Jer13,1-27 Példázatok Izrael jövőjéről „Ezt mondá az Úr nékem: Menj el, és vásárolj magadnak lenövet, és illeszd azt a derekadra, de vízbe ne vidd be azt! És megvásároltam az övet, a mint az Úr rendelte vala, és derekamra illesztém. És másodszor szól vala az Úr hozzám, mondván: Vedd az övet, a melyet vásároltál, a mely a derekadon van, és kelj fel, és menj az Eufrateshez, és rejtsd el azt ott a kőszikla hasadékában. És elmenék, és elrejtém azt az Eufratesnél, a mint megparancsolta nékem az Úr. Sok nap mulva pedig újra monda nékem az Úr: Kelj fel, menj az Eufrateshez, és vedd el onnan az övet, a mely felől parancsoltam, hogy ott rejtsd el. És elmenék az Eufrateshez, és kiásám, és kivevém arról a helyről az övet, a hová elrejtettem azt, és ímé, az öv rothadt vala, egészen hasznavehetetlen. És szóla az Úr nékem, mondván: Ezt mondja az Úr: Így rothasztom meg a Júda kevélységét, és a nagy Jeruzsálem kevélységét. Ez a gonosz nép, a mely nem akar hallgatni az én beszédeimre, a mely a maga szívének hamisságában jár, és jár idegen istenek után, hogy azoknak szolgáljon, és azokat imádja: olyanná lesz majd, mint ez az öv, a mely egészen hasznavehetetlen. Mert a miként derekára kapcsolja a férfi az övet; akként kapcsoltam magamhoz Izráelnek egész házát és Júdának egész házát, azt mondja az Úr, hogy legyenek az én népemmé, az én nevemre, dicséretemre és tisztességemre, de nem engedelmeskedtek. Ilyen szókkal szólj azért nékik: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Minden tömlőt meg kell tölteni borral! És azt mondják néked: Avagy nem tudjuk-é jól, hogy minden tömlőt borral kell megtölteni? Te pedig azt mondd nékik: Ezt mondja az Úr: Ímé betöltöm e földnek minden lakosát, és a királyokat, a kik Dávid trónján ülnek, és a papokat, a prófétákat, és Jeruzsálemnek minden lakosát részegséggel; És összeütöm őket, egyiket a másikhoz, az atyákat és a fiakat együtt, azt mondja az Úr; nem kegyelmezek meg, és nem kedvezek, és nem leszek irgalmas, hogy el ne veszítsem őket! Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, mert az Úr szólott! Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt setétséget szerezne, és mielőtt megütnétek lábaitokat a setét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homálylyá fordítja! Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken a ti kevélységtek miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik. Mondd meg a királynak és a királynéasszonynak: Alázzátok meg magatokat, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekről a ti dicsőségtek koronája! A dél felől való városok bezároltatnak, és nem lesz, a ki megnyissa azokat; fogságra vitetik Júda egészen, fogságra vitetik mindenestül! Emeljétek fel szemeiteket, és nézzétek azokat, a kik északról jőnek! Hol van a nyáj, a mely néked adatott, a te dicsőségednek juhnyája? Mit mondasz, hogy ha megfenyít téged? Hiszen te oktattad őket magad ellen, fejedelmekké tetted fejeden! A fájdalmak nem környékeznek-é még téged, mint a szülőasszonyt? És ha azt mondod a te szívedben: Miért következnének ezek reám? A te hamisságod sokaságáért takartatik fel a te ruhád, és lesznek mezítelenekké a te sarkaid. Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt. Azért szétszórom őket, a mint hányjaveti a pozdorját a pusztának szele. Ez a te sorsod, a te kimért részed én tőlem, ezt mondja az Úr, a ki elfelejtkeztél én rólam, és hittél a hazugságnak. Azért én is arczodra borítom fel a te ruhádat, hogy látható legyen a te gyalázatod! A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát: a halmokon, a mezőn láttam a te útálatosságaidat. Jaj néked Jeruzsálem! Nem leszel tiszta ezután se? Meddig még?”
Ebben a részben három példát mond az Úr a próféta által Izrael népének, és ezen a három példán keresztül üzent nekik, és üzen nekünk is. A lenöv példája Az első példa az övnek a példázata. Jeremiásnak először azt parancsolta az Úr, hogy vásároljon egy lenövet, és kösse a derekára. Ezt megtette. Aztán egy idő múlva szólt neki az Úr, hogy most pedig menjen az Eufrátesz folyóvízhez. Ez jó messzire volt Jeruzsálemtől! Az Eufrátesznek a partján van Babilon, Bábel, és onnan jött a veszedelem, onnan jött a babiloni sereg Izraelnek és Júdának az elpusztítására. Azt mondja Az Úr: menj el az Eufráteszhez, és a kősziklának a hasadékában rejtsd el ezt az övet. Elrejtette. Aztán sok idő telt el, amikor megint szólt neki az Úr: most ismét menj el az Eufráteszhez, és ásd ki az övet. Kiásta. És teljesen elrothadt, hasznavehetetlen volt az öv. Akkor szólt az Úr hozzá, és azt mondta, hogy így teszem Júdának és Jeruzsálemnek a kevélységét semmivé, így rothasztom meg Júda és Izrael kevélységét. A példázat értelme Mit jelent az öv? Ki ez az öv? Így olvastuk az Igében a 11. versben: „Mert a miként derekára kapcsolja a férfi az övet; akként kapcsoltam magamhoz Izráelnek egész házát és Júdának egész házát, azt mondja az Úr, hogy legyenek az én népemmé...” Tehát ez az öv Izraelt és Júdát jelenti, a próféta pedig Istent példázza. Amint a derekára kellett kapcsolni a lenövet, azt mondta Isten, hogy így kapcsoltam az én derekamra Izrael népét és Júdának a házát. Miért kapcsolja az övet a férfi a derekára? A felövezkedés a készenlétet, az erőt, a hatalmat, szolgálatra való készséget, harcra való készséget jelenti. Az Úr pedig ezt mondja, hogy Ő azért kapcsolja derekára Izrael népét, hogy legyenek népemmé, az én nevemre, dicséretemre, és tisztességemre. De Izrael háza nem engedelmeskedett az Úrnak. Ezért mit tesz az Úr? Leveszi a lenövet, vagyis elveti magától Izrael és Júda házát, éspedig messzire, az Eufrátesz folyóvíz mellé; vagyis elviszi őket Babilóniába, és ott lesznek hosszú ideig. Így olvastuk az Igében, hogy „sok nap múlva” szólott az Úr, hogy menjek, és ássam ki az övet. Hetven esztendő volt ez a sok nap, amíg Izrael népe ott volt Babilóniában. Az öv romlása Közben azonban történt velük valami: megrothadt, mint az öv. Ez mit jelent? Két dolgot. Jelenti először is azt, amit a 10. versben olvastunk: „Ez a gonosz nép, a mely nem akar hallgatni az én beszédeimre, a mely a maga szívének hamisságában jár, és jár idegen istenek után, hogy azoknak szolgáljon, és azokat imádja: olyanná lesz majd, mint ez az öv, a mely egészen hasznavehetetlen.” Izrael népe valóban olyanná vált. Nagyon sokan meghaltak Jeruzsálemben az éhség miatt, amikor körülfogta őket a sereg. Nagyon sokan meghaltak a harcban, sokakat kardélre hányt az idegen király, Babilóniának a serege. A maradék pedig fogságba került, és útközben is sokan meghaltak, a fogság nyomorúságában is. A nagy nép, a kevély nép hasznavehetetlen, maroknyi néppé lett. De eközben egy jó dolog is történt: „Így rothasztom meg a Júda kevélységét, és a nagy Jeruzsálem kevélységét” (9. vers). Vagyis a nép megalázódott. Nemcsak számbelileg fogyatkoztak meg, hanem megfogyatkozott a gőgösségük is, megalázódtak! Hiszen tudjuk az Igéből, a zsoltárokból például: Babilon folyóvizeinél ott ültünk, és sírtunk, amikor a Sionról megemlékeztünk. És akik megmaradtak, azok könnyes szemmel vágyódtak vissza Jeruzsálembe, az ő hazájukba, de Jeruzsálem puszta volt, lerombolva, felszántva. Megalázta Izrael kevélységét, semmivé tette őket az Úr.
A Kőszikla Érdekes dolog megfigyelni ebben az Igében még azt, hogy hová kellett elrejteni az övet. Az igaz, hogy az Eufrátesz folyóvíz mellé, de ott a Kőszikla hasadékába! Tudjuk, hogy a Kőszikla Krisztust jelenti a Szentírásban. Ő a Kőszikla, amelyik Izraelt mindig követte a pusztában, ahogy olvashatjuk az 1Kor 10. részben: A Kőszikla Krisztus volt, és vizet adott nekik a pusztában. Követte őket Babilonba is? Igen, ott volt velük. Ezzel a néppel nem azt tette az ellenség, amit akart, hanem amit Isten akart. És Isten azt akarta, hogy megrothadjon a nép kevélysége, de teljesen kipusztítani nem lehetett őket, mert a Kőszikla hasadékában voltak. Akarták kipusztítani? Igen, akarták, ezt az Eszter könyvéből tudjuk, hogy voltak az ellenség közt olyan főemberek, akik eltervezték, hogy kipusztítják ezt a népet, mindenestül eltörlik az ég alól. De nem lehetett, mert a Kőszikla hasadékában, Isten védelmében volt. A pogány népek között, az ő fenyítésük által végezte el az Úr bennük, hogy többet ne legyenek bálványimádók. Sajnos, más bűnük viszont megmaradt, és az Úr ismét nem tudta a derekára kapcsolni, mint olyan népet, amelyik neve dicséretére, dicsőségére és tisztességére van. Valóban haszontalanná lett Izrael. Ez megmutatkozott abban, hogy amikor az Úr Jézus Krisztus eljött, elvetették, és amikor a Szent Szellem kitöltetett, azt is elvetették. Akkor Isten fogta ezt a népet, és ismét elvitte és szétszórta a népek közé. Most már nem hetven évre, hanem már kétezer évre. Csaknem kétezer évig voltak és van még manapság is Izraelnek nagyon nagy része különböző népek között. Tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy Izrael hol van, mert csak a Júda törzsét meg a Benjámin törzsét tudjuk. De hol van ez a nép? Most is a Kőszikla hasadékában van, és majd eljön az idő, amikor azt mondja az Úr, hogy halászok után és vadászok után küldök, hogy összeszedjék a népet a Kőszikla hasadékából, a népek közül. Akkor igazán megrothad Izraelnek a kevélysége, igazán semmivé lesz a nép, csak a maradék menekül meg. De aki marad, akit megtisztít az Úr, azt úgy a derekára kapcsolhatja, mint övet, és elkezdheti velük az Úr a szolgálatot. a dicsőséget az egész földön az ezeréves királyságban. Ma is lehetséges ez? Most egy pár szóval nézzük meg, hogy mi ebből a mi számunkra a tanulság. Lehetséges-e, hogy ma valakit elhív az Úr, hogy mint övet a derekára kapcsolja, tehát legyen neve dicsőségére (hiszen bennünket erre hívott el, hogy legyünk mi az Ő kegyelme dicsőségének a magasztalására), és az a nép nem lesz azzá, amire az Úr elhívta? Lehet-e ez ma? Lehet. És mit tesz akkor az Úr? Hasonlót tesz. Ha az életünk nem az Ő terve szerint folyik, nem az Ő kegyelme dicsőségének a magasztalására van, hanem a saját konok szívünk megátalkodott útjain járunk, akkor az Úr ma is azt teszi velünk, levet az Ő „derekáról”. Azért, hogy nyilvánvalóvá legyen, hogyan rothad meg az ember, hogy lesz semmivé, hiábavalóvá az Úr nélkül. Persze, most is a Kőszikla hasadékában, mert az Igéből tudjuk, hogy minden munkánk megéghet, de ha egyszer az Úr a derekára kapcsolt - tehát egyszer az Övé lett, az Ő népe lett -, akkor megbánhatatlanok az Ő ígéretei és elhívása. Csak az életünk lesz haszontalan, hasznavehetetlen, és sokat kell szenvednünk hiába. Az Úr azt akarja, hogy mindig a derekán tudjon hordani, hogy mindig legyen az életünk neve dicsőségének a magasztalására. A korsó példája A következő példa, amit az Úr mond a népnek a borral tele korsó vagy tömlő példája. Azt mondta a próféta által, hogy mondjad a népnek: minden korsót – legtöbbször cserépkorsót használtak akkor – meg kell tölteni borral. Az Úr előre tudta, hogy azt fogja mondani a nép: vagy mi nem tudjuk-e jól, hogy minden korsót borral kell megtölteni? Tudjuk ezt mi is. Hát miért töltötte meg a nép a korsókat borral? Azért, hogy legyen mulatni való boruk, hogy jól érezzék magukat Isten nélkül is, hogy járjanak az ő saját kívánságuk, útjuk szerint. Amikor ezt elmondták a prófétának, hogy tudjuk mi jól, hogy a korsókat borral kell megtölteni, akkor erre így felelt az Úr: „Ímé, betöltöm e földnek minden lakosát és a királyokat, akik Dávid
trónján ülnek, és a papokat, a prófétákat, és Jeruzsálemnek minden lakosát részegséggel” (13. vers). Tehát az Úr azt mondta, hogy ti vagytok a cserépkorsók, Izrael népe, és majd én töltök minden korsóba, minden emberbe bort. A részegségnek, a kábultságnak a szellemét töltöm belétek, és amikor majd megtelik, akkor összeütöm egyiket a másikhoz. Mi történik akkor, ha két cserépkorsót összeütnek, ami tele van borral? Eltörik, és a bor is kifolyik. Azt mondja: így ütöm egymáshoz Izrael házát. Tehát, nemcsak az Eufrátesz folyóvíz mellett lesz nyomorúságban Izrael népe, és nemcsak az ellenség szorongatja meg, amit a lenöv példáz, hanem egyik a másik ellen is támad. Mert Isten olyan szellemet bocsájt beléjük (a kábultságnak, a részegségnek a szellemét), hogy egyik a másikhoz ütődik. Összeütközik a fiú az apjával, az egyik izraelita a másikkal; egymás ellen támadnak. Így is történt, egyenetlenség volt Izrael népe között. Így folytatja ezt a példázatot az Úr: „betöltöm a föld minden lakosát, a királyokat, akik Dávid trónján ülnek, papokat, prófétákat, Jeruzsálemnek minden lakosát részegséggel, és összeütöm őket, egyiket a másikhoz, az atyákat, és a fiakat egybe, azt mondja az Úr. Nem kegyelmezek meg, és nem leszek irgalmas, hogy el ne veszítsem őket!” (13-14. vers). Tehát elhatározta az Úr, hogy elveszíti őket. Elvette az Úr a nép józan ítélőképességét, és helyette egy olyan kábultság szellemét kapták, mert nem tudták megítélni, hogy mi a helyes és mi a jó. Hiába szólta az Úr Jeremiás próféta által a jó és helyes üzenetet, egy csomó hamis prófétában a kábultságnak a szelleme volt, és inkább annak hittek. Hittek a hazugságnak. A tévelygés ítélete Mit tanulhatunk mi ebből? Amikor Jeremiás ezt a próféciát mondta, Jeruzsálemnek már meg voltak számlálva a napjai, az ellenség ott volt a falak alatt. Mi is utolsó időkben vagyunk, ez a világ végnapjait éli. Nem sok van már hátra, hogy jöjjön az Úr és ítéletet tartson. Mi a jellemző ezekre a végnapokra? Elolvasok két Igét a Thessalonikai levélből: „A kinek eljövetele [itt tudniillik az Antikrisztusról van szó] a sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. [Most figyeljünk!] És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; Hogy kárhoztassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2 Thessz 2,9-12). Tehát, akik nem hittek az igazságnak, akik gyönyörködtek az igazságtalanságban, azokra Isten a tévelygésnek az erejét bocsátja. Ugyanúgy, mint Izrael népére, a részegségnek, a kábultságnak, a tévelygésnek az erejét, azzal tölti be őket Isten. Miért? Hogy ha nem akartak hinni az igazságnak, akkor most már higgyenek a hamisságnak és a hazugságnak. Ez igen nagy ítélet! Ez akkor következik be, amikor az Úr végképp eldöntötte, hogy ítéletet tart, és nincs kegyelem. Hogy olvastuk itt Jeremiás próféta könyvében: nem kegyelmezek meg, és nem kedvezek, és nem leszek irgalmas, elveszítem őket. Ez nagyon súlyos dolog, mert Isten így mutatkozott be még Mózesnek is: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten. Nagy kegyelmű Isten. Jézus Krisztusban különösen így mutatkozott be, hogy Ő az irgalmasságnak és minden kegyelemnek az Istene. Az ember is, amikor megy a maga bűnös útján, és Istenről hall, akkor ezt hallja, hogy Isten az irgalmasságnak Istene, mert Ő kegyelmes, szerető Isten. Mi is ezt szoktuk hangsúlyozni. És ez valóság, hiszen Istennek ez az igazi lénye. De azt is tudomásul kell venni, hogy Isten szent és igaz Isten. És, hogy ha az ember megátalkodottan mindvégig kitart amellett, hogy nem kell ez a kegyelem, nem kell az irgalom, hanem a hamisság, a bűn kell, akkor eljön az idő, amikor Isten azt mondja: ha nem akartál hinni az igazságnak, akkor most, tessék, higgy az igazságtalanságnak, a hazugságnak, a hamisságnak. Akkor Isten kibocsátja erre a világra, az istentelen, hitetlen emberekre a tévelygésnek az erejét, tovább nem lesz módjuk hinni az Úr Jézusban, mert csak a hamisságnak fognak hinni.
Még meg lehet térni Igen nagy kegyelem az, hogy most még lehet hinni, és hangzik Istennek az Igéje. Bár, ha elolvassuk a Római levélnek a 2. részét, ott arról van szó, hogy az ember Istent nem méltatta arra, hogy ismeretére megtartsa, ezért adta őket az Isten méltatlan gondolkozásra. Tehát bizonyos mértékig meg van fertőzve az embernek a gondolkodása, és a természeti ember nem tudja felfogni az Isten dolgait. De mégis olyan kegyelmes az Isten, hogy amikor szól az Ige, behatolhat az ilyen megromlott, értelmetlen, tévelygő gondolkozású emberekbe is, s a szívükbe hatolhat az Ige, befogadhatják a szívükbe, és még megújulhatnak a megtérésre. Újjászülethetnek. De lesz idő - és ez közel van -, amikor nem lesz rá tovább lehetőség, mert Isten a tévelygés erejét bocsátja rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak. Nem a Szent Szellemnek az erejét, a tévelygésnek az erejét! Legyünk éberek és józanok! Ugyanebből a Thesszalonikai levélből csak az 1. részből olvasok még fel Igét ezzel kapcsolatosan: „Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok” (1Thessz 5,1-6). Milyen szellemet bocsátott Izraelre is az utolsó időkben? Kábultságnak a szellemét, részegséget. De azt mondja: mi legyünk „éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak; és akik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözve a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe” (1Thessz 5,5-8). Ugyanez a gondolat van Jeremiásnál is, hogy eljön az idő, amikor éjszaka lesz, sötétség lesz. Így olvastuk, ha még visszaemlékeznek a testvérek: „Hallgassatok és figyelmezzetek; Ne fuvalkodjatok fel, mert az Úr szólott! Dicsőítsétek az urat, a ti Isteneteket, mielőtt setétséget szerezne, és mielőtt megütnétek lábaitokat a setét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homálylyá fordítja!” (15-16. vers). Most még itt van az Úr Szelleme, most még nappal van, hangzik az Ige. De eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik. A Fiú sem munkálkodik, a Szent Szellem sem munkálkodik, egy emberen keresztül sem munkálkodik. A gonoszságnak az órája jön el, amit az Úr Jézus nem olvasott fel, amikor a zsinagógában az Ézsaiás tekercséből olvasott. Itt fejezte be: hirdessem az Úr jókedvének esztendejét; és nem olvasta, hogy az Ő bosszúállásának napját. De ez is eljön. Eljön, amikor sötétség lesz, és megrészegednek az emberek ettől az idegen szellemtől, a tévelygés szellemétől, s nem lesznek józanok, nem tudnak józanok lenni, ha akarnának sem. Nem tudnak, mert bele kell menniük az ítéletbe, mert, amíg nappal volt, nem kellett a világosság. Ezért nagy minden ember felelőssége, hogy amíg világosság van, jöjjön a világosságra, hagyja ott a sötétség cselekedeteit, és jöjjön az Úrhoz. Akkor erre a népre az következik be, amit a 13. rész következő verseiben olvastunk, a 17. vers végén hogy az Úr népe fogságba vitetik. És azt mondja ennek a versnek az elején a próféta: Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken [tehát titokban, elrejtőzködöm, és úgy fogok sírni] a ti kevélységtek miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat...” Úgy is van, Jeremiás siralmait ismerjük mindnyájan, hogy sírt Jeremiás a nép miatt. De hiába. Azt mondta az Úr, ne is könyörögj ezért a népért.
Üzenet az uralkodónak Üzent Isten a királynak és a királynéasszonynak is. A Szentírás összefüggéseiből világos, hogy a királynéasszony nem a királynak a felesége, hanem az anyja volt. Azt üzente nekik, hogy „alázzátok meg magatokat, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekről a dicsőségtek koronája!” (18. vers). De persze ezt nem hallották meg, ahogy a nép sem hallotta meg, mert már ott volt a kábultságnak a szelleme, beletöltötte a királyba és a királynéasszonyba, és a prófétákba is az Úr. Már nem hallhatták meg a szavát. Szeretném elolvasni, hogyan teljesedett be, hogy leesik fejükről a dicsőség koronája, és az Úr népe fogságba vitetik: „Tizennyolcz esztendős volt Joákin, mikor királlyá lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Nékhusta, a Jeruzsálembeli Elnatán leánya. És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja cselekedett volt. Ebben az időben jöttek fel Nabukodonozornak, Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és szállották meg a várost. Maga Nabukodonozor, Babilónia királya is feljött a város ellen, a melyet már az ő szolgái megszállottak volt. És kiment Joákin, a Júda királya, Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolczadik esztendejében. És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, a mint az Úr megmondotta volt. És elhurczolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kívül senki sem maradt ott. És elhurczolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurczolta Jeruzsálemből Babilóniába” (2Kir 24,8-15). A szerecsen és a párduc példája Ennek a résznek, amit felolvastunk, a harmadik példázata, a 23. versben van leírva: „Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? Úgy ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt.” Vagyis az Úr úgy látja, hogy ez a nép képtelen most már jót cselekedni, annyira megszokta a gonoszt. Annyira lehetetlen, hogy megváltozzon, és jót cselekedjen, mint ahogy lehetetlen, hogy az, akinek fekete a bőre, fehérrá változzon; s amilyen lehetetlen, hogy a párduc, amelyiknek foltos a szőre, az simává változzon. Lehetetlenség! Ilyennek született. Most érkeztünk el a problémának a gyökeréhez, hogy miért ilyen Izraelnek a népe? Miért? Miért nem tudja meghallani az Úr feddését? Most már azért nem, mert ott volt a kábultságnak a szelleme, de korábban miért nem? Ezért, mert - mondjuk így - párducnak született. Olyan természetű, amilyennek nem kellene lenni. És itt érkeztünk el a mi problémánkhoz is, mert az Úr Jézus így mondja, hogy aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. Tehát itt nem csupán annyiról van szó, hogy egy ember bűnt cselekszik, és egy idő múlva elhatározza, hogy nem cselekszek ezután bűnt, ss akkor utána nem cselekszik egy bűnt sem. Aztán elhatározza, hogy jót cselekszek ezután, és csak jót cselekszik. Nem elhatározás kérdése. Egy fekete bőrű ember hiába határozza el, hogy most pedig veszek egy csomó szappant, mosószert, és addig mosom a bőröm, míg fehér nem lesz. Hiába határozná el a párduc, hogy most pedig addig fürdök a folyóban, míg csak el nem tűnik a folt a szőrömről. Lehetetlenség. És itt értjük meg, hogy sokkal mélyebben van a probléma gyökere, mint csupán annyi, hogy bűnt cselekszik az ember. Tiszta, új szív A probléma gyökere az, amit Dávid megértett egyszer. Dávid is úgy gondolta egy ideig, hogy ő jó ember, el is mondja az egyik zsoltárban.. Még az Úrnak azt mondja, hogy vizsgálj meg engem, Uram, s lásd meg, van-e énnálam a gonoszságnak valamilyen útja? Az Úr
megvizsgálta. Megvizsgálta Dávidot, és nem találtatott Dávid bűntelennek, csúnyán elbukott. Akkor így kiált fel az 51. zsoltárban: „Tiszta szívet teremts bennem, óh, Isten...” (12. vers). S így kiált fel: „Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek...” (9. vers). Ez két különböző dolog. Izsóppal az áldozati báránynak a vérét hintették a a megtisztulókra, és az eltörölte az elkövetett bűnt, lemosta a bűnfoltot. De attól a szív még bűnös szív maradt. Dávid nemcsak ennyit kér, hogy tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, hanem: tiszta szívet teremts bennem. Mondjam másképpen? Új szívet. Mert nem azt mondja, hogy szívemet tisztítsd meg, hanem teremts bennem tiszta szívet. Egy fekete ember csak úgy lehet fehér bőrű, hogy ha nem feketének született, hanem fehér embernek. A párduc is csak úgy lehetne nem foltos szőrű, hogy ha nem párducnak született volna, hanem mondjuk, egy gyapjas kis báránykának. Akkor fehér lehetett volna a szőre, és nem foltos. Az ember pedig csak úgy lehet nem gonosz, és nem bűnös, hogy ha újonnan születik. Nincs más út. Ahogy Dávid kérte: tiszta szívet teremts bennem. És Pál hogy mondja? „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, s ímé újjá lett minden” (2Kor 5, 17). Az ember meg tudja magyarázni, hogy ha bűnben van, hogy miért bűnös ő. El tudja magyarázni az okát minden ember. Én még olyan emberrel nem találkoztam, aki ne tudná megmagyarázni, hogy ő miért bűnös. Érthetően meg tudja mondani, és még meg is esik az embernek a szíve rajta. A rablógyilkos is meg tudja magyarázni, és vannak védőügyvédek, akik be tudják bizonyítani, úgy, hogy a végén sajnálni kell ezt az embert. Magyarázni lehet, de a magyarázkodás nem oldja meg a dolgokat. Minden bűnös ember életének egy magyarázata van, és ezt nem akarja az ember elfogadni: hogy bűnben születtem. De volt egy kiút ebből: az Úr Jézus Krisztus. De nekem nem kellett az Úr Jézus Krisztus, mert én jobban szerettem a bűnt. Na, ez az, amit az ember nagyon nehezen tud elfogadni, hogy megvan a lehetőség az újjászületésre, hogy ne legyünk „sötét bőrűek”, vagyis ne legyenek sötétek a cselekedeteink, a szemünk, a gondolataink, hogy ne legyünk tele bűnfolttal. Megvan a lehetőség. Isten készített utat az Úr Jézus Krisztus által. Csak ez az út nem kell sok embernek. Ez az oka a bűnös életnek, hogy nem kell Jézus Krisztus. Elsősorban nem az az oka, hogy bűnösnek született, mert megvan a lehetőség, hogy újjászülessen, megvan a lehetőség, hogy új teremtés legyen. De ez nem kell az embernek, mert inkább szereti a bűnt. Külsőségek Most még ebből a szerecsen és párducnak a hasonlatából még egy dolgot szeretnék megemlíteni, csak egész röviden. Nézzük meg egy másik oldalról is, nem így, hogy újjá kell születni, és új teremtésnek kell lenni, hogy megoldódjon az életünk. Most olyan szempontból vizsgáljuk ezt a példát, hogy a bőr színe, meg a szőrnek a színe, foltja, ez végeredményben mégis egy külső dolog, de ezt sem lehet megváltoztatni. Ez is egy gyakorlati tapasztalat, hogy a vallásos ember, amikor elindul az ő vallásos útján valamilyen egyházban, gyülekezetben, felekezetben, mindegy, hogy hol, magára szed egy csomó külső mázt, a nélkül, hogy megújult volna, újjá lett volna a szíve.Ezt a külsőséget nagyon nehezen tudja levetkőzni. Sőt, mondjak mást? Sokszor a hívő ember is nagyon nehezen tudja, vagy le sem tudja vetkőzni. Van, amikor élete végéig nem tudja levetkőzni. A szíve már megújult, már az élete az Úré, mégis nagyon sok külső dolgot nem tud levetkőzni. Ott voltak, például, a tanítványok. Hiába eresztette le az égből a lepedőt Péternek az Úr azokkal az úgynevezett tisztátalan állatokkal, és azt mondta, hogy öljed Péter, és egyél. Péter erre azt mondta: nem Uram, mert ez tisztátalan. Azt mondja az Úr: Amit én megtisztítottam, te ne mondd tisztátalannak. Azért Péter mégis szíve mélyén zsidó maradt, és elkülönítette magát a pogányoktól. De ugyanígy tapasztalhatjuk most is, hogy hozunk magunkkal onnan, ahonnan jöttünk (és ez elsősorban vallásos emberekre jellemző) egyik a felekezetből ilyen, másikból amolyan szokásokat, és ezt nem tudjuk levetkőzni. Megváltoztathatja-e a párduc az ő foltjait? Ezért úgy kell egymást elhordoznunk, ahogy vagyunk. Hiába mondjuk, hogy te legyél ilyen, amikor ő nem olyan. S
ezért egyet kell csak néznünk, hogy van-e új szív, új teremtés, mert egyébként különbözőek vagyunk. Az egyik az Úrért eszik, a másik az Úrért nem eszik. Az egyik az Úrért tartja meg ezt a napot, a másik az Úrért nem tartja meg. Ebben nem szabad egymást megítélni. És nem szabad kívánni sem, hogy megváltozzon, hanem az új szívet kell nézni. Mert hogy mondja az Ige? Isten országa nem evés és nem ivás, hanem igazság, békesség, és Szent Szellem által való öröm. És a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem, egyik helyen azt mondja: szeretet által munkálkodó hit, másik helyen pedig azt mondja, hogy az új teremtés. Ez használ: az új teremtés. És hogy újjá születtem-e? Van-e új életem Krisztusban? Ha nincs, akkor minden hiábavaló. Ha van, akkor minden jóra fordul. Ha még most vannak is rajtunk bizonyos dolgok, amiket hoztunk magunkkal, de az új teremtés számít, és a szeretet által munkálkodó hit. Ámen. Debrecen, 1987. június 14.
