TERÜLETI STATISZTIKA
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA
SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS (főszerkesztő), DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ, DR. MAROSI LAJOS (felelős szerkesztő), DR. NOVÁK ZOLTÁN, SÁNDOR ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, DR. SZALÓ PÉTER, DR. SZEGVÁRI PÉTER, SZEKERES JÁNOSNÉ, SZEMES MÁRIA, VÉGH ZOLTÁN, VIDA JUDIT, WAFFENSCHMIDT JÁNOSNÉ, DR. ZONGOR GÁBOR
10. (47.) ÉVFOLYAM 5. SZÁM
2007. SZEPTEMBER
E SZÁM SZERZŐI: Bakucs Lajos Zoltán tudományos segédmunkatárs, MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest; Bozsikné Vadai Anna főtanácsos, KSH Szegedi Igazgatóság; Faluvégi Albert szakmai tanácsadó, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Fertő Imre tudományos főmunkatárs, MTA Közgazdaságtudományi Intézet és Corvinus Egyetem Agrárgazdaságtan és Vidékfejlesztési Tanszék, Budapest; Horváth Csaba tanácsos, KSH Szegedi Igazgatóság, békéscsabai képviselet; Dr. Kovacsicsné Nagy Katalin, az MTA doktora, professor emeritus, Budapest; Kőrös Endréné dr. szakmai tanácsadó, KSH Veszprémi Igazgatóság, székesfehérvári képviselet; Dr. Kőszegfalvi György, az MTA doktora, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem; Novák Zoltán szakmai tanácsadó, KSH Győri Igazgatóság, szombathelyi képviselet; Pástiné Illa Judit szakmai tanácsadó, KSH Győri Igazgatóság, szombathelyi képviselet; Pásztor László vezető-főtanácsos, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest; Szabó Sándorné főmunkatárs, KSH Veszprémi Igazgatóság, tatabányai képviselet; Szalainé Homola Andrea tájékoztatási osztályvezető, KSH Miskolci Igazgatóság; Szebényi Anita PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem TTK Földtudományok Doktori Iskola; Szűcs Anna tájékoztatási osztályvezető, KSH Szegedi Igazgatóság; Dr. Takács Béláné vezető-tanácsos, KSH Szegedi Igazgatóság. ISSN 0018-7828
Szerkesztőség: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 5–7. Telefon előfizetési ügyekben: 345-6658, fax: 345-6998 Főszerkesztő: dr. Balogh Miklós, tel.: 345-6483 E-mail:
[email protected] Felelős szerkesztő: dr. Marosi Lajos, tel.: 345-6547 E-mail:
[email protected] Gazdaságstatisztikai szerkesztő: Kormos Zoltán, tel.: 345-1205 E-mail:
[email protected] Számítógépes tördelőszerkesztő: Bada Ilona Csilla, tel.: 345-6581 E-mail:
[email protected]
Kiadja a Központi Statisztikai Hivatal (1525 Budapest, Pf. 51.) Megjelenik: kéthavonta, minden páratlan hónap végén. Előfizetési díj: fél évre 900, egész évre 1620 Ft. A Területi Statisztika cikkei megtalálhatók a KSH honlapján: www.ksh.hu
Előfizethető: a szerkesztőségnek küldött megrendelés útján. Az írásban le nem mondott tavalyi megrendelések érvényesek. Megvásárolható: a Statisztikai Szakkönyvesboltban (1024 Budapest, Fényes Elek u. 14–18.). Készült: Xerox Magyarország Kft. – 2007.372
TARTALOM ELMÉLET–MÓDSZERTAN Az Európai Bizottság negyedik jelentése a gazdasági és társadalmi kohézióról – Faluvégi Albert ...................397 A mezőgazdasági árak térbeli integrációja a magyar tejpiacon – Bakucs Lajos Zoltán – Fertő Imre ................410
ELEMZÉSEK A háztartások, családok helyzete Közép-Dunántúlon – Kőrös Endréné dr. – Szabó Sándorné..........................427 A nehezen élők helyzetének vizsgálata Dél-Alföldön – Bozsikné Vadai Anna – Szűcs Anna – dr. Takács Béláné........................................................................................................................443 A Békéscsabai kistérség demográfiai jellemzőinek alakulása – Horváth Csaba ................................................460 A pécsi térség társadalmi-gazdasági vizsgálata, különös tekintettel a szuburbanizációra – Szebényi Anita.......477
KÖZLEMÉNYEK Új városaink ..........................................................................................................................................................493 Biatorbágy – Pásztor László .................................................................................................................................494 Maglód – Pásztor László ......................................................................................................................................497 Törökbálint – Pásztor László................................................................................................................................500 Alsózsolca – Szalainé Homola Andrea.................................................................................................................504 Bük – Novák Zoltán – Pástiné Illa Judit ..............................................................................................................509 Nevük, emlékük fennmaradjon! Egy örökségünket védő egyesület munkájáról – dr. Kovacsicsné Nagy Katalin.....................................................................................................515 KÖNYVISMERTETÉS László Mária, Pap Norbert (szerk.): A közszolgáltatások szervezésének alternatívái – dr. Kőszegfalvi György................................................................................................................517 HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA .................................................................................519
A Területi Statisztikában megjelenő tanulmányok kutatói véleményeket tükröznek, amelyek nem esnek szükségképpen egybe a KSH vagy a szerzők által képviselt intézmények hivatalos álláspontjával.
Utánnyomás csak a forrás megjelölésével!
ELMÉLET–MÓDSZERTAN Az Európai Bizottság negyedik jelentése a gazdasági és társadalmi kohézióról A Bizottság jelentését a gazdasági és társadalmi kohézióról Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős biztos mutatta be 2007. május 30-án, Brüsszelben. A jelentésben a Bizottság értékelte a régiók számára juttatott támogatások hatását, és vitát indított a kohéziós politika következő szakaszáról. Az értékelés szerint a kohéziós politika bizonyítottan hatással volt az Európai Unió régióinak fejlődésére, de számos új nehézséggel kell majd megbirkóznia az elkövetkező években. A témáról készített negyedik ilyen jelentés elsőként mutatta be a kibővült unió 27 tagállamának és 268 régiójának gazdasági, társadalmi és területi helyzetét. A jelentés részletes elemzést tartalmaz a régiók helyzetéről a GDP, a termelékenység és a foglalkoztatás szempontjából. Számos olyan kérdésre hívja fel a figyelmet, amelyekkel a jövőben a tagállamoknak és a régióknak szembe kell majd nézniük. Elsőként kerít sort a kohéziós politika 2000–2006-os programozási időszakban kifejtett hatásának és az új, 2007–2013-as időszakra való felkészülésnek az értékelésére. A jelentésben szereplő 10 kérdés célja, hogy az európai intézményekben és azokon kívül vitát indítson e jelentős szabályozási terület kilátásairól. A következőkben a magyar nyelvű hivatalos fordítást mutatjuk be. JELENTÉS A GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI KOHÉZIÓRÓL1 A Szerződés 159. cikke úgy rendelkezik, hogy a Bizottság háromévente jelentést nyújt be az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a gazdasági és társadalmi kohézió terén megvalósított előrehaladásról, és arról, hogy az előírt különböző eszközök (tagállami és közösségi szakpolitikák) ehhez hogyan járultak hozzá. A negyedik kohéziós jelentés tartalmazza egyrészt a jelenlegi helyzet ismertetését és egy kitekintést a gazdasági, társadalmi és területi kohézióra, másrészt pedig a nemzeti és a közösségi szakpolitikáknak az unió kohéziójára gyakorolt hatásának elemzését. Különös hangsúlyt kapnak a következők: 1) az európai kohéziós politika hatásának előzetes értékelése a 2000–2006-os programozási időszakban, 2) a 2007–2013-as új időszakra való felkészülés első értékelése a tagállamok által a Bizottságnak 2007. április végéig benyújtott nemzeti stratégiák és operatív programtervezetek alapján.2 A KOHÉZIÓS POLITIKA HOZZÁADOTT ÉRTÉKE Tényezők sora befolyásolja az európai kohéziós politika hatékonyságát és hatását. Egy árstabilitással és szilárd költségvetéssel jellemezhető gazdasági környezet alacsonyabb kamatok haszonélvezője lehet. Ez ugyanakkor a beruházást és a tőkefelhalmozást 1 Az Európai Közösségek Bizottsága, Brüsszel, 30. 5. 2007, COM(2007) 273 , végleges, {SEC(2007) 694}. 2 Lásd: SEC(2007) 694.
398
FALUVÉGI ALBERT
is ösztönzi, és így növeli mind a termelékenységet, mind a foglalkoztatást. Az innováció mértékének és elterjedésének fokozódását is segíti, illetve csökkenti a tőkeköltségeket. Újabb kritikus tényező a nemzeti, regionális és helyi közigazgatás hatékonysága és eredményessége. Végül minden szinten gyakran külső tényező – nevezetesen a globalizáció – a szerkezeti változások motorja, amely jelentős hatást gyakorol a gazdasági fejlődésre és a munkahelyteremtésre. A szigorú megközelítésnek köszönhetően azonban a kohéziós politikának az egész unióban sikerült előre lépnie az életszínvonal és az esélyteremtés terén. A 2000–2006 időszakban öt alap járult hozzá a kohéziós politikához: ERFA3, ESZA, Kohéziós Alap, EMOGA és HOPE. A jelenlegi, 2007–2013-as időszakra vonatkozóan ez a jelentés az ERFA-nak, az ESZA-nak és a Kohéziós Alapnak a kohéziós politikához való hozzájárulására összpontosít. Az EMOGA egykori orientációs része beolvadt a Vidékfejlesztési Alapba, amely szintén hozzájárul a gazdasági és társadalmi kohézióhoz. Nemzeti és regionális szinten is csökkennek a különbségek Csoportként tekintve a 2000–2006-os időszakban az európai kohéziós politikai programok fő pénzügyi haszonélvezői továbbra is kiemelkedő gazdasági növekedési rátákkal büszkélkedhettek. Az alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók erős gazdasági teljesítménye az elmúlt évtized során azt eredményezte, hogy szerte az EU-ban csökkennek a régiók közötti különbségek az egy főre jutó GDP alapján számolva. Az előrejelzések szerint a tendencia folytatódik. Egyes tanulmányok szerint a 2007–2013-as időszakban a programok keretében végrehajtott beruházások – az alapul vett forgatókönyvhöz képest – 5–15%-kal fogják növelni a legtöbb új tagállam GDP-jének abszolút szintjét. Ezen túlmenően a becslések szerint az ilyen szintű beruházások 2015-re további 2 millió munkahelyet teremtenek. A kohéziós politika a konvergencia-régiókon kívül is nyújt támogatást A növekedés és a fejlődés egy piacgazdaságban elkerülhetetlenül átrendeződéseket von maga után, amelyekhez gyakran egyenlőtlenül eloszló megszűnő, illetve új munkahelyek társulnak, ez pedig a társadalmi és gazdasági problémák területi koncentrálódásához vezethet. Az európai kohéziós politika egyik célja a jobb módú tagállamokban is megerősíteni az unió azon képességét, hogy alkalmazkodjék a változásokhoz, és új, fenntartható foglalkoztatást hozzon létre. A 2000–2005-ös időszakban a becslések 450 000-re teszik az új munkahelyek számát abban a hat országban, amelybe a 2. célkitűzés szerinti európai támogatás nagyjából kétharmada irányult. A kohéziós politika a tagállamok és a régiók innovációs kapacitását is támogatja A kohéziós politika 2000 és 2006 között jelentősen hozzájárult a kutatási-fejlesztési (K+F) törekvésekhez, és erősítette az innovációs kapacitást, elsősorban az 1. célkitűzés szerinti régiókban. A jelentés elfogadásának pillanatában rendelkezésre álló programok 3 A rövidítések feloldása: Európai Regionális Fejlesztési Alap, Európai Szociális Alap, Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz.
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
399
alapján a 2007–2013 időszakban több mint kétszeresére fog növekedni az innovációba és a K+F-tevékenységekbe befektethető kohéziós politikai források aránya. Bőségesen megtérül az emberekbe történő kohéziós politikai befektetés Az elmúlt évtizedben a termelékenység növekedésének több mint fele a humán tőke minőségének emelkedésével magyarázható. Az európai kohéziós politika programjai mintegy 9 millió fő képzésének finanszírozásához járultak hozzá, akiknek több mint fele nő. A kedvezményezettek jelentős része a képzés után vagy belép/visszalép a foglalkoztatásba, vagy jobb munkakörülményekről és magasabb jövedelemről számol be. A termelékeny beruházások támogatása érdekében a kohéziós politika összekapcsolja az állami és a magántőkét Az 1. célkitűzés4 alá tartozó régiókban 2000 és 2006 között minden egyes befektetett euró átlagosan további 0,9 euró kiadáshoz vezetett. Ez a 2. célkitűzés5 alá tartozó régiókban az eredetileg befektetett összegnek akár a háromszorosát is elérte. Ezt szakpolitikai szabályokkal lehetett elérni, társfinanszírozással és a partnerséggel, valamint a magántőkének – többek között a köz- és a magánszféra partnerségén alapuló (PPP) megállapodások sokaságának – egyre növekvő bevonásával. Újabban a Bizottság a nemzetközi pénzintézetekkel együttműködésben innovatív pénzügyi eszközöket fejlesztett ki az európai támogatások finanszírozásával való kombinálásra, illetve azok kiegészítésére: a kis- és középvállalkozások és a mikrohitel támogatására a JEREMIE-t, a városi fejlődéshez pedig a JESSICA-t. Ez a támogatásokat újrafelhasználható pénzügyi formákká fogja átalakítani, és így hosszabb távon fenntarthatóbbá teszi őket; fokozni fogja az ilyen támogatásoknak köszönhetően jelentkező fellendítő hatást, amely magántőkét vonzhat és azzal egyesülhet, valamint erősebben fogja ösztönözni a jobb teljesítményt. A kohéziós politika a fejlesztés integrált megközelítését támogatja… A kohéziós politika integrált módon, a különféle ágazati politikákkal összehangolva segíti a fejlődést, és az olyan összetett problémák által támasztott kihívásoknak is próbál megfelelni, mint a globalizáció, az éghajlatváltozás vagy a demográfiai tendenciák. Ez az integrált megközelítés segít abban, hogy javuljon az ágazati beavatkozások átfogó hatása a politikaterületek közötti egymást erősítő kölcsönhatások kiaknázásával és mellékhatásaik ellenőrzés alatt tartásával, a közigazgatási szintek és intézmények közötti párbeszéd támogatásával és a beavatkozásoknak a régiók és helységek társadalmi-gazdasági jellemzőihez való jobb hozzáigazításával.
4 A strukturális alapok 1. célkitűzése a lemaradó (NUTS 2 szintű) régiók fejlődését és gazdasági-társadalmi szerkezetének átalakítását segíti elő. Főszabályként azok a régiók jogosultak, amelyek egy főre jutó GDP-je három év átlagában nem éri el a közösségi átlag 75%-át. 5 A 2. célkitűzés a strukturális nehézségekkel küzdő, gazdasági és társadalmi átalakításra szoruló területek számára áll fenn. Ezek lehetnek például megyék vagy városok magas munkanélküliséggel.
400
FALUVÉGI ALBERT
…segít az állami beruházások minőségének javításában… A politika 7 éves – erre az időszakra biztos költségvetésen alapuló – programozási megközelítése sok tagállamban és régióban jelentősen javította a hosszú távú költségvetési tervezést. Ráadásul a kohéziós politika az állami beruházási döntések prioritásainak meghatározásához is segítséget ad, és ezzel – elsősorban a kohéziós országokban – nemcsak a közösség által társfinanszírozott beruházások esetében, hanem általánosságban is hatásosabbá és hatékonyabbá teszi az állami beruházásokat. Ily módon a kohéziós politika a beruházások jellegét is befolyásolja, hiszen azt a magasabb termelékenység és a jobb fenntarthatóság irányába tolja el. …előmozdítja a partnerséget mint a jó kormányzás kulcsfontosságú összetevőjét… A partnerség elve a kohéziós politika valamennyi vonatkozását – programozás, végrehajtás, monitoring és értékelés – alátámasztó alapelv, és immár a jó kormányzásnak is széles körben elfogadott kulcsfontosságú eleme. A közösségi, nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal és érdekelt felekkel együttműködő, stratégiai megközelítésen alapuló többszintű kormányzás segít annak biztosításában, hogy az intézkedések a helyi viszonyokhoz igazodjanak, és hogy a siker iránti valódi elkötelezettséget lehessen tapasztalni. GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK ÉS TENDENCIÁK Gazdasági kohézió Csökkennek a különbségek mind nemzeti… A kohéziós politika 1994–2006 közötti legnagyobb kedvezményezettjei – Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália – csoportként figyelemre méltó növekedést értek el. Görögország 1995–2005 között a többiek (a huszonhatok) átlagához mért lemaradását úgy csökkentette, hogy teljesítménye 74%-ról 88%-ra emelkedett. Ugyanebben az időszakban Spanyolország az unió átlagának 91%-ról 102%-ra, Írország pedig 102%ról 145%-ra mozdult el. Portugáliában ugyanekkor 1999 óta az EU átlaga alatti a növekedés, így itt 2005-ben csak az EU-átlag 74%-a volt az egy főre jutó GDP. Az új tagállamok – különösen a nagyon alacsony egy főre jutó GDP-jű országok – között tempósabb a növekedés, és így gyorsabb felzárkózásra lehet számítani. A három balti állam GDP-je az 1995–2005 közötti évtizedben majdnem megduplázódott. Lengyelország, Magyarország és Szlovákia az EU átlagánál több mint kétszer magasabb növekedési rátával szintén jól teljesített. Az egy főre jutó GDP rendkívül alacsony kiindulási szintje miatt azonban – a jelenlegi növekedési rátákat feltételezve – valószínűnek tűnik, hogy több mint 15 évbe fog telni, amíg Lengyelország – illetve különösen Bulgária és Románia – eléri az EU-27 egy főre jutó átlagos GDP-jének 75%-át.
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
401
…mind pedig regionális szinten… Az alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók viszonylag erős gazdasági növekedése az elmúlt évtizedben azt eredményezte, hogy az EU régiói összességükben konvergáltak. 1995–2004 között az EU átlagának 75%-a alatti egy főre jutó GDP-jű régiók száma 78-ról 70-re, az EU-átlag 50%-a alatti régiók száma pedig 39-ről 32-re csökkent. A kohéziós politikai támogatás 2000–2006-os fő haszonélvezői, az EU-15 leszakadó régiói jelentős egy főre jutó GDP-növekedést mutattak az EU többi részéhez képest 1995 és 2004 között. 1995-ben 50 régióban – összesen 71 millió lakossal – volt alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint az EU-15 átlagának 75%-a. 2004-re e régiók közül majdnem minden negyedikben – összesen kis híján 10 millió ember lakóhelyén – a 75%-os küszöb fölé emelkedett az egy főre jutó GDP. …az egyenlőtlenségek azonban továbbra is jelentősek Az abszolút különbségek azonban a haladás ellenére továbbra is nagyok. Ez részben a legutóbbi bővítés eredménye, részben pedig azért van így, mert a növekedés – a fejlődés kezdeti szakaszaiban – hajlamos az országok legdinamikusabb térségeire koncentrálódni. Még a legfejlettebb régiók (vagyis, ahol az EU-27 átlagának 75%-ánál magasabb az egy főre jutó GDP) között is akad, amely nagyon alacsony vagy akár negatív gazdasági növekedési rátával néz szembe. A 2000–2004 közötti időszakban 27 régióban csökkent az egy főre jutó GDP, további 24-ben pedig évi 0,5%-nál kisebb mértékben növekedett. Öt ilyen régióban az EU átlagának 75%-a alá csökkent az egy főre jutó GDP. A foglalkoztatás és a termelékenység növekedése fokozza a növekedést a régiókban A termelékenység szempontjából gyorsan zárkóznak fel a leszakadónak számító régiók. Ez különösen az új tagállamokban szembetűnő: a három balti államban és Lengyelországban 1995–2004 között a termelékenység négyszer gyorsabban növekedett, mint az EU átlaga. E régiók közül azonban némelyik rendkívül alacsony szintről indult. Mivel ezekben a régiókban a foglalkoztatottság eltolódik a magasabb hozzáadott értéket előállító szektorok irányába, ez valószínűleg még akkor is emeli a termelékenységet, ha az ágazati termelékenység állandó marad. A portugál, görög, ír és spanyol régiókban 2004-ben még lényegesen magasabb volt a termelékenység, mint az új tagállamokban. Írország egyszerre érte el a termelékenység és a foglalkoztatási szint jelentős növekedését. (Az utóbbi az egyik legmagasabb növekedési ütem volt az EU-ban.) Spanyolországban ellenben a regionális növekedés szinte kizárólag a foglalkoztatás növekedésének köszönhető, az ilyen növekedést viszont nehéz lehet hosszú távon fenntartani. Portugáliában 2001-ig jelentősen emelkedett a foglalkoztatás, azóta azonban stagnál, Görögországban viszont 2001-ig volt korlátozott a növekedés, később azonban jelentősen fokozódott. A fejlettebb régiók között tízből kilencben növekedett a foglalkoztatás, és szinte ugyanennyiben a termelékenység is. Mindazonáltal 1995–2004 között Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Németország 29 régiójában csökkent a termelékenység, illetve 16 régióban – javarészt Kelet-Németországban és Észak-Angliában – csökkent a foglalkoztatás.
402
FALUVÉGI ALBERT
Társadalmi kohézió Uniós és nemzeti szinten egyaránt csökkentek a foglalkoztatási ráták különbségei… Az EU-n belül 2000–2005 között csökkentek a regionális foglalkoztatási szintek közötti különbségek. A leszakadó régiók foglalkoztatási szintje 2005-ben azonban még mindig 11 százalékponttal volt alacsonyabb az unió többi részének szintjénél. Az időszak során egyes országok következetes és széles körű foglalkoztatási növekedést élveztek, míg mások – például Románia és Lengyelország – régióik többségében csökkenést regisztráltak, néhány esetben akár két százalékpontnál is nagyobb mértékben. A lisszaboni foglalkoztatási célok eléréséhez az EU-nak mintegy 23,5 millió munkahelyet kell teremtenie, ebből 7 milliót nőknek kellene betöltenie, 7 milliót pedig 55–64 éves embereknek. Ilyen léptékű munkahelyteremtés új tevékenységekbe való beruházást fog igényelni, amely megfelel az ezeket a tevékenységeket ellátni képes képzett munkaerőnek. …és a munkanélküliségi szintek közötti egyenlőtlenségek is csökkentek A leszakadónak számító régiókban 2000–2005 között 13,4%-ról 12,4%-ra csökkent a munkanélküliség, bár 17 ilyen régióban 2 százalékponttal növekedett. A fejlettebb régiókban valamivel 8% alatti rátával a munkanélküliség állandó maradt 2000–2005 között, jóllehet a spanyol, olasz, francia és egyesült királyságbeli régiókban általában csökkent, a német, osztrák, holland és belga régiókban pedig némileg nőtt. 2005-ben az EU-ban a nők munkanélkülisége magasabb volt a férfiakénál, ám a különbség 2000–2005 között egyharmadával zsugorodott. A legnagyobb rés Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban tapasztalható. A szegénység továbbra is kihívás… Néhány tagállamban a népességnek továbbra is nagy hányada van kitéve a szegénység kockázatának. A jövedelem nemzeti mediánjának 60%-ánál alacsonyabb jövedelműként definiálva ezeket az embereket, 2004-ben az ebbe a kategóriába esők aránya Litvániában, Lengyelországban, Írországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában elérte a nagyjából 20%-ot, Hollandiában, a Cseh Köztársaságban és Svédországban azonban csak 10% körül volt. A szegénység kockázatának kitett emberek 2004-ben átlagosan 75 milliónyian voltak, ami az EU népességének 16%-a. A kockázat magasabb a nők, a gyermekek, az idősek és a munkanélküliek között. A képzettségi szint növekszik, ám a leszakadó régiókban továbbra is alacsony A versenyképes tudásgazdaság egyik fontos tényezője a jól képzett munkaerő. Idővel több helyütt is javulás érzékelhető: a 25–34 éves, egyetemi vagy azzal egyenértékű végzettségű fiatalok aránya növekszik, és már majdnem kétszerese az 55–64 éves nemzedékre jellemző aránynak. Azonban néhány tagállamban – nevezetesen Romániában, a Cseh Köztársaságban, Olaszországban és Szlovákiában – alacsony a fiatalok végzettségi szintje. Az EU 25–64 éves lakosainak 2005-ben mintegy 23%-a rendelkezett felsőfokú vég-
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
403
zettséggel; a skála egyik végén Finnország áll 35%-kal, a másikon pedig Románia 10%kal. A régiók közötti különbségek még nagyobbak, és nem csökkennek. Átlagosan a leszakadó régiókban alacsonyabb a felsőfokú végzettségű 25–64 éves személyek aránya. Területi kohézió Az EU-27 GDP-jének területi koncentrációja Európa centrumában alacsonyabb… Bizonyított, hogy az EU gazdasági prosperitása területileg egyre kevésbé összpontosul: Európa hagyományos gazdasági centruma (a London–Párizs–Milánó–München– Hamburg által határolt terület) 2004-ben lényegesen kisebb arányban járult hozzá az EU27 GDP-jéhez, mint 1995-ben, miközben a lakosság aránya nem változott. Ez a tendencia olyan új növekedési központok felemelkedésének köszönhető, mint Dublin, Madrid, Helsinki vagy Stockholm, illetve Varsó, Prága, Pozsony és Budapest. …nemzeti szinten azonban magasabb… A tagállamokon belül a gazdasági tevékenység a korábbinál erősebben összpontosult a fővárosi régiók köré szerte az EU-ban, Berlin és Dublin kivételével. 1995–2004 között átlagosan 9%-kal növekedett a fővárosi régiók részaránya a nemzeti GDP-ből, míg lakosságuk csak 2%-kal. Ez a tendencia különösen 1995–2000 között jelentkezett markánsan, elsősorban Varsóban és Bukarestben. A népesség és a gazdasági tevékenység fokozódó koncentrációja a fővárosi régiókban hosszabb távon korlátozhatja is az összesített gazdasági növekedést, hiszen a különböző negatív körülmények – a lakásárak emelkedése, az üzleti tér hiánya, a forgalmi dugók és a környezetszennyezés – a térség képét és versenyképességét is negatívan befolyásolják. Másodsorban a növekedési központok segíthetnek a fővárosi régióra nehezedő nyomás csökkentésében, így nagyobb összesített növekedési potenciált eredményezhetnek. …az elővárosokba történő kivándorlás irányába mutató tendenciával… Az európai városok domináns fejlődési irányvonala a szuburbanizáció. 1996–2001 között a városi agglomerációk 90%-ában az elővárosok népessége nagyobb mértékben nőtt, mint a városmagé. Ezeknek az agglomerációknak a harmadánál csökkent a népesség az említett időszakban, ám az elővárosok a legtöbb esetben még így is növekedtek, és a városközpont lakossága csökkent. A népesség elővárosokba vándorlása óhatatlanul jobban megterheli a városi közlekedési rendszereket, a gazdasági tevékenység szuburbanizációja pedig a hagyományos városközpontok gazdasági hanyatlásához vezethet. A szociális nehézségek egyes negyedekre koncentrálódása szintén számos európai városban probléma. Jóllehet a foglalkoztatás a városban összpontosul, a városlakók – különösen az alacsonyabb képzettségűek – nehezen találnak munkát, míg a munkahelyek egyharmadát a városba ingázók töltik be. Ez egyes városi negyedekben a munkanélküliség koncentrálódásával párosul. Ezekben a magas munkanélküliséggel küszködő negyedekben jellemzően a hátrányos helyzet más vonatkozásai is halmozódnak. Ide tartozik az alacsony lakásminőség, a nem kielégítő tömegközlekedés és más szolgáltatások (például oktatás), valamint az alacsony jövedelemszint és a magas bűnözési ráta.
404
FALUVÉGI ALBERT
…miközben néhány vidéki terület lakossága tovább csökken… A vidéki területekről való jelentős elvándorlás még mindig uralkodó tendencia az EU nagy területein, mégpedig Dél-Olaszországban, Finnország, Svédország és Skócia északi részén, Kelet-Németországban és Lengyelország keleti részein. A mezőgazdaságtól eltérő munkahelyre való kilátás hiánya és az alacsony életszínvonal arra ösztönzi az embereket – különösen a fiatalokat és a képzetteket –, hogy másutt keressenek lehetőségeket. Ez halmozott mértékben súlyosan érinti az adott területeket, mivel népességük elöregszik, valamint szűkülnek az alapvető szolgáltatások. …és nagy lehetőségek vannak a határokon átívelő kapcsolatok fokozására A sok éve zajló, határokon átívelő programok javították az EU-15-ön belüli határrégiók közötti együttműködést, különösen a Benelux-országok, Németország és Franciaország között. Az új belső határok egyelőre nem ennyire átjárhatók, és a közlekedés is jóval lassabb. A Vidékfejlesztési Alap jelentősen hozzájárul a gondok orvoslásához.6 A határok – mind fizikai mind közigazgatási értelemben vett – átjárhatóságának fokozódása meg fogja könnyíteni a határ menti régiók között a személyek és az áruk áramlását, ez pedig olyan szintre emelheti a régiók közötti gazdasági kapcsolatokat, amely megfelel gazdasági potenciáljuknak. Az ilyen típusú együttműködési tevékenység még fontosabb a külső határok mentén fekvő régiók esetében. A KOHÉZIÓS POLITIKA REFORMJA (2007–2013) Az Európai Tanács 2005. tavaszi ülése kijelentette: „Haladéktalanul új lendületet kell adni a lisszaboni stratégiának, a prioritásokat a növekedésre és a foglalkoztatásra kell összpontosítani. Európának meg kell újítania versenyképességének alapjait, javítania kell növekedési potenciálját és termelékenységét, valamint meg kell erősítenie a társadalmi kohéziót, különös hangsúlyt fektetve a tudásra, az innovációra és a humántőke kiaknázására. E célok eléréséhez az uniónak a stratégia három (gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi) területén még nagyobb mértékben mozgósítania kell valamennyi megfelelő nemzeti és közösségi eszközt – beleértve a kohéziós politikát is –, hogy jobban kihasználhassa e területek szinergiáit7 a fenntartható fejlődés általános keretein belül.” Az EU-ban meglévő egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló európai uniós erőfeszítések túlnyomó része a kohéziós politika révén történik. Ez feltételes támogatás formáját ölti, a feltételek pedig a célok és a végrehajtási rendszer szintjére vonatkoznak. Konkrétan: a tagállamoknak fel kell vázolniuk egy középtávú stratégiát a források felhasználására, az európai segély nemzeti forrásokból történő társfinanszírozásával, a nemzeti, regionális és helyi szintek partneri együttműködésével, valamint az EU jogszabályainak és irányvonalainak tiszteletben tartásával. Ezek a feltételek egy európai, nemzeti és helyi szint között megosztott irányítórendszer – vagyis többszintű kormányzati rendszer – kialakítását eredményezték. 6 Lásd a „Foglalkoztatás a vidéki térségekben: a munkahelyhiány enyhítése” című, a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek szóló bizottsági közleményt – COM (2006) 857., 2006. 12. 21. 7 Szinergia= a részek közötti kapcsolat javítása révén többleteredmény elérése.
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
405
A kohéziós politika 2006-os reformját követően a 2007–2013-as időszakra a fő cél a tagállamok és a régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentése a forrásoknak a legkevésbé fejlett térségekre való összpontosítása által. A 2007–2013-as időszakban a források zöme a legszegényebb régiókba és országokba irányul: míg 1989-ben a rendelkezésre álló források 56%-a került a legalacsonyabb jövedelmű régiókba, addig az új programozási időszak végén ez az arány 85% lesz. Az új tagállamok ugyan az EU-27 népességének csak 21%-át képviselik, ám az új időszakban valamivel több mint 52%-hoz jutnak. Ugyanakkor az új növekedési és foglalkoztatási menetrenddel összhangban és a globalizáció összefüggésében a kohéziós politika egyre nagyobb hangsúlyt helyez a régiók világgazdaságban betöltött versenyképességi pozíciójának javítására. A források így a szerkezeti kiigazítással foglalkozó régiókra, és a kutatás, az innováció, az információs társadalom és az üzleti fejlődés körüli tevékenységcsoportot különösen előtérbe helyező beruházásokra fognak összpontosulni. E célok miatt a 2007–2013-as időszakban a kohéziós politika mindenütt ugyanazt a növekedési és foglalkoztatási menetrendet fogja követni, ám az uniótól származó támogatás intenzitása az egyes tagállamok és régiók szükségleteit és rendelkezésre álló erőforrásait fogja tükrözni. A 2007–2013-as évre szóló pénzügyi tervről szóló tárgyalások eredménye, amely jelentős (az EU teljes költségvetésének 35%-át kitevő) forrásokat biztosított a kohéziós politikának, azt sugallja, hogy a közösségi prioritások megvalósításának ilyen rendszere körül nagyfokú a politikai konszenzus. Európa új növekedési és foglalkoztatási stratégiájának megvalósítása A növekedés és a foglalkoztatás serkentése mindig is az EU kohéziós programjainak középpontjában állt, és a politika 2007–2013-as időszakra szóló reformja is ennek a dimenziónak a megerősítésére irányul. Új stratégiai megközelítés A nemzeti, valamint az alsóbb regionális és helyi szinteken a kohéziós politika uniós szintű végrehajtási folyamata egy európai prioritásokon alapuló, nagyobb mértékben stratégiai megközelítésbe fog illeszkedni. Ennek hozzá kell járulnia a fokozott gazdasági hatékonysághoz, illetve fokoznia kell az átláthatóságot, és meg kell könnyítenie a politikai elszámoltathatóságot. Ez a közösségi stratégiai iránymutatásokban meghatározott megközelítés egyrészt tükrözi a megújított lisszaboni stratégia prioritásait, másrészt létrehozza a nemzeti kohéziós politikai stratégiák és programok előkészítésének keretét. Összegek elkülönítése egyes célokra A tagállamok 2005 decemberében úgy döntöttek, hogy a kohéziós programok új nemzedékének előkészítéséért felelős hatóságoknak el kell különíteniük a források bizonyos részét a megújított növekedési és foglalkoztatási stratégiához kapcsolódó kulcsfontosságú beruházásokra (K+F és innováció; európai jelentőségű infrastruktúra; ipari versenyképesség; megújuló energiák, energiahatékonyság, öko-innováció; emberi erőforrások). Ez az arány a legkevésbé fejlett régiókban 60%, a többiben pedig 75%.
406
FALUVÉGI ALBERT
Az ehhez a jelentéshez rendelkezésre álló programozási dokumentumok szerint ezeket a célokat nagyrészt elérték. Az EU-27 átlagában a legfontosabb lisszaboni beruházásokra „pántlikázott” források aránya a konvergencia-célkitűzés esetében 61,2%, a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés esetében pedig 76,7%. Ezekre a beruházásokra összesen mintegy 200 milliárd eurót különítettek el. Az előző időszakhoz képest ez több mint 50 milliárd eurós növekedést jelent. Jobb szabályozás: egyszerűsítés és arányosság Miközben a kohéziós politika forrásai meg kell feleljenek az ellenőrzés és a hatékony pénzügyi irányítás normáinak is, fontos lépésekre került sor a joganyag „áramvonalasítása” és a kohéziós politika irányítási szabályainak egyszerűsítése érdekében: – 2006. május 15-én a Bizottság és Kína aláírt egy egyetértési nyilatkozatot a regionális politikai együttműködésről. A kínai hatóságok ötéves fejlesztési tervük egyik fő prioritásává tették a kiegyensúlyozott regionális fejlődést, és egyre jobban aggódnak a növekvő regionális jövedelemkülönbségek miatt. 2005 óta Kína és India közös cselekvési tervekben is megegyezett az Európai Bizottsággal, valamint foglalkoztatási és szociálpolitikai témájú egyetértési nyilatkozatokat írt alá. – 2007. május 23-án a Bizottság és Oroszország írt alá egy egyetértési nyilatkozatot a regionális politikai együttműködésről, amely a regionális politika megalkotásával és végrehajtásával nyert tapasztalatok, információk és a bevált gyakorlat cseréjét tartalmazza. Hasonló együttműködési lehetőségekről folynak megbeszélések olyan országokkal is, mint Dél-Afrika és Brazília, illetve olyan gazdasági integrációs csoportosulásokkal, mint a MERCOSUR8. Ugyanekkor az európai kohéziós politika az ENSZ, az OECD és a Világbank bizottságainak figyelmét is felkeltette. Ebben az összefüggésben az európai kohéziós politika által képviselt egyik legfontosabb hozzáadott érték, hogy alátámasztja az olyan témákról vallott európai nézeteket, mint például a szabad piacok, a nemek közötti és más vonatkozású esélyegyenlőség, a fenntartható fejlődés és a részvételi demokrácián alapuló rendszer. ÚJ KIHÍVÁSOK A Római Szerződések aláírásának 50. évfordulója alkalmából a berlini nyilatkozat így fogalmaz: „Számos olyan cél van, amelyet külön-külön nem, csak közösen érhetünk el. Az Európai Unió, a tagállamok, valamint azok régiói és önkormányzatai megosztják egymás között a feladatokat.” Az európai növekedés és foglalkoztatás olyan politikákat igényel, amelyek képesek előre jelezni és kezelni az új kihívásokat. E kihívások némelyike különösen jelentős a kohéziós politika szempontjából, hiszen egyenlőtlen módon érinti Európa területét, és így növelheti a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket.
8 MERCOSUR (spanyol rövidítés): 1991-ben létrejött szervezet, amelynek tagjai Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay. Az aláíró országok mintának a Római Szerződést tekintették.
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
407
Fokozódó globális nyomás a szerkezetátalakítás és a modernizálás irányába Gyakorlatilag az összes régió szembesül azzal, hogy a globalizáció támasztotta kihívásoknak való megfelelés érdekében a termékek, az igazgatás és a folyamatok, valamint a humán tőke esetében egyaránt át kell alakítani a struktúrákat, modernizációt kell végrehajtani, és meg kell könnyíteni a folyamatos tudásalapú innovációt. Az új tagállamok régiói a kiemelkedő növekedési ütem ellenére is olyan gazdaságszerkezettel rendelkeznek, amely javarészt a feltörekvő ázsiai gazdaságokkal kiélezett versenyt folytató ágazatokra összpontosul. E régiók számára gazdasági létszükséglet elébe menni a változásoknak, és megkönnyíteni azokat. Ez a hozzáállás csökkentheti a változás költségeit, és annak egyik legfontosabb tényezője lehet. Ilyen okokból idejekorán megelőző intézkedéseket kell hozni, hogy az emberek és a régiók fel legyenek vértezve és készítve a változásra. Magasabb energiaárak A megnövekedett energiaárak különböző módon fogják érinteni az EU régióit energiaellátásuk összetételétől, gazdasági szerkezetüktől és a vállalatok energiahatékonyságától függően. A fokozódó közlekedési költségek elsősorban a földrajzilag periferikus helyzetű régiókat fogják sújtani, például Finnország és Svédország északi vagy Portugália, Spanyolország és Olaszország legdélebbi részeit, és a szigeteket, köztük Máltát és Ciprust. Sok régió kulcsfontosságú ágazata – például az idegenforgalom – sérülékenynek bizonyulhat a költségnövekedéssel kapcsolatban, bár ezt rövid távon ellensúlyozhatja a fapados légitársaságok hatékonyságából származó növekedés. Az energiaárak emelkedése aránytalan hatásokkal járhat az alacsony jövedelmű csoportokra nézve, és fokozhatja a hátrányos helyzetűek energiaszegénységét. A megújuló energiák fejlesztése vagy kiterjesztése és az energiahatékonyságba való befektetés a legtöbb régiónak komoly lehetőségeket kínál, magas helyi munkahelyteremtési potenciállal. Becslések szerint például a napenergiához kapcsolódó berendezések ágazatának bevételei négyszeres növekedést fognak elérni a három évben. Az energiaárak emelkedése – a kisebb energiaigényű termelési módszerekre építve – a növekedési stratégiákat is ösztönözheti, különösen a leszakadónak számító régiókban. Demográfiai egyensúlytalanságok és társadalmi feszültségek megjelenése Az unió minden harmadik régiójában csökkent a népesség 2000–2003 között. Az esetek többségében ez egyaránt következménye a természetes népességfogyásnak és nettó elvándorlásnak. Az előrejelzések szerint a természetes népességnövekedés tovább fog csökkenni, sok leszakadó régióban is. Ezek a régiók így kettős kihívással kerülnek szembe: egyrészt támogatniuk kell a növekedést és a foglalkoztatást, másrészt pedig kezelniük kell az elöregedő és csökkenő népesség miatti kedvezőtlen hatásokat. A demográfiai változások a leendő foglalkoztatást is veszélyeztetik: jelentős foglalkoztatási és gazdasági növekedésre 2011-ig van még lehetőség. 2012 és körülbelül 2017 között a növekedő foglalkoztatási arány várhatóan ellensúlyozza a munkaképes korú népesség csökkenését. 2017-től kezdődően azonban a munkaképes korú népesség zsugorodása stagnáláshoz, majd a foglalkoztatás abszolút szintjének csökkenéséhez vezethet.
408
FALUVÉGI ALBERT
Ezzel párhuzamosan, ahogy a gazdaság a nagyobb értéket előállító tudásalapú tevékenységekre áll át, a régiók egy sor társadalmi kihívással fognak szembesülni, amelyet a képesítések kereslete és kínálata közötti különbség eredményez (a munkaerőpiac magas képesítésű/magas fizetésű és alacsony képesítésű/alacsony fizetésű munkavállalók szegmenseire bomlik, és fokozódik a bevándorlás), ráadásul a szociális védelem hagyományos intézményei is erodálódnak. A nemzeti szakpolitika fokozódó nehézségekkel kerül szembe Az állami beruházásokat egyre nagyobb mértékben a nemzeti alatti szintről irányítják. Az elmúlt években tendencia volt e beruházások csökkenése, ahogy a nemzeti szintű és az alatti költségvetések szembekerültek és szembekerülnek a népesség elöregedésével (a nyugdíjrendszer reformja, költségesebb egészségügyi, oktatási és szociális ellátórendszerek) és részben az alacsonyabb adókon alapuló gazdasági reformok következményeivel. Ráadásul a gazdaság modernizációjának támogatására még rendelkezésre álló források is javarészt a növekedési pólusok felé irányulnak. Ez egyrészt nagy agglomerációs nehézségeket (forgalmi torlódásokat, környezetszennyezést, társadalmi szegregációt), másrészt fokozódó regionális egyenlőtlenségeket okozhat. A KÖVETKEZŐ LÉPÉSEK A Bizottság 2007 és 2008 során fogja kialakítani a 2008/2009-es költségvetési felülvizsgálatkor használandó megközelítését, vagy politikai értékelési kritériumokat fog meghatározni, át fogja tekinteni a leendő irányvonalakat, és tesztelni fogja a különböző lehetőségek megvalósíthatóságát. Ennek keretében – és a költségvetési felülvizsgálat eredményének sérelme nélkül – ez a jelentés egész sor olyan kihívásra irányítja a figyelmet, amellyel a kohéziós politika az elkövetkező években szembesülhet. A szeptember 27–28-án sorra kerülő kohéziós fórum lesz az első lehetőség a megfelelő érdekelt felekkel folytatott megbeszélésre. A fórum az alábbi kérdések köré szerveződhet: 1. Milyen tanulságok vonhatók le a 2007–2013. évi programok előkészítésekor szerzett tapasztalatokból? Ilyen körülmények között és a jelentés által nyújtott elemzés fényében a kohéziós politika mennyire igazodik az elkövetkező években az európai régiók előtt álló kihívásokhoz? Például: – Hogyan reagálnak a régiók az alacsony és közepes technológiaigényű ágazatok dinamikus szereplői részéről felmerülő szerkezetátalakító hatású nyomásra? – A születési és halálozási arányok és migrációs áramlások regionális szintű különbségeinek fényében milyen szerepet játszik a kohéziós politika a demográfiai változásokra adott válaszban? – Az éghajlatváltozás milyen kihívást jelent a kohéziós politika számára? 2. Az új környezetben a kohéziós politika hogyan tud integrált és rugalmasabb megközelítést kialakítani a fejlődés/növekedés és munkahelyteremtés szempontjából? – Hogyan tudja a kohéziós politika jobban elősegíteni a harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést, figyelembe véve az uniós területek sokszínűségét, mint például a leghátrányosabb helyzetű területeket, a szigeteket, a vidéki és
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NEGYEDIK KOHÉZIÓS JELENTÉSE
409
tengerparti térségeket, de egyben a városokat, a hanyatlófélben lévő ipari térségeket és a különleges földrajzi sajátosságokkal rendelkező egyéb területeket is? – Melyek a hatásai a jelentésben a társadalmi kohézióra vonatkozóan megállapított kihívásoknak, úgy mint beilleszkedés, integráció és esélyegyenlőség? Kell-e további erőfeszítés e hatások megelőzése és ellensúlyozása érdekében? – Polgárainknak milyen alapvető készségekkel kell rendelkezniük a jövőben a kihívásokra való reagáláshoz? – Regionális szinten milyen alapvető kompetenciákat kell kifejleszteni ahhoz, hogy a régiók világviszonylatban is versenyképessé váljanak? 3. Az előző kérdések értékelését követően a 2007–2013. évi időszakra hogyan értékelhető a politikai irányítási rendszer? – Tekintettel a kohéziós politikai programok hatékony irányításának szükségességére, egy többszintű kormányzási rendszeren belül milyen lenne a hatáskörök optimális megosztása a közösségi, nemzeti és regionális szintek között? – Hogyan támogathatná hatékonyabban a kohéziós politika a tagállami és a regionális közpolitikákat? Milyen megvalósítási mechanizmusok tehetnék a politikát még inkább teljesítményorientálttá és fehasználóbaráttá? – Hogy lehet megerősíteni a kohéziós politika és a többi nemzeti és közösségi politika kapcsolatát több és jobb szinergia és komplementaritás elérése érdekében? – Milyen új lehetőségek nyílnak a régiók közötti együttműködésre az EU-n belül és kívül? Ismertette: Faluvégi Albert Forrás: http://ec.europa.eu/regional_policy/sources/docoffic/official/reports/cohesion4/index_en.htm Kulcsszavak: európai kohéziós politika; gazdasági, társadalmi és területi kohézió; a kohéziós politika reformja, a 2007–2013-as programozási időszak; új kihívások – új válaszok.
Resume In the fourth Cohesion Report the European Commission evaluated the effect of the supports provided to the regions, and launched a debate on the next section of the Cohesion Policy. According to the evaluation the Cohesion Policy proved to have an effect on the development of EU regions, but it will have to cope with several new difficulties in the coming few years. The report published on 30 May 2007 was the first to introduce the economic, social and regional situation of the 27 member states and 268 regions of the enlarged Union. The report includes a detailed regional analysis from the points of view of GDP, productivity and employment. It draws the attention to several issues which member states and regions will have to confront in the future. It is the first to evaluate the Cohesion Policy’s effect on the 2000–2006 programming period, and the preparation for the new, 2007–2013 period.
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
A mezőgazdasági árak térbeli integrációja a magyar tejpiacon∗ Az elmúlt évtizedben a mezőgazdasági árak alakulását elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt vizsgálta a hazai szakirodalom. Fertő (2000) rámutatott, hogy elméletileg a mezőgazdasági árak hosszú távon csökkennek, illetve a pozícióik romlanak az ipari árakhoz képest. Orbánné Nagy Mária (2002, 2003) vizsgálatai szerint a magyar termelői és fogyasztói árak konvergáltak az EU-árakhoz, illetve számos esetben már az EU-csatlakozás előtt el is hagyták azokat. Bakucs és Fertő (2006) a makrogazdasági mutatók, valamint a mezőgazdasági változók közötti lehetséges kölcsönhatást vizsgálták. Eredményeik azt mutatják, hogy a mezőgazdaság termelői-árindexe lényegesen nagyobb mértékben reagál a makrogazdasági környezet változásaira, mint az élelmiszerek fogyasztóiár-indexe. A másik kutatási irány, követve a nemzetközi irodalmat, a kereskedelmi árrés, valamint a termelői és fogyasztói árak közötti transzmisszió vizsgálata volt. Mészáros és Popovics (2004), valamint Bakucs (2005a) részletesen foglalkoztak az ártranszmisszió nemzetközi irodalmával, illetve annak elméleti és módszertani hátterével. Bakucs (2005b) a hazai sertéshúspiacot vizsgálva úgy találta, hogy a hiedelmekkel ellentétben az ártranszmisszió szimmetrikus, míg Popovics és Tóth (2006) eredményei szerint a magyar tejvertikumot aszimmetrikus ártranszmisszió jellemzi. Az ártranszmissziós tanulmányok azonban idáig csak a kereskedelmi árrés időbeli aspektusaival és az élelmiszer-vertikumok különböző szintjei közötti kapcsolatokkal foglalkoztak. A mezőgazdasági árak horizontális, illetve térbeli elemzésére idáig nem került sor a hazai szakirodalomban. A piacok földrajzi elkülönülése különösen fontos a mezőgazdaságban, mert a mezőgazdasági termékek gyakran ömlesztett jellegűek és/vagy romlandók, s a fogyasztás területileg is elkülönülhet a termeléstől, ezért a szállítás költséges (Sexton és társai 1991). A piac térbeli integrációja esetében is bizonyos idő szükséges, míg a külső sokkok hatásai megjelennek a térben elkülönült piacokon. A tökéletlenül integrálódott piacokon azonban az árinformáció helytelen jelzéseket adhat a termelői, valamint marketingdöntések megalapozásához. Ráadásul előfordulhat például, hogy az állatállomány egyik régióban csökken, míg a másikban nő, a regionális árak divergálnak, mert az árinformáció terjedése a régiók között tökéletlen. Ilyenkor az egyes régiók közötti piaci árváltozások nem feltétlenül a releváns gazdasági feltételekre reagálnak (Goodwin és Schroeder 1991). A térbeli ártranszmisszió jelenségét régóta vizsgálja a nemzetközi szakirodalom. A probléma relevanciáját jól mutatja, hogy empirikus módszerek egész sora fejlődött ki az ártranszmisszió vizsgálatára a térben elkülönült piacokon (Fackler és ∗ A Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra javasolta.
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
411
Goodwin 2001). Az áradatok gyakran nem stacionárius jellege miatt az újabb kutatási eredmények olyan ökonometriai technikák alkalmazását hangsúlyozzák, amelyek képesek kezelni a nem stacionárius, ellenben kointegrált adatokat. Az eddigi tanulmányok szinte kizárólag az Egyesült Államok különböző részpiacaira koncentráltak (lásd Fackler és Goodwin összefoglalóját 2001), kivéve Serra-t és társait (2006). Különös módon azonban nem született eddig vizsgálat, amelyik a kelet-közép-európai országok mezőgazdasági árainak térbeli integrációjával foglalkozott volna. Az árak térbeli alakulása az átmeneti országokban talán még nagyobb jelentőségű, mint a fejlett országokban, a piaci intézményrendszer fejletlensége, illetve nem hatékony működése miatt. A cikk ezt a hiányt kívánja pótolni Magyarország esetében. Kutatásunkban a hazai tejpiac térbeli integrációját próbáljuk hibakorrekciós (Vector Error Correction Model, VECM), illetve küszöb-kointegrációs (Threshold Vector Error Correction Model, TVECM) módszerekkel feltérképezni. A tanulmány a következőképpen épül fel: először röviden áttekintjük az elméleti és módszertani hátteret, majd ezután a magyar tejvertikum főbb vonásait tárgyaljuk. Végül a felhasznált adatokat, valamint az empirikus eredményeket mutatjuk be. A tanulmányt a következtetések, valamint további kutatási kérdések megfogalmazásával zárjuk. A piacok horizontális integrációjának elmélete és módszertana Elméleti háttér A mezőgazdasági termékek térbeli integrációjának vizsgálatát széles körben használják a mezőgazdasági piacok hatékonyságának elemzésére. A tökéletesen integrált piacok általában hatékonyan is működnek. A regionális árkülönbségek elméletének két axiómáját Tomek és Robinson (2003) a következőképpen határozta meg: 1. Bármely két, egymással kereskedő régió vagy piac esetében az árkülönbség egyenlő a transzferköltségekkel. 2. Bármely két, egymással nem kereskedő régió vagy piac esetében az árkülönbség kisebb, mint a transzferköltségek. Tekintsünk két térben elkülönült piacot, ahol egy adott termék ára t időpontban P1t, valamint P2t. A két piacot integráltnak tekintjük, ha az 1. piacon a termék ára egyenlő a szállítási költségekkel (Kt) korrigált 2. piacot jellemző árral, vagyis: P1t = P2t + Kt (1) Kereskedni a két piac között csak akkor érdemes, ha |P1t – P2t|> Kt. Másképpen fogalmazva, az arbitrázs1 biztosítja, hogy a térben különálló piacokon forgalmazott egyforma termékek árai kiegyenlítődjenek. A piacok horizontális integrációjával foglalkozó kezdeti kutatások jellemzően korrelációs és regressziós technikákat alkalmaztak. Ezek a korai kutatások általában az egy ár törvényét (Law of One Price, LOP), annak valamilyen formáját tesztelték. Tekintsük a (2) egyenletet: P1t = β0 + β1P2t (2)
1 Kiegyenlítő kereskedelem, az egyik piacon vásárolt dolog azonnali eladása egy másik piacon az árfolyamkülönbség kihasználása érdekében.
412
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
A LOP szigorú verziója szerint egy adott termék ára a térben eltérő piacokon megegyezik, valamint az árak időben tökéletesen együtt mozognak. A (2) egyenlet jelöléseit alkalmazva, a LOP szigorú verziója teljesülésének feltétele, hogy β0 = 0, és β1 = 1. Mivel a valóságban a szigorú verzió meglehetősen ritkán fordul elő, ezért megfogalmazták a LOP gyenge verzióját, miszerint az árak közötti kapcsolat csak arányaiban állandó, szintértékük a szállítási és egyéb transzferköltségek miatt különbözik. Ez a (2) egyenletben β0 ≠ 0 és β1 = 1 korlátozásokat jelent. Az idősorelemzés módszertana újabb fejleményeinek következtében ma már a térben elkülönült piacok horizontális integrációjának egy tágabb fogalmát tesztelik kointegrációs eljárással. Ebben az esetben a régiók árainak a hosszú távú együttmozgását vizsgálják, az egy ár törvényének a gyenge, illetve erős verziója azonban tesztelhető hipotézis marad. Empirikus módszertan: stacionaritás Az empirikus kutatásokhoz áradatokat szükséges alkalmazni, amelyek azonban az esetek nagy többségében nem stacionáriusok, így a klasszikus ökonometriai módszerek általában nem alkalmasak kezelésükre. Gyengén stacionáriusnak nevezünk egy idősort, ha várható értéke és varianciája konstans, autokovarianciája pedig csak a megfigyelések távolságától és nem az időpontjától függ (Darvas 2004). Egy nem stacionárius idősor esetében tehát az idősorok várható értéke és/vagy varianciája időben nem állandó. Tekintsük az alábbi első rendű autoregresszív, AR(1) folyamatot: yt = ρyt-1 + et, t =…, –1, 0, 1, 2,…, ahol et fehér zaj. (3) A (3) egyenletet stacionáriusnak tekintjük, ha ⎥ ρ⎥ < 1, vagyis a stacionaritástesztek tulajdonképpen ekvivalensek az egységgyökök (ρ=1) számának tesztelésével. Mivel a gyakorlatban egyszerűbb azt tesztelni, hogy egy változó szignifikánsan különbözik-e nullától, ezért a (3) egyenletet kissé átírva, a tesztegyenlet a következő lesz: Δyt=δyt-1+et, ahol δ=1–ρ, (4) a nullhipotézis pedig: H0:δ=0, a H1:δ<0 alternatív hipotézis ellenében. A nem stacionárius, egy egységgyököt tartalmazó idősort elsőrendűen integráltnak nevezzük, jelölése: I(1). Számos egységgyöktesztet fejlesztettek ki (Maddala és Kim 1998-ban részletesen tárgyalta a különböző tesztek tulajdonságait), ebben a kutatásban a leggyakrabban alkalmazott bővített Dickey–Fuller (ADF) egységgyökteszteket alkalmazzuk. Empirikus módszertan: kointegráció Több nem stacionárius, illetve nem kointegrált idősor esetében a klasszikus legkisebb négyzetek elvére (Ordinary Least Squares, OLS) alapozott regresszió, valamint a standard statisztikai tesztek torzított becsléseket és/vagy értelmetlen regressziót eredményeznek. Ezért az újabb kutatások kointegrációs technikákat használnak, amelyek alkalmasak a nem stacionárius idősorok modellezésére. A két leggyakrabban alkalmazott kointegráció-teszt az Engle–Granger kétlépcsős módszer (Engle és Granger 1987, valamint a Johansen-féle többváltozós eljárás, Johansen 1988). Engle és Granger a kointegrációs kapcsolat reziduumainak stacionaritásvizsgálatára alapozzák tesztjüket. Először egy klasszikus OLS-regresszióval becsüljük a
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
413
hosszú távú kapcsolatot, majd az innen származó reziduumokat egységgyök-teszteknek vetjük alá. Ha a nem stacionaritás nullhipotézis elutasítható, akkor a változókat kointegráltaknak tekinthetjük. A Johansen eljárás előnye, hogy egynél több kointegrációs kapcsolatot (vektort) is kezelni tud, valamint, hogy a VECM-rendszer hosszú távú egyensúlyi ponthoz való igazodási sebessége könnyen kiszámolható. Az eljárás a többváltozós autoregresszív környezetbe ágyazott Maximum Likelihood (ML) módszer, ahol a fehérzaj-reziduumok eléréséhez szükséges számú késleltetett változót is beveszünk a modellbe. A teszt során az (5) egyenlethez hasonló vektorhiba-korrekciós modellt (Vector Error Correction Model, VECM) becslünk: ΔZt = Γ1ΔZt-1 + …+ Γk-1ΔZt-k+1 + ΠZt-k + ΨD + ut, (5) ahol Zt = [P1t, P 2t]’, egy (2x1) a két régió I(1) árait tartalmazó vektor, Γ1 ,….Γk+1 a rövid távú paramétereket (esetünkben a változók első differenciáinak késleltetett értékeit) tartalmazó (2x2) vektorok, Π a hosszú távú paramétereket tartalmazó (2x2) mátrix, Ψ egy (2x11) paramétermátrix, D 11 szezonális dummy (amennyiben szükséges) változó, és ut a fehér zaj sztochasztikus komponens. Π = αβ`, ahol az α mátrix a egyensúlyi állapothoz való igazodás sebességét méri, β mátrix pedig a változók között létező maximum (n–1) kointegrációs kapcsolatot tartalmazza. A konstanstól, valamint a lineáris trendtől függően az (5) egyenletből különböző modelleket lehet alkotni. Harris (1995) a gyakorlatban előforduló eseteket M1, M2, M3, M4 modelleknek jelöli, és a következőképpen határozza meg: az M1 modell nem tartalmaz konstanst, az M2 esetében a konstans a kointegrációs térre van korlátozva (jelen tanulmányban ez például a régiók közötti szállítási költség abszolút értékét jelölheti), az M3 modellben a konstans nincs korlátozva, és trendet nem tartalmaz – ebben az esetben a hosszú távú, valamint a rövid távú modell konstansainak egy kombinációja közös értékként kerül a rövid távú modellbe –, az M4 esetében pedig a kointegrációs tér a lineáris időtrendet is mint determinisztikus változót tartalmazza. Mivel általában nem tudhatjuk eleve, melyik a helyes a fenti modellek közül, a Pantula-elvet (Harris 1995) alkalmazhatjuk, hogy egyszerre teszteljük a helyes modellspecifikációt, valamint a kointegráció rangját. A VECM-modellben a késleltetés hosszát az Akaike információs kritérium (AIC) és a Schwarz–Bayesian-kritériumok (SBC) segítségével választjuk ki, majd a nyom- és maximum sajátérték-statisztikákkal teszteljük a kointegráció rangját. Amennyiben a kointegrációs kapcsolat kimutatható, vagyis az árak hosszú távon együtt mozognak, két hipotézist tesztelhetünk. Az első nullhipotézis, hogy β kointegrációs vektor (1, –1) elemekből áll. Amennyiben a nullhipotézist nem utasíthatjuk el, a piacokat tökéletesen integráltnak tekinthetjük, ha azonban elutasítjuk, akkor nem tökéletes integrációról beszélünk. A második hipotézissel a piacok közötti hosszú távú oksági viszonyt tesztelhetjük. Ha az (5) egyenlet α vektora egy tetszőleges sorának minden eleme nulla, akkor a β vektor kointegrációs együtthatói által meghatározott hibakorrekciós tag nem kerül be az illető sornak megfelelő együttható rövid távú mozgását modellező egyenletbe, a változó pedig gyengén exogén lesz a rendszerre nézve. Amennyiben egy kointegrációs vektorunk van (két változó esetében ez a maximum), akkor a gyengén exogén változó hosszú távon Granger-féle ok-okozati összefüggésben áll a másik
414
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
változóval (Harris 1995), így tehát megtudhatjuk: a két, térben elkülönült piac árai közül melyik a domináns, illetve milyen irányban terjed az árinformáció. Empirikus módszertan: küszöb-kointegráció Az eddig ismertetett eljárások azt feltételezik, hogy a horizontális ártranszmissziót megalapozó funkcionális kapcsolat alapvetően lineáris. A lineáris módszerek alkalmaását azonban többen (például Barrett 2001, Fackler és Goodwin 2001, Goodwin és Piggott 2001) is kritizálták, mivel nem veszi figyelembe a tranzakciós költségek természetéből adódó tulajdonságokat. Eszerint létezhet egy bizonyos úgynevezett semleges sáv, ahol az árak nem integráltak, vagyis nem kapcsolódnak egymáshoz. Ha azonban a piaci sokkok kiváltotta árkülönbség meghalad egy bizonyos küszöböt, az arbitrázs működésbe lép, és kiegyenlíti az árakat. A két árváltozó közötti kointegrációs kapcsolat inaktív addig, amíg a rendszer az egyensúlyi ponttól túl messze nem csúszik. A semleges sávon túl azonban a kointegráció aktiválódik. Másképpen fogalmazva, a küszöb-kointegráció akkor valósul meg, ha a rendszer különböző módon reagál a nagy sokkokra (vagyis a küszöbértéknél nagyobbakra), mint a kis sokkokra. Általában a tranzakciós költségek nagyságrendjére vonatkozó adatok nem, csupán áradatok állnak rendelkezésre. A nem lineáris ártranszmisszió az úgynevezett küszöbhiba-korrekciós (Threshold Vector Error Correction Model, TVECM) modellcsalád segítségével tesztelhető. Tong (1983) volt a legelső, aki nem lineáris küszöbidősor-modelleket alkalmazott. Tsay (1989), illetve Balky és Fomby (1997) fejlesztették ki a küszöb típusú autoregresszív folyamatok tesztelési procedúráját. Tekintsük a következő autoregresszív folyamatot: x1t – β1x2t – β2x3t – . . . βkxk+1t = νt, (6) ahol νt=ρνt–1+ε. Mint korábban az egységgyökökről szóló részben tárgyaltuk, ha |ρ| egyhez közelít, akkor νt nem stacionárius. Balke és Fomby a következőképpen határozzák meg a küszöb-autoregressziót:
⎧ ρ (1) ,
ρ= ⎨
ha | υt −1 |≤ c
⎩ ρ , ha | υt −1 |> c, ( 2)
(7)
ahol c a küszöbérték, amely elhatárolja a két egymást váltó rendszert. A (7) egyenlet könnyedén kiterjeszthető több küszöbértékre is. Tanulmányaikban Goodwin és Holt (1999), Goodwin és Harper (2000), valamint Goodwin és Piggott (2001) először a Tsay (1989) által szerkesztett teszt segítségével vizsgálják a rendszer nem-linearitását, majd amennyiben a linearitás-nullhipotézist elutasítják, egy kétdimenzionális rácskeresést alkalmaznak a küszöbértékek meghatározására. A szerzők két módszert ismertetnek a küszöbértékek megállapítására. Az első egy rácsmódszerrel keresi a küszöbértéket, amely maximalizálja a likelihood-függvényt (Obstfeld és Taylor (1997) nyomán), a másik pedig minimalizálja a hibakritérium négyzetösszegét (először Balke és Fomby alkalmazta, 1997-ben). A (8) egyenlet példa egy két (c1 és c2) küszöbértékkel rendelkező hibakorrekciós modellre:
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
415
⎧ 1 K 1 2 1 ECTt −1 < c1 ⎪ α + ∑ ( β j Δpt − j +1 ) + φ ECTt −1 + γ t , ha = 1 j ⎪ K ⎪⎪ Δpt1 = ⎨α 2 + ∑ ( β 2j Δpt2− j +1 ) + φ 2 ECTt −1 + γ t , ha c1 ≤ ECTt −1 ≤ c 2 (8) j =1 ⎪ ⎪ 3 K 3 2 3 ECTt −1 > c 2 ⎪α + ∑ ( β j Δpt − j +1 ) + φ ECTt −1 + γ t , ha ⎪⎩ j =1 Az egyik legkorszerűbb (az empirikus elemzésben immár széles körben alkalmazott) Hansen- és Seo-féle (2002) módszer, amely kétváltozós rendszer esetében Maximum Likelihood becsléssel egyszerre keresi (rácsmódszerrel) a kointegráló vektor (β) elemeit, valamint a küszöbértéket. A szerzők eredeti jelöléseit használva a modell a következő:
⎧ A' X ( β ) + ut , ha wt −1 ( β ) ≤ γ Δxt = ⎨ 1 t −1 ⎩ A'2 X t −1 ( β ) + ut , ha wt −1 ( β ) > γ ,
(9)
ahol Xt–1 p dimenziójú I(1) idősorok, amelyek β vektorral kointegrálnak, wt(β)=β’xt pedig az I(0) hibakorrekciós tag. Az így kapott küszöbérték szignifikanciáját, vagyis hogy a folyamat természete lineáris vagy küszöb-kointegrációt követ, egy Lagrange típusú statisztikával lehet tesztelni. A tesztstatisztika nem rendelkezik bizonyított eloszlási elmélettel, emiatt a kritikus értékek táblázatba foglalása sem lehetséges, ezért különkülön minden becsült TVECM esetén szimulálni kell őket. A hazai tejtermelés legfontosabb jellemzői Az 1980-as évek végén az állami gazdaságok (21,1%) és a termelőszövetkezetek (55,5%) voltak meghatározók a tejtermelésben, az egyéni gazdaságok aránya mindössze 23,4% volt. Az átlagos tehénállomány a három üzemtípusban a következő volt: az állami gazdaságokban 1300 tehén, a termelőszövetkezetekben 300 tehén és az egyéni gazdaságokban 1,4 tehén. A tejtermelés szerkezete azonban alapvetően megváltozott az elmúlt 16 évben. A tehenek száma az 1992. évi 497 ezerről 334 ezerre csökkent 2005-re. A tejtermelő gazdaságok száma szintén drasztikusan csökkent 1996 és 2005 között: 59%-kal az egyéni gazdaságok és 14%-kal a gazdasági szervezetek esetében. Az átlagos tehénállomány üzemtípusonként jól illusztrálja a magyar tejtermelés duális szerkezetét. Meglepő módon az átlagos tehénállomány csökkent a gazdasági szervezetekben 326-ról 295-re, míg az egyéni gazdaságokban 2,9-ről 6,2-re emelkedett. 2005-ben a mezőgazdasági szervezetekben tartották a tehénállomány 67%-át, míg az egyéni gazdaságok részesedése 33% volt. A tehénállomány visszaesését nem követte a tejtermelés csökkenése, mert a tejhozamok ezzel párhuzamosan növekedtek.
416
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE 1. táblázat
Az átlagos tehénállomány üzemtípusonként Egyéni
Gazdasági
gazdaságokban
szervezetekben
1996
2,9
326
9,4
1997
3,6
331
10,1
1998
3,9
359
11,1
1999
4,3
353
11,5
2000
3,5
308
10,9
2001
4,3
320
11,8
2002
4,4
324
12,8
2003
4,9
298
14,3
2004
4,5
295
12,5
2005
6,2
295
18,2
Év
Összesen
Forrás: Az Állatállomány c. kiadvány különböző kötetei, Központi Statisztikai Hivatal.
A tejtermelés szerkezetének jelentős átalakulása felveti a kérdést, vajon hogyan hatottak ezek a fejlemények a tejtermelés térbeli szerkezetére? 2. táblázat
A tehénállomány Gini-együtthatói 1991 és 2004 között Év
Gini-koefficiens
1991
0,1890
1993
0,1983
1994
0,2054
1995
0,2090
1996
0,2115
1997
0,2159
1998
0,2312
1999
0,2266
2000
0,2523
2001
0,2557
2002
0,2658
2003
0,2644
2004
0,2712
Elhorst és Strijker (2003) munkáját követve különböző módszerekkel vizsgáljuk a hazai tejtermelés térszerkezetének átalakulását. Az elemzéshez a tehénállomány megyei szintű adatait használtuk 1991 és 2004 között. A tejtermelés térbeli koncentrációjának elemzésére Gini-koefficienseket használtunk. Eredményeink azt mutatják, hogy a tehénállomány térbeli koncentrációja növekedett a vizsgált időszak alatt.
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
417 3. táblázat
A tehénállomány Spearman-rangkorrelációs együtthatóinak mátrixa 1991 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
1991
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
1,00 0,91 0,88 0,87 0,85 0,91 0,90 0,90 0,89 0,82 0,87 0,89 0,91
1,00 0,98 0,97 0,97 0,98 0,98 0,97 0,99 0,95 0,95 0,95 0,96
1,00 0,99 0,99 0,98 0,97 0,96 0,99 0,96 0,95 0,94 0,94
1,00 0,99 0,98 0,97 0,95 0,98 0,95 0,93 0,93 0,93
1,00 0,98 0,97 0,95 0,98 0,97 0,94 0,94 0,94
1,00 1,00 0,98 0,99 0,97 0,98 0,97 0,97
1,00 0,99 0,99 0,98 0,97 0,97 0,97
1,00 0,98 0,95 0,94 0,95 0,95
1,00 0,97 0,97 0,96 0,96
1,00 0,98 0,97 0,96
1,00 0,99 0,98
1,00 0,98
1,00
A 3. táblázat a tehénállomány Spearman-rangkorrelációs együtthatóit mutatja 1991 és 2004 között. A koefficiensek értéke az esetek túlnyomó többségében közel van egyhez, ami arra utal, hogy nem következett be változás a megyék rangsorában a tehénállomány nagyságát illetően. 4. táblázat
A tehénállomány Moran I-együtthatói 1991 és 2004 között Év
Moran I-együttható
1991 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004
0,085 0,073 0,035 0,063 0,057 0,115 0,118 0,108 0,110 0,063 0,063 0,073 0,073
Végezetül, hogy a megyei adatok térbeli szerkezetét vagy trendjét értékelni tudjuk, Moran I-statisztikát számoltunk a térbeli autokorreláció vizsgálatára2. A 4. táblázatból látszik, hogy az esetek többségében a mutató értéke szignifikánsan különbözik a nullától, azaz kimutatható a térbeli autokorreláció léte. 2 A térbeli autokorrelációról lásd részletesebben Cliff és Ord (1981).
418
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
Összegezve, a hazai tejtermelés térbeli koncentrációja növekedett, miközben az egyes megyék rangsora változatlan maradt. Továbbá a vizsgált időszak nagyobb részében kimutatható a térbeli autokorreláció. Empirikus elemzés és eredmények Felhasznált adatok Kutatásunkhoz a dobozos tej árának aggregált adatait használtuk három magyarországi nagytáj, az Alföld, a Dunántúl és Észak-Magyarország vonatkozásában. 2004. július 26. és 2006. július 24. között összesen 105 heti fogyasztóitejár-adat áll rendelkezésünkre, ami elégséges az elemzés elvégzéséhez. Az adatokat az Agrárgazdasági Kutató Intézet gyűjti, és az intézet piaci árinformációs rendszerén (https://pair.akii.hu) keresztül érhetők el. A zacskós, a dobozos, valamint a tartós dobozos tej árai találhatók a rendszerben. A tartós dobozos tejet kizártuk elemzésünkből, mivel ennek nagy részét szupermarketláncokon keresztül, gyakran az adott üzlet marketingpolitikájának megfelelően akciósan értékesítik, ezért nem várható, hogy a régiónkénti árak együtt mozogjanak. Így elemzésünkhöz a zacskós és a dobozos tej folyó árát használjuk (1–2. ábra). 1. ábra
A zacskóstejárak heti alakulása nagytájanként 120 120
Ft/l
110 110
100 100
90 90
80 80
70 70 2005M01 2004. december Alföld ALFOLD_Z
2005M07 2005. június
2006M01 2005. december
Dunántúl DUNANTUL_Z
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci információs rendszer.
2006M07 2006. június Észak-Magyarország EMAGY_Z
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
419 2. ábra
A dobozostej-árak heti alakulása nagytájanként 140 140
Ft/l
130 130 120 120
110 110
100 100
90 90 2005M01 2004. december Alföld ALFOLD_D
2005M07 2005. június
2006M01 2005. december
Dunántúl DUNANTUL_D
2006M07 2006. június
Észak-Magyarország EMAGY_D
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet piaci információs rendszer.
Empirikus elemzés: stacionaritásvizsgálat Az empirikus elemzést a nagytájakat jellemző árak egységgyöktesztelésével kezdjük. Az ADF3-teszt (Dickey–Fuller 1979, 1981) eljárást használjuk, az eredmények az 5. táblázat első három sorában találhatók. A táblázat második felébe az ársorozatok első differenciáinak egységgyökteszt-eredményei kerültek. A tesztek változatos képet mutatnak. Az É-Magy._d, valamint É-Magy._z változók konstanssal nem, de konstans és trend specifikációval stacionáriusnak tűnnek 5% szignifikanciaszinten. Az idősorok első diffeenciáit vizsgálva, az egységgyök-nullhipotézist az összes sorozat esetében elutasítjuk4. Figyelembe véve az egységgyöktesztek rossz méret-, illetve erőtulajdonságait, úgy döntünk, hogy mindhárom sorozat egy-egy egységgyököt tartalmaz.
3 Az ADF-teszteket az Eviews 5.0 program segítségével végeztük. 4 Helyhiány miatt az első differenciák egységgyökteszt-eredményeit itt nem közöljük, ellenben elérhetők a szerzőknél.
420
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE 5. táblázat
Az ADF egységgyökpróba eredményei Változó Alföld_d Dunántúl_d É-Magy._d Alföld_z Dunántúl_z É-Magy._z
Specifikáció
Késleltetés
Teszt statisztika
konstans konstans és trend konstans konstans és trend konstans konstans és trend konstans konstans és trend konstans konstans és trend konstans konstans és trend
0 0 1 1 2 0 2 2 12 12 4 0
–2,68 –2,89 –1,75 –1,77 –2,85 –4,92 –2,89 –2,90 –1,70 –1,56 –1,81 –9,27
Megjegyzés: Az ADF-tesztek 0,90 (0,95) konfidenciaintervallumoknak megfelelő kritikus értékei konstanssal –2,581 (–2,889), konstanssal és trenddel pedig –3,152 (–3,453). A késleltetést az AIC-kritérium segítségével határoztuk meg.
Empirikus elemzés: lineáris kointegráció-vizsgálat A következő lépés a kointegráció-elemzés5, amely során megvizsgáljuk, létezik-e hosszú távú kapcsolat az árpárok között. Az elemzés eredményeit a 6. táblázatban mutatjuk be. 6. táblázat
Johansen-féle kointegrációs elemzés (VECM) Nyompróba Modell
Késleltetés
Alföld_d – Dunántúl_d
1
Alföld_d – É-Magy._d
0
Dunántúl_d – É_Magy._d
1
Alföld_z – Dunántúl_z
1
Alföld_z –É-Magy._z
1
Dunántúl_z – É-Magy._z
1
λmax-próbaa)
H0
statisztika
95% szignifikanciaszint
statisztika
95% szignifikanciaszint
r=0 r=1 r=0 r=1 r=0 r=1 r=0 r=1 r=0 r=1 r=0 r=1
11,72 3,80 20,26 0,41 21,37 1,78 18,06 0,00 20,09 0,01 22,10 0,00
20,26 9,16 12,32 4,12 20,26 9,16 12,32 4,12 12,32 4,12 12,32 4,12
7,92 3,80 19,84 0,41 19,59 4,28 18,05 0,00 20,17 0,014 22,10 0,00
15,89 9,16 11,22 4,12 15,89 1,78 11,22 4,12 11,22 4,12 11,22 4,12
Megjegyzés: A késleltetést az Schwarz–Bayes-i információs (SIC), valamint a Hannan–Quinn kritérium (HQ) segítségével határoztuk meg. a) Maximális saját érték.
5 Az Eviews 5.0 programot használtuk a Johansen-féle kointegrációs elemzésre, VECM-becslésre, valamint az egyes hipotézisek tesztelésére.
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
421
A Pantula-elvet követve szimultán teszteljük a determinisztikus elemeket (konstans, trend) a modellben, illetve a kointegrációs vektorok számát. A modellek nagy része az M1 (kivétel Dunántúl_d – É-Magy._d, amely az M2 modellt választja). Mind a nyom-, mind a maximálissajátérték-próbák azt mutatják, hogy az alföldi és dunántúli dobozostejárak nincsenek integrálva, vagyis nincs hosszú távú modellezhető kapcsolat közöttük. A többi dobozostej- és az összes zacskóstej-nagytájpáros ellenben integrált, mindegyik árpár egy kointegrációs vektort tartalmaz. A kointegrációs elemzés eredményeképpen felírhatjuk az árpárok közötti hosszú távú egyenletet (7. táblázat). 7. táblázat
Hosszú távú kointegrációs kapcsolat: P1t=β0+β1P2t+e Modell Alföld_d – É-Magy._d Dunántúl_d – É-Magy._d
β0
β1 –
287,63 (80,69)
LR-teszt, β1 = –1
–1,085 (0,008)a)
χ2(1)=12,21b)
–4,049 (0,786)a)
χ2(1)=12,97b)
–1,08 (0,006)a)
χ2(1)=16,38b)
Alföld_z – Dunántúl_z
–
Alföld_z – É-Magy._z
–
–0,994 (0,011)a)
χ2(1)=0,251
Dunántúl_z – É-Magy._z
–
–0,920 (0,009)a)
χ2(1)=17,71b)
a) Standard hibák zárójelben. b) 1%-on szignifikáns.
A Dunántúl_d – É-Magy._d modellt leszámítva egyik modell sem tartalmaz konstanst6, és a nagytájak közötti árak –1-hez közel álló együtthatóval kointegrálódnak. Az alacsony standard hibák miatt azonban az értékek szignifikánsnak tűnnek, statisztikailag –1-től különbözhetnek. A –1 érték a piacok tökéletes integrációját (konstans híján a LOP erős verzióját) jelenti, míg –1-től különböző együttható nem tökéletes integrációra utal. Formálisan Likelihood-arány (LR) próbával teszteljük a β1= –1 nullhipotézist. Az eredményeket a 7. táblázat utolsó oszlopa tartalmazza. A nullhipotézist kizárólag az Alföld_z – É-Magy._z modell esetében nem utasíthatjuk el7, amely esetben a piacok horizontálisan tökéletesen integráltnak tekinthetők. A VECM-modellek (lásd az (5) egyenletet!) alkalmazkodási sebességet mérő α vektorelemeit, valamint ezek szignifikanciáját a 8. táblázatban ismertetjük.
6 Ezt akár a régiók közötti szállítási és egyéb marketingköltségek konstans részének proxijaként is tekinthetjük (Dawson és Dey 2002). 7 A nulla konstans és –1-hez közeli β1 értékek ártól független, arányos tranzakciós költségeket jelentenének. Mivel egyes tranzakciós költségeket (például közvetítői jutalék, alkuszdíj, rizikóprémium) ez kizárna, a nem nulla konstans és –1-től különböző együttható nem feltétlenül meglepő eredmény, és nem jelenti az integráció hiányát (Goodwin és Piggott 2001).
422
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE 8. táblázat
Az alkalmazkodási sebesség (factor loading matrix) vektor, α Modell Alföld_d – É-Magy._d Dunántúl_d– É-Magy._d Alföld_z – Dunántúl_z Alföld_z – É-Magy._z Dunántúl_z– É-Magy._z
Változó Alföld_d É-Magy._d Dunántúl_d É-Magy._d Alföld_z Dunántúl_z Alföld_z É-Magy._z Dunántúl_z É-Magy._z
α vektor
t-statisztikák
–0,174 0,107 –0,056 0,086 –0,345 0,167 –0,093 0,431 –0,02 0,576
–3,245 3,197 –1,622 4,191 –3,546 2,127 –1,938 –4,469 –0,06 4,876
Az egyes α értékeknek megfelelő t-statisztikák nagy része szignifikáns, az LR-tesztek eredményeit a 9. táblázatban közöljük. 9. táblázat
Gyenge exogenitás (Granger-okság) tesztek Modell Alföld_d – É-Magy._d Dunántúl_d – É-Magy._d Alföld_z – Dunántúl_z Alföld_z – É-Magy._z Dunántúl_z – É-Magy._z
Változó
Exogenitás-teszt
LR-teszt statisztika
Alföld
αAlföld_d = 0
χ2(1) = 9,915b)
É-Magy.
αÉ-Magy._d = 0
χ2(1) = 9,64b)
Dunántúl
ΑDunántúl_d = 0
χ2(1) = 2,45
É-Magy.
αÉ-Magy._d = 0
χ2(1) = 15,155b)
Alföld
ΑAlföld_z = 0
χ2(1) = 11,625b)
É-Magy.
ΑDunántúl_z = 0
χ2(1) = 4,55a)
Alföld
ΑAlföld_z = 0
χ2(1) = 3,786
É-Magy.
ΑÉ-Magy._z = 0
χ2(1) = 19,029b)
Dunántúl
ΑDunántúl_z = 0
χ2(1) = 0,003
É-Magy.
ΑÉ-Magy._z = 0
χ2(1) = 22,002b)
a) 5%-on szignifikáns. b) 1%-on szignifikáns.
Az Alföld_d – É-Magy._d és Alföld_z – Dunántúl_z modellekben egyik α érték sem nulla, ezért egyik nagytáj tejára sem gyengén exogén a másikhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a nagytájak közötti árinformáció terjedése, ezáltal pedig az okság kétirányú, vagyis nincs domináns piac. A Dunántúl_d – É-Magy._d modellben a dunántúli tejár gyengén exogén, vagyis a hibakorrekciós mechanizmus nem befolyásolja a rövid távú árképzést. Ebből következik, hogy a dobozostej-árinformáció egy irányban, a gyengén exogén nagytájról, vagyis a Dunántúlról terjed Észak-Magyarország felé, vagyis az előbbi a domináns piac. Ehhez hasonlóan megállapíthatjuk, hogy az Alföld_z – É-Magy._z modellben az Alföld, a Dunántúl_z – É-Magy._z modellben pedig a Dunántúl a domináns piac.
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
423
Empirikus elemzés: küszöb-kointegrációs elemzés Az eddig elemzett lineáris (VECM) modellek tulajdonsága, hogy a horizontális transzmisszió független a rendszert ért sokkok mértékétől. TVECM-modellek8 ellenben képesek a sokkok mértékének a figyelembevételével meghatározni a nagytájak tejárai közötti kapcsolatot. Hansen és Seo (2002) módszerével szimultán becsüljük a kointegrációs együtthatót, valamint a küszöbértéket9. A 10. táblázat első oszlopa a becsült kointegrációs együtthatókat, a második a küszöbértéket, harmadik-negyedik az egyes rezsimekbe eső megfigyelések arányát tartalmazza. Az utolsó oszlopban a VECM-modell nullhipotézist a TVECM-modell alternatív hipotézist tesztelő supLM-statisztika, zárójelben pedig a Bootstrap-eljárással szimulált kritikus értékek találhatók. 10. táblázat
Küszöb-kointegrációs elemzés (TVECM) Modell
Kointegrációs együttható
Alföld_d – É-Magy._d
1,60
Dunántúl_d – É-Magy._d
0,26
Alföld_z – Dunántúl_z
Küszöb 282
I. rezsim, %
II. rezsim, %
78,4
21,5
69,36
70,5
29,4
0,71
40,02
5,8
94,2
Alföld_z – É-Magy._z
0,42
54,31
5,8
94,2
Dunántúl_z – É-Magy._z
0,57
30,24
5,8
94,2
supLM-teszt statisztika 12,51 (13,62)a) 12,85 (15,00)a) 12,40 (15,93)a) 19,72 (17,56)a) 20,64 (16,49)a)
a) 1000 replikáció segítségével szimulált 5% szignifikanciának megfelelő kritikus értékek.
Két modell, az Alföld_z – É-Magy._z, valamint a Dunántúl_z – É-Magy._z esetében a supLM-teszt elutasítja a lineáris modellt a küszöb-kointegráció javára. Elméleti megfontolásból, valamint a VECM-becslés eredményeképpen azt várnánk, hogy a keresőalgoritmus által meghatározott kointegrációs együttható az 1 értékhez közel legyen. A becsült értékek minden esetben 1-től különböznek, emiatt identifikáció híján a küszöbértékek nem értelmezhetők. Bár az Alföld_z – É-Magy._z, valamint a Dunántúl_z – ÉMagy._z modellek esetében a küszöb szignifikáns, és a teszt-statisztika elutasítja a lineáris kointegráció nullhipotézist, az első rezsimbe a megfigyeléseknek mindössze 6%-a került, ami 9 megfigyelést jelent, így teljes TVECM-modell becsléséhez hosszabb idősorra lenne szükségünk.
8 A köszöb-kointegráció tesztelésére, köszöbértékek, valamint kointegrációs együtthatók becslésére GAUSS programnyelvben írt programok módosított verzióit használtuk. Elérhetők a Hansen B. honlapján (http://www.ssc.wisc.edu/~bhansen/). 9 Az eljárás módosítható úgy, hogy az algoritmus csak a küszöbértéket keresse rácsmódszerrel, a kointegrációs kapcsolatot adottnak tekintse. Jelen kutatás esetében, mind elméleti megfontolásokból, mind a lineáris kointegrációs elemzés eredményeinek alapján kézenfekvő a kointegrációs együtthatót 1-nek beállítani (tökéletes integráció). Ezáltal az így becsült TVECMegyüttható, valamint a küszöbérték is értelmezhető lenne. A supLM-próba azonban egyik esetben sem tudja elutasítani a lineáris modelleket a küszöb-kointegrációs modellek javára, ezért az így kapott eredményeket nem közöljük.
424
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
Eredmények, következtetések Kutatásunkban az ökonometria újabb eredményeinek felhasználásával vizsgáljuk a magyar tejszektor térbeli integrációját, a Magyarországot lefedő három nagytáj (Budapest adatai Észak-Magyarországnál szerepelnek) zacskóstej- és dobozostej-árainak segítségével. A magyar tejtermelés térbeli szerkezete az elmúlt másfél évtized jelentős változásainak ellenére meglehetősen stabil maradt. Noha a termelés térbeli koncentrációja növekedett, a megyék rangsora a termelésben változatlan maradt. Az elméleti megfontolások, illetve a külföldi empirikus kutatások eredményei alapján azt várnánk, hogy a három nagytáj magas fokon integrált, esetleg a LOP erős verziója érvényesül. A zacskóstej-, illetve a dobozostejárak ábráin látszik, hogy a két tejtermék regionális árai különbözőképpen viselkednek a vizsgált időszakban. A zacskós tej ára gyakran, de kis amplitudóval változik, míg a dobozos tejé kevésbé változékony, ellenben az eseti árváltozások mértéke nagyobb lehet. Az említett eltéréseket a két termék különbözősége is alátámasztja. Először, a zacskós tejet jellemzően egy vagy két napig árusítják, naponta érkeznek a szállítmányok, így a napi vagy heti árváltoztatás is könnyebb. Bár a dobozos tej különbözik a tartós dobozos tejtől, mégis hosszabb ideig van polcon, mint a zacskós tej, emiatt az árváltoztatás is egyszerű. Másodszor, az országosan kiskereskedelemben értékesített tejmennyiség 42%-a zacskós, 31%-a dobozos és 27%-a tartós dobozos, tehát a nagy mennyiség gyors forgalmazása is indokolja a változékonyságot. Ennek megfelelően, az empirikus elemzésben a zacskós tej esetében az összes nagytájpáros lineárisan kointegrált, vagyis létezik közöttük hosszú távú kapcsolat. Mi több, a konstans tagok nullák, a kointegrációs együtthatók egyhez közeli értékek, ami az elmélet alapján várt LOP erős verzióját támasztja alá. A LR-tesztek azonban csak az Alföld_z – É-Magy._z modell esetében nem utasítják el a tökéletes integráció nullhipotézist. Megállapítottuk, hogy az alföldi, illetve a dunántúli zacskóstejpiacok a dominánsak, közöttük kétirányú az oksági kapcsolat, de mindketten külön-külön meghatározzák az észak-magyarországi zacskóstej-árakat. Megállapíthatjuk, hogy a horizontális integráció a zacskóstejpiac esetében nagyrészt az előzetes várakozásoknak megfelelő, közel áll a tökéletes integrációhoz. A TVECM-elemzés az Alföld_z – É-Magy._z, valamint a Dunántúl_z – É-Magy._z nagytájpárok esetében a küszöb-kointegráció javára elutasította a lineáris kointegrációt, ugyanakkor a kointegrációs együtthatók nem az elmélet alapján várt egy körüli értékek, így identifikáció híján a küszöbértékek nem értelmezhetők. Valószínű, hogy kevésbé aggregált, például megyei szintű, hosszabb idősorral a TVECM-modell alkalmasabb a horizontális integráció kutatására, mint a VECM-modell. A dobozostej-piac esetében a Hansen-teszt egyik nagytájpáros esetében sem utasította el a lineáris modellt a TVECM javára. Az Alföld_d – É-Magy._d nagytájpáros áll közel a tökéletes integrációhoz, a Dunántúl_d – É-Magy._d pár közötti kapcsolat nem az elméletnek megfelelő, az Alföld_d – É-Magy._d pár pedig nem is kointegrált, vagyis nincs modellezhető hosszú távú kapcsolat a nagytájak árai között. Ezt a meglepő eredményt a felhasznált adatok minősége is okozhatja. Kutatásunk eredményeinek értékelésekor szembe kell néznünk az általunk használt adatok aggregáltsági fokának problémájával. Az ökonometriai irodalom régóta vizsgálja, hogy milyen információs veszteséghez, illetve torzításokhoz vezethet az adatok
A MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK TÉRBELI INTEGRÁCIÓJA A MAGYAR TEJPIACON
425
különböző típusú aggregációja (Shumway és Davis 2001). Mindezek ellenére kisszámú tanulmány elemzi ezeket a problémákat tényleges empirikus adatokon. Lyon és Thompson (1993) az időbeli és térbeli aggregáció problémáját vizsgálta az alternatív kereskedelmiárrés-modellek tesztelésénél. Eredményeik szerint a modellválasztást jelentősen befolyásolja az időbeli és térbeli aggregáció, és a modellválasztást különösen megnehezíti, ha az adatok térben vagy időben aggregáltak. Von Cramon–Taubadel és társai (2006) a keresztmetszeti adatok aggregálásának hatását vizsgálták a német élelmiszerárakon, üzletszintű adatbázist használva. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az aggregált adatok félrevezető következtetésekhez vezetnek, ha azokat az üzleti szintű ártranszmissziós viselkedésekre akarjuk vonatkoztatni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy eredményeik kontextus-specifikusak. Mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy az átlagadatokon alapuló empirikus eredmények nem biztosítanak torzításmentes képet az egyéni szintű árviselkedésről. Mit jelent mindez a mi kutatásunk számára? Egyrészt azt, hogy az aggregált regionális (nagytáji) adatok használata értelmezési problémákhoz vezethet, mivel például a régiókon belüli szállítási költségek nagyobbak lehetnek, mint a régiók között. Másrészt, a regionális adatokból nem következtethetünk a piacok megyei szintű integráltságára. Harmadszor, esetünkben a tranzakciós költségek modellezéséhez inkább kevésbé aggregált (megyei szintű) adatok szükségesek. IRODALOM Bakucs Lajos Zoltán (2005a): Aszimmetrikus ártranszmisszió a mezőgazdasági piacokon. Külgazdaság, 7–8. sz. Bakucs Lajos Zoltán (2005b): Kereskedelmi árrés és ártranszmisszió a magyar sertéshúspiacon. Közgazdasági Szemle, 9. sz. Bakucs Lajos Zoltán – Fertő Imre (2006): A makrogazdasági változók hatása a magyar mezőgazdaságra. Külgazdaság, 7–8. sz. Balke, N. S. – Fomby, B. W. (1997): Threshold Cointegration. International Economic Review, 627–645. old. Barrett, C. (2001): Measuring Integration and Efficiency in International Agricultural Markets. Review of Agricultural Economics, 1. sz. Blank, S. C. – Schmiesing, B. H. (1990): Whimsical Aggregation of Temporal Data, Market Identification and Fragile Results. Agribusiness, 1. sz. Capp, O. – Sherwell, P. (2005): Spatial Asymmetry in Farm-Retail Price Transmission Associated with Fluid Milk Products. Előadás az Amerikai Agrárközgazdasági Társaság konferenciáján, Providence, 2005. július 24–27. Cliff, A. D. – Ord, J. K. (1981): Spatial processes: models and applications. London: Pion Von Cramon – Taubadel, S. – Loy, J. P. – Meyer, J. (2006): Data aggregation and vertical price transmission: An experiment with German food prices. Előadás a Nemzetközi Agrárközgazdasági Társaság konferenciáján, Brisbane, 2006. augusztus 12–18. Darvas Zsolt (2004): Bevezetés az idősorelemzés fogalmaiba. Egyetemi jegyzet, Budapest Dawson, P. J. – Dey, P. K. (2002): Testing For the Law of One Price: Rice Market integration in Bangladesh. Journal of International Development, 14. sz. Dickey, D. A. – Fuller, W. A. (1979): Distributions of the Estimators For Autoregressive Time Series With a Unit Root. Journal of the American Statistical Association, 75. sz. Dickey, D. A. – Fuller, W. A. (1981): Likelihood Ratio Statistics for Autoregressive Time Series With a Unit Root. Econometrica, 49. sz. Elhorst, J. P. – Strijker, D. (2003): Spatial developments of EU agriculture in the post war period: The case of wheat and tobacco. Agricultural Economics Review, 1. sz.
426
BAKUCS LAJOS ZOLTÁN – FERTŐ IMRE
Fackler, P. L. – Goodwin, B. K. (2001): Spatial Market Integration. Handbook of Agricultural Economics. G. Rausser és B. Gardner (szerk.). Amsterdam: Elsevier Publishing Fertő Imre (2000): Hogyan alakulnak a mezőgazdasági árak hosszú távon? Gazdálkodás, 5. sz. Goodwin, B. K. – Piggott, N. E. (2001): Spatial Market Integration in the Presence of Threshols Effects. American Journal of Agricultural Economics, 83. [2.] sz. Goodwin, B. K. – Schroeder, T. C. (1991): Cointegration Tests and Spatial Price Linkages in Regional Cattle Markets. American Journal of Agricultural Economics, 2. sz. Hansen, B. E. – Seo, B. (2002): Testing for TwoRegim Threshold Cointegration in Vector Error Correction Models. Journal of Econometrics, 110. sz. Harris, R. I. D. (1995): Using Cointegration Analysis in Econometric Modelling. Prentice Hall/Harvester Wheatsheaf Lyon, C. C. – Thompson, G. D. (1993): Temporal and Spatial Aggregation: Alternative Marketing Margin Models. American Journal of Agricultural Economics, 3. sz. Mészáros Sándor – Popovics Péter (2004): Price transmission and its analysis in the milk and dairy sector: a survey. Studies in Agricultural Economics, No. 101. Orbánné Nagy Mária (2002): A magyar élelmiszer-gazdaság termelői és fogyasztói árai az Európai Unió árainak tükrében. Agrárgazdasági tanulmányok, 1. sz. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Orbánné Nagy Mária (2003): A élelmiszer-fogyasztás és a fogyasztói árak konvergenciája Magyarország és az EU között. Agrárgazdasági tanulmányok, 5. sz. Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet Popovics Péter – Tóth József (2006): Az ártranszmisszió és az árak aszimmetrikus alakulása Magyarország tejvertikumában. Közgazdasági Szemle, 4. sz. Serra, T. – Gil, J. M. – Goodwin, B. K. (2006): Local polynomial fitting and spatial price relationships: price transmission in the EU markets for pigmeat. Előadás a Nemzetközi Agrárközgazdasági Társaság konferenciáján, Brisbane, 2006. augusztus 12–18. Sexton, R. J. – King, C. L. – Carman, H. F. (1991): Market Integration, Efficiency of Arbitrage, and Imperfect Competition: Methodology and Application to U.S. Celery. American Journal of Agricultural Economics, 3. sz. Shumway, R. C. – Davis, G. C. (2001): Does consistent aggregation really matter? Australian Journal of Agricultural and Resource Economics, 2. sz. Tomek, W. G. – Robinson, K. (2003): Agricultural Product Prices. Cornell University Press, Ithaca and London Tong, H. (1983): Threshold Models in Non-Linear Time Series Analysis. New York, Springer Verlag Tóth József (2003): Aszimmetrikus árhatások az osztrák húsiparban – hazai tanulságokkal. Közgazdasági Szemle, 4. sz. Tsay, R. S. (1989): Testing and Modelling Threshold Autoregressive Processes. Journal of the American Statistical Association, 84. [404.] sz. Kulcsszavak: térbeli integráció, átmeneti gazdaság, küszöb-kointegráció.
Resume The geographical separateness of markets is especially important in agriculture because agricultural products are often in bulk and/or perishable, and consumption may be spatially separate from production, therefore transportation is expensive (Sexton et al., 1991). By spatial integration of the market they mean that a certain period of time is required by the time external shocks are transformed through spatially separate markets. In imperfectly integrated markets price information may send false signals for making production and marketing decisions. When such effects are present, market price changes between individual regions do not necessarily react to relevant economic conditions (Goodwin and Schroeder, 1991). Price transmission studies, however, have been concerned only with temporal aspects of commercial margin and vertical relations between many different levels of vertical food chains. Agricultural prices have not been analysed horizontally or spatially in Hungarian literature up to now. This article aims at remedying this deficiency in case of Hungary. In their research, the authors attempt to map the spatial integration of the Hungarian milk market by applying an error correction method (VECM) and a threshold co-integration method (TVECM).
ELEMZÉSEK KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
A háztartások, családok helyzete Közép-Dunántúlon A háztartás és a család a társadalmi együttélés alapsejtjei. A népesedési folyamatok, a népességstruktúra változásai a háztartások és a családok nagyságának folyamatos csökkenésével, a háztartások és a családon belüli együttélési formák egyszerűsödésével, a „csonka” családok számának emelkedésével, valamint az egyedülállók számának jelentős emelkedésével jártak együtt. A háztartás állhat egy vagy több családból (családmagból). Egy család esetében, ha a családon kívül más személy nem tartozik a háztartáshoz, a család és a háztartás azonos. Az egy- és többcsaládos háztartások alkotják a „családháztartásokat”. A háztartások sajátságos (és a népesség öregedése következtében különös figyelmet érdemlő) csoportja a teljesen egyedül lakó, egyedülálló személyek háztartása, az „egyszemélyes háztartás”. A háztartás és a család természetesen nem egyszerűen az együtt élő egyének összessége, hanem az egymásra kölcsönösen ható személyek közössége. A család nemcsak biológiai, hanem társadalmi-gazdasági egység is. Keretei között történnek azok a döntések, amelyek többek között a reprodukcióval, a fogyasztással, a nevelés-oktatással, a munkahely-, lakóhely- vagy lakásváltoztatással kapcsolatos magatartást meghatározzák. Ezek vizsgálatához a tízévenkénti népszámlálások, valamint a köztes időszakban tartott „kisnépszámlálások”, mikrocenzusok során nyert adatok állnak rendelkezésre. A háztartások összetételének, nagyságának főbb jellemzői A háztartás a családnál nagyobb egység, az együtt lakó személyek – rokoni kapcsolattól független – gazdasági közössége. 2005 áprilisában Közép-Dunántúlon a népesség 98%-a, mintegy 1 millió 87 ezer személy magánháztartásban, a fennmaradó 2% pedig közösségi elhelyezést nyújtó intézményekben élt. A háztartások száma meghaladta a 420 ezret, melynek közel háromnegyede családháztartás. Ez utóbbiak száma 1990 óta alig változott, a bennük élők száma (958,6 ezer fő) azonban 2,4%-kal csökkent. Ugyenezen idő alatt a nem családháztartások száma ötödével bővült, mintegy 128 ezren tartoztak e körbe, és több mint négyötödük egyedülálló volt. A háztartások összetétele általános jellegében közel azonos az országoséval. Itt is a családháztartások dominálnak, arányuk viszont 4 százalékponttal kedvezőbb annál.
428
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ 1. táblázat
A háztartások, a háztartásban élők Közép-Dunántúlon Megnevezés
1990
1996
2001
2005
A háztartások száma (1000) Családháztartás Nem családháztartás Összesen Az országos %-ában
304,5 97,3 401,8 10,3
Családháztartás Nem családháztartás Háztartásban élő népesség együtt Az országos %-ában Nem háztartásban élő népesség Lakónépesség összesen Az országos %-ában
982,1 111,3 1093,4 10,8 20,9 1114,3 10,7
307,9 95,7 403,6 10,4
304,6 107,0 411,6 10,7
303,7 116,9 420,6 10,5
A népesség száma (1000 fő) .. .. 1097,0 11,0 18,4 1115,3 10,9
975,8 117,8 1093,6 11,0 31,1 1124,7 11,0
958,6 128,2 1086,8 11,0 23,1 1109,9 11,0
A családháztartásban élők a háztartások népességének 88%-át képviselték, ezért a továbbiakban ezzel a csoporttal részletesebben foglalkozunk. A családháztartások közel 96%-a, mintegy 290 ezer háztartás egy családból áll, ennek több mint kilenctizede a családmagra korlátozódó – rokon és nem rokon nélkül élő – „kiscsalád”. A családháztartásoknak 4,3%-a (országosan 4,0%-a) két- és többcsaládos háztartás. A többcsaládos háztartások túlnyomó többsége (57,5%-a) ma is a községekben él, de számuk és arányuk az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent. A legalacsonyabb az arány a megyei jogú városokban (Dunaújváros, Székesfehérvár, Tatabánya, Veszprém), ahol alig haladja meg a 2%-ot, ugyanakkor a régió községeiben ez az arány mintegy 6%. A családháztartások családtípus szerinti összetételére az jellemző, hogy 100 családháztartásból 69 házaspár, 12 élettársi kapcsolatban élő, 15 egy szülő gyermekkel tipusú, 4 pedig két- vagy többcsaládos háztartás. A régióban a hagyományos házaspár típusú háztartás-összetétel leginkább Veszprém megyét jellemzi. A háztartásban élők korösszetételét az utóbbi évtizedekben az országoshoz hasonlóan folyamatos változás jellemzi, melynek hátterében a fiatalok és időskorúak számának és arányának ez utóbbiak javára történő változása áll. Emelkedett azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol legalább egy időskorú személy él, 1990-ben száz háztartásból 34, 2005ben pedig az országossal egyező, mintegy 40 ilyen háztartás volt. A vizsgált 15 év alatt a legnagyobb változás Fejér megyében következett be, de arányaiban a legtöbb időskorú Veszprém megyében élt. Jelentős a csak időskorúakból álló háztartások hányadának emelkedése is, 1990-ben minden hatodik, 2005-ben pedig már minden negyedik háztartást kizárólag időskorú személy vezetett.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
429 1. ábra
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
A háztartások korösszetétele, 2005
%
Fejér m.
KomáromEsztergom m. Gyermekkorú
Veszprém m. Fiatal
Középkorú
KözépDunántúl
Országos
Időskorú
A családháztartásban élők közel fele fiatal, négytizede középkorú, és mintegy hatoda öregkorú. A nem családháztartásban élők, s ezen belül az egyedülállók 56%-a öregkorú, harmada középkorú, egytizedük fiatal. A több családból álló háztartások családi állás szerinti vizsgálatánál azt figyelhetjük meg, hogy az első családban1 a szülők többsége középkorú, és leginkább fiatal gyermekkel lakik együtt; a másodikban a szülők és a gyermekek zöme fiatal, a velük együtt élő rokon és nem rokon személyek 80%-a pedig öregkorú. A gyermekek számának csökkenésével, a lakáshelyzet folyamatos javulásával, az egyedülállók számának növekedésével a háztartásokban élők száma is csökkent. Ezt mutatja a 100 háztartásra jutó személyek számának alakulása. E mutató értéke KözépDunántúlon 258, tizeneggyel több, mint az országos átlag. A háztartások nagysága megyénként eltérően alakult, Fejér megyében találhatók nagyobb arányban a 3 személynél népesebb háztartások, annak ellenére, hogy számuk és arányuk az utóbbi másfél évtizedben jelentősen csökkent. Mindhárom megyében a kéttagú háztartások súlya a legnagyobb, melyhez „felzárkózni” látszik az egyszemélyeseké. 2. ábra
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
%
A háztartások a háztartástagok száma szerint, 2005
Fejér m.
1 tagú
KomáromEsztergom m. 2 tagú
3 tagú
Veszprém m.
KözépDunántúl
4 tagú
5 tagú
Országos
6–x tagú
1 Adatgyűjtés-technikai szokás, hogy a például 2 családból álló háztartás családjait számozással jelölik. Az első család a háztartásfő családja. A háztartásfő általában az a személy, akinek a nevén a lakás és a szolgáltatási szerződések zöme van.
430
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
A népességen belüli változások a háztartások gazdasági aktivitás szerinti összetételében is éreztették hatásukat. Jelentős változás, hogy 1990 és 2001 között csökkent, majd mérsékelten emelkedett azoknak a háztartásoknak a száma, ahol legalább egy alkalmazásban álló családtag volt. A korábban egykeresős háztartások vezető szerepét a kétvagy többkeresős háztartások vették át, és ezek váltak általánossá. A másik számottevő változás, hogy 2001-ig folyamatosan emelkedett, majd csökkent az inaktív keresővel rendelkező háztartások aránya. 2005-ben száz háztartásból 36-ban (országosan 40-ben) egyáltalán nincs aktív kereső családtag. Az országoshoz hasonlóan a régióban is minden harmadik háztartás olyan, ahol csak inaktív kereső él. Folyamatos csökkenés mutatkozik az eltartottak háztartásonkénti átlagos számában is. E tekintetben Komárom-Esztergom és Veszprém megyében az országosnál kedvezőbb, Fejérben pedig magasabb az eltartottak száma. A közös háztartásban élő kereső és inaktív személyek aránya, valamint a háztartások megélhetési viszonyai között szoros összefüggés van. Az anyagi biztonságra utaló mutató a háztartásban lehet például a száz foglalkoztatottra jutó inaktív keresők és eltartott családtagok együttes száma. Minél nagyobb a mutató értéke, annál kisebb a háztartás esélye a jobb színvonalú megélhetésre, hiszen nem mindegy, hogy hány embert kell eltartani egy-egy kereső családtagnak. A régióban 2005-ben száz foglalkoztatottra 131 inaktív kereső és eltartott jutott, 16-tal kevesebb, mint országosan. A legalacsonyabb (129) Komárom-Esztergomban, a másik két megyében pedig egyaránt 132-132. Miután az ország gazdaságilag fejlettebb régióihoz tartozik Közép-Dunántúl, itt a foglalkoztatottal rendelkező háztartások átlagos aránya mintegy 12%-ponttal meghaladta az országost. A családtípusok, családformák alakulása A család a társadalmi együttélés vérségi kapcsolaton alapuló legkisebb közössége, életútjának állomásai elsődlegesen a népmozgalmi eseményekben gyökereznek. Minden házasságkötés egy új család alakulását jelenti, a gyermekek születése a családok növekedésében jut kifejezésre, a válás és a halálozás a családok felbomlását, esetleg megszűnését okozza. A családi viszonyokban bekövetkezett módosulásokat a következő összetevők befolyásolták, és befolyásolják ma is: – az átlagos házasodási kor emelkedése, – a válások számának növekedése, – az újraházasodások számának mérséklődése, – a népesség, elsősorban a középkorú férfiak halandóságának kedvezőtlen alakulása, – az élettársi kapcsolat mint életforma terjedése. A családok száma Közép-Dunántúlon az 1980-ig tartó folyamatos növekedés után tíz év alatt négyezerrel csökkent, majd az 1990-et követő tíz évi, több mint 5 ezres bővülést mérsékelt visszaesés váltotta fel. Az elmúlt évtizedekben a családok demográfiai struktúrájának leglényegesebb változása a családok számának mérséklődése mellett a családnagyság csökkenése volt. A családban élők arányának a csökkenése nem éri el a családháztartásban élők hányadának mérséklődését, ez utóbbiak aránycsökkenésébe belejátszik a családdal élők hányadának visszaesése is, ami viszont a tiszta, rokon és nem rokon személyek nélkül élő családok, az úgynevezett családmagok terjedésének velejárója. Ebben részben megjelenik a fiatalok önálló (a szülőktől független) életre való törekvése.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
431 2. táblázat
Családok és családban élők Közép-Dunántúlon 1990
2001
2005
A családok száma
Megnevezés
313 078
318 685
317 647
A családban élők száma
926 098
935 890
937 943
100 családra jutó családtag
299
294
292
100 családra jutó gyermek
113
110
108
A 2005. évi mikrocenzus időpontjában a régió 958,6 ezer családháztartásban élő népességéből 926,1 ezer élt családtagként, és mintegy 32 500 főt tett ki a családdal együtt élő rokon és nem rokon személyek száma. A családok száma 2005-ben másfél százalékkal volt több, mint 15 évvel korábban, ezen belül azonban a házaspáron alapuló családok száma 12%-kal visszaesett, az élettársi kapcsolaton alapulóké ugyanakkor több mint háromszorosára növekedett. A házaspáros családok részaránya 71, az élettársas családoké 12%-ot tett ki (az 1990 évi 82, illetve 4%-kal szemben). 3. táblázat
A családok összetétele, 2005 Családösszetétel
Fejér
KomáromEsztergom
Veszprém
Közép-Dunántúl
Házaspár gyermek nélkül Házaspár gyermekkel Élettársi kapcsolat gyermek nélkül Élettársi kapcsolat gyermekkel Párkapcsolat típusú együtt Apa gyermekkel Anya gyermekkel Egy szülő gyermekkel együtt Összesen
35 766 51 629 8 505 7 450 103 350 2 641 17 520 20 161 123 511
25 194 37 379 4 953 6 984 74 510 2 338 14 262 16 600 91 110
28 861 46 910 5 663 5 917 87 351 2 047 13 628 15 675 103 026
89 821 135 918 19 121 20 351 265 211 7 026 45 410 52 436 317 647
A családok átlagos nagysága – csakúgy, mint a háztartásoké – folyamatosan csökken: 1990-ben száz családra 299 személy jutott, 2005-ben 292. A családok átlagos nagyságát alapvetően két tényező befolyásolja: a család típusa és a családban élő gyermekek száma. Az átlagos családnagyság csökkenése mindegyik családtípusra jellemző. A párkapcsolatra épülő családok átlagos nagysága érthető okok miatt magasabb, mint az egyszülős családoké. 2005-ben száz párkapcsolat típusú családra 303, ugyanennyi egyszülős családra 262 személy jutott. A házassággal létrejött családok átlagos nagysága magasabb az élettársi kapcsolaton alapulókénál, az anya gyermekkel típusúaké pedig az apás családokénál. 2005-ben az egyszülős családok 87%-ánál az anya élt együtt gyermekével. A családok nagysága a családtagok, elsősorban a gyermekek számától függ. Igaz, hogy az átlagos családnagyság csökkenésében a termékenység közismert alakulásának van a legnagyobb szerepe, de az okok ennél összetettebbek. A gyermekszámot nemcsak a termékenység befolyásolja, hanem a házasságtartam, a gyermekek gyorsabb kiválása a családból. Ez a tény viszont számottevően növelte a gyermek nélkül élő családok arányát.
432
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
2005-ben közel 90 ezer házaspár élt gyermek nélkül, harmadával több, mint az évezred elején. Családon belüli arányuk alacsonyabb az országosnál, megközelítette a 40%-ot. A családnagyság csökkenése azzal is összefügg, hogy kevesebb lett a rokonnal élő családok száma. A családban élő gyermekek számának csökkenése az utóbbi években megváltoztatta a családok összetételét is, ennek megfelelően növekedett a kisebb taglétszámú családok száma, és folytatódott a négynél több tagból álló családok számának csökkenése. 3. ábra
A 100 családra jutó 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma Országos Közép-Dunántúl Veszprém m. Komárom-Esztergom m. Fejér m. 0
10
20
30
1990
40
2001
50
60
70
80
2006
A családok gyermekszám szerinti vizsgálatánál az adatfelvétel különbséget tesz a gyermekkorúak és a 15 éven felüli. de eltartottságuknál fogva ténylegesen gyereknek számító családtagok között. A családban élő gyermekek fele 15 évesnél fiatalabb. Fontos ismerni az ő adataikat, hisz ők biztosítják a következő évtized foglalkoztatottainak utánpótlását is. A családokban élő 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma 2005-ben 170 ezer fő volt, 10 ezerrel kevesebb, mint 1990-ben. Jelenleg a családok közel kétharmadában, a gyermekes családok 20%-ában nincs 15 évesnél fiatalabb gyermek. A 100 gyermekes családra jutó gyermekszám Fejérben a legmagasabb (168), a régiós átlag pedig 164 (egygyel több, mint országosan). A háztartások, családok jövedelmi helyzete A háztartások, családok helyzete nagymértékben változott, összetétele átrendeződött. Az előző fejezetben bemutatott demográfiai folyamatok és a szociális ellátórendszer változása mellett a gazdasági környezet átalakulása differenciálta a háztartások jövedelmi helyzetét. Gazdasági háttér A gazdasági-társadalmi átalakulással együtt járó jelenségek – a gazdaság szerkezeti változása, a magángazdaság térhódítása, a munkanélküliség – eltérően hatottak az ország különböző térségeiben. Az ország nyugati megyéi kedvezőbb helyzetbe kerültek, mások súlyos foglalkoztatási, gazdasági nehézségekkel küzdenek.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
433
Az egy lakosra számított GDP alapján a régiók sorrendje a 2004-ig eltelt tíz évben lényegében nem változott. Az első három helyen minden évben Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl állt. A többi négy régió esetében is csak mérsékelt és átmeneti előre- vagy hátralépés történt az évek során, ugyanakkor a szélső értékeket képviselő régiók közötti különbségek még erőteljesebbé váltak. A közép-dunántúli régiót alkotó három megye gazdasági fejlődése is differenciáltan alakult. Veszprém megye pozíciója kismértékben javult, az egy lakosra jutó GDP alapján Budapest és a megyék közötti sorrendben a tartósan 9. helyről 2001-től a 8. helyre lépett. Az általában 8. helyen álló Komárom-Esztergom megye – dinamikus gazdasági fejlődés eredményeként – 2002 és 2004 között már a 3. helyet foglalta el. Fejér megye gazdasági fejlődése 2002-ig volt kiugró, azóta a növekedés lassult, összességében az 1995–2004 közötti időszakban az országoshoz hasonló ütemben fejlődött. 4. ábra
500
%
Az egy lakosra jutó GDP alakulása, 1995–2004 (Az 1995. év=100%)
450
Fejér m. Komárom-Esztergom m. Veszprém m. Közép-Dunántúl Országos
400 350 300 250 200 150 100 1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
Az ország harmadik legfejlettebb régiója 2004-ben az országban megtermelt bruttó hazai termék több mint egytizedét állította elő. Az egy főre jutó GDP 1 millió 953 ezer Ft volt, ami a megyék átlagánál mintegy 21%-kal magasabb. 4. táblázat
Bruttó hazai termék (GDP), 2004
Terület
Részesedés a bruttó hazai termékből, %
Az egy főre jutó bruttó hazai termék 1000 Ft
az 1995. évia)
az országos
a megyék átlagának
KözépDunántúl
százalékában
Fejér megye
4,2
2008
362,3
98,0
124,2
102,8
Komárom-Esztergom megye
3,5
2282
473,8
111,3
141,1
116,8
Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország a) Folyó áron.
2,8
1606
341,0
78,3
99,3
82,2
10,5
1953
384,3
95,3
120,8
100,0
100,0
2050
366,6
100,0
126,8
103,5
434
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
Az országos átlagnál dinamikusabb gazdasági fejlődést a régió iparának szerkezetváltása, az ipar húzóágazattá válása segítette elő. A régióban a mezőgazdaság és az építőipar az országoshoz hasonló súlyú, az ipar hozzájárulása a bruttó hozzáadott érték termeléséhez az országos átlagnál jóval nagyobb, a szolgáltatásoké viszont alacsonyabb. 5. ábra
A bruttó hozzáadott érték megoszlása, 2004 Fejér megye
48,3
41,4
Komárom-Esztergom megye
39,5
53,0 60,2
28,6
Veszprém megye Közép-Dunántúl
48,6
41,8
Ország összesen
64,9
25,4 0
10
20
Mezőgazdaság
30
40 Ipar
50
60
Építőipar
70
80
90
% 100
Szolgáltatások
A régión belül a három megye gazdasági szerkezete eltérő. A GDP négytizedét adó Fejér megyében a bruttó hozzáadott érték összetétele csaknem teljesen megegyezik a régiós átlaggal, míg Komárom-Esztergom megyében az ipar, Veszprém megyében viszont a szolgáltatások súlya magasabb az országosnál. Veszprém megyében a szolgáltatásokon belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a bruttó hozzáadott érték 2,8%-át teszi ki (országosan 1,7%, illetve a régióban 1,6%). Az eltérő gazdaságszerkezetből adódóan az ipari szerkezetváltás különböző módon hatott a régió megyéire. Kedvezőnek ítélve a régió adottságait – jó földrajzi fekvés, fejlődő infrastruktúra, képzett munkaerő, önkormányzatok befektetést ösztönző politikája, adókedvezmények – több stratégiai befektető jelent meg a régióban. Fejér és KomáromEsztergom megyében a külföldi (elsősorban a multinacionális) tőke az átlagosnál jóval kedvezőbb feltételeket talált. A betelepült külföldi érdekeltségű vállalkozások, multinacionális cégek igen nagy szerepet játszottak abban, hogy a régió iparszerkezete az 1990-es években nagymértékben átalakult, új munkahelyek létrehozásán túl korszerű technológiákat honosítottak meg, s az exporttöbbletet biztosító területeken általában a versenyképesség javulását eredményező fejlesztések, kapacitásbővítések hatásai jelentkeztek. A jövedelmek alakulása A kedvezőbb gazdasági növekedés a foglalkoztatottság, s ezen keresztül a munkaerőpiac szereplői jövedelmi helyzetének javulását, így a régió egész lakosságának életszínvonal-emelkedését is eredményezte. A gazdasági fejlettség tükröződik a lakosság jövedelmi helyzetében. A régiók közötti sorrend az egy főre jutó jövedelem alapján csaknem ugyanaz, mint az egy főre jutó GDP esetében. Közép-Dunántúl éves szinten mindössze 32 ezer forinttal előzi meg NyugatDunántúlt az egy főre jutó jövedelem terén.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
435 6. ábra
Az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó nettó jövedelem regionális különbségei, 2004 3500
Egy főre jutó GDP
ezer Ft
Egy főre jutó nettó jövedelem
3000 2500 2000 1500 1000 500
Észak-Alföld
ÉszakMagyarország
Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
KözépDunántúl
NyugatDunántúl
KözépMagyarország
Észak-Alföld
ÉszakMagyarország
Dél-Alföld
Dél-Dunántúl
KözépDunántúl
NyugatDunántúl
KözépMagyarország
0
A közel egy évtizedet felölelő időszakban a közép-dunántúli régióban élők egy főre jutó éves jövedelme kiemelkedően – az egy főre jutó GDP-hez hasonló ütemben – folyó áron 3,8-szeresére, 799 ezer Ft-ra emelkedett, ami egyértelműen a térség munkahelyteremtő beruházásainak következménye. A növekedés üteme mindhárom megyében meghaladta az országos átlagot, legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom megyében, ahol ez alatt az időszak alatt az egy főre jutó GDP kiugróan (folyó áron közel ötszörösére) nőtt. 5. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem, 2004 Az egy főre jutó nettó jövedelem Terület
1000 Ft
az 1995. évia)
az országos
a megyék átlagának
KözépDunántúl
százalékában Fejér megye
822
381,2
104,4
110,9
102,8
Komárom-Esztergom megye
818
394,2
104,0
110,4
102,3
Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
755
376,4
96,0
101,9
94,5
799
383,9
101,6
107,9
100,0
787
364,6
100,0
106,2
98,4
a) Folyó áron.
A régióban élők jövedelme így 2004-ben valamelyest meghaladta az országos átlagot, szemben az 1995. évivel, amikor még némileg elmaradt attól. A háztartások egy főre jutó jövedelme 2004-ben Fejér és Komárom-Esztergom megyében közel azonos, az országosnál magasabb volt, Veszprém megyében viszont nem érte el azt.
436
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
Jövedelmek gazdasági aktivitás szerint Az összességében növekvő életszínvonal mellett – a gazdaság- és társadalompolitikai intézkedések aktuális prioritásaitól függően – az eltelt időszakban az egyes társadalmi rétegek jövedelmi helyzete differenciáltan változott. A felmérés időpontjában a középdunántúli régiót alkotó megyék mintegy négyszázezer háztartásában közel 1,1 millió személy élt. Az egy főre jutó éves nettó jövedelmük 2004-ben átlagosan 799 ezer forint volt, ami mögött jelentős különbségek alakultak ki az adott terület településtípus szerinti, munkaerő-piaci, demográfiai jellemzői, kulturális, oktatási hagyományai, színvonala, stb. alapján. 7. ábra
A háztartások és a háztartásban élők megoszlása a háztartásfő gazdasági aktivitása szerint, 2005
munkanélküli 1%
munkanélküli 1%
egyéb 3%
egyéb 3%
nyugdíjas 25% nyugdíjas 37%
alkalmazásban álló 51% vállalkozó 10%
alkalmazásban álló 61%
vállalkozó 8%
A régió háztartásainak felét alkalmazásban álló, 37%-át nyugdíjas háztartásfővel rendelkező háztartások alkották a felmérés időpontjában. Nem mutatkozott lényeges eltérés a két csoport jövedelme között, az alkalmazásban álló háztartásfővel rendelkező háztartások egy főre jutó jövedelme 2004-ben 823 ezer Ft volt, a nyugdíjas háztartásfővel rendelkező háztartásoké mindössze 5%-kal maradt el ettől. Ennél magasabb jövedelemmel a vállalkozók háztartásai rendelkeztek, egy főre jutó éves jövedelmük 853 ezer Ft volt, míg a munkanélküliek háztartásaiban csupán 349 ezer Ft, az egyéb szociális segélyből élőkében is mindössze 460 ezer Ft jutott egy főre éves szinten.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
437 8. ábra
Egy főre jutó nettó jövedelem a háztartásfő gazdasági aktivitása szerint, 2004 1100 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0
ezer Ft
Fejér m.
KomáromEsztergom m.
Alkalmazásban álló
Veszprém m.
Nyugdíjas
KözépDunántúl
Vállalkozó
Ország
Munkanélküli
Egyéb
Az alkalmazásban álló háztartásfővel rendelkező háztartások jövedelmi helyzetét az általános befolyásoló tényezők – például a háztartás összetétele, tagjainak száma, területi elhelyezkedése – mellett alapvetően az alkalmazásban állók nettó átlagkeresetének alakulása határozta meg. A régióban az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete az 1995. és 2004. év között eltelt időszakban – az országosnál valamivel alacsonyabb ütemben – folyó áron közel három és félszeresére, 88 ezer Ft-ra emelkedett. Az alkalmazotti háztartások keresetei alapján ugyanaz a megyék sorrendje, mint az éves nettó jövedelmeik alapján. Legmagasabbak a jövedelmek Fejér megyében, amit Komárom-Esztergom megye, majd Veszprém megye követ. 6. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem az alkalmazásban álló háztartásfővel rendelkező háztarásokban, 2004 Egy főre jutó nettó jövedelem Terület
1000 Ft
az országos
a megyék átlagának
KözépDunántúl
százalékában Fejér megye
841
102,3
109,0
102,2
Komárom-Esztergom megye
831
101,1
107,7
100,9
Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
794
96,6
102,9
96,5
823
100,1
106,7
100,0
822
100,0
106,5
99,9
A gazdaságilag aktív korban elért jövedelmi színvonal kihat a nyugdíjas évekre is. Fejér megyében közelít egymáshoz az egy főre jutó nyugdíjas és alkalmazotti jövedelem, éves szinten mindössze 3 ezer forinttal kevesebb a nyugdíjasoké.
438
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ 7. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem a nyugdíjas háztartásfővel rendelkező háztartásokban, 2004 Egy főre jutó nettó jövedelem Terület
1000 Ft
Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
838 794 712 783 751
az országos
111,6 105,8 94,9 104,3 100,0
a megyék átlagának
KözépDunántúl
százalékában 118,2 112,0 100,5 110,5 106,0
107,0 101,4 90,9 100,0 95,9
A nyugdíjas háztartások jövedelmi helyzetét alapvetően a nyugdíjak nagysága határozza meg. Közép-Dunántúlon a saját jogú havi átlagnyugdíj 2004-ben 65 624 Ft volt, 3,1%-kal magasabb az országosnál. A különbség a háztartások jövedelmén is tükröződik. Mivel a nyugdíjas háztartások többsége gyermek eltartásáról már nem gondoskodik – az átlagos háztartásnagyság 2 fő alatt van, szemben az aktív keresős háztartások 3 fő fölötti értékével –, a jövedelem kevesebb személy közt oszlik meg. Az egy főre vetített érték közelít az aktív háztartásokéhoz. Jövedelmek a háztartás taglétszáma szerint A háztartásban élők száma alapvetően befolyásolja az egy főre jutó jövedelem nagyságát. A háztartás nagyságával párhuzamosan csökken a családtagok átlagos jövedelme. A Közép-Dunántúlon élők átlagjövedelme – a négytagú háztartások kivételével – meghaladja az országos átlagot. 8. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem a háztartás taglétszáma szerint, 2004 A háztartás nagysága Terület
Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
egyedülálló
2 tagú
3 tagú
4 tagú
5 tagú
6 és több tagú
Abszolút értékben (ezer forint) 1011 925 726 570 962 940 692 608 891 768 706 695 963 881 711 626 910 852 734 600 Ország összesen=100,0 (a megfelelő taglétszámon belül) 108,5 111,1 108,6 98,8 95,0 107,7 105,7 110,3 94,2 101,5 90,7 98,0 90,1 96,2 115,8 102,5 105,8 103,3 96,8 104,4 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 1026 1018 858 969 945
538 446 555 521 501 107,3 89,0 110,8 104,1 100,0
Az országoshoz hasonlóan nincs lényeges különbség az egyedülállók és a 2 tagú háztartások egy főre jutó jövedelme között, ami elsősorban a „kétkeresős családmodell” gyakorlatával magyarázható.
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
439
Jövedelmek gyerekszám szerint A háztartások egy főre jutó jövedelme a gyermekek számának növekedésével párhuzamosan csökken. A közép-dunántúli régióban ez alól kivétel Veszprém megye, ahol a 2 gyermekesek valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, mint az egy gyermekkel rendelkezők. 9. ábra
A háztartások egy főre jutó nettó jövedelme gyermekszám szerint, 2004 1000
ezer Ft
900 800 700 600 500 400 300 200 100 0
Fejér m.
KomáromEsztergom m.
gyermektelen
Veszprém m.
1 gyermekes
Ország
KözépDunántúl
2 gyermekes
3 vagy több gyermekes
A régió mindhárom megyéjére és országosan is jellemző, hogy a 3 és többgyermekes háztartásokban az egy főre jutó jövedelem a gyermektelenek jövedelmének csupán a fele. 9. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem gyermekszám szerint az országos átlaghoz* viszonyítva, 2004 (százalék) A háztartás Terület
gyermektelen 1 gyermekes 2 gyermekes
Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
118,7 117,5 106,5 114,7 112,1
97,2 85,6 87,1 91,3 93,5
82,0 76,8 89,9 83,8 80,5
3 vagy többgyermekes 56,2 57,0 58,1 57,0 56,2
Összesen 104,4 104,0 96,0 101,6 100,0
* A háztartás nagyságától független országos átlaghoz.
A jövedelmi helyzet csupán a gyermektelen háztartásokban kedvezőbb az országos átlagnál, a gyermekesek jövedelme valamennyi kategóriában és mindhárom megyében elmarad attól. Jövedelmek korcsoportok szerint A jövedelmek nagysága életkortól függően is differenciált képet mutat. Az egy főre jutó jövedelem az 50–60 év közötti háztartásfővel rendelkező háztartásokban volt a leg-
440
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
magasabb, ahol a gyerekek már felnőttek, s a nyugdíj előtt álló családfő viszonylag jó keresettel rendelkezett. 10. táblázat
Egy főre jutó nettó jövedelem korcsoportonként az országos átlaghoz* viszonyítva, 2004 (százalék) A háztartásfő kora Terület
30 évesnél fiatalabb
Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
108,1 89,4 93,8 98,0 92,4
30–39 éves 89,8 86,3 83,7 87,0 85,5
40–49 éves 92,9 97,7 83,9 91,2 94,8
50–59 éves
60 éves és idősebb
132,2 129,4 123,2 128,3 121,5
110,2 111,7 95,0 105,8 103,3
* A háztartás nagyságától független országos átlaghoz.
Az országos (787 ezer Ft-os) átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkeztek Fejér megyében a 30 évnél fiatalabb háztartásfővel rendelkező háztartások, amit a kedvező munkaerő-piaci helyzet és a demográfiai folyamatok (családalapítás elhúzódása) egyaránt befolyásolt. A legnehezebb helyzetben a következő korcsoport, a 30–40 év közötti családfőjű háztartások voltak, ezt követték a 40–50 év közöttiek, amelyekben a gyermeknevelés terhei jelentősek. Jövedelmek iskolai végzettség szerint A háztartásfő iskolai végzettségének magasabb szintjével a háztartásukban élők megélhetési szintje is jobb. Azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfő főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezett, az egy főre jutó jövedelem kétszerese volt azokénak, akik csupán az általános iskolát, vagy legfeljebb szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végeztek. 11. táblázat
Egy főre jutó éves nettó jövedelem a háztartásfő iskolai végzettsége szerint, 2004 Terület
Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország Fejér megye Komárom-Esztergom megye Veszprém megye Közép-Dunántúl Ország
A háztartásfő iskolai végzettsége szakmunkásÖsszesen legfeljebb főiskola, képző és középiskola 8 általános egyetem szakiskola Abszolút értékben (ezer forint) 652 683 876 1357 822 635 701 938 1416 818 598 638 832 1386 755 631 672 882 1379 799 605 662 866 1234 787 Ország összesen=100,0 (a megfelelő iskolai végzettségen belül) 107,7 103,1 101,1 109,9 104,4 104,8 106,0 108,4 114,8 104,0 98,8 96,5 96,1 112,3 96,0 104,2 101,6 101,8 111,7 101,6 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
A HÁZTARTÁSOK, CSALÁDOK HELYZETE KÖZÉP-DUNÁNTÚLON
441
Az iskolai végzettség szerint valamennyi kategóriában Komárom-Esztergom megyében legmagasabb az egy főre jutó jövedelem. Az országoshoz viszonyítva is kiemelkedő itt a főiskolát, egyetemet végzett háztartásfővel rendelkező háztartások egy főre jutó jövedelme. Az ilyen típusú háztartások magas aránya miatt azonban a háztartások egy főre jutó átlagos jövedelme mégis Fejér megyében a legmagasabb, ami az országban Budapest után a második. A jövedelemeloszlás jellemzői Az ország lakosságának legszegényebb tizedébe 2004-ben a régió lakosainak 8,7%-a tartozott. Egy főre jutó éves nettó jövedelmük 278 ezer Ft volt. Az egy főre jutó jövedelem alapján sorba rendezett népesség alsó harmada a létminimum alatt élt, egy főre jutó éves jövedelmük nem érte el az 500 ezer Ft-ot. Ezek a mutatószámok a régióban és az országban hasonlóan jellemzőek. Az ország lakosságának leggazdagabb tizedébe 2004-ben a régió lakosainak 9,4%-a tartozott, egy főre jutó éves nettó jövedelmük meghaladta a 2 millió Ft-ot. A legfelső tizedbe tartozók egy főre jutó éves nettó jövedelme 2004-ben az országban és a régióban is 7,6-szerese volt a legalsó tizedbe tartózókénak. 10. ábra
Az egy főre jutó nettó jövedelem alapján képzett népességtizedek részesedése az összes nettó jövedelemből, 2004 30
%
25 20 15 10 5 0 1.
2.
3. Ország
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Ezen belül: Közép-Dunántúl
A jövedelemkülönbségeket jól jellemzi az, hogy az egy főre jutó jövedelem alapján sorba rendezett népesség legszegényebb tizede az összjövedelem mindössze 3%-ával rendelkezett, míg ez a szám a leggazdagabb tized esetében meghaladta a 25%-ot. Összefoglalóan megállapítható, hogy Közép-Dunántúlon az országoshoz hasonlóan az utóbbi évtizedekben csökkent a háztartások, családok nagysága. Általánossá váltak a kisebb taglétszámú családok és háztartások. Egyre tipikusabb lett a szülő(k)–gyermek(ek) együttélésére redukálódott „kiscsalád”, és ezzel egyidejűleg fokozatosan csökkent a rokoni kapcsolatok szerepe a háztartásokon belül. Jellemző volt a családok átlagos gyermekszámának csökkenése is, mind inkább tért hódít az egygyermekes családmodell. Fokozatosan emelkedett a csonka családok súlya. A háztartások összetételében az egyedülállók növekvő hányada igényel odafigyelést.
442
KŐRÖS ENDRÉNÉ DR. – SZABÓ SÁNDORNÉ
A közép-dunántúli régió az elmúlt évtized közepétől a gazdasági-társadalmi változások eredményeképpen olyan kedvező helyzetbe került, melyben lakosainak az országos átlagnál magasabb életszínvonalat biztosít. Az egy lakosra jutó nettó jövedelem alapján a régiók között az 1995. évi 3. helyről 2004-ben a Budapestet is magába foglaló KözépMagyarország után a második helyre lépett. Az átlagjövedelmen belül azonban jelentős különbségek tapasztalhatók. IRODALOM KSH: Mikrocenzus 2005k/5. Háztartástípusok, családformák KSH: Mikrocenzus 2005/10. Gyermek a családban KSH: A 2005. évi lakossági jövedelemfelvétel összefoglaló adatai KSH: Jövedelmi helyzet, jövedelemeloszlás, 2004 (Válogatott tanulmányok I. kötet) KSH: Jövedelmi helyzet, jövedelemeloszlás, 2004 (Válogatott tanulmányok II. kötet) KSH: Magyarország nemzeti számlái 2004–2005 Kulcsszavak: háztartás, családháztartás, jövedelem, GDP, gazdasági aktivitás, iskolai végzettség, gyermekszám. Resume This paper is based on data of the micro census held in 2005. In Central Transdanubia the size of households and families decreased in the past decades, as in the whole of Hungary. Families and households consisting of fewer members became widespread. “Small families” reduced to parent(s) and child(ren) living together have been more and more typical and the role of family relations within households has gradually diminished at the same time. The average number of children in families has dropped too, and the one-child family model has gained ground. The weight of incomplete families has gradually increased. In household composition the growing proportion of lone persons should be paid attention to. As a result of socio-economic changes since the middle of the last decade the region of Central Transdanubia has gained a favourable position in which it is able to ensure higher-than-average living standards to its population. Based on net income per inhabitant it moved in regional rankings from position 3 in 1995 to the second position in 2004, following Central Hungary, which includes Budapest. However, there are significant differences within the average income.
Hamarosan megjelenik!
Magyar statisztikai évkönyv 2006 A száz évnél is régebbi hagyomány, valamint a folyamatos megújulás jegyében a KSH idén októberben is megjelenteti a legszélesebb körű, összefoglaló adatgyűjteményét. A közel 600 táblázatban a társadalom és a gazdaság csaknem minden területéről találhatók átfogó, részletes és érdekes mutatók. Az évkönyv az adatokat 8 fő témakör köré rendezve mutatja be: hosszú idősorok, népesség, népmozgalom, társadalom, általános gazdasági mutatók, gazdasági ágazatok, környezet, területi adatok, nemzetközi adatok. Minden fejezet a részletes táblázatokon túl tartalmaz egy rövid összefoglalót a főbb folyamatokról, egy grafikont, illetve a táblázatokhoz kapcsolódó módszertant. A CD-melléklet továbbszerkeszthető táblázatokkal és interaktív tematikus térképekkel áll a felhasználók rendelkezésére. Ára: 6800,- Ft.
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
A nehezen élők helyzetének vizsgálata Dél-Alföldön A dél-alföldi régió – társadalmi-gazdasági mutatóit tekintve – az ország régiói közül az utolsó helyen áll, emiatt az itt élő emberek helyzete kedvezőtlenebb az országos átlagnál. Nem megfelelő a foglalkoztatottság, magas a munkanélküliség, a jövedelmek jelentősen elmaradnak az országostól, a munkaerő nagyobb hányada alacsonyabb iskolai végzettséghez kötött foglalkozású, és így alacsonyabb kereseti kategóriába tartozik. A régióban élők között vannak olyan csoportok, amelyek nemcsak az országosnál, de még a régiós átlagnál is nehezebben élnek. Megítélésünk szerint ezek a csoportok a több gyermeket nevelők, a gyermeküket egyedül nevelők és az egyedül élő időskorú nyugdíjasok közül kerülnek ki. Helyzetük még nehezebb, ha leszakadó kistérségben, a régióra egyébként jellemző tanyás térségben, kis lélekszámú vagy határ menti faluban élnek. Elemzésünk elsősorban a 2005. évi mikrocenzus adatai alapján a fent említett csoportok helyzetének bemutatására szorítkozik. A három és több gyermeket nevelő háztartások és családok A három és több gyermeket nevelő háztartások A gyermeket nevelő háztartások mindig is nehezebben éltek azoknál, amelyekben nincs gyermek. Ma a több gyermeket vállalók, különösen, ha leszakadó térségben teszik ezt, leggyakrabban a szegénységet választják. 2005-ben a lakosság körében végrehajtott jövedelem-felvétel1 szerint legmagasabb egy főre jutó jövedelemmel általában a gyermektelen háztartások rendelkeztek, így természetesen a több gyermeket nevelőké ennél lényegesen alacsonyabb. A háztartások jövedelme függ a háztartásfők életkorától. Valamennyi régióban, így Dél-Alföldön is az 50–59 évesek korcsoportjába tartozó háztartásfők háztartásai rendelkeztek a legmagasabb egy főre jutó jövedelemmel. Őket az 59 évnél idősebbek háztartásai követték. Lényegesen kisebbek a jövedelmek a két alsó (a 30 évesnél fiatalabb és a 30–39 éves) korcsoport esetén, ide tartozik a régió családháztartásainak harmada, illetve közülük a legalább háromgyermekes háztartások bő négytizede. A 2005. évi mikrocenzus szerint a régióban levő egy családból álló háztartások 7,2%-ában, mintegy 26 ezer háztartásban volt három és több gyermek, amely háztartásokban 138 ezer fő élt. A 2001. évi népszámláláshoz képest a három- és többgyermekes háztartások száma 614-gyel csökkent, miközben a gyermek nélkülieké és az 1–2 gyermekeseké együttesen 1643-mal nőtt. Az egycsaládos háztartásban élők száma 1,9%-kal, a három- és több1 Forrás: Jövedelmi helyzet, jövedelemeloszlás, 2004 című KSH kiadványból „Az átlagjövedelmek területi különbségei” című elemzés.
444
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
gyermekes háztartásokban lakóké ennél jobban, 2,4%-kal mérséklődött. A nagycsaládos, azaz a három- és többgyermekes háztartások számának csökkenése nemcsak a dél-alföldi régióra, hanem országosan is jellemző, azaz egyre kevesebben vállalnak kettőnél több gyermeket. Ennek természetesen leginkább anyagi okai vannak, de nem hagyható figyelmen kívül a családmodell megváltozása, illetve a sokgyermekesek gyakran negatív megítélése sem. 1. táblázat
Az egy családból álló háztartások száma és összetétele Ebből Év
Összesen
3 és több gyermekkel
házaspár együtt
élettársi kapcsolat
3 és több gyermekkel
együtt
3 és több gyermekkel
egy szülő gyermekkel együtt
3 és több gyermekkel
2001
360 928
26 813
267 407
20 074
37 291
2 976
56 236
3 763
2005
361 957
26 199
255 410
18 766
46 250
2 879
60 297
4 554
2005-ben a három- és többgyermekes háztartások zöme a dél-alföldi régióban is párkapcsolatban – házaspárként vagy élettársi kapcsolatban – élt. Közülük a 2001. évihez képest a házaspárok alkotta háztartások száma 6,5, az élettársi kapcsolatúaké 3,3%-kal fogyott, az egyszülős háztartásoké viszont egyötödével nőtt. Ez utóbbi természetesen a korábban párkapcsolatban élők szétválása utáni helyzetet mutatja, nem az egyedülálló szülők nagymértékű gyermekvállalásának a következménye. A nagycsaládot alkotó háztartások gazdasági aktivitása a 2005. évi mikrocenzus szerint arányaiban számottevően eltér a többi, azaz a gyermek nélküli és az 1–2 gyermekes háztartásokétól; körükben jobb a foglalkoztatottság, de arányaiban több a munkanélküli is. 2005-ben e háztartások 81%-ában volt foglalkoztatott, ami mintegy 10 százalékponttal magasabb a többi háztartás adatánál. A sokgyermekes háztartások 44%-ában egy, 28%ában kettő, 9%-ában 3 vagy több foglalkoztatott volt. E háztartások bő ötödében volt munkanélküli, ami mintegy 10 százalékponttal nagyobb azok adatánál, ahol nem volt gyermek, vagy csak 1–2 gyermek volt. Arányaiban a legtöbb olyan háztartás, ahol 2005ben csak foglalkoztatottak voltak, a gyermeküket egyedül nevelők között található; de itt volt a legtöbb csak munkanélkülit tartalmazó háztartás is. A háztartások közül természetesen azok voltak a legrosszabb helyzetben, ahol csak munkanélküli volt. Ez 2005-ben, a régióban összesen 12 240 háztartást, ezen belül 486 három- és többgyermekes háztartást érintett. Az eltartási teher, azaz a száz foglalkoztatottra jutó inaktív keresők és eltartottak együttes száma a régió összes háztartásában 159 fő volt, a három- és többgyermekes nagycsaládok háztartásaiban ennek majdnem kétszerese.
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
445 2. táblázat
Az egy családból álló három- és többgyermekes háztartások megoszlása a háztartástagok gazdasági aktivitása szerint, 2005 (százalék) Gazdasági aktivitás Foglalkoztatott Munkanélküli Inaktív kereső Eltartott foglalkoztatott munkanélküli Csak inaktív kereső eltartott
van
Ezen belül
Háztartások összesen
házaspáros
élettársi
egy szülő gyermekekkel
81,0 22,4 54,4 96,6 31,2 1,9 11,6 0,4
86,6 22,3 54,4 98,9 31,3 1,8 6,0 0,3
73,3 25,1 71,2 96,2 19,5 0,0 18,0 0,0
62,8 21,3 43,6 87,4 38,6 3,2 30,9 1,1
A 2005. évi mikrocenzus alapján a három- és többgyermekes háztartásokban lakók 25%-a volt foglalkoztatott, a munkanélküliek aránya 5, az inaktívaké 12, az eltartottaké 58%-ot tett ki. Az összes foglalkoztatott 7%-a, a munkanélküliek 10, az inaktívak 4 és az eltartottak 23%-a e háztartásokban élt. A négy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak száma a sokgyermekes háztartások közül az egyszülős háztartásokban emelkedett leginkább, 39%-kal, de itt nőtt a munkanélkülieké is a legjobban, 28%-kal. A 2001. évihez képest csökkenés csak a házaspárok háztartásainál tapasztalható, s emellett a munkanélküliek számának növekedése is itt volt a legvisszafogottabb. Az inaktív keresők száma a nagycsaládosok valamennyi háztartástípusában mérséklődött, leginkább az élettársi kapcsolatra épült háztartásokban, az eltartottak száma viszont csak az egyszülős háztartásokban emelkedett. Az egy családból álló háztartások közel felében a háztartásfők 49 évesnél idősebbek, a három- és többgyermekesek esetében az ilyen korúak aránya 15%-ot tett ki. A háromés többgyermekes háztartásfők négytizede 40–49 éves volt, ettől alig maradtak el a 30–39 évesek. Az élettársi kapcsolatban élő háztartásfők aránya mindkét korcsoportban kisebb. A gyermekeiket egyedül nevelő legalább háromgyermekes háztartásfők közül viszont – az átlagoshoz hasonlítva – arányaikban többen tartoztak a 40–49 és kevesebben a 30–39 évesek közé. 2001-ben a sokgyermekes háztartásfők még nagyobb hányada sorolódott a 30–39 évesek korcsoportjába. 3. táblázat
A háztartások megoszlása a háztartásfő korcsoportja szerint, 2005
Korcsoport
20–29 30–39 40–49 50–X Összesen
Egy családból 3 és több álló gyermekháztartások kel 8,4 20,5 22,5 48,6 100,0
8,7 36,1 39,9 15,2 100,0
(százalék) Ezen belül házaspáros élettársi egy szülő gyermekkel 3 és több 3 és több 3 és több együtt együtt együtt gyermekgyermekgyermekkel kel kel 5,4 6,9 28,9 27,1 5,0 4,1 19,3 38,4 27,4 24,4 20,3 34,0 21,5 39,5 19,5 34,1 28,9 45,2 53,8 15,1 24,2 14,4 45,8 16,7 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0
446
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
2005-ben az egy családból álló háztartásokban a háztartásfők 9%-a volt nőtlen családi állapotú, bő héttizede házas, 7%-a özvegy és 12%-a elvált. A három- és több gyermekkel együtt élő háztartásfők családi állapot szerinti összetétele az előbbihez hasonló. Közülük az élettársi kapcsolatban élő háztartásfők kétharmada nőtlen és háromtizede elvált családi állapotú volt, a gyermekeiket egyedül nevelő háztartásfőknek pedig mintegy negyede özvegy és hattizede elvált. A három- és több gyermekkel élő háztartások 73%-ában a háztartásfő foglalkoztatott volt, 8%-ában munkanélküli, 17%-ában inaktív kereső és közel 3%-ában eltartott. A foglalkoztatott háztartásfők aránya 15, a munkanélkülieké 3, az eltartottaké 0,8 százalékponttal magasabb, az inaktívaké viszont 19 százalékponttal alacsonyabb az összes egy családból álló háztartásban tapasztalható arányoknál. 4. táblázat
A háztartások megoszlása a háztartásfők gazdasági aktivitása szerint, 2005 (százalék)
Gazdasági aktivitás
Egy családból 3 és több álló gyermekháztartások kel
Ezen belül házaspáros együtt
élettársi
3 és több gyermekkel
együtt
egy szülő gyermekkel
3 és több gyermekkel
együtt
3 és több gyermekkel
Foglalkoztatott
57,1
72,5
56,5
78,5
67,5
61,1
51,9
Munkanélküli
5,2
8,2
4,2
8,4
10,0
13,5
6,1
4,1
Inaktív kereső
36,0
16,8
38,1
11,5
19,7
16,2
39,6
38,8
Eltartott Összesen
54,9
1,7
2,5
1,3
1,6
2,9
9,2
2,4
2,2
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
A 2005. évi mikrocenzus szerint a háztartásfők befejezett iskolai végzettség szerinti összetétele azt mutatja, hogy a sok gyermeket nevelő háztartásfők a többi háztartásfőhöz képest iskolázatlanabbak. Közöttük a többi háztartásfőhöz képest nagyobb hányadot képviselnek a legfeljebb érettségi nélküli szakmai oklevéllel rendelkezők. A három- és többgyermekes háztartások egyharmadában a háztartásfő legfeljebb általános iskolai végzettségű, négytizedében érettségi nélkül, szakmai oklevéllel rendelkezett, közel egyötödében középiskolai érettségije, 9%-ában pedig egyetemi, főiskolai oklevele volt. 2005-re a háztartásfők iskolázottsága összességében javult; a 2001. évi felvételhez viszonyítva – az egyszülős háztartások kivételével – csökkent a legfeljebb 8 általános iskolai végzettségű háztartásfők száma, illetve majd mindenhol nőtt – kivéve az élettársi kapcsolatban élőket – az érettségivel rendelkezőké. Az élettársi kapcsolatra épült és az egyszülős háztartások háztartásfői között emelkedett a felsőfokú végzettségűek száma. Mindez feltételezhetően kedvezően hatott a háztartások jövedelmi helyzetére. 2005-ben az egy családból álló háztartásokban a háztartásfők 28%-a felsőfokú végzettséghez kötött foglalkozású volt, idetartozott a három- és többgyermekesek bő ötöde, és az egy szülő gyermekkel típusúak mintegy háromtizede.
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
447
A három és több gyermeket nevelő családok A dél-alföldi régióban – az országoshoz hasonlóan – megfigyelhető a családformák folyamatos átrendeződése, ami a párkapcsolatokon belül az élettársi kapcsolatban élők számának és arányának növekedését jelenti. A családok átlagos nagysága – elsősorban a gyermekek számának a négy évvel korábbihoz képest 4%-os csökkenése miatt – egyre kisebb. Az utóbbi évtizedekben a női termékenységben bekövetkezett negatív tendenciák következménye a gyermekszám visszaesése, ami a kettő- és a négygyermekeseknél volt erőteljesebb. A családban élő gyermekek kétharmada házaspáros, 9%-a élettársi kapcsolaton alapuló, közel negyede egy szülő gyermekkel típusú család tagja. A dél-alföldi régió mintegy 383 ezer családjából közel 27 ezer családban volt három vagy annál több gyermek, számuk a négy évvel korábbihoz viszonyítva 936-tal lett kevesebb. A három- és többgyermekes családok számának mérséklődését ugyanazok a tényezők befolyásolják, mint amiket már a háztartásoknál említettünk. A párkapcsolatban élő és az egyszülős családoknak egyaránt a 7%-a volt három- és többgyermekes, az első csoport nagysága 7%-kal csökkent, a másodiké 19%-kal nőtt a 2001. évihez képest. A párkapcsolaton alapuló családok áltagosan több gyermeket nevelnek, mint ahol csak az egyik szülő él együtt gyermekeivel. Ez azzal magyarázható, hogy az egyszülős családoknál – válás, özvegyülés miatt – kevesebb gyermek születik, azaz esetükben a termékenység hamarabb befejeződik, mint a párkapcsolatban. Az egy szülő gyermekkel típusú családok közül az anyák nevelik a több gyermeket. 5. táblázat
A családok száma és összetétele Ebből Év
Összes család
3 és több gyermekkel
házaspáros együtt
3 és több gyermekkel
élettársi együtt
egy szülő gyermekkel
3 és több gyermekkel
együtt
3 és több gyermekkel
2001
387 906
27 929
283 507
20 685
40 909
3 164
63 490
4 080
2005
382 751
26 993
266 453
19 217
49 892
2 921
66 406
4 855
A legalább három gyermekkel élő családok családösszetétele kissé más arányt mutat, mint az összes családé. A három- és több gyermekes családokon belül – az összes családhoz képest – az élettársi kapcsolaton alapuló családok aránya valamivel kisebb, a házaspáros és az egyszülős családoké viszont kissé nagyobb. 2005-ben a több gyermeket nevelő családok héttizede házaspáros volt, 11%-a élettársi kapcsolatra épült, az egy szülő gyermekkel típusúak aránya 18%-ot tett ki. A 2001. évihez képest a sok gyermekkel élő házaspáros családok hányada 2,9 százalékponttal, az élettársak alkotta családoké 0,5 százalékponttal csökkent, az egy szülő gyermekkel típusúaké viszont 3,4 százalékponttal emelkedett. A családokkal élő gyermekeken életkortól függetlenül a szülővel együtt élő gyermekeket értjük. Az előbbieknél kisebb értékeket kapunk, ha a családokat a velük élő 15 évesnél fiatalabb gyermekek száma szerint csoportosítjuk. Eszerint az egygyermekesek 20, a kétgyermekesek 11, a három- és többgyermekesek az összes család 3,2%-át adták.
448
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
A 15 éven aluliak összes gyermeken belüli aránya az élettársi kapcsolatban élőknél a legnagyobb, az apa gyermekkel típusnál a legkisebb, az előbbinél a gyermekek mintegy háromnegyede, az utóbbinál csak valamivel több mint egynegyede gyermekkorú. A családok átlagos gyermekszáma a párkapcsolatokat tekintve a házaspárok családjaiban volt a magasabb, a fiatalabb gyermekek viszont az élettársi kapcsolatra épülő családokban éltek nagyobb arányban. Ennek az a magyarázata, hogy az élettársi kapcsolatban élő párok általában a fiatalabb korosztályokból kerülnek ki, illetve az ilyen típusú kapcsolatot létesítő nők a magasabb termékenységet vállalók közé tartoznak. A családok gazdasági helyzetét jelzi – a háztartásokhoz hasonlóan – a családban levő keresők száma. 2005-ben a családok háromtizedében, a gyermek nélküli családok több mint felében, a három és több gyermeket nevelők egyötödében nem volt foglalkoztatott. A három és több gyermeket nevelő családok 42%-ában csak egy, 28%-ában kettő és 9%-ában három vagy több foglalkoztatott volt; az összes családhoz képest itt az egy és a három foglalkoztatottal rendelkező családok aránya 8 és 5 százalékponttal nagyobb, a két foglalkoztatottat tartalmazóké viszont közel 4 százalékponttal kisebb. Még ahol a szülők dolgoznak, azokban a családokban sem igazán jellemző az anyagi jólét a nagycsaládosok többségében. A családtámogatási rendszer az elmúlt években változott ugyan, de önmagában ez nem elég, ha nem megfelelő jövedelemhez adódik hozzá. A három- és többgyermekes családok többségénél a családi pótlék emelésének és az adókedvezmény csökkenésének egyenlege jövedelemkieséssel járt. A sokgyermekes családok többsége az átlagosnál szegényebb, az itt élő gyermekek szegénysége ma súlyosabb, hátrányuk sokszor behozhatatlanabb, mint a megelőző évtizedekben. A családok 5,6%-ában, a három- és többgyermekes családok 8,5%-ában a családfő munkanélküli, ez az arány az élettársi kapcsolatban élő családoknál kiugróan magas, mintegy 10, illetve 13%. De általánosságban is elmondható, hogy az élettársi kapcsolatban élő családok között gyermekszámtól függetlenül az átlagosnál jóval nagyobb hányadot képviselnek a munkanélküli családfők családjai. A gyermekes családok között – kivéve az egygyermekeseket – minden családtípusban nagyobb a munkanélküli családfőhöz tartozó családok aránya, mint a gyermek nélküli családok között; leginkább azonban a négy- és többgyermekesekre igaz ez. Kiugróan magas hányadot képviselnek az élettársi kapcsolatban élő négy- és többgyermekes családok, közülük majd minden negyediknél elveszítette a családfő a munkáját. Kritikusnak nevezhető azoknak az egyszülős családoknak a helyzete is, amelyekben a családfenntartó munkanélküli. A családtagok és a családban élő gyermekek egyaránt 7%-a él olyan családban, ahol a családfő munkanélküli, az élettársi kapcsolatok esetén mindkét esetben az előbbieket jóval meghaladó, 11%-os az arányuk. A gyermekes családok megélhetése szempontjából vizsgálva azok a családok vannak a legrosszabb helyzetben, ahol a felnőttek között nincs aktív kereső. A dél-alföldi régióban 2005-ben 3806 olyan család élt, ahol minkét szülő munkanélküli volt, közülük 365 három- és több gyermekkel élt; számuk a négy évvel korábbinál harmadával, illetve 11%-kal többnek adódott. A két munkanélküli szülővel élő családok hattizede házaspáros volt, négytizede élettársi kapcsolaton alapult; az előbbiek 13, az utóbbiak 4%-a volt három- és többgyermekes. 2005-ben két munkanélküli szülőt tartalmazó családokban élt a párkapcsolatban élő személyek és a családban élő gyermekek egy-egy százaléka.
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
449
Már említettük a gyermekszegénységet, ami a sokgyermekes családokban feltehetően nagy számban van jelen. A három- és többgyermekes, párkapcsolatra épült családok mintegy háromtizedében mindkét szülő foglalkoztatott, 1,6%-ában munkanélküli, 6%-ában inaktív kereső és 0,4%-ában eltartott volt. Az egyszülős, többgyermekes, apa gyermekkel típusú családok 57%-ában az apa foglalkoztatott, 32%-ában inaktív kereső, 14%-ában pedig eltartott volt. Az anya gyermekkel összetételűekben az inaktívak aránya nagyobb, a foglalkoztatottaké és az eltartottaké kisebb volt, illetve volt közöttük munkanélküli, 4%-ot kitevő arányban. 6. táblázat
A három- és többgyermekes családok összetétele a szülők gazdasági aktivitása szerint, 2005 (százalék) A férj, férfi élettárs Foglalkoztatott Munkanélküli Inaktív kereső Eltartott
A feleség, nő élettárs foglalkoztatott 29,3 1,4 3,8 0,2
munkanélküli 6,9 1,6 0,9 0,2
inaktív kereső 33,6 5,7 6,1 2,2
eltartott 30,7 5,5 4,8 0,4
A családokban is kimutatható eltartási teher a négy évvel korábbihoz képest majd minden családtípusban jelentősen mérséklődött. 2005-ben a 100 családra jutó inaktív keresők és eltartottak száma minden családtípusban az egygyermekes családokban volt a legalacsonyabb, a legalább három gyermekkel élőkben pedig a legnagyobb; ez utóbbiak általában négy-ötszörösét adták annak, amit az egy gyermekkel élők. A munkaerő-piaci helyzet és az iskolázottság a családok életkörülményeinek legfontosabb meghatározói. A munkaerőpiacon jobban boldogulnak az iskolázottabbak, a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők. 2005-ben a három- és többgyermekes, párkapcsolatra épült családok közül azok aránya, ahol mind a két szülő csak az általános iskolát végezte el, 18% volt – az összes család esetében ez 16%-ot tett ki. Érettségivel és egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező szülőpárok aránya 9 és 6%, ami az összes családhoz képest 2, illetve fél százalékponttal alacsonyabb. A három- és többgyermekes, egyszülős családokban az apák háromnegyede legfeljebb általános iskolai végzettséget szerzett, közöttük sem érettségizett, sem felsőfokú végzettségű nem volt. Az anya gyermekkel típusú nagycsaládok mintegy négytizedében az anya legfeljebb általános iskolai végzettségű volt, bő ötödében érettségi nélküli szakmai oklevéllel, illetve érettségivel rendelkezett, és az átlagosnál nagyobb, 7,6%-a felsőfokú végzettségű volt. Gyermekeiket egyedül nevelők Egyszülős háztartások Az utóbbi évtizedekben a házasságok stabilitása gyengült, sok házasság végződött válással, miközben az újraházasodások száma csökkent. További kedvezőtlen tény, hogy igen magas a középkorú férfiak halandósága, ami nagyban hozzájárul az egyszülős csalá-
450
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
dok számának növekedéséhez. Ugyanakkor erősödő és mindinkább elfogadott jelenség, hogy a nők házasságkötés nélkül, párkapcsolaton kívül szülnek, így egyre többen választják gyermekük, gyermekeik egyedülálló szülőként való nevelését. Az úgynevezett „csonka” családban felnövő gyermekeket veszélyezteti, ha az egyedül gondoskodó anya, illetve apa nem képes megfelelő feltételeket biztosítani számukra. Az egy családból álló háztartások között a 2005-ös mikrocenzus idején az egy szülő gyermekkel típusú háztartások száma a dél-alföldi régióban meghaladta a 60 ezret, ami a közép-magyarországi régió után a második legtöbb. Dél-Alföldön az egy családból álló háztartások közel 17%-a tartozott ebbe a kategóriába, több mint az országos átlag. Az egy családból álló háztartásokon belül az egy szülő gyermekkel típusúak száma országosan 1970 óta folyamatosan emelkedik – az elmúlt három és fél évtizedben majdnem háromnegyedével nőtt –, a legutóbbi, 2001-es népszámlálás óta is több mint 3%-kal. Ez a növekvő tendencia Dél-Alföldön is érvényesül: 2001 és 2005 között az országosnál gyorsabban, több mint 7%-kal emelkedett az egyszülős háztartások száma. Ez a jelentősnek mondható változás azért is figyelemre méltó, mert Dél-Alföldön ugyanezen időszak alatt az egy családból álló háztartások teljes száma gyakorlatilag stagnált. 7. táblázat
Az egyszülős háztartások számának és összetételének alakulása A háztartások száma
Háztartás-összetétel
megoszlása, %
2001
2005
Egy családból álló háztartás
360 928
361 957
100,0
100,0
100,3
Ebből: egy szülő gyermekkel
56 236
60 297
15,6
16,7
107,2
3 763
4 554
1,0
1,3
121,0
egy szülő 3 és több gyermekkel
2001
2005
A 2005. évi szám a 2001. évi %-ában
2005-ben az egyszülős háztartások csaknem 8%-ában három vagy annál több gyermekét nevelte egyedül az apa vagy az anya. A megközelítőleg 4600 ilyen háztartás ötödével növekedett 2001 óta úgy, hogy közben a három- vagy többgyermekes háztartások száma összességében csökkent. A gazdasági változások, a munkanélküliség elterjedése fokozottan érintette az egyszülős háztartásokat. Különösen azok kerültek nehéz helyzetbe, akik egyedüliként három vagy több gyermeket látnak el, illetve még ennél is rosszabb a helyzet ott, ahol nincs egyetlen foglalkoztatott sem. 2001 elején Dél-Alföldön az egy szülő gyermekkel típusú háztartások háromtizedében, a három- vagy több gyermeket nevelő, egyszülős háztartásoknak pedig négytizedében egyáltalán nem volt foglalkoztatott. 2005-re ez az arány az előbbiek esetén egy százalékponttal javult, míg az utóbbiaknál ugyan kedvezőbben alakult a helyzet – 5 százalékponttal többen folytattak keresőtevékenységet, mint 2001ben –, de még így is 37%-uk foglalkoztatás nélküli volt. Ez a javulás elsősorban abból adódott, hogy 10%-ról 5-re csökkent azoknak a legalább háromgyermekes egyszülős háztartásoknak az aránya, amelyekben munkanélküliek voltak. A mintegy 1700 egyszülős, legalább három gyermeket nevelő háztartásban – az öszszes egyszülős háztartás egytizedében –, ahol nem volt foglalkoztatott, tehát munkanélküliek, inaktív keresők, illetve eltartottak alkották a háztartást, súlyos terhet, hátrányt
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
451
jelent, hogy a gyermekeket például csupán segélyekből, illetve gyermekgondozási ellátásból, esetenként rendszertelen alkalmi munkákból vagy nyugdíjból kell ellátni, iskoláztatni. Ezekben a tartósan nehezen élő – rendszeres kereset nélküli – háztartásokban a gyermekek szegény körülmények között nevelkednek gyermekkoruk egy részében, vagy akár egészében. Ez negatívan befolyásolhatja életüket, többek között a táplálkozásukat, iskolai tanulmányaikat, továbbtanulásukat. 2005-ben az egyszülős háztartások csaknem negyedében szellemi, közel háromtizedében fizikai foglalkozású, 6%-ában pedig munkanélküli volt a háztartásfő (apa vagy anya), a legnagyobb (40%) arányt azonban az inaktív keresők tették ki. A háztartásfők közül legtöbben, csaknem tizedrészben, szolgáltatási jellegű tevékenységet végeztek. Ugyanakkor a három vagy több gyermeket nevelő egyszülős háztartásokban a háztartásfők mintegy ötöde szellemi, 36%-a fizikai munkát végzett (11% az iparban, illetve az építőiparban dolgozott), 4%-a volt munkanélküli, közel négytizede pedig inaktív. 2001 óta a három- vagy többgyermekesek között a munka nélküli háztartásfők aránya 5, az inaktívaké pedig 8 százalékponttal csökkent. (Ugyanebben az időszakban az összes egyszülős háztartásban a munkanélküliek aránya nem változott, az inaktívaké ennél kevésbé csökkent.) A nagycsaládokban az inaktív keresetek típusának megoszlása azonban nagyban eltért az összes egyszülős háztartásban megfigyelt arányoktól. Míg az egyszülős háztartások teljes körében az inaktívak 72%-a volt saját jogú nyugdíjas, és 14%-a kapott gyermekgondozási ellátást, addig a legalább három gyermeket egyedül nevelő inaktív háztartásfők esetén pont fordítva: 60% gyermekgondozási ellátásban, 20 pedig saját jogú nyugdíjban részesült. A legnehezebb helyzetben a nyugdíjasok és a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak vannak, akik a közeljövőben sem várhatják hátrányos helyzetük javulását. A 2005-ös mikrocenzus idején az egy szülő gyermekkel típusú háztartásokban a háztartásfők jellemzően középkorúak voltak, ezen belül hatoduk 45–49 éves. A legalább három gyermeket nevelőknek több mint a negyede szintén ebbe a korosztályba tartozott. Az egyszülős háztartásokban a fiatal (30 év alatti) háztartásfők aránya csupán 5%, a középkorúaké (30–59 éveseké) 73, az időseké (59 év felettieké) pedig 22% volt. A megfelelő arányok a három- vagy többgyermekes háztartásfők esetén 4, 94, illetve 2%-ot tettek ki. Az elmúlt négy évben ezek a hányadok az említett két háztartástípus egyikében sem módosultak lényegesen. A mikrocenzus adatai szerint az összes egyszülős háztartásnak 9, a három- és többgyermekeseknek is csaknem 8%-a házasságkötés nélkül vállalt gyermeket, az előbbiek megközelítőleg negyedével, utóbbiak pedig harmadával voltak többen, mint 2001-ben. A középkorú férfiak magas halandóságának egyik következménye, hogy gyermekeket nevelő családok maradnak apa nélkül. Az egyszülős családoknak 37, a legalább három gyermeket nevelőknek pedig 23%-ában veszítették el az egyik szülőt (többnyire az apát). Ez a veszteség komoly anyagi gondot okoz a családban, hiszen az addigi – jó esetben – két fizetés helyett egyből kell (kellene) az addigi életszínvonalat biztosítania a másik szülőnek.
452
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ 8. táblázat
A háztartásfők családi állapota az egy szülő három- vagy több gyermekkel típusú háztartásokban
2001 Nőtlen, hajadon Házas Özvegy Elvált Összesen
A háztartásfők megoszlása, %
száma
Családi állapot
265 630 1029 1839 3763
2005 353 368 1052 2781 4554
2001 7,0 16,7 27,3 48,9 100,0
2005
a 2005. évi adat a 2001. évi %-ában
7,8 8,1 23,1 61,1 100,0
133,2 58,4 102,2 151,2 121,0
Az egyszülős háztartások majdnem felében „elvált” a háztartásfő családi állapota, s a három- vagy többgyermekesek körében is több mint hattizedet tett ki az elváltak aránya. Az elmúlt években az elváltak arányának jelentős növekedése azonban a „házasok” hasonló arányú csökkenésével együtt következett be, amely változás mögött így elsősorban az állhat, hogy a megromlott házasságok után a különélést választók hivatalosan is elváltan élnek, többen véglegesítik döntéseiket a bíróságok előtt. A családi állapot megváltozásával az egyszülős háztartásban élők könnyebben hozzájutnak a különféle támogatásokhoz, segélyekhez is (például iskolás gyermekeknél az étkezési, tankönyv- stb. támogatásokhoz). A háztartásfő képzettségének s az ebből adódó kereseti lehetőségeinek meghatározó szerepe van a háztartás anyagi helyzetének alakulásában. 2005-ben az egyszülős háztartásokban a háztartásfők több mint 11%-ának volt egyetemi vagy főiskolai, majdnem felének középiskolai végzettsége – ezek több mint fele rendelkezett érettségivel –, mintegy háromtizedük befejezte az általános iskola nyolcadik osztályát, tizedük viszont ennél kevesebbet végzett el. A legalább háromgyermekes, egyszülős háztartásokban az iskolázottsági szint ennél alacsonyabb volt: a háztartásfők csupán 7%-a szerzett diplomát, és 43%-a középfokú végzettséget, ugyanakkor közel 50%-a legfeljebb az általános iskola nyolcadik osztályát végezte el. Ezek az – egyszülős háztartásokban tapasztalt – arányok sajnálatos módon kedvezőtlenebbek, mint az összes egy családból álló háztartásban, ahol a háztartásfők több mint fele középiskolai, 12%-a pedig egyetemi vagy főiskolai végzettséget szerzett. 9. táblázat
A háztartásfők legmagasabb befejezett iskolai végzettsége az egyszülős háztartásokban, 2005 (százalék)
Megnevezés
Egy családból álló háztartások Ezen belül: egy szülő gyermekkel egy szülő 3–X gyermekkel
összesen
100,0 100,0 100,0
A háztartásfő iskolai végzettsége általános iskola középiskola 8. évfoérettségi 8. évfoérettsélyamnál nélkül, lyam givel alacsoszakmai nyabb oklevéllel 6,8 26,0 32,5 22,4 10,2 30,6 20,9 26,8 7,4 42,0 22,1 21,1
egyetem, főiskola stb. 12,3 11,5 7,4
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
453
Képzettebb emberként könnyebben lehet jobb jövedelmet biztosító munkahelyhez jutni, a magasabb iskolai végzettség tehát az egyszülős háztartásokban kiemelkedő jelentőségű a munkavállalás szempontjából. Bár a több gyermekkel egyedül maradt szülőnek az átlagosnál is nehezebb helyzete van, ha tovább szeretné képezni magát. Ennek tükrében különösen pozitív változás az, hogy 2001 óta az egyszülős háztartásokban 7, a legalább háromgyermekes háztartásokban pedig 6 százalékponttal (59, illetve 51%-ra) emelkedett azoknak a háztartásfőknek az aránya, akik az általános iskola befejezése után tovább tanultak, és közép- vagy felsőfokú tanulmányaikat is befejezték. Egyszülős családok 2005-ben Dél-Alföldön a családok több mint 17%-ában egyetlen szülő nevelte gyermekét vagy gyermekeit, az esetek többségében – 86%-ában – az anya. (Országosan az összes család hatoda volt egyszülős, 87%-uk anya gyermekkel típusú.) Az ország több mint 477 ezer egyszülős családjának 14%-a a dél-alföldi régióban élt, számuk – ezen belül az apa gyermekkel és az anya gyermekkel típusú családoké is – itt volt a második legtöbb (Dél-Alföldet csak a közép-magyarországi régió előzte meg a főváros miatt). 10. táblázat
Az egyszülős családok száma és összetétele Az apa gyermekkel típusúak Év
Összesen
száma
ezen belül: a 3 és több gyermekkel élők aránya, %
Az anya gyermekkel típusúak száma
ezen belül: a 3 és több gyermekkel élők aránya, %
2001
63 490
7496
4,9
55 994
6,6
2005
66 406
9056
4,8
57 350
7,7
A több mint 66 ezer egyszülős családban csaknem 94 ezer gyermek élt, 12 ezer az apjával, csaknem 82 ezer pedig az anyjával. A 2001-es népszámlálást követő néhány évben az egyszülős családok száma 5, a bennük élő gyermekeké pedig 6%-kal emelkedett. Az apa gyermekkel típusú családok aránya 2 százalékponttal volt magasabb, mint 2001-ben. Az egyszülős családokban komoly anyagi megterhelést jelenthet egy, illetve két gyermek felnevelése, iskoláztatása is, különösen igaz ez a három- vagy többgyermekes, úgynevezett „nagycsaládosokra”. Az alapvető szükségletek kielégítése mellett nagyon fontos a gyermekek megfelelő képzése, hiszen ennek biztosítása teremtheti meg jövőjük alapjait. 2005-ben a dél-alföldi régióban minden hatodik 15 évesnél fiatalabb gyermek csonka családban élt. A nagycsaládos (tehát legalább háromgyermekes) anyák majdnem harmada három vagy több általános iskoláskorúról kellett, hogy gondoskodjon, 14%-uk két, negyedük pedig egy olyan gyermeket nevelt a többi gyermeke mellett, aki még nem töltötte be a 15. életévét (csak közel háromtizedükben nem volt 15 évesnél fiatalabb gyermek). A nagycsaládos apák helyzete csupán annyiban nevezhető könnyebbnek, hogy nincs közöttük olyan, aki kettőnél több általános iskoláskorú gyermeket nevelne a többi gyermekével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy adott esetben ne lenne közép-, vagy felsőfokú tanulmányokat folytató gyermek a családban, aki – rendszeres kereső foglalkozás nélkül – további anyagi terheket ró a családra.
454
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
A 2005-ös mikrocenzus idején a 9 ezer apa gyermekkel típusú család legnagyobb hányadában – héttizedében – volt foglalkoztatott, ám háromtizedükben nem, így csaknem 2700 család a családfő rendszeres keresőtevékenysége híján többnyire segélyekből, alkalmi munkákból, nyugdíjból volt kénytelen megélni. Ez különösen azokra a családokra igaz, ahol az apán kívül nem volt foglalkoztatott gyermek sem. Ugyanezek az arányok az anya gyermekkel típusú családok esetében valamivel kedvezőtlenebbül alakultak, csak 68%-ukban volt foglalkoztatott, s több mint 18 ezer család élt – rendszeres kereset nélkül – nehéz körülmények között. 1. ábra
A családfők gazdasági aktivitása a három- és többgyermekes, egyszülős családokban, 2005 Anya 3–x gyermekkel
Apa 3–x gyermekkel 0
20 Foglalkoztatott
40 Munkanélküli
60 Inkatív kereső együtt
% 100
80 Eltartott
Az egyszülős családokban a gazdaságilag aktív apák tizede, az anyák 12%-a volt munkanélküli. A három- vagy többgyermekes, egyszülős családokban 2005-ben az apák között nem volt munkanélküli; négy évvel korábban még 8%-uknak nem volt rendszeres jövedelmet jelentő munkahelye. A 2001. évihez képest az anyák között 5 százalékponttal mérséklődött a munkanélküliek aránya, azonban több mint 4%-uk továbbra is állás nélküli volt 2005-ben. Az elmúlt években az apák körében a foglalkoztatottak aránya 15, az eltartottaké 8 százalékponttal nőtt, az inaktívaké viszont 15 százalékponttal csökkent. 2005-ben a nagycsaládos inaktív apák csaknem harmada például segélyekből, nyugdíjból, illetve alkalmi munkákból tartott el akár több gyermeket is. A nagycsaládos, gyermekeit egyedül nevelő anyák között is 15 százalékponttal emelkedett a foglalkoztatottak aránya, míg az inaktívaké 7, az eltartottaké pedig 4 százalékponttal csökkent. Az inaktív nagycsaládos anyák kétharmada részesült gyermekgondozási ellátásban, s mintegy háromtizedük kapott saját jogú, illetve hozzátartozói nyugdíjat. Egyszemélyes háztartásokban élők Az egyedülállók megélhetése nehéz, hiszen amellett, hogy csak önmagukra számíthatnak, lakásfenntartási költségeik kifizetése is – egy jövedelemből – nagy terhet jelent. Sőt sokuknak egyáltalán nincs jövedelme, vagy csak nagyon alacsony jövedelemmel rendelkeznek, ilyenek például az idősebb nyugdíjasok, a munkaerőpiacról kikerülő munkanélküliek. Az elmúlt évtizedekben – az országoshoz hasonlóan – a dél-alföldi régióban is jelentős mértékben emelkedett az egyszemélyes háztartások száma és aránya, ennek oka a népesség öregedése, a két nem eltérő halandósága, a fiatalok egyre gyakoribbá váló
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
455
önálló életvitele, valamint a válások magas száma. 2001-ben a háztartások 26%-a, 2005ben már 29%-a tartozott közéjük. 2001 és 2005 között az egyedülállók száma mintegy 146 ezerről 168 ezerre nőtt, így a 2005-ös mikrocenzus idején Dél-Alföldön már nagyjából Szeged népességének megfelelő számú ember élt egyedül, önálló háztartásban. Az összes háztartáson belüli arányuk ez idő alatt 27%-ról 30%-ra emelkedett, amely a közép-magyarországi régió után a második legmagasabb érték az országban. 11. táblázat
Az egyszemélyes háztartások számának alakulása Év 2001 2005
száma
Az egyszemélyes háztartások összes háztartáson száma a 2001. évi belüli aránya, % %-ában
145 757 167 554
27,3 30,3
tagjainak aránya a háztartásokban élőkön belül, %
109,8 115,0
10,9 12,7
Egyre többen élnek tehát egyedül, és ez az állapot a két nem közül a nőket jellemzi jobban. 2005-ben az egyedülállók közel kétharmada, összesen közel 107 ezer fő volt a nő. Magas hányaduk részben a népességen belüli nagyobb arányukkal, a férfiak – különösen a középkorúak – magasabb halandóságával, a két nem eltérő élettartamával függ össze. Az egyedül élő férfiak kisebb hányadára magyarázatot ad – a fentieken kívül – az is, hogy a férfiak kevésbé tudnak egyedül élni, válás vagy özvegyülés után – a nőkkel ellentétben – gyakrabban kötnek újra házasságot, vagy létesítenek élettársi kapcsolatot. 2005-ben a dél-alföldi régióban az egyedülállók 10%-a fiatal (29 év alatti), 32%-a középkorú (30–59 éves), 58%-a időskorú (60–X éves) volt. A legtöbb egyedül élő ember tehát az idősek csoportjához tartozik, mivel az életkor növekedésével egyre nő a valószínűsége annak, hogy az addig házasságban vagy élettársi kapcsolatban élők egyike magára marad. Sőt az utóbbi 4 évben – a népesség öregedésével párhuzamosan – az egyszemélyes háztartásokon belül az öregkorúak száma emelkedett legdinamikusabban, 16%-kal. Az összes háztartás közül 2001-ben még csak minden hetedik, 2005-ben pedig már minden hatodik háztartás volt idős és egyszemélyes. Mivel az idős generációk elsődleges jövedelemforrása a nyugdíjuk, amelynek kiegészítésére csak egészen kevesen tudnak munkát vállalni, ezért sokan közülük napi megélhetési gondokkal küzdenek, hiszen alacsony nyugdíjukból még a legfontosabb kiadásaikat (például gyógyszereiket) sem tudják, vagy csak alig képesek fedezni. A nyugdíjasok, még ha aktív korukban viszonylag jól is kerestek, az utóbbi években jelentős jövedelemcsökkenést szenvedtek el. 12. táblázat
Az egyedül élők korszerkezete Az egyszemélyes háztartásban élők száma megoszlása, % Korcsoport
a 2005. évi adat a 2001. évi %-ában
2001
2005
Fiatal (29 év alatti) Középkorú (30–59 éves) Időskorú (60–X éves)
15 244 47 168 83 345
17 274 53 262 97 018
113,3 112,9 116,4
10,5 32,4 57,2
10,3 31,8 57,9
Összesen
145 757
167 554
115,0
100,0
100,0
2001
2005
456
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
Az egyedülállók korösszetétele számottevően különbözik az összes háztartásfő korstruktúrájától, hiszen 2005-ben az összes háztartásfő közül a fiatalok aránya 9, a középkorúaké 55, az időskorúaké 36% volt. Az egyszemélyes háztartások lakói ennél jóval idősebbek, körükben ugyanis számottevően alacsonyabb a középgenerációba tartozók hányada, ugyanakkor az időseké lényegesen magasabb. Az egyedülálló nők és férfiak korösszetétele között is óriásiak az eltérések. Miközben az egyedül élő férfiaknak több mint hattizede fiatalabb 60 évesnél, addig a nőknek héttizede idősebb annál. Ez a markáns különbség a 60 évesnél idősebbek között tovább növekszik; 70 év fölött a férfiak 20, a nők 45%-a egyedülálló. Mivel az egyedül élők között az időskorúak aránya rendkívül magas, ezért körükben az inaktívak, s ezen belül főként a nyugdíjasok hányada kiemelkedő. 2005-ben az egyedülállók csaknem kétharmada inaktív kereső, 26%-a foglalkoztatott, 5%-a eltartott és 3%-a munkanélküli volt; 2001-hez képest a foglalkoztatottak számának növekedése meghaladta az inaktívakét. Az arányok jelentősen eltérnek az összes háztartás háztartásfőinek gazdasági aktivitás szerinti összetételétől, hiszen az utóbbiak körében lényegesen magasabb a foglalkoztatottak aránya, ugyanakkor alacsonyabb az inaktívaké. Ezek az összetételbeli különbségek az egyszemélyes háztartások idősebb korösszetételéből adódnak. 2005-ben a mintegy 110 ezer inaktív kereső 98%-a (2001-ben még csak 96%-a) nyugdíjas, járadékos volt. Az egyedül élő nyugdíjasok, járadékosok háromnegyede volt nő. Annak a majd 5600 személynek, aki munkanélküliként egyedül él, helyzete igen nehéz, mivel rendszeres jövedelem híján segélyekből, alkalmi munkákból tartja fenn magát. Az egyszemélyes háztartásban élő munkanélküliek aránya 2001–2005 között nem változott, hányaduk továbbra is alacsony. 2. ábra
A háztartásfők gazdasági aktivitás szerinti összetétele, 2005 Egyszemélyes háztartás
Összes háztartás
5,2%
2,8% 26,0%
3,3%
47,7%
44,5%
65,5% 5,0% Foglalkoztatott
Munkanélküli
Inaktív kereső
Eltartott
Az egyedülállók családi állapot szerinti összetétele markánsan különbözik az összes háztartásfőétől, ami döntően a két csoport korösszetételének különbözőségéből adódik. Miközben az egyedülállók meghatározó hányada – szinte fele – özvegy, addig az összes háztartás esetében házas. A 15 éves és idősebb egyedülállók családi állapota nemenként eltérő. Az özvegyek aránya a nők körében jóval magasabb, mint a férfiak esetében. 2005-
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
457
ben az egyedül élő nőknek mintegy kétharmada volt özvegy, a férfiaknak ugyanakkor „csak” negyede. Az egyedülálló férfiak körében az özvegyek előtt a legnagyobb arányt a nőtlenek és az elvált családi állapotúak teszik ki. A házasságra még nem lépők aránya a férfinépességben jóval nagyobb, mint a női népességen belül, ami a két nem különböző házasodási szokásának következménye. A férfiak között a nőtlenek aránya háromszor gyakoribb, mint a hajadonoké a nőkön belül. Az egyedül élők élet- és munkakörülményeinek alakulásában is meghatározó szerepe van a képzettségnek, ami alapvetően behatárolja a kereseti lehetőségeiket. Az elmúlt években – hasonlóan a népesség egészéhez – az egyedülállók iskolázottsági szintje is javult. 2005-ben, a régióban élő egyedülállók 9%-ának volt egyetemi vagy főiskolai, 35%-ának középiskolai végzettsége (ezek hattizedének érettségivel, a kisebbik részének pedig érettségi nélkül), egyharmaduk az általános iskola 8 évfolyamát végezte el, míg 23%-uk ennél is kevesebbet. Az egyedülállók iskolai végzettsége – feltehetően az idősebb korosztályokba tartozók nagy száma miatt – rosszabb, mint az összes háztartásfőé. 2005-ben az egyszemélyes háztartásokban élőknek 56%-a legfeljebb az általános iskola 8. osztályát végezte el, az összes háztartás esetén ugyanez az arány csak 40%. Lakáshelyzet A lakosság nagy része csak igen ritkán változtat lakást, ezért a lakáskörülmények és a háztartásban élők anyagi helyzetének esetleges romlása nem feltétlenül áll egymással szoros összefüggésben. A három- és többgyermekes háztartások, illetve az egyszülős háztartások lakásainak tulajdonviszonyai összességükben nem mutatnak lényeges különbséget az összes háztartáshoz képest. Ennek oka az, hogy a többgyermekes családok számára nyújtott lakásépítési támogatás segítette e családok lakásszerzését, később viszont a magas hitelek fizetése hozhatta nehéz helyzetbe őket. 13. táblázat
Az egy családból álló háztartások lakásainak megoszlása, 2005 (százalék) Megnevezés
Összes lakás
Tulajdonos vagy rokona Főbérlő vagy rokona Al- és ágybérleti Egyéb
93,2 6,0 0,1 0,5
Összkomfortos Komfortos Félkomfortos Komfort nélküli Szükség- és egyéb lakás
50,4 34,4 6,5 5,9 2,5
1 szobás lakás 2 szobás lakás 3–X szobás lakás
4,7 37,2 58,1
Ebből egy szülő gyermekkel 3 és több 3 és több gyermekkel együtt gyer-mekkel Lakáshasználati jogcím szerint 91,6 93,0 93,5 6,8 6,5 6,5 – 0,1 – 1,3 0,2 – Komfortosság szerint 51,2 43,5 39,8 29,0 36,6 32,4 8,5 7,7 12,5 9,9 9,2 14,3 1,2 2,9 1,1 Szobaszám szerint 4,1 6,3 5,1 25,5 43,6 29,2 70,4 50,1 65,7
egyszemélyes háztartás 89,2 8,6 0,8 1,1 34,6 38,9 9,0 14,3 3,0 15,3 50,8 33,9
458
BOZSIKNÉ VADAI ANNA – SZŰCS ANNA – DR. TAKÁCS BÉLÁNÉ
2005-ben a három- és többgyermekes, valamint az egyszülős háztartások bő kilenctizede tulajdonosként vagy annak rokonaként, 7%-a főbérlőként vagy annak rokonaként, egy százaléka egyéb jogcímen lakott a lakásban. Ehhez képest számottevő eltérést a három- és többgyermekes, élettársi kapcsolatban élők mutatnak, esetükben a főbérleti lakások aránya majdnem háromszorosa az átlagosnak. A három- és többgyermekes háztartások mintegy héttizede 3 és több szobás lakásban lakott, ezen belül a házaspároknak valamivel nagyobb hányada, az élettársi kapcsolatoknak csak egy kicsit több mint fele, az egyszülős háztartásoknak közel kétharmada. 2005-ben az egyedülállók 89%-a tulajdonosként vagy annak rokonaként lakott a lakásban, 9%-uk pedig főbérlőként vagy annak rokonaként. Jelenleg az egyedül élők fele lakik kétszobás lakásban, de a háromszobás lakást használók részesedése is meghaladja az egyharmados arányt. 2005-ben 100 egyedülállóból 17 még mindig komfort nélküli vagy még annál is rosszabb minőségű lakásban élt, míg az összes háztartás esetén csak 11. A hátrányos helyzetű kistérségekben és a tanyákon élők helyzete A dél-alföldi régió hátrányos helyzete több tényező kedvezőtlen együtteséből adódik. Ezek közül meghatározó szerepe van a már említett kedvezőtlen demográfiai tényezőkön, az itt élő lakosság országosnál rosszabb jövedelmi helyzetén kívül a leszakadó területekre jellemző elszegényedésnek. A dél-alföldi régió sajátos helyzetű, mivel népessége tanyákkal körülvett, jelentősebb lélekszámú városokban (ma is inkább óriásfalvakban) él. A lakosság legnagyobb része, 43%-a tízezer fő alatti, 36%-a tíz- és százezer fő közötti, és 21%-a még népesebb település lakója. A régió kistérségei közül a Bácsalmási, a Jánoshalmai, a Kunszentmiklósi, a Mezőkovácsházai, a Kisteleki és a Mórahalomi térségekben nincsenek tízezer fő feletti városok. A foglalkoztatottak aránya jóval az országos átlag alatti a Bácsalmási, a Jánoshalmai, a Mezőkovácsházai, a Sarkadi, a Szeghalomi és a Makói kistérségekben. A munkanélküliség szempontjából a régió leghátrányosabb kistérségei a Mezőkovácsházai, a Sarkadi és a Szeghalomi térségek, továbbá magas munkanélküliségi rátával terhelt a Kunszentmiklósi, a Bácsalmási, a Jánoshalmai, a Kalocsai, valamint a Makói kistérség is. Ezek után nem nehéz lehatárolni azokat a területeket, amelyek lakói az átlagnál nehezebben élnek. Egyértelmű, hogy a nagycsaládosok, a gyermeküket egyedül nevelők és az időskorú egyedül élők mutathatják leginkább a szegénység jeleit, ugyanakkor egy másik megközelítésben idetartoznak a leszakadó területek lakói, s közülük főként a Dél-Alföld tanyás térségeiben élők. A régió sajátossága, hogy az ország egyik legkiterjedtebb tanyarendszerével rendelkezik, s itt él a lakosság 9%-a. Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető a régió egy részének újratanyásodási folyamata. Ezt látszik igazolni többek között az is, hogy a külterületi népesség aránya az utóbbi években nem csökkent. A Homokhátság tanyavilágában készült tanulmány szerint a városokból a tanyára újonnan kiköltöző családok (szociális migráció) egy részénél a lakóhelyváltás kiváltó okaként a hátrányos szociális helyzet szerepelt, melyet az olcsóbb tanyai életvitellel, illetve mezőgazdasági termeléssel próbáltak ellensúlyozni. Kellő szaktudás és termelőeszközök hiányában azonban nem sok esély teremtődik a magas jövedelmezőség elérésére, ami az adott család szociális helyzetének további romlását eredményezheti.
A NEHEZEN ÉLŐK HELYZETÉNEK VIZSGÁLATA DÉL-ALFÖLDÖN
459
Az elszegényedés a régióban a külterületen élőket, a fejletlen infrastruktúrájú, elöregedett térségek lakosait különösen fenyegeti. Itt nincs reális esély a munkahelyek számának lényeges növelésére, ami e területek lakosainak lehetőséget teremtene az önfenntartáshoz. Az itt élő lakosság hátrányos helyzetének kialakulásában, kirekesztődésében az átlagnál rosszabb lakáskörülményeknek, a közműellátás hiányosságának, az alacsony iskolázottsági és foglalkoztatottsági szintnek, s az ebből adódó rendkívül alacsony jövedelmeknek van meghatározó szerepe. Természetesen itt a szegénység a gyermekeket is érinti, s anyagi okból e gyermekek veszélyeztetettsége nagyobb, mint a régió más területein élő alacsony jövedelmű családok gyermekeié. A Homokhátságon (amely 15 települést foglal magába a Mórahalomi, a Szegedi és a Kiskunhalasi kistérségekből) készült tanulmány2 szerint a gyermekek veszélyeztetettsége több mint hatszorosa a külterületeken a belterülethez képest. E térségben a védelembe vett gyermekek 82%-a, a családból kiemeltek 88%-a a tanyán élő családok köréből kerül ki. Kulcsszavak: nehezen élők, hátrányos helyzet, nagycsaládosok, kirekesztődés, újratanyásodás. Resume The article is built on data of the micro census held in 2005. In general, people in Southern Great Plain live in less favourable conditions than the total national population but there are some groups there which live in even worse circumstances than the average. They comprise people living with three or more children, lone parents and old-aged people living alone. It is characteristic of all the three groups that they live on a lowerthan-average income, and their expenditures are higher than the average. Families having many children are poorer than those raising fewer children. The poverty of children living in large families or in outskirts of settlements is more serious and their lag is often more difficult to make up today than in the previous decades. In addition to worse-than-average housing conditions extremely low incomes play a key role in the social exclusion of people living in outskirts and on detached farms.
2 Forrás: A hátrányos helyzetű tanyai gyermekek helyzetének és a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok működési hatékonyságának vizsgálata a Homokhátságon, 2003.
HORVÁTH CSABA
A Békéscsabai kistérség demográfiai jellemzőinek alakulása∗ Hazánkban 2004 óta kormányhatározat rendelkezik a többcélú kistérségi szerveződések támogatásáról. Ennek keretében egyre nagyobb szerepet szánnak a jövőben a közszolgáltatásoknak a lakossági ellátások terén. A kistérségi szintű közszolgáltatások szervezéséhez pedig kiemelt fontosságú a demográfiai háttér alapos ismerete. Munkámban feltárom a Békéscsabai kistérség egészének, illetve településeinek demográfiai helyzetét, problémáit. Összehasonlító térbeli dimenzióként egyrészt a kistérség közvetlen társadalmi-gazdasági környezete, vagyis Békés megye, másrészt a következő NUTS-szintet jelentő dél-alföldi régió másik két megyeszékhelye (Szeged, Kecskemét) kistérségének adatai, harmadrészt a főváros nélküli országos adatok szerepelnek. A Békéscsabai kistérség települési összetétele többször változott az elmúlt években. A (2006 végén érvényes) besorolás szerint Békéscsabán kívül Doboz, Kétsoprony, Telekgerendás és Csabaszabadi tartozik a kistérségbe. A négy község közel fekszik Békéscsabához, maximum 20 km-es távolságban. Kapcsolatuk a megyeszékhellyel egyértelmű, Békéscsaba vonzáskörzete azonban ennél nagyobb, számos egyéb településre is kiterjed. Demográfiai szempontból meghatározó, hogy a kistérség összlakosságának csaknem kilenctizede Békéscsabán él, ezáltal a megyeszékhely népesedési mutatói, népmozgalmi folyamatai döntő mértékben meghatározzák a kistérség egészének demográfiai helyzetét. A népesség számának alakulása A népesség∗∗ számának alakulása a Békéscsabai kistérség településein∗∗∗ a népszámlálások időpontjában, 1870–2001 Év
Békéscsaba
Csabaszabadia)
Doboz
Kétsoprony
Telekgerendás
1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001
27 624 29 490 30 979 33 976 38 143 42 014 47 412 50 325 44 053 51 798 58 654 68 044 67 157 67 971
– – 342 375 1041 1026 683 761 926 1187 873 568 452 391
2663 3319 3416 4109 4763 4689 5081 5342 5781 5598 5056 4916 4691 4547
1292 1510 1614 1812 2022 2064 2090 2265 2237 2179 1781 1633 1542 1559
1481 1607 1682 1830 2181 2146 2084 2360 2117 2621 2031 1617 1584 1647
1. táblázat
A kistérség Békéscsabai népessége az 1870-eshez kistérség képest, % 33 060 100,0 35 926 108,7 38 033 115,0 42 102 127,4 48 150 145,6 51 939 157,1 57 350 173,5 61 053 184,7 55 114 166,7 63 383 191,7 68 395 206,9 76 778 232,2 75 426 228,1 76 115 230,2
Forrás: Népszámlálás 2001, 6. Területi adatok, Békés megye. ∗ A Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra javasolta. ∗∗ 1960-ig jelenlevő összes népesség, 1970-től lakónépesség. ∗∗∗ A 2001-es közigazgatási beosztás szerint. a) Csabaszabadi adatait a KSH visszamenőleg is megadta, arra az időre, amikor még Békéscsaba része volt.
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
461
A kistérség két régi, történelmi településének, Békéscsabának és Doboznak a lélekszáma az első népszámlálástól egészen a 20. század második harmadáig nőtt, az előbbi 1980-ban, az utóbbi 1960-ban érte el legnagyobb népességszámát. A kistérség összlétszáma az első cenzus, 1870 óta folyamatosan emelkedett, ebben törést csak a 2. világháború okozott. A folyamat 1980 után, a demográfiai folyamatok negatívvá válásával állt, illetve fordult meg (1. táblázat). Az 1980-as évek eleje óta tartó országos demográfiai recesszió természetesen a kistérség településeit sem kerülte el. 1990. január 1. és 2006. január 1. között a Békéscsabai kistérség együttes lakónépessége – a mai kistérségi besorolás szerint nézve – 2,5%-kal, csaknem 1900 fővel csökkent. A vizsgált másfél évtized alatt a lakosság számának alakulása nem egyenletesen csökkenő trendet mutatott, hanem kissé hullámzóan változott. A legtöbben 1994. január 1-jén éltek az 5 településen, a legkevesebben éppen 2006 elején. Ha a két szélső értéket nézzük, megállapítható, hogy a kistérség bő egy évtized alatt Kétsoprony, Telekgerendás és Csabaszabadi jelenlegi együttes lakosságánál is nagyobb számú, közel 4 ezer fős, vagyis összesen mintegy 5%-os népességveszteséget könyvelhetett el. Ugyanakkor a kistérségben regisztrált népességszám-csökkenés lényegesen kedvezőbb, mint a megye egészében tapasztalt, ami egyértelműen mutatja, hogy a megyeszékhely és környéke összességében még mindig jobb, vagy inkább kevésbé rossz demográfiai helyzetben van, mint a megye településeinek többsége. A rossz helyzet pedig különösképpen igaz, ha a Békéscsabai kistérség mutatóit az országoshoz1, vagy a dél-alföldi másik két dél-alföldi megyeszékhely kistérségének mutatóihoz hasonlítjuk (2. táblázat). 2. táblázat
A népességszám változása 1990 és 2005 között Terület Békéscsaba Csabaszabadia) Doboz Kétsoprony Telekgerendás Békéscsabai kistérség Békés megye Kecskeméti kistérség Szegedi kistérség Ország összesen (Budapest nélkül)
Lakónépesség
(százalék) Állandó népesség
–2,6
–5,5
–17,7
–12,2
–2,8
–3,3
0,5
–3,5
5,6
5,6
–2,5
–4,6
–6,3
–7,6
5,6
3,3
–0,1
0,9
0,2
–0,9
a) 1994–2005 között. (Csabaszabadi 1993-ban vált külön Békéscsabától, így esetében az adatok 1994-től értendők. A megelőző években adatai Békéscsaba adataiban szerepelnek. Ahol nem, ott ezt külön említem.) Forrás: KSH.
A Békéscsabai kistérségen belül is számottevő differencia figyelhető meg. Az ötből csak két településen, Telekgerendáson és Kétsopronyban éltek többen 2005. január 1-jén, 1 Országos adatokon mindenhol a Budapest nélküli vidéki átlag értendő.
462
HORVÁTH CSABA
mint 1990 elején, 2006 első napját nézve viszont mindössze Telekgerendásra igaz ez a megállapítás. A vizsgált időszakban Kétsoprony lakónépessége jellemzően 1520 és 1600 fő között ingadozott, vagyis a jelenleginél éltek már többen és kevesebben is a településen, így esetében egyértelmű tendenciáról nem beszélhetünk, bár tény, hogy az utóbbi pár évben a csökkenés vált jellemzővé. Telekgerendás ugyanakkor – kisebb hullámzásokkal – gyakorlatilag egyenletesen, másfél évtized alatt csaknem 7%-kal növelte lakónépességét. Érdekesség, hogy 1990-ben a két község még azonos népességszámmal rendelkezett, mára azonban több mint 120 fős különbség mutatkozik Telekgerendás javára. A többi három településből Békéscsaba és Doboz népessége a kistérségi átlaggal nagyjából megegyező, Csabaszabadié viszont azt lényegesen meghaladó mértékben csökkent az időszak alatt. A megyeszékhely lakónépessége 1993-ig nőtt, majd jelentős csökkenést követően néhány évig rapszodikusan változott, 2000 után viszont ismét erőteljes csökkenésbe kezdett. Dobozon végig a hullámzó népességszám-változás volt jellemző, így esetében sem lehet egyértelmű tendenciát megállapítani. Nem úgy Csabaszabadi esetében, amely önálló léte óta folyamatosan veszíti el lakosait, és bár ez a rossz folyamat az elmúlt 3 évben megállt, a település így is rendkívül kedvezőtlen helyzetben van, a népességfogyás tartós megállítása vagy megfordítása reménytelennek tűnik. Némileg árnyalja a képet, ha az állandó népességet is megvizsgáljuk. Ebben a tekintetben 1990 és 2005 relációjában a kistérség három települése – Csabaszabadi és Telekgerendás kivétel – egy kicsit még kedvezőtlenebb képet mutat, mint a lakónépesség terén. A kistérség állandó és lakónépességének változása egyébként hűen követi a megyeszékhely eme mutatóinak változását, ami nem véletlen, hiszen a kistérség összlakosságának csaknem 90%-a Békéscsabán él, így döntően az itt élők népmozgalmi adatai alakítják a kistérség egészének demográfiai folyamatait. A jövő szempontjából nem túl biztató tény, hogy a vizsgált időszakon belül éppen 2005. január 1-jén volt az ötből négy település állandó lakossága a legkevesebb, ami esetükben – a népességszám-változási tendenciát is figyelembe véve – a tartós népességcsökkenés irányába mutat. Ezzel szemben Telekgerendás állandó lakosainak száma 2004ben érte el legmagasabb értékét 1990 óta, ami a község egyenletes, folytatódó népességnövekedését vetíti előre, bár ezt egyéb tényezők – amint az a későbbiekben látható – némileg módosítják. Külterületi népesség Érdekes és fontos információ egy-egy település, különösen az alföldiek esetében a külterületi népesség aránya. Békés hagyományosan a tanyásabb megyék közé tartozik, bár a külterületen élők aránya nem közelíti meg a Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Pest megyében megfigyelhetőt. A 20. század második felében intenzíven csökkent a külterületi lakosok száma, nem volt ez másként a Békéscsabai kistérségben sem. Az 1990-es években a kistérségben egyrészt – főleg a mezőgazdasági vállalkozók és a módosabb városi lakosok körében – a tanyasi életforma reneszánsza következett be, másrészt gazdasági-pénzügyi kényszer hatására a szegényebbek körében is felerősödött a tanyákra való kiköltözés. Ennek révén 2001-re – Csabaszabadi és Kétsoprony kivételével – abszolút értékben és lakosságarányosan is nőtt egy kicsit a külterületi népesség. Jelen-
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
463
leg egyedül Doboz környékén nem él számottevő külterületi lakosság, a legnagyobb arányú külterületi népességet pedig Kétsoprony körül találjuk. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a megyeszékhelyről többen költöztek ide a megüresedő házakba, bár többségükben továbbra is helyi kötődésűek élnek a tanyákon (3. táblázat). 3. táblázat
A külterületi népesség száma és aránya a kistérség településein a népszámlálások időpontjában*, 1980, 1990, 2001 A külterületi népesség Terület
száma, fő
aránya, %
száma, fő
1980 Békéscsaba
aránya, %
száma, fő
1990
aránya, %
2001
3 869
6,6
2 744
4,0
3 105
4,6
Csabaszabadi
327
37,5
182
32,0
95
21,0
Doboz
110
2,2
35
0,7
37
0,8
Kétsoprony
820
46,0
567
34,7
499
32,4
Telekgerendás
370
18,2
148
9,2
204
12,9 5,2
5 496
8,0
3 676
4,8
3 940
Békés megye
Békéscsabai kistérség
34 567
7,9
22 310
5,1
19 712
4,8
Kecskeméti kistérség
39 559
26,9
27 978
17,8
29 057
18,1
Szegedi kistérség
10 967
6,1
7 311
3,7
10 786
5,3
458 489
5,5
296 903
3,4
292 732
3,5
Ország összesen (Budapest nélkül)
*A 2001-es közigazgatási beosztás szerint. Forrás: KSH.
Népmozgalmi folyamatok A negatív demográfiai folyamatok legfőbb generátora – az országos tendenciákkal megegyezően – a demográfiai olló egyre szélesebbre nyílása, vagyis az a tény, hogy a vizsgált időszakban a születések és a halálozások száma fokozatosan távolodott egymástól. Amíg a halálozások száma évek óta viszonylag magas szinten stabilizálódott, addig évről évre kevesebb újszülött jött a világra, aminek eredményeképpen országosan és a kistérségben is egyre markánsabb természetes fogyás következett be. Az élve születések arányát tekintve a Békéscsabai kistérség valamennyi, az elemzésben szereplő térbeli dimenzióban hátul kullog. A 16 év átlagának 9,2 ezrelékes születési rátája még az ugyancsak alacsony megyei értéktől is elmarad, az országos, valamint a Szegedi és a Kecskeméti kistérség azonos adataitól való különbözőség pedig még jelentősebb. Születési mutatóit tekintve Békéscsaba a megyeszékhelyek viszonylatában ugyan a középmezőnyben helyezkedik el, azonban az időszakon belül 12-ről 8 ezrelék alá esett vissza a születési ráta, ami abból adódik, hogy napjainkban a szülőképes korú nők termékenységi rátája nagyon alacsony. Az 1950-es években indult demográfiai hullám az 1970-es években még éreztette hatását egy újabb hullámmal, azonban az ennek következményeként az 1990-es évekre, illetve az ezredforduló környékére várt újabb születési
464
HORVÁTH CSABA
hullám nem következett be, és bizton állíthatjuk, hogy nem is fog. Nélküle pedig a populáció szinten tartása, a fogyás megállítása, illetve megfordítása nagyon nehéz, csak egyéb módokon – a halálozások számának csökkentésével, vagy az elköltözni szándékozók megtartásával, a beköltözni szándékozók idecsábításával – lehetséges, amelyek jelenleg elég utópisztikusnak tűnnek. A Békéscsabai kistérség halálozási adatai kedvezőbbek a Szegedi és a Kecskeméti kistérség, valamint az ország egészének mutatóinál, a megyei halálozási rátánál pedig lényegesen jobbak. Ennek köszönhető, hogy a természetes fogyás nem olyan nagy mértékű a kistérségben, amint azt az alacsony születési ráta indokolná. A vizsgált időszak alatt regisztrált 3,2 ezrelékes természetes fogyás megyei viszonylatban jónak számít, más dimenzióban viszont nem. A megyeszékhelyekkel összehasonlítva például kimondottan rosszak Békéscsaba halálozási mutatói, és a természetes fogyás csak néhány megyeszékhelyen nagyobb, mint itt. De a kistérségi 3,2 ezrelékes természetes fogyásnál a főváros nélküli országos, valamint a Szegedi és a Kecskeméti kistérségi mutató is jobb, ami egyértelműen a Békéscsabai kistérség már említett rosszabb születési adatai miatt van (1. ábra). 1. ábra
A születések és a halálozások számának alakulása a Békéscsabai kistérségben, 1990–2005 1200
fő
1000 800 600 400 200
Élve születések
2005
2004
2003
2002
2001
2000
1999
1998
1997
1996
1995
1994
1993
1992
1991
1990
0
Halálozások
Forrás: KSH.
A kistérségen belül a településenként számottevő különbségeket mutató születési és halálozási ráták miatt nyilvánvalóan a természetes szaporodás terén is nagy a szóródás. Az öt település közül éppen – a legalacsonyabb születési és mérsékelten magas halálozási rátával rendelkező – Békéscsaba produkálta a legnagyobb természetes fogyást 1990 és 2005 között, ami hosszú távon előrevetíti a kistérség természetes fogyását. A települések közül Telekgerendás az egyetlen, amely 1990 és 2005 viszonylatában azzal büszkélkedhet, hogy nem produkált természetes fogyást, igaz, szaporodást sem. Esetében viszont intő jel, hogy az 1990-es évek elején még jellemző természetes szaporodás az évtized
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
465
második felében – néhány év kivételével – természetes fogyásba csapott át, és az utolsó vizsgált évben, 2005-ben is ez történt. Annyit meg kell még említeni, hogy a kistérség 4 községe, de különösen a 3 kisebb lélekszámú esetében a kis számok törvénye alapján néhány fővel kevesebb vagy több születés, illetve haláleset akár több ezrelékes eltérést is generálhat. Emiatt úgy tűnhet, hogy egy-egy évben ugrásszerű változás következett be a népmozgalom terén, pedig ez hosszabb távon nem feltétlenül van így. Valójában inkább a hullámzó változás jellemezte a kis települések demográfiai folyamatait a vizsgált időszakban, esetükben egyértelmű tendenciákról kevésbé beszélhetünk. A harmadik fontos népmozgalmi mutatót, a vándorlást tekintve azt látjuk, hogy a Békéscsabai kistérség 0,8 ezrelékes vándorlási passzívuma lényegesen kedvezőbb a Békés megyeinél, azonban egyrészt ez az érték jóval kedvezőtlenebb az országosnál, valamint a másik két dél-alföldi megyeszékhely kistérségének mutatójánál, másrészt a negatív vándorlási egyenleg nem kompenzálta a természetes fogyást, hanem éppen tovább fokozta azt. A kistérség vándorlási egyenlege gyakorlatilag Békéscsabáéval szinkronban, éppen attól függően változott. Az 1990-es években a megyeszékhelyek relációjában megfigyelhető viszonylag kedvező népességszám-változási tendencia elsősorban Békéscsaba pozitív vándorlási egyenlegének volt köszönhető. A megyeszékhely 1996-ig vándorlási aktívumot produkált, majd 1997 és 2003 között – 2001 kivételével – ez passzívumba váltott, és csak 2004-ben fordult ismét aktívumba, hogy azután 2005-ben ismét negatív vándorlási egyenlegbe csapjon át. Az elmúlt néhány évben Békéscsaba a legrosszabb vándorlási mutatójú megyeszékhelyek közé került át. Ennek oka, hogy napjainkra lecsökkent az 1990-es években még vándorlási passzívumot eredményező közép- és felsőfokú oktatásban itt tanuló vidékiek száma. A város vándorlási egyenlege korábban azért volt viszonylag kedvező, mert az egyébként mérsékelt bevándorlás mellé mérsékelt elvándorlás párosult. Az 1990-es évek végétől ugyanakkor lassan, de egyértelműen visszaesett az amúgy sem magas bevándorlás, egyes években viszont kiugró értékeket ért el az elvándorlás, aminek következményeként például 2002-ben és 2003-ban együttesen több mint 1200 fős vándorlási passzívumot könyvelhetett el a megyeszékhely. A vizsgált időszak egésze alatt Békéscsabáról 841-gyel többen költöztek el, mint ahányan itt telepedtek le. Még rosszabb a kép, ha csak az állandó lakosok vándorlását nézzük, hiszen ezen a téren 1123 fős passzívumot mondhat magáénak a város. Ez utóbbiban elsősorban a fiatalabb korosztályok érintettek, és az első számú ok nyilvánvalóan a helyi foglalkoztatás (későbbiekben még említésre kerülő) beszűkülése, a nagyobb, fejlettebb, jobb életlehetőséget biztosító települések elszívó hatása. A vizsgált időszakban vándorlási szempontból Telekgerendás ismét kivételt képez, hiszen az időszak alatt 3,4 ezrelékes vándorlási aktívumot mutathatott fel. A 90 fős vándorlási nyereség és a 0 ezrelékes természetes szaporodás révén a község számottevő tényleges szaporodást ért el másfél évtized alatt. Igaz, ismét figyelmeztető lehet, hogy esetében az utolsó két évben az elvándoroltak száma meghaladta a beköltözőkét (4. táblázat). Bár Békéscsaba esetében a szuburbanizációs jelenség kisebb volumenű, mint a nagyobb városoknál, de azért létező folyamat, igaz, elsősorban a város peremén kialakult kertvárosi területekre (például a Gyulai, a Dobozi, a Vandháti út környéke, Erzsébethely nyugati széle, Öntözött-rét, Keleti kertek), valamint az egyéb belterületekre (Gerla,
466
HORVÁTH CSABA
Mezőmegyer, Fényes), kisebb részben a külterületi településrészekre (Kisrét, Nagyrét, Felsőnyomás stb.) irányul. A potenciális vidéki kiköltözési célállomások közül Telekgerendás az ideális helyszín (a dolgozat készítésekor a Gyulai kistérségbe tartozó Újkígyós hasonló még, bár nem teljesen azonos okokból), mivel a 47-es számú főúton és vonattal is jól, rövid idő alatt elérhető, a meglévő, megvásárolható ingatlanok nem túl idősek, valamint az elmúlt években olcsó telkeket biztosítottak az építkezők számára. Ezenkívül a falu alapvetően nyitott, befogadó. A község az infrastruktúra fejlesztése (például utak aszfaltozása) terén is jelentősen előrelépett, a szennyvízcsatorna kiépítése várat még magára. A többi település nem rendelkezik ugyanilyen kedvező adottságokkal, főleg közlekedés-földrajzi szempontból, ezért nem váltak a megyeszékhelyről kiköltözők célállomásává. Telekgerendás esetében bizakodással töltheti el a település vezetőit, hogy a kiköltözők jelentős része állandó lakcímét is ide tette át, vagyis nem átmeneti, hanem véglegesnek szánt letelepedésről van szó. 4. táblázat
A Békéscsabai kistérség főbb demográfiai mutatói, 1990–2005 (ezrelék) Tényleges szaporodás, fogyás (–)
Születési ráta
Halálozási ráta
Természetes szaporodás, fogyás (–)
Békéscsaba Csabaszabadia) Doboz Kétsoprony Telekgerendás
9,0 9,0 11,0 10,4 9,6
12,4 11,5 13,4 11,9 9,6
–3,3 –2,5 –2,4 –1,5 0,0
–0,8 –9,2 –1,2 –1,4 3,4
–4,1 –11,7 –3,6 –2,9 3,4
Békéscsabai kistérség Békés megye Kecskeméti kistérség Szegedi kistérség Ország összesen (Budapest nélkül)
9,2 9,7 11,2 10,2
12,3 14,8 12,6 12,5
–3,2 –5,1 –1,5 –2,3
–0,8 –2,2 3,5 1,0
–3,9 –7,3 2,1 –1,3
10,6
13,5
–2,9
0,8
–2,1
Terület
Vándorlási egyenleg
a) 1994–2005 között. Forrás: KSH.
Kétsoprony kapcsán megemlítendő még, hogy a község alapvetően zárt, nem integráló, a betelepülőket nehezen fogadja be, ezért sem vált a békéscsabai szuburbanizáció célpontjává. Doboz ennél nyitottabb, befogadóbb település, bár annak mértéke nem éri el a telekgerendásit. Csabaszabadiban mindent elkövetnének, hogy az elvándorlást megállítsák, illetve a betelepülést támogassák, de ez munkahelyek, iskola hiányában még annak ismeretében is elég reménytelennek tűnik, hogy az elmúlt három esztendőben megfordult a negatív tendencia, és a kisközség néhány fős vándorlási nyereséget regisztrálhatott. Új házak gyakorlatilag elvétve épülnek a faluban, a régi, piaci szempontból értéktelenekre pedig nem szívesen adnak hitelt a bankok, tovább nehezítve ezzel a beköltözni szándékozók helyzetét.
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
467
Nemek és kor szerinti összetétel 2006. január 1-jén a kistérség lakosságának több mint 53%-a nő, valamivel kevesebb mint 47%-a férfi volt. Önmagában a nőtöbblet nem meglepő, hiszen ez országosan jellemző, azonban annak mértéke már szembetűnő. A Békéscsabai kistérségben az átlagosnál jóval magasabb a nők aránya (a vizsgált dimenziókban, de az egész Dél-Alföld 25 kistérségén belül is csak a Szegedi kistérségben magasabb ennél), ami elsősorban a megyeszékhelyen tapasztalható nagyarányú nőtöbbletnek köszönhető. Békéscsabán a máshol jellemző fiatalabb kori férfitöbblet sem domináns, illetve már 20 éves kor fölött megszűnik, így az idősebb generációkban egyre erőteljesebb nőtöbblet összességében az átlagosnál is nagyobb létszámfölényt eredményez a „gyengébb nem” számára (2. ábra). 2. ábra
Az ezer férfira jutó nők száma, 2006. január 1. fő 1200 1150 1100 1050 1000 950 900 Békéscsaba
Csabaszabadi
Doboz
Kétsoprony
Telekgerendás
Békéscsabai kistérség
Forrás: KSH.
A vizsgált időszak alatt a kistérség egészében egyenletes módon és jelentősen csökkent a gyermekkorúak, 1990-től 1998-ig kissé nőtt, majd azóta gyakorlatilag stagnál az aktív korúak aránya, az időskorúaké viszont egyenletes és számottevő növekedést mutat. Ez a megállapítás a lakó- és az állandó népességre egyaránt igaz. A kistérség településeinek korösszetétele, illetve annak változása ugyanakkor számottevő eltéréseket mutat (5. táblázat). Valamennyi vizsgált térbeli dimenzióban, így természetesen a Békéscsabai kistérség egészében is egyértelműen kirajzolódik az adatokból, hogy az elmúlt másfél évtizedben jelentős elöregedés következett be, és meglehetősen kedvezőtlen korszerkezet alakult ki. Ennek alapvető oka nyilvánvalóan a korábban említett egyre alacsonyabb születésszám. 1990-ben a kistérség egészében, illetve az egyes településeken is nagyjából az átlagosnak megfelelően, vagy csak kissé az alatt alakult a gyermekkorúak aránya. Megfigyelhető, hogy már ekkor is Békéscsabán volt a települések között a legkisebb a 0–14 évesek aránya, 2005-re pedig ez még egyértelműbbé vált. Ekkorra a kistérség egészében a gyermekkorúak aránya az országos, sőt a megyei átlag alá csökkent, ami a megyeszékhely rossz mutatóinak következménye.
1 584
Telekgerendás
160 319 201 997 8 358 049
Kecskeméti kistérség
Szegedi kistérség
Ország összesen (Budapest nélkül) 8 400 206
201 602
168 704
389 590
73 904
1 691
1 563
4 591
368
65 691
2005
21,3
19,8
21,8
20,2
20,2
21,5
21,0
20,8
–
20,1
1990
16,3
14,8
16,6
15,3
14,3
15,0
16,3
16,6
16,3
14,1
2005
A gyermekkorúak (0–14 évesek) aránya január 1-jén, %
66,1
67,2
66,7
64,8
67,3
69,8
67,1
65,6
–
67,3
1990
68,6
70,6
69,3
67,3
69,4
67,5
67,9
68,3
64,9
69,6
2005
Az aktív korúak (15–64 évesek) aránya január 1-jén, %
12,7
13,0
11,5
15,0
12,6
8,7
11,9
13,6
–
12,6
1990
15,1
14,5
14,1
17,4
16,3
17,5
15,7
15,1
18,8
16,3
2005
Az időskorúak (65–X évesek) aránya január 1-jén, %
59,5
65,8
52,9
73,9
62,4
40,6
57,0
65,5
–
62,8
1990
92,8
97,8
85,1
113,8
113,8
116,5
96,5
90,4
115,0
116,1
2005
Öregedési index január 1-jén, %
*A 2001-es közigazgatási beosztás szerint. Csabaszabadi esetében 1990-re visszamenőleg nem készült el korcsoportos besorolás, ezért adatai ekkor Békéscsaba adataiban szerepelnek. Forrás: KSH.
411 887
Békés megye
75 426
1 542
Kétsoprony
Békéscsabai kistérség
4 691
–
67 609
1990
Doboz
Csabaszabadi
Békéscsaba
Terület
A lakónépesség száma január 1-jén, fő
A Békéscsabai kistérség településeinek korösszetétele*
5. táblázat
468 HORVÁTH CSABA
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
469
Az időszak alatt jellemzően minden területi dimenzióban a 15–64 év közötti korosztály arányának 1–3%-os növekedése volt megfigyelhető, ami egyrészt a korábbi, nagyobb számú gyermekkorúak felnövésének, aktív korba kerülésének, másrészt az egyes települések esetében a beköltöző fiataloknak vagy középkorúaknak is volt köszönhető. Az időskorúak aránya 1990-ben a kistérség egészét tekintve tulajdonképpen kedvező volt. 15 év alatt azonban radikális változás következett be az egyes településeket és a kistérség egészét nézve is, ami szinkronban van a megye egészében tapasztalható elöregedési folyamattal. A 65 éves és idősebb korosztály aránya a kistérség egészében, azon belül Békéscsabán, Csabaszabadiban és Telekgerendáson jelentősen meghaladja az országos, valamint a Szegedi és Kecskeméti kistérségi átlagot. Csupán Doboz és Kétsoprony mutatói jobbak a kistérségi átlagnál. Mindezt nagyon jól érzékeltetik az egyes területek öregedési indexei, melyek tökéletesen mutatják a 15 év alatt mindenhol bekövetkezett elöregedés mértékét és az egyes települések, illetve területek közötti különbségeket. Annyit mindenképpen meg kell még említeni a kistérség egyes településeiről, hogy a korcsoportos összetétel, vagyis a gyermekkorúak alacsony, az időskorúak magas aránya a jelenlegi nagy eltartotti teher mellett hosszú távon a természetes önreprodukció terén sem kecsegtet semmi jóval, különösen Békéscsabán, Csabaszabadiban és Telekgerendáson. Ez utóbbinál álljunk meg egy pillanatra, hiszen a kistérségben ez az egyetlen, természetes szaporodást és jelentős vándorlási nyereséget produkált település! A korcsoportos összetételt, illetve annak alakulását vizsgálva viszont komoly figyelmeztető jel, hogy az 1990es évek elején még fiatalos összetételű község mostanra – Csabaszabadival vállvetve – a leginkább elöregedővé vált. Ha ez nem változik például a születésszám növekedésével, a fiatal, családot itt alapító, gyermekeket itt vállaló beköltözők számának növekedésével, akkor az eddig kedvező demográfiai mutatók rövidesen a visszájukra fordulnak. Gazdasági aktivitás, ingázás A már említett kedvezőtlen demográfiai folyamatok eredményeként az 1980-as évek óta a csökkenő népességszám, az átalakult korszerkezet jellemző minden területi vetületben. A gazdasági aktivitási szerkezet is átalakult, a változás mértéke azonban lényegesen meghaladja a demográfiai változásokét. Ennek első és talán legfontosabb eleme, hogy 1980 és 2001 között minden vizsgált területi dimenzióban radikálisan, jellemzően 10–12%-kal csökkent a népességen belül a foglalkoztatottak aránya. Ez nyilvánvalóan azért is probléma, mert ezáltal a rájuk eső eltartási teher jelentősen megnőtt. A foglalkoztatottak számának ilyen mértékű csökkenése nem magyarázható csak a korszerkezet átalakulásával, hiszen mint látható volt, az elmúlt másfél évtizedben nőtt ugyan az időskorúak aránya, de az aktívkorúaké is legalább stagnált. Az utóbbiak népességen belüli aránya a legtöbb területen évek óta 65% körüli, ehhez képest a ténylegesen foglalkoztatottak településenként 30–40% közötti arányai nagyon alacsonyak. A folyamat további magyarázata egyrészt a munkanélküliek megjelenése, másrészt az inaktívak, elsősorban a leszázalékolt rokkantnyugdíjasok, járadékosok számának dinamikus növekedése, harmadrészt az eltartottak közé tartozó tanulók magasabb száma azáltal, hogy egyre hoszszabb ideig maradnak az oktatási rendszerben (6. táblázat). A foglalkoztatottak számának nagymértékű csökkenése mellett a másik kardinális változás az inaktív keresők számának és népességen belüli arányának ugrásszerű növeke-
470
HORVÁTH CSABA
dése. Amíg a Békéscsabai kistérségben 1980-ban a foglalkoztatottak száma csaknem 2,5-szerese volt az inaktívakénak, addig 2001-ben már csak néhány százalékkal haladta meg azt. A települések közötti különbségek ezúttal is jól kirajzolódnak az adatokból. A megyeszékhely viszonylag kedvező foglalkoztatotti mutatóját csak Telekgerendásé közelíti meg, a másik három községé lényegesen elmarad ettől. A korábbi foglalkoztatottak közül kikerültek kisebb részben a munkanélküliek, nagyobb részben az inaktív keresők létszámát gyarapították. 1990 és 2001 között minden vizsgált területi dimenzióban nőtt a munkanélküliek száma és aránya. A legnagyobb arányú növekedés Telekgerendáson következett be, és 2001-ben már itt volt a legmagasabb az arányuk. Ez azért is érdekes, mert a községek közül itt van a legtöbb munkahely, sőt egyes (például tanári) munkakörök betöltését idejáró ingázókkal oldják meg. Az is tény ugyanakkor, hogy a négy község közül itt a legkisebb az inaktívak aránya, Dobozon, de különösen Csabaszabadiban lényegesen magasabb. Az utóbbi településeken nagyobb arányban vannak azok, akik a munkából kikerülve – éppen a kilátástalan elhelyezkedési lehetőségek miatt – vélt vagy valós egészségi problémák miatt leszázalékoltatják magukat, ezáltal az inaktív járadékosok, rokkantnyugdíjasok számát gyarapítják. Csabaszabadiban az elmúlt pár évben minden komolyabb foglalkoztató megszűnt, ezáltal tovább csökkent a foglalkoztatottak száma. Ami a foglalkoztatottak napi munkába járását illeti, megállapítható, hogy mind a négy kistérségbeli községben meghatározó az ingázás. A 2001-es cenzus idején mind a négy község munkavállalóinak több mint 40%-a ingázott. Azóta több környező foglalkoztató megszűnése miatt az arányuk – a települések vezetőitől szerzett információk alapján – tovább nőtt. Összehasonlításként: 2001-ben ugyanez a mutató a megyeszékhelyen 8% volt, bár abszolút értékben ez mégis mintegy másfélszerese a négy községből eljáró dolgozók együttes számának. Az ingázók több mint 90%-a a megye más településére, elsősorban Békéscsabára jár dolgozni, a közelség miatt természetesen naponta. Nyugodtan kijelenthető, hogy a helyi korlátozott munkalehetőségek miatt a megyeszékhely gazdasági erősödése, ezáltal újabb munkahelyek létesítése mindegyikük érdeke. Ennek híján a potenciális, gyakran kvalifikáltabb vagy szakmai képesítéssel bíró ingázók máshol, távolabb keresnek megélhetési forrást, és véglegesen elhagyják szülőfalujukat. Ez tapasztalható az elmúlt 3-4 évben például Kétsopronyban, ahol pedig nagy a falu közösségi megtartóereje, de Csabaszabadit is említhetem, ahonnan a munkahelyek megszűnése miatt egyre többen ingáznak vagy éppen elköltöznek, így tovább csökken a falu lakossága. Az elmúlt néhány évben bekövetkezett, illetve jelenleg folyamatban levő békéscsabai munkahelymegszűnések (például Kötöttárugyár, Barnevál, Tejüzem, István Malom, Hűtőház) nyilvánvalóan nemcsak a helyi, hanem a környező települések munkaerőpiacára is negatívan hatottak, és a munkanélküliek számának növekedésén túl a máshova történő ingázást, illetve az elvándorlást is fokozták, sőt fokozni fogják a következő években. Az élelmiszer-ipari munkahelyek megszűnése súlyosan érintett számos környékbeli mezőgazdasági termelőt, illetve beszállítót is. Többen hosszú ideje várnak a pénzükre, illetve csökkentették vagy korlátozták a termelésüket, vagyis a fent említett üzemek bezárása negatívan hatott a helyi foglalkoztatási lehetőségekre. Ez a kistérségnek mind a négy községét érintette, különösen erősen a teljesen agrárjellegű Kétsopronyt.
43,2
46,7
*A 2001-es közigazgatási beosztás szerint. Forrás: KSH.
44,0
47,6
Szegedi kistérség Ország összesen (Budapest nélkül)
45,4
48,8
42,0
45,9
Kecskeméti kistérség
44,7
49,2
42,5
43,2
43,8
44,8
1990
Békés megye
48,9
54,1
Telekgerendás
Békéscsabai kistérség
48,4 48,0
Kétsoprony
49,3
Doboz
48,8
Csabaszabadi
1980
Békéscsaba
Terület
35,0
37,6
38,6
31,5
37,4
36,1
32,0
29,9
27,1
38,2
2001
A foglalkoztatottak aránya
–
–
–
–
–
–
–
–
–
–
1980
1,2
0,9
1,1
1,2
1,1
0,9
0,8
1,6
2,0
1,1
1990
4,3
3,7
3,7
5,0
3,8
5,3
3,4
4,3
2,0
3,8
2001
A munkanélküliek aránya
19,5
20,9
17,0
21,4
19,8
14,8
17,6
20,3
18,5
19,9
1980
24,9
24,9
22,2
26,9
24,9
19,6
23,9
26,8
25,2
24,9
1990
32,6
29,5
28,8
36,8
32,3
34,4
35,2
39,2
45,5
31,6
2001
Az inaktív keresők aránya
A népesség megoszlása gazdasági aktivitási főcsoportok szerint a népszámlálások időpontjában*, 1980, 1990, 2001
33,8
31,6
34,2
32,7
31,4
31,1
34,4
31,3
32,2
31,3
1980
30,7
30,2
31,3
29,9
29,3
30,2
32,7
28,5
29,0
29,3
1990
Az eltartottak aránya
28,0
29,2
28,9
26,8
26,5
24,2
29,4
26,6
25,3
26,4
2001
(százalék)
6. táblázat
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA 471
472
HORVÁTH CSABA
Az ingázás kapcsán érdekes információ továbbá, hogy a megyeszékhelyről eljáró foglalkoztatottak mintegy fele más megyébe vagy változó településre ingázott 2001-ben, és ebben nem valószínű, hogy kardinális változás következett volna be azóta. Ami felerősödött, az a külföldi munkavállalók számának növekedése. Az uniós csatlakozás óta – bár egzakt adatok nem állnak rendelkezésre – jelentősen megnőtt a Nyugat-Európában, különösen a Nagy-Britanniában és Írországban dolgozó békéscsabaiak és kistérségbeliek száma. Dobozról főleg egyszerűbb, nem kvalifikált munkák végzése céljából ingáznak, és esetükben ugyancsak a megyeszékhely vált a fő célponttá, különösen a gyulai munkahelyek (például a Húskombinát) megszűnése miatt. Ez a megállapítás Csabaszabadira is igaz, itt 2001-ben az ingázók csaknem kilenctizede érettséginél alacsonyabb iskolai végzettségű volt. Telekgerendásra eleve több olyan család települt Békéscsabáról, amelyekben a felnőttek a megyeszékhelyen dolgoznak, így ők automatikusan az ingázók számát gyarapították. Az ingázók közötti különbség abban is megmutatkozik, hogy a Békéscsabáról eljáró foglalkoztatottak legnagyobb hányada (egyharmada) vezető vagy szellemi foglalkozású, legalább érettségizett (több mint 60%), míg a községekben az ilyen foglalkozású (5– 15%) és iskolai végzettségű (11–42%) ingázók aránya csekély. Esetükben viszont meghatározók az ipari, építőipari munkahelyek, hiszen 2001-ben az ingázók döntő többsége (45–62%) ilyen foglalkozású volt, a megyeszékhelyről eljáróknak viszont csak 30%-a. A lakosság iskolai végzettsége A térség jövője szempontjából meghatározó szerepe van a szellemi potenciálnak. A lakosság iskolai végzettségének felmérésére a népszámlálások alkalmával kerül sor. A legutóbbi, 2001-es cenzus óta eltelt 5 év alatt történtek – feltételezhetően javuló tendenciát mutató – változások, azonban ezek mértéke bizonyosan nem olyan mértékű, hogy érdemben torzítaná a népszámláláson alapuló megállapításokat. A rendszerváltás után többször és jelentősen átalakult a magyar oktatási rendszer. Ennek hatásai már a legutóbbi népszámlálás adataiban is visszatükröződnek, de igazán markánsan bizonyára a következő cenzusok során rajzolódnak majd ki. Az a törekvés, hogy – talán kissé erőltetett módon – javuljon a magyar társadalom nemzetközi viszonylatban nem túl magas iskolázottsága, nyilvánvalóan azt vonta maga után, hogy minden területi vetületben nőtt a közép- és felsőfokú végzettségűek száma, illetve aránya. Az látható az adatokból, hogy a 7 éves és idősebb népességen belül elenyésző azok aránya, akik egyetlen osztályt sem végeztek el. A legfeljebb 8 osztályt végzettek aránya a kistérség egészében csökkent, és ez a mutató kedvezőbb a megyei és az országos átlagnál. Az viszont szembeötlő, hogy a községekben másfél-kétszer nagyobb a 8 osztályos végzettségűek aránya, mint a megyeszékhelyen, ami elsősorban a falusi lakosság, azon belül is főleg az idősebbek hagyományosan alacsonyabb iskolázottságával magyarázható. A negatív demográfiai folyamatok, köztük is elsősorban a csökkenő születésszám következménye, hogy csökkent a gyermekkorúak, ezzel párhuzamosan az általános iskolába járók száma. Ennek következménye, hogy Csabaszabadiban bezárták az általános iskolát, de Kétsopronyban és Telekgerendáson is kis létszámú osztályokkal, a csökkenő születésszám miatt egyre kevesebb gyerekkel folyik az alapfokú oktatás. Ez előrevetíti esetükben a kistérségi társulás szükségességét e téren.
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
473
Az elmúlt évtizedekben dinamikusan emelkedett a középfokú végzettségűek száma és aránya. Ezen a téren is jobbak a Békéscsabai kistérség mutatói a megyeieknél és az országos (főváros nélküli) átlagnál, sőt a másik két dél-alföldi megyeszékhely kistérségének átlagánál is. A kistérségen belül – az általános iskolával kapcsolatban említettek fordítottjaként – ismét jelentős települési különbségek vannak. A községekben másfélkétszer kisebb az érettségivel rendelkezők aránya, mint a megyeszékhelyen. Csabaszabadi az egyetlen település, ahol 1990-hez képest nem nőtt, hanem éppenséggel csökkent az érettségivel rendelkezők aránya, ami feltételezhetően az ilyen végzettségűek nagyarányú elvándorlásának következménye. A felsőfokú végzettségűek aránya terén a kistérség országos és megyei viszonylatban, de még a Kecskeméti kistérséghez képest is jó helyzetben van. Ez egyértelműen a megyeszékhely kedvezőbb adatainak köszönhető, hiszen a községekben lényegesen kisebb részarányt képviselnek a diplomások. A felsőoktatási központ Szeged és kistérsége mutatói ugyanakkor sokkal jobbak ezen a téren. Az is tény, hogy Békéscsaba iskolázottsági mutatóit a többi megyeszékhelyével összehasonlítva már korántsem ilyen kedvező a kép. A nagy, hagyományos felsőoktatási központokban (Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Győrben, Miskolcon), de még a közel hasonló lélekszámú városokban (Kaposváron, Zalaegerszegen, Veszprémben) is magasabb a diplomások aránya, mint Békéscsabán (7. táblázat). Árnyalja a képet, ha az iskolai végzettséget a megfelelő korúak százalékában is megvizsgáljuk. Eszerint a 2001-es népszámláláskor a legalább 8 osztályt végzettek aránya a 15 évesek és idősebbek körében a megyeszékhelyen volt a legmagasabb. A megyeszékhely iskolázottsági fölénye a magasabb végzettségeknél még jobban kirajzolódik. A legalább középiskolai végzettséggel rendelkezőknek a 18 éves és idősebb korosztályon belüli aránya Békéscsabán 30%, a négy községénél és a megyei átlagnál is jóval magasabb. A 25 éves és idősebb népességen belül a diplomások aránya szintén a megyeszékhelyen a legmagasabb (15%), a megyei átlagnak csaknem duplája, a csabaszabadinak pedig mintegy tízszerese. Ez is azt mutatja tehát, hogy a kistérségen belül a megyeszékhely lakossága magasan a legiskolázottabb, a községek közül Telekgerendás mutatói a legkedvezőbbek, majd Kétsoprony, Doboz, és a minden térbeli viszonylatban alacsony iskolázottsági mutatójú Csabaszabadi a sorrend. Következtetések, összegzés Bár a statisztika alapvetően az ismert tények, összefüggések feltárására hivatott, mégis ezúttal megkísérlek az ismert tendenciákból bizonyos előremutató következtetéseket levonni. Ez azonban – főleg a kisebb községek elmúlt időszakban tapasztalt hullámzó demográfiai tendenciái miatt – rejt némi bizonytalanságot magában. Ami összegzésként megállapítható, valamint a következő évekre, évtizedekre – a vizsgált időszak tendenciái alapján – bizonyosnak látszik, az a következő: A kistérség demográfiai helyzete az átlagosnál rosszabb, bár megyei viszonylatban még így is viszonylag kedvező. A demográfiai recesszió az elmúlt két és fél évtizedben egyre erőteljesebben begyűrűzött a kistérség településeire. Ez egyrészt a születések számának jelentős visszaesésében, másrészt a magas halálozásban, ezek eredményeként az átlagosnál is nagyobb mértékű természetes fogyásban nyilvánult meg. Ennek nyilvánvaló
2,5 1,0 1,0
Doboz
Kétsoprony
Telekgerendás
1,9 1,5 2,2
Kecskeméti kistérség
Szegedi kistérség
Ország összesen (Budapest nélkül) 1,8
1,3
1,8
1,6
1,5
1,2
1,9
2,0
1,7
1,5
2001
31,3
25,0
30,3
33,9
26,1
30,7
35,1
37,7
37,5
24,9
1990
19,7
14,6
19,0
21,6
16,2
18,8
23,8
25,2
22,7
15,3
2001
1–7. osztály
32,3
30,1
32,4
31,7
31,0
38,1
33,1
34,0
38,2
30,6
1990
27,6
21,6
26,8
28,4
22,6
32,4
30,6
31,9
47,2
21,5
2001
8. osztály
13,9
12,5
13,4
13,4
12,9
16,1
17,6
15,3
14,5
12,6
1990
22,4
19,9
22,2
22,8
23,0
25,4
24,6
24,1
20,2
22,9
2001
érettségi nélkül
14,5
21,0
14,8
14,1
20,3
10,2
10,4
8,6
7,4
21,6
1990
18,8
23,5
18,3
17,9
24,3
16,5
14,4
13,7
7,2
25,5
2001
érettségivel
Középiskola
* A 2001-es közigazgatási beosztás szerint. a) 1990-ben nem lettek megbontva a felsőfokú végzettségűek, minden ide tartozó az oklevéllel rendelkezők között szerepel. Forrás: KSH.
1,8
Békés megye
1,5
1,7
Csabaszabadi
Békéscsabai kistérség
1,4
1990
az első osztályt sem végezte el
Békéscsaba
Terület
Általános iskola
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
n. a.
1990a)
1,8
5,4
2,1
1,2
1,8
1,0
1,0
0,5
0,0
2,0
2001
oklevél nélkül
(százalék)
5,9
9,9
7,3
5,1
8,1
4,0
2,8
1,9
0,7
8,8
1990
7,9
13,8
9,8
6,4
10,5
4,8
3,7
2,6
1,1
11,4
2001
oklevéllel
Egyetem, főiskola
A 7 éves és idősebb népesség* megoszlása legmagasabb iskolai végzettség szerint, 1990, 2001
7. táblázat
474 HORVÁTH CSABA
A BÉKÉSCSABAI KISTÉRSÉG DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐINEK ALAKULÁSA
475
velejárója volt a lakosság korszerkezetének radikális átalakulása, az elöregedés fokozó dása, az eltartotti teher növekedése. A természetes fogyást – elsősorban a megyeszékhelyen – az 1990-es évek elejéig a kedvező vándorlási egyenleg még képes volt némileg kompenzálni. A múlt évtized közepétől az ezen a téren bekövetkezett negatív fordulat ugyanakkor a népességfogyás jelentős felgyorsulását eredményezte, aminek következményeként a Békés megyeinél ugyan kedvezőbb, a többi vizsgált térbeli relációnál viszont jóval kedvezőtlenebb mértékű tényleges fogyás következett be bő egy évtized alatt. Ezek a megállapítások különösen igazak Békéscsabára, amelynek negatív népesedési folyamatai a kistérség egészének mutatóit magukkal húzták. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a születések száma tovább fog csökkeni, bár – elsősorban a községekben – egyes években bizonyosan növekedés is előfordul majd. Minden jel arra utal, hogy az ezredforduló környékére várt újabb születési hullám nem eltolódik, hanem valószínűleg el is marad. A szülés ideje egyre későbbre, dominánsan a nők 30-as éveire tolódik majd, és csökkenni fog az átlagos gyerekszám. A jelenlegi – egyre kisebb létszámú – gyermekkorúak 10–20 év múlva kerülnek szülőképes korba, és a felnövő kisebb létszámú szülőképes nők nyilvánvalóan kevesebb gyermeket fognak világra hozni. Ezt a folyamatot tovább erősítheti a kistérség településeinek többségében megfigyelhető elvándorlás, amely egyre nagyobb mértékben érinti a családalapítás és gyermekvállalás előtt álló fiatalokat. Ha ezeket a fiatalokat nem sikerül a településeken megtartani, ha a térség nem erősödik meg gazdaságilag, nem jönnek létre új, stabil munkahelyek (egy munkahely megszerzéséért és megtartásáért jelenleg még a gyermekvállalásról is hajlandók vagy inkább kénytelenek lemondani a nők), akkor a születésszám akár radikálisan is visszaeshet a következő 20–30 évben. A halálozások száma várhatóan stagnálni, a születéskor várható élettartam növekedésével esetleg kissé csökkenni fog, de az egyre inkább elöregedő községekben (Telekgerendás, Csabaszabadi) a következő években éppenséggel növekedés várható. Mindezek eredőjeként a következő évtizedekben sem kistérségi szinten, sem települési szinten nem várható természetes szaporodás, sőt, a természetes fogyás fokozódása a legvalószínűbb. A települések esetében nagy kérdés, hogyan alakul a bevándorlás, illetve mely korosztályokba tartozók érkeznek majd. Ha sikerül a fiatal, családalapítás előtt állókat odacsábítani, ez jelentheti az egyedüli megoldást valamennyi település esetében arra, hogy a népességfogyást mérsékelje, Telekgerendás esetében pedig a népességnövekedést megőrizze. A probléma az, hogy a településekre költözők többségükben a kistérségen belül vándorolnak, ezáltal nem jelentenek tényleges pluszlétszámot. Másrészt a vándorlás prognosztizálása nagyon bizonytalan. Az elmúlt másfél évtized hullámzó vándorlási tendenciája minden településen kirajzolódik, ez alapján nehéz következtetni a várható folyamatokra. Köztudott, hogy a vándorlás alapvetően a település népességmegtartó erejétől, a munkalehetőségektől és a kedvező lakhatási körülményektől függ, vagyis ezek megléte csökkenti az el-, és növeli a bevándorlást, hiánya pedig fordított hatású. Nagy kérdés tehát, hogy az öt település ezeken a területeken milyen irányba mozdul el. Fontos az is, hogy a korszerkezet mindenhol tovább változik majd, nevezetesen csökkenni fog a gyermekkorúak, stagnálni vagy kissé csökkenni fog az aktív korúak száma és aránya, ugyanakkor az időskorúak számának és népességen belüli arányának további jelentős növekedése várható.
476
HORVÁTH CSABA
Mindezek következményeként a kistérség egészének népessége – a jelenlegi helyzet, illetve az elmúlt évek tendenciái alapján – minden jel szerint tovább fog csökkenni, a csökkenés mértéke elsősorban az egyéb (gazdasági, környezeti, szociális) tényezők alakulásától függ. Összegezve megállapítható, hogy a kistérség települései számos demográfiai problémával küszködnek, amelyek egyrészt szinkronban vannak az országos tendenciákkal, másrészt számos egyedi sajátossággal bírnak. Az elmúlt bő egy évtizedben korábban talán elképzelhetetlen demográfiai mélypontra, gödörbe jutott a kistérség, amely folyamatnak minden jel szerint még nincs vége. A kilábaláshoz mindenképpen indokolt és sürgető feladat a kistérségen belüli továbblépés, a szerveződés, összefogás. IRODALOM Timár Judit (szerk.): Békéscsaba Megyei Jogú Város városfejlesztési koncepciója, 1. kötet, Helyzetértékelés, MTA RKK ATI, Békéscsaba, 2004 A kistérségek társadalmi, gazdasági helyzete, KSH, Szeged, 2006 Bács-Kiskun megye statisztikai évkönyvei, 1990–2004, KSH, Kecskemét Békés megye statisztikai évkönyvei, 1990–2004, KSH, Békéscsaba Csongrád megye statisztikai évkönyvei, 1990–2004, KSH, Szeged Demográfiai évkönyv 1990 és 2004, KSH, Budapest 1991, 2005 Népszámlálás 1990, 5. Bács-Kiskun megye adatai, KSH Népszámlálás 1990, 6. Békés megye adatai, KSH Népszámlálás 1990, 8. Csongrád megye adatai, KSH Népszámlálás 2001, 6. Területi adatok, Békés megye Kulcsszavak: születési ráta, természetes fogyás, vándorlás, külterületi népesség, szuburbanizáció, elöregedés, eltartotti teher, iskolázottság. Resume The paper ventures to explore the demographic background indispensable to organise more and more timely micro-region level public services. Satisfying this need the author describes demographic processes in the micro-region of Békéscsaba in the last few years. Outstandingly bad birth and moderate death indicators generated a substantial natural decrease. Demographic recession was further deepened by negative net migration, thus the micro-region all in all suffered a significant population loss. An extremely unfavourable age structure, rapid ageing of the population, a major decline in the number of persons employed, thus the growing dependency burden hit the whole of the micro-region. The consequence that can be drawn from the data and the trends do not forecast positive changes in the demographic situation of the micro-region.
SZEBÉNYI ANITA
A pécsi térség társadalmi-gazdasági vizsgálata, különös tekintettel a szuburbanizációra* Bevezetés A rendszerváltást követően Magyarországon a városfejlődés új szakasza kezdődött meg, és nagyvárosaink többsége a szuburbanizációs fázisba lépett. Napjainkban a szuburbanizáció vált az ország leglátványosabb térfolyamatává, aminek legszembetűnőbb következménye, hogy megváltozott a városi térségek arculata, hiszen az ország nagyvárosai körül egyre több településen épülnek új házak, nyílnak új utcák. A kiköltözések következtében – a központi települések népességszámának csökkenésével párhuzamosan – az elővárosi lakosság gyarapodása figyelhető meg (Timár – Váradi 2000, Timár 1999). Mivel az elmúlt évtizedben országunk egyre nagyobb területét érinti a folyamat, és már a különböző negatív és pozitív következményei is megtapasztalhatók, az utóbbi időben jelentősen megnőtt a nagyvárosi térségekben megfigyelhető jelenségekkel foglalkozó hazai kutatások, publikációk száma. Többségük a fővárosi agglomerációt vizsgálja (például Daróczi 1999, Dövényi – Kovács 1999, Izsák 1999, Váradi 1999), hiszen itt bontakozott ki a legteljesebb mértékben és elsőként a folyamat, azonban gyarapszik a vidéki (nem budapesti) térséggel kapcsolatos elemzések száma is. Az egy-egy városkörnyékkel foglalkozó vizsgálatok (Bajmócy 1999, 2000, Hardi 2002, Jankó 2004, Kocsis 2006) mellett nagyobb térségekre (egész ország, Alföld, Északnyugat-Dunántúl) vonatkozóan is készültek kutatások (Bajmócy 2003, 2006, Kocsis 1997, Timár 1993, Timár – Váradi 2000). Ezenkívül más szempontok – például gazdasági, közlekedési, szociológiai – alapján is íródtak tanulmányok a témában (Barta 1999, Hardi – Nárai 2005, Kocsis 2000, Koós 2004, Molnár 2002), illetve a folyamat általános kérdéseiről is készültek elméleti megközelítésű összefoglalók (Timár 1999, 2006, Kovács 2001, Bajmócy 2002). A kutatások többsége a szuburbanizáció létét, okát, különböző összefüggéseit, a kiköltöző népesség összetételét, újabban a tendenciákat, következményeket tárja fel. Mivel a szuburbanizáció fogalmát a hazai szakirodalom sem használja teljesen egységesen, így szükségesnek tartom meghatározni, hogy én mit értek a folyamaton: „A szuburbanizáció a városi népesség és tevékenységek dekoncentrációja, amely átfogó részét képezi az urbanizációs folyamatnak. Dekoncentráció abban az értelemben, hogy a népesség, a termelő és nem termelő tevékenységek egy része, a tőke, a beruházások a városi központok helyett inkább a környéki településekre koncentrálódnak. Ugyanakkor dekoncentráció abban az értelemben is, hogy a népesség és/vagy tevékenységeinek (termelés, szolgáltatások igénybe vétele, rekreációs tevékenység) egy része ténylegesen ki is *
A tanulmányt a Kovács Tibor-pályázat bírálóbizottsága publikálásra ajánlotta.
478
SZEBÉNYI ANITA
települ a városból annak közvetlen környékére” (Timár 1999 alapján Bajmócy 2006, 113. old.). Szuburbanizáció a pécsi térségben Az elmúlt 10–15 évben – a hazai nagyvárosok többségéhez hasonlóan – Pécs is a városfejlődés második szakaszába lépett, amelyben megfigyelhetjük a szuburbanizációval kapcsolatos jelenségeket. A folyamat lényege, következménye, hogy a nagyvárosi lakosság egy része különböző okok miatt elhagyja korábbi lakhelyét, és a környékbeli településekre költözik. A szuburbanizáció fejlődésével, előrehaladtával a lakosság kiköltözését az ipar, illetve a különböző szolgáltatások kitelepülése követi, mely jelenség elsősorban a fővárosi agglomerációban figyelhető meg, tehát a pécsi térséggel kapcsolatban csak lakóhelyi szuburbanizációról beszélhetünk. Kérdés, hogy a rendszerváltást követően a pécsi agglomerációban megindult szuburbanizáció mely településeket érinti, és milyen tendenciákat mutat az új évezred első éveiben a statisztikai adatok alapján? Erre próbáltam választ adni egy 2006 nyarán végzett kutatással, amelynek eredményét a jelen tanulmányban foglaltam össze. A tanulmány első felében 74 olyan települést vizsgáltam meg, melyről feltételezhető, hogy érintett a szuburbanizáció által, hiszen maximum 20–25 km-re található a nagyvárostól, tehát innen a napi ingázás – mely sok esetben következménye a kiköltözésnek – még kényelmesen megoldható. A településeket olyan demográfiai mutatók (vándorlási különbözet, népességszám-változás) segítségével elemeztem, melyek a leginkább utalnak a folyamat megindulására. Ezt követően, miután kaptam egy szűkebb településcsoportot, már csak a KSH alapján jelenleg a pécsi agglomerációhoz sorolt 21 települést vizsgáltam egyéb társadalmi-gazdasági mutatók (például ingázás, személygépkocsi-állomány) segítségével, melyek szintén jelezhetik a városfejlődés új szakaszát. Igyekeztem a folyamatról a lehető legaktuálisabb képet kapni, így az adatok 1995–2005, illetve 1990–2001 közötti időszakokra vonatkoznak. A városfejlődés új körülményei A rendszerváltás után alapvetően megváltoztak a városfejlődés feltételei, új hatótényezők befolyásolják az urbanizációt. A kialakult helyzethez a gazdaság átalakulása – a tulajdonviszonyok megváltozása, a külföldi tőkebeáramlás stb. – jelentős mértékben járult hozzá. A városok kiváltságos helyzete megszűnt, az állami beavatkozás mértéke a településhálózat alakítására, befolyásolására jelentősen csökkent. Az urbanizáció folyamatának meghatározó tényezőjévé vált a piac, illetve a települések versenye (Kőszegfalvi 1997). Az új körülmények Pécs városát is nehéz helyzetbe hozták. A keleti piacok beszűkülése és az ekkorra már túlnyomórészt elavult technikát alkalmazó, veszteséges termelés miatt a bányák nagy részét bezárták, jelentős létszámleépítéseket hajtottak végre. A termelés visszaesése, a munkahelyek bezárása miatt ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség. Számos, a bányászatra épülő, ahhoz kapcsolódó ipari üzemet megszüntettek vagy átalakítottak. A gazdaságban nagymértékű szerkezetváltás kezdődött, és tart ma is. A munkahelyek bezárása miatt megélénkült az elköltözés a városból, aminek következté-
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
479
ben a kilencvenes évek közepétől csökkenni kezdett a település lakossága. A migráció iránya megváltozott, ennek következtében megszűnt az a bevándorlás, amelynek szinte kizárólagos szerepe volt abban, hogy Pécs lakossága a modern urbanizáció megindulását követő másfél évszázadban körülbelül a nyolcszorosára nőtt. 2001-ben a baranyai megyeszékhely lakónépességszáma már csak 162 498 fő volt, ami az 1990-es adathoz képest 7541 fős (4%-os) csökkenést jelent. Ehhez a vándorlási veszteség mellett a természetes fogyás is hozzájárult (KSH 2003). 2004 végére már 8%-ot (13 472 főt) tett ki a népességfogyás 1990-hez képest (KSH 2004). Demográfiai folyamatok Pécsett és környékén – a szuburbanizáció kiteljesedése Baranya megye egészét vizsgálva az 1940-es évek óta a növekvő népességű települések száma fokozatosan csökkent. Míg 1949–60 között a megye községeinek 27,2%-ában nőtt a népesség, az 1980-as évekre ez az arány 8,7%-ra csökkent. Ezzel párhuzamosan Pécs népessége jelentősen nőtt. Ehhez képest az 1990-es évek közepén a már említett okok miatt jelentős változás történt. Megindult Pécs népességének csökkenése, ezzel egyidejűleg a falvak 38%-ának (109-nek) újra növekszik a népessége. Ez a tény természetesen önmagában nem bizonyítja a szuburbanizáció létét Pécs körül, de feltétlenül rámutat a változásokra (Bajmócy 1999). A pécsi agglomeráción belül a központ és a környező települések népmozgalmi adatai igen eltérő képet mutatnak. A megyeszékhelyen 1990–2001 között 1000 lakosra évente átlagosan 2,6 fős természetes fogyás, illetve 1,5 fős vándorlási veszteség jutott. A negatív tendencia folytatódott 2002-ben is, ekkor ezer lakosonként már 3,2 fő volt a születések és halálozások egyenlege, a migráció pedig 2 fővel csökkentette a népességszámot. Ezzel párhuzamosan a vonzott településekre 1990–2001 között a pécsihez hasonló mértékű természetes fogyás (2,8 fő) volt jellemző, azonban ezer lakosonként évente átlagosan 21,3 fős (2002-ben 33,7 fős) vándorlási többletet könyvelhettek el (KSH 2003). A Péccsel kapcsolatos szuburbanizáció vizsgálatakor elsőként azoknak a településeknek az adatait tekintettem át, amelyek a megyeszékhelytől közúton maximum 20–25 kmre találhatók. Így első körben a központon kívül 73 település képezte a vizsgálat alapját, melyek közül 41-et 2003 előtt sorolt a KSH a pécsi agglomerációhoz1, 20-at pedig jelenleg is odasorol. Célom a vizsgálattal elsősorban az, hogy az ezredforduló időszakára vonatkozóan képet kapjak a szuburbanizációról, illetve a hozzá kapcsolódó, arra utaló társadalmi és gazdasági jellemzőkről. Először azt akartam megtudni, hogy mely települések érintettek a folyamat által. Ehhez át kell tekinteni a tényleges és természetes szaporodást, valamint a vándorlási különbözetet, hiszen valamennyi szuburbanizáció-definíció velejárója a népesség számának megváltozása (Timár 1999). A tényleges szaporodás, népességváltozás vizsgálata az 1995–2005 közötti időszakot öleli fel. A tíz év során a 73 település közül 31-nek csökkent, 8-nak stagnált, 34-nek nőtt a népessége (1. ábra). 1 A KSH 2003-ig az agglomerációt külső és belső gyűrűre osztotta, amelyekbe a központtal együtt összesen 62 települést soroltak. 2003-ban – miután felülvizsgálták az agglomerációs besorolást, a településközi kapcsolatokat – a kettős gyűrűt megszüntették, így jelenleg a központtal együtt már csak 21 település tartozik az agglomerációhoz (KSH 2003).
480
SZEBÉNYI ANITA 1. ábra
A települések népességszámának változása 1995–2005 között 11,0%
46,5% Nőtt
42,5%
Csökkent Stagnált
Megjegyzés: KSH alapján saját szerkesztés.
A 34 növekvő népességű település közül 5-nek már az 1970-es években, 3-nak az 1980-as években, 24-nek az 1990-es években, kettőnek pedig 2000 után kezdett emelkedni a népességszáma. A népességnövekedés mértékében is jelentős eltérések mutatkoznak: 10% alatti 14 településen, 10–20% közötti 13 településen, 20–30% közötti 1 településen, 30% feletti 6 településen. 1995–2005 között a legnagyobb arányban Keszü népessége nőtt (123%), jelentős növekedés volt tapasztalható Bogádon (64%) és Cserkúton (57%) is. Ha viszont arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol nőtt a népesség a legnagyobb abszolút számban, akkor egyértelműen Kozármisleny adata (1138 fő) a legmagasabb, a második helyezett Keszü (656 fő), a harmadik pedig Nagykozár (401 fő) (1. táblázat). Pécsnek mint az agglomeráció központjának a vizsgált időszakban 5649 fővel, 3,5%-kal csökkent a népessége. Ha az 1995–2005 közötti adatokat összehasonlítjuk az 1990–2001-re vonatkozó értékekkel, a különbségek tekintetében hasonló eredményeket kapunk, csak a növekedés mértékében tapasztalunk változást. 1990–2001 között a legnagyobb arányban szintén Keszü népessége nőtt, de „csak” 57,9%-kal (123%-kal szemben), Cserkúté 48%-kal (57%-kal szemben), Bogádé pedig 27,6%-kal (64%-kal szemben). Ha a népesség számát abszolút értékben vesszük figyelembe, akkor is jelentős különbséget figyelhetünk meg néhány településen. Keszü népessége 1990–2001 között 283 fővel gyarapodott (1995– 2005 között 656 fővel), Bogádé 155 fővel (361 fővel szemben), Pellérden pedig 256 fős növekedés tapasztalható (377 fővel szemben). Ebből arra lehet következtetni, hogy a Péccsel határos települések többségénél az elmúlt 3–4 évben felerősödött a folyamat, a tényleges népességnövekedés az 1990–2001 közöttihez képest nagyobb arányú és számú (Szebényi 2006).
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
481 1. táblázat
A legjelentősebb népességnövekedést mutató Pécs környéki települések, 1995–2005 Település
Népességszám-változás,% Népességszám-változás, fő Év eleji lakónépesség, 2005
Keszü Bogád Cserkút Gyód Nagykozár Kozármisleny Pellérd Bakonya Aranyosgadány Szemely
123,3 63,8 56,9 40,7 37,0 30,4 21,9 17,2 16,3 15,5
656 361 177 184 401 1138 377 58 52 62
1188 926 488 635 1484 4878 2095 394 370 461
Az 1995–20052 közötti időszakra vonatkozó vándorlási különbözeteket a településekről közzétett éves adatokból számoltam ki, majd az ezzel kapcsolatos elemzéseket is elvégeztem. A 73 településből 57-nek volt pozitív a vándorlási különbözete, 3 településen a be- és kivándorlás megegyezett, tehát a tényleges változásban a vándorlásnak nem volt szerepe, 13 településen pedig negatív volt a mutató, így vándorlási veszteségről beszélhetünk (2. ábra). Az 57 település vándorlási nyeresége az 1995-ös népességszámhoz viszonyítva a következőképpen alakult: 10% alatti 31 településen, 10–20% közötti 14 településen, 20–30% közötti 5 településen, 30–40% közötti 3 településen, 40% feletti 4 településen. A vizsgált évtizedben a migrációs nyereség Keszüben volt a legnagyobb arányú (120%), a második legmagasabb Bogádon volt (67%), majd Cserkút következik (66%). 2. ábra
A 73 Pécs környéki település vándorlási egyenlege, 1995–2005
% – –2,9 – 3,0 – 10,0 – 30,0 –
2 A 2005-ös adat az év elejére értendő.
–3,0 2,9 9,9 29,9
482
SZEBÉNYI ANITA
Ha azt szeretnénk megtudni, hogy ténylegesen hova költöztek a legtöbben, vagyis a vándorlási különbözet abszolút értékben hol a legmagasabb, akkor ismét Kozármisleny kerül az első helyre (1209 fő), majd Keszü (640 fő), Görcsöny (422 fő), Nagykozár (395 fő) következik (2. táblázat). A települések közül többnél is megfigyelhető, hogy az 1995– 2005 közötti vándorlási különbözetek nagyobb részét leginkább az utolsó évek adják, így itt az odaköltözések száma növekvő tendenciát mutat. Ilyet tapasztalhatunk például Kozármislenynél, ahol az évtized alatt a migrációs nyereség 1209 fő volt, amelynek 54%a a 2002–2004-es évekből származik. Nagykozár (395 fő és 48%,), Keszü (640 fő és 45%), valamint Pellérd (385 fő, 45%) esetében is hasonló az arány, bár ez jóval kevesebb főt jelent. Pécsett 1995–2005 között 6467 fővel csökkent a népesség az elvándorlás miatt. A vándorlási veszteség évről évre változó (300–950 fő közötti) képet mutat, tehát nem tapasztalható egyértelmű növekvő vagy csökkenő tendencia (például 1995-ben –618 fő, 2001-ben –934 fő, 2004-ben –578 fő). 2. táblázat
Abszolút értékben a legjelentősebb vándorlási különbözettel rendelkező Pécs környéki települések, 1995–2005 Településnév Kozármisleny Keszü Görcsöny Nagykozár Pellérd Bogád Szederkény Pogány Gyód Hosszúhetény
Vándorlási nyereség, fő 1209 640 422 395 385 379 331 286 218 210
Lakónépesség, fő (2005) 4878 1188 1752 1484 2095 926 1848 1100 635 3402
Az 1995–2005 közötti, természetes szaporodásra vonatkozó adatokra is kíváncsi voltam, bár feltételeztem, hogy szinte mindenhol természetes fogyás tapasztalható. A 73 Pécs környéki település közül csak 8-ban (Aranyosgadány, Birján, Garé, Cserdi, Keszü, Kozármisleny, Martonfa, Szentlőrinc) kaptam pozitív eredményt. Aranyosgadány, Birján, Cserdi, Kozármisleny, Garé, Keszü esetében kisebb-nagyobb mértékben a vándorlási különbözet és a tényleges népességváltozás is pozitív volt, viszont Martonfa és Szentlőrinc mindkét tényező tekintetében negatívumot mutatott. A nyolc település közül a tíz év alatt – az 1995-ös népességszámához képest – a természetes szaporodás mértéke Garé (4,4%), Cserdi (3,7%) és Keszü (4,1%) esetében volt a legjelentősebb, azonban a Szentlőrincre, Martonfára és Aranyosgadányra vonatkozó mutatók az 1%-ot sem érik el. A természetes fogyást mutató 65 település közül a legjelentősebb csökkenés Görcsönyben (21%), Pécsdevecseren (15%), Szederkényben (15%) és Kisherenden (12,5%) tapasztalható. Abszolút számokban mérve azonban már némileg más képet kapunk, hiszen Görcsöny 21%-a 363 fős, Pécsdevecser 15%-a 15 fős, Szederkény 15%-a pedig 270 fős fogyást jelent, ezzel szemben például Pécsvárad 162 fős, Komló 936 fős vagy Mecseknádasd 136 fős negatívuma „mindössze” 3–7%-os változásnak felel meg.
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
483
A tényleges szaporodás 1990–2001 és 1995–2005 közötti adatainak összehasonlításakor megállapítható volt, hogy több Pécs környéki településen a népesség növekedése az utóbbi években fokozódott. Ezt a jelenséget próbáltam igazolni egy másik elemzéssel is, amely az 1995–1997, illetve 2003–2005 közötti vándorlási különbözeteket hasonlítja össze (3. ábra). Azokon a településeken (számuk 35) vetettem össze e két időszak vándorlási nyereségét, ahol a tényleges népességnövekedés és vándorlási különbözet is pozitív volt 1995–2005 között, tehát a növekedés biztos, hogy a vándorlási nyereségnek (is) köszönhető. Ennek megfelelően például Bicsérdre 1995–1997 között 15 fős vándorlási veszteség volt jellemző, 2003–2005 között pedig már 39 fős nyereség mutatkozott. Pellérden 1995–1997 között 23 fővel, 2003–2005 között már 174 fővel nőtt a népesség a vándorlásnak köszönhetően. Kozármislenynél pedig az 1990-es évtized közepén megfigyelhető 184 fős nyereséghez képest 2003–2005 között már 664 fős bevándorlás volt tapasztalható. 3. ábra
A vándorlási különbözet változása a migrációs nyereségét legnagyobb mértékben növelő nyolc Pécs környéki településen 680 580
1995–1997
480
2003–2005
380 280 180 80 -20
Kozármisleny
Keszü
Pellérd
Bogád
Nagykozár
Görcsöny
Mánfa
Bicsérd
Megjegyzés: KSH alapján saját szerkesztés.
A 35 település közül 18-nál azonban a migrációs különbözet az 1990-es évtized közepén magasabb volt, mint 2003–2005 között. Tehát nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy valamennyi növekvő népességű és pozitív vándorlási különbözettel rendelkező településen jobban növekszik a népesség, illetve nagyobb a vándorlási különbözet napjainkban, mint 8–10 évvel korábban. Erre példaként szolgálhat Gyód (1995–1997 között 66, 2003–2005 között 37), Pogány (114 majd 86) vagy Berkesd (42 majd –11) migrációs mutatóinak alakulása. Ez a vizsgálat azonban rávilágít arra, hogy a nagyvároshoz legközelebb fekvő településekre irányuló költözések mértéke – néhány kivételtől eltekintve – többnyire emelkedett az utóbbi években, míg a távolabbiaké csökkent (de még mindig pozitív volt), vagy stagnált. Az előzőekben bemutatott gondolatmenet szerint a szuburbanizáció léte nem kérdőjelezhető meg a pécsi agglomerációban, és a korábban mások által közölt publikációk is ezt igazolják. Mivel célom többek között az, hogy meghatározzam, mely településeket érinti konkrétan a folyamat, a vándorlási különbözetet és a népességszám-változást együtt is megvizsgáltam. Csoportokba soroltam azokat a településeket, ahol legalább a vándorlási különbözet vagy a népességszám-változás – esetleg mindkettő – pozitív volt, ezenkívül a természetes szaporodást is figyelembe vettem, melynek a szuburbanizáció szempontjából közvetlenül nincs szerepe, de a népesedési folyamatokra hatással van.
484
SZEBÉNYI ANITA
Ennek megfelelően három csoportot különítettem el. 1. csoport: a vándorlási különbözet pozitív, a tényleges népességváltozás pozitív, természetes szaporodás pozitív (6 település); 2. csoport: a vándorlási különbözet pozitív, a tényleges népességváltozás pozitív, természetes szaporodás negatív (vagy stagnál) (29 település); 3. csoport: a vándorlási különbözet pozitív, a tényleges népességváltozás negatív, a természetes szaporodás negatív (22 település). Mind a 73 települést figyelembe véve a következő egyéb csoportok lehetségesek: 4. csoport: a vándorlási különbözet negatív (vagy stagnál), a tényleges népességváltozás negatív, a természetes szaporodás negatív (13 település); 5. csoport: a vándorlási különbözet negatív, a tényleges népességváltozás negatív, a természetes szaporodás pozitív (2 település). A felvázolt típusok „mögé” nézve néhány érdekes helyzet is kirajzolódik, ami elsősorban a nagyságrendek miatt figyelemre méltó. Például Görcsönynél3 az évtized során csak 11 fővel nőtt a népesség száma, annak ellenére, hogy vándorlási nyeresége 422 fő volt. Ez az 1995-ös népesség 24%-a, tehát népességének száma ennyivel magasabb lett volna 2005-re, ha nem természetes fogyás, hanem stagnálás vagy szaporodás jellemezné. Ezért hiába költöznek oda viszonylag nagy számban, a lakossága mégis csökken. Hasonló a helyzet Pécsudvardon (csak 67 fővel nőtt a népesség száma, de a vándorlási különbözet 137 fő) és Mánfán is (77 fővel nőtt a népesség száma, a vándorlási különbözet 127 fő). Ezáltal igazolódott, hogy önmagában a növekvő népességszám nem elegendő ahhoz, hogy a szuburbanizáció által érintett településeket meghatározzam. Az agglomerációs központnak és környékének vizsgálata egyértelműen mutatja a Pécs környéki települések népességének növekedését, ami elsősorban a vándorlási nyereségnek köszönhető. Az is szembetűnő, hogy néhány települést erőteljesebben, míg másokat kevésbé érint a bevándorlásnak köszönhető népességnövekedés. Megfigyelhetjük, hogy többnyire azoknak a településeknek a népességnövekedése, vándorlási nyeresége a legnagyobb arányú, illetve számú, amelyek Pécshez a legközelebb találhatók, ilyenek például Kozármisleny, Keszü, Cserkút, Nagykozár, Pellérd, Bogád. Viszont van néhány község (Martonfa, Regenye) a megyeszékhely közvetlen szomszédságában, ahol elvándorlás és tényleges népességcsökkenés vagy stagnálás tapasztalható. A szuburbanizáció vizsgálata egyéb mutatók segítségével a KSH által a pécsi agglomerációhoz sorolt 21 településen A szuburbanizáció nagyságrendje, tendenciája a demográfiai elemzésekből sejthető, azonban a dinamizált terület még mindig nem határozható meg egyértelműen, ezért egyéb – a szuburbanizáció szempontjából feltehetően fontos – tényezőket is megvizsgáltam. Ez azonban már csak azokra a községekre vonatkozik, amelyek a korábbi elemzések alapján a legkedvezőbb értékekkel rendelkeznek, így már csak a KSH által jelenleg az agglomerációba sorolt, jóval szűkebb településkört tekintem meg a továbbiakban. A pécsi agglomerációhoz 2003 óta a központ szerepét betöltő baranyai megyeszékhelyen kívül 20 3 Feltételezem, hogy a beköltözések, illetve a természetes fogyás viszonylag magas értéke a településen működő idősek otthonának (is) köszönhető.
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
485
település tartozik, melyek 6 kivételével (Bakonya, Kővágótöttös, Gyód, Egerág, Szemely és Lothárd) közvetlenül határosak a nagyvárossal. Azért is tűnt célszerűnek ezt a településcsoportot választani, mert erről a KSH 2003-ban statisztikai kiadványt készített, azonban az agglomerációhoz nem sorolt községekről ehhez hasonló részletességű és sokrétű információ, értékelés nem állt rendelkezésemre. Sajnos (mivel a statisztikai hivatal nem sorolta az agglomerációhoz) az elemzésből kimaradt például Görcsöny és Mánfa, melyek a vándorlási nyereségük alapján minden bizonnyal szuburbiának tekinthetők. Ahhoz, hogy eldöntsem, mely községek érintettek a szuburbanizáció által, egyéb, nem demográfiai mutatókat is használok, melyek alkalmasságát korábban megjelent tanulmányok is megerősítik. A vándorlási egyenleghez hasonlóan célszerű lehet a lakásállomány növekedését megnézni, de a gépkocsik számának és a vállalkozásszám változásának vagy a jövedelmi viszonyoknak a használhatósága kevésbé egyértelmű. Ezenkívül más jellemzőket is bemutatok, melyek alapján még részletesebb képet kaphatunk a térségről, ezzel együtt a kiköltözések következményeiről, melyek elsősorban a gazdasági sajátosságokban követhetők nyomon. A vizsgálatot többnyire a 2001-es népszámlálás eredményei, illetve 2002-es és 2003-mas adatok alapján végzem, néhány demográfiai, illetve gazdasági és infrastrukturális mutató alapján, melyek közül több jelezheti a szuburbanizációt, de kapcsolata a folyamattal nem egyértelmű. 1990–2001-re vonatkozóan a 20 Pécs környéki község népesedési helyzete kedvezőbb volt a megye átlagánál, csak Kővágótöttösön csökkent, Martonfán pedig nem változott a népességszám. Az agglomeráción belül a központnak és vonzáskörzetének vándorlási különbözetre vonatkozó adatai lényegesen eltérnek egymástól. 1990–2001 között Pécsett ezer lakosra 1,5 fős vándorlási veszteség jutott, míg környékén ezer lakosonként átlagosan 21,3 fős (2002-ben 33,7 fős) vándorlási többlet jelentkezett (4. ábra). A 2005-ös értéket figyelembe véve például Keszü ezer lakosra jutó vándorlási különbözete 71 fő, Bogádé 27, Cserkúté 65, Kozármislenyé pedig 67 fő volt. 4. ábra
1000 lakosra jutó vándorlási egyenleg a pécsi agglomerációba sorolt 21 településen, 1990–2001
Hosszúhetény Orfű Bakonya Kővágótöttös
Martonfa
Kövágószőlős
Bogád Romonya
Cserkút
Pellérd
Pécs Nagykozár Kozármisleny
Keszü Szemely Pécsudvard Gyód Lothárd Kökény Pogány Egerág
Forrás: KSH.
–19,0 – 0,0 0,1 – 15,0 15,1 – 20,0 20,1 – 30,0 30,1 – 50,0
486
SZEBÉNYI ANITA
Az agglomeráció népességének száma a 2001-es népszámlálás idején 182 873 fő volt, ezen belül a foglalkoztatottak aránya 37,3% (68 217 fő), a regisztrált munkanélkülieké 3,3% (6034 fő) volt. Ha csak a Pécs környéki 20 települést vesszük figyelembe, a foglalkoztatottak száma itt összesen 7269 fő, és átlagosan 4,1%-os a munkanélküliség. A megyei átlaghoz (7,2%) viszonyított igen előnyös adat elsősorban a nagyváros közelségének köszönhető, mivel itt a környékben élők is számos munkalehetőséget találnak. A kedvező átlagos munkanélküliségi mutató mellett az egyes községekben jelentős eltérések mutatkoznak. A regisztrált munkanélküliek aránya Kővágótöttösön a legmagasabb, 13,7%, ezen belül a tartósan munka nélkül lévőké 67,9%, és itt a legjelentősebb a munkanélküliek közül azoknak az aránya, akik a 8 osztályt sem fejezték be. Jelentősebb munkanélküliség mutatkozott a Pécs környéki települések közül Bakonya, Kővágószőlős és Lothárd esetében is. Kozármislenyben kapjuk a legalacsonyabb adatot, itt 2,3% a munkanélküliek aránya, de Pellérd, Keszü és Nagykozár helyzete is igen kedvező (3% alatti). A 20 településből 11-ben felsőfokú végzettséggel rendelkező munkanélküli nem található, viszont Kozármislenyben a munkanélküliek 10,4%-a felsőfokú iskolát végzett. Egy térség helyzetéről igazán akkor kapunk reális képet, ha megnézzük, hogy a regisztrált munkanélkülieken belül a tartósan (legalább 180 napja) munka nélkül lévők aránya mekkora. Az agglomerációban ez az érték 37%, a megye egészében azonban az állástalanok fele nem talált már hosszabb ideje munkát. Az agglomerációban Gyód és Keszü helyzete a legkedvezőbb, ezenkívül Pellérden, Kővágószőlősön, Kozármislenyben és Martonfán alacsony a régebb óta munka nélkül lévők hányada. Az agglomerációban a foglalkoztatottság összevont ágazati szerkezetére jellemző a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás csekély (2%) és a szolgáltatószektor túlnyomó (70%) szerepe, az ipar 28%-ot képvisel. Természetesen Pécs meghatározó, vezető szerepet tölt be a kedvező mutatók alakulásában, de több Pécs környéki település foglalkoztatási mutatója is kedvező munkaerő-piaci pozícióra utal, például Kozármislenyben a foglalkoztatottak 65%-a, Orfűn 67%-a, Pogányban 65%-a, Pellérden 63%-a dolgozott szolgáltatási jellegű ágazatokban. Ugyanezeken a településeken a mezőgazdaságban dolgozók aránya 0,6–11,0% közötti, az iparban foglalkoztatottaké pedig 23–37% között alakult. Kővágótöttösre jellemzők a legkedvezőtlenebb adatok, a szolgáltatás aránya 42%, az iparé 46%, a mezőgazdaságé pedig 12%. Ha a Pécsre vonatkozó mutatókat nem vesszük figyelembe, a következőképpen alakulnak az agglomeráció foglalkoztatási arányszámai: mezőgazdaság 5%, ipar 36%, szolgáltatás 59%. Az agglomeráció lakosainak adóköteles belföldi jövedelme alapján az ott élők életszínvonaláról kaphatunk közvetetten képet, mely abban az esetben utal a szuburbanizációra, ha elfogadjuk, hogy csak egy meghatározott anyagi helyzettel rendelkező társadalmi réteget érint a folyamat. 2002-ben a mutató nagysága meghaladta a 82 milliárd forintot, és ez a megyei értéknek megközelítőleg a felét jelenti, melyből Pécs részesedése a meghatározó. Az agglomeráció lakosságának 45%-a tartozott az adófizetők közé, egy állandó lakosra 500 ezer forint adóköteles belföldi jövedelem jutott, ettől a megyei átlag 21%-kal maradt el. Az agglomerációs gyűrű települései közül Kozármisleny rendelkezik a legjobb mutatókkal, aminek egyik oka az, hogy a nagyvárosból elköltözők és egyben pécsi munkahellyel rendelkezők szívesen választják lakóhelyül. Hasonló oka lehet Pogány, Keszü és Pellérd viszonylag magas mutatóinak, ezzel szemben az Orfűn élők bevételeit az idegenforgalmi bevételek gyarapítják (5. ábra).
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
487 5. ábra
Egy állandó lakosra jutó adóköteles jövedelem, 2002
Hosszúhetény
Orfű Bakonya
Martonfa
Kővágótöttös Kövágószőlős
Bogád
Romonya
Pécs
Cserkút
Nagykozár Kozármisleny
Pellérd Keszü
Pécsudvard
Gyód Kökény
Pogány
Szemely
ezer Ft 210 – 300 301 – 350 351 – 400 401 – 450 451 – 520
Lothárd
Egerág
Forrás: KSH.
Egy település vagy térség gazdasági és foglalkoztatási helyzete és a jövedelmi viszonyok szorosan összefüggnek a vállalkozások működésével. A pécsi településcsoportban 2002 végén 19,5 ezer vállalkozás működött, számuk 1996–2002 között 21%-kal gyarapodott, ugyanakkor csak a vonzott településeket véve figyelembe 44%-os volt a gyarapodás. A vállalkozásszám-növekedés több településen (például Bogádon, Cserkúton, Keszün) elsősorban a népességgyarapodással lehet összefüggésben, és a megnövekedett vállalkozási hajlandósággal (például Kozármislenyben, Kökényben, Pellérden), esetleg kényszerrel. A vállalkozások koncentrációja az előbbiekből következően nagy, a térségközpont részesedése számottevő, hiszen az egyéni és társas vállalkozások valamivel több mint 90%-a itt található. A pécsi agglomerációban a 2001. évi népszámlálás időpontjában a 68 217 foglalkoztatottból 9898-an ingáztak naponta a lakóhely és munkahely között. Ebből 4608 fő a megyeszékhelyről járt el (a foglalkoztatottak 8%-a), 5290 fő (a foglalkoztatottak 72%-a) pedig a környékbeli 20 településről összesen. Pécsnek a foglalkoztatásban betöltött vezető szerepe különösen igaz a város közvetlen szomszédságában fekvő településekre. Az agglomeráció falvaiból ingázók 82%-a járt 2001-ben a megyeszékhelyre dolgozni, az arány Gyód és Romonya esetében a legjelentősebb (mindkettőben körülbelül 95%-os), de sokan járnak be Bogádról, Keszüből, Kozármislenyből, Pogányból és Szemelyről (arányuk mindenhol meghaladja a 85%-ot). További öt településen 80% feletti volt a mutató, a fennmaradó településeken az arány 55–77% között alakult. Ezeknél a falvaknál viszonylag alacsony a megyeszékhely vonzása, például Hosszúhetény esetén Komló közelsége és jó megközelíthetősége az, ami jelentősebb arányban vonzza a munkavállalókat, Kozármislenybe Egerágról, Kővágószőlősre Bakonyáról, Cserdiből és Kővágótöttösről, Pécsváradra Martonfáról járnak nagyobb arányban dolgozni az ott lakók (6. ábra).
488
SZEBÉNYI ANITA 6. ábra
A központba eljárók a foglalkoztatottak százalékában, 2001. január 1.
Hosszúhetény
Orfű Bakonya
Martonfa
Kővágótöttös Kövágószőlős
Bogád
Romonya
Pécs
Cserkút
Nagykozár Kozármisleny
Pellér d Keszü
Pécsudvard
Gyód Kökény
Pogány
Szemely
% 43,1 – 50,1 – 60,1 – 70,1 –
50,0 60,0 70,0 90,0
Lothárd
Egerág
Forrás: KSH.
A Pécs környéki településeken dolgozóknak (helyieknek és bejáróknak) az ott lakó foglalkoztatottakhoz viszonyított aránya jól mutatja a települések munkaerő-felvevő képességét. Ez a mutató Kővágószőlős esetében a legmagasabb, 127%. Ennek oka elsősorban az, hogy a leépített uránbányászat számos megüresedett építménye kisebb átalakítással különböző vállalkozási formáknak adott helyet. A kiugró mutató abszolút értékben 500 dolgozót jelent, ami eltörpül Pécs befogadóképessége mellett. Pécsett az arány „csak” 117%-os volt, ami azt jelenti, hogy 70 000 embernek kínál munkalehetőséget a megyeszékhely. A pécsi agglomeráció közlekedésében a közúthálózatnak van kiemelt szerepe. Vasúti megközelíthetősége a térségközpont mellett Pécsudvardnak, Hosszúheténynek és Cserkútnak van, az utóbbi kettő esetében a vasútállomás távol helyezkedik el a település központjától, így a vonatközlekedés napi utazási lehetőséget csupán Pécsudvard lakosságának jelent. A Pécs környéki települések közül jó néhány a 6-os, az 57-es, illetve az 58-as számú főútvonalak közelében helyezkedik el, viszonylag rövid bekötőúttal. A kis távolság miatt személygépkocsi-használattal a térségközponttal való kapcsolattartás egyik vonzott település számára sem jelent sok időt, feltéve, hogy az utak nem zsúfoltak. Mivel a 6-os főút áthalad a városközponton, jócskán lassítja a városon belüli közlekedést, így gyakran rövidebb időt vesz igénybe a környező településekről eljutni a városhatárig, mint Pécsen belül a szükséges célpontig.
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
489
Az agglomeráció településeinek többségéről elmondható, hogy a munka- és iskolakezdés időpontjáig autóbusszal megoldható az utazás a központ és környéke között, és a hazajutáshoz is általában megfelelő gyakorisággal, elég sokáig közlekednek járatok (a települések többségében). A menetidő hosszát és a járatok gyakoriságát tekintve a legkedvezőbb helyzetben Kozármisleny és Pellérd van, alig rosszabb a helyzet Bogád, Romonya és Hosszúhetény tekintetében (50 perc körüli a járatok átlagos követési ideje). A települések mintegy felénél jellemző az egy–két órás átlagos követési idő (napi 10–15 járatpár), de vannak ennél kedvezőtlenebb helyzetben lévők is. Közülük Martonfa helyzete a legrosszabb, itt közlekednek legritkábban autóbuszok, hétköznapokon mindössze három járatpár tér be, hétvégén pedig egy sem. A betérő járatok száma viszonylag ritka Cserkút, Kővágótöttös és Lothárd esetében is. A napi utazásban a tömegközlekedés mellett jelentős szerepet töltenek be a személygépkocsik. Ez a vizsgált településegyüttesre fokozottan igaz, a személygépkocsiellátottság ugyanis itt lényegesen jobb a megye más térségeihez képest, ami a Pécs környéki települések magasabb népsűrűségével, alacsonyabb munkanélküliségével, jobb jövedelmi helyzetével függ össze. A pécsi agglomerációban 2002-ben 1000 lakosra átlagosan 282 személygépkocsi jutott (a megyei átlag 249), ezen belül a központban 284, a vonzott településeken átlagosan 265 volt a mutató értéke. A vonzáskörzethez tartozó települések közül Cserkúton, Kozármislenyben, Orfűn és Pogányban a személygépkocsik 1000 lakosra jutó száma több volt 300-nál, Pécsudvardon, Pellérden és Romonyán is meghaladta a 290-et. Csak Egerágon és Szemelyen nem érte el a mutató értéke az agglomeráción kívül eső települések átlagát. 2002-ben a személygépkocsik száma 50 820 volt, ezek 89%-a pécsi tulajdonosú. A pécsi agglomerációban élőknek 2002 végén mintegy 73 000 lakás nyújtott otthont, melyből a legtöbb (66 000) Pécsett volt megtalálható. Az 1990 óta eltelt időszakban a településcsoport lakásállománya közel 7%-kal gyarapodott. A növekedés a központban az átlagosnál mérsékeltebb (5%-os) volt, ez elsősorban azzal függ össze, hogy a lélekszám itt – a környékbeli településekkel ellentétben – jelentősen megfogyatkozott. Másrészt annak is köszönhető, hogy a megyeszékhelyen alig találunk beépíthető, szabad telket (Pap 1996). Ezzel párhuzamosan a lakásállomány Pécs környékén igen számottevően, 25%-kal bővült. E növekedést elsősorban a szuburbanizáció eredményezheti, melyet jól mutat Gyód, Keszü, Kozármisleny és Bogád példája. Itt 1990–2002 között a népességszámhoz hasonlóan a lakásállomány is 1,5–2-szeresére emelkedett. A jelenséget emellett természetesen a nagyvárosi telekhiány is okozhatja, amely azonban feltehetően a szuburbanizációval összefüggő kiköltözés egyik indoka lehet. 2002-ben az agglomerációban összesen 712 új lakás létesült, ebből 502 a központban, 210 pedig a vonzott településeken. Ugyanabban az évben tízezer lakosra összesen 40 új otthon jutott, de Pécs környékén ez az arány jóval magasabb volt. A 20 település közül Keszü, Nagykozár, Bogád és Cserkút érdemel említést, Keszüben mintegy 350, az utóbbi községekben pedig 200– 240 új lakás jutott tízezer főre. Ugyanakkor 2002-ben Bakonyán, Kökényben, Kővágótöttösön és Martonfán egyetlen új lakás sem épült (7. ábra).
490
SZEBÉNYI ANITA 7. ábra
A lakásállomány változása a pécsi agglomerációba sorolt 21 településen, 1990–2002
Hosszúhetény
Orfű Bakonya
Martonfa
Kővágótöttös Kövágószőlős
Bogád
Romonya
Pécs
Cserkút
Nagykozár Kozármisleny
Pellérd Keszü
Pécsudvard
Gyód Kökény
Pogány
Szemely
% 100,0 – 105,0 105,1 – 115,0 115,1 – 125,0 125,1 – 150,0 150,1 – 197,0
Lothárd
Egerág
Forrás: KSH.
Összegzés Azt, hogy pontosan mely települések váltak szuburbiává, illetve, hogy egy folyamat mikortól tekinthető ténylegesen szuburbanizációnak, nehéz eldönteni. A demográfiai mutatók segítségével azonban kirajzolódott, hogy mely települések növelték népességszámukat – elsősorban az odaköltözéseknek köszönhetően – 1995–2005 között. A migráció és a neki köszönhető népességnövekedés eltérő mértékben érinti a megyeszékhely körüli községeket. A nagyvároshoz közelebb fekvők többségének vándorlási nyeresége jóval magasabb a településgyűrű távolabbi részéhez képest. Úgy tűnik, a szuburbanizáció tendenciája erősödik, bár ez csak a megyeszékhelyhez legközelebb fekvő térségre igaz. A népesedéssel kapcsolatos mutatók mellett más tényezők közvetve kapcsolódhatnak a szuburbanizációhoz. A lakásállomány változása tűnik a legegyértelműbbnek, hiszen több esetben a városból történő kiköltözések új ház építésével járnak együtt. Természetesen a lakások gyarapodása más okból is történhet, például felkapottabb üdülőterületeken. Az ingázás általában következménye a kiköltözéseknek, így jelezheti a szuburbanizációt, de a nagyvárosok és vonzáskörzetük között egyébként is jelentős a napi gyakoriságú, különböző célú utazás. Ehhez szorosan kötődik a (tömeg)közlekedés színvonala és a személygépkocsi-állomány növekedése, hiszen e nélkül jelentős mértékben nem is történik kiköltözés a nagyvárosból, tehát a közlekedés megfelelő minősége jelentős mértékben befolyásolja a migrációt (Bajmócy 2003). A vállalkozási aktivitás jól mutatja a térség gazdasági helyzetét, és a jövedelmi viszonyokhoz is kapcsolódhat, de csak bizonyos feltételekkel alkalmas a szuburbanizációval kapcsolatos következtetések levonására (csak meghatározott jövedelmi helyzetűek vesznek részt benne).
A PÉCSI TÉRSÉG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI VIZSGÁLATA
491
Az agglomeráció településeire vonatkozó különböző mutatók tendenciái szintén megerősítik azt a korábbi állítást, hogy a nagyvároshoz legközelebb fekvő területek a kiköltözések által leginkább érintettek, és itt a folyamat fokozódni látszik. Természetesen ezek az állítások csak abban az esetben állják meg a helyüket, ha elfogadjuk azt a – nagy valószínűséggel helyes – feltételezést, hogy a migráció Pécsről történik a környékbeli településekre. Teljesen biztos képet csak az adott helyszínen, a helyi önkormányzat megkeresésével, illetve a lakosság körében végzett kérdőívezéssel kaphatunk. A továbbiakban ilyen jellegű vizsgálatokat – a kapott eredmények és a feltehetően szubjektív véleménytől sem mentes értékelés alapján – a következő településeken lenne érdemes elvégezni: Kozármisleny, Keszü, Bogád, Cserkút, Gyód, Hosszúhetény, Kökény, Kővágószőlős, Lothárd, Egerág, Nagykozár, Pellérd, Pogány, Szemely, Görcsöny, Mánfa, Pécsudvard, Aranyosgadány, Zók, Birján, Szalánta, Orfű. A kutatás alapján látható, hogy a pécsi agglomeráció legkedvezőbb mutatóval rendelkező települései a megyeszékhelyről történő elvándorlások legkedveltebb célpontjaivá, és így feltételezhetően a szuburbanizáció szempontjából a legdinamizáltabb térséggé váltak. Valószínű, hogy ezen új városfejlődési szakasz még jó ideig meghatározó térfolyamata lesz a pécsi agglomerációnak, azonban érdemes feltárni az okait, elgondolkodni következményein, társadalmi-gazdasági hatásain is. Ugyanis a folyamatnak igen jelentős szerepe lehet a nagyváros és környezete mindennapjainak alakulásában, gondolhatunk például a telekárak változására, a lakáspiaci helyzetre, a helyi „őslakos” társadalmak és a „gyüttmentek” viszonyára vagy akár a közlekedési problémákra. Az okok, illetve a hatások, következmények feltárásához, a kérdések megválaszolásához mindenekelőtt arra van szükség – amit korábban már több kutató is megfogalmazott –, hogy minél nagyobb számban készüljenek olyan empirikus vizsgálatok, melyek feltérképezik az ország különböző területein megindult szuburbanizáció sajátosságait, okait. A jövőben ilyen jellegű vizsgálat elvégzését tervezem a pécsi folyamat pontosabb megismerése céljából. IRODALOM Bajmócy Péter 1999: A szuburbanizáció sajátosságai Pécs környékén. In: Földrajzi Értesítő, 48. évf. 1–2. füzet Bajmócy Péter 2003: Szuburbanizáció a budapesti agglomeráción kívüli Magyarországon. PhD-értekezés, Szeged Bajmócy Péter 2006: A hazai szuburbanizációs folyamatok trendjei 2000 után. In: Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Konferenciakötet. Savaria University Press, Szombathely Csanádi Gábor – Csizmady Adrienn 2002: Szuburbanizáció és társadalom. Tér és Társadalom, 16. 3. Daróczi Etelka 1999: Ki a fővárosból – változások Budapest és az ország vándorforgalmában. In: Barta Györgyi – Beluszky Pál (szerk.): Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban 1. Dövényi Zoltán – Kovács Zoltán 1999: A szuburbanizáció térbeni társadalmi jellemzői Budapest környékén. Földrajzi Értesítő, 48. 1–2. Hardi Tamás 2002: Szuburbanizációs jelenségek Győr környékén. Tér és Társadalom, 16. 3. Hardi Tamás – Nárai Márta 2005: Szuburbanizáció és közlekedés a győri agglomerációban. Tér és Társadalom, 19. 1. Jankó Ferenc 2004: Szuburbán folyamatok Sopron térségében: a Lővérek átalakulása. Földrajzi Értesítő, 53. 3–4. Kocsis János Balázs 2000: A szuburbanizáció jelenségének főbb elméleti megközelítései a városszociológiai és más rokon tudományterületek irodalmában. Tér és Társadalom, 14. 2–3.
492
SZEBÉNYI ANITA
Kocsis Zsolt 1997: A szuburbanizáció eltérő sajátosságai az Északnyugat-Dunántúl megyeszékhelyein. Comi– tatus, 7. 3–4. Kocsis Zsolt 2006: A szombathelyi agglomeráció kialakulása. In: Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Konferenciakötet. Savaria University Press, Szombathely Koós Bálint 2004: Adalékok a gazdasági szuburbanizáció kérdésköréhez. Tér és Társadalom, 18. 1. Kovács Zoltán 1999: A szuburbanizáció jellemzői a budapesti agglomerációban (Esettanulmányok). Földrajzi Értesítő, 48. 1–2. Kovács Zoltán 2002: Az urbanizáció jellemzői Kelet-Közép-Európában a posztszocialista átmenet idején. Földrajzi Közlemények 126. 1–4. Kókai Sándor 2006: Adalékok a nyíregyházi településegyüttes szuburbanizációs folyamatainak vizsgálatához. Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Konferenciakötet. Savaria University Press, Szombathely Kőszegfalvi György 1997: Urbanisztika, urbanizáció – városfejlődés. JPTE, Pécs Molnár László 2002: Az urbanizáció új kihívásai a városi közlekedéssel szemben. Falu–Város–Régió, 2002. 5. Nagy Sándor György 1999: Külföldi működő tőke a budapesti agglomerációban. In: Barta Györgyi – Beluszky Pál (szerk.): Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban 1. Nagyváradi László 1998: Közép- és dél-dunántúli települések tipizálása természeti környezetük állapota és alakulása alapján. PhD doktori értekezés. Pécs, 1998 Pap Norbert 1996: Települési egyenlőtlenségek a pécsi lakáspiacon. In: Pap Norbert – Szász I. (szerk.): „Friss hajtások” I. Közlemények a Janus Pannonius Tudományegyetem Általános Társadalomföldrajz és Urbanisztikai Tanszékéről 5., Pécs Szabó Julianna 2003: Települési stratégiák a budapesti agglomerációban. Tér és Társadalom, 17. 4. Szebényi Anita 2006: A szuburbanizáció sajátosságainak vizsgálata Pécs környékén, 2005-ben. In: Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon (szerk.: Csapó Tamás – Kocsis Zsolt), Szombathely Timár Judit 1993: Az alföldi szuburbanizáció néhány sajátossága. Alföldi Tanulmányok, 15. Timár Judit 1999: Elméleti kérdések a szuburbanizációról. In: Földrajzi Értesítő, 48. évf. 1–2. füzet Timár Judit 2006: Az agglomerálódástól a szuburbanizációig: „tértermelés” a posztszocialista Magyarországon. In: Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Konferenciakötet. Savaria University Press, Szombathely Tóth Géza 2004: Autópályák és városi fejlődés. Tér és Társadalom, 18. 2. Tóth József 2006: Az agglomerálódás stádiumai. In: Csapó Tamás – Kocsis Zsolt (szerk.): Agglomerációk és szuburbanizálódás Magyarországon. Konferenciakötet. Savaria University Press, Szombathely Váradi Mónika Mária 1999: A szuburbanizáció arcai a budai agglomerációban. Falu–Város–Régió, 1999. 3. Baranya Megye Statisztikai Évkönyvei 1995–2005. KSH Baranya Megyei Igazgatóság, Pécs, 1995–2005 Helyzetkép a pécsi agglomerációról. KSH Baranya Megyei Igazgatóság, Pécs, 2003 Népszámlálás 2001. Területi adatok. Baranya megye, I–II. kötet, KSH, Budapest, 2002 Pécsi agglomeráció. 2003. KSH Baranya Megyei Igazgatóság, Pécs, 2003 Kulcsszavak: városfejlődés, szuburbanizáció, pécsi agglomeráció, társadalmi-gazdasági helyzet. Resume Nowadays – similarly to the majority of Hungarian large towns – Pécs started the second stage of town development, and suburbanisation has become one of the dominant spatial processes in the Pécs agglomeration. The essence of the process is that a part of a large town’s population leaves her/his former place of residence due to various reasons, and moves to the surrounding settlements. However, it is difficult to determine which settlements are concerned by the process and what tendencies it shows. Analysing statistical data of the past 15 years reveals that this process follows an upward trend in the settlements which are closest to the seat of Baranya county, while stagnation can be observed moving farther away. After reviewing socio-economic aspects referring to suburbanisation an even more precisely delimited group of settlements is traced out, where it would be worth to make further – empirical – examinations providing information on the reason for moving and the structure of the participating population.
Új városaink Amint már júliusi számunkban jeleztük, Magyarország városainak száma kilenccel ismét gyarapodott. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 94. § b) pontja alapján – az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére – a köztársasági elnök Baranya megyében Kozármisleny, Békés megyében Körösladány, Borsod-Abauj-Zemplén megyében Alsózsolca, Komárom-Esztergom megyében Ács, Pest megyében Biatorbágy, Maglód, Törökbálint, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Mándok, Vas megyében Bük nagyközségeknek városi címet adományozott. A határozat 2007. július 1-jén lépett hatályba.
A Területi Statisztika új folyamának megindulása óta hagyománnyá és a folyóirat önként vállalt kötelességévé vált, hogy bemutassa a jogállás tekintetében előrelépő településeket: rövid történeti vázlat után statisztikai eszközökkel pillanatképet fessen róluk. Bemutatkozó számunk 1997 novemberében jelent meg. Az első teljes évünkben, 1998-ban még csak véletlenül került terítékre az egyik új város, de utána már tudatosan. Kovács Tibor főszerkesztő mindig nagy figyelmet szentelt a városodás örömeinek és problémáinak. Annak is, hogy a területfejlesztési, településfejlesztési, urbanisztikai információk minél szélesebb olvasói, adatfelhasználói körhöz jussanak el. Többek között a kisebb lélekszámú, de térségi hatású városok könyvtáraiba és önkormányzataihoz is. A Területi Statisztika szerkesztősége a tízéves jubileum alkalmából térítésmentesen eljuttatja az évtized alatt várossá nyilvánított 92 település könyvtárának a folyóirat három évfolyamát: visszamenőleg a 2006. évit, az ideit, illetve a 2008-ban megjelenő számokat. Aki közülük eddig is előfizetőnk volt, annak más típusú együttműködést ajánlunk fel: cikket közlünk róla. Kezdeményezésünk részleteivel levélben megkeressük az önkormányzatokat. Jelen számunkban elkezdjük a 2007. nyarán várossá avatott települések bemutatását.
494
ÚJ VÁROSAINK
PÁSZTOR LÁSZLÓ
Biatorbágy Biatorbágy a fővárostól 20 kilométerre nyugatra, a Zsámbéki-medence peremén, az Etyeki-dombság és a Tétényi-fennsík erdei által határolt területen helyezkedik el. Közúton az 1-es számú főúton és az M1-es autópályán, vasúton pedig a Budapest–Győr fővonalon közelíthető meg. A település 1966-ban Bia és Torbágy községek egyesítésével jött létre. (Korábban, az 1950 és 1958 közötti időszakban már egy közigazgatási egységet alkotott a két község.) A város és környéke régészeti lelőhelyekben gazdag: az ásatások során a biai településrészen újkőkori település nyomaira bukkantak, amelyet a bronzkorban és a római korban is laktak. A Biai-tó partján néhány római kori házmaradványt találtak, és a Benta-patak völgyéig húzódó területen további leletek kerültek elő ebből a korból. A településrész Árpádkori emlékei közül a református temetőben láthatók a XI. század végéről származó Szent Kereszt-templom maradványai. A biai településrész első írásos említése 1192-ből ismert, a Torbágyerdő alatti területen szerepel „Biua” föld, a Monoszló nembéli Makariás ispán birtokaként. 1230-ban fiáé, Tamás ispáné volt „Bywa”. Oklevélben ezután 1351-ben említik, amikor Chymba István fiai birtokrészüket István szlavón bánnak adták el. Brankovics György 1429 előtt zálogba vette Biát és Torbágyot, amit Zsigmond király cserebirtok ellenében visszaváltott. V. László 1455-ben a falut Tahi Botos Péternek és Farnosi Vidfi Lászlónak adományozta. A török időkben kezdetben még lakták, de az 1580-as adólajstrom szerint már puszta volt. 1616-ban Thurzó György nádor még pusztaként adományozta el. A XVII. század elején a település újra benépesült, lakói ekkor feltehetőleg reformátusok voltak. Az 1728-as összeírás szerint a Hochbort és Farkas családok birtokolták. A torbágyi településrész első írásos említése „silva Turbag”, illetve „Turbag” néven a XIII. században történt. Eredetileg királyi birtok volt, a XIV. században a község a veszprémi püspökség budai főesperességéhez tartozott. 1459-ben Mátyás király a falut Guthi Országh Mihálynak adományozta. A török megszállás alatt elnéptelenedett, és csak jóval később lakták ismét. 1712-ben sváb telepesek érkeztek, földesuraik a Hochbort örökösök és Farkas István voltak. A XVIII. században a község birtokosai között említik még a Promberger, a Hermes és a Törs családokat.
A viadukt, háttérben az Iharos Fotó: ifj. Pásztor László
ÚJ VÁROSAINK
495
A XIX. században Bián és Torbágyon egyaránt a Sándor, a Szily, a Fáy és a Metternich családok szereztek birtokokat öröklés és vásárlás révén. 1859-ben – az úrbérrendezés eredményeként – mindkét településen megtörtént a határ tagosítása. A Sándor–Metternich uradalomban nagy területen gabonaféléket és kapásnövénykultúrákat termesztettek. A kisebb birtokosok főként zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A növénytermesztés mellett jelentős szerepet játszott a szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztés is. A mezőgazdaság meghatározó szerepe lényegében az 1970-es évekig megmaradt. A város természeti és műemléki látnivalókban egyaránt bővelkedik: a Nyakaskő, a Bolha-hegy, az Iharos és a környező erdők egyedülálló látványt nyújtanak az idelátogatók számára. Az egykori Sándor–Metternichkastélyban általános iskola működik, a Szily-kastélyban 2001-ig középfokú mezőgazdasági oktatás folyt. A település nevét korábban az 1931-es vasúti merénylet tette széles körben ismertté, ma a viadukt ipari műemlék. Biatorbágy népessége az 1870-es népszámlálás idején 2974 fő volt. A népesség száma – az 1940-es és az 1980-as évtizedeket kivéve – lényegében folyamatosan növekedett. Az 1970-es években a települést még természetes szaporodás, illetve negatív vándorlási különbözet jellemezte. Egy évtizeddel később a negatív vándorlási különbözet mellé természetes fogyás társult, melyek együttesen ebben az időszakban a népesség csökkenését eredményezték. Az 1990-es években továbbra is természetes fogyás jellemezte a települést, viszont a pozitív vándorlási különbözet miatt a népesség száma nőtt. 2000–2006 egészét tekintve – a természetes szaporodás és a pozitív vándorlási különbözet együttes hatására – a népesség száma jelentősen, 33%-kal nőtt, és 2007. január 1-jén 10 720 fő volt. 1. ábra A népesség számának alakulása*
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
1990
1980
1970
1960
1949
1941
1930
1920
1910
1900
000 000 000 000 000 0 1890
5 4 3 2 1
(év elején)
1880
000 000 000 000 000 000
1870
11 10 9 8 7 6
fő
*1960-ig jelenlevő, 1970-től lakónépesség.
Lélekszáma alapján Biatorbágy jelenleg a 31. Pest megye 43 városa között, népsűrűsége 245 fő/km2, közel 70 fővel kevesebb, mint a megye többi városában átlagosan. A település népességének korösszetétele kedvezőbb, mint a megye korábbi városaié. 2007 elején a Biatorbágyon élők 19%-a volt gyermekkorú, a 65 évesek és idősebbek 13%-os részarányt képviseltek. Száz gyermekkorú lakosra 68 idős személy jutott, 11-gyel kevesebb, mint a városokban átlagosan. 2007. január 1-jén ezer férfira 1064 nő jutott, 28-cal kevesebb a városi átlagnál. Az 1980-as évek végén Biatorbágyon jelentős infrastruktúra-fejlesztési beruházások kezdődtek. A közműellátottság javulásának és az előnyös földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően évről évre gyarapodott a vállalkozások száma. 2006 végén a településen 1499 vállalkozást tartottak nyilván, melyből 898 társas, 601 egyéni vállalkozás volt. A legtöbb vállalkozás az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágban tevékenykedett, ezt követte a kereskedelem, javítás, az építőipar, valamint az ipar nemzetgazdasági ág.
496
ÚJ VÁROSAINK 1. táblázat A regisztrált vállalkozások főbb nemzetgazdasági ágak szerint, 2006. december 31.
Ágazati kód
A, B C–E F G H I K
A regisztrált vállalkozások
Gazdasági ág
száma
Összesen Ebből: mezőgazdaság, vad-, erdőgazdálkodás, halászat ipar építőipar kereskedelem, javítás szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szállítás, raktározás, posta, távközlés ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
megoszlása, %
1499
100,0
36 124 152 265 49 67 599
2,4 8,3 10,1 17,7 3,3 4,5 40,0
A legutóbbi népszámlálás időpontjában Biatorbágyon a foglalkoztatottak száma 3430 volt, a népességen belüli részesedésük 41%. A népesség 29%-a tartozott az inaktív keresők közé, további 28%-a eltartott volt, a munkanélküliek aránya nem érte el a 3%-ot. Az inaktív keresők és az eltartottak aránya lényegében megegyezett a városi átlaggal, a foglalkoztatottaké nagyobb, a munkanélkülieké alacsonyabb volt annál. A népszámlálás időpontjában a Biatorbágyon lakó foglalkoztatottak kétharmada szolgáltatási jellegű ágazatokban, egyharmada pedig az ipar, építőipar területén tevékenykedett. A településen lakó foglalkoztatottak hattizede nem a lakóhelyén dolgozott, az ingázók 59%-a budapesti munkahellyel rendelkezett. Biatorbágyon 2006 végén a kereskedelem, javítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágakban együtt 314 vállalkozást tartottak nyilván, ezek adták az összes regisztrált vállalkozás több mint egyötödét. 190 kiskereskedelmi üzlet – köztük 26 élelmiszer jellegű üzlet és áruház –, valamint 53 vendéglátóhely biztosította a lakosság és az idelátogatók ellátását. A településen a 43 férőhelyes panzió mellett a falusi szállásadás keretében 20 férőhely biztosítja az idelátogatók elhelyezését. A szálláshelyeken 2006-ban 967 vendég áltagosan 4,3 éjszakát töltött el. A lakásállomány 2007. január elején megközelítette a 4 ezret, 100 lakásra 278 lakos jutott, 5 fővel több, mint Pest megye többi városában átlagosan. Biatorbágy 2000–2006 közötti jelentős fejlődését mutatja, hogy a lakások közel negyede az ezredfordulót követően épült, 13 százalékponttal nagyobb hányada, mint a városokban átlagosan. 2. táblázat A lakásállomány főbb adatai Megnevezés Lakásállomány Ebből: 1 szobás 2 szobás aránya, % 3 és több szobás A lakásállomány indexe (előző időpont =100,0) 100 lakásra jutó lakos
1970.
1980.
1990.
január 1.
2001. február 1.
2007. január 1.
2146
2308
2515
3047
3862
41,7 47,0 11,4 – 347
24,1 48,8 27,1 107,5 334
14,5 44,1 41,4 109,0 285
10,5 33,7 55,8 121,2 272
.. .. .. 126,7 278
A 2001. február 1-jei népszámlálás időpontjában a településen a lakások 63%-a – a városi átlagnál nagyobb hányada – volt összkomfortos. A komfortos és a szükséglakások aránya alacsonyabb, a félkomfortosaké és a komfort nélkülieké pedig némileg magasabb volt az átlagosnál. 2005 végén Biatorbágyon a lakások 86%-a hálózati vízvezetékkel, közel kétharmada közcsatornával rendelkezett, előbbiek részesedése jelentősen, 7 százalékponttal volt kevesebb, utóbbiaké némileg, mintegy
ÚJ VÁROSAINK
497
3 százalékponttal nagyobb a megyei városi átlagnál. A háztartási gázfogyasztók lakásállományhoz viszonyított aránya 85% volt, 2 százalékponttal kevesebb a városi átlagnál. A településen az alapfokú oktatás keretében 2006-ban 4 helyen folyt óvodai nevelés 377 beíratott gyermekkel. A településen 2 feladatellátási helyen folyik általános iskolai oktatás, a tanulók száma 2006/2007. tanévben 670 fő volt. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a tanulók hangszeres zenei képzésben részesülnek. 3. táblázat Alapfokú oktatás, 2006/2007 Megnevezés
Biatorbágy
Biatorbágy részaránya (Pest megye többi városa = 100,0) Óvoda
Feladatellátási helya) Férőhely Pedagógus Óvodás gyermek
4 365 35 377
Feladatellátási hely Osztályterem Pedagógus Tanuló a nappali oktatásban Osztály a nappali oktatásban Egy osztályra jutó tanuló
2 29 68 670 33 20
1,7 1,6 1,6 1,5 Általános iskola 1,3 1,1 1,2 1,1 1,2 X
a) Feladatellátási hely: A fogalomnak az oktatásstatisztikába való bevezetését a többféle feladatot ellátó (például általános iskola, gimnázium, szakközépiskola) tanintézmények elterjedése tette alktuálissá. A definíció: az intézmény igazgatási szervezetén belül, a székhelyén vagy telephelyen, de eltérő közoktatási feladatot ellátó intézmény.
A városban élénk a kulturális élet, számtalan rendezvényre kerül sor, rendszeresen megrendezik a testvérvárosi napokat. Több ének- és táncegyüttes, valamint ifjúsági fúvószenekar is működik a településen. A „faluház” és a Karikó János Könyvtár szervezésében előadóművészek is fellépnek, amihez 300 fős befogadóképességű – színházi előadások megtartására is alkalmas – terem áll rendelkezésre. A település könyvtára 25 ezer könyvtári egységgel áll az olvasók rendelkezésére. Biatorbágy egészségügyi alapellátását 2006 végén 4 háziorvos és 2 házi gyermekorvos biztosította, munkájukat 4 körzeti ápolónő, illetve 1 területi védőnő segítette. Egy háziorvosra és házi gyermekorvosra 1787 lakos jutott, 14 fővel több, mint a megye városaiban átlagosan. A településen egy 100 férőhellyel működő tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény biztosítja az arra rászorulók elhelyezését. Az intézményben 2006-ban 76 személyt gondoztak. A lakosság szociális ellátásában a Családsegítő Központ és a Gyermekjóléti Szolgálat nyújt segítséget a rászorulóknak.
Maglód Maglód a főváros határától alig másfél kilométerre délkeletre, a Pestisíkságon, a Cserhát nyúlványainak déli lábánál helyezkedik el. Budapest felől a 31-es számú főúton, vasúton pedig a Budapest–Újszász fővonalon érhető el. A település neve személynévből keletkezett, jelentése a mag, termékenység fogalomból ered. Első írásos említése egy 1352-ből származó oklevélben fordult elő, abban a században a Kátai és a Bodonyi család birtoka volt. A falu a XV. századtól a Maglódi család, a XVI. században Hatvani György és örökösei tulajdonában volt. 1561-ben I. Miksa király Maglódot Andreffy Jánosnak és Buday Balázsnak adományozta. A XVII. század elején Hubay Ferenc a falut elzálogosította, majd 1646-ban a zálogba vevő Fáy Isvánné megvásárolta. A török hódolt-
498
ÚJ VÁROSAINK
ság alatt szinte végig lakták, de a felszabadító háborúk idején a XVII. század végére elnéptelenedett. 1699 és 1703 között újra benépesült, azonban a Rákóczi-szabadságharc alatt ismét lakatlanná vált. 1710 után Ráday Pál és Grassalkovich Antal felvidéki szlovákokat telepített Maglódra. A XVIII. században a falunak 14 közbirtokos földesura volt, közülük a Ráday és a Fáy családok rendelkeztek a legnagyobb birtokkal. Az 1789-es kataszteri felmérés szerint a határ négytizede földesúri, egyharmada jobbágyi kezelésben állt, a közös legelő pedig a terület egynegyedét tette ki. Az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően a birtokstruktúra meghatározó tényezője továbbra is a nagybirtok maradt. 1935-ben a 100 kataszteri hold feletti birtokok a határ felét foglalták el, az 5 kataszteri hold alatti törpebirtokok részesedése nem érte el a 20%-ot. A településen a mezőgazdaság szerepe lényegében az 1980-as évekig megmaradt. A népesség egy része az 1900-as évek elejétől – kihasználva a főváros közelségét – az iparban helyezkedett el. A saját földdel rendelkező bejárók – az ipari munka mellett – jövedelmük kiegészítésére mezőgazdasági tevékenységet is folytattak. A saját szükségletüket meghaladó felesleget a budapesti piacokon értékesítették. Maglódon az 1940-es évektől helyi ipari üzemek is létesültek, hidroglóbuszokat, teherautó-alkatrészeket, épületgépészeti anyagokat gyártottak. A II. világháború előtt többen foglalkoztak hímzett, szőtt, illetve fonott termékek készítésével. Maglód népessége az 1870. évi első hivatalos népszámlálás idején 1267 fő volt. A település népessége – az 1940-es évtizedet kivéve – lényegében folyamatosan gyarapodott. Az 1970-es években a természetes szaporodás és a pozitív vándorlási különbözet népességnövekedést eredményezett. Az 1980-as és 1990-es években az élve születések száma kevesebb volt, mint a halálozásoké, viszont ehhez pozitív vándorlási különbözet társult. Ennek hatására tovább gyarapodott az itt élők száma, az igazán számottevő emelkedés az Katolikus templom a székelykapuval 1990-es évekre volt jellemző. A népesség számának növekeFotó: ifj. Pásztor László dése 2000–2006 között is tovább folytatódott. Ebben az időszakban a természetes fogyást jelentősen ellensúlyozta a pozitív vándorlási különbözet, amelynek következményeként 13%-kal gyarapodott a népesség, és 2007. január 1-jén 10 872 főt tett ki. 1. ábra A népesség számának alakulása*
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
1990
1980
1970
1960
1949
1941
1930
1920
1910
1900
(év elején)
1890
fő
1880
000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 0
1870
11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
*1960-ig jelenlevő, 1970-től lakónépesség.
Lélekszámát tekintve Maglód jelenleg a 30. a megye 43 városa között, népsűrűsége 486 fő/km2, 173 fővel több a megye többi városának átlagánál.
ÚJ VÁROSAINK
499
Maglód népességének korösszetétele – a megye korábbi városainak átlagához viszonyítva – valamivel kedvezőbben alakult. 2007 elején az itt lakók héttizede a 15–64 éves korcsoporthoz tartozott, a 0–14 évesek 18%-os, a 65 éves és idősebbek 12%-os részarányt képviseltek. Száz gyermekkorú lakosra 67 időskorú jutott, 11-gyel kevesebb, mint a városokban átlagosan. A népességen belül a nők száma meghaladta a férfiakét. 2007. január 1-jén ezer férfira 1094 nő jutott, 2-vel több, mint a megye városaiban átlagosan. A főváros közelsége kedvezően hatott a településen működő vállalkozások számának gyarapodására. 2006 végén Maglódon 1018 vállalkozást regisztráltak, közülük 463 társas, 555 egyéni volt. A legtöbb vállalkozás az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágban tevékenykedett, ezt követte a kereskedelem, javítás, az építőipar, valamint az ipar nemzetgazdasági ág. 1. táblázat A regisztrált vállalkozások főbb nemzetgazdasági ágak szerint, 2006. december 31. Ágazati kód
A, B C–E F G H I K
A regisztrált vállalkozások
Gazdasági ág
száma
Összesen Ebből: mezőgazdaság, vad-, erdőgazdálkodás, halászat ipar építőipar kereskedelem, javítás szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szállítás, raktározás, posta, távközlés ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
megoszlása, %
1018
100,0
12 113 140 225 41 46 317
1,2 11,1 13,8 22,1 4,0 4,5 31,1
A 2001. februári népszámlálás adatai alapján Maglódon a foglalkoztatottak száma 3700 volt, népességen belüli arányuk 38%-ot tett ki, kevesebbet, mint a városokban átlagosan, ugyanakkor a munkanélkülieké és az inaktív keresőké valamelyest meghaladta azt, az eltartottak részesedése pedig lényegében megegyezett azzal. A Maglódon lakó foglalkoztatottak döntő hányada, kétharmada szolgáltatási jellegű gazdasági ágakban, egyharmada pedig az ipar, építőipar területén dolgozik. A foglalkoztatottak több mint héttizedének munkahelye nem a lakóhelyén található. A más településre eljáró foglalkoztatottak 77%-a budapesti munkahellyel rendelkezik. 2006 végén Maglódon a kereskedelem, javítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágakban összesen 266 vállalkozást tartottak nyilván, ezek tették ki az összes vállalkozás több mint egynegyedét. 91 kiskereskedelmi üzlet – köztük 29 élelmiszer jellegű üzlet és áruház –, valamint 29 vendéglátóhely biztosította a lakosság ellátását. A városban 2006-ban kereskedelmi és magánszálláshelyek nem álltak rendelkezésre. A város lakásállománya 2007. január 1-jén meghaladta a 3700-at, a 100 lakásra jutó lakosok száma 292 fő volt, 19 fővel több, mint Pest megye többi városában átlagosan. Az ezredfordulót követően a lakásállomány bővülése nagyobb volt az átlagosnál. A 2000–2006 közötti időszakban a lakások 15%-a épült, öt százalékponttal nagyobb hányada, mint a megye városainak összességében. 2. táblázat A lakásállomány főbb adatai Megnevezés Lakásállomány Ebből: 1 szobás 2 szobás aránya, % 3 és több szobás A lakásállomány indexe (előző időpont =100,0) 100 lakásra jutó lakos
1970.
1980.
1990.
2001. február 1.
2007. január 1.
január 1. 1858
2390
2792
3218
3717
44,3 48,3 7,3 – 344
25,2 49,5 25,3 128,1 315
14,8 43,6 41,6 116,8 282
10,4 37,1 52,5 115,3 303
.. .. .. 115,3 292
500
ÚJ VÁROSAINK
A 2001. februári népszámlálás időpontjában Maglód lakásállományának hattizede volt összkomfortos, ami 3 százalékponttal haladta meg Pest megye városainak átlagát. A komfortos lakások aránya alacsonyabb, míg a félkomfortos, a komfort nélküli és a szükséglakások részesedése az átlagosnál valamelyest magasabb volt. 2005 végén Maglódon a lakások felszereltsége összességében kedvezőbben alakult, mint a megye városaiban általában. A lakások szinte mindegyike csatlakozott a hálózati ivóvízvezetékhez. A közcsatorna-hálózatra a lakások hattizede kapcsolódott, a városi átlagnál közel 3 százalékponttal kisebb hányaduk. A háztartási gázfogyasztók lakásállományhoz viszonyított aránya 91%-ot tett ki (a városi átlag 87% volt). Maglódon az oktatási intézmények – nappali oktatás keretében – alapfokú ellátást biztosítanak az itt élők számára. A településen három helyen folyik óvodai nevelés, 2006-ban az óvodába beírt gyermekek száma 338 volt. A település általános iskolájában 769 diákot oktattak. A városban felnőttek részére gimnáziumi oktatás folyik. 3. táblázat Alapfokú oktatás, 2006/2007 Megnevezés
Maglód
Maglód részaránya (Pest megye többi városa = 100,0) Óvoda
Feladatellátási hely Férőhely Pedagógus Óvodás gyermek
3 350 32 338
Feladatellátási hely Osztályterem Pedagógus Tanuló a nappali oktatásban Osztály a nappali oktatásban Egy osztályra jutó tanuló
1 32 57 769 34 23
1,2 1,5 1,5 1,4 Általános iskola 0,7 1,2 1,0 1,3 1,2 X
A kulturális élet központja a „Magház” Művelődési Ház, amely városi rendezvények, kulturális és művészeti programok lebonyolítására ad lehetőséget. A településen számos kulturális egyesület működik, felvállalva a helyi hagyományok őrzését. A városi könyvtár több mint 24 ezer könyvtári egységgel várja az olvasókat. Maglód egészségügyi alapellátását 2006 végén 4 háziorvos és 2 házi gyermekorvos biztosította, munkájukat 4 körzeti ápolónő, illetve 3 területi és 1 iskola-egészségügyi védőnő segítette. Egy háziorvosra és házi gyermekorvosra 2006 végén 1812 (a megye városaiban átlagosan 1773) lakos jutott.
Törökbálint Törökbálint Budapesttől mintegy 10 kilométerre délnyugatra, a Tétényifennsík és a Csíki-hegyek által határolt Budaörsi-medencében helyezkedik el. A város közúton az M1-es és az M7-es autópályán, illetve az M0-ás autóúton, valamint a Budapest–Győr vasúti fővonalon érhető el. A település eredeti neve nem ismert (a XVIII. században Turbal és Gross-Turbal néven említik), 1900-ban vált Törökbálint néven községgé. A régészeti kutatások során különböző korokban élt népek nyomait fedezték fel: a bronzkorból származó cserepek, balta és kard, valamint a vatyai kultúra III. szakaszából származó temető azt jelzi, hogy a mai település és környéke lakott hely volt. A kelta avariszkok jelenlétére a források közelében talált leletek utalnak. A II. és a III. századtól rómaiak éltek itt, az akkori település közlekedési csomópontként funkcionált. A kvádok és szarmaták után a VI. századig a területen átmenetileg hunok, gótok, osztrogótok, longobárdok és gepidák telepedtek meg, de avar sírokat is találtak. A IX. századtól Árpád fejedelem törzse vette birtokba a környéket, a hadi sikerek jutalmaként
ÚJ VÁROSAINK
501
először Kond vezér birtoka lett. 1323-ban Károly Róbert Tamás erdélyi vajdának adományozta. A falu a török időkben elvesztette a közlekedési csomóponti szerepét, elnéptelenedett, az újra benépesülését I. Lipót rendelete tette lehetővé, így először szerb (rác), majd a jezsuiták segítségével sváb családok telepedtek le. A település 1773-ig egyházi birtok volt, a jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia Majláth Józsefnek és örököseinek adományozta. 1853-tól 1869-ig a Festetics családé lett a birtok. 1869-ben az újratagosítás során felszabadult földek jelentős részét Rochel Titusz gráci bankár vásárolta meg, ezt követően pedig Reitter Rudolfnak adta tovább. A kisbirtokosok főként gyümölcskultúrákat telepítettek. A gyümölcstermesztés jelentősége Törökbálinton az 1980-as évek végéig megmaradt, ezt követően az elöregedett ültetvények nagy részét már nem telepítették újra. A város és környéke természeti értékekben és építészeti emlékekben gazdag. A Tétényi-fennsíkon – hazánkban ritkán előforduló – védett növénytársulások találhatók. A volt Majláth-kastély barokk sílusú épületében – a XX. század közepén történt belső átépítéseket követően – ma tüdőgyógyintézet működik. Építészeti látnivalót kínál még a Walla-kastély eklektikus épületegyüttese. Törökbálint népessége az 1870-es népszámlálás idején 1980 fő volt. A XX. század elejétől megindult ipari fejlődés következtében a népesség számának növekedése felgyorsult, 1900-ban közel 3 ezren, 1941-ben már több mint 5 ezren lakták. A népesség – az 1940-es és az 1980-as évek kivételével – szinte folyamatosan gyarapodott. Az 1970-es években a természetes szaporodás és a pozitív vándorlási különbözet együttesen népességnövekedést eredményezett. Az 1980-a években az élve születések száma meghaladta a halálozásokét, ehhez azonban negatív vándorlási különbözet társult, melynek hatására népességfogyás következett be. Az 1990-es években is természetes fogyás jellemezte a települést, viszont a pozitív vándorlási különbözetnek köszönhetően ebben az időszakban jelentősen nőtt a népesség száma. 2000–2006 között a vándorlási többlet évi átlagos száma meghaladta az előző évtizedekre jellemzőt, s az időszak egészét tekintve a születések száma is több volt a halálozásokénál. Hat év alatt a lakosok száma 16%-kal gyarapodott, és 2007. január 1-jén 12 651 főt tett ki. 1. ábra A népesség számának alakulása* fő
(év elején)
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
1990
1980
1970
1960
1949
1941
1930
1920
1910
1900
1890
1880
000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 0 1870
13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
*1960-ig jelenlevő, 1970-től lakónépesség.
Népességnagyságát tekintve a 43 Pest megyei város között Törökbálint jelenleg a 27. helyet foglalja el, népsűrűsége 430 fő/km2, 117 fővel több a megye többi városának átlagánál. A népesség korösszetétele lényegében megegyezik a városi átlaggal. 2007 elején a településen élők mintegy héttizede a 15–64 éves, 17%-a a 0–14 éves, 14%-a pedig a 65 éves és idősebb korcsoporthoz tartozott. Száz gyermekkorú lakosra 81 idős személy jutott, 2-vel több, mint a városokban együttvéve. A népesség nemek szerinti összetételére a nőtöbblet a jellemző. 2007. január 1-jén ezer férfira 1080 nő jutott, 12-vel kevesebb a városok átlagánál. Az 1990-es évektől kezdődően a kedvező földrajzi elhelyezkedés és az egyre javuló gazdasági környezet hatására számos vállalkozás kezdte meg működését a településen. 2006 végén Törökbálinton 2329 vállalkozást tartottak nyilván, melyből 1338 társas, 991 egyéni vállalkozás volt. A legtöbb vállalkozás az ingatlanügyletek,
502
ÚJ VÁROSAINK
gazdasági szolgáltatás és a kereskedelem, javítás gazdasági ágban tevékenykedett, ezt követte az ipar és az építőipar nemzetgazdasági ág. 1. táblázat A regisztrált vállalkozások főbb nemzetgazdasági ágak szerint, 2006. december 31. Ágazati kód
A, B C–E F G H I K
A regisztrált vállalkozások
Gazdasági ág
száma 2329
Összesen Ebből: mezőgazdaság, vad-, erdőgazdálkodás, halászat ipar építőipar kereskedelem, javítás szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szállítás, raktározás, posta, távközlés ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás
megoszlása, % 100,0
40 189 189 426 77 115 1030
1,7 8,1 8,1 18,3 3,3 4,9 44,2
A 2001. februári népszámlálás adatai alapján Törökbálinton a foglalkoztatottak száma megközelítette az ötezer főt, népességen belüli arányuk 42%-ot tett ki, közel 3 százalékponttal többet, mint a megye városaiban átlagosan. Az inaktív keresők és a munkanélküliek részesedése valamelyest kisebb volt a városi átlagnál, míg az eltartottaké megegyezett azzal. A népszámlálás időpontjában a törökbálinti lakóhelyű foglalkoztatottak közel háromnegyede a szolgáltatási jellegű ágazatokban, egynegyede az ipar, építőipar területén tevékenykedett. A Törökbálinton lakó foglalkoztatottak hattizede más településen dolgozott. A más településre eljáró foglalkoztatottak döntő hányada, kétharmada fővárosi munkahellyel rendelkezett. 2006 végén a településen a kereskedelem, javítás, valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágakban összesen 503 vállalkozást tartottak nyilván, ezek tették ki a vállalkozások több mint egyötödét. 320 kiskereskedelmi üzlet – köztük 30 élelmiszer jellegű üzlet és áruház –, valamint 57 vendéglátóhely biztosította a lakosság ellátását. A város egy 312 férőhelyes szállodával rendelkezik, emellett a falusi szállásadás keretében 48 férőhely biztosítja az idelátogatók elszállásolását. A szálláshelyek 2006-ban mintegy 25 ezer vendéget fogadtak, a vendégéjszakák száma közel 39 ezer volt, egy vendégre átlagosan 1,6 vendégéjszaka jutott. A lakásállomány 2007. január 1-jén meghaladta a 4400-at, a 100 lakásra jutó lakosok száma 285 fő, 12 fővel több, mint a megye többi városában átlagosan. A város gyors ütemű fejlődését jelzi, hogy a lakások 17%-a 2000–2006 között épült. (Ez az arány a megye városaiban átlagosan 10% volt.) 2. táblázat A lakásállomány főbb adatai Megnevezés Lakásállomány Ebből: 1 szobás 2 szobás aránya, % 3 és több szobás A lakásállomány indexe (előző időpont =100,0) 100 lakásra jutó lakos
1970.
1980.
1990.
2001. február 1.
2433
január 1. 3015
3150
3908
4442
48,7 38,0 13,3 – 352
27,9 42,4 29,7 122,6 351
14,8 35,9 49,3 104,5 300
10,5 27,9 61,6 124,1 289
.. .. .. 113,7 285
2007. január 1.
A 2001. februári népszámlálás időpontjában a törökbálinti lakások felszereltsége kedvezőbb volt, mint a megye városaiban általában. A lakások több mint kétharmada összkomfortos, 13%-a komfortos volt. A félkomfortos, a komfort nélküli és a szükséglakások együttes aránya 18%-ot tett ki. Az összkomfortos lakások aránya több mint 10 százalékponttal meghaladta a városi átlagot, a többi komfortfokozatba tartozóké – a szükséglakások kivételével – elmaradt attól.
ÚJ VÁROSAINK
503
2005 végén a településen a lakások csaknem mindegyike csatlakozott a hálózati ivóvízvezetékhez. A közcsatorna-hálózathoz a lakások közel kétharmada kapcsolódott, a városi átlagnál 3 százalékponttal nagyobb hányaduk. A háztartási gázfogyasztók lakásállományhoz viszonyított aránya 84% volt, 3 százalékponttal kevesebb, mint a megye városaiban átlagosan. A város oktatási intézményei alap- és középfokú ellátást biztosítanak az itt élőknek. A településen öt helyen folyik óvodai nevelés, 2006-ban a beírt gyermeket száma 498 volt. A városban két feladatellátási helyen általános iskolai oktatásban összesen 954 tanuló részesült. Törökbálinton 1990 szeptemberétől működik középiskola. A Bálint Márton Általános- és Középiskolában a 2006/2007. tanévben a gimnáziumi és a szakközépiskolai osztályokban együttesen 304 diákot oktattak. A szakképző osztályokban informatikai és vendéglátó szakirányú képzés folyik. 3. táblázat Alapfokú és középiskolai oktatás, 2006/2007 Megnevezés
Törökbálint
Feladatellátási hely Férőhely Pedagógus Óvodás gyermek
5 465 47 498
Feladatellátási hely Osztályterem Pedagógus Tanuló a nappali oktatásban Osztály a nappali oktatásban Egy osztályra jutó tanuló
2 47 105 954 46 21
Feladatellátási hely Osztályterem Pedagógus Tanuló a nappali oktatásban Osztály a nappali oktatásban Egy osztályra jutó tanuló
2 10 25 304 12 25
Törökbálint részaránya (Pest megye többi városa = 100,0) Óvoda 2,1 2,0 2,1 2,0 Általános iskola 1,3 1,8 1,9 1,6 1,7 X Középiskola 4,3 1,2 1,1 1,2 1,3 X
Törökbálinton élénk a kulturális élet, számos művészeti csoport tevékenykedik a városban. A Munkácsy Mihály Művelődési Ház kiállításokat, ének- és színjátszóprogramokat szervez, a Volf György könyvtár 30 ezer könyvtári egységgel, a falumúzeum gazdag helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik. A település és Pest megye egészségügyi ellátásában jelentős szerepe van a Megyei Tüdőgyógyintézet és Tüdőgondozó Intézetnek. 2006 végén a működő kórházi ágyak száma 290 volt, ez a megyében működő összes ágy 8%-át képezte. Törökbálinton 6 háziorvos és 2 házi gyermekorvos biztosította az egészségA Majláth-kastélyban működik a kórház ügyi alapellátást, munkájukat 6 körzeti ápolónő, Fotó: ifj. Pásztor László illetve 5 területi védőnő segítette. Egy háziorvosra és házi gyermekorvosra 1581 lakos jutott, 192 fővel kevesebb, mint a megye városaiban átlagosan. A településen a szociális gondoskodás intézményi kereteit egy 60 férőhelyes bölcsőde, egy 100 férőhelyes idősek nappali intézménye, valamint két, összesen 188 férőhellyel rendelkező tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény biztosította; 2006-ban az utóbbi intézmények kihasználtsága 100%-os volt.
Biatorbágyi látkép, háttérben a Budai hegyekkel Fotó: Ifj. Pásztor László
Maglód – A kulturális élet központja a Mag Ház Fotó: Ifj. Pásztor László
Törökbálint – a Munkácsy Mihály Művelődési Ház Fotó: Ifj. Pásztor László
504
ÚJ VÁROSAINK
SZALAINÉ HOMOLA ANDREA
Alsózsolca Alsózsolca Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól délkeleti irányban 10 km távolságra fekszik. A környező bányatavak és a Sajó folyó természeti adottságai révén rendkívüli környezeti adottságokkal rendelkezik. Területe 26,02 km2, a Miskolci kistérségbe tartozik. Alsózsolca létezéséről az első írásos emlék 1281-ből való, melyben Solcha néven szerepelt. Ekkor Ernye bán fiának, Istvánnak a birtokához tartozott, majd a XV. században a Bánfalvy Bárius család tulajdonába került. Az 1526-os mohácsi csatavesztés után a település többször gazdát cserélt. 1703ban, a Rákóczi szabadságharc kezdetekor több alsózsolcai jobbágy állt a fejedelem zászlaja alá, és vett részt a küzdelmekben. Ez idő alatt a falu csaknem elnéptelenedett, azonban élni akarását bizonyítva újratelepült. A XIX. sz. elején elérte a dühöngő országos kolerajárvány. A zsolcai férfiak az 1848/49-es szabadságharcban is részt vettek, a település határában zajlott le 1849. július 25-én a zsolcai csata. Az önkényuralom korában a település földterülete 7 földbirtokos és 426 törpebirtokos tulajdonában volt. A polgárosodás kezdete Alsózsolcán a két világháború közötti időszakra tehető, amikor több egylet, kör, testület és szervezet működött. A község gazdaságát a múlt század közepéig a mezőgazdaság határozta meg. A XIX. század végén a település határában komoly tőkés mezőgazdasági vállalkozás működött, ahol nemcsak termesztéssel, hanem mezőgazdasági termékek feldolgozásával is foglalkoztak. A II. világháború utáni időszak jelentős iparosodást hozott Alsózsolca életében. Határában hatalmas mennyiségű kavics és homok található, melynek kitermelése, osztályozása és értékesítése az 1950-es évektől meghatározója a település iparának, fejlődésének. Sorra épültek az üzemek, gyárak – Kavicsbánya Vállalat, Észak-magyarországi Betonelemgyártó Vállalat Alsózsolcai Épületelemgyára, Házgyár – amelyek révén a környék legtöbb munkalehetőséget biztosító községévé vált. A rendszerváltozás óta az üzemek privatizációja is megtörtént. A Házgyár működése megszűnt, helyén létrejött a Csavar- és Húzottáru Rt. Az épületelemgyárat átszervezték, profilja részlegesen megváltozott: ma már StrongRocla Kft. néven kisebb kapacitással és kevesebb dolgozóval működik. A KÖKA Kavicsbánya Kft. létrejötte óta folyamatosan termel. A rendszerváltozás után megszűnt az Észak-magyarországi Anyagellátó és Készletező Vállalat, valamint az ERDÉRT Vállalat alsózsolcai telepe, és bezárt az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Alsózsolcai Betonelemgyártó Üzeme is. A rendszerváltás utáni átmeneti időszak tehát nagyon rossz hatással volt a település foglalkoztatására, iparára. A sorra megszűnő és átalakuló üzemek jelentős munkanélküliséget idéztek elő a térségben. A település életében nagy változást hozott az 1999-es esztendő. Ekkor jött létre a volt BÁÉV Házgyár területén és környékén a Miskolc-Alsózsolca Ipari Park. A tulajdonos jó üzletpolitikájának eredményeképpen sorra létesültek az új üzemek, amelyek a foglalkoztatásban, a helyi adóbevételekben, a lakosság életkörülményeinek javulásában, a település fejlődésében meghatározó szerepet töltenek be. A Csavar- és Húzottáru Rt. és érdekeltségei a legmodernebb CNC-technológiával különböző csavarokat, rúgókat, húzott vas- és acéltermékeket, kötőelemeket gyártanak. A SANMINA Kft. elektronikai alkatrészek összeszerelésével, főleg híradástechnikai és telefonalközpontok szerelésével, gyártásával foglalkozik. A gyártelep vámszabad területként is funkcionál. A tervek szerint az üzem az anyacég közép-kelet-európai központjaként működik majd. A CEC Kft. Műanyagfeldolgozó Üzemében különböző műanyag termékek gyártása folyik. A Baumit Rt. nemesvakolatgyárat épített a területen, és várhatóan egész Kelet-Európa térségét ellátja majd a korszerű építőanyaggal. Alsózsolca Borsod-Abaúj-Zemplén megye területfejlesztési koncepciójában jelentős feladatot kapott. A Miskolc-Alsózsolca Ipari Park jelenlegi mintegy 30 hektáros területén számos közép- és nagyvállalkozásnak ad otthont, és további fejlesztése kiemelt cél. Az országos közúthálózat fejlesztésében is komoly szerep jut a településnek, hiszen az M30 autópályát és a 37-es főutat összekötő új út nagy része Alsózsolca közigazgatási
ÚJ VÁROSAINK
505
területén megy majd keresztül. Ez egyrészt segíti az ipari park üzemeinek tevékenységét, másrészt nagymértékben mentesíti a város belterületét az átmenő gépjárműforgalomtól. A várossá válástól a lakosság azt reméli, hogy a település tudatos fejlesztésen megy keresztül, és ezáltal szebbé, gondozottabbá válik. Fontos cél volt az is, hogy a településnek legyen saját meghatározó arculata, ahol „Jó élni és dolgozni, a szabadidőt hasznosan lehet eltölteni, és mindezekhez színvonalas helyi szolgáltatások társulnak!” Népesség, népmozgalom Korabeli történeti adatok alapján Alsózsolcán a XV. században 15–20 portán mintegy 60–100 fő élt. A népesség az 1860-as évek elején 150–200 főre tehető. Az első hivatalos népszámláláskor (1870-ben) 1013 főt írtak össze, azóta a népesség 6,1-szeresére növekedett, aminek eredményeként 2005 végén a lakónépesség 6191 főt tett ki (1. ábra). 1. ábra A népesség számának alakulása* fő 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2005 *1960-ig a jelenlévő, 1970-től a lakónépesség.
A 2005. év végi adatok szerint a népesség nemek szerinti összetétele nőtöbbletet mutatott, ezer férfira 1040 nő jutott, a megyei átlagnál 60-nal kevesebb. A népsűrűség 2005-ben 238 fő/km2 volt, 4,4-szerese a megyei községek (54 fő/km2), és 2,4-szerese a megye átlagának (100 fő/km2), a városok átlagának (291 fő/km2) pedig 82%-a. Az élve születések és halálozások egyenlege 1970–1979 között 661 fős, 1980–1989 között 308 fős, 1990– 2001 között 355 fős növekedést mutatott. A népességszám változását befolyásoló másik tényező a lakóhelyváltoztatás. Az oda- és elvándorlások egyenlegeként az említett időszakokban 187, illetve 175, majd 34 fővel csökkent a lakónépesség. Összességében ebben az időszakban növekedett a lakosok száma. A 2001. február 1-jei népszámlálás és a 2005. év végéig eltelt időszak alatt a népességszámot a természetes szaporodás 117 fővel, a vándorlás pedig 30 fővel gyarapította. A népesség korösszetétele a legutóbbi két népszámlálás között némileg változott: a 14 évesek és fiatalabbak aránya 25,1%-ról 24%-ra, a 15–39 éveseké 38,2%-ról 35,5%-ra mérséklődött, a 40–59 éves felnőtteké 23,4%-ról 25%-ra, az 59 éven felüli időskorúaké pedig 13,2%-ról 15,5%-ra növekedett. 1990-ben száz gyermekkorúra 53 öregkorú jutott, 2001-re a mutató értéke 65-re emelkedett. 2001-ben Alsózsolca 15 éves és idősebb népességének 87%-a általános iskolai, a 18 éves és idősebb korosztály 30,9%-a befejezett középiskolai, a 25 éves és idősebb népesség 7,6%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezett, ami – az általános iskolát kivéve – alacsonyabb a megyei átlagnál (86,8; 34,0; illetve 9,5%). A népesség gazdasági aktivitását, a foglalkoztatottak gazdasági ágak és nemek szerinti összetételét a 2. ábra mutatja.
506
ÚJ VÁROSAINK 2. ábra Alsózsolca népességének összetétele A népesség gazdasági aktivitása
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Az aktív keresők gazdasági ág szerint
%
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
1949 1960 1970 1980 1990 2001
1949 1960 1970 1980 1990 2001 Foglalkoztatott Inaktív kereső
%
Szolgáltatás Ipar, építőipar Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás
Munkanélküli Eltartott
Az aktív keresők nemek szerint
100
%
90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1949 1960 1970 1980 1990 2001 Férfi
Nő
A 2001. évi népszámlálás idején Alsózsolcára több mint 700 fő járt dolgozni, míg a településről közel ezer fő ingázott munkavállalás céljából. Gazdasági helyzet A rendszerváltást követően új vállalkozási formák – korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok, részvénytársaságok – jelentek meg, a kisvállalkozások száma megszaporodott. 2005 végén Alsózsolcán 372 vállalkozás szerepelt a regisztrációban, ebből 148 volt társas, a többi egyéni. A legtöbb vállalkozást (94-et) az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágban regisztráltak, ezt követték a kereskedelem, javítás (76), az
ÚJ VÁROSAINK
507
építőipar (62) és a bányászat, feldolgozóipar, villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás összevont nemzetgazdasági ágak (29). 2005 végén Alsózsolcán ezer lakosra 60 regisztrált vállalkozás jutott, ami a Miskolci kistérség átlagának 56%-a, a megyei átlagnak pedig 78%-a. A vállalkozások mellett a civil szférát képviselő nonprofit szervezetek is jelen vannak a városban, 2005 végén 26-ot tartottak nyilván.
Sportcsarnok Fotó: Önkormányzat Az 1990-es évek elejétől kezdődően Alsózsolcán is számolni kellett a munkanélküliséggel. 2005. december végén 348 álláskeresőt tartottak nyilván, 61%-uk férfi volt. A tartósan, 180 napon túl regisztrációban lévők aránya megközelítette az 57%-ot. A nyilvántartott álláskeresők 12,6%-a nem végezte el az általános iskolát, 44,5%-a 8 osztályt végzett, 42,2%-a középfokú, 0,6%-a pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett. A munkanélküliek több mint 93%-a fizikai munkakörből került ki. 2005 végén Alsózsolcán 40 kiskereskedelmi üzlet és egy gyógyszertár állt a lakosság szolgálatában. Az üzletek fele élelmiszer jellegű üzlet és áruház, valamint zöldség-gyümölcs szaküzlet volt; a kiskereskedelmi üzletek hattizedét egyéni vállalkozások működtették. A település sem kereskedelmi, sem magán szálláshellyel nem rendelkezik. 2005-ben Alsózsolcán 21 vendéglátóhely működött, ebből 8 étterem, cukrászda, 1 munkahelyi étkeztetőhely és 12 bár, borozó. Lakásállomány, infrastruktúra A település fejlődésében és várossá alakulásának folyamatában a lakásállomány gyarapodásának is nagy szerepe volt, a növekedés üteme meghaladta a megyei átlagot. 1949 és 2005 között a megyében 80%-kal, míg Alsózsolcán 2,8-szeresére nőtt a lakások száma. Ebben szerepet játszott, hogy a megyeszékhelyről sokan költöztek a településre. Jelentősen javult egy másik mutató is: míg 1949-ben 468, 2005-ben már csak 339 lakos jutott száz lakásra. A lakásállomány összetételében is lényeges változások mutatkoznak: 1949-ben a lakások 68,8%-a, 2001ben már csak 8%-a volt egyszobás, a 3 és több szobások aránya közben 1,8%-ról 67,3%-ra emelkedett. 1960ban száz lakásból még csak 5, négy évtized múlva már 88 rendelkezett fürdőszobával. A 2001. évi lakásállomány kor szerinti megoszlását a 3. ábra mutatja. Az életkörülményeket nemcsak a lakások mérete, szobaszáma, hanem a közművekkel való ellátottsága is meghatározza. Az infrastruktúra kialakításában legalapvetőbb a villamos áram bevezetése. 1949-ben a lakások 35%-a volt felszerelve villannyal, 1960-ban 78%-a, 1970-ben 92,3%-a, és 1980-ban már csak 19 lakásban nem volt áram. A közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya 2005-ben meghaladta a 93%-ot, ami magasabb volt mind a községi (77,2%), mind a megyei átlagnál (87,3%). A közüzemi szennyvízcsatorna-hálózat hossza 48,3 km, 2005-ben 1452 lakás (a lakások 79,4%-a) volt bekötve a hálózatba. A vezetékes gázhálózat túlnyomó része 1991–1993 között épült ki, 1993-ban 939 háztartás, 2005-ben már 1435 háztartás használt vezetékes gázt.
508
ÚJ VÁROSAINK 3. ábra A 2001. évi lakásállomány megoszlása az építés éve szerint
1990–2001 10,8% 1980–1989 22,4%
1970–1979 22,8%
1919 előtt 5,9%
1920–1944 6,4% 1945–1959 11,9%
1960–1969 19,8%
Alsózsolcán 2005 végén 1268 személygépkocsit tartottak nyilván, ami ezer lakosra átlagosan 205 gépkocsit jelent, 36-tal kevesebbet, mint a kistérségi, és 12-vel kevesebbet, mint a megyei átlag. Az 1394 távbeszélőfővonalból adódóan ezer lakosra 225 fővonal jutott, ugyanez a mutató a Miskolci kistérségben 329, a megyében pedig 284 volt. Oktatás, egészségügy A városban két óvoda működik, összesen 260 férőhellyel, ahol a 2005/2006. tanévben 24 óvodapedagógus 292 beiratkozott gyermekkel foglalkozott. A település három általános iskolája összesen 34 osztályteremmel rendelkezik, ahol az elmúlt tanévben 750 diák tanult 78 főállású pedagógus irányításával. Egy pedagógusra közel 10 tanuló jutott, a megyei átlaghoz (11) hasonlóan. Az egészségügyi alapellátást három háziorvos és egy házi gyermekorvos, valamint három körzeti ápolónő biztosítja. 2005-ben egy háziorvosra és házi gyermekorvosra 1548 lakos jutott, a Miskolci kistérség átlagánál (1408) több, a megyei átlagnál (1557) valamivel kevesebb. Az időskorúakat egy 25 férőhelyes nappali intézmény segíti, ahol 2005-ben 24 idős embert láttak el. 31 fő részesült étkeztetésben, 1 fő házi segítségnyújtásban, 3 fő pedig mindkét szolgáltatást igénybe vette. A helyi önkormányzat évről évre jelentős összegeket fordít a nehéz helyzetbe került lakosok támogatására. 2005-ben éves átlagban 228-an részesültek rendszeres szociális segélyben, és 1038-an átmeneti segélyben. Az A Sportcsarnok belülről említett támogatásokra 46; illetve 3,9 millió forintot Fotó: Önkormányzat használtak fel. Ezenkívül az önkormányzat 458 fő részére nyújtott lakásfenntartási támogatást, 173 gyermek részére pedig rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Ezeket részben pénzben, részben természetben kapják a rászorulók.
ÚJ VÁROSAINK
509
NOVÁK ZOLTÁN – PÁSTINÉ ILLA JUDIT Bük Általános jellemzők Az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a kanyargó Répce folyó kiszélesedő völgyében fekszik Bük, Vas megye 3. legkisebb lélekszámú városa. Minősített gyógyhely, európai jelentőségű gyógyfürdővel. A település alsóbbrendű közutakon közelíthető meg, illetve Szombathely és Sopron irányából a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasúttársaság kezelésében lévő villamosított pályán érhető el. Távolsága a megyeszékhelytől 27, a fővárostól 220 km. Ausztria irányában a legközelebbi nemzetközi határátkelő 20 km-re, Kőszegen található. Évezredek óta lakott, azonban nem vált a történelem folyamán igazi központtá, hanem – síkvidéki jellege miatt – egészen a közelmúltig a környező városok mezőgazdasági terményekkel való ellátásában töltött be szerepet. Valószínűleg első földbirtokosától kapta nevét. Egy 1271-ből való oklevél említi először. A falu fejlődése az 1867-es kiegyezés után gyorsult fel. Az ipartelepítéshez (cukorgyár, téglagyárak létesültek) a Sopron–Nagykanizsa vasútvonal megépülése adott lendületet. A település fejlődése a cukorgyár 1917-ben történt leégése után alapjaiban rendült meg, és egészen az 1960-as évekig azt jórészt külső tényezők határozták meg. Bük gazdagodását, nemzetközi ismertségét a község határában 1957-ben – kőolaj utáni kutatás alkalmával – feltört hévíz alapozta meg. A fürdő 1962-es megnyitása, majd folyamatos bővítése a helyi gazdasági és társadalmi élet szinte minden területén látványos, urbánus jellegű fejlődést eredményezett. Bük a 17 településből álló aprófalvas jellegű Csepregi kistérség társközpontja. Közvetlenül határos Csepreggel. Területe 20,9 km2, Répcelak után a megye 2. legkisebb kiterjedésű városa. Morfológiai szempontból két egymással közel párhuzamosan futó útra felfűződő szalagtelkes típusú település. A központi belterület és az elkülönült fürdőtelep építészeti karaktere markánsan különböző. Bük kisvárosokra jellemző igazgatási szerepköre, gazdasági térszervező funkciója falusias arculatba ágyazódik. Közigazgatási szempontból önálló polgármesteri hivatalt működtet, saját jegyzőséggel. Az önkormányzat testvérvárosi kapcsolatot létesített 2001. májusában a németországi Illingen várossal, 2002-ben pedig Törökbálinttal. Népesség, népmozgalom Bükön 2007. január 1-jén 3347 fő élt. Népsűrűsége (160 fő/km²) megegyezik a megyeszékhelyen kívüli városok átlagával, és kétszerese a vasi értéknek. 1. ábra A népesség számának alakulása, 1870–2007* 3500
fő
3000 2500 2000 1500 1000 500 0
1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 * 1960-ig jelenlévő, 1970-től lakónépesség.
510
ÚJ VÁROSAINK
A korábbi évtizedekben a természetes népmozgalmi folyamatok kedvezően alakultak, majd az 1990-es évtizedben kismértékű természetes fogyás következett be. A dinamikusan fejlődő szolgáltatási szektor vonzotta a munkaerőt, s az állandósult vándorlási aktívum bőven ellensúlyozta az ebben az időszakban jelentkező csekély természetes fogyást. 2007. január 1-jén 1000 férfira 1029 nő jutott, a megyei átlagnál 52-vel kevesebb. Az itt élők több mint héttizede tartozik a – népesség utánpótlása és a munkavégzés szempontjából legaktívabb – 15–64 éves korcsoportba. A legfiatalabb és a legidősebb korosztály létszáma közel egyensúlyban van. 1980 óta a 0–14 évesek aránya évről évre magasabb, míg a 65 év felettieké alacsonyabb volt a megye átlagánál. Az eltartottsági, az öregedési index még kedvezőbb a megyei átlagnál. 1. táblázat A népmozgalom főbb mutatói, 1970–2006 A természetes szaporodás, illetve fogyás (+,–) Időszak
1000 lakosra jutó száma Bük
1970–1979
A vándorlási különbözet (+,–)
Csepregi kistérség
Vas megye
Bük
Csepregi kistérség
Vas megye
5,7
–0,2
3,4
0,9
–5,8
–0,6
1980–1989
1,6
–4,2
–1,7
4,9
–3,6
–1,7
1990–2001
–0,8
–5,3
–4,1
6,3
4,0
1,4
2002–2005
–1,0
–8,8
–4,9
6,2
6,3
1,0
2006
–2,4
–8,5
–4,3
15,0
7,3
0,1
A 2001. évi népszámlálás adatai szerint a 15 éves vagy annál idősebb népesség kilenctizedének volt legalább általános iskolai végzettsége (8 osztály). A 18 éves és idősebb lakosság körében a legalább középiskolai érettségivel rendelkezők aránya 2001-re megháromszorozódott az 1970. évihez képest. A 25 éves és idősebb népességen belül mintegy 8%-ot tett ki a felsőfokú oklevéllel rendelkezők aránya. Az elmúlt időszakban mindkét nem esetében csökkent a házasok előfordulása, és emelkedett a nőtlen/hajadon, illetve elvált családi állapotúaké. Gyarapodott az élettársi kapcsolatok száma, a 2001. évi népszámlálás adatai alapján Bükön 106-an választották az együttélésnek ezt a formáját. A városban a generációk együttélése gyakoribb, mint másutt. 2001-ben a háztartásokat átlagosan 3 fő alkotta. A háztartások 8,2%-a legalább 2 családból állt. Ez az arány a megyében 4,8, az 5000 fő alatti kisvárosokban együttesen pedig 4,1%-ot tett ki. A 2001-es népszámlálás során 73 személy, az összlakosság alig több mint két százaléka jelölte meg valamelyik hazai kisebbséghez való tartozását. Gazdaság és munkaerő-piaci helyzet Bükön a gazdaság motorját az 1960-as évektől a gyógyfürdő és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások képezik, melyek kisugárzása, munkaerővonzása túlmutat a város keretein. A mezőgazdaság és az ipar az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül, szerepkörük módosult. Az agráriumban az 1990-es években megszűnt a nagyüzemi gazdálkodás, a termelés kis- és közepes méretű, jórészt családi gazdaságok keretei között folytatódott tovább. A helyi ipar legjelentősebb képviselője ma egy állateledelgyár (és a vele a csomagolásban és a szállítmányozásban együttműködő vállalkozás). Mellettük a fejlesztések és a növekvő életszínvonal által gerjesztett kereslet révén jelentős a kisipari tevékenység. Büki székhellyel 2006 végén 772 gazdasági szervezetet tartottak nyilván, közülük 744-et vállalkozásként jegyeztek be. A vállalkozási aktivitás területi viszonylatban kiemelkedő. A szervezeti struktúrában a szolgáltatási szektor szerepe a meghatározó a kivételes idegenforgalmi adottságnak köszönhetően. A vállalkozások 43%-a tevékenysége jellegénél fogva közvetlenül érintett a turizmusban. A cégek között a mikrovállalkozások vannak túlsúlyban.
ÚJ VÁROSAINK
511 2. táblázat
A regisztrált vállalkozások száma főbb gazdasági ágak szerint, 2006. december 31. A megoszlás eltérése a vidéki városok megoszlása, % átlagához képest, százalékpont
A regisztrált vállalkozások Gazdasági ág
száma
Összesen Ebből: Mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás Ipar Építőipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás
744
100,0
X
22 27 33 68 322 169 57
3,0 3,6 4,4 9,1 43,3 22,7 7,7
–1,9 –4,1 –4,5 –10,6 35,3 –8,8 1,3
Bük legnagyobb foglalkoztatója a svájci NESTLÉ élelmiszeripari óriásvállalat állateledelgyára. A további 9 legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalkozás mindegyike a szolgáltatási szférában tevékenykedik, közülük 8 érintett közvetlenül az idegenforgalomban. Bükön a legutolsó népszámlálás időpontjában a népesség gazdasági aktivitása és foglalkoztatási szintje meghaladta a vidéki városok átlagát. A település gazdasági életében és az itt élők foglalkoztatásában az 1960-as évektől fokozatosan domináns – megyei szinten és a vidéki városok átlagában is kiemelkedő – a szolgáltatási szektor, ezen belül is az turizmussal összefüggő tevékenységek szerepe. 2001-ben már minden negyedik foglalkoztatott szolgáltatási feladatokat látott el. A mezőgazdasági, ipari, építőipari foglalkozások jelentősége ezzel szemben a jövedelmi források között egyre kisebb, és a magyarországi vidéki városok átlagához viszonyítva is jóval alacsonyabb. A képzettségi szint emelkedése, az adminisztratív feladatok felértékelődése és részben az urbanizálódási folyamat eredménye a vezetői beosztásban, illetve szellemi munkakörökben dolgozók egyre nagyobb aránya. 3. táblázat A foglalkoztatottak száma foglalkozási főcsoport szerint, 1990, 2001 Ebből Megnevezés
A foglalkozvezető, tatottak értelmiségi száma
egyéb szellemi
szolgáltatási
172 196 114,0
210 359 171,0
mezőgazdasági
ipari, építőipari
egyéb
foglalkozásúak 1990 2001 1990. év = 100,0
1324 1336 100,9
163 198 121,5
54 38 70,4
495 373 75,4
230 172 74,8
Bük a Csepregi kistérség foglalkoztatási központja, munkaerővonzása jelentős. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint 2142-en dolgoztak a településen, közülük 965-en itt laktak. A városba ennél is többen, 1177-en jártak be dolgozni. A településre ingázók 55%-a a kistérségben lakott, de több mint félezer munkavállaló távolabbi településegyüttesből (zömében a Szombathelyi kistérségből) közlekedett naponta itteni munkahelyére. Bükön alacsony a munkanélküliség. A Foglalkoztatási Hivatal 2006 végén összesen 89 álláskeresőt tartott nyilván, azaz a kistérségben regisztráltak 29%-a, a Vas megyében munka nélkül lévők 1,2%-a lakott itt. A munkanélkülieknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított hányada (munkanélküliségi arány: 4,1%) a megyei értékkel megegyezett, ugyanakkor a kistérség és az ország vidéki városainak átlagához képest jobb foglalkoztatási helyzetről tanúskodott.
512
ÚJ VÁROSAINK
Idegenforgalom, kiskereskedelem, vendéglátás Bük legfontosabb vonzereje az 1200 méter mélyről feltörő kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz, amely kiválóan alkalmas mozgásszervi betegségek kezelésére, de ivókúraként is bizonyított a jótékony hatása. Az 1962-ben egyetlen medencével megnyílt fürdő az elmúlt több mint négy évtizedben szinte töretlenül és időnként rendkívül látványosan fejlődött. Napjainkban egy 13 hektáros parkban elterülő, 26 medencével rendelkező, minden igényt kielégítő gyógyfürdő és wellness-központ várja a gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat. Vonzerejét jól érzékelteti, hogy a létesítménybe 2005-ben 930 ezren váltottak belépőjegyet.
A büki gyógyfürdő Fotó: Önkormányzat A fürdő mellett a Répce folyó és a várost nyugatról határoló erdő a horgászat és a vadászat szerelmeseinek nyújt kikapcsolódási lehetőséget, a 13 km-es termál kerékpárút pedig összeköttetést biztosít a legközelebbi osztrák település, Lutzmannsburg (Locsmánd) termálfürdőjével. A Bük mellett kialakított 14 hektáros golfpálya felszereltsége alkalmas nemzetközi versenyek lebonyolítására. A rendezvények közül kiemelkedik a Büki Ünnepi Napok, amely minden év nyarán változatos programokat nyújt az idelátogatóknak. Bük Hévíz és Hajdúszoboszló után Magyarország harmadik legnagyobb vendégforgalmat lebonyolító gyógyhelye. A szállodafejlesztések révén a kereskedelmi szállásférőhelyek száma 2000 és 2006 között közel 38%-kal bővült, főleg a fürdőkomplexum közvetlen környezetében. A minőségi turizmus iránti elkötelezettséget mutatja, hogy a kapacitás 46%-át szállodákban, azon belül is zömmel magas színvonalú, komplex szolgáltatásokat nyújtó négy- és ötcsillagos hotelekben alakították ki. A városban további 6 panzió, egy üdülőház és 5 kemping áll a vendégek rendelkezésére. (A kempingek együttes férőhelyszáma 2400.) Bük Vas megye idegenforgalmi gyöngyszeme. Vendégforgalommal kapcsolatos adatai nemcsak kistérségi, de megyei összevetésben is imponálóak. A visszatekintő adatok egyúttal jelzik az utazási szokások változását, a fürdő iránti egyre nagyobb hazai érdeklődést és a külföldi látogatók számának visszafogott emelkedését. 4. táblázat A kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma, 2006
Megnevezés
Bük
Összes szállásférőhely Ebből: szállodai ezen belül: 4 és 5 csillagos Vendég összesen Ebből: külföldi Vendégéjszaka Ebből: külföldi Átlagos tartózkodási idő, éjszaka
4 858 2 252 1 402 122 432 60 070 533 480 338 999 4,4
Bük részesedése a Csepregi kistérség Vas megyei 2000. év = 100,0 kapacitás(á)ból/ vendégforgalom(má)ból, % 137,5 96,6 45,6 194,8 97,6 56,0 100,0 67,1 .. 196,9 96,2 44,7 150,3 97,4 59,4 147,9 98,5 59,8 116,9 98,7 71,4 75,9 X X
ÚJ VÁROSAINK
513
A kereskedelmi egységek mellett Bükön 2006-ban 492-en foglalkoztak magán-szállásadói tevékenységgel, szerepük térségi viszonylatban kiemelkedő. Ezeken az olcsóbb árkategóriájú, családias légkörű szálláshelyeken 2006-ben 16 700 vendég (78%-uk külföldi volt) időzött, átlagosan 7,3 napot. Az idegenforgalom kiteljesedésével párhuzamosan aktivizálódtak a lakossági kezdeményezések a turisztikai termékek összehangolt fejlesztése és a tevékenység további szervezése érdekében. A turisztikai menedzseléssel foglalkozó civil szervezetek közül kiemelkedik a Bük és Térsége Idegenforgalmi Társulat. A magánszálláshelyet üzemeltetők tevékenységét hangolja össze a Büki Szobakiadók Szövetsége. A városban ezenkívül a Magyar Turizmus Zrt. üzemeltet Tourinform-irodát. A Bükre érkezők színvonalas kiszolgálását 2006 végén 163 kiskereskedelmi üzlet biztosította, melyek egyharmadát ruházati szaküzletnek alakították ki. A boltok közel felét egyéni vállalkozók üzemeltették. A kulturált étkezést, szórakozást 89 vendéglátóhely tette lehetővé, melyek között 69 étterem, cukrászda, további 15 bár, borozó. Lakáshelyzet, infrastruktúra Az elmúlt több mint negyven évben Bük lakásállománya közel ezerrel gyarapodott, így 2006 végén már 1589 otthont tartottak nyilván a településen. A lakásszám növekedése 2003 és 2006 között ugrott meg jelentősen. Három év alatt több mint 300 új otthon létesült, annyi, mint az azt megelőző tizenkét évben együttesen. 2006-ban 1000 lakosra 36 – a térségi s a megyei szintet jóval meghaladó mértékű – lakásépítés jutott. Nagy alapterületű, tágas otthonok létesültek a településen, a legutolsó népszámlálás időpontjában tíz lakásból hét legalább 3 szobával rendelkezett. A lakásállomány hattizede 1970 után épült. Az otthonok átlagos alapterülete 110 m2 volt, 15, illetve 31 m2-rel nagyobb a Csepregi kistérségi és a Vas megyei átlagnál. 5. táblázat A lakásállomány főbb jellemzői, 1970–2007 1970.
Megnevezés
1980.
1990.
január 1.
Lakásállomány
964
2001. február 1. 1185
2007. január 1.
707
824
1589
24,5
14,0
9,5
5,7
4,6
63,1
46,8
30,4
23,2
28,2
Ebből: 1 szobásak 2 szobásak
aránya, %
3 és több szobásak Lakásállomány az előző időpont %-ában 100 lakásra jutó lakos
12,4
39,2
60,1
71,1
67,2
113,5
116,5
117,0
122,9
134,1
371
343
318
302
211
1970 és 2001 között 88%-ról 33%-ra csökkent az egy-, illetve kétszobás lakások aránya, s alapvetően a magánszállásadói tevékenység terjedése miatt emelkedett a három- és többszobásoké. A legutolsó lakásösszeírás szerint csaknem 73%-os volt az összkomfortos otthonok aránya a településen. Az intenzív turisztikai célú hasznosítás miatt az újonnan épült lakások szinte kivétel nélkül összkomfortosak. A jelentős infrastrukturális fejlesztések eredményeképpen folyamatosan nőtt a kommunális ellátottság színvonala. Már az 1980-as években kiépült a csatornarendszer, s így a közműolló a városi átlagnál is szűkebbre zárult. 2005-ben egy kilométer közüzemi ivóvízvezetékre 911 méter szennyvízcsatorna jutott. A városban a hálózati ivóvíz teljes körűen biztosított, a gázhálózat pedig 1991-re érte el a települést. Az akkor kiépített 45 és fél km-es vezeték hossza 2005-re 57 km-re nőtt. A megyei, kistérségi átlagot jelentősen meghaladva a lakások 83%-a kapcsolódott rá a hálózatra. Bük üdülőhelyi jellegéből adódóan magas az egy lakosra, illetve egy háztartásra jutó víz-, energia-, és gázfelhasználás.
514
ÚJ VÁROSAINK 6. táblázat Közműellátottság, 2005 Területi egység
A közüzemi ivóvízvezeték-hálózatba
A közcsatornahálózatba
bekapcsolt lakások aránya, % Bük Csepregi kistérség Vas megye
90,4 93,8 96,7
83,6 55,2 63,3
Egy km közüzemi ivóvízvezetékre jutó szennyvíz-csatorna, méter 911 478 486
Háztartási gázfogyasztók a lakásállomány %-ában 83,0 75,0 63,6
Az utóbbi évtized fejlesztései ellenére a településen a hulladék összegyűjtésének módja, kezelése városi mértékkel mérve még nem teljesen megfelelő. Bár a szemét gyűjtése megoldott, előfordul illegális szemétlerakás. 2005-ben a lakások csupán kétharmadát vonták be a szervezett szemétszállításba. A városban jó a telefon-ellátottság, bár a fővonalak száma 2004-hez képest csökkent. 1000 lakosra 2005ben 424 távbeszélő-fővonal jutott, közel 90-nel több, mint a megyei átlag. Az ISDN-vonalak helyett gyorsan terjed az XDSL-vonalak használata. A kábeltelevíziós hálózat szolgáltatásait 2005 óta élvezhetik a lakásoknak közel felében. Egészségügy, szociális ellátás, intézményi ellátottság Büki központtal óvodafenntartó intézmény és iskolatársulás jött létre, ezenkívül itt található a Csepregi kistérség valamennyi települését ellátó központi orvosi ügyelet és a mentőállomás is. Bükön az oktatási feladatokat egy 125 férőhelyes óvoda, egy 14 osztálytermes általános iskola, s azzal egy irányítás alatt álló vendéglátó-ipari szakiskola biztosítja. Az általános iskola a térség legmodernebb, legjobban felszerelt intézménye. Öt éve bevezették a szaktantermi oktatást, lehetővé tették a tanulóknak a szélessávú internet-hozzáférést és a könyvtárhasználatot. A legnagyobb térségi vonzóhatást a szakiskola gyakorolja. Alapítását a dinamikusan bővülő helyi vendéglátás munkaerőigénye indokolta. Az itt végzettek szinte kivétel nélkül találnak munkát. A település kulturális életében a Művelődési és Sportközpont, Könyvtár játszik központi szerepet. Itt van a székhelye szinte valamennyi civil és a három – német, cigány, horvát – kisebbségi szervezetnek is. A 17 000 kötetes könyvtár kistérségi szerepkört tölt be, ugyanis 5 településen egyúttal mozgókönyvtárat működtet. 2005-ben az egészségügyi szolgálat keretében a falura és a fürdőre kiterjedően 2 felnőtt-, 1-1 gyermek- és fogorvos működött. A 2000-ben átadott központi ügyeleten a kistérség közel 12 ezres népessége számára a nap 24 órájában elérhető a szakszerű orvosi ellátás, a mentőállomásról pedig szükség esetén a két, korszerű műszerekkel felszerelt esetkocsi biztosítja a gyors helyszínre érkezést. Az alapellátáson kívül a büki lakosok és a vendégek több helyütt vehetnek igénybe – főleg magánvállalkozásban működő – szakorvosi, fogorvosi ellátást. A szociális ellátás intézményi feltételei szerények. A Büki Alapszolgáltatási Központ keretein belül működik az idősek nappali ellátását biztosító klub 18 férőhellyel. A település a központ szolgáltatásainak igénybevételével lát el családsegítési és gyermekjóléti szolgálatokat a kistérség 14 településén. A Büki Rendőrörs a kistérség 8 településén élők biztonságát szavatolja. A közelmúltban Polgárőr Egyesület alakult. A rendszerváltás óta megpezsdült Bük közösségi élete is. Társadalmi életét formáló egyesületei, szervezetei mozgalmassá, színessé teszik a város életét. Koncepcionális településkép Bük képviselőtestülete 2006. november 27-én fogadta el a település 2007–2013 közötti időszakra szóló fejlesztési koncepcióját. A dokumentumból olyan jövőkép körvonalazódik, amely a várost egészségturisztikai „zarándokhelynek”, komplex szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi gyógyhelynek mutatja be, és egyúttal valamennyi korosztály részére kínál alternatív idegenforgalmi termékeket. A kitűzött cél érdekében három prioritást fogalmaz meg: turizmusfejlesztés, infrastruktúra- és településfejlesztés, szervezet- és intézményfejlesztés. A Nemzeti fejlesztési terv időintervallumával összhangban álló koncepcióhoz kapcsolódva az önkormányzat elkészítette a 2006–2010 közötti időszakra szóló ciklusprogramját is, amelyben megnevezte az elérendő célokat és szükséges eszközöket. A végrehatás érdekében projektlistát állítottak össze. Megvalósulásuk esetén a fiatal város olyan organikus növekedési pályát írhat le, amely túlmutat közigazgatási határán, fejlődése egyúttal sokszorozó hatást fejtene ki a szomszédos településekre.
DR. KOVACSICSNÉ NAGY KATALIN
Nevük, emlékük fennmaradjon! Egy örökségünket védő egyesület munkájáról Az Elpusztult és a Pusztuló Magyar Falvakért Egyesület Az alapítás Az egyesület alapításának gondolata a Magyarország Történeti Statisztikai Helységnévtára című 19 kötetes kiadványsorozat szerkesztése során merült fel, amely sorozat a KSH és az MTA Történeti Demográfiai Albizottságának gondozásában készült, s amelynek szerkesztője dr. Kovacsics József professzor volt. A kötetek megyék szerinti csoportosításban, azonos szerkezetben tartalmazzák a községek és városok adatait. Valamennyi település címszava alatt a 2/b pont az egykori falvak, illetve a megszűnt községek neveit tünteti fel azzal a céllal, hogy ha ezek a nevek nem élnek ma a községek határában, akkor emlékük a kötet által nyújtott tájékoztatás alapján megörökíthető legyen. Az egyesület 2003 nyarán tartotta alakuló ülését. Székhelyül az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Statisztikai és Jogi Informatikai Tanszékét jegyezték be. Elnöke Kovacsics József lett. A célkitűzések és munkamódszerek Alapszabálya szerint az egyesület a XVII. század végéig az ország területén elpusztult falvak emlékét ápolja, és a XVIII. század végi népességszámhoz képest 50%-nál nagyobb mértékben fogyó falvak sorsával foglalkozik. Csak a Dunántúlon 2400-nál több elpusztult faluról vannak adataink. Már csak néhányuk neve maradt fenn dűlő vagy határrész elnevezésében. Az egyesület elő kívánja segíteni, hogy a területileg illetékes önkormányzat ünnepség keretében, legalább tábla elhelyezésével emlékezzék meg az elpusztult falvakról mint kulturális örökségről. Egy-egy rendezvény a közösség összekovácsolását is szolgálja, az emlékoszlopok (mert ilyeneket is állítanak) egyúttal turisztikai látványosságot jelentenek. Az emléktábla-állítás mellett az egyesület országos konferenciákat is szervez. A gondok ilyetén feltárása által kívánja erősíteni a szülőföldismeretet, valamint szolgálni a falvak népének megmaradását és gyarapodását. Az egyesület másik feladata a pusztuló, leépülő falvak demográfiai látleletének elkészítése és bemutatása, a figyelem felkeltése: e települések népessége már olyan mértékű fogyást mutat, amely a leépülés okainak és körülményeinek gondos elemzését teszi szükségessé. 2003-ban Magyarország községeinek 35,5%-ában a népesség nem érte el az 500 lakost sem. Jelentős, 11,2%-os volt a 200 lelkesnél kisebb falvak aránya. Ezek már nem tudják biztosítani a lakosság alapellátását és a népesség reprodukcióját. A tevékenység Az egyesület életében megtorpanást jelentett Kovacsics József váratlan halála. Utódja dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója lett (2005 februárjában). A közgyűléseken szakmai előadások hangzottak el, például a helységnévtáraknak az egyesület munkájában játszott szerepéről, illetve a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a kistelepülésekhez való viszonyáról. Az egyesületi munka sajátos, ünnepélyes, a lakosságot bevonó és megmozgató részét a műsoros megemlékezések, emlékműavatások jelentették és jelentik. A kőbe, fába vésett emlékezet Monostorapáti, 2005. május 16. Az elpusztult középkori bencés kolostor, Almád emlékére márványobeliszket avattak. Az egyesület és az önkormányzat által közösen rendezett eseménysorozat a Történelemóra a
516
DR. KOVACSICSNÉ NAGY KATALIN
völgyben című konferenciával kezdődött. Az előadások Almád történetének egyes mozzanataival, az apátságra vonatkozó levéltári kutatásokkal, az Eger-völgyi malmokkal, a török elleni küzdelmek korával, a történelmi emlékek megőrzésének jelentőségével foglalkoztak. Az ünnepség a templomban megemlékező misével, majd a hajdani Almád község helyén, az apátsági romok közelében obeliszk leleplezésével folytatódott, és a helybeliek színvonalas műsorával zárult. Az emlékezés nem korlátozódott egyetlen alkalomra: az avatás első és második évfordulóján is tartottak rendezvényeket. Hódmezővásárhely, 2005. október 18. Az elpusztult Szentkirály településre Helytörténeti matinéval (konferenciával) emlékeztek a Városháza dísztermében. Történészek, levéltárosok, egyetemi oktatók tartottak előadásokat a XX. század első felének Hódmezővásárhelyéről. Utána Szentkirály falu helyén ünnepélyesen (történeti ismertetéssel, koszorúzással, műsorral, ökumenikus imával) emlékművet avattak. Ivánc, 2006. június 3. Az elpusztult Lugas község emlékét Örökségünk kapujában címmel szervezett helytörténeti nappal, konferenciával elevenítette fel Ivánc önkormányzata és az egyesület. A római katolikus templomban tartott megemlékező mise után a közösségi házban hangzottak el az előadások a Vas megyei honismereti kutatómunkáról, illetve Lugas községnek a trianoni események során betöltött, sokak számára ismeretlen szerepéről. A szakmai tartalmat személyes élmények is kiegészítették: egy helybeli lakos osztotta meg Lugaspusztára vonatkozó emlékeit az egybegyűltekkel. Mindezt ünnepi műsor (a népdalkör, az óvodások szereplése), majd az emlékmű felszentelése és koszorúzás követte. Makó, 2006. szeptember 26. Az elpusztult Igás község emlékét a fentiekhez hasonlóan tudományos konferenciával, műsorral (a csanádpalotai iskola fúvószenekara szerepelt), emlékműszenteléssel és koszorúzással idézték fel. (A városháza dísztermében tartott konferencia a Levéltári napok sorozatához kapcsolódott, és Nándorfehérvárról szólt.) Makó, 2007. május 27. A pünkösdi tanyanapon Makó-Rákoson állítottak oszlopot, s tartottak megemlékezést. Az egyesület képviselője elmondta, hogy Rákos rövid életű község volt: 1954-ben kapott községi jogállást, és 1963-ban visszacsatolták Makóhoz. Akkor még közel 1000 lakosa volt, és jelenleg is jóval többen lakják, mint a Vas, Zala és Baranya megyei községek egy részét. Monostorapáti, 2007. május 28. Az almádi emlékműavatás második évfordulóján tartott helytörténeti konferencia tematikája változatos volt: előadás hangzott el a törökkorról, a bauxitbányászatnak Veszprém megyei szerepéről, a bírósági szervezet előtörténetéről, Monostorapáti mezőgazdaságának történetéről. E sorok írója a tapolcai kistérség fejlettségének komplex mutatóját elemezte. A szakmai programot emlékséta követte a Barátokfalvához, ahol a résztvevők megkoszorúzták az obeliszket. A közelmúltban kiépített Szentkút nevű forrás felszentelése alkalmából ismertették a víznyerőhely történetét és legendáját. Szögliget, 2007. július 22. Az Aggtelek–Jósvafői Nemzeti Parkhoz tartozó község területén volt az egykori, zömmel lengyelek lakta Derenk falu. A lakosságot akkor költöztették ki, amikor 1943-ban a kormányzó vadászterületéül jelölték ki a környéket. Az itt élt lengyelek, illetve leszármazottaik minden júliusban visszatérnek, és búcsút tartanak. Ennek keretében az egyesülettel közösen az emlékművet avattak, amely alkalomból a lengyel nagykövet mondott beszédet. Az ünnepi szentmisét a derenki kápolnánál tartották. Az egyesület tagjai, honismereti körök és önkormányzatok a fentieken kívül, az egyesület megalakítása előtt is szerveztek megemlékezéseket, állítottak emlékművet a szülőföldjükön, területükön elpusztult falvak emlékére, például Szúcon, Csepregen, Vasszécsenyben, Csempeszkopácson, Felsőmarácon, Ráróson, Szikáncson, Csomorkányban. Az egyesület szándékában áll az általa és mások által emelt emlékművek katalógusát elkészíteni. Kulcsszavak: aprófalvak, törpefalvak, pusztuló falvak, Almád, Szentkirály, Lugas, Igás, Rákos, Derenk, örökségvédelem, statisztikai helységnévtár. Resume This announcement describes the activities of the Association for Dead and Dying Hungarian Villages. In addition to remembrance, the association also aims at drawing the attention to the smallest villages still existing but endangered.
A közszolgáltatások szervezésének alternatívái Lomart Kiadó, Pécs, 2007 Szerkesztette: László Mária, Pap Norbert Felettébb időszerű és kitüntetett fontosságú munkát jelentetett meg a közelmúltban a Lomart Kiadó. A kötet publikálását a Humánerőforrás-fejlesztés operatív program keretében az Európai Unió támogatta. Az e témakörrel foglalkozó publikációk köre viszonylag csekély, ebből következően is méltán számíthat figyelemre a közszolgáltatások iránt érdeklődők körében. A kötet tíz tanulmányt tartalmaz. László Mária három tanulmánya a tárgyalt témakör alapvető elvi vonatkozásaival, a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó tevékenység értelmezésével foglalkozik. Első tanulmánya a közszolgáltatásokat és az önkormányzatok feladatait tárgyalja. Megállapítása szerint a közszolgáltatások körébe azok a tevékenységek sorolhatók, „amelyek kielégítésénél az egyén fogyasztása nem korlátozza mások szükségletének kielégítését, ahol a szükségletek kielégítésében a közösségnek, a közösségi szabályozásnak is jelentős szerepe van. A közszolgáltatás körének meghatározása közhatalmi döntés”. A szűkebb értelemben vett közszolgáltatások körébe tartozónak tekinti a villanyárammal, gázzal, ivóvízzel, távhővel való ellátást, a szennyvízelvezetést, egyes postai és távközlési, vasúti közlekedési szolgáltatásokat, a helyi tömegközlekedést. Tágabb értelemben, véleménye szerint „minden olyan szolgáltatás közszolgáltatás, melynél az állam és az önkormányzat szabályozó szerepe érvényesül azok felelősségvállalásával együtt”. Ennél a meghatározásnál a csoportosítás „a szolgáltatások jellege alapján humán közszolgáltatásokat és anyagi közszolgáltatásokat különböztet meg”. A humán szolgáltatások körébe sorolja többek között az oktatást, a szociális ellátást, a kulturális szolgáltatásokat stb. Az anyagi szolgáltatások körébe tartozik – a fentiekben említetteken kívül – a közutak, zöldterületek, köztemetők fenntartása, a helység-, lakás- és telekgazdálkodás, a köztisztasági tevékenység stb. László Mária második tanulmánya a szolgáltatásszervezéssel és a szolgáltatásokat nyújtók sajátosságaival foglalkozik. Bemutatja a közfeladatok decentralizált menedzselésének nemzetközi modelljeit, az új (angolszász) közmenedzsmentet, a klaszszikus (francia) közigazgatást és az új (német) igazgatási modellt, illetve a szolgáltatásszervezés más
útjait. Tárgyalja a költségvetési szervek sajátosságait a közszolgáltatások terén, a nonprofit szervezetek szerepét, majd áttekinti az üzleti szervezetek és a közszolgáltatások közötti kapcsolatokat. A harmadik tanulmány a közüzemek és a közüzemi sajátosságok kérdéseit tárgyalja. A közszolgáltató vállalatok, cégek szinonimájaként használjuk – írja – „a közüzemek fogalmát, melyeknél a versenypiac általános szabályai és a közszféra gazdálkodási sajátosságai ötvöződnek a kormányzati ellenőrzés mellett”. Megállapítja, hogy „a közüzemek fogalmát gyakran kapcsoljuk a településüzemeltetés kérdésköréhez, amely értelmében a közüzemi szolgáltatásokat és a kommunális szolgáltatásokat együtt kezeljük”. Beleérti a fogalomkörbe a hálózati infrastruktúra létesítését és fenntartását, valamint a szolgáltatásszervezést és a településkörnyezeti, településtisztasági közszolgáltatásokat is. Részletesen elemzi a szerző a közüzemi sajátosságokat, a közüzemi szerződések kérdéskörét, kiemeli az EU versenyjogi szabályait ezzel kapcsolatosan. A közoktatás témakörét – az alap- és középfokú képzést, felsőoktatást M. Császár Zsuzsanna három önálló tanulmánya mutatja be. Az elmélyült, széles körű elemzésekre támaszkodó, gazdag adatforrásokat felhasználó munkák felettébb hasznos információkat, megállapításokat tartalmaznak. Első tanulmánya a „közoktatás, alapfokú képzés” kérdéseit tárgyalja. Bemutatja az oktatási rendszer jellemzőit, szerkezetét. Részletesen vizsgálja a magyar oktatási rendszer néhány problémáját: a demográfiai helyzet jellemzőit a kilencvenes évektől napjainkig, az iskolázottságot, az egyenlőtlenségeket, a hatékonyságot. Tárgyalja az alapfokú képzés jellemzőit Magyarországon (óvodai hálózat, általános iskolai képzés), az intézményfenntartás, működtetés, finanszírozás kérdéseit. Második tanulmánya a középfokú képzéssel foglalkozik. Az előző tanulmányhoz hasonlóan vizsgálja és bemutatja a középfokú képzés jellemzőit. Kellő figyelmet fordít az oktatási rendszer vertikális és horizontális szerkezetének változásaira. Elemzi a szakképzés és a felnőttoktatás kérdéseit. Harmadik tanulmánya a felsőoktatás témáját vizsgálja. A felsőoktatás jellemzőit, átalakulását, az intézményrendszer változását, az integráció folyamatát, a képzési szerkezetet. A teljeskörűség érdekében foglalkozik a felsőfokú intézmények kutatási tevékenységével. Bemutatja a felsőoktatás térszerkezetét.
518 Érdemes idézni a szerző tanulmányainak lényeges megállapításait. „Az intézményes oktatásnak a személyiség kiteljesedése és a gazdasági elvárások szerinti megfelelés érdekében az oktatást egységes egészként kell kezelnie”. „Az egész életen át tartó tanulás az egyéni és a társadalmi fejlődés valamenynyi formáját átöleli”. A magyar oktatási rendszert – írja a szerző – „az utóbbi évtizedben az európai és a világ oktatási változásainak hatására, másrészt a hazai társadalmi-gazdasági kihívások miatt jelentős átalakulás jellemzi”. Nagy Janka Teodóra tanulmánya a közszolgáltatások szervezésének alternatíváit mutatja be a szociális szférában. Bevezetőjében megállapítja: „mára a közszolgáltatások egyik leghangsúlyosabb területévé vált a szociális szféra, amelyet az állami, önkormányzati szereplők mellett a nem állami szektor folyamatos térhódítása jellemez”. Szűkebben értelmezett szociális ellátásokon „alapvetően a segélyezési ellátásokat értjük, amelyek – a társadalombiztosítást ide nem értve – az állam és a helyi önkormányzatok, valamint az egyéb szervek által megszervezett szociális ellátásokat foglalják magukban”. A szélesen értelmezett szociális ellátásoknak két típusa különböztethető meg: „a biztosítási (kommutatív) és a segélyezési (disztributív) ellátások”. A szerző részletesen bemutatja ezeket az ellátásokat; a helyi önkormányzatok szociális tevékenységét, a szociális ellátások finanszírozási kérdéseit. Összegzésként megfogalmazza: „az önkormányzatok a finanszírozási nehézségek ellenére igyekeznek megőrizni intézményhálózatuk működőképességét”…. „A legnagyobb nehézséget az egyéni szociális vállalkozók bekapcsolódása jelenti a közszolgáltatások szervezésébe a szociális szférában”. A szociális szolgáltatásszervezés területén az elmúlt években legnagyobb eredménynek tekinti az önkormányzati társulások szociális feladatvállalását. A jelenleg leginkább vitatott témával foglalkozik tanulmányában László Mária és Jász Krisztina, a közszolgáltatás-szervezés alternatíváit vizsgálva az egészségügyben. A szerzők tanulmányukban – érthetően – nem foglalkoznak/foglalkozhatnak az elmúlt hónapokban bevezetett változásokkal. Ez semmiképpen nem csökkenti írásuk értékét, megállapításainak, következtetéseinek jelentőségét és aktualitását. A tanulmány széles körű aspektusban tárgyalja a témát: a népesség kedvezőtlen egészségi állapota, az állami egészségügyi rendszer strukturális problémái, az ágazatban a gazdasági átalakulás következtében keletkezett problémák szempontjából. Bemutatja az egészségügyi reform főbb elemeit (a teljesség igénye nélkül), elemzi az állam és a piac szerepét az egészségügyben, az alternatív modelle-
KÖNYVISMERTETÉS ket (piaci modell és egészségügyi modell). Jelentőségének megfelelően vizsgálja az egészségpolitika és a társadalmi egyenlőtlenségek kérdéseit. Kifejti a szerzők szakmailag megalapozott véleményét az egészségközpontú, multiszektorális egészségpolitika jellemzőiről. Ács Marianna tanulmánya a kultúra és a művelődés kérdéseit tárgyalja a közszolgáltatások körében. Bevezetőben a kultúra és a művelődés fogalmát tisztázza. A művelődés fogalmát – az Értelmező Kéziszótár szerint – így adja meg: „az a tevékenység, illetve folyamat, ha valaki művelődik”. „A kultúra fogalmának nincs egységesen elfogadott meghatározása, így több száz definíciója is létezik, írja a szerző. Közös értelmezés, hogy „a kultúrát kizárólag emberi teljesítménynek tartják, melyet értelem hat át, és jelentést közvetít”. Bemutatja a tevékenység törvényi szabályozását; a kulturális szolgáltatások ellátásának intézményi hátterét, finanszírozását. Külön szól a Nemzeti Kulturális Alapról, a nonprofit szervezetekről. Összegzésként megállapítja: „A kultúra össztársadalmi ügy, ebből következően közszolgáltatásként felvállalása közhatalmi döntés kérdése”. Kérdés, „hogyan lehet csökkenő központi források mellett biztosítani a szolgáltatások ellátásának megfelelő színvonalát”… „a civil szférának és az üzleti szférának való feladatátadás, -átvállalás következtében csorbulhat-e az értékközvetítés”? Sallai János a rendészeti szolgáltatásokkal foglalkozik tanulmányában. Ezt a témát eddig kevéssé tárgyalták a közszolgáltatásokkal foglalkozó publikációk. A rendészet fogalmának meghatározását Szamel Lajos alapján adja meg: „olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlen zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart rend helyreállítására irányul”. Rendészeti feladatot ellátó szervek: rendőrség, határőrség (a kettőt most összevonják), Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Katasztrófavédelem, Vám- és Pénzügyőrség, Büntetés-végrehajtási Szervezet. Egyéb rendészeti szolgáltatást nyújtó szervezetek, intézmények: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztérium rendvédelmi szervek védelmi szolgálata és a város (település) -rendészet. A szerző írásában áttekinti ezen szervek feladatrendszerét, tevékenységét a vonatkozó törvények, rendelkezések alapján. A közszolgáltatások fejlesztése a lakossági életkörülmények alakulásának, remélt javulásának meghatározó tényezője. Elősegítheti a területi kiegyenlítődés folyamatának kívánt érvényesülését, a regionális és településközi aránytalanságok mérséklődését. Segítheti a települési önkormányzatok tevékenysé-
KÖNYVISMERTETÉS
519
gének erősítését, a településközi, kistérségi együttműködés kiteljesedését. A jelen recenzióban említett tanulmányok – kivétel nélkül – tartalmas mondanivalójuk révén jól szolgálhatják a terület- és különösen a településfejlesztés céljait, az önkormányzatok törekvéseit, munkáját. A színvonalas, gördülékeny stílusban megírt tanulmányok szerzői, a kötet szerkesztői elismerésre
méltó munkát végeztek. A kötet nemcsak a területés településfejlesztés egyetemi oktatását, a doktoriskolák munkáját segítheti, hanem fontos forrásmunkául szolgálhat a helyi önkormányzatok, a központi irányító szervek feladatainak eredményes/eredményesebb ellátásához. Ismertette: dr. Kőszegfalvi György
HAZAI STATISZTIKAI FOLYÓIRATOK TARTALMA
Statisztikai Szemle
2007. augusztus Tanulmányok Az indikátorok, indikátorrendszerek jellemzői és statisztikai követelményei – Havasi Éva Tevékenységosztályozási rendszerek az időmérleg-vizsgálatokban – Falussy Béla A Fővárosi Statisztikai Hivatal szervezete és működése a XIX. század utolsó harmadában – Kígyósi Attila A társadalom és a gazdaság főbb folyamatai 2006-ban Fórum Népesedési folyamatok a XX. század második felében, a XXI. század elején. Ötvenéves a Demográfia folyóirat – Őri Péter Területi egyenlőtlenségek. Beszámoló az MST Területi Statisztikai Szakosztályának konferenciájáról – Kormos Zoltán
2007. szeptember Tanulmányok Az üzleti szolgáltatások árindexszámításának főbb kérdései – Hüttl Antónia – Nagy Ágnes A magyar nonprofit szektor szervezeteinek elszámoltathatóságát értékelő standardok és módszertan – Molnár Mónika – Farkas Ferenc A nemzetgazdasági szintű anyagáramlás-számlák Magyarországon – Drahos Enikő – Herczeg Márton – Szilágyi Gábor Műhely A magyar gabonafélék megnyilvánuló komparatív előnyei és hátrányai – Jámbor Attila Fórum Beszélgetés dr. Klinger Andrással – Lakatos Miklós Cseh-Szombathy László (1925–2007) – Vita László
MEGJELENT!
A magyar régiók zsebkönyve, 2006 Pocket-book of Hungarian regions, 2006
A zsebkönyv elsősorban táblázatos anyagot tartalmaz, térképi és grafikus ábrázolással is megjelenítve azokat az információkat, amelyek a régiók társadalmi, gazdasági folyamatairól az elmúlt évet követően a hatodik hónapig rendelkezésre állnak. A főváros, illetve a fővárost is magában foglaló régió fejlettségi színvonalával magasan kiemelkedik az ország területi egységei közül, ezáltal nagyobbnak mutatva a területi különbségeket. Ezért táblázatainkban a régiók felsorolása és az országos adat után a Közép-Magyarország régió nélkül számított értékeket is közöljük. A zsebkönyv külön kötetben, angolul is megjelenik. Ára: 800 forint Price: HUF 1200