IX. évfolyam 3. szám ôsz

IX. évfolyam 3. szám 2007. ôsz

2007. ôsz

MOTTÓ: „Azon a véleményen vagyok, hogy az operák hangverseny-szerû elôadása részben megoldja az operakérdést. Így a zenérôl nem tereli el a figyelmet sem egy nevetséges díszlettervezô, sem egy bolond rendezô…” Otto Klemperer (1969)

Tartalom Nibelungok és grál lovagok között – . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Tûzvarázs az üvegfalon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Wagner elôadások 2007–2008-ban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Élmény minden tekintetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8 Bayreuth Budapesten . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Wagner kalandjai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Kitüntetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Két folyó költözött a Mûvészetek Palotájába . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Folytatása következik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 A Jóisten csókolta meg hangszálaimat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 A Wagner Társaság Drezdában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Richard Wagner és Drezda évszámokban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 A drezdai Semper-operaház . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Bayreuth a végcél és a kezdet (II) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 A 2006. évi közhasznú jelentés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 Bécsi bolyongás a Bolygóval . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Meglepetés koncert Gödöllôn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 A címlapon Edward Robert Hughes skót festô: Ôrtálló walkür (akvarell) A hátlapon Arthur Rackham angol grafikus: Wotan búcsúzik a walkürtôl (A walkür zárójelenete) Kiadja a Richard Wagner Társaság Fôvédnök: MARTON ÉVA 1061 Budapest, Dalszínház u. 10. I. em. 3. Tel.: 467-0611 Fax: 467-0612 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôség: 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 Fax: 383-0101 Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás, Vajai Balázs Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, irodájában (Dalszínház u. 10.) a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

2007. ôsz

Nibelungok és grál lovagok között Újabb találkozás Fischer Ádámmal

A

zenetörténet huszonhét karmesterének adatott meg (számunkra nem mellékesen három magyarnak), hogy A nibelung gyûrûjét annak valódi rendeltetési helyén, a Bayreuth-i Festspielhaus-ban vezényelhesse. Fischer Ádám közülük a huszonhatodik volt, négy éven át vezényelte Wagner Tetralógiáját a Zöld dombon, ahol most a Parsifalt dirigálja immár második éve. Rengeteg Wagnerrel kapcsolatos tudást és tapasztalatot gyûjtött ez idô alatt, s részben ezekre alapozva 2006 júniusában elindította a Budapesti Wagner Napok rendezvényét. Sokan azt gondoltuk, hogy a tavalyi Parsifal sikerét nem lehet majd fokozni, de idén bebizonyosodott, lehet. Állva tombolt a közönség a MÜPÁ-ban, pedig A Rajna kincse és A walkür csupán töredékében mutatta meg mindazt, mely jövôre és az azt követô években bontakozhat ki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán. Fischer Ádámmal – aki nem mellékesen a 2007/2008-as évadtól a Magyar Állami Operaház fôzeneigazgatója is – Bayreuth-ban, augusztus 22-én, utolsó elôtti Parsifal elôadását megelôzôen találkoztunk, melynek különlegessége volt, hogy Evelyn Herlitzius betegsége miatt Kundry szerepét beugrással Németh Judit énekelte. – Igaz ugyan, hogy két óra múlva a Parsifalt fogja ve- dunk állítani élvonalbeli énekeseket úgy, hogy az nem zényelni a Festspielhaus-ban, de most grál lovagok helyett megy a rendezés rovására. Ezért terveztük félig szceníronibelungokról, konkrétan a MÜPA Ring elôadásairól sze- zottnak az elôadásokat. Ami a vártnál pozitívabb élmény retném kérdezni. Hogyan értékeli a Budapesti Wagner Na- volt számomra, hogy az énekesek egyénisége remek szípok második évét? A Tetralógia elsô két darabjának szín- nészi képességeik révén sokkal jobban meghatározta az revitelekor mennyit tudtak elôadásokat. Az elôzetes megvalósítani terveikbôl? megbeszéléseken ugyan– Hozzávetôlegesen is sokkal nagyobb jelen80 százalékban vagyok tôségük volt a táncosokelégedett, ami több, mint nak és a báboknak, meamire számítottam. A lyekbôl végül el is hagy2007-es, az elôzôhöz hatunk néhányat. sonlóan próbaév volt, Zeneileg is jó dolgok úgy gondoltam, szükség születtek, a zenekarral van két szezonra a teljes kifejezetten elégedett vaRing elôadása elôtt, hogy gyok. Már a tavalyi Parbejárassuk a teamet, a sifal elôadásokon is kizenekart és az egész mederült, annak ellenére, chanizmust, ami egy hogy a Rádiózenekar ilyen koncentrált munkorábban nem játszott kához szükséges. Ezekoperát, tagjai teljes mérben az elôadásokban tékig vevôk azokra a vámegpróbáljuk ötvözni a ratlan fordulatokra, repertoár színház és a melyek egy operaelôstaggione rendszerû adás során adódnak. operajátszás pozitív eleGondolok itt olyan pilmeit, tehát olyan produklanatokra, amikor azt ciókat hozunk létre, látom, hogy az énekesmelybe viszonylag rövid nek nagyobb levegôre próbaidôszak után be tuvan szüksége egy maFischer Ádám

3

2007. ôsz gas hang kiénekléséhez, akkor lelassíthatom a zenekart, hogy ezzel segítsem az énekest. Ezeket persze elôre nem lehet megbeszélni a próbákon, így a zenekar rutinján múlik, hogy mennyire vevô a váratlan tempóváltásokra. A bayreuthi, vagy a bécsi zenekar esetében ez nem jelenthet problémát, mert már rengetegszer játszották ezeket a mûveket, és ezáltal jobban veszik a lapot. A Rádiózenekarnál az volt meglepô számomra, hogy bár elôször találkoztak a Ringgel, mégis meg lehetett csinálni ilyen váratlan fordulatokat, úgyhogy most vérszemet kaptam, s jövôre még többet szeretnék kihozni belôlük. – Milyen volt karmesterként Bayreuth után Budapesten vezényelni a Ringet? – Vezénylés szempontjából a két helyszín közötti különbséget igazán jövôre fogom majd érezni. A Ring egyik specialitása a sok közül, hogy az egyes darabok nem egy helyre íródtak. A Rajna kincsét és A walkürt már jóval Bayreuth elôtt elôadták, s a Siegfriednek is csak a harmadik felvonása volt az, melynél már tudta Wagner, hogy a teljes Tetralógiát a Festspielhaus-ban szeretné bemutatni, s annak speciális akusztikai viszonyait figyelembe véve írta meg Az istenek alkonyával együtt. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Rajnát, a Walkürt és a Siegfried elsô két felvonását Bayreuthban nehezebb vezényelni, mert jobban fel kell erôsíteni a zenekart a fedett árok miatt, sokkal határozottabban, egy kicsit a zene ellen kell dirigálni, míg a Siegfried harmadik felvonásától ezek a hatások bele vannak írva, s az egész természetessé válik. Nem bayreuthi elôadásnál ez pont fordítva van: a Ring elejét lehet természetesen, s ez által könnyebben vezényelni, s a Siegfried harmadik felvonásától kell visszafogni a zenekart, különben elnyomja az énekest, hisz nem tompítja a fedett és süllyesztett zenekari árok. Ezért volt jó, hogy Bayreuthban vezényelhettem ezeket a mûveket, mert ott értettem meg, hogy mit miért írt bele Wagner, s hogy mi hogyan hat. – Fog még vezényelni itt a Festspielhausban? – Most egy ideig biztosan nem, de úgy érzem, hogy itt már eddig is megkaptam mindent, amirôl egy karmester álmodhat. Elvezényeltem azokat a mûveket, melyek Bayreuthban való dirigálása segített a mûvek megértésében. Wagner többi mûve is fantasztikus, de mivel a Ring második fele és a Parsifal ide íródtak, ezért ezeket itt vezényelni egészen nagy kitüntetés. Ezekhez a mûvekhez az itteni karmesterek közül sem mindenki juthat hozzá, így én igazán hálás lehetek, hogy mindkettôt megkaptam. – Budapesten sokan fogadták örömmel az ön operaházi fôzeneigazgatói kinevezését. Hogyan szeretné ezt az intézményt Európa nagy operaházaival azonos szintre emelni? Vezetôként milyen átalakításokra készül?

4

– Egyelôre csak ismerkedem az Operaházzal, annak felépítésével, mert egyes kérdésekben ellentmondó információkat kapok, s amíg mindent meg nem vizsgáltam személyesen, nem szeretnék konkrétumokról beszélni. Összehasonlítom a struktúrát más nagy operaházak felépítésével, hogy kiderüljön, tényleg van e szükség szerkezeti átalakításra. Amíg ezt nem tettem meg, igazán tervezni sem tudok, hiszen akkor fogom csak látni, hogy a minisztérium által biztosított költségvetés mire is elég pontosan. A repertoárt illetôen biztosan lesznek változások, amit elsôsorban az Erkel Színház bezárása kényszerít ki. Vannak darabok, melyek átkerültek az Erkelbôl, emiatt az Operában játszott darabokból is le kell venni. Természetesen lesznek új mûvek, melyek elsôsorban arra kellenek, hogy felfrissítsék a repertoárt. A bolygó hollandi, a Trisztán és Izolda, a Fidelio és A rózsalovag olyan operák, melyeket minden jelentôs operaház mûsoron tart, de itt már évek óta nem játszották. Ezek elôbb-utóbb biztosan sorra kerülnek, és legalább egy barokk operát is szeretnék majd bemutatni. Vezényelni ebben az évadban még nem fogok, mert külföldön megkötött szerzôdéseim vannak, melyeket nem bonthatok fel, s budapesti tevékenységemet ebben az évadban a Rádiózenekar már betervezett koncertjei kötik le. A 2008/2009-es évad elsô premierje lesz majd karmesteri tevékenységem kezdete az Ybl palotában, de errôl bôvebbet még nem szeretnék elárulni. – Ön egyszerre vezetôje az Operaháznak és a Budapesti Wagner Napoknak, mely tulajdonképpen konkurenciája az elsônek. Ilyen helyzetben mi lesz a jövôje a Wagner Napoknak? – Egyáltalán nem baj a konkurálás, hiszen az ösztönzôleg hathat az Operaházra. A MÜPÁ-ban mindenképpen szeretnénk a most, 2008-ban teljessé váló Ringet 2010-ig továbbvinni, ha lehetôség és érdeklôdés van rá akár évente két sorozattal is, de más Wagner mûvek bemutatását is tervezzük. Hosszútávon az is elképzelhetô, bár ez még csak terv, hogy a MÜPA elôadásaival párhuzamosan az Opera is játszana Wagnert júniusban, így tulajdonképpen két helyszínen is folyhatna a fesztivál. Terveim között szerepel, hogy az énekesek mellett egy-két nagy Wagner-karmestert is Budapestre hozzak, de ez sokkal nehezebb dolog. A karmesterek egy idegen zenekarral szemben mindig bizalmatlanok, szívesebben vezénylik a saját zenekarukat, melyet jól ismernek. Afolytatás tehát nem kérdéses, s reméljük a közönség lelkesedése sem hagy majd alább. Vajai Balázs

2007. ôsz

Tûzvarázs az üvegfalon

T

alán ha Klemperer elsô operaházi bemutatkozását várta a magyar közönség ilyen feszült izgalommal hatvan évvel ezelôtt, mint most Fischer Ádám Wagner-dirigálását a Mûvészetek Palotájában. A tavalyi parádés Parsifalprodukció óta kezdjük elhinni: Magyarországon is lehet operát elôadni világszínvonalon.

leg legelismertebb karmesterét. De van okunk bizakodni is. Mert hogy mire képes mûvészként, azt újfent megtapasztalhattuk azon a hosszú hétvégén, amikor Wagner A nibelung gyûrûje címû zenei maratonjának elsô két estéjét, A Rajna kincsét és A walkürt mutatta be egymást követô két-két elôadásban. Az eredmény páratlan és lenyûgözô. Mi több, túlAzonban a várakozás most nemcsak a Budapes- mutat saját jelentôségén, mivel az új fô-zeneigazgati Wagner Napok második évadjának, a nemzetközi tó muzsikusi kvalitásai mellett, fantáziával és szervehírû énekeseknek, és a Bartók Béla Nemzeti Hang- zôképességgel is meg kell, hogy áldva legyen, ha ezt versenyterem lehetôségeit feszegetô színpadi megva- a fesztivált ilyen színvonalon képes volt kiötleni és telósításnak szólt, hanem elsôsorban magának, a tô alá hozni. fesztivált életre Ugyan, ki hívó dirigens gondolta volna személyének. néhány éve, Fischer Ádám hogy Budaugyanis júnipesten a világ us eleje óta bármely opemár nemcsak raházával verbayreuthi vensenyképes dégkarmester színvonalú Budapesten, Wa g n e r-elô aki a Magyar adások fognak Rádió Szimfoszületni? Valónikus Zenekaszínûleg egyerának sikeres dül Fischer mûvészeti veÁdám. Már zetôje is egy2002-ben próben, hanem elbálkozott azsôsorban a zal, hogy Magyar Álla- Fotó: Pólya Zoltán A Rajna kincse Mûvészetek Palotája Richter János mi Operaház emlékkoncerújonnan kinevezett fô-zeneigazgatója. Aki ráadásul tek égisze alatt hazahozza külföldön csiszolt tudáolyan, felettébb kritikus periódusban vállalta el a sát, és concertante elôadásokban, bayreuthi énekeposztot, amikor a muzsikusok és a közönség egya- sekkel évente valami rendkívülit csináljon. De az ránt csodát vár tôle. Nem kevesebbet, mint hogy az igazán nagy terv megszületését az új hangversenyteutóbbi években krízisbe került magyar operajátszás rem akusztikája és lehetôségei inspirálták. Elôzmémegmentôje és felvirágoztatója legyen. Túl nagy az nyek nélkül, szinte a semmibôl varázsolta elô tavaly elvárás, és túl kevés a hozzá rendelt eszköz. Az lesz a Parsifal két elôadását, amely váratlanul és megaz igazi csoda, ha össze nem roppan a felelôsség döbbentô módon magasabb színvonalúra sikeredett, súlya alatt. Van okunk félteni hazánk nemzetközi- mint az éppen futó bayreuthi változat. Egy revelatív

5

2007. ôsz erejû sikert megismételni, bizony, nem könnyû. De Fischer Ádám képes rá. És nem kétséges, ha hagyják, évrôl-évre megteszi majd. Kettôs illúzió

megkettôzése táncosokkal kézenfekvô, és roppant hatásos is egyben. E megoldás, sajátos módon, egyszerre kelti a távolságtartó hangverseny-elôadás és az átélhetô mítosz kettôs illúzióját. Az óriásokat hatalmas bábok – egy-egy méretes fej és két ököl – jelenítik meg; a sárkánnyá-növekvés, illetve békává-fogyás trükkjéhez pedig ott az árnyjáték. Hunding és a „Wölfing” Siegmund párharcát kutyák és farkasok küzdelmévé alakítják ügyes pantomimmel.

Az idei fél-Ring megszületése véletlenül éppen egybeesett azzal, hogy az Operaházban úgy döntöttek, leveszik repertoárról a tíz esztendeje elkészült Nagy Viktor-féle rendezést. Mi tagadás, az egykor szebb napokat látott produkció mára igencsak megkopott. Ha az Operaház legutóbbi, januári Ring- Loge furfangja elôadásait összevetjük azzal, amit most a Mûvészetek Palotájában láthattunk, a különbség fényévnyi: Csak most érthetô meg igazán, hogy a hagyomáunt rutin és fáradság ott, ihlet, erô és elszánás itt. nyos színpadtechnikai eszközök hiánya Fischer és Talán korai az összevetés: a rendezô-látványtervezô, Schörghofer számára nem akadályt, hanem a kreHartmut Schörghofer és Fischer Ádám közös alko- ativitás parancsát jelentette: „Az a célunk, hogy tása csak jövôre, a Budapesti Wagner Napok har- megteremtsük a XXI. századi budapesti Wagner stímadik évadjálust. Olyan új ra lesz teljes. elôadási mó(Nincs ezen dot, amely mámit csodálkozsutt is bevezetni: A nibelung hetô” – mondgyûrûjét kevés ta a karmester. színházban „Bayreuth peszokták egydig kösse fel a szerre bemugatyáját!” – tatni, Nagy tette hozzá néViktor rendemi malíciával. zése is hat A szcenika éven át kémodernitása szült.) többek között Ami most a párhuzalátszik, azonmos effektuban igencsak sok alkalmabiztató. A szcezásában rejnika terén a lik. Korunk Fotó: Pólya Zoltán A Rajna kincse Mûvészetek Palotája rendezô ügyevizualitása – sen kihasználta mindazt a lehetôséget, ami egy nagyrészt az internetnek köszönhetôen – egyre színpadtechnika és függöny nélküli nyitott térben inkább szakít a lineáris gondolkodásmóddal, és a bevethetô. Az alkalmazott eszközök tárháza válto- komputeres felületek szinkron hatásmechanizzatos, a díszlet formailag egyszerû: belülrôl fénylô musára épít. Veszélyes játék, nagyon kell ügyelni kristálydomb, rajta jókora plekszifal. Ez utóbbi az arányokra, nehogy a színpadról lezúduló inazonban a megvilágítástól és funkciótól függôen, formáció-dömping agyonnyomja a darabot. A b uhol tükör, hol átlátszó ablak, máskor megnyíló aj- dapesti produkció – érzésem szerint – sikerrel ketó, de leginkább ernyô, melyre kép, film vagy ani- rüli el ezt a csapdát. Hagyja érvényesülni a zenét, máció vetíthetô. A koncertruhás énekes-szereplôk és szimbolikájával segíti a történet befogadását.

6

2007. ôsz Márpedig ez a legnemesebb cél, amit rendezô kitûzhet. Nehéz fél Ring alapján teljes értékítéletet alkotni az egész mû rendezôi felfogásáról. Annyi azonban világos, hogy Schörghofer értelmezésében Loge, a „mitikus tréfacsináló” válik az események fô mozgatójává. Az ôsbûn forrása e rendezésben nem a sellôk oktalan incselkedése, amely aztán szörnyeteggé növeli Alberichet, a törpét, de nem is a nibelung szerelem-megtagadása és gonoszsága, sem pedig Wotan kapzsisága. Az ármányos Loge az, aki ráveszi a fôistent, hogy fedezetlen költségekbe verje magát a Walhalla építésével, ô az, aki kénye-kedve szerint csap be istent, törpét, óriást és sellôt, borítja fel a világ rendjét. Mindenen kívülálló, de magát mindenbe beleártó, pirosfrakkos, pörgô-forgó tûzmanóként mindenütt jelen van. Kiváló nemzetközi gárda, nagyszerû magyarok Loge fôhôssé magasztosul, és Fischer Ádám e koncepcióhoz megtalálta a lehetô legalkalmasabb tenort, aki rendkívül sokoldalúan képes a szerepet megformálni: Christian Franzot. Ráadásul Franz – minô szokatlan megoldás – másnap már Siegmundot énekel A walkürben! A szereposztás egyébként elsôrangú, még ha esetleg lehet is hibákat találni. Felvethetô, hogy Tomasz Konieczny hangja túl világos Awalkür Wotanjához, ám meggyôzôereje párját ritkítja. Walter Fink ta-

lán néha bizonytalan, ám hatalmas orgánuma félelmetes Hundingot varázsol elénk. Linda Watson érzékenyebben játssza Brünnhildét, mint tavaly Bayreuthban, Hartmut Welker pedig színészi játék szempontjából és hangi adottságait tekintve is tökéletes Alberich. Külön öröm, hogy e kiváló nemzetközi gárdába nagyszerûen illeszkednek a magyarok: a Bayreuthban évek óta sikeres Németh Judittól szinte természetes, hogy emlékezetes alakítást nyújt Frickaként, de csak jót mondhatunk a Freiát éneklô Herczenik Annáról, a walkürlányokról, és a sellôkrôl is. A legnagyobb elismerés azonban a Rádiózenekart és Fischer Ádámot illeti. Szinte hihetetlen, hogy egy színpadi elôadásokhoz nem szokott, a darabot repertoáron nem tartó együttes nagy operaházak zenekarát megszégyenítô módon képes legyen Wagnert játszani. Nem tudom, Fischer Ádám bírja-e erôvel, hogy vezetôje a Rádiózenekarnak, a Dán Rádió Szinfoniettának, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak, fô-zeneigazgatója a Magyar Állami Operaháznak, motorja a Budapesti Wagner Napoknak, a kismartoni Haydn Fesztiválnak, és mindemellett rendszeresen fellép Bécsen, Zürichben, Bayreuthban, Salzburgban és ki tudja még, hol. De ismerünk példát hasonlóra: a nagy elôdök, Nikisch, Furtwängler, Karajan, Solti is bírták. Drukkoljunk hát neki! (Megjelent a Heti Válasz-ban) Rockenbauer Zoltán

Wagner elôadások 2007-2008. évben Budapesten, Magyar Állami Operaház A nürnbergi mesterdalnokok 2007. okt.7., 14., 21., 2008. febr. 17., 23. márc. 2. Parsifal 2008 márc. 21., 24. Tannhäuser 2008 jan. 13., 18., 22., 26. Mûvészetek Palotája, – Budapesti Wagner Napok Siegfried 2008 jún.7. Az istenek alkonya 2008. jún. 14. A Rajna kincse 2008. jún. 19. A walkür 2008. jún. 20. Siegfried 2008. jún. 21. Az istenek alkonya 2008. jún. 22. Bayreuth Festspielhaus 2008. Parsifal júl. 25., aug. 3., 6., 16., 28. Trisztán júl. 26., aug. 5., 14., 18., 26. Mesterdalnokok júl. 27., aug. 4., 7., 15., 19., 27.

A Rajna kincse júl. 28., aug. 8., 20. A walkür júl. 29., aug. 9., 21. Siegfried júl. 31., aug. 11., 23. Az istenek alkonya aug. 2., 13., 25. Prága Nemzeti Operaház A bolygó hollandi 2008. máj. 29. jún. 1., 5., 8., 11., 17. Bécs – Staatsoper 2007–2008 A walkür 2007. okt. 9., 13., 16., 20., dec. 2., 6., Siegfried 2008. ápr. 27., máj. 1., 4., 8., 11., 14. A nibelung gyûrûje gyerekeknek 2007. dec. 17. Mesterdalnokok 2008. jan. 12., 16., 19., 23., 26. A bolygó hollandi 2008. febr. 9., 12., 15., ápr.8.,11.,14. Parsifal 2008. márc. 20., 22., 26. Trisztán 2008. márc. 24., 28., ápr. 1. Lohengrin 2008. máj. 22., 25., 28., jún. 1.

7

2007. ôsz

„Élmény minden tekintetben”

A

ligha találhatott volna találóbb szlogent a „Budapesti Wagner-napok 2007” rendezvénysorozatának, mint amit a reprezentatív mûsorfüzet és a szórólapok mindegyike kínált: „Élmény! Minden tekintetben.” Töretlenül, sôt, ha lehet, felfelé ívelve folytatja útját Fischer Ádám újabb megvalósult álma, a tavalyi Parsifal-elôadások utódaként a Tetralógia elsô két darabja. Az is remek ötlet, hogy a két ízben színrevitt produkciók (A Rajna kincse június 7-én és 9én, A walkür pedig 8-án és 10-én) egyszersmind a Tetralógia léptékét is megadták, tehát a közremûködô zenekar felmérhette, mekkora megterhelésre számíthat (a tervek szerint jövô júniusban folytatódik az idén megkezdett ciklus a további két esttel, majd egymást követô négy napon A Nibelung gyûrûje teljes egészében színre kerül). E lap hasábjain elsôsorban a zenekarról illik szólni – de nem kétséges: a produkciók egészének elemzôitôl is szuperlatívusz-gyûjteményre számíthat az együttes. Tavaly még érdemes volt szót vesztegetni arra, hogy színpadi produkciókhoz nem szokott társulat a számára szokatlan körülmények között is remekelt. Idén illik kézzelfoghatóbb konkrétsággal keresni a titkukat. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara feladatai, mint a rádiózenekaroké általában, többrétûek. Arendszeres koncertezés mellett képesnek kell lennie olyan stúdiófelvétel készítésére, mely a késôbbiekben akár egyetlen hangzó megjelenésként, önmagában reprezentálja az adott (nem ritkán kortárs) kompozíciót. Tehát, a professzionalizmus több síkon kell hogy érvényesüljön. Ráadásul, korántsem könnyû feladat megfelelni a perfekcionalizmus és az élményszerûség kettôs (gyakran egymás ellen feszülô) követelményének. Akoncertek élményszerû varázsában a „kockáztatás” is szerepet játszik – ami koncertek hangrögzítésekor rendkívül veszélyes (hiszen a gikszer, melyet élôben szinte azonnal „jóváírunk”, kegyetlen makacssággal tér vissza a hangfelvételek újrahallgatásakor). Ezúttal kamatozott mindaz a tehetség és tudás, amelynek meglétét oly könnyen magától értetôdônek tekintjük a koncertezô gyakorlat során. Fogadjuk el

8

tényként: kolosszális teljesítményt produkált a közeljövôtôl immár fôzeneigazgatójával, Fischer Ádámmal a Rádiózenekar. Az élô elôadást hallgatva, vagy késôbb a rádióközvetítést, ugyanarra a meggyôzôdésre juthattunk: akár látvánnyal, akár anélkül, eme interpretációval illusztrálni lehet a wagneri összmûvészetben a zenekarnak szánt szerepet, egyúttal megismertetni a szerzô zenekarkezelésének sajátosságait csakúgy, mint az úgynevezett vezérmotívum-rendszer hasznát és szükségességét. (Nem véletlen a sorrend: „gyakorlati”, auditív hasznossága indokolja a vezérmotívum-technikának a létét!) Wagner zenekarának (kiváltképp a Ringben) megannyi feladat jut: a pregnáns motívumokkal sejtet, késôbb emlékeztet, gyakran kommentál, azaz, soksávos magnetofont megszégyenítô gazdag rétegezettséggel egyidejûleg képes a legkülönbözôbb gondolatok, érzelmek és indulatok megjelenítésére (közvetítésére és kommentálására). Hogy mindez követhetô legyen, abban jelentôs része van a pregnáns hangszerelésnek; ám annak megszólaltatásához értô dirigens és fogékony együttes szükséges. Mert nemcsak arról van szó, hogy a dinamikai jelek relativitása minden igyekezet ellenére is masszát eredményezhet (tudjuk, késôbb a második bécsi iskola mesterei speciális jellel megkülönböztették az egyidejûleg megjelenô fôszólamot és mellékszólamo(ka)t; Wagner partitúrája ilyen szempontból differenciáltabb feladatot jelent). Hangvarázs született tehát, a Világteremtés mitikus meséjével, az „es war einmal” hangulatával, amikor egyetlen hangból s felhangjaiból fokozatosan megszületett a hármashangzat, a tonalitás… „A színrevivôk egyik legfontosabb feladata … a Ring esetében is az, hogy ébren tartsák a nézôk képzelôerejét és elbûvöljék ôket…” – olvashatjuk a szórólapokon. Nos, erre a zenekar szinte önmagában is képes volt! (A színpadi látványterv gazdagon kiaknázta a 21. századi lehetôségeket; kétségkívül kísérleti jellege akkor is értékelni való, ha némely – nem kevés – elemét akár észérvekkel, akár indulattal, „zsigerbôl” elutasítjuk.)

2007. ôsz A Rádiózenekar csodája abban ragadható meg, hogy a kifejezô szép-hangzásnak olyan koncentrátumát adták, amelynek hatására szinte „feloldódott”, szublimálódott a közönség. Ennyi és ilyen intenzív csendet talán az egész évad folyamán lehetett volna összegyûjteni… Kritikusan hallgatni aligha lehetett; a Mûvészet Templomában mindenki Hívôvé válik (hihetetlen volt a mûvészet erejének fegyelmezô hatása – krákogás semmi, köhintés is csak a legszükségesebb esetben, s a néha megzörrenô papírok is legfeljebb egy-egy szánakozóan megvetô pillantást váltottak ki, ott, ahol a légyzümmögés is hallatszik; ugyanott, ahol világhírességek is ízelítôt kaptak szégyenletes közönség-reakciókból!). Fischer Ádám a próbák során „Wagner-érzékennyé” fertôzte zenekarát; az elôadásokon mindent elkövetett, hogy az énekesek is maximumot tudjanak adni. A differenciált dinamikának köszönhetôen, miközben gyönyörködtünk a bonyolult-áttört szerkezetû hangszeres kommentárban, szinte mindig hallhattuk az énekeseket. Ugyanakkor feltûnt: Fischer Ádám igyekszik megtisztítani az énekes maníroktól az egészbôl kiragadott, népszerû részleteket. A Walkür csodája volt, hogy Siegmund telített

érzelmekkel szólaltatja meg a Tavaszi dalt, ám mentesen a kétségkívül hatásos tenor-megoldásoktól. Ily módon a csúcspont, a fokozás meggyôzôbb és erôteljesebb, s az egész jelenet személyesebb lett. Hasonló bravúrokra voltak képesek a zenekari játékosok (szólisztikusan, s ami talán még ritkább: hangszercsoportonként, szólamonként is); bársonyos vonóstónusok, külön említésre méltó brácsa-színekkel, érzékenyen felépített fúvós akkord-építmények. És minden zenekari mûvésznek köszönet azért a „kimûvelt hallásért”, ami az akkordokon belüli intonációk érzékenységét lehetôvé tette. A produkció egésze – nemzetközi mûvészgárdát mozgósított. Hasznos ez a gyakorlat, fôképp azoknak a magyar elôadóknak, akik szinte kizárólag idehaza lépnek pódiumra – és vélhetôen tanulságos a vendégmûvészeknek is, akiknek kiválasztását-meghívását Fischer Ádám nemzetközi operadirigensi tapasztalatainak köszönhetjük. A forró sikerû estek élménye közösséggé formálta a külföldi és hazai tömegközlekedôket; mintha mindenkit megérintett volna a színpadi istenvilág végtelenségérzete, békésen vártunk a ritkán járó villamosokra. Fittler Katalin

Minden wagnerianus és zeneszeretô nevében köszönetünket fejezzük ki a Mûvészetek Palotája Vezetôségének, elsôsorban Kiss Imre vezérigazgató úrnak és munkatársainak, akik a Budapesti Wagner Napok létrejöttét a Bartók Hangversenyteremben biztosították.

„Egy jó ember, akit Wagnernek hívtak” Kortársak véleménye Wagnerrôl „Ez a rendkívüli ember volt a legszívélyesebb és legelbûvölôbb a beszélgetôtársak között, maga volt az egyszerûség és a kedvesség.” (Maurice Kufferath, belga Wagner követô) — — „Wagner a legjobb és a legnemesebb az emberek között. A jövô majd elismeri, hogy emberként és mûvészként is nagy személyiség volt, mint ahogy ezt már tudják a hozzá közel állók.” (Hermann Levi, a Parsifal karmestere) — — Wagner, kivételes ember és mûvész lévén, szinte törvényszerû volt, hogy összeütközésbe került kortársaival. Meggyôzôdéssel, sôt fanatizmussal harcolt eszméiért. Logikus megállapítás, hogy erôs jellem volt.

•

•

Olykor kevéssé illendô vagy haragos megjegyzéseket tett valamely meghívottra, de ezekben az esetekben olykor azonnal, de késôbb mindenképpen bocsánatot kért. Felix Mottl karmester, egy ilyen esetrôl számol be: A Sieglinde szót én a második szótagra helyezett hangsúllyal ejtem. Ô megharagszik rám és azt mondja, az osztrákok nem németek, hanem félig rabszolgák, félig olaszok. De késôbb, amint rádöbben, hogy megsértett engem, odajön hozzám és a lehetô legszívélyesebben ezt mondja: „Nézd, gyermekem, nem akartalak megbántani. Legyünk újból barátok.”

9

2007. ôsz

Bayreuth Budapesten – egy laikus megjegyzései –

A

hhoz, hogy a Nyájas Olvasó értékén tudja kezelni az alábbi szösszenetet, egy rövid háttér-információ: szerzôje zeneileg képzetlen, de azóta, hogy szülei elvitték a Klemperer vezényelte Hoffmannra, az opera és az úgynevezett komolyzene mûfajaiban mindenevôvé vált, aki szolid mûegyetemi tanári fizetéséhez képest tisztes summákat hagyott London, Salzburg, Bayreuth és még sok más város zenei mûintézeteiben. Ha ennyi nem volt elég a továbblapozáshoz, akkor következzenek személyes benyomásai – a vélemény egyéni voltát hangsúlyozandó egyes szám elsô személyben. A Parsifalt a Ferencsik-féle felújítás óta minden évben láttam, hallottam itthon, másfél évtizede volt szerencsém hozzá Bayreuthban is – természetes, hogy a Mûpában is ott voltam tavaly. Valamennyi korábbi élményemet felülmúlta – látvány tekintetében is. Magától értetôdô, hogy ezek után már fél éve biztosítottam jegyeket az idei Wagner fesztivál mind a négy estjére. Nálam sokkal jobb tollú és avatott zenekritikusnak sem lenne egyszerû megfogalmazni, milyen hálával és elismeréssel tartozik a honi közönség azért, hogy Fischer Ádám a Festspielhaus színvonalával vetekedô (sôt a Parsifal és a Walkür esetében – személyes benyomásom szerint – azt meghaladó) elôadásokat varázsolt Budapestre. Az elôadások elôtti napokban érdeklôdéssel hallgattam interjúját a repertoár és a staggione rendszer ötvözésével kapcsolatos elképzelésérôl, amely mintegy felkészített az idén várható szcenikai megoldásokra. Elképzelésének lényege az, hogy a rövid próFotó: Pólya Zoltán

10

bával egy-két estére beálló rangos énekesek (staggione rendszer) mellett – mögött alaposan begyakorolt társulat: kórus, táncosok, pantomim mûvészek teljesítsék ki a hosszú próbafolyamatot igénylô, akármilyen bonyolult rendezôi elképzeléseket (repertoár rendszer). Érdekes koncepció – két-három év múlva talán meglátjuk, hogy az Operaházban sikerül-e íly módon a repertoár vagy staggione rendszer vitában a kötôszót ésre cserélni. Azt azonban eleve némileg elkedvetlenedve vettem tudomásul, hogy sérült a „gyôztes csapaton ne változtass” elv és a Parsifal magasztos és a zene hatását – ha ez egyáltalán lehetséges – még tovább erôsítô látványáért felelôs Szemerédy Alexandra – Parditka Magdolna páros és a világítást komponáló Györgyfalvai Károly az idei csapatból kimaradtak. De fogadjuk el, hogy a Ring cselekményének mozgalmassága, meseszerû elemei a korábbitól eltérô látványtervezést, rendezést indokolnak és készüljünk fel a Gesamtkunst kavalkádjára: táncra, pantomimra, vetítésre, báb- és árnyjátékra. Ami a Gesamtkunstból a zenei élményt illeti, az a felfokozott várakozást is felülmúlta, Kezdjük a zenekarral: emlékezzünk a kamara-hangzástól (Tavaszi Dal tényleg dalszerû elôadása!) a lélegzetelállító fortékig terjedô dinamikára, a szétültetett rezek sztereo hatására, a színek sokféleségére – ne feledjük a zenei asszisztensek és a betanító Kovács László ebbéli érdemeit se, és említsük meg azt a „technikai apróságot”, hogy a Rajna kincse bevezetô sejtelmes ütemei vaksötétben bontakoztak ki. Kár, hogy legalább a Walkür végén nem vonultak fel a pódiumra, de talán a felvonások elôtti – csak nekik

A walkür

Mûvészetek Palotája

2007. ôsz csak utánuk kullog szóló – ováció is – még egy nyomoéreztette, hogy a rult világítási efközönség nagyonfektre sem telik (vö. is észrevette és éra Parsifal zárókétékelte teljesítmépének fenséges látnyüket. Jövôre a ványával). Persze Ring végén bizomásodszorra, ezt nyára a pódiumon már tudva, becsuis ünnepelhetjük kom a szemem és ôket. máris látok minAz énekes dent. szólisták a legmaA másik finálé gasabb mércével sem különb: Loge mérve kitûnôek, pantomimes alter sokan közülük a egoja és a láng vokális kifejezésen együtt jelenik meg, túl – a szobányi a tûz meglehetôalapterületet alig Fotó: Pólya Zoltán A walkür Mûvészetek Palotája sen groteszk mozmeghaladó „játszó emelvény" korlátai ellenére – mozgásukkal, gesztusaik- gásokkal foganatosított felélesztése után a pantomimes kal, mimikájukkal elsôrangú színészi teljesítményt is távozik – de miért fogy el a tüzelôanyag és alszik ki a nyújtottak (ezzel mintegy eleve kétségessé téve, szükség láng a Tûzvarázs végére? – annak még további két esvan-e táncos, pantomimes alter egojukra). Ha mindená- tén át lobognia kell! A kacsingató–szemöldökráncoló óriásbábok (karóra ron kötekedni akarok, egy kérdést azért nem hallgathatok el: az egyébként kiváló hangi és színészi adottságok- tûzött – csak nem levágott? – fejek) groteszk ízléstelensékal bíró, tavaly Amfortasként excelláló, most is kifogásta- gével a sellô imitátorok harmadrangú peep-showban is lanul éneklô Thomas Konieczny világos baritonjának gyenge vonaglása vetekszik – bár az utóbbi látványt néhány vízihulla beúsztatott képe „oldja". színe illik-e A walkür Wotanjahoz? Ami az óriások báb alter egoit illeti, „mimikájuk” még Ami viszont a látványt illeti, számomra a szcenírozás olykor zavaró vagy zeneellenes volt és szerintem ha monoton is, de elmegy az üzleti alkuk és az üzlettársi egyáltalán nem segítette újabb közönség megnyerését, viták során – csakhát idônként egyikük gyengédebb érzelmeknek is hangot ad, amihez a látvány egyáltalán nem a mûvek értelmezését. illik. Az aggasztó egészségi állapotot tükrözô sellôarcoNéhány súlyosabb tétel. Feje tetejére állított emancipáció A walkür harma- kon azonban nem csodálkozom: noha az arany elrabládik felvonásában: a táncosokról – a hölgyek hüllôfa- sára vélhetôen még az ipari forradalom elôtt került sor, a rokra emlékeztetô rokolyája ellenére – eleinte azt hit- látványtervezôk elsô aktusként az akváriumot olyan tem, ôk a lovak, de a mûsorfüzetbôl kiderült: ôk a Wal- mocskos szürkés-sárga vízzel töltik fel, amely Green Peace aktivistákért kiált. Abban pedig összefüggést ne kekürök – mióta vannak hímnemûek is köztük? Mit keres Loge alter egoja a Walkür elsô felvonásá- ressünk, hogy hány sellô imitátort látunk akkor, amikor ban? Miért van jelen egyszerre személyként és lobogó Alberichhel vagy csak egyikük évôdik vagy mindhárom. Ízlés vagy orvosi szakvélemény kérdése, mennyi vélángként is? Ahogyan Rockenbauer is megmondta, bárminô is a re van egy óriásnak, Fasoltból mindenesetre hektórendezés, Wotan kezébôl a dárda akkor sem hiányozhat, számra fröcsögött – kevesebb talán több lett volna. Inkább csak technikai jellegû probléma a halálhír ha a hegyével a laptopja billentyûzetét piszkálja. ANothungot már nem kell feltétlenül megfogni – de minek akkor ki- jelenet háttere – barlang? endoszkópos felvétel? – ez elvileg egy statikus háttér, de az egész jelenet alatt lebegtenni az emelvény lejtôjére? A„látvány team” semmit sem tud kezdeni a finálékkal: rezeg, mintha nem állványról, hanem egy reszketô kéza Rheingold végén az istenek egyenként elszállingóznak ben tartott kamerával vették volna fel vagy vetítenék: az üvegfal mögé, Wotan nem felvezeti ôket a Walhallba, tengeri betegségre hajlamos nézôknek nem ajánlott lát-

11

2007. ôsz vány. Hasonlóan zavaróak Wotan búcsújának elején a meg a pódiumon – az utóbbiak jelenlétében az ováció nem halkulhatott. Jöttek volna ki külön, egyenként! – monoton rezgô fûszálak is, Néhány sikerültebb részlet: Alberich átváltozásai valószínûleg a mérsékelt tapsba keveredô búúzás is a vagy Freia arannyal történô eltakarása illusztrálta, hogy Festspielhaust idézte volna. Mint ahogy azt idézte a kezdési idôpont, a szünetek a technika milyen lehetôségeit mulasztották el a látványhossza, a kezdésre figyelmeztetô fanfár – ezek a külsôtervezôk kihasználni. A technikától független mozzanatok közül talány, ségek ugyan nem döntôek, de fokozták a hangulatot. hogyha már táncos alteregok úszkálnak az énekes sel- Döntô volt a (legalább) bayreuthi szinten megszólaló mû. lôk helyett, akkor utóbbiak csak szolidaritásból jönnek- Vegyük szinte természetesnek? – hiszen a karmester Bayreuthból „jött”, e be mezítláb, de a külföldi és a még nagyobb tahazai énekesek lány, hogy a cipôben egy része szintén bevonuló Sieglinde onnan jött a Rajnától távol miés/vagy most ért vált a nyílt színen megy oda, málátványosan mezítsok a világ ranlábra. Az eszmei gos operaházaimondanivaló megban bizonyítotfejtése meghaladja tak már vagy a képességeimet. Pehazai gárda jadig a helyénvalónak vát képviselték, a érzett jelzéseket értezenekar az élvoni vélem: például nalbeli hazai azt, hogy amíg Woegyüttesek egyitan tevôlegesen részt ke. Ennek már vesz a gyûrû meg„csak” össze szerzésének ármáA walkür Mûvészetek Palotája kellett állnia egy nyos akciójában, Fotó: Pólya Zoltán addig az isteni méltóságával együtt frakkját is félretéve egységes, koncepciózus egésszé…. És – sajnos – egyes bayreuthi produkciók emlékét – félvállán átvetve asszisztál Logénak, aki végig ingujjidézi a zenétôl idegen vagy annak olykor ellentmondó ban van jelen. Ami kérdés, az az, hogy vajon a „látvány team” tag- látvány is. A honi Wagner fesztivál koncepciója és realizálása jai nem ismerik a tetralógiának még a meséjét sem vagy tudatosan rendeztek a mûtôl függetlenül? Ami nem Fischer Ádám személyétôl elválaszthatatlan, nélküle ez kérdés, az az, hogy a fiatalok megnyerésében nem az nem jöhetett volna létre, nélküle egy ilyen énekes gárda ilyen alapvetô elvi ellentmondásokkal, technikai tökélet- nem gyûlt volna össze, nélküle a mûvek nem szólaltak lenségekkel terhes látvány segít, hanem a nagy karmes- volna meg ezen a színvonalon. Merem remélni, ez azt ter és énekes-színész egyéniségek. Ennek gyakorlati le- is jelenti, hogy a teljes Ring elôadásának mikéntjét illehetôségét illetôen pedig egyáltalán nem elhanyagolan- tôen is övé a döntô szó. Feltételezem, hogy a szerzôdédó, hanem messzemenôen üdvözlendô (talán egész Eu- ses kondíciók nem teszik lehetôvé a látvány team lecserópában egyedülálló) tény, hogy egy ilyen színvonalú rélését. Ezzel együtt, ha tisztelettudó vagyok, azt kérem, elôadásra diákigazolványuk felmutatásával kettôszáz ha optimista vagyok, azt várom, ha tiszteletlen vagyok, akkor (a hályogkovács bátorságával) azt javasolom, forint, azaz nyolcvan eurocent ellenében juthattak be! Hogy a táncos, pantomimes, stb. elôadók – alter egok hogy legalább a durvább hibák korrekciója és a követis tisztes tapsot kaptak, nem kétséges. Ôk legjobb tudá- kezô estéken a hasonlóak megelôzése érdekében a látsuk szerint teljesítették azt, amit a rendezô, a koreográ- ványért felelôs közremûködôket erélyesebben instruálfus kért. A koncepcióért nem ôk felelôsek. A taps egyéb- ja – nekem olybá tûnik, ôk még azok közé tartoznak, ként is megtévesztô: a „látvány team” felelôs személyisé- akikkel meg kellene értetni és szerettetni Wagnert. Zöld András gei csak az énekesekkel és a karmesterrel együtt jelentek

12

2007. ôsz

Wagner kalandjai

D

e hová lesz az élmény? Hiába próbálom hazahozni, gyorsan följegyezni, már csak az élmény élménye marad, az emlék, hogy milyen is volt, az elsô olyan Wagner-elôadás az életben, amikor pillanatokra sem kellett kikapcsolni, amikor nem kellett megúszni ütemeket, perceket, jeleneteket, nem kellett valakire várni, hogy kimozdítson az az operanézôi bambaságból. Amikor ennyire egyenletesen magas a színvonal, az ember persze a karmesterre fogja, nyilván ô van az események középpontjában, mert az lehetetlen, hogy a zenekar és az összes énekes, a rendezô és a díszlettervezô, mindenki egyformán tehetséges legyen. De nem lehetetlen. Emlékszem az utolsó blaszfém gondolatra, még a zenekari bevezetés alatt jött, ahogy a bonyodalmas tükör és üveg és kivetítô háttéren egyre emelkedett a szennyes víz. Miközben hullámzott a zene, arra gondoltam, hogy A Rába kincse következik, valami környezetbarát német rendezést fogunk látni, még szerencse, hogy olyan finoman, okosan, tisztán, élményként szól a Rádiózenekar. Aztán beúsztak a sellôk a víz alatt a képen, és közben a színpadra lépett a három énekesnô, Korondi Anna, Gémes Katalin és Schöck Atala, és annyira jók, pont azok, azok a hangkarakterek, elevenek és érdekesek, hogy ettôl kezdve nincs más, csak a darab. Ehhez persze az kell, hogy az egész bonyolult összmûvészet nem megy tönkre az elôadás során, minden mûködik, filmvetítés, árnyjáték, fekete árnyak és fehér árnyak, tükörjáték, tánc, színészet, minden zenére történik, minden a helyén van, egymás mellett japán bábszínház és hagyományos operajáték, koncert és színpad, a sárkány sárkány, a béka béka, illetve… mindegy. Csak egy hibát tudok felidézni, egyszer egy kicsit a közönség szemébe süt egy reflektor. De minden színpadi esemény azért van, hogy az énekesek elmondhassák, amit akarnak, hogy James Johnson pózoló és így férfias Wotan legyen, Alberichtôl, vagyis Hartmut Welkertôl a hideg fusson a hátunkon, és mégis lenyûgözô legyen a haragtól, szánni való a magányban. Hanna Schwarznak súlya van Erdaként, hogy megfordul-

jon tôle a cselekmény, és mégis Loge a központi figura, az intellektus, aki ismeri a többieket, aki machinál, de mégsem hûvösen, mégsem a kívülálló közönyével és iróniájával, hanem nyakig benne az eseményekben. Loge a világ rendjét akarja visszaállítani, nem izomból, hanem agyból dolgozva, és amikor nem megy, arrébb lép, menjetek a pusztulásba nélkülem. És nem tesz rá hû szolgaként még egy lapáttal Wotan reakciójára, hanem igazi szánalom ébred benne a kisemmizett Alberichet látva. Van egy igazi hôsünk a történetben. Egyébként köpcös, tüskehajú, ingét kilógatva hordó figura, de úgy énekel, olyan természetességgel, úgy válik a játék az éneklés részévé, vagy fordítva, az éneklés a játék részévé, ahogy azt Wagnernél el sem tudja képzelni a bizalmatlan nézô. És ez a hôs, polgári nevén Christian Franz másnap egy igazi hôst fog énekelni, Siegmundot. Ôrület. Akkor most ki a zseni? Mindenki? A rendezô, Hartmut Schörghofer, aki annyira erre a helyszinre tervezte az elôadást, hogy a végén kiderül, mi vagyunk bent a Walhallában; amikor az istenek elindulnak fölfelé, a vetítésen látszik, hogy csak a fejünk fölötti erkélyre léptek ki, megtekinteni a birodalmat. Vagy maradjunk mégis Fischer Ádámnál, aki minden régrôl ismert erénye mellett egy számomra újonnan fölismertet is mutat: tudja, hogy mennyi az elég. Nem próbálja halálig a darabot, nem a tökéleteset célozza meg, hagy hibákat, ha ez az ára annak, hogy a zene friss és élô legyen, hogy az elôadásra valóban a legjobb formáját mutassa a zenekar. Cserébe az ember úgy jön ki a nézôtérrôl, hogy a produkció utáni depresszió helyett tele van várakozással: másnap Walkür, és lesz még egy Rajna kincse. A másnapi Walkür azonban nem ugyanazzal a lendülettel kezdôdik, jóval több a hiba a zenekarban, vagy talán csak feltûnôbb, másfajta zene, a rendezés is sokkal visszafogottabb, ami igen bölcs dolog, nem kell rátelepedni a zenére, és ha minden mozdulat, minden rezzenés el van mondva dalban, akkor minek az egészet vizuálisan is elismételni. A nagy csoda helyett csak egy jó elôadáson ülünk, komoly han-

13

2007. ôsz gok, jó ég, mennyire komolyak, a Hundingot éneklô Walter Finket hallva az ember el tudja képzelni, milyen élmény lehetett annak idején Székely Mihály. Lehet, hogy technikailag nem tökéletes, hogy nincsenek magasságok, de valami elképesztô természeti jelenség elôtt vagyunk, zúg, búg, dong, egy nagy férfitest, ami mintha csak azért lenne, hogy rezonáns üregként funkcionáljon. Csodálatos, ahogy az elôjáték alatt a pódiumon, a széken ülô Michaela Schuster leveszi a cipôjét, és ezzel mintegy szolgálatba helyezi magát, mostantól ô Sieglinde. De a fejet Christian Franz miatt kell fölkapni, mert Siegmund Tavaszi dalát olyan halkan, lágyan énekli, mintha valóban csak egy dal lenne, a szokásos ajtótokostul betörô tavasz helyett lenge szellô száll, ami éppen úgy ér el mindenhová, mint a melegfront. Persze lehet, hogy nem az énekesé az ötlet, hanem Fischer Ádámé, hiszen annyira mást, annyival többet lehet így hallani a zenekarból, biztos, ami biztos, legyünk hálásak mindkettejüknek. A hosszú második felvonás valóban hosszúnak hat, de azzal a valószínûtlen operai élménnyel lep meg, hogy nem opera. Hiába énekelnek, hiába zenélnek, mintha egy valóságos eseménysort látnánk, ahogy Németh Judit Frickaként fölkapja a széket, fenyegetô és magabiztos, de nem gesztusaiban, csak lényében, és aztán felelôsségre vonja Wotant, aki nem azonos a tegnapival, fiatalember Tomasz Konieczny, de a szerepre érett, és jó, hogy fiatal, istenibb halhatatlanabb, mint Brünnhildéja. Brünnhilde, vagyis

Linda Watson egyszerûen lenyûgözô, óriási asszony, hosszú, szôke hajjal, az a típus, aki valószínûleg nem is létezik, csak Wagner-operákban, és kiereszti a hangját, ami tényleg erre való, iszonyatos erôvel szól, és vannak színei így is, tényleg vidáman kurjongat, ha olyanja van. A felvonás csúcspontja a Siegmunddal közös jelenet, a halálhíradás, ünnepélyes és nyugtalanító, sötét zenekari színek szólnak, és Siegmund üdvözletét küldi az égieknek, de sajnos nem engedheti meg magának a halált, vigyáznia kell az asszonyára. Még jó, hogy Brünnhilde melléáll. Nekünk jó, mert ez még egy felvonást jelent. A harmadik felvonást a harmadik emeletrôl nézem, egészen más akusztikai viszonyok között. Bizonyos fokig áldozat, tudom, elveszítem az énekesekkel vagy a hangjukkal a közvetlen kapcsolatot, de sokkal intenzívebb a zenekari élmény, és legfelül sétálva be lehet látni a színfal mögé is. Idônként iszonyatos a tumultus, ketten is vezényelnek hátul, indítják a táncosokat, irányítják a vetítést, de ha a hangsúly az elöl álló énekeseken van, akkor hátul is kiengednek: egy mezítlábas fickó leszereli az egyik rádiós távirányító antennáját, és azzal kardozik, miközben elöl folyik a katarziskeltés. De így kerek a világ, és a katarzis is keltôdik, Wotan és Brünnhilde átöleli egymást, nem is tudja az ember, melyik kapaszkodik jobban a másikba, és jön a Tûzvarázs. Loge végigtáncol a színen, és aztán már csak a zene, csak a zene, a zene. Fáy Miklós Megjelent a Népszabadság napilapban

Kitüntetés Hosszú idô, 1951 óta Bayreuth városa egy u.n. Eichala serleggel ajándékozza meg azokat a mûvészeket, akik hosszú évek során kimagasló érdemmel szerepeltek az Ünnepi Játékokon. A cin serlegen a város címere, fedelén egy makk látható, de nevét mégsem errôl, hanem a hitelességrôl, mértékrôl kapta. Ünnepélyes keretek között a Németh Judith és Wolfgang Wagner Fischer Ádám és Dr. Hohl fôpolgárWahnfried villában nyújtja át évente a mester az EICHALA átnyújtásakor város fôpolgármestere a kitüntetetteknek. Az idén Németh Judit, Richarda Merbeth, Linda Watson, Mihoko Fujimura és Fischer Ádám kapta az etalont jelentô serleget. Gratulálunk.

14

2007. ôsz

Két folyó költözött a Mûvészetek Palotájába; a Rajna és a Rába

E

lsôsorban a rendezésrôl szeretnék beszélni. A2006-os Parsifal után – amelyrôl „Az egyszerû rendezés csodája” címmel írtam lapunkban – alig vártam a Ring elsô két darabját. Majdnem mindenki superlativusokban nyilatkozott mindkét elôadásról, illetve a 2x2 elôadásról. Én nem voltam annyira elragadtatva, mint a Parsifal esetében. Igaz, hogy a Parsifalnál kisebb volt a rendezési apparátus, de ott minden pici részlet a mûvet tolmácsolta, segítette a megértést. Mint akkor is megírtam, csak a három gyermeket tartottam fölöslegesnek. A mostani elôadások sokkal több lehetôséggel rendelkeztek amelyeket olykor remekül kihasználtak, de nézetem szerint nem minden volt jó. Mindkét estén a hátteret egy teljes színpad hosszúságú többfunkciós „tábla” foglalta el, amelyre idônként vetítettek, néha átlátszó volt, máskor csak áttetszô. Ez a megoldás helyettesítette a díszleteket. Minden szempontból jó ötlet volt. Mielôtt rátérnék a különbözô rendezési megoldásokra, külön kell beszélnem Logéról, aki mint „játékmester” állt elénk a Tetralógia elsô két elôadásán. Gondolom, jövôre a teljes Ringben is így lesz. Már a kezdô hangoknál megjelenik vörös frakkba öltözötten – nem az énekes, hanem mint annak alteregója. Alapvetô tévedésnek tartom, hogy egyszerre legyen színen Loge mint személy és Loge mint láng (tûz). A tûz félistenének ugyanis két megjelenési formája van, emberi alak, vagy láng. Eddig többször volt együtt mindkét alakban. Ráadásul a személy Loge is sokszor kettôzötten szerepelt. Pedig az énekes, Christian Franz, olyan alakítással örvendeztetett meg, ami párját ritkítja. Lobog, ágál, mókázik, elkeseredik, lenézi az isteneket, és sorolhatnám tovább színészi eszköztárát. Tehát fölösleges megduplázni. Bár a wagneri színpadi utasítás szerint a Fotó: Pólya Zoltán

Walhallába való bevonuláskor Loge az istenek után indul, de az már nem derül ki, hogy be is megy-e a várba. Itt egyértelmû, hogy Loge, aki tényleg vissza akarja adni a gyûrût a sellôknek, nem megy Wotan után, hanem rezignáltan másfelé távozik. Valószínûleg Wagner is így képzelte, hiszen késôbb Awalkür II. felvonásában Wotan ezt mondja Brünnhildének: „…ármánnyal rászedett Loge s azóta nincs sehol” A „tûzvarázsnál” pedig elôparancsolja tûz képében: „Loge halld! Most figyelj rám… …légy hívem most, szólítlak én! Nos jôjj, csillogva libbenj, e bérc körül gyúljon a láng!” A MÜPÁ-ban ekkor is két alakban jelenik meg; mint tûz és mint vörösfrakkos személy. Aháttérben Brünnhilde hasonmását járja körül, majd hozzálépve meg is csókolja. Nem tudom, csak gondolom, hogy a rendezô arra készíti elô a nézôket, hogy Loge lesz az, aki fölgyújtja Siegfried halotti máglyáját, amelyben Brünnhilde is tûzhalált hal. A Rajna kincse: Az ôs esz-tôl a sellôk megjelenéséig a háttér lassan megtelik vízzel. Nem akarok szôrszál hasogató lenni, de már az elsô hangoknál megjelenik a víz, nemcsak a hullám motívumnál. Sajnos ez a víz, mint ahogy mindenki rögtön erre asszociált, az átlátszatlan, habzó Rábához hasonlított. Amû végén viszont gyönyörû kék volt. Inkább fordítva lehetett volna, hiszen az ôstermészet tiszta. A „szennyezôdés” csak akkor indult meg, amikor Alberich ellopta az aranyat. Avégén, a sellôk panaszához illett volna a Rába. Wagner zenéje is ezt támasztja alá. Tetszett, ahogy a sellôk megjelentek a háttérben. Attól kezdve azonban, hogy színre léptek az énekes sellôk, már zavaró volt ez a kettôzés. A sellô énekesek és Alberich „játszanak” a színpadon. Minek akkor há-

A walkür

Mûvészetek Palotája

15

2007. ôsz rom plusz sellô a kes hangján kívül háttérben? Amikor a játékával is alátámindhárom énemasztja a mondakes kigúnyolta már nivalót. (Németh Alberichet, a törpe Judit és Tomasz tébolyultan üldözi Konieczny) Küa lányokat. Ekkor lönben is elmondaz énekesek a szín hatjuk, hogy az szélére mennek. A énekesek mindtörpe az árnyakat egyike játékával is veszi üldözôbe. kitett magáért. A Szenzációs megolháttér a II. felvodás így ez a „fonás elején szép, gócska”. sziklás táj, amely a Nekem tetszett drámai fordulóaz óriások hatalpontnál (Fricka: masságát jelképe„Ott vár atyád, lezô két rúdon fölány. Kérdjed, a A Rajna kincse Mûvészetek Palotája tartott fej. Szemöl- Fotó: Pólya Zoltán sorsot merre fordökük mozgatása viszont nevetséges volt. A becipelt és dítja ô!”) lefolyik és helyette lebombázott város ronide-oda mozgatott óriási kar jelentését nem értettem. csait láthatjuk. Döbbenetes. Remek. Ugyanilyen vészA nibelungok árnyként való megjelenítése jó ötlet. jósló jelenet a háttérbôl elôrefelé repülô „hollók haKár, hogy idônként leveli békákhoz hasonlítottak. da”. A két hollót rúdon mutogató háttér szereplô viSajnos, itt sem tudtak mit kezdeni az öregedés és szont számomra groteszk és figyelem elterelô volt. Elôre elképzeltem, milyen remek lesz a walkürök visszafiatalodás problémájával. Ezt eddig egyedül – a más szempontból erôsen vitatható rendezésében – Jür- lovaglása. Sajnos, amit láttunk, nem igazolta várakogen Flimm oldotta meg, de ô is csak részben. Ô Logeval zásomat. A walküröket táncosok személyesítették adat egy almát a „darvadozó” istenek közül Wotannak, meg, természetesen az énekesek mellett. Ezek a máamitôl megerôsödve, tetterôsen indulhat Nibelheimbe. A sodpéldányok lófejekkel a kezükben lépkednek, votöbbiek visszafiatalodásával már nem foglalkozott. Ér- naglanak hol a háttérben, hol az elôtérben. Engem dekes módon Wagner, aki minden kis részletre kiterje- bizony nagyon zavart ez a tömeg. Nemcsak a kettôzések miatt. A szövegkönyvvel ellentétben pl. amikor dôen adott utasításokat, e dolog fölött elsiklott. A Walhallába való „bevonulás” elmarad. Az istenek még csak négy lánynak kellett volna a színen lennie, két oldalt elsétálnak, míg Wotan a színpadon marad. akkor is ott tolonganak már teljes létszámban a máNem hiszem, hogy a fôisten engedné, hogy nélküle sod walkürök is. Igaz, hogy némelyik walkür halott menjenek a várba. Végül is elsétál a méltóságteljes, dia- hôst hoz, de nem mindegyik. Ezekbôl is túl sok árnyat láttunk. Kiválasztott hôsök ôk, akik arra hivadalmas bevonulási zenére. A walkür: kezdetén a vihart és menekülést megjelení- tottak, hogy védjék az isteneket. Semmiképpen sem letô futó háttér jó lenne, csak azt nem értem, miért havas tá- hetséges, hogy megalázzák ôket. Ezek a vitézek lehet, jat látunk. Hiszen aznap éjjel „Érezd, ím eljött a tavasz” hogy a földön ellenségek voltak, de a továbbiakban Nagyon szép a tavaszi dal háttérképe, bár nem éppen ta- vállvetve fogják ellátni a Walhalla védelmét. Nem volvaszi, hanem inkább nyári virágos rétet mutat. Így még na szabad ilyen alpári módon egymást fenéken billenteniük – nem is egyszer! nagyobb az eltérés a kezdeti hó és a pompázó virágok köA tûzvarázs gyönyörû. Minden lángol, vörösen izzött. Engem nem zavart, sôt nagyon is tetszett itt a kettô- zik, világít. Loge szerepérôl már szóltam. zés. A háttérben stílusosan, finoman mozgó egy, majd két Ami a zenei megoldást és az énekesi teljesítményeket szerelmes pár. Teljes mértékben aláfestette a csodás meg- illeti, boldogok lehetünk, hogy élvezhettük ezt a négy hittséggel elôadott tavaszi dalt. (illetve két) elôadást. Bár az operaházi Wagner elôadáA Walkürben sok szájbarágós megjelenítést láthat- sokat hallgatva sem panaszkodhatunk. tunk. Ilyen például a Hundingot kísérô kutyafalka. UtaEgészben véve, érdekes kísérletnek lehettünk tanúi. lás ez Sieglinde késôbbi vízionálására: A továbbiakban biztosan finomítanak a rendezésen. „Hunding vad kutyafalkát küld rád, Nemcsak a Siegfriedre és Az istenek alkonyára gondoSzéttépik bôrödet, húsodat, lok, hanem a már bemutatottakra is. Érdeklôdve és és a csontod marják a vad fogak szét.” örömmel várjuk a folytatást 2008 júniusában! Remekbe szabott Wotan-Fricka kettôse. Mindkét éneMolnár Róbertné

16

2007. ôsz

Folytatása következik Richard Wagner: A Rajna kincse; A walkür – Budapesti Wagner-napok, 2007. június 7–10. agner saját korának erkölcsi és társa- dó pszichológiai realista megközelítések már-már nadalmi problémáit boncolgatta mûveiben, turalizmusba hajló részletességgel reprodukálták a s a görög tragédia példájából kiindulva Wagner szövegkönyveiben található színpadi utasítáevidens volt számára, hogy ezek sokol- sokat: szivárványhidat, halfarkú nôket, félszemû és dalú bemutatására a mitológiai téma a legalkalmasabb. lándzsával hadonászó fôistent. Tehették is, mert a kor„…a mûvészet önmagunk felismerésének vágya egy szak idején mindez még része volt a meiningeni színháábrázolt, csodált, szeretett tárgyban. Azt mondja a mû- zi stílus nyomán kialakult színpadi konvenciórendalkotás: ilyen vagy, így érzel, gondolkodol, s így cselek- szernek: a nézô elfogadta, ha a színpadon a valóságot szel majd, ha megszabadulsz a téged körülvevô kény- egy az egyben próbálták utánozni, a fantázia szülte heszerítô körülményektôl. A mítosz így teremtette meg az lyeket pedig reális helyek nyomán teremtették meg. A második világháború ideistent, a hôst, végül az emjére azonban ez a színhábert. A görög tragédia a zi konvenciórendszer már görög mítosz tartalmának régen túlélte önmagát, a és szellemének mûvészi mitológiai történet naturamegvalósítása – ahogy lista megjelenítése korszeKroó György idézi összerûtlenné vált, a közönség foglalva Wagner Opera és többé nem fogadta el a dráma c. tanulmánya elsô hallgatólagos megegyerészének gondolatait. zést, hogy el kell tekintenie Vagyis a mítosz olyan attól, ha a Lohengrin csótárgy, ami eléggé általános nakját húzó hattyú szemahhoz, hogy kizárólagomel láthatóan papírmasé. san egy adott kor egy adott De a konvenciórendszer problémafölvetéséhez érvénytelenné válásán túl kapcsolódjon; ugyanakvolt még egy probléma, kor, éppen általános érvéami kezdettôl fogva megnyénél fogva, kiválóan alkérdôjelezte a Wagnerkalmas arra, hogy minmûvek (kivéve természeteden kor meglássa benne a sen a Mesterdalnokok) remaga égetô problémáit. alista-naturalista elôadáHogy aztán az általános sait: nevezetesen, hogy a vagy az aktuális értelmemítoszt mesévé degradálzés élvez-e primátust, az ták. Ha Wagner színpadi nyilván költôi kérdés – az utasításait egy az egyben volna ideális, ha a kettô betartjuk, elvész mind az egyszerre jelenhetne meg. A Magyar Rádió Szimfonikus zenekara általános, mind az egyéni Csakhogy a színház lehetôségei korlátozottak, a rendezô a maga koncepciójá- problémák síkja, a nézô nem ismer rá saját életének tünak kialakításakor kénytelen letenni a garast egyik körképére, mert olyasmit lát a színpadon, amihez még vagy másik oldal mellett – A nibelung gyûrûje eddigi csak hasonlóval sem találkozott soha a valóságban – a interpretációtörténete azt bizonyítja, hogy az is-is ke- szerzôi utasítások betartása az elméleti írásban megfovésbé tûnik reálisnak, mint a vagy-vagy. Az 1876-os galmazott szerzôi szándék ellenében hat. Erre érezhebayreuthi ôsbemutatót követôen hetven éven át uralko- tett rá maga Wagner is, aki, noha jobbat nem tudott el-

W

17

2007. ôsz képzelni, több szemtanú állítása szerint mégis elégedet- adásoktól teljesen eltérô módon mutassa be Wagner len volt a bayreuthi Ring-produkcióval, s azt állította, a Tetralógiáját. Ez, akárhogy is csûrjük-csavarjuk, az végeredmény teljesen más lett, mint amit elképzelt. Min- interpretációs fordulat igényének bejelentésével egyendez pedig ahhoz a nehezen értelmezhetô kijelentéshez értékû célkitûzés. Márpedig ez Magyarországon nem vezetett, hogy a láthatatlan zenekar feltalálása után kis vakmerôségre vall: hazánk ugyanis a három inideje lenne a láthatatlan színpadot is feltalálni, hogy a terpretációs állomásból az utolsóból teljesen kimaradt – Békés András Wieland Wagner-stílusú kísérlete után nagy mû a maga teljességében érvényesülhessen. A Wieland Wagner nevéhez köthetô interpretációs a legutóbbi operaházi felújítás, Nagy Viktor rendezése, fordulat az ’50-es évek elejétôl sutba vágta a naturalis- noha külsôségeiben utánozza Chéreau, sôt Harry ta szcenikát, szinte üres színpaddal és aprólékosan ki- Kupfer produkcióját is, valójában visszakanyarodást dolgozott világítási effektusokkal dolgozott. Ez egyértel- jelent a realista elôadáshoz. Ilyen közegben egy új stímû lépés volt az általános értelmezési sík meghódítása lus kialakításával kísérletezni legalábbis kockázatos. Hartmut Schörghofer rendezô és Christian Martin felé – a mûvek minden korhoz kötöttségtôl mentesen jelentek meg, a bennük foglalt problémák így valóban ál- Fuchs dramaturg koncepciójának leglényegesebb eletalános érvényû problémákként hatottak. Az 1976-os me, hogy nem interpretálni, csupán elmesélni szerették centenáriumi Ring-produkció aztán újabb interpretá- volna a Wagner által megírt történetet. Ez persze hagyományos színciós fordulatot hoházi fogalmaink zott Bayreuthban szerint paradoés a világon: Patrixon: akármilyen ce Chéreau rendeminimális is a renzése a kapitalizdezôi beavatkozás, mus összeomlásamár maga a ként értelmezte a szereposztás maTetralógiát, átesve gában foglal egya ló másik oldaláfajta interpretációt ra, és megnyitva a – az egyes karaktekonkrét értelmezérek kiválasztásásek mai napig tartó ban és viszonykorszakát. Félrerendszereik színértés ne essék, szó padi kidolgozásásincs arról, hogy ban lehetetlen, ezek az elôadások, hogy ne tükrözôdamennyiben megFotó: Pólya Zoltán A walkür Mûvészetek Palotája jön rendezôi szánfelelô minôséget képviselnek, lebutítanák a mûveket – Chéreau Ringjé- dék. Az interpretáció minimalizálását tehát inkább a nek gondolati gazdagsága éppenséggel a mai napig szcenikában kell keresnünk. A színpadon lejtôs (és megkerülhetetlen, és egyelôre úgy tûnik, felülmúlhatat- színváltoztatásra képes) talapzatú emelvényre felállított lan elôadást eredményezett. Ugyanakkor kétségtelen, háromosztatú üveglapon meghatározhatatlan korokat hogy a szélesen kibontott emberi–társadalmi–történeti idézô képek és filmmontázsok villannak fel – az elôparabolából hiányzik a mítosz, a mitológia emelkedett- adás vizuális világa nagyon karakteres, és teljesíti az sége, ha úgy tetszik, „föld fölött lebegése”. És Chéreau alkotók szándékát, amennyiben többnyire csak illusztóta egyre jobban hiányzik – irányát ugyanis követni rál, nem interpretál. A Siegmund Tavaszi dala alatt felkönnyû, színvonalát megközelíteni azonban nagyon felvillanó természeti kép, A walkür II. felvonásának nehéz. Az egyre inkább földtôl elrugaszkodó rendezôi kezdetén megjelenô, majd Wotan Frickától elszenvedett koncepciókat figyelve pedig sokan érezhetik úgy, hogy vereségét követôen kihalt ipari tájjá változó alpesi idill, megérett az idô egy újabb interpretációtörténeti fordu- vagy éppen a Tûzvarázs képi világa telitalálat – egyszerûségükben sokatmondó és kielégítô megoldások. Még latra. A Budapesti Wagner-napok Ring-produkciója vál- ennél is több a rajnai sellôk megjelenítése – eddig egyetlaltan azt a célt tûzte ki maga elé, hogy az eddigi elô- len általam látott elôadás sem tudta kielégítôen megol-

18

2007. ôsz dani a jelenetet. Hogy csak a szélsôséges példákat említsem: Otto Schenk Metropolitan-beli rendezésében a naturalista jelmezek és az úszás imitálása eleve elidegenítik a nézôt a látottaktól, míg a másik oldalon Chéreau vagy Kupfer kísérletet sem tesz a könnyedség és a lebegés (a vízijáték, a zene által sugallt boldog ôsállapot elidegeníthetetlen része!) megvalósítására, beismerve, hogy ez kívül áll az általuk mûvelt színház konvenciórendszerén és lehetôségein. A mostani filmes megoldás azonban éppen az eszköz megválasztásában revelatív és anyagtalansága miatt adekvát. Az illusztrációba olykor azonban disszonáns hangok is vegyülnek. A Rajna kincse bevezetése alatt lassan emelkedô víz egyáltalán nem az ôsi tisztaságot jeleníti meg – s ez nyilvánvaló asszociációkat ébreszt az emberekben aktuális környezetvédelmi problémákra. Márpedig kicsi, de érzékelhetô elmozdulás az interpretáció felé. Még disszonánsabbnak éreztem a Walhalla megjelenítését. Az épülôfélben lévô, egyelôre daruval kiegészített gigantikus palota képe ugyan még semmi konkrét utalást nem tartalmaz, azonban a környék ismerôi már ennyibôl is sejthetik, hogy a negyedik kép végén miképpen is fog megjelenni a „Götterburg” – s várakozásunkban nem is csalódunk, Budapest látképe tûnik fel, a Mûvészetek Palotája tetejérôl filmezve. Az ötlet kétségkívül jópofa, azonban ha a Müpa a Walhalla, akkor mi, akik itt benn ülünk, volnánk az istenek – és az asszociációs láncot folytathatnánk egészen az istenek alkonyáig. Mivel egyelôre csak az elsô két darabot láttuk–láthattuk, nem tudhatom, hogy lesz-e folytatása ennek az azonosításnak, vagy csupán múló ötlet – ha az elôbbi, akkor az egész koncepció feltehetôen vitába száll Chéreau produkciójának végkicsengésével (de errôl majd jövôre), ha pedig az utóbbi, akkor inkább csak hirtelen felindulásból elkövetett ötletrôl, mintsem az elôadás egésze szempontjából végiggondolt elemrôl van szó. Annyi bizonyos, hogy az elôadásnak ez a pontja újfent lépést tesz az interpretáció irányába – ezt felróni nincs jogom, regisztrálni azonban kötelességem. A filmvetítés persze csak egyik eleme az elôadás során ránk zúduló vizuális hatásoknak – a tánc, a pantomim legalább ilyen fontos összetevô. Noha nem érzem magam kompetensnek a koreográfiák megítélésében, annyit mégis mondhatok, hogy Teresa Rotemberg munkája stílusos és céljának megfelelô munka – különösen emlékezetes maradt a walkürök lovaglásának megjelenítése, valamint a nibelungok színre lépése ARajna kincse második színváltozása alatt, még ha ez az illendônél talán többet is merített A gyûrûk ura c. film látványvilágá-

ból. Fontos megjegyezni, hogy a koreográfia szervesen illeszkedik az egész elôadás koncepciójába. Általánosságban elmondható, hogy a produkció mint egész hat lenyûgözôen, és egy percre sem érezzük úgy, hogy az egymás mellett párhuzamosan mûködô színpadi jel- és eszközrendszerek gyengítenék vagy akár kioltanák egymás hatását. Ennek titka az, hogy az alkotók nem akarnak úgy tenni, mintha a produkció egyetlen stílus keretében mozogna, miközben éppen hogy eklektikus. Nem, a most látott elôadások nyíltan és vállaltan eklektikusak: amikor nincs szükség rá, a film eltûnik, és átadja a helyét a pantomimnak, a pantomim pedig nem kíván úgy tenni, mintha film lenne, és így tovább. Ezzel összefüggésben az énekesek is csak akkor és csak annyit játszanak, amikor és amennyire szükséges. – Olykor csak állnak, és énekelnek, olykor azonban teljesen bekapcsolódnak a játékba. Ez az eklekticizmus aztán lehetôvé teszi az egyes jelrendszerek közötti átmenetet, kölcsönhatást is: a mindig problematikus eltûnések, illetve átváltozások (Alberich kétszeri alakváltása, vagy Freia arannyal történô beborítása) az énekesek bevonásával, de a technika segítségével meggyôzôen mennek végbe; a technika nem leplezi le magát, mert eleve nem titok, hogy technika. Az alkotók, Wagnerhez hasonlóan, a görög színház vállalt színpadszerûségére hivatkoznak: az antik színház elôadásai szinte oratorikusak voltak, nélkülöztek minden díszletet, s az egyes szereplôket is mindössze egy-egy jellemzô maszk segítette figurájuk karakterizálásában. A realizmuson nevelkedett magyar nézô persze látatlanban élvezhetetlennek tartja ezt a fajta színpadi puritanizmust – csakhogy Schörghofer rendezése mindennél jobban bizonyítja, hogy a módszer mégis mûködik. Hiába minden nyíltan vállalt oratorikusság, hiába az óvatosságból idén is hangsúlyozott „félig szcenírozottság”, hiába egy sztárrendezô kétkedô szavai a rádióban – ARajna kincse és A walkür most látott elôadásai valódi színházi élményt nyújtanak. Ez pedig sokkal több, mint amiben itthoni Wagner-elôadásainkon részesülni szoktunk. És zeneileg is több. A produkcióra olyan szereposztás állt össze, ami után a világ bármelyik színházában megnyalnák a tíz ujjukat – mi most, terjedelmi okokból, és vállalva a szubjektivitást, csupán egyetlen szereplôt emelhetünk ki: a szinte lehetetlen teljesítményt végrehajtó Christian Franzot. Tavalyi Parsifalja kétségkívül magas színvonalú produkció volt, ugyanakkor kérdôjeleket is hagyott maga után, melyek Parsifal szerepének és egész jellemének átgondolására inspirálhatták a nézôt. Franz nyilvánvalóan nem sugározta magából azt a naivitást és tisztaságot, ami a Parsifal hagyományos értel-

19

2007. ôsz mezéséhez kapcsolódik, és amit idehaza Molnár András immár huszonhárom éve hiánytalanul megtestesít, ugyanakkor alakítása mégis adekvát volt – amibôl arra következtethettünk, hogy Christian Franz elsôsorban a problematikus színpadi figurák megjelenítésében tudja képességeinek javát nyújtani. Idei fellépése Logeként és Siegmundként még kiélezettebben vetette föl ezt a problémát. Franz Logéja szerep és énekes olyan ritka egymásra találása, amelyet csak a legnagyobb örömmel lehet nyugtázni. Ebben a szerepben elônnyé válik a mûvész hangszíne, melyet Parsifalként sokan elidegenítônek éreztek – most azonban az irónia utánozhatatlan eszközeként jelenik meg. De a vokális produkció már-már valószínûtlen kidolgozottságán túlmenôen Franz színpadi jelenléte is olyan intenzitású, hogy – pestiesen szólva – nehéz mellette labdába rúgni; többnyire némán is magára vonja a nézôk figyelmét. Így szinte evidens, hogy az egész elôadás a szokottnál jobban hangsúlyozza Loge szerepét: már az elsô Esz hang felcsendülése elôtt is felvillan egy pillanatra, hogy aztán A Rajna kincse-beli intrikusszerepén túl A walkür számos pontján ismét megjelenjen – nem csak a Tûzvarázsban, ahol erre szöveges és zenei utalás is alkalmat ad, hanem például a Tavaszi dal közben is, természetes asszociációt keltve a tûz és a tavasz, meleg, szerelem fogalomcsoport között. Vagyis Loge, azon túlmenôen, hogy némi iróniával kisegíti az isteneket, hogy aztán magukra hagyja ôket félresikerült mûvükkel egyetemben, a jelek szerint átáll az emberek oldalára, a maga eszközeivel igyekszik segíteni az emberiséget, mert bennük még lát reményt. Egyfajta Prométheuszként jelenik meg, aki lázad az isteni világrend ellen, de ezt csupán az isteni világrend igazságtalanságának tudatában, és az ember érdekében teszi. Christian Franz Loge-alakítása és Hartmut Schörghofer Logefelfogása egymásból következnek, feltételezik egymást – a szereposztás ezúttal valóban a rendezést meghatározó tényezôként mûködött. Siegmund szerepében valamivel halványabbnak tûnt Franz, de nehéz eldönteni, hogy csupán kiemelkedôen jó Logéjához képest tûnt halványabbnak, vagy valóban kevesebbet nyújtott. Siegmundként mindenesetre a tavalyi Parsifalnál is hangsúlyosabban jelentkeztek a mûvész korlátai, az igazi, „falrepesztô” wagneri hôstenorhang hiánya, valamint az a tény, hogy hiányzik belôle az átszellemülni tudás képessége, hogy egyik pillanatról a másikra elrugaszkodjon a földtôl, és egy másik régióba emelkedjen. Mindez azonban csak tapogatózás, kísérlet annak megfogalmazására, hogy Franz amúgy igen magas színvonalú Siegmundja miért hagyott maga után mégis némi hiányérze-

20

tet. Ha azonban mérleget kívánunk vonni, nem kérdés, hogy Christian Franz teljesítményét az amúgy egységesen magas színvonalú szólistagárdán belül is a legjobbak egyikeként kell értékelnünk. Az eseménysorozat spiritus rectora Fischer Ádám. Hogy valaki képes négy egymást követô estén Wagneroperákat vezényelni, már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Mindezt azonban ilyen színvonalon kivitelezni – nos, az legalábbis kivételes képességekre vall. Fischer döbbenetesen uralja a Tetralógia zenei anyagát, építkezése már-már kimódoltan tervszerû, ugyanakkor szenvedélyessége (melynek látható jele az, hogy noha vezénylés közben állandóan le akar ülni, nagyjából tíz másodperc múlva újból felpattan) biztosítja elôadásának érzelmi telítettségét. Hangzásideálja mintha félúton állna Pierre Boulez szikár, inkább a zenei folyamatokra, mintsem a széphangzásra koncentráló megközelítése és James Levine túlfûtötten érzéki megfogalmazása között: a zenekari hangzás talán Kovács János operaházi produkciójánál is kevésbé mámoros, ugyanakkor nagyon szenvedélyes és rugalmas. Másrészt Fischer hallhatóan alkalmazkodik a Bartók-terem akusztikai követelményeihez, mely a dinamikai szélsôségek, mindenekelôtt a már-már alig hallható pianissimók kihasználásában érzékelhetô elsôsorban – azt az élményt, amelyet A Rajna kincse kezdetekor tökéletes sötétségben megszólaló Esz, Awalkürben a szintén pianissimo megszólaltatott (és Christian Franz által bravúrosan elénekelt) Tavaszi dal vagy a Wotan monológjának kezdetén hallható leheletfinom mélyvonós tremolók jelentettek, aligha lehet szavakkal elmondani. AMagyar Rádió Szimfonikus Zenekara a tôle megszokott lelkesedéssel követi fôzeneigazgatója instrukcióit. Noha produkciójuk most nem olyan beteljesült tökéletességû, mint volt a két tavalyi Parsifal esetében, elôadásról elôadásra növekvô intenzitással vetették bele magukat a Tetralógia világába: az elsô két estén még kétségtelenül meglévô összjátékbeli szeplôk a második két estén jórészt teljesen eltûntek, hogy a szuggesztív játékhoz immáron magas technikai színvonalú kivitelezés is társuljon. A Rajna kincse és A walkür két-két elôadása kivételes mûvészi élménnyel ajándékozta meg a budapesti közönséget – ugyanakkor, mint az elemzésbôl kiderül, nem volt olyan egyértelmûen tökéletes produkció, mint a tavalyi Parsifal. Kérdés persze, hogy mi az értékesebb: a beteljesült tökéletesség, avagy az izgalmas problémákat magában hordozó, esetleg tévedésektôl sem mentes kísérlet? Bóka Gábor (a cikk az www.opera-vilag.hu „Távcsô” rovatában jelent meg július 27-én)

2007. ôsz

„A Jóisten csókolta meg a hangszálaimat” Búcsú Luciano Pavarottitól

A

ken azt a bizonyos fehér kendôt lobogtatva) fogadta az ünneplést. Addig maradt természetes, amíg „csak” a hangjával játszott. Tökéletes technikájának köszönhetôen fényes, „gömbölyû” tenorja nem ismert korlátokat. A kilencvenes évek közepére a rosszul induló bécsi Chénier-sorozat idején már megfogyatkozott hangjának legendás vivôereje. Bár az ifjú francia költô túlsúlyos és Gyakran emlegette: hangját a Jóistentôl kapta, mu- idôsödô alakítója „jelképes jelenléttel", botra támaszkodzikalitását pedig ösztönös tehetségû édesapjától örököl- va, a nehezebb színpadi szituációktól ódzkodva mozgott te. Gyermekként szülôvárosa, Modena székesegyházá- a deszkákon, Pavarotti nem hagyott kétséget afelôl, hogy nak kórusában énekelt, majd a városi énekkar tagja lett. egyike korunk legjelentôsebb énekmûvészeinek. Sosem törekedett repertoárjának szakadatlan bôvítéPavarotti több mint négy évtizedig tartó világkarrierje 1961-ben indult hazájában. A tehetségek felfedezésében, sére: pályafutása során mindössze harmincöt-negyven szerepet énekelt. Nem vágyott menedzselésében jártas Failoni többre, ismeretlen, idegen teNelly (Sergio Failoni karmester rületek meghódítására, mindözvegye) már 1963-ban meghívta végig az olasz operairodalom, az ifjú tenort Budapestre, aki a Ria bel canto nagykövete magolettóban és a Traviatában mutatradt: Bellini, Donizetti, Verdi kozott be. Sikerei csúcsán, 1986és Puccini operáinak virtuóz ban tért vissza Magyarországra: a tolmácsolója. Az itáliai szerzôk nevezetes Erkel színházi Bohémémûveitôl csak Mozart Idomelet-elôadás felvételét a Magyar Teneója, Massenet Manonjának levízió archívuma ôrzi. Des Grieux-je és Richard Pavarotti az utóbbi tíz évben Strauss Rózsalovagjának egyre gyakrabban küzdött súlypOlasz énekese kedvéért vált roblémáival, nehezen mozgott, s meg, de anyanyelvétôl még ektalán attól is félt, hogy a hangja kor sem kellett elszakadnia. cserbenhagyja. 1996-ban, BécsPavarotti derûjével, élet-, ben vihart kavart az André Chézene- és sportszeretetével minnier egyik elôadásának utolsó pilPavarotti denkire hatott, azokra is, akik lanatban történt, „indok nélküli” lemondásával. Késôbb a Metropolitanben bôszítette fel nem voltak az operamûfaj feltétlen hívei. Gyermekeket tárajongótáborát, amikor visszalépett az ottani elbúcsú- mogató jótékonysági akciói, barátaival, pop- és rocksztázásaként beharangozott Toscáktól. A sajtó egyre több- rokkal való fellépései, Domingóval és Carrerasszal adott ször emlegette végleges visszavonulását. 2005-ben vi- „Három tenor” koncertjei széles körben tették népszerûvé. A kilencvenes évek elején egy hasonlóan joviális úr, a lágraszóló turnéja az ismert okok miatt megszakadt… Nem volt jó színész, de senki sem a pszichológiailag kiváló angol színész-rendezô, Sir Peter Ustinov is készített megalapozott, mély alakításokat várta tôle. Ezt bizonyá- vele portréfilmet. Pavarotti rádiós és televíziós szereplései, ra ô is tudta. Mit neki drámai feszültség, tragikus hely- lemezei által része lett az ünnep- és a hétköznapoknak. zet, egy-egy jól sikerült áriát követôen a közönség ová- Valahogy „családtaggá” vált. Talán ezért hiányzik annyiciója azonnal kivonta ôt az adott szerep bûvkörébôl: ra: emberként, mûvészként, „jelenségként” egyaránt. Pallós Tamás fogsorvillogtató mosollyal és kitárt karokkal (koncertemikor súlyos betegségének híre bejárta a világot, már sejthetô volt, hogy gyógyulására nincs sok remény. A visszatérés ígéretét nem tudta betartani. Pavarotti szeptember hatodikán hajnalban Modenában hunyt el, életének hetvenkettedik évében.

21

2007. ôsz

A Wagner Társaság Drezdában

H

a Wagner Társaság, akkor egy újabb Ezt a várost, mint tudjuk, a szövetségesek több híres európai operaházi élmény, s mi hullámban földig bombázták, „büntetésül”. Több több egy Richard Wagner opera! Ezt százezer lakos és menekült égett a városban, és még fokozandó, egy olyan városban, amelyhez a szer- amerre a szem ellátott, csak romok maradtak. A vázônek igen sok kötôdése volt, kezdve azzal, hogy még rosközpont gyakorlatilag eltûnt, még ma is nagy fünincs egy éves, amikor a család Drezdába költözik. ves terek szakítják meg az újjáépített Drezdát. A csatTársaságunk Wels, Pozsony és Kolozsvár után lakozás elôtti idôkben már megkezdôdött az újjáépímost Drezdát, Szászország fôvárosát vette „célba”, tés. Ami a legcsodálatosabb, hogy most a régi városközéppontjában a Semper Operával. magot eredeti formájában rekonstruálják. Ez a Négy napos kirándumunka láthatóan nagy lásunk elsô napja szép ütemben folyik, a Frauutazással telt el, Pozsony enkirchét nem rég fejezés Prága érintésével. ték be, sôt látni romokat, Lenyûgözô, hogy melyeket csak most társzomszédaink milyen jól nak fel. haladnak a Nyugat-EuA két nap alatt meglárópához való közelebb togattuk a Zwinger csojutás terén. Majdnem védálatos történelmi képgig, Budapesttôl Drezdácsarnokát, vezetést kapig kész az autópálya, kitunk a Semper operában, véve a Pozsony elôtti mamegnéztük az ismét eregyar szakaszt. No meg a detiben felépített Frauenhatárátkelések is (kokirchét, és a Grünes Gepogjuk le) sokkal simábwölbe fantasztikus kinbak, gördülékenyebbek, cseit. A Hofkircheben ormint hajdanában. gonahangversenyt hallKésô délután érkezgattunk, melyet a turistünk Drezdába, ahol táknak adnak délidôben. az egyszerû, tiszta, kéEgy kellemes hajókiránnyelmes szálláshelyündulásra is sor kerülhetett kön ragyogó, kiadós esaz Elbán, igen meleg, tebéddel vártak. Mivel szép idôt fogtunk ki. június lévén késôn söNéhány érdekesség a tétedett, az egész napi látottakról: Az újjáépített Frauenkirche ülés után irány a városA Zwinger, ez a múzeközpont, ami mindössze kb. 10–15 perces séta. um-együttes, talán az egyik legismertebb látnivaló a Felfedezô utunk célja a mozgás mellett természe- városban. Az épület csodálatos, igen gazdag gyüjtemétesen az elsô finom német sörrel való találkozás. nyeknek ad otthont. Mi a régi képtárat néztük meg, Drezda Altstadt nevû részen, azaz az Óvárosban olasz, spanyol, francia, német, flamand festôk mûveit, laktunk és többnyire itt „bolyongtunk” a további két csupán egyet hadd emeljek ki közülök, s ez: Raffaello: nap során is. Sixtusi madonnája, mely valóban olyan szép, mint

22

2007. ôsz amilyen híres. A Zwingerben a képtár mellett nagyon Jelenleg operaelôadásokon kívül balettet is láthagazdag porcelán gyüjtemény, fegyvertár és matemati- tunk és komoly zenei koncerteket hallgathatunk az kai-fizikai kiállítás látható még. épületben. A Frauenkirche 2005 óta áll régi késôbarokk De térjünk A bolygó hollandira. pompájában az ódon városrészben a szabadság és Egy hagyományos Wolfgang Wagner színpadra álmegújulás szimbólumaként. Rendszeresen tartanak lítást kaptunk, ahol megvolt mind a két hajó!! Manapitt koncerteket is, többek között Mikhail Pletnev, Sir ság ez már nagy örömnek számít azoknak, akik szereRoger Norrington, Sir John Eliot Gardiner dirigált tik a zömében eredeti instrukciók alapján rendezett, itt az idén. díszletezett opera elôadásokat. Aszereposztásra se leheAz októberi kirándulásunk idején pedig Vashegyi tett panaszunk, hiszen Dalandot Kurt Rydl énekelte. György és zenekara fog fellépni. Egy jó Dalandot hallottunk, a bécsi elôadással összehaKirándulásunk csúcspontja persze Wagner mû, A sonlítva, annál sokkal jobbat. A Hollandi Albert Dohbolygó hollandi megtekintése volt. Mielôtt azonban az men volt (aki az idei bayreuthi Ring Wotanja); Senta, elôadásról szólnék, hadd említsem meg, hogy ezt az Susan Anthony, szép hangja fôként a kisebb létszámú épületet is a romokból kellett újjáépíteni, hiszen a má- fonókórussal hatott harmonikusan, szépen. Többen, sodik világháakik még nem ború utolsó hallottuk hónapjaiban Klaus Floriismét a tûz és an Vogt-ot, bombák maraki Eriket taléka lett. Az énekelte, elopera pusztubûvölten nézlása után tük és hallpontosan 40 gattuk. Egy évvel, 1985 csodálatos f e b r. 1 3 . - á n erôteljes, szép (Wagner hatenort halllálanapján!) hattunk, kiújra állt az csit Siegfried opera, a háJerusalemre ború elôtti emlékeztetô pompájában. megjelenésA világon sel. Mint kéegyedülállóan sôbb kiderült, Drezdai városközpont a drezdai opeez a fiatal emraházat terveber lesz októzôjérôl, építészérôl, Gottfried Semperrôl nevezték Sem- beri drezdai kirándulásunk alkalmával Lohengrin. peropernek. (Érthetô, hogy már rögtön többen jelentkeztek arra is.) 2002-ben az árvíz jelentôs károkat okozott az Megjegyzem, Bayreuthban is felfigyeltek rá, hiszen A operában, de komoly külföldi segítséggel gyorsan nürnbergi mesterdalnokok ifjú lovagját is ô énekli. helyrehozták, decemberben már ismét megnyithatÉrdekes volt a zenekar felállása, mivel a rézfúvóták, és ma is a „barokk Drezda” egyik kiemelkedô sokat ketté osztották, és külön ültek a bal ill. a jobb alkotásaként tartják számon a Semper operát. oldalon a mély és a magasabb hangzásúak. Én úgy (Lásd: Semperoper Drezda külön cikkünket) éreztem, ez néha kis zavart is keltett a zenészeknél. Az opera kórusát Carl Maria von Weber alapíÖsszegezve: szép elôadásnak voltunk részesei, a totta, amely a határokon túl is ismert koncertjeirôl, sok drezdai látnivalón kívül, már csak ezért is érdehíres CD felvételeirôl. mes volt eljönnünk.

23

2007. ôsz

A fonókórus

A negyedik nap a hazautazással telt el. Útközben néhány órára megálltunk Prágában nézelôdni, ebédelni. Elhatároztuk, hogy következô utunk ide vezet, ahol majd az itteni operaházba fogunk bepillantani. Esetleg eljöhetnénk a Prágai Tavasz rendezvényeire? Bár elmondhatjuk, hogy igen tartalmas, kellemes napokat töltöttünk Drezdában, de sajnos sok mindent idôhiányban mégsem láttunk. Érdemes lesz ôszszel, október 5–6–7–8-án, újra eljönni, – különösen

azoknak, akik már nem fértek a tavaszi csapatba. Ekkor, mint már fent említettem, a Lohengrinre lesz jegyünk. Egy két név a szereposztásból: Klaus Florian Vogt, Petra Maria Schnitzer, Hans-Joachim Ketelsen, Lioba Braun. Szeptembertôl nyitva lesz tatarozás után a Lohengrin ház Pirnában, így oda is ellátogathatunk hajóval. További felfedezô útjainkra mindenkit szeretettel várunk! Patai Katalin

Az angyalpár Raffael „Sixtusi Madonnáján” mosolyog és ez a kép a Drezdai Régi Képtár valóban legszebb festménye. Raffael 1513-ban alkotta, majd a piacenzai San Sisto Kolostor templom fô oltárképe lett. Erôs Ágost, aki nemcsak az olasz zenéért, hanem az olasz festészetért is rajongott, mint a legszebb olasz festmtény kívánta Szászország számára megszerezni. A Benedek-rendi barátok azonban 35 000 Scudót kértek a képért. A szászok ennek az irdatlan összegnek alig felét ajánlották. Végül 1754-ben 25 000 Scudóért megvették a festményt. Ekkora pénzt eddig az egész mûvészettörténelemben egy képért soha sem fizettek. Ez idô tájt ezért a töménytelen pénzért egy egész városnegyedet fel lehetett volna építeni.

24

2007. ôsz

Richard Wagner és Drezda évszámokban

R

ichard Wagner 1813. május 22-én született Lipcsében a család kilencedik gyermekeként. Atyja ez év novemberében 43 éves korában tífuszban meghal. 1814-ben Richard még egy éves sincs, amikor a Wagner család DREZDÁBA költözik. Itt jellemszínészként és színpadi szerzôként dolgozik: LUDWIG GEYER, akivel a 8 gyermekével magára maradt Wagner özvegy 1814 augusztusában házasságot köt. 1817. Drezdában tevékenykedik a német opera úttörô nagysága CARL MARIA WEBER, mint karmester és zeneszerzô. Ludwig Geyer, aki kiváló festô és zeneértô is, gyakran látja vendégül családjával Webert. Weber nemcsak zenei zseni, hanem kimagasló színházi szakember is, nyilvánvaló, hogy Geyeren kívül nagy hatással lehetett a gyermekekre, akik közül Albert, a legnagyobb és legelsô, hamar színészi pályára lép. Ôt követik Rosalie, Luise majd Klára is, mint színésznôk. Richard már öt esztendôs korában színpadon szerepel egy élô képben (mint angyal!) 1818. Egy év múlva már pár szavas szerepet is kap egy színdarabban. Geyer szeretettel neveli a tehetségesnek tûnô, de makacs kis „kozákot”, ahogy nevezte. Elôször rajzolni, festeni tanítja, de ehhez nem sok kedve és kitartása van a kis Richardnak. 1821. Ludwig Geyer tüdôgyulladást kap és 40 évesen meghal. Halálos ágyához odahívják Richardot is, hogy zongorázzon neki. Játékát hallva elhaló hangon jegyzi meg apja: „Talán zenében viszi még valamire”. Richard vidékre kerül nevelôapja aranymûves öccséhez. 1822. Richard visszatér a családhoz Drezdába, beiratják a híres KREUZ-SCHULÉBA, az iskola anyakönyvében mint Wilhelm Richard Geyer szerepel. 1823. Az iskolában immár 10 évesen koraérett gyerekként a görög-római mitológia és az ókori

történelem vonzza leginkább. Szorgalomból németre fordítja az Odüsseia néhány énekét, ekkor jelenik meg nyomtatásban egy iskolatársa halálára írt pályadíjas verse. Költôi és drámai érdeklôdésû korszaka ez még, ekkor 11 éves. Komolyabb zenei tanulmányokat nem folytat, zongorázni nincs türelme, de a zenehallgatás teljesen „más világba szédíti”. 1824. Zene terén Richard egész gondolatvilágát ekkor Weber tölti ki. Emlékezetbôl pajtásaikkal rendszeresen eljátszák A bûvös vadászt, ahogy a színházban látták. Richard rendez-játszik-énekel. 1826-ban 13 évesen tragédiát ír, de amikor nôvéreinek felolvassa, azok kikacagják. A kudarc miatti elkeseredésében tüstént tûzbe veti „alkotását”. A zenéhez fordul, zongorázni tanul, kottát másol, érdeklôdik a zeneirodalom iránt. Ebben az évben hal meg Londonban 40 évesen Carl Maria Weber. A Wagner család Rosalie szerzôdése miatt Prágába költözik, Richard azonban Drezdában marad tanulmányai folytatására. Nemsokára azonban ô is Lipcsében tanul tovább a Nikolai Iskolában, de itt már ismét Richard Wagner néven. Fiatal korának következô hosszabb szakasza már Lipcséhez kötôdik, majd megkezdôdnek hosszú „vándorévei”, melyeknek végén a legszánalmasabb párisi idôk állnak. 1842 ápr.12.-én érkezik „szegény ördögként” a nyomorúságos párisi évek után DREZDÁBA vissza a RIENZI bemutatójának elôkészítésére. Az ôsbemutatót októberben tartották óriási sikerrel. Drezdában még soha operát ilyen lelkesedéssel nem fogadtak, mint Wagnerét. Tüstént A bolygó hollandi bemutatójára gondol. 1843 január 2. A bolygó hollandi drezdai elsô elôadása azonban már nem igazán nagy siker. A közönség még nem érett ennek a balladai félhomályú mûnek a befogadására. Mindössze négy elôadást ér meg, Wagner mégis örül, hogy operáját színpadra állíthatta.

25

2007. ôsz 1843. Kinevezik szász királyi karmesterré. Nagy felelôsséggel szervezi meg az operaház munkáját. 30. születésnapján a Drezdai Dalárda szerenáddal köszönti. Wagner mintegy viszonzásul a szászországi dalárdák drezdai találkozójára egy új mûvet alkot. 1200 fônyi (!) kórus élén vezényli az APOSTOLOK SZERETETLAKOMÁJÁT a Frauenkirchében. Értékes tapasztalatokat von le az elôadásból késôbbi kórusmûveire, kórusoperájára: a Lohengrinre. 1844 január 7-én Berlinben tomboló közönségsikerrel mutatják be A bolygó hollandit. Hatalmas sajtó ellenhadjárat indul az opera és Wagner személye ellen, így január 9-én a második elôadást már hûvös fogadtatás kíséri…Nem utolsó összekülönbözés ez Wagner és a sajtó urai között. 1844 december 15. Carl Maria Weber hamvainak hazahozatala Drezdába, melynek szorgalmazója Richard Wagner. Ô az újratemetés ünnepi szónoka, sôt a gyászzene szerzôje is. (Nem így történt Liszt Ferenc hamvai hazahozatalának terveivel!) 1845. okt. 19. a TANNHÄUSER ôsbemutatója Drezdában. Szép zene, langyos fogadtatás, melynek oka, hogy sem az elôadók, sem a közönség nem értette meg a mûvet. Mégis lassan-lassan a publikum megkedvelte. Wagner maga is élete végéig úgy érzi, hogy „Vénusz szerepének s ezzel együtt az I. felvonás teljes nagy bevezetô jelenetének vázlatos, gyámoltalan kidolgozása hibás” és „a Tannhäuserrel tartozik még a világnak”. A Tannhäuser lelki drámáját, gondolati súlyát csak késôbb tudta a közönség befogadni. 1846. ápr. 5. Beethoven IX. szimfóniájának elôadása Wagner betanításában Drezdában, mely minden intrika ellenére a legvérmesebb várakozást felülmúló sikerrel járt. (A zenekar kérvényt intézett a királyhoz, hogy ez az „ôrült mû” ne kerülhessen elôadásra.) 1848 januárjában Wagner édesanyja Lipcsében meghal. 1848-as márciusi forradalmak Európában: Bécs, Pest-Buda, Berlin, Milánó, Velence és DREZDA. Ekkor azonban még nem érintik az események Wagnert. Áprilisban befejezi a Lohengrin hangszerelését.

26

Mintha megszabadulna zenei kötelékeitôl, 1848 májusától egyre elhivatottabban vesz részt a forradalom elôkészítésében lázító írásaival, beszédeivel, majd a forradalom teljes kirobbantásában karmester társával Röckllel és annak barátjával, az anarchista Bakunyinnal. 1849-ben mind több forradalmi cikk jelenik meg Wagner tollából, sôt a május 3-án kitört felkelésben bár fegyver nélkül, személyesen is részt vesz, a Kreuzkirche tetejérôl figyeli a harci eseményeket. A forradalom elvesztése után mondja: „A drezdai forradalom most megtanított arra, hogy semmiképpen sem vagyok igazi forradalmár – azért vagyok felkelô, hogy friss talajon építkezzünk, nem a rombolás vonz, hanem az újrateremtés, megújulás.” Wagner nem elôször és nem utoljára életében hihetetlen szerencsével és sógorának, nem kevésbé Liszt Ferencnek hathatós segítségével kiszabadul Drezdából, ahol évtizedes börtön várt volna rá, és Weimarba menekül. Onnan hamis útlevéllel 1849 május 28-án már Svájcba jut. Ekkor kezdôdik kilenc évi számûzöttsége. A forradalom leverésének másnapján megjelenik a Dresdener Anzeigerben a körözôlevél: „Richard Wagner, helybeli a városban lezajlott lázadó mozgalomban való lényeges részvétele miatt vizsgálat alá helyezendô, pillanatnyilag azonban nem volt elérhetô. Ezért minden rendôrhatóság figyelme felhivatik nevezettre, és meghagyatik, hogy tettenérés esetén tartóztassa le Wagnert, s errôl sürgôsen küldjön értesítést.” Szerencsére a rendôrség tehetetlen volt. Wagner írja Zürichbe jutva: „Semmihez sem hasonlítható az a jó érzés mely – az elôzô fájdalmas élmények átszenvedése után – áthatott, amidôn szabadnak éreztem magam, megszabadultnak…Akkor éreztem életemben elôször keresztül-kasul minden ízemben szabadnak magam, épnek és derûsnek, habár nem tudhattam, hová kell rejtôznöm másnap, hogy tovább is szívhassam a levegôt az ÉG sátra alatt.” Liszt segítségére utalva: „Olyan volt nekem, mintha a lég madara lettem volna, amelynek nem az a sorsa, hogy mocsárba fúljon.” K. L.

2007. ôsz

A drezdai Semper-operaház z Alpoktól északra elterülô vidék egyik kapelle) – mai nevén a Szász Állami Szimfónikus Zeleghíresebb operaháza a drezdai Sem- nekar számít! (Az archívumban még feltalálhatók a per operaház. Német nyelvterületen, a muzsikusok egykori fizetési kimutatásai…) bécsi operaház mellett (nem után) a legA német opera mint mûfaj megteremtése Schütz fontosabb dalszínház, világviszonylatban is a leghí- nevéhez fûzôdik. 1627-ben az ô vezetésével egy Torresebb és a legkiválóbb – mind az épület, mind a tár- gau melletti kastélyban adták elô Daphne címû vígsulat! operáját, ez volt a német opera megszületésének pilHírnevét nagyszerû, legendás akusztikájának, az lanata. Schütz a Bach elôtti korok legjelentôsebb épület szépségének és kiváló társulatának köszön- német zeneszerzôje. hette-köszönheti minden idôben. Az elsô drezdai operaházat 1664-ben kezdték el E színháznak olyan zeneóriások voltak a vezetôi, építeni Caspar von Klengel tervei alapján Taschenkarmesterei, mint: Heinrich Schütz, Christoph Wil- bergben. 1667-ben ismét Schütz Daphne c. operálibald Gluck, jával nyílt Carl Maria meg ez a Weber, Riszínház, sajchard Wagnos az opera ner, Richard partitúrája – Strauß, Karl a német preBöhm, Franz cizitást megKonwitschny, hazudtolHarry Kupva–elveszett. fer. Rajtuk A szász kívül számos választófejehíres rendedelemségbôl zô, jelmez- és királyság díszlettervezô, lett, a kultuzenész, énerális élet felkes és táncos lendült – a járult „észak színház „kiScalajának” nôtte maA harmadik Semper-opera hírnevéhez. gát”. 1717Feltétlen említést érdemel a társulat elsô karmestere: 18 között - nem egészen egy év alatt felépült az elsô Antonio Scandelli (1517–1580), aki az udvari zene- nagy operaház. Ebben az épületben végezte teremtô kar alapítója volt, ezen kívül nagyszerû orgonista- munkáját Johann Adolf Hasse (1734-1763). Nevéként és zeneszerzôként vált ismertté. (Ekkoriban hez fûzôdik a modern európai operastílus meghomég nem létezett az opera, mint mûfaj! Monteverdi nosítása, Hasse az „opera seria” bevezetésével tökéOrfeoját tekintjük az elsô operának.) letesítette a zenekar, a szólisták, a kórus együttmûAz elsô elôadásokat a Hof-Kirchében tartották. ködését. Már ebben az idôben a drezdai zenekart a Másrészt az udvari pavillonok, kertek, kastélyok világ legjobb együttesének tartották! Itt mutatták be nagytermei voltak az elôadások helyszínei. Mozart Szöktetés a szerájból c. operáját 1785-ben, Valójában a világ legrégebbi szimfónikus zeneka- nagy sikerrel – állítólag a szerzô is ott volt az elôadárának a Drezdai Szimfónikusok zenekara (a Staats- son…

A

27

2007. ôsz

A lépcsôházi oszlopcsarnok

1817-ben Weber vette át a színház mûvészeti vezetését, és megteremtette a német nyelvû operajátszás alapjait. Weber hozta létre az elsô állandó hivatásos kórust egész Németországban. Ez a színház eleddig inkább az udvar igényeit elégítette ki, majd 1838-ban a megerôsödött polgárság kulturális érdeklôdésének és kívánságának megfelelôen kezdték el az elsô Semperoperát építeni Gottfried Semper (1803–1879) tervei alapján. 1841-ben Goethe Tasso c. színmûvével és Weber Ünnepi nyitányával nyitották meg a minden igényt kielégítô új színházat. Évekkel Weber Londonba való távozása után Richard Wagner vezette tovább a színház mûvészeti munkáját. Wagnernek nagyon sok problémája akadt a város vezetésével, és a publikummal sem volt mindig harmónikus a kapcsolata. Rienzi c. operáját lelkesen, A bolygó hollandit és a Tannhäusert már hûvösebben fogadta a közönség. De neki köszönhetôen a drezdai operaház életében tradícióvá vált Beethoven IX. szimfóniájának rendszeres bemutatása. Végül az 1849-es forradalom bukása után Semperrel együtt el kellett menekülnie Szászországból. 1869-ben egy óriási tûzvészben leégett a színház, Semper fia: Manfred Semper édesapja tervei alapján kezdte el az új színház építését. Az építkezést atyja külföldrôl, Svájcból, Olaszországból irányította. A második Semperopera 1878-ban nyílt meg, most

28

Goethe Iphigeneia Taurisban és ismét Weber Ünnepi nyitány c. darabjaival, a híres osztrák származású karmester Ernst Such (1846–1914) vezényletével. Az épület neoreneszánsz stílusban épült, nagyszerû egységet és gyönyörû látványt nyújt a Theater Platz-al együtt. Semper elsô nagy képviselôje annak az építészeti irányzatnak, mely már nem az antik, hanem az olasz reneszánsz építészeti stílust tartja mintaképnek. A fôbejárat és az elôcsarnok mély benyomást tesz a belépô látogatóra. A híressé vált elôfüggönyt F. Keller ötlete alapján F. Tippel festette meg. Az új színházat Such vezette 1914-ig. Az ô irányítása alatt mutatták be a Richard Strauß operák zömét: 1945-ig tizenhat Strauß mûvet mutattak be a Semperben. Az 1945. február 13-i barbár bombatámadásig Fritz Busch, Karl Böhm, Clemens Krauss vezették a színházat. Az esztelen és teljesen értelmetlen bombatámadás következtében a Semper is szinte teljesen elpusztult. Atársulat az 1985-ös operaavatásig a Városi Színházban mûködött tovább. 1945 után olyan óriási nevek fémjelezték a színház munkáját mint pl. Konwitschny, Sanderling, Kempe, Keilberth, Kupfer. 1985 decemberében hosszas viták után az NDK vezetése az eredeti formájában avatta fel az immár harmadik Semper operaházat. Az akkori NDK államvezetôk mellett az NSZK prominensei is részt vettek a házavatón, természetesen mint civil polgárok… A színház építése 33 évig tartott, hihetetlenül sok pénzbe, energiába került. Az épületet régi szépségében építették újjá, megtartották az eredeti amphiteatrális formát. (Bayreuth szintén ilyen görög mintára épült.) Ez a formai kialakítás akusztikai és vizuális

2007. ôsz szempontból egyaránt a legkedvezôbb. Az oszlopos fôlépcsôsor igen elegáns, és szép, de véleményem szerint a pesti Ybl operaház fôlépcsôsorának íve harmonikusabb és mûvészibb. A régi 1600 férôhelybôl 1300 ülést hagytak meg. A színpadot 12 méterrel kiszélesítették, a színpad magasságát 5 méterrel megemelték. Érthetôen, a mai kornak megfelelôen a legmodernebb színpadés világítástechnikát építették be. A természetes akusztika mellett – ugyan kis mértékben – elektromos hangzási elemeket és berendezéseket is felhasználtak az újjáépítés során. A 12 tonnás vasfüggöny fél perc alatt ereszkedik le szükség esetén. A zenekari árkot változtatni lehet, – mind az árokban, mind a színpadon kényelmesen elfér 90–110 muzsikus, ezenkívül a szólisták és a kórus! A világhírû akusztikának mind a régi, mind az új Semperben is az a lényege, hogy a hangnak (ének, próza, hangszer – ezek külön-külön, kombinálva és együtt) a hangforrástól a hallgatóig akadálytalanul el kell jutnia. Természetesen ehhez hozzájárul a felhasznált építôanyag mennyisége és minôsége is, valamint a pontos matematikai–akusztikai számítás! Rendkívül fontos szerepük van a hangdobó, hangnyelô díszítéseknek. A harmadik Semper opera újjáépítése során megszüntették a zárt páholyokat és helyettük nyitott, egybefüggô loggiákat hoztak létre. Ez is segíti az akusztikát, mert a régi zárt páholyok mélyén nem ritkán fellépett a nem kívánt turbulencia jelenség. (Érdekes módon sokan azt mondják, hogy a második Semper akusztikája mégis jobb volt… Ki tudja. Mások voltak az elvárások és az igények.) Engem személy minden szempontból elvarázsolt a színház hangzása. A Sempernek nyugodt, tiszta, kiegyenlített akusztikája van mellékzöngék nélkül, és ez talán

Az elsô emeleti társalgó

a leglényegesebb szempont. A jelenlegi Semperoper akusztikáját dr. Prof. W. Reinhardt alakította ki, a hangtani próbák több mint egy évig tartottak. A visszhang teljes telt ház esetén 1,3 sec., ami kitûnô arány. A híres olasz operaházak visszhangja ennél alacsonyabb (0,8–0,10 sec.), de jelenleg ezek a házak is a visszhang meghosszabbítására törekednek! (Kis visszhang esetén élôbb a hang!) Szerintem csupán a budapesti MÜPA akusztikája az, amelyik az általam ismert hangterek közül felveszi a versenyt a Semper akusztikájával! Végül, engedtessék meg a két kis kritikai észrevétel: az új, a harmadik Semper külsô összbenyomását hátulról nagyon lerontja a hozzáépített „modern” – igen csúnya (de annál fontosabb) szolgáltatóház. A két épület földalatti folyosóval van összekötve egymással. A színházon belül a loggiákat összekötô lépcsôházak szûkek és szürkék, és a büfék sem mondhatók szépnek, elegánsnak. Gyönyörû viszont az I. emeleti körbefutó társalgó. Mindenkinek kívánom, hogy minél elôbb ismerkedjen meg a Semper operaházzal, és fürödjön az akusztika adta hallási élvezetben, gyönyörködjön egy kitûnô operaelôadásban! Simonffy György zenetanár, karnagy

29

2007. ôsz

Bayreuth, a végcél és a kezdet Interjú Fischer Ádám karmesterrel 2006 augusztusában Bayreuthban II. rész Kurier: Amint már említette, lelkesíti Önt, ha az Fischer: Igen: mindenképpen gyakrabban, mint árokban hallja a Parsifalt. Mennyire hangzik más- a Ringet, amelybe elsô ízben ugrottam be. A Parsifalt képpen a mû, ha Ön a nézôtéren hallgatja? legutóbb Budapesten vezényeltem. Ezzel – egy saját Fischer: Ott nem lelkesedést érzek, hanem le vagyok Wagner-fesztivállal – konkurrenciát állítok Bayrenyûgözve. Ez teljesen másféle hangzás. Az árokban uthnak. (Nevet.) A Parsifallal kezdtünk, aztán követmindenestôl át kell állítani a reflexeket az eltérô hang- kezik a Ring, és sorban a tíz darab. zás miatt. Ott lenn a zenekart sokkal hangosabban, Kurier: Miféle terv ez: ünnepi Wagner-játékok kompaktabbul hallom, az énekeseket pedig késéssel. Az Budapesten? énekes szintén jóval hangosabban hallja a zenekart. Fischer: Ez árnyékba fogja borítani Bayreuthot. Ezért olyan technikára van szüksége, mint egy mai fia- (Nevet.) Két éve épült ott fel egy nagyon jó akusztikátalnak, akinek a fülén ott van a walkman fejhallgatója, jú hangversenyterem. […] és eközben társalgást folytat. Anélkül, hogy kiabálna. (Fischer Ádám itt nagyjából ugyanazt mondja el a Az énekeseknek is ilyesféle módon kell eljárniuk: Mûvészetek Palotájában 2006-ban tartott két Parsifalhalkabban kell énekelniük, mint ahogy az érzésük sze- elôadásról, a Schörghofer rendezésében ugyanott elôrint tennék; és közben nincs okuk félni attól, hogy nem készületben levô Ringrôl és a további években tervezett lehet hallani a hangjukat. A dirigensnek arra kell Wagner-produkciókról, amit a lapunk 2006 ôszi száma ügyelnie, amire a nagy karmestereknek aligha van részére adott interjúban is kifejtett. A szerk.) gondjuk, de amivel minden olyan korrepetitor tisztában Kurier: Ez mintha arról szólna, hogy Fischer van, aki a színpad mögött irányít: valamivel korábban Ádám rendezôvé fog válni. kell játszani, mert a nézôteret így éri el egyszerre a Fischer: Biztos, hogy az nem leszek! Pontosan tuhang. És nagyobb hangerôre van szükség, hátulról ez dom ugyanis, hogy arra nem vagyok képes. Azt szeretúgyis halkabbá válik. Ott helyben az árokban nem fel- ném azonban, hogy az elgondolás kivitelezésére sok tétlenül szép a hangzás, sôt inkább brutális. Engem kreatív ember álljon mellettem. A tervnek a „spiritus azonban nem azért fizetnek, hogy ott lenn magam él- rector”-a vagyok; ha úgy tetszik, bizonyos fajta intenvezzek, hanem hogy arról gondoskodjam, a hallgató- dáns. Az eszmét a Bayreuthi Ünnepi Játékok sugallták, ság kapjon szép zenét. Bayreuthban másképp kell hal- és annak a felismerése, hogy a közönséges színházban lani, másképp vagy operakell reagálni. házban ez az Bayreuthnak elgondolás ez a feladata. megvalósítMindez nem hatatlan. probléma – Kurier: A hanem kihívoltaképpeni vás. kihívásnak Kurier: mégis BayreGyakran diuth a neve. rigálta-e Ön Fischer: már a ParsiBayreuth falt? végcél is és A zenekari árok Bayreuthban

30

2007. ôsz kezdet is. ARing kapcsán itt felgyûlt tapasztalataimat ké- nál is rosszabb lenne. Elviselem, és ez már újra a sôbb máshol is hasznosítani tudnám. AParsifallal szin- hiábavalóságok világába tartozik. tén hasonló a helyzet. Ebbôl – azt remélem – adódik egy Kurier: Csakhogy a publikum és a dirigens között átvihetô nyereség: az itt felhalmozott tudást felhasznál- tekintélyi kapcsolat van. Ez abban is megnyilvánul, ni és továbbfejleszteni. Ez az, amiben reménykedem. hogy a karmestert sokan „maestro”-nak nevezik. Kurier: Voltaképpen mi is az, ami lebilincselô a Fischer: Ez pedig nem a dirigens problémája… Inkarmesterkedésben? kább úgy látom, hogy ami rám van ruházva ebben a Fischer: Nagyon jó kérdés! helyzetben, az „az adott idôben való felelôsség”. Egyszer Kurier: A megformálás lehetôsége? megéltem azt az Izraeli Filharmonikus Zenekarnál, Fischer: Ezt a zongorista is megteszi, vagy akár az hogy a zeneigazgató egész héten át utasításokat ad a zeénekes. Úgy gondolom: az, hogy sok emberbôl a maxi- nekari felügyelônek. A hét végén mindketten bevonulmumot hozzuk ki, izgalmas pszichológiai kihívás. És nak a hadseregbe. A felügyelô ott hadnagy, a zeneigazhogy az összes erôket úgy fogjuk össze, hogy egy irány- gató azonban csak ôrvezetô. Ott tehát visszájára fordul ba tartsanak. a hatalmi függés, Magamat én közés ez a helyzet vetítônek látom. mindkettejüknek Huszonöt év alatt csodálatosan azt a tapasztalatot megfelel. A felaszûrtem le: a legdatomat úgy is nagyobb mûvészi felfoghatom, eredmények akhogy a próbákon kor jönnek létre, és az elôadáson ha a közös célt kiaz enyém a dönki magáévá teszi. tési hatalom, de Kurier: A dicsupán csak ekrigensnek tehát kor. A magánéletöbbféle szerepet temhez ennek is be kell töltenie: nincs köze. Ela börtönôrét, a lenkezôleg! Kérpszichológusét, a dezzék csak meg A Festspielhau˘ s terve, hosszmetszet. nevelôét? a feleségemet. Kurier: Van-e még valami álma a hivatásában Fischer: Szükséges, hogy pszichológusok legyünk, és hogy nevelôk is. A börtönôrség csak bi- Fischer karmesternek? Fischer: A Parsifal után ugyan mit is álmodhatzonyos helyzetekben jön tekintetbe, sokkal fontosabb a személyes meggyôzôerô. Foglárként min- nék? (Szünet.) Kérdezzenek majd meg a Parsifal denesetre sokkal kevesebbet értem el, mint azzal, után! Ha az e mûvel való szembekerülés révén csak hogy megosztottam a mûvészi felfogásomat. Ha közelítôleg is annyit nyerek magamnak, mint a baycsak börtönôr vagy, akkor voltaképpen csôdöt reuthi Ring esetében nyertem, akkor biztos, hogy mondtál karmesterként, akkor elôzôleg valamiben majd az összes többi mûvet is meg akarom csinálni. Kurier: És konkrétan milyen nyereséget remél Ön? hibát követtél el. Fischer: Tapasztalatot, és a mû mélyebb megértéKurier: A vezénylés mégiscsak hatalomgyakorlás sét. Úgy hiszem: a Parsifal már most is Wagner víziis. Itt egyvalaki áll, ott sokan vannak. ójának jobb megértéséhez segít engem. És ha WagFischer: Természetes, hogy valamennyire ha- nert teljességében jobban megértem, akkor másutt is talmat kell gyakorolni. Ez a „hatalom” azonban jobban tudom megszólaltatni. engem eddig a legkevésbé sem érdekel. Egyébként A Kurier részérôl Gert-Dieter Meier pedig kellemetlenül érzem magam a tapstól is. Ha készítette az interjút. viszont nem kapnék tapsot, az igazából még a tapsFordította: Á. A.

31

2007. ôsz

Richard Wagner Társaság és Archívum 2006. évi Közhasznú jelentése 2006. január induló készlet: 2006. összes bevétel: Összesen: 2006. összes kiadás: Egyenleg:

2279 4344 6623 3990 2633

2006. december 31. pénz eszköz: 1857, induló tôke: 2643 tárgyi eszköz: 261, tôkeváltozás + 251 Követelések: 776, források össz. 2894 2006. december 31.: zárókészlet: 2894

Bevétel/1000 Ft Tényl. kts. 2006. Tagdíj 1548 Bank kamat 9 SZJA 1 % 312 Önkorm. támogatás NKÖM támogatás NCA támogatás 675 Adományok 659 Hírmondó újság 380 Bayreuthi jegyek 761 Összesen 4344 Elôzô évi maradvány 2279 Támogatások: NCA 675 (Mûködés, Hírmondó) Ezúton is köszönjük tagságunk adományait, mely ez évben: 659 ezer Ft volt! Támogatásukkal nagyban hozzájárultak társaságunk zavartalan mûködéséhez. A közhasznú jelentést a kuratórium és a 2007. III. 18-i közgyûlés egyhangúlag elfogadta. RWT vezetôsége

Kiadások/1000 Ft Kiadások/1000 Ft Személyi juttatások Munkaadói járulék Anyag és eszköz Könyvelési díj Könyvvizsgálat Bank költség Kom. kts. Posta, telefon Terembérleti díj Szállítás, utazás Hírmondó nyomda-kts. Kongresszusi részv. Büffé kts. Archívum-honlap Bayreuthi jegyek Egyéb kts. Gép vásárlás Összesen

Tényl. kts. 2006. 184 102 92 290 1088 15 730 176 288 761 226 38 3990

Zenei anekdóták

– Kedves mûvész úr, ma éjjel, álmomban, én is Wagnerrel beszéltem… Sajnos nem ismeri önt.

Közkedvelt, népszerû, remek humorú karmesterünk, Kórody András sok Wagner darabot dirigált. Ô mesélte egyszer zenésztársainak: – Képzeljék, kedves kollégák, azt álmodtam, hogy a Lohengrin-t vezényeltem. Pici zavar volt a zenekarban, erre felébredtem… és tényleg azt vezényeltem! —•— Világhírû karmester és az öntelt Wagner-tenor egy délelôtti próbán más tempót képzeltek el. Másnap a tenorista finoman, hogy ne bántsa meg a dirigenst, a következôt mondta: – Mester, ma éjjel álmomban Wagnerrel beszéltem. Azt mondta, ezt az áriát egy kicsit gyorsabban kellene venni. A következô, ugyancsak a délelôtti próbán, a szünetben a karmester – kávézás közben – a tenorral ül egy asztalnál.

—•— Szintén – a rossz nyelvek szerint – Kórody Andrással történt meg az alábbi eset. A Tannhäuser elôadáson az énekes egy kicsit „sietett”, nem figyelt eléggé a karmesterre. Kórody megpróbálta egy kicsivel gyorsabban dirigálni a zenekart, és közben fel „suttogta” az énekesnek: – Kicsit sietsz! Szegény énekes azt értette,hogy: „- Kicsit siess!” – Több se kellett neki, meglódult a jelenetében, mire Kórody felmutatta hüvelykujját: – Bélám, egy ütem! Énekesünk megijedve, hogy egy ütemmel lemaradt, még jobban belehúzott. Kórody kétségbeesetten gyorsítva a zenekart, jól artikulálva az énekesnek: – Már nem is az az oldal!

32

2007. ôsz

Bécsi bolyongás a Bolygóval… Élménybeszámoló az operakirándulásról

A

Wagner Társaság tagjai egy szép áprilisi reggel indultak el telt busszal Budapestrôl Bécsbe, hogy este megtekintsék az operában A bolygó hollandi elôadást. Már tíz óra tájban parkolási lehetôséget kerestünk Bécsben, de szinte lehetetlen volt bejutni a város szívébe, Több-ezren tolongtak az utcákon, sokféle nációból, tarka-barka turista-csoportok járták a várost. Közben a belvárosban a Ringen nemzetközi maratoni futóversenyt tartottak, melyen a bécsi lakosság minden korosztálya rajtolási lehetôséget kapott, ebben „fiatalos” csapatunk kizárólag idôhiány miatt nem vett részt. Az utcákon Mozart-korabeli kosztümben mosolygó fiatalok állták el a turisták útját, és érdekes rendezvényekre hívták fel a sétálók figyelmét többnyelvû prospektusok ajándékozásával. Az volt a legkedvesebb, hogy ezek a „városi közmunkások” alig tudtak németül, mégis boldogultak munkájukban. A levegôben repkedô luftballonok, a kiállításokra és rendezvényekre hívó többnyelvû plakátok elborították a várost. A fiákerek megállás nélkül hordták körbe a külföldi kiváncsiskodókat, a lovak átható szaga betöltötte a levegôt, bár mindegyik ló mögött egy zsákot láthattunk az „értéktöbblet” felfogására. A város parkjai teljes virágpompában álltak, a teraszos kávéházakban alig lehetett ülôhelyet találni. Gemütlichkeit, kellem osztrák módra… Elszoruló szívvel néztem mindezt, és lelkemben

összehasonlítottam Budapesttel. Akét klasszikus testvérvárosból a miénk hogyan válhatott ennyire leépültté? Bécs utcáinak rendezettsége, gondozottsága, a város stílusának és hagyományainak megôrzése miatt végtelenül vonzóvá vált, idegenforgalma méltán hatalmas hasznot kasszíroz,és elismerést érdemel, míg nálunk sajnos mindez pont fordítva van. Az idegenek lassan már félnek Budapesten tartózkodni, s ha jönnek is, inkább vidékre mennek, mert ott nagyobb biztonságban érzik magukat. Bécs belvárosában található csodálatos épületeire nagyterû rálátások biztosítottak, a rendezett szép parkok között szépen felújított paloták, tatarozott homlokzatukkal és belsô tereikkel lenyûgözô látványt nyújtanak. Kár, hogy a magyar épületek egy része – operaház, bazilika, Deák téri templom és még sorolhatnánk többet – eldugva szerénykednek,még azokat megtalálni is nehéz, különösen a külföldieknek. Feltettem magamban a kérdést: miért kellett az új Nemzetit és a stílusában hozzá teljesen idegen Koncertházat a város szélére a volt vágóhidak mellé építeni? Hasonlítsuk össze a Burg színházat vagy a két közismert bécsi koncerttermet a budapesti hasonló létesítményekkel. Ilyen gondolatokkal mentem Bécs csodálatos utcáin. Csoportvezetônk elámító szakmai tudással vezetett minket utcáról utcára, mesélte a város és a házak múltját, és soha nem feledkezett meg a magyar vonatkozásokra felhívni a figyelmünket. (Eszembe jutott, hogy bécsi utunk elôtt egy héttel elmentem az Iparmûvészeti Múzeumba, ahol a Kempelen kiállítást szerettem volna megtekinteni, de éppen zárva volt, mert a kiállítás tárgyaiból elloptak valamit, ezért csak három nappal késôbb tekinthettem meg. A látogatók nélküli fantasztikus anyagú termekben bolyongtam, és arra gondoltam, hogy ezt az egészet Európában kellene körbehordani, hiszen ez a technikai zseni és polihisztor mennyit tett Bécsért, Budapestért és a

A város szíve – minden bécsi szívügye a Staatsoper

33

2007. ôsz Délvidékért. Mint Mária Terézia egyik tanácsadója sok mûszaki és gazdasági területen alkotott hasznosat. Mennyivel másképp vernék nagydobra ezt pl. Bécsben!) Afárasztó, de csodálatos séta után szálláshelyünkön, egy kis vidéki panzióban kaptunk estebédet, és gyorsan átöltözve indultunk vissza a 7 órakor kezdôdô operaelôadásra. A Staatsoper a város szíve, és minden bécsi „szívügye”, mert nemcsak helyi adottságaival, hanem mint világelsô, igazán lenyûgözô programjaival, méltán hatalmas nemzetközi érdeklôdésre tarthat számot. Az épület jelenlegi belsô képével kicsit csalódást okozott, ugyanis 1945-ös szétbombázása után nem sikerült a régi pompájába visszaállítani, és büszkén tettünk összehasonlítást a budapesti Állami Operaház javára, melynek szépsége, belsô tereinek aránya, meghittsége párját ritkítja az operaházak között. Sok osztrák „elkívánta” már ezt az „ékszerdobozt"! Az elôadás a meglepetések sorozatát adta. Elôzetesen informálódtunk a várható élményrôl, de nem sok jót mondtak róla, elsôsorban az opera rendezését ítélték el (még szexelnek is benne, mondták). Ennek ellenére zsúfolásig megtelt nézôtér elôtt kezdôdött meg az elôadás. A nyitány elôtt a közönség elé lépett az operaház igazgatója (egyébként Hollendernek hívják az igazgatót, neve véletlen egybehangzást mutat a látott opera címszereplôjével), aki kérte a közönséget, hogy a nemrég elhunyt jó barátja Rosztropovics halálának tiszteletére álljunk fel, és némán tisztelegjünk emlékének Kiváló ülôhelyet kapván már a nyitány alatt megcsodálhattam a kisméretû, fehérhajú japán karmester Seidzsi Ozawa balettnek is beillô dirigálását. Olyan jóhangzású, összefogott nyitányt hallhattunk, ami már elôre vetítette ennek az estének nagy élményét. A nyitány alatt egy derengô tüllfüggöny volt látható, melyre hosszában egy fekvô Buddha kontúrját rajzolta a háttérbôl elôáramló tengeri hullámvilág, melyre fejmagasságban egy széttárt karú sziluettet komponáltak. Mindjárt a nyitány elején feltûnt a tüllfüggöny mögött egy vörösen megvilágított, végtelenül elcsigázott elôrekúszó figura, akit szürke, hasonló állapotú alakok csoportja követ. Ez a vízió szinte elôre sejtette A bolygó hollandi rendezésének egész koncepcióját. A három felvonásos operát a rendezô (Christine Mielitz) szokásosan összevonta egy felvonásra és az elsô kép kivételével egy enyészetnek induló hajó belsejében játszatja a darabot. Az összes szereplô „Bécshez illôen” kiváló teljesítményt nyújtott, a remekül érthetô szöveg arra hívta fel a figyelmünket, hogy ez azért jött létre, mert a dirigens az egész mû során az énekhang alá rendelte a zenekart, szinte becsúszott a színpad mélyébe, ahogy ez Bayreuthban is hallható. Daland volt az egyetlen (Janusz Monarcha), aki – különösen a kezdésnél –nekem

34

kicsit színtelen volt. Daland kormányosa az egészen fiatal Cozmin Ifrim még nagy jövô elôtt áll, ennek a karriernek csak kis növésû termete lehet az ellenfele. A Hollandi szerepére „beugró” Egils Silins punkosra vett küllemével és kegyetlen lelki vihart kifejezô lényével kiváló volt, káprázatos muzikalitásával méltó partnere volt Sentának (Nina Stemme), aki most a világ egyik legnagyobb Wagner szopránja. Tökéletes szövegérthetôsséggel énekelt mindvégig. Szinte gumitorkával nem ismert lehetetlent, szárnyaló hangjával minden vonatkozásban lenyûgözô volt. Erik (Stephen Gould) mutatós külseje is méltán kiérdemelte a közönség elismerését. Mary, Senta nevelônôje (Zoryana Kushpfer) altjával méltó partnere volt az elôadásnak. Az elsô kép két hajójának találkozása, formailag egymást egységbe kiegészítve a brechti színpadképeket és a tömegmozgatás kiváló iskoláját vetítették elénk, amely még fokozódott a rokka nélküli fonó jelenetben, ahol a plafonról lelógó gyapjúcsomók remek játéklehetôséget biztosítottak, és fontos dramaturgiai funkciójuk lett. A pénzéhes Daland a lányához vezeti a Hollandit, mit sem törôdve azzal, hogy a lányát ez a találkozás váratlanul éri. Agyermeki lélekkel rendelkezô Senta érintetlensége a színpadkép padlásán a játékaival és emlékeivel válik egyértelmûen tisztává. Senta apja utasítására (kérésére?) feláldozza magát a Hollandinak, hiszen álmaiban sokat szerepel a vízen bolyongó ahasvérus, akit csak egy szûzlány szerelmével lehet az újabb hét évre szóló bolyongásától megmenteni. Az igazi jó dráma vagy opera sok dramaturgiai és rendezôi koncepciót bír el. Így van ez A bolygó hollandi esetében is. Mielitz rendezô nô létére meglepôen tisztán látja korunk alapvetô problémáját, a férfi és nô viszonyában beállt törést. A férfi a mai világban teljesen háttérbe szorul, csak az agresszivitásával tudja ezt az egyre fokozódó szellemi és lelki nôi fölényt megélni és elviselni. A férfi rádöbben, hogy nem ô a teremtés koronája, és tesztoszteron hormonja nemcsak ôt, hanem a világot is végveszélybe viheti. Várja az igazi nôtôl a megváltást, de sajnos legtöbbször hiú sebzettségében, zordságáért, durvaságáért a nôi lélekhez nem tud illeszkedni, és marad a kudarcos visszavonulás, és a végleges magány. A polgári életformában ma már kevés Senta található, és az operában is a megsebzett, kihasznált, lejáratott nô benzinnel lelocsolva megsemmisíti magát. Sem Erik, sem a bolygó Hollandi nem érti meg Senta szenvedését és önfeláldozását. ABécsi Állami Operaház ezzel a koncepciójával a vezetô kultúrfórumoknak is példát mutat, figyelmeztet: itt a végsô ideje annak, hogy a nô és a férfi mai problémájáról ôszintén beszéljünk, hiszen a „hét évig” nyomorultul sodródó legénység és a már szinte teljesen reménytelenné vált bolygó Hollandi valahol korunkat idézi. Földváry Szabolcs és Bôcs Attila

Meglepetés koncert

L

ehetetlen szavakkal leírni azt, amit már csak zene tud kifejezni, lehetetlen visszaadni egy hangverseny hangulatát, mélységét, és emberi fennköltségét, mely már a zenei hangokon túl a lelkek közötti láthatatlan ívek együttrezgését sejteti. Ilyen volt Sümegi Eszter tavaszi gödöllôi koncertje, mely már címében is hordozott valami rejtélyeset, valami ígéretest, szokatlant. Igen, mai érzelem-szegényedô világunkban már e hangverseny gondolatának megszületése is rendkívüli, valóban szokatlan. Ígéretet tenni az Életnek, a halál küszöbén eszméletlenül fekvô beteg ágya mellett, hogy felgyógyulását zenei ünneppel köszönti!… Az igazán nagy fogadalmak a lélek mélyén köttetnek, és titkosak, míg az idô be nem érik, de akkor meglepetésként kell hatni, – „Meglepetés koncertként” nagy együttérzést varázsolva. Ez a varázs fogott meg mindenkit ezen a hangversenyen, ahol minden az Életnek, az életben maradás örömének dicséretét zengte. Tette ezt a csodálatos Sümegi Eszter Tannhäuser Erzsébetével köszöntve a visszanyert reményt, az életet, és hogy még szebb legyen Molnár Andrással az egymásra találás duettjét ugyanebbôl a Wagner operából. Éli Nóra színmûvész szép elôadásában Váci Mihály: Jó reggelt élet költeményével életörömet, derût sugárzott. Mindenkit friss tavaszi érzés tölthetett el… Zenében elbeszélve, azaz elénekelve a mi kedves Molnár Andrásunktól a Tavaszi dalt hallottuk szokásos szépséggel, ritkaságként magyarul. Igen, tavasz volt, vidám tavasz, melybe oly szépen illeszkedett Elza álma Sümegi Eszter gyönyörû hangján. És nemcsak szép zenét hallottunk, hanem Karinthy Frigyes vidám monológjával Éli mûvésznô egy aktuális doktor-páciens karcolatot adott elô kedvesen. Ritkán hallható áriával örvendeztetett meg Molnár András, Rienzi imáját lágy, zengô szépséggel elôadva. Senta balladáját hallottuk ezután Sümegi Eszter mélyen átélt elôadásában. Éli Nóra mûvésznô tolmácsolásában talán soha helyénvalóbban nem hangzottak el, Ady sorai mint most:… „Mikor a lelkem roskadozva vittem- Csendesen és váratlanul- Átölelt az Isten”… Mily szép volt ezek után Sümegi Eszter Liszt: Szent Erzsébet legendájából elénekelt lélekbemarkoló áriája, mely a felemelkedés, megtisztulás himnusza. Igen, felemelkedés, katarzis volt ez a hangverseny, melyet, hogy ne csak gyönyörködjünk, hanem okosodjunk is, Meixner Mihály tanár úr nagy örömünkre, avatott magyarázataival keretezett. Mert öröm, életöröm, szépség és jóság volt ez a délután, és szeretet, mely Wagner hitvallása szerint is a legnagyobb jó a világon. Ebben a Meglepetés koncertben, vagy helyesebben Szeretet koncertben, a legnagyobb emberi ajándékot kaptam, kaptuk: az együttérzô szeretetet! Köszönjük Eszterke! Király Éva