Fókuszcsoportos vizsgálat az EQUAL program partnerintézményeinél

EQUAL  A/077 PROEJKT 

… akiket  kezd elveszíteni az élet …  Fókuszcsoportos vizsgálat az  EQUAL program  partnerintézményeinél  (Kutatási jelentés)

1 

I. Témafelvezetés, a kezdetek  Feladatunk  egy  kutatás  megtervezése  és  annak  lefolytatása  volt  az  A/077  "Akiket  kezd  elveszíteni  az  élet"  című  EQUAL  program  keretein  belül.  Alapvető  célunk  az  volt,  hogy  a  programban  résztvevő  fejlesztési  partnerek  tevékenységei  közül  a  művészetterápiás  foglalkozásokra  fókuszáljunk,  azokról  adjunk  egy  értékelhető  és  használható  képet  az  általunk tervezett kutatás segítségével.  Hogy  megértsük  miért  a  csoportos  interjús  módszert  választottuk  vizsgálódásunk  fő  eszközének, először érdemes visszapillantanunk a kezdeti időkre, és visszaidézni  a kezdeti  problémafelvetést  követő  hezitálásunk  időszakát.  A  kezdetekkor  pragmatikusabb  célokat  tűztünk  ki  magunk  elé:  egy  a  program  időintervallumában  történő  kérdőíves  adatfelvétel  alapján  szerettünk  volna  egyértelmű,  úgynevezett  kemény  adatok  alapján  képet  kapni  az  EQUAL  támogatás alatt folyó  programok hatékonyságáról.  Mindezt  úgy  képzeltük  el, hogy  általánosan  mérhető  paramétereket  határozunk  meg  a  négy  résztvevő  partnerintézmény  terápiás  csoportjainál,  és  ezek  alapján  vizsgáljuk  meg  az  intézmények  működésének  hatékonyságát.  Minthogy  négy  olyan  intézményről  van  szó,  mely  szenvedélybetegekkel  foglalkozik,  úgy  gondoltuk,  hogy  a  szenvedélybetegség  mértékének  változása  jó  kiindulópont  lehet.  Feladatunk  teljesítése  egyszerűnek  tűnt,  rendelkezésünkre  is  állt  egy  Europasi  (European  Addiction  Severity  Index)  nevű  mérőrendszer,  melyet  kifejezetten  szenvedélybetegek  állapotának  felmérésére  használnak  a  Kékpontban.  Az  Europasi  olyan  jellemzőkre kérdez rá az egyén életében, melyek alapján praktikusan meg lehet határozni,  hogy  a  kérdőív  kitöltője  éppen  milyen  állapotban  van  mentálisan,  egészségileg,  és  életkörülményeit tekintve. Ezek a jellemzők az egyén szociális, jogi, mentális, egészségügyi,  munkaerő­piaci  helyzetére  vonatkoznak,  valamint  az  addikciót  okozó  anyagok  használatának  mikéntjére.  Ne  feledjük,  hogy  mind  a  négy  intézményben  olyan  fiatalokkal  foglalkoznak,  akik  leggyakrabban  valamilyen  pszichoaktív  szer  használatából  adódó  életvezetési  problémákkal  küszködnek.  Az  Europasi  mérőrendszert  próbáltuk  tehát  átalakítani  és  megfeleltetni  saját  céljainknak,  kicsit  finomabbá  tenni  a  változókat,  és  így  figyelemmel  kísérni  a  programban  részt  vevők  helyzetének  változását  az  idő  előrehaladtával.  Így  aztán,  a  kérdőívek  bizonyos  időközönként  történő  kitöltésével  olyan  adatokhoz  juthattuk  volna,  melyek  az  egyén  változásain  keresztül  elvezettek  volna  bennünket  a  programok  eredményességének  változásaihoz  is.  Ez  az  elképzelésünk  viszonylag  hamar  megdőlt.  Egyre  közelebbről  megismerve  a  célcsoportokat  és  az  intézmények  munkáját  kezdtük  úgy  gondolni,  hogy  egy  másfajta  kutatási  módszer  sokkal

2 

értékesebb  és  használhatóbb  információt  szolgáltathat  a  programról.  A  négy  általunk  vizsgált intézmény különböző célcsoportokkal dolgozik, különböző korú egyénekkel, akiknek  adott  szituációban  más  és  más  alapvető  céljaik  vannak,  és  ez  meghatározza  az  intézmények alapvető működését is. Visszatérve a módszertani felvetéshez: amennyiben a  fiatalok  mentális  és  egyéb  állapotát  vesszük  alapul  az  intézménybe  való  bekerüléskor,  és  ehhez képest megnézzük egységnyi idő múlva ugyanezeket a mutatókat, megmondhatja­e  a  két  állapot  közötti  különbség,  hogy sikeres  volt­e  a programunk?  Nem feltétlenül, hiszen  még  a  mutatókat  sem  egyszerű  meghatározni.  Kiegyensúlyozottság?  Szermentes  élet?  Munkaerőpiacon  való  érvényesülés?  A  pillanatnyi  sikerek,  szermentesség,  munkaviszony  pedig  csak  hosszútávon  értelmezhetők.  Nekünk  pedig  nem  állt  rendelkezésünkre  egy  hosszú  távú  vizsgálathoz  elegendő  idő  a  kutatás  lefolytatásához.  Mindezen  kérdések  felmerülése arra a sarkallt minket, hogy máshogyan közelítsük meg a problémát. Így jött a  képbe a fókuszcsoportos interjús módszer, ami sokkal rugalmasabb, és árnyaltabb képet tud  adni a program sikerességéről.  A  másik  dolog,  ami  a  finom  módszer  mellett  szól  a  következő.  Az  EQUAL  partner  intézményekbe  egyrészt  azok  a  problémás  gyerekek  kerülnek,  akik  pont  a  hagyományos  iskolákból,  a  hagyományos  mérések  és  megítélések  dominanciája  miatt  hullottak  ki.  Másrészt  olyan fiatalok,  akik  a  viszonylag  egyszerűen  működő  világ  egyszerű  (nekik  talán  túlságosan  is)  szabályainak  nem  tudtak  vagy  akartak  megfelelni.  A  négy  intézmény  működése  sem  hétköznapi,  többnyire  igen  bonyolult,  személyre  és  csoportra  szabott  metodikával  dolgoznak.  Ilyen  közegben,  ezekkel  a  fiatalokkal  nem  folytathatunk  egyszerű  input­output  viszonyokon alapuló  kutatást,  már  csak  a fennálló  helyzet  bonyolultsága  miatt  sem.  Időközben  megtörtént  az  első  nemzetközi  kutatói  kutatói  talákozó  is,  ami  tovább  alakította  kutatásunk  arculatát.  A  találkozón  azzal  szembesültünk,  hogy  a  nemzetközi  partnerek  valamilyen  formában  mind  a  művészetterápiás  foglalkozásokra  fókuszálnak  kutatásaikban.  Ez  elég  erős  inspiratív  forrás  volt  számunkra,  valamint  a  további  közös  gondolkodásba való bekapcsolódás reményében úgy gondoltuk, nem volna haszontalan, ha  mi is a terápiás foglalkozásokra koncentrálnánk.  Így  érte  el  kutatásunk  végső  formáját,  ami  az  elmúlt  időszak  munkáját  meghatározta.  Fókuszcsoportos  interjúkat  készítettünk a  partner  intézményekben  azokkal  a  csoportokkal,  melyek  valamilyen  művészet­,  vagy  más  jellegű  terápiás  tevékenységben  részesültek.  A  Megállóban,  a  Tanodában,  és  a  Leo  Amici  Alapítványnál  a  színházas  foglalkozások  résztvevőit  kerestük  meg  kutatásunkkal,  a  Kék  Pontban  pedig  a  józanságmegtartó  csoportot.    Az  interjúkat  két  intézményben  sikerült  adott  időintervallumon  belül  megismételnünk,  így  a  kutatás  időkeresztmetszete  is  adott.  Szerencsére  a  kezdeti  hezitálások miatt nem maradtunk le semmiről, inkább csak értékes tapasztalatokkal lettünk

3 

gazdagabbak. 

II. Az intézmények és programjaik  Az  EQUAL  programban  négy  partner  intézmény  működik  együtt,  és  foglalkozik  részben  különböző  jellegű  csoportokkal.  (A  kutatási  jelentés  megértését  nagyban  segíti  ha  tájékozódunk  a fejlesztési  partnerek  tevékenységéről)  A  közös  pont  –  amiből fakadóan  az  intézmények  között  átjárás  is  van  –  a  programokban  résztvevők  droghasználatban  való  érintettsége. Korábbi droghasználó, illetve a droghasználatot abbahagyni akaró emberekről  van tehát szó. A velük való foglalkozás, illetve az intézményekben való létük egyik eleme a  terápiás  csoportfoglalkozás,  ami  történhet  valamilyen  művészeti  terápiás­,  vagy  akár  önsegítő  csoport  formában.  A  célunk  ezen  csoportok  működésén  keresztül  betekintést  nyerni a résztvevők élményvilágába, önmagukkal és másokkal kapcsolatos percepcióiba.  Négy  fejlesztési  partnernél  a  következő  kutatható  terápiás  jellegű  csoportfoglalkozások  működnek, illetve a következő csoportokkal foglalkozunk a kutatás során: 

1.  Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia, Fix Pont józanságmegtartó  csoport  2.  Leo Amici Alapítvány, színház­terápia  3.  Megálló Csoport Rehabilitációs és Közösségi Ház színház­tréning csoportja  4.  Belvárosi Tanoda, korábbi színházas tapasztalatokkal rendelkező fiatalok  Mind  a  négy  intézményben  a  fiatalok  más  szinten  vannak  a  drogfüggőségben,  és  más  korcsoportot  is  jelentenek  egyben.  A  közös  pont  egyrészt  a  drogozás  és  egyéb  tudatmódosító  szerek  használatának  abbahagyni  akarása,  valamint  az  átjárhatóság  az  intézmények  között.  Az  EQUAL program  egyik  célja  is  az  átjárhatóság és  az  intézmények  közötti  kommunikációs  hatékonyság  növelése  volt.  Most  nagy  vonalakban  felvázolom,  hogyan működnek ezek az intézmények az általunk vizsgált csoportok szemszögéből.  Amennyiben  egy  drog­,  gyógyszer,  vagy  alkoholfüggő  szeretne  kigyógyulni  függőségéből,  azt  teheti  radikálisan,  vagy  kevésbé  radikálisan.  Amennyiben  a  kevésbé  radikális  módot  választja,  elmehet  a  Kék  Pontba,  ahol  ambuláns  kezelést  vagy  ártalomcsökkentő  kezelést  kaphat,  és  bizonyos  időközönként  vissza­visszatérhet  az  intézménybe  további  segítségért.  Ide  a  legtöbb  korosztályból  járnak  droghasználók.  A  Kék  Pontban  működik  egy  józanságmegtartó  csoport,  ahová  azok  az  emberek  járhatnak  heti  rendszerességgel,  akik

4 

már  elérték  a  józanságot,  tehát  nem  használnak  semmilyen  szert.  Ez  egy  terápiás  jellegű  csoport, melyet egy szociális munkás vezet, a beszélgetéseken a mindennapi problémáikat  osztják  meg  egymással  a  jelen  lévők.  A  kutatás  periódusában  3­5  fő  járt  a  csoport  foglalkozásokra rendszeresen, ezért jobbnak láttuk őket személyes interjúkkal megkérdezni,  nem pedig fókuszcsoportos módszerrel.  A  Leo  Amici  Alapítvány  Komlón  található  terápiás  intézete  a  radikális  váltás  színhelye.  Ez  egy zárt bentlakásos intézmény, ahol a jelentkező a közösség része lesz, a társakkal együtt  élik  hétköznapjaikat.  Leginkább a húszas éveik második felében lévők  és  harmincas  éveik  elején  járók  jönnek  ide,  akik  mögött  általában  hosszú  és  kemény  drogkarrier  illetve  alkoholizmus  áll,  és  mintegy  utolsó  esélyként  megpróbálnak  végleg  leállni.  Leginkább  kemény  drogokat  használtak  aktív  drogosként.  Alkalmanként  a  Kék  Pontból  jönnek  át  a  páciensek  végső  megoldás  gyanánt,  de  olyan  eset  is  előfordul,  hogy  a  Leo  nem  kíván  fogadni  valakit,  mert  az  illetőnek  nem  komolyak  a  szándékai,  és  a  Kék  Pontot  mint  időszakosan    lehetséges  ellátó  intézményt  ajánlják  számára.  A  Leo­nál  létezik  színház  terápia,  mely  gyakorlatilag  a  mindennapi  élet  része,  és  mindenki  műveli,  aki  az  intézményben  ellátott.  Két  csoportos  interjút  is  felvettünk  az  itteniekkel  két  éven  belül,  a  beszélgetéseken gyakorlatilag az összes bentlakó részt vett.  A Megálló inkább a középiskolás korúakra specializálódott, de vannak huszonévesek is. A  lényeg  az,  hogy  ezek  a  fiatalok  valamilyen  módon  kimaradtak  az  iskolából,  és  most  megpróbálják  megszerezni  az  érettségit.  Általában  hiperaktív,  antiszociális,  vagy  nehezen  adaptálódó  fiatalokról  van  szó,  akik  sokszor  valamilyen  kevésbé  durva  drog,  gyógyszer,  vagy  alkohol  rendszeres  fogyasztói.  A  Megálló  egy  állandó  lehetőség  számukra  az  érettségire  való  felkészülésre,  melyet  technikailag  a  Belvárosi  Tanoda  segítségével  szerezhetnek  meg.  A  Megállóban  működik  egy  színház­tréning  csoport.  Két  csoportos  interjú készült a színház­tréningen résztvevőkkel.  A  negyedik  partner  a  Belvárosi  Tanoda,  mely  hasonlóképpen  a  Megállóhoz  középiskolás  korúakkal  foglalkozik  leginkább.  Itt  középiskolás  képzés  folyik,  problémás,  hagyományos  oktatási  rendszerben elhelyezkedni  nem  tudó fiatalokkal foglalkoznak.  Nem  találtunk olyan  működő  terápiás  csoportot,  melyet  be  lehetett  volna  vonni  a  kutatásba,  ezért  itt  csak  egy  csoportos  interjú  készült.  Hosszas  egyeztetés  után  sikerült  találnunk  egy  olyan  pillanatot,  amikor együtt volt több olyan ember, akik korábban már színházaztak. Az egyeztetést tehát  megnehezítette  az  a  tény,  hogy  nem  egy  egyébként  is  gyakran  együttlévő  működő  csoporttal  készült  interjú,  hanem  egy  sajátos  időbeosztással  működő  intézményben  kellett  olyan pillanatot találni, amikor a legtöbb színházas tapasztalattal bíró fiatal jelen van.

5 

Minthogy  mindegyik  partner  esetében  más  célcsoportot  vizsgálunk,  ezért  más­más  interjúvázlatokat  alkalmazunk  különböző  környezetekben.  Ilyen  formán  tulajdonképpen  mindegyik  beszélgetés  az  adott  csoport  egy  új  megközelítését  jelenti.  Két  intézmény  esetében álltak fenn maradéktalanul azok a követelmények, melyeket a kutatás alapesetben  megkövetel. A Leo és a Megálló volt az a két hely, ahol állandó csoport működött a kutatás  ideje  alatt,  ami  azt  jelenti,  hogy  fel  tudtunk  venni  két­két  csoportos  interjút  ezeknél  az  intézményeknél.  Ez  nem  jelenti  azt,  hogy  a  másik  két  partnerintézmény  kimaradt  volna  a  kutatásból,  a  Kék  Pontnál  egyéni  interjúk  készültek,  a  Tanodában  pedig  egy  fókuszcsoportos beszélgetés.  Még  egy  kis  adalék  ahhoz,  hogy  miért  ezt  a  kutatási  módszert  választottuk.  Az  EQUAL  program hosszútávú célja a munkaerőpiaci sikeres részvételre történő kondícionálás, tehát  végső  soron  az  erőfeszítések  a  programban  azért  történnek,  hogy  a  fiatalok  később  a  társadalom hasznos, anyagi vagy szellemi javakat termelő tagjai legyenek. Nyilván a végső  cél  erését  képtelenség  volt figyelemmel kísérnünk,  hiszen a programban  részt  vevők  nagy  része még iskolás korú fiatal (Megálló, Tanoda), vagy éppen egy zárt közösségben létezik,  mleynek nincs köze a munkaerő piachoz (Leo), vagy pedig egy erősen fluktuálódó, hosszú  távon gyakorlatilag nyomon követhetetlen csoporttal dolgozik (Kék Pont). 

Felmerülhet  továbbá,  hogy  a  terápiás  programok  hatékonyságát  is  mérhetnénk  az  egyéni  képességek,  kompetenciák  fejlődését  figyelembe  véve,  akár  kérdőívek  segítségével.  Ez  viszont  azért  problémás,  mert  az  intézményekben  töltött  idő  alatt  a  fiatalok  számos  más  foglalkozáson  részt  vesznek,  valamint  a  helyi  közösség  is  erősen  hatással  van  rájuk,  így  lehetetlen  elkülöníteni  a  vizsgált  terápiák  hatásait  a  mérési  időszakban  bekövetkező  változásokra.  Komplex  foglalkozás  folyik  a  fiatalokkal,  ami  nem  bontható  le  egyszerű  dimenziókra, az input­output jellegű megközelítést tehát nem szerencsés alkalmazni. 

III. Módszertan 

1. A csoportos interjú előnyei  A csoportos interjús megközelítés pont azért tűnt jó ötletnek, mert az első fejezetben említett  problémákat  képes  áthidalni,  egy  sokkal  analitikusabb  és  részletesebb  megközelítés  lehetőségét  nyújtva.  Ha  eleve  többnyire  csoport  szituációban  létező  fiatalokat  csoport  szituációban  kérdezünk  meg  olyasvalamiről,  ami  szintén  csoportban  zajlik,  az  izgalmas

6 

eredményekhez vezethet. Ilyen esetben megvan a lehetősége annak, hogy a fiatalok maguk  tematizálják a beszélgetést, és a számukra legfontosabb dolgokról is beszéljenek az interjú  vázlat  kérdései  mellett.  Ezek  az  intim  információk  a  kutató  számára  is  érdekesek.  Ne  feledjük,  hogy  a  csoportos  interjúzás  során  személyes  kontaktus  és  visszacsatolás  van  a  partnerek  között,  a  videofelvétel  visszanézése  közben  pedig  a  verbális  információn  túl  is  kapunk  adatokat.  A  csoportos  interjú  közben  intimebb  viszony  alakul  ki  a  kérdező  és  a  kérdezettek  között,  ami  a  válaszok  megbízhatóságát  növeli.  Emellett  ha  a  beszélgető  csoport  tagjai  ismerik  egymást,  egymás  válaszaira  adott  reakcióik  is  segíthetnek  a  feldolgozásban. A csoportos interjúnak van még egy igen nagy előnye: a kutató valamilyen  mértékben részese lesz a közösségnek a kérdezés előtt, közben és után. A beszélgetéshez  szükséges  intim  környezet  kialakításához  szükség  van  valamilyen  szintű  beilleszkedésre,  ami az egész miliő megismerésével jár, és az így szerzett személyes tapasztalat pusztán a  rendelkezésre álló kutatási instrumentumokkal nem megszerezhető. Szerencsére a fiatalok  minden  esetben  elfogadták  az  interjúerek  személyét,  így  a  beszélgetéseken  létrejött  egy  intim környezet, ami kedvezett az ideális beszélgetéseknek. 

2. Elemzési síkok: primer információk  A  fókuszcsoportos  interjú  kiötlésekor  primer  információk  szerzését  tartottuk  szem  előtt.  Az  interjúvázlatot  annak  reményében  állítottuk  össze,  hogy  amit  a  beszélgetés  közben  a  csoport tagjai elsődlegesen kinyilvánítanak az önmagában érdekes és értelmes lesz, így a  kutatás  szempontjából  releváns  információk  kerülnek  birtokunkba.  Nem  szerettünk  volna  úgy  színre  lépni,  hogy  saját  elképzeléseinket  kommunikáljuk  a  beszélők  felé,  a  kérdések  kidolgozásánál  is  kerültük  az  információ  sugalmazást.  Az  elsődleges  verbális  információ  mellett  kézenfekvő  volt  az  elsődleges  rejtett  információk,  mint  például  az  idegesség,  introvertáltság,  félénkség,  extrovertáltság,  közvetlenség,  stb.  beszédes  volta,  aminek  alapján  további  következtetéseket  vonhatunk  le  például  az  elhangzottak  igazságtartamára  vagy a csoport tagok önmagukkal ás a csoport többi tagjával való viszonyára vonatkozóan.  Az elemzési részben látni fogjuk, hogy ezek az elsődleges célok teljesültek. 

3. Elemzési síkok: intertextuális analízis  Nem  sokkal  az  első  interjú  lekérdezése  után  felmerült  egy  másik  elemzési  szempont,  az  elsődleges  jelentéstartalom  mögötti  információ  elemzése,  a  mi  esetünkben  ez  a  narratív

7 

elemzést  jelentette.  A  narratív  elemzés  az  elbeszélőre  koncentrál,  aki  bizonyos  verbális  megnyilatkozásaival  felfedi  kommunikációjának  mögöttes  tartalmát,  elhelyezi  magát  a  cselekvőképesség terében.  Korábbi narratív elemzéseinkben azt próbáltuk kideríteni, hogy  a drog addikció különböző szintjén lévő fiatalok mennyire tudták kontrollálni a velük történő  dolgokat,  valamint  múltbéli  választásaik,  cselekvéseik  mennyire  voltak  szándékoltak.  A  narratív elemzés lehetséges tárgya tehát az ágencia jelenléte a különböző élethelyzetekben,  azaz  a  beszélő  általi  korábbi  és  jelenlegi  cselekvési  módok  szándékoltságának,  egyéni  irányítottságának  mértéke.  Vagy  másként  szólva:  mennyiben  hőse  az  elbeszélő  saját  történetének,  vagy  csupán  elszenvedője  a  vele megtörtént  eseményeknek?  Az  ágencia,  a  cselekvőképesség tehát kulcsszó az elemzésünkben. A narratív szituációban természetesen  az  elbeszélő  pillanatnyi  helyzetéből  rekonstruálja  a  vele  megtörtént  dolgokat,  a  múltbéli  események így a jelenlegi szituációnak megfelelően értelmeződnek.  Az  ágencia  első  megfogalmazása  Bakan  (1966)  nevéhez  fűződik,  aki  „az  ágenciával  és  a  kommunionnal  az  élőlények  két  alapvető  létmódját  jellemezte:  az  ágencia  mint  individuum  létezése,  a  kommunion  pedig  mint  az  individuum  részvétele  valamilyen  nagyobb  organizmusban,  amelynek  az  individuum  csak  része.  Az  ágencia  önvédelemben,  önérvényesítésben és  önkiterjesztésben  (self­expansion),  míg a  kommunion az  individuum  más organizmusokkal való egységérzésében nyilvánul meg.  Az ágencia szeparációban, a  kommunion  a  szeparáció  hiányában  mutatkozik  meg.  Az  ágencia  továbbá  izolációban,  elidegenedésben  és  egyedüllétben  nyilvánul  meg,  a  kommunion  kontaktusban,  nyitottságban  és  egységben.    McAdams  (2001)  továbbment,  és  beemelte  a  képbe  a  narratívát,  mint  az  egyén  élettörténeti  epizódjait,  melyekben  az  ágencia  jelenléte  meghatározó  lehet.  Valamint  bevezette  a  „nukleáris  epizód”  fogalmát:  olyan  elkülönülő  élettörténeti epizódok ezek, mint az élettörténet „fent” és „lent pontjai”, fordulópontjai vagy a  legkorábbi  emlékei.    A  fentekhez  és  a  lentekhez  természetesen  az  ágencia  mikéntjét  kapcsolta  hozzá,  és  kialakított  egy  négy  elemből  álló  ágencia­kódrendszert,  mely  által  hozzáférhetünk az elbeszélő ágencia élményeihez. A négy kód a következő: 

Önuralom (self­mastery)  A  történet  protagonistája  eredményesen  uralja,  befolyásolja  (master),  kontrollálja,  nagyobbítja  vagy  védi  az  énjét.  Erőltetett  vagy  hatékony  tevékenységeken,  gondolatokon  vagy tapasztalatokon keresztül, a protagonista képes megerősíteni szelfjét, amivel nagyobb,  bölcsebb és erőteljesebb, hatalmasabb ágenssé válik a világban. Gyakran jár együtt ezzel  az érzéssel egy drámai belátás a protagonista élete értelmébe. 

Státusz/Győzelem (status/victory)

8 

A  protagonista  egy  magasabb  státuszt  vagy  prezstízst  ér  el  társai  között,  azon  keresztül,  hogy  különös  figyelemben  vagy  elismerésben  részesül,  győz  egy  küzdelemben  vagy  egy  versengésben. A következmény a státusz vagy a győzelem, amit másokkal szemben elért. A  győzelemnek  mindig  van  egy  interperszonális  és  implicit  módon  egy  versengéses  kontextusa.  Tipikusan,  az  adott  személy  „győz”.  Mindig  magában  foglalja  ennek  az  elismerését, valamilyen következményét (amiről az előbb volt szó), pusztán az, hogy tette a  dolgát, jó eredményt szerzett vagy sikeresen elérte a célját, nem elég az SV kódolásához. 

Teljesítmény/Felelősség (achievement/responsibility)  Az  egyén  jelentős  sikerről  számol  be  egy  feladat,  munka,  instrumentális  cél  elérésében,  vagy az ezekkel kapcsolatos előrehaladásban, illetve fontos felelősség magára vételében. A  protagonista  büszke,  magabiztos,  mesteri,  tökéletes  vagy  sikeres  abban,  hogy  (1)  jelentős  kihívásokkal találkozott vagy fontos akadályokat küzdött le vagy (2) másokkal kapcsolatban  felelősséget  érzett  vagy  olyan  szerepet  tölt  be,  ami  megköveteli,  hogy  másokkal  kapcsolatban felelős legyen. Mindezek valamilyen színtéren játszódnak le: iskolában vagy a  munkahelyen,  ritkábban  személyes  közegben,  mint  amilyenek  a  spirituális  vagy  a  romantikus célok. Nem „győzelmet” jelentenek, hanem a protagonista rá van kényszerítve,  hogy  bizonyos  dolgokat  megtegyen,  a  kiválóság  belső  vagy  külső  standardjait  teljesítse.  Ebben az értelemben a teljesítmény­motivációnak felel meg. 

Empowerment  Az  egyén  –  átvitt  értelemben  –  megnövekedett,  kiteljesedett,  hatalommal  ruházódott  fel,  képessé  vált,  felépült,  jobb  teljesítményt  nyújt  valakivel  vagy  valakikkel  történő  kapcsolat  révén, aki vagy ami nála nagyobb vagy hatalmasabb. A hatalommal felruházó erő általában  (1)  az  isten,  a  természet,  a  kozmosz,  vagy  valamilyen  nagyobb  erő  megtestesülése;  (2)  nagyhatású  tanár,  mentor,  lelkész,  terapeuta,  szülő,  nagyszülő  vagy  más  autoritás­figura,  aki jelentős segítséget adott vagy vezette az egyént.  Mint  már  említettem,  korábbi  kutatásainkban  már  alkalmaztuk  az  ágencia  kódokat,  kiegészítve  újabb,  a  nem­ágens  cselekvésmódokat  leíró  kódokkal.  Az  akkori  szövegelemzések  alapjai  élettörténeti  interjúk  voltak,  melyek  személyes  interjúkként  készültek, tehát a szituáció és a tartalom is teljesen más volt. Mindazonáltal azt gondoltuk,  hogy  a  csoportos  interjúk  anyaga  is  tartalmazhat  olyan  információkat,  melyek  a  narratív  elemzés  módszereivel  elemezhetők.  Az  egyszemélyes  interjú  személyes  intimitás  fokát  természetesen nem tudja elérni az egyén a csoportban, de létezik egy másfajta intimitás a  csoporton, ami szintén informatív megnyilatkozásoknak lehet a közege. Az interjúk alatt úgy  éreztük, hogy a beszélők olyan közegben beszélnek, mely befogadta őket, a közösség tagjai

9 

pedig  nagyjából  ismerik  egymást,  és  tudják,  hogy  ki  mikor  őszinte.  Ilyen  esetekben  nincs  szükség  szerepjátszásra,  legalábbis  a  beszélők  nem  vesznek  fel  új  szerepeket  az  interjú  kedvéért, a társak jelenléte ugyanis kontrollálja őket.  Kutatásunkban teát a következő dolgokra fókuszáltunk:  1. Elsődleges benyomások a színházról és saját magukról a színház tükrében  2. Ágencia, Intertextuális analízis 

4. Interjúvázlat  A  beszélgetések  alapjául  egy  korábbi,  szintén  drámapedagógiai  csoporttal  végzett  kutatás  interjúvázlata szolgált. Az interjúvázlat némileg átdolgozásra szorult, így kikerültek belőle az  akkori csoport­, és probléma specifikus kérdések. Az interjú jó esetben másfél­két óra alatt  lebonyolítható,  így  tulajdonképpen  egy  ülés  is  elegendő  az  adatfelvételhez  egy  cigarettaszünet 

közbeiktatásával. 

Mivel 

különböző 

csoportokkal  dolgoztunk, 

az 

interjúvázlatok változtak menet közben. A megismételt beszélgetéseknél például kivettük az  olyan  kérdéseket,  melyekre  nem  adtak  informatív  válaszokat,  és  másokkal  próbáltuk  helyettesíteni  azokat.  A  korosztálynak  és  élethelyzetnek  megfelelően  is  változtattunk  a  kérdéseken.  A  Leo  Amici  Alapítvány  fiataljaitól  például  nem  kérdeztünk  az  iskolával  kapcsolatos  élményeikről,  hiszen  őket  egészen  más  dolgok  foglalkoztatták,  mint  a  Tanodásokat  vagy  a  Megállósokat,  akikkel  érdemes  volt  beszélni  a  suliról  is.  Mindkét  megismételt beszélgetésnél (Leo, Megálló) a második üléskor sokkal nyitottabb vezérfonalat  használtunk, mivel az első körökben azt tapasztaltuk, hogy a kötetlen forma sok használható  információt hoz a felszínre.  A következő kérdéskörök voltak megtalálhatók az interjúvázlatokban:

·

Bemutatkozás, öndefiníció

·

Korai emlékek a színházas foglalkozással kapcsolatban

·

Önreflexió a változás tükrében

·

Benyomások a színház tréninggel kapcsolatban

·

Iskolai és életbeli emlékek

·

Gondolatok a szerfüggőségről

·

Mi a színház terápia értelme?

·

Asszociációk, gondolatok a hétköznapi élet fogalmaival kapcsolatban

10 

A  fenti  témák  kibontását  nagyvonalakban  a  következőképp  kell  elképzelni:  A  beszélgetés  elején  mindenki  bemutatkozik,  a  résztvevőkről  megtudhatjuk  milyen  régóta  tagjai  az  intézménynek, milyen problémával kerültek ide, és a színház­tréning foglalkozással milyen a  nexusuk.  Ezt  követően  asszociációs  kérdéseken  keresztül  kerülhetünk  közelebb  a  csoporthoz.  Az  asszociációs  kérdések  a  résztvevők  fantáziájára  apelláltak,  továbbá  olyan  dolgokban  kértük  ki  a  véleményüket,  amelyek  az  ő  ittlétükkel  és  ide  kerülésükkel  kapcsolatban  érdekesek  lehetnek.  A  kérdések összeállításánál fontos  szempont  volt,  hogy  olyan témák kerüljenek feldolgozásra, melyek intimitási foka nem haladja meg a csoportban  történő  megnyilatkozási  hajlandóság  küszöbértékét.  Emellett  azért  arra  is  ügyelni  kellett,  hogy  a  kérdések  elég  informatívak  legyenek,  a  feldolgozáshoz  elegendő  anyagot  szolgáltassanak. Mindezekről a mellékelt interjúvázlat alapján tájékozódhatunk. Az interjúkat  videokamerával  rögzítettük,  hogy  a  beszélőket  azonosítani  tudjuk  az  interjú  szövegének  begépelésekor, valamint a nonverbális reakciókat is feldolgozhassuk. 

5. Az adatok feldolgozása  A  narratív  anyag  kódolását  a  kvalitatív  elemzéseket  támogató  ATLAS.ti  szoftver  4.3  verziójával,  manuális  kódolással  végeztük.  A  program  amellett,  hogy  számon  tartotta  az  egyes kódok előfordulási gyakoriságát és helyét, átláthatóvá és könnyen kezelhetővé tette a  szöveget.  Az elemzésnél a következő kódokat illetve tartalmi megfontolásokat vettük figyelembe: ·

Ágencia kódok

·

Saját magunk képzett, a szövegben általánosan fellelhető és azonosítható kódok

·

Egyéb releváns, leíró jellegű tartalmi tényezők 

IV. A csoportok­, és a csoportos beszélgetések ismertetése 

1. Megálló  Kutatásunkat a Megálló Csoport Közösségi Házában kezdtük. A ház működéséről tudni kell,  hogy  egy  nyitott  intézményről  van  szó,  mely  állandóan  fogadja  az  érdeklődőket.  Van  azonban  egy  viszonylag  állandó  közösség,  ami  egyidejűleg  kb.  15­20  állandó  látogatót  jelent. Ezek a fiatalok személyre szabott tanulási és önsegítő csoportokban dolgoznak, amíg  be nem fejezik terápiás programjukat. Ez általában egy sikeres érettségi vizsgával egybeeső

11 

alkalom. Mivel nincs felvételi időszak, és a munka személyre szabott tervek alapján folyik, a  programzárások különböző időkben történnek, ami az intézményen belüli fluktuációt erősíti.  Kutatásunk célcsoportja a színház­tréning csoport, melyben ugyanúgy jelen van a fluktuáció.  Ez  megnehezítette  a  dolgunkat,  sajnos  nem  sikerült  állandó  csoporttal  dolgozni,  el  kellett  fogadnunk tehát, hogy a második beszélgetésen csak néhány korábbi résztvevő vett részt, a  csoport egy része kicserélődött. Mindezekből következik a csoport heterogén mivolta, ahol  az  életkor  és  a  Megálló  Házban  töltött  idő  mellett  a  színház­tréninges  tapasztalatok  is  különbözőek.  Ilyen  formán  az  egész  beszélgetés  leginkább  egy  méhkaptárban  történő  pillanatfelvételhez  hasonlított,  melyben  az  ismétléskor  voltak  visszatérő  együttállások,  de  alapvetően apró mozaikokból kellett összeraknunk a képet. 

Első beszélgetés  Első beszélgetésünket 2006 júniusában vettük fel a Megállóban. A felvételekor nyolc embert  sikerült  elcsípni.  Közülük  4  régebbi,  színházas  tapasztalatokkal  rendelkező  ember  és  4  újonnan  az  intézménybe  érkezett  fiatal  volt.  A  beszélgetés  egy  tréninges  foglakozás  időpontjában  zajlott,  amiről  előzetesen  tájékoztattuk  a fiatalokat.  A  résztvevők  így  azok  az  emberek voltak, akik színházaznak, de spontán kapcsolódott a csoporthoz két ott lévő fiatal  is, akik frissen kerültek a házba és hamarosan bekapcsolódtak a foglalkozásokba. Érdekes  volt az ő véleményük is, melyből kiderült, hogy milyen jellegű közbeszéd folyik a színházzal  kapcsolatban, és azt  ők  mennyiben fogadják el. A  beszélgetést  végül  két  külön ülésnapon  rögzítettük, ugyanis a beiktatott cigarettaszünet után már a legtöbben haza szerettek volna  menni. Részt vett még a beszélgetés első felvonásában a színházas csoport két trénere is.  Jelenlétük  nem feszélyezte  a  csoportot,  viszont a  beszélgetés  ekkor  fegyelmezettebb  volt,  mint  a  második  alkalommal,  ahol  már  nem  voltak  jelen.  Az  ő  megnyilatkozásaikat  nem  értékeltük,  mivel  pozíciójukból  adódóan  teljesen  más  nézőpontból  közelítettek  a  vizsgált  dologhoz. Így voltunk az első felvonásnál velem együtt tizenegyen, tehát egy fókuszcsoport  nagyjából elfogadható maximális létszámával. A második alkalommal kicsit megcsappant a  csoport  létszáma,  6  fő  vett  részt  a  beszélgetésben,  ebből  egy  új  ember  csatlakozott  a  csoporthoz, tehát 5 állandó résztvevője volt a két ülésnek. A csoport 19­23 éves fiatalokból  állt.  Úgy  gondoljuk,  hogy  az  első  beszélgetést  érdemes  egy  kicsit  részletesebben  átnéznünk,  hogy  képet  kapjunk  arról,  hogyan  is  zajlik  egy  ilyen  ülés,  és  így  a  többi  beszélgetésről  is  legyen  valamilyen  előképünk.  A  továbbiakban  a  kérdések  sorrendjében  vesszük  számba,  milyen  jellegű  megnyilatkozások  és  válaszok  hangzottak  el  a  beszélgetésen,  illetve  ki  hogyan reagált azokra. A pontos kérdéseket a mellékelt interjú vezérfonalban találjuk.

12 

Résztvevők: 

P – Egy hete érkezett a Megállóba, nem volt még színház­tréningen.  M – Másfél éve van itt, azóta jár színházra.  T – Egy éve van itt, fél éve színházazik.  Zs – Két éve van itt, azóta színházazik.  K – Nemrég került ide, még nem került közvetlen kapcsolatba a színházzal.  A – Egy éve van itt, részt vett már jó néhány színház­tréningen.  Ki – Egy éve van itt, sokat segít neki a színház terápia.  B – Fél éve van itt, a színházért nem rajong.  Pe  –  A  második  beszélgetésre  érkezett.  Egy  hónapja  van  itt,  párszor  volt  már  néhány  színházas foglalkozáson. 

Élmények az első foglalkozással kapcsolatban, későbbi változások  Általános  vélekedés  a  színház­tréninggel  kapcsolatban,  hogy  a  tréning  elején  érezhetően  sok  gátlás  van  a  résztvevőkben.  Bizonyos feladatokat  nehezükre  esik  elvégezni,  bizonyos  szituációktól idegenkednek (pl. hangos verbális megnyilvánulások, egyedül kiállni a többiek  elé és produkálni valamit, stb.). A kezdeti gátlás és az önbizalom hiánya tehát általánosan  átélt  élmény  volt azok  részéről, akik  már  korábban  színházaztak. Volt,  aki  a tréning elején  néha  azt  érezte,  hogy  inkább  nem  menne  el  a  foglalkozásra,  nem  élte  meg  pozitívan  a  kezdeti  időket.  A  kezdeti  gátlásokhoz  némi  izgalom  is  társult, és  visszatekintve egy nehéz  periódusra emlékeznek, ahol meg kellett küzdeni önmagukkal és az adott szituációkkal.  Egyedül Zs volt az, aki nem számolt be a fentiekről, bár néhány szokatlan, az addigi verbális  megnyilatkozásoktól eltérő hang kiadása benne is keltett némi gátlást. Ehhez hozzátartozik,  hogy  a  csoportból  ő  van  a  legrégebben  a  Megállóban,  és  így  a  színház­tréninggel  is  régebben foglalkozik, továbbá egy extrovertált, kommunikatívan kezdeményező lányról van  szó.

13 

A  megnyilatkozások  alapján  a  színház­tréning  foglalkozások  előrehaladtával  ezek  a  problémák megszűntek, több önbizalomról, és a szereplési gátlás csökkenéséről számoltak  be.  Máté  konkrétan  azt  említette,  hogy  míg  korábban  a  szereplésekkor  a  lámpalázzal  való  küzdelem volt a középpontban, addig most már a kivitelezésre is ügyel. 

Asszociációk – színház­tréning  A feladat a következő volt: egy papírlapra le kellett írnia mindenkinek, mi jut eszébe elsőnek  a színház­tréningről. A leírás azért volt fontos, nehogy az elhangzott válaszok befolyásolják  a  válaszokat.  Az  asszociációk  elég  jól  tükrözték  a  beszélők  lelkivilágát,  és  nagyjából  koherensek  voltak  egyéb  megnyilvánulásaikkal.  A  következő  válaszok  születtek,  és  az  alábbi magyarázatokat fűzték hozzájuk:  l: színjátszó fealadat – „A színház­tréning arról szól, hogy meg kell oldani valamit játékosan.”  Nincsenek elsődleges tapasztalatai, a beszámolók alapján merít.  M: kötelező – „Nem negatívan, de ez ugrott be elsőre.” Tényleg kötelező. 

T: nehéz – A gátlások leküzdése, és a feladat­orientáltság miatt ezt érzi. 

Zs:  felszabadultság  –  A  színház­tréning  pozitív  hozadékai  jutnak  eszébe  először,  amit  számára a felszabadultság testesít meg.  K:  önbizalom  –  Nincsenek  primer  tapasztalatai,  a  többiek  szavaiból  viszont  ezt  szűrte  le.  Jellemző rá a színház­tréningbe vetett hit, amit mások beszámolói táplálnak.  A:  szabadság  –  „Azt  csinálok,  amit  akarok.”  Van  egy  kis  távolságtartás  is  benne,  néha  úgy látja  a  résztvevőket,  mintha  őrültek  lennének,  és  ettől  megijed.  Az  őrület,  mint  ismeretlen, de félni való állapot többször megjelenik asszociációiban.  Ki: segítség – Hálás a csoportnak, amiért együtt lehetnek és segítenek neki a felépülésben.  Ő  egy  kicsit  zárkózott,  ami  a  spontán  verbális  megnyilvánulások  hiányából,  továbbá  bezárkózó testtartásából is látszik.  B:  para  –  Egy  konkrét  feladatnál  megijedt  a  többiektől,  attól  amit  „művelnek“.  Nála  egy  negativista  dackorszak  figyelhető  meg,  ami  egyfajta  autoritás­ellenesség  jellemez.  Például  később egy megnyilatkozásában kihangsúlyozza, hogy amikor nem volt segítő, akkor jobban

14 

élvezte a színházas foglalkozást. 

Asszociációk – színház ország  Az  instrukció  a  következő  volt:  „Képzeljetek  el  egy  országot,  melynek  az  a  neve,  hogy  Színház­tréning  ország!  Milyen  lehet  ez  az  ország?  Milyen  az  időjárása?  Milyenek  a  domborzati  viszonyai?  Milyen  növények,  állatok  vannak  benne?  Milyen  emberek  népesítik  be?“  Ennél  a  kérdésnél  elhagytuk  a  válaszadás  kötelező  jellegét,  amit  az  előzőekben  az  ülési  sorrend  szerinti  megnyilatkozás  biztosított.  Itt  az  válaszolt  akinek  kedve  volt  válaszolni,  megosztani  gondolatait  a  többiekkel,  így  még  jobban  kirajzolódtak  a  csoport  tagjai  közötti  különbségek.  A mesevilágként, Óperencián túliként, a valóságtól elrugaszkodott torz világként képzelte el  az országot.  Területét  háromlábú,  kétfejű emberek népesítik be,  egy őrült festő  képét  látta  maga előtt.  Zs kicsinek képzelte el az országot, olyasmi méretűnek, mint a Megálló. Részletes földrajzi  leírást adott erről a parányi területről, ahol nem is biztos, hogy élnek emberek, amennyiben  igen,  akkor  szép  kis  boldog  emberekkel  találkozhatunk,  akiknek  parányi  testünk  ellenére  arányos a termetük.  P,  akinek  még  nincsenek  közvetlen  élményei  a  színházról  igen  pozitív  képet  festett  az  országról,  a  számára  tökéletes  hellyel  vont  analógiát,  ami  nem  más  mint  Bora­bora,  egy  sziget az óceánban. Itt teljes a harmónia, nincs vallás és semmilyen más képződmény, ami  megzavarhatná ezt a harmóniát.  Láthatjuk,  hogy  a  tréninggel  kapcsolatos  elképzelések  egy  távoli  világba  vetülnek,  elrugaszkodnak a valóságtól, egyfajta elvágyódás fogalmazódik meg bennük. A beszélgetés  egy ponton megakadt, viszont Zs kissé provokatív megnyilvánulására továbbvitte, így más is  megosztotta fantáziáját a többiekkel: 

„Másnak nincs is kis világa? B?“  „Bazdmeg“  „Kösz. De most figyelj már, ha most nem úgy veszed ezt hogy itt a kamera meg mittudomén,  akkor körülbelül ugyanaz mintha cigizgetnénk és beszélgetnénk az udvaron.  „Nem tudom. Hát… Maszkokba mászkálnak, mindenféle ember megfordul, akármilyen ruhát  fölvehet  –  furcsábbnál  furcsábbat  –  és  minden  nap  más  maszkot  vesz  föl,  amilyen  kedve  van. Ennyi.“

15 

Megnyilatkozásában  volt  valamennyi  sértődött  dacosság, ami  egyébként  jellemző  volt  rá  a  beszélgetések  során.  B  után  Ki  a  csoportnyomásnak  engedve  szintén  megosztotta  a  többiekkel röviden mondandóját: 

„Én  egy  olyan  helyet  képzelnék  el  magamnak,  ahol  az  emberek  megértik  egymást,  és  mindenki  olyannak  képzeli  el  magát  amilyennek  el  akarja  magát  képzelni,  vagy  amilyen  szeretne lenni.“  Alapvetően látszik az elhangzottakból, hogy a csoport legtöbb tagja vár valamit a színháztól,  mindenképpen  valami  pozitív  kép  lebeg  a  szemük  előtt.  Emellett  mindazt,  amit  a  színház  nyújtani tud egy a jelenlegi világon túli, annál jobb dologként élik meg. 

Asszociációk – négy ajtó  „Képzeljétek el, hogy végigmentek egy folyosón, ahol négy lakás van, különböző táblákkal  ajtajukon. Az első ajtó tábláján a felirat: „jó tanulók”. Nyissatok be! Mit láttok az ajtón belül?  Milyen emberek élnek ott? Hogy élnek, mit csinálnak, mivel telnek a napjaik? A következő  ajtón  a  felirat:  „rossz  tanulók”.  (u.  az)  A  harmadik  ajtón  a  felirat:  „színházasok”.  (u.  az)  A  negyediken: „felnőttek”. (u. az)“  A  négy  ajtós  asszociáció  esetében  érdekes  volt,  hogyan  járják  körül  a  sztereotípiákat  a  fiatalok.  Tisztában  vannak  a  különböző  fogalmakhoz  tapadó  készen  kapott  jelentés  tartalmakkal,  ezek  egy  részét  elfogadják  és  egyetértenek  velük,  más  részükkel  viszont  kritikusabbak.  A  fiúkra  egyébként  jellemzőbb  volt  a  sztereotípiák  elfogadása.  A  színházasokkal kapcsolatban megint alapvetően pozitív képzeteket mutattak a résztvevők, a  felnőttekkel  kapcsolatos  asszociációk  között  pedig  legegyértelműbben  a  felelősségtudat  szerepelt. Az alábbiakban néhány megnyilatkozás: 

Jó tanulók  P: „A jó tanulónak nem feltétlenül kell tökéletesnek lennie, ez bármit takarhat… Ugyanaz jut 

eszembe  egy  jó  tanulóról,  mint  egy  bármilyen  normális  emberről…  Maximum  annyi,  hogy  okos. Kocka agya, kocka feje…“  T:  „Nekem  az  jut  eszembe,  mint  a  Pink  Floyd  filmben  az  animáció.  Láttad,  az  olyan. 

Egyenruha“  A: „Kötelező benyitni? Én nem nyitnék be.“

16 

Zs: „Olyannak tudom elképzelni, amilyet anyám akarna belőlem..“ 

Rossz tanulók  P: „Egyéniség. Nem hülye, hanem lusta, de teljesen szimpatikus ember.“  Zs: „A nem megértett gyerek. Ha foglalkoznának vele, már nem volna rossz tanuló.“  K: „Ki akar lógni a sorból, és felhívni magára a figyelmet.“  T: „Rossz tanulókkal érdemes haverkodni, mert ők a jó arcok.“ 

Színházasok  M: „Nekem most egyből az jutott eszembe mintha benyitnék ide egy színház­tréningre“  A:  „Fekszik,  a  földön  egy  rakat  ember  és  csönd  van,  beszűrődő  fény,  jóleső  harmonikus 

érzés.“ 

Felnőttek  M: „Anyám“ poén „Komoly felelősségtudat, elsőre ez jön be. Persze sokan nem, sokan meg 

igen.“  A: „Ide se szeretnék benyitni“  K: „Felelősségtudat kortól függetlenül. Lehet, hogy egy 38 évesnek nincs felelősségtudata, 

és lehet olyan 19 éves ember, akinek van. Vállalja a tetteiért a felelősséget.“  Zs: „Régebben ugyanazt gondoltam, amit a fiatalok szoktak mondani, felelősség, biztonság, 

ilyen  ömlengések.  Viszont  mostanra  már  megváltozott  ez  a  kép,  most  már  nem  gondolok  ilyeneket…  Ha  bemennék  ezen  az  ajtón,  akkor  nem  látnék  mást,  csak  embereket.  Hétköznapi embereket, vagy nem hétköznapiakat. Most már nem teszek különbséget.“

17 

Projekció, pedagógiai konferencia  Egy  szakmai  találkozón  egy  neves  pedagógus  szakértő  nemrégiben  azt  mondta,  hogy  a  színház­tréning  káros  a  gyerekekre,  mert  az  órákon  /  egyéb  foglalkozásokon  nehezen  kezelhetők  lesznek,  nem  lehet  őket  fegyelmezni,  sokkal  rosszabbul  viselkednek.  Mi  a  véleményetek erről az állításról? Szerintetek igaza volt? Miért / miért nem?  A mellette álló kollégája rögtön vitába szállt vele, és azt mondta, hogy a színház­tréningnek  köszönhetően  a  gyerekek  több  területen  is  fejlődnek.  Jobban  tanulnak  az  órán  /  foglalkozásokon,  könnyebben  megértik  a  feladatokat,  szívesebben  mondják  el  saját  véleményüket egy­egy kérdésben. Mit gondoltok erről a véleményről?  A  projekciós  feladat  nem  váltott  ki  olyan  mély  reakciókat,  mint  amilyenekre  számítottam,  talán  azért  nem,  mert  maga  az  intézmény,  ahol  vagyunk  alapvetően  nehezen  kezelhető  gyerekek személyre szabott oktatásával, és szocializációjával foglalkozik. Igazából senkiben  sem  merült  fel  hogy  a  színház­tréningnek  lehetnek  negatív  hatásai.  Hozzátenném,  hogy  sajnos  a  beszélgetés  ezen  részén  nem  vett  részt  Brigi,  akinek  eddig  alapvetően  negatív  megnyilvánulásai  voltak  a  színházzal  kapcsolatban.  Zs  szerint  mindenki  arra  használja  a  színház­tréninget, amire akarja. „Azt veszel ki belőle, amit akarsz. Van, akit meg sem érint.“  –  nyilatkozta.  „Káros  hatása  nincs,  ha  valaki  megpróbálja  nagyobb  az  esély  arra  hogy 

kisüljön  belőle  valami.“  –  Ez  volt  A  véleménye.  Tomi:  „Baromság,  a  színház  nem  lehet  káros.“ Klári: „Rejtett érzelmeket hoz ki, amik egyébként nem kerülnének felszínre.“  A  következő  asszociációk  a  környező  világ  különböző  szeleteivel,  mint  család  és  társadalom,  és  egy  személyes  élménnyel,  a  szenvedélybetegséggel  kapcsolatosak.  A  legtöbb  negatív  asszociáció  a  társadalommal  kapcsolatban  volt,  míg  a  család  intézményét  egy kivétellel elfogadták, a szenvedélybetegséghez, pedig szofisztikáltan, a saját példájukon  okulva álltak hozzá. 

Asszociáció – család  K: „Kötelék. Nem tudod, és nem is akarod szétszakítani.”  P: „Szeretet. Akkor megy szét egy család, ha nem szeretik egymást.”  T: „Nem jó. Az én családom az gázos, nem rajongok értük. Szükséges rossz, így alakult.“  Pe: „Szeretet. Nem igazán jellemző az én családomra, de ez kéne, hogy legyen.“

18 

Zs: „Összetartás. Nagy családban él, egy nagy házban.”  A: „Feltétel nélkül.” 

Asszociáció – társadalom  A: Szar (többeknek ez jutott eszébe először)  Pe: Összesség  P: Össznép  K: Rendszer  T: Szar  Zs: Politika 

Asszociáció – szenvedélybetegség  K: Hátrány  Zs:  Előny.  Többet  tud  hasznosítani  a  korábbi  szenvedély  betegségéből,  mint  egy  átlagember,  akinek  nem  volt  ilyen  kihívás  az  életében.  Ennek  nyomán  egy  kisebb  vita  bontakozott ki az előnnyel és hátránnyal kapcsolatban.  T: Jó. „Szerintem nem véletlen, ha az ember rákattan valamire, de ha nem tudja irányítani 

az szar.“  Pe:  Határtalanság  „Ha  valaki  szenvedélybeteg,  akkor  nem  tudja  betartani  a  határokat, 

szenvedélyesen csinál valamit.“  Zs: Drogfüggő. Saját magáról, korábbi helyzetéből jutott eszébe.  A: „Sok minden eszembe jutott, de nem írtam le semmit. Azt mondanám, hogy őrület.“ Nem  akarja bővebben kifejteni.

19 

Mapping. A feladat a színház­tréning pozitív és negatív oldalainak feltérképezése  Zs:  „Az  a  pozitív  oldala,  amit  én  fel  tudok  használni  az  életemben,  és  az  hogy  segít  a 

gátlások  leküzdésében.  Rossz  oldalával  még  nem  találkoztam.  (…)  De  a  dolog  nem  ilyen  direkt, sokszor nem lehet tudni, hogy mit miért csinálsz, csak később érzed, hogy pl. valami  jobb lett.“  Zs­nak, aki a legrégebb óta színházazik elég határozott elképzelései vannak a színházról. A  személyiség formáló hatása mellett a dolog szocializációs aspektusát is kiemeli, miszerint ez  egy közösségi élmény is, és a közösségbe való beilleszkedést feltételezi: „Közelebb visz a 

másikhoz  a  színház.  /  Ez  egy  ilyen  összekovácsolás  élmény,  közelebb  hoz.  /  Maga  a  közösségbe való bekerülés is éles váltás.“  A:  „Pozitív a  feszültségek  és  gátlások  oldása, egyfajta  szabadság, oldottság.“ Ő  a negatív  oldaláról is beszámol, miszerint nem mindig látja értelmét a dolognak, és nem mindig tudja  megítélni, hogy ha valamit csinál a színházban, az hogyan hat ki az életére.  K:  „Szabadság  érzést erősíti  az  emberben.  Legalábbis  amit  Zsuzsitól  hallottam  az  alapján  olyan dolgokat megtehetnek, amiről eszükbe sem jutna, hogy megcsinálnák egyébként. Az  elrejtett érzéseik törnek felszínre, én ezt gondolom.“  „Biztos  hogy  van  pozitív  hatása,  mert  én  pl  .azt  hallottam  a  Banditól,  hogy  sokat fejlődött.  Hogy nagyon sokat változott, és jó értelemben változott.“  T: „Pozitív a feszültség és a gátlás oldás, negatív hogy néha idegesítő. Tegnap például volt 

egy  feladat  mintha  ólomból  lennél  mozogjál  így...  (Fölöslegesnek  érzed  az  ilyen  feladatokat?)  Nem  fölöslegesek,  de  nem  szeretem  őket.  Van  ilyen…”  Ma  T  egy  kicsit  feszültebb volt, mint az első interjú alkalmával.  Pe:  „Nem  vettem  részt  még  sok  ilyenen,  de  abban  egyetértek,  amit  a  Zs  mond,  hogy 

feszültség  és  gátlás  oldó  és  mindenképp  jó.  (komment:  Vannak  közös  hiedelmek,  ez  egy  általánosan  elfogadott  dolog.)  Tehát  ha  van  valami  problémánk  az  életben,  akkor  ez 

valamilyen  szinten  segítő  megoldás  lehet  vagy  nemtom.  Ez  például  nekem  problémám  a  feszültség meg a gátlás, és akkor ennek oldására. (…) A negatív része ­ de ez nem igazán  negatívnak mondható végül is – mert az hogy eleinte nehézség ezt megcsinálni, de viszont  ez pozitív lesz utána” (komment: Az erőfeszítések mint negatív, de szükséges velejárók.)

20 

Az interjúvázlattól függetlenül előjött témák  Megmaradt élmény  Zs:  Bevésődő  emlékként  élt  meg  egy  momentumot  a  kezdeti  időkből:  „Megérintették  az 

arcomat.  Volt egy  olyan feladat, amikor  mentünk  a  teremben  össze­vissza,  és  aki  szembe  jött, az megérintette az arcomat. Erre kifejezetten emlékszem.“  T: „Vasváron hülyéskedtünk, és elhoztunk egy díjat a színészek elől. Nem gondoltuk volna, 

hogy elhozzuk. Nekem abszolút nem tetszett a produkció egyébként, baromság volt.“  A színház­tréning hatása a hétköznapokra  A: „Elvileg van, meg valószínűleg gyakorlatilag is, de most nem fogom tudni  megmondani, 

hogy  ha  például  veszek  egy  kiló  cukrot  a  közértben  akkor  sokkal  jobb  lesz  mint  színház­  tréning  előtt,  de  biztos  hogy  vannak  kézzel  fogható,  megmagyarázható  következményei  ennek, csak ezt így nem tudom megmondani neked hogy mik azok.“ 

Második beszélgetés, Megálló  A  második  megállós  beszélgetésre  2007  októberében  került  sor.  Az  interjú  vezérfonalát  nyitottabbra hagytuk, hogy olyan témák is előjöjjenek, melyek egyébként nem kerülnének a  felszínre. Tapasztalataink szerint a beszélgetés során az emberek legszívesebben konkrét  színházas élményekről kezdtek el beszélni, kollektíven idéztek fel számos olyan történetet,  ami meghatározó vagy csak egyszerűen emlékezetes volt számukra. Több korábbi kérdést  elhagytam (pl. néhány szabad asszociáció, vagy a mapping), mert az előző beszélgetésnél  nem volt megfelelő szerepük. A találkozás egy színház­tréning foglalkozás idejében történt,  vagyis  megkaptuk  az  egyik  foglalkozást  a  kutatáshoz.  A  résztvevők  között  három  ember  volt, akikkel az előző beszélgetéskor is találkoztunk, a többiek újak voltak. Érdekes volt újra  látni azokat az embereket, akik az egy évvel ezelőtti beszélgetésen is ott voltak. Egyikük, P  a köztes időszakban kimaradt a Megállóból, a második beszélgetés előtti hetekben tért újra  vissza,  tehát  ő  nem  töltött  nettó  túl  sok  időt  bent.  Viszont  T  és  B  kimaradás  nélkül  jelen  voltak  a  köztes  időszakban,  és  érdekes  volt  látni  hogy  milyen  változásokon  mentek  keresztül.  B  egyértelműen nyitottabb és  jobb  kedélyű  volt,  mint  a  múlt  alkalommal,  amikor  kifejezetten  dacos  és  negativista  hangulatban  volt.  Társai  szerint  mostanában  ez  a  nyitottság  jellemző  rá.  T  még  mindig  rosszfiúnak  állítja  be  magát,  viszont  most ő  is  sokkal  nyitottabb,  kommunikatívabb,  mint  az  előző  beszélgetésen.  Megvan  benne  továbbra  is  a

21 

távolságtartás,  de  célorientáltabbak  a  válaszai,  és  úgy  tűnt,  tisztában  van  jelenlegi  helyzetével.  Összesen  7  ember  volt  a  beszélgető  csoportban.  A  beszélgetést  nem  részleteznénk, csak a lényegesebb momentumokra térünk ki.  A  bemutatkozó  kérdéskör  kapcsán  a  színházról  hosszabban  3  ember  beszélt,  ők  spontán  beszéltek  az  élményeikről.  Az  egyik  P,  aki  arról  számolt  be,  hogy  amióta  visszajött  a  Megállóba,  sokkal  jobban  élvezi  a  dolgot.  Szerinte  egyrészt  saját  maga  változott  meg,  másrészt a foglalkozások is mintha nyitottabbak lennének, tehát sokkal inkább a résztvevők  alakítják  a  foglalkozásokat.  Edit  szerint  a  színház  egy  közösség,  ő  alapvetően  a  színházi  csoport révén van itt. Tudatosan műveli a dolgot, és elég tapasztalt.  T  belátja,  hogy  vannak  a  színháznak  pozitív  hozományai,  de  még  mindig  idegenkedik  bizonyos szituációktól, és gyakran idegesíti például, hogy az emberek az „arcába másznak“.  Azonban elismeri, hogy pozitív hatással volt rá a színház. 

Színház ország  A  színház  országról  feltett  kérdés  nem  váltott  ki  túlzott  érdeklődést  a  fiatalokból,  viszont  legnagyobb meglepetésemre T volt az első, aki hozzászólt a témához. Ő egy olyan helyet  képzelt el, ahol mindenki jön­megy, és akar valamit a másiktól. Őt idegesítené, ha egy ilyen  helyen  kéne  lennie,  feszült  volna.  Úgy  gondolta,  hogy  igazából  csak  őt  idegesítené  ez  a  helyzet,  a  többi  ember  elfogadná,  mint  ahogy  a  való  életben  is  sokkal  elfogadóbb  a  többi  ember.  Edit  patetikusan  beszél  színház  országról,  nagy  szavakat  használ  az  országban  folyó dolgokról.  Az asszociációs kérdésnél leginkább a múlttal és a jövővel kapcsolatban voltunk kíváncsiak  a  fiatalok  gondolataira.  Két  szélsőséges  eset  volt  a  válaszoknál.  A  régi  arcoknál  volt  jellemző, hogy konkrét eseményre fókuszáltak, és ez a konkrét esemény az érettségi volt. A  másik  végletet  az  egyik  új  lány  képviselte,  ő  az  idősíkok  kérdését  teljes  mértékben  eltávolította saját magától, a jövőről a világűrre, csillagokra és űrhajókra asszociált, a múltról  pedig dinoszauruszokra, persze mindezt egy vicces éllel tette. 

Legpozitívabb színházas élmények, kezdeti emlékek a színházról  Az egyik lány egy tipikus testszínházas sztorit mondott el első színházazása kapcsán, egy  bizalommal  kapcsolatos  történetet.  Arról  az  esetről  van  szó,  amikor  az  ember  mögött  áll  valaki,  és  amikor  az  hátradől,  akkor  a  mögötte  álló  elkapja,  nem  engedi  a  földre  esni.  A  biztonságérzet volt az, amire a lány visszaemlékezett ezen eset kapcsán.

22 

B  nagy  beleéléssel  elevenítette  fel  azt  a  történenet,  amikor  azt  mondták  neki,  hogy  egy  jelenetben  improvizáljon,  és  mondja  azt,  ami  eszébe  jut  éppen.  És  megcsinálta,  ráadásul  mindezt egy előadáson. Ez a megnyilatkozás már csak azért is érdekes, mert pont ő volt az  a személy, aki a korábbi beszélgetésen elég élesen és negatívan beszélt a színházról.  Egy lány, aki kontakt problémákkal küszködött, és ezért kezdett el színházas foglalkozásra  járni,  egy  kezdeti  traumáról  számolt  be,  a  következő  kérdések  merültek  fel  benne  az  első  élményekkor: Mit keresek én itt? Miért akarnak megölelni idegen emberek, amikor én még  teljesen kontaktproblémás vagyok? 

Elvárások a színházzal kapcsolatban, a színház­tréning hatásai  Általános  véleményként  fogalmazták  meg  és  értettek  egyet  a  résztvevők  abban,  hogy  a  színház kihozza az ember pozitív oldalát, az igazi személyiséget emeli a felszínre. Az ember  a  színház­tréning  hatására  leveti  a  maszkot.  Előjött  azon  elképzelés  is,  miszerint  vannak  elvétve  olyanok  is,  akik  pont  színészkedésre  használják  a  foglalkozások  során  szerzett  tapasztalataikat.  A  beszélgetés  vége  sztorizásba  ment  át,  szóba  került  néhány  olyan  történet,  ami  fellépéseken esett meg, pozitívan emlékeznek vissza rájuk. Ilyen volt az, amikor egy fiút a  darab részeként elkezdték verni – persze színháziasan, és ő közben elfelejtette a szövegét.  Felmerült egy negatív élmény is, amikor a nézők – akik egyébként diákok voltak valamilyen  iskolából  –  röhögtek  az  előadás  előtt.  Ez  elég  frusztrálóan  hatott  a  fellépőkre,  de  végül  lejátszották a darabot. 

2. Leo Amici alapítvány  Bentlakásos rehabilitációs intézmény, ahová a felvételi után a fiatal beköltözik, és általában  minimum  egy évig  az  itteni közösségben  éli  hétköznapjait. Az élet  meghatározott  napirend  alapján  zajlik,  egy  teljesen  más  mentális  és fizikai  környezettel  körülvéve  a  közösséget.  A  felvettek nagy része a húszas évei végén, harmincas évei elején jár, általában többéves sok  éves aktív szerfogyasztást és függőséget, valamint több leszokási kísérletet maguk mögött  tudva jutottal el ide. Ők elszántan egy utolsó esélyként látják a leszokást a felnőttkori státusz  küszöbén. Az itteni életnek szerves része a színház­terápia, heti több alkalommal végzik.

23 

Első beszélgetés, Leo Amici Alapítvány  Első  beszélgetésünket  2006  decemberében  készítettük  az  alapítványnál.  Az  interjú  vezérfonalat  kicsit  átalakítottuk  az  előzőekhez  képest,  a  korosztálynak  és  a  specifikus  helyzethez  megfelelő  kérdésekkel  aktualizálva  az  interjú  vázlatot.  Így  például  a  szabad  asszociációknál  a  saját,  viszonylag  zárt  közösségben  élt  lehetséges  élményeiket  vettük  alapul,  és  a  zárt  ajtók  esetében  is  inkább  a  fiatal  felnőtteket  foglalkoztató  elemeket  vonultattunk  fel.  A  projekcióba  pedig  a  korábbi  színház­tréning  konferencia  helyébe  egy  kriminológiai konferenciát, és a drogliberalizáció kérdését helyeztük.  Az intézetben akkor kilenc fiatal tartózkodott (rajtuk kívül voltak még ketten, akik kórházban  tartózkodtak),  velük  készítettünk  csoportos  interjút.    Sajnos  a  felvétel  hangja  a  terem  akusztikai  jellemzői  miatt  nem  lett  a  legjobb,  ezért  néhány  beszélő  megnyilvánulásainak  csak  egy  részét  tudtuk  elemezni.  Ennek  ellenére  informatív  volt  a  beszélgetés,  ami  nagyjából másfél órás volt.  Az  ittlévők  közül  már  mindenkinek  volt  élménye  a  színház­terápiával  kapcsolatban.  A  legrégebbi terápiás Imre, aki 13 hónapja volt tagja a komlói közösségnek, a legfrissebben a  közösségbe érkezett, pedig S volt, aki 20 napja volt ott.  A csoportban 4 régi és 4 új ember volt. Réginek számított az, aki megközelítőleg egy évet  eltöltött a közösségben. 

Az  első foglalkozással  kapcsolatos  élményekről  a  csoport  tagjainak  elég  konkrét  élményei  voltak.  Főleg  a  szöveg  centrikusabb  foglalkozásokra,  konkrét  munkára  és  szituációs  gyakorlatokra emlékeztek vissza. 

"A  kezembe  nyomtak  egy  könyvet,  ki  kellett  belőle  választanom  bizonyos  oldalakat,  és  szabadon, én mondhattam meg, hogy melyik oldalakat választom ki, a Maldoror énekeiből,  és aztán abból csináltunk egy jelenetet."  "...kezembe  adták  a  szöveget,  három  mondatot  válasszak  ki  belőle,  s  így  örültem,  mert  a  Maldoror az  olyan, hogy  akárhol  kinyitod,  akkor biztos,  hogy  találsz  valamit,  ami  tetszik,  a  amit akkor kiválasztottam, akkor mi azt elemezgettük..."  "...gyakorlatok voltak : csukd be a szemed, mögötted áll valaki és dőlj hátra, ilyen relaxációs  gyakorlatok is."  "Eddig volt két darab, ami elkészült, most készül a harmadik, s mindegyik másé sörük, hogy

24 

más és részt vehetek benne."  Érdekesek voltak a terápiás csoporttal kapcsolatos asszociációk. A következő kulcsszavak  kerültek  elő: bizalom,  segítség,  közösség, együttműködés,  kölcsönösség.  Mindenképpen a  színház terápia társas vonzatai, a közösségi mozzanat került tehát előtérbe.  Fontosnak  tartottam  olyan  fogalmak  körüljárását,  melyek  nagyban  kapcsolódnak  az  itteni  léthez,  vagy  a  korábbi  drogos  tapasztalatokhoz,  és  esetleg  kapcsolódnak  az  ágencia  kérdésköréhez  is.  A  fegyelem  szóról  például  legtöbben  az  önfegyelemre,  a  mindennapi  élethez, a "túléléshez" szükséges minimumra asszociáltak. 

"Nekem a katonaság jutott egyébként az eszembe, most komolyan. De aztán én is leírtam,  hogy tudatosság, mert ez volt a második, ami eszembe jutott, s ez tulajdonképpen fontos így  a , itt úgy kezdem el a napomat, hogy  tudom, mit fogok csinálni ma."  A  sors  szónál  érdekes  volt,  hogy  voltak  olyan  asszociációk,  melyek  alapján  a  beszélő  kifejezetten  ágensnek  volt  mondható,  és  olyanok,  melyeknél  a  sors  vette  át  az  irányító  szerepet. 

"Tehát  a  sors  úgy  nekem,  nincs  olyan  dolog,  ami  szerettem  volna  tudni.  Úgy  gondoltam,  hogy nem tudok mit csinálni, a sorsom a sorsom. Most is így gondolom, hogy a felsőbb erők  kezében van" ­ megadom magam a sorsa, sodródom.  "...de akkor is úgy érzem, hogy a következménnyel alakul a sorsom, amiben cselekedtem.  Aztán nem biztos, hogy felsőbb erők alakították, hanem én akartam így." ­ köztes állapot  "Nem  a  sors  hozta  így.  Soha.  Hanem  én.  Kerültem  bizonyos  helyzetekbe,  s  ez  közvetlen  magamnak köszönhető." ­ ágenciát feltételező gondolat  A  "négy  ajtó"  asszociációs  feladatnál  is  érdekes  volt,  hogy  mennyiben  ismernek  saját  magukra  az  egyes figurákban a  beszélők.  Így  például a  munkásról általában tipikus  képek  jutottak a legtöbb fiatalnak az eszébe, a leggyakoribb a kiszolgáltatott gyári munkás volt. A  csoport  egyetlen  hölgytagja  volt  az,  aki  saját  magukat  látta  munka  közben,  ahogyan  egy  akkori  konkrét  munkát  végeznek.  Érdekes  volt,  hogy  a  drogfüggők  esetében  többféle  megközelítések  az  önreflexív  azonosulástól  a  teljes  távolításig  jellemzőek  voltak.  Az  egyetlen teljes azonosulás a lány részéről érkezett. A kispolgárok kifejezés is az előzőekhez  hasonló reakciókat váltott ki: voltak, akik számára a teljesen élhetetlen világot szimbolizálta,

25 

és  voltak  akik  a  normális  civil  léttel  azonosították,  így  kikerült  a  kifejezés  a  pejoratív  kontextusból. 

"Benyitok, csomó ember szatyrokkal a kezében rohangál, és azt sem tudják, mi van.  Egymást sem veszik észre, és engem sem."  "Sapkás férfi, aki kapcsolgatja a tv­t, és nagyon szimpatikus, és elérhetetlen is számomra.  Nagyon távoli, de szimpatikus."  A beszélgetés további részleteire nem térnék ki, a kérdésekről a mellékelt interjú vázlatokból  tájékozódhatunk. A továbbiakban még ejtenék pár szót a Leo Amici Alapítványnál felvett  második beszélgetésről, valamint a Tanodában történt csoportos interjúról. Természetesen  a beszélgetések teljes anyaga feldolgozásra került, amiről a narratív elemzési részben és a  konklúzió részben fogok szólni. 

Második beszélgetés, Leo Amici Alapítvány  A  második  beszélgetésre  egy  év  múlva  került  sor.  Az  interjúvázlatot  ­  hasonlóképpen  a  Megálló  második  vázlatához  ­  nyitottabbra  szerkesztettem,  és  elhagytam  belőle  olyan  kérdéseket, melyeknek az előző üléskor nem volt jelentősebb funkciójuk. Így a beszélgetés  személyesebbre  sikerült,  főleg  a  végén  alakult  ki  közvetlen  hangulat.  A  csoportról  el  kell  mondani, hogy szinte teljesen kicserélődött azóta, hogy ott jártunk, két ember maradt meg a  régiek  közül.  Voltak  akik  sikeresen  lezárták  az  itteni  létet,  és  volt  egy­két  ember  aki  megszakította  a  terápiát  program  zárás  nélkül.  Összesen  12  ember  vett  részt  a  beszélgetésen, annyi tagja volt éppen a komlói közösségnek. A két régebbi ember éppen a  félutas házba való beköltözésre készült, ami az első lépés a közösségből a kinti világ felé.  Rajtuk látszott verbális szinten is, hogy készek valamire, ami az eddigi létformától nagyban  eltér, és tisztában vannak a külső világba történő átlépésük horderejével. 

"Nagy  szabadság  lesz  ez.  Akár  hány  embert  kérdeztünk  meg  mindig  sajnos  az  volt  a  válaszuk, hogy kint segítő nélkül kell élni, pedig szükségünk van rá."  Az  interjú  során  legtöbb  szó  a  színházról  magáról  esett,  persze  mindez  személyes  megközelítésben.  Nagyjából  ugyanazok  az  elképzelések  jöttek  elő  a  színház  terápia  hasznával  és  mibenlétével  kapcsolatban,  mint  az  előzőző  ülésen.  Beemeltünk  egy  új  szituációt is az interjúba, arra voltunk kíváncsiak, hogyan képzelik el jelenlegi helyzetükben  a külső világot, melybe egyszer mindenképpen ki kell majd lépniük.

26 

3. Beszélgetés a tanodában  A  Tanodában  a  beszélgetésen  volt  négy  olyan fiatal, akik  még  egyáltalán  nem  találkoztak  színház terápiával, és további négy, akik igen. Az ő szövegeiket az elemzés végén vesszük  elő. 

V. Eredmények 

1. Ágencia kódok előfordulása a szövegekben  Narratív  elemzésünkben  elsősorban  a  szövegekben  fellelhető  ágencia  kódok  jelenlétére  koncentráltunk,  viszont  a  munka  előrehaladtával  azonosítottunk  több  olyan  általánosan  előforduló  kódot  is,  melyek  a  McAdams  által  létrehozottakat  kiegészítik.  Ezekről  a  későbbiekben szó lesz. Alapvető elképzelésünk a narratív elemzésnél az volt, hogy azok az  emberek, akik frissen kerültek be az ellátórendszerbe (az intézmények valamelyikéhez) más  jellegű ágencia mintázatokat fognak mutatni, mint azok, akik már egy ideje bent vannak, és  részesültek a befogadó intézmény által nyújtott segítségben. Itt természetesen elsősorban a  színházas  foglalkozásokra  koncentráltunk,  de  a  különbségek  mögött  a  segítő  intézmény  komplex 

hatásait 

kell 

meglátnunk. 

Statisztikailag 

nem 

igazán 

mérvadó 

a 

szövegmennyiségből eredő  ágencia  kódok helyzete és  azok eloszlása,  viszont  egyértelmű  következtetéseket  lehet  levonni  az  egyes  beszélgetések  alapján,  a  mintázatok  élesen  rajzolódtak ki.  Négy  olyan  beszélgetés  készült,  melyet  az  Atlas.ti  szoftverrel  az  ágencia  kódok  szerint  is  megvizsgáltunk.  A  Tanodában  készült  interjúkban  a  színházzal  kapcsolatos  értékes  megjegyzések  mellett  gyakorlatilag  nem  fordul  elő  olyan  megnyilvánulás,  ami  ágenca  szempontjából  értékelhető  volna.  A  többi  beszélgetésnél  viszont  általánosságban  elmondható, hogy pozitívabban jöttek ki a beszélők ágencia tekintetében a tartalomelemzés  alapján. Érdekes tapasztalat volt, hogy mindegyik beszélgetés más mintázatot mutat, ami a  régi  és új  csoporttagok  megnyilvánulását  illeti. A következőképp értékelhetjük  az  interjúkat  ebből a szempontból kronológiai sorrendben: 

Első beszélgetés a Megállóban

27 

Az  első  Megállóban  készült  beszélgetéskor  a  régebbi  tagoknál  sokkal  több  ágencia  –  értékűként  kódolható  szöveg  volt  mint  az  újaknál.  Míg  a  négy  régi  ember  beszédében  összesen 25  ilyen  jellegű  megnyilvánulás  van,  addig az újaknál  összesen 4. Ez  nagyrészt  annak  köszönhető,  hogy  a  régi  tagok  sokkal  kommunikatívabbak  voltak,  már  ami  a  tényleges,  tartalommal  bíró  kommunikációt  jelenti,  mert  karakterszámra  az  új  emberek  lényegében nem produkáltak sokkal kisebb szövegmennyiséget, mint a régiek. Az ágencia  megnyilatkozások sok esetben a színházhoz kapcsolódtak, melyben a régi csoporttagoknak  nagyobb  tapasztalata  volt,  ez  is  lehet  a  különbségek  oka.  Ágencia  kódok  közül  a  Self  Mastery  (SM)  volt  a  leggyakoribb.  A  SM  kód  lényegében  mindenki  esetében  előfordult  ­  beleértve  az  összes  intézményt  ­  méghozzá  a  függőség  megállapításában,  egy  önvallomásban,  ami  az egyén alapvető  identitását  adja  egy  ilyen  közösségben. Amikor  az  egyén bevallja a többieknek szerfüggőségét, akkor tulajdonképpen megerősíti pozícióját  a  közösségben,  elhelyezi  magát  az  adott  szituációban.  Ez  egy  beugró,  ami  egyrészt  ahhoz  szükséges, hogy az egyén felvételt nyerjen a közösségbe, másrészt folyamatosan jelen van,  mint egy viszonyítási alap.  „Egy  éve  vagyok  bent,  nagyon  sokat  segített  nekem  a  ház.  Függő  vagyok,  most  is  ezt  gondolom magamról.“  A  SM  ugyanakkor  önismeretet  is  jelenthet,  amikor  az  egyén  belátja  saját  gyengeségeit,  erényeit, és egy magabiztos képpel felvértezve áll a világ elé. A Megállósok esetében a SM  önismereti  vetülete  leginkább  a  színház­tréning  foglalkozással  kapcsolatban  jött  elő,  ahol  saját  gyengeségeik  színházzal  történő  javításának  lehetőségeiről,  illetve  a  gyakorlatok  nehézségeiről beszéltek a fiatalok. 

"Inkább olyan feladatok okoztak nehézséget, amikor egyedül kellett produkálni. Mondjuk az  még most is nehéz sokszor."  "...én  elég  gátlásos,  feszültségben  élő  ember  vagyok,  annyira  levetkőzöm  vagy    nem  ezt  mutatom..."  Érdemes megemlíteni még az Achievement (AC) ágencia kódokat is, melyek a régi tagoknál  nagyobb  számban  fordultak  elő,  úgy  mint  a  magabiztosság,  a  tudatos  önmegvalósítás  megnyilatkozásai. Részben a színházhoz, részben a józansághoz kapcsolódtak a szövegek. 

„Először elrontottam a szövegemet, meg így előbb túlmentem a részemen, és az  utolsó két előadáson nem volt sok szövegem, de azt így elég rendesen megcsináltam.“

28 

„Józanul élek, több mint egy éve lassan, több mint egy éve józanul élek.“  Az AC emellett olyan elképzeléseket is jelöl, melyek az egyén cselekvőképességére utalnak: 

„Én  egy  olyan  helyet  képzelnék  el  magamnak,  ahol  az  emberek  megértik  egymást  és  mindenki olyannak képzeli el magát, amilyennek elképzeli. Mindenki olyan, amilyen szeretne  lenni.“  Mint  már  azt  korábban említettem,  nem  csak a McAdams  által  kreált  kódokkal dolgoztunk,  saját  kódokat  is  létrehoztunk,  amennyiben  azt  vettük  észre,  hogy  a  szövegben  többször  előforduló hasonló elemek vannak. Ilyen elemek voltak a fejlődés élmény és a tudatosságra, 

önbizalomra utaló jelek. A régi megállósoknál a fejlődés élmény a színházhoz kapcsolódott,  az újaknál nem voltak ilyen kódok, csakúgy, mint a tudatosság és az önbizalom esetében. 

„Hát  olyan  volt  az  elején,  meg  most  is  osztanak  egy  csomó  feladatot  a  gátlások  miatt,  az  elején sok ilyen dolog volt, ami nehézséget okozott, aztán később már kevesebb.“  „...mondjuk  elég  gyengén  szerepeltem,  mármint,  hogy  így  halkan  beszéltem,  nagyon  izgultam,  de  volt  egyszer,  nem  kétszer,  hogy  így  jól  sikerült  ...  ez  mondjuk  fejlődés  az  azelőttiekhez képest.“  Az  első  megállós  interjúval  kapcsolatban  ezek  a  főbb  momentumok,  melyek  említésre  méltók. A második beszélgetés, melyet egy évre rá készítettünk szintén nagyon jól sikerült,  egy  szépséghibával: egy  új  mikrofon  került  beüzemelésre,  ami  egy  technikai  malőr folytán  egyáltalán nem vett fel hangot. Sajnos az interjút nem lehetett megismételni, hiszen az adott  csoport  a  kérdéseket  már  ismerte,  és  megközelítőleg  sem  tudtam  volna  olyan  légkört  kialakítani, mint amilyen az előző beszélgetésen volt. Ezért az interjú fontosabb mozzanatait  még melegében lejegyeztem, viszont pontos szöveg híján a narratív elemzés elmaradt. 

Első beszélgetés a Leo Amici Alapítványnál  A  Leo  Amici  Alapítványnál  felvett  első  beszélgetés  ágencia  kódjai  hasonló  mintázatot  mutatnak  a  Megállóban  zajlott  beszélgetéséhez.  Az  újak  és  a  régiek  szinte  karakterre  pontosan  ugyanannyit  beszéltek,  és  a  régiek  több  ágenciával  kapcsolatos  megnyilvánulást  produkáltak.  A  SM  ugyanazzal  a  funkcióval  volt  jelen,  mint  a  Megállóban  azzal  a

29 

különbséggel,  hogy  a  Leo  Amici  Alapítvány  régebbi  tagjainál  a  SM  a  tényleges  önismeret  formájában jelentkezett inkább. Ne feledjük, hogy ezek az emberek súlyosabb és hosszabb  függőség  után  állnak,  és  több  időt  eltöltöttek  az  intézményben,  mint  friss  társaik,  a  középiskolai intézmények fiataljainál pedig egyértelműen idősebbek, tapasztaltabbak. 

„Szerintem sok idő kellett, hogy így el tudjam engedni magam a tréningeken, mer nem is az,  hogy  megfelelésbe  voltam,  de  nehéz  volt  az,  hogy  ne  azon  gondozzak  (...),  hogy  így  magammal törődjek, magamra figyeljek és így tudom magam igazán beleadni...“  „Bejövök, s akkor látom, ki vagyok tulajdonképpen.“  Az  AC  kódoknál  a  Leo  fiataljai  valamivel  óvatosabban  bánnak,  mint  a  Megállósok,  így  a  józanságra  vonatkozó  kijelentések  elmaradtak,  és  a  színházas  foglalkozásokon  elért  eredmények is inkább a SM kódnyelven kerültek kifejezésre. A tudatosság és önbizalom a  régebbi  csoporttagoknál  volt  inkább  jelen.  Ebbéli  megnyilatkozásaik  azt  tükrözték,  hogy  mivel  már  jó  ideje  itt  vannak,  ismerik  a  szabályokat,  van  kialakult  napirendjük,  és  tudják,  mire kell figyelni ahhoz, hogy elérjék céljukat. 

„Más  szemszögből  tudom  így  magam  megvizsgálni,  hogy  mit  érzek  vagy  mennyire  bízok  meg a társaimban és nekem ez egy jó kapcsolódás a színháztréning, mikor tudok magamra  figyelni és elszórakoztatom magam gyakorlatokkal.“ 

Második beszélgetés a Leo Amici Alapítványnál  A második Leo­nál felvett beszélgetés más mintázatot mutatott, mint az előző interjúk. Bár a  régi arcok beszédében több AC jellegű ágencia kódot lehetett felfedezni, az új embereknél is  számos  AC  megnyilvánulás  volt  tetten  érhető,  bár  az  mindenképpen  megemlítendő,  hogy  ezek az AC kódok inkább a jövőre vonatkoznak, mintsem a múltra vagy a jelenre: 

„De az, hogy igazából tiszta érzelmek legyenek. És én ahhoz képest változtatni fogok.“  „Van egy listám, amit végig szeretnék csinálni, miután sikerült tisztának maradnom.“  „Szerfüggő  voltam,  most  lejövök  róla.  Megismerem  magam  jobban,  nagyon  jól  érzem  magam.“

30 

Jelenre utaló AC kódok régi tagoknál: 

„Szeretnék dolgozni, most keresek albérletet.“  „Büszke lehetek magamra és büszke is vagyok.“  Egy új kérdésnek (Mi volt az a pont az életetekben, ami miatt úgy döntöttetek, hogy a Leo­  ba jöttök?) köszönhetően be kellett emelnünk egy az ágencia hiányára reflektáló megoldást  az  Excuse  és  Justification  kódokkal  (Tim  Rhodes and  Linda  Cusick,  2002).  A  Justification  (igazolás) abban az esetben áll fenn, ha az adott személy elfogadja a felelősséget a tettéért,  de  tagadja,  hogy  az  rossz  dolog  lett  volna.  Az  Excuses  (felmentés)  esetében  elismeri  a  tettét, de tagadja, hogy felelős lenne érte. A két kód leginkább a droghasználatra és annak  körülményeire  történő  visszaemlékezéseknél  érhető  tetten,  az  új  kérdés  pedig  nagyban  érintette a régi emlékeket. Megfigyelhető, hogy a régi emberek nem használtak önigazolást  amikor  drogos  múltjuk  került  elő,  az  újakra  viszont  ez  jellemző  volt.  Valószínűleg  egy  hosszabb tiszta periódus után már könnyebb tárgyilagosan és tisztábban látni a korábbi élet  buktatóit.  Excuse: 

„Az úgy volt, hogy 1994 táján megismerkedtem, belekerültem egy olyan baráti körbe, akik  használták a szert. Igazából a társaság vitt bele.“  Justification: 

„Én  azt  írtam,  hogy  jó.  Szerintem  az  nem  baj,  ha  az  ember  rákattan valamire. Eleinte szar, de amúgy meg.”  „Olyan  környezetben nőttem  fel,  hogy  nagyon sok  ember  rossz  tanuló, de  lehet hogy nem  azért rossza tanuló, mert hülye, hanem mert nem foglalkozik vele, mert lusta, nem érdekli az  a dolog.„  Az új csoporttagoknál a tudatosság, önbizalom témaköréből vannak még megnyilvánulások,  melyek  inkább  teoretikus  jellegűek,  valamint  néhány,  az  ágencia  hiányára  utaló  jel  is  előfordul.  Tudatosság:

31 

„És ezért vagyok itt, hogy a drogozást, szert, gyógyszert kiverjem az életemből.“  Ágencia hiánya: 

„Próbálom magam rendbe szedni, de van egy olyan érzésem, hogy nem tudom.“  „Az, aki belevitt, azt mondta, hogy rá vagyok kényszerülve én is és ő is a heroinra, lopásra.“ 

Beszélgetés a Tanodában  A  Tanodában  végzett  interjúnál  próbáltunk  éppen  jelenlévő  emberek  közül  olyanokat  kiválasztani,  akiknek  már  volt  valamennyi  tapasztalatuk  a  színházzal,  azonban  végül  egy  olyan interjús csoportot sikerült összehozni, akiknek egy része csak hallomásból ismerte a  színház  terápiát.  A  kiválasztott  emberekben  a  közös  tényező  az,  hogy  mindnyájan  a  Tanodában tanulnak, viszont – ellentétben a többi intézményből kiválasztott fiatalokkal – ők  nem voltak közös terápiás csoportban. A beszélgetés szövegéből leginkább azok a részek  érdekesek, melyekben a színházfoglalkozásokról alkotott véleményüket fogalmazzák meg a  fiatalok, függetlenül attól, hogy volt­e színházas tapasztalatuk, vagy sem. 

2. Egyéb általánosan előforduló kódok, témák, leíró jellegű tartalmi tényezők a  szövegben  A  szövegekben  több  olyan  említésre  méltó  mozzanat  is  volt,  melyek  a  különböző  megnyilatkozásokban  általánosan  és  közösen  fellelhetők.  A  továbbiakban  ezekről  következzék egy áttekintés. 

Fejlődés élmény  A  személyes  fejlődés  mozzanata  sokaknál  előjött  az  interjúk  során  függetlenül  attól,  hogy  melyik intézményben beszélgettünk. A régebben felvett tagok helyzeti előnyükből fakadóan  többször utaltak a személyes fejlődésre, mint az újak. A fejlődés­élmény leginkább akkor jött  elő,  amikor  a  színházas  foglalkozásokról,  annak  hatásairól  beszéltünk,  de  spontán  is

32 

előfordultak ilyen jellegű megnyilatkozások, többnyire akkor is a színházzal kapcsolatban. 

"Átgurulni a másikon, hozzáérni, eddig ez ilyen, ilyen eléggé problematikus volt. Mert ezek  így eltűntek, vagy nem tudom." Megálló, régi tag  "Hát  olyan  volt  az  elején,  meg  most  is  osztanak  egy  csomó  feladatot  a  gátlások  miatt,  az  elején sok ilyen dolog volt, ami nehézséget okozott, aztán később már kevesebb." Megálló,  régi tag 

"Ezek fontosak most, és hogy tudom élvezni ezeket a helyzeteket. S például nyolc hónapnak  kellett eltelnie, hogy ezekben a helyzetekben önmagam tudjak lenni." Leo, régi tag  Közösségélmény; közösség, mint referenciapont a terápiások életében.  A szövegekben a közösség nagyon fontos tényezőként jelent meg. Az azonos céllal létező  társak  jelenléte,  és  a  velük  való  egy  közösségbe  tartozás  a  mentális  felépülés  egyik  sarokpontja.  Azt  mondhatjuk,  hogy  a  sikeres  színház­terápia  egyik  alapja  a  közösség,  melyben  mindez  megvalósulhat.  A  közösség  lehet  ad  hoc  jelenség  is,  azonban  általunk  vizsgált  csoportokban  az  emberek  együtt  éltek  hétköznapjaikban  (Leo  Amici  Alapítvány),  vagy mindennapjaik nagy részét együtt töltötték el valamilyen formában (Megálló). Persze a  közösségről  való  gondolatok  egy  része  klisé  (és  nehéz  eldönteni  azt,  hogy  valaki  csak  a  társak szimpátiájának elnyerése érdekében mond szépeket a közösségről), vannak azonban  őszintének  tűnő  megnyilatkozások.  A  közösségi  érzés  a  Leo  tagjainál  lényegesen  erősebbnek tűnt, többször utaltak rá, ők egyértelműen közösségként élték meg a színházas  csoportot, hiszen együtt töltik mindennapjaikat. 

"És mostanában jutottam el oda az utóbbi egy hónapban, hogy tényleg tudok bízni ebbe a  közösségbe, és" Leo, régi tag  "De  aztán  jött  egy  ilyen  hovatartozás  érzés  és  azóta  nagyon  örülök,  hogy  ennek  a  közösségnek a tagja lehetek." Leo, régi tag  "...és  itt  meglepő  módon  számomra hasonló  ismeretlenek  vesznek  körül,  mégis van  közös  tulajdonságunk és így nagyon meg tudjuk érteni egymást." Leo, új tag  "Első alkalommal vagyok itt, és én azt veszem észre egyre inkább, hogy változnak a dolgok.  Másképp hat ez a családi kör. Nagyon jó érzés volt, hogy beválasztottak." Leo, új tag

33 

"Aha.  Közelebb  hoz,  amit  mondtam  múltkor.  Közelebb  hoz  egymáshoz,  tehát  így  nagyon  összekovácsolja a társaságot. És jó benne szerintem." Megálló, régi tag  "Szükségem volt rá, szükségem van rá, akkor foglakozzunk egymással olyan szinten, hogy  megmondjuk, hogy hogyan látjuk, hogy engem hogy látnak, ami fáj egy kicsit." Leo régi tagja  a közösségről, mint referenciapontról. 

Segítség  Szintén  a  közösséggel  és  a  színház  terápiával  kapcsolatban  hangzott  el  a  legtöbbször  a  segítség szó. A Leo tagjai inkább a közösséghez kapcsolták a segítség kifejezést, számukra  a  közösség  segítő funkciója  volt elsődleges,  míg  a  megállósok esetében  inkább  a  színház  terápia segítő funkciója jött elő. 

"Együtt  kell  működnöm  a  társaimmal,  akik  segítenek  és  együttműködnek  velem.  (...)  Használnom kell a segítséget, amit ők nyújtanak." Leo, régi tag  "Az  együttműködés  meg,  hát,  így  nagyon  nehéz  elmagyaráznom,  beletartozik  az,  hogy  bizalom, hogy segítünk egymásnak, ahogyan együttműködünk, egységbe tartozunk, s ez így  jó." Leo, régi tag  "Azért is kértem segítséget, mert magam nem tudom megcsinálni. Körülöttem lévő emberek,  a társaim, segítenek ebben." Leo, új tag  "Függő  vagyok,  most  is  ezt  gondolom  magamról.  Nekem  nagyon  sokat  segít  a  színházterápia. Ennyit tudok mondani." Megálló, régi tag  A színház terápia, ahogyan az érintettek megélik  A  színház  terápia  elsősorban,  mint  önismereti  eszköz  jelenik  meg  a  csoporttagok  elképzeléseiben, egy olyan eszközként, mely a saját személyiségük határaival és erényeivel  szembesíti őket. Egy másik megközelítés alapján a színház a szemtől szembeni verbális és  nonverbális  kommunikációt  fejleszti,  a  hétköznapi  testi  kontaktusoktól  való  idegenkedést  oldja.  Sokan  az  önbizalmuk  növekedéséről  számoltak  be  kommunikációs  helyzetekben,  valamint társas érintkezéseik során meglévő gátlásaik feloldódásáról. Ezek szerint a színház  olyan  szocializációs  feladatokat  lát  el,  melyek  a  hagyományos  iskolai  nevelésből  hiányoznak.

34 

" Nekem az jutott eszembe, ha van valami negatív dolog a színházterápiában, az azért van,  mert  én  szembesülök  valami  negatív  dologgal.  S  ezzel  kapcsolatban  persze  ezt  lehet  negatívan is megélni, de igazából egyetértek az előbbi pozitív (...) azokkal kell foglakoznom.  Szerintem is inkább pozitív.” Leo, régi tag  „nagyon sok fogyatékosságommal szembesülök a színjátszó csoportba. Az egyáltalán nem  kellemes  dolog,  sőt,  kellemetlen,  de  azt  hiszem,  hogy  hasznos.  De  hasznos  számomra.“  Leo, régi tag 

„Tulajdonképpen egy csomó mindenre nem voltam képes, tele voltam gátlásokkal meg egy  csomó  mindent  szégyelltem  magamban,  s  nagyon  sokáig  tartott,  míg  ez  valamennyire  oldódott  bennem,  s  ezek  a  gátlások  feloldódtak,  meg  azok  a  szégyenek,  amit  egész  életemben szégyelltem magamban.“ Leo, régi tag  „Könnyebben  tűröm  az  emberi  érintéseket,  szóval  az  első  tréningen  így  a  szembecsukós,  egymást fogdosós dolog volt, így kiakadtam, de vége fele ezt is eltudtam, lehet azért mert  nem ismertem az embereket de szerintem ez pozitív.“ Tanoda, van színházi tapasztalata  „Elvileg  van,  meg  valószínűleg  gyakorlatilag  is,  de  most  nem  fogom  tudni  megmondani,  hogy  ha például  veszek egy  kiló  cukrot a  közértben, akkor  sokkal  jobb  lesz,  mint  színház­  tréning  előtt,  de  biztos,  hogy  vannak  kézzel  fogható,  megmagyarázható  következményei  ennek,  csak  ezt  így  nem  tudom  megmondani neked,  hogy  mik azok.“  Megálló  régi  tagja a  színház­tréning hétköznapokra gyakorolt hatásáról.  Érdekes, hogy azok hogyan látják a színházat, akiknek csak kevés tapasztalatuk van, vagy  egyáltalán  nincs  tapasztalatuk.  Ezeknek  a  fiataloknak  is  viszonylag  stabil  elképzeléseik  voltak  a  foglalkozásokról,  tehát  létezik  egy  közbeszéd,  a  fiatalok  a  foglalkozásoktól  függetlenül tematizálják a színházat. 

" Nekem biztos, hogy van pozitív hatása ennek a terápiának, mert például azt hallottam a B­  tól, hogy  ő nagyon  sokat  fejlődött,  változott  valamilyen  szinten  és  jó  értelemben  változott."  Megálló, új tag 

"  Ha  valamilyen  problémánk  van  az  életben,  arra,  nem  tudom,  valamilyen  szinten  segít  a  megoldásban.  Ez  például  nekem  problémám  feszültség  meg  a  gátlás  és  akkor  ennek  az  oldására jó szerintem." Megálló, új tag

35 

" Egy gyerek szerintem elmegy egy ilyen tréningre megnőhet az önbizalma és sokkal több  mindent megenged magának mert úgy érzi ő már le tett valamit az asztalra olyat csinált amit  más nem kiskirálynak képzelheti magát." Tanoda, nincs színházi tapasztalata  Érdekesek az első színházas foglalkozásokra történő visszaemlékezések. Többeknél előljött  a  kezdeti  nehézségek  emléke,  amikor  idegenkedtek  a  furcsa  új  szituációtól,  az  ismeretlen  emberek  érintésétől,  és  attól,  hogy  olykor  nem  hétköznapi  módon  kell  viselkedniük  a  foglalkozásokon. Úgy tűnik, egy beavatáson kell végigmenniük az újonnan érkezőknek, amit  egyesek egy kezdeti sokként élnek meg, aztán el tudják magukat képzelni a folyamatban. 

"  Nekem  az  első  színháztréningem  kifejezetten  nyomasztó  volt,  de  a  vége  felé  kezdtem  megbékélni  a  gondolattal,  hogy  nekem  színházterápiára  kell  járnom.  De  az  elején  nagyon  nem szerettem." Tanoda, van színházi tapasztalata  „Hát  az  eleje,  arra  emlékszem,  hogy  szörnyű  lett  volna,  de  izgalmas  volt....  Az  elejéremár  nem  emlékszem  jól,  csak  arra,  hogy  néha  nem  szívesen  mentem,  néha  meg  szívesen.“  Megálló, régi tag 

„100 ember előtt nem fogok üvöltözni. Főleg ki kell állni félmeztelenül plusz még üvöltözzek  is, hát mondom ez biztos nem fog menni. És ez valahogy így igazából sikerült.“ Leo, új tag  Negatív kritika  Néhány negatív megnyilatkozást is érdemes bemutatni, hogy teljes legyen a kép. 

„Hát  én  voltam  ilyen  terápián,  de  nekem  annyira  nem  tetszett,  mert  hogy  nem  vagyok  színész. Színészkedni tök nehéz szerintem.“ Tanoda, van színházi tapasztalata  „A színház a nyitottságnak a megteremtő alakja és azt gondolom a maximum ami  történhet az hogy nyitottabb lesz az ember és mondjuk a tanár aki utána vele van az nem  ment át ezen a nyitottsági folyamaton és ő nem lett elég nyitott ahhoz, hogy ezt  kezelni tudja. Inkább itt van a probléma.“ Tanoda, van színházi tapasztalata  Kék Pont, ami kimaradt

36 

Amivel  az  elemzésben  adósok  maradtunk,  az  a  Kék  Pont  józanságmegtartó  csoportjánál  készített  interjúk  bemutatása.  Mint  korábban  említettük,  ebben  az  intézményben  az  egyszemélyes interjúfelvételek mellett döntöttünk, mivel nem volt adott a helyzet a csoportos  interjúfelvételhez. Öt olyan, a józanságmegtartó csoportban részt vett fiatallal készült interjú,  akik  józan  életet  élnek,  illetve  egyikük  még  mindig  füvezik,  de  saját  állítása  szerint  teljes  kontroll  alatt  tudja  tartani  a  szerhasználatát.  Négyen  közülük  már  nem  járnak  foglalkozásokra, míg egyikük még mindig jár.  A  csoportos  foglalkozástól  való  kezdeti  félelem  és  idegenkedés  ezeknél  az  embereknél  is  megfigyelhető. Az új szituáció, hogy idegenek előtt kell beszélniük belső dolgaikról szokatlan  volt számukra, de aztán fel tudtak oldódni. Három beszélő pozitívan látta a Fix Pontot, egy  olyan  lehetőségként  tekintettek  vissza  a  csoportra,  amivel  sikerült  élniük,  és  ami  pozitív  irányba  változtatta  őket.  Egy  ember  nem    adott  pozitív  választ,  alapvetően  nem  tudta  eldönteni,  hogy  segített­e  neki  a  foglalkozás,  végül  arra    a  következtetésre  jutott,  hogy  emberileg nem fejlődött a foglalkozások során. Ő egyébként elég határozatlan volt az interjú  alatt, és még mindig használ kábítószert. A pozitív vélemények szerint a józanságmegtartó  csoportnak  az  az  erénye,  hogy  megoszthatják  mindennapi  problémáikat  velük  hasonló  helyzetben  lévő  kortársaikkal,  valamint  a  beszélgető  partnerek  tapasztalatait  be  tudják  fogadni, és hasznosítani tudják saját életükben. Az interjúk során felmerült néhány kritika is,  néhány  olyan  dolog,  amit  a  beszélők  megváltoztattak  volna  a  foglalkozások  során.  Ketten  említették azt, hogy néha úgy gondolták, nem megfelelő emberek kerültek a csoportba, nem  voltak  egy  hullámhosszon,  azok  az  emberek  nem  voltak  a  csoportba  valók.  Az  észrevétel  meglehetősen szubjektív, volt viszont egy olyan felvetés, ami talán ötletadó lehet. Az egyik  interjúalany  felvetette,  hogy  be  lehetne  csempészni  az  egyszerű  beszéletések  mellé  valamilyen  játékos  módszert,  mint  pl.  az  Activity,  vagy  bármilyen  csapatépítő  játék.  Ez  szerinte  nagyobb  hatással  lenne  a  csopporttagokra,  mintha  csak  verbális  kommunikáció  folyna közöttük. 

VI. Konklúziók  Általánosságban 

elmondható, 

hogy 

a 

fiatalok 

pozitív 

dolognak 

tartják 

a 

színházfoglalkozásokat.  Olyan  jellegű  kritika,  vagy  észrevétel  nem  volt  a  beszélgetések  során, amivel konkrét ötleteket adhatnának a foglalkozások minőségének javításához. Volt,  aki jobban élvezte a foglalkozást, amikor nem volt tréner, hanem maguknak kellett kitalálni,

37 

milyen gyakorlatokat végezzenek. Voltak, akik a szöveges foglalkozásokat jobban élvezték,  mint  a  mozgásosakat, de  ezek  az  információk  nem  használhatók  konkrét  ötletként, hiszen  trénerekre  szükség  van,  a  színház  tréning  pedig  vagy  mozgásos,  vagy  inkább  verbális  alapú.  A  narratív  elemzésekből  kitűnik,  hogy  a  színház­foglalkozásokhoz  ágenciára  utaló  kódok  kapcsolódnak  leginkább.  Emellett  a  beszélőknek  sikerült  megfogalmazniuk  olyan  tartalmakat, melyek a színház segítő és személyiségfejlesztő mozzanatait helyezik előtérbe.  Az  interjúk  anyaga  alapján  elmondható  tehát,  hogy  a  színházterápia  ­  mint  a  vizsgált  intézményekben  folyó  munka  szerves  része  –  a  fiatalok  személyes  fejlődésére  pozitív  hatással  volt.  Egyrészt  önismereti  szempontból  hatott  pozitívan,  másrészt  a  személyközi  verbális  és  nonverbális  kommunikációt  fejlesztette,  valamint  a  csoportban  történő  kooperációra volt jó hatással. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy ezek a változások, a  megszerzett készségek a későbbiekben az érintett fiatalok munkaerő piaci elhelyezkedését,  munkahelyi beilleszkedését, valamint a csoportban végzett munkájuk hatékonyságát pozitív  irányban befolyásolják.  Úgy gondoljuk, hogy a kutatás eredményei érdekes információkkal szolgálhatnak a színház  terápiás  csoportokkal  foglalkozók  számára.  Ezen  felül  a  beszélgetések  önmagukban  értékesek  voltak,  a  résztvevő  fiatalok  többsége  hasznosnak  találta  az  interjúkat.  Saját  elmondásuk  szerint  újra  tudták  fogalmazni  és  rendszerezni  a  színházzal  és  önmagukkal  kapcsolatos gondolataikat, valamint érdekes dolgokat tudhattak meg társaikról.  Budapest, 2008­01­31  Dr. Rácz József 

Lencse Menyhért 

Komenczi Bálint 

Kék Pont Drogkonzultációs Központ és  Drogambulancia Alapítvány

38