ÉRTESÍTÕ Demokratikus Közéletért Alapítvány XIV. évf. 2. sz., 2008. február 1111 Bp., Bartók Béla út 18. megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito
Dollár Dollár a pénzek nagy fejedelme, Dollár a tudás, dollár az elme, Dollár az élet, dollár az álom, Dollár a kényúr, dollár a járom. Õrá épülnek törvények, elvek, Emberek érte halálba mennek. S akinek sok van, bármilyen kontár, Tekintély lesz, mert nagy úr a dollár! A dollár, a dollár, a hajszolt dollár!
Háborúk dúlnak, hullnak a népek, Állnak a gyárak, állnak a gépek. Éhezõ szájak kenyérre várnak Föld alatt gyûlnek pokoli árnyak. Szenvedõ anyák holtakat szülnek, Istenes álmok megsemmisülnek. Mintha az ördög komája volnál, Pusztuljon minden! De fõ a dollár! Hát minden a dollár? Minden a dollár?
Dollár a barát, dollár az ármány, Dollár a divat, dollár a járvány, Dollár a jólét, dollár a nyomor, Dollár az agy és dollár a gyomor. Lehet itt dögvész, pusztító pestis, Csak Õ a fontos: a bálvány, a fétis! Felzúg az ének a mai zsoltár Utcán és börzén, emberek torkán: Hogy áll a dollár? Hogy áll a dollár?
Több, mint az ember? Több, mint a lélek? Több, mint az Isten? Õt jobban féled? Halomba gyûjtöd, páncélba rejted, Ördögi táncod körötte lejted. Nem segítsz senkin! Mit neked béke, Csak gyûljön a pénz a páncélszekrénybe. Ember! A lelked, az eszed hol jár? Parancsold vissza! Megöl a dollár! A dollár, a dollár, az imádott dollár! Marcali Frigyes
Megjegyzés: A huszonegyedik század alapvetõ értékmérõje a pénz? A dollár? Nem szabad hagyni, hogy ennyire eluralkodjon az emberekben az anyagiasság! A szép, a jó, a nemes, az erkölcsös stb., ami sokak szemében pénzzel nem mérhetõ – az értéktelen? Arra nincs szükség az életben? Gondolkodjunk!
Visszakívánjuk-e a Kádár-korszakot? Sokszor kérdezem magamtól, hogy a világ miért jutott ide, ahol van? Csak emberi tényezõk, vagy egyéb, embertõl független okok vezettek ide, ahol ma tartunk? Egyre jobban látszik, hogy a vallás egyre jelentõsebb szerepet tölt be a nemzetek életében, függetlenül attól, hogy milyen felekezetrõl beszélünk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a négy világvallás „végsõ gyõzelemre” fogja vinni a világ sorsát. A keresztény (katolikus) vallás 2000 éves, a protestantizmus 500 éves, a zsidó vallás több ezer éves múltja fogja eldönteni a világ sorsának alakulását, de kiveszi belõle részét a mohamedán és a buddhista vallás is. Sokan visszasírják a kommunista idõket, arra hivatkoznak, hogy akkor jobban éltek az emberek, mindenkinek volt munkahelye (az ún. munkakerülõket lecsukták), évekre elõre lehetett tervezni, az infláció kicsi volt, nem volt kimutatható éhezõ ember, aki akart, dolgozhatott és tanulhatott (kivéve az osztályidegeneket). Gyakorlatilag amire feltétlenül szüksége volt az embernek, azt megvehette (ugyan a személyató kiutalásra évekig kellett várni – ezért a használt autó drágább volt, mint az új). Egy dolgot nem volt tanácsos tenni, jártatni az ember száját a rendszer ellen, és az ember hitét, vallásosságát kimutatni. Az is igaz volt ugyanakkor, hogy vezetõ állásokba csak azok kerülhettek, akik MSZMP-párttagok voltak, vagy azzá lettek, illetve nemcsak lojálisak voltak, hanem ennél többet is mutattak. Állami pénzen külföldi tanulmányútra (elsõsorban nyugati országokba) csak azok mehettek, akik „különösen megbízhatók” voltak, vagy valami feladatot is vállaltak. Nem egy munkahelyen családias légkör volt, összejártak az emberek egymással. Voltak szakszervezeti üdülõk, ahova a dolgozók minden évben elmehettek üdülni akár télen, akár nyáron. A szakszervezetnek nem is volt jelentõsebb feladata, csak az üdülés szervezése. Nem igazi érdekvédelmi szervezetek, hanem a párt alá rendelve voltak. Igaz, sok válás volt abban az idõben is, de a tömeges nyomor és hajléktalanság a munkahelyek megszûnésével kezdõdött el. Kezdetben a Ratkó-korszak jellemezte a társadalmat, amikor a jelszó az volt: lánynak szülni dicsõség, asszonynak szülni kötelesség! Ezt késõbb elfelejtették hangoztatni. A fiatalokat, az embereket ateista szellemben nevelték, azok nem is gyakorolták a vallást. A közerkölcs, a közvélemény még ma is ebben a szellemben él, ritka kivétellel. Az alapvetõ erkölcsi parancsok be nem tartását komoly büntetéssel sújtották. A lopásokat, gyilkosságokat, rablásokat komoly retorzió követte, és ezeket a büntetéseket végre is hajtották. A börtönbüntetések elõl nem lehetett elmenekülni, megszökni. Ezeknek a dolgoknak egy helyes részét hiányoljuk most is, anélkül hogy magát a kommunizmust sírnánk vissza! 2
DEKA ÉRTESÍTÕ
Rendszerváltáskor (sokak szerint „gengszerváltáskor”) véleményem szerint hiba volt a halálbüntetés eltörlése. Egyes kereszténynek mondott emberek arra hivatkoznak, hogy az ember életét Isten adta, csak Õ veheti vissza! (Háború esetén is?) De akkor is így vélekednek-e azok az emberek, ha gyereküket, házastársukat egy õrült brutálisan megölné? Egy többszörös, hidegvérû gyilkosnak, aki halomra gyilkolta az embereket, egy hét végén „jó magaviseletért” kimenõt kap, megöl újabb embereket, van-e létjogosultsága? Mások arra hivatkoznak, hogy a demokráciára nem jellemzõ a halálbüntetés. Erre én azt mondom: Amerikában – a demokrácia hazájában – mégis van, ha nem is minden államban halálos ítélet. Az sem igaz, hogy nincs visszatartó ereje a halálbüntetésnek. Szerintem lélektani hatása igenis van. Mit tehetünk mi, keresztény emberek azért, hogy ne olyanná alakuljon a világ, ahogy most alakul. Hát magatartásunkkal, imádsággal tudjuk befolyásolni a „mérkõzés végét”. Higgyünk és hiszünk Isten igazságosságában! Higgyük el, hogy nem a gazdagság teszi boldoggá az embert! Valljuk, hogy egyszer mindenkinek számot kell adni életérõl, jó és rossz tetteirõl! (Esztelen! Még az éjjel számon kérhetik tetteidet!) Hisszük, hogy végsõ boldogságunkat nem itt a Földön, hanem halálunk után fogjuk elnyerni. Ez nyújt számunkra vígaszt arra, hogy a hazánkat tönkretevõ és kizsákmányoló vezetõivel annak idején nem fogunk majd „egy tálból cseresznyézni”. A dúsgazdag és a koldus Lázár esete nagyon jó példa erre az evangéliumban. Mi, akik sokszor érezzük magunkat Lázárnak, vígasztalást nyújt számunkra a Szentírás, azon belül is a Magnifikát: „A hatalmasokat elûzi trónjukról, a kicsinyeket pedig felmagasztalja. Az éhezõket minden jóval betölti, a gazdagokat üres kézzel bocsátja el…” Kiss Tibor, Pécs
Nincs jobb- és baloldal, csak magyar nép Ha még eddig nem jöttünk volna rá, menjünk ki az utcára, hallgassuk meg, milyen nyelven beszélnek az emberek. A rádiót talán, de a televíziót nem merem erre a célra ajánlani, mert szegény szereplõit az iskolában nem tanították meg a nyelvhelyességre, a szép – magyar – stílusra. Ez nem üres dohogás, ez tény. Fõ hibánk az, ami ebben az ügyben is folyton megmutatkozik, nem merünk egyenesen beszélni, nem merünk kimondani valamit, hogy így van. Nem merjük szemükre hányni, hogy még a miniszterek sem tudnak magyarul, sõt Orbán Viktor, napi vigaszom és tiszteletem tárgya is ilyeneket mond: igazándiból; nyilvánvalóan, hogy. Kérem, vigyázzon! Õ egy ország számára példa. A gügye nyelv is magyar nyelv, az értelmetlenség is magyarul hangzik, csak éppen értelmetlenül. Elég lenne a valóban és a nyilvánvaló, hogy. Fõ mondanivalóm azonban az, hogy a Fidesz nem mondja ki: a „baloldali” magyarok is testvéreink, társaink a bajban, az ezer sebbõl vérzõ magyarok sebeit együtt kell hogy XIV. évf. 2. szám
3
bekötözzük. Együtt kell hogy kimondjuk az igazat, ami magyar nyelven nagyon szép. Nem társaink a bajban, nem tisztességes emberek, akik sebeinket okozzák és még védik és dicsérik, de ezek is magyarok. Nem értünk egyet velük, de hívjuk õket. Kergessük el a nyilvánvalóan vesztünkre törõ rablókat! Merjünk nem egyetérteni ellenségeinkkel, kifosztóinkkal! De a megtévesztett emberekkel érezzünk együtt. Mondanak ilyasmit, Orbán Viktor is, de mindaddig nem hiteles, amíg fenyegetõzünk. Kezet kell nyújtani nyilvánosan, föl kell ajánlani az együttmûködést, mint az árvizek idején. Vészhelyzet van, nem lehet válogatni, hogy kivel mûködjünk együtt, ha egyszer õ is együtt dolgozik velünk a baj elhárításában! Magyarul: tegyen a „jobboldal” együttmûködési ajánlatot a parasztság megmentésére, a magyar kisvállalatok fölkarolására, tiszta egészségügy, igaz ellátás megszervezésére. Ne vitatkozzunk, hanem tárjuk föl a tényeket, mutassuk meg, mire van szükség. Nagyon hamis, amit az általam nagyra becsült Tarlós István mondott, hogy ti. nem akarja elismételni, amit úgyis mindenki tud. Nem tud, ha nem dörgölik folyton az orra alá, mert a másik oldal nem restelli a hazugságot százszor is elmondani meggyõzõ hanglejtéssel. Amit az ember folyton hall, beleivódik. Kell, hogy legyen egy irányító szerv a nagyon tehetséges nemzeti gondolkodású értelmiségbõl, amely félreteszi ellentéteit, és azonnal elmondjaa sajtóban és minden médiában, hogy egy-egy rossz kormányintézkedés helyett mit kell tenni. Nem egyszerûen bírálni, hanem mindig elmondani a jót, a helyeset, ami megállítja a pusztulást. Az gyõz, aki a józan észre, a gondolkodóképességre, becsületességre épít, amelyekneka képessége és a rájuk való igény mindegyikükben benne van. Igenis szájba kell rágni, nem finynyásan elkerülni ezt. A manipuláció áldozataival kisgyermekként kell bánni, nem szégyellni a közérthetõ magyarázatot! Kiss B. Zsolt
Mit kellene megkísérelni? Mindenki tudja. 1. Hazánkban az ún. bal- és jobboldal kb. egyforma erõs. A pártok nem tudják egymást végérvényesen legyõzni. Ebbõl a helyzetbõl két kiút van: vagy megegyezünk valami módon egymással, vagy tovább folytatjuk ezt az áldatlan harcot. Elsõ esetben azonnal felmerül a kérdése, lehetséges-e a megegyezés elfogadható kompromisszumokkal? A második esetben az a kérdés: jó-e az országnak, személy szerint az embereknek, ha folyton marjuk és gyûlöljük egymást, és hogy négyévenként fönnáll a váltás lehetõsége, ami a kulcspozícióban levõk rendszeres lecserélésével jár, amibõl a népnek hallatlan kára van, de a politikusok, pártok „alkalmazkodóképességét, jellemét” is próbára teszi. Így adódnak politikusok, akik ma már a második, sokadik pártban kötnek ki, ezzel is jelezve a politikusi munka jellemtelenségét. Ezen úgy segíteni, hogy megvalósítjuk az egyik oldal nyílt vagy burkolt diktatúráját, (tapasztalhattuk) nem megoldás. Ezért javasolható az elsõ megoldás (amit magát keresztény politkusnak tartó embernek kötelessége is 4
DEKA ÉRTESÍTÕ
megpróbálni, legalább javaslati szinten) a következõ: a vad kapitalista irányítástól meg kell szabadítani az MSZP-t. Föl kell ajánlani a Fidesszel közös kormányzás lehetõségét, és evvel egy mérsékeltebb gazdasági versenyt kialakítani, amelyben végre az emberek is fontosak, nemcsak a haszon, az anyagi elõnyök. Ezt a németek is megtették a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták összefogásával. Nekünk ez nem járható út? Már hallom is a választ: a német szociáldemokraták nem kommunisták, viszont nálunk az MSZP tulajdonképpen kommunista utódpárt. Ha az MSZP hajlandó a diktatórikus rendszerrõl lemondani, pl. nem bünteti a pártakarattal nem egyezõen szavazó képviselõit (amit az egészségügyi törvénynél tapasztalhattuk), valóban szociális politikát folytat stb., akkor nem kizárt a megegyezés lehetõsége! Ezt azért merem javasolni, mivel ma ugyanabban a gazdasági helyzetben vagyunk, mint 1989. évben voltunk. Akkor a kerekasztal-tárgyalásokon a hatalmon lévõ kommunista kormány forradalom nélkül átadta a hatalmat a rendszerváltóknak. Remélhetõleg ezt ma is hajlandók lennének megtenni. Ugyanekkor a megélhetési politikusok számát is csökkenteni lehetne mindkét oldalon, akikkel jelenleg tele van a parlament. 2. Mi ebben a kereszténydemokraták szerepe? Hangsúlyozni egy keresztény szellemû, társadalom kialakításának szükségességét, és folytonosan javasolni és elfogadtatni az ezt szolgáló szociális intézkedéseket, pl. a szövetkezést, alapítványok, szociális munkák szervezését stb. Az ország érdekében a szociális törvényeket meg kell hagyni, illetve valóban fejleszteni – nemcsak pénzkivonás céljából változtatni rajta a segítségre szorulók megsarcolása céljából! Alkalmas szakembereket vezetõ pozícióba helyezni – nem pártkatonákat hatalommal felruházni. Emberibb viszonyokat kell teremteni a társadalomban! A vezetõknek minden társadalmi réteggel, magyar állampolgárral összefogva kell mûködni! A megválasztott vezetõknek nemcsak saját párttagjai érdekét kell szolgálni, hanem azokét is, akik nem õket választották! Ezáltal a népakarat érvényesül, nem egyeseké: a globalisták, multik, kozmopoliták, tõkések, hatalmon levõk akarata. Elsõrendû szempont a nemzet érdeke legyen! Aki alkalmatlan pozíciójára, vagy saját, elvtelen céljait követi, attól meg kell válni. Erre egy független bizottságot kell létrehozni. Nyilván még sok tárgyalásra, egyezkedésre van szükség, de ha minden párt, az ország gondolkodó része, az egyszerû emberek is ebben megegyeznek, akkor elérhetõ lesz és a volt népi demokratikus országok között nem utolsók, de lehet, hogy elsõk leszünk az Egyesült Európa alapítói gondolatának megvalósításában. A gondolatot a megegyezésre fel kell vetni – hadd lássuk meg, ki milyen érveket fog felhozni ellene, hogy akarja Magyarország sorsát tovább jobbítani. Az felhozott érvekbõl, az ellene dolgozó személyekrõl meg tudjuk állapítani, ki akarja csak saját érdekében – megélhetési politikusként – a jelenlegi áldatlan, feszült helyzetet fenntartani, ami a többségnek nem jó! Kérem a tisztelt olvasókat, gondolkodjanak el, hogyan lehet jobbítani hazánkban a gazdasági, szellemi, erkölcsi életet. Szabó István
A DOLGOZÓK ÉRDEKVÉDELME MUNKÁSTANÁCS XIV. évf. 2. szám
5
A nevelésügy Magyarországon Az iskolákkal baj van, nem tudják teljesíteni a nemzet által joggal elvárt feladataikat. Igaz, lehetõségeik sincsenek meg hozzá semmilyen téren. Ezek egyike a nevelés, pontossabban annak hiánya. Vagyis: a tanár példamutatással, a kultúrember modellálásával és a tananyag segítségével európai magyar embert nevel. A baj az iskolák államosításakor kezdõdött az 1948. évi XXXIII. törvénnyel. Érdemes beleolvasni az akkori parlamenti jegyzõkönyvekbe, a nagy mellébeszélések és hazugságok halmazába. A teljesség igénye nélkül néhány kiragadott idézet a parlamenti vitából: Bognár József elõadói beszédébõl: „Mi nem akarjuk szembeállítani az apát a fiúval, a nemzeti hagyományokat a haladással, a hitet a demokráciával, és nem akarunk olyan ismereteket adni az iskolán belül, amely ilyen szembenállásra alkalmas lenne.” (Igazat mondott? Az elmúlt 40 évben mást tapasztaltunk!) Ortutay Gyula (volt piarista diák, akkor miniszter): „Hangsúlyoznom kell, hogy ez a törvényjavaslat semmiben sem érinti a hit- és erkölcstan kötelezõ oktatásának iskoláinkban jelenleg érvényben lévõ rendjét, hanem kizárólag köznevelésünk egységének megteremtésére irányul.” (Hol van ma már az iskolai hit- és erkölcstantanítás?) Bóka László (a Magyar Dolgozók Pártja): „…ez az állami oktatás nemcsak alkalmas a nevelésre, hanem jól megfér a hitoktatással is, sõt mindezeken túl az állami iskolákban sokkal rendszeresebben és következetesebben folyik az egyházi szellemû erkölcsi nevelés és hitoktatás, mint magukban az egyházi iskolákban” (a kiemelés tõlem). (Bõre vastagsága, akár a rinocéroszé!) „Az államosítás azzal az elõnnyel jár, hogy minden magyar gyermek részesül a ma még csak olcsó, de hamarosan már ingyenes állami tankönyvek áldásában… Az államosítás… az egész országot az ingyenes oktatás felé tudja vezetni.” (Hazudni már akkor is tudtak, nemcsak manapság, sõt ma már dicséretet is várnak a hazudozásukért!) Erdei Ferenc (Nemzeti Parasztpárt): „Mi demokratikus szellemû oktatást és nevelést akarunk, emellett azonban olyan iskolarendszert, olyan nevelési metódust, amelyben a vallásoktatásnak is megvan a helye… mi a vallásoktatást a legteljesebb mértékben tiszteletben tartjuk.” Az idézetek önmagukért beszélnek, mindössze meg kell nézni a változásokat a törvény elfogadása óta eltelt idõben. A magyar iskolarendszert felszámolták. A tanyasi, falusi iskolák sorát bezárták. A gimnáziumok számát csökkentették. A felsõoktatásban olyan rendeleteket hoztak – a tandíj bevezetésével, kollégiumi férõhelyek csökkentésével stb. – ami anyagilag lehetetlenné teszi a szegény hallgatok továbbtanulását. Egy másik gondolat az oktatásügy irányításáról, annak kívánatos egységérõl. Bóka László: „…nem haladhat a magyar közoktatásügy a szükséges mértékben, ha továbbra 6
DEKA ÉRTESÍTÕ
is megmarad a mai széttagoltság állapotában… ahol a nevelésügyet a vallás- és közoktatási minisztériumon kívül a legkülönbözõbb jellegû és összetételû autonómiák egymással koordinálatlan szervei irányítják.” A kommunista író-politikus nem napjaink önkormányzati iskolairányítására gondolt. Befejezésül az Értesítõ januári számban közölt 10 ponthoz: a szubszidiaritás elve helyes, de az egészségügy és a tanügy nemzeti feladat. Az 5. pontot kiegészíteném. Így: „Erkölcstelenséggel, hazugsággal szerzet hatalmat, tisztséget vagy vagyont még a parlament sem legitimálhat! Dr. Koós Ferenc neveléstörténész
Helyreigazítás Az Értesítõ 2008. évi januári számában a szerkesztõ hibájából sajnálatos hiba fordult elõ dr. Reviczky Károly Válasz az Értesítõ decemberi számában írt nyílt levélre címû cikkében. A cikkben dr. Varga Laci bátyánk pártügyészi munkáját beszúrásként a szerzõ tudta nélkül az ún. rendszerváltási utáni idõre jeleztük (1989. utáni évre), holott Õ akkor még nem is tartozkodott Magyarországon. Az Õ pártügyészi munkája 1946 körüli években volt. A tisztelt olvasótól ezért szíves elnézést kérünk. dr. Bajnok István szerkesztõ
Nyílt válasz két nyílt levélre Az Értesítõ decemberi száma közli dr. Bajnok István nyílt levelét a KDNP gyöngeségérõl és ennek okairól. A januári száma dr. Reviczky Károly nyílt válaszlevelét dr. Bajnok István nyílt levelére, majd a szerkesztõ kiegészítését dr. Reviczky Károly leveléhez. Ebben a nyílt válaszban megjegyzéseket fûzök ehhez a három íráshoz azzal, hogy a párt gyöngeségének az az igazi oka, hogy a párt – 1989-tõl mindmáig – nem a Kerkai és Barankovics által kijelölt úton, fegyelmi ügyekben pedig nem a Varga László által kijelölt úton járt, hivatkozott ugyan rájuk, de nem követte hagyományaikat, és ezért nem lehetett sikeres, hanem csak gyönge. A párt gyöngesége. A párt gyöngeségét a közvélemény-kutatások eredményei mutatják a legjobban. Egy fél, vagy inkább egész évvel ezelõtt a párt néhányszor megjelent mint 1%-os támogatottságú párt, az utóbbi idõben azonban a párt támogatottsága e küszöbérték alá csökkent, és nem szerepel a közvélemény-kutatásokban. Hogy ez valóban mit jelent, azt akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, mit is jelent valójában az XIV. évf. 2. szám
7
1%-ra kerekítés. 1000 fõs minta esetén – hozzávetõlegesen ekkora mintával dolgoznak a havonként végzett felmérésekben – a kevésbé fontos, akkor számít egy párt 1%-os támogatottságúnak, ha a megkérdezett 1000 fõbõl legalább 5 és legföljebb 14 válaszadó preferálja, 1%-nál kisebb támogatottságúnak pedig akkor, ha 1000 fõbõl 4 vagy kevesebb választja. Az 0,5%-nál kisebb támogatottságot jelent. Ehhez nem kell kommentár, ez valóban gyöngeség. Miért csökkent a párt 1990. és 1994. évi 6-7%-os támogatottsága 0,5% alá? A magyarázat egyszerû és mindannyiunk számára nyilvánvaló, de van rá egyértelmû bizonyíték. Az akkori részletesebb adatfelvételek szerint a párt szavazóinak legnagyobb része a 8 általánost, vagy ennél kevesebbet végzett 60 éves körüliek voltak, falusi vagy kisvárosi nõk közül került ki. 1947-tõl, az egyházi iskolák államosításától 1990-ig 43, 1995-ig 47 év telt el. Ekkor még éltek azok a Mari nénik, akik még vallásos nevelést kaptak, és a keresztény névre és a harang hívó szavára a KDNP-re szavaztak. Ez a generáció kihalt, és a párt támogatottsága 6-7%-ról 0,5% alá csökkent. Miért csak ez a generáció szavazott erre a pártra? Azért, mert a párt nem követte Kerkai és Barankovics hagyományait – de ez már máshova tartozó messzebb vivõ kérdés. A kettõs párttagság. Dr. Bajnok István ezt a helyzetet sok mindennel, a vezetés alacsony színvonalával, a béke, az egység, az összefogás és a szeretet hiányával, de mindenek elõtt a kettõs párttagsággal magyarázza. Az elsõ magyarázatokkal egyetértek, de a második szerintem inkább következmény, mint ok. A párt ma kettõs párttagság nélkül nem lenne parlamenti párt. Deák András halála elõtti 23 képviselõ közül 12 képviselõ a 2006. évi választások elõtt sohasem volt a párt tagja, hanem csak a választások után lépett be – Fidesz-tagságának fenntartásával – a KDNP-be. A megmaradó 11-bõl néhányan, jóval azelõtt, KDNP-tagságuk feladásával léptek át a Fideszbe, a többiek pedig az MKDSZ-en keresztül kapcsolódtak ugyanoda. Kettõs párttagság nélkül a KDNP országgyûlési képviselet nélküli mikropárttá válna. Az önállóság szép óhaj – amikor Varga Lászlóval megpróbáltuk újjászervezni a pártot, a mi szemünk elõtt is a Fidesszel szoros szövetségben álló, de mégis önálló párt eszméje lebegett –, de ez az eszme ma nem valósítható meg. A párt azért került ebbe a valóban sanyarú helyzetbe, mert nem követte Kerkai és Barankovics hagyományait. A Giczy-ügy következményei. „A párttagság rossz közérzete és hallomásom szerint tájékozatlansága bizony a Giczy-ügy következménye” – írja dr. Reviczky Károly. Míg dr. Bajnok István óhajával és elvi követelménnyel, mind hosszas és sikeres munka esetleges eredményével elvben egyet lehet érteni, dr. Reviczky Károly nézetével nem, mert ellentétes a tényekkel. Giczyt 2000 körül tüntette el Füzessy, majd Füzessyt nem sokkal késõbb Bartók. Ma 2008-at írunk. Mi köze van a párt számos, a kereszténydemokrácia ügyéhez hûségesen ragaszkodó, a szó legszorosabb értelmében tisztességben és becsületben megbecsült vezetõ megkeseredésének, kiábrándulásának, visszavonulásának, lemondásának, elüldözésének és kizárásának Giczyhez, ha mindez hosszú évekkel Giczy távozása után történt? Ilyen hosszú ideig tartana Giczy hatása, vagy talán más oka is volt mindennek? A párt azért került ebbe a valóban sanyarú helyzetbe, mert nem követte Varga László, szeretett Laci bátyánk hagyományait, aki büszkén írta emlékirataiban, hogy négy évig volt pártügyész, de e négy év alatt nem volt fegyelmi ügy! 8
DEKA ÉRTESÍTÕ
A kizárásokról a következõket: Rubovszky György pártügyész számos derék és valójában semmivel sem vádolható párttag kizárását javasolta az OFEB-nek (Országos Fegyelmi és Etikai Bizottság), és az OFEB a pártügyész javaslatára ki is zárta õket. Többen bírósághoz fordultak, és a bíróság megsemmisítette a kizáró határozatokat, és helyreállította párttagságukat. Legutóbb egy megyei elnök, 2003–2006 között alelnök ügyében már nem ez történt Az OFEB úgy határozott, hogy a pártügyész javaslatára indított eljárást bizonyítékok hiányában megszünteti. A pártügyész semmiféle konkrét bizonyítékot nem adott elõ, holott már elõre prejudikálva kizárást javasoló indítványában ezek meglétét állítva próbált nyomást gyakorolni a bizottságra. Bizonyíték hiányát firtató kérdésre is csak azt a választ tudta adni, hogy neki ezt mondták(?). Ezek az ügyek nem helyeselhetõk, és helyesebb lett volna ezeket az ügyeket – Varga Laci bátyánk szellemében – meg sem indítani. A személyes ellentéteket nem szabad ilyen módon kezelni. Ebbõl a pártból akkor lesz erõs párt, ha Varga László volt elnökünk szellemében szakít a megkülönböztetésekkel és kizárásokkal. Dr. Szakolczai György A szerkesztõ megjegyzése: Remélhetjük, hogy a KDNP vezetõsége a helyes, javító szándékú írásokból helyes következtetéseket von le, akkor várható, hogy a törpe pártból egy erõs, legalább a régi 6-7%-os támogatottságú párt lesz. Ennek elérése céljából alkalmas megfelelõ szakértõkre, a párt érdekeit szolgáló párttagokra van szükség. Ilyen jogász szakértõre nincs szükség! Legfontosabb az, hogy a párt minden tagja dolgozzon, nemcsak mások véleményét ismételgesse, és szûnjön meg a békétlenség.
Néhány tanács a választásokra 1. Politológusok mondják: Budapesten, nagyobb városokban – ahol nem ismerik talán még a szomszédjukat sem az emberek – általában a pártokra szavaznak. Vidéken, kisvárosokban – ahol ismerik egymást – inkább a személyekre szavaznak. Helyesebbnek tartom az ismert személyre való szavazást, mert akkor kevésbé éri meglepetés a választópolgárt. Mindenki tudja, hogy választáskor minden párt sokat ígér, nagyokat mondanak, hogy megnyerjék a választók bizalmát. Talán még emlékeznek a tisztelt olvasók, hogy választás elõtt mi volt a koalíciós pártok vezérszólama: „hazánkban a gazdaság dübörög”, olyan jól állunk, vagy ha hatalomra kerülünk, „megvalósítjuk az üvegzsebet”, a korrupció visszaszorítására. Csak e két ígéretet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy akkor sem, ma sem dübörög a gazdaság, és az üvegzseb valahogy máig sem valósult meg, valószínûleg nem is fog megvalósulni. Másik érvem a pártok által jelölt képviselõk ellen (megtörtént eset!) a következõ: Budapest XI. kerületében történt. A Fidesz 1998-ban javasolt polgármesternek egy személyt, aki korábban, 1990–94-ben az SZDSZ-es polgármester alXIV. évf. 2. szám
9
polgármestere, Fidesz-tag volt. A helybeliek ismerték múltját, de mivel a Fidesz javasolta, megválasztották, befutott. 2002-ben már országgyûlési képviselõnek jelölte a felsõvezetés. Az embereknek jogosan elfogyott a cérnája az illetõ jelölt lekezelõ magatartása, intézkedései stb. miatt. Hiába volt a szóban forgó hölgy férje Orbán Viktor szobatársa (aki idõközben meghalt), a helybeliek tiltakozására a pártvezetés kénytelen volt visszavonni jelölését. A hölgy válaszul kilépett a pártból, és más pártba lépett át. Ez esetben tehát a pártvezetés által javasolt személy nem volt alkalmas jelölt. Ilyen esetek elõfordulhatnak a párt felsõ vezetõi által javasolt személyek jelölésénél, ha a helyi választókat nem hallgatják meg, illetve a választók által kevésbé ismert embert jelölnek. Merem állítani, a helyi szervezetek helyesebben tudnak dönteni a jelöltállításban. 2. Javasolom a választási törvénybe foglalni: a választási ígéretek betartására alakítsanak egy bizottságot, ahol a hazudozó ígérgetõket kiszûrik, és ha sikerült is nyernie, mandátumától megfoszthassák. Magyarul mondva, aki nem tartja be ígéreteit, az viszszahívható legyen. Ugyan a diktatórikus rendszerben ezzel vissza lehetett élni – ezért törölte ezt a választási törvénybõl Antall József miniszterelnök –, de a demokratikus rendszerben is kell egy lehetõséget hagyni, hogy ne az a képtelen helyzet alakuljon ki, ami ma van a parlamentben, hogy ott büntetlenül hazudozhatnak a képviselõk, sõt van, aki még be is vallja, hogy hazudott, és dicséretet vár igazmondásáért!!! Szomorú, hogy a parlamenti viták is egy kocsma szintjére estek vissza. A képviselõk következmények nélkül káromkodhatnak, trágárságokat mondhatnak, hazudozhatnak stb. Nem tudok róla, hogy valakit is megbüntettek volna a helytelen, ocsmány, nem igaz beszédéért. Sõt még bocsánatot sem kértek soha! A sok személyeskedõ vita nem az ország házába való, a parlamentnek nem is ez a feladata! A házelnöknek kötelességévé kell tenni, hogy ilyen esetben eljárjon! A választópolgárok nem ezért küldték a képviselõket a parlamentbe! A képviselõknek a nemzet érdekében kell szólni, javasolni jó megoldásokat az adódó bajok elhárítására. A képviselõk visszahívása azért is fontos, mert nekik nem a saját véleményüket kell képviselni a parlamentben, hanem a választópolgárokét! A képviselõk kötelessége, hogy országos jelentõségû kérdésekben elõre megkérdezzék a választókat, hogy mit képviseljenek, és beszámolni, hogy mit tettek a parlamentben saját közösségük véleményének érdekében. Nekik nem a pártérdeket kell képviselni, hanem az õt küldõ szavazópolgárokét! Nagyon elítélendõnek, helytelennek tartom, ha egy párt pénzbüntetéssel sújtja azt a képviselõt, aki nem a pártja, hanem a szavazói véleményével azonosul. Ez a véleménynyilvánítás szabadságát is sérti (vagyis alkotmányos jogot sért). Ezért elfoghatónak tartom ilyen esetekben a képviselõ visszahívását. dr. Bajnok István
Tisztelt olvasó! Ha több példányt kíván az Értesítõbõl, vagy nem kívánja további küldését az Értesítõnek, kérem, jelezze, és kívánságát teljesítjük. A Demokratikus Közéletért Alapítvány (DEKA) lapja. Felelõs szerkesztõ: dr. Bajnok István. Szerkesztõség: 1111 Budapest, Bartók Béla út 18. Tel./fax: 386 4476 10
DEKA ÉRTESÍTÕ
