ISD DUNAFERR. XLIX. évfolyam 3. szám (159) Kézirat lezárva: szeptember TARTALOM

XLIX. évfolyam 3. szám (159) Kézirat lezárva: 2010. szeptember

ISD DUNAFERR MÛSZAKI GAZDASÁGI KÖZLEMÉNYEK A szerkesztőbizottság elnöke: Valeriy Naumenko A szerkesztőbizottság tagjai: Bocz András Bucsi Tamás Cseh Ferenc Gyerák Tamás Kopasz László Kozma Gyula László Ferenc Lontai Attila Dr. Lukács Péter Szabados Ottó Orova István Dr. Sándor Péter Rokszin Zoltán Szepessy Attila Tarány Gábor

TARTALOM Szabó Gyula, Szalma Botond Érlelõdik az Európai Duna Stratégia (EDS) 113 Ripen of the European Danube Strategy

Szabó Zoltán, Réger Mihály, Verõ Balázs, Szabados Ottó, Csepeli Zsolt, Kelemen Tibor A folyamatos acélöntés technológiai és technikai felülvizsgálata az öntött szál minõségének javítása érdekében 123 Technological and Technical Examination of Continuous Casting for Improvement of Strand Quality

Orova István, Hajdics László, Fenyõsi Márta, Polányi Zoltán, Horváth Tibor, Liszonyi Zoltán

Főszerkesztő: Dr. Szücs László Felelős szerkesztők: Jakab Sándor Várkonyi Zsolt

A kohókokszgyártás 2000-tõl 2010-ig a 60 éves Dunaferrben 136 Production of metallurgical coke between 2000 and 2010 at the 60 years Dunaferr

Olvasószerkesztő: Dr. Szabó Zoltán Technikai szerkesztő: Kővári László Grafikai szerkesztő: Késmárky Péter

Váci Tamás A 2008-as világválság hatása az Európai Unió acéliparára (1. rész) 147 Effect of 2008 Economic World Crisis on Steel Industry of the European Union (Part 1)

Rovatvezetők: Felföldiné Kovács Ágnes Hevesiné Kõvári Éva Szabó Gyula Szente Tünde

Szente Tünde Hatvanéves a Dunaferr Ünnepség filmbemutatóval és az egykori vezérigazgatók elismerésével 164 Dunaferr is 60 Years Old Celebration with film presentation and recognition of former executives

ISD DUNAFERR MÛSZAKI GAZDASÁGI KÖZLEMÉNYEK Az ISD Dunaferr Dunai Vasmû Zártkörûen Mûködõ Részvénytársaság megbízásából kiadja a Dunaferr Alkotói Alapítány Felelõs kiadó: Lukács Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke Nyomdai elõkészítés: P. Mester Anikó HU ISSN: 1216-9676 Nyomtatás: Innova-Print Kft. Felelõs vezetõ: Komornik Ferenc 2010 

Szabó Gyula, Szalma Botond*

Érlelõdik az Európai Duna Stratégia (EDS) A szerzõk az Európai Unió egyik Magyarországot igen közelrõl érintõ „megaprojektjének”, az Európai Duna Stratégia kialakításának elõzményeirõl, a téma vízi közlekedéssel kapcsolatos vetületeirõl, a munka hazánkat érintõ elõkészületeirõl adnak tájékoztatást. A tanulmány keretében bemutatásra kerül a Logisztikai Egyeztetõ Fórum és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének álláspontja is.

1. Történeti visszatekintés A Duna évszázadok óta meghatározó térségszervezõ erõ. Sokak érdeke fûzõdött a folyó által nyújtott lehetõségek kisajátításához, mely a történelem során viszályokat és szövetségeket egyaránt teremtett. A Duna menti összefogás gondolata nem új keletû törekvés. A Duna menti országok együttmûködése a 19. századból ered. Elsõként az 1856-ban aláírt párizsi békeszerzõdés nyilvánította nemzetközi közlekedési úttá a Dunát, ami lehetõvé tette a szabad dunai hajózást és kereskedelmet. Ebben a szellemben alakult meg a Nemzetközi Dunai Bizottság, ez az intézmény a ma is üzemelõ — budapesti székhelyû — Duna Bizottság jogelõdje. A Szovjetunió felbomlásával és az Európai Unió keleti bõvítésével a dunai együttmûködés újra jelentõs tényezõvé vált a regionális stratégiaalkotásban, újabb és újabb szervezetek jelentek meg a politikai és a tudományos színtéren. Az egységes Duna menti európai fejlesztési stratégiának gondolata elsõként a kilencvenes években merült fel. Település-település, valamint megye-régió vonatkozásában jöttek létre szervezett együttmûködési keretek a Duna menti Tartományok Munkaközössége (Arge Donau) koordinációjával. A munkaközösség a mai napig 9 ország 23 tartományában mûködik.

2. Elõzmények 2008 októberében került megrendezésre a Régiók Bizottsága által szervezett Open Days rendezvény keretében a Duna Konferencia. A találkozón — több Duna menti ország miniszterelnökének jelenlétében — Danuta Hübner a regionális politikáért felelõs biztos kijelentette: „A Duna-medence fontosságát nem lehet alábecsülni. Az EU által a kohéziós politika keretében végrehajtott intézkedések és befektetések a folyó medencéjében élõ sok millió ember életére vannak hatással. Ezért egy olyan Európai Duna Stratégia megalkotására van szükség, mely a balti

The authors give information about development precedents of the European Danube Strategy, a “megaproject” of the European Union touching very closely Hungary, about the projections of the project connected to water traffic, and about the preparations of work touching Hungary. The Logistics Harmonization Forum and the standpoint of Confederation of Hungarian Employers and Industrialists are also presented within the frames of this study.

térségi együttmûködéshez hasonlítható.” A biztos azt is hozzátette, hogy a régiók döntéshozóinak „közösen kell gondolkodni és cselekedni” és a közeljövõben bizottsági találkozót kezdeményez, ahol „az Európai Duna Régió Stratégia legfõbb elemeit megállapítják, és közös akciótervet dolgoznak ki”. Günther Oettinger, Baden-Württemberg miniszterelnöke szerint szükség lenne az Európai Bizottságban egy ún. Duna-koordinátori poszt létrehozására, mely szintén elõsegíthetné a térségben történõ együttmûködés felgyorsítását. (Hasonló feladatra kérték fel Balázs Péter volt külügyminisztert, aki a Párizs– Pozsony között létesítendõ teher- és személyszállítási feladatot ellátó vasútvonal létesítésének koordinátora.) Barsiné Pataky Etelka, az EPP-ED magyar parlamenti képviselõje a konferencián kijelentette, hogy „mint a többi transzeurópai közlekedési folyosó, a Duna esetében is fontos a koordinátor szerepe, mivel az uniós központi döntések végrehajtása már az egyes érintett tagállamokon múlik, és ez megköveteli az összehangolást”. Emellett azt is kiemelte, hogy „a dunai együttmûködés kapcsán komplex megközelítésre van szükség, és hiba lenne, ha csak egyes aspektusokkal foglalkoznának. Azt se felejtsük el, hogy az élõvilág és a vízkészletek fontossága mellett az EU szomszédságpolitikájában is jelentõs stratégiai szerepet tölt be a folyó, hiszen Szerbiát, Moldovát és Ukrajnát is érinti”. A Duna belsõ, összekötõ szerepe Románia és Bulgária 2007-es uniós csatlakozása után nagymértékben megnõtt, mivel egy olyan „transzeurópai folyosóvá” vált, mely fontos tengelye az unión belüli fuvarozásnak és közlekedésnek. A Rajna-Duna vízi út így közvetlen összeköttetést jelent az Északi-tenger és a Fekete-tenger között. A Duna-medence emellett fontos környezetvédelmi terület is, mely híres bioszférájáról, ahol rengeteg különleges állat- és növényfaj él (a Duna-delta a világ fehér pelikánjainak több mint 70%-ának otthona). Az elmúlt idõszakban azonban a folyó egyre szennyezettebbé vált, mely komolyan veszélyeztetheti az ott élõ állatvilág életkörülményeit. A Bizottság 2007–2013ra vonatkozó költségvetésében foglaltak szerint több térségben is végrehajtanak olyan projekteket, melyek célja a vízminõség javítása. Ezek a rendelkezések hazánkat is érintik (lásd a budapesti szennyvíztisztító mû beruházást!).

*Szalma Botond elnök, MAHOSZ • Szabó Gyula kikötõigazgató, ISD Portolan Kft.

ISD DUNAFERR Mûszaki Gazdasági Közlemények 2010/3.

113

3. Az Európai Parlament állásfoglalása a Duna-régióra vonatkozóan

4. A Duna-csúcstalálkozó — 2010. február 25.

Kétévente legyen uniós Duna-csúcs — javasolta 2010. január 18-ai ülésén az Európai Parlament. A képviselõk kiemelten kívánják kezelni a Duna menti országok közlekedésének fejlesztését, a környezetvédelmet és a térségen belüli mobilitás ösztönözését. A parlament állásfoglalása felszólítja az Európai Bizottságot, hogy legkésõbb 2010 végéig nyújtsa be a Duna-régióra vonatkozó európai stratégiát. A Duna tíz európai országot köt össze, ezek közül hat uniós tagállam. A folyó a Duna-Majna-csatornával, a Majnával és a Rajnával együtt összeköti az Északi-tengert a Fekete-tengerrel, és erõsítheti a fekete-tengeri térség geostratégiai helyzetét. Az EP szerint „a Duna-medence fontos keresztezõdési pont az EU kohéziós politikájával kapcsolatos programok, az európai szomszédságpolitikában részt vevõ országokra vonatkozó programok és a potenciális tagjelölt országok között”. Ezért olyan terület, ahol fokozott szinergia alakítható ki a különbözõ európai uniós politikák — a kohéziós, a közlekedési, az idegenforgalmi, a mezõgazdasági, a halászati, a gazdasági és szociális fejlesztési, a környezetvédelmi, a bõvítési és a szomszédsági politika — között. A képviselõk úgy vélik, az uniós Európai Duna Stratégia elõkészületeibe be kell vonni a Duna térségének illetékes regionális és helyi érdekelt feleit, hogy világosan azonosítani lehessen, mire van szükség a területek kiegyensúlyozott, fenntartható fejlesztése érdekében. Az EP sürgeti a jelenleg szennyezett Duna ökológiai állapotának javítását és a szennyezés csökkentését, valamint az olaj és más mérgezõ, illetve káros anyagok további folyóba engedésének megakadályozását célzó intézkedések meghozatalát. Az állásfoglalás hangsúlyozza a dunai halállomány védelmének és megerõsítésének szükségességét, és felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen átfogó tervet a Dunában élõ természetes tokhal-állomány megõrzésére és megújítására. A szöveg kitér az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrások használatát ösztönzõ projektek, valamint a fenntartható idegenforgalom, az ökoturizmus támogatására, a vállalkozásfejlesztési hálózatok létrehozására. A parlament továbbá úgy véli, hogy a belvízi hajózási rendszer a régió közlekedésfejlesztésének fontos aspektusa, és javasolja transzeurópai és a régiós közlekedés fejlesztését, árufuvarozási folyosók és nagy sebességû vasutak létrehozását. Az EP erõsítené a Duna térségében a „multinacionális mobilitást”, támogatja a régión belüli egyetemi csereprogramokat, és javasolja, hogy a régióban mûködõ egyetemek alakítsanak hálózatokat a nemzetközi szinten is versenyképes kiválósági központok kialakulásának elõsegítése érdekében. Az Európai Parlament állásfoglalása végül javasolja, hogy a helyi és regionális szinten érintett felekkel való konzultációt követõen kétévente kerüljön sor egy uniós Duna-csúcsra, és ennek következtetéseit ismertessék az Európai Tanáccsal és az Európai Parlamenttel.

114

Kihasználva, hogy a Visegrádi Négyek 2010. február 24-ei csúcstalálkozóján szinte minden érintett állam jelen volt, másnap a Duna Stratégiáról folytatódtak a magas szintû egyeztetések nyolc ország — Ausztria, Németország, Bulgária, Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia — részvételével. Nem lesznek új források Ahogy azt az Európai Bizottság érzékeltette, és a résztvevõ államok által kiadott nyilatkozatban is lefektették: az unió nem ad közvetlen anyagi támogatást a stratégia megvalósítására. „Az Európai Duna Stratégia a már létezõ eu-s források és alapok, továbbá más létezõ források és pénzügyi eszközök hatékonyabb felhasználásán alapuljon.” A nyilatkozat szerint sem a mintának tekintett Baltistratégia, sem a Európai Duna Stratégia nem számíthat arra, hogy a jövõben külön forrást különítenek el számára a kohéziós politikában. „Fontos kiemelni, hogy az Európai Duna Stratégia nem további források allokációján alapul, és a kohéziós politika sem alakul át általa.” Ezt az is lehetetlenné teszi, hogy a Bizottságnak még az év vége elõtt elõ kell állnia a tervezettel, a jelenlegi — hosszú távú — uniós költségvetés viszont nem ad lehetõséget ilyen makroregionális együttmûködések külön támogatására. Az új hétéves pénzügyi perspektíva vitája ugyanakkor a magyar soros elnökség alatt, 2011 elsõ félévében kezdõdik, vagyis Magyarország soros elnökként képes lehet nyomást gyakorolni a költségvetés alakulására. Megkerülhetetlen utak A résztvevõk elsõsorban az együttmûködés lehetséges területeit vázolták fel, amelybõl késõbb a stratégiát kidolgozó Európai Bizottságnak lesz lehetõsége válogatni. Mivel a végeredmény egy roppant széles körû és lezáratlan felsorolás lett, az országok gyakorlatilag szabad kezet adtak a Bizottságnak. A kiadott nyilatkozat szerint ugyanis az említett nyolc ország vállalja, hogy „közösen lépnek fel a régió elõtt álló kihívások, például • a környezetvédelem, • a természetvédelem, • a szállítási infrastruktúra, ide értve a folyami hajózást és a vasútvonalakat, • az energiabiztonság, • a migráció, • a demográfia, • a klímaváltozás és • a globális válságok megoldása érdekében. A választási lehetõségek igen tágnak tûnnek, Balázs Péter, Magyarország akkori külügyminisztere ugyanakkor „megkerülhetetlennek” nevezte a Duna-völgyi közlekedést, amely szerinte nemcsak a belvízi hajózás szempontjából fontos, hanem a hidak, autópályák, vasúti és légi közlekedési infrastruktúra és az interregionális megoldások szempontjából is. A külügyminiszter kiemelte továbbá a környezetvédelem, vízgazdálkodás és víztisztaság témáit, és — a csúcstalálkozóval párhuzamosan tartott — konferencián többször is hangsúlyt kapott a kutatás-fejlesztés és az egységes piac fejlesztése. Peter Luhan, román európai parlamenti képviselõ szerint a gazdasági fejlõdés az EU Duna Régió


Stratégia egyik alapvetõ oszlopa kell hogy legyen, illetve meg kell találni a módját, hogy a folyó környékén élõ emberek számára a Duna alapvetõ energiaforrássá váljon. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) által készített, mintegy 200 oldalas kiadványban minden ország saját, részletesen kidolgozott elképzelései is szerepelnek. A magyar hozzájárulás a fenti horizontális együttmûködési területek mellett stratégiai prioritásokat is meghatároz. Ezek szerint erõsíteni kell a dunai térség biztonságát, az országon belül és határokon átívelõen, fenntartható gazdaságfejlesztést kell kialakítani, illetve erõsíteni kell a Duna térségében élõ, mintegy 80 milliós lakosság identitását és együttmûködését. Duna 8+ „Jelenleg hat EU tagállam helyezkedik el a Duna partján. Ezek Németország, Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária. További kettõ tagország — Szlovénia és Csehország — azonban jelezte, ehhez a régióhoz tartozónak érzik magukat.” — mondta Balázs Péter, külügyminiszter. Az együttmûködés lehetõségét nyitva hagyták további hat, nem EU-tagállam országnak is: Horvátország, Szerbia, Ukrajna, Moldávia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró (utóbbi kettõ nem Duna-menti ország) a közeljövõben várhatóan csatlakozik a kezdeményezéshez, hiszen kormányszintû képviselõkkel voltak jelen már a 2010. február 25-ei budapesti konferencián is. Budapest pénzt, a civilek szócsövet akarnak A konferencián Budapest fõpolgármestere, Demszky Gábor hangsúlyozta, hogy Budapest 2013 után kikerül a Kohéziós Alapból támogatható területek körébõl, mivel a város GDP-je az uniós átlag 75 százaléka fölé emelkedett. A fõpolgármester úgy vélte, a város a Duna stratégiára juttatott forrásokból pótolhatja majd az így kiesett pályázati bevételét. Következõ lépések A következõ hónapok folyamán sor kerül egy Bécs és Pozsony által közösen szervezett konferenciára hasonló témában, de Romániában és Budapesten is volt szó a Európai Duna Stratégia alakulásáról. PR fogás vagy zászlóshajó? Magyarország uniós elnökségi prioritásai között elõkelõ helyen szerepel a Duna stratégia elképzelése. A Európai Duna Stratégia tartalmáról azonban egyelõre nem tudni konkrétumokat. A spanyol-belga-magyar elnökségi trió programjában „horizontális ügyként” szerepel, de az általános céloknál ez sem tartalmaz többet. Bár a magyar elnökségi felkészülést 2009 decemberéig szakállamtitkárként koordináló Iván Gábor egy, a civilek részére szervezett konferencián 2008-ban azt mondta, hogy az Európai Duna Stratégia lehet a magyar elnökség egyik „jó témafelvetése”, a szkeptikusok szerint az Európai Duna Stratégia inkább csak PR fogásként állja meg a helyét, mint valóban hasznos együttmûködésként. A parlamenti állásfoglalást támogató EP-képviselõk közül Deutsch Tamás (EPP) ugyanakkor úgy véli, „az Európai Duna Stratégia kialakítása Magyarország egyik elsõdleges feladata, hogy a Duna medre alatt található hatalmas édesvízkincset megóvja.”


Ezt a szempontot emelte ki Tabajdi Csaba EP képviselõ is. „Az édesvíz és az élelmiszer egy-két évtizeden belül olyan stratégiai jelentõségû termékké válik, mint jelenleg a kõolaj és a földgáz. A Duna és más folyók vizének hasznosítása nemcsak az ivóvízkészlet szempontjából fontos, hanem „a térségben található országok agráriuma számára is kulcskérdés, ami különösen érvényes az éghajlatváltozás hatásaitól szenvedõ Duna-Tisza köze és a Homokhátság szempontjából”. Szegedi Csanád EP-képviselõ hangsúlyozta: „a fejlesztés jól illeszkedik bele a tengeri autópálya koncepcióba, amelyet a közlekedési fehér könyvben is tervbe vett az unió, de felhívta a figyelmet a természeti értékek megóvásának fontosságára is. A Európai Duna Stratégia a civil kívánságlistában is szerepelt. A Magyar Település- és Területfejlesztõk Szövetségének (MTTSZ) elnöke, Szilvássy István úgy véli, magyar szempontból kiemelt fontossággal bír az Európai Duna Stratégia kialakítása, valamint egy „Duna Tanács” felállítása, amelynek székhelye optimális esetben Budapesten lehetne. Az MTTSZ elnöke hozzátette: a 2013-ban az új EU költségvetés kialakítása során különös figyelmet, és kiemelt támogatást kell majd fordítani a 7. transzeurópai fõközlekedési folyosó fejlesztésére, illetve a Duna-völgyi fejlesztési programra. Áder János EP képviselõ hangsúlyozta, hogy az Európai Duna Stratégia kapcsán eddig elsõsorban az alapelvekrõl született megállapodás, így figyelemmel kell lenni arra, hogy „a Dunán csak olyan beavatkozások, olyan beruházások, fejlesztések valósíthatók meg, […] amelyek nem veszélyeztetik az ivóvízbázisokat”. Göncz Kinga szocialista EP-képviselõ örömét fejezte ki, hogy az Európai Parlament is elkötelezõdésérõl tesz tanúbizonyságot, és hangsúlyozta a magyar elnökségi szerepvállalás fontosságát. „Magyarország az az ország, amelyik teljes egészében a Duna vízgyûjtõ medencéjében fekszik, ennek megfelelõ veszélyekkel és lehetõségekkel.” „Hogyha ez a stratégia sikeres lesz, akkor hozzá tud járulni a Duna menti identitás kialakításához, ami segíthet a történelmi sérelmek, traumák meghaladásában, segíthet a Duna menti népek együttélésében, abban, hogy a civil együttmûködések sokkal intenzívebbé váljanak, mint eddig.” — tette hozzá.

5. Európai Duna Stratégia és a vízi közlekedés Fontos tisztázni, hogy a Duna Stratégia nem magyar, nem hajózási, hanem a Duna menti országok által kidolgozandó közös európai stratégia. Ehhez minden magyarországi érintettnek megvalósítható elképzelésekkel, szellemi tõkével kell hozzájárulnia, elõsegítve ezzel az ország valós érdekeinek képviseletét. Az, hogy az Európai Duna Stratégiát 2011. évben, a magyar elnökség idején kell elõterjeszteni, különös felelõsséget jelent. A vízi közlekedés sohasem fogja kiváltani, vagy átvenni a közúti és vasúti szállítás feladatait, de az alágazatok közötti ésszerû munkamegosztás esetén, megfelelõ mértékû — jelenleginél nagyobb — részvételével jelentõsen csökkentheti a környezet terhelését és a fuvarozás költségeit.

115

Az Európai Duna Stratégia kapcsán érdemes tisztázni a hajózási szolgáltatások három alapkövetelményét. a) A vízi út Magyarország az európai vízi úthálózatnak a közepén helyezkedik el. Ma már nincs vita arról, hogy a Duna Európa egyik legfontosabb közlekedési folyosójának szerves alkotórésze. A Volga után a leghosszabb európai folyó, közvetlen kapcsolatban a Fekete- és az Északi-tengerekkel. Az unióhoz történõ csatlakozás egyik elõnye, hogy a Dunával kapcsolatban a transznacionális és interregionális együttmûködések közepébe kerül Magyarország. Az Európai Bizottság a 2001-ben kiadott „Fehér Könyv”ében már kiemelten foglalkozott a Rajna–Majna–Duna vízi úttal, mint az átfogó közlekedéspolitika egyik stratégiai alkotórészével. Nem tekinthetõ véletlennek, hogy az uniós költségvetés 2007–2013 közötti idõszakra történõ meghatározásakor a Duna hajózhatóságának kérdése központi kérdéssé vált az európai közlekedéspolitikában. Ezért kerülhetett sor 2004. április 29-én az Európai Parlament és a Tanács 884/2004/EK határozatának elfogadására, melyben a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló 1692/96/EK határozatot módosították, kiemelve, hogy a Duna ezen víziútrendszer részét képezi, és a hajózhatóságát javítani kell (az év minimum 340 napján, 2,5 méteres merüléssel, korlátozás nélküli hajózás). Ez a felismerés igen fontos abból a szempontból, hogy az EU Parlamentje felismerte, és magáénak is vallja: a Duna hajózhatóságának javítása nem a parti országok belügye, mivel a finanszírozás nem oldható meg kizárólag a részes országok költségvetésébõl. A sok évtizedes elhanyagoltság miatt maga a folyó, és annak magyar szakasza számtalan problémával küzd. Ezért fontos a magyar szakasz hajózhatóságának biztosítása, és a kiszolgáló és ráhordó infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében az illetékes tárca (KHEM) tanulmányt rendelt a „Duna hajózhatóságának javítása projektet megalapozó tanulmány” címmel. A több nyilvános vitát megjárt záró jelentést a Vituki (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet) 2008. szeptember 28-án adta át a minisztériumnak. A szaktárca értesülése alapján — a Duna hajózhatóságának javítását megalapozó tanulmány tapasztalataira figyelemmel — az Európai Bizottság további támogatás folyósítását látja indokoltnak. Ezért elfogadta a C(2008)6788 határozatot, amely a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) területén megvalósítandó — „Tanulmányok a Duna hajózhatóságának javításáról (a 18. számú kiemelt projekt magyar része)” — 2007. HU-18090-S közös érdekû projekt számára közösségi pénzügyi támogatás nyújtásáról szól. Fontos szempont, hogy az érdemi munkálatokat 2010-ben meg kell kezdeni a Dunán. Nem kerülhetõ meg az az egyelõre megoldásra váró kérdés, ami a vízlépcsõrendszereket illeti. A kérdéskörhöz tartozóan a tények az alábbiakat: Budapesttõl északra 16, délre 4 zsilip található a Dunán. A Duna-Majna csatornán 16, a Majnán 34 zsilipet építettek, és üzemeltetnek. A magyar-szlovák viszonyt feszítõ „Bõs–Nagymaros” kérdést szakmailag és politikailag is meg kell oldani, ráadásul a Budapest alatti szakasz vízépítési problémáit és lehetõségeit záros határidõn belül fel kell mérni.

116

A hazai Duna szakasznak Budapest felett az ENSZ EGB VI/B, alatta pedig az ENSZ EGB VI/C vízi út osztály szerinti követelményeknek kell megfelelnie. Egy megfelelõen kezelt és karbantartott Duna hatékonyan kell hogy szolgálja az unió egységes piacának kereskedelmét. b) Az eszközök Hiába a karbantartott vízi út, ha nem rendelkezünk megfelelõ eszközparkkal a fuvarozási és személyszállítási feladatok végrehajtására. A magyar lobogó alatt hajózó dunai hajók közül ma 52 személyszállító és 30 toló és önjáró teherhajó rendelkezik lajstromszámmal és hajózási engedéllyel. Ezeken kívül a valamikori Mahart üzemeltet még 25 osztrák lobogóval rendelkezõ önjáró hajót. Összesen 393 személy, illetve vállalkozás rendelkezik hajózási engedéllyel. (A tiszai kompok és a balatoni hajók külön kategóriát képeznek, ezért maradtak ki a felsorolásból.) A hajózás: szolgáltatás, amit az eszközein keresztül gyakorol a tulajdonos és a vállalkozó. Olyan eszközzel, amiben a rakomány sérülhet, szolgáltatás csak egyszer nyújtható. Ugyancsak nem nyújtható szolgáltatás a sólyán álló, és havonta javítást igénylõ tolóhajóval vagy önjáróval. Hasonlóan nincs megbízható vevõkiszolgálás abban a nemzetközi és belvízi személyforgalomban sem, ahol a holland, német és svájci versenytársak a legmodernebb technológia alkalmazására képesek. Ide tartoznak a hazánkba érkezõ és a rendezvényhajóinkat igénybe vevõ turisták százezrei, akik egy megfelelõ szolgáltatás esetén mind az iparágat, mint pedig az országot ingyenesen hirdetik világszerte. A személyhajózás és a teherhajózás egyaránt krónikus befektetési hiányban szenved. Már a használt hajó beszerzése is komoly gondot jelent a társaságoknak és vállalkozóknak. A hajózás eszközei igen komoly tõkebefektetést igényelnek. Ahhoz, hogy a magyar hajózási vállalkozások versenyképessége alapjaiban biztosított legyen — eszközparkjuk bõvítésére, korszerûsítésére, megújítására —, megfelelõ hitelkonstrukciót kell kialakítani számukra. c) Rakományok és infrastruktúra Ebben a kérdéskörben nem a rakomány fizikai szükségessége a téma (az létezik, legfeljebb mennyiségben kell növelni), hanem összefüggései miatt a rakományok kérdéskörét az infrastruktúrával együtt érdemes vizsgálni. Az EU Marco Polo II. programja kifejezetten a közutak túlterheltségének a csökkentésére és a vasút, valamint a belvízi fuvarozás részarányának növelésére jött létre. Mivel a Duna logisztikai kihasználtsága manapság még optimális esetben sem haladja meg a 10 százalékot, ebben a programban, valamint a 2006. évben útjára bocsátott Naiades, és az azt gyorsító Platina programokba is be kell illeszteni az ágazatot. Ehhez kiérlelt kormányzati akarat és stratégia is szükséges. A megbízói oldal nem fogja a közútról a belvizekre terelni a forgalmának egy részét, ha ez számára nem gazdaságos. Az áru a piacot követi, nem az eszközt. Megfelelõ eszköz és infrastruktúra nélkül viszont nincs szolgáltatás. Az infrastruktúrához sorolhatók a berakóhelyek, kikötõk és a logisztikai központok, mivel a piac által biztosított rakományoknak ezeken a csomópontokon kell áthaladniuk. A hajózást még az intermodális tranzit esetén


is érinti ez a szegmens, ha a be- és kirakodás a magyar szakaszon történik. Az infrastruktúra a berakóhelyek, kikötõk és logisztikai központok megközelítését és rendelkezésre állását kell, hogy szolgálja. Az a kikötõ vagy berakóhely, amit nem lehet megközelíteni, sosem válik intermodális logisztikai központtá. A kikötõkhöz vezetõ infrastruktúra kialakítása elsõsorban állami feladat. Hibás a nemzetközi kikötõ elnevezés. Magyarországon nem nemzetközi és belvízi kikötõket kell építeni és fejleszteni, hanem a logisztikai láncba kapcsolódó kikötõt és/vagy berakóhelyet. Ahol az áruáramlás nem egyenletes, vagy idényjellegû, ott berakóhely kialakítására kell törekedni. A tényleges fejlesztéseket ott kell megvalósítani, ahol folyamatos az igény a kikötõi szolgáltatásokra. A magyar Dunaszakasznak nincs szüksége számszerûen több kikötõre, kizárólag jobban menedzselt és felszerelt kikötõk kialakítása lehet cél. A jól bevált flandriai példa lehet irányadó, ahol az állam finanszírozza a berakóhelyi, illetve a kikötõi beruházásokat, de a kalkulált és tervezett forgalmat hozni nem képes vállalkozások büntetést fizetnek, vagyis a kamatokból, és jelentõs elmaradás esetén a tõkébõl is át kell, hogy vállaljanak. Így ténylegesen elkerülhetõ a kizárólag papíron történõ tervezés és beruházás. Ami a személyközlekedést illeti, elsõként Budapesten, majd pedig a Duna teljes hosszában, illetve a folyóink mentén ki kell alakítani a tömegközlekedést és a turizmust kiszolgáló kikötõket. Budapest észak-déli tömegközlekedésének jelentõs hányada váltható ki a Duna kihasználásával. Ehhez természetesen a P+R parkolók kialakítása és a rakpartok megközelítésének javítása szükséges. Ez az állam és az illetékes önkormányzatok, valamint a szakmai szervezetek (SZHSZ, MAHOSZ) feladata. Néhány érdekes összehasonlítható adat:

1 tonna áru továbbítása 1 gallon (3,7854 l) üzemanyaggal (mérföld = 1,61 km) 1 átlagos hajó 1000 tonnás rakományának továbbítása (szállítóeszköz darabszám) 1 millió tonnakilométerre jutó CO2-kibocsátás (tonna) Halálos balesetek száma (eset)

hajó

vasút

közút

576

413

155

1

25

42 (4 tengely)

19,3

26,9

71,5

1

22,7

155

6. Európai Duna Stratégia és a logisztika A Logisztikai Egyeztetõ Fórum (LEF) 2010 márciusi keltezéssel adta közre az „Európai Duna Stratégia logisztikai vonzatai” címû ajánlását, mellyel hozzá kíván járulni a Duna Stratégia kialakításához a logisztikai szempontok rendszerszemléletû érvényesítését hangsúlyozva.


Az ajánlás központi elemei: a) Stratégiai célkitûzések Az Európai Duna Stratégia által nyújtott lehetõséget kihasználni a komplex regionális fenntartható fejlesztés koncepciójának kidolgozására. Ennek magában kell foglalnia többek között az alábbi fõ célkitûzéseket: • Az érintett országoknak a stratégia megvalósításából következõ fejlesztések hatására bekövetkezõ növekedését, ezen belül: o a késõbbiekben kifejtett fejlesztések és beruházások közvetlen és közvetett hatásaként bekövetkezõ GDP-növekedést, o a munkahelyteremtést és stabilizálást, o katalizátorként segítve az érintett országok gazdasági és politikai együttmûködésének javítását, fejlesztését. • A stratégiához közvetlenül és közvetetten kapcsolódó vízgazdálkodási, ipar-, mezõgazdasági, turizmus-, infrastruktúra-fejlesztéseket, ezen belül: o a Duna régió kiemelt szerepét felhasználva olyan átgondolt, egymást segítõ koncepciók kidolgozását és megvalósítását, amelyek lehetõvé teszik a felsorolt ágazatok fenntartható fejlõdését, jövedelemtermelõ képességének növelését, o a közlekedési koncepció átgondolását, felfrissítését, a Duna egész éven át teljes hosszában való hajózhatóságának megteremtésén alapulva az út–vasút–vízi út hármasának átgondolását, összekapcsolását. • A logisztika, mint a piacra jutást elõsegítõ, kiszolgáló húzóágazat felhasználását a Duna nemzetközi vízi út hozzáadott értékû szolgáltatásainak kialakításához, ezen belül: o a Dunához és a Dunától vezetõ közlekedési rendszerek koncepciójának kidolgozását, o a hozzáadott értékû szolgáltatások színtereiként a megfelelõ logisztikai központok hálózata koncepciótervének kidolgozását és megvalósítását, o a Duna és gazdasági gyûjtõterülete iparfejlesztési koncepciójának átgondolását. • A környezetvédelmi kérdések win-win alapú megközelítését és megvitatását, ezen belül: o regionális koncepció mentén haladva a kérdések komplex szemléletû kezelését; o a környezetvédelem állami és civil szervezetei együttmûködésének megteremtését, a valódi párbeszéd megindítását a piaci szereplõkkel. b) Ajánlások • Az Európai Duna Stratégia, mint projekt határainak konkrét meghatározását, ezen belül: o a vízgazdálkodási koncepciók és tervek által lefedni kívánt terület meghatározását, o a vízi út közvetlen és közvetett környezetének, a hozzá kapcsolódó közlekedési rendszerek határainak meghúzását, o a regionális stratégia által közvetlenül érintett gazdasági tényezõk, fejlesztési határok megállapítását. • A stratégiához kapcsolódó zászlóshajó projektek logisztikai vonatkozásainak kidolgozását, ezen belül: o Budapest szerepének kihangsúlyozását önálló zászlóshajó projekt indításával, amely felöleli a gazda-

117

sági, közlekedési, turisztikai, kulturális fejlesztés lehetõségeit, ennek részeként: — a budapesti közlekedési rendszerek Dunára ráhordó és onnan elvivõ elemeinek újragondolását, újraszervezését, — a kikötõk és a partszakasz megközelítését elõsegítõ gyaloghídrendszerek kialakítását, a turistahajók kulturáltabb fogadása érdekében, — a budapesti Duna-partok és közvetlen környezetük fejlesztését, kulturális centrumok kialakítását, — új közlekedési elemek bevezetési lehetõségeinek átgondolását (sûrûbb hajózás, vízi taxi, vízi tehertaxi stb.). o az intermodális logisztikai központok szerepének, területi elhelyezkedésének újragondolását, ennek részeként: — a közlekedési rendszerek fejlesztésével összehangoltan a szükségszerûen kialakuló új csomópontok beépítését a hálózatiba, szükség esetén nem megfelelõ helyen lévõ központok felszámolását és áttelepítését is beleértve, — a regionális stratégia részeként a logisztikai központok hozzáadott értékû szolgáltatási kapacitásainak fejlesztését, új irányvonalak keresését és kidolgozását a megállító jellegû hálózat kifejlesztése érdekében, — ehhez kapcsolódóan az oktatási-, képzési-, infrastrukturális elképzelések összehangolását és a stratégia megvalósítási irányához igazítását. o környezetvédelmi kárenyhítõ projektek kidolgozását és beépítését a zászlóshajó projektekbe, ennek részeként: — a civil környezetvédõ szervezetekkel közösen a lehetséges valódi károk felmérését követõen olyan projektsorozat kidolgozását, amely a fejlesztések környezetkárosító- vagy befolyásoló hatásait csökkenti, minimalizálja, — a kárenyhítõ projekteket a teljes megvalósítás részeként kezelve, a zászlóshajó projektekkel egyenrangúként kell kezelni és menedzselni, — javasolt a kárenyhítõ projektek felügyeletét, irányítását az erre vállalkozó környezetvédõ szervezetekre bízni. o környezetvédelmi vitafórumok és konzultációk szervezését a kár-haszon elemzés és a fenntartható fejlõdés fogalomkörének megvitatására. • Külföldi független szakértõk bevonásával vitafórum és konzultáció szervezését a régió érintett országai kormányzati szerveivel, piaci szereplõinek és logisztikai szervezeteinek részvételével a komplex koncepció kialakítására, ennek keretében: o ki kell használni az együttmûködési készséget és lehetõséget arra, hogy a kialakításra kerülõ koncepció lehetõleg a régió valamennyi érintett országának érdekeit képviselje, o ismert, hogy egyes régiós országok saját terveikkel elõrehaladtak, civil szervezeteik bevonásával komoly egyeztetéseket végeztek; célszerû lenne ezeket megismerni, összehangolni, és a közös együttmûködést megalapozni. • A turizmus fejlesztésében rejlõ lehetõségek felmérését és beépítését, a turisták kiszolgálási színvonalá-

118

nak jelentõs javítását a Duna mentén (nemcsak Budapesten) kikötõk, kapcsolódó létesítmények építésével, kulturális programfejlesztések kialakításával; a meglévõ turistalátványosságok korszerûsítésével, komfortjának növelésével a vonzerejük növelését, egész éves kihasználhatóságuk megteremtését; a Duna vízi sportra alkalmasságának növelését, az alkalmas területek növelését, az ehhez kapcsolódó létesítmények kialakításának a stratégiába való betervezését.

7. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és az Európai Duna Stratégia Az ISD Dunaferr Zrt. aktív tagja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének. Az MGYOSZ fontosnak tartja, hogy legyen egy önálló, szakmai-nemzetgazdasági összefüggéseken alapuló állásfoglalása a Európai Duna Stratégia tartalmáról, melynek alapjai az alábbiak: — Az EDS nem országok egyéni programjainak halmazaként lett kitalálva, Brüsszel közös kezdeményezéseket kíván látni és honorálni. — Az EDS eredményeként a Dunán a szállítási volumen — esetleges magyar ellenkezés dacára is — növekedni fog. — A Duna-meder szabályozása mûszaki kérdés, nem politikai. Itt figyelembe kell venni a környezetvédelem (nem a környezetvédõk!) igényeit. — A környezetvédõk kompromisszumkészségét el kell érni, kompromisszum nélküli környezetvédõk nem lehetnek vitapartnerek. — Mivel az EDS regionális/hazai gazdaságfejlesztésrõl szól, az MGYOSZ nem lehet ebben a kérdésben passzív. 7.1. Az MGYOSZ állásfoglalásának kialakítása során az alábbi tényekbõl indult ki: 7.1.1 A Duna gazdaságtörténeti jelentõsége A gazdaságtörténet angol irodalmában a hazánkhoz hasonló helyzetû országokat a „landlocked” jelzõvel minõsítik. Ez azt a hátrányt fejezi ki, hogy a kontinens belsejébe „bezárt” országnak nincs tengeri kijárata, kikötõje, ezért termékeit csak a kontinensen belüli, nagyságrendekkel költségesebb szárazföldi fuvarozással tudja a világpiacra juttatni. A bezártság megszüntetése tehát a „bezárt” ország gazdasági fejlõdésének, versenyképességének egyik lényeges elõfeltétele. A bezártság oldásában az ország gazdasági diplomáciájára fontos szerep hárul, mivel mindig azon kell munkálkodjék, hogy az ország a kereskedelmi utak, ellátási láncok mentén, ill. azok csomópontjaiban helyezkedjék el. Mivel ezek az utak — most a válság hatására is — sokszor változhatnak, az ország elõrehaladásának feltétele egy tudatos és folyamatosan kezelt kormányzati munka. Az utóbbi években széles körben elterjedt nézet volt, hogy Magyarország a közép-európai kereskedelmi utak (TEN folyosók) keresztezõdésében helyezkedik el, és ez automatikusan helyzetbe hoz minket. De mára már világossá vált, hogy exportorientált és a kereskedelmi utak mentén


versenyképes szolgáltatást kínálni képes vállalkozások nélkül, pusztán az infrastruktúra nem vonz üzletet. Ha az Európai Duna Stratégia programot egy szélesebb, történelmi és gazdaságtörténeti gondolkodás keretébe helyezzük, megállapítható, hogy az európai közösségek a vizek mentén képesek voltak jelentõs gazdasági és kulturális központokat létrehozni, ugyanakkor a mi Duna-szakaszunkra ez nem igaz. Ha csak a rendszerváltás utáni idõszakot vesszük figyelembe, a gazdasági fejlesztések a Dunát elkerülték, a sikeresen mûködõ környezetvédõ lobby a folyót egy fejlesztésektõl elzárt rezervátummá tette. Azonban a folyó a mai európai gazdasági térképen nem maradhatott érintetlen. Tudomásul kell vennünk, hogy ez a folyó nem csak a miénk. A többi, közösségi Duna ország igen aktívan foglalkozik a folyó hasznosításának lehetõségével, de ezzel összefüggésben a környezetvédelem kérdéseivel is. Az õ tevékenységük, beavatkozásuk hat a meder és az áramlás viszonyaira. Ennek következményeit mi sem nézhetjük tétlenül, tehát cselekvésre vagyunk kényszerítve, ráadásul mindaz, amit megteszünk, vagy nem teszünk meg, azok más, szomszédos országok kezdeményezéseit sérthetik, vagy elõsegítik. A DRS meghirdetése számunkra igazán kedvezõ alkalom is lehetne, amikor az összes Dunával kapcsolatos ügyeinket — a tabukat is — újra megvizsgálhatnánk, és lényegi döntéseket hozhatnánk. A EDS egy tipikusan olyan ügy, melynél több, egymással ellentétes érdek között kell az optimumot megtalálni, és ahol bármely szempont túlhangsúlyozása téves eredményhez vezet. Esetünkben nemcsak a környezetvédelmi szempontok túlhangsúlyozása a baj, hanem az, hogy a vizsgálati szempontok megállapításánál, és ebbõl következõen a vizsgálatok elvégzésénél is egyes tények és megoldások figyelmen kívül maradtak. Ezek az állapotok erõsítik annak a veszélyét, hogy az EDS kapcsán diplomáciánk és regionális gazdasági törekvéseink értelmetlenül védekezõ pozícióba kényszerülnek, és ez nem javítani, hanem rontani fogja regionális gazdasági teljesítményünket, illetve versenyképességünket. Az EDS komplexitását hangsúlyozva, egyszerre kell vizsgálnunk a környezetvédelem, a mezõgazdaság vízgazdálkodási igényeinek, a klímaváltozás hatásainak, az árvízvédelem veszélyeinek, valamint a gazdaság Duna menti fejlõdésének lehetõségeit. 7.1.2 EU regionális szándékai A válság csak felgyorsította az EU azon törekvéseit, hogy a tagokat szorosabb együttmûködésre késztesse, és ennek függvényében a források elosztásának formáján is fokozatosan változtasson. A regionális projektek elindítása kapcsán az alábbi alapelvek kerültek meghatározásra: — A földrajzi és természeti tényezõk fokozottabb figyelembe vétele (place-based policy-making) a tengerek, folyók, hegységek, mint földrajzi adottságok, valamint az ecológia, a fuvarozás, az energia és a gazdaság szempontjaink ütköztetése. A regionális és lokális identitás ügye. — Integrált véleményalkotás (minél több közszereplõ, gazdasági vállalkozás és a politikai szféra teljes keresztmetszetének bevonása).


— Tagságon túli szereplõk bevonása (a szereplõk körének bõvítése, nem EU-tagok, szomszédos régiók, civil szervezetek). — Stratégiai típusú megközelítés gyakorlata (tervezés, konkrét projektek létrehozása, felügyelet-koordinációellenõrzés gyakorlatának kialakítása). — Az innováció és „best practice” tapasztalatok átadása (a forrásfelhasználás és résztvevõi szándékok maximalizálása). — A tagság és az EU-szervezetek mobilizálása (nemcsak regionális és lokális problémák kezelése, hanem válaszkeresés a globális fenyegetésekre is) Ezek a szempontok visszakereshetõek az EDS kapcsán is, és ezek érvényesítése vélhetõen döntési szempontokat fog jelenteni az egyes országjavaslatok értékelésénél. Jelenleg tizenhárom makroregionális projekt tárgyalását folytatja az EU, melyek mindegyikét a 2013-ig terjedõ költségvetési ciklusban szándékozik elindítani. Az elsõ projekt a Balti Régió nevet viselte, és a skandináv országok, elsõsorban a tengerrel foglalkozó, határokat átívelõ fejlesztéseivel foglalkozott. A második a sorban az Európai Duna Stratégia, melyet 2011 elején (a magyar elnökség alatt) szándékoznak véglegesíteni és elfogadtatni. További regionális fejlesztési programok állnak elõkészítés alatt, ilyen a Fekete-tengeri Régió fejlesztési programja, mely elsõsorban Európa olaj- és gázellátását szándékozik biztosítani. Majd csak ezután fog következni a francia elnökség által támogatott Mediterrán Régió fejlesztése. A szándék látható, ahogy az egyes regionális fejlesztési programok földrajzilag vándorolnak Európa térképén, és ennek következtében a figyelem és a források eloszlása is váltakozva fogja az egyes célzott régiókat erõsíteni. Magyar szempontból tudatában kell lennünk, hogy az EDS most számunkra kiírt, közvetlenül adódó lehetõség, melynek kihasználása eminens érdekünk kell legyen. A regionális programok hátterében megjelenik a donor országok azon igénye is, hogy a korábbi gyakorlattól eltérõen (kohéziós alapok felhasználása) ezekbõl a programokból õk is részesedjenek. Hogy ez hogyan fog megtörténni az az EDS finanszírozási modelljétõl fog függeni, amelyrõl jelenleg még keveset lehet tudni. A szándékok már nyilvánvalóak, de a gyakorlati tapasztalatok még váratnak magukra. A finanszírozás ügyében a Bizottság a két „NO” megfogalmazásával megszabta az irányt. Vagyis nem lesznek a projektek kapcsán új intézmények, és nem lesznek új pénzügyi alapok. Ugyanakkor a programok keretében megfogalmazott projektek elsõbbséget élveznek a források lehívásakor, valamint a határokon átnyúló zászlóshajó projektek elsõbbséget élveznek a csak egy ország számára releváns projektekkel szemben. Fontos tudni, hogy a magyar nettó befizetési mérleg szerint 2013-ig el fogunk jutni a 3–4-es szorzóig, de utána valószínûsíthetõ, hogy az igénybe vehetõ forrásaink jelentõsen csökkenni fognak! Ez is nagy fontosságot ad az EDS-ben elfoglalt szerepünknek és javaslataink elfogadtatásának is. 2009 novemberében a The Directorate General for Regional Policy Brüsszelbe hívta meg nyolc tagország

119

képviselõit (Németország, Ausztria, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország, Románia és Bulgária), valamint négy potenciális és aktuális kandidáló országot (Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Macedónia), Ukrajna és Moldova képviselõt. A Duna Stratégia egy regionális projektje az uniónak, tehát nem egész Európát érintõ fejlesztési kezdeményezés. Résztvevõi a közösségen belüli öt ország, valamint Szerbia. Ebbõl következik, hogy a projekt keretében elhatározott fejlesztések ezeknek az országoknak területeire korlátozódnak. Természetesen a projekthez csatlakozni fognak olyan országok is, amelyeknek üzleti érdekei, valamint a belvízi hajózással kapcsolatos tapasztalati vannak. Itt elsõsorban a Benelux országok érdeklõdésére lehet számítani. A regionális projektek felelõse a DG Regio, tehát számítani lehet arra, hogy a határon túlmutató fejlesztések, vagy olyan helyi fejlesztések, melyeknek hatása regionális, elõnyben fognak részesülni. Az EDS keretét konferenciák sorozata is kíséri, melyek elõre megállapított napirend szerint folynak, esetenként kormányfõi szintû találkozókkal. Az EDS bejelentése, a sorozatban elsõ ulmi konferencián történt meg 2009 februárjában. Idén további konferenciákra kerül sor a bulgáriai Ruse-ban, valamint Constantában. A Bizottság decemberben egy konkrét akciótervet és ehhez tartozó szervezési intézkedést készül kibocsátani, melyet a Parlament és a tagországok várhatóan 2011 elején fognak elfogadni. 7.1.3 A résztvevõ országok viselkedési formái Miután az EDS nyolc ország közös projektje, de elkerülhetetlen hogy a résztvevõk saját érdekeik érvényesítése érdekében ne alkalmazzanak különbözõ stratégiákat és taktikákat. Ugyanakkor a „közös” érdekérvényesítés, vagyis a konszenzusra való törekvés is elvárt, és ez sok komprom isszummal is jár. Ezért igen fontos minden résztvevõ ország számára, hogy napra készen ismerje a többi résztvevõnek az álláspontját, és folyamatos koordinációs és gazdaságdiplomáciai tevékenységet folytasson. Az eddigi magyar aktivitás nagy hibája, hogy nem figyeli a többi résztvevõ mozgását, és nem folyik semmilyen aktív koordinációs munka. Ez már azért is érthetetlen, mivel a Magyar Köztársaság fogja elnöksége alatt az EDS alapkoncepcióját prezentálni. Ez oda is vezethet, hogy olyan célokat is magunkévá kell tennünk, melyekkel nem tudunk azonosulni. Természetesen az érintett országok is megteszik az általuk fontosnak tartott lépéseket, és aktivitásuk arra irányul, hogy az EDS-ben rejlõ gazdasági és gazdaságpolitikai lehetõségeket — a saját javukra — maximálisan kihasználják. E tekintetben az osztrákok aktivitása a legszembetûnõbb. Az EU regionális tevékenységének erõsítésébe jól beleillik az EDS elindítása. Brüsszel számos egyéb úgynevezett network programot támogat, melyet az Interact hálózat kezel. A hálózat által kifejtett konzultációs és dokumentációs támogatásra a 2007–2013-ig terjedõ költségvetési szakaszban 34 M EUR áll rendelkezésre. Az Interactnak öt hálózati pontja van, abból egy Ausztriában, és a központi iroda Pozsonyban mûködik. Az EU közép-európai fejlesztési projektjeinek központját egy 2007-es döntés alapján Bécs nyerte el, versenyezve Németország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság

120

pályázataival. Kedvezményezett ország a közép-európai tagokon kívül Olaszország is, valamint a régió határállamai közül Ukrajna. A központ koordinálja a 2007–2013 idõszakban az innovációt, mobilitást, környezetvédelmet és versenyképességet támogató projekteket, a központ költségvetése 19,6 M EUR, a projektek költségkerete pedig 300 M EUR. A Közép-Európára koncentráló regionális programok egyik korábbi példája az Interreg program, a 2007–2013 szakaszban új név alatt — ETC (European Territorial Cooperation) — nyert a tagországok számára biztosított támogatások területén fontos szerepet. Az Interreg keretében sok sikeres tevékenység zajlott az elmúlt években, és a bécsi vezetéssel Ausztria tartományai, valamint Dél-Morávia, Nyugat-Szlovákia és Nyugat-Magyarország régióinak bevonásával a projektek és régiók együttmûködésének számos példájára került sor. Bécs felel a szlovák határon túli kooperáció ügyeiért, és ennek keretében 2010 áprilisában a Duna menti területek fejlesztésre vonatkozó megállapodást írtak alá. Ausztria közép-európai lehetõségeit tagadhatatlanul növeli az, hogy Barroso a „Regional Policy” vezetésével legutóbb az ország korábbi tudományos miniszterét, Johannes Hahnt bízta meg. Ez az EU-nak a mezõgazdaság utáni legnagyobb költségvetéssel rendelkezõ igazgatósága, 2007–2013 között 337 M EUR támogatással. Johannes Hahn kijelentéseiben nagy hangsúlyt adott az EDS-nek, és jelezte, hogy Ausztria hamarosan konkrét javaslatokat fog elõterjeszteni, javítva ezekkel a szállítási infrastruktúra, a környezetvédelem és az energiagazdálkodás ügyeit. Továbbá kiemelte a dunai hajózásra vonatkozó navigációs problémák kérdését és az alternatív energiák közül a vízi energia felhasználását. Célja, hogy növekedjék a Duna szállítási volumene, mely jelenleg egytizede a rajnainak. Konkrét javaslatként említi egy, a Dunán létrehozandó multimodális logisztikai hub létrehozását Ausztria, Szlovákia és Magyarország bevonásával. Megjegyzendõ, hogy nálunk errõl a kezdeményezésrõl még nincs információ. Összességében elmondható, hogy a magyar kormányzati munka az elmúlt években az EU támogatásokat kizárólag hazai határokon belüli fejlesztések formájában képzelte el. A környezetünkben zajló kooperációs törekvésekben a részvételünk igen alacsony szinten mozgott, és sohasem volt kezdeményezõ jellegû. A kezdeményezést átengedtük másoknak, elõször Ausztriának, de az EDS kapcsán már Románia is aktívabb volt, mint mi. Ezen a kormányzati munkán változtatni kell, mivel a régi befelé fordulást és defenzív gazdasági diplomáciát eredményez. 7.1.4 Az EU Duna Régió Stratégiája Az EDS meghirdetésekor már a Bizottság és Baroso elnök is nyilvánosságra hozta elvárásait a résztvevõ országok számára: — a dunai hajózás, a navigáció és a fuvarozás kérdésének rendezése, — a környezet védelme és a katasztrófahelyzetek elkerülése (árvíz), — a régió gazdasági fejlõdése. Az EDS feltételezi, hogy a Duna jelenleg egy kihasználatlan potenciál, és a jelenlegi gazdasági helyzetben a közösség nem hagyhatja ennyiben, mivel a jelenlegi Európában


a fejlõdés és növekedés minden potenciális lehetõségét ki kell használni. Minden elõrejelzés azt mutatja, hogy a Dunán folyó szállítási tevékenységet a jelenleginek a többszörösére lehet és kell növelni. De miért is kell hozzányúlni a folyóhoz? Magyarországnak e kérdésben szûk mozgástere maradt, mivel az Európai Unió közlekedésfejlesztési stratégiája, a Trans-European Networks for Transport (TEN-T) értelmében a Dunán, mint nemzetközi hajózási útvonalon (Corridor VII) biztosítani kell a szükséges vízmélységet, vagyis a magyar, szlovák, román és bolgár szakaszon biztosítani kell a 2,5 méteres hajózóútmélységet, és fel kell számolni a hajózást akadályozó gázlókat és szûkületeket. Az unió ezt a fenntartható fejlõdés irányába tett lépésnek tekinti, hiszen a folyami teherszállítás kevésbé terheli a környezetet, mint a közúti fuvarozás. Bár itt megjelenik a környezet védelmének szempontja mégis, a folyó medrén végrehajtandó beavatkozások sérthetnek egyes környezetvédelmi érdekeket. A Duna medrének bárminemû megváltoztatása elsõsorban mûszaki ügy, és nem politika feladat. A magyar kormány az elmúlt években nem engedte meg, hogy a vízügyi szakemberek teljes körûen és minden mûszaki megoldásra vonatkozóan vizsgálják meg a feladatot. A hajózó utat tehát hagyományos eszközökkel, és nem duzzasztással (a kavicsos gázlók kotrásával, helyenként a márgás-sziklás mederfenék kivájásával, az áramlatokat terelõ sarkantyúk és párhuzammûvek kiépítésével) próbálják biztosítani. Ez a szabályozás viszont csak állandó és költséges beavatkozással tartható fent. Az uniónak jóváhagyásra felterjesztett Közlekedési Operatív Program 75 millió eurót — ez ma 18 milliárd forint — kíván lehívni erre a célra. A Vituki-tanulmány szerint a végösszeg 92,3 milliárd forint lesz, ebbõl a kivitelezési munkálatokra 85 milliárdot költenek. Egy négy éve kiadott uniós jelentés ugyanakkor még 250 millió euróban (62 milliárd forint) jelölte meg a becsült végösszeget. A munkálatokra 2009 és 2013 között kerülhet sor, jórészt uniós forrásokból. Sajnos tehát a magyar fél a vizsgálatok körét eleve leszûkítette, amennyiben a feladatkitûzésben a hajózási feltételek javítására irányuló megoldások közül minden olyan változat vizsgálatát kizárta, amely duzzasztással, vízlépcsõk építésével járt volna. Ugyanakkor egy holland tanulmány végsõ következtetésként megállapítja, hogy a medermélyülés és annak valamennyi káros következménye hatékonyan csak a vizsgálható változatok körébõl a magyar fél által kizárt duzzasztómû(vek) építésével kerülhetõ el, ami egyúttal egy ENSZ-EGB VII. kategóriájú (gyakorlatilag méretkorlátozás nélküli) vízi utat hozna létre. Kitûnt azonban, hogy „innovatív” folyószabályozási módszereket a holland szakemberek sem ismernek, ezért csak hagyományos, a meder beszûkítését, vagy kotrást igénylõ módszereket vehettek figyelembe. Mélyülõ jellegû mederben azonban, mint amilyen a Duna, a felsõ szakaszról érkezõ hordalék hiányában a szûkítés felgyorsítja a medereróziót, és a kisvizek süllyedésének folyamatát, hatása több szempontból is káros, veszélyezteti a parti szûrésû vízbázisokat, és a hajózás csak folyamatos beavatkozásokkal tartható fenn. A beépített mûvek továbbá árvíz idején megemelik a vízszintet, ami a töltések magasítását és erõsítését teszi szükségessé.


7.1.5 A gazdaságfejlesztés a régióban A válság hatása nem kerülte el egyik Duna menti országot sem. A kilábalás minden ország számára a legfontosabb feladat. Az EDS lehetõség a növekedés elindítására és munkahelyek teremtésére. A Balti Régió fejlesztési programja esetében a résztvevõ országok 80 jelentõs projektet indítottak el, melyek többsége határokon átívelõ fejlesztés volt. Tudomásul kell vennünk, hogy a regionális programok a kohéziós alapok esetétõl különböznek, és az elvárások a „közös”, több ország számára is fontos fejlesztések irányába tolódnak el. Ez feltételez egy kooperációs készséget a javaslattevõ országok részérõl. Természetes, hogy a magyar érdekek megjelenítése is fontos, de célszerû lenne nagyobb projektek kiválasztása, és nem nagyszámú, kisebb méretû projektjavaslat elkészítése. A gazdasági fejlõdés fejezetéhez a magyar félnek mindent el kell követnie, hogy néhány — más ország számára is kedves — jelentõs zászlóhajó projektet javasoljon az EDS-be. — Megfogalmazható projektek lehetnek a Duna kikötõk rendszere és a hozzátartozó multimodális összeköttetések. — A Duna menti települések fokozottabb bekapcsolása a turizmusba. — Vizsgálható lehet, hogy a magyar hajógyártás életre kelthetõ-e az EDS keretében. Jelenleg azonban semmilyen információ nem áll rendelkezésre, hogy az EDS gazdaságfejlesztési részében a kormányzat milyen szempontok szerint kíván fejlesztési javaslatokat tenni, milyen egyeztetési folyamatot fog a környezõ országokkal elindítani, és milyen konzultációt akar a hazai gazdaság szereplõivel végezni. 7.1.6 Idõjárás Az éghajlatváltozás következményeként szélsõségesebb idõ- és vízjárásra, azaz rövidebb, hevesebb tavaszi–kora nyári árhullámokra és a 2004 október-februárihoz hasonló hosszabb, alacsonyabb nyári–õszi kisvizekre kell felkészülnünk. Magyarország 93 000 km2-nyi területe a Kárpát-medence legmélyebb részén fekszik. Annak következtében, hogy az ország egy medencében fekszik, területe idõrõl idõre — árvizek és belvizek formájában — hatalmas vízmennyiséget tárol, míg máskor a mezõgazdasági termelést a szárazság veszélyezteti. Az ország területének 52%-át, megmûvelt területének kétharmadát veszélyezteti az árvíz és a belvíz. A szárazsággal veszélyeztetett területek mérete megfelel az áradással és belvízzel veszélyeztetett területekének, és a szárazság okozta kár eléri, sõt, meg is haladhatja az árvíz és belvíz okozta károkat. Az országunkban tapasztalható árvizek hátterében nem a domborzati viszonyok állnak döntõ tényezõként. Folyóink vízhozama nagymértékben függ azon országok vízgazdálkodásától, ahonnan ezek a folyók jönnek (az ún. felvízi országok). Fõbb folyóink közül a Duna átlagosan 2–3 évente, a Tisza átlagosan 1,5–2 évente hagyja el medrét. Az ország termõterületének egyharmada, vasútjaink 32%-a, közútjaink 15%-a és több mint 700, összesen 2,5 millió lakosnak otthont adó település található árterületen.

121

Magyarország területének mintegy negyede alacsonyan fekvõ síkság, amelynek nincs természetes vízelvezetése. A közel 5 millió hektárnyi rendszeresen mûvelt szántó mintegy 10–15%-át veszélyezteti rendszeresen belvíz. Az ország belvízzel leginkább veszélyeztetett területei a Tisza völgye és a Duna völgyének alacsonyabban fekvõ részei. Az utóbbi években az enyhe szárazság valószínûsége minden évszakban jelentõsen nõtt, míg a tavaszi és téli súlyos szárazság valószínûsége szintén nõtt. A csapadék éves megoszlásának az utóbbi száz évre kiterjedõ vizsgálata azt mutatja, hogy ez idõ alatt 17 kedvezõ év, 32 száraz év és 28 nagyon száraz év volt. Jellemzõen a szárazabb idõszakokban a csapadék tényleges mennyi sége messze elmarad az átlagtól, míg a nedvesebb idõszakokban az átlagos érték két-háromszorosát is elérheti. A termõidõszak csapadékviszonyainak áttekintése azt mutatja, hogy az esõ önmagában a növényzet vízigényét nem elégíti ki. 7.1.7 Környezetvédelem Az unió elismerte a magyarországi Duna természeti értékeinek fontosságát azzal, hogy szinte a teljes partszakaszt szigorúan védett Natura 2000 területté nyilvánította; a területen ráadásul több nemzeti park és tájvédelmi körzet is osztozik. Az unió „víz keretirányelve” kimondja, hogy a vizek ökológiai állapotán rontani nem, legfeljebb javítani lehet. A TEN-T elvárásainak viszont Magyarország csak úgy tud eleget tenni, ha bizonyos környezeti terheléssel járó beruházásokat hajt végre. Kiút nincs, hiszen a két brüsszeli elvárás bizonyos mértékig ellentétben áll egymással. De figyelembe kell venni, hogy a felsõ szakaszokon már elvégzett duzzasztások miatt a Duna már kevesebb (vagy semennyi!) hordalékot szállít, mint korábban. Ilyenkor a folyó saját medrét kezdi pusztítani, és ez maga után vonja a talajvízszint csökkenését a környezõ területeken. A mederbe épített sarkantyúk hasonló folyamatokat okoznak, mivel a víz áramlása felgyorsul. Felmerül tehát a kérdés, hogy hosszú távon az ember tud-e a természethez hasonlóan stabil folyórendszert mûködtetni. A Vituki-tanulmány környezetvédelmi fejezete rendkívül gondosan ki van munkálva. Tucatnyi eliszaposodott, tönkrement, gátakkal elzárt mellékág rehabilitációjára kerülhet sor, ami a természetvédelem és a turizmus szempontjából komoly lehetõségeket kínál. A mellékágak rehabilitációját azért is igyekeznek hangsúlyozni, mert a megmaradt természeti értékek nagy része itt található. Tudomásunk szerint Magyarország mellett Szlovákia is kiemelten szándékozik foglalkozni a környezetvédelem kérdéseivel. Az EDS környezetvédelmi szempontjai felvetnek egy, a rendszerváltás utáni kormányok által elhanyagolt kérdést. Ez a gazdasági fejlõdés és a környezetvédelem konfliktusának tisztázása. A konfliktus nem kikerülhetõ, de itt egy társadalmi szintû közmegegyezésre van szükség. Számos ország már elvégezte ezeket az egyeztetéseket, és így a környezetvédelem ügye nem lett a politikai harcok egyik válfaja.

b) A program regionális jellege miatt a többi országgal való együttmûködés tartalmát és taktikáját ki kell alakítani. c) Általánosságban az ország regionális versenyképességének növeléséhez aktívabb gazdasági diplomáciára van szükség. d) Az EDS kapcsán nem halogatható a környezetvédõkkel végrehajtandó kiegyezés. e) A Duna medrén végrehajtandó beavatkozás mûszaki feladat, annak kialakítását a szakemberekre kell bízni, lehetõvé téve az összes lehetséges variáns megvizsgálását, figyelembe véve a környezetvédelem szempontjait.

Utószó Figyelemre méltó, hogy az elõzõekben idézett fórum és az MGYOSZ meglátásai és álláspontja milyen jelentõs mértékben fedik egymást. Ez elõre vetíti azt, hogy létezik a konszenzus lehetõsége, és így — a közös érdekek mentén — az EDS is egy eleme lehet a jelenlegi válság leküzdésének, és az újabb fejlõdési lépcsõ kijelölésének, megvalósításának a Duna menti országok számára. Újabb lehetõséget kapott a Duna menti régió. Reméljük, a Duna Régió országai — beleértve hazánkat is — élni akarnak és tudnak a lehetõséggel, az országunk vezetése bölcsen és idõben fog cselekedni. Az biztos, hogy az érintett szakmákon, beleértve a logisztikai szakma mûvelõit, nem fog múlni az új esély kihasználása. 2011 elsõ félévében ki fog derülni, hogyan vizsgáztuk.

Források 1. 2. 3. 4. 5.

duszolg.com/hu/eu dunastrategia EurActiv 2008.10.06 Szalma Botond MAHASZ elnök: Duna stratégia hajózási, logisztikai szemmel Az Európai Duna Stratégia (EDS) logisztikai vonzatai – Logisztikai Egyeztetõ fórum, 2010. március MGYOSZ munkaanyagok: EU Duna stratégia – 2010. június

Mindezeket figyelembe véve leszögezhetõ, hogy: a) Az EDS az ország számára az elkövetkezõ évek egyik legkézenfekvõbb fejlesztési lehetõsége.

122


Szabó Zoltán, Réger Mihály, Verõ Balázs, Szabados Ottó, Csepeli Zsolt, Kelemen Tibor*

A folyamatos acélöntés technológiai és technikai felülvizsgálata az öntött szál minõségének javítása érdekében A folyamatosan öntött acélszálban kialakuló dúsulási (makrodúsulás és középvonali dúsulás) folyamatok az öntött brammák egyik alapvetõ hibaforrását jelentik. Az elõfordulásuk nagyon változatos formákban jelenik meg az öntött termékben. Jelentõs mennyiségû adathalmaz elemzése azt bizonyította, hogy az üzemi primer mérési adatok és a termikus viszonyok matematikai modellezésébõl nyert adatok nem magyarázzák a középvonali dúsulás nagyfokú változását. A jelenség magyarázatára a kristályosodást kísérõ olvadékáramlási folyamatok és a zsugorodást kompenzáló olvadék-utánpótlás feltételrendszerének paraméterei jöhetnek számításba. Az összefoglaló cikk, egy félempirikus modell felhasználásával készített, olvadékáramlási sebesség és porozitási függvények segítségével mutatja be a makrodúsulás és a középvonali dúsulás nagyfokú változásainak okait.

1. Bevezetés A Dunai Vasmûben 1973-ban üzembe helyezett folyamatos öntõmû, az akkori technológiai színvonalnak megfelelõen, vertikális elrendezésû. Az öntõgép beüzemelése után az acélgyártásban a konverteres acélgyártó eljárás vette át a vezetõ szerepet. A konverteres acélgyártás teljesítménye többszöröse a Martin-acélgyártás teljesítményének, ezért a ciklusidõk összhangjának megteremtése érdekében az öntõmû teljesítményét és idõkihasználását növelni kellett. Ennek elérése érdekében az öntõmûnél szerkezeti átalakításokat és technológiai fejlesztéseket kellett végrehajtani. Az öntõgép szerkezeti átalakítása — fordítóállvány megépítése, a gerendás másodlagos hûtõzóna támasztógörgõs zónává alakítása — után, a ’90-es évek elején, elkészült az öntési folyamat automatikus szabályozása is. Az automatikus szabályozás üzembe állítása után azonban az öntõgép teljesítménye nem volt megfelelõ az acélgyártás és az öntés összehangolásához, ezért vizsgálatok kezdõdtek az öntési teljesítmény növelésének lehetõségérõl. Az MTA KK Izotóp Intézete, izotópos nyomkövetéssel vizsgálta a kristályosodási folyamat idõbeli változását. A vizsgálat bizonyította, hogy az acélszál megdermedése hamarabb fejezõdik be, mint amit az öntõgép szerkezeti felépítése lehetõvé tesz, ez az öntõgép nem megfelelõ kihasználtságát bizonyította. A szálak húzási sebességének növelése érdekében — ami az öntési teljesítmény növelését és az öntõgépek optimális kihasználtságát eredményezi — a Dunaferr szakemberei egy új hûtési modellt dolgoztak ki. A hûtési modell összehangolja az öntendõ acél paramétereit — öntendõ brammatípus, az acél hõmérséklete,

The segregation processes (microsegregation and centre-line segregation) developing in the continuously cast steel strand represent a basic fault source of the continuously cast slab. Their appearance shows up in very diversified forms in the cast product. Examination of data set of a significant quantity demonstrated that the plant primary measuring data and the data gained from mathematical modelling of thermic relationships do not explain the high variation of centre-line segregation. For explanation of the effect it can be taken the crystallization accompanying melt flowing processes and the parameters of condition system of shrinkage compensating melt feed-up into account. The article by the help of the melt flowing rate and porosity functions made by using a semi-empiric model presents the causes of high changes of microsegregation and centre-line segregation.

kémiai összetétele — és az öntési paramétereket — a hûtõvíz szükséges mennyisége, a hûtõvíz zónánkénti eloszlása —, és ezek alapján határozza meg az öntött szál húzási sebességét. Az újabb izotópos vizsgálatok bizonyították, hogy az új hûtési modell alkalmazásával a kitûzött célt elérhetõ, mert a szálak megdermedésének hossza megközelítette a gép metallurgiai hosszát. Az öntõgép teljesítménye a nagyobb húzási sebesség eredményeként átlagosan 12%-kal növekedett. A hûtési modell üzemszerû használatánál az elõforduló paraméterváltozások hatásait is vizsgálni kellett. A vizsgálódást megkönnyítette, hogy a Bayati, a Budapesti Mûszaki Fõiskola és a Dunaferr között kialakult együttmûködés keretében olyan számítógépes szimulációs szoftverekhez jutottunk (ISD, Tempsimu), amelyek alkalmasak a folyamatos öntés állandósult állapotának hõtani jellemzésére. Felhasználásával olyan számításokat lehet elvégezni, amelyek a metallurgiai paraméterek változásainak hatásait figyelembe véve megadják a betartandó öntési paramétereket, és tájékoztatnak az öntött szál várható hõmérsékleti és kéregvastagsági jellemzõirõl. Az öntött brammák vizsgálatai, a felhasználók jelzései, reklamációi alapján azonban bizonyítottá vált, hogy a jónak minõsített öntési folyamatból származó brammákban is belsõ szerkezeti hibák, elsõsorban nagymértékû makrodúsulások fordultak elõ. Mindezek azt jelentették, hogy az öntési paraméterek mellett az öntött szálak belsõ szerkezetét más tényezõk is befolyásolják. A hibák okainak feltárására a Dunaferr egy konzorciumot bízott meg. A konzorcium tagjai: — Bay Zoltán Közalapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézet (Bayati),

*Dr. Szabó Zoltán fõtanácsos, ny. fõmetallurgus, ISD Dunaferr Zrt.• Dr. Réger Mihály fõiskolai tanár, Óbudai Egyetem • Dr. Verõ Balázs egyetemi tanár, Dunaújvárosi Fõiskola, a Dunaferr fõtanácsosa • Szabados Ottó igazgató, Innovációs Igazgatóság, ISD Dunaferr Zrt. • Dr. Csepeli Zsolt fõmérnök, Innovációs Igazgatóság, ISD Dunaferr Zrt. • Kelemen Tibor üzemvezetõ, Folyamatos Öntõmû, ISD Dunaferr Zrt.


123

— Budapesti Mûszaki Fõiskola Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, — Dunaújvárosi Fõiskola. A megbízási szerzõdésben megfogalmazott feladatok a folyamatos öntés egész technológiai folyamatát érintették. A konzorcium a megfogalmazott feladatokat elsõsorban számítógépes modellezéssel és célszerûen megválasztott vizsgálatokon alapuló tevékenységgel oldotta meg. A szerzõdéses munkát a Dunaferr Innovációs Igazgatóság koordinálta az acélmû szakembereinek közremûködésével. Ez az összeállítás az elvégzett munkának csak azzal a részével foglalkozik, amely az öntött szálban kialakuló összetételi inhomogenitások (makro- és középvonali dúsulások) kialakulását vizsgálta.

2. Az öntött szálban kialakuló inhomogenitások, makro- és középvonali dúsulások vizsgálata A folyamatosan öntött acélszálban kialakuló dúsulási folyamatok, bizonyos körülmények között, az öntött brammák egyik alapvetõ hibaforrását jelentik. Ennek megfelelõen a vizsgálat során nagy figyelmet kapott e folyamatok elemzése. A szakirodalomban sokféle, gyakran nem teljesen pontos definíciók olvashatók a dúsulások fogalmáról. A makrodúsulás és a középvonali dúsulás fogalmát gyakran egymás szinonimájaként kezelik. Általánosságban makrodúsulás akkor jön létre, ha a kristályosodás során az olvadék a vele egyensúlyt tartó szilárd fázis közelébõl elmozdul. Ennek következtében bizonyos tartományokban, szennyezõkben és ötvözõkben kevésbé dúsult, míg a másik helyen erõsen dúsult olvadék dermed meg. A szilárd fázis, ennek eredményeként, összetétel szempontjából makroszkopikus — például cm-es — méretekben nem lesz homogén. A középvonali dúsulás jellegzetessége, hogy az utoljára megdermedõ anyagrészben, a bramma középvonalában alakul ki, és a mellette levõ anyagrésztõl élesen elhatárolódott sávként (vonalként) jelenik meg, és nagyon változatos

a) makrodúsulásról készített Baumann-lenyomat

b) sósavas maratással feltárt középvonali dúsulás

1. ábra: A két jellegzetes dúsulási jelenség

124

formákban található a brammákban. Mind a makrodúsulás, mind a középvonali dúsulás Baumann-lenyomattal, vagy sósavas maratással láthatóvá tehetõk. Ilyen vizsgálatok eredménye látható az 1. ábrán. A középvonali dúsulás kialakulási körülményeinek megértésére, a folyamatok tisztázására, külföldi partnerekkel történt együttmûködés keretében olyan adathalmaz elemzésére került sor, amely lehetõséget kínált a középvonali dúsulás és az üzemi paraméterek közötti kapcsolatok tisztázására. A vizsgálati szakasz lezárása után bebizonyosodott, hogy az üzemi primer mérési adatok, illetve az állandósult termikus viszonyok matematikai modellezésébõl nyert közvetett adatok nem magyarázzák meg a középvonali dúsulás mértékének nagyfokú változásait. Felmerül a kérdés, hogy milyen típusú technológiai adatok szolgáltathatnak további magyarázatot a középvonali dúsulás változásaira. A fejezet elején elmondottak alapján egyértelmûnek tûnik, hogy a kristályosodási folyamatot kísérõ olvadékáramlási és ebbõl adódó makrodúsulási folyamatok, illetve a zsugorodást kompenzáló olvadékutánpótlás feltételrendszerének paraméterei jöhetnek számításba. A kérdés megközelítésére egy korábban kidolgozott félempirikus modell (LMI modell) alkalmazását kíséreltük meg. 2.1. Az LMI modell és alkalmazása A modell lényege, hogy a szilárd kéreg zsugorodásából és a különbözõ okokból (ferrosztatikus nyomás, támgörgõk geometriája, kihajlása) létrejövõ kényszer-alakváltozásból következtet a szál belsejében kialakuló olvadékáramlásra. Az olvadékáramlások intenzitásából, illetve a ciklikus olvadékáramlások halmazából olyan paraméterek generálhatók, amelyeket az öntési folyamatok jellemzõjeként figyelembe lehet venni. Vizsgáljuk a 2. ábra diagramjait, amelyeken egy finnországi ívelt öntõgépre vonatkozó viszonyok követhetõk nyomon. Az a–c. diagramok szerkezete azonos, a meniszkusz szinttõl való távolság függvényében egyrészt különbözõ brammavastagsági adatokat mutatnak, (bal oldali tengely) másrészt, a jobb oldalon, a kristályosodási folyamat — adott szakaszára érvényes — alapvetõ jellegzetességei követhetõk nyomon. Mindhárom diagramon a piros vonal a bramma vastagsági értékét jelzi, vagyis azt mutatja, hogy milyen vastagságú lenne a bramma, ha csak a hõmérsékletmezõbõl számítható zsugorodást vesszük figyelembe a kristályosodás során. A zöld vonalak támgörgõ résméret variációkat mutatnak. Abban az esetben, ha a zöld vonallal jelzett támgörgõ-beállítás teljesen a piros, a természetes zsugorodást követõ, vonalra esne, akkor a hûlésbõl és dermedésbõl adódó térfogatváltozást teljes egészében követné az öntõgép beállítása. Ez esetben a zsugorodás és a támgörgõ-beállítás teljes összhangban lenne, vagyis az olvadék nem kényszerülne áramlásra. Ez azonban csak elméleti lehetõség, valóságban az öntõmûvek — az üzemi tapasztalatok alapján — ettõl eltérõ támgörgõbeállítást követnek. Az eltéréseknek számos oka van, ezek közül csak néhányra hívjuk fel a figyelmet. Egyrészt szélességi irányban változnak a termikus viszonyok, vagyis a széles oldal középvonalában megfelelõ támgörgõ-beállítás nem biztos, sõt bizonyos, hogy nem megfelelõ a széles oldal egyéb pozícióiban. Másrészt a szálak zsugorodása az öntési hõmérsékletnek és az acél kémiai összetételének is


a) Névleges támgörgõ-beállítás

b) Valódi támgörgõ-beállítás („roll checker” adatok alapján)

lítási értékeket reprezentálja. Jól látható, hogy az öntõgép teljes hosszán bõvebb a támgörgõk közötti rés, mint amit a bramma kristályosodása kívánna. Ugyanakkor az is látszik, hogy mintegy 13 m-tõl a támgörgõrések szûkülési üteme erõteljesebb, mint a zsugorodásból adódó méretcsökkenési ütem. Tapasztalatok szerint a bramma kitölti a számára a támgörgõk beállításával biztosított térfogatot, mivel a ferrosztatíkus nyomás miatt a már megszilárdult, de lágy acélkéreg alakváltozásra képes. Az így kialakuló térfogatnövekmény olvadékáramlással pótlódik. Az öntõgépen azonban a támgörgõ-beállítás nem mindig egyezik meg a névleges beállítási értékekkel. Ezt igazolja a b. ábrán a zöld vonal, amely az ún. „roll checker” (résméret ellenõrzõ) berendezés által — röviddel az öntés elõtt — rögzített görgõtávolság-adatok felhasználásával készült. A nagyon durva eltérések csak látszólagosak, mert az ábrázolás torzít, hiszen a vízszintes tengelyen 30 m, a függõlegesen néhány mm van feltüntetve. A támgörgõk között, a ferrosztatikus nyomásból adódóan, a szilárd kéreg ciklikusan kihajlik, majd visszahajlik. A c. diagram zöld vonala a valós görgõtávolságok és a kihajlásokból adódó értékek egymásra szuperponálásából adódott. A b. és a c. ábrák görbéinek összehasonlításából az tûnik ki, hogy kihajlásra elsõsorban a szál felsõ részén, a kicsi kéregvastagságok esetében kell számítani. A c. ábra zöld görbéje reprezentálja a bramma valós külsõ geometriáját. Az elõzõekkel összhangban tehát itt is feltételezzük, hogy a belsõ ferrosztatikus nyomás miatt a deformációra képes szilárd kéreg kinyomódik, egészen a támgörgõk valós pozíciójáig, és megtörténik a kihajlás is. Az ábra zöld görbéje tehát azt mutatja, hogy amint halad elõre a dermedés folyamata, a szál egy kicsit kifelé hajlik, majd kicsit összenyomódik, és ez a sorozatdeformáció kényszeríti mozgásra a szál belsejében levõ olvadékot. A 2. ábrán bemutatott állapotok mindegyikére meghatározhatók az olvadékmozgás intenzitását jellemzõ LMI paraméterek. Meghatározásuk különbözõ feltételrendszerben történhet, pl. csak olvadékbeszívásra, -kinyomásra, akár a teljes dermedési folyamatra, akár annak csak egy részletére (pl. csak a mushy tartományra — a likvidusz és a szolidusz hõmérséklet közötti tartomány — vagy annak egy szakaszára). A valós helyzetet legjobban tükrözõ c. esetre vonatkozóan néhány ilyen paramétert ábrázol a 3. ábra. A vastag lila színû LMI 5 paraméter a mushy zónába

c) Valódi támgörgõ-beállítás és a kihajlás együtt 2. ábra: A szál természetes vastagsága, valamint a támgörgõk és a kihajlás által meghatározott geometria függvénye. Harmadsorban a szálak kismértékû deformációja a dermedés vége felé kedvezõ lehet a brammák belsõ minõsége szempontjából. A támgörgõ résméretek beállítására visszatérve tekintsük át az a. ábrán látható viszonyokat. A zöld vonal ebben az esetben a névleges, vagyis a megcélzott támgörgõ-beál-


3. ábra: Az olvadékmozgás intenzitását leíró paraméterek

125

beszívott olvadék összegzett mennyisége, és a mushy zóna teljes tartományára értelmezett (lásd az ábrán a mushy mennyiséget reprezentáló függvényt!). Az LMI 6 paraméter hasonlóan értelmezett, de a mushy zóna kezdetétõl csak egy adott szilárdfázis-mennyiség eléréséig történt az összegezés. A kettõ közötti különbségként definiáltuk az LMI 7 paramétert, amelynek fizikai jelentése a kristályosodás szempontjából az alábbiak szerint fogalmazható meg: ez a paraméter jelzi a kristályosodás végén, adott mennyiségû mushy olvadék (pl. 30%) kristályosodási zsugorodásának kompenzálásához szükséges olvadékmennyiséget. Az LMI 7 paraméter tehát egy adott olvadékmennyiségtõl zéró olvadékmennyiségig, azaz a teljes dermedésig értelmezett. Ez a paraméter azt is jelzi, hogyha egy adott szilárdfázismennyiség elérése után már nincs lehetõség olvadékáramlásra, akkor a bramma középvonalában mekkora lesz a zsugorodási üregek térfogatának összege. A szakirodalomban található olyan megfigyelés, hogy a mushy zónában általában 20–30% közötti olvadékfázismennyiség alatt lényegében megszûnnek az áramlások, vagyis az olvadék már kevéssé tud mozogni a dendrites hálózat üregrendszerében. A mozgásra még képes olvadékarány a dendrites szerkezet jellemzõitõl is függhet, de erre megbízható adatok nincsenek. Ha nincs olvadékutánpótlás, és a támgörgõkkel létrehozott alakváltozás sem kompenzálja a térfogatváltozást, akkor zsugorodási üregek képzõdnek. Az LMI modell szerint számítási sorozatot végeztünk, amely számításába a Dunaferrben gyártott 38 adagot vontunk be, három minõségcsoportból. A számítások során világossá vált, hogy a modell alapján becsült és a mért középvonali szegregáció közötti korrelációs együttható nagyon függ az LMI 7 paraméter értelmezési tartományának alsó határától, vagyis attól a mushy olvadéktartalom értékétõl, amely alatt a zsugorodási üregek képzõdése a domináns folyamat. A 4. ábra az LMI 7 paraméter értelmezési tartományának függvényében mutatja a becsült és mért szegregációs index közötti korrelációs együtthatót. A görbe maximumos jellegû, és a maximum 25–30% közötti olvadéktartalomnál van, ami jó egyezést mutat a szakirodalmi értékekkel. A maximum értékekhez tartozó értelmezési tartományra végzett számítások végeredménye az 5. ábrán látható. A három acélcsoportra meghatározott

5. ábra: A becsült és mért dúsulási index közötti kapcsolat a három, vizsgálatba bevont acélcsoport átlagos összetételével LMI 7 paraméter önmagában közel 70%-ban magyarázza a szegregációs index változását, ami igen jó érték a szegregációs index meghatározási bizonytalanságának tükrében. A három acélminõség-csoport kémiai összetétele az 1. táblázatban található. 1. táblázat: A vizsgált acélok kémiai összetétele c

Si

Mn

P

s

Al

0.065

0.040

0.506

0.007

0.005

0.036

0.010 1. csoport 12 db

Nb

esetek

0.128

0.028

0.380

0.008

0.009

0.040


0.149

0.195

1.368

0.011

0.008

0.038


4. ábra: A becsült és mért szegregációs index közötti korrelációs tényezõ az olvadékmennyiség függvényében

A támgörgõ-beállítás és a középvonali dúsulás szoros kapcsolatát jól jelzi a következõ néhány eredmény. Ha a 2/a. ábra zöld vonala szerinti névleges támgörgõ-beállítási értékeket vesszük figyelembe, akkor az LMI 7 paraméter magyarázó képessége mindössze 20%. Ha a 2/b. ábra adataira támaszkodunk (valós támgörgõrések), akkor 69%-ra nõ a magyarázóképesség, és ha a 2/c. ábra szerinti helyzetet (valós támgörgõ-pozíciók és a kihajlás együtt) vizsgáljuk, akkor ez az érték 69,7%-ra nõ. Ezek a számértékek azt támasztják alá, hogy a támgörgõ-beállítás a középvonali dúsulás szempontjából kiemelkedõ jelentõségû, ehhez képest a kihajlásból adódó hatás lényegesen kisebb. Az LMI modellel elvégzett vizsgálati eredmények alapján kicsit árnyaltabban lehet megfogalmazni a makrodúsulás és a középvonali dúsulás közötti különbséget. A kettõ sok vonatkozásban összekapcsolódik, de alapvetõ különbség, hogy a makrodúsulás az oldott elemek (pl. Mn), a kiválások (pl. NbC) és a zárványok (pl. MnS) bizonyos térrészekben történõ felszaporodásával jár, és ez a térrész magába foglalja a bramma középvonalát is. Az éles középvonali dúsulás kialakulásához a makrodúsulás jelenléte csak az egyik feltétel. A modellvizsgálatok, számítási eredmények, valamint metallográfiai vizsgálatok alapján bizonyítottnak tekinthetõ, hogy a kristályosodás befejezõ szakaszában az olvadék-utánpótlás megszûnése következtében — ami 20–30% olvadéktartalomnál következik be — a mikroüregek képzõdésének, vagyis a porózus szerkezet kialakulásának is nagy szerepe van. Az eddigi vizsgálatok szerint éles középvonali dúsulás akkor keletkezik, ha a makrodúsulás mellett mikrolunkerek képzõdésére is sor

126


kerül. Megjegyezzük, hogy a fentiek szerint értelmezett makrodúsulás és középvonali dúsulás között folyamatos átmenet tételezhetõ fel a mikroüregek szaporodásának függvényében. A zsugorodási üregek kiemelkedõ szerepére utal az az általános tapasztalat, hogy középvonali dúsulást tartalmazó brammákból készült durvalemezekben az ultrahangos vizsgálatokkal kimutatható folytonossági hiányok kiterjedése, jelenléte a lemez alakváltozásának függvénye. Minél erõteljesebb az alakváltozás, tehát minél vékonyabb a lemez, annál jobban csökken a folytonossági hiányok száma és kiterjedése. Az elvégzett metallográfiai vizsgálatok egyik alapvetõ megfigyelése, hogy a bramma kristályosodása során képzõdött mikroüregek egy része a hengerlés során nem tûnik el, azaz nem történik összehegedés. Megjegyezzük, hogy a scanning elektronmikroszkópos és mikroelemzéses vizsgálatok alapján a zsugorodási üregek belsõ felülete fémtiszta, így az összehegedést valószínûleg nem a belsõ felületi szennyezõdés akadályozza meg. A hengerelt termékek középvonalában — feltehetõen a mikroüregek elnyújtása, deformációja eredményeként — hajszálvékony folytonosságihiány-hálózat azonosítható, amely nagyon gyakran a középvonalban található zárványokkal is összeköttetésben van (lásd a 6. ábrát!). A középvonalban általában több a zárvány, ez természetes is, de nem okoz gondot, mivel nem szûnik meg a fémes alapanyagmátrix, és így ultrahangos vizsgálatokkal — extrém eseteket kivéve — nem is mutathatók ki. Azonban, ha elnyújtott vékony folytonosságihiány-hálózat alakul ki az össze nem hegedõ mikroüregek miatt, akkor egyrészt ultrahanggal kimutathatók, másrészt befolyásolják a feldúsult oldott elemek diffúzióval történõ kiegyenlítõdését

6. ábra A középvonali dúsulásban található zárványok és a folytonossági hiány Összefoglalva elmondhatjuk, az eredmények tükrében érthetõvé válik, hogy a gyártómûvek miért tesznek komoly erõfeszítéseket a középvonali dúsulások csökkentésére. A középvonali dúsulás drasztikus mértékben, irreverzibilisen tudja rontani az öntött termék felhasználhatóságát. A jelenség kialakulásában az acél típusán, és minõségén kívül igen lényeges szerepet játszik a támgörgõk állapota, az öntõgép beállítása, illetve a beállítás és az adott technológia összhangja. Ez utóbbi azt igazolja, hogy a folyamatos öntés összetett viszonyait csak a maguk komplexitásában, az acéltípus, a technológia és az öntõgép egységeként lehet kezelni.


A makrodúsulás és a középvonali dúsulás jellegének értelmezése kapcsán elmondottakból — öntéstechnológiai szempontból — az a következtetés szûrhetõ le, hogy öntés közben a lehetõségek végsõ határáig biztosítani kell a mushy zónában (likvidusz és szolidusz hõmérséklet közötti szakasz) levõ olvadék és a zóna feletti olvadék közötti áramlás lehetõségét, és el kell kerülni a szilárd fázis arányának 70%-nál nagyobb méretû lokális megnövekedését (az ún. hídképzõdést). Megemlítendõ, hogy — bár nehezen befolyásolható a mushy zónában levõ dendritek alkotta rész olvadékáramlással szembeni ellenállása — ennek alacsony értéke mindenképpen kedvezõ.

3. Olvadékáramlás a mushy zónában A brammák minõsége szempontjából meghatározó jelentõségû mindaz, ami az öntött szál mushy szakaszán belül történik. Ebben a tartományban a külsõ felületen kialakuló hûtési fluktuációk, a hirtelen változások kevésbé befolyásolják közvetlenül a kristályosodási front alakját, mivel a hõelvonás a több centiméter vastagságú, szilárd állapotú acélkérgen keresztül történik. A kristályosodó szál mushy szakaszának hossza, elhelyezkedése természetesen függ az öntés technológiai paramétereitõl, ezen belül a másodlagos hûtés jellemzõitõl, és természetesen az acél kémiai összetételétõl, hiszen alapvetõen ez határozza meg a likvidusz és a szolidusz hõmérsékleteket, és a köztük lévõ különbséget, azaz a mushy zóna hosszát. A vonatkozó szakirodalom alapján nem fogalmazható meg olyan, a gyakorlati viszonyokra alkalmazható modell, amelynek segítségével az öntött szál mushy zónájára nézve megbízható képet kapnánk az áramlási és koncentráció viszonyokra. A következõkben részletezett megközelítés ezt a hiányt — más alapokon — igyekszik részben pótolni. Az ISD Dunaferr két vertikális öntõgépén átlagosan mintegy 5 méter hosszúságúnak tekinthetõ az öntött szál azon szakasza, amelyre igaz, hogy a középvonalban a mushy állapot jellemzõ (ugyanez a jellemzõ pl. egy finnországi ívelt öntõgépre 10–15 méter). Fogadjuk el az elõzõ fejezetben részletezett feltevést, miszerint az olvadék szabad áramlására 30% körüli mushy olvadék tartalomig lehet számítani, és a mushy szakasz legelején a mushy olvadék maximális aránya pedig mintegy 60%. A 7. ábra tíz acéladag kristályosodásának esetére foglalja össze egy 97 támgörgõs öntõgépen kialakuló mushy zóna olvadéktartalmának változását, ami a fenti számokat alátámasztja. Ebben az esetben például a vertikális öntõgépre jellemzõ 5 m hosszúságú mushy szakasz két részre bontható. A felsõ 2,5 méteren az olvadék szabad áramlására még van lehetõség, az alsó 2,5 méteren viszont csak kényszerbõl, például a támgörgõk nyomó hatása miatt, jöhet létre olvadékáramlás. Az alsó 2,5 méteren ennek megfelelõen a domináns folyamat a fogyási üregek képzõdése, de közben az erõsen dúsult, ezért alacsonyabb szolidusz hõmérsékletû olvadéknak a fogyási üregekbe történõ részleges beszivárgása is megtörténik. Ezzel magyarázható több kutatónak az a megfigyelése, hogy a középvonali dúsulási zónában a dúsulási index korrelál a porozitással. Az, hogy milyen mértékben képzõdnek fogyási üregek, nagyrészt annak a függvénye, hogy a támgörgõk beállításából adódó összenyomás és a zsugorodásból adódó térfogatváltozás mennyi

127

de egyenletes támgörgõ résméret szûkítést (továbbiakban: konicitás) alkalmaztunk (9. ábra), amelyen az üzemszerûen alkalmazott résméretek alakulását is feltüntettük. A konicitások csökkenésének ütemét 0, 0.05, 0.1, 0.15, 0.2, 0.25, 0.30, 0.35, 0.40 mm/m értékûnek tételeztük fel.

7. ábra: A mushy olvadéktartalmának változása tíz különbözõ öntési esetben re van összhangban. Ezt a térfogatkülönbséget lehet alkalmazni a porozitás jellemzésére.

4. Porozitási és sebességeloszlási függvények

9. ábra: A fél résméret szûkítésének vizsgált variációi

A támgörgõ résméret és a belsõ minõségi jellemzõk közötti kapcsolatrendszert 9-féle résméret-változtatási variáció modellezésén keresztül térképeztük fel, állandósult állapotú öntési viszonyok feltételezésével. Minden esetben a 4 m-es meniszkusz szinttõl való távolságig a névleges támgörgõ-beállítást, majd attól kezdve különbözõ mértékû,

A 10. ábra diagramsorozata a fenti esetekre vonatkozó eredményeket foglalja össze. A diagramok felépítése hasonló: a vízszintes tengely a meniszkusztól való távolságot mutatja, a bal oldali tengelyen a két minõségi mérõszám (porozitás, sebesség), a jobb oldali tengelyen pedig, a feltételezett fél résméret változása látható. Az olvadék sebességét, a könnyebb áttekinthetõség érdekében, az eredeti értékek 5000-szereseként ábrázoltuk. A diagramokon a piros vonal a sebesség, a fekete vonal a porozitás értékének alakulását mutatja, a kék vonal pedig a résméret változását jelzi. Az olvadékmozgás pozitív értéke a mushy zónából való kinyomódást jelenti, a negatív érték az olvadéknak a mushy zónába történõ beszívását jelzi. Vizsgáljuk a sorozat elsõ — magyarázatokkal kiegészített — 10/1 ábráját. A támgörgõ-résméret (kék vonal) ebben az esetben 4 m-ig követi a névleges görgõbeállítást, majd ettõl kezdve 0 mm szûkülést mutat, azaz a résméret nem változik 4 m után az öntõgép hossza mentén. Az ábra függõleges tengelyén a sebesség (5000-szeres léptékben) és a porozitás van feltüntetve. A sebességfüggvény a szál mushy szakaszának elsõ felében, 60 és 30% közötti olvadék között értelmezett. Az elsõ érték megfelel a likvidusz hõmérsékletnek, a második pedig a likvidusz és szolidusz átlagának, azaz (Tlikv –Tszolidusz ) • (0,3/0,6) értéknek. A sebességfüggvény elsõ nem nulla értéke tehát a szál mushy szakaszának elsõ pontjában adódik, amikor a szál középvonali hõmérséklete eléri a likviduszt. Ekkor a sebesség értéke negatív, vagyis az olvadék a húzógörgõk irányába áramlik. 6000 mm-es távolságban pl. az olvasható le, hogy az áramlás még mindig negatív, sõt az egész értelmezési tartományban olvadékbeszívás történik. A sebességfüggvény utolsó pontja (30% mushy olvadékaránynál) nulla értéket mutat. Ettõl a ponttól a szoliduszra számított tócsamélységig értelmezett a porozitásfüggvény. Értelemszerûen ez a függvény csak pozitív (esetleg nulla) lehet. Minél nagyobb az értéke, annál nagyobb arányban alakul ki porozitás, amelynek brammában megmaradó nagysága a függvény utolsó pontjának értékével jellemezhetõ. Dúsulási szempontból az a kedvezõ, ha a sebességfüggvény zérus (sem

128


A továbbiakban néhány példa segítségével azt mutatjuk be, hogy az elõzõkben meghatározott porozitást és olvadékáramlást jellemzõ paraméterek hogyan változnak az öntési paraméterek és az öntõgép jellemzõi függvényében. Az elemzés az ISD Dunaferr öntõgépein megvalósuló viszonyok figyelembe vételével történt. A két vertikális öntõgép állandó névleges támgörgõbeállítási távolságokkal üzemel. Ezek a távolságok a meniszkusz szinttõl való távolság függvényében változnak a 8. ábrán látható módon. A támgörgõ-távolságok beállítása a támgörgõ szekciók szerelésekor történik, a valós görgõtávolságok idõszakos, rendszeres ellenõrzésére nincs lehetõség.

8. ábra: A vertikális öntõgép névleges fél résméretei

10/1 ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0 mm/m)

10/4 ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0,15 mm/m)

olvadékbeszívás, sem -kinyomás nem történik) és a porozitásfüggvény is zérus (a kristályosodás alatti térfogatváltozás a támgörgõ-távolságok szûkülésével kompenzálódik). A 10/2-10/9 ábrákon követhetõ a támgörgõrés csökkenési ütemének hatása a két jellemzõre. Ahogy növekszik a konicitás, a sebességek egyre inkább a pozitív tartományba





csúsznak, vagyis a mushy zónából való olvadék kinyomódás lesz domináns, és ezzel párhuzamosan csökken a porozitás értéke. A 10/10 ábra a 8. ábrán bemutatott — a Dunaferr öntõgépeire érvényes — névleges támgörgõ-beállítás esetére vonatkozó értékeket mutatja. A sebességfüggvényben


129

10/7 ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetria síkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0,3 mm/m)

10/10 ábra A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás a névleges értékû) egy diagramon mutatja be a sebességfüggvény alakulását. A legkedvezõbb esetnek a 0,2 mm/m-es beállítás tûnik, amelynél pozitív értékû a sebesség, de nagyon közel esik a zérus értékhez. Az is megállapítható, hogy a névleges beállítás relatíve nagy, kifelé irányuló olvadékáramlást idéz elõ. A porozitásértékek összehasonlítását mutatja a 12.

10/8 ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetria síkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0,35 mm/m)

11. ábra: A sebességi függvény alakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában különbözõ támgörgõrésszûkülések esetén

10/9 ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ kialakulása a lemezbuga szimmetria síkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0,4 mm/m) több — a támgörgõrések pillanatnyi helyzetével összefüggõ — szakasz azonosítható. Összességében a sebesség végig pozitív, vagyis a meniszkusz irányába történõ olvadékkinyomódás a domináló folyamat. A számítási eredmények könnyebb összehasonlíthatósága céljából készült a 11. ábra, amely a vizsgált 10 esetre

12. ábra: A porozitási függvény alakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában különbözõ támgörgõrésszûkülések esetén

130


ábra. Ahogy csökken a konicitás, egyre kisebb lesz a porozitás, de még 0,4 mm/m résméretcsökkenés esetén is csak kb. a felére csökken a mérõszáma a 0 konicitású helyzethez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a porozitás lényeges csökkentéséhez további réscsökkentésre van szükség. 4.1. Anomáliák a résméret-beállításban Az elõzõ fejezetben bemutatott esetekben a résméret csökkenési üteme változott ugyan, de a csökkenés üteme minden esetben konstans volt. Vizsgáltuk a továbbiakban, hogy a támgörgõk beállításának estleges anomáliái — kopás, beállítási hiba, csapágyhiba — hogyan befolyásolják a sebességi és porozitási függvények alakját és végsõ értékeit. Mint említettük, a 0,2 mm/m-es konicitásbeállítás tûnik az olvadékáramlás szempontjából megfelelõnek. Bizonyos kristályosodási szakaszig legyen a konicitás 0,2 mm/m, majd tételezzünk fel valamilyen támgörgõ-beállítási hibát, amely megzavarja a rés csökkenési ütemének egyenletességét. Az elsõ esetben legyen minden támgörgõ megfelelõ pozícióban, csak kettõ, a meniszkusz szinttõl 6870, illetve 9320 mm-nél található görgõknél tételezzünk fel beállítási hibát. Legyenek ezek a görgõk a névleges helyzetüknél fél mm-rel távolabb a bramma felületétõl (a számítás kódja 02var1). A két hibásan beállított görgõt

15. ábra: A porozitási és sebességi jellemzõ alakulása a lemezbuga szimmetriasíkjában (14-es állandósult állapot, 4 m-tõl a résváltozás 0,2 mm/m, 3 variáció)



úgy választottuk ki, hogy az egyik a sebesség-, a másik a porozitási függvény értelmezési tartományába essen. A számításnál az állandósult állapot fennállását most is feltételeztük. A számítás eredményét a 13. ábra mutatja. Jól látható, hogy egy görgõ fél mm-es pozicionálási hibája elsõsorban az olvadékáramlási sebességben okoz drasztikus változást. A második esetben ugyanezen támgörgõknél ugyanilyen mértékû, csak ellentétes irányú beállítási hibát tételezünk fel, vagyis legyenek a görgõk fél mm-rel közelebb a brammafelülethez. Az eredmények a 14. ábrán láthatók. A következõ két esetben tételezzük fel, hogy 4 mtõl 5494 m-ig 0,2 mm/m, ezt követõen zérus konicitás mûködik. A 6870 és 9320 mm-nél található görgõk legyenek megint hibásan pozicionálva, vagyis az egyik esetben fél mm-rel távolabb, a másikban fél mm-rel közelebb a névleges értékhez viszonyítva. A számítások eredményeit a 15. és a 16. ábrák mutatják. Az ábrák alapján megállapítható, hogy a sebességfüggvény, vagyis az olvadékáramlás iránya és sebessége nagyon érzékenyen reagál a támgörgõ beállítására, egyegy támgörgõ hibás helyzete extrém áramlási képet hoz létre. A porozitás végsõ értéke minden esetben rosszabb, mint a 0,2 mm/m alapesetben, függetlenül attól, hogy milyen irányú a támgörgõ hibás pozicionálása.


131


Vizsgáljuk meg a továbbiakban, milyen hatással van a támgörgõk excentricitása a sebesség- és porozitási függvények alakulására. A tapasztalatok és a szakirodalom utalásai szerint a támgörgõk excentricitására osztatlan támgörgõ-konstrukció esetén mindenképpen számítani kell. Az excentricitás miatt periodikusan változik a résméret, amely egy támgörgõ esetében periodikusan változó sebesség- és porozitásfüggvényt generál. Munkánk során a hétgörgõs szekcióba tartozó egyik támgörgõn végzett, mintegy 2 órás mérési sorozat kétféle excentricitást mutatott ki. Egyrészt — feltehetõen egyik oldali csapágy hibája miatt — létrejött egy 0,3 mm körüli résméret-ingadozás, amely a támgörgõ egy körülfordulása alatt kilencszer ismétlõdött, másrészt azonosítható volt a támgörgõ saját excentricitása is, mértéke 0,08–0,1 mm. Az elõzõ fejezetben elmondottak alapján az ilyen mértékû támgörgõ-beállítási hibák is erõteljesen módosítják a sebesség és porozitás alakulását. Végezetül vizsgáljuk, hogy a támgörgõk közötti szálkihajlás milyen hatással van az olvadékáramlási és a porozitási viszonyokra, mivel a szál belsejében az olvadék rendelkezésére álló hely megváltozik. A 17. ábra a 0,2 mm/m-es konicitás esetére mutatja a résméretviszonyokat. A piros vonal a kihajlással együtt ábrázolja a résméretet, illetve a bramma külsõ kontúrját. Az olvadékáramlási

19. ábra: A kihajlás hatása a porozitási jellemzõre (14-es jelû számítás, 0,2 mm/m állandósult állapot)

20. ábra: A kihajlás hatása a támgörgõk közötti látszólagos résméret alakulására (14-es jelû számítás, névleges beállítás, állandósult állapot)

17. ábra: A kihajlás hatása a támgörgõk közötti látszólagos résméret alakulására (14-es jelû számítás, 0,2 mm/m, állandósult állapot)

sebességre gyakorolt hatás ebben az esetben is drasztikus, a 18. ábra szerint megduplázódik. Illetve ingadozása is nagyon erõteljes. A dermedés utolsó szakaszában, a mushy zónánál a kihajlás már nem nagy, ezért a porozitási függvényre gyakorolt hatása nem túl erõs (19. ábra). A 20. ábra a névleges görgõrés beállítása esetén (a Dunaferr

18. ábra: A kihajlás hatása a relatív olvadékáramlási sebességre (14-es jelû számítás, 0,2 mm/m, állandósult állapot)

20/1 ábra: A kihajlás hatása a relatív olvadékáramlási sebességre (14-es jelû számítás, névleges beállítás, állandósult állapot)

132


20/2 ábra: A kihajlás hatása a porozitási mérõszámra (14-es jelû számítás, névleges beállítás, állandósult állapot)

21. ábra: A jelenlegi támgörgõ-beállítás jellegzetes tartományai

2. táblázat: A támgörgõk konicitásának változása az öntõgépen Szakasz jele

0

1

I.

2

II.

3.

III.

4.

IV.

5.

Résméret-szûkülés Résméret-szûkülés üteme üteme

Távolság

Félrés

Delta rés

Delta táv.

mm

Mm

mm

mm

mm/mm

mm/m

0

120

0,2

600

0,000333333

0,33333

600

119,8 0,3

442

0,000678733

0,67873

0

222

0

0

1

2200

0,000454545

0,45455

0

530

0

0

0,5

1500

0,000333333

0,33333

0

326

0

0

1

1400

0,000714286

0,71429

0

350

0

0

0,5

2450

0,000204082

0,20408

600

119,8

1042

119,5

1042

119,5

1264

119,5

1264

119,5

3464

118,5

3464

118,5

3994

118,5

3994

118,5

5494

118

5494

118

5820

118

5820

118

7220

117

7220

117

7570

117

7570

117

10020

116,5


133

résbeállítása) mutatja a kialakuló viszonyokat. A sebességfüggvényben csak kicsi hatása van a kihajlásnak (20/1 ábra). A viszonylag kisebb hatás azzal magyarázható, hogy a névleges beállításnál már eleve nagy az olvadék kifelé irányuló sebessége, így arra szuperponálódó, az elõzõvel nagyságrendileg megegyezõ hatás relatíve kisebb befolyást gyakorol a sebességeloszlásra. A porozitás is csak kismértékben növekszik a kihajlás miatt (20/2 ábra).

5. A modellezés eredményei alapján megfogalmazható következtetések Ebben a fejezetben néhány, a bemutatott kutatási tevékenység alapján megfogalmazott gondolatot ismertetünk az ISD Dunaferr vertikális öntõgépének mûködésével kapcsolatban, elsõsorban a brammák belsõ szerkezetére ható tényezõk tekintetében. Az olvadéktócsa helyzete — a metallurgiai hossz — öntési esetenként változhat, ezért a brammák belsõ minõségének, a minõség stabilitásának és tervezhetõségének javítása érdekében az alábbi megfontolások javasolhatók. A) A brammák belsõ minõsége szempontjából nem szerencsés a jelenlegi névleges támgörgõ-beállítás. Egy-egy szekció utolsó és a rákövetkezõ szekció elsõ támgörgõjének résmérete azonos, ami törést eredményez a résméret változásában. A 21. ábrán jelölt vízszintes szakaszoknak eltérõ a jelentõsége és szerepe. Az ábrán I.-sel jelölt szakasz abban a tartományban van, ahol még vékony a kéreg, és a brammák belsejében nem csak mushy, hanem tiszta olvadék is van. Ezért ez különösebben nem befolyásolja a belsõ minõséget. A II., III. és IV. szakaszok az öntési viszonyoktól függõen, állandósult öntési állapotban is komoly gondokat okozhatnak. Ezek a vízszintes szakaszok akár az olvadékáramlásos, akár a porozitásképzõdés kritikus kristályosodási tartományba esnek, mindenképpen zavart okoznak. Az olvadékáramlás szempontjából kritikus szakaszban az olvadékbeszívás irányába módosítják a sebességi viszonyokat, ha pedig a porozitásképzõdés a domináns folyamat, akkor bizonyosan növekszik a porozitás mértéke. B) A második lényeges észrevétel, hogy a támgörgõbeállítás konicitása nem következetes. A 21. ábrán 0–5-ig beszámozott szakaszokban a konicitás a 2. táblázatban található módon változik. A táblázat adatai mutatják, hogy az 1., 2., 3. és 4. szakaszokban nincs következetesség a konicitásbeállításban, értékük nagyon változatos, pl. a 4. szakasz nagyon erõteljes, 0,7 mm/m konicitású, majd az 5. szakaszban igen enyhe, 0,2 mm/m konicitású szakasz követi. Makrodúsulási, belsõ minõségi szempontból a számítások alapján az tûnik célszerûnek, ha a konicitás konstans a kristályosodás szempontjából kritikus tartományban, vagy enyhén növekszik az öntõgép hossza mentén. Hasonló elgondolás látható a külföldi, ívelt öntõgép résbeállításának elvében. A 2/a. ábrán látható névleges rés beállításban három szakasz különböztethetõ meg. 3 m-ig erõteljes a támgörgõk zárása, majd ettõl 13 m-ig nagyon enyhe. Ebben a szakaszban még tiszta olvadék van a szál belsejében. Ezt követõen lényegesen erõteljesebb a rések szûkülése, és gyakorlatilag egyenletes. Ebben a tartományban történik a mushy

134

zóna megdermedése. Természetesen egy íves öntõgép 30 m-es hasznos hosszán más konicitási értékek tekinthetõk optimálisnak, mint egy vertikális gépen, itt csak a résállítás elveire hívtuk fel a figyelmet. C) A Dunaferr vertikális öntõgépeinek névleges résbeállítása a konkrét konicitási értékek alapján a következõk szerint ítélhetõk meg. A 10. ábra diagramsorozatát, valamint a számítási eseteket tanulmányozva megállapítható, hogy a névleges résbeállítás esetén (10/10 ábra) a mushy zónából kifelé irányuló olvadékáramlásra kerül sor. Ennek intenzitása viszonylag nagy. Némileg csökkentett konicitásbeállítással meg lehetne közelíteni a zérus pozitív értéket. Ugyanakkor a porozitási érték csökkentéséhez még a névleges beállításnál is nagyobb konicitásra lenne szükség (lásd 10. ábra sorozatot!). Ez azt jelenti, hogy a két követelmény együttes kielégítése csak kompromisszumos megoldással valósítható meg. (Kedvezõbb lenne a helyzet például, ha a 21. ábrán a 4-es és 5-ös jelzésû szakaszok konicitását felcserélnénk.) Az A.) és B.) pontokban elmondottak figyelembe vételével a jelenleg beállított átlagos konicitási érték jó kiindulási alapnak tekinthetõ. D) A támgörgõk résméretében a beállítási hibák erõteljesen, de nem egyértelmûen befolyásolják a brammák belsõ minõségének jellemzõit. A 13–20. ábrasorozatok alapján megállapítható, hogy egy-egy hibás támgörgõ-beállítás elsõsorban az olvadékáramlási képet befolyásolja nagyon drasztikusan. Az ilyenfajta ingadozó olvadékáramlási kép makrodúsulást elõsegítõ hatású. Hibás beállítású támgörgõ jelenléte a porozitás mértékére is hatással van, de hatása kevésbé markáns. A támgörgõk kopása, üzem közbeni esetleges elmozdulása a görgõk hibás beállításához hasonló hibák megjelenését eredményezi. Ezekben az esetekben az olvadékáramlás mértéke és a porozitás nagysága attól függ, hogy a kritikus kristályosodási szakasz melyik (milyen helyzetû) támgörgõszakaszra esik. Az estek részletesen vizsgálhatók a számítógépes modellel. E) A ciklikus beállítási hibák (excentricitás, csapágyhiba) elõfordulásának valószínûsége véleményünk szerint számottevõ. A ciklikus jellegû hibák drasztikusan és ciklikusan változtatják meg mind az olvadékáramlási, mind a porozitásképzõdési viszonyokat. A ciklikus és nem ciklikus beállítási hibák okozta dúsulási jellemzõk változása meghaladhatja, de legalább olyan nagyságrendû lehet, mint a technológiai jellemzõk ( pl. a szekunder hûtési stratégia módosítása) változásából adódó hatás. Mindezek alapján hangsúlyozzuk, hogy a brammák belsõ minõségének kézben tartása és tervezhetõsége szempontjából a támgörgõk pontos és hibamentes beállítása, üzemközi ellenõrzése elsõdleges fontosságú.

6. Összefoglalás A tanulmányban ismertetett kutatási tevékenység a folyamatosan öntött lemezbugákban kialakuló középvonali dúsulás természetének feltárására, a kialakulás feltételrendszerének pontosítására irányult. A fenti célok eléréséhez nagymértékben támaszkodtunk az ipari folyamatos öntõmûvek és hengermûvek tapasztalataira, üzemi méréseire, melyek értelmezését és feldolgozását — empirikus


elemeket is tartalmazó — matematikai modellek segítségével végeztük. A középvonali dúsulás kialakulási mechanizmusainak tisztázásához a folyamatos öntés viszonyainak összetett elemzése, vagyis az acéltípus, a technológia és az öntõgép — mint komplex rendszer — együttes kezelése szükséges. Az üzemi adatok statisztikai feldolgozása, illetve az LMIparaméter számításba történõ bevonása eredményeként az a következtetés is levonható volt, hogy az üzemi és laboratóriumi gyakorlatban alkalmazott sósavas makromaratásos eljárással meghatározott dúsulási index lényegében a lemezbuga belsejében maradó folytonossági hiány kiterjedését jellemzi, vagyis a középvonali dúsulásra megfogalmazott kettõs kritérium — a szennyezõ, ötvözõ elemek dúsulása és a folytonossági hiányok jelenléte — közül elsõsorban ez utóbbira jellemzõ. Az így meghatározott dúsulási index áttételesen az acél kémiai összetételétõl is függ, hiszen a zsugorodás mértéke, a mushy permeabilitása is függvénye a kémiai összetételnek. Az LMI-modell alkalmazásából adódó új és legfontosabb eredményeknek az alábbiak tekinthetõk: • egyértelmûen tisztázódott, hogy a középvonali dúsulás két részfolyamat, a makrodúsulás és/vagy mikroüregek együttes képzõdésének eredménye, • a folyamatos öntés vizsgált viszonyrendszere mellett valószínûsíthetõ, hogy a zsugorodást kompenzáló olvadékáramlás 30% körüli mushy olvadéktartalomnál gyakorlatilag megszûnik, • valószínûsíthetõ, hogy a középvonali dúsulás minõsítésére alkalmazott sósavas makromaratási eljárás elsõsorban a folytonossági hiányok jelenlétére érzékeny, • az LMI-modell alkalmazásával a valós öntési viszonyok között várható porozitási mérték és a mushy olvadékáramlási viszonyok számszerûen is jellemezhetõk, • a kidolgozott módszerrel lehetõség nyílik — adott összetételû acél esetén — a porozitási mérték csökkentése érdekében a támgörgõrés-beállítás és a technológia összhangjának megteremtésére.


Részletesen megvizsgáltuk, hogy a középvonali dúsulással kapcsolatosan definiált két jellemzõ, a porozitási mérõszám és a relatívsebesség-eloszlás milyen módon változik a kristályosodási, öntési paraméterek, valamint az öntõgép-résméret beállításainak függvényében. A bemutatott számítási eljárás állandósult állapotú viszonyok között kiterjeszthetõ a lemezbramma több, hosszirányú (öntési irányú) metszetére, ez a porozitási és áramlási viszonyok háromdimenziós jellegû vizsgálatát teszi lehetõvé. Ugyanakkor a „belsõ minõséget” jellemzõ paraméterek nem állandósult öntési viszonyok feltételezése esetén is meghatározhatók, így a tranziens öntési folyamatok, a gyorsítások, lassítások és az ún. végszálkiadás speciális esetei is jellemezhetõvé válnak. A matematikai modell alkalmazásával, vagyis a porozitási mérõszám és a relatív sebességeloszlás értékelésével lehetõség nyílik az acélminõség, az öntési technológia és az öntõgép gépészeti beállítása és állapota közötti összhang értékelésére, illetve minõsítésére. A vertikális öntés rendszerébõl és sajátosságaiból adódóan nem lehet és nem is célszerû a különbözõ öntési esetekben (brammaméret, minõség, nem állandósult viszonyok) a folyamatokat állandó felületi hõmérséklet-eloszlásra, vagyis közel állandó tócsamélységértékre szabályozni. A bemutatott esetek elemzése alapján nagyon konkrét javaslatok tehetõk a támgörgõ-beállítási stratégiára vonatkozóan, figyelembe véve a vertikális öntés technológiai adottságait, vagyis azt, hogy a különbözõ szelvények állandósult állapotú öntése, valamint a tranziens öntési viszonyok között a tócsa pozíciója változik az öntõgépen belül.

135

Orova István, Hajdics László, Fenyõsi Márta, Polányi Zoltán, Horváth Tibor, Liszonyi Zoltán*

A kohókokszgyártás 2000-tõl 2010-ig a 60 éves Dunaferrben A Dunaferr 60 éves jubileuma kapcsán összefoglaljuk a Kokszoló 2000 és 2010 közötti idõszakának fontosabb eseményeit. Ezt az idõszakot meghatározza a III. sz. kokszolóblokk újjáépítése, és a szigorodó környezetvédelmi elõírásoknak való megfelelés kényszere, ezért az ezekkel kapcsolatos történéseket részletesebben mutatjuk be.

Visszatekintés a kezdetekre A Sztálin Vasmû Kokszoló és Vegyi Mûvének alapítási határozata 1953. október 2-án született meg. Az akkori politikai és gazdasági helyzet nem tette lehetõvé a beruházás zavartalan mentét. Emlékezetes dátum 1954. július 13án, amikor déli 12 órakor bejelentésre került, hogy a kokszoló építési munkáit ideiglenesen leállítják. Az építkezés 1955-ben újraindult. A kokszolómû I. számú blokkjának felfûtését 1956. március 19-én megkezdték.

Connected to the 60 years jubilee of Dunaferr the article sums up the main events of the Coking Plant for the period 2000-2010. This period is determined by the reconstruction of the coke oven block number 3 and the necessity to correspond to the tightening environment rules, thus the events in connection with these it will be presented in more detail.

Az elsõ adag izzó kohókoksz kitolására 1956. július 6-án üzemi körben, az ünnepélyes avatásra pedig két nap múlva, július 8-án, vasárnap került sor. A kokszoláshoz szükséges pécsi és cseh szenet a szénelõkészítõ üzem elsõként 1956 áprilisában fogadta. Komlóról 1956. május 27-én indult az elsõ szénszállítmány a Sztálin Vasmû részére. Az üzem 1956. júliusában adott szenet a szénmosóba. Július elsõ napjaiban adták fel az elsõ szénelegyet a kemenceüzemi széntoronyba. A képen az I. sz. blokk látható (1956). A II. számú blokk építése 1959-ben folytatódott. A benzolkinyerõ, benzolfinomító és a kátrányüzem területén a beruházás folytatása 1957 második negyedévétõl újraindult. A II. számú blokk üzembe helyezésére 1960. július 14-én került sor. A két blokk tervezett termelési kapacitása 540 kt/év összes kokszból. A kokszolás során keletkezõ nyers kamragáz tisztításának elsõ lépcsõjét a gázkondenzációs üzem végzi. Az üzemet szovjet tervek alapján, az I. számú kemenceblokkal párhuzamosan építették. Feladata a kamragáz hûtése és a kikondenzálódott kátrány leválasztása volt. Ebben az üzemben történt a gáz ammóniatartalmának eltávolítása is. A kénsavval történõ ammóniakinyerés termékét (ammónium-szulfát) mûtrágyaként, mezõgazdasági célra használták fel. A kamragázban lévõ naftalin és benzol homológok kinyerése — elsõként gázolajos abszorpcióval — 1957. decemberében indult meg. A gáztisztítás a három különálló üzemet magába foglaló Gáztisztító üzemekben fejezõdött be. Technológiai sorrendben: Thylox rendszerû gázkéntelenítõ, azaz Kénüzem, a Budapest gázellátásában részt vevõ Távgáz üzem és az 1977 májusában leállított Városi Gáztisztító–Gázellátó üzem. A benzolfinomító üzembe helyezését 1958 júliusában kezdték meg. A benzolkinyerõbõl átvett nyers benzolt desztillációval finomították, kristálybenzol, xilol és szolventnafta termékekre. A kátrányfeldolgozó üzemet a Dunai Vasmû és az ország gázgyáraiban termelt nyers kátrány feldolgozására tervezték. Az üzem építése 1959 õszére fejezõdött be. A

* Orova István, ügyvezetõ igazgató, ISD Kokszoló Kft. • Hajdics László, technológiai és IMKIR fõosztályvezetõ • Fenyõsi Márta, bér- és munkaügyi osztályvezetõ • Polányi Zoltán, tecnológiai osztályvezetõ • Horváth Tibor, IMKIR osztályvezetõ • Liszonyi Zoltán, környezetirányítási munkatárs, ISD Kokszoló Kft.

136


fõbb kátránytermékek: szurok, fatelítõ olaj és préselt naftalin volt. A hazai kokszgyártás továbbfejlesztésének szükségességét a KGM által készített fejlesztési cél alapján az Állami Tervbizottság 1974 augusztusában döntötte el. Az új kokszolómû megvalósításához 1978. április 4-én a szovjet Tyazspromexport szállítási készséget jelentett be. A NIKEX külkervállalat 1979. június 7-én aláírta a kokszolómû berendezéseire vonatkozó elõszállítási szerzõdést. A beruházási javaslatok mûszaki tartalma a következõket tartalmazta: — Szénelõkészítõ üzem: 1300 kt/év koksztermeléshez szükséges szénelegy elõkészítése és tárolása a szükséges bõvítésekkel és korszerûsítésekkel. — Kokszoló üzem: új III. blokk 1000 kt/év termeléssel — Száraz kokszoltó üzem: új üzem, 1300 kt/év kapacitással — Kokszosztályozó üzem: új üzem, 1300 kt/év kapacitással — Gáztisztító és melléktermék üzemek: részben új, részben korszerûsített üzemrészek, 1300 kt/év kapacitással. — Technológiai víztisztító üzem: új létesítmény, 1300 kt/év koksz termelésekor keletkezõ technológiai víz tisztítására. A I. számú kokszoló blokkot 1956-ban helyezték üzembe. Az ilyen típusú blokkok tervezett élettartama 20–25 év. Ez a blokk közel 30 évig üzemelt, de ennek az idõszaknak a végén komoly károsodások jelentkeztek a blokk állapotában. Közben 1982-ben megkezdõdött a III. sz. blokk beruházás megvalósítása. Az új, 7 méter kamramagasságú blokk felfûtéséhez szükséges kamragáz biztosítása érdekében az 1985–86-os évek során az I. blokk falazata átépítésre került. A 65 kamrából álló, 7 méter magas kokszolóblokk tûzálló falazatának szárításához és felfûtéséhez kiépített „fûtõkályhák” begyújtása 1986. augusztus 29-én történt. Az elsõ kokszkitolásra 1986. november 13-án került sor. Az új létesítményeket ünnepélyes keretek között, 1986. november 16-án adták át a termelésnek. A kokszpiaci helyzet megváltozása miatt a II. számú blokkot 1987-ben le kellett állítani. Környezetvédelmi okok miatt (savgyanta elhelyezése) a nyers benzol feldolgozása leállt, és finomítás nélkül értékesítésre kerül. A kátrányfeldolgozás 2003 közepéig tartott. Az üzem elavultsága miatt leállításra került, a nyers kátrány külföldi feldolgozók részére értékesítésre kerül. A szénmosó és szárító üzem 1990. február 2-án leállt. A pécsi szén még 1993-ig érkezett a kokszolómûbe. A zavartalan koksztermelés az I. és III. sz. blokkokon 2000 végéig tartott. Ekkor azonban megkezdõdött a III. számú blokk állapotának rohamos romlása. A blokk tényleges kapacitását eredetileg — 16 órás kigázosítás mellett — 850 kt/évben határozták meg, az élettartamát 14–15 évre prognosztizálták. 2001 végére a fûtõfalak egyre rosszabb állapotba kerültek, elsõsorban a középsõ töltõnyílás alatti részen. Egyre több részlegesen tölthetõ kamra volt. Ez a kátrány polimerizációjához vezetett, rengeteg volt a dugulás a gázrendszeren. Az egész blokk lángokban állt, mert a felszálló csöveket fel kellett nyitni. Szörnyû idõszak következett. A koszolóhoz való hûség és a felújításban való bizakodás tartotta a lelket a blokktetõn dolgozókban.


A III. sz. kokszolóblokk felújítási szerzõdésének aláírása Több tanulmány és elõterjesztés készült a blokk javítási lehetõségeinek elemzésére, de a részleges kamrafalátépítések, ill. egyéb melegjavítási technológiák az idõ elõrehaladtával — a falazat állapotának gyorsuló romlása miatt — lehetetlenné váltak. 2002-ben végre az állami vagyonkezelõ szervezetnél megszületett a döntés, 2002. márc. 8-án szerzõdés aláírásával megkezdõdött a blokk rosszabb felének (III/2-es blokkszakasz) kamrafalazat-átépítése.

A Kokszoló újraéledése, a III. sz. blokk átépítése A III. sz. kokszolóblokk termelésének alakulását a kezdetektõl az 1. ábra mutatja be. A III. számú blokkon korábban a termelés közel 800 kt/év volt, de a 2001. évben — az elõállt romlási folyamat (repedések, kamrafalbedõlések, kamraberagadások) miatt — már alig haladta meg a 420 kt-t. A 2002. évre tervezett termelési szint megállapításánál már figyelembe kellett venni a III/2. blokkszakasz leállítását és átépítését. A koksztermelés drasztikus csökkenése gazdaságilag is megrendítette a Dunaferrt. A kokszoló nem tudta a kohók kokszigényét kielégíteni. A kokszhiányt az egyre dráguló importból kellett fedezni. A kohók kokszigénye 2002. évben 702 kt volt, amelyet a III. blokkon termelt száraz kohókokszból (161 kt), az I. blokkon termelt nedves kokszból (171 kt) és (lengyel, orosz, szlovák) importból (370 kt) lehetett kielégíteni.

1. ábra: A Kokszoló termelése 1986–2010. évben

137

2. ábra: A III. blokk elvi sémája (keresztmetszet) A III. blokk alsó gázbevezetésû, páros fûtõcsatornázású, regeneratív fûtésû, két gázgyûjtõs kemence. A kemence elvi sémáját a kiszolgáló gépekkel a 2. ábra mutatja. A kemence fûtõ- és gázgyûjtõrendszere két külön üzemeltethetõ szakaszra osztja a blokkot, ami lehetõvé tette a két blokkrész önálló átépítését. Az anyagi korlátok és a termelési kényszer miatt 2002 elején csak a rosszabbik félblokk (III/2. szakasz) lehûtés utáni átépítésérõl született döntés. A blokk felének lehûtése elõtt annak másik felén (III/1. szakasz) falvégátépítéseket és intenzívebb keramikus hegesztéses javításokat kellett végrehajtani a termelõképesség idõleges (és részleges) fenntartása érdekében. A melegjavítás során 15 db kamra falvégeinek átépítése történt meg 4–6 fûtõcsatorna mélységben szilika- és samott-téglák felhasználásával. A kamrafal végeinek átépítését a 3. ábra mutatja be. Ezzel a javítással a korábban már üzemen kívül került kamrák újra termelésbe álltak. A melegjavítás befejezése után megkezdõdött a III/2. szakasz programozott és irányított hûtése. A III. kokszoló blokk felújításának szakaszait a 4. ábra mutatja. A bontás megkezdése elõtt egy provizórikus szalagrendszert kellett kiépíteni az üzemelõ rész szénellátásának biztosítására (5. ábra). Az III/1-es blokkszakasz üzembiztos szénellátásának megoldását követõen megkezdõdött a fûtõfalak bontása, ezzel párhuzamosan a regenerátorokat is megbontották (6. ábra). A kiszedett rácstéglák állapotát ellenõrizték, s mintegy 75%-át visszaépítésre alkalmasnak ítélték. A

3. ábra: Kamrafalvég átépítése

138


4. ábra: A III. blokk átépítésének sematikus ábrája (felülnézet)

5. ábra: Provizórikus szénszállító szalagrendszer regenerátor válaszfalakon lévõ repedések, téglakimozdulások javítását az átépítés keretében elvégezték. A falazás megkezdése elõtt védõcsarnokot kellett építeni az átépítendõ blokkrész fölé, hogy az új falazatot meg lehessen védeni az idõjárás viszontagságaitól. A csarnok fûtését is meg kellett oldani a téli fagyok miatt, ugyanis a friss falazat hõmérsékletét + 5 °C felett kell tartani. A régi tûzálló falazatot a regenerátor szintig bontották le, majd pótolták a regenerátor boltozatánál lévõ téglákat. Ezzel egy idõben már megkezdõdött a kamrafalak építése is. Összesen közel 7000 tonna tûzálló téglát kellett beépíteni, ebbõl 5000 tonna a szilikatégla, 2000 tonna a samotttégla. A beépítéshez 800 tonna habarcsot is felhasználtak. A falazatot kb. 750 fajta téglából rakták össze. A feladat megoldásában jó partnernek bizonyultak a Logisztikai Kft. szakemberei. A regenerátorok fölötti téglasor kijavítása, a régi falszakasz induló síkjának javítása után november elején kezdõdött meg a beruházás látványos része, az új fûtõfalak felhúzása, melyen már 130 ember dolgozott folyamatosan.


6. ábra: Regenerátor 3 csatorna mélységig kibontva A falak építése speciális forgórendszerben történt, azaz háromnaponként tértek vissza ugyanahhoz a fûtõfalhoz a kõmûvesek, mert ennyi idõ kell ahhoz, hogy a felhúzott fal kellõ kötési szilárdságot érjen el, és az új téglasorok felrakhatók legyenek (7–8. ábra). Az elvégzett munka átvétele naponta a Kokszhimstancija és a DBK-Kokszoló Kft. tapasztalt szakemberei által közösen történt. A kritikus szakaszokat a német

139

Ez a kivitel megteremtette a késõbbi automatizálás lehetõségét is. — Új konstrukciójú biztonsági fáklyák épültek, amelyek üzemzavaros helyzetben automatikusan biztosítják a gáz elvezetését és begyújtását. — Az ankeroszlopok fejrésze korszerûbb kivitelû lett, és a korábbinál jobb, könnyebben szabályozható ankercsavarok alkalmazására is sor került. — A gázemisszió csökkentése végett új ajtókeretek és korszerûbb ajtószerkezetek kerültek felszerelésre. A felhasznált alapanyagok jó minõsége nagyon fontos. A kemence falazati részei szilika-, a regenerátor rácskövei samott-téglából épültek. Különösen fontos, hogy a beépítésre kerülõ szilikatéglák és -habarcsok mindenben feleljenek meg a minõségi elõírásoknak. A leszállított tûzállóanyagok minõség-ellenõrzését magyar laboratóriumokban végezték el. Az átépítésnél MDK-1 típusú, elõre csomagolt száraz szilikahabarcsot használtak.

7. ábra: Téglák sorba rendezése a falazás elõtt

8. ábra: Falazás a III/2-es blokkrészen (2002. 11. 14.) DMT (német kokszolóipari mérnöki szolgáltató) mérnökei ellenõrizték. Újdonságok és modernizálások Az átépítésnél 80 olyan módosítást hajtottak végre, amely a falazat stabilitásának növelésére irányult. Ezek közül az egyik legfontosabb a fûtõfalak illesztése a födémmel. Az új kialakítás olyan, amely megakadályozza a fûtõfalak oldalirányú elmozdulását. Hasonlóan fontos változás a töltõnyílás alatti falrész stabilitásának növelése. Eredetileg ezen szakaszon a kamrafal felsõ téglasora nem volt a fûtõcsatornák boltozatába bekötve, így a két falazat különválásának veszélye az idõ elõrehaladtával egyre nagyobb lett (sajnos ez be is következett). Az új konstrukcióban ezt a hibát kiküszöbölték. A tûzálló falazat korszerûsítésén túlmenõen az acélszerkezeti és gépészeti részek modernizálása is megtörtént. A modernizálás legfontosabb elemei a következõk: — Új típusú, „U” keresztmetszetû gázgyûjtõcsõ készült, melyhez a csappantyúházak közvetlenül csatlakoztak. Ez a megoldás kiküszöböli azokat a dugulási lehetõségeket, amelyek az elmúlt két évben a legtöbb üzemeltetési problémát okozták. — A felszállócsõ-fedelek az eddig használt vízzáras helyett pneumatikus tömítésûek lettek. — A felszállócsõ-fedelek és a csappantyúk mûködtetése ezután nem kézzel, hanem hidraulikusan történt.

140

A blokk felfûtése A kamrafalazat megépítése és a födém elkészítése után kezdõdött a szárítás, illetve a felfûtés. A felfûtési program betartása különleges figyelmet kívánt a szakemberektõl, mivel ez határozta meg az egész projekt sikerét és a blokk élettartamát. A szilikatégla a felmelegítésre rendkívül érzékeny, mert a kristályszerkezet módosulati átalakulásánál 300 °C-ig a teljes (1,42%-nyi) tágulásnak a 75%-a elõáll. Ezért a legkritikusabb a 300 °C hõmérsékletig tartó felfûtési szakasz, mely szakaszban az elõírások be nem tartása esetén repedések keletkezhetnek. Ettõl kezdõdõen a felmelegítés már gyorsabban mehet. A teljes tágulás 650 °C-nál fejezõdik be. A felfûtés idejére a kemence ajtónyílásait speciális szigetelõ fallal lezárták. A falazott ajtónyílásokba kamragázüzemû felfûtõ égõket szereltek. A felfûtõ égõkkel történt a falazat hevítése 800 °C-ig. Ezen a hõmérsékleten begyújtották a blokk saját égõit, és az üzemi hõmérséklet eléréséig ezekkel folytatták a felfûtést. A teljes felfûtés — amint az a 9. ábrán látható — 80 napot vett igénybe. A felfûtés során a kemencefalazat elõírt terhelését — az ankerrendszeren lévõ rúgós feszítõszerkezet állításával — folyamatosan szabályozni kellett.

9. ábra: A kokszolókemencék felfûtésének diagramja


A kemence boltozata a hideg állapothoz képest a felfûtés végére 130 mm-t emelkedett, a kamrák tengelyirányú tágulása pedig 160 mm volt. A felfûtés alatt folytatódott a blokk gépészeti szerelése. Az üzemi hõmérséklet eléréséig helyükre kerültek a gázgyûjtõ- és a felszállócsövek. A gázrendszer szerelésének befejezéseként megtörtént a gázrendszer összekötése az élõ üzemi rendszerrel. Ezután megkezdõdhetett az átépített kamrák betöltése és a koksztermelés meghatározott ütem szerinti felfuttatása. A III-as blokk átépítésének folytatása A III/2. blokkszakaszon a termelés az átépítést követõen 2003. május 16-án az elsõ szénbetöltéssel megkezdõdött. A világpiaci hiányt mutató kokszpiaci körülmények, továbbá az a tény, hogy az át nem épített — csak ideiglenesen felújított — III/1-es blokkrész mûszaki állapota labilis, ezért az üzemben tartható kamráinak száma várhatóan csökken, egyértelmûvé tette, hogy folytatólagosan el kell végezni a III. blokk teljes átépítését. Az elvégzett számítások a III/1-es blokkrész beruházását rendkívül rentábilisnak, 1,7 év alatt megtérülõnek mutatták. Az átépítés II. fázisának indítására 2003. szeptember 10-én került sor, mikor is megkezdõdött az addig üzemelõ második szakasz irányított lehûtése és a kamrafalak regenerátor zónáig való lebontása. Ezek után elhúzódó várakozás következett, illetve kis lépések történtek a beruházásban. A blokkrész állagának megóvása végett és a kamrafalazat továbbépítésének elõkészítéseként védõcsarnokot húztak fel a lebontott blokkrész fölé. A Dunaferr privatizációs elõkészítési folyamatában nem született döntés az építés folytatásáról. 2004 szeptemberében aláírták a privatizációs szerzõdést, s az új tulajdonos kifejezett szándéka volt a III. blokk további rekonstrukciója. A fõvállalkozóval, az ukrán Azovimpex Ltd.-vel 2005 januárjában írta alá az új vezetés a rekonstrukció befejezését biztosító szerzõdést. Továbbra is az elsõ lépcsõben résztvevõ kokszolóipari cégek voltak a projekt kivitelezõi. 2005. december 19én már megkezdõdhetett a második rész felfûtése. Az elsõ kokszkitolásra 2006. március 17-én került sor (10. ábra). Az összességében csaknem nyolcmilliárd forintos beruházással megteremtõdött annak lehetõsége, hogy a Kok-

11. ábra: A összes koksztermelés alakulása 2000–2010 Szénelegy-összetétel változása 2000–2010 szoló újjászületve ismét teljes kapacitással termeljen, és ezáltal a fajlagos gyártási költségek lecsökkenjenek, s stabil mûködésével jelentõsen hozzájárulhasson a Dunaferr versenyképességének fenntartásához. A III. számú kokszolóblokk átépítésének két üteme között megtörtént a kemencegépek (töltõgép, kitológép, pajzskocsi) felújítása és modernizálása is. Az I. számú blokk üzemben tartása, élettartamának meghosszabbítása Az eléggé elhasznált I. sz. blokkon (55–60% kapacitáskihasználással) évi 150–180 kt nedves oltású kohókokszot vagy öntödei kokszot lehet gyártani. Az I. számú blokk falvégeinek átépítése 2–6 fûtõcsatorna mélységben 2004 és 2007 közötti idõszakban, négy ütemben megtörtént. A teljesen átépített III. blokk és a fent említett I. blokki átépítésekkel kielégíthetõ a Dunaferr saját kokszigénye, illetve lehetõség van 350 kt kokszexportra is.

A Kokszoló életét meghatározó egyéb események

10. ábra: Az elsõ kokszkitolás az átépített III/1. blokkszakaszon


A privatizáció után, 2004. december 30-án a Dunaferr Zrt. kivásárolta a DBK GmbH Wien 30%-os részesedését, így a Dunaferr-DBK Kokszoló Kft. 100%-os tulajdonosa lett. A 2004-es EU-csatlakozást megelõzõen a DunaferrDBK Kokszoló Kft.-nek, mint felsõküszöbös veszélyes üzemnek, el kellett készítenie a Biztonsági Jelentést és a Belsõ Védelmi Tervet. Ennek elfogadása hiánypótlásokkal 2004. január 10-én megtörtént.

141

zajlott a Kokszolómû fennállásának 50. évfordulójáról. A 13. ábrán látható újságcikk számol be az I. blokk ünnepélyes avatásáról. A Det Norske Veritas 2006 októberében tanúsította a kokszgyártás Integrált Minõségbiztosítási és Környezetirányítási Rendszerét. A Dunaferr-DBK Kokszoló Kft. neve 2008. január 1-jétõl — az ISD Dunaferr Zrt., mint tulajdonos döntése alapján — megváltozott ISD Kokszoló Kft-re. A Dunaferr Zrt. 2008-ban megkezdte a Benzolkinyerõ Üzemrészben lévõ régi, üzemen kívüli, balesetveszélyessé váló benzolmosó tornyok bontását (14. ábra).

12. ábra: 1000 m3 nyersbenzoltároló tartály Új duplafenekû, védõgyûrûs, 1000 m3-es nyersbenzoltároló tartály épült, melyet 2005 végén üzembe helyeztek (12. ábra). A Kokszoló területén a Dunaferr Zrt. által elnyert pályázati forrásból 2006-ban megkezdõdött a talaj-, talajvíz-kármentesítés. 2006. évben a Kokszoló Kft. megszerezte az Egységes Környezethasználati Engedélyt (IPCC). Az Európai Kokszbizottság (European Coke Committee) 2006. szeptember 13–15. között Budapesten tartotta soros ülését. A szakmai elõadásokat követõen a bizottság tagjai meglátogatták a Dunaferr-DBK Kokszoló Kft.-t. A 2006. szeptember 19-én rendezett Kokszoló Napon ünnepség és történeti kiállítás keretében megemlékezés

14. ábra: Benzolmosó tornyok bontása A ISD Dunaferr Zrt. 2008 márciusában szerzõdést kötött az Ekoloski Inzenjering d.o.o-val a technológiai vízkezelõ telep (TVT) biotechnológiai fejlesztésére, melynek célja a nitrifikációt/denitrifikációt elvégezni képes baktériumtörzsek kifejlesztése. 2009-ben 1–2. száraz kokszoltó berendezés rekonstrukciója elkezdõdött, melynek célja a két egység eredetileg 45 t/h kapacitásának egyenként 60 t/h-ra való felemelése, és a porkibocsátás csökkentése új zsákos porleválasztó megépítésével. 2010.05.07-én a technológiai vízkezelõ telep (TVT) rekonstrukciójára a tervezõi és kivitelezõi szerzõdés aláírásra került, megkezdõdött a környezetvédelmi igényeket hosszú távon kielégítõ fejlesztés. 2010.05.07-én zárt Claus-üzem megvalósítására a kivitelezõi szerzõdés aláírása megtörtént.

13. ábra: I. blokk ünnepélyes avatása 1956-ban

142


A Kokszoló jövõjének feltétele a környezetvédelmi megfelelés fenntartása A környezetvédelmi elõírásoknak való megfelelés a ter melõkapacitások visszaállítása után meghatározója a Kok szoló 2005 utáni beruházási tevékenységének Az Egységes Környezethasználati Engedélyt megalapozó tanulmányában a Kokszoló vállalta a Claus-üzem levegõterhelésének megszüntetését a „zárt Claus-technológia” megvalósításával. A tervek 2009-ben elkészültek. A kivitelezésre a szerzõdés 2010. évben aláírásra került. A kivitelezés folyik, várhatóan 2010 végéig megtörténik. Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz jelentõs változást hozott a Kokszoló életében is. Amióta azonban a nemzetközi politika szintjén — Magyarországon a csatlakozás óta — is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a természet és környezet védelme, többé nem kerülhetõ meg ez a kérdés: a vállalati stratégia szerves részét kell, hogy képezze a környezetstratégia is. Egy magára valamit is adó vállalat ezt ma már meg is teszi. A magyarországi EU jogharmonizációnak és az EU követelményeknek megfelelõen az IPPC Irányelv a környezetvédelem általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) módosítása és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályait lefektetõ, 193/2001. (X. 19.) Korm. rendelet megalkotása révén épült be a magyar jogrendszerbe. A Kormányrendelet 2001 októberében lépett hatályba, és az összes érintett létesítményben való maradéktalan végrehajtásának határideje 2007. október 30. volt. Annak érdekében, hogy a Kokszoló mûködése a jövõben várható, változó üzemi körülmények között fenntartható legyen, valamint az elõírásoknak a továbbiakban is megfelelõ gazdaságos üzemelése érdekében környezetvédelmi felülvizsgálatot végeztetett el a Kokszoló Kft. A teljes körû környezetvédelmi felülvizsgálat végrehajtására 2004-ben a Progressio Mérnöki Iroda Kft.-vel jött létre szerzõdés. A felülvizsgálati munkában a Technológiai és IMKIR Fõosztály munkatársai is részt vettek. A dokumentáció elkészítése meglehetõsen szerteágazó és rengeteg adatgyûjtést kívánó munka volt, mert a III-

15. ábra: A BAT elemzés értékelése as blokk éppen folyó átépítési munkálatai miatt kétféle termelési kapacitást kellett vizsgálni. A felülvizsgálat idejében érvényes kapacitást: 720 000 t koksz/év, és az elérhetõ maximális kapacitást: 1 529 000 t koksz/év; az utóbbi kapacitás meghatározásánál figyelembe vették az I/2-es blokkszakasz felújítását is, melynek megépítésérõl elõkészületek vannak, egyelõre nincs döntés. A vizsgálat 2006.03.29-én zárult le. A folyamat során meghatározásra kerültek a technológiai anyag-, energia- és vízforgalmak; vizsgálni kellett a jogszabályi megfelelõséget és a környezeti elemeket ért hatásokat is. Végezetül fel lett mérve, hogy a kokszolónkban mely BAT (elérhetõ legjobb technikák/technológiák) technikákat alkalmazzák, és hogy hol, milyen intézkedések szükségesek a BAT technológiák megvalósítása érdekében. Az egyes technológiai fázisok környezeti hatások szerinti megfelelõségét, és a megfelelés érdekében vállalt feladatokat a 15. ábra és az 1. táblázat foglalja össze. Megállapítást nyert, hogy a kokszgyártó technológia maximálisan elérhetõ kapacitású üzemelése esetén a technológia jobb hatásfokkal üzemel. A megnövekedett termelésbõl fakadó többletkibocsátás, a folyamatban lévõ

1. táblázat: Folyamatban lévõ és vállalt környezetvédelmi intézkedések Forrás D101, D102, D103, D104, D105

Feladat megnevezése

Feladat rövid leírása

Jogszabályi megfelelõség

Kiporzás csökkentése

Depókezelési terv kidolgozása, terv végrehajtása

P6

Kokszportalanító épület I. és II. számú kürtõ por emissziójának csökkentése

Vizes porleválasztó rendszer megszüntetése, zsákos porleválasztó rendszer telepítése, légtechnikai vezetékrendszer felújítása.

Mûködési feltétel

P2

Magas kibocsátási értékek csökkentése. (kénvegyületek, CO, NOx, SOx)

A III. blokk fûtés szabályozásának korszerûsítése, a füstgáz folyamatos elemzése, a szabályozó rendszer modernizálása, szennyezõanyag kibocsátás csökkentése


P8

Magas kén emisszió csökkentése, megszûntetése

A gáztisztítás teljes modernizációja és kapacitásának bõvítése, zárt Claus rendszer kialakítása


Technológiai vízkezelés

KOI, BOI5, NH4+ kibocsátási szint csökkentése

Az új biotechnológia kidolgozása és ipari adaptálása, mûködési elõfeltételeinek kialakítása


Tartálypark rekonstrukció

Tartályok hatósági megfeleltetése, terveztetés, kivitelezés

Tárolás


143

—

16. ábra: A Kémiai Oxigén Igény és a nitrogénvegyületek (NH4-N, NO3-N) változása az új baktériumokkal (SMCM) végzett bioteszt alatt

17. ábra: A 3-as számú technológiai konfiguráció egyszerûsített folyamatábrája és a vállalt intézkedések megvalósulása esetén határértéktúllépést nem fog eredményezni. A technológiai vízkezelés fejlesztése A Technológiai Vízkezelõ Telepet 1986-ban üzemelték be, amely mûködése akkor megfelelt a hazai környezetvédelmi elõírásoknak. Ahhoz, hogy az új elõírásokat teljesíteni tudja, át kell alakítani a jelenlegi víztisztító technológiát. Az új eljárás kidolgozására kutatási project indult az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel közösen, amely munkálatai 2004–2007 között zajlottak. A mikrobiológiai és kémiai kutatómunka eredményeképpen megismerhetõvé vált, hogy milyen biokémiai és biológiai folyamatok játszódnak le a víztisztítás során, valamint milyen környezeti feltételek szükségesek a stabil és hatékony víztisztítás eléréséhez. A kutatási eredmények rávilágítottak arra is, hogy a használt technológiai víz nitrogéntartalmának csökkentésére adaptálni kell egy nitrogéneltávolító eljárást, az ún. nitrifikáció/denitrifikáció (továbbiakban NI/DNI) biotechnológiáját. Az eljárás kidolgozására és adaptálására a kokszolóipari tapasztalatokkal is rendelkezõ horvát Ekoloski Inzenjering d.o.o céggel 2008-ban szerzõdést kötött az ISD Dunaferr Zrt. A fejlesztés elsõ fázisában laboratóriumi körülmények között, kísérletekkel választották ki azokat a baktériumtörzseket (SMCM), amelyek képesek a kokszolói szennyvíz megfelelõ mértékû tisztítására. A 16. és 17. ábrákon az új biomassza egy rendkívül fontos, és eddig nem tapasztalt tulajdonsága is látható. Nevezetesen az, hogy a hagyományos eleveniszaptól eltérõen, magas KOI koncentráció esetén képes a NO3-N szimultán denitrifikációjára. A három hónapos laboratóriumi fázist követõen 2008 júliusában került sor a pilot üzemi fázis indítására. A pilot üzem célja az volt, hogy a kidolgozásra kerülõ

144

18. ábra: A pilot üzem (3-as számú technológiai konfiguráció) technológia rugalmasan tudjon alkalmazkodni bármilyen szénelegy-összetételhez, szénminõség-változáshoz, hogy a kokszolói szennyvízkibocsátás teljesítse a környezetvédelmi elõírásokat. Ebben a fázisban, kisebb méretben, mint a nagy vízkezelõ telep, ugyanakkor éles körülmények között kellett vizsgálni a kiválasztott baktériumállományok mûködését a horvát szakemberekkel közösen. A pilot üzem mûködtetése során több technológiai konfiguráció lett kipróbálva, végül a 17. ábrán és 18. ábrán látható, 3-as számú azonosítóval ellátott technológiai elrendezés mûködtetésével sikerült elérni azokat a paramétereket, melyek teljesítik a kokszolóra elõírt technológiai határértékeket (pl.: Nö = 39 mg/L). Az elért eredmények a 19. ábrán láthatóak. A pilot üzemi fázis sikeres lezárása után, 2009 szeptemberében az Ekoloski Inzenjering d.o.o az elért eredmények tükrében és az összegyûjtött adatok figyelembevételével


A Kokszoló vezetõi és szervezeti változása az utóbbi 10 évben Akiknek a neve összeforrt a kokszolóval: A

19. ábra: A pilot üzem (3-as számú technológiai konfiguráció) teljesítménye az Nösszes (Nkjeld + NO3-N + NO2-N) lebontásának tekintetében.

Badits Zoltán

Csapó József

Balogh László

Juhász Csaba

Hajdics László

Horváth István

megadták a vízkezelõ telep rekonstrukciójához szükséges tervezési alapadatokat. A tervezési alapadatok birtokában 2010 májusában a teljes rekonstrukció tervezésére és kivitelezésére az ISD Dunaferr Zrt. a Hungaro Invest Kft.-vel megkötötte a fõvállalkozási szerzõdést.

Akik a Kokszolót 2000 és 2010 között vezették: Név Badits Zoltán

Mettõl 1986

Meddig 1993

Munkakör kemence üzemvezetõ helyettes

1993

2001

Balogh László

1993

jelenleg is

gazdasági igazgató

Biró János

2004

jelenleg is

gépészeti üzemvezetõ

Csapó József

2001

jelenleg is

kemence üzemvezetõ

Demeter Éva

2007

jelenleg is

energiagazdálkodási osztályvezetõ

Éberhardt Sándor

2002

2007

energiagazdálkodási osztályvezetõ

Fenyõsi Márta Für Tamás

Hajdics László

2002

jelenleg is

kemence üzemvezetõ

jelenleg is

szénelõkészítõ üzemvezetõ szénelõkészítõ- és kokszosztályozó üzemvezetõ

személyügyi igazgató számviteli osztályvezetõ

bér- és munkaügyi osztályvezetõ

Molnár Ottó

1993

2001

vegyi üzemvezetõ

Nagy Ferenc

1993

2001

ügyvezetõ igazgató

2001

2002

szénelõkészítõ üzemvezetõ helyettes

2002

2006

szénelõkészítõés kokszosztályozó üzemvezetõ helyettes

Oláh János Balázs

2006

jelenleg is

villamos üzemvezetõ helyettes

Orova István

2001

jelenleg is

ügyvezetõ igazgató

Pász Péter

2002

jelenleg is

mûszaki igazgató

Polányi Zoltán

2002

jelenleg is

technológiai osztályvezetõ

fõtechnológus

jelenleg is

technológiai és IMKIR fõosztályvezetõ

2006

jelenleg is

vegyi üzemvezetõ helyettes

Hingyi György

1997

jelenleg is

kemence üzemvezetõ helyettes

Horváth András

2006

jelenleg is

szénelõkészítõés kokszosztályozó üzemvezetõ helyettes

Horváth István

1993

2008

jelenleg is

2002

2002

Lauber László

jelenleg is

2007

1999

1993

ÜFT fõmérnök

1995

2008

Huzián Gyula

jelenleg is

Molnár Ágnes

2002

jelenleg is

ÜFT fõmérnök helyettes

2009

2005

2002

2008

osztályozó üzemvezetõ

2008

jelenleg is

Hegedüs Iván

Horváth Tibor

2002

2006

2005

1993

jelenleg is

1996

1993

karbantartás elõkészítés vezetõ (fõmérnök helyettes) mûszaki igazgató

2009

Kozma Ferenc

Lukács Anna

Nagy László

bér- és munkaügyi osztályvezetõ

1993

1995

1996

jelenleg is

termelésvezetõ

villamos üzemvezetõ

Schneider Vilmos

1995

jelenleg is

fõkönyvelõ

1993

2005

személyügyi igazgató vegyi üzemvezetõ helyettes

ÜFT fõmérnök

Sándor József

IMKIR osztályvezetõ

kemence üzemvezetõ helyettes

Juhász Csaba

1993

jelenleg is

termelésirányítási fõmérnök

Suha Zoltán

Kakas Antalné

1993

jelenleg is

pénzügyi osztályvezetõ

Szabó Péter

1993

2001

Kalászi Géza

1993

2001

szénelõkészítõ üzemvezetõ helyettes

Szabolcs Lászlóné

1994

jelenleg is

kontrolling osztályvezetõ

Kámán László

2001

2006

vegyi üzemvezetõ helyettes

Szemenyei Gabriella

1996

jelenleg is

anyaggazdálkodási osztályvezetõ

2001

2002

vegyi gépészeti üzemvezetõ

2002

jelenleg is

gépészeti üzemvezetõ helyettes

Szloboda György

1993

2001

termelésvezetõ

Kapusi Ferenc

1996

2002

osztályozó üzemvezetõ helyettes

Tóth Lajos

1993

2006

villamos üzemvezetõ helyettes

Katona László

1993

jelenleg is

vegyi üzemvezetõ

Várai József

1993

2002

vegyi gépészeti üzemvezetõ

Kiss Béla

2005

jelenleg is

munkabiztonsági osztályvezetõ

Vász György

1993

2006

ÜFT fõmérnök helyettes

Kiss József

1993

2005

gépészeti üzemvezetõ

Volein Gábor

2002

2004

munkabiztonsági osztályvezetõ

Kántor János


145

Kokszoló szervezeti felépítését és létszámát mutatja az alábbi, 2000-ben és 2010-ben készült 20. és 21. ábra. A létszámcsökkenés több, mint 200 fõ! A mûszaki feltételek megoldása elsõsorban pénzügyi kérdés. A berendezéseket mûködtetõ, elkötelezett szakértõ

személyzet kialakításához hosszabb idõtáv és elõrelátó személyügyi „utánpótlás-nevelés” szükséges. Ma ez a Kokszoló jövõje szempontjából meglehetõsen bizonytalan tényezõ.

20. ábra: Dunaferr-DBK Kokszoló Kft. szervezete, 2000

21. ábra: ISD Kokszoló Kft. szervezete, 2010

146


Váci Tamás*

A 2008-as világválság hatása az Európai Unió acéliparára (1. rész) A tanulmány a 2008-as gazdasági világválságnak az Európai Unió acéliparára gyakorolt közvetett és közvetlen hatásait mutatja be és elemzi. A lehetséges kiutak vizsgálatával bemutatja a szakmai elemzõk körében napjainkban legelfogadottabb álláspontot, miszerint az Európai Uniónak — szakítva eddigi „mostoha” acélipari politikájával — határozott, merész, és akár a szabadpiac szabályaival szembeforduló törvényeket, szabályokat kell alkotnia, hogy megõrizze Európa versenyképességét az acél világpiacán. A tanulmány bemutat egy lényegesen drasztikusabb lehetséges kiutat is, mely szerint Európának fel kell áldoznia a nemzetközi munkamegosztás oltárán acéliparának egy jelentõs részét, és hagyni, hogy az acélipar köztes alapanyagául szolgáló folyékony acélt ott állítsák elõ, ahol ez gazdaságosan megtehetõ, azaz Európán kívül.

Bevezetõ A tanulmány alapvetõ célja választ találni az Európai Unió acélipari elemzõit ma leginkább foglalkoztató kérdésekre: • Hogyan került az EU acélipara a mai tarthatatlan helyzetbe? • Milyen azonnali intézkedések szükségesek a 2008-as gazdasági világválság negatívumainak leküzdésére? • Milyen koncepció kialakítása szükséges az EU acélipari versenyképességének helyreállításához/javításához?

I. Az acélipar történeti áttekintése és általános bemutatása 1. A vaskohászat fejlõdése Az õsi idõkben a vasércekbõl agyagkemencékben, faszéntûzben olvasztották a nyers-, ún. bucavasat. A lágy vaskristályok képlékenyek voltak, ezért a melegen való kovácsolás által a vasat deformálni, alakítani lehetett, ily módon eltávolítva a salakanyagot. Ezután a salakmentes vasból melegen vagy hidegen való kovácsolással lehetett elõállítani a mindennapi használati eszközöket. Az olvasztókemencék több ezer éven át szolgáltatták a földkerekség csaknem minden táján a kovácsolható vasat, miközben a kemenceépítés technikája és a technológiai módszerek folyamatosan fejlõdtek. A fejlesztések következményeképp a XIV. sz. környékére a kemencébõl vasolvasztó lett, amelyben a vas megolvadt, hígfolyós és csapolható lett; megjelent az egyetemes fejlõdés egyik legnagyobb ajándéka: a nyersvas. A nyersvas azonban a sok oldott szén miatt rideg volt, kovácsoláskor tört. A szén és egyéb kémiai elemek csökkentésével, kioxidálásával lehetett a nyersvasból acélt nyer-

The study presents and examines the indirect and direct effects of the 2008 economical world crisis on the steel industry of the European Union. By examining the possible way-outs it presents the most accepted standpoint in our days in the circle of professional examiners, according to which the European Union – breaking with till now its “harsh” steel industry policy – should create determined, brave and even free market rules opposing laws and regulations to preserve the competitiveness of Europe in the world market of steel. The study presents also a significantly more drastic possible way-out, according to which Europe should sacrifice on the altar of international division of labour a significant part of its steel industry and let liquid steel serving as intermediary base material of steel industry to be produced where that can be done economically, i.e. outside Europe.

ni, ez a folyamat az ún. frissítés, az acélgyártás lényege. Az acélgyártás forradalmi fejlõdését Henry Bessemer angol vaskohász indította 1855-ben, a szélfrissítéses konverter alkalmazásával. Korszakalkotó változást vezettek be a francia Martin testvérek is a Siemens-féle — elõmelegített levegõvel és gázzal fûtött — lángkemence alkalmazásával, amelyben a nyersvason kívül a magasabb olvadáspontú acélhulladék és ócskavas is olvasztható volt, s így megnyitotta az acél újrahasznosításának technológiai útját. Késõbb megjelentek az elektrokemencék, melyekben az elektromos áram energiáját használják a fémolvasztáshoz. Az 1900-as évek második felében végbement fejlõdés általános tendenciája az volt, hogy az egyes technológiai fázisokat integrált rendszerbe vonták össze, így a sokmûveletes gyártás helyett koncentrált termelés vált megvalósíthatóvá. A további technológiai fejlõdés — a kevesebb, de jobb minõségû acél elõállítása érdekében — erõteljes technológiai váltást kényszerített ki az acélgyártóktól. Miközben a világ acéltermelésénél nagyobb mértékben csökkent az acélfelhasználás, az elektro-acélgyártó eljárás elõtérbe került a konverterrel szemben. Jelenleg a direkt redukciós eljárással kísérleteznek, mely az ércelõkészítés és a nagyolvasztói mûveletek összevonását jelenti. A modern acélipar késztermékei melegen-, illetve hidegen hengerelt hosszú- vagy laposacélok, melyeket a további feldolgozás során különbözõ fémes vagy organikus bevonattal láthatnak el. 2. Az acélipar húzóágazattá válása Az ipari forradalom egyik fontos velejárója az acélszektor húzóágazattá válása. A nagyüzemi gyártás egyre több acél alapanyagot igényelt. A XIX. század második felétõl új távlatok nyíltak meg az acélfelhasználás területén. Óriási acéligénnyel járt az infrastruktúra (vasút, hidak, hajók), az építõipar (vasbeton acélszerkezetek), illetve a beruhá-

*Váci Tamás melegen hengerelt készáruexport-értékesítési fõosztályvezetõ, ISD Dunaferr Zrt.


147

zási javakat elõállító iparágak (gépgyártás) robbanásszerû fejlõdése, melyek a gazdasági növekedés alapját képezték. A vaskohászat kiszolgálta e növekvõ igényeket, mivel az alapanyag (vasérc, szén) nagy mennyiségben rendelkezésre állt. Az acél helyett más szerkezeti anyagok (pl. réz, alumínium) nem nagyon jöhettek szóba, mert ezekbõl kevés állt rendelkezésre, és kitermelésük gazdaságtalan volt. További fontos érv az acél mellett az újrahasznosíthatóság, amely folyamán a hulladék acél minimális energiaráfordítással újra felhasználható, és a szennyezõdés jól eltávolítható belõle. A XX. század elején megnövekedett acéligénnyel lépett színre a hadiipar. A szemben álló országok, igyekezvén lépést tartani egymással, állandó fejlesztésekre kényszerültek az acélszektorban, és igyekeztek ellenõrzésük alá vonni a fõbb nyersanyag-lelõhelyeket (pl. Ruhr-vidék, Elzász-Lotaringia). A világháborúk után pedig az újjáépítés korszaka adott új lendületet az iparágnak. 3. Korunk kihívásai az acélszektorban Korunk egyik legnagyobb acélfelhasználó és dinamikusan fejlõdõ ágazata a személyautó-gyártás. Az integrált acélmûvek fennmaradásához a jelentõs személyautó-gyártással rendelkezõ régiók felvevõpiaca is nagymértékben hozzájárulhat. Manapság az acélok anyagszerkezeti ismeretének bõvülésével és az acélgyártók kutatás-fejlesztési ráfordításainak köszönhetõen újabb és újabb, egyre jobb tulajdonságú acélok látnak napvilágot. Elmondható, hogy egy „új vaskorszakot” élünk meg, ahol az új anyagok fejlõdése és térnyerése következtében a vaskohászat is állandó fejlõdésre kényszerül, új gyártási technológiák, új szerkezetû vaskohászati termékek jelennek meg. A hagyományos értelemben vett vaskohászat jelentõsége a fejlett ipari országokban visszaszorulóban van, a kapacitások leginkább a fejlõdõ országokba (lásd Kína!) tevõdnek át. Nagy kihívást jelentenek az acélszektorra épülõ iparágakban jelentkezõ minõségi, illetve egyéb követelmények is, gondoljunk csak az autógyárak által biztosított átrozsdásodás elleni garanciára, melyet elsõsorban az acélgyártóknak kell garantálni a megfelelõ tulajdonságokkal rendelkezõ alapanyag biztosításával. A vas- és acélipar a nemzetgazdaságok kiemelkedõ fontosságú ágazatává vált, hiszen a XIX. század óta a legszélesebb körben és legnagyobb mennyiségben felhasznált szerkezeti anyagot állítja elõ. A különbözõ helyettesítõ anyagok térhódítása ellenére az acél nem válik idejét múlttá, a technikai fejlõdésnek köszönhetõen, minõségének javulásával új virágkorát éli, és várhatóan még hosszú évszázadokig megõrzi jelentõségét. Az acél népszerûségét a gazdaságban betöltött döntõ szerepének és elõnyös tulajdonságainak köszönheti. Az acéllal akár mennyiségi, akár költségszempontból egyetlen más fém sem versenyezhet, könnyen alakítható és megfelelõ ötvözetekkel, megmunkálással szilárdabbá, ellenállóbbá, rugalmassá alakítható, ennek megfelelõen hatalmas választék alakítható ki, amely számos iparnak az alapanyagát szolgáltatja, és teszi az acélipart mind a mai napig nélkülözhetetlenné.

szén, az ötvözõk, az acélhulladék és az egyéb alapanyagok (gyûjtõnevükön: betétanyagok) biztonságos szállításától. 2008-ban az európai acélipar 150 millió tonna vasércet és 200 millió tonna szenet importált, ami azt jelenti, hogy teljes vasércigényének több mint 80%-át kénytelen ily módon fedezni, fõként Oroszországból, Ukrajnából, Brazíliából, Dél-Afrikából és Ausztráliából (1. ábra). Az integrált acélmûvek megmaradása hosszabb távon az unió tradicionális ipari területén, a lotaringiai francia– nyugatnémet–belga–luxemburgi határövezetben várható. Ebben a régióban a nyersvasgyártás 64–88%-os részarányt képvisel az acéltermelésen belül, szemben az 57%-os uniós átlagértékkel. A világ nyersacéltermelése 1999 óta évente közel 60 Mt-val növekszik, ami jelentõs mennyiségû nyersanyagtöbbletet igényel. Ennek az óriási szívóhatásnak a következményei 2003-ig alig voltak érzékelhetõk, mivel a meglévõ kapacitásokkal ki lehetett elégíteni az igényeket. Mint ahogy az az International Iron and Steel Institue (IIST) elõrejelzésébõl látható, a világ vasérc- és szénfelhasználása várhatóan a következõ években is töretlenül fog emelkedni. Mára tudjuk, hogy épp a válság következtében 2009-ben jelentõs visszaesésnek lehettünk tanúi.

1. ábra: Világtengeri szállítású vasérc és kokszolható szénkínálat és -kereslet alakulása millió metrikus tonnában kifejezve 2000-tõl 2008-ig, és várható alakulása 2012-ig (1) mmt = millió metrikus tonna Forrás : International Iron and Steel Institute 2008-as kiadványa

Nyersanyagigény Az integrált acélmûvek mûködtetése nagymértékben függ a tengerentúli alapanyagpiacoktól, a vasérc, a kokszolható

A bányakonszernek árképzését tekintve a drámai változás 2004-ben következett be, amikor is valamennyi nyersanyag árát ugrásszerûen megemelték. A következõ — még ennél is jelentõsebb — változás 2008-ban történt, amikor is a vasércárak átlagosan 65%-kal emelkedtek. A vaskohászati betétanyagok árváltozása jellegében lényegesen eltér a többi nyersanyagétól. Ennek oka az, hogy — fõként a vasércellátásban — már régóta rendkívül nagy a vállalati konszolidáció mértéke: a legnagyobb 10 ércszállító vállalat adja a szállítások 97%-át. Ezek rendkívül erõs alkupozícióban vannak a lényegesen dekoncentráltabb acéliparral szemben. Uralkodó piaci helyzetüket hatékonyan tudják érvényesíteni az évente egyszer lefolytatott vasércár-tárgyalásokon, és ebben legnagyobb vásárlójuk, Kína sem tudta eddig megakadályozni õket. A drasztikus áremelések mellett az EU acéliparát az a tény is zavarja, hogy az alapanyag-ellátásban teljes az importfüggõség, ami a kiszolgáltatottság érzetét kelti. Ez

148


4. Az acélipar jellemzõi, sajátosságai

az érzés jogos, mert eddig semmiféle eredményt nem tudtak elérni az árakról folytatott alkuk során. A jelenlegi piaci fejlemények azt jelzik, hogy az elkövetkezendõ években, évtizedekben kritikus tényezõvé válhat a méltányos áron és feltételekkel történõ nyersanyagszállítások biztonsága. Munkaerõ-igényesség A sok embert foglalkoztató acéliparról kialakult hagyományos kép lényegesen megváltozott napjainkra, a foglalkoztatottak létszáma például az EU 15-ben 25 év alatt több mint 70%-kal csökkent. Az 1975-ben foglalkoztatott 900 ezer fõ 2000-re 280 ezerre, 2008-ra pedig 250 ezerre csökkent. A mai társaságok a költséghatékony termelésre és a különleges minõségû acéltermékek elõállítására törekednek magasan képzett munkaerõ alkalmazásával. Az élõmunkát kiváltó technológiák bevezetése mellett a fúziók és felvásárlások következtében is számos lehetõség nyílik a vállalatok elõtt alkalmazottaik létszámának optimalizálására (2. ábra).

belsõ piac kialakítása szintén jelentõs mértékben hozzájárult/hozzájárul. Többek között a pénzügyi szektor, a gázés villamosenergia-piac, illetve a szállítás liberalizációja kedvezõbb lehetõségeket teremt az iparágnak. Az acéltermelés teljes költségében jelentõs, 15–20%os hányadot képviselnek az elektromos energia és a földgáz költségei. A villamosenergia- és a gázirányelvek bevezetésével az egyes országok (régiók) árszintjei a jövõben fokozatosan közelíteni fognak egymáshoz. Az energialiberalizáció lehetõvé teszi az ipari fogyasztók számára az alternatív energiabeszerzési források között a legkedvezõbbek kiválasztását. Mint azt az alábbi görbe is jól mutatja, az energiatakarékosabb acélgyártást megcélzó acélipari kutatások és fejlesztések, valamint az elmúlt 30 év ez irányú beruházásai következtében sikerült kb. felére csökkenteni az egy tonna nyersacél elõállításához szükséges energia mértékét (3. ábra).

2. ábra: Az acéliparban foglalkoztatottak létszámának alakulása 1980–2003 Forrás: International Iron and Steel Institute 2004-es kiadványa

Mindenképp figyelemreméltó adat az egy foglalkoztatottra jutó acéltermelés, ami az EU 15 országaiban 600 tonna/fõ, míg a 2004-ben, majd 2007-ben csatlakozott középés kelet-európai országokban mindössze 100 tonna/fõ. Ezen csatlakozó országok 30 millió tonna nyersacélt 310 ezer fõvel állítottak elõ, ami lényegesen rosszabb, mint az EU 167 millió tonnáját termelõ 277 ezer fõs létszám. Az Európai Unióban a foglalkoztatottság az elmúlt 10 év alatt közel 40%-kal csökkent, a termelés 20%-os növekedése mellett. A szerkezetátalakítás eredményeként elért termelékenységi szint ma már összemérhetõ a legnagyobb versenytársakéval. Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy a fejlett országok acéliparának csökkenõ versenyképességéhez a fajlagos bérköltségek emelkedése is hozzájárult. A munkaerõ költségei — beleértve a nem bérjellegû kiadásokat — összehasonlítva a volt FÁK tagállamokkal és az ázsiai országokkal továbbra is magasak. Az acélipari szakszervezetek erõteljes politikai befolyásával is összefüggésben az acélipari órabérek a nemzetgazdasági átlagot fölülmúló mértékben nõttek Európában, az Egyesült Államokban és Japánban, aminek következtében az acélipar bérigényes ágazattá vált. Energiaéhség Az ágazat versenyképességének megõrzéséhez a kereskedelmi akadályok fokozatos lebontása és az egységes


3. ábra: Egy tonna nyersacél elõállításához szükséges energiafelhasználás változása 1975. bázisévhez képest Észak-Amerikában, Japánban és Európában Forrás: International Iron and Steel Institute 2006-os kiadványa

Logisztikai kihívások Mivel egy acélmû megépítése hosszú megtérülési idõvel járó és profilváltásra szinte teljesen alkalmatlan beruházás, a piacra lépés és kilépés roppant magas költségekkel jár. Éppen ezért a kínálat — egyéb iparágakhoz mérten — viszonylagos késéssel tudja csak követni a kereslet olykor drasztikus kilengéseit. Mindezek következménye, hogy egy acélmû földrajzi pozíciója egész életére meghatározza sorsát. Egy acélmû sikeres mûködtetéséhez elengedhetetlen, hogy elérhetõ közelségben legyen nyersanyag (fõként vasérc- és szénlelõhely), villamos energia és megfelelõ — olykor speciális — tudással rendelkezõ humán erõforrás. Továbbá elengedhetetlen, hogy az elõbbi feltételek megteremtésével elõállított acéltermék gyorsan és gazdaságosan jusson el a célpiacokra. Nem véletlen, hogy szinte mindegyik acélmû belvízi, vagy tengeri kikötõkben, vagy azokhoz igen közel fekszik. A mindenkori legolcsóbb fuvarmóddal, a hajózással ugyanis megoldható mind az alapanyag-ellátás, mind pedig a készáruk elszállítása.

149

A kereskedelem 60%-a regionális és 40%-a globális keretek között bonyolódik. Az acélipar tehát rendkívül szállításigényes ágazat. A szállítás költsége az acéltermék minõségétõl és a távolságtól függõen az eladási ár 5–15%át is elérheti. Vállalati koncentráció A tulajdonosi koncentráció, a vállalaton belüli reorganizáció mellett, szintén a jövedelmezõség növelésére irányuló folyamat. Ez a méretgazdaságossági elõnyök jobb kihasználását is eredményezheti, elõsegítve ezzel a hatékonyság, a jövedelmezõképesség és a világpiaci versenyképesség növelését. A nemzetközi versenyképesség megõrzése érdekében a tulajdonosi struktúra átalakítása az acéliparban is felgyorsul a nagy acélfelhasználó ágazatokhoz hasonlóan, ahol a meghatározó piaci szereplõk száma fokozatosan csökken. Az ágazatra már ma is jellemzõ a kínálati források koncentrációja és a dinamikus vállalatfelvásárlási és összeolvadási tendencia. Az unió acéltermelésének több mint 60%-át az az 5 társaság állította elõ 1999-ben, amely a 90es évek elején még mindössze 20% körüli arányt képviselt. Ezek az olasz Riva, a német Thyssen Krupp, a luxemburgi Arbed, az angol Corus és a francia Usinor voltak. Bár ez a koncentrációs trend világszerte erõsödik, a legnagyobb acélfelhasználó szektorhoz, az autóiparhoz képest még továbbra is széttagolt az iparág. Az Európai Unió Bizottsága támogatja az unión belüli cégfelvásárlásokat, összeolvadásokat, ha ezáltal növelhetõ a világpiaci versenyképesség. Bizonytalannak tartja azonban a folyamatok ellenõrzött keretek között tartását. A nyersanyag-kitermelõ vállalatok rohamos fúziója miatt (a világtengeri szállítású vasérc piacának több mint 70%-át három vállalat: a Vale, a BHP Billiton és a Rio

Tinto irányítja) elengedhetetlen szükség ébredt a vasércés szénfelhasználók (tehát az acélipar) koncentrációjára, az évente ismétlõdõ alapanyag-ártárgyalásokon elérhetõ kedvezõbb alkupozíció felvételéhez. Az acélipari kibocsátás vállalatonkénti megoszlását szemlélteti a 4. ábra, melybõl kitûnik, hogy 2006-ra Európa acélkibocsátásának több mint 80%-át mindössze 4 mamutvállalat produkálta (ArcelorMittal, Corus, Riva, ThyssenKrupp). Az acélipar Európához hasonlóan koncentrált az Egyesült Államokban és Ázsia Kínán kívüli részén is, azonban világviszonylatban továbbra is igen tagolt. Termékszerkezet Az acéltermékeket megmunkálás szerint két (hosszú- és lapostermékek), felhasználásuk alapján pedig alapvetõen három csoportba lehet sorolni, az alacsony minõségi elõírásoknak megfelelõ, kommersz termékekre (például betonacélok), a magasabb minõségi követelményeket kielégítõ termékekre (tartók, profilok stb.), és a magas minõségi követelményeket kielégítõ, különleges acéltermékekre (például ultravékony huzalok, autókarosszérialemezek). Ez utóbbi termékkör elõállítására az ipari méretekben alkalmazott módszerek közül napjainkban egyedül az integrált acélmû alaptechnológiája alkalmas. A kisebb termelõkapacitású, magasabb hozzáadott értéktartalmú termékeket elõállító vállalatok szinte kizárólag a magas minõségi követelményeknek megfelelõ ultravékony lemezek és huzalok, szerkezeti profilok elõállításával foglalkoznak, míg a többi termelõ termékszerkezetében megtalálhatóak a kereskedelmi minõségek is. A kereskedelmi acéltermékek gyártása az Európai Unióban visszaszorulóban van. A hosszú távú versenyképesség megõrzése érdekében a nyugat-európai gyártók egyre

4. ábra: A világ 2006-os nyersacél-kibocsátásának megoszlása régiónként és vállalatonként Forrás: Georges Kirps az Eurometal alelnökének 2009-es genfi PLATTS konferencián tartott elõadása

150


inkább elmozdulnak az úgynevezett „downstream” termékek — magas feldolgozottsági fokú termékek, értéknövelõ szolgáltatásokkal — irányában. A speciális acéltermékek elõállítása új piaci lehetõséget teremtett/teremt az Európai Unió acélgyártói számára. 5. Az acél világpiaca Az acél útja a termelõtõl a felhasználóig A acélelõállítás földrajzilag pontszerû elhelyezkedése, és az acéltermékek iránti igény földrajzi teljessége szükségessé tette egy komoly feldolgozó- és elosztórendszer kialakulását. Leegyszerûsítve ezt az elosztási rendszert, a különleges kritériumoknak megfelelõ területeken fekvõ acélmûvekbõl a feldolgozóipari gyárakba kerül az acél, mivel az még a leginkább feldolgozott termékek elõállítására specializálódott acélmûvek esetében sem nevezhetõ készterméknek, sõt legtöbb esetben még félkészterméknek sem, mind össze további feldolgozás alapanyagának. A feldolgozóipar késztermékei legtöbb esetben raktározó kereskedõk értékesítési hálózatába kerülnek, ahonnan a kisebb mennyiségeket, szélesebb szortimentet, és azonnali szállítást igénylõ kisebb felhasználókhoz kerül. Természetesen további számtalan kombináció fordul elõ, mivel mind a raktározó kereskedõk, mind a nagy felhasználók vásárolnak közvetlenül a gyártóktól. A fenti elosztási rendszer szinte minden szintjén beékelõdhetnek kereskedõk (tradicionális kereskedõházak, commodity finanszírozó cégek, bankok szakosodott leányvállalkozásai, bizományos értékesítõk, ügynökök stb.) akiknek fõleg olyan esetekben kell szerepet vállalni, ha a célpiac a gyártó számára teljesen ismeretlen, speciális szokványokkal, törvényekkel rendelkezik, vagy az értékesítési ügylet finanszírozása a végfelhasználó oldaláról nem megoldható. Annak ellenére, hogy mára minden kontinens rendelkezik jelentõs acélgyártói kapacitással, rendkívül magas a tengerentúli szállítások aránya. Ennek legfõbb oka, hogy a korábban már kifejtett okokból kifolyólag az acélkapacitás rugalmatlanul tudja követni csak a régiójában felmerülõ kereslet változását. A kereslet pedig — fõként a dinamikusan fejlõdõ gazdaságokban — az infrastrukturális beruházások kiemelkedõen magas acéligénye miatt gyorsan változik. Egy feltörekvõ gazdaságú ország ilyen esetben vagy megõrzi acélimportõr státuszát, és megpróbálja a kevésbé költségesen telepíthetõ feldolgozóiparát fejleszteni, vagy pedig saját acélmûveket épít, ami magában hordozza azt a veszélyt, hogy a nagy beruházások megtorpanásakor nettó acélexportõrként kell megjelennie az acél — egyébként is túlkínálattól szenvedõ — világpiacán. Mivel egy ennyire munkaerõ-igényes iparág a kereslet csökkenését lereagáló leépítése beláthatatlan foglalkoztatáspolitikai és regionális gazdasági válsághelyzetet eredményezhet, megoldásként marad hát az egész világot behálózó acélkereskedelem. Egyedülálló ciklikusság, és kilengések Az acélipar kibocsátási rugalmatlansága szüli azt a ciklikusságot, mely — a nehéziparágak közül — szinte egyedülállóan jellemzi mind az acéltermelést, mind az acélpiaci árak alakulását. A világ acélpiacára folytonosan erõteljes túlkínálat, vagy épp túlkereslet a jellemzõ, és egyensúlyban csak a


tendenciák fordulópontján, és igen rövid ideig — általában mindössze néhány napig — van. Az árak alakulásában ugyan fontos szerepet játszik a nyersanyagok áralakulása, azonban az ártendenciára a spekuláns back-to-back kereskedõk és a raktározó kereskedõk által felhalmozott készletek nagysága, illetve az azok növelésére, vagy éppen pánikszerû értékesítésére irányuló trendek hatnak döntõen. Megfigyelhetõ, hogy a 90-es évek végéig ezek a ciklusok sokkal elnyújtottabbak és ritkábbak voltak. 1988 csúcsértékétõl vizsgálva az elsõ mélypont utáni újabb csúcs 6–7 év múlva következett, azonban már alacsonyabb értéken, mint 1988-ban. A következõ ciklus már csak három év volt, ugyancsak alacsonyabb csúcsértékkel. Azonban 2001. szeptember 11-e az acélpiacot is megrázta. Ettõl a pillanattól fogva figyelhetõ meg a ciklusok látványos „besûrûsödése”; gyakran egy naptári éven belül többszöri „trendváltással”. Mindemellett az árgörbék amplitúdójának csúcsai is minden alkalommal magasabbra törtek, leszálló águk viszont sosem érte el a korábbi ciklus minimum értékét. Ez a szabály — mint oly sok más is — 2008 végén dõlt meg. Még a legkedvezõbb gazdaságföldrajzi és alapanyag-ellátási helyzetben lévõ acélgyártók sem tudták költségeiket a piacon kialakult legalacsonyabb ár alá szorítani, ami azt jelenti, hogy bizonyos idõszakokban csak veszteséges értékesítés volt lehetséges. Ez a tény különös jelentõséget ad az acélárak ciklikusságának. A csökkenõ ciklusidõk azt eredményezik, hogy az acélgyártók számára egyre rövidebb olyan idõszakok állnak rendelkezésükre, amikor tartalékokat tudnak felhalmozni a következõ dekonjunkturális idõszak finanszírozására. Ezáltal rákényszerültek, hogy minden pozitív ártrendbõl kihozzák a maximumot, olykor még az acélfelhasználó szektorok egyes — alultõkésített, az acélárak robbanásszerû növekedését lekövetni képtelen — résztvevõinek fizetésképtelenségbe taszításával is. Egyetlen céljuk egy ilyen idõszakban: a profitmaximalizálás, kerül, amibe kerül. Sajátos benchmarkok Az acélipari termékek árait leggyakrabban a melegen hengerelt (MH) tekercsek FOB fekete-tengeri kikötõ, vagy FOB USA kikötõ paritáson meghatározott USD/metrikus tonna értékben mérik. Mivel ez a termék alapanyagul szolgál minden további lapostermék elõállításához (úgy mint hidegen hengerelt, horganyzott, festett tekercsek és lemezek), így ezen tovább feldolgozott termékek árai általában a MH tekercsek további megmunkálásának költségeivel térnek el az alapanyaguk árától; teljesen külön életet csak extrém esetekben élnek. Ebbõl kifolyólag minden acélgyártó és -felhasználó a MH tekercsek ármozgását követi figyelemmel, és tartja azt mérvadónak. Érdekes összefüggés, hogy a MH tekercs aktuális FOB fekete-tengeri kikötõi EUR/mtonna alapára legtöbb esetben megközelítõleg meghatározható a következõ képlet segítségével: napi olajárfolyam / EUR-USD keresztárfolyam x 10. 6. Az acéltermelés és -felhasználás fõbb csomópontjai, régiói Az acéltermelés és -felhasználás jellege és intenzitása regionálisan eltérõ.

151

A regionális megkülönböztetés az acélpiaci szereplõk és elemzõk „kitalációja”, jól nyomon követhetõ logika mentén, az alábbi szempontok alapján alakult ki: Földrajzi elhelyezkedés A tengeri hajózás költségessége és hosszú idõtartama miatt kontinensenként kezelhetõek az acélrégiók. Acélintenzitás (azaz az egy fõre vonatkozó acélfogyasztás és a GDP hányadosa) A GDP és az acélfelhasználás változása közötti összefüggések alapján az acélrégiók vizsgálatának három típusra történõ felosztására nyílik lehetõség: 1. Dinamikusan fejlõdõ, nagy felvevõ piacú régió és országai (Ázsia); Jelenleg a legfontosabb, szinte az egész világpiacra döntõ hatású régió, több típusú tagországgal. Kína mind politikai, mind gazdasági és társadalmi értelemben a nyitás irányába mozdul, jelentõs felvevõpiacában hihetetlen méretû növekedés rejlik a továbbiakban is. Jelenlegi, átlag 8% körüli GDP növekedési ütemével vélhetõen hosszú távú felhasználásbõvülést jelent. Dél-Korea Kínához hasonló nyitása már lezajlott, acélfelhasználása a GDP változásával évrõl évre szinkronban és szoros követésben van. Az ország a világpiacon értékesíti termékeit, és érzékenyen követi a nemzetközi gazdasági tendenciákat. Japán a legfejlettebb ország a régióban, s mint ilyen, a klasszikus iparági termékek felhasználása szoros korrelációban van a GDP változásával. India nyitása a világ felé középtávon biztosan Kínához hasonló eredményre vezet. Tartós növekedését egyelõre a GDP változásával szinte teljesen azonos mértékben módosuló acélfelhasználás követi. Ebben a térségben a GDP kilengéseire az acélfelhasználás változása érzékenyen, ám késve reagál. 2. Klasszikus, fejlett országokból álló, „beállt” piacú régió (Európa); Az Unió 15 „régi” tagállamától eltérõen a kelet-európai országokban, a távol-keleti eredményekhez hasonló kapcsolatot fedezhettünk fel, mivel a 80-as évek közepén a kelet-európai régióban az egy fõre jutó acélfelhasználás megegyezett a nyugat-európaival. Ez azonban egy torz, túlzott acélintenzitású gazdasági szerkezetet tükrözött, hiszen az egy fõre jutó nyugat-európai GDP sokszorosa volt a kelet-európainak. Az EU szakértõi szerint a kitörési pontot a csatlakozó országok — túlértékelt — piacai jelenthették volna, azonban a kezdeti friss piacokra jellemzõ gyors ingadozás és GDP-követés a csatlakozást néhány évvel követõen, az EU-ra jellemzõ lassú, monoton követõ görbévé alakult át. Ennek oka a kelet-európai piacok és termelõkapacitások fõként európai gyártók általi átvétele, illetve a gazdasági ingadozások megszûnése. Eredményként a GDP és az acélfelhasználás változási mutatóinak kapcsolata meglehetõsen jól prognosztizálható.

mely más, felhasználó iparágak gazdasági érzékenységével is szoros összefüggést mutat. Az észak-amerikai acélrégió jó példa a fejlett piacgazdaságú régiók között, mivel az acélfelhasználás változása kifejezetten érzékenyen reagál a GDP változásának mozgására, a legkisebb irányú elmozdulást nagy intenzitású, azonos irányú acélfelhasználás-változás követi. Egységesség Bár senki sem vitatja Kína, vagy az USA egységes külpolitikai fellépését, az Európai Unió korántsem tekinthetõ ennyire egységes egésznek. Azonban a közösen kialakított érdekvédelmi szervezetén — az Euroferen — keresztül érvényesített külkereskedelmi instrumentumok — úgy mint védõvámok, behozatali kvóták, EU termékek importjára vonatkozó adminisztratív akadályok megtörésére irányuló intézkedések — tekintetében egységes integrációként tartják számon az acél világpiacán. Energia- és nyersanyagfüggõség Szintén olyan tényezõ, mely alapvetõen meghatározza egy régió acélpiaci szerepét, mivel a vasérc, szén és energiahordózók világpiaci áringadozásainak — saját források hiányából fakadóan — erõsen kitett régió, árképzése, sõt olykor maximális kapacitása is ezen elemek követésére kárhoztatott. Gondoljunk csak a 2009 januárjában bekövetkezett gázkorlátozásra, melynek ideje alatt pl. a US Steel kassai acélkombinátja tíznapos leállásra kényszerült, miközben az ukrán és orosz gyártók teljes „gázzal” csapolták az acélt, így adott pillanatban egyetlen korlátozás nélküli acélkibocsátó régióként jelentõs piacrészesedésre tettek szert. Termékszerkezet A tradicionálisan magasabb minõségû termékek elõállítására specializálódott — fõként nyugat-európai és észak-amerikai —, és a kibocsátási mennyiségre jobban fókuszáló, „primitívebb” technológiát igénylõ termékekre szakosodott — jellemzõen a szovjet utódállamok, a közép- és távol-keleti, valamint dél-amerikai — régiók között elhalványult az évtizedek óta fennálló éles határvonal. Napjainkra már egyetlen régiót sem sorolhatunk egyértelmûen egyik vagy másik csoportba. Jól példázza ezt, hogy míg az USA-ban mûködik a legtöbb 1970 elõtt üzembe állított, korszerûtlen acélmû, addig Kínában 2004 óta több mint száz — többnyire az osztrák Voestalpine által üzembe helyezett — acélmûvet és feldolgozó gyárat létesítettek, melyek termékei megfelelnek a legmodernebb acélfelhasználási elvárásoknak is.

3. Friss, teljesen nyílt piacú, új kohászati technológiákra nyitott gazdaságú régiók (Észak-Amerika, korábban Kelet-Európa és Dél-Amerika); E gazdaságokra jellemzõ, hogy a GDP változására felerõsített mértékben reagál az acélfelhasználás alakulása,

Költségszint A technológiai kiegyenlítõdés ellenére a továbbra is munkaerõ-intenzívnek számító acéliparban jelentõs eltérések figyelhetõek meg a mûködési költségek tekintetében a nagy gyártó és felhasználó régiók között. A legkedvezõbb helyzetben — alacsony bérszintje, állami támogatottsága, és környezetvédelmi „lazasága” miatt — továbbra is Kína van, azonban jelenlegi költségelõnye korántsem nevezhetõ tartósan fenntarthatónak. A szovjet utódállamok gyártási költségei ma nem sokkal múlják felül Kínáét. Ez részben a viszonylag alacsony munkabéreknek, döntõen azonban a saját forrásokból beszerzett nyersanyagoknak és energiahordozóknak köszönhetõ. Ez a viszonylagos függetlenség

152


hosszú idõre konzerválja a régió — alacsony költségeken alapuló — versenyelõnyét. Az EU és az USA egyértelmû versenyhátrányban van e téren a már korábban kifejtett okokból kifolyólag (1. táblázat). 1. táblázat: Integrált acélmûvek 1 tonna nyersacél gyártására vetített operatív költségei 2007-ben Régió

Közvetlen költségek USD/mt

Fel nem osztott költséggel növelt teljes költség USD/mt

USA

451

561

EU 27

457

568

CIS

398

441

Kína

385

424

Fejlõdése útjában mindössze a belpolitikai instabilitás és a 90-es években kialakult oligarchák által uralt tulajdonosi szerkezet konzerválódása állhat. Kína Kína az ezredforduló környékén jutott abba a növekedési szakaszba, amelyben a „kis tigrisek” 15 évvel korábban voltak: gazdasági növekedése felgyorsult, acélfelhasználása még gyorsabban kezdett növekedni. 2. táblázat: Nyersacél-kibocsátási és acélkésztermék-felhasználási adatok változása Kínában, és a világ többi részén (ROW) 1996 és 2008 között 1996 Mmt

2008 Mmt

Kína acélkibocsátása

101,2

500,5

ROW acélkibocsátás

648,8

826

Kína acélfelhasználása

100,7

425,7

ROW acélfelhasználás

548,2

772,4

Forrás: World Steel Dynamics 2007. szeptemberi kiadványa

Az acélipar regionális csoportosítása: Az International Iron and Steel Institute — a fenti szempontok mindegyikét, megfelelõ súllyal figyelembe véve — a világ acéliparát négy jelentõs (EU, CIS, Kína, NAFTA) és számos kisebb súllyal bíró régióra osztja: EU 27 Az EU, mint az öreg kontinens „öreg gazdasága”, egy igazán „beállt” gazdaságú régió, mely önmagát csak fokozottan képes jogi és gazdasági (védõvámok stb.) eszközökkel megvédeni. Bár politikailag messze nem egységes az EU, a közösen kialakított külkapcsolatai, közös problémái és földrajzilag egyértelmû behatárolhatósága egy egységgé kovácsolta. Nettó alapanyag- és energiaimportõrként teljesen kiszolgáltatott e termelési tényezõk világpiaci trendjeinek, azonban a rendelkezésre álló magasan képzett munkaerõ, és a világviszonylatban kiemelkedõen magas rendelkezésre álló, mozgó tõke elõsegíti új, mérsékeltebb energia- és alapanyag-felhasználást igénylõ technológiák kifejlesztését és alkalmazását. A világ acélpiacán élesedõ versenyben a magas költségszintjébõl fakadó hátrányát az innovatív megoldásokra helyezett hangsúllyal próbálja lefaragni. CIS (Commonwealth of Independent States — Független Államok Közössége) A Szovjetunió acélipara az 1960-as években Japánét megközelítõ intenzitással fejlõdött, de technológiáit zömmel a háború elõtti eljárásokra (martinkemencékre és tuskóöntésre) alapozta. Az energiaválság sem kényszerítette ki a technológiaváltást, ami megmutatkozott a technológiák arányában: 1980-ban Japánban már nem, Nyugat-Európában egy-két üzemben dolgoztak martinkemencék, miközben a Szovjetunióban még 85 millió (!) tonna martinacélt termeltek; a kihozatalt javító folyamatos öntés aránya Japánban 60%, Nyugat-Európában 40%, a Szovjetunióban csupán 10% volt. A Szovjetuniót a második olajválság is „megkímélte”, acéltermelése 1989-ig — a gazdasági rendszer összeomlásáig — még növekedett. Ezután 4 év leforgása alatt a felére csökkent. Napjainkban nyersanyag- és energiabõség, valamint alacsonyan képzett, olcsó munkaerõ, és kiváló földrajzi elhelyezkedés (közel Európához, de Kínától sem távol) jellemzi ezt, a jövõ acéliparát döntõen befolyásoló régiót.


Kína aránya a világhoz viszonyítva 1996-ban %

Kína aránya a világhoz viszonyítva 2008-ban %

13,5

37,7

15,5

35,5

Forrás: International Iron and Steel Institute 2008-as kiadványa

Az acélfelhasználás regionális eloszlása teljesen átalakult: a „klasszikus nagy acélfelhasználó régiók (Európa, Észak-Amerika, Japán) súlya lecsökkent, Kínáé viszont 2008-ra már meghaladja a világfelhasználás 1/3-át (Lásd 2. táblázat!). A világkereskedelem egyértelmû „vezére”, akinek legkisebb keresleti változására is megbolydul a világ acélkereskedelme. Töretlen fejlõdésének egyetlen — de növekvõ jelentõségû — akadálya a nyersanyag- és energiafüggõsége, melyet afrikai alapanyag- és energiahordozó lelõhelyek agresszív felvásárlásával kíván megoldani. NAFTA (USA, Kanada és Mexikó) A régió képét egyértelmûen az Egyesült Államok alakítja. Acéltermelésének nagyarányú — 1973 és 1982 között a felére — csökkenése az acélipar átrendezõdésének és szerkezetátalakításának a következménye, miközben kevésbé siettették a leállított acélmûvek pótlását. Acéltermelés még 2000-ben is csupán 3/4-e az 1973. évinek, és alig több mint 50 évvel korábban volt. Nagyobb súlyt helyeztek az acélimportra: ez évrõl évre nõtt, 1978-ban már csaknem 19, 1985-ben 22, 1998-ban 38 millió tonna. Ma egy egységesen fellépõ, azonban — lassúságából és magas költségszintjébõl fakadóan — világpiaci súlyát fokozatosan elvesztõ régió, mely napjainkra szinte teljes önellátásra rendezkedett be. Japán Japán 1960-ig nem játszott jelentõs szerepet a világ acéltermelésében. Azután viszont új technológiákkal építette ki vaskohászatát. A progresszív technológiákkal és termelésének az élvonalba való gyors felzárkóztatásával bámulatba ejtette a világot. 1965 és 1970 között (mindössze 5

153

év alatt) acéltermelését évi 41 millió tonnáról 93 millió tonnára növelte. Mára a világ teljes kibocsátásából kivett része 9% alá, míg fogyasztása 7% alá szorult. Az e két szám különbségébõl adódó felesleget fõként Kínába exportálja. Energiafüggõsége és magas mûködési költségei az európaiéhoz hasonló, nehéz helyzetbe sodorja acéliparát. Ázsia egyéb részei Kína és Japán mögött, kapacitását és acélfogyasztását tekintve messze elmaradó, azonban dinamikusan fejlõdõ régió, melybõl kiemelendõ Dél-Korea 51,6 M tonnás, valamint India 53,1 M tonnás acéltermelése. Indiával kapcsolatban érdemes megemlíteni a vállalati konszolidáció területén végzett úttörõ szerepét. Az indiai iparmágnás, Lakshmi Mittal irányította Mittal Steel 2006-ban felvásá-

rolta az európai éllovas Arcelort, így az ArcelorMittal a világ elsõ számú acélvállalatává vált 330.000 dolgozójával. A több mint 60 országban folytatott tevékenységének köszönhetõen az egyetlen, valóban globális acélgyártó. Mára a piaci részesedése háromszorosan haladja meg a második helyezett japán Nippon Steelét. 2007-ben pedig a — szintén indiai — Tata Corporation nyerte meg a jogot, hogy felvásárolja az angol-holland Corus acéltársaságot, jelentõs európai piaci részesedés mellett magas technológiai színvonalú gyártókapacitásokra téve szert. Európa EU-n kívüli országai Ezen csoportból Törökország az egyetlen említésre méltó régió, mivel míg lapostermékek tekintetében nettó importõrként az EU legnagyobb exportpartnerének szá-

5. ábra: Nyersacél-kibocsátási és acélkésztermé- felhasználási adatok változása 1997 és 2007 között Forrás : Steel Business Briefing 2007-es évkönyve

154


mított 2008-ban, a mediterrán térség jelentõs feldolgozott acéltermék-ellátója is egyben (az EU legjelentõsebb hosszú termék beszállítója), és acélintenzitása is egyedülálló a térségben. Azonban várhatóan — ugyan még nem teljes értékû tagként, de — szabadkereskedelmi egyezmények útján az EU részévé válik, és elõreláthatóan a kelet-európai „nagyreményû” csatlakozók sorsára jut. Egyéb országok (Afrika, Közép-Kelet, Óceánia valamint Közép- és Dél-Amerika országai) Mind a kibocsátás mind a felhasználás mértékét tekintve jelentéktelenebb és egységesnek semmiképp sem nevezhetõ régiók, acélpiaci szerepük légyegében kimerül a már fentiekben említett négy fõ blokk mozgásainak lekövetésében. Mindenesetre kiemelendõ, hogy a Golf-öböl országai — fõként olajvezetékeik építése, és a növekvõ turizmustól szárnyra kapott építõiparuk miatt — napjainkban jelentõs acélfelhasználóknak számítanak, azonban ennek fedezetét lényegében belföldi gyártóktól oldják meg, így a CIS országokból származó jelentéktelenebb importtól eltekintve kizárják magukat az acél világpiacáról. Afrika északi államait (Maghreb országok) érdemes még megemlíteni, mivel az elmúlt néhány évben fellendült energiaiparuk fejlesztéséhez szükséges csõhálózatok telepítését zömében Európából és Oroszországból szállított, magas minõségû acélcsövekbõl oldják meg, aminek köszönhetõen 2008-ra például Algéria lett az EU legjelentõsebb hosszútermékexport-partnere. Az acélfelhasználás és acéltermelés regionális szerkezetének átalakulása Napjainkban az EU országaiban és a világ többi fejlett országában a gazdaság acélintenzitása csökken. Ázsia „kis tigrisei” (Korea, Tajvan, Szingapúr) a közelmúltban érték el a maximumot; növekedésük ezt megelõzõen rendkívül gyors volt, de mára jelentõsen lelassult. Az acéltermelés regionális eloszlása ma már eléggé hasonló az acélfelhasználáséhoz. Ezek súlypontja szemmel láthatóan eltolódik az Egyesült Államok és Európa felõl Kína irányába (5. ábra). A tervezett fejlesztések szerint 2012-ig további 500 Mt-val növekedhet a globális nyersacélgyártó kapacitás, aminek közel 80%-át Ázsiában fogják létrehozni, és ennek eredményeképpen rövidesen a világ acéltermelésének 2/3a Ázsiában fog történni.

II. Az EU acéliparának kialakulása, sajátosságai, külkapcsolatai 1. Az Európai Unió egyik gyökere, a Montánunió létrejöttének okai Az Európai Unió elsõ közvetlen elõzménye az 1951-ben megalapított Európai Szén- és Acélközösség — rövidítve ESZAK — más néven Montánunió. A terv, melyet Jean Monnet, a francia kormány tervezési részlegének vezetõje dolgozott ki, és Robert Schuman francia külügyminiszter hirdetett meg, a német és a francia szén- és acéltermelés összehangolását tûzte ki célul. A háttérben az a megfontolás állt, hogy a szén- és acélipar közös


ellenõrzése révén lehetetlenné váljék a németek újabb háborús készülõdése; a hadviselésnek ugyanis alapvetõ feltétele e két iparág haditermelése. Így a két ország gazdasági jellegû együttmûködésén kívül komoly biztonságpolitikai megfontolások is álltak a terv meghirdetése mögött. Miután a kezdeményezést a Konrad Adenauer kancellár vezette Német Szövetségi Köztársaság elfogadta, ahhoz több más európai ország, így Hollandia, Belgium és Luxemburg, valamint Olaszország is csatlakozott, átruházva nemzetállami hatáskörük egyes elemeit az ESZAK szervezetére. Így jött létre az 1951. április 18-án aláírt Párizsi Szerzõdés, amelyet a második világháború utáni európai integráció elsõ kiemelkedõen fontos szerzõdésének tartunk. A Párizsban létrehozott Európai Szén- és Acélközösség pedig — az elsõ jelentõs integratív szervezetként — a késõbbi Európai Közösségek egyik alkotó része lett. 2. A 70–80-as évek válságkezelési törekvései Ebben az idõben az Európai Unió a világ legnagyobb acéltermelõ régiója és egységes belsõ piaca is egyben. A technológia korszerûsítése és a jelenlegi termelõkapacitási szintek kialakítása több mint 25 éves válságkezelés eredménye. A közösség acélipari válsága, a világtendenciát követve, a 70-es évek gazdasági változásainak következtében alakult ki. A kereslet drámaian csökkent a kiemelkedõ acélipari konjunktúrájú 1973-as és 1974-es évek után, melynek következtében tartóssá vált a strukturális túlkínálat. A helyzetet még tovább súlyosbította az a tény, hogy új kínálati források jelentek meg az acélpiacon (például Japán, Dél-Korea és más fejlõdõ országok). A tagállamok a 70-es években a külsõ gazdasági körülményeket figyelmen kívül hagyva kapacitásbõvítésekbe kezdtek, és a régi, elavult technológiával mûködõ acélmûveket is tovább üzemeltették. A magas fix költségek mellett fenntartott felesleges kapacitások a termelés növelésére ösztönözték a gyártókat, ami az árak leszorítását eredményezte. A dekonjunktúra miatti drasztikus acélkereslet-csökkenés a Közösségben komoly problémát okozott. Így szükségessé vált a közösségi szintû beavatkozás a válság kezelésére. Jelentõs ellentmondásokkal kellett szembenézniük a Közösség döntéshozóinak, mivel az acélipar, mint válságágazat, gazdaságpolitikai kezelésére a piac önszabályozó természetének „szabadjára engedése” várhatóan súlyos társadalmi — fõként foglalkoztatási — következményeket vont volna maga után. Ugyanakkor nem lehetett fenntartani a hatékonysági kényszert enyhítõ, illetve helyettesítõ korábbi szubvenciós gyakorlatot sem. Az egyik gyakori érv szerint az ágazat nehézségei ciklikus jellegûek, és egy újabb konjunkturális szakasz idején ismét szükség lesz a meglévõ kapacitásokra. A kialakult kapacitások szintje megfelelõ, a keresleté viszont nem, ezért a közösségi szintû beavatkozásnak a kereslet bõvítéséhez és a kapacitások idõ elõtti leépítésébõl eredõ veszteségek megelõzéséhez kell hozzájárulniuk. Az uniós válságmenedzselés elsõ, az 1970-es évek végéig tartó szakasza lényegében ezen a feltevésen alapult. A 70-es évek olajválságai után azonban bebizonyosodott, hogy a fejlett országokban az energia- és anyagigényesség csökkenése tartós folyamat, és az ágazat kapacitásainak sorsa, legalábbis részben a felszámolás lesz. A Közösség halogatta a válság beismerését, ami pedig lehetõséget biztosított volna a kötelezõ termelési kvóták bevezetésére. Helyette 1977-ben bevezették az önkéntes

155

minimálárak rendszerét, melyet a legtöbb acéltermékre kiterjesztettek. Ez az intézkedés az import szigorú korlátozásával párosult. Ebben az idõszakban, 1976-ban hozták létre a Közösség legnagyobb acélgyártói az Európai Acélkereskedelmi Szervezetet Eurofer néven. Legfontosabb feladatai között szerepelt az önkéntes árfegyelem betartásának elõsegítése, és a termeléscsökkentés végrehajtásában az egyeztetések lebonyolítása. A 80-as évek elejére világossá vált, hogy ez a rendszer a válság megoldására nem alkalmas. A kialakult válsághelyzetet protekcionista és nem piaci eszközökkel próbálták kezelni. Az integráción kívüli országokból származó importot kvótákkal, behozatali tilalmakkal korlátozták, és emellett alkalmazták a különbözõ mértékû nemzeti szubvenciós gyakorlatot is. Ez a közösségi program az ún. Davignon-terv néven vált ismertté. A hanyatlást és a részbeni összeomlást a szerkezetváltás idõszaka követte. A Közösség a 80-as évek elején deklarálta a válságot, lehetõvé téve ezzel a tagországok számára az Európai Szén- és Acélközösség általános normáitól eltérõ, különleges intézkedések megtételét. Elfogadottá vált, hogy tartósan megváltozott az EK-országok nemzetközi munkamegosztásban elfoglalt szerepe, és ez megkövetelte a kapacitások számottevõ csökkentését. Országonként eltérõ volt a reakció. A tradicionálisan jelentõs befolyással rendelkezõ Acélipari Dolgozók Szakszervezete a tagországok egy részében (pl. Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Olaszország) ellenállt a kapacitáscsökkentési, és ebbõl következõen a foglalkoztatás-csökkentési kísérleteknek, és az állami tulajdonban lévõ cégek továbbra is jelentõs állami támogatásban részesültek. A tagországok másik csoportjában az acéliparban a magántulajdon volt a meghatározó (pl. Németország, Hollandia), így ezek a cégek nem részesültek közvetlen állami szubvenciókban. A Közösség egyik legnagyobb acéltermelõ országa, Németország a támogatott termékek kereskedelmi korlátozásával fenyegetõzött. Egy ilyen megszorító intézkedés meghozatala azonban az integráció gazdasági alapjait veszélyeztette volna. Nagy nyomás nehezedett az EK Bizottságára a tagországok kormányai és az acélgyártó vállalatok részérõl a tömeges üzembezárások megakadályozására. A Bizottság koordinálta a kapacitás-leépítéseket, a kormányzati támogatások elosztását, meghatározva egyúttal a támogatások kritériumrendszerét. Az elõírásokat Acéltámogatási Kódexekben rögzítették. Az elsõ, 1980-ban létrehozott Kódexet még öt követte (az utolsó, VI. Acéltámogatási Kódex 2002 júliusáig, az ESZAK Szerzõdés hatályáig volt érvényben) egyre szigorodó korlátozások mellett. A német kormány nyomására 1984-ben egy új kódex megfogalmazására került sor (ez 1985. január 1-jén lépett hatályba), amelynek értelmében meg kellett szüntetni minden mûködési támogatást, és az állami szubvenciót kizárólag szerkezetátalakításra, illetve modernizációra lehetett felhasználni. A kapacitásfelesleg miatt kötelezõ termelési kvótákat szabtak meg az ESZAK hatálya alá esõ termékekre az integráció 350 legfontosabb acélipari vállalatára lebontva. Ezek az intézkedések a termelés korlátozása mellett az alacsony versenyképességû kapacitások tervszerû leépítését és a termelési struktúra átalakítását is célozták. Az átmenetire tervezett kvótarendszer hosszú ideig, 1980–88 között fennmaradt. A közösség szankciót alkalmazhatott, ha az elõírt kapacitáscsökkentést nem hajtották végre idõben, vagy ha túllépték az elõírt

kvótákat, és ellenõrizhette a tagországok acéliparuknak nyújtott nemzeti szubvencióit. Az adminisztratív szabályozás miatt a termelõk a piaci viselkedés helyett a szabályozókon próbáltak módosítani. Az elvben egységesen szigorú kezelési mód a gyakorlatban kétfelé vált, különbözõ alkupozíciójú, kivételezett és kevésbé kivételezett vállalatok csoportjára, így igazán változatos ágazati kép alakult ki a régió országaiban. A válságkezelési megoldások pedig az egyes kormányok politikai mozgástere és az érdekkonfliktusok egyeztetési lehetõségei alapján változtak.

156


3. A 90-es évek vámháborúi A 90-es évek közepétõl minõségileg új helyzet alakult ki az Európai Unió acéliparában, az állami tulajdon részaránya az 1985-ös 50%-os értékrõl a 90-es évek közepére 10%-ra csökkent. Gyakorlatilag lezárult a reorganizáció, a szerkezetátalakítás. Az ágazat azonban viszonylag rövid ideig mûködött versenyt zavaró állami beavatkozástól mentesen, szabadpiaci viszonyok között. A hirtelen keresletváltozások, a viszonylag merev kínálati struktúra és a jelentõs többletkapacitások újra és újra kikényszerítették az állami közbelépést. Közvetlen szubvenciókat ugyan már nem alkalmaztak, de állami piacvédelmi intézkedések megtételére 1995–2002 között többször is sor került, részben az USA acélkereskedelmi korlátozásaira válaszlépésként, részben a közép- és kelet-európai és a távol-keleti olcsó import beáramlásának megakadályozására, saját termelõik védelme érdekében. Az USA saját, az európainál korszerûtlenebb vaskohászata védelmében 2002. március 20-ától három évre szóló, átlagosan 30 százalékos büntetõvámot vetett ki az acéltermékek importjára. Brüsszel sem sokat tétovázott: válaszlépésként március 28-ától 26 százalékig terjedõ importvám bevezetésérõl határozott. Ennek lényege, hogy amennyiben a tagországokban az import mennyisége meghaladja az évi 11 millió tonnát, a pluszmennyiségre rögvest rárakódik a védõvám. A Közösségen kívüli, de a csatlakozás küszöbén álló kelet-európai országokban is hasonló viszályok alakultak ki. Magyarország 15 vas- és acélipari árucsoportban a meghatározott behozatali mennyiségi keretet meghaladó importot 20-25 százalékos vámpótlékkal terheli 2002. június 3-ától december 3-ig. Természetesen ez a diszkriminatív döntés sem maradt válaszlépés nélkül, de ez, és a térség hasonló „vámháborúi” is véget értek a 2004-es csatlakozással. 4. Kína árnyékában (2004–2008) 2004-ben fordult igazán nagyot az acél világa, amikorra nyilvánvalóvá vált Kína félelmetes, nyersanyagpiacokra gyakorolt szívóhatása. Az óriási ütemben beindult infrastrukturális beruházások kivitelezéséhez szükséges alapanyagok masszív importõrévé lépett elõ, robbanásszerû áremelkedést indikálva. Például az acélgyártáshoz szükséges hulladékvas tonnánkénti ára 2002 elején 77 dollár, és még 2003 végén is 156 dollár volt, 2004 nyarán viszont már 285 dollárra emelkedett, és csak némileg csökkent, miután a pekingi kormány a gazdasági egyensúly megbomlásával fenyegetõ beruházási boom fékezésérõl döntött (lásd 6. ábra). Kína 2004-ben 3,5 millió tonna fémhulladékot vásárolt az Egyesült Államoktól, az elõzõ évi mennyiség három-

7. ábra: Melegen hengerelt acélok árainak alakulása USD/tonnában kifejezve 1990–2005 Forrás : Steel Manufacturers Association „Steel — A Year Later” címû 2005. augusztus 16-ai kiadványa

6. ábra: Acélhulladék világpiaci árának (USD/Mt) változása 2002–2004 Forrás : Steel Manufacturers Association „Steel — A Year Later” címû 2005. augusztus 16-ai kiadványa

szorosát, és arra késztette a saját utánpótlásuk elapadásától tartó amerikai acélmûveket, hogy protekcionista intézkedéseket sürgessenek Washingtonban. Protestáltak másutt is, ahol megjelent a kínai „mágnes”, amire reagálva Oroszországban és Dél-Koreában például szigorúbban ellenõrzik az exportot, Mongóliában pedig a júniusi parlamenti választások elõtt két és félszeresére emelték a kivitelre rótt adót. A kínai gazdaság farkasétvágya nemcsak a vas- és fémhulladék, hanem szinte minden ipari nyersanyag piacát megbolydította 2004-ben. Az USA-ban több építkezést le kellett lassítani, mert hiány mutatkozott cementbõl, aminek világpiacán már 40 százalék fölötti részesedést nyelt le az építkezési láz miatti kínai kereslet. A nikkel ára 14 éve, a rézé nyolc éve nem látott magasságba emelkedett, a kõszén — ami a kínai energiatermelés 70 százalékát adja — 2004 elején 90 százalékkal drágult, az alumíniumgyártáshoz szükséges timföld tonnája pedig a 2003. eleji 160 dollárról 400 fölé szökött. Hasonló ütemben drágultak hát az acéltermékek is, ami nem csoda, hiszen Kína acélfogyasztása 2001 és 2003 között 30 millió tonnával emelkedett, és a 2003-as 250 millió tonna — amibõl 210 millió volt a hazai elõállítás — már több mint amennyit az USA és Japán együttesen felhasznált. 2004-ben a világ acélfogyasztásának majdnem egyharmada jutott Kínára. Mindezek következtében a 2003 szeptemberében jellemzõ 275 USD/tonna árak a melegen hengerelt tekercsek esetében 2004 nyarára — korábban sosem tapasztalt — tonnánkénti 760 dolláros magaslatokba szöktek. Az EU, mint minden acélipari régió, csúcsra járatással és kapacitásnövelõ beruházásokkal próbálta meglovagolni a korábban sosem látott keresleti hullámokat. A kiemelkedõen hektikus 2004-es évet gyors zuhanás, majd újabb és újabb ugrások és szabadesések követték, mígnem újabb fordulóponthoz érkezett a világ acélpiaca. Kína gyorsan belátta, hogy egyéb „függõségei” mellett nem egyszerû ilyen iramú növekedést diktálni egy újabb világpiaci hiánycikk — azaz az acél — nettó importõreként,


így a Kínától megszokott vehemenciával indultak meg az acélkibocsátást növelõ beruházások. A recept egyszerû volt: osztrák, német vagy amerikai technológia, szintén nyugatról importál know-how és mérnökök, olcsó helyi munkaerõ, és — óriás fogyasztói státuszából eredõen — relatíve olcsó alapanyagforrások, valamint magas állami K+F támogatások és nullához közelítõ környezetvédelmi megszorítások. A végeredmény: kiváló minõségû, szinte korlátlan mennyiségû acéltermék, közvetlenül a felhasználás helyén, alacsony költségszinten elõállítva. Ez az egyszerû, és eredményes stratégia egészen odáig vezetett, hogy 2007-re Kína nettó acélexportõrként már Európa kikötõiben árulta jó minõségû acéltermékeit, természetesen — a textiliparból megszokott módon — dömpingáron. Az európai acélgyártók több dömpingeljárást is kezdeményeztek az Eurofernél Kína ellen, azonban a vizsgálati szakasz lassú lefolyása és az elhúzódó döntéshozatali mechanizmus miatt legtöbb esetben az egyes döntések meghozatalának idõpontjára már okafogyottá vált az egész eljárás. Európa védtelenül állt egy alacsony költségekkel mûködõ, gyorsan tanuló acélóriással szemben. Ettõl a pillanattól kezdve a tömeges kínai acélimportnak igazából csak az ottani belsõ kereslet megélénkülése szabott határt. 2008-ban az újabb árképzési hisztériát az addigra erõteljesen koncentrált nyersanyag-kitermelõ vállalatok addig sosem látott áremelése indította el (3. táblázat). 2008. április 1-jén — január elsejétõl visszamenõlegesen hatályos — egységes 65 százalékos vasércáremelést jelentettek be az acélgyártóknak, akik erre — valamint a szintén év elejétõl jelentõsen dráguló fûtõ-, illetve kokszolható szén-, földgáz- és hulladékáraktól vezérelve — azonnal robbanásszerû áremeléssel reagáltak. Minden korábbi tapasztalattól eltérõen, felbontva hosszú távú beszállítói szerzõdéseiket, még a nagy felhasználókkal szemben is áttértek a havi, sõt egyes olasz gyártók a heti (!) árképzésre. Mindezek eredménye volt, hogy a 2007. novemberi 581 USD/tonna melegen hengerelt tekercs árak, 2008. júliusára elérték a tonnánkénti 1.113 USD/tonna árszintet (7. ábra). Az acélfelhasználó szektorok képtelenek voltak érvényesíteni értékesítési áraikban az ilyen mértékû acéláremelést. Sejteni lehetett, hogy a pusztán spekulatív alapon

157

3. táblázat: Acélgyárak átlagos alapanyag- és energiahordozó-költségei 2007–2009 Év / hó

Fûtõszén $/tonna

2007 M1

55.0

2007 M2

56.7

2007 M3

Kokszolható Szén $/tonna

Vasérc $/dmtu

Földgáz $/1000m3

Acélhulladék $/tonna

84.7

302.0

264-270

84.7

302.0

280-285

59.3

84.7

302.0

295-310

2007 M4

60.1

84.7

281.9

315-320

2007 M5

60.0

84.7

281.9

295-305

2007 M6

66.0

84.7

281.9

295-300

2007 M7

72.1

84.7

280.4

280-290

2007 M8

74.3

84.7

280.4

275-285

2007 M9

73.3

84.7

280.4

280-290

2007M10

80.2

84.7

308.2

275-280

2007M11

90.6

84.7

308.2

280-290

2007M12

97.5

84.7

308.2

295-310

2008 M1

98.3

140.6

369.7

385-400

2008 M2

141.4

140.6

369.7

390-405

2008 M3

126.7

140.6

369.7

490-510

2008 M4

131.8

140.6

428.4

510-530

2008 M5

142.7

140.6

428.4

570-580

2008 M6

171.2

140.6

428.4

635-660

2008 M7

192.9

140.6

517.0

630-640

2008 M8

169.7

140.6

517.0

385-390

2008 M9

160.7

140.6

517.0

240-245

2008 M10

115.7

140.6

576.7

220-225

2008 M11

98.8

140.6

576.7

205-210

2008 M12

84.3

140.6

576.7

230-235

94.3

94.6

95.1

97.8

106.1

113.9

122.0

129.1

Forrás: www.steelonthenet.com

kialakított mesterséges áremelkedésnek hamarosan súlyos, és az egész ipart megrázó következményei lesznek. 5. Az EU acéliparának jelenlegi helyzete és sajátosságai Az EU 15 „régebbi” tagállama 1950-ben a világtermelés közel 30 százalékát adta, az USA részaránya pedig megközelítette az 50 százalékot. A világ acélipara azonban alapvetõen átrendezõdött: az EU részaránya 2008-ban 15 százalék, az USA-é kevesebb, mint 7 százalék volt. Kína súlya még 1989-ben is kisebb volt 10 százaléknál, 2008ban pedig már elérte a 38 százalékot. Bár az EU acélipara Kína után a második legnagyobb termelõ, a minõség tekintetében világelsõ. Ma az EU a globális acéltermelés egyötödét állítja elõ, termelési értéke 70 milliárd euró, és 250 ezer fõt foglalkoztat. Az EU a 90-es évek elejéig jelentõs acélexportõr volt, és acéliparának meghatározó szerepe volt a nemzetközi acélpiacokon. A súlypont áthelyezõdésével ez a

158

szerep lényegesen csökkent, és az elmúlt években egyre inkább védekezõ szerepre kényszerült, valamint expanziós lehetõségei is beszûkültek. Az EU acéliparának helyzete ma a következõképpen jellemezhetõ: — a régió acélfelhasználása sokkal lassabban nõ a világátlagnál; — nyersanyagbázisa — Svédországot kivéve — légyegé ben elhanyagolható; — a termelési költségek magasak (melyeket tovább növelnek a környezetvédelmi kötetezettségek); — meghatározó nagyvállalatai alig terjeszkednek Európán kívülre, sõt kívülrõl irányított konszolidáció részeseivé válnak. A hátrányokkal szemben két fontos versenyelõnnyel rendelkezik az EU acélipara: — termelõberendezései, termékszerkezete összességében korszerû;


— az acélipari innovációban (technológia és termékfejlesztés) még mindig élenjáró. A felsorolt problémák közül az Európai Bizottság és az Eurofer a nyersanyagok és az energiahordozók piacán kialakult helyzetet tekinti legveszélyesebbnek az EU acéliparának versenyképességére. Ez az egyetlen olyan versenyhátrány, amit lényegében az EU objektív adottságai (a nyersanyagok és energiahordozók elõfordulása) határoznak meg, és ezért alapvetõen nem lehet rajta változtatni. E versenyhátrány csökkentésére az Eurofer két irányban tesz erõfeszítéseket: — a nyersanyagok és késztermékek piacán folyó verseny szabályozására, — az acélipar fajlagos anyag- és energiafelhasználásának csökkentésére. A megelõzõ két évtizedben lezajlott szerkezetátalakítás eredménye, hogy 50 millió tonna felesleges kapacitás szûnt meg, s a 900 ezer foglalkoztatottból 250 ezer maradt. A versenyképesség legfontosabb tényezõje a minõség, a speciális fogyasztói igények kielégítése. Az acélszektor nyereségessége ugyanakkor kiszolgáltatott az Európán kívüli versenytársak alacsonyabb költségszintjének, esetenként kevésbé szigorú szabályozási környezetének (állami támogatások engedélyezése, környezetvédelmi elõírások hiánya), a konjunkturális hullámzásoknak és a valutaárfolyam-ingadozásoknak. 6. Külpiaci aspektusai Az Európai Unióban a folyamatos importnyomás fõ forrásaként Kína mellett az egykori szovjet tagköztársaságok közül elsõsorban Oroszországot és Ukrajnát tartják számon. Az acél külkereskedelmében az EU 2001-ig hagyományosan többletet realizált, bár mértéke az elmúlt 10 évben rendkívül erõsen ingadozott, alapvetõen csökkenõ tendenciával. Az acélexport legfontosabb célországa 2001ig az Egyesült Államok volt 25%-os részarányával, de 2008-ra, részben az USA protekcionista intézkedéseinek, részben a világszerte végbemenõ kapacitásbõvítéseknek köszönhetõen a lapostermékek esetében Törökország, míg a hosszútermékek esetében Algéria lépett az elsõ helyre. Az EU legnagyobb exportkonkurensei ma is az olcsó ázsiai acéltermékek. Az Európai Unió importja 1998-ban 50%-kal emelkedett az export 13%-os csökkenése mellett. Akkor még sikerült megtartania nettó exportõr pozícióját, a tendencia azonban 2001-ben megfordult. 1997– 2001 között az import 68%-kal növekedett, az export pedig 13%-kal csökkent. Az import legnagyobb része tömegtermékekbõl, az export viszont magas hozzáadott értéktartalmú termékekbõl áll, ezért értékben számolva az EU továbbra is megtartotta nettó exportõri pozícióját.

III. A pénzügyi majd gazdasági világválság kialakulása 1. Közvetett okok Az Egyesült Államok lecsúszása A globalizáció az olcsó munkaerõvel bíró országokba helyezte át a nagy cégek tõkéjét, így Kína és India elszívja


8. ábra: Az USA külkereskedelmi mérlegének változása Kínával szemben milliárd dollárban kifejezve, 1986–2003 Forrás: Steel Manufacturers Association „Steel — A Year Later” címû 2005. augusztus 16-ai kiadványa

a pénztartalékokat az Amerikai Egyesült Államok elõl. Az amerikai dollár folyamatosan gyengült az elmúlt években a kínai jüannal szemben. Az USA el van adósodva Kína felé. Mint az a 8. ábrából is kitûnik, az 1986-os 1,7 milliárd dolláros külkereskedelmi mérleghiány 2003-ra a hetvenszeresére, azaz 120 milliárd dollárra nõtt. Már 2005-ben olyan helyzet alakult ki, hogy míg az amerikai átlagcsaládok nem, vagy csak kevés megtakarítást tudtak félrerakni, addig Kína lakosságának magán megtakarításai 2004-ben a hazai össztermék 40 százaléka fölé emelkedtek. Ez az adat Indiában is 25% fölé emelkedett ekkorra. Amerikában pedig általánosságban elmondható, hogy az átlagpolgárok társadalmi rétegében mindenki szegényedett az elmúlt években, az alsóbb osztályokról nem is beszélve. Az amerikai álom eltûnõben. Másodrendû adósok A válság talán legfõbb oka, hogy a hitelpiac telítõdése miatt a hitelezõ bankok figyelme a másodrendû (subprime) adósok felé fordult. A másodrendû adósok olyan zömükben hitelképtelen, hátrányos anyagi helyzetû, vagy bevándorló, kellõ pénzügyi szaktudással nem rendelkezõ háztartások voltak, akiknek nem lett volna szabad olyan feltételekkel hitelt adni, amilyenekkel az amerikai bankok ezt tették. A másodrendû adósok a hagyományos hitelezési politika mellett soha nem vettek volna fel hitelt, hiszen õk is jól tudták, hogy bizonyos összegeket nem tudnak kifizetni. Ezért új marketingmódszerekkel valahogyan rá kellett õket venni arra, hogy vegyenek fel hitelt, hiszen a banknak is bevételhez kell jutnia valahogyan. Ezeket az agresszív, piacszerzõ, hitelkihelyezõ módszereket az amerikai jogi nyelv predatory lendingnek, azaz zsákmányszerzõ, extraprofitra törekvõ hitelezésnek nevezi. A predatory lending tisztességtelen és káros jellege nyilvánvaló volt, de az erõtlen törvényhozási lépések nem tudtak gátat vetni ennek a hitelezési gyakorlatnak, amelyet az is elõsegített, hogy a bankok saját alkalmazottak helyett egyre inkább üzletkötõket alkalmaztak, akik a megkötött szerzõdések arányában kapták fizetésüket. Tömeges eladósodás Amerikában több évtizedes gyakorlata van a hitelbõl történõ vásárlásnak, amely során a ház, autó, hajó vagy egyéb nagy értékû fogyasztási cikk a hitel fedezete. Ha a vevõ fizetésképtelenné válik, akkor jön a behajtó a bank

159

vagy a kereskedõ megbízásából, és a fedezetet nyújtó ház, autó, hajó, ékszer stb. mellett még további értékeket foglal le és visz el, amíg a kötelezettség összegét ki nem teszi a lefoglalt vagyontárgyak értéke. Természetesen mindazok, akik hitelfelvevõként túlvállalták magukat, és ilyen helyzetbe kerültek, veszítettek. Mivel a hitelkihelyezés (pénzpiaci) versenye egyre élesebbé vált, az amerikai belsõ piac elsõ komolyabb recessziós hatása azonnal megtette hatását. Ennek következtében jelentõs nagyságrendet ugrott a bázisévekhez képest a „beragadt” ingatlanok és a „rossz” hitelek száma. Ez a nagyságrend már az ingatlanpiac számtalan ágon keresztbiztosított rendszerét sem tudta meggátolni a beomlástól, amely láncreakcióval vonta maga után a pénzügyi és üzleti folyamatban résztvevõ bankokat, biztosítókat, ingatlanfejlesztõket, pénzügyi és ingatlanalapokat. A válság gyorsan továbbterjedt más gazdasági ágazatok felé is. 2. Közvetlen okai Az olcsó pénz bûvöletében Az Egyesült Államokban gyors mértékben nõttek a hitelezések, mely egyrészrõl az „olcsó pénznek” is köszönhetõ volt, ugyanis a dot.com lufi kipukkadása, majd a 2001. szeptemberi terrortámadás nyomán a gazdasági fellendülést ösztönzendõ az Alan Greenspan vezette FED nagyon alacsony kamatokat vezetett be. Az alacsony kamatok mellett ugyanis egyrészt a tõkepiacokra áramlik a pénz (nem éri meg bankbetétben fialtatni), lehetõvé téve a cégeknek az egyszerûbb tõkebevonást, másrészt a cégek könnyen jutnak forráshoz fejlesztéseikhez. Az alacsony kamatok azonban növelik a lakossági fogyasztást is, ösztönzik a hitelbõl való vásárlást, ezzel egyébként megint csak elõsegítve a gazdasági növekedést (van kinek eladni az árut). A hitel ugyanakkor valójában maga is egy áru, termék, amit a bankok forgalmaznak: pénz, aminek ára van. A kamat adja a bankok nyereségének jó részét. Azaz a bank maga is abban érdekelt, hogy minél több hitelt helyezzen ki, persze akkor, ha megfelelõen biztosítva látja, hogy az adós törleszteni tud, illetve van megfelelõ fedezete. Azaz feltételezhetõ, hogy az adós megfelelõ bevétellel rendelkezik, illetve, ha baj van, elég értékes a fedezet. Az elmúlt évek kiegyensúlyozott gazdasági növekedése miatt nem tartottak attól, hogy az adósok nem tudják majd visszafizetni a hiteleket. Az Egyesült Államokban az utóbbi években kialakult gyakorlat alapján a bankok komolyabb hitelbírálat nélkül nyújtottak jelzálogkölcsönöket a magánszemélyeknek. Az is ösztönözte a bankokat, hogy az ingatlanok értéke folyamatosan nõtt, erre az alapfeltételezésre épült minden további termék. Ez azt jelenti, hogy a modell csak addig volt mûködõképes, ameddig az ingatlanok értéke felfelé ment. Ha véletlenül valaki nem tudta visszafizetni a hitelt, a bank akkor is jól járt, hiszen az eredetinél magasabb áron tudta értékesíteni az ingatlant. Egyre szélesebb rétegek vettek fel hiteleket az Egyesült Államokban. A származékos termékek Ezzel párhuzamosan a bankok között is megindult egyfajta hitelezési verseny. A bankok egymással versenyezve egyre kockázatosabb hiteleket folyósítottak, egyre „megbízhatatlanabb” adósoknak adtak pénzt, egyre kockázatosabb

160

beruházásokat finanszíroztak, hiszen csak így lehetett a múlt évi növekedést felülmúlni. Másfelõl a bankok elkezdték teríteni a hitelállományukat: olyan származékos (derivativ) termékek jöttek létre, amelyeknek a kihelyezett hitel, illetve az azon elvileg képzõdõ nyereség volt az alapjuk. A pénzügyi válság igazi okának az ilyen termékek: a CDO-k és a CDS-ek elterjedté válását tekinthetjük. Mindez egy olyan eszköz volt, ami a bankok és a befektetõk profitjának növekedését segítette elõ, hiszen egy új termékfajtával, a CDS-sel lehetett kereskedni, és abból növekedést elérni. A CDS-ek piaca nem szabályozott piac, hiszen az állami szabályok nem követték a piac változását, nem kapcsolódott ehhez a termékfajtához különösebb szabályozás. A CDS (credit default swap) lehetõvé teszi, hogy a hitelek kockázatát át lehet származtatni. A vevõ meghatározott idõszakonként meghatározott összeget fizet az eladónak, aki kezességet vállal az adós fizetéseiért. Ezek a CDS-ek csomagokban történõ árusítása azt idézte elõ, hogy nagyon nehéz volt felmérni a termék valós kockázatát, ami átláthatatlan struktúrák létrejöttét eredményezte. A másik termék a CDO, ami mögött hitelek vagy kötvények állnak, a vevõ (befektetõ) átvállalja a banktól az adott csomag kockázatát. Ez az eladó banknak azért jó, mert így még több hitelt képes kihelyezni. Az ingatlanpiac összeomlása Mindezek az átláthatatlan kereskedések vezettek oda, hogy a rendszer alappillérének számító növekvõ ingatlanárak hirtelen csökkenése felborította a rendszert, ami a szövevényes ügyletek miatt a globális pénzügyi rendszer megroggyanásához vezetett. A külsõ körülmények romlása, az USA gazdaságának lassulása miatt 2006-tól egyre több hitel „dõlt be”, ami az ingatlanárakra is hatással volt, hiszen egyre több eladó lakás jelent meg az egyébként is „túlfûtött” piacon. Ekkor kezdtek csõdbe menni az ingatlanirodák és késõbb a bankok, amelyek jelzálog-hitelezéssel foglalkoztak. Mindez persze hatással van a bankközi piacokra is, hiszen azok befagytak, és a bankok csak magas kockázati felárral voltak hajlandóak egymásnak hitelt nyújtani. A bankcsõdökrõl érkezõ folyamatos hírek hatására a bankok bizalma is egyre erõteljesebben megrendült, nem szívesen adnak kölcsön egymásnak, sõt, már magánszemélyeknek sem. A gazdasági növekedést a termelés és a fogyasztás folyamatos növekedése biztosítja. Az utóbbi idõben azonban az USA-ban a fogyasztás egyre nagyobb mértékben hitelbõl folyt. Nem csupán ingatlanokat, de tartós fogyasztási cikkeket (autót, elektronikai cikkeket), gyakorlatilag szinte mindent meg lehetett kapni hitelre. A bankcsõdök és az egyre gyakrabban érkezõ negatív hírek hatására viszont egyre nehezebb lett hitelhez jutni, ami a fogyasztásra is negatív hatással van. Ugyanakkor, ha például kevesebb autót vesznek az emberek (mert nem kapnak rá hitelt), akkor kevesebbet is kell gyártani, vagyis a fogyasztás csökkenése magával hozza a termelés csökkenését is, ami a munkanélküliség növekedéséhez és a gazdasági növekedés visszaeséséhez vezet. Ráadásul a pénzpiacok a világgazdasági folyamatok közül talán a „leginkább globalizáltak”, központi szerepben pedig éppen az USA található


3. A pénzügyi válság világméretet ölt Globális gazdaság globális válsága A 2008-ban kitört gazdasági világválság több értelemben is globális jellegû: a válságnak több dimenziója is van. Része, de egyben felszínre hozója is az amerikai jelzáloghitel-válság, ám ennél sokkal mélyebb összefüggés a valódi reális gazdaság és a spekulatív pénzmozgások végletes eltérésébõl, kettészakadásából kibontakozó feszültség. Mindehhez kapcsolódott a világban egyre általánosabbá váló, az országokra, a vállalatokra, az önkormányzatokra és az egyes emberekre is kiterjedõ eladósodás. Mindez egyrészt tovább növelte a világban mozgó pénzek és a tényleges termelés, az anyagi javak szintje közötti szakadékot, másrészt azonban nemcsak az adósokat tette függõvé a bankoktól, hanem a hitelezõiket is õtõlük, végül pedig a pénzvilágon belül a bankokat egymástól is. De globális a válság a földrajzi dimenziókat tekintve is. A XXI. század elején nem is lehet másképpen. Az országhatárok nélküli globális világban a gazdasági folyamatok terjedésének sincsenek határai: az Egyesült Államokból induló válság a világ egészére szétterült. A termelés fölé növõ nemzetközi kereskedelem A világválság globalitásához, szétterüléséhez a világgazdaság nyitottságának minden korábbinál nagyobb ereje vezetett. A külkereskedelmi nyitás folyamata önmagában másfél évszázados folyamat, amely azonban a második világháború után gyorsult fel. Visszatekintve a világgazdasági nyitás kezdeteire, a globalizációhoz vezetõ út elsõ szakaszára, 1870-ben a világ termékexportjának a megtermelt GDP-hez viszonyított aránya 5 százalék alatti volt. A XX. és a XXI. század fordulóján ez az arány több mint háromszor magasabb, 17 százalékon felüli. A világátlagon belüli átalakulások is érdekesek: Nyugat-Európa 10 százaléknál kisebb arányszáma az ezredfordulóra 35 százalék fölé emelkedett, de az olyan hatalmas belsõ piaccal rendelkezõ országok — mint az Egyesült Államok vagy Kína — kifelé nyitott, a termeléshez viszonyítva egyre nagyobb külkereskedelmi szinttel rendelkezõ gazdasággá váltak. Az egyes országokra, a világ egészére vonatkoztatva is mindennek oka, hogy a világkereskedelem folyamatosan másfél–kétszer magasabb fejlõdési ütemet mutatott, mint a termelés növekedése. A második világháborút követõ fél évszázadban a világ termelése hatszorosára, a világkereskedelem szintje tizennyolcszorosára növekedett. E folyamat, a külkereskedelem termelést meghaladó növekedése egyrészt visszahatott a termelésre, és annak bõvülését gyorsította, másrészt azonban a két trend túlságos elválása, a kettõ közötti olló szétnyílása, ha nem is volt alapvetõ oka, de lehetõséget adott a termelés és a pénzmozgások szétválásához. A globális gazdasági nyitottság kialakulása A 2008-ban kialakult gazdasági világválság határok nélküli terjedésének, szétterülésének oka, hogy az 1970-es évektõl kezdõdõen az országok közötti külkereskedelem folyamatos bõvülése mellett elindult, és egyre erõsebbé vált a mûködõtõke-áramlás szerepe a nemzetközi gazdaságban. E folyamattal a nyitottság egy új tartalmú, megújult korszaka indult el. Az országok közötti külkereskedelemben az áruk mozognak (amelynek a földrajzi távolságok bizonyos mértékben korlátot állítanak), a mûködõtõke-áramlás


meghatározóvá válásának korában a nagy nemzetközi cégek leányvállalatokat hoznak létre a világ minden pontján, melyek termelése a befogadó ország gazdaságának, GDP-jének, teljesítményének része lesz. Napjainkra a mûködõtõke-áramlás, a tõkekihelyezések, a külföldi vállalatalapítások szerepe messze meghaladja a hagyományos országok közötti külkereskedelem gazdasági fontosságát. Ebben az új, nyitott, globálissá vált világban a transznacionális vállalatok önálló, sok vonatkozásban az országoktól elszakadó, függetlenné váló szerepet kaptak. A nagy transznacionális vállalatok, mint például az Exxon Mobil, a General Motors vagy Ford egy-egy éves teljesítménye akkora, mint egy közepes méretû ország (például Csehország vagy Magyarország) egyéves GDP-je. Akár a világgazdaság gyors fellendülési szakaszaiban, de ugyanígy válságok idején is jellemzõvé vált a tulajdonok összekapcsolódása, bonyolult tulajdonosi szerkezetek hálójának kialakulása. Ez egyrészt a különbözõ folyamatok közötti összefüggéseket teszi globálissá, másrészt olyan mértékben felgyorsítja a döntéseket, majd a folyamatok egészét, hogy azok már kiléphetnek az irányítható, a kézben tartható keretekbõl. A 2008-as világválság egy további meghatározó tényezõje és egyben kiteljesedésének oka, hogy a XX. század végére távol került egymástól a valójában megtermelt áruk, szolgáltatások értéke és a világban mozgó pénztõkék, bennük a spekulatív tõkék nagysága. Az elszakadás mértékét, a két nagyságrend színvonalát statisztikailag pontosan követni szinte lehetetlen, de egyes becslések a világ egyéves GDP-jének akár 5–10-szeresére teszik a jelentõs részben spekulatívvá vált pénzügyi tér nagyságát. Spekuláns tõzsdék A 2008-as világgazdasági válság kialakulásában, de fõleg felerõsödésében kiemelkedõ szerep jutott az értéktõzsdéknek, az ott bekövetkezett folyamatoknak. Itt sincs másról szó, mint arról, hogy különösen az elmúlt egy évtized során a korábbihoz képest eltérõ folyamatok indultak meg: az értéktõzsdéken szereplõ vállalatok termelése, azaz tényleges értéke és a jegyzett részvényértékek szintje egyre távolabb kerültek egymástól. Különösen az elmúlt fél évtizedben a tõzsdeindexek korábban soha nem látott szárnyalásba kezdtek, megduplázódva és folyamatosan erõsödve hosszú idõn keresztül egy végletekig tartó biztos értéknövekedés érzetét adták. Ebben az új szerkezetû és csak részben látható, XXI. század eleji globális világban csak valamilyen, egy meghatározott küszöböt elérõ részleges „üzemzavarra” volt szükség ahhoz, hogy a lokálisnak látszó baj a világgazdaság egészében hallatlan gyorsasággal szétterüljön, „világválsággá” váljon. Globális kórra, globális gyógymód A globális világ lényegérõl elmondottak azt is jelentik, hogy a világgazdaság most szükségessé vált „helyreállítási periódusa” sem egyszerû pénzügyi egyensúlykeresés, hanem a kialakult — magában sok feszültséget rejtõ — eddigi szerkezetek átgondolása és újrafogalmazása. Ennek valóban létrejövõ és megvalósuló tartalma ma még nem látható, de az bizonyos, hogy az egyensúly az eddigieknél szélesebb keretekben képzelhetõ csak el. E szélesebb kereteknek az Egyesült Államokon, Európán kívül már meghatározó része Kína és a feltörekvõ országok sora.

161

4. A válság EU-specifikumai Helyi problémák Bár az európai bankoknak nem kellett másodrendû (subprime) jelzáloghiteleket leírniuk, kiderült, hogy valami rosszabbat finanszíroztak: subprime országokat. A kelet-európai térség recesszióba került, miután a nyugati bankok leállították az olcsó hiteleket, amelyek elõzõleg megalapozták az ázsiai stílusú növekedést. A Lehman Brothers befektetési bank 2008. augusztusi bedõlése Európában ugyanúgy megtette a maga hatását, mint az Egyesült Államokban. A tõzsdék esni kezdtek, a hitelpiacok befagytak, az üzleti bizalom megcsappant. Ám a hullámvölgyben az is megmutatkozik, hogy az EU gazdasági problémái szinte tagországról tagországra különbözõek: exportvisszaesés Németországban és Kelet-Európában, a lakossági fogyasztás stagnálása Franciaországban, ingatlanbuborékok Nagy-Britanniában, Írországban és Spanyolországban. Exportfüggés Az európai gazdaságnak mások az alapjai, mint az amerikainak. Az Egyesült Államokban régóta a hitelkártyás lakossági fogyasztás generálja a növekedést. Európa nagy részében viszont — különösen Németországban és a keleti tagállamokban — az export a fõ motor, miáltal a térség ki van téve a külpiacok alakulásának. A német gyárakban elõállított autók háromnegyedét exportálják, s a BMWkhez és Volkswagenekhez használt alkatrészek jelentõs hányada Szlovákiából, Lengyelországból és más keleti országokból érkezik. Utóbbiak pedig nagyban függenek a nyugat-európai fogyasztóktól. Találó példa erre az „exportfüggõségre”, hogy a lengyelországi Swarzedzben a múlt század elején alapított, a város nevét viselõ bútorgyár januárban lehúzta a rolót, miután a nyugati lakáseladások csökkenése nyomán megcsappant a kereslet termékei iránt. A cég megszûnése érzékenyen érinti a 30 ezer lakosú város egészét. Új irányok az unióban A válság ezzel együtt a gazdaságirányítás újragondolására készteti az európai vezetõket. Az uniónak minden bizonnyal egyetlen közös értékpapír-piaci és bankfelügyeletre volna szüksége a most mûködõ országos hatóságok szövevénye helyett. Továbbá szükség van egy összeurópai betétbiztosítási alap létrehozására, megakadályozandó, hogy az ideges magyarok vagy litvánok kivegyék pénzüket a helyi bankokból, és átvigyék Németországba. Aztán az Európai Bizottság saját maga bocsáthatna ki kötvényeket valamennyi tagállam támogatásával, segítve ezzel mindazon országoknak, amelyekben az adósságkockázati besorolás romlása nyomán megemelkedtek a hitelköltségek. Az EU-nak vannak bizonyos versenyelõnyei az Egyesült Államokkal szemben, és van esélye is gyorsabban kilábalni a válságból. A régóta folyó atom-, nap- és szélenergiai beruházásoknak köszönhetõen kevésbé hat rá az olajársokk. A fogyasztási hitelek állománya a legtöbb országban viszonylag alacsony, s ez ellensúlyozza a bankrendszerben kialakult egyéb kockázatokat. Végül a konzervatív hitelezési gyakorlat azt eredményezheti, hogy az európai bankok — Nagy-Britannián és Írországon kívül — a megroggyant amerikaiaknál hamarabb nyerhetik vissza hitelnyújtási képességüket.

162

Európa sorsa, akárcsak vállalataié, azon múlhat, ami határain túl történik. Németország és Kelet-Európa nem fog magához térni, amíg nem kap újra több megrendelést autókra és gépekre Oroszországból, a Közel-Keletrõl, az Egyesült Államokból és Kínából. Nagy-Britanniának és Írországnak, óriási bankrendszerével, ki kell várnia a globális pénzpiaci stabilizációt. Ahogy a válság máshol kezdõdött, úgy talán véget érnie is máshol kell elõbb, hogy Európa talpra állhasson. Együttmûködés a tagállamok között Az európai uniós tagállamok állam- és kormányfõi 2008. novemberi informális találkozójukon világossá tették, hogy együtt szándékoznak szembenézni a válság következményeivel. Olyan közös alapelvekrõl egyeztek meg, melyek egy új nemzetközi pénzügyi rendszer kialakítására hivatottak (pl. a minõsítõ ügynökségek regisztrációjának és felügyeletének bevezetése, alapelvek elfogadása a számviteli standardok konvergenciájára, viselkedési kódex létrehozása, amely által a pénzügyi szektor kockázatvállalása csökkenhetne, beleértve a végrehajtók ellenszolgáltatását is). Az EU vezetõi abban is megegyeztek, hogy a pénzügyi válság lehetséges hosszú távú következményeit is vizsgálni kell, hogy még idõben felkészülhessenek azokra. Európai Gazdaságélénkítõ Terv Az Európai Gazdaságélénkítési Terv az EU GDP-jének 1,5 százalékát, vagyis mintegy 200 milliárd eurót használna fiskális ösztönzõként. A pénz legnagyobb része a tagállamok költségvetésébõl tevõdne össze, a Bizottság ugyanis arra kéri az EU 27 kormányát, hogy GDP-jük 1,2 százalékával, vagyis összesen 170 milliárd euróval járuljanak hozzá a gazdaság beindításához. A fennmaradó részt, vagyis mintegy 30 milliárd eurót, az EU saját költségvetésébõl, illetve az Európai Beruházási Bank forrásaiból állná. A tagállamok a Bizottság által javasolt szélesebb eszköztárból választhatják ki a nekik megfelelõ válságkezelési módszereket, mivel azzal mindenki egyetért, hogy az egyes tagállamok gazdaságainak állapota gyökeresen eltér egymástól. A Bizottság a pénzügyi ösztönzõk használatán túl a tagállamok gazdaságainak strukturális átalakítását is javasolja, méghozzá a Lisszaboni Stratégia alapelvei és a Bizottság hosszú távú stratégiája mentén. Ennek érdekében a testület a zöld technológiák fejlesztésére, a zöld beruházások ösztönzésére és minél aktívabb innovációs tevékenységre ösztönzi a tagállamokat. A terv keretében rugalmasabbá válnának az állami támogatásra vonatkozó szabályok és a Stabilitási és Növekedési Paktum deficitszabályai is enyhülnének, ennek ellenére a Bizottság leszögezte, hogy a határértékek bármilyen túllépésérõl jelentést készít.

Felhasznált irodalom 1. 2. 3. 4.

Óvári Antal : Vaskohászati kézikönyv; Mûszaki Könyvkiadó, Budapest, 1985. Kohászat 2006. 1–5. szám; Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, Budapest, 2006. Osztatni Mihály : Konverter-acélgyártás; Mûszaki Könyvkiadó, Budapest, 1982. Energiapolitika — újragondolva / Környezetvédelem, energia-


5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.

takarékosság. Az energia-hatékony acéltermelés megvalósításáról; Dunaújvárosi Hírlap, 2008. november 07. pp. 7-8. Dr. Csernenszky László : Ipar és versenyképesség az Európai Unióban; Európai füzetek 44. szám, Budapest, 2003. Sztankó Éva : Az acélipari versenyképesség javításának tapasztalatai az Európai Unióban; Fejlesztés és finanszírozás 2003/2 Soros György : A 2008-as hitelválság és következményei; Scolar, Budapest, 2009. Alan Greenspan : A zûrzavar kora; HVG Könyvek, Budapest, 2009. Garai László : Globális rendszerváltás? — Gazdaságpszichológiai megfontolások a válságról; Népszabadság Könyvek, Budapest, 2009. Inotai András – Juhász Ottó : A változó Kína; Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009. Topolánszky Ádám : Lobbizás az Európai Unióban; Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2009. Az acélipart is elérte a válság; Dunaferr Hetilap, Dunaújváros, 2008. október 13. pp. 1–3. Átmeneti élénkülés — Zámbó József az acélipar általános helyzetérõl; Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros, 2009. szeptember 29. pp. 8. Merre tart ma az acélipar? — Beszámoló a Magyar Vasés Acélipari Egyesület taggyûlésérõl; Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros, 2009. szeptember 29. pp. 7. Szalavetz Andrea : Hagyományos iparágak — Hanyatló iparágak; Oktatási Minisztérium, Budapest, 2000.


16. International Iron and Steel Institute kiadványai 2004–2008 17. European Steel in Figures 2004–2008; Eurofer, Bruxelles, 2008. 18. Prof. Dr. Hardy Mohrbacher elõadása a Magyar Tudományos Akadémián 2009. 19. World Steel Dynamics kiadványai 2000–2009. 20. Steel Business Briefing évkönyv; SBB, London, 2007. 21. Steel – A Year Later; Steel Manufacturers Association, 2005. augusztus 16. 22. European Strip Mill Products Committee; Eurofer, Bruxelles, 2009. április 21. 23. www.mvae.hu 24. www.worldsteel.org 25. www.eurofer.org 26. www.worldsteeldynamics.com 27. www.metalbulletin.com 28. www.metalbulletinresearch.com 29. www.steelbb.com 30. www.thesteelindex.com 31. www.recycle.net 32. ec.europa.eu 33. www.meps.co.uk 34. www.steelonthenet.com 35. www.bloomberg.com

163

Szente Tünde*

Hatvanéves a Dunaferr

Ünnepség filmbemutatóval és az egykori vezérigazgatók elismerésével Az idei esztendõ a hat évtizedes múltat maga mögött hagyó Dunai Vasmû eddigi pályájáról is szólt. Több rendezvényen emlékeztek az elõdökre, és arra az összefogásra, amelynek eredményeként létrejött egy kohászati nagyvállalat, s mellé megépült egy város. Az alábbi tudósítás a június 18-ai ünnepségrõl szólt, amelyen többek között bemutatták a jubileum alkalmából készített filmetûdöt „Ha él a gyár, él a város” címmel.

Az európai kohászkultúra része az elõdök munkássága elõtti tisztelgés. A kohászok mindig is fontosnak tartották a visszatekintést, egyrészt a technika, technológia fejlõdésében, másrészt az azokat mûködtetõk szakmaiközösségi életében. A 2010-ben hatvanéves Dunaferr legdinamikusabb idõszakának az ötvenes éveket és az elmúlt tíz esztendõt tekinthetjük. Ugyanis ezekben gyorsultak fel a leginkább az események, s ekkor követték egymást a legintenzívebben a változások. A június 18-ai ünneplés a folytonosságról szólt, arról, hogy az elõdök munkásságát tovább kell vinni, és felelõsséggel viseltetni a kohászat fennmaradásáért a Duna mentén. Gróf Széchenyi István a reformkorban fogalmazta meg a Duna partjain felállítandó vasmû szükségességét. A történelem õt igazolta, hiszen száz év múlva döntés született a megépítésérõl. Ma e döntésnek köszönhetjük a létünket, értve ezt a városra, az itt munkát találókra, családot alapítókra, szüleinkre és a mi gyerekeinkre. — Hatvan év alatt felnõ egy fa, ennyi idõ alatt több mint hatvanmillió tonna acélt gyártott a Dunai Vasmû. Hatvan esztendõ az ember életének jelentõs része. Hatvanmillió tonna acél közel nyolcmilliárd liternyi térfogatnak felel meg, amely gyakorlatilag a Duna átlagos vízhozama mellett — jelképesen szólva — két óra alatt átfolyna a

Az emlékérmet átveszi Borovszky Ambrus lánya, Borovszky Piroska

This year it was also about the way till now of Danube Ironworks leaving a six decade past behind. On several programmes there were remembered the predecessors and the collaboration as a result of which a large metallurgical company came into existence and a town was built beside. The report below is about the celebration on June the 18th where it was among others presented the film etude “If the factory lives, the town lives” realized on the occasion of jubilee.

Dr. Szabó Ferencnek gratulál Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója Dunaújvárosnál lévõ mederkeresztmetszeten — fogalmazott ünnepi köszöntõjében Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója. — Az elõdöket nem feledjük, hiszen elsõsorban nekik, több tízezer ember munkájának köszönhetjük, hogy létrejött ez a gyár és vele együtt Dunaújváros is. Rajtunk múlik, hogyan bánunk ezekkel az értékekkel. Ez nem az utolsó évforduló, negyven év múlva is ünnepelni fogják a századik évfordulót. A Dunaújvárosi Fõiskola rendezvénycsarnokába szóló meghívót a társaságcsoport külföldi és hazai partnerei, korábbi és jelenlegi szakemberei, egykori vezérigazgatói, illetve hozzátartozóik, valamint a sajtó képviselõi fogadták el. Rajtuk kívül megtisztelte az eseményt Dmytro Tkach, Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, dr. Dorkota Lajos, Dunaújváros országgyûlési képviselõje, Dunaújváros városfejlesztési ügyekért felelõs alpolgármestere, Pintér Attila, Dunaújváros gazdasági ügyekért felelõs alpolgármestere, a polgármester helyettese, Cserna Gábor, Dunaújváros humán ügyekért felelõs alpolgármestere. Az est mûsorvezetõi teendõit Borbély Zoltán szóvivõ látta el. Az erre az alkalomra készült filmetûd õsbemutatója után köszöntötték a vasmû korábbi vezérigazgatóit, rájuk emlé-

*Szente Tünde rovatvezetõ

164


Emlékérmet kapott: Horváth István

Emlékérmet kapott: Tóth László

keztek. Borovszky Ambrusra, dr. Szabó Ferencre, Horváth Istvánra, Tóth Lászlóra, Hónig Péterre és Szushil Trikhára és az általuk képviselt idõszakra. A portréjukat ábrázoló — Friedrich Ferenc Munkácsy-díjas szobrászmûvész által készített — ezüst plakettel ajándékozták meg õket. Borovszky Ambrusét hozzátartozói vehették át, míg Sushil Trikha külföldi tartózkodása miatt késõbb kapta meg az emlékplakettet. A hivatalos programot ismert mûvészek produkcióival kötötték össze. Cakó Ferenc homokanimációs elõadásával járja a világot. Speciális technikával kialakított produkciójában a homokba rajzolt képek váltják egymást a zene ritmusára. Az Oscar-díjra jelölt animációs rendezõ ezúttal a Magyar Táncok, a Moldva és az Élet címû mûsorszámokkal emelte az est fényét. A hatvanéves évfordulóra meghirdetett városi gyermekrajzverseny eredményhirdetését követõen Mága Zoltán hegedûmûvész érkezett a színpadra. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett mûvész öt kontinensen, közel száz országban képviselte már hazánkat. A mûsorban zongorán közremûködött önállóan és közös produkcióval is Kaszó Syzanna, a Kijevi Zenemûvészeti Akadémia növendéke. Az est hátralévõ részében mediterrán gitár duót játszott Szûcs Antal Gábor és Horváth János, akiket késõbb kiegé-

szített Vajk László, Pataki Zoltán és nem utolsó sorban Mukli István egy kis swing-jazz-szel. Mindeközben egy kivetítõn folyamatosan archív filmeket láthattak a vendégek, akik a hivatalos program végeztével beszélgetésekben oldották fel az emlékezés pillanatait.

Emlékérmet kapott: Hónig Péter

Ha él a gyár, él a város címû filmetüd nyitó képe


Ha él a gyár, él a város — filmetûd A dunaújvárosi vas- és acélgyártás történetét az elmúlt évek alatt több film is megörökítette. Ezek sorában a legújabb alkotás a „Ha él a gyár, él a város” címû. A fiatal alkotó csoportot Almási Tamás Kossuth-díjas filmrendezõ ajánlotta. Õ maga „Az alkotás évtizedei” címmel készített dokumentumfilmet a negyvenötödik évfordulóra. A Campfilm Production csapata: Gerõ Marcell rendezõbõl, Csoboth Attila operatõrbõl, László Sára producerbõl állt. Nem volt egyszerû a filmesek dolga, hiszen hatvan év történéseit, hangulatát egy kisfilmbe kellett sûríteniük. A korabeli filmhíradók bejátszásaival visszarepítve a múltba, a vasmû jelenlegi teljes vertikumát megjelenítve, a város lüktetõ életét érzékeltetve egy rendkívül izgalmas produkció a végeredmény: ez az a város, ahol lehet élni, ez az a gyár, ahol érdemes dolgozni! A film emberközpontúságáról a villanásszerû gyári portrék, valamint a fõszereplõ nagypapa, Szekeres József és kisunokája, Benke gondoskodik. Az alkotást a

165

Dunatime Televízió is bemutatta. Megtekinthetõ a www. isd-dunaferr.hu-n. Gyermekrajzokból filatéliai ritkaság Az általános iskola alsó, felsõ tagozat, valamint a középiskolai kategóriában meghirdetett jubileumi rajzpályázatra mintegy száz munka érkezett. A kategóriánkénti elsõ három helyezett pénzt és könyvutalványt kapott. A három kategória elsõ helyezettjének alkotásait a Magyar Posta Zrt. által kiadott úgynevezett személyes bélyegeken örökítették meg emléklapon, illetve bekeretezett bélyegkép formájában. A folytonosságot jelképezve az emléklap tartalmazta azt a hatvanfilléres névértékû bélyeget is, amelyen az 1955-ben készült kohó látható. Ez a bélyeg a Dunaferr ötvenéves évfsordulója alkalmából kiadott emléklapon is szerepelt. A rajzpályázat általános iskola alsó tagozatos díjazottai:

A Dunaferr hetilap ünnepi száma Június 18-án jelent meg a szokásostól eltérõ küllemmel és tartalommal a Dunaferr hetilap ünnepi száma. A színes nyomású, exkluzív kivitelû újság a munkavállalók köszöntésén túlmenõen tartalmazza az eddigi vezérigazgatókról készített visszaemlékezéseket, korabeli fotókkal illusztrálva. A lapban helyet kapott az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület legutóbbi nagy rendezvénye, és összeállítás készült a Vasas-napok történetérõl is. A lap készítõi felidézték a vállalati újság, valamint a Mûszaki Gazdasági Közlemények mögött hagyott évtizedeket. Összegyûjtötték a Dunai Vasmûrõl készült dokumentumfilmeket, és a vele kapcsolatos játékfilmeket.

A gyermekrajzpályázat nyertesei a felkészítõ pedagógusaikkal, valamint a díjak átadóival, Cserna Gábor alpolgármesterrel és Serhiy Klyuchkin humánerõforrás vezérigazgató-helyettessel Gerbovits Kevin Márk, Danicska Dóra, Vagyócki Attila. Felkészítõ tanáraik: Horváth Éva, Fehér Györgyi. Általános iskola felsõ tagozatos pályázó nyertesek: Tamás Linda, Bognár Dóra, Árgyelán Dominika. A diákok felkészítõ tanára: Horváth Éva. A középiskolások közül Szebellédi Lilla, Bõle Zsombor és Gergõ Lívia alkotásait ismerte el a zsûri. Tanáraik: Herczeg Zsanett és Rohonczi István.

166


ISD DUNAFERR. XLIX. évfolyam 3. szám (159) Kézirat lezárva: szeptember TARTALOM

Recommend Documents