2007-ben a betegek gyógyításában két háziorvos, három asszisztens nővér, továbbá védőnő tevékenykedett. A rászorulók a helyi patikában juthatnak hozzá orvosságukhoz. A településen Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat működik. A szociális alapellátás keretein belül 3 fő közétkeztetésben, további 5, gondozást igénylő személy pedig házi segítségnyújtásban részesült. Zamárdiban 305 beiratkozott olvasóval rendelkezett a település könyvtára. 2007-ben 44 kulturális rendezvény várta az érdeklődőket. A város sokszínű sport- és kulturális életében kiemelkedő rendezvénynek számít a Veterán Atlétikai Bajnokság, amelynek megrendezésére a nemzetközi szintű sportlétesítmények adnak lehetőséget. Elsősorban a gyermekeknek nyújt programot a balatoni Játszadalom, míg az Utcafesztivál az utcazenészek, zsonglőrök találkozójaként Zamárdi, a Balaton szíve vált híressé. A könnyűzene iránt érdeklődők több tízezres tömegét vonzza a Balaton Sun. A településen a civil szféra jelenléte aktív, 24 nonprofit szervezetet tartottak nyilván a 2007. évben. A település fejlesztési tervei között kikötőépítés és fürdőhely-korszerűsítés szerepel.

DR. KOCSIS ZSOLT

Várossá válás Európában Cikkem hozzászólás a Tóth József által indított vitához (Tóth 2008) a várossá nyilvánítás kérdéseiről, de nem a várossá válásról elmondott vélemény, mint Kőszegfalvi Györgyé (Kőszegfalvi 2008), hanem kitekintést igyekszik nyújtani Európa más országainak gyakorlatára. A kérdés történetisége Az európai történelemben, különösen a feudalizmus idején a városi jogállásnak, privilégiumnak nagy jelentősége volt, annak megszerzése, kiterjesztése igen komoly áldozatokat követelt, de a haszna kárpótolta a település lakóit. Mivel a hierarchia csúcsára nehéz volt feljutni (szabad királyi város, királyi város, birodalmi város stb.), korán kialakult a városok legalább kétszintű rétegződése. Ennek már a római korban is voltak előzményei (a municipium a városok alsó szintjét, a colonia a felsőt jelentette). A városi cím adományozásánál már akkor is érvényesültek „magasabb szempontok”, nem a lélekszám vagy a gazdasági erő voltak a legfontosabb érvek (Csapó – Kocsis 2006, Kiss et al. 1998). A középkorban a legfelső szinten a városok rendiséget is kaptak (Magyarországon az 1405-ös országgyűlésen fogadták be a szabad királyi városokat a rendek közé), azaz bár befelé majdnem köztársasági formában működtek, állam az államban jelleggel, kifelé tulajdonképpen földesúrként, a feudális rend szerves részeként. A második szint városai nem szabadultak fel teljesen a földesúri fennhatóság alól, a nálunk mezővárosnak (középkori latin kifejezéssel oppidumoknak) nevezett városok továbbra is adót és még egyéb jogcímen járó pénzeket fizettek a püspöknek vagy valamelyik földesúrnak. A városjog nagyon kifinomult, az élet sok területére kiterjedő szabályozás volt, ahol a két kategórián belül is rengeteg különbséget lehetett felfedezni a szabadságokban, illetve az adókban, egyéb terhekben. Minden privilégium valamilyen gazdasági előnyt jelentett, ezért az alapító oklevél szövegezésénél komoly alku előzte meg az egyes szabadságjogok, illetve terhek rögzítését (Granasztói 1980, Gyimesi 1975). Természetesen a feudalizmus eltűnése után az ilyen kusza, szinte minden városra más feltételeket szabó szabályozás nem maradhatott fenn, ráadásul a modern tőkés, polgári államban a jogegyenlőség egyre inkább előtérbe került, ezért a városok és egyéb kiváltságos területek jogállását a 19. században majdnem minden országban jelentősen átalakították. Általában igyekeztek egységes feltételrendszert kialakítani, a címek megszerzését pedig nem alkuhoz, hanem a feltételek teljesítéséhez kötötték. A városi jogállás még mindig előnyt jelentett az ott élők számára, ezért azt különböző állami feladatok ellátásához, átvállalásához kötötték. Amely település vállalta és teljesítette a feltételeket, az előbbre léphetett, amelyik nem, az maradt, esetleg „lefokozásra” került. A 20. század első felére Nyugat-Európa legtöbb államában megszüntették a települések közötti jogálláskülönbségeket (Németországban 1935-ben), ami azt jelenti, hogy a városi cím már csak cím, nem rang, nem járnak vele gazdasági vagy jogi előnyök (persze, az elmélet és a gyakorlat között lehetséges az eltérés). Az urbanizáltság jelentős regionális eltérések mellett is általában olyan magas fokú, hogy gyakorlatilag nincs már értelme várossá válásról beszélni, ezért sok országban a közigazgatás alsóbb (regionális, megyei stb.) szintjéhez delegálták a városi cím adományozásának jogát. Ez nemcsak

714

DR. KOCSIS ZSOLT

azt jelenti, hogy nem beszélhetünk egységes európai gyakorlatról, hanem még országon belül is más-más módon történik a várossá avatás. Pontosabban: megfigyelhető egy bizonyos konvergencia, amennyiben a falvak várossá válása az ott élők büszkeségén, önbecsülésén túl senkinek nem fontos, ezért a közigazgatási törvénykezésnek marginális területét alkotja. Napjainkra a kérdés annyiban érdekes, hogy a városi cím még mindig sok országban kétszintű, úgy, hogy a magasabb szint szabályozása markánsabb, általában országos hatáskör (például az uralkodó vagy az államelnök hozza a döntést). Hogyan intézik máshol? A városi cím adományozásánál az eltérő kép ellenére jelentős hasonlóságokat lehet felfedezni. Nagyjából a magyar Országos településhálózat-fejlesztési koncepcióval (OTK-val) egy időben a legtöbb nyugat-európai államban jelentősen átalakították az addigi önkormányzati rendszert, például Nyugat-Németországban, Svédországban, Ausztriában. Ekkor a legtöbb országban eltörölték a városok és a falvak közötti jogi különbségeket (ha ez korábban még nem történt volna meg), illetve drasztikusan csökkentették a települési (a legtöbb nyelven a magyar „község”-nek megfelelő) önkormányzatok, egységek számát. A rendelkezésre álló idő, szakirodalom és idegen nyelvi ismeretek miatt a teljességre nem törekedve bemutatom a várossá válás, illetve a városi cím kétszintűségének kérdését, a vizsgált európai országok ábécérendjében, majd Németországgal kicsit bővebben foglalkozom. Egyrészt azért, mert a történelem során igen erős volt a német minta követése. (A fehérvári vagy budai jog, azaz a szabad királyi város jogai a magdeburgi jogra vezethetők vissza, de később is erősen német nyelvű volt a magyar város, egészen az újkorig. Továbbá az unió legnépesebb államára érdemes odafigyelni, ők hogyan intézik, persze, lehetne éppen a legkisebbtől is tanulni…) Ausztria Ausztria 198 városából 68 szerezte városi címét 1945 után, a folyamat ma is tart, bár a városi cím csak kevés esetben jelent a többi településtől eltérő jogállást, előnyöket. A közigazgatás szövetségi tartományokra, azokon belül pedig járásokra alapozódik. A legalsó szint a Gemeinde (község), amely sokszor több településből áll (kicsit a magyar közös tanácsú községhez hasonlóan). Egyes községek nagyközségi címet viselnek (Marktgemeinde), általában kisvárosias szerepkörű és kinézetű „falvak” ezek. A városok többsége városi jogú község (Stadtgemeinde), de a 15 legnagyobb város járásjogú, ún. Statutarstadt (olyan város, amelynek városi statútuma van). Ezek nem tartoznak a járások fennhatósága alá, ezért a méretbeli különbségektől eltekintve leginkább a magyar megyei jogú városokhoz hasonlíthatók, persze a járás (Bezirk) nem megye. A legtöbbször tartományi székhelyek. Napjainkban ugyan lélekszámhoz kötött a kategóriába való belépés (20 000 lakos felett bármely város kérheti a járási fennhatóság alóli „felszabadítását”, ha tartományi érdekek nem sérülnek, és a szövetségi kormány is jóváhagyja), de a már megszerzett címet nem veszik vissza, így például Rust az 1648-ban szerzett szabad királyi városi címét 1920 után is megőrizhette, kevesebb mint 2000 lakossal. Ugyanakkor két város (Leoben és Schwechat) járási fennhatóság alatt is a járásjogúakkal majdnem azonos helyzetet élvez. Lustenau pedig 20 000 feletti lakosságával is ragaszkodik ahhoz, hogy falu, nagyközség. Egyébként a városi címnek nincs népességszámkritériuma, Hardegg (Alsó-Ausztria) például 78 fős városka, igaz, a közös tanácsú város a társközségekkel sokkal több, 1490 lakost számlál. Nyugati szomszédunknál tehát azt láthatjuk, hogy az alkotmány nem tesz különbséget a falu és a város között (az alkotmány szövetségi, tartományi és községi szintet ismer), minden „község” hasonló szervezettel bír, ezért a várossá válás sem központilag szabályozott. Felső-Ausztria például 2002-ben a várossá válás egyetlen feltételeként a 4500 fős népességet határozta meg. Igazán érde-

VÁROSSÁ VÁLÁS EURÓPÁBAN

715

kes csak a járásjogú városok különleges helyzete, a fent említett „egyenetlenségekkel” (Bundeskanzleramt, Kinzl – Schütz 1962, Neuhofer 1998, Atzmüller 2002). Csehország Csehországban a helyzet hasonló, az alapvető kategória a község, de létezik a Statutarstadt (statutární město) fogalma, valamint itt sem kötik különösebb feltételekhez a városi cím megszerzését. A 23 legnépesebb város viselheti a statutární město címet, ami az osztrák járásjogú városnak felel meg. Ezek a városok járások egyben, illetve területük kerületekre, városrészekre osztható, egyéb külön jogok nem illetik meg őket. A városok derékhadát (567) az „egyszerű“ városok adják, de van egy új kategória is: 2006 óta újra létezik az 1954-ben megszüntetett kisváros (vagy nagyközség?) fogalma. A középkorban már létezett ilyen, a magyar mezővároshoz hasonlóan, a falu (ves) és a város (město) között. Kisvárosnak (městečko), majd a 16. századtól inkább mezővárosnak (městys) hívták. 1948 óta nem kapott ilyen címet település, de a 2006-os községi törvény 3. § 2. bekezdése feltámasztotta ezt a kategóriát. A cím adományozása az alsóház elnökének hatásköre, de a kormány állásfoglalása is szükséges. Eddig csak olyan település kapta meg a címet (187), amelyik 1954 előtt már viselte. Mivel akkoriban 500 feletti volt a számuk, további „avatások”, illetve „rehabilitációk” várhatók.1 Dánia A közigazgatás legalsó egységei városok vagy községek (a várossá válás népességküszöbe 200 fő). Az 1970-es önkormányzati reform megszüntette a mezőváros-nagyközség (flække, handelsplads) kategóriát, a címet viselő kisvárosok várossá léptek elő, vagy községgé lettek lefokozva. A városok között nincs különbség, sem jogilag, sem a megnevezésben (by = város). Itt is lezajlott egy közigazgatási reform, amelynek keretében 1970-ig 1400-ról 1089-re, majd 1970-ben 277-re, végül 2007-ben 98-ra csökkentették a községek számát. Franciaország Jóllehet az ország elsőként tért át a modern közigazgatásra a francia forradalom és Napóleon törvényei által, mégis nagyon sok történelmi maradvány terheli a francia önkormányzati rendszert. A megyerendszer bevezetése ugyanis nem érintette a községek kérdését, ezért ott a mai napig szinte „középkori” állapotok uralkodnak, jóllehet a községet csak a forradalom hozza létre a szekularizáció keretében. (Ennek egyik legfurcsább példája a hat lakatlan község máig fennmaradása. Ezek az első világháborúban pusztultak el, területüket azonban nem osztották fel a szomszédok között, hanem egyfajta nemzeti emlékhelyként szerepelnek a térképen és a községek sorában is.) Alapvetően nincs különbség a „községek” között, hivatalosan a sokmilliós Párizs ugyanannyi joggal rendelkezik, mint a néhány tucat lakosú törpefalu (kettőnek kettő, egynek egyetlen lakosa van), de ez természetesen nem igaz. Párizs, Lyon és Marseille ugyanis különleges jogállással bírnak, nagy népességük okán. Továbbá – igaz, csak statisztikai céllal, de – megkülönböztetnek 2000 főnél kisebb városi területeket és annál nagyobbakat, utóbbiakat nevezi a statisztikai intézet (INSEE) városnak (ville), míg a legkisebb községek megnevezése falunak fordítható (villages). Franciaország európai területén 2007-ben 36 568 község létezett, 380 fős átlagnépességgel (Belgiumban ez a szám 11 265, de ott 1961 és 1983 között a községek számát 2663-ról 589-re csökkentették, Olaszországban 2343, de Spanyolországban is magasabb, 564), közülük 20 982-nek kevesebb a lélekszáma 500 főnél! A hetvenes években Németország vagy Olaszország harmadolta 1 http://www.czso.cz/csu/2008edicniplan.nsf/engt/4E003F7AD9/$File/13010803.pdf, http://www.czso.cz/csu/2007edicniplan.nsf/ engt/AD00473A4B/$File/130207099.pdf, Zákon č. 128/2000 Sb., o obcích (obecní zřízení).

716

DR. KOCSIS ZSOLT

községeinek számát, de az Franciaországban igen kis mértékben változott (a forradalom idején 41 000, 1921-ben 37 963, napjainkban 36 568). A csökkenés nagyobbik része az 1971-es Marcelline-törvénynek köszönhető, amely különböző anyagi előnyöket ígért az önkéntesen egyesülő községeknek (1300-zal csökkent akkor a községek száma), ugyanakkor továbbra is igen népszerűtlen a községegyesítés, mert a lakosok és a helyi politikusok is rengeteg érvet tudnak felhozni ellene. A jogi önállóság megőrzése mellett azonban igen erőteljes az önkéntes társulások előretörése, 2573 társulásban 33 327 község vesz részt, ami a lakosság 86,7%-ának felel meg (Chevènement-törvény). A városi címnek nincs tartalma, a lakosságszám azonban mégis fontos, mert a községi tanács nagyságát, illetve az önkormányzati választás menetét ez határozza meg.2 Írország A várossá válás itt sem létkérdés a települések számára, hiszen nem jár előnyökkel, ugyanakkor a városok között itt is találhatunk különbségtételt: az öt legnépesebb város (Cork, Dublin, Galway, Limerick, Waterford) „city”, a többiek csupán „town” nevet viselnek. A town egyébként nem csupán közigazgatási várost jelöl (towns with legally defined boundaries – ezeknek törvény által kijelölt határaik vannak), hanem népszámlálási egységet is (census town). Utóbbiak 1971 óta legalább 50 lakott épületből állnak, amelyek az utca két oldalán álló, legalább 30, vagy egy oldalán álló 20 lakott épületből álló településmagtól nincsenek 800 m-nél messzebb. Jóllehet a városok között vannak kis népességűek is (1994-ben hat várostól visszavették a címet), a 2001. évi helyi önkormányzatokról szóló törvény úgy fogalmaz, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával 7500 főnél népesebb települések kérhetik a belügyminisztertől, hogy megvizsgálva bizonyos körülményeket, engedélyezze városi tanács felállítását (a town – város – megjelölés használatát), ugyanakkor a miniszter a 7500 főnél kisebb városok esetében vissza is vonhatja a városi címet. Ez általában azt jelenti, hogy a statisztikai hivatal „dönti el”, ki a város, illetve a népszámlálások alkalmával kiadott útmutatóban rögzíti, hogy milyen feltételek teljesítése szükséges még a lélekszámküszöbön túl.3 Lengyelország Lengyelországban a közigazgatás alapeleme a község (gmina), ami nagyjából a közös tanácsú községnek felel meg. Az alkotmány szerint a közigazgatási feladatok ellátásának legalsó és legfontosabb szintje ugyan, de például a személyi igazolványba nem a község neve kerül, hanem konkrétan az illető faluja, városa, tehát a település, amely csak része a községnek mint igazgatási társulásnak. A községek városi rangot viselhetnek (gminy miejskie). Ebben az esetben a község egyetlen településből áll. 306 ilyen települése van Lengyelországnak, közülük 65 tulajdonképpen járásjogú város (powiat grodzki vagy miasta na prawach powiatu). A városok többsége azonban (586) úgynevezett gminy miejsko-wiejskie, városi-falusi község, azaz olyan község, ahol a központ város, de nem tudott „felnőni” a járásjogú státushoz. Ezeket lehetne kisvárosként, mezővárosként fordítani. A maradék 1586 község falusi jogállású. A járás (powiat) egyébként a magyar megye szintjének felel meg (NUTS 3), jóllehet területe sokkal kisebb annál (5–15 községből áll). 1975-ben megszüntették őket, majd a helyükbe lépő központosított állami járások eltörlése után 1999. január 1-től ismét létrehozták, a korábbi 49 vajdaság átalakításával (a mostani 16 a NUTS 2 szint). A már említett 65 járásjogú város vagy városjárás 2 Code général des collectivités territoriales (CGCT) (http://www.droit.org/code/index-CGCTERRL.html), http://www.droit.org/code/index-CGCTERRM.html, Ministre de l’Intérieur et de l’Aménagement du Territoire, Bonnard, M. 2005. 3 http://www.cso.ie/census/documents/census_2006_Appendices.pdf.


717

(powiat grodzki) mellett 314 járás (powiat ziemski) található, azaz valóban helyesebb a járás szó használata, noha a magyar NUTS 3 megfelelője a megye (Dorsch 2003, Gorzelak – Jalowiecki 2001, Schnapp 2001). Nagy-Britannia Nagy-Britanniában sem a történelemben, sem a jelenben nem egységes a város cím adományozásának, illetve a városok különböző szintjeinek rendszere: Anglia, Skócia vagy Wales eltérő szabályozást alkalmaz. Az azonban egységes, hogy a city és a town szavak a városok „rangját” kifejezik. A town (város) olyan település, amely nagyobb a falunál, kisebb a nagyvárosnál (city). Másként megközelítve a town olyan településeket jelöl, amelyek korábban (legtöbbször még a középkorban) vásártartási jogot szereztek. A modern szóhasználatban a town városi tanáccsal rendelkező település, amely nem nevezheti magát city-nek. Hagyományosan city rangú az a város, amelyet az uralkodó kitüntet ezzel a címmel. Néhány kivételtől eltekintve két-három feltétele van (volt) a cím megszerzésének: az anglikán egyház püspöksége, azaz a városban álljon székesegyház (még VIII. Henrik kezdte el ezt a gyakorlatot, de nem minden püspöki székhely kapott automatikusan vagy egyáltalán city rangot). A 19. századig nem is nagyon volt új city, hiszen a püspökségek száma addig nem nőtt. A század közepétől azonban szükségessé vált új püspökségek alapítása, általában a legnépesebb ipari településeken, amelyek persze ritkán voltak a középkorban is fontos helyek, ami felvetette számukra a city cím megszerzésének lehetőségét. 1907 után 300 000 fős lakosságot vártak el a city-aspiránstól (de nem mindig tartották be), továbbá a városi önkormányzat addigi jó működését. Egységes szabályozás azóta sincs, általában pályázni kell a címre, de az odaítélésnél nem mindig számít a népességszám (a 20. század közepéig sok jelöltet utasítottak vissza a kis lélekszámra hivatkozva), valamint nem perdöntő a püspökség megléte sem. A dolgot bonyolítja, hogy London City városrésze ugyan city, Westminster is, de a többiek nem, és máshol is előfordul, hogy a modern város nem teljes területe viselheti a büszke, de különösebb jogokat nem jelentő city címet. A town és a city között tulajdonképpen nincs különbség, ahogyan azt 1927-ben a belügyminisztérium egy közigazgatási reformbizottság memorandumára válaszként „kinyilatkoztatta” (Health Ministry 1927), ezért kijelenthetjük, hogy a pályázók inkább saját önbecsülésük miatt szeretnének „előre lépni” (a lordkancellárhoz benyújtott pályázatokat az uralkodó bírálja el, majd általában valamilyen ünnepi alkalomhoz kötődően adományozza a címet). A városok alsó szintje a town, melyet úgy lehet megszerezni, hogy a település önkormányzata, tanácsa városnak nevezi magát. Ez az egyetlen feltétel. Angolosan egyszerű, ugyanakkor természetesen eltérő a kontinens más részein bevett gyakorlattól. Ez a helyzet Skóciában, Walesben és Észak-Írországban is, az országrészek közötti különbség nem itt, hanem a city szintnél jelentkezik. Az Európán kívüli angolszász országokban is hasonló kétosztatúság figyelhető meg: a city rangot a szövetségi államok feltételekhez kötik, míg Ausztráliában például a town egyetlen feltétele a 250 lakos. Az USA egyes államaiban van city–town kettősség, máshol nincs. A városalapítás általában a települési szint feletti (szövetségi állam) bíróságához benyújtott kérelemmel történik, a magyar cégbírósági bejegyzéshez hasonlóan. Általában nem számít a népesség (a legkisebb város az USA-ban egy észak-dakotai, öt lakossal), csupán az alapító okiratok átvizsgálása történik meg. Az új város (town vagy city, ha létezik e kettősség) többnyire a megye (county) fennhatósága alól kikerül, azzal tulajdonképpen egyenrangúvá válik, így ügyeit a közvetlen felettes közigazgatási szint ellenőrzése nélkül végezheti, azaz jogi előnyöket nem, de nagyobb szabadságot, mozgásteret jelent a városi cím (Beckett 2005, Local Government Act 1972).

718

DR. KOCSIS ZSOLT

Norvégia Norvégiában 1952 előtt létezett a város és a mezőváros kettősség, de utána megszűnt, csak egyféle városi cím létezett, amit a „by” szó jelzett. A kisebb városokat (városi településeket) a tettsted szó jelöli, ahol a házak között nincs 50 méternél nagyobb távolság. A falunak fordítható landsby már nem használatos, helyette bygd-nek nevezik azokat a településeket, amelyek nem felelnek meg egyik városi kritériumnak sem. 1965-ben a közigazgatás súlypontja áthelyeződött a néhány évvel korábbi településegyesülések által létrejött helyi (községi) önkormányzatokra (többnyire társult települések, a magyar közös tanácsú községhez hasonlóan), amelyek rurális (herredskommune) vagy városi (bykommune) önkormányzatok lettek. Az 1992. évi helyi önkormányzati törvény ezt a kettősséget is megszüntette, de a községek négyjegyű statisztikai kódjában a harmadik helyen nulla áll a korábbi városok esetében. A városi rangot 1996-ig az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium adta, 1997-től 5000 fő felett bármelyik község városi címet adományozhat valamelyik részének! Tehát nem önmagának, hanem egy településnek, a közös tanácsú község egyik tagjának. Ez a könnyítés rengeteg új várost eredményezett 1997 óta, de a legkisebbek is általában 1000 fő felettiek.4 Olaszország Olaszország 8101 községe (comune) képezi a közigazgatás alapegységét. Jóllehet a hetvenes években itt is lezajlott egy racionalizálás, a községek száma azóta nem változott, pedig a kicsiny méret miatt sok csak nehezen vagy egyáltalában nem tudja ellátni feladatait. A községek átszervezése az utóbbi évtizedekben mindig megfeneklik az érintettek ellenállásán, ugyanis a falvak, városok közül nem egynek ezeréves történelme van, míg a megyék (provincia) és a tartományok (regione) minden történelmi előzmény ellenére a mindenkori központi kormány függvényei, ezért határaik viszonylag sűrűn változnak. Így a községek ellenállásának egyik fő érve a történelmi kontinuitás, az állandóság. A községek jogilag egyenlők, a többmilliós Róma és a 33 fős Morterone is, persze a tényleges lobbi-képességet erősen befolyásolja a lélekszám. A városi cím ugyanakkor nem függ a település nagyságától, a köztársasági elnök kezét nem köti semmilyen minimális lélekszám a cím adományozásánál, bölcsességére van bízva, melyik községet emeli városi rangra. Portugália Portugália egyszerűen intézi a városi címek adományozását: a város (cidade vagy vila) legalább 8000 választóval (azaz kb. 10 000 lakossal) rendelkezzen, valamint a felsorolt intézmények, infrastrukturális elemek legalább felével (kórház, gyógyszertár, tűzoltóság, színház/kultúrház, múzeum, könyvtár, kereskedelmi szálláshely, alsó- és középfokú oktatás, tömegközlekedés és közparkok). A 151 cidade öt, az 533 vila csak négy tornyot rajzolhat a címerére. A „markáns” különbség is jelzi, hogy a kétféle városi cím szimbolikus. Különösen igaz ez a cidade esetében, ahol az egyik legfontosabb érv az ország történelmében betöltött szerep, nem pedig a népesség (a fenti feltételeket csak az újaknak kell teljesíteni), így fordulhat elő, hogy vannak 2500 lakosú cidade és 25 000 lakosú vila rangú városok. Az ország több mint 4000 települése 308 községi önkormányzatba tömörül, de a városi címet a települések viselik.5

4 http://www.ssb.no/english/subjects/02/02/folkendrhist_en/about.html, http://www.ssb.no/english/subjects/02/01/10/ beftett_en/ tab-2007-06-07-01-en.html. 5 http://www.anmp.pt/index.php?option=com_content&view=article&id=166&Itemid=53.


719

Svájc Svájcban statisztikailag minden község város, amelynek lakossága 10 000 főnél nagyobb, de mivel a városi rang semmilyen előnyt sem jelent, több népesebb település (akár 30 000 fő felett is) csupán a község nevet használja, mivel a város annak csak egy „szinonimája”. Ugyanakkor vannak kisvárosok, amelyek a történelem során szerzett városi címüket máig használják. Jellemző a svájciak szerénységére, mértéktartására, hogy egyes kantonok székhelyei tudatosan nem a kanton fővárosának, hanem székhelyének nevezik magukat. A várossá váláshoz tehát két feltételt kell teljesíteni: meghaladni a 10 000 fős lélekszámot (legalább a legutóbbi három évben, éppen ezért a címet el is lehet veszíteni, ha legalább öt egymást követő évben 7500 alá esik a lélekszám), illetve akarni a városi címet (Bundesamt für Statistik 2006). Svédország Az 1971-es községi (helyi önkormányzati) reform óta Svédországban a stad (város) és a köping (kisváros) fogalmakat a közigazgatási gyakorlatban törölték, mindkettő helyett a helység (tätort) áll (ezzel a városok városi címüket is elveszítették). A mindennapos szóhasználatban azonban ma is él a stad a nagyobb települések megjelölésére. Napjainkra a 19. századi 2500 helyett 290 község van, amelyek a helyi szintet jelentik, tekintet nélkül területük vagy népességük nagyságára. A legnépesebb svéd városok is „csak” kommun (község) rangúak, a legnagyobb területű Kiruna község pedig a magyar régiók méretével összevethető (19 371 km2). A helységek besorolása öt évente történik a statisztikai hivatal által, úgy, hogy az 1940 helység közül azok számítanak „városnak”, amelyek lakossága meghaladja a 200 főt, és ahol a házak közötti távolság nem éri el a 200 métert. A skandináv államok 1960-ban állapodtak meg a „sűrűn lakott területek” – tulajdonképpen a városok – fogalmában, ekkor született ez a definíció, amelyet 1971 óta használnak, de tulajdonképpen csak arra a célra, hogy a városlakók arányát ki lehessen számolni. A „helységen” kívül élők a falusiak. Ugyanakkor a közigazgatás alapja továbbra is a község, a városi cím tehát csak statisztikai segédeszköz.6 Németország Németország történelmi széttagoltsága miatt talán a legtöbb városféleséget tudja felmutatni, de a sokszínűség okai között a nagy észak–déli vagy kelet–nyugati kiterjedést és az abból fakadó természeti, de inkább társadalmi-gazdasági különbségeket is meg kell említeni. A jelenlegi 2076 város között találhatunk tartományjogú városokat (Hamburg, Bréma, Berlin), nagyvárosokat (100 000 lakos feletti lélekszámú 82 város, az előbbi hármat is beleértve), járásjogú városokat (közigazgatásilag a nagyváros nem létező kategória, a legmagasabb szint a járási jog, amihez általában 30–50 ezer főnél nagyobb népesség kell, de München 1,3 millióval „csak” járásjogú), valamint „városokat” minden egyéb jelző nélkül, időnként falvakat „megszégyenítően” kevés népességgel. 1935 óta nincs jogi különbség a községek között, minden község (Gemeinde) egyenrangú, hasonló felépítésű és nagyjából azonos feladatokat lát el (kivéve a három városállamot és a járásjogú városokat), persze, méretétől függően jobban vagy rosszabbul, illetve könnyebben vagy nehezebben. Azok a települések, amelyek a városi címet használják, a következő csoportokba sorolhatók: Tartományjogú városok – Hamburg és Bréma esetében a sok száz éves hagyomány, Berlin esetében a 20. század második fele indokolja a különleges jogi státust. A középkorban 105–110 város bírta ezt a jogállást, 1803-ig 51, utána már csak hat (Augsburg, Brema, Frankfurt am Main, 6 http://www.scb.se/templates/tableOrChart____193257.asp, Be0101tab3beforandr06eng.xls, http://www.scb.se/Statistik/ MI/ MI0810/2005A01/MI0810_2005A01_SM_MI38SM0601.pdf.

720

DR. KOCSIS ZSOLT

Hamburg, Lübeck és Nürnberg). 1815-ben már csak négy maradt, a két bajor várost „bedarálták”, majd 1937-ben Lübeck, illetve a második világháború után Frankfurt is elvesztette „államiságát”. A nagyváros csak statisztikailag értelmezhető, egyetlen kritériuma a 100 000 lakos. A járásjogú város (kreisfreie Stadt vagy Stadtkreis, mint a Landkreis, azaz nem városi járás ellentéte) hasonló helyzetű, mint Ausztriában, azaz járási fennhatóság alá nem tartozik, önmaga járás, nagyobb önállóságot élvez, mint a kisebb városok, bár több feladata is van, például a tömegközlekedés szervezése, amit az alacsonyabb szintű településeken a járások végeznek. Járásba tartozó város (kreisangehörige Stadt) – ez tulajdonképpen az összes többi várost jelenti. Amennyiben valamelyik város a járás székhelye, akkor Kreisstadt a megjelölése. Egyes tartományokban használják a „nagy járásba tartozó város (große kreisangehörige Stadt) (20–45–60 ezer lakos feletti, de nem járásjogú városok), illetve a nagy járási város (große Kreisstadt) (Bajoroszágban 20 000, Baden-Württembergben 30 000 lakos feletti) kategóriákat is. Ezek ráadásul nem feltétlenül a járások székhelyei, ezért a név nagyon zavaró lehet, hiszen nem nagy járásközpontot jelent (Kreisstadt=járásszékhely), hanem nagy népességű járásba tartozó várost, mégsem große kreisangehörige Stadt a neve, mert azt meg más tartományokban használják. Hessenben Sonderstatusstadt is van, nagyjából a fenti, nagyobb járásba tartozó városok megfelelőjeként, de ugyanezt a kategóriát Alsó-Szászországban nagy önálló városnak (große selbstständige Stadt) nevezik, a Saar-vidéken Mittelstadt (középváros), míg néhány szövetségi államban egyáltalán nincsenek ezek a köztes állapotú városok. A többi kategória jórészt történelmi maradvány, illetve a múltbéli emlékek sokaságán túl semmilyen előnyt nem jelent a közönséges községekkel szemben. Ilyenek a (ma már használaton kívüli, de a turisztikai marketingben használható) Markt, Marktflecken, Flecken (nagyjából a mezőváros megfelelői); a Minderstadt (olyan település, amelyik a városi szabadságok közül csak kevéssel rendelkezett, de piactartással mindenképpen, mert ez volt a legfontosabb privilégium, az első lépcső az anyagi felemelkedés felé); a Freiheit (az előbbiekhez hasonló, deklaráltan nem teljes szabadságjogokkal rendelkező városka); a Wigbold vagy máshol Weichbild (történetileg a városfalakon kívüli, tulajdonképpeni külváros, alsóváros, előváros, de mégis valamilyen minimális előjoggal rendelkező település); végül a Titularstadt (címzetes város), amely olyan városokat jelöl, amelyek elveszítették városi jogukat, gyakran városrészek, amelyek egykori önállóságuk emlékeként őrzik városi címüket, illetve olyan községek, amelyeknél a városi szerepkörök, tényezők közül több is hiányzik. Ezt a zavaros helyzetet bonyolítja, hogy az egyébként üres városi cím adományozása is tartományonként eltérő, de annyi elmondható róla, hogy mivel a cím csak szimbolikus jelentőségű, és a települések szinte minden szükséges infrastruktúrával és intézménnyel rendelkeznek a saját nagyságkategóriájuknak megfelelően, általában népességszámküszöböt (a legtöbbször 2000–2500 főt) állapítanak meg feltételként. Természetesen nem is érdemes a térségi szerepkörökkel érvelni, hiszen a községek egynegyede város (8505-ből 2077), ráadásul a közigazgatási reform még nem teljesen zárult le, így további község- és járásösszevonások várhatók. (Nyugat-Németországban 1967 előtt 24 000 község volt, ennek fele 500 fő alatti. 1978 után 8505 maradt, a 425 járásból 237, a 139 járásjogú városból 91.) A reform nem minden esetben zajlott az önkéntesség elvének betartásával, egyes összevonások nemcsak a lakosság tiltakozását hozták, hanem bírósági szakaszig is eljutottak az ellenzők. A nyugati országrészben ezzel együtt is a hatékonyságra hivatkoznak, míg keleten egyes csődbe jutott községi önkormányzatok megmentésére is felhasználták a községek, járások összevonását, átszervezését (Hamann 2005, von Oertzen – Thieme 1980–1987, Landtag NRW 2005).


721

Összefoglalás A vizsgált országok várossá nyilvánítási gyakorlatát összegezve hasonlóságokat és különbségeket is találhatunk, mégis kirajzolódik egy trend, valamilyen konvergens fejlődés, ami lehet a hasonló körülmények következménye, lehet egyfajta konzultáció (például a skandináv államok igyekeztek megállapodni bizonyos közös irányelvekben) eredménye, de egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lehet véletlen! A legfontosabb megállapítások, tapasztalatok a következők: 1. A városi cím kevés országban jelent jogi vagy más előnyt, megszerzése általában nem létkérdés az adott település számára, inkább kitüntető vagy önigazoló jellege van. Sok országban a „község” (közösség) a közigazgatás alapeleme, városi vagy falusi jogállása funkciói betöltésénél nem játszik szerepet. 2. Az urbanizáltság (városodás) olyan magas fokú, hogy néhány különleges helyzetű (például a sarkkörön túli) terület kivételével nem beszélhetünk városhiányos térségről, ezért a térszerkezeti, térségi szerepkörre hivatkozás általában nem jelenik meg sem a pályázóknál, sem az elbírálás során. 3. Tekintettel az urbanizáltság (városiasodás) magas fokára, a cím adományozásánál az infrastrukturális ellátottság sem fontos szempont, a legtöbb országban egy adott népességszám eléréséhez kötik a döntést. 4. Mivel a cím adományozása leginkább a pályázónak fontos (lásd 2. pont), jellemző az adományozási jog alacsonyabb (regionális) szintre való telepítése. 5. A városok állománya nem egyrétegű, a legtöbb országban történelmileg tagolt, ezért (vagy más megfontolásokból) a jelenben is megkülönböztetést tesznek a városok között, leggyakrabban a lélekszám (nem mechanikusan alkalmazva), máskor a történelmi, illetve a jelenkori szerepkörök alapján. Ilyenkor a kiemelt városok több feladatot, szerepkört kapnak, de több önállóságot is élveznek, azaz a magasabb szint elérése tényleges előnyöket is jelenthet. 6. Néhány országban a városi címet el lehet veszíteni, vissza lehet venni. Egyrészt kampányszerűen, bizonyos közigazgatási reformok, átszervezések során, másrészt az adományozásnál figyelembe vett feltételek nem teljesítése (nem teljesülése) esetén. 7. A legtöbb országban éles különbség van a település (földrajzi fogalom) és a község (közigazgatási, jogi fogalom) között. Nálunk a község a falu szinonimája, holott a kettő Európa szinte minden más országában mást jelent: a község a helyi önkormányzat legalsó szintjét – országonként eltérő szuverenitással, a falu pedig a település jogállását, funkcióját. Majdnem minden országban vannak extrém kis területű, népességű városok, falvak (községek), de jellemző a helyi önkormányzatok számának csökkenése, csökkentése (az OTK-val majdnem egy időben zajló reformok által vagy később), így a konszolidáció eredményeként nagyobb lélekszámú, életképesebb, hatékonyabb, az igazgatási feladatok, közszolgáltatások, érdekérvényesítés, infrastrukturális ellátás stb. terén a lakosoknak többet nyújtani képes egységek jöttek létre. Korábban általában központi, de mindenképpen felülről jövő döntések eredményeként, gyakran erőszakoltan, újabban inkább a társulási formákat, az önkéntességet (állami támogatások ígéretével csábítva) előtérbe helyezve.

722

DR. KOCSIS ZSOLT

A várossá nyilvánítás gyakorlata Európa vizsgált országaiban A cím adományozásának helye (szintje)

Központi, országos Csehország, Dánia, Franciaország, Írország, Lengyelország, Nagy-Britanniaa), Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország

Helyi, regionális Ausztria, Nagy-Britanniaa), Németország, Norvégia,

A cím adományozásának módja

Mechanikus (például lélekszámhoz kötött) Ausztriab), Dánia, Franciaország, Norvégiac), Írország, Portugália, Svájcc), Svédország

Pályázat, mérlegelés útján Ausztriab), Csehország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Norvégiac), Olaszország, Svájcc)

A városi cím többszintű (ezért lehet jelentősége)

Igen, a magasabb szint „rangot” jelent Ausztria, Csehország, Írország, Lengyelország, Nagy-Britannia, Németország

Nem, nincs többféle város Dánia, Franciaország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország

A cím elveszíthető, visszavehetőd)

Igen, a mechanikus adományozásnál a feltételek nem teljesülése esetén

Igen, az adományozó mérlegelése alapján

a) Nagy-Britanniában a town helyi, a city cím adományozása központi (uralkodói) hatáskör. b) Felső-Ausztriában lélekszámhoz kötött, a többi tartományban nem. c) Norvégiában és Svájcban a cím lélekszámhoz kötött, de a feltételt teljesítő település maga dönti el, hogy akarja-e a városi címet. d) A cím elvesztése a 20. század első feléig igen gyakori volt (a régi, feudális örökségből származó címeké elsősorban), napjainkban a mechanikus adományozási gyakorlat miatt nem ritkán előfordul.

IRODALOM (http://www.czso.cz/csu/2008edicniplan.nsf/engt/4E003F7AD9/$File/13010803.pdf Atzmüller, Karl: Die Gemeindeverfassungs-Novelle 1962, ÖGZ Österreichische Gemeinde-Zeitung 2002/11, 17 Beckett, John V.: City status in the British Isles, 1830–2002, Historical urban studies. Aldershot: Ashgate. ISBN 0-7546-5067-7, 2005 Bonnard, Maryvonne: Les collectivités territoriales en France. La Documentation française, ISBN 2-11005874-9, 2005 Bundesamt für Statistik (BFS): Amtliches Gemeindeverzeichnis der Schweiz. ISBN 3-303-00334-3 BFS, Neuchâtel, 2006 Bundeskanzleramt http://www.bka.gv.at/DesktopDefault.aspx?TabID=4780 Code général des collectivités territoriales (CGCT) (http://www.droit.org/code/index-CGCTERRL.html), http://www.droit.org/code/index-CGCTERRM.html, Direction générale des collectivités locales (DGCL) Csapó Tamás – Kocsis Zsolt: Szombathely településföldrajza. Savaria University Press, Szombathely, 2006 Dorsch, Pamela: Nationale und transnationale Vernetzung polnischer Städte und Regionen – Auf dem Weg zu einer nachhaltigen Stadt- und Regionalentwicklung Discussion Paper Nr. SP IV 2003-106, Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung 2003, http://skylla.wz-berlin.de/pdf/2003/iv03106.pdf Gorzelak, G. – Jalowiecki, B.: Reforma terytorialnej organizacji kraju: wniosko po dwóch latach. In: Gorzelak, G. – Jalowiecki, B. – Stec, M. (szerk.): Reforma terytorialnej organizacji kraju: dwa lata doswiadzen. Warszawa: Wydawnictwo Naukowe „Scholar“, 2001 Granasztói György: A középkori magyar város. Magvető Kiadó, Budapest, 1980 Gyimesi Sándor: Városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975 Hamann, Philipp: Gemeindegebietsreform in Bayern – Entwicklungsgeschichte, Bilanz und Perspektiven, Utz Verlag, München, ISBN 3-8316-0528-9, 2005 Health Ministry: Functions of local authorities. Memorandum from Health Ministry, The Times, 17 June 1927


723

http://www.anmp.pt/index.php?option=com_content&view=article&id=166&Itemid=53 http://www.czso.cz/csu/2007edicniplan.nsf/engt/AD00473A4B/$File/130207099.pdf http://www.cso.ie/census/documents/census_2006_Appendices.pdf http://www.scb.se/Statistik/MI/MI0810/2005A01/MI0810_2005A01_SM_MI38SM0601.pdf http://www.scb.se/templates/tableOrChart__193257.asp Be0101tab3beforandr06eng.xls http://www.ssb.no/english/subjects/02/01/10/beftett_en/tab-2007-06-07-01-en.html http://www.ssb.no/english/subjects/02/02/folkendrhist_en/about.html Kinzl, Walter – Schütz, E.: Das neue Gemeinderecht, ÖGZ (Österreichische Gemeinde-Zeitung Offizielle Zeitschrift des Österreichischen Städtebundes) 1962/15–16 Kiss Gábor – Tóth Endre – Zágorhidy Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története a városalapítástól 1526ig. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szombathely, 1998 Kőszegfalvi György: Agglomerálódó térségnek jól jön az új város. Területi Statisztika, 2008/4 Landtag Nordrhein-Westfalen: „Der Kraftakt: Kommunale Gebietsreform in Nordrhein-Westfalen”; Düsseldorf; Schriftenreihe des Landtags, Bd. 16, 2005 Local Government Act 1972 (c.70), 1(10) és 1(11) bekezdések Ministre de l’Intérieur et de l’Aménagement du Territoire: Répartition des EPCI à fiscalité propre par département au 01/01/2007 (PDF) Neuhofer, Hans: Gemeinderecht. Springer, Wien – New York, 1998 Schnapp, Friedrich E.: Die Garantie der örtlichen Selbstverwaltung in der polnischen Verfassung. Die Öffentliche Verwaltung, Heft 17, 2001 Tóth József: Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról. Területi Statisztika, 2008/3 von Oertzen, Hans Joachim – Thieme, Werner (szerk.): Die kommunale Gebietsreform. Schriftenreihe, Nomos, Baden–Baden, 1980–1987 Zákon č. 128/2000 Sb., o obcích (obecní zřízení). Kulcsszavak: várossá nyilvánítás, városodás, városiasodás, urbanizáció, Európa. Resume The Hungarian practice of awarding the rank of town badly needs to be reshaped. Currently there is a professional and scientific debate about the practice, but this paper does not reflect the point of view of the author. It intends to show the quite various, yet in many aspects converging practices in several European countries. Besides the colourful variety there are similarities to observe as well: though the rank is mainly bifurcated (city–town), there are generally no important differences between the two levels (not even between villages and towns) in legal and administrative aspects. The lower level (town) is easy to reach, in some countries it depends only on the decision of the inhabitants. However, in my opinion the most important factor of convergence is that settlements and communes should be properly distinguished, while in Hungary the terms are used as synonyms of each other. We have too many communes (administrative local governments) in proportion of settlements (geographical term for an inhabited place).

DR. SIKOS T. TAMÁS – KOVÁCS ANDRÁS

Új trendek a határ menti kiskereskedelemben Délnyugat-Szlovákiában A rendszerváltást követő társadalmi, gazdasági átalakulás alapvetően megváltoztatta a szlovákiai kiskereskedelem működési feltételeit. Új üzlethálózatok alakultak, a tulajdonosi viszonyok átrendeződtek, jelentősen megváltozott az értékesítés technikája és a vásárlók magatartása. A tanulmány keretei között az elmúlt másfél évtized során Szlovákiában megjelent nemzetközi kiskereskedelmi hálózatok és új típusú értékesítési formák (bevásárlóközpontok és hipermarketek) piaci pozícióját elemezzük, valamint a megváltozott vásárlói szokások jellegzetességeit értékeljük néhány délnyugat-szlovákiai város, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Komárom, Párkány példáján keresztül. Külön kitérünk a határon átnyúló kereskedelmi folyamatok bemutatására. A határ menti térség kiskereskedelmi jellegzetességeinek elemzése különösen fontos az európai uniós és a schengeni csatlakozás után, amikor már nem adminisztratív, csak piaci viszonyok és földrajzi, infrastrukturális adottságok határozzák meg a határon átnyúló kereskedelem jellegét és irányait. A kiskereskedelem hálózatfejlődése Szlovákiában A rendszerváltás után Kelet-Közép-Európában, így Szlovákiában is nagy ütemben indult meg a kiskereskedelmi hálózat átalakulása. Az átalakulási folyamat kulcselemei a következők voltak: – a korábban állami tulajdonban lévő vállalatok privatizálása; – nagyszámú hazai kisvállalkozó kezdte meg működését a kiskereskedelemben, a korábbi keresletvezérelt piac kínálatvezérelt piaccá alakult a ’90-es évek elején; – az ország piacán megjelentek, elterjedtek, napjainkra pedig dominánssá váltak a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi hálózatok (1. táblázat). A fenti folyamatok eredményeként napjainkra teljesen átalakultak a vásárlási szokások, az üzletekbe látogatók az élményorientált vásárlást helyezik előtérbe, és az olyan kiskereskedelmi létesítményeket részesítik előnyben, ahol nagyszámú termék és szolgáltatás érhető el egy helyen. A kereskedelmi hálózat átalakulása és az új típusú, nagy alapterületű kiskereskedelmi létesítmények fejlődése Magyarországon már 1996-ban megkezdődött, ekkor nyílt meg Budapest első két harmadikgenerációs bevásárlóközpontja, a Duna Plaza és a Pólus Center, valamint az első Tesco hipermarket (Sikos T. 2000). Szlovákiában ez a folyamat néhány év késéssel, csak a ’90-es évek végén kezdődött meg, az első Tesco hipermarket 1999-ben, az első pozsonyi bevásárlóközpont, a Danubia 2000 júniusában nyílt meg (Sikos T. 2007). 2008-ra már a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi hálózatok dominálnak a szlovákiai kiskereskedelemben. Napjainkra a betelepülő külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok hálózata csaknem teljesen lefedi az országot. Ennek eredménye lett, hogy a multinacionális vállalatok jelentős piaci előnyre tettek szert a hazai versenytársakkal szemben. A hazai kiskereskedők, a Labas, a pozsonyi és érsekújvári Coop Jednota az élelmiszerkereskedők TOP 10-es listájának utolsó három helyére szorultak (1. táblázat).

ÚJ TRENDEK A HATÁR MENTI KISKERESKEDELEMBEN DÉLNYUGAT-SZLOVÁKIÁBAN

725 1. táblázat

A legjobb 10 élelmiszer-kereskedő vállalat Szlovákiában, 2007 Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

Cég Tesco Stores Metro SR Billa Kaufland Ahold Retail SR CBA Slovakia Lidl Labaš COOP Jednota Bratislava COOP Jednota Nové Zámky

Forgalom, millió szlovák korona 23,21 14,08 10,64 9,72 5,60 5,14 4,66 3,28 2,72 2,52

Forrás: AC Nielsen, www. tvojepeniaze.pravda.sk

Kiskereskedelem és határmentiség A kiskereskedelmi üzletek elsődleges feladata az áruk és szolgáltatások megfelelő színvonalú biztosítása az adott településen és a vonzáskörzetében élők számára. A határ menti térségekben működő kereskedelmi egységek azonban a fenti alapvető funkción túl a határon túl élők ellátási színvonalát is javíthatják (bevásárlóturizmus), valamint profitot realizálhatnak a határátkelőhelyek nyújtotta lehetőség révén (üzemanyag-eladás stb.). A határ menti térségekben tapasztalható bevásárlóturizmus intenzitása számos tényező függvénye. Ezek alapvetően befolyásolják a vásárlási mozgások irányát, gyakoriságát, a határon túl elköltött összegek nagyságát, a fogyasztói kosarak összetételét stb. Vegyük számba a legfontosabb befolyásoló tényezőket: – természetföldrajzi meghatározottságok és infrastrukturális kapcsolatok (domborzat, vízhálózat, útviszonyok), – a településhálózat térkapcsolatainak jellege (regionális központok elhelyezkedése, határon átnyúló vonzáskörzetek), – a két ország valutájának egymáshoz viszonyított árszínvonala, illetve ennek változása, ingadozása, – a határ két oldalán elérhető termékek és szolgáltatások jellege és minősége közti különbség (elérhető márkák, speciális termékek), – a termékeket és szolgáltatásokat terhelő adószintek közti különbségek (áfa-szint, jövedéki adók mértéke stb.). A szlovák–magyar határtérségben a határon túli vásárlások intenzitása és ennek a kiskereskedelmi hálózat alakulására kifejtett hatása az elmúlt évtizedekben változó volt, azonban még a szocializmus évtizedei alatt sem szűnt meg teljesen.1 Az 1920 előtt évszázadokig funkcionálisan és közigazgatásilag egyaránt összetartozó térségek természetes kapcsolatrendszerét a meghúzott új államhatár és az évtizedekig tartó szigorúan szabályozott személy-, áru-, tőke- és szolgáltatásáramlás sem tudta megszüntetni. Mivel a településhálózat „lassú reagálású rendszer”2, a korábbi gazdasági-társadalmi, településhálózati kapcsolatok napjaink egységes európai piacán újjászövődnek. 1 E sorok szerzőinek még élénken él emlékezetében, hogy a ’80-as években a Komárnoban megvásárolt cipőt csak lábon hordva lehetett áthozni a határon Magyarországra. Így a potenciális vásárlónak az odaúton a legkopottabb pár cipőjében kellett mennie, amitől a cipővásárlást követően még Szlovákiában meg kellett szabadulnia. Az új lábbeliket felvéve már szabad volt az út a határon. 2 Idézet Beluszky Páltól.

726


Az uniós csatlakozással járó szabadság3 eredményeként a magyar–szlovák határtérségben megindult a jelentős számú munkavállaló, vállalkozó, térségben élő család és az idelátogató turisták rendszeres mozgása, aminek jelentős hatása van a határtérségben vásárlók mozgására, költéseire, ezáltal a kiskereskedelmi hálózat további fejlődésére. A továbbiakban Délnyugat-Szlovákia néhány jelentős városának kereskedelmi hálózatát elemezzük. Az értékelés során hangsúlyt fektetünk annak bemutatására, hogyan befolyásolják a határ menti kiskereskedelmi mozgásokat a térség térszerkezeti, infrastrukturális kapcsolatrendszerei és az olyan rövid távon érvényesülő hatások, mint az árszínvonal-változás vagy az adóterhek közötti különbség. Jelentős kiskereskedelmi egységek Délnyugat-Szlovákiában A kiskereskedelmi egységek telephelyválasztását alapvetően a potenciális telephely, illetve vonzáskörzetének lakónépességszáma, és az ott élők jövedelmi színvonala határozza meg. A térség kiskereskedelmi hálózatának fejlettsége jól jellemezhető a bevásárlóközpontok, a hipermarketek és szupermarketek elterjedtségével. A bevásárlóközpontok jövedelmező működéséhez minimum 100 000 fő potenciális vásárlóra van szükség (Sikos T. – Hoffmann I.-né 2004). A határtérség szlovák oldalán csak néhány jelentős település (Pozsony, Érsekújvár, Észak- és Dél-Komárom együtt) képes ekkora vásárlóerőt biztosítani. Ezek a határközeli bevásárlóközpontok és hipermarketek kiemelt szerepet játszanak a határon átnyúló kereskedelmi folyamatok formálódásában. Ennek elemzésére a következő fejezetben viszszatérünk. A vizsgált térségben a nagy területű élelmiszer-kereskedelmi egységek között a Tesco a piacvezető. Az angol kiskereskedelmi lánc versenytársa a Hypernova és a Kaufland hipermarketek. Ezek az egységek a minimum 20–30 ezer fős lakónépességgel rendelkező városokban telepedtek le. A fontosabb szupermarket- és diszkontláncok térbeli eloszlása sokkal egyenletesebb, ezek az elsősorban élelmiszereket értékesítő egységek már 10 000 fős lakónépességgel bíró településen is prosperálnak (2. táblázat). 2. táblázat

A jelentős kiskereskedelmi egységek száma Délnyugat-Szlovákiában, 2008 Település Pozsony Somorja Dunaszerdahely Nagymegyer Komárom Ógyalla Gúta Érsekújvár Párkány Ipolyság Zselíz

Tesco

Hypernova

Kaufland

Terno

Lidl

Billa

5

1

2

3

13 1

1

1

5 1 1

1

1

1 1 1

1 1

1

1

Forrás: Saját adatgyűjtés, a cégek internetes üzletlistája alapján.

3 Emberek, áruk, tőke, szolgáltatások szabad áramlása az EU-n belül.

1 1

1 1 1 1

1 1 1

Coop szupermarket 14 1 4 1 3 1 1 2 1 1


727

Határon átnyúló kereskedelem és vonzáskörzetek A vásárlási szokások és vonzáskörzetek értékelése előtt áttekintjük azokat a rövid, közép- és hosszú távon ható gazdasági folyamatokat, valamint térszerkezeti jellemzőket, amelyek a határ menti térségben zajló kiskereskedelmi áramlásokat befolyásolják. A magyar és szlovák oldalon élők határon túli vásárlásait alapvetően befolyásolja, hogy hogyan alakul a két ország valutájának egymáshoz viszonyított árfolyama. A korona forinthoz viszonyított árfolyama 10 év stabil árfolyamszintje után az utóbbi 5 évben folyamatosan nőtt (1. ábra). Az elsősorban Szlovákia gyors gazdasági növekedésének és az ERM II. árfolyamrendszerbe4 való belépésnek köszönhető árfolyam-növekedés 2005 és 2008 között a szlovák fizetőeszköz egységét közel 30%-kal megdrágította a forinthoz képest. Ez az árfolyamszint-változás a magyarországi oldalon élőknek megdrágította, a szlovákiai oldalon élőknek olcsóbbá tette a határon túli bevásárlásokat. 1. ábra A magyar forint és a szlovák korona devizaárfolyam-változásának alakulása, 1997–2008 HUF/SKK 8,5 8,0 7,5 7,0 6,5 6,0 5,5

1997. április 1. 1997. július 1. 1997. október 1. 1998. január 1. 1998. április 1. 1998. július 1. 1998. október 1. 1999. január 1. 1999. április 1. 1999. július 1. 1999. október 1. 2000. január 1. 2000. április 1. 2000. július 1. 2000. október 1. 2001. január 1. 2001. április 1. 2001. július 1. 2001. október 1. 2002. január 1. 2002. április 1. 2002. július 1. 2002. október 1. 2003. január 1. 2003. április 1. 2003. július 1. 2003. október 1. 2004. január 1. 2004. április 1. 2004. július 1. 2004. október 1. 2005. január 1. 2005. április 1. 2005. július 1. 2005. október 1. 2006. január 1. 2006. április 1. 2006. július 1. 2006. október 1. 2007. január 1. 2007. április 1. 2007. július 1. 2007. október 1. 2008. január 1. 2008. április 1.

5,0

Forrás: MNB, www.mnb.hu

Azonban nemcsak az árfolyamok változása képes befolyásolni viszonylag gyorsan a határ menti kereskedelemmel kapcsolatos mozgásokat, hanem olyan egyszeri adminisztratív szabályozók megváltozása is, mint az adótörvények, adó- és járulékszintek. Erre a legjobb példa az évtizedes szlovák–magyar üzemanyag-turizmus megszűnése. A ’90-es években a szlovák üzemanyagokat terhelő adók alacsonyabb szintje miatt Magyarországról a határ menti térségben élők rendszeresen jártak át a túloldalra üzemanyagot vásárolni. Az üzemanyagok adójának szlovákiai emelése (és a korona árfolyamának korábban bemutatott emelkedése) után a magyarországi és szlovákiai üzemanyag több 10 forintos árkülönbsége megszűnt, és mára gyakorlatilag eltűnt a határ menti kereskedelemnek ez a formája. 4 ERM II.: (Exhange Rate Mechanism II): Az európai monetáris rendszer árfolyamrendszere. Minden eurozónához csatlakozni szándékozó országnak minimum 2 évig rögzített árfolyamsávban kell tartania nemzeti fizetőeszközét az euróhoz képest. Szlovákia várhatóan 2009. január elsején csatlakozik az euróövezethez, és lecseréli nemzeti valutáját az euróra.

728


Jóllehet bizonyos termékek vagy termékcsoportok határ menti kereskedelmét alapvetően befolyásolja az árfolyamok vagy az adójogszabályok változása, hosszú távon a térség településszerkezetének kapcsolatrendszere, a regionális központok (például Győr) határon átnyúló vonzóhatása és a gazdasági kapcsolatok újjáalakulása alapozza meg a határ menti kereskedelem alakulását. A Csallóközben élőknek Győr a legközelebbi nagyváros, ahol magasabb szintű szolgáltatásokat vehetnek igénybe (bevásárlóközpontok, színház, mozi stb.). A győri, komáromi és esztergomi ipari parkokban több mint 20 000 szlovákiai állampolgár (többségében felvidéki magyar) dolgozik, és jelentős részük forintban kapja fizetését. Ezek a térszekezeti és gazdasági kapcsolatok hosszú távon befolyásolják a határ menti kereskedelem fejlődését és jellegét (Kovács – Szabó 2008). A vizsgált térség városaiban (Dunaszerdahely, Nagymegyer, Komárom, Párkány) a határ menti kereskedelem jelentősége változó, vizsgálataink során megállapítható, hogy Komárom–Komárno ikervárosok térségében legerősebb a határon átnyúló vonzóhatás mindkét irányba. Ez a várospár közvetlen határ menti fekvésének, népességszámának (a két városban összesen mintegy 60 000 fő él) és a Komáromban működő, több ezer felvidéki munkavállalót foglalkoztató ipari parknak, valamint a dél-komáromi hídfőnél nonstop nyitva tartó Tesco hipermarket megnyitásának köszönhető (2. ábra). 2. ábra

Az észak- és dél-komáromi hipermarketek vonzáskörzete, a vásárlók megkérdezése alapján

Az észak-komáromi Hypernova vonzáskörzete, 2005 (fő)

Az észak-komáromi Kaufland vonzáskörzete, 2005 (fő)

139 (1)

82

6 – 8 (3) 3 – 5 (8) 1 – 2 (36)

6 – 8 (1) 3 – 5 (3) 1 – 2 (24)

(1)

Az dél-komáromi Tesco vonzáskörzete, 2005 (fő) 117 (1) 62 (1) 3 – 6 (9) 1 – 2 (24)

Forrás: Sikos T. – Tiner (2007): Egy város–két ország. Selye János Egyetem Kutatóintézete, Komárom.

A határ két oldalán működő kiskereskedelmi vállalkozások – a jelentős vásárlói mobilitás miatt – versenytársai is egymásnak. Az észak- és dél-komáromi hipermarketek (Hypernova, Kaufland, Tesco) versenyében a Tesco előnyre tett szert, mivel:


729

–

sikeres telephelyválasztásának köszönhetően nemcsak a dél-komáromi vásárlók érik el könynyen, hanem az észak-komáromi lakosok jelentős részének is közelebb van lakhelyéhez, mint a két másik észak-komáromi hipermarket; – a Tesco szélesebb termékkínálata vonzóbb, mint versenytársaié; – a Tesco nonstop tart nyitva, szemben a két konkurens 7–20, illetve 8–20 óráig tartó működésével; – a Tesco közlekedési szempontból kedvező helyen épült fel, a vasútállomás és a buszvégállomás közvetlen közelében; – jelentős számű felvidéki munkavállaló kapja a Nokia ipari parkban forintban a fizetését, amelyet Magyarországon (sok esetben a Tesco-ban) költ el. Dunaszerdahely nem közvetlen határ menti fekvése és Győr régióközpont jelentős elszívóereje miatt, Párkány pedig alacsony népességszáma és viszonylag fejletlen kiskereskedelmi hálózata miatt nem vonz jelentős számú vásárlót a határon túlról, jóllehet a városokban működő bevásárlóközpontok és szupermarketek jelentős városhatáron túl nyúló vonzáskörzettel is bírnak (3–4. ábra). 3. ábra

A dunaszerdahelyi MAX-bevásárlóközpont vásárlóinak lakhely szerinti megoszlása 1% 44%

55%

Dunaszerdahely

Vidék

Főváros/külföld

Forrás: Boráros 2008.

4. ábra

A párkányi Billa vonzáskörzete, 2007

A párkányi Billa vonzáskörzete, 2007 (fő) 135 (1) 5 – 8 (3) 3 – 4 (3) 1 – 2 (20) 0*

(8)

* A vizsgálat során ezekről a településekről egy megkérdezett sem érkezett, de feltételezhetően a Billa vonzáskörzetébe tartoznak. Forrás: Cserman 2007.

730


A vásárlási gyakoriság és az egy vásárlásra jutó költések egyaránt befolyásolják a határon túli vásárlások összértékét. A vásárlási költések megoszlása hasonló a vizsgálatba bevont két városban (Győrben és Nagymegyeren), vagyis a magyarországi és szlovákiai bevásárlóturisták közel azonos arányban költenek vásárlásaik során. A határon túlról érkezők vásárlóereje jelentős, hiszen többségük egy vásárlás során 20 000 Ft-ot vagy annál nagyobb összeget is elkölthet (6. ábra). Ennek oka feltételezhetően az, hogy a vásárlóknak csak akkor érdemes a határ túloldalára utazni, ha egy alkalommal nagyobb mennyiségű és többféle kedvező árú terméket is meg tudnak vásárolni, így kompenzálva nagyobb utazási költségeiket. A határ két oldalán élők határon túli vásárlási gyakoriságában jelentős különbségek figyelhetők meg. Amíg a Győrben megkérdezett szlovákiai vásárlók fele legalább havi rendszerességgel vásárol Győrben, addig a Nagymegyeren megkérdezett magyarországi vásárlók 50%-a félévente vagy még ritkábban látogat szlovákiai kereskedelmi egységeket (7. ábra). Figyelemre méltó azonban, hogy a határ túloldalán vásárlók jelentős része (vizsgálatunkban Szlovákiában 50%, Magyarországon 40%) legalább havi rendszerességgel teszi ezt. A térségben végzett nagy mintaelemszámú, reprezentatív kutatások is azt bizonyítják, hogy a határ menti térségben élők jelentős aránya vásárol rendszeresen a határ túloldalán. A heti vagy havi nagybevásárlások esetében a határ menti térségben élő szlovákiai megkérdezettek 9%-a, a magyarországiak 13%-a, a tartós fogyasztási cikkek vonatkozásában a szlovákiai megkérdezettek 19%-a, a magyarországiak 12%-a vásárol különféle rendszerességgel a határ túloldalán (Hardi 2008). A fenti arányok bizonyítják, hogy a határon túli vásárlások intenzitása napjainkban is jelentős, jóllehet az utóbbi években megváltoztak a határ menti kereskedelmet rövid távon befolyásoló tényezők. 6. ábra

A határon túli vásárlók vásárlási költéseinek megoszlása 40 35 30

Százalék

25 20 15 10 5 0 – 5000

5001 – 10 000

10 001 – 20 000

20 001 – 50 000

Forint Győrben

Forrás: Gazsó (2008) alapján saját szerkesztés.

Nagymegyeren

50 001–


731 7. ábra

A határon túli vásárlási gyakoriság alakulása Győrben és Nagymegyeren 40 35 30 Százalék

25 20 15 10 5 0 naponta

hetente

kéthetente

Magyarországon vásárló szlovákiai

havonta

félévente

ritkábban

Szlovákiában vásárló magyarországi

Forrás: Gazsó (2008) alapján saját szerkesztés.

Vásárlói attitűdök és bevásárlóközpontok Jóllehet a dél-szlovákiai kereskedelmi hálózat fejlettsége elmarad az országos átlagtól, és a határ menti térség magyarországi oldalán is fejlettebb a kiskereskedelmi szolgáltatások színvonala, a napjainkban zajló gyors hálózatfejlesztés eredményeként több bevásárlóközpont és hipermarket áll tervezési és kivitelezési szakaszban Dél-Szlovákia jelentősebb városaiban. A térségben tapasztalható bevásárlóközpont-nyitási hullám (Dunaszerdahely – MAX 2007, Komárom – Shopping Center, 2006, Komárom – Aquario 2010, Párkány – Aquario, 2009) a térség kiskereskedelmi hálózatát elérhetőségében és kínálatában is versenyképessé teszi nemcsak hazai viszonylatban, de a határon túli bevásárlóközpontokkal és hipermarketekkel szemben is. Az új kereskedelmi központok megnyitása nemcsak a vásárlók térbeli mozgását fogja alapvetően befolyásolni, hanem rövid idő alatt átalakítja a térségben élők vásárlási szokásait is. A hipermarketek (Hypernova, Kaufland) piaci megjelenése már jelentősen átalakította az élelmiszerek vásárlási jellemzőit (vásárlás helye, ideje, vásárlási költések, gyakoriságok), a bevásárlóközpontok elterjedése hasonló hatást fog gyakorolni a ruházati és műszakicikk-kiskereskedelemre is, valamint számos szolgáltatás területén, mint a mozi, a pénzügyi szolgáltatások igénybevétele stb. A központok megnyitásával a térségben is terjedni kezd – különösen a fiatalabb generációk körében – a „plázakultúra”. A bevásárlóközpontok egyfajta városközpontként, találkozási helyként funkcionálnak, és nemcsak a célirányos vásárlás, hanem a szórakozás, kikapcsolódás, sétálás, találkozás színtereivé is válnak. Ezt alátámasztja, hogy a dunaszerdahelyi MAX bevásárlóközpont látogatóinak 20%-a konkrét cél nélkül érkezik a központba, és hogy a megkérdezettek 50%-a kifejezetten szívesen keresi fel a központot (Boráros 2008, 8. ábra). A várhatóan 2010-ben megépülő komáromi Aquario Center potenciális látogatói sem elsősorban a vásárlás, hanem a kikapcsolódás, és különféle szolgáltatások igénybevétele céljából szándékoznak majd felkeresni a Kossuth térre épülő kereskedelmi központot (9. ábra).

732

DR. SIKOS T. TAMÁS – KOVÁCS ANDRÁS 8. ábra

A dunaszerdahelyi MAX látogatási attitűdje, 2008 („Szívesen keresi-e fel a bevásárlóközpontot?”) Egyáltalán nem szívesen 10% Inkább nem szívesen 12%

Szívesen is, meg nem is 28%

Nagyon szívesen 27%

Inkább szívesen 23%

Forrás: Boráros (2008).

9. ábra

A közeljövőben megépülő komáromi Aquario Center felkeresésének motivációi, 2008 Egyéb, nem konkrét cél 14%

Szolgáltatások igénybevétele 6%

Kikapcsolódás 44%

Vásárlás 36% Forrás: Deminger (2008).

Értékelés és következtetések Megállapíthatjuk, hogy a vizsgált térség kiskereskedelmi hálózata gyors ütemben fejlődik, új típusú kiskereskedelmi egységek jelentek és jelennek meg, egyre több, magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtva a térségben lakók számára. A hipermarketek és bevásárlóközpontok további terjedése az elkövetkező években alapvetően át fogja formálni a vásárlói szokásokat, és egyben az „élményorientált vásárlást” helyezi előtérbe. Délnyugat-Szlovákiában – határtérségjellegéből adódóan – a kiskereskedelmi hálózatfejlődés nemcsak a térségben élő lakosságra van hatással, hanem jelentős mértékben befolyásolja a határon átnyúló vásárlások alakulását is. Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy napjainkig a határ két oldalán élő vásárlók eltérő gyakorisággal és vásárlói motivációval kelnek át a határon. Aszimmetrikus helyzet alakult ki. Ennek fő oka, hogy a szlovákiai térségben élők gyakrabban és nagyobb számban kelnek át a határon vásárlás céljából, mint a magyarországi vásárlók. Ennek magyarázata – a különböző rövid távú hatásokon (árfolyam, adók stb.) túl – az, hogy Magyarország határhoz közeli nagyvárosaiban, regionális központjaiban (Győr, Tatabánya, Budapest) számos olyan kereskedelmi szolgáltatás elérhető, amely a vásárlók lakókörnyezetében nem. A délnyugat-szlovákiai térség kiskereskedelmi hálózatfejlődése ezt az aszimmetrikus kapcsolatot fogja átalakítani számos


733

vonatkozásban. Várhatóan a magyarországi vásárlások száma csökkenni fog, mert több szolgáltatás helyben is elérhető lesz (dunaszerdahelyi, komáromi, párkányi bevásárlóközpontokban). A korábban említett aszimmetrikus kapcsolat átalakul, és a helyi kiskereskedelmi hálózat fejlettsége fogja befolyásolni a határon átnyúló vásárlások irányát, a vásárlók mozgását. Feltételezhetően Győr regionális központ szerepe megmarad, de az Észak-Komáromban vagy Párkányban megnyíló bevásárlóközpontok hatására megfordul, kiegyensúlyozottá válik a határ túloldalán vásárlók térségi száma és vásárlási gyakorisága. Végezetül megállapítható, hogy a kiskereskedelmi szolgáltatások színvonalának növekedésével párhuzamosan a vásárlók elvárásai is növekszenek, a térség dinamikus gazdasági növekedése pedig megfelelő fizetőképes keresletet biztosíthat a bővülő kiskereskedelmi kínálattal szemben. Az erősödő versenyben azonban csak azok a piaci szereplők lehetnek sikeresek, akik megfelelő telephelyen működnek, vevőorientáltak, és tudatos marketingstratégiát alakítanak ki, valamint versenystratégiájuk alapját egy „határok nélküli” piacban történő gondolkodás képezi, ahol egyaránt építenek a szlovákiai és magyarországi potenciális vásárlókra. IRODALOM Boráros Sylvia (2008): Dunaszerdahelyi kereskedelmi hálózatok. Selye János Egyetem GTK, Diplomadolgozat Cserman Zsuzsannna (2007): A Jednota és Billa üzletláncok kereskedelmi versenye Párkányban. Selye János Egyetem GTK, Diplomadolgozat Deminger Alexandra (2008): Kereskedelem: Észak- és Dél-Komárom. Selye János Egyetem GTK, Diplomadolgozat Gazsó Veronika (2008): Bevásárlóturizmus a határ mentén Győr és Nagymegyer térségében. Selye János Egyetem GTK, Diplomadolgozat Kovács András – Szabó Ingrid (2008): Nemzetközi tőkebefektetések munkaerő-piaci hatásai Komárom és Komárno térségében. In: Földrajzi Értesítő 3–4. szám (megjelenés alatt) Hardi Tamás (szerk.) (2008): Alapkutatás a szlovák–magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálatára. INTERREG III/A kutatás Magyarország–Szlovákia–Ukrajna Szomszédsági Program. MTA Regionális Kutatások Központja, Nyugat-Magyarországi Tudományos Intézet Sikos T. Tamás (2000): Marketingföldrajz. VÁTI, Budapest Sikos T. Tamás – Hoffmann Istvánné (2004): A fogyasztás új katedrálisa. MTA Társadalomkutató Központ, Budapest Sikos T. Tamás (2007): A kereskedelmi komplexumok terjedése Szlovákiában. In: Sikos T. Tamás (szerk.) (2007): A bevásárlóközpontok jelene és jövője. Selye János Egyetem Kutatóintézete, Komárno Sikos T. Tamás – Tiner Tibor (2007): Komárno – Komárom. Egy város – két ország. Selye János Egyetem Kutatóintézete, Komárno Kulcsszavak: kiskereskedelem, határ menti kereskedelem, kiskereskedelmi vonzáskörzet, vásárlási szokások, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Párkány. Resume The socio-economic transformation following the change of regime altered fundamentally the conditions of retail trade in Slovakia. New outlet networks were established, ownership conditions were restructured, sales techniques and the attitude of buyers changed significantly. This paper analyses the market position of international retail trade networks and new types of sales (shopping centres and hypermarkets) having emerged in Slovakia in the past one and a half decade, and evaluates the special characteristics of the changed attitude of buyers in some towns in south-western Slovakia (Dunaszerdahely, Nagymegyer, Komárom and Párkány). Special attention is paid in the evaluation to the description of cross-border trade processes. Analysing the special features of the cross-border area is very important following accession to the European Union and the Schengen area, when, instead of administrative conditions, clearly market circumstances as well as geographical and infrastructural conditions determine the character and directions of cross-border trade.

DR. KOMAREK LEVENTE

Régiók Európában: a Nyugat/Vest romániai régió Bevezetés A Nyugat/Vest romániai régió az ország délnyugati részén elhelyezkedő, Magyarországgal és Szerbiával egyaránt határos, az elmúlt években dinamikusan fejlődő terület. Románia 8 fejlesztési régiója közül a Nyugat/Vest régió 1998-ban alakult meg négy megye – Arad (Arad), KrassóSzörény (Caraş-Severin), Hunyad (Hunedoara) és Temes (Timiş) részvételével. Területe 32 034 km2, ami az ország területének 13,4%-át foglalja magába. A régió négy megyéje fontos alapját képezi az 1997-ben létrejött Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) Eurorégiónak. Demográfiai viszonyok A Nyugat/Vest romániai régió népességszáma 2000-ben 2,04 millió fő volt, ami 2005-re 1,93 millió főre csökkent. Ez a csökkenő tendencia napjainkban is jellemző. (2007-re a régió népessége 1,92 millió főre csökkent). A régió Románia népességének 8,9%-át teszi ki. 1. ábra

A Nyugat romániai régió népességének alakulása 2 080 000

Fő

2 040 000 2 000 000 1 960 000 1 920 000 1 880 000 1 840 000 2000

2001

2002

Év

2003

2004

2005

Forrás: Institutul National de Statistica.

A népsűrűség 60,3 fő/km2, amely jelentősen elmarad az országos átlagtól (90,7 fő/km2). A népesség nemenkénti aránya a nemzetközi viszonyokat tükrözi. A régió népességének 51,7%-a nő, 48,3%-a férfi. A régió etnikai szempontból nem egységes. Jelentős számban élnek itt a románok mellett magyarok, németek, szerbek, szlovákok, olaszok, bolgárok, ukránok stb. A 2002-es népszámlálás alapján a nemzeti kisebbségek a régió népességének 11,7%-át alkották. A lakosság jelentős része városokban él. 2005-ben a városi lakosság aránya elérte a 63,6%-ot, ami meghaladta az országos átlagot. Az országos átlag abban az évben 54,9%-os volt. A városi lakosság magas aránya a régióban annak köszönhető, hogy Hunyad az egyik legurbanizáltabb megye Romániában. Hunyad megye lakosságának 76,9%-a városokban él. A régióban alacsony az élve születések, és viszonylag magas a halálozások száma. 2005-ben a születési ráta 9,5‰, a halálozási ráta pedig 13,0‰ volt. Így a természetes fogyás 3,5‰.

RÉGIÓK EURÓPÁBAN: A NYUGAT/VEST ROMÁNIAI RÉGIÓ

735

A vándorlási egyenleg pozitív értéket mutat. A bevándorlás 0,70‰, míg az elvándorlás 0,55‰. Ennek megfelelően a régió vándorlási egyenlege pozitív (0,15‰). A humán erőforrás alakulása A régió magasan kvalifikált munkaereje nagymértékben hozzájárult az elmúlt években a gazdasági fellendüléshez. Ez a munkaerő fontos szerepet játszott a folyamatosan növekvő számú kis- és középvállalkozások létrehozásában, amelyek rugalmasan tudnak alkalmazkodni a mindenkori piaci viszonyokhoz. A létrejött kis- és középvállalkozásokat a nagyfokú specializáltság, valamint az egyre növekvő innovációs készség és képesség jellemzi. A régióban a foglalkoztatottak száma 2000-ben 910 ezer fő volt, ami 2005-re 788 ezer főre csökkent. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottság területén csökkenő tendencia érvényesült. 2. ábra

A foglalkoztatottak számának alakulása a Nyugat/Vest romániai régióban 950

Ezer fő

900 850 800 750 700 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Év Forrás: Institutul National de Statistica.

A lakosság jelentős része (40,3%) az iparban és az építőiparban dolgozik. A szolgáltatószektorban 39,0%, a mezőgazdaságban pedig 20,7% tevékenykedik a régió foglalkoztatottai közül. 3. ábra

A foglalkoztatottak számának alakulása nemzetgazdasági ágak szerint a Nyugat/Vest romániai régióban 50

%

40 30 20 10 0 2000

2001 Mezőgazdaság

2002

2003 Év Ipar és építőipar

2004

2005 Szolgáltatás

Forrás: Institutul National de Statistica.

Arad és Temes megyében a legmagasabb a szolgáltatószektorban foglalkoztatottak aránya. A másik két megyében a korábbi időszakban a nagyfokú iparosítás miatt elsősorban a bányászatban és a feldolgozóiparban foglalkoztatottak aránya volt jelentősebb. Sajnos azonban a rendszer-

736

DR. KOMAREK LEVENTE

változást követően e két megyében jelentős mértékben megnőtt a munkanélküliek aránya. Napjainkban Hunyad megyében 9,4%, míg Krassó-Szörény megyében 7,9% a munkanélküliségi ráta. Arad és Temes megyében a munkanélküliség jóval alacsonyabb, és a gazdaság sokkal fejlettebb. Éppen ezért sok esetben egyes szakmáknál munkaerőhiány lép fel. 4. ábra

A munkanélküliségi ráta alakulása a Nyugat/Vest romániai régióban 10

%

8 6 4 2 0 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Év Forrás: Institutul National de Statistica.

A munkanélküliségi ráta a vizsgált időszakban változó, de tendenciáját tekintve csökkenő. 2000-ben a régió munkanélküliségi rátája 9,1%-os volt, ami 2005-re 4,4%-ra esett vissza. A munkanélküliség csökkentése érdekében az elmúlt években rendszeres átképzéseket, továbbképzéseket szerveznek. A régió munkaerejét tekintve a munkaerő-kereslet és a munkaerő-kínálat között napjainkban jelentős eltérések mutatkoznak. Településrendszer A régió településhálózata nagy múltra tekint vissza. Az egyes települések fejlődésére rányomta bélyegét az 1970–80-as évek erőltetett iparosítása. A települések dinamikus fejlődése a rendszerváltást követő években következett be, amikor a hagyományos iparágak folyamatosan vesztettek jelentőségükből, és modern eszközöket, fejlett infrastruktúrát igénylő iparágak jelentek meg a régió településein. A régióban 42 város (12 megyei jogú) alkotja a városhálózatot. Megyei szinten a városok eloszlása egyenletes. A régió lakosságának 63,6%-a városokban él, amelyek napjainkban a gazdasági élet fontos növekedési központjai. A városok mellett 277 község és 1327 falu1 alkotja a régió településhálózatát. A lakosság 36,4%-a községekben és falvakban lakik. A falvak jelentős részének társadalma öregedő. A falvakból történő nagyfokú elvándorlás a rendszerváltást követő években még inkább felerősödött. A fiatalabb, magasan kvalifikált lakosság elsősorban a városokat, az alacsonyabb szakképzettséggel rendelkezők pedig a vidéket választják lakóhelynek. Napjainkban a falvak népességszáma növekvő tendenciát mutat, elsősorban Arad és Temes megyében. A községekben, falvakban a mezőgazdaságnak (agrárfalvak), míg a városokban az iparnak (iparvárosok) van jelentősebb szerepe. A települések infrastrukturális ellátottsága folyamatosan bővül, napjainkban pedig jelentős infrastrukturális beruházásokkal segítik elő a régió településeinek dinamikus fejlődését. 1 Romániában a község olyan közigazgatási egység, amely egy vagy több települést, falut foglal magába, népessége nem csak a települések határán belül helyezkedik el.


737

Közlekedés A régió közlekedési ellátottsága az elmúlt 18 év során jelentős mértékben javult. Románia régióiban a közlekedési infrastruktúra területén jelentős fejlesztések valósultak és valósulnak meg. A magas fokú fejlettség megmutatkozik a közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedésben is. A romániai Nyugat/Vest régió közlekedésének főbb vonásai: – kiépített és jól megközelíthető határátkelőhelyek Magyarország és Szerbia felé közúton és vasúton egyaránt; – fejlett légi közlekedés: a régióban két nemzetközi (Temesvár, Arad) és két regionális jelentőségű repülőtér (Déva/Deva, Karánsebes/Caransebeş) található. A repülőterek fejlesztése folyamatos, és napjainkban számos európai jelentőségű repülőtér elérhető Temesvárról; – fontos európai jelentőségű útvonalak haladnak át a régión (közút, vasút, víz út); – az autópályák bővítése: a Nagylak/Nădlac – Arad/Arad – Temesvár/Timişoara – Lugos/ Lugoj – Déva/Deva – Szeben/Sibiu – Pitesti/Piteşti – Bukarest/Bucureşti – Csernavoda/ Cernavodă – Konstanca/Constanţa – Fekete-tenger autópálya megépítése, amely a tervek szerint Budapestet fogja összekötni a Fekete-tengerrel. Az épülő autópálya lehetőséget biztosít a jövőben a régióban elhelyezkedő fontosabb városok minél gyorsabb elérésére. Az autópálya megépítése tehermentesíti a régió településeit a növekvő forgalomtól. A Nyugat/Vest romániai régiót alkotó megyék jellemző vonásai Arad megye Arad megye Románia nyugati részén helyezkedik el. Területe 7754 km2, a hatodik legnagyobb területtel rendelkező megye Romániában. Nyugaton Magyarországgal, délen Temes, délkeleten Hunyad, keleten Fehér (Alba), míg északon Bihar (Bihor) megyével határos. A megye bővelkedik természeti erőforrásokban. Megemlíthetők a kőolaj- és földgáztelepek, a vas-, mangán-, molibdén-előfordulások. A nemesfémek közül az arany és az ezüst, az építőipari alapanyagok közül pedig a homok, a gránit, az andezit, az azbeszt, a kaolin, a márvány szerepe jelentősebb. A megye bővelkedik ásvány- és termálvizekben. Arad megye népessége 2005-ben 459 286 fő volt, ami 2007-re 457 713 főre csökkent. Ez 0,4%-os csökkenést jelentett. Lakosságának 48,1%-a férfi és 51,9%-a nő, a népsűrűség 59,2 fő/km2, amely jóval az országos átlag alatti értéket jelent. (Az ország átlag 90,7 fő/km2.) A természetes fogyás 4,6‰. A születések száma csökken, míg a halálozások száma emelkedő tendenciát mutat az elmúlt években. A vándorlási egyenleg pozitív (1,5%), ami annak köszönhető, hogy a gazdaságilag kevésbé fejlett Hunyad és Krassó-Szörény megyéből a magasabban kvalifikált munkaerő Aradra és környékére vándorolt. De a pozitív vándorlási egyenleg ellenére az elvándorlás is jellemző. Az elvándorlók elsősorban a nyugat-európai országokat választják a jobb megélhetés reményében. A megye etnikai szempontból sokszínű. A román nemzetiségűek mellett magyarok, németek, szlovákok, szerbek, bolgárok és mások is élnek. A kisebbségek száma és aránya az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben lecsökkent. Ennek oka az el-, illetve a kivándorlás. A megye lakosságának 55,5%-a városokban él. A településhálózatot 10 város, 78 község és 273 falu alkotja. A megye székhelye Arad, amely egyben megyei jogú város is. A további városok: Kisjenő/Chişinău-Criş, Kürtös/Curtici, Borosjenő/Ineu, Lippa/Lipova, Nagylak/Nădlac, Ópécska/ Pecica, Pankota/Pâncota, Újszentanna/Sântana és Szebis/Sebiş. A megye humán erőforrása magasan kvalifikált. 2005-ben a foglalkoztatottak 35,6%-a az iparban és az építőiparban, 38,5%-a a szolgáltatószektorban dolgozott, és mindössze 25,9%-a tevékenykedett a mezőgazdaságban. A munkanélküliség csökkenő tendenciát mutat. 2005-ben a megye

738

DR. KOMAREK LEVENTE

munkanélküliségi rátája 3,6%-os volt, ami az országos átlag (5,9%) alatt maradt. A megyében a munkaerő-kereslet és -kínálat között az alacsony munkanélküliség ellenére nincs egyensúly. A megye ipara igen sokszínű, de a legfontosabb a feldolgozóipar. A legjellemzőbb ipari ágazatok: a vasúti közlekedési eszközök gyártása, személygépkocsialkatrész-gyártás, szerszámgépgyártás, mezőgazdasági gépgyártás, textilipar, textil-ruházati ipar, bútoripar, bőr- és cipőipar. Az ipari termelés 85%-át a vasúti közlekedési eszközök gyártása, a személygépkocsialkatrészgyártás, a textilipar, valamint a bőr- és cipőipar adja. A szolgáltatószektor jelentősége az elmúlt években növekedett, óriási fejlődésen ment keresztül. Az általános szolgáltató tevékenységi körök mellett, mint például a közlekedés, turizmus, az utóbbi években megjelentek az informatikai, telekommunikációs, pénzügyi, biztosítási, szervező, tanácsadó szolgáltatások is. A mezőgazdaság a megye gazdaságának harmadik legfontosabb szektora. Ezt tükrözi, hogy a foglalkoztatottak 25,9%-a a mezőgazdaságban tevékenykedik. A mezőgazdaság súlya, szerepe az elmúlt években Arad megyében folyamatosan csökkent. A megye területének 66,0%-a mezőgazdasági terület, amely a megye mezőgazdasági potenciálját növeli. Ez Románia negyedik legnagyobb mezőgazdasági területtel rendelkező megyéje. Arad fontos közúti, vasúti és légi csomópont. A megye vasúthálózatának sűrűsége 60,6 km/1000 km2, ami országos viszonylatban kimagasló. (Az országos átlag 45,9 km/1000 km2). Ezzel szemben a közúti hálózat sűrűsége 28,9 km/100 km2, ami elmarad az országos átlagtól (33,5 km/100 km2). A megyén két fontos európai útvonal halad át: az E68 és az E671 számú. A Nagylak – Arad – Temesvár – Lugos – Déva – Szeben – Pitesti – Bukarest – Csernavoda – Konstanca – Fekete-tenger autópálya megépítése elősegíti a megye településeinek és nagyobb városainak gyors, könnyebb megközelítését. Arad fontos nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, amelyről számos európai város könnyen megközelíthető. Arad az elmúlt években a régió egyik fontos, dinamikusan fejlődő gazdasági, oktatási, és kutatási központjává vált. Krassó-Szörény (Caraş-Severin) megye Krassó-Szörény megye Románia délnyugati részén helyezkedik el. Területe 8519 km2, a harmadik legnagyobb területtel rendelkező megye Romániában. Nyugaton és délnyugaton Szerbiával határos, délkeleten Mehedinţi megye, keleten Gorzs (Gorj) és Hunyad megye, északkeleten szintén Hunyad, míg nyugaton és északnyugaton Temes megye határolja. Természeti erőforrásokban gazdag megye. Legjelentősebbek a lignit-, feketekőszén-, bitumenpala-előfordulások. Fémes és nemfémes ércekben, építőipari alapanyagokban (homok, gránit, andezit, márvány), ásvány- és termálvizekben bővelkedik a terület. A megye erdősültsége a második legnagyobb az országban. Területének 48,0%-át erdők borítják. A megye népessége 2005-ben 331 876 fő volt, ami 2007-re 327 579 főre csökkent. A csökkenés 1,3%-os volt. A népesség 48,7%-a férfi, 51,3%-a nő. A népsűrűség 39 fő/km2, ami az országos érték alatt marad (90,7 fő/km2). A természetes fogyás 4,7‰. Magas a halálozás, és alacsony a születések száma. A vándorlási egyenleg pozitív (0,2‰). A megye az elmúlt években a külső és a régión belüli vándorlással együtt is veszített népességéből. A megye soknemzetiségűnek számít, a román népesség mellett elsősorban németek, szlovákok, szerbek, magyarok, bolgárok lakják. A lakosság 56,5%-a városokban él. A megyeszékhely és egyben megyei jogú város Resicabánya/Reşiţa mellett Karánsebes/Caransebeş megyei jogú város, továbbá Anina, Herkulesfürdő/Băile Herculane, Boksa/Bocşa, Új-Moldova/Moldova Nouă, Orávica/Oraviţa és Oţelul Roşu városa, valamint 69 község és 288 falu alkotja a megye településhálózatát. Lakosságának 24,1%-a (2005-ben) az iparban, 4,1%-a az építőiparban, 37,8%-a a mezőgazdaságban és 34,0%-a a szolgáltatószektorban dolgozott. A munkanélküliségi ráta nagyon magas,


739

7,9%, jóval az országos átlag feletti (országos átlag 5,9%). A magas munkanélküliség azt eredményezte, hogy a régión belül nagyfokú elvándorlás következett be a fontosabb, fejlettebb gazdasági központok (Arad, Temesvár) felé. A megye gazdaságában fontos szerepet játszik a mezőgazdaság. Ezt bizonyítja az is, hogy a lakosság 37,8%-a a mezőgazdaságban dolgozik. A Nyugat-Románia Régió megyéi közül itt a legmagasabb a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya. Területének 47,0%-a mezőgazdasági terület, ami egy magasabb mezőgazdasági potenciált jelent. Az erdővel borított területek aránya igen jelentős. Területének 48,0%-át erdők borítják, ennek 25,0%-át pedig olyan erdők, ahol a fák életkora a 100 évet is meghaladja. A megye iparában hosszú éveken keresztül a nehézipar volt a meghatározó. A rendszerváltást követően, a piacgazdaság kialakulásával az elavult, korszerűtlen technikával, technológiával működő üzemek folyamatosan tönkrementek, ami a munkanélküliség hirtelen megugrásához vezetett. Az 1990-es évek előtti erőltetett iparosítás nyomai napjainkban is éreztetik hatásukat, így a megye gazdasága a régió és a többi megye színvonalától messze elmarad. Jelentős a kitermelőipar. A fontosabb ipari ágazatok a nehéziparon belül a fémipar, a kohászat és az autóipar. A szolgáltatószektor színvonala kevésbé fejlett. Messze elmarad a régió többi megyéjétől. Krasszó-Szörény megye közlekedésének fejlettségi szintje alacsonyabb. Egyetlen európai jelentőségű út szeli át (E70). A vasúti hálózat sűrűsége 40,4 km/1000 km2, amely az országos átlag alatti. A közúti hálózat sűrűsége a legalacsonyabb érték a régióban: 22,8 km/100 km2. Új-Moldován található a megye és a régió egyetlen dunai kikötője, Karánsebesen pedig a megye regionális szintű repülőtere, amely jelenleg nem működik. Hunyad (Hunedoara) megye Hunyad megye Románia nyugati részén helyezkedik el. Területe 7063 km2, az ország területének 3%-át foglalja magába. Északon és északnyugaton Arad, nyugaton Temes, délnyugaton Krassó-Szörény, délen Gorzs (Gorj), keleten és északkeleten Fehér (Alba) megye határolja. Hunyad megye is bővelkedik természeti kincsekben. Legjelentősebbek a feketekőszén- és a barnakőszén-előfordulások. Nemesfémekben, építőipari alapanyagokban (dolomit, gipsz, homok, márvány), ásvány- és termálvizekben bővelkedik. A megye népességszáma 2005-ben 480 459 fő volt, ami 2007-re 472 284 főre csökkent. Ez 1,7%-os csökkenést jelentett. A lakosság nemenkénti alakulását vizsgálva megállapítható, hogy ebben a megyében is a nők aránya magasabb, mint a férfiaké (51,4 és 48,6%). A népsűrűség 68 fő/km2, ami jóval az országos átlag alatti érték. A természetes fogyás 3,9 ‰. A születési ráta csökkenő, míg a halálozási ráta növekvő tendenciát mutat. A vándorlási egyenleg negatív (–3,5‰). Ez a megye veszített leginkább népességéből a régió megyéi közül. A népesség csökkenésének elsődleges oka a külső elvándorlás, illetve a régión belüli vándorlás a régió fejlettebb területei felé. A megye nemzetiségi szempontból igen változatos, de a nemzeti kisebbségek aránya sokkal kisebb, mint a régió többi megyéjében. Itt is élnek magyarok, németek stb., de számuk évről évre alacsonyabb. Igen magas fokú az urbanizáltság, a lakosság 76,9%-a városokban él. Ebben az esetben Hunyad megye a legjobb értékkel rendelkezik. A régió megyéi közül és országos szinten is a második helyet foglalja el. A megyében 14 város található. A megyeszékhely és egyben megyei jogú város Déva mellett további 6 megyei jogú város (Brád/Brad, Vajdahunyad/Hunedoara, Petrozsény/ Petroşani, Lupény/Lupeni, Orăştie, Vulkán/Vulcan) és 7 város (Aninoasa, Călan, Geoagiu, Háceg/ Haţeg, Petrilla/Petrila, Sziméria/Simeria, Uricani) alkotja a megye városhálózatát. Emellett 55 községe és 457 faluja van a megyének. A lakosság foglalkoztatási viszonyait vizsgálva elmondható, hogy 2005-ben a lakosság 23,6%-a a mezőgazdaságban, 33,2%-a az iparban, 5,2%-a az építőiparban és 38,0%-a a szolgáltatószektor-

740

DR. KOMAREK LEVENTE

ban dolgozott. A munkanélküliségi ráta igen magas (9,4%) volt 2005-ben, amely messze meghaladta az országos átlagot (5,9%). A régió megyéit vizsgálva ebben a megyében a legmagasabb a munkanélküliség. Ez a magas munkanélküliség eredményezi a megyéből történő tömeges elvándorlást a régió fejlettebb részei és az elmúlt néhány évben dinamikusan fejlődő növekedési pólusok (Temesvár, Arad) felé. A régió többi megyéjéhez viszonyítva – annak ellenére, hogy nem a legfejlettebb megyéről van szó – a foglalkoztatottaknak csak kisebb hányada, 23,6%-a dolgozik a mezőgazdaságban. Erre a magyarázat elsősorban az, hogy a megye területének jelentős része hegyvidék, így nem kedvez a mezőgazdasági kultúráknak. A megye területének 39,8%-a mezőgazdasági terület, amely a legalacsonyabb érték a régió többi megyéjéhez képest. A megyében kitüntetett szerepe van az iparnak, azon belül elsősorban a nehéziparnak. A legfontosabb ipari ágazatok a kohászat, a fémipar, de ezek mellett számos további iparág is megtelepedett a megyében. Ezek közül meg kell említeni a könnyűipari ágazatokat: a textilipart, a bőr- és cipőipart, a szőrmeipart és a faipart. Az élelmiszer-ipari ágazatok közül elsősorban az italgyártásé a vezető szerep. A régió második olyan megyéje (Krassó-Szörény mellett), amely magán viseli az 1990-es évek előtti erőltetett iparosítás jegyeit. Az erőltetett iparosítás napjainkban is érezteti negatív hatását (magas munkanélküliség, olykor fejletlen, a piaci és a gazdasági viszonyokhoz nehezen alkalmazkodó ipari ágazatok). A szolgáltatószektor még napjainkban is nagy lemaradást mutat a régió többi megyéjéhez (Arad, Temes) képest. A vállalkozások száma sem jelentős, a beruházások pedig messze elmaradnak az országos tendenciáktól. A megyét három európai jelentőségű útvonal szeli át (E68, E79, E673). A vasúti vonalak sűrűsége 41,2 km/1000 km2, amely az országos átlag alatti érték. A közúti hálózat sűrűsége a legmagasabb a régió megyéi közül (45,4 km/100 km2), amely messze meghaladja az országos átlagot. A megye egyetlen repülőtere Déván található, és elsősorban sportrepülési célokat szolgál. Temes (Timiş) megye Temes Románia legnyugatibb megyéje, amely fontos szerepet töltött be az európai uniós csatlakozás előtt, és tölt be napjainkban is a nyugat-európai kapcsolatok alakításában. A megye nyugaton Magyarországgal (Csongrád megyével), délnyugaton Szerbiával (Vajdaság), északon Arad, délen Krassó-Szörény, míg keleten Hunyad megyével határos. A megye területe 8697 km2, az ország területének 3,65%-át foglalja magába. Temes megye Románia legnagyobb területű megyéje. Népessége 2005-ben 659 299 fő volt, ami 2007-re 666 866 főre növekedett. Ez 1,15%-os növekedést jelentett. A régió négy megyéje közül Temes az egyetlen, ahol a népesség száma az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott. A népesség nemenkénti arányát tekintve a lakosság 47,9%-a férfi és 52,1%-a nő. A népsűrűség 75,8 fő/km2, ami az országos átlag alatti érték. A természetes fogyás 2,0‰. Ez azt jelenti, hogy az élve születések száma alacsonyabb, míg a halálozások száma magasabb. A vándorlási egyenleg pozitív (2,4‰), a legnagyobb értéket mutatja a nyugat-romániai régióban. A növekedés oka, hogy a kevésbé fejlett megyékből (Hunyad, Krassó-Szörény) érkeznek lakosok Temes megyébe. De a pozitív egyenleg ellenére az elvándorlás is jellemző, elsősorban az úgynevezett „agyelszívó” jelenségnek köszönhetően. A megye nemzetiségi szempontból sokszínű. A románok mellett jelentősebb számú magyar, német, szlovák, szerb, bolgár lakja. A népesség 62,9%-a városokban lakik. A megyeszékhely Temesvár, amely egyben megyei jogú város, és a nyugat-romániai régió központja is. Temesvár mellett egy megyei jogú város, Lugos és további 7 város (Nagyszentmiklós/Sânnicolau Mare, Zsomboja/Jimbolia, Buziás/Buziaş, Făget, Deta, Ciacova, Recaş, Gătaia) alkotja a megye városhálózatát. A városok mellett 85 községe és 312 faluja van Temes megyének.


741

A megye munkaereje magasan kvalifikált. A lakosság 2005-ben leginkább a tercier szektorban tevékenykedett (41,5%). A foglalkoztatottak 28,0%-a az iparban, 5,6%-a az építőiparban dolgozott. A mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya viszonylag magas (24,9%). A munkanélküliségi ráta alacsony (2,3%), amely az országos (5,9%) és a régiós (5,1%) átlag alatti értéket képvisel. A mezőgazdaság szerepe fontos a megye gazdaságában. Ez megmutatkozik abban is, hogy a foglalkoztatottak viszonylag magas hányada a mezőgazdaságban dolgozik. A megye területének 81%-a mezőgazdaságilag hasznosítható, igen jó minőségű talajokkal rendelkezik. Ez a jövőben lehetőséget nyújt a külföldi, határ menti együttműködésre és a külföldi befektetésekre egyaránt. A megye ipara dinamikusan fejlődő és sokszínű. A megyében az egyes iparágaknak nagy hagyománya van, és a magasan kvalifikált munkaerő nagymértékben hozzájárul az ipar fejlődéséhez. A megyében a hazai és a külföldi befektetők egyaránt jelen vannak. Igen jelentősek Temesvár környékén a „zöldmezős” beruházások. Az ipar 70%-a feldolgozóipar. A megyében megtalálható a nehézipar (vegyipar, gépipar – autóipar, alkatrészgyártás), könnyűipar (bőr-, cipőipar, textilipar, faipar), az élelmiszeripar és az élvezeti cikkek ipara is. A szolgáltatószektor fontos szerepet tölt be a megye gazdaságában: a foglalkoztatottak 41,5%-a a szolgáltatószektorban dolgozik. A beruházások jelentős része is a szolgáltatóiparba történik. A szolgáltatások száma és minősége az elmúlt években növekedett. A magán- és a közszolgáltatások színvonala egyre magasabbá válik. Napjainkban megjelentek többek között az informatikai, a telekommunikációs, pénzügyi-banki, biztosítási, szervező és tanácsadó szolgáltatások. Ebben a megyében a legmagasabb az innovatív vállalkozások száma is. Temes megye és a megyeszékhely Temesvár közlekedés-földrajzi viszonyai kiválóak. Temesvár a régió fontos vasúti, közúti és légi csomópontja. A megyét fontos európai útvonalak szelik át (E70, E671, E673). A jövőbeli Nagylak – Fekete-tenger autópálya a megye közlekedési helyzetét nagymértékben javítja, s így a gazdaság további dinamikus fejlődését elősegíti. A közúthálózat sűrűsége 33,4 km/100 km2, amely közel azonos az országos és a regionális átlaggal. A vasúti hálózat fejlett, sűrűsége 91,9 km/1000 km2, amely messze meghaladja a régiós és az országos szintet. A megye és a régió fontos légikikötője Temesváron található. A Temesvári Nemzetközi Repülőtér jelentős hazai és külföldi forgalmat bonyolít le, amely a második legnagyobb és legfontosabb a román repülőterek közül. A Temesvári Repülőtérről számos európai város megközelíthető. Románia ezen régiója a társadalmi-gazdasági adottságokat figyelembe véve országos viszonylatban a legfejlettebb, és a dinamikusabban fejlődő régiók közé tartozik. A 2007–2013-ig terjedő időszak fejlesztési elképzeléseivel és a hozzájuk kapcsolódó európai uniós források eredményes felhasználásával Románia és a térség egyik meghatározó gazdasági központjává válhat. IRODALOM Enyedi György (1978): Közép-Kelet-Európa gazdaságföldrajza. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest Erdősi Ferenc (1999): Európa közlekedése és a területfejlődés. Dialóg–Campus Kiadó, Budapest–Pécs Glatz Ferenc (1992): A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma. História Horváth Gyula (1998): Európai regionális politika. Dialóg–Campus Kiadó, Budapest–Pécs Vert Constantin – Matei Elena – Komarek Levente (2008): A magyar nemzeti kisebbség számának alakulása és területi differenciáltsága Romániában. Magyarok a Kárpát-medencében. Konferencia, Szeged www.innse.ro Kulcsszavak: népesség, humán erőforrás, nemzetgazdasági ágak, településhálózat, közlekedés, Románia. Resume The West/Vest region of Romania is the most developed region there. The country’s accession to the European Union and the successful use of EU sources provide a great opportunity for the dynamic development of regions. This essay aims to display demographic relations, the socio-economic situation, the importance and role of the national economy’s branches as well as the development-promoting transportation infrastructure in the region (county).

DR. KULCSÁR J. LÁSZLÓ

Calvin Beale, a vidékszociológus (1923–2008) Nyolcvanöt évesen hunyt el Calvin Beale, az Egyesült Államok egyik legismertebb vidékszociológusa és demográfusa. Beale a Mezőgazdasági Minisztérium USA-beli megfelelője, a Department of Agriculture kötelékében dolgozott több mint fél évszázadon keresztül. Beale soha nem szerzett doktorátust (legmagasabb végzettsége egy mesterfokú szociológiadiploma volt az amúgy igen jónevű wisconsini egyetemen), és pályafutása alatt nem volt akadémiai vagy egyetemi tanári kinevezése sem. Munkahelye révén sokkal inkább technokratának, mint hagyományos értelemben vett társadalomtudósnak számított, így még figyelemreméltóbb, hogy elméleti szempontból is a szakma egyik legfontosabb képviselőjének tartották. Azok közé tartozott, akik a hatvanas évek kutatási atmoszféráját átitató számítástechnikai forradalom ellenére sem ragadtak le a monitor mögött. Fáradhatatlanul gyűjtött helytörténeti érdekességeket, és kitartóan érdeklődött minden apró részlet iránt. Elképesztően sokat utazott, az Egyesült Államok több mint 3100 megyéje közül közel 2500-ban járt. Már fiatal korában magával ragadta a földrajz, térképészet és történelem. Az amerikai vidék iránti érdeklődése azonban sokak számára furcsa volt, hiszen ő maga Washington környékén nőtt fel, és wisconsini egyetemi éveitől eltekintve soha nem lakott a fővároson kívül. Különleges tehetsége volt ahhoz, hogy az országot járva apró jelekből rátapintson a társadalom egészét átszövő folyamatokra, más szóval azzal a képességgel rendelkezett, hogy másoknak pusztán helytörténeti érdekességeknek tűnő eseményekből következtetni tudott átfogó trendekre. Ezek a helyi sajátosságok és történetek aztán elraktározódtak a memóriájában, hogy időről időre előkeresve meglepjenek másokat. Beale-nek erről a képességéről számtalan történet kering a szakmában. Évente egyszer ellátogatott a wisconsini egyetemre, ahol előadása után a diákokkal vacsorázott. Ilyenkor egyenként végigkérdezte a jelenlevőket, hogy ki melyik városból és államból jött. A válaszok persze jól tükrözték, hogy az amerikai diákok az ország legkülönbözőbb részéből rekrutálódnak. Ez egyáltalán nem ejtette kétségbe Beale-t: egyfajta élő lexikonként egymás után részletezte a diákok szülővárosának és megyéjének gazdasági és társadalmi jellemzőit, fűszerezve színes helyi történetekkel. Nem sokkal az 1980-as népszámlálás után Beale minisztériumi feljebbvalói megbíztak egy floridai céget, hogy a népszámlálási eredmények alapján határozzon meg ingázási övezeteket, feltérképezve, hogy az agglomerációs területek hogyan kötődnek a városi központokhoz. Hosszas számítógépes modellezés után a cég képviselői megjelentek Washingtonban, hogy bemutassák az eredményeket. A bemutatón ott volt Beale is, aki ránézett a térképekre, majd ujjával egy megyére bökve kijelentette, hogy a modell téves, mivel az adott megye a valóságban nem kapcsolódhat ahhoz a nagyvároshoz, amelyhez a modell alapján sorolták. A cég képviselői meghökkenve, míg washingtoni kollégái mosolyogva figyelték, ahogy Beale egymás után megjelölte a szerinte hibás eseteket. A bemutató után aztán a cég képviselői visszamentek Floridába, és kiderítették, hogy a számítógépes program algoritmusa hibás volt: valóban tévesen sorolta be a Beale által megjelölt megyéket.

CALVIN BEALE, A VIDÉKSZOCIOLÓGUS (1923–2008)

743

Beale legjelentősebb felfedezése volt, amikor sokakat meglepve kimutatta, hogy a hatvanas évek végétől az Egyesült Államok vidéki népessége növekedett, megszakítva az évszázados trendet. Abban az időben a kutatók lényegében egy folyamatosan csökkenő népességű agrárvilágnak látták a vidéket, ahol a trendek jól ismertek, és a területi politika fókuszában a városiasodás állt. Beale országjáró útjai egyikén mindenkinél hamarabb vette észre az új trendet. Kevesen hittek neki, mígnem a népszámlálási eredmények őt igazolták. Munkája nyomán később új tudományos kutatási terület született, főképp, miután a hetvenes években hasonló trendeket figyeltek meg számos nyugat-európai országban is. Más talán megelégedett volna ennyivel is. Beale azonban az eredményekkel felvértezve az amerikai politikai döntéshozók számára végleg bebizonyította, hogy a vidék és az agrárium két különböző fogalom, az agrártrendek nem feltétlenül tükrözik a vidék tényleges állapotát, és a vidékfejlesztés jóval többet jelent a szűk értelemben vett agrárpolitikánál. Ízig-vérig karrier-köztisztviselő volt. Minden nap félórával hamarabb állt munkába, hogy az amúgy jogos ebédszünet révén ne éljen vissza az adófizetők pénzével. Ahogy egyik kollégája megjegyezte: „az adófizetők minden egyes befektetett centjüket visszakapták vele, sőt még sokkal többet is”. Nem házasodott meg, és gyermekei sem voltak. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy az amerikai vidéken tett útjait saját pénzéből fedezte, egyfajta közszolgálatnak tekintve munkáját. Jellemző módon kedvenc hobbija is a munkájához kötődött. Minden helyen, ahol csak járt, lefényképezte a megyeházakat, és az évek alatt egyfajta vizuális szociográfiát folytatva a lehető legteljesebb gyűjteményt állította össze. Ez a gyűjtemény ma is látható a minisztérium honlapján, életművének egyik különös, de impozáns mementójaként. Beale diákok és fiatal kutatók több generációját inspirálta. Ez az inspiráció részben tudományos munkásságán keresztül érvényesült, ahol nagyon is tudatában volt saját képességeinek. Egyszer, amikor egy újságíró élő legendának nevezte, rá jellemző módon csak annyit válaszolt: „inkább vagyok élő, mint halott legenda”. Ugyanakkor arra is ösztönzött másokat, hogy utazzanak, és szerezzenek tényleges tapasztalatokat a vidék életéről, ne pusztán az írósztal mögött készítsenek szakpolitikákat. Rendkívül élvezte, ha összegyűjtött történeteit mesélheti, különösen, ha látta, hogy ezáltal a hallgatóság rádöbben az apró összefüggésekre. Ez a tudás azonban nem tette önhitté: oktatott, de soha nem kioktatott másokat. E sorok írója abban a szerencsés helyzetben van, hogy volt alkalma többször is találkozni Calvin Beale-lel. Demográfiai és szociológiai konferenciákon 80 éves kora felett is hihetetlen szellemi frissességgel adta elő legújabb kutatási eredményeit. Egyenrangú vitapartnerként bánt akadémikusokkal, főtisztviselőkkel és diákokkal egyaránt. Bár sokszorosan elismert szaktekintély volt, soha nem ült a babérjain, ugyanolyan keményen dolgozott, mint egy kezdő doktorandusz. Mikor nyugdíjba akart vonulni, hogy az új generációnak átadja a helyét, éppen fiatal kollégái beszélték rá, hogy maradjon. Személye intézmény volt az intézményben, mivel senki nem tudott nála többet az amerikai vidékről. Soha nem is vonult nyugdíjba, halála napjáig a minisztérium aktív kötelékében volt. Elkötelezettségét mi sem jellemzi jobban, mint unokaöccse megjegyzése: „ő az egyedüli ember, aki a halálos ágyán azt mondta, hogy több időt kellett volna töltenie a hivatalban”. Kulcsszavak: vidékszociológia, vidékfejlesztés, Wisconsin, USA. Resume Calvin Beale, an American demographer and sociologist, who was the first to recognize the transformation of rural America, died at the age of 85. He worked at the Department of Agriculture for more than 50 years. He travelled to almost 2500 of the more than 3100 counties of the US, and had exceptional ground knowledge about rural places. Beale was also known about his collection of photographs of county courthouses. He inspired generations of students and young researchers to go out and get first-hand experience about rural life – something he considered essential to both scholarship and policy making.

Új folyóirat született Szegeden: a KEK A Közép-Európai Közlemények, amelynek legelső számát az Olvasó figyelmébe ajánlom, a Területi Statisztikának tulajdonképpen féltestvére, mivel interdiszciplináris lap (ahogy alcímében bemutatkozik: történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata, a továbbiakból pedig kiderül, hogy közgazdászoké is). Az, hogy a KEK tematikája csak részben kapcsolódik a mienkhez, a területi statisztikusok szemében egyáltalán nem von le értékéből, sőt, tudományközi megközelítése utakat nyit, hidakat ver, s megfelel a világ sokrétűségének. A területi folyamatokra (is) figyelő szaklapok családja bővült Szegeden új taggal. A Gulyás László által vezetett szerkesztőség három plusz egy rovattal kezd, de nem zárkózik el más rovatok indításától sem, ha ilyeneket az olvasók ajánlani fognak. Ezek a következők: Napjaink

Közép-Európája – A Habsburg-monarchia és öröksége – Regionális tudományi közlemények – Recenziók. Ízelítőül álljon itt az első szám első rovatának tartalomjegyzéke: Rédei Mária – Kincses Áron: A szomszédból érkező migránsok hatása a hazai gazdasági és társadalmi különbségekre; Ormos Mária (a KEK Tanácsadó testületének elnöke): Magyarország Közép-Európában, Európában és a világban; Botos Katalin: Egy közép-európai kisállam nyomorúsága, avagy: hogyan lettünk az elsőkből utolsók; Szávai Ferenc: A föderális Európa múltja, jelene és jövője, a multinacionális államok felbomlásának problémája. Az alapítók terve szerint évente 2–4 szám jelenik meg. Sok sikert hozzá!

A Területi Statisztika minden előfizetőjének és olvasójának békés ünnepeket, boldog új évet kíván a szerkesztőbizottság

(Marosi Lajos)

A TERÜLETI STATISZTIKA TARTALOMJEGYZÉKE 2008

11. (48.) ÉVFOLYAM

TARTALOM ELMÉLET–MÓDSZERTAN Területi és városi dimenzió a strukturális alapok felhasználásában (2007–2013) – Pupek Emese ........................3 A gazdaságfejlesztési célú állami és európai uniós támogatások szerepe az ipari térszerkezet formálódásában – Kukely György .................................................................................................111 Meditáció a városokról és a várossá nyilvánítás hazai gyakorlatáról. Vitairat – dr. Tóth József .......................237 Eljárás a területi versenyképesség mérésére – dr. Lukovics Miklós – Kovács Péter ..........................................245 A regionális GDP értelmezésének és használatának problémái – dr. Dusek Tamás – dr. Kiss János Péter .....264 A legközelebbi szomszéd analízis és alkalmazási lehetőségei – Czirfusz Márton – dr. Szabó Pál ....................281 Agglomerálódó térségnek jól jön az új város – dr. Kőszegfalvi György ............................................................377 Rendhagyó gondolatok a várossá nyilvánításról a megkésett fejlődés kontextusában – dr. Kulcsár J. László ..................................................................................................................509 Reflexiók a kistérségi rendszer és az „agglomerációk” összevetéséhez – Faluvégi Albert ...............................516 A nagyváros és környéke a kistérségi rendszer szempontjából, I. – Gazsó István – dr. Kovács Róbert – dr. Perger Éva – Schneider Gábor – dr. Szegvári Péter – dr. Vigvári András – dr. Zsugyel János ........................................................................................................................524 A várossá válás reformja – dr. Csapó Tamás – dr. Kocsis Zsolt ........................................................................645 Változások a délkelet-alföldi Mezőhegyes életében várossá nyilvánítását követően – Zsótér Brigitta .............651 A nagyváros és környéke a kistérségi rendszer szempontjából, II. – Gazsó István – dr. Kovács Róbert – dr. Perger Éva – Schneider Gábor – dr. Szegvári Péter – dr. Vigvári András – dr. Zsugyel János ........................................................................................................................658

ELEMZÉSEK A foglalkoztatottak és a nappali tagozatos tanulók napi közlekedése a közép-magyarországi régióban – Némethné Csehi Tünde .................................................................................................................19 Egy közép-európai világváros? Ipari válság és szerkezeti átalakulás Felső-Sziléziában – Lux Gábor ................41 A szomszédsági hasonlóság szerepe az Európai Unió nagyvárosai közötti fejlettségi különbségekben – Jeney László .................................................................................................................................57 Nagyvárosok összehasonlító vizsgálata – Ambrus Zoltánné – Kissné Majtényi Mónika – Kólyáné Sziráki Ágnes – Malakucziné Póka Mária ..................................................................136 Megyehatár menti területek a Dunántúlon – erősödő vagy oldódó belső perifériák? – Fábián Zsófia ..............164 A Kárpátok térségének egységes szempontú vizsgálata – Szabó Elemér ...........................................................183 A budapesti agglomeráció társadalmi, gazdasági jellemzői – Bakos Norbert – Brinszkyné Hidas Zsuzsanna – Pásztor László ..........................................................................206 A szomszédsági mátrix problematikájának megoldási lehetőségei – elmélet és gyakorlat – dr. Jakobi Ákos – Jeney László ..................................................................................................295 Helyzeti és fejlettségi centrum–periféria relációk a hazai kistérségekben – Lőcsei Hajnalka – Szalkai Gábor .............................................................................................................................305 A szürkeállomány területi különbségei – katedrán innen és túl – dr. Kiss János Péter – Tagai Gergely – Telbisz Erzsébet ..............................................................................................315 A regionális és etnikai különbségek összefüggései Bulgáriában az ezredfordulón – dr. Bottlik Zsolt ..............334 Az élelmiszer-gazdaság jellemzői az Alföldön – Novák Géza – Pálfalvi Zsoltné ..............................................380 A gazdasági helyzet és az életkörülmények változása Nyugat-Pannóniában – Novák Zoltán ...........................398 A növekvő lélekszámú községek helyzete Baranya megyében – Molnár Györgyné .........................................417 Agglomerációk és kistérségek a nagyvárosok vonzáskörzetében – dr. Varga István ........................................431 A magyar ipar térbeli szerkezetének átrendeződése 1989 után, I. – Kiss Éva ....................................................445 Budapest a nonprofit szektorban, a nonprofit szektor Budapesten – Osváth László ..........................................458 A regionális repülőterek fejlesztési kilátásai a régiók nélküli Magyarországon – Tiboldi Tibor .......................476 A magyar ipar térbeli szerkezetének átrendeződése 1989 után, II. – dr. Kiss Éva .............................................544

746

KÖZLEMÉNYEK

A helyi fejlesztés esélyei – agrárfoglalkoztatási válság és területi egyenlőtlenségek Magyarországon – dr. Ritter Krisztián .....................................................................................................................554 Öngyilkosságok Magyarországon – néhány területi jellegzetesség – Bálint Lajos ............................................573 Regionális fejlettségi különbségek a posztszocialista Romániában – Kurkó Ibolya ..........................................592 A városi anyagáramlás változása Budapesten – dr. Pomázi István – Szabó Elemér ..........................................675 A gazdasági fejlettség egyenlőtlensége az Európai Unió különböző területi szintjein – dr. Szabó Pál .............687

KÖZLEMÉNYEK A területfejlesztés támogatása Baranya megye kistérségeiben – Horváthné dr. Kovács Bernadett – dr. Ritz István .......................................................................74 A Szeged–Temesvár városverseny dimenziói – dr. Gulyás László – Sisák Erzsébet ...........................................82 A kereskedelem iránt támasztott elvárások a Szegedi kistérség két településén – Abonyiné Palotás Jolán – Horváth Krisztián – Frank Nóra .......................................................90 Tabu-e az ipar a területfejlesztésben? Beszámoló egy miskolci konferenciáról – Bajmócy Zoltán – Lux Gábor – Rácz Szilárd ............................................................................................................94 A nyolcszázadik tétel. Adatok a Területi Statisztika tíz évéről – dr. Marosi Lajos .............................................98 Laudáció egy romániai magyar folyóirat születésnapjára – dr. Novák Zoltán ....................................................105 Közösen, hatékonyan. Beszámoló a szabadkai I. Vajdasági regionális fejlesztési konferenciáról – Veréb Miskolczi Zsófia ...............................................................................................................224 Területi különbségek a hazai egészségturizmus kínálatában – dr. Ács Pongrác – Laczkó Tamás .....................344 Az egészségi állapot különbségei a közép-magyarországi régióban – Uzzoli Annamária .................................357 Kinek emlékeztetőül, kinek újdonságként. Szempontok a kéziratok elkészítéséhez – dr. Marosi Lajos ..........367 Társadalmi átalakulás a Kárpát-medencében, ütközőpontokkal. Soproni konferencia – Kassai Zsuzsanna .......................................................................................................................494 Új városaink. Halásztelek, Isaszeg – Pásztor László ..........................................................................................611 A migráció jellemzői Dél-Dunántúlon, 2000–2006 – Horváthné Takács Ibolya ...............................................619 Önkormányzatok! Helyzet van?! Egy pécsi konferencia ajánlásai – Rácz Szilárd .............................................626 Új városaink. Hajós – Farkas Veronika ...................................................................................................................................700 Rudabánya – Szalainé Homola Andrea .............................................................................................................704 Zamárdi – Németh Tibor – Vörös Ottó .............................................................................................................709 Várossá válás Európában – Dr. Kocsis Zsolt .......................................................................................................713 Új trendek a határ menti kiskereskedelemben Délnyugat-Szlovákiában – dr. Sikos T. Tamás – Kovács András ............................................................................................................................724 Régiók Európában: a Nyugat/Vest romániai régió – dr. Komarek Levente ........................................................734 Calvin Beale, a vidékszociológus (1923–2008) – dr. Kulcsár J. László ............................................................742 KÖNYVISMERTETÉS Két Komáromról, egy pillanattal Schengen előtt – Vida Judit ............................................................................106 Elfelejtett helyek és emberek Amerikában – dr. Kulcsár László ........................................................................227 Ahol Európa nem ér véget: a periféria perifériája – Kormos Zoltán ...................................................................232 Fejlődés és hanyatlás kombinációja Észak-Alföldön – dr. Tóth Géza ................................................................370 Kalandos kirándulás változó falvainkban – Kovács András ...............................................................................372 A vidéki társadalom előtt álló kihívások Amerikában – dr. Kulcsár László ......................................................497 A földrajz a társadalom világában – dr. Kőszegfalvi György ..............................................................................634 Két könyv a Délvidékről – dr. Kajári Karolina – dr. Lakner Zoltán .................................................................638 Terepbejárás a végeken – dr. Abonyiné dr. Palotás Jolán ..................................................................................641 HÍREK Új folyóirat született Szegeden: a KEK ...............................................................................................................744 HAZAI FOLYÓIRATOK TARTALMA .................................................................... 108, 234, 374, 506, 642, 748 A Területi Statisztika éves tartalomjegyzéke .......................................................................................................745 Névmutató .............................................................................................................................................................747

KÖZLEMÉNYEK

747

Névmutató Dr. Abonyiné dr. Palotás Jolán ......................90, 641 Ambrus Zoltánné ..................................................136 Dr. Ács Pongrác ...................................................344 Dr. Bajmócy Zoltán ................................................94 Bakos Norbert ......................................................206 Bálint Lajos ..........................................................573 Dr. Bottlik Zsolt ...................................................334 Brinszkyné Hidas Zsuzsanna ...............................206 Czirfusz Márton ...................................................281 Dr. Csapó Tamás ..................................................645 Dr. Dusek Tamás ..................................................264 Fábián Zsófia ........................................................164 Faluvégi Albert ....................................................516 Farkas Veronika ...................................................700 Frank Nóra .............................................................90 Gazsó István .................................................524, 658 Dr. Gulyás László ..................................................82 Horváth Krisztián ...................................................90 Horváthné dr. Kovács Bernadett ............................74 Horváthné Takács Ibolya .....................................619 Dr. Jakobi Ákos ....................................................295 Jeney László ...................................................57, 295 Dr. Kajári Karolina ..............................................638 Kassai Zsuzsanna .................................................494 Dr. Kiss Éva .................................................445, 544 Dr. Kiss János Péter .....................................264, 315 Kissné Majtényi Mónika ......................................136 Dr. Kocsis Zsolt ...........................................645, 713 Kólyáné Sziráki Ágnes ........................................136 Dr. Komarek Levente ...........................................734 Kormos Zoltán .....................................................232 Kovács András .............................................372, 724 Kovács Péter .........................................................245 Dr. Kovács Róbert ........................................524, 658 Dr. Kőszegfalvi György ...............................377, 634 Kukely György .....................................................111 Dr. Kulcsár László .......................................227, 497 Dr. Kulcsár J. László ....................................509, 742 Kurkó Ibolya ........................................................592 Laczkó Tamás ......................................................344 Dr. Lakner Zoltán .................................................638

Lőcsei Hajnalka ................................................... 305 Dr. Lukovics Miklós ............................................ 245 Lux Gábor ........................................................ 41, 94 Malakucziné Póka Mária ..................................... 136 Dr. Marosi Lajos .................................... 98, 367, 744 Molnár Györgyné ................................................ 417 Németh Tibor ....................................................... 709 Némethné Csehi Tünde ..........................................19 Novák Géza ......................................................... 380 Novák Zoltán ....................................................... 398 Dr. Novák Zoltán ................................................. 105 Osváth László ...................................................... 458 Pálfalvi Zsoltné .................................................... 380 Pásztor László .............................................. 206, 611 Dr. Perger Éva ............................................. 524, 658 Dr. Pomázi István ................................................ 675 Pupek Emese ............................................................3 Rácz Szilárd ................................................... 94, 626 Dr. Ritter Krisztián .............................................. 554 Ritz István ...............................................................74 Schneider Gábor .......................................... 524, 658 Dr. Sikos T. Tamás .............................................. 724 Sisák Erzsébet .........................................................82 Szabó Elemér ............................................... 183, 675 Dr. Szabó Pál ............................................... 281, 687 Szalainé Homola Andrea ..................................... 704 Szalkai Gábor ...................................................... 305 Dr. Szegvári Péter ........................................ 524, 658 Tagai Gergely ...................................................... 315 Telbisz Erzsébet .................................................. 315 Tiboldi Tibor ....................................................... 476 Dr. Tóth Géza ...................................................... 370 Dr. Tóth József .................................................... 237 Uzzoli Annamária ................................................ 357 Dr. Varga István .................................................. 431 Veréb Miskolczi Zsófia ....................................... 224 Vida Judit ............................................................. 106 Dr. Vigvári András ...................................... 524, 658 Vörös Ottó ........................................................... 709 Zsótér Brigitta ...................................................... 651 Dr. Zsugyel János ........................................ 524, 658

HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA

Statisztikai Szemle

2008. október – november Tanulmányok A módosított humán fejlettségi mutató (MHFM) és alkalmazhatósága az életminőség mérésében – Józan Péter Foglalkoztatás és munkahelybővítés – nemzetközi kitekintéssel – Ékes Ildikó A magyar lakosság átlagos iskolázottságának becslése, 1920–2006 – Földvári Péter – Bas van Leeuwen Műhely Az Európai Unió rendelete a nép- és lakásszámlálásról – Erdei Virág A regiszteren alapuló népszámlálás lehetőségei és kihívásai – Szlovénia esete – Apolonija Oblak Flander Javaslatok és új megoldások bevezetése a Szlovák Köztársaság 2011. évi népszámlálása során – Vladimír Kacvinský Könyvszemle Hunyadi László – Vita László: Statisztika I–II. Recenzió a statisztika oktatójának szemével – Vargha András Recenzió a statisztikát tanuló egyetemi hallgató szemével – Vargha György Domonkos

2008. angol szám The Function and Observation of Underground Activities – Pál Belyó Grey Areas of LFS Employment Calculation – Judit Lakatos – Rita Váradi Current Price Approach of Quarterly GDP Estimations from Production Side in Hungary – Klára Anwar Indicators Monitoring the Contribution of Agriculture to Climate Change in the EU – Gábor Valkó Integrated Database of International Migration Statistics with a Particular Attention to Linking Data Sources – Éva Gárdos – Annamária Sárosi – Áron Kincses – Eleonóra Nagy-Forgács Foreign Retired Migrants in Hungary – Sándor Illés – Áron Kincses Methodological Practice and Practical Methodology: Fifteen Years in Nonprofit Statistics – Renáta Nagy – István Sebestény Main Features of Epidemiological Development in Hungary after the Second World War – Péter Józan Urban Resource Efficiency: The Case of Budapest – István Pomázi – Elemér Szabó Reasons of Local Housing Market Price Differences in Hungary – Judit Székely

T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A

Recommend Documents