Hogyan találták fel

.LARRY WOLFF.

.Hogyan találták fel. Kelet-Európát? Fordította: Demendy Nóra

„S

gével – szabad.” Ami a többi kelet-európai államot illeti, Churchill egyfel√l felismerte, hogy „a világ biztonsága új egységet kíván Európában, amelyb√l egyetlen nemzetet sem szabad tartósan kizárni”. Másfel√l annak is volt oka, hogy elfogadják, jóváhagyják, s√t érvényt szerezzenek az egyre kézzelfoghatóbb elkülönülésnek. „Az Európán keresztül húzódó vasfüggöny innens√ felén más dolgok adnak okot izgalomra”, mondta Churchill, és egyáltalán nem voltak kétségei, hogy mely országok vannak „el√tte” – Olaszországot és Franciaországot nevezte meg – és melyek vannak mögötte. Nyugtalanította a kommunista beszivárgás, az ideológiai fert√zés, mivel még a nyugat-európai „kommunista pártok vagy az ötödik hadoszlopok is növekv√ kihívást jelentenek a keresztény civilizáció számára”.2 A hidegháború alatt a vasfüggönyre úgy tekintettek, mint egy karantén határát jelz√ korlátra, amely elválasztja a keresztény civilizáció fényét attól a valamit√l, ami ott ólálkodik a sötétben, és ez az elgondolás csak még inkább igazolta, hogy nem kell megvizsgálni a vasfüggöny mögött lév√ országokat. Churchill fultoni beszéde látnoki erej∫nek bizonyult, és metaforája a nemzetközi kapcsolatok k√kemény geopolitikai valóságává vált. Ugyanakkor a következ√ generáció, a hidegháború diplomáciatörténetének írói, mint például Walter LaFeber és Daniel Yergin, elgondolkodtak rajta, hogy vajon részben nem önbeteljesít√ jóslat eredménye-e mindez , vajon a fultoni beszéd provokációja végül is nem járult-e hozzá az ideológiai szférák kikristályosodásához, siettetve a frontvonalak megmerevedését?

tettint√l Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára”, jelentette ki Winston Churchill 1946-ban a missouribeli Fultonban, egy másik földrész szívében. Kés√bb ez a kifejezés vált Churchill legsikeresebb retorikai alkotásává: a vasfüggöny, amely kettéválasztja Európát Nyugat- és Kelet-Európára.1 Ez majdnem ötven éven keresztül alapvet√ választóvonalként húzódott a szellemi és földrajzi térképeken. A tarka és sok országot magába foglaló Európa térképén a fejekben Churchill vasfüggönye jelentette a kontinens ideológiai kettészakadásának szimbólumát a hidegháború idején. „Árnyék vetült azokra a területekre, amelyeket nemrég még a Szövetségesek gy√zelmének fénye világított meg”, állapította meg Churchill, és ez az árnyék a térképre is rávetült, elsötétítve a vasfüggöny mögötti területet. A homályba bizonytalanul oda lehetett képzelni bármiféle szerencsétlen vagy kellemetlen, nyugtalanító vagy riasztó dolgot, de azért lehet√ség volt arra is, hogy ne túl közelr√l vizsgáljuk meg a dolgokat, vagy akár arra is, hogy félrenézzünk, hiszen ki láthatna keresztül a vasfüggönyön, és ki vehetné ki a homályba burkolózó alakokat? Churchill a vasfüggöny mögötti országokat földrajzilag „Európa keleti országai”-ként azonosította. Ezek most egyesültek „abban, amit szovjet érdekszférának kell hívnunk”, ahol a kommunista pártok „totalitárius uralmat” igyekeztek létrehozni. Azonban a szovjet érdekszféra határát jelent√, Stettint√l Triesztig húzódó vonal nem a teljes földrajzi determinizmus jegyében született, és Churchill egy kivételt tett: „Athén egyedül – Görögország örök dics√sé-

Larry Wolff Inventing Eastern Europe cím∫ m∫vének Bevezetés fejezete. 1–6., Stanford University Press, 1994.

41

Larry Wolff

Churchill maga árulta el visszaemlékezéseiben, hogy messze nem volt az Európa keleti országaival történtek ártatlan szemlél√je, és hogy buzgón részt vett a határvonal meghúzásában és a függöny leeresztésében. Nem egészen két évvel azel√tt, hogy Harry Truman társaságában Fultonba utazott azért, hogy a szovjet sötétségt√l óvjon, Churchill Moszkvában tárgyalt Joszif Sztálinnal, százalékos befolyási arányokat javasolva neki a már említett kelet-európai államokban. Egy kis szelet papírra firkantva 90 százalékot ajánlott Sztálinnak Romániában, 75 százalékot Bulgáriában, 50 százalékot Magyarországon és Jugoszláviában, de csak 10 százalékot Görögországban – annak „örök dics√sége” miatt. Churchill aztán javasolta, hogy égessék el a papírt, de Sztálin azt mondta neki, hogy megtarthatja. 1989-ben forradalom zajlott le Kelet-Európában, vagy inkább egymással összefügg√ forradalmak sora a különböz√ államokban, amikor megdöntötték a kommunista kormányokat – amelyek története a világháború utáni évekre nyúlt vissza –, és újak léptek a helyükbe. A politikai forradalom demokratikus választásokat hozott, a piacgazdaság kibontakozását, az utazási korlátozások feloldását, a szovjet csapatok visszavonását és végül a Varsói Szerz√dés feloszlatását. A Varsói Szerz√dés nyugat-európai ellenfelével, a NATO-val szembeszállva, az 1950-es évekt√l katonai jelleget adott az európai megosztottságnak, és a kontinenst hidegháborús, egymással szemben álló blokkokká alakította. A hidegháború vége és a kommunizmus forradalmi összeomlása Kelet-Európában értelmetlenné tette azokat a konvencionális fogalmakat, amelyek Európa éles kettéválását öntötték szavakba: Churchill vasfüggönyét, a szovjet érdekszférát, a baljóslatú homályt. Az európai megosztottság hirtelen véget ért, elt∫nt, megsz∫nt, a két blokk egyetlen kontinenssé egyesült. A forradalom olyan volt, mint egy villámcsapás. 1988-ban Lengyelországba utaztam más amerikai professzorok társaságában azért, hogy lengyel tudósokkal találkozva beszélgessünk a szovjet glasznoszty Kelet-Európára gyakorolt bonyolult és bizonytalan jelent√ségér√l. Összes egybegy∫jtött tudósi tapasztalatunk reflexiók, elemzések, paradoxonok és kijelentések sokaságát eredményezte, de még csak a gyanúja sem merült fel annak, hogy a következ√ évben kitör a forradalom. Sem nekem, sem másnak nem volt a leghalványabb elképzelésünk sem arról, amit a homályos jöv√ takart el a tekintetünk el√l; senki nem gondolta, hogy a glasznoszty jelent√sége olyan hatalmasnak bizonyul, hogy egy éven belül magának Kelet-

Európának a fogalma, mint a tudományos elemzés elkülönült geopolitikai egysége válik bizonytalanná és kérdésessé. Az 1989-es kelet-európai forradalom többé-kevésbé érvénytelenítette fél évszázad perspektíváját, kikényszerítve Európának mint egésznek az újragondolását. A falitérképek mindig is egy színes kontinens képét mutatták, egy sok államból álló kirakós-játék darabjait; a vasfüggöny sötét vonala, amely maga elé fényt, hátra pedig árnyékot vetített, a szellemi térképekbe is belevés√dött. Ezeket a térképeket most az új helyzethez kell igazítani, át kell alakítani, újra kell gondolni, de ezek struktúrája mélyen gyökerezik és még mindig kényszerít√ erej∫. Az 1990-es években az aggódó olaszok kiutasítják az albán menekülteket: Albanesi, no grazie! – üzeni a graffiti a falon. A németek gyilkos er√szakkal és neonáci felvonulásokkal fogadják a Lengyelországból odalátogatókat, ugyanekkor a kelet-európai turistákat önkényesen állítják meg és kutatják át Párizs üzleteiben tolvajlás gyanúja miatt. Azok az államférfiak, akik korábban lelkesen beszéltek Európa jövend√ egységér√l, már nem akarnak tudomást venni Szarajevó ostromáról, és közben talán azt kívánják, hogy az bárcsak egy másik földrészen történne. Az idegenkedés egyik oka a gazdasági egyenl√tlenség, Nyugat-Európa gazdagsága Kelet-Európa szegénységével áll szemben, de ez az egyenl√tlenség elkerülhetetlenül összefonódik a kulturális el√ítéletek bonyolult rendszerével. A vasfüggöny a múlté, de az árnyék itt maradt.

A

z árnyék itt maradt, mert Kelet-Európa fogalma sem t∫nt el, a vasfüggöny felszámolása ellenére sem. Ennek oka nemcsak az, hogy fél évszázad szellemi struktúrái csak lassan szorulnak háttérbe, hanem mindenekel√tt az, hogy Kelet-Európa fogalma sokkal korábban keletkezett, mint a hidegháború. Churchill vasfüggöny-metaforája meggy√z√ és er√teljes képnek bizonyult, és sikere nyilvánvalóan találó jellegének tudható be, ahogyan a szovjet érdekszféra megjelenését az adott történelmi pillanat nemzetközi világkatasztrófájaként írta le. Azonban a találó jelleg és jöv√belátás egyben el is takarta, hogy mi tette még Churchill hasonlatát olyan er√teljessé; eltakarta saját szellemi el√történetének nyomait, amelynek során Kelet-Európa fogalma megszületett. Churchill a „Stettint√l Triesztig” húzódó határvonal kijelölésekor azt a vonalat követte, amelyet több mint két évszázada húztak meg és töltöttek meg jelentés-

42

Hogyan találták fel Kelet-Európát?

reneszánsz legdics√ségesebb korszakának végét. Még ennél is traumatikusabb élményt jelentett a következ√ generáció számára a nagy csapás, Róma kifosztása 1527-ben, amit V. Károly német-római császár német zsoldosai vittek véghez. Az olasz reneszánsz úgy tekintett magára, mint akit az északi barbárok csapásai fenyegetnek, és az antikvitáshoz kapcsolódás folyamatosságát tudatosan megél√ humanisták ezer évre tekinthettek vissza, hogy megalapozhassák perspektívájuk helyességét: a németekt√l a gótokig – Róma 1527-es kifosztásától annak 476-os feldúlásáig. A régi rómaiak és a reneszánsz Itáliája egyaránt olvasta a germán népr√l író Tacitust, és m∫veiben olyan embereket fedezett fel, akik emberáldozatokat végeztek, vadállatok b√reit viselték, és általában véve hiányzott bel√lük bármiféle kulturális finomság: „Amikor nem háborúznak, sokszor vadászattal, de még inkább semmittevéssel töltik az id√t, alvásnak, s evésnek adják magukat.”3 Bár Tacitus tudott más, keletebbre él√ germánokról is, mint például a szarmatákról és a dákokról, mégis f√leg az északi germánok érdekelték, és ez az antik megközelítés csodálatosan megfelelt a reneszánsz Itália céljainak. Ami azt illeti, Machiavelli ugyanazzal a lelkesedéssel és szónoki opportunizmussal tette magáévá a régi rómaiak ezen perspektíváját, mint ami Churchillt jellemezte akkor, amikor a felvilágosodás korának perspektívájára támaszkodott a vasfüggöny metaforájának megalkotásakor. Európa Észak és Dél közötti polarizációja, amely a régi rómaiak számára olyan nyilvánvaló és amely a reneszánsz Itália számára annyira kényelmes volt, egészen a tizennyolcadik századig élt tovább bevett szófordulatként. William Cox 1785-ben kiadott, Utazások Lengyelországban, Oroszországban, Svédországban és Dániában cím∫ könyvében tapasztalatait még mindig így foglalta össze: „utazásaim Európa északi királyságaiban”.4 Bár ez a földrajzi elhelyezés egyre inkább anakronisztikussá vált, csak a felvilágosodás végezte el intellektuálisan a földrész modern perspektívába helyezését, amikor létrehozták Nyugat- és Kelet-Európát. Lengyelországot és Oroszországot gondolatban elválasztották Svédországtól és Dániától, és inkább Magyarországgal, Csehországgal, a Balkán török uralom alatt álló országaival és a Krím-félszigettel kapcsolták össze. A reneszánsz korától a felvilágosodásig Európa kulturális és gazdasági centrumai Róma, Firenze és Velence kincseit√l Párizs, London és Amszterdam sokkal er√teljesebb, fontosabb városai felé mozdultak el. Voltaire a tizennyolcadik századi Párizsból

sel, és amely Churchill leghíresebb √se, a harcos Marlborough herceg korára nyúlik vissza. A „vasfüggöny” eltérés nélkül illeszkedik a korábbi határvonalhoz, amelyet majdnem elfelejtettek, vagy elhanyagoltak, vagy elhallgattak, és amely a szellemtörténet egy régebbi korszakában el√ször osztotta fel a kontinenst, szétválasztva Nyugat- és Kelet-Európát. Ez a megkülönböztetés régebbi, mint Churchill és a hidegháború, de egyáltalán nem id√tlen vagy kikutathatatlanul √si. Nem természetes szétválasztás ez, és még csak nem is ártalmatlan: kulturális alkotás, intellektuális furfang, ideologizáló önérdek és önreklám m∫ve. Lehet, hogy Churchillnek el kellett mennie Fultonba ahhoz, hogy a távolság perspektívájából alkossa meg hasonlatát, felismerve a messzeségb√l Európa megosztottságát. Az eredeti szétválasztást ugyanakkor az öreg kontinensen végezték el. A tizennyolcadik században, a felvilágosodás korában Nyugat-Európa volt az, amely feltalálta KeletEurópát mint saját maga kiegészít√jét, másik felét. Szintén a felvilágosodás alatt, annak nyugat-európai centrumai fejlesztették és sajátították ki maguknak a „civilizáció” új fogalmát, ezt a tizennyolcadik századi neologizmust. És a civilizáció fedezte fel saját maga kiegészít√jét ugyanazon a földrészen az elmaradottság, s√t a barbarizmus sötét vidékein. Hát így találták fel Kelet-Európát. A fogalom hihetetlenül nagy hatást gyakorolt a tizennyolcadik századtól fogva, kés√bb pedig összekapcsolódott a hidegháború retorikájával és valóságával, de az is biztos, hogy túléli majd a kommunizmus összeomlását, fennmarad a közös kultúrában és annak szellemi térképein. Kelet-Európa fogalmát úgy érthetjük meg és úgy szembesülhetünk vele, ha feltárjuk azt a bonyolult történeti folyamatot, amely kultúránkba ágyazta és belerejtette azt. A reneszánsz idején Európa alapvet√ fogalmi szétválasztásának elemei Dél-, illetve Észak-Európa. Itália városállamai voltak a m∫vészet és oktatás, a festészet és szobrászat, a szónoklás és filozófia szinte kétségbevonhatatlan központjai, a pénzügyet és kereskedelmet nem is említve. Az olasz humanisták nem tétováztak kulturálisan lekezel√ hangnemben nyilatkozni, ez legdrámaibban Machiavelli híres munkájában, A fejedelem utolsó, „Buzdítás Itália elfoglalására és a barbárok keze közül való kiszabadítására” cím∫ fejezetében jut kifejezésre (Lutter Éva ford.). Ebben visszatekint generációjának, minden firenzeinek és a legtöbb olasznak a meghatározó élményére, VIII. Károly francia király 1494-es itáliai inváziójára, amely el√revetítette a quattrocento, az itáliai

43

Larry Wolff

egészen máshogy látta Európát, mint ahogy Machiavelli a tizenhatodik századi Firenzéb√l. Voltaire volt az, aki élére állt a folyamatnak, melynek során a felvilágosodás filozófusai megformálták és kidolgozták saját perspektívájukat a földrészr√l, nyugatról keletre tekintve, nem pedig délr√l északra. Így alakították át Európa fogalmát, amelyet örökül hagytak nekünk, és amelynek következményeképpen ma úgy látjuk Európát, ahogy régen √k; bár inkább arról van szó, hogy mi azt az Európát örököltük passzívan, amelyet √k aktív módon kitaláltak. Ahogy a felvilágosodás új központjai a reneszánsz régi centrumai helyébe léptek, úgy a barbarizmus és elmaradottság régi északi területei helyére a keletiek kerültek. A felvilágosodásnak egyszerre kellett kitalálnia Nyugat- és Kelet-Európát mint egymást kiegészít√ fogalmakat, amelyek a másik, szomszédos területet úgy határozzák meg, mint amellyel √k szemben állnak. Az utazók, a tizennyolcadik századi, Nyugat-Európából Kelet-Európába tartó utazók nélkülözhetetlenek voltak a térképek újrarajzolásának munkájában. Kelet-Európa országai kell√képpen ismeretlenek voltak a tizennyolcadik században, és még mindig olyan szokatlan úticélok voltak, hogy minden utazó szabadon láthatta el a szellemi térképet jegyzetekkel, színezhette a képet, finomíthatta vagy alakíthatta az út során. A szellemi feltérképezés folyamata mindenekel√tt képzettársításokat és összehasonlításokat igényelt: Kelet-Európa országainak csoportosítását, koherens egységgé rendezését és a nyugat-európai országokkal való összehasonlítását, ami megalapozta a földrész alapvet√ felosztását. Könyvem elején egy utazóról lesz szó, de Ségur márkiról, az amerikai függetlenségi háború egyik francia h√sér√l, aki 1784– 1785 telén lépte át Kelet-Európa határát Szentpétervár felé tartva, hogy Nagy Katalin udvarában szolgáljon francia nagykövetként. Amikor Poroszországból Lengyelországba ért – körülbelül ott, ahol a vasfüggöny ereszkedett le két évszázaddal kés√bb –, tökéletesen tudatában volt annak, hogy különlegesen fontos határt lépett át. Úgy érezte, hogy „teljesen elhagyta Európát”, és emellett „két évszázaddal ment hátra az id√ben”. Könyvem végén pedig egy másik, Nyugat-Európába visszatér√ utazóról lesz szó, egy John Ledyard nev∫ amerikairól, aki Cook kapitánnyal utazta körbe a Földet, és 1788-ban egy egyszemélyes szibériai expedícióról tért vissza, amelynek Nagy Katalin által elrendelt elfogatása vetett véget. Az orosz birodalmon, majd Lengyelországon keresztül nyugat felé utazva csak akkor gondolta úgy, hogy már Európában van, amikor elérte a porosz határt. Ott, Len-

gyelország és Poroszország között helyezte el Ledyard „az ázsiai és európai szokások közötti nagy határvonalat”, és hatalmas lelkesedéssel „lépte át”: „végre megint Európát üdvözölhetem és ölelhetem át”.5 Aligha szükséges földrajzi atlaszt el√vennünk, hogy belássuk, amikor Ségur azt érezte, hogy „teljesen elhagyta Európát”, Európa határának közelében sem volt, és Ledyard, aki a másik irányban utazott, egyszerre üdvözölte és ölelte keblére Európát annak a ténynek a tökéletes tagadásaként, hogy már több mint ezer mérföld óta Európán belül utazott. Ledyard híres volt szabadon szárnyaló földrajzi megérzéseir√l, amit √ „filozófiai földrajz”-nak hívott. Ilyesformán vetette alá a felvilágosodás a földrajzot filozófiai értékeinek, a térképet behálózó finom megkülönböztetéseknek, amelyek kibújtak a tudományos földrajz szigorúbb szabályai alól. Ségur arról a területr√l vált híressé, amelyet felfedezni vélt, amikor úgy látszott, elhagyta Európát, bár még mindig Európában maradt; végül magát „Európa keleti felében” helyezte el, ami franciául (l’orient de l’Europe) felkínálta az „Európa Kelete” hatásosan Keletet idéz√ képzetét. Kés√bb, már az els√ világháború alatt, a francia tudósok még mindig váltakozva használták a két látszólag hasonló terminust, l’Europe orientale (KeletEurópa) és l’Orient européen (az európai Kelet).6 Edward Said Orientalizmus cím∫ m∫vében felvetette, hogy a Keletet a Nyugat alkotta meg, „a Nyugatról alkotott kép, a nyugati gondolkodásmód, a nyugati ember személyisége, a nyugati életérzés ellentettjeként”, a másság képeként, míg az orientalizmus „a Kelet meghódítását, átformálását, és a felette való uralom megszerzését célul kit∫z√ nyugati viselkedésmintaként” szolgált.7 Kelet-Európa fogalma összekeveredett a kialakulóban lév√ orientalizmussal, hiszen míg a filozófiai földrajz nyugodt lélekkel kizárta Kelet-Európát Európából, és implicit módon Ázsiához rendelte, addig a tudományos térképészet látszólag ellentmondott az ilyen fantáziaszülte alkotásoknak. Azonban volt hely a kétértelm∫ség számára. Az Európa és Ázsia közötti földrajzi határt nem egyhangúan határozták meg a tizennyolcadik században, néha a Donnál húzták meg, máskor messzebb keletre a Volgánál, és némelykor, ahogy ma is, az Uralnál. Ez a bizonytalanság el√segítette Kelet-Európa megalkotását, mint az Európába való folyamatos belefoglalás és bel√le való kirekesztés paradoxonát: Európa, de mégsem Európa. Kelet-Európa NyugatEurópát az összehasonlítás teremtette kontraszttal határozta meg, ahogy a Kelet (Orient) meghatározta a Nyugatot (Occidens), de Európa és a Kelet között

44

Hogyan találták fel Kelet-Európát?

átlépést sajátos mozarti módon úgy jelezte, hogy magát, családját és barátait is új identitással ruházta fel, amelyet ál-keleti, halandzsa nevek fejeztek ki: „Punkitititi vagyok. Feleségem Sabla Pumfa. Hofer neve Rozka Pumpa. Stadleré Nocsibikicsibi.”9 A Prága és Bécs közötti függöny frivol vígoperájának kezdetekor gördült fel, jóval azel√tt, hogy a vasfüggöny leereszkedett volna. Akár az élénk képzelet szüleménye, akár a filozófiáé, a fantáziadús hóbortosság vagy a megfontolt tudományosság jegyében született Kelet-Európa-kutatás egyfajta szellemi uralom terméke volt az orientalizmus esetében. A tudást és a hatalmat egyesítette, és uralmat és alávetettséget eredményezett. Ahogyan az orientalizmusnál, úgy Kelet-Európa esetében sem választható el teljesen a szellemi felfedezés és uralom a valóságos meghódítás lehet√ségét√l. Kelet-Európa tizennyolcadik századi francia szakért√i Napóleon kormányzatában és akadémiáján találták magukat, és Kelet-Európa felvilágosodás kori felfedezése nem sokkal kés√bb a hódítás és uralom számára kövezte ki az utat. A Napóleon által 1807-ben létrehozott Varsói Nagyhercegség, Illíria adriai tartományainak 1809-es annexiója, és végül az 1812-es oroszországi invázió a filozófiai földrajzot a katonai térképészet szolgálatába állította. És ez nem az utolsó alkalom volt, hogy Nyugat-Európa hadseregei Kelet-Európában kívántak birodalmat felállítani.

is közvetített. Kelet-Európa feltalálását akár a féligmeddig történ√ orientalizáció intellektuális projektjének is lehetne nevezni. Ez a folyamat a másik irányban is m∫ködött. Martin Bernal Black Athena cím∫ m∫vében felvetette, hogy valamiféle célzatos hellenizmus tisztította meg az √si Görögországról alkotott képünket annak afrikai és ázsiai vonásaitól. Abban is segített, hogy a modern Görögországot kiemeljük Kelet-Európa fogalmából, és Churchill még a huszadik században is az ország „örök dics√ségének” a vasfüggöny árnyékától való megmenekülését ünnepelte. A tizennyolcadik században keletkezett orientalizmus és hellenizmus egymással párhuzamosan futó intellektuális folyamatai fontos hivatkozási pontok és befolyásoló tényez√k voltak Kelet-Európa fogalmának kialakításában. Érdekes módon Európa fogalma mint egységes egész került a kulturális középpontba akkor, amikor a földészt két félként gondolták el. Az olasz történész, Federico Chabod a második világháború után az európai egység felé tekintve amellett érvelt, hogy Európa fogalmát koherens karakter és szekuláris filozófia jellemezte már kialakulásakor, a felvilágosodás idején. Chabod különös jelent√séget tulajdonított Montesquieu írásainak: a Perzsa levelekben Európa és a Kelet, illetve A törvények szellemében az európai szabadság és az ázsiai despotizmus szembeállításának.8 Ezek az oppozíciók ugyanakkor egy olyan közbens√ kulturális teret tettek lehet√vé, amelyben Kelet-Európa fogalma kifejl√dhetett. A „filozófiai földrajz” szabad szellem∫ sport volt, olyannyira, hogy valójában nem is volt szükség Kelet-Európába utazni ahhoz, hogy valaki részt vehessen annak intellektuális felfedezésében. Néhányan rendkívüli várakozásokkal és nemzetközi hírverés közepette kezdték meg utazásukat. Madame Geoffrin 1766-ban otthagyta párizsi szalonjának filozófusait, és a lengyel királyhoz utazott. Diderot 1733-ban utazott Szentpétervárra, hogy kifejezze Nagy Katalin iránti elismerését. De senki sem írt Oroszországról szavahihet√bben és lelkesebben, mint Voltaire, aki soha nem utazott Berlinnél keletebbre, és senki sem kötelezte el magát szenvedélyesebben és találékonyabban Lengyelország mellett, mint Rousseau, aki Svájcnál keletebbre sose járt. Mozart megtette a Nyugat-Európa és Kelet-Európa közötti utat, s a határt egy olyan pontnál lépte át, ahol a két régió kapcsolata közvetlenül és kuszán fonódik össze: Bécs és Prága között. Valójában Prága Bécst√l északra és egy kissé nyugatra esik, de Mozart számára, mint ahogy számunkra is a huszadik században, az út mégis Kelet-Európába vezetett, a szláv Csehországba. A határ-

I

mmanuel Wallerstein A modern világgazdasági rendszer kialakulása cím∫ gazdaságtörténeti munkájában a tizenhatodik századra teszi a kapitalista nyugat-európai „mag” kialakulását, amely gazdasági hegemóniát gyakorolt a kelet-európai periférián (és Latin-Amerikában), a régiók „komplementer eltérés”-ét hozva létre a kezdeti minimális gazdasági különbségekb√l.10 Mint Nyugat-Európa „perifériája”, Kelet-Európa alapvet√ gazdasági szerepe a gabona exportálása volt, amelyet az erre er√szakkal kényszerített munkaer√ termelt a „második jobbágyság” újkori keretei között. Ugyanakkor Wallerstein érveit majdnem kizárólag Lengyelország példájára építi, amelynek gazdasága valóban jelent√sen támaszkodott és függ√ helyzetbe került a búza Gdanskból Amszterdamba történ√ balti exportjától. Wallerstein világosan felismeri, hogy nem mindegyik modern kelet-európai állam vett részt az európai világgazdaságban, még ha csak a periférián is: „Oroszország kívül volt, de Lengyelország belül. Magyarország belül, de a török birodalom kívül.” 11 Kelet-Európa gazdasági

45

Larry Wolff

ta közepette éppúgy, ahogy a Harvard gazdasági kara küldött egy professzort Lengyelországba 1989-ben. Az 1989-es forradalom természetesen kiélezte a kelet-európai „elmaradottság” problémáját, amikor az újdonsült kormányok igyekeztek eltakarítani a kommunizmus törmelékeit és belépni a piaci kapitalizmus világgazdaságába. A külföldi tudományos vélemények és gazdasági tanácsok kikérését bizonyosan úgy fogják értelmezni, mint a saját gazdasági sikerük és kelet-európai elmaradottság végs√ igazolását. Ahogy az Európai Közösség el√készítette gazdasági unióvá alakulását, az „1992. év Európáját”, egy különleges bankot – az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankot (EBRD) – hozott létre, hogy az segítsen kezelni a különleges kelet-európai problémákat. Az 1990-es évek Európájában Kelet-Európa továbbra is bizonytalan helyet foglal el a belefoglalás és kizárás közötti térben, mind a gazdasági ügyek, mind a kulturális elismerés szempontjából. A felvilágosodás filozófusai fedezték fel és használták fel ezt a bizonytalanságot, az elmaradottság és fejl√dés keretei közé illesztették, és olyan meghatározó karakterjeggyé alakították, amely különböz√ országokat kapcsolt össze a Kelet-Európa név alatt. Már a reneszánsz idején lehetséges volt ilyen keretbe illeszteni Lengyelországot; Erasmus 1523-ban azért írt, hogy „gratuláljon azoknak az embereknek, akiket bár korábban helytelen módon barbároknak tekintettek, országukban most virágzik az irodalom, jog, jó modor, vallás, és bármi egyéb, amelyekkel kapcsolatban még a faragatlanság vádjai illeték √ket, most a legkiválóbb és leginkább magasztalt nemzetekkel versenyezhetnek”.13 Erasmus számára a barbárságból való kiemelkedésnek semmi köze nem volt a gazdasági fejl√déshez. Montaigne a tizenhatodik században minden embert honfitársának fogadott, és „úgy ölelné keblére a lengyelt, mint a franciát”, bár az ilyen kérked√ kozmopolitizmus ugyanannyi lenézést hordozott magában, mint amennyit Erasmus gratulációja. Egy francia herceg Lengyelország királya lett 1573-ban, azonban egy év múlva otthagyta a koronát, hogy III. Henrikként térjen vissza Franciaországba. Ez alkalomból udvartartásának francia költ√je, Philippe Desportes szarkasztikus verset írt „Búcsú Lengyelországtól” címmel. Búcsút vett a jégt√l és a hótól, rossz modortól és „barbár emberekt√l”.14 A tizenhatodik század els√ felében Rabelais a „muszkák, indiaiak, perzsák és trogloditák” népeit együtt említi meg, jelzéséül annak, hogy Oroszország egy keleti, szinte mitologikus világ része.15 Miután az angol Richard Chancellor felfedezte az északi-ten-

perifériaként való meghatározása bizonyos mértékig azt is jelenti, hogy a tizennyolcadik század kulturális alapjain kialakított fogalmat visszavetítjük az id√ben, és egy anakronisztikus gazdasági modellt alkotunk. Valójában a társadalmi és gazdasági tényez√k egyáltalán nem jelölték ki Nyugat-Európa sok országot összekapcsoló alkotását, Kelet-Európát. A Wallerstein által 1970-es években felvetett központ és periféria történelmi problémái a kés√bbi Kelet-Európa kutatásokat erre a témára összpontosították, 1985-ben egy nemzetközi tudományos konferenciát is összehívtak Bellagióban „A kelet-európai elmaradottság eredete” címmel. Eric Hobsbawm Svájc és Albánia esetét hasonlította össze, amelyek látszólag hasonlóak a domborzati viszonyokat és természeti er√forrásokat tekintve, ugyanakkor drámai különbség mutatkozik gazdasági sorsukat illet√en. Robert Brenner amellett érvelt, hogy „a kelet-európai elmaradottság kérdését nem jól fogalmazták meg”, amennyiben „történelmi szempontból megközelítve a problémát a fejletlenség a szabály, semmint a kivétel”, és ezért az igazi kérdés Nyugat-Európa különleges kapitalista fejl√dése kellene legyen. A konferencián megfogalmazták, hogy „Kelet-Európa semmi esetre sem önálló egység,” és hogy különböz√ részei Nyugat-Európa „gazdasági függelékei” lettek bizonyos id√szakokban, és „elmaradottságuk sokféle volt”.12 A kelet-európai elmaradottság és fejl√dés kérdéseit a tizennyolcadik században vetették fel és foglalkoztak vele, alapvet√en nem gazdasági problémaként, és ezek továbbra is keretként szolgálnak ezekr√l az országokról való gondolkodásunkhoz. Valójában a tizennyolcadik században Kelet-Európa szolgáltatta Nyugat-Európa számára a fejletlenség els√ modelljét, és ezt a koncepciót ma az egész világra kiterjesztjük. Magának a bellagiói tudományos nemzetközi konferenciának az ötlete – amely a Rockefeller Alapítvány égisze alatt jött létre annak érdekében, hogy megvitassák a „kelet-európai elmaradottság kérdéseit” – alapvet√en megegyezik azzal, ahogy a felvilágosodás megközelítette a problémát. Ferneyben (amely Bellagióhoz képest az Alpok túloldalán van) Voltaire tehetségét arra is felhasználta, hogy húsz éven keresztül egyszemélyes tudományos szimpózium keretében Kelet-Európa elmaradottságáról értekezzen. Párizsban a fiziokraták rendszeresen találkoztak az id√sebb Mirabeau szalonjában, hogy megvitassák a probléma kimondottan gazdasági aspektusait. A párizsi szalon aztán tényleg elküldött egy fiziokratát 1774-ben Lengyelországba nagy csinnadrat-

46

Hogyan találták fel Kelet-Európát?

tizenhetedik században Adam Olearius írta, aki az 1630-as években utazott oda a holsteini udvar küldöttségével, a Perzsiával való, Oroszországon keresztül bonyolódó kereskedelem létrehozása és kereskedelmi koncessziók reményében. Ez a misszió egyszerre jelezte Oroszország gazdasági jelent√ségét és a Kelettel való kapcsolatát, de Olearius beszámolója – amelyet el√ször Németországban adtak ki 1647-ben, és a század folyamán folyamatosan újranyomtak német, francia, holland, angol és olasz nyelven – Oroszországot általános, nem gazdasági vonások alapján értékelte. Olearius azt írja az oroszokról, hogy „b√rük színe megegyezik más európaiakéval.” Ez a megfigyelés jól érzékelteti, hogy milyen kevés háttértudást lehetett az olvasótól elvárni. „Ha megfigyeljük az oroszok lelkét, erkölcseiket, és életmódjukat” – írta Olearius egy olyan id√szakban, amikor csak nagyon keveseknek volt erre lehet√ségük, „a barbárok közé kell √ket sorolnunk”. A továbbiakban többnyire morális alapon bírálja √ket, mivel „hitvány és visszataszító szavakkal élnek”, mert hiányzik bel√lük a „jó modor” – „ezek az emberek hangosan szellentenek és böfögnek” – és mert jellemz√ rájuk „a testi vágyak és a bujaság”, az „aljas romlottság, amit mi szodómiának hívunk”, amelyet még lovakkal is elkövetnek. Talán némi gazdasági megfontolás is állt azon ítélete mögött, hogy az oroszok szerinte „csak rabszolgának alkalmasak”, és hogy „furkósbottal és korbáccsal lehet √ket munkára kényszeríteni”.18 A felvilágosodás Oroszországot megváltó szellemben gondolta újra, és a barbarizmusból való felemelkedést, az erkölcsök javulását vetítette el√re. A barbarizmusból való ilyenfajta kiszabadításnak a lehet√sége a John Milton által 1630-as években írt Moszkva rövid története cím∫ munkájában is felt∫nik. Az Elveszett Paradicsom és a Megtalált Paradicsom jövend√ költ√je megmagyarázza, hogy Oroszország azért érdekli √t, mert „ez a m∫veltnek mondott Európa legészakibb területe”.19 A felvilágosodás a kontinens keleti régiójaként fedezi fel újra Oroszországot , és a róla alkotott képet filozófiailag és földrajzilag Kelet-Európa többi országa mellé igazítja.

geri átjárót Oroszország felé az 1550-es években, és a kereskedelmi jelleg∫ Moszkvai Társaságot megalapították, az Oroszországról szóló beszámolók sokkal komolyabb jelent√séget nyertek. Ezeket belefoglalták Richard Hakluyt Erzsébet-kori összefoglaló munkájába, Az angol nemzet legfontosabb hajóútjai, utazásai és felfedezései-be, az Újvilágról szóló beszámolók mellett. 1600-ban egy francia zsoldos, Jacques Margeret kapitány az orosz cár, Borisz Godunov szolgálatába szeg√dött, és végül a legkomolyabb Oroszországról szóló tizenhetedik századi francia beszámolót készítette el és adatta ki. Az oroszokat úgy határozta meg, mint „azok, akiket korábban szkítáknak hívtak”, általában pedig „egy mindenféle tekintetben durva és barbár nép”. Továbbá Oroszországot úgy mutatja be, mint ami a természetrajz mitológiai csodáival van teli, így például egy gyökerekkel rendelkez√ állat-növényt is bemutat: „A juh megeszi a füvet maga körül, majd meghal. Bárány méret∫, gyapja göndör. Néhányuk irhája teljesen fehér, másoké egy kissé pöttyös. Láttam néhány ilyen irhát.”16 Amíg Margeret kapitány Oroszországban volt, egy másik kalandos szellem∫ katona, John Smith kapitány átszelte a kontinenst Angliától a török birodalomig. Expedícióját úgy foglalta össze, mint „szolgálatai és hadicselei Hungáriában, Transzszilvániában, Wallachiában és Moldáviában a törökök és tatárok ellen”. A krími tatárok fogságba ejtették 1603-ban, de 1607-ben újra Virginiában találjuk a Powhatan Szövetség amerikai indiánjainál, ahol a tizenhárom éves Pocahontas menti meg. A krími tatárok rabszolgaságba vetették, innen ura megölésével szökött meg, keresztül utazott Oroszországon, Ukrajnán és Lengyelországok, amelyekr√l egyszer∫en csak úgy írt, mint „olyan országok, amelyeket inkább sajnálni kell, semmint irigyelni”. A tatárok rabjaként, kés√bb rabszolgájaként arról tudósíthatott, hogy Tatárország leírhatatlan: „Tudni való, hogy Tatárország és Scythia ugyanaz az ország, de oly határtalanul nagy, és oly sokféle vad és barbár nép lakik benne, hogy aligha lehet róla igaz beszámolókat írni.”17 A szkíták Hérodotosz révén voltak ismertek, s az √si Görögország perspektívájából szemlélve barbároknak t∫ntek; amikor az európaiak Tacitus germánjainál régebbre nyúltak vissza az id√ben Hérodotosz szkítáihoz, a barbarizmus helye északról keletre mozdult el. A szkíta elnevezést a tizennyolcadik században kiterjesztették minden kelet-európaira, amíg Herder a régi barbár népek egyikének nevét ki nem sajátította, létrehozva Kelet-Európa modern identitását, a szlávok területét. A leghitelesebb Oroszországról szóló tudósítást a

1772.

március 23-án James Boswell látogatásakor Samuel Johnsont „elfoglaltnak találta, amint szótárának negyedik kiadását készítette el√”. Megvitattak bizonyos korabeli neologizmusokat, amelyeket Johnson kihagyott szótárából, mint helytelen angol szavakat: „Nem vette be a civilizációt [civilization], hanem csak az udvariasságot [civility]. Nagy tisztelettel lévén

47

Larry Wolff

iránta a civilizációra gondoltam, a civilizálni szóból, vagy jobban mondva abban az értelemben, hogy a barbarizmussal szemben álló.” Ugyanazon a napon etimológiai és nyelvcsaládokkal kapcsolatos viták is lezajlottak, és Johnson azt a megfigyelést tette, hogy „a cseh nyelv igazi szláv nyelv”. Amikor valaki megjegyezte, hogy némiképp hasonlít a németre, Johnson így felelt: „No de uram, Szklavónia azon részei, amelyek Németországgal határosak, német szavakat fognak átvenni, amelyek pedig Tatárországgal határosak, tatár szavakat fognak átvenni.” 20 Több mint két évszázad múltán visszatekintve erre a napra két, egymással párhuzamosan formálódó fogalomra figyelhetünk fel: a civilizáció fogalmára, amelyet a barbarizmussal szemben fogalmaztak meg, és KeletEurópa fogalmára, amelyet „Szklavónia”-ként neveztek meg. Boswell és Johnson különböz√ kérdésként kezelte a két problémát, amelyek csak annyiban voltak egymással kapcsolatban, hogy mindketten szerepeltek a szótárban, azonban némi történelmi rálátással azt mondhatjuk, hogy ezek viszonya sokkal közvetlenebb volt. A civilizáció új fogalma volt az a dönt√ fontosságú és elengedhetetlen vonatkoztatási pont, amely lehet√vé tette Kelet-Európa kezdetleges fogalmának megszilárdulását és letisztulását a tizennyolcadik században. Dr. Johnson szótára mereven ragaszkodott a „civilizáció” ma már gyakorlatilag archaikus definíciójához, azaz tisztán jogi kifejezésként értelmezte, ami a büntet√jogi eljárás polgári (civil) eljárássá alakítását jelenti. Azonban az 1770-es években más francia és angol enciklopédiák felvették a szó új jelentését a szótárba: a jezsuiták Trevoux-i szótára (Párizs, 1771); John Ash Új és teljes angol nyelvi szótára (London, 1775). Az új szó el√ször az id√sebb Mirabeau-nál és fiziokrata körében t∫nt fel, ahol élénk érdekl√dést tanúsítottak Kelet-Európa iránt. Ami des hommes cím∫, hihetetlenül sikeres 1756-ban írt m∫vének elején Mirabeau gazdasági és kulturális kontextusban is használja a szót, a civilizációt a gazdagság növekedésével és a modor finomodásával kötve össze. Ugyanakkor érzékeny volt a „hamis civilizációk”-ra, ezen különösen Nagy Péter oroszországi ambícióit értette. Egy másik fiziokrata, Baudeau abbé, aki már járt Lengyelországban és Oroszországban, a civilizáció szakaszairól és fejl√dési fokairól írt, különösen az oroszországi civilizáció „el√rehaladásáról”, és csavart egyet az új fogalmon azzal, hogy „európai civilizáció”-ra módosította. A francia forradalom, ahogy a francia filozófusok interpretálták, még jobban hozzákapcsolta a civilizáció fogalmát egy meghatározott

fejl√dési modellhez. Volney a civilizáció fejl√dését valamely haladó nemzet „utánzása”-ként képzelte el, Condorcet pedig azon elmélkedett, hogy vajon minden nemzet eléri-e egyszer a „civilizáció állapotát, amelyet a legfelvilágosultabb, legszabadabb, legelfogulatlanabb népek, így a franciák és az angolok már elértek”. August Comte a tizenkilencedik század elején még mindig a felvilágosodás „filozófiai földrajz”-át követte, amikor a „civilizációt” „Nyugat-Európa” egybetartozásának fokmér√jeként alkalmazta.21 Kelet-Európa nem a civilizáció ellenpólusán helyezkedett el, nem a barbarizmus bugyrainak mélyén, hanem azon a fejl√dési skálán, amely a civilizáció és barbarizmus közötti távolságot mérte. A tizennyolcadik század végén Ségur gróf Szentpétervárt „a barbarizmus és civilizáció korszakának, a tizedik és a tizennyolcadik század, ázsiai és európai szokások, a durva szkíták és a csiszolt európaiak” z∫rzavaros keverékének látta.22 Kelet-Európa lényegét tekintve köztes állapotban volt, és a tizenkilencedik századra ezek a szöges szembeállítások rögzültek, szabállyá váltak. Balzac az Emberi színjáték-ban csak úgy odavetve összegzi a Kelet-Európáról párizsi szemszögb√l alkotott véleményt, egy futó utalásban pontosan ezeket a kifejezéseket használja: „Ukrajna, Oroszország, a dunai síkságok, egyszóval, a szláv nép afféle összeköt√ kapcsot jelent Európa és Ázsia, a civilizáció és barbárság között.”23 El√ször tíz évvel ezel√tt gondoltam arra, hogy megírom ezt a könyvet, amikor egy évig kutattam a vatikáni titkos levéltárban a tizennyolcadik századi Lengyelországot és a Vatikánt tanulmányozva. Róma varsói apostoli nunciusának jelentéseit olvastam. 1783-ban, hétévi varsói tartózkodás után Giovanni Archetti nuncius kényes és jelent√s diplomáciai küldetésre készült Szentpétervárra, Katalin udvarába. Az egyházi diplomata karrierjének ezen fordulópontján egyik gondja a sok között az volt, hogy amikor megérkezik Szentpétervárra, el fogják várni, hogy megcsókolja Katalin kezét. Attól félt, hogy a római pápa ezt er√sen helyteleníteni fogja, mivel a csók nem egyeztethet√ össze az egyház tökéletes függetlenségével. Volt valami ironikus abban a gondolatban, hogy Róma esetleg aggódna az udvari etikett formaságai miatt a francia forradalom évtizedében. Az is humoros, hogy Archetti legf√bb gondja a cárn√ kezének megcsókolása volt, amikor annak szexuális kicsapongásai már életében legendává váltak. A legérdekesebb azonban az volt számomra, ahogyan Archetti el√re megindokolta egy Rómának küldött jelentésében azt a döntését, miszerint a cárn√ kezét

48

Hogyan találták fel Kelet-Európát?

meg fogja csókolni. Lengyelországi tapasztalatai alapján azt állította, hogy jól érti „ezeket az északi országokat”, amely kifejezésen Lengyelországot és Oroszországot értette és kapcsolta össze. Ahogy √ látta, szakadék húzódik a „m∫veltebb nemzetek” és „az olyan nemzetek [között], amelyek kés√bb válnak m∫veltté”. Ez utóbbi népek, „az északi országok” túlzásba vitt etikettje, például a kézcsók, kísérlet arra, hogy egyenl√k legyenek „az el√kel√bb nemzetekkel”.24 Archetti hihetetlenül lekezel√ magatartása azt sugallja, hogy ami √t illeti, kevés esélyt lát arra, hogy ez az egyenl√ség valaha is létrejöjjön. Ugyanakkor az √ m∫veltségi skálája – többé-kevésbé – az elmaradottság és fejlettség kifinomult és modern fogalmain alapult. Már csak a „civilizáció” szó hiányzott nála és az az átalakulás, amelynek nyomán az északi országok keletivé válnak. Az olasz Archetti még mindig a reneszánsz perspektívájához ragaszkodott. Katalin is tudott ugyanakkor leereszked√en viselkedni: Archettit kés√bb „jó gyerek”-nek nevezte, és egy sz√rmebundát ajándékozott neki. Archetti azt állította, hogy a kevésbé m∫velt nemzetek nagyobb h∫hót csapnak az udvariassági formulák körül, azonban √ volt az, aki megragadt az etikett egy részleténél és a jelent√sége körüli nagy felhajtás kapcsán szellemi térképet alkotott Európáról. Norbert Elias vetette fel azt, hogy a civilizáció fogalma az udvariasság (civility) szóból alakult ki, mint egyfajta tet√pont a viselkedési szabályok történetében. A civilizáció konstrukciója az identitás alapvet√ szempontját adta, hiszen azoknak, akik azt állították, hogy birtokolják, a legmegnyugtatóbb modern kifejezésnek bizonyult, úgy is, mint a mások – más osztályok, más nemzetek – számára felállított mérce. Amikor Archetti elmélkedéseit olvastam arról, ahogy egy kalap alá veszi az északi országokat mint kevésbé m∫velteket, kevésbé kifinomultakat, akkor kezdtem az európai civilizáció feltérképezésén gondolkodni. Az merült fel bennem, hogy Archetti lenéz√ viselkedése szinte el√revetíti – szinte, de nem teljesen – a modern kor hozzáállását, és arra gondoltam, hogy vajon √ nem a földrész szellemi térképének nagy átalakítási korszakában szólalt-e meg. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy az emberek miként kezdték el Európát keleti és nyugati megosztottságban elgondolni. Néhány évvel kés√bb eszembe jutott Archetti és Katalin keze, amikor valahol a vasfüggöny mögött, Kelet-Európában voltam. Az éjszaka közepén egy olyan valaki lakására igyekeztem, akit nem ismertem jól, hogy üzeneteket és anyagokat adjon át ne-

kem, amelyeket a poggyászomba rejtve terveztem kivinni a vasfüggönyön túlra. Ahogy indulni készültem, háromszor megcsókolt, szertartásosan váltogatva az arc oldalait – szláv stílusban, ahogy √ mondta. Ekkor nem tudtam nem Archettire gondolni, és arra, ahogy a szokások kis részletei megragadják a képzeletet, és úgy t∫nik, mintha különböz√ világokat jelképeznének. Az ilyen részletek a fejemben összefonódtak kelet-európai tapasztalataimmal, a földalatti politikai élettel, a fojtott hangú beszélgetésekkel és a kellemetlen határátlépésekkel. 1989-ben ez a Kelet-Európa a vasfüggönnyel együtt megsz∫nt létezni. Vagy új összeköt√ elemeket találunk majd, hogy jelezzük másságát, vagy pedig a régi, hidegháború el√ttieket fogjuk újra felfedezni. Vagy tekinthetjük úgy az 1989-es rendkívüli forradalmat, mint ösztönzést és lehet√séget arra, hogy újragondoljuk Európáról alkotott szellemi térképünket. 1990-ben az Amerikai M∫vészeti és Tudományos Akadémia a forradalom kapcsán megjelentette a Daedalus „Kelet-Európa … Közép-Európa … Európa” cím∫ számát, amely a jelöl√k megváltozását látszott mutatni, ahogy Európa szemiotikai szempontból eltolódott és újjáformálta magát gondolkodásunkban. A kötet f√ esszéjét egy kérd√jel központozta: „Mitteleuropa?”; a cikket Timothy Garton Ash, egy angol írta, Kelet-Európa legéleslátóbb nyugat-európai szakért√je a sorsdönt√ 1980-as években. Ez a kérd√jel visszaköszön ugyanennek az írónak egy másik esszéjében, amelyet az 1989-es forradalom el√tt adtak ki: „Létezik-e Közép-Európa?” Ez a fejekben készül√ térképek sorának egy kényes és nehéz esete volt, mivel a Mitteleuropa fogalma el√ször 1915-ben t∫nt fel, az els√ világháború alatt, amikor Friedrich Naumann ezzel a címmel adott ki Berlinben egy könyvet, azonban kérd√jel nélkül. Naumann Mitteleuropá-ja egy, a német gazdasági és kulturális hegemónia számára kijelölt területre utalt, beleértve a szokás szerint Kelet-Európában elterül√ országokat is. Mitteleuropa és Osteuropa, illetve az Ostraum fogalma fontos ideológiai szerepet játszott a második világháború alatt, amikor Hitler Kelet-Európa teljes leigázását és szörny∫ rabszolgasorsba döntését igyekezett megvalósítani. Programját Csehszlovákia és Lengyelország 1939-es elfoglalásával kezdte, csúcspontját pedig Jugoszlávia és Oroszország 1941-es lerohanásával érte el. Volt némi irónia abban, ahogy a lengyel, csehszlovák és magyar, illetve nyugat-európai értelmiségiek újra felfedezték Közép-Európa fogalmát az 1980-as években – és a vasfüggöny ideológiai ellenszereként propagálták. A kérdés, hogy vajon Kelet-

49

Larry Wolff

Európa létezett-e, a szellemi alkotás és a geopolitikai valóság közötti megkülönböztetést√l függött, Közép-Európa csak egy eszme volt: „Valami, ami nem létezik. Kelet-Európa viszont létezik, s Európának azt a részét foglalja magában, amelyet a Szovjetunió ellen√riz katonailag.” 25 Azonban Kelet-Európa is csak fogalomként kezdte, és most, 1989 óta kikerülve a Szovjetunió katonai ellen√rzése alól, újra azzá vált. Kelet-Európa ugyanakkor továbbra is hihetetlenül er√teljes fogalom marad, mélyen gyökerezik két évszázad történelmében, és politikai következményeit tekintve olyan hatásos, hogy szellemi eredete alig ismerhet√ fel, történelmi álca mögött rejt√zik. Oroszország visszavonhatja katonai uralmát KeletEurópából, de Kelet-Európa fogalmát nem törölheti el, mivel nem √ találta fel s nem √ alkalmazta a fogalmat. Azt Nyugat-Európában találták fel a felvilágosodás idején, és Oroszországot is beleértették. Oroszország is tárgya volt ugyanannak a felfedez√, kijelöl√, lenézést és szellemi uralmat megvalósító folyamatnak, ugyanazon szabályok szerint helyezték el és azonosították: Európa és Ázsia között, a civilizáció

és a barbarizmus között. Közép-Európa hívei ma elkötelezik magukat amellett, hogy szellemileg megsemmisítik Kelet-Európa elnyomó fogalmát, megszabadítva ezzel a Cseh Köztársaságot és Magyarországot, talán Lengyelországot, és még esetleg Szlovéniát. Azonban Kelet-Európa skatulyáját a Nyugat még mindig el√veheti, hogy a többieket kirekessze, hogy meg√rizze a megkülönböztetést, amely fenntartja saját identitását. Mihail Gorbacsov, aki felszámolta a vasfüggönyt és befejezte a hidegháborút, azt is bebizonyította, hogy jól érti Európa megosztásának alapjait. „Európaiak vagyunk” – jelentette ki a Peresztrojká-ban 1987-ben, egy „közös ház” képét idézve fel, amely az Atlanti-óceántól az Urálig terjed, és a blokkok „mesterségesség”-ét, a vasfüggöny „archaikus jelleg”-ét vetette fel. Ezzel kihívást intézett azon nyugatiak felé, akik kizárnák a Szovjetuniót Európából, és Európát Nyugat-Európával tennék egyenl√vé.26 Ez a kizárás és ez az azonosítás valójában két évszázad eszmetörténetének megalapozó axiómája volt, az európai „civilizáció” történetéé, Kelet-Európa feltalálásáé.

Jegyzetek

11. Uo. 577. 12. The Origins of Backwardness in Eastern Europe: Economics and Politics from the Middle Ages Until the Early Twentieth Century. Szerk. Daniel Chirot, University of California Press, Berkeley, 1989. 1–15 13. Segel, Harold B.: Renaissance Culture in Poland: The Rise of Humanism 1470–1543. Cornell University Press, Ithaca, N.Y., 1989. 13. Maçzak, Antoni: Progress and Under-Development in the Eyes of Renaisance and Baroque Man. Studia Historiae Oeconomicae, 1974/9. szám, 8, 10, 23. 14. Mansuy, 32, 56–57. 15. Uo. 14–15. 16. Margeret, Jacques: The Russian Empire and the Grand Duchy of Muscovy: A 17th Century Frech Account. Ford. Chester S. L. Dunning, University of Pittsburgh Press, Pittsburgh, Pa., 1983. 805, 857, 866–868. 17. Smith, John: John Smith kapitány utazásai és cselekedetei 1580–1631. Szerk. és ford. C. Cutean Éva. Kriterion, Bukarest, 1980. 84, 100. 18. Olearius, Adam: Adam Olearius viszontagságos útja az orosz földön át Perzsiába. Ford. Balassa Klára. Gondolat, Budapest, 1969. (rövidített fordítás) – a szövegben szerepl√ rész saját fordítás (a ford. megj.) Leitsch, Walter: Westeuropäische Reiseberichte über den Moskauer Staat. In Reiseberichte als Quellen europäischer Kulturgeschichte: Aufgaben und Möglichkeiten der historischen Reiseforschung. Szerk. Antoni Maçzak és Hans Jürgen Teuteberg, Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel, 1982. 153–176. 19. Milton, John: A Brief History of Moscovia: And of Other Less-Known Countries Lying Eastward of Russia as far as Cathay. Blackmore Press, London, 1929. 32. A szlávok területe értelemben. (A ford. megjegyzése.) 20. Boswell, James: The Life of Samuel Johnson. Szerk. Frank Bradey, New American Library, New York, 1968. 236–237. 21. Elias, Norbert: The History of Manners. Ford. Edmund Jephcott, Pantheon Books, New York, 1978. 44–50. Moras, Jachim: Ursprung und Entwicklung des Begriffs Zivilisation in Frankreich (1756–1830). In Hamburger Studien zu Volkstum und Kultur der Romanen. 6. köt. Seminar für Romantische Sprachen und Kultur, Hamburg, 1930. 4–8, 32–43, 46–47, 55–57, 63.

1. Kelet-Európa a nyugati történetírásban hagyományosan a német nyelvterülett√l keletre es√ régiót jelenti, a szerz√, Larry Wolff is ebben az értelemben használja. A fordítás során is ezt a fogalomhasználatot követtem. (A ford.) 2. Churchill, Winston: 3. Tacitus: Germania. In Összes m∫vei. Szukits, Szeged, 1998. 29. 4. Coxe, William: Travels into Poland, Russia, Sweden and Denmark: Interspersed with Histrical Relations and Political Inquiries. London, 1785; reprint kiadás: Arno Press és New York Times, New York, 1971. El√szó. 5. de Ségur márki, Louis-Philippe: Mémoires, souvenirs, et anecdotes, par le comte de Ségur. 1. köt. In Bibliothèque des mèmoires: relatif à l’histoire de France: pendant le 18e siècle, 19. köt., szerk. M. Fs. Barrière, Librarie de Firmin Didot Frères, Paris, 1959. Ledyard, John: John Ledyard’s Journey Through Russia and Siberia 1787–1788: The Journal and Selected Letters. Szerk. Stephen D. Watrous, University of Wisconsin Press, 1966. 6. Mansuy, Abel: Le Monde slave at les classiques français aux XVIe–XVIIe siècles. Charles Diehl el√szavával. Librarie Ancienne Honoré Champion, Paris, 1912. 8–10. 7. Said, Edward W.: Orientalizmus. Európa, Budapest, 2000. 10–12. 8. Bernal, Martin: Black Athena: The Afroasiatic Roots of Classical Civilization. 1. köt. The Fabrication of Ancient Greece 1785–1985. Rutgers University Press, New Brunswick, N. Y., 1987. Chabod, Federico: Storia dell’idea d’Europa. Editori Laterza, Bari, 1965. 82–121. Hay, Denis: Europe, Emergence of an Idea. Edinburgh University Press, Edinburgh, 1968. 117–127. Duroselle, Jean-Baptiste: L’Idée d’Europe dans l’histoire. Denoël, Paris, 1965. 77–133. Tazbir, Janusz: Poland and the Concept of Europe in the Sixteenth-Eighteenth Centuries. European Studies Review, 1977. jan./1. szám, 29–45. 9. Mozart, Wolfgang Amadeus: Briefe. Szerk. Horst Wandrey. Diogenes, Zürich, 1982. 371. 10. Wallerstein, Immanuel: A modern világgazdasági rendszer kialakulása; A t√kés mez√gazdaság és az európai világgazdasági eredete a XVI. században. Gondolat, Budapest, 1983. 169.

50

Hogyan találták fel Kelet-Európát? Kumar, Krishan: The 1989 Revolutions and the Idea of Europe. Political Studies, 1992/40. szám, 439–461. Evans, R. J. W.: Essay and Reflection: Frontiers and national Identites in Central Europe. The International History Review, 1992. aug./14. szám, 480–502. Okey, Robin: Central Europe/Eastern Europe: Behind the Definitions. Past and Present, 1992. nov./137. szám, 102–133. Neumann, Iver B.: Russia as Central Europe Constituting Other. East European Politics and Societies, 1993. tavasz/7. szám, 349–69. 26. Gorbachev, Mikhail: Perestroika: New Thinking for Our Country and the World. Harper & Row, Perennial Library, New York, 1988. 177, 180.

Febvre, Lucien: Civilisation: Evolution of a Word and a Group of Ideas. In A New Kind of History: From the Writings of Febvre. Szerk. Peter Burke, ford. K. Folca, Harper & Row, New York, 1973. 219–257. 22. Ségur 1. köt. 329–330. 23. Balzac, Honoré de: Betti néni; Pons bácsi. Kriterion, Bukarest, 1985. I. köt. 225. 24.Wolff, Larry: The Vatican and Poland in the Age of the Partitions: Diplomatic and Cultural Encounters at the Warsaw Nunciature. Columbia University Press, East European Mongraphs, New York and Boulder, 1988. 178. 25. Ash, Timothy Garton: A birodalom hanyatlása; Létezik-e Közép-Európa? AB Független kiadó, Budapest, 1989. 100. Ash, Timothy Garton: Mitteleuropa? Daedalus: Journal of the American Academy of Arts and Sciences: Eastern Europe… Central Europe… Europe. 1990. tél/119. szám, 1–21.

51